Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 35 (681. - 700. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1529-1548
700. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-08 01:40:25
Üzenet elküldve: 2024-10-08 01:40:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1124
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1124
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Szeretni és szeretve lenni//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Valami más. Valami megváltozott. Talán az ő fogadott bátyján kívül Mai az egyetlen, aki látta már a feketeséget szinte minden formájában tündökölni. Az istenét magasztaló, túlélni vágyó kalandorként, aki képtelen nyugton maradni, a gyilkolástól és mások kínzásától vissza nem riadó démonként vagy épp játékos, olykor engedelmes, de mások idegeire mászó édes gyermekként, azt az egyet mindketten elmondhatják, hogy egyik Nori sem volt soha ennyire nyugodt. Mindig is a szélsőségek megtestesítője volt, de most valamiért csak apró morzsák maradtak a hirtelen lobbanékonyságából.*
- Tényleg nem érdekel *válaszolja hidegen, talán bántóan is, de hát miért is érdekelné valami, ami elveszi tőle a testvéreként fogadott lányt? Azt mondta neki, hogy legyen ő csak simán Mai, de mégis, képtelen elszakítani azt a köteléket, ami úgy köti hozzá, mintha egy vérből születtek volna. Pedig nem is sikerült a Vérkötelék.
Mindegy… nem mindegy. Szívesen porig égetné ezt az átkozott házat, ha attól visszakapná Mai-t, de még maga is megrémül attól, hogy ehhez egyszerűen most nincs kedve. Nincs kedve tombolni, pedig lenne miért.*
- Csak azért nem, mert semmitől sem félsz eléggé. A barbártól sem féltél, pedig kellene. *Alátámasztani nem tudja a véleményét, de a mondat úgy folytatódna, hogy az ösztön viszont néha okosabb az egyénnél, mert az ösztön pontosan tudja, hogy mitől kell a testnek és a léleknek is egyaránt félnie. Nori pedig nem egyszer bizonyította már be Mai-nak is, hogy tőle igenis kell félni.*
- Mi lesz a következő, amit csak megígérsz, de nem tartod be? *kérdezi halkan, szomorúan, már-már reménytelenül. Mai megígérte, hogy örökké vele marad, nem így történt. Megígérte azt is, hogy együtt fognak lakni, nem lett így. Megígérte, hogy sokszor látogatja majd, mégis csak az álmaiban látja őt. Hogy lesz hol laknia? Még mindig egy fogadóban tölti a mindennapjait. Ajkait lebiggyeszti, és egy nagyot sóhajt. A teát szeretné. Az legalább biztosan finom.*
- Jó, rendben. A gyümölcsös a legfinomabb. *Sokáig marad az újabb ölelésbe burkolózva. Ezt sem veheti el tőle senki. Így tényleg nem fázik. Mai kicsiny testének a melege épp elég ahhoz, hogy ketten együtt, így összebújva a hideg ellen is harcolni tudjanak. Végül azonban újra elengedi, csak nem maradhatnak így örökre. Pedig jó lenne.*
- Nelira a neve *mondja a kérdésre válaszolva.* Azt nem árulom el, hogy mi történt, mert megint csak haragudnál rám, és nem akarnál engem. Tudod, azért sem mondhatom el, mert azt mondtad, ebben a házban nem szabad olyanokat mondani. *Nem tudatosan csinálja, de most egy kicsit talán sikerül a saját fegyverét fordítania a fél-elf lány ellen.*
- Meddig maradhatok? *folytatja inkább egy számára fontos kérdéssel.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Szeretni és szeretve lenni//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Valami más. Valami megváltozott. Talán az ő fogadott bátyján kívül Mai az egyetlen, aki látta már a feketeséget szinte minden formájában tündökölni. Az istenét magasztaló, túlélni vágyó kalandorként, aki képtelen nyugton maradni, a gyilkolástól és mások kínzásától vissza nem riadó démonként vagy épp játékos, olykor engedelmes, de mások idegeire mászó édes gyermekként, azt az egyet mindketten elmondhatják, hogy egyik Nori sem volt soha ennyire nyugodt. Mindig is a szélsőségek megtestesítője volt, de most valamiért csak apró morzsák maradtak a hirtelen lobbanékonyságából.*
- Tényleg nem érdekel *válaszolja hidegen, talán bántóan is, de hát miért is érdekelné valami, ami elveszi tőle a testvéreként fogadott lányt? Azt mondta neki, hogy legyen ő csak simán Mai, de mégis, képtelen elszakítani azt a köteléket, ami úgy köti hozzá, mintha egy vérből születtek volna. Pedig nem is sikerült a Vérkötelék.
Mindegy… nem mindegy. Szívesen porig égetné ezt az átkozott házat, ha attól visszakapná Mai-t, de még maga is megrémül attól, hogy ehhez egyszerűen most nincs kedve. Nincs kedve tombolni, pedig lenne miért.*
- Csak azért nem, mert semmitől sem félsz eléggé. A barbártól sem féltél, pedig kellene. *Alátámasztani nem tudja a véleményét, de a mondat úgy folytatódna, hogy az ösztön viszont néha okosabb az egyénnél, mert az ösztön pontosan tudja, hogy mitől kell a testnek és a léleknek is egyaránt félnie. Nori pedig nem egyszer bizonyította már be Mai-nak is, hogy tőle igenis kell félni.*
- Mi lesz a következő, amit csak megígérsz, de nem tartod be? *kérdezi halkan, szomorúan, már-már reménytelenül. Mai megígérte, hogy örökké vele marad, nem így történt. Megígérte azt is, hogy együtt fognak lakni, nem lett így. Megígérte, hogy sokszor látogatja majd, mégis csak az álmaiban látja őt. Hogy lesz hol laknia? Még mindig egy fogadóban tölti a mindennapjait. Ajkait lebiggyeszti, és egy nagyot sóhajt. A teát szeretné. Az legalább biztosan finom.*
- Jó, rendben. A gyümölcsös a legfinomabb. *Sokáig marad az újabb ölelésbe burkolózva. Ezt sem veheti el tőle senki. Így tényleg nem fázik. Mai kicsiny testének a melege épp elég ahhoz, hogy ketten együtt, így összebújva a hideg ellen is harcolni tudjanak. Végül azonban újra elengedi, csak nem maradhatnak így örökre. Pedig jó lenne.*
- Nelira a neve *mondja a kérdésre válaszolva.* Azt nem árulom el, hogy mi történt, mert megint csak haragudnál rám, és nem akarnál engem. Tudod, azért sem mondhatom el, mert azt mondtad, ebben a házban nem szabad olyanokat mondani. *Nem tudatosan csinálja, de most egy kicsit talán sikerül a saját fegyverét fordítania a fél-elf lány ellen.*
- Meddig maradhatok? *folytatja inkább egy számára fontos kérdéssel.*
699. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-07 21:23:32
Üzenet elküldve: 2024-10-07 21:23:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Kakaózásnak indult, de etikai értekezés lett belőle//
*Alaver, ha nem is az a fajta irodalmi könyvekben írott múzsa, de egy egyszerű, józan paraszti ésszel ellátott az biztos. Ha nem is homlok csókolta Szikrát, de szavai többet értek el nála mint azt ő valaha is hinné. Ismét el kezd az a fájós pont sajogni, ahogy a férfit hallgatja. Ha nem is azért amit mond. Bár abból is tanul nem keveset, már ha a felét is érti. Alaver erős vidékies beszédéből itt ott akadnak szavak amiket úgy rak össze fejében, mint egy érdekes kirakóst. De a hanglejtése, az az ízes beszéd, egy újabb képmorzsát idéz fel az elf buksijában. A férfi etikai monológja közben Cilia felemeli kezecskéjét is vakarászni kezd, félig elkészített fonataiban. Arca is enyhén grimaszol, de leginkább az enyhe nyomó fájdalom miatt. Az emlékkép pedig ismét egy arctalan alakról szól, aki egy széken ülve számol be annak a fehér ruhásnak akit már többször látott, már a hajából is látja szép hosszú és fehér, csak úgy mint az övé. Hangja sokkalta lágyabb és barátságosabb, nem annyira félénk mint a sajátja. Az arctalan alak beszéde hasonlít Alaveréra, az is hasonlóan penderíti meg a szavakat. De ez vajon mit jelenthez, miért emlékszik erre?
Alaver olyan szépen mondja a magáét, hogy Cilia kérdéseit nem zúdítja rá, hallgatja és kihasználja, hátha még eszébe jut valami más kép, valami fontosabb. De azon kívül, hogy az emlék segítségével már több szavát érti a férfinak, többet nem ér el. De talán most az pont elég.
Csak nézi, és hallgatja, ahogy a férfi a megbocsátásról beszél, illetve, ahogy a teát nagy gondoskodással készíti el. Azonban ő sem vak, azért mert nincs teljesen tisztában az érzelmekkel, és azoknak bonyolult jelentéseivel. Érzi, látja a férfi fájdalmát, az aggodalmat a szemében. És sejti azt is, hogy nem a füst marja annyira azokat a barátságos szempárokat. És nem tudja, hogyan vagy miért, de őt is átjárja ez az érzelem, ahogy végig pillant azokon a búskomor mozdulatokon, és fej leszegésen. Végül, Alaver mellé áll, és nem rezzen meg, csak a nagy, smaragdzöld, csillogó szemek pillantanak vissza a férfira. Leteszi előtte a csészét, majd elhelyezkedik vele szemben. Tényleg nem annyira rémísztő. Sőt, inkább sajnálja a férfit.
Fújjad. Szólal fel az utasítás. Két kezével a szék lapjára fog, kis ujjaival kapaszkodik úgy készül fújni. Nagy levegőt vesz és belefúj a csészébe, de úgy, hogy a tea ki is csap belőle egy picit.
Meglepődötten pislant a csészére, majd Alaverra, aki oly bánatosan nézi azt a teát. Fejecskéjét arrébb billenti, és bátortalanul pislog. Fejében egy aprócska gondolat kezd formálódni, amihez most minden bátorságára szükség van. Nagyot nyel, majd lassan lefordul a székről, és lehuppan a földre. Lassan kezeit morzsolgatva lép Alaver mellé. A zöldek félénken csillannak, ahogy feltekint a férfira, és bátortalanul két kis keze oldalra kezd el mozdulni, azokat nagyra tárva. Majd végül, fejét enyhén oldalra fordítva szorul rá a férfi mellkasára, karjai pedig lassan bizonytalanul zárnak rá Alaverra.*
-Bo... Bocsánat.
*Szólal fel a vékonyka kis angyali hang, és igyekszik Alaver szavainak eleget tenni. Ad magából valami jót, még ha az csak egy apró kis ölelés, egy aprócska kis efltől mint jómaga. Szereti Derest, és ők is ölelkeznek, nem is keveset. Deresnek mindig jobb kedve lesz utána. Pusztán reméli Alavernak is. Bár a bocsánat kérése, az inkább egy más tészta. Szegényke nem tudja, hogy bocsásson meg pontosan, mit illene erre válaszolni, hát ez ötlött a fejébe. Ő így bocsát meg a férfinak. Illetve, ő maga is, hogy olyan ridegül bánt vele egészen idáig, hiszen ő csak Mait védte. Ahogy Deres őt akarta. Ezt Mai is már szépen elmagyarázta. Kis öleléséből, sokat ad a férfinak. Úgy látja szüksége van rá. Amíg amaz nem szólal fel, nem ereszti el. Miután, úgy érzi, a férfi eleget kapott, szépen visszatotyog lassan a székre, felmászik rá, és ismét belefúj a teába, hasonlóan mint az előbb. De tanulva előző hibájából, most már lágyabban, hogy a tea éppenhogy csak fodrozódik a csészében.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Kakaózásnak indult, de etikai értekezés lett belőle//
*Alaver, ha nem is az a fajta irodalmi könyvekben írott múzsa, de egy egyszerű, józan paraszti ésszel ellátott az biztos. Ha nem is homlok csókolta Szikrát, de szavai többet értek el nála mint azt ő valaha is hinné. Ismét el kezd az a fájós pont sajogni, ahogy a férfit hallgatja. Ha nem is azért amit mond. Bár abból is tanul nem keveset, már ha a felét is érti. Alaver erős vidékies beszédéből itt ott akadnak szavak amiket úgy rak össze fejében, mint egy érdekes kirakóst. De a hanglejtése, az az ízes beszéd, egy újabb képmorzsát idéz fel az elf buksijában. A férfi etikai monológja közben Cilia felemeli kezecskéjét is vakarászni kezd, félig elkészített fonataiban. Arca is enyhén grimaszol, de leginkább az enyhe nyomó fájdalom miatt. Az emlékkép pedig ismét egy arctalan alakról szól, aki egy széken ülve számol be annak a fehér ruhásnak akit már többször látott, már a hajából is látja szép hosszú és fehér, csak úgy mint az övé. Hangja sokkalta lágyabb és barátságosabb, nem annyira félénk mint a sajátja. Az arctalan alak beszéde hasonlít Alaveréra, az is hasonlóan penderíti meg a szavakat. De ez vajon mit jelenthez, miért emlékszik erre?
Alaver olyan szépen mondja a magáét, hogy Cilia kérdéseit nem zúdítja rá, hallgatja és kihasználja, hátha még eszébe jut valami más kép, valami fontosabb. De azon kívül, hogy az emlék segítségével már több szavát érti a férfinak, többet nem ér el. De talán most az pont elég.
Csak nézi, és hallgatja, ahogy a férfi a megbocsátásról beszél, illetve, ahogy a teát nagy gondoskodással készíti el. Azonban ő sem vak, azért mert nincs teljesen tisztában az érzelmekkel, és azoknak bonyolult jelentéseivel. Érzi, látja a férfi fájdalmát, az aggodalmat a szemében. És sejti azt is, hogy nem a füst marja annyira azokat a barátságos szempárokat. És nem tudja, hogyan vagy miért, de őt is átjárja ez az érzelem, ahogy végig pillant azokon a búskomor mozdulatokon, és fej leszegésen. Végül, Alaver mellé áll, és nem rezzen meg, csak a nagy, smaragdzöld, csillogó szemek pillantanak vissza a férfira. Leteszi előtte a csészét, majd elhelyezkedik vele szemben. Tényleg nem annyira rémísztő. Sőt, inkább sajnálja a férfit.
Fújjad. Szólal fel az utasítás. Két kezével a szék lapjára fog, kis ujjaival kapaszkodik úgy készül fújni. Nagy levegőt vesz és belefúj a csészébe, de úgy, hogy a tea ki is csap belőle egy picit.
Meglepődötten pislant a csészére, majd Alaverra, aki oly bánatosan nézi azt a teát. Fejecskéjét arrébb billenti, és bátortalanul pislog. Fejében egy aprócska gondolat kezd formálódni, amihez most minden bátorságára szükség van. Nagyot nyel, majd lassan lefordul a székről, és lehuppan a földre. Lassan kezeit morzsolgatva lép Alaver mellé. A zöldek félénken csillannak, ahogy feltekint a férfira, és bátortalanul két kis keze oldalra kezd el mozdulni, azokat nagyra tárva. Majd végül, fejét enyhén oldalra fordítva szorul rá a férfi mellkasára, karjai pedig lassan bizonytalanul zárnak rá Alaverra.*
-Bo... Bocsánat.
*Szólal fel a vékonyka kis angyali hang, és igyekszik Alaver szavainak eleget tenni. Ad magából valami jót, még ha az csak egy apró kis ölelés, egy aprócska kis efltől mint jómaga. Szereti Derest, és ők is ölelkeznek, nem is keveset. Deresnek mindig jobb kedve lesz utána. Pusztán reméli Alavernak is. Bár a bocsánat kérése, az inkább egy más tészta. Szegényke nem tudja, hogy bocsásson meg pontosan, mit illene erre válaszolni, hát ez ötlött a fejébe. Ő így bocsát meg a férfinak. Illetve, ő maga is, hogy olyan ridegül bánt vele egészen idáig, hiszen ő csak Mait védte. Ahogy Deres őt akarta. Ezt Mai is már szépen elmagyarázta. Kis öleléséből, sokat ad a férfinak. Úgy látja szüksége van rá. Amíg amaz nem szólal fel, nem ereszti el. Miután, úgy érzi, a férfi eleget kapott, szépen visszatotyog lassan a székre, felmászik rá, és ismét belefúj a teába, hasonlóan mint az előbb. De tanulva előző hibájából, most már lágyabban, hogy a tea éppenhogy csak fodrozódik a csészében.*
698. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-07 20:21:50
Üzenet elküldve: 2024-10-07 20:21:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1209
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1209
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Szeretni és szeretve lenni//
*Bocsánatot kér. Nem is először. Összevonja szemöldökét, de nem mond rá semmit. Ami éjjelenként egy darabon őt is ébren tartja az álmatlanságon kívül, az a mágia gyakorlása. Az a gyakorlatsor, amivel magához láncolja a feketeséget, annyira, amennyire csak lehet. Hogy ne kallódjon el. De talán annak a tépázott léleknek tényleg nem tesz jót. Nem így. Át kell gondolnia. Az a torz nyugalom, amit a másik áraszt olyan érzetet kelt benne, mintha megmérgezték volna. Mintha visszafelé folyna az ereiben a vér. Jó érzésnek kellene legyen, hogy nem tombol, de mégsem az. Egy pillanatra enyhül csak benne az a szorongató érzés, amikor a másik felnevet. Csak van ott még Nori-ból. Szinte fellélegzik, hogy nem változott meg minden teljesen.*
- Képzelheted is. De téged ez a része látszólag nem érdekel. Mert tudod, szívesen mesélnék, de... Mindegy.
*Mosolyodik el. Nincs a mosoly mögött jókedv, de itt a lány, nem akar ő vitát generálni, így marad olyan, amilyen. Öleli, de hamar engedi el újra. Valami nem jó. *
- Nem igaz, nem félek tőled. *Mondja, miközben a kékekkel néz végig a lányon. Sosem félt tőle igazán. Még akkor sem, ha kellett volna. Haragudott igen, érzékeny annak a gyötrelemnek az emlékére, amit okozott, igen. De valahol pontosan tudta, mit választott. A húgát választotta, hogy megvédi. Savként marja végig a bűntudat, hogy még sincs eleget vele. Miért nem csattan fel úgy, ahogy szokott? Akkor lenne indoka elküldeni. Akkor meg tudná magyarázni, miért nem való ide egyetlen estére sem. *
- Megígértem neked, hogy lesz hol laknod. Tudtad azt is, hogy nem lehetek olyan sokat veled. De most szeretném, ha egy kicsit maradnál, ha már meglátogattál. Tényleg.
*Nem jó ez. Át kellene csendben gondolnia, hogy mi zajlik. Egy újabb szilánk? Vagy olyan régóta nincs vele tényleg, hogy elfelejtette milyen is a lány? A mágia lehet az oka? Sok a kérdés. Van, amibe nem szabadna beleavatkoznia, de itt van, egészségesen, élve. Ez a lényeg. Csak ne mászkálna ezer hangya a bőre alatt, mintha valamit jeleznének.*
- Akkor kapsz... gyümölcsöset, jó?
*Próbálja magára erőltetni a melegséget, szerencsére szerepeket igen jól játszik. Segít az az újabb ölelés is, amit most a húga kezdeményez. Magához szorítja, hogy egy kicsit belőle is párologjon el az a furcsa érzés. Mennyivel jobb így. Biztonságban tudni a lányt... nem tudja, hogyan engedi majd el ma éjszaka. Egy nagy csókot nyom a homlokára végül, mikor elengedi. *
- Na de mielőtt bemegyünk... kiderítetted már annak a lánynak a nevét? Mesélj egy kicsit, mi történt veled?
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Szeretni és szeretve lenni//
*Bocsánatot kér. Nem is először. Összevonja szemöldökét, de nem mond rá semmit. Ami éjjelenként egy darabon őt is ébren tartja az álmatlanságon kívül, az a mágia gyakorlása. Az a gyakorlatsor, amivel magához láncolja a feketeséget, annyira, amennyire csak lehet. Hogy ne kallódjon el. De talán annak a tépázott léleknek tényleg nem tesz jót. Nem így. Át kell gondolnia. Az a torz nyugalom, amit a másik áraszt olyan érzetet kelt benne, mintha megmérgezték volna. Mintha visszafelé folyna az ereiben a vér. Jó érzésnek kellene legyen, hogy nem tombol, de mégsem az. Egy pillanatra enyhül csak benne az a szorongató érzés, amikor a másik felnevet. Csak van ott még Nori-ból. Szinte fellélegzik, hogy nem változott meg minden teljesen.*
- Képzelheted is. De téged ez a része látszólag nem érdekel. Mert tudod, szívesen mesélnék, de... Mindegy.
*Mosolyodik el. Nincs a mosoly mögött jókedv, de itt a lány, nem akar ő vitát generálni, így marad olyan, amilyen. Öleli, de hamar engedi el újra. Valami nem jó. *
- Nem igaz, nem félek tőled. *Mondja, miközben a kékekkel néz végig a lányon. Sosem félt tőle igazán. Még akkor sem, ha kellett volna. Haragudott igen, érzékeny annak a gyötrelemnek az emlékére, amit okozott, igen. De valahol pontosan tudta, mit választott. A húgát választotta, hogy megvédi. Savként marja végig a bűntudat, hogy még sincs eleget vele. Miért nem csattan fel úgy, ahogy szokott? Akkor lenne indoka elküldeni. Akkor meg tudná magyarázni, miért nem való ide egyetlen estére sem. *
- Megígértem neked, hogy lesz hol laknod. Tudtad azt is, hogy nem lehetek olyan sokat veled. De most szeretném, ha egy kicsit maradnál, ha már meglátogattál. Tényleg.
*Nem jó ez. Át kellene csendben gondolnia, hogy mi zajlik. Egy újabb szilánk? Vagy olyan régóta nincs vele tényleg, hogy elfelejtette milyen is a lány? A mágia lehet az oka? Sok a kérdés. Van, amibe nem szabadna beleavatkoznia, de itt van, egészségesen, élve. Ez a lényeg. Csak ne mászkálna ezer hangya a bőre alatt, mintha valamit jeleznének.*
- Akkor kapsz... gyümölcsöset, jó?
*Próbálja magára erőltetni a melegséget, szerencsére szerepeket igen jól játszik. Segít az az újabb ölelés is, amit most a húga kezdeményez. Magához szorítja, hogy egy kicsit belőle is párologjon el az a furcsa érzés. Mennyivel jobb így. Biztonságban tudni a lányt... nem tudja, hogyan engedi majd el ma éjszaka. Egy nagy csókot nyom a homlokára végül, mikor elengedi. *
- Na de mielőtt bemegyünk... kiderítetted már annak a lánynak a nevét? Mesélj egy kicsit, mi történt veled?
697. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-07 19:56:43
Üzenet elküldve: 2024-10-07 19:56:43
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Kakaózásnak indult, de etikai értekezés lett belőle//
*Látja, hogy a kislány a medáljával babrál. Nem szól rá hogy figyeljen oda, hagyja. Egyébként se lenne joga rászólni semmiért. Hiszen ő csak egy senki itt. A víz kuncogni kezd a forralóban. Ellöki magát a faltól, a polchoz sétál, ahol a teafüvet látta.*
- Hm? *-pislant felvont szemöldökkel Szikrára. Nahát, de fura kislány..! Hiszen nem tudja, mi az a megbocsátás. Vagy ha tudja is, nem tudja, hogy tudja.-* A megbocsá'tás.. Hát, húgocska, a megbocsá'tás az egyik legnehezebb dolog az életbe'.
*Leemeli a polcról a kis csetreszt, visszasétál a tűzhelyhez. Egy rongyot fog a jobbjába, kicsit arrébb húzza a tűz fölül a forralót.*
- A megbocsá'tás nehéz dolog. *-ismétli saját magát, majd mélyen beszívja a teafű és a szárított gyümölcsök illatát. Az anyjára emlékezteti.-* Mer' megbocsá'tani olyannak köll, aki bántott.. vagy megbántott téged. Tudod, húgocska, nem minde' ember akarja bántani a másikat, még ha meg is teszi azt. Mint ahogy te megvágtad Mai-t. Hm?
*Púposra veszi a teafűvel a benne lévő kanálkát, két olyat beleszór a forró vízbe. Az szinte felhabzik tőle. Hagyja, hogy a főzet szépen duruzsoljon még, félig a lángon ülő fazekacskájában. Lerakja a csetreszkét.*
- Hisze' nem akartad te megvágni. Tudom én. Nem sokka' vagy te másabb mint én. Mindketten vettünk el olyat, ami ahhon' köllött, hogy ne hajjunk éhe'. Csak há' megcsúszott a kezed, vagy megbotlottál.. számít? Nem. Lett ami lett. Oszt' mi lett a vége? Mai megbocsá'tott neked. *-vállával a falnak dőlve áll, a tűzbe bámul elgondolkodva.-* Mer' Mainak jó szíve van. Jószívű asszon' az. Nem tudom van-e ura s hogy ki a', de szerencsés flótás, az szentiga'. Meg fog az bocsátani annak mindent, meglásd. De ez most.. ez most mindegy.
*Szikrára néz, szinte szomorúan elmosolyodik.*
- A megbocsátás olyan dolog, ami bentrű' jön. Olyasmi, mint a szeretet. Azt csak tudod mi? Amive' a kutyáddal vagy. Olyasmi. Mindig más. Az egyiket így szereted, a másikat amúgy. A megbocsátás meg ugyanarrú' a tőrű' fakad. Mintha szeretnéd a másikat, acc neki egy kicsi jót magadbú'l. Oszt' az meg vagy meghálá'jja a végin, vagy… vagy… hm.
*Elfordul inkább. Lehúzza a tűzről a teát, megcsapja az orrát az édeskés, szinte gyógynövényes illata. Lefedi. Nyomorultul érzi magát. Úgy is marad, elfordulva.*
- Hát osztán nem azt mondom, hogy szeretned köll engem. Nem vagyok én arra jó. Csak hát fogadd e', hogy nem akartalak bántani, oszt' annyi. Én meg megígérem, hogy soha nem is foglak többet. Mer' hát ú'ccse leszek itt soká. *-megdörgöli a szemeit. Biztos a füst csípi. Csak az lehet. Ellép a konyhaszekrényhez, kivesz belőle két bögrét meg két kanalat, az asztalhoz viszi. A tűzhelyről leemeli a forralót, és ügyes mozdulattal úgy tölt a bögrékbe, hogy a fedővel megszűri a teát, ne legyen ruskós.-* Várjá' még. Nagyon forró. Fújjad.
*Visszarakja a maradék teát a tűz mellé. Valahol látott mézet. Előkeresi. Óvatosan hogy ne ragadjon minden tőle, perget belőle a bögrékbe. Mikor ezzel megvan, leül az asztalhoz maga is, szembe Szikrával. Úgy talán biztonságban érzi magát a kislány tőle.*
- Fújjad. *-ismétli megint halkan, ahogy maga elé veszi a bögrét, és belebámul.*
A hozzászólás írója (Alaver Raanus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.07 20:06:53
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Kakaózásnak indult, de etikai értekezés lett belőle//
*Látja, hogy a kislány a medáljával babrál. Nem szól rá hogy figyeljen oda, hagyja. Egyébként se lenne joga rászólni semmiért. Hiszen ő csak egy senki itt. A víz kuncogni kezd a forralóban. Ellöki magát a faltól, a polchoz sétál, ahol a teafüvet látta.*
- Hm? *-pislant felvont szemöldökkel Szikrára. Nahát, de fura kislány..! Hiszen nem tudja, mi az a megbocsátás. Vagy ha tudja is, nem tudja, hogy tudja.-* A megbocsá'tás.. Hát, húgocska, a megbocsá'tás az egyik legnehezebb dolog az életbe'.
*Leemeli a polcról a kis csetreszt, visszasétál a tűzhelyhez. Egy rongyot fog a jobbjába, kicsit arrébb húzza a tűz fölül a forralót.*
- A megbocsá'tás nehéz dolog. *-ismétli saját magát, majd mélyen beszívja a teafű és a szárított gyümölcsök illatát. Az anyjára emlékezteti.-* Mer' megbocsá'tani olyannak köll, aki bántott.. vagy megbántott téged. Tudod, húgocska, nem minde' ember akarja bántani a másikat, még ha meg is teszi azt. Mint ahogy te megvágtad Mai-t. Hm?
*Púposra veszi a teafűvel a benne lévő kanálkát, két olyat beleszór a forró vízbe. Az szinte felhabzik tőle. Hagyja, hogy a főzet szépen duruzsoljon még, félig a lángon ülő fazekacskájában. Lerakja a csetreszkét.*
- Hisze' nem akartad te megvágni. Tudom én. Nem sokka' vagy te másabb mint én. Mindketten vettünk el olyat, ami ahhon' köllött, hogy ne hajjunk éhe'. Csak há' megcsúszott a kezed, vagy megbotlottál.. számít? Nem. Lett ami lett. Oszt' mi lett a vége? Mai megbocsá'tott neked. *-vállával a falnak dőlve áll, a tűzbe bámul elgondolkodva.-* Mer' Mainak jó szíve van. Jószívű asszon' az. Nem tudom van-e ura s hogy ki a', de szerencsés flótás, az szentiga'. Meg fog az bocsátani annak mindent, meglásd. De ez most.. ez most mindegy.
*Szikrára néz, szinte szomorúan elmosolyodik.*
- A megbocsátás olyan dolog, ami bentrű' jön. Olyasmi, mint a szeretet. Azt csak tudod mi? Amive' a kutyáddal vagy. Olyasmi. Mindig más. Az egyiket így szereted, a másikat amúgy. A megbocsátás meg ugyanarrú' a tőrű' fakad. Mintha szeretnéd a másikat, acc neki egy kicsi jót magadbú'l. Oszt' az meg vagy meghálá'jja a végin, vagy… vagy… hm.
*Elfordul inkább. Lehúzza a tűzről a teát, megcsapja az orrát az édeskés, szinte gyógynövényes illata. Lefedi. Nyomorultul érzi magát. Úgy is marad, elfordulva.*
- Hát osztán nem azt mondom, hogy szeretned köll engem. Nem vagyok én arra jó. Csak hát fogadd e', hogy nem akartalak bántani, oszt' annyi. Én meg megígérem, hogy soha nem is foglak többet. Mer' hát ú'ccse leszek itt soká. *-megdörgöli a szemeit. Biztos a füst csípi. Csak az lehet. Ellép a konyhaszekrényhez, kivesz belőle két bögrét meg két kanalat, az asztalhoz viszi. A tűzhelyről leemeli a forralót, és ügyes mozdulattal úgy tölt a bögrékbe, hogy a fedővel megszűri a teát, ne legyen ruskós.-* Várjá' még. Nagyon forró. Fújjad.
*Visszarakja a maradék teát a tűz mellé. Valahol látott mézet. Előkeresi. Óvatosan hogy ne ragadjon minden tőle, perget belőle a bögrékbe. Mikor ezzel megvan, leül az asztalhoz maga is, szembe Szikrával. Úgy talán biztonságban érzi magát a kislány tőle.*
- Fújjad. *-ismétli megint halkan, ahogy maga elé veszi a bögrét, és belebámul.*
A hozzászólás írója (Alaver Raanus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.07 20:06:53
696. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-07 19:14:54
Üzenet elküldve: 2024-10-07 19:14:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1124
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1124
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Szeretni és szeretve lenni//
*Még utasítani sem kell igazán, amúgy is szó nélkül követné Mai-t, bárhová is menjen. Itt van. Megtalálta. Megtalálta, és nem ereszti őt. Nem fogja elengedni. Az ő Mai-ja, csak az övé, és nem veheti el tőle semmilyen munka, semmilyen szőke kislány és semmi más sem.*
- Tudom. Bocsánat *mondja. Nem ellenkezik, nem tombol, nem csap hisztit, hanem csendes. Szokatlanul csendes és engedelmes. Ezek a baljós csend hangjai.
Cipői szinte óramű pontossággal kopognak a márványpadlón, ahogy követi Mai-t a kertbe. Az ajtó, melyen kilépnek már nem nyikorog. A feketeség nem is tudja, hogy mennyi munkája lehet szerettének abban, hogy ez a ház újra élhető lehessen. Nem tudja értékelni, mert ennek az az ára, hogy nincs vele.
Hideg van. Fáznia kéne. A karjain leomló, vékony, csipkés anyag nem védené meg a hidegtől, de az a kellemesen ölelő sötétség, ami lassan éjfekete lepelként takarja be az egész világot megvédi őt mindentől, a hidegtől is. Frászt! A finom, melengető érzés nem a sötétből, hanem a mellette álló fél-elf lányból árad. Miatta nem fázik. Mert itt van vele, azért, mert ő védi meg, nem az éjszaka. Így történt ez az álmokban is. Mikor álmodott, volt, hogy a sötétbe szeretett volna menekülni, de ott is csak rémségeket talált, míg végül Mai oltalmazó karjai között meg nem találta a biztonságot. Ezért is hiányzott neki annyira. Mert csak akkor volt vele, mikor aludt. Ezért aludta át mostanában a napok nagy részét, és ezért sem tud éjszaka rendesen elaludni.*
- Hm? *kapja fel a fejét, mikor meghallja, hogy ismét szólnak hozzá. Kifogások. Már megint kifogásokat hall. Nem akarja ezeket hallani, mert fájnak. Úgy fájnak, mintha egy hatalmas harangba dugták volna a fejét, és kívülről Eeyr buzogányával ütnék azt addig, amíg teljesen bele nem őrül.*
- Nagy dolgok. Nagy, naaaagy dolgok! *felnevet.* Képzelem milyen nagy dolgok történhetnek itt. *Eeyr közelében. Nem fogja kimondani a nevet, mert annyi esze van, hogy azzal csak felidegesítené Mai-t. Kínlódik inkább magában. Aztán újabb kifogás üti meg a fülét. Most a kislány az alanya.*
- Én is félek, tudod? Nekem ki segít, ha te nem vagy velem? Nincs szükség erre. Azért nem töltöd velem az estét, mert nem akarod. Azért, mert itt jobb neked, mint velem. Még mindig haragszol rám, és te is félsz. Tőlem félsz. *Kényelmetlenül mocorog most az ölelésben, nem is bánja, hogy Mai végül elengedi. Meglepő módon továbbra sem robban, feketére festett barna szemeivel csak bámul maga elé a sötétbe, ahol látja, ahogy a nagy semmi rémisztő táncot jár a maga szórakoztatásának céljából.*
- Szeretném *mondja végül a felajánlott lehetőségre, de mégsem tűnik boldognak.* Biztos jó neked, és a kislánynak is, hogy nektek van hol élni. Azt nem tudom, nekem miért jó, ha látom azt, ami soha nem lehet az enyém, de ha így esélyem van veled lenni, akkor szeretném.
*A rá váró ítéletet már sikerült felfedeznie Mai mondandójában. Tudja, hogy nem maradhat. Ezért is jobb aludni. Az álmok, ha ébren van, mindig úgy törnek össze, mint egy vékony üveglap. Milliónyi darabra, hangos csörömpöléssel.*
- Nem bántok senkit. Megígérem. Szeretem a teát *beszél szakadozva, már-már összefüggéstelenül, aztán csak újra átöleli Mai-t. Ha tehetné, akkor bele is mászna a testébe, hogy vele eggyé válva mindig mellette lehessen.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Szeretni és szeretve lenni//
*Még utasítani sem kell igazán, amúgy is szó nélkül követné Mai-t, bárhová is menjen. Itt van. Megtalálta. Megtalálta, és nem ereszti őt. Nem fogja elengedni. Az ő Mai-ja, csak az övé, és nem veheti el tőle semmilyen munka, semmilyen szőke kislány és semmi más sem.*
- Tudom. Bocsánat *mondja. Nem ellenkezik, nem tombol, nem csap hisztit, hanem csendes. Szokatlanul csendes és engedelmes. Ezek a baljós csend hangjai.
Cipői szinte óramű pontossággal kopognak a márványpadlón, ahogy követi Mai-t a kertbe. Az ajtó, melyen kilépnek már nem nyikorog. A feketeség nem is tudja, hogy mennyi munkája lehet szerettének abban, hogy ez a ház újra élhető lehessen. Nem tudja értékelni, mert ennek az az ára, hogy nincs vele.
Hideg van. Fáznia kéne. A karjain leomló, vékony, csipkés anyag nem védené meg a hidegtől, de az a kellemesen ölelő sötétség, ami lassan éjfekete lepelként takarja be az egész világot megvédi őt mindentől, a hidegtől is. Frászt! A finom, melengető érzés nem a sötétből, hanem a mellette álló fél-elf lányból árad. Miatta nem fázik. Mert itt van vele, azért, mert ő védi meg, nem az éjszaka. Így történt ez az álmokban is. Mikor álmodott, volt, hogy a sötétbe szeretett volna menekülni, de ott is csak rémségeket talált, míg végül Mai oltalmazó karjai között meg nem találta a biztonságot. Ezért is hiányzott neki annyira. Mert csak akkor volt vele, mikor aludt. Ezért aludta át mostanában a napok nagy részét, és ezért sem tud éjszaka rendesen elaludni.*
- Hm? *kapja fel a fejét, mikor meghallja, hogy ismét szólnak hozzá. Kifogások. Már megint kifogásokat hall. Nem akarja ezeket hallani, mert fájnak. Úgy fájnak, mintha egy hatalmas harangba dugták volna a fejét, és kívülről Eeyr buzogányával ütnék azt addig, amíg teljesen bele nem őrül.*
- Nagy dolgok. Nagy, naaaagy dolgok! *felnevet.* Képzelem milyen nagy dolgok történhetnek itt. *Eeyr közelében. Nem fogja kimondani a nevet, mert annyi esze van, hogy azzal csak felidegesítené Mai-t. Kínlódik inkább magában. Aztán újabb kifogás üti meg a fülét. Most a kislány az alanya.*
- Én is félek, tudod? Nekem ki segít, ha te nem vagy velem? Nincs szükség erre. Azért nem töltöd velem az estét, mert nem akarod. Azért, mert itt jobb neked, mint velem. Még mindig haragszol rám, és te is félsz. Tőlem félsz. *Kényelmetlenül mocorog most az ölelésben, nem is bánja, hogy Mai végül elengedi. Meglepő módon továbbra sem robban, feketére festett barna szemeivel csak bámul maga elé a sötétbe, ahol látja, ahogy a nagy semmi rémisztő táncot jár a maga szórakoztatásának céljából.*
- Szeretném *mondja végül a felajánlott lehetőségre, de mégsem tűnik boldognak.* Biztos jó neked, és a kislánynak is, hogy nektek van hol élni. Azt nem tudom, nekem miért jó, ha látom azt, ami soha nem lehet az enyém, de ha így esélyem van veled lenni, akkor szeretném.
*A rá váró ítéletet már sikerült felfedeznie Mai mondandójában. Tudja, hogy nem maradhat. Ezért is jobb aludni. Az álmok, ha ébren van, mindig úgy törnek össze, mint egy vékony üveglap. Milliónyi darabra, hangos csörömpöléssel.*
- Nem bántok senkit. Megígérem. Szeretem a teát *beszél szakadozva, már-már összefüggéstelenül, aztán csak újra átöleli Mai-t. Ha tehetné, akkor bele is mászna a testébe, hogy vele eggyé válva mindig mellette lehessen.*
695. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-07 18:50:46
Üzenet elküldve: 2024-10-07 18:50:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Asszimilálás//
*Elhúzza a száját látványosan. Nem tetszik neki, hogy Nimeril fél válaszokat ad, vagy ha hárít. Ő most szeretné tudni ezeket, nem pedig majd akkor, mert ki tudja azt nem fogja e elfelejteni addigra.
És még megannyi kérdése lenne Nimeril felé, ha tudna a fejében olvasni, tán a sok kérdésre még maga is elpirulna, hogy miképpen válaszolja meg azt a leánykának.*
- Hogy hogy? De hát te is itt laksz.
*Billenti oldalra fejét, ahogy feltekint a nőre, a pánik kicsit lejjebb apadt. Hiszen kedves barátja is egészségesnek tűnik, és ő is hamar megkapja a gyógyszere másik felét. Szóval a baj hamarosan véget ér.
Még jó, hogy annyi mindent megtart magának a nő, mert ha csak a felét kiengedné fejéből és szavakba öltené, Szikra haja a fehéresből ki tudja mivé változna, ha nem rögtön hullani kezdene az aggodalomtól.*
-Rendben.
*Lépdel most már kényelmes tempóban a nő mellett vissza a konyha irányába. Most már nem kell sietni, lassacskán minden a legnagyobb rendben.*
-Uhum, az almát igen.
*Bólint egyet, legalább is az almát már tudja, sőt kifejezetten szereti. Nem is egyszer szerzett már magának a piactérről. Arcát talán már jól ismerik az ottani zöldség árusok, nem véletlenül terjedt el a kolbász lopó tolvaj híre is pletykaként a kufárok között, arról a fehér hajú lánykáról aki a kutyájával járja a város sikátorait. Még szerencse, hogy Alaver csípte nyakon, nem pedig valami kurafi mert ki tudja hol kötött volna ki szegény lányka, és mi történt volna szegény Deressel.
Na de a leírtak alapján egy narancsszínű hosszúkás gyökeret kell keresnie. Neki is lát, amíg Nimeril az edényekkel foglalkozik. Bár ide sose jött be még egyedül, hogy igazán körbe nézzen mindig volt vele valaki más. De mintha úgy emlékezne, almát az az egyik alsó szekrényből szedett elő Mai. És lássanak csodát néhány ütött vagy nyomott hagyma mellett amin egy kis sár látszódik, mosásra és pucolásra várva, bizony talál egy két szál répát is. Megfog egyet-egyet Nimeril kívánsága szerint. Majd lassan totyogva lép mellé. És magasra nyújtott mancsokkal mutatja fel "zsákmányát".*
*Elhúzza a száját látványosan. Nem tetszik neki, hogy Nimeril fél válaszokat ad, vagy ha hárít. Ő most szeretné tudni ezeket, nem pedig majd akkor, mert ki tudja azt nem fogja e elfelejteni addigra.
És még megannyi kérdése lenne Nimeril felé, ha tudna a fejében olvasni, tán a sok kérdésre még maga is elpirulna, hogy miképpen válaszolja meg azt a leánykának.*
- Hogy hogy? De hát te is itt laksz.
*Billenti oldalra fejét, ahogy feltekint a nőre, a pánik kicsit lejjebb apadt. Hiszen kedves barátja is egészségesnek tűnik, és ő is hamar megkapja a gyógyszere másik felét. Szóval a baj hamarosan véget ér.
Még jó, hogy annyi mindent megtart magának a nő, mert ha csak a felét kiengedné fejéből és szavakba öltené, Szikra haja a fehéresből ki tudja mivé változna, ha nem rögtön hullani kezdene az aggodalomtól.*
-Rendben.
*Lépdel most már kényelmes tempóban a nő mellett vissza a konyha irányába. Most már nem kell sietni, lassacskán minden a legnagyobb rendben.*
-Uhum, az almát igen.
*Bólint egyet, legalább is az almát már tudja, sőt kifejezetten szereti. Nem is egyszer szerzett már magának a piactérről. Arcát talán már jól ismerik az ottani zöldség árusok, nem véletlenül terjedt el a kolbász lopó tolvaj híre is pletykaként a kufárok között, arról a fehér hajú lánykáról aki a kutyájával járja a város sikátorait. Még szerencse, hogy Alaver csípte nyakon, nem pedig valami kurafi mert ki tudja hol kötött volna ki szegény lányka, és mi történt volna szegény Deressel.
Na de a leírtak alapján egy narancsszínű hosszúkás gyökeret kell keresnie. Neki is lát, amíg Nimeril az edényekkel foglalkozik. Bár ide sose jött be még egyedül, hogy igazán körbe nézzen mindig volt vele valaki más. De mintha úgy emlékezne, almát az az egyik alsó szekrényből szedett elő Mai. És lássanak csodát néhány ütött vagy nyomott hagyma mellett amin egy kis sár látszódik, mosásra és pucolásra várva, bizony talál egy két szál répát is. Megfog egyet-egyet Nimeril kívánsága szerint. Majd lassan totyogva lép mellé. És magasra nyújtott mancsokkal mutatja fel "zsákmányát".*
694. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-07 18:03:52
Üzenet elküldve: 2024-10-07 18:03:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 732
OOC üzenetek: 494
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 732
OOC üzenetek: 494
Játékstílus: Megfontolt
//Asszimilálás//
* Nem lettek túlságosan nagy barátok Deressel, de nem is ez volt a cél. Nimeril távolságot tart, így okot se add a kutyának az erőszakra.*
- Ez bonyolult, de majd megérted ha kicsit idősebb leszel.* Kerüli ki a választ. Már most is látszik, hogy szemrevaló bakfis lesz az elfből, ha rendesen kikupálják. Márpedig pont azon vannak, hogy ez így legyen. Valahol talán el is szomorítaná Nimerilt, ha belegondolna, hogy valójában nagyképű elf hímeknek nevelgetik itt a lányt. Tapasztalatai szerint az elfek nagyon is hajlamosak a hosszú életük jó részét
részeges tivornyákra és vad orgiákra pazarolni. Persze lehet, hogy a többi is, de Nimeril bögyében az elfek igazán előkellő helyet foglalnak el.*
- Talán engedi, nem tudom. Nem ismerem Mai nénit.* Vonja meg vállait, mert ő aztán nem fog semmit megígérni, ami nem rajta áll vagy bukik. Nincs is joga ilyet tenni. A lényeg, hogy túlesnek a kutya vizsgálatán és bár a vörös nem talál férgességre utaló nyomokat, azért majd add neki gilisztaűző szert, pont, ahogy Szikrának is fog hamarosan.*
- Úgy gondolom, hogy nem.* Erősíti meg a diagnózisát, bár amilyen öreg a kutya nem lepődne meg, ha egyszer csak elaludna, de ha ez megtörténik az legyen csak Mai néni problémája. Neki kevesebb idegrendszere van egy bőgő kölyök csitítgatására. Elég neki az is, ha majd a férgekkel meg az ürülékkel kell foglalkoznia. Kétli, hogy Mai, Alenia, vagy Luni szívesen vizslatna egy fehér férgektől hemzsegő fekália darabot, vagy egyéb más hasonlóan bezár árva végterméket.*
- Répa, nyersen, de ne félj nagyon finomra megcsinálom neked, főleg, ha lesz is a konyhában.* Fordít háta a kutyának, aki mintha csak hallotta volna a korábbi szavait és máris a férfiasságát kezdi el tisztogatni. Erre csak megforgatja a szemeit, már nem akar szólni egy szót se. Egyenesen a konyháig sétál, valószínűleg a lánykával az oldalán, hacsak az nem siet előre, vagy marad le.*
- Tudnál keresni egy répát, meg egy almát? Várj tudod mik ezek?* Már él előre a gyanúperrel, hogy nem. Ha nem ismeri, akkor elmagyarázza neki, hogy mik azok, amíg egy tálat meg egy üvegből mézet kerít elő. Ezután segít neki előkeríteni őket ha még nincs meg. Anélkül úgysem tudna tovább haladni.*
* Nem lettek túlságosan nagy barátok Deressel, de nem is ez volt a cél. Nimeril távolságot tart, így okot se add a kutyának az erőszakra.*
- Ez bonyolult, de majd megérted ha kicsit idősebb leszel.* Kerüli ki a választ. Már most is látszik, hogy szemrevaló bakfis lesz az elfből, ha rendesen kikupálják. Márpedig pont azon vannak, hogy ez így legyen. Valahol talán el is szomorítaná Nimerilt, ha belegondolna, hogy valójában nagyképű elf hímeknek nevelgetik itt a lányt. Tapasztalatai szerint az elfek nagyon is hajlamosak a hosszú életük jó részét
részeges tivornyákra és vad orgiákra pazarolni. Persze lehet, hogy a többi is, de Nimeril bögyében az elfek igazán előkellő helyet foglalnak el.*
- Talán engedi, nem tudom. Nem ismerem Mai nénit.* Vonja meg vállait, mert ő aztán nem fog semmit megígérni, ami nem rajta áll vagy bukik. Nincs is joga ilyet tenni. A lényeg, hogy túlesnek a kutya vizsgálatán és bár a vörös nem talál férgességre utaló nyomokat, azért majd add neki gilisztaűző szert, pont, ahogy Szikrának is fog hamarosan.*
- Úgy gondolom, hogy nem.* Erősíti meg a diagnózisát, bár amilyen öreg a kutya nem lepődne meg, ha egyszer csak elaludna, de ha ez megtörténik az legyen csak Mai néni problémája. Neki kevesebb idegrendszere van egy bőgő kölyök csitítgatására. Elég neki az is, ha majd a férgekkel meg az ürülékkel kell foglalkoznia. Kétli, hogy Mai, Alenia, vagy Luni szívesen vizslatna egy fehér férgektől hemzsegő fekália darabot, vagy egyéb más hasonlóan bezár árva végterméket.*
- Répa, nyersen, de ne félj nagyon finomra megcsinálom neked, főleg, ha lesz is a konyhában.* Fordít háta a kutyának, aki mintha csak hallotta volna a korábbi szavait és máris a férfiasságát kezdi el tisztogatni. Erre csak megforgatja a szemeit, már nem akar szólni egy szót se. Egyenesen a konyháig sétál, valószínűleg a lánykával az oldalán, hacsak az nem siet előre, vagy marad le.*
- Tudnál keresni egy répát, meg egy almát? Várj tudod mik ezek?* Már él előre a gyanúperrel, hogy nem. Ha nem ismeri, akkor elmagyarázza neki, hogy mik azok, amíg egy tálat meg egy üvegből mézet kerít elő. Ezután segít neki előkeríteni őket ha még nincs meg. Anélkül úgysem tudna tovább haladni.*
693. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-07 18:03:15
Üzenet elküldve: 2024-10-07 18:03:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Kakaózásnak indult, de//
*Egyszerű fémes tapintás, egy jól megmunkált bagolyfej. Benne a kis üzenet. Nyílik, csukódik. A kis láncszemek halk csilingelése zúg egyre hangosabban kis hegyek fülében. Mintha valaki egy barlang mélyére dobott volna egy kavicsot, és annak pattanásai verődnének vissza egyre, egyre hangosabban.
Az emlékek után kutatva, amik most egyszerűen nem jönnek elő, a fejfájás sem akar most megjelenni. Pedig most azt sem bánná, csak kapná meg a válaszokat. De most nem, kobakja meggátolja ebben. Tán azért mert valamitől védelmezi? Lehetséges. Vagy tán azért mert végleg elvesztek azok a fontos részletek? Megeshet.
Ott van az a bagolyfejes amulettecske, végig vele volt, tudta, hogy fontos, tudta, hogy valamire kell. Őrizte is amennyire csak tudta. Kik írhatták ezt bele? És miért? És ki az az Eeyr. Meg kell majd tudnia. Mai biztosan tudja a válaszokat. Ő okos már többször is bebizonyította. Biztos erre is tud valami megoldást. Csak ne érezné magát ennyire, üresnek. Semmilyennek. Úgy érzi mintha elvettek tőle valamit, amiről nem is tudott, hogy létezett.
Alaver szegény, mint a falnak beszélne, a kis Szikra ügyet sem vet annak keresésére. Még válaszolni sem képes arra, hogy az estére még sem lesz kakaó. Talán majd egyszer. Biztos finom lehet, ha így ajánlotta a férfi. Mert ha már tejből készül rossz nem lehet, mert az bizony szereti. Csak nehéz hozzájutni, mert bizony nem minden "Mú" olyan nyugodt, hogy csak úgy oda engedje őt.
Végül csak megüti a fülét, egy szócska. Ami után a víz egyre hangosabb kaparása utat tör fülébe és kizökkenti azt egyre jobban mélyedő gondolataiból.*
-Hmm
*Emeli fel tekintetét meglepődötten. A szó pedig csak ott cseng a fülében.*
- Bocsánat? Az... Mi...Csoda?
*Emeli fel félősen tekintetét Alaverra, bár gyorsan le is süti, picit szégyenkezve, Maitől bátrabban kérdezne, de még feszélyezve érzi magát Alaver mellett, főleg így kettesben. Még kakaó helyett teát is ajánlott neki, de el sem jutott az fejecskéjébe. Pedig biztos az is finom lehet, bármi is az.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Kakaózásnak indult, de//
*Egyszerű fémes tapintás, egy jól megmunkált bagolyfej. Benne a kis üzenet. Nyílik, csukódik. A kis láncszemek halk csilingelése zúg egyre hangosabban kis hegyek fülében. Mintha valaki egy barlang mélyére dobott volna egy kavicsot, és annak pattanásai verődnének vissza egyre, egyre hangosabban.
Az emlékek után kutatva, amik most egyszerűen nem jönnek elő, a fejfájás sem akar most megjelenni. Pedig most azt sem bánná, csak kapná meg a válaszokat. De most nem, kobakja meggátolja ebben. Tán azért mert valamitől védelmezi? Lehetséges. Vagy tán azért mert végleg elvesztek azok a fontos részletek? Megeshet.
Ott van az a bagolyfejes amulettecske, végig vele volt, tudta, hogy fontos, tudta, hogy valamire kell. Őrizte is amennyire csak tudta. Kik írhatták ezt bele? És miért? És ki az az Eeyr. Meg kell majd tudnia. Mai biztosan tudja a válaszokat. Ő okos már többször is bebizonyította. Biztos erre is tud valami megoldást. Csak ne érezné magát ennyire, üresnek. Semmilyennek. Úgy érzi mintha elvettek tőle valamit, amiről nem is tudott, hogy létezett.
Alaver szegény, mint a falnak beszélne, a kis Szikra ügyet sem vet annak keresésére. Még válaszolni sem képes arra, hogy az estére még sem lesz kakaó. Talán majd egyszer. Biztos finom lehet, ha így ajánlotta a férfi. Mert ha már tejből készül rossz nem lehet, mert az bizony szereti. Csak nehéz hozzájutni, mert bizony nem minden "Mú" olyan nyugodt, hogy csak úgy oda engedje őt.
Végül csak megüti a fülét, egy szócska. Ami után a víz egyre hangosabb kaparása utat tör fülébe és kizökkenti azt egyre jobban mélyedő gondolataiból.*
-Hmm
*Emeli fel tekintetét meglepődötten. A szó pedig csak ott cseng a fülében.*
- Bocsánat? Az... Mi...Csoda?
*Emeli fel félősen tekintetét Alaverra, bár gyorsan le is süti, picit szégyenkezve, Maitől bátrabban kérdezne, de még feszélyezve érzi magát Alaver mellett, főleg így kettesben. Még kakaó helyett teát is ajánlott neki, de el sem jutott az fejecskéjébe. Pedig biztos az is finom lehet, bármi is az.*
692. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-07 11:14:44
Üzenet elküldve: 2024-10-07 11:14:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Kakaózásnak indult, de//
*A hátát mutatja már csak a két nőnek, de még annak a közepére sem kívánja ezt az egész helyzetet. nincs jól: torkában keserű íz ül, gyomrában ólomgolyó. Odabent, mellkasában szinte érzi ahogy ver a szíve, s annak minden dobbanására zsibbadás csípi ujjhegyeit. Tudja, hogy elrontotta azt az esélyt amit Mai-tól kapott arra, hogy bizonyíthasson itt, és tudja, hogy ez mit jelent. Valószínűleg már ezt az éjszakát sem fogja itt tölteni, nem hogy bármennyi másikat. Arra gondol, hogy talán még nem lakta be más a padlást, ahol eddig meghúzta magát. Még a darazsak is emlékezhetnek rá talán.
Viszont amolyan utolsó, becsületbeli tettként tartja magát ahhoz, hogy Szikrát minél messzebb vigye Nori-tól. Tudja, hogy már nagyon késő bánkódni. Azt is tudja, hogy most már ugyan mindegy is.*
- Igen, onnét. *-bólint szórakozottan. Ha gondolatban nem épp az elszalasztott lehetőségtől búcsúzna, talán jót vigyorogna a kislány szóhasználatán.
A konyhába érve látja a széthagyott maradékot, a morzsákat, az ügyetlenül összevágott ételt. Most még ez sem mozgatja meg. Körbenéz, felvesz egy köcsögöt, abba állítja bele a két tőrt; a kettő közé ügyes mozdulattal odafűzi az ostort hogy az se eshessen ki, majd a szokatlan csokrot felrakja a konyhaszekrény tetejére, ahol egy kíváncsi gyerekkéz sem érheti el. Ezután kezdi csak keresni azt, amiért idejöttek. Ujjai gyorsan és rutinosan forgatják fel az edények tetejét; az egyikben zsírt talál, a másikban lisztet, a harmadikban valaki bennefelejtett kásáját, szemre több naposat. Ez utóbbit fintorogva fedi vissza. Fúj-fúj.*
- Há' nincsen ebbe a házba' semmi se.. Se normális étel, se egy ibrik tej..?! *-dünnyögi az orra alatt bosszúsan, majd Szikra felé pislant-* Ne haraguggyá', de kakaót azt nem tudok adni.
*Viszont látott teafüvet szárított gyümölcsökkel. Talán az is jó. Talán mindegy is. A tűzhely mellett álló nagy edényből friss vizet tölt a forralóba, azt a tűzhely fölé állítja. Felszítja a zsarátnokot, vékony ágakat rak rá, hamarosan felroppan egy apró láng.*
- Pár perc, Szikrácska. *-mondja hátra se fordulva, még mindig a tűzzel babrálva-* Oszt' kapsz egy teát. Ha jó lesz.
*Igazából ha nem lesz jó, akkor nem tud neki mást adni. Nem ismeri ki magát jobban ebben a konyhában ilyen téren, mint Mai. Mikor már apró, barátságos tűz nyalogatja a forraló alját, akkor elfordul a tűzhelytől. Vállát a falnak veti, összefonja maga előtt a karjait, tűnődve néz a lángba, majd a kislányra pislant.*
- Ne haraguggyá'. *-mondja halkan-* Azé' ami a piacon vót. Nem akartalak úgy megrángatni. Csak megvágtad Mai-t, oszt' az meg nem vó't szép. De nem akartalak én bántani tégedet.
*Visszanéz a tűzbe.*
- Bocsá'nat. *-mondja még végül. Halkan kaparni kezd a forraló, ahogy a víz benne egyre jobban melegszik.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Kakaózásnak indult, de//
*A hátát mutatja már csak a két nőnek, de még annak a közepére sem kívánja ezt az egész helyzetet. nincs jól: torkában keserű íz ül, gyomrában ólomgolyó. Odabent, mellkasában szinte érzi ahogy ver a szíve, s annak minden dobbanására zsibbadás csípi ujjhegyeit. Tudja, hogy elrontotta azt az esélyt amit Mai-tól kapott arra, hogy bizonyíthasson itt, és tudja, hogy ez mit jelent. Valószínűleg már ezt az éjszakát sem fogja itt tölteni, nem hogy bármennyi másikat. Arra gondol, hogy talán még nem lakta be más a padlást, ahol eddig meghúzta magát. Még a darazsak is emlékezhetnek rá talán.
Viszont amolyan utolsó, becsületbeli tettként tartja magát ahhoz, hogy Szikrát minél messzebb vigye Nori-tól. Tudja, hogy már nagyon késő bánkódni. Azt is tudja, hogy most már ugyan mindegy is.*
- Igen, onnét. *-bólint szórakozottan. Ha gondolatban nem épp az elszalasztott lehetőségtől búcsúzna, talán jót vigyorogna a kislány szóhasználatán.
A konyhába érve látja a széthagyott maradékot, a morzsákat, az ügyetlenül összevágott ételt. Most még ez sem mozgatja meg. Körbenéz, felvesz egy köcsögöt, abba állítja bele a két tőrt; a kettő közé ügyes mozdulattal odafűzi az ostort hogy az se eshessen ki, majd a szokatlan csokrot felrakja a konyhaszekrény tetejére, ahol egy kíváncsi gyerekkéz sem érheti el. Ezután kezdi csak keresni azt, amiért idejöttek. Ujjai gyorsan és rutinosan forgatják fel az edények tetejét; az egyikben zsírt talál, a másikban lisztet, a harmadikban valaki bennefelejtett kásáját, szemre több naposat. Ez utóbbit fintorogva fedi vissza. Fúj-fúj.*
- Há' nincsen ebbe a házba' semmi se.. Se normális étel, se egy ibrik tej..?! *-dünnyögi az orra alatt bosszúsan, majd Szikra felé pislant-* Ne haraguggyá', de kakaót azt nem tudok adni.
*Viszont látott teafüvet szárított gyümölcsökkel. Talán az is jó. Talán mindegy is. A tűzhely mellett álló nagy edényből friss vizet tölt a forralóba, azt a tűzhely fölé állítja. Felszítja a zsarátnokot, vékony ágakat rak rá, hamarosan felroppan egy apró láng.*
- Pár perc, Szikrácska. *-mondja hátra se fordulva, még mindig a tűzzel babrálva-* Oszt' kapsz egy teát. Ha jó lesz.
*Igazából ha nem lesz jó, akkor nem tud neki mást adni. Nem ismeri ki magát jobban ebben a konyhában ilyen téren, mint Mai. Mikor már apró, barátságos tűz nyalogatja a forraló alját, akkor elfordul a tűzhelytől. Vállát a falnak veti, összefonja maga előtt a karjait, tűnődve néz a lángba, majd a kislányra pislant.*
- Ne haraguggyá'. *-mondja halkan-* Azé' ami a piacon vót. Nem akartalak úgy megrángatni. Csak megvágtad Mai-t, oszt' az meg nem vó't szép. De nem akartalak én bántani tégedet.
*Visszanéz a tűzbe.*
- Bocsá'nat. *-mondja még végül. Halkan kaparni kezd a forraló, ahogy a víz benne egyre jobban melegszik.*
691. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-06 13:29:16
Üzenet elküldve: 2024-10-06 13:29:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Kakaózás//
*Eseménydúsabb az este mint az ő képzelte volna. A város utcai is viszonylag csendesek voltak késő este, ha azt a pár furcsa kétlábút nem számítja bele akik egyenesen lépni sem voltak képesek és beszélni is alig tudtak.
Ez az este másabb. Sokkal. Kíváncsi tekintete csak úgy röppen egyik tekintetről a másikra. Noriét egyszerűen képtelen bárhova is besorolni. Amennyire szimpatikusnak tűnik számára, olyannyira rejlik benne valami amire nem tudja rátenni az ujját. De Mai arckifejezése nem is árul el sokat. A tekintet, ami Alavérra suhan a nőtől. Már érti mire célzott azzal a nyársra tűzéssel a délután folyamán. Nem csoda, hogy a férfi úgy süti le tekintetét a padlóra, mint egy kutyakölyök aki a szőnyegre piszkított.
Az újonnan jött feketés szavai csak csak megütik a fülét. Amaz maradni szeretne. Sőt, sületlensége amit annak hinnének sokan, nem is annyira az. A sötétség valóban ugyanannyira hasznos mint amennyire félelmetes. Cilia sok gyerektől eltérően egyáltalán nem fél a sötéttől, az erdő mélyén éjszakánként a holdfényen kívül más nem világít, így hamar hozzá kellett szoknia ehhez. Még ha képtelen is macskaként átlátni a sötétségen, érzékei hozzászoktak. Nori ismételt megjegyzésére csak bátortalanul bólint, ahogy lépked feléjük. A kéz amit annyira áhított megszorongatja az övét, ami boldogsággal tölti el, és kis mosollyal arcán kezd el lassan ellépkedni tőlük, egy utolsó vallon felüli visszapillantást adva Mainek.
Alaver felé közelít, meghagyva a tisztes távolságot. Kezeit morzsolgatja ismételten, ahogy magában küzdi vissza azt az ingert, hogy a szobába visszaszaladjon Dereshez. Mai azt mondta mindjárt jön, hisz neki. Ezt a kis időt amúgy is arra kell fókuszálnia, hogy Alaver közelségét is megszokja. Mai ezt várta el tőle, legalább is erre kérte. Hát megpróbálja ami tőle telik.
Alaver visszakérdezésére csak megrázza a fejét.*
-Uh-huh.
*Miért is tudná, ilyesmi nem terem egyik bokron vagy fa lombján. Na a tej, az viszont már más kérdés.*
-Ami a "Múk" ciciéből jön, azt ismerem.
*Bólogat nagyokat. Amikor egyszer egyszer egy kétlábú odújából szerzett élelmet, akkor látta, hogy a tehéből egy vödör mennyiségűt fejt meg az ottani asszonyság. Majd lassacskán csak beérnek a konyhába, ahol talán még ott vannak a Mai által előkészített dolgok az asztalon.
Már megszokásból az asztal alá bújna, sőt félig meg is teszi, mire ráeszmél Mai megszólta azért, hogy a széken szokás ülni. Szóval ki is lép az asztal takarásából, megfogja két kezével a széket, azt halk nyikorgással tolja el picit az asztaltól, és egy nagyobb szökkenéssel pattan fel rá. Ültében Alavert vizslatja csendben, miközben két kis praclijával a nyakában lévő kis bagolyfejes amulettet forgatja nyitogatja.
Továbbra is azok a gondolatok vannak a fejében, amiket Maiel ejtett meg a lépcsőfokon. Hovatartozásáról próbál kibányászni pár emléket. Azért is forgatja azt a fránya amulettet. De persze most semmi. Se fejfájás, se emlék kép. Pusztán az amire a szöveg felolvasása során visszaemlékezett. De az sem sok.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Kakaózás//
*Eseménydúsabb az este mint az ő képzelte volna. A város utcai is viszonylag csendesek voltak késő este, ha azt a pár furcsa kétlábút nem számítja bele akik egyenesen lépni sem voltak képesek és beszélni is alig tudtak.
Ez az este másabb. Sokkal. Kíváncsi tekintete csak úgy röppen egyik tekintetről a másikra. Noriét egyszerűen képtelen bárhova is besorolni. Amennyire szimpatikusnak tűnik számára, olyannyira rejlik benne valami amire nem tudja rátenni az ujját. De Mai arckifejezése nem is árul el sokat. A tekintet, ami Alavérra suhan a nőtől. Már érti mire célzott azzal a nyársra tűzéssel a délután folyamán. Nem csoda, hogy a férfi úgy süti le tekintetét a padlóra, mint egy kutyakölyök aki a szőnyegre piszkított.
Az újonnan jött feketés szavai csak csak megütik a fülét. Amaz maradni szeretne. Sőt, sületlensége amit annak hinnének sokan, nem is annyira az. A sötétség valóban ugyanannyira hasznos mint amennyire félelmetes. Cilia sok gyerektől eltérően egyáltalán nem fél a sötéttől, az erdő mélyén éjszakánként a holdfényen kívül más nem világít, így hamar hozzá kellett szoknia ehhez. Még ha képtelen is macskaként átlátni a sötétségen, érzékei hozzászoktak. Nori ismételt megjegyzésére csak bátortalanul bólint, ahogy lépked feléjük. A kéz amit annyira áhított megszorongatja az övét, ami boldogsággal tölti el, és kis mosollyal arcán kezd el lassan ellépkedni tőlük, egy utolsó vallon felüli visszapillantást adva Mainek.
Alaver felé közelít, meghagyva a tisztes távolságot. Kezeit morzsolgatja ismételten, ahogy magában küzdi vissza azt az ingert, hogy a szobába visszaszaladjon Dereshez. Mai azt mondta mindjárt jön, hisz neki. Ezt a kis időt amúgy is arra kell fókuszálnia, hogy Alaver közelségét is megszokja. Mai ezt várta el tőle, legalább is erre kérte. Hát megpróbálja ami tőle telik.
Alaver visszakérdezésére csak megrázza a fejét.*
-Uh-huh.
*Miért is tudná, ilyesmi nem terem egyik bokron vagy fa lombján. Na a tej, az viszont már más kérdés.*
-Ami a "Múk" ciciéből jön, azt ismerem.
*Bólogat nagyokat. Amikor egyszer egyszer egy kétlábú odújából szerzett élelmet, akkor látta, hogy a tehéből egy vödör mennyiségűt fejt meg az ottani asszonyság. Majd lassacskán csak beérnek a konyhába, ahol talán még ott vannak a Mai által előkészített dolgok az asztalon.
Már megszokásból az asztal alá bújna, sőt félig meg is teszi, mire ráeszmél Mai megszólta azért, hogy a széken szokás ülni. Szóval ki is lép az asztal takarásából, megfogja két kezével a széket, azt halk nyikorgással tolja el picit az asztaltól, és egy nagyobb szökkenéssel pattan fel rá. Ültében Alavert vizslatja csendben, miközben két kis praclijával a nyakában lévő kis bagolyfejes amulettet forgatja nyitogatja.
Továbbra is azok a gondolatok vannak a fejében, amiket Maiel ejtett meg a lépcsőfokon. Hovatartozásáról próbál kibányászni pár emléket. Azért is forgatja azt a fránya amulettet. De persze most semmi. Se fejfájás, se emlék kép. Pusztán az amire a szöveg felolvasása során visszaemlékezett. De az sem sok.*
690. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-06 10:12:35
Üzenet elküldve: 2024-10-06 10:12:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1209
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1209
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Téboly. Mai vonásain még csak nem is látszik, hogy mennyire lehetetlen helyzetbe került, hogy mennyire ingatag a lába alatt a talaj. Egyszerre félti a gyermeket és egyszerre Nori-t attól, hogy a mára tervezett álmai úgy fognak szerteszét gurulni, mint az üveggolyók. Tán meg is törik köztük egynéhány. De nem maradhat. Ha ez megtörténik, akkor ismét megfog. Ez a munkahelye. Az élete egy fontos szelete. Nem összekeverhető a magánéletével. Vagy nem így. A kislány ha nem is fontosabb, de az ő lelke most az első. Döntött és ez fájni fog még neki is, minden sejtelme szerint.*
- Kint megbeszéljük.
*Simít végig Nori arcán, kiengedi az öleléséből, ekkor néz végig igazán rajta és Alaver-en is, akinek nem csak a szemeibe küldi lándzsáit, hanem felméri végre egészen. Nála vannak a fegyverek. Ez jó, ennyi esze volt. De ha úgy érezte, hogy el kell kobozni azokat, egyáltalán miért engedte ide? Sóhajtana. Akkorát, hogy megfájduljon a mellkasa, ahogy kiszökik belőle a túl mélyről jövő levegő, de nem teszi.
Ő nem száll bele az árnyakról folytatott diskurzusba. Tüntetőleg nem hajlandó, hátha akkor befogja a száját a feketeség. Miért is fogná? Hiszen soha nem tudja. Csiszolni kellene az éjjeli álmokon. Nem láncolhatja magához, mert akkor ez történik. Nem így. De nem haragszik magára, ez egy feladat csupán, megoldandó helyzet. Hogyan is tanulhatna, ha sosem hibázik?
A kis elf közel lép, majd a kezét szorítja, amit viszonoz bátorítóan. Egy kedves mosolyt küld felé.*
- Sietek, ígérem, nemsokára jövü... jövök.
*Javítja ki magát, amit tán nem kellett volna, hiszen így előre árulkodik. Bár döntött, a kivitelezés képlékeny. Behunyja a szemeit egy pillanatra, hagyja, hogy a konyhába menjen a páros ő pedig tesz egy lépést a kert irányába.*
- Nori, édesem. Ebben a házban nem mondasz ilyet.
*Használni szokott, ha határozott. Úrnő. Így hívja olyankor. Mit nem adna, ha most is ez történne, akkor eleget tesz majd az akaratának.*
- Oda megyünk, igen, gyere.
*Szinte utasít, még ha hangsúlyába némi melegség is költözött. Nagyon szereti a húgát, de most nincs jó helyen. Igen, mellette kellene lennie és sokkal több időt rászánnia, de ez nem az a nap. Túl fontos. Nincs ideje. Nincs ideje megtanítani a másikat sem arra, hogy mit illik és mit nem.
A hűvös levegő megcsapja az arcát, de nem tart soká, míg újra megszólal.*
- Nagyon örülök, hogy látlak. Tudom, hogy mennyire kevés időm akad, ~pedig minden éjjel meglátogatlak az álmaidban~ , de meg kell, hogy érts. Nagy dolgok készülnek itt. És nekem felügyelnem kell.
*Fordul vele szembe néhány lépés után, hogy újra magához vonja.*
- Nem tudom veled tölteni az estét, mert a kislány, akit láttál csak ma érkezett. Fél, tudod? *Ereszti el végül.* - Muszáj segítenem neki, ha már megszokja az ittlétet, akkor én is könnyebben megyek majd el hozzád. Ha nem szokja meg egykönnyen, akkor annál tovább tart majd. És az neked sem jó. Akkor ritkábban tudunk találkozni.
*Csak reménykedik, hogy van most annyira befogadó a testvére, hogy megérti, amit mond. Kétli. Ezért fűzi tovább.*
- Ha nem ijeszted meg, akkor bemehetünk hozzájuk, iszunk egy teát és egy kicsit velünk maradhatsz, hogy lásd, hol is élek.
*Fürkészi a tekintetet, választási lehetőséget biztosít, az mindig célravezetőbb, mint az ítélet, hogy távoznia kell. *
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Téboly. Mai vonásain még csak nem is látszik, hogy mennyire lehetetlen helyzetbe került, hogy mennyire ingatag a lába alatt a talaj. Egyszerre félti a gyermeket és egyszerre Nori-t attól, hogy a mára tervezett álmai úgy fognak szerteszét gurulni, mint az üveggolyók. Tán meg is törik köztük egynéhány. De nem maradhat. Ha ez megtörténik, akkor ismét megfog. Ez a munkahelye. Az élete egy fontos szelete. Nem összekeverhető a magánéletével. Vagy nem így. A kislány ha nem is fontosabb, de az ő lelke most az első. Döntött és ez fájni fog még neki is, minden sejtelme szerint.*
- Kint megbeszéljük.
*Simít végig Nori arcán, kiengedi az öleléséből, ekkor néz végig igazán rajta és Alaver-en is, akinek nem csak a szemeibe küldi lándzsáit, hanem felméri végre egészen. Nála vannak a fegyverek. Ez jó, ennyi esze volt. De ha úgy érezte, hogy el kell kobozni azokat, egyáltalán miért engedte ide? Sóhajtana. Akkorát, hogy megfájduljon a mellkasa, ahogy kiszökik belőle a túl mélyről jövő levegő, de nem teszi.
Ő nem száll bele az árnyakról folytatott diskurzusba. Tüntetőleg nem hajlandó, hátha akkor befogja a száját a feketeség. Miért is fogná? Hiszen soha nem tudja. Csiszolni kellene az éjjeli álmokon. Nem láncolhatja magához, mert akkor ez történik. Nem így. De nem haragszik magára, ez egy feladat csupán, megoldandó helyzet. Hogyan is tanulhatna, ha sosem hibázik?
A kis elf közel lép, majd a kezét szorítja, amit viszonoz bátorítóan. Egy kedves mosolyt küld felé.*
- Sietek, ígérem, nemsokára jövü... jövök.
*Javítja ki magát, amit tán nem kellett volna, hiszen így előre árulkodik. Bár döntött, a kivitelezés képlékeny. Behunyja a szemeit egy pillanatra, hagyja, hogy a konyhába menjen a páros ő pedig tesz egy lépést a kert irányába.*
- Nori, édesem. Ebben a házban nem mondasz ilyet.
*Használni szokott, ha határozott. Úrnő. Így hívja olyankor. Mit nem adna, ha most is ez történne, akkor eleget tesz majd az akaratának.*
- Oda megyünk, igen, gyere.
*Szinte utasít, még ha hangsúlyába némi melegség is költözött. Nagyon szereti a húgát, de most nincs jó helyen. Igen, mellette kellene lennie és sokkal több időt rászánnia, de ez nem az a nap. Túl fontos. Nincs ideje. Nincs ideje megtanítani a másikat sem arra, hogy mit illik és mit nem.
A hűvös levegő megcsapja az arcát, de nem tart soká, míg újra megszólal.*
- Nagyon örülök, hogy látlak. Tudom, hogy mennyire kevés időm akad, ~pedig minden éjjel meglátogatlak az álmaidban~ , de meg kell, hogy érts. Nagy dolgok készülnek itt. És nekem felügyelnem kell.
*Fordul vele szembe néhány lépés után, hogy újra magához vonja.*
- Nem tudom veled tölteni az estét, mert a kislány, akit láttál csak ma érkezett. Fél, tudod? *Ereszti el végül.* - Muszáj segítenem neki, ha már megszokja az ittlétet, akkor én is könnyebben megyek majd el hozzád. Ha nem szokja meg egykönnyen, akkor annál tovább tart majd. És az neked sem jó. Akkor ritkábban tudunk találkozni.
*Csak reménykedik, hogy van most annyira befogadó a testvére, hogy megérti, amit mond. Kétli. Ezért fűzi tovább.*
- Ha nem ijeszted meg, akkor bemehetünk hozzájuk, iszunk egy teát és egy kicsit velünk maradhatsz, hogy lásd, hol is élek.
*Fürkészi a tekintetet, választási lehetőséget biztosít, az mindig célravezetőbb, mint az ítélet, hogy távoznia kell. *
689. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-04 20:36:05
Üzenet elküldve: 2024-10-04 20:36:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Asszimilálás//
*Bizony, mérete és sebessége sokat segített túlélésében a vadonban. Nem is érti, hogy az itteniek, hogy tudnak ilyen lomhán sőt mondani lassan lépni. Bár méretéből fakadóan, amíg más egy lépést tesz az számára kettő, így nem csoda, hogy szegény lányka folyamat szedi a lábát, főleg ha másokkal sétál valamerre.
Kedves társának nehezére esik ez a vizsgálat, főleg, hogy egy idegen szeme láttára történik.*
- Ne nyúlj hozzá, Deres viselkedj!
*Szól kettőjük felé, bár érezhetőbb, hogy Deres felé picit megemeli a kis lányka a hangját. A kutya pedig ha szemforgatva is, igyekszik a parancsokat követni.*
- Igen? De miért? Azzal csak pisilni szokott.
*Szólal kíváncsian Nimerilre nézve, valóban fogalma sincs vajon mi másra használhatná azt Deres.*
-Hmm Mai engedni fogja, hogy a kádban fürödjön mint én?
*Teszi fel kérdését ismét, ujját szájához emelve elmélkedve saját kérdésen is, bár ha most elképzeli kutyáját ugyan abban a kádban amiben ő is nemrégiben ücsörgött, eléggé érdekes képet nyújt barátja, habbal a szőrös feje tetején.*
-Nem beteg?
*Nyitja hatalmasra zöld szemeit, majd ujjongva, egy hangosabb visítással ugrik Deres nyakában. Akinek az ég világon fogalma sincs miről van szó, de gazdája örömét látva ér érezve, ő maga is farok csóválgatva örül a hírnek.*
- Rendben, majd szólok.
* Bólogat nagyokat miután szabadjára engedi a jószágot aprócska öleléséből. Bár már most el lehet képzelni milyen érdekes látványt fog majd nyújtani a lányka, ahogy hangosan Nimeril nevét kiáltva fog szaladni a vörös hajú felé, hogy jöjjön nézze meg mit tojt drága barátja, vagy éppen jó maga.*
- Rendben, nem nyúlok hozzá szólok.
*Bólint ismét nagyokat, hiszen nem törne borsot Mai orra alá, legalább is akarattól fogva. Azon kívül ez bizony más kérdés.*
- Igen igen! Menjünk! Mi a második részlete?
* Lép Nimeril elő, majd nyakát erősen hátra szegve néz fel a vörösségre. Kutyája pedig, ahogy Nimeril is említette nagy figyelmet nyújtva családi ékszerének kezdi el magát tisztogatni, majd dolga végeztével elégedetten fekszik el hasára a kavicsos úton továbbra is a vörösséget méricskélve. Ízlésének talán túl közel áll Ciliához, de látva, hogy kis gazdája kezdeményezi a közelítő lépéseket. Így csak figyeli őket.*
- Szia Deres!
*Fordul hátra még, egy pillanatra integetve kutyájának aki csak búcsúzóul vakkant egyet gazdája felé, majd vissza teszi fejét a földre élvezve a napsütést.*
*Bizony, mérete és sebessége sokat segített túlélésében a vadonban. Nem is érti, hogy az itteniek, hogy tudnak ilyen lomhán sőt mondani lassan lépni. Bár méretéből fakadóan, amíg más egy lépést tesz az számára kettő, így nem csoda, hogy szegény lányka folyamat szedi a lábát, főleg ha másokkal sétál valamerre.
Kedves társának nehezére esik ez a vizsgálat, főleg, hogy egy idegen szeme láttára történik.*
- Ne nyúlj hozzá, Deres viselkedj!
*Szól kettőjük felé, bár érezhetőbb, hogy Deres felé picit megemeli a kis lányka a hangját. A kutya pedig ha szemforgatva is, igyekszik a parancsokat követni.*
- Igen? De miért? Azzal csak pisilni szokott.
*Szólal kíváncsian Nimerilre nézve, valóban fogalma sincs vajon mi másra használhatná azt Deres.*
-Hmm Mai engedni fogja, hogy a kádban fürödjön mint én?
*Teszi fel kérdését ismét, ujját szájához emelve elmélkedve saját kérdésen is, bár ha most elképzeli kutyáját ugyan abban a kádban amiben ő is nemrégiben ücsörgött, eléggé érdekes képet nyújt barátja, habbal a szőrös feje tetején.*
-Nem beteg?
*Nyitja hatalmasra zöld szemeit, majd ujjongva, egy hangosabb visítással ugrik Deres nyakában. Akinek az ég világon fogalma sincs miről van szó, de gazdája örömét látva ér érezve, ő maga is farok csóválgatva örül a hírnek.*
- Rendben, majd szólok.
* Bólogat nagyokat miután szabadjára engedi a jószágot aprócska öleléséből. Bár már most el lehet képzelni milyen érdekes látványt fog majd nyújtani a lányka, ahogy hangosan Nimeril nevét kiáltva fog szaladni a vörös hajú felé, hogy jöjjön nézze meg mit tojt drága barátja, vagy éppen jó maga.*
- Rendben, nem nyúlok hozzá szólok.
*Bólint ismét nagyokat, hiszen nem törne borsot Mai orra alá, legalább is akarattól fogva. Azon kívül ez bizony más kérdés.*
- Igen igen! Menjünk! Mi a második részlete?
* Lép Nimeril elő, majd nyakát erősen hátra szegve néz fel a vörösségre. Kutyája pedig, ahogy Nimeril is említette nagy figyelmet nyújtva családi ékszerének kezdi el magát tisztogatni, majd dolga végeztével elégedetten fekszik el hasára a kavicsos úton továbbra is a vörösséget méricskélve. Ízlésének talán túl közel áll Ciliához, de látva, hogy kis gazdája kezdeményezi a közelítő lépéseket. Így csak figyeli őket.*
- Szia Deres!
*Fordul hátra még, egy pillanatra integetve kutyájának aki csak búcsúzóul vakkant egyet gazdája felé, majd vissza teszi fejét a földre élvezve a napsütést.*
688. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-04 09:11:38
Üzenet elküldve: 2024-10-04 09:11:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1124
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1124
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A szemeit forgatja látványosan, mikor Mai megpróbál most is a „dolgoznom kell” kártyába kapaszkodni. Ezt már mondta neki párszor, és akkor is csak egy rossz kifogásként tekintett az egészre. Milyen munka lehet fontosabb nála? Semmilyen.*
- Így jó lesz. Ma éjszaka úgyis sok időnk lesz együtt, a holnapot ki fogom bírni nélküled *válaszolja mosolyogva. Számára kimondatlan tény, hogy a ma éjszakát itt tölti az ő Mai-jával, hogy hosszú idő után végre újra egymásba fonódva aludjanak el, és teljesen összegabalyodva térjenek magukhoz másnap reggel. Az a lehetőség meg sem fordul a fejében, hogy nem maradhat sokáig.
Mai következő szavai nem hozzá szólnak, hanem a kicsinyke elfhez a közelükben, aki még az ő megjegyzésére is válaszol. Milyen bájos.*
- Elrejt a félelmetes dolgok elől. Pont ezt mondtam Alaver-nek is. Az árnyékban elbújni tényleg jó.
*Nem bírja ki, hogy ne próbálja meg azonnal minden sületlenséggel teletömni szerencsétlen gyermek fejét, főleg úgy nem, hogy az látszólag vevő rá. Mindenesetre ez után csendben marad, és hagyja, hogy Mai elmondja neki, amit el akar, ő addig Alaver-t figyeli, aki arra vár, hogy a kis szőke kövesse őt a konyhába. Mikor aztán a kislány is követi végül a férfit, visszafordul Mai felé, és kissé elgondolkodva szólal meg.*
- Alaver kedves volt velem. Játszottunk vacsora közben. Beszélgettünk a túlvilág hangjairól, a szélcsengőkről, a lépcsők közül kinyúló, sápadt kezekről… Jó volt, élveztem. Csak elvette a fegyvereimet.
*Amit azért hagyott neki, mert tudta jól, hogy másképp nem fogja elhozni őt ide, az árvaházba. Kevés dolog van, ami az ő kis jelentéktelen életében fontosabb a pengéinél, de Mai ezek közé tartozik. Ez persze nem jelenti azt, hogy sokáig fogja tűrni, hogy Alaver bitorolja a játékszereit.*
- Majd mondd meg neki, hogy adja vissza őket, mert ha nem, akkor a körmeimmel is kikaparom a szemeit, nem kell ahhoz tőr.
*Mások talán csak viccelnének azzal, de ha valaki, akkor Mai sejtheti, hogy Nori akár még teljesen komolyan is gondolhatja mindezt, bár most épp igyekszik harcolni önmagával, hogy ne veszítse el a fejét. Odakint már majdnem megtörtént, de tudja, hogy nem szabad. Ha itt bent elveszítené a kontrollt, akkor bizony Mai nagyon mérges lenne rá.*
- Megmutatod akkor a kertet? Kíváncsi vagyok. *Tényleg az. Már csak azért is, mert eredetileg tiltott helyen sétálgathat, ami különös izgalommal tölti meg a lelkét. Élvezi.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A szemeit forgatja látványosan, mikor Mai megpróbál most is a „dolgoznom kell” kártyába kapaszkodni. Ezt már mondta neki párszor, és akkor is csak egy rossz kifogásként tekintett az egészre. Milyen munka lehet fontosabb nála? Semmilyen.*
- Így jó lesz. Ma éjszaka úgyis sok időnk lesz együtt, a holnapot ki fogom bírni nélküled *válaszolja mosolyogva. Számára kimondatlan tény, hogy a ma éjszakát itt tölti az ő Mai-jával, hogy hosszú idő után végre újra egymásba fonódva aludjanak el, és teljesen összegabalyodva térjenek magukhoz másnap reggel. Az a lehetőség meg sem fordul a fejében, hogy nem maradhat sokáig.
Mai következő szavai nem hozzá szólnak, hanem a kicsinyke elfhez a közelükben, aki még az ő megjegyzésére is válaszol. Milyen bájos.*
- Elrejt a félelmetes dolgok elől. Pont ezt mondtam Alaver-nek is. Az árnyékban elbújni tényleg jó.
*Nem bírja ki, hogy ne próbálja meg azonnal minden sületlenséggel teletömni szerencsétlen gyermek fejét, főleg úgy nem, hogy az látszólag vevő rá. Mindenesetre ez után csendben marad, és hagyja, hogy Mai elmondja neki, amit el akar, ő addig Alaver-t figyeli, aki arra vár, hogy a kis szőke kövesse őt a konyhába. Mikor aztán a kislány is követi végül a férfit, visszafordul Mai felé, és kissé elgondolkodva szólal meg.*
- Alaver kedves volt velem. Játszottunk vacsora közben. Beszélgettünk a túlvilág hangjairól, a szélcsengőkről, a lépcsők közül kinyúló, sápadt kezekről… Jó volt, élveztem. Csak elvette a fegyvereimet.
*Amit azért hagyott neki, mert tudta jól, hogy másképp nem fogja elhozni őt ide, az árvaházba. Kevés dolog van, ami az ő kis jelentéktelen életében fontosabb a pengéinél, de Mai ezek közé tartozik. Ez persze nem jelenti azt, hogy sokáig fogja tűrni, hogy Alaver bitorolja a játékszereit.*
- Majd mondd meg neki, hogy adja vissza őket, mert ha nem, akkor a körmeimmel is kikaparom a szemeit, nem kell ahhoz tőr.
*Mások talán csak viccelnének azzal, de ha valaki, akkor Mai sejtheti, hogy Nori akár még teljesen komolyan is gondolhatja mindezt, bár most épp igyekszik harcolni önmagával, hogy ne veszítse el a fejét. Odakint már majdnem megtörtént, de tudja, hogy nem szabad. Ha itt bent elveszítené a kontrollt, akkor bizony Mai nagyon mérges lenne rá.*
- Megmutatod akkor a kertet? Kíváncsi vagyok. *Tényleg az. Már csak azért is, mert eredetileg tiltott helyen sétálgathat, ami különös izgalommal tölti meg a lelkét. Élvezi.*
687. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-03 08:20:11
Üzenet elküldve: 2024-10-03 08:20:11
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Életében mindenki követ el legalább egyszer hibát. Van, aki többet is. Van, aki egymás után rögtön többet is. Hogy ez az ember jóhiszeműségén, ostobaságán vagy hiszékenységén múlik, az változó. Talán mindezen egyszerre. Hibázni teljesen természetes dolog, ám a hibákból tanulni kell; a hibák leckék, amiket az Élet maga ad. Ha valaki nem tanul belőlük, akkor az magára vessen. Igaz?
Gyomra egészen apróra szűkül az idegességtől, érzi, hogy a Kalmárban elfogyasztott étel savanyú epeként köszön vissza a torkában. Tudja, hogy ha most le is hányja Mai-t és Nori-t, akkor azok ketten egyszerre fogják felkoncolni, úgyhogy nagyot nyel, hogy leküzdje az ingert. Magában sajnálja, veszettül és elképzelhetetlen módon sajnálja, hogy nem figyelt oda a fejében szóló vészharangra, még jóval korábban. Ha odafigyelt volna rá, akkor most nem lenne ebben a helyzetben. De tessék: ő maga képtelen arra, hogy tanuljon a korábbi hibáiból. Talán tényleg valami baj van vele, odabent, a fejében. Vagy épp hogy nincs ott semmi se', mint tavasz kezdetére a kamrában.
Mai tekintete egyelőre a földhöz szegezi a lábait, látja a nő tekintetében, hogy nincs ínyére a helyzet, amibe sodorta őt, őket. Érzi, ahogy az idegesség mellett most már a szégyen is marni kezdi belülről. Megint nyel egy nagyot, hogy a feltörekvő savanyú ízt ismét legyűrje.
Végül Szikra lesz az, aki kibillenti a helyzetet a kényelmetlen holtpontjáról. A kislány rábólint Mai szavaira, bár rajta is látja, hogy neki is kellemetlen ez az egész. Ettől még rosszabbul érzi magát. Baljába ügyeskedi a két tőr mellé a korbácsot is, eszébe jut, hogy ezeket majd valahogy vissza kell adnia Nori-nak. Vagy Mai-nak. Vagy ha más nem, elvinnie a Kalmárba, és rábízni azokat a csaposra, hogy adja oda a lánynak.*
- A kakaó..? *-pislant Szikrára, és üressé tett jobbjával aprót int a konyha felé, jelezve, hogy induljanak. Még egy utolsó pillantást vet Mai és Nori párosára, keményen beleharap a nyelvébe. Elindul maga is a konyha felé, újra a kislányra néz.-* Hát nem tudod, mi az?
*Nem tudja, hogy ezen meglepődjön-e, vagy sem. Bár ha a gyerek az utcán volt, tényleg kicsi eséllyel tudhatja, hogy mi az a kakaó. Eddigi érzései mellé most már a sajnálat is becsúsztatja csápjait.*
- A tejet tudod-e, hogy mi? *-kérdezi-* Fehér ital, folyik mint a víz, és az is képes elverni az éhed, ha úgy van..? Na. Ha azt felrakod forrni, s elkevered benne a kakaó porát meg némi cukrot, akkor mire felforr, kakaó lesz belőle.
*Fogalma sincs, hogy mennyire magyarázta el ezt jól, vagy érthetőn. De a kislány legfeljebb majd meglátja ezt folyamatában, ha egyáltalán van kakaó-por a konyhában valahol. És tej. Fogalma sincs, hogy van-e itt tej..? Lehet, hogy mégsem fognak kakaózni. Akkor meg csinál neki mást. Lényegtelen. Csak ne legyen Szikra Nori közelében. Ő maga meg Mai közelében. Bár ez, gondolja, lényegtelen. Ez úgyis az utolsó estéje a Rezidencián.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Életében mindenki követ el legalább egyszer hibát. Van, aki többet is. Van, aki egymás után rögtön többet is. Hogy ez az ember jóhiszeműségén, ostobaságán vagy hiszékenységén múlik, az változó. Talán mindezen egyszerre. Hibázni teljesen természetes dolog, ám a hibákból tanulni kell; a hibák leckék, amiket az Élet maga ad. Ha valaki nem tanul belőlük, akkor az magára vessen. Igaz?
Gyomra egészen apróra szűkül az idegességtől, érzi, hogy a Kalmárban elfogyasztott étel savanyú epeként köszön vissza a torkában. Tudja, hogy ha most le is hányja Mai-t és Nori-t, akkor azok ketten egyszerre fogják felkoncolni, úgyhogy nagyot nyel, hogy leküzdje az ingert. Magában sajnálja, veszettül és elképzelhetetlen módon sajnálja, hogy nem figyelt oda a fejében szóló vészharangra, még jóval korábban. Ha odafigyelt volna rá, akkor most nem lenne ebben a helyzetben. De tessék: ő maga képtelen arra, hogy tanuljon a korábbi hibáiból. Talán tényleg valami baj van vele, odabent, a fejében. Vagy épp hogy nincs ott semmi se', mint tavasz kezdetére a kamrában.
Mai tekintete egyelőre a földhöz szegezi a lábait, látja a nő tekintetében, hogy nincs ínyére a helyzet, amibe sodorta őt, őket. Érzi, ahogy az idegesség mellett most már a szégyen is marni kezdi belülről. Megint nyel egy nagyot, hogy a feltörekvő savanyú ízt ismét legyűrje.
Végül Szikra lesz az, aki kibillenti a helyzetet a kényelmetlen holtpontjáról. A kislány rábólint Mai szavaira, bár rajta is látja, hogy neki is kellemetlen ez az egész. Ettől még rosszabbul érzi magát. Baljába ügyeskedi a két tőr mellé a korbácsot is, eszébe jut, hogy ezeket majd valahogy vissza kell adnia Nori-nak. Vagy Mai-nak. Vagy ha más nem, elvinnie a Kalmárba, és rábízni azokat a csaposra, hogy adja oda a lánynak.*
- A kakaó..? *-pislant Szikrára, és üressé tett jobbjával aprót int a konyha felé, jelezve, hogy induljanak. Még egy utolsó pillantást vet Mai és Nori párosára, keményen beleharap a nyelvébe. Elindul maga is a konyha felé, újra a kislányra néz.-* Hát nem tudod, mi az?
*Nem tudja, hogy ezen meglepődjön-e, vagy sem. Bár ha a gyerek az utcán volt, tényleg kicsi eséllyel tudhatja, hogy mi az a kakaó. Eddigi érzései mellé most már a sajnálat is becsúsztatja csápjait.*
- A tejet tudod-e, hogy mi? *-kérdezi-* Fehér ital, folyik mint a víz, és az is képes elverni az éhed, ha úgy van..? Na. Ha azt felrakod forrni, s elkevered benne a kakaó porát meg némi cukrot, akkor mire felforr, kakaó lesz belőle.
*Fogalma sincs, hogy mennyire magyarázta el ezt jól, vagy érthetőn. De a kislány legfeljebb majd meglátja ezt folyamatában, ha egyáltalán van kakaó-por a konyhában valahol. És tej. Fogalma sincs, hogy van-e itt tej..? Lehet, hogy mégsem fognak kakaózni. Akkor meg csinál neki mást. Lényegtelen. Csak ne legyen Szikra Nori közelében. Ő maga meg Mai közelében. Bár ez, gondolja, lényegtelen. Ez úgyis az utolsó estéje a Rezidencián.*
686. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-02 21:04:49
Üzenet elküldve: 2024-10-02 21:04:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 732
OOC üzenetek: 494
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 732
OOC üzenetek: 494
Játékstílus: Megfontolt
//Asszimilálás//
* Cilia valóban igen alacsony termetű még, de még ennél is aggasztóbb, hogy milyen pehely könnyű, amit akkor tapasztalt meg a félvér, amikor felrakta az asztalra. Viszont ezeket bőven ellensúlyozza az, hogy milyen gyors. Ez a csöpp test tele van energiával. Azt is kezdi kapiskálni, hogy miért maradhatott ilyen adottságok mellett életben. A Deres névre keresztelt kutya, pont a lány ellentettje. Nagy, erős és szőrős. Tipikusan olyan állat, akivel nem akarsz szembekerülni. Nem is nagyon leszek puszi pajtások Nimerilel.*
- Nagyszerű, örülnék, ha nem harapna ki belőlem egy darabot.* Jegyzi meg ironikusan. Pont ezért is hagyja a lányra, hogy intézze a vizsgálatot, amíg csak szemlélője lesz ennek a procedúrának.*
- Eh! Igen a kanok nagyra értékelik a micsodájukat.* Tesz olyan megjegyzést, amihez még nagyon sok évre lesz szükség, hogy értelmet nyerjen a lány számára.*
- Azt jól tetted, bár egyszer talán nem ártana megfürdetni Derest is. Szerencsés jószág, hogy jól gondját viselted.* Dicséri meg újfent a szaktudása miatt. Okos a lány és ez a félvér kedvére való. Látszólag nincsen semmi probléma a jószággal, és ezt hamar el is újságolja Cilinek.*
- Nem gondolom, hogy beteg lenne, de Azért a biztonság kedvéért csinálok neki gyógynövény főzetett, amit három napig minden etetéskor az ételébe kell keverni. Utána, majd nem árt figyelni a kakáját, ahogy a tiédet is. Ha nem vagy biztos benne, hogy baj van, akkor szólj és megnézem.* Reméli, hogy ezzel nem azt foga elérni, hogy mindenféle ürüléket odahordanak neki. Ahogy a lányt ismeri, már látja is lelki szemei előtt, hogy tenyerében Deresgumit szorongatva rohan hozzá. Még a hideg is kirázza.*
- Inkább csak szólj, ha ilyen van . Nem szabad megfogni, vagy bármilyen módon behozni a házba. Mai néni nem örülne, meg úgy más se. Szólsz és megnézem, ha gond van vele.* Köti a lelkére a dolgot.*
- Lassan ideje lesz neked is bevenni a második részletét a gyógyszernek.* Invitálja befelé a lányt.*
* Cilia valóban igen alacsony termetű még, de még ennél is aggasztóbb, hogy milyen pehely könnyű, amit akkor tapasztalt meg a félvér, amikor felrakta az asztalra. Viszont ezeket bőven ellensúlyozza az, hogy milyen gyors. Ez a csöpp test tele van energiával. Azt is kezdi kapiskálni, hogy miért maradhatott ilyen adottságok mellett életben. A Deres névre keresztelt kutya, pont a lány ellentettje. Nagy, erős és szőrős. Tipikusan olyan állat, akivel nem akarsz szembekerülni. Nem is nagyon leszek puszi pajtások Nimerilel.*
- Nagyszerű, örülnék, ha nem harapna ki belőlem egy darabot.* Jegyzi meg ironikusan. Pont ezért is hagyja a lányra, hogy intézze a vizsgálatot, amíg csak szemlélője lesz ennek a procedúrának.*
- Eh! Igen a kanok nagyra értékelik a micsodájukat.* Tesz olyan megjegyzést, amihez még nagyon sok évre lesz szükség, hogy értelmet nyerjen a lány számára.*
- Azt jól tetted, bár egyszer talán nem ártana megfürdetni Derest is. Szerencsés jószág, hogy jól gondját viselted.* Dicséri meg újfent a szaktudása miatt. Okos a lány és ez a félvér kedvére való. Látszólag nincsen semmi probléma a jószággal, és ezt hamar el is újságolja Cilinek.*
- Nem gondolom, hogy beteg lenne, de Azért a biztonság kedvéért csinálok neki gyógynövény főzetett, amit három napig minden etetéskor az ételébe kell keverni. Utána, majd nem árt figyelni a kakáját, ahogy a tiédet is. Ha nem vagy biztos benne, hogy baj van, akkor szólj és megnézem.* Reméli, hogy ezzel nem azt foga elérni, hogy mindenféle ürüléket odahordanak neki. Ahogy a lányt ismeri, már látja is lelki szemei előtt, hogy tenyerében Deresgumit szorongatva rohan hozzá. Még a hideg is kirázza.*
- Inkább csak szólj, ha ilyen van . Nem szabad megfogni, vagy bármilyen módon behozni a házba. Mai néni nem örülne, meg úgy más se. Szólsz és megnézem, ha gond van vele.* Köti a lelkére a dolgot.*
- Lassan ideje lesz neked is bevenni a második részletét a gyógyszernek.* Invitálja befelé a lányt.*
685. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-02 20:22:48
Üzenet elküldve: 2024-10-02 20:22:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Kalandos volt ez a mai nap. Talán túlságosan is, de nem olyan könnyű lefárasztani őt. Nem egyszer volt, hogy éjjeleket járkált át, csak hogy biztonságban tudja magát és Derest. És ez most sincs másképpen. Túlságosan új, a mostani odú, és még újabbak azok akik benne vannak. Maiel már egész szépen kialakította a bizalmat, pontosabban Mai vele. És ez kifogásolhatatlan. Alavernak pedig még van bőven tenni valója, hogy a lánykával megbékéljen. De ezt ugyanúgy Szikra is elmondhatja magáról. Hiszen ő volt az aki ezt a kis hógolyót legurította a hegyoldalról és ezt a lavinát zúdította rá Maire. Nem akarta véletlenül se. Egyszerűen így hozta össze a sors.
A sötét sarokban guggolva vizslatja Mait és a reszkető lábakon álló ismeretlen. Aki hasonlóan öleli Mait, mint ő az előbb. Mai valóban fontos mindenki számára, tényleg olyan nagy hatalmú, ahogy Alaver mondta. Nem véletlen totyog be hebegve habogva az ajtón. Nem is érti egy pillanatra, hogy hova tűnhetett az a vasmarkú férfi aki olyan ügyesen nyakon csípte a kolbász tolvajt. Alaver, ahogy mellé lép, és kakaóval kínálja pár lépés tesz Mai irányába, Alavertől picivel messzebb. Még tart a férfitől, és szeretné maga mellett tudni a kék szeműt. De most azt sem teheti mert a fekete kétlábú karjaiban van. Amaz szavai megütik hosszúkás fülét, és felkeltik kíváncsiságát. Valóban az árnyékban jó bujkálni. Nem is érti, hogy miért tart Mai így tőle. Még ha nem is mutatja ki Mai aggodalmát Nori miatt. Egy gyermek megérzi a bajt, ha nem is fogja fel. Tudja valami bizony bujkál a háttérben. Alaveron is látja, érzi, hogy fél, bár az sejti, hogy annak Mai az oka és annak felnyársaló szemei. De akkor a fekete kétlábúval mi lehet a baj? És mi az a hosszú kötél Alaver kezében?*
- Igen ott jó...
*Válaszolja vissza Norinak vékonyka kis hangján. Majd Mai szavait hallgatja, bár egyáltalán nem örül. De azt kérte tőle, hogy adjon Alavernak esélyt. Hát ennyivel meghálálja neki a mai érte tett munkáját legalább ezzel.*
-Rendben... De siess... Jó?
*Szólal fel félénken, és még utoljára közel lép az ölelkező pároshoz, legalább csak megnézni mégis ki ez az ismeretlen és utoljára még megakarja szorongatni Mai kezét. Mert annak ölelése ami oly aljas módon megszakadt a feketeség érkezése miatt hiányzik neki. Ajh... Legalább a tőrjét visszaadhatta volna neki, hogy Alaver mellett biztonságban érezze magát.
Miután végig simított Mai kezén, és egy félő pillantást vet az újonnan érkezőre, hátat fordít nekik és Alaver irányába kezd el lépkedni. Bár megtartja a három lépés távolságot. Egy utolsó pillantást vet Maire, hogy bátorságot gyűjtsön, majd egy nagy levegővel és sóhajjal követi a félős férfit.*
- Alaver... Mi az a kakaó?
*Kérdezi enyhén remegő hangon. Mert hát bátorságát annyira szedte csak össze, hogy kövesse a férfit, a beszélgetés már egy teljesen más tészta, hiszen ő maga sem tudja még, hogy amaz haragszik e rá a piactéren történtek miatt.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Kalandos volt ez a mai nap. Talán túlságosan is, de nem olyan könnyű lefárasztani őt. Nem egyszer volt, hogy éjjeleket járkált át, csak hogy biztonságban tudja magát és Derest. És ez most sincs másképpen. Túlságosan új, a mostani odú, és még újabbak azok akik benne vannak. Maiel már egész szépen kialakította a bizalmat, pontosabban Mai vele. És ez kifogásolhatatlan. Alavernak pedig még van bőven tenni valója, hogy a lánykával megbékéljen. De ezt ugyanúgy Szikra is elmondhatja magáról. Hiszen ő volt az aki ezt a kis hógolyót legurította a hegyoldalról és ezt a lavinát zúdította rá Maire. Nem akarta véletlenül se. Egyszerűen így hozta össze a sors.
A sötét sarokban guggolva vizslatja Mait és a reszkető lábakon álló ismeretlen. Aki hasonlóan öleli Mait, mint ő az előbb. Mai valóban fontos mindenki számára, tényleg olyan nagy hatalmú, ahogy Alaver mondta. Nem véletlen totyog be hebegve habogva az ajtón. Nem is érti egy pillanatra, hogy hova tűnhetett az a vasmarkú férfi aki olyan ügyesen nyakon csípte a kolbász tolvajt. Alaver, ahogy mellé lép, és kakaóval kínálja pár lépés tesz Mai irányába, Alavertől picivel messzebb. Még tart a férfitől, és szeretné maga mellett tudni a kék szeműt. De most azt sem teheti mert a fekete kétlábú karjaiban van. Amaz szavai megütik hosszúkás fülét, és felkeltik kíváncsiságát. Valóban az árnyékban jó bujkálni. Nem is érti, hogy miért tart Mai így tőle. Még ha nem is mutatja ki Mai aggodalmát Nori miatt. Egy gyermek megérzi a bajt, ha nem is fogja fel. Tudja valami bizony bujkál a háttérben. Alaveron is látja, érzi, hogy fél, bár az sejti, hogy annak Mai az oka és annak felnyársaló szemei. De akkor a fekete kétlábúval mi lehet a baj? És mi az a hosszú kötél Alaver kezében?*
- Igen ott jó...
*Válaszolja vissza Norinak vékonyka kis hangján. Majd Mai szavait hallgatja, bár egyáltalán nem örül. De azt kérte tőle, hogy adjon Alavernak esélyt. Hát ennyivel meghálálja neki a mai érte tett munkáját legalább ezzel.*
-Rendben... De siess... Jó?
*Szólal fel félénken, és még utoljára közel lép az ölelkező pároshoz, legalább csak megnézni mégis ki ez az ismeretlen és utoljára még megakarja szorongatni Mai kezét. Mert annak ölelése ami oly aljas módon megszakadt a feketeség érkezése miatt hiányzik neki. Ajh... Legalább a tőrjét visszaadhatta volna neki, hogy Alaver mellett biztonságban érezze magát.
Miután végig simított Mai kezén, és egy félő pillantást vet az újonnan érkezőre, hátat fordít nekik és Alaver irányába kezd el lépkedni. Bár megtartja a három lépés távolságot. Egy utolsó pillantást vet Maire, hogy bátorságot gyűjtsön, majd egy nagy levegővel és sóhajjal követi a félős férfit.*
- Alaver... Mi az a kakaó?
*Kérdezi enyhén remegő hangon. Mert hát bátorságát annyira szedte csak össze, hogy kövesse a férfit, a beszélgetés már egy teljesen más tészta, hiszen ő maga sem tudja még, hogy amaz haragszik e rá a piactéren történtek miatt.*
684. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-02 19:37:39
Üzenet elküldve: 2024-10-02 19:37:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1209
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1209
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Volt egy élete. Egy élete tele menekülni vágyással, daccal. Tele volt dühvel, és hátra akarta hagyni, mert semmit nem tehetett meg benne, amire vágyott. Egy fattyú volt csupán. Soha, ki nem mondták volna, de érezte minden egyes szem csillogásában, a hátában olyan késként, ami nem akar elég mélyre fúródni, kényelmetlenül akadt el húsában. Megadatott neki, hogy hátra hagyhassa, pedig biztonságos volt. A falak között nem tudott vele baj történni, de az élete sem zajlott, az csak nemrégiben kezdődött igazán. Azóta szinte napja sincs, hogy ne történjen olyasmi, amire nem számít. Eltűntek a védelmező falak, köré gyűlt a mocsok, a kétely, mégis ebben a pillanatban, ahogy a lány szipog az ölelésében, pontosan tudja, hogy jól döntött.
A feketeség, aki mindig kettétör valamit maga körül, aki a még meg sem nyugodott vizet is egy lélegzettel kavarja fel a legveszélyesebb örvényként, ami bármikor leránthatná őt, az is sokkal jobb, mint az, ami volt. Bármit tett vele és bármilyen is legyen, akkor is ezt érzi, amikor ő van a karjaiban. Majd megvédi. Hangzott el, a legelején Nori-tól. Mégis valahogy úgy érzi, hogy bár az ereje nagyobb, mégis ő védelmez. Mindenkit, akit lehet. Az elf gyermeket, a húgát, de még Alaver-t is a maga módján. Felismeri, ha szükség van és befogad, ad. Szép a szerep, kár, hogy érzete szerint most van a pillanat, amikor az egésznek oda lehet. Mindennek, amit felépített, ha nem elég okos. Egy életet él, mégis olyan most, mintha kettős lenne, s nem engedheti összekavarodni.
Hogy melyik karjába harapjon? Ha elengedi most a kis elfet, akkor magára hagyja, az első napján, amikor olyan elveszett, amikor éppen csak kezdi felfogni, hogy mibe csöppent. Nem teheti.
De ott a húga, aki tudja, hogy nem jól cselekedett, de a háttérben pontosan ő édesgette magához, elültetve a magvakat, hogy ott van neki akkor is, ha nincs. De meg nem látogatta, ami hiba volt. Túl elfoglalt. Ha most haragosan lép fel és elzavarja, akkor szilánkjaira hullik. Ami itt különösen veszélyes.
Alaver pedig menekülne. Az előző estéjét végig hallgatva elég neki egy csillogó szempár, hogy azt tegye, amit a másik akar. Ez nem lesz jó. Muszáj kezdenie vele valamit. Bármennyire nem akarja, hogy most elsunnyogjon, talán jobb, ha a lányt elviszi egy kicsit, amíg Nori-val beszélget.*
- Nincsen semmi baj, de nekem dolgoznom kell, tudod, hogy nem szakadhatok csak úgy el. Mi lenne, ha megmutatnám a kertet, beszélgetünk kicsit, aztán holnapután átmegyek hozzád a fogadóba, ígérem.
*Ügyet sem vet még Alaver-re azon túl, hogy egy nézéséből érezhesse, hogy ne menjen még sehová. Időt kell nyernie, hogy átgondolja, mi a jó lépés. De a kislány megszólal, így a szemek rávetülnek, út közben természetesen sokat olvadva.*
- Ő nem itt lakik, látogatóba jött hozzám.
*Nori már kezdi is. El kell vinnie a közeléből. Most. Amilyen ártatlannak hat, annyira nem valók most ide az ilyesmi mondatok.*
- Beszélgetek vele egy kicsit jó? Aztán visszajövök hozzád. Deres is mehet veletek a konyhába. *Hátha úgy nem fél majd Alaver-től. Már, ha egyáltalán vele szeretne menni.* - Persze, ha inkább felmennél, akkor nyugodtan, én pedig megyek utánad nemsokára.
*A lányon múlik minden. A férfi pedig vagy szépen elkakaózik, teázik vele, vagy őrt áll az ajtajánál. Még nem tudja.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Volt egy élete. Egy élete tele menekülni vágyással, daccal. Tele volt dühvel, és hátra akarta hagyni, mert semmit nem tehetett meg benne, amire vágyott. Egy fattyú volt csupán. Soha, ki nem mondták volna, de érezte minden egyes szem csillogásában, a hátában olyan késként, ami nem akar elég mélyre fúródni, kényelmetlenül akadt el húsában. Megadatott neki, hogy hátra hagyhassa, pedig biztonságos volt. A falak között nem tudott vele baj történni, de az élete sem zajlott, az csak nemrégiben kezdődött igazán. Azóta szinte napja sincs, hogy ne történjen olyasmi, amire nem számít. Eltűntek a védelmező falak, köré gyűlt a mocsok, a kétely, mégis ebben a pillanatban, ahogy a lány szipog az ölelésében, pontosan tudja, hogy jól döntött.
A feketeség, aki mindig kettétör valamit maga körül, aki a még meg sem nyugodott vizet is egy lélegzettel kavarja fel a legveszélyesebb örvényként, ami bármikor leránthatná őt, az is sokkal jobb, mint az, ami volt. Bármit tett vele és bármilyen is legyen, akkor is ezt érzi, amikor ő van a karjaiban. Majd megvédi. Hangzott el, a legelején Nori-tól. Mégis valahogy úgy érzi, hogy bár az ereje nagyobb, mégis ő védelmez. Mindenkit, akit lehet. Az elf gyermeket, a húgát, de még Alaver-t is a maga módján. Felismeri, ha szükség van és befogad, ad. Szép a szerep, kár, hogy érzete szerint most van a pillanat, amikor az egésznek oda lehet. Mindennek, amit felépített, ha nem elég okos. Egy életet él, mégis olyan most, mintha kettős lenne, s nem engedheti összekavarodni.
Hogy melyik karjába harapjon? Ha elengedi most a kis elfet, akkor magára hagyja, az első napján, amikor olyan elveszett, amikor éppen csak kezdi felfogni, hogy mibe csöppent. Nem teheti.
De ott a húga, aki tudja, hogy nem jól cselekedett, de a háttérben pontosan ő édesgette magához, elültetve a magvakat, hogy ott van neki akkor is, ha nincs. De meg nem látogatta, ami hiba volt. Túl elfoglalt. Ha most haragosan lép fel és elzavarja, akkor szilánkjaira hullik. Ami itt különösen veszélyes.
Alaver pedig menekülne. Az előző estéjét végig hallgatva elég neki egy csillogó szempár, hogy azt tegye, amit a másik akar. Ez nem lesz jó. Muszáj kezdenie vele valamit. Bármennyire nem akarja, hogy most elsunnyogjon, talán jobb, ha a lányt elviszi egy kicsit, amíg Nori-val beszélget.*
- Nincsen semmi baj, de nekem dolgoznom kell, tudod, hogy nem szakadhatok csak úgy el. Mi lenne, ha megmutatnám a kertet, beszélgetünk kicsit, aztán holnapután átmegyek hozzád a fogadóba, ígérem.
*Ügyet sem vet még Alaver-re azon túl, hogy egy nézéséből érezhesse, hogy ne menjen még sehová. Időt kell nyernie, hogy átgondolja, mi a jó lépés. De a kislány megszólal, így a szemek rávetülnek, út közben természetesen sokat olvadva.*
- Ő nem itt lakik, látogatóba jött hozzám.
*Nori már kezdi is. El kell vinnie a közeléből. Most. Amilyen ártatlannak hat, annyira nem valók most ide az ilyesmi mondatok.*
- Beszélgetek vele egy kicsit jó? Aztán visszajövök hozzád. Deres is mehet veletek a konyhába. *Hátha úgy nem fél majd Alaver-től. Már, ha egyáltalán vele szeretne menni.* - Persze, ha inkább felmennél, akkor nyugodtan, én pedig megyek utánad nemsokára.
*A lányon múlik minden. A férfi pedig vagy szépen elkakaózik, teázik vele, vagy őrt áll az ajtajánál. Még nem tudja.*
683. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-02 18:47:44
Üzenet elküldve: 2024-10-02 18:47:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Asszimilálás//
*Nemrég érkezett a városba, és amióta a környéken tevékenykedik, mindig hagy maga után valamit amire az emberek emlékezhetnek. Az erdőben a nimfa és farkasa "legendáját", a piactéren a kolbász csenő tolvaj pletykáját, és a rezidencián az az apró vonalat, ami a magasságát jelöli. Nimeril, ahogy eddig is, most már az ajtó félfára mérve is láthatja, hogy Cilia... Hát... Nem nagy. Sőt egészen apró úgy isten igazán megmondva.
Kapkodhatja is a lábát a vöröske, mert Cilia nem úgy tűnik mint aki várna rá, hűséges barátja jólétéről van szó, ami számára egyáltalán nem tréfa.
Újbóli találkozásuk nem marad el a szokásos nyalakodással, és kacarászással. Számukra mindig öröm egymás társasága. A jelenlegit sajnálatos módon belengi Cilia felől az aggodalom. Próbálja csitítani a lelkes jószágot. Ami néhány másodperc után képes csak megnyugodni, egészen addig a pontig amíg Nimerilt meg nem látja barna szemeivel.*
-De harap.
*Válaszolja hasonlóképpen mint múltkori kijelentését azzal, hogy nem tudna Deres elől elfutni a nő. Még szép, hogy harap arra való ez a jószág.*
-De most nem szabad Deres! A kétlábú segít meggyógyulni rendben?
*Magyaráz szépen, bár hangjában érezhető az a pánik amit Nimeril rossz híre keltett benne.
Még néhány csitítás után Deres végre nyugodtan ül a hátsó felén. Nimeril felé közelítő kezére azonban húzogatja szája szélét vicsorgásra.*
-Nem Deres!
*Szól rá Cilia amint látja kutyája reakcióját. Deres rendesen meglepődik, oda is fordítja szőrös pofáját, és oldalra billenti fejét gazdája irányába értetlenül. Ez az egyetlen egy dolga, hogy megvédje gazdáját. Másokat tolerálni, az nem volt úgymond a "munka szerződésében". De a parancs az parancs. A felé nyújtott kezet reflex szerűen megszimatolja, de alig hajlandó hozzáérni Nimeril kezéhez, pusztán orrából kifújódó meleg levegőt érezheti a nő a bőrén.
Az utasításra Cilia félelem nélkül nyúl a nagy pofához, pusztán Deres húzza a száját a vizsgálatra. Néhány fejrázás és húzás után képes csak egy megfelelő fogást találni gazdája rajta, hogy megmutassa azokat a hatalmas acsarkodó fogakat. Amik jól láthatóan rendben tűnnek, egy foga tán ha hiányzik szegénynek amit öregségére vesztett el egy vaskosabb csontrágás során. Ínye is Nimeril elképzelésének megfelelően olyan színű aminek lennie kell. Amint erről megbizonyosodtak, Cilia elereszti a kutya pofáját, aki értetlenül kezdi el pofáját nyaldosni a vizsgálat után. Látszólag nem érti mi ez a nagy felhajtás.
A fürdetés kérdésére Cilia megrázza a fejét. A kutya is tán ha enyhén alultápláltnak tűnik soványabb a kelleténél, de bundája egészségesnek tűnik. Tán egy két helyen ha látható némi ami összecsomósodott az idő alatt. Ha más nem egy nyírás és egy alapos fésülés mint a lovaknál biztosan jót tenne neki.
Az orrát is szépen megtapogatja, ahogy Nimeril kéri. Amire Deres, nemes egyszerűséggel csak egy rövid prüszkölés sorozatba kezd. Cilia elégedetten bólint, ezzel sincsen baj.*
- Öhmm... Nem szokta. A nyakát szokta vakargatni... Vagy ott nyalakszik néha.
*Mutat a kutya lába közti lógó "véleményre". Kan jószágról beszélnek, azoknál pedig ez hétköznapi dolog.*
-Ha sokat vakarászik, akkor a csípős zöld levélből csinálok pépet, és azt kenem rá. Azt nem szeretik az aprócska "csípők".
*Meséli el saját módszerét a bolha problémára.*
*Nemrég érkezett a városba, és amióta a környéken tevékenykedik, mindig hagy maga után valamit amire az emberek emlékezhetnek. Az erdőben a nimfa és farkasa "legendáját", a piactéren a kolbász csenő tolvaj pletykáját, és a rezidencián az az apró vonalat, ami a magasságát jelöli. Nimeril, ahogy eddig is, most már az ajtó félfára mérve is láthatja, hogy Cilia... Hát... Nem nagy. Sőt egészen apró úgy isten igazán megmondva.
Kapkodhatja is a lábát a vöröske, mert Cilia nem úgy tűnik mint aki várna rá, hűséges barátja jólétéről van szó, ami számára egyáltalán nem tréfa.
Újbóli találkozásuk nem marad el a szokásos nyalakodással, és kacarászással. Számukra mindig öröm egymás társasága. A jelenlegit sajnálatos módon belengi Cilia felől az aggodalom. Próbálja csitítani a lelkes jószágot. Ami néhány másodperc után képes csak megnyugodni, egészen addig a pontig amíg Nimerilt meg nem látja barna szemeivel.*
-De harap.
*Válaszolja hasonlóképpen mint múltkori kijelentését azzal, hogy nem tudna Deres elől elfutni a nő. Még szép, hogy harap arra való ez a jószág.*
-De most nem szabad Deres! A kétlábú segít meggyógyulni rendben?
*Magyaráz szépen, bár hangjában érezhető az a pánik amit Nimeril rossz híre keltett benne.
Még néhány csitítás után Deres végre nyugodtan ül a hátsó felén. Nimeril felé közelítő kezére azonban húzogatja szája szélét vicsorgásra.*
-Nem Deres!
*Szól rá Cilia amint látja kutyája reakcióját. Deres rendesen meglepődik, oda is fordítja szőrös pofáját, és oldalra billenti fejét gazdája irányába értetlenül. Ez az egyetlen egy dolga, hogy megvédje gazdáját. Másokat tolerálni, az nem volt úgymond a "munka szerződésében". De a parancs az parancs. A felé nyújtott kezet reflex szerűen megszimatolja, de alig hajlandó hozzáérni Nimeril kezéhez, pusztán orrából kifújódó meleg levegőt érezheti a nő a bőrén.
Az utasításra Cilia félelem nélkül nyúl a nagy pofához, pusztán Deres húzza a száját a vizsgálatra. Néhány fejrázás és húzás után képes csak egy megfelelő fogást találni gazdája rajta, hogy megmutassa azokat a hatalmas acsarkodó fogakat. Amik jól láthatóan rendben tűnnek, egy foga tán ha hiányzik szegénynek amit öregségére vesztett el egy vaskosabb csontrágás során. Ínye is Nimeril elképzelésének megfelelően olyan színű aminek lennie kell. Amint erről megbizonyosodtak, Cilia elereszti a kutya pofáját, aki értetlenül kezdi el pofáját nyaldosni a vizsgálat után. Látszólag nem érti mi ez a nagy felhajtás.
A fürdetés kérdésére Cilia megrázza a fejét. A kutya is tán ha enyhén alultápláltnak tűnik soványabb a kelleténél, de bundája egészségesnek tűnik. Tán egy két helyen ha látható némi ami összecsomósodott az idő alatt. Ha más nem egy nyírás és egy alapos fésülés mint a lovaknál biztosan jót tenne neki.
Az orrát is szépen megtapogatja, ahogy Nimeril kéri. Amire Deres, nemes egyszerűséggel csak egy rövid prüszkölés sorozatba kezd. Cilia elégedetten bólint, ezzel sincsen baj.*
- Öhmm... Nem szokta. A nyakát szokta vakargatni... Vagy ott nyalakszik néha.
*Mutat a kutya lába közti lógó "véleményre". Kan jószágról beszélnek, azoknál pedig ez hétköznapi dolog.*
-Ha sokat vakarászik, akkor a csípős zöld levélből csinálok pépet, és azt kenem rá. Azt nem szeretik az aprócska "csípők".
*Meséli el saját módszerét a bolha problémára.*
682. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-02 17:07:16
Üzenet elküldve: 2024-10-02 17:07:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1124
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1124
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Minden egyes mozzanat, a legapróbb történés is képes úgy hatni a feketeség elméjére, hogy teljesen felborítson és megváltoztasson mindent, ami addig a pillanatig odabent történt. Őt még a nagy büdös semmi is képes kizökkenteni a normális kerékvágásból, és utána lehet, hogy akkora katasztrófát hagy maga után, mintha felégetett volna egy egész várost.
Azonban van, amikor az a kis porszem a gépezetben, az a fuvallat, az a kis valami, ami addig nem volt, nem kibillenti őt a kényes egyensúlyból, hanem visszarántja őt a nyugalom szigetére. Az, amikor láthatja Mai-t, azon kevés esemény közé tartozik, amely majdnem mindig képes megnyugtatni őt.
Ahogy a lány megjelenik, Nori pedig elveszhet a biztonságot nyújtó, vékony kis karjai között, már nem számít az, hogy nem jöhetett volna ide, már az sem számít, hogy hol eszi a fene Eeyr-t, csak az, hogy itt lehet vele.*
- Bocsánat, rossz voltam. Rávettem Alaver-t, hogy hozzon ide. Tudom, hogy nem szabad, de… de… Minden éjjel rólad álmodok, aztán mikor felébredek, te sosem vagy ott. Nem bírtam már tovább elviselni. Muszáj volt megkeresnem téged.
*Azt nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy éppen melyik szilánkja most a domináns, de abból a szempontból Mai megnyugodhat, hogy Lil-nek nyoma sincs sehol, nem úgy, mint még odakint Alaver-rel a sötétben. Az mindenesetre különösen ritka pillanat, hogy rögtön bocsánatot kér tettéért, mert általában még akkor sem szokott, mikor tényleg kellene, de most nem akar úgy járni, hogy Mai esetleg elzavarja őt innen.
Vékonyka hang töri meg a viszontlátás örömét, tulajdonosa egy, az árnyékban megbújó kicsinyke test. Nori futólag rápillant a kislányra, és el is mosolyodik egy cseppet.*
- Az árnyak között elbújni mindig jó… *mondja, és nem meglepő módon Alaver erre már rögtön kapcsol, hogy talán nem feltétlenül jó ötlet a gyereket most Nori közelében tartani.
Ahogy meghallja a férfi hangját, hátrafordul Alaver felé, és egyenesen a szemeibe néz. Nincs most a tekintetében semmi rémisztő, semmi fenyegető, őszinte hála tükröződik vissza az íriszeiből, mely ha feltűnik az őt idáig elkísérőnek, akkor bármi is legyen a sorsa ezután, talán úgy érezheti, hogy legalább egy kicsit megérte ez az egész.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Minden egyes mozzanat, a legapróbb történés is képes úgy hatni a feketeség elméjére, hogy teljesen felborítson és megváltoztasson mindent, ami addig a pillanatig odabent történt. Őt még a nagy büdös semmi is képes kizökkenteni a normális kerékvágásból, és utána lehet, hogy akkora katasztrófát hagy maga után, mintha felégetett volna egy egész várost.
Azonban van, amikor az a kis porszem a gépezetben, az a fuvallat, az a kis valami, ami addig nem volt, nem kibillenti őt a kényes egyensúlyból, hanem visszarántja őt a nyugalom szigetére. Az, amikor láthatja Mai-t, azon kevés esemény közé tartozik, amely majdnem mindig képes megnyugtatni őt.
Ahogy a lány megjelenik, Nori pedig elveszhet a biztonságot nyújtó, vékony kis karjai között, már nem számít az, hogy nem jöhetett volna ide, már az sem számít, hogy hol eszi a fene Eeyr-t, csak az, hogy itt lehet vele.*
- Bocsánat, rossz voltam. Rávettem Alaver-t, hogy hozzon ide. Tudom, hogy nem szabad, de… de… Minden éjjel rólad álmodok, aztán mikor felébredek, te sosem vagy ott. Nem bírtam már tovább elviselni. Muszáj volt megkeresnem téged.
*Azt nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy éppen melyik szilánkja most a domináns, de abból a szempontból Mai megnyugodhat, hogy Lil-nek nyoma sincs sehol, nem úgy, mint még odakint Alaver-rel a sötétben. Az mindenesetre különösen ritka pillanat, hogy rögtön bocsánatot kér tettéért, mert általában még akkor sem szokott, mikor tényleg kellene, de most nem akar úgy járni, hogy Mai esetleg elzavarja őt innen.
Vékonyka hang töri meg a viszontlátás örömét, tulajdonosa egy, az árnyékban megbújó kicsinyke test. Nori futólag rápillant a kislányra, és el is mosolyodik egy cseppet.*
- Az árnyak között elbújni mindig jó… *mondja, és nem meglepő módon Alaver erre már rögtön kapcsol, hogy talán nem feltétlenül jó ötlet a gyereket most Nori közelében tartani.
Ahogy meghallja a férfi hangját, hátrafordul Alaver felé, és egyenesen a szemeibe néz. Nincs most a tekintetében semmi rémisztő, semmi fenyegető, őszinte hála tükröződik vissza az íriszeiből, mely ha feltűnik az őt idáig elkísérőnek, akkor bármi is legyen a sorsa ezután, talán úgy érezheti, hogy legalább egy kicsit megérte ez az egész.*
681. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-02 11:18:12
Üzenet elküldve: 2024-10-02 11:18:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 732
OOC üzenetek: 494
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 732
OOC üzenetek: 494
Játékstílus: Megfontolt
//Asszimilálás//
* Ezt elszúrta, mivel túlságosan nyersen közölte a férgekről az információkat, és most Szikra, szó szerint szikrákat szór. Éppen csak elkészül Nimeril a dolgaival a lány máris úgy kivágódik a szobából, hogy még szemmel is alig bírja követni. Futólépésre vált a félvér is, hogy utolérje. Kicsit fél, hogy erre a ribillióra valaki olyan is felfigyel, akinek nem kéne. Nimeril az ajtóból kémlel ki, ahonnan pazar látványban lehet része. Nagyon szívmelengető látvány, ahogy egy kis törékeny leány egy olyan nagy borzas szörnyeteget ölelget, mint a Deres nevezetű fenevad.*
- Az egekre, ez aztán a fenevad!* Ámul el Nimeril tisztes távolságból. Nyel is egyet, mert hát ezt aztán jó lesz megvizsgálni. Mondjuk amilyen nagy melák a kutya, annyira óvatos Ciliával. Nem gondolta volna, hogy ilyen sebesség után, nem gázolja le egyszerűen a törékeny apróságot. Amikor ülésre parancsolják, akkor kezd csak el óvatosan közeledni a félvér.*
- Ugye nem harap?* Kérdezi aggódva, kezével készen állva, hogy sebtében varázsoljon egyet, ha a szükség úgy kívánja.*
- Jól van, jó kis kutyus vagy te.* Lassan megközelíti és óvatosan kezét az orra felé tartja, hogy meg tudja szagolni. Ha kiszagolgatta magát, akkor majd megpróbálkozik egy simogatással is. A szőre árulkodik, hogy nem egy mai csirke már az állat.*
- Felhúzod neki a száján a bőrt, hogy lássam a fogait, meg az ínyét. Az ínyének a színe sokat elárul az állat egészségéről. Akkor a jó, ha halvány rózsaszín a színe.* Magyarázza neki és ő majd csak innen személi meg tisztes távolságból a fogak, meg az íny állapotát.*
- Derest is megfürdettétek?* Kérdezi, már így ránézésre nem tűnik nagyon problémásnak a szőre.*
- Tapogasd meg az orrát is! Nedvesnek kellene lennie.* Magyarázza, miközben igyekszik elkapni a szemkontaktust egy pillanatra az ebbel. Csak belenéz, hogy nem vörös, vagy nagyon könnyes.*
- A legfontosabb kérdés. Láttad már úgy csinálni, hogy a fenekét a földön húzza, mintha viszketne neki.* Egyelőre ennyi elég is neki egyelőre. Fog neki majd főzni egy kis Gilisztaűző varádics teát és azzal el is van intézve a dolog, ha nem mutat tüneteket.*
* Ezt elszúrta, mivel túlságosan nyersen közölte a férgekről az információkat, és most Szikra, szó szerint szikrákat szór. Éppen csak elkészül Nimeril a dolgaival a lány máris úgy kivágódik a szobából, hogy még szemmel is alig bírja követni. Futólépésre vált a félvér is, hogy utolérje. Kicsit fél, hogy erre a ribillióra valaki olyan is felfigyel, akinek nem kéne. Nimeril az ajtóból kémlel ki, ahonnan pazar látványban lehet része. Nagyon szívmelengető látvány, ahogy egy kis törékeny leány egy olyan nagy borzas szörnyeteget ölelget, mint a Deres nevezetű fenevad.*
- Az egekre, ez aztán a fenevad!* Ámul el Nimeril tisztes távolságból. Nyel is egyet, mert hát ezt aztán jó lesz megvizsgálni. Mondjuk amilyen nagy melák a kutya, annyira óvatos Ciliával. Nem gondolta volna, hogy ilyen sebesség után, nem gázolja le egyszerűen a törékeny apróságot. Amikor ülésre parancsolják, akkor kezd csak el óvatosan közeledni a félvér.*
- Ugye nem harap?* Kérdezi aggódva, kezével készen állva, hogy sebtében varázsoljon egyet, ha a szükség úgy kívánja.*
- Jól van, jó kis kutyus vagy te.* Lassan megközelíti és óvatosan kezét az orra felé tartja, hogy meg tudja szagolni. Ha kiszagolgatta magát, akkor majd megpróbálkozik egy simogatással is. A szőre árulkodik, hogy nem egy mai csirke már az állat.*
- Felhúzod neki a száján a bőrt, hogy lássam a fogait, meg az ínyét. Az ínyének a színe sokat elárul az állat egészségéről. Akkor a jó, ha halvány rózsaszín a színe.* Magyarázza neki és ő majd csak innen személi meg tisztes távolságból a fogak, meg az íny állapotát.*
- Derest is megfürdettétek?* Kérdezi, már így ránézésre nem tűnik nagyon problémásnak a szőre.*
- Tapogasd meg az orrát is! Nedvesnek kellene lennie.* Magyarázza, miközben igyekszik elkapni a szemkontaktust egy pillanatra az ebbel. Csak belenéz, hogy nem vörös, vagy nagyon könnyes.*
- A legfontosabb kérdés. Láttad már úgy csinálni, hogy a fenekét a földön húzza, mintha viszketne neki.* Egyelőre ennyi elég is neki egyelőre. Fog neki majd főzni egy kis Gilisztaűző varádics teát és azzal el is van intézve a dolog, ha nem mutat tüneteket.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1529-1548