Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 47 (921. - 940. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1535-1554
940. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-18 10:16:39
Üzenet elküldve: 2025-01-18 10:16:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Már majdnem megnyugodott, maga sem tudja miért, hiszen neki is ott kellene vibrálnia, minden egyéb gondolatát leseperve a tény, hogy két nap múlva, talán történni fog valami, aminek még akár ő is viselheti a következményeit. Túl sok volt az inger, azt gondolta, hogy lesz elég ideje agyalni még a lány helyett is. Fogalma sincsen még mindig sok mindenről. Hogy mennyire vannak a várostól a falvak? Talán a képzeletében csak fél nap, esetleg egy egész, amit lefoglal egy ilyen tárgyalás az utazással együtt. Visszafordul a szőkeség felé és érdeklődve néz rá ahelyett, hogy tehetné a dolgát, a hamis gondtalanságában. *
- Alenia…? *Az ajtó nem záródik, helyette a szavakat hallja, ami őt is rádöbbenti arra, hogy itt semmi nem fog úgy alakulni, hogy az jó lehessen. Nem tér vissza estig a másik, de még másnap, sőt harmadnap sem biztos. Nem eshet szét, nem hihet ostobaságokat, megzavarták a fejét és ideje sem volt visszatérnie önmagához. Haragos. Magára is, kicsit még az elf férfire is, hogy így keresztülhúzza a számításait. Aleniá-ra pedig eddig is haragudott. Behunyja a szemét, s azonnal gondolatok tömkelege tölti meg a fejét. Nem akart feltétlenül helyette megoldásokat adni a szájába, mindössze rásegíteni. Őt is érdekelné, hogy mire jut a nemes hosszúéletű.*
- Nézd, szerintem vajmi kevés egy üzenet, miszerint te tiszteletben tartod a kérését és majd lesz valahogy, csak épp fontosabb dolgaid vannak. Megint csak annyit érnél el vele, hogy azt képzeli majd, hogy minden fontosabb, mint Luninai-ék. *Felsóhajt, mert természetesen számára is az árvaház az elsődleges és még a két szép zöldért sem fogja Aleniá-t visszatartani az úttól.* - Ha segíthetek neked… *Pillant a lélektükrökbe, jóváhagyást vár, de ha nem kap is elmondja.* - A Liget.
*Kissé megszilárdulnak a vonásai.* - Mi az ami mindannyiuknak fontos? Az a hely. Én nem ismerem, csak néhány elenyésző mondatot hallottam róla Luni-tól és Int-től. Ez a ház nem lesz az övék, mert ez az árváké, még akkor is, ha nekik itt mindig lesz helyük, vagy munkájuk, menedékük. Az újonnan épülő házad részesévé tehetnéd Luni-t, de kétlem, hogy mellette a másik lány is… Az nem volna bölcs. De ott a Szarvasliget. Hogy mire van ott szükségük, azt ők tudják, talán te, ha már beszéltetek ilyesmiről. Megmutathatnád a… nagylelkűségedet. És abból mindenki tud részesülni. Szívesen üzenek Intath-nak is, hogyha nem is kézzelfogható, de legalább terved van.
*Már majdnem megnyugodott, maga sem tudja miért, hiszen neki is ott kellene vibrálnia, minden egyéb gondolatát leseperve a tény, hogy két nap múlva, talán történni fog valami, aminek még akár ő is viselheti a következményeit. Túl sok volt az inger, azt gondolta, hogy lesz elég ideje agyalni még a lány helyett is. Fogalma sincsen még mindig sok mindenről. Hogy mennyire vannak a várostól a falvak? Talán a képzeletében csak fél nap, esetleg egy egész, amit lefoglal egy ilyen tárgyalás az utazással együtt. Visszafordul a szőkeség felé és érdeklődve néz rá ahelyett, hogy tehetné a dolgát, a hamis gondtalanságában. *
- Alenia…? *Az ajtó nem záródik, helyette a szavakat hallja, ami őt is rádöbbenti arra, hogy itt semmi nem fog úgy alakulni, hogy az jó lehessen. Nem tér vissza estig a másik, de még másnap, sőt harmadnap sem biztos. Nem eshet szét, nem hihet ostobaságokat, megzavarták a fejét és ideje sem volt visszatérnie önmagához. Haragos. Magára is, kicsit még az elf férfire is, hogy így keresztülhúzza a számításait. Aleniá-ra pedig eddig is haragudott. Behunyja a szemét, s azonnal gondolatok tömkelege tölti meg a fejét. Nem akart feltétlenül helyette megoldásokat adni a szájába, mindössze rásegíteni. Őt is érdekelné, hogy mire jut a nemes hosszúéletű.*
- Nézd, szerintem vajmi kevés egy üzenet, miszerint te tiszteletben tartod a kérését és majd lesz valahogy, csak épp fontosabb dolgaid vannak. Megint csak annyit érnél el vele, hogy azt képzeli majd, hogy minden fontosabb, mint Luninai-ék. *Felsóhajt, mert természetesen számára is az árvaház az elsődleges és még a két szép zöldért sem fogja Aleniá-t visszatartani az úttól.* - Ha segíthetek neked… *Pillant a lélektükrökbe, jóváhagyást vár, de ha nem kap is elmondja.* - A Liget.
*Kissé megszilárdulnak a vonásai.* - Mi az ami mindannyiuknak fontos? Az a hely. Én nem ismerem, csak néhány elenyésző mondatot hallottam róla Luni-tól és Int-től. Ez a ház nem lesz az övék, mert ez az árváké, még akkor is, ha nekik itt mindig lesz helyük, vagy munkájuk, menedékük. Az újonnan épülő házad részesévé tehetnéd Luni-t, de kétlem, hogy mellette a másik lány is… Az nem volna bölcs. De ott a Szarvasliget. Hogy mire van ott szükségük, azt ők tudják, talán te, ha már beszéltetek ilyesmiről. Megmutathatnád a… nagylelkűségedet. És abból mindenki tud részesülni. Szívesen üzenek Intath-nak is, hogyha nem is kézzelfogható, de legalább terved van.
939. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-18 09:43:22
Üzenet elküldve: 2025-01-18 09:43:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Biztos, hogy megtalálja a módját, hogy mindenkinek jó legyen. Meg kell találnia. Nos, igen, de hogyan, és mennyi idő alatt? Mai már elköszönt tőle, ő pedig a kilincset fogja, hogy távozzon, de nem mozdul. Készülődnie kellene, hisz Morthimer Úr bármelyik pillanatban megérkezhet, ám a lábai mintha a földbe gyökereztek volna. Rájön, hogy még mindig fél. Keze lassan lecsúszik a kilincsről, és kissé bizonytalanul fordul vissza a fél-elf felé.*
- Mai… *Aggódó tekintettel keresi újra a kékeket, miközben halkan szólal meg.* Intath két napot mondott, de te is tudod, hogy lehetetlen, amit kér. Két nap alatt akkor sem lehet elintézni semmit, ha tudnám, hogy mitévő legyek, de nem tudom. Ráadásul mindketten tudjuk, hogy a gyerekek most mindennél fontosabbak. Az sem biztos, hogy hazaérek két napon belül.
*Nem kellene, hogy ennyire aggódjon Intath haragjától, hisz jól tudja, hogy semmi köze sem a ház tulajdonjogához, sem a Luninari-val való kapcsolatához, és ha akarna sem tudna mit tenni, de valamiért mégis fél. Nem csoda, hisz még mindig mélyen ott élnek benne a lázadás képei. Az emlékek a szenvedésről, a pusztításról pont elegek ahhoz, hogy komolyan vegye a fenyegetést, de a tények attól még tények. Két nap alatt még az istenek sem tudnának csodát művelni.*
- Kérlek, ha te tudod, hogy most hová ment, és fel tudod venni vele a kapcsolatot, akkor mondd el neki, hogy tiszteletben tartom a kérését, és nem kívánom figyelmen kívül hagyni, de az árvaház ügye most a legfontosabb számomra is, pont úgy, mint neked! Abból, amit elmondott, amiatt, amivel a múltbeli énemet vádolja, meg kell ezt értenie. Ha Intath-nak valóban jó szíve van, akkor biztos vagyok benne, hogy megérti.
*Továbbra sem távozik a szobából, hacsak időközben nem hallja meg odakintről Morthimer Úr szekerének érkezését.*
- Hálás lennék érte, Mai… *Teszi még hozzá. Igen, talán mindez megint úgy hangzik, hogy csak önmagát védi egy nemes ügy mögé elbújva, de nem erről van szó. A mágiának köszönhetően most már tudja az igazságot, most már fenyegetni sem kellene őt azért, hogy cselekedjen, de ehhez időre van szüksége. Ennyi az egész.*
*Biztos, hogy megtalálja a módját, hogy mindenkinek jó legyen. Meg kell találnia. Nos, igen, de hogyan, és mennyi idő alatt? Mai már elköszönt tőle, ő pedig a kilincset fogja, hogy távozzon, de nem mozdul. Készülődnie kellene, hisz Morthimer Úr bármelyik pillanatban megérkezhet, ám a lábai mintha a földbe gyökereztek volna. Rájön, hogy még mindig fél. Keze lassan lecsúszik a kilincsről, és kissé bizonytalanul fordul vissza a fél-elf felé.*
- Mai… *Aggódó tekintettel keresi újra a kékeket, miközben halkan szólal meg.* Intath két napot mondott, de te is tudod, hogy lehetetlen, amit kér. Két nap alatt akkor sem lehet elintézni semmit, ha tudnám, hogy mitévő legyek, de nem tudom. Ráadásul mindketten tudjuk, hogy a gyerekek most mindennél fontosabbak. Az sem biztos, hogy hazaérek két napon belül.
*Nem kellene, hogy ennyire aggódjon Intath haragjától, hisz jól tudja, hogy semmi köze sem a ház tulajdonjogához, sem a Luninari-val való kapcsolatához, és ha akarna sem tudna mit tenni, de valamiért mégis fél. Nem csoda, hisz még mindig mélyen ott élnek benne a lázadás képei. Az emlékek a szenvedésről, a pusztításról pont elegek ahhoz, hogy komolyan vegye a fenyegetést, de a tények attól még tények. Két nap alatt még az istenek sem tudnának csodát művelni.*
- Kérlek, ha te tudod, hogy most hová ment, és fel tudod venni vele a kapcsolatot, akkor mondd el neki, hogy tiszteletben tartom a kérését, és nem kívánom figyelmen kívül hagyni, de az árvaház ügye most a legfontosabb számomra is, pont úgy, mint neked! Abból, amit elmondott, amiatt, amivel a múltbeli énemet vádolja, meg kell ezt értenie. Ha Intath-nak valóban jó szíve van, akkor biztos vagyok benne, hogy megérti.
*Továbbra sem távozik a szobából, hacsak időközben nem hallja meg odakintről Morthimer Úr szekerének érkezését.*
- Hálás lennék érte, Mai… *Teszi még hozzá. Igen, talán mindez megint úgy hangzik, hogy csak önmagát védi egy nemes ügy mögé elbújva, de nem erről van szó. A mágiának köszönhetően most már tudja az igazságot, most már fenyegetni sem kellene őt azért, hogy cselekedjen, de ehhez időre van szüksége. Ennyi az egész.*
938. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-16 16:14:20
Üzenet elküldve: 2025-01-16 16:14:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Nem várt váratlan//
*Sokat tudna mesélni ő is arról, hogyan nevelkedett. Deres mellett. Az erdőben. Az utóbbi két tél óta. Sok mindent ellesett négylábú barátjától, kivéve a vadászatot. Mert arra sose vitte rá a lélek, hogy bármilyen húst egyen főleg nyersen. Azt meghagyta a kutyájának. Ő elvolt a bokrokról szedett bogyókon és holdsajtokon. A hideg idő beköszöntével, pedig a kétlábúak hanyagul őrzőt éléskamrájából, illetve a fa tövében felejtett fadöntők batyujából szerzett elemózsiát maguknak. Hol jobb, hol kevesebb szerencsével.
Ott csak a pórul járt áldozatok mondták neki, hogy álljon meg, és a többi szítok szóval egyetemben. Ha azokra is hallgatott volna, mint most az itteni kétlábúak szabályaira. Lehet nem itt lenne. Vagy igen. Ki tudja, de az akkori mérges szavak elegek voltak Szikrának, hogy a kétlábúakban bízni veszélyes. Mégis, lássanak csodát, most kikötött a házukban. Valószínűleg a legnagyobb házban amiben valaha is járt életében, legalább is, amire emlékszik.
Ne siess felnőni, jön a válasz. A reakció pedig nem marad el, szeret figyelni az oktató szavakra. De az ilyesmikre, csak szem forgatva, és bólogatva válaszol. Mintha azt mondaná, "igen igen, persze persze". Csak hang nélkül. Ugyanis, Mainak így nem mer válaszolni érthető okokból. Az a bizonyos nyárs ugye, amit Alaver oly sokszor emleget.
Szerencsére, az indok, hogy miért érkezett ide, lassan a rántotta készítés titkos rejtelmeibe merül oly mélyre, hogy oda csak a nagy tüdővel rendelkezők sem merészelnének lemerülni. Reménykedik benne, hogy Luninari eléggé elfoglalt okításával és saját életének elmesélésével, mintsem keresni azt a fránya indokot mit keres itt Szikra.
Ez is egyfajta dolog mint a gyógyfőzetek készítése, csak ezt el is lehet egyből fogyasztani. A legtöbb esetben, hogyha valaki olyan csinálja, aki nem Mai, akkor még talán finom is lehet. Sőt biztosan.
Bár neki nincs sok baja azzal az étellel se amit megtalálója készít, bár akadt olyan ami az ő torkán sem ment le, nem mintha nagyon válogatós lány lenne, pont ő, meg a kutyája. De neki is van egy határa.
Bizony fáj, de hozzászokott már annyira, és egyre ritkábbak már ezek a fájdalmak, amikor ezek a furcsa képek előtörnek. Amik oly ismerősnek tűnnek számára, de mégsem tudja hova tenni őket.*
-Picit, de már jobb.
*Válaszolja röviden, egy utolsó vakarászás után. Mit kezdhetne vele? Elfogadta, hogy ez néha előtör és fáj. Akkor sem tudott vele mit kezdeni, most sem fog. A sírás pedig ezen nem segít, ezt is hamar megtanulta. Mert Deres aggódó arc nyalogatása mellett más nem segített.
De nincs is ideje ezzel foglalkozni, Luni folytatja az okítást, szemével körkörösen követi, ahogy a villa hangos, lefetyelésre emlékeztető hangzással kavarog a tálban.*
- Hmm, lehet. Nem emlékszem rá. Csak arra, hogy mire jók, és hogy fontosak.
*Mondja, egy váll rántással. Picit bántja csupán ez, hisz felfogni nem teljesen képes. Azt a súlyt amit ezek az emlékek jelképeznek és hordanak magában.
Tekintete Luninariét pásztázza, ahogy az szinte elmerengve, megfeledkezve magáról beszél életének történetéről.
Mintha ekkor kezdene elsüllyedni az a bizonyos mag a fejében. Ő miért nem tud ilyet mondani Luninak? Ő hogy, mikor született? Szerencsére, nincs ideje elmerengeni sokáig ebben, amint Luninari felhozza a mágiát, tekintete felcsillan kíváncsian. Szinte már nem is érdekli őt a rántotta. Mágia! Amikről a könyvekben írnak, amit a gyerekek kint játszanak. A mágus meg a tornya, és az elrabolt királylány. De, ahogy jött a lelkesedés úgy lankad el. Hiszen a kérdés újra előbukkan, miért vonzódik ennyire ezért? Miért érdekli őt a növények, a hatásaik és, a betegségek? Kitől tanulhatta ezt el? Na meg honnan?
Vigaszt valamelyest Luninari szavai nyújtanak számára, ahogy azon gondolkodik melyik virág nő az éjszakai holdfényben. Nemrég vette át Nimerillel a város erdejében találhatókat. Rögtön eszébe is jut a név.*
-Myceil fénye!
*Vágja rá rögtön.*
-Az a virág éjjelente nyílik, és csoda szép. Illetve hasznos, magas a vitamin tartalma és jó a szemnek.
*Mondja lelkesen, ujjával még a szemére is mutat. Egy rövidet kuncog, ahogy a meglepett, picit zavarodott Luninari arcát figyeli. Annyit beszél a nő saját mondataiban megzavarodik. Tetszik neki.*
- Csak gabona? Dehát ez tojás.
*Most ő néz fel értetlenül, miről beszélhet a másik. Mert az világos számára, a teáját az árpaszemekből készíti. De ebbe egy szemet nem rakott bele, akkor meg, hogy lehetne bele gabonát keverni, csupán azzal, hogy más irányba kavarodik a keverék. Tényleg furcsák a kétlábúak.*
-Mikor lesz kész? Vihetek majd Deresnek és Trylnornak is?
*Tekint fel fejét oldalra biccentve, no, nem mintha sietne bárhova is. Pusztán kíváncsi milyen gyorsan készülnek el, illetve mikor kell levenni a tűzről. Mert azt már észrevette, hamar feketeség lesz az ételből, ha sokáig ott marad. Mai már egyszer megmutatta mit ne csináljon a pirítóssal és a serpenyővel.*
*Sokat tudna mesélni ő is arról, hogyan nevelkedett. Deres mellett. Az erdőben. Az utóbbi két tél óta. Sok mindent ellesett négylábú barátjától, kivéve a vadászatot. Mert arra sose vitte rá a lélek, hogy bármilyen húst egyen főleg nyersen. Azt meghagyta a kutyájának. Ő elvolt a bokrokról szedett bogyókon és holdsajtokon. A hideg idő beköszöntével, pedig a kétlábúak hanyagul őrzőt éléskamrájából, illetve a fa tövében felejtett fadöntők batyujából szerzett elemózsiát maguknak. Hol jobb, hol kevesebb szerencsével.
Ott csak a pórul járt áldozatok mondták neki, hogy álljon meg, és a többi szítok szóval egyetemben. Ha azokra is hallgatott volna, mint most az itteni kétlábúak szabályaira. Lehet nem itt lenne. Vagy igen. Ki tudja, de az akkori mérges szavak elegek voltak Szikrának, hogy a kétlábúakban bízni veszélyes. Mégis, lássanak csodát, most kikötött a házukban. Valószínűleg a legnagyobb házban amiben valaha is járt életében, legalább is, amire emlékszik.
Ne siess felnőni, jön a válasz. A reakció pedig nem marad el, szeret figyelni az oktató szavakra. De az ilyesmikre, csak szem forgatva, és bólogatva válaszol. Mintha azt mondaná, "igen igen, persze persze". Csak hang nélkül. Ugyanis, Mainak így nem mer válaszolni érthető okokból. Az a bizonyos nyárs ugye, amit Alaver oly sokszor emleget.
Szerencsére, az indok, hogy miért érkezett ide, lassan a rántotta készítés titkos rejtelmeibe merül oly mélyre, hogy oda csak a nagy tüdővel rendelkezők sem merészelnének lemerülni. Reménykedik benne, hogy Luninari eléggé elfoglalt okításával és saját életének elmesélésével, mintsem keresni azt a fránya indokot mit keres itt Szikra.
Ez is egyfajta dolog mint a gyógyfőzetek készítése, csak ezt el is lehet egyből fogyasztani. A legtöbb esetben, hogyha valaki olyan csinálja, aki nem Mai, akkor még talán finom is lehet. Sőt biztosan.
Bár neki nincs sok baja azzal az étellel se amit megtalálója készít, bár akadt olyan ami az ő torkán sem ment le, nem mintha nagyon válogatós lány lenne, pont ő, meg a kutyája. De neki is van egy határa.
Bizony fáj, de hozzászokott már annyira, és egyre ritkábbak már ezek a fájdalmak, amikor ezek a furcsa képek előtörnek. Amik oly ismerősnek tűnnek számára, de mégsem tudja hova tenni őket.*
-Picit, de már jobb.
*Válaszolja röviden, egy utolsó vakarászás után. Mit kezdhetne vele? Elfogadta, hogy ez néha előtör és fáj. Akkor sem tudott vele mit kezdeni, most sem fog. A sírás pedig ezen nem segít, ezt is hamar megtanulta. Mert Deres aggódó arc nyalogatása mellett más nem segített.
De nincs is ideje ezzel foglalkozni, Luni folytatja az okítást, szemével körkörösen követi, ahogy a villa hangos, lefetyelésre emlékeztető hangzással kavarog a tálban.*
- Hmm, lehet. Nem emlékszem rá. Csak arra, hogy mire jók, és hogy fontosak.
*Mondja, egy váll rántással. Picit bántja csupán ez, hisz felfogni nem teljesen képes. Azt a súlyt amit ezek az emlékek jelképeznek és hordanak magában.
Tekintete Luninariét pásztázza, ahogy az szinte elmerengve, megfeledkezve magáról beszél életének történetéről.
Mintha ekkor kezdene elsüllyedni az a bizonyos mag a fejében. Ő miért nem tud ilyet mondani Luninak? Ő hogy, mikor született? Szerencsére, nincs ideje elmerengeni sokáig ebben, amint Luninari felhozza a mágiát, tekintete felcsillan kíváncsian. Szinte már nem is érdekli őt a rántotta. Mágia! Amikről a könyvekben írnak, amit a gyerekek kint játszanak. A mágus meg a tornya, és az elrabolt királylány. De, ahogy jött a lelkesedés úgy lankad el. Hiszen a kérdés újra előbukkan, miért vonzódik ennyire ezért? Miért érdekli őt a növények, a hatásaik és, a betegségek? Kitől tanulhatta ezt el? Na meg honnan?
Vigaszt valamelyest Luninari szavai nyújtanak számára, ahogy azon gondolkodik melyik virág nő az éjszakai holdfényben. Nemrég vette át Nimerillel a város erdejében találhatókat. Rögtön eszébe is jut a név.*
-Myceil fénye!
*Vágja rá rögtön.*
-Az a virág éjjelente nyílik, és csoda szép. Illetve hasznos, magas a vitamin tartalma és jó a szemnek.
*Mondja lelkesen, ujjával még a szemére is mutat. Egy rövidet kuncog, ahogy a meglepett, picit zavarodott Luninari arcát figyeli. Annyit beszél a nő saját mondataiban megzavarodik. Tetszik neki.*
- Csak gabona? Dehát ez tojás.
*Most ő néz fel értetlenül, miről beszélhet a másik. Mert az világos számára, a teáját az árpaszemekből készíti. De ebbe egy szemet nem rakott bele, akkor meg, hogy lehetne bele gabonát keverni, csupán azzal, hogy más irányba kavarodik a keverék. Tényleg furcsák a kétlábúak.*
-Mikor lesz kész? Vihetek majd Deresnek és Trylnornak is?
*Tekint fel fejét oldalra biccentve, no, nem mintha sietne bárhova is. Pusztán kíváncsi milyen gyorsan készülnek el, illetve mikor kell levenni a tűzről. Mert azt már észrevette, hamar feketeség lesz az ételből, ha sokáig ott marad. Mai már egyszer megmutatta mit ne csináljon a pirítóssal és a serpenyővel.*
937. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-16 16:05:13
Üzenet elküldve: 2025-01-16 16:05:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Ismét szerencsés, hogy előbb az olvasással és az aláírással foglalatoskodnak, minthogy rátért volna arra, ami megütötte a hegyes kis fülét. Jó érzés belemártani a tollat a tintába, s rákanyarítani a betűket, így az ő sajátos aláírása is a lapra kerül. Az M betű uralja a kis teret, a többi elenyésző ahhoz képest. Hamar végeznek a művelettel, s nagyot dobban a szíve, hogy végre tényleg történik valami. Lassan beérik a munkája gyümölcse, hiába, hogy a neheze még csak most kezdődik.*
- A legjobb személy erre, így is sokszor volt már a segítségünkre, de ez talán az egyik legfontosabb lépés.
*Bár enyhe ellenszenvet táplál a férfi irányába, ami megmagyarázhatatlan, de Mai mindig félre tudja tenni, ha arra van szükség. Elismerni ettől még el tudja, s nem is kérdés, hogy a szavai őszinték. Hálás a férfinek is, hogy részt vesz az árvaház dolgaiban, s ezt is ildomos lenne meghálálni, viszont végre elárulja a szőkeség, hogy mit is művelt az éjjel.
Hallgatva őt nem engedi most sem az arcára az érzéseit. Azt sem érti, hogyan kételkedhetett Intath szavaiban a másik. Mert ez azt jelenti, hogy Luninari-nak sem hitt. Hogy a barátság szó kettejüknek nem jelenti ugyanazt, abban eddig is biztos volt, de most már kétség sem férhet hozzá. Mindenesetre talán hatott annyit a ráébredés, s a tegnap elhangzottak, hogy innentől tényleg lehet számítani egy kis hálára. Bár megosztaná vele, hogy mire gondol… akkor tudna valami épkézlábbal szolgálni az elfnek. Így csak arról tudja majd biztosítani, hogy a szavak elérték a célt. Kedve lenne felmorranni, de az igen távol áll tőle, így marad olyan, amilyen: megértő és szeretettel teli. Látszólag.*
- Ezzel a tudással is ugyanazt tudom mondani, mint tegnap. De biztos vagyok benne, hogy megtalálod a módját, hogy kifejezd a hálád. *Mosolyodik el végül és simít végig a másik felkarján.*
- Remélem a legjobbakat, ha visszatérsz kérlek ne várass, minden pillanatban rátok fogok gondolni, tudnom kell, mit sikerült intéznetek.
*Halkan nevet csak, persze nem utasítja a lányt semmire, de azért érezteti, hogy fontos számára a végeredmény és a mielőbbi értesülés.*
- Jó utat, Alenia!
*Kissé megkönnyebbül, hogy arról szó sem esett, hogy egyáltalán mit keresett itt Intath, nem csak a veszekedés napján, hanem akkor is, amikor megjelent az idegen. Jobb ez így.*
*Ismét szerencsés, hogy előbb az olvasással és az aláírással foglalatoskodnak, minthogy rátért volna arra, ami megütötte a hegyes kis fülét. Jó érzés belemártani a tollat a tintába, s rákanyarítani a betűket, így az ő sajátos aláírása is a lapra kerül. Az M betű uralja a kis teret, a többi elenyésző ahhoz képest. Hamar végeznek a művelettel, s nagyot dobban a szíve, hogy végre tényleg történik valami. Lassan beérik a munkája gyümölcse, hiába, hogy a neheze még csak most kezdődik.*
- A legjobb személy erre, így is sokszor volt már a segítségünkre, de ez talán az egyik legfontosabb lépés.
*Bár enyhe ellenszenvet táplál a férfi irányába, ami megmagyarázhatatlan, de Mai mindig félre tudja tenni, ha arra van szükség. Elismerni ettől még el tudja, s nem is kérdés, hogy a szavai őszinték. Hálás a férfinek is, hogy részt vesz az árvaház dolgaiban, s ezt is ildomos lenne meghálálni, viszont végre elárulja a szőkeség, hogy mit is művelt az éjjel.
Hallgatva őt nem engedi most sem az arcára az érzéseit. Azt sem érti, hogyan kételkedhetett Intath szavaiban a másik. Mert ez azt jelenti, hogy Luninari-nak sem hitt. Hogy a barátság szó kettejüknek nem jelenti ugyanazt, abban eddig is biztos volt, de most már kétség sem férhet hozzá. Mindenesetre talán hatott annyit a ráébredés, s a tegnap elhangzottak, hogy innentől tényleg lehet számítani egy kis hálára. Bár megosztaná vele, hogy mire gondol… akkor tudna valami épkézlábbal szolgálni az elfnek. Így csak arról tudja majd biztosítani, hogy a szavak elérték a célt. Kedve lenne felmorranni, de az igen távol áll tőle, így marad olyan, amilyen: megértő és szeretettel teli. Látszólag.*
- Ezzel a tudással is ugyanazt tudom mondani, mint tegnap. De biztos vagyok benne, hogy megtalálod a módját, hogy kifejezd a hálád. *Mosolyodik el végül és simít végig a másik felkarján.*
- Remélem a legjobbakat, ha visszatérsz kérlek ne várass, minden pillanatban rátok fogok gondolni, tudnom kell, mit sikerült intéznetek.
*Halkan nevet csak, persze nem utasítja a lányt semmire, de azért érezteti, hogy fontos számára a végeredmény és a mielőbbi értesülés.*
- Jó utat, Alenia!
*Kissé megkönnyebbül, hogy arról szó sem esett, hogy egyáltalán mit keresett itt Intath, nem csak a veszekedés napján, hanem akkor is, amikor megjelent az idegen. Jobb ez így.*
936. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-16 14:16:39
Üzenet elküldve: 2025-01-16 14:16:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Mikor Mai a levél olvasásának végére ér, a dicséretet hallva örömmel mosolyodik el. Igen, ehhez valóban ért. Ez azon dolgok egyike, melyet jól megtanult, és soha nem is fog elfelejteni. Azt, hogy miképp érdemes megszólítani a hivatalos személyeket, és milyen szavakat szükséges használni ahhoz, hogy elnyerje a bizalmukat. Az ilyesmi álmából felkeltve is menne neki.*
- Köszönöm szépen! *A dicséretet illik megköszönni. Meg is teszi, majd a kezébe veszi a tollat, óvatosan a tintába mártja, majd aláírja a levelet. Ugyanolyan gyöngybetűkből áll az aláírása is, mint maga a levél, csak sokkal dőltebb formában. Miután végzett, átadja a tollat Mai-nak, ő pedig hátrébb lép egyet az asztaltól.*
- A mai napon fel fogom keresni Morthimer Urat, és reményeim szerint akár már ma elindulhatunk a falvakba az élelmezés ügyében tárgyalni. Morthimer úr kiváló kereskedő, biztos vagyok benne, hogy az ő közreműködésével méltányos üzletet tudunk majd kötni. *Mondja el, míg a lány az aláírással foglalatoskodik. Mikor mindkettejük aláírása ott díszeleg már a pergamenen, úgy érzi, lezártnak tekintheti a közös munkájukat, s már csak annyi a dolga, hogy mielőtt a falvakba utazna, eljuttassa a levelet a Tanácsnak. Mai újabb kérdése azonban hidegzuhanyként éri…*
- Tessék? *Megdermed hirtelen.* Ó… Nos… Mai, te mágus vagy, meg fogod érteni, amit most mondok neked. *Hamar elhatározásra jut magában, hogy ha van valaki, akivel megoszthat bármit, akár ezt is, akkor az bizony Mai.*
- A könyvben, amit a templomban találtam tegnap, szó volt egy varázslatról. Nem Eeyr-hez köthető, hanem Teysus-hoz, az egyensúly istenéhez. A könyv azt írta, hogy a segítségével bármilyen tárgyról megmondhatom, hogy ki volt előttem az utolsó gazdája. Lefekvés előtt kipróbáltam… *Szomorúan néz a kékekbe, de nem azért, mert az igazság nem neki kedvezett, hanem azért, mert így rettentő rossz döntést hozott a Tanácsnál.*
- Ha ezt a varázslatot alkalmazod, látod magad előtt az előző tulajdonost, és hallod a hangját is. Megérintettem a ház falát, és… nem a bátyámat, nem Aleimord-ot láttam, hanem Luninari-t, és az egykori szolgálómat, Laurentitiá-t. Ami azt jelenti, hogy Intath igazat mondott. *Szégyenkezve pislog párat, majd el is fordítja a fejét, és úgy dönt, hogy jobb, ha inkább most távozik a szobából.*
- Megyek, készülődök a találkozóra Morthimer Úrral… *Meg is fogja a kilincset, és ha Mai nem állítja meg, akkor nem is marad itt tovább.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.16 14:17:32
*Mikor Mai a levél olvasásának végére ér, a dicséretet hallva örömmel mosolyodik el. Igen, ehhez valóban ért. Ez azon dolgok egyike, melyet jól megtanult, és soha nem is fog elfelejteni. Azt, hogy miképp érdemes megszólítani a hivatalos személyeket, és milyen szavakat szükséges használni ahhoz, hogy elnyerje a bizalmukat. Az ilyesmi álmából felkeltve is menne neki.*
- Köszönöm szépen! *A dicséretet illik megköszönni. Meg is teszi, majd a kezébe veszi a tollat, óvatosan a tintába mártja, majd aláírja a levelet. Ugyanolyan gyöngybetűkből áll az aláírása is, mint maga a levél, csak sokkal dőltebb formában. Miután végzett, átadja a tollat Mai-nak, ő pedig hátrébb lép egyet az asztaltól.*
- A mai napon fel fogom keresni Morthimer Urat, és reményeim szerint akár már ma elindulhatunk a falvakba az élelmezés ügyében tárgyalni. Morthimer úr kiváló kereskedő, biztos vagyok benne, hogy az ő közreműködésével méltányos üzletet tudunk majd kötni. *Mondja el, míg a lány az aláírással foglalatoskodik. Mikor mindkettejük aláírása ott díszeleg már a pergamenen, úgy érzi, lezártnak tekintheti a közös munkájukat, s már csak annyi a dolga, hogy mielőtt a falvakba utazna, eljuttassa a levelet a Tanácsnak. Mai újabb kérdése azonban hidegzuhanyként éri…*
- Tessék? *Megdermed hirtelen.* Ó… Nos… Mai, te mágus vagy, meg fogod érteni, amit most mondok neked. *Hamar elhatározásra jut magában, hogy ha van valaki, akivel megoszthat bármit, akár ezt is, akkor az bizony Mai.*
- A könyvben, amit a templomban találtam tegnap, szó volt egy varázslatról. Nem Eeyr-hez köthető, hanem Teysus-hoz, az egyensúly istenéhez. A könyv azt írta, hogy a segítségével bármilyen tárgyról megmondhatom, hogy ki volt előttem az utolsó gazdája. Lefekvés előtt kipróbáltam… *Szomorúan néz a kékekbe, de nem azért, mert az igazság nem neki kedvezett, hanem azért, mert így rettentő rossz döntést hozott a Tanácsnál.*
- Ha ezt a varázslatot alkalmazod, látod magad előtt az előző tulajdonost, és hallod a hangját is. Megérintettem a ház falát, és… nem a bátyámat, nem Aleimord-ot láttam, hanem Luninari-t, és az egykori szolgálómat, Laurentitiá-t. Ami azt jelenti, hogy Intath igazat mondott. *Szégyenkezve pislog párat, majd el is fordítja a fejét, és úgy dönt, hogy jobb, ha inkább most távozik a szobából.*
- Megyek, készülődök a találkozóra Morthimer Úrral… *Meg is fogja a kilincset, és ha Mai nem állítja meg, akkor nem is marad itt tovább.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.16 14:17:32
935. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-16 11:26:48
Üzenet elküldve: 2025-01-16 11:26:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Kifejezetten kíváncsi arra, hogy milyen levelet fogalmazott meg a lány. Ha valamiben, abban biztosan nem kételkedik, hogy testhezálló feladat. Mai utál bájologni, nem szereti a formalitást, persze, ha megköveteli a helyzet, akkor maradéktalanul teljesíti. Éppen eleget dolgozott már, hogy ezt a néhány sort olyanra bízza, aki jó benne és talán még élvezi is. Végig méri a lányt, persze mosollyal az ajkán, majd beljebb is invitálja. Persze azonnal feltűnik az a sejtelmes pár szó, de látni, hogy még mással kíván foglalkozni, s neki is fontosabb az, hogy mi áll a pergamenen. Minden más ráér most.
Átveszi, majd bújja a sorokat, a mosolya csak szélesedik. Ebben nincs hiba, a másiktól megszokott kedvesség mellett ott bujkálnak finoman a mások alfelét kissé kényeztető szavak is, ami olykor szükségszerű. Eeyr áldása sem maradhatott el, leteszi hát az asztalra és közelebb húzza az üvegcse tintát, na meg az íróeszközt.*
- Mondhatni tökéletes. Igazán jó vagy ebben.
*Persze most az is szükségszerű, hogy a szőkeség önbizalma is ébredezésnek induljon, így nem vonja meg tőle a dicséretet. Ha mindketten készen állnak rá, átadja a lehetőséget, hogy először Alenia kézjegye kerüljön rá, majd utána az övé is. Nagy pillanat ez is, mint minden, ami közelebb viszi őket a nyitáshoz. Eztán már csak egy dolog van hátra, mielőtt még elindulna a gyerekeket is felébreszteni.*
- Az alvással nem volt problémád, de…?
*Néz mélyen a kékekkel a lélektükrökbe. Hangja megszokottan érdeklődő és szelíd, de szeretné tudni, hogy mire jutott az éjjel, mert abban biztos, hogy rengeteget gondolkodott. Ahogy ő is. Egyáltalán nem kívánja, hogy a nyitást beárnyékolja bárki, még a számára olyan mérhetetlenül kedves elf megjelenése sem, ha lehet elodázná egy kis információcsepegtetéssel.*
*Kifejezetten kíváncsi arra, hogy milyen levelet fogalmazott meg a lány. Ha valamiben, abban biztosan nem kételkedik, hogy testhezálló feladat. Mai utál bájologni, nem szereti a formalitást, persze, ha megköveteli a helyzet, akkor maradéktalanul teljesíti. Éppen eleget dolgozott már, hogy ezt a néhány sort olyanra bízza, aki jó benne és talán még élvezi is. Végig méri a lányt, persze mosollyal az ajkán, majd beljebb is invitálja. Persze azonnal feltűnik az a sejtelmes pár szó, de látni, hogy még mással kíván foglalkozni, s neki is fontosabb az, hogy mi áll a pergamenen. Minden más ráér most.
Átveszi, majd bújja a sorokat, a mosolya csak szélesedik. Ebben nincs hiba, a másiktól megszokott kedvesség mellett ott bujkálnak finoman a mások alfelét kissé kényeztető szavak is, ami olykor szükségszerű. Eeyr áldása sem maradhatott el, leteszi hát az asztalra és közelebb húzza az üvegcse tintát, na meg az íróeszközt.*
- Mondhatni tökéletes. Igazán jó vagy ebben.
*Persze most az is szükségszerű, hogy a szőkeség önbizalma is ébredezésnek induljon, így nem vonja meg tőle a dicséretet. Ha mindketten készen állnak rá, átadja a lehetőséget, hogy először Alenia kézjegye kerüljön rá, majd utána az övé is. Nagy pillanat ez is, mint minden, ami közelebb viszi őket a nyitáshoz. Eztán már csak egy dolog van hátra, mielőtt még elindulna a gyerekeket is felébreszteni.*
- Az alvással nem volt problémád, de…?
*Néz mélyen a kékekkel a lélektükrökbe. Hangja megszokottan érdeklődő és szelíd, de szeretné tudni, hogy mire jutott az éjjel, mert abban biztos, hogy rengeteget gondolkodott. Ahogy ő is. Egyáltalán nem kívánja, hogy a nyitást beárnyékolja bárki, még a számára olyan mérhetetlenül kedves elf megjelenése sem, ha lehet elodázná egy kis információcsepegtetéssel.*
934. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-16 10:42:00
Üzenet elküldve: 2025-01-16 10:42:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Vegyes érzelmekkel vág bele a mai napba. Talán még a tegnapinál is rosszabb a kedve, de már nem azért, mert Intath megfenyegette, hanem azért, mert tegnap este óta már tudja, hogy a nem létező igazát próbálta megvédeni előtte. A mágia nem olyan, mint az élőlények, az soha nem hazudik, mert nem képes rá. Az istenek most is megmutatták neki a helyes utat. Amikor megérintette a ház falát, lelki szemei előtt Laurentitá-t és Luninari-t látta, sőt, a hangjukat is hallotta, nem pedig Aleimord-ot. Ez pedig csak egyet jelent, mégpedig azt, hogy bárhol is legyen most a testvére, él-e még vagy már meg is halt, nem számít, mert a rezidencia azokhoz a lányokhoz tartozik, akiket az orvos annyira védeni próbált. Teljesen mindegy, mit mondanak a dokumentumok, az igazságon ez nem változtat.
Mindenképp beszélnie kell majd Luninari-val, de azok után, hogy látta tegnap Mai-n, mennyire fontosak neki a kis árvák, az, hogy az árvaház hivatalosan is megnyithasson, számára is mindennél fontosabbá vált. Meg kell szerveznie az útjukat Morthimer Úrral a falvakba, de mindenek előtt a tegnap írt levelet szeretné megmutatni Mai-nak. Bekopog hozzá, és kisvártatva a zár kattan, az ajtó nyílik, Mai pedig már kifogástalanul jelenik meg előtte.*
- Jó reggelt! Köszönöm, az alvással nem volt problémám… Remélem te is jól aludtál. *Válaszolja sejtelmesen, de arról, amit megtudott, egyelőre nem szeretne beszélni, pedig muszáj lenne, mert továbbra is tart, sőt, fél Intath haragjától. Jobb lenne, ha az elf megtudná, hogy most már egy hajóban eveznek, és akkor talán ő is megnyugodhatna. Mindenesetre most vesz egy nagy levegőt, és miután belépett a szobába, fel is mutatja a pergament.*
- Megírtam a levelet. Még én sem írtam alá, de kérlek, olvasd el, és ha elégedett vagy vele, akkor tegyük meg együtt, és utána eljuttatom a Tanácsnak! *Át is adja a levelet a lánynak, majd türelmesen vár, hogy átolvassa és véleményt mondjon róla.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.16 10:42:55
*Vegyes érzelmekkel vág bele a mai napba. Talán még a tegnapinál is rosszabb a kedve, de már nem azért, mert Intath megfenyegette, hanem azért, mert tegnap este óta már tudja, hogy a nem létező igazát próbálta megvédeni előtte. A mágia nem olyan, mint az élőlények, az soha nem hazudik, mert nem képes rá. Az istenek most is megmutatták neki a helyes utat. Amikor megérintette a ház falát, lelki szemei előtt Laurentitá-t és Luninari-t látta, sőt, a hangjukat is hallotta, nem pedig Aleimord-ot. Ez pedig csak egyet jelent, mégpedig azt, hogy bárhol is legyen most a testvére, él-e még vagy már meg is halt, nem számít, mert a rezidencia azokhoz a lányokhoz tartozik, akiket az orvos annyira védeni próbált. Teljesen mindegy, mit mondanak a dokumentumok, az igazságon ez nem változtat.
Mindenképp beszélnie kell majd Luninari-val, de azok után, hogy látta tegnap Mai-n, mennyire fontosak neki a kis árvák, az, hogy az árvaház hivatalosan is megnyithasson, számára is mindennél fontosabbá vált. Meg kell szerveznie az útjukat Morthimer Úrral a falvakba, de mindenek előtt a tegnap írt levelet szeretné megmutatni Mai-nak. Bekopog hozzá, és kisvártatva a zár kattan, az ajtó nyílik, Mai pedig már kifogástalanul jelenik meg előtte.*
- Jó reggelt! Köszönöm, az alvással nem volt problémám… Remélem te is jól aludtál. *Válaszolja sejtelmesen, de arról, amit megtudott, egyelőre nem szeretne beszélni, pedig muszáj lenne, mert továbbra is tart, sőt, fél Intath haragjától. Jobb lenne, ha az elf megtudná, hogy most már egy hajóban eveznek, és akkor talán ő is megnyugodhatna. Mindenesetre most vesz egy nagy levegőt, és miután belépett a szobába, fel is mutatja a pergament.*
- Megírtam a levelet. Még én sem írtam alá, de kérlek, olvasd el, és ha elégedett vagy vele, akkor tegyük meg együtt, és utána eljuttatom a Tanácsnak! *Át is adja a levelet a lánynak, majd türelmesen vár, hogy átolvassa és véleményt mondjon róla.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.16 10:42:55
933. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-15 19:39:08
Üzenet elküldve: 2025-01-15 19:39:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
- Köszönöm.
*Egyszerre lelkes és tart is attól, hogy valaki másra bízza a gyerekeket. Nem lesz ugyan sokat távol, de egyre több a feladat, amit el kell látnia, egyre több mindenre kell felügyelnie, s minden egyes lélekszámmal, amivel növekszik majd ez a ház, annál nagyobb lesz rajta a felelősség. Felelősség… így is kapott már belőle bőven, hazudna, ha nem élvezné, de talán van, amit szívesen kihagyna, csakhogy nem lehet. A könyveket lapozva, bármennyire is kívánta inni a betűket, nem tud elmerülni. Egyrészt nem akar, mert akkor sosem jut vissza, másrészt a zöldek fel-felsejlenek előtte. Furcsa érzések kavarognak benne. Máshogy intézik a dolgaikat, s kié mennyire célravezető, az most még talány. Ha miatta ütközne bármilyen akadályba az árvaházat illetően… halkan sóhajt fel, ideje indulni és azzal foglalkozni, amivel szükséges.*
- Az nemsokára kiderül. Beszélek vele, amint visszaértünk.
*S valóban nem is kell sok, a rezidenciába érve elköszön a szőkeségtől és az irányt a szobája felé veszi, hogy gyorsan rendet rakjon. Nem jó érzés eltüntetni az emlékeket felidéző „romokat”, de nem maradhat így. Akkor lesz tiszta a feje, ha nem látja maga körül minden pillanatban azt, amit.
A késő délutánt, s az este java részét az új fiúval tölti, hogy átbeszéljék a szükséges dolgokat. Igen sokat megtud róla, s már szinte pontosan érti, hogy Szikra miért ragaszkodik egy pillanat alatt ennyire hozzá. Annyi jóság szorult belé, mégis egy igazi rosszcsont. Kissé feszült attól, hogy egy szobában legyenek, Alenia „ígérete” nem jött jól, de szemet tud hunyni felette, csak ezerszer jobban fog figyelni. A kislánnyal el lesz beszélgetve, igen komoly témákat fognak érinteni, ha egy pillanatra elengedi majd a fiú kezét, és kettesben tud majd vele is maradni. Az biztos, hogy az ő felügyelete mellett egyik sem fog kiszökni.
Szokásához híven nehezen alszik el, s az álom, ami végül ráereszkedik sem a legkellemesebb, de már megszokta.*
//Napváltás//
*Kissé sötét a szeme alatt a bőr, ahogy reggel a tükörbe tekint. Már megint úgy fest, mint aki soha nem alszik, vagy nem jól, talán épp azért, mert van némi valóságalapja. A hideg víz nagy segítség, megmossa az arcát, s felöltözik. Fel kell ébreszteni a kölyköket és nagyon kíváncsi arra, hogy hogyan találja a párost a szobában. Hogy előtte még dolga van, azt nem is sejti, valamiért kicsivel későbbi időpontra számított, de a kopogásból tudja jól, hogy Alenia serénykedett és csakis ő lehet az. A kis öklök nem így kopogtatnak, sőt, talán már nyitogatnák azt a kilincset. Csakhogy kulcsra van zárva. Hamar kattan a zár, majd egy kedves mosollyal fogadja Niá-t*
- Jó reggelt, Alenia! Gyere csak beljebb. Hogy aludtál? *A kérdés őszinte, végig is méri a nőt, hogy mit fedez fel rajta a tegnapi nap lenyomatából.*
- Köszönöm.
*Egyszerre lelkes és tart is attól, hogy valaki másra bízza a gyerekeket. Nem lesz ugyan sokat távol, de egyre több a feladat, amit el kell látnia, egyre több mindenre kell felügyelnie, s minden egyes lélekszámmal, amivel növekszik majd ez a ház, annál nagyobb lesz rajta a felelősség. Felelősség… így is kapott már belőle bőven, hazudna, ha nem élvezné, de talán van, amit szívesen kihagyna, csakhogy nem lehet. A könyveket lapozva, bármennyire is kívánta inni a betűket, nem tud elmerülni. Egyrészt nem akar, mert akkor sosem jut vissza, másrészt a zöldek fel-felsejlenek előtte. Furcsa érzések kavarognak benne. Máshogy intézik a dolgaikat, s kié mennyire célravezető, az most még talány. Ha miatta ütközne bármilyen akadályba az árvaházat illetően… halkan sóhajt fel, ideje indulni és azzal foglalkozni, amivel szükséges.*
- Az nemsokára kiderül. Beszélek vele, amint visszaértünk.
*S valóban nem is kell sok, a rezidenciába érve elköszön a szőkeségtől és az irányt a szobája felé veszi, hogy gyorsan rendet rakjon. Nem jó érzés eltüntetni az emlékeket felidéző „romokat”, de nem maradhat így. Akkor lesz tiszta a feje, ha nem látja maga körül minden pillanatban azt, amit.
A késő délutánt, s az este java részét az új fiúval tölti, hogy átbeszéljék a szükséges dolgokat. Igen sokat megtud róla, s már szinte pontosan érti, hogy Szikra miért ragaszkodik egy pillanat alatt ennyire hozzá. Annyi jóság szorult belé, mégis egy igazi rosszcsont. Kissé feszült attól, hogy egy szobában legyenek, Alenia „ígérete” nem jött jól, de szemet tud hunyni felette, csak ezerszer jobban fog figyelni. A kislánnyal el lesz beszélgetve, igen komoly témákat fognak érinteni, ha egy pillanatra elengedi majd a fiú kezét, és kettesben tud majd vele is maradni. Az biztos, hogy az ő felügyelete mellett egyik sem fog kiszökni.
Szokásához híven nehezen alszik el, s az álom, ami végül ráereszkedik sem a legkellemesebb, de már megszokta.*
//Napváltás//
*Kissé sötét a szeme alatt a bőr, ahogy reggel a tükörbe tekint. Már megint úgy fest, mint aki soha nem alszik, vagy nem jól, talán épp azért, mert van némi valóságalapja. A hideg víz nagy segítség, megmossa az arcát, s felöltözik. Fel kell ébreszteni a kölyköket és nagyon kíváncsi arra, hogy hogyan találja a párost a szobában. Hogy előtte még dolga van, azt nem is sejti, valamiért kicsivel későbbi időpontra számított, de a kopogásból tudja jól, hogy Alenia serénykedett és csakis ő lehet az. A kis öklök nem így kopogtatnak, sőt, talán már nyitogatnák azt a kilincset. Csakhogy kulcsra van zárva. Hamar kattan a zár, majd egy kedves mosollyal fogadja Niá-t*
- Jó reggelt, Alenia! Gyere csak beljebb. Hogy aludtál? *A kérdés őszinte, végig is méri a nőt, hogy mit fedez fel rajta a tegnapi nap lenyomatából.*
932. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-15 19:10:50
Üzenet elküldve: 2025-01-15 19:10:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Talán a helyes utat valóban az istenek tanításai adták meg neki, de kétségtelen, hogy szüksége volt Mai-ra ahhoz, hogy gondolatait a helyes irányba terelje. Hálás is emiatt neki, amit egy ígéret formájában ki is fejt, Mai pedig még egyszer biztosítja őt a támogatásáról, így végre újra nyugodtnak érezheti magát. Tudja, hogy mit kell tennie, és nincs is egyedül.
Egy rövid időre merül csak el a könyvekben, de aztán már érdeklődve fordul újra a fél-elf felé, hogy a leendő, új nevelőről kérdezzen.*
- Lelkes vagy miatta *mosolyodik el.* Kívánom, hogy így legyen, Mai! Megérdemled, hogy végre méltó segítséget kapj valakitől. *Valahol tudja, hogy ő maga nem egy hatalmas segítség, Luninari-tól pedig nem várja el egyáltalán, hogy Mai-nak dolgozzon. Az, amit ő tesz, mind csak a lány kedvességének és önzetlenségének köszönhető. Mai súlyos teherként vette a vállára az egész árvaház ügyét, és jól bírja ugyan, de még ő sem fogja tudni egyedül a végtelenségig cipelni. Teljes szívből kívánja ő is, hogy Anviel Sorheth megfeleljen az elvárásoknak.*
- Nem maradok, köszönöm. Mehetünk vissza. *Mondja, és vissza is teszi a könyvet, amit olvasott a polcra, s közben elmosolyodik Mai szavain.*
- Igazán megszeretted a kis árvákat. Végtelen mennyiségű szeretettel árasztod el őket. Trylnor is imádni fog, ha megismer majd téged, ebben biztos vagyok. *Ha nincs más hátra, akkor együtt mennek vissza a rezidenciára, ahol néhány szóváltás után el is köszönnek egymástól. Hosszú és fárasztó nap volt ez, de Alenia számára még nincs vége. Nem akar tovább várni a levéllel, úgyhogy miután felment a szobájába, leül az asztalához, rövid gondolkodás után tollat ragad és írni kezd. A pergament sokszor félredobja, újat kezd, de végül megszületik a gyöngybetűkkel írt levél, melyben a következő olvasható.*
„Levél Arthenior Város Tanácsának az Aranyszarvas Árvaház ügyének tekintetében
Arthenior Város méltóságos Tanácsa!
Örömmel értesítjük Önöket, hogy az Aranyszarvas Árvaház megnyitása érdekében szükséges munkálatok elvégzése kedvező ütemben halad. Az épület felújításra és berendezése részben megtörtént, az élelmezés kérdésében pedig a napokban szeretnénk Orthus Morthimer Prefektus közreműködésével egyeztetni a környező falvak képviselőivel.
Mindazonáltal a Tisztelt Tanáccsal tudatni kívánjuk, hogy az Aranyszarvas Rezidencia körülbelül harminc árvagyermek befogadására készül, kiknek jövőjét a saját szívügyünknek tekintjük. Ezért fordulunk újra a Tisztelt Tanácshoz, hogy és amennyiben módjukban áll, bútor és ruha adományokkal e nemes célt támogatni szíveskedjenek!
Bizalommal várjuk szívélyes válaszukat, s kérjük Eeyr Istennő áldását városunk lakóira és bölcs vezetőire!
Mély tisztelettel és alázattal,
Alenia Cirenhille Sayqueves és Mai Faensa
e.sz. 6893. 2. A tavak, tengerek hava, 6. Oren napja”
*A levelével végül meg van elégedve, de mégis hosszú percekig ül még az asztalnál gondolataiba mélyedve. Intath szavain mereng, és azon, hogy vajon mi lehetett Aleimord akarata. Ha ezt a házat valóban nem neki szánta, és ez volt az egyik utolsó döntés, amit meghozhatott az életében, tiszteletben kell tartania. De vajon tényleg így történt? A könyvtárban olvasott könyv ma választ adott rá, hogy van mód arra, hogy kiderítse, már csak azt nem tudja eldönteni, hogy vajon van-e elég bátor ahhoz, hogy szembenézzen az igazsággal? Mi fog történni, ha a válasz igen, és mi fog akkor, ha a válasz nem? Nem tudja, mitévő legyen. Ül még egy ideig, majd vesz egy mély levegőt, és végül elhatározásra jut. Feláll az asztaltól, és egészen közel sétál a szobája falához. Óvatosan megérinti, nézi egy ideig, majd lehunyja szemeit, és mormolni kezd egy varázsigét. Hosszú percekig áll ott, mire felocsúdva újra a valóságban találja magát. Kezeit leengedi, elfordul a faltól, és úgy tér aludni, hogy ő már talán tudja a választ, az igazat, azt, hogy mi történt a múltban, és mi volt az a sors, melyet egyetlen bátyja ennek a háznak szánt.*
//Napváltás//
*A tegnap megpróbáltatásai ellenére kipihenten ébred. Elaludnia nem volt nehéz, hisz annyi minden történt, hogy szellemileg és lelkileg is teljesen elfáradt. Nyújtózkodik egy nagyot, majd megmosakszik, felöltözik, megfésülködik, aztán a kezébe veszi a pipereasztal szélére készített levelet, kimegy a szobájából egyenesen a földszintre, ahol meg sem áll Mai szobájának ajtajáig. Kettőt finoman kopog rajta, és ott várja, hogy bebocsájtást nyerjen.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.15 19:12:35
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a mágiahasználó megtudja, ki volt a birtokába került tárgy utolsó gazdája (megismeri arcról és hangról). Egy sötétség pont felhasználásával a tárgy odavezeti a varázslót ehhez a volt gazdához, látomások segítségével.
*Talán a helyes utat valóban az istenek tanításai adták meg neki, de kétségtelen, hogy szüksége volt Mai-ra ahhoz, hogy gondolatait a helyes irányba terelje. Hálás is emiatt neki, amit egy ígéret formájában ki is fejt, Mai pedig még egyszer biztosítja őt a támogatásáról, így végre újra nyugodtnak érezheti magát. Tudja, hogy mit kell tennie, és nincs is egyedül.
Egy rövid időre merül csak el a könyvekben, de aztán már érdeklődve fordul újra a fél-elf felé, hogy a leendő, új nevelőről kérdezzen.*
- Lelkes vagy miatta *mosolyodik el.* Kívánom, hogy így legyen, Mai! Megérdemled, hogy végre méltó segítséget kapj valakitől. *Valahol tudja, hogy ő maga nem egy hatalmas segítség, Luninari-tól pedig nem várja el egyáltalán, hogy Mai-nak dolgozzon. Az, amit ő tesz, mind csak a lány kedvességének és önzetlenségének köszönhető. Mai súlyos teherként vette a vállára az egész árvaház ügyét, és jól bírja ugyan, de még ő sem fogja tudni egyedül a végtelenségig cipelni. Teljes szívből kívánja ő is, hogy Anviel Sorheth megfeleljen az elvárásoknak.*
- Nem maradok, köszönöm. Mehetünk vissza. *Mondja, és vissza is teszi a könyvet, amit olvasott a polcra, s közben elmosolyodik Mai szavain.*
- Igazán megszeretted a kis árvákat. Végtelen mennyiségű szeretettel árasztod el őket. Trylnor is imádni fog, ha megismer majd téged, ebben biztos vagyok. *Ha nincs más hátra, akkor együtt mennek vissza a rezidenciára, ahol néhány szóváltás után el is köszönnek egymástól. Hosszú és fárasztó nap volt ez, de Alenia számára még nincs vége. Nem akar tovább várni a levéllel, úgyhogy miután felment a szobájába, leül az asztalához, rövid gondolkodás után tollat ragad és írni kezd. A pergament sokszor félredobja, újat kezd, de végül megszületik a gyöngybetűkkel írt levél, melyben a következő olvasható.*
„Levél Arthenior Város Tanácsának az Aranyszarvas Árvaház ügyének tekintetében
Arthenior Város méltóságos Tanácsa!
Örömmel értesítjük Önöket, hogy az Aranyszarvas Árvaház megnyitása érdekében szükséges munkálatok elvégzése kedvező ütemben halad. Az épület felújításra és berendezése részben megtörtént, az élelmezés kérdésében pedig a napokban szeretnénk Orthus Morthimer Prefektus közreműködésével egyeztetni a környező falvak képviselőivel.
Mindazonáltal a Tisztelt Tanáccsal tudatni kívánjuk, hogy az Aranyszarvas Rezidencia körülbelül harminc árvagyermek befogadására készül, kiknek jövőjét a saját szívügyünknek tekintjük. Ezért fordulunk újra a Tisztelt Tanácshoz, hogy és amennyiben módjukban áll, bútor és ruha adományokkal e nemes célt támogatni szíveskedjenek!
Bizalommal várjuk szívélyes válaszukat, s kérjük Eeyr Istennő áldását városunk lakóira és bölcs vezetőire!
Mély tisztelettel és alázattal,
Alenia Cirenhille Sayqueves és Mai Faensa
e.sz. 6893. 2. A tavak, tengerek hava, 6. Oren napja”
*A levelével végül meg van elégedve, de mégis hosszú percekig ül még az asztalnál gondolataiba mélyedve. Intath szavain mereng, és azon, hogy vajon mi lehetett Aleimord akarata. Ha ezt a házat valóban nem neki szánta, és ez volt az egyik utolsó döntés, amit meghozhatott az életében, tiszteletben kell tartania. De vajon tényleg így történt? A könyvtárban olvasott könyv ma választ adott rá, hogy van mód arra, hogy kiderítse, már csak azt nem tudja eldönteni, hogy vajon van-e elég bátor ahhoz, hogy szembenézzen az igazsággal? Mi fog történni, ha a válasz igen, és mi fog akkor, ha a válasz nem? Nem tudja, mitévő legyen. Ül még egy ideig, majd vesz egy mély levegőt, és végül elhatározásra jut. Feláll az asztaltól, és egészen közel sétál a szobája falához. Óvatosan megérinti, nézi egy ideig, majd lehunyja szemeit, és mormolni kezd egy varázsigét. Hosszú percekig áll ott, mire felocsúdva újra a valóságban találja magát. Kezeit leengedi, elfordul a faltól, és úgy tér aludni, hogy ő már talán tudja a választ, az igazat, azt, hogy mi történt a múltban, és mi volt az a sors, melyet egyetlen bátyja ennek a háznak szánt.*
//Napváltás//
*A tegnap megpróbáltatásai ellenére kipihenten ébred. Elaludnia nem volt nehéz, hisz annyi minden történt, hogy szellemileg és lelkileg is teljesen elfáradt. Nyújtózkodik egy nagyot, majd megmosakszik, felöltözik, megfésülködik, aztán a kezébe veszi a pipereasztal szélére készített levelet, kimegy a szobájából egyenesen a földszintre, ahol meg sem áll Mai szobájának ajtajáig. Kettőt finoman kopog rajta, és ott várja, hogy bebocsájtást nyerjen.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.15 19:12:35
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a mágiahasználó megtudja, ki volt a birtokába került tárgy utolsó gazdája (megismeri arcról és hangról). Egy sötétség pont felhasználásával a tárgy odavezeti a varázslót ehhez a volt gazdához, látomások segítségével.
931. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-14 16:37:49
Üzenet elküldve: 2025-01-14 16:37:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Játék és játék között is megannyi a különbség. Mai most sem azért teszi, mert ne érdekelné a másik, vagy rosszat kívánna neki, esetleg saját sekélyessége miatt. Kell ez a játék, mert ha ösztönből, hirtelen haragból cselekedne, a kezei között összeroppant üvegcse után, már pontosan tudja, hogy az egész házat megremegtetné dühből, pontosan azzal a varázslattal, amit a szőkeség tanított neki. Nem akar rosszat, át akarja látni a helyzetet, ezért visszaszorít mindent, amit szíve szerint tenne és egy lépés távlatból néz rá inkább mindenre. Nem Niá-é a harag java része. Arra az életre haragszik, amiből jött, ahol ő sem számított, ahol semmit nem kapott meg, ami járhatott volna. Neki el kellett vennie, mert egy fattyú. Most pedig visszacsöppent valahova, ahol ugyanez történik, bár igaz, ami igaz, hogy nem ő az elszenvedő.
Az „alaptalan vádakat” épp ezért hagyja figyelmen kívül. Nem reagálhat úgy, ahogy szíve szerint tenné, mert akkor ő is csak bántaná a lányt. Erre pedig semmi szükség nincsen, ha elég belátásra bírja. Akkor segít neki rendezni a helyzetet, ha pedig nincs… nos akkor segít Intath-nak inkább, akár abban, hogy hol kell rombolnia. Mert ezt a házat biztos nem égeti fel senki.
Nagy szavak, tartalom pedig… már meg sem lepődik. Igen, a szeretet úgy vetül ki egyeseknél, hogy hagyják, hogy őt szeressék és megtegyenek érte mindent, visszájára pedig csak néhány kedves gondolatra futja. Még Alenia részét is hajlandó lenne megérteni, ha nem látná ennyire, hogy fal van előtte. Előtte, vagy benne… de nem lát tőle tovább.*
- És, szerinted mi a legjobb Luninari-nak? *Kissé keményedik a tekintete, de még így is kedves, viszont látható belőle, hogy tényleg szeretne egy választ. Nagyon szívesen elkezdené elé tárni az ötleteit, hogy hogyan is lehetne megmutatni a kedves barátnőnek is, hogy szeretve van. Mondjuk egy nemestől érkező nemes gesztussal. De még egészen kicsit kivár. Jobb is lesz a séta, neki is szüksége van a levegőre, viszont ideje igen kevés akad.*
- Azt hiszem, egy kis időm még akad, de lassan ideje lenne a gyerekekkel foglalkoznom.
*Fel is áll, hogy, ha gondolja a lány, akkor induljanak. Nincs sem vesztegetni való idő, sem pedig kedve tovább folyamatosan Nia kezét fogni, s a zöld szemekbe nézni. *
- Jut eszembe, levelezek egy hölggyel. Alkalmasnak találom ide közénk, mint nevelő, de még találkoznom kell vele személyesen is. Minden segítség elkél. A Tanácsnak is szükséges lenne fogalmazni egy levelet, amiben segítséget kérünk az induláshoz, Alenia. Ehhez kellenél, hiszen a ház a te kezedben van, én nem tehetem meg helyetted, hiába szeretném rólad levenni ezt a terhet.
*Út közben kezd bele a mondandójába, miután beszélhettek eleget Luninari-ról és a helyzetükről.*
*Játék és játék között is megannyi a különbség. Mai most sem azért teszi, mert ne érdekelné a másik, vagy rosszat kívánna neki, esetleg saját sekélyessége miatt. Kell ez a játék, mert ha ösztönből, hirtelen haragból cselekedne, a kezei között összeroppant üvegcse után, már pontosan tudja, hogy az egész házat megremegtetné dühből, pontosan azzal a varázslattal, amit a szőkeség tanított neki. Nem akar rosszat, át akarja látni a helyzetet, ezért visszaszorít mindent, amit szíve szerint tenne és egy lépés távlatból néz rá inkább mindenre. Nem Niá-é a harag java része. Arra az életre haragszik, amiből jött, ahol ő sem számított, ahol semmit nem kapott meg, ami járhatott volna. Neki el kellett vennie, mert egy fattyú. Most pedig visszacsöppent valahova, ahol ugyanez történik, bár igaz, ami igaz, hogy nem ő az elszenvedő.
Az „alaptalan vádakat” épp ezért hagyja figyelmen kívül. Nem reagálhat úgy, ahogy szíve szerint tenné, mert akkor ő is csak bántaná a lányt. Erre pedig semmi szükség nincsen, ha elég belátásra bírja. Akkor segít neki rendezni a helyzetet, ha pedig nincs… nos akkor segít Intath-nak inkább, akár abban, hogy hol kell rombolnia. Mert ezt a házat biztos nem égeti fel senki.
Nagy szavak, tartalom pedig… már meg sem lepődik. Igen, a szeretet úgy vetül ki egyeseknél, hogy hagyják, hogy őt szeressék és megtegyenek érte mindent, visszájára pedig csak néhány kedves gondolatra futja. Még Alenia részét is hajlandó lenne megérteni, ha nem látná ennyire, hogy fal van előtte. Előtte, vagy benne… de nem lát tőle tovább.*
- És, szerinted mi a legjobb Luninari-nak? *Kissé keményedik a tekintete, de még így is kedves, viszont látható belőle, hogy tényleg szeretne egy választ. Nagyon szívesen elkezdené elé tárni az ötleteit, hogy hogyan is lehetne megmutatni a kedves barátnőnek is, hogy szeretve van. Mondjuk egy nemestől érkező nemes gesztussal. De még egészen kicsit kivár. Jobb is lesz a séta, neki is szüksége van a levegőre, viszont ideje igen kevés akad.*
- Azt hiszem, egy kis időm még akad, de lassan ideje lenne a gyerekekkel foglalkoznom.
*Fel is áll, hogy, ha gondolja a lány, akkor induljanak. Nincs sem vesztegetni való idő, sem pedig kedve tovább folyamatosan Nia kezét fogni, s a zöld szemekbe nézni. *
- Jut eszembe, levelezek egy hölggyel. Alkalmasnak találom ide közénk, mint nevelő, de még találkoznom kell vele személyesen is. Minden segítség elkél. A Tanácsnak is szükséges lenne fogalmazni egy levelet, amiben segítséget kérünk az induláshoz, Alenia. Ehhez kellenél, hiszen a ház a te kezedben van, én nem tehetem meg helyetted, hiába szeretném rólad levenni ezt a terhet.
*Út közben kezd bele a mondandójába, miután beszélhettek eleget Luninari-ról és a helyzetükről.*
930. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-13 21:37:20
Üzenet elküldve: 2025-01-13 21:37:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Igazi vagy megjátszott az a támogatás, amit kap, egyáltalán nem számít. Régen ő is csak játszott. Mindenkivel, az érzéseikkel, sőt, még mások megélhetésével is, ha arról volt szó, most mégis ő az, aki arra vágyik, hogy őszintén szeressék és ne bántsák. Az a szorítás, amit a kezén érez, épp elég őszintének tűnő bizalmat nyújt ahhoz, hogy Mai-nak végre kimondja azt, ami benne dúl. Azt, hogy fél. Fél attól, hogy újra megtörténhet az átélt szörnyűség, aminek, bár végeláthatatlannak tűnt, elérkezett a vége. Egy új kor köszöntött Arthenior-ra, és ő most újra itt van, jó úton jár ahhoz, hogy az új élete legalább nyomokban hasonlíthasson a régire, kiirtva belőle minden olyan gyökeret, ami megfertőzi a többit. Az a rossz nem történhet meg újra, mert vannak mellette mások, akik szeretik őt. Mai is.*
- De, igen. *Kiállna Luninari mellett. Bármikor. A fél-elf lány vele együtt szökött el a bálról, meg akarta védeni, mikor azok a gazfickók rájuk támadtak, és amint megtudta, a történtek után azért tanult mágiát, hogy megvédhesse a szeretteit, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő. A lány őszintén örült neki, mikor visszatért, törődött vele, és azóta is mindent megpróbál megadni neki, hogy jól érezze magát. Hát hogy ne állna ki érte?*
- És azt, hogy alaptalan vádak miatt fenyeget… *Teszi hozzá, hogy mit kellene még figyelmen kívül hagynia Intath viselkedéséből, ha meg akarná benne látni a jót. Valahol látja is. Az a pár mondat a rezidenciát meglátogató ismeretlen alakról már meggyőzte róla, hogy az orvos nem teljesen rossz, de azt, amit ő kapott tőle, nem lehet csak úgy félretenni.*
- Ha Luninari a lényeg, akkor olyan dolog miatt támadt rám, amiben egyetértünk. Én is a legjobbat akarom neki. Nem kellett volna ennek így történnie, Mai. A cél soha nem szentesíti az eszközt. Ahol a szeretet ennyire háttérbe szorul, ott előbb vagy utóbb valakit elragad a sötétség. *Nagyot sóhajt. Rájön, hogy még mindig rosszul érzi magát ebben a szobában. Továbbra is fojtogató a levegő.*
- Én azt szeretném, hogy mindenkinek jó legyen. *Mondja még rövid szünet után, majd óvatosan kihúzza a kezét a szorításból.*
- Van kedved sétálni velem odakint? *Szeretne most elmenni innen, és örülne neki, ha Mai is vele tartana, de nem parancsol, nem követel, csak kéri rá. A döntés az övé. Hiába az ő tulajdona ez a ház, itt már senkinek nem kell olyasmit csinálnia, amit nem akar. Sem Luninari-nak, sem senki másnak…*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.13 21:38:11
*Igazi vagy megjátszott az a támogatás, amit kap, egyáltalán nem számít. Régen ő is csak játszott. Mindenkivel, az érzéseikkel, sőt, még mások megélhetésével is, ha arról volt szó, most mégis ő az, aki arra vágyik, hogy őszintén szeressék és ne bántsák. Az a szorítás, amit a kezén érez, épp elég őszintének tűnő bizalmat nyújt ahhoz, hogy Mai-nak végre kimondja azt, ami benne dúl. Azt, hogy fél. Fél attól, hogy újra megtörténhet az átélt szörnyűség, aminek, bár végeláthatatlannak tűnt, elérkezett a vége. Egy új kor köszöntött Arthenior-ra, és ő most újra itt van, jó úton jár ahhoz, hogy az új élete legalább nyomokban hasonlíthasson a régire, kiirtva belőle minden olyan gyökeret, ami megfertőzi a többit. Az a rossz nem történhet meg újra, mert vannak mellette mások, akik szeretik őt. Mai is.*
- De, igen. *Kiállna Luninari mellett. Bármikor. A fél-elf lány vele együtt szökött el a bálról, meg akarta védeni, mikor azok a gazfickók rájuk támadtak, és amint megtudta, a történtek után azért tanult mágiát, hogy megvédhesse a szeretteit, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő. A lány őszintén örült neki, mikor visszatért, törődött vele, és azóta is mindent megpróbál megadni neki, hogy jól érezze magát. Hát hogy ne állna ki érte?*
- És azt, hogy alaptalan vádak miatt fenyeget… *Teszi hozzá, hogy mit kellene még figyelmen kívül hagynia Intath viselkedéséből, ha meg akarná benne látni a jót. Valahol látja is. Az a pár mondat a rezidenciát meglátogató ismeretlen alakról már meggyőzte róla, hogy az orvos nem teljesen rossz, de azt, amit ő kapott tőle, nem lehet csak úgy félretenni.*
- Ha Luninari a lényeg, akkor olyan dolog miatt támadt rám, amiben egyetértünk. Én is a legjobbat akarom neki. Nem kellett volna ennek így történnie, Mai. A cél soha nem szentesíti az eszközt. Ahol a szeretet ennyire háttérbe szorul, ott előbb vagy utóbb valakit elragad a sötétség. *Nagyot sóhajt. Rájön, hogy még mindig rosszul érzi magát ebben a szobában. Továbbra is fojtogató a levegő.*
- Én azt szeretném, hogy mindenkinek jó legyen. *Mondja még rövid szünet után, majd óvatosan kihúzza a kezét a szorításból.*
- Van kedved sétálni velem odakint? *Szeretne most elmenni innen, és örülne neki, ha Mai is vele tartana, de nem parancsol, nem követel, csak kéri rá. A döntés az övé. Hiába az ő tulajdona ez a ház, itt már senkinek nem kell olyasmit csinálnia, amit nem akar. Sem Luninari-nak, sem senki másnak…*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.13 21:38:11
929. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-13 19:19:48
Üzenet elküldve: 2025-01-13 19:19:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt váratlan//
*Ő nem unalmat érez ki a lány hangjából, hanem inkább csak egy kis kelletlenséget, amikor beleegyezik abba, hogy mindig szólni fog neki, vagy egy másik felnőttnek mielőtt tüzet szeretne gyújtani. Valahol megérti, bár igazából nehéz beleképzelnie magát a helyébe, még akkor is, ha próbálja.
Ha valaki úgy nő fel, hogy mindenki közül, akit ismer, édesanyja az egyetlen, aki hajlandó kedves lenni vele, akkor az ő szava jó eséllyel szent, és neki az is volt valóban. Ha anyja valamire azt mondta, hogy ehhez még túl kicsi, vagy erre még várnia kell egy-két évet, hogy megtehesse, azt ugyanannyira a világ rendjének fogta fel, mint a csillagok körpályáját a feje felett.
Neki sosem mondták;*
- Ne siess felnőni szerintem... Jó gyereknek lenni. *mondja annak ellenére is, hogy neki nem igazán volt jó gyereknek lenni.
Szinte biztos benne, hogy a kis elf nem fog egyetérteni vele, pedig ő szeretne csupa kedves dolgot mondani neki, de hát néha muszáj az igazság is, a kettőnek pedig nem mindig létezik metszéspontja.
Eközben pedig nem igazán tudja hova tenni saját magát, de a Ciliával eddig eltöltött rövid kis idő után valamiért sokkal jobban érzi magát, mint eddig érezte ezen a napon. Vidámabb. Már csak tudata peremén motoszkál a gondolat, hogy még mindig nem kapott választ arra, hogy mit keresett a lány egyáltalán a kamrában, de hát ennél sokkal súlyosabb kérdésekre sem kapott az életében választ, így szépen és lassan beleenyészik a meg nem válaszolt kérdés a semmibe.
Krizát is imádja, sőt, igazából a lány az első pár pillanatban elvarázsolta őt, de félt eddig igazán közel engedni magához, mert minden gyermek csak arra emlékezteti, hogy bármennyire is szeretne sajátot, neki sosem lehet.
Ezt persze most is tudja, de valamiért éppen most, életében talán először nem fáj ez a tudat, hanem fájdalom nélkül éli bele magát abba, hogyha lenne egy lánya, vagy akár egy kisfia, akkor valószínűleg pont ugyanígy tanítaná rántottát készíteni, és ugyanezekre a szavaira ugyanazokat mondaná, mint most Ciliának.*
- Tökéletesen csináltad. Nagyon ügyes vagy. *mosolyog ezúttal nem csak kedvesnek szánt mosollyal, hanem vidáman is. Szent meggyőződése, mert otthon így tanulta, hogy minden, vagy legalábbis a lehető legtöbb lánynak tudni kell finomat főzni. Sőt, bizonyos értelemben véve a tűzhely, vagy a tűzrakó az otthon lelke, ahonnan fizikai, de elvont értelemben is szétárad egy a szintén fizika és szintén elvont értelemben vett meleg. A fény és az energia, a szeretet és az élet.*
- Fáj a fejed? *kérdi, mert feltűnik neki, hogy a kislány már másodszor nyúl a fejéhez és a fájdalmas grimasz sem kerüli el a figyelmét, mivel azonban utána úgy tűnik, hogy semmi baja, hanem nagyon is lelkes és érdeklődő, hogyan kell rántottát csinálni, hagyja ezt a kérdést a levegőben lógni, bízva abban, hogy Cilia bízik benne annyira, hogyha fájdalmai vannak elmondja neki. És annyira azért magában is bízik, hogy felismerne egy beteget maga mellett, a kis elf lány ugyanakkor eddig mindennek tűnt éppen csak annak nem.*
- Nézd itt a négy tojássárgája a tányérban, kicsit megdöntjük, az egyikbe beleszúrunk a villával, aztán óvatos, körkörös mozdulatokkal elkezdjük kevergetni. *mondja és mutatja is egyszerre, mint eddig.*
- Különben biztosan van ennek valami oka. Úgy értem a vonzódásodnak a gyógynövények iránt. *jegyzi meg szinte csak mellékesen közben. Valami valamivel való kevergetése közben valamiért mindig kicsit letisztulnak a gondolatai. Bár nem biztos benne, hogy jó ötlet sorsról, istenségekről, meg elemekről szóló elvont gondolatokkal traktálni egy gyereket, de Cilia annak ellenére, hogy nem csak hozzá képest alacsony kicsit, az arcvonásai alapján annyira már nem tűnik kislánynak neki.*
- Én telhiholdas éjjelen születtem. *mondja.* Más, aki ismer, már unásig ismeri ezt a történetet. *teszi hozzá, bár igyekszik óvatosan fogalmazni amennyire csak képes. Nem meri Ciliát a múltjáról kérdezni, de hát nem kell túl sok ész és fantázia ahhoz, hogy ezzel kapcsolatban nagyjából két lehetőség legyen, ha már egy árvaházzá lett egykori nemesi kúria falai között ismerte meg őt. Az egyik, hogy a szülei meghaltak, talán éppen a lázadás éjjelén, bármely oldalon álltak is a polgárháborúban. A másik, hogy sohasem ismerte őket és az utcán nőtt fel. Ezek után nagyon hülyén érezné magát, ha arról kezdene mesélni, hogy őt egy szerető édesanya nevelte, aki elmesélte neki születése történetét és táplálta benne mindig is a hitet, hogy közte és a holdfény között nagyon erős a kapcsolat, mint azt hófehér bőre is fényesen bizonyítja.*
- A lényeg, hogy biztos vagyok benne, hogy azért kezdtem el elsőnek pont holdmágiát tanulni, és azért a mágiának ez az ága a mai napig, ami sokkal közelebb áll hozzám, mint bármi más, mert éppen akkor születtem, amikor születtem. És talán ezért van az is, hogy már egész kislányként is mindig a holdak tetszettek a legjobban az éjszakai égen. Biztos, hogy nálad sem véletlen a vonzódás a gyógynövények iránt. Viszont mindenképpen jól jel szerintem. Ha gyógynövények hívnak nyilván gyógyítani születtél, és nincs ennél szebb és önzetlenebb dolog a világon szerintem.
*Talán hazugság, maga sem tudja. Esze ágában sincs hazudni, de mit mondhatna mást egy szegény kis árvának, akitől jól esné, ha megszeretné őt?
Közben pedig, ha tojáskevergetés közben jobban belegondol, még csak nem is beszél hülyeségeket.*
- A holdfény nyilván a holdakhoz tartozik, a gyógynövények a földhöz, a földből sarjadó növényeket a nap érleli, meg persze az eső és a levegő, ellenben vannak olyan gyógynövények is, amik akkor a leghatásosabbak, ha holdfényben szüretelik le őket.
*Kicsit igazából belezavarodik saját gondolatiba, illetve hamar belátja, hogy talán általa nem teljesen ismert területre tévedt, hiába használt édesanyja is számtalan általa mágikus erővel feltöltöttnek vélt növényt és gyógynövényt a szertartásaihoz.
Ahogyan pedig belegondol ebbe, most ő, aki elsápad kicsit.*
- De, ami a rántottát illeti, meg kell próbálni tartani kevergetés közben a szabályos kört. Csak babona szerintem, hogy ettől finomabb lesz a tojás. De hátha mégis.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.13 19:33:56
*Ő nem unalmat érez ki a lány hangjából, hanem inkább csak egy kis kelletlenséget, amikor beleegyezik abba, hogy mindig szólni fog neki, vagy egy másik felnőttnek mielőtt tüzet szeretne gyújtani. Valahol megérti, bár igazából nehéz beleképzelnie magát a helyébe, még akkor is, ha próbálja.
Ha valaki úgy nő fel, hogy mindenki közül, akit ismer, édesanyja az egyetlen, aki hajlandó kedves lenni vele, akkor az ő szava jó eséllyel szent, és neki az is volt valóban. Ha anyja valamire azt mondta, hogy ehhez még túl kicsi, vagy erre még várnia kell egy-két évet, hogy megtehesse, azt ugyanannyira a világ rendjének fogta fel, mint a csillagok körpályáját a feje felett.
Neki sosem mondták;*
- Ne siess felnőni szerintem... Jó gyereknek lenni. *mondja annak ellenére is, hogy neki nem igazán volt jó gyereknek lenni.
Szinte biztos benne, hogy a kis elf nem fog egyetérteni vele, pedig ő szeretne csupa kedves dolgot mondani neki, de hát néha muszáj az igazság is, a kettőnek pedig nem mindig létezik metszéspontja.
Eközben pedig nem igazán tudja hova tenni saját magát, de a Ciliával eddig eltöltött rövid kis idő után valamiért sokkal jobban érzi magát, mint eddig érezte ezen a napon. Vidámabb. Már csak tudata peremén motoszkál a gondolat, hogy még mindig nem kapott választ arra, hogy mit keresett a lány egyáltalán a kamrában, de hát ennél sokkal súlyosabb kérdésekre sem kapott az életében választ, így szépen és lassan beleenyészik a meg nem válaszolt kérdés a semmibe.
Krizát is imádja, sőt, igazából a lány az első pár pillanatban elvarázsolta őt, de félt eddig igazán közel engedni magához, mert minden gyermek csak arra emlékezteti, hogy bármennyire is szeretne sajátot, neki sosem lehet.
Ezt persze most is tudja, de valamiért éppen most, életében talán először nem fáj ez a tudat, hanem fájdalom nélkül éli bele magát abba, hogyha lenne egy lánya, vagy akár egy kisfia, akkor valószínűleg pont ugyanígy tanítaná rántottát készíteni, és ugyanezekre a szavaira ugyanazokat mondaná, mint most Ciliának.*
- Tökéletesen csináltad. Nagyon ügyes vagy. *mosolyog ezúttal nem csak kedvesnek szánt mosollyal, hanem vidáman is. Szent meggyőződése, mert otthon így tanulta, hogy minden, vagy legalábbis a lehető legtöbb lánynak tudni kell finomat főzni. Sőt, bizonyos értelemben véve a tűzhely, vagy a tűzrakó az otthon lelke, ahonnan fizikai, de elvont értelemben is szétárad egy a szintén fizika és szintén elvont értelemben vett meleg. A fény és az energia, a szeretet és az élet.*
- Fáj a fejed? *kérdi, mert feltűnik neki, hogy a kislány már másodszor nyúl a fejéhez és a fájdalmas grimasz sem kerüli el a figyelmét, mivel azonban utána úgy tűnik, hogy semmi baja, hanem nagyon is lelkes és érdeklődő, hogyan kell rántottát csinálni, hagyja ezt a kérdést a levegőben lógni, bízva abban, hogy Cilia bízik benne annyira, hogyha fájdalmai vannak elmondja neki. És annyira azért magában is bízik, hogy felismerne egy beteget maga mellett, a kis elf lány ugyanakkor eddig mindennek tűnt éppen csak annak nem.*
- Nézd itt a négy tojássárgája a tányérban, kicsit megdöntjük, az egyikbe beleszúrunk a villával, aztán óvatos, körkörös mozdulatokkal elkezdjük kevergetni. *mondja és mutatja is egyszerre, mint eddig.*
- Különben biztosan van ennek valami oka. Úgy értem a vonzódásodnak a gyógynövények iránt. *jegyzi meg szinte csak mellékesen közben. Valami valamivel való kevergetése közben valamiért mindig kicsit letisztulnak a gondolatai. Bár nem biztos benne, hogy jó ötlet sorsról, istenségekről, meg elemekről szóló elvont gondolatokkal traktálni egy gyereket, de Cilia annak ellenére, hogy nem csak hozzá képest alacsony kicsit, az arcvonásai alapján annyira már nem tűnik kislánynak neki.*
- Én telhiholdas éjjelen születtem. *mondja.* Más, aki ismer, már unásig ismeri ezt a történetet. *teszi hozzá, bár igyekszik óvatosan fogalmazni amennyire csak képes. Nem meri Ciliát a múltjáról kérdezni, de hát nem kell túl sok ész és fantázia ahhoz, hogy ezzel kapcsolatban nagyjából két lehetőség legyen, ha már egy árvaházzá lett egykori nemesi kúria falai között ismerte meg őt. Az egyik, hogy a szülei meghaltak, talán éppen a lázadás éjjelén, bármely oldalon álltak is a polgárháborúban. A másik, hogy sohasem ismerte őket és az utcán nőtt fel. Ezek után nagyon hülyén érezné magát, ha arról kezdene mesélni, hogy őt egy szerető édesanya nevelte, aki elmesélte neki születése történetét és táplálta benne mindig is a hitet, hogy közte és a holdfény között nagyon erős a kapcsolat, mint azt hófehér bőre is fényesen bizonyítja.*
- A lényeg, hogy biztos vagyok benne, hogy azért kezdtem el elsőnek pont holdmágiát tanulni, és azért a mágiának ez az ága a mai napig, ami sokkal közelebb áll hozzám, mint bármi más, mert éppen akkor születtem, amikor születtem. És talán ezért van az is, hogy már egész kislányként is mindig a holdak tetszettek a legjobban az éjszakai égen. Biztos, hogy nálad sem véletlen a vonzódás a gyógynövények iránt. Viszont mindenképpen jól jel szerintem. Ha gyógynövények hívnak nyilván gyógyítani születtél, és nincs ennél szebb és önzetlenebb dolog a világon szerintem.
*Talán hazugság, maga sem tudja. Esze ágában sincs hazudni, de mit mondhatna mást egy szegény kis árvának, akitől jól esné, ha megszeretné őt?
Közben pedig, ha tojáskevergetés közben jobban belegondol, még csak nem is beszél hülyeségeket.*
- A holdfény nyilván a holdakhoz tartozik, a gyógynövények a földhöz, a földből sarjadó növényeket a nap érleli, meg persze az eső és a levegő, ellenben vannak olyan gyógynövények is, amik akkor a leghatásosabbak, ha holdfényben szüretelik le őket.
*Kicsit igazából belezavarodik saját gondolatiba, illetve hamar belátja, hogy talán általa nem teljesen ismert területre tévedt, hiába használt édesanyja is számtalan általa mágikus erővel feltöltöttnek vélt növényt és gyógynövényt a szertartásaihoz.
Ahogyan pedig belegondol ebbe, most ő, aki elsápad kicsit.*
- De, ami a rántottát illeti, meg kell próbálni tartani kevergetés közben a szabályos kört. Csak babona szerintem, hogy ettől finomabb lesz a tojás. De hátha mégis.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.13 19:33:56
928. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-12 19:29:38
Üzenet elküldve: 2025-01-12 19:29:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Nem pazarolna több szót a fiúra, beleegyezően bólint csupán, minden egyes további csak bőszítené, úgyis pontosan tudja, hogy elég dolga lesz vele neki, másra nem is hagyná. De jó lett volna tudni előre, hogy honnan jött, kicsoda és mi baj érte, de majd a tudására hagyatkozva közelíti őt meg és akkor rendben lesz minden. Több meglepetésre nem vágyik a mai nap, éppen elég.
A kezei közt a nőé, majd figyeli az arcot, hogy nyugszik-e tőle, enyhül-e a remegés és várja a szavakat, amiket csak remél, hogy nem hozzák ki a sodrából. Sóhajtana. Tudja jól, hogy amit átélt egykoron, az borzasztó. Azt is tudja, hogy semennyire nem egyezik ki ő maga sem azzal a kékvérű mentalitással, amit ő is próbál levakarni magáról, s szerencsére a cicomán kívül kevés jellegzetességet hordoz magán, vagy csak akkor veszi elő, ha feltétlenül muszáj. Az első szó után erősebben szorít, érezze, hogy vele van, holott nincs. Ő az árvaház mellett van és amellett, hogy mindenki a lehetőségéhez mérten legyen emberséges. Abba ugyan nem fér bele mások lemészárlása, s azt is tudja, hogy Intath igen heves, - bár ez máshol igen jól jön - de azt nem hagyná, hogy bármit tegyen a házzal. A mágiája elég lenne hozzá, ha a csókjai kevesek is, de az utolsó lenne, akit bántana. Hogy Alenia mit szenved el abból, ami az ő tudatlanságából, saját védelmének hiányából következik majd, az másodlagos, de ettől még nem kíván neki sem rosszat. Sőt, nagyon sok jót kíván, csak távol attól, amit elronthat.*
- Alenia. *Kezdi lágy hangon, majd kissé oldalra biccentett fejjel nézi, s színtelenül ugyan, mert nincs jó kedve, de rámosolyog.* - Azt a fontos dolgot kell, hogy megértsd, hogy ő nem neked akar rosszat, hanem a szeretteinek akar jót. Igen nagy az az igazságérzet, de kiáll azokért, akik fontosak neki és bár a szavai nyersek, de ez erény. Nincs mitől félned, de egy kicsit kérlek gondolkozz. *Nem engedi el a kezet, azt akarja, hogy érezze, hogy itt van neki.* - Te nem állnál ki Luninari mellett? Mások vagytok, te diplomatikus vagy, ő pedig hát… ő Intath. De ettől még a szavait komolyan kellene venni. Nem félned kellene tőle, hanem egy egészen kicsit belegondolni. A fájó szavak mögé látni. Vond le belőle a hangsúlyt, a káromkodást, a hevességet. Egyet akar, hogy annak jó legyen, aki a te legjobb barátnőd és azoknak, akik segítettek a bátyádon.
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.12 19:30:59
*Nem pazarolna több szót a fiúra, beleegyezően bólint csupán, minden egyes további csak bőszítené, úgyis pontosan tudja, hogy elég dolga lesz vele neki, másra nem is hagyná. De jó lett volna tudni előre, hogy honnan jött, kicsoda és mi baj érte, de majd a tudására hagyatkozva közelíti őt meg és akkor rendben lesz minden. Több meglepetésre nem vágyik a mai nap, éppen elég.
A kezei közt a nőé, majd figyeli az arcot, hogy nyugszik-e tőle, enyhül-e a remegés és várja a szavakat, amiket csak remél, hogy nem hozzák ki a sodrából. Sóhajtana. Tudja jól, hogy amit átélt egykoron, az borzasztó. Azt is tudja, hogy semennyire nem egyezik ki ő maga sem azzal a kékvérű mentalitással, amit ő is próbál levakarni magáról, s szerencsére a cicomán kívül kevés jellegzetességet hordoz magán, vagy csak akkor veszi elő, ha feltétlenül muszáj. Az első szó után erősebben szorít, érezze, hogy vele van, holott nincs. Ő az árvaház mellett van és amellett, hogy mindenki a lehetőségéhez mérten legyen emberséges. Abba ugyan nem fér bele mások lemészárlása, s azt is tudja, hogy Intath igen heves, - bár ez máshol igen jól jön - de azt nem hagyná, hogy bármit tegyen a házzal. A mágiája elég lenne hozzá, ha a csókjai kevesek is, de az utolsó lenne, akit bántana. Hogy Alenia mit szenved el abból, ami az ő tudatlanságából, saját védelmének hiányából következik majd, az másodlagos, de ettől még nem kíván neki sem rosszat. Sőt, nagyon sok jót kíván, csak távol attól, amit elronthat.*
- Alenia. *Kezdi lágy hangon, majd kissé oldalra biccentett fejjel nézi, s színtelenül ugyan, mert nincs jó kedve, de rámosolyog.* - Azt a fontos dolgot kell, hogy megértsd, hogy ő nem neked akar rosszat, hanem a szeretteinek akar jót. Igen nagy az az igazságérzet, de kiáll azokért, akik fontosak neki és bár a szavai nyersek, de ez erény. Nincs mitől félned, de egy kicsit kérlek gondolkozz. *Nem engedi el a kezet, azt akarja, hogy érezze, hogy itt van neki.* - Te nem állnál ki Luninari mellett? Mások vagytok, te diplomatikus vagy, ő pedig hát… ő Intath. De ettől még a szavait komolyan kellene venni. Nem félned kellene tőle, hanem egy egészen kicsit belegondolni. A fájó szavak mögé látni. Vond le belőle a hangsúlyt, a káromkodást, a hevességet. Egyet akar, hogy annak jó legyen, aki a te legjobb barátnőd és azoknak, akik segítettek a bátyádon.
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.12 19:30:59
927. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-12 19:06:04
Üzenet elküldve: 2025-01-12 19:06:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Mit is kellene még mondania? A fiú még fiatal, egyidősnek tűnik Szikrával, épp ezért nem is gondolja, hogy ennyire részleteznie kéne mindent. Mai majd látja, ha találkozik vele. A szándékairól pedig valóban nem beszéltek egy szót sem. Mégis mit kéne? Csak egy gyerek, aki otthonra vágyik, semmi több.*
- Köszönöm! Az biztos, hogy fél, de itt nálunk jó helye lesz. *Annak a következményeibe bele sem gondol, hogy mi történhet, ha egy nőt összeeresztenek egy férfivel egy szobában, az ő lelke ehhez még túl tiszta, szülei anélkül védték meg ettől, hogy tudomása lett volna róla.
Még jó, hogy nem ismeri Mai gondolatait. Így továbbra is csak bizalmat érez iránta, és azt, hogy mellette képes lesz megnyugodni. Meglepődik, mikor a kezét Mai két tenyere között találja. Kellemes érzés, olyan biztonságot nyújtó, finom, meleg. Rövid ideig tétován nézi őt, majd végül erőtlenül szóra nyitja a száját.*
- Félek. *Mondja ki egyetlen szóval a gondolatainak lényegét.* Félek Intath-tól. A hozzá hasonló, önjelölt igazságosztóknak köszönhető, hogy ha kinézel ezen az ablakon, csak romokat látsz. Nekik köszönhető, hogy ez a ház így néz ki, hogy én így nézek ki. Azt hitték, hogy ők mindent jobban tudnak, és nézd meg mi lett a vége! Halál és pusztítás. És mit értek el vele? Azt, hogy rengetegen haltak meg, a város pedig most mégis visszahívja a nemességet, mert szüksége van rájuk. Semmit nem ért az a rengeteg halál. Nem gondoltam, hogy Intath… ilyen, de azt tudom, hogy mire képesek a hozzá hasonlók. Szörnyű volt, rettenetes volt az egész. Nők, gyerekek, ártatlanok, mindenkinek menekülnie kellett, de nem mindenkinek sikerült… Nem akarom, hogy újra megtörténjen. Még csak… elköszönni sem tudtam tőlük… *Szüleire gondol, és valahol a bátyjára is. Bármit megadna azért, hogy újra láthassa őket. Boldogan adná fel a házat, akár az újonnan épülőt is, sőt, az életét is, csak, hogy még egyszer velük lehessen, de ez lehetetlen.*
- Mondd, hogy tévedek! Mondd, hogy csak félreértettem őt… és… hogy nem akart rosszat. Nem, ugye? *Kétségbe van esve. Még egyszer már biztosan nem bírná ki azt a szenvedést.*
*Mit is kellene még mondania? A fiú még fiatal, egyidősnek tűnik Szikrával, épp ezért nem is gondolja, hogy ennyire részleteznie kéne mindent. Mai majd látja, ha találkozik vele. A szándékairól pedig valóban nem beszéltek egy szót sem. Mégis mit kéne? Csak egy gyerek, aki otthonra vágyik, semmi több.*
- Köszönöm! Az biztos, hogy fél, de itt nálunk jó helye lesz. *Annak a következményeibe bele sem gondol, hogy mi történhet, ha egy nőt összeeresztenek egy férfivel egy szobában, az ő lelke ehhez még túl tiszta, szülei anélkül védték meg ettől, hogy tudomása lett volna róla.
Még jó, hogy nem ismeri Mai gondolatait. Így továbbra is csak bizalmat érez iránta, és azt, hogy mellette képes lesz megnyugodni. Meglepődik, mikor a kezét Mai két tenyere között találja. Kellemes érzés, olyan biztonságot nyújtó, finom, meleg. Rövid ideig tétován nézi őt, majd végül erőtlenül szóra nyitja a száját.*
- Félek. *Mondja ki egyetlen szóval a gondolatainak lényegét.* Félek Intath-tól. A hozzá hasonló, önjelölt igazságosztóknak köszönhető, hogy ha kinézel ezen az ablakon, csak romokat látsz. Nekik köszönhető, hogy ez a ház így néz ki, hogy én így nézek ki. Azt hitték, hogy ők mindent jobban tudnak, és nézd meg mi lett a vége! Halál és pusztítás. És mit értek el vele? Azt, hogy rengetegen haltak meg, a város pedig most mégis visszahívja a nemességet, mert szüksége van rájuk. Semmit nem ért az a rengeteg halál. Nem gondoltam, hogy Intath… ilyen, de azt tudom, hogy mire képesek a hozzá hasonlók. Szörnyű volt, rettenetes volt az egész. Nők, gyerekek, ártatlanok, mindenkinek menekülnie kellett, de nem mindenkinek sikerült… Nem akarom, hogy újra megtörténjen. Még csak… elköszönni sem tudtam tőlük… *Szüleire gondol, és valahol a bátyjára is. Bármit megadna azért, hogy újra láthassa őket. Boldogan adná fel a házat, akár az újonnan épülőt is, sőt, az életét is, csak, hogy még egyszer velük lehessen, de ez lehetetlen.*
- Mondd, hogy tévedek! Mondd, hogy csak félreértettem őt… és… hogy nem akart rosszat. Nem, ugye? *Kétségbe van esve. Még egyszer már biztosan nem bírná ki azt a szenvedést.*
926. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-12 18:36:26
Üzenet elküldve: 2025-01-12 18:36:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Nézi a lányt és gyűlik benne a harag, amit olyan szívesen lenyelne. Próbálhatná úgy venni, mint Szikrát, aki egyszerűen nem tanulta meg még strukturálni a gondolatait, kifejezni az érzelmet. Mintha csak egy gyerek ülne vele szemben. De nem tud neki ilyen mentséget találni, nem gyerek, nem Nori, nem hasadt szilánkokra, csupán nem hajlandó kitörni abból a mézes-báros burokból, amibe beletették a szülei, még akkor sem, ha már eleget kínozták ahhoz, hogy felébredjen. Nem akar, túl kényelmes, ahogy az önsajnálat is annyival kényelmesebb, mint tenni valamit a változásért. Beérnek a szobába, addig is hallgatja a másikat. Neki is volt csinos kis lakrésze, szolgálók vették körül, s bár a fejében folyton szólt, hogy „hiba”, kitört belőle. Ha nem hozott volna magával egyetlen aranytallért sem is ezt tette volna és akkor is itt tartana… csak szegényesebb ruhákban. Nem lehet mindenki ő, de legalább hajlandóságot látna…
Azon megdöbben, hogy a fiú ott aludt a szobában, hamar utána kell járni ennek. Nem tetszik, nem tudja, hogy hány éves, mik a szándékok… viszont pontosan tudja, hogy előbb tépné le a kis drágája a hozzá közelítő nemes szervet, mint ahogy elő tudná venni, ha veszélyben van. De ettől még ezen is kissé felháborodik, de már nem teszi szóvá, majd rendezi, majd rendez mindent… mint mindig. Helyet foglal közben, majd végre ő is megszólal.*
- Megoldom, Alenia, beszélek a fiúval is mindenképp. Kíváncsi vagyok kit hozott ide a lány, be a szobájába… pont ő. *Megrázza a fejét. Felesleges faggatni, pontosan látja, hogy a legalapvetőbb dolgokon túl nem tud semmit. Igazából még azokat sem. Ha még ezt is hozzáadja a listához, amiért most haragos… nem, neki is le kell nyugodnia. Figyeli a szoknyát gyűrögető kezet. Hazudik a mozdulatával, de kell. Szükséges. Érte nyúl és két tenyerébe fogja, óvón, mintha már nem lehetne baj. Ha ő így tud működni, akkor most így kell kiszednie belőle mindent.*
- Alenia, kérlek, oszd meg velem a gondolataidat. Erről az egészről beszélnünk kell. Az árvaház nekem a legfontosabb, ezt te is tudod, viszont túl sok az egy napra jutó fenyegetésekből, mi folyik itt? Én... segítek neked bármiben, eddig is így tettem, most sem lesz másképp.
*Nézi a lányt és gyűlik benne a harag, amit olyan szívesen lenyelne. Próbálhatná úgy venni, mint Szikrát, aki egyszerűen nem tanulta meg még strukturálni a gondolatait, kifejezni az érzelmet. Mintha csak egy gyerek ülne vele szemben. De nem tud neki ilyen mentséget találni, nem gyerek, nem Nori, nem hasadt szilánkokra, csupán nem hajlandó kitörni abból a mézes-báros burokból, amibe beletették a szülei, még akkor sem, ha már eleget kínozták ahhoz, hogy felébredjen. Nem akar, túl kényelmes, ahogy az önsajnálat is annyival kényelmesebb, mint tenni valamit a változásért. Beérnek a szobába, addig is hallgatja a másikat. Neki is volt csinos kis lakrésze, szolgálók vették körül, s bár a fejében folyton szólt, hogy „hiba”, kitört belőle. Ha nem hozott volna magával egyetlen aranytallért sem is ezt tette volna és akkor is itt tartana… csak szegényesebb ruhákban. Nem lehet mindenki ő, de legalább hajlandóságot látna…
Azon megdöbben, hogy a fiú ott aludt a szobában, hamar utána kell járni ennek. Nem tetszik, nem tudja, hogy hány éves, mik a szándékok… viszont pontosan tudja, hogy előbb tépné le a kis drágája a hozzá közelítő nemes szervet, mint ahogy elő tudná venni, ha veszélyben van. De ettől még ezen is kissé felháborodik, de már nem teszi szóvá, majd rendezi, majd rendez mindent… mint mindig. Helyet foglal közben, majd végre ő is megszólal.*
- Megoldom, Alenia, beszélek a fiúval is mindenképp. Kíváncsi vagyok kit hozott ide a lány, be a szobájába… pont ő. *Megrázza a fejét. Felesleges faggatni, pontosan látja, hogy a legalapvetőbb dolgokon túl nem tud semmit. Igazából még azokat sem. Ha még ezt is hozzáadja a listához, amiért most haragos… nem, neki is le kell nyugodnia. Figyeli a szoknyát gyűrögető kezet. Hazudik a mozdulatával, de kell. Szükséges. Érte nyúl és két tenyerébe fogja, óvón, mintha már nem lehetne baj. Ha ő így tud működni, akkor most így kell kiszednie belőle mindent.*
- Alenia, kérlek, oszd meg velem a gondolataidat. Erről az egészről beszélnünk kell. Az árvaház nekem a legfontosabb, ezt te is tudod, viszont túl sok az egy napra jutó fenyegetésekből, mi folyik itt? Én... segítek neked bármiben, eddig is így tettem, most sem lesz másképp.
925. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-12 18:06:56
Üzenet elküldve: 2025-01-12 18:06:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Hiába a jövőjének pozitív fénye, ha a múlt egyetlen, apró árnyéka képes elsöpörni az egészet. A jövő egy szép, hívogató képet mutat, mely előtte áll egy kedves kis élőlény formájában, háta mögött azonban ott lebeg egy hatalmas, sötét, hátborzongató szörnyeteg, ami együtt készül bekebelezni őt és azt a lényt, ha nem menekül el előle időben. Valahogy így tudná megfogalmazni, mit is érez most valójában. Fél, rettentően fél attól, hogy minden megint rosszra fordul, miután egyszer már túlélte a poklot.*
- Rendben, menjünk oda. *Először rögtön rávágta volna, hogy ne, mert most a saját szobájára is rossz szájízzel gondol, de azt már ő is belátja, hogy ennyire nem retteghet. Nem történt semmi baj, csak jött valaki, aki nem ért egyet a döntésével. Nemesek százainak, ezreinek kellett ezzel megküzdenie nap mint nap a régi rendszer alatt is. Miért lenne ez most másképp? Ezzel próbálja nyugtatni magát, na meg azzal, hogy olyasmire tereli a témát, aminek semmi köze sem a jövőhöz, sem a múlthoz, hanem a puszta jelent érinti. Az új fiú.*
- Igen, kiszökött. Bevallotta nekem, és őszintén, úgy éreztem, hogy sokkal több van a mondandója mögött, mint egy rosszul meghozott gyermeki döntés. *A lány válaszából úgy tűnik, hogy Mai is egyetért ezzel, és mintha már tudná is, hogy miről van szó. Bámulatos, hogy mennyire ért ehhez. Egyetértően bólint a hallottakra, majd mielőtt válaszolna a következő kérdésekre, kinyitja a szobája ajtaját, vesz egy nagy levegőt, és határozottan belép az ajtón. Nincs most helye a gyengeségnek, pedig legszívesebben nem csinálna mást, csak bőgne.*
- Ülj csak le! *Mondja Mai-nak, miközben ő is helyet foglal az ágy szélén.* A neve Trylnor. Nem tudom, honnan jött. Annyit tudok csak, hogy nincs hol aludnia. Szikrával odakint találkoztak, meg akarta vigasztalni, mikor sírni látta. Itt van most a házban, együtt aludt Szikrával. Így érzik magukat biztonságban. Kapott egy tiszta ruhát és zoknit, de szüksége lesz majd új, saját holmira. Megkérhetlek, hogy segíts ebben? Természetesen pénzt adok rá. *Mondandója közben a szoknyáját gyűrögeti, így nem érzi, hogy még mindig remeg a keze. Félelmét kényszercselekvésekbe fojtja bele.*
*Hiába a jövőjének pozitív fénye, ha a múlt egyetlen, apró árnyéka képes elsöpörni az egészet. A jövő egy szép, hívogató képet mutat, mely előtte áll egy kedves kis élőlény formájában, háta mögött azonban ott lebeg egy hatalmas, sötét, hátborzongató szörnyeteg, ami együtt készül bekebelezni őt és azt a lényt, ha nem menekül el előle időben. Valahogy így tudná megfogalmazni, mit is érez most valójában. Fél, rettentően fél attól, hogy minden megint rosszra fordul, miután egyszer már túlélte a poklot.*
- Rendben, menjünk oda. *Először rögtön rávágta volna, hogy ne, mert most a saját szobájára is rossz szájízzel gondol, de azt már ő is belátja, hogy ennyire nem retteghet. Nem történt semmi baj, csak jött valaki, aki nem ért egyet a döntésével. Nemesek százainak, ezreinek kellett ezzel megküzdenie nap mint nap a régi rendszer alatt is. Miért lenne ez most másképp? Ezzel próbálja nyugtatni magát, na meg azzal, hogy olyasmire tereli a témát, aminek semmi köze sem a jövőhöz, sem a múlthoz, hanem a puszta jelent érinti. Az új fiú.*
- Igen, kiszökött. Bevallotta nekem, és őszintén, úgy éreztem, hogy sokkal több van a mondandója mögött, mint egy rosszul meghozott gyermeki döntés. *A lány válaszából úgy tűnik, hogy Mai is egyetért ezzel, és mintha már tudná is, hogy miről van szó. Bámulatos, hogy mennyire ért ehhez. Egyetértően bólint a hallottakra, majd mielőtt válaszolna a következő kérdésekre, kinyitja a szobája ajtaját, vesz egy nagy levegőt, és határozottan belép az ajtón. Nincs most helye a gyengeségnek, pedig legszívesebben nem csinálna mást, csak bőgne.*
- Ülj csak le! *Mondja Mai-nak, miközben ő is helyet foglal az ágy szélén.* A neve Trylnor. Nem tudom, honnan jött. Annyit tudok csak, hogy nincs hol aludnia. Szikrával odakint találkoztak, meg akarta vigasztalni, mikor sírni látta. Itt van most a házban, együtt aludt Szikrával. Így érzik magukat biztonságban. Kapott egy tiszta ruhát és zoknit, de szüksége lesz majd új, saját holmira. Megkérhetlek, hogy segíts ebben? Természetesen pénzt adok rá. *Mondandója közben a szoknyáját gyűrögeti, így nem érzi, hogy még mindig remeg a keze. Félelmét kényszercselekvésekbe fojtja bele.*
924. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-11 18:41:41
Üzenet elküldve: 2025-01-11 18:41:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Nem várt váratlan//
*Hamar megtalálják a közös hangnemet, ez már most látszik. Régebben sokkalta feszélyezettebbnek érezte magát a felnőtt kétlábúak között. Szerencsére a Rezidencián töltött ideje alatt, legalább már hozzájuk szokott.*
-Azért segítettem neki, mert szeretem a gyógynövényeket. Olyan mintha ismerném őket régóta. Emlékeztetnek valamire. De nem tudom mire.
*Húzza el száját kicsit csalódottan, de nem töpreng rajta sokat. Hozzászokott már, hogy emlékei csupán a közelmúltra nyúlnak vissza a többi pedig semmi más mint derengő érzések és vagy fájdalmas emlékképek.*
-Árpa szemeket?
*Kerekednek nagyra a csillogó zöld szemek. Mert ilyenről még nem hallott. Gyógynövény teákról, vagy különböző teafüvekről már igen. De tudásszomja nem is marad kezeletlenül, Luninari hamar elkezdi mesélni a teájának a titkát. Amit igyekszik alaposan a fejébe vésni. Az ajánlatra, most azonban megrázza a fejét, mert bizony szereti. De most se nem fázik, se nem szomjas. Meg amúgy is, rántottának álltak neki. Szeretné figyelmét arra szentelni. Ha tanulásról van szó, abban ő nem ismer tréfát. Csínytevésben annál inkább. Ha valamelyest is tart Mai haragjától amiért Arn-t kifestette és, hogy Krizával elhitette, hogy betegek olyannyira szeretné látni az arcát amikor rájön erre a kis mókára.
Szemeit forgatja az óva intésre, és csöppet sem takarja.*
-Igen, szólni fogok.
*Mondja hangjában érezhető unalommal. Milyen óvatosak itt a gyerekekkel a kétlábúak, elvész a sok móka és öröm.
Bólint egyet, ahogy Luninari felszólalása után elmegy a kamrába összegyűjteni a rántottához szükséges apróságokat. Addig ő közelebb lép a kandallóhoz. Betekintve a kis résén, elmerengve figyeli a tűz táncoló nyelveit. Vajon mikor látott ilyet utoljára. Nem akkor mikor ide érkezett és Alaver teát csinált a fekete hajúnak és Mainak. Korábban is már. Talán a parasztházaknál, amikor azok körül ólálkodott, hogy valami alamizsnát szerezzen magának és Deresnek, és az ablakon kerül bekukkantva látta volna? Azt sem, sokkalta régebben. Valahonnan érzi, de megint csak az a fájdalmas érzés a kobakban elnyomja a kedvet, hogy mélyebbre ásson. Ujjával a fonatok közé túr, és megvakarja azt a fránya heget.
De nem is telik el sok idő, Luninari hamar visszatér telt a sok sok finomsággal. A telt karokat látva, odalép és segít elvenni tőle legalább a vajat és két tojást, hogy nehogy elejtsen valamit a másik.
Az okítás hamar kezdődik, felpipiskedve Luninari mellé, figyeli, ahogy a vaj lassacskán elolvad a serpenyőben, és apró buborékokkal kezd el melegedni. Alig pislog kettőt és rögtön négy tojás lát maga előtt. De nem vesztegeti az időt, figyelmesen nézi, ahogy a másik kezdi el tördelni. Legalább is figyelné, a hirtelen feltörő illat, ami a vajas serpenyőből árad, a tojások recsegő hangja, és tán még, ahogy Luninari alaposan magyarázza a teendőket, ismét elrepítik őt messzebbre a fejében. Tekintetén látszódik, hogy most nem itt jár. Figyel, lát és hall. De még sincs itt. Szemei előtt, ismét gyors és apró képek rebbennek fel és tűnnek el. Ismét az az arctalan fehér ruhás, nő? Igen, most már biztos benne. A hangja is olyan ismerős, kedves és lágy.
Majd hirtelen felocsúdva, ahogy megkéri Luninari, hogy most ő próbálja meg. Arcára kiül egy fájdalmas grimasz, keze pedig ismételten a kobakját vakarássza. Másikkal pedig a tojások felé nyúl. Egyet meg is fog, majd a fájdalmas grimasz elmúlása után, ráfogva a másik kezével, ügyesen lekövetve Luninarit töri meg az elsőt, majd a többit is. Kezei úgy mozognak, mintha ezt nem először csinálja. Annak ellenére, hogy eddig úgy figyelte Lunit, mintha soha nem készített volna ilyet.*
-Így jó lesz?
*Fejezi be az utolsó tojásnak is a törését, majd fejét enyhén oldalra billentve figyeli Lunit, úgy csinálta e, ahogy ő azt elképzelte.*
*Hamar megtalálják a közös hangnemet, ez már most látszik. Régebben sokkalta feszélyezettebbnek érezte magát a felnőtt kétlábúak között. Szerencsére a Rezidencián töltött ideje alatt, legalább már hozzájuk szokott.*
-Azért segítettem neki, mert szeretem a gyógynövényeket. Olyan mintha ismerném őket régóta. Emlékeztetnek valamire. De nem tudom mire.
*Húzza el száját kicsit csalódottan, de nem töpreng rajta sokat. Hozzászokott már, hogy emlékei csupán a közelmúltra nyúlnak vissza a többi pedig semmi más mint derengő érzések és vagy fájdalmas emlékképek.*
-Árpa szemeket?
*Kerekednek nagyra a csillogó zöld szemek. Mert ilyenről még nem hallott. Gyógynövény teákról, vagy különböző teafüvekről már igen. De tudásszomja nem is marad kezeletlenül, Luninari hamar elkezdi mesélni a teájának a titkát. Amit igyekszik alaposan a fejébe vésni. Az ajánlatra, most azonban megrázza a fejét, mert bizony szereti. De most se nem fázik, se nem szomjas. Meg amúgy is, rántottának álltak neki. Szeretné figyelmét arra szentelni. Ha tanulásról van szó, abban ő nem ismer tréfát. Csínytevésben annál inkább. Ha valamelyest is tart Mai haragjától amiért Arn-t kifestette és, hogy Krizával elhitette, hogy betegek olyannyira szeretné látni az arcát amikor rájön erre a kis mókára.
Szemeit forgatja az óva intésre, és csöppet sem takarja.*
-Igen, szólni fogok.
*Mondja hangjában érezhető unalommal. Milyen óvatosak itt a gyerekekkel a kétlábúak, elvész a sok móka és öröm.
Bólint egyet, ahogy Luninari felszólalása után elmegy a kamrába összegyűjteni a rántottához szükséges apróságokat. Addig ő közelebb lép a kandallóhoz. Betekintve a kis résén, elmerengve figyeli a tűz táncoló nyelveit. Vajon mikor látott ilyet utoljára. Nem akkor mikor ide érkezett és Alaver teát csinált a fekete hajúnak és Mainak. Korábban is már. Talán a parasztházaknál, amikor azok körül ólálkodott, hogy valami alamizsnát szerezzen magának és Deresnek, és az ablakon kerül bekukkantva látta volna? Azt sem, sokkalta régebben. Valahonnan érzi, de megint csak az a fájdalmas érzés a kobakban elnyomja a kedvet, hogy mélyebbre ásson. Ujjával a fonatok közé túr, és megvakarja azt a fránya heget.
De nem is telik el sok idő, Luninari hamar visszatér telt a sok sok finomsággal. A telt karokat látva, odalép és segít elvenni tőle legalább a vajat és két tojást, hogy nehogy elejtsen valamit a másik.
Az okítás hamar kezdődik, felpipiskedve Luninari mellé, figyeli, ahogy a vaj lassacskán elolvad a serpenyőben, és apró buborékokkal kezd el melegedni. Alig pislog kettőt és rögtön négy tojás lát maga előtt. De nem vesztegeti az időt, figyelmesen nézi, ahogy a másik kezdi el tördelni. Legalább is figyelné, a hirtelen feltörő illat, ami a vajas serpenyőből árad, a tojások recsegő hangja, és tán még, ahogy Luninari alaposan magyarázza a teendőket, ismét elrepítik őt messzebbre a fejében. Tekintetén látszódik, hogy most nem itt jár. Figyel, lát és hall. De még sincs itt. Szemei előtt, ismét gyors és apró képek rebbennek fel és tűnnek el. Ismét az az arctalan fehér ruhás, nő? Igen, most már biztos benne. A hangja is olyan ismerős, kedves és lágy.
Majd hirtelen felocsúdva, ahogy megkéri Luninari, hogy most ő próbálja meg. Arcára kiül egy fájdalmas grimasz, keze pedig ismételten a kobakját vakarássza. Másikkal pedig a tojások felé nyúl. Egyet meg is fog, majd a fájdalmas grimasz elmúlása után, ráfogva a másik kezével, ügyesen lekövetve Luninarit töri meg az elsőt, majd a többit is. Kezei úgy mozognak, mintha ezt nem először csinálja. Annak ellenére, hogy eddig úgy figyelte Lunit, mintha soha nem készített volna ilyet.*
-Így jó lesz?
*Fejezi be az utolsó tojásnak is a törését, majd fejét enyhén oldalra billentve figyeli Lunit, úgy csinálta e, ahogy ő azt elképzelte.*
923. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-10 20:11:44
Üzenet elküldve: 2025-01-10 20:11:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Pontosan ez lenne a lényeg. Nem szétesni. Amióta visszatért a nő, mindenkitől csak a támogatást kapta, isszák a szavait, udvarlója… udvarlói akadtak, s olyan segítségei, amit mások nemigen kaphatnak. Szeretne belelátni abba az elmébe, de még maga sem tudja, hogy az benne most mit okozna. Viszont kettejük közül ő az, aki tudná magát tartani és nem láttatni mindebből semmit. Csak kérdően tekint a lányra, de úgy dönt, hogy mindent a maga idejében kérdez meg. Viszont az, amit feltett, s sejtett, hogy hatni fog, az úgy is lett. Az a halvány mosoly nem hazug, de ettől még nem lett sokkal jobb kedve. Lesz min munkálkodnia, de azt már pontosan tudja, hogy kedvességgel elérhető egy, s más. Hát persze…*
- Azt meghiszem. *Néz rá sajnálkozóan kissé, de nem viszi túlzásba. Annak viszont ő maga is örül, hogy nem itt kell folytassák a beszélgetést, így elindul Aleniá-val a folyosón, de úti cél az nincsen. Levihetné a szobájába is, de az ottani nyomok túl árulkodók lennének arról, hogy mivel is töltötte az idejét.*
- Visszamehetünk a szobádba, ha gondolod.
*Mondja, de a lehetőséget még megadja természetesen, ha máshogy döntene a szőkeség. De az út közben máris olyan dolgok hangzanak el, amik hallatán nagy levegőkre lenne szüksége. Tudja miről beszél a másik, s jobb is most, hogy az ő asztalának gondolja, bár égeti még mindig, hogy nem akart mélyebbre ásni. Persze nem is az ő dolga, de nem Mai dolgozik itt egy személyben, hanem mindenki segíti egymást. Legalábbis így kellene lennie.*
- Kiszökött? Ez rá vall. Ahogy minden más is. Szikrára sokkal több figyelmet kell szentelni, annyi lélek van benne és fogalma sincs, hogy hogyan birkózzon meg ezzel. Nincsenek rá megfelelő szavai és nem tanulta meg kezelni az indulatát. Ezen vagyunk. Beszélek vele még ma, de úgy hallottam, Luninari épp lefoglalja. Viszont erről a fiúról mit sem tudok. Mikor érkezett meg? Ki ő? Hol van most? Hol kapott helyet?
*Teszi fel a kérdéseit és még tengernyit szeretne. Persze ezt a terelést is ismeri jól, de még enged neki. Még.*
*Pontosan ez lenne a lényeg. Nem szétesni. Amióta visszatért a nő, mindenkitől csak a támogatást kapta, isszák a szavait, udvarlója… udvarlói akadtak, s olyan segítségei, amit mások nemigen kaphatnak. Szeretne belelátni abba az elmébe, de még maga sem tudja, hogy az benne most mit okozna. Viszont kettejük közül ő az, aki tudná magát tartani és nem láttatni mindebből semmit. Csak kérdően tekint a lányra, de úgy dönt, hogy mindent a maga idejében kérdez meg. Viszont az, amit feltett, s sejtett, hogy hatni fog, az úgy is lett. Az a halvány mosoly nem hazug, de ettől még nem lett sokkal jobb kedve. Lesz min munkálkodnia, de azt már pontosan tudja, hogy kedvességgel elérhető egy, s más. Hát persze…*
- Azt meghiszem. *Néz rá sajnálkozóan kissé, de nem viszi túlzásba. Annak viszont ő maga is örül, hogy nem itt kell folytassák a beszélgetést, így elindul Aleniá-val a folyosón, de úti cél az nincsen. Levihetné a szobájába is, de az ottani nyomok túl árulkodók lennének arról, hogy mivel is töltötte az idejét.*
- Visszamehetünk a szobádba, ha gondolod.
*Mondja, de a lehetőséget még megadja természetesen, ha máshogy döntene a szőkeség. De az út közben máris olyan dolgok hangzanak el, amik hallatán nagy levegőkre lenne szüksége. Tudja miről beszél a másik, s jobb is most, hogy az ő asztalának gondolja, bár égeti még mindig, hogy nem akart mélyebbre ásni. Persze nem is az ő dolga, de nem Mai dolgozik itt egy személyben, hanem mindenki segíti egymást. Legalábbis így kellene lennie.*
- Kiszökött? Ez rá vall. Ahogy minden más is. Szikrára sokkal több figyelmet kell szentelni, annyi lélek van benne és fogalma sincs, hogy hogyan birkózzon meg ezzel. Nincsenek rá megfelelő szavai és nem tanulta meg kezelni az indulatát. Ezen vagyunk. Beszélek vele még ma, de úgy hallottam, Luninari épp lefoglalja. Viszont erről a fiúról mit sem tudok. Mikor érkezett meg? Ki ő? Hol van most? Hol kapott helyet?
*Teszi fel a kérdéseit és még tengernyit szeretne. Persze ezt a terelést is ismeri jól, de még enged neki. Még.*
922. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-10 19:48:42
Üzenet elküldve: 2025-01-10 19:48:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Mi mást is mondjon, mint tényeket? Hogy máshogy mondja, mikor nemrég valaki nemes egyszerűséggel darabokra zúzta azt a motivációt, amit Luninari, Mai és Orthus támogatásával szépen lassan sikerült építgetnie? Mielőtt elég bátor lett volna ahhoz, hogy adjon magának egy második esélyt az életre, kételkedett benne, hogy megérdemli-e. Kételkedett abban, hogy egyáltalán kimozduljon-e még abból a biztonságos zugból, ahol átvészelte a lázadás utáni időszakot. Úgy érezte, a világnak semmi szüksége rá, mert értéktelen. Az elf szavainak hála, most ugyanezt érzi még az igazságtalanság ellenére is. A nyers őszinteség hatékony volt. Olyannyira hatékony, hogy nem is képes most másra, mint egyszerűen elmondani, hogy mi történt.*
- Igen. *Erősíti meg, amit mondott. Szikra. Egy fiút.
Újra végignéz a vele szemben állón. Semmi kedve most beszélni vele. Nem ő tehet róla, de most legbelül azt kívánja, bárcsak meg se történt volna az elmúlt időszak, és mindenki hinné róla azt továbbra is, hogy halott. Bárcsak valóban az lehetne. Akkor ott lehetne, ahol Aleimord, ahol a szülei.
Mai utolsó mondata segít neki ráeszmélni végül, hogy ilyenre még csak gondolnia sem szabad. Egy halvány mosoly meg is jelenik a szája szélén, jól esik neki a kérdés.*
- Magam sem tudom még. Nem jól. *Sóhajt egyet. Mit mondjon? Legyen őszinte? Mi a helyes válasz? Tényleg nem tudja, de majd eszébe jut, csak egy kicsit még muszáj érlelődnie benne mindennek, ami történt.*
- Menjünk valahová, ahol kényelmesebb! *Mondja végül, és ha Mai beleegyezik, akkor kimegy a teremből, és a folyosón kezd el lépkedni vele. Még csak arról is képtelen most dönteni, hogy hol lenne kényelmesebb. Nem mer. Séta közben már el is kezd inkább mesélni.*
- Szikra bántotta Gab-et. Bűntudata volt miatta, és megszökött. Én nem vettem észre. Már csak a fiúval együtt láttam őket lejönni az emeletről. Beszélgettünk róla, hogy nem szabad szó nélkül elmenni. Szikra valami olyasmit emlegetett, hogy csendet akart a… fejében, vagy nem is tudom, hogy mondta pontosan. Nem értettem teljesen, ez a te asztalod.
*Igen, így jó. Ne róla beszéljenek most, hanem arról, ami fontos. Az új fiú igenis fontos, Szikra „csendje” pedig még fontosabb, még ha kívülről úgy is látszik, hogy őt ez egy cseppet sem érdekli.*
*Mi mást is mondjon, mint tényeket? Hogy máshogy mondja, mikor nemrég valaki nemes egyszerűséggel darabokra zúzta azt a motivációt, amit Luninari, Mai és Orthus támogatásával szépen lassan sikerült építgetnie? Mielőtt elég bátor lett volna ahhoz, hogy adjon magának egy második esélyt az életre, kételkedett benne, hogy megérdemli-e. Kételkedett abban, hogy egyáltalán kimozduljon-e még abból a biztonságos zugból, ahol átvészelte a lázadás utáni időszakot. Úgy érezte, a világnak semmi szüksége rá, mert értéktelen. Az elf szavainak hála, most ugyanezt érzi még az igazságtalanság ellenére is. A nyers őszinteség hatékony volt. Olyannyira hatékony, hogy nem is képes most másra, mint egyszerűen elmondani, hogy mi történt.*
- Igen. *Erősíti meg, amit mondott. Szikra. Egy fiút.
Újra végignéz a vele szemben állón. Semmi kedve most beszélni vele. Nem ő tehet róla, de most legbelül azt kívánja, bárcsak meg se történt volna az elmúlt időszak, és mindenki hinné róla azt továbbra is, hogy halott. Bárcsak valóban az lehetne. Akkor ott lehetne, ahol Aleimord, ahol a szülei.
Mai utolsó mondata segít neki ráeszmélni végül, hogy ilyenre még csak gondolnia sem szabad. Egy halvány mosoly meg is jelenik a szája szélén, jól esik neki a kérdés.*
- Magam sem tudom még. Nem jól. *Sóhajt egyet. Mit mondjon? Legyen őszinte? Mi a helyes válasz? Tényleg nem tudja, de majd eszébe jut, csak egy kicsit még muszáj érlelődnie benne mindennek, ami történt.*
- Menjünk valahová, ahol kényelmesebb! *Mondja végül, és ha Mai beleegyezik, akkor kimegy a teremből, és a folyosón kezd el lépkedni vele. Még csak arról is képtelen most dönteni, hogy hol lenne kényelmesebb. Nem mer. Séta közben már el is kezd inkább mesélni.*
- Szikra bántotta Gab-et. Bűntudata volt miatta, és megszökött. Én nem vettem észre. Már csak a fiúval együtt láttam őket lejönni az emeletről. Beszélgettünk róla, hogy nem szabad szó nélkül elmenni. Szikra valami olyasmit emlegetett, hogy csendet akart a… fejében, vagy nem is tudom, hogy mondta pontosan. Nem értettem teljesen, ez a te asztalod.
*Igen, így jó. Ne róla beszéljenek most, hanem arról, ami fontos. Az új fiú igenis fontos, Szikra „csendje” pedig még fontosabb, még ha kívülről úgy is látszik, hogy őt ez egy cseppet sem érdekli.*
921. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-10 19:21:06
Üzenet elküldve: 2025-01-10 19:21:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Ha valamire most neki sincs szüksége, az a találkozás Aleniá-val. De pontosan tudja, hogy ezen túl kell esni és mielőbb megoldásokat kell találni. Igazság szerint egyáltalán nem Mai dolga volna a kedélyállapotokon javítani, hacsak nem a gyerekekén, de úgy hozta az élet, hogy nagyobb felelősség hárult rá, mint gondolta, s mint azt egyáltalán a szőkeség hiheti. Mert, ha az ő kezében marad az árvaház, ha az ő hozzáállásával kell felépíteni itt bármit, akkor nyitás előtt akár be is zárhatnának, aztán lehetne valóban az enyészeté, s a végén eljuthatna addig, ami a Doki szerinti lakhatatlanság. Mert, ha nincs aki megvédje ezt egy dühös elftől, vagy egy hamis betoppanótól, ha valaki szétesik egy haragos nézéstől és többnyire igaz szavaktól, az nemhogy mást vagy egy házat, de saját magát sem tudja megvédeni.
Nyílik az ajtó és a kékjei azonnal a kisírt szemeken nyugszanak meg. Mi érte el vajon a lelkét? Az igazságtartalom, vagy az, hogy annyira kegyetlenül mostoha vele az élet, hogy szavakkal merték bántani, fel merték rá emelni a hangot és még vizet sem kapott a kiszáradt torkának enyhítésére? Még nem tudja, de azért jött, hogy kiderítse. Volt ideje arra, hogy kissé rendezze azokat a sekélyes gondolatokat. Reménykedik, s a romos oltárt megpillantva egy pillanatra még a hit is belé költözik, hogy ne halljon olyan mondatokat, amik újra kihozzák a sodrából. De hamar ráeszmél, hogy Eeyr is kevés ahhoz, hogy megzabolázza azt a nyelvet, amin végig gördülnek a szavak, amiknek nem szabadott volna. Mai arcán nem látni a változást, de a harag mérgét érzi elterjedni minden egyes hajszálerében, s felszökik egészen a feje búbjáig, amit csak a mozdulattal tud megtörni, hogy a még szinte friss sebes markát ökölbe szorítja. A belenyilalló fájdalom megszakítja abban, hogy valami ostobaságot tegyen. Mennyire jó ötlet volt ellentmondani Intath-nak és nem meginni azt a zöld italt.*
- Egy fiút? Szikra? *Rázza meg a fejét. Tudja jól, hogy nem volt itt, de olyan egyszerűen mondja ki a nő mindezt, mintha egy semmiség volna. Csak amolyan mellékes, hogy jött egy új gyermek és ő befogadta. Előbb ítélkezik, mint tudná az egész történetet, ezért is nyeli vissza a haragját. Talán akármit mondhatott volna elindult volna benne. Ez nem helyes, bár nem segít a következő kérdés sem. Mit szeretne? Például tudni, hogy a kis elf leányzóval mi történt azalatt az idő alatt, amíg szabadnapját töltötte. *
- Hogy elmeséld mi volt, amíg távol voltam. És arról is szót kéne ejtsünk, hogy mi várható a továbbiakban. *Lágyan szólal meg, mindennek ellenére. Semmilyen vád nem hallatszik ki.* - De legfőképpen szeretném, ha elmondanád, hogy hogy vagy.
*Ha valamire most neki sincs szüksége, az a találkozás Aleniá-val. De pontosan tudja, hogy ezen túl kell esni és mielőbb megoldásokat kell találni. Igazság szerint egyáltalán nem Mai dolga volna a kedélyállapotokon javítani, hacsak nem a gyerekekén, de úgy hozta az élet, hogy nagyobb felelősség hárult rá, mint gondolta, s mint azt egyáltalán a szőkeség hiheti. Mert, ha az ő kezében marad az árvaház, ha az ő hozzáállásával kell felépíteni itt bármit, akkor nyitás előtt akár be is zárhatnának, aztán lehetne valóban az enyészeté, s a végén eljuthatna addig, ami a Doki szerinti lakhatatlanság. Mert, ha nincs aki megvédje ezt egy dühös elftől, vagy egy hamis betoppanótól, ha valaki szétesik egy haragos nézéstől és többnyire igaz szavaktól, az nemhogy mást vagy egy házat, de saját magát sem tudja megvédeni.
Nyílik az ajtó és a kékjei azonnal a kisírt szemeken nyugszanak meg. Mi érte el vajon a lelkét? Az igazságtartalom, vagy az, hogy annyira kegyetlenül mostoha vele az élet, hogy szavakkal merték bántani, fel merték rá emelni a hangot és még vizet sem kapott a kiszáradt torkának enyhítésére? Még nem tudja, de azért jött, hogy kiderítse. Volt ideje arra, hogy kissé rendezze azokat a sekélyes gondolatokat. Reménykedik, s a romos oltárt megpillantva egy pillanatra még a hit is belé költözik, hogy ne halljon olyan mondatokat, amik újra kihozzák a sodrából. De hamar ráeszmél, hogy Eeyr is kevés ahhoz, hogy megzabolázza azt a nyelvet, amin végig gördülnek a szavak, amiknek nem szabadott volna. Mai arcán nem látni a változást, de a harag mérgét érzi elterjedni minden egyes hajszálerében, s felszökik egészen a feje búbjáig, amit csak a mozdulattal tud megtörni, hogy a még szinte friss sebes markát ökölbe szorítja. A belenyilalló fájdalom megszakítja abban, hogy valami ostobaságot tegyen. Mennyire jó ötlet volt ellentmondani Intath-nak és nem meginni azt a zöld italt.*
- Egy fiút? Szikra? *Rázza meg a fejét. Tudja jól, hogy nem volt itt, de olyan egyszerűen mondja ki a nő mindezt, mintha egy semmiség volna. Csak amolyan mellékes, hogy jött egy új gyermek és ő befogadta. Előbb ítélkezik, mint tudná az egész történetet, ezért is nyeli vissza a haragját. Talán akármit mondhatott volna elindult volna benne. Ez nem helyes, bár nem segít a következő kérdés sem. Mit szeretne? Például tudni, hogy a kis elf leányzóval mi történt azalatt az idő alatt, amíg szabadnapját töltötte. *
- Hogy elmeséld mi volt, amíg távol voltam. És arról is szót kéne ejtsünk, hogy mi várható a továbbiakban. *Lágyan szólal meg, mindennek ellenére. Semmilyen vád nem hallatszik ki.* - De legfőképpen szeretném, ha elmondanád, hogy hogy vagy.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1535-1554