Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 85 (1681. - 1700. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1870-1889
1700. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-02 09:55:30
Üzenet elküldve: 2025-03-02 09:55:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 420
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 420
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ugyanott, mint eddig, és mégis teljesen máshol//
*A szakrális mágia bonyolult tudomány. Az istenek néhány legendában megírt kivételtől eltekintve soha nem jelennek meg a hívőiknek személyesen. Papnőként ő is tankönyvekből tanult, mágikus imádságok segítségével próbál kommunikálni velük, ám abban egyet kell értenie Luninari-val, hogy a jelek, melyeket küldenek, sokszor egyáltalán nem egyértelműek, sőt, homályosak. Látomások, melyek rövidek és bonyolultak, nehéz megfejteni az értelmüket.*
- Igen. Én kértem rá, hogy mutassa meg nekem az igazságot. *Erősíti meg csak röviden, hogy az egyensúly istenének segítségét kérte ahhoz, hogy tisztábban lásson egy olyan témában, melynek részleteit nem tudhatja, hisz ő akkor épp a halállal dacolt, mikor ezek a dolgok történtek. Teysus válaszolt, és ő látott, amit látott, de arra egyáltalán nem számít, hogy Luninari nem fogadja el mindezt, sőt, egyenesen cáfolni próbálja a hallottakat. Egy hangos sóhajjal konstatálja, hogy a végén még barátnőjével is össze fog veszni emiatt.*
- Én fogok lassan megőrülni, ha nem tudom meg az igazságot. A múlt eseményei miatt bántjuk egymást úgy, hogy van legalább három vélemény, és egyikünk sem tudja mi a valóság. Tény, hogy a bátyám mindig idióta döntéseket hozott, azért meg remélem, hogy csalánba lépett, amiért téged hibáztatott, de akkor is, az istenek szava szent, Luninari. *Folytatná még, de ahogy általában, így indulatoktól fűtve meg főleg, a mellette ülő lányból csak úgy folynak a szavak, amit ő most egyáltalán nem bán. Az egész helyzet azért alakulhatott ennyire rosszul, mert az egyetlen, aki ismeri a teljes történetet, az maga Aleimord, akiről viszont senki nem tudja, hogy él-e még vagy meghalt már. Fél-elf társa újabb érvelésével már nem tud, és nem is akar vitatkozni. Az, hogy a ház hirtelen akkor lett csak ennyire fontos, mikor ő visszatért, az ő elméjében is Intath ellen billenti a mérleg nyelvét, de ő akkor sem akar hibáztatni senkit azért, mert van egy véleménye az általa ismert tudás alapján.*
- Szeretném, ha tudnám a megoldást, de még nem tudom. Egy biztos, hogy meg akarom mutatni Intath-nak, mennyire félreismert engem. Téged pedig arra szeretnélek kérni, hogy miattam ne hibáztasd őt! Ugyanúgy, ahogy mi sem, ő sem tehet arról, hogy mit lát helyesnek. Fájt, hogy fenyegetett, de biztosan megvan ennek is a magyarázata. *Ezzel zárja le a témát, többet nem akar most róla beszélni.
Ha ebben nem is, az elkövetkezendő napok terveiben viszont egyetértenek. Alenia bólint is egy nagyot az elhangzottakra.*
- Akkor elmegyünk a templomba, hogy Eeyr istennő áldását kérjük, utána Szarvasligetbe utazunk, ha nem leszek rosszul. Így vagy úgy, de megoldjuk a nézeteltérést Intath-tal, aztán, ha lenyugodtak a kedélyek, és az árvaházban is minden rendben lesz, akkor meglátogatjuk a Mágustornyot. Jó lesz így? *Visszatér a mosolya is az arcára, ahogy kérdez, s közben feláll az ágyról, hogy folytassa a reggeli készülődést.*
- Még összeszedem magam, de aztán indulhatunk a templomba. *Mondja, mert mielőtt elindulnának, még szüksége van néhány perc magányra.*
*A szakrális mágia bonyolult tudomány. Az istenek néhány legendában megírt kivételtől eltekintve soha nem jelennek meg a hívőiknek személyesen. Papnőként ő is tankönyvekből tanult, mágikus imádságok segítségével próbál kommunikálni velük, ám abban egyet kell értenie Luninari-val, hogy a jelek, melyeket küldenek, sokszor egyáltalán nem egyértelműek, sőt, homályosak. Látomások, melyek rövidek és bonyolultak, nehéz megfejteni az értelmüket.*
- Igen. Én kértem rá, hogy mutassa meg nekem az igazságot. *Erősíti meg csak röviden, hogy az egyensúly istenének segítségét kérte ahhoz, hogy tisztábban lásson egy olyan témában, melynek részleteit nem tudhatja, hisz ő akkor épp a halállal dacolt, mikor ezek a dolgok történtek. Teysus válaszolt, és ő látott, amit látott, de arra egyáltalán nem számít, hogy Luninari nem fogadja el mindezt, sőt, egyenesen cáfolni próbálja a hallottakat. Egy hangos sóhajjal konstatálja, hogy a végén még barátnőjével is össze fog veszni emiatt.*
- Én fogok lassan megőrülni, ha nem tudom meg az igazságot. A múlt eseményei miatt bántjuk egymást úgy, hogy van legalább három vélemény, és egyikünk sem tudja mi a valóság. Tény, hogy a bátyám mindig idióta döntéseket hozott, azért meg remélem, hogy csalánba lépett, amiért téged hibáztatott, de akkor is, az istenek szava szent, Luninari. *Folytatná még, de ahogy általában, így indulatoktól fűtve meg főleg, a mellette ülő lányból csak úgy folynak a szavak, amit ő most egyáltalán nem bán. Az egész helyzet azért alakulhatott ennyire rosszul, mert az egyetlen, aki ismeri a teljes történetet, az maga Aleimord, akiről viszont senki nem tudja, hogy él-e még vagy meghalt már. Fél-elf társa újabb érvelésével már nem tud, és nem is akar vitatkozni. Az, hogy a ház hirtelen akkor lett csak ennyire fontos, mikor ő visszatért, az ő elméjében is Intath ellen billenti a mérleg nyelvét, de ő akkor sem akar hibáztatni senkit azért, mert van egy véleménye az általa ismert tudás alapján.*
- Szeretném, ha tudnám a megoldást, de még nem tudom. Egy biztos, hogy meg akarom mutatni Intath-nak, mennyire félreismert engem. Téged pedig arra szeretnélek kérni, hogy miattam ne hibáztasd őt! Ugyanúgy, ahogy mi sem, ő sem tehet arról, hogy mit lát helyesnek. Fájt, hogy fenyegetett, de biztosan megvan ennek is a magyarázata. *Ezzel zárja le a témát, többet nem akar most róla beszélni.
Ha ebben nem is, az elkövetkezendő napok terveiben viszont egyetértenek. Alenia bólint is egy nagyot az elhangzottakra.*
- Akkor elmegyünk a templomba, hogy Eeyr istennő áldását kérjük, utána Szarvasligetbe utazunk, ha nem leszek rosszul. Így vagy úgy, de megoldjuk a nézeteltérést Intath-tal, aztán, ha lenyugodtak a kedélyek, és az árvaházban is minden rendben lesz, akkor meglátogatjuk a Mágustornyot. Jó lesz így? *Visszatér a mosolya is az arcára, ahogy kérdez, s közben feláll az ágyról, hogy folytassa a reggeli készülődést.*
- Még összeszedem magam, de aztán indulhatunk a templomba. *Mondja, mert mielőtt elindulnának, még szüksége van néhány perc magányra.*
1699. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-02 07:45:48
Üzenet elküldve: 2025-03-02 07:45:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Emelet - 8-as szoba//
*Pontosan ezt mondta Rellan-nak is. Most is tudja jól, hogy ha neki meg van engedve, akkor másoknak is meg kell, de nem elvárható az, hogy értelmesen tudjon azok után gondolkodni, hogy átélt egymás után két kisebb sokkot. Valamiről fecsegnie kell, s valamivel kapcsolatban szeretne megnyugodni végre, de nem sikerül. Akkor marad az ő kis titkuk még egy ideig. Vagy örökre.*
- Igen, ők is csak akarnának valamit. Mondjuk, milyen jó lenne, ha mindenhol szaladgálhatnának a patkányok, menyétek, meg lehetnének kígyók, meg minden. *Nevet fel végre a képre, hogy nem csak ennyi gyerek lenne köröttük, hanem mindenki mellé egy kisállat is. Aztán megrázza a fejét. Szörnyű ötlet. Mindig a lába elé kellene néznie, és biztos, hogy vannak óvatlanabbak is. Látott már olyat, aki a folyó partján a békát szedte apró darabokra. Akkor itt sok sírás lenne.* - Na jó, igazad van.
*Egyezik bele, majd végre újra úgy érezheti a közelében a szőkeséget, hogy az nem okoz benne bonyodalmakat, csupán jót. Viszont annak, hogy titkolózik már kevésbé örül. Kissé elszomorítja az is, hogy attól félt, hogy nem jön vissza.*
- Vissza fogok jönni mindig! *Mondja határozottan, a vállán pihenőnek és élvezi a pillanatot végre. Egészen addig, amíg megint nem kezd el okosabbnak látszódni mindenkinél a lány. Egyszerre imádja ezt benne, és utálja. Vele szemben nem szabadna titkokat őriznie. Csak az egymáséi a fontosak. Az ne jusson ki sehová, akkor tudja ő is megvédeni Szikrát.*
- Amit egymásnak ígérünk, csak azt kell betartani, semmi mást. *Kissé felhúzza az orrát is, mert sérti, hogy pont neki nem mond el dolgokat az, akivel ő megosztja a szívének legnagyobb bánatát is.* - Nem minden titok jó, nem tudlak megvédeni, ha olyat nem mondasz el, ami később bánthat téged. És most olyan, mintha valami baj lenne. Ha nekem elmondod, tőlem soha nem jut ki, ahogy te sem mondanád el másnak az enyéim, ha lennének. Szóval igazából megtartod, mert innen nem jut ki. *Hogy lenne elegendő meggyőző ereje, azt nem tudja, sokkal inkább a sértettség miatt mondja a szavakat, mint átgondoltságból. Zavarja a tudat, hogy igazából mintha kezdene semmis lenni az egész, amit képzelt kettejükről. Van, ami felülírja a szabályokat és azok ők ketten. Hiszen eddig úgy fest, még a szobájukba sem tesznek be senkit, tehát valamit csak tudnak, valamiért csak jók együtt.
Újra furcsa kérdés. Mit kell ezen elmondani? Mosolyogva néz a smaragd szemekbe, bár nem érti a miértet, de válaszol.*
- Nem hiszem, hanem tudom. Rád nézek és tudom. Szebb vagy, mint akiket láttam jönni. *Vonja meg a vállát.* - Meg mindenkinél. Alenia is szőke és hosszú a füle, de te nála is. Sokkal. Zöld a szemed, az is szép. *Ennyire futotta, de majd eldönti a másik, hogy elég magyarázat-e neki.*
*Pontosan ezt mondta Rellan-nak is. Most is tudja jól, hogy ha neki meg van engedve, akkor másoknak is meg kell, de nem elvárható az, hogy értelmesen tudjon azok után gondolkodni, hogy átélt egymás után két kisebb sokkot. Valamiről fecsegnie kell, s valamivel kapcsolatban szeretne megnyugodni végre, de nem sikerül. Akkor marad az ő kis titkuk még egy ideig. Vagy örökre.*
- Igen, ők is csak akarnának valamit. Mondjuk, milyen jó lenne, ha mindenhol szaladgálhatnának a patkányok, menyétek, meg lehetnének kígyók, meg minden. *Nevet fel végre a képre, hogy nem csak ennyi gyerek lenne köröttük, hanem mindenki mellé egy kisállat is. Aztán megrázza a fejét. Szörnyű ötlet. Mindig a lába elé kellene néznie, és biztos, hogy vannak óvatlanabbak is. Látott már olyat, aki a folyó partján a békát szedte apró darabokra. Akkor itt sok sírás lenne.* - Na jó, igazad van.
*Egyezik bele, majd végre újra úgy érezheti a közelében a szőkeséget, hogy az nem okoz benne bonyodalmakat, csupán jót. Viszont annak, hogy titkolózik már kevésbé örül. Kissé elszomorítja az is, hogy attól félt, hogy nem jön vissza.*
- Vissza fogok jönni mindig! *Mondja határozottan, a vállán pihenőnek és élvezi a pillanatot végre. Egészen addig, amíg megint nem kezd el okosabbnak látszódni mindenkinél a lány. Egyszerre imádja ezt benne, és utálja. Vele szemben nem szabadna titkokat őriznie. Csak az egymáséi a fontosak. Az ne jusson ki sehová, akkor tudja ő is megvédeni Szikrát.*
- Amit egymásnak ígérünk, csak azt kell betartani, semmi mást. *Kissé felhúzza az orrát is, mert sérti, hogy pont neki nem mond el dolgokat az, akivel ő megosztja a szívének legnagyobb bánatát is.* - Nem minden titok jó, nem tudlak megvédeni, ha olyat nem mondasz el, ami később bánthat téged. És most olyan, mintha valami baj lenne. Ha nekem elmondod, tőlem soha nem jut ki, ahogy te sem mondanád el másnak az enyéim, ha lennének. Szóval igazából megtartod, mert innen nem jut ki. *Hogy lenne elegendő meggyőző ereje, azt nem tudja, sokkal inkább a sértettség miatt mondja a szavakat, mint átgondoltságból. Zavarja a tudat, hogy igazából mintha kezdene semmis lenni az egész, amit képzelt kettejükről. Van, ami felülírja a szabályokat és azok ők ketten. Hiszen eddig úgy fest, még a szobájukba sem tesznek be senkit, tehát valamit csak tudnak, valamiért csak jók együtt.
Újra furcsa kérdés. Mit kell ezen elmondani? Mosolyogva néz a smaragd szemekbe, bár nem érti a miértet, de válaszol.*
- Nem hiszem, hanem tudom. Rád nézek és tudom. Szebb vagy, mint akiket láttam jönni. *Vonja meg a vállát.* - Meg mindenkinél. Alenia is szőke és hosszú a füle, de te nála is. Sokkal. Zöld a szemed, az is szép. *Ennyire futotta, de majd eldönti a másik, hogy elég magyarázat-e neki.*
1698. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-02 07:19:09
Üzenet elküldve: 2025-03-02 07:19:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szülői fejtágítás//
*Nincs felkészülve még erre az érzésre, ahogy nem volt felkészülve arra sem, hogy arról kell beszélnie, hogy kik azok az utcalányok. Különösen nem szeretett volna arról tudomást szerezni, hogy már van olyan nagy ez a szőkeség, hogy a fiúk elkezdtek felé kacsingatni, akik közül van, aki Trylnor-tól sokkal bátrabb e téren. Néha elfelejti azt is, hogy Szikra éles elméje még nem jött rá arra, hogy van, amit ildomos eltakarni a kíváncsi szemek elől és csak annak felfedni, aki aztán később minden bizonnyal hozzá is fog érni. - A gondolatra szinte el is sápad, nem, az még nem lehet. Van arra még ideje, s ha csak megsejti, hogy a kis emberfiú a szobájában hasonlót tesz, akkor utálhatja bármennyire Szikra, el lesz onnan paterolva. Aztán jön a következő gondolat, hogy úgy sem tud beleszólni, nincs ráhatása, de ettől még asszisztálnia nem kell hozzá. Lassan fújja ki a levegőt.*
- Igen kapsz egyet, vagy kettőt, majd eljössz velem a piacra, addig pedig keresek azok között, amit a város adományozott nekünk. És nem csak a fiúk hordják, nézd meg a többi érkezőt is. *Próbál feloldódni, de nehezen megy, hogy ne akadjon ki a saját elképzelt képein, ahogy a kis kincsét tapogatják és nézik az éhes szemek. Alig veszi észre a másikon úrrá lett pánikot a sajátjától, de végül sikerül úrrá lenni magán.*
- Kincsem azért, mert tetszik nekik. Vagy éppen azért, mert jót szórakoznak az éretlenebbek azon, ha kivillan egy-egy nem mutogatásra ildomos idom. Egyik örömöt se add meg nekik kérlek. Hiszen ezért hordjuk többek között a ruhát. Nem csak melegen tart, hanem elfed a kíváncsi szemek elől.
~Vagy éppen alattomosan sejtet valamit, de az még nem neked való.~ *Jut eszébe a gondolat, el is mosolyodik már végre, s az enyhe pír csak visszavarázsolja az életet az arcába.* - Hidd el nekem, hogy ez megvéd téged.
*Felnevet, amikor a másik rájön arra, hogy képes Mai is a mágiára. Sokáig nem volt hajlandó gyakorolni, de hamar megkedvelte, amióta felismerte a saját hasznát benne. A mozdulatot nézve viszont megrázza a fejét.*
- Nem, azt még nem tudom, még nekem is tanulnom kell egyet, s mást.
*Érzi a hirtelenséget, hirtelen mászik bele az arcába, és honnan ismerős ez a mozdulat? Magától. Ezt csinálja Nori-val mindig, ha túlontúl érdeklődő. Megfogja finoman a kis állat és mélyen a szemekbe néz.*
- Amíg nem vagyok biztos benne, addig nem árulkodok, nem szeretném, ha hiú ábrándjaid lennének ezzel kapcsolatban. De amit ígértem, megtartom. Utána fogok járni és akkor mindent megtudsz. Türelem, Szívem. * Elengedi, majd megsimogatja a másik arcát.*
//Szülői fejtágítás//
*Nincs felkészülve még erre az érzésre, ahogy nem volt felkészülve arra sem, hogy arról kell beszélnie, hogy kik azok az utcalányok. Különösen nem szeretett volna arról tudomást szerezni, hogy már van olyan nagy ez a szőkeség, hogy a fiúk elkezdtek felé kacsingatni, akik közül van, aki Trylnor-tól sokkal bátrabb e téren. Néha elfelejti azt is, hogy Szikra éles elméje még nem jött rá arra, hogy van, amit ildomos eltakarni a kíváncsi szemek elől és csak annak felfedni, aki aztán később minden bizonnyal hozzá is fog érni. - A gondolatra szinte el is sápad, nem, az még nem lehet. Van arra még ideje, s ha csak megsejti, hogy a kis emberfiú a szobájában hasonlót tesz, akkor utálhatja bármennyire Szikra, el lesz onnan paterolva. Aztán jön a következő gondolat, hogy úgy sem tud beleszólni, nincs ráhatása, de ettől még asszisztálnia nem kell hozzá. Lassan fújja ki a levegőt.*
- Igen kapsz egyet, vagy kettőt, majd eljössz velem a piacra, addig pedig keresek azok között, amit a város adományozott nekünk. És nem csak a fiúk hordják, nézd meg a többi érkezőt is. *Próbál feloldódni, de nehezen megy, hogy ne akadjon ki a saját elképzelt képein, ahogy a kis kincsét tapogatják és nézik az éhes szemek. Alig veszi észre a másikon úrrá lett pánikot a sajátjától, de végül sikerül úrrá lenni magán.*
- Kincsem azért, mert tetszik nekik. Vagy éppen azért, mert jót szórakoznak az éretlenebbek azon, ha kivillan egy-egy nem mutogatásra ildomos idom. Egyik örömöt se add meg nekik kérlek. Hiszen ezért hordjuk többek között a ruhát. Nem csak melegen tart, hanem elfed a kíváncsi szemek elől.
~Vagy éppen alattomosan sejtet valamit, de az még nem neked való.~ *Jut eszébe a gondolat, el is mosolyodik már végre, s az enyhe pír csak visszavarázsolja az életet az arcába.* - Hidd el nekem, hogy ez megvéd téged.
*Felnevet, amikor a másik rájön arra, hogy képes Mai is a mágiára. Sokáig nem volt hajlandó gyakorolni, de hamar megkedvelte, amióta felismerte a saját hasznát benne. A mozdulatot nézve viszont megrázza a fejét.*
- Nem, azt még nem tudom, még nekem is tanulnom kell egyet, s mást.
*Érzi a hirtelenséget, hirtelen mászik bele az arcába, és honnan ismerős ez a mozdulat? Magától. Ezt csinálja Nori-val mindig, ha túlontúl érdeklődő. Megfogja finoman a kis állat és mélyen a szemekbe néz.*
- Amíg nem vagyok biztos benne, addig nem árulkodok, nem szeretném, ha hiú ábrándjaid lennének ezzel kapcsolatban. De amit ígértem, megtartom. Utána fogok járni és akkor mindent megtudsz. Türelem, Szívem. * Elengedi, majd megsimogatja a másik arcát.*
1697. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-01 22:07:55
Üzenet elküldve: 2025-03-01 22:07:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Emelet - 8-as szoba//
*Titkok. Az egész múltja titok még saját számára is. Elméje legmélyén azok a sokat mondó és sokat számító emlékek, érzések, tanítások ott lappanganak benne. Valahol mélyen a sötétségben. Apránként törve újra a felszínre, a fejfájások közepette.
Az eddigi izgalom, ismeretlen érzés, ami eddig fűtötte, lassan elszáll. Trylnor kérdése, hidegen éri őt. Nem szeretne a fiúnak hazudni, ez biztos egy nehéz teher lesz számára. De már így is sokat beszélt, így is lelkiismeret furdalása van attól, hogy kiadta Graelt Mainak. Igaz azóta nem is történt ezzel semmi más, csupán a lelkiismerete gyötörte őt jobban. Azóta se mert elmenni még hozzá, de igazából lehetősége sem volt rá sok. Túl sok a teendő a Rezidencián, és most már Trylnor is belibbent életébe. Ami egy kellemes teher, de egyel több figyelő szempárt jelent, ami az egyik kötelessége elvégzésében hátráltatja őt. Amit azóta sem felejtett el.*
-Igen lehet. Mai sosem tenne ilyet, de mit mondana a többi gyereknek? Főleg, hogy ilyen sokan lettünk.
*Válaszolja Trylnornak aggodalmát a kérdéssel kapcsolatban. Így is érzi, sokat kivételezett a nő velük a másik három gyerekkel kapcsolatban. De most, hogy számuk megtízszereződött, még nehezebb lesz nemet mondani. Vagy pedig mindent megtilt.
Trylnor karja gyengéden húzzák Szikrát magához, persze nem huppan bele az ölébe, fejét pedig annak vállára támasztja, jobb is így mert legalább nem kell a tekintetébe néznie hazugsága közben.*
-Tudom nem haragudtam rád. Csak. Féltem, hogy nem térsz vissza.
*Szólal fel előbb vigasztalva a fiút. Mikor eltűnt csak az aggodalmat érezte, és a hiányát amikor már egyedül volt az ágyban. Alig tudott elaludni, sőt képtelen is lett volna. De Trylnor az éjszaka közepén titokzatosan vissza settenkedett. Micsoda megkönnyebbülés volt az számára.*
-De elakarom. De nem szabad. Megígértem. Nem tehetem meg megint. Te sem akarod, hogy ne tartsam be az ígéreteim, hogyha tennék neked igaz?
*Ekkor eltávolodik a fiútól, hogy ismét a szemébe nézzen. Szíve két felé húz, mert a fiúnak bármit elmondana, de Graelnak is meg kell felelnie. Hálás azért a segítségért amit a férfi tett neki, hisz lehet akkor nem lenne itt ahol most.
Kezén érzi, újra a másik érintését, ahogy az felemeli azt, hogy a karkötőt nézegesse rajta.*
-Trylnor. Miért hiszed, hogy én szép vagyok?
*Talán csak tereli a szót, de szeretné tudni miért gondolja ezt a fiú. Nem az a célja, hogy áradozzon róla, hiszen mit sem ért ő ebből a hiú dolgokból, mikor Luninari is szépnek hívta a kezét, az is számára teljesen érthetetlen volt. Talán a fiúnak van más magyarázata erre.*
*Titkok. Az egész múltja titok még saját számára is. Elméje legmélyén azok a sokat mondó és sokat számító emlékek, érzések, tanítások ott lappanganak benne. Valahol mélyen a sötétségben. Apránként törve újra a felszínre, a fejfájások közepette.
Az eddigi izgalom, ismeretlen érzés, ami eddig fűtötte, lassan elszáll. Trylnor kérdése, hidegen éri őt. Nem szeretne a fiúnak hazudni, ez biztos egy nehéz teher lesz számára. De már így is sokat beszélt, így is lelkiismeret furdalása van attól, hogy kiadta Graelt Mainak. Igaz azóta nem is történt ezzel semmi más, csupán a lelkiismerete gyötörte őt jobban. Azóta se mert elmenni még hozzá, de igazából lehetősége sem volt rá sok. Túl sok a teendő a Rezidencián, és most már Trylnor is belibbent életébe. Ami egy kellemes teher, de egyel több figyelő szempárt jelent, ami az egyik kötelessége elvégzésében hátráltatja őt. Amit azóta sem felejtett el.*
-Igen lehet. Mai sosem tenne ilyet, de mit mondana a többi gyereknek? Főleg, hogy ilyen sokan lettünk.
*Válaszolja Trylnornak aggodalmát a kérdéssel kapcsolatban. Így is érzi, sokat kivételezett a nő velük a másik három gyerekkel kapcsolatban. De most, hogy számuk megtízszereződött, még nehezebb lesz nemet mondani. Vagy pedig mindent megtilt.
Trylnor karja gyengéden húzzák Szikrát magához, persze nem huppan bele az ölébe, fejét pedig annak vállára támasztja, jobb is így mert legalább nem kell a tekintetébe néznie hazugsága közben.*
-Tudom nem haragudtam rád. Csak. Féltem, hogy nem térsz vissza.
*Szólal fel előbb vigasztalva a fiút. Mikor eltűnt csak az aggodalmat érezte, és a hiányát amikor már egyedül volt az ágyban. Alig tudott elaludni, sőt képtelen is lett volna. De Trylnor az éjszaka közepén titokzatosan vissza settenkedett. Micsoda megkönnyebbülés volt az számára.*
-De elakarom. De nem szabad. Megígértem. Nem tehetem meg megint. Te sem akarod, hogy ne tartsam be az ígéreteim, hogyha tennék neked igaz?
*Ekkor eltávolodik a fiútól, hogy ismét a szemébe nézzen. Szíve két felé húz, mert a fiúnak bármit elmondana, de Graelnak is meg kell felelnie. Hálás azért a segítségért amit a férfi tett neki, hisz lehet akkor nem lenne itt ahol most.
Kezén érzi, újra a másik érintését, ahogy az felemeli azt, hogy a karkötőt nézegesse rajta.*
-Trylnor. Miért hiszed, hogy én szép vagyok?
*Talán csak tereli a szót, de szeretné tudni miért gondolja ezt a fiú. Nem az a célja, hogy áradozzon róla, hiszen mit sem ért ő ebből a hiú dolgokból, mikor Luninari is szépnek hívta a kezét, az is számára teljesen érthetetlen volt. Talán a fiúnak van más magyarázata erre.*
1696. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-01 14:37:59
Üzenet elküldve: 2025-03-01 14:37:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Ugyanott, mint eddig, és mégis teljesen máshol//
*Nem éppen ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy panaszkodjon és felemlegesse a múltat, sőt, arra sem, hogy felnevessen, pedig körülbelül ehhez lenne kedve, amikor megtudja Aleniától, hogy Intath szerint Nia ellopta tőle ezt a házat.
Az egész annyira bizarr és nevetséges, hogy úgy érzi álmodni sem tudott volna ennél nagyobb hülyeséget, mivel azonban Alenia száját hagyják el ezek a szavak, valóságtartalmukban természetesen nem kételkedik.*
- Teysus mutatott utat? *vonja fel a szemöldökét. Éppen annak köszönhetően, hogy Eeyrnek hála a sorsa újra összefonódott Aleniáéval, már sokkal kevésbé hitetlen, mint egykor volt, de azt továbbra sem hiszi, hogy Teysus személyesen jelent meg, és szavakkal szólt volna Aleniához. Márpedig, ha nem így történt, akkor el nem tudja képzelni, hogy miféle jelet küldhetett Niának, ami alapján ő azt gondolja most, hogy a háza valójában az övé. De hát egy a józan ész hatalmát hirdető isten mégsem őrülhetett meg, nem? Valószínű, hogy valóban nem, inkább csak Alenia értelmezte félre azt a bizonyos jelet, bármi is volt az.*
- Ne vedd sértésnek, de kötve hiszem, hogy a bátyád nekem szánta volna ezt a házat, ha halottnak hitt téged, ha nem. Aleimord nem szeretett engem. Hibáztatott azért, ami a tisztáson történt, aztán pedig csak láb alatt voltam neki. Nemesi kötelességből gondoskodott rólam és semmi másért. Ha tényleg nekem akarta ajándékozni, akkor az csak annak a jele, hogy jobban megőrült, mint amennyire utoljára zavartnak látszott *rázza meg a fejét, remélve, hogy nem sérti meg Aleniát sem a hitetlenkedésével, sem azzal, hogy bátyját bolondnak nevezi, de tudja, hogy utóbbiról már többször volt szó korábban is, és teljesen tényszerűen leszögezhető, hogy utolsó néhány találkozásuk alkalmával Aleimord már a lehető legfinomabban fogalmazva sem volt önmaga.*
- Meg aztán, sokáig éltem Intathal Szarvasligetben, sokszor szinte kettesben. Nem tudom, hogy most ezt honnan szedte hirtelen, de egy szóval sem említette korábban soha, hogy amúgy lenne Artheniorban egy ház, ami engem illet, ráadásul pont ez az a ház. Ami a tiéd. A családodé volt, te kötődsz hozzá, nem én, a te örökséged, és kész. Ráadásul most már árvaház. Mihez kezdenék vele, ha tényleg az enyém lenne? Sohasem akartam itt élni, és most is csak miattad vagyok itt és szerettem meg ezt a helyet otthonomként liget mellett, de, hogy a tulajdonom legyen… agyament ötlet. Ráadásul… Int akár meg akar védeni, akár nem, először akkor is velem kellett volna beszélnie erről, és ez bánt. Nem érdekel, hogy miért csinálta, vagy, hogy a hite szerint engem védett. Ha tényleg fontos lennék neki, akkor sohasem bántott volna téged, egészen egyszerűen azért, mert nagyon jól tudja, hogy te pedig nekem vagy nagyon fontos, és én sose bántanálak. Ezt pedig igenis mindenképpen tiszteletben kellett volna tartania.
*Utóbbi ellentétéről nem hiszi, hogy akár maga Alenia meg tudná győzni, sőt, vitázni sem nagyon szeretne róla. A legszívesebben most azonnal elindulna Szarvasligetbe, és olyanokat mondana a dokinak, amiket lehet, hogy végül maga is megbánna, de pillanatnyilag jól esne neki, ha értetlensége és indulata méltó céltáblát találna magának.
De persze vannak ennél fontosabb dolgok, és, ahogyan erre gondol tényleg megnyugszik kicsit. A jövő és a szeretet ugyanis valóban csak fontosabb lehet bármikor, mint a múlt és a harag. Alenia közeljövőt illető tervei pedig ezúttal teljes mértékben egybevágnak az övével.*
- Én is pont ezt akartam javasolni amúgy. *mondja aztán végül halkan, miközben, ha Alenia hagyja neki, akkor gyengéd szeretettel megöleli őt oldalról és kicsit magához is húzza.*
- Intath most ráér. Ha nem kerül szóba, pont azt mondtam volna akkor is, hogy most már szerintem ne húzzuk tovább az időt. Szenvedtél már éppen eleget, sokkal többet is, mint amennyit a legtöbben képesek lettek volna elviselni, és dolgoztál is éppen eleget, hogy kicsit több fény legyen a világban, itt van az ideje, hogy végre veled foglalkozzunk és újra két karod legyen. Biztos vagyok benne, hogy Eeyr méltónak fog találni rá. Éppen csak annyi lesz a különbség a régi terveinkhez képest, hogy most Artheniorban keresek orvost, aki képes fájdalmat csillapító gyógyszert adni. Aztán pedig igen, tényleg, el kell mennünk Szarvasligetbe, és nem csak azért, hogy Intathal beszéljünk, hanem mert látnod kell azt a helyet, mert tényleg gyönyörű, és pihenned is kell egy kicsit, liget pedig ideális ehhez. Utána pedig mindenképpen el foglak vinni a Mágustoronyba, ahogyan korábban beszéltük. Eleve nekem is éppen itt van az ideje folytatnom a tanulmányaimat, de neked sem árt, ha a szakrális mágia mellett minél több elemi varázslatot megismersz. Ha Intath is meg tud lepni, még meglephet a világ is, szóval elemi érdekünk, hogy mindketten minél több varázslatot ismerjünk.
*Ahogyan ezeket mondja talán elég határozottnak tűnik, magához képest mindenképpen, de most annak is érzi valóban magát. És megkönnyebbültnek is, mivel tényleg arra akarta rábeszélni Aleniát, hogy eljött az idő arra, hogy végrehajtsák végre azt a rituálét, ami visszaadja a karját. Ez most a legfontosabb, amihez képest minden más csak másodlagos, harmadlagos, sőt sokadlagos lehet.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.03.01 14:47:41
*Nem éppen ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy panaszkodjon és felemlegesse a múltat, sőt, arra sem, hogy felnevessen, pedig körülbelül ehhez lenne kedve, amikor megtudja Aleniától, hogy Intath szerint Nia ellopta tőle ezt a házat.
Az egész annyira bizarr és nevetséges, hogy úgy érzi álmodni sem tudott volna ennél nagyobb hülyeséget, mivel azonban Alenia száját hagyják el ezek a szavak, valóságtartalmukban természetesen nem kételkedik.*
- Teysus mutatott utat? *vonja fel a szemöldökét. Éppen annak köszönhetően, hogy Eeyrnek hála a sorsa újra összefonódott Aleniáéval, már sokkal kevésbé hitetlen, mint egykor volt, de azt továbbra sem hiszi, hogy Teysus személyesen jelent meg, és szavakkal szólt volna Aleniához. Márpedig, ha nem így történt, akkor el nem tudja képzelni, hogy miféle jelet küldhetett Niának, ami alapján ő azt gondolja most, hogy a háza valójában az övé. De hát egy a józan ész hatalmát hirdető isten mégsem őrülhetett meg, nem? Valószínű, hogy valóban nem, inkább csak Alenia értelmezte félre azt a bizonyos jelet, bármi is volt az.*
- Ne vedd sértésnek, de kötve hiszem, hogy a bátyád nekem szánta volna ezt a házat, ha halottnak hitt téged, ha nem. Aleimord nem szeretett engem. Hibáztatott azért, ami a tisztáson történt, aztán pedig csak láb alatt voltam neki. Nemesi kötelességből gondoskodott rólam és semmi másért. Ha tényleg nekem akarta ajándékozni, akkor az csak annak a jele, hogy jobban megőrült, mint amennyire utoljára zavartnak látszott *rázza meg a fejét, remélve, hogy nem sérti meg Aleniát sem a hitetlenkedésével, sem azzal, hogy bátyját bolondnak nevezi, de tudja, hogy utóbbiról már többször volt szó korábban is, és teljesen tényszerűen leszögezhető, hogy utolsó néhány találkozásuk alkalmával Aleimord már a lehető legfinomabban fogalmazva sem volt önmaga.*
- Meg aztán, sokáig éltem Intathal Szarvasligetben, sokszor szinte kettesben. Nem tudom, hogy most ezt honnan szedte hirtelen, de egy szóval sem említette korábban soha, hogy amúgy lenne Artheniorban egy ház, ami engem illet, ráadásul pont ez az a ház. Ami a tiéd. A családodé volt, te kötődsz hozzá, nem én, a te örökséged, és kész. Ráadásul most már árvaház. Mihez kezdenék vele, ha tényleg az enyém lenne? Sohasem akartam itt élni, és most is csak miattad vagyok itt és szerettem meg ezt a helyet otthonomként liget mellett, de, hogy a tulajdonom legyen… agyament ötlet. Ráadásul… Int akár meg akar védeni, akár nem, először akkor is velem kellett volna beszélnie erről, és ez bánt. Nem érdekel, hogy miért csinálta, vagy, hogy a hite szerint engem védett. Ha tényleg fontos lennék neki, akkor sohasem bántott volna téged, egészen egyszerűen azért, mert nagyon jól tudja, hogy te pedig nekem vagy nagyon fontos, és én sose bántanálak. Ezt pedig igenis mindenképpen tiszteletben kellett volna tartania.
*Utóbbi ellentétéről nem hiszi, hogy akár maga Alenia meg tudná győzni, sőt, vitázni sem nagyon szeretne róla. A legszívesebben most azonnal elindulna Szarvasligetbe, és olyanokat mondana a dokinak, amiket lehet, hogy végül maga is megbánna, de pillanatnyilag jól esne neki, ha értetlensége és indulata méltó céltáblát találna magának.
De persze vannak ennél fontosabb dolgok, és, ahogyan erre gondol tényleg megnyugszik kicsit. A jövő és a szeretet ugyanis valóban csak fontosabb lehet bármikor, mint a múlt és a harag. Alenia közeljövőt illető tervei pedig ezúttal teljes mértékben egybevágnak az övével.*
- Én is pont ezt akartam javasolni amúgy. *mondja aztán végül halkan, miközben, ha Alenia hagyja neki, akkor gyengéd szeretettel megöleli őt oldalról és kicsit magához is húzza.*
- Intath most ráér. Ha nem kerül szóba, pont azt mondtam volna akkor is, hogy most már szerintem ne húzzuk tovább az időt. Szenvedtél már éppen eleget, sokkal többet is, mint amennyit a legtöbben képesek lettek volna elviselni, és dolgoztál is éppen eleget, hogy kicsit több fény legyen a világban, itt van az ideje, hogy végre veled foglalkozzunk és újra két karod legyen. Biztos vagyok benne, hogy Eeyr méltónak fog találni rá. Éppen csak annyi lesz a különbség a régi terveinkhez képest, hogy most Artheniorban keresek orvost, aki képes fájdalmat csillapító gyógyszert adni. Aztán pedig igen, tényleg, el kell mennünk Szarvasligetbe, és nem csak azért, hogy Intathal beszéljünk, hanem mert látnod kell azt a helyet, mert tényleg gyönyörű, és pihenned is kell egy kicsit, liget pedig ideális ehhez. Utána pedig mindenképpen el foglak vinni a Mágustoronyba, ahogyan korábban beszéltük. Eleve nekem is éppen itt van az ideje folytatnom a tanulmányaimat, de neked sem árt, ha a szakrális mágia mellett minél több elemi varázslatot megismersz. Ha Intath is meg tud lepni, még meglephet a világ is, szóval elemi érdekünk, hogy mindketten minél több varázslatot ismerjünk.
*Ahogyan ezeket mondja talán elég határozottnak tűnik, magához képest mindenképpen, de most annak is érzi valóban magát. És megkönnyebbültnek is, mivel tényleg arra akarta rábeszélni Aleniát, hogy eljött az idő arra, hogy végrehajtsák végre azt a rituálét, ami visszaadja a karját. Ez most a legfontosabb, amihez képest minden más csak másodlagos, harmadlagos, sőt sokadlagos lehet.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.03.01 14:47:41
1695. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-01 09:12:39
Üzenet elküldve: 2025-03-01 09:12:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Emelet - 8-as szoba//
*Lassan megnyugodni látszik mindene, miután a nemrég érzett sokkból felocsúdva csöppent bele egy újabba. Valahogy jobb így, mert elkerülik azok a sötét gondolatok, amikről nyilatkozott is a lánynak. Amihez pedig nem ért, arról nem tud és nem is akar beszélni, mégis utat tör belőle a kérdés a titkokra vonatkozóan, mintha csak a testi jelzése is az volna. Egy titok. De miért is akarná megfogalmazni a lehetetlent? Először tudnia kellene, hogy a lány is őriz-e hasonlót. Mindegy mit, csak valamit, amit elhallgat. Egyrészről nyugodt lenne, ha igen, mert akkor nem érzi kötelezőnek bevallania, hogy mennyire furcsán érezte magát az előbb. Másrészről igencsak fájna, hogy még sincsenek ők ketten olyan nagy egységben és szeretetben, mint azt képzeli. De jobb saját magáról elterelni minden figyelmet, nem beteg ő, a sápadt arcába is kezd visszatérni az élet, na meg a menyét is meglett. Nincs itt semmi látnivaló.*
- Hát a titkunk. A menyét. Már így is többen tudják, mint kellene, Rellan még kicsi, lehet jár a szája majd, de ha a Mai vett neki egy szamarat, akkor lehet nem baj, ha beszél, mert úgyis maradhat ő is. *Bök az ujjával az ágy felé, ami alatt heverészik a jószág.* - Csak talán jobb volna, ha tőlem tudja meg. Nem tudom. Nem dobatná ki, ugye?
*Kissé elbizonytalanodik, ezzel is felhívva a figyelmet arra akaratlanul is, hogy nem mindig az elhallgatás a jó, még akkor sem, ha egyébként szeretné féltve őrizni. De újra az ágyra huppannak, a lány pedig nem tűnik őszintének. Akkor neki sem kell annak lennie. Na de már nem róla van szó, sokkal egyszerűbb lesz minden, ha ez így is marad és a szőkeség lesz előtérben. Lassan nyúl felé, átkarolja a lányt a heves bólogatásai közben, hogy legalább dőljön neki. Ne üljön rá, mert előre retteg tőle, de ez így még teljesen viselhető és jó érzés.*
- Csak nem akarod elmondani. Pedig tőlem még soha semmi nem jutott ki. *Süti le a szemét, mert bántja, hogy nem szól szerinte igazat a másik. Ugyan nem tüsszent, de ha valakivel szinte együtt tölti a napjai, hatjai minden óráját, azon már fel lehet fedezni az ilyesmit.* - De én sem akartam elmondani, hogy miért szöktem ki a múltkor. De csak az ékszer miatt volt, azért hallgattam el. De ettől még megtettem. *Húzza el a száját felmentést keresve mindenki számára. Ettől még érdeklődve néz le a másikra a röpke merengése után, majd elkapja a kis kezet, hogy megnézhesse rajta újra a karperecet.*
*Lassan megnyugodni látszik mindene, miután a nemrég érzett sokkból felocsúdva csöppent bele egy újabba. Valahogy jobb így, mert elkerülik azok a sötét gondolatok, amikről nyilatkozott is a lánynak. Amihez pedig nem ért, arról nem tud és nem is akar beszélni, mégis utat tör belőle a kérdés a titkokra vonatkozóan, mintha csak a testi jelzése is az volna. Egy titok. De miért is akarná megfogalmazni a lehetetlent? Először tudnia kellene, hogy a lány is őriz-e hasonlót. Mindegy mit, csak valamit, amit elhallgat. Egyrészről nyugodt lenne, ha igen, mert akkor nem érzi kötelezőnek bevallania, hogy mennyire furcsán érezte magát az előbb. Másrészről igencsak fájna, hogy még sincsenek ők ketten olyan nagy egységben és szeretetben, mint azt képzeli. De jobb saját magáról elterelni minden figyelmet, nem beteg ő, a sápadt arcába is kezd visszatérni az élet, na meg a menyét is meglett. Nincs itt semmi látnivaló.*
- Hát a titkunk. A menyét. Már így is többen tudják, mint kellene, Rellan még kicsi, lehet jár a szája majd, de ha a Mai vett neki egy szamarat, akkor lehet nem baj, ha beszél, mert úgyis maradhat ő is. *Bök az ujjával az ágy felé, ami alatt heverészik a jószág.* - Csak talán jobb volna, ha tőlem tudja meg. Nem tudom. Nem dobatná ki, ugye?
*Kissé elbizonytalanodik, ezzel is felhívva a figyelmet arra akaratlanul is, hogy nem mindig az elhallgatás a jó, még akkor sem, ha egyébként szeretné féltve őrizni. De újra az ágyra huppannak, a lány pedig nem tűnik őszintének. Akkor neki sem kell annak lennie. Na de már nem róla van szó, sokkal egyszerűbb lesz minden, ha ez így is marad és a szőkeség lesz előtérben. Lassan nyúl felé, átkarolja a lányt a heves bólogatásai közben, hogy legalább dőljön neki. Ne üljön rá, mert előre retteg tőle, de ez így még teljesen viselhető és jó érzés.*
- Csak nem akarod elmondani. Pedig tőlem még soha semmi nem jutott ki. *Süti le a szemét, mert bántja, hogy nem szól szerinte igazat a másik. Ugyan nem tüsszent, de ha valakivel szinte együtt tölti a napjai, hatjai minden óráját, azon már fel lehet fedezni az ilyesmit.* - De én sem akartam elmondani, hogy miért szöktem ki a múltkor. De csak az ékszer miatt volt, azért hallgattam el. De ettől még megtettem. *Húzza el a száját felmentést keresve mindenki számára. Ettől még érdeklődve néz le a másikra a röpke merengése után, majd elkapja a kis kezet, hogy megnézhesse rajta újra a karperecet.*
1694. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-03-01 09:03:14
Üzenet elküldve: 2025-03-01 09:03:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 420
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 420
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ugyanott, mint eddig, és mégis teljesen máshol//
*Hogy tapintattal legyen Luninari érzéseire, próbálja tényszerűen előadni a történteket, kihagyva belőle a saját véleményét. Ő amúgy sem akar ítélkezni mások felett, még akkor sem, ha azok a mások vele igazságtalanul megteszik. Eeyr arra tanította, hogy ne bántson senkit, hisz nem ismerheti, milyen sors vezetett valakit odáig, hogy pálcát törjön mások feje felett. Nem fog Intath-ról sem rosszat mondani, nem csak Luninari miatt, hanem azért sem, mert egyszerűen nem teheti meg még akkor sem, ha a félvér lány láthatóan most nagyon dühös a barátjára.*
- Kicsit úgy éreztem magam, mintha visszakerültem volna a lázadás előtti órákba, nagyon megijedtem. *Kezdi el mesélni a történetet, miután megkérték rá. Közben becsukja az erkélyajtót, hisz a szoba már így is sokkal jobban lehűlt a kelleténél, aztán ő is a lány mellé ül az ágyra, és úgy folytatja.*
- Hogy miért tette mindezt, én nem tudhatom, de két dologban biztos vagyok. Az egyik, hogy gyűlöli a nemességet, így bármit is teszek, soha nem fogom elnyerni a bizalmát. Ez már csak ilyen. A származásnak vannak előnyei és hátrányai is. A másik, ami sokkal fontosabb, hogy téged bármi áron meg szeretne védeni, még akkor is, ha nem is vagy bajban. Emiatt én kérem, hogy ne haragudj rá, hanem legyél neki hálás. Valójában engem is megvédett. Életem során másodszor.
*Egyetlen szava sem arra irányul, hogy Luninari előtt befeketítse Intath-ot, sokkal inkább elfogadtatni igyekszik barátnőjével és magával is, hogy az elf ilyen. Ha arra a simlis alakra gondol, aki elméletileg őt keresve megjelent a rezidencián, és Intath volt az, aki elzavarta annak ellenére, hogy nem szívleli őt, akkor igenis hálás lehet.*
- Azt állította, hogy elloptam tőled ezt a házat. *Sóhajt egy nagyot, felnéz a plafonra, aztán újra a lány tekintetét keresi, hogy végre felkészülve elmondja neki az igazságot, amit nemrég az istenek segítségével tudott meg.*
- Tudod, Teysus a minap utat mutatott nekem. Most már én is tudom, hogy a bátyám többek között valóban neked szánta a rezidenciát. Bármennyire is fáj ez nekem, így történt. Engem halottnak hitt, és így döntött, csak valamiért nem volt lehetősége mindezt hivatalossá tenni. Talán Intath-nak tényleg semmi joga nincs beleszólni ebbe, de mégis, valahol megértem. Neked akar jót. *Szőke tincseit kezdi zavarában ujjaival fésülgetni, nem biztos benne, hogy sikerült jól átadnia azt, amit mondani szeretett volna.*
- Félreértések csapdájába estünk mindannyian. Nem hibáztatható érte senki. Bárcsak itt lenne Aleimord… akkor minden a helyére kerülhetne. *Visszatartja a könnyeit.* Luninari. Szeretném, ha eljönnél velem ma a templomba. Eljött az idő, hogy az istennő áldását kérjem, és ha méltónak talál rá, visszakaphassam a karomat. Utána pedig a Szarvasligetbe utazunk, megkeressük Intath-ot, és így vagy úgy, de helyrehozunk mindent, ami félresiklott. *Hogy hogyan, arról még fogalma sincs, csak abban biztos, hogy a dolgok nem maradhatnak így, mert ez senkinek nem jó. Sem neki, sem Luninari-nak, de még Intath-nak és Mai-nak sem az. A megoldás rá vár, számítanak rá…*
*Hogy tapintattal legyen Luninari érzéseire, próbálja tényszerűen előadni a történteket, kihagyva belőle a saját véleményét. Ő amúgy sem akar ítélkezni mások felett, még akkor sem, ha azok a mások vele igazságtalanul megteszik. Eeyr arra tanította, hogy ne bántson senkit, hisz nem ismerheti, milyen sors vezetett valakit odáig, hogy pálcát törjön mások feje felett. Nem fog Intath-ról sem rosszat mondani, nem csak Luninari miatt, hanem azért sem, mert egyszerűen nem teheti meg még akkor sem, ha a félvér lány láthatóan most nagyon dühös a barátjára.*
- Kicsit úgy éreztem magam, mintha visszakerültem volna a lázadás előtti órákba, nagyon megijedtem. *Kezdi el mesélni a történetet, miután megkérték rá. Közben becsukja az erkélyajtót, hisz a szoba már így is sokkal jobban lehűlt a kelleténél, aztán ő is a lány mellé ül az ágyra, és úgy folytatja.*
- Hogy miért tette mindezt, én nem tudhatom, de két dologban biztos vagyok. Az egyik, hogy gyűlöli a nemességet, így bármit is teszek, soha nem fogom elnyerni a bizalmát. Ez már csak ilyen. A származásnak vannak előnyei és hátrányai is. A másik, ami sokkal fontosabb, hogy téged bármi áron meg szeretne védeni, még akkor is, ha nem is vagy bajban. Emiatt én kérem, hogy ne haragudj rá, hanem legyél neki hálás. Valójában engem is megvédett. Életem során másodszor.
*Egyetlen szava sem arra irányul, hogy Luninari előtt befeketítse Intath-ot, sokkal inkább elfogadtatni igyekszik barátnőjével és magával is, hogy az elf ilyen. Ha arra a simlis alakra gondol, aki elméletileg őt keresve megjelent a rezidencián, és Intath volt az, aki elzavarta annak ellenére, hogy nem szívleli őt, akkor igenis hálás lehet.*
- Azt állította, hogy elloptam tőled ezt a házat. *Sóhajt egy nagyot, felnéz a plafonra, aztán újra a lány tekintetét keresi, hogy végre felkészülve elmondja neki az igazságot, amit nemrég az istenek segítségével tudott meg.*
- Tudod, Teysus a minap utat mutatott nekem. Most már én is tudom, hogy a bátyám többek között valóban neked szánta a rezidenciát. Bármennyire is fáj ez nekem, így történt. Engem halottnak hitt, és így döntött, csak valamiért nem volt lehetősége mindezt hivatalossá tenni. Talán Intath-nak tényleg semmi joga nincs beleszólni ebbe, de mégis, valahol megértem. Neked akar jót. *Szőke tincseit kezdi zavarában ujjaival fésülgetni, nem biztos benne, hogy sikerült jól átadnia azt, amit mondani szeretett volna.*
- Félreértések csapdájába estünk mindannyian. Nem hibáztatható érte senki. Bárcsak itt lenne Aleimord… akkor minden a helyére kerülhetne. *Visszatartja a könnyeit.* Luninari. Szeretném, ha eljönnél velem ma a templomba. Eljött az idő, hogy az istennő áldását kérjem, és ha méltónak talál rá, visszakaphassam a karomat. Utána pedig a Szarvasligetbe utazunk, megkeressük Intath-ot, és így vagy úgy, de helyrehozunk mindent, ami félresiklott. *Hogy hogyan, arról még fogalma sincs, csak abban biztos, hogy a dolgok nem maradhatnak így, mert ez senkinek nem jó. Sem neki, sem Luninari-nak, de még Intath-nak és Mai-nak sem az. A megoldás rá vár, számítanak rá…*
1693. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-27 19:35:58
Üzenet elküldve: 2025-02-27 19:35:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szülői fejtágítás//
*Az ő szemöldöke picit összeszűkül, ahogy értetlenül nézi Mai hirtelen megdermedt érdeklődő mosolyát. A nő arca sokkal kedvesebb szokott lenni, na persze a nem épp a szemével nyársal fel valakit. De most olyan mintha hirtelen csak úgy megdermedt volna. Talán valami rosszat mondott? Eddig nem volt baj ha fára mászott, talán most már nem szabad? Eltanulják a többiek és ha megpróbálják lehet lepottyannak és megsérülnek. Lehet az a baj, azért néz rá így Mai. A válasz azonban meglepi, szemei nagyra nyílnak, kíváncsian pislogva utána.*
-Nadrágot? De olyat a fiúk hordanak.
*Válaszolja értetlenül. Eddig Mai mindig szép ruhácskát, vagy szoknyát adott rá, és sosem érdekelte igazán, hogy néz ki. Bár minél természetesebb volt a színe a ruhának annál jobban tetszett neki is. Szerette azt az eltöltött időt, amit Mai arra szánt, hogy őt csinosítsa, vagy fésülje esetleg a haját fonja be. Nem is a szépítkezés miatt, csupán élvezte, hogy a nő körülötte van, hogy beszél hozzá, és együtt nevetnek mosolyognak. Viszont a következő magyarázás, mint egy hideg zuhany úgy éri őt. Az eddig kíváncsi szemek, hirtelen a pániktól nyílnak nagyra. Kezei ha eddig akár Mai kezében is voltak, hirtelen a szoknyára szorulnak, és a fenekére.*
-Rendben, hordani fogom.
*Bólogat rémülten, legyen bármilyen hordani fogja. Azok a bizonyos istenek mentsék meg attól, hogy ez Trylnor fülébe jusson, nehogy véletlenül se utcalánynak higgyék őt a végén, csak mert ő szereti magát szabadon érezni. Az az ő hátsó fele, senki másé. Már ezek után Trylnornak se fogja megmutatni. Jobb a biztonság. Bár Trylnor csak nem ilyen, ugye?*
-Miért akarják azt nézni?
*Kérdezi továbbra is rémülten Mait, szinte suttogva. Szemével lefelé pillant, a hátsóját értve. Számára egyszerűen érthetetlen, maga az ötlet is. Hiszen azzal mindenki a nagy dolgát végzi el, azt meg ki szeretné látni? Persze az élet velejárója, de akkor is.
Jobb is elterelni a figyelmét a fontosabb gondolatok felé, mint az mit most Mai megemlít. A smaragdok pedig most az ámulattól csillannak, csak úgy mint Luninarinál, amikor megmutatta az ő mágiáját.*
-Te is tudsz mágiát? Tudod ezt is mint Luninari?
*Szorítja ökölbe a kezét, utánozva a mozdulatot, de az övé persze nem gyúl lángra mint a nőé. A lelkesedés persze, nem lankad. Szagot fogott, és ennek utána kell járnia.*
-Igen? Ki az? Beszélhetünk vele? Itt lakik ő is? Hogy hívják?
*Közel is hajol a nőhöz, kezeit annak combjára téve, szinte az arcába mászva, várja a válaszokat.*
//Szülői fejtágítás//
*Az ő szemöldöke picit összeszűkül, ahogy értetlenül nézi Mai hirtelen megdermedt érdeklődő mosolyát. A nő arca sokkal kedvesebb szokott lenni, na persze a nem épp a szemével nyársal fel valakit. De most olyan mintha hirtelen csak úgy megdermedt volna. Talán valami rosszat mondott? Eddig nem volt baj ha fára mászott, talán most már nem szabad? Eltanulják a többiek és ha megpróbálják lehet lepottyannak és megsérülnek. Lehet az a baj, azért néz rá így Mai. A válasz azonban meglepi, szemei nagyra nyílnak, kíváncsian pislogva utána.*
-Nadrágot? De olyat a fiúk hordanak.
*Válaszolja értetlenül. Eddig Mai mindig szép ruhácskát, vagy szoknyát adott rá, és sosem érdekelte igazán, hogy néz ki. Bár minél természetesebb volt a színe a ruhának annál jobban tetszett neki is. Szerette azt az eltöltött időt, amit Mai arra szánt, hogy őt csinosítsa, vagy fésülje esetleg a haját fonja be. Nem is a szépítkezés miatt, csupán élvezte, hogy a nő körülötte van, hogy beszél hozzá, és együtt nevetnek mosolyognak. Viszont a következő magyarázás, mint egy hideg zuhany úgy éri őt. Az eddig kíváncsi szemek, hirtelen a pániktól nyílnak nagyra. Kezei ha eddig akár Mai kezében is voltak, hirtelen a szoknyára szorulnak, és a fenekére.*
-Rendben, hordani fogom.
*Bólogat rémülten, legyen bármilyen hordani fogja. Azok a bizonyos istenek mentsék meg attól, hogy ez Trylnor fülébe jusson, nehogy véletlenül se utcalánynak higgyék őt a végén, csak mert ő szereti magát szabadon érezni. Az az ő hátsó fele, senki másé. Már ezek után Trylnornak se fogja megmutatni. Jobb a biztonság. Bár Trylnor csak nem ilyen, ugye?*
-Miért akarják azt nézni?
*Kérdezi továbbra is rémülten Mait, szinte suttogva. Szemével lefelé pillant, a hátsóját értve. Számára egyszerűen érthetetlen, maga az ötlet is. Hiszen azzal mindenki a nagy dolgát végzi el, azt meg ki szeretné látni? Persze az élet velejárója, de akkor is.
Jobb is elterelni a figyelmét a fontosabb gondolatok felé, mint az mit most Mai megemlít. A smaragdok pedig most az ámulattól csillannak, csak úgy mint Luninarinál, amikor megmutatta az ő mágiáját.*
-Te is tudsz mágiát? Tudod ezt is mint Luninari?
*Szorítja ökölbe a kezét, utánozva a mozdulatot, de az övé persze nem gyúl lángra mint a nőé. A lelkesedés persze, nem lankad. Szagot fogott, és ennek utána kell járnia.*
-Igen? Ki az? Beszélhetünk vele? Itt lakik ő is? Hogy hívják?
*Közel is hajol a nőhöz, kezeit annak combjára téve, szinte az arcába mászva, várja a válaszokat.*
1692. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-27 19:19:05
Üzenet elküldve: 2025-02-27 19:19:05
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Emelet - 8-as szoba//
*Sosem tűnt fel számára, milyen gyorsan is halad az idő. Egyik napról a másikra élni, pontosabban túlélni, úgy nincs az illetőnek ideje olyan sötét gondolatokon törni a fejét mint a fiúnak. Megtömni a hasat, menedéket keresni, elkerülni a bajt, és a körforgás folytatódik, ahogy a nap felkel. Egyszerű így az élet, viszont, eléggé, értelmetlen. Ezek a furcsa vállra nehezülő gondolatok, mostanság kezdtek az ö fejébe is szeget ütni. De azok is leginkább csak éjjelente bántották volna, amikor a sötétség és a csend felerősíti a fejben lezajló gondolatokat. Mikor pedig a fiú is csatlakozott hozzá, és együtt aludtak ezek is csendben maradtak. Így csak a kellemesebb gondolatok maradtak meg leginkább mióta ideérkezett. A játék, a tanulás, nevetés, csínytevések. Itt végre önmaga lehetett, bárki is legyen az a személy. Azt tette amihez kedve volt, vagy épp Mai rábólintott. Az pedig, hogy most egy tettes társa is lett a fiú személyében, csak cseresznye a torta tetején. Ami őt a legjobban gyötörte talán az eddigi rövidnek tűnő életében, az a magány volt, hasonlóan mint a fiúnál, de ő neki Deresen kívül senkije sem volt soha. Grael tán aki a legelsők között volt, akire rátalált, és terelgette őt. Nem is tudván, hogy a maga önös érdekében.
Azonban, Trylnor kapta a legnagyobb szerepet mostanság az életében. Szinte alig vette észre, hogy egyre kevésbé kereste Mai társaságát, vagy akár keresett alkalmat, hogy Deressel aludjon. Minden idejét és figyelmét a fiúra szentelte, hogy azt a bánatos tekintetet, amit néha látott rajta, mindig felderítse. Barátot talált benne, vagy akár többet is akár.
Nézi azokat a szemeket, elveszne azokban a bánatos bogár szemekben, hallgatná még a másik egyre gyorsuló szívdobogását. De a fiú ösztöneit elnyomva menekül előle. Persze Szikra ebből mit sem sejt, mit is értene, az ilyesfajta "felnőttes" játékokhoz. Ő elhiszi, a menyét most a fontos, ami hamar elő is kerül. Lustán ásítozva a hirtelen jött pánikolás után, vissza gömbölyödik a kis dobozkájában az ágy alatt.
Az ágy előtt térdepelve feltekint Trylnorra, aki mintha lassacskán magához tér már a hirtelen jött pánikból.*
-Nem, jól van, csak ijedten, ahogy felugrottunk az ágyból.
*Válaszolja biztatóan. Persze, hogy aggódva lép oda a fiúcskához, hiszen így ritkán látta, és rögtön a legrosszabbra gondol jelenleg. Őt is felzaklatta, ez az új és ismeretlen élmény, amin most keresztül ment. Ott áll a fiúcska előtt, hüvelyujjával cirógatja annak arcát, ahogy a szeme világát firtatja a bajok után keresve. Bólogatva, értő fülekkel hallgatja a fiút.*
-Persze, de nem, itt van velünk. *Válaszolja, hogy megnyugtassa a fiút.* -A titkunk. TITKOM? Mi?
*Kerekedik ki hirtelen a szeme, de már csak a kezek gyengék szorítását érzi a derekán, és mire kettőt pislantana, a hátsó fele ismét a ágyra huppan a fiú mellett.*
-Öhm. Nem. Nem hiszem.
*Válaszolja bután pislogva, mert fogalma sincs, mit is mondhatna a fiúnak. Az, hogy lopott az utcákon, azt tudja már, azt is, hogy milyen csínytevéseket tett már itt, és mi az ami még felfedezésre vár. Egyetlen egy gondolat lebeg hirtelen szeme előtt. Grael. Amiről senkinek sem szabadna tudnia. Így is már egyel több ember tudja mint akinek tudnia kéne. Nem avathatja be a fiút, Graelnak titokban kell maradnia, hogy titokban tudjon a láncos ruhások ellen küzdeni. Nem árulhatja el a létezését.*
-Nem nincsen.
*Rázza meg fejét, talán túlságosan is ellenkezik. Kezeit pedig maga elé helyezi az ölébe.*
*Sosem tűnt fel számára, milyen gyorsan is halad az idő. Egyik napról a másikra élni, pontosabban túlélni, úgy nincs az illetőnek ideje olyan sötét gondolatokon törni a fejét mint a fiúnak. Megtömni a hasat, menedéket keresni, elkerülni a bajt, és a körforgás folytatódik, ahogy a nap felkel. Egyszerű így az élet, viszont, eléggé, értelmetlen. Ezek a furcsa vállra nehezülő gondolatok, mostanság kezdtek az ö fejébe is szeget ütni. De azok is leginkább csak éjjelente bántották volna, amikor a sötétség és a csend felerősíti a fejben lezajló gondolatokat. Mikor pedig a fiú is csatlakozott hozzá, és együtt aludtak ezek is csendben maradtak. Így csak a kellemesebb gondolatok maradtak meg leginkább mióta ideérkezett. A játék, a tanulás, nevetés, csínytevések. Itt végre önmaga lehetett, bárki is legyen az a személy. Azt tette amihez kedve volt, vagy épp Mai rábólintott. Az pedig, hogy most egy tettes társa is lett a fiú személyében, csak cseresznye a torta tetején. Ami őt a legjobban gyötörte talán az eddigi rövidnek tűnő életében, az a magány volt, hasonlóan mint a fiúnál, de ő neki Deresen kívül senkije sem volt soha. Grael tán aki a legelsők között volt, akire rátalált, és terelgette őt. Nem is tudván, hogy a maga önös érdekében.
Azonban, Trylnor kapta a legnagyobb szerepet mostanság az életében. Szinte alig vette észre, hogy egyre kevésbé kereste Mai társaságát, vagy akár keresett alkalmat, hogy Deressel aludjon. Minden idejét és figyelmét a fiúra szentelte, hogy azt a bánatos tekintetet, amit néha látott rajta, mindig felderítse. Barátot talált benne, vagy akár többet is akár.
Nézi azokat a szemeket, elveszne azokban a bánatos bogár szemekben, hallgatná még a másik egyre gyorsuló szívdobogását. De a fiú ösztöneit elnyomva menekül előle. Persze Szikra ebből mit sem sejt, mit is értene, az ilyesfajta "felnőttes" játékokhoz. Ő elhiszi, a menyét most a fontos, ami hamar elő is kerül. Lustán ásítozva a hirtelen jött pánikolás után, vissza gömbölyödik a kis dobozkájában az ágy alatt.
Az ágy előtt térdepelve feltekint Trylnorra, aki mintha lassacskán magához tér már a hirtelen jött pánikból.*
-Nem, jól van, csak ijedten, ahogy felugrottunk az ágyból.
*Válaszolja biztatóan. Persze, hogy aggódva lép oda a fiúcskához, hiszen így ritkán látta, és rögtön a legrosszabbra gondol jelenleg. Őt is felzaklatta, ez az új és ismeretlen élmény, amin most keresztül ment. Ott áll a fiúcska előtt, hüvelyujjával cirógatja annak arcát, ahogy a szeme világát firtatja a bajok után keresve. Bólogatva, értő fülekkel hallgatja a fiút.*
-Persze, de nem, itt van velünk. *Válaszolja, hogy megnyugtassa a fiút.* -A titkunk. TITKOM? Mi?
*Kerekedik ki hirtelen a szeme, de már csak a kezek gyengék szorítását érzi a derekán, és mire kettőt pislantana, a hátsó fele ismét a ágyra huppan a fiú mellett.*
-Öhm. Nem. Nem hiszem.
*Válaszolja bután pislogva, mert fogalma sincs, mit is mondhatna a fiúnak. Az, hogy lopott az utcákon, azt tudja már, azt is, hogy milyen csínytevéseket tett már itt, és mi az ami még felfedezésre vár. Egyetlen egy gondolat lebeg hirtelen szeme előtt. Grael. Amiről senkinek sem szabadna tudnia. Így is már egyel több ember tudja mint akinek tudnia kéne. Nem avathatja be a fiút, Graelnak titokban kell maradnia, hogy titokban tudjon a láncos ruhások ellen küzdeni. Nem árulhatja el a létezését.*
-Nem nincsen.
*Rázza meg fejét, talán túlságosan is ellenkezik. Kezeit pedig maga elé helyezi az ölébe.*
1691. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-26 20:48:25
Üzenet elküldve: 2025-02-26 20:48:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szülői fejtágítás//
*Ahogy hallgatja a lány szavait, meg kell erőltetnie magát, hogy ne szaladjon feljebb a szemöldöke annál, mintha pusztán csak érdeklődéssel figyelné a másikat. Megfeszül a bőre, érzi, mert nem hagyja, hogy az az érzelem üljön ki a tekintetére, ami most eluralkodik rajta. Annyi dolog van még, amire talán nem is gondolt az árvákkal kapcsolatban, s megannyi olyan is, amire igen, csakhogy nem tud ellene tenni. Jól tudja, hogy hányszor fognak borsot törni az orra alá, hányszor fognak rá megharagudni azért, mert határokat szab, néha egy emberként fogják utálni, mert kegyetlenségnek gondolják majd azt, amit pusztán az érdekükért tesz. Tisztában van vele, s emellett azzal is, hogy lesz olyan jó vezetője ennek a háznak, lesz, vagy van is olyan gondos, hogy mindemellett felnézzenek rá és végül belássák a döntései hasznát. Egyre nehéz felkészülni igazán, egyre nem fog tudni soha hatni, az pedig az az érdeklődés, amit a lassan de biztosan fiatal felnőtté érő serdülők mutatnak egymás iránt. Lassan szívja tele a tüdejét levegővel és dől meg az a hitrendszer, hogy a lánykának hogyan kell szerinte jól kinéznie.*
- A kerti játékhoz kapsz egy nadrágot. *Jelenti ki határozottan, majd elmosolyodik bájosan, miközben akaratlan markol a takaróba az átsuhanó feszültségtől.* - Azért néztek drágám, mert minden bizonnyal ki volt a hátsód. Természetesen nagyon ügyes vagy a mászásban is, de jól gondold meg inkább, hogy milyen szerelésben mutatkozol közben. *Nem fog mellébeszélni, annak már rég nincs értelme. Jobb idejekorán belátnia a lánynak azt, hogy nem a tehetsége érdekel mindenkit. Illetve… nem, bele sem gondol.
Nem fél attól sem, ha maga Szikra tréfálja majd meg őt, vagy a társait. Szükséges és amíg nem a rosszindulat vezérli és nem sérül benne senki, addig nincs nagy veszélye. Gyereknek kell maradni, majd ráérnek humortalan besavanyodott felnőtteknek lenni, ha eljön az ideje.
Elgondolkodik a mágia dolgán. Van ugyan ismerete, hallott már szakrális varázslatokról, csakhogy az ő kezébe nem ad ilyet egy istenség sem, lévén nem hajlandó velük foglalkozni. Egy jut az eszébe, amiről már hallott, de mivel nem biztos benne, hogy mire jó, nem osztja meg a szőkével.*
- Én csupán a holdmágiához értek szívem, de utánajárok. A szakrális mágia az istenekhez köthető, amire én nem vagyok képes, de volna kitől megkérdeznem. Adj nekem egy kis időt és felderítem. *A Mágustoronyban is jelenése van lassacskán, talán ott rábukkanhat még olyan bűbájra is, amire ő is képes. Ki tudja? Ezzel el is árult valamit, amit még nem tud róla a lány, de nem is akart soha elhallgatni.*
//Szülői fejtágítás//
*Ahogy hallgatja a lány szavait, meg kell erőltetnie magát, hogy ne szaladjon feljebb a szemöldöke annál, mintha pusztán csak érdeklődéssel figyelné a másikat. Megfeszül a bőre, érzi, mert nem hagyja, hogy az az érzelem üljön ki a tekintetére, ami most eluralkodik rajta. Annyi dolog van még, amire talán nem is gondolt az árvákkal kapcsolatban, s megannyi olyan is, amire igen, csakhogy nem tud ellene tenni. Jól tudja, hogy hányszor fognak borsot törni az orra alá, hányszor fognak rá megharagudni azért, mert határokat szab, néha egy emberként fogják utálni, mert kegyetlenségnek gondolják majd azt, amit pusztán az érdekükért tesz. Tisztában van vele, s emellett azzal is, hogy lesz olyan jó vezetője ennek a háznak, lesz, vagy van is olyan gondos, hogy mindemellett felnézzenek rá és végül belássák a döntései hasznát. Egyre nehéz felkészülni igazán, egyre nem fog tudni soha hatni, az pedig az az érdeklődés, amit a lassan de biztosan fiatal felnőtté érő serdülők mutatnak egymás iránt. Lassan szívja tele a tüdejét levegővel és dől meg az a hitrendszer, hogy a lánykának hogyan kell szerinte jól kinéznie.*
- A kerti játékhoz kapsz egy nadrágot. *Jelenti ki határozottan, majd elmosolyodik bájosan, miközben akaratlan markol a takaróba az átsuhanó feszültségtől.* - Azért néztek drágám, mert minden bizonnyal ki volt a hátsód. Természetesen nagyon ügyes vagy a mászásban is, de jól gondold meg inkább, hogy milyen szerelésben mutatkozol közben. *Nem fog mellébeszélni, annak már rég nincs értelme. Jobb idejekorán belátnia a lánynak azt, hogy nem a tehetsége érdekel mindenkit. Illetve… nem, bele sem gondol.
Nem fél attól sem, ha maga Szikra tréfálja majd meg őt, vagy a társait. Szükséges és amíg nem a rosszindulat vezérli és nem sérül benne senki, addig nincs nagy veszélye. Gyereknek kell maradni, majd ráérnek humortalan besavanyodott felnőtteknek lenni, ha eljön az ideje.
Elgondolkodik a mágia dolgán. Van ugyan ismerete, hallott már szakrális varázslatokról, csakhogy az ő kezébe nem ad ilyet egy istenség sem, lévén nem hajlandó velük foglalkozni. Egy jut az eszébe, amiről már hallott, de mivel nem biztos benne, hogy mire jó, nem osztja meg a szőkével.*
- Én csupán a holdmágiához értek szívem, de utánajárok. A szakrális mágia az istenekhez köthető, amire én nem vagyok képes, de volna kitől megkérdeznem. Adj nekem egy kis időt és felderítem. *A Mágustoronyban is jelenése van lassacskán, talán ott rábukkanhat még olyan bűbájra is, amire ő is képes. Ki tudja? Ezzel el is árult valamit, amit még nem tud róla a lány, de nem is akart soha elhallgatni.*
1690. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-26 16:06:29
Üzenet elküldve: 2025-02-26 16:06:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Emelet - 8-as szoba//
*Sokszor nehéz felvenni a versenyt, túl sok minden történt vele az elmúlt pár esztendőben és minden történés javarészt drasztikus. Nem találja a helyét, mióta elveszített maga körül mindenkit, s még csak el sem tudta mondani senkinek, hogy mit érez ezzel kapcsolatban, de ha el tudta volna sem lennének rá meg a megfelelő szavai. Sosem volt igazi beszélgetésben része, nem okították arra, hogy mit hogyan kell kezelnie, csak látott dolgokat és következtetéseket vont le, sokszor tévesen. Aztán ráeszmélt, hogy sehová nem való, sehová nem kell, most mégis olyan, mintha valahová mégis. Összezavarja, mégis most már van kinek elmondania a maga módján. Hogy néha túl sötéten látja a világot, az cseppet sem meglepő. Minden apró jó arra engedi következtetni, hogy annak csakhamar vége lesz. De amikor ráborul a szőke hajzuhatag, amikor a smaragdszínű szemeket látja csillogni, háttérbe szorulnak az ilyen gondolatok, ám ez nem jelenti azt, hogy nem dolgozik benne. Az egyetlen szépségét a világnak érzi most a saját testén, szeretné őt igazán szorítani, de valami cserbenhagyja. A saját teste az. Nem érti, mi történik benne kívül, vagy belül, éppen elég zavaró minden újdonság, ami körülötte van, de hogy még azt se ismerje, amit produkál a fiatal kis teste, ahogy a szőkeség közeledik, az végképp kiborítja, még ha igazi látszata nincs is annak, hogy most teljesen kétségbe esett. Mintha minden tőle független lenne, mintha az ajándék, amit a másik személyében kapott, nem lenne méltó hozzá. Nem érdemes rá, mert hát még magát sem tudja irányítani és érteni. Kótyagos fejjel, vonja ki magát Szikra alól, miközben végre megtalálta elméje azt az egyetlen okot, ami miatt egyáltalán szabad elmenekülni, még akkor is, ha szíve szerint maradt volna benne ebben az egész érthetetlenségben. *
- Ugye nem szökött ki? Utoljára Rellan kezében volt, aztán odaadta és… nem emlékszek! *Az ijedtségét át tudja vinni a helyzetbe, amibe kell, bár felpattant, mégsem keresi olyan elánnal a menyétet, mint a lány, aki hamar meg is leli. Mintha semmit nem is tett volna az ügy érdekében, csak áll, mint egy rakás szerencsétlenség a sápadt arcával.*
- Mikor tettem oda vissza? *Pislog párat, majd megrázza a fejét és felsóhajt. Elmúlt az az eddig nem ismert érzése is, mégis közelít hozzá Szikra, hogy nem-e beteg. Maga sem tudja. Beteg? Kétli. Volt már az, na meg látott is olyat, sokkal rosszabbul néztek ki, mint ahogy ő fest most. Mégsem ugyanolyan semmi, bár már rendeződött, csak még a gondolatok nem érték utol. Túl sok van, ő pedig szeretne elfutni mind elől, mert képtelenség megérteni. Valahogy most a szobából is távozna a lenti sokaság ellenére. De a lányra néz, újra a zöld szemekbe és érzi, hogy az nem volna most túl szép húzás a tegnapi után. Meg igazából már rendbe is jöttek a dolgok, megvan a menyét, meg minden…*
- Igen, jól, csak… megijedtem. Ha kiszökik, akkor oda a titkunk. Neked van amúgy titkod? Amit még nem mondtál el? *Immáron mosolyogva lép közelebb és elkapja a vékony kis derekat, hogy visszahúzza újra az ágyra, de mégis megpróbál tisztes távolságra helyezkedni tőle, ami jelenthet a megszokotthoz képest legalább két centimétert. Hogy a kérdést miért tette fel, nem tudja, de elég már a gondolatokból.*
*Sokszor nehéz felvenni a versenyt, túl sok minden történt vele az elmúlt pár esztendőben és minden történés javarészt drasztikus. Nem találja a helyét, mióta elveszített maga körül mindenkit, s még csak el sem tudta mondani senkinek, hogy mit érez ezzel kapcsolatban, de ha el tudta volna sem lennének rá meg a megfelelő szavai. Sosem volt igazi beszélgetésben része, nem okították arra, hogy mit hogyan kell kezelnie, csak látott dolgokat és következtetéseket vont le, sokszor tévesen. Aztán ráeszmélt, hogy sehová nem való, sehová nem kell, most mégis olyan, mintha valahová mégis. Összezavarja, mégis most már van kinek elmondania a maga módján. Hogy néha túl sötéten látja a világot, az cseppet sem meglepő. Minden apró jó arra engedi következtetni, hogy annak csakhamar vége lesz. De amikor ráborul a szőke hajzuhatag, amikor a smaragdszínű szemeket látja csillogni, háttérbe szorulnak az ilyen gondolatok, ám ez nem jelenti azt, hogy nem dolgozik benne. Az egyetlen szépségét a világnak érzi most a saját testén, szeretné őt igazán szorítani, de valami cserbenhagyja. A saját teste az. Nem érti, mi történik benne kívül, vagy belül, éppen elég zavaró minden újdonság, ami körülötte van, de hogy még azt se ismerje, amit produkál a fiatal kis teste, ahogy a szőkeség közeledik, az végképp kiborítja, még ha igazi látszata nincs is annak, hogy most teljesen kétségbe esett. Mintha minden tőle független lenne, mintha az ajándék, amit a másik személyében kapott, nem lenne méltó hozzá. Nem érdemes rá, mert hát még magát sem tudja irányítani és érteni. Kótyagos fejjel, vonja ki magát Szikra alól, miközben végre megtalálta elméje azt az egyetlen okot, ami miatt egyáltalán szabad elmenekülni, még akkor is, ha szíve szerint maradt volna benne ebben az egész érthetetlenségben. *
- Ugye nem szökött ki? Utoljára Rellan kezében volt, aztán odaadta és… nem emlékszek! *Az ijedtségét át tudja vinni a helyzetbe, amibe kell, bár felpattant, mégsem keresi olyan elánnal a menyétet, mint a lány, aki hamar meg is leli. Mintha semmit nem is tett volna az ügy érdekében, csak áll, mint egy rakás szerencsétlenség a sápadt arcával.*
- Mikor tettem oda vissza? *Pislog párat, majd megrázza a fejét és felsóhajt. Elmúlt az az eddig nem ismert érzése is, mégis közelít hozzá Szikra, hogy nem-e beteg. Maga sem tudja. Beteg? Kétli. Volt már az, na meg látott is olyat, sokkal rosszabbul néztek ki, mint ahogy ő fest most. Mégsem ugyanolyan semmi, bár már rendeződött, csak még a gondolatok nem érték utol. Túl sok van, ő pedig szeretne elfutni mind elől, mert képtelenség megérteni. Valahogy most a szobából is távozna a lenti sokaság ellenére. De a lányra néz, újra a zöld szemekbe és érzi, hogy az nem volna most túl szép húzás a tegnapi után. Meg igazából már rendbe is jöttek a dolgok, megvan a menyét, meg minden…*
- Igen, jól, csak… megijedtem. Ha kiszökik, akkor oda a titkunk. Neked van amúgy titkod? Amit még nem mondtál el? *Immáron mosolyogva lép közelebb és elkapja a vékony kis derekat, hogy visszahúzza újra az ágyra, de mégis megpróbál tisztes távolságra helyezkedni tőle, ami jelenthet a megszokotthoz képest legalább két centimétert. Hogy a kérdést miért tette fel, nem tudja, de elég már a gondolatokból.*
1689. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-25 19:15:58
Üzenet elküldve: 2025-02-25 19:15:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szülői fejtágítás//
*Ő rajta pedig mindig is volt, egy egészséges mértékű kosz, ami takaró szín és takaró szag volt a vadonban. Rengeteget segített neki az erdőjárás során, amikor bujkált, vagy a vadak, vagy a fadöntők elől. Hihetetlen mekkora szerencséje volt Mainak, hogy képes volt fülön csípni. Vagy épp pont neki volt szerencséje, hogy Mai csípte fülön. Nézőpont kérdése, bár erőteljesen az utóbbi az biztos. *
-Én szeretem a szoknyát, szabadon érzem magam benne. Bár tegnap amikor fára másztam, sokan nézték, hogy csinálom. Szerinted ők nem tudnak fára mászni azért?
*Persze mit sem sejtve arról, hogy miért nézték ők a serdülő fiúcskák a labdával játszva, talán ha egy teljes percre, ha nem kettőre meg állt a játékuk, csak azért azt nézzék ő, hogy lóg fejjel lefelé egyik ágról, hogy utána a másikra kapaszkodjon.*
-Megpróbálom majd az egyik tanórán, ha esetleg valamit nem értenek.
*Mert ha játékról van szó, akkor azok a gnómok eléggé kemény magot alkotnak. Suttognak és settenkednek a kis összetákolt szerkezeteikkel. Nagyon reméli, hogy a raktár ajtót a nevelők majd rendesen bezárják, mert biztos benne, hogy a kis komiszok már arra is szemet vetettek. Arról nem is beszélve, ha most fejest ugrana, Mai ajánlatába, rögtön lebukna, hogy tettestársakat fog majd bennük keresni, ezt jobb is ha megtartja magának. Csak az a baj, hogy az elgondolkodása közben, az a huncut kis félmosoly kiül az arcára, ezzel Mainak jelet adva, hogy bizony a nő elültette a huncutság apró kis magját a lány fejében. Magára vessen.
Igen, ígérgetni lehet, megtartani már egy másik kérdés, eléggé szoros a fiúval a kapcsolata, hogy mikor fogják ezt a gyermeki határt átlépni, oda, ahonnan akkor már nem lesz visszaút kérdéses. Belegondolva a múltkori bezárkózás esetre, benne is van egy sejtés mélyen. Lehet ez az alkalom közelebb lesz mint bármelyikük is arra számítana. De, hogy végül a sors, vagy a jövő mit hoz el, az majd csak akkor fog kiderülni.
Nem is baj, mert lehet ennél most nagyobb gondja is van a kis elfnek, ami nem szívügy. De legalább annyira fáj ha nem jobban, de nem csak a szívet de az elmét is nyomasztja.*
-A nyom bukkan rám? Hm.
*Gondolkodik el, ekkor jut eszébe Nimeril szava ami megvizsgálásakor említett.*
-Nimeril mondta, van olyan varázslat ami képes rátalálni valakire. Valami Teysust említett hozzá Alesian is említette Teysust. Szerinted ő tudna segíteni? Vagy Luninari tud esetleg ilyet varázsolni?
*Fejében, az apró nyomok gondolatok csak úgy cikáznak, a megoldást keresve, valami mód biztos van arra, hogy megtalálja az arctalanokat, tudni akarja, hogy kik ők, miért álmodik róluk, és talán azt is megtudhatja kicsoda, saját maga.*
//Szülői fejtágítás//
*Ő rajta pedig mindig is volt, egy egészséges mértékű kosz, ami takaró szín és takaró szag volt a vadonban. Rengeteget segített neki az erdőjárás során, amikor bujkált, vagy a vadak, vagy a fadöntők elől. Hihetetlen mekkora szerencséje volt Mainak, hogy képes volt fülön csípni. Vagy épp pont neki volt szerencséje, hogy Mai csípte fülön. Nézőpont kérdése, bár erőteljesen az utóbbi az biztos. *
-Én szeretem a szoknyát, szabadon érzem magam benne. Bár tegnap amikor fára másztam, sokan nézték, hogy csinálom. Szerinted ők nem tudnak fára mászni azért?
*Persze mit sem sejtve arról, hogy miért nézték ők a serdülő fiúcskák a labdával játszva, talán ha egy teljes percre, ha nem kettőre meg állt a játékuk, csak azért azt nézzék ő, hogy lóg fejjel lefelé egyik ágról, hogy utána a másikra kapaszkodjon.*
-Megpróbálom majd az egyik tanórán, ha esetleg valamit nem értenek.
*Mert ha játékról van szó, akkor azok a gnómok eléggé kemény magot alkotnak. Suttognak és settenkednek a kis összetákolt szerkezeteikkel. Nagyon reméli, hogy a raktár ajtót a nevelők majd rendesen bezárják, mert biztos benne, hogy a kis komiszok már arra is szemet vetettek. Arról nem is beszélve, ha most fejest ugrana, Mai ajánlatába, rögtön lebukna, hogy tettestársakat fog majd bennük keresni, ezt jobb is ha megtartja magának. Csak az a baj, hogy az elgondolkodása közben, az a huncut kis félmosoly kiül az arcára, ezzel Mainak jelet adva, hogy bizony a nő elültette a huncutság apró kis magját a lány fejében. Magára vessen.
Igen, ígérgetni lehet, megtartani már egy másik kérdés, eléggé szoros a fiúval a kapcsolata, hogy mikor fogják ezt a gyermeki határt átlépni, oda, ahonnan akkor már nem lesz visszaút kérdéses. Belegondolva a múltkori bezárkózás esetre, benne is van egy sejtés mélyen. Lehet ez az alkalom közelebb lesz mint bármelyikük is arra számítana. De, hogy végül a sors, vagy a jövő mit hoz el, az majd csak akkor fog kiderülni.
Nem is baj, mert lehet ennél most nagyobb gondja is van a kis elfnek, ami nem szívügy. De legalább annyira fáj ha nem jobban, de nem csak a szívet de az elmét is nyomasztja.*
-A nyom bukkan rám? Hm.
*Gondolkodik el, ekkor jut eszébe Nimeril szava ami megvizsgálásakor említett.*
-Nimeril mondta, van olyan varázslat ami képes rátalálni valakire. Valami Teysust említett hozzá Alesian is említette Teysust. Szerinted ő tudna segíteni? Vagy Luninari tud esetleg ilyet varázsolni?
*Fejében, az apró nyomok gondolatok csak úgy cikáznak, a megoldást keresve, valami mód biztos van arra, hogy megtalálja az arctalanokat, tudni akarja, hogy kik ők, miért álmodik róluk, és talán azt is megtudhatja kicsoda, saját maga.*
1688. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-25 18:52:14
Üzenet elküldve: 2025-02-25 18:52:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Emelet - 8-as szoba//
*Ez természetes, megbízik a fiúban, és ő is megbízhat benne. Sosem lenne képes őt bántani szánt szándékkal.
Neki is jó, talán sosem volt ennyire jó mederben az élete. Mai segítő terelő kezei, jó irányba mozgatták el, és bár maradt egy kis kötelék, ami még hátra maradt, és elvarrásra vár. Ez azóta is az ő titka, ha bár így is el kellett mondania ezt Mainak. Azóta sem említették meg Grael nevét a nővel. De nem is csoda, Szikra nem is akar úgy kimenni, hogy bárki is tudja hova tart és miért.
Azonban ezek az apró gondolatok, mind háttérbe szorulnak. A félhomályos szobában, most csak ők ketten maradtak bent. Elzárva a külvilágtól. Apró lépések és beszéd zajok tán, ha szűrődnek be az ajtó apró résein. De ezek is elhanyagolhatóak. Észre sem vette, de az a közelség amiben most megmaradtak, szinte megáll körülöttük az idő. Szikra észre sem vette idáig, azok a mélybarna szemek milyen csodásak, most talán picit ijedten merednek rá, de mégis valami árad belőlük, amivel képtelen betelni. Nem tudja megkülönböztetni, hogy saját szíve dobbanását érzi a csuklójában, ahogy a vér rohamozva halad kis testében, vagy ez Trylnor szívének ritmusa? Különös, mert most harmonizál. Az a két kis gyermeteg szív, majd kiugrik a mellkasból, mindkettőjüknek.
Szinte ő is elbizonytalanodik, ahogy ott ül a másik ölében, lábait szorosan a másikhoz nyomva csak nézi azokat a csillogó szemeket. Bár egy furcsa, és érdekes érzés lesz úrrá rajta, ami melengetve járja át a vékonyka kis testet. Illetve egy apró nyomás, amit az öle alatt érez, ahogy a másikon ül. Ez tőle származik? Nem. Biztosan nem. Trylnor esetleg? Mégis ez mi lehet?
Azonban nincs sok ideje ezen gondolkodni, a másik hirtelen feleszmélve az ő kis "fogságából" fel ül, vele együtt, ami nem is nehéz feladat, hiszen a fiúhoz képest pehelykönnyű a lány. Talán ekkor jobban kiérződik a nyomás, de az sem tart sokáig, hiszen Trylnor hamar kikúszik alóla a menyétet keresve. Kell neki is egy két másodperc mire feleszmél.*
-Igen. A. Menyét. *Hebegi, ahogy a hirtelen jött varázs, és bódulat, ki száll tekintetéből, és a ő is ráeszmél a menyét hiányára.* - SETTEN!
*Pattan ő is fel, az ágyból, rögtön négy lábra ereszkedve kezd el az ágyak alá bekukkantani.
Térdei halkan koppannak, ahogy négykézláb egyiktől a másikig suhan, meglepő gyorsasággal. Majd egy nagy sóhajjal közli Trylnorral a látottakat.*
-Megtaláltam! Itt fekszik az odújában!
*Nézz fel mosolyogva a fiúra, de amaz eléggé bódult, szinte szédült állapotban lépdel a szobában. Tán elfelejtette, hogy merre szokott pihenni a kis jószág? Hiszen ő maga készített neki kiságyat a dobozkából, amit az ágy alatt tart.
Fel is pattan gyorsan és Trylnor elé lép, aggódva, annak tekintetét keresi, méri fel. Atya ég, sápadtnak is tűnik kicsit.*
-Trylnor beteg vagy jól vagy?
*Kérdezi a fiútól, ahogy apró kezeit a másik arcára teszi, hogy azt tartva lássa a szemeit, hogy egy biztos pont legyen a másik számára, ha tényleg szédül.*
*Ez természetes, megbízik a fiúban, és ő is megbízhat benne. Sosem lenne képes őt bántani szánt szándékkal.
Neki is jó, talán sosem volt ennyire jó mederben az élete. Mai segítő terelő kezei, jó irányba mozgatták el, és bár maradt egy kis kötelék, ami még hátra maradt, és elvarrásra vár. Ez azóta is az ő titka, ha bár így is el kellett mondania ezt Mainak. Azóta sem említették meg Grael nevét a nővel. De nem is csoda, Szikra nem is akar úgy kimenni, hogy bárki is tudja hova tart és miért.
Azonban ezek az apró gondolatok, mind háttérbe szorulnak. A félhomályos szobában, most csak ők ketten maradtak bent. Elzárva a külvilágtól. Apró lépések és beszéd zajok tán, ha szűrődnek be az ajtó apró résein. De ezek is elhanyagolhatóak. Észre sem vette, de az a közelség amiben most megmaradtak, szinte megáll körülöttük az idő. Szikra észre sem vette idáig, azok a mélybarna szemek milyen csodásak, most talán picit ijedten merednek rá, de mégis valami árad belőlük, amivel képtelen betelni. Nem tudja megkülönböztetni, hogy saját szíve dobbanását érzi a csuklójában, ahogy a vér rohamozva halad kis testében, vagy ez Trylnor szívének ritmusa? Különös, mert most harmonizál. Az a két kis gyermeteg szív, majd kiugrik a mellkasból, mindkettőjüknek.
Szinte ő is elbizonytalanodik, ahogy ott ül a másik ölében, lábait szorosan a másikhoz nyomva csak nézi azokat a csillogó szemeket. Bár egy furcsa, és érdekes érzés lesz úrrá rajta, ami melengetve járja át a vékonyka kis testet. Illetve egy apró nyomás, amit az öle alatt érez, ahogy a másikon ül. Ez tőle származik? Nem. Biztosan nem. Trylnor esetleg? Mégis ez mi lehet?
Azonban nincs sok ideje ezen gondolkodni, a másik hirtelen feleszmélve az ő kis "fogságából" fel ül, vele együtt, ami nem is nehéz feladat, hiszen a fiúhoz képest pehelykönnyű a lány. Talán ekkor jobban kiérződik a nyomás, de az sem tart sokáig, hiszen Trylnor hamar kikúszik alóla a menyétet keresve. Kell neki is egy két másodperc mire feleszmél.*
-Igen. A. Menyét. *Hebegi, ahogy a hirtelen jött varázs, és bódulat, ki száll tekintetéből, és a ő is ráeszmél a menyét hiányára.* - SETTEN!
*Pattan ő is fel, az ágyból, rögtön négy lábra ereszkedve kezd el az ágyak alá bekukkantani.
Térdei halkan koppannak, ahogy négykézláb egyiktől a másikig suhan, meglepő gyorsasággal. Majd egy nagy sóhajjal közli Trylnorral a látottakat.*
-Megtaláltam! Itt fekszik az odújában!
*Nézz fel mosolyogva a fiúra, de amaz eléggé bódult, szinte szédült állapotban lépdel a szobában. Tán elfelejtette, hogy merre szokott pihenni a kis jószág? Hiszen ő maga készített neki kiságyat a dobozkából, amit az ágy alatt tart.
Fel is pattan gyorsan és Trylnor elé lép, aggódva, annak tekintetét keresi, méri fel. Atya ég, sápadtnak is tűnik kicsit.*
-Trylnor beteg vagy jól vagy?
*Kérdezi a fiútól, ahogy apró kezeit a másik arcára teszi, hogy azt tartva lássa a szemeit, hogy egy biztos pont legyen a másik számára, ha tényleg szédül.*
1687. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-25 15:32:57
Üzenet elküldve: 2025-02-25 15:32:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szülői fejtágítás//
*Koszos tán soha nem volt, nagyjából jó nyomon jár a lány, ahogy őt elképzeli, de kicsi mindenki volt. Nem a legszebb időszaka az életének ugyan, de másokét még teheti azzá. Feltéve, ha hagynak maguknak teret és maradnak gyerekek, de félő, hogy a két fiatal igen hamar felnő, és abba bele kell majd avatkoznia, a lehető legészrevétlenebbül. *
- Most még talán számodra semmi, nem is mindenkinek olyan fontos ez. A lényeg, hogy jól érezd magad benne.
*Hajlandó lenne nadrágot is keríteni a szőkeségnek, ha arról van szó, bár nagyon szereti így látni. Szépen fonott hajjal, csinosan. De azt a saját bőrén eleget tapasztalta, hogy erőltetéssel nem megy semmire és nem is tenné meg.
Jól látja a másik a helyzetet, néha talán kell egy kis terelés, de tényleg igen okos. Persze az okosok is meg tudnak ijedni és nem helyén kezelni azt, amiről tudják, hogy egyébként mit jelent, vagy hogyan kéne csinálni. De ezért is van ő itt, hogy ha kell besegítsen. Talán most ennyi épp elég.*
- Szerintem bármikor megpróbálhatsz velük szóba elegyedni. Igen jók a tréfában, pont, mint te.
*Simítja végig ismét a hajzuhatagot, már felnevetve. Nem tud nem visszaemlékezni Arn bepöttyözésére, de nem fogja elárulni, hogy azon nevet, nem volna jó ilyesmivel motiválni a lányt.
Az ígéretet pedig igyekszik ígéretnek is venni. Pontosan jól lehet tudni, hogy mikor jön el az a határ, amire megpróbálja felhívni a figyelmet, de majd talán csak akkor tudatosul, ha megtörténik. Amire reméli még néhány esztendőt kell várni, s nem hatokat.
A másik gondját megpróbálja átérezni, szörnyű lehet. Egy veszteség, ami csak űrt hagyott, s az igazi tudást mellőzi; nyomot hagy, de mégsem lehet a mélyére látni. Együtt érzően villannak a kék szemek a másik smaragdjait keresve.*
- Nagyon szeretném neked azt mondani, hogy minden ki fog derülni, de ebben nem lehetünk biztosak. Ha bármiben tudok segíteni, meg fogom tenni. Egy biztos, Kicsim… néha igen váratlanul kerülnek helyére az élet hiányzó darabjai. Nem mondom, hogy nem kell ezzel törődni, mert ha bármi nyomra bukkannánk, akkor azon végig kell majd menni, de megtörténhet az is, hogy a nyom bukkan rád. *Kissé elréved, ahogy erről beszél. Ő sem gondolta volna, hogy valaha kiderül számára Nori létezése, de azt végképp nem gondolta volna, hogy ez amilyen öröm volt, most éppen akkora bánat is.*
//Szülői fejtágítás//
*Koszos tán soha nem volt, nagyjából jó nyomon jár a lány, ahogy őt elképzeli, de kicsi mindenki volt. Nem a legszebb időszaka az életének ugyan, de másokét még teheti azzá. Feltéve, ha hagynak maguknak teret és maradnak gyerekek, de félő, hogy a két fiatal igen hamar felnő, és abba bele kell majd avatkoznia, a lehető legészrevétlenebbül. *
- Most még talán számodra semmi, nem is mindenkinek olyan fontos ez. A lényeg, hogy jól érezd magad benne.
*Hajlandó lenne nadrágot is keríteni a szőkeségnek, ha arról van szó, bár nagyon szereti így látni. Szépen fonott hajjal, csinosan. De azt a saját bőrén eleget tapasztalta, hogy erőltetéssel nem megy semmire és nem is tenné meg.
Jól látja a másik a helyzetet, néha talán kell egy kis terelés, de tényleg igen okos. Persze az okosok is meg tudnak ijedni és nem helyén kezelni azt, amiről tudják, hogy egyébként mit jelent, vagy hogyan kéne csinálni. De ezért is van ő itt, hogy ha kell besegítsen. Talán most ennyi épp elég.*
- Szerintem bármikor megpróbálhatsz velük szóba elegyedni. Igen jók a tréfában, pont, mint te.
*Simítja végig ismét a hajzuhatagot, már felnevetve. Nem tud nem visszaemlékezni Arn bepöttyözésére, de nem fogja elárulni, hogy azon nevet, nem volna jó ilyesmivel motiválni a lányt.
Az ígéretet pedig igyekszik ígéretnek is venni. Pontosan jól lehet tudni, hogy mikor jön el az a határ, amire megpróbálja felhívni a figyelmet, de majd talán csak akkor tudatosul, ha megtörténik. Amire reméli még néhány esztendőt kell várni, s nem hatokat.
A másik gondját megpróbálja átérezni, szörnyű lehet. Egy veszteség, ami csak űrt hagyott, s az igazi tudást mellőzi; nyomot hagy, de mégsem lehet a mélyére látni. Együtt érzően villannak a kék szemek a másik smaragdjait keresve.*
- Nagyon szeretném neked azt mondani, hogy minden ki fog derülni, de ebben nem lehetünk biztosak. Ha bármiben tudok segíteni, meg fogom tenni. Egy biztos, Kicsim… néha igen váratlanul kerülnek helyére az élet hiányzó darabjai. Nem mondom, hogy nem kell ezzel törődni, mert ha bármi nyomra bukkannánk, akkor azon végig kell majd menni, de megtörténhet az is, hogy a nyom bukkan rád. *Kissé elréved, ahogy erről beszél. Ő sem gondolta volna, hogy valaha kiderül számára Nori létezése, de azt végképp nem gondolta volna, hogy ez amilyen öröm volt, most éppen akkora bánat is.*
1686. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-24 19:24:25
Üzenet elküldve: 2025-02-24 19:24:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Emelet - 8-as szoba//
*A lánnyal még ilyenről is hajlandó beszélni; dolgokról, amit még átgondolni sem mert soha igazán, most mégis valahogy kijönnek a hangok a torkából és mintha értelme is lenne. Rá meri ezt is bízni, még csak nem is szégyelli, hogy elmondja, amit gondol. Valahogy ez az, aminek elégnek kellene lennie, miért kell nevet adni dolgoknak, amiket nem is értenek igazán? Talán okosabb a másik, vagy több mesét olvasott, de őt cseppet sem érdeklik az ilyen történetek. Az érdekli, hogy végre egyszer jó és nem szeretné, hogy megint az történjen. De sokat merengeni az össze nem álló képen nincs ideje, mert hirtelenjében a szőkeség rajta terem. Megszokta már a hevességét, a hirtelen mozdulatokat, még ahhoz is hozzászokott, hogy állandóan egymáshoz érnek, vagy ölelik egymást, most mégis felszökik a pulzusa. Rendkívül ijesztő a másik, még ha látja is a szemében a játékosságot. Nem érkezik oldalba bökés, mint máskor, csak közelít az arc, meg a szép szemek, ő pedig addig hátrál, hogy a gerincét éri az ágy matraca. Próbál figyelmesen hallgatni, de inkább azon van, hogy a pír eltűnjön az arcáról. *
- Me.. meg.
*Jelenti ki nagy határozottan, aztán elseper az arcából egy tincset, ami csiklandozza az orrát. Mint egy darab fa, mozdulatlanul fekszik, de legalább lassan kiderül, hogy az ajándéka tetszik-e Szikrának. *
- Dehogynem csillogsz. *Felkacag ő is, majd a nagy hahotázásban ráeszmél ismét a furcsán jó, mégis kényelmetlen helyzetére. Mintha le kívánna küzdeni valami egészen ismeretlent. Nem is a lány ijesztő, hanem az egész világ. Mintha nyár lenne, olyan a hőség. Helyeselni már nem is mer az utolsó szóra, egyrészt egyértelmű, hogy tetszik neki a másik, másrészt csak egy bárgyú vigyorra futja. Nem megy több. Azt viszont már ismeri, hogy az ilyesmit viszonozni kell, mint amikor alszanak, így végül a lehető legesetlenebbül, de átöleli a kis testet és magához húzza. Csakhogy hiába fúrja bele a mellkasába a fejét, mikor már kezdene rendeződni szívének zakatolása, amaz egy puszit nyom az arcára, ami kicsit sem hasonlít az eddigiekhez. Nem is az arca volt ez, hanem a szája. Majdnem. Nem tudja. Hőség van, és rajta fekszenek. Hogyan lehet valami ilyen végtelenül kellemes és félelmetes is egyszerre? És még valami idegen érzés… A felismeréstől a vörös arc hirtelen indul sápadásnak és az agya veszettül kutat bármi után, ami kimenti élete legszebb, egyben legértelmezhetetlenebb pillanatából.*
- A MENYÉT!
*Kiált fel, s fel is ül, hátrébb tolva magán Szikrát, mégsem enged az ölelése. Egy hosszú pillanatig még legalábbis. Aztán mint akit puskából lőttek ki pattan fel és kezd a jószág keresésébe és csak az istenek tudják, hogy nem e esik össze mindjárt, mert meg is szédült.*
- Segíts megtalálni!
*A lánnyal még ilyenről is hajlandó beszélni; dolgokról, amit még átgondolni sem mert soha igazán, most mégis valahogy kijönnek a hangok a torkából és mintha értelme is lenne. Rá meri ezt is bízni, még csak nem is szégyelli, hogy elmondja, amit gondol. Valahogy ez az, aminek elégnek kellene lennie, miért kell nevet adni dolgoknak, amiket nem is értenek igazán? Talán okosabb a másik, vagy több mesét olvasott, de őt cseppet sem érdeklik az ilyen történetek. Az érdekli, hogy végre egyszer jó és nem szeretné, hogy megint az történjen. De sokat merengeni az össze nem álló képen nincs ideje, mert hirtelenjében a szőkeség rajta terem. Megszokta már a hevességét, a hirtelen mozdulatokat, még ahhoz is hozzászokott, hogy állandóan egymáshoz érnek, vagy ölelik egymást, most mégis felszökik a pulzusa. Rendkívül ijesztő a másik, még ha látja is a szemében a játékosságot. Nem érkezik oldalba bökés, mint máskor, csak közelít az arc, meg a szép szemek, ő pedig addig hátrál, hogy a gerincét éri az ágy matraca. Próbál figyelmesen hallgatni, de inkább azon van, hogy a pír eltűnjön az arcáról. *
- Me.. meg.
*Jelenti ki nagy határozottan, aztán elseper az arcából egy tincset, ami csiklandozza az orrát. Mint egy darab fa, mozdulatlanul fekszik, de legalább lassan kiderül, hogy az ajándéka tetszik-e Szikrának. *
- Dehogynem csillogsz. *Felkacag ő is, majd a nagy hahotázásban ráeszmél ismét a furcsán jó, mégis kényelmetlen helyzetére. Mintha le kívánna küzdeni valami egészen ismeretlent. Nem is a lány ijesztő, hanem az egész világ. Mintha nyár lenne, olyan a hőség. Helyeselni már nem is mer az utolsó szóra, egyrészt egyértelmű, hogy tetszik neki a másik, másrészt csak egy bárgyú vigyorra futja. Nem megy több. Azt viszont már ismeri, hogy az ilyesmit viszonozni kell, mint amikor alszanak, így végül a lehető legesetlenebbül, de átöleli a kis testet és magához húzza. Csakhogy hiába fúrja bele a mellkasába a fejét, mikor már kezdene rendeződni szívének zakatolása, amaz egy puszit nyom az arcára, ami kicsit sem hasonlít az eddigiekhez. Nem is az arca volt ez, hanem a szája. Majdnem. Nem tudja. Hőség van, és rajta fekszenek. Hogyan lehet valami ilyen végtelenül kellemes és félelmetes is egyszerre? És még valami idegen érzés… A felismeréstől a vörös arc hirtelen indul sápadásnak és az agya veszettül kutat bármi után, ami kimenti élete legszebb, egyben legértelmezhetetlenebb pillanatából.*
- A MENYÉT!
*Kiált fel, s fel is ül, hátrébb tolva magán Szikrát, mégsem enged az ölelése. Egy hosszú pillanatig még legalábbis. Aztán mint akit puskából lőttek ki pattan fel és kezd a jószág keresésébe és csak az istenek tudják, hogy nem e esik össze mindjárt, mert meg is szédült.*
- Segíts megtalálni!
1685. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-24 18:00:37
Üzenet elküldve: 2025-02-24 18:00:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szülői fejtágítás//
*Még szép, elképzelni a fiatal Mait akkorának mint ő maga, olyan piszkos arccal, egy elhagyatott ház pincéjében? Lehetetlen, Mai mindig is ilyen volt, szép, csinos, jó illatú mint egy virág, és okos mint bárki más ebben a városban. Képtelenség elhinni, hogy ő valaha is volt ilyen rosszcsont, mint jó maga.
Fel is kacag csilingelő kis hangján, ahogy megpillantja Mai tekintetét, az ő kis simli megjegyzésén. Teli szájas vigyorral hallgatja a másikat, de utána csak tanácstalanul megrázza a fejét.*
-De nekem mind egyforma, csak az egyik kék, a másik lila, a harmadik meg fekete. De ruha ruha, mi a különbség?
*Most viszont valóban az értetlenség látszódik ki szeméből a mosoly ellenére is ami a nevetésből az arcán maradt.*
-Igen, azt hiszem ők is olyanok mint Trylnor, Rellan meg én. Vagy Gab, Kriza és Arn. Ők így szokták meg egymást.
*Számára talán így a legmegérthetőbb a helyzet, az újakkal. Nekik is megvannak a saját kis kötelékeik, barátságaik, ha jól tudja egy két testvér is akad közöttük.*
-Biztosan, itt majd sokat fognak tanulni tőlünk. Én is szeretnék ilyen mütyüröket építeni.
*Mondja lelkesen, enyhe izgatottsággal. Már csak valahogy oda kell férkőznie a gnómokhoz. Talán majd ebben Rellan segíthet, mert úgy vette észre, ő is sokat pislog az irányukba.*
-Uhum, ígérem.
*Mondja eléggé hihetően, még sokat is bólint hozzá beleegyezve, bár nem tudja, hogy ha elérkezne bármihez is az a pillanat, mit művelne az adott helyzetben.*
- Senki nem volt ott, csak Deres, Tüske és az erdő.
*Mondata végére elő is kerül a ruha alól a nyakéke, amit csak úgy mint Mai kipattint, ismét az üzenetet elolvasva. Tekintete borús, akár a kinti hideg ég.*
- Szerintem megfogom őket valaha is találni? Úgy, hogy nem emlékszem rájuk? Vagy valamit tenni ezért?
*Teszi szabad kezét a fejéhez, amit gyakran szokott szorongatni, hogy ha az emlékek hirtelen megrohanják őt.*
//Szülői fejtágítás//
*Még szép, elképzelni a fiatal Mait akkorának mint ő maga, olyan piszkos arccal, egy elhagyatott ház pincéjében? Lehetetlen, Mai mindig is ilyen volt, szép, csinos, jó illatú mint egy virág, és okos mint bárki más ebben a városban. Képtelenség elhinni, hogy ő valaha is volt ilyen rosszcsont, mint jó maga.
Fel is kacag csilingelő kis hangján, ahogy megpillantja Mai tekintetét, az ő kis simli megjegyzésén. Teli szájas vigyorral hallgatja a másikat, de utána csak tanácstalanul megrázza a fejét.*
-De nekem mind egyforma, csak az egyik kék, a másik lila, a harmadik meg fekete. De ruha ruha, mi a különbség?
*Most viszont valóban az értetlenség látszódik ki szeméből a mosoly ellenére is ami a nevetésből az arcán maradt.*
-Igen, azt hiszem ők is olyanok mint Trylnor, Rellan meg én. Vagy Gab, Kriza és Arn. Ők így szokták meg egymást.
*Számára talán így a legmegérthetőbb a helyzet, az újakkal. Nekik is megvannak a saját kis kötelékeik, barátságaik, ha jól tudja egy két testvér is akad közöttük.*
-Biztosan, itt majd sokat fognak tanulni tőlünk. Én is szeretnék ilyen mütyüröket építeni.
*Mondja lelkesen, enyhe izgatottsággal. Már csak valahogy oda kell férkőznie a gnómokhoz. Talán majd ebben Rellan segíthet, mert úgy vette észre, ő is sokat pislog az irányukba.*
-Uhum, ígérem.
*Mondja eléggé hihetően, még sokat is bólint hozzá beleegyezve, bár nem tudja, hogy ha elérkezne bármihez is az a pillanat, mit művelne az adott helyzetben.*
- Senki nem volt ott, csak Deres, Tüske és az erdő.
*Mondata végére elő is kerül a ruha alól a nyakéke, amit csak úgy mint Mai kipattint, ismét az üzenetet elolvasva. Tekintete borús, akár a kinti hideg ég.*
- Szerintem megfogom őket valaha is találni? Úgy, hogy nem emlékszem rájuk? Vagy valamit tenni ezért?
*Teszi szabad kezét a fejéhez, amit gyakran szokott szorongatni, hogy ha az emlékek hirtelen megrohanják őt.*
1684. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-24 17:29:58
Üzenet elküldve: 2025-02-24 17:29:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Emelet - 8-as szoba//
*Bár tudná, mit érezhet a másik. Nem képes belelátni annak fájdalmába, átérezni milyen az ha elveszít valakit. Bármikor szívesen átvenné ezt a terhet tőle, csak tűnjön el szeméből az a keserű bánat, ami akkor csillan fel benne, amikor a fiú elbámul a semmiségbe. Észre sem véve, hogy az élet körülötte forog, és akár jóra is fordulhatna. Igaz, amit már elvesztett, nem hozhatja vissza. De a jövőjét jobbá teheti, a jelenével együtt.
Jobban is kijavítaná, ha tudná, de még idő kell neki, amíg jobban átlátja az élet apróságait. Ha nem is fiatal, de az élet elvett tőle sok mindent, amiről nem is tud.
Amit viszont érez, az most egy erős ellenszenv, nem a fiú irányába, hanem amit mond, nem tetszik neki, és érzi, hogy bántja. Fel is pattan hirtelen, lábát átveti a másikon, és annak ölébe ül, így fölé magasodva. A hosszú hajkorona lelóg Trylnor feje mellett, és a maradék az ágyon terül el. A zöld szemek szigorúan pislognak a fiúra, mégis játékos láng ég bennük. Kezei pedig határozottan kapaszkodnak a fiú mellkasán annak ingében, most már karján a csillogó karkötővel.*
-Na ide figyelj Trylnor! Nem fogsz oda kerülni, bármi is legyen az a hely. Nem engedem! Itt fogunk maradni, itt fogunk dolgozni Maival, és boldogunk leszek és sokat fogunk játszani. És aki megzavar minket azt elzavarjuk! Legyen az láncos ruhás, vagy sok gyerek. Megértetted?
*Hajol a másik arcához közel hirtelen, szinte az orruk is összeér egy pillanatra. Ott megáll és mélyen belenéz a másik szemébe. Amit mond, azt komolyan is gondolja. Ő sem hagyná, hogy a fiúval bármi történjen, a világ végére is elmenne gyógynövényt keresni, ha olyan betegséget kapna el. Az összes láncos ruhással megküzdene, hogy ne vigyék el ebbe a Kentaur bányába, legyen az bármi is.
Kis farkasszem nézés után elhúzódik a fiútól, és a karkötőt a szeme elé veszi ismét, hogy megcsodálja, forgatja is karját ide oda, hogy megnézze annak csillogását, és hallgassa a csilingelését.*
-De én nem is csillogok.
*Kacag fel.*
-Te is olyan vagy mint Luni, ő azt mondta a kezem szép. És azt mondta, hogy tetszik neki, szóval akkor.. tetszem.
*Lassul le beszéde a végén, ahogy lassan ráeszmél, karjai is lassan vissza lejjebb ereszkedik, végül pedig a másik hasán áll meg. Arca picit elpirul, ahogy tudatáig jut. Ezek szerint akkor csak Rellannak hazudott? Akkor az az érzés, amit magában érez, a fiú is érzi?. Megszeppent, és félénk tekintetét a fiú szemébe mereszti. Ujjaival idegesen motoszkál annak ingén. Végül egy hirtelen mozdulattal ismét lebukik, karjait a fiú oldalához csúsztatja, amennyire képes az ágy és a háta közé, hogy erősen megölelje. Buksiját pedig annak mellkasába temeti.*
-Örülök neki. Köszönöm.
*Magában pedig érzi, hogy szeretne a fiúnak adni valamit cserébe. Tudja, sárga karikát nem fogadna el tőle, sőt még vissza is hajítaná. Hát ad neki valamit, amit képtelen vissza adni. Buksija a szorításból enged, és lassan felemelkedik annak arcához, ahol közel bújva egy aprócska, de annál forróbb érezhető puszit lehet annak arcára, a másik ajkát éppen, hogy, de elérve a szélén. Arca ha képes lenne lángot fogni, most biztosan égne, arca úgy ki van pirulva. Be is húzza nyakát is inkább vissza temetkezik a másik mellkasába, nyakába, hogy úgy ölelje tovább őt elterülve rajta.*
*Bár tudná, mit érezhet a másik. Nem képes belelátni annak fájdalmába, átérezni milyen az ha elveszít valakit. Bármikor szívesen átvenné ezt a terhet tőle, csak tűnjön el szeméből az a keserű bánat, ami akkor csillan fel benne, amikor a fiú elbámul a semmiségbe. Észre sem véve, hogy az élet körülötte forog, és akár jóra is fordulhatna. Igaz, amit már elvesztett, nem hozhatja vissza. De a jövőjét jobbá teheti, a jelenével együtt.
Jobban is kijavítaná, ha tudná, de még idő kell neki, amíg jobban átlátja az élet apróságait. Ha nem is fiatal, de az élet elvett tőle sok mindent, amiről nem is tud.
Amit viszont érez, az most egy erős ellenszenv, nem a fiú irányába, hanem amit mond, nem tetszik neki, és érzi, hogy bántja. Fel is pattan hirtelen, lábát átveti a másikon, és annak ölébe ül, így fölé magasodva. A hosszú hajkorona lelóg Trylnor feje mellett, és a maradék az ágyon terül el. A zöld szemek szigorúan pislognak a fiúra, mégis játékos láng ég bennük. Kezei pedig határozottan kapaszkodnak a fiú mellkasán annak ingében, most már karján a csillogó karkötővel.*
-Na ide figyelj Trylnor! Nem fogsz oda kerülni, bármi is legyen az a hely. Nem engedem! Itt fogunk maradni, itt fogunk dolgozni Maival, és boldogunk leszek és sokat fogunk játszani. És aki megzavar minket azt elzavarjuk! Legyen az láncos ruhás, vagy sok gyerek. Megértetted?
*Hajol a másik arcához közel hirtelen, szinte az orruk is összeér egy pillanatra. Ott megáll és mélyen belenéz a másik szemébe. Amit mond, azt komolyan is gondolja. Ő sem hagyná, hogy a fiúval bármi történjen, a világ végére is elmenne gyógynövényt keresni, ha olyan betegséget kapna el. Az összes láncos ruhással megküzdene, hogy ne vigyék el ebbe a Kentaur bányába, legyen az bármi is.
Kis farkasszem nézés után elhúzódik a fiútól, és a karkötőt a szeme elé veszi ismét, hogy megcsodálja, forgatja is karját ide oda, hogy megnézze annak csillogását, és hallgassa a csilingelését.*
-De én nem is csillogok.
*Kacag fel.*
-Te is olyan vagy mint Luni, ő azt mondta a kezem szép. És azt mondta, hogy tetszik neki, szóval akkor.. tetszem.
*Lassul le beszéde a végén, ahogy lassan ráeszmél, karjai is lassan vissza lejjebb ereszkedik, végül pedig a másik hasán áll meg. Arca picit elpirul, ahogy tudatáig jut. Ezek szerint akkor csak Rellannak hazudott? Akkor az az érzés, amit magában érez, a fiú is érzi?. Megszeppent, és félénk tekintetét a fiú szemébe mereszti. Ujjaival idegesen motoszkál annak ingén. Végül egy hirtelen mozdulattal ismét lebukik, karjait a fiú oldalához csúsztatja, amennyire képes az ágy és a háta közé, hogy erősen megölelje. Buksiját pedig annak mellkasába temeti.*
-Örülök neki. Köszönöm.
*Magában pedig érzi, hogy szeretne a fiúnak adni valamit cserébe. Tudja, sárga karikát nem fogadna el tőle, sőt még vissza is hajítaná. Hát ad neki valamit, amit képtelen vissza adni. Buksija a szorításból enged, és lassan felemelkedik annak arcához, ahol közel bújva egy aprócska, de annál forróbb érezhető puszit lehet annak arcára, a másik ajkát éppen, hogy, de elérve a szélén. Arca ha képes lenne lángot fogni, most biztosan égne, arca úgy ki van pirulva. Be is húzza nyakát is inkább vissza temetkezik a másik mellkasába, nyakába, hogy úgy ölelje tovább őt elterülve rajta.*
1683. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-23 23:45:25
Üzenet elküldve: 2025-02-23 23:45:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Ugyanott, mint eddig, és mégis teljesen máshol//
*A gyerekekkel kapcsolatban neki sincsen több mondanivalója, mivel úgy érzi, hogy amit tudott megtett eddig, amit pedig hozzátehetne még Krizával kapcsolatban, hogy mennyire közel érzi őt magához és szívén viseli a sorsát, abban biztos, hogy Alenia már úgy is tudja róla.*
- Persze, hogy szeretném. *válaszol aztán ösztönösen, hirtelen nem is értve a kérdést és Alenia elpirulását. Neki eddig természetes volt, hogy új feladatai is lesznek azzal, hogy ennyi számukra még ismeretlen gyerek lett itt hirtelen.*
- Együtt kezdtük el, és folytatjuk is, nem pont most fogom meggondolni magam.
*Az ezek után hallottak ellenben először zavarba hozzák, aztán el is veszik a kedvét a további közbeszólásoktól.
Alenia lényegre törő így elég hamar abba az irányba terelődik a beszélgetés, hogy egyelőre lehetetlen visszatérni Krizához, és amit hall, azok után nem is nagyon akar.
Hasonló szeszélyt, - már amennyiben ez egyáltalán az, - talán attól az Aleniától is furcsállna, akit megismert, nem, hogy most, hogy barátnője nála több és mélyebb változáson ment keresztül.
Miért is ne hozzon neki kérés nélkül semmit? Pár süteményről, meg egy kis teáról van szó mindössze most, de Nia láthatóan tényleg zavarba jött tőle, pedig hasonló apró figyelmességek, aminek most a teát és a süteményt szánta, egészen idáig elég természetesnek számítottak, nem érti, hogy ezentúl miért is kellene ennek másképpen lennie. Ráadásul, amit hozott, azt igazából magának is hozta, nem csak Niának és még így is Krizának is adott belőle.
Aztán a következő mondatok, még a kintről bejövő hűvösnél is erősebben csapnak le rá, így egyelőre a gyerekeknek, a teának és a süteménynek a problémája szinte teljesen lényegtelenné válik és tudatának a peremére szorul.*
- Tessék? Intath meg... megfenyegetetett? *tud elsőre csak ennyit kinyögni, mert először képtelen mást érezni a teljes értetlenségen és a döbbeneten kívül. Úgy érzi, hogy le kell ülnie és le is ül Alenia ágyának szélére, az érzelmek pedig szépen és sorban, de egyáltalán nem lassan ezek után kezdik megrohanni a velük együtt jövő zavaros gondolatokkal együtt.
A kintről bejövő levegő ellenére is szó szerint leforrázva érzi magát, talán ez rá a legjobb szó, minden bizonnyal el is sápad, ami, mivel bőre már eleve betegesen sápadt, talán jelzi is, hogy erőteljesen a hallottak hatása alá került.
Annyi érzés kezd el kavarogni benne hirtelen, hogy nem képes rendet tenni köztük.
Először is, erős düh és harag, amit életében először érez Int iránt, akiről azt gondolta, hogy apának, vagy bátynak is szívesen elfogadta volna bármikor, nem csak barátnak. Korábban is előfordult már, hogy látta hülyén viselkedni, vagy, hogy neheztelt rá, mert szerinte túl kemény volt valakivel, de ennyire vegytiszta haragot még egyszer sem érzett iránta, és ez most annyira erős, hogy tulajdonképpen meg sem ijeszti.
Aztán jön ismét a teljes értetlenség, hogy hogyan és miért történhetett mindez, meg persze azért is, hogy egyáltalán mit keresett Intath itt, ebben a házban? Talán őt? De, ha igen, akkor miért Aleniához ment először?
Valamiféle furcsa félelem is elfogja, főleg, hogy úgy tűnik, hogy megérzése, miszerint valami baj van, vagy baj történhetett helyesnek bizonyult.
~ Hogyan értette Alenia, hogy megfenyegette? Mit csinált ez a bolond? ~
De az érzés, ami a talán a legerősebben eluralja a lelkét, az a szégyen, az a fajta erős szégyen, ami szinte mardossa a lélek belsejét, éppen ott, ahol annak a fizikai valósággal érintkező burka éppen a legvékonyabb és a legérzékenyebb.
Ő mégiscsak emellett az Intath mellett állt ki, mondott róla szépeket Aleniának, mentegette a hibáit és még Nimeril szavait is próbálta a maga módján finomítani. Talán nem teljesen véletlenül, de újra felrémlik benne a dokival való első találkozása, azon a bizonyos éjszakán, amikor majdnem meghaltak, Aleniának pedig le lett vágva a karja. Mindig igyekezett elfojtani magában ezeket az emlékeket, de most ismét erősen emlékszik, mintha csak megint először látná őt, most újra tudja és érzi, hogy akkor az elf megrémítette a helyzethez egyáltalán nem illő, otromba vidámságával, és azzal, hogy látszólag élvezte azt a pusztulást és a káoszt, amiből ők éppen csak megmenekültek, valamint hátuk mögött az égre kúszó füstoszlopok látványában is nyilvánvalóan örömét lelte.
Bárhogy is, Nia rövid összefoglalója rengeteg nyugtalanító kérdést felvetett, és nem is tudja hirtelen, hogy melyiket tegye elsőnek fel. Mikor volt itt Intath? Tegnap este, vagy még az előtt, hogy Nia elutazott volna? Egyáltalán honnan tudott Alenia visszatéréséről, amikor neki még nem volt alkalma beszélni róla? Honnan vette, hogy ő itt van, meg, hogy vele itt rosszul lenne bánva, ráadásul pont Alenia által? De a legfőbb kérdés akkor is az, hogy hogyan merte és miért Aleniát a saját házában megfenyegetni, és éppen rá hivatkozva, amikor pontosan tudja róla, hogy Nia mindig is mennyire fontos volt neki?*
- Sajnálom, ne haragudj! *rázza meg a fejét végül, mintha kirázhatná fejéből a zavartságot, a hirtelen feltámadt fájdalmat és dühöt, és, mintha ez az egész az ő hibája lenne, holott tudja jól, hogy nem az. És igen, abban is biztos, hogy nem Aleniáé, bár természetesen a teljes történetre kíváncsi lenne, mert a lelke mélyén még mindig azt reméli, hogy Intath talán csak egy kicsikét lőtt túl a célon, Alenia pedig szintén egy kicsikét túloz...*
- Valahogyan éreztem én, hogy ott kellene lennem, amikor először találkoztok, de legrosszabb álmomban sem képzeltem volna, hogy ennyire rosszul is végződhet az egész. De nem értem… tényleg nem. Mi ütött Intathba?
*Ezt a kérdést persze csak magának teszi fel, annak legcsekélyebb reménye nélkül, hogy válaszolni tudna rá.*
- Mi történt, vagy mit mondott pontosan?
*Noha korábban úgy érezte, hogy le kell ülnie, most ideges gyorsasággal pattan fel, mintha ezzel siettethetné Alenia válaszát, vagy legalább azt, hogy jobban megértse, ami egyelőre teljesen érthetetlen neki.
Igyekszik a tüdejét teleszívni friss, tiszta, hideg levegővel, mintha az valóban képes lenne nem csak a tüdejét, hanem gondolatait és érzelmeit is megtisztítani.
Következő szavai ellenben ellentmondanak hirtelen mozdulatának. Igyekszik magára nyugalmat erőltetni, saját maga és Alenia érdekében is, akinek nyilván, ha valamikor, akkor most tényleg szüksége van az ő támogatására. Neki most nyugodtnak kell lennie, így pedig minden erejével azon van, hogy valóban az is legyen, vagy legalább annak látszódjon.*
- Meséld el, kérlek! *kéri most már csendesen, és sokkal nyugodtabb hangon, bár nyilván felesleges a kérés, hiszen Alenia minden bizonnyal azért hozta fel a történteket, mert beszélgetniük kell róla.*
- Biztos nem könnyű beszélni róla, de van időnk, azt hiszem. Szeretném tudni, hogy pontosan mi történt. Bár annyiból természetesen mindegy, hogy bárhogy alakult is a beszélgetés köztetek, Intathnak semmi jog nem volt fenyegetőznie, főleg nem rám hivatkozva. Fel nem foghatom, hogy hogyan képzelte ezt.
*Bár továbbra is igyekszik nyugodtnak maradni, itt azért majdnem újra sikerül elveszítenie az uralmat az érzelmei felett, mégis fontosnak érezte, hogy ezeket a mondatokat is hozzátegye, ne csak kérdezzen, nehogy Aleniában akár egy pillanatra is felmerüljön az, hogy nem hisz neki, vagy pedig nem áll mellette éppen most, csak mert Intathról van szó, nem pedig valaki másról.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.24 00:05:17
*A gyerekekkel kapcsolatban neki sincsen több mondanivalója, mivel úgy érzi, hogy amit tudott megtett eddig, amit pedig hozzátehetne még Krizával kapcsolatban, hogy mennyire közel érzi őt magához és szívén viseli a sorsát, abban biztos, hogy Alenia már úgy is tudja róla.*
- Persze, hogy szeretném. *válaszol aztán ösztönösen, hirtelen nem is értve a kérdést és Alenia elpirulását. Neki eddig természetes volt, hogy új feladatai is lesznek azzal, hogy ennyi számukra még ismeretlen gyerek lett itt hirtelen.*
- Együtt kezdtük el, és folytatjuk is, nem pont most fogom meggondolni magam.
*Az ezek után hallottak ellenben először zavarba hozzák, aztán el is veszik a kedvét a további közbeszólásoktól.
Alenia lényegre törő így elég hamar abba az irányba terelődik a beszélgetés, hogy egyelőre lehetetlen visszatérni Krizához, és amit hall, azok után nem is nagyon akar.
Hasonló szeszélyt, - már amennyiben ez egyáltalán az, - talán attól az Aleniától is furcsállna, akit megismert, nem, hogy most, hogy barátnője nála több és mélyebb változáson ment keresztül.
Miért is ne hozzon neki kérés nélkül semmit? Pár süteményről, meg egy kis teáról van szó mindössze most, de Nia láthatóan tényleg zavarba jött tőle, pedig hasonló apró figyelmességek, aminek most a teát és a süteményt szánta, egészen idáig elég természetesnek számítottak, nem érti, hogy ezentúl miért is kellene ennek másképpen lennie. Ráadásul, amit hozott, azt igazából magának is hozta, nem csak Niának és még így is Krizának is adott belőle.
Aztán a következő mondatok, még a kintről bejövő hűvösnél is erősebben csapnak le rá, így egyelőre a gyerekeknek, a teának és a süteménynek a problémája szinte teljesen lényegtelenné válik és tudatának a peremére szorul.*
- Tessék? Intath meg... megfenyegetetett? *tud elsőre csak ennyit kinyögni, mert először képtelen mást érezni a teljes értetlenségen és a döbbeneten kívül. Úgy érzi, hogy le kell ülnie és le is ül Alenia ágyának szélére, az érzelmek pedig szépen és sorban, de egyáltalán nem lassan ezek után kezdik megrohanni a velük együtt jövő zavaros gondolatokkal együtt.
A kintről bejövő levegő ellenére is szó szerint leforrázva érzi magát, talán ez rá a legjobb szó, minden bizonnyal el is sápad, ami, mivel bőre már eleve betegesen sápadt, talán jelzi is, hogy erőteljesen a hallottak hatása alá került.
Annyi érzés kezd el kavarogni benne hirtelen, hogy nem képes rendet tenni köztük.
Először is, erős düh és harag, amit életében először érez Int iránt, akiről azt gondolta, hogy apának, vagy bátynak is szívesen elfogadta volna bármikor, nem csak barátnak. Korábban is előfordult már, hogy látta hülyén viselkedni, vagy, hogy neheztelt rá, mert szerinte túl kemény volt valakivel, de ennyire vegytiszta haragot még egyszer sem érzett iránta, és ez most annyira erős, hogy tulajdonképpen meg sem ijeszti.
Aztán jön ismét a teljes értetlenség, hogy hogyan és miért történhetett mindez, meg persze azért is, hogy egyáltalán mit keresett Intath itt, ebben a házban? Talán őt? De, ha igen, akkor miért Aleniához ment először?
Valamiféle furcsa félelem is elfogja, főleg, hogy úgy tűnik, hogy megérzése, miszerint valami baj van, vagy baj történhetett helyesnek bizonyult.
~ Hogyan értette Alenia, hogy megfenyegette? Mit csinált ez a bolond? ~
De az érzés, ami a talán a legerősebben eluralja a lelkét, az a szégyen, az a fajta erős szégyen, ami szinte mardossa a lélek belsejét, éppen ott, ahol annak a fizikai valósággal érintkező burka éppen a legvékonyabb és a legérzékenyebb.
Ő mégiscsak emellett az Intath mellett állt ki, mondott róla szépeket Aleniának, mentegette a hibáit és még Nimeril szavait is próbálta a maga módján finomítani. Talán nem teljesen véletlenül, de újra felrémlik benne a dokival való első találkozása, azon a bizonyos éjszakán, amikor majdnem meghaltak, Aleniának pedig le lett vágva a karja. Mindig igyekezett elfojtani magában ezeket az emlékeket, de most ismét erősen emlékszik, mintha csak megint először látná őt, most újra tudja és érzi, hogy akkor az elf megrémítette a helyzethez egyáltalán nem illő, otromba vidámságával, és azzal, hogy látszólag élvezte azt a pusztulást és a káoszt, amiből ők éppen csak megmenekültek, valamint hátuk mögött az égre kúszó füstoszlopok látványában is nyilvánvalóan örömét lelte.
Bárhogy is, Nia rövid összefoglalója rengeteg nyugtalanító kérdést felvetett, és nem is tudja hirtelen, hogy melyiket tegye elsőnek fel. Mikor volt itt Intath? Tegnap este, vagy még az előtt, hogy Nia elutazott volna? Egyáltalán honnan tudott Alenia visszatéréséről, amikor neki még nem volt alkalma beszélni róla? Honnan vette, hogy ő itt van, meg, hogy vele itt rosszul lenne bánva, ráadásul pont Alenia által? De a legfőbb kérdés akkor is az, hogy hogyan merte és miért Aleniát a saját házában megfenyegetni, és éppen rá hivatkozva, amikor pontosan tudja róla, hogy Nia mindig is mennyire fontos volt neki?*
- Sajnálom, ne haragudj! *rázza meg a fejét végül, mintha kirázhatná fejéből a zavartságot, a hirtelen feltámadt fájdalmat és dühöt, és, mintha ez az egész az ő hibája lenne, holott tudja jól, hogy nem az. És igen, abban is biztos, hogy nem Aleniáé, bár természetesen a teljes történetre kíváncsi lenne, mert a lelke mélyén még mindig azt reméli, hogy Intath talán csak egy kicsikét lőtt túl a célon, Alenia pedig szintén egy kicsikét túloz...*
- Valahogyan éreztem én, hogy ott kellene lennem, amikor először találkoztok, de legrosszabb álmomban sem képzeltem volna, hogy ennyire rosszul is végződhet az egész. De nem értem… tényleg nem. Mi ütött Intathba?
*Ezt a kérdést persze csak magának teszi fel, annak legcsekélyebb reménye nélkül, hogy válaszolni tudna rá.*
- Mi történt, vagy mit mondott pontosan?
*Noha korábban úgy érezte, hogy le kell ülnie, most ideges gyorsasággal pattan fel, mintha ezzel siettethetné Alenia válaszát, vagy legalább azt, hogy jobban megértse, ami egyelőre teljesen érthetetlen neki.
Igyekszik a tüdejét teleszívni friss, tiszta, hideg levegővel, mintha az valóban képes lenne nem csak a tüdejét, hanem gondolatait és érzelmeit is megtisztítani.
Következő szavai ellenben ellentmondanak hirtelen mozdulatának. Igyekszik magára nyugalmat erőltetni, saját maga és Alenia érdekében is, akinek nyilván, ha valamikor, akkor most tényleg szüksége van az ő támogatására. Neki most nyugodtnak kell lennie, így pedig minden erejével azon van, hogy valóban az is legyen, vagy legalább annak látszódjon.*
- Meséld el, kérlek! *kéri most már csendesen, és sokkal nyugodtabb hangon, bár nyilván felesleges a kérés, hiszen Alenia minden bizonnyal azért hozta fel a történteket, mert beszélgetniük kell róla.*
- Biztos nem könnyű beszélni róla, de van időnk, azt hiszem. Szeretném tudni, hogy pontosan mi történt. Bár annyiból természetesen mindegy, hogy bárhogy alakult is a beszélgetés köztetek, Intathnak semmi jog nem volt fenyegetőznie, főleg nem rám hivatkozva. Fel nem foghatom, hogy hogyan képzelte ezt.
*Bár továbbra is igyekszik nyugodtnak maradni, itt azért majdnem újra sikerül elveszítenie az uralmat az érzelmei felett, mégis fontosnak érezte, hogy ezeket a mondatokat is hozzátegye, ne csak kérdezzen, nehogy Aleniában akár egy pillanatra is felmerüljön az, hogy nem hisz neki, vagy pedig nem áll mellette éppen most, csak mert Intathról van szó, nem pedig valaki másról.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.24 00:05:17
1682. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-23 12:17:48
Üzenet elküldve: 2025-02-23 12:17:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Emelet - 8-as szoba//
*Sokkal jobb lenne hinni a szép dolgokban, de nehéz olyanoknak, akiktől már egyszer elvették azt. És nem is értékelte igazán, amikor volt. A rengeteg dac, elvonulás, hogy nem mindig akart segíteni, vagy olykor teher volt a húgára vigyázni, mert inkább játszott volna a fiúkkal... Most mégis olyan hiányként ütött lyukat a mellkasában, amit soha nem lehet betölteni teljesen. Talán csak a lánynak sikerült részlegesen, amiért rettentő hálás, de mégis egyenlőnek tűnik azzal, hogy akkor őt is majd elveszíti. Ahogy bármit bármikor egy szempillantás alatt elveszthet. Az okosságai talán jól jönnének most, de nem javítja ki igazán, amit pedig mond, nem ébreszti még fel ebből a melankolikus érzetből. *
- De ez játék, tudod? Ők már nem játszanak és úgy kerülnek bajba. Meg nem ilyenekbe. Az anyám, amikor meghalt a húgommal együtt, akkor apám valami rosszat tett a bánatában. Vagy nem tudom, mert soha nem mondta el senki, hogy miért. A bányában halt meg aztán, de abban a bányában tudod kik dolgoznak? A bűnözők. Ezt sem mondta el senki, csak mások miatt jöttem rá. Nem tetszik nekem ez, hogy fel kell nőni. De meg fog történni. És ha lehet, addig nem szeretném, hogy a játékon kívül más miatt is baj érhessen téged, mert akkor biztos én is a Krenka bányába kerülök. *Mert bizony bárkivel bármit megtenne, ha bántanák a lányt. Nincs túl sok valódi összefüggés semmi között, de a gyermeki lelke még így kapcsolja össze a dolgokat. Azon, hogy igazán szomorúvá váljon, csak a gondolat segít, hogy átadja végre az ajándékot. Keresi a szemekben a csillogást, de mintha amaz nem is örülne.*
- Nem tetszik? *Pislog nagyokat a barna szemeivel.* - Azért, mert… *Most erre ugyan mit mondjon, ha éppen az érzései ellen ment néhány perccel ezelőtt?* - Mert olyan szép, mint te. *Nyögi ki végül sután, miközben teljesen összezavarodott.* - Szikra, ellógtam az erdőbe a múltkor. Szedtem olyan növényeket, amiket mutattál és a piacon megszereztem belőlük ezt. Hogy örülj neki.
*Sokkal jobb lenne hinni a szép dolgokban, de nehéz olyanoknak, akiktől már egyszer elvették azt. És nem is értékelte igazán, amikor volt. A rengeteg dac, elvonulás, hogy nem mindig akart segíteni, vagy olykor teher volt a húgára vigyázni, mert inkább játszott volna a fiúkkal... Most mégis olyan hiányként ütött lyukat a mellkasában, amit soha nem lehet betölteni teljesen. Talán csak a lánynak sikerült részlegesen, amiért rettentő hálás, de mégis egyenlőnek tűnik azzal, hogy akkor őt is majd elveszíti. Ahogy bármit bármikor egy szempillantás alatt elveszthet. Az okosságai talán jól jönnének most, de nem javítja ki igazán, amit pedig mond, nem ébreszti még fel ebből a melankolikus érzetből. *
- De ez játék, tudod? Ők már nem játszanak és úgy kerülnek bajba. Meg nem ilyenekbe. Az anyám, amikor meghalt a húgommal együtt, akkor apám valami rosszat tett a bánatában. Vagy nem tudom, mert soha nem mondta el senki, hogy miért. A bányában halt meg aztán, de abban a bányában tudod kik dolgoznak? A bűnözők. Ezt sem mondta el senki, csak mások miatt jöttem rá. Nem tetszik nekem ez, hogy fel kell nőni. De meg fog történni. És ha lehet, addig nem szeretném, hogy a játékon kívül más miatt is baj érhessen téged, mert akkor biztos én is a Krenka bányába kerülök. *Mert bizony bárkivel bármit megtenne, ha bántanák a lányt. Nincs túl sok valódi összefüggés semmi között, de a gyermeki lelke még így kapcsolja össze a dolgokat. Azon, hogy igazán szomorúvá váljon, csak a gondolat segít, hogy átadja végre az ajándékot. Keresi a szemekben a csillogást, de mintha amaz nem is örülne.*
- Nem tetszik? *Pislog nagyokat a barna szemeivel.* - Azért, mert… *Most erre ugyan mit mondjon, ha éppen az érzései ellen ment néhány perccel ezelőtt?* - Mert olyan szép, mint te. *Nyögi ki végül sután, miközben teljesen összezavarodott.* - Szikra, ellógtam az erdőbe a múltkor. Szedtem olyan növényeket, amiket mutattál és a piacon megszereztem belőlük ezt. Hogy örülj neki.
1681. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-23 11:56:00
Üzenet elküldve: 2025-02-23 11:56:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szülői fejtágítás//
*Igen nehéz elképzelni a felnőttekről, hogy valaha voltak kicsik és hasonló cipőben jártak, mint most a lány. Bár Mai igen ellenálló volt azzal, hogy bárki is közel férkőzhessen hozzá, van két nővére, akik nem vetették meg a férfiak kegyeinek keresését és igen hamar hallott a szájukból olyasmit, ami miatt elpirult ha rágondolt, még egy fél évvel ezelőtt is. Mára már érti és nem is veti meg azokat a szavakat, amik egykor olyan undorítónak hatottak. De a lány maradjon csak meg gyereknek, még egy egészen kicsit.
Látja ám a huncut mosolyt, nem akarta eddig sem belekényszeríteni semmibe.*
- Jobban fogod, mert a saját választásod. De most is lehet az, én hiába tartom csinosnak, ha te nem érzed benne jól magad. Tudod, csak szólnod kell, ha valami nem tetszik.
*Érdekli, hogy másokkal is jóban lett-e a lány, bár látja őket együtt, ennyi kölyök között el tud veszni még számára is néhány információ.*
- Túl új ez még mindenkinek, majd összeszoktok. Aztán van, hogy egyszerűen csak nem szeret valaki beszélgetni. Mindannyian mások vagyunk. Nem kell ezért sem neheztelni, amíg nem tesz valami rosszat, hadd legyen olyan, amilyen szeretne lenni. Aztán meglátjuk, hogy változik-e.
*Jót mosolyog a gnómokon is, az első adandó alkalommal megviccelték őt is egy rögtönzött névcserével. Viszont az semmihez nem fogható, ha van egy társa valakinek, aki menedéket nyújt. Ezért sem szedné szét a két rosszcsontot, még akkor sem, ha jobban kell emiatt rájuk figyelni.*
- Nagyon okosak is, azt vettem észre. Tudod, hogy itt lehetnek, segít nekik is. Elkallódnának és nem biztos, hogy tudna érvényesülni a tudásuk később.
*Némi magyarázatot azért belecsempészik a beszélgetésükbe, hogy minél jobban értse a szőkeség is a kialakult helyzetet.*
- Hát aludj vele. De, amit kértem azt kérlek tartsd be, tudod, hogy feleslegesen nem mondok ilyesmit. És ha nem értesz valamit, kérdezhetsz. Bármikor. Akkor tudok segíteni megértetni azt, hogy mi zajlik benned. *A szemei a lány mozdulatát fürkészik, ahogy megfogja a nyakéket.*
- Nem voltam ott, amikor eltűntek a közeledből. De, akinek ilyesmi lóg a nyakában, ilyen üzenettel, az nem azt hirdeti, hogy ne akartak volna. Nem tudom mi történhetett, talán egyszer visszatérnek az emlékeid, de kétlem, hogy egy ilyen jólelkű lányt, mint te, ne akartak volna. Sajnos néha történnek szomorú események.
//Szülői fejtágítás//
*Igen nehéz elképzelni a felnőttekről, hogy valaha voltak kicsik és hasonló cipőben jártak, mint most a lány. Bár Mai igen ellenálló volt azzal, hogy bárki is közel férkőzhessen hozzá, van két nővére, akik nem vetették meg a férfiak kegyeinek keresését és igen hamar hallott a szájukból olyasmit, ami miatt elpirult ha rágondolt, még egy fél évvel ezelőtt is. Mára már érti és nem is veti meg azokat a szavakat, amik egykor olyan undorítónak hatottak. De a lány maradjon csak meg gyereknek, még egy egészen kicsit.
Látja ám a huncut mosolyt, nem akarta eddig sem belekényszeríteni semmibe.*
- Jobban fogod, mert a saját választásod. De most is lehet az, én hiába tartom csinosnak, ha te nem érzed benne jól magad. Tudod, csak szólnod kell, ha valami nem tetszik.
*Érdekli, hogy másokkal is jóban lett-e a lány, bár látja őket együtt, ennyi kölyök között el tud veszni még számára is néhány információ.*
- Túl új ez még mindenkinek, majd összeszoktok. Aztán van, hogy egyszerűen csak nem szeret valaki beszélgetni. Mindannyian mások vagyunk. Nem kell ezért sem neheztelni, amíg nem tesz valami rosszat, hadd legyen olyan, amilyen szeretne lenni. Aztán meglátjuk, hogy változik-e.
*Jót mosolyog a gnómokon is, az első adandó alkalommal megviccelték őt is egy rögtönzött névcserével. Viszont az semmihez nem fogható, ha van egy társa valakinek, aki menedéket nyújt. Ezért sem szedné szét a két rosszcsontot, még akkor sem, ha jobban kell emiatt rájuk figyelni.*
- Nagyon okosak is, azt vettem észre. Tudod, hogy itt lehetnek, segít nekik is. Elkallódnának és nem biztos, hogy tudna érvényesülni a tudásuk később.
*Némi magyarázatot azért belecsempészik a beszélgetésükbe, hogy minél jobban értse a szőkeség is a kialakult helyzetet.*
- Hát aludj vele. De, amit kértem azt kérlek tartsd be, tudod, hogy feleslegesen nem mondok ilyesmit. És ha nem értesz valamit, kérdezhetsz. Bármikor. Akkor tudok segíteni megértetni azt, hogy mi zajlik benned. *A szemei a lány mozdulatát fürkészik, ahogy megfogja a nyakéket.*
- Nem voltam ott, amikor eltűntek a közeledből. De, akinek ilyesmi lóg a nyakában, ilyen üzenettel, az nem azt hirdeti, hogy ne akartak volna. Nem tudom mi történhetett, talán egyszer visszatérnek az emlékeid, de kétlem, hogy egy ilyen jólelkű lányt, mint te, ne akartak volna. Sajnos néha történnek szomorú események.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1870-1889