Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 47 (921. - 940. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 933-952
940. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-05 19:03:21
Üzenet elküldve: 2024-04-05 19:03:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Látogatóban//
*Amint Morthimer üdvözli őt, apró undorral húzza félre a száját. Ez nem magának a férfinek szól, hanem a mézes-mázos, eltúlzott bókokkal tarkított színjátéknak, amitől már hajdanán a bálokban is a falra mászott, és most sem nyeri el a tetszését. Jól tudja, hogy mindez csak annak szól, hogy az iránta tanúsított tisztelet mértéke sokkal nagyobbnak hasson, mint amekkora valójában. Nem szól még emiatt Orthus-ra, inkább ismerteti a döntését egy hosszabb vallomás közepette, de mikor másodszor is megkapja az úrihölgy jelzőt, akkor már nem tudja szó nélkül hagyni.*
- Alenia. Legfeljebb Alenia kisasszony. Azt hiszem, Morthimer úr, hogy a legutóbbi találkozásunk alkalmával már megkértem arra, hogy hanyagoljuk ezt a túlzott udvariaskodást. Tiszteletben tartom azt is, hogy önnek pedig a közvetlenség nincs az ínyére, így arra kérem, hogy próbáljuk megtalálni az arany középutat, ha lehetséges!
*Orthus egy kicsit a régi Aleniá-t vélheti felfedezni a szavak mögött. Azt a gőgös, öntelt nemeskisasszonyt, aki bármit megtehetett, bárkit úgy ugráltathatott, ahogy akar, és akinek mindig az számított, hogy ő mit akar. Ez az énje továbbra is él benne, csak sokkal ritkábban és visszafogottabban tör felszínre, de ott van. Főleg olyan falak között, ahol otthon érzi magát.*
- Nos, először is köszönöm szépen a felajánlást, természetesen elfogadok minden segítséget, amíg számomra is ésszerű az, amit cserébe tőlem kér. Az épület maga valóban nincs olyan rossz állapotban, mint lehetne. Nem vesződtek azzal, hogy lerombolják, csak az értékeket pakolták ki a lázadók és a fosztogatók. Az én legnagyobb szívfájdalmam viszont az, hogy az Eeyr oltárt lerombolták. Természetesen szívügyem, hogy újra legyen itt egy.
*Azzal nem is érthetne egyet jobban, hogy még nem szabad túlzottan szép és drága holmikat pakolni az épületbe, így erre határozottan bólogat.*
- Van pár törött ablak, megrongált nyílászáró, amit javíttatni kell. Emellett az, hogy szép legyen a ház, egyelőre nem prioritás, inkább élhetővé kell tenni. Rajtam és pár barátomon kívül árva gyerekek laknak még itt. Azt szeretném, ha legalább a gyerekek rendes ágyban alhatnának, és meglenne minden, ami szükségleteik kielégítéséhez feltétlenül fontos. *Vázolja fel az első lépéseket, de az is tény, hogy ahhoz, hogy a város elfogadja azt, hogy ő, mint egykori nemes újra a városban tevékenykedik, többet kell mutatnia, mint saját otthonának restaurálása.*
- Nem tudom, hányan laknak még a környéken, szerintem a legtöbb épület lakhatatlan. Azokat látva kész csoda, hogy a rezidencia ilyen állapotban megmaradt. *Mikor arra terelődik a szó, hogy esetleg ide, a Sayqueves házba szegényeket költöztessenek, Orthus határozott, ellenkező pillantásokat kap Aleniá-tól.*
- Nem, ez a ház az enyém, és azoké, akiket magam mellett akarok tudni. Az egyetlen dolog, ami nincs ellenemre, az az, hogy még több gyerek kapjon helyet, ha találunk melléjük nevelőt, nevelőket. Ettől függetlenül szeretném támogatni Önt abban, hogy otthont teremtsünk a rászorulóknak, csak nem itt. Mit javasol? *Ebben a kérdésben már kénytelen lesz Orthus ismereteire támaszkodni.*
//Látogatóban//
*Amint Morthimer üdvözli őt, apró undorral húzza félre a száját. Ez nem magának a férfinek szól, hanem a mézes-mázos, eltúlzott bókokkal tarkított színjátéknak, amitől már hajdanán a bálokban is a falra mászott, és most sem nyeri el a tetszését. Jól tudja, hogy mindez csak annak szól, hogy az iránta tanúsított tisztelet mértéke sokkal nagyobbnak hasson, mint amekkora valójában. Nem szól még emiatt Orthus-ra, inkább ismerteti a döntését egy hosszabb vallomás közepette, de mikor másodszor is megkapja az úrihölgy jelzőt, akkor már nem tudja szó nélkül hagyni.*
- Alenia. Legfeljebb Alenia kisasszony. Azt hiszem, Morthimer úr, hogy a legutóbbi találkozásunk alkalmával már megkértem arra, hogy hanyagoljuk ezt a túlzott udvariaskodást. Tiszteletben tartom azt is, hogy önnek pedig a közvetlenség nincs az ínyére, így arra kérem, hogy próbáljuk megtalálni az arany középutat, ha lehetséges!
*Orthus egy kicsit a régi Aleniá-t vélheti felfedezni a szavak mögött. Azt a gőgös, öntelt nemeskisasszonyt, aki bármit megtehetett, bárkit úgy ugráltathatott, ahogy akar, és akinek mindig az számított, hogy ő mit akar. Ez az énje továbbra is él benne, csak sokkal ritkábban és visszafogottabban tör felszínre, de ott van. Főleg olyan falak között, ahol otthon érzi magát.*
- Nos, először is köszönöm szépen a felajánlást, természetesen elfogadok minden segítséget, amíg számomra is ésszerű az, amit cserébe tőlem kér. Az épület maga valóban nincs olyan rossz állapotban, mint lehetne. Nem vesződtek azzal, hogy lerombolják, csak az értékeket pakolták ki a lázadók és a fosztogatók. Az én legnagyobb szívfájdalmam viszont az, hogy az Eeyr oltárt lerombolták. Természetesen szívügyem, hogy újra legyen itt egy.
*Azzal nem is érthetne egyet jobban, hogy még nem szabad túlzottan szép és drága holmikat pakolni az épületbe, így erre határozottan bólogat.*
- Van pár törött ablak, megrongált nyílászáró, amit javíttatni kell. Emellett az, hogy szép legyen a ház, egyelőre nem prioritás, inkább élhetővé kell tenni. Rajtam és pár barátomon kívül árva gyerekek laknak még itt. Azt szeretném, ha legalább a gyerekek rendes ágyban alhatnának, és meglenne minden, ami szükségleteik kielégítéséhez feltétlenül fontos. *Vázolja fel az első lépéseket, de az is tény, hogy ahhoz, hogy a város elfogadja azt, hogy ő, mint egykori nemes újra a városban tevékenykedik, többet kell mutatnia, mint saját otthonának restaurálása.*
- Nem tudom, hányan laknak még a környéken, szerintem a legtöbb épület lakhatatlan. Azokat látva kész csoda, hogy a rezidencia ilyen állapotban megmaradt. *Mikor arra terelődik a szó, hogy esetleg ide, a Sayqueves házba szegényeket költöztessenek, Orthus határozott, ellenkező pillantásokat kap Aleniá-tól.*
- Nem, ez a ház az enyém, és azoké, akiket magam mellett akarok tudni. Az egyetlen dolog, ami nincs ellenemre, az az, hogy még több gyerek kapjon helyet, ha találunk melléjük nevelőt, nevelőket. Ettől függetlenül szeretném támogatni Önt abban, hogy otthont teremtsünk a rászorulóknak, csak nem itt. Mit javasol? *Ebben a kérdésben már kénytelen lesz Orthus ismereteire támaszkodni.*
939. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-05 17:59:07
Üzenet elküldve: 2024-04-05 17:59:07
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Látogatóban//
*A rezidenciához közeledve megállapítja, hogy a képzelete talán kissé kifestette azt a képet, ami benne a lepusztult, nincstelenek által megszállt birtokról élt. Ennél nagyobb kárra, több toprongyos alakra és nagyobb fenyegetésre számított. Persze a helyzet attól még most sem rózsás, de legalább valamivel nyugodtabban jár-kel.
Főleg akkor, amikor Alenia is megjelenik. Már a tény, hogy ilyen nyíltan, egyenes tartással és elegánsan kiöltözve fogadja, is eléggé beszédes. Nem megszeppent, nem nézeget idegesen a válla fölé, nyíltan vállalja a nemesi tartását és szépségét, vagyis biztonságban érzi magát e falak között.*
- Sayqueves úrhölgy, az ön szépsége úgy sugárzik, hogy az egész kúriának visszaadja a régi pompáját.
*köszönti bókolva a hölgyet, majd illő módon kezet csókol neki.
A bérlónak talál egy olyan helyet, amit az utcáról nem lehet észrevenni, és ott kiköti a kantárjánál fogva, majd csatlakozik Aleniához.
Aki pedig szinte rögtön a tárgyra tér, ő pedig ezt csendben hallgatja végig, és magában elégedetten bólint. Fennhangon pedig ezt feleli.*
- Úrhölgy, az elhatározása csodálatra méltó, és őszintén hiszem, hogy követendő példát tudunk állítani vele. A magam részéről segíteni fogok abban, hogy az otthona minél hamarabb a régi pompájában tündököljön, és remélhetőleg nem egymagában a romok között, hanem hozzá méltó környezetben.
*ígéri, bár hogy így lesz-e valóban, az kevésbé őrajta, mint a városi tanácson fog múlni.*
- Meg kell, hogy mondjam, rosszabbra számítottam. Öröm látni, hogy az erős falak még mindig biztosan állnak. Szinte nincs is javítanivaló, csak szépíteni kell, és megtölteni ide illő bútorokkal, dísztárgyakkal. De ezzel még várnunk kell. Ha most látnánk hozzá ehhez a munkához, azzal csak felhívnánk rá a figyelmet, és mindenféle tolvajok, haramiák jönnének újra kifosztani.
*teszi hozzá, majd megkérdezi.*
- A környező házak sorsáról tud valamit? Mennyire romosak, hányan lakják őket? Úgy hiszem, a város szegényeinek segítséget nyújtani úgy tudunk a legjobban, ha egy tömegszállást egyszerű, de fontos eszközökkel, bútorokkal látunk el. Persze e házat is berendezhetnénk e célra, de annak csak akkor lenne értelme, ha aztán szegény családokat költöztetnénk a falai közé. És feltételezem, ezt nem szeretné. Akkor viszont valahol máshol kell megkezdenünk a jótékonykodást.
//Látogatóban//
*A rezidenciához közeledve megállapítja, hogy a képzelete talán kissé kifestette azt a képet, ami benne a lepusztult, nincstelenek által megszállt birtokról élt. Ennél nagyobb kárra, több toprongyos alakra és nagyobb fenyegetésre számított. Persze a helyzet attól még most sem rózsás, de legalább valamivel nyugodtabban jár-kel.
Főleg akkor, amikor Alenia is megjelenik. Már a tény, hogy ilyen nyíltan, egyenes tartással és elegánsan kiöltözve fogadja, is eléggé beszédes. Nem megszeppent, nem nézeget idegesen a válla fölé, nyíltan vállalja a nemesi tartását és szépségét, vagyis biztonságban érzi magát e falak között.*
- Sayqueves úrhölgy, az ön szépsége úgy sugárzik, hogy az egész kúriának visszaadja a régi pompáját.
*köszönti bókolva a hölgyet, majd illő módon kezet csókol neki.
A bérlónak talál egy olyan helyet, amit az utcáról nem lehet észrevenni, és ott kiköti a kantárjánál fogva, majd csatlakozik Aleniához.
Aki pedig szinte rögtön a tárgyra tér, ő pedig ezt csendben hallgatja végig, és magában elégedetten bólint. Fennhangon pedig ezt feleli.*
- Úrhölgy, az elhatározása csodálatra méltó, és őszintén hiszem, hogy követendő példát tudunk állítani vele. A magam részéről segíteni fogok abban, hogy az otthona minél hamarabb a régi pompájában tündököljön, és remélhetőleg nem egymagában a romok között, hanem hozzá méltó környezetben.
*ígéri, bár hogy így lesz-e valóban, az kevésbé őrajta, mint a városi tanácson fog múlni.*
- Meg kell, hogy mondjam, rosszabbra számítottam. Öröm látni, hogy az erős falak még mindig biztosan állnak. Szinte nincs is javítanivaló, csak szépíteni kell, és megtölteni ide illő bútorokkal, dísztárgyakkal. De ezzel még várnunk kell. Ha most látnánk hozzá ehhez a munkához, azzal csak felhívnánk rá a figyelmet, és mindenféle tolvajok, haramiák jönnének újra kifosztani.
*teszi hozzá, majd megkérdezi.*
- A környező házak sorsáról tud valamit? Mennyire romosak, hányan lakják őket? Úgy hiszem, a város szegényeinek segítséget nyújtani úgy tudunk a legjobban, ha egy tömegszállást egyszerű, de fontos eszközökkel, bútorokkal látunk el. Persze e házat is berendezhetnénk e célra, de annak csak akkor lenne értelme, ha aztán szegény családokat költöztetnénk a falai közé. És feltételezem, ezt nem szeretné. Akkor viszont valahol máshol kell megkezdenünk a jótékonykodást.
938. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-04 23:05:03
Üzenet elküldve: 2024-04-04 23:05:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Látogatóban//
*Nem felejtette el az Orthus Morthimer úr számára tett ígéretét, miszerint hamarosan dönteni fog arról, miként is óhajtja újrakezdeni az életét a lázadás után, amolyan hamvaiból föltámadott főnix módjára. A döntést nem volt nehéz meghozni, miután Luninari-nak hála sikerült egy olyan kompromisszumot találnia, ami nem jár olyan áldozatokkal, melyeket Alenia nem akart meghozni. Ebben a döntésben pedig szerepel az, hogy az egykori Sayqueves Rezidenciát továbbra is otthonának kívánja nevezni, és a ház felvirágoztatásával kezdve, az itt elvetett magokból kiindulva részt akar venni abban a munkában, aminek következtében romváros helyén egy új, gyönyörű városrész születhet. Éppen ezért hívta meg a mai napon Morthimer-t, hogy közölje vele ezt a számára bizonyára megfelelő döntést.
Mivel a házban már sem őrök, sem szolgálók nincsenek, legfeljebb a kósza módon a környéken rohangáló őz köszönti a vendégeket, Alenia maga megy ki, hogy üdvözölje a férfit.*
- Morthimer úr! Örülök, hogy újra látom! *köszönti illedelmesen a férfit. Ő most is igazi hölgyhöz méltó elegáns, szokásosan világos, könnyed ruhát visel a hiányzó karját takaró féloldalas köpennyel együtt.*
- A lovat kösse ki a belső kerben, jobbat egyelőre nem tudok ajánlani, aztán kerüljön beljebb! *Azzal ő be is lép az épületbe, és ha a férfi követi, akkor egy rövid, a megviselt folyosókon történő csendes séta közben végül újra megszólal.*
- Nem húznám az időt, gondolom kíváncsi a döntésemre. Nos, amint látja, ez a ház finoman szólva nincs jó állapotban. Megszenvedte a lázadást, ahogy mi magunk és az egész családunk is. Az emlékek is fájók, melyek ide kötnek engem, éppen ezért megfontolandó lehetőségként tekintettem arra, hogy esetleg vidéken kezdjek új életet. Mégis, ez a ház egykoron az én örökségem volt, és engem minden emlékem, mióta az eszemet tudom, Arthenior-hoz köt. Nem tudnám elhagyni a várost örökre. Maradok. Maradok, és szeretném, ha ez a ház, ha új értelemben is, de régi fényében tündökölhetne. Ugyanúgy, ahogy részt szeretnék venni az Ön, a város felvirágoztatásáról szóló terveiben is.
*Fejezi be rövidke monológját itt, és hagyja Orthus-t is szóhoz jutni. Arról egyelőre nem beszél, hogy ez a ház valóban csak volt, de soha nem lett az ő öröksége. Miután szülei a lázadásban elhunytak, és úgy tűnt, hogy Alenia is halott, bátyjára, Aleimordra szállt a rezidencia felelőssége, ő pedig, ha jól értelmezte, amit Luninari mondott erről, akkor elajándékozta a helyet. Bonyolult történet, és nem is tervezi sokáig titkolni, hogy nem is az övé az épület, de úgy gondolja, hogy jobb lesz mindent csak szépen sorjában közölni.*
//Látogatóban//
*Nem felejtette el az Orthus Morthimer úr számára tett ígéretét, miszerint hamarosan dönteni fog arról, miként is óhajtja újrakezdeni az életét a lázadás után, amolyan hamvaiból föltámadott főnix módjára. A döntést nem volt nehéz meghozni, miután Luninari-nak hála sikerült egy olyan kompromisszumot találnia, ami nem jár olyan áldozatokkal, melyeket Alenia nem akart meghozni. Ebben a döntésben pedig szerepel az, hogy az egykori Sayqueves Rezidenciát továbbra is otthonának kívánja nevezni, és a ház felvirágoztatásával kezdve, az itt elvetett magokból kiindulva részt akar venni abban a munkában, aminek következtében romváros helyén egy új, gyönyörű városrész születhet. Éppen ezért hívta meg a mai napon Morthimer-t, hogy közölje vele ezt a számára bizonyára megfelelő döntést.
Mivel a házban már sem őrök, sem szolgálók nincsenek, legfeljebb a kósza módon a környéken rohangáló őz köszönti a vendégeket, Alenia maga megy ki, hogy üdvözölje a férfit.*
- Morthimer úr! Örülök, hogy újra látom! *köszönti illedelmesen a férfit. Ő most is igazi hölgyhöz méltó elegáns, szokásosan világos, könnyed ruhát visel a hiányzó karját takaró féloldalas köpennyel együtt.*
- A lovat kösse ki a belső kerben, jobbat egyelőre nem tudok ajánlani, aztán kerüljön beljebb! *Azzal ő be is lép az épületbe, és ha a férfi követi, akkor egy rövid, a megviselt folyosókon történő csendes séta közben végül újra megszólal.*
- Nem húznám az időt, gondolom kíváncsi a döntésemre. Nos, amint látja, ez a ház finoman szólva nincs jó állapotban. Megszenvedte a lázadást, ahogy mi magunk és az egész családunk is. Az emlékek is fájók, melyek ide kötnek engem, éppen ezért megfontolandó lehetőségként tekintettem arra, hogy esetleg vidéken kezdjek új életet. Mégis, ez a ház egykoron az én örökségem volt, és engem minden emlékem, mióta az eszemet tudom, Arthenior-hoz köt. Nem tudnám elhagyni a várost örökre. Maradok. Maradok, és szeretném, ha ez a ház, ha új értelemben is, de régi fényében tündökölhetne. Ugyanúgy, ahogy részt szeretnék venni az Ön, a város felvirágoztatásáról szóló terveiben is.
*Fejezi be rövidke monológját itt, és hagyja Orthus-t is szóhoz jutni. Arról egyelőre nem beszél, hogy ez a ház valóban csak volt, de soha nem lett az ő öröksége. Miután szülei a lázadásban elhunytak, és úgy tűnt, hogy Alenia is halott, bátyjára, Aleimordra szállt a rezidencia felelőssége, ő pedig, ha jól értelmezte, amit Luninari mondott erről, akkor elajándékozta a helyet. Bonyolult történet, és nem is tervezi sokáig titkolni, hogy nem is az övé az épület, de úgy gondolja, hogy jobb lesz mindent csak szépen sorjában közölni.*
937. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-04 21:57:25
Üzenet elküldve: 2024-04-04 21:57:25
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Látogatóban//
*Magányos férfi érkezik bérelt ló hátán a Sayqueves rezidencia elé. Öltözete egyszerű, kissé kopottas, ámde tiszta. Talán csak a kosz hiánya árulkodik arról, hogy viselője módos ember.
Tekintettel arra, hogy az egykor fényes rezidencia immáron a Romvároshoz tartozik, Orthus Morthimer a látogatás alkalmára egyik régebbi utazóruháját választotta, amit kifejezetten szegényesebb környékek látogatására tart fenn. Van még ennél is viseltesebb öltözéke, de ugyanakkor nem akart teljesen szegényes gúnyát választani. Amúgy sincs olyan sok értelme, hisz testalkata (már amennyire látszik az utazóköpenye alatt) jómódról tanúskodik. Errefelé kevesen pocakosak.
Komoran baktat a romos épületek között. Szándékosan kerülte ezt a vidéket a lázadás óta. Még előtte, amikor ez a nemesi negyed része volt, sokszor járt a környéken. Pontosan tudta, melyik palota melyik nemesi házhoz tartoik, és többe meghívást is kapott bálokra. Mindent egybevetve szép emlékei vannak a környékről, és mindig is imponált neki a sok szép palota, a szobrok, parkok, szökőkutak, az aranyozott címerek, a márvány. A vagyon szimbólumai. Elszomorító ilyen állapotban látni a környéket. És a Sayqueves rezidenciát is. Emlékszik rá, hogy nagy megtiszteltetés volt ide meghívót kapni, amikor fiatalabb korában még a szüleivel eljöhettek alkalmanként.
Általában meglátja a lehetőséget is - hogy milyen olcsón lehetne most hozzájutni ehhez a telekhez, sőt, talán egész Romvárost fel tudná vásárolni annyi pénzért, amibe fénykorában ez a kúria kerülhetett. De ezúttal komoran néz körbe.
Alenia Cirenhille Sayqueveshez jött látogatóba, hogy korábbi beszélgetésüket folytassák. A hölgy akkor még nem döntött, hogy mit szeretne csinálni, hogy egyáltalán itt marad-e, vagy vidékre vonul vissza. Orthus kíváncsian várja a fejleményeket. Terveibe szépen illeszkedne, ha az egykori nemes kisasszony a maradás mellett döntene és felvállalná azt a szerepet, amit Orthus javasolt neki. De a romok láttán azon se lenne meglepődve, ha Alenia másképp döntene. Még neki is szívszorító a rezidencia jelenlegi állapota, hát még ha az otthonának is nevezhette volna.
Bérlovát - ezúttal direkt egy öregebb, olcsóbb hátast választott - már a nyeregből leszállva, kantárszáron vezeti beljebb. Kíváncsi, vajon megvan-e még az istálló, vagy hol tudja biztonságosan hátrahagyni a lovat. Utánaérdeklődött és tudja, hogy ez a rezidencia a Romváros kevésbé nyugtalan részében van. Relatíve közel a polgári negyedhez, itt úgy-ahogy még tiszteletben tartják a törvényt. A Meredélyhez közeledve válik egyre kevésbé biztonságossá a helyzet.*
//Látogatóban//
*Magányos férfi érkezik bérelt ló hátán a Sayqueves rezidencia elé. Öltözete egyszerű, kissé kopottas, ámde tiszta. Talán csak a kosz hiánya árulkodik arról, hogy viselője módos ember.
Tekintettel arra, hogy az egykor fényes rezidencia immáron a Romvároshoz tartozik, Orthus Morthimer a látogatás alkalmára egyik régebbi utazóruháját választotta, amit kifejezetten szegényesebb környékek látogatására tart fenn. Van még ennél is viseltesebb öltözéke, de ugyanakkor nem akart teljesen szegényes gúnyát választani. Amúgy sincs olyan sok értelme, hisz testalkata (már amennyire látszik az utazóköpenye alatt) jómódról tanúskodik. Errefelé kevesen pocakosak.
Komoran baktat a romos épületek között. Szándékosan kerülte ezt a vidéket a lázadás óta. Még előtte, amikor ez a nemesi negyed része volt, sokszor járt a környéken. Pontosan tudta, melyik palota melyik nemesi házhoz tartoik, és többe meghívást is kapott bálokra. Mindent egybevetve szép emlékei vannak a környékről, és mindig is imponált neki a sok szép palota, a szobrok, parkok, szökőkutak, az aranyozott címerek, a márvány. A vagyon szimbólumai. Elszomorító ilyen állapotban látni a környéket. És a Sayqueves rezidenciát is. Emlékszik rá, hogy nagy megtiszteltetés volt ide meghívót kapni, amikor fiatalabb korában még a szüleivel eljöhettek alkalmanként.
Általában meglátja a lehetőséget is - hogy milyen olcsón lehetne most hozzájutni ehhez a telekhez, sőt, talán egész Romvárost fel tudná vásárolni annyi pénzért, amibe fénykorában ez a kúria kerülhetett. De ezúttal komoran néz körbe.
Alenia Cirenhille Sayqueveshez jött látogatóba, hogy korábbi beszélgetésüket folytassák. A hölgy akkor még nem döntött, hogy mit szeretne csinálni, hogy egyáltalán itt marad-e, vagy vidékre vonul vissza. Orthus kíváncsian várja a fejleményeket. Terveibe szépen illeszkedne, ha az egykori nemes kisasszony a maradás mellett döntene és felvállalná azt a szerepet, amit Orthus javasolt neki. De a romok láttán azon se lenne meglepődve, ha Alenia másképp döntene. Még neki is szívszorító a rezidencia jelenlegi állapota, hát még ha az otthonának is nevezhette volna.
Bérlovát - ezúttal direkt egy öregebb, olcsóbb hátast választott - már a nyeregből leszállva, kantárszáron vezeti beljebb. Kíváncsi, vajon megvan-e még az istálló, vagy hol tudja biztonságosan hátrahagyni a lovat. Utánaérdeklődött és tudja, hogy ez a rezidencia a Romváros kevésbé nyugtalan részében van. Relatíve közel a polgári negyedhez, itt úgy-ahogy még tiszteletben tartják a törvényt. A Meredélyhez közeledve válik egyre kevésbé biztonságossá a helyzet.*
936. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-28 13:51:30
Üzenet elküldve: 2024-03-28 13:51:30
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Talán csak álmodom?//
*Kedvesen elmosolyodik Luninari érvei hallatán. Látja a lányon, hogy bármiféle dicséretet is kap, ő megpróbál valahogyan csökkenteni az érdemein ahelyett, hogy elfogadná vagy növelni próbálná őket. Ez mind-mind az önbizalom hiányára utal Alenia szerint. Neki ez lesz a dolga a kis barátnőjével, hogy segítsen neki fejlődni ebben, még akkor is, ha ő maga megfelelőnek érzi ezen képességeit.*
- Az egyfajta kérdés, hogy lehet-e ártani a mágusoknak. Erre minden bizonnyal az a válasz, hogy igen, mert ahogy mondod, senki sem legyőzhetetlen. Az viszont egy másik, hogy akarnak-e ártani a magadfajtának. Azt hiszem, hogy a varázslók képességeit mindenki tiszteli, és senki nem akar szembe kerülni velük, főleg nem egy elemistával. Szóval ne azt nézd, hogy tudnak-e téged bántani, hanem, hogy akarnak-e, és erre a válasz szerintem egy határozott nem.
*Épp ezért érzi magát biztonságban majd Luninari mellet a tisztáson. Akkor is, ha végül nem idéz meg semmilyen védelmező entitást. Egyszerűen bízik a lány képességeiben, ami számára elegendő megnyugvást és biztonságérzetet ad ahhoz, hogy ne legyenek kétségei afelől, hogy semmi rossz nem fog velük történni azon a rossz emlékekkel tarkított helyen.
Úgy látszik, hogy a macskákkal kapcsolatos ismerete elszomorítja szegény lányt, így nem is folytatja ezt a gondolatmenetet, pedig azt, ami egy könyvben le van írva, ő el fogja hinni, míg nem tapasztalja a cáfolatát.
Az új ruhájával kapcsolatos felajánlásra hálásan bólint.*
- Azt hiszem, hogy elfogadom, köszönöm szépen! Szükségem van valami szép ruhára, de ami fontos, hogy legyen hozzá ilyen hosszú köpeny. *Merthogy azt így féloldalasan viselve könnyedén tudja takarni vele a hiányzó karját.
Készülődés közben az otthonáról kérdez, és olyan választ kapott, amire számított. Hozzá akarta tenni, hogy nem közhelyeket szeretne hallani, hanem konkrétumokat, de előtte megvárta, hogy Luninari hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez. A választ megkapta, közhelyesen.*
- Tudom, hogy ez a legjobb válasz a kérdésemre, de én mégsem erre voltam kíváncsi. Én abban szeretném a tanácsod kérni, hogy szerinted ténylegesen hol kéne újrakezdenem az életemet? Itt Arthenior-ban, Szarvasligetben vagy egy másik városban? Ilyesmire gondoltam, mert jelenleg fogalmam sincs, hová tartozom. *Ez a kérdése most sokkal földhözragadtabb, mint arra számítani lehetett. Ennek nincs köze a szeretethez, nincs köze Eeyr-hez, egyszerűen csak nem tudja, hol telepedjen le. Megpróbálhatná újraépíteni a rezidenciát, de vajon van értelme? Erre ugyan választ nem kap, de Luninari cserébe egy apró ölelést igen, mert bár nem erre volt kíváncsi, meghatották barátnője szavai.
Végül elindulnak kifelé, mikor összetalálkoznak a gyerekekkel, Luninari pedig ahogy mondta, meg is kéri őket, hogy kedvesen bánjanak Holdpihével. A gyerekek kíváncsian figyelnek, bólogatnak, de leginkább a kislány figyelmét sikerül felkelteni a cicával.*
- Persze, hogy megkérhetsz! Ha kedvesek vagyunk vele, ő is akarja és nem fogjuk bántani, akkor szabad szeretni őt? Én nagyon szeretem a kiscicákat, de ők sosem szerettek engem, mindig elfutottak. Pedig olyan aranyosak! *Kérlelően néznek most mindhárman Luninari-ra. Szeretnének törődni a cicával, és vigyázni is rá, ahogy a lány kéri. Ők még csak gyerekek, de árvák, így nagyon tudnak értékelni mindent, egy másik kis életet meg főleg, szóval első látásra úgy tűnik, jó kezekben lesz náluk a kiscica.
Nia most nem szól közbe, csak mosolyog, megvárja, míg megbeszélik a dolgokat, utána pedig kilép a házból és magába szívja a friss levegőt, ami most különösen jól esik neki.*
*Kedvesen elmosolyodik Luninari érvei hallatán. Látja a lányon, hogy bármiféle dicséretet is kap, ő megpróbál valahogyan csökkenteni az érdemein ahelyett, hogy elfogadná vagy növelni próbálná őket. Ez mind-mind az önbizalom hiányára utal Alenia szerint. Neki ez lesz a dolga a kis barátnőjével, hogy segítsen neki fejlődni ebben, még akkor is, ha ő maga megfelelőnek érzi ezen képességeit.*
- Az egyfajta kérdés, hogy lehet-e ártani a mágusoknak. Erre minden bizonnyal az a válasz, hogy igen, mert ahogy mondod, senki sem legyőzhetetlen. Az viszont egy másik, hogy akarnak-e ártani a magadfajtának. Azt hiszem, hogy a varázslók képességeit mindenki tiszteli, és senki nem akar szembe kerülni velük, főleg nem egy elemistával. Szóval ne azt nézd, hogy tudnak-e téged bántani, hanem, hogy akarnak-e, és erre a válasz szerintem egy határozott nem.
*Épp ezért érzi magát biztonságban majd Luninari mellet a tisztáson. Akkor is, ha végül nem idéz meg semmilyen védelmező entitást. Egyszerűen bízik a lány képességeiben, ami számára elegendő megnyugvást és biztonságérzetet ad ahhoz, hogy ne legyenek kétségei afelől, hogy semmi rossz nem fog velük történni azon a rossz emlékekkel tarkított helyen.
Úgy látszik, hogy a macskákkal kapcsolatos ismerete elszomorítja szegény lányt, így nem is folytatja ezt a gondolatmenetet, pedig azt, ami egy könyvben le van írva, ő el fogja hinni, míg nem tapasztalja a cáfolatát.
Az új ruhájával kapcsolatos felajánlásra hálásan bólint.*
- Azt hiszem, hogy elfogadom, köszönöm szépen! Szükségem van valami szép ruhára, de ami fontos, hogy legyen hozzá ilyen hosszú köpeny. *Merthogy azt így féloldalasan viselve könnyedén tudja takarni vele a hiányzó karját.
Készülődés közben az otthonáról kérdez, és olyan választ kapott, amire számított. Hozzá akarta tenni, hogy nem közhelyeket szeretne hallani, hanem konkrétumokat, de előtte megvárta, hogy Luninari hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez. A választ megkapta, közhelyesen.*
- Tudom, hogy ez a legjobb válasz a kérdésemre, de én mégsem erre voltam kíváncsi. Én abban szeretném a tanácsod kérni, hogy szerinted ténylegesen hol kéne újrakezdenem az életemet? Itt Arthenior-ban, Szarvasligetben vagy egy másik városban? Ilyesmire gondoltam, mert jelenleg fogalmam sincs, hová tartozom. *Ez a kérdése most sokkal földhözragadtabb, mint arra számítani lehetett. Ennek nincs köze a szeretethez, nincs köze Eeyr-hez, egyszerűen csak nem tudja, hol telepedjen le. Megpróbálhatná újraépíteni a rezidenciát, de vajon van értelme? Erre ugyan választ nem kap, de Luninari cserébe egy apró ölelést igen, mert bár nem erre volt kíváncsi, meghatották barátnője szavai.
Végül elindulnak kifelé, mikor összetalálkoznak a gyerekekkel, Luninari pedig ahogy mondta, meg is kéri őket, hogy kedvesen bánjanak Holdpihével. A gyerekek kíváncsian figyelnek, bólogatnak, de leginkább a kislány figyelmét sikerül felkelteni a cicával.*
- Persze, hogy megkérhetsz! Ha kedvesek vagyunk vele, ő is akarja és nem fogjuk bántani, akkor szabad szeretni őt? Én nagyon szeretem a kiscicákat, de ők sosem szerettek engem, mindig elfutottak. Pedig olyan aranyosak! *Kérlelően néznek most mindhárman Luninari-ra. Szeretnének törődni a cicával, és vigyázni is rá, ahogy a lány kéri. Ők még csak gyerekek, de árvák, így nagyon tudnak értékelni mindent, egy másik kis életet meg főleg, szóval első látásra úgy tűnik, jó kezekben lesz náluk a kiscica.
Nia most nem szól közbe, csak mosolyog, megvárja, míg megbeszélik a dolgokat, utána pedig kilép a házból és magába szívja a friss levegőt, ami most különösen jól esik neki.*
935. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-27 21:37:15
Üzenet elküldve: 2024-03-27 21:37:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Talán csak álmodom?//
*Úgy érzi, hogy nem csak képzeli, hanem valóban kezdik egyre jobban érteni és megérteni egymást, ennek pedig természetesen örül, ahogyan persze annak is, hogy nem kell túl sokat magyarázkodnia túlzott óvatossága miatt.*
- Köszönöm a megértésedet! De talán mégis túlzás lenne hasonló varázslat, nem tudom még, hogy mi lesz, szerintem majd a pillanat szüli meg azt, hogy mit fogok csinálni, ha a tisztásra érünk. Azt viszont azért nem mondanám, hogy senki nem merne belém kötni, aki látott, mert ki tudja. Éppen az a mágia baja azt hiszem, hogy ha minden elemi ág összes létező varázslatát ismerném, és igazából még mindig ez a célom, akkor is biztosan lehetne ártani nekem, csak sokkal kevesebb eséllyel. De azt hiszem ez minden képességre igaz lehet, biztos, hogy mindenkinek van gyenge pontja, bármiben is legyen nagyon jó. *gondolkodik hangosan megint, aztán úgy tűnik, mintha kicsit elkedvetlenedne, igaz ennek nem az az oka, hogy szükségszerűen minden képesség korlátozott, meg, hogy sohasem lehet teljes biztonságban senki, inkább az, amit a macskákról hall Aleniától.*
- Ó, tényleg? Ezt nem tudtam, de szomorú lennék, ha tényleg így lenne, és remélem, hogy aki ezt írta téved. Szeretném, ha különleges kötelék lenne köztem és közte. *vallja is be, hogy mi jár a fejében, hiába tudja, hogy macskája nem kutya, aki ösztönösen ragaszkodó és hűséges, de aztán nem húzza az időt az erről való beszéddel, végtére is még sok dolguk van a mai nap folyamán.*
- Szívesen veszek neked valami szép ruhát, amiben jobban éreznéd magad, nem muszáj vele várni, úgy is mennünk kell a piacra. Egyelőre ne aggódj a pénzen, gyorsan szerzek és sokat, ha eltöltünk itt pár napot. *mondja aztán. Kicsit ugyan furcsa helyzet, de hát nyilván nem fog semmit sajnálni Niától, amit szeretne.
Mindez azonban szinte lényegtelen Alenia eddigi talán legfontosabb kérdéséhez képest, amin van ideje gondolkodni miközben mindent elpakol.*
- Talán kicsit közhelyesen hangzik, sőt nem is csak talán, hanem pontosan tudom, hogy így fog hangzani és túl érzelgősen is, de nem bánom, mert így gondolom. *válaszol aztán végül, reményei szerint megfontoltan, szavait gondosan megváloghatva.*
- Szerintem ott van az otthonod, ahol legalább egyvalaki szeret és törődik veled, és persze ott, amit te magad is az otthonodnak érzel. De ez a kettő nem választható el egymástól. Nem lesz otthon soha egy kiürített ház, ahol valaha éltél, ha nincs ott senki, akihez szívesen térsz haza. Akkor pedig főleg nem, ha te sem tudsz már az otthonodként gondolni rá. Meséltem a gyerekkoromról neked, tudom. Nem tudtam volna elviselni azt a helyet, ha anya nem érezteti velem szinte minden egyes pillanatban, hogy mennyire szeret, nincsenek a közös sütögetések a csillagok alatt, vagy, hogyha a plüssnyulaim nincsenek velem. De ők mindhárman ott voltak, mármint anya és ők ketten, én pedig mai napig úgy gondolok arra a helyre, mint az első otthonomra. *meséli, továbbra sem tudva, de nem is akarva leszokni arról, hogy egykori játékait élő, lélekkel és személyiséggel felruházott lényekként kezelje.*
- Aztán... igen, ez a ház volt itt a második otthon, miattad és Lau miatt, bár csak nagyon rövid ideig tartott, sajnos. Most pedig Szarvasliget. Én már két otthonomat vesztettem el, és te is elvesztetted a tiédet. Éppen ezért, talán nem is az a kérdés, hogy most hol van az otthonod, hanem, hogy majd hol lesz. Remélem, hogy ott, ahol én is ott vagyok. De neked nem csak én vagyok, aki szeret, hanem Eeyr is. Lehet ezzel magam ellen is beszélek, de éppen azért, mert a köztetek lévő kapcsolat igazán erős és különleges, az is lehet az otthonod, ahová ő vezet el valahogy, vagy ahol egyszerűen csak az ő jelenlétét érzed.
*Reméli, hogy nem vitte túlzásba a magyarázatot, mégis úgy érzi, hogy Alenia kérdésére jelenleg egyszerűen nincsen egyszerűbb válasz.
Kíváncsi mindenesetre, hogy a másik lánynak mi lesz a véleményre erről, de ezt már minden bizonnyal nem a konyhában fogják megbeszélni majd.
Visszaveszi magára a köpenyét, aztán táskájából egy székre pakolja ki a felesleges dolgokat, de természetesen plüssnyulai benne maradnak, amikor visszaveszi a hátára.
Felőle is mehetnek, indulhatnak a tisztásra.*
- Csak kicsit megyek el, de sietünk vissza. *simogatja meg Holdpihét búcsúzásképpen, mintha ő értené, hogy mit mond neki, aztán szerencséje van, mert nem sokkal az ajtó előtt mielőtt távoznának, még pont találkozik a gyerekekkel is.*
- Gyerekek, kérhetek tőletek valamit, ugye? *kérdi, reményei szerint kedvesen.* Elhoztam magammal a kiscicámat, a konyhában van éppen. Eléggé félénk, és meg kell szoknia még ezt a helyet, kérlek csak akkor simogassátok meg, ha hagyja, és, ha lehet ne kiabáljatok mellette, nehogy megijedjen. Este majd játszhatunk vele együtt kicsit, ha van kedvetek. Esetleg később próbálhattok neki adni egy kis vizet, vagy egy kis húst, hátha éhes, vagy szomjas lesz. És kérlek, semmiképp ne engedjétek ki őt az utcára, akkor sem, ha úgy tűnik, hogy szeretne kimenni! Ha ezt megteszitek, hozok nektek valami finomat a piacról, este pedig szintén készítek valami nagyon finomat vacsorára. *próbál nem csak a gyerekek felelősségérzetére hatni, hanem jutalmat is ígérni nekik, ha jól viselkednek.
Persze tudja, hogy ez kicsit zsákutca, mert, ha nem lesz itt akkor nem fogja tudni ellenőrizni, hogy megteszik-e, amit kért tőlük, a piacról mindenképpen fog nekik valamit hozni, és természetesen vacsorát is mindenképpen készít majd, ha pedig már vacsorát készít, akkor nyilván arra fog törekedni, hogy az finom is legyen.*
- Ugye megkérhetlek benneteket erre? *kérdi, és a számára megnyugtató válaszok után immár valóban készen áll elindulni.
Bármi más felmerülne még, vagy Niának lenne bármi mondanivalója azzal kapcsolatban, amiről korábban beszéltek, út közben, vagy a tisztáson ugyanúgy megbeszélhetnék, ahogyan itt megtehetnék.*
*Úgy érzi, hogy nem csak képzeli, hanem valóban kezdik egyre jobban érteni és megérteni egymást, ennek pedig természetesen örül, ahogyan persze annak is, hogy nem kell túl sokat magyarázkodnia túlzott óvatossága miatt.*
- Köszönöm a megértésedet! De talán mégis túlzás lenne hasonló varázslat, nem tudom még, hogy mi lesz, szerintem majd a pillanat szüli meg azt, hogy mit fogok csinálni, ha a tisztásra érünk. Azt viszont azért nem mondanám, hogy senki nem merne belém kötni, aki látott, mert ki tudja. Éppen az a mágia baja azt hiszem, hogy ha minden elemi ág összes létező varázslatát ismerném, és igazából még mindig ez a célom, akkor is biztosan lehetne ártani nekem, csak sokkal kevesebb eséllyel. De azt hiszem ez minden képességre igaz lehet, biztos, hogy mindenkinek van gyenge pontja, bármiben is legyen nagyon jó. *gondolkodik hangosan megint, aztán úgy tűnik, mintha kicsit elkedvetlenedne, igaz ennek nem az az oka, hogy szükségszerűen minden képesség korlátozott, meg, hogy sohasem lehet teljes biztonságban senki, inkább az, amit a macskákról hall Aleniától.*
- Ó, tényleg? Ezt nem tudtam, de szomorú lennék, ha tényleg így lenne, és remélem, hogy aki ezt írta téved. Szeretném, ha különleges kötelék lenne köztem és közte. *vallja is be, hogy mi jár a fejében, hiába tudja, hogy macskája nem kutya, aki ösztönösen ragaszkodó és hűséges, de aztán nem húzza az időt az erről való beszéddel, végtére is még sok dolguk van a mai nap folyamán.*
- Szívesen veszek neked valami szép ruhát, amiben jobban éreznéd magad, nem muszáj vele várni, úgy is mennünk kell a piacra. Egyelőre ne aggódj a pénzen, gyorsan szerzek és sokat, ha eltöltünk itt pár napot. *mondja aztán. Kicsit ugyan furcsa helyzet, de hát nyilván nem fog semmit sajnálni Niától, amit szeretne.
Mindez azonban szinte lényegtelen Alenia eddigi talán legfontosabb kérdéséhez képest, amin van ideje gondolkodni miközben mindent elpakol.*
- Talán kicsit közhelyesen hangzik, sőt nem is csak talán, hanem pontosan tudom, hogy így fog hangzani és túl érzelgősen is, de nem bánom, mert így gondolom. *válaszol aztán végül, reményei szerint megfontoltan, szavait gondosan megváloghatva.*
- Szerintem ott van az otthonod, ahol legalább egyvalaki szeret és törődik veled, és persze ott, amit te magad is az otthonodnak érzel. De ez a kettő nem választható el egymástól. Nem lesz otthon soha egy kiürített ház, ahol valaha éltél, ha nincs ott senki, akihez szívesen térsz haza. Akkor pedig főleg nem, ha te sem tudsz már az otthonodként gondolni rá. Meséltem a gyerekkoromról neked, tudom. Nem tudtam volna elviselni azt a helyet, ha anya nem érezteti velem szinte minden egyes pillanatban, hogy mennyire szeret, nincsenek a közös sütögetések a csillagok alatt, vagy, hogyha a plüssnyulaim nincsenek velem. De ők mindhárman ott voltak, mármint anya és ők ketten, én pedig mai napig úgy gondolok arra a helyre, mint az első otthonomra. *meséli, továbbra sem tudva, de nem is akarva leszokni arról, hogy egykori játékait élő, lélekkel és személyiséggel felruházott lényekként kezelje.*
- Aztán... igen, ez a ház volt itt a második otthon, miattad és Lau miatt, bár csak nagyon rövid ideig tartott, sajnos. Most pedig Szarvasliget. Én már két otthonomat vesztettem el, és te is elvesztetted a tiédet. Éppen ezért, talán nem is az a kérdés, hogy most hol van az otthonod, hanem, hogy majd hol lesz. Remélem, hogy ott, ahol én is ott vagyok. De neked nem csak én vagyok, aki szeret, hanem Eeyr is. Lehet ezzel magam ellen is beszélek, de éppen azért, mert a köztetek lévő kapcsolat igazán erős és különleges, az is lehet az otthonod, ahová ő vezet el valahogy, vagy ahol egyszerűen csak az ő jelenlétét érzed.
*Reméli, hogy nem vitte túlzásba a magyarázatot, mégis úgy érzi, hogy Alenia kérdésére jelenleg egyszerűen nincsen egyszerűbb válasz.
Kíváncsi mindenesetre, hogy a másik lánynak mi lesz a véleményre erről, de ezt már minden bizonnyal nem a konyhában fogják megbeszélni majd.
Visszaveszi magára a köpenyét, aztán táskájából egy székre pakolja ki a felesleges dolgokat, de természetesen plüssnyulai benne maradnak, amikor visszaveszi a hátára.
Felőle is mehetnek, indulhatnak a tisztásra.*
- Csak kicsit megyek el, de sietünk vissza. *simogatja meg Holdpihét búcsúzásképpen, mintha ő értené, hogy mit mond neki, aztán szerencséje van, mert nem sokkal az ajtó előtt mielőtt távoznának, még pont találkozik a gyerekekkel is.*
- Gyerekek, kérhetek tőletek valamit, ugye? *kérdi, reményei szerint kedvesen.* Elhoztam magammal a kiscicámat, a konyhában van éppen. Eléggé félénk, és meg kell szoknia még ezt a helyet, kérlek csak akkor simogassátok meg, ha hagyja, és, ha lehet ne kiabáljatok mellette, nehogy megijedjen. Este majd játszhatunk vele együtt kicsit, ha van kedvetek. Esetleg később próbálhattok neki adni egy kis vizet, vagy egy kis húst, hátha éhes, vagy szomjas lesz. És kérlek, semmiképp ne engedjétek ki őt az utcára, akkor sem, ha úgy tűnik, hogy szeretne kimenni! Ha ezt megteszitek, hozok nektek valami finomat a piacról, este pedig szintén készítek valami nagyon finomat vacsorára. *próbál nem csak a gyerekek felelősségérzetére hatni, hanem jutalmat is ígérni nekik, ha jól viselkednek.
Persze tudja, hogy ez kicsit zsákutca, mert, ha nem lesz itt akkor nem fogja tudni ellenőrizni, hogy megteszik-e, amit kért tőlük, a piacról mindenképpen fog nekik valamit hozni, és természetesen vacsorát is mindenképpen készít majd, ha pedig már vacsorát készít, akkor nyilván arra fog törekedni, hogy az finom is legyen.*
- Ugye megkérhetlek benneteket erre? *kérdi, és a számára megnyugtató válaszok után immár valóban készen áll elindulni.
Bármi más felmerülne még, vagy Niának lenne bármi mondanivalója azzal kapcsolatban, amiről korábban beszéltek, út közben, vagy a tisztáson ugyanúgy megbeszélhetnék, ahogyan itt megtehetnék.*
934. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-26 13:14:45
Üzenet elküldve: 2024-03-26 13:14:45
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Talán csak álmodom?//
*Türelmesen és kedvesen mosolyogva hallgatja végig Luninari válaszát. Igazából őt egyáltalán nem zavarja a dolog, ha a varázslat miatt jobban érzi magát a másik, akkor legyen varázslat. Pár gondolatot azért mégis hozzáfűz.*
- Azért azt sosem tudhatod ilyen biztosra, hogy mi fog történni. Az viszont tény, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy ismét valami rossz történjen, ebben igazad van, de ha félsz, és attól jobban érzed magad, akkor varázsolj nyugodtan, én nem bánom. *Az érvekre is egyetértően bólogat, arra pedig még szélesebben elmosolyodik, hogy a mágustusa második helyezettjével bizony tényleg nem akarnak majd packázni.*
- Ez milyen édes. A kis Luninari, a világ legédesebb kislánya a plüssnyulaival olyasvalakivé vált, akivel senki nem mer kikezdeni.
*Tényleg rengeteget változtak, csak talán nem ugyanolyan irányba. Míg Alenia inkább elveszítette azt a hatalmát, ami a nemesi ranggal együtt járt, addig Luninari szerzett magának valami olyasféle hatalmat, aminek birtokában mások már nem merik őt bántani. Érdekes és motiváló történet.*
- Nem értek az elemi mágiához, de ez a kerubi tényleg biztonságérzetet adhat nekünk. Hozd őt velünk, ha szeretnéd *biztatja most már pár percen másodszor a lányt, hogy nyugodtan varázsoljon, ha szeretne.
Holdpihéről kapcsolatban ugyanúgy a korábbi türelemmel hallgatja a történetet. Nagyon tetszik neki, hogy a lány mennyire tud ragaszkodni egy kicsike állatkához, mintha a legjobb barátja lenne.*
- Igazából, én azt olvastam, hogy minden macska csak két napig emlékszik a körülötte lévőkre, ha azok egyszer csak eltűnnek. Utána elfelejtik, de annál nagyobb az öröm, mikor viszont látják az elveszettnek hitt gazdájukat. Ez megint csak olyan dolog, hogy talán nem volt a legjobb döntés elhoznod őt a biztonságos környezetéből, de ha akkor a szíved ezt diktálta, akkor ez volt a helyes döntés. Ne rágódj rajta! Csak zsinóron tényleg ne húzd, az butaságnak tűnik.
*Közben ő is végez az evéssel, és ha Luninari el akarja venni előle is a tányért és az evőeszközöket, akkor készségesen hagyja is neki, kicsit később pedig feláll az asztaltól. Talál egy tükörszerű üveget az egyik megmaradt bútor ajtajában, abban igazgatja meg a haját és a ruháját egy kicsit.*
- Tényleg nem ártana valami szebb öltözéket szereznem, de majd megoldom, ha már komfortosan érzem magam… ömm, itthon. Luninari! Szerinted hol van az én otthonom? Most, hogy igazából már nincs is. *Nem tudja, honnan jött hirtelen ez a kérdés, de kíváncsi, hogy mit gondol erről az a személy, akit Eeyr küldött elé, hogy fogadja a visszatértében. Közben ő elkészülődik, és ha a fél-elf lány is úgy dönt, akkor akár el is indulhatnak a tisztás felé.*
*Türelmesen és kedvesen mosolyogva hallgatja végig Luninari válaszát. Igazából őt egyáltalán nem zavarja a dolog, ha a varázslat miatt jobban érzi magát a másik, akkor legyen varázslat. Pár gondolatot azért mégis hozzáfűz.*
- Azért azt sosem tudhatod ilyen biztosra, hogy mi fog történni. Az viszont tény, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy ismét valami rossz történjen, ebben igazad van, de ha félsz, és attól jobban érzed magad, akkor varázsolj nyugodtan, én nem bánom. *Az érvekre is egyetértően bólogat, arra pedig még szélesebben elmosolyodik, hogy a mágustusa második helyezettjével bizony tényleg nem akarnak majd packázni.*
- Ez milyen édes. A kis Luninari, a világ legédesebb kislánya a plüssnyulaival olyasvalakivé vált, akivel senki nem mer kikezdeni.
*Tényleg rengeteget változtak, csak talán nem ugyanolyan irányba. Míg Alenia inkább elveszítette azt a hatalmát, ami a nemesi ranggal együtt járt, addig Luninari szerzett magának valami olyasféle hatalmat, aminek birtokában mások már nem merik őt bántani. Érdekes és motiváló történet.*
- Nem értek az elemi mágiához, de ez a kerubi tényleg biztonságérzetet adhat nekünk. Hozd őt velünk, ha szeretnéd *biztatja most már pár percen másodszor a lányt, hogy nyugodtan varázsoljon, ha szeretne.
Holdpihéről kapcsolatban ugyanúgy a korábbi türelemmel hallgatja a történetet. Nagyon tetszik neki, hogy a lány mennyire tud ragaszkodni egy kicsike állatkához, mintha a legjobb barátja lenne.*
- Igazából, én azt olvastam, hogy minden macska csak két napig emlékszik a körülötte lévőkre, ha azok egyszer csak eltűnnek. Utána elfelejtik, de annál nagyobb az öröm, mikor viszont látják az elveszettnek hitt gazdájukat. Ez megint csak olyan dolog, hogy talán nem volt a legjobb döntés elhoznod őt a biztonságos környezetéből, de ha akkor a szíved ezt diktálta, akkor ez volt a helyes döntés. Ne rágódj rajta! Csak zsinóron tényleg ne húzd, az butaságnak tűnik.
*Közben ő is végez az evéssel, és ha Luninari el akarja venni előle is a tányért és az evőeszközöket, akkor készségesen hagyja is neki, kicsit később pedig feláll az asztaltól. Talál egy tükörszerű üveget az egyik megmaradt bútor ajtajában, abban igazgatja meg a haját és a ruháját egy kicsit.*
- Tényleg nem ártana valami szebb öltözéket szereznem, de majd megoldom, ha már komfortosan érzem magam… ömm, itthon. Luninari! Szerinted hol van az én otthonom? Most, hogy igazából már nincs is. *Nem tudja, honnan jött hirtelen ez a kérdés, de kíváncsi, hogy mit gondol erről az a személy, akit Eeyr küldött elé, hogy fogadja a visszatértében. Közben ő elkészülődik, és ha a fél-elf lány is úgy dönt, akkor akár el is indulhatnak a tisztás felé.*
933. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-25 15:59:23
Üzenet elküldve: 2024-03-25 15:59:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Talán csak álmodom?//
*Miközben fogy a leves és beszélgetnek tovább, nem bánja, hogy Nia ismét elbizonytalanítja kicsit, kétszer és két dologban is, mert így azért sokkal egyszerűbb, hogy bármit terveznek is, mindent ketten gondolnak át és két különböző nézőpontból látnak egyetlen adott problémát, meg hát nem utolsó sorban nem mindenről egyedül kell döntenie.
Ideális esetben örülnie kellene annak, hogy úgymond kirepült a családi fészekből, ő mégis inkább fordítva van ezzel, attól boldog, hogy édesanyja végül hozzá költözött Szarvasligetbe, mert így mindig van valaki a közelében, aki nem csak más oldaláról szemléli a világot, mint általában ő, de tapasztaltabb is nála, és akiben teljes mértékben meg is bízhat, legyen szó bármiről.
Ennyiben Callipeya és Alenia tulajdonképpen majdnem teljesen azonosak egymással.
Ha a maga által meghozott, egyéni döntéseket zsákként képzeli el, amelyet vállán átvetve próbál cipelni, ők mind a ketten leveszik róla akarattal, vagy akar akár akarattalanul is legalább a felét ennek a tehernek.*
- Talán túlzásba viszem az óvatoskodást, sőt nem csak talán, hanem biztos. *ismeri el, még egy reményei szerint öniróniát, de önmaga iránt kissé azért mégis elnéző öniróniát kifejező mosolyt is megengedve magának.*
- Igazából biztos vagyok benne, hogy a világon semmi sem fog történni a tisztáson, már csak azért sem, mert ez most már egy teljesen másik Arthenior, mint az akkori volt. Mi is mind a ketten mások vagyunk, de ezt leszámítva is talán sok mindenre tanított meg az élet, amit akkor még nem tudtunk, amikor legutóbb ott jártunk együtt. A te visszatérésedről sem tud még senki rajtam kívül gondolom, én meg hiába lettem második a tusán, sokan nem is láttak, ezért nem is
ismernek, aki meg igen és felismer, az meg biztos nem pont pont velem akar majd kötekedni. Szóval, tudom, hogy hülyeség védővarázslatot használni egy egyszerű, tisztásra való séta közben, sajnálom. Racionálisan ezt nem tudom megmagyarázni, de valamiért mégis jobban érezném magam tőle kicsit, ha mégis még a lehető legminimálisabb kockázatot is a teljesen semmivé csökkentenénk, hogy bármi újra történjen ott.
*Kicsit elhallgat, mert tudja, hogy nem adott teljességgel kielégítő magyarázatot, viszont a lehetőségekhez képest úgy érzi, hogy elég jól sikerült megindokolnia, hogy miért érezné jobban magát egyetlen árva varázslattól.*
- Különben semmi nagy dologra nem gondoltam, egy védőkerubit szerettem volna idézni. Viszonylag egyszerű, szinte alap szintű holdmágia. Egy szellemlény megidézése egy másik létsíkról. Nem lehet őt szolgaként utasítani, de megsegít és megvéd, ha bajba kerülsz, úgy, hogy közben nem gyilkol, szóval nem olyan varázslat, ami rossz kezekben rosszra használható, vagy akár el is szabadulhat, ha nem tudod irányítani és ezzel okoz kárt. *írja le nagyjából a tervezett varázslat lényegét, mert nem tudja, hogy Nia Eeyr szakrális mágiájában szerzett tudása mellett mennyire jártas az elemi mágiában, annak is a holdhoz kapcsolódó ágában, ami neki nem csak a kedvence, hanem amely használatának kapcsán leginkább elképzeli saját jövőjét.*
- Na persze ez a varázslat főleg igazi veszély esetére lett kitalálva, szóval talán nem szép dolog feleslegesen átrángatni egy lényt egy másik létsíkról, csak azért, hogy a jelenléte biztonságot adjon legalább lélekben. Eddig is főleg emiatt voltam bizonytalan, hogy használjam-e, de inkább arra hajlottam, hogy igen, miért ne, de azért lehet most már inkább még meggondolom addig ameddig odaérünk. Mindenesetre a tustán már használtam ezt a varázslatot, és akkor sem eszközként kezeltem az általam megidézett lényt, szerintem udvarias voltam vele és a segítségét is megköszöntem.
*Kíváncsi rá, hogy Aleniát kielégíti-e a válasz, amit adott, és miközben kikanalazza maradék levesét nem tudja eldönteni, hogy teljesen megérti majd őt, vagy pedig inkább kineveti.
Nyilván az első lehetőségnek örülne, de éppen azért, mert mindig büszke volt arra, hogy mennyire racionálisan gondolkodik, most pedig nem képes ésszerű magyarázatot adni, az utóbbit sem venné zokon, a legkevésbé sem.*
- Holdpihével kapcsolatban pedig megint igazad van. *ismeri el ezek után ezt is.* Talán hiba is volt magammal hoznom, de akkor sem mertem egyedül otthon hagyni csak az anyámra bízva. Na nem mintha ő nem tudta volna ellátni, de akkor sem akartam összezavarni azzal, hogy hatokon át egész nap gondoskodtam róla, meg álomba simogattam, most pedig egyszerűen csak napokra eltűnök. Pont azért viszolyogtam ettől a zsinóron húzós, néha felvevős ötletemtől, amit mondtál, mert nem kutya, hanem macska, csak jobban féltem volna itt hagyni a gyerekekkel, de talán tényleg jobb bennük megbízni tényleg.
*Igaz, talán látszik az arcán, hogy ebben még tényleg inkább csak majdnem, de mégsem teljesen biztos.
Elkezdi leszedni maga után az asztalt, és, hogyha Alenia végez az étellel, akkor utána is.
Aztán visszaveszi köpenyét, plüssnyulai kivételével pedig mindent kipakol a hátizsákjából, amit magával hozott, közben pedig természetesen mindenre figyel, amit Alenia még mond neki.*
*Miközben fogy a leves és beszélgetnek tovább, nem bánja, hogy Nia ismét elbizonytalanítja kicsit, kétszer és két dologban is, mert így azért sokkal egyszerűbb, hogy bármit terveznek is, mindent ketten gondolnak át és két különböző nézőpontból látnak egyetlen adott problémát, meg hát nem utolsó sorban nem mindenről egyedül kell döntenie.
Ideális esetben örülnie kellene annak, hogy úgymond kirepült a családi fészekből, ő mégis inkább fordítva van ezzel, attól boldog, hogy édesanyja végül hozzá költözött Szarvasligetbe, mert így mindig van valaki a közelében, aki nem csak más oldaláról szemléli a világot, mint általában ő, de tapasztaltabb is nála, és akiben teljes mértékben meg is bízhat, legyen szó bármiről.
Ennyiben Callipeya és Alenia tulajdonképpen majdnem teljesen azonosak egymással.
Ha a maga által meghozott, egyéni döntéseket zsákként képzeli el, amelyet vállán átvetve próbál cipelni, ők mind a ketten leveszik róla akarattal, vagy akar akár akarattalanul is legalább a felét ennek a tehernek.*
- Talán túlzásba viszem az óvatoskodást, sőt nem csak talán, hanem biztos. *ismeri el, még egy reményei szerint öniróniát, de önmaga iránt kissé azért mégis elnéző öniróniát kifejező mosolyt is megengedve magának.*
- Igazából biztos vagyok benne, hogy a világon semmi sem fog történni a tisztáson, már csak azért sem, mert ez most már egy teljesen másik Arthenior, mint az akkori volt. Mi is mind a ketten mások vagyunk, de ezt leszámítva is talán sok mindenre tanított meg az élet, amit akkor még nem tudtunk, amikor legutóbb ott jártunk együtt. A te visszatérésedről sem tud még senki rajtam kívül gondolom, én meg hiába lettem második a tusán, sokan nem is láttak, ezért nem is
ismernek, aki meg igen és felismer, az meg biztos nem pont pont velem akar majd kötekedni. Szóval, tudom, hogy hülyeség védővarázslatot használni egy egyszerű, tisztásra való séta közben, sajnálom. Racionálisan ezt nem tudom megmagyarázni, de valamiért mégis jobban érezném magam tőle kicsit, ha mégis még a lehető legminimálisabb kockázatot is a teljesen semmivé csökkentenénk, hogy bármi újra történjen ott.
*Kicsit elhallgat, mert tudja, hogy nem adott teljességgel kielégítő magyarázatot, viszont a lehetőségekhez képest úgy érzi, hogy elég jól sikerült megindokolnia, hogy miért érezné jobban magát egyetlen árva varázslattól.*
- Különben semmi nagy dologra nem gondoltam, egy védőkerubit szerettem volna idézni. Viszonylag egyszerű, szinte alap szintű holdmágia. Egy szellemlény megidézése egy másik létsíkról. Nem lehet őt szolgaként utasítani, de megsegít és megvéd, ha bajba kerülsz, úgy, hogy közben nem gyilkol, szóval nem olyan varázslat, ami rossz kezekben rosszra használható, vagy akár el is szabadulhat, ha nem tudod irányítani és ezzel okoz kárt. *írja le nagyjából a tervezett varázslat lényegét, mert nem tudja, hogy Nia Eeyr szakrális mágiájában szerzett tudása mellett mennyire jártas az elemi mágiában, annak is a holdhoz kapcsolódó ágában, ami neki nem csak a kedvence, hanem amely használatának kapcsán leginkább elképzeli saját jövőjét.*
- Na persze ez a varázslat főleg igazi veszély esetére lett kitalálva, szóval talán nem szép dolog feleslegesen átrángatni egy lényt egy másik létsíkról, csak azért, hogy a jelenléte biztonságot adjon legalább lélekben. Eddig is főleg emiatt voltam bizonytalan, hogy használjam-e, de inkább arra hajlottam, hogy igen, miért ne, de azért lehet most már inkább még meggondolom addig ameddig odaérünk. Mindenesetre a tustán már használtam ezt a varázslatot, és akkor sem eszközként kezeltem az általam megidézett lényt, szerintem udvarias voltam vele és a segítségét is megköszöntem.
*Kíváncsi rá, hogy Aleniát kielégíti-e a válasz, amit adott, és miközben kikanalazza maradék levesét nem tudja eldönteni, hogy teljesen megérti majd őt, vagy pedig inkább kineveti.
Nyilván az első lehetőségnek örülne, de éppen azért, mert mindig büszke volt arra, hogy mennyire racionálisan gondolkodik, most pedig nem képes ésszerű magyarázatot adni, az utóbbit sem venné zokon, a legkevésbé sem.*
- Holdpihével kapcsolatban pedig megint igazad van. *ismeri el ezek után ezt is.* Talán hiba is volt magammal hoznom, de akkor sem mertem egyedül otthon hagyni csak az anyámra bízva. Na nem mintha ő nem tudta volna ellátni, de akkor sem akartam összezavarni azzal, hogy hatokon át egész nap gondoskodtam róla, meg álomba simogattam, most pedig egyszerűen csak napokra eltűnök. Pont azért viszolyogtam ettől a zsinóron húzós, néha felvevős ötletemtől, amit mondtál, mert nem kutya, hanem macska, csak jobban féltem volna itt hagyni a gyerekekkel, de talán tényleg jobb bennük megbízni tényleg.
*Igaz, talán látszik az arcán, hogy ebben még tényleg inkább csak majdnem, de mégsem teljesen biztos.
Elkezdi leszedni maga után az asztalt, és, hogyha Alenia végez az étellel, akkor utána is.
Aztán visszaveszi köpenyét, plüssnyulai kivételével pedig mindent kipakol a hátizsákjából, amit magával hozott, közben pedig természetesen mindenre figyel, amit Alenia még mond neki.*
932. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-22 23:42:41
Üzenet elküldve: 2024-03-22 23:42:41
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Talán csak álmodom?//
*Luninari egészen biztos lehet benne, hogy ha kritikust szeretne keresni a főztjét illetően, akkor Alenia személyében megtalálta azt. Ha nem lenne tényleg finom az a leves, akkor bármennyire is kedveli a lányt, biztosan nem hazudta volna azt, hogy ízlik neki.*
- Nagyon szívesen, megérdemled a dicséretet! *Merthogy tényleg így gondolja. Rég evett ilyen finomat. Eeyr papjai azért a konyhaművészetükről egyáltalán nem híresek, azt meg kell hagyni. Nem is tudja, most, hogy végre igazán ízletes ételt eszik, hogy hogyan is ment le a torkán néhány falat abból, amit az elmúlt időszakban kapott általában enni. Na mindegy is. Inkább a tisztással kapcsolatos érzéseiről kezd mesélni evés közben, és a kis meséjére megerősítést kap, hogy ismét igaza van. Ez mondjuk így szokott lenni, miért is ne lenne igaza? Mindenesetre azért jó hallani, hogy más is így gondolja.*
- Úgy látom, sikerült átadnom, amire gondolok. Varázslat? *Ezen viszont meglepődik.* Milyen varázslat, és miért? *Elsőre valami hatalmas, félgömb alakú védőburkot tudna elképzelni maguk köré, amit Luninari azért idézne meg, hogy még véletlenül se tudja még egyszer elrabolni őket senki arról az átkozott tisztásról. Egyébként Alenia szerint nem rossz ötlet, bár ő tényleg nem érzi szükségesnek. Szokták mondani, hogy a történelem ismétli önmagát, de arra rettentő kevés az esély, hogy kétszer is pórul járjanak ugyanazon a helyen.
Így hát most, hogy már jól laktak, a macska kérdése marad a legégetőbb probléma indulás előtt, Alenia pedig nem gondolná, hogy az a legjobb megoldás, hogy magukkal vigyék őt, de úgy tűnik, Luninari-nak meg a bezárás ötlete nem igazán tetszik.*
- Mi? Egy vastag zsinórra akarod kötni a macskát? Ne már, Luninari, ő nem kutya, hanem macska, nem szabad megkötözni, szabad kis élőlény. *Nevetgél még a feltételezésen is, ahogy elképzeli a lányt a pórázon vezetett macskájával. Mondjuk az is megér egy misét, hogy miért gondolja Nia ennyire szabad lénynek a macskát.
Úgy látszik, Luninari maga is hajlik arra, hogy ne vigyék magukkal szegény kis Holdpihét, mert nem csak a cicának lenne az bonyolult, hanem nekik is. Ettől függetlenül, ha a lány mégis úgy döntene, hogy a macska akár pórázzal, akár nélküle velük jön, ő nem próbálná meg lebeszélni róla, de azért örül, hogy Luninari végül inkább a gyerekeket készül megtanítani arra, hogyan is kell bánni egy kisállattal.*
- Jó ötletnek tartom. Magyarázd el nekik kedvesen, türelmesen, hogy hogyan bánjanak Holdpihével, és akkor megtanulják, miként kell velük bánni, és utána nyugodtan hagyhatod őt itt velük. Talán etessétek is meg őt együtt a gyerekekkel. Még van annyi időnk, nem sietünk.
*Nem bánja, ha Luninari egy kis időt a három gyerkőccel és a cicával tölt, addig ő legalább eltölthet egy kis időt egyedül, hogy átgondolhasson mindent, ami a mai nap történik vele, mert bármennyire is boldog ez a nap, attól még túl sok az inger számára.*
*Luninari egészen biztos lehet benne, hogy ha kritikust szeretne keresni a főztjét illetően, akkor Alenia személyében megtalálta azt. Ha nem lenne tényleg finom az a leves, akkor bármennyire is kedveli a lányt, biztosan nem hazudta volna azt, hogy ízlik neki.*
- Nagyon szívesen, megérdemled a dicséretet! *Merthogy tényleg így gondolja. Rég evett ilyen finomat. Eeyr papjai azért a konyhaművészetükről egyáltalán nem híresek, azt meg kell hagyni. Nem is tudja, most, hogy végre igazán ízletes ételt eszik, hogy hogyan is ment le a torkán néhány falat abból, amit az elmúlt időszakban kapott általában enni. Na mindegy is. Inkább a tisztással kapcsolatos érzéseiről kezd mesélni evés közben, és a kis meséjére megerősítést kap, hogy ismét igaza van. Ez mondjuk így szokott lenni, miért is ne lenne igaza? Mindenesetre azért jó hallani, hogy más is így gondolja.*
- Úgy látom, sikerült átadnom, amire gondolok. Varázslat? *Ezen viszont meglepődik.* Milyen varázslat, és miért? *Elsőre valami hatalmas, félgömb alakú védőburkot tudna elképzelni maguk köré, amit Luninari azért idézne meg, hogy még véletlenül se tudja még egyszer elrabolni őket senki arról az átkozott tisztásról. Egyébként Alenia szerint nem rossz ötlet, bár ő tényleg nem érzi szükségesnek. Szokták mondani, hogy a történelem ismétli önmagát, de arra rettentő kevés az esély, hogy kétszer is pórul járjanak ugyanazon a helyen.
Így hát most, hogy már jól laktak, a macska kérdése marad a legégetőbb probléma indulás előtt, Alenia pedig nem gondolná, hogy az a legjobb megoldás, hogy magukkal vigyék őt, de úgy tűnik, Luninari-nak meg a bezárás ötlete nem igazán tetszik.*
- Mi? Egy vastag zsinórra akarod kötni a macskát? Ne már, Luninari, ő nem kutya, hanem macska, nem szabad megkötözni, szabad kis élőlény. *Nevetgél még a feltételezésen is, ahogy elképzeli a lányt a pórázon vezetett macskájával. Mondjuk az is megér egy misét, hogy miért gondolja Nia ennyire szabad lénynek a macskát.
Úgy látszik, Luninari maga is hajlik arra, hogy ne vigyék magukkal szegény kis Holdpihét, mert nem csak a cicának lenne az bonyolult, hanem nekik is. Ettől függetlenül, ha a lány mégis úgy döntene, hogy a macska akár pórázzal, akár nélküle velük jön, ő nem próbálná meg lebeszélni róla, de azért örül, hogy Luninari végül inkább a gyerekeket készül megtanítani arra, hogyan is kell bánni egy kisállattal.*
- Jó ötletnek tartom. Magyarázd el nekik kedvesen, türelmesen, hogy hogyan bánjanak Holdpihével, és akkor megtanulják, miként kell velük bánni, és utána nyugodtan hagyhatod őt itt velük. Talán etessétek is meg őt együtt a gyerekekkel. Még van annyi időnk, nem sietünk.
*Nem bánja, ha Luninari egy kis időt a három gyerkőccel és a cicával tölt, addig ő legalább eltölthet egy kis időt egyedül, hogy átgondolhasson mindent, ami a mai nap történik vele, mert bármennyire is boldog ez a nap, attól még túl sok az inger számára.*
931. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-22 15:36:47
Üzenet elküldve: 2024-03-22 15:36:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Talán csak álmodom?//
*Nevet Nia javaslatán, de természetesen nem próbál meg dorombolni, mert biztos benne, hogy a végeredmény inkább lenne kínos, mint vicces. Örül neki mindenesetre, hogy Aleniának már van kedve viccelni is, közben pedig azon sem nagyon gondolkodik el, hogy vajon miért pont fekete macskaként képzelné el őt, amikor ő mindig is fehérként látta magát, mert hiába hosszú és fekete a haja, abból a testből, ami ő, a lényegi részt mégis hófehér, inkább kicsit betegesen, mint ragyogóan fehér bőre foglalja el.
Az ezen való gondolkodás helyett mindenesetre inkább figyel, mert úgy látszik, hogy nem csak ő az egyetlen, akinek evés közben könnyebben jönnek meg a gondolatai. Nem mintha Aleniának eddig gondot okozott volna a fogalmazás és a beszéd, de amit a történetek természetéről mond az ismét mélyen elgondolkodtatja őt, végre kizökkentve a meg nem valósult múlt feletti kesergésből.
Ő ugyan nem olvasott túl sok könyvet, legalábbis olyanokat, amelyek mások által kitalált hősök történeteit beszélik el, helyettük inkább olyanokban merült el, amelyekből a mágiáról tanulhatott, viszont a szájról szájra terjedő mítoszok és legendák legalább annyira részei voltak szülőfalva kultúrájának, mint a tűzrakó körül való üldögélés, sütögetés, beszélgetés, ezeket pedig, ha most felidézi magában, el kell ismernie, hogy hasonló a szerkezetük és a logikájuk, mint amiről Alenia beszélt éppen.
Mégis, ennél a felismerésnél most sokkal nagyobb örömmel és megkönnyebbüléssel tölti el az, amikor Nia megdicséri a levesét, ráadásképpen még azt is érteni véli, hogy a kisasszony szót sem véletlenül használja éppen.
Már korábban is használta a költészet szót a másik lány korábbi gondolataira, így talán most felelőtlenül dobálózik gondolatban vele, de igazából úgy érzi, hogy ételt készíteni is hasonló tevékenység, mint amilyen mondjuk verset írni lehet.
Persze, tudja jól, hogy kitalált történetet, dalt, verset, szellemeknek, vagy istenségeknek szóló himnuszt kreálni nyilván sokkal magasztosabb szellemi tevékenység, mint különböző hozzávalók különálló ízeit harmonikus egésszé összefőzni, vagy sütni, ő viszont érzése szerint minden egyes ételbe tényleg belerakja a szívét és a lelkét, minden tudásával együtt, mint egy költő, amikor költeményt varázsol elő lelke mélyéből.*
- Nagyon szépen köszönöm, boldoggá teszel! *mosolyog, és hajt fejet.*
- Amúgy, azt hiszem, hogy megint igazad van. *bólogat aztán megint komolyan, elgondolkodva Nia szavain.* Sok történet létezik, aminek a hősei visszatérnek ugyanoda, mármint egy olyan helyszínre, ami valamiért meghatározó volt az életükben, csak már másvalakiként, tapasztaltabbként, mint amikor először jártak ott. Pont ettől lesz érdekes a történet, vagy hát ettől is, hogy a szereplők változnak közben, jó esetben fejlődnek és jó irányba. És, ha már itt tartunk, ezúttal nem is bízok semmit a véletlenre, varázsolni fogok, ha a tisztásra érünk. *jelenti be.*
- Na nem egy egetverően nagy varázslat lesz, amit használni fogok, mégis azért nincs az az istennő, vagy isten, hogy újra csak úgy besétáljak arra a tisztásra.
*Szája sarka kissé keserű félmosolyra rándul. Tudja ő is, hogy mindez minden bizonnyal felesleges elővigyázatosság, igazából varázslat nélkül sem igazán számít bajra, inkább attól fél, hogy vagy csak őt, vagy mind a kettőjüket túlságosan fel fogja kavarni a tisztásra való visszatérés, hiába beszélték meg, hogy miért muszáj és, hiába készültek fel rá lélekben mind a ketten már most.
Mindent egybevetve mégis jelenleg jobban aggódik Holdpihe miatt, mint azért, ami a tisztáson történet velük, nem véletlen, hogy Nia felvetésére kissé gondterhelten ráncolja össze a homlokát.*
- Holdpihével kapcsolatban is igazad van, azt hiszem. Eredetileg azt terveztem, hogy keresek egy vastag zsinórt és rákötöm a masnijára, akkor jöhet velünk, ha pedig elfárad felveszem, de ez neki sem lenne jó minden bizonnyal, és minket is lassítana. Hiába artheniori macska, nem hiszem, hogy a családján, meg a kosáron kívül, amiben a piacon árulták látott volna a városból mást, szóval lehet, hogy tényleg jobban megriadna a tömegtől, mint itt a gyerekektől. Ettől függetlenül nem rémlik, hogy lenne itt zárható szoba, de talán nem is baj. Lehet egyszerűbb, ha indulás előtt gyorsan megkeresem a gyerekeket, és megkérem őket, hogy vigyázzanak rá, legfeljebb csak simogassák, ha hagyja, mert kicsi még és könnyen megijedhet. Végül is elég nagyok már, biztosan meg fogják érteni, ha szépen megkérem őket, és talán eleve szót is fogadnak nekem. *mondja, és reméli, hogy tényleg így van, úgy érzi mindenesetre, hogy ez így tisztességes.
Végül is, ha ők elvárják a gyerekektől, hogy bízzanak meg idegenként bennük, akkor miért is ne lehetne ez a bizalom kölcsönös? Csak azért, mert eddig nem igazán volt szerencséje a gyerekekkel úgy általában, még egyáltalán nem törvényszerű, hogy ez mindig így legyen.
Ugyan kockázatos lesz rájuk bízni Holdpihét, de talán tényleg nem annyira, mintha szerencsétlen macskát egész nap oda-vissza hurcolnák magukkal Artheniorban.*
*Nevet Nia javaslatán, de természetesen nem próbál meg dorombolni, mert biztos benne, hogy a végeredmény inkább lenne kínos, mint vicces. Örül neki mindenesetre, hogy Aleniának már van kedve viccelni is, közben pedig azon sem nagyon gondolkodik el, hogy vajon miért pont fekete macskaként képzelné el őt, amikor ő mindig is fehérként látta magát, mert hiába hosszú és fekete a haja, abból a testből, ami ő, a lényegi részt mégis hófehér, inkább kicsit betegesen, mint ragyogóan fehér bőre foglalja el.
Az ezen való gondolkodás helyett mindenesetre inkább figyel, mert úgy látszik, hogy nem csak ő az egyetlen, akinek evés közben könnyebben jönnek meg a gondolatai. Nem mintha Aleniának eddig gondot okozott volna a fogalmazás és a beszéd, de amit a történetek természetéről mond az ismét mélyen elgondolkodtatja őt, végre kizökkentve a meg nem valósult múlt feletti kesergésből.
Ő ugyan nem olvasott túl sok könyvet, legalábbis olyanokat, amelyek mások által kitalált hősök történeteit beszélik el, helyettük inkább olyanokban merült el, amelyekből a mágiáról tanulhatott, viszont a szájról szájra terjedő mítoszok és legendák legalább annyira részei voltak szülőfalva kultúrájának, mint a tűzrakó körül való üldögélés, sütögetés, beszélgetés, ezeket pedig, ha most felidézi magában, el kell ismernie, hogy hasonló a szerkezetük és a logikájuk, mint amiről Alenia beszélt éppen.
Mégis, ennél a felismerésnél most sokkal nagyobb örömmel és megkönnyebbüléssel tölti el az, amikor Nia megdicséri a levesét, ráadásképpen még azt is érteni véli, hogy a kisasszony szót sem véletlenül használja éppen.
Már korábban is használta a költészet szót a másik lány korábbi gondolataira, így talán most felelőtlenül dobálózik gondolatban vele, de igazából úgy érzi, hogy ételt készíteni is hasonló tevékenység, mint amilyen mondjuk verset írni lehet.
Persze, tudja jól, hogy kitalált történetet, dalt, verset, szellemeknek, vagy istenségeknek szóló himnuszt kreálni nyilván sokkal magasztosabb szellemi tevékenység, mint különböző hozzávalók különálló ízeit harmonikus egésszé összefőzni, vagy sütni, ő viszont érzése szerint minden egyes ételbe tényleg belerakja a szívét és a lelkét, minden tudásával együtt, mint egy költő, amikor költeményt varázsol elő lelke mélyéből.*
- Nagyon szépen köszönöm, boldoggá teszel! *mosolyog, és hajt fejet.*
- Amúgy, azt hiszem, hogy megint igazad van. *bólogat aztán megint komolyan, elgondolkodva Nia szavain.* Sok történet létezik, aminek a hősei visszatérnek ugyanoda, mármint egy olyan helyszínre, ami valamiért meghatározó volt az életükben, csak már másvalakiként, tapasztaltabbként, mint amikor először jártak ott. Pont ettől lesz érdekes a történet, vagy hát ettől is, hogy a szereplők változnak közben, jó esetben fejlődnek és jó irányba. És, ha már itt tartunk, ezúttal nem is bízok semmit a véletlenre, varázsolni fogok, ha a tisztásra érünk. *jelenti be.*
- Na nem egy egetverően nagy varázslat lesz, amit használni fogok, mégis azért nincs az az istennő, vagy isten, hogy újra csak úgy besétáljak arra a tisztásra.
*Szája sarka kissé keserű félmosolyra rándul. Tudja ő is, hogy mindez minden bizonnyal felesleges elővigyázatosság, igazából varázslat nélkül sem igazán számít bajra, inkább attól fél, hogy vagy csak őt, vagy mind a kettőjüket túlságosan fel fogja kavarni a tisztásra való visszatérés, hiába beszélték meg, hogy miért muszáj és, hiába készültek fel rá lélekben mind a ketten már most.
Mindent egybevetve mégis jelenleg jobban aggódik Holdpihe miatt, mint azért, ami a tisztáson történet velük, nem véletlen, hogy Nia felvetésére kissé gondterhelten ráncolja össze a homlokát.*
- Holdpihével kapcsolatban is igazad van, azt hiszem. Eredetileg azt terveztem, hogy keresek egy vastag zsinórt és rákötöm a masnijára, akkor jöhet velünk, ha pedig elfárad felveszem, de ez neki sem lenne jó minden bizonnyal, és minket is lassítana. Hiába artheniori macska, nem hiszem, hogy a családján, meg a kosáron kívül, amiben a piacon árulták látott volna a városból mást, szóval lehet, hogy tényleg jobban megriadna a tömegtől, mint itt a gyerekektől. Ettől függetlenül nem rémlik, hogy lenne itt zárható szoba, de talán nem is baj. Lehet egyszerűbb, ha indulás előtt gyorsan megkeresem a gyerekeket, és megkérem őket, hogy vigyázzanak rá, legfeljebb csak simogassák, ha hagyja, mert kicsi még és könnyen megijedhet. Végül is elég nagyok már, biztosan meg fogják érteni, ha szépen megkérem őket, és talán eleve szót is fogadnak nekem. *mondja, és reméli, hogy tényleg így van, úgy érzi mindenesetre, hogy ez így tisztességes.
Végül is, ha ők elvárják a gyerekektől, hogy bízzanak meg idegenként bennük, akkor miért is ne lehetne ez a bizalom kölcsönös? Csak azért, mert eddig nem igazán volt szerencséje a gyerekekkel úgy általában, még egyáltalán nem törvényszerű, hogy ez mindig így legyen.
Ugyan kockázatos lesz rájuk bízni Holdpihét, de talán tényleg nem annyira, mintha szerencsétlen macskát egész nap oda-vissza hurcolnák magukkal Artheniorban.*
930. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-20 19:10:24
Üzenet elküldve: 2024-03-20 19:10:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Talán csak álmodom?//
*Szívesen simogatja meg Luninari fejecskéjét, és nagyon örül annak, hogy ő is örül neki, a kapott reakcióra pedig még szélesebben mosolyodik el. Végül is ő Luninari, nem csoda, ha mindenről a kiscicák és a kisnyulak jutnak eszébe.*
- Gyönyörű, fekete kiscica lennél, ha az lennél. A dorombolást, ha gondolod, így is megpróbálhatod.
*Egy vicc kíséretében bólint kedvesen, hogy szívesen fejezte ki szeretetét ezzel az ártatlan, gyengéd, de minden érzelmét tartalmazó mozdulattal. Az érintés általában mindennél többet ér. Annál bensőségesebb mód nincs annak kifejezésére, hogy valakit szeretne közel tudni magához.
A konyhában helyet foglalva, kíváncsian és elégedetten figyeli Luninari munkáját. Egész hamar teríték kerül az asztalra, ráadásul egész szépen. Még a régmúltban tanult illem szerinti szigorú kritikával figyelve sem tudna semmi rosszat mondani rá. Ahogy a kis félelf lány keze jár, és az ételt kóstolja, még van idejük megbeszélni közben annak az okát is, hogy miért is akarnak mindketten ellátogatni annyira a szörnyűségek bölcsőjeként is nevezhető tisztásra.*
- Mint egy mese. Szép keretes szerkezettel. Minden történet egy békés, nyugodt napon kezdődik, ami egykettőre rémálommá válik, de miután a főhőseink túl vannak a legrosszabbon, ugyanolyan nyugodtan és boldogan ér véget minden történet. Ha mindez ugyanott történik, ahol elkezdődött, akkor az olvasónak általában tényleg olyan érzése van, hogy a mese véget ért, és boldogan éltek tovább, míg meg nem haltak. Én most ezt szeretném érezni a saját történetünk kapcsán is.
*Kicsit elkalandozik a mesék világába, de hát ez sem csoda, hisz nyugodt életének majdnem teljes egészét olvasással és tanulással töltötte. A könyvek voltak a legjobb barátai, és a száraz diplomáciát taglaló tudományos írások mellett azért akadt a kezébe néhány tündérmese vagy épp drámai regény is. Mindig is szerette őket, mert mind más-más világba repítették el őt, de ezúttal most nem egy könyvet olvas, hanem a valóságban él, ahol ő maga lehet a főszereplő.
Közben már javában kanalazzák a levest, amiről a mesékbe való belefeledkezés miatt elsőre el is felejt véleményt mondani, de az, hogy jóízűen falatozik, talán el is árulja, hogy mit gondol róla, viszont azért két kanál között, mikor épp eszébe jut, nem rest meg is dicsérni barátnőjét.*
- Nagyon finom lett ez az étel. Minden elismerésem, kisasszony! *Mosolyog szélesen, és a megszólítás sem véletlen a részéről. Azt akarja sugallni vele, hogy nem csupán a szép ruhák tesznek valakit kisasszonnyá, hanem például ez a képesség, hogy ilyen jóleső étket volt képes az asztalra rakni, szintén megérdemli azt a fajta tiszteletet, ami a kisasszonyoknak is jár.
Mikor a kismacska kerül szóba, kicsit meglepődik, és elsőre nem érti, hogy miért félti őt Luninari annyira. Csak egy macska. Aztán rájön, hogy az ő kis Luninari-jának már a plüssnyulak, amik egészségéről közben meg is győződik a lány is mennyit jelentenek neki, így az igazi kisállatára biztosan úgy vigyáz, mint egy anyuka.*
- Hát, nem tudom. Igazából én már azon is meglepődtem, hogy ilyen könnyedén el tudtad hozni idáig, és nem menekült el az úton. Nem vagyok benne biztos, hogy a három gyermek nagyobb fenyegetést jelentene rá, mint a nyüzsgő város. A templomba szerintem behozhatnád, de én mégis inkább attól féltem, hogy odakint még jobban megijedne valamitől. Talán nem a legszebb ötlet, de jobb jelenleg nem jut eszembe… Mi lenne, ha bevinnénk őt az egyik szobába, amit még be lehet zárni, és magunkkal vinnénk a kulcsot? Ott biztonságban lenne a gyerekektől is, és mégsem kéne magaddal hoznod.
*Persze, ha Luninari ragaszkodik hozzá, hogy Holdpihe velük jöjjön, ő egyáltalán nem fog ellenkezni, de akkor sem hiszi, hogy az lenne a legjobb megoldás. Van egyáltalán jó megoldás erre?.*
*Szívesen simogatja meg Luninari fejecskéjét, és nagyon örül annak, hogy ő is örül neki, a kapott reakcióra pedig még szélesebben mosolyodik el. Végül is ő Luninari, nem csoda, ha mindenről a kiscicák és a kisnyulak jutnak eszébe.*
- Gyönyörű, fekete kiscica lennél, ha az lennél. A dorombolást, ha gondolod, így is megpróbálhatod.
*Egy vicc kíséretében bólint kedvesen, hogy szívesen fejezte ki szeretetét ezzel az ártatlan, gyengéd, de minden érzelmét tartalmazó mozdulattal. Az érintés általában mindennél többet ér. Annál bensőségesebb mód nincs annak kifejezésére, hogy valakit szeretne közel tudni magához.
A konyhában helyet foglalva, kíváncsian és elégedetten figyeli Luninari munkáját. Egész hamar teríték kerül az asztalra, ráadásul egész szépen. Még a régmúltban tanult illem szerinti szigorú kritikával figyelve sem tudna semmi rosszat mondani rá. Ahogy a kis félelf lány keze jár, és az ételt kóstolja, még van idejük megbeszélni közben annak az okát is, hogy miért is akarnak mindketten ellátogatni annyira a szörnyűségek bölcsőjeként is nevezhető tisztásra.*
- Mint egy mese. Szép keretes szerkezettel. Minden történet egy békés, nyugodt napon kezdődik, ami egykettőre rémálommá válik, de miután a főhőseink túl vannak a legrosszabbon, ugyanolyan nyugodtan és boldogan ér véget minden történet. Ha mindez ugyanott történik, ahol elkezdődött, akkor az olvasónak általában tényleg olyan érzése van, hogy a mese véget ért, és boldogan éltek tovább, míg meg nem haltak. Én most ezt szeretném érezni a saját történetünk kapcsán is.
*Kicsit elkalandozik a mesék világába, de hát ez sem csoda, hisz nyugodt életének majdnem teljes egészét olvasással és tanulással töltötte. A könyvek voltak a legjobb barátai, és a száraz diplomáciát taglaló tudományos írások mellett azért akadt a kezébe néhány tündérmese vagy épp drámai regény is. Mindig is szerette őket, mert mind más-más világba repítették el őt, de ezúttal most nem egy könyvet olvas, hanem a valóságban él, ahol ő maga lehet a főszereplő.
Közben már javában kanalazzák a levest, amiről a mesékbe való belefeledkezés miatt elsőre el is felejt véleményt mondani, de az, hogy jóízűen falatozik, talán el is árulja, hogy mit gondol róla, viszont azért két kanál között, mikor épp eszébe jut, nem rest meg is dicsérni barátnőjét.*
- Nagyon finom lett ez az étel. Minden elismerésem, kisasszony! *Mosolyog szélesen, és a megszólítás sem véletlen a részéről. Azt akarja sugallni vele, hogy nem csupán a szép ruhák tesznek valakit kisasszonnyá, hanem például ez a képesség, hogy ilyen jóleső étket volt képes az asztalra rakni, szintén megérdemli azt a fajta tiszteletet, ami a kisasszonyoknak is jár.
Mikor a kismacska kerül szóba, kicsit meglepődik, és elsőre nem érti, hogy miért félti őt Luninari annyira. Csak egy macska. Aztán rájön, hogy az ő kis Luninari-jának már a plüssnyulak, amik egészségéről közben meg is győződik a lány is mennyit jelentenek neki, így az igazi kisállatára biztosan úgy vigyáz, mint egy anyuka.*
- Hát, nem tudom. Igazából én már azon is meglepődtem, hogy ilyen könnyedén el tudtad hozni idáig, és nem menekült el az úton. Nem vagyok benne biztos, hogy a három gyermek nagyobb fenyegetést jelentene rá, mint a nyüzsgő város. A templomba szerintem behozhatnád, de én mégis inkább attól féltem, hogy odakint még jobban megijedne valamitől. Talán nem a legszebb ötlet, de jobb jelenleg nem jut eszembe… Mi lenne, ha bevinnénk őt az egyik szobába, amit még be lehet zárni, és magunkkal vinnénk a kulcsot? Ott biztonságban lenne a gyerekektől is, és mégsem kéne magaddal hoznod.
*Persze, ha Luninari ragaszkodik hozzá, hogy Holdpihe velük jöjjön, ő egyáltalán nem fog ellenkezni, de akkor sem hiszi, hogy az lenne a legjobb megoldás. Van egyáltalán jó megoldás erre?.*
929. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-20 16:53:22
Üzenet elküldve: 2024-03-20 16:53:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Talán csak álmodom?//
*Alenia simogatása, és hozzá a kedves szavak, mintha olyan külön világba léptetnék át, amely csak az övé, akár egy hajnali álom, amely ha az ébredéssel el is enyészik, az általa felkeltett és nyomában maradó kellemes érzéseket a lelkében hagyja, és egy egész napon át elkíséri őt, mintha végig gyengéden a kezét fogná bármilyen általa megszokott, mindennapjaihoz hozzátartozó, hétköznapi tevékenység közben.
Most körülbelül pont így érzi magát, tudja, hogy a másik lánynak ez az egyetlen mozdulata egész innentől kezdve hátralévő napját be fogja aranyozni, mintha csak álmodta volna, ugyanakkor külön jó érzéssel tölti el, hogy pontosan tudja, hogy nem csak álmodta, hanem gyönyörű, nem várt valóság.*
- Ha macska lennék, most biztosan dorombolnék neked. *neveti el magát röviden a simogatás után* de így csak azt tudom mondani, hogy köszönöm, és hogy ez most nagyon jól esett.
*És valóban, amióta száműzve lett, ha édesanyja ölelését nem számítja akkor csak ahhoz tudja hasonlítani Nia mostani érintését, mint amikor még egyszer régen Nairada kedvesen és nyugtatón megsimogatta a hátát, vagy, amikor Intath tett vele hasonlót, illetve amikor egyszer egymást oldalról átölelve Szarvasliget kis tavának a partján álltak Kormoska felfedezése után.
Kicsit ugyan megint zavarba jön, mind a simogatástól, mind saját vallomásától, mégis úgy érzi, hogy utóbbival tartozott, és különben sem számít a zavara, mert a konyhába érve ismét elemében érzi magát.
Úgy terít meg, mintha otthon lenne, igaz ez nem is olyan nagy művészet, tekintve, hogy amikor legutóbb itt vendégeskedett, bőven megtanulta kiismerni magát ebben a konyhában is.
Még örül is neki, hogy Alenia kissé türelmetlenkedik, bár ő nem is így fogja fel, inkább csak kíváncsiságnak, meg hát ő is éhes, és szívesen menne is a dolgukra, szóval bármennyire is szereti általában élvezni az ételek és italok adta ízek örömeit, most nem szeretne sok időt elhúzni az étkezéssel, ami Szarvasligetben sokszor külön szertartás. Ekkor vannak együtt a legtöbben egy helyen, ilyenkor van idő beszélgetni, de számára evés közben amúgy is könnyebben jönnek a gondolatok, jobban szereti hangosan is kimondani őket, meglehet azért, mert a tűzrakó melletti esti összejövetelek szülőfaluja kultúrájának a részét képezik, és Szarvasligetből is az egyik legkellemesebb emléke, amikor a tóparti tűzrakó mellett, sütögetés, eszegetés és iszogatás közben meséket mondtak egymásnak a fényesen ragyogó csillagok alatt holdvilágos éjjel.*
- Rögtön hozom, csak még egyszer utoljára megkóstolom. *mondja, és óvatosan így is tesz, mert sohasem szolgálna fel jó szívvel olyan levest, amit előtte le nem ellenőrzött, főleg nem Aleniának.
Kóstolás után abban már biztos, hogy só már nem kell bele, csak egy nagyon aprót fűszerez, és miután még egyszer megkóstolja úgy érzi, hogy a különböző összetevők által okozott ízeknek sikerült összeolvadnia abba a harmóniába, ami eleve a célja lett volna. Neki legalábbis ízlik, már csak abban reménykedik, hogy Nia ízlését is sikerül majd eltalálnia, bár, hogyha a másik lány éhes mint ő, ez talán eleve javít majd valamennyit az általa készített étel megítélésén.
Szed maguknak, rak ki kanalakat is, majd miután jó étvágyat kíván, enni is kezd.*
- Nem butaság egyáltalán, amit a tisztásról mondtál. Inkább olyan, mint valami költészet. *hízeleg kicsit az első pár kanálnyi leves után.* Azt hiszem, hogy én is pont így érzem és gondolom, ahogyan te, csak nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni. Tényleg tartozunk ezzel magunknak. Ráadásul valami engem is vonz oda, ahogyan éppen ma ide is vonzott, ha pedig te is így érzel ez nyilván megint csak Eeyr sugallata lehet, nekem pedig semmi okom nincs arra a pont a mai nap után, hogy ne hallgassak rá.
*Mindezt a magabiztosság természetességével jelenti ki és ezek után inkább magába fojt egy sóhajtást, mert megint elképzeli, azt az alternatív, soha meg nem történt múltat, ami akkor válhatott volna eddigi életükké, ha aznap visszatérnek a tisztásról, éppen úgy, ahogyan Nia mondta az imént, mint ahogyan tervezték, mintha egy egyszerű sétáról érkeztek volna vissza.
Persze, ha mindez megtörténik akkor, most nem lenne Szarvasliget, tó és tűzrakó, amelyek mellé a városból visszavágyhat, ettől függetlenül, ha választhatna, hogy mi legyen, akkor természetesen azt választaná, hogy bármennyire is szereti, bár ne lenne most Szarvasliget, ez a rezidencia pedig önmagának halovány árnyéka, csak Aleniának ne kellett volna átélnie mindazt, amit átélt.
Persze ez már csak hipotetikus felvetés, így igyekszik tényleg minél gyorsabban száműzni a Nia visszatérése által felkavart, múltat és jelent teljesen összezavaró gondolatai közül a "mi lett volna ha?" kérdést.
Mert ez az átkozott mindenképpen elbizonytalanítani akaró elbizonytalanító nem csak folyton ki akarja rángatni abból az örömteli jelenből, amiben van éppen, hanem azt a jövőt is megpróbálja megkeseríteni, amely most éppen végtelen lehetőségeket ígér.
Nem véletlenül próbálja száműzni és nagyjából sikerrel is kavargó gondolatainak a legmélyére most.
Így viszont tovább kanalazva levesét teljesen más jut az eszébe.*
- Egy apró probléma van már csak. *mondja ezek után, hangját ösztönösen is lehalkítva, és körülnézve, hogy a gyerekek nincsenek-e éppen a közelben. Szerencséjére éppen nincsenek.*
- Nem hiszem ugyan, hogy nem, de ugye macskát is be lehet vinni a templomba? Amikor Holdpihét magammal hoztam, valahogy nem számítottam gyerekekre, most pedig félek itt hagyni őt miattuk. Szelíd és barátkozó cica, engem már megszokott és szerintem szeret is, meg bízik bennem, de, ha megtalálják, és elkezdenek vele játszani, még a végén elvadítják nekem. Különben is túl kicsi még, és hiába született Artheniorban valahol, idegen neki ez a ház, ettől eleve félhet kicsit, főleg, ha itt hagyom egyedül, mert amióta velem van még nem hagytam magára egy-két óránál tovább szerintem. Ha pedig még három hangos gyerek is megriasztja, ki tudja, még a végén talán el is szökik. *fejti ki hangosan szerinte egyáltalán nem alaptalan aggodalmait.
Tudja persze, hogy mindaz, amit mondott nem hangzik túl kedvesen a gyerekekre nézve, bár bízik benne, hogy Alenia megérti. Semmi baja nincsen az itteni gyerekekkel, biztosan nagyon kedvesek, aranyosak, meg minden mások, amik a gyerekek általában, de így ismeretlenül akkor sem meri a macskáját a gondjaikra bízni, akiért felelősséget vállalt, amikor megvásárolta.
Plüssnyulairól már nem is beszél, őket is hozni fogja a táskájában. Az ő testi épségüket már fenyegették gyerekek, éppen annak, hogy nekik akkor ellenállt köszönheti, hogy még a lázadás előtt juthatott el Artheniorba, így pedig Aleniát is megismerhette.
Rosszat sejtve azonnal rá is néz a táskájára, kicsit bele is néz a biztonság kedvéért, de szerencsére minden rendben. Nem nyúltak hozzá, és a nyuszik is a helyükön vannak még.
Innentől kezdve sok mindentől már nem kell félnie.
Azon, hogy hogyan fog majd egy macskát magával vinni, akit nem akar visszarakni a kosárba nagyon nem aggódik, van már rá ötlete.
Jobban fél attól, hogy Niának nem ízlik a levese.*
*Alenia simogatása, és hozzá a kedves szavak, mintha olyan külön világba léptetnék át, amely csak az övé, akár egy hajnali álom, amely ha az ébredéssel el is enyészik, az általa felkeltett és nyomában maradó kellemes érzéseket a lelkében hagyja, és egy egész napon át elkíséri őt, mintha végig gyengéden a kezét fogná bármilyen általa megszokott, mindennapjaihoz hozzátartozó, hétköznapi tevékenység közben.
Most körülbelül pont így érzi magát, tudja, hogy a másik lánynak ez az egyetlen mozdulata egész innentől kezdve hátralévő napját be fogja aranyozni, mintha csak álmodta volna, ugyanakkor külön jó érzéssel tölti el, hogy pontosan tudja, hogy nem csak álmodta, hanem gyönyörű, nem várt valóság.*
- Ha macska lennék, most biztosan dorombolnék neked. *neveti el magát röviden a simogatás után* de így csak azt tudom mondani, hogy köszönöm, és hogy ez most nagyon jól esett.
*És valóban, amióta száműzve lett, ha édesanyja ölelését nem számítja akkor csak ahhoz tudja hasonlítani Nia mostani érintését, mint amikor még egyszer régen Nairada kedvesen és nyugtatón megsimogatta a hátát, vagy, amikor Intath tett vele hasonlót, illetve amikor egyszer egymást oldalról átölelve Szarvasliget kis tavának a partján álltak Kormoska felfedezése után.
Kicsit ugyan megint zavarba jön, mind a simogatástól, mind saját vallomásától, mégis úgy érzi, hogy utóbbival tartozott, és különben sem számít a zavara, mert a konyhába érve ismét elemében érzi magát.
Úgy terít meg, mintha otthon lenne, igaz ez nem is olyan nagy művészet, tekintve, hogy amikor legutóbb itt vendégeskedett, bőven megtanulta kiismerni magát ebben a konyhában is.
Még örül is neki, hogy Alenia kissé türelmetlenkedik, bár ő nem is így fogja fel, inkább csak kíváncsiságnak, meg hát ő is éhes, és szívesen menne is a dolgukra, szóval bármennyire is szereti általában élvezni az ételek és italok adta ízek örömeit, most nem szeretne sok időt elhúzni az étkezéssel, ami Szarvasligetben sokszor külön szertartás. Ekkor vannak együtt a legtöbben egy helyen, ilyenkor van idő beszélgetni, de számára evés közben amúgy is könnyebben jönnek a gondolatok, jobban szereti hangosan is kimondani őket, meglehet azért, mert a tűzrakó melletti esti összejövetelek szülőfaluja kultúrájának a részét képezik, és Szarvasligetből is az egyik legkellemesebb emléke, amikor a tóparti tűzrakó mellett, sütögetés, eszegetés és iszogatás közben meséket mondtak egymásnak a fényesen ragyogó csillagok alatt holdvilágos éjjel.*
- Rögtön hozom, csak még egyszer utoljára megkóstolom. *mondja, és óvatosan így is tesz, mert sohasem szolgálna fel jó szívvel olyan levest, amit előtte le nem ellenőrzött, főleg nem Aleniának.
Kóstolás után abban már biztos, hogy só már nem kell bele, csak egy nagyon aprót fűszerez, és miután még egyszer megkóstolja úgy érzi, hogy a különböző összetevők által okozott ízeknek sikerült összeolvadnia abba a harmóniába, ami eleve a célja lett volna. Neki legalábbis ízlik, már csak abban reménykedik, hogy Nia ízlését is sikerül majd eltalálnia, bár, hogyha a másik lány éhes mint ő, ez talán eleve javít majd valamennyit az általa készített étel megítélésén.
Szed maguknak, rak ki kanalakat is, majd miután jó étvágyat kíván, enni is kezd.*
- Nem butaság egyáltalán, amit a tisztásról mondtál. Inkább olyan, mint valami költészet. *hízeleg kicsit az első pár kanálnyi leves után.* Azt hiszem, hogy én is pont így érzem és gondolom, ahogyan te, csak nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni. Tényleg tartozunk ezzel magunknak. Ráadásul valami engem is vonz oda, ahogyan éppen ma ide is vonzott, ha pedig te is így érzel ez nyilván megint csak Eeyr sugallata lehet, nekem pedig semmi okom nincs arra a pont a mai nap után, hogy ne hallgassak rá.
*Mindezt a magabiztosság természetességével jelenti ki és ezek után inkább magába fojt egy sóhajtást, mert megint elképzeli, azt az alternatív, soha meg nem történt múltat, ami akkor válhatott volna eddigi életükké, ha aznap visszatérnek a tisztásról, éppen úgy, ahogyan Nia mondta az imént, mint ahogyan tervezték, mintha egy egyszerű sétáról érkeztek volna vissza.
Persze, ha mindez megtörténik akkor, most nem lenne Szarvasliget, tó és tűzrakó, amelyek mellé a városból visszavágyhat, ettől függetlenül, ha választhatna, hogy mi legyen, akkor természetesen azt választaná, hogy bármennyire is szereti, bár ne lenne most Szarvasliget, ez a rezidencia pedig önmagának halovány árnyéka, csak Aleniának ne kellett volna átélnie mindazt, amit átélt.
Persze ez már csak hipotetikus felvetés, így igyekszik tényleg minél gyorsabban száműzni a Nia visszatérése által felkavart, múltat és jelent teljesen összezavaró gondolatai közül a "mi lett volna ha?" kérdést.
Mert ez az átkozott mindenképpen elbizonytalanítani akaró elbizonytalanító nem csak folyton ki akarja rángatni abból az örömteli jelenből, amiben van éppen, hanem azt a jövőt is megpróbálja megkeseríteni, amely most éppen végtelen lehetőségeket ígér.
Nem véletlenül próbálja száműzni és nagyjából sikerrel is kavargó gondolatainak a legmélyére most.
Így viszont tovább kanalazva levesét teljesen más jut az eszébe.*
- Egy apró probléma van már csak. *mondja ezek után, hangját ösztönösen is lehalkítva, és körülnézve, hogy a gyerekek nincsenek-e éppen a közelben. Szerencséjére éppen nincsenek.*
- Nem hiszem ugyan, hogy nem, de ugye macskát is be lehet vinni a templomba? Amikor Holdpihét magammal hoztam, valahogy nem számítottam gyerekekre, most pedig félek itt hagyni őt miattuk. Szelíd és barátkozó cica, engem már megszokott és szerintem szeret is, meg bízik bennem, de, ha megtalálják, és elkezdenek vele játszani, még a végén elvadítják nekem. Különben is túl kicsi még, és hiába született Artheniorban valahol, idegen neki ez a ház, ettől eleve félhet kicsit, főleg, ha itt hagyom egyedül, mert amióta velem van még nem hagytam magára egy-két óránál tovább szerintem. Ha pedig még három hangos gyerek is megriasztja, ki tudja, még a végén talán el is szökik. *fejti ki hangosan szerinte egyáltalán nem alaptalan aggodalmait.
Tudja persze, hogy mindaz, amit mondott nem hangzik túl kedvesen a gyerekekre nézve, bár bízik benne, hogy Alenia megérti. Semmi baja nincsen az itteni gyerekekkel, biztosan nagyon kedvesek, aranyosak, meg minden mások, amik a gyerekek általában, de így ismeretlenül akkor sem meri a macskáját a gondjaikra bízni, akiért felelősséget vállalt, amikor megvásárolta.
Plüssnyulairól már nem is beszél, őket is hozni fogja a táskájában. Az ő testi épségüket már fenyegették gyerekek, éppen annak, hogy nekik akkor ellenállt köszönheti, hogy még a lázadás előtt juthatott el Artheniorba, így pedig Aleniát is megismerhette.
Rosszat sejtve azonnal rá is néz a táskájára, kicsit bele is néz a biztonság kedvéért, de szerencsére minden rendben. Nem nyúltak hozzá, és a nyuszik is a helyükön vannak még.
Innentől kezdve sok mindentől már nem kell félnie.
Azon, hogy hogyan fog majd egy macskát magával vinni, akit nem akar visszarakni a kosárba nagyon nem aggódik, van már rá ötlete.
Jobban fél attól, hogy Niának nem ízlik a levese.*
928. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-19 17:37:20
Üzenet elküldve: 2024-03-19 17:37:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Talán csak álmodom?//
*Nem lepődik meg Luninari apró könnycseppjei láttán. Legszívesebben ő is sírna, de olyat már nem tud, vagy még, azt majd az idő eldönti, hogy az igazán heves, csapongó érzelmekkel rendelkező Alenia visszatér-e majd egyszer. Most azonban percekig nem tud másról beszélni, csak a felismerés alapján arról, hogy mennyire is örül a kis félelf lánynak, és mennyire boldog, hogy ennyire szereti őt.*
- Azért mondom ezt, mert így van, és jól mondod. Szeretet nélkül nem érdemes élni, és nem is lehet. Örülök, hogy itt vagy velem.
*Boldogan simogatja meg azzal a gyönyörű fekete hajkoronával díszített buksiját, majd most már tényleg elindul visszafelé, le a lépcsőkön, majd egyenesen a konyha irányába, ahol várja már őket a leves, aminek finom illatát már a távolból is érezni.
Luninari közben tovább beszél, most épp Szarvasligetről, de azt most nem tudja eldönteni, hogy miért is kerül ez most szóba, szóval nem is reagál, csak kedvesen mosolyogva hallgatja Luninari-t. Neki most jól esik, hogy egyáltalán hallhatja azt az örömteli, kedves kis hangját. Szerinte egyébként egy hely igenis lehet önmagában is szép, az ottlakók nélkül is, de ahogy átgondolja a lány szavait azért végül megérti, mire is célzott ezekkel a gondolatokkal.
Aztán végre eldöntik azt is, hogy merre vezessen majd tovább az útjuk a mai napon.*
- Rendben, akkor először a templomba megyünk, együtt imádkozunk, és hálát adunk Eeyr-nek azért, hogy mindkettőnkre vigyázott, és lehetővé tette, hogy ma itt állhassunk egymás mellett.
*Mindketten tudják, hogy nagyon másképp is alakulhatott volna minden. Ha nem találják meg őt időben, miután az emberrablói megkötözve, bekötött szemekkel szabadjára engedték, ha nem tudnak elmenekülni a rezidenciáról a lázadás napján, ha menekülés közben elfogják őket, ha nincs Intath, aki ebben a káoszban is megmentette az életét…. Annyi tényező volt, ami miatt az egész történet végződhetett volna sokkal rosszabbul is, hogy szinte borítékolható, hogy az istennő keze van abban, hogy megmenekülhettek. És, hogy miért akarnak a tisztásra menni? Erről Aleniá-nak határozott véleménye van.*
- Semmi sem muszáj, de van egy… az a szó jut eszembe, hogy vágyam, de talán nem ez a legjobb kifejezés rá. Azért szeretnék elmenni veled, hogy utána együtt indulhassunk vissza, amit legutóbb már nem tudtunk megtenni. Ha most így teszünk, akkor úgy fogom érezni, mintha a sok rossz meg sem történt volna. Butaság, tudom, de úgy érzem, hogy ez nekem fontos, és köszönöm, hogy megérted. Nem csak a múltnak, a jelenünknek is tartozunk ezzel.
*Mondja ki az érzéseit hangosan is a lánynak. Neki semmilyen rossz érzése nincs. Sőt, olyan lesz az egész, mintha a végére érve jelképesen becsukhatná azt a horrortörténetet elmesélő könyvet, ami végül boldog befejezéssel zárul, mint reményei szerint minden emberi történet.*
- Nagyon kíváncsi vagyok már a levesre. Sokat kell még rá várni? *Kérdezi kissé türelmetlenül, de egyáltalán nem számonkérően. Közben helyet is foglal ismét az asztalnál, aminél korábban ma rengeteget beszélgettek. Segíteni azonban továbbra sem jut eszébe Luninari-nak sem a terítésben, sem másban. Elkényeztetett kisasszonyka múltja még mindig azt diktálja, hogy őt ki kell szolgálni, főleg ha étkezésről van szó, így nyugodtan nézelődve várakozik, hogy elé kerüljön a finom étel.*
*Nem lepődik meg Luninari apró könnycseppjei láttán. Legszívesebben ő is sírna, de olyat már nem tud, vagy még, azt majd az idő eldönti, hogy az igazán heves, csapongó érzelmekkel rendelkező Alenia visszatér-e majd egyszer. Most azonban percekig nem tud másról beszélni, csak a felismerés alapján arról, hogy mennyire is örül a kis félelf lánynak, és mennyire boldog, hogy ennyire szereti őt.*
- Azért mondom ezt, mert így van, és jól mondod. Szeretet nélkül nem érdemes élni, és nem is lehet. Örülök, hogy itt vagy velem.
*Boldogan simogatja meg azzal a gyönyörű fekete hajkoronával díszített buksiját, majd most már tényleg elindul visszafelé, le a lépcsőkön, majd egyenesen a konyha irányába, ahol várja már őket a leves, aminek finom illatát már a távolból is érezni.
Luninari közben tovább beszél, most épp Szarvasligetről, de azt most nem tudja eldönteni, hogy miért is kerül ez most szóba, szóval nem is reagál, csak kedvesen mosolyogva hallgatja Luninari-t. Neki most jól esik, hogy egyáltalán hallhatja azt az örömteli, kedves kis hangját. Szerinte egyébként egy hely igenis lehet önmagában is szép, az ottlakók nélkül is, de ahogy átgondolja a lány szavait azért végül megérti, mire is célzott ezekkel a gondolatokkal.
Aztán végre eldöntik azt is, hogy merre vezessen majd tovább az útjuk a mai napon.*
- Rendben, akkor először a templomba megyünk, együtt imádkozunk, és hálát adunk Eeyr-nek azért, hogy mindkettőnkre vigyázott, és lehetővé tette, hogy ma itt állhassunk egymás mellett.
*Mindketten tudják, hogy nagyon másképp is alakulhatott volna minden. Ha nem találják meg őt időben, miután az emberrablói megkötözve, bekötött szemekkel szabadjára engedték, ha nem tudnak elmenekülni a rezidenciáról a lázadás napján, ha menekülés közben elfogják őket, ha nincs Intath, aki ebben a káoszban is megmentette az életét…. Annyi tényező volt, ami miatt az egész történet végződhetett volna sokkal rosszabbul is, hogy szinte borítékolható, hogy az istennő keze van abban, hogy megmenekülhettek. És, hogy miért akarnak a tisztásra menni? Erről Aleniá-nak határozott véleménye van.*
- Semmi sem muszáj, de van egy… az a szó jut eszembe, hogy vágyam, de talán nem ez a legjobb kifejezés rá. Azért szeretnék elmenni veled, hogy utána együtt indulhassunk vissza, amit legutóbb már nem tudtunk megtenni. Ha most így teszünk, akkor úgy fogom érezni, mintha a sok rossz meg sem történt volna. Butaság, tudom, de úgy érzem, hogy ez nekem fontos, és köszönöm, hogy megérted. Nem csak a múltnak, a jelenünknek is tartozunk ezzel.
*Mondja ki az érzéseit hangosan is a lánynak. Neki semmilyen rossz érzése nincs. Sőt, olyan lesz az egész, mintha a végére érve jelképesen becsukhatná azt a horrortörténetet elmesélő könyvet, ami végül boldog befejezéssel zárul, mint reményei szerint minden emberi történet.*
- Nagyon kíváncsi vagyok már a levesre. Sokat kell még rá várni? *Kérdezi kissé türelmetlenül, de egyáltalán nem számonkérően. Közben helyet is foglal ismét az asztalnál, aminél korábban ma rengeteget beszélgettek. Segíteni azonban továbbra sem jut eszébe Luninari-nak sem a terítésben, sem másban. Elkényeztetett kisasszonyka múltja még mindig azt diktálja, hogy őt ki kell szolgálni, főleg ha étkezésről van szó, így nyugodtan nézelődve várakozik, hogy elé kerüljön a finom étel.*
927. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-18 16:10:26
Üzenet elküldve: 2024-03-18 16:10:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Talán csak álmodom?//
*Boldoggá teszik és meg is hatják Alenia szavai, bár könnyei nem kezdenek el ömleni, azért egy-két könnycseppet ki is kell törölnie a nyomukban, kék szemei viszont annyira ragyognak, amennyire utoljára nagyon régen, vagy talán soha.
Igazából most már biztos, hogy ez a mostani a legszebb napja, amióta csak elhagyta odahaza az utolsó tilalomfát, és kijött a "külső világba." Boldogságát csak ahhoz tudná hasonlítani, mint amikor a Mágustoronynál újra láthatta édesanyját, most azonban mégis nagyobb az öröme, mert abban, hogy vele előbb-utóbb újra találkozik nem kételkedett, Alenia ellenben tényleg olyan, mintha egyenesen halálból tért volt vissza, szerencsére ez azonban csak képletes értelemben véve igaz, és nem valóságosan.
Nem csak a kedves szavaknak és a dicséretnek örül, hanem az is megkönnyebbüléssel tölti el, hogy Nia nem csak azt nem várja el tőle, hogy ő is kötelezze el magát az istennő mellett, hanem, hogy a jelek szerint el is fogadja a döntését, hogy nem szeretné.
És éppen most jár úgy, hogy pont ő, aki szeret beszélni, és általában tud is, meg szereti hallani a saját hangját, hogy hirtelen nem találja a szavakat, amiket mondania kellene, de ez igazából talán nem is fontos annyira.
Éppen Alenia őt megható és boldoggá tevő szavai bizonyítják, hogy mindent tud és ért, amit ő kimondhatna, mivel pedig azt is a tudomására hozta, hogy szeretné a szeretetét élvezni, és örül neki, hogy visszakapta, rajta aztán igazán ne múljon. Most már sokkal bátrabban és sokkal boldogabb mosollyal öleli meg újra, mint eddig tette.*
- Köszönöm! Kedves, hogy ezt mondod, és igen, hasonlóképpen gondolom én is. *találja meg a hangját is végre ezek után.* Szeretet nélkül pedig amúgy sem lenne érdemes élni. Jobban belegondolva, eddig bármi, ami igazán boldoggá tett ebben az életben, hozzá kapcsolódott valamilyen módon. *teszi hozzá, és valóban elgondolkodik rajta, hogy mennyire üres lenne saját világa, meg úgy általában is a világ, ha tényleg nem lenne benne senki és semmi, amit őszintén és önzetlenül szeretni lehet.*
- És igazad is van. *folytatja.* Bár nagyon sajnálnám, ha Szarvasligettel bármi történne, de csak egy hely, mi tesszük otthonná és töltjük meg élettel, akik ott élünk. Nélkülünk csak egy üres ház lenne, meg birtok, meg egy tó, aminek a szépségében senki sem gyönyörködik. *mondja, aztán, ha Nia is követi, el is indul a konyhába vissza. Örül neki, hogy nem üldözik itt tovább saját egykori életük szellemét a rideg kőfalak között.
Most már csak abban reménykedik, hogy Aleniának tényleg ízleni fog a leves, amit készített. Meglehet, hogy egykor nála jobb és tanultabb szakácsnőik voltak itt, tény azonban, hogy ami őt illeti az utóbbi időben tényleg sokat és sokakra főzött, rengeteget gyakorolt, ráadásul neki a főzés nem is pusztán munka, hanem szereti is, főleg pedig, ha olyanoknak készíthet ételt, akiket szeret is.*
- Szívesen elmegyek veled a templomba, nekem is bőven van mit megköszönnöm Eeyrnek, mert rajtam is sokat segített azzal, hogy újra találkoztunk, de persze amit leginkább szeretnék neki, hogy vigyázott rád. *mondja, határozottan örülve neki, hogy édesanyja papnő volt egykor, így, hiába odahaza nem tisztelt istenség Eeyr, nagyjából tudja, hogyan kell viselkedni egy oltár előtt, és hogyan kell tisztelettel szólítani meg egy istenséget.*
- A tisztásra való visszatérést is jó ötletnek tartom. Nem félek tőle. Mindenképpen visszamegyünk. Talán felesleges kerülő, és biztosan furcsa is lesz, de valamiért én is úgy érzem, hogy muszáj. Ha egyedül mennék oda, és nem tudnám mi van veled, biztosan felkavarna, így azonban, hogy újra itt vagy, nem hiszem, hogy bármi ilyesmi történik majd. Talán tartozunk ezzel a régi önmagunknak. *gondolkodik hangosan. Igaz, be kell vallani magának, hogyha félne és nem akarna visszamenni, akkor is jó eséllyel azt hazudná, hogy nem fél, és vissza akar menni.
Nem mintha ne lenne különös, rossz érzése ettől az egésztől, miközben vágyik is a közös szembenézésre, de hát kinek ne lenne az a helyében, aki hasonlóra készül?
Ha most együtt visszamennek, az minden bizonnyal olyan lesz, mintha maga az idő metszené keresztbe önmagát ott, azon a tisztáson. Nem tudja pontosan megmagyarázni magának, hogy mit vár ettől az egésztől, miért tartja fontosnak ezt a visszatérést, de Alenia nem véletlenül érez rá arra, hogy az, mindkettőjüknek.
Kicsit ugyan ellentmondásos, hogy itt a házban nem szeretne a múlt árnyai között bolyongani, a tisztáson mégis megtenné, még akkor is, ha csak egy egy rövid séta is lesz az egész, ha viszont ennek mind a ketten a szükségét érzik, talán tényleg nem hagyhatják maguk mögött e nélkül a múltat.*
*Boldoggá teszik és meg is hatják Alenia szavai, bár könnyei nem kezdenek el ömleni, azért egy-két könnycseppet ki is kell törölnie a nyomukban, kék szemei viszont annyira ragyognak, amennyire utoljára nagyon régen, vagy talán soha.
Igazából most már biztos, hogy ez a mostani a legszebb napja, amióta csak elhagyta odahaza az utolsó tilalomfát, és kijött a "külső világba." Boldogságát csak ahhoz tudná hasonlítani, mint amikor a Mágustoronynál újra láthatta édesanyját, most azonban mégis nagyobb az öröme, mert abban, hogy vele előbb-utóbb újra találkozik nem kételkedett, Alenia ellenben tényleg olyan, mintha egyenesen halálból tért volt vissza, szerencsére ez azonban csak képletes értelemben véve igaz, és nem valóságosan.
Nem csak a kedves szavaknak és a dicséretnek örül, hanem az is megkönnyebbüléssel tölti el, hogy Nia nem csak azt nem várja el tőle, hogy ő is kötelezze el magát az istennő mellett, hanem, hogy a jelek szerint el is fogadja a döntését, hogy nem szeretné.
És éppen most jár úgy, hogy pont ő, aki szeret beszélni, és általában tud is, meg szereti hallani a saját hangját, hogy hirtelen nem találja a szavakat, amiket mondania kellene, de ez igazából talán nem is fontos annyira.
Éppen Alenia őt megható és boldoggá tevő szavai bizonyítják, hogy mindent tud és ért, amit ő kimondhatna, mivel pedig azt is a tudomására hozta, hogy szeretné a szeretetét élvezni, és örül neki, hogy visszakapta, rajta aztán igazán ne múljon. Most már sokkal bátrabban és sokkal boldogabb mosollyal öleli meg újra, mint eddig tette.*
- Köszönöm! Kedves, hogy ezt mondod, és igen, hasonlóképpen gondolom én is. *találja meg a hangját is végre ezek után.* Szeretet nélkül pedig amúgy sem lenne érdemes élni. Jobban belegondolva, eddig bármi, ami igazán boldoggá tett ebben az életben, hozzá kapcsolódott valamilyen módon. *teszi hozzá, és valóban elgondolkodik rajta, hogy mennyire üres lenne saját világa, meg úgy általában is a világ, ha tényleg nem lenne benne senki és semmi, amit őszintén és önzetlenül szeretni lehet.*
- És igazad is van. *folytatja.* Bár nagyon sajnálnám, ha Szarvasligettel bármi történne, de csak egy hely, mi tesszük otthonná és töltjük meg élettel, akik ott élünk. Nélkülünk csak egy üres ház lenne, meg birtok, meg egy tó, aminek a szépségében senki sem gyönyörködik. *mondja, aztán, ha Nia is követi, el is indul a konyhába vissza. Örül neki, hogy nem üldözik itt tovább saját egykori életük szellemét a rideg kőfalak között.
Most már csak abban reménykedik, hogy Aleniának tényleg ízleni fog a leves, amit készített. Meglehet, hogy egykor nála jobb és tanultabb szakácsnőik voltak itt, tény azonban, hogy ami őt illeti az utóbbi időben tényleg sokat és sokakra főzött, rengeteget gyakorolt, ráadásul neki a főzés nem is pusztán munka, hanem szereti is, főleg pedig, ha olyanoknak készíthet ételt, akiket szeret is.*
- Szívesen elmegyek veled a templomba, nekem is bőven van mit megköszönnöm Eeyrnek, mert rajtam is sokat segített azzal, hogy újra találkoztunk, de persze amit leginkább szeretnék neki, hogy vigyázott rád. *mondja, határozottan örülve neki, hogy édesanyja papnő volt egykor, így, hiába odahaza nem tisztelt istenség Eeyr, nagyjából tudja, hogyan kell viselkedni egy oltár előtt, és hogyan kell tisztelettel szólítani meg egy istenséget.*
- A tisztásra való visszatérést is jó ötletnek tartom. Nem félek tőle. Mindenképpen visszamegyünk. Talán felesleges kerülő, és biztosan furcsa is lesz, de valamiért én is úgy érzem, hogy muszáj. Ha egyedül mennék oda, és nem tudnám mi van veled, biztosan felkavarna, így azonban, hogy újra itt vagy, nem hiszem, hogy bármi ilyesmi történik majd. Talán tartozunk ezzel a régi önmagunknak. *gondolkodik hangosan. Igaz, be kell vallani magának, hogyha félne és nem akarna visszamenni, akkor is jó eséllyel azt hazudná, hogy nem fél, és vissza akar menni.
Nem mintha ne lenne különös, rossz érzése ettől az egésztől, miközben vágyik is a közös szembenézésre, de hát kinek ne lenne az a helyében, aki hasonlóra készül?
Ha most együtt visszamennek, az minden bizonnyal olyan lesz, mintha maga az idő metszené keresztbe önmagát ott, azon a tisztáson. Nem tudja pontosan megmagyarázni magának, hogy mit vár ettől az egésztől, miért tartja fontosnak ezt a visszatérést, de Alenia nem véletlenül érez rá arra, hogy az, mindkettőjüknek.
Kicsit ugyan ellentmondásos, hogy itt a házban nem szeretne a múlt árnyai között bolyongani, a tisztáson mégis megtenné, még akkor is, ha csak egy egy rövid séta is lesz az egész, ha viszont ennek mind a ketten a szükségét érzik, talán tényleg nem hagyhatják maguk mögött e nélkül a múltat.*
926. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-15 10:59:51
Üzenet elküldve: 2024-03-15 10:59:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Talán csak álmodom?//
*Eeyr nem csak azokat támogatja és segíti, akik hisznek benne, és elfogadják a tanításait, hanem mindenkit, akinek szüksége van rá. Ezt vallja Alenia is és talán mindenki más is, aki úgy dönt, hogy az istennő kegyeiben kívánja leélni az életét.
Az, hogy ők ketten itt ma találkozhattak, kétségkívül isteni beavatkozás eredménye, ezt valószínűleg már egyikük sem vitatná, hisz hogy máshogy fordulhatott volna elő, hogy pont ők ketten, pont egyszerre, pont ugyanott legyenek jelen? Csak úgy, ha valaki vagy valami fogta a kezüket és vezette őket az úton.
Ennél azonban sokkal érdekesebb kérdés, hogy Eeyr választása miért pont Luninari-ra esett, hogy ő legyen az, aki ott legyen vele az életbe való visszatérésének első napján. Mert, ha biológiai értelemben nem is, Alenia Cirenhille Sayqueves mind szerettei és ellenségei gondolataiban már halott volt. Már elfogadták azt a tényt, hogy ő nincs többé, de most mégis, mint földre szállt angyal tért vissza, és a kis fekete hajú fél-elf lánynak jutott a megtiszteltetés, hogy elsőként fogadhassa őt.*
- Dehogy haragszom! *Mondja is ki bátorítóan szegény lány kérdésére, hogy ugyan nincs semmi gond azzal, ha ő nem szeretné olyan mélyen elkötelezni magát Eeyr mellett, ahogy ő tette.*
- A lényeg, hogy most már van mire igazán büszkének lenned. Illetve van még egy dolog. Belegondoltál már abba, hogy vajon miért te vagy itt most velem? Luninari, az istennő téged választott, hogy ma mellettem legyél. Szerintem te is tudod, de elmondjam, mi alapján választja ki Eeyr a megfelelő személyt egy küldetésre? A szeretet a legfontosabb. Ez csupán annyit jelent, hogy te vagy az a személy ezen a világon, aki a legjobban szeret engem, akinek a legjobban hiányoztam, és aki a legjobban örülhetett annak, hogy visszajöttem. Nem a bátyám, nem bárki más, hanem te, és ezért én pedig neked vagyok kivételesen hálás, és köszönöm!
*Majdnem el is sírja magát, mert ez a felismerés neki is most jutott csak el az agyáig. Eddig kellemetlen keresztkérdéseket tett fel a lánynak, bántotta azért, mert nem az lett belőle, akit elvárt volna, hogy váljon belőle. Megkérdőjelezte azt is, hogy miért nem keresték őt tovább. Most pedig egy olyan kérdést is fel akart tenni, hogy volt-e valami egyértelmű bizonyítékuk arra, hogy ő halott, vagy csupán feladták a keresést, és azt mondták, hogy rendben, akkor innentől Alenia nem létezik? Nem teszi már fel ezt a kérdést. Nincs rá szükség. Semmire nincs szükség, csak az ő kis Luninari-jára, akiről Eeyr egészen eddig próbálta megmutatni, hogy mennyire szereti is őt. Ennyi idő kellett, hogy ezt az egykori nemes lány megértse.*
- Luninari drága, azt hiszem mégsem érdekelnek a szobák. Azok csak szobák, emlékek, a régmúlt lenyomatai. Egy szoba, egy ház, egy érték kézről-kézre vándorolhat, de tudod mi az, ami nem múlik el? A szeretet. Az a szeretet, amit irántam érzel, és érzek én is rajtad. Nem akarok most mást, csak ezt a szeretetet élvezni, és boldog lenni, hogy visszakaptalak. Menjünk, fogyasszuk el a finom ételt, amit készítettél, aztán ha megkérhetlek, kísérj el engem a templomba, hogy megköszönhessem az istennőnek, hogy ismét megmutatta számomra a helyes utat. Illetve, ha nem félsz tőle túlságosan, én vissza szeretnék menni a tisztásra, hogy lássuk még egyszer utoljára azt, ahol minden rossz kezdődött, és végre örökre lezárhassuk és magunk mögött hagyhassuk a keserű múltat.
*A Luninari-ban lakozó, iránta érzett szeretet most minden prioritását felborította. Nem is vár, egyszerűen csak hátat fordít a folyosónak, és esze ágában sincs már egykori szobájában kutakodni. Elindul vissza a földszintre reményei szerint Luninari oldalán, hogy inkább vele és az oly kedvességgel elkészített levesével foglalkozzon.*
*Eeyr nem csak azokat támogatja és segíti, akik hisznek benne, és elfogadják a tanításait, hanem mindenkit, akinek szüksége van rá. Ezt vallja Alenia is és talán mindenki más is, aki úgy dönt, hogy az istennő kegyeiben kívánja leélni az életét.
Az, hogy ők ketten itt ma találkozhattak, kétségkívül isteni beavatkozás eredménye, ezt valószínűleg már egyikük sem vitatná, hisz hogy máshogy fordulhatott volna elő, hogy pont ők ketten, pont egyszerre, pont ugyanott legyenek jelen? Csak úgy, ha valaki vagy valami fogta a kezüket és vezette őket az úton.
Ennél azonban sokkal érdekesebb kérdés, hogy Eeyr választása miért pont Luninari-ra esett, hogy ő legyen az, aki ott legyen vele az életbe való visszatérésének első napján. Mert, ha biológiai értelemben nem is, Alenia Cirenhille Sayqueves mind szerettei és ellenségei gondolataiban már halott volt. Már elfogadták azt a tényt, hogy ő nincs többé, de most mégis, mint földre szállt angyal tért vissza, és a kis fekete hajú fél-elf lánynak jutott a megtiszteltetés, hogy elsőként fogadhassa őt.*
- Dehogy haragszom! *Mondja is ki bátorítóan szegény lány kérdésére, hogy ugyan nincs semmi gond azzal, ha ő nem szeretné olyan mélyen elkötelezni magát Eeyr mellett, ahogy ő tette.*
- A lényeg, hogy most már van mire igazán büszkének lenned. Illetve van még egy dolog. Belegondoltál már abba, hogy vajon miért te vagy itt most velem? Luninari, az istennő téged választott, hogy ma mellettem legyél. Szerintem te is tudod, de elmondjam, mi alapján választja ki Eeyr a megfelelő személyt egy küldetésre? A szeretet a legfontosabb. Ez csupán annyit jelent, hogy te vagy az a személy ezen a világon, aki a legjobban szeret engem, akinek a legjobban hiányoztam, és aki a legjobban örülhetett annak, hogy visszajöttem. Nem a bátyám, nem bárki más, hanem te, és ezért én pedig neked vagyok kivételesen hálás, és köszönöm!
*Majdnem el is sírja magát, mert ez a felismerés neki is most jutott csak el az agyáig. Eddig kellemetlen keresztkérdéseket tett fel a lánynak, bántotta azért, mert nem az lett belőle, akit elvárt volna, hogy váljon belőle. Megkérdőjelezte azt is, hogy miért nem keresték őt tovább. Most pedig egy olyan kérdést is fel akart tenni, hogy volt-e valami egyértelmű bizonyítékuk arra, hogy ő halott, vagy csupán feladták a keresést, és azt mondták, hogy rendben, akkor innentől Alenia nem létezik? Nem teszi már fel ezt a kérdést. Nincs rá szükség. Semmire nincs szükség, csak az ő kis Luninari-jára, akiről Eeyr egészen eddig próbálta megmutatni, hogy mennyire szereti is őt. Ennyi idő kellett, hogy ezt az egykori nemes lány megértse.*
- Luninari drága, azt hiszem mégsem érdekelnek a szobák. Azok csak szobák, emlékek, a régmúlt lenyomatai. Egy szoba, egy ház, egy érték kézről-kézre vándorolhat, de tudod mi az, ami nem múlik el? A szeretet. Az a szeretet, amit irántam érzel, és érzek én is rajtad. Nem akarok most mást, csak ezt a szeretetet élvezni, és boldog lenni, hogy visszakaptalak. Menjünk, fogyasszuk el a finom ételt, amit készítettél, aztán ha megkérhetlek, kísérj el engem a templomba, hogy megköszönhessem az istennőnek, hogy ismét megmutatta számomra a helyes utat. Illetve, ha nem félsz tőle túlságosan, én vissza szeretnék menni a tisztásra, hogy lássuk még egyszer utoljára azt, ahol minden rossz kezdődött, és végre örökre lezárhassuk és magunk mögött hagyhassuk a keserű múltat.
*A Luninari-ban lakozó, iránta érzett szeretet most minden prioritását felborította. Nem is vár, egyszerűen csak hátat fordít a folyosónak, és esze ágában sincs már egykori szobájában kutakodni. Elindul vissza a földszintre reményei szerint Luninari oldalán, hogy inkább vele és az oly kedvességgel elkészített levesével foglalkozzon.*
925. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-13 20:00:57
Üzenet elküldve: 2024-03-13 20:00:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Talán csak álmodom?//
*Nem Eeyr hatalma Alenia által végrehajtott demonstrációjának, inkább Niának magának a jelenlétének köszönhető, hogy egyre közelebb érzi magához az istennőt, ami kissé furcsa érzés, tekintve azt, hogy megtérni soha senkihez sem tervezett, egészen egyszerűen azért nem, mert a három, hatalmát e világon rendszeresen érzékeltető istenség közül az egyik számára eleve szóba sem jöhet, de még a másik kettő is erősen korlátozná őt a mágia tanulásában és gyakorlásában.
Most azonban minél több időt beszélgetnek és töltenek együtt, egyre inkább olyan érzése van, sőt, mostanra már teljesen biztos is benne, hogy ez a mai találkozás egyáltalán nem csak Alenia kedvéért lett összehozva az istennő által, hanem talán egy kissé miatta is, hiszen rajta is sokat, nagyon is sokat segít.
Eleve, - és igazából ez neki a legfontosabb, - Alenia elvesztése, és a vele történtek puszta tudata eddig olyan sohasem gyógyuló sebek voltak a lelkén, amelyeket a szarvasligeti utópikus idill sem volt képes begyógyítani idáig.
Mindeddig reménykedett abban, hogy a másik lány él, de igazából, ha fogadnia kellett volna, és nem érzelmeire, reményeire, hanem a hideg észre hallgat, akkor sokkal nagyobb tétet tett volna arra, hogy Nia halott, mint arra, hogy csodával határosan túlélte azt az ezerszer elátkozott, szörnyű éjszakát.
Arra pedig, hogy valaha is újra láthatja, bármennyire is szerette volna, jó eséllyel semmilyen körülmények között nem is fogadott volna.
Most azonban, hogy a Nia által átélt, számára szinte felfoghatatlan szenvedések még mindig szomorúsággal és haraggal töltik el, erőt, vigasztaló örömöt, és valamilyen szinten elégtételt is ad neki az, hogy átvészelte őket, és most lehetőséget kaptak együtt elindulni egy szebb jövő felé, legyenek igazából bármennyire is egymástól különbözőek.
A másik ok, amiért szintén nagyon hálás Eeyrnek, hogy bár még egy egyszerű, füstölt hússal megbolondított, ízes húsleves megfőzésének az ideje sem telt el azóta, hogy újra találkoztak, többet gondolkodott el önmagán és saját útja helyességén ez alatt a kis idő alatt, mint amennyit a Szarvasligetbe való költözés óta összesen talán.
Mindeddig arra tette fel az életét, hogy több lehessen annál, mint amit édesanyján kívül odahaza bárki is kinézett volna belőle, hogy mivé válhat. Ennyiből talán még a múltjának a foglya. Annyiból pedig már nem, hogy bár bátorítani kellett, sohasem mert volna benevezni a mágusok viadalára, ha úgy érezte volna, hogy semmi keresnivalója nincsen ott. Mégis második lett.
Bármennyire is jó lett volna és lenne elmerülni és megpihenni Szarvasligetben, űzte előre mindaz, amit rossz szavakkal ambíciónak, vagy becsvágynak neveznek, de igazából jobb szavai neki magának sincsenek rá a mai napig, de ettől mégis kicsit több és más volt, ami egészen a mostani önmagáig űzte.
Fejlődés viszont nyilván csak úgy lehetséges, ha a fél-elf legalább néha magába néz, önkritikát gyakorol, aztán korrigál, ott ahol csak tud.
És éppen ezért tartja nagyon is fontosnak és gondolatébresztőnek, amit Alenia mondott az imént. Mert maga szerint mindig, ahogyan most is, tisztában volt saját gyengeségeivel.
Mégis létezik, hogy régen, amikor a Sayqueves házba került, mindez tényleg úgy nézett volna ki, mintha a legkevesebb önbecsülése sem lett volna? És pont az az Alenia látta így, akire akkoriban nem megjátszva önmagát, de azért mégis próbált a lehető legjobb benyomást tenni?
Most, újra átgondolva ezt, talán tényleg Niának lehet igaza és nem neki, aki meglepődik ezen, bár ő még mindig inkább realizmusnak érzi, hogy akkoriban nem sokra tartotta önmagát.
Végtére is gyenge volt, aki, egyedül nem tudta volna megvédeni sem magát, sem másokat, mint azt a tisztáson történtek fényesen bizonyították.
Ezen kívül frissen száműzöttként került egy számára akkor még teljesen idegen környezetbe, elveszettként és idegenként, akit odahaza is csak édesanyja és plüssnyulai szerettek, még nagyszülei sem, akik göthösnek, kicsinek, betegségre hajlamosnak, valamint természetellenesen sápadtnak tartották, és hát bár ők maguk is szégyellték a legtöbbször hangos szóval kimondani, de mindezt összegezve, mégiscsak valamiféle korcsnak.
De utólag visszanézve nem nekik volt igazuk, és inkább rájuk haragszik, mint egykori önmagára, aki édesanyja és plüssnyulai minden biztatása ellenére is hajlamos volt néha, vagy sokszor hinni nekik.*
- Igen, azt hiszem igazad van, de hát sok mindenre akkoriban, amikor hozzátok kerültem nem is nagyon volt büszkének lennem. *próbálja is összegezni röviden a gondolatait.*
- Lehet, hogy egyedül is túléltem volna ezt a várost, mégis jó volt, hogy a védelmetekbe vettetek, és lehet, hogy csak ennek köszönhető, hogy most egyáltalán itt lehetünk és beszélhetünk egymással.
*Igen, ezt kár is szépíteni, vagy tagadni, ezért nem is szépíti és nem is tagadja.*
- De az arcomat és a hajamat már akkor is nagyon szerettem, meg most is, persze tudom, hogy ez nem ugyanaz, mint amit te önbecsülésnek neveznél. *komolytalankodja most kicsit el az eddigi nagy létösszegzés végét, egy rövid nevetéssel megtoldva ezt az elkomolytalankodást, de éppen azért csinálja az egészet, mert nem akar többet közbevágni egyetlen szótaggal sem, nem, hogy egy egész szóval, vagy mondattal, és így is jelezni kívánja, hogy ismét minden figyelme Niáé.
Még mindig úgy érzi, hogy istennői gondviselés által összehozott párosuk közül most tényleg nem ő a lényeg, vagy a saját eddig életútja. Sokkal szívesebben hallgatja eddigi legkíváncsibb kérdésére várt válaszként Alenia túlélés történetet, kiegészítve a ráadással, annak a magyarázatával, hogy hogyan állhat itt, most előtte egy teljesen másik Alenia, mint akit annak idején ő megismert, megszeretett, aztán pedig sajnált és gyászolt.
Végül mire Alenia a végére ér annak, amit el képes éppen itt és most mondani, már minden annyira világos és logikus a számára, mintha egyszerűen nem is történhetett volna másképp.*
- Mindent értek. *mondja ezek után már minden mosoly nélkül, rá jellemző, komorság határát igen erőteljesen súroló komolysággal.
Sírnia kellene ismét, és ölni, de legalábbis rombolni akarni, de próbál nem könnyezni, és furcsa grimaszokat vágni arra a gondolatra, hogy miközben Lau és ő menekültek és Nairada ruhái voltak az ágyuk és takarójuk a semmi közepén hold és csillagfény lámpások alatt, addig Alenia semmi másra nem volt képes, mint korábbi életétől és egyik karjától megfosztva bámulni egy titkos pince falát megkínzott testébe zárva.*
- Hát akkor tényleg örök hála Eeyr papjainak és papnőinek! *mondja őszintén, talán pátoszosan, de hát melyik másik helyzet nem indokolna hasonló, színpadiasság határát súroló örömteli pátoszt, mint pont ez?
Csak öntudatlanul hajtva le úgy a fejét, mintha egy templomban tenné.*
- Azt persze megértem, ha nem árulhatsz el nekem olyan titkokat, amik főleg rád és Eeyr követőire tartoznak. *folytatja.* Ez valahol talán éppen ugyanaz, amiért ti sem ismerhetitek minden varázslat titkát, amit a toronyban őriztek idáig.
*Ezek után hallgatás jön, de ez a hallgatás nem túl hosszzú.*
- Ami engem illet, a magam részéről nagyon hálás vagyok Eeyrnek és tisztelem is őt, miattad is, azért is amit értem tett, és ígérem, hogy mindig is támogatni fogom minden hívét, főleg persze téged, amennyire tudom, de ugye nem haragszol meg rám, ha nem kötelezem el magamat neki?
*Ez most kivételesen olyan kérdés, amelynek talán már a hangsúlyából is érződik, hogy nem vár rá választ. Illetve, bármi lesz is Alenia válasza erre, neki már nincs és nem is lehet más útja, mint amit eddig tőle függetlenül választott magának.*
*Nem Eeyr hatalma Alenia által végrehajtott demonstrációjának, inkább Niának magának a jelenlétének köszönhető, hogy egyre közelebb érzi magához az istennőt, ami kissé furcsa érzés, tekintve azt, hogy megtérni soha senkihez sem tervezett, egészen egyszerűen azért nem, mert a három, hatalmát e világon rendszeresen érzékeltető istenség közül az egyik számára eleve szóba sem jöhet, de még a másik kettő is erősen korlátozná őt a mágia tanulásában és gyakorlásában.
Most azonban minél több időt beszélgetnek és töltenek együtt, egyre inkább olyan érzése van, sőt, mostanra már teljesen biztos is benne, hogy ez a mai találkozás egyáltalán nem csak Alenia kedvéért lett összehozva az istennő által, hanem talán egy kissé miatta is, hiszen rajta is sokat, nagyon is sokat segít.
Eleve, - és igazából ez neki a legfontosabb, - Alenia elvesztése, és a vele történtek puszta tudata eddig olyan sohasem gyógyuló sebek voltak a lelkén, amelyeket a szarvasligeti utópikus idill sem volt képes begyógyítani idáig.
Mindeddig reménykedett abban, hogy a másik lány él, de igazából, ha fogadnia kellett volna, és nem érzelmeire, reményeire, hanem a hideg észre hallgat, akkor sokkal nagyobb tétet tett volna arra, hogy Nia halott, mint arra, hogy csodával határosan túlélte azt az ezerszer elátkozott, szörnyű éjszakát.
Arra pedig, hogy valaha is újra láthatja, bármennyire is szerette volna, jó eséllyel semmilyen körülmények között nem is fogadott volna.
Most azonban, hogy a Nia által átélt, számára szinte felfoghatatlan szenvedések még mindig szomorúsággal és haraggal töltik el, erőt, vigasztaló örömöt, és valamilyen szinten elégtételt is ad neki az, hogy átvészelte őket, és most lehetőséget kaptak együtt elindulni egy szebb jövő felé, legyenek igazából bármennyire is egymástól különbözőek.
A másik ok, amiért szintén nagyon hálás Eeyrnek, hogy bár még egy egyszerű, füstölt hússal megbolondított, ízes húsleves megfőzésének az ideje sem telt el azóta, hogy újra találkoztak, többet gondolkodott el önmagán és saját útja helyességén ez alatt a kis idő alatt, mint amennyit a Szarvasligetbe való költözés óta összesen talán.
Mindeddig arra tette fel az életét, hogy több lehessen annál, mint amit édesanyján kívül odahaza bárki is kinézett volna belőle, hogy mivé válhat. Ennyiből talán még a múltjának a foglya. Annyiból pedig már nem, hogy bár bátorítani kellett, sohasem mert volna benevezni a mágusok viadalára, ha úgy érezte volna, hogy semmi keresnivalója nincsen ott. Mégis második lett.
Bármennyire is jó lett volna és lenne elmerülni és megpihenni Szarvasligetben, űzte előre mindaz, amit rossz szavakkal ambíciónak, vagy becsvágynak neveznek, de igazából jobb szavai neki magának sincsenek rá a mai napig, de ettől mégis kicsit több és más volt, ami egészen a mostani önmagáig űzte.
Fejlődés viszont nyilván csak úgy lehetséges, ha a fél-elf legalább néha magába néz, önkritikát gyakorol, aztán korrigál, ott ahol csak tud.
És éppen ezért tartja nagyon is fontosnak és gondolatébresztőnek, amit Alenia mondott az imént. Mert maga szerint mindig, ahogyan most is, tisztában volt saját gyengeségeivel.
Mégis létezik, hogy régen, amikor a Sayqueves házba került, mindez tényleg úgy nézett volna ki, mintha a legkevesebb önbecsülése sem lett volna? És pont az az Alenia látta így, akire akkoriban nem megjátszva önmagát, de azért mégis próbált a lehető legjobb benyomást tenni?
Most, újra átgondolva ezt, talán tényleg Niának lehet igaza és nem neki, aki meglepődik ezen, bár ő még mindig inkább realizmusnak érzi, hogy akkoriban nem sokra tartotta önmagát.
Végtére is gyenge volt, aki, egyedül nem tudta volna megvédeni sem magát, sem másokat, mint azt a tisztáson történtek fényesen bizonyították.
Ezen kívül frissen száműzöttként került egy számára akkor még teljesen idegen környezetbe, elveszettként és idegenként, akit odahaza is csak édesanyja és plüssnyulai szerettek, még nagyszülei sem, akik göthösnek, kicsinek, betegségre hajlamosnak, valamint természetellenesen sápadtnak tartották, és hát bár ők maguk is szégyellték a legtöbbször hangos szóval kimondani, de mindezt összegezve, mégiscsak valamiféle korcsnak.
De utólag visszanézve nem nekik volt igazuk, és inkább rájuk haragszik, mint egykori önmagára, aki édesanyja és plüssnyulai minden biztatása ellenére is hajlamos volt néha, vagy sokszor hinni nekik.*
- Igen, azt hiszem igazad van, de hát sok mindenre akkoriban, amikor hozzátok kerültem nem is nagyon volt büszkének lennem. *próbálja is összegezni röviden a gondolatait.*
- Lehet, hogy egyedül is túléltem volna ezt a várost, mégis jó volt, hogy a védelmetekbe vettetek, és lehet, hogy csak ennek köszönhető, hogy most egyáltalán itt lehetünk és beszélhetünk egymással.
*Igen, ezt kár is szépíteni, vagy tagadni, ezért nem is szépíti és nem is tagadja.*
- De az arcomat és a hajamat már akkor is nagyon szerettem, meg most is, persze tudom, hogy ez nem ugyanaz, mint amit te önbecsülésnek neveznél. *komolytalankodja most kicsit el az eddigi nagy létösszegzés végét, egy rövid nevetéssel megtoldva ezt az elkomolytalankodást, de éppen azért csinálja az egészet, mert nem akar többet közbevágni egyetlen szótaggal sem, nem, hogy egy egész szóval, vagy mondattal, és így is jelezni kívánja, hogy ismét minden figyelme Niáé.
Még mindig úgy érzi, hogy istennői gondviselés által összehozott párosuk közül most tényleg nem ő a lényeg, vagy a saját eddig életútja. Sokkal szívesebben hallgatja eddigi legkíváncsibb kérdésére várt válaszként Alenia túlélés történetet, kiegészítve a ráadással, annak a magyarázatával, hogy hogyan állhat itt, most előtte egy teljesen másik Alenia, mint akit annak idején ő megismert, megszeretett, aztán pedig sajnált és gyászolt.
Végül mire Alenia a végére ér annak, amit el képes éppen itt és most mondani, már minden annyira világos és logikus a számára, mintha egyszerűen nem is történhetett volna másképp.*
- Mindent értek. *mondja ezek után már minden mosoly nélkül, rá jellemző, komorság határát igen erőteljesen súroló komolysággal.
Sírnia kellene ismét, és ölni, de legalábbis rombolni akarni, de próbál nem könnyezni, és furcsa grimaszokat vágni arra a gondolatra, hogy miközben Lau és ő menekültek és Nairada ruhái voltak az ágyuk és takarójuk a semmi közepén hold és csillagfény lámpások alatt, addig Alenia semmi másra nem volt képes, mint korábbi életétől és egyik karjától megfosztva bámulni egy titkos pince falát megkínzott testébe zárva.*
- Hát akkor tényleg örök hála Eeyr papjainak és papnőinek! *mondja őszintén, talán pátoszosan, de hát melyik másik helyzet nem indokolna hasonló, színpadiasság határát súroló örömteli pátoszt, mint pont ez?
Csak öntudatlanul hajtva le úgy a fejét, mintha egy templomban tenné.*
- Azt persze megértem, ha nem árulhatsz el nekem olyan titkokat, amik főleg rád és Eeyr követőire tartoznak. *folytatja.* Ez valahol talán éppen ugyanaz, amiért ti sem ismerhetitek minden varázslat titkát, amit a toronyban őriztek idáig.
*Ezek után hallgatás jön, de ez a hallgatás nem túl hosszzú.*
- Ami engem illet, a magam részéről nagyon hálás vagyok Eeyrnek és tisztelem is őt, miattad is, azért is amit értem tett, és ígérem, hogy mindig is támogatni fogom minden hívét, főleg persze téged, amennyire tudom, de ugye nem haragszol meg rám, ha nem kötelezem el magamat neki?
*Ez most kivételesen olyan kérdés, amelynek talán már a hangsúlyából is érződik, hogy nem vár rá választ. Illetve, bármi lesz is Alenia válasza erre, neki már nincs és nem is lehet más útja, mint amit eddig tőle függetlenül választott magának.*
924. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-13 08:07:10
Üzenet elküldve: 2024-03-13 08:07:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Talán csak álmodom?//
*Mindig is a legjobb tulajdonságai közé tartozott, hogy ha akarta, akkor akár a belül érzett végtelen undort is olyannyira el tudta titkolni, hogy a külvilág felé már csak kedves, udvarias és cseppet sem negatív érzelmeket mutatott ki. Egy nemes nem viselkedhet úgy, hogy bárkit is megsértsen, vagy okot adjon arra, hogy a becsülete csorbuljon.
A gyerekek esetében azonban nem érez semmiféle ellenszenvet, tényleg szereti őket, és őszintén bánik velük kedvesen annak ellenére, hogy az ő otthonát bitorolják előzetes engedélye nélkül. Abba meg ő nem gondol bele, hogy bármiféle felelősséggel tartozna értük, hogy vigyáznia kéne rájuk, etetni kéne őket vagy hasonlók. Ez mind-mind a dadák, cselédek és szolgálók dolga, még akkor is, ha most épp nincs itt belőlük egy sem.
Végül sikerül bemutatnia, hogy az istennő mágiája igazi csoda, ha gyógyításról van szó, és talán a gyerekek is megbékülnek Alenia jelenlétével. Miután ő eltereli őket maguktól, hogy most már menjenek játszani, újra kettesben maradhat félvér barátnőjével, akit rögtön ki is kérdez a gyerekek által említett érdekességek részleteiről.*
- Továbbra is szerényebb vagy a kelleténél, de jó hallani, hogy büszke vagy magadra. Régen ilyet biztos nem mondtál volna. Ahogy én emlékszem, egy fikarcnyi önbecsülés sem volt benned. Én is őszintén büszke vagyok rád.
*Azon határozottan meglepődik, hogy a tusa győztese és egyben Luninari mentora nem egy elemi mágus, hanem ugyanúgy Eeyr papnője, mint ő.*
- A magas szintű elemi mágiát az istenhívők elől elzárják a Mágustoronyban. Fogalmam sincs, hogy miért. Talán tartanak az istenektől, és főleg Sa'Tereth követőitől, hogy rossz célokra használnák fel a legpusztítóbb elemi varázslatokat.
*Ezt mondjuk meg tudná érteni. Miután jól kibeszélték a mágustusa második helyezettjének és győztesének történetét, újra az egykori nemeskisasszony múltjára terelődik a szó. Csak idő kérdése volt, hogy mikor érkeznek ezek a kérdések barátnője részéről. Volt ideje átgondolni, hogy mit fog majd mondani, de így is nehéz.*
- Hosszú történet, igen, de elkezdem az elejéről, bár nem ígérem meg, hogy nem lesz zavaros, mert sok mindenre nem emlékszem, nekem is csak elmesélték. Ha minden igaz, miután elkeveredtem a bátyám mellől, napokig a Szegénynegyedben kóboroltam szinte öntudatlanul, mint valami tönkretett koldus. Fáradt voltam, mocskos, és sérült. Gondolom azért hagytak életben, mert senki nem ismert fel, csak egy senkinek hittek, és nem gondolták, hogy bármiféle veszélyt jelentenék bárkire. Azt szintén nem tudom, hogyan kerültem végül biztonságba Eeyr papjai között, de ők találtak rám és bújtattak el az egész város elől. Ne haragudj, de azt neked sem mondom el, hogy hol húztam meg magam. A papok azt mesélték, hogy nem beszéltem, hatokig egy szót sem szóltam, csak a szobám falát bámultam. Nem tudtam, mit kezdjek magammal, vagy az életemmel, ami abban a formában nem is volt már élet. Könyveket kaptam, hátha azok segítenek visszatérni, és segítettek is. Történetek voltak bennük Eeyr istennőről és a csodákról, amik a segítségével megtörténhettek. Azokat olvastam, és egyre jobban kezdtem hinni, hogy velem is történhetnek csodák, ha bízok az istennőben. Eeyr történetei és a papok támogatása szépen lassan visszaadták a hitemet, az akaraterőmet és a bizalmamat is önmagam iránt. Egy idő után már tudatosan a szakrális mágiát kutattam, és így találtam rá arra is, hogy lehetséges a karom visszanövesztése. Innentől pedig már te is el tudod képzelni, hogy mekkora motivációt adott nekem az, hogy van rá esély, hogy újra a régi önmagam lehessek.
*Itt abba is hagyja az esti mesét, mert még így dióhéjban is úgy érzi, hogy túl sokat fecseg. Nem lehet röviden elmesélni mindent, ami vele történt, azt pedig főleg nem, ami a lelkében lejátszódott, addig, amíg az élettelen testbe újra egy erős és bizakodó Alenia költözött.*
*Mindig is a legjobb tulajdonságai közé tartozott, hogy ha akarta, akkor akár a belül érzett végtelen undort is olyannyira el tudta titkolni, hogy a külvilág felé már csak kedves, udvarias és cseppet sem negatív érzelmeket mutatott ki. Egy nemes nem viselkedhet úgy, hogy bárkit is megsértsen, vagy okot adjon arra, hogy a becsülete csorbuljon.
A gyerekek esetében azonban nem érez semmiféle ellenszenvet, tényleg szereti őket, és őszintén bánik velük kedvesen annak ellenére, hogy az ő otthonát bitorolják előzetes engedélye nélkül. Abba meg ő nem gondol bele, hogy bármiféle felelősséggel tartozna értük, hogy vigyáznia kéne rájuk, etetni kéne őket vagy hasonlók. Ez mind-mind a dadák, cselédek és szolgálók dolga, még akkor is, ha most épp nincs itt belőlük egy sem.
Végül sikerül bemutatnia, hogy az istennő mágiája igazi csoda, ha gyógyításról van szó, és talán a gyerekek is megbékülnek Alenia jelenlétével. Miután ő eltereli őket maguktól, hogy most már menjenek játszani, újra kettesben maradhat félvér barátnőjével, akit rögtön ki is kérdez a gyerekek által említett érdekességek részleteiről.*
- Továbbra is szerényebb vagy a kelleténél, de jó hallani, hogy büszke vagy magadra. Régen ilyet biztos nem mondtál volna. Ahogy én emlékszem, egy fikarcnyi önbecsülés sem volt benned. Én is őszintén büszke vagyok rád.
*Azon határozottan meglepődik, hogy a tusa győztese és egyben Luninari mentora nem egy elemi mágus, hanem ugyanúgy Eeyr papnője, mint ő.*
- A magas szintű elemi mágiát az istenhívők elől elzárják a Mágustoronyban. Fogalmam sincs, hogy miért. Talán tartanak az istenektől, és főleg Sa'Tereth követőitől, hogy rossz célokra használnák fel a legpusztítóbb elemi varázslatokat.
*Ezt mondjuk meg tudná érteni. Miután jól kibeszélték a mágustusa második helyezettjének és győztesének történetét, újra az egykori nemeskisasszony múltjára terelődik a szó. Csak idő kérdése volt, hogy mikor érkeznek ezek a kérdések barátnője részéről. Volt ideje átgondolni, hogy mit fog majd mondani, de így is nehéz.*
- Hosszú történet, igen, de elkezdem az elejéről, bár nem ígérem meg, hogy nem lesz zavaros, mert sok mindenre nem emlékszem, nekem is csak elmesélték. Ha minden igaz, miután elkeveredtem a bátyám mellől, napokig a Szegénynegyedben kóboroltam szinte öntudatlanul, mint valami tönkretett koldus. Fáradt voltam, mocskos, és sérült. Gondolom azért hagytak életben, mert senki nem ismert fel, csak egy senkinek hittek, és nem gondolták, hogy bármiféle veszélyt jelentenék bárkire. Azt szintén nem tudom, hogyan kerültem végül biztonságba Eeyr papjai között, de ők találtak rám és bújtattak el az egész város elől. Ne haragudj, de azt neked sem mondom el, hogy hol húztam meg magam. A papok azt mesélték, hogy nem beszéltem, hatokig egy szót sem szóltam, csak a szobám falát bámultam. Nem tudtam, mit kezdjek magammal, vagy az életemmel, ami abban a formában nem is volt már élet. Könyveket kaptam, hátha azok segítenek visszatérni, és segítettek is. Történetek voltak bennük Eeyr istennőről és a csodákról, amik a segítségével megtörténhettek. Azokat olvastam, és egyre jobban kezdtem hinni, hogy velem is történhetnek csodák, ha bízok az istennőben. Eeyr történetei és a papok támogatása szépen lassan visszaadták a hitemet, az akaraterőmet és a bizalmamat is önmagam iránt. Egy idő után már tudatosan a szakrális mágiát kutattam, és így találtam rá arra is, hogy lehetséges a karom visszanövesztése. Innentől pedig már te is el tudod képzelni, hogy mekkora motivációt adott nekem az, hogy van rá esély, hogy újra a régi önmagam lehessek.
*Itt abba is hagyja az esti mesét, mert még így dióhéjban is úgy érzi, hogy túl sokat fecseg. Nem lehet röviden elmesélni mindent, ami vele történt, azt pedig főleg nem, ami a lelkében lejátszódott, addig, amíg az élettelen testbe újra egy erős és bizakodó Alenia költözött.*
923. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-12 20:58:55
Üzenet elküldve: 2024-03-12 20:58:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Talán csak álmodom?//
*Ugyan egy pillanatig sem képzelte, hogy Alenia undok lenne a gyerekekkel, akik jelenlétének, vagy legalábbis a róluk szóló hírnek korábban nem igazán örült, mégis miközben érdeklődve nézi a szakrális mágia gyakorlati működését, megkönnyebbülés számára, hogy mennyire kedves, és, hogy milyen jól tud bánni velük.
Persze, az igazat megvallva magának, őt sem tölti el túl nagy örömmel, hogy most ők is itt vannak ezek között a falak között, egészen pontosan több okból is nem.
Az egyik, hogy érthető okokból, bár akadtak vidám pillanatai, ő sohasem lehetett csacsogó, sokat rohangáló, önfeledt kislány, akinek kis barátai és barátnői vannak, akikkel játszhat.
Gyereknek inkább csendes volt és komoly, csak édesanyjával, saját magával és a plüssnyulaival beszélgetett sokat, ha pedig ahhoz hasonló vidámnak és boldognak látszó gyermekeket lát, mint akik az előbb szó szerint beléjük szaladtak, mindig elfogja az kellemetlen, egyszerre gyomor és szívszorító érzés, hogy elmulasztott valami nagyon fontosat az életben, amit már nem pótolhat be soha.
Az a természet rendje, hogy gyereke nem lehet, és ebbe bele is törődött már régen, de, hogy gyerek, vagyis boldog gyerek nem lehet már ebben az életben, az valahol még mindig fáj, hiába szeretne nem gondolni erre.
Más részről pedig a gyerekek nagy felelősséget is jelentenek, ha pedig már itt vannak velük a házban, nem tehet úgy, mintha nem lennének itt.
Pedig lenne elég dolguk, körbejárni a rezidenciát, átbeszélni a múltat, gondolkodni a jövőn, dolgozni, vásárolni, felkészülni egy újabb utazásra, most pedig még a végén jó eséllyel neki, vagy nekik kell vigyázni idegen gyerekekre, meg odafigyelni arra, hogy mit esznek, vagy, hogy esznek-e rendesen egyáltalán, és, hogy egészségesek-e, közben pedig folyton attól félhet, hogy vagy magukat törik össze, vagy valami mást, nem mintha az egykori rezidencián olyan sok dolog maradt volna, amit egyáltalán még össze lehetne törni...
Végső, önző oka pedig a nem túlságos örömre az, hogy ennyi egymástól távol töltött idő, és az isteni gondviselésből megtörtént találkozás után szeretne újra kettesben lenni Aleniával, minél többet, ha pedig közben gyerekekre is vigyázni kell, akkor természetesen ez sem fog teljesen zökkenőmentesen menni.
Nem mintha ne lettek volna nagyon aranyosak, és ne tetszenének neki, bár számára legalább annyira ijesztőek is, mint aranyosak, hiszen mégiscsak gyerekek, akiknek a nyelvén nem igazán ért, mint azt pontosan tudja is magáról. Igaz, eddig talán egész jól ment, hála minden bizonnyal a mágusok közötti viadalnak, amin részt vett. Valamennyire megkönnyebbül a gondolattól, hogy talán jobban fognak hallgatni rá, hogyha nagy mágusnak, esetleg félig-meddig valamiféle hírességnek tartják, holott egyik sem igaz. Utóbbi biztosan nem. Amennyi látványosság volt akkoriban a városban, a nagy többség talán akkor sem emlékezne rá, ha megnyerte volna a tusát, amit jó sokan minden bizonnyal egyáltalán nem is láttak, mivel még a mágia sem érdekelhet mindenkit a világon.
Végül csak megrázza a fejét, mintha ezzel valamennyi kellemetlen gondolatot kirázhatna belőle. És elmosolyodik, végül is akárhonnan nézi, dicséretet kapott Niától, nem is kicsit, aminek mindenképpen örül, annak ellenére is, ha sejtette előre, hogy a "Lunimakit", mint nevet, legalább még egyszer nem fogja megúszni.*
- Nos, köszönöm szépen! *hajt fejet mosolyogva a másik lány előtt, leplezni nem próbált örömmel és elég rosszul leplezett büszkeséggel.*
- Sajnálom is, hogy nem láttál, már csak azért is, mert egy-két forduló biztosan nagyon izgalmas és látványos lehetett kívülről nézve. De azért köztünk szólva, kellett jó nagy adag szerencse is, hogy eljussak a döntőbe, meg a tusa is okosan volt megszervezve. Nem használhatott mindenki csak úgy mindenféle pusztító mágiát, inkább a taktikán és a varázslatok okos felhasználásán volt a hangsúly, de ettől még nem tagadom, hogy büszke vagyok arra, hogy majdnem nyertem. *mosolyog még mindig, mert ez tényleg kedves emlék. Nem akar feltétlenül szerénykedni, de túlmisztifikálni sem tervezi saját érdemeit és a tudását, ez által pedig hazudni Aleniának.*
- Kicsit nagyobb szerencsével akár győzhettem is volna, de bármekkora örömmel is tölt el ez akkor, igazságtalannak érezném a mai napig. Végül pont az a lány győzött le, akitől a legerősebb varázslataimat tanultam, teljesen reális eredmény született, jobb volt nálam, és kész. Mellesleg, ő is szakrális mágus, Eeyr hívő, éppen csak nagyon jól ismeri az elemi mágiát is. *folytatja, és csak beszéd közben döbben rá, hogy bár nem szándékosan terelte a témát errefelé, de ennek köszönhetően végre ő is feltehet egy olyan kérdést, amire azóta szeretné tudni a válasz, hogy újra találkoztak.*
- De te is... ahogy nézem rengeteget fejlődtél. Mikor utoljára találkoztunk, még egyikünk sem ismert egyetlen, árva varázslatot sem, sőt, én még érzékelni sem tudtam a manát. Te hol tanultál meg annyi mindent, hogy azt mondod, hogy már a karod visszaszerzésére is reális esély van? És egyáltalán hol voltál idáig, vagy mi történt veled azóta az éjszaka óta? *teszi fel végre a kérdést, bár tudja, hogy ez nyilván hosszabb választ igényelne, aminek lehet nem pont most jött el az ideje.*
- Persze, gondolom ez hosszú történet. Azt is megértem, ha nem szeretnél róla beszélni, vagy legalábbis nem pont most. *teszi hozzá tényleg megértéssel, de ettől még persze továbbra is kíváncsi nagyon.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.03.12 21:06:33
*Ugyan egy pillanatig sem képzelte, hogy Alenia undok lenne a gyerekekkel, akik jelenlétének, vagy legalábbis a róluk szóló hírnek korábban nem igazán örült, mégis miközben érdeklődve nézi a szakrális mágia gyakorlati működését, megkönnyebbülés számára, hogy mennyire kedves, és, hogy milyen jól tud bánni velük.
Persze, az igazat megvallva magának, őt sem tölti el túl nagy örömmel, hogy most ők is itt vannak ezek között a falak között, egészen pontosan több okból is nem.
Az egyik, hogy érthető okokból, bár akadtak vidám pillanatai, ő sohasem lehetett csacsogó, sokat rohangáló, önfeledt kislány, akinek kis barátai és barátnői vannak, akikkel játszhat.
Gyereknek inkább csendes volt és komoly, csak édesanyjával, saját magával és a plüssnyulaival beszélgetett sokat, ha pedig ahhoz hasonló vidámnak és boldognak látszó gyermekeket lát, mint akik az előbb szó szerint beléjük szaladtak, mindig elfogja az kellemetlen, egyszerre gyomor és szívszorító érzés, hogy elmulasztott valami nagyon fontosat az életben, amit már nem pótolhat be soha.
Az a természet rendje, hogy gyereke nem lehet, és ebbe bele is törődött már régen, de, hogy gyerek, vagyis boldog gyerek nem lehet már ebben az életben, az valahol még mindig fáj, hiába szeretne nem gondolni erre.
Más részről pedig a gyerekek nagy felelősséget is jelentenek, ha pedig már itt vannak velük a házban, nem tehet úgy, mintha nem lennének itt.
Pedig lenne elég dolguk, körbejárni a rezidenciát, átbeszélni a múltat, gondolkodni a jövőn, dolgozni, vásárolni, felkészülni egy újabb utazásra, most pedig még a végén jó eséllyel neki, vagy nekik kell vigyázni idegen gyerekekre, meg odafigyelni arra, hogy mit esznek, vagy, hogy esznek-e rendesen egyáltalán, és, hogy egészségesek-e, közben pedig folyton attól félhet, hogy vagy magukat törik össze, vagy valami mást, nem mintha az egykori rezidencián olyan sok dolog maradt volna, amit egyáltalán még össze lehetne törni...
Végső, önző oka pedig a nem túlságos örömre az, hogy ennyi egymástól távol töltött idő, és az isteni gondviselésből megtörtént találkozás után szeretne újra kettesben lenni Aleniával, minél többet, ha pedig közben gyerekekre is vigyázni kell, akkor természetesen ez sem fog teljesen zökkenőmentesen menni.
Nem mintha ne lettek volna nagyon aranyosak, és ne tetszenének neki, bár számára legalább annyira ijesztőek is, mint aranyosak, hiszen mégiscsak gyerekek, akiknek a nyelvén nem igazán ért, mint azt pontosan tudja is magáról. Igaz, eddig talán egész jól ment, hála minden bizonnyal a mágusok közötti viadalnak, amin részt vett. Valamennyire megkönnyebbül a gondolattól, hogy talán jobban fognak hallgatni rá, hogyha nagy mágusnak, esetleg félig-meddig valamiféle hírességnek tartják, holott egyik sem igaz. Utóbbi biztosan nem. Amennyi látványosság volt akkoriban a városban, a nagy többség talán akkor sem emlékezne rá, ha megnyerte volna a tusát, amit jó sokan minden bizonnyal egyáltalán nem is láttak, mivel még a mágia sem érdekelhet mindenkit a világon.
Végül csak megrázza a fejét, mintha ezzel valamennyi kellemetlen gondolatot kirázhatna belőle. És elmosolyodik, végül is akárhonnan nézi, dicséretet kapott Niától, nem is kicsit, aminek mindenképpen örül, annak ellenére is, ha sejtette előre, hogy a "Lunimakit", mint nevet, legalább még egyszer nem fogja megúszni.*
- Nos, köszönöm szépen! *hajt fejet mosolyogva a másik lány előtt, leplezni nem próbált örömmel és elég rosszul leplezett büszkeséggel.*
- Sajnálom is, hogy nem láttál, már csak azért is, mert egy-két forduló biztosan nagyon izgalmas és látványos lehetett kívülről nézve. De azért köztünk szólva, kellett jó nagy adag szerencse is, hogy eljussak a döntőbe, meg a tusa is okosan volt megszervezve. Nem használhatott mindenki csak úgy mindenféle pusztító mágiát, inkább a taktikán és a varázslatok okos felhasználásán volt a hangsúly, de ettől még nem tagadom, hogy büszke vagyok arra, hogy majdnem nyertem. *mosolyog még mindig, mert ez tényleg kedves emlék. Nem akar feltétlenül szerénykedni, de túlmisztifikálni sem tervezi saját érdemeit és a tudását, ez által pedig hazudni Aleniának.*
- Kicsit nagyobb szerencsével akár győzhettem is volna, de bármekkora örömmel is tölt el ez akkor, igazságtalannak érezném a mai napig. Végül pont az a lány győzött le, akitől a legerősebb varázslataimat tanultam, teljesen reális eredmény született, jobb volt nálam, és kész. Mellesleg, ő is szakrális mágus, Eeyr hívő, éppen csak nagyon jól ismeri az elemi mágiát is. *folytatja, és csak beszéd közben döbben rá, hogy bár nem szándékosan terelte a témát errefelé, de ennek köszönhetően végre ő is feltehet egy olyan kérdést, amire azóta szeretné tudni a válasz, hogy újra találkoztak.*
- De te is... ahogy nézem rengeteget fejlődtél. Mikor utoljára találkoztunk, még egyikünk sem ismert egyetlen, árva varázslatot sem, sőt, én még érzékelni sem tudtam a manát. Te hol tanultál meg annyi mindent, hogy azt mondod, hogy már a karod visszaszerzésére is reális esély van? És egyáltalán hol voltál idáig, vagy mi történt veled azóta az éjszaka óta? *teszi fel végre a kérdést, bár tudja, hogy ez nyilván hosszabb választ igényelne, aminek lehet nem pont most jött el az ideje.*
- Persze, gondolom ez hosszú történet. Azt is megértem, ha nem szeretnél róla beszélni, vagy legalábbis nem pont most. *teszi hozzá tényleg megértéssel, de ettől még persze továbbra is kíváncsi nagyon.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.03.12 21:06:33
922. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-09 14:59:25
Üzenet elküldve: 2024-03-09 14:59:25
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Talán csak álmodom?//
*Örül, hogy sikerül végül lezárniuk a kényes témát, mielőtt netán olyan nézeteltérésbe ütköznének, ami beárnyékolja a boldog viszontlátást. Minden mese csakis jól végződhet, és ez alól a sajátjuk sem lehet kivétel.
Már az emeleti folyosón sétálva Alenia a mágikus gyógyítás és az orvosok szaktudását hasonlítgatja össze elméletben, Luninari pedig terelné a szót arra, hogy az elf lány életének azon időszakáról meséljen, amiről neki sem kristálytiszták a gondolatai, de mindent felülír a folyosón megérkező három kis apróság, így válasz egyelőre nem érkezik Alenia részéről. Bármennyire is nem örült a hírnek, hogy itt vannak a kölykök, most mégis végtelen kedvességgel fordul hozzájuk.*
- Bizony, nem kell tőlünk félnetek. *Erősíti meg barátnője szavait. Közben neveket hall, újabb neveket. Tanilla, Thrissaya… Vajon hányan fordultak még meg ebben a házban, miután ő eltűnt? Habár, ez most mindegy is. Türelmesen megvárja, hogy a gyerekek kifejezzék örömüket Luninari láttán, és utána áll csak neki a varázslatnak, ami minden bizonnyal segíteni fog a kisfiú sérülésein.
Amint Alenia kimondja a varázsigét, látszik, hogy a kisfiú sérülései gyorsan és hatékonyan összehúzódnak, majd eltűnnek. Azonban itt nem hagyja még abba a dolgot, az egyik ősi elfek által használt nyelven még egy imát is elmond istenének, hogy óvja meg a kicsit a további bajtól.*
- Melamin ar amin tenna i'lalaith nîn, tôl síla erin lû govaned vîn.
*Hangoznak az idegen szavak, de ezeknek már nincs semmi mágikus hatása, csupán Alenia vallásossága miatt van szükség rájuk. Fel is áll, majd gyengéden megsimogatja mindhárom kicsi buksiját, közben kedvesen mosolyog rájuk.*
- Ahogy Luninari mondta, ez a ház valóban az én családomhoz tartozott, de nem kell félnetek attól, hogy mi lesz most, hogy visszatértem. Szívesen látlak titeket, és továbbra is érezzétek otthon magatokat.
*Azért hiába a múltidő, Alenia továbbra is úgy hiszi, hogy neki minden joga megvan arra, hogy ebben a házban döntéseket hozzon, megengedjen vagy vétózzon dolgokat, nem különösebben érdekli, hogy papíron kihez tartozik az épület. Ha még nem is hivatalosan, ez a ház az ő öröksége. Viszont a gyermekek jelenléte látszólag egyáltalán nem zavarja, hiába akadt ki miatta, mikor Luni még csak említette őket. Minden nemesi hidegvér ellenére Aleniának gyengéd szíve van, amit az ilyen pici gyerkőcök könnyedén meg tudnak dobogtatni.*
- Köszönjük szépen! Hé, köszönd meg te is! *Mondja illedelmesen a kislány, miközben oldalba böki a fiúcskát is, hogy ő is hasonlóan tegyen, de Alenia ismét közbeszól.*
- Jól van, nem tartoztok köszönettel, boldogan segítettem. Na, most már menjetek csak játszani!
*Hessegeti el őket kedvesen, hogy ismét kettesben maradhassanak Luninari-val, és mikor valóban már csak ők maradnak a folyosón, játékosan pillant a lányra.*
- Nos, kedves Lunimaki! A mágustusa második helyezettje? Régen díszvendégek voltunk az ilyesfajta eseményeken, és meg kell mondjam, ha második helyet sikerült elérned, akkor részemről hatalmas dicséretet érdemelsz. Minden elismerésem. Tényleg rengeteget tanulhattál, és látod, meg is lett a gyümölcse.
*Hangzik az őszinte tisztelet Luninari irányába, nem gondolta volna, hogy valóban ennyire jó mágust nevelt az élet az egykori kisasszonynövendékből.*
*Örül, hogy sikerül végül lezárniuk a kényes témát, mielőtt netán olyan nézeteltérésbe ütköznének, ami beárnyékolja a boldog viszontlátást. Minden mese csakis jól végződhet, és ez alól a sajátjuk sem lehet kivétel.
Már az emeleti folyosón sétálva Alenia a mágikus gyógyítás és az orvosok szaktudását hasonlítgatja össze elméletben, Luninari pedig terelné a szót arra, hogy az elf lány életének azon időszakáról meséljen, amiről neki sem kristálytiszták a gondolatai, de mindent felülír a folyosón megérkező három kis apróság, így válasz egyelőre nem érkezik Alenia részéről. Bármennyire is nem örült a hírnek, hogy itt vannak a kölykök, most mégis végtelen kedvességgel fordul hozzájuk.*
- Bizony, nem kell tőlünk félnetek. *Erősíti meg barátnője szavait. Közben neveket hall, újabb neveket. Tanilla, Thrissaya… Vajon hányan fordultak még meg ebben a házban, miután ő eltűnt? Habár, ez most mindegy is. Türelmesen megvárja, hogy a gyerekek kifejezzék örömüket Luninari láttán, és utána áll csak neki a varázslatnak, ami minden bizonnyal segíteni fog a kisfiú sérülésein.
Amint Alenia kimondja a varázsigét, látszik, hogy a kisfiú sérülései gyorsan és hatékonyan összehúzódnak, majd eltűnnek. Azonban itt nem hagyja még abba a dolgot, az egyik ősi elfek által használt nyelven még egy imát is elmond istenének, hogy óvja meg a kicsit a további bajtól.*
- Melamin ar amin tenna i'lalaith nîn, tôl síla erin lû govaned vîn.
*Hangoznak az idegen szavak, de ezeknek már nincs semmi mágikus hatása, csupán Alenia vallásossága miatt van szükség rájuk. Fel is áll, majd gyengéden megsimogatja mindhárom kicsi buksiját, közben kedvesen mosolyog rájuk.*
- Ahogy Luninari mondta, ez a ház valóban az én családomhoz tartozott, de nem kell félnetek attól, hogy mi lesz most, hogy visszatértem. Szívesen látlak titeket, és továbbra is érezzétek otthon magatokat.
*Azért hiába a múltidő, Alenia továbbra is úgy hiszi, hogy neki minden joga megvan arra, hogy ebben a házban döntéseket hozzon, megengedjen vagy vétózzon dolgokat, nem különösebben érdekli, hogy papíron kihez tartozik az épület. Ha még nem is hivatalosan, ez a ház az ő öröksége. Viszont a gyermekek jelenléte látszólag egyáltalán nem zavarja, hiába akadt ki miatta, mikor Luni még csak említette őket. Minden nemesi hidegvér ellenére Aleniának gyengéd szíve van, amit az ilyen pici gyerkőcök könnyedén meg tudnak dobogtatni.*
- Köszönjük szépen! Hé, köszönd meg te is! *Mondja illedelmesen a kislány, miközben oldalba böki a fiúcskát is, hogy ő is hasonlóan tegyen, de Alenia ismét közbeszól.*
- Jól van, nem tartoztok köszönettel, boldogan segítettem. Na, most már menjetek csak játszani!
*Hessegeti el őket kedvesen, hogy ismét kettesben maradhassanak Luninari-val, és mikor valóban már csak ők maradnak a folyosón, játékosan pillant a lányra.*
- Nos, kedves Lunimaki! A mágustusa második helyezettje? Régen díszvendégek voltunk az ilyesfajta eseményeken, és meg kell mondjam, ha második helyet sikerült elérned, akkor részemről hatalmas dicséretet érdemelsz. Minden elismerésem. Tényleg rengeteget tanulhattál, és látod, meg is lett a gyümölcse.
*Hangzik az őszinte tisztelet Luninari irányába, nem gondolta volna, hogy valóban ennyire jó mágust nevelt az élet az egykori kisasszonynövendékből.*
921. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-06 01:34:01
Üzenet elküldve: 2024-03-06 01:34:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Talán csak álmodom?//
*Maga is sejti, ráadásul újra úgy érzi, hogy kicsit túlbeszélték mindazt, amiről eddig egymás közt beszélhettek és beszéltek is, de hát hiába, ő mindig is szerette saját maga, de más hangját is hallani, aki valaha hajlandó volt hozzá beszélni, vagy édesanyján kívül meghallgatni őt, most pedig olyan sok ideig voltak egymástól távol Nia és ő, miközben annyi minden történt, hogy egyszerűen lehetetlen lett volna ott folytatni, ahol abbahagyták akkor, ami számára egyszerre volt a legszebbnek ígérkező, mégis a legszomorúbbá váló kor.
Mostanra viszont tényleg visszavonhatatlanul megváltozott körülöttük az egész világ, és benne ők maguk is.
Mégis, kissé talán elbizakodottan, de mindenképpen úgy ítéli meg újra, hogy mind a ketten előnyükre változtak.
A régi Aleniát azért szerette, amilyen volt, a mostanit pedig azért tiszteli, amilyen most.
Ami pedig a Luninariként Luninak megismert és felfogott Lunit illeti, sohasem utálta teljesen a régi, frissen száműzött, Aleniát éppen csak megismerő önmagát, de az tény, hogyha kívülről próbál magára nézni, mintha nem is ő lenne ő, akkor be kell látnia, hogy akkor is, de főleg most, sokkal elégedetlenebb akkori önmagával, mint azzal a lánnyal, akivé azóta válnia sikerült.*
- Mindenképpen elviszlek Inthez. *nyomatékosítja többek közt épen ezért a biztonság kedvéért. Ha akkoriban tett volna bármilyen ígéretet nem lett volna mögötte fedezet, most viszont úgy érzi, hogy egész eddigi múltja és mostani önmaga egyszerre hitelesítik a szavait.*
- A többit köszönöm én is, ez így jól hangzik. *mondja, ezúttal a maga részéről is lezárva a beszélgetésnek azt a részét, hogy lesz-e valaha egy erdei kunyhóból érkező félvér lány és egy született nemes kapcsolatából egy legalább látszólagos arisztokrata.
Egy részről hirtelen ő sem tudna elképzelni ennél észszerűbb kompromisszumot, másik oldalról pedig legalább lényegében odáig sikerült eljutniuk, hogy minden megy tovább a maga útján, mint ahogyan talán eleve egyébként is ment volna, Nia nem akarja tanítani, ő pedig kérdezhet, amikor csak akar, szóval tulajdonképpen éppen úgy, mintha két barátnő beszélgetne egymással, teljesen normális körülmények között.*
- Tulajdonképpen... persze, nyilván nem muszáj, ha nem szeretnél, vagy nincs kedved mesélni róla, de nagyon kíváncsi lennék, hogy hol tanultál eddig a mágiáról olyan sokat, meg, hogy egyáltalán mi történt veled eddig, és...
*És itt meg is akad.
Az általa nem várt gyermekek megjelenése és az Alenia által használt szakrális mágiára való rábámulás kíváncsi kérdéseket fojt belé, főleg, ha másoknak más kérdései is vannak.*
- Hát ti kik vagytok?
*Ezt a legnagyobb fiútól várná, végül mégis a kislány teszi fel, inkább talán meglepetten, mint ellenségesen, vagy bizalmatlanul.*
- Ne féljetek tőlünk! *mosolyodik el, vagy inkább csak inkább próbál úgy elmosolyodni erre, amennyire bizalomgerjesztően erre bárki a helyében képes lenne.
Közben viszont egy pillanatra sem felejti el, hogy ő egyszerűen nem ért a gyerekek nyelvén. Vagy a gyerekek az övén.
Azzal nyugtatja magát, hogy az otthoni kölykök eleve mások voltak.
Szüleik gyűlölet neveltek belé vele szemben, a plüssnyulait akarták bántani, mind a kettőt, akik helyettük voltak a barátai. Ő akkor ezért lett száműzve, mert őket védte meg. Ezért van most itt, illetve ezért került bárhová máshová, ami a jelenben most éppen ez az egykori kúra Aleniával és elárvult gyermekekkel.*
- Ő Alenia. Egykor az ő családjáé volt ez a ház. *biccent fejével a másik lány felé. Ha Niának fáj is, akkor is szándékosan használ inkább most múlt időt, mert hiába nem akarja Aleniát semmivel, még apró figyelmetlenségekkel, vagy tudatos félmondatokkal sem bántani, egy gyermeki ártatlanságot sugárzó szemű kislányt sem szívesen ijesztene meg.
És nem kell túl nagy képzelővel, vagy empátiával rendelkeznie ahhoz, hogy rájöjjön arra, hogy a helyükben ő minden idegenben potenciális fenyegetést látna, aki előzetes bejelentés nélkül lép be ide. Idegen hódítót, aki el akarja venni tőlük ezt a számukra egykor egész világot, vagy legalábbis a világ biztonságos részét jelentő házat, vagy ennél valami sokkal rosszabbat.*
- Luni vagyok Szarvasligetből. Itt laktam én is. Nim, vagy Tanilla biztos mesélt rólam. Őket keresem csak igazából, vagy Thrissayát, velük voltam két hattal ezelőtt itt, mármint Tanillával és Thrissayával.
*Reméli, hogy ennyi bőven elég, és, ha más nem, akkor legalább Tanilla neve átszakítja a félelemből és bizalmatlanságból majdnem közéjük épített falat.
Éppen rákérdezne arra, hogy ki és mit tud arról, hogy hol van Tanilla, amikor számára is váratlan ok miatt nem tudja befejezni, amit el szeretett volna kezdeni.*
- Luni. Luninami, vagy Lunimaki! Persze, Luni! Húúú, akkor ezért voltál olyan ismerős! Te lettél a második a tusán! És pont Yla győzött le! De nagyon izgalmas volt!
*A kislány lelkesnek tűnik, sőt egészen boldognak, de csak egy pillanatig, aztán pedig úgy látszik, hogy egy egykori majdnem győztes vesztesnél sokkal jobban érdekli az, hogy barátnője, akit az emeletre magával hozott miféle jótékony bűbájosságot űz éppen a bátyjával.*
*Maga is sejti, ráadásul újra úgy érzi, hogy kicsit túlbeszélték mindazt, amiről eddig egymás közt beszélhettek és beszéltek is, de hát hiába, ő mindig is szerette saját maga, de más hangját is hallani, aki valaha hajlandó volt hozzá beszélni, vagy édesanyján kívül meghallgatni őt, most pedig olyan sok ideig voltak egymástól távol Nia és ő, miközben annyi minden történt, hogy egyszerűen lehetetlen lett volna ott folytatni, ahol abbahagyták akkor, ami számára egyszerre volt a legszebbnek ígérkező, mégis a legszomorúbbá váló kor.
Mostanra viszont tényleg visszavonhatatlanul megváltozott körülöttük az egész világ, és benne ők maguk is.
Mégis, kissé talán elbizakodottan, de mindenképpen úgy ítéli meg újra, hogy mind a ketten előnyükre változtak.
A régi Aleniát azért szerette, amilyen volt, a mostanit pedig azért tiszteli, amilyen most.
Ami pedig a Luninariként Luninak megismert és felfogott Lunit illeti, sohasem utálta teljesen a régi, frissen száműzött, Aleniát éppen csak megismerő önmagát, de az tény, hogyha kívülről próbál magára nézni, mintha nem is ő lenne ő, akkor be kell látnia, hogy akkor is, de főleg most, sokkal elégedetlenebb akkori önmagával, mint azzal a lánnyal, akivé azóta válnia sikerült.*
- Mindenképpen elviszlek Inthez. *nyomatékosítja többek közt épen ezért a biztonság kedvéért. Ha akkoriban tett volna bármilyen ígéretet nem lett volna mögötte fedezet, most viszont úgy érzi, hogy egész eddigi múltja és mostani önmaga egyszerre hitelesítik a szavait.*
- A többit köszönöm én is, ez így jól hangzik. *mondja, ezúttal a maga részéről is lezárva a beszélgetésnek azt a részét, hogy lesz-e valaha egy erdei kunyhóból érkező félvér lány és egy született nemes kapcsolatából egy legalább látszólagos arisztokrata.
Egy részről hirtelen ő sem tudna elképzelni ennél észszerűbb kompromisszumot, másik oldalról pedig legalább lényegében odáig sikerült eljutniuk, hogy minden megy tovább a maga útján, mint ahogyan talán eleve egyébként is ment volna, Nia nem akarja tanítani, ő pedig kérdezhet, amikor csak akar, szóval tulajdonképpen éppen úgy, mintha két barátnő beszélgetne egymással, teljesen normális körülmények között.*
- Tulajdonképpen... persze, nyilván nem muszáj, ha nem szeretnél, vagy nincs kedved mesélni róla, de nagyon kíváncsi lennék, hogy hol tanultál eddig a mágiáról olyan sokat, meg, hogy egyáltalán mi történt veled eddig, és...
*És itt meg is akad.
Az általa nem várt gyermekek megjelenése és az Alenia által használt szakrális mágiára való rábámulás kíváncsi kérdéseket fojt belé, főleg, ha másoknak más kérdései is vannak.*
- Hát ti kik vagytok?
*Ezt a legnagyobb fiútól várná, végül mégis a kislány teszi fel, inkább talán meglepetten, mint ellenségesen, vagy bizalmatlanul.*
- Ne féljetek tőlünk! *mosolyodik el, vagy inkább csak inkább próbál úgy elmosolyodni erre, amennyire bizalomgerjesztően erre bárki a helyében képes lenne.
Közben viszont egy pillanatra sem felejti el, hogy ő egyszerűen nem ért a gyerekek nyelvén. Vagy a gyerekek az övén.
Azzal nyugtatja magát, hogy az otthoni kölykök eleve mások voltak.
Szüleik gyűlölet neveltek belé vele szemben, a plüssnyulait akarták bántani, mind a kettőt, akik helyettük voltak a barátai. Ő akkor ezért lett száműzve, mert őket védte meg. Ezért van most itt, illetve ezért került bárhová máshová, ami a jelenben most éppen ez az egykori kúra Aleniával és elárvult gyermekekkel.*
- Ő Alenia. Egykor az ő családjáé volt ez a ház. *biccent fejével a másik lány felé. Ha Niának fáj is, akkor is szándékosan használ inkább most múlt időt, mert hiába nem akarja Aleniát semmivel, még apró figyelmetlenségekkel, vagy tudatos félmondatokkal sem bántani, egy gyermeki ártatlanságot sugárzó szemű kislányt sem szívesen ijesztene meg.
És nem kell túl nagy képzelővel, vagy empátiával rendelkeznie ahhoz, hogy rájöjjön arra, hogy a helyükben ő minden idegenben potenciális fenyegetést látna, aki előzetes bejelentés nélkül lép be ide. Idegen hódítót, aki el akarja venni tőlük ezt a számukra egykor egész világot, vagy legalábbis a világ biztonságos részét jelentő házat, vagy ennél valami sokkal rosszabbat.*
- Luni vagyok Szarvasligetből. Itt laktam én is. Nim, vagy Tanilla biztos mesélt rólam. Őket keresem csak igazából, vagy Thrissayát, velük voltam két hattal ezelőtt itt, mármint Tanillával és Thrissayával.
*Reméli, hogy ennyi bőven elég, és, ha más nem, akkor legalább Tanilla neve átszakítja a félelemből és bizalmatlanságból majdnem közéjük épített falat.
Éppen rákérdezne arra, hogy ki és mit tud arról, hogy hol van Tanilla, amikor számára is váratlan ok miatt nem tudja befejezni, amit el szeretett volna kezdeni.*
- Luni. Luninami, vagy Lunimaki! Persze, Luni! Húúú, akkor ezért voltál olyan ismerős! Te lettél a második a tusán! És pont Yla győzött le! De nagyon izgalmas volt!
*A kislány lelkesnek tűnik, sőt egészen boldognak, de csak egy pillanatig, aztán pedig úgy látszik, hogy egy egykori majdnem győztes vesztesnél sokkal jobban érdekli az, hogy barátnője, akit az emeletre magával hozott miféle jótékony bűbájosságot űz éppen a bátyjával.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 933-952