Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 45 (881. - 900. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 933-952
900. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-01-21 11:07:43
Üzenet elküldve: 2024-01-21 11:07:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Talán csak álmodom?//
*Halványan elmosolyodik, mert felettébb meglepi, hogy amint ő azt mondta szegény lánynak, hogy ne sírjon, amaz rögtön engedelmesen próbálja nem itatni tovább az egereket, pedig Alenia csupán néhány ösztönös, vigasztaló szónak szánta őket, nem pedig parancsnak, mégis a kis Luninari még most is feltétel nélkül hallgat rá. Pedig nem kell abbahagynia a sírást, hadd sírjon, ha sírni akar, már csak azért is, mert ő maga már nem képes ilyesmire. Sem sírásra, sem pedig bármiféle igazi örömöt átérezni. Olyan most a lelke, mint tömör jégtömbbe zárt szív, ami akkor kezd el majd újra dobogni, ha szépen lassan kiolvasztják.
Ehhez azonban rengeteg dolognak kell még a helyére kerülni. Tudnia kell, ki az, aki tényleg várta őt vissza, és ki az, aki örült, hogy eltették láb alól. Mi történt az előttük álló házzal, az ő családnevét magán viselő kúriával, amit felmenőik bátyjának és neki szántak. Vajon mi várja odabent? Ki igazgatja most a házat, és hogy fognak reagálni arra, hogy a valódi örökös visszatért? Már, ha időközben Aleimord nem sajátította ki valahogy saját magának az egészet, miközben mindent elintézett, hogy ha a húga életben van, a törvények szerint már semmi köze ne legyen a rezidenciához.
Az újabb sötét gondolatok közül Luninari hangja és ölelésének megszűnése rángatja vissza a valóságba. Ekkor ismét a lányra pillant, mert eddig tekintetét már a ház ablaka felé fordította. Főleg az emelet felé, annak az ablaknak az irányába ahol az ő szobája van, vagy volt, ki tudja, mit csináltak vele.*
- Luninari, nyugodj meg! *Nem tetszik neki, hogy szegény lány is ilyen depresszív oldalról közelíti meg a múlt történéseit, ezért leguggol hozzá, hogy szemeik egyvonalban legyenek, és a korábbi halvány mosolyt megtartva, biztatóan néz a könnyes ki szemekbe.*
- Nem azért mondtam ezt az előbb, hogy neked bármiféle részt kelljen vállalnod az én szenvedésemből. Illetve már azoknak is vége. Neked nem csak szerencséd volt, hanem Eeyr más sorsot szánt neked. Jobbat. Tudod miért? Azért, mert ilyen tiszta lelkű teremtés, mint te, nincs több e világon. Mindennek oka van, és semmi sem véletlen. Az sem, hogy engem így megbüntetett az istennő. A régi Alenia azért halt meg, mert meg kellett halnia.
*Fényűzés, kapzsiság, a legdrágább selyemből készült ruhák, az örökséghez való kegyetlen ragaszkodás, engedetlenség. Ezek jellemezték Alenia korábbi életét, pedig nem véletlenül próbálták szülei mindig is a tanulásra kényszeríteni őt. A kulcs mindenhez a tudásban rejlik, nem a gazdagságban. Ha mást nem is, ezt az egyet végérvényesen az eszébe véste az elmúlt időszak tanulságai alapján.*
- Most már itt vagyok veled. Veled, és mindenkivel, akinek szüksége van rám. Talán már nem fogtok elfogadni sem nemesként, sem a ház úrnőjeként, de ezt nem is várom el, viszont azért jöttem vissza, hogy helyrehozzam, amit tudok.
*Abból a szempontból nem hazudott, hogy tényleg megváltozott. A múltban esze ágában sem lett volna amolyan vezetői mentalitással beleavatkozni a körülötte zajló eseményekbe, de úgy érzi, hogy most kezébe kell vennie az irányítást, hogy a Sayqueves név jelentsen még valamit, és nem csak egy elkényeztetett nemesi pereputtyot.*
- Én is biztos vagyok benne, nem véletlen, hogy az istenek téged küldtek, hogy fogadj engem. Valamiért úgy érzem, hogy te vagy az egyetlen, aki soha sem felejtett el, igaz?
*Teszi is fel az első kemény kérdését, és lesz belőle még pár ilyen. Hol van a bátyja? És hol van az, aki megszabadította a karjától? Ugyan azokról a szörnyű napokról sok emléke nem maradt, mert nem volt jól, de arra tisztán emlékszik, hogy az orvos, akit hívtak hozzá, megígérte, hogy nem fogja elveszíteni a karját, de mégis ez történt. Erre is magyarázatot akar kapni, de nem támadja le rögtön Luninarit minden kérdésével.*
- Na, mi lesz, Luni? Állunk még itt egy ideig, vagy beengedsz az otthonomba? *Pillant a lányka kezében lévő kulcsra, majd várakozóan az ajtóra. Ha a rezidencia már nem is az övé, azt senki és semmilyen törvény, okirat sem veheti el tőle, hogy ez a ház az ő otthona is, és az is marad örökre. Így hát hamar valóra válik a kis fél-elf félelme, Alenia bizony most rögtön be akar menni.*
*Halványan elmosolyodik, mert felettébb meglepi, hogy amint ő azt mondta szegény lánynak, hogy ne sírjon, amaz rögtön engedelmesen próbálja nem itatni tovább az egereket, pedig Alenia csupán néhány ösztönös, vigasztaló szónak szánta őket, nem pedig parancsnak, mégis a kis Luninari még most is feltétel nélkül hallgat rá. Pedig nem kell abbahagynia a sírást, hadd sírjon, ha sírni akar, már csak azért is, mert ő maga már nem képes ilyesmire. Sem sírásra, sem pedig bármiféle igazi örömöt átérezni. Olyan most a lelke, mint tömör jégtömbbe zárt szív, ami akkor kezd el majd újra dobogni, ha szépen lassan kiolvasztják.
Ehhez azonban rengeteg dolognak kell még a helyére kerülni. Tudnia kell, ki az, aki tényleg várta őt vissza, és ki az, aki örült, hogy eltették láb alól. Mi történt az előttük álló házzal, az ő családnevét magán viselő kúriával, amit felmenőik bátyjának és neki szántak. Vajon mi várja odabent? Ki igazgatja most a házat, és hogy fognak reagálni arra, hogy a valódi örökös visszatért? Már, ha időközben Aleimord nem sajátította ki valahogy saját magának az egészet, miközben mindent elintézett, hogy ha a húga életben van, a törvények szerint már semmi köze ne legyen a rezidenciához.
Az újabb sötét gondolatok közül Luninari hangja és ölelésének megszűnése rángatja vissza a valóságba. Ekkor ismét a lányra pillant, mert eddig tekintetét már a ház ablaka felé fordította. Főleg az emelet felé, annak az ablaknak az irányába ahol az ő szobája van, vagy volt, ki tudja, mit csináltak vele.*
- Luninari, nyugodj meg! *Nem tetszik neki, hogy szegény lány is ilyen depresszív oldalról közelíti meg a múlt történéseit, ezért leguggol hozzá, hogy szemeik egyvonalban legyenek, és a korábbi halvány mosolyt megtartva, biztatóan néz a könnyes ki szemekbe.*
- Nem azért mondtam ezt az előbb, hogy neked bármiféle részt kelljen vállalnod az én szenvedésemből. Illetve már azoknak is vége. Neked nem csak szerencséd volt, hanem Eeyr más sorsot szánt neked. Jobbat. Tudod miért? Azért, mert ilyen tiszta lelkű teremtés, mint te, nincs több e világon. Mindennek oka van, és semmi sem véletlen. Az sem, hogy engem így megbüntetett az istennő. A régi Alenia azért halt meg, mert meg kellett halnia.
*Fényűzés, kapzsiság, a legdrágább selyemből készült ruhák, az örökséghez való kegyetlen ragaszkodás, engedetlenség. Ezek jellemezték Alenia korábbi életét, pedig nem véletlenül próbálták szülei mindig is a tanulásra kényszeríteni őt. A kulcs mindenhez a tudásban rejlik, nem a gazdagságban. Ha mást nem is, ezt az egyet végérvényesen az eszébe véste az elmúlt időszak tanulságai alapján.*
- Most már itt vagyok veled. Veled, és mindenkivel, akinek szüksége van rám. Talán már nem fogtok elfogadni sem nemesként, sem a ház úrnőjeként, de ezt nem is várom el, viszont azért jöttem vissza, hogy helyrehozzam, amit tudok.
*Abból a szempontból nem hazudott, hogy tényleg megváltozott. A múltban esze ágában sem lett volna amolyan vezetői mentalitással beleavatkozni a körülötte zajló eseményekbe, de úgy érzi, hogy most kezébe kell vennie az irányítást, hogy a Sayqueves név jelentsen még valamit, és nem csak egy elkényeztetett nemesi pereputtyot.*
- Én is biztos vagyok benne, nem véletlen, hogy az istenek téged küldtek, hogy fogadj engem. Valamiért úgy érzem, hogy te vagy az egyetlen, aki soha sem felejtett el, igaz?
*Teszi is fel az első kemény kérdését, és lesz belőle még pár ilyen. Hol van a bátyja? És hol van az, aki megszabadította a karjától? Ugyan azokról a szörnyű napokról sok emléke nem maradt, mert nem volt jól, de arra tisztán emlékszik, hogy az orvos, akit hívtak hozzá, megígérte, hogy nem fogja elveszíteni a karját, de mégis ez történt. Erre is magyarázatot akar kapni, de nem támadja le rögtön Luninarit minden kérdésével.*
- Na, mi lesz, Luni? Állunk még itt egy ideig, vagy beengedsz az otthonomba? *Pillant a lányka kezében lévő kulcsra, majd várakozóan az ajtóra. Ha a rezidencia már nem is az övé, azt senki és semmilyen törvény, okirat sem veheti el tőle, hogy ez a ház az ő otthona is, és az is marad örökre. Így hát hamar valóra válik a kis fél-elf félelme, Alenia bizony most rögtön be akar menni.*
899. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-01-21 00:17:18
Üzenet elküldve: 2024-01-21 00:17:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Talán csak álmodom?//
//Alenia Cirenhille Sayqueves//
- Rendben, próbálok nem sírni. *suttogja még mindig kicsit halkan, de igyekszik valóban összeszedni magát, pedig könnyei még lennének bőven, igaz ezek még mindig legalább annyira az öröm és a megkönnyebbülés, mint a bánat könnyei.
Utóbbiak persze Aleniának szólnak. Eddig is sokszor belegondolt már abba, hogy miken ment keresztül és mennyit kellett szenvednie, így azonban, hogy nem csak előtte áll, hanem meg is érinthette őt, az egész valahogyan még sokkal elevenebb, fájdalmasabb és szívbe markolóbb, mint akkor, amikor mindezek a gondolatok csak Szarvasliget békés csendjében törtnek rá hirtelen.
De most már legalább tudja azt, hogy legszörnyűbb félelmei nem váltak valóra, sőt, úgy valósult meg egy régi kedves álma, hogy ennek az álomnak a megvalósulására szinte alig látott esélyt, ez pedig erőt ad neki annyira, hogy megpróbálja magába fojtani a könnyek maradékát, főleg persze Alenia kedvéért. Szenvedett eleget, és, ha itt most nagyon elkezd sírni emiatt, olyan lenne, minta csak erre akarná emlékeztetni őt.
Persze a gyengéd simogatás, amit ölelésére kap válaszként, nagyon jól esik neki, még akkor is, ha az első tőle hallott szavak nagyon fájnak, sőt úgy érzi, hogy nem csak lelki, hanem egyben fizikai fájdalmat is okoznak, kicsit a szívébe, kicsit a gyomrába szúrnak.
De hát persze, mindaz, amit mond logikus, természetes és érthető. Azok után, ami történt, Alenia mit is mondhatna mást, mint azt, hogy a régi Alenia már nincsen többé? És hát egyértelmű, hogy amikor határozottan kijelenti ezt, akkor nyilván nem csak a kezére céloz.
Igaz ugyan, hogy ő a régi Aleniát szerette volna visszakapni, de mindig is tisztában volt vele, hogy ez irreális vágyálom, bármennyire szép is lenne. De hát már ő sem a régi Luninari, és részben pont az itt átélteknek köszönhetően.
Éppen ezért most tökéletesen boldoggá teszi már az is, hogy Alenia egyáltalán él, bármennyire fájdalmas is egyben a vele való találkozás, de azon a puszta tényen kívül, hogy életben van, szerencsére más is okot ad örömre. Az általa átélt kínok és az elszenvedett veszteségek ugyanis akár teljesen meg is törhették volna, ehhez képest tulajdonképpen már az is csoda, hogy legalább kicsit nem őrült meg.
Mert abban biztos, hogy, a lány, aki előtte áll lehet szomorú, lehet kicsit talán megtört, vagy keserű, lehet bármi más, de legalább annyira ép eszénél van, mint ő maga. Ugyan még egy perce sincsenek újra együtt, de erre akár mérget is merne venni, mert már sokkal jobban bízik saját megérzéseiben, mint egykor.*
- Persze. *bólint aztán, és Niát elengedve lép hátra egy lépést, majd kissé félénken, óvatosan mosolyodik el, sokkal inkább a viszontlátás örömétől és megkönnyebbüléssel telve nézve végig a lányon, mint tolakodó kíváncsisággal, pedig ő is kíváncsi, nagyon is és nagyon sok mindenre. Közben próbálja letörölni a könnyeit és egyben nem is könnyezni többet, de ez azért, érzi, elsőre csak részben sikerül.*
- Nagyon sajnálom, de hát ez érthető. *mondja.* Engem is megviselt, ami akkor történt, pedig nálad nagyobb szerencsém volt. Ha nem is érzem úgy, hogy a régi Luninari meghalt, de én sem vagyok már a régi. De mint láthattad, már szinte semmi sem.
*Szavainak komor nyomatékot ad a mögöttük lévő, méltán Romvárosnak nevezett városrész, ami valaha ragyogott, vidám volt, és élt, még akkor is, ha mindezt talán kérkedve és felelőtlenül is tette.
Az a kevés itt együtt töltött idő ennek ellenére, vagy talán éppen ezért persze neki is azonnal felbukkan gondolatai között, mint valami régi, szép álom, és nem először gondolkodik el rajta, bár ezúttal persze csak nagyon röviden, hogy mi lett volna akkor, ha minden úgy folytatódik, ahogyan elkezdődött.
Biztos benne, hogy mai napig a legjobb barátnők lennének, életük talán ruhákról, cipőkről, udvarlókról, ékszerekről, estélyekről szólt volna, meg persze a mágiáról, amit együtt készültek tanulni.
Ehhez képest itt áll most Alenia előtt, nem úgy, mint egy kisasszony, akivé mellette válhatott volna, hanem külsőleg majdnem pont ugyanúgy, ahogyan egykoron az erdőből megérkezett.
Az élete is nagyon más, mint amilyennek akkor indult. Ebben a házban már csak ritka vendég, odahaza pedig mos, főz, takarít, állatokról gondoskodik, vagyis minden olyan dolgot megcsinál, amit egykori nemesi kúriákban a szolgálók csináltak, és mindezt élvezi és szereti is.
Nem csak beletörődött, hogy ez van, hanem úgy érzi, hogy tényleg ez való neki, jó érzés gondoskodni másokról, meg egy házról, meglehet persze, hogy azért is, mert így hasznosnak és fontosnak érzi önmagát.
De most nem akar ezen gondolkodni, már csak azért sem, mert nincs mágia, ami képes lenne visszaforgatni az időt, de, ha ez lehetséges lenne, akkor sem tudnának megváltoztatni mindent, sőt, talán semmit sem, és végül nagyjából pont ugyanott tartanának mind a ketten, ahol most.*
- Én is annyi mindent szeretnék mondani és kérdezni egyszerre, de jobb, ha te kezded. *mondja.*
- Kora reggel óta valahogy olyan fura előérzetem volt. A sors, vagy az istenek akarták, hogy itt legyek, de ha csak szerencse, akkor is a lehető legnagyobb. *mondja félig Niának, de önmagának is, mert még mindig szinte teljesen hihetetlen, hogy újra együtt vannak, még akkor is, ha nyilván már többé semmi sem lesz a régi.
Itt van például mögötte az egykori rezidencia, ami szintén nem fog jó eséllyel soha régi fényében tündökölni.
~ Ez az átkozott ház! ~ tolakodik be gondolatai közé egy kicsit ismét a harag, pedig tudja jól, hogy minden kúria csak lelketlen, élettelen kőhalom, akkor is, akár áll, akár porig romolták. Hirtelen nem tud rá máshogy gondolni még sem, haragszik erre a házra, pedig lakott itt már úgy is, hogy egy lakóját sem rabolták el, kínozták meg, és senki nem próbálta meg még csak rájuk gyújtani sem.
Ettől függetlenül, nagyon nem hozott szerencsét nekik akkor, amikor megismerték egymást. Igaz most pont igen, hiszen ugyan hol máshol találkozhatott volna Aleniával, ha nem pont itt?
Mégis, fél tőle, hogy Alenia be akar menni majd. Miért ne akarná látni, hogy mi lett egykori otthonából? Nyilván ezért jött éppen ide.
Ő a maga részéről attól fél viszont, hogy ebben az esetben csak még jobban fog majd fájni neki a saját múltja, márpedig ő nem szeretné őt még egyszer szenvedni látni.
Ezért is nem ajánlja fel rögtön, hogy nézzék meg a házat, ahol kényelmesebben beszélgethetnek, mint idekint, még szeretné kiélvezni kicsit ezt a percet a szabad levegőn, és megvárni amikor is majd Alenia hozza fel, hogy kíváncsi a házra. Onnantól kezdve már nem lesz más választása, mint kinyitni előtte a kulccsal egykori otthonának az ajtaját.*
- Természetesen mindenre válaszolok, amire csak tudom a választ. *mondja inkább. ~ Bár félek, hogy jó néhány válasz nagyon nem fog tetszeni. ~ teszi hozzá csak gondolatban, már előre is félve.*
- És persze mindenben segítek, amiben csak tudok. *ígéri meg a lehető legkomolyabb arccal. Lehetségesnek tartja, hogy Aleniának most nagyobb szüksége van az ő segítségére, mint egykor neki volt az övére. De, ha nincs, elhatározza, hogy most egy darabig bizony akkor sem fog tágítani mellőle.*
//Alenia Cirenhille Sayqueves//
- Rendben, próbálok nem sírni. *suttogja még mindig kicsit halkan, de igyekszik valóban összeszedni magát, pedig könnyei még lennének bőven, igaz ezek még mindig legalább annyira az öröm és a megkönnyebbülés, mint a bánat könnyei.
Utóbbiak persze Aleniának szólnak. Eddig is sokszor belegondolt már abba, hogy miken ment keresztül és mennyit kellett szenvednie, így azonban, hogy nem csak előtte áll, hanem meg is érinthette őt, az egész valahogyan még sokkal elevenebb, fájdalmasabb és szívbe markolóbb, mint akkor, amikor mindezek a gondolatok csak Szarvasliget békés csendjében törtnek rá hirtelen.
De most már legalább tudja azt, hogy legszörnyűbb félelmei nem váltak valóra, sőt, úgy valósult meg egy régi kedves álma, hogy ennek az álomnak a megvalósulására szinte alig látott esélyt, ez pedig erőt ad neki annyira, hogy megpróbálja magába fojtani a könnyek maradékát, főleg persze Alenia kedvéért. Szenvedett eleget, és, ha itt most nagyon elkezd sírni emiatt, olyan lenne, minta csak erre akarná emlékeztetni őt.
Persze a gyengéd simogatás, amit ölelésére kap válaszként, nagyon jól esik neki, még akkor is, ha az első tőle hallott szavak nagyon fájnak, sőt úgy érzi, hogy nem csak lelki, hanem egyben fizikai fájdalmat is okoznak, kicsit a szívébe, kicsit a gyomrába szúrnak.
De hát persze, mindaz, amit mond logikus, természetes és érthető. Azok után, ami történt, Alenia mit is mondhatna mást, mint azt, hogy a régi Alenia már nincsen többé? És hát egyértelmű, hogy amikor határozottan kijelenti ezt, akkor nyilván nem csak a kezére céloz.
Igaz ugyan, hogy ő a régi Aleniát szerette volna visszakapni, de mindig is tisztában volt vele, hogy ez irreális vágyálom, bármennyire szép is lenne. De hát már ő sem a régi Luninari, és részben pont az itt átélteknek köszönhetően.
Éppen ezért most tökéletesen boldoggá teszi már az is, hogy Alenia egyáltalán él, bármennyire fájdalmas is egyben a vele való találkozás, de azon a puszta tényen kívül, hogy életben van, szerencsére más is okot ad örömre. Az általa átélt kínok és az elszenvedett veszteségek ugyanis akár teljesen meg is törhették volna, ehhez képest tulajdonképpen már az is csoda, hogy legalább kicsit nem őrült meg.
Mert abban biztos, hogy, a lány, aki előtte áll lehet szomorú, lehet kicsit talán megtört, vagy keserű, lehet bármi más, de legalább annyira ép eszénél van, mint ő maga. Ugyan még egy perce sincsenek újra együtt, de erre akár mérget is merne venni, mert már sokkal jobban bízik saját megérzéseiben, mint egykor.*
- Persze. *bólint aztán, és Niát elengedve lép hátra egy lépést, majd kissé félénken, óvatosan mosolyodik el, sokkal inkább a viszontlátás örömétől és megkönnyebbüléssel telve nézve végig a lányon, mint tolakodó kíváncsisággal, pedig ő is kíváncsi, nagyon is és nagyon sok mindenre. Közben próbálja letörölni a könnyeit és egyben nem is könnyezni többet, de ez azért, érzi, elsőre csak részben sikerül.*
- Nagyon sajnálom, de hát ez érthető. *mondja.* Engem is megviselt, ami akkor történt, pedig nálad nagyobb szerencsém volt. Ha nem is érzem úgy, hogy a régi Luninari meghalt, de én sem vagyok már a régi. De mint láthattad, már szinte semmi sem.
*Szavainak komor nyomatékot ad a mögöttük lévő, méltán Romvárosnak nevezett városrész, ami valaha ragyogott, vidám volt, és élt, még akkor is, ha mindezt talán kérkedve és felelőtlenül is tette.
Az a kevés itt együtt töltött idő ennek ellenére, vagy talán éppen ezért persze neki is azonnal felbukkan gondolatai között, mint valami régi, szép álom, és nem először gondolkodik el rajta, bár ezúttal persze csak nagyon röviden, hogy mi lett volna akkor, ha minden úgy folytatódik, ahogyan elkezdődött.
Biztos benne, hogy mai napig a legjobb barátnők lennének, életük talán ruhákról, cipőkről, udvarlókról, ékszerekről, estélyekről szólt volna, meg persze a mágiáról, amit együtt készültek tanulni.
Ehhez képest itt áll most Alenia előtt, nem úgy, mint egy kisasszony, akivé mellette válhatott volna, hanem külsőleg majdnem pont ugyanúgy, ahogyan egykoron az erdőből megérkezett.
Az élete is nagyon más, mint amilyennek akkor indult. Ebben a házban már csak ritka vendég, odahaza pedig mos, főz, takarít, állatokról gondoskodik, vagyis minden olyan dolgot megcsinál, amit egykori nemesi kúriákban a szolgálók csináltak, és mindezt élvezi és szereti is.
Nem csak beletörődött, hogy ez van, hanem úgy érzi, hogy tényleg ez való neki, jó érzés gondoskodni másokról, meg egy házról, meglehet persze, hogy azért is, mert így hasznosnak és fontosnak érzi önmagát.
De most nem akar ezen gondolkodni, már csak azért sem, mert nincs mágia, ami képes lenne visszaforgatni az időt, de, ha ez lehetséges lenne, akkor sem tudnának megváltoztatni mindent, sőt, talán semmit sem, és végül nagyjából pont ugyanott tartanának mind a ketten, ahol most.*
- Én is annyi mindent szeretnék mondani és kérdezni egyszerre, de jobb, ha te kezded. *mondja.*
- Kora reggel óta valahogy olyan fura előérzetem volt. A sors, vagy az istenek akarták, hogy itt legyek, de ha csak szerencse, akkor is a lehető legnagyobb. *mondja félig Niának, de önmagának is, mert még mindig szinte teljesen hihetetlen, hogy újra együtt vannak, még akkor is, ha nyilván már többé semmi sem lesz a régi.
Itt van például mögötte az egykori rezidencia, ami szintén nem fog jó eséllyel soha régi fényében tündökölni.
~ Ez az átkozott ház! ~ tolakodik be gondolatai közé egy kicsit ismét a harag, pedig tudja jól, hogy minden kúria csak lelketlen, élettelen kőhalom, akkor is, akár áll, akár porig romolták. Hirtelen nem tud rá máshogy gondolni még sem, haragszik erre a házra, pedig lakott itt már úgy is, hogy egy lakóját sem rabolták el, kínozták meg, és senki nem próbálta meg még csak rájuk gyújtani sem.
Ettől függetlenül, nagyon nem hozott szerencsét nekik akkor, amikor megismerték egymást. Igaz most pont igen, hiszen ugyan hol máshol találkozhatott volna Aleniával, ha nem pont itt?
Mégis, fél tőle, hogy Alenia be akar menni majd. Miért ne akarná látni, hogy mi lett egykori otthonából? Nyilván ezért jött éppen ide.
Ő a maga részéről attól fél viszont, hogy ebben az esetben csak még jobban fog majd fájni neki a saját múltja, márpedig ő nem szeretné őt még egyszer szenvedni látni.
Ezért is nem ajánlja fel rögtön, hogy nézzék meg a házat, ahol kényelmesebben beszélgethetnek, mint idekint, még szeretné kiélvezni kicsit ezt a percet a szabad levegőn, és megvárni amikor is majd Alenia hozza fel, hogy kíváncsi a házra. Onnantól kezdve már nem lesz más választása, mint kinyitni előtte a kulccsal egykori otthonának az ajtaját.*
- Természetesen mindenre válaszolok, amire csak tudom a választ. *mondja inkább. ~ Bár félek, hogy jó néhány válasz nagyon nem fog tetszeni. ~ teszi hozzá csak gondolatban, már előre is félve.*
- És persze mindenben segítek, amiben csak tudok. *ígéri meg a lehető legkomolyabb arccal. Lehetségesnek tartja, hogy Aleniának most nagyobb szüksége van az ő segítségére, mint egykor neki volt az övére. De, ha nincs, elhatározza, hogy most egy darabig bizony akkor sem fog tágítani mellőle.*
898. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-01-19 19:22:38
Üzenet elküldve: 2024-01-19 19:22:38
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Talán csak álmodom?//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Amint kimondja a Luninari nevet, különösen furcsa érzés lesz úrrá rajta. Amolyan képszakadás vagy időugrás, talán nem is lehet szépen megfogalmazni, hogy miféle játékot játszik vele a saját elméje. Mintha csak pár órával ezelőtt történt volna, hogy megtanította a fekete hajú fél-elf lányt arra, hogy a kisasszonyok nem inget, hanem blúzt hordanak, hogy a magassarkú szinte alapelvárás, hogy kérésére szépen kisminkelte őt és kifestette a körmeit, majd közösen megpróbálták a legjobbat kihozni Luninari ruhatárából, hogy igazi, csinos nő váljék belőle. Mintha csak most tértek volna vissza az erdőszéli sétájukról, ahol a legérdekesebb dolog az volt, hogy milyen is a kis Luninari kapcsolata Wilhorppal.
Kár, hogy mindez csupán egy álom, amit Alenia úgy szeretne, ha valóság volna, pedig az igazi valóság sokkal inkább egy rettenetes rémálom.
Talán a legkisebb baj, hogy már nem is nevezheti magát nemesnek, de mekínozták, tönkretették, és még a szépségét is elvették tőle, ami talán a legfontosabb volt számára az életében. Így, fél karral már nem lehet az a csodálatos elf hercegnő, akinek mindig is hitte magát, csak egy csúfság, akit kegyetlenül megbüntetett a sors. Vajon miért? Talán azért, mert az örökség szította fékezhetetlen önzőség egyik napról a másikra tönkretette a kapcsolatát Aleimorddal? Lehet, hisz még az elmúlt néhány percben is képes volt arra gondolni, hogy mindez, ami történt a testvére műve.
Luninari elindul felé, először csak lassú, bizonytalan, később gyorsított léptekkel, aztán a két kis kéz olyan szeretettel öleli őt át, amilyen szeretetet talán még soha az életben nem kapott senkitől. Alenia nem tud jelenleg mihez kezdeni az érzéseivel, ezért csak szótlanul áll egy helyben, mint a cövek. Végül, mikor Luni könnyei megerednek, bizonytalanul megérinti a lány hátát, és lassú, gyengéd mozdulatokkal simogatni kezdi őt.*
- Valamilyen értelemben talán tényleg meghaltam. A régi Alenia már nincs többé. *szólal meg.
Talán nem a legszebb első mondat, ami elhangozhat a nagy viszontlátás örömére, viszont kegyetlen igazság. Még, ha arra van is mód, hogy megcsonkított, az emberi lények brutalitásának jelét kétségtelenül magán viselő, megkínzott testét mágia és az istenek segítségével meggyógyítsák, -mert bizony az elmúlt időszakban olvasott olyasmit, hogy nem lehetetlen-, a lelkében tett kár olyannyira mély és maradandó, hogy akkor sem nevezhetné magát régi önmagának, ha ez az egész tényleg csak egy álom volna, amiből most felébrednek, és semmi más nem emlékeztetné őket az átélt borzalmakra, csak az emlékek.
Alenia maga is csak akkor hiszi el igazán, hogy életben van, mikor Luninari elcsukló, de kedves kis hangján megerősíti őt ebben.*
- Igen, itt vagyok. Megtörten, fáradtan, de reményekkel, célokkal és legfőképp kérdésekkel tele.
*A fáradtságot nem fizikai fáradtságként érti, hanem arra gondol, hogy tényleg volt pár pillanat az elmúlt időszakban, mikor a magány és a depresszió annyira magával ragadta, hogy egyáltalán nem bánta volna, ha végleg maga mögött hagyja ezt a világot. Az életbe fáradt bele, de valami mégsem engedi, hogy feladja. Talán Eeyr sem akarja, hogy a történet szomorú véget érjen, talán még valamiféle küldetést szán Aleniának. Nem tudni, hogy az istennő, a sors vagy más felsőbbrendű erő játszadozik-e velük, de az biztos, bárki vagy bármi is az, ami mutatja az irányt, most visszavezette Niát az egyik legkedvesebb személyhez, aki még egykori önmagára emlékeztetheti.*
- Na, ne sírj! *Próbálja nyugtatgatni szerencsétlen párát.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Amint kimondja a Luninari nevet, különösen furcsa érzés lesz úrrá rajta. Amolyan képszakadás vagy időugrás, talán nem is lehet szépen megfogalmazni, hogy miféle játékot játszik vele a saját elméje. Mintha csak pár órával ezelőtt történt volna, hogy megtanította a fekete hajú fél-elf lányt arra, hogy a kisasszonyok nem inget, hanem blúzt hordanak, hogy a magassarkú szinte alapelvárás, hogy kérésére szépen kisminkelte őt és kifestette a körmeit, majd közösen megpróbálták a legjobbat kihozni Luninari ruhatárából, hogy igazi, csinos nő váljék belőle. Mintha csak most tértek volna vissza az erdőszéli sétájukról, ahol a legérdekesebb dolog az volt, hogy milyen is a kis Luninari kapcsolata Wilhorppal.
Kár, hogy mindez csupán egy álom, amit Alenia úgy szeretne, ha valóság volna, pedig az igazi valóság sokkal inkább egy rettenetes rémálom.
Talán a legkisebb baj, hogy már nem is nevezheti magát nemesnek, de mekínozták, tönkretették, és még a szépségét is elvették tőle, ami talán a legfontosabb volt számára az életében. Így, fél karral már nem lehet az a csodálatos elf hercegnő, akinek mindig is hitte magát, csak egy csúfság, akit kegyetlenül megbüntetett a sors. Vajon miért? Talán azért, mert az örökség szította fékezhetetlen önzőség egyik napról a másikra tönkretette a kapcsolatát Aleimorddal? Lehet, hisz még az elmúlt néhány percben is képes volt arra gondolni, hogy mindez, ami történt a testvére műve.
Luninari elindul felé, először csak lassú, bizonytalan, később gyorsított léptekkel, aztán a két kis kéz olyan szeretettel öleli őt át, amilyen szeretetet talán még soha az életben nem kapott senkitől. Alenia nem tud jelenleg mihez kezdeni az érzéseivel, ezért csak szótlanul áll egy helyben, mint a cövek. Végül, mikor Luni könnyei megerednek, bizonytalanul megérinti a lány hátát, és lassú, gyengéd mozdulatokkal simogatni kezdi őt.*
- Valamilyen értelemben talán tényleg meghaltam. A régi Alenia már nincs többé. *szólal meg.
Talán nem a legszebb első mondat, ami elhangozhat a nagy viszontlátás örömére, viszont kegyetlen igazság. Még, ha arra van is mód, hogy megcsonkított, az emberi lények brutalitásának jelét kétségtelenül magán viselő, megkínzott testét mágia és az istenek segítségével meggyógyítsák, -mert bizony az elmúlt időszakban olvasott olyasmit, hogy nem lehetetlen-, a lelkében tett kár olyannyira mély és maradandó, hogy akkor sem nevezhetné magát régi önmagának, ha ez az egész tényleg csak egy álom volna, amiből most felébrednek, és semmi más nem emlékeztetné őket az átélt borzalmakra, csak az emlékek.
Alenia maga is csak akkor hiszi el igazán, hogy életben van, mikor Luninari elcsukló, de kedves kis hangján megerősíti őt ebben.*
- Igen, itt vagyok. Megtörten, fáradtan, de reményekkel, célokkal és legfőképp kérdésekkel tele.
*A fáradtságot nem fizikai fáradtságként érti, hanem arra gondol, hogy tényleg volt pár pillanat az elmúlt időszakban, mikor a magány és a depresszió annyira magával ragadta, hogy egyáltalán nem bánta volna, ha végleg maga mögött hagyja ezt a világot. Az életbe fáradt bele, de valami mégsem engedi, hogy feladja. Talán Eeyr sem akarja, hogy a történet szomorú véget érjen, talán még valamiféle küldetést szán Aleniának. Nem tudni, hogy az istennő, a sors vagy más felsőbbrendű erő játszadozik-e velük, de az biztos, bárki vagy bármi is az, ami mutatja az irányt, most visszavezette Niát az egyik legkedvesebb személyhez, aki még egykori önmagára emlékeztetheti.*
- Na, ne sírj! *Próbálja nyugtatgatni szerencsétlen párát.*
897. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-01-18 19:03:10
Üzenet elküldve: 2024-01-18 19:03:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Talán csak álmodom?//
//Alenia Cirenhille Sayqueves//
*El van merülve azzal a nem túl bonyolult művelettel, hogy a kulcsot a zárba illessze, amikor meghallja azt a hangot, amit utoljára valamelyik álmában hallott.
Lehetett volna az az álom gyönyörű, vagy legalább szép is, de mivel hirtelen teljesen másként alakult minden, mint amilyen irányba azon a napon indult amikor, mint távoli rokont, befogadták őt maguk közé a Sayquevesek, inkább rémálom volt az a bizonyos álom.
Hogy mit élt át újra benne, már maga sem tudja pontosan.
Azt a pillanatot, amikor Aleniát elrabolták mellőle a tisztásról őt pedig olyan erősen ütötték meg, hogy elájult?
Vagy azt, amikor megtalálta egy ajtó elé rakott dobozban barátnőjének levágott ujját, esetleg az utolsó éjszaka poklát? Valamilyen formában egyszerre mindet? Talán magát a pillanatot, amikor elárulta őt?
Most hirtelen valamennyi mélyen magába fojtott emlék annyira erős, mintha meztelen bőrét égető parázs lenne újra, főleg a legutolsó.
Igen, ez volt a majdnem meghalás, árulás és a menekülés keserves éjszakája.
Ezerszer is végig gondolta már ezt, és ezerszer is felmentette magát, amiért akkor nem ment vissza Aleimord és Intath oldalán Aleniát támogatva a mögöttük lángoló városba, hanem inkább a menekülteket menekítő szekér után szaladt.
Persze, nagyon sokadszorra ismét újragondolva, nyilván nem lett volna nagy segítség. Csak azt érte volna el, hogy feleslegesen kockára teszi még egyszer az életét, miután korábban éppen csak megmenekült a halál torkából Launak és annak a kereskedőnek köszönhetően, akinek segítségével megmentette őket.
Viszont, pusztán érzelmeire hallgatva bármilyen mélyen is elnyomta mindezt magában, mégis úgy érzi még mindig, hogy akkor és ott, fordítva kellett volna döntenie.
És most a régen hallott, utolsó hallása után mindig is vágyott hang meghallása után olyan erővel mar bele ismét a lelkiismeret-furdalás akkori döntése miatt, mintha csak holnap, vagy holnapután lenne ahhoz az ezerszer is elátkozott naphoz képest.
Lassan fordul meg, pedig teste éppen pördülni akar gyorsabban, mint a pillanat. Annyira azonban még ura önmagának, hogy ne tegyen hasonlót. Talán csak azért lassú, mert fél, nagyon fél.
Bármennyire is összetéveszthetetlen ez a gyönyörű hang bárki más hangjával, attól retteg, hogy mi van, ha csak a Romváros által felzaklatott érzékei csalják meg és űznek gonosz tréfát vele, vagy valamiféle általa nem ismert, sötét mágia áldozata lett?
De szerencsére nem. Illetve eldönti magában, hogy nem, mert bármennyire valószerűtlen is az egész, ahhoz túlságosan is élethű, hogy csak hitvány illúzió legyen.
Látva Őt magát maga előtt már nem lehet tévedés. Alenia az. Alenia!
Úgy érzi, hogy annyi sok és olyan erőteljes érzelmek kavarognak benne, amelyek három másik fél-elf lelkének is elegek lennének, nem hogy most neki. Ráadásul megfogalmazhatatlan az egész.
Ahogyan óvatosan végignéz Alenián a határtalan megkönnyebbülés keveredik benne bánattal, megrendültséggel, kétségbeeséssel, dühvel, és az egykori tehetetlenségének és védtelenségének, vagyis gyengesége miatt érzett önemésztő, önmaga iránt is érzett haraggal, ugyanakkor egyben olyan hatalmas örömmel is, amihez foghatót már nagyon régen érzett utoljára.
Talán akkor, amikor csak önmaga erejére támaszkodva életében először varázsolt.
Arcvonásainak sem ura igazán. Nem tudja, hogy elmosolyodik-e, de gyanítja, hogy valami ilyesmi történik. Csak abban biztos, hogy Alenia mosolyát látva sírni lenne kedve, sőt talán már sír is, mivel testének nincsen szüksége arra, hogy pontos szavakat találjon bármire is, amit érez, az csak cselekszik ösztönösen, például könnyeket teremt és sokat, önkényesen és pillanatok alatt.
Olyan óvatosan rakja le kosarát, amiben ott van az alvó kismacska, mintha az a világ lehető legkisebb és legtörékenyebb tárgyaival lenne tele.
Ezúttal azonban, bármennyire szereti is Holdpihét, nem neki szól a gyengéd lassúság, hanem saját magának, hiába látja most már tényleg a lányt, akit annyiszor szeretett volna látni újra, akiben reménykedett, hogy még él, de valamiért sohasem volt képes benne hinni igazán.
Olyan rettenetes volt az az egyetlen éjszaka, és az azt megelőző napok, vagy azok az apró utalások amelyeket Intath szavaiból magának leszűrt, hogy meg is kell érintenie őt, érezni a saját bőrén, hogy az egykor könyörtelenül kizökkentett világ végre visszatérjen önmagába.*
- Alenia... *suttogja halkan, mintha valósággá attól válna az előtte lévő valóság, hogy kimondja a nevét.
Kicsit még hangja is elcsuklik közben, és bár ő nem érzi magán, sápadt bőréhez képest is elsápad, szó szerint mint aki kísértetet lát. Talán ez is a helyzet, persze tudja, hogy nem, legfeljebb képletes értelemben véve.
Lassan indul meg, de végül kicsit meggyorsítja a lépteit. Tudja, hogy nem túl udvarias, de nem hiszi, hogy Alenia bánná, különben is hasonló helyzetben ugyan ki az, aki megkérdezné a másikat, hogy ugye megengeded azt, hogy megöleljelek?
Szélesre tárja karjait, hogy aztán szoros ölelésébe zárja Aleniát, és gondolkodás nélkül meg is teszi, alig bírva zokogását magába fojtani.*
- Azt hittem meghaltál. *suttogja a mellkasának, talán teljesen feleslegesen, hiszen nyilván Alenia is tudja ezt, mellkasába fúrt arcának köszönhetően pedig ruhája Luni patakként áradó könnyeit is magába szívja.
Neki pedig Kell most kis idő, hogy mennyi, arról fogalma sincs, pillanatok, vagy percek, de végül csak összeszedi magát, mivel sejti, hogy Alenia számára nyilván kényelmetlen lehet egy túl szoros ölelés, amihez nedves könnyek is társulnak.
Amikor felemeli az arcát, már talán kicsit összeszedettebb, legalábbis szeretné ezt hinni magáról.*
- Nem tudom elhinni, de... de... nem hiszed el, hogy....
*Pont őt, aki igazából szeret beszélni, mesélni és sokat, most teljesen cserben hagyja nem csak saját hangja, de az összetett és összeszedett mondatok megfogalmazásának a képessége is.*
- De élsz, itt vagy. El sem hiszed, hogy mennyire nagyon örülök neked. Életben vagy!
*Ennyit tud kinyögni végül, miközben még mindig nem képes abbahagyni a sírást, pontosabban nem is sír, csak könnyei folynak továbbra is kérlelhetetlenül szeméből, anélkül, hogy igazából a tudatában lenne ennek.*
- Mindig reménykedtem abban, hogy még élsz, csak mindig rettegtem attól idáig, hogy nem. *vallja be végül, és azt hiszi, hogy bármennyire is soványan képes ez az utolsó pár mondat visszaadni mindazt, amit hirtelen és gyorsan mondani szeretne, ennél többre biztosan nem képes most.
De igazából mit is számít ez? Olyan álma vált valóra, amit még mindig alig hisz el, sőt, tulajdonképpen olyan, mintha tényleg csak álom lenne az egész. Egyedül azért nem fél ettől, mert álmodott már rengetegszer sokat meg mindenfélét, most viszont tudja, Alenia tényleg itt van van vele, éppen az előbb érintette meg.*
//Alenia Cirenhille Sayqueves//
*El van merülve azzal a nem túl bonyolult művelettel, hogy a kulcsot a zárba illessze, amikor meghallja azt a hangot, amit utoljára valamelyik álmában hallott.
Lehetett volna az az álom gyönyörű, vagy legalább szép is, de mivel hirtelen teljesen másként alakult minden, mint amilyen irányba azon a napon indult amikor, mint távoli rokont, befogadták őt maguk közé a Sayquevesek, inkább rémálom volt az a bizonyos álom.
Hogy mit élt át újra benne, már maga sem tudja pontosan.
Azt a pillanatot, amikor Aleniát elrabolták mellőle a tisztásról őt pedig olyan erősen ütötték meg, hogy elájult?
Vagy azt, amikor megtalálta egy ajtó elé rakott dobozban barátnőjének levágott ujját, esetleg az utolsó éjszaka poklát? Valamilyen formában egyszerre mindet? Talán magát a pillanatot, amikor elárulta őt?
Most hirtelen valamennyi mélyen magába fojtott emlék annyira erős, mintha meztelen bőrét égető parázs lenne újra, főleg a legutolsó.
Igen, ez volt a majdnem meghalás, árulás és a menekülés keserves éjszakája.
Ezerszer is végig gondolta már ezt, és ezerszer is felmentette magát, amiért akkor nem ment vissza Aleimord és Intath oldalán Aleniát támogatva a mögöttük lángoló városba, hanem inkább a menekülteket menekítő szekér után szaladt.
Persze, nagyon sokadszorra ismét újragondolva, nyilván nem lett volna nagy segítség. Csak azt érte volna el, hogy feleslegesen kockára teszi még egyszer az életét, miután korábban éppen csak megmenekült a halál torkából Launak és annak a kereskedőnek köszönhetően, akinek segítségével megmentette őket.
Viszont, pusztán érzelmeire hallgatva bármilyen mélyen is elnyomta mindezt magában, mégis úgy érzi még mindig, hogy akkor és ott, fordítva kellett volna döntenie.
És most a régen hallott, utolsó hallása után mindig is vágyott hang meghallása után olyan erővel mar bele ismét a lelkiismeret-furdalás akkori döntése miatt, mintha csak holnap, vagy holnapután lenne ahhoz az ezerszer is elátkozott naphoz képest.
Lassan fordul meg, pedig teste éppen pördülni akar gyorsabban, mint a pillanat. Annyira azonban még ura önmagának, hogy ne tegyen hasonlót. Talán csak azért lassú, mert fél, nagyon fél.
Bármennyire is összetéveszthetetlen ez a gyönyörű hang bárki más hangjával, attól retteg, hogy mi van, ha csak a Romváros által felzaklatott érzékei csalják meg és űznek gonosz tréfát vele, vagy valamiféle általa nem ismert, sötét mágia áldozata lett?
De szerencsére nem. Illetve eldönti magában, hogy nem, mert bármennyire valószerűtlen is az egész, ahhoz túlságosan is élethű, hogy csak hitvány illúzió legyen.
Látva Őt magát maga előtt már nem lehet tévedés. Alenia az. Alenia!
Úgy érzi, hogy annyi sok és olyan erőteljes érzelmek kavarognak benne, amelyek három másik fél-elf lelkének is elegek lennének, nem hogy most neki. Ráadásul megfogalmazhatatlan az egész.
Ahogyan óvatosan végignéz Alenián a határtalan megkönnyebbülés keveredik benne bánattal, megrendültséggel, kétségbeeséssel, dühvel, és az egykori tehetetlenségének és védtelenségének, vagyis gyengesége miatt érzett önemésztő, önmaga iránt is érzett haraggal, ugyanakkor egyben olyan hatalmas örömmel is, amihez foghatót már nagyon régen érzett utoljára.
Talán akkor, amikor csak önmaga erejére támaszkodva életében először varázsolt.
Arcvonásainak sem ura igazán. Nem tudja, hogy elmosolyodik-e, de gyanítja, hogy valami ilyesmi történik. Csak abban biztos, hogy Alenia mosolyát látva sírni lenne kedve, sőt talán már sír is, mivel testének nincsen szüksége arra, hogy pontos szavakat találjon bármire is, amit érez, az csak cselekszik ösztönösen, például könnyeket teremt és sokat, önkényesen és pillanatok alatt.
Olyan óvatosan rakja le kosarát, amiben ott van az alvó kismacska, mintha az a világ lehető legkisebb és legtörékenyebb tárgyaival lenne tele.
Ezúttal azonban, bármennyire szereti is Holdpihét, nem neki szól a gyengéd lassúság, hanem saját magának, hiába látja most már tényleg a lányt, akit annyiszor szeretett volna látni újra, akiben reménykedett, hogy még él, de valamiért sohasem volt képes benne hinni igazán.
Olyan rettenetes volt az az egyetlen éjszaka, és az azt megelőző napok, vagy azok az apró utalások amelyeket Intath szavaiból magának leszűrt, hogy meg is kell érintenie őt, érezni a saját bőrén, hogy az egykor könyörtelenül kizökkentett világ végre visszatérjen önmagába.*
- Alenia... *suttogja halkan, mintha valósággá attól válna az előtte lévő valóság, hogy kimondja a nevét.
Kicsit még hangja is elcsuklik közben, és bár ő nem érzi magán, sápadt bőréhez képest is elsápad, szó szerint mint aki kísértetet lát. Talán ez is a helyzet, persze tudja, hogy nem, legfeljebb képletes értelemben véve.
Lassan indul meg, de végül kicsit meggyorsítja a lépteit. Tudja, hogy nem túl udvarias, de nem hiszi, hogy Alenia bánná, különben is hasonló helyzetben ugyan ki az, aki megkérdezné a másikat, hogy ugye megengeded azt, hogy megöleljelek?
Szélesre tárja karjait, hogy aztán szoros ölelésébe zárja Aleniát, és gondolkodás nélkül meg is teszi, alig bírva zokogását magába fojtani.*
- Azt hittem meghaltál. *suttogja a mellkasának, talán teljesen feleslegesen, hiszen nyilván Alenia is tudja ezt, mellkasába fúrt arcának köszönhetően pedig ruhája Luni patakként áradó könnyeit is magába szívja.
Neki pedig Kell most kis idő, hogy mennyi, arról fogalma sincs, pillanatok, vagy percek, de végül csak összeszedi magát, mivel sejti, hogy Alenia számára nyilván kényelmetlen lehet egy túl szoros ölelés, amihez nedves könnyek is társulnak.
Amikor felemeli az arcát, már talán kicsit összeszedettebb, legalábbis szeretné ezt hinni magáról.*
- Nem tudom elhinni, de... de... nem hiszed el, hogy....
*Pont őt, aki igazából szeret beszélni, mesélni és sokat, most teljesen cserben hagyja nem csak saját hangja, de az összetett és összeszedett mondatok megfogalmazásának a képessége is.*
- De élsz, itt vagy. El sem hiszed, hogy mennyire nagyon örülök neked. Életben vagy!
*Ennyit tud kinyögni végül, miközben még mindig nem képes abbahagyni a sírást, pontosabban nem is sír, csak könnyei folynak továbbra is kérlelhetetlenül szeméből, anélkül, hogy igazából a tudatában lenne ennek.*
- Mindig reménykedtem abban, hogy még élsz, csak mindig rettegtem attól idáig, hogy nem. *vallja be végül, és azt hiszi, hogy bármennyire is soványan képes ez az utolsó pár mondat visszaadni mindazt, amit hirtelen és gyorsan mondani szeretne, ennél többre biztosan nem képes most.
De igazából mit is számít ez? Olyan álma vált valóra, amit még mindig alig hisz el, sőt, tulajdonképpen olyan, mintha tényleg csak álom lenne az egész. Egyedül azért nem fél ettől, mert álmodott már rengetegszer sokat meg mindenfélét, most viszont tudja, Alenia tényleg itt van van vele, éppen az előbb érintette meg.*
896. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-01-17 18:27:43
Üzenet elküldve: 2024-01-17 18:27:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Talán csak álmodom?//
//Luninari Heiphine//
*Itt az idő. Itt az idő arra, hogy szembenézzen tragikus múltjával úgy, ahogy egy hős lovag vállalna ádáz küzdelmet a tűzokádó sárkány ellen. Kérdései vannak, márpedig rengeteg, amikre így vagy úgy, de válaszokat KELL kapnia. Muszáj! Muszáj megtudnia, hogy mi történt akkor, amikor annyira félresiklottak a dolgok, hogy tönkretették őt és a családját is. Tervezett merénylet volt, vagy csak folyamatos rossz döntések sorozata? Esetleg Alemiord keze volt az egészben? Sajnos nem tudja száműzni az utóbbi gondolatot a fejéből. Csak annyi dolga lett volna bátyjának, hogy összeházasodjon Nairadával, ők mégis húzták az időt. Miért? Azt akarták, hogy szenvedjen? Ezeket a kérdéseket már megannyiszor feltette a templom pincéjében eldugott menedéke biztonságában Eeyrnek az imái közben, de az igazság nem az istennőnél van, hanem itt: Egykori otthonában, a Sayqueves Rezidencián.
A tőle megszokott kecses, de a régi Aleniánál sokkal határozottabb léptekkel közeledik egykori otthona felé. Nem hosszú szoknyát, hanem nadrágot visel, és felsője sem az a szoros fűző, amiben még levegőt is alig kapni. Vannak azok az idők, mikor még neki is fontosabb a praktikum a szépségnél, azonban mára már elengedhetetlen része az öltözékének egy, a teste jobb oldalán viselt, hosszú, a nyakánál megköthető köpeny, amivel jobb karja hiányát próbálja minél esztétikusabban elrejteni.*
~Drága otthonom…~ *Mosolyodik el kissé, már-már majdnem megkönnyezve a viszontlátást, mikor már előtte magasodik az épület, ahol felnőtt, és ahova előző élete minden emléke köti. Egy régi ház, és egy új Alenia…*
~Hmm, talán kipróbálhatnám, mit tanultam. Sosem láttam még a házat felülről. Lássuk csak, mit rejtegetsz, édes otthon…?~
*Gondolkodik megtorpanva, és a rezidencia teteje irányába nézve. Lehunyja a szemeit, hogy varázsolni kezdjen, de meggondolja magát. Szemeit hirtelen nyitja ki, és megrázza a fejét. Valamitől megijedt. Talán mégsem akarja még annyira teljes egészében, szabadon repkedő madarak szemszögéből látni egykori otthonát.*
~Nem, ennek még nincs itt az ideje…~
*Végül egy határozott sóhajt követően újra megindul. Innen már nincs visszaút, már kevesebb, mint száz lépés, és ott fog állni abban az ajtóban, ami egykoron az egész világot, most pedig megannyi titok nyitját, kérdésekre a válaszokat jelentheti neki.
Meglepetten veszi észre, hogy a bejáratnál áll valaki. Aprócska termet, fekete tincsek, karcsú testalkat. Ugyan sok idő telt el, mióta utoljára látta, de biztos benne, hogy ezer közül is megismerné őt.
Még párat lépdel előre halkan, hogy utána megszokott, dallamosan csilingelő hangján megszólítsa az ajtó előtt álló, annak kulcsával játszadozó lányt.*
- Luninari… *Nem mond többet, csak a nevén szólítja meg rég nem látott barátnőjét, akinek ő már talán csak egy emlék valahol a szívében, hisz biztos benne, mindenki azt hitte, hogy meghalt.
Ha Luninari megfordul, és találkozik a tekintetük, akkor Nia egy halvány, reményteli mosollyal üdvözli őt, de bárhogy is történik, egyelőre nem lép öt lépésnél közelebb.*
//Luninari Heiphine//
*Itt az idő. Itt az idő arra, hogy szembenézzen tragikus múltjával úgy, ahogy egy hős lovag vállalna ádáz küzdelmet a tűzokádó sárkány ellen. Kérdései vannak, márpedig rengeteg, amikre így vagy úgy, de válaszokat KELL kapnia. Muszáj! Muszáj megtudnia, hogy mi történt akkor, amikor annyira félresiklottak a dolgok, hogy tönkretették őt és a családját is. Tervezett merénylet volt, vagy csak folyamatos rossz döntések sorozata? Esetleg Alemiord keze volt az egészben? Sajnos nem tudja száműzni az utóbbi gondolatot a fejéből. Csak annyi dolga lett volna bátyjának, hogy összeházasodjon Nairadával, ők mégis húzták az időt. Miért? Azt akarták, hogy szenvedjen? Ezeket a kérdéseket már megannyiszor feltette a templom pincéjében eldugott menedéke biztonságában Eeyrnek az imái közben, de az igazság nem az istennőnél van, hanem itt: Egykori otthonában, a Sayqueves Rezidencián.
A tőle megszokott kecses, de a régi Aleniánál sokkal határozottabb léptekkel közeledik egykori otthona felé. Nem hosszú szoknyát, hanem nadrágot visel, és felsője sem az a szoros fűző, amiben még levegőt is alig kapni. Vannak azok az idők, mikor még neki is fontosabb a praktikum a szépségnél, azonban mára már elengedhetetlen része az öltözékének egy, a teste jobb oldalán viselt, hosszú, a nyakánál megköthető köpeny, amivel jobb karja hiányát próbálja minél esztétikusabban elrejteni.*
~Drága otthonom…~ *Mosolyodik el kissé, már-már majdnem megkönnyezve a viszontlátást, mikor már előtte magasodik az épület, ahol felnőtt, és ahova előző élete minden emléke köti. Egy régi ház, és egy új Alenia…*
~Hmm, talán kipróbálhatnám, mit tanultam. Sosem láttam még a házat felülről. Lássuk csak, mit rejtegetsz, édes otthon…?~
*Gondolkodik megtorpanva, és a rezidencia teteje irányába nézve. Lehunyja a szemeit, hogy varázsolni kezdjen, de meggondolja magát. Szemeit hirtelen nyitja ki, és megrázza a fejét. Valamitől megijedt. Talán mégsem akarja még annyira teljes egészében, szabadon repkedő madarak szemszögéből látni egykori otthonát.*
~Nem, ennek még nincs itt az ideje…~
*Végül egy határozott sóhajt követően újra megindul. Innen már nincs visszaút, már kevesebb, mint száz lépés, és ott fog állni abban az ajtóban, ami egykoron az egész világot, most pedig megannyi titok nyitját, kérdésekre a válaszokat jelentheti neki.
Meglepetten veszi észre, hogy a bejáratnál áll valaki. Aprócska termet, fekete tincsek, karcsú testalkat. Ugyan sok idő telt el, mióta utoljára látta, de biztos benne, hogy ezer közül is megismerné őt.
Még párat lépdel előre halkan, hogy utána megszokott, dallamosan csilingelő hangján megszólítsa az ajtó előtt álló, annak kulcsával játszadozó lányt.*
- Luninari… *Nem mond többet, csak a nevén szólítja meg rég nem látott barátnőjét, akinek ő már talán csak egy emlék valahol a szívében, hisz biztos benne, mindenki azt hitte, hogy meghalt.
Ha Luninari megfordul, és találkozik a tekintetük, akkor Nia egy halvány, reményteli mosollyal üdvözli őt, de bárhogy is történik, egyelőre nem lép öt lépésnél közelebb.*
895. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-01-17 16:25:05
Üzenet elküldve: 2024-01-17 16:25:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a városba//
*Pontosan tisztában volt már indulás előtt is azzal, hogy a Romvároson való áthaladás lesz majd a legvisszataszítóbb, vagy inkább a legszomorúbb része legújabb utazásának, és nem is tévedett sokat.
Bármennyire is más fél-elf már, mint az a lány, aki itt halt meg majdnem, és bármennyiszer is átsétált már korábban is itt, amikor egy kis ideig legutóbb ismét Artheniorban élt, azért még mindig mélyen érinti a látvány.
Még jó, hogy most már nem csak plüss nyulai, hanem szamara és macskája is vele vannak. Utóbbi felébresztését még egy óvatosnál is gyengédebb simogatással sem szeretné megkockáztatni, de a hátasának való kedveskedés kicsit képes elterelni a figyelmét a gondolatai közé minden áron betolakodni akaró emlékekről és az őket követő asszociációk hosszú soráról. Pont úgy, ahogyan az a gondolat is, ami az elmúlt hasonló alkalmakkor is mindig segített, hogy hiába a nagy pusztítás, a romok felett mégis elkezdett újra kihajtani az élet.
Egykori otthona előtt állva aztán bármennyire is határozott volt idáig, egy hosszú pillanatig ismét erőt vesz rajta a bizonytalanság.
Mit is keres ő itt tulajdonképpen? Nem lenne egyszerűbb, ha visszafordulna a főtérre és kivenne a Pegazusban egy szobát?
Csábító gondolat, nagyon is az, mégis viszonylag hamar elveti. Nem lett kényszeres gyűjtögetője a pénznek, amennyire pedig meg tudja ítélni magát, zsugori főleg nem, mégis most legalább félig a felesleges költekezéstől való irtózás az, ami visszatartja, lelkileg bármennyire is jobbat tenne vele a Pegazus ennél a helynél.
Mert hát az ő pénze tulajdonképpen a többiek pénze is, nem csak arra kereste legutóbb, hogy mindet elkölthesse a Mágustoronyban. Ami kell, azt bármikor gondolkodás nélkül megveszi otthonra a piacon, így nem szívesen pazarolja aranyait arra, hogy fizessen egy szobáért, vagy egy tál ételért, miközben van egy hely, ahol teljesen ingyen is elalhat plüss nyulaival és Holdpihével együtt, annyi éjszakát amennyit csak szeretne. Az istálló is ingyen van itt kedvenc és egyetlen szamarának.
A másik fő ok pedig, amiért mégsem akar a fogadóba menni, hogy az utóbbi időben nagyon is hozzászokott ahhoz, hogy saját magára főz, de ami ennél is fontosabb, tulajdonképpen meg is szerette a saját főztjét. Most komolyan, miért is kellene egy tál rántottáért, vagy szelet húsért fizetnie, amikor bármit elkészíthet magának, amit megkíván, és amihez van alapanyag, ráadásul éppen úgy, ahogyan ő maga szereti?
Lényegében úgy érzi, hogy az önzetlenség keveredik benne éppen a nyers önérdekkel, arról nem is beszélve, hogy végül is főleg azért jött, hogy érdeklődjön Thrissaya után, ha pedig a tündérlány még itt van, egyszerűbb vele úgy időt tölteni, hogy egy fedél alatt laknak, nem pedig a város két másik végében.
Miután legyőzte a saját maga elé saját maga által állított utolsó akadályt is, elviszi szamarát az istállóba, gondoskodik számára ételről, vízről, elbúcsúzik tőle egy időre, majd visszatér a bejárathoz.
Már nincs rá szüksége, ezért leveszi a kendőjét majd kissé szertartásosan, mintha varázsolni készülne, felemeli jobb kezét, amibe a kék fejfedőt szorította bele.
Hangosan, határozottan kopog vele, de azért nagyon nem bánja, hogy legutóbbi itt tartózkodása alatt kapott kulcsot is a házhoz. Kisvártatva már az is a kezében van, de azért mégsem akar csak úgy benyitni, mintha hazaérkezett volna. Az ő otthona Szarvalisget, már az is marad, és bár az itteniek és az ottaniak szoros kapcsolatot ápolnak egymással, azért ő is jó néven venné, ha senki nem nyitna rájuk csak úgy, hanem először legalább kopogna.*
- Thris, Tanilla, valaki, itthon vagytok? *kérdi, amikor nem hall bentről semmiféle mozgást hangos kopogása nyomán, ami a bejárati ajtó felé tartó lépteket jelezne. Nem kiabál nagyon hangosan, hogy ne ijesszen meg senkit, de azért ahhoz éppen elég hanggal és határozottan teszi mindezt, hogy biztosan hallják. De semmi.
Az az egyben nyomasztó és szomorú érzése támad, hogy megérzése a tündérlánnyal kapcsolatban beigazolódott, és szertelen természete újabb kalandokra ragadta őt, pedig ő legalább elbúcsúzni szeretett volna tőle, mielőtt elhagyja őket.
De ő csak az egyikük. Hol van Tanilla? A szerelmével ment volna el?*
- Luni vagyok. *teszi hozzá ösztönösen, de kissé feleslegesen, mert a hangját nyilván megismerik valamennyien.
~ Nincs még este. Lehet csak a városban dolgoznak, mászkálnak, vagy szórakoznak. Semmit nem jelent az, ha most éppen nincsenek itt. Bármikor megjelenhetnek. Még az is lehet, hogy éppen szundikálnak és most ébresztetted fel őket... ~ nyugtatja és korholja gondolatban egyszerre magát.
~ Nimeril? ~
Újabb név, újabb kérdés.
~ Hol vannak? Itt vannak? ~
Az biztos, hogy az ajtó előtt ácsorogva nem lesz okosabb.
Vár még néhány számára nagyon hosszúnak tűnő pillanatot, majd miután továbbra sem történik semmi, ami arra utalna, hogy bárki jönne bentről beengedni őt, úgy dönt, hogy itt az idő a nála lévő kulcsot beleilleszteni a zárba.*
*Pontosan tisztában volt már indulás előtt is azzal, hogy a Romvároson való áthaladás lesz majd a legvisszataszítóbb, vagy inkább a legszomorúbb része legújabb utazásának, és nem is tévedett sokat.
Bármennyire is más fél-elf már, mint az a lány, aki itt halt meg majdnem, és bármennyiszer is átsétált már korábban is itt, amikor egy kis ideig legutóbb ismét Artheniorban élt, azért még mindig mélyen érinti a látvány.
Még jó, hogy most már nem csak plüss nyulai, hanem szamara és macskája is vele vannak. Utóbbi felébresztését még egy óvatosnál is gyengédebb simogatással sem szeretné megkockáztatni, de a hátasának való kedveskedés kicsit képes elterelni a figyelmét a gondolatai közé minden áron betolakodni akaró emlékekről és az őket követő asszociációk hosszú soráról. Pont úgy, ahogyan az a gondolat is, ami az elmúlt hasonló alkalmakkor is mindig segített, hogy hiába a nagy pusztítás, a romok felett mégis elkezdett újra kihajtani az élet.
Egykori otthona előtt állva aztán bármennyire is határozott volt idáig, egy hosszú pillanatig ismét erőt vesz rajta a bizonytalanság.
Mit is keres ő itt tulajdonképpen? Nem lenne egyszerűbb, ha visszafordulna a főtérre és kivenne a Pegazusban egy szobát?
Csábító gondolat, nagyon is az, mégis viszonylag hamar elveti. Nem lett kényszeres gyűjtögetője a pénznek, amennyire pedig meg tudja ítélni magát, zsugori főleg nem, mégis most legalább félig a felesleges költekezéstől való irtózás az, ami visszatartja, lelkileg bármennyire is jobbat tenne vele a Pegazus ennél a helynél.
Mert hát az ő pénze tulajdonképpen a többiek pénze is, nem csak arra kereste legutóbb, hogy mindet elkölthesse a Mágustoronyban. Ami kell, azt bármikor gondolkodás nélkül megveszi otthonra a piacon, így nem szívesen pazarolja aranyait arra, hogy fizessen egy szobáért, vagy egy tál ételért, miközben van egy hely, ahol teljesen ingyen is elalhat plüss nyulaival és Holdpihével együtt, annyi éjszakát amennyit csak szeretne. Az istálló is ingyen van itt kedvenc és egyetlen szamarának.
A másik fő ok pedig, amiért mégsem akar a fogadóba menni, hogy az utóbbi időben nagyon is hozzászokott ahhoz, hogy saját magára főz, de ami ennél is fontosabb, tulajdonképpen meg is szerette a saját főztjét. Most komolyan, miért is kellene egy tál rántottáért, vagy szelet húsért fizetnie, amikor bármit elkészíthet magának, amit megkíván, és amihez van alapanyag, ráadásul éppen úgy, ahogyan ő maga szereti?
Lényegében úgy érzi, hogy az önzetlenség keveredik benne éppen a nyers önérdekkel, arról nem is beszélve, hogy végül is főleg azért jött, hogy érdeklődjön Thrissaya után, ha pedig a tündérlány még itt van, egyszerűbb vele úgy időt tölteni, hogy egy fedél alatt laknak, nem pedig a város két másik végében.
Miután legyőzte a saját maga elé saját maga által állított utolsó akadályt is, elviszi szamarát az istállóba, gondoskodik számára ételről, vízről, elbúcsúzik tőle egy időre, majd visszatér a bejárathoz.
Már nincs rá szüksége, ezért leveszi a kendőjét majd kissé szertartásosan, mintha varázsolni készülne, felemeli jobb kezét, amibe a kék fejfedőt szorította bele.
Hangosan, határozottan kopog vele, de azért nagyon nem bánja, hogy legutóbbi itt tartózkodása alatt kapott kulcsot is a házhoz. Kisvártatva már az is a kezében van, de azért mégsem akar csak úgy benyitni, mintha hazaérkezett volna. Az ő otthona Szarvalisget, már az is marad, és bár az itteniek és az ottaniak szoros kapcsolatot ápolnak egymással, azért ő is jó néven venné, ha senki nem nyitna rájuk csak úgy, hanem először legalább kopogna.*
- Thris, Tanilla, valaki, itthon vagytok? *kérdi, amikor nem hall bentről semmiféle mozgást hangos kopogása nyomán, ami a bejárati ajtó felé tartó lépteket jelezne. Nem kiabál nagyon hangosan, hogy ne ijesszen meg senkit, de azért ahhoz éppen elég hanggal és határozottan teszi mindezt, hogy biztosan hallják. De semmi.
Az az egyben nyomasztó és szomorú érzése támad, hogy megérzése a tündérlánnyal kapcsolatban beigazolódott, és szertelen természete újabb kalandokra ragadta őt, pedig ő legalább elbúcsúzni szeretett volna tőle, mielőtt elhagyja őket.
De ő csak az egyikük. Hol van Tanilla? A szerelmével ment volna el?*
- Luni vagyok. *teszi hozzá ösztönösen, de kissé feleslegesen, mert a hangját nyilván megismerik valamennyien.
~ Nincs még este. Lehet csak a városban dolgoznak, mászkálnak, vagy szórakoznak. Semmit nem jelent az, ha most éppen nincsenek itt. Bármikor megjelenhetnek. Még az is lehet, hogy éppen szundikálnak és most ébresztetted fel őket... ~ nyugtatja és korholja gondolatban egyszerre magát.
~ Nimeril? ~
Újabb név, újabb kérdés.
~ Hol vannak? Itt vannak? ~
Az biztos, hogy az ajtó előtt ácsorogva nem lesz okosabb.
Vár még néhány számára nagyon hosszúnak tűnő pillanatot, majd miután továbbra sem történik semmi, ami arra utalna, hogy bárki jönne bentről beengedni őt, úgy dönt, hogy itt az idő a nála lévő kulcsot beleilleszteni a zárba.*
894. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2023-12-04 10:56:03
Üzenet elküldve: 2023-12-04 10:56:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Egy rendellenes délután//
*Egyáltalán nem gondolta komolyan a kérdést, miszerint Daesys szeretne e itt aludni, de még csak annyi energiát sem fektetett a hangjába, hogy az ellenkezőjéről elhitessék; emiatt meg is illetődik a válaszon, és ellenkezne is a leány döntésén, amikor eszébe jut, milyen állapotban érkezett ide amaz. Nem, talán valóban jobb nem válogatni, nem most van ideje a túrának.*
- Ahogy szeretnéd. *Bólint rá bizonytalanul.* - Énmagam tovább fedezem a kúriát; egy pár óra múlva rád nézek, igyekezlek nem felkelteni, ha alszol. Jobbulást. *Örülne, ha bármi jobbal tudna szolgálni, de jelenleg csak tapasza és tüzes keze elérhető. Jobban belegondolva az utóbbit talán tudta volna használni egy gyorsabb, de minden bizonnyal sokkal fájdalmasabb sebkezelésre is még a polgárnegyednél, de talán jobb is, hogy nem tette. Nem tudja, melyikük ájult volna el először. Megvárja, míg a fél-elf saját erejéből lefekszik, majd egy elköszönő biccentéssel bukóra csukja az ajtót, s egyedül kezd el tovább bolyongani.*
*Egyáltalán nem gondolta komolyan a kérdést, miszerint Daesys szeretne e itt aludni, de még csak annyi energiát sem fektetett a hangjába, hogy az ellenkezőjéről elhitessék; emiatt meg is illetődik a válaszon, és ellenkezne is a leány döntésén, amikor eszébe jut, milyen állapotban érkezett ide amaz. Nem, talán valóban jobb nem válogatni, nem most van ideje a túrának.*
- Ahogy szeretnéd. *Bólint rá bizonytalanul.* - Énmagam tovább fedezem a kúriát; egy pár óra múlva rád nézek, igyekezlek nem felkelteni, ha alszol. Jobbulást. *Örülne, ha bármi jobbal tudna szolgálni, de jelenleg csak tapasza és tüzes keze elérhető. Jobban belegondolva az utóbbit talán tudta volna használni egy gyorsabb, de minden bizonnyal sokkal fájdalmasabb sebkezelésre is még a polgárnegyednél, de talán jobb is, hogy nem tette. Nem tudja, melyikük ájult volna el először. Megvárja, míg a fél-elf saját erejéből lefekszik, majd egy elköszönő biccentéssel bukóra csukja az ajtót, s egyedül kezd el tovább bolyongani.*
893. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2023-11-05 17:18:14
Üzenet elküldve: 2023-11-05 17:18:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 187
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 187
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy rendellenes délután//
*Megérkeznek a már kissé lelakott kúria szerényebb szobáihoz, ami még így is jobb állapotban van, mint az a viskó, amiben Daesys felnőtt. Talán ezért is lepi meg Adoaver kérdése, hiszen úgy érzi eléggé hangsúlyozta korábban, hogy a Kikötő mennyire egy porfészek.*
- Nekem megfelel.
*Meg is torpan, hiszen ha nem muszáj, akkor nem bolyongana tovább ebben a hatalmas épületben, már az ide vezető út is rendkívül sokat vett ki belőle.
Gyorsan felméri az ágyakat, elvégre ha van választási lehetősége, akkor él vele, s végül a legkevésbé lelakott felé kezd el botorkálni.*
- Muszáj pihennem.
*Sóhajtja, enyhén bocsánatkérő hangszínnel, s eltökélten küzdi le a távolságot a fekhely és közte. Lassan ereszkedik az ágyra, de még így is fájdalmai vannak, melynek hangot továbbra sem ad, de vonásai grimaszba ugranak tőle.*
*Megérkeznek a már kissé lelakott kúria szerényebb szobáihoz, ami még így is jobb állapotban van, mint az a viskó, amiben Daesys felnőtt. Talán ezért is lepi meg Adoaver kérdése, hiszen úgy érzi eléggé hangsúlyozta korábban, hogy a Kikötő mennyire egy porfészek.*
- Nekem megfelel.
*Meg is torpan, hiszen ha nem muszáj, akkor nem bolyongana tovább ebben a hatalmas épületben, már az ide vezető út is rendkívül sokat vett ki belőle.
Gyorsan felméri az ágyakat, elvégre ha van választási lehetősége, akkor él vele, s végül a legkevésbé lelakott felé kezd el botorkálni.*
- Muszáj pihennem.
*Sóhajtja, enyhén bocsánatkérő hangszínnel, s eltökélten küzdi le a távolságot a fekhely és közte. Lassan ereszkedik az ágyra, de még így is fájdalmai vannak, melynek hangot továbbra sem ad, de vonásai grimaszba ugranak tőle.*
892. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2023-10-27 20:58:34
Üzenet elküldve: 2023-10-27 20:58:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Egy rendellenes délután//
*"Nem épp a legegyüttérzőbb lélekkel hozta össze a sors", gondolja Adoaver. De ő talán azért fejthetett ki ilyen véleményt, gondolja tovább, mert a nemesekről beszéltek. További ellenszenvet sem nehéz kivenni Daesys hangjából, amit sem tud, vagy akar tisztázni, száját csukva tartja; városok között nem nagyon irányítják, hogyan élnek és viselkednek a vidék arisztokratái, így köze vagy befolyása nem is volt nekik ezekkel az emberekkel, maximum néhanapján kereskedtek, üzleteltek. Idegenek ők, akár mindenki más. Mégis az az érzése, talán hangosabban kéne elhatárolnia magát ezektől a volt nemesektől, mielőtt még a fél-elf haragja reá fordulna.
Bent viszont rendesen körül szeretne nézni, mielőtt társát vagy magát nyugovóra tenné. Nem akar véletlenül poros csontvázak, vagy elátkozott ereklyék mellett megpihenni, legalábbis tudta nélkül.
Az ifjú mágus vezetésével a jobboldali, megannyi ajtóval rendelkező folyosót célozzák meg először. A szavak közötti csend továbbra is tapintható volt, az alattuk kihengerelt, mélyvörös színű, megannyi tetszetős mintával kidíszített szőnyegen helyenként már mutatkozott a kopás.
Az első ajtók, amiket elértek, a kúria dolgozóinak szánt alvóhelyiségek lehettek: egy-emberes szobák ággyal, székkel-asztallal, szekrénnyel, s kevés mozgóhellyel. Amit tárolhattak munkára való felszerelésükön kívül, azt minden bizonnyal magukkal vitték; a falak a kinti folyosókhoz képest halványabb vörösségű tapétával virítottak, s néhol már lógtak lefelé, az üres, fehér mészkőnek utat adva.*
- Ilyen rövid idő alatt nem kéne így kinéznie. *Hümmögött Adoaver.* - Sejtem hogy a lázadás előtt sem nézhetett ki bámulatosan. Nem hiszem hogy itt kívánsz aludni, vagy tévedek? *Ha valóban azt a választ kapja, amit sejt, tovább mennek a folyosón, az üresen kongó raktárokig; úgy néz ki, gondoskodtak róla, hogy ételt-italt, ami romlandó és nem, ne hagyjanak itt, mert alaposan felforgattak itt mindent, kivéve az amúgy is nehezen megmozdítható boroshordókat. De még azokban sem volt lelhető semmi. Talán azért sem leltek eddig rágcsálókra. Még port sem lehetett itt érezni, nem volt légáramlat, vagy amire tudna szállni.
Visszafele fordul, a tágasabb helyiségeket ígérő folyosó felé haladva, időközönként aggódó pillantásokat vetve Daesysre. Talán nem kéne itt kalandoznia, hanem mihamarabb találni neki egy lakható szobát. vagy kanapét.*
*"Nem épp a legegyüttérzőbb lélekkel hozta össze a sors", gondolja Adoaver. De ő talán azért fejthetett ki ilyen véleményt, gondolja tovább, mert a nemesekről beszéltek. További ellenszenvet sem nehéz kivenni Daesys hangjából, amit sem tud, vagy akar tisztázni, száját csukva tartja; városok között nem nagyon irányítják, hogyan élnek és viselkednek a vidék arisztokratái, így köze vagy befolyása nem is volt nekik ezekkel az emberekkel, maximum néhanapján kereskedtek, üzleteltek. Idegenek ők, akár mindenki más. Mégis az az érzése, talán hangosabban kéne elhatárolnia magát ezektől a volt nemesektől, mielőtt még a fél-elf haragja reá fordulna.
Bent viszont rendesen körül szeretne nézni, mielőtt társát vagy magát nyugovóra tenné. Nem akar véletlenül poros csontvázak, vagy elátkozott ereklyék mellett megpihenni, legalábbis tudta nélkül.
Az ifjú mágus vezetésével a jobboldali, megannyi ajtóval rendelkező folyosót célozzák meg először. A szavak közötti csend továbbra is tapintható volt, az alattuk kihengerelt, mélyvörös színű, megannyi tetszetős mintával kidíszített szőnyegen helyenként már mutatkozott a kopás.
Az első ajtók, amiket elértek, a kúria dolgozóinak szánt alvóhelyiségek lehettek: egy-emberes szobák ággyal, székkel-asztallal, szekrénnyel, s kevés mozgóhellyel. Amit tárolhattak munkára való felszerelésükön kívül, azt minden bizonnyal magukkal vitték; a falak a kinti folyosókhoz képest halványabb vörösségű tapétával virítottak, s néhol már lógtak lefelé, az üres, fehér mészkőnek utat adva.*
- Ilyen rövid idő alatt nem kéne így kinéznie. *Hümmögött Adoaver.* - Sejtem hogy a lázadás előtt sem nézhetett ki bámulatosan. Nem hiszem hogy itt kívánsz aludni, vagy tévedek? *Ha valóban azt a választ kapja, amit sejt, tovább mennek a folyosón, az üresen kongó raktárokig; úgy néz ki, gondoskodtak róla, hogy ételt-italt, ami romlandó és nem, ne hagyjanak itt, mert alaposan felforgattak itt mindent, kivéve az amúgy is nehezen megmozdítható boroshordókat. De még azokban sem volt lelhető semmi. Talán azért sem leltek eddig rágcsálókra. Még port sem lehetett itt érezni, nem volt légáramlat, vagy amire tudna szállni.
Visszafele fordul, a tágasabb helyiségeket ígérő folyosó felé haladva, időközönként aggódó pillantásokat vetve Daesysre. Talán nem kéne itt kalandoznia, hanem mihamarabb találni neki egy lakható szobát. vagy kanapét.*
891. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2023-10-20 13:30:44
Üzenet elküldve: 2023-10-20 13:30:44
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 187
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 187
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy rendellenes délután//
*Adoaver válasza nem lohasztja kedvét a lopást illetően, de ezt a késztetést bölcsen megtartja magának. Nyitott szemmel fog járni, de ilyen állapotban felesleges kockázatot nem fog magára vállalni.*
- Igen, én is hallottam ezt-azt.
*Feleli kissé unottan, legalábbis elsőre így tűnhet, de egy erőtlen kuncogás kitör belőle.*
- De biztos okkal kapták azt, amit. A nemesek sokáig hitték azt, hogy bármit megtehetnek büntetlenül és a végletekig kizsigerelhetnek másokat.
*Megvonja vállait, ám ezt az ösztönös mozdulatot hamar megbánja, amit fájdalmas szisszenése is jelez.*
- A nép haragját végül csak késleltetni, de elkerülni nem tudták.
*Úgy sejti ezzel a véleményével sem lesz túl népszerű Adoaver szemében, akit már az is megviselt valamelyest, hogy a tűzmágusokat veszélyes őrültnek tartja.*
- Mindjárt gondoltam.
*Szavaiból szinte csöpög a gúny, ahogy elképzeli, hogy néhány piperkőc hóbortjának kielégítésére hány engedelmes cselédre volt szükség. Azt is el tudja képzelni, hogy a nemesek mekkora szobákkal rendelkeztek és a cselédek milyen apró helységekbe voltak zsúfolva. Szinte már érzi is az epét a torkában.*
- Ó remek!
*Kicsit fellelkesedik, hogy azért nem marad egyedül, mert a magány és az unalom nincs jó hatással Daesysre.*
- Jó, ha ennyire gondolkozni akarsz, akkor addig szundítok egyet. Aztán mutatok neked egy-két játékot, mielőtt a végén egy helyben ülés közben megtelepszik rajtad a penész és a moha.
*Kitárul előttük az ajtó, s bár nehezére esik bevallani, de valahol lenyűgözi őt a látvány amiben része van. Sosem járt még a nemesség kúriájában, csak halovány elképzelései voltak róla korábban, és még így kopottan is felülmúlja azt, amit egy szegény kikötői fattyú fényűzőnek gondol.*
- Hmm?
*Zöldjei kíváncsian cikáznak ide-oda, hol a festményeket, hol egyéb részleteket tanulmányoznak. Nehezen, de vet egy gyors pillantást Adoaverre, majd biccent felé.*
- Jó ötlet.
*Később persze biztos el fog kóricálni, amikor a mágus nem figyel, de most elsőként pihenésre volna szüksége, csak ezt követően lesz képes felfedezőútra indulni.*
*Adoaver válasza nem lohasztja kedvét a lopást illetően, de ezt a késztetést bölcsen megtartja magának. Nyitott szemmel fog járni, de ilyen állapotban felesleges kockázatot nem fog magára vállalni.*
- Igen, én is hallottam ezt-azt.
*Feleli kissé unottan, legalábbis elsőre így tűnhet, de egy erőtlen kuncogás kitör belőle.*
- De biztos okkal kapták azt, amit. A nemesek sokáig hitték azt, hogy bármit megtehetnek büntetlenül és a végletekig kizsigerelhetnek másokat.
*Megvonja vállait, ám ezt az ösztönös mozdulatot hamar megbánja, amit fájdalmas szisszenése is jelez.*
- A nép haragját végül csak késleltetni, de elkerülni nem tudták.
*Úgy sejti ezzel a véleményével sem lesz túl népszerű Adoaver szemében, akit már az is megviselt valamelyest, hogy a tűzmágusokat veszélyes őrültnek tartja.*
- Mindjárt gondoltam.
*Szavaiból szinte csöpög a gúny, ahogy elképzeli, hogy néhány piperkőc hóbortjának kielégítésére hány engedelmes cselédre volt szükség. Azt is el tudja képzelni, hogy a nemesek mekkora szobákkal rendelkeztek és a cselédek milyen apró helységekbe voltak zsúfolva. Szinte már érzi is az epét a torkában.*
- Ó remek!
*Kicsit fellelkesedik, hogy azért nem marad egyedül, mert a magány és az unalom nincs jó hatással Daesysre.*
- Jó, ha ennyire gondolkozni akarsz, akkor addig szundítok egyet. Aztán mutatok neked egy-két játékot, mielőtt a végén egy helyben ülés közben megtelepszik rajtad a penész és a moha.
*Kitárul előttük az ajtó, s bár nehezére esik bevallani, de valahol lenyűgözi őt a látvány amiben része van. Sosem járt még a nemesség kúriájában, csak halovány elképzelései voltak róla korábban, és még így kopottan is felülmúlja azt, amit egy szegény kikötői fattyú fényűzőnek gondol.*
- Hmm?
*Zöldjei kíváncsian cikáznak ide-oda, hol a festményeket, hol egyéb részleteket tanulmányoznak. Nehezen, de vet egy gyors pillantást Adoaverre, majd biccent felé.*
- Jó ötlet.
*Később persze biztos el fog kóricálni, amikor a mágus nem figyel, de most elsőként pihenésre volna szüksége, csak ezt követően lesz képes felfedezőútra indulni.*
890. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2023-10-13 09:59:09
Üzenet elküldve: 2023-10-13 09:59:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Egy rendellenes délután//
- Tekintve hogy nem egy füstölgő rom előtt állunk mint a gazdagnegyed többi részein, igennel válaszolok. *Valószínűleg a még felbérelt őrök gondoskodhattak róla, hogy e kúria biztonságban maradjon a bosszúszomjas polgárok kezeitől. A jobb kérdés inkább az, hogy gazdacserekor mit és mit nem vittek magukkal az előző tulajdonosok.* - Rémmeséket hallottam környéki nemesek sorsáról, úgyhogy örülök hogy csak a lázadás után tettem be ide a lábam. *Nem tudja, rögtönzött társa mennyire jól informált a gazdagnegyed brutális felégetéséről, bár még ő is csak Intath által értesült róla pontosabban; a fél-elftől, aki személyesen vett benne részt.
És igen, ez a mini-palota tisztesen emelkedik ki a romok közül, de még a szét nem zúzott környékek közül is középujjként emelkedne ki kísérteties, elhagyatott szépsége miatt; A függönyök be vannak húzva az ablakoknál, ami tovább erősíti ezt az élettelen érzést.*
- Nem tudom. *Feleli őszintén.* - Családméret az mindig változó arisztokratáknál. De ekkora épületben több lehetett a dolgozó, mint lakos. *Őrök, komornyikok, szakácsok, cselédek... nem ismeretlen számára. Egy órányi keresgélés után csak kihúz végül egy kulcsot. Lassan elindul az ajtó felé.* - Nyugalom, személyemben lesz társaságod. Ki kell találnom amúgy is, mit kellett volna most vásárolnom a piacról, mert kiment a fejemből, úgyhogy itt megülök majd egy kicsit. Pókhálókra vigyázni... *Megereszt egy kis mosolyt, majd a kulcsot elforgatva a lyukban, nagy nehezen eltolja a hatalmas faajtót.
Így porosan, lépésüket visszhangként adva vissza nagyon is impozánsnak hat még Adoavernek is az előcsarnok, az ismeretlen személyek festményei pedig nem segítenek megnyugtatni őt. Még úgy is, hogy hivatalosan az Aranyszarvasok már a gazdái a háznak, úgy érzi, mintha behatolókként sétálnának itt. mintha egy kriptát nyitottak volna fel.*
- Oké... *Motyogja.* Azt ajánlom hogy menjünk együtt, mielőtt eltévednénk. Ellenvetés?
- Tekintve hogy nem egy füstölgő rom előtt állunk mint a gazdagnegyed többi részein, igennel válaszolok. *Valószínűleg a még felbérelt őrök gondoskodhattak róla, hogy e kúria biztonságban maradjon a bosszúszomjas polgárok kezeitől. A jobb kérdés inkább az, hogy gazdacserekor mit és mit nem vittek magukkal az előző tulajdonosok.* - Rémmeséket hallottam környéki nemesek sorsáról, úgyhogy örülök hogy csak a lázadás után tettem be ide a lábam. *Nem tudja, rögtönzött társa mennyire jól informált a gazdagnegyed brutális felégetéséről, bár még ő is csak Intath által értesült róla pontosabban; a fél-elftől, aki személyesen vett benne részt.
És igen, ez a mini-palota tisztesen emelkedik ki a romok közül, de még a szét nem zúzott környékek közül is középujjként emelkedne ki kísérteties, elhagyatott szépsége miatt; A függönyök be vannak húzva az ablakoknál, ami tovább erősíti ezt az élettelen érzést.*
- Nem tudom. *Feleli őszintén.* - Családméret az mindig változó arisztokratáknál. De ekkora épületben több lehetett a dolgozó, mint lakos. *Őrök, komornyikok, szakácsok, cselédek... nem ismeretlen számára. Egy órányi keresgélés után csak kihúz végül egy kulcsot. Lassan elindul az ajtó felé.* - Nyugalom, személyemben lesz társaságod. Ki kell találnom amúgy is, mit kellett volna most vásárolnom a piacról, mert kiment a fejemből, úgyhogy itt megülök majd egy kicsit. Pókhálókra vigyázni... *Megereszt egy kis mosolyt, majd a kulcsot elforgatva a lyukban, nagy nehezen eltolja a hatalmas faajtót.
Így porosan, lépésüket visszhangként adva vissza nagyon is impozánsnak hat még Adoavernek is az előcsarnok, az ismeretlen személyek festményei pedig nem segítenek megnyugtatni őt. Még úgy is, hogy hivatalosan az Aranyszarvasok már a gazdái a háznak, úgy érzi, mintha behatolókként sétálnának itt. mintha egy kriptát nyitottak volna fel.*
- Oké... *Motyogja.* Azt ajánlom hogy menjünk együtt, mielőtt eltévednénk. Ellenvetés?
889. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2023-10-08 16:50:59
Üzenet elküldve: 2023-10-08 16:50:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 187
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 187
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy rendellenes délután//
- Rendben.
*Ahogy eddig is, gond nélkül elfogadja a felkínált segítséget a mágus vállának formájában, amire kapaszkodva lassan teszi meg a szükséges lépéseket. Komótosan halad, de úgy tűnik biztosan áll a lábán, emiatt legalább nem kell aggódnia Adoavernek.
Az nem kerüli el figyelmét, hogy a mágus láthatóan hasonlóképpen bizonytalan a tájékozódásban mint Daesys, de erre ezúttal nem tesz megjegyzést. Helyette koncentrál, de nagyon, elvégre sok energiát vesz igénybe tőle a mozgás, főleg ebben az állapotban, s bizony nem sok maradt neki a hajszát követően. Áldásos állapot ez Daesys társaságának, aki így végre élvezheti a csendet és a nyugalmat, amit most a fattyú nem szakít meg felesleges locsogással.
Megérkezésüket követően kicsit kifújja magát, addig szemügyre veszi az épületet, aminek feltehetően bármelyik szobája nagyobb, mint a lakás amiben ő és számtalan testvére felnőttek.*
- Nem fogok. A lázadás óta van egyáltalán mit meglovasítani?
*Daesys ígérete persze nehezen komolyan vehető, de Adoaver még feltehetően nem ismeri annyira jól, hogy ne merje egyedül hagyni. Egy-két mozdítható apróság lehet új helyet kap zsebében, de ha erre is vetemedik, akkor okosan teszi majd és olyan portékára teszi rá kezét, aminek hiánya jó eséllyel fel sem tűnik senkinek.*
- Jó... nagy.
*Nehéz bármit is mondania az épületre, ami elhagyatottan és lelakottan is szebb, mint majdnem bármi a Kikötőben. Ezek alól kivételt képez a Sellőház és a Patkányok fészke a Vámház.*
- Hányan éltek itt?
*Érdeklődik amíg vár, s észreveszi magán, hogy enyhe izgatottság lesz rajta úrrá.*
- És most senki sincs itt? Teljesen egyedül leszek?
*Teszi fel kérdését hitetlenkedve.*
- Rendben.
*Ahogy eddig is, gond nélkül elfogadja a felkínált segítséget a mágus vállának formájában, amire kapaszkodva lassan teszi meg a szükséges lépéseket. Komótosan halad, de úgy tűnik biztosan áll a lábán, emiatt legalább nem kell aggódnia Adoavernek.
Az nem kerüli el figyelmét, hogy a mágus láthatóan hasonlóképpen bizonytalan a tájékozódásban mint Daesys, de erre ezúttal nem tesz megjegyzést. Helyette koncentrál, de nagyon, elvégre sok energiát vesz igénybe tőle a mozgás, főleg ebben az állapotban, s bizony nem sok maradt neki a hajszát követően. Áldásos állapot ez Daesys társaságának, aki így végre élvezheti a csendet és a nyugalmat, amit most a fattyú nem szakít meg felesleges locsogással.
Megérkezésüket követően kicsit kifújja magát, addig szemügyre veszi az épületet, aminek feltehetően bármelyik szobája nagyobb, mint a lakás amiben ő és számtalan testvére felnőttek.*
- Nem fogok. A lázadás óta van egyáltalán mit meglovasítani?
*Daesys ígérete persze nehezen komolyan vehető, de Adoaver még feltehetően nem ismeri annyira jól, hogy ne merje egyedül hagyni. Egy-két mozdítható apróság lehet új helyet kap zsebében, de ha erre is vetemedik, akkor okosan teszi majd és olyan portékára teszi rá kezét, aminek hiánya jó eséllyel fel sem tűnik senkinek.*
- Jó... nagy.
*Nehéz bármit is mondania az épületre, ami elhagyatottan és lelakottan is szebb, mint majdnem bármi a Kikötőben. Ezek alól kivételt képez a Sellőház és a Patkányok fészke a Vámház.*
- Hányan éltek itt?
*Érdeklődik amíg vár, s észreveszi magán, hogy enyhe izgatottság lesz rajta úrrá.*
- És most senki sincs itt? Teljesen egyedül leszek?
*Teszi fel kérdését hitetlenkedve.*
888. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2023-10-08 13:01:39
Üzenet elküldve: 2023-10-08 13:01:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Egy rendellenes délután//
Ugyan nem olyan hamar érkeznek meg, mint amilyen hamar remélte, tekintve hogy ezen volt negyed eltájékozódásában kis híján annyira új volt, mint a lány akit támogat, de előbb-utóbb csak éles fémkerítések előtt találják magukat. Adoaver felsóhajt a megkönnyebbüléstől.*
- Rendben van, helyben vagyunk, vagyis majdnem. Mielőtt bemegyünk, meg szeretnélek kérni hogy ne nyúljál le semmit, különben... nagyon szomorú leszek. *Minden más ami eszébe jutott túl fenyegetőnek hangzott hogy valóban ki is mondja. Ha nem hall ellenkezést, akkor fejével a közeli kapu felé biccent, és elindulnak.
Aranynapjaiban a kúria őrökkel és cselédekkel várta volna őket, a lázadás és gazdacsere óta viszont az egyetlen kóborló lelkek itt mindössze társai voltak az utóbbi időkben. A kertben már elkezdtek mutatkozni a gondozatlanság jelei, a nemesi épület ajtaja pedig magányosan áll elöttük.*
- Nos, itt volnánk. Azt nem mondanám hogy emlékszem, mi vezet merre, tehát ez egy kaland lesz mindkettőnknek. Leteszi táskáját, és elkezd turkálni benne, keresi a háznak a kulcsát.*
Ugyan nem olyan hamar érkeznek meg, mint amilyen hamar remélte, tekintve hogy ezen volt negyed eltájékozódásában kis híján annyira új volt, mint a lány akit támogat, de előbb-utóbb csak éles fémkerítések előtt találják magukat. Adoaver felsóhajt a megkönnyebbüléstől.*
- Rendben van, helyben vagyunk, vagyis majdnem. Mielőtt bemegyünk, meg szeretnélek kérni hogy ne nyúljál le semmit, különben... nagyon szomorú leszek. *Minden más ami eszébe jutott túl fenyegetőnek hangzott hogy valóban ki is mondja. Ha nem hall ellenkezést, akkor fejével a közeli kapu felé biccent, és elindulnak.
Aranynapjaiban a kúria őrökkel és cselédekkel várta volna őket, a lázadás és gazdacsere óta viszont az egyetlen kóborló lelkek itt mindössze társai voltak az utóbbi időkben. A kertben már elkezdtek mutatkozni a gondozatlanság jelei, a nemesi épület ajtaja pedig magányosan áll elöttük.*
- Nos, itt volnánk. Azt nem mondanám hogy emlékszem, mi vezet merre, tehát ez egy kaland lesz mindkettőnknek. Leteszi táskáját, és elkezd turkálni benne, keresi a háznak a kulcsát.*
887. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2022-12-07 18:49:18
Üzenet elküldve: 2022-12-07 18:49:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Érkezés//
//Zárás//
*Ősibbnél is ősibb, elcsépeltre koptatott közhely, hogy jó társaságban telik az idő.*
- Jó éjszakát és álmodj szépeket! *köszön el végül Tanillától nem csak udvariasságból és megszokásból használt szófordulattal, hanem tényleg őszintén, miután úgy hiszi, hogy jól kibeszélgették és kölcsönösen meg is kedveltél egymást.
Mindenesetre hosszú út áll mögöttük, ennek köszönheti, hogy miután elteltek az étellel, valamint sok mindenről beszéltek, és jobban megismerték egymást, nem kell már sok idő ahhoz, hogy végül álmosan lefeküdjenek aludni.
Éppen csak attól óvakodik, hogy abban a szobában töltse az éjszakát, ahol egykor lakott, mivel pedig nincs ott semmi dolga természetesen a pince közelébe sem megy, és amennyire csak teheti Alenia egykori szobáját is igyekszik elkerülni, mert hiába fogadta meg magának, hogy próbál a jövőre koncentrálni, ott akkor is annyi emlék törne rá, amennyi hirtelen biztosan több lenne a soknál. Az istennő oltárát is elkerüli. Így is éppen elég élénken látja még lelki szemei előtt az előtte imádkozó Aleniát.
Igazából leginkább édesanyja jelenlétének, Thrisnek, Tanillának és persze plüssnyulainak köszönheti azt, hogy nem tér vissza minden egyes gondolatával a múltba. Az sem elhanyagolható szempont ilyen szempontból persze, hogy végre választ kapott egy fontos kérdésére, ez által pedig reményt arra, hogy tud segíteni visszanöveszteni Intath csonkolt kezét.
De ez még csak az első este itt. Lassan mindenesetre hófehér és zsemleszínű plüssnyulaival együtt nyomja el az álom.
~ Talán ez egykor Lau szobája lehetett. ~ vigasztalja még előtte ez a röpke gondolat, és szerencséjére ezúttal csak valami furcsán vicceset álmodik, aminek semmi értelme. Szülőfalujában ül egy tűzrakónál újra, ahol az egyik lány, akit még sosem hallott egymagában énekelni éppen énekel, hosszan kitartva az utolsó hangot, miközben még az egy szintes házaknak is van egy második emelete.
Mosolyogva ébred és arra a gondolatra, hogy ideje dolgozni menni, sok minden szükséges és szükségtelen tárgyra és élőlényre elkölthető pénzért.*
//Miután minden egy kicsit másképpen alakult, mint ahogyan eredetileg tervezve volt//
//Hatváltás//
*Mire újra majdnem teljesen útra kész, nagyjából egészen pontosan másfél hat telik el. Kicsit kevesebb, mert ha jól emlékszik vacsorára érkeztek, most pedig az utolsó itt eltöltött reggelin van túl éppen, majdnem egyedül, mert bár plüssnyulai vele vannak és kislányként játékból etette is őket sokszor, nekik igazából vele ellentétben nem kell enniük ahhoz, hogy életben maradjanak.
Most, hogy már indulni készül, az itt eltöltött idő mérlegét megvonva, előzetes kétségekkel és várakozásokkal ellentétben jól érezte magát, annak ellenére is, hogy egy kicsit minden máshogyan alakult, mint ahogyan eredetileg tervezve volt, de hát az élet már csak ilyen.
Nem csak a bérért és nem pusztán saját maga és a többiek öröméért és gyarapodásáért végzett munka unalmának monotonitásában, hanem némi izgalomban és kihívásban is része volt, de a többieknek sem úgy alakultak a napjai, ahogyan várta.
Nim nem került elő. Taninak többször is dolga akadt, és, ha jól értette akkor a barátja megbetegedett, akit ápolnia is kellett, és kell még éppen most is. Thrissayának jobban megtetszett a város, mint elsőre gondolta volna és bár a tündérlány sokat segített neki, úgy döntött, hogy még itt marad dolgozni kicsit.
Édesanyja segítette neki a legtöbbet, ahogyan az egy szerető édesanyától elvárható, de hát, ahogyan ez is várható volt, a városban járva-kelve előbb-utóbb ismét egy ember férfi ölelő karjaiban végezte, és nyilván most is éppen az ő társaságát élvezi. A korábbiakkal ellentétben ellenben most viszont tudja, hogy hol találja majd, és már annyira, mint korábban aggódnia sem kell miatta.
Adoaver felől sem kapott semmi hírt, reméli mindenesetre, hogy a fiatal mágus jól van, épségben eljutott a toronyba, és most már újra ott van ligetben.
Így hát majd kilenc nap elteltével csak plüssnyulai és közös lovuk társaságában indul el haza az általa eddig megkeresett pénzzel. Már az utóbbitól sem fél annyira, most, hogy kordéja elé befogva elindul vele a piac felé.
Az idő kicsit hűvösebb lett azóta, hogy érkeztek, így most csizmát, nadrágot, köpenyt vett fel, talán éppen azokat, mint amelyekben egykor, először a városba érkezett.
Jól érezte itt magát, és örül neki, hogy főleg Taninak köszönhetően most már sok kellemes és nem csak főleg rettenetes emlék köti a Sayqueeves házhoz, de ideje indulni végre. Van még kis dolga a környéken, ettől függetlenül alig várja, hogy végre hazaérjen, az egyetlen és igazi otthonába, Inthez és Adoaverhez.*
//Zárás//
*Ősibbnél is ősibb, elcsépeltre koptatott közhely, hogy jó társaságban telik az idő.*
- Jó éjszakát és álmodj szépeket! *köszön el végül Tanillától nem csak udvariasságból és megszokásból használt szófordulattal, hanem tényleg őszintén, miután úgy hiszi, hogy jól kibeszélgették és kölcsönösen meg is kedveltél egymást.
Mindenesetre hosszú út áll mögöttük, ennek köszönheti, hogy miután elteltek az étellel, valamint sok mindenről beszéltek, és jobban megismerték egymást, nem kell már sok idő ahhoz, hogy végül álmosan lefeküdjenek aludni.
Éppen csak attól óvakodik, hogy abban a szobában töltse az éjszakát, ahol egykor lakott, mivel pedig nincs ott semmi dolga természetesen a pince közelébe sem megy, és amennyire csak teheti Alenia egykori szobáját is igyekszik elkerülni, mert hiába fogadta meg magának, hogy próbál a jövőre koncentrálni, ott akkor is annyi emlék törne rá, amennyi hirtelen biztosan több lenne a soknál. Az istennő oltárát is elkerüli. Így is éppen elég élénken látja még lelki szemei előtt az előtte imádkozó Aleniát.
Igazából leginkább édesanyja jelenlétének, Thrisnek, Tanillának és persze plüssnyulainak köszönheti azt, hogy nem tér vissza minden egyes gondolatával a múltba. Az sem elhanyagolható szempont ilyen szempontból persze, hogy végre választ kapott egy fontos kérdésére, ez által pedig reményt arra, hogy tud segíteni visszanöveszteni Intath csonkolt kezét.
De ez még csak az első este itt. Lassan mindenesetre hófehér és zsemleszínű plüssnyulaival együtt nyomja el az álom.
~ Talán ez egykor Lau szobája lehetett. ~ vigasztalja még előtte ez a röpke gondolat, és szerencséjére ezúttal csak valami furcsán vicceset álmodik, aminek semmi értelme. Szülőfalujában ül egy tűzrakónál újra, ahol az egyik lány, akit még sosem hallott egymagában énekelni éppen énekel, hosszan kitartva az utolsó hangot, miközben még az egy szintes házaknak is van egy második emelete.
Mosolyogva ébred és arra a gondolatra, hogy ideje dolgozni menni, sok minden szükséges és szükségtelen tárgyra és élőlényre elkölthető pénzért.*
//Miután minden egy kicsit másképpen alakult, mint ahogyan eredetileg tervezve volt//
//Hatváltás//
*Mire újra majdnem teljesen útra kész, nagyjából egészen pontosan másfél hat telik el. Kicsit kevesebb, mert ha jól emlékszik vacsorára érkeztek, most pedig az utolsó itt eltöltött reggelin van túl éppen, majdnem egyedül, mert bár plüssnyulai vele vannak és kislányként játékból etette is őket sokszor, nekik igazából vele ellentétben nem kell enniük ahhoz, hogy életben maradjanak.
Most, hogy már indulni készül, az itt eltöltött idő mérlegét megvonva, előzetes kétségekkel és várakozásokkal ellentétben jól érezte magát, annak ellenére is, hogy egy kicsit minden máshogyan alakult, mint ahogyan eredetileg tervezve volt, de hát az élet már csak ilyen.
Nem csak a bérért és nem pusztán saját maga és a többiek öröméért és gyarapodásáért végzett munka unalmának monotonitásában, hanem némi izgalomban és kihívásban is része volt, de a többieknek sem úgy alakultak a napjai, ahogyan várta.
Nim nem került elő. Taninak többször is dolga akadt, és, ha jól értette akkor a barátja megbetegedett, akit ápolnia is kellett, és kell még éppen most is. Thrissayának jobban megtetszett a város, mint elsőre gondolta volna és bár a tündérlány sokat segített neki, úgy döntött, hogy még itt marad dolgozni kicsit.
Édesanyja segítette neki a legtöbbet, ahogyan az egy szerető édesanyától elvárható, de hát, ahogyan ez is várható volt, a városban járva-kelve előbb-utóbb ismét egy ember férfi ölelő karjaiban végezte, és nyilván most is éppen az ő társaságát élvezi. A korábbiakkal ellentétben ellenben most viszont tudja, hogy hol találja majd, és már annyira, mint korábban aggódnia sem kell miatta.
Adoaver felől sem kapott semmi hírt, reméli mindenesetre, hogy a fiatal mágus jól van, épségben eljutott a toronyba, és most már újra ott van ligetben.
Így hát majd kilenc nap elteltével csak plüssnyulai és közös lovuk társaságában indul el haza az általa eddig megkeresett pénzzel. Már az utóbbitól sem fél annyira, most, hogy kordéja elé befogva elindul vele a piac felé.
Az idő kicsit hűvösebb lett azóta, hogy érkeztek, így most csizmát, nadrágot, köpenyt vett fel, talán éppen azokat, mint amelyekben egykor, először a városba érkezett.
Jól érezte itt magát, és örül neki, hogy főleg Taninak köszönhetően most már sok kellemes és nem csak főleg rettenetes emlék köti a Sayqueeves házhoz, de ideje indulni végre. Van még kis dolga a környéken, ettől függetlenül alig várja, hogy végre hazaérjen, az egyetlen és igazi otthonába, Inthez és Adoaverhez.*
886. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2022-11-23 15:06:36
Üzenet elküldve: 2022-11-23 15:06:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Érkezés//
*Beszélgetés közben lassan jól is laknak, és mindent egybevetve eddig nagyon határozottan örül neki, hogy mégiscsak visszatért, bármennyire is furcsa lesz majd, hogy ha csak kicsit és vendégként, de ismét ezek között a falak között fog élni, ahol egykor olyan sokat sírt és rettegett. Mégsem felejti, hogy azért szép emlékek is kötik ide, főleg persze Lau megismerése, vagy Wilhorp jobb pillanatai, meg hát maga Alenia is, még az elrablása előtt, akit az előbb emlegetett a fény oltárral kapcsolatban.
Ugyan ennek köszönhetően rendesen el is szomorodott, de hát kisebb csoda lett volna, ha nem így történik mindez, és nagyon haragudna is magára ebben az esetben, mert sohasem szeretne az a Luninari lenni, aki nem érez semmit akkor, amikor valamilyen okból Aleniára gondol, vagy rá kell gondolnia.
Mindent egybevetve tehát tényleg sokkal jobb, hogy most itt van újra, mintha elfutott volna az egyre régibbnek érzett emlékek elől, ennek pedig számtalan oka van. Az első és legfontosabb, hogy Tanilla szavai boldogsággal és reménnyel töltik el a jövőt illetően. Utána rögtön az következik, hogy ilyen rövid ismeretség után is sikerült őt igazán megkedvelnie, és biztos benne, hogy bár a beszélgetésben aktívan nem vettek részt, érzelmeiben édesanyja, és jó eséllyel Thrissaya is osztozik. Ezen kívül pedig az sem teljesen elhanyagolható szempont, hogy az étel is nagyon finom volt.*
- Tudtam! *kiált szinte fel mosolyogva.* Éreztem, hogy kell lennie ilyen varázslatnak. *mondja és most már biztos benne, hogy határozottan kedveli az istennőt, éppen csak két dolog tartja vissza a hozzá való megtéréstől, mind a kettő elég erős indok azonban arra, hogy ne tegyen hasonlót.
Az első, hogy úgy érzi, hogy egy istenségnek való elköteleződés, legyen az az isten, vagy istennő bármennyire is jóságos, vagy hatalmas, teljes életet kíván, a másik pedig, hogy azzal pontosan tisztában van, hogy mindez azt jelentené, hogy le kell mondania a legmagasabb szintű elemi varázslatokról, így természetesen arról is, hogy a holdmágiát úgy ahogy van teljesen megtanulhassa, márpedig saját maga és a hold közötti megbonthatatlan kapcsolatban nagyon mélyen hisz.*
- Nagyon keveset tudok a szakrális mágiáról, de hogyha bármiben tudunk segíteni az oltár helyreállításával kapcsolatban örömmel megtesszük, és persze csak Intath miatt. Nagyon sok mindenkin lehetne segíteni vele. *mondja lelkesen mosolyogva, remélve, hogy ezúttal sem sérti meg sem az édesanyját sem pedig a tündérlányt, amiért ismét helyettük beszél, de nem hiszi, hogy ilyen nemes és jó célért ne tennének meg ők is mindent szívesen, még akkor is, ha édesanyjának lehetnének némi vallási fenntartásai. Mégis odahaza, ha úgy veszi afféle ápolónő volt, vagy inkább az is, így biztos benne, hogy mindent egybevetve, ha tud valamivel, vagy valamiben, akkor ő is nagyon szívesen fog majd segíteni.*
- Ami Intet illeti, nem hiszem, hogy nagyon válogatna. Tengerész volt, sült halon élt évekig, ha jól értettem, amit mesélt, ezen kívül pedig, ha nem is mindig őszintén, de eddig még mindig megdicsérte azt, amit Lautól, tőlem, vagy Thristől kapott ételt. Meg egyébként is, egy orvos, aki visszakaphatja az ép kezét, szerintem ilyen csodáért szívesen megenné még azt is, amit egyáltalán nem szeret. *mosolyodik el újra. Bármennyire is furcsa és kiállhatatlan néha a szőke elf, ő igazán a szívébe zárta, és már csak ezért is nagyon szeretne örömet szerezni neki.*
- Eleve azért jöttünk a városba különben, vagy hát azért is, hogy keressünk annyi pénzt, amivel feltöltjük kicsit liget készleteit, szóval étel lesz majd bőven. Ide is hozunk majd holnap már különben. Kedves tőled, hogy megvendégeltél bennünket, de nem várhatjuk el, hogy ameddig itt leszünk, végig a ti kamrátokat fosztogassuk, ha éhesek vagyunk. Esetleg, ha van hozzá kedved, együtt is főzhetnénk majd valamit. *ajánlja fel, remélve, hogy Tanilla belemegy, mert, ami őt illeti szeret közösen főzni mással. Amennyire eddig tapasztalta az ilyesmi a barátokat közelebb hozza egymáshoz, akik pedig nem barátok, azokat talán azzá teszi. Egyébként is valószínű, hogy egy fárasztó munkával eltelt nap után még jobb szórakozás és kikapcsolódás lesz majd együtt készíteni valamilyen ételt, mint az egyébként lenne, már amennyiben erre majd tényleg sor kerül.*
*Beszélgetés közben lassan jól is laknak, és mindent egybevetve eddig nagyon határozottan örül neki, hogy mégiscsak visszatért, bármennyire is furcsa lesz majd, hogy ha csak kicsit és vendégként, de ismét ezek között a falak között fog élni, ahol egykor olyan sokat sírt és rettegett. Mégsem felejti, hogy azért szép emlékek is kötik ide, főleg persze Lau megismerése, vagy Wilhorp jobb pillanatai, meg hát maga Alenia is, még az elrablása előtt, akit az előbb emlegetett a fény oltárral kapcsolatban.
Ugyan ennek köszönhetően rendesen el is szomorodott, de hát kisebb csoda lett volna, ha nem így történik mindez, és nagyon haragudna is magára ebben az esetben, mert sohasem szeretne az a Luninari lenni, aki nem érez semmit akkor, amikor valamilyen okból Aleniára gondol, vagy rá kell gondolnia.
Mindent egybevetve tehát tényleg sokkal jobb, hogy most itt van újra, mintha elfutott volna az egyre régibbnek érzett emlékek elől, ennek pedig számtalan oka van. Az első és legfontosabb, hogy Tanilla szavai boldogsággal és reménnyel töltik el a jövőt illetően. Utána rögtön az következik, hogy ilyen rövid ismeretség után is sikerült őt igazán megkedvelnie, és biztos benne, hogy bár a beszélgetésben aktívan nem vettek részt, érzelmeiben édesanyja, és jó eséllyel Thrissaya is osztozik. Ezen kívül pedig az sem teljesen elhanyagolható szempont, hogy az étel is nagyon finom volt.*
- Tudtam! *kiált szinte fel mosolyogva.* Éreztem, hogy kell lennie ilyen varázslatnak. *mondja és most már biztos benne, hogy határozottan kedveli az istennőt, éppen csak két dolog tartja vissza a hozzá való megtéréstől, mind a kettő elég erős indok azonban arra, hogy ne tegyen hasonlót.
Az első, hogy úgy érzi, hogy egy istenségnek való elköteleződés, legyen az az isten, vagy istennő bármennyire is jóságos, vagy hatalmas, teljes életet kíván, a másik pedig, hogy azzal pontosan tisztában van, hogy mindez azt jelentené, hogy le kell mondania a legmagasabb szintű elemi varázslatokról, így természetesen arról is, hogy a holdmágiát úgy ahogy van teljesen megtanulhassa, márpedig saját maga és a hold közötti megbonthatatlan kapcsolatban nagyon mélyen hisz.*
- Nagyon keveset tudok a szakrális mágiáról, de hogyha bármiben tudunk segíteni az oltár helyreállításával kapcsolatban örömmel megtesszük, és persze csak Intath miatt. Nagyon sok mindenkin lehetne segíteni vele. *mondja lelkesen mosolyogva, remélve, hogy ezúttal sem sérti meg sem az édesanyját sem pedig a tündérlányt, amiért ismét helyettük beszél, de nem hiszi, hogy ilyen nemes és jó célért ne tennének meg ők is mindent szívesen, még akkor is, ha édesanyjának lehetnének némi vallási fenntartásai. Mégis odahaza, ha úgy veszi afféle ápolónő volt, vagy inkább az is, így biztos benne, hogy mindent egybevetve, ha tud valamivel, vagy valamiben, akkor ő is nagyon szívesen fog majd segíteni.*
- Ami Intet illeti, nem hiszem, hogy nagyon válogatna. Tengerész volt, sült halon élt évekig, ha jól értettem, amit mesélt, ezen kívül pedig, ha nem is mindig őszintén, de eddig még mindig megdicsérte azt, amit Lautól, tőlem, vagy Thristől kapott ételt. Meg egyébként is, egy orvos, aki visszakaphatja az ép kezét, szerintem ilyen csodáért szívesen megenné még azt is, amit egyáltalán nem szeret. *mosolyodik el újra. Bármennyire is furcsa és kiállhatatlan néha a szőke elf, ő igazán a szívébe zárta, és már csak ezért is nagyon szeretne örömet szerezni neki.*
- Eleve azért jöttünk a városba különben, vagy hát azért is, hogy keressünk annyi pénzt, amivel feltöltjük kicsit liget készleteit, szóval étel lesz majd bőven. Ide is hozunk majd holnap már különben. Kedves tőled, hogy megvendégeltél bennünket, de nem várhatjuk el, hogy ameddig itt leszünk, végig a ti kamrátokat fosztogassuk, ha éhesek vagyunk. Esetleg, ha van hozzá kedved, együtt is főzhetnénk majd valamit. *ajánlja fel, remélve, hogy Tanilla belemegy, mert, ami őt illeti szeret közösen főzni mással. Amennyire eddig tapasztalta az ilyesmi a barátokat közelebb hozza egymáshoz, akik pedig nem barátok, azokat talán azzá teszi. Egyébként is valószínű, hogy egy fárasztó munkával eltelt nap után még jobb szórakozás és kikapcsolódás lesz majd együtt készíteni valamilyen ételt, mint az egyébként lenne, már amennyiben erre majd tényleg sor kerül.*
885. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2022-11-19 16:12:42
Üzenet elküldve: 2022-11-19 16:12:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 172
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 172
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Érkezés//
- Ó értem már, elnézést hogy félre értettelek. Ezek szerint a természeti ágakat mind tanulod csak apránként. Végül is ez is jó megoldás.
*Elég sok mindenről beszélnek a mágiával kapcsolatban, persze főleg az elemi mágiákról. Luni érdeklődési köre leginkább ez és nagy részben őt is érdeklik. Biztos abban, hogy sok mindenben tudnák segíteni egymást, ha egyszer úgy igazán összefognának. Viszont ami Eeyr hitét illeti, bár a lányok jól fogadják hitét, mégis érzi a szomorúságot most maga körül. Főleg Luni felől érzi ezt és hamarosan meg is tudja ennek okát. Az itt élő testvérpár és az őket ért borzalom őt is elkeseríti. Legalábbis sejti, hogy nem csak úgy elutaztak és hagyták itt a házat. Persze tudja, hogy a hit önmagában nem véd meg fegyvertől. Nem mondja ki, de talál majd rá valamilyen módot, hogy az oltár helyreállításakor egy apró emléket elhelyezzen valahogy a korábbi lakók tiszteletére. Lunit érdekli az a mágia forma is, amit viszont nem tanulhat meg, akárhogy szeretné. Az ilyesmi csak Eeyr hívőknek adatik meg. Viszont épp ezért szívesen segít bárkinek bármiben. Akár Luni barátján is. *
- Igen, van rá mód. De ahhoz a fényoltárt helyre kell hoznom, sőt, meg is kell erősítenem. Ha azzal készen vagyok, akkor tudok segíteni. Bár mindkettő hosszú folyamat.
*Az oltár állítása és erejének növelése önmagában több időbe telik. Az a gyógyítási forma pedig, amit Luni barátján segítene, egy napos folyamat.*
- Ez a fény ajándékának imádsága. A folyamat során visszanő annak egy hiányzó végtagja, akiért az ima szól. Közben ő folyamatosan éhes lesz. Így ezen a téren sem árt majd előre felkészülnünk. Főleg ha válogatósabb étkű a barátotok.
- Ó értem már, elnézést hogy félre értettelek. Ezek szerint a természeti ágakat mind tanulod csak apránként. Végül is ez is jó megoldás.
*Elég sok mindenről beszélnek a mágiával kapcsolatban, persze főleg az elemi mágiákról. Luni érdeklődési köre leginkább ez és nagy részben őt is érdeklik. Biztos abban, hogy sok mindenben tudnák segíteni egymást, ha egyszer úgy igazán összefognának. Viszont ami Eeyr hitét illeti, bár a lányok jól fogadják hitét, mégis érzi a szomorúságot most maga körül. Főleg Luni felől érzi ezt és hamarosan meg is tudja ennek okát. Az itt élő testvérpár és az őket ért borzalom őt is elkeseríti. Legalábbis sejti, hogy nem csak úgy elutaztak és hagyták itt a házat. Persze tudja, hogy a hit önmagában nem véd meg fegyvertől. Nem mondja ki, de talál majd rá valamilyen módot, hogy az oltár helyreállításakor egy apró emléket elhelyezzen valahogy a korábbi lakók tiszteletére. Lunit érdekli az a mágia forma is, amit viszont nem tanulhat meg, akárhogy szeretné. Az ilyesmi csak Eeyr hívőknek adatik meg. Viszont épp ezért szívesen segít bárkinek bármiben. Akár Luni barátján is. *
- Igen, van rá mód. De ahhoz a fényoltárt helyre kell hoznom, sőt, meg is kell erősítenem. Ha azzal készen vagyok, akkor tudok segíteni. Bár mindkettő hosszú folyamat.
*Az oltár állítása és erejének növelése önmagában több időbe telik. Az a gyógyítási forma pedig, amit Luni barátján segítene, egy napos folyamat.*
- Ez a fény ajándékának imádsága. A folyamat során visszanő annak egy hiányzó végtagja, akiért az ima szól. Közben ő folyamatosan éhes lesz. Így ezen a téren sem árt majd előre felkészülnünk. Főleg ha válogatósabb étkű a barátotok.
884. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2022-11-09 16:47:42
Üzenet elküldve: 2022-11-09 16:47:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Érkezés//
*Tanilla tölt nekik még teát is, amit sem ő, sem édesanyja nem utasítanak vissza, meg is köszönik, és most rajtuk az érdeklődő hallgatásnak a sora, miközben igyekeznek jól is lakni, bár az étkezést és hallgatást persze néha megszakítja részéről egy-egy egyetértő, vagy lelkes bólogatás és mosoly. Igaz, ami őt illeti, van olyan pont, ahol bizony zavarba is jön, és azon gondolkodik, hogy nem fogalmazott-e kicsit ködösen, vagy nem teljesen egyértelműen korábban.
Mágia terén ugyanis igazából kezdőnek érzi magát, aki tudásszomjától és egyben önmagának és mindenki másnak való bizonyítási vágytól vezérelve pusztán bele-belekapott a mágia különböző ágaiba, egyetlen egy alapos ismerőjének sem mondhatja magát azonban, ha igazán őszinte akar lenni, és úgy érzi, hogy a nagy egészet és a rejtett összefüggéseket sem látja még át igazán, pusztán éppen csak elkezdte alapszinten megérteni őket.
Lehet tényleg félreérthető volt, ezért jobb a félreértést még a legelején tisztázni, mielőtt Tanilla esetleg több tudást néz ki belőle, mint amennyivel valójában rendelkezik, aztán pedig amikor majd kiderül az igazság, még a végén azt hiszi, hogy hazudott neki, pedig ez a legkevésbé sem állt szándékában az imént.*
- Köszönöm, amiket mondtál, de igazából kezdőnek érzem magamat, és szerintem az is vagyok. *vallja hát be a biztonság kedvéért.* Nimerillel csak egyszer találkoztam és beszéltem, de az ő nézete az volt, hogy szeretne először egy ágat teljesen megismerni a legegyszerűbb varázslatoktól a legbonyolultabbakig, aztán csak utána kezdeni tanulni valami mást, és meglehet, hogy teljesen igaza is volt, mert ez lenne az észszerűbb, én azonban pont az ellenkezőjét csináltam, mert egyszerűen így alakult és ezt tartottam egyszerűbbnek. A toronyban azért tanultam csak holdat, mert hamar elfogyott az addig összegyűjtött pénzem, utána viszont minden mágustól, akivel csak találkoztam igyekeztem tanulni, cserébe pedig én is tanítottam, amit tudtam. Így, igaz, hogy meg kellett tanulnom, amit most tudok, mégis inkább csak véletlenszerű, hogy ez éppen mi, azon múlt csak, hogy kivel hozott össze a sors, a szerencse, a szellemek, vagy az istenek, mindegy hogy nevezzük őket. A tűz ágról például azért ismerek erős és komoly varázslatokat is, mert nagyon jó tanárom volt belőle, de a többi másikat, amiket mondtam legjobb esetben is csak közepesen ismerem, a levegőt pedig például csak nagyon alap szinten. Viszont, tudom közhely, de akkor is, minden nagy utazás az első kis lépésekkel kezdődik, ezért szerintem érdemes megismerni a látszólag teljesen jelentéktelennek látszó, egyszerű varázslatokat is. Bármit szívesen megtanulok a vízről is, főleg, hogy amikről meséltél az előbb, már azok is elég hasznosnak és praktikusnak tűnnek.
*Arról, hogy ismerni szeretné az elemi mágia valamennyi ágának összes varázslatát egyelőre nem beszél, már csak azért sem, mert jelenleg ez saját maga számára is nagyon hosszú távú terv. Legfőbb célja azért a tudásmorzsák összeszedegetése mellett, pont azok miatt a dolgok miatt, amikről korábban beszélt, továbbra is a hold ág teljes megismerése.
Meg aztán vannak ennél fontosabb, mindannyiukat sokkal jobban érintő kérdések is, például a gyógynövények termesztése és az ispotály, amit a maga részéről csak támogatni tud.
Az Eeyr oltár helyreállításával kapcsolatban már kissé ellentmondásosabb a viszonya, bár a szándékkal magával természetesen nem ellenséges, ahogyan az istennővel sem, hiszen csak olyan Eeyr hívőket ismert eddig, akiket őszintén kedvelt, néhányukat közülük pedig igazán meg is szeretett, ráadásul amennyit magáról az istennőről tud, rossz szóval szólva talán, de mégiscsak ő a legvállalhatóbb és legszimpatikusabb tagja az egész új istenhármasságnak, ha lehet egyáltalán így nevezni, mert neki esze ágában sincsen mélyebben belemerülnie ebbe az egészbe.
Abban viszont teljesen biztos, hogy pusztán a megemlítésére édesanyja is még nagyobb érdeklődéssel kezdi el hallgatni őket. Ezt úgy is érzékeli hogy nem is néz a hosszú szőke hajjal keretezett nemes vonásokkal megáldott arc felé. Ismeri is őt annyira hogy pontosan tudni vélje róla, hogy mint egykori papnő, bármennyire is kíváncsi minden vallásossággal kapcsolatos információra, minden bizonnyal nem készül saját legősibbnek képzelt, vagy talán valóban legősibb elf természetvallását felcserélni semmiféle új istenségre.
Ami pedig őt illeti, aki már édesanyja vallását sem tudta soha teljesen magába fogadni, ő sem igazán tervez hasonlót, már csak praktikus okokból sem, hiszen, ha megtenné, akkor éppen azokról az elemi varázslatokról kellene lemondania amelyekre a leginkább vágyik. És különben is... Eeyr jó szándéka ide, vagy oda, az ő imádata egykori pártfogóin sem segített sokat.
~ Szegény Alenia! ~
Persze, tudja ő is, hogy egy isten, vagy egy istennő sem rohangálhat csak úgy minden hívének a segítségére, ha az bajban van, különösen nem egy olyan éjjelen, mint akkor, amikor sokaknak lett volna éppen rá a legnagyobb szüksége, mégis ő maga olyan vallás kereti között nőtt fel, ami azért bizonyos egészséges határokat megszab az anyagi világban létezők és az úgynevezett természetfeletti lények viszonylatában, a szakrális mágiában pedig úgy érzi, hogy nem eléggé egyértelmű az a bizonyos határ, ami a két létsíkot egymástól elválasztja.
Ami például őt magát illeti, a világért sem ítéli el azokat, akik valamilyen nemes cél elérése érdekében egy istenség segítségével varázsolnak, de egyelőre nem tudja, hogy az ilyen varázslat alkalmával hol végződik a mágiahasználó és hol kezdődik az isten? Egyszerűbb, ha saját maga és egyedül csinálja meg, amit a mágia segítségével meg akar csinálni, még akkor is, ha ehhez ő isteni erő helyett elemeket használ, vagy a holdat, amire a maga módján tulajdonképpen istennőnek tekint, ha ellentmondás, ha nem, mégis mutassanak neki egy teljesen egész és kerek, minden ellentmondásoktól mentes világnézetet, vagy gondolatvilágot, ha tudnak!
De ez csak a saját útja, viszont amennyire meg tudja ítélni Tanilla és ő nagyjából egy irányba mennek, éppen csak más és más a módszer, amivel oda igyekeznek jutni.*
- Nagyon örülök különben mindannak, amiket mondasz. *mondja is a korábbiak után mosolyogva, bár megint annyi mindent szeretne hirtelen mondani, vagy kérdezni, hogy hirtelen nem is tudja, hogy hogyan kezdjen hozzá.* Jó, hogy itt is jó irányba mennek a dolgok. Kár, hogy Lau nincs most itt velünk. Ő az a lány, akivel itt ismerkedtem össze és aki nélkül Szarvasliget nem jöhetett volna létre. Az ő álma is egy ispotály, vagy egy menedékház létrehozása volt, én pedig megígértem, hogy mindenben segítek neki, amiben csak tudok. Nagyon boldoggá fogja tenni, amikor majd otthon elmesélem neki, hogy ez a ház milyen jó kezekbe került, és, hogy tulajdonképpen valami olyasmi fog megvalósulni itt, amit ő maga is szeretett volna létrehozni. Sokkal tartozom neki, mármint úgy értem, hogy nem pénzzel, hanem úgy általában, már csak ezért is szívesen segítek mindenben, amiben tudok, de egyébként is segítenék. Ami a gyógynövénytermesztést illeti, én csak egy olyan varázslatot tanultam Nimtől, ami talán alkalmas erre, fanevelés a neve. Ha nem ér haza ameddig itt vagyunk, szívesen megtanítom neked, ahogyan persze a holdmágiából is, amit csak tudok. Eredetileg gyümölcsfák magból való kinövesztésére találták ki, és pont erre is fogom majd használni ligetben, ha hazaértünk, de érdemes megpróbálni, hátha gyógynövényeket is lehet termeszteni vele.
*Itt kicsit elhallgat, hogy összeszedje a gondolatait. Bármennyire is nem szívesen beszél a múltról, belátja, hogy egyik út sem járható. Sem nem hozhatja fel folyton, amikor semmi sem indokolja, de el sem hallgathatja akkor, amikor egyébként témába vág.*
- Az Eeyr oltárra pedig emlékszem. Ebben a házban, ha nem is túl sokáig, de a Sayqueeves család élt, pontosabban egy testvérpár Alenia és Aleimord, a mi távoli rokonaink. *mutat édesanyjára és önmagára, bár talán egyértelmű, hogy mondjuk nem Thris és saját maga közös rokonai voltak.*
- Ők fogadtak be engem, amikor először a városba jöttem, és ők Eeyr hívei voltak. Van is olyan emlékem, hogy Alenia imádkozik annál az oltárnál. *meséli, és bár itt majdnem elcsuklik a hangja, amikor a gyönyörű, szőke lány karcsú alakját, lágy, nemes vonású arcát és kedves hangját felidézi, nagyon reméli, hogy uralkodik rajta és arcvonásain is annyira, hogy ez fel sem tűnik senkinek.*
- Mivel elementáris mágiát használok az oltár helyreállításában nem fogok tudni segíteni, de jó ötletnek tartom, ahogyan bármit, ami hatékonyabbá teheti a gyógyítást, vagy a gyógynövények termesztését. Csak az nem teljesen egyértelmű az alapján, amit mondtál, hogy csak a barátod Eeyr hívő, vagy te is, és akkor szakrális mágiát is tudsz használni, nem csak elemit? Azért is kérdezem, mert köztünk szólva, már nagyon régi álmom, hogy megismerek valakit, aki képes Eeyr erejét is használni, vagy legalább ismer valakit, aki jártas a szakrális mágiában is. Kérlek, hogy ne említsétek meg Intathnak még véletlenül sem, de rajta szeretnék segíteni elsősorban. *néz most Thrisre és édesanyjára, majd utána visszafordul Tanillához, hogy a kis közjátékot megmagyarázza.*
- Intath egyik karja csonkolt. *mondja végül a lánynak.* Nem hiszem, hogy létezik olyan elementáris varázslat, ami segíthetne ezen, de Eeyr talán igen, ezért már nagyon régóta szeretnék megismerni bárkit, aki velem ellentétben legalább egy kicsit is jártas a szakrális mágiában, és legalább kis felvilágosítást tudna adni arról, hogy hogyan lenne keresztülvihető mondjuk egy végtagnak a teljes visszanövesztése, vagy, hogy lehetséges-e egyáltalán. Csak a megérzésem alapján mondom azt, hogy szerintem igen.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.11.09 16:59:58
*Tanilla tölt nekik még teát is, amit sem ő, sem édesanyja nem utasítanak vissza, meg is köszönik, és most rajtuk az érdeklődő hallgatásnak a sora, miközben igyekeznek jól is lakni, bár az étkezést és hallgatást persze néha megszakítja részéről egy-egy egyetértő, vagy lelkes bólogatás és mosoly. Igaz, ami őt illeti, van olyan pont, ahol bizony zavarba is jön, és azon gondolkodik, hogy nem fogalmazott-e kicsit ködösen, vagy nem teljesen egyértelműen korábban.
Mágia terén ugyanis igazából kezdőnek érzi magát, aki tudásszomjától és egyben önmagának és mindenki másnak való bizonyítási vágytól vezérelve pusztán bele-belekapott a mágia különböző ágaiba, egyetlen egy alapos ismerőjének sem mondhatja magát azonban, ha igazán őszinte akar lenni, és úgy érzi, hogy a nagy egészet és a rejtett összefüggéseket sem látja még át igazán, pusztán éppen csak elkezdte alapszinten megérteni őket.
Lehet tényleg félreérthető volt, ezért jobb a félreértést még a legelején tisztázni, mielőtt Tanilla esetleg több tudást néz ki belőle, mint amennyivel valójában rendelkezik, aztán pedig amikor majd kiderül az igazság, még a végén azt hiszi, hogy hazudott neki, pedig ez a legkevésbé sem állt szándékában az imént.*
- Köszönöm, amiket mondtál, de igazából kezdőnek érzem magamat, és szerintem az is vagyok. *vallja hát be a biztonság kedvéért.* Nimerillel csak egyszer találkoztam és beszéltem, de az ő nézete az volt, hogy szeretne először egy ágat teljesen megismerni a legegyszerűbb varázslatoktól a legbonyolultabbakig, aztán csak utána kezdeni tanulni valami mást, és meglehet, hogy teljesen igaza is volt, mert ez lenne az észszerűbb, én azonban pont az ellenkezőjét csináltam, mert egyszerűen így alakult és ezt tartottam egyszerűbbnek. A toronyban azért tanultam csak holdat, mert hamar elfogyott az addig összegyűjtött pénzem, utána viszont minden mágustól, akivel csak találkoztam igyekeztem tanulni, cserébe pedig én is tanítottam, amit tudtam. Így, igaz, hogy meg kellett tanulnom, amit most tudok, mégis inkább csak véletlenszerű, hogy ez éppen mi, azon múlt csak, hogy kivel hozott össze a sors, a szerencse, a szellemek, vagy az istenek, mindegy hogy nevezzük őket. A tűz ágról például azért ismerek erős és komoly varázslatokat is, mert nagyon jó tanárom volt belőle, de a többi másikat, amiket mondtam legjobb esetben is csak közepesen ismerem, a levegőt pedig például csak nagyon alap szinten. Viszont, tudom közhely, de akkor is, minden nagy utazás az első kis lépésekkel kezdődik, ezért szerintem érdemes megismerni a látszólag teljesen jelentéktelennek látszó, egyszerű varázslatokat is. Bármit szívesen megtanulok a vízről is, főleg, hogy amikről meséltél az előbb, már azok is elég hasznosnak és praktikusnak tűnnek.
*Arról, hogy ismerni szeretné az elemi mágia valamennyi ágának összes varázslatát egyelőre nem beszél, már csak azért sem, mert jelenleg ez saját maga számára is nagyon hosszú távú terv. Legfőbb célja azért a tudásmorzsák összeszedegetése mellett, pont azok miatt a dolgok miatt, amikről korábban beszélt, továbbra is a hold ág teljes megismerése.
Meg aztán vannak ennél fontosabb, mindannyiukat sokkal jobban érintő kérdések is, például a gyógynövények termesztése és az ispotály, amit a maga részéről csak támogatni tud.
Az Eeyr oltár helyreállításával kapcsolatban már kissé ellentmondásosabb a viszonya, bár a szándékkal magával természetesen nem ellenséges, ahogyan az istennővel sem, hiszen csak olyan Eeyr hívőket ismert eddig, akiket őszintén kedvelt, néhányukat közülük pedig igazán meg is szeretett, ráadásul amennyit magáról az istennőről tud, rossz szóval szólva talán, de mégiscsak ő a legvállalhatóbb és legszimpatikusabb tagja az egész új istenhármasságnak, ha lehet egyáltalán így nevezni, mert neki esze ágában sincsen mélyebben belemerülnie ebbe az egészbe.
Abban viszont teljesen biztos, hogy pusztán a megemlítésére édesanyja is még nagyobb érdeklődéssel kezdi el hallgatni őket. Ezt úgy is érzékeli hogy nem is néz a hosszú szőke hajjal keretezett nemes vonásokkal megáldott arc felé. Ismeri is őt annyira hogy pontosan tudni vélje róla, hogy mint egykori papnő, bármennyire is kíváncsi minden vallásossággal kapcsolatos információra, minden bizonnyal nem készül saját legősibbnek képzelt, vagy talán valóban legősibb elf természetvallását felcserélni semmiféle új istenségre.
Ami pedig őt illeti, aki már édesanyja vallását sem tudta soha teljesen magába fogadni, ő sem igazán tervez hasonlót, már csak praktikus okokból sem, hiszen, ha megtenné, akkor éppen azokról az elemi varázslatokról kellene lemondania amelyekre a leginkább vágyik. És különben is... Eeyr jó szándéka ide, vagy oda, az ő imádata egykori pártfogóin sem segített sokat.
~ Szegény Alenia! ~
Persze, tudja ő is, hogy egy isten, vagy egy istennő sem rohangálhat csak úgy minden hívének a segítségére, ha az bajban van, különösen nem egy olyan éjjelen, mint akkor, amikor sokaknak lett volna éppen rá a legnagyobb szüksége, mégis ő maga olyan vallás kereti között nőtt fel, ami azért bizonyos egészséges határokat megszab az anyagi világban létezők és az úgynevezett természetfeletti lények viszonylatában, a szakrális mágiában pedig úgy érzi, hogy nem eléggé egyértelmű az a bizonyos határ, ami a két létsíkot egymástól elválasztja.
Ami például őt magát illeti, a világért sem ítéli el azokat, akik valamilyen nemes cél elérése érdekében egy istenség segítségével varázsolnak, de egyelőre nem tudja, hogy az ilyen varázslat alkalmával hol végződik a mágiahasználó és hol kezdődik az isten? Egyszerűbb, ha saját maga és egyedül csinálja meg, amit a mágia segítségével meg akar csinálni, még akkor is, ha ehhez ő isteni erő helyett elemeket használ, vagy a holdat, amire a maga módján tulajdonképpen istennőnek tekint, ha ellentmondás, ha nem, mégis mutassanak neki egy teljesen egész és kerek, minden ellentmondásoktól mentes világnézetet, vagy gondolatvilágot, ha tudnak!
De ez csak a saját útja, viszont amennyire meg tudja ítélni Tanilla és ő nagyjából egy irányba mennek, éppen csak más és más a módszer, amivel oda igyekeznek jutni.*
- Nagyon örülök különben mindannak, amiket mondasz. *mondja is a korábbiak után mosolyogva, bár megint annyi mindent szeretne hirtelen mondani, vagy kérdezni, hogy hirtelen nem is tudja, hogy hogyan kezdjen hozzá.* Jó, hogy itt is jó irányba mennek a dolgok. Kár, hogy Lau nincs most itt velünk. Ő az a lány, akivel itt ismerkedtem össze és aki nélkül Szarvasliget nem jöhetett volna létre. Az ő álma is egy ispotály, vagy egy menedékház létrehozása volt, én pedig megígértem, hogy mindenben segítek neki, amiben csak tudok. Nagyon boldoggá fogja tenni, amikor majd otthon elmesélem neki, hogy ez a ház milyen jó kezekbe került, és, hogy tulajdonképpen valami olyasmi fog megvalósulni itt, amit ő maga is szeretett volna létrehozni. Sokkal tartozom neki, mármint úgy értem, hogy nem pénzzel, hanem úgy általában, már csak ezért is szívesen segítek mindenben, amiben tudok, de egyébként is segítenék. Ami a gyógynövénytermesztést illeti, én csak egy olyan varázslatot tanultam Nimtől, ami talán alkalmas erre, fanevelés a neve. Ha nem ér haza ameddig itt vagyunk, szívesen megtanítom neked, ahogyan persze a holdmágiából is, amit csak tudok. Eredetileg gyümölcsfák magból való kinövesztésére találták ki, és pont erre is fogom majd használni ligetben, ha hazaértünk, de érdemes megpróbálni, hátha gyógynövényeket is lehet termeszteni vele.
*Itt kicsit elhallgat, hogy összeszedje a gondolatait. Bármennyire is nem szívesen beszél a múltról, belátja, hogy egyik út sem járható. Sem nem hozhatja fel folyton, amikor semmi sem indokolja, de el sem hallgathatja akkor, amikor egyébként témába vág.*
- Az Eeyr oltárra pedig emlékszem. Ebben a házban, ha nem is túl sokáig, de a Sayqueeves család élt, pontosabban egy testvérpár Alenia és Aleimord, a mi távoli rokonaink. *mutat édesanyjára és önmagára, bár talán egyértelmű, hogy mondjuk nem Thris és saját maga közös rokonai voltak.*
- Ők fogadtak be engem, amikor először a városba jöttem, és ők Eeyr hívei voltak. Van is olyan emlékem, hogy Alenia imádkozik annál az oltárnál. *meséli, és bár itt majdnem elcsuklik a hangja, amikor a gyönyörű, szőke lány karcsú alakját, lágy, nemes vonású arcát és kedves hangját felidézi, nagyon reméli, hogy uralkodik rajta és arcvonásain is annyira, hogy ez fel sem tűnik senkinek.*
- Mivel elementáris mágiát használok az oltár helyreállításában nem fogok tudni segíteni, de jó ötletnek tartom, ahogyan bármit, ami hatékonyabbá teheti a gyógyítást, vagy a gyógynövények termesztését. Csak az nem teljesen egyértelmű az alapján, amit mondtál, hogy csak a barátod Eeyr hívő, vagy te is, és akkor szakrális mágiát is tudsz használni, nem csak elemit? Azért is kérdezem, mert köztünk szólva, már nagyon régi álmom, hogy megismerek valakit, aki képes Eeyr erejét is használni, vagy legalább ismer valakit, aki jártas a szakrális mágiában is. Kérlek, hogy ne említsétek meg Intathnak még véletlenül sem, de rajta szeretnék segíteni elsősorban. *néz most Thrisre és édesanyjára, majd utána visszafordul Tanillához, hogy a kis közjátékot megmagyarázza.*
- Intath egyik karja csonkolt. *mondja végül a lánynak.* Nem hiszem, hogy létezik olyan elementáris varázslat, ami segíthetne ezen, de Eeyr talán igen, ezért már nagyon régóta szeretnék megismerni bárkit, aki velem ellentétben legalább egy kicsit is jártas a szakrális mágiában, és legalább kis felvilágosítást tudna adni arról, hogy hogyan lenne keresztülvihető mondjuk egy végtagnak a teljes visszanövesztése, vagy, hogy lehetséges-e egyáltalán. Csak a megérzésem alapján mondom azt, hogy szerintem igen.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.11.09 16:59:58
883. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2022-11-07 20:56:31
Üzenet elküldve: 2022-11-07 20:56:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 172
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 172
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Érkezés//
*A konyhában leülve kényelmesebb és otthonosabb. Hiába van nagy ebédlőjük, jobban szeret itt enni. Főleg ha egyedül van. Minek mászkálná körbe a házat egymaga, azzal a kis adag étellel. Míg a leányok az ennivalók között válogatnak, addig ő tölt nekik a gyümölcsös teából. Szárított eper, málna és áfonyaszemekkel lett lefőzve a tealevél. Saját teli bögréjével ül le velük az asztalhoz és érdeklődve hallgatja, a szintén mágus Luninari elbeszélését a hold mágiáról. Türelmesen hallgatja végig a leány szavait és nem vág közbe. Nem kezd el rögtön a víz mágiáról beszélni, inkább hallgatja, milyen tudásra tett szert a másik. Szintén érdeklődve hallgatja a ligetben élő és munkálkodó elf doktor hírét, aki piócákat is tart. Na igen, meg van a maga hasznuk az apró, kellemetlen kis lényeknek. Ő ha teheti, keres inkább másmilyen megoldást. Nagyon érdekesnek találja továbbá, hogy Luni tűz és föld mágiát is tanult, valamint a levegő mágiában is jártas. Akkor már tényleg csak a víz hiányzik a repertoárjából. Nagyon művelt, tanult lány.*
- Nahát Luninari, te nagyon okos és ügyes lány vagy. Ennyi mindenben jártasnak lenni, nem kevés munkádba és tanulásba kerülhetett. Ezek a védő mágiák engem is érdekelnének és Nimeril mondta, hogy a föld mágiánál van olyan varázslat, ami megkönnyítené nekünk a gyógynövények termesztését. Nagy és hosszadalmas kutatásokba kezdtünk bele. Szeretnénk egy ispotályt nyitni, ami gyógynövények terén önellátó lehetne. Valamit a műtéti beavatkozásokat is szándékunkban áll fejleszteni. Ugyanis sokszor többet árthat egy varázsital, vagy egy ige elmondása, mint a kézi beavatkozás. Foglalkoztam persze az affinitás élesztésével és fejlesztésével is. Amúgy pedig itt a házban van egy Eeyr úrnőnek szentel régi oltár. Szándékomban áll helyre állítani. Lelki okokból is persze, de a fény úrnőjének ereje segítheti a betegek gyógyulását.
*A korábban említett férfi térdét is pont emiatt kellett megműteni. De erről most még nem beszél. Nem éppen ebéd téma egy térd felvágása és a csontok simára csiszolása.*
- Szívesen tanítok néhány víz mágiát, ha szeretnéd, de még nem jutottam el valami magas szintre. Alacsonyabb szinte inkább önmagunk és mások megsegítésére hasznos varázslatai vannak. Van, amivel saját szomjúságodat tudod enyhíteni és olyan is, ami mintha egy borogatás lenne, enyhíti a fájdalmat és a lázat. Vagy épp egy folyadékból lehet eltüntetni a nem mágia által létrehozott mérgeket is. Bizony. De ugyanakkor fordítva is lehet használni ezt az igét, akár mérgezővé is tudsz tenni vizet. Apró kis csermelyt tudok fakasztani akár itt, a kertünkben is, mondjuk azzal, hogy egy kisebb szikla darabot megérintek, vagy akár épp fel tudom duzzasztani, hogy egy tó legyen belőle. És ami miatt a víz mágia szeszélyes, akár mi nők, hogy hatalmas jégesőt is képesek vagyunk megidézni. Egyetlen érintésünk dermesztővé tud válni vele, vagy begyógyíthat kisebb-nagyobb sebeket.
*Lelkesen mesél a víz erejéről, amiről most már jóval többet tud ugye, mint korábban. Őt annyira nem zavarta, hogy az ingoványon át kellett vágnia. Szerencséje volt, bár Nilevard nagyon féltette az oda és vissza úttól.*
- Tudom és megértelek, hogy aggódsz miatta. A barátom engem sem akart egyedül engedni, de neki egy fontos megbízás jött közbe. Sajnos a kötelesség ilyen, a Warg alakulatnál lovag ugyanis. Eeyr hitű, de mint harcost érdekli a gyógyító mágia, hogy magán és sérült társain segíthessen. Később neki is fogok ilyesmiket tanítani, ahogy neked is szívesen segítek.
*A konyhában leülve kényelmesebb és otthonosabb. Hiába van nagy ebédlőjük, jobban szeret itt enni. Főleg ha egyedül van. Minek mászkálná körbe a házat egymaga, azzal a kis adag étellel. Míg a leányok az ennivalók között válogatnak, addig ő tölt nekik a gyümölcsös teából. Szárított eper, málna és áfonyaszemekkel lett lefőzve a tealevél. Saját teli bögréjével ül le velük az asztalhoz és érdeklődve hallgatja, a szintén mágus Luninari elbeszélését a hold mágiáról. Türelmesen hallgatja végig a leány szavait és nem vág közbe. Nem kezd el rögtön a víz mágiáról beszélni, inkább hallgatja, milyen tudásra tett szert a másik. Szintén érdeklődve hallgatja a ligetben élő és munkálkodó elf doktor hírét, aki piócákat is tart. Na igen, meg van a maga hasznuk az apró, kellemetlen kis lényeknek. Ő ha teheti, keres inkább másmilyen megoldást. Nagyon érdekesnek találja továbbá, hogy Luni tűz és föld mágiát is tanult, valamint a levegő mágiában is jártas. Akkor már tényleg csak a víz hiányzik a repertoárjából. Nagyon művelt, tanult lány.*
- Nahát Luninari, te nagyon okos és ügyes lány vagy. Ennyi mindenben jártasnak lenni, nem kevés munkádba és tanulásba kerülhetett. Ezek a védő mágiák engem is érdekelnének és Nimeril mondta, hogy a föld mágiánál van olyan varázslat, ami megkönnyítené nekünk a gyógynövények termesztését. Nagy és hosszadalmas kutatásokba kezdtünk bele. Szeretnénk egy ispotályt nyitni, ami gyógynövények terén önellátó lehetne. Valamit a műtéti beavatkozásokat is szándékunkban áll fejleszteni. Ugyanis sokszor többet árthat egy varázsital, vagy egy ige elmondása, mint a kézi beavatkozás. Foglalkoztam persze az affinitás élesztésével és fejlesztésével is. Amúgy pedig itt a házban van egy Eeyr úrnőnek szentel régi oltár. Szándékomban áll helyre állítani. Lelki okokból is persze, de a fény úrnőjének ereje segítheti a betegek gyógyulását.
*A korábban említett férfi térdét is pont emiatt kellett megműteni. De erről most még nem beszél. Nem éppen ebéd téma egy térd felvágása és a csontok simára csiszolása.*
- Szívesen tanítok néhány víz mágiát, ha szeretnéd, de még nem jutottam el valami magas szintre. Alacsonyabb szinte inkább önmagunk és mások megsegítésére hasznos varázslatai vannak. Van, amivel saját szomjúságodat tudod enyhíteni és olyan is, ami mintha egy borogatás lenne, enyhíti a fájdalmat és a lázat. Vagy épp egy folyadékból lehet eltüntetni a nem mágia által létrehozott mérgeket is. Bizony. De ugyanakkor fordítva is lehet használni ezt az igét, akár mérgezővé is tudsz tenni vizet. Apró kis csermelyt tudok fakasztani akár itt, a kertünkben is, mondjuk azzal, hogy egy kisebb szikla darabot megérintek, vagy akár épp fel tudom duzzasztani, hogy egy tó legyen belőle. És ami miatt a víz mágia szeszélyes, akár mi nők, hogy hatalmas jégesőt is képesek vagyunk megidézni. Egyetlen érintésünk dermesztővé tud válni vele, vagy begyógyíthat kisebb-nagyobb sebeket.
*Lelkesen mesél a víz erejéről, amiről most már jóval többet tud ugye, mint korábban. Őt annyira nem zavarta, hogy az ingoványon át kellett vágnia. Szerencséje volt, bár Nilevard nagyon féltette az oda és vissza úttól.*
- Tudom és megértelek, hogy aggódsz miatta. A barátom engem sem akart egyedül engedni, de neki egy fontos megbízás jött közbe. Sajnos a kötelesség ilyen, a Warg alakulatnál lovag ugyanis. Eeyr hitű, de mint harcost érdekli a gyógyító mágia, hogy magán és sérült társain segíthessen. Később neki is fogok ilyesmiket tanítani, ahogy neked is szívesen segítek.
882. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2022-11-05 18:44:47
Üzenet elküldve: 2022-11-05 18:44:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Érkezés//
*Ahogyan haladnak előre a beszélgetésben, egészen lelkes lesz és izgatott, sőt azon kapja magát, hogy meg kell válogatni a szavait, hiszen minél többet beszél Tanillával, annál több minden jut az eszébe, hogy miről kellene még hirtelenjében beszélniük, és annyi mindent szeretne mondani és kérdezni is még, hogy az biztosan szétfeszítené ennek a beszélgetésnek a kereteit, illetve egy étkezésnyi idő nyilván nem is lenne rá elég.
Mégis, nem is számított rá, hogy éppen egy mágussal fog találkozni itt, ha Nimeril nincs is éppen, már csak ezért is külön örömmel tölti el, hogy pont így alakult, főleg annak tükrében, hogy a víz mágiáról a leghalványabb fogalma sincsen, éppen csak annyit tud róla, hogy létezik, holott odahaza úgy tartották, hogy valamennyi őselem közül éppen a víz a legnőiesebb, így hozzá, mint lányhoz, akár még illhetne is. Csak hát őt mindig is jobban vonzotta a csillagok és persze az éji égbolt királynőjének, a holdnak a misztikuma.
Reméli mindenesetre, hogy nem sajátítja ki magának túlságosan is vendéglátójukat, és amíg ők beszélgetnek, a többiek nem unják halálra magukat, de hát édesanyja és a plüssnyulai nyilván megértik, hiszen tudják, hogy a mágia alapos megismerésének a vágya nem csak kamaszos fellángolás nála, ami pedig Thrissayát illeti, őt talán lefoglalják majd a ránézésre finom és bőséges falatok, valamint akár az, hogy hallgathatja őket. Ő legalább is a maga részéről úgy gondolja, hogy a mágia mindazok számára is érdekes téma lehet, akik sohasem kívántak aktívan foglalkozni vele.*
- Köszönjük szépen az ételt! *ül le mindenesetre enni, édesanyja szintén ezt teszi, mármint megköszöni az ételt és leül enni, és mintha csak összebeszéltek volna, mind a ketten az oldalasból vágnak egy kis szeletet és törtkrumplit maguknak, szednek hozzá. Nyilván azért, mert ugyanazon a konyhán nőttek fel, ezért ételek terén hasonló az ízlésük, arra azonban nagyon figyelnek, hogy bőven hagyjanak Tanillának, de még Thrisnek is a húsból, meg a krumpliból, ha esetleg éppen ők is ezeket a fogásokat kívánnák meg. Ea azonban továbbra sem mond a köszöneten kívül semmit, viszont, ahogyan arra lánya számított, érdeklődve hallgat, annak ellenére is, hogy őt különösebben sohasem a vonzotta az elemi mágia száraz világa. Számára a lágy hajlani szellők leveleket megrezgető finom susogása, vagy az erdő lombjai között átszűrődő napfény varázslata, amiből kihallja és amibe belátja a természet szellemeinek jelenlétét a legszentebb és a legmagasztosabb mágia, ami csak létezhet a világon. Érti lánya szenvedélyét és lelkesedését a mások által mágiának nevezett tudomány iránt, főleg azok után, amin Luni keresztül ment, de nem különösebben osztozik benne, mégis örül neki, hogy lánya mágiát tanul, hiszen általa jobban meg tudja védeni magát, ami nem egy utolsó szempont, főleg, hogy nem éppen egy amazon alkat. Az étel mindenesetre szintén lefoglalja.*
- Isteni finom. *jegyez meg csak ennyit elismerő mosollyal, aztán innen át is adja Luninarinak a terepet, kicsit szórakozottan hallgatva a rá jellemző szóáradatot.*
- Nem is tudom hirtelen hol kezdjem. *vallja be ő az első falatok után szintén mosolyogva.* Először is, amit mondasz nagyon érdekes. Szinte semmit nem tudok a víz mágiáról. Én holdat tanultam a toronyban, aztán mások tanítottak nekem egy kis tűz és levegő, és Nim földmágiát. Sohasem gondoltam volna, hogy a víz gyógyításra is alkalmas, de izgalmasan hangzik, és persze nagyon hasznosnak is. Ami szintén nagyon érdekes, hogy milyen furcsa egybeesések vannak! Tudod, nálunk Szarvasligetben is él egy gyógyító, Intath, egy elf, aki nagyon érti a dolgát, bár ő nem használ mágiát. Néha kissé különösnek és mogorvának tűnik, az állatok valamiért idegesítik, bár piócákat tart, de minden más élőlényhez igazából nagyon kedves, és mindig segít, amikor csak tud. Rajtam is többször segített már. Azelőtt tengerész volt, és egy hajón volt orvos, de most már egy ideje nálunk él, és örülök, hogy velünk van. Megnyugtató, hogy itt is van egy gyógyító és ligetben is, de nem gondoltam volna, hogy itt is lesz valaki, aki ezzel foglalkozik. Nagyon tisztelem a munkátokat, főleg, hogy az alapján, amint Int mesélt sokszor szörnyű sebekkel, vagy betegségekkel kell szembenéznetek, vagy pedig olyan betegekkel, akik egyáltalán nem akarnak hallgatni rátok.
*Ennyit sikerült is nagyjából egy levegővel elmondania, kicsit talán hadart is, de nem annyira vészesen, mivel beszéde általában lassú, ami sokszor tükrözi tűnődő, tépelődő, önmagával is vitatkozó gondolatait, így gyakran hajlamos nem szándékos hatásszünetekre is, amelyeknek az imént nyoma sem volt.
Következő szavai ellenben újabb néhány falat után már a szokásos ütemben hagyják el ajkait.*
- Nagyon szívesen mesélek a holdmágiáról, csak elég nehéz szavakba önteni, amit elsőre el szeretnék mondani róla. *kezdi, és kicsit rögtön hallgat is, bár nem színpadias hatásszünetet tart, pusztán valóban összeszedi a gondolatait.*
- Nem tudom, hogy foglalkoztál-e általános mágiaelmélettel, az affinitás felélesztésén és fejlesztésén kívül, vagy vagy csak a víz ággal magában, de azt biztosan tudod, hogy a holdmágia a legerősebb védőmágia a világon, bár természetesen nem kikerülhetetlen, vagy mindenható, mint semelyik másik mágiaág sem. Meg van a gyengéje neki is, például van olyan napvarázslat, ami teljesen semlegesíteni tudja, de hát ez tulajdonképpen valamennyi másik ágra is igaz, ha jól tudom, mármint az összes semlegesíthető. Minden elem ellen jó egy másik, úgy ahogyan a víz kioltja a tüzet. Ettől még, ha nem éppen egy másik mágus tör az életedre, biztos, hogy a hold a leghasznosabb védelmező. Kerültem már olyan helyzetbe korábban, hogy jól jött volna egy igazán hatékony védőmágia, de igazából nem ezért kezdtem el éppen holdmágiát tanulni, hanem, mert gyerekkoromtól fogva számomra a csillagok és a hold voltak a legcsodálatosabb dolgok a világon. Éjszakákon át el tudtam bámulni őket a tisztásokról. Aztán, ahogy elkezdtem tanulni, rájöttem, hogy ez az elementáris mágiában sincsen másképpen, mert gondolj csak bele; a föld elem a talpunk alatt van mindig, közel hozzánk, karnyújtásnyira, ahogyan Nimeril is mondta, csak le kell hajolni érte. A víz is közel van hozzánk, vagy egy helyi tóban, folyóban, patakban, párás időben pedig folyton körülöttünk, a levegőről nem is beszélve, ami annyira mindig velünk van, hogy nélküle nem is tudnánk élni. És akkor itt van a tűz is, amit bármikor gyújthatunk, ha van hozzá megfelelő eszközünk, ha meg nincs, előbb-utóbb akkor is jön a vihar és a villám. De a hold és a nap, ők messze vannak. Teljesen más szférából hívod az erejüket magadhoz, és mégis működnek, és az általuk létrehozott varázslat pont ugyanolyan gyorsan idéződik meg, mintha a közvetlen közeledből merítenéd az erőt. Számomra éppen ez ebben a legcsodálatosabb, legmisztikusabb és ezért a holdmágia a legérdekesebb, mert, hogy úgy van veled a hold, és úgy tudod az erejét a saját törékeny testedbe zárni, hogy sokkal messzebb van tőled, mint a föld, a víz, a szél, vagy a tűz.
*A hosszú, és lassan, fontolva elmondott, de lelkes monológ közben persze elfelejtett enni, amit most néhány falatnyi oldalassal és pár szem törtkrumplival pótol. Reméli, hogy sikerült valamennyit átadni Tanillának saját maga holdmágia iránt érzett lelkesedéséből és szeretetéből, ami igazából még mindig inkább szól a csillagoknak, az égi szféráknak és a holdnak, mint az utóbbit képviselő mágiának.*
- Szívesen tanítalak rá különben, ha úgy is itt leszünk egy darabig, téged pedig érdekel. Vagy akár másra is, amit másoktól tanultam. *teszi hozzá mosolyogva.* Egyébként is megtenném, de praktikus okai is vannak. Ha jártál a toronyban, akkor pontosan tudod, hogy nem is annyira egyszerű odajutni, és rendesen meg is kérik a tudásnak az árát. Adoaver, akit említettem az előbb, mágus ugyan, de akkor is... kicsit azért még mindig aggódom érte, hogy csak úgy nekivágott annak a mocsárnak. Kár volt egyedül elengedni, de mindenképpen menni akart, megtiltani pedig egyikünk sem tilthatta meg neki, hogy menjen. Persze, túléli szerintem is, nyilván, ettől még nyugodtabb lettem volna akkor is, ha nem egyedül megy... *kalandozik el kicsit, miközben amúgy is sápadt arcát kicsit tovább fehéríti a korábbi lelkesedét követően ismét feltámadt aggodalom*
- Viszont, amit mondani akartam, csak kicsit elkalandoztam, bocsánat, hogy ameddig itt vagyok, szívesen tanítalak, amire csak tudlak, vagy ami érdekel, csak szeretnék egy kicsit én is tanulni a vízről cserébe. Ha már a sors összehozott bennünket, egyszerűbb lenne szerintem mindkettőnknek, mint külön-külön ingáznunk a torony és az otthonunk között.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.11.05 18:51:49
*Ahogyan haladnak előre a beszélgetésben, egészen lelkes lesz és izgatott, sőt azon kapja magát, hogy meg kell válogatni a szavait, hiszen minél többet beszél Tanillával, annál több minden jut az eszébe, hogy miről kellene még hirtelenjében beszélniük, és annyi mindent szeretne mondani és kérdezni is még, hogy az biztosan szétfeszítené ennek a beszélgetésnek a kereteit, illetve egy étkezésnyi idő nyilván nem is lenne rá elég.
Mégis, nem is számított rá, hogy éppen egy mágussal fog találkozni itt, ha Nimeril nincs is éppen, már csak ezért is külön örömmel tölti el, hogy pont így alakult, főleg annak tükrében, hogy a víz mágiáról a leghalványabb fogalma sincsen, éppen csak annyit tud róla, hogy létezik, holott odahaza úgy tartották, hogy valamennyi őselem közül éppen a víz a legnőiesebb, így hozzá, mint lányhoz, akár még illhetne is. Csak hát őt mindig is jobban vonzotta a csillagok és persze az éji égbolt királynőjének, a holdnak a misztikuma.
Reméli mindenesetre, hogy nem sajátítja ki magának túlságosan is vendéglátójukat, és amíg ők beszélgetnek, a többiek nem unják halálra magukat, de hát édesanyja és a plüssnyulai nyilván megértik, hiszen tudják, hogy a mágia alapos megismerésének a vágya nem csak kamaszos fellángolás nála, ami pedig Thrissayát illeti, őt talán lefoglalják majd a ránézésre finom és bőséges falatok, valamint akár az, hogy hallgathatja őket. Ő legalább is a maga részéről úgy gondolja, hogy a mágia mindazok számára is érdekes téma lehet, akik sohasem kívántak aktívan foglalkozni vele.*
- Köszönjük szépen az ételt! *ül le mindenesetre enni, édesanyja szintén ezt teszi, mármint megköszöni az ételt és leül enni, és mintha csak összebeszéltek volna, mind a ketten az oldalasból vágnak egy kis szeletet és törtkrumplit maguknak, szednek hozzá. Nyilván azért, mert ugyanazon a konyhán nőttek fel, ezért ételek terén hasonló az ízlésük, arra azonban nagyon figyelnek, hogy bőven hagyjanak Tanillának, de még Thrisnek is a húsból, meg a krumpliból, ha esetleg éppen ők is ezeket a fogásokat kívánnák meg. Ea azonban továbbra sem mond a köszöneten kívül semmit, viszont, ahogyan arra lánya számított, érdeklődve hallgat, annak ellenére is, hogy őt különösebben sohasem a vonzotta az elemi mágia száraz világa. Számára a lágy hajlani szellők leveleket megrezgető finom susogása, vagy az erdő lombjai között átszűrődő napfény varázslata, amiből kihallja és amibe belátja a természet szellemeinek jelenlétét a legszentebb és a legmagasztosabb mágia, ami csak létezhet a világon. Érti lánya szenvedélyét és lelkesedését a mások által mágiának nevezett tudomány iránt, főleg azok után, amin Luni keresztül ment, de nem különösebben osztozik benne, mégis örül neki, hogy lánya mágiát tanul, hiszen általa jobban meg tudja védeni magát, ami nem egy utolsó szempont, főleg, hogy nem éppen egy amazon alkat. Az étel mindenesetre szintén lefoglalja.*
- Isteni finom. *jegyez meg csak ennyit elismerő mosollyal, aztán innen át is adja Luninarinak a terepet, kicsit szórakozottan hallgatva a rá jellemző szóáradatot.*
- Nem is tudom hirtelen hol kezdjem. *vallja be ő az első falatok után szintén mosolyogva.* Először is, amit mondasz nagyon érdekes. Szinte semmit nem tudok a víz mágiáról. Én holdat tanultam a toronyban, aztán mások tanítottak nekem egy kis tűz és levegő, és Nim földmágiát. Sohasem gondoltam volna, hogy a víz gyógyításra is alkalmas, de izgalmasan hangzik, és persze nagyon hasznosnak is. Ami szintén nagyon érdekes, hogy milyen furcsa egybeesések vannak! Tudod, nálunk Szarvasligetben is él egy gyógyító, Intath, egy elf, aki nagyon érti a dolgát, bár ő nem használ mágiát. Néha kissé különösnek és mogorvának tűnik, az állatok valamiért idegesítik, bár piócákat tart, de minden más élőlényhez igazából nagyon kedves, és mindig segít, amikor csak tud. Rajtam is többször segített már. Azelőtt tengerész volt, és egy hajón volt orvos, de most már egy ideje nálunk él, és örülök, hogy velünk van. Megnyugtató, hogy itt is van egy gyógyító és ligetben is, de nem gondoltam volna, hogy itt is lesz valaki, aki ezzel foglalkozik. Nagyon tisztelem a munkátokat, főleg, hogy az alapján, amint Int mesélt sokszor szörnyű sebekkel, vagy betegségekkel kell szembenéznetek, vagy pedig olyan betegekkel, akik egyáltalán nem akarnak hallgatni rátok.
*Ennyit sikerült is nagyjából egy levegővel elmondania, kicsit talán hadart is, de nem annyira vészesen, mivel beszéde általában lassú, ami sokszor tükrözi tűnődő, tépelődő, önmagával is vitatkozó gondolatait, így gyakran hajlamos nem szándékos hatásszünetekre is, amelyeknek az imént nyoma sem volt.
Következő szavai ellenben újabb néhány falat után már a szokásos ütemben hagyják el ajkait.*
- Nagyon szívesen mesélek a holdmágiáról, csak elég nehéz szavakba önteni, amit elsőre el szeretnék mondani róla. *kezdi, és kicsit rögtön hallgat is, bár nem színpadias hatásszünetet tart, pusztán valóban összeszedi a gondolatait.*
- Nem tudom, hogy foglalkoztál-e általános mágiaelmélettel, az affinitás felélesztésén és fejlesztésén kívül, vagy vagy csak a víz ággal magában, de azt biztosan tudod, hogy a holdmágia a legerősebb védőmágia a világon, bár természetesen nem kikerülhetetlen, vagy mindenható, mint semelyik másik mágiaág sem. Meg van a gyengéje neki is, például van olyan napvarázslat, ami teljesen semlegesíteni tudja, de hát ez tulajdonképpen valamennyi másik ágra is igaz, ha jól tudom, mármint az összes semlegesíthető. Minden elem ellen jó egy másik, úgy ahogyan a víz kioltja a tüzet. Ettől még, ha nem éppen egy másik mágus tör az életedre, biztos, hogy a hold a leghasznosabb védelmező. Kerültem már olyan helyzetbe korábban, hogy jól jött volna egy igazán hatékony védőmágia, de igazából nem ezért kezdtem el éppen holdmágiát tanulni, hanem, mert gyerekkoromtól fogva számomra a csillagok és a hold voltak a legcsodálatosabb dolgok a világon. Éjszakákon át el tudtam bámulni őket a tisztásokról. Aztán, ahogy elkezdtem tanulni, rájöttem, hogy ez az elementáris mágiában sincsen másképpen, mert gondolj csak bele; a föld elem a talpunk alatt van mindig, közel hozzánk, karnyújtásnyira, ahogyan Nimeril is mondta, csak le kell hajolni érte. A víz is közel van hozzánk, vagy egy helyi tóban, folyóban, patakban, párás időben pedig folyton körülöttünk, a levegőről nem is beszélve, ami annyira mindig velünk van, hogy nélküle nem is tudnánk élni. És akkor itt van a tűz is, amit bármikor gyújthatunk, ha van hozzá megfelelő eszközünk, ha meg nincs, előbb-utóbb akkor is jön a vihar és a villám. De a hold és a nap, ők messze vannak. Teljesen más szférából hívod az erejüket magadhoz, és mégis működnek, és az általuk létrehozott varázslat pont ugyanolyan gyorsan idéződik meg, mintha a közvetlen közeledből merítenéd az erőt. Számomra éppen ez ebben a legcsodálatosabb, legmisztikusabb és ezért a holdmágia a legérdekesebb, mert, hogy úgy van veled a hold, és úgy tudod az erejét a saját törékeny testedbe zárni, hogy sokkal messzebb van tőled, mint a föld, a víz, a szél, vagy a tűz.
*A hosszú, és lassan, fontolva elmondott, de lelkes monológ közben persze elfelejtett enni, amit most néhány falatnyi oldalassal és pár szem törtkrumplival pótol. Reméli, hogy sikerült valamennyit átadni Tanillának saját maga holdmágia iránt érzett lelkesedéséből és szeretetéből, ami igazából még mindig inkább szól a csillagoknak, az égi szféráknak és a holdnak, mint az utóbbit képviselő mágiának.*
- Szívesen tanítalak rá különben, ha úgy is itt leszünk egy darabig, téged pedig érdekel. Vagy akár másra is, amit másoktól tanultam. *teszi hozzá mosolyogva.* Egyébként is megtenném, de praktikus okai is vannak. Ha jártál a toronyban, akkor pontosan tudod, hogy nem is annyira egyszerű odajutni, és rendesen meg is kérik a tudásnak az árát. Adoaver, akit említettem az előbb, mágus ugyan, de akkor is... kicsit azért még mindig aggódom érte, hogy csak úgy nekivágott annak a mocsárnak. Kár volt egyedül elengedni, de mindenképpen menni akart, megtiltani pedig egyikünk sem tilthatta meg neki, hogy menjen. Persze, túléli szerintem is, nyilván, ettől még nyugodtabb lettem volna akkor is, ha nem egyedül megy... *kalandozik el kicsit, miközben amúgy is sápadt arcát kicsit tovább fehéríti a korábbi lelkesedét követően ismét feltámadt aggodalom*
- Viszont, amit mondani akartam, csak kicsit elkalandoztam, bocsánat, hogy ameddig itt vagyok, szívesen tanítalak, amire csak tudlak, vagy ami érdekel, csak szeretnék egy kicsit én is tanulni a vízről cserébe. Ha már a sors összehozott bennünket, egyszerűbb lenne szerintem mindkettőnknek, mint külön-külön ingáznunk a torony és az otthonunk között.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.11.05 18:51:49
881. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2022-11-04 20:33:57
Üzenet elküldve: 2022-11-04 20:33:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 172
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 172
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Mézes hetek kezdete //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz! //
- Tea?
*Kicsit meglepi a kérdés, bár az igazat megvallva sejtette, Nilevard kibúvót fog keresni. ~Ám legyen.~ Nem fogja erőltetni a dolgot, jó most még így, ahogy vannak. A többi majd akkor lassacskán beérik majd, ez zömében kedvesétől függ majd, úgy tűnik. Kell egy kis idő, amíg kedvese feloldódik és bátrabb lesz. Azért nem állja meg, hogy kicsit ne csipkelődjön vele néha.*
- Csak a kardodtól szabadulsz meg? Egyébként nem vagyok szomjas, de ha kérnél teát, szívesen készítek.
*Abból a teából van még, amit reggel készített és persze a süteményekből is hagyott itthon. Igaz, abból Nilevard még egyet sem tudott megkóstolni. A gyerkőcök között elosztotta mindet.*
- A teve takarmánya kicsit hasonlít a lovakéhoz, még Nimeril vett belőle, amikor a tevét is megvettük. Az is kitart még egy ideig, nincs rá gondom. Viszont a tejével már el kezdtem kísérletezni. Néhány szappant készítettem belőle. Amit én használtam az előbb, abból készült és kevéske mézet tettem hozzá. De nem olyan erős az illata, mégis kellemes. Érzed?
*Kedvese témaválasztása pont olyanra sikerült, hogy az iménti fürdés kerül szóba. Csuklóját tartja a férfi elé, hiszen a bőrén még érezhető lenne a mézes szappan illata. Ha csak azóta nem kente volna be magát vadrózsákból készült olajjal.*
// Mézes hetek kezdete //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz! //
- Tea?
*Kicsit meglepi a kérdés, bár az igazat megvallva sejtette, Nilevard kibúvót fog keresni. ~Ám legyen.~ Nem fogja erőltetni a dolgot, jó most még így, ahogy vannak. A többi majd akkor lassacskán beérik majd, ez zömében kedvesétől függ majd, úgy tűnik. Kell egy kis idő, amíg kedvese feloldódik és bátrabb lesz. Azért nem állja meg, hogy kicsit ne csipkelődjön vele néha.*
- Csak a kardodtól szabadulsz meg? Egyébként nem vagyok szomjas, de ha kérnél teát, szívesen készítek.
*Abból a teából van még, amit reggel készített és persze a süteményekből is hagyott itthon. Igaz, abból Nilevard még egyet sem tudott megkóstolni. A gyerkőcök között elosztotta mindet.*
- A teve takarmánya kicsit hasonlít a lovakéhoz, még Nimeril vett belőle, amikor a tevét is megvettük. Az is kitart még egy ideig, nincs rá gondom. Viszont a tejével már el kezdtem kísérletezni. Néhány szappant készítettem belőle. Amit én használtam az előbb, abból készült és kevéske mézet tettem hozzá. De nem olyan erős az illata, mégis kellemes. Érzed?
*Kedvese témaválasztása pont olyanra sikerült, hogy az iménti fürdés kerül szóba. Csuklóját tartja a férfi elé, hiszen a bőrén még érezhető lenne a mézes szappan illata. Ha csak azóta nem kente volna be magát vadrózsákból készült olajjal.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 933-952