Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 31 (601. - 620. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1535-1554
620. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-17 18:45:24
Üzenet elküldve: 2024-09-17 18:45:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Lesz még dolga azzal a furcsa fejvakarással. Remélhetőleg ideje is lesz rá, de jó irányba haladnak, így nem is gondol rá másként. Szépen apránként kell belekezdeni mindenbe, bár már az is sok lehet a lánynak, hogy egy fürdőbe szeretné bedugni. Amíg nem ellenkezik túlzottan, addig nem fog ő sem lassítani. Érezni fogja, ha valami túlmegy egy határon.*
- Dehogy fog fájni. Ki sem akarsz majd belőle mászni, olyan jó érzés.
*Ahogy rámarkol a lány a szoknyájára, úgy fogja át a kis vállát, hogy annyira szorosan lehessen hozzá, amennyire csak akar. Persze látja, hogy Deres is csatlakozott az összefogáshoz, így azért nem vonja el túlságosan tőle, viszont megindul az ajtó felé, igen határozott léptekkel, miközben beszélgetnek.
A kis elf ismét érdekeset mond, de valahogy nem tud meglepődni. A szórakozás nem egyenlő a lopással, az étel megszerzésével. A kérdés úgy hangzott, hogy mit szeret csinálni, de a válasz sejteti, hogy csak pusztán játékosságra kevés idő juthatott és szét sem igen tudja választani. Legalább az ebbel töltött szép pillanatokat... persze, hogy azon lesz, hogy itt majd kapjon új élményeket.*
- Ne aggódj, ha velem játszanál fogócskát, biztos te nyernél.
*Nevet fel halkan, közelítve a bejárathoz, de Alaver szavaira is kíváncsi, még ha amaz hozza is a formáját. Szerencsére éppen időben kap észbe, hogyan is folytassa azt a történetet, így a kezdődő szemforgatás hamar még egy halk nevetésbe fullad. Kedveli. Az ég tudja miért, de nagyon szórakoztató egy férfi. A gyerekek biztos örülni fognak neki.*
- Milyen okos gyerek voltál te, Alaver. Ha ledobott volna, most nem lennél itt köztünk.
*Rázza meg a fejét, még mindig mosolyogva, majd végül beérnek végre. Neki is jobb lenne már elmerülni a vízben, de lehetetlen, hogy ne a gyerekkel foglalkozzon először. *
- A fürdőben leszünk, amíg nincs tele a dézsa nem kell kopogni.
*Csak a miheztartás végett. A kutyára néz Mai, majd egy nagyot sóhajt. Int az ebnek is a fejével.*
- Gyere... most az egyszer...
*Mert nem akar csatakos kutyát a házba sűrűn, ha a kifröccsenő vízbe szeretne meghemperegni. De ma még engedékeny lesz. És ennélfogva talán Cilia is.
Bevezeti őt a tágas földszinti fürdőbe, ahol helyet kap egy asztalka is tükörrel, na meg egy támla nélküli szék is.*
- Megtisztítjuk a hajad is, de kérlek szedd ki belőle azokat a ... dolgokat. Hogy ne legyen bajuk, ne vesszen el semmit. De rám is bízhatod, óvatos leszek.
//Vásárlánya//
*Lesz még dolga azzal a furcsa fejvakarással. Remélhetőleg ideje is lesz rá, de jó irányba haladnak, így nem is gondol rá másként. Szépen apránként kell belekezdeni mindenbe, bár már az is sok lehet a lánynak, hogy egy fürdőbe szeretné bedugni. Amíg nem ellenkezik túlzottan, addig nem fog ő sem lassítani. Érezni fogja, ha valami túlmegy egy határon.*
- Dehogy fog fájni. Ki sem akarsz majd belőle mászni, olyan jó érzés.
*Ahogy rámarkol a lány a szoknyájára, úgy fogja át a kis vállát, hogy annyira szorosan lehessen hozzá, amennyire csak akar. Persze látja, hogy Deres is csatlakozott az összefogáshoz, így azért nem vonja el túlságosan tőle, viszont megindul az ajtó felé, igen határozott léptekkel, miközben beszélgetnek.
A kis elf ismét érdekeset mond, de valahogy nem tud meglepődni. A szórakozás nem egyenlő a lopással, az étel megszerzésével. A kérdés úgy hangzott, hogy mit szeret csinálni, de a válasz sejteti, hogy csak pusztán játékosságra kevés idő juthatott és szét sem igen tudja választani. Legalább az ebbel töltött szép pillanatokat... persze, hogy azon lesz, hogy itt majd kapjon új élményeket.*
- Ne aggódj, ha velem játszanál fogócskát, biztos te nyernél.
*Nevet fel halkan, közelítve a bejárathoz, de Alaver szavaira is kíváncsi, még ha amaz hozza is a formáját. Szerencsére éppen időben kap észbe, hogyan is folytassa azt a történetet, így a kezdődő szemforgatás hamar még egy halk nevetésbe fullad. Kedveli. Az ég tudja miért, de nagyon szórakoztató egy férfi. A gyerekek biztos örülni fognak neki.*
- Milyen okos gyerek voltál te, Alaver. Ha ledobott volna, most nem lennél itt köztünk.
*Rázza meg a fejét, még mindig mosolyogva, majd végül beérnek végre. Neki is jobb lenne már elmerülni a vízben, de lehetetlen, hogy ne a gyerekkel foglalkozzon először. *
- A fürdőben leszünk, amíg nincs tele a dézsa nem kell kopogni.
*Csak a miheztartás végett. A kutyára néz Mai, majd egy nagyot sóhajt. Int az ebnek is a fejével.*
- Gyere... most az egyszer...
*Mert nem akar csatakos kutyát a házba sűrűn, ha a kifröccsenő vízbe szeretne meghemperegni. De ma még engedékeny lesz. És ennélfogva talán Cilia is.
Bevezeti őt a tágas földszinti fürdőbe, ahol helyet kap egy asztalka is tükörrel, na meg egy támla nélküli szék is.*
- Megtisztítjuk a hajad is, de kérlek szedd ki belőle azokat a ... dolgokat. Hogy ne legyen bajuk, ne vesszen el semmit. De rám is bízhatod, óvatos leszek.
619. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-17 11:44:57
Üzenet elküldve: 2024-09-17 11:44:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 733
OOC üzenetek: 499
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 733
OOC üzenetek: 499
Játékstílus: Megfontolt
* Végre hazaér a helyre, ami oly sok fejtörést okoz neki mostanság. Első útja a szobájába vezet, ami még talán megvan fent az emelten, de valószínűleg már nem sokáig. Kihasználja az alkalmat, amíg lehet, hogy használja a helyet. Felfrissíti magát és mivel nem most volt reggel, ezért elteszi magát holnapra. A problémák és tervek megvárják őt reggel is. Másnap a szokásos reggeli dolgok után a lenti laborjába indul. Meg kéne néznie, hogy áll a hely. A földszinten lévő szobába belépve nem fogadja túl nagy meglepetés. A műtőasztal, amin a városőrt darabolta fel a jobbik értelemben továbbra is ott pihen. A szekrényéhez lép, amibe csak pár üvegnemű, meg olcsóbb, hétköznapi eszköz található. Azokat kezdi el rendezgetni.*
- Remélem ezt a helyet nem akarják lenyúlni tőlem.* Mormogja, miközben lázasan jár az agya a jelenlegi tervekkel.*
~ Mit is mondod az Sayqueves lány? Kit kell nekem keresni? ~* Egyik fülén be a másikon pedig ki is ment az információ. Olyan feldúlt volt, hogy csak a nemes szó érte el. Kénytelen hát születési adottságához nyúlni, ami nem ás, mint hogy képes gondolkodni, vagyis inkább felidézni dolgokat. Majdnem egykutya mind a kettő. Mások sokkal hasznosabb képességekkel rendelkeznek, mint ő. Páncélokban szaladgálnak, mintha tollkabát lenne, vagy fájdalomérzet nélkül véreznek el, tárgyakat becsülnek meg, meg lehetne még sorolni. Nimerlil meg csak törni képes a fejét. Sebaj többet ésszel, mint erővel, bár hiába a nagy ész, ha egy bunkósbottal megkongatják. Mindegy amit akar megvan.*
~ Mai Faensa. ~* Ugrik be neki a név, aztán rögtön más is hozzá.*
- Ez a családnév ismerős! Lihanech-i család. Hmmm. ezzel már tudok valamit kezdeni.* Rögtön el is kezd tervezgetni, ami külső szemlélőnél annyiban merül ki, hogy áll a szekrény előtt, a kezeivel automatikusan pakolgatja az üvegeket, közben hümmög meg magában elejt pár mondatot.*
// Aktív képességhasználat: Memoriter //
- Remélem ezt a helyet nem akarják lenyúlni tőlem.* Mormogja, miközben lázasan jár az agya a jelenlegi tervekkel.*
~ Mit is mondod az Sayqueves lány? Kit kell nekem keresni? ~* Egyik fülén be a másikon pedig ki is ment az információ. Olyan feldúlt volt, hogy csak a nemes szó érte el. Kénytelen hát születési adottságához nyúlni, ami nem ás, mint hogy képes gondolkodni, vagyis inkább felidézni dolgokat. Majdnem egykutya mind a kettő. Mások sokkal hasznosabb képességekkel rendelkeznek, mint ő. Páncélokban szaladgálnak, mintha tollkabát lenne, vagy fájdalomérzet nélkül véreznek el, tárgyakat becsülnek meg, meg lehetne még sorolni. Nimerlil meg csak törni képes a fejét. Sebaj többet ésszel, mint erővel, bár hiába a nagy ész, ha egy bunkósbottal megkongatják. Mindegy amit akar megvan.*
~ Mai Faensa. ~* Ugrik be neki a név, aztán rögtön más is hozzá.*
- Ez a családnév ismerős! Lihanech-i család. Hmmm. ezzel már tudok valamit kezdeni.* Rögtön el is kezd tervezgetni, ami külső szemlélőnél annyiban merül ki, hogy áll a szekrény előtt, a kezeivel automatikusan pakolgatja az üvegeket, közben hümmög meg magában elejt pár mondatot.*
// Aktív képességhasználat: Memoriter //
618. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-17 09:38:15
Üzenet elküldve: 2024-09-17 09:38:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Szikra után Mai-t figyeli egy kicsit. Még nem ismeri olyan régóta a nőt, hogy akár csak egy felületes pillantással is pontosan tudja, hogy mire gondol; de nem is kell régóta ismernie ahhoz hogy felismerje rajta, amit most lát. Féloldalas, halvány mosolyát azzal rejti el, hogy újra a szamár felé fordul. Így már nem látja, hogy Mai hogyan nézi Szikrát, de már nem is kell látnia ahhoz, hogy tudja: a kislány megolvasztotta azt a jégkék tekintetet, és hogy most olyasféle óvó-aggódó gondoskodást látni benne, ami egy anya sajátja. És valahol, úgy gondolja, Mai ezt keresheti: hogy ki fölött tud anyaként gondoskodni. Ezért az árvaház, ezért Szikra, és, tulajdonképpen, ezért ő. De ez nem olyan gondolat, amit csak úgy félvállról megbeszélhetne Mai-val, és talán köze sincs ehhez. Sőt, biztos hogy nincs hozzá köze.
Visszafordul ahogy Mai megválaszolja Szikra kérdését, kíváncsi ő is erre a beszélgetésre, az egyszerű, csip-csup információdarabkákra, amiket a nő és a kislány szór egymás elé. Hiszen ha már úgy alakul, hogy itt maradhat, nem is olyan rossz összeszedegetni az ilyesmit. Szikra szavait még mindig furcsának találja. Ő maga sem tanult ember, rengeteg kifejezés van amit nem ismer; viszont ahogy a lány beszél, az nem ilyen téren fura, hanem úgy, mintha az nem tudná, hogy minek nevezik ezt-vagy-azt, és jobb híján magától talált volna ki szavakat rájuk. Az elvadult állapotát tekintve talán tényleg ez lehet a helyzet.*
- Ó, már én..? *-rezzen össze a kérdésre és az érintésre. Mély levegőt vesz, és hogy az időt húzza, lehajol egy répáért amit ketté tör, és úgy, darabokban adja oda a szamárnak. Hát mit szokott ő csinálni? Az elmúlt egy évében más sem állt a rendelkezésére, mint szabadidő. A piacon és a városban csavargott, zsugázott, az árusokkal pletykált. Ezt csak nem mondhatja. Eszébe jut az elmúlt este a Pegazusban, eszébe jut Merlana Naerice, az, ahogy a nő a falnak szorította őt. Ezt sem mondhatja. Visszafordul Mai és Szikra felé, félszegen vállat von, elmosolyodik-* Hát én, ha úgy van hogy nem vagyok egyedül, akkor.. társasjátékozok. Vagy csak úgy beszélgetek. Esetleg pipacsot tépek, ha úgy van.
*Megköszörüli a torkát, valami eszébe jut, elvigyorodik.*
- Bár amikor akkora voltam, mint te most, Szikra, a többi egyívású fiúval mindig azt próbálgattuk, hogy melyikünk mer felülni apám öreg kosának a hátára. Emlékszek, egyszer… *-tekintete Mai-ra siklik, a vigyor lelohad arcáról, zavartan megdörgöli az orrát-* ..egyszer azt mondtam, hogy ez nagy butaság lenne, úgyhogy nem is csiná'tunk ilyet sose. Hmh.
*Elfordul, zavarában még utoljára megvakarja a csacsi kobakját, majd maga is megindul a tyúkanyóját követő kiscsibe után, nem feledkezve meg arról, hogy magához vegye a jókora, vízhordáshoz használt vödröt is.*
//Vásárlánya//
*Szikra után Mai-t figyeli egy kicsit. Még nem ismeri olyan régóta a nőt, hogy akár csak egy felületes pillantással is pontosan tudja, hogy mire gondol; de nem is kell régóta ismernie ahhoz hogy felismerje rajta, amit most lát. Féloldalas, halvány mosolyát azzal rejti el, hogy újra a szamár felé fordul. Így már nem látja, hogy Mai hogyan nézi Szikrát, de már nem is kell látnia ahhoz, hogy tudja: a kislány megolvasztotta azt a jégkék tekintetet, és hogy most olyasféle óvó-aggódó gondoskodást látni benne, ami egy anya sajátja. És valahol, úgy gondolja, Mai ezt keresheti: hogy ki fölött tud anyaként gondoskodni. Ezért az árvaház, ezért Szikra, és, tulajdonképpen, ezért ő. De ez nem olyan gondolat, amit csak úgy félvállról megbeszélhetne Mai-val, és talán köze sincs ehhez. Sőt, biztos hogy nincs hozzá köze.
Visszafordul ahogy Mai megválaszolja Szikra kérdését, kíváncsi ő is erre a beszélgetésre, az egyszerű, csip-csup információdarabkákra, amiket a nő és a kislány szór egymás elé. Hiszen ha már úgy alakul, hogy itt maradhat, nem is olyan rossz összeszedegetni az ilyesmit. Szikra szavait még mindig furcsának találja. Ő maga sem tanult ember, rengeteg kifejezés van amit nem ismer; viszont ahogy a lány beszél, az nem ilyen téren fura, hanem úgy, mintha az nem tudná, hogy minek nevezik ezt-vagy-azt, és jobb híján magától talált volna ki szavakat rájuk. Az elvadult állapotát tekintve talán tényleg ez lehet a helyzet.*
- Ó, már én..? *-rezzen össze a kérdésre és az érintésre. Mély levegőt vesz, és hogy az időt húzza, lehajol egy répáért amit ketté tör, és úgy, darabokban adja oda a szamárnak. Hát mit szokott ő csinálni? Az elmúlt egy évében más sem állt a rendelkezésére, mint szabadidő. A piacon és a városban csavargott, zsugázott, az árusokkal pletykált. Ezt csak nem mondhatja. Eszébe jut az elmúlt este a Pegazusban, eszébe jut Merlana Naerice, az, ahogy a nő a falnak szorította őt. Ezt sem mondhatja. Visszafordul Mai és Szikra felé, félszegen vállat von, elmosolyodik-* Hát én, ha úgy van hogy nem vagyok egyedül, akkor.. társasjátékozok. Vagy csak úgy beszélgetek. Esetleg pipacsot tépek, ha úgy van.
*Megköszörüli a torkát, valami eszébe jut, elvigyorodik.*
- Bár amikor akkora voltam, mint te most, Szikra, a többi egyívású fiúval mindig azt próbálgattuk, hogy melyikünk mer felülni apám öreg kosának a hátára. Emlékszek, egyszer… *-tekintete Mai-ra siklik, a vigyor lelohad arcáról, zavartan megdörgöli az orrát-* ..egyszer azt mondtam, hogy ez nagy butaság lenne, úgyhogy nem is csiná'tunk ilyet sose. Hmh.
*Elfordul, zavarában még utoljára megvakarja a csacsi kobakját, majd maga is megindul a tyúkanyóját követő kiscsibe után, nem feledkezve meg arról, hogy magához vegye a jókora, vízhordáshoz használt vödröt is.*
617. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-16 17:47:49
Üzenet elküldve: 2024-09-16 17:47:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Mintha a hideg rázta volna ki egy pillanatra, és az dermesztette meg őt. Talán ez a ló lett volna az akkor is? Vagy egy másik? De emlékszik látott már ilyet, etetett már, és ismeri a tapintását a szőrnek, a szagát a jószágnak. De az a tekintett riadt volt, és hangosan nyerített. Az a sörény amit most lát vizes volt, és vihar vert. Valami elől menekült. De mi elől? Vagy ki elől? Majd, ahogy az a kis szellő ami befúj a nyitott istálló ajtón, fújja meg orcáját, és zökkenti ki ebből az állapotból. Mintha mi se történt volna, tűnik el a rossz érzés, a félelem. Csak az a bosszantó fejfájás és sajgás ami a kobakját bántja, az ami mindig megmarad emlékeztetőül, hogy ezekre a vizekre ne sétáljon.*
- Nem fog fájni?
*Kérdezi nagyra nyílt szemeivel bután pislogva, ugyanis fogalma sincs hogyan eszik ez a meleg fürdőt, amihez ő hozzá van szokva az a folyó hideg frissítő vize amivel néha napján megmosakszik valamelyest. De ki tudja, lehet nem lesz ez annyira rossz mint amennyire ő most annak hiszi, hisz egészen idáig egészen kellemesen telt a kétlábúakkal való kapcsolata, ha eltekint Alaver vasmarkaitól.
Amint ismét odaér Maihez, ösztönösen rámarkol a szoknya végére, másik kezével pedig Deresre. Így teljes biztonságban érzi magát tudván mint a két védőangyala ott áll mellette.
Felemelve kis buksiját figyelmesen hallgatja Mai szavait, hogy itt mit szokás csinálni. Abban Mai biztos lehet, sokkalta izgalmasabb dolgokat csinált ő, mint például favágóktól elemózsiát csent, az eléggé izgalmas mondhatni.*
- Mi Deressel a fa döntőktől szoktunk ennit elvenni, az izgalmas. Vagy elkapósat játszunk. De Deres mindig gyorsabb és mindig elkap.
*Mondja a végét picit durcásan, mert biza hányszor próbált versenyt futni a jószággal, de nem éri, hiszen annak kétszer annyi lába van mint neki, még jó, hogy gyorsabb.
Mai kérdése, ami Alavernak szán, tekintetét a férfira emeli, válaszra várva, fejét is enyhén oldalra biccenti. Most nincs nyoma a félelemnek, hiszen védelmezői mellett áll. Így bátran nézi a férfit és annak reakcióját. Sőt Maiel együtt lép a férfi irányába. Deres őket követve, neki is van némi hozzá "szagolni" valója. Amint a férfihoz érnek, a jószág lassabb, megfontolt lépésekkel közelít a férfi lábához, annak cipőjét és nadrágját megszimatolva, majd feltekint rá, szemében érezhető, szinte kiolvasható. "Figyellek". Majd, elfordulva a férfitól, lusta léptekkel követi gazdáját. Valóban Ciliának kétszer annyi idő kell mire kiszed minden apróságot a hajából mintsem megválni attól az ócska kis szoknyácskától ami rajta van.*
//Vásárlánya//
*Mintha a hideg rázta volna ki egy pillanatra, és az dermesztette meg őt. Talán ez a ló lett volna az akkor is? Vagy egy másik? De emlékszik látott már ilyet, etetett már, és ismeri a tapintását a szőrnek, a szagát a jószágnak. De az a tekintett riadt volt, és hangosan nyerített. Az a sörény amit most lát vizes volt, és vihar vert. Valami elől menekült. De mi elől? Vagy ki elől? Majd, ahogy az a kis szellő ami befúj a nyitott istálló ajtón, fújja meg orcáját, és zökkenti ki ebből az állapotból. Mintha mi se történt volna, tűnik el a rossz érzés, a félelem. Csak az a bosszantó fejfájás és sajgás ami a kobakját bántja, az ami mindig megmarad emlékeztetőül, hogy ezekre a vizekre ne sétáljon.*
- Nem fog fájni?
*Kérdezi nagyra nyílt szemeivel bután pislogva, ugyanis fogalma sincs hogyan eszik ez a meleg fürdőt, amihez ő hozzá van szokva az a folyó hideg frissítő vize amivel néha napján megmosakszik valamelyest. De ki tudja, lehet nem lesz ez annyira rossz mint amennyire ő most annak hiszi, hisz egészen idáig egészen kellemesen telt a kétlábúakkal való kapcsolata, ha eltekint Alaver vasmarkaitól.
Amint ismét odaér Maihez, ösztönösen rámarkol a szoknya végére, másik kezével pedig Deresre. Így teljes biztonságban érzi magát tudván mint a két védőangyala ott áll mellette.
Felemelve kis buksiját figyelmesen hallgatja Mai szavait, hogy itt mit szokás csinálni. Abban Mai biztos lehet, sokkalta izgalmasabb dolgokat csinált ő, mint például favágóktól elemózsiát csent, az eléggé izgalmas mondhatni.*
- Mi Deressel a fa döntőktől szoktunk ennit elvenni, az izgalmas. Vagy elkapósat játszunk. De Deres mindig gyorsabb és mindig elkap.
*Mondja a végét picit durcásan, mert biza hányszor próbált versenyt futni a jószággal, de nem éri, hiszen annak kétszer annyi lába van mint neki, még jó, hogy gyorsabb.
Mai kérdése, ami Alavernak szán, tekintetét a férfira emeli, válaszra várva, fejét is enyhén oldalra biccenti. Most nincs nyoma a félelemnek, hiszen védelmezői mellett áll. Így bátran nézi a férfit és annak reakcióját. Sőt Maiel együtt lép a férfi irányába. Deres őket követve, neki is van némi hozzá "szagolni" valója. Amint a férfihoz érnek, a jószág lassabb, megfontolt lépésekkel közelít a férfi lábához, annak cipőjét és nadrágját megszimatolva, majd feltekint rá, szemében érezhető, szinte kiolvasható. "Figyellek". Majd, elfordulva a férfitól, lusta léptekkel követi gazdáját. Valóban Ciliának kétszer annyi idő kell mire kiszed minden apróságot a hajából mintsem megválni attól az ócska kis szoknyácskától ami rajta van.*
616. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-15 18:20:57
Üzenet elküldve: 2024-09-15 18:20:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Vannak pillanatok, amikben igen könnyű elveszni. Nem szereti a gondolatnélküliséget, az üres fejet, ha éppen nem történik semmi. Csendesen békésnek tűnik a világ kis szelete, az istálló, a friss széna illata keveredve az állatokéval, a lassan szürkévé váló nap hűvösödő szellője, amiből csak épphogy jut be hozzájuk. Túlontúl szépnek hat, mint ahol gondolni sem kellene semmire, mégis hatalmas történéseket zár be a fatákolmány. Amikor a felszín alatt több zajlik, mint ami a szemnek látható.
A boldog arc, ahogy eteti az állatot, annak szép és tiszta gyermekisége, ahogy nélkülözi a félelmet, riadtságot, a meg nem értést. Olyan állapot, ami sokak kertjében megtörténhet, sokan nézik gyermekeiket kedvtelve játszani, itt mégis nagyobb szó ez bárminél, mert aki ide kerül nem ismeri az érzést, vagy el kellett veszítenie mindent, ami ilyen sugarat csal az arcra. Nehéz felépíteni és nehéz tartóssá tenni, illékony, mint a Ciliá-ról leolvadó jókedv, ami utána mégis visszatér. Látja, megint látja. Törékeny, és neki egésszé kell tennie, annyira, amennyire lehet, darabokat kell összeilleszteni, hogy csak néhány alattomosabb fény tudja úgy megvilágítani, hogy feltűnhessen a repedés. Mert mindig ott lesz, de nem mindegy, hogy hiányzik-e belőle egy rész, vagy össze tud tapadni egészen.
Azok a jégkékek megtudnának tenni az olvadás okozta könnyekkel is akár. Meg tudná magyarázni, ha akarná, de nem teszi, csak élvezi az első pillanatokat, amikor úgy tűnik, hogy alakulhat ez jól is. Azt a mocskos kis hajat, tele levéllel, az ártatlan mosolyt, a hozzá hasonlóan csenevész alkatot, csakhogy a lányé nem direkt ilyen. Nem tudja levenni a lélektükröket és hazudni sem tudna most velük, lehetetlen, hogy megszilárduljon.
De van még dolog, pedig bármeddig hagyná és nézné is. Újabb részlet a kirakósba, de mit is várt? Persze, hogy a folyóra gondol egyből.*
- Nem, nem folyó. Finom meleg víz, dézsában, egészen bele tudsz merülni, ha szeretnél.
*Alaver jelenléte is szükséges. Talán a tűzrakót esélye sincs, hogy időben befejezze, mert vagy a piacra rángatja magával, vagy vizet melegíteni. Olyan, mintha régóta itt lenne, pedig alig telt el idő. Szeretné, hogy maradjon, és azt is reméli, hogy hasonlóan érez. De most nem vitathatja ezt meg vele, csupán láthatja, hogy elégedett, éppen mindennel elégedett, mert különben nem kérné semmire.
Hogy miket szoktak ők csinálni szabadidejükben? Az ő szabadideje, ami ritkább, mint az a bizonyos fehér holló, szintén olyan, ami nem azoknak a hegyes füleknek való. De emlékszik még, hogy mivel töltötte ki régen, csak nem túl izgalmas talán.*
- Ó én olvasni szoktam, rengeteget. Vannak szép könyveim is, tele képpel, ha érdekel. De azt hiszem, te izgalmasabb dolgokat tudnál kitalálni.
*Sosem volt igazán játékos gyermek. Dacolt, menekült, elbújt, tanult, könyvtárakba járt, ami neki szinte tilos volt. De ennek a lánynak biztosan nem kell majd rejtegetnie magát.*
- Alaver, te mit szoktál?
*Nem ússza meg, válaszoljon ő is. Beszélgetni kell, ismerkedni. A mosolya nem tűnik el a kérdés közben sem. Lép egyet a férfi felé és, mintha csak megköszönné simítja végig annak felkarját, majd int a fejével, hogy induljanak meg. De ez már mindenkinek szól, a kezét, viszont már a kis elf felé nyújtja, hogy bátrabban induljon meg. A dézsát megtölteni nem két perces feladat lesz. Hát még majd rávenni a leányzót, hogy a hajából szedje ki az értékeit...*
//Vásárlánya//
*Vannak pillanatok, amikben igen könnyű elveszni. Nem szereti a gondolatnélküliséget, az üres fejet, ha éppen nem történik semmi. Csendesen békésnek tűnik a világ kis szelete, az istálló, a friss széna illata keveredve az állatokéval, a lassan szürkévé váló nap hűvösödő szellője, amiből csak épphogy jut be hozzájuk. Túlontúl szépnek hat, mint ahol gondolni sem kellene semmire, mégis hatalmas történéseket zár be a fatákolmány. Amikor a felszín alatt több zajlik, mint ami a szemnek látható.
A boldog arc, ahogy eteti az állatot, annak szép és tiszta gyermekisége, ahogy nélkülözi a félelmet, riadtságot, a meg nem értést. Olyan állapot, ami sokak kertjében megtörténhet, sokan nézik gyermekeiket kedvtelve játszani, itt mégis nagyobb szó ez bárminél, mert aki ide kerül nem ismeri az érzést, vagy el kellett veszítenie mindent, ami ilyen sugarat csal az arcra. Nehéz felépíteni és nehéz tartóssá tenni, illékony, mint a Ciliá-ról leolvadó jókedv, ami utána mégis visszatér. Látja, megint látja. Törékeny, és neki egésszé kell tennie, annyira, amennyire lehet, darabokat kell összeilleszteni, hogy csak néhány alattomosabb fény tudja úgy megvilágítani, hogy feltűnhessen a repedés. Mert mindig ott lesz, de nem mindegy, hogy hiányzik-e belőle egy rész, vagy össze tud tapadni egészen.
Azok a jégkékek megtudnának tenni az olvadás okozta könnyekkel is akár. Meg tudná magyarázni, ha akarná, de nem teszi, csak élvezi az első pillanatokat, amikor úgy tűnik, hogy alakulhat ez jól is. Azt a mocskos kis hajat, tele levéllel, az ártatlan mosolyt, a hozzá hasonlóan csenevész alkatot, csakhogy a lányé nem direkt ilyen. Nem tudja levenni a lélektükröket és hazudni sem tudna most velük, lehetetlen, hogy megszilárduljon.
De van még dolog, pedig bármeddig hagyná és nézné is. Újabb részlet a kirakósba, de mit is várt? Persze, hogy a folyóra gondol egyből.*
- Nem, nem folyó. Finom meleg víz, dézsában, egészen bele tudsz merülni, ha szeretnél.
*Alaver jelenléte is szükséges. Talán a tűzrakót esélye sincs, hogy időben befejezze, mert vagy a piacra rángatja magával, vagy vizet melegíteni. Olyan, mintha régóta itt lenne, pedig alig telt el idő. Szeretné, hogy maradjon, és azt is reméli, hogy hasonlóan érez. De most nem vitathatja ezt meg vele, csupán láthatja, hogy elégedett, éppen mindennel elégedett, mert különben nem kérné semmire.
Hogy miket szoktak ők csinálni szabadidejükben? Az ő szabadideje, ami ritkább, mint az a bizonyos fehér holló, szintén olyan, ami nem azoknak a hegyes füleknek való. De emlékszik még, hogy mivel töltötte ki régen, csak nem túl izgalmas talán.*
- Ó én olvasni szoktam, rengeteget. Vannak szép könyveim is, tele képpel, ha érdekel. De azt hiszem, te izgalmasabb dolgokat tudnál kitalálni.
*Sosem volt igazán játékos gyermek. Dacolt, menekült, elbújt, tanult, könyvtárakba járt, ami neki szinte tilos volt. De ennek a lánynak biztosan nem kell majd rejtegetnie magát.*
- Alaver, te mit szoktál?
*Nem ússza meg, válaszoljon ő is. Beszélgetni kell, ismerkedni. A mosolya nem tűnik el a kérdés közben sem. Lép egyet a férfi felé és, mintha csak megköszönné simítja végig annak felkarját, majd int a fejével, hogy induljanak meg. De ez már mindenkinek szól, a kezét, viszont már a kis elf felé nyújtja, hogy bátrabban induljon meg. A dézsát megtölteni nem két perces feladat lesz. Hát még majd rávenni a leányzót, hogy a hajából szedje ki az értékeit...*
615. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-14 20:54:55
Üzenet elküldve: 2024-09-14 20:54:55
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Szeme sarkából remekül látja, ahogy Szikra és a kutya is rá figyel. Bizony hazárdírozik egy kicsit, ezt tudja maga is, de azt is tudja, hogy valahogy jóvá kell tennie azt, amit a városban a lánnyal művelt. És ha olyan sokszor jut eszébe róla a kecskegida, akkor pont úgy is fog bánni vele. Egy rémült gidát nem lehet erőszakkal megszelídíteni, hanem apránként kell elnyerni a bizalmát, pici dolgokkal, mígnem előbb a berzenkedés szűnik meg, majd megszületik a bizalom.
És tessék, az első apró próbálkozás sikerrel is jár. Ahogy Szikra elveszi tőle az almát, könnyű lépéssel húzódik arrébb, hogy a lány zavartalanul húzódhasson közelebb az álláshoz és a szamárhoz. Bár szinte teljesen biztos benne, hogy a csacsi csak az almával fog foglalkozni, azért résen van, hogy ha ne adja ég bármi gond lenne, akkor közbe tudjon lépni. De nincs baj. Úgy fest, hogy a kislány tényleg jól érzi magát az állatokkal, a szamár megmosolyogtatja és fel is bátorítja. Természetesen hagyja, hogy a lány újabb nassolnivalót adjon a szamárnak, valahol érzi maga is, hogy fontos dolog ez: hagyni, hogy a kis vadóc feloldódjon. A rá villanó mosoly meglepi egy pillanatra, de őszintén viszonozza, és a mosolyt azután is magára kényszerítve tartja, hogy a kislány visszahúzódik a csigaházába és ellép a közeléből. De már ezt is sikernek tartja. Eszébe jut, hogy valamit mondania kéne neki, talán bocsánatot kérni, vagy ilyesmi; de még mielőtt kitalálhatná hogy mit is mondhatna, Szikra már inkább Bors kegyeit keresi. Na nem baj. Majd máskor.
Elengedi a mosolyt, kíváncsian figyeli ahogy a lány most a lóval ismerkedik, majd szemöldökei a homloka felé indulnak ahogy látja szinte megdermedni azt, és ismét magába húzódni. Kíváncsi lesz, szívesen kérdezne, de inkább csöndben marad. Ezt is majd máskor, és talán inkább csak Mai-tól, ha majd a kislány nem lesz ott. De ez a fura állapot nem tart sokáig, Szikra máris újra Mai szavaira válaszolgat. Halkan hümment, talán csak a csacsi hallja, aki orrával noszogatja szemtelenül további nasi után követelőzve.*
//Vásárlánya//
*Szeme sarkából remekül látja, ahogy Szikra és a kutya is rá figyel. Bizony hazárdírozik egy kicsit, ezt tudja maga is, de azt is tudja, hogy valahogy jóvá kell tennie azt, amit a városban a lánnyal művelt. És ha olyan sokszor jut eszébe róla a kecskegida, akkor pont úgy is fog bánni vele. Egy rémült gidát nem lehet erőszakkal megszelídíteni, hanem apránként kell elnyerni a bizalmát, pici dolgokkal, mígnem előbb a berzenkedés szűnik meg, majd megszületik a bizalom.
És tessék, az első apró próbálkozás sikerrel is jár. Ahogy Szikra elveszi tőle az almát, könnyű lépéssel húzódik arrébb, hogy a lány zavartalanul húzódhasson közelebb az álláshoz és a szamárhoz. Bár szinte teljesen biztos benne, hogy a csacsi csak az almával fog foglalkozni, azért résen van, hogy ha ne adja ég bármi gond lenne, akkor közbe tudjon lépni. De nincs baj. Úgy fest, hogy a kislány tényleg jól érzi magát az állatokkal, a szamár megmosolyogtatja és fel is bátorítja. Természetesen hagyja, hogy a lány újabb nassolnivalót adjon a szamárnak, valahol érzi maga is, hogy fontos dolog ez: hagyni, hogy a kis vadóc feloldódjon. A rá villanó mosoly meglepi egy pillanatra, de őszintén viszonozza, és a mosolyt azután is magára kényszerítve tartja, hogy a kislány visszahúzódik a csigaházába és ellép a közeléből. De már ezt is sikernek tartja. Eszébe jut, hogy valamit mondania kéne neki, talán bocsánatot kérni, vagy ilyesmi; de még mielőtt kitalálhatná hogy mit is mondhatna, Szikra már inkább Bors kegyeit keresi. Na nem baj. Majd máskor.
Elengedi a mosolyt, kíváncsian figyeli ahogy a lány most a lóval ismerkedik, majd szemöldökei a homloka felé indulnak ahogy látja szinte megdermedni azt, és ismét magába húzódni. Kíváncsi lesz, szívesen kérdezne, de inkább csöndben marad. Ezt is majd máskor, és talán inkább csak Mai-tól, ha majd a kislány nem lesz ott. De ez a fura állapot nem tart sokáig, Szikra máris újra Mai szavaira válaszolgat. Halkan hümment, talán csak a csacsi hallja, aki orrával noszogatja szemtelenül további nasi után követelőzve.*
614. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-14 16:05:22
Üzenet elküldve: 2024-09-14 16:05:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Csupán a szamár reakciója az ami jobban megüti a szemét, az egyszerű állatias ösztön, az éhség. Ezt bármelyik állattól felismerné, élet halál kérdése az mi csillan meg a másik szemében, ijedség vagy éhség. Amellett pedig, a szamár méreteiben alacsonyabb és kisebb a lóhoz viszonyítva. Bors tiszteletet követelő mérete az ami kicsit aggodalmat keltett benne. Valóban furcsa lehet ez Alaver számára, de Cilia nem egy átlagos tolvaj, aki a kétlábúakban puszta áldozatot lát. Ő picit máshogy van bekötve odafent. De leginkább hiányosan.
Félénken méregeti Alavert, ahogy amaz a szamárral törődik, míg Mai Borsot simogatja, dicsérgeti. Ekkor hallja meg Alaver kérdését, és látja a hanyagul felé mutatott almát. Mint ő, mint Deres Alavert kezdi felmérni, mind a kettő különböző okból. Deres nos, érthető okokból még azóta sem bízik a férfiban, Cilia szintúgy, azonban Mai szavai miatt amit a konyhában kapott, olyan érzése támad lehet jobb ha elássák a csatabárdot, és megelőlegezi a bizalmat a férfi irányába.
Így hát belesúg a kutya fülébe egy egyszerű parancsot, ami után a kutya egyszerűen leteszi hátsó felét az ajtóban, és csak árgus szemekkel figyeli Alaevert. Mai közelségét már szinte teljesen megszokta. Illetve Cilia is már megkönnyebbült látván az itteni állatok nem rémültek meg kutyájától. Lassan, bátortalanul de előre lép. Kis talpát nem zavarja a széna, probléma nélkül lépked a nedvesebb pontokat amik ha maradtak is kerülgeti szépen. Végül csak kinyújtja bátortalanul a kezét, és elveszi az a felé nyújtott almát Alaver kezéből. Utána pedig a szamár elé áll, és feltartva kis kezét hagyja, hogy amaz mohón elvegye tőle és elégedetten kezdje azt rágcsálni. Cilia egy halk elégedett kuncogást ereszt ki ajkai között, ahogy a szamár szája és szőre megcsiklandozza kezét. Egy ideig fent is felejti, hagyván a szamárnak, hogy szaglássza tenyerét további falatok után kutatva. A mosoly egyre jobban húzódik fel szájára. Míg végül csak egy gyorsabb és magabiztosabb lépéssel fordul vissza a kosárhoz és vesz elő egy másik csúnyább répát, szintén oda adva azt a szamárnak. Hasonlóan mint az almával, megint fent felejti a kezét, de most már azért, hogy megsimogassa a szamár fejét és megvakargassa annak nyakrészét. Mosolygós arccal feltekint egy Alaverra, megfeledkezve félelméről, de ha tekintetük találkozik, a mosoly lassacskán lelohadva egy kellemetlenebbet vesz föl. És lassan hátrálni kezd, arcán nem a félelem látszódik, inkább a szégyen. Kell még neki egy kis idő amíg végleg megszokja a férfi közelségét, de számára még ez is egy nagy lépés volt.
Ismételten a kosár felé lép, kivesz onnan egy másik nyomott almát, de ezúttal Bors irányába lép. Félénken közelíti meg a nagy és büszke tartású állatot, aki kíváncsian méri fel az apró termetű elfet és annak aprócska kis ajándékát. De végül csak lustán lehajol, és óvatosan veszi el az almát. Rágja azt meg, és ismét lehajolva hagyja, hogy Cilia az ő orrát is óvatosan megsimogassa.
Ezzel azonban egyidőben Cilia tekintete ami ismét mosolyra kezdett kanyarodni, hirtelen megfagy. És tekintete is üressé válik. Egy újabb apró kis emlékroham jön elő, ahogy a lóra néz és eteti. Az érzet, ahogy megérintette a lovat, a tapintása a jószág szőrének, és az illata. Mintha egy másikat látna a múltból. Mai ismét láthatja az a mozdulatot, a fejvakarást ugyan azon a ponton. Végül csak megrázza a fejét, ahogy Mai következő kijelentése kirázza ebből a furcsa kis dermedt állapotból.*
- Hmm na jó... *Egyezik bele.* Megyünk a folyóhoz?
*Kérdezi félénken, mivel számára ez volt az egyedüli ismert opció már mióta.*
- Hmm ti mit szoktatok?
*Kérdezi fejét oldalra biccentve, mivel ő ilyenkor vagy az utcákat rótta, vagy Deressel kergetőzik. De ha szeretne ide beilleszkedni, jobb ha tisztában van az itteni szokásokkal.*
//Vásárlánya//
*Csupán a szamár reakciója az ami jobban megüti a szemét, az egyszerű állatias ösztön, az éhség. Ezt bármelyik állattól felismerné, élet halál kérdése az mi csillan meg a másik szemében, ijedség vagy éhség. Amellett pedig, a szamár méreteiben alacsonyabb és kisebb a lóhoz viszonyítva. Bors tiszteletet követelő mérete az ami kicsit aggodalmat keltett benne. Valóban furcsa lehet ez Alaver számára, de Cilia nem egy átlagos tolvaj, aki a kétlábúakban puszta áldozatot lát. Ő picit máshogy van bekötve odafent. De leginkább hiányosan.
Félénken méregeti Alavert, ahogy amaz a szamárral törődik, míg Mai Borsot simogatja, dicsérgeti. Ekkor hallja meg Alaver kérdését, és látja a hanyagul felé mutatott almát. Mint ő, mint Deres Alavert kezdi felmérni, mind a kettő különböző okból. Deres nos, érthető okokból még azóta sem bízik a férfiban, Cilia szintúgy, azonban Mai szavai miatt amit a konyhában kapott, olyan érzése támad lehet jobb ha elássák a csatabárdot, és megelőlegezi a bizalmat a férfi irányába.
Így hát belesúg a kutya fülébe egy egyszerű parancsot, ami után a kutya egyszerűen leteszi hátsó felét az ajtóban, és csak árgus szemekkel figyeli Alaevert. Mai közelségét már szinte teljesen megszokta. Illetve Cilia is már megkönnyebbült látván az itteni állatok nem rémültek meg kutyájától. Lassan, bátortalanul de előre lép. Kis talpát nem zavarja a széna, probléma nélkül lépked a nedvesebb pontokat amik ha maradtak is kerülgeti szépen. Végül csak kinyújtja bátortalanul a kezét, és elveszi az a felé nyújtott almát Alaver kezéből. Utána pedig a szamár elé áll, és feltartva kis kezét hagyja, hogy amaz mohón elvegye tőle és elégedetten kezdje azt rágcsálni. Cilia egy halk elégedett kuncogást ereszt ki ajkai között, ahogy a szamár szája és szőre megcsiklandozza kezét. Egy ideig fent is felejti, hagyván a szamárnak, hogy szaglássza tenyerét további falatok után kutatva. A mosoly egyre jobban húzódik fel szájára. Míg végül csak egy gyorsabb és magabiztosabb lépéssel fordul vissza a kosárhoz és vesz elő egy másik csúnyább répát, szintén oda adva azt a szamárnak. Hasonlóan mint az almával, megint fent felejti a kezét, de most már azért, hogy megsimogassa a szamár fejét és megvakargassa annak nyakrészét. Mosolygós arccal feltekint egy Alaverra, megfeledkezve félelméről, de ha tekintetük találkozik, a mosoly lassacskán lelohadva egy kellemetlenebbet vesz föl. És lassan hátrálni kezd, arcán nem a félelem látszódik, inkább a szégyen. Kell még neki egy kis idő amíg végleg megszokja a férfi közelségét, de számára még ez is egy nagy lépés volt.
Ismételten a kosár felé lép, kivesz onnan egy másik nyomott almát, de ezúttal Bors irányába lép. Félénken közelíti meg a nagy és büszke tartású állatot, aki kíváncsian méri fel az apró termetű elfet és annak aprócska kis ajándékát. De végül csak lustán lehajol, és óvatosan veszi el az almát. Rágja azt meg, és ismét lehajolva hagyja, hogy Cilia az ő orrát is óvatosan megsimogassa.
Ezzel azonban egyidőben Cilia tekintete ami ismét mosolyra kezdett kanyarodni, hirtelen megfagy. És tekintete is üressé válik. Egy újabb apró kis emlékroham jön elő, ahogy a lóra néz és eteti. Az érzet, ahogy megérintette a lovat, a tapintása a jószág szőrének, és az illata. Mintha egy másikat látna a múltból. Mai ismét láthatja az a mozdulatot, a fejvakarást ugyan azon a ponton. Végül csak megrázza a fejét, ahogy Mai következő kijelentése kirázza ebből a furcsa kis dermedt állapotból.*
- Hmm na jó... *Egyezik bele.* Megyünk a folyóhoz?
*Kérdezi félénken, mivel számára ez volt az egyedüli ismert opció már mióta.*
- Hmm ti mit szoktatok?
*Kérdezi fejét oldalra biccentve, mivel ő ilyenkor vagy az utcákat rótta, vagy Deressel kergetőzik. De ha szeretne ide beilleszkedni, jobb ha tisztában van az itteni szokásokkal.*
613. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-14 14:11:50
Üzenet elküldve: 2024-09-14 14:11:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Még mindig csak rezdüléseket figyel. Nem fogja magával vonni a lányt, ha nem akar közelebb menni, nem fog semmi olyat tenni, amit nem akar, esetleg meggyőzni próbálja majd, de ez nem az a helyzet. Ha szeretne utazhat a lován, ha megérintené, hát tegye, ha pedig elmenne innen, az is rendben van. A mosolya lágy, ahogy figyeli a kis mozdulatot, ahogy köszönti Borsot és a szája is nyílik végre. Mégis a szamár köti le jobban, meg is érti, kedves kis jószág, de neki ott van a feketesége, elég, ha vele törődik. Majd a lány ad neki almát, répát, vagy amit szeretne.*
- Biztos örülni fog neki.
*Nem tud elég hálásan tekinteni Alaver felé, ahogy ilyen jól kezeli a helyzetet. Lép egyet tovább, most épp nincs szüksége a védelmére. Inkább a kusza sörényű kis barátjánál terem, hogy megsimítsa végre, még egy egy kis csókot is ad arra a szép fejre. Közben a lábára tekint, ahogy megszúrja a széna a talpát, majd egy nagy levegőt véve ingatja meg a fejét. Alaver attól is megmentette, hogy belelépjen valami sokkal kínosabba. A szúró kis szál nem zavarja annyira, de már hűvös alatta a talaj. Bizony neki is meg kell fürdenie. Talán a kis elfnek ez virágillat, neki borzalom.
Hagyja érvényesülni a gyereket, miközben ő lassan hátrál, hogy közelebb legyen a kiút az istállóból. Az sem zavarja, ha még időzni kell, de nem akar úgy festeni, mint aki itt akar maradni, ha amaz menne. A figyelő szemek útját persze elkapja, ahogy ránéz a lány.*
- Hidd el, jó érzés lesz. Itt nincsenek vonyítók, már mondtam. *Megjegyzett minden szót, nem is rest újra előhozni.* - Nincs miért elrejtőznöd a... szagok mögé. *Most nem mosolyog, de a szemei még mindig sugallják az óvást. Ebből az egyből nem engedne. * - És amúgy is, ha mégis szükséged lenne rá, megoldanád. *Nem tudja hogyan, de meg. Nem akarja elképzelni. * - Addig pedig itt van Deres és én is.
*Megvédeni természetesen. De nem fecsérli el az összes szavát. Ha nem érti, majd kifejti.
Sok van még addig, amíg a dézsába jut, pedig az idő már rájuk fog szürkülni.*
- Viszont, ha bármihez van kedved, csak mondd. Mit szeretsz csinálni?
*Nem vár sokat attól, akinek sem rendes lakja nincs, s a túlélés vezérli a mindennapjait. De ki tudja kibök-e valamit, ami hasznos lehet? Valószínűleg hiába ajánlana neki krétát, színes festéket... de még kiderül.*
//Vásárlánya//
*Még mindig csak rezdüléseket figyel. Nem fogja magával vonni a lányt, ha nem akar közelebb menni, nem fog semmi olyat tenni, amit nem akar, esetleg meggyőzni próbálja majd, de ez nem az a helyzet. Ha szeretne utazhat a lován, ha megérintené, hát tegye, ha pedig elmenne innen, az is rendben van. A mosolya lágy, ahogy figyeli a kis mozdulatot, ahogy köszönti Borsot és a szája is nyílik végre. Mégis a szamár köti le jobban, meg is érti, kedves kis jószág, de neki ott van a feketesége, elég, ha vele törődik. Majd a lány ad neki almát, répát, vagy amit szeretne.*
- Biztos örülni fog neki.
*Nem tud elég hálásan tekinteni Alaver felé, ahogy ilyen jól kezeli a helyzetet. Lép egyet tovább, most épp nincs szüksége a védelmére. Inkább a kusza sörényű kis barátjánál terem, hogy megsimítsa végre, még egy egy kis csókot is ad arra a szép fejre. Közben a lábára tekint, ahogy megszúrja a széna a talpát, majd egy nagy levegőt véve ingatja meg a fejét. Alaver attól is megmentette, hogy belelépjen valami sokkal kínosabba. A szúró kis szál nem zavarja annyira, de már hűvös alatta a talaj. Bizony neki is meg kell fürdenie. Talán a kis elfnek ez virágillat, neki borzalom.
Hagyja érvényesülni a gyereket, miközben ő lassan hátrál, hogy közelebb legyen a kiút az istállóból. Az sem zavarja, ha még időzni kell, de nem akar úgy festeni, mint aki itt akar maradni, ha amaz menne. A figyelő szemek útját persze elkapja, ahogy ránéz a lány.*
- Hidd el, jó érzés lesz. Itt nincsenek vonyítók, már mondtam. *Megjegyzett minden szót, nem is rest újra előhozni.* - Nincs miért elrejtőznöd a... szagok mögé. *Most nem mosolyog, de a szemei még mindig sugallják az óvást. Ebből az egyből nem engedne. * - És amúgy is, ha mégis szükséged lenne rá, megoldanád. *Nem tudja hogyan, de meg. Nem akarja elképzelni. * - Addig pedig itt van Deres és én is.
*Megvédeni természetesen. De nem fecsérli el az összes szavát. Ha nem érti, majd kifejti.
Sok van még addig, amíg a dézsába jut, pedig az idő már rájuk fog szürkülni.*
- Viszont, ha bármihez van kedved, csak mondd. Mit szeretsz csinálni?
*Nem vár sokat attól, akinek sem rendes lakja nincs, s a túlélés vezérli a mindennapjait. De ki tudja kibök-e valamit, ami hasznos lehet? Valószínűleg hiába ajánlana neki krétát, színes festéket... de még kiderül.*
612. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-14 07:17:36
Üzenet elküldve: 2024-09-14 07:17:36
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Még mindig a szamárral babrál, amikor Mai belép az istállóba. Szikra nem, ő lecövekel a küszöbön. Valahogy úgy érzi, hogy ez most nem neki szól, a kislány most nem(csak) tőle fél, hanem talán minden mástól is. Ezt furának tartja. Ha valaki az utcán él, akkor teljesen természetes, hogy fenntartással és óvatossággal kezeli a többi embert, esetleg állatot; de egyúttal meg is szokja őket, jelentéktelenné válik neki - és prédává, ha valaki tolvajlásra adja a fejét. De a lány más. Sokadjára jut eszébe vele kapcsolatban egy riadt kecskegida képe.
Mai nem zavartatja magát, továbbra is mezítláb lép oda Borshoz, elnyom magában egy vigyort a gondolatra, hogy micsoda szerencse, hogy az imént takarított fel. Bár a régi mondás értelmében akkor a nőnek is szerencséje lehetett volna. Nézi ahogy a nő csak a lovat üdvözli és vele foglalkozik, arra gondol, hogy akkor a szamár biztos nem az övé. Akkor kié lehet? Alenia-é? Nem hiszi, nehezen tudja elképzelni, hogy mit kezdene az a szép lány ezzel a csacsival. De akkor meg másé lehet; végtére is még biztos nem találkozhatott mindenkivel, aki itt él.*
- Hm? *-pislant Mai-ra ahogy az megszólítja, kizökkenve a gondolatai közül-* Ó? Persze.
*Jó pár forduló lesz megtölteni a dézsát majd vízzel, de hát pont ezért kérte Mai a segítségét. Meg hát nem is hagyná, hogy a nő cipekedjen. Az majd legfeljebb addig intézi a melegedni feltett vizet. Az istálló jellegzetes csöndjét aztán olyan hang töri meg, amit még szinte nem is hallott. Szikra. Meglepődve pislant a még mindig az ajtóban álló kislányra, követi a mutató ujjat, a tekintetet, azonnal és ösztönösen megérti, hogy mit akar a kislány. Nem azért, mert annyira nagy tapasztalata lenne a gyerekekkel -bár a faluban is voltak mindig, neki is van valami másodunokahúga-, hanem mert a félszavakkal és gesztusokkal történő beszéd cseppet sem idegen tőle. Bólint.*
- Éhes bizony. *-mondja, ismét végigsimítva a csacsi füle közét. Lehajol a vesszőrekeszhez, találomra kivesz belőle egy almát, majd még mindig a szamár felé fordulva nyújtja azt hátra, Szikra felé. A mozdulat hanyagnak és oda-sem-figyelőnek tűnhet a kislánynak, legfeljebb Mai láthat át a szitán.-* Odaadod neki?
//Vásárlánya//
*Még mindig a szamárral babrál, amikor Mai belép az istállóba. Szikra nem, ő lecövekel a küszöbön. Valahogy úgy érzi, hogy ez most nem neki szól, a kislány most nem(csak) tőle fél, hanem talán minden mástól is. Ezt furának tartja. Ha valaki az utcán él, akkor teljesen természetes, hogy fenntartással és óvatossággal kezeli a többi embert, esetleg állatot; de egyúttal meg is szokja őket, jelentéktelenné válik neki - és prédává, ha valaki tolvajlásra adja a fejét. De a lány más. Sokadjára jut eszébe vele kapcsolatban egy riadt kecskegida képe.
Mai nem zavartatja magát, továbbra is mezítláb lép oda Borshoz, elnyom magában egy vigyort a gondolatra, hogy micsoda szerencse, hogy az imént takarított fel. Bár a régi mondás értelmében akkor a nőnek is szerencséje lehetett volna. Nézi ahogy a nő csak a lovat üdvözli és vele foglalkozik, arra gondol, hogy akkor a szamár biztos nem az övé. Akkor kié lehet? Alenia-é? Nem hiszi, nehezen tudja elképzelni, hogy mit kezdene az a szép lány ezzel a csacsival. De akkor meg másé lehet; végtére is még biztos nem találkozhatott mindenkivel, aki itt él.*
- Hm? *-pislant Mai-ra ahogy az megszólítja, kizökkenve a gondolatai közül-* Ó? Persze.
*Jó pár forduló lesz megtölteni a dézsát majd vízzel, de hát pont ezért kérte Mai a segítségét. Meg hát nem is hagyná, hogy a nő cipekedjen. Az majd legfeljebb addig intézi a melegedni feltett vizet. Az istálló jellegzetes csöndjét aztán olyan hang töri meg, amit még szinte nem is hallott. Szikra. Meglepődve pislant a még mindig az ajtóban álló kislányra, követi a mutató ujjat, a tekintetet, azonnal és ösztönösen megérti, hogy mit akar a kislány. Nem azért, mert annyira nagy tapasztalata lenne a gyerekekkel -bár a faluban is voltak mindig, neki is van valami másodunokahúga-, hanem mert a félszavakkal és gesztusokkal történő beszéd cseppet sem idegen tőle. Bólint.*
- Éhes bizony. *-mondja, ismét végigsimítva a csacsi füle közét. Lehajol a vesszőrekeszhez, találomra kivesz belőle egy almát, majd még mindig a szamár felé fordulva nyújtja azt hátra, Szikra felé. A mozdulat hanyagnak és oda-sem-figyelőnek tűnhet a kislánynak, legfeljebb Mai láthat át a szitán.-* Odaadod neki?
611. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-14 03:08:28
Üzenet elküldve: 2024-09-14 03:08:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1135
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1135
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
// A tudást hajszolva //
*Gondolkodik egy keveset a vélt varázslatok kombinációján, a kővé változtatásról hallott eleget és a hosszas jövőben tervezné is megismerni.*
- Érdekes kombináció. A mágiák esetében sose lehet tudni, ott sajnos csak ki kell próbálni és meglátni, hogy mi lesz belőle.
*Ez minden más esetében is igaz, hisz amíg nem bizonyosan megismételhető az eredmény valóságban, addig csak spekuláció van, jótállás érte nincs.*
- Azt örömmel venném, bár az elején talán többet tudok segíteni benne, mert magam is jobban vagyok jártas, mint amennyit eddig átadtam. Sajnos a tanulás nehezebbé vált a mágusok költözése nyomán. Jómagam elsősorban a hold mágiája felé érdeklődöm, a régi házamnál vallásos szerepet játszott, így nem kevés ragadt rám belőle. A kutatáshoz a föld hasznosabb, ahogy már kreatívan alkalmaznád is. Sajnos a magam védelme érdekében szükségessé vált előrébb tennem a holdat. De nem biztos, hogy bármelyikre lesz időm.
*Sok szó hangzott el, de nem sok érdemi tartalom. Ha más nem, legalább egy fél ígéretet tesz magának, hogy bizonyosan ellátogat a toronyhoz, főleg mielőtt veszélyesebb feladatokra vállalkozna. Eddig szerencséje volt az utazással, a legtöbb esetben, de ez nem feltétlen marad úgy.*
- A kérdést illetően igen, lehetséges, viszont ennek nem direkt következménye az, amit levontál. Attól, hogy még valami a szervezetben maradt és köré gyógyult a seb, abból nem következik, hogy beleépült a testbe, vagy egyáltalán befogadva lett. Az elsődleges reakció, ami az agresszív sejtépülés során szokott történni, hogy bevonja egy, a helyzettől erősen függő védőburokba a szervezet a külső anyagot, ezzel teljesen elzárva, fertőzés elkerülése érdekében. Természetesen ez erősen függ a személytől és attól, amit be akarsz építeni. És, bár csak a tisztesség kedvéért jelzem, de az orvoslásos oldalához kevésbé értek, csak az alkímia irányából nyilatkozom. A gyógyital maga nem tudja rávenni a szervezetet semmilyen változtatásra, nem utasítja semmi különlegesre, csak a saját tevékenységét gyorsítja fel, hónapos léptékekben.
*Nimeril elképzelése azonban nem teljesen elveszett ettől és egy gyors korty után rá is tér.*
- Emiatt képes lehet olyan eredményekre, ami egyébként lehetetlennek tűnik és amennyiben a befogadó szervezet hozzáállása előre számítható, úgy annak a mentén elképzelhető. De ehhez komolyan és részletesen ki kell ismerni, hogy miként reagál az adott személy és csak az alapján eldönteni, hogy mi lehetséges. Vagy nagyon körülményesen kitapogatni, miként.
*Talán a hogyant megtalálni többet tud segíteni Nimerilnek a projektjében. Ha rugalmasan gondolkodik és körülményes, nem ragaszkodik, hogy miként legyen megoldva, amit szeretne, akkor nagyobb sikert lát a munkásságára.*
// A tudást hajszolva //
*Gondolkodik egy keveset a vélt varázslatok kombinációján, a kővé változtatásról hallott eleget és a hosszas jövőben tervezné is megismerni.*
- Érdekes kombináció. A mágiák esetében sose lehet tudni, ott sajnos csak ki kell próbálni és meglátni, hogy mi lesz belőle.
*Ez minden más esetében is igaz, hisz amíg nem bizonyosan megismételhető az eredmény valóságban, addig csak spekuláció van, jótállás érte nincs.*
- Azt örömmel venném, bár az elején talán többet tudok segíteni benne, mert magam is jobban vagyok jártas, mint amennyit eddig átadtam. Sajnos a tanulás nehezebbé vált a mágusok költözése nyomán. Jómagam elsősorban a hold mágiája felé érdeklődöm, a régi házamnál vallásos szerepet játszott, így nem kevés ragadt rám belőle. A kutatáshoz a föld hasznosabb, ahogy már kreatívan alkalmaznád is. Sajnos a magam védelme érdekében szükségessé vált előrébb tennem a holdat. De nem biztos, hogy bármelyikre lesz időm.
*Sok szó hangzott el, de nem sok érdemi tartalom. Ha más nem, legalább egy fél ígéretet tesz magának, hogy bizonyosan ellátogat a toronyhoz, főleg mielőtt veszélyesebb feladatokra vállalkozna. Eddig szerencséje volt az utazással, a legtöbb esetben, de ez nem feltétlen marad úgy.*
- A kérdést illetően igen, lehetséges, viszont ennek nem direkt következménye az, amit levontál. Attól, hogy még valami a szervezetben maradt és köré gyógyult a seb, abból nem következik, hogy beleépült a testbe, vagy egyáltalán befogadva lett. Az elsődleges reakció, ami az agresszív sejtépülés során szokott történni, hogy bevonja egy, a helyzettől erősen függő védőburokba a szervezet a külső anyagot, ezzel teljesen elzárva, fertőzés elkerülése érdekében. Természetesen ez erősen függ a személytől és attól, amit be akarsz építeni. És, bár csak a tisztesség kedvéért jelzem, de az orvoslásos oldalához kevésbé értek, csak az alkímia irányából nyilatkozom. A gyógyital maga nem tudja rávenni a szervezetet semmilyen változtatásra, nem utasítja semmi különlegesre, csak a saját tevékenységét gyorsítja fel, hónapos léptékekben.
*Nimeril elképzelése azonban nem teljesen elveszett ettől és egy gyors korty után rá is tér.*
- Emiatt képes lehet olyan eredményekre, ami egyébként lehetetlennek tűnik és amennyiben a befogadó szervezet hozzáállása előre számítható, úgy annak a mentén elképzelhető. De ehhez komolyan és részletesen ki kell ismerni, hogy miként reagál az adott személy és csak az alapján eldönteni, hogy mi lehetséges. Vagy nagyon körülményesen kitapogatni, miként.
*Talán a hogyant megtalálni többet tud segíteni Nimerilnek a projektjében. Ha rugalmasan gondolkodik és körülményes, nem ragaszkodik, hogy miként legyen megoldva, amit szeretne, akkor nagyobb sikert lát a munkásságára.*
610. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-13 21:38:20
Üzenet elküldve: 2024-09-13 21:38:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Csak félénken nézi a két magas kétlábút. Vagyis Mait és Alavert. Van egy olyan érzése, megnevezéseit hamarosan hátra kell hagynia, mint megannyi szokását amit az erdőben az idők alatt felhalmozott. Sőt mi több, ennyit sem beszélt már mióta az eszét se tudja. Egy igazán különös, és szokatlan érzés végre úgy beszélni valakivel, hogy amaz válaszol is, érthető szavakat mondva, nem pedig morranással vagy ugatással. Ez csupán azért is érdekes a jelenlegi helyzetben, mert Alaver láttán úgy megszeppent, hogy egy szó sem hagyja el a száját. Arról, hogy miféle hatással van Maire, arról fogalma sincsen, annak viszont rettentően örül, hogy ígéretét betartván a nő szorosan magához közel tartja őt. Valamiért biztonságban érzi magát most mellette.
Apró szapora léptekkel lépdel Mai mellett, és félénken pislog Alaver irányába, amaz mit is művel. Látja, hogy lustán tologatja azt a furcsa vas kocsit, furcsállja is, hogy miért nem fordítva húzza azt, ahogy a nagy négylábúak szoktak csinálni a patások, azokkal a nagy fakerekű ládákkal. Biztosan meg van rá az oka, csak ő még ezt nem érti. Bár kis fejében most formálódik egy buta kis kép, amiben látja Alavert, háta mögött húzni a taligát, és a benne ülő Mai királynőt aki utasítások sokaságával temeti el a férfit. Furcsák az itteniek. Ő meg furcsa az ittenieknek. Majd megszokják egymást, ha nem hát megszökik.
Amint megközelítik az istállót, ő még egy picit félve hátra tekint, merre kóborolt el Deres, hiszen amaz a sok új illattól vezérelve picit eltávolodott gazdájától. Füttyent is egyet utána, amire Deres felkapva nagy fejét. Majd gyors léptekkel átgázolva mindenen ami előtte áll, legyen az bokor vagy szépen metszett sövény. Azok pedig csak úgy susogva rezzennek meg a nagy méretű jószágtól. Hamar beéri a párost, amúgy sem tervezett messze menni, de elkapta őt a hév az ismeretlen helyszín illatáradatától.
Cilia az istálló ajtajában megpillantja a sokat emlegetett Borsot. Érzi Ahogy Mai megindulna vele együtt a ló irányába, ő viszont megáll és ellentartva a húzó érzésnek, lemarad, és hagyja, hogy a nő előre lépjen. Neki ismét ott van Deres, ami csupán számára jó. Hiszen ki tudja a ló mennyire fog megijedni vagy rossz szemmel nézni a farkasnak tűnő jószágra. Illetve Cilia is félénken tekint fel a lóra. Nincsen jó emléke velük kapcsolatban, egy rosszul kimért forduló után a piactéren majdnem az egyik alá szaladt, az volt a szerencséje csupán, hogy a lábának szalad neki, nem pedig amaz lépett rá, vagy rosszabb, rúgta volna fel a piactér előtt.
Megszeppenve, a kutyáját ölelgetve szólal meg alig hallható vékonyka kis hangján.*
- Szia Bors...
*Emeli fel kezét és félénken bár, de barátságosan integet szelíden a ló irányába. Fejét azonban nemlegesen rázza meg Mai ajánlatára, jó neki most ott a földön. A kis kosárra néz, amiben csúnyának megítélt zöldségek hevernek hanyagul, ő még bátran és szívesen megenni bármelyiket, minden zokszó nélkül. Szemét azonban megüti a kíváncsiskodó szamár, aki éhesen pislog az étel irányába.*
- Ő is éhes...
*Mutat kis ujjával egy pillanatra a szamár irányába és szólal fel ismét halkan. Majd pedig csak kérlelően néz a kosár irányába arra várva, hogy engedélyt kapjon. Ez is afféle étel amit nem szabad csak úgy elvenni nem igaz?
A fürdő hallatán, és Mai figyelő kékjeit észrevéve értetlenül néz a két felnőttre. Tudja nem rég lett megemlítve Mai által, de a nő virág illata, és a saját erdőre emlékeztető, földes illata úgy jó, ahogy van. A férfit azonban nincsen mersze közelebbről szemügyre venni, pláne nem megállapítani milyen az illata.*
//Vásárlánya//
*Csak félénken nézi a két magas kétlábút. Vagyis Mait és Alavert. Van egy olyan érzése, megnevezéseit hamarosan hátra kell hagynia, mint megannyi szokását amit az erdőben az idők alatt felhalmozott. Sőt mi több, ennyit sem beszélt már mióta az eszét se tudja. Egy igazán különös, és szokatlan érzés végre úgy beszélni valakivel, hogy amaz válaszol is, érthető szavakat mondva, nem pedig morranással vagy ugatással. Ez csupán azért is érdekes a jelenlegi helyzetben, mert Alaver láttán úgy megszeppent, hogy egy szó sem hagyja el a száját. Arról, hogy miféle hatással van Maire, arról fogalma sincsen, annak viszont rettentően örül, hogy ígéretét betartván a nő szorosan magához közel tartja őt. Valamiért biztonságban érzi magát most mellette.
Apró szapora léptekkel lépdel Mai mellett, és félénken pislog Alaver irányába, amaz mit is művel. Látja, hogy lustán tologatja azt a furcsa vas kocsit, furcsállja is, hogy miért nem fordítva húzza azt, ahogy a nagy négylábúak szoktak csinálni a patások, azokkal a nagy fakerekű ládákkal. Biztosan meg van rá az oka, csak ő még ezt nem érti. Bár kis fejében most formálódik egy buta kis kép, amiben látja Alavert, háta mögött húzni a taligát, és a benne ülő Mai királynőt aki utasítások sokaságával temeti el a férfit. Furcsák az itteniek. Ő meg furcsa az ittenieknek. Majd megszokják egymást, ha nem hát megszökik.
Amint megközelítik az istállót, ő még egy picit félve hátra tekint, merre kóborolt el Deres, hiszen amaz a sok új illattól vezérelve picit eltávolodott gazdájától. Füttyent is egyet utána, amire Deres felkapva nagy fejét. Majd gyors léptekkel átgázolva mindenen ami előtte áll, legyen az bokor vagy szépen metszett sövény. Azok pedig csak úgy susogva rezzennek meg a nagy méretű jószágtól. Hamar beéri a párost, amúgy sem tervezett messze menni, de elkapta őt a hév az ismeretlen helyszín illatáradatától.
Cilia az istálló ajtajában megpillantja a sokat emlegetett Borsot. Érzi Ahogy Mai megindulna vele együtt a ló irányába, ő viszont megáll és ellentartva a húzó érzésnek, lemarad, és hagyja, hogy a nő előre lépjen. Neki ismét ott van Deres, ami csupán számára jó. Hiszen ki tudja a ló mennyire fog megijedni vagy rossz szemmel nézni a farkasnak tűnő jószágra. Illetve Cilia is félénken tekint fel a lóra. Nincsen jó emléke velük kapcsolatban, egy rosszul kimért forduló után a piactéren majdnem az egyik alá szaladt, az volt a szerencséje csupán, hogy a lábának szalad neki, nem pedig amaz lépett rá, vagy rosszabb, rúgta volna fel a piactér előtt.
Megszeppenve, a kutyáját ölelgetve szólal meg alig hallható vékonyka kis hangján.*
- Szia Bors...
*Emeli fel kezét és félénken bár, de barátságosan integet szelíden a ló irányába. Fejét azonban nemlegesen rázza meg Mai ajánlatára, jó neki most ott a földön. A kis kosárra néz, amiben csúnyának megítélt zöldségek hevernek hanyagul, ő még bátran és szívesen megenni bármelyiket, minden zokszó nélkül. Szemét azonban megüti a kíváncsiskodó szamár, aki éhesen pislog az étel irányába.*
- Ő is éhes...
*Mutat kis ujjával egy pillanatra a szamár irányába és szólal fel ismét halkan. Majd pedig csak kérlelően néz a kosár irányába arra várva, hogy engedélyt kapjon. Ez is afféle étel amit nem szabad csak úgy elvenni nem igaz?
A fürdő hallatán, és Mai figyelő kékjeit észrevéve értetlenül néz a két felnőttre. Tudja nem rég lett megemlítve Mai által, de a nő virág illata, és a saját erdőre emlékeztető, földes illata úgy jó, ahogy van. A férfit azonban nincsen mersze közelebbről szemügyre venni, pláne nem megállapítani milyen az illata.*
609. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-13 20:38:19
Üzenet elküldve: 2024-09-13 20:38:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Szikra. Először jobban csengett, de már akkor is támadt némi ellenérzése. Nem a saját neve, ráaggatták és ő tudni akarja az igazit, ha egyáltalán valaha nevezték valahogy, nem pedig csak kapott egyet, amiről még csak nem is tud. Az sem volna meglepő, túl talpraesett, látja, hogy a jég hátán is megél a "kis" barátjával. Ki tudja valójában mióta él kint és kényszerült megtanulnia túlélni. Fel fogja deríteni, minden apró részletét annak, amit nem tud még. Ha a lány sem tudja? Akkor is. Észrevette a fájó mozdulatot, amikor gondolkodni próbál. Kezdeni fog vele valamit.
Talán amikor először meglátta, még csak összeszorult a szíve, de most, hogy a szoknyáját szorongatja, már tudja, hogy dolga van vele és meg fogja védeni. Talán néha a lány őt, azzal a tudásával, ami már most aranyat ér. De nem ő a soros, hanem Mai. Ha kap is szeletet majd az ő életéből, az nem most lesz, most neki kell megteremtenie számára mindent, amit eddig nélkülözött, még akkor is, ha nem egy igazi otthon ez. Meg fogja valósítani számára, hogy legalább annyira annak érezhesse, amennyire lehet. Nem engedi el a vállat, még jobban is szorítaná. Kevesek vannak rá nagy hatással, de azok kezét nem engedi el akkor sem, ha felvágva tenyerét akarnak vérköteléket kicsalni belőle.
Alaver sem nehezíti a dolgát, sőt, mi több. Nem fog sokáig itt kint maradni a lánnyal, csak amíg kissé megemészti, hogy ő is itt lakik. Bármilyen kedves most, túl sok az inger. Nem szabad túltölteni azt a kis fejet.
Az istállóba mennek, ahol Bors feketesége még nagyobb fényt csal a szemébe. Szereti azt a kusza sörényű állatot. Talán esélye sem lett volna neki sem, ha nem ő veszi meg és rendezi a sorsát. Ebben jó. Mindenkit megment, még önmaguktól is, bár magával is így tenne. Odalép hozzá, ha kell el nem engedve a kis elfet.*
- Ő itt Bors. A lovam. Ha szeretnél, akkor fel is ülhetsz rá majd. *Vagy akár most is. Van idő, amaz pedig szereti az állatokat talán. A szamárral kevésbé törődik, de persze hozzá is odaléphet nyugodtan. Az nem az övé. Deres után néz, hogyan is viselkedik. Már azt a nagy fejet is szívesen megsimogatná, de nem szeretné, hogy a végén a kezével szaladjon el.*
- Ha bemennél, csak szólj. Alaver. *Néz felé egy halvány mosollyal.* - Később segítenél vizet melegíteni? Jót tenne egy fürdő Neki. *Pillant a lány felé. Talán azt sem igazán tudja, hogy milyen az...*
//Vásárlánya//
*Szikra. Először jobban csengett, de már akkor is támadt némi ellenérzése. Nem a saját neve, ráaggatták és ő tudni akarja az igazit, ha egyáltalán valaha nevezték valahogy, nem pedig csak kapott egyet, amiről még csak nem is tud. Az sem volna meglepő, túl talpraesett, látja, hogy a jég hátán is megél a "kis" barátjával. Ki tudja valójában mióta él kint és kényszerült megtanulnia túlélni. Fel fogja deríteni, minden apró részletét annak, amit nem tud még. Ha a lány sem tudja? Akkor is. Észrevette a fájó mozdulatot, amikor gondolkodni próbál. Kezdeni fog vele valamit.
Talán amikor először meglátta, még csak összeszorult a szíve, de most, hogy a szoknyáját szorongatja, már tudja, hogy dolga van vele és meg fogja védeni. Talán néha a lány őt, azzal a tudásával, ami már most aranyat ér. De nem ő a soros, hanem Mai. Ha kap is szeletet majd az ő életéből, az nem most lesz, most neki kell megteremtenie számára mindent, amit eddig nélkülözött, még akkor is, ha nem egy igazi otthon ez. Meg fogja valósítani számára, hogy legalább annyira annak érezhesse, amennyire lehet. Nem engedi el a vállat, még jobban is szorítaná. Kevesek vannak rá nagy hatással, de azok kezét nem engedi el akkor sem, ha felvágva tenyerét akarnak vérköteléket kicsalni belőle.
Alaver sem nehezíti a dolgát, sőt, mi több. Nem fog sokáig itt kint maradni a lánnyal, csak amíg kissé megemészti, hogy ő is itt lakik. Bármilyen kedves most, túl sok az inger. Nem szabad túltölteni azt a kis fejet.
Az istállóba mennek, ahol Bors feketesége még nagyobb fényt csal a szemébe. Szereti azt a kusza sörényű állatot. Talán esélye sem lett volna neki sem, ha nem ő veszi meg és rendezi a sorsát. Ebben jó. Mindenkit megment, még önmaguktól is, bár magával is így tenne. Odalép hozzá, ha kell el nem engedve a kis elfet.*
- Ő itt Bors. A lovam. Ha szeretnél, akkor fel is ülhetsz rá majd. *Vagy akár most is. Van idő, amaz pedig szereti az állatokat talán. A szamárral kevésbé törődik, de persze hozzá is odaléphet nyugodtan. Az nem az övé. Deres után néz, hogyan is viselkedik. Már azt a nagy fejet is szívesen megsimogatná, de nem szeretné, hogy a végén a kezével szaladjon el.*
- Ha bemennél, csak szólj. Alaver. *Néz felé egy halvány mosollyal.* - Később segítenél vizet melegíteni? Jót tenne egy fürdő Neki. *Pillant a lány felé. Talán azt sem igazán tudja, hogy milyen az...*
608. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-13 13:49:03
Üzenet elküldve: 2024-09-13 13:49:03
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Még fél füllel hallja ahogy Mai valamit súg Szikrának, de már nem érti a szavakat. Nem is kell, hogy értse. Jól látja, hogy Mai min ügyeskedik, és magában elismeréssel adózik a nő előtt. Fogalma sincs, hogy hogyan sikerült a kutya nyomára bukkannia, fogalma sincs, hogy hogyan sikerült neki ide csalnia ezt a riadt tekintetű kislányt, és fogalma sincs, hogy mire lehet még képes, ha ezt is elérte. A már eddig is érzett tisztelet főnökasszonya irányába most újabb árnyalatokkal gazdagodik.
Megszokásból újra halkan dúdolni kezd míg az istállóhoz ér, úgy csinál, mint akit nem is érdekli, hogy a másik kettő jön-e utána. Amikor odabent a fal mellé állítja a talicskát, persze egy gyors pillantással ellenőrzi ezt. Elnyom egy mosolyt.*
- No, csak szépen..! *-dünnyögi oda a fülét kíváncsian forgató lónak, aki már rég felismerte kintről Mai hangját, és most néha patájával dobbantva várja, hogy a nő végre szenteljen neki is egy kis figyelmet-* Vendégek jönnek. Ügyesek legyetek.
*Visszalép az ajtó mellé, oda valaki korábban egy vesszőből font rekeszbe mindenfélét pakolt: csúnyának ítélt és a konyháról száműzött répát, foltos héjú almát, alkar vastagságú cukorrépát.. mindenfélét, ami egy lónak és egy szamárnak nem más, mint ínyenc csemege. Felemeli a rekeszt és a jószágok állásai közé viszi, ott lerakja a földre. A csacsi persze egyből kíváncsi lesz, neki mosolyogva vakarja meg a fejét, talán még oda is súgja neki, hogy kicsit várnia kell. Közben fél szemmel az ajtót figyeli, hogy amazok ketten -vagy hát a kutyával együtt hárman- mikor érnek be.*
//Vásárlánya//
*Még fél füllel hallja ahogy Mai valamit súg Szikrának, de már nem érti a szavakat. Nem is kell, hogy értse. Jól látja, hogy Mai min ügyeskedik, és magában elismeréssel adózik a nő előtt. Fogalma sincs, hogy hogyan sikerült a kutya nyomára bukkannia, fogalma sincs, hogy hogyan sikerült neki ide csalnia ezt a riadt tekintetű kislányt, és fogalma sincs, hogy mire lehet még képes, ha ezt is elérte. A már eddig is érzett tisztelet főnökasszonya irányába most újabb árnyalatokkal gazdagodik.
Megszokásból újra halkan dúdolni kezd míg az istállóhoz ér, úgy csinál, mint akit nem is érdekli, hogy a másik kettő jön-e utána. Amikor odabent a fal mellé állítja a talicskát, persze egy gyors pillantással ellenőrzi ezt. Elnyom egy mosolyt.*
- No, csak szépen..! *-dünnyögi oda a fülét kíváncsian forgató lónak, aki már rég felismerte kintről Mai hangját, és most néha patájával dobbantva várja, hogy a nő végre szenteljen neki is egy kis figyelmet-* Vendégek jönnek. Ügyesek legyetek.
*Visszalép az ajtó mellé, oda valaki korábban egy vesszőből font rekeszbe mindenfélét pakolt: csúnyának ítélt és a konyháról száműzött répát, foltos héjú almát, alkar vastagságú cukorrépát.. mindenfélét, ami egy lónak és egy szamárnak nem más, mint ínyenc csemege. Felemeli a rekeszt és a jószágok állásai közé viszi, ott lerakja a földre. A csacsi persze egyből kíváncsi lesz, neki mosolyogva vakarja meg a fejét, talán még oda is súgja neki, hogy kicsit várnia kell. Közben fél szemmel az ajtót figyeli, hogy amazok ketten -vagy hát a kutyával együtt hárman- mikor érnek be.*
607. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-12 17:08:35
Üzenet elküldve: 2024-09-12 17:08:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Ritka pillanatok egyike az, mikor képes az ember hátra hagyni azt az arcot amit a világnak mutat. Ciliával ezt bárki megtehetné, hisz egy szemernyi rossz indulat nem leledzik a kislányban. Amit elkövetett mások ellen, az is pusztán a túlélésért szükséges rossz volt csupán. Mai bátran mutathatná előtte érzelmeit, és gondolatait, Cilia nem fordítani aljas módon ellene mint ebben a világban sok más személy tenné. Azonban abban igaza van, nem minden való azoknak a fiatal füleknek, és valószínűleg a felét se értené még.
Ezért is csak beleegyezően bólint Mai szavaira, hogy nem fog másokat sértegetni ilyen nevekkel. Ha tudná, hogy Mai, szerencsétlen ehhez hasonló megszólításokat kapott életében, még azt a kis bátorságot ami benne most mélyen el van rejtőzve, elővenné, hogy megölelje vigasztalásképpen. De ki tudja, lehet lesz még erre alkalma a közeljövőben.
A kertben történő viszontlátást, Cilia nehezen kezeli. Pusztán Mai jelenléte, és ígérete, miszerint itt senki nem fogja bántani, az tartja őt szorosan mellette, amiatt nem húzta még fel a nyúlcipőt Deressel. Fél szemmel azonban a környéket, pásztázza. Hogy ha menekülésre kerülne a sor akkor tudja merre szaladjon.
Mindeközben eltelíti őt egy ismeretlen mégis annyira ismerős érzés, ahogy ott szorongatja a szoknyát, és szorosan Maihez húzódik. Nem tudná megfogalmazni, hol érezhetett ilyesmit ezelőtt, de valahol mélyen tudja, ilyen már egyszer történt vele.
Mai hangosabb felszólalására, még Deres is egy pillanatra hátra fordítja a fejét, de pusztán csak meglepődöttségtől. Miután megbizonyosodott, hogy Cilia rendben van, a nő mögött, visszafordítja szúró tekintetét Alaverra.
Cilia a hangosabb felszólalástól picit rezzen össze, majd a kedves szavakra felszegi fejét, és Mai kékjeibe néz. Arcára egy széles nagy mosoly kezd húzódni, és boldogan kezd bólogatni. Ez a terv már sokkalta jobban tetszik neki. Azonban fejébe, az egyik vállán ülő kis ördög már lassacskán veri be a rosszaság szögét. Alaver alaposan felmérő tekintetét szinte érezni képes magán, csak félve mer a férfire tekinteni, valóban kedvesebben szól már hozzá, de még idő kell számára is, hogy elengedje az őt ért apró, és amúgy teljesen jogos, atrocitást.
Fejét újra felemeli Maira, aki hívogató szavaival biztatja őt. De jobb ötletnek tartja, hogy ha látja az összes itt lakó rezidenst. Bárki is legyen ez a Bors, jobb ha tudja mivel vagy kivel áll szemben. Ismét egy bólintással egyezik bele, kilép végre a nő takarásából, de szoknyáját nem engedve, erősen szorítva lépdel a nő mellett, hogyha amaz elindul Alaver után. Deres szintúgy amint látta Alaver megindul, ő maga is felemelte hátsó felét, és szintúgy követi a társaságot, szemeit Alaveron tartva. Azonban az ismeretlen szagok elcsábítják a kutyát, aki enyhén elhúzódva kezdi a bokrot tövét, a fákat és az ösvények szélét szimatolgatni, egy két helyen ott hagyva saját jelölését. Nem úgy mint a gazdája, ő kezdi már otthonosan érezni magát.*
//Vásárlánya//
*Ritka pillanatok egyike az, mikor képes az ember hátra hagyni azt az arcot amit a világnak mutat. Ciliával ezt bárki megtehetné, hisz egy szemernyi rossz indulat nem leledzik a kislányban. Amit elkövetett mások ellen, az is pusztán a túlélésért szükséges rossz volt csupán. Mai bátran mutathatná előtte érzelmeit, és gondolatait, Cilia nem fordítani aljas módon ellene mint ebben a világban sok más személy tenné. Azonban abban igaza van, nem minden való azoknak a fiatal füleknek, és valószínűleg a felét se értené még.
Ezért is csak beleegyezően bólint Mai szavaira, hogy nem fog másokat sértegetni ilyen nevekkel. Ha tudná, hogy Mai, szerencsétlen ehhez hasonló megszólításokat kapott életében, még azt a kis bátorságot ami benne most mélyen el van rejtőzve, elővenné, hogy megölelje vigasztalásképpen. De ki tudja, lehet lesz még erre alkalma a közeljövőben.
A kertben történő viszontlátást, Cilia nehezen kezeli. Pusztán Mai jelenléte, és ígérete, miszerint itt senki nem fogja bántani, az tartja őt szorosan mellette, amiatt nem húzta még fel a nyúlcipőt Deressel. Fél szemmel azonban a környéket, pásztázza. Hogy ha menekülésre kerülne a sor akkor tudja merre szaladjon.
Mindeközben eltelíti őt egy ismeretlen mégis annyira ismerős érzés, ahogy ott szorongatja a szoknyát, és szorosan Maihez húzódik. Nem tudná megfogalmazni, hol érezhetett ilyesmit ezelőtt, de valahol mélyen tudja, ilyen már egyszer történt vele.
Mai hangosabb felszólalására, még Deres is egy pillanatra hátra fordítja a fejét, de pusztán csak meglepődöttségtől. Miután megbizonyosodott, hogy Cilia rendben van, a nő mögött, visszafordítja szúró tekintetét Alaverra.
Cilia a hangosabb felszólalástól picit rezzen össze, majd a kedves szavakra felszegi fejét, és Mai kékjeibe néz. Arcára egy széles nagy mosoly kezd húzódni, és boldogan kezd bólogatni. Ez a terv már sokkalta jobban tetszik neki. Azonban fejébe, az egyik vállán ülő kis ördög már lassacskán veri be a rosszaság szögét. Alaver alaposan felmérő tekintetét szinte érezni képes magán, csak félve mer a férfire tekinteni, valóban kedvesebben szól már hozzá, de még idő kell számára is, hogy elengedje az őt ért apró, és amúgy teljesen jogos, atrocitást.
Fejét újra felemeli Maira, aki hívogató szavaival biztatja őt. De jobb ötletnek tartja, hogy ha látja az összes itt lakó rezidenst. Bárki is legyen ez a Bors, jobb ha tudja mivel vagy kivel áll szemben. Ismét egy bólintással egyezik bele, kilép végre a nő takarásából, de szoknyáját nem engedve, erősen szorítva lépdel a nő mellett, hogyha amaz elindul Alaver után. Deres szintúgy amint látta Alaver megindul, ő maga is felemelte hátsó felét, és szintúgy követi a társaságot, szemeit Alaveron tartva. Azonban az ismeretlen szagok elcsábítják a kutyát, aki enyhén elhúzódva kezdi a bokrot tövét, a fákat és az ösvények szélét szimatolgatni, egy két helyen ott hagyva saját jelölését. Nem úgy mint a gazdája, ő kezdi már otthonosan érezni magát.*
606. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-12 16:25:32
Üzenet elküldve: 2024-09-12 16:25:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Látja a nemtetszést, a szomorkás vonásokat, de még nem szól, nem találta ki igazán, hogyan is lehetne ezt jól csinálni. Kezd foganni a gondolat, de nem tetszik neki. Sajnos be fogja adni a derekát. Ha nem is egészen, de nem bír ellenállni a kis elfnek, sem annak az őszinteségnek, ami rátelepszik. Nem rejti el az arcát, nem úgy, ahogy ő tudja.
A röpke magyarázatnál viszont Mai is elfelejti, hogy ne láttassa, amit érez, de nem okoz gondot, hogy beszéljen. Csakhogy nem minden való még azoknak a hegyes füleknek, lesz még rá alkalom, majd ha felmérte igazán, hogy mire befogadó. Az életre úgyis fel kell készítenie, arra az életre, ami eztán jön. Eddig sem lehetett neki egyszerűbb, most majd mással kell megküzdeni, de legalább kényelemben.*
- Buta név, igen. De mi lehetünk okosabbak, nem bántunk hasonlóval sem mást.
*Sokkal jobbak a gyilkosan hideg szemek, a rezzenéstelen arc és a megválogatott szavak, amik még kedvesek is lehetnének, csak az látja mögé a jelentését, aki tudja, minek szólnak.
A kertbe érve közelebbinek érzi magához végre a lányt. Még Derest is. Ezért tudja csak alig visszafogni a mosolyt és tudja jól, hogy Alaver is tudja, minek köszönhető. Hálásan csillannak a szemek, ahogy nézi, ahogy figyeli, hogyan próbálkozik ő is.*
- Ó, megvan!
*Szól kissé hangosabban, mint szeretett volna, mikor már a férfi is beleegyezését mutatja az új munkájával kapcsolatban. Kissé jobban magához vonja a lányt, de csak éreztetve, hogy most neki akar mondani valamit.*
- Amíg elkészül az a jó kis hely Deresnek, addig aludhat veled, jó? A szobában. De ha megkapja a kis rezidenciáját, akkor engedned kell, hogy ott lakjon, ő is megérdemel egy saját... odút. És te is.
*Ez lesz a legjobb. Kapnak egy kis időt, míg megszokják az új otthont és akkor már könnyebb lesz az elválás is, ami csak egy falat jelent. Vagy kettőt. Biztonságos közelség, mégis lesz élettere mindkettejüknek.
Újra Alaver-t figyeli. Jól bánik a gyerekkel, talán nem ma fog megtörni a jég, de jó úton jár.*
- Itt leszek veled. *Súgja oda a lánynak, aki szinte beleékelődött már a testébe. * -Bemutatom neked Borsot. *Néz fel a férfire közben, egy mosolyt küldve felé. De nem fogja erőltetni, ha nem akarja a lány. * - De ha nem vagy rájuk kíváncsi, az sem baj, azt csináljuk, amit szeretnél. *Egyenesedik fel újra, s döntési jogot is ad, így talán könnyebb.*
//Vásárlánya//
*Látja a nemtetszést, a szomorkás vonásokat, de még nem szól, nem találta ki igazán, hogyan is lehetne ezt jól csinálni. Kezd foganni a gondolat, de nem tetszik neki. Sajnos be fogja adni a derekát. Ha nem is egészen, de nem bír ellenállni a kis elfnek, sem annak az őszinteségnek, ami rátelepszik. Nem rejti el az arcát, nem úgy, ahogy ő tudja.
A röpke magyarázatnál viszont Mai is elfelejti, hogy ne láttassa, amit érez, de nem okoz gondot, hogy beszéljen. Csakhogy nem minden való még azoknak a hegyes füleknek, lesz még rá alkalom, majd ha felmérte igazán, hogy mire befogadó. Az életre úgyis fel kell készítenie, arra az életre, ami eztán jön. Eddig sem lehetett neki egyszerűbb, most majd mással kell megküzdeni, de legalább kényelemben.*
- Buta név, igen. De mi lehetünk okosabbak, nem bántunk hasonlóval sem mást.
*Sokkal jobbak a gyilkosan hideg szemek, a rezzenéstelen arc és a megválogatott szavak, amik még kedvesek is lehetnének, csak az látja mögé a jelentését, aki tudja, minek szólnak.
A kertbe érve közelebbinek érzi magához végre a lányt. Még Derest is. Ezért tudja csak alig visszafogni a mosolyt és tudja jól, hogy Alaver is tudja, minek köszönhető. Hálásan csillannak a szemek, ahogy nézi, ahogy figyeli, hogyan próbálkozik ő is.*
- Ó, megvan!
*Szól kissé hangosabban, mint szeretett volna, mikor már a férfi is beleegyezését mutatja az új munkájával kapcsolatban. Kissé jobban magához vonja a lányt, de csak éreztetve, hogy most neki akar mondani valamit.*
- Amíg elkészül az a jó kis hely Deresnek, addig aludhat veled, jó? A szobában. De ha megkapja a kis rezidenciáját, akkor engedned kell, hogy ott lakjon, ő is megérdemel egy saját... odút. És te is.
*Ez lesz a legjobb. Kapnak egy kis időt, míg megszokják az új otthont és akkor már könnyebb lesz az elválás is, ami csak egy falat jelent. Vagy kettőt. Biztonságos közelség, mégis lesz élettere mindkettejüknek.
Újra Alaver-t figyeli. Jól bánik a gyerekkel, talán nem ma fog megtörni a jég, de jó úton jár.*
- Itt leszek veled. *Súgja oda a lánynak, aki szinte beleékelődött már a testébe. * -Bemutatom neked Borsot. *Néz fel a férfire közben, egy mosolyt küldve felé. De nem fogja erőltetni, ha nem akarja a lány. * - De ha nem vagy rájuk kíváncsi, az sem baj, azt csináljuk, amit szeretnél. *Egyenesedik fel újra, s döntési jogot is ad, így talán könnyebb.*
605. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-12 09:51:57
Üzenet elküldve: 2024-09-12 09:51:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Visszatérés//
*Elképzelhető, hogy talán pont Alenia az oka annak, amiért mindketten képtelenek elfeledni a múltat beárnyékoló, sőt, fekete fátyolba burkoló emlékeit. Luninari szeretné elhessegetni őket, de közben Alenia egyszerűen nem tud megszabadulni tőlük. A nap minden egyes percében a válaszokat keresi. Az értelmet olyan megtörtént események sorozatában, ahol lehetséges, hogy már egyáltalán nem is számítanak a pontos válaszok. Ha egyszer majd tudni fogja, mi történt valójában a múltban, az nem fogja megváltoztatni sem a jelenét, sem a jövőjét, mégis görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy megkapja azokat a bizonyos válaszokat. Ez is talán a nemesi lét átka. Folyton folyvást csak az okokat keresi, és mindenről tudni akar. Mindenről, mert ha valamiről nem tud, még a végén kicsúszik az irányítás a kezei közül, és nem az fog történni, amit ő akar. Felettébb kellemetlen volna.
A most elhangzott beszélgetés egyetlen pozitív vonzata -attól függetlenül, hogy a két lány szerint talán több is van-, az az, hogy Luninari megnyugodhatott egy kicsit, és nem fogják a lelkébe bebörtönzött, kimondatlan szavak gyötörni az álmait.*
- Hmh. Az is lehet, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítok egy egyszerű orvosnak. Bár, Intath neve mindenhol elhangzik, úgy tűnik. *Aleimord őt hívta hozzá, mikor megsérült, Luninari rengeteget beszél róla, és a véletlenül felbukkanó, általa csak most megismert Nimeril is rögtön róla kezdett beszélni. Micsoda híre lehet egész Lanawin kerekén…*
- Köszönöm Luninari. Igen, magamtól is így terveztem hozzáállni a beszélgetéshez. Tudod, sokszor jobb, ha nem te kezdeményezel. Válaszolni könnyebb egy kialakult helyzetre, mint fejest ugrani az ismeretlenbe úgy, hogy nem tudod, mire számíts a másiktól.
*Merthogy hiába szóltak már sokkal többet az orvosról, mint kellene, nemhogy tisztább lett a róla alkotott kép Alenia fejében, egyre bizonytalanabb lett azzal kapcsolatban, hogy vajon mi fog történni, ha ők ketten találkoznak. Hamarosan kiderül, de még nem holnap, hisz ma már nem fognak elindulni Szarvasligetbe.
A lány kérése azonban meglepi, de lágyan elmosolyodik, így már a konkrét válasz előtt tudhatja a fél-elf, hogy nem fog nemet mondani az óhajára.*
- Persze, hogy ott leszel. Az elején mindenképp, hisz te fogsz neki bemutatni engem. Találkoztunk már, de én akkor nem voltam igazán önmagam, úgyhogy nem is ismerem Intath-ot. Te igen, szóval ez csak természetes. *Reméli, hogy ezzel másodszor is sikerül megnyugtatni a kis barátnőjét. Miután eldöntötték, hogy ma még inkább itthon maradnak, nem marad más hátra, mint alváshoz készülődni. Persze, csak miután megbeszélték a holnapra vonatkozó terveiket.*
- Igen, menjünk a piacra, és készüljünk fel rendesen az útra. *A lány szavain közben újra csak mosolyog.* Te is pihenj, Luninari! Ne mindig csak velem törődj! *Némi csend után, mikor társa távozni készül, még ennyit fűz hozzá csupán.*
- Jó éjszakát! *Azzal egyedül marad a szobájában a sötétség minden pozitív és negatív velejáróival együtt, melyet a holdak ablakon beszűrődő ezüstös fényei törnek meg.
Direkt nem kért segítséget abban sem, hogy megszabadulhasson a ruháitól, nem akarta már Luninari-t terhelni a mai nehéz nap után. Egy kézzel ugyan nehézkesen, de kiszabadítja magát az öltözékéből, hogy az alváshoz kényelmesebb ruhát magára öltve végül fáradtan bújjon el a takarója alatt.
Holnap egy új nap vár rájuk, de már nem mer következtetni arra, hogy milyen lesz, mert visszatérése óta minden nap egy rejtély. Sohasem az történik, amire előzetesen számított.*
*Elképzelhető, hogy talán pont Alenia az oka annak, amiért mindketten képtelenek elfeledni a múltat beárnyékoló, sőt, fekete fátyolba burkoló emlékeit. Luninari szeretné elhessegetni őket, de közben Alenia egyszerűen nem tud megszabadulni tőlük. A nap minden egyes percében a válaszokat keresi. Az értelmet olyan megtörtént események sorozatában, ahol lehetséges, hogy már egyáltalán nem is számítanak a pontos válaszok. Ha egyszer majd tudni fogja, mi történt valójában a múltban, az nem fogja megváltoztatni sem a jelenét, sem a jövőjét, mégis görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy megkapja azokat a bizonyos válaszokat. Ez is talán a nemesi lét átka. Folyton folyvást csak az okokat keresi, és mindenről tudni akar. Mindenről, mert ha valamiről nem tud, még a végén kicsúszik az irányítás a kezei közül, és nem az fog történni, amit ő akar. Felettébb kellemetlen volna.
A most elhangzott beszélgetés egyetlen pozitív vonzata -attól függetlenül, hogy a két lány szerint talán több is van-, az az, hogy Luninari megnyugodhatott egy kicsit, és nem fogják a lelkébe bebörtönzött, kimondatlan szavak gyötörni az álmait.*
- Hmh. Az is lehet, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítok egy egyszerű orvosnak. Bár, Intath neve mindenhol elhangzik, úgy tűnik. *Aleimord őt hívta hozzá, mikor megsérült, Luninari rengeteget beszél róla, és a véletlenül felbukkanó, általa csak most megismert Nimeril is rögtön róla kezdett beszélni. Micsoda híre lehet egész Lanawin kerekén…*
- Köszönöm Luninari. Igen, magamtól is így terveztem hozzáállni a beszélgetéshez. Tudod, sokszor jobb, ha nem te kezdeményezel. Válaszolni könnyebb egy kialakult helyzetre, mint fejest ugrani az ismeretlenbe úgy, hogy nem tudod, mire számíts a másiktól.
*Merthogy hiába szóltak már sokkal többet az orvosról, mint kellene, nemhogy tisztább lett a róla alkotott kép Alenia fejében, egyre bizonytalanabb lett azzal kapcsolatban, hogy vajon mi fog történni, ha ők ketten találkoznak. Hamarosan kiderül, de még nem holnap, hisz ma már nem fognak elindulni Szarvasligetbe.
A lány kérése azonban meglepi, de lágyan elmosolyodik, így már a konkrét válasz előtt tudhatja a fél-elf, hogy nem fog nemet mondani az óhajára.*
- Persze, hogy ott leszel. Az elején mindenképp, hisz te fogsz neki bemutatni engem. Találkoztunk már, de én akkor nem voltam igazán önmagam, úgyhogy nem is ismerem Intath-ot. Te igen, szóval ez csak természetes. *Reméli, hogy ezzel másodszor is sikerül megnyugtatni a kis barátnőjét. Miután eldöntötték, hogy ma még inkább itthon maradnak, nem marad más hátra, mint alváshoz készülődni. Persze, csak miután megbeszélték a holnapra vonatkozó terveiket.*
- Igen, menjünk a piacra, és készüljünk fel rendesen az útra. *A lány szavain közben újra csak mosolyog.* Te is pihenj, Luninari! Ne mindig csak velem törődj! *Némi csend után, mikor társa távozni készül, még ennyit fűz hozzá csupán.*
- Jó éjszakát! *Azzal egyedül marad a szobájában a sötétség minden pozitív és negatív velejáróival együtt, melyet a holdak ablakon beszűrődő ezüstös fényei törnek meg.
Direkt nem kért segítséget abban sem, hogy megszabadulhasson a ruháitól, nem akarta már Luninari-t terhelni a mai nehéz nap után. Egy kézzel ugyan nehézkesen, de kiszabadítja magát az öltözékéből, hogy az alváshoz kényelmesebb ruhát magára öltve végül fáradtan bújjon el a takarója alatt.
Holnap egy új nap vár rájuk, de már nem mer következtetni arra, hogy milyen lesz, mert visszatérése óta minden nap egy rejtély. Sohasem az történik, amire előzetesen számított.*
604. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-12 09:08:18
Üzenet elküldve: 2024-09-12 09:08:18
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Látja az óvó mozdulatot, amivel Mai magához húzza a tolvajlányt, látja, ahogy a tolvajlány szinte elbújik a nő mögött, és érzi, hogy valami belemar a szívébe. Talán szégyen, talán megbánás, mindegy is. A lényeg az, hogy Mai úgy ítélte, hogy esélyt akar adni a kislánynak, ugyanúgy, ahogy esélyt kapott ő is. Kimondott fenntartások nélkül, valami olyan bizalomra alapozva, ami számára egyelőre szinte felfoghatatlan. Hirtelen megérti azt is, hogy a kislány fél, ráadásul tőle, és azért, ami ma történt. És tudja azt is, hogy ezért nem lehet hibáztatni. Egy futó pillanatig megint kecskegidának látja a kislányt, félős, bizalmatlan kis jószágnak.
Megüti a fülét, hogy Mai Szikrának nevezi a lányt. Különös névnek tartja. Talán nem is igazi, gondolja, talán csak megpróbálta átverni Mai-t. Bár amennyit megismert a nőből ennyi idő alatt, biztosra veszi, hogy az azokkal a jégkék szemeivel átlát a hazugságokon is.*
- Lakosztály..? *-kérdez vissza elgondolkodva, előbb a kutyát mérve végig, majd felpislant, egyenesen Mai elnyomi próbált vigyorába, és a derűtől szinte kipirult arcába. Most, ebben a pillanatban, amikor nem kifejezéstelen arcvonásokat és lélekfagyasztóan jeges tekintetet lát rajta, egészen gyönyörűnek tartja a nőt. De ezt a gondolatot rögtön száműzi is, hiszen ő azért csak a főnökasszonya.-* Na hát, ha becsülettel akarom csinálni, ma már nem végeznék semmilyen lakosztállyal. De holnap rögvest azzal kezdem majd a napot.
*Leengedi karjait és a háta mögé int, a mozdulat magába foglalja a talicskát és az istállót is.*
- Én éppen most raktam rendet odabent. Most akartam valami finomat adni Borsnak és a csacsinak. Ha gondoljátok, gyertek csak velem. Talán.. tudtok segíteni is. *-kissé félrehajtja a fejét, úgy pislant Szikrára, pontosabban arra, amit egyáltalán lát belőle úgy, hogy az félig Mai mögé van bújva-* De ha nincs kedvetek, akkor megcsinálom egyedül. Pedig a lovak szeretik, ha valaki kedves velük. A csacsik is.
*Egy gyors, hunyorító pillantást küld Mai felé, majd visszafordul a talicskához, és a szarvait megragadva talán túlzottan is lassú és kényelmes léptekkel indul el.*
- Na, mit mondasz? *-szól még hátra a válla fölött, szavait nem is igazán Mai-nak címezve-* Jöttök?
//Vásárlánya//
*Látja az óvó mozdulatot, amivel Mai magához húzza a tolvajlányt, látja, ahogy a tolvajlány szinte elbújik a nő mögött, és érzi, hogy valami belemar a szívébe. Talán szégyen, talán megbánás, mindegy is. A lényeg az, hogy Mai úgy ítélte, hogy esélyt akar adni a kislánynak, ugyanúgy, ahogy esélyt kapott ő is. Kimondott fenntartások nélkül, valami olyan bizalomra alapozva, ami számára egyelőre szinte felfoghatatlan. Hirtelen megérti azt is, hogy a kislány fél, ráadásul tőle, és azért, ami ma történt. És tudja azt is, hogy ezért nem lehet hibáztatni. Egy futó pillanatig megint kecskegidának látja a kislányt, félős, bizalmatlan kis jószágnak.
Megüti a fülét, hogy Mai Szikrának nevezi a lányt. Különös névnek tartja. Talán nem is igazi, gondolja, talán csak megpróbálta átverni Mai-t. Bár amennyit megismert a nőből ennyi idő alatt, biztosra veszi, hogy az azokkal a jégkék szemeivel átlát a hazugságokon is.*
- Lakosztály..? *-kérdez vissza elgondolkodva, előbb a kutyát mérve végig, majd felpislant, egyenesen Mai elnyomi próbált vigyorába, és a derűtől szinte kipirult arcába. Most, ebben a pillanatban, amikor nem kifejezéstelen arcvonásokat és lélekfagyasztóan jeges tekintetet lát rajta, egészen gyönyörűnek tartja a nőt. De ezt a gondolatot rögtön száműzi is, hiszen ő azért csak a főnökasszonya.-* Na hát, ha becsülettel akarom csinálni, ma már nem végeznék semmilyen lakosztállyal. De holnap rögvest azzal kezdem majd a napot.
*Leengedi karjait és a háta mögé int, a mozdulat magába foglalja a talicskát és az istállót is.*
- Én éppen most raktam rendet odabent. Most akartam valami finomat adni Borsnak és a csacsinak. Ha gondoljátok, gyertek csak velem. Talán.. tudtok segíteni is. *-kissé félrehajtja a fejét, úgy pislant Szikrára, pontosabban arra, amit egyáltalán lát belőle úgy, hogy az félig Mai mögé van bújva-* De ha nincs kedvetek, akkor megcsinálom egyedül. Pedig a lovak szeretik, ha valaki kedves velük. A csacsik is.
*Egy gyors, hunyorító pillantást küld Mai felé, majd visszafordul a talicskához, és a szarvait megragadva talán túlzottan is lassú és kényelmes léptekkel indul el.*
- Na, mit mondasz? *-szól még hátra a válla fölött, szavait nem is igazán Mai-nak címezve-* Jöttök?
603. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-11 19:30:59
Üzenet elküldve: 2024-09-11 19:30:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Mai mintha átlátna rajta, mert bizony ő nem fog Deres nélkül aludni. Mióta tudja vele alszik minden este, mint számára mint az ebnek ez nehezére fog esni. Bizony számíthatnak arra, hogy vagy az egyik vagy a másik fog a másik helyén kikötni az éjjel folyamán. A nő kérdésére, egy néma választ ad, csóválja a fejét enyhén szomorkásan. Ugyanis, nem szívleli azt az ötletet, hogy egyedül aludjon, egy cseppet sem. Még a gondolat, hogy Mai vele aludjon, inkább csak fura számára, megszokta már a nagy testét átkaroló bundát, amit hát valljunk be, Mai bizony nem rendelkezik. Azt az ötletet, miszerint másokkal kell majd odúját megosztania, egy vödör hideg víznek felelne meg a nyakában. Még jó, hogy Mai ezt megtartja magának.*
- Rendben.
* Mondja még kicsit letörten, fejét lehajtva ajkait kissé lebiggyesztve, még azóta is az a kép van számára, hogy valószínűleg az estét egyedül kell töltenie, így a kis kerti munka amit majd Mai rá szeretne bízni, nem vigasztalja annyira.
Követi a nőt, és a kis története után, még kérdésére is választ kap, amit figyelmesen végighallgat. Ugyanis, egy új fajta reakciót lát a nőn, az eddigi kedves és oltalmazó maszkot sikerült most boldogtalanná varázsolnia, egy egyszerű kérdéssel, aminek értelmét egyszerűen képtelen felfogni. És ez számára sem esik jól, még így is bűntudata van attól, hogy megsebezte Mait, most pedig egy kérdésével vette el a nő kedvét. Tekintetét előre fordítja, szemeit mogorván, duzzogva összehúzza, és dacosan megszólal.*
- Buta név...
*Fejezi ki határozottan véleményét a szóról és annak használóiról. Jobb is, hogy nem magyarázza már most teli a fejét, egy napra kapott elengedőt, a tudat, hogy ebben a házban kell az estét, és valószínűleg a következőket is. Ami most bőven elég dolog a tányérjának. Ezt pedig Mai megakarja tetőzni azzal, hogy megakarja ismertetni vele Alavert, azt az illetőt aki úgy ráncigálta mint valami kis gidát aki el akar szökni a kerítésen keresztül. Nem csoda, hogy a szoknyája mögé bújik, és az sem, hogy Deres közéjük, ugyanis Deres még nem igazán végzett Alaverral. Mai már kiengesztelte, a szép darab csonttal, a vízzel, és hogy gazdáját is megetette. Ha nem is teljes bizalmat, de esélyt ad a nőnek, hogy a bizalmat újra felépíthesse.
Cilia a két felnőtt beszédére, nem szeretne közbe szólni, félénken szorongatja Mai szoknyáját, és azok mögül kukucskál ki a férfire, mikor amaz rászegezi kancsal tekintetét, buksiját visszahúzza Mai mögé. Nem hajlandó a felé szegezett kérdésre válaszolni. Inkább csak hallgatózik, mégis ki lehet az a Bors. Mai érintésére ami közelebb húzza, azt is inkább annak veszi, hogy bújjon el Alaver elől, és így is tesz. Amíg Mai ki nem húzza onnan maga mögül, addig bizony ő ott fog maradni.*
//Vásárlánya//
*Mai mintha átlátna rajta, mert bizony ő nem fog Deres nélkül aludni. Mióta tudja vele alszik minden este, mint számára mint az ebnek ez nehezére fog esni. Bizony számíthatnak arra, hogy vagy az egyik vagy a másik fog a másik helyén kikötni az éjjel folyamán. A nő kérdésére, egy néma választ ad, csóválja a fejét enyhén szomorkásan. Ugyanis, nem szívleli azt az ötletet, hogy egyedül aludjon, egy cseppet sem. Még a gondolat, hogy Mai vele aludjon, inkább csak fura számára, megszokta már a nagy testét átkaroló bundát, amit hát valljunk be, Mai bizony nem rendelkezik. Azt az ötletet, miszerint másokkal kell majd odúját megosztania, egy vödör hideg víznek felelne meg a nyakában. Még jó, hogy Mai ezt megtartja magának.*
- Rendben.
* Mondja még kicsit letörten, fejét lehajtva ajkait kissé lebiggyesztve, még azóta is az a kép van számára, hogy valószínűleg az estét egyedül kell töltenie, így a kis kerti munka amit majd Mai rá szeretne bízni, nem vigasztalja annyira.
Követi a nőt, és a kis története után, még kérdésére is választ kap, amit figyelmesen végighallgat. Ugyanis, egy új fajta reakciót lát a nőn, az eddigi kedves és oltalmazó maszkot sikerült most boldogtalanná varázsolnia, egy egyszerű kérdéssel, aminek értelmét egyszerűen képtelen felfogni. És ez számára sem esik jól, még így is bűntudata van attól, hogy megsebezte Mait, most pedig egy kérdésével vette el a nő kedvét. Tekintetét előre fordítja, szemeit mogorván, duzzogva összehúzza, és dacosan megszólal.*
- Buta név...
*Fejezi ki határozottan véleményét a szóról és annak használóiról. Jobb is, hogy nem magyarázza már most teli a fejét, egy napra kapott elengedőt, a tudat, hogy ebben a házban kell az estét, és valószínűleg a következőket is. Ami most bőven elég dolog a tányérjának. Ezt pedig Mai megakarja tetőzni azzal, hogy megakarja ismertetni vele Alavert, azt az illetőt aki úgy ráncigálta mint valami kis gidát aki el akar szökni a kerítésen keresztül. Nem csoda, hogy a szoknyája mögé bújik, és az sem, hogy Deres közéjük, ugyanis Deres még nem igazán végzett Alaverral. Mai már kiengesztelte, a szép darab csonttal, a vízzel, és hogy gazdáját is megetette. Ha nem is teljes bizalmat, de esélyt ad a nőnek, hogy a bizalmat újra felépíthesse.
Cilia a két felnőtt beszédére, nem szeretne közbe szólni, félénken szorongatja Mai szoknyáját, és azok mögül kukucskál ki a férfire, mikor amaz rászegezi kancsal tekintetét, buksiját visszahúzza Mai mögé. Nem hajlandó a felé szegezett kérdésre válaszolni. Inkább csak hallgatózik, mégis ki lehet az a Bors. Mai érintésére ami közelebb húzza, azt is inkább annak veszi, hogy bújjon el Alaver elől, és így is tesz. Amíg Mai ki nem húzza onnan maga mögül, addig bizony ő ott fog maradni.*
602. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-11 18:30:36
Üzenet elküldve: 2024-09-11 18:30:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Azt a külön töltött alvási időt ki kell tölteni valahogy. Kicsit megdolgoztatja az elméjét, mert valamit adnia kell neki motivációként, de nem szokhatja meg, hogy Deres a szobában alszik. Van rá sanda gyanúja, hogyha készül majd egy ól, néha onnan kell becipelni a kis elfet. Vagy csak félretekinteni, mintha nem vette volna észre. Alapjaiban nem akarja megváltoztatni, szó sincs ilyenről, de civilizáltabb még lehet.*
- Nem aludtál még egyedül, ugye? *Nézi az olvadt jegekkel a lányt. Nehéz lehet, sok lesz a változás, tompítania kell rajta.* - Ha attól jobb, maradok veled éjjelre, de biztos meglátod majd, hogy nem is olyan rossz néha egyedül egy ágyban. *Most még ő sem örül, hogy majd osztozni kell a másiknak, ha ágyon nem is, de szobán igen, másokkal. Furcsa érzések ragadják el, de nem... nem kivételezhet. Nem csőstül fognak jönni ide a gyerekek, lesz ideje megszokni.
Örül, hogy jó ötlete támadt, a kis kert gondolata tetszik a leányzónak, az már biztos. Talán tényleg ért ahhoz, hogy a jót láttassa meg ebben az egész helyzetben. *
- Bizony, te. Engem is megtaníthatsz, hogy mi mire való. Cserébe én is tanítok neked majd sok mindent.
* Mosolyog, de már készülődik, hogy a kert felé vegyék az irányt. Hiába indulna gyorsan, lassít rajta, hogy mesébe kezd Cilia, ráadásul igen érdekesbe. Még virágillatúnak is nevezte. Meg akarja tartani. Nem, ilyenre nem is gondolhat. Elmosolyodik a képtelenségen. Csak túl lelkes még ő is. Viszont a kérdés kissé leolvasztja róla azt a mosolyt. A fattyú. A fattyú az ő. Még ha vannak, akik nem is pont a félvérségére használják, mint azt Cilia is tapasztalhatta.*
- Hmm, tudod nem egy kedves szó ez. Olyanra használják, aki nem házasságból született. De néha csak szitokszó és nincs mögötte igazi értelem. *Kissé összeszűkül a pillantás, fogalma sincs, hogy az, aki az asztal alatt szeretne inkább enni, mint az asztalon, akinek a farkas az vonyító, az ebből mit ért meg. De nem szeretne túlságosan belemenni, ahhoz még igen fiatal, hogy a saját példáját mesélje el. Hirtelen, tömören talán ennyi elég és nincs is idő nagyon belebonyolódni, mert végül meglátják Alaver-t.
Az, hogy az érintésére közelebb lépett hozzá a lány, sőt, szinte hozzábújik, a kutya pedig a morgolódását hátrahagyva még az ujjait is megnyalta, s most védekezően áll előttük, az több, mint jóleső érzés. Rég érezte magát ennyire boldognak, pedig egyszerű kép csupán, a férfi pedig láthatja, sikerült neki. Nem mondták ki szavakkal, hogy mit akar, de tudhatta. Nem hagyja elkallódni őket.*
- Ettek egy jót, most pedig szeretném nekik megmutatni a kertet. Velünk tartasz? Talán érdekelné... Szikrát a lovam Bors, vagy a szamár... esetleg, hogy milyen jó dolgot is építesz nekünk ide... jut is eszembe, nem tudlak feladat nélkül hagyni, ennek a kedves, de igen bátor ebnek kell egy lakosztály. *Harap bele alsó ajkába elvágva a feltörő vigyor és nevetés útját, Ciliá-t pedig közelebb vonja magához egy egészen kicsit. Azért vigyorog így, mert jó a kedve. Két egész nap csupán és talált egy jó szándékú munkást és két elveszett lelket, s mindenki számára van itt hely. Ő pedig mindenkin igyekszik segíteni. Még így mezítláb is.*
//Vásárlánya//
*Azt a külön töltött alvási időt ki kell tölteni valahogy. Kicsit megdolgoztatja az elméjét, mert valamit adnia kell neki motivációként, de nem szokhatja meg, hogy Deres a szobában alszik. Van rá sanda gyanúja, hogyha készül majd egy ól, néha onnan kell becipelni a kis elfet. Vagy csak félretekinteni, mintha nem vette volna észre. Alapjaiban nem akarja megváltoztatni, szó sincs ilyenről, de civilizáltabb még lehet.*
- Nem aludtál még egyedül, ugye? *Nézi az olvadt jegekkel a lányt. Nehéz lehet, sok lesz a változás, tompítania kell rajta.* - Ha attól jobb, maradok veled éjjelre, de biztos meglátod majd, hogy nem is olyan rossz néha egyedül egy ágyban. *Most még ő sem örül, hogy majd osztozni kell a másiknak, ha ágyon nem is, de szobán igen, másokkal. Furcsa érzések ragadják el, de nem... nem kivételezhet. Nem csőstül fognak jönni ide a gyerekek, lesz ideje megszokni.
Örül, hogy jó ötlete támadt, a kis kert gondolata tetszik a leányzónak, az már biztos. Talán tényleg ért ahhoz, hogy a jót láttassa meg ebben az egész helyzetben. *
- Bizony, te. Engem is megtaníthatsz, hogy mi mire való. Cserébe én is tanítok neked majd sok mindent.
* Mosolyog, de már készülődik, hogy a kert felé vegyék az irányt. Hiába indulna gyorsan, lassít rajta, hogy mesébe kezd Cilia, ráadásul igen érdekesbe. Még virágillatúnak is nevezte. Meg akarja tartani. Nem, ilyenre nem is gondolhat. Elmosolyodik a képtelenségen. Csak túl lelkes még ő is. Viszont a kérdés kissé leolvasztja róla azt a mosolyt. A fattyú. A fattyú az ő. Még ha vannak, akik nem is pont a félvérségére használják, mint azt Cilia is tapasztalhatta.*
- Hmm, tudod nem egy kedves szó ez. Olyanra használják, aki nem házasságból született. De néha csak szitokszó és nincs mögötte igazi értelem. *Kissé összeszűkül a pillantás, fogalma sincs, hogy az, aki az asztal alatt szeretne inkább enni, mint az asztalon, akinek a farkas az vonyító, az ebből mit ért meg. De nem szeretne túlságosan belemenni, ahhoz még igen fiatal, hogy a saját példáját mesélje el. Hirtelen, tömören talán ennyi elég és nincs is idő nagyon belebonyolódni, mert végül meglátják Alaver-t.
Az, hogy az érintésére közelebb lépett hozzá a lány, sőt, szinte hozzábújik, a kutya pedig a morgolódását hátrahagyva még az ujjait is megnyalta, s most védekezően áll előttük, az több, mint jóleső érzés. Rég érezte magát ennyire boldognak, pedig egyszerű kép csupán, a férfi pedig láthatja, sikerült neki. Nem mondták ki szavakkal, hogy mit akar, de tudhatta. Nem hagyja elkallódni őket.*
- Ettek egy jót, most pedig szeretném nekik megmutatni a kertet. Velünk tartasz? Talán érdekelné... Szikrát a lovam Bors, vagy a szamár... esetleg, hogy milyen jó dolgot is építesz nekünk ide... jut is eszembe, nem tudlak feladat nélkül hagyni, ennek a kedves, de igen bátor ebnek kell egy lakosztály. *Harap bele alsó ajkába elvágva a feltörő vigyor és nevetés útját, Ciliá-t pedig közelebb vonja magához egy egészen kicsit. Azért vigyorog így, mert jó a kedve. Két egész nap csupán és talált egy jó szándékú munkást és két elveszett lelket, s mindenki számára van itt hely. Ő pedig mindenkin igyekszik segíteni. Még így mezítláb is.*
601. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-10 20:00:46
Üzenet elküldve: 2024-09-10 20:00:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Amikor visszaér az istállóhoz, elgondolkodik. Azt mérlegeli magában, hogy nekikezdjen-e most a téglahordásnak, vagy sem. A délutánból még a rendelkezésére áll egy kicsi, de akárhogy számolgatja, nem lenne képes az összes szükséges téglát kihordani ma. Persze, kivihetné úgy is, hogy ma is visz egy adaggal, meg holnap is.. de nincs kedve két napot végigszenvedni a talicskázással. Halkan felmordul, megvonja a vállát, és az istálló belseje felé fordul, ahol a rezidenciához tartozó jószágok várják, hogy teljesítse az ígéretét. Na, ők viszont remekül kitöltenék a délután hátralévő részét, gondolja.
Így hát az ásót és a lapátot kiveszi a talicskából, magához veszi a vasvillát, és beljebb lép, az állatok felé. Egy pillantással méri fel a lovat és a szamarat, egy pillanatra eltűnődik, hogy kinek és mi célból van itt ez utóbbi. De nem sokáig tépelődik ezen. Előbb a lóhoz lép, simítással és pár halk szóval köszönti, szoktatja őt a jelenlétéhez. Mikor úgy érzi, hogy ezt már biztonságosan megteheti, belép a ló mellé az állásba, és gyakorlott mozdulatokkal, hogy nemes egyszerűséggel fejezzem ki magam, ganézni kezd. Arra élénken figyel, hogy közelségét a ló ne vegye fenyegetésnek, és hogy a villa egyik oldalával se közelítse meg úgy a lovat, hogy az rossz néven vegye azt. Rúgták már combon korábban párszor, egyszer ráadásul igen csúnyán, nincs igénye újra erre az élményre. Szerencsére a lónak jó idegei vannak amellett hogy igazán gyönyörű is, így pár percnyi villázás után csak a viszonylag tiszta föld marad alatta. Az elmocskolódott szalmát átrakja a talicskára, amivel tovább halad a következő állás felé. A szamár könnyebb dió, de őt is szépen köszönti, kicsit barátkozik vele, mielőtt belép mellé. Ugyanúgy jár el mint a lónál, és itt sincs gond. Nemsokára már innen is ki van pucolva minden. Ezután felkapaszkodik a szénapadlásra, elzizeg a nyárillatú szalmával, ahogy a földre lökdös-villáz annyit, amennyi kell. Ha már fent van, akkor szétnéz kicsit. Arra gondol, hogy idefent jól el lehetne bújni, bekucorodni a szénába, és délután, amikor a legmelegebb van, szundítani kicsit. Na majd, talán, később. Nem most. Most lemászik, és szétosztja a szalmát a ló és a szamár alatt. Az istálló levegője szinte édesnek érződik. Halkan dudorászva indul meg a talicskával, az istálló mögé, ahol már korábban felfedezte az elkoszolódott széna halmát; ott szabadul meg a frissen összeszedett adagtól. Visszafelé megáll a kút mellett, és pár vödör vízzel kimossa a talicskát. Már épp újra elindulna, hogy visszatolja azt a helyére, amikor meghallja maga mögül Mai hangját.
Hátrapislant a válla felett, visszanyeli a szinte magatól feltóduló "he?" kérdést, és megáll. Ezután halkan felszusszan.*
- Mai! Hogy az ör.. *-még időben harapja el a mondat végét, bár tekintetéből a nő kiolvashatja a teljes kérdést. Szinte hitetlenkedve bámul a tolvajlányra, és a tolvajlány kutyájára. Mert persze Mai mind a kettőt maga mellett tudja. Fogalma sincs, hogy hogyan csinálta. Elismerő pillantást és biccentést küld Mai felé, de nem szólal meg. Nem szólal meg, mert látja Mai védelmező mozdulatát, a lány félős bújását, és a mozdulatot, amivel a kutya beül eléjük. Megérti a helyzetet, halkan hümment. Lerakja a talicskát, és teljesen feléjük fordul.*
- Ühüm, okos, az már igaz. *-mondja, miközben szemreveszi a kutyát. Nem fél tőle, de mivel nem ismerik egymást, úgy dönt, hogy nem ingerli. Összefonja maga előtt a karjait, mert nem tudja hogy mi mást tudna kezdeni velük most.-* Mindenki egyben és épségben? Jól van, jól.
*Egy pillantást vet a nő koszos lábujjaira, szájzugaiban megjelenik egy halvány mosoly. Nem kineveti Mai-t, az szórakoztatja, hogy az még ezt is bevállalta a lány kedvéért.*
- Örülök, hogy csak ideértetek. Nem semmi kalamajka volt az. *-szavait talán már a lánynak címzi, legalábbis most őt vizsgálgatja kancsal-fél szemével.-* Remélem minden rendben..?
//Vásárlánya//
*Amikor visszaér az istállóhoz, elgondolkodik. Azt mérlegeli magában, hogy nekikezdjen-e most a téglahordásnak, vagy sem. A délutánból még a rendelkezésére áll egy kicsi, de akárhogy számolgatja, nem lenne képes az összes szükséges téglát kihordani ma. Persze, kivihetné úgy is, hogy ma is visz egy adaggal, meg holnap is.. de nincs kedve két napot végigszenvedni a talicskázással. Halkan felmordul, megvonja a vállát, és az istálló belseje felé fordul, ahol a rezidenciához tartozó jószágok várják, hogy teljesítse az ígéretét. Na, ők viszont remekül kitöltenék a délután hátralévő részét, gondolja.
Így hát az ásót és a lapátot kiveszi a talicskából, magához veszi a vasvillát, és beljebb lép, az állatok felé. Egy pillantással méri fel a lovat és a szamarat, egy pillanatra eltűnődik, hogy kinek és mi célból van itt ez utóbbi. De nem sokáig tépelődik ezen. Előbb a lóhoz lép, simítással és pár halk szóval köszönti, szoktatja őt a jelenlétéhez. Mikor úgy érzi, hogy ezt már biztonságosan megteheti, belép a ló mellé az állásba, és gyakorlott mozdulatokkal, hogy nemes egyszerűséggel fejezzem ki magam, ganézni kezd. Arra élénken figyel, hogy közelségét a ló ne vegye fenyegetésnek, és hogy a villa egyik oldalával se közelítse meg úgy a lovat, hogy az rossz néven vegye azt. Rúgták már combon korábban párszor, egyszer ráadásul igen csúnyán, nincs igénye újra erre az élményre. Szerencsére a lónak jó idegei vannak amellett hogy igazán gyönyörű is, így pár percnyi villázás után csak a viszonylag tiszta föld marad alatta. Az elmocskolódott szalmát átrakja a talicskára, amivel tovább halad a következő állás felé. A szamár könnyebb dió, de őt is szépen köszönti, kicsit barátkozik vele, mielőtt belép mellé. Ugyanúgy jár el mint a lónál, és itt sincs gond. Nemsokára már innen is ki van pucolva minden. Ezután felkapaszkodik a szénapadlásra, elzizeg a nyárillatú szalmával, ahogy a földre lökdös-villáz annyit, amennyi kell. Ha már fent van, akkor szétnéz kicsit. Arra gondol, hogy idefent jól el lehetne bújni, bekucorodni a szénába, és délután, amikor a legmelegebb van, szundítani kicsit. Na majd, talán, később. Nem most. Most lemászik, és szétosztja a szalmát a ló és a szamár alatt. Az istálló levegője szinte édesnek érződik. Halkan dudorászva indul meg a talicskával, az istálló mögé, ahol már korábban felfedezte az elkoszolódott széna halmát; ott szabadul meg a frissen összeszedett adagtól. Visszafelé megáll a kút mellett, és pár vödör vízzel kimossa a talicskát. Már épp újra elindulna, hogy visszatolja azt a helyére, amikor meghallja maga mögül Mai hangját.
Hátrapislant a válla felett, visszanyeli a szinte magatól feltóduló "he?" kérdést, és megáll. Ezután halkan felszusszan.*
- Mai! Hogy az ör.. *-még időben harapja el a mondat végét, bár tekintetéből a nő kiolvashatja a teljes kérdést. Szinte hitetlenkedve bámul a tolvajlányra, és a tolvajlány kutyájára. Mert persze Mai mind a kettőt maga mellett tudja. Fogalma sincs, hogy hogyan csinálta. Elismerő pillantást és biccentést küld Mai felé, de nem szólal meg. Nem szólal meg, mert látja Mai védelmező mozdulatát, a lány félős bújását, és a mozdulatot, amivel a kutya beül eléjük. Megérti a helyzetet, halkan hümment. Lerakja a talicskát, és teljesen feléjük fordul.*
- Ühüm, okos, az már igaz. *-mondja, miközben szemreveszi a kutyát. Nem fél tőle, de mivel nem ismerik egymást, úgy dönt, hogy nem ingerli. Összefonja maga előtt a karjait, mert nem tudja hogy mi mást tudna kezdeni velük most.-* Mindenki egyben és épségben? Jól van, jól.
*Egy pillantást vet a nő koszos lábujjaira, szájzugaiban megjelenik egy halvány mosoly. Nem kineveti Mai-t, az szórakoztatja, hogy az még ezt is bevállalta a lány kedvéért.*
- Örülök, hogy csak ideértetek. Nem semmi kalamajka volt az. *-szavait talán már a lánynak címzi, legalábbis most őt vizsgálgatja kancsal-fél szemével.-* Remélem minden rendben..?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1535-1554