Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 56 (1101. - 1120. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1536-1555
1120. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-04-05 08:03:04
Üzenet elküldve: 2025-04-05 08:03:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kesergő//
//Zárás//
*Tervezni a jövőt igen jó érzés, a tudatában pedig nincs is még ott a tény, hogy az a jövő számára sokkal rövidebb időt ölel fel, mint ami a lánynak jut. Ő csak egy elhanyagolható szelet lesz talán, úgy múlik majd ki mellőle, hogy a helyét bizton átveszi majd más, mert kettejüknek az örökké nem jelentheti ugyanazt. Nem lesznek együtt tornácon ülő öregek, akik morcosan, vagy épp nosztalgiaittasan nézik a kertjükbe beszökött, gyümölcsöt elcsenő apróságokat. Az ő kertjük kevés ideig lehet majd kettejüké, de ezen tudattól mentesen képzeli el, hogy milyen is lesz vele. A szőkeséggel, akit azt hitt, hogy elveszít. Két éjjel abból a kevésből, amivel nem szabadna játszadozni.
A leány ismét lendül, hogy a végre rátelepedett nyugalmat egyetlen pillanat alatt tüntesse el. Bármennyire is szereti már a két karjában tartani Szikrát, nem tudja hová tenni a jelzéseket, amiket a teste okoz, amikor amaz ajkai olyan közelről érintik az övét. Nem tud hát mást, mint ismét megijedni és sóbálvánnyá válni. Nagy szerencse, hogy az elf amilyen hirtelen támadt, olyan hirtelen tűnik is el a táskájában matatni. Ismét a kényszer lesz úrrá, hogy szökjön, de nem neki akad dolga, így meghagyja a másiknak, hogy végre megmutassa magát a rezidencia lakóinak, hogy bizony itt van.*
- Ha kérdik, fájt a hasad és sokat pihentél.
*Mondja, hiszen ha éppen egy gyógyítóhoz igyekszik, nem árt tudnia. Ő pedig elfoglalja magát a kis menyéttel, míg próbál lehiggadni újra. Le kell, még ha ez nem is félelem.*
//Ajándék póknak ne nézd a lábát//
*Most nem fél, hogy eltűnik a lány, külön is töltenek néhanapján időt. Hadd vegye a nyakába a várost, nem tart attól, hogy nem jön vissza hozzá, nem volt baljós a reggel és elbúcsúzni is el tudtak. Tryl is egyre inkább kezd oldódni a gyermekek között, nem olyan szörnyűek egyesek, mint ahogyan az elsőre látszott. Azt, aki annyira idegesíti, aki mégis kedvesnek tűnik Szikra szemében a zordsága ellenére, épp nem látja. A sötét bőrű elftől a hideg rázza, bár a mindenkinek oly kedves tündérlány szárnyait is megtépkedné. Túl sokat csicsereg, s nem olyan kellemes hangon, mint Szikra. De most másé a főszerep. A fiúk, ha már van hol lakniuk is fiúk maradnak, a játék pedig nem babákkal folyik, hanem egymásnak feszüléssel, amibe még nevelő sem szól bele, hiszen nem bántani akarják egymást, csak lefojtani a felesleges energiákat. Hogy néha sikerül egy-egy sérülést szenvedni, az a gyermekkor velejárója. Ha mindentől meg akarnák őket menteni, hiába zavarnák ki később a nagyvilágba a gyerekekből felnőtteket, arra sem volnának képesek, hogy felismerjék mi a veszély és mi a játék.
Ez most az. Játék. Birkóznak, amíg nem vadul el a dolog, a figyelő szemek pedig az ablakból tekintenek rájuk. Mintha idevilágítana Anviel szemeinek zöldje, ő mégis másét fedezi fel fordultában, ahogy éppen Gab testét kívánja földre vinni. Sikerül is, ámbár nem azért, mert olyan rettentő ügyes, hanem mert Szikra smaragdjai szebben ragyognak, mint bármilyen zöld. Kizökkenti, így hanyatt esik, a feje pedig mintha kilógna a sokaságból. Hosszúra nyúlt pillanatig bámulja a szívének oly kedves hegyesfülűt, elfeledve, hogy éppen fontos dolga van, így meglepetésként éri, ami eddig is biztos volt: hogy rápuffan a vele egykorú fiú. Hangos a nevetés, de tudják, hogy vége. Oszlik a „tömeg”, s a kettős feláll, hogy azelőtt porolják le a nadrágot, mielőtt megszidnák őket. Vigyorogva lép Szikra felé. Ha valamit, azt már mindenki tudja, hogy abba nincs beleszólás, ha ketten akarnak lenni. Még a csúfolódás sem jellemző, mert sokan vágynának hasonló köteléket, még ha nem is értik a jelentését. Kissé poros arccal közelít.*
- Én nyertem volna. *Vonja meg a vállát, majd átkarolja a hosszúéletűt, hogy kicsit arrébb vezesse.*
- Merre jártál?
//Zárás//
*Tervezni a jövőt igen jó érzés, a tudatában pedig nincs is még ott a tény, hogy az a jövő számára sokkal rövidebb időt ölel fel, mint ami a lánynak jut. Ő csak egy elhanyagolható szelet lesz talán, úgy múlik majd ki mellőle, hogy a helyét bizton átveszi majd más, mert kettejüknek az örökké nem jelentheti ugyanazt. Nem lesznek együtt tornácon ülő öregek, akik morcosan, vagy épp nosztalgiaittasan nézik a kertjükbe beszökött, gyümölcsöt elcsenő apróságokat. Az ő kertjük kevés ideig lehet majd kettejüké, de ezen tudattól mentesen képzeli el, hogy milyen is lesz vele. A szőkeséggel, akit azt hitt, hogy elveszít. Két éjjel abból a kevésből, amivel nem szabadna játszadozni.
A leány ismét lendül, hogy a végre rátelepedett nyugalmat egyetlen pillanat alatt tüntesse el. Bármennyire is szereti már a két karjában tartani Szikrát, nem tudja hová tenni a jelzéseket, amiket a teste okoz, amikor amaz ajkai olyan közelről érintik az övét. Nem tud hát mást, mint ismét megijedni és sóbálvánnyá válni. Nagy szerencse, hogy az elf amilyen hirtelen támadt, olyan hirtelen tűnik is el a táskájában matatni. Ismét a kényszer lesz úrrá, hogy szökjön, de nem neki akad dolga, így meghagyja a másiknak, hogy végre megmutassa magát a rezidencia lakóinak, hogy bizony itt van.*
- Ha kérdik, fájt a hasad és sokat pihentél.
*Mondja, hiszen ha éppen egy gyógyítóhoz igyekszik, nem árt tudnia. Ő pedig elfoglalja magát a kis menyéttel, míg próbál lehiggadni újra. Le kell, még ha ez nem is félelem.*
//Ajándék póknak ne nézd a lábát//
*Most nem fél, hogy eltűnik a lány, külön is töltenek néhanapján időt. Hadd vegye a nyakába a várost, nem tart attól, hogy nem jön vissza hozzá, nem volt baljós a reggel és elbúcsúzni is el tudtak. Tryl is egyre inkább kezd oldódni a gyermekek között, nem olyan szörnyűek egyesek, mint ahogyan az elsőre látszott. Azt, aki annyira idegesíti, aki mégis kedvesnek tűnik Szikra szemében a zordsága ellenére, épp nem látja. A sötét bőrű elftől a hideg rázza, bár a mindenkinek oly kedves tündérlány szárnyait is megtépkedné. Túl sokat csicsereg, s nem olyan kellemes hangon, mint Szikra. De most másé a főszerep. A fiúk, ha már van hol lakniuk is fiúk maradnak, a játék pedig nem babákkal folyik, hanem egymásnak feszüléssel, amibe még nevelő sem szól bele, hiszen nem bántani akarják egymást, csak lefojtani a felesleges energiákat. Hogy néha sikerül egy-egy sérülést szenvedni, az a gyermekkor velejárója. Ha mindentől meg akarnák őket menteni, hiába zavarnák ki később a nagyvilágba a gyerekekből felnőtteket, arra sem volnának képesek, hogy felismerjék mi a veszély és mi a játék.
Ez most az. Játék. Birkóznak, amíg nem vadul el a dolog, a figyelő szemek pedig az ablakból tekintenek rájuk. Mintha idevilágítana Anviel szemeinek zöldje, ő mégis másét fedezi fel fordultában, ahogy éppen Gab testét kívánja földre vinni. Sikerül is, ámbár nem azért, mert olyan rettentő ügyes, hanem mert Szikra smaragdjai szebben ragyognak, mint bármilyen zöld. Kizökkenti, így hanyatt esik, a feje pedig mintha kilógna a sokaságból. Hosszúra nyúlt pillanatig bámulja a szívének oly kedves hegyesfülűt, elfeledve, hogy éppen fontos dolga van, így meglepetésként éri, ami eddig is biztos volt: hogy rápuffan a vele egykorú fiú. Hangos a nevetés, de tudják, hogy vége. Oszlik a „tömeg”, s a kettős feláll, hogy azelőtt porolják le a nadrágot, mielőtt megszidnák őket. Vigyorogva lép Szikra felé. Ha valamit, azt már mindenki tudja, hogy abba nincs beleszólás, ha ketten akarnak lenni. Még a csúfolódás sem jellemző, mert sokan vágynának hasonló köteléket, még ha nem is értik a jelentését. Kissé poros arccal közelít.*
- Én nyertem volna. *Vonja meg a vállát, majd átkarolja a hosszúéletűt, hogy kicsit arrébb vezesse.*
- Merre jártál?
1119. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-04-04 20:24:29
Üzenet elküldve: 2025-04-04 20:24:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Ajándék póknak ne nézd a lábát//
*Hátrahagyva az újonnan nyílt selyemrévi vásárt és a romváros poros utcáit, meg is érkezik bundás barátjával a rezidenciára. Belép a tárt kapukon, és kutyáját egy apró kis búcsúzással el is küldi, menjen csak a kertben csavarogni. Remélhetőleg a sok gyerek nem fogja nyaggatni őt ezután a kis séta után. Még csak most bukott át a nap az ég tetején, az ebéd utáni kis szünetet élvezik a gyerekek az árvaház kertjében. Ezt hallani is lehet, ahogy a sok kis apró csoport különböző játékot játszik. Ki fogócskát, ki bújócskát, sőt valahonnan egy labda is előkerült. Persze a gnómok azóta is a fal tövében a kis alkotásaikkal bíbelődnek. Remélhetőleg nem találták meg a raktár kulcsát, mert akkor Anviel néni bizony ránéz a körmükre. A zsongás megint csak nincs kedvére, főleg a pánikja után, de ez legalább gyerekzsivaj. Nem pedig egy hatalmas zöld kétlábú ordítása.
A hangokból kiszűrve azonban megismer egy ismerőset. A smaragdzöld szempárok egyből kémlelni kezdik a különböző kis csoportokat, nem is kell sok idő neki. Meg is találja a hang forrását. A fiúk kisebb csoportja Trylnorral és Gabel együttvéve alkottak egy kis kört némi fadarabbal egy tisztább füves részen. Ott egymásnak feszülve dulakodnak. Igyekeznek kilökni a másikat a körből erőből vagy ügyességből, ki miben jobb.
Szikra egy ideig csak a távolból figyeli őket, és egyszer egyszer egy-egy óvatos lépéssel kerül csak közelebb. Kíváncsian figyelve az eseményeket.*
*Hátrahagyva az újonnan nyílt selyemrévi vásárt és a romváros poros utcáit, meg is érkezik bundás barátjával a rezidenciára. Belép a tárt kapukon, és kutyáját egy apró kis búcsúzással el is küldi, menjen csak a kertben csavarogni. Remélhetőleg a sok gyerek nem fogja nyaggatni őt ezután a kis séta után. Még csak most bukott át a nap az ég tetején, az ebéd utáni kis szünetet élvezik a gyerekek az árvaház kertjében. Ezt hallani is lehet, ahogy a sok kis apró csoport különböző játékot játszik. Ki fogócskát, ki bújócskát, sőt valahonnan egy labda is előkerült. Persze a gnómok azóta is a fal tövében a kis alkotásaikkal bíbelődnek. Remélhetőleg nem találták meg a raktár kulcsát, mert akkor Anviel néni bizony ránéz a körmükre. A zsongás megint csak nincs kedvére, főleg a pánikja után, de ez legalább gyerekzsivaj. Nem pedig egy hatalmas zöld kétlábú ordítása.
A hangokból kiszűrve azonban megismer egy ismerőset. A smaragdzöld szempárok egyből kémlelni kezdik a különböző kis csoportokat, nem is kell sok idő neki. Meg is találja a hang forrását. A fiúk kisebb csoportja Trylnorral és Gabel együttvéve alkottak egy kis kört némi fadarabbal egy tisztább füves részen. Ott egymásnak feszülve dulakodnak. Igyekeznek kilökni a másikat a körből erőből vagy ügyességből, ki miben jobb.
Szikra egy ideig csak a távolból figyeli őket, és egyszer egyszer egy-egy óvatos lépéssel kerül csak közelebb. Kíváncsian figyelve az eseményeket.*
1118. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-04-03 19:25:13
Üzenet elküldve: 2025-04-03 19:25:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 682
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 682
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Helyreálló világ//
*Igazság szerint bár tényleg szó nélkül és örömmel kiszaladt volna a piacra, akár szarvashúsért, akár bármi más különlegességért, amire Alenia vágyik, azért cseppet sem bánja, hogy itt maradhat vele, főleg úgy nem, hogy Nia azt mondja neki, hogy semmi mást nem szeretne csak azt, hogy együtt legyenek itt. Persze, hogy megint boldogság önti el, ahogyan ezt hallja.*
- Örülök. *jegyzi is meg.* Tényleg szívesen kiszaladnék a piacra, ha szeretnéd, de természetesen szívesebben vagyok veled.
*Ami őt illeti, bár szintén éhes, neki szerencsére elég normál tempóban ennie ahhoz, hogy ez az éhség viszonylag gyorsan csillapodjon.*
- Ó, tudsz lovagolni, akkor jó. Valamiért úgy emlékeztem, hogy pont azért, mert inkább hintóval utaztál, nem tanultál meg. Csodálkoztam is, mert mindig úgy képzeltem, hogy minden nemes jó ebben, de akkor alighanem jól gondoltam eredetileg. *mosolyodik el két falat között sokkal lelkesebben, mint azt elsőre indokolná a helyzet, és gyorsan igyekszik is megmagyarázni, hogy miért.*
- De ez nagyszerű! Örülök és nem csak azért, mert én tényleg félek a lovaktól, hanem mert, ha te lóval jössz, akkor meg tudom mutatni végre az egyik kedvenc varázslatomat. A mágustusán nyertem, holdnyúl a neve, nagyon aranyos. *mondja tényleg fülig érő szájjal.* Meg tudom lovagolni, pontosabban nyulagolni akkor már, és nagyjából éppen egy ló sebességére képes, szóval, ha te lóval jönnél, én pedig a nyulammal, akkor sokkal hamarabb ligetbe érnénk és nem kellene korán reggel elindulni azért, hogy este előtt megérkezzünk. Remélem Intath pont észre fog venni, amikor érkezünk, mert, ha meglát egy szellemnyúl hátán, talán leesik az álla és jobb szívvel fogad majd bennünket.
*Ez persze távolról sem biztos, mostani jó kedvét egy esetleges későbbi kellemetlen beszélgetés ellenben egyáltalán nem rontja el.
Közben persze gyorsan hoz még kenyeret, amikor Alenia kér tőle, és a biztonság kedvéért egy kis kalácsot, és még vajat is.*
- Kalács is van. *jegyzi meg csak úgy mellékesen, ösztönösen is a hajába simítva ezek után, amikor eszébe jut, hogy mi is lett neki megígérve az előbb.*
- Egy kézzel is nagyon ügyes voltál, ami a hajamat illeti, már alig várom, hogy két kézzel is csinálj vele valamit. *mosolyog, arra gondolva, hogy nem csak Niának, de még neki is furcsa az
és meg kell szoknia, hogy barátnőjének újra két keze van. Ez nem csak kifejezhetetlenül örömteli fejlemény, de annyi mindenben fogja megkönnyíteni az életüket, hogy az összes lehetőségbe minden bizonnyal még bele sem gondolt. Talán, mert a konyhában ülnek, az egyik első gondolata ezzel kapcsolatban az, hogyha például legközelebb húst süt Aleniának, már nem kell majd tálalás előtt összevágnia, mert két kézzel már gond nélkül fogja tudni használni a kést és a villát. De a legtöbb előny természetesen csak Niát magát érinti, könnyebb és így nyilván gyorsabb is lesz majd az öltözködés és a fürdés például.
Ezek után kicsit gondolkodik, mielőtt még a hajánál fontosabb dolgokról kezdene el beszélni, bár természetesen azért a haja is fontos.*
- Azt hiszem igazad van. *jegyzi meg rövidebb hallgatás után.* Én tényleg nem kapok fizetést, mint Anviel és Mai, nem is fogadnám el, viszont ettől még segíthetek, ha tudok. Nem szeretném, ha azt mondanák rám, hogy csak ejtőzni járok ebbe a házba, meg aztán szívesen is teszem, már csak azért is, mert egy-két gyereket meg is szerettem. Krizát, tudod, mindig is nagyon kedveltem, olyan kis csendes és szomorú, őt valahogy mindig kedvem lenne össze-vissza ölelgetni, amikor csak meglátom. Ha lehetne gyerekem, boldoggá tenne, ha hasonló kislányom lenne. De egy nagyon aranyos elf lánnyal is találkoztam már. Múltkor összefutottunk itt, megtanítottam rántottát készíteni, aztán meg is reggeliztünk együtt, meg egész jót beszélgettünk is közben. Természetesen megígértettem vele, hogy mindig megkér majd egy felnőttet, hogy gyújtson helyette tüzet, és csak az ő felügyeletével főz.
*A ritka pillanatok egyike a mostani, amikor viszonylag hamar rájön, hogy kicsit elkalandozott, ezért próbál is visszatérni a lényegre.*
- De a lényeg, hogy igazad van, ez nem az én munkám, szóval majd próbálom megtalálni az arany középutat. Segítek, ha az időm engedi, de, ha dolgom, vagy dolgunk van, akkor az lesz az első, és arra fogok koncentrálni. Amúgy is jobb, ha nem szoknak hozzá ahhoz, hogy van itt valaki, aki mindig segít, már csak azért sem, mert nem vagyok és leszek mindig itt.
*Reméli, hogy ez Aleniának is meg fog felelni így, mindenesetre magának is ken még egy szelet kenyeret mielőtt visszatérne a legkellemetlenebb témára, ami az előbb felmerült.*
- Sajnos lehet, hogy Inttel kapcsolatban is igazad van. Az biztos, hogy hangulatelf, ezt mindig tudtam róla, és láttam már idegesnek meg mogorvának is, ennek ellenére a legtöbbször mégis kedves volt és megértő. De lehet tényleg hozzászoktattam ahhoz, hogy kiszolgálom, és ezért is idegesíti, hogy itt vagyok. Csak kiderül, ha beszélek, vagy beszélünk vele. Ennek ellenére, bár szörnyű ára volt, én mindenképpen hálás vagyok neki, hogy megmentette az életed. És most már Eeyrnek hála újra két karod van. Nem is alakulhattak volna jobban a dolgok. Bárhogy is, remélem nem tévedek, de talán még soha életemben nem bíztam annyira a jövőben, mint most, *mosolyog* így abban is hiszek, hogy valahogy tényleg sikerül majd megbeszélni ezt az egészet. Utána már csak azzal kell foglalkoznunk, hogy széppé varázsoljuk az új házat, a várost, és nem mellesleg, hogy jól működjön az árvaház. Köztünk szólva, azért szerintem az utóbbi három sokkal nagyobb munka lesz, mint Int meggyőzése bármiről. *neveti el magát, remélve, hogy ez által is sikerül egyértelművé tennie azt, hogy bár tisztában van a rájuk váró feladatok nagyságával, nem kételkedik benne, hogy együtt sikerrel fogják majd venni a jövő akadályait.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.04.03 20:57:23
*Igazság szerint bár tényleg szó nélkül és örömmel kiszaladt volna a piacra, akár szarvashúsért, akár bármi más különlegességért, amire Alenia vágyik, azért cseppet sem bánja, hogy itt maradhat vele, főleg úgy nem, hogy Nia azt mondja neki, hogy semmi mást nem szeretne csak azt, hogy együtt legyenek itt. Persze, hogy megint boldogság önti el, ahogyan ezt hallja.*
- Örülök. *jegyzi is meg.* Tényleg szívesen kiszaladnék a piacra, ha szeretnéd, de természetesen szívesebben vagyok veled.
*Ami őt illeti, bár szintén éhes, neki szerencsére elég normál tempóban ennie ahhoz, hogy ez az éhség viszonylag gyorsan csillapodjon.*
- Ó, tudsz lovagolni, akkor jó. Valamiért úgy emlékeztem, hogy pont azért, mert inkább hintóval utaztál, nem tanultál meg. Csodálkoztam is, mert mindig úgy képzeltem, hogy minden nemes jó ebben, de akkor alighanem jól gondoltam eredetileg. *mosolyodik el két falat között sokkal lelkesebben, mint azt elsőre indokolná a helyzet, és gyorsan igyekszik is megmagyarázni, hogy miért.*
- De ez nagyszerű! Örülök és nem csak azért, mert én tényleg félek a lovaktól, hanem mert, ha te lóval jössz, akkor meg tudom mutatni végre az egyik kedvenc varázslatomat. A mágustusán nyertem, holdnyúl a neve, nagyon aranyos. *mondja tényleg fülig érő szájjal.* Meg tudom lovagolni, pontosabban nyulagolni akkor már, és nagyjából éppen egy ló sebességére képes, szóval, ha te lóval jönnél, én pedig a nyulammal, akkor sokkal hamarabb ligetbe érnénk és nem kellene korán reggel elindulni azért, hogy este előtt megérkezzünk. Remélem Intath pont észre fog venni, amikor érkezünk, mert, ha meglát egy szellemnyúl hátán, talán leesik az álla és jobb szívvel fogad majd bennünket.
*Ez persze távolról sem biztos, mostani jó kedvét egy esetleges későbbi kellemetlen beszélgetés ellenben egyáltalán nem rontja el.
Közben persze gyorsan hoz még kenyeret, amikor Alenia kér tőle, és a biztonság kedvéért egy kis kalácsot, és még vajat is.*
- Kalács is van. *jegyzi meg csak úgy mellékesen, ösztönösen is a hajába simítva ezek után, amikor eszébe jut, hogy mi is lett neki megígérve az előbb.*
- Egy kézzel is nagyon ügyes voltál, ami a hajamat illeti, már alig várom, hogy két kézzel is csinálj vele valamit. *mosolyog, arra gondolva, hogy nem csak Niának, de még neki is furcsa az
és meg kell szoknia, hogy barátnőjének újra két keze van. Ez nem csak kifejezhetetlenül örömteli fejlemény, de annyi mindenben fogja megkönnyíteni az életüket, hogy az összes lehetőségbe minden bizonnyal még bele sem gondolt. Talán, mert a konyhában ülnek, az egyik első gondolata ezzel kapcsolatban az, hogyha például legközelebb húst süt Aleniának, már nem kell majd tálalás előtt összevágnia, mert két kézzel már gond nélkül fogja tudni használni a kést és a villát. De a legtöbb előny természetesen csak Niát magát érinti, könnyebb és így nyilván gyorsabb is lesz majd az öltözködés és a fürdés például.
Ezek után kicsit gondolkodik, mielőtt még a hajánál fontosabb dolgokról kezdene el beszélni, bár természetesen azért a haja is fontos.*
- Azt hiszem igazad van. *jegyzi meg rövidebb hallgatás után.* Én tényleg nem kapok fizetést, mint Anviel és Mai, nem is fogadnám el, viszont ettől még segíthetek, ha tudok. Nem szeretném, ha azt mondanák rám, hogy csak ejtőzni járok ebbe a házba, meg aztán szívesen is teszem, már csak azért is, mert egy-két gyereket meg is szerettem. Krizát, tudod, mindig is nagyon kedveltem, olyan kis csendes és szomorú, őt valahogy mindig kedvem lenne össze-vissza ölelgetni, amikor csak meglátom. Ha lehetne gyerekem, boldoggá tenne, ha hasonló kislányom lenne. De egy nagyon aranyos elf lánnyal is találkoztam már. Múltkor összefutottunk itt, megtanítottam rántottát készíteni, aztán meg is reggeliztünk együtt, meg egész jót beszélgettünk is közben. Természetesen megígértettem vele, hogy mindig megkér majd egy felnőttet, hogy gyújtson helyette tüzet, és csak az ő felügyeletével főz.
*A ritka pillanatok egyike a mostani, amikor viszonylag hamar rájön, hogy kicsit elkalandozott, ezért próbál is visszatérni a lényegre.*
- De a lényeg, hogy igazad van, ez nem az én munkám, szóval majd próbálom megtalálni az arany középutat. Segítek, ha az időm engedi, de, ha dolgom, vagy dolgunk van, akkor az lesz az első, és arra fogok koncentrálni. Amúgy is jobb, ha nem szoknak hozzá ahhoz, hogy van itt valaki, aki mindig segít, már csak azért sem, mert nem vagyok és leszek mindig itt.
*Reméli, hogy ez Aleniának is meg fog felelni így, mindenesetre magának is ken még egy szelet kenyeret mielőtt visszatérne a legkellemetlenebb témára, ami az előbb felmerült.*
- Sajnos lehet, hogy Inttel kapcsolatban is igazad van. Az biztos, hogy hangulatelf, ezt mindig tudtam róla, és láttam már idegesnek meg mogorvának is, ennek ellenére a legtöbbször mégis kedves volt és megértő. De lehet tényleg hozzászoktattam ahhoz, hogy kiszolgálom, és ezért is idegesíti, hogy itt vagyok. Csak kiderül, ha beszélek, vagy beszélünk vele. Ennek ellenére, bár szörnyű ára volt, én mindenképpen hálás vagyok neki, hogy megmentette az életed. És most már Eeyrnek hála újra két karod van. Nem is alakulhattak volna jobban a dolgok. Bárhogy is, remélem nem tévedek, de talán még soha életemben nem bíztam annyira a jövőben, mint most, *mosolyog* így abban is hiszek, hogy valahogy tényleg sikerül majd megbeszélni ezt az egészet. Utána már csak azzal kell foglalkoznunk, hogy széppé varázsoljuk az új házat, a várost, és nem mellesleg, hogy jól működjön az árvaház. Köztünk szólva, azért szerintem az utóbbi három sokkal nagyobb munka lesz, mint Int meggyőzése bármiről. *neveti el magát, remélve, hogy ez által is sikerül egyértelművé tennie azt, hogy bár tisztában van a rájuk váró feladatok nagyságával, nem kételkedik benne, hogy együtt sikerrel fogják majd venni a jövő akadályait.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.04.03 20:57:23
1117. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-04-02 19:30:47
Üzenet elküldve: 2025-04-02 19:30:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 534
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 534
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Helyreálló világ//
*Úgy tűnik, hogy most mindketten jót mosolyognak egymáson, mert felettébb aranyosnak találja, ahogy Luninari meg tudja magyarázni, miért pihenés igazából a munka. Kár, hogy Intath mindezt úgy látja, hogy csak kihasználja szegény lányt. Nem, még mindig esze ágában sincs ilyet tenni. Nem csak Luninarival, de vele főleg nem.*
- Anviel tehetséges, ért a ház körüli teendőkhöz, és szereti a gyerekeket. Mai szerintem nagyon jól választott, és biztos vagyok benne, hogy ti is jól kijöttök majd egymással. Azonban ne felejtsd el, hogy Anviel és Mai pénzt kapnak azért, hogy a gyerekekkel foglalkozzanak, te csupán szívességből teszed, és azért, mert szereted, de neked nem kötelező gondoskodnod róluk. *Mai viszont megérdemelné a fizetésemelést, hisz még mindig azt a bért kapja, amiben megállapodtak akkor, mikor felvette nevelőnek, de most már nem csak egy nevelő ő, hanem az árvaház igazgatónője. Most azonban csak az új otthonán kívül a kínzó éhségre tud gondolni, ami már a templomban rátört, így nem, egyáltalán nem kell őt noszogatni az étkezőasztalhoz, maga is úgy siet oda hozzá, mintha az élete múlna rajta. Nem is veszi észre, de megszokásból csak a bal kezét használja mindenhez, biztos el fog telni egy kis idő, mire újra hozzászokik, hogy most már két keze van.*
- Jajj, Luninari, drágám! Nem kell elmenned sehová, és kitenned sem kell magadért. Ez is nagyon finom, és elég is lesz egyelőre. Csak azt szeretném, ha itt lennél velem, semmi mást nem kell tenned. *Szélesen mosolyog rajta, hogy a kis fél-elf barátnője mennyire figyelmes, sőt, talán túl figyelmes is, amire egyáltalán nincs szükség. Ettől függetlenül a gondoskodás természetesen nagyon jól esik neki, de annál jobban vágyik most a társaságra.*
- Te félsz a lovaktól. *Nem felejtette el ő sem ezt a tényt, és fel is hozza, mikor a beszélgetés arra terelődik, hogy talán Luninarinak kéne vezetnie a lovát, ha lesz.*
- Én régen is tudtam lovagolni, bár legtöbbször nem a lovon ültem, csak a hintómat húzták, de hát már nincs hintóm. *Megfordul a fejében, hogy az új, szép ház mellé vehetne egyet, de gyorsan le is beszéli magát róla. A templomban történtek után nem az ő fényűzése a fontos, hanem bármi más, ami a szeretteinek segíthet.*
- Szóval nem kell féltened! Abban viszont biztos lehetsz, hogy most már még gyönyörűbb fonatokat fogok készíteni a hajadba, ha szeretnéd. *Jut csak úgy eszébe, hogy most már ezt is meg fogja tudni oldani rendesen, és a fűzőjét is meg tudja majd újra kötni. Sokkal könnyebb lesz így az élete, az már egyszer biztos.*
- Persze. Gondolom az van, hogy az jó neki, ha az ő feneke alá tesznek oda mindent, ha kitátja a száját, és beletömik a sültgalambot, de ha más kap törődést, az már szúrja a csőrét. *Mondja el a véleményét Intathról, ami csak úgy kicsúszik a száján. Mindenesetre annak ő is nagyon tudna örülni, ha jól végződne a történet.*
- Remélem, hogy így lesz. Én sem erre számítottam. Azt ugyan nem tudtam eldönteni, hogy haragudjak-e rá, amiért elvette a karomat, vagy hálás legyek neki, amiért megmentette az életem. Akkor nem tűnt ennyire… félelmetesnek. Talán most is csak félreismertem, nem? Lehet, hogy rossz kedve volt valamiért… *Nem, ha megerőlteti magát sem tudja a rosszat keresni abban, aki bizony valóban megfenyegette.*
- Na mindegy is… Umm, kérhetek még kenyeret? *Kérdezi, mert ami előtte volt, az elfogyott, az étvágya azonban nem csillapodik. Ha így folytatja, még a végén bele sem fog férni azokba a fűzőkbe.*
*Úgy tűnik, hogy most mindketten jót mosolyognak egymáson, mert felettébb aranyosnak találja, ahogy Luninari meg tudja magyarázni, miért pihenés igazából a munka. Kár, hogy Intath mindezt úgy látja, hogy csak kihasználja szegény lányt. Nem, még mindig esze ágában sincs ilyet tenni. Nem csak Luninarival, de vele főleg nem.*
- Anviel tehetséges, ért a ház körüli teendőkhöz, és szereti a gyerekeket. Mai szerintem nagyon jól választott, és biztos vagyok benne, hogy ti is jól kijöttök majd egymással. Azonban ne felejtsd el, hogy Anviel és Mai pénzt kapnak azért, hogy a gyerekekkel foglalkozzanak, te csupán szívességből teszed, és azért, mert szereted, de neked nem kötelező gondoskodnod róluk. *Mai viszont megérdemelné a fizetésemelést, hisz még mindig azt a bért kapja, amiben megállapodtak akkor, mikor felvette nevelőnek, de most már nem csak egy nevelő ő, hanem az árvaház igazgatónője. Most azonban csak az új otthonán kívül a kínzó éhségre tud gondolni, ami már a templomban rátört, így nem, egyáltalán nem kell őt noszogatni az étkezőasztalhoz, maga is úgy siet oda hozzá, mintha az élete múlna rajta. Nem is veszi észre, de megszokásból csak a bal kezét használja mindenhez, biztos el fog telni egy kis idő, mire újra hozzászokik, hogy most már két keze van.*
- Jajj, Luninari, drágám! Nem kell elmenned sehová, és kitenned sem kell magadért. Ez is nagyon finom, és elég is lesz egyelőre. Csak azt szeretném, ha itt lennél velem, semmi mást nem kell tenned. *Szélesen mosolyog rajta, hogy a kis fél-elf barátnője mennyire figyelmes, sőt, talán túl figyelmes is, amire egyáltalán nincs szükség. Ettől függetlenül a gondoskodás természetesen nagyon jól esik neki, de annál jobban vágyik most a társaságra.*
- Te félsz a lovaktól. *Nem felejtette el ő sem ezt a tényt, és fel is hozza, mikor a beszélgetés arra terelődik, hogy talán Luninarinak kéne vezetnie a lovát, ha lesz.*
- Én régen is tudtam lovagolni, bár legtöbbször nem a lovon ültem, csak a hintómat húzták, de hát már nincs hintóm. *Megfordul a fejében, hogy az új, szép ház mellé vehetne egyet, de gyorsan le is beszéli magát róla. A templomban történtek után nem az ő fényűzése a fontos, hanem bármi más, ami a szeretteinek segíthet.*
- Szóval nem kell féltened! Abban viszont biztos lehetsz, hogy most már még gyönyörűbb fonatokat fogok készíteni a hajadba, ha szeretnéd. *Jut csak úgy eszébe, hogy most már ezt is meg fogja tudni oldani rendesen, és a fűzőjét is meg tudja majd újra kötni. Sokkal könnyebb lesz így az élete, az már egyszer biztos.*
- Persze. Gondolom az van, hogy az jó neki, ha az ő feneke alá tesznek oda mindent, ha kitátja a száját, és beletömik a sültgalambot, de ha más kap törődést, az már szúrja a csőrét. *Mondja el a véleményét Intathról, ami csak úgy kicsúszik a száján. Mindenesetre annak ő is nagyon tudna örülni, ha jól végződne a történet.*
- Remélem, hogy így lesz. Én sem erre számítottam. Azt ugyan nem tudtam eldönteni, hogy haragudjak-e rá, amiért elvette a karomat, vagy hálás legyek neki, amiért megmentette az életem. Akkor nem tűnt ennyire… félelmetesnek. Talán most is csak félreismertem, nem? Lehet, hogy rossz kedve volt valamiért… *Nem, ha megerőlteti magát sem tudja a rosszat keresni abban, aki bizony valóban megfenyegette.*
- Na mindegy is… Umm, kérhetek még kenyeret? *Kérdezi, mert ami előtte volt, az elfogyott, az étvágya azonban nem csillapodik. Ha így folytatja, még a végén bele sem fog férni azokba a fűzőkbe.*
1116. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-04-01 11:58:29
Üzenet elküldve: 2025-04-01 11:58:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 682
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 682
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Helyreálló világ//
*Jót mosolyog magában azon, hogy Alenia azt ajánlja neki, hogy töltse pihenéssel a nap hátralévő részét, és hasonló nem is lenne ellenére, más kérdés persze, hogy a konyhában való tevékenykedés és a pihenés nála a legtöbbször nem igazán zárja ki egymást.*
- Az az igazság, hogy mostanában azt hiszem, kezdem úgy érezni, hogy nekem a főzés is pihenés. Valahogy megnyugszom tőle és kitisztulnak a gondolataim. *mondja tűnődve egy kicsit.* A múltkor is, amikor húst vagdostam össze a pörkölthöz éppen, azon kaptam magam, hogy kellemesen el vagyok lazulva, béke és nyugalom szállt meg, mintha meditálnék mondjuk. Régen is mindig szerettem főzni, de legutóbb különösen kellemes érzés volt. Más kérdés persze, hogy örülök neki, hogy van és lesz segítségem ebben. Harminc gyerekre készíteni ételt azért csak teljesen más, mintha csak magunknak, vagy néhányunknak csinálnám. *teszi hozzá azért a rend kedvéért, mert nagyon is el tudja képzelni, hogyha egyedül kellene egy egész árvaházra főznie, akkor nagyon is kimerítő és fárasztó munkának élné meg az egészet, nem pedig pihenésnek és kellemes szórakozásnak egyszerre.*
- De abban igazad van, hogy tényleg jobb lenne olyan ételt készíteni ma, hogy ne kelljen egészen estig a konyhába zárkóznom miatta. Végtére is nem attól lesz szép ez a nap, hogy mit eszünk majd a végén. *teszi még hozzá, de aztán túl sok idő nincsen ezen tűnődni, vagy erről beszélni, mert időközben hazaérnek és belépnek az ajtón, így egyelőre Intath és az utazás kérdése is elhalasztódik egy kicsit.
Először köszön Anivelnek, aztán pedig természetesen türelmesen, de kíváncsian várja, ahogyan Alenia végigolvassa a neki szóló levelet.*
- Ez tényleg jó hír. *mosolyodik el azok után, hogy a tartalmába is beavatja. Ugyan még mindig nem teljesen biztos benne, hogy egy új gazdagnegyed a régi helyett jó ötlet, és Artheniornak pont erre van szüksége, de nem éppen ez az a nap, amikor ismét meg fogja ez iránti aggályait osztani Niával. Különösen úgy nem, hogy ezt tényleg szimbolikusnak érzi, mivel Alenia így nem csak a karját kapta vissza a mai napon, pontosabban inkább egy új kart kapott, hanem ehelyett a ház helyett egy új otthona is lett egyben, és így neki is.
Kicsit izgatott is lesz emiatt és amennyiben lehetséges még vidámabb, nem csak azért, mert, hogy mindez egy napra esett az nyilván nem lehet véletlen, hanem azért is, mert úgy érzi, hogy ezzel megint bővültek a lehetőségeik.*
- És persze, nagyon szeretnék veled lakni, ez kérdezni sem kell. Biztosan szép ház lesz és együtt otthonossá is tudjuk majd varázsolni. Csak aztán szomszédok rendesek legyenek...
*Utóbbit félig csak viccként teszi hozzá, el is nevetve magát egy kicsit. Azt már nem mondja ki, de biztos benne, hogy Alenia is úgy gondolja, hogy élni és pihenni csak megfelelőbb lesz majd egy csendes otthon egy szép és új városrészben, egy sokszor minden bizonnyal majd zajos és kaotikus árvaház helyett, ami itt áll a romok szélén. Arról nem is beszélve, hogyha tényleg részt akarnak venni a város felvirágoztatásában akkor nem árt az új arisztokrácia között élniük, ezt nem kerülhetik ki és ezt még ő maga is belátja.
Ezek után, ha Aleniának nem az lenne az első gondolata, hogy enne, ő maga húzná őt a konyhába maga után és ültetné le gyengéd erőszakkal az asztalhoz, hogy így tegyen. Volt már nagyon éhes ő maga is, de sejti, hogy az a fajta éhség, amit Nia érezhet most, az valami teljesen más. Szerencsére viszont még gyengéd erőszakra sincsen semmi szükség most.
Sebesen járnak a kezei, ahogyan tálal, ken még kenyeret, teát tölt, elővesz és vág még egy kis sonkát. Mivel kicsit éhes már ő is, magának is készít ételt, talán ezért is terelődnek gondolatai vissza viszonylag hamar a vacsorához, ahogy ismét kettesben maradnak, meg persze azért is, mert Alenia étvágyából arra következtet, hogy lehet valami kicsit tartalmasabb ételt kellene készítenie neki lefekvés előttre.*
- Különben, elszaladhatok vadhúsért a piacra, ha komolyan gondoltad az őzet, *ajánlja fel* de lehet, hogy van is itthon szarvashús, megnézhetem. A vörösboros szarvaspörkölt nagyon finom, igazi ünnepi étel is, meg aztán csak kicsit kell foglalkozni vele az elején, különben pedig miután megvannak az alapjai, szépen megfő magától.
*Igazság szerint mondjuk, ahol felnőtt, köszönhetően annak, hogy az egyik fő élelemforrást éppen vadászat jelentette, az őz, szarvas és vaddisznó pörköltek eléggé közönséges ételnek számítottak, itt a városban azonban nem feltétlenül van így, nem is véletlen, hogy a vadhús drágább a piacon, mint mondjuk a tyúk, vagy a disznó.*
- Egy szép és szelíd lóért pedig indulás előtt is kiszaladhatunk a piacra. *mondja, nem felejtve el kihangsúlyozni a „szelíd” szót.* Jó ötlet amúgy már csak azért is, mert már egyszer mondtam, hogy a szőke hajadhoz nagyon jól menne egy hófehér ló. De persze nem ragaszkodom hozzá, majd azt veszed meg úgy is, amelyik neked tetszeni fog. Azért viszont addig ameddig valaki nem tanít meg rendesen lovagolni, én nyugodtabb lennék, ha csak ülnél rajta, én pedig vezetném. Szarvasliget nem elérhetetlen távolság, de azért jobban szeretném, ha nem kellene odáig gyalogolnod, már csak azért sem hogy aztán majd Inttel se fáradtan kelljen beszélned.
*Ő maga ugyan továbbra is fél a lovaktól, de nem akarja csak azért Aleniát is lebeszélni arról, hogy legyen neki egy, mert így érez, de azért nem bánná tényleg, ha a kezdetben óvatosak lennének vele.*
- Azt pedig, hogy ligetben majd mi lesz… *itt ismét eltűnődik kicsit hosszabban* nem tudom, de nem is akarok ezen előre aggódni. Régebben biztosan ezerszer elterveztem volna, hogy mit fogok mondani, de már nem látom semmi értelmét. Az biztos, hogy nem értem Intath logikáját, igaz ilyen már korábban is előfordult. Ismer engem, Szarvasligetben sem kényszerít rá senki, hogy azt csináljam, amit, de ott még nem panaszkodott miatta, hogy kiszolgálom. Ha nem mondtad volna, hogy meg is fenyegetett, még hajlamos lennék kicsit viccesnek is felfogni ezt az egész helyzetet, és azt gondolnám, hogy csak féltékeny, mert nem csak vele foglalkozom. De nem számít. Igazad volt teljesen. Külön-külön és együtt is néztünk már ennél sokkal rosszabb helyzetekkel is szembe, és mégis mindketten itt vagyunk most, szóval tényleg teljesen biztos vagyok benne, hogy ezt is meg fogjuk majd oldani. De az is biztos, hogy miután túl leszünk ezen, szerintem mindketten élvezni fogunk pár nyugodt napot a tó partján, főleg akkor, ha ilyen szép és napos idő marad, mint amilyen most van. *mondja végül továbbra is töretlen jó kedvvel és optimizmussal. Ha van nap, amikor, ha akarna sem tudna problémákon tépelődni, akkor az tényleg pontosan ez a nap.
Álmaik és reményeik megvalósultak, ráadásul már az étvágya is egészen megjön, finom a vaj is, a sonka is, a kenyér is, a tea is, Nia is itt van, úgy érzi, hogy itt és most nem is kívánhatna ennél többet ahhoz, hogy boldognak érezze magát.*
*Jót mosolyog magában azon, hogy Alenia azt ajánlja neki, hogy töltse pihenéssel a nap hátralévő részét, és hasonló nem is lenne ellenére, más kérdés persze, hogy a konyhában való tevékenykedés és a pihenés nála a legtöbbször nem igazán zárja ki egymást.*
- Az az igazság, hogy mostanában azt hiszem, kezdem úgy érezni, hogy nekem a főzés is pihenés. Valahogy megnyugszom tőle és kitisztulnak a gondolataim. *mondja tűnődve egy kicsit.* A múltkor is, amikor húst vagdostam össze a pörkölthöz éppen, azon kaptam magam, hogy kellemesen el vagyok lazulva, béke és nyugalom szállt meg, mintha meditálnék mondjuk. Régen is mindig szerettem főzni, de legutóbb különösen kellemes érzés volt. Más kérdés persze, hogy örülök neki, hogy van és lesz segítségem ebben. Harminc gyerekre készíteni ételt azért csak teljesen más, mintha csak magunknak, vagy néhányunknak csinálnám. *teszi hozzá azért a rend kedvéért, mert nagyon is el tudja képzelni, hogyha egyedül kellene egy egész árvaházra főznie, akkor nagyon is kimerítő és fárasztó munkának élné meg az egészet, nem pedig pihenésnek és kellemes szórakozásnak egyszerre.*
- De abban igazad van, hogy tényleg jobb lenne olyan ételt készíteni ma, hogy ne kelljen egészen estig a konyhába zárkóznom miatta. Végtére is nem attól lesz szép ez a nap, hogy mit eszünk majd a végén. *teszi még hozzá, de aztán túl sok idő nincsen ezen tűnődni, vagy erről beszélni, mert időközben hazaérnek és belépnek az ajtón, így egyelőre Intath és az utazás kérdése is elhalasztódik egy kicsit.
Először köszön Anivelnek, aztán pedig természetesen türelmesen, de kíváncsian várja, ahogyan Alenia végigolvassa a neki szóló levelet.*
- Ez tényleg jó hír. *mosolyodik el azok után, hogy a tartalmába is beavatja. Ugyan még mindig nem teljesen biztos benne, hogy egy új gazdagnegyed a régi helyett jó ötlet, és Artheniornak pont erre van szüksége, de nem éppen ez az a nap, amikor ismét meg fogja ez iránti aggályait osztani Niával. Különösen úgy nem, hogy ezt tényleg szimbolikusnak érzi, mivel Alenia így nem csak a karját kapta vissza a mai napon, pontosabban inkább egy új kart kapott, hanem ehelyett a ház helyett egy új otthona is lett egyben, és így neki is.
Kicsit izgatott is lesz emiatt és amennyiben lehetséges még vidámabb, nem csak azért, mert, hogy mindez egy napra esett az nyilván nem lehet véletlen, hanem azért is, mert úgy érzi, hogy ezzel megint bővültek a lehetőségeik.*
- És persze, nagyon szeretnék veled lakni, ez kérdezni sem kell. Biztosan szép ház lesz és együtt otthonossá is tudjuk majd varázsolni. Csak aztán szomszédok rendesek legyenek...
*Utóbbit félig csak viccként teszi hozzá, el is nevetve magát egy kicsit. Azt már nem mondja ki, de biztos benne, hogy Alenia is úgy gondolja, hogy élni és pihenni csak megfelelőbb lesz majd egy csendes otthon egy szép és új városrészben, egy sokszor minden bizonnyal majd zajos és kaotikus árvaház helyett, ami itt áll a romok szélén. Arról nem is beszélve, hogyha tényleg részt akarnak venni a város felvirágoztatásában akkor nem árt az új arisztokrácia között élniük, ezt nem kerülhetik ki és ezt még ő maga is belátja.
Ezek után, ha Aleniának nem az lenne az első gondolata, hogy enne, ő maga húzná őt a konyhába maga után és ültetné le gyengéd erőszakkal az asztalhoz, hogy így tegyen. Volt már nagyon éhes ő maga is, de sejti, hogy az a fajta éhség, amit Nia érezhet most, az valami teljesen más. Szerencsére viszont még gyengéd erőszakra sincsen semmi szükség most.
Sebesen járnak a kezei, ahogyan tálal, ken még kenyeret, teát tölt, elővesz és vág még egy kis sonkát. Mivel kicsit éhes már ő is, magának is készít ételt, talán ezért is terelődnek gondolatai vissza viszonylag hamar a vacsorához, ahogy ismét kettesben maradnak, meg persze azért is, mert Alenia étvágyából arra következtet, hogy lehet valami kicsit tartalmasabb ételt kellene készítenie neki lefekvés előttre.*
- Különben, elszaladhatok vadhúsért a piacra, ha komolyan gondoltad az őzet, *ajánlja fel* de lehet, hogy van is itthon szarvashús, megnézhetem. A vörösboros szarvaspörkölt nagyon finom, igazi ünnepi étel is, meg aztán csak kicsit kell foglalkozni vele az elején, különben pedig miután megvannak az alapjai, szépen megfő magától.
*Igazság szerint mondjuk, ahol felnőtt, köszönhetően annak, hogy az egyik fő élelemforrást éppen vadászat jelentette, az őz, szarvas és vaddisznó pörköltek eléggé közönséges ételnek számítottak, itt a városban azonban nem feltétlenül van így, nem is véletlen, hogy a vadhús drágább a piacon, mint mondjuk a tyúk, vagy a disznó.*
- Egy szép és szelíd lóért pedig indulás előtt is kiszaladhatunk a piacra. *mondja, nem felejtve el kihangsúlyozni a „szelíd” szót.* Jó ötlet amúgy már csak azért is, mert már egyszer mondtam, hogy a szőke hajadhoz nagyon jól menne egy hófehér ló. De persze nem ragaszkodom hozzá, majd azt veszed meg úgy is, amelyik neked tetszeni fog. Azért viszont addig ameddig valaki nem tanít meg rendesen lovagolni, én nyugodtabb lennék, ha csak ülnél rajta, én pedig vezetném. Szarvasliget nem elérhetetlen távolság, de azért jobban szeretném, ha nem kellene odáig gyalogolnod, már csak azért sem hogy aztán majd Inttel se fáradtan kelljen beszélned.
*Ő maga ugyan továbbra is fél a lovaktól, de nem akarja csak azért Aleniát is lebeszélni arról, hogy legyen neki egy, mert így érez, de azért nem bánná tényleg, ha a kezdetben óvatosak lennének vele.*
- Azt pedig, hogy ligetben majd mi lesz… *itt ismét eltűnődik kicsit hosszabban* nem tudom, de nem is akarok ezen előre aggódni. Régebben biztosan ezerszer elterveztem volna, hogy mit fogok mondani, de már nem látom semmi értelmét. Az biztos, hogy nem értem Intath logikáját, igaz ilyen már korábban is előfordult. Ismer engem, Szarvasligetben sem kényszerít rá senki, hogy azt csináljam, amit, de ott még nem panaszkodott miatta, hogy kiszolgálom. Ha nem mondtad volna, hogy meg is fenyegetett, még hajlamos lennék kicsit viccesnek is felfogni ezt az egész helyzetet, és azt gondolnám, hogy csak féltékeny, mert nem csak vele foglalkozom. De nem számít. Igazad volt teljesen. Külön-külön és együtt is néztünk már ennél sokkal rosszabb helyzetekkel is szembe, és mégis mindketten itt vagyunk most, szóval tényleg teljesen biztos vagyok benne, hogy ezt is meg fogjuk majd oldani. De az is biztos, hogy miután túl leszünk ezen, szerintem mindketten élvezni fogunk pár nyugodt napot a tó partján, főleg akkor, ha ilyen szép és napos idő marad, mint amilyen most van. *mondja végül továbbra is töretlen jó kedvvel és optimizmussal. Ha van nap, amikor, ha akarna sem tudna problémákon tépelődni, akkor az tényleg pontosan ez a nap.
Álmaik és reményeik megvalósultak, ráadásul már az étvágya is egészen megjön, finom a vaj is, a sonka is, a kenyér is, a tea is, Nia is itt van, úgy érzi, hogy itt és most nem is kívánhatna ennél többet ahhoz, hogy boldognak érezze magát.*
1115. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-29 17:40:46
Üzenet elküldve: 2025-03-29 17:40:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 534
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 534
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Helyreálló világ//
*Sokat csalódott már életében. Ezek közül is a legjobban Arthenior biztonságában és legtöbbször a bátyjában, de egyetlen biztos pont mindig volt neki: Eeyr. Az istennő most is új esélyt adott neki arra, hogy a porból főnixként feltámadva újra a magasba emelkedhessen. Nem akart ő egy percig sem mártírt játszani, ahogy azt Morthimer úr javasolta neki, hogy az elveszített karjával legyen szimbóluma a nemesség egykori szenvedésének. Nem, míg a teste nem volt teljes és egész, addig a lelke sem lehetett az, és bármennyire is megpróbált hátat fordítani a múlt sérelmeinek, képtelen volt azt maga mögött hagyni, míg az emléket ily brutális formában viselte saját magán. Ám ennek most egyszer s mindenkorra vége. A teste gyógyulásával a lelkén ejtett sebek is összeforrhatnak, most már csak időre van hozzá szüksége.*
- Luninari, drágám. Ha téged ez boldoggá tesz, akkor készíts ünnepi fogásokat, de azt hiszem, hogy én most beérném egy egyszerű, finom vacsorával is. Ahelyett, hogy sokat dolgoznál, azt szeretném, ha inkább nyugalomban élveznéd te is a nap hátralévő részét. Mondjuk az is tény, hogy úgy érzem, egy egész őzet is fel tudnék falni. *Lágyan nevetgél. Hogy miért pont az őz jutott eszébe? Talán azért, mert a rezidencia udvarán még mindig boldogan éldegél egy, de természetesen nem tervezi őt felszolgáltatni főfogásként sem maguknak, sem a gyereksereg számára.
Egyetlen apróság árnyékolja csupán be a boldogságukat. Intath problémája, amivel kapcsolatban Luninari most sem rejti véka alá a véleményét, sem annak részleteit, Alenia pedig, mint mindig, most is türelmesen végighallgatja.*
- Én ezt értem, hogy neked ez így jó, de azt hiszem Intath nem. Van egy olyan érzésem, hogy ő nem hiszi el, hogy önszántadból vagy ilyen. Azt kell vele megértetnünk, hogy én nem kényszerítelek téged semmire. Ha nem akarnál főzni nekem, nem bánnám, ha nem akarnál a rezidencián lenni, azt sem. Ő azt hiszi, hogy kihasznállak téged. *Felnéz az égre, és kissé elgondolkozik, halkan sóhajt egyet.* Lehet, hogy igazad van. Neked kell először beszélned vele. Én bármit mondanék, nem hinne nekem, de félek attól, hogy neked sem fog. Mindegy, majd valahogy megoldjuk. Hisz éltünk már túl ennél rosszabbat is, nem igaz? *Elmosolyodik, majd miután megsimogatta a lány kézfejét, be is lépnek a rezidencia ajtaján, ahol Anviel fogadja őket, és egy rövid szóváltás után egy levelet nyom Alenia kezébe. Az elf kíváncsian néz a borítékra, majd feltöri a pecsétet, és elkezdi olvasni.*
- Ó! Luninari, azt hiszem, hogy ez az örömteli hírek napja. Most már három otthonod is van, ha úgy tetszik. Selyemrév megnyitotta kapuit, és felépült az új házam. Illetve nem csak az enyém, hanem a tiéd is, már ha még mindig szeretnél ott lakni velem. *A mosolya már eddig is olyan boldog volt, hogy madarat lehetne vele fogatni, ez már csak az eper az ínycsiklandozó torta tetején.*
- Amint hazaértünk Szarvasligetből, fel fogom keresni Morthimer urat, hogy mutassa meg nekem a házat. Tudod, rá bíztam mindent vele kapcsolatban. Azt is, hogy hol lesz, és azt is, hogy milyen. Meglepetés lesz nekem is. De most együnk! *Az éhség egyre jobban kínozza, így bármi is Luninari terve a főzést illetően, ő azt egész biztosan nem fogja tudni kivárni. A gyerekek valószínűleg a délutáni pihenőjüket töltik, így a konyha most üres, csendes. Alenia leül az asztalhoz, és azt az elemózsiát kezdi jóízűen falni, ami velük együtt megjárta a templomot is. Magához képest gyorsabban, és kevésbé elegánsan eszik, de nem tehet róla, tényleg nagyon-nagyon éhes volt már.*
- Egyébként, tudod mi a szerencse? Hogy még nem alakítottad át egyik ruhámat sem *nevetgél.* Ó, és talán újra el kéne gondolkodnom azon, hogy vásároljak magamnak egy lovat, ahogy korábban ajánlottad. Most már nem volna akadály a vezetése. *Mondja lelkesen, s közben folytatja a falatozást.*
*Sokat csalódott már életében. Ezek közül is a legjobban Arthenior biztonságában és legtöbbször a bátyjában, de egyetlen biztos pont mindig volt neki: Eeyr. Az istennő most is új esélyt adott neki arra, hogy a porból főnixként feltámadva újra a magasba emelkedhessen. Nem akart ő egy percig sem mártírt játszani, ahogy azt Morthimer úr javasolta neki, hogy az elveszített karjával legyen szimbóluma a nemesség egykori szenvedésének. Nem, míg a teste nem volt teljes és egész, addig a lelke sem lehetett az, és bármennyire is megpróbált hátat fordítani a múlt sérelmeinek, képtelen volt azt maga mögött hagyni, míg az emléket ily brutális formában viselte saját magán. Ám ennek most egyszer s mindenkorra vége. A teste gyógyulásával a lelkén ejtett sebek is összeforrhatnak, most már csak időre van hozzá szüksége.*
- Luninari, drágám. Ha téged ez boldoggá tesz, akkor készíts ünnepi fogásokat, de azt hiszem, hogy én most beérném egy egyszerű, finom vacsorával is. Ahelyett, hogy sokat dolgoznál, azt szeretném, ha inkább nyugalomban élveznéd te is a nap hátralévő részét. Mondjuk az is tény, hogy úgy érzem, egy egész őzet is fel tudnék falni. *Lágyan nevetgél. Hogy miért pont az őz jutott eszébe? Talán azért, mert a rezidencia udvarán még mindig boldogan éldegél egy, de természetesen nem tervezi őt felszolgáltatni főfogásként sem maguknak, sem a gyereksereg számára.
Egyetlen apróság árnyékolja csupán be a boldogságukat. Intath problémája, amivel kapcsolatban Luninari most sem rejti véka alá a véleményét, sem annak részleteit, Alenia pedig, mint mindig, most is türelmesen végighallgatja.*
- Én ezt értem, hogy neked ez így jó, de azt hiszem Intath nem. Van egy olyan érzésem, hogy ő nem hiszi el, hogy önszántadból vagy ilyen. Azt kell vele megértetnünk, hogy én nem kényszerítelek téged semmire. Ha nem akarnál főzni nekem, nem bánnám, ha nem akarnál a rezidencián lenni, azt sem. Ő azt hiszi, hogy kihasznállak téged. *Felnéz az égre, és kissé elgondolkozik, halkan sóhajt egyet.* Lehet, hogy igazad van. Neked kell először beszélned vele. Én bármit mondanék, nem hinne nekem, de félek attól, hogy neked sem fog. Mindegy, majd valahogy megoldjuk. Hisz éltünk már túl ennél rosszabbat is, nem igaz? *Elmosolyodik, majd miután megsimogatta a lány kézfejét, be is lépnek a rezidencia ajtaján, ahol Anviel fogadja őket, és egy rövid szóváltás után egy levelet nyom Alenia kezébe. Az elf kíváncsian néz a borítékra, majd feltöri a pecsétet, és elkezdi olvasni.*
- Ó! Luninari, azt hiszem, hogy ez az örömteli hírek napja. Most már három otthonod is van, ha úgy tetszik. Selyemrév megnyitotta kapuit, és felépült az új házam. Illetve nem csak az enyém, hanem a tiéd is, már ha még mindig szeretnél ott lakni velem. *A mosolya már eddig is olyan boldog volt, hogy madarat lehetne vele fogatni, ez már csak az eper az ínycsiklandozó torta tetején.*
- Amint hazaértünk Szarvasligetből, fel fogom keresni Morthimer urat, hogy mutassa meg nekem a házat. Tudod, rá bíztam mindent vele kapcsolatban. Azt is, hogy hol lesz, és azt is, hogy milyen. Meglepetés lesz nekem is. De most együnk! *Az éhség egyre jobban kínozza, így bármi is Luninari terve a főzést illetően, ő azt egész biztosan nem fogja tudni kivárni. A gyerekek valószínűleg a délutáni pihenőjüket töltik, így a konyha most üres, csendes. Alenia leül az asztalhoz, és azt az elemózsiát kezdi jóízűen falni, ami velük együtt megjárta a templomot is. Magához képest gyorsabban, és kevésbé elegánsan eszik, de nem tehet róla, tényleg nagyon-nagyon éhes volt már.*
- Egyébként, tudod mi a szerencse? Hogy még nem alakítottad át egyik ruhámat sem *nevetgél.* Ó, és talán újra el kéne gondolkodnom azon, hogy vásároljak magamnak egy lovat, ahogy korábban ajánlottad. Most már nem volna akadály a vezetése. *Mondja lelkesen, s közben folytatja a falatozást.*
1114. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-28 16:46:19
Üzenet elküldve: 2025-03-28 16:46:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 682
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 682
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Helyreálló világ//
*Alenia szavait visszhangozva ő maga is elköszön az öregtől, mielőtt még távoznának, aztán újra minden figyelme Niáé, hiába nem tudnak gondolatai elszakadni attól sem, ami a templom falai között történt velük.
Emlékszik még, hogy mennyire idegen volt a számára, amikor nem sokkal Artheniorba érkezése után Alenia letérdelt Eeyr oltára elé az ő jelenlétében. Akkor eszébe sem jutott volna, hogy valaha majd, - igaz a maguk módján, de – együtt fogják járni a nagy istennő útját. Erre az útra pedig Nia vezette el, nem hiszi, hogy saját magától, vagy más által valaha is eltalált volna ide. Ha semmi mást nem kapott volna Aleniától csak ennyit, már akkor is örök hálával tartozna, de úgy érzi, hogy ennél sokkal-sokkal többet köszönhet neki.
Ő maga is könnyezik örömében újra, és bár nem ujjong, de sírás közben boldogan nevet is, miközben magához szorítja, éppen úgy, ahogyan Nia őt. Biztos benne, hogy itt a legjobb a világon, Alenia ölelésében. Hasonló szeretetet, biztonságot és nyugalmat kislányként érzett utoljára, amikor édesanyja zárta a karjaiba, és, amit ezek után Nia a templom kertjében mond, arra hirtelen nem véletlenül nem mond semmit.
Egyszer már, nem is olyan túl régen, volt közöttük egy kisebb vita éppen itt, de azok után, hogy az imént közvetlen közelről volt szerencséje megérezni Eeyr jelenlétét már úgy gondolja, hogy templomában, de még annak kertjében is csak a szeretetnek és a hálának van helye. Ugyan akkori vitájukban sem volt düh és harag, de mégis csak vita volt, most pedig már csak babonából is szeretné úgy elhagyni a szent teret, hogy beszélgetésükre még véletlenül se lehessen ráhúzni ezt a szót.
Amúgy sem szeretne Aleniának ellentmondani éppen ebben az örömteli pillanatban és ezen a megismételhetetlen napon. Igaz, ami azt illeti, nagyon is szeretné, ha soha többé nem kellene átélniük hasonló napot, mert bármennyire csodálatos is volt az istennő áldása, ha ismét ezt a varázslatot kellene alkalmazniuk, akkor az csak azt jelentené, hogy valamelyikük ismét kevesebb lett egy testrésszel valamiért, ilyesmit pedig természetesen neki esze ágában sincsen hagyni.*
- Ha van nap, amit mindenképpen egy ünnepi vacsorával, valami különlegessel kell lezárni, vagy a közepébe készíteni egy ünnepi ebédet, akkor az éppen a mai nap. *mond ott csak ennyit, valahogyan ráérezve arra, hogy Alenia szívesebben enne otthon, aztán szorosan belé is karol, úgy megy vele.*
- Persze, mert éhes vagy, biztosan nem váratlak addig ameddig készítek valami nagyon finomat. Otthon is megeheted azt, amit most magammal hoztam. *tesz hozzá csak ennyit a biztonság kedvéért.
Egyébként is nagyon a történtek hatása alatt van, mintha léptei a föld felett lebegnének kicsit, így már majdnem csak akkor szólal meg újra, amikor a városon átvágva már látszódik előttük a rezidencia.*
- Nem igaz, hogy keveset kaptam. *mondja először csendesen, bár a hosszú csend utáni hirtelen szavak lehet meglephetik Aleniát. Ezután kicsit hallgat újra, mert bármennyire is sokat tud beszélni, hogyha komoly témákról kell, akkor nem mindig megy neki könnyen, hogy megfogalmazza azt, amit mondani szeretne.*
- Az, hogy szeretsz és velem vagy, az egyáltalán nem kevés, sőt, éppen ellenkezőleg. És hiába nagyon kedves gondolat, pont ezért nem szeretném, ha meg kellene alázkodnod miattam. *rázza meg határozottan a fejét.* Szerintem neked mindig is fontos volt az én boldogságom is. Más részről pedig ne felejtsd el, hogy nem kellett kényszerítened arra, hogy itt legyek veled. Teljesen a szabad akaratomból döntöttem úgy, hogy melletted leszek és segítek, amiben tudok, de még így sem voltam végig itt, mert közben valamennyit Szarvasligetben is voltam. Amúgy pedig a te problémáid sokkal fontosabbak voltak, mint az enyémek, végtére is nem én vesztettem el mindenemet és még a karomat is, természetes, hogy azzal foglalkoztunk inkább, hogy a te bajaidat próbáljuk orvosolni amennyire lehet. Ezen kívül, úgy érzem, hogy az én életem rendben van. A célomat illetően ugyan kicsit elbizonytalanodtam, de ezt talán majd máskor beszéljük meg, mert ennek ellenére is tudom, hogy mit akarok. Nagyon magam alatt voltam, amikor anyámat hátra kellett hagynom a szülőfalumban, aztán meg, amikor te is eltűntél, és megtudtam később, hogy mi történt veled, de ez már a múlt. Anya Szarvasligetben, te itt, visszakaptad a karod, van otthonom, most már kettő is, őszintén nem tudom, hogy mit kívánhatnék még magamnak, mármint azon kívül, amit eredetileg is mindig szerettem volna, hogy nagy mágus legyek. Ez viszont meg, azt hiszem, hogy csak rajtam múlik. Tanulhatok mástól, de senki nem tanulhat helyettem. Különben pedig… nagyon boldoggá tesz a te boldogságod, biztosan tudod. Szóval azt hiszem, hogy megvan mindenem, vagy szinte mindenem. *mosolyodik el végül. Nem is olyan régen még félt volna hasonló szavakat kimondani, akár még Aleniának is, de már nem. Úgy érzi, hogy a mai napon tényleg minden megváltozott.*
- Ami pedig Intet illeti, lehet, hogy ligetben már tényleg nekem kellene beszélnem vele először, ahogy eredetileg terveztük, mielőtt még ő váratlanul felbukkant volna itt. Vagy legkevesebb hármasban. Bárhogyan viselkedett, abban biztos vagyok, hogy engem szeret, így pedig remélem, hogy hallgatni is fog rám. Nagyon haragudtam rá, de az igazat megvallva, azok után, ami a templomban történt velünk, illetve persze főleg veled *simogatja meg ösztönösen is az ajándékba kapott nap medált* most még valahogy a harag gondolatától is irtózom, még úgy is, hogy tudom, hogy megérdemelné. És biztos vagyok benne, hogyha ketten, együtt beszélünk vele végül minden rendbe fog jönni és semmiféle megalázkodásra nem lesz szükség, a te részedről főleg nem.
*Kíváncsi rá, hogy furcsa lesz-e Aleniának egy alapjában véve vidám és teljesen optimista Luninari, mert ő saját magának kicsit az, bármennyire is jól érzi éppen magát, pont úgy, mintha a lehető legjobb értelemben cserélték volna ki. Most mindent, az ég kékjétől kezdve az utcakövekig csodálatosnak és gyönyörűnek talál, még a romok sem tudják elkomorítani, mint máskor. Bármennyi szörnyű tragédia is történt a városnak ennek a részén egykor, most csak arra tud gondolni, hogy ők ketten megkapták az esélyt arra, hogy építsenek itt valami újat és szépet.
Meg is szorítja Nia kezét gyengéden újra mondandója végére érve, aztán azon kapja magát, hogy tulajdonképpen már haza is értek, innentől kezdve pedig Alenián múlik minden.
Folytathatják akár a konyhában is ezt a beszélgetést, akár valamelyikük szobájában, akár kint a kertben, attól függően, hogy Alenia hol szeretne enni, neki igazából teljesen mindegy. Az idő szép ahhoz, hogy kint legyenek, de a házat is megszerette már annyira, hogy bent is szívesen leüljön, egyen és beszéljen bárhol, talán a pincét kivéve, de hát oda meg miért is akarnának menni?
Ami őt illeti, átvitt, de teljesen szó szerinti értelemben véve is fényre vágyik, és teljesen biztos bene, hogy Alenia sincsen és soha nem is volt máshogy ezzel.*
*Alenia szavait visszhangozva ő maga is elköszön az öregtől, mielőtt még távoznának, aztán újra minden figyelme Niáé, hiába nem tudnak gondolatai elszakadni attól sem, ami a templom falai között történt velük.
Emlékszik még, hogy mennyire idegen volt a számára, amikor nem sokkal Artheniorba érkezése után Alenia letérdelt Eeyr oltára elé az ő jelenlétében. Akkor eszébe sem jutott volna, hogy valaha majd, - igaz a maguk módján, de – együtt fogják járni a nagy istennő útját. Erre az útra pedig Nia vezette el, nem hiszi, hogy saját magától, vagy más által valaha is eltalált volna ide. Ha semmi mást nem kapott volna Aleniától csak ennyit, már akkor is örök hálával tartozna, de úgy érzi, hogy ennél sokkal-sokkal többet köszönhet neki.
Ő maga is könnyezik örömében újra, és bár nem ujjong, de sírás közben boldogan nevet is, miközben magához szorítja, éppen úgy, ahogyan Nia őt. Biztos benne, hogy itt a legjobb a világon, Alenia ölelésében. Hasonló szeretetet, biztonságot és nyugalmat kislányként érzett utoljára, amikor édesanyja zárta a karjaiba, és, amit ezek után Nia a templom kertjében mond, arra hirtelen nem véletlenül nem mond semmit.
Egyszer már, nem is olyan túl régen, volt közöttük egy kisebb vita éppen itt, de azok után, hogy az imént közvetlen közelről volt szerencséje megérezni Eeyr jelenlétét már úgy gondolja, hogy templomában, de még annak kertjében is csak a szeretetnek és a hálának van helye. Ugyan akkori vitájukban sem volt düh és harag, de mégis csak vita volt, most pedig már csak babonából is szeretné úgy elhagyni a szent teret, hogy beszélgetésükre még véletlenül se lehessen ráhúzni ezt a szót.
Amúgy sem szeretne Aleniának ellentmondani éppen ebben az örömteli pillanatban és ezen a megismételhetetlen napon. Igaz, ami azt illeti, nagyon is szeretné, ha soha többé nem kellene átélniük hasonló napot, mert bármennyire csodálatos is volt az istennő áldása, ha ismét ezt a varázslatot kellene alkalmazniuk, akkor az csak azt jelentené, hogy valamelyikük ismét kevesebb lett egy testrésszel valamiért, ilyesmit pedig természetesen neki esze ágában sincsen hagyni.*
- Ha van nap, amit mindenképpen egy ünnepi vacsorával, valami különlegessel kell lezárni, vagy a közepébe készíteni egy ünnepi ebédet, akkor az éppen a mai nap. *mond ott csak ennyit, valahogyan ráérezve arra, hogy Alenia szívesebben enne otthon, aztán szorosan belé is karol, úgy megy vele.*
- Persze, mert éhes vagy, biztosan nem váratlak addig ameddig készítek valami nagyon finomat. Otthon is megeheted azt, amit most magammal hoztam. *tesz hozzá csak ennyit a biztonság kedvéért.
Egyébként is nagyon a történtek hatása alatt van, mintha léptei a föld felett lebegnének kicsit, így már majdnem csak akkor szólal meg újra, amikor a városon átvágva már látszódik előttük a rezidencia.*
- Nem igaz, hogy keveset kaptam. *mondja először csendesen, bár a hosszú csend utáni hirtelen szavak lehet meglephetik Aleniát. Ezután kicsit hallgat újra, mert bármennyire is sokat tud beszélni, hogyha komoly témákról kell, akkor nem mindig megy neki könnyen, hogy megfogalmazza azt, amit mondani szeretne.*
- Az, hogy szeretsz és velem vagy, az egyáltalán nem kevés, sőt, éppen ellenkezőleg. És hiába nagyon kedves gondolat, pont ezért nem szeretném, ha meg kellene alázkodnod miattam. *rázza meg határozottan a fejét.* Szerintem neked mindig is fontos volt az én boldogságom is. Más részről pedig ne felejtsd el, hogy nem kellett kényszerítened arra, hogy itt legyek veled. Teljesen a szabad akaratomból döntöttem úgy, hogy melletted leszek és segítek, amiben tudok, de még így sem voltam végig itt, mert közben valamennyit Szarvasligetben is voltam. Amúgy pedig a te problémáid sokkal fontosabbak voltak, mint az enyémek, végtére is nem én vesztettem el mindenemet és még a karomat is, természetes, hogy azzal foglalkoztunk inkább, hogy a te bajaidat próbáljuk orvosolni amennyire lehet. Ezen kívül, úgy érzem, hogy az én életem rendben van. A célomat illetően ugyan kicsit elbizonytalanodtam, de ezt talán majd máskor beszéljük meg, mert ennek ellenére is tudom, hogy mit akarok. Nagyon magam alatt voltam, amikor anyámat hátra kellett hagynom a szülőfalumban, aztán meg, amikor te is eltűntél, és megtudtam később, hogy mi történt veled, de ez már a múlt. Anya Szarvasligetben, te itt, visszakaptad a karod, van otthonom, most már kettő is, őszintén nem tudom, hogy mit kívánhatnék még magamnak, mármint azon kívül, amit eredetileg is mindig szerettem volna, hogy nagy mágus legyek. Ez viszont meg, azt hiszem, hogy csak rajtam múlik. Tanulhatok mástól, de senki nem tanulhat helyettem. Különben pedig… nagyon boldoggá tesz a te boldogságod, biztosan tudod. Szóval azt hiszem, hogy megvan mindenem, vagy szinte mindenem. *mosolyodik el végül. Nem is olyan régen még félt volna hasonló szavakat kimondani, akár még Aleniának is, de már nem. Úgy érzi, hogy a mai napon tényleg minden megváltozott.*
- Ami pedig Intet illeti, lehet, hogy ligetben már tényleg nekem kellene beszélnem vele először, ahogy eredetileg terveztük, mielőtt még ő váratlanul felbukkant volna itt. Vagy legkevesebb hármasban. Bárhogyan viselkedett, abban biztos vagyok, hogy engem szeret, így pedig remélem, hogy hallgatni is fog rám. Nagyon haragudtam rá, de az igazat megvallva, azok után, ami a templomban történt velünk, illetve persze főleg veled *simogatja meg ösztönösen is az ajándékba kapott nap medált* most még valahogy a harag gondolatától is irtózom, még úgy is, hogy tudom, hogy megérdemelné. És biztos vagyok benne, hogyha ketten, együtt beszélünk vele végül minden rendbe fog jönni és semmiféle megalázkodásra nem lesz szükség, a te részedről főleg nem.
*Kíváncsi rá, hogy furcsa lesz-e Aleniának egy alapjában véve vidám és teljesen optimista Luninari, mert ő saját magának kicsit az, bármennyire is jól érzi éppen magát, pont úgy, mintha a lehető legjobb értelemben cserélték volna ki. Most mindent, az ég kékjétől kezdve az utcakövekig csodálatosnak és gyönyörűnek talál, még a romok sem tudják elkomorítani, mint máskor. Bármennyi szörnyű tragédia is történt a városnak ennek a részén egykor, most csak arra tud gondolni, hogy ők ketten megkapták az esélyt arra, hogy építsenek itt valami újat és szépet.
Meg is szorítja Nia kezét gyengéden újra mondandója végére érve, aztán azon kapja magát, hogy tulajdonképpen már haza is értek, innentől kezdve pedig Alenián múlik minden.
Folytathatják akár a konyhában is ezt a beszélgetést, akár valamelyikük szobájában, akár kint a kertben, attól függően, hogy Alenia hol szeretne enni, neki igazából teljesen mindegy. Az idő szép ahhoz, hogy kint legyenek, de a házat is megszerette már annyira, hogy bent is szívesen leüljön, egyen és beszéljen bárhol, talán a pincét kivéve, de hát oda meg miért is akarnának menni?
Ami őt illeti, átvitt, de teljesen szó szerinti értelemben véve is fényre vágyik, és teljesen biztos bene, hogy Alenia sincsen és soha nem is volt máshogy ezzel.*
1113. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-23 15:38:24
Üzenet elküldve: 2025-03-23 15:38:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Kesergő//
*Szikra már sokféle, fajta, kisebb vagy nagyobb rossz fát tett már a tűzre mióta a városba érkezett. Mellette nagy valószínűséggel Trylnor megfog edződni ideje korán, ennek a nyomai már most láthatóak. Hiszen mint egy profi kezelte a szökését, és sikerült elhitetni a nevelőkkel, hogy Szikra csak beteg, azért nem volt látható két napja. Erről jut eszébe, majd ideje lesz elrendeznie a növényeit, és az ágyát is, mert fura látvány úgy ránézni, hogy ott fekszik valaki, még ha csak úgy tűnik is.*
-Ajh. Rendben.
*Nyúl fel a fiú fejéhez és paskolja meg azt gyengéden, megjutalmazva az okos gondolatait. De meg kell vallani, igaz a gondolat. Nem is azzal van a baja, hogy lassabb lesz a túra, hanem a figyelő tekintetek, hogy ne másszon úgy a fára, azért a növényért, vagy ne nyúljon hozzá mert lehet veszélyes és az egyéb óvó megszólalások. Egyszerűbb ha maga megy, kevesebbet kell magyarázkodni.*
-Alenia kisasszony ilyen, láttad valaha besétálni az istállóba? Nagyon vicces, amikor azzal a fura cipővel lépked a szalmán.
*Gondol bele, ahogy a hölgy, pipiskedve, szoknyáját emelve félénken lépdel az állati piszok között, mintha az élete múlna azon, nehogy foltos legyen a ruhája. A fiú kacagása zene füleinek, elégedetten mosolyog, ahogy a másikat nézi. Imádja az ilyen békés pillanatokat a fiúval.*
-Igen az is.
*Mondja elégedetten, szemével pedig követi a fiúcska ujjait, hogy amaz eligazítja haján a makacs hajszálakat. Majd újra kell fonatnia a haját, mert kezd tényleg szétbomlani.*
-Vigyázni a házra és az állatokra. De igazad van, lehet jobb ha csak ketten leszünk és azt csinálunk amit akarunk.
*Szinte teljesen elernyed, ahogy a fiú ujjai a hajával babrálnak, szemét is behunyja és kiélvezi a csodás pillanatot, hogy végre nem lett ledobva mint a múltkor amikor ilyen pozitúrában kötöttek ki. Kellemes érzés, hogy apró kezei alatt érzi a másik szívdobbanásait, a teste melegét.*
-Szeretnék gyógyító lenni, mint Nimeril, de ha ő itt dolgozik akkor lehet kár ide kettő gyógyító, lakhatunk máshol, és majd meglátogatjuk néha az ittenieket.
*Nyitja ki szemét, amíg felpillantva befejezi mondandóját.
Csak tudná, mi ez a fura érzés megint ami lassan akarna úrrá lenni rajta, ami lassan árad szét hasa körül és melengeti szépen lassan minden porcikáját.
Bár úgy tekintene rá a másik, mint azokban a mesékben, amiket emlegetett Graelnek. Mert az ő szemei úgy csillognak a másikra, halva a terveit, az elképzeléseit, hogy életét vele képzeli el. Nem is lehetne ennél boldogabb. Mocorogni kezd, mintha csak helyezkedne. Kezeivel benyúl a fiú két karja közti részre, hogy az ágyról elnyomva magát a másik arcához közel hajoljon. Ajkai aljas galád módon cuppannak a másik arcán. A múltkorihoz hasonlóan megint közel a másik ajkához, de nem rajta, viszont most már nem a véletlen műve volt. Arcán egy pimasz de boldog mosoly húzódik végig, ahogy a fiú reakcióját várja feltámaszkodva felette. Amint kiélvezte annak látványát, lepattan a fiúról, ha persze amaz nem tervez mást.
El is lépdel az ágyához és megvizsgálja, hogy mifélét alkotott ott a másik. Néhány párna és ágynemű, na ennek már nincs itt keresni valója. Rendbe is teszi az ágyát, a párnát szépen oda készíti a másik mellé, mert az estét biztosan a fiú mellett fogja tölteni. Utána pedig a táskájához lép, hogy annak tartalmát rendezze el. Egyenlőre csak a ládájába, amíg nem talál megfelelő eszközöket ahhoz, hogy hasznosítani tudja őket. Majd találkoznia kell Nimerillel, hogy mit lehetne ezekkel tenni.*
*Szikra már sokféle, fajta, kisebb vagy nagyobb rossz fát tett már a tűzre mióta a városba érkezett. Mellette nagy valószínűséggel Trylnor megfog edződni ideje korán, ennek a nyomai már most láthatóak. Hiszen mint egy profi kezelte a szökését, és sikerült elhitetni a nevelőkkel, hogy Szikra csak beteg, azért nem volt látható két napja. Erről jut eszébe, majd ideje lesz elrendeznie a növényeit, és az ágyát is, mert fura látvány úgy ránézni, hogy ott fekszik valaki, még ha csak úgy tűnik is.*
-Ajh. Rendben.
*Nyúl fel a fiú fejéhez és paskolja meg azt gyengéden, megjutalmazva az okos gondolatait. De meg kell vallani, igaz a gondolat. Nem is azzal van a baja, hogy lassabb lesz a túra, hanem a figyelő tekintetek, hogy ne másszon úgy a fára, azért a növényért, vagy ne nyúljon hozzá mert lehet veszélyes és az egyéb óvó megszólalások. Egyszerűbb ha maga megy, kevesebbet kell magyarázkodni.*
-Alenia kisasszony ilyen, láttad valaha besétálni az istállóba? Nagyon vicces, amikor azzal a fura cipővel lépked a szalmán.
*Gondol bele, ahogy a hölgy, pipiskedve, szoknyáját emelve félénken lépdel az állati piszok között, mintha az élete múlna azon, nehogy foltos legyen a ruhája. A fiú kacagása zene füleinek, elégedetten mosolyog, ahogy a másikat nézi. Imádja az ilyen békés pillanatokat a fiúval.*
-Igen az is.
*Mondja elégedetten, szemével pedig követi a fiúcska ujjait, hogy amaz eligazítja haján a makacs hajszálakat. Majd újra kell fonatnia a haját, mert kezd tényleg szétbomlani.*
-Vigyázni a házra és az állatokra. De igazad van, lehet jobb ha csak ketten leszünk és azt csinálunk amit akarunk.
*Szinte teljesen elernyed, ahogy a fiú ujjai a hajával babrálnak, szemét is behunyja és kiélvezi a csodás pillanatot, hogy végre nem lett ledobva mint a múltkor amikor ilyen pozitúrában kötöttek ki. Kellemes érzés, hogy apró kezei alatt érzi a másik szívdobbanásait, a teste melegét.*
-Szeretnék gyógyító lenni, mint Nimeril, de ha ő itt dolgozik akkor lehet kár ide kettő gyógyító, lakhatunk máshol, és majd meglátogatjuk néha az ittenieket.
*Nyitja ki szemét, amíg felpillantva befejezi mondandóját.
Csak tudná, mi ez a fura érzés megint ami lassan akarna úrrá lenni rajta, ami lassan árad szét hasa körül és melengeti szépen lassan minden porcikáját.
Bár úgy tekintene rá a másik, mint azokban a mesékben, amiket emlegetett Graelnek. Mert az ő szemei úgy csillognak a másikra, halva a terveit, az elképzeléseit, hogy életét vele képzeli el. Nem is lehetne ennél boldogabb. Mocorogni kezd, mintha csak helyezkedne. Kezeivel benyúl a fiú két karja közti részre, hogy az ágyról elnyomva magát a másik arcához közel hajoljon. Ajkai aljas galád módon cuppannak a másik arcán. A múltkorihoz hasonlóan megint közel a másik ajkához, de nem rajta, viszont most már nem a véletlen műve volt. Arcán egy pimasz de boldog mosoly húzódik végig, ahogy a fiú reakcióját várja feltámaszkodva felette. Amint kiélvezte annak látványát, lepattan a fiúról, ha persze amaz nem tervez mást.
El is lépdel az ágyához és megvizsgálja, hogy mifélét alkotott ott a másik. Néhány párna és ágynemű, na ennek már nincs itt keresni valója. Rendbe is teszi az ágyát, a párnát szépen oda készíti a másik mellé, mert az estét biztosan a fiú mellett fogja tölteni. Utána pedig a táskájához lép, hogy annak tartalmát rendezze el. Egyenlőre csak a ládájába, amíg nem talál megfelelő eszközöket ahhoz, hogy hasznosítani tudja őket. Majd találkoznia kell Nimerillel, hogy mit lehetne ezekkel tenni.*
1112. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-23 14:39:44
Üzenet elküldve: 2025-03-23 14:39:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kesergő//
*Nem tudja, mi kellene ahhoz, hogy ők külön oldalon álljanak, de egy szökés még nem elegendő ehhez. Lehet bármilyen sértődés, dac, összezörrenés, attól még ez nem tűnik el. Az, hogy folyton fél, hogy újra elveszít valakit, az persze megnehezíti. De mint most is, hamar vége az egésznek és sokkal jobb végre csak úgy beszélgetni. Nem tudná megmondani, hogy ilyen szálak hogyan szövődnek, de nem is kell a mélyére ásni. Talán csak a hasonló sors, talán valami egészen más. Azt is tudja, hogy ha a lány tényleg buta lenne, márpedig nem az, akkor is itt lenne megmenteni, csak kissé morcosabban.*
- Gyorsabb, az lehet, de legalább nem büntetnek meg. *Mondja ismét az okosságát. Nem lehet mindent mindig azonnal, még akkor sem, ha jó volna. Mit számít plusz egy nap, ha cserébe nem kell itthon félnie, hogy elveszíti a lányt, na meg hazudoznia érte? És Szikra sem fog sírni, ahogy hazaér mert rosszat tett.*
- Igen. Nagyon megijedt Alenia! *Kineveti ugyan a helyzetét, de ő még jobban meg volt rettenve. Akkor is attól félt, amitől most. Belegondolva minden napjában ott van ez a félelem, talán lassan ráeszmél, hogy nem fogják innen kipaterolni. * - Sikított! Haha! *Kacag, most már teljesen elengedve minden bánatát.
Ahogy ráölti a nyelvét a lány, mosolyogva rázza meg a fejét. *
- A sültet is? Milyen ügyes vagy. *Simít el egy tincset a másik arca elől és tűnődve nézi a lányt. El tud ő vele képzelni mindent, s ezt nem is rest feltárni előtte. Még úgy lehet, hogy nem is műhelye lesz, hanem beáll a városőrséghez és akkor még jobban tud majd rá vigyázni. Neki a „láncosok” nem egyenlők azzal, amivel a kis elfnek. Igencsak fel lehet azokra nézni, hiszen tudnak harcolni és védik a várost, a gyengébbeket. Persze lesz még pofon az életben, ha megtudja, hogy nem minden úgy működik, ahogyan az kívülről látszik. De ezzel is ráérnek még, egyszerűbb a házat tervezgetni, amire majd összeszedi azt a zsáknyi aranyat.*
- Hááát… *Gondolkodni kezd, mert valóban arról beszélgettek, hogy majd itt találják meg a szerencséjüket, de míg Szikrát el tudja képzelni a későbbiekben itteni dolgozónak, saját magát már kevésbé.* - Mit tudnék én itt csinálni? Szeretek itt lenni, de nem lenne jobb olyan házban, ahol tényleg azt csinálunk, amit akarunk? Gondold el, hogy a főnököddel élsz egy házban. *Még a hideg is kirázza, az pontosan olyan lenne, mintha örökké lenne egy nevelője.
Most cseppet sem zargatja őt, hogy a másik átveti rajta a lábát, most kellemes az egész. Nem is engedi el, főleg a szőke fürtökkel babrál, ahogy képzeleg.* - Úgyhogy szerintem majd, ha eljön az ideje el kellene innen menni. Nem kell itt lakni ahhoz, hogy itt dolgozz, ha neked ez a terved.
*Nem tudja, mi kellene ahhoz, hogy ők külön oldalon álljanak, de egy szökés még nem elegendő ehhez. Lehet bármilyen sértődés, dac, összezörrenés, attól még ez nem tűnik el. Az, hogy folyton fél, hogy újra elveszít valakit, az persze megnehezíti. De mint most is, hamar vége az egésznek és sokkal jobb végre csak úgy beszélgetni. Nem tudná megmondani, hogy ilyen szálak hogyan szövődnek, de nem is kell a mélyére ásni. Talán csak a hasonló sors, talán valami egészen más. Azt is tudja, hogy ha a lány tényleg buta lenne, márpedig nem az, akkor is itt lenne megmenteni, csak kissé morcosabban.*
- Gyorsabb, az lehet, de legalább nem büntetnek meg. *Mondja ismét az okosságát. Nem lehet mindent mindig azonnal, még akkor sem, ha jó volna. Mit számít plusz egy nap, ha cserébe nem kell itthon félnie, hogy elveszíti a lányt, na meg hazudoznia érte? És Szikra sem fog sírni, ahogy hazaér mert rosszat tett.*
- Igen. Nagyon megijedt Alenia! *Kineveti ugyan a helyzetét, de ő még jobban meg volt rettenve. Akkor is attól félt, amitől most. Belegondolva minden napjában ott van ez a félelem, talán lassan ráeszmél, hogy nem fogják innen kipaterolni. * - Sikított! Haha! *Kacag, most már teljesen elengedve minden bánatát.
Ahogy ráölti a nyelvét a lány, mosolyogva rázza meg a fejét. *
- A sültet is? Milyen ügyes vagy. *Simít el egy tincset a másik arca elől és tűnődve nézi a lányt. El tud ő vele képzelni mindent, s ezt nem is rest feltárni előtte. Még úgy lehet, hogy nem is műhelye lesz, hanem beáll a városőrséghez és akkor még jobban tud majd rá vigyázni. Neki a „láncosok” nem egyenlők azzal, amivel a kis elfnek. Igencsak fel lehet azokra nézni, hiszen tudnak harcolni és védik a várost, a gyengébbeket. Persze lesz még pofon az életben, ha megtudja, hogy nem minden úgy működik, ahogyan az kívülről látszik. De ezzel is ráérnek még, egyszerűbb a házat tervezgetni, amire majd összeszedi azt a zsáknyi aranyat.*
- Hááát… *Gondolkodni kezd, mert valóban arról beszélgettek, hogy majd itt találják meg a szerencséjüket, de míg Szikrát el tudja képzelni a későbbiekben itteni dolgozónak, saját magát már kevésbé.* - Mit tudnék én itt csinálni? Szeretek itt lenni, de nem lenne jobb olyan házban, ahol tényleg azt csinálunk, amit akarunk? Gondold el, hogy a főnököddel élsz egy házban. *Még a hideg is kirázza, az pontosan olyan lenne, mintha örökké lenne egy nevelője.
Most cseppet sem zargatja őt, hogy a másik átveti rajta a lábát, most kellemes az egész. Nem is engedi el, főleg a szőke fürtökkel babrál, ahogy képzeleg.* - Úgyhogy szerintem majd, ha eljön az ideje el kellene innen menni. Nem kell itt lakni ahhoz, hogy itt dolgozz, ha neked ez a terved.
1111. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-23 12:18:18
Üzenet elküldve: 2025-03-23 12:18:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Kesergő//
*Annyira összenőttek már ők ketten, mint a zsák meg a foltja vagy a borsó és a hüvely. Szerinte ettől kell tartaniuk a legkevésbé. Ennyi idő alatt, még ha rövidkének is tűnik, a nevelők is rájöhettek már.
Büszkén tekint fel Trylre annak karjaiból, örül, hogy egy oldalán állnak ismét, és ha a büntetés munka lesz, akkor azt is közösen fogják elvégezni.*
-Luninari már mondta, hogy szívesen elkísér. De egyedül gyorsabb vagyok. De. Hogy mi? Setten?
*Kerekednek ki a szemei, ahogy meghallja Tryl vallomását. Aggodalmasan pislognak rá a zöldek. De a nevetés pillanatakor, egy nagy sóhaj hagyja el ajkait. És a fiúval együtt kacag fel a részletek hallatán.*
-Akkor rendben van ő is. Hu.
*Egyre jobban tova száll az eddigi aggodalom és feszültség, ismét érzi azt a kellemes, biztonságos érzést, amit a fiú körül szokott érezni. Hogy otthon van. Jobban nem is tudna elterülni, akár csak egy lusta cica, úgy csüng Trylnor karjai között.*
-Hé! Igenis tudok. Blee.
*Ölti ki gúnyosan nyelvét a fiúra mosolyogva.*
-Képzeld megtanultam Luninaritól, hogy kell rántottát csinálni, még a sültet is megmutatta aznap.
*Mondja megjátszott sértődöttséggel, persze vigyorog mint egy tejbe tök hozzá. Nem kell a fiúnak attól aggódnia, hogy nem fogja ellátni majd a jövőben a háziasszony teendőket ebben az elképzelt otthonban. Inkább arra vigyázzon a fiú, nehogy előkerüljön majd a sodrófa.
A fiú hátradől, ő pedig követi, de galád módon nem fog mellé heverészni, átveti lábát a másikon, és elterül annak mellkasán, tenyerét pedig összerakva a fiú mellkasán, ráhelyezi állát és féloldalasan tartva figyeli annak elképzelését. Szinte ő is látja. Egy egyszerű kis ház, egy szép kertel, benne növények apró bogyók, és két nagy körtefa, a kedvence. A sok sok setten pedig ott rohangál Deres elől aki csak játszani akar velük. Micsoda jövőkép.*
-Akkor nem szeretnél már itt maradni?
*Hangjában inkább a kíváncsiság érződik ki, mintsem megkérdőjelezés, hiszen régebben, a paplan alatt sustorogva, életüket a rezidencia falai közt képzeltél el, hogy segítik majd az itt lévő nevelőket és munkájukat. Nem mintha ez a terv amit most említettek nem tetszene neki annyira, sőt. Csak szeretné tudni mi jár a fiú fejében. Csak nézi őt a csillogó zöld szemeivel. Játszadozik a gondolatokkal a fejében, észre sem veszi, hogy talpacskáit felemelve himbálja azokat a levegőben jobbra és balra fel és alá, ahogy hason fekszik továbbra is a fiú mellkasán.*
*Annyira összenőttek már ők ketten, mint a zsák meg a foltja vagy a borsó és a hüvely. Szerinte ettől kell tartaniuk a legkevésbé. Ennyi idő alatt, még ha rövidkének is tűnik, a nevelők is rájöhettek már.
Büszkén tekint fel Trylre annak karjaiból, örül, hogy egy oldalán állnak ismét, és ha a büntetés munka lesz, akkor azt is közösen fogják elvégezni.*
-Luninari már mondta, hogy szívesen elkísér. De egyedül gyorsabb vagyok. De. Hogy mi? Setten?
*Kerekednek ki a szemei, ahogy meghallja Tryl vallomását. Aggodalmasan pislognak rá a zöldek. De a nevetés pillanatakor, egy nagy sóhaj hagyja el ajkait. És a fiúval együtt kacag fel a részletek hallatán.*
-Akkor rendben van ő is. Hu.
*Egyre jobban tova száll az eddigi aggodalom és feszültség, ismét érzi azt a kellemes, biztonságos érzést, amit a fiú körül szokott érezni. Hogy otthon van. Jobban nem is tudna elterülni, akár csak egy lusta cica, úgy csüng Trylnor karjai között.*
-Hé! Igenis tudok. Blee.
*Ölti ki gúnyosan nyelvét a fiúra mosolyogva.*
-Képzeld megtanultam Luninaritól, hogy kell rántottát csinálni, még a sültet is megmutatta aznap.
*Mondja megjátszott sértődöttséggel, persze vigyorog mint egy tejbe tök hozzá. Nem kell a fiúnak attól aggódnia, hogy nem fogja ellátni majd a jövőben a háziasszony teendőket ebben az elképzelt otthonban. Inkább arra vigyázzon a fiú, nehogy előkerüljön majd a sodrófa.
A fiú hátradől, ő pedig követi, de galád módon nem fog mellé heverészni, átveti lábát a másikon, és elterül annak mellkasán, tenyerét pedig összerakva a fiú mellkasán, ráhelyezi állát és féloldalasan tartva figyeli annak elképzelését. Szinte ő is látja. Egy egyszerű kis ház, egy szép kertel, benne növények apró bogyók, és két nagy körtefa, a kedvence. A sok sok setten pedig ott rohangál Deres elől aki csak játszani akar velük. Micsoda jövőkép.*
-Akkor nem szeretnél már itt maradni?
*Hangjában inkább a kíváncsiság érződik ki, mintsem megkérdőjelezés, hiszen régebben, a paplan alatt sustorogva, életüket a rezidencia falai közt képzeltél el, hogy segítik majd az itt lévő nevelőket és munkájukat. Nem mintha ez a terv amit most említettek nem tetszene neki annyira, sőt. Csak szeretné tudni mi jár a fiú fejében. Csak nézi őt a csillogó zöld szemeivel. Játszadozik a gondolatokkal a fejében, észre sem veszi, hogy talpacskáit felemelve himbálja azokat a levegőben jobbra és balra fel és alá, ahogy hason fekszik továbbra is a fiú mellkasán.*
1110. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-22 15:06:02
Üzenet elküldve: 2025-03-22 15:06:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kesergő//
*Sokkal könnyebb azon elmélázni, hogy hogyan is kell viselkedniük majd, hogyan elkerüljék azt a szörnyűséget, amit mindig gondol; hogy majd csak úgy egyszerűen kidobják őket innen. Bár Szikrát talán sosem tennék ki, de azt, aki asszisztál a szökéseihez, azt igen, vagy bedugják a sötételf fiú mellé, aki még mindig olyan szótlan, de a szemei úgy merednek rá, mintha ő vette volna el a szüleit. Még a hideg is kirázza a gondolatra. Inkább a szőkeséggel foglalkozik, ő van itt, vele kell dűlőre jutni és már azok a könnyek sem potyognak a szeméből, amit eddig törölgetett.*
- Hát, azt lehet, hogy be kell. Majd takarítom a lószart én is, vagy valami. *Mondja, bár ettől kellemesebb elfoglaltságai is lehetnének, ha nem lépett volna meg a lány. Mindegy, érte aztán többet is tenne és majd fog is. *
- De azt kérdezd meg, hogy növényekért hogyan engedne el, biztos valamit kitalál, de még egy szökést nem néz el senki. A… a menyétet meglátta Alenia. *Vallja be ő is, mert arról még nem volt szó, hogy vele mi történt ez idő alatt.*
- Kiszökött és felmászott a szoknyája alá. *Felnevet, pedig néhány perce még elképzelhetetlen volt, hogy újra kacagjon.* - Azt mondtam neki, hogy biztos éhezik ő is és árva és itt pedig az éhezőkön és árvákon segítenek. Aztán besiettem a szobába. Mondtam, hogy majd én vigyázok rá, hogy többé ne tehessen ilyet. *Vonja meg a vállát, persze tudja, hogy érdemi választ az ijedtség miatt nem is kapott, de utána sem szaladt senki, hogy dobja ki a kis kedvencét.
A kis kitekintés után visszakanyarodik a jövőképükhöz. Mókás gondolat megkapni a lány apró cipőit, újra felvidul a maga előtt lepergő képre.*
- Sosem venném el tőled. Na de te nem is tudsz főzni. *Méri végig az elfet, mintha csak ugratni akarná. Mennyivel jobb így itt. Elég abból a sok gondolatból, ami olyan felelősségteljes felnőttes. Már megbeszélték, hogy arra még ráérnek.*
- Hát tudod, nagyot. Vagy lehet, először még kicsit. De majd lesz sok aranyam és akkor jöhet a nagyobb. *Megfogja Szikrát, és miközben újra hátra dől, vonja magával őt is. A plafont meg néha a zöld szemeket bámulni így mégis élvezetesebb.* - Lesz kert, meg egy műhely mellette. Még nem tudom milyen, de majd kitanulok valamit. Aztán ott tényleg csak mi leszünk, semmi nevelő, meg ilyesmi. Lehet húsz menyétünk is, meg akármink.
*Képzeleg és látja maga előtt az egészet. Megkönnyebbült, ami látható. És semmi más nem létezik a kis világában csak kettejük és hogy ez mindig így marad.*
*Sokkal könnyebb azon elmélázni, hogy hogyan is kell viselkedniük majd, hogyan elkerüljék azt a szörnyűséget, amit mindig gondol; hogy majd csak úgy egyszerűen kidobják őket innen. Bár Szikrát talán sosem tennék ki, de azt, aki asszisztál a szökéseihez, azt igen, vagy bedugják a sötételf fiú mellé, aki még mindig olyan szótlan, de a szemei úgy merednek rá, mintha ő vette volna el a szüleit. Még a hideg is kirázza a gondolatra. Inkább a szőkeséggel foglalkozik, ő van itt, vele kell dűlőre jutni és már azok a könnyek sem potyognak a szeméből, amit eddig törölgetett.*
- Hát, azt lehet, hogy be kell. Majd takarítom a lószart én is, vagy valami. *Mondja, bár ettől kellemesebb elfoglaltságai is lehetnének, ha nem lépett volna meg a lány. Mindegy, érte aztán többet is tenne és majd fog is. *
- De azt kérdezd meg, hogy növényekért hogyan engedne el, biztos valamit kitalál, de még egy szökést nem néz el senki. A… a menyétet meglátta Alenia. *Vallja be ő is, mert arról még nem volt szó, hogy vele mi történt ez idő alatt.*
- Kiszökött és felmászott a szoknyája alá. *Felnevet, pedig néhány perce még elképzelhetetlen volt, hogy újra kacagjon.* - Azt mondtam neki, hogy biztos éhezik ő is és árva és itt pedig az éhezőkön és árvákon segítenek. Aztán besiettem a szobába. Mondtam, hogy majd én vigyázok rá, hogy többé ne tehessen ilyet. *Vonja meg a vállát, persze tudja, hogy érdemi választ az ijedtség miatt nem is kapott, de utána sem szaladt senki, hogy dobja ki a kis kedvencét.
A kis kitekintés után visszakanyarodik a jövőképükhöz. Mókás gondolat megkapni a lány apró cipőit, újra felvidul a maga előtt lepergő képre.*
- Sosem venném el tőled. Na de te nem is tudsz főzni. *Méri végig az elfet, mintha csak ugratni akarná. Mennyivel jobb így itt. Elég abból a sok gondolatból, ami olyan felelősségteljes felnőttes. Már megbeszélték, hogy arra még ráérnek.*
- Hát tudod, nagyot. Vagy lehet, először még kicsit. De majd lesz sok aranyam és akkor jöhet a nagyobb. *Megfogja Szikrát, és miközben újra hátra dől, vonja magával őt is. A plafont meg néha a zöld szemeket bámulni így mégis élvezetesebb.* - Lesz kert, meg egy műhely mellette. Még nem tudom milyen, de majd kitanulok valamit. Aztán ott tényleg csak mi leszünk, semmi nevelő, meg ilyesmi. Lehet húsz menyétünk is, meg akármink.
*Képzeleg és látja maga előtt az egészet. Megkönnyebbült, ami látható. És semmi más nem létezik a kis világában csak kettejük és hogy ez mindig így marad.*
1109. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-22 13:10:42
Üzenet elküldve: 2025-03-22 13:10:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Kesergő//
*Nem is az a szándéka, hogy meggyőzze a fiút. Nem is tudná, hiszen túl naivan látja át saját helyzetét, azt, hogy miként viszonyul Graelhez és Maihoz. Az viszont kétségtelen, hogy az itt élő, és dolgozó nevelők a jót akarják nekik. Még ha ez némi szigorral és fegyelmezéssel is jár. Na meg betartandó szabályokkal és kötelességekkel is. Ami most már egyszerűbb is lesz, ha végre nem egyedül kettőjüknek kell ellátni az állatokat.
Hihetné azt, hogy megússza, mert Mai árgus szemekkel figyeli őt, már ha épp van ideje. Igaz meg tudja enyhíteni, azokat a hírhedt jeges kékeket. Azonban kérdéses, az élet súrlódásai mikor koptatják le Szikráról ezt az ártatlanságot, a tisztaságot, ahogy ő a világra tekint. Még szép, hogy értékeli, pusztán fogalma sincs arról, miként viselkedjen ennek megfelelően. Hogy amit kapott az élettől nem marad meg csak úgy mellette. A személyek, nem olyanok mint a megszerzett tárgyak, hogy velük maradnak, vagy a virágok amiket oly szívesen gondozna a kertjében. A megfelelő szeretet és gondoskodás azoknak elég, hogy nőjenek. A személyek, viszont sokkalta bonyolultabbak ennél. Ez az amit ő még képtelen tisztán átlátni. Vagy inkább ez is csak a feledés homályában van elveszve.
Meghallván a nevét, tekintete rögvest a fiúéba ékelődik kíváncsian. Az izgága mozgását hátra is hagyja amíg a fiú mondanivalójára figyel.*
-Ilyet ne is mondj. Nem fognak kidobni. Ha kell elvállalom az összes házimunkát.
*Jelenti ki határozottan, nem fog megriadni egy kis extra munkától, csak azért, hogy meglágyítsa a nevelők vagy Mai szívét.*
-De lehet igazad van. Majd beszélek vele, lehet az lesz a legjobb. Igen.
*Teszi hozzá miközben kezét szájához emelve szorongatja állát gondolkodva. Ezért is tudja, okos Trylnor, nem úgy mint ő, hanem máshogy. Jobban érti a kétlábúak világát, mint ő valaha is képes lesz. Valóban, ez már nagyobb falat mint egy egyszerű tréfa, egy pöttyös kisfiú, egy eltűnt eszköz, vagy egy éjjeli tetőre kiosonás csillagnézésre.*
-Mert ott én főznék, a cipő miatt ne aggódj, megkaphatod az enyém.
*Kuncog fel, bár esélyes a fiú lába nagyobb az övénél, de az az árat amit az övére kellene kifizetni, költse csak magára Tryl. Bármikor szívesen járkál mezítláb.
Ami viszont ekkor üti meg a fülét, egy közös ház említése. Amibe kicsit bele is pirul. Ezek szerint, nem haragszik már annyira a fiú, hogy ilyeneket se képzeljen el vele közösen. Ez megnyugtatja a szőkeséget.*
-Igen? És milyet?
*Néz a fiúcskára kíváncsian, sőt mintha lenne benne egy kis csalfaság. Ismét visszaomlik lágyan a fiúcska karjaiba, annak ölében elhelyezkedve.
Most már látja a fényt az alagút végén, még talán messze vannak a probléma megoldásától, de legalább tudja, egy oldalon állnak. A nevelők sem rosszat akarnak nekik, hanem csak óvni őket. Annyira csak nem lehet rossz a helyzet, hogy ne találjanak ki közösen egy jó megoldást erre. Még ha az egy kis büntetéssel is jár majd Szikrának. Annyit, és sok mást, hajlandó megtenni azért, hogy Trylt ne veszítse el.*
*Nem is az a szándéka, hogy meggyőzze a fiút. Nem is tudná, hiszen túl naivan látja át saját helyzetét, azt, hogy miként viszonyul Graelhez és Maihoz. Az viszont kétségtelen, hogy az itt élő, és dolgozó nevelők a jót akarják nekik. Még ha ez némi szigorral és fegyelmezéssel is jár. Na meg betartandó szabályokkal és kötelességekkel is. Ami most már egyszerűbb is lesz, ha végre nem egyedül kettőjüknek kell ellátni az állatokat.
Hihetné azt, hogy megússza, mert Mai árgus szemekkel figyeli őt, már ha épp van ideje. Igaz meg tudja enyhíteni, azokat a hírhedt jeges kékeket. Azonban kérdéses, az élet súrlódásai mikor koptatják le Szikráról ezt az ártatlanságot, a tisztaságot, ahogy ő a világra tekint. Még szép, hogy értékeli, pusztán fogalma sincs arról, miként viselkedjen ennek megfelelően. Hogy amit kapott az élettől nem marad meg csak úgy mellette. A személyek, nem olyanok mint a megszerzett tárgyak, hogy velük maradnak, vagy a virágok amiket oly szívesen gondozna a kertjében. A megfelelő szeretet és gondoskodás azoknak elég, hogy nőjenek. A személyek, viszont sokkalta bonyolultabbak ennél. Ez az amit ő még képtelen tisztán átlátni. Vagy inkább ez is csak a feledés homályában van elveszve.
Meghallván a nevét, tekintete rögvest a fiúéba ékelődik kíváncsian. Az izgága mozgását hátra is hagyja amíg a fiú mondanivalójára figyel.*
-Ilyet ne is mondj. Nem fognak kidobni. Ha kell elvállalom az összes házimunkát.
*Jelenti ki határozottan, nem fog megriadni egy kis extra munkától, csak azért, hogy meglágyítsa a nevelők vagy Mai szívét.*
-De lehet igazad van. Majd beszélek vele, lehet az lesz a legjobb. Igen.
*Teszi hozzá miközben kezét szájához emelve szorongatja állát gondolkodva. Ezért is tudja, okos Trylnor, nem úgy mint ő, hanem máshogy. Jobban érti a kétlábúak világát, mint ő valaha is képes lesz. Valóban, ez már nagyobb falat mint egy egyszerű tréfa, egy pöttyös kisfiú, egy eltűnt eszköz, vagy egy éjjeli tetőre kiosonás csillagnézésre.*
-Mert ott én főznék, a cipő miatt ne aggódj, megkaphatod az enyém.
*Kuncog fel, bár esélyes a fiú lába nagyobb az övénél, de az az árat amit az övére kellene kifizetni, költse csak magára Tryl. Bármikor szívesen járkál mezítláb.
Ami viszont ekkor üti meg a fülét, egy közös ház említése. Amibe kicsit bele is pirul. Ezek szerint, nem haragszik már annyira a fiú, hogy ilyeneket se képzeljen el vele közösen. Ez megnyugtatja a szőkeséget.*
-Igen? És milyet?
*Néz a fiúcskára kíváncsian, sőt mintha lenne benne egy kis csalfaság. Ismét visszaomlik lágyan a fiúcska karjaiba, annak ölében elhelyezkedve.
Most már látja a fényt az alagút végén, még talán messze vannak a probléma megoldásától, de legalább tudja, egy oldalon állnak. A nevelők sem rosszat akarnak nekik, hanem csak óvni őket. Annyira csak nem lehet rossz a helyzet, hogy ne találjanak ki közösen egy jó megoldást erre. Még ha az egy kis büntetéssel is jár majd Szikrának. Annyit, és sok mást, hajlandó megtenni azért, hogy Trylt ne veszítse el.*
1108. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-22 08:31:05
Üzenet elküldve: 2025-03-22 08:31:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kesergő//
*Akárhogy is beszél róla a lány, nem tetszik ez neki. Nincs mögötte olyasmi, amit meg tud érteni. Abban bízhat, hogy legalább azok tényleg vigyáznak rájuk, akik itt dolgoznak, mert hát eddig tényleg úgy tűnt, hogy jó szándékúak. Igen, Alenia mellett ki lehet slisszolni, de nem árulta el a menyétes kalandjukat, bár úgy lehet pusztán elfelejtette, de végtére is ő engedte meg neki, hogy itt lakjon. Ráadásul egy szobában a lánnyal. Anviel mindig mindenre odafigyel, de senki nem nézné az anyjának, mert annyi határt megtart. Az ő közelében biztonságos és mindig lehet kapni második reggelit, vagy ebédet tőle. Az igazgatónő meg tényleg olyan, mint néhány gyerek anyja, mégis kellő szigorral teszi helyre a rosszalkodókat. De Szikra mindig megmenekül az elől is. Meg az övé elől is. Túlságosan meg lehet szeretni a szőkeséget, mert egyáltalán nincs benne semmi rossz, vagy gonosz, csupán azzal okoz fájdalmat, hogy mintha nem értékelné azt a sokat, amit kap. Persze ez sem ilyen egyszerű Tryl fejében, ő csak annyit lát, hogy nem bízik meg benne.*
- De… *kezdene bele, de már neki sincs olyan gondolata, ami úgy tudna kijönni a száján, hogy ne bántsa meg a lányt, vagy jól hangozzon. Lehet, hogy csak ennyi. Valaki a háttérből helyre tette azt, aki ugyanolyan buta volt, mint Szikra. Igen, ezzel a gondolattal könnyebb lesz megbarátkozni, mint azzal, hogy két teljesen ostoba lánnyal él egy fedél alatt. *
- Szikra… * Végignézi amaz ugrándozását, de persze újra magához öleli, amikor ismét rajta köt ki. Van ideje közben gondolkodni. Kissé halk hangon kezd bele, miután már összeáll csak úgy nagyjából benne a kép. Mondhatni beletörődött a dolgok állásába, de most majd jobban kell figyelniük. *
- Ha mi elmondunk egymásnak mindent, akkor ők is. Ha tényleg az van, amit mondasz, ki fog derülni. Lehet, hogy jobb, ha mégis elmondod? Vagy elmondjuk. Akkor kevésbé dobnak ki, nem? *Kérdez, de inkább magától. Nem tudja mi a jó. Őszinteséget vár, de csak a másiktól és ő is csak mással kíván őszinte lenni. De ez most nem túl jó helyzet. Ha mindketten hazudnak, ha ki nem is teszik őket, még szétválaszthatják. És az sem túl jó gondolat.* - De csak a Mai-nak. *Azért annyit pontosan tud, hogy őt kell itt meglágyítani. És azt is, hogy ez Szikrának sikerülni szokott. És nem mellesleg valamiféle bűntudata van attól, hogy akik ennyit segítenek nekik, azok eszén akarnak túljárni. Ez nem amolyan Arn-t bepöttyözős csíny. Ez kicsit veszélyesebb volt annál.*
- Amúgy nekem is tetszene ott veled. De ott Luninari nem készítene olyan finom rántottát. Meg hidegebb is van. És ha kicsi a cipő nem kapunk újat, meg egyre jobban megy a számolósdi is. Nem kellene elrontani. Majd veszek házat kettőnknek. *Bólint egy nagyot, gondolva a jövőre. Mert ugye lesz elég aranya rá, ha okos lesz, és nem dobják innen ki, mint a macskát szarni.*
*Akárhogy is beszél róla a lány, nem tetszik ez neki. Nincs mögötte olyasmi, amit meg tud érteni. Abban bízhat, hogy legalább azok tényleg vigyáznak rájuk, akik itt dolgoznak, mert hát eddig tényleg úgy tűnt, hogy jó szándékúak. Igen, Alenia mellett ki lehet slisszolni, de nem árulta el a menyétes kalandjukat, bár úgy lehet pusztán elfelejtette, de végtére is ő engedte meg neki, hogy itt lakjon. Ráadásul egy szobában a lánnyal. Anviel mindig mindenre odafigyel, de senki nem nézné az anyjának, mert annyi határt megtart. Az ő közelében biztonságos és mindig lehet kapni második reggelit, vagy ebédet tőle. Az igazgatónő meg tényleg olyan, mint néhány gyerek anyja, mégis kellő szigorral teszi helyre a rosszalkodókat. De Szikra mindig megmenekül az elől is. Meg az övé elől is. Túlságosan meg lehet szeretni a szőkeséget, mert egyáltalán nincs benne semmi rossz, vagy gonosz, csupán azzal okoz fájdalmat, hogy mintha nem értékelné azt a sokat, amit kap. Persze ez sem ilyen egyszerű Tryl fejében, ő csak annyit lát, hogy nem bízik meg benne.*
- De… *kezdene bele, de már neki sincs olyan gondolata, ami úgy tudna kijönni a száján, hogy ne bántsa meg a lányt, vagy jól hangozzon. Lehet, hogy csak ennyi. Valaki a háttérből helyre tette azt, aki ugyanolyan buta volt, mint Szikra. Igen, ezzel a gondolattal könnyebb lesz megbarátkozni, mint azzal, hogy két teljesen ostoba lánnyal él egy fedél alatt. *
- Szikra… * Végignézi amaz ugrándozását, de persze újra magához öleli, amikor ismét rajta köt ki. Van ideje közben gondolkodni. Kissé halk hangon kezd bele, miután már összeáll csak úgy nagyjából benne a kép. Mondhatni beletörődött a dolgok állásába, de most majd jobban kell figyelniük. *
- Ha mi elmondunk egymásnak mindent, akkor ők is. Ha tényleg az van, amit mondasz, ki fog derülni. Lehet, hogy jobb, ha mégis elmondod? Vagy elmondjuk. Akkor kevésbé dobnak ki, nem? *Kérdez, de inkább magától. Nem tudja mi a jó. Őszinteséget vár, de csak a másiktól és ő is csak mással kíván őszinte lenni. De ez most nem túl jó helyzet. Ha mindketten hazudnak, ha ki nem is teszik őket, még szétválaszthatják. És az sem túl jó gondolat.* - De csak a Mai-nak. *Azért annyit pontosan tud, hogy őt kell itt meglágyítani. És azt is, hogy ez Szikrának sikerülni szokott. És nem mellesleg valamiféle bűntudata van attól, hogy akik ennyit segítenek nekik, azok eszén akarnak túljárni. Ez nem amolyan Arn-t bepöttyözős csíny. Ez kicsit veszélyesebb volt annál.*
- Amúgy nekem is tetszene ott veled. De ott Luninari nem készítene olyan finom rántottát. Meg hidegebb is van. És ha kicsi a cipő nem kapunk újat, meg egyre jobban megy a számolósdi is. Nem kellene elrontani. Majd veszek házat kettőnknek. *Bólint egy nagyot, gondolva a jövőre. Mert ugye lesz elég aranya rá, ha okos lesz, és nem dobják innen ki, mint a macskát szarni.*
1107. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-20 18:21:50
Üzenet elküldve: 2025-03-20 18:21:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Kesergő//
*Bízik a fiúban, és a magához való bölcsességéhez, most is csak abban reménykedik, hogy segíti majd őt megtalálni a helyes utat, vagy legalább is csak helyre rakni, azt a nagy értetlenkedést ami a fejében van.
Butának tűnhet az egyszerű szemekben, de helyzete ennél sokkalta komplikáltabb mint azt más hinni első látásra. Hogy legyen bárkinek egy morális iránytűje, tudja mi helyes és mi helytelen, ha fogalma sincs semmiről és senkiről. Az alapvető ösztöni érzelmeken kívül, más nem marad meg. Ezért sem volt nehéz Graelnek magához édesgetnie őt.
Érzi a fiú kezét arcán, ahogy törölgeti azokat a sűrű krokodil könnyeket, ő pedig még szipákol hozzá egy keveset, hogy végre abba maradjon. Mert ha valamit, akkor ezt szívből gyűlöli, hasztalannak hiszi, és hátráltatja abban őt, hogy jól érzékelje a világot, ilyenkor minden elhomályosul, és az illatok is eltompulnak, ahogy orra betelik nyálkás váladékkal.*
-Igen, szerintem Mai beszélt vele, és mert már nem lakom az odúban.
*Mi másra gondolhatna, hisz ő azóta sem igazán látja rosszat Graelben, Mai sem véletlenül választotta őt párjának, de majd talán megbeszéli ezt vele egyszer.
Azért hitte, hogy nem fogják megengedni, mert Luninarival folytatott beszélgetéséből, erre a következtetésre jutott. Meg aztán, így sokkal gyorsabban végzet azzal amivel akart, nem akarta, hogy bárki hátráltassa. A kőkertbe pedig azóta se mert bemenni, érthető okokból. Még ha nagy eséllyel, új ruhában tisztán lehet fel sem ismernék őt, egyedül Derest. Attól függetlenül Trylnor szavait megjegyezi, és fejébe vési.*
-Nem fogom ígérem.
*Egy újabb ígéret a listán, reméli oda fér amellett a rész mellett ami kimondja legyen jó kislány, ha már ezt is megígérte Graelnek. Ebből valószínűleg, nem csak a férfi, de még Mai és Trylnor is jól tud járni.
A fiú nem rest kérdezni, és jól is fedi hangjában a megvetést, meg aztán Szikra nincs is abban a formában, hogy az ilyesmit kifülelje. Ahhoz inkább látnia kell a másik lélektükrét. Ezen meg főleg nem segít, hogy az egyik kóbor, a fonatból kiszökött tincset kezdi el birizgálni Trylnor. Mert ha valamit meg kell neveznie, ez imádja, ha valaki a hajával játszadozik.*
-Nem tudom. Fura belegondolni, de talán igen. Azt hiszem örülök.
*Mosolyodik el elgondolkodva ezen, fogalma sincs milyen érzés az, hogy ha valakinek szülei vannak. Ez az érzés, a gondolat elveszett valahol mélyen a fejében. Még ha arctalanokra is gondol, nincs meg az az érzés, csak a tudat, és a remény, hogy ők voltak azok.*
-Nem! Eszem ágában sincs!
*Mondja ki, felpattanva a fiú ölelő karjaiból, és határozottan a szemébe néz.*
-Nem hagyom, hogy bajba kerülj miattam. És köszönöm tényleg.
*Pattan is vissza, hogy újból átkarolja a másik nyakát és azt szorosan magához húzza.*
-Pedig tetszene, otthonos volt, veled együtt pedig sokkal melegebb lenne az éjszaka.
*Teszi hozzá viccelve, egy rövidke kis kacajjal.*
*Bízik a fiúban, és a magához való bölcsességéhez, most is csak abban reménykedik, hogy segíti majd őt megtalálni a helyes utat, vagy legalább is csak helyre rakni, azt a nagy értetlenkedést ami a fejében van.
Butának tűnhet az egyszerű szemekben, de helyzete ennél sokkalta komplikáltabb mint azt más hinni első látásra. Hogy legyen bárkinek egy morális iránytűje, tudja mi helyes és mi helytelen, ha fogalma sincs semmiről és senkiről. Az alapvető ösztöni érzelmeken kívül, más nem marad meg. Ezért sem volt nehéz Graelnek magához édesgetnie őt.
Érzi a fiú kezét arcán, ahogy törölgeti azokat a sűrű krokodil könnyeket, ő pedig még szipákol hozzá egy keveset, hogy végre abba maradjon. Mert ha valamit, akkor ezt szívből gyűlöli, hasztalannak hiszi, és hátráltatja abban őt, hogy jól érzékelje a világot, ilyenkor minden elhomályosul, és az illatok is eltompulnak, ahogy orra betelik nyálkás váladékkal.*
-Igen, szerintem Mai beszélt vele, és mert már nem lakom az odúban.
*Mi másra gondolhatna, hisz ő azóta sem igazán látja rosszat Graelben, Mai sem véletlenül választotta őt párjának, de majd talán megbeszéli ezt vele egyszer.
Azért hitte, hogy nem fogják megengedni, mert Luninarival folytatott beszélgetéséből, erre a következtetésre jutott. Meg aztán, így sokkal gyorsabban végzet azzal amivel akart, nem akarta, hogy bárki hátráltassa. A kőkertbe pedig azóta se mert bemenni, érthető okokból. Még ha nagy eséllyel, új ruhában tisztán lehet fel sem ismernék őt, egyedül Derest. Attól függetlenül Trylnor szavait megjegyezi, és fejébe vési.*
-Nem fogom ígérem.
*Egy újabb ígéret a listán, reméli oda fér amellett a rész mellett ami kimondja legyen jó kislány, ha már ezt is megígérte Graelnek. Ebből valószínűleg, nem csak a férfi, de még Mai és Trylnor is jól tud járni.
A fiú nem rest kérdezni, és jól is fedi hangjában a megvetést, meg aztán Szikra nincs is abban a formában, hogy az ilyesmit kifülelje. Ahhoz inkább látnia kell a másik lélektükrét. Ezen meg főleg nem segít, hogy az egyik kóbor, a fonatból kiszökött tincset kezdi el birizgálni Trylnor. Mert ha valamit meg kell neveznie, ez imádja, ha valaki a hajával játszadozik.*
-Nem tudom. Fura belegondolni, de talán igen. Azt hiszem örülök.
*Mosolyodik el elgondolkodva ezen, fogalma sincs milyen érzés az, hogy ha valakinek szülei vannak. Ez az érzés, a gondolat elveszett valahol mélyen a fejében. Még ha arctalanokra is gondol, nincs meg az az érzés, csak a tudat, és a remény, hogy ők voltak azok.*
-Nem! Eszem ágában sincs!
*Mondja ki, felpattanva a fiú ölelő karjaiból, és határozottan a szemébe néz.*
-Nem hagyom, hogy bajba kerülj miattam. És köszönöm tényleg.
*Pattan is vissza, hogy újból átkarolja a másik nyakát és azt szorosan magához húzza.*
-Pedig tetszene, otthonos volt, veled együtt pedig sokkal melegebb lenne az éjszaka.
*Teszi hozzá viccelve, egy rövidke kis kacajjal.*
1106. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-20 16:41:25
Üzenet elküldve: 2025-03-20 16:41:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kesergő//
*Ért ő ahhoz, hogy megnyugtasson valakit, hiszen húgát ezerszer kellett. Való igaz, hogy az csak szimpla hiszti volt, és nem volt komoly ok a háttérben. Na meg nem is ő siratta meg, legalábbis nem mindig, de az is csak túltolt játékok következménye volt, nem a dühe. Kissé sajnálja, hogy most miatta érzi így magát a szőkeség, de nem szívna vissza egyetlen szót sem. Ahhoz, hogy megvédi, az is hozzátartozik, hogy nem hagyja, hogy úgy gondolkodjon, ahogy most. Mert eléggé butácskának tűnik, hogy nem áll benne össze a kép, hogy itt bizony nem egy jótét lélekről van szó, hanem valami aljas szándékoktól vezéreltről. Persze tudja, hogy hogy megy ez. Ő sem kapott semmit ingyen, dolgoznia kellett minden betevő falatért, de még egy szalmazsákért is, amire lefekhetett aludni. De a különbség az, hogy egyiket sem nevezte volna a barátjának.
Letörli a másik könnyeit egy finom mozdulattal aztán szorítja magához. De azt nem fogja hazudni, hogy megbánta, hogy esetleg nem volt túl kedves.*
- És csak úgy azt mondta, hogy rendben? Ezt nem értem. Akkor eddig miért volt rá szüksége, hogy neki is segíts, ha most már nincs?
*Túl sok a kérdés és a végére akar járni. Túl kedves a lány, még a tilosban is járt miatta, s az csak egy dolog, hogy a kertjébe szerzett növényeket. Abban biztos, hogy más módon is megengedték volna neki, hiszen ezért kaphatott egy kis kertrészt. Abba ültetni is kell, lehet a piacon is szerezni növénymagokat, na meg kísérettel is lehet erdőt járni. Nem csupán ez volt mögötte. Sok a homályos részlet.*
- De arról szólhattál volna. Arra nem volt okod, hogy ne tedd, a „barátodat” még megértem. De akkor nem aggódtam volna annyira érted. Növényekért is elengedtek volna, ha máshogy nem, akkor valakivel. Bezárva nem vagyunk. Még hozzá is ellóghattál volna, csak úgy, hogy azt mondod, hogy Derest viszed el sétálni. Mindegy. Csak ne csinálj ilyet többet. Velem. *Az utolsó szót már csak halkan teszi hozzá. Könnyen enyhül ő, de ettől még nincs rendben semmi, amit a másik csinált. Értelmetlennek tűnő még ezek fényében is, ahogy ezt az egészet csinálta. De talán most okul belőle. Viszont az utolsó információkra elkerekedik a szeme. Ő aztán nem ért a szerelem dolgához, ez már kiderült, na meg nem különösebben érdekli a mások ilyen érzelme. Tőle aztán az igazgatónő lophat, akinek akar, vagy rendezheti más nem idevaló ember sorsát is, úgyis mindig valaki útját egyengeti. Őt a lány érdekli kizárólag, viszont az már keserű ízt ad a szájának, hogy megint azt hazudják neki, vagy azt hazudja magának, hogy lehet új anyja. Nem, nem lehet. Senkinek nem lehet. De még egy dühroham most nem tenne jót.*
- És te ennek örülsz? *Kérdezi, de próbálja elnyomni a hangjából a nemtetszés élét. Puszta érdeklődés, miközben végigsimít a szőke tincseken.* - És el fogod mondani neki, hogy megszöktél, mert az anyád? *Forgatja meg a szemeit, úgysem láthatja a lány.* - Nagyon sokat tettem azért, hogy ne tűnjön fel senkinek. Ha ezért kirúgnak minket, akkor mehetünk az odúdba.
*Ért ő ahhoz, hogy megnyugtasson valakit, hiszen húgát ezerszer kellett. Való igaz, hogy az csak szimpla hiszti volt, és nem volt komoly ok a háttérben. Na meg nem is ő siratta meg, legalábbis nem mindig, de az is csak túltolt játékok következménye volt, nem a dühe. Kissé sajnálja, hogy most miatta érzi így magát a szőkeség, de nem szívna vissza egyetlen szót sem. Ahhoz, hogy megvédi, az is hozzátartozik, hogy nem hagyja, hogy úgy gondolkodjon, ahogy most. Mert eléggé butácskának tűnik, hogy nem áll benne össze a kép, hogy itt bizony nem egy jótét lélekről van szó, hanem valami aljas szándékoktól vezéreltről. Persze tudja, hogy hogy megy ez. Ő sem kapott semmit ingyen, dolgoznia kellett minden betevő falatért, de még egy szalmazsákért is, amire lefekhetett aludni. De a különbség az, hogy egyiket sem nevezte volna a barátjának.
Letörli a másik könnyeit egy finom mozdulattal aztán szorítja magához. De azt nem fogja hazudni, hogy megbánta, hogy esetleg nem volt túl kedves.*
- És csak úgy azt mondta, hogy rendben? Ezt nem értem. Akkor eddig miért volt rá szüksége, hogy neki is segíts, ha most már nincs?
*Túl sok a kérdés és a végére akar járni. Túl kedves a lány, még a tilosban is járt miatta, s az csak egy dolog, hogy a kertjébe szerzett növényeket. Abban biztos, hogy más módon is megengedték volna neki, hiszen ezért kaphatott egy kis kertrészt. Abba ültetni is kell, lehet a piacon is szerezni növénymagokat, na meg kísérettel is lehet erdőt járni. Nem csupán ez volt mögötte. Sok a homályos részlet.*
- De arról szólhattál volna. Arra nem volt okod, hogy ne tedd, a „barátodat” még megértem. De akkor nem aggódtam volna annyira érted. Növényekért is elengedtek volna, ha máshogy nem, akkor valakivel. Bezárva nem vagyunk. Még hozzá is ellóghattál volna, csak úgy, hogy azt mondod, hogy Derest viszed el sétálni. Mindegy. Csak ne csinálj ilyet többet. Velem. *Az utolsó szót már csak halkan teszi hozzá. Könnyen enyhül ő, de ettől még nincs rendben semmi, amit a másik csinált. Értelmetlennek tűnő még ezek fényében is, ahogy ezt az egészet csinálta. De talán most okul belőle. Viszont az utolsó információkra elkerekedik a szeme. Ő aztán nem ért a szerelem dolgához, ez már kiderült, na meg nem különösebben érdekli a mások ilyen érzelme. Tőle aztán az igazgatónő lophat, akinek akar, vagy rendezheti más nem idevaló ember sorsát is, úgyis mindig valaki útját egyengeti. Őt a lány érdekli kizárólag, viszont az már keserű ízt ad a szájának, hogy megint azt hazudják neki, vagy azt hazudja magának, hogy lehet új anyja. Nem, nem lehet. Senkinek nem lehet. De még egy dühroham most nem tenne jót.*
- És te ennek örülsz? *Kérdezi, de próbálja elnyomni a hangjából a nemtetszés élét. Puszta érdeklődés, miközben végigsimít a szőke tincseken.* - És el fogod mondani neki, hogy megszöktél, mert az anyád? *Forgatja meg a szemeit, úgysem láthatja a lány.* - Nagyon sokat tettem azért, hogy ne tűnjön fel senkinek. Ha ezért kirúgnak minket, akkor mehetünk az odúdba.
1105. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-19 18:56:18
Üzenet elküldve: 2025-03-19 18:56:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Kesergő//
*Ennyire távol még sosem érezte magát Trylnortól, még akkor sem mikor kint járta a kikötői erdőség bokrait. Itt hever mellette, és mégis mintha érinthetetlen lenne. Ennyire nagy bajt okozott? Ekkora nagy bűnt követett el ellene? Néha már tényleg az az érzése, kár volt ebbe a városba jönni. Ennyi mindenkinek és mindennek megfelelni képtelenség. Pedig ő még ártani sem akart senkinek se. Azokat az apró tréfákat sem azért követi el, hogy bárkit is bántson.
Mi mást mondhatna még, a lényeg amit elmondott az épp elég volt ahhoz, hogy felbosszantsa a másikat, a részletekbe való elmerülés pedig már réges-régen késő. Most elmondhatná, hogy mivel próbált mosolyt csalni az örökösen komor arcú barátjára, vagy hogy ha le is tagadná, látta az aggodalmat megcsillanni a szemében, mikor betegen feküdt az ágyában. Ami viszont azért volt, mert tényleg aggódott érte, vagy csak nem akart egy gyerek hullával elszámolni azt már ő képtelen megmondani. De Grael volt elég furmányos ahhoz, hogy naivságát kihasználva beállítsa magát, egy kedves és törődő személynek. Amit Szikra persze elhitt, hiszen biztonságot és ételt nyújtott számára. A lopásokat sem követelte, csak azt, hogy ha tud mindig hozzon neki valamit ha meglátogatja. Ő pedig ezt komolyan is vette, néha ételt, néha erszényt, néha ékszereket hozott neki. Még egy ideig az is megfordult a fejében, hogy a Rezidenciáról fog elszökni és innen fog elhozni valamit, amit a férfi talán hasznosítani tud. Mai azonban túlságosan megkedveltette vele a házat, Trylnor megjelenése pedig ezt megpecsételte.
Megrezzen alatta az ágy anyaga, ahogy a fiú ismét helyezkedni kezd. Félve pillantanak a vörösen izzó zöldek a fiú irányába. Megint ráfog förmedni? Vagy elzavarja? Miért csak nézi őt? Mikor szólal már meg? Az a néhány néma másodperc ami most számára egy örökké valóságnak érződik, megtörik amikor meghallja a fiú sóhaját, majd megérzi annak karjait saját magán. Nem ellenkezik, odabújik a másikhoz. Biztos ő az okosabb, mert ő képtelen volt ezek után bármit is mondani, hiszen tudja ő okozta a bajt, és, ahogy azt megtanulta, bocsánatot is kért érte. Viszont azok után mit kell tenni, hogy rendbe tegye azt. Nos abban talán majd a fiú segíti őt.
Trylnor szavai már sokkalta kedvesebbnek hatnak a számára, ami épp elég ahhoz, hogy a követ ami a szívén kezdett egyre jobban növekedni, végre megbillenjen, és lezuhanjon a mélybe. Megkönnyebbül, elengedi magát, aminek a következménye, hogy szeméből is megerednek a könnycseppek. Már arra számított, hogy a fiú végleg elfordul tőle. Pici teste egyszer kétszer megrezzen, jelet adva sírásnak, de hangját amennyire lehet visszafogja. Küszköd a könnyeivel, mert tudja ez sosem vezetett semmi hasznosra, de mégsem tud nekik teljesen ellenállni. Pusztán annyit tesz, hogy ismét átkarolja a fiút, az egyedüli vigaszát, ami most összetartja őt.*
-Elmondtam, nem akarok neked többet hazudni, azt, hogy már itt lakom és nem kell többet a láncosokat távol tartania, mert már nem kell a kőkertből lopnom.
*Bólint hozzá egy keveset a fiú szavait helyeselve, még ha amaz a fejére is támasztotta fejét. El is fogja, szépen sorjában.*
-Nem elmentem az erdőbe, át a földeken. Gyógynövényeket keresni, amiket el akarok ültetni a kertbe. De ha nem sikerül, majd csak kiszárítom őket. Meg vittem párat Graelnek, hogy ha beteg lenne, akkor legyen mivel gyógyítania magát.
*Magyarázza szépen tetteinek az okát, majd végre egy másik fontos lényegre tér ki.*
-Meg még egy ok, amiért nem kell már ezt tennem. Mai tudott erről, és beszélt Graellel. És képzeld, ők egy pár lettek, és amikor Mairól beszélt, úgy mondta, mintha az anyám lenne.
*Ekkora már az ő sírós hangja is abba marad, ez egy olyasmi amiről már szívesebben beszél. Mert az árvaság szó, mostanra már értelmet nyert számára, és nem igazán tetszik neki. Tudván, hogy Mai az anyja lehet, még ha nem is az igazi, mert azokat viszont szeretné megtalálni bárhol is legyenek, örömmel tölti el. Még az a gondolat is, hogy Grael az apja lenne furcsa mód mosolyt is csal az arcára. Milyen szépen festenének együtt.*
*Ennyire távol még sosem érezte magát Trylnortól, még akkor sem mikor kint járta a kikötői erdőség bokrait. Itt hever mellette, és mégis mintha érinthetetlen lenne. Ennyire nagy bajt okozott? Ekkora nagy bűnt követett el ellene? Néha már tényleg az az érzése, kár volt ebbe a városba jönni. Ennyi mindenkinek és mindennek megfelelni képtelenség. Pedig ő még ártani sem akart senkinek se. Azokat az apró tréfákat sem azért követi el, hogy bárkit is bántson.
Mi mást mondhatna még, a lényeg amit elmondott az épp elég volt ahhoz, hogy felbosszantsa a másikat, a részletekbe való elmerülés pedig már réges-régen késő. Most elmondhatná, hogy mivel próbált mosolyt csalni az örökösen komor arcú barátjára, vagy hogy ha le is tagadná, látta az aggodalmat megcsillanni a szemében, mikor betegen feküdt az ágyában. Ami viszont azért volt, mert tényleg aggódott érte, vagy csak nem akart egy gyerek hullával elszámolni azt már ő képtelen megmondani. De Grael volt elég furmányos ahhoz, hogy naivságát kihasználva beállítsa magát, egy kedves és törődő személynek. Amit Szikra persze elhitt, hiszen biztonságot és ételt nyújtott számára. A lopásokat sem követelte, csak azt, hogy ha tud mindig hozzon neki valamit ha meglátogatja. Ő pedig ezt komolyan is vette, néha ételt, néha erszényt, néha ékszereket hozott neki. Még egy ideig az is megfordult a fejében, hogy a Rezidenciáról fog elszökni és innen fog elhozni valamit, amit a férfi talán hasznosítani tud. Mai azonban túlságosan megkedveltette vele a házat, Trylnor megjelenése pedig ezt megpecsételte.
Megrezzen alatta az ágy anyaga, ahogy a fiú ismét helyezkedni kezd. Félve pillantanak a vörösen izzó zöldek a fiú irányába. Megint ráfog förmedni? Vagy elzavarja? Miért csak nézi őt? Mikor szólal már meg? Az a néhány néma másodperc ami most számára egy örökké valóságnak érződik, megtörik amikor meghallja a fiú sóhaját, majd megérzi annak karjait saját magán. Nem ellenkezik, odabújik a másikhoz. Biztos ő az okosabb, mert ő képtelen volt ezek után bármit is mondani, hiszen tudja ő okozta a bajt, és, ahogy azt megtanulta, bocsánatot is kért érte. Viszont azok után mit kell tenni, hogy rendbe tegye azt. Nos abban talán majd a fiú segíti őt.
Trylnor szavai már sokkalta kedvesebbnek hatnak a számára, ami épp elég ahhoz, hogy a követ ami a szívén kezdett egyre jobban növekedni, végre megbillenjen, és lezuhanjon a mélybe. Megkönnyebbül, elengedi magát, aminek a következménye, hogy szeméből is megerednek a könnycseppek. Már arra számított, hogy a fiú végleg elfordul tőle. Pici teste egyszer kétszer megrezzen, jelet adva sírásnak, de hangját amennyire lehet visszafogja. Küszköd a könnyeivel, mert tudja ez sosem vezetett semmi hasznosra, de mégsem tud nekik teljesen ellenállni. Pusztán annyit tesz, hogy ismét átkarolja a fiút, az egyedüli vigaszát, ami most összetartja őt.*
-Elmondtam, nem akarok neked többet hazudni, azt, hogy már itt lakom és nem kell többet a láncosokat távol tartania, mert már nem kell a kőkertből lopnom.
*Bólint hozzá egy keveset a fiú szavait helyeselve, még ha amaz a fejére is támasztotta fejét. El is fogja, szépen sorjában.*
-Nem elmentem az erdőbe, át a földeken. Gyógynövényeket keresni, amiket el akarok ültetni a kertbe. De ha nem sikerül, majd csak kiszárítom őket. Meg vittem párat Graelnek, hogy ha beteg lenne, akkor legyen mivel gyógyítania magát.
*Magyarázza szépen tetteinek az okát, majd végre egy másik fontos lényegre tér ki.*
-Meg még egy ok, amiért nem kell már ezt tennem. Mai tudott erről, és beszélt Graellel. És képzeld, ők egy pár lettek, és amikor Mairól beszélt, úgy mondta, mintha az anyám lenne.
*Ekkora már az ő sírós hangja is abba marad, ez egy olyasmi amiről már szívesebben beszél. Mert az árvaság szó, mostanra már értelmet nyert számára, és nem igazán tetszik neki. Tudván, hogy Mai az anyja lehet, még ha nem is az igazi, mert azokat viszont szeretné megtalálni bárhol is legyenek, örömmel tölti el. Még az a gondolat is, hogy Grael az apja lenne furcsa mód mosolyt is csal az arcára. Milyen szépen festenének együtt.*
1104. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-19 15:53:08
Üzenet elküldve: 2025-03-19 15:53:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kesergő//
*Egyre csak kavarognak a gondolatok. Eddig is igen feszült volt, hiszen ez az eltelt időszak nem volt vele kegyes. De hallva a másik szavait, más fényben festi meg az egészet. Ő sem túl érett, de szokott gondolkodni legalább. Másra sem volt ideje az idegen műhelyekben. Talán még nem tud minden részletet összerakni és nem is hallott eleget a másiktól, de a saját következtetését le tudja vonni ennyiből is. Ha nem beszél többet Szikra, akkor pedig ennyi marad neki.
Hátára fekszik és vissza kell nyelnie a haragot. Már nem a könnyeket, hanem valami egészen elsöprő dühöt, amit csak akkor érzett, amikor a gyászában megjelent ugyanez, amikor mérhetetlenül felháborodott a tényen, hogy elhagyta az atyja. Ostobaság miatt. Mert nem gondolkodott, vagy, ha igen, akkor rosszul és emiatt soha többé nem láthatja. Majdnem ez történt most is. Ki tudja minek köszönhető, hogy nem az idegen okozta a lány vesztét. Mert kislányokat sem kímélnek, ha lopáson kapják őket. Ebben biztos.
Nem szólal meg egy darabon. Csak fél szemmel nézi, ahogy a másik küzd a szavaival, ő pedig azzal küzd, hogy ne miatta kezdjen el sírni, ezért visszafogja magát. Aztán felül. Mered a kis elfre, majd egy sóhaj kíséretében magához húzza. Nincs mit tenni, akkor lesz ő az okosabb. Úgyis megígérte, hogy megvédi, legalább már tudja, hogy mitől kell.*
- Nem te tettél rosszat, veled tettek rosszat.
*Homlokát a szőke tincsek közé nyomja, majd kicsit később, inkább annak feje búbján pihenteti az állát, úgy könnyebben tud beszélni.*
- És most mi változott? Elmondtad és nem kell többet menned. De miért nem? Hol voltál egyáltalán? Ennyi ideig ott vele? *A hangja már nyugodt, éppen elég, ha belül fortyog. Nem akarja elmarni ezzel a lányt, de most már tényleg mindent tudni akar.*
- Nem haragszok, jó? Csak mondj el mindent.
*Egyre csak kavarognak a gondolatok. Eddig is igen feszült volt, hiszen ez az eltelt időszak nem volt vele kegyes. De hallva a másik szavait, más fényben festi meg az egészet. Ő sem túl érett, de szokott gondolkodni legalább. Másra sem volt ideje az idegen műhelyekben. Talán még nem tud minden részletet összerakni és nem is hallott eleget a másiktól, de a saját következtetését le tudja vonni ennyiből is. Ha nem beszél többet Szikra, akkor pedig ennyi marad neki.
Hátára fekszik és vissza kell nyelnie a haragot. Már nem a könnyeket, hanem valami egészen elsöprő dühöt, amit csak akkor érzett, amikor a gyászában megjelent ugyanez, amikor mérhetetlenül felháborodott a tényen, hogy elhagyta az atyja. Ostobaság miatt. Mert nem gondolkodott, vagy, ha igen, akkor rosszul és emiatt soha többé nem láthatja. Majdnem ez történt most is. Ki tudja minek köszönhető, hogy nem az idegen okozta a lány vesztét. Mert kislányokat sem kímélnek, ha lopáson kapják őket. Ebben biztos.
Nem szólal meg egy darabon. Csak fél szemmel nézi, ahogy a másik küzd a szavaival, ő pedig azzal küzd, hogy ne miatta kezdjen el sírni, ezért visszafogja magát. Aztán felül. Mered a kis elfre, majd egy sóhaj kíséretében magához húzza. Nincs mit tenni, akkor lesz ő az okosabb. Úgyis megígérte, hogy megvédi, legalább már tudja, hogy mitől kell.*
- Nem te tettél rosszat, veled tettek rosszat.
*Homlokát a szőke tincsek közé nyomja, majd kicsit később, inkább annak feje búbján pihenteti az állát, úgy könnyebben tud beszélni.*
- És most mi változott? Elmondtad és nem kell többet menned. De miért nem? Hol voltál egyáltalán? Ennyi ideig ott vele? *A hangja már nyugodt, éppen elég, ha belül fortyog. Nem akarja elmarni ezzel a lányt, de most már tényleg mindent tudni akar.*
- Nem haragszok, jó? Csak mondj el mindent.
1103. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-18 18:43:37
Üzenet elküldve: 2025-03-18 18:43:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Kesergő//
*Akár meghitt, kellemes pillanatként is megélhetnék a mostanit. Annyira békésnek tűnhetne Trylnor, ahogy ott cirógatja annak arcát és haját. Boldogok lehetnének, hogy végre ismét együtt vannak, és ez a kis butaság amit megtett a semmivé lenne. De persze nem, az élet nem ilyen egyszerű, sosem volt az. Gyomra szorongása is ezt érezteti vele, ahogy karjaiban érzi a fiú szorongását, hogy ugrásra készen áll. Pedig csak két napra ment el, az szinte semmiség, hamar eltelik. Kettő pislantást, kettő rövidke álmatlan éjszaka semmi más nem volt ez. Igen ám, de a kettőjük időérzéke teljesen más. Erre ébresztette rá tegnap Grael, hiszen ő sokkalta többet fog élni, mint az ő kicsi szíve csücske. Számára a két nap, főleg, hogy mindenkinek hazudnia kellett, hatoknak, akár hónapoknak tűnhetett. Míg számára nem volt több, két rövidke alvásnál.
Nem értheti meg, hisz nem járt az ő cipőjében, nem tudja mi jár az Ő buta fejében. Naiv és tudatlan, erre már lassan maga is ráébred majd, de még neki is sokat kell tanulnia a nagybetűs életből. Mert biza, az írás, olvasás nem minden. Az emberismeret, a szokások, a hazugságok felismerése, legalább annyira fontos mint, hogy az elf lánya, összeadja a kettőt a hárommal.
Meg is szeppen és behúzott nyakkal, lábait magához karolva ücsörög a fiú előtt. Nem mer a szemébe nézni, nem akarja elrontani, azt az emlékképet ami benne él, amikor azok olyan boldogan csillognak rá. Nem akarja látni azokat haragosan, nem akarja az elméjébe vésni. Csak tűri a haragos szavakat, mint amikor villámlik és dörög az ég, csak reménykedik benne, hogy ez is elmúlik. A szavak viszont elérnek hozzá, figyel hallgat, valamire talán ő maga is ráébred. A fiúnak bizony lehet igaza van, de miért tenne vele ilyet Grael? Hiszen semmit nem tett ellene, meggyógyította őt, ez csak hála, hogy vigyázott rá. Azt is mondta, hogy a kétlábúak világában semmi sincs ingyen, azért kell az sárga karika. Meg honnan tudhatta volna, ő csak ételt akart és néha egy kis meleget, neki ennyi elég volt, más nem számított, és a férfival nem érezte magát annyira se egyedül mint addig. Meg, akkor miért volt vele ilyen kedves mikor elbúcsúztak egymástól a mai reggelen? Miért mondott neki annyi szépet? Már ha az volt, mert még azóta sem emésztette meg teljesen. De emlékszik rá, és nem fogja felejteni.
Elmúlt a vihar, a fiú ismételten az ágyon van, ott hever előtte, tekintetét csak félig meri rávetni. Ha a fiúból most a harag jött, őt egy más érzés fojtogatja, érzi a torkában, egy hatalmas nehéz gombóc, alig tudja lenyelni. De küzd, mert tudja ha feljön semmit sem használna, csak az orra és a szeme folyna tőle csupán. Az a felesleges rossz sírás, így ismerkedtek meg, nem akarja, hogy így érjen véget. Teste viszont okosabb az ő makacs elméjénél, ki akarja magából engedni, ezt a sok feszültséget, és bánatot, a szégyent ami most felgyülemlett benne.
A zöld szemek vörösen csillognak a visszatartott könnyektől. Halkan elcsukló hangon képes csak megszólalni. Minden egyes szó, hatalmas szünetekkel képes csak elhagyni száját, ahogy fejét szorosan térdénél tarja, átkarolva saját lábát.*
-Tudom. Rosszat tettem. Sajnálom.
*Mi mást mondhatna, lehet a fiúnak igaza van, de ha igaz is, akkor Mai miért van vele? Annyira még sem lehet rossz Grael, hogyha szereti Mait, meg tett volna ígéretet Mainak, hogy vigyázni fog rá. Össze van zavarodva, és nem tudja, most mi tévő legyen.*
*Akár meghitt, kellemes pillanatként is megélhetnék a mostanit. Annyira békésnek tűnhetne Trylnor, ahogy ott cirógatja annak arcát és haját. Boldogok lehetnének, hogy végre ismét együtt vannak, és ez a kis butaság amit megtett a semmivé lenne. De persze nem, az élet nem ilyen egyszerű, sosem volt az. Gyomra szorongása is ezt érezteti vele, ahogy karjaiban érzi a fiú szorongását, hogy ugrásra készen áll. Pedig csak két napra ment el, az szinte semmiség, hamar eltelik. Kettő pislantást, kettő rövidke álmatlan éjszaka semmi más nem volt ez. Igen ám, de a kettőjük időérzéke teljesen más. Erre ébresztette rá tegnap Grael, hiszen ő sokkalta többet fog élni, mint az ő kicsi szíve csücske. Számára a két nap, főleg, hogy mindenkinek hazudnia kellett, hatoknak, akár hónapoknak tűnhetett. Míg számára nem volt több, két rövidke alvásnál.
Nem értheti meg, hisz nem járt az ő cipőjében, nem tudja mi jár az Ő buta fejében. Naiv és tudatlan, erre már lassan maga is ráébred majd, de még neki is sokat kell tanulnia a nagybetűs életből. Mert biza, az írás, olvasás nem minden. Az emberismeret, a szokások, a hazugságok felismerése, legalább annyira fontos mint, hogy az elf lánya, összeadja a kettőt a hárommal.
Meg is szeppen és behúzott nyakkal, lábait magához karolva ücsörög a fiú előtt. Nem mer a szemébe nézni, nem akarja elrontani, azt az emlékképet ami benne él, amikor azok olyan boldogan csillognak rá. Nem akarja látni azokat haragosan, nem akarja az elméjébe vésni. Csak tűri a haragos szavakat, mint amikor villámlik és dörög az ég, csak reménykedik benne, hogy ez is elmúlik. A szavak viszont elérnek hozzá, figyel hallgat, valamire talán ő maga is ráébred. A fiúnak bizony lehet igaza van, de miért tenne vele ilyet Grael? Hiszen semmit nem tett ellene, meggyógyította őt, ez csak hála, hogy vigyázott rá. Azt is mondta, hogy a kétlábúak világában semmi sincs ingyen, azért kell az sárga karika. Meg honnan tudhatta volna, ő csak ételt akart és néha egy kis meleget, neki ennyi elég volt, más nem számított, és a férfival nem érezte magát annyira se egyedül mint addig. Meg, akkor miért volt vele ilyen kedves mikor elbúcsúztak egymástól a mai reggelen? Miért mondott neki annyi szépet? Már ha az volt, mert még azóta sem emésztette meg teljesen. De emlékszik rá, és nem fogja felejteni.
Elmúlt a vihar, a fiú ismételten az ágyon van, ott hever előtte, tekintetét csak félig meri rávetni. Ha a fiúból most a harag jött, őt egy más érzés fojtogatja, érzi a torkában, egy hatalmas nehéz gombóc, alig tudja lenyelni. De küzd, mert tudja ha feljön semmit sem használna, csak az orra és a szeme folyna tőle csupán. Az a felesleges rossz sírás, így ismerkedtek meg, nem akarja, hogy így érjen véget. Teste viszont okosabb az ő makacs elméjénél, ki akarja magából engedni, ezt a sok feszültséget, és bánatot, a szégyent ami most felgyülemlett benne.
A zöld szemek vörösen csillognak a visszatartott könnyektől. Halkan elcsukló hangon képes csak megszólalni. Minden egyes szó, hatalmas szünetekkel képes csak elhagyni száját, ahogy fejét szorosan térdénél tarja, átkarolva saját lábát.*
-Tudom. Rosszat tettem. Sajnálom.
*Mi mást mondhatna, lehet a fiúnak igaza van, de ha igaz is, akkor Mai miért van vele? Annyira még sem lehet rossz Grael, hogyha szereti Mait, meg tett volna ígéretet Mainak, hogy vigyázni fog rá. Össze van zavarodva, és nem tudja, most mi tévő legyen.*
1102. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-18 16:29:00
Üzenet elküldve: 2025-03-18 16:29:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kesergő//
*Minden apró rezdülését figyeli a lánynak, még akkor is, ha nem kifejezetten rá mered, s csak a perifériáról tudja magába szívni a látottakat. Valahogy nem akaródzik úgy igazán a szemeibe nézni, pedig nagyon szépek. Lassan visszaszorul az a kényelmetlen érzés is, hogy menten elbőgi magát, mint valami pisis. Inkább várja végre a szavakat, amikből megtudhatna csak egy apró dolgot, hogy miért kellett ezt tennie vele. Nem is vele, mindenkivel. Ha kiderül, mert miért ne derülhetne ki, akkor biztosan mindenki haragos lesz. De most nem ezzel akar törődni. Kettő és fél napja mással sem dolgozott, csak azzal, hogy ez ne történhessen meg.
Enged a másiknak és belefekszik az ölébe, a vékony kis combokra. Hanyatt fekszik, térdeit felhúzza, úgy kémleli az arcot. *
- Tudom. *Mondja szomorúan, tudja jól, hogy mit kellett átélnie a szőkeségnek is, pont ezért nem érti, hogy miért kell kockára tennie újra ezt a kényelmesnek mondható életet. De nem szól bele egy darabig. Hallgatja az idegenről szóló történetet. Tényleg kell egy kis erőt kifejtenie a lánynak, mert a mondandó közepette egyszer fel akar ülni. Elönti a méreg, de visszanyeli, ahogy a kéz arra utasítja. De csupán odázza azt, ami ki akar törni. Érzi a megfeszülő állkapcsát, fáj, ahogy erővel préseli össze a fogakat. És ezt nem árulta el eddig? Mély és lassú levegőt vesz, majd amikor igazán fölé hajol a lány, ki is fut az orrán. Eddig bírta türtőztetni magát. Felpattan, a térdére ül és tőle nem várt szigorral néz a zöldekbe. Most igen is a legmélyére fog nézni.*
- Szikra! Te tényleg nem érted? Titkolsz valamit, mert tudod, hogy rossz. De nem az a rossz, hogy elárulsz vele valakit nekem.
*Közelít az arca a másik felé, de most nem olyan csintalanul, játékosan, mint máskor. Nem buta ő. De a lány most már kérdéses, hogy nem-e az.*
- Óvatosnak kell lenned, mert várnak, de ne csak ételt lopj, hanem neki is aranyat? *Ökölbe szorul a keze és feláll az ágyról. Ebben a történetben mégis mit lehet olyan szépnek látni, mint a kis elf?*
- Ez a rossz, tudod? Nem bízni bennem, benne meg igen, pedig ez egy átverés. Kértél már azért cserébe valamit, mert kedves voltál velem? Vagy én tőled? Ha valaki a barátod, akkor az nem kér érte semmit, de azt főleg nem, hogy lopjál neki úgy, hogy már keresnek téged. Esetleg veled együtt lopna. És hogy tud az megvédeni a láncosoktól, aki nem tud magának enni szerezni? *Felsóhajt, majd visszadobja magát az ágyra és hátra is dől benne. Ehhez felnőttnek sem kell lenni. Ez túl egyértelmű. Még az ikrekről is tudja, hogy mikor kell miattuk simliskedni, az más kérdés, hogy belemegy, mert mókásnak tűnik a tilos. De ez nem mókának hangzik.*
*Minden apró rezdülését figyeli a lánynak, még akkor is, ha nem kifejezetten rá mered, s csak a perifériáról tudja magába szívni a látottakat. Valahogy nem akaródzik úgy igazán a szemeibe nézni, pedig nagyon szépek. Lassan visszaszorul az a kényelmetlen érzés is, hogy menten elbőgi magát, mint valami pisis. Inkább várja végre a szavakat, amikből megtudhatna csak egy apró dolgot, hogy miért kellett ezt tennie vele. Nem is vele, mindenkivel. Ha kiderül, mert miért ne derülhetne ki, akkor biztosan mindenki haragos lesz. De most nem ezzel akar törődni. Kettő és fél napja mással sem dolgozott, csak azzal, hogy ez ne történhessen meg.
Enged a másiknak és belefekszik az ölébe, a vékony kis combokra. Hanyatt fekszik, térdeit felhúzza, úgy kémleli az arcot. *
- Tudom. *Mondja szomorúan, tudja jól, hogy mit kellett átélnie a szőkeségnek is, pont ezért nem érti, hogy miért kell kockára tennie újra ezt a kényelmesnek mondható életet. De nem szól bele egy darabig. Hallgatja az idegenről szóló történetet. Tényleg kell egy kis erőt kifejtenie a lánynak, mert a mondandó közepette egyszer fel akar ülni. Elönti a méreg, de visszanyeli, ahogy a kéz arra utasítja. De csupán odázza azt, ami ki akar törni. Érzi a megfeszülő állkapcsát, fáj, ahogy erővel préseli össze a fogakat. És ezt nem árulta el eddig? Mély és lassú levegőt vesz, majd amikor igazán fölé hajol a lány, ki is fut az orrán. Eddig bírta türtőztetni magát. Felpattan, a térdére ül és tőle nem várt szigorral néz a zöldekbe. Most igen is a legmélyére fog nézni.*
- Szikra! Te tényleg nem érted? Titkolsz valamit, mert tudod, hogy rossz. De nem az a rossz, hogy elárulsz vele valakit nekem.
*Közelít az arca a másik felé, de most nem olyan csintalanul, játékosan, mint máskor. Nem buta ő. De a lány most már kérdéses, hogy nem-e az.*
- Óvatosnak kell lenned, mert várnak, de ne csak ételt lopj, hanem neki is aranyat? *Ökölbe szorul a keze és feláll az ágyról. Ebben a történetben mégis mit lehet olyan szépnek látni, mint a kis elf?*
- Ez a rossz, tudod? Nem bízni bennem, benne meg igen, pedig ez egy átverés. Kértél már azért cserébe valamit, mert kedves voltál velem? Vagy én tőled? Ha valaki a barátod, akkor az nem kér érte semmit, de azt főleg nem, hogy lopjál neki úgy, hogy már keresnek téged. Esetleg veled együtt lopna. És hogy tud az megvédeni a láncosoktól, aki nem tud magának enni szerezni? *Felsóhajt, majd visszadobja magát az ágyra és hátra is dől benne. Ehhez felnőttnek sem kell lenni. Ez túl egyértelmű. Még az ikrekről is tudja, hogy mikor kell miattuk simliskedni, az más kérdés, hogy belemegy, mert mókásnak tűnik a tilos. De ez nem mókának hangzik.*
1101. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-17 22:12:02
Üzenet elküldve: 2025-03-17 22:12:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Kesergő//
*Eddig túlságosan elfoglalt volt azzal, hogy a fiú arcát kémlelje, amaz, hogy tekint rá, és vajon mi járhat abban a kis kobakban, amit azok a kócos kis barna tincsek takarnak. Mostanra jut el odáig, ahogy a fiú átkarolja őt, hogy végig nézzen a szobán. Nem is lehetne jobb, még ha most még hadi lábon áll a béke, de mégis, meghitt érzés végre a másik karjában lenni. Szeme ekkor ütközik meg a saját ágyán, és valóban, mintha feküdne benne valaki, még egy tányér és párosul benne. Pár pillanatig kémleli csupán az ágyat, de egy moccanást sem lát. Nem kell sokat agyalnia rajta, csavaros kis esze hamar összerakja fejében a képet. Arcán pedig a mosoly még lágyabban ragyog, szinte büszkén.
Nem tart sokáig a teljes öröm, de megérti a fiú válaszát, néhány kedves szó nem fogja helyre hozni azt a sok szívességet amit érte tennie kellett a fiúnak. Majd igyekszik szépen mindent egyesével törleszteni. Mondjuk kezdheti ezzel. A fejére nehezülő kócos buksival. Jobb kezével felnyúl és végig simít a másik arcán. Kimozdul alóla, és feljebb csúszik az ágyon, majd a vállait a fiúnak megragadva, jelzi, hajtsa fejét nyugodtan az ölébe. Amint a fiú ezt megteszi, már ha megteszi, puha kezével és vékonyka ujjaival kezd el azokban a kócos fürtöket simogatni, de nem rest a fiú arcát is végigsimítani. Lehet nem a legjobb hasonlat, de arra gondol, ha Deres szereti, ha így cirógatja, lehet Trylnornak is tetszeni fog. Néha az ilyen apró tettek többet érnek ezer szónál. Majd meglátja mi sül ki belőle. Szemeit akkor sem veszi le a fiú arcáról, most már biztos nem.*
-Én sem szeretném, fáj. Nagyon is.
*Ez a rossz érzés, mindkettőjükben benne lakozik, kérdés képesek e végre elengedi, és hagyni, hogy a múlté legyen végre.
Nagyot nyel, meg kell próbálnia, most vagy soha.*
-Mikor ide érkeztem, egy kis odúban aludtam Deressel, a város közepén. Ennit pedig a kőkertből loptunk. De ritkán, féltem a kétlábúaktól. Nagyon sokszor, napokig nem ettünk semmit Deressel.
*Kezdi el a meséjét, de ezt már tudja Trylnor nem is untatja sokáig a részletekkel.*
-De Grael, egyszer ránk talált, amikor épp a kőkertből szaladtam el Deressel. Követett az odúnkig. Akkor mondta, ha segítség kell keressem meg, a Pegazusban megtalálom.
*Visszaemlékszik arra a napra, ahogy a régi ócska ház tetején állt, még akkor is nagynak tűnt Grael.*
-Aztán hidegebb lett, én pedig megfáztam. A városban nem találtam gyógynövényt, én pedig lassú voltam ahhoz, hogy a kőtérről lopjak. Meg kerestem hát Graelt, aki befogadott ameddig jobban lettem.
*Milyen vicces, pont ő, aki annyi gyógynövényt ismer, viszont pont abból nem hozott magával, ami egy egyszerű megfázást gyógyítani tudna. De mit is ért volna vele, ha a pocakja üres volt és nyirkos helyen aludt. Azon még a maga által épített kis sátor sem segített sokat.*
-Amíg vele voltam, beszélt nekem a kereskedőkről. Hogy már várnak rám, és óvatosnak kell lennem. Azt is mondta, nem csak ennit lophatok, hanem aranykarikát is. Ha azt viszek neki, akkor segít elkergetni a láncosokat, és ételt ad nekem meg Deresnek.
*Kezei lassan abba hagyják a cirógatást, és inkább Tryl vállára szorulnak, mintha ott akarná őt tartani, hogy még véletlenül se távolodjon el tőle, hogy érezze, most van rá a legnagyobb szüksége.*
-Azért nem mondtam el, mert ha megtudják lehet bajba kerülök, és Grael is. Amit nem akartam, mert jó barátom.
*Ekkor a fiú fölé hajol, haja pedig ott lóg a fiú feje mellett, a zöldek ijedten pásztázzák a másikét.*
-De most már nem kell többé ezt tennem. Mert már itt lakok veled, és neki sem kell engem védenie a láncosoktól, de féltettem Graelt, mert neki nincs senkije csak én. Kérlek Trylnor, ez most már a mi titkunk, bízhatok benned?
*Amíg nem kap választ, nem is enged fogásából. Nem, mert riadt, hiszen Grael szava ellen ment megint. De viszont, Trylnor fontos számára, fontosabb mint néhány szó, ha a fiú ezt hajlandó megérteni, és részt venni, boldogan élhetik tovább az életüket. Hiszen ez már a múlt, ha nem bolygatják soha, nem fog baj történni.*
*Eddig túlságosan elfoglalt volt azzal, hogy a fiú arcát kémlelje, amaz, hogy tekint rá, és vajon mi járhat abban a kis kobakban, amit azok a kócos kis barna tincsek takarnak. Mostanra jut el odáig, ahogy a fiú átkarolja őt, hogy végig nézzen a szobán. Nem is lehetne jobb, még ha most még hadi lábon áll a béke, de mégis, meghitt érzés végre a másik karjában lenni. Szeme ekkor ütközik meg a saját ágyán, és valóban, mintha feküdne benne valaki, még egy tányér és párosul benne. Pár pillanatig kémleli csupán az ágyat, de egy moccanást sem lát. Nem kell sokat agyalnia rajta, csavaros kis esze hamar összerakja fejében a képet. Arcán pedig a mosoly még lágyabban ragyog, szinte büszkén.
Nem tart sokáig a teljes öröm, de megérti a fiú válaszát, néhány kedves szó nem fogja helyre hozni azt a sok szívességet amit érte tennie kellett a fiúnak. Majd igyekszik szépen mindent egyesével törleszteni. Mondjuk kezdheti ezzel. A fejére nehezülő kócos buksival. Jobb kezével felnyúl és végig simít a másik arcán. Kimozdul alóla, és feljebb csúszik az ágyon, majd a vállait a fiúnak megragadva, jelzi, hajtsa fejét nyugodtan az ölébe. Amint a fiú ezt megteszi, már ha megteszi, puha kezével és vékonyka ujjaival kezd el azokban a kócos fürtöket simogatni, de nem rest a fiú arcát is végigsimítani. Lehet nem a legjobb hasonlat, de arra gondol, ha Deres szereti, ha így cirógatja, lehet Trylnornak is tetszeni fog. Néha az ilyen apró tettek többet érnek ezer szónál. Majd meglátja mi sül ki belőle. Szemeit akkor sem veszi le a fiú arcáról, most már biztos nem.*
-Én sem szeretném, fáj. Nagyon is.
*Ez a rossz érzés, mindkettőjükben benne lakozik, kérdés képesek e végre elengedi, és hagyni, hogy a múlté legyen végre.
Nagyot nyel, meg kell próbálnia, most vagy soha.*
-Mikor ide érkeztem, egy kis odúban aludtam Deressel, a város közepén. Ennit pedig a kőkertből loptunk. De ritkán, féltem a kétlábúaktól. Nagyon sokszor, napokig nem ettünk semmit Deressel.
*Kezdi el a meséjét, de ezt már tudja Trylnor nem is untatja sokáig a részletekkel.*
-De Grael, egyszer ránk talált, amikor épp a kőkertből szaladtam el Deressel. Követett az odúnkig. Akkor mondta, ha segítség kell keressem meg, a Pegazusban megtalálom.
*Visszaemlékszik arra a napra, ahogy a régi ócska ház tetején állt, még akkor is nagynak tűnt Grael.*
-Aztán hidegebb lett, én pedig megfáztam. A városban nem találtam gyógynövényt, én pedig lassú voltam ahhoz, hogy a kőtérről lopjak. Meg kerestem hát Graelt, aki befogadott ameddig jobban lettem.
*Milyen vicces, pont ő, aki annyi gyógynövényt ismer, viszont pont abból nem hozott magával, ami egy egyszerű megfázást gyógyítani tudna. De mit is ért volna vele, ha a pocakja üres volt és nyirkos helyen aludt. Azon még a maga által épített kis sátor sem segített sokat.*
-Amíg vele voltam, beszélt nekem a kereskedőkről. Hogy már várnak rám, és óvatosnak kell lennem. Azt is mondta, nem csak ennit lophatok, hanem aranykarikát is. Ha azt viszek neki, akkor segít elkergetni a láncosokat, és ételt ad nekem meg Deresnek.
*Kezei lassan abba hagyják a cirógatást, és inkább Tryl vállára szorulnak, mintha ott akarná őt tartani, hogy még véletlenül se távolodjon el tőle, hogy érezze, most van rá a legnagyobb szüksége.*
-Azért nem mondtam el, mert ha megtudják lehet bajba kerülök, és Grael is. Amit nem akartam, mert jó barátom.
*Ekkor a fiú fölé hajol, haja pedig ott lóg a fiú feje mellett, a zöldek ijedten pásztázzák a másikét.*
-De most már nem kell többé ezt tennem. Mert már itt lakok veled, és neki sem kell engem védenie a láncosoktól, de féltettem Graelt, mert neki nincs senkije csak én. Kérlek Trylnor, ez most már a mi titkunk, bízhatok benned?
*Amíg nem kap választ, nem is enged fogásából. Nem, mert riadt, hiszen Grael szava ellen ment megint. De viszont, Trylnor fontos számára, fontosabb mint néhány szó, ha a fiú ezt hajlandó megérteni, és részt venni, boldogan élhetik tovább az életüket. Hiszen ez már a múlt, ha nem bolygatják soha, nem fog baj történni.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1536-1555