Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 45 (881. - 900. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1535-1554
900. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-05 22:58:51
Üzenet elküldve: 2025-01-05 22:58:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Talán egyszer eljön a nap mikor viszontlátja egy régi kliensét a tengeren töltött időkből és akasztófán fogja végezni. Viszont mikor ő lesz abban a helyzetben, hogy mások szemébe kell néznie mint egy gyilkos haramia akkor nem süti majd le a szemét. Nem beszél félre, sőt vigyorogva néz majd azokra akik a halálát kívánják. Lássa mindenki, hogy ez volt ő. Intath Aldeis, Nyápic, a tengerek réme, a karavánpihenő elpusztítója, gyilkos, tolvaj, becstelen gazember, de igaz férfi. Persze a kisasszonyka se tagadhatja le magát. Lázadás előtt is másokon élősködött és ezt a jó szokását megőrizte máig. Csak ő nem képes ezt felvállalni. Arra se érdemes, hogy leköpje őt az egykori kalóz. Nem is szól semmit a vádakra. Arra reagál csak mikor az idegen lett megemlítve, aki veszélyt jelenthet az ő bőrére is. Egy ilyen alak nem értheti, hogy valaki miért nem hagyja, hogy nőket fenyegessenek és nem tartja utána a markát. Azt, talán megérti, hogy van elég ellensége és nem akar még egyet. A férfi szavai után nehéz csend üli meg a szobát. Várható volt. Másik főlé magasodó alakja és a nőt szinte átdöfő tekintete se csökkentik a feszültséget. Mikor az megszólal első mondatára nem kap semmi reakciót. Mintha a falaknak mondta volna. Majd végre beszél Luninari-ról is és végre szemébe néz. Ennek ellenére nem könnyebbül meg a volt kalóz. Halkan válaszol a másiknak.*
-Tudom, hogy nem kell. Önként tenné bitó alá a fejét érted és észre se vette mikor megloptad.
*Még, hogy nem ártana neki! Meglopta és kétségbeesetten mentegetőzik miközben nem, mint egy szolgát mert azok kapnak fizetést, mint egy rabot vagy inkább egy állatot dolgoztatja. Ezen pedig nem javít semmit, hogy önként teszi. Ő is erősen visszaél a lány kedvességével a ligetben, de soha nem használná így ki. A gyomra is felfordul.*
-Két napot kapsz, hogy meggyőzz. Egy jelentéktelen összegecskével vagy valami semmitmondó látszat ajándékkal eszedbe se jusson kiengesztelni őket. Amennyiben nem történik semmi én lépek közbe és a saját kezemmel húzom ki annak a lánynak a fejét a bitó alól ahova önként tette.
*Ezzel ő lezártnak is tekinti a dolgot egyelőre. Amit akart elmondta. Két nap talán elég idő, hogy a nő kevésnek érezze és sürgősen dönteni akarjon. Tudjon is kitalálni valamit a lányoknak ha van elég esze. De ahhoz talán rövid, hogy úgy ugrassza a régi ismerősöket pár szívességért cserébe, hogy azok hibátlan munkát végezzenek mikor el akarják őt tüntetni. Ha nincs elég esze. Ha pedig olyan ostoba, hogy Luninari-nak baja esik akkor felgyullad ez az egész ház vele és az összes kölyökkel együtt. A nő utolsó szavaira elhúzza a száját.*
-Szart se ér a te hálád.
*Kár több szót erre fecsérelni. Ha nem szólnak utána akkor indulna is ki. Ha a félvér követi akkor nem, de ha nincs mögötte akkor nagyot csattan az ajtó. Útja lefelé vezet. A léptei sietősek, a tekintete pedig mint valami vadállaté. Megszívja magát és úgy köp egyet a földre.*
~Büdös kurva!~
*Talán egyszer eljön a nap mikor viszontlátja egy régi kliensét a tengeren töltött időkből és akasztófán fogja végezni. Viszont mikor ő lesz abban a helyzetben, hogy mások szemébe kell néznie mint egy gyilkos haramia akkor nem süti majd le a szemét. Nem beszél félre, sőt vigyorogva néz majd azokra akik a halálát kívánják. Lássa mindenki, hogy ez volt ő. Intath Aldeis, Nyápic, a tengerek réme, a karavánpihenő elpusztítója, gyilkos, tolvaj, becstelen gazember, de igaz férfi. Persze a kisasszonyka se tagadhatja le magát. Lázadás előtt is másokon élősködött és ezt a jó szokását megőrizte máig. Csak ő nem képes ezt felvállalni. Arra se érdemes, hogy leköpje őt az egykori kalóz. Nem is szól semmit a vádakra. Arra reagál csak mikor az idegen lett megemlítve, aki veszélyt jelenthet az ő bőrére is. Egy ilyen alak nem értheti, hogy valaki miért nem hagyja, hogy nőket fenyegessenek és nem tartja utána a markát. Azt, talán megérti, hogy van elég ellensége és nem akar még egyet. A férfi szavai után nehéz csend üli meg a szobát. Várható volt. Másik főlé magasodó alakja és a nőt szinte átdöfő tekintete se csökkentik a feszültséget. Mikor az megszólal első mondatára nem kap semmi reakciót. Mintha a falaknak mondta volna. Majd végre beszél Luninari-ról is és végre szemébe néz. Ennek ellenére nem könnyebbül meg a volt kalóz. Halkan válaszol a másiknak.*
-Tudom, hogy nem kell. Önként tenné bitó alá a fejét érted és észre se vette mikor megloptad.
*Még, hogy nem ártana neki! Meglopta és kétségbeesetten mentegetőzik miközben nem, mint egy szolgát mert azok kapnak fizetést, mint egy rabot vagy inkább egy állatot dolgoztatja. Ezen pedig nem javít semmit, hogy önként teszi. Ő is erősen visszaél a lány kedvességével a ligetben, de soha nem használná így ki. A gyomra is felfordul.*
-Két napot kapsz, hogy meggyőzz. Egy jelentéktelen összegecskével vagy valami semmitmondó látszat ajándékkal eszedbe se jusson kiengesztelni őket. Amennyiben nem történik semmi én lépek közbe és a saját kezemmel húzom ki annak a lánynak a fejét a bitó alól ahova önként tette.
*Ezzel ő lezártnak is tekinti a dolgot egyelőre. Amit akart elmondta. Két nap talán elég idő, hogy a nő kevésnek érezze és sürgősen dönteni akarjon. Tudjon is kitalálni valamit a lányoknak ha van elég esze. De ahhoz talán rövid, hogy úgy ugrassza a régi ismerősöket pár szívességért cserébe, hogy azok hibátlan munkát végezzenek mikor el akarják őt tüntetni. Ha nincs elég esze. Ha pedig olyan ostoba, hogy Luninari-nak baja esik akkor felgyullad ez az egész ház vele és az összes kölyökkel együtt. A nő utolsó szavaira elhúzza a száját.*
-Szart se ér a te hálád.
*Kár több szót erre fecsérelni. Ha nem szólnak utána akkor indulna is ki. Ha a félvér követi akkor nem, de ha nincs mögötte akkor nagyot csattan az ajtó. Útja lefelé vezet. A léptei sietősek, a tekintete pedig mint valami vadállaté. Megszívja magát és úgy köp egyet a földre.*
~Büdös kurva!~
899. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-05 21:28:35
Üzenet elküldve: 2025-01-05 21:28:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt váratlan//
*Örül neki, hogy a lány követi, már csak azért is, mert biztos benne, hogy a tűz mellett csak kellemesebb, mint odakint, aztán persze azon gondolkodik, hogy mit kezdhetne a helyzettel? Mai nyilván jól ért a gyerekhez, Aleniának pedig, ha más nem megvan a tekintélye, mint a ház úrnője, ő azonban fél tőle, hogy kissé suta akkor, ha gyerekekkel kell foglalkoznia, és nem hiszi, hogy tekintélyének, ha van neki olyan, bármi alapja lenne a korán kívül. Márpedig, ha valamit, hát azt mindig utálta kislányként ő is, ha valakinek pusztán azért kellett igazat adnia, mert idősebb nála.
Közben ugyan nem kerüli el a figyelmét, hogy Holdpihe a szék alól lapos pillantásokkal méregeti a lányt, és ő is alaposan megnézi magának őt, ennek ellenére, bár tehetné, nem gondol semmi rosszra, hiába tudja saját példáján is, hogy a gyerekek néha tudnak gonoszok, nagyon gonoszok is lenni, főleg egymással, az előtte álló lányból viszont valahogyan egyáltalán nem nézi ki, hogy egy macska szekálása lenne a hobbija, vagy akár másoké. Más kérdés persze, hogy előbbit akár akaratlanul is megteheti, ő pedig talán túlkényeztette a sajátját és amúgy is nagyon erősen magához szoktatta, amit igazából nem bán. Mindig is szeretett volna saját macskát, és bár az önzőség nagy általánosságban nem jellemző rá, olyan téren talán az volt, hogy élvezte és élvezi azt, hogy amennyire azt érzékeli, kis kedvence leginkább hozzá kötődik, és az ő társaságában érzi jól magát. Ennek viszont a hátránya lehet az, hogy mással ellenben lehet, hogy nem barátkozik szívesen.
Az mondjuk szintén nem kerüli el a figyelmét, hogy Cilia igazából pont a legfontosabb kérdésére nem válaszolt, hogy mit keres itt, mert, ha nem éhes, akkor valami oka csak kell lennie annak, hogy a kamrában talált rá.
Valami gyerekes csínyről lenne szó? Még, ha így is van, nem hiszi, hogy az ő feladata lenne számon kérni ezt, különösen akkor nem, hogyha azt szeretné, hogy a lány megkedvelje őt.
Szerencsére aztán feltesz neki egy olyan kérdést, amivel megkönnyíti a dolgát ilyen téren. Ha csak abba gondol bele, hogy ő kislányként hogyan reagált volna arra, ha valaki mutat neki egy igazi varázslatot, akkor biztos mindenképpen le lett volna nyűgözve.
Ugyan nem teljesen biztos benne, hogy jó ötlet megmutatni, hogy miféle tűzvarázslatokat ismer, de úgy van vele, hogy ugyan mi baj történet? Ha nem hadonászik öklével kifejezetten a lány orra előtt akkor nem égetheti meg, magát sem, hiszen ő már használta annyit saját varázslatát, hogy gyakorlata legyen benne. Meg aztán más ötlete eleve nem nagyon van a társalgás továbblendítésére. Szegény lány, nyilván nem sejtheti, hogy jobban szorong nála, de aztán azzal nyugtatja magát, hogy végül is a legrosszabb, ami történhet, hogy nem tesz jó benyomást magáról. Persze az ilyesmit jó lenne elkerülni, már csak azért is, ha csak nem vonzódik valaki valami különös okból az ellenkezőjéhez, ez azért majdnem mindenkinek ösztönös vágya, ha éppen ismerkedik valakivel.
Lehet ugyan Mai később nem fogja megdicsérni érte, de ő úgy értékeli, hogy ez nem veszélyes, sokkal inkább annak tartja azt, hogy egy gyerek csak úgy a konyhában legyen felügyelet nélkül. Utóbbi persze azon is múlik, hogy mennyire idegen neki a környezet. Ami őt illeti édesanyja már kislányként tanítgatta főzni, az ő felügyeletével használhatott kést, gyújthatott tüzet, piruló zsírra, vagy vajra pakolhatta a hozzávalókat, és a többi, csak, hogy az itt lévő gyerekek árvák. Egyáltalán nem biztos, hogy emlékeznek-e egyáltalán a szüleikre, ahogyan az sem, hogyha igen, valaha is tanították őket hasonlóra valaha.*
- Általában úgy, mint bárki más. *mosolyodik el reményei szerint kedvesen.* De mivel tanultam mágiát, tudom használni a tűz erejét, és jó pár varázslatát ismerem. Ez az egyik legegyszerűbb. Nagyon jól jön, ha hirtelen kell tüzet gyújtani, vagy csak éppen nincsen időd sokat vacakolni vele valamiért. Megmutatom. *mondja, majd ösztönösen is hátrál egy lépést a lánytól, és, ami azt illeti, Holdpihétől is, mivel teljesen érthető módon macskája nem feltétlenül szereti, ha azt látja, hogy gazdája ökle körül apró lángnyelvek kergetőznek egymással.*
- Ne ijedj meg! *mondja.* Hirtelen lobban fel, de az én kezemet nem égeti meg, csak azt, amihez érintem.
*Csinálta már annyiszor, hogy szinte koncentrálnia se kelljen a varázslatra. Reményei szerint a legkisebb koncentráció sem látszik az arcán, így úgy fog tűnni, mintha mindez olyan teljesen természetes dolog lenne neki, mint másnak az, hogy ásít. Reméli, hogy a varázslat nem pont most nem fog elsőre sikerülni, hogy valakinek meg akarja mutatni.*
- Persze főleg főzés közben szoktam használni. Te tudsz főzni, vagy szeretsz? *kérdi kíváncsian, de még mindig mosolyogva, reményei szerint ezzel is jelezve, hogy erre a kérdésre nincsen rossz, vagy jó válasz. Pusztán kíváncsi, ha már így összehozta őket valamiért egymással a sors.*
A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.
*Örül neki, hogy a lány követi, már csak azért is, mert biztos benne, hogy a tűz mellett csak kellemesebb, mint odakint, aztán persze azon gondolkodik, hogy mit kezdhetne a helyzettel? Mai nyilván jól ért a gyerekhez, Aleniának pedig, ha más nem megvan a tekintélye, mint a ház úrnője, ő azonban fél tőle, hogy kissé suta akkor, ha gyerekekkel kell foglalkoznia, és nem hiszi, hogy tekintélyének, ha van neki olyan, bármi alapja lenne a korán kívül. Márpedig, ha valamit, hát azt mindig utálta kislányként ő is, ha valakinek pusztán azért kellett igazat adnia, mert idősebb nála.
Közben ugyan nem kerüli el a figyelmét, hogy Holdpihe a szék alól lapos pillantásokkal méregeti a lányt, és ő is alaposan megnézi magának őt, ennek ellenére, bár tehetné, nem gondol semmi rosszra, hiába tudja saját példáján is, hogy a gyerekek néha tudnak gonoszok, nagyon gonoszok is lenni, főleg egymással, az előtte álló lányból viszont valahogyan egyáltalán nem nézi ki, hogy egy macska szekálása lenne a hobbija, vagy akár másoké. Más kérdés persze, hogy előbbit akár akaratlanul is megteheti, ő pedig talán túlkényeztette a sajátját és amúgy is nagyon erősen magához szoktatta, amit igazából nem bán. Mindig is szeretett volna saját macskát, és bár az önzőség nagy általánosságban nem jellemző rá, olyan téren talán az volt, hogy élvezte és élvezi azt, hogy amennyire azt érzékeli, kis kedvence leginkább hozzá kötődik, és az ő társaságában érzi jól magát. Ennek viszont a hátránya lehet az, hogy mással ellenben lehet, hogy nem barátkozik szívesen.
Az mondjuk szintén nem kerüli el a figyelmét, hogy Cilia igazából pont a legfontosabb kérdésére nem válaszolt, hogy mit keres itt, mert, ha nem éhes, akkor valami oka csak kell lennie annak, hogy a kamrában talált rá.
Valami gyerekes csínyről lenne szó? Még, ha így is van, nem hiszi, hogy az ő feladata lenne számon kérni ezt, különösen akkor nem, hogyha azt szeretné, hogy a lány megkedvelje őt.
Szerencsére aztán feltesz neki egy olyan kérdést, amivel megkönnyíti a dolgát ilyen téren. Ha csak abba gondol bele, hogy ő kislányként hogyan reagált volna arra, ha valaki mutat neki egy igazi varázslatot, akkor biztos mindenképpen le lett volna nyűgözve.
Ugyan nem teljesen biztos benne, hogy jó ötlet megmutatni, hogy miféle tűzvarázslatokat ismer, de úgy van vele, hogy ugyan mi baj történet? Ha nem hadonászik öklével kifejezetten a lány orra előtt akkor nem égetheti meg, magát sem, hiszen ő már használta annyit saját varázslatát, hogy gyakorlata legyen benne. Meg aztán más ötlete eleve nem nagyon van a társalgás továbblendítésére. Szegény lány, nyilván nem sejtheti, hogy jobban szorong nála, de aztán azzal nyugtatja magát, hogy végül is a legrosszabb, ami történhet, hogy nem tesz jó benyomást magáról. Persze az ilyesmit jó lenne elkerülni, már csak azért is, ha csak nem vonzódik valaki valami különös okból az ellenkezőjéhez, ez azért majdnem mindenkinek ösztönös vágya, ha éppen ismerkedik valakivel.
Lehet ugyan Mai később nem fogja megdicsérni érte, de ő úgy értékeli, hogy ez nem veszélyes, sokkal inkább annak tartja azt, hogy egy gyerek csak úgy a konyhában legyen felügyelet nélkül. Utóbbi persze azon is múlik, hogy mennyire idegen neki a környezet. Ami őt illeti édesanyja már kislányként tanítgatta főzni, az ő felügyeletével használhatott kést, gyújthatott tüzet, piruló zsírra, vagy vajra pakolhatta a hozzávalókat, és a többi, csak, hogy az itt lévő gyerekek árvák. Egyáltalán nem biztos, hogy emlékeznek-e egyáltalán a szüleikre, ahogyan az sem, hogyha igen, valaha is tanították őket hasonlóra valaha.*
- Általában úgy, mint bárki más. *mosolyodik el reményei szerint kedvesen.* De mivel tanultam mágiát, tudom használni a tűz erejét, és jó pár varázslatát ismerem. Ez az egyik legegyszerűbb. Nagyon jól jön, ha hirtelen kell tüzet gyújtani, vagy csak éppen nincsen időd sokat vacakolni vele valamiért. Megmutatom. *mondja, majd ösztönösen is hátrál egy lépést a lánytól, és, ami azt illeti, Holdpihétől is, mivel teljesen érthető módon macskája nem feltétlenül szereti, ha azt látja, hogy gazdája ökle körül apró lángnyelvek kergetőznek egymással.*
- Ne ijedj meg! *mondja.* Hirtelen lobban fel, de az én kezemet nem égeti meg, csak azt, amihez érintem.
*Csinálta már annyiszor, hogy szinte koncentrálnia se kelljen a varázslatra. Reményei szerint a legkisebb koncentráció sem látszik az arcán, így úgy fog tűnni, mintha mindez olyan teljesen természetes dolog lenne neki, mint másnak az, hogy ásít. Reméli, hogy a varázslat nem pont most nem fog elsőre sikerülni, hogy valakinek meg akarja mutatni.*
- Persze főleg főzés közben szoktam használni. Te tudsz főzni, vagy szeretsz? *kérdi kíváncsian, de még mindig mosolyogva, reményei szerint ezzel is jelezve, hogy erre a kérdésre nincsen rossz, vagy jó válasz. Pusztán kíváncsi, ha már így összehozta őket valamiért egymással a sors.*
A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.
898. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-05 21:00:01
Üzenet elküldve: 2025-01-05 21:00:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Várt váratlan//
*Tényleg nem érti. Azt főleg nem érti, hogy Intath miért gondolja azt, hogy bármi rosszat akarna Luninari-nak. Annak a lánynak, aki mindig csak végtelen szeretettel fordult hozzá, aki a legszebb időkben felnézett rá, aki hajlandó volt elszökni vele a tisztásra, és aki most saját magát hibáztatja azért, ami vele történt, mert nem volt elég erős, hogy megvédhesse magukat azoktól a gazemberektől. Képtelen volna ártani neki. Ha van valaki a világon, akit tényleg képes lenne a saját élete elé helyezni, az Luninari.
Mikor Intath szünetet tart a mondandójában, már válaszra nyitná a száját, de a férfi folytatja, és akkor őt arcon csapja a valódi igazság. Egykori orvosa a szavaival egy tükröt mutat neki. Egy tükröt, melyben azt az Aleniá-t látja viszont, aki a lázadás előtt volt. Ezekre a vádakra nincs mentsége, sem kifogása. Nem érdekelte mások sorsa. Nem érdekelte az, hogy hányan fagynak halálra odakint, hisz ő szép ruhában ülhetett a jó meleg szobájában. Tudta, hogy akárcsak a szülői ház falain belül miféle becstelenségek, igazságtalanságok történnek, de ő csak úgy tett, mintha ezek meg sem történtek volna, mert nem az ő problémája volt. Nem érdekelte az sem, hogy annak a munkásnak, aki minden erejét arra használta, hogy felépítsen egy házat, amiben majd ő jól érezheti magát, elég-e az a pár arany, melyet fizetségül kap arra, hogy kenyeret tudjon adni a gyermekének. Nem törődött azzal sem, ha az a városőrség, aki őt védte, ugyanezt az apát halálra verte a főtéren, mert nem fizette be az adót, hisz akkor már valóban nem tudott volna ételt tenni a családja asztalára. Azt már meg sem tudta, hogy ez az apa egyedül nevelte a gyermekét, aki ezt követően árván az utcára került úgy, hogy ő nem tehetett semmiről. Talán ezért is büntette őt Eeyr azzal, amit át kellett élnie. Neki kellett szenvednie, pedig nem tehetett semmiről, nem ártott senkinek, ártatlan volt. Legalábbis a felszínen…
Ez az Alenia már halott. Nem akar olyan lenni, mint akkor volt. Senki sem érdemli azt a sorsot, amit végül ő is átélt, de valami csoda folytán felállt belőle. Csoda volna? Vagy egy új lehetőség az istenétől, de ha ezt is elrontja, több már nem lesz?
Szemei akkor kerekednek csak ki igazán, mikor meghallja, hogy mi történt tegnap. Mai tekintetét keresi, hogy ez igaz-e mindez, de maga sem vonja most kétségbe Intath szavait. Ez a férfi megvédte a házat, és őt is úgy, hogy semmi oka nem volt rá. Most pedig arra hívja fel a figyelmét, hogy talán veszélyben lehet. Miért törődik vele ezek után?*
- Rengeteg okod van gyűlölni engem, és nem is vitatom őket. *Szólal meg végül, mikor észhez tér a sokkból, amit a hallottak okoztak. Áll ott Intath előtt esetlenül. Most már menekülni sem próbál, mikor a férfi közelebb lép hozzá. Ránézni most sem mer, de nem a félelemtől, hanem a szégyentől.*
- Te sem ismersz engem, de… ha van egy valami, amiben biztos lehetsz, az az, hogy Luninari-nak soha, de soha nem ártanék. Soha. Nem bántottam őt, nem kényszerítettem semmire, és nem is fogom. Eeyr-re… nem, az életemre esküszöm! *Bármennyire is nehéz, és kényelmetlen, ekkor azért mélyen a zöldekbe néz, hogy lássa benne az őszinteséget és az elszántságot. Aztán végül megint elkapja a tekintetét, el is fordul teljesen a másiktól. Újra az ablakhoz indul, de nem azért, hogy kinyissa, csak hogy Romváros látképére meredve magába roskadhasson, de egyszer még visszanéz.*
- És Intath… Köszönöm! *Mondja ezt azért, amit tegnap tett. Tudja jól, hogy az elf nem fogja komolyan venni a háláját, de muszáj volt megköszönnie. Azonban nem akar már többet beszélni. Most nem. Ez így is túl sok volt. Úgyhogy végleg elfordul a párostól, és ha nem szólnak hozzá többet, nem is néz már rájuk.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.05 21:01:22
*Tényleg nem érti. Azt főleg nem érti, hogy Intath miért gondolja azt, hogy bármi rosszat akarna Luninari-nak. Annak a lánynak, aki mindig csak végtelen szeretettel fordult hozzá, aki a legszebb időkben felnézett rá, aki hajlandó volt elszökni vele a tisztásra, és aki most saját magát hibáztatja azért, ami vele történt, mert nem volt elég erős, hogy megvédhesse magukat azoktól a gazemberektől. Képtelen volna ártani neki. Ha van valaki a világon, akit tényleg képes lenne a saját élete elé helyezni, az Luninari.
Mikor Intath szünetet tart a mondandójában, már válaszra nyitná a száját, de a férfi folytatja, és akkor őt arcon csapja a valódi igazság. Egykori orvosa a szavaival egy tükröt mutat neki. Egy tükröt, melyben azt az Aleniá-t látja viszont, aki a lázadás előtt volt. Ezekre a vádakra nincs mentsége, sem kifogása. Nem érdekelte mások sorsa. Nem érdekelte az, hogy hányan fagynak halálra odakint, hisz ő szép ruhában ülhetett a jó meleg szobájában. Tudta, hogy akárcsak a szülői ház falain belül miféle becstelenségek, igazságtalanságok történnek, de ő csak úgy tett, mintha ezek meg sem történtek volna, mert nem az ő problémája volt. Nem érdekelte az sem, hogy annak a munkásnak, aki minden erejét arra használta, hogy felépítsen egy házat, amiben majd ő jól érezheti magát, elég-e az a pár arany, melyet fizetségül kap arra, hogy kenyeret tudjon adni a gyermekének. Nem törődött azzal sem, ha az a városőrség, aki őt védte, ugyanezt az apát halálra verte a főtéren, mert nem fizette be az adót, hisz akkor már valóban nem tudott volna ételt tenni a családja asztalára. Azt már meg sem tudta, hogy ez az apa egyedül nevelte a gyermekét, aki ezt követően árván az utcára került úgy, hogy ő nem tehetett semmiről. Talán ezért is büntette őt Eeyr azzal, amit át kellett élnie. Neki kellett szenvednie, pedig nem tehetett semmiről, nem ártott senkinek, ártatlan volt. Legalábbis a felszínen…
Ez az Alenia már halott. Nem akar olyan lenni, mint akkor volt. Senki sem érdemli azt a sorsot, amit végül ő is átélt, de valami csoda folytán felállt belőle. Csoda volna? Vagy egy új lehetőség az istenétől, de ha ezt is elrontja, több már nem lesz?
Szemei akkor kerekednek csak ki igazán, mikor meghallja, hogy mi történt tegnap. Mai tekintetét keresi, hogy ez igaz-e mindez, de maga sem vonja most kétségbe Intath szavait. Ez a férfi megvédte a házat, és őt is úgy, hogy semmi oka nem volt rá. Most pedig arra hívja fel a figyelmét, hogy talán veszélyben lehet. Miért törődik vele ezek után?*
- Rengeteg okod van gyűlölni engem, és nem is vitatom őket. *Szólal meg végül, mikor észhez tér a sokkból, amit a hallottak okoztak. Áll ott Intath előtt esetlenül. Most már menekülni sem próbál, mikor a férfi közelebb lép hozzá. Ránézni most sem mer, de nem a félelemtől, hanem a szégyentől.*
- Te sem ismersz engem, de… ha van egy valami, amiben biztos lehetsz, az az, hogy Luninari-nak soha, de soha nem ártanék. Soha. Nem bántottam őt, nem kényszerítettem semmire, és nem is fogom. Eeyr-re… nem, az életemre esküszöm! *Bármennyire is nehéz, és kényelmetlen, ekkor azért mélyen a zöldekbe néz, hogy lássa benne az őszinteséget és az elszántságot. Aztán végül megint elkapja a tekintetét, el is fordul teljesen a másiktól. Újra az ablakhoz indul, de nem azért, hogy kinyissa, csak hogy Romváros látképére meredve magába roskadhasson, de egyszer még visszanéz.*
- És Intath… Köszönöm! *Mondja ezt azért, amit tegnap tett. Tudja jól, hogy az elf nem fogja komolyan venni a háláját, de muszáj volt megköszönnie. Azonban nem akar már többet beszélni. Most nem. Ez így is túl sok volt. Úgyhogy végleg elfordul a párostól, és ha nem szólnak hozzá többet, nem is néz már rájuk.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.05 21:01:22
897. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-05 20:01:17
Üzenet elküldve: 2025-01-05 20:01:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*A hangulat a szobában egyre hűvösebb az ágyon kuporgó kisasszony pedig mégse kapja meg, azt a kért vizet. Nincs "nem kapok levegőt", nincs "vizet kérek". Mi lesz a következő? Ájulást színlel? A kérdés hallatán gondolkodás nélkül visszakérdez.*
-Mert? Talán tévedek?
*Az eddigi magyarázkodás felért egy beismeréssel. Most már a másik minden szavával csak saját magát ássa egyre lejjebb. Mikor pattog a kisasszony ő meg se rezzen. Csak áll és néz rá a fagyos tekintetével. A Luninari-ra való megjegyzésére csípőből szól vissza a férfi.*
-És ő ezt el is hiszi. Mennyi a fizetése a barátodnak? A barátod, míg a te házadban dolgozik, amit elvettél tőle, élete végéig tud annyit keresni mint a ház ára? Nézz a szemembe és valld be őszintén! Ha a barátodat tíz-húsz mosdatlan férfi itt a házad kövezetén megerőszakolja, mert volt olyan ostoba, hogy a bátyád után visszajött akkor is ezt mondanád? Hogy te teszel neki szívességet amiért engeded, hogy neked dolgozzon itt? És nem érted miért hasonlítom életekhez a házad árát.
*Húzza el a száját lekezelően. Kezd neki is elege lenni ebből az egészből. A nő láthatóan vagy tényleg nem érti mi a baj vagy nem fogja bevallani. Arra, hogy fogalma sincs semmiről hűvösen elmosolyodik.*
-Honnan jöttek ezek a gyerekek ide a házba? Lázadás előtt is érdekelt a sorsuk? Hány nincstelen utcamocskát láttál szakadt ruhában ahogy ömlött róla a víz és csillogott a szeme a láztól mert egy fűtetlen házban próbálták kihúzni a telet? Hányszor néztek a szemedbe szégyenkezve és rettegve azok a lányok akiket az általatok fizetett városőrség védte orvos meggyalázott a ti szótlan beleegyezésetekkel? Hány olyan arcot tudsz felidézni akikről tudod, hogy ha már halottak azzal szerencsésebbek mert a rendszernek szükség volt az áldozataikra? Naponta láttam őket. Fogtam a homlokukat, szorítottam össze a fogamat haragomban és szégyenemben mert nem tudtam rajtuk segíteni. Én tudom miből épült fel ez a ház. Tudom milyen árat fizettek érte és nem a te családod.
*A tekintete egyértelművé teheti, hogy jobb is ha az általa megérdemeltnek gondolt hála elkerüli a nőt viszont nem mozdul. Áll a másik előtt és az eddig hűvös tekintetében most szinte lángol a gyűlölet ahogy a másikra néz. Aki, továbbra is csak mellébeszél. Könnyebb lenne néhány pofonnal helyretenni a másikat és mint egy rongyot kihajítani a házból, de nem teszi. Bár a vonásai alapján le se tagadhatná, hogy ideges mégis halkan szólal meg.*
-Hol volt utoljára Aleimord? Ebben a házban? Talán a régi úri cimboráival akiket ugyan olyan nemes érzelmek hajtanak, mint téged is? Akik fontosabbak mindenkinél. A vérrel és verítékkel összetapasztott hullahegyekből épült házában lenézve mindenkit és játszva az istent mint most a drága húga? Nevezheted bolondnak a bátyád és ha valaha látod akár le is köpheted amiért elrontotta a kis játékodat, de ő utoljára a pórnép között volt és nem mint egy nemes. Nem hívta senki uraságnak és nem a saját érdekeikért engedték be a házukba. Hiába hazudsz a képembe tudom jól, hogy te is tisztában vagy vele, hogy így van. Mondhatod, hogy Luninari hazudik, hívhatod akasztani való hülyének a bátyád, felőlem megpróbálhatod a lányokra kenni az egészet, hogy átverték szegény hülyét a pénzéért, de az igazságon nem változtat. Ő értékelte nem a saját életét, nem is az ő tetteiket hanem őket magukat annyira, hogy rájuk hagyja a házat. Amit te egy papírt lobogtatva semmibe veszel, mert undorít az elképzelés is, hogy átengedd mihaszna póroknak, azt ami a tied. Hazudhatod Luninari-t barátodnak, de mindketten tudjuk, hogy csak kihasználod. Egy lenézett fattyút akit könnyű bármire rábeszélni főleg ha az teszi, aki szinte először úgy tett mintha foglalkozna vele és aki miatt bűntudata van. Főleg ha a terméketlen lánynak gyerekekkel kell foglalkoznia. Mocskosul kényelmes neked. Viszont megváltozott a világ. Már nincs a bátyád, aki mögé elbújhatsz játszani a kisasszonyt. Egyedül vagy. Kizárólag te felelsz minden tettedért és most szembe is kell velük nézned. Tegnap járt itt egy idegen. Sima beszéd szép ruhák és nyíltan megfenyegette Faensa kisasszonyt. Akkor ott voltam közbeszólni, de te vagy a ház asszonya. Az a fenyegetés szólhatott volna neked is. Ha tanácsnak mégis kell a ház te leszel az útjukban ahogy az ilyen idegenek valódi célpontja is te vagy. Akiket barátaidnak gondolsz holnap talán kirúgják alólad a széket és kérik ugyan, azt a hálát amit te kérsz számon tőlem. Jobb rájuk odafigyelned. Ahogy mostantól rám is. Ugyanis nem ismersz még engem. Te viszont tökéletesen bemutatkoztál nekem és azt, megígérhetem, hogy egy életre megkeserülöd, ha ártani próbálsz annak a két lánynak.
*Lép a másikhoz közelebb. Így néznek annak a kékjeibe az ő zöldjei amikben a gyilkos elhatározás szinte átszúrja a kisasszonyt.*
*A hangulat a szobában egyre hűvösebb az ágyon kuporgó kisasszony pedig mégse kapja meg, azt a kért vizet. Nincs "nem kapok levegőt", nincs "vizet kérek". Mi lesz a következő? Ájulást színlel? A kérdés hallatán gondolkodás nélkül visszakérdez.*
-Mert? Talán tévedek?
*Az eddigi magyarázkodás felért egy beismeréssel. Most már a másik minden szavával csak saját magát ássa egyre lejjebb. Mikor pattog a kisasszony ő meg se rezzen. Csak áll és néz rá a fagyos tekintetével. A Luninari-ra való megjegyzésére csípőből szól vissza a férfi.*
-És ő ezt el is hiszi. Mennyi a fizetése a barátodnak? A barátod, míg a te házadban dolgozik, amit elvettél tőle, élete végéig tud annyit keresni mint a ház ára? Nézz a szemembe és valld be őszintén! Ha a barátodat tíz-húsz mosdatlan férfi itt a házad kövezetén megerőszakolja, mert volt olyan ostoba, hogy a bátyád után visszajött akkor is ezt mondanád? Hogy te teszel neki szívességet amiért engeded, hogy neked dolgozzon itt? És nem érted miért hasonlítom életekhez a házad árát.
*Húzza el a száját lekezelően. Kezd neki is elege lenni ebből az egészből. A nő láthatóan vagy tényleg nem érti mi a baj vagy nem fogja bevallani. Arra, hogy fogalma sincs semmiről hűvösen elmosolyodik.*
-Honnan jöttek ezek a gyerekek ide a házba? Lázadás előtt is érdekelt a sorsuk? Hány nincstelen utcamocskát láttál szakadt ruhában ahogy ömlött róla a víz és csillogott a szeme a láztól mert egy fűtetlen házban próbálták kihúzni a telet? Hányszor néztek a szemedbe szégyenkezve és rettegve azok a lányok akiket az általatok fizetett városőrség védte orvos meggyalázott a ti szótlan beleegyezésetekkel? Hány olyan arcot tudsz felidézni akikről tudod, hogy ha már halottak azzal szerencsésebbek mert a rendszernek szükség volt az áldozataikra? Naponta láttam őket. Fogtam a homlokukat, szorítottam össze a fogamat haragomban és szégyenemben mert nem tudtam rajtuk segíteni. Én tudom miből épült fel ez a ház. Tudom milyen árat fizettek érte és nem a te családod.
*A tekintete egyértelművé teheti, hogy jobb is ha az általa megérdemeltnek gondolt hála elkerüli a nőt viszont nem mozdul. Áll a másik előtt és az eddig hűvös tekintetében most szinte lángol a gyűlölet ahogy a másikra néz. Aki, továbbra is csak mellébeszél. Könnyebb lenne néhány pofonnal helyretenni a másikat és mint egy rongyot kihajítani a házból, de nem teszi. Bár a vonásai alapján le se tagadhatná, hogy ideges mégis halkan szólal meg.*
-Hol volt utoljára Aleimord? Ebben a házban? Talán a régi úri cimboráival akiket ugyan olyan nemes érzelmek hajtanak, mint téged is? Akik fontosabbak mindenkinél. A vérrel és verítékkel összetapasztott hullahegyekből épült házában lenézve mindenkit és játszva az istent mint most a drága húga? Nevezheted bolondnak a bátyád és ha valaha látod akár le is köpheted amiért elrontotta a kis játékodat, de ő utoljára a pórnép között volt és nem mint egy nemes. Nem hívta senki uraságnak és nem a saját érdekeikért engedték be a házukba. Hiába hazudsz a képembe tudom jól, hogy te is tisztában vagy vele, hogy így van. Mondhatod, hogy Luninari hazudik, hívhatod akasztani való hülyének a bátyád, felőlem megpróbálhatod a lányokra kenni az egészet, hogy átverték szegény hülyét a pénzéért, de az igazságon nem változtat. Ő értékelte nem a saját életét, nem is az ő tetteiket hanem őket magukat annyira, hogy rájuk hagyja a házat. Amit te egy papírt lobogtatva semmibe veszel, mert undorít az elképzelés is, hogy átengedd mihaszna póroknak, azt ami a tied. Hazudhatod Luninari-t barátodnak, de mindketten tudjuk, hogy csak kihasználod. Egy lenézett fattyút akit könnyű bármire rábeszélni főleg ha az teszi, aki szinte először úgy tett mintha foglalkozna vele és aki miatt bűntudata van. Főleg ha a terméketlen lánynak gyerekekkel kell foglalkoznia. Mocskosul kényelmes neked. Viszont megváltozott a világ. Már nincs a bátyád, aki mögé elbújhatsz játszani a kisasszonyt. Egyedül vagy. Kizárólag te felelsz minden tettedért és most szembe is kell velük nézned. Tegnap járt itt egy idegen. Sima beszéd szép ruhák és nyíltan megfenyegette Faensa kisasszonyt. Akkor ott voltam közbeszólni, de te vagy a ház asszonya. Az a fenyegetés szólhatott volna neked is. Ha tanácsnak mégis kell a ház te leszel az útjukban ahogy az ilyen idegenek valódi célpontja is te vagy. Akiket barátaidnak gondolsz holnap talán kirúgják alólad a széket és kérik ugyan, azt a hálát amit te kérsz számon tőlem. Jobb rájuk odafigyelned. Ahogy mostantól rám is. Ugyanis nem ismersz még engem. Te viszont tökéletesen bemutatkoztál nekem és azt, megígérhetem, hogy egy életre megkeserülöd, ha ártani próbálsz annak a két lánynak.
*Lép a másikhoz közelebb. Így néznek annak a kékjeibe az ő zöldjei amikben a gyilkos elhatározás szinte átszúrja a kisasszonyt.*
896. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-05 18:07:29
Üzenet elküldve: 2025-01-05 18:07:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Várt váratlan//
*Majd kiszárad a szája, vízre lenne szüksége, de nem kap senkitől. Mai-tól sem. Legbelül elárulva érzi magát, de most még csak nem is tudatosul benne, hogy így érez. Elveszik a levegőjét is, de azon a ponton már rég túl van, hogy a nyitott ablak miatt bármi jobb vagy rosszabb legyen.
Intath újabb szavaira azonban már felkapja a fejét. Tekintete most először igazán elkapja a zöldeket.*
- Te most… tényleg egy ház árát hasonlítgatod életekéhez? *Nem tudja ezt mire vélni. A cinikusságot ugyan hallani véli a férfi hangjából, így azt érti, hogy nem gondolja komolyan azokat a szavakat, melyeket Luninari-ra használt, de hogy a bátyja házán múlna a két lány élete, azt erős túlzásnak érzi, az utána kimondott vádakat pedig felháborítónak és alaptalannak. Felpattan ültéből. Most következne az a rész, hogy a testőreiért kiált, és bájos hangján megkéri őket, hogy takarítsák el innen ezt az aljas, őt rágalmazó senkit, de aztán ő is rájön, hogy már nincs kinek szólnia. Nincs, aki megvédje. Talán… talán pont ezért mondta Luninari is, hogy jobb lenne, ha itt lenne mellette, mikor Intath-al találkozik.*
- Eszemben sem lenne ilyet tenni. Luninari a barátom, nem a szolgálóm. *Még el is mondta a lánynak, hogy nem is akarja, hogy az legyen. Egy pillanatra hátrafordul, és Mai-ra néz. Megijedt, mert ez az alak a vádaskodásával rossz színben fogja őt feltüntetni a lány előtt. Kisvártatva már újra Intath-ra néz.*
- Szerintem fogalmad sincs róla, hogy mi a hála. Nem, nem csak arról. Fogalmad sincs semmiről. *Úgy érzi, nem érdemli meg, ahogy az orvos bánik vele. Ő soha, senkinek nem ártott egy ujjal sem. Azzal az eggyel sem, aminek elvesztése pár percig pokoli kínokkal járt. Azért is őt kínozták meg, hogy a bátyját sarokba szorítsák, ártatlanul. Nem érti mi történik. Nem érti, miért kapja ezeket a szavakat. Úgy érzi, nem tett semmi rosszat. Nem tudta, hogy Aleimord a házat másnak adta, csak hallotta. Egy valakitől hallotta, de semmi más nem utalt rá, hogy így történt volna. Mégis mit kellett volna tennie? Neki kellett volna adnia Luninari-nak, mert ő azt mondta, hogy a bátyja így döntött? Mégis ki tenne ilyet? Még akkor is, ha az, akitől a történetet hallotta, az a legjobb barátja…
Újra megpróbál megnyugodni. Azzal nem megy semmire, ha szabadjára engedi a sértettség okán keletkező indulatait.*
- Nálad talán van valami, Intath? Valami, ami bizonyítja, hogy a bátyám tényleg ezt akarta? Aleimord kiszámíthatatlan volt. Minden percben mást akart. Ha nem írta le, miből gondolod, hogy komolyan gondolta, és nem csak indulatból mondott ilyet? *Aleimord neki is mondott sokszor, sok mindent. Hogy gyűlöli, hogy többé látni sem akarja, még azt is, hogy meg akarja ölni. Sosem szabadott komolyan venni őt.*
*Majd kiszárad a szája, vízre lenne szüksége, de nem kap senkitől. Mai-tól sem. Legbelül elárulva érzi magát, de most még csak nem is tudatosul benne, hogy így érez. Elveszik a levegőjét is, de azon a ponton már rég túl van, hogy a nyitott ablak miatt bármi jobb vagy rosszabb legyen.
Intath újabb szavaira azonban már felkapja a fejét. Tekintete most először igazán elkapja a zöldeket.*
- Te most… tényleg egy ház árát hasonlítgatod életekéhez? *Nem tudja ezt mire vélni. A cinikusságot ugyan hallani véli a férfi hangjából, így azt érti, hogy nem gondolja komolyan azokat a szavakat, melyeket Luninari-ra használt, de hogy a bátyja házán múlna a két lány élete, azt erős túlzásnak érzi, az utána kimondott vádakat pedig felháborítónak és alaptalannak. Felpattan ültéből. Most következne az a rész, hogy a testőreiért kiált, és bájos hangján megkéri őket, hogy takarítsák el innen ezt az aljas, őt rágalmazó senkit, de aztán ő is rájön, hogy már nincs kinek szólnia. Nincs, aki megvédje. Talán… talán pont ezért mondta Luninari is, hogy jobb lenne, ha itt lenne mellette, mikor Intath-al találkozik.*
- Eszemben sem lenne ilyet tenni. Luninari a barátom, nem a szolgálóm. *Még el is mondta a lánynak, hogy nem is akarja, hogy az legyen. Egy pillanatra hátrafordul, és Mai-ra néz. Megijedt, mert ez az alak a vádaskodásával rossz színben fogja őt feltüntetni a lány előtt. Kisvártatva már újra Intath-ra néz.*
- Szerintem fogalmad sincs róla, hogy mi a hála. Nem, nem csak arról. Fogalmad sincs semmiről. *Úgy érzi, nem érdemli meg, ahogy az orvos bánik vele. Ő soha, senkinek nem ártott egy ujjal sem. Azzal az eggyel sem, aminek elvesztése pár percig pokoli kínokkal járt. Azért is őt kínozták meg, hogy a bátyját sarokba szorítsák, ártatlanul. Nem érti mi történik. Nem érti, miért kapja ezeket a szavakat. Úgy érzi, nem tett semmi rosszat. Nem tudta, hogy Aleimord a házat másnak adta, csak hallotta. Egy valakitől hallotta, de semmi más nem utalt rá, hogy így történt volna. Mégis mit kellett volna tennie? Neki kellett volna adnia Luninari-nak, mert ő azt mondta, hogy a bátyja így döntött? Mégis ki tenne ilyet? Még akkor is, ha az, akitől a történetet hallotta, az a legjobb barátja…
Újra megpróbál megnyugodni. Azzal nem megy semmire, ha szabadjára engedi a sértettség okán keletkező indulatait.*
- Nálad talán van valami, Intath? Valami, ami bizonyítja, hogy a bátyám tényleg ezt akarta? Aleimord kiszámíthatatlan volt. Minden percben mást akart. Ha nem írta le, miből gondolod, hogy komolyan gondolta, és nem csak indulatból mondott ilyet? *Aleimord neki is mondott sokszor, sok mindent. Hogy gyűlöli, hogy többé látni sem akarja, még azt is, hogy meg akarja ölni. Sosem szabadott komolyan venni őt.*
895. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-05 17:20:58
Üzenet elküldve: 2025-01-05 17:20:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Várt váratlan//
*Mennyire vegyesek lennének az érzései, ha nem nyomná rá a bélyeget a tudat, hogy a gyerekekkel nem törődik senki, de az éppen összeomlani kívánó szőkeséggel mégis foglalkozni kell. Nem teszi szívesen, de ha nem tereli vissza néhány kedvesebb szóval, akkor talán leszédül az emeletről. Valahogy erőt kell belé varázsolni, mert akkor sosem kap választ Intath. Márpedig volna mire.
Visszalép utána, de az ágy másik végén áll meg most, hogy ne is láthassa Mai-t. Van ideje összeszednie magát. Amikor végre megszólal, akkor a félvérnek rá kell harapnia az ajkára. Nem tudja, hogy nevetést fojtott-e vissza ezzel, vagy üvöltést. Merthogy ahhoz a kurva Sa'Tereth-hez hasonlítani a Dokit, mulatságos, mert hát akkor nemrégiben az Arctalannal hált, de emellett mégis kissé felháborító, viszont igazából csak szánalmas. Színpad az egész világ. Ha nem ismerné olyan jól a nemeseket, most hányinger kapná el, de sajnos már nem tudja meglepni. Viszont eddig nem ezt az oldalát látta a nőnek.
Beszélni kezd. Csak kellett egy kis támogatás. Pedig nem szívesen avatkozik bele. De hasonlóan gondolja, mint Int. Nagy szerencse, hogy nem a nő előtt áll, így nem láthatja az arcát, amint a szokásos merevsége helyett ráhúzódik az őszinte undor. Az éjjeliszekrényhez lép, s ráfog annak élére, a kezei elfehérednek a szorítástól, ahogy ezzel próbálja meg elnyomni az eluralkodó és kitörni vágyó haragot. Hogy „Édes” hogyan reagál, az veszi el némileg a feszültségét. Nyersebben tud fogalmazni, de minden tűpontos. Dehogy megy vízért. Majd elfelejti, amikor válaszolni kell arra, amit hallott. Hogy teljes tudatában van annak, hogy a bátyja ezt a házat Luninari-nak adta, - a másik lány kevéssé érdekli, mert nem ismeri - de ő mégis elsétált a tanácsra úgy, hogy magáénak tudja ezt is, s az új birtokát is, az vérlázító. Ahogy ezen gondolkodik elengedi a bútort, majd az erkélyhez megy, hogy elzárja előle a megnyugvást adó levegőt. Nem tudatos a cselekedet, de igen sokatmondó annak, aki képes figyelni. *
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.05 17:23:54
*Mennyire vegyesek lennének az érzései, ha nem nyomná rá a bélyeget a tudat, hogy a gyerekekkel nem törődik senki, de az éppen összeomlani kívánó szőkeséggel mégis foglalkozni kell. Nem teszi szívesen, de ha nem tereli vissza néhány kedvesebb szóval, akkor talán leszédül az emeletről. Valahogy erőt kell belé varázsolni, mert akkor sosem kap választ Intath. Márpedig volna mire.
Visszalép utána, de az ágy másik végén áll meg most, hogy ne is láthassa Mai-t. Van ideje összeszednie magát. Amikor végre megszólal, akkor a félvérnek rá kell harapnia az ajkára. Nem tudja, hogy nevetést fojtott-e vissza ezzel, vagy üvöltést. Merthogy ahhoz a kurva Sa'Tereth-hez hasonlítani a Dokit, mulatságos, mert hát akkor nemrégiben az Arctalannal hált, de emellett mégis kissé felháborító, viszont igazából csak szánalmas. Színpad az egész világ. Ha nem ismerné olyan jól a nemeseket, most hányinger kapná el, de sajnos már nem tudja meglepni. Viszont eddig nem ezt az oldalát látta a nőnek.
Beszélni kezd. Csak kellett egy kis támogatás. Pedig nem szívesen avatkozik bele. De hasonlóan gondolja, mint Int. Nagy szerencse, hogy nem a nő előtt áll, így nem láthatja az arcát, amint a szokásos merevsége helyett ráhúzódik az őszinte undor. Az éjjeliszekrényhez lép, s ráfog annak élére, a kezei elfehérednek a szorítástól, ahogy ezzel próbálja meg elnyomni az eluralkodó és kitörni vágyó haragot. Hogy „Édes” hogyan reagál, az veszi el némileg a feszültségét. Nyersebben tud fogalmazni, de minden tűpontos. Dehogy megy vízért. Majd elfelejti, amikor válaszolni kell arra, amit hallott. Hogy teljes tudatában van annak, hogy a bátyja ezt a házat Luninari-nak adta, - a másik lány kevéssé érdekli, mert nem ismeri - de ő mégis elsétált a tanácsra úgy, hogy magáénak tudja ezt is, s az új birtokát is, az vérlázító. Ahogy ezen gondolkodik elengedi a bútort, majd az erkélyhez megy, hogy elzárja előle a megnyugvást adó levegőt. Nem tudatos a cselekedet, de igen sokatmondó annak, aki képes figyelni. *
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.05 17:23:54
894. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-05 15:52:47
Üzenet elküldve: 2025-01-05 15:52:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Erre emlékezett. Színpadias viselkedés, hiszti és olyan súlyos világfájdalom, amit talán egy szép karkötő vagy egy bolyhos kisállat tud csak elnyomni. Nem látott még hasonlót sem azokon akik annak idején a szegénynegyedi rendelőjében megfordultak a fogdmegek kegyetlenkedései és az eltúlzott adóknak köszönhető körülmények miatt. Tudja jól miből épült ez a ház. A félvér egyértelmű jelzést tesz róla, hogy hasonlóként gondolkozik. Mégis közbelép. Látszólag húgocska oldalán. Most nincs itt a bátyus vagy valamelyik testőr, aki a kisasszonnyal pimaszkodókat kipenderíti. Ami, azt jelenti, hogy addig rugdossa míg belenyomorodik, majd kidobja az ajtón esetleg átadja a városőrségnek akik a verés részt is örömmel átvállalják. Nem. Most egyedül kell ezt elintéznie és belenéznie annak a szemébe, aki számon kéri. Mikor az ablaktól ellép sem mer elé állni. Leül az ágyra és rá se mer nézni, mint egy kölyök, aki rosszat tett.*
~Gerinctelen.~
*A kérés ellenére a tekintete nem enyhül. Vádak hangzottak el amik ellen a nő nem mondott még semmit. Mit vár? Kedves mosolyt és buksi simogatást amiért köpött két emberre akik az életüket kockáztatták érte? Végre beszélni kezd! Milyen meglepő tudta, hogy Aleimord a lányoknak akarta adni a házat. Csak milyen véletlen erről hivatalos okirat nem született.*
-Kényelmes.
*Jelenti ki hűvösen mikor a másik elhallgat. Aki, aztán folytatja a beszédet. Bár talán inkább ne tette volna. Ekkor jön el a pillanat, hogy szíve szerint köpne egyet, mert még magát jelenti be a kisasszony a ház megmentőjének, aki szívességet tett mindenkinek. Nem mozdul vízért. A félvér valószínűleg ad neki.*
-Micsoda nemes cselekedet. Mennyit érhet ez az épület? Tízezer aranyat? Sokkal több gondolom. Egy falusi kis fattyú és a volt szolgád életénél biztos többet. Milyen szép gesztus, hogy nemcsak megtartod magadnak, hogy ne nekik kelljen, de még dolgoztatod is Luninari-t. Gondolom fizetség nélkül hisz nemes ügyért mindent nemdebár? Csöpög a tetteidből a hála iránta.
*Erre emlékezett. Színpadias viselkedés, hiszti és olyan súlyos világfájdalom, amit talán egy szép karkötő vagy egy bolyhos kisállat tud csak elnyomni. Nem látott még hasonlót sem azokon akik annak idején a szegénynegyedi rendelőjében megfordultak a fogdmegek kegyetlenkedései és az eltúlzott adóknak köszönhető körülmények miatt. Tudja jól miből épült ez a ház. A félvér egyértelmű jelzést tesz róla, hogy hasonlóként gondolkozik. Mégis közbelép. Látszólag húgocska oldalán. Most nincs itt a bátyus vagy valamelyik testőr, aki a kisasszonnyal pimaszkodókat kipenderíti. Ami, azt jelenti, hogy addig rugdossa míg belenyomorodik, majd kidobja az ajtón esetleg átadja a városőrségnek akik a verés részt is örömmel átvállalják. Nem. Most egyedül kell ezt elintéznie és belenéznie annak a szemébe, aki számon kéri. Mikor az ablaktól ellép sem mer elé állni. Leül az ágyra és rá se mer nézni, mint egy kölyök, aki rosszat tett.*
~Gerinctelen.~
*A kérés ellenére a tekintete nem enyhül. Vádak hangzottak el amik ellen a nő nem mondott még semmit. Mit vár? Kedves mosolyt és buksi simogatást amiért köpött két emberre akik az életüket kockáztatták érte? Végre beszélni kezd! Milyen meglepő tudta, hogy Aleimord a lányoknak akarta adni a házat. Csak milyen véletlen erről hivatalos okirat nem született.*
-Kényelmes.
*Jelenti ki hűvösen mikor a másik elhallgat. Aki, aztán folytatja a beszédet. Bár talán inkább ne tette volna. Ekkor jön el a pillanat, hogy szíve szerint köpne egyet, mert még magát jelenti be a kisasszony a ház megmentőjének, aki szívességet tett mindenkinek. Nem mozdul vízért. A félvér valószínűleg ad neki.*
-Micsoda nemes cselekedet. Mennyit érhet ez az épület? Tízezer aranyat? Sokkal több gondolom. Egy falusi kis fattyú és a volt szolgád életénél biztos többet. Milyen szép gesztus, hogy nemcsak megtartod magadnak, hogy ne nekik kelljen, de még dolgoztatod is Luninari-t. Gondolom fizetség nélkül hisz nemes ügyért mindent nemdebár? Csöpög a tetteidből a hála iránta.
893. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-05 13:50:36
Üzenet elküldve: 2025-01-05 13:50:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Nem várt váratlan//
*Mennyire szeretné, hogy Deres beszélne hozzá. Egész nap hallgatná, milyen szórakoztató volt megkergetni a cicákat a kertben. Vagy megugatni a fán mászó mókusokat. Illetve, ha szegénynek valami fáj, sokkolta egyszerűbb lenne kideríteni, hogy enyhítse a fájdalmát.
Azt bizony sejti, hogy ha a macskák beszélni tudnának, már csak azért se szólnának hozzájuk. Szereti a cicákat, de tudja milyen a temperamentumuk. Nemhiába keresi inkább kutyája társaságát is. Még, ha szegény jószágnak néha egy púp a hátán. De szereti gazdáját, mert tudja, amilyen szeleburdi is Szikra, tűzbe tenné érte a kezét, hogy kutyáját megmentse.
De most nincs ideje ilyesmin gondolkodni. Menekülni kell, valahogy elbújni. Erre pedig, ha szegényes megoldás is a kamra a legmegfelelőbb hely. Ahol talán a sötétség a segítségére lehet. Viszont a fene egye meg a kíváncsiságát, be kellett volna csuknia azt a fránya ajtót. Körbe tekint vajon, hova bújhatna. Talán a zsák krumpli mögé, húzódik be, ruhácskája eltakarja valamelyest. Vagy ha talán a szekrény alsó polcára húzza be magát. Nem, az túl körülményes lenne, és addig ideér Luni. Talán ha a plafonon lógna mint egy repülő bőregér. Nem a fehér fonatok lebuktatnák ők a másodperc töredéke alatt.
Így hát forgolódik jobbra balra mit tehetne. Mire végül az ajtó halk nyikorgással szeme láttára kinyílik. A fény ami hirtelen bevilágítja a kamra egy részét, pillanatra megvakítja őt. Szem hunyorogva tekint Lunira, akinek felszólalásában megrezzen mint a nyárfa levél. Hirtelen fogalma sincs mit mondjon a nőnek. Csak veszettül veszi a levegőt, és szemével pánikolva keresi a menekülő utat. Egészen addig, amíg Luni is összeszedi magát, és kedvesebben szól hozzá. Azonban annak kérdéseire, hol fejrázással, vagy bólintással felel. Nem, nem éhes, nem nem is fázik, az ilyesmihez hozzászokott az előző két télben amikor egyedül élt az erdőben. Illetve egy bólintás, hogy rendben kijön melegedni, csak ne emelje fel ismét a hangját. Azt sosem szereti. Engedelmesen kilép a kamrából, követi a nőt a begyújtott tűz mellé. Szemeit rajta felejti egy pillanatra, ahogy a kis résen hallja és látja, ahogy a fa ropogással apró szikrákat pattintva ég. Ez számára mindig felidéz egy kellemes érzést, a nevével illetően. Illetve egy másik mélyebben megbúvó emléket is. Szinte érzi, ahogy a sebhelyén, feje búbján belenyilall a fájdalom. Megvakarássza, amíg a fájdalom enyhül. Majd tekintetével a macskát keresi. Aki most az egyik szék alá kuporodva, lapos, megvető tekintettel vizslatja Szikrát. Szikra pedig méltatlankodva bámulja őt. Nem lép hozzá közelebb, csak vizslatja, hogy a macskával minden rendben van e. De úgy tűnik nem esett nagyobb bántódása annál, hogy a frászt hozta rá Deres. Vén mamlasz, néha még képes úgy játszani mint egy fiatal kölyök kutya. Bár már egyre ritkábban.*
- Hogy csinálod a tűzet?
*Töri meg a csendet, mert egyszer már látta, hogy ha Luni rakja meg nem használja úgy azt a pattintót mint Ali amikor teát készít.*
*Mennyire szeretné, hogy Deres beszélne hozzá. Egész nap hallgatná, milyen szórakoztató volt megkergetni a cicákat a kertben. Vagy megugatni a fán mászó mókusokat. Illetve, ha szegénynek valami fáj, sokkolta egyszerűbb lenne kideríteni, hogy enyhítse a fájdalmát.
Azt bizony sejti, hogy ha a macskák beszélni tudnának, már csak azért se szólnának hozzájuk. Szereti a cicákat, de tudja milyen a temperamentumuk. Nemhiába keresi inkább kutyája társaságát is. Még, ha szegény jószágnak néha egy púp a hátán. De szereti gazdáját, mert tudja, amilyen szeleburdi is Szikra, tűzbe tenné érte a kezét, hogy kutyáját megmentse.
De most nincs ideje ilyesmin gondolkodni. Menekülni kell, valahogy elbújni. Erre pedig, ha szegényes megoldás is a kamra a legmegfelelőbb hely. Ahol talán a sötétség a segítségére lehet. Viszont a fene egye meg a kíváncsiságát, be kellett volna csuknia azt a fránya ajtót. Körbe tekint vajon, hova bújhatna. Talán a zsák krumpli mögé, húzódik be, ruhácskája eltakarja valamelyest. Vagy ha talán a szekrény alsó polcára húzza be magát. Nem, az túl körülményes lenne, és addig ideér Luni. Talán ha a plafonon lógna mint egy repülő bőregér. Nem a fehér fonatok lebuktatnák ők a másodperc töredéke alatt.
Így hát forgolódik jobbra balra mit tehetne. Mire végül az ajtó halk nyikorgással szeme láttára kinyílik. A fény ami hirtelen bevilágítja a kamra egy részét, pillanatra megvakítja őt. Szem hunyorogva tekint Lunira, akinek felszólalásában megrezzen mint a nyárfa levél. Hirtelen fogalma sincs mit mondjon a nőnek. Csak veszettül veszi a levegőt, és szemével pánikolva keresi a menekülő utat. Egészen addig, amíg Luni is összeszedi magát, és kedvesebben szól hozzá. Azonban annak kérdéseire, hol fejrázással, vagy bólintással felel. Nem, nem éhes, nem nem is fázik, az ilyesmihez hozzászokott az előző két télben amikor egyedül élt az erdőben. Illetve egy bólintás, hogy rendben kijön melegedni, csak ne emelje fel ismét a hangját. Azt sosem szereti. Engedelmesen kilép a kamrából, követi a nőt a begyújtott tűz mellé. Szemeit rajta felejti egy pillanatra, ahogy a kis résen hallja és látja, ahogy a fa ropogással apró szikrákat pattintva ég. Ez számára mindig felidéz egy kellemes érzést, a nevével illetően. Illetve egy másik mélyebben megbúvó emléket is. Szinte érzi, ahogy a sebhelyén, feje búbján belenyilall a fájdalom. Megvakarássza, amíg a fájdalom enyhül. Majd tekintetével a macskát keresi. Aki most az egyik szék alá kuporodva, lapos, megvető tekintettel vizslatja Szikrát. Szikra pedig méltatlankodva bámulja őt. Nem lép hozzá közelebb, csak vizslatja, hogy a macskával minden rendben van e. De úgy tűnik nem esett nagyobb bántódása annál, hogy a frászt hozta rá Deres. Vén mamlasz, néha még képes úgy játszani mint egy fiatal kölyök kutya. Bár már egyre ritkábban.*
- Hogy csinálod a tűzet?
*Töri meg a csendet, mert egyszer már látta, hogy ha Luni rakja meg nem használja úgy azt a pattintót mint Ali amikor teát készít.*
892. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-05 10:06:19
Üzenet elküldve: 2025-01-05 10:06:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Várt váratlan//
*Képtelen rá, hogy válaszokat adjon, és arra is, hogy kérdezzen és arra is, hogy esetleg meghallgassa az igazságot. Bárcsak egy színjáték volna az egész! Akkor legbelül tudná, hogy nincs semmi baj. Nem reszketne ennyire, nem érezné úgy, hogy a világ összes levegőjére szüksége van. Ez az érzés rosszabb, mint a halál küszöbén vergődni, pedig azt is átélte, tudnia kéne milyen, csak épp nem emlékszik rá. Intath hideg, ellenséges tekintete pont olyan, amitől annyira félt, mikor végre újra elég bátorságot gyűjtött, hogy visszatérjen a rezidenciára. Ha nem Luninari-val találkozott volna akkor, ha nem az ő barátsága és szeretete fogadta volna, talán már rég nem is lennének ép gondolatai, mert a lelke nemhogy gyógyult volna, hanem a rajta lévő repedések okán végleg megtört volna. Most is az idegösszeomlás szélén áll, Mai pedig -nyilván- ezt észre is veszi rajta, és kedvesen, segítőkészen lép oda hozzá. Legalábbis Alenia ennyit lát belőle, de másra nincs is most szüksége, csak, amiről tudja, hogy a fél-elf lánytól megkaphatja.
Úgy kapaszkodik a kezébe, mintha az élete múlna rajta. Úgy, mintha azt hinné, ha elengedi, akkor a végtelen sötétség mélyébe zuhanna, de a lány nem hagyja neki. Ő vigyáz rá. Hosszú pillanatig néz a kékjeibe, míg az ő szemeiben őszinte rettegés, de hála is látszik.*
- Igazad van. Köszönöm… *Továbbra is szaggatottan, és nagy levegőket vesz, de próbál megnyugodni. Hagyja, hogy Mai távolabb kísérje őt az ablaktól, -így azt már bárki becsukhatja, ha akarja-, de nem megy vissza egyenesen Intath elé. Az ágy, a férfi felé közelebb eső oldalának szélére ül le. Ott néhány, hosszúnak tűnő percig csak csendben ül, a padlót bámulja, és az ágy szélét szorongatja. Mikor sikerül valamennyire összeszednie magát, újra felnéz, de nem teljesen Intath-ra, hanem el mellette. A szemeibe továbbra is képtelen belenézni.*
- Elmondom, amit tudok, csak kérlek, ne nézz így rám, mert olyan, mintha maga Sa'Tereth állna előttem! *Sóhajt egyet, összeszedi a gondolatait, és halkan, továbbra is félrenézve, most épp a falat érdekesebbnek találva a férfi arcánál, de beszélni kezd.*
- Nem tudom, hogy mi történt a házzal, mielőtt én visszajöttem. Luninari mesélt nekem arról, amit te is mondasz, hogy a bátyám el akarta ajándékozni. Csakhogy ez valójában nem történt meg. Illetve, nincs egy okirat, egy levél, egy végrendelet, semmi, ami ezt bizonyíthatná. Sem nálam, sem Luninari-nál, sem a tanácsnál. Innentől kezdve az egyetlen, aki bizonyítani tudná az akaratát, az maga Aleimord, de róla senki nem tud semmit.
*Egy rövid ideig elhallgat, mert ismét úgy érzi, elmondta azt, amit tud, olyan mértékben, ahogy az Intath-ra tartozik, de nem biztos benne, hogy a férfinek ez elég lesz. Szeretné, ha mielőbb vége lenne a rémálomnak, úgyhogy folytatja.*
- Elmentem a tanácshoz. Egyrészt a nemeseknek felajánlott lehetőség miatt, másrészt érdeklődni a bátyámról és a házról. Ők sem tudtak semmit, csak annyit mondtak, hogy a ház még az övé, és mint az egyetlen, élő örököse, semmi akadálya, hogy az enyém legyen. Tettek egy ajánlatot. Azt ígérték, ha felajánlom a rezidenciát a városnak, akkor a Sárváros helyén épülő új negyedben nagyobb házat kapok. Ezt elutasítottam. Luninari és a gyerekek miatt. A város kezében ki tudja, mi történt volna azokkal a szerencsétlen, otthontalan árvákkal. Luninari azt is elmondta, hogy a vágyuk az volt, hogy ebből a házból árvaház lehessen. Számomra egyértelmű volt, hogy akkor az is lesz. Szóval elkezdtem Luninari-val együtt ezen dolgozni, és… így került ide Mai is. Kaphatok egy kis vizet? *Néz körbe, de itt a szobában biztosan nincsen, azonban úgy érzi, hogy teljesen kiszáradt a szája ennyi beszéd után.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.05 10:08:20
*Képtelen rá, hogy válaszokat adjon, és arra is, hogy kérdezzen és arra is, hogy esetleg meghallgassa az igazságot. Bárcsak egy színjáték volna az egész! Akkor legbelül tudná, hogy nincs semmi baj. Nem reszketne ennyire, nem érezné úgy, hogy a világ összes levegőjére szüksége van. Ez az érzés rosszabb, mint a halál küszöbén vergődni, pedig azt is átélte, tudnia kéne milyen, csak épp nem emlékszik rá. Intath hideg, ellenséges tekintete pont olyan, amitől annyira félt, mikor végre újra elég bátorságot gyűjtött, hogy visszatérjen a rezidenciára. Ha nem Luninari-val találkozott volna akkor, ha nem az ő barátsága és szeretete fogadta volna, talán már rég nem is lennének ép gondolatai, mert a lelke nemhogy gyógyult volna, hanem a rajta lévő repedések okán végleg megtört volna. Most is az idegösszeomlás szélén áll, Mai pedig -nyilván- ezt észre is veszi rajta, és kedvesen, segítőkészen lép oda hozzá. Legalábbis Alenia ennyit lát belőle, de másra nincs is most szüksége, csak, amiről tudja, hogy a fél-elf lánytól megkaphatja.
Úgy kapaszkodik a kezébe, mintha az élete múlna rajta. Úgy, mintha azt hinné, ha elengedi, akkor a végtelen sötétség mélyébe zuhanna, de a lány nem hagyja neki. Ő vigyáz rá. Hosszú pillanatig néz a kékjeibe, míg az ő szemeiben őszinte rettegés, de hála is látszik.*
- Igazad van. Köszönöm… *Továbbra is szaggatottan, és nagy levegőket vesz, de próbál megnyugodni. Hagyja, hogy Mai távolabb kísérje őt az ablaktól, -így azt már bárki becsukhatja, ha akarja-, de nem megy vissza egyenesen Intath elé. Az ágy, a férfi felé közelebb eső oldalának szélére ül le. Ott néhány, hosszúnak tűnő percig csak csendben ül, a padlót bámulja, és az ágy szélét szorongatja. Mikor sikerül valamennyire összeszednie magát, újra felnéz, de nem teljesen Intath-ra, hanem el mellette. A szemeibe továbbra is képtelen belenézni.*
- Elmondom, amit tudok, csak kérlek, ne nézz így rám, mert olyan, mintha maga Sa'Tereth állna előttem! *Sóhajt egyet, összeszedi a gondolatait, és halkan, továbbra is félrenézve, most épp a falat érdekesebbnek találva a férfi arcánál, de beszélni kezd.*
- Nem tudom, hogy mi történt a házzal, mielőtt én visszajöttem. Luninari mesélt nekem arról, amit te is mondasz, hogy a bátyám el akarta ajándékozni. Csakhogy ez valójában nem történt meg. Illetve, nincs egy okirat, egy levél, egy végrendelet, semmi, ami ezt bizonyíthatná. Sem nálam, sem Luninari-nál, sem a tanácsnál. Innentől kezdve az egyetlen, aki bizonyítani tudná az akaratát, az maga Aleimord, de róla senki nem tud semmit.
*Egy rövid ideig elhallgat, mert ismét úgy érzi, elmondta azt, amit tud, olyan mértékben, ahogy az Intath-ra tartozik, de nem biztos benne, hogy a férfinek ez elég lesz. Szeretné, ha mielőbb vége lenne a rémálomnak, úgyhogy folytatja.*
- Elmentem a tanácshoz. Egyrészt a nemeseknek felajánlott lehetőség miatt, másrészt érdeklődni a bátyámról és a házról. Ők sem tudtak semmit, csak annyit mondtak, hogy a ház még az övé, és mint az egyetlen, élő örököse, semmi akadálya, hogy az enyém legyen. Tettek egy ajánlatot. Azt ígérték, ha felajánlom a rezidenciát a városnak, akkor a Sárváros helyén épülő új negyedben nagyobb házat kapok. Ezt elutasítottam. Luninari és a gyerekek miatt. A város kezében ki tudja, mi történt volna azokkal a szerencsétlen, otthontalan árvákkal. Luninari azt is elmondta, hogy a vágyuk az volt, hogy ebből a házból árvaház lehessen. Számomra egyértelmű volt, hogy akkor az is lesz. Szóval elkezdtem Luninari-val együtt ezen dolgozni, és… így került ide Mai is. Kaphatok egy kis vizet? *Néz körbe, de itt a szobában biztosan nincsen, azonban úgy érzi, hogy teljesen kiszáradt a szája ennyi beszéd után.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.05 10:08:20
891. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-04 16:11:58
Üzenet elküldve: 2025-01-04 16:11:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Várt váratlan//
*Milyen szép is a történet. Külső szemlélőként mindig másabb. Ha beleszólna, nem lenne sok értelme, de már lassan megtöltik a fejét a kérdések sokasága. Jelenléte most olyan, ami ritka azok szemében, akik ismerik; mintha ott sem lenne. De ha rátekintenek, akkor mégis egészen ott van. Épp azzal, akivel kell. Állást foglalni nem nehéz, de ezt csak magában teheti. Áll a páros mellett a lenyomatával annak, hogy senki nem vigyázott kellően a gyerekeire, illetve nem Alenia, akire bízta őket. Úgy kell elmennie ebből a házból, hogy abban sem lehet biztos, hogy az, aki olyan kedvesen adja a nevét és ismeretségeit az árvaház létrejöttéhez, a lelkét már nem tudja beletenni. Rossz szájízt érez, ahogy erre gondol, miközben látja az összeomlás szélén álló nőt. Int pedig olyan, amilyennek képzelte. Mint aki szeretné kiugrasztani a nyulat a bokorból, a saját cseppet sem békés vadász módján, a vad pedig fejvesztve rohan a kérdések elől, amire egyszerűen csak válaszolnia kellene. Erősebben szorít az állkapcsa, ahogy kikívánkozna belőle a mondat, hogy „Arra válaszolj már, amire kíváncsi baszd meg!”. Látni, hogy sok időt töltött a most olyan hideg férfivel.
Nem csak azt látja, hogy Nia felelőtlen a gyerekekkel szemben. Azt is látja, hogy olyan végtelenül önző, hogy a világon semmi nem érdekli őt, csak a saját kínja. Színpadias és szánalmas. Így szétesni valamitől, olyan előtt, akit nem tart annyira mégse, hogy válaszoljon az egyértelmű kérdésére? Semmibe veszi azt, amiért jött a férfi. Az meg hagyja neki, s érti ő, hogy mennyire kedvező tud lenni egy ilyen bomlasztás, ebben a helyzetben, valahogy feleslegesnek érzi. Nia már attól szétesett volna, ha csak hevesebben lép közelebb. És már meglenne a válasz. Némileg untatja a dolog, de amikor a lány eljátssza a jelenetét, miszerint nem kap levegőt, s semmi mással nem törődik, csak magával, akkor, amikor megfordul, Int felé egy jól látható szemforgatással néz. Nem neki szól, tudhatja. Egyszerűen rühelli, hogy honnan jött, s most itt van megint, egy olyannal, aki Luninari mellett ugyanezt a szerencsétlenkedést játszhatta el akkor is, amikor esetleg a ház jogát kérte volna tőle - bár személyiségéből adódóan nyilván egy szóval sem kérte volna ezt, - s ugyanez lenne akkor is, ha Mai kérné számon, hogy Eeyr melyik fél farpofájához dörgölőzött épp ahelyett, hogy a kincseivel törődjön. Kezdi elönteni a méreg, még őt is. A mérleg jókorát billent; még a volt kalóz kezében is jobb helyen lenne ez a ház, nemhogy a lányokéban. A sajátjában pedig főleg.
A pillantása a Dokin marad, majd úgy dönt, hogy csak annyira avatkozik bele, hogy ne kelljen a hideg nyitott ablakos szobában lennie sokáig, mert a végén megfázik. Nemrég felhevült volt, nem tesz jót ez a sok időváltozás. Ahogy az sem, hogy addig sem foglalkozik senki a gyerekekkel, neki pedig szinte muszáj itt lennie, mert ha innen kimegy, akkor Alenia minden bizalma oda, pedig arra neki még szüksége van egy darabig. Ezt a Doki is pontosan tudhatja. Felé lép hát, majd vékony karját nyújtja a lánynak, újra mentsvárat játszik, s csak halkan szólal meg. Nem bántja, ha hallja Int, de nem erőlteti, hogy eljusson a füléig.*
- Tudom, hogy sok ez most Nia, de gyere el onnan, még meghűlsz. Beszéljétek meg, ő is elmondta, amit tud, aztán vége.
*Végig simít a hátán támogatóan, s terelné vissza a fajtársához. Eddig csak az egyik fél teljesített itt akaratot, illene végre a másiknak is, s mindezt úgy csomagolja, mintha akkor előbb vége lehet ennek az egésznek és a kedves kisasszony végre pihenhet tovább a gondolataiba mélyedve, vagy imádkozva a testvére haláláért, esetleg hazatértéért. Már nem csak Int akar ezek után válaszokat. *
*Milyen szép is a történet. Külső szemlélőként mindig másabb. Ha beleszólna, nem lenne sok értelme, de már lassan megtöltik a fejét a kérdések sokasága. Jelenléte most olyan, ami ritka azok szemében, akik ismerik; mintha ott sem lenne. De ha rátekintenek, akkor mégis egészen ott van. Épp azzal, akivel kell. Állást foglalni nem nehéz, de ezt csak magában teheti. Áll a páros mellett a lenyomatával annak, hogy senki nem vigyázott kellően a gyerekeire, illetve nem Alenia, akire bízta őket. Úgy kell elmennie ebből a házból, hogy abban sem lehet biztos, hogy az, aki olyan kedvesen adja a nevét és ismeretségeit az árvaház létrejöttéhez, a lelkét már nem tudja beletenni. Rossz szájízt érez, ahogy erre gondol, miközben látja az összeomlás szélén álló nőt. Int pedig olyan, amilyennek képzelte. Mint aki szeretné kiugrasztani a nyulat a bokorból, a saját cseppet sem békés vadász módján, a vad pedig fejvesztve rohan a kérdések elől, amire egyszerűen csak válaszolnia kellene. Erősebben szorít az állkapcsa, ahogy kikívánkozna belőle a mondat, hogy „Arra válaszolj már, amire kíváncsi baszd meg!”. Látni, hogy sok időt töltött a most olyan hideg férfivel.
Nem csak azt látja, hogy Nia felelőtlen a gyerekekkel szemben. Azt is látja, hogy olyan végtelenül önző, hogy a világon semmi nem érdekli őt, csak a saját kínja. Színpadias és szánalmas. Így szétesni valamitől, olyan előtt, akit nem tart annyira mégse, hogy válaszoljon az egyértelmű kérdésére? Semmibe veszi azt, amiért jött a férfi. Az meg hagyja neki, s érti ő, hogy mennyire kedvező tud lenni egy ilyen bomlasztás, ebben a helyzetben, valahogy feleslegesnek érzi. Nia már attól szétesett volna, ha csak hevesebben lép közelebb. És már meglenne a válasz. Némileg untatja a dolog, de amikor a lány eljátssza a jelenetét, miszerint nem kap levegőt, s semmi mással nem törődik, csak magával, akkor, amikor megfordul, Int felé egy jól látható szemforgatással néz. Nem neki szól, tudhatja. Egyszerűen rühelli, hogy honnan jött, s most itt van megint, egy olyannal, aki Luninari mellett ugyanezt a szerencsétlenkedést játszhatta el akkor is, amikor esetleg a ház jogát kérte volna tőle - bár személyiségéből adódóan nyilván egy szóval sem kérte volna ezt, - s ugyanez lenne akkor is, ha Mai kérné számon, hogy Eeyr melyik fél farpofájához dörgölőzött épp ahelyett, hogy a kincseivel törődjön. Kezdi elönteni a méreg, még őt is. A mérleg jókorát billent; még a volt kalóz kezében is jobb helyen lenne ez a ház, nemhogy a lányokéban. A sajátjában pedig főleg.
A pillantása a Dokin marad, majd úgy dönt, hogy csak annyira avatkozik bele, hogy ne kelljen a hideg nyitott ablakos szobában lennie sokáig, mert a végén megfázik. Nemrég felhevült volt, nem tesz jót ez a sok időváltozás. Ahogy az sem, hogy addig sem foglalkozik senki a gyerekekkel, neki pedig szinte muszáj itt lennie, mert ha innen kimegy, akkor Alenia minden bizalma oda, pedig arra neki még szüksége van egy darabig. Ezt a Doki is pontosan tudhatja. Felé lép hát, majd vékony karját nyújtja a lánynak, újra mentsvárat játszik, s csak halkan szólal meg. Nem bántja, ha hallja Int, de nem erőlteti, hogy eljusson a füléig.*
- Tudom, hogy sok ez most Nia, de gyere el onnan, még meghűlsz. Beszéljétek meg, ő is elmondta, amit tud, aztán vége.
*Végig simít a hátán támogatóan, s terelné vissza a fajtársához. Eddig csak az egyik fél teljesített itt akaratot, illene végre a másiknak is, s mindezt úgy csomagolja, mintha akkor előbb vége lehet ennek az egésznek és a kedves kisasszony végre pihenhet tovább a gondolataiba mélyedve, vagy imádkozva a testvére haláláért, esetleg hazatértéért. Már nem csak Int akar ezek után válaszokat. *
890. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-04 15:22:02
Üzenet elküldve: 2025-01-04 15:22:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Tökéletes példa arra ahogy ő eléri amit akar. Kizökkenteni a másikat és egyre inkább megzavarni míg a végén érzelmekből beszél és cselekszik nem pedig ésszel. Amihez most a lány eltűnt bátyját használja. Nem épp a legszebb módszer, de beválik. Mikor kicsattan a kisasszony, Hogy Aleimord-nak igenis volt szíve akkor ő hűvös, sőt fagyos stílusát veszi megint elő.*
-Akkor ki volt az, aki azt mondta, hogy azoktól akiknek az életét köszönheti és akik nem kötelességből hanem emberségből segítettek neki mikor a legnagyobb szükségben volt, azoknak a kezeiből kitépi az ezért kapott hálaajándékát? Azoktól akik a saját életüket veszélybe sodorták? Ki volt az, aki ezt semmibe merte venni, sőt köpött rá, mert ez a ház neki többet ért mint a szíve?
*Nesze neked mellébeszélés. Mikor ő lopott akkor nem mondta, hogy ez a kabát igenis hozzá tartozik mert képes megbecsülni azt. Nem. Neki kellett és nem érdekelte, hogy egy halottról, télen az utcán elszenderedő részegről vagy egy uracskáról veszi le akinek kést szegez a torkának. Neki jobban kellett és nem érdekelte semmi. Nem játszotta el a szentet. Ezt várja most is mert onnantól lehet valahova haladni, hogy nyílt lapokkal játszanak. Mikor a másik tereli a témát akkor úgy válaszol, hogy megint odaszurkáljon vele, de jönnek a további kérdések és egy nagy jelenet. Nem hatja meg különösebben a kisasszonyka. Azt, se hatotta meg soha mások sorsa. Hangja érzelemmentes és száraz.*
-Megvárom. Nem ezért jöttem.
*Tökéletes példa arra ahogy ő eléri amit akar. Kizökkenteni a másikat és egyre inkább megzavarni míg a végén érzelmekből beszél és cselekszik nem pedig ésszel. Amihez most a lány eltűnt bátyját használja. Nem épp a legszebb módszer, de beválik. Mikor kicsattan a kisasszony, Hogy Aleimord-nak igenis volt szíve akkor ő hűvös, sőt fagyos stílusát veszi megint elő.*
-Akkor ki volt az, aki azt mondta, hogy azoktól akiknek az életét köszönheti és akik nem kötelességből hanem emberségből segítettek neki mikor a legnagyobb szükségben volt, azoknak a kezeiből kitépi az ezért kapott hálaajándékát? Azoktól akik a saját életüket veszélybe sodorták? Ki volt az, aki ezt semmibe merte venni, sőt köpött rá, mert ez a ház neki többet ért mint a szíve?
*Nesze neked mellébeszélés. Mikor ő lopott akkor nem mondta, hogy ez a kabát igenis hozzá tartozik mert képes megbecsülni azt. Nem. Neki kellett és nem érdekelte, hogy egy halottról, télen az utcán elszenderedő részegről vagy egy uracskáról veszi le akinek kést szegez a torkának. Neki jobban kellett és nem érdekelte semmi. Nem játszotta el a szentet. Ezt várja most is mert onnantól lehet valahova haladni, hogy nyílt lapokkal játszanak. Mikor a másik tereli a témát akkor úgy válaszol, hogy megint odaszurkáljon vele, de jönnek a további kérdések és egy nagy jelenet. Nem hatja meg különösebben a kisasszonyka. Azt, se hatotta meg soha mások sorsa. Hangja érzelemmentes és száraz.*
-Megvárom. Nem ezért jöttem.
889. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-03 18:28:59
Üzenet elküldve: 2025-01-03 18:28:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt váratlan//
*A macskák nem tudnak beszélni, ő pedig nem tud gondolatot olvasni, de még hogyha hasonlóra képes is lenne, talán egy macskáét akkor sem menne annyira könnyen, mint olyan élőlényét, aki bizonyíthatóan szavakkal gondolkodik.
Azt azért érzékeli, hogy valami nincsen rendben Holdpihével, mert ennyire már ismeri, nyugtalanabbnak is érzi, és talán jobban bújik hozzá, mint máskor szokott, annak ellenére, hogy a köpenye hideg. Kicsit talán fészkelődik is, ami tekintve, hogy a körmeit is használja hozzá, valamennyire azért fáj is neki. De hát a macskák már csak ilyenek, néha karmolnak, ezt igazán nem vetheti a szemére, ő pedig bár nem különösebben rajong a fájdalomért, és szeretné megőrizni hófehér bőrét makulátlannak és szépnek, néhány apró karcolás rajta azért biztosan nem fogja kétségbe ejteni.
Mindezek ellenére nem gondol komolyabb bajra, inkább csak azon gondolkodik el, hogy lehet igaza van Aleniának arról, hogy egy macska nem kutya, vagy egy szamár, akinek mindegy, hogy hol van, csak gazdája mellette legyen, nem hurcobálhatja őt magával Szarvasliget és Arthenior között minden egyes alkalommal.
Ugyanakkor ő még mindig úgy gondolja, hogy sokkal rosszabbat tenne kis kedvencének akkor, hogyha napokra, vagy akár hatokra csak úgy magára hagyná, ha úgy alakul a városban a helyzet. Egy macskának mégis, hogyan magyarázná el, hogy most máshol is szükség van rá?
Persze, édesanyja nyilván vigyázna rá, de ameddig ő nincsen otthon, pontosabban másik otthon, addig úgy is neki kell őt helyettesítenie mindenben, vagy inkább egyedül végzi el azt a munkát, amit máskor ketten szoktak, így már ezért sem érezné túl kedves dolognak a részéről, ha még a macskáját is a nyakába varrná.
Meg aztán ott van Intath is, hiába nem látta mostanában Szarvaligetben, ettől még ha majd hazatér, jobb, hogyha Holdpihe nincs a közelében, úgy, hogy ő nincsen ott, tekintve, hogy a doki nem csak nem ért az állatokhoz, hanem egyáltalán nem is szereti őket. Nem gondolja ugyan, hogy Int komolyabb kárt képes lenne tenni a macskájában, de azt azért kinézi belőle, hogy egy rosszabb pillanatában mondjuk lábbal tessékeli arrébb, úgy, hogy az azért kicsit fájjon neki, ő pedig minden hasonló traumától szeretné megóvni Holdpihét, hiszen, amikor megvásárolta egyben felelősséget is vállalt érte.*
- Jól van, jól van, nyugi! *nyom egy puszit a macska fejére.* Mindjárt keresek neked valami finomat. Mondtam, éhes vagyok én is. Egy tea sem lenne rossz.
*Amikor végre a konyhába ér, gondolkodás nélkül becsukja maga mögött az ajtaját. Ha már tüzet gyújt, akkor mindenképpen több értelme van, a konyhát bemelegíteni. A konyhán túli alsó szint túl nagy a konyhához képest, így felesleges megpróbálni kiereszteni a benti meleget, jobb, hogyha inkább a konyhát fűti be.
Holdpihét lerakva, ezúttal nem mágiával gyújt tüzet, aztán pedig magában némi méltatlankodással figyeli, hogy a kamra ajtaja is nyitva maradt, holott ott pedig éppen az lenne a lényeg, hogy odabent hideg maradjon.
Mindegy, úgy is le kell raknia oda az apró csomagot, amit magával hozott, aztán összeszedni odabent, amit reggelinek szánt. Be is megy, és miközben becsukja maga mögött az ajtót, első pillanatra le sem esik neki, hogy mit, vagy kit lát, aztán pedig ösztönösen majdnem hátra ugrik egy kicsit, mert éppen az egyik gyermekkel találja szemben magát, akire egyáltalán nem számított, sem itt, sem pedig ebben az időpontban. Ehelyett inkább csak ledermed kicsit.*
- Hé! *mondja ezek után hirtelen lendülettel, amit a másik lány bárminek értelmezhet.*
- Megijesztettél. *fejti ki kicsit bővebben néhány hosszú pillanattal később, miután jó alaposan végigmérte őt, de reményei szerint nem tűnik mérgesnek, csak tényt közölt az imént. Még mosolyogni is próbál, attól félve, hogy előbb ösztönösen is felemelte a hangját kissé, arca pedig lehet dühösnek látszott, pedig haragot igazából nem érzett.*
- Bocsáss meg, de nem tudtam, hogy van még itt valaki. Mit keresel itt? Éhes vagy? Éppen reggelit készültem csinálni. Nem fázol? Odakint hideg van kicsit, szóval begyújtottam a konyhába. Gyere ki melegedni szerintem!
*Úgy érzi, hogy tényleg nem nagyon ért a gyerekekhez. Otthon ő volt az egyetlen félvér, a rokonság nem szívesen engedte, hogy a rokon gyerekekkel játsszon, tulajdonképpen hús-vér barátok és játszótársak nélkül nőtt fel, így most sem nagyon tud mit kezdeni a helyzettel.
Bár a kislány már nem tűnik annyira kislánynak, azért nem tartja jó ötletnek, hogy egyedül, felügyelet nélkül kószáljon a konyhában és a környékén, pont itt, ahol csak elég kihúznia egy fiókot, hogy rögtön olyan kés akadjon a kezébe, amivel teljesen simán lehetne ölni is akár, ha valakinek az lenne vele a célja és nem mondjuk a sült csirke kettévágása. De azt sem tartja jó ötletnek, hogy az eleve hideg kamrában tartózkodjon első ránézésre vastagnak nem nagyon tűnő ruhában, mindezt mégsem fejti ki neki, egyrészt, mert nem akarja lerohanni őt, másrészt pedig, mert hát neki magának is túl kell magát tennie a kisebb sokkon, ami a hirtelen találkozást követően érte őt.*
*A macskák nem tudnak beszélni, ő pedig nem tud gondolatot olvasni, de még hogyha hasonlóra képes is lenne, talán egy macskáét akkor sem menne annyira könnyen, mint olyan élőlényét, aki bizonyíthatóan szavakkal gondolkodik.
Azt azért érzékeli, hogy valami nincsen rendben Holdpihével, mert ennyire már ismeri, nyugtalanabbnak is érzi, és talán jobban bújik hozzá, mint máskor szokott, annak ellenére, hogy a köpenye hideg. Kicsit talán fészkelődik is, ami tekintve, hogy a körmeit is használja hozzá, valamennyire azért fáj is neki. De hát a macskák már csak ilyenek, néha karmolnak, ezt igazán nem vetheti a szemére, ő pedig bár nem különösebben rajong a fájdalomért, és szeretné megőrizni hófehér bőrét makulátlannak és szépnek, néhány apró karcolás rajta azért biztosan nem fogja kétségbe ejteni.
Mindezek ellenére nem gondol komolyabb bajra, inkább csak azon gondolkodik el, hogy lehet igaza van Aleniának arról, hogy egy macska nem kutya, vagy egy szamár, akinek mindegy, hogy hol van, csak gazdája mellette legyen, nem hurcobálhatja őt magával Szarvasliget és Arthenior között minden egyes alkalommal.
Ugyanakkor ő még mindig úgy gondolja, hogy sokkal rosszabbat tenne kis kedvencének akkor, hogyha napokra, vagy akár hatokra csak úgy magára hagyná, ha úgy alakul a városban a helyzet. Egy macskának mégis, hogyan magyarázná el, hogy most máshol is szükség van rá?
Persze, édesanyja nyilván vigyázna rá, de ameddig ő nincsen otthon, pontosabban másik otthon, addig úgy is neki kell őt helyettesítenie mindenben, vagy inkább egyedül végzi el azt a munkát, amit máskor ketten szoktak, így már ezért sem érezné túl kedves dolognak a részéről, ha még a macskáját is a nyakába varrná.
Meg aztán ott van Intath is, hiába nem látta mostanában Szarvaligetben, ettől még ha majd hazatér, jobb, hogyha Holdpihe nincs a közelében, úgy, hogy ő nincsen ott, tekintve, hogy a doki nem csak nem ért az állatokhoz, hanem egyáltalán nem is szereti őket. Nem gondolja ugyan, hogy Int komolyabb kárt képes lenne tenni a macskájában, de azt azért kinézi belőle, hogy egy rosszabb pillanatában mondjuk lábbal tessékeli arrébb, úgy, hogy az azért kicsit fájjon neki, ő pedig minden hasonló traumától szeretné megóvni Holdpihét, hiszen, amikor megvásárolta egyben felelősséget is vállalt érte.*
- Jól van, jól van, nyugi! *nyom egy puszit a macska fejére.* Mindjárt keresek neked valami finomat. Mondtam, éhes vagyok én is. Egy tea sem lenne rossz.
*Amikor végre a konyhába ér, gondolkodás nélkül becsukja maga mögött az ajtaját. Ha már tüzet gyújt, akkor mindenképpen több értelme van, a konyhát bemelegíteni. A konyhán túli alsó szint túl nagy a konyhához képest, így felesleges megpróbálni kiereszteni a benti meleget, jobb, hogyha inkább a konyhát fűti be.
Holdpihét lerakva, ezúttal nem mágiával gyújt tüzet, aztán pedig magában némi méltatlankodással figyeli, hogy a kamra ajtaja is nyitva maradt, holott ott pedig éppen az lenne a lényeg, hogy odabent hideg maradjon.
Mindegy, úgy is le kell raknia oda az apró csomagot, amit magával hozott, aztán összeszedni odabent, amit reggelinek szánt. Be is megy, és miközben becsukja maga mögött az ajtót, első pillanatra le sem esik neki, hogy mit, vagy kit lát, aztán pedig ösztönösen majdnem hátra ugrik egy kicsit, mert éppen az egyik gyermekkel találja szemben magát, akire egyáltalán nem számított, sem itt, sem pedig ebben az időpontban. Ehelyett inkább csak ledermed kicsit.*
- Hé! *mondja ezek után hirtelen lendülettel, amit a másik lány bárminek értelmezhet.*
- Megijesztettél. *fejti ki kicsit bővebben néhány hosszú pillanattal később, miután jó alaposan végigmérte őt, de reményei szerint nem tűnik mérgesnek, csak tényt közölt az imént. Még mosolyogni is próbál, attól félve, hogy előbb ösztönösen is felemelte a hangját kissé, arca pedig lehet dühösnek látszott, pedig haragot igazából nem érzett.*
- Bocsáss meg, de nem tudtam, hogy van még itt valaki. Mit keresel itt? Éhes vagy? Éppen reggelit készültem csinálni. Nem fázol? Odakint hideg van kicsit, szóval begyújtottam a konyhába. Gyere ki melegedni szerintem!
*Úgy érzi, hogy tényleg nem nagyon ért a gyerekekhez. Otthon ő volt az egyetlen félvér, a rokonság nem szívesen engedte, hogy a rokon gyerekekkel játsszon, tulajdonképpen hús-vér barátok és játszótársak nélkül nőtt fel, így most sem nagyon tud mit kezdeni a helyzettel.
Bár a kislány már nem tűnik annyira kislánynak, azért nem tartja jó ötletnek, hogy egyedül, felügyelet nélkül kószáljon a konyhában és a környékén, pont itt, ahol csak elég kihúznia egy fiókot, hogy rögtön olyan kés akadjon a kezébe, amivel teljesen simán lehetne ölni is akár, ha valakinek az lenne vele a célja és nem mondjuk a sült csirke kettévágása. De azt sem tartja jó ötletnek, hogy az eleve hideg kamrában tartózkodjon első ránézésre vastagnak nem nagyon tűnő ruhában, mindezt mégsem fejti ki neki, egyrészt, mert nem akarja lerohanni őt, másrészt pedig, mert hát neki magának is túl kell magát tennie a kisebb sokkon, ami a hirtelen találkozást követően érte őt.*
888. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-03 16:07:08
Üzenet elküldve: 2025-01-03 16:07:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Nem várt váratlan//
*Kalandos reggele volt, és eseményekkel teli. Mióta Mai a pihenőjét élvezi, eléggé szabaddá lettek eresztve. És a hűvös idő ellenére sokat játszottak kint a tegnapi nap folyamán Trylnorral. Már ameddig, nem akartak az új fiúból egy szeletet. Persze, nem szeretett volna ki maradni a Trylnorral való játékból, és száj húzva végre belement egy közös játékba a többiekkel. Ezt is csupán Trylnor miatt tette meg. Az egész játék alatt képtelen volt elengedi magát, és átadnia magát annak a szellemnek amit ő képes egyedül produkálni Deres társaságában. Valamiért a többi gyermek viselkedése, egyszerűen sok. Az ismeretlen játékok, szerepek vagy szabályok amiket ők ismernek, de Ő nem. Zavarja.
El is határozta, hogy tenni fog ez ügyben valamit. Valami számára mókásat.
Mai még nem lesz itt, hogy vigyázzon rájuk, így arra számít, ismét hasonló szabad foglalkozás lesz mint az előző nap. Szóval nem, hogy magának tudhatja Trylnort a játékra, de Mai sem lesz itt. Ami kapóra jön tervéhez. Egyszer már látta használni a nőt valamit amivel az ajkait megvörösítette. És arra lesz szüksége, gyermekien ördögi tervéhez.
Így hát, a reggelt korán kezdi. Szinte alig aludt az este annyira izgatott volt. Ki is kel az ágyából, óvatosan lassan. Nem felébresztve Trylnort. Ő jobb ha nem tud erről. Ki is oson szobájából, és egyenesen játszó sarok felé igyekszik, majd a raktárakhoz vezet az útja. Amikor az első napokon körbe járta a házat. Látott néhány nagyobb méretű bőrtömlőt, aminek furcsa fehéres cseppek voltak az oldalára száradva. Közelről megvizsgálva, rájött egy érdekes folyadék van benne, ami beszínezi az ujját fehérre. Pont erre van szüksége. A játszósarokból hozott vörös színű krétát, és az egyik itt talált üres edényt fogja magához. Bele is morzsolja az edénybe, majd hozzáadja a festéket. Még szerencse, hogy a felújításokból maradt hátra, egy két ecset, amit arra használ, hogy a festéket alaposan elkeverje, és kréta feloldódjon annyira, hogy beszínezze a festéket. Ez majdnem olyan mint amikor Nimerilnek segít a kenőcsök készítésében. Csak nem gyógynövényekkel. El is ügyködik vele egy keveset. A raktárban ücsörögve, hallja csupán, hogy a felnőttek bizony lassan felébrednek. Mintha valaki elhaladt volna a folyosón. Fülel egy keveset, nehogy valaki most csípje el. Emellett pedig ügyelnie kell, nehogy magára fröccsenjen a festék, és meglátszódjon a barna színű, vászon ruhácskáján.
Elégedetten megpillantja a vörös festéket amit kikavart. Magához veszi az edényt és az ecsetet. Kidugja orrát az ajtón, ismét hegyezi az amúgy is hegyes fülét. De nem hall több mozgást. Az alkalmat kihasználva, fel is szalad a szobájába és elrejti az ágya alatt a festékes edénykét. Trylnort ezután ébreszti fel, hogy a reggel további része a rutinnal folytatódjon. A gyerekek mosdani készülnek, még szerencse, hogy Kriza segítséget kért Aleniától, hogy befonja a haját. Ő pedig készségesen megígérte addig vigyáz a babára. Mert a fiúk mosakodni mentek. Ezt az alkalmat ki is használja, hogy a babát piros foltokkal kidekorálja. Pár pötty a nyakánál, pár a testre. A baba még fel is nevet a csikiző érzetre, ahogy az ecset hozzáér a bőréhez. Majd visszagombolja rá a ruháját, és az ágya alá rejti az edényt. Mintha mi se történt volna. A többi pedig már ment mint a karika csapás. A gyerekek a reggel későbbi folyamán, a játszósarokban észrevették a babán a pöttyöket. Persze, ő egyből ott termett mielőtt Aleniahoz vihették volna, így volt esélye elhitetni velük, hogy ez súlyos bárányhimlő. Persze lehet jobban adta alá a lovat a kelleténél. A pánik pedig tette a magáét. Mivel a másik három gyerek közösen alszik, ajánlotta jobb, ha elzárva maradnak, nehogy őt is és Trylnort is tovább fertőzzék.
Nem is kellett sok, hogy a hármas csapat, fel is siettek a szobába, és a nap további részét, egészen a hisztéria tetőfokáig a szobában töltötték. Trylnoral pedig közösen tudták élvezni a nap eddigi részét.
A kinti játékuk során, azonban történt egy kis apróság. Deres a játék hevében, meglátva Holdpihét, úgy döntött milyen jó ötlet lenne beinvitálni a fogócskába. Amit a szegény macska természetesen nem szívlelt. Hangos fújások, odakapások, és még talán harapások után. A kettő úgy szaladt széjjel mint a villám. Szikra igyekezett rászólni Deresre, de abból mintha kitörtek volna a kölyökkori énje ostobán viselkedett. Egy alapos leteremtés után pedig Szikra úgy dönt, megnézi a cicával minden rendben van.
Ott is hagyja őket, és a rohanó cica után szalad, aki a nyitva felejtett ajtón besietett. Látva a nedves tappancs nyomokat, úgy sejti a konyha irányába sietett, ahol a gazdája Luni szokott tevékenykedni. Pechére ő még nem tért vissza. Szikra azonban itt van, hogy megvigasztalja. Már ha hajlandó vele szóba állni ezek után.
Cipőjét azonban leveti és a kezében tartva lépked tovább. Azon okból is, mert piszkos, tudja nem szabad piszkos cipővel járni a házban. És így talán a macskát sem rémiszti el a léptei hangzása.
Biztos és halk léptekkel halad a folyosón egészen a konyhaajtóig. Ahol belépve, meg is látja a felborzolt farkú macskát, idegesen a mancsát nyalogatni. Cilit megpillantva, aki lassan lépdel be a konyhába, nem szívleli a közeledést. Egy lassú kergetőzésbe kezdenek, ami abból áll, hogy a macska elegáns ám bosszús léptekkel távolságot tartva körbe körbe jár a konyhában. Amíg Cili halk bosszús sóhajokkal próbálja meg nyakon csípni. Nem sok sikerrel. Végül a macska megelégelve a keringőt, kilép az ajtón. Nyávogásba kezd. Fülét ekkor éri el Luninari hangja. A halk lépteket továbbra is folytatja, az ajtó résén kikandikálva figyeli a lányt, ahogy magához édesgeti a macskát, és vigasztalja.
Valóban, jól érzi a nő, tényleg figyeli valaki. Aki most hirtelen, úgy érezve mint akit rajta kaptak fogalma sincs mit tegyen. Szegény macskát nem rég tépte meg Deres, a macska pedig amazt. Fogalma sincs, hogy történt e bármi a macskával, így a bajt elkerülve úgy dönt azt teszi amihez a legjobban ért. Az olajra lépéshez. De hova? Hova bújhatna? Az egyetlen kijárat előtte van. Így arra nem lát esélyt, hogy elosonjon a nő szemei előtt. Gyorsan körbe pillant, majd végül úgy dönt a kamra felé veszi az irányt. Halk, és gyors léptekkel szalad be a kamrába. Majd annak ajtaja mögé bújva amit résnyire nyitva hagy, figyeli az eseményeket. Talán Luni a reggeli készítés után kimegy a konyhából. Abba bele sem gondol, hogy vajon a nő a piacról hozott e bármit amit a kamrában szeretne elhelyezni. Mert akkor bizony nincs menekvés.*
*Kalandos reggele volt, és eseményekkel teli. Mióta Mai a pihenőjét élvezi, eléggé szabaddá lettek eresztve. És a hűvös idő ellenére sokat játszottak kint a tegnapi nap folyamán Trylnorral. Már ameddig, nem akartak az új fiúból egy szeletet. Persze, nem szeretett volna ki maradni a Trylnorral való játékból, és száj húzva végre belement egy közös játékba a többiekkel. Ezt is csupán Trylnor miatt tette meg. Az egész játék alatt képtelen volt elengedi magát, és átadnia magát annak a szellemnek amit ő képes egyedül produkálni Deres társaságában. Valamiért a többi gyermek viselkedése, egyszerűen sok. Az ismeretlen játékok, szerepek vagy szabályok amiket ők ismernek, de Ő nem. Zavarja.
El is határozta, hogy tenni fog ez ügyben valamit. Valami számára mókásat.
Mai még nem lesz itt, hogy vigyázzon rájuk, így arra számít, ismét hasonló szabad foglalkozás lesz mint az előző nap. Szóval nem, hogy magának tudhatja Trylnort a játékra, de Mai sem lesz itt. Ami kapóra jön tervéhez. Egyszer már látta használni a nőt valamit amivel az ajkait megvörösítette. És arra lesz szüksége, gyermekien ördögi tervéhez.
Így hát, a reggelt korán kezdi. Szinte alig aludt az este annyira izgatott volt. Ki is kel az ágyából, óvatosan lassan. Nem felébresztve Trylnort. Ő jobb ha nem tud erről. Ki is oson szobájából, és egyenesen játszó sarok felé igyekszik, majd a raktárakhoz vezet az útja. Amikor az első napokon körbe járta a házat. Látott néhány nagyobb méretű bőrtömlőt, aminek furcsa fehéres cseppek voltak az oldalára száradva. Közelről megvizsgálva, rájött egy érdekes folyadék van benne, ami beszínezi az ujját fehérre. Pont erre van szüksége. A játszósarokból hozott vörös színű krétát, és az egyik itt talált üres edényt fogja magához. Bele is morzsolja az edénybe, majd hozzáadja a festéket. Még szerencse, hogy a felújításokból maradt hátra, egy két ecset, amit arra használ, hogy a festéket alaposan elkeverje, és kréta feloldódjon annyira, hogy beszínezze a festéket. Ez majdnem olyan mint amikor Nimerilnek segít a kenőcsök készítésében. Csak nem gyógynövényekkel. El is ügyködik vele egy keveset. A raktárban ücsörögve, hallja csupán, hogy a felnőttek bizony lassan felébrednek. Mintha valaki elhaladt volna a folyosón. Fülel egy keveset, nehogy valaki most csípje el. Emellett pedig ügyelnie kell, nehogy magára fröccsenjen a festék, és meglátszódjon a barna színű, vászon ruhácskáján.
Elégedetten megpillantja a vörös festéket amit kikavart. Magához veszi az edényt és az ecsetet. Kidugja orrát az ajtón, ismét hegyezi az amúgy is hegyes fülét. De nem hall több mozgást. Az alkalmat kihasználva, fel is szalad a szobájába és elrejti az ágya alatt a festékes edénykét. Trylnort ezután ébreszti fel, hogy a reggel további része a rutinnal folytatódjon. A gyerekek mosdani készülnek, még szerencse, hogy Kriza segítséget kért Aleniától, hogy befonja a haját. Ő pedig készségesen megígérte addig vigyáz a babára. Mert a fiúk mosakodni mentek. Ezt az alkalmat ki is használja, hogy a babát piros foltokkal kidekorálja. Pár pötty a nyakánál, pár a testre. A baba még fel is nevet a csikiző érzetre, ahogy az ecset hozzáér a bőréhez. Majd visszagombolja rá a ruháját, és az ágya alá rejti az edényt. Mintha mi se történt volna. A többi pedig már ment mint a karika csapás. A gyerekek a reggel későbbi folyamán, a játszósarokban észrevették a babán a pöttyöket. Persze, ő egyből ott termett mielőtt Aleniahoz vihették volna, így volt esélye elhitetni velük, hogy ez súlyos bárányhimlő. Persze lehet jobban adta alá a lovat a kelleténél. A pánik pedig tette a magáét. Mivel a másik három gyerek közösen alszik, ajánlotta jobb, ha elzárva maradnak, nehogy őt is és Trylnort is tovább fertőzzék.
Nem is kellett sok, hogy a hármas csapat, fel is siettek a szobába, és a nap további részét, egészen a hisztéria tetőfokáig a szobában töltötték. Trylnoral pedig közösen tudták élvezni a nap eddigi részét.
A kinti játékuk során, azonban történt egy kis apróság. Deres a játék hevében, meglátva Holdpihét, úgy döntött milyen jó ötlet lenne beinvitálni a fogócskába. Amit a szegény macska természetesen nem szívlelt. Hangos fújások, odakapások, és még talán harapások után. A kettő úgy szaladt széjjel mint a villám. Szikra igyekezett rászólni Deresre, de abból mintha kitörtek volna a kölyökkori énje ostobán viselkedett. Egy alapos leteremtés után pedig Szikra úgy dönt, megnézi a cicával minden rendben van.
Ott is hagyja őket, és a rohanó cica után szalad, aki a nyitva felejtett ajtón besietett. Látva a nedves tappancs nyomokat, úgy sejti a konyha irányába sietett, ahol a gazdája Luni szokott tevékenykedni. Pechére ő még nem tért vissza. Szikra azonban itt van, hogy megvigasztalja. Már ha hajlandó vele szóba állni ezek után.
Cipőjét azonban leveti és a kezében tartva lépked tovább. Azon okból is, mert piszkos, tudja nem szabad piszkos cipővel járni a házban. És így talán a macskát sem rémiszti el a léptei hangzása.
Biztos és halk léptekkel halad a folyosón egészen a konyhaajtóig. Ahol belépve, meg is látja a felborzolt farkú macskát, idegesen a mancsát nyalogatni. Cilit megpillantva, aki lassan lépdel be a konyhába, nem szívleli a közeledést. Egy lassú kergetőzésbe kezdenek, ami abból áll, hogy a macska elegáns ám bosszús léptekkel távolságot tartva körbe körbe jár a konyhában. Amíg Cili halk bosszús sóhajokkal próbálja meg nyakon csípni. Nem sok sikerrel. Végül a macska megelégelve a keringőt, kilép az ajtón. Nyávogásba kezd. Fülét ekkor éri el Luninari hangja. A halk lépteket továbbra is folytatja, az ajtó résén kikandikálva figyeli a lányt, ahogy magához édesgeti a macskát, és vigasztalja.
Valóban, jól érzi a nő, tényleg figyeli valaki. Aki most hirtelen, úgy érezve mint akit rajta kaptak fogalma sincs mit tegyen. Szegény macskát nem rég tépte meg Deres, a macska pedig amazt. Fogalma sincs, hogy történt e bármi a macskával, így a bajt elkerülve úgy dönt azt teszi amihez a legjobban ért. Az olajra lépéshez. De hova? Hova bújhatna? Az egyetlen kijárat előtte van. Így arra nem lát esélyt, hogy elosonjon a nő szemei előtt. Gyorsan körbe pillant, majd végül úgy dönt a kamra felé veszi az irányt. Halk, és gyors léptekkel szalad be a kamrába. Majd annak ajtaja mögé bújva amit résnyire nyitva hagy, figyeli az eseményeket. Talán Luni a reggeli készítés után kimegy a konyhából. Abba bele sem gondol, hogy vajon a nő a piacról hozott e bármit amit a kamrában szeretne elhelyezni. Mert akkor bizony nincs menekvés.*
887. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-03 10:37:25
Üzenet elküldve: 2025-01-03 10:37:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Várt váratlan//
*Rettentő nehéz farkasszemet nézni a múltjával, utolsó emlékképeivel, annak hús-vér valójában. Azzal a zöld szempárral, melyeket félig már a halálból látott csupán. Mai az egyetlen mentsvára. Az ő jelenléte emlékezteti csupán arra, hogy ez nem az istennő büntetése, amiért a múltbeli énje többre tartotta a saját, önző érdekeit, mint a szeretetet, melyet képviselnie kellett volna. A látszat ellenére nem Intath viselkedése, s nem is a jelenlétének oka miatt érzi magát ennyire kellemetlenül. Bármilyen helyzetben találkoztak volna egymással, valószínűleg ugyanez történt volna.*
- Aleimord-nak igenis volt szíve! *Megakad egy pillanatra. Megakad, mert maga sem biztos a kijelentésében. Nem az, azóta, hogy annak a bizonyos napnak a részleteit homály fedi, de most itt áll előtte valaki, aki ott volt. Végig. Minden egyes pillanatában. Nem érdekli most a ház, s már az sem, hogy milyen állapotban találta, mielőtt Orthus Morthimer segítségével felújíttatta volna. Az ő értékrendjében, ha valami rohad, az teljesen mást jelent, mint, amit az elf gondol róla, de ő most csak egy dologra kíváncsi. Arra, hogy a bátyja lelke is rohadt-e, vagy aranyból volt, mikor a lázadók tönkretették az életét.
Kérdésekkel rohamozza meg Intath-ot, mit sem törődve azzal, hogy az ő válaszai kielégítették-e a férfi kíváncsiságát. Semmi sem lehet most fontosabb annál, mint ami akkor történt. Kap válaszokat, de sok minden nem lesz tőlük világosabb. Annyit tud meg csupán, hogy Intath sem tudja, hol lehet a bátyja, hogy él-e még egyáltalán.*
- Mi történt aznap? Miért hagytatok a sorsomra? A bátyám akarta, hogy… Ahh, ne, ne válaszolj! Nem vagyok kész erre. *Újra hátat fordít a páros mindkét tagjának, és az erkélyhez menekül egy újabb adag friss levegőért. Elbizonytalanodott. Fél az igazságtól. Már nem is olyan biztos benne, hogy tudni akarja, hogy Aleimord szándékosan elárulta-e, szándékosan hagyta-e volna meghalni őt a lázadás napján.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.03 10:37:47
*Rettentő nehéz farkasszemet nézni a múltjával, utolsó emlékképeivel, annak hús-vér valójában. Azzal a zöld szempárral, melyeket félig már a halálból látott csupán. Mai az egyetlen mentsvára. Az ő jelenléte emlékezteti csupán arra, hogy ez nem az istennő büntetése, amiért a múltbeli énje többre tartotta a saját, önző érdekeit, mint a szeretetet, melyet képviselnie kellett volna. A látszat ellenére nem Intath viselkedése, s nem is a jelenlétének oka miatt érzi magát ennyire kellemetlenül. Bármilyen helyzetben találkoztak volna egymással, valószínűleg ugyanez történt volna.*
- Aleimord-nak igenis volt szíve! *Megakad egy pillanatra. Megakad, mert maga sem biztos a kijelentésében. Nem az, azóta, hogy annak a bizonyos napnak a részleteit homály fedi, de most itt áll előtte valaki, aki ott volt. Végig. Minden egyes pillanatában. Nem érdekli most a ház, s már az sem, hogy milyen állapotban találta, mielőtt Orthus Morthimer segítségével felújíttatta volna. Az ő értékrendjében, ha valami rohad, az teljesen mást jelent, mint, amit az elf gondol róla, de ő most csak egy dologra kíváncsi. Arra, hogy a bátyja lelke is rohadt-e, vagy aranyból volt, mikor a lázadók tönkretették az életét.
Kérdésekkel rohamozza meg Intath-ot, mit sem törődve azzal, hogy az ő válaszai kielégítették-e a férfi kíváncsiságát. Semmi sem lehet most fontosabb annál, mint ami akkor történt. Kap válaszokat, de sok minden nem lesz tőlük világosabb. Annyit tud meg csupán, hogy Intath sem tudja, hol lehet a bátyja, hogy él-e még egyáltalán.*
- Mi történt aznap? Miért hagytatok a sorsomra? A bátyám akarta, hogy… Ahh, ne, ne válaszolj! Nem vagyok kész erre. *Újra hátat fordít a páros mindkét tagjának, és az erkélyhez menekül egy újabb adag friss levegőért. Elbizonytalanodott. Fél az igazságtól. Már nem is olyan biztos benne, hogy tudni akarja, hogy Aleimord szándékosan elárulta-e, szándékosan hagyta-e volna meghalni őt a lázadás napján.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.03 10:37:47
886. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-02 22:12:24
Üzenet elküldve: 2025-01-02 22:12:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt váratlan//
*Furcsa kásás valami esik odakint. Még nem hó, de már nem eső, lassan szitál, mégis kicsit sűrűn, és, ha az út nem is csúszik tőle, attól még kellemetlenebb belelépni, mintha csak úgy sétálna, mint máskor. Hűvösebb is lett.
De szerencsére ez már a múlt, onnantól kezdve mindenképpen, hogy bezárja maga mögött az ajtót.
~ Fura, hogy egy nap alatt mennyire képes volt elromlani az idő. ~ gondolja magában, bár, ahogyan jobban belegondol belátja, hogy tegnap sem volt sokkal melegebb. Szerencsére az árvaház falai valamennyire képesek megőrizni a meleget, így kintről bejőve határozottan olyan érzése van, hogy a hidegből jött be a melegbe. Azért persze nyilván jobb lesz majd, ha a konyhába érve felrak főni egy teát, de mindenképpen tüzet rak a tűzhelybe akár mágiával, akár hagyományos módszerekkel.
Mindegy is, örül, hogy végre itthon, és fekete köpenyéről lesöpörheti a rárakódott fehérséget. Kicsit hülyének érzi magát. Varázslatokat tanulni és tanítani egyaránt fárasztó, ő pedig mégis első ébredése utáni visszaalvás helyett inkább az ébredést erőltette és visszament a piacra, hátha talál még valami hasznos akármit ott, ami útjuk alatt hasznukra lehet. Vagy esetleg egy alkalmi munkát legalább, ami pénzt hoz maga után. Utóbbit nem talált, apróságokból is csak semmiségeket. Kedve lenne visszafeküdni, de sejti, hogy Nia és a gyerekek talán már fent lehetnek, így úgy dönt, hogy inkább majd délután próbál magának lopni egy-két órát, amikor nyugodtan alhat. Ritkán fordul elő vele ilyesmi, de most kicsit elveszti az időérzékét. Késő reggel lenne, vagy késő délelőtt?
Ezen tűnődik, amikor a fekete köpenyéről eltüntetett fehérség után nem sokkal később újabb fehérség vonja magára a figyelmét.
Holdpihe a negyedig nyitott konyhaajtó mögül jön elé, olyan nagy szemekkel nézve rá, ahogyan csak macskák és gyermekek képesek nagy szemekkel nézni, és nyávog, talán panaszosan, talán éhesen, de még az is lehet, hogy egyszerűen csak örül neki, hogy újra látja*
- Jaj kicsim, miért nyávogsz ilyen panaszosan? *kérdi mindenesetre, aztán felveszi és magához öleli, és csak utána jut eszébe, hogy lehet most ezzel nem tesz jót neki, mert macskája melegebb éppen, mint az ő köpenye, amihez szorítja.
Az ölelés után viszont ösztönösen a gyerekek a következő gondolata, talán, mert Krizát annyira nagyon szereti megölelni mindig, amikor teheti, talán csak mert egy védtelen kismacskához hasonlóan gondoskodásra szorulnak és nevelésre is, hogy ne verjenek le és tegyenek tönkre mindent, ami másoknak valamiért fontos.
Amikor elment itthonról még békésen aludtak. Mi lehet velük most?
~ Jó, hogy itt van Mai... ~ fut át a gondolatai között, mert ezzel rengeteg terhet levesz Niának a válláról és persze az övéről is.
Mert igazság szerint, ő ritkán tud bármit kezdeni a gyerekekkel, talán mert már kislányként is túl komoly és koravén volt. Mindennek persze ellentmond, hogy száműzetése napjáig egy baba és két plüssnyúl voltak a legjobb barátnői és a barátja, nyuszijai nélkül pedig a mai napig képtelen nyugodtan aludni. Persze, lehet, hogy tudna. Igazság szerint sosem próbálta még, és nem is akarja. Talán akkor egyedül nem őket átölelve aludt el, amikor még Lauval menekültek voltak Gazdagnegyed felgyújtása után, és almafa alatt aludtak, de nyuszijai akkor is ott voltak vele, a közvetlen közelében.
Meg aztán, gyerekek miatt száműzték.
~ Miért gondolkodom pont most ezen? ~ lepik meg saját hirtelen jött gondolatai, amelyek egy halk sóhajtásban adják ki magukat belőle.*
- Na gyere kis drágám! *mondja Holdpihének, mintha bizony a macskának, akit éppen magához ölel, lenne más lehetősége, mint vele menni.*
- Éhes vagy biztos. *gügyögi neki.* Csinálok finom reggelit neked is. És én is éhes vagyok ám. *mondja neki és elindul vele a konyha felé. Nem tudja, hogy csak képzeli-e, vagy valaki tényleg figyeli, esetleg nem ő hagyta hajnalban a konyhaajtót résnyire nyitva, és a konyhában van valaki, valamiért hirtelen mégis olyan érzése van, hogy nincsen teljesen egyedül, ugyanakkor nem foglalkozik vele. Elmúlt már az az idő, hogy belép ebbe a házba és emlékek rohanják meg arról, hogy itt halt meg majdnem Lauval és Aleniával együtt.
Már kicsit olyan itt, mint Holdpihe éppen az ő ölelésében; akkor is, ha hideg van, vagy lehetne akár sokkal melegebb is, otthon van.*
*Furcsa kásás valami esik odakint. Még nem hó, de már nem eső, lassan szitál, mégis kicsit sűrűn, és, ha az út nem is csúszik tőle, attól még kellemetlenebb belelépni, mintha csak úgy sétálna, mint máskor. Hűvösebb is lett.
De szerencsére ez már a múlt, onnantól kezdve mindenképpen, hogy bezárja maga mögött az ajtót.
~ Fura, hogy egy nap alatt mennyire képes volt elromlani az idő. ~ gondolja magában, bár, ahogyan jobban belegondol belátja, hogy tegnap sem volt sokkal melegebb. Szerencsére az árvaház falai valamennyire képesek megőrizni a meleget, így kintről bejőve határozottan olyan érzése van, hogy a hidegből jött be a melegbe. Azért persze nyilván jobb lesz majd, ha a konyhába érve felrak főni egy teát, de mindenképpen tüzet rak a tűzhelybe akár mágiával, akár hagyományos módszerekkel.
Mindegy is, örül, hogy végre itthon, és fekete köpenyéről lesöpörheti a rárakódott fehérséget. Kicsit hülyének érzi magát. Varázslatokat tanulni és tanítani egyaránt fárasztó, ő pedig mégis első ébredése utáni visszaalvás helyett inkább az ébredést erőltette és visszament a piacra, hátha talál még valami hasznos akármit ott, ami útjuk alatt hasznukra lehet. Vagy esetleg egy alkalmi munkát legalább, ami pénzt hoz maga után. Utóbbit nem talált, apróságokból is csak semmiségeket. Kedve lenne visszafeküdni, de sejti, hogy Nia és a gyerekek talán már fent lehetnek, így úgy dönt, hogy inkább majd délután próbál magának lopni egy-két órát, amikor nyugodtan alhat. Ritkán fordul elő vele ilyesmi, de most kicsit elveszti az időérzékét. Késő reggel lenne, vagy késő délelőtt?
Ezen tűnődik, amikor a fekete köpenyéről eltüntetett fehérség után nem sokkal később újabb fehérség vonja magára a figyelmét.
Holdpihe a negyedig nyitott konyhaajtó mögül jön elé, olyan nagy szemekkel nézve rá, ahogyan csak macskák és gyermekek képesek nagy szemekkel nézni, és nyávog, talán panaszosan, talán éhesen, de még az is lehet, hogy egyszerűen csak örül neki, hogy újra látja*
- Jaj kicsim, miért nyávogsz ilyen panaszosan? *kérdi mindenesetre, aztán felveszi és magához öleli, és csak utána jut eszébe, hogy lehet most ezzel nem tesz jót neki, mert macskája melegebb éppen, mint az ő köpenye, amihez szorítja.
Az ölelés után viszont ösztönösen a gyerekek a következő gondolata, talán, mert Krizát annyira nagyon szereti megölelni mindig, amikor teheti, talán csak mert egy védtelen kismacskához hasonlóan gondoskodásra szorulnak és nevelésre is, hogy ne verjenek le és tegyenek tönkre mindent, ami másoknak valamiért fontos.
Amikor elment itthonról még békésen aludtak. Mi lehet velük most?
~ Jó, hogy itt van Mai... ~ fut át a gondolatai között, mert ezzel rengeteg terhet levesz Niának a válláról és persze az övéről is.
Mert igazság szerint, ő ritkán tud bármit kezdeni a gyerekekkel, talán mert már kislányként is túl komoly és koravén volt. Mindennek persze ellentmond, hogy száműzetése napjáig egy baba és két plüssnyúl voltak a legjobb barátnői és a barátja, nyuszijai nélkül pedig a mai napig képtelen nyugodtan aludni. Persze, lehet, hogy tudna. Igazság szerint sosem próbálta még, és nem is akarja. Talán akkor egyedül nem őket átölelve aludt el, amikor még Lauval menekültek voltak Gazdagnegyed felgyújtása után, és almafa alatt aludtak, de nyuszijai akkor is ott voltak vele, a közvetlen közelében.
Meg aztán, gyerekek miatt száműzték.
~ Miért gondolkodom pont most ezen? ~ lepik meg saját hirtelen jött gondolatai, amelyek egy halk sóhajtásban adják ki magukat belőle.*
- Na gyere kis drágám! *mondja Holdpihének, mintha bizony a macskának, akit éppen magához ölel, lenne más lehetősége, mint vele menni.*
- Éhes vagy biztos. *gügyögi neki.* Csinálok finom reggelit neked is. És én is éhes vagyok ám. *mondja neki és elindul vele a konyha felé. Nem tudja, hogy csak képzeli-e, vagy valaki tényleg figyeli, esetleg nem ő hagyta hajnalban a konyhaajtót résnyire nyitva, és a konyhában van valaki, valamiért hirtelen mégis olyan érzése van, hogy nincsen teljesen egyedül, ugyanakkor nem foglalkozik vele. Elmúlt már az az idő, hogy belép ebbe a házba és emlékek rohanják meg arról, hogy itt halt meg majdnem Lauval és Aleniával együtt.
Már kicsit olyan itt, mint Holdpihe éppen az ő ölelésében; akkor is, ha hideg van, vagy lehetne akár sokkal melegebb is, otthon van.*
885. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-02 19:36:28
Üzenet elküldve: 2025-01-02 19:36:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Ha valaki érzéketlen akkor ingereld fel. Szurkálódás és gyenge pontok keresése tökéletes módszer erre. Természetesen nem tudta, hogy az eltűnt bátyja mennyire gyenge pontja a másiknak, de nevén szólítva próbára teheti. A hatás pedig magáért beszél. Úgy néz ki nem sokan beszéltek még így a kisasszonykával. Levegőhöz alig jut. Mikor pedig megszólal akkor is hevességből beszél. Nem is hagy neki időt lehiggadni úgy kérdez vissza.*
-Milyen állapotban rohadni? Idegen kezekben? Egyszer mutatta, hogy volt szíve mikor többre tartotta a becsületét a birtoklási vágyánál.
*Rohadna ez a ház? Az elf pontosan tudja milyen mikor rohad egy ház. Mikor penész lepi a málladozó falakat. Mikor majd össze esik egy épület és nem azért ragaszkodsz hozzá mert a tied hanem mert nincs hol aludnod. Mikor egy ház nem státuszszimbólum hanem menedék a hideg és a külvilág elől. Csakis a kisasszonyka fejében rohadt ez a ház. Ugyanis nem az övé volt. Le se tagadhatná a családját. Mikor elé áll a nő, a férfi rezzenéstelenül néz a másik kékjeibe. Zöldjei még mindig ridegek és barátságtalanok. A kérdések hallatán rajta van a sor, hogy pár pillanatig hallgasson. Nézze a nőt a fagyos tekintetével miközben a fejében összerakja amit mondani akar. Mert ha rosszul fogalmaz fegyvert az a másik kezébe.*
-Utoljára mikor láttam a ligetben volt. A lányok befogadták. Nem azért, hogy kapjanak cserébe valamit és legyen nekik is mit megbecsülniük, de nem is szolgálatkészségből. A lázadás másnapján se azért jöttek utána vissza ide a feldúlt városba. Egy rangtalan, nincstelen alak volt. Annyit tudok, hogy szó nélkül távozott nem tudni hova. Rég nem hallottam róla semmit.
*Ha valaki érzéketlen akkor ingereld fel. Szurkálódás és gyenge pontok keresése tökéletes módszer erre. Természetesen nem tudta, hogy az eltűnt bátyja mennyire gyenge pontja a másiknak, de nevén szólítva próbára teheti. A hatás pedig magáért beszél. Úgy néz ki nem sokan beszéltek még így a kisasszonykával. Levegőhöz alig jut. Mikor pedig megszólal akkor is hevességből beszél. Nem is hagy neki időt lehiggadni úgy kérdez vissza.*
-Milyen állapotban rohadni? Idegen kezekben? Egyszer mutatta, hogy volt szíve mikor többre tartotta a becsületét a birtoklási vágyánál.
*Rohadna ez a ház? Az elf pontosan tudja milyen mikor rohad egy ház. Mikor penész lepi a málladozó falakat. Mikor majd össze esik egy épület és nem azért ragaszkodsz hozzá mert a tied hanem mert nincs hol aludnod. Mikor egy ház nem státuszszimbólum hanem menedék a hideg és a külvilág elől. Csakis a kisasszonyka fejében rohadt ez a ház. Ugyanis nem az övé volt. Le se tagadhatná a családját. Mikor elé áll a nő, a férfi rezzenéstelenül néz a másik kékjeibe. Zöldjei még mindig ridegek és barátságtalanok. A kérdések hallatán rajta van a sor, hogy pár pillanatig hallgasson. Nézze a nőt a fagyos tekintetével miközben a fejében összerakja amit mondani akar. Mert ha rosszul fogalmaz fegyvert az a másik kezébe.*
-Utoljára mikor láttam a ligetben volt. A lányok befogadták. Nem azért, hogy kapjanak cserébe valamit és legyen nekik is mit megbecsülniük, de nem is szolgálatkészségből. A lázadás másnapján se azért jöttek utána vissza ide a feldúlt városba. Egy rangtalan, nincstelen alak volt. Annyit tudok, hogy szó nélkül távozott nem tudni hova. Rég nem hallottam róla semmit.
884. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-02 17:26:32
Üzenet elküldve: 2025-01-02 17:26:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Várt váratlan//
*Valószínűleg teljesen idiótának nézné Intath-ot, ha nem hallott volna már Luninari-tól arról a történetről, amit a férfi a kérdéseivel kerülget. Nem egyszer beszéltek róla a lánnyal, hogy mi volt az egyébként sokszor kiszámíthatatlan bátyának a terve a házzal. Még bele is törődött volna Aleimord akaratába, hisz bármennyire is gyűlöli érte, ezt a házat ő kapta ajándékba a megboldogult Felaern bácsitól.
Válasza ismét késik, többször fel is sóhajt, hogy elég levegőhöz jusson, közben fel-alá mászkál a szobában. Nem tud megnyugodni.*
- Nem tudom, hogy mit művelt a bátyám. Én nem beszéltem vele azóta a nap óta. Nem tudom, hol van, azt sem tudom, hogy él-e még. A város vezetői sem tudják. Tudod, Intath, én biztos vagyok benne, hogy meghalt. Aleimord egy tuskó, de volt szíve, és megbecsülte azt, ami az övé. Ha élne, nem hagyta volna itt rohadni a házát olyan állapotban, ahogy találtam.
*Lenéz a tenyerére, ami úgy remeg, mintha a lelkében felgyülemlő feszültség fizikai formát öltött volna. Már nem Intath-tól fél, nem is az igazságtól, amit még ő sem ismer valójában, hanem attól, hogy itt áll előtte valaki, egy személy, az utolsó esélye arra, hogy valaki épkézláb információval szolgáljon neki a bátyjáról. Tudni akarja egyáltalán, hogy mi történt vele? Fel van rá készülve? Megint csak Mai kékjeit keresi, azokban is a fényt, amitől biztonságban érezheti magát. Megtalálja, de már nem segít rajta. Hirtelen mozdul, és bármennyire is ijesztő a közelsége, ott terem Intath előtt, és komoly ábrázattal, szinte pislogás nélkül bámulja az arcát.*
- Te tudsz valamit a bátyámról. Mondd el! Mondj el mindent! Ha tudod, hogy hol van, ha tudod, hogy mi történt vele, el kell mondanod! El kell… *Elfordítja újra a fejét. Nem bírja, vissza kell mennie az ablakhoz, különben rosszul lesz, de egyelőre nem mozdul. Nem addig, míg nem hallja a válaszokat.*
*Valószínűleg teljesen idiótának nézné Intath-ot, ha nem hallott volna már Luninari-tól arról a történetről, amit a férfi a kérdéseivel kerülget. Nem egyszer beszéltek róla a lánnyal, hogy mi volt az egyébként sokszor kiszámíthatatlan bátyának a terve a házzal. Még bele is törődött volna Aleimord akaratába, hisz bármennyire is gyűlöli érte, ezt a házat ő kapta ajándékba a megboldogult Felaern bácsitól.
Válasza ismét késik, többször fel is sóhajt, hogy elég levegőhöz jusson, közben fel-alá mászkál a szobában. Nem tud megnyugodni.*
- Nem tudom, hogy mit művelt a bátyám. Én nem beszéltem vele azóta a nap óta. Nem tudom, hol van, azt sem tudom, hogy él-e még. A város vezetői sem tudják. Tudod, Intath, én biztos vagyok benne, hogy meghalt. Aleimord egy tuskó, de volt szíve, és megbecsülte azt, ami az övé. Ha élne, nem hagyta volna itt rohadni a házát olyan állapotban, ahogy találtam.
*Lenéz a tenyerére, ami úgy remeg, mintha a lelkében felgyülemlő feszültség fizikai formát öltött volna. Már nem Intath-tól fél, nem is az igazságtól, amit még ő sem ismer valójában, hanem attól, hogy itt áll előtte valaki, egy személy, az utolsó esélye arra, hogy valaki épkézláb információval szolgáljon neki a bátyjáról. Tudni akarja egyáltalán, hogy mi történt vele? Fel van rá készülve? Megint csak Mai kékjeit keresi, azokban is a fényt, amitől biztonságban érezheti magát. Megtalálja, de már nem segít rajta. Hirtelen mozdul, és bármennyire is ijesztő a közelsége, ott terem Intath előtt, és komoly ábrázattal, szinte pislogás nélkül bámulja az arcát.*
- Te tudsz valamit a bátyámról. Mondd el! Mondj el mindent! Ha tudod, hogy hol van, ha tudod, hogy mi történt vele, el kell mondanod! El kell… *Elfordítja újra a fejét. Nem bírja, vissza kell mennie az ablakhoz, különben rosszul lesz, de egyelőre nem mozdul. Nem addig, míg nem hallja a válaszokat.*
883. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-02 17:03:03
Üzenet elküldve: 2025-01-02 17:03:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Várt váratlan//
*Nem szokott más bizalmával játszani, de ígéret soha nem hangzott el tőle semmire vonatkozóan. Egy dolog az, amit neki teljesítenie kell és az maradéktalan. Persze hálát érez Alenia felé, mert ha nem botlott volna bele, akkor most nem az lenne a munkája, ami. De annyira már átlátja a helyzetet, hogy bár azért kapta meg a vezetését az árvaháznak, mert valóban jó benne, viszont kapóra is jött. Mindenki használva van valamire, amit jelen esetben nem bán, mert jól fog belőle kijönni. Testhezálló és kapott mellé terveket, álmokat. De a lényegen nem változtat. Nevet használni, csinosan felöltözve jó helyen bólogatni, vagy tetszelegni és emellett az igazi felelősséget és munkát másra terhelni igen nemesi húzás. Ismeri. Talán át sem futna most ez az agyán, ha nem lenne előtte a kép, ahogy Kriza hüppögve ugrik az ölébe, amikor megérkezik. Hiába küldte el fürdeni abban a hitben, hogy ma még a szőkeség vigyáz rájuk, ez nem így történt. Persze még nem tudhat mindent és nem is ez van porondon, de másabb szemmel nézi az egész helyzetet. Ezért hagyta ott a sokak által áhított rangot. Mert bár ő tudná jól használni, a körötte lévőknek mindenki csak eszköz. Egyedül ehhez kevés, így máshol kereste meg a helyét.
Hiába fordulnak rá a kék szemek, most nem szólhat bele. A hála talán addig eltartana, hogyha igazságtalanságot érezne, akkor megpróbálna ártalmat csökkenteni. De még alig hangzott el néhány mondat, mégis miérteket keresnek benne. Két perc, ha eltelt a jöttük óta. Még nincs miért szólnia. És őszintén kíváncsi mindenre, ami elhangzik. Persze szemeiben tükröződik még mindig, amit Alenia látni akar bennük. De mindeközben felmér, csak éppen a saját maga és a gyerekek érdekében. A lányok másodlagosak, ha azt nézi, hogy hagyták elenyészni azt, amit megálmodtak. Mert ezt Mai teszi rendbe, igaz, hogy kellenek hozzá Nia ismeretségei. Minden összefügg mindennel és ő is az igazságot akarja, mert úgy tudja a szereplőket magában jó helyen kezelni, s később pedig úgy ügyeskedni, hogy mindenki megkapja, ami jár. Ha jár.*
*Nem szokott más bizalmával játszani, de ígéret soha nem hangzott el tőle semmire vonatkozóan. Egy dolog az, amit neki teljesítenie kell és az maradéktalan. Persze hálát érez Alenia felé, mert ha nem botlott volna bele, akkor most nem az lenne a munkája, ami. De annyira már átlátja a helyzetet, hogy bár azért kapta meg a vezetését az árvaháznak, mert valóban jó benne, viszont kapóra is jött. Mindenki használva van valamire, amit jelen esetben nem bán, mert jól fog belőle kijönni. Testhezálló és kapott mellé terveket, álmokat. De a lényegen nem változtat. Nevet használni, csinosan felöltözve jó helyen bólogatni, vagy tetszelegni és emellett az igazi felelősséget és munkát másra terhelni igen nemesi húzás. Ismeri. Talán át sem futna most ez az agyán, ha nem lenne előtte a kép, ahogy Kriza hüppögve ugrik az ölébe, amikor megérkezik. Hiába küldte el fürdeni abban a hitben, hogy ma még a szőkeség vigyáz rájuk, ez nem így történt. Persze még nem tudhat mindent és nem is ez van porondon, de másabb szemmel nézi az egész helyzetet. Ezért hagyta ott a sokak által áhított rangot. Mert bár ő tudná jól használni, a körötte lévőknek mindenki csak eszköz. Egyedül ehhez kevés, így máshol kereste meg a helyét.
Hiába fordulnak rá a kék szemek, most nem szólhat bele. A hála talán addig eltartana, hogyha igazságtalanságot érezne, akkor megpróbálna ártalmat csökkenteni. De még alig hangzott el néhány mondat, mégis miérteket keresnek benne. Két perc, ha eltelt a jöttük óta. Még nincs miért szólnia. És őszintén kíváncsi mindenre, ami elhangzik. Persze szemeiben tükröződik még mindig, amit Alenia látni akar bennük. De mindeközben felmér, csak éppen a saját maga és a gyerekek érdekében. A lányok másodlagosak, ha azt nézi, hogy hagyták elenyészni azt, amit megálmodtak. Mert ezt Mai teszi rendbe, igaz, hogy kellenek hozzá Nia ismeretségei. Minden összefügg mindennel és ő is az igazságot akarja, mert úgy tudja a szereplőket magában jó helyen kezelni, s később pedig úgy ügyeskedni, hogy mindenki megkapja, ami jár. Ha jár.*
882. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-02 16:26:54
Üzenet elküldve: 2025-01-02 16:26:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Felesleges köröket tényleg nem tervez tenni. Egyből idejönni, a másik szemébe nézni és feltenni a kérdését. A válasz nem azonnal történik. Sőt, a kisasszony tekintete előbb a félvérre siklik és csak utána tér vissza hozzá. A válasz semmitmondó és tömör, de ami a legfontosabb kényelmes. Kényelmes a másik számára.*
-Szóval az eltűnt Aleimord vette vissza tőlük? Gondolom csak eddig tartott a hálája. Hosszasan győzködted, hogy gondolja meg magát?
*Fröcsög a szavaiból a szarkazmus. Ezt rühelli a legjobban a nemesekben. Úgy tesznek mintha mindenhez joguk lenne és a világ rendje őket szolgálná. Természetes, hogy lopnak, csalnak, hazudnak, ölnek és másokon élősködnek. Undorítja ez az egész és az-az arc, amit a másik vág ehhez az egészhez. Ha a szemébe merné mondani, hogy nem érdekli őt az a fattyú parasztlány és a volt szolgáló, neki kell ez a ház akkor legalább lenne benne valamennyi gerinc, de csak mellébeszél.*
*Felesleges köröket tényleg nem tervez tenni. Egyből idejönni, a másik szemébe nézni és feltenni a kérdését. A válasz nem azonnal történik. Sőt, a kisasszony tekintete előbb a félvérre siklik és csak utána tér vissza hozzá. A válasz semmitmondó és tömör, de ami a legfontosabb kényelmes. Kényelmes a másik számára.*
-Szóval az eltűnt Aleimord vette vissza tőlük? Gondolom csak eddig tartott a hálája. Hosszasan győzködted, hogy gondolja meg magát?
*Fröcsög a szavaiból a szarkazmus. Ezt rühelli a legjobban a nemesekben. Úgy tesznek mintha mindenhez joguk lenne és a világ rendje őket szolgálná. Természetes, hogy lopnak, csalnak, hazudnak, ölnek és másokon élősködnek. Undorítja ez az egész és az-az arc, amit a másik vág ehhez az egészhez. Ha a szemébe merné mondani, hogy nem érdekli őt az a fattyú parasztlány és a volt szolgáló, neki kell ez a ház akkor legalább lenne benne valamennyi gerinc, de csak mellébeszél.*
881. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-02 09:50:05
Üzenet elküldve: 2025-01-02 09:50:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Várt váratlan//
*Mai-t meglehetősen hamar a bizalmába fogadta. Már akkor, mikor a templomban véletlenül egymásba botlottak, és megtudta, hogy hasonló múlttal és gyökerekkel rendelkeznek. A lány később csupán egy egyszerű nevelőnek jelentkezett a rezidenciára, de hamar az ölébe csöppent a leendő árvaház vezetése annak minden gondjával-bajával. Azóta is bizonyított. A munkája, a kedvessége, ahogy a gyerekekkel bánik, a profizmusa, miként a jelent és a jövőt tervezgeti, a nem várt szituációkban hozott döntései mind azt bizonyítják, hogy ő a legalkalmasabb a feladatra. Ezért is bízik meg benne annyira, hogy talán kis túlzással még az életét is a kezébe merné adni. Hálás érte, amiért most itt van. A tekintetéből áradó melegség valamelyest megnyugtatja, de nem kerüli el a figyelmét a szempárban rejtőző, vészjósló csillogás sem, ami jelzi mégis, hogy valami baj van.
Nem terel semmit, hisz azt sem tudja még, miről van szó, de az ablakot muszáj kinyitnia, különben megfullad. Intath váratlan megjelenése miatt az emlékképek árvízként árasztják el az elméjét, szíve szaporán kezd verni, úgy érzi, majd szétrobban a feszültségtől. Ha nem nyitná ki az ablakot, még talán el is ájulna a rátörni akaró pánik hatására, és még csak nem is sejti, hogy a férfi szemében mennyire más képet fest a szenvedése. Még tartja magát.
A hátborzongató zöldekbe néz épp, mikor elhangzik a kérdés. Először nem érti. Nem tudja, hova tenni, mert tényleg nem erre számított, de még mielőtt válaszolna, tekintete kérdően Mai-ra vándorol. Mi történhetett? A fél-elf lány iránt érzett bizalma engedi végül arra következtetni, hogy Intath egyszerűen csak megjelent ezzel a kérdéssel, Mai pedig rögtön hozzá vezette. Helyes.*
- Az eltűnt bátyám tulajdonából került hozzám. Még mielőtt a városi tanács rátette volna a kezét. *Válaszolja meg a kérdést ő is egyszerűen, bár hangjában fájdalommal, mikor Aleimord-ot kell említenie. A történet részleteit nem fejti ki, úgy gondolja, hogy még ennyi magyarázattal sem tartozik egy egyszerű orvosnak a családja tulajdonával, és annak ügyeivel kapcsolatban.
Tekintete újra Mai-ra szegeződik. Most már úgy gondolja, hogy ezzel a kérdéssel nem is lett volna szükséges, hogy elé kísérje a férfit. Bizonyára neki sem mondta el előre, hogy miről lesz szó…*
*Mai-t meglehetősen hamar a bizalmába fogadta. Már akkor, mikor a templomban véletlenül egymásba botlottak, és megtudta, hogy hasonló múlttal és gyökerekkel rendelkeznek. A lány később csupán egy egyszerű nevelőnek jelentkezett a rezidenciára, de hamar az ölébe csöppent a leendő árvaház vezetése annak minden gondjával-bajával. Azóta is bizonyított. A munkája, a kedvessége, ahogy a gyerekekkel bánik, a profizmusa, miként a jelent és a jövőt tervezgeti, a nem várt szituációkban hozott döntései mind azt bizonyítják, hogy ő a legalkalmasabb a feladatra. Ezért is bízik meg benne annyira, hogy talán kis túlzással még az életét is a kezébe merné adni. Hálás érte, amiért most itt van. A tekintetéből áradó melegség valamelyest megnyugtatja, de nem kerüli el a figyelmét a szempárban rejtőző, vészjósló csillogás sem, ami jelzi mégis, hogy valami baj van.
Nem terel semmit, hisz azt sem tudja még, miről van szó, de az ablakot muszáj kinyitnia, különben megfullad. Intath váratlan megjelenése miatt az emlékképek árvízként árasztják el az elméjét, szíve szaporán kezd verni, úgy érzi, majd szétrobban a feszültségtől. Ha nem nyitná ki az ablakot, még talán el is ájulna a rátörni akaró pánik hatására, és még csak nem is sejti, hogy a férfi szemében mennyire más képet fest a szenvedése. Még tartja magát.
A hátborzongató zöldekbe néz épp, mikor elhangzik a kérdés. Először nem érti. Nem tudja, hova tenni, mert tényleg nem erre számított, de még mielőtt válaszolna, tekintete kérdően Mai-ra vándorol. Mi történhetett? A fél-elf lány iránt érzett bizalma engedi végül arra következtetni, hogy Intath egyszerűen csak megjelent ezzel a kérdéssel, Mai pedig rögtön hozzá vezette. Helyes.*
- Az eltűnt bátyám tulajdonából került hozzám. Még mielőtt a városi tanács rátette volna a kezét. *Válaszolja meg a kérdést ő is egyszerűen, bár hangjában fájdalommal, mikor Aleimord-ot kell említenie. A történet részleteit nem fejti ki, úgy gondolja, hogy még ennyi magyarázattal sem tartozik egy egyszerű orvosnak a családja tulajdonával, és annak ügyeivel kapcsolatban.
Tekintete újra Mai-ra szegeződik. Most már úgy gondolja, hogy ezzel a kérdéssel nem is lett volna szükséges, hogy elé kísérje a férfit. Bizonyára neki sem mondta el előre, hogy miről lesz szó…*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1535-1554