Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 84 (1661. - 1680. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1871-1890
1680. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-23 08:18:45
Üzenet elküldve: 2025-02-23 08:18:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 420
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 420
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ugyanott, mint eddig, és mégis teljesen máshol//
*Ahogy a fél-elf lány belép a szobába, valamiféle kellemes megnyugvás telepszik a lelkére, mert jól tudja, hogy Luninari biztosan nem fogja őt bántani. Az ő kapcsolatuk különleges. Mások talán nem érthetik meg, hogy miért ennyire szoros a barátságuk, de másoknak fogalma sincs, hogy mennyi mindent éltek át együtt. Még a halált is legyőzték azért, hogy ma itt lehessenek egymásnak.
Persze, attól, hogy a szobába belépő lány mosolyát meglátva máris jobban érzi magát, még szüksége van a friss levegőre, ezért jó szélesre tárja az erkélyajtót, és nagyot szippant a csípős, hideg, reggeli szellő fújta levegőből. Aztán visszafordul Luninari-hoz, hogy ne csak hallja, hanem lássa is őt, miközben mesél.*
- Kriza részéről ez szerintem természetes. Néha a felnőttek is félnek attól, ha hirtelen túl sokan lesznek körülöttük, ő pedig még csak egy kislány, ráadásul ez most az otthonában történik vele, ahol eddig biztonságban érezte magát. Ha majd megszokja, hogy többen vannak, jobb lesz. *Válaszolja mosolyogva, de többet nem tud hozzátenni a gyermeki érzések megvitatásához, mert ahhoz nem ismeri eléggé a kis lelküket.*
- Egyébként ne aggódj! Mai és Anviel remekül kézben tartják a dolgokat. Arra kell csak odafigyelnünk, hogy mindenkinek meglegyen a maga feladata, köztük nekem is, és neked is. Már… ha szeretnéd…
*Rögtön elvörösödik, ahogy azon kapja magát, hogy feladatot akar adni a lánynak. Intath fenyegető hangja visszhangzik a fejében, amitől majdnem ismét rosszul lesz. Még jó, hogy nyitva van az ajtó. Igyekszik nem mutatni mindezt, csak rémült tekintete árulhatja el, ahogy a süteményre és a teára pillant. Ajka szóra nyílik, de hang nem jön ki rajta, így barátnőjének kicsit várnia kell a válaszra, de abban szavak nélkül is biztos lehet, hogy Alenia nincs teljesen jól.*
- Kedves vagy, Luninari, de kérlek… kérlek ne hozz csak úgy kérés nélkül nekem semmit! *Esetlenül pislog, tudja jól, hogy ez most végtelenül furán hangozhatott, talán még meg is sérti vele a lányt, ezért magyarázatra szorul, hogy miért mondta. Elkomorodik. Ideje őszintének lenni.*
- Nem mindenki veszi jó néven, hogy ennyire önzetlenül kedves vagy. *Újra az erkély felé fordul, most képtelen úgy beszélni, hogy látja Luninari-t.*
- Intath itt járt. Ne haragudj, amiért nem szóltam miatta, de váratlanul jelent meg. Őszinte leszek veled, borzalmas élmény volt. Tudom, előre figyelmeztettél rá, hogy milyen lesz, de még annál is rosszabb volt. Mikor Nimeril-lel veszekedtél, meg akartam védeni őt, de szerintem valahol igaza volt vele kapcsolatban. Megfenyegetett, hogy ha nem bánok veled jól, azt megkeserülöm. *Mondja ki a legnagyobb félelmét, mielőtt rátérne arra, hogy az elf szavaiban volt igazság is bőven, de először tudnia kell, hogy Luninari továbbra is mellette áll, történjen bármi.*
*Ahogy a fél-elf lány belép a szobába, valamiféle kellemes megnyugvás telepszik a lelkére, mert jól tudja, hogy Luninari biztosan nem fogja őt bántani. Az ő kapcsolatuk különleges. Mások talán nem érthetik meg, hogy miért ennyire szoros a barátságuk, de másoknak fogalma sincs, hogy mennyi mindent éltek át együtt. Még a halált is legyőzték azért, hogy ma itt lehessenek egymásnak.
Persze, attól, hogy a szobába belépő lány mosolyát meglátva máris jobban érzi magát, még szüksége van a friss levegőre, ezért jó szélesre tárja az erkélyajtót, és nagyot szippant a csípős, hideg, reggeli szellő fújta levegőből. Aztán visszafordul Luninari-hoz, hogy ne csak hallja, hanem lássa is őt, miközben mesél.*
- Kriza részéről ez szerintem természetes. Néha a felnőttek is félnek attól, ha hirtelen túl sokan lesznek körülöttük, ő pedig még csak egy kislány, ráadásul ez most az otthonában történik vele, ahol eddig biztonságban érezte magát. Ha majd megszokja, hogy többen vannak, jobb lesz. *Válaszolja mosolyogva, de többet nem tud hozzátenni a gyermeki érzések megvitatásához, mert ahhoz nem ismeri eléggé a kis lelküket.*
- Egyébként ne aggódj! Mai és Anviel remekül kézben tartják a dolgokat. Arra kell csak odafigyelnünk, hogy mindenkinek meglegyen a maga feladata, köztük nekem is, és neked is. Már… ha szeretnéd…
*Rögtön elvörösödik, ahogy azon kapja magát, hogy feladatot akar adni a lánynak. Intath fenyegető hangja visszhangzik a fejében, amitől majdnem ismét rosszul lesz. Még jó, hogy nyitva van az ajtó. Igyekszik nem mutatni mindezt, csak rémült tekintete árulhatja el, ahogy a süteményre és a teára pillant. Ajka szóra nyílik, de hang nem jön ki rajta, így barátnőjének kicsit várnia kell a válaszra, de abban szavak nélkül is biztos lehet, hogy Alenia nincs teljesen jól.*
- Kedves vagy, Luninari, de kérlek… kérlek ne hozz csak úgy kérés nélkül nekem semmit! *Esetlenül pislog, tudja jól, hogy ez most végtelenül furán hangozhatott, talán még meg is sérti vele a lányt, ezért magyarázatra szorul, hogy miért mondta. Elkomorodik. Ideje őszintének lenni.*
- Nem mindenki veszi jó néven, hogy ennyire önzetlenül kedves vagy. *Újra az erkély felé fordul, most képtelen úgy beszélni, hogy látja Luninari-t.*
- Intath itt járt. Ne haragudj, amiért nem szóltam miatta, de váratlanul jelent meg. Őszinte leszek veled, borzalmas élmény volt. Tudom, előre figyelmeztettél rá, hogy milyen lesz, de még annál is rosszabb volt. Mikor Nimeril-lel veszekedtél, meg akartam védeni őt, de szerintem valahol igaza volt vele kapcsolatban. Megfenyegetett, hogy ha nem bánok veled jól, azt megkeserülöm. *Mondja ki a legnagyobb félelmét, mielőtt rátérne arra, hogy az elf szavaiban volt igazság is bőven, de először tudnia kell, hogy Luninari továbbra is mellette áll, történjen bármi.*
1679. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-22 21:29:12
Üzenet elküldve: 2025-02-22 21:29:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Ugyanott, mint eddig, és mégis teljesen máshol//
*Nem kell kétszer mondani neki, hogy bemehet, örömmel nyit és lép be a szobába, már csak azért is, mert most már bizonyos, hogy ezúttal Nia és ő nem kerülték el egymást.
Szerencsére vannak örök dolgok a világában, bármennyi minden változzon is meg az életében akár egyetlen nap alatt is, az egyik pedig éppen az, hogy Alenia viszontlátása mindig örömmel tölti el.
Amint azonban belép a már jól ismert szobába, valami furcsa előérzet azt súgja neki, hogy egy másik Alenia áll előtte, pontosabban fordít hátat neki a köszöntés után, minden bizonnyal azért, hogy kinyithassa az erkély ajtaját, amit nem bán. Ugyan nem kinti ruhában van, ha nagyon fázna, majd legfeljebb magára bűvöli majd éppen azt a varázsköpenyt, aminek használatát Niának is megtanította.
Nem tudja elsőre, hogy mi a furcsa. Talán csak saját zavarát és elbizonytalanodását vetíti ki a barátnőjére, talán Alenia mosolya, vagy a hangszíne nem az igazi, pontosabban nem a mostanában megszokott, de annyi ideje nincs is gondolkodni ezen, az első benyomások pedig igen gyakran megtévesztőek is lehetnek akár.*
- Jól vagyok, köszönöm. Örülök, hogy újra látlak. *mondja teljesen őszinte mosollyal, de azért arra a kérdésre is válaszol, amit pillanatnyilag fontosabbnak érez, mint az, hogy ő éppen hogyan érzi magát, igaz a két válasz voltaképpen összefügg egymással, nem is kicsit.*
- Ne is mondd! Az igazat megvallva megijeszt egy kicsit ez a rengeteg gyerek, és nem csak engem. Előbb találkoztam Krizával, kicsit mintha őt is megriasztották volna az új jövevények. Persze, megértem. Eddig szinte csak az övéké volt a ház, most pedig hirtelen nagyon sokan lettek, rengeteg ismeretlen. Kicsit olyan lehet nekik, mint, nekem volt, amikor a városba kerültem, a különbség csak az, hogy nekem utaznom kellett hasonlóért, míg ők egy helyben maradtak. Attól tartok, hogy lehet kicsit túlvállaltuk magunkat ennyi gyerekkel. Persze Krizát igyekeztem megnyugtatni, hogy csak kis idő kell ameddig mindenki megszokja az új helyzetet, amúgy pedig rendben lesz minden.
*Persze, nem azért jött, hogy lehangolja Aleniát, éppen ellenkezőleg, de úgy érzi, hogy az őszinte válasszal mindenképpen tartozott.*
- Hoztam cukros holdsüteményt és teát. *mondja ezek után teljesen feleslegesen, mivel nyilván Nia is látja nála, talán csak azért közölte a nyilvánvaló tényeket, hogy időt nyerjen ezzel.
Nem akar mindenesetre a nehézségekről beszélni, segíteni szeretne, nem pedig nehezíteni a helyzeten, márpedig borúlátással biztosan nem segít, de nem csak Nián, hanem magán sem. Volt már nem egyszer igazán rossz hangulatban élete folyamán, és főleg úgy, hogy egyáltalán nem látta fényesnek a jövőt, éppen ezért pontosan tudja, hogyha hagyja, hogy hasonló hangulat tartósan elragadja, akkor valóban nem is lesz az.*
- Különben komolyan gondoltam, amit neki mondtam. Még a legelején vagyunk ennek az egésznek, és bármilyen probléma felmerül majd, együtt biztosan meg fogjuk tudni oldani. *mondja végül, bár most ő az, akinek egy kis mosolyt az arcára kell erőltetnie.* Csak nem akartam elhallgatni, hogy elsőre megijesztett egy kissé az egész. Kicsit kevesebb gyerekre számítottam, az az igazság.
*Éppen csak annyi szünetet tart, amit elegendőnek tart arra, hogy Alenia átgondolja a neki adott választ.*
- Te, hogy vagy? *kérdi ez után. Ezt a kérdést most fontosabbnak érzi, mivel az, hogy mennyire fog tudni működni az árvaház a jövőben, az tényleg csak a jövőben dőlhet el, semmiképpen sem ma, ha azonban Alenia nem érzi a legjobban magát, azon, ha minden jól megy, talán itt és most is segíthetnek.
Nem tudja megmagyarázni magának, de valahogyan nincs jó előérzete a válasszal kapcsolatban, márpedig az utóbbi időben már valamennyire hozzászokott ahhoz, hogy már nem mindig csak túlaggódja a dolgokat, hanem nem egy megérzése, - főleg persze éppen az, ami rossz, - végül helyénvalónak bizonyul.*
- Kicsit talán fáradtnak látszol. Mondjuk, ez érthető.
*Olyan érzése van, hogy magát is inkább csak nyugtatja ezzel, mint komolyan gondolja. Ha jól érzi, amit érez, akkor puszta fáradtságnál nyilván többről lehet szó. Nem lepné meg az sem, ha Nia is ugyanarra jutott volna, mint ő, és csak most kezdené igazán felfogni, hogy milyen nagy vállalkozásba is kezdtek bele együtt éppen.*
*Nem kell kétszer mondani neki, hogy bemehet, örömmel nyit és lép be a szobába, már csak azért is, mert most már bizonyos, hogy ezúttal Nia és ő nem kerülték el egymást.
Szerencsére vannak örök dolgok a világában, bármennyi minden változzon is meg az életében akár egyetlen nap alatt is, az egyik pedig éppen az, hogy Alenia viszontlátása mindig örömmel tölti el.
Amint azonban belép a már jól ismert szobába, valami furcsa előérzet azt súgja neki, hogy egy másik Alenia áll előtte, pontosabban fordít hátat neki a köszöntés után, minden bizonnyal azért, hogy kinyithassa az erkély ajtaját, amit nem bán. Ugyan nem kinti ruhában van, ha nagyon fázna, majd legfeljebb magára bűvöli majd éppen azt a varázsköpenyt, aminek használatát Niának is megtanította.
Nem tudja elsőre, hogy mi a furcsa. Talán csak saját zavarát és elbizonytalanodását vetíti ki a barátnőjére, talán Alenia mosolya, vagy a hangszíne nem az igazi, pontosabban nem a mostanában megszokott, de annyi ideje nincs is gondolkodni ezen, az első benyomások pedig igen gyakran megtévesztőek is lehetnek akár.*
- Jól vagyok, köszönöm. Örülök, hogy újra látlak. *mondja teljesen őszinte mosollyal, de azért arra a kérdésre is válaszol, amit pillanatnyilag fontosabbnak érez, mint az, hogy ő éppen hogyan érzi magát, igaz a két válasz voltaképpen összefügg egymással, nem is kicsit.*
- Ne is mondd! Az igazat megvallva megijeszt egy kicsit ez a rengeteg gyerek, és nem csak engem. Előbb találkoztam Krizával, kicsit mintha őt is megriasztották volna az új jövevények. Persze, megértem. Eddig szinte csak az övéké volt a ház, most pedig hirtelen nagyon sokan lettek, rengeteg ismeretlen. Kicsit olyan lehet nekik, mint, nekem volt, amikor a városba kerültem, a különbség csak az, hogy nekem utaznom kellett hasonlóért, míg ők egy helyben maradtak. Attól tartok, hogy lehet kicsit túlvállaltuk magunkat ennyi gyerekkel. Persze Krizát igyekeztem megnyugtatni, hogy csak kis idő kell ameddig mindenki megszokja az új helyzetet, amúgy pedig rendben lesz minden.
*Persze, nem azért jött, hogy lehangolja Aleniát, éppen ellenkezőleg, de úgy érzi, hogy az őszinte válasszal mindenképpen tartozott.*
- Hoztam cukros holdsüteményt és teát. *mondja ezek után teljesen feleslegesen, mivel nyilván Nia is látja nála, talán csak azért közölte a nyilvánvaló tényeket, hogy időt nyerjen ezzel.
Nem akar mindenesetre a nehézségekről beszélni, segíteni szeretne, nem pedig nehezíteni a helyzeten, márpedig borúlátással biztosan nem segít, de nem csak Nián, hanem magán sem. Volt már nem egyszer igazán rossz hangulatban élete folyamán, és főleg úgy, hogy egyáltalán nem látta fényesnek a jövőt, éppen ezért pontosan tudja, hogyha hagyja, hogy hasonló hangulat tartósan elragadja, akkor valóban nem is lesz az.*
- Különben komolyan gondoltam, amit neki mondtam. Még a legelején vagyunk ennek az egésznek, és bármilyen probléma felmerül majd, együtt biztosan meg fogjuk tudni oldani. *mondja végül, bár most ő az, akinek egy kis mosolyt az arcára kell erőltetnie.* Csak nem akartam elhallgatni, hogy elsőre megijesztett egy kissé az egész. Kicsit kevesebb gyerekre számítottam, az az igazság.
*Éppen csak annyi szünetet tart, amit elegendőnek tart arra, hogy Alenia átgondolja a neki adott választ.*
- Te, hogy vagy? *kérdi ez után. Ezt a kérdést most fontosabbnak érzi, mivel az, hogy mennyire fog tudni működni az árvaház a jövőben, az tényleg csak a jövőben dőlhet el, semmiképpen sem ma, ha azonban Alenia nem érzi a legjobban magát, azon, ha minden jól megy, talán itt és most is segíthetnek.
Nem tudja megmagyarázni magának, de valahogyan nincs jó előérzete a válasszal kapcsolatban, márpedig az utóbbi időben már valamennyire hozzászokott ahhoz, hogy már nem mindig csak túlaggódja a dolgokat, hanem nem egy megérzése, - főleg persze éppen az, ami rossz, - végül helyénvalónak bizonyul.*
- Kicsit talán fáradtnak látszol. Mondjuk, ez érthető.
*Olyan érzése van, hogy magát is inkább csak nyugtatja ezzel, mint komolyan gondolja. Ha jól érzi, amit érez, akkor puszta fáradtságnál nyilván többről lehet szó. Nem lepné meg az sem, ha Nia is ugyanarra jutott volna, mint ő, és csak most kezdené igazán felfogni, hogy milyen nagy vállalkozásba is kezdtek bele együtt éppen.*
1678. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-22 17:36:42
Üzenet elküldve: 2025-02-22 17:36:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Emelet - 8-as szoba//
*Mennyivel egyszerűbb ez a "hülyéknek" vagy a felnőtteknek. Az "örökkön örökké", vagy a "boldogan éltek amíg meg nem" mindig olyan kellemes megnyugtató érzés volt azokban a történetekben amit Mai mesélt. De lehet, pont ez a baj azokkal. Csak mesék, lehet nem is történtek meg, vagy rosszabb kitaláltak, hogy az olyanokkal mint Szikra hitessék el, hogy bizony eljön értük majd az a bizonyos "szőke" herceg, még ha az övé barna jelen esetben. Lehet ez nem így van?
Mégis az akiért hevesebben dobban a szíve, vagy olyan fura érzetű a pocakja, ott fekszik vele szemben, eljött, ott van és el is akarja vinni. Akkor viszont rájuk is ez vár? Meghalnak és vége? Lehet. De számára lehet pont az a szép, mert azt amennyi jut vele töltheti. A múltjában nincs semmi, az éhezésen, menekülésen fázáson és félelmen kívül. Semmi. De mióta találkoztak, sőt mióta már itt lakik Maiékkal, változott. Végre más érzelmek is érzések keveredtek bele életébe, amit semmi sárga karikáért nem adna oda senkinek se.*
-De mi is mindig bajba jutunk. Emlékezz vissza amikor összekentem Arnt. Vagy amikor te szöktél vissza. De minden rendben lett. Akkor mi nem különbözünk?
*Nem haragszik a másik eszme futtatására, szemében inkább egy kis szomorúság kezd csírázni, amiért ilyen szomorúan gondolkodik. Hiszen ha csak a felnőtteknek jár az ilyen, és ha odáig jutnak már vége is van. Lehet ezt korábban kellene elkezdeni, és mire felnőnek kiélvezni minden percét.*
-A kezem?
*Emeli is fel lassan, de mire kettőt pislog Trylnor már el is kapja azt. Határozottan de persze gyengéden, és mire észbe is kap, a karján látja a csillogó és csilingelő csecsebecsét.*
-Ez micsoda?
*Emeli fel szeme elé, amiben szinte csillan a karkötő fénye. A csillogása és a hangja is tetszetős számára, attól függetlenül ilyenje a nyakán logón kívül sosem volt. Legalább is nem emlékszik.*
-De miért?
*Fordítja értetlenül oda tekintetét a fiúnak, fogalma sincs ezt mivel is érdemelte ki, vagy akár kell e neki adni érte bármit is.*
*Mennyivel egyszerűbb ez a "hülyéknek" vagy a felnőtteknek. Az "örökkön örökké", vagy a "boldogan éltek amíg meg nem" mindig olyan kellemes megnyugtató érzés volt azokban a történetekben amit Mai mesélt. De lehet, pont ez a baj azokkal. Csak mesék, lehet nem is történtek meg, vagy rosszabb kitaláltak, hogy az olyanokkal mint Szikra hitessék el, hogy bizony eljön értük majd az a bizonyos "szőke" herceg, még ha az övé barna jelen esetben. Lehet ez nem így van?
Mégis az akiért hevesebben dobban a szíve, vagy olyan fura érzetű a pocakja, ott fekszik vele szemben, eljött, ott van és el is akarja vinni. Akkor viszont rájuk is ez vár? Meghalnak és vége? Lehet. De számára lehet pont az a szép, mert azt amennyi jut vele töltheti. A múltjában nincs semmi, az éhezésen, menekülésen fázáson és félelmen kívül. Semmi. De mióta találkoztak, sőt mióta már itt lakik Maiékkal, változott. Végre más érzelmek is érzések keveredtek bele életébe, amit semmi sárga karikáért nem adna oda senkinek se.*
-De mi is mindig bajba jutunk. Emlékezz vissza amikor összekentem Arnt. Vagy amikor te szöktél vissza. De minden rendben lett. Akkor mi nem különbözünk?
*Nem haragszik a másik eszme futtatására, szemében inkább egy kis szomorúság kezd csírázni, amiért ilyen szomorúan gondolkodik. Hiszen ha csak a felnőtteknek jár az ilyen, és ha odáig jutnak már vége is van. Lehet ezt korábban kellene elkezdeni, és mire felnőnek kiélvezni minden percét.*
-A kezem?
*Emeli is fel lassan, de mire kettőt pislog Trylnor már el is kapja azt. Határozottan de persze gyengéden, és mire észbe is kap, a karján látja a csillogó és csilingelő csecsebecsét.*
-Ez micsoda?
*Emeli fel szeme elé, amiben szinte csillan a karkötő fénye. A csillogása és a hangja is tetszetős számára, attól függetlenül ilyenje a nyakán logón kívül sosem volt. Legalább is nem emlékszik.*
-De miért?
*Fordítja értetlenül oda tekintetét a fiúnak, fogalma sincs ezt mivel is érdemelte ki, vagy akár kell e neki adni érte bármit is.*
1677. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-22 14:44:13
Üzenet elküldve: 2025-02-22 14:44:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Emelet - 8-as szoba//
*Semmi nem egyszerű, de sokszor azzá tudják tenni. Egy-egy ilyen játékos perc, vagy fertályóra az egész napot fel tudja dobni, értelmet ad a szürkeségnek, amit azóta nem is él meg annyira szürkének, amióta itt ez a lány. Olyan felesleges szavakba önteni. Lent mindenki meg van ijedve, új világot kapnak, nem tudják, hogy jobbra, vagy rosszabbra fordulnak-e a dolgaik ők mégis megtalálták a kis zugukban a békét. Mindig így kellene lennie, de nem lesz, ha nem érti meg a másik dühét. Titkon még mindig attól fél, hogy neki nincs itt maradása, hogy a jó, amit kapott az megint egycsapásra ér majd véget. Megfogalmazni ugyanúgy nem tudná, csak érzi, ahogy azt is, amit Rellan olyan okosan, szavakkal kimondott.
Mered a lányra, nem fagy le a mosoly, mégis eltűnődik. Hát ez volt a baj. De ebben mi a baj? Nem épp elég az, amilyen jól érzik magukat együtt? Hogy kiharcolják, hogy senki ne törhessen be kettejük közé? Hogy ha a világ végére is szöknének el, akkor is feltalálnák magukat?*
- Szerintem azok akkor is a felnőttek szoktak lenni, meg a hülye mesékben a hülyék. *Mondja bölcsen, de még mielőtt rázúdulna a másik haragja, folytatja.*
- Szikra, ők mindig bajba kerülnek. Akkor is, ha a végén megmenekülnek, mindig történik valami rossz. A szüleim is azok voltak, aztán csak meghaltak, vitték a húgomat is. *Ez persze nem egészen így volt, de neki éppen ennyi történt.* - Ha ez ezzel jár, akkor nem, nem vagyok az. *Teszi meg a megállapítását, amivel védekezik is a vádak ellen.* - Ráérünk meghalni, vagy, hogy valami rossz történjen akkor is, ha már nagyobbak vagyunk. Épp elég történt már így is, amióta ismerlek, azóta pedig nem ért baj. Ha felnőttünk, akkor viszont el is veszlek. *Fel sem fogja, hogy ezzel mit is mondd a lánynak talán, de olyan komolyan gondolja, mint semmi mást.* - De most még nem akarok ettől félni és téged sem félteni jobban, mint amúgy. *Megpróbálhatja meggyőzni, hiszen botorság, amit összekapcsol a szóval, de éppen nagyon határozottnak tűnik. Éppen ilyen határozottsággal nyúl bele a zsebébe és kezd el benne kotorászni. Az ujjai közé akad a holdas karperec, amit a lánynak szán. Lehet ilyen utálatos szavak nélkül is elmondani bármit. Sőt, bőven elég megmutatni, vagy ajándékot adni.*
- Mutasd a kezed.
*Megvárja, míg így tesz, majd elkapja azt a vékony csuklót és rákapcsolja a szerzeményét. Eleget nézegette már, hogy tudja, hogy hogyan kell. Ezüst kis csecsebecse, rajta lógó holdacskákkal, amik néha csilingelve koccannak össze. Nem mond még mellé semmit, mert abban sem lehet biztos, hogy nem hagyja ott egy pofon kíséretében őt a szőkeség, ha nem értette meg a mondandója lényegét, amit igazándiból ő is csak félig ért.*
*Semmi nem egyszerű, de sokszor azzá tudják tenni. Egy-egy ilyen játékos perc, vagy fertályóra az egész napot fel tudja dobni, értelmet ad a szürkeségnek, amit azóta nem is él meg annyira szürkének, amióta itt ez a lány. Olyan felesleges szavakba önteni. Lent mindenki meg van ijedve, új világot kapnak, nem tudják, hogy jobbra, vagy rosszabbra fordulnak-e a dolgaik ők mégis megtalálták a kis zugukban a békét. Mindig így kellene lennie, de nem lesz, ha nem érti meg a másik dühét. Titkon még mindig attól fél, hogy neki nincs itt maradása, hogy a jó, amit kapott az megint egycsapásra ér majd véget. Megfogalmazni ugyanúgy nem tudná, csak érzi, ahogy azt is, amit Rellan olyan okosan, szavakkal kimondott.
Mered a lányra, nem fagy le a mosoly, mégis eltűnődik. Hát ez volt a baj. De ebben mi a baj? Nem épp elég az, amilyen jól érzik magukat együtt? Hogy kiharcolják, hogy senki ne törhessen be kettejük közé? Hogy ha a világ végére is szöknének el, akkor is feltalálnák magukat?*
- Szerintem azok akkor is a felnőttek szoktak lenni, meg a hülye mesékben a hülyék. *Mondja bölcsen, de még mielőtt rázúdulna a másik haragja, folytatja.*
- Szikra, ők mindig bajba kerülnek. Akkor is, ha a végén megmenekülnek, mindig történik valami rossz. A szüleim is azok voltak, aztán csak meghaltak, vitték a húgomat is. *Ez persze nem egészen így volt, de neki éppen ennyi történt.* - Ha ez ezzel jár, akkor nem, nem vagyok az. *Teszi meg a megállapítását, amivel védekezik is a vádak ellen.* - Ráérünk meghalni, vagy, hogy valami rossz történjen akkor is, ha már nagyobbak vagyunk. Épp elég történt már így is, amióta ismerlek, azóta pedig nem ért baj. Ha felnőttünk, akkor viszont el is veszlek. *Fel sem fogja, hogy ezzel mit is mondd a lánynak talán, de olyan komolyan gondolja, mint semmi mást.* - De most még nem akarok ettől félni és téged sem félteni jobban, mint amúgy. *Megpróbálhatja meggyőzni, hiszen botorság, amit összekapcsol a szóval, de éppen nagyon határozottnak tűnik. Éppen ilyen határozottsággal nyúl bele a zsebébe és kezd el benne kotorászni. Az ujjai közé akad a holdas karperec, amit a lánynak szán. Lehet ilyen utálatos szavak nélkül is elmondani bármit. Sőt, bőven elég megmutatni, vagy ajándékot adni.*
- Mutasd a kezed.
*Megvárja, míg így tesz, majd elkapja azt a vékony csuklót és rákapcsolja a szerzeményét. Eleget nézegette már, hogy tudja, hogy hogyan kell. Ezüst kis csecsebecse, rajta lógó holdacskákkal, amik néha csilingelve koccannak össze. Nem mond még mellé semmit, mert abban sem lehet biztos, hogy nem hagyja ott egy pofon kíséretében őt a szőkeség, ha nem értette meg a mondandója lényegét, amit igazándiból ő is csak félig ért.*
1676. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-22 14:07:20
Üzenet elküldve: 2025-02-22 14:07:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Emelet - 8-as szoba//
*Kettőjük a világ ellen, jöhet bármennyi láncos ruhás, lehet a leghidegebb éjszaka, a legmelegebb nappal, szárazság vagy túl sok eső. Mindenben megtalálják azt amiben vigadhatnak, vagy épp vigasztalhatják egymást.
De egye meg a fene néha Trylnort, ügyesen védekezik, és kis csuklója tenyerével együtt talán jobban is sajog mint az oldala. Terve pont, hogy visszasült nem úgy, ahogy azt eltervezte. Sebaj, valamelyest kiélte bosszúvágyát.
Elég bizony, mert különben aludhatnak a másik ágyán. Piheg is rendesen és bár lehetne azokat a bogár szemeket kémlelni csendben és békésen. Azonban a fiú kíváncsisága megtöri eme gyönyörű pillanatot.
Hallja a fiú hangjában az aggodalmat, de az a csábos rosszfiús mosoly másról árulkodik. Amit mond meg máshogy csattan a hófehér hajú lány fejében.*
-Akkor tegnap sem hazudtál? Tudod, hogy így csak a felnőttek éreznek?
*Eszébe sem ötlik, hogy már most a fiú ellen fordítja saját szavait. De így érik most őt a fiú szavai. Igazából, nem is érdekli őt az az ajándék, csak szeretné tudni, hogy ezzel nincs egyedül. Inkább hazudjon a másik a tegnapiról, vallja be, hogy csak szégyenlős volt Rellan előtt. Vagy, hogy csak egy hirtelen jött hiba volt. Mint az, hogy ez igaz legyen. De akkor miért néz így rá? Miért szeret mellette maradni. Oly botor és megkavarodott gondolatok járnak abban az amúgy meg okos fejben. Lehet ez tényleg szerelem? Ha ennyire elvette már az eszét?.*
-Mert én. Úgy érzem, pedig nem vagyok az.
*Szinte suttogja, bár nagyon halkan és bizonytalanul, tekintete is tanácstalanul fordul vissza a másikéba, onnan választ várva kémleli a másik arcát. Oh de szívesen letörölné azt a rosszfiús mosolyt az arcáról.*
*Kettőjük a világ ellen, jöhet bármennyi láncos ruhás, lehet a leghidegebb éjszaka, a legmelegebb nappal, szárazság vagy túl sok eső. Mindenben megtalálják azt amiben vigadhatnak, vagy épp vigasztalhatják egymást.
De egye meg a fene néha Trylnort, ügyesen védekezik, és kis csuklója tenyerével együtt talán jobban is sajog mint az oldala. Terve pont, hogy visszasült nem úgy, ahogy azt eltervezte. Sebaj, valamelyest kiélte bosszúvágyát.
Elég bizony, mert különben aludhatnak a másik ágyán. Piheg is rendesen és bár lehetne azokat a bogár szemeket kémlelni csendben és békésen. Azonban a fiú kíváncsisága megtöri eme gyönyörű pillanatot.
Hallja a fiú hangjában az aggodalmat, de az a csábos rosszfiús mosoly másról árulkodik. Amit mond meg máshogy csattan a hófehér hajú lány fejében.*
-Akkor tegnap sem hazudtál? Tudod, hogy így csak a felnőttek éreznek?
*Eszébe sem ötlik, hogy már most a fiú ellen fordítja saját szavait. De így érik most őt a fiú szavai. Igazából, nem is érdekli őt az az ajándék, csak szeretné tudni, hogy ezzel nincs egyedül. Inkább hazudjon a másik a tegnapiról, vallja be, hogy csak szégyenlős volt Rellan előtt. Vagy, hogy csak egy hirtelen jött hiba volt. Mint az, hogy ez igaz legyen. De akkor miért néz így rá? Miért szeret mellette maradni. Oly botor és megkavarodott gondolatok járnak abban az amúgy meg okos fejben. Lehet ez tényleg szerelem? Ha ennyire elvette már az eszét?.*
-Mert én. Úgy érzem, pedig nem vagyok az.
*Szinte suttogja, bár nagyon halkan és bizonytalanul, tekintete is tanácstalanul fordul vissza a másikéba, onnan választ várva kémleli a másik arcát. Oh de szívesen letörölné azt a rosszfiús mosolyt az arcáról.*
1675. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-22 13:29:40
Üzenet elküldve: 2025-02-22 13:29:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Emelet - 8-as szoba//
*Ebben nagyon jók ők ketten. Minden történés ellenére megtalálni egymásban a vigaszt, még ha ahhoz egy hirtelen támadás is vezet. A kezei semmin nem gondolkodva járnak a lányon és ott böködi, csikizi, ahol éri, s csak előtör az a kedves nevetés, amit úgy szeret. Jobb ez, mint amikor a sírástól piros szemeket kell ragyogóvá varázsolnia, bár azt is zokszó nélkül megteszi bármikor. Mikor a lány felsikkant és elmondja a kis problémáját, ő még nagyobb kacagásban tör ki, hiszen nemrégiben oldott meg egy hasonló problémát, amiről nem kellene beszélnie, szerencsére nem is tud, mert amint abbahagyja a másik szekírozását, az ellentámadást indít és úgy csapkodja, mintha mindent kamatostul szeretne neki visszaadni. Védekezik, kezeivel próbálja menteni a bőrét, de néha igen csípősen találja el.*
- Jó, jó, elég!
*Szólal meg vígan, de már maga is kifáradt ebben a kis tornában, s úgy hull a szőkeség mellé, ernyedt végtagokkal, mintha valóban a rezidencia körül futkároztak volna. Lassan rendeződik csak a légzése, addig pedig csak az arcot nézi, amin keresi a tegnapi nyomokat. Amikor végre kérdez, akkor is árulkodik minden kis rezzenés, tudja jól, hogy nem mond neki igazat, csakhogy ő nem tüsszent a hatására, hanem szinte rá sem mer nézni. Bántja, mert azt szeretné, ha soha nem fordulna el tőle. És ha valami olyat tett, ami miatt még másnap is ezt kell látnia rajta, akkor bizony ki fogja szedni belőle.*
- Akkor nem fordulnál el. *Mondja halkan, egy kevés aggódást engedve a hangjába, majd oldalra fordul, felkönyököl és a szabad kezével a fonatot kezdi el babrálni.*
- Mondd csak el. Akkor majd figyelek, hogy ne mondjak neked rosszat.
*Rosszfiús mosolyra húzódik végül a szája, ha netán ránézne a lány, akkor tudhatja jól, hogy már van terve, de csak később szólal meg.*
- Nem hazudhatunk egymásnak. És csak akkor adom oda az ajándékod, ha elmondod.
*Ebben nagyon jók ők ketten. Minden történés ellenére megtalálni egymásban a vigaszt, még ha ahhoz egy hirtelen támadás is vezet. A kezei semmin nem gondolkodva járnak a lányon és ott böködi, csikizi, ahol éri, s csak előtör az a kedves nevetés, amit úgy szeret. Jobb ez, mint amikor a sírástól piros szemeket kell ragyogóvá varázsolnia, bár azt is zokszó nélkül megteszi bármikor. Mikor a lány felsikkant és elmondja a kis problémáját, ő még nagyobb kacagásban tör ki, hiszen nemrégiben oldott meg egy hasonló problémát, amiről nem kellene beszélnie, szerencsére nem is tud, mert amint abbahagyja a másik szekírozását, az ellentámadást indít és úgy csapkodja, mintha mindent kamatostul szeretne neki visszaadni. Védekezik, kezeivel próbálja menteni a bőrét, de néha igen csípősen találja el.*
- Jó, jó, elég!
*Szólal meg vígan, de már maga is kifáradt ebben a kis tornában, s úgy hull a szőkeség mellé, ernyedt végtagokkal, mintha valóban a rezidencia körül futkároztak volna. Lassan rendeződik csak a légzése, addig pedig csak az arcot nézi, amin keresi a tegnapi nyomokat. Amikor végre kérdez, akkor is árulkodik minden kis rezzenés, tudja jól, hogy nem mond neki igazat, csakhogy ő nem tüsszent a hatására, hanem szinte rá sem mer nézni. Bántja, mert azt szeretné, ha soha nem fordulna el tőle. És ha valami olyat tett, ami miatt még másnap is ezt kell látnia rajta, akkor bizony ki fogja szedni belőle.*
- Akkor nem fordulnál el. *Mondja halkan, egy kevés aggódást engedve a hangjába, majd oldalra fordul, felkönyököl és a szabad kezével a fonatot kezdi el babrálni.*
- Mondd csak el. Akkor majd figyelek, hogy ne mondjak neked rosszat.
*Rosszfiús mosolyra húzódik végül a szája, ha netán ránézne a lány, akkor tudhatja jól, hogy már van terve, de csak később szólal meg.*
- Nem hazudhatunk egymásnak. És csak akkor adom oda az ajándékod, ha elmondod.
1674. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-22 12:35:22
Üzenet elküldve: 2025-02-22 12:35:22
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Emelet - 8-as szoba//
*Odakint bizony zajos az előtér. Léptek és a nevelők terelgető hangjai zengik be az egész házat. Egy új kezdet hangjai ezek. Amik egyelőre nem nyerték el egyik régi lakónak se a tetszését. A három buksi egymás felett vizslatja az ajtó mögül a közeledő új jövőt. Útjaink most viszont szétválnak. Búcsút mondva a bátor Rellannak, aki szerencsét próbál saját szobájában, hogy túlélje az eljövendő új jövőt.
Elfordulva az ajtótól, és megtéve a szükséges óvintézkedéseket, az ablak felé lépve Trylnor jól láthatja, miért is olyan halk mikor Szikra lépdel. Azok az apró talpak, akár egy óvatos őz, teszi egyiket a másik után, mintha alig érné a talajt. Az ágy is szinte alig reccsen meg, könnyed súlya alatt, ahogy elterül benne. Hosszú fonott haja pedig elterül mellette az ágyban, karjait szélesen kitárva.
A nyugodt és csendes pillanat amit most kiélvezni próbált, hamar meg is szűnik. A léptek amik lassan közelítettek felé, hirtelen megszűnnek, majd egy hangosabb ágy reccsenésre nyitja csak ki a szemét. Trylnor egész teste ott terem előtte, és mire bármit is tudna mondani, érzi a másik kezét oldalán, hasán, mellkasán is talán ha véletlenül végig futott a másik keze a nagy vergődésben. Mert szegény Szikra, most teljesen védtelen. Szét tárt karjai miatt, képtelen volt az időben behúzni testéhez, így Trylnorra tekeredik rá, hogy megpróbálja lelökni magáról. Persze mind hiába, a testi erő viszonyok érezhetőek. A nevetés keveredik az apró kis sikolyokkal.*
-Ne Deres! Segíts! Áh!
*Persze, szegény kutya, hogy segíthetne, de Ő az első aki eszébe jut ebben a helyzetben.*
- Trylnor elég! Be fogok pisilni! Hááháá!
*Végül a csak nevetésbe csap át az egész, teste pedig görcsösen rángatózik a másik alatt, amíg az meg nem kegyelmez neki. Mert ha nem.. Nos akkor lehet keresnie kell egy másik vázát, vagy új lepedőket.
Ezek után hatalmas szuszogásokkal igyekszik összekaparni magát. Mintha körbe futotta volna háromszor a rezidenciát úgy érzi magát, a bordái közé nyomódó ujjaktól sajog mindene. Persze ezt nem hagyja annyiban, amint a másik nem számít rá, repül is a keze, és elkezdi ő is egy pillanatra csikizni, vagy csapkodni őt, persze nem túl durván, inkább a csípő érzésre megy mintsem konkrét fájdalomra. Csak, hogy érezze a másik is a törődést.*
-Te kis aljas!
*Húzódik össze megjátszott haraggal a vékony szemöldök. Az arcán lévő gödröcskék a mosollyal pedig világosan mutatja élvezte a másik aljas húzását. Azonban ezek gyorsan elsimulnak, és helyettük egy gondterheltebb arckifejezés ül le azokra a gödröcskékre, homloka is picit összeráncolódik. Tekintetét most emeli el a másikétól, nem feltétlenül, mert haragszik és most nem akarja a másikat látni, bár lehet néhány csepp harag van még benne a tegnapról. De talán egy pici szégyenérzet is. Érdekes kavalkád ez, főleg ami a fiú iránti érzelmeivel egy érdekes egyveleget okoz benne. Amit nagyon nehezen emésztett meg azóta is.*
-Nem baj, tudom. Már nem haragszom.
*Ennyiben talán le is tudná ő, annak ellenére, hogy hazudik. Mert még neheztel, ugyan annyira magára mint a fiúra. Lehet nem szabadna ilyeneket éreznie, ha maga mellett szeretné tudni a fiút, főleg ha az nem ilyen biztos az érzéseiben.*
*Odakint bizony zajos az előtér. Léptek és a nevelők terelgető hangjai zengik be az egész házat. Egy új kezdet hangjai ezek. Amik egyelőre nem nyerték el egyik régi lakónak se a tetszését. A három buksi egymás felett vizslatja az ajtó mögül a közeledő új jövőt. Útjaink most viszont szétválnak. Búcsút mondva a bátor Rellannak, aki szerencsét próbál saját szobájában, hogy túlélje az eljövendő új jövőt.
Elfordulva az ajtótól, és megtéve a szükséges óvintézkedéseket, az ablak felé lépve Trylnor jól láthatja, miért is olyan halk mikor Szikra lépdel. Azok az apró talpak, akár egy óvatos őz, teszi egyiket a másik után, mintha alig érné a talajt. Az ágy is szinte alig reccsen meg, könnyed súlya alatt, ahogy elterül benne. Hosszú fonott haja pedig elterül mellette az ágyban, karjait szélesen kitárva.
A nyugodt és csendes pillanat amit most kiélvezni próbált, hamar meg is szűnik. A léptek amik lassan közelítettek felé, hirtelen megszűnnek, majd egy hangosabb ágy reccsenésre nyitja csak ki a szemét. Trylnor egész teste ott terem előtte, és mire bármit is tudna mondani, érzi a másik kezét oldalán, hasán, mellkasán is talán ha véletlenül végig futott a másik keze a nagy vergődésben. Mert szegény Szikra, most teljesen védtelen. Szét tárt karjai miatt, képtelen volt az időben behúzni testéhez, így Trylnorra tekeredik rá, hogy megpróbálja lelökni magáról. Persze mind hiába, a testi erő viszonyok érezhetőek. A nevetés keveredik az apró kis sikolyokkal.*
-Ne Deres! Segíts! Áh!
*Persze, szegény kutya, hogy segíthetne, de Ő az első aki eszébe jut ebben a helyzetben.*
- Trylnor elég! Be fogok pisilni! Hááháá!
*Végül a csak nevetésbe csap át az egész, teste pedig görcsösen rángatózik a másik alatt, amíg az meg nem kegyelmez neki. Mert ha nem.. Nos akkor lehet keresnie kell egy másik vázát, vagy új lepedőket.
Ezek után hatalmas szuszogásokkal igyekszik összekaparni magát. Mintha körbe futotta volna háromszor a rezidenciát úgy érzi magát, a bordái közé nyomódó ujjaktól sajog mindene. Persze ezt nem hagyja annyiban, amint a másik nem számít rá, repül is a keze, és elkezdi ő is egy pillanatra csikizni, vagy csapkodni őt, persze nem túl durván, inkább a csípő érzésre megy mintsem konkrét fájdalomra. Csak, hogy érezze a másik is a törődést.*
-Te kis aljas!
*Húzódik össze megjátszott haraggal a vékony szemöldök. Az arcán lévő gödröcskék a mosollyal pedig világosan mutatja élvezte a másik aljas húzását. Azonban ezek gyorsan elsimulnak, és helyettük egy gondterheltebb arckifejezés ül le azokra a gödröcskékre, homloka is picit összeráncolódik. Tekintetét most emeli el a másikétól, nem feltétlenül, mert haragszik és most nem akarja a másikat látni, bár lehet néhány csepp harag van még benne a tegnapról. De talán egy pici szégyenérzet is. Érdekes kavalkád ez, főleg ami a fiú iránti érzelmeivel egy érdekes egyveleget okoz benne. Amit nagyon nehezen emésztett meg azóta is.*
-Nem baj, tudom. Már nem haragszom.
*Ennyiben talán le is tudná ő, annak ellenére, hogy hazudik. Mert még neheztel, ugyan annyira magára mint a fiúra. Lehet nem szabadna ilyeneket éreznie, ha maga mellett szeretné tudni a fiút, főleg ha az nem ilyen biztos az érzéseiben.*
1673. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-22 11:15:43
Üzenet elküldve: 2025-02-22 11:15:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 420
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 420
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ugyanott, mint eddig, és mégis teljesen máshol//
*Az elmúlt napok sokkal eseménydúsabbra sikeredtek annál, mint amennyit az ő elméje el tud viselni, és egészségesen fel is tud dolgozni. Kezdve azzal, hogy Intath hirtelen és váratlan megjelenése teljesen felzaklatta a már rendeződni látszó lelkivilágát. Ugyan a kezdeti sokk után már sikerült feldolgoznia a történteket, de azóta valóban látványosan kerüli mindenki társaságát. Ha épp nincs rá szükség, akkor eltűnik a többiek szeme elől, ami egy ekkora házban szerencsére egyáltalán nem nehéz. Aztán ott van a rengeteg intézni való is, megbeszélések, tervezések, tárgyalások. A Sziritánba tett látogatása is kellemes élmény volt, főleg az élelmezés témájában született pozitív eredmény miatt, de emellett le is fárasztotta annyira, hogy miután hazaért, és a legfontosabb információkat átadta Mai-nak, ne akarjon mást, csak a puha ágyában elbújva pihenni, s miután azt hitte, hogy másnap lehet egy nyugodt reggele végre, hirtelen apró, pici gyermektappancsok özönlötték el a rezidenciát. A sok kis élet jelenléte, a hangjuk, a törődés, amit igényelnek, szintén nem kedvez a pihenésnek. Hogy a mai nap más lesz-e? Azt nem tudja…
Minden nehézség ellenére viszonylag jókedvvel ment aludni az este, de ma reggel enyhe gyomorgörcsre ébredt. Újra azokon a vádakon jár az esze, melyeket Intath vágott a fejéhez. Talán mégis jobb volt az, amikor a teendők mennyisége nem hagyta, hogy az agya ezen pörögjön, de most, hogy túl van a legfontosabb elintéznivalókon, újra kezd eluralkodni rajta a rossz érzés.
Komótosan kel fel az ágyából, és igyekszik összeszedni magát. Ma is elegáns ruhába bújik, de nem törődik a cicomával annyit, amennyit általában szokott, egyszerűen azért, mert most nincs hozzá kedve. Különleges frizurát sem készít magának, csak kifésüli hajából a gubancokat, és a festéket sem viszi túlzásba az ajkain és a szemei körül sem.
Épp leteszi a rúzst az asztalra, mikor hallja a kopogást az ajtó felől, rögtön oda is pillant. Luninari. Mielőtt bármit válaszolna, egy pillanatra megdermed, mert újra összerándul a gyomra. Nem azért, mert nem örül barátnője jelenlétének, hanem, mert jól tudja, hogy a rossz érzésének köze van hozzá is, de tudja azt is, hogy muszáj túlesni ezen, ki kell adnia magából mindent, amit érez, és erre a legmegfelelőbb személy a fél-elf lány.*
- Gyere csak be! *Szól végül, miközben feláll az asztaltól, magára erőltet egy mosolyt, és ha a lány nem lép be, míg az ajtóhoz ér, akkor kinyitja neki az ajtót.*
- Jó reggelt! Örülök, hogy itt vagy. Gyere! *Mondja újra, és beinvitálja Luninari-t a szobájába, majd becsukja maguk mögött az ajtót.*
- Hogy vagy ma? Furcsa, hogy ennyi gyermek lett itt hirtelen, nem igaz? *Ő közben az erkélyhez lépked, hogy a legutóbbi alkalomhoz hasonlóan most is kinyissa az ajtót annak érdekében, hogy elegendő friss levegő járja át a szobát.*
*Az elmúlt napok sokkal eseménydúsabbra sikeredtek annál, mint amennyit az ő elméje el tud viselni, és egészségesen fel is tud dolgozni. Kezdve azzal, hogy Intath hirtelen és váratlan megjelenése teljesen felzaklatta a már rendeződni látszó lelkivilágát. Ugyan a kezdeti sokk után már sikerült feldolgoznia a történteket, de azóta valóban látványosan kerüli mindenki társaságát. Ha épp nincs rá szükség, akkor eltűnik a többiek szeme elől, ami egy ekkora házban szerencsére egyáltalán nem nehéz. Aztán ott van a rengeteg intézni való is, megbeszélések, tervezések, tárgyalások. A Sziritánba tett látogatása is kellemes élmény volt, főleg az élelmezés témájában született pozitív eredmény miatt, de emellett le is fárasztotta annyira, hogy miután hazaért, és a legfontosabb információkat átadta Mai-nak, ne akarjon mást, csak a puha ágyában elbújva pihenni, s miután azt hitte, hogy másnap lehet egy nyugodt reggele végre, hirtelen apró, pici gyermektappancsok özönlötték el a rezidenciát. A sok kis élet jelenléte, a hangjuk, a törődés, amit igényelnek, szintén nem kedvez a pihenésnek. Hogy a mai nap más lesz-e? Azt nem tudja…
Minden nehézség ellenére viszonylag jókedvvel ment aludni az este, de ma reggel enyhe gyomorgörcsre ébredt. Újra azokon a vádakon jár az esze, melyeket Intath vágott a fejéhez. Talán mégis jobb volt az, amikor a teendők mennyisége nem hagyta, hogy az agya ezen pörögjön, de most, hogy túl van a legfontosabb elintéznivalókon, újra kezd eluralkodni rajta a rossz érzés.
Komótosan kel fel az ágyából, és igyekszik összeszedni magát. Ma is elegáns ruhába bújik, de nem törődik a cicomával annyit, amennyit általában szokott, egyszerűen azért, mert most nincs hozzá kedve. Különleges frizurát sem készít magának, csak kifésüli hajából a gubancokat, és a festéket sem viszi túlzásba az ajkain és a szemei körül sem.
Épp leteszi a rúzst az asztalra, mikor hallja a kopogást az ajtó felől, rögtön oda is pillant. Luninari. Mielőtt bármit válaszolna, egy pillanatra megdermed, mert újra összerándul a gyomra. Nem azért, mert nem örül barátnője jelenlétének, hanem, mert jól tudja, hogy a rossz érzésének köze van hozzá is, de tudja azt is, hogy muszáj túlesni ezen, ki kell adnia magából mindent, amit érez, és erre a legmegfelelőbb személy a fél-elf lány.*
- Gyere csak be! *Szól végül, miközben feláll az asztaltól, magára erőltet egy mosolyt, és ha a lány nem lép be, míg az ajtóhoz ér, akkor kinyitja neki az ajtót.*
- Jó reggelt! Örülök, hogy itt vagy. Gyere! *Mondja újra, és beinvitálja Luninari-t a szobájába, majd becsukja maguk mögött az ajtót.*
- Hogy vagy ma? Furcsa, hogy ennyi gyermek lett itt hirtelen, nem igaz? *Ő közben az erkélyhez lépked, hogy a legutóbbi alkalomhoz hasonlóan most is kinyissa az ajtót annak érdekében, hogy elegendő friss levegő járja át a szobát.*
1672. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-22 08:35:02
Üzenet elküldve: 2025-02-22 08:35:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Emelet - 8-as szoba//
*Nem fogja hagyni, hogy Szikra szedje össze a törött darabokat, az egyszer biztos, de vigyorogva nézi a fiút, aki valóban nem jeleskedik a tréfákban annyira, de igen jól látszik, hogy hamar felzárkózik majd közéjük. Ugyan féltette a kis lelkét a gombáról szóló hecctől, de lassan összeáll a kép, miszerint egyáltalán nem kell. Ha ő is tréfálkozik, akkor vele is lehet, nem sértődhet meg rajta, de ha mégis, már lesz mivel megmagyarázni, hogy az ilyenen miért kár.
Az övét kereső zöld szemekben elveszik néhány pillanatra, olyasmit lát, amit el nem mondhat, de állja a tekintetet, s a vigyora egyszerű kedves mosollyá válik, olyanná, ahogy mindig nézi a lányt. A pír is megszínezi sápatag arcbőrét, éppen tökéletes idő van arra, hogy ezt eltakarva inkább az ajtót nyissa résnyire, megnézni, hogy mi zajlik a kinti világban. Abban, ami nem az övék most, legalábbis nem úgy érzi. Ez a szoba csupán ami védelmet ad, ahol ő is ténylegesen védelmezni tud, ahol talán elhiszik, hogy képes rá. A fiúcska szinte átbújik a lába alatt és hasonlóan kémlel, mint ő, de van esze, tényleg van; jobb, ha Mai a saját szobájában találja meg, mert még a végén ide találna jönni és akkor feltűnik neki a sok szabad ágy.*
- Dörömbölj át akár a falon is, ha valami baj van, jó? Gyere, ha kell. Majd később azér' megnézlek.
*Meg, ha szükséges, de ha lehet, inkább kiélvezné végre az egyedüllétet, amit csak a szőkeséggel képes megosztani és valóban annak tartani. Sosem bírta a társaságot, de nem zavarja be a lány, valahogy vele még jobb is a magány, már ha lehet az ilyet annak nevezni.*
- Jó, persze.
*Felocsúdik a gondolataiból, majd a bútort ügyeskedik az ajtó elé. Mindig megdöbben a lány találékonyságán, annyit lehet tőle tanulni, amennyit a már beköltözők összességétől sem lehetne.*
- Biztos elég. *Még egy kicsit próbálgatja, hogy valóban eléggé meggátolna-e bárkit abban, hogy beléphessen, de jóváhagyja végül, s ellép tőle, barna szemeivel követve Szikra minden lépését. Ahogy amaz az ágyra kerül, tétován lép felé, majd egy gondosan kimért ugrással, aljas mód támadja meg. Addig fogja csikizni, míg nem hallja az első csilingelő nevetést, még el nem fárad belé, hogy aztán mellé fekhessen, csillogó szemecskéivel nézve a kedvelt vonásokat.*
- Szikra, te miért haragudtál meg úgy az este? *Kérdi végül, mert alvás közben igen nehéz lett volna beszélgetni.* - Nem akartam rosszat mondani. És nem is mehettem utánad, mert Rellan-t nem hagyhattam egyedül. *Őszintén érdeklődve figyeli a lányt. Fél is a választól, mert ki tudja milyen megoldhatatlan galibát okozott?*
*Nem fogja hagyni, hogy Szikra szedje össze a törött darabokat, az egyszer biztos, de vigyorogva nézi a fiút, aki valóban nem jeleskedik a tréfákban annyira, de igen jól látszik, hogy hamar felzárkózik majd közéjük. Ugyan féltette a kis lelkét a gombáról szóló hecctől, de lassan összeáll a kép, miszerint egyáltalán nem kell. Ha ő is tréfálkozik, akkor vele is lehet, nem sértődhet meg rajta, de ha mégis, már lesz mivel megmagyarázni, hogy az ilyenen miért kár.
Az övét kereső zöld szemekben elveszik néhány pillanatra, olyasmit lát, amit el nem mondhat, de állja a tekintetet, s a vigyora egyszerű kedves mosollyá válik, olyanná, ahogy mindig nézi a lányt. A pír is megszínezi sápatag arcbőrét, éppen tökéletes idő van arra, hogy ezt eltakarva inkább az ajtót nyissa résnyire, megnézni, hogy mi zajlik a kinti világban. Abban, ami nem az övék most, legalábbis nem úgy érzi. Ez a szoba csupán ami védelmet ad, ahol ő is ténylegesen védelmezni tud, ahol talán elhiszik, hogy képes rá. A fiúcska szinte átbújik a lába alatt és hasonlóan kémlel, mint ő, de van esze, tényleg van; jobb, ha Mai a saját szobájában találja meg, mert még a végén ide találna jönni és akkor feltűnik neki a sok szabad ágy.*
- Dörömbölj át akár a falon is, ha valami baj van, jó? Gyere, ha kell. Majd később azér' megnézlek.
*Meg, ha szükséges, de ha lehet, inkább kiélvezné végre az egyedüllétet, amit csak a szőkeséggel képes megosztani és valóban annak tartani. Sosem bírta a társaságot, de nem zavarja be a lány, valahogy vele még jobb is a magány, már ha lehet az ilyet annak nevezni.*
- Jó, persze.
*Felocsúdik a gondolataiból, majd a bútort ügyeskedik az ajtó elé. Mindig megdöbben a lány találékonyságán, annyit lehet tőle tanulni, amennyit a már beköltözők összességétől sem lehetne.*
- Biztos elég. *Még egy kicsit próbálgatja, hogy valóban eléggé meggátolna-e bárkit abban, hogy beléphessen, de jóváhagyja végül, s ellép tőle, barna szemeivel követve Szikra minden lépését. Ahogy amaz az ágyra kerül, tétován lép felé, majd egy gondosan kimért ugrással, aljas mód támadja meg. Addig fogja csikizni, míg nem hallja az első csilingelő nevetést, még el nem fárad belé, hogy aztán mellé fekhessen, csillogó szemecskéivel nézve a kedvelt vonásokat.*
- Szikra, te miért haragudtál meg úgy az este? *Kérdi végül, mert alvás közben igen nehéz lett volna beszélgetni.* - Nem akartam rosszat mondani. És nem is mehettem utánad, mert Rellan-t nem hagyhattam egyedül. *Őszintén érdeklődve figyeli a lányt. Fél is a választól, mert ki tudja milyen megoldhatatlan galibát okozott?*
1671. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-21 21:20:09
Üzenet elküldve: 2025-02-21 21:20:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Emelet - 8-as szoba//
*Ebben Trylnor viheti a prímet. Szikra számára, még ha a kötelesség tudat, már megrögződött itt a Rezidencián, az együttérzést, és mások szükségletét még ő is csak kapirgálja, és saját módon próbálja azt megoldani. Vagy amit el tudott lesni már Maitól használja, az előbbi kis hátsimogatása, (Ami jobban belegondolva annyit ért mint egy kupa víz a partra mosott halnak.) is Maitól elcsent kis turpisság amit Arn vagy Kriza nyugtatására szokott használni.*
-Igeeeen. Feel.
*Mondja hosszan elgondolkodva, és a rikító zöld szempárok kérdően villannak a fiúcskán. Mivel fogalma sincs, egyelőre belemegy a játékba, aztán majd kiderül ha beborul.*
-Talán, ha csak nem bolond gomba lesz és megbolondulunk.
*Trylnor arcát próbálja vizslatni, hogy hátha sikerül elterelnie a viccről a figyelmét, de annak az arckifejezése is pont olyan mint az övé, és a nevetés már már tényleg kipréselődne ajkai között ha nem szorítaná. Azonban annak kijelentése a nevetése után megböki fülét. Hiszen tudja, hogy ez vicc nem fog nőni semmi a hátán főleg nem olyan fátyol. Tekintete a másikéba dermed, egyik szemét hunyorítva kérdően felvont szemöldökkel nézi őt. Vajon mire gondolhatott ezzel.
Rellan ötlete nagyon is helyes, azt a fajtát főzni nem kell, ettől ismételten a hideg is kirázza, a barna gubis talán vissza is szökik egy pillanatra a torkába a gondolattól. Még szerencse, hogy ennél picivel jobb az ingerküszöbe, és lent marad.*
-Igen nézzük meg inkább, bármikor megjöhetnek.
*Fordul mind két fiúval az ajtó irányába, de Rellannal ellentétben ő inkább pipiskedve próbál kitekinteni Trylnor válla felett. Gondolkodik is mi tévők lehetnek. Aztán gondolat menetét Rellan elköszönése töri meg.*
-Vigyázz magadra! Tartsd fel őket ha bemennek hozzád!
*Suttogja utána, remélve még hallja a hangját.*
-Trylnor segíts!
*Szól a fiúnak, majd a sátorállításnál használt komódhoz lép.*
-Ezt toljuk az ajtó elé! Legalább estig.
*Majd a fiú segítségével, vagy anélkül nagy nehezen az ajtó elé tolja, a kilincs alá támasztva azt. Milyen szerencse, hogy pont befér alá, így nem lehet majd megmozdítani a kilincset se. Tán ha szerencséjük van még azt hiszik nincsenek otthon, és valaki bezárta az ajtót valami indokkal. Abba bele sem gondol igazán, hogy most butaság ez, hiszen a reggel folyamán Mai már látta őt megjelenni, de pusztán reméli, hogy azt hiszik majd a nevelők megint kiszökött Trylnorral, az ajtó pedig csak beragadt mert öreg.*
-Talán ez elég lesz.
*Porolja le két kezét a nagy munkában. Majd az ablak felé lép és becsukja azt, megerősítse azt a gondolatot, tényleg nincs senki itthon.*
-Így ni.
*Mondja egy elégedett biccentéssel. Utána pedig az ágyához lép, elégedett mosollyal az arcán, azt gondolva a birodalmuk biztonságban van. Fel is pattan az ágyra és egy hangos mély sóhajjal engedi el a sok gondot ami a vállára telepedett eme rövid idő alatt.*
*Ebben Trylnor viheti a prímet. Szikra számára, még ha a kötelesség tudat, már megrögződött itt a Rezidencián, az együttérzést, és mások szükségletét még ő is csak kapirgálja, és saját módon próbálja azt megoldani. Vagy amit el tudott lesni már Maitól használja, az előbbi kis hátsimogatása, (Ami jobban belegondolva annyit ért mint egy kupa víz a partra mosott halnak.) is Maitól elcsent kis turpisság amit Arn vagy Kriza nyugtatására szokott használni.*
-Igeeeen. Feel.
*Mondja hosszan elgondolkodva, és a rikító zöld szempárok kérdően villannak a fiúcskán. Mivel fogalma sincs, egyelőre belemegy a játékba, aztán majd kiderül ha beborul.*
-Talán, ha csak nem bolond gomba lesz és megbolondulunk.
*Trylnor arcát próbálja vizslatni, hogy hátha sikerül elterelnie a viccről a figyelmét, de annak az arckifejezése is pont olyan mint az övé, és a nevetés már már tényleg kipréselődne ajkai között ha nem szorítaná. Azonban annak kijelentése a nevetése után megböki fülét. Hiszen tudja, hogy ez vicc nem fog nőni semmi a hátán főleg nem olyan fátyol. Tekintete a másikéba dermed, egyik szemét hunyorítva kérdően felvont szemöldökkel nézi őt. Vajon mire gondolhatott ezzel.
Rellan ötlete nagyon is helyes, azt a fajtát főzni nem kell, ettől ismételten a hideg is kirázza, a barna gubis talán vissza is szökik egy pillanatra a torkába a gondolattól. Még szerencse, hogy ennél picivel jobb az ingerküszöbe, és lent marad.*
-Igen nézzük meg inkább, bármikor megjöhetnek.
*Fordul mind két fiúval az ajtó irányába, de Rellannal ellentétben ő inkább pipiskedve próbál kitekinteni Trylnor válla felett. Gondolkodik is mi tévők lehetnek. Aztán gondolat menetét Rellan elköszönése töri meg.*
-Vigyázz magadra! Tartsd fel őket ha bemennek hozzád!
*Suttogja utána, remélve még hallja a hangját.*
-Trylnor segíts!
*Szól a fiúnak, majd a sátorállításnál használt komódhoz lép.*
-Ezt toljuk az ajtó elé! Legalább estig.
*Majd a fiú segítségével, vagy anélkül nagy nehezen az ajtó elé tolja, a kilincs alá támasztva azt. Milyen szerencse, hogy pont befér alá, így nem lehet majd megmozdítani a kilincset se. Tán ha szerencséjük van még azt hiszik nincsenek otthon, és valaki bezárta az ajtót valami indokkal. Abba bele sem gondol igazán, hogy most butaság ez, hiszen a reggel folyamán Mai már látta őt megjelenni, de pusztán reméli, hogy azt hiszik majd a nevelők megint kiszökött Trylnorral, az ajtó pedig csak beragadt mert öreg.*
-Talán ez elég lesz.
*Porolja le két kezét a nagy munkában. Majd az ablak felé lép és becsukja azt, megerősítse azt a gondolatot, tényleg nincs senki itthon.*
-Így ni.
*Mondja egy elégedett biccentéssel. Utána pedig az ágyához lép, elégedett mosollyal az arcán, azt gondolva a birodalmuk biztonságban van. Fel is pattan az ágyra és egy hangos mély sóhajjal engedi el a sok gondot ami a vállára telepedett eme rövid idő alatt.*
1670. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-21 20:00:10
Üzenet elküldve: 2025-02-21 20:00:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Emelet - 8-as szoba//
*Trylnor ötletére Szikra Rellan szorult helyzetében azzal próbálja őt vigasztalni, hogy majd eltüntetik a cserepeket, összeszedik. A kisfiú felhorkant a gondolatra, hogy a lány megtapicskolja, hiszen izés.*
- Majd szedd fel te, mer' én félek, hogy bibis leszek. Jó Szikra? Megcsinálod? *Kérdezgeti, de a nagyobb gyerekekkel szemben ő nem túl jó tréfamester, úgyhogy kuncog közben, látszik, hogy sántikál valamiben a kis töpörtyű.
Egyébként nem tudja, mi az az Észak reménye, azon gondolkodik inkább, hogy ha Arn azért is kinevette, mert befelé áll a köldöke, mit kaphatna tőle, ha gomba nőne a hátára. Ez a gondolat nem igazán tetszik neki. De minél több időt tölt a nagyok társaságában, annál kevésbé hisz ebben a gombadologban, mert ha már ki akart volna nőni, kinőtt volna. Ha meg mégis kinő később, akkor majd megint bejön Trylnorhoz, az rendes, az leszedné neki. Ő a pajtása lett. Igazából Szikra is, de ő lány, és ezzel pillanatnyilag Rellan nem tud mit kezdeni, mert még sose látott igazán lányt.*
- Hát a viszketőset inkább ne főzd meg. *Mondja ő is fintorogva, aztán mikor Trylnor kiles az ajtón, ő is odalép, és mellette, gyakorlatilag a lábai közt kikandikál a folyosóra.*
- Szerintem ha megint bemennek, én visszaszökök a szobámba. *Suttogja nekik.* Mer' ha Mai keres, ott talál meg. *Magyarázza el rendkívül bölcsen. Már nem szomorú, jóllakott és más szempontból is komfortosan érzi magát, ezért egészen optimista. Ebben a felfordulásban biztos benne, hogy előbb vagy utóbb Mai keresni kezdi, és Szikrának igaza lesz. Nem feledkezett meg róla. Lehet, hogy ha a gyerekek mind bemennek a szobákba, le is szalad, és megöleli, mert olyan jó illata van. Azt meg éppen saját magánál is kivárhatja, ahova nem tesznek új gyereket. Abban úgyse tud segíteni Trylnornak, hogy ide ne jöjjenek be. Még talán meglocsolhatta volna őket, de már azt se, hogy elmúlt a késztetés. Nehéz dolog ovisnak lenni.*
- Na sziasztok! *Mondja, és hacsak a páros nem tartóztatja még valamiért, átnyargal a szomszéd szobába, valóban ügyesen elkerülve a tömeget. Lehet, hogy nem szereti a nyilvánosságot, de ha arról van szó, hogy ne vegyék részre, Rellan vérbeli profi.*
A hozzászólás írója (Andorellan Sellewennar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.21 20:00:53
*Trylnor ötletére Szikra Rellan szorult helyzetében azzal próbálja őt vigasztalni, hogy majd eltüntetik a cserepeket, összeszedik. A kisfiú felhorkant a gondolatra, hogy a lány megtapicskolja, hiszen izés.*
- Majd szedd fel te, mer' én félek, hogy bibis leszek. Jó Szikra? Megcsinálod? *Kérdezgeti, de a nagyobb gyerekekkel szemben ő nem túl jó tréfamester, úgyhogy kuncog közben, látszik, hogy sántikál valamiben a kis töpörtyű.
Egyébként nem tudja, mi az az Észak reménye, azon gondolkodik inkább, hogy ha Arn azért is kinevette, mert befelé áll a köldöke, mit kaphatna tőle, ha gomba nőne a hátára. Ez a gondolat nem igazán tetszik neki. De minél több időt tölt a nagyok társaságában, annál kevésbé hisz ebben a gombadologban, mert ha már ki akart volna nőni, kinőtt volna. Ha meg mégis kinő később, akkor majd megint bejön Trylnorhoz, az rendes, az leszedné neki. Ő a pajtása lett. Igazából Szikra is, de ő lány, és ezzel pillanatnyilag Rellan nem tud mit kezdeni, mert még sose látott igazán lányt.*
- Hát a viszketőset inkább ne főzd meg. *Mondja ő is fintorogva, aztán mikor Trylnor kiles az ajtón, ő is odalép, és mellette, gyakorlatilag a lábai közt kikandikál a folyosóra.*
- Szerintem ha megint bemennek, én visszaszökök a szobámba. *Suttogja nekik.* Mer' ha Mai keres, ott talál meg. *Magyarázza el rendkívül bölcsen. Már nem szomorú, jóllakott és más szempontból is komfortosan érzi magát, ezért egészen optimista. Ebben a felfordulásban biztos benne, hogy előbb vagy utóbb Mai keresni kezdi, és Szikrának igaza lesz. Nem feledkezett meg róla. Lehet, hogy ha a gyerekek mind bemennek a szobákba, le is szalad, és megöleli, mert olyan jó illata van. Azt meg éppen saját magánál is kivárhatja, ahova nem tesznek új gyereket. Abban úgyse tud segíteni Trylnornak, hogy ide ne jöjjenek be. Még talán meglocsolhatta volna őket, de már azt se, hogy elmúlt a késztetés. Nehéz dolog ovisnak lenni.*
- Na sziasztok! *Mondja, és hacsak a páros nem tartóztatja még valamiért, átnyargal a szomszéd szobába, valóban ügyesen elkerülve a tömeget. Lehet, hogy nem szereti a nyilvánosságot, de ha arról van szó, hogy ne vegyék részre, Rellan vérbeli profi.*
A hozzászólás írója (Andorellan Sellewennar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.21 20:00:53
1669. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-21 17:58:59
Üzenet elküldve: 2025-02-21 17:58:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szülői fejtágítás//
*Bárcsak jobb lenne, végre eljött az a pillanat amire annyira várt az utóbbi napokban. Csak kettesben lehet Maival, és mégis minden egyes szó ami bántja, ahelyett, hogy javítaná kavargó lelkét, pont az ellenkezőjét éri el. Izgul is, és tart attól amit Mai mondhatna a vele történtekre, arra, hogy milyen a kapcsolata Trylnorral. Arról ami nyomasztja őt belülről. Arra is gondol, talán inkább engedélyt kér, ahelyett, hogy kiszökik Graelhez, így a nő nem fél majd vajon hol lehet. De mindent sorjában. Igyekszik a kusza gondolatait sorba helyezni magában.
Enyhe félmosoly húzódik pofijára, amint Mai végigsimít azon. Néha szeretné tudni mit lát benne ennyire, egyáltalán miért hozta ide és miért nem adta oda rögtön a láncosoknak. Mert igazából megtehette volna, de mégsem.*
-Nem is. Biztos nem voltál akkora mint én.
*Mondja nevetve, persze tudja, lehetett Mai gyerek de képtelen a fiatal Mait elképzelni. Ő annyira felnőtt, annyira nőies, őt így tették le erre a világra.*
-Szóval ha majd én öltöztethetem magam és nem te fogsz akkor jobban fogom szeretni azt mondod?
*Somolyog huncut kis mosollyal a nőre pimasz módon. Persze nincsenek ellenére azok a ruhák amiket Mai adott neki, hogy viseljen. Olyan színek amiket szeret hordani, zöldes vagy kékes, amiket a természetben is meg lehet találni. Meg valami piszkos barna is az itthoni munkákhoz. De valamiért nadrágot még nem adott neki, pedig lehet jobb lenne azt hordani az itthoni dolgokhoz.*
-Ha akarnék se tudnék, köszöntem rá, de elfordította az arcát és olvasott tovább.
*Húzza el a száját, mert picit fájt neki, végre összeszedte a bátorságát, hogy egy idegennel beszéljen, erre tessék ez a hála.*
-Nem igazán, a picik, aaaa gnómok. *Mondja kis gondolkodás után a nevüket keresve fejében.* -Nagyon szorosak, mint én Trylnorral. Találtak, sok sok fém dolgot az udvaron az istálló környékén, ahol Alaver dolgozott, és apró kis valamiket csináltak belőle. De nem tudom mire jók. Mintha babáztak volna velük. Pici láncos ruhások lehettek talán.
*Meséli azt amit a fa tetejéről látott, mert éppen akkor fára mászni volt kedve.
Végre, hát akkor ez az amit értenek emögött. Hatalmas meglepett sóhaj hagyja el száját, ahogy végre rájön erre és leesik neki a tantusz.
Ígéret, fontos, nagyon reméli nem lesz ebből baj, bár Mai lenne a szemében az utolsó személy akiből kinézné azt, hogy megszegné azt.
Szemeivel keresi Mai tekintetét, és talán most Mai érezheti azt, hogy Szikra próbál az ő lelkébe tekinteni, és megértést és biztonságot keresni. Nem fél attól amit érez, csak ismeretlen számára, ami picit ijesztő, legalább annyira mint amennyire tetszik neki.*
-Féltesz? De mitől?
*Kérdi kissé behúzott nyakkal. Mert nem hinni Trylnor akár egy ujjal is úgy érne hozzá, hogy az fájjon neki. Az az apró ütés, is amit fogócskánál szenvedett el Trylnortól is véletlen volt, és nem is érezte. Persze nem is várja egyelőre a választ kérdésére, mert Mai folytatja, ez mennyire is fontos. De hát mi mást érezne Trylnorral kapcsolatban? Az már akkor baj lenne, ha csak szereti hallgatni az éjszakai szuszogását, vagy ahogy elpirul a fiú, amikor egymásra mosolyognak? Hol van az a határ amit még szabad, és hol van amit már nem? Mi az a mérce ami ha eldől egy visszafordíthatatlan hatást okoz. Megannyi kérdés született, mint amennyit most képes Mai megválaszolni. Szikra tekintetén kiül az aggodalom, és próbálja az értelmet keresni Mai szavaiban.*
-De. De ha nem fogok vele aludni akkor visszajönnek. Nem akarom azt látni. Trylnor pedig megvéd ettől. És én is őt, ez ennyi biztos.
*Bizonygatja a nőt, hogy ez egyelőre semmi más, mit sem sejtve, talán több is lapul még abban amit ő maga sem sejt.*
-Igen, nagyon örülök annak, hogy ide hoztam. Vele sosem érzem magam egyedül.
*A zöld szemek az ajtó irányába fordulnak egy pillanatra, és a kis barnás hajú fiúcskára gondol, akinek piszkos pofija ott lebeg szeme előtt, amikor először találkoztak. Keze pedig lassan csúszik fel nyakához, ahol rámarkol ruháján keresztül a nyakában csüngő nyakláncra. Amiről rögtön eszébe is jut másvalami amiről beszélni akart.*
-Mai.
*Kezd bele bizonytalanul másik kérdésébe.*
-Szerinted, engem nem akartak az én kétlá. Szüleim?
*Lábai ami eddig kellemesen rugdalódzott az ágy szélén megáll, tekintete pedig elkomorodik picit.*
//Szülői fejtágítás//
*Bárcsak jobb lenne, végre eljött az a pillanat amire annyira várt az utóbbi napokban. Csak kettesben lehet Maival, és mégis minden egyes szó ami bántja, ahelyett, hogy javítaná kavargó lelkét, pont az ellenkezőjét éri el. Izgul is, és tart attól amit Mai mondhatna a vele történtekre, arra, hogy milyen a kapcsolata Trylnorral. Arról ami nyomasztja őt belülről. Arra is gondol, talán inkább engedélyt kér, ahelyett, hogy kiszökik Graelhez, így a nő nem fél majd vajon hol lehet. De mindent sorjában. Igyekszik a kusza gondolatait sorba helyezni magában.
Enyhe félmosoly húzódik pofijára, amint Mai végigsimít azon. Néha szeretné tudni mit lát benne ennyire, egyáltalán miért hozta ide és miért nem adta oda rögtön a láncosoknak. Mert igazából megtehette volna, de mégsem.*
-Nem is. Biztos nem voltál akkora mint én.
*Mondja nevetve, persze tudja, lehetett Mai gyerek de képtelen a fiatal Mait elképzelni. Ő annyira felnőtt, annyira nőies, őt így tették le erre a világra.*
-Szóval ha majd én öltöztethetem magam és nem te fogsz akkor jobban fogom szeretni azt mondod?
*Somolyog huncut kis mosollyal a nőre pimasz módon. Persze nincsenek ellenére azok a ruhák amiket Mai adott neki, hogy viseljen. Olyan színek amiket szeret hordani, zöldes vagy kékes, amiket a természetben is meg lehet találni. Meg valami piszkos barna is az itthoni munkákhoz. De valamiért nadrágot még nem adott neki, pedig lehet jobb lenne azt hordani az itthoni dolgokhoz.*
-Ha akarnék se tudnék, köszöntem rá, de elfordította az arcát és olvasott tovább.
*Húzza el a száját, mert picit fájt neki, végre összeszedte a bátorságát, hogy egy idegennel beszéljen, erre tessék ez a hála.*
-Nem igazán, a picik, aaaa gnómok. *Mondja kis gondolkodás után a nevüket keresve fejében.* -Nagyon szorosak, mint én Trylnorral. Találtak, sok sok fém dolgot az udvaron az istálló környékén, ahol Alaver dolgozott, és apró kis valamiket csináltak belőle. De nem tudom mire jók. Mintha babáztak volna velük. Pici láncos ruhások lehettek talán.
*Meséli azt amit a fa tetejéről látott, mert éppen akkor fára mászni volt kedve.
Végre, hát akkor ez az amit értenek emögött. Hatalmas meglepett sóhaj hagyja el száját, ahogy végre rájön erre és leesik neki a tantusz.
Ígéret, fontos, nagyon reméli nem lesz ebből baj, bár Mai lenne a szemében az utolsó személy akiből kinézné azt, hogy megszegné azt.
Szemeivel keresi Mai tekintetét, és talán most Mai érezheti azt, hogy Szikra próbál az ő lelkébe tekinteni, és megértést és biztonságot keresni. Nem fél attól amit érez, csak ismeretlen számára, ami picit ijesztő, legalább annyira mint amennyire tetszik neki.*
-Féltesz? De mitől?
*Kérdi kissé behúzott nyakkal. Mert nem hinni Trylnor akár egy ujjal is úgy érne hozzá, hogy az fájjon neki. Az az apró ütés, is amit fogócskánál szenvedett el Trylnortól is véletlen volt, és nem is érezte. Persze nem is várja egyelőre a választ kérdésére, mert Mai folytatja, ez mennyire is fontos. De hát mi mást érezne Trylnorral kapcsolatban? Az már akkor baj lenne, ha csak szereti hallgatni az éjszakai szuszogását, vagy ahogy elpirul a fiú, amikor egymásra mosolyognak? Hol van az a határ amit még szabad, és hol van amit már nem? Mi az a mérce ami ha eldől egy visszafordíthatatlan hatást okoz. Megannyi kérdés született, mint amennyit most képes Mai megválaszolni. Szikra tekintetén kiül az aggodalom, és próbálja az értelmet keresni Mai szavaiban.*
-De. De ha nem fogok vele aludni akkor visszajönnek. Nem akarom azt látni. Trylnor pedig megvéd ettől. És én is őt, ez ennyi biztos.
*Bizonygatja a nőt, hogy ez egyelőre semmi más, mit sem sejtve, talán több is lapul még abban amit ő maga sem sejt.*
-Igen, nagyon örülök annak, hogy ide hoztam. Vele sosem érzem magam egyedül.
*A zöld szemek az ajtó irányába fordulnak egy pillanatra, és a kis barnás hajú fiúcskára gondol, akinek piszkos pofija ott lebeg szeme előtt, amikor először találkoztak. Keze pedig lassan csúszik fel nyakához, ahol rámarkol ruháján keresztül a nyakában csüngő nyakláncra. Amiről rögtön eszébe is jut másvalami amiről beszélni akart.*
-Mai.
*Kezd bele bizonytalanul másik kérdésébe.*
-Szerinted, engem nem akartak az én kétlá. Szüleim?
*Lábai ami eddig kellemesen rugdalódzott az ágy szélén megáll, tekintete pedig elkomorodik picit.*
1668. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-20 17:45:09
Üzenet elküldve: 2025-02-20 17:45:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Ugyanott, mint eddig, és mégis teljesen máshol//
*Igazság szerint nincs éppen a legjobb kedvében, több okból sem, de, ahogyan jár és kel a házban és megtesz mindent, amiről úgy gondolja, hogy hasznos lehet másnak és magának, igyekszik nem mutatni mindezt.
Egy részről nem csak édesanyja hiányzik neki, akinek jelenlétéhez újra hozzászokott, hanem honvágyat érez Szarvasliget után is. Intet is régen látta már, és persze itt van Alenia, akit ahhoz képest szintén, hogy főleg miatta van ebben a városban egyáltalán annyit amennyit.
Nem mintha nem értené meg, hogy vidékre kellett utaznia hirtelen éppen az árvaház ügyében, és bár szívesen hazatért volna pár napra Szarvasligetbe, onnantól kezdve, hogy megtudta, hogy Nia arra kérte, hogy várja meg itt a visszatérését, fel sem merült benne, hogy máshogy tegyen, mint ahogyan ő kérte tőle.
Kicsit aggódott is érte, hogy csak így nélküle elment, de leginkább azzal nyugtatta meg magát, hogy tőle tanult holdmágiát az Eeyrtől kapott varázslatai mellé. Nem az a lány már, akit csak úgy meg lehet támadni és el lehet rabolni, meg aztán minden bizonnyal testőrök is mentek velük, nem csak ketten indultak el, Orthus és ő.
Az sem igazán vidította fel, hogy még el is kerülték egymást aznap, amikor Alenia visszatért. Minden bizonnyal fárasztó útja és napja lehetett, mert mire ő hazaért egy teljesen megváltozott házba a szokásos városi munkából, Nia már lepihent, ő pedig természetesen nem keltette fel.
Reggel aztán szembesült azzal, hogy mennyire más, amikor néhány gyerek helyett egy kisebb sereg jön reggelizni, még akkor is, ha mindezt nem egyszerre teszik meg.
Annyi élettel és új arccal telt meg a ház egyik-napról a másikra, hogy hirtelen azon kapta magát, nem is igazán találja a helyét abban a házban, amit idáig második otthonának érzett. Eddig, ha éltek is itt gyerekek, ha nagyon akarta ki tudta kerülni őket, foglalkozni Niával és a saját dolgaival, most azonban úgy tűnik, hogy mindez már lehetetlen feladat. Külön-külön is, egyszerre pedig főleg.
Mindez pedig még mindig csak kis része annak, mint amit ő pillanatnyilag problémának érez. Az egy dolog, hogy főz, és segít ahol tud, mégis Maival és a másik nevelőnővel ellentétben neki igazából nincsen konkrét feladata a gyerekek mellett, továbbá az is eléggé a kedvét szegte, ahogyan belegondolt abba, hogy a saját gyerekkora sem volt éppen felhőtlen, éppen ezért is szinte kábító volt belegondolni abba, hogy mennyi szomorú sorsot teherhordozó gyermek lett körülötte hirtelen. Abba pedig még rosszabb, hogy talán még most is sokan vannak odakint az utcán, akin már nem segíthetnek, köszönhetően annak, hogy nem csak ennek az egykori nemesi kúriának a befogadóképessége véges, hanem értelemszerűen az itt élők és dolgozók energiája, - köztük az övé is.
Kicsit fél, hogy túlvállalták magukat, kíváncsi rá, hogy Nia is így érzi-e, vagy csak benne merült fel ez a kétség és félelem, és éppen azért, mert egy-két ritka kivételt leszámítva gyakorlatilag csak rossz tapasztalatai vannak gyerekekkel kapcsolatban.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kergetik egymást saját énjében elmerült önmagában, amikor véletlenül éppen Krizába fut bele, aki a mosdóból igyekszik, már-már majdnem fut vissza minden bizonnyal saját szobájuk felé, de őt meglátva lefékez és meg is áll előtte.*
- Valami baj van Kriza? *igyekszik a lehető legkevesebb és gyengédebb hangján kérdezni a kislányt, miközben lehajol kicsit, hogy megsimogathassa a fejét. Persze, ahhoz, hogy mindezt megtehesse le kell raknia azt a cukros holdsüteményeket és árpateát tartalmazó tálcát, - amely tartalmát kétharmadrészt Niának, harmadrészt pedig magának szánta idáig, hogy mégse köszöntse itthon Aleniát üres kézzel, - és meg is teszi, lerakja.*
- Semmi baj. *válaszol Kriza a szokásos szégyenlős, kicsit félős arckifejezésével.
Hiába volt idáig mindig kedves vele, valahogy olyan érzése van vele kapcsolatban, hogy a lány valamiért tőle is fél, vagy legkevesebb kicsit tart tőle és még mindig idegennek tartja, amit valahol megért. Akit annyira óv a bátyja, mint őt Arn, talán természetes, hogy kicsit mindenki mástól fél, akár tudat alatt is.*
- Mondd el kérlek! *kéri reményei szerint tényleg annyira kedvesen amennyire szánja.* Ígérem, hogy nem mondom el másnak, ha nem szeretnéd.
- Akkor ne mondd, kérlek! Arn is tudja már, de másnak ne. Kicsit... félek.
- Mitől kicsim? *kérdi. Pár hattal, vagy nappal ezelőtt jobban meglepte volna, hogy "kicsim"-nek becézi valamelyik, vagy bármelyik gyermeket, mint azt a macskájával teszi olykor, a Ciliával való találkozás és közös reggeli után azonban már nem akad fent hasonlón.*
- Nagyon sok mindenki lett itt hirtelen. *mondja végül kicsit nehezen Kriza.* Az előbb is én... találkoztam egy lánnyal kint, aki olyan furcsán nézett rám, és nem tudom miért!
- Szerintem nem lesz semmi baj. De megértelek. Hidd el, kicsit én is így érzek, túl sokan lettünk, de szerencsére elég nagy ez a ház, hogy mind elférjünk benne. Ti már otthonotoknak érzitek ezt a helyet, és megszoktátok, de meg kell még a többieknek is szokni. Nektek ők, nekik pedig ti vagytok az idegenek. Ha most még furcsának is tűntök egymásnak, vagy ijesztőnek, előbb-utóbb biztos össze fogtok tudni barátkozni. Hidd el, tudom. Ha nem is pont ilyen helyzetben, de nagyon hasonlóban már voltam, és végül nem lett semmi baj. Alenia és én is teljesen máshonnan és másmiért kerültünk éppen ide, ebbe a házba, és mégis össze tudtunk barátkozni egymással. Sokszor csak elsőre ijesztőek és furcsák az idegenek.
*Szeretné megnyugtatni a kislányt, de igazából saját magát is.
Nem akar úgy fogalmazni, hogy "ha bárki bántani akarna, vagy merne, akkor gyere csak nyugodtan hozzám" hátha eddig a Krizában fel sem merült, hogy az újak közül bárki is bántani akarná, egyszerűen csak a tömeg riasztotta meg, és az, hogy a ház, ami szinte csak az övéké volt idáig, hirtelen sok mindenki másé is lett, ő azonban saját gyerekkorából kiindulva pontosan tudja, hogy az, hogy bárki az új fiúk, vagy lányok közül akár lelki, akár testi fájdalmat okozzon Krizának nagyon is reális veszély, főleg, ha valaki kedves, csendes és szelíd, mint amilyennek Kriza látszik, és mint amilyen ő valójában is az. Tökéletes prédája azoknak, akik könnyű szórakozást keresnek maguknak, vagy csak valakit, akiken levezethetik korábban elfojtott indulataikat, pont mint egykoron ő is volt, egészen addig a napig amikor is végül száműzték azért, mert keményen helyretette azokat, akik túlságosan messzire mentek. Lényegében talán az egyetlen határt sikerült átlépniük, amit ő sohasem engedett volna, sáros lábbal akartak betrappolni lelki tilalomfái mögé. Ezért is aggódik most annyira Krizáért, és megértő nem csak, mint az árvaház egyik legrégebbi lakójával, hanem, mint valakivel, aki kicsit legalább kislány önmagára emlékezteti, sőt, sokkal megértőbb vele, mint azt a lány valószínűleg gondolná, vagy akár csak elképzelni tudná róla.*
- De ne félj kérlek! Nincs mitől. A bátyád is vigyáz rád, Mai is ezért van itt, Alenia is, sőt még én is. Ígérem, hogy hozzám bármikor fordulhatsz, ha bármi baj van, tényleg. Akár éhes vagy, akár a hasad fáj, akár bármi más történik, mindig segíteni fogok neked. *fogalmaz inkább így és mosolyog újra, majd ad egy apró puszit a lány fejére.
Kriza talán egy szégyenlős "köszönöm!"- öt mond neki, ha jól érti, pedig ő úgy érzi, hogy erre tényleg semmi szükség.*
- Nekem most beszélnem kell Aleniával, de ezt vidd magaddal kérlek. *szed ki az egyik kis tányérba holdsütemények legalább felét. Ugyan tudja jól, hogy valahol az elveivel is ellenkezik az, hogy bármelyik gyerekkel kivételezzen, de a szívének mégsem képes parancsolni, talán nem is lehet. Több mint két tucat gyerek van már itt, akikből csak párat ismer személyesen eddig, egyszerűen lehetetlen, hogy ne legyenek kedvencei, vagy olyanok, akik már első ránézésre is egyszerűen csak szeretnivalóbbaknak tűnnek neki a többieknél. Krizát pedig már az előtt szerette, hogy akár csak Ciliával találkozott volna, akit szintén sikerült egyetlen reggeli alatt megszeretnie.
Csak az után megy tovább, hogy Kriza már elment a süteménnyel, és kopog be Nia szobájának ajtaján, ami amúgy nincs is túl messze onnan, ahol az imént Kriza és ő megálltak egymással szemközt. Úgy véli, hogy bármennyire is fáradt lehet Alenia az útja és az előző nap után, már talán ébren lehet, de azért a biztonság kedvéért próbál annyira halkan kopogni, hogy valaki, aki ébren van biztosan hallja, ugyanakkor ne ébressze fel azt, aki még alszik. És éppen ilyen hangerőn próbál beszélni is.*
- Luni vagyok. *mondja egyszerűen.* Ébren vagy ugye?
*Egészen eddig a pillanatig valamiért biztosra vette, hogy Alenia a szobájában van, most azonban az is eszébe jut, hogy talán megint sikerült elkerülniük egymást, nagyon mindenesetre nem aggódik emiatt. Már csak azért is biztos abban, hogy ismét fontos dolgokról kell beszélniük, hogy Nia arra kérte, hogy várja meg, de, ha nem így lenne, a házban hirtelen elszállásolt seregnyi gyermek akkor is egyértelművé tette volna mindezt a számára, ha még csak hasonló gondolata sem lett volna idáig.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.20 18:13:29
*Igazság szerint nincs éppen a legjobb kedvében, több okból sem, de, ahogyan jár és kel a házban és megtesz mindent, amiről úgy gondolja, hogy hasznos lehet másnak és magának, igyekszik nem mutatni mindezt.
Egy részről nem csak édesanyja hiányzik neki, akinek jelenlétéhez újra hozzászokott, hanem honvágyat érez Szarvasliget után is. Intet is régen látta már, és persze itt van Alenia, akit ahhoz képest szintén, hogy főleg miatta van ebben a városban egyáltalán annyit amennyit.
Nem mintha nem értené meg, hogy vidékre kellett utaznia hirtelen éppen az árvaház ügyében, és bár szívesen hazatért volna pár napra Szarvasligetbe, onnantól kezdve, hogy megtudta, hogy Nia arra kérte, hogy várja meg itt a visszatérését, fel sem merült benne, hogy máshogy tegyen, mint ahogyan ő kérte tőle.
Kicsit aggódott is érte, hogy csak így nélküle elment, de leginkább azzal nyugtatta meg magát, hogy tőle tanult holdmágiát az Eeyrtől kapott varázslatai mellé. Nem az a lány már, akit csak úgy meg lehet támadni és el lehet rabolni, meg aztán minden bizonnyal testőrök is mentek velük, nem csak ketten indultak el, Orthus és ő.
Az sem igazán vidította fel, hogy még el is kerülték egymást aznap, amikor Alenia visszatért. Minden bizonnyal fárasztó útja és napja lehetett, mert mire ő hazaért egy teljesen megváltozott házba a szokásos városi munkából, Nia már lepihent, ő pedig természetesen nem keltette fel.
Reggel aztán szembesült azzal, hogy mennyire más, amikor néhány gyerek helyett egy kisebb sereg jön reggelizni, még akkor is, ha mindezt nem egyszerre teszik meg.
Annyi élettel és új arccal telt meg a ház egyik-napról a másikra, hogy hirtelen azon kapta magát, nem is igazán találja a helyét abban a házban, amit idáig második otthonának érzett. Eddig, ha éltek is itt gyerekek, ha nagyon akarta ki tudta kerülni őket, foglalkozni Niával és a saját dolgaival, most azonban úgy tűnik, hogy mindez már lehetetlen feladat. Külön-külön is, egyszerre pedig főleg.
Mindez pedig még mindig csak kis része annak, mint amit ő pillanatnyilag problémának érez. Az egy dolog, hogy főz, és segít ahol tud, mégis Maival és a másik nevelőnővel ellentétben neki igazából nincsen konkrét feladata a gyerekek mellett, továbbá az is eléggé a kedvét szegte, ahogyan belegondolt abba, hogy a saját gyerekkora sem volt éppen felhőtlen, éppen ezért is szinte kábító volt belegondolni abba, hogy mennyi szomorú sorsot teherhordozó gyermek lett körülötte hirtelen. Abba pedig még rosszabb, hogy talán még most is sokan vannak odakint az utcán, akin már nem segíthetnek, köszönhetően annak, hogy nem csak ennek az egykori nemesi kúriának a befogadóképessége véges, hanem értelemszerűen az itt élők és dolgozók energiája, - köztük az övé is.
Kicsit fél, hogy túlvállalták magukat, kíváncsi rá, hogy Nia is így érzi-e, vagy csak benne merült fel ez a kétség és félelem, és éppen azért, mert egy-két ritka kivételt leszámítva gyakorlatilag csak rossz tapasztalatai vannak gyerekekkel kapcsolatban.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kergetik egymást saját énjében elmerült önmagában, amikor véletlenül éppen Krizába fut bele, aki a mosdóból igyekszik, már-már majdnem fut vissza minden bizonnyal saját szobájuk felé, de őt meglátva lefékez és meg is áll előtte.*
- Valami baj van Kriza? *igyekszik a lehető legkevesebb és gyengédebb hangján kérdezni a kislányt, miközben lehajol kicsit, hogy megsimogathassa a fejét. Persze, ahhoz, hogy mindezt megtehesse le kell raknia azt a cukros holdsüteményeket és árpateát tartalmazó tálcát, - amely tartalmát kétharmadrészt Niának, harmadrészt pedig magának szánta idáig, hogy mégse köszöntse itthon Aleniát üres kézzel, - és meg is teszi, lerakja.*
- Semmi baj. *válaszol Kriza a szokásos szégyenlős, kicsit félős arckifejezésével.
Hiába volt idáig mindig kedves vele, valahogy olyan érzése van vele kapcsolatban, hogy a lány valamiért tőle is fél, vagy legkevesebb kicsit tart tőle és még mindig idegennek tartja, amit valahol megért. Akit annyira óv a bátyja, mint őt Arn, talán természetes, hogy kicsit mindenki mástól fél, akár tudat alatt is.*
- Mondd el kérlek! *kéri reményei szerint tényleg annyira kedvesen amennyire szánja.* Ígérem, hogy nem mondom el másnak, ha nem szeretnéd.
- Akkor ne mondd, kérlek! Arn is tudja már, de másnak ne. Kicsit... félek.
- Mitől kicsim? *kérdi. Pár hattal, vagy nappal ezelőtt jobban meglepte volna, hogy "kicsim"-nek becézi valamelyik, vagy bármelyik gyermeket, mint azt a macskájával teszi olykor, a Ciliával való találkozás és közös reggeli után azonban már nem akad fent hasonlón.*
- Nagyon sok mindenki lett itt hirtelen. *mondja végül kicsit nehezen Kriza.* Az előbb is én... találkoztam egy lánnyal kint, aki olyan furcsán nézett rám, és nem tudom miért!
- Szerintem nem lesz semmi baj. De megértelek. Hidd el, kicsit én is így érzek, túl sokan lettünk, de szerencsére elég nagy ez a ház, hogy mind elférjünk benne. Ti már otthonotoknak érzitek ezt a helyet, és megszoktátok, de meg kell még a többieknek is szokni. Nektek ők, nekik pedig ti vagytok az idegenek. Ha most még furcsának is tűntök egymásnak, vagy ijesztőnek, előbb-utóbb biztos össze fogtok tudni barátkozni. Hidd el, tudom. Ha nem is pont ilyen helyzetben, de nagyon hasonlóban már voltam, és végül nem lett semmi baj. Alenia és én is teljesen máshonnan és másmiért kerültünk éppen ide, ebbe a házba, és mégis össze tudtunk barátkozni egymással. Sokszor csak elsőre ijesztőek és furcsák az idegenek.
*Szeretné megnyugtatni a kislányt, de igazából saját magát is.
Nem akar úgy fogalmazni, hogy "ha bárki bántani akarna, vagy merne, akkor gyere csak nyugodtan hozzám" hátha eddig a Krizában fel sem merült, hogy az újak közül bárki is bántani akarná, egyszerűen csak a tömeg riasztotta meg, és az, hogy a ház, ami szinte csak az övéké volt idáig, hirtelen sok mindenki másé is lett, ő azonban saját gyerekkorából kiindulva pontosan tudja, hogy az, hogy bárki az új fiúk, vagy lányok közül akár lelki, akár testi fájdalmat okozzon Krizának nagyon is reális veszély, főleg, ha valaki kedves, csendes és szelíd, mint amilyennek Kriza látszik, és mint amilyen ő valójában is az. Tökéletes prédája azoknak, akik könnyű szórakozást keresnek maguknak, vagy csak valakit, akiken levezethetik korábban elfojtott indulataikat, pont mint egykoron ő is volt, egészen addig a napig amikor is végül száműzték azért, mert keményen helyretette azokat, akik túlságosan messzire mentek. Lényegében talán az egyetlen határt sikerült átlépniük, amit ő sohasem engedett volna, sáros lábbal akartak betrappolni lelki tilalomfái mögé. Ezért is aggódik most annyira Krizáért, és megértő nem csak, mint az árvaház egyik legrégebbi lakójával, hanem, mint valakivel, aki kicsit legalább kislány önmagára emlékezteti, sőt, sokkal megértőbb vele, mint azt a lány valószínűleg gondolná, vagy akár csak elképzelni tudná róla.*
- De ne félj kérlek! Nincs mitől. A bátyád is vigyáz rád, Mai is ezért van itt, Alenia is, sőt még én is. Ígérem, hogy hozzám bármikor fordulhatsz, ha bármi baj van, tényleg. Akár éhes vagy, akár a hasad fáj, akár bármi más történik, mindig segíteni fogok neked. *fogalmaz inkább így és mosolyog újra, majd ad egy apró puszit a lány fejére.
Kriza talán egy szégyenlős "köszönöm!"- öt mond neki, ha jól érti, pedig ő úgy érzi, hogy erre tényleg semmi szükség.*
- Nekem most beszélnem kell Aleniával, de ezt vidd magaddal kérlek. *szed ki az egyik kis tányérba holdsütemények legalább felét. Ugyan tudja jól, hogy valahol az elveivel is ellenkezik az, hogy bármelyik gyerekkel kivételezzen, de a szívének mégsem képes parancsolni, talán nem is lehet. Több mint két tucat gyerek van már itt, akikből csak párat ismer személyesen eddig, egyszerűen lehetetlen, hogy ne legyenek kedvencei, vagy olyanok, akik már első ránézésre is egyszerűen csak szeretnivalóbbaknak tűnnek neki a többieknél. Krizát pedig már az előtt szerette, hogy akár csak Ciliával találkozott volna, akit szintén sikerült egyetlen reggeli alatt megszeretnie.
Csak az után megy tovább, hogy Kriza már elment a süteménnyel, és kopog be Nia szobájának ajtaján, ami amúgy nincs is túl messze onnan, ahol az imént Kriza és ő megálltak egymással szemközt. Úgy véli, hogy bármennyire is fáradt lehet Alenia az útja és az előző nap után, már talán ébren lehet, de azért a biztonság kedvéért próbál annyira halkan kopogni, hogy valaki, aki ébren van biztosan hallja, ugyanakkor ne ébressze fel azt, aki még alszik. És éppen ilyen hangerőn próbál beszélni is.*
- Luni vagyok. *mondja egyszerűen.* Ébren vagy ugye?
*Egészen eddig a pillanatig valamiért biztosra vette, hogy Alenia a szobájában van, most azonban az is eszébe jut, hogy talán megint sikerült elkerülniük egymást, nagyon mindenesetre nem aggódik emiatt. Már csak azért is biztos abban, hogy ismét fontos dolgokról kell beszélniük, hogy Nia arra kérte, hogy várja meg, de, ha nem így lenne, a házban hirtelen elszállásolt seregnyi gyermek akkor is egyértelművé tette volna mindezt a számára, ha még csak hasonló gondolata sem lett volna idáig.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.20 18:13:29
1667. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-20 17:03:41
Üzenet elküldve: 2025-02-20 17:03:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szülői fejtágítás//
*Mindig is okosnak tartotta a lányt, sokszor látja benne azt a tettrekészséget és tudásvágyat, ami benne is ott lappangott ilyen idős korában, csak Mait senki nem hagyta érvényesülni. Szikra más, neki mindent megadna és talán meg is tud adni, hogy az válhasson belőle, amivé válni akar. A gondoskodása elszorítja a szívét, a válaszai olyan édesek, hogy ha tehetné csak ölelné és el sem engedné. Helyeslően bólint.*
- Így van, mindenkivel. De most kifejezetten te érdekelsz. *Simít végig az arcán, majd már a ruháit rendezgeti. A kérdésre hátra fordul, fel is kacag.*
- Néha magam sem tudom. De nagyon szeretem őket. Egyszerűen feldob, ha szép ruhában vagyok. Tudod, amikor én voltam akkora, mint te, rám erőltették és nagyon utáltam. Egy ideig szoknya sem volt a közelemben. Aztán, amióta felnőttem és magam intézek mindent, rájöttem, hogy a ruhákat nagyon is szeretem, csak azt nem, ha megmondják, hogy melyiket kell viseljem. *Sokat nem árult még el magáról, hogy ő milyen is volt. Nem feltétlenül tartozik a gyerekekre, de ha bizalmat szeretne, ő ugyan miért tartaná vissza a történeteit? Lehet ám abból is tanulni. Aztán a sötételf fiúra terelődik a téma. *
- Na, úgy lehet ő is ki fogja ezt használni, de ne adj neki ötleteket. *Vigyorog.* - A többiekkel beszéltél? Van aki érdekes még számodra?
*Érdeklődik, de aztán persze előjön az, amiért egyáltalán idehívta. Fogja a kis mancsot és felül az ágyra, maga alá húzza a lábait, s egy kezével támaszkodik, a másikkal pedig simogatja a lányt, ha pedig enged neki, magához is húzza, hogy úgy beszélgessenek.*
- Szívem, az, hogy mesélj magadról, az nem azt jelenti, hogy van egy mese, ami rólad szól. Vagyis igen, de nem úgy, mint egy kitalált történet, amit felolvasok a kicsiknek esténként. Amikor így kérdezik, csak arra kérnek, hogy azt mondd el, hogy mi történt veled, milyen volt az életed eddig, vagy a napod, vagy bármi.
*Ha eddig nem is, most végre elmagyarázza neki. Nem szeret ilyen vakfoltokat hagyni a lányban, így is sok szó van, amit nem úgy mond, ahogy a többiek. Édes dolog, de jobb, ha tisztában van ezekkel.*
- Ígérem! *Mondja, majd figyelmesen hallgat. Nem vág közbe, szeretné ha azokkal a néha érdekes szavakkal elmondaná, hogy mit is érez, mit is gondol.. Nem pontosan tudja hová tenni azt az érzést amit leír a lány. Illetve igen, csakhogy ő ekkorkaként még nem érzett ilyet. Viszont most igen, de sokkal intenzívebben. Neki is meg kell találnia a pontokat, amitől jól érti meg, hogy ez egy barátság, egy testvéri szeretet, vagy egy bimbózó szerelem, aminek ha titkon örül is, a következményeinek kevésbé. Amikor kiderül, hogy együtt alszanak, kissé elbizonytalanodik, hogy jó ötlet-e ezt hagyni. Csak reméli, hogy olyan biztos alapokon van a kapcsolatuk, hogy tényleg elmeséli majd azt is, amit még pár évig nem szeretne hallani sem, de gondolni muszáj rá. Mert megtörténhet. Szerencsére Trylnor azért nem egy szívtipró, nem attól kell tartania, hogy erre használná a lányt, ilyen téren igen gyermeki még a gondolkodása. De az ösztönök hamar tudnak győzedelmeskedni.*
- Megértem Kicsim. *Mondja, miközben tart egy kis szünetet, hogy össze tudja szedni a gondolatait.*
- Nem, nem örülök, hogy egy ágyban alszotok, mert féltelek. Attól féltelek, hogy idejekorán felnőttök egymás mellett és nem hagytok időt arra, hogy gyerekek maradjatok. Össze bújni biztos nagyon jó és boldog vagyok, hogy ilyen jól vagy mellette, hogy nem zaklatnak az álmok, de kérlek… *Hogyan lehet ezt úgy mondani, hogy ne hangozzon végtelenül ostobán?!* … kérlek, ha azon kapod magad, hogy másként vágysz rá, ami több, mint puszta ölelés, akkor beszélj velem róla. Mindent meg fogok érteni és bármiben segítek neked, elmagyarázom, vagy megpróbálom, de ez fontos. Tényleg nagyon fontos. Ha tényleg csak ennyi, ha csak jól érzitek magatokat együtt, akkor nem fogok beleszólni. *Mert teljesen felesleges, hiszen a kanos kamaszokról tudni véli, hogy megoldják anélkül is, hogy egy szobában laknának. Fel is sóhajt, erre még nem gondolt, hogy a nagyobbak esetenként mit fognak művelni itt a későbbiekben.* - Igazából Szikra, rendkívül nagy kincs, ha valakivel ilyen fontosak vagytok egymásnak.
//Szülői fejtágítás//
*Mindig is okosnak tartotta a lányt, sokszor látja benne azt a tettrekészséget és tudásvágyat, ami benne is ott lappangott ilyen idős korában, csak Mait senki nem hagyta érvényesülni. Szikra más, neki mindent megadna és talán meg is tud adni, hogy az válhasson belőle, amivé válni akar. A gondoskodása elszorítja a szívét, a válaszai olyan édesek, hogy ha tehetné csak ölelné és el sem engedné. Helyeslően bólint.*
- Így van, mindenkivel. De most kifejezetten te érdekelsz. *Simít végig az arcán, majd már a ruháit rendezgeti. A kérdésre hátra fordul, fel is kacag.*
- Néha magam sem tudom. De nagyon szeretem őket. Egyszerűen feldob, ha szép ruhában vagyok. Tudod, amikor én voltam akkora, mint te, rám erőltették és nagyon utáltam. Egy ideig szoknya sem volt a közelemben. Aztán, amióta felnőttem és magam intézek mindent, rájöttem, hogy a ruhákat nagyon is szeretem, csak azt nem, ha megmondják, hogy melyiket kell viseljem. *Sokat nem árult még el magáról, hogy ő milyen is volt. Nem feltétlenül tartozik a gyerekekre, de ha bizalmat szeretne, ő ugyan miért tartaná vissza a történeteit? Lehet ám abból is tanulni. Aztán a sötételf fiúra terelődik a téma. *
- Na, úgy lehet ő is ki fogja ezt használni, de ne adj neki ötleteket. *Vigyorog.* - A többiekkel beszéltél? Van aki érdekes még számodra?
*Érdeklődik, de aztán persze előjön az, amiért egyáltalán idehívta. Fogja a kis mancsot és felül az ágyra, maga alá húzza a lábait, s egy kezével támaszkodik, a másikkal pedig simogatja a lányt, ha pedig enged neki, magához is húzza, hogy úgy beszélgessenek.*
- Szívem, az, hogy mesélj magadról, az nem azt jelenti, hogy van egy mese, ami rólad szól. Vagyis igen, de nem úgy, mint egy kitalált történet, amit felolvasok a kicsiknek esténként. Amikor így kérdezik, csak arra kérnek, hogy azt mondd el, hogy mi történt veled, milyen volt az életed eddig, vagy a napod, vagy bármi.
*Ha eddig nem is, most végre elmagyarázza neki. Nem szeret ilyen vakfoltokat hagyni a lányban, így is sok szó van, amit nem úgy mond, ahogy a többiek. Édes dolog, de jobb, ha tisztában van ezekkel.*
- Ígérem! *Mondja, majd figyelmesen hallgat. Nem vág közbe, szeretné ha azokkal a néha érdekes szavakkal elmondaná, hogy mit is érez, mit is gondol.. Nem pontosan tudja hová tenni azt az érzést amit leír a lány. Illetve igen, csakhogy ő ekkorkaként még nem érzett ilyet. Viszont most igen, de sokkal intenzívebben. Neki is meg kell találnia a pontokat, amitől jól érti meg, hogy ez egy barátság, egy testvéri szeretet, vagy egy bimbózó szerelem, aminek ha titkon örül is, a következményeinek kevésbé. Amikor kiderül, hogy együtt alszanak, kissé elbizonytalanodik, hogy jó ötlet-e ezt hagyni. Csak reméli, hogy olyan biztos alapokon van a kapcsolatuk, hogy tényleg elmeséli majd azt is, amit még pár évig nem szeretne hallani sem, de gondolni muszáj rá. Mert megtörténhet. Szerencsére Trylnor azért nem egy szívtipró, nem attól kell tartania, hogy erre használná a lányt, ilyen téren igen gyermeki még a gondolkodása. De az ösztönök hamar tudnak győzedelmeskedni.*
- Megértem Kicsim. *Mondja, miközben tart egy kis szünetet, hogy össze tudja szedni a gondolatait.*
- Nem, nem örülök, hogy egy ágyban alszotok, mert féltelek. Attól féltelek, hogy idejekorán felnőttök egymás mellett és nem hagytok időt arra, hogy gyerekek maradjatok. Össze bújni biztos nagyon jó és boldog vagyok, hogy ilyen jól vagy mellette, hogy nem zaklatnak az álmok, de kérlek… *Hogyan lehet ezt úgy mondani, hogy ne hangozzon végtelenül ostobán?!* … kérlek, ha azon kapod magad, hogy másként vágysz rá, ami több, mint puszta ölelés, akkor beszélj velem róla. Mindent meg fogok érteni és bármiben segítek neked, elmagyarázom, vagy megpróbálom, de ez fontos. Tényleg nagyon fontos. Ha tényleg csak ennyi, ha csak jól érzitek magatokat együtt, akkor nem fogok beleszólni. *Mert teljesen felesleges, hiszen a kanos kamaszokról tudni véli, hogy megoldják anélkül is, hogy egy szobában laknának. Fel is sóhajt, erre még nem gondolt, hogy a nagyobbak esetenként mit fognak művelni itt a későbbiekben.* - Igazából Szikra, rendkívül nagy kincs, ha valakivel ilyen fontosak vagytok egymásnak.
1666. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-20 16:31:08
Üzenet elküldve: 2025-02-20 16:31:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Emelet - 8-as szoba//
*Nehéz mindenhol megfelelni és igazából nem is akar. De vannak olyanok, akikért felelősséget érez, maga sem tudja miért. Ha érzi is, szavakba önteni nem tudná, mindössze tudja jól, hogy ennek a fiúnak itt most igen nagy szüksége van valakire, aki nagyobb és védelmezi, akiben megbízhat. Be ugyan valószínűleg nem vallaná, de sokat mutat az is, hogy őt kereste, amikor megérkeztek a lenti kölykök. Nem egy ilyen apróság lesz az, amit beárul, s ha ezzel egy icipicit füllentenie is kell Szikrának, hát legyen. Ő sem orrolna meg rá, ha tudná a teljes igazat, s amikor éjjel a takaró alatt beszélgetnek, még kiderülhet az igazság, de csakis úgy, hogy Rellan ebből nem érez semmit. Semmit, ami kínos, megalázó, vagy bántja őt. Már csak nevetni tud azon, hogy mégis bevall belőle annyit, amennyit be kell, jók lesznek ők így. Ha csak ennyire is tartják egymásért a hátukat és csak annyit árulnak el a nagyközönségnek, amit muszáj, akkor remekül meglesznek.*
- Ha már le tudunk menni felszedjük a szilánkokat. *Bólint és helyesel, miközben a smaragdszeműt nézi.
A röpke kis hiszti kezelése alól ki tudott bújni, neki eszébe nem jutott volna a hátat simogatni, pedig volt ám hisztis húga. Annak sokkal inkább valami édesség, vagy valami vicc terelte el a figyelmét, vagy egyszerűen semmi és akkor hagyni kellett, hogy átvészelje. Sokszor a következő percben meg már hűlt helye volt a könnyeknek, mintha mi sem történt volna. Most a fiúcskán is ezt látja. Egyszerre szorul el a szíve az emlékre és boldog, mert van kire emlékezni. De a pátyolgatást meghagyja Szikrának. Ő az ételfelelős, aki készletéből belakmározhatnak mindhárman úgy, hogy le sem kell menniük egy darabig. Csak a hecctől tartott kicsit, nem szeretné, hogy az amúgy is nyugtalan gyerek halálra ijedjen.*
- Koránt sem biztos, hogy kinő és akkor is le tudjuk szedni. *Összepréseli az ajkát, mert már nevetne és láss csodát, még csak nem is tüsszent. A gyomra, mintha sosem korgott volna, úgy tele van, mégsem nehezült el. Megérte begyűjteni azt a rengeteg barna gubist. A szőkeségre néz, felkacag végül.*
- Fátyol? Lesz rajtad, az egyszer biztos. *Neki a fátyolról más jut eszébe, de nem mondja ki, hogy hogyan is tudna rajta olyat elképzelni. Aztán elfintorodik a következő képre, amit a lelki szemei előtt lát. Nem akarja ő ezt sem látni, sem hallani, mégis jót vidul. *
- Megoldjuk a gomba kérdést is és a vázát is. Senki nem jön rá semmire. De azért érdekel mi folyik kint.
*Felpattan és résnyire nyitja az ajtót. Most következik a szobák elosztása, legalábbis Alenia négy, vagy öt lánnyal fordul be az egyikbe.*
- Most kapják meg a szobákat. Ide nem jöhet senki. Szikra, nem hagyjuk, jó? Rellan, hozzátok meg úgysem férnek be. *Kissé gondterheltté válik, s mintha csak őrizné a lakrészüket, az ajtónak dől, miután óvatosan becsukta.*
*Nehéz mindenhol megfelelni és igazából nem is akar. De vannak olyanok, akikért felelősséget érez, maga sem tudja miért. Ha érzi is, szavakba önteni nem tudná, mindössze tudja jól, hogy ennek a fiúnak itt most igen nagy szüksége van valakire, aki nagyobb és védelmezi, akiben megbízhat. Be ugyan valószínűleg nem vallaná, de sokat mutat az is, hogy őt kereste, amikor megérkeztek a lenti kölykök. Nem egy ilyen apróság lesz az, amit beárul, s ha ezzel egy icipicit füllentenie is kell Szikrának, hát legyen. Ő sem orrolna meg rá, ha tudná a teljes igazat, s amikor éjjel a takaró alatt beszélgetnek, még kiderülhet az igazság, de csakis úgy, hogy Rellan ebből nem érez semmit. Semmit, ami kínos, megalázó, vagy bántja őt. Már csak nevetni tud azon, hogy mégis bevall belőle annyit, amennyit be kell, jók lesznek ők így. Ha csak ennyire is tartják egymásért a hátukat és csak annyit árulnak el a nagyközönségnek, amit muszáj, akkor remekül meglesznek.*
- Ha már le tudunk menni felszedjük a szilánkokat. *Bólint és helyesel, miközben a smaragdszeműt nézi.
A röpke kis hiszti kezelése alól ki tudott bújni, neki eszébe nem jutott volna a hátat simogatni, pedig volt ám hisztis húga. Annak sokkal inkább valami édesség, vagy valami vicc terelte el a figyelmét, vagy egyszerűen semmi és akkor hagyni kellett, hogy átvészelje. Sokszor a következő percben meg már hűlt helye volt a könnyeknek, mintha mi sem történt volna. Most a fiúcskán is ezt látja. Egyszerre szorul el a szíve az emlékre és boldog, mert van kire emlékezni. De a pátyolgatást meghagyja Szikrának. Ő az ételfelelős, aki készletéből belakmározhatnak mindhárman úgy, hogy le sem kell menniük egy darabig. Csak a hecctől tartott kicsit, nem szeretné, hogy az amúgy is nyugtalan gyerek halálra ijedjen.*
- Koránt sem biztos, hogy kinő és akkor is le tudjuk szedni. *Összepréseli az ajkát, mert már nevetne és láss csodát, még csak nem is tüsszent. A gyomra, mintha sosem korgott volna, úgy tele van, mégsem nehezült el. Megérte begyűjteni azt a rengeteg barna gubist. A szőkeségre néz, felkacag végül.*
- Fátyol? Lesz rajtad, az egyszer biztos. *Neki a fátyolról más jut eszébe, de nem mondja ki, hogy hogyan is tudna rajta olyat elképzelni. Aztán elfintorodik a következő képre, amit a lelki szemei előtt lát. Nem akarja ő ezt sem látni, sem hallani, mégis jót vidul. *
- Megoldjuk a gomba kérdést is és a vázát is. Senki nem jön rá semmire. De azért érdekel mi folyik kint.
*Felpattan és résnyire nyitja az ajtót. Most következik a szobák elosztása, legalábbis Alenia négy, vagy öt lánnyal fordul be az egyikbe.*
- Most kapják meg a szobákat. Ide nem jöhet senki. Szikra, nem hagyjuk, jó? Rellan, hozzátok meg úgysem férnek be. *Kissé gondterheltté válik, s mintha csak őrizné a lakrészüket, az ajtónak dől, miután óvatosan becsukta.*
1665. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-20 15:27:30
Üzenet elküldve: 2025-02-20 15:27:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt váratlan//
//Zárás//
*Minden előzetes félelme ellenére tényleg kellemesen érezte magát Cilia társaságában, sajnálja is, hogy gyorsan elment az idő, igaz, egy rántotta elkészítése és elfogyasztása nem is kerül olyan túl sok percbe.
Valahogy jó, sőt a jónál is sokkal jobb érzéssel tölti el az is, hogy láthatóan sikerült lenyűgöznie a lányt, azzal, hogy arról beszélt, ami ami számára csak egyszerű varázslat, legalábbis ez az első gondolata, aztán rájön, hogy nem, dehogy is, távolról sem csak egyszerű varázslatról beszélt, hanem az egyik kedvencéről, ami tényleg valóságos csoda. Annyi hatalmas fa között nőtt fel ő maga is, házuk, és annak jelképes kerítése is fából lett építve, sőt, egészen kislányként nem meglepő módon azt is hitte, hogy az egész világ csak egy hatalmas erdő és semmi más. Sohasem gondolta volna, hogy egyszer majd ő maga is növeszthet fákat szinte a semmiből, bár itt és most persze azon van a hangsúly, hogy "szinte."
Aztán szokásához híven ezek után ismét kissé zavarba is jön. Kicsit úgy érzi magát, mintha hencegett volna a képességeivel, holott igazából ez tényleg nem volt a szándéka, még csak nem is szándékosan irányította abba az irányba a beszélgetést, hogy a mágiáról is beszéljenek.*
- Nem ilyen egyszerű azért, nem a semmiből tudok fákat teremteni. Egy magra azért nekem is szükségem van rá, pontosabban minden egyes mágusnak, aki ismeri ezt a varázslatot. *magyarázza mosolyogva és javítja is ki magát közben.* Ugyanúgy elülteted a földbe, mint egyébként is tennéd, és ezek után abból növeszted ki aztán varázslattal a fát. Tényleg gyorsan megnő, persze nem akármekkorára, csak akkorára, amekkorára körülbelül két évtized alatt nőne meg magától, varázslat nélkül. Almamagból pedig természetesen almafa fog nőni, szóval nem korlátlan varázslat, de így is elég csodálatos. Ha több mágus összeállna egész kis erdőket növeszthetnének vele ki a földből egyetlen délután alatt. Remélem egyszer megmutathatom neked, és azt is, hogy tényleg meg is taníthatom.
*Tényleg szeretné, hogy mindez megtörténjen egyszer. Aleniát is jó érzés volt tanítani, biztos benne, hogy az is boldoggá tenné, ha olyasvalakivel is megtehetné, aki annyira nehéz körülmények között nőtt fel, mint amennyire szerinte Ciliának sikerült.
Persze figyel ezek után is, csak nem biztos, hogy mindig pontosan érti, hogy mi a fontos a lánynak, vagy hogyan érti azt, amit mond neki, ennek ellenére is úgy érzi, hogy a lehető legjobban elmagyarázta azt, hogy mi fán terem a mana, pontosabban szólva éppen azt, hogy bizony nem fán és bokrokon terem.
Talán azt is elhitte neki Cilia, hogy szépek az ujjai. Lehet persze, hogy csak ő hiú annyira, hogy azt gondolja hogy ilyesmit szívesen hall egy kislány magáról, főleg, ha annyira nagyon már nem is kislány, az égi tünemények kérdésében ellenben teljesen biztosan egyetértenek. Van abban valami megnyugtató, az egyszer biztos, ha legalább egy hold fényt ad az éjszakában.
A hajhúzós megjegyzésen is elmosolyodik. Megnyugtató számára, ha Ciliának vannak más barátai Deresen kívül is, márpedig erről, valamint arról, hogy Trylnort is magával akarja hozni egyértelmű a számára, hogy őt is annak tartja.*
- Várlak benneteket, de azért ne gyertek túl soká, nehogy kihűljön a rántotta. Nem mintha hidegen nem lenne finom, de azért frissen csak jobb. *mondja végül, aztán azon kapja magát, hogy mosolyogva integet vissza, miközben furcsa, kellemes bizsergést érez, nem a szíve, hanem valahol a tüdeje tájékán.
~ Szóval tényleg ilyen érzés lehet, ha valakinek van egy lánya, aki mosolyog rá? Vagy valami ilyesmi. ~
Persze, kicsit fájó a gondolat, és nem kell emlékeztetnie rá magát, hogy miért, ugyanakkor rájön arra, hogy bármennyire is fáj, hogy neki sosem lehet saját gyermeke, és bármennyire rossz emlékeket hagytak is benne a gyerekek a szülőfalujából, attól még itt egy-kettő társaságában igenis érezheti jól magát.
Tudja, hogy nem szép dolog kivételeznie senkivel, de a kicsi Kriza mellett most már Cilia is belopta magát a szívébe, és azon gondolkodik, hogy legközelebb milyen aprósággal kedveskedhet majd neki. Talán egy gyűrűvel, ami jól áll majd általa szépnek talált ujjain, de ezt az ötletet elég hamar elveti. Biztosan benne, hogy a lány jobban örülne valaminek, amit megehet, finom, sőt Deressel is megoszthat, szóval mindezek után elég természetes, hogy csak is valami étel járhat a fejében, mint jövendőbeli kényeztetés.*
- Na gyere kicsim! *emeli fel Holdpihét ezek után, aki ismét kicsit panaszosan, talán sértődötten is nyávog, mint aki pontosan tudja, hogy kicsikét most meg lett feledkezve róla. Bizony, állatot tartani tényleg nagy felelősség... azonnal lelkiismeret-furdalása is lesz emiatt a nyávogás miatt. Talán nem is lenne jó anya belőle, ha már sikerült annyira belefeledkeznie a Ciliával folytatott beszélgetésbe és saját reggelijébe, hogy szinte meg is feledkezett róla, hogy macskája most már tényleg éhes lehet.*
- Ne aggódj, most már te vagy az első és senki más! *ad neki egy puszit az orrára, reméli, hogy nem sértette meg őt nagyon. Mielőtt elkezdené csinálni a Ciliának ígért többi adag rántottát, először őt simogatja meg, és neki hoz ételt, vizet, és egy kis tejet is, hogy aztán elkezdjen egy újabb munkával teli napot a házban.
Utóbbit bánja a legkevésbé, sőt, ahhoz képest, hogy mennyire irtózott ettől a háztól, köszönhetően annak, hogy egyszer Aleniát is és őt is majdnem megölték itt, most már szinte el sem tudná képzelni magát Arthenioron belül máshol, csak ezek között az egykor komornak érzett falak között, ez pedig nem csak Aleniának, hanem most már a egy-két itt élő gyereknek is köszönhető.*
//Zárás//
*Minden előzetes félelme ellenére tényleg kellemesen érezte magát Cilia társaságában, sajnálja is, hogy gyorsan elment az idő, igaz, egy rántotta elkészítése és elfogyasztása nem is kerül olyan túl sok percbe.
Valahogy jó, sőt a jónál is sokkal jobb érzéssel tölti el az is, hogy láthatóan sikerült lenyűgöznie a lányt, azzal, hogy arról beszélt, ami ami számára csak egyszerű varázslat, legalábbis ez az első gondolata, aztán rájön, hogy nem, dehogy is, távolról sem csak egyszerű varázslatról beszélt, hanem az egyik kedvencéről, ami tényleg valóságos csoda. Annyi hatalmas fa között nőtt fel ő maga is, házuk, és annak jelképes kerítése is fából lett építve, sőt, egészen kislányként nem meglepő módon azt is hitte, hogy az egész világ csak egy hatalmas erdő és semmi más. Sohasem gondolta volna, hogy egyszer majd ő maga is növeszthet fákat szinte a semmiből, bár itt és most persze azon van a hangsúly, hogy "szinte."
Aztán szokásához híven ezek után ismét kissé zavarba is jön. Kicsit úgy érzi magát, mintha hencegett volna a képességeivel, holott igazából ez tényleg nem volt a szándéka, még csak nem is szándékosan irányította abba az irányba a beszélgetést, hogy a mágiáról is beszéljenek.*
- Nem ilyen egyszerű azért, nem a semmiből tudok fákat teremteni. Egy magra azért nekem is szükségem van rá, pontosabban minden egyes mágusnak, aki ismeri ezt a varázslatot. *magyarázza mosolyogva és javítja is ki magát közben.* Ugyanúgy elülteted a földbe, mint egyébként is tennéd, és ezek után abból növeszted ki aztán varázslattal a fát. Tényleg gyorsan megnő, persze nem akármekkorára, csak akkorára, amekkorára körülbelül két évtized alatt nőne meg magától, varázslat nélkül. Almamagból pedig természetesen almafa fog nőni, szóval nem korlátlan varázslat, de így is elég csodálatos. Ha több mágus összeállna egész kis erdőket növeszthetnének vele ki a földből egyetlen délután alatt. Remélem egyszer megmutathatom neked, és azt is, hogy tényleg meg is taníthatom.
*Tényleg szeretné, hogy mindez megtörténjen egyszer. Aleniát is jó érzés volt tanítani, biztos benne, hogy az is boldoggá tenné, ha olyasvalakivel is megtehetné, aki annyira nehéz körülmények között nőtt fel, mint amennyire szerinte Ciliának sikerült.
Persze figyel ezek után is, csak nem biztos, hogy mindig pontosan érti, hogy mi a fontos a lánynak, vagy hogyan érti azt, amit mond neki, ennek ellenére is úgy érzi, hogy a lehető legjobban elmagyarázta azt, hogy mi fán terem a mana, pontosabban szólva éppen azt, hogy bizony nem fán és bokrokon terem.
Talán azt is elhitte neki Cilia, hogy szépek az ujjai. Lehet persze, hogy csak ő hiú annyira, hogy azt gondolja hogy ilyesmit szívesen hall egy kislány magáról, főleg, ha annyira nagyon már nem is kislány, az égi tünemények kérdésében ellenben teljesen biztosan egyetértenek. Van abban valami megnyugtató, az egyszer biztos, ha legalább egy hold fényt ad az éjszakában.
A hajhúzós megjegyzésen is elmosolyodik. Megnyugtató számára, ha Ciliának vannak más barátai Deresen kívül is, márpedig erről, valamint arról, hogy Trylnort is magával akarja hozni egyértelmű a számára, hogy őt is annak tartja.*
- Várlak benneteket, de azért ne gyertek túl soká, nehogy kihűljön a rántotta. Nem mintha hidegen nem lenne finom, de azért frissen csak jobb. *mondja végül, aztán azon kapja magát, hogy mosolyogva integet vissza, miközben furcsa, kellemes bizsergést érez, nem a szíve, hanem valahol a tüdeje tájékán.
~ Szóval tényleg ilyen érzés lehet, ha valakinek van egy lánya, aki mosolyog rá? Vagy valami ilyesmi. ~
Persze, kicsit fájó a gondolat, és nem kell emlékeztetnie rá magát, hogy miért, ugyanakkor rájön arra, hogy bármennyire is fáj, hogy neki sosem lehet saját gyermeke, és bármennyire rossz emlékeket hagytak is benne a gyerekek a szülőfalujából, attól még itt egy-kettő társaságában igenis érezheti jól magát.
Tudja, hogy nem szép dolog kivételeznie senkivel, de a kicsi Kriza mellett most már Cilia is belopta magát a szívébe, és azon gondolkodik, hogy legközelebb milyen aprósággal kedveskedhet majd neki. Talán egy gyűrűvel, ami jól áll majd általa szépnek talált ujjain, de ezt az ötletet elég hamar elveti. Biztosan benne, hogy a lány jobban örülne valaminek, amit megehet, finom, sőt Deressel is megoszthat, szóval mindezek után elég természetes, hogy csak is valami étel járhat a fejében, mint jövendőbeli kényeztetés.*
- Na gyere kicsim! *emeli fel Holdpihét ezek után, aki ismét kicsit panaszosan, talán sértődötten is nyávog, mint aki pontosan tudja, hogy kicsikét most meg lett feledkezve róla. Bizony, állatot tartani tényleg nagy felelősség... azonnal lelkiismeret-furdalása is lesz emiatt a nyávogás miatt. Talán nem is lenne jó anya belőle, ha már sikerült annyira belefeledkeznie a Ciliával folytatott beszélgetésbe és saját reggelijébe, hogy szinte meg is feledkezett róla, hogy macskája most már tényleg éhes lehet.*
- Ne aggódj, most már te vagy az első és senki más! *ad neki egy puszit az orrára, reméli, hogy nem sértette meg őt nagyon. Mielőtt elkezdené csinálni a Ciliának ígért többi adag rántottát, először őt simogatja meg, és neki hoz ételt, vizet, és egy kis tejet is, hogy aztán elkezdjen egy újabb munkával teli napot a házban.
Utóbbit bánja a legkevésbé, sőt, ahhoz képest, hogy mennyire irtózott ettől a háztól, köszönhetően annak, hogy egyszer Aleniát is és őt is majdnem megölték itt, most már szinte el sem tudná képzelni magát Arthenioron belül máshol, csak ezek között az egykor komornak érzett falak között, ez pedig nem csak Aleniának, hanem most már a egy-két itt élő gyereknek is köszönhető.*
1664. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-19 18:30:31
Üzenet elküldve: 2025-02-19 18:30:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szülői fejtágítás//
*Elmerül saját gondolataiban, annyi minden volt amit meg akart tőle kérdezni, vagy beszélni. Mégis most mintha, nem jönnének a szavak. Mintha bele rekedt volna minden ami eddig nyomta. Igyekszik figyelni Mai szavaira, aki talán lassan kezd bele mondandójába, bár hangján érezhető, hogy minden amit mond az súllyal rendelkezik, és komolyan is gondolja, amellett, hogy kedvesnek tűnik mint mindig. Bólint sokat, mert minden szavával egyetért, tényleg sok a változás.*
-Nem csak velem. Mindenkivel.
*Jegyzi meg, mert annyit azért ért ő, hogy lássa, a sok gyerek nem csak a régi megszokott társaságra lett hatással, hanem a nevelőkre is. A tanórák is hangosabbak, és változtak, mert nem minden gyerek van ugyan azon a szinten. Sokan még csak most formálják az első betűiket, holott pár serdülő majdnem olyan szépen ír mint ő.
Az intésre, csak bólint, szépen rendezi is a könyveket. Utána meg is fordul, újra a dobozhoz lép. Szemei azonban megakadnak azon a sok ruhán amit Mai olyan gondosan pakolgat, mintha csak a gyerekeket takargatná be estére. Vajon miért ennyire fontosak ezek? Kérdőn pislant a göncökre párat.*
-Miért vagy azokkal ilyen óvatos? Azok csak ruhák.
*Jegyzi meg bután, hisz belé annyi nőiesség szorult, mint Deresbe az asztali etikett. Ha valaki ráöltene egy fiú ruhát és ne adj isten levágná a szép hosszú haját, bármikor el tudna vegyülni egy fiú társaságban. Tán csak a hangja lenne árulkodó.*
-Pedig, neki is olyan a füle mint nekem, a bőre pedig fura, de szép. Ha nekem is olyan lenne, biztos nem találnátok meg ha az árnyékban bujkálok éjszaka.
*Kifejezetten előnyösnek tartja Mharassi bőrszínét, talán még irigyli is picit. El is mereng rajta picit, talán hosszabban is mint kellene, mert mire kettőt pislog Mai áll vele szemben. Azok a jeges kékek mindig is belé tudtak látni, most is úgy érzi Mai a lelke legmélyére szeretne betekintést nyerni. A kezei az övébe simulnak. Milyen puha és meleg. Kis feje felszegődik, ahogy tekintetét muszáj felemelnie a rá magasodó nőre. A dicséretre, se köpni se nyelni nem tud. Ő csak a dolgát végezte el, amire kérték. Hasonlóan, ahogy Graelnél is. Bár itt mintha jobban hálásabbak lennének a munkájáért, még ha nem is tökéletesen végzi azt el.*
-Köszönöm. Igyekszem.
*Mondja válaszul butácskán. Bár a szavak is alig jönnek ki belőle. Meg van illetődve és zavarban is van. De mire fel is fogná mi történik, már érzi a nő erejét, nem küzd ellene, követi őt, és leül mellé az ágyra.*
-Meséljek? De. Rólam azóta sincsen mese.
*Válaszolja a megszokott kérdésre buta válaszát. Azóta sem javította ki őt senki, hogy ezt nem így kell értelmezni. Lehet azóta is csak jót mosolyognak rajta inkább az emberek.
Mai szemei most nem is olyan jegesek mint általában, majdnem úgy csillognak mint Trylnornak, de ebben mintha valami más lenne. Törődés? Féltés talán? Deresnek szokott ilyen lenni a tekintete, ha valami butaságot szeretne elkövetni.*
-Ígéred?
*Néz vissza és kicsi feje közelebb hajol a nőhöz, a smaragdok rezzenéstelenül a másikéba fordulnak. Tán a nő mintha tükörbe nézne, ha még nem is annyira szúrós mint az övé, de talán majd évek meghozzák azt. Amint a másik rábólint, nagy levegőt vesz és sóhajt, kis szünet után képes csak megszólalni. Túl sok a a gondolat amit meg akar osztani.*
-Trylnor. Nem tudom. Jó vele játszani, mindig velem nevet, sosem érzem, hogy rajtam. Ha rá nézek olyan fura itt. *Mutatja hasát és szíve tájékát.* -De meleg és jó érzés, meg ha ő néz rám, akkor itt mindig úgy érzem, hogy ég. *Most pedig az arcán lévő pírra mutat, ami ismét lassan megjelenik.* A szeme pedig úgy csillog mint neked de az övé mégis másabb. Másabb mint Deresé is akit nagyon szeretek. És. És.
*Most picit elbizonytalanodik mert nem tudja, ilyet szabad e mondani, főleg azok után Rellant és Trylnor is kijelentette maga véleményét az utca lányokról.*
-Tudom mondtad nem szabad, de. *Ekkor tekintetét elfordítja, amit eddig szorosan a nő szemébe tartott, még ha forgolódott is nagy hevében és a sok mutatásban, de most látszik rajta, hogy szégyelli, hogy a szavai ellen ment.*
- Mindig vele alszom az ágyamban, vagy én az övében, és olyan jó ölelni őt, jobb mint Derest, meg.. jobb mint ha veled aludnék. *Mondja szinte a nem létező bajsza alatt elszégyenkezve, de hangjában érezhető a lelkesedés, hogy eleven és szeret erről beszélni.*
- De azért, mert ha vele alszom nem jön elő az a rossz álom amiért a múltkor megütöttem Gab-et.
*Mondja mentegetőzve, mert valóban, ha Trylnor karjaiban alszik, úgy alszik mint egy jóllakott óvodás.*
//Szülői fejtágítás//
*Elmerül saját gondolataiban, annyi minden volt amit meg akart tőle kérdezni, vagy beszélni. Mégis most mintha, nem jönnének a szavak. Mintha bele rekedt volna minden ami eddig nyomta. Igyekszik figyelni Mai szavaira, aki talán lassan kezd bele mondandójába, bár hangján érezhető, hogy minden amit mond az súllyal rendelkezik, és komolyan is gondolja, amellett, hogy kedvesnek tűnik mint mindig. Bólint sokat, mert minden szavával egyetért, tényleg sok a változás.*
-Nem csak velem. Mindenkivel.
*Jegyzi meg, mert annyit azért ért ő, hogy lássa, a sok gyerek nem csak a régi megszokott társaságra lett hatással, hanem a nevelőkre is. A tanórák is hangosabbak, és változtak, mert nem minden gyerek van ugyan azon a szinten. Sokan még csak most formálják az első betűiket, holott pár serdülő majdnem olyan szépen ír mint ő.
Az intésre, csak bólint, szépen rendezi is a könyveket. Utána meg is fordul, újra a dobozhoz lép. Szemei azonban megakadnak azon a sok ruhán amit Mai olyan gondosan pakolgat, mintha csak a gyerekeket takargatná be estére. Vajon miért ennyire fontosak ezek? Kérdőn pislant a göncökre párat.*
-Miért vagy azokkal ilyen óvatos? Azok csak ruhák.
*Jegyzi meg bután, hisz belé annyi nőiesség szorult, mint Deresbe az asztali etikett. Ha valaki ráöltene egy fiú ruhát és ne adj isten levágná a szép hosszú haját, bármikor el tudna vegyülni egy fiú társaságban. Tán csak a hangja lenne árulkodó.*
-Pedig, neki is olyan a füle mint nekem, a bőre pedig fura, de szép. Ha nekem is olyan lenne, biztos nem találnátok meg ha az árnyékban bujkálok éjszaka.
*Kifejezetten előnyösnek tartja Mharassi bőrszínét, talán még irigyli is picit. El is mereng rajta picit, talán hosszabban is mint kellene, mert mire kettőt pislog Mai áll vele szemben. Azok a jeges kékek mindig is belé tudtak látni, most is úgy érzi Mai a lelke legmélyére szeretne betekintést nyerni. A kezei az övébe simulnak. Milyen puha és meleg. Kis feje felszegődik, ahogy tekintetét muszáj felemelnie a rá magasodó nőre. A dicséretre, se köpni se nyelni nem tud. Ő csak a dolgát végezte el, amire kérték. Hasonlóan, ahogy Graelnél is. Bár itt mintha jobban hálásabbak lennének a munkájáért, még ha nem is tökéletesen végzi azt el.*
-Köszönöm. Igyekszem.
*Mondja válaszul butácskán. Bár a szavak is alig jönnek ki belőle. Meg van illetődve és zavarban is van. De mire fel is fogná mi történik, már érzi a nő erejét, nem küzd ellene, követi őt, és leül mellé az ágyra.*
-Meséljek? De. Rólam azóta sincsen mese.
*Válaszolja a megszokott kérdésre buta válaszát. Azóta sem javította ki őt senki, hogy ezt nem így kell értelmezni. Lehet azóta is csak jót mosolyognak rajta inkább az emberek.
Mai szemei most nem is olyan jegesek mint általában, majdnem úgy csillognak mint Trylnornak, de ebben mintha valami más lenne. Törődés? Féltés talán? Deresnek szokott ilyen lenni a tekintete, ha valami butaságot szeretne elkövetni.*
-Ígéred?
*Néz vissza és kicsi feje közelebb hajol a nőhöz, a smaragdok rezzenéstelenül a másikéba fordulnak. Tán a nő mintha tükörbe nézne, ha még nem is annyira szúrós mint az övé, de talán majd évek meghozzák azt. Amint a másik rábólint, nagy levegőt vesz és sóhajt, kis szünet után képes csak megszólalni. Túl sok a a gondolat amit meg akar osztani.*
-Trylnor. Nem tudom. Jó vele játszani, mindig velem nevet, sosem érzem, hogy rajtam. Ha rá nézek olyan fura itt. *Mutatja hasát és szíve tájékát.* -De meleg és jó érzés, meg ha ő néz rám, akkor itt mindig úgy érzem, hogy ég. *Most pedig az arcán lévő pírra mutat, ami ismét lassan megjelenik.* A szeme pedig úgy csillog mint neked de az övé mégis másabb. Másabb mint Deresé is akit nagyon szeretek. És. És.
*Most picit elbizonytalanodik mert nem tudja, ilyet szabad e mondani, főleg azok után Rellant és Trylnor is kijelentette maga véleményét az utca lányokról.*
-Tudom mondtad nem szabad, de. *Ekkor tekintetét elfordítja, amit eddig szorosan a nő szemébe tartott, még ha forgolódott is nagy hevében és a sok mutatásban, de most látszik rajta, hogy szégyelli, hogy a szavai ellen ment.*
- Mindig vele alszom az ágyamban, vagy én az övében, és olyan jó ölelni őt, jobb mint Derest, meg.. jobb mint ha veled aludnék. *Mondja szinte a nem létező bajsza alatt elszégyenkezve, de hangjában érezhető a lelkesedés, hogy eleven és szeret erről beszélni.*
- De azért, mert ha vele alszom nem jön elő az a rossz álom amiért a múltkor megütöttem Gab-et.
*Mondja mentegetőzve, mert valóban, ha Trylnor karjaiban alszik, úgy alszik mint egy jóllakott óvodás.*
1663. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-19 17:18:35
Üzenet elküldve: 2025-02-19 17:18:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szülői fejtágítás//
*Nagy a meglepetés, amikor nyílik az ajtó, de nem azon lepődik meg, hogy ki áll ott, hanem azon, hogy szinte ráesik. Nem mondhatni, hogy túl jó erőben van a nő, de azért azzal a kis testtel elbír, s amúgy is a karjaiban szerette volna már tartani. Furcsa érzés ez az egész. Nem teheti meg, hogy mindenkivel így bánik, de azt sem, hogy a másikkal eddigi kialakult kapcsolatából visszavegyen. Nem is akar. Nem mindenki vágyik ám a közelségre, és harminc gyereknek nem is adhatja meg ugyanazt, hiába szeretne ennyi felé szakadni.*
- Jaj, vigyázz!* Felkacag, majd kicsit kiélvezi, hogy ad egy percnyi nyugalmat neki a lány. Lassan ereszti el, s bár dolguk van, nem csak azért hívta a lányt, hogy kihasználja a két kezét, sokkal inkább ürügyet keresett, hogy kettesben tudjanak lenni. Figyelmesen hallgatja, miközben már beterelte az új szobába, s amaz a dobozokkal bíbelődik. *
- Tudom, hogy nehéz most. Ezért is szerettem volna, ha kicsit beszélünk róla. Sok a változás, sok minden történik veled mostanság. *Éppen elég volt, hogy az erdő, majd az odú után új lények közé keveredett, aztán rátalált valami új érzelem, s még bele sem ereszkedhetett, meg sem szokhatott mindent, már rá is özönlött az a sok gyerek. Senkinek nem egyszerű, de van annyi belátása a szőkeségnek, hogy ezt megértse, s majd jól dolgozza fel. A polc felé mutat, hogy oda pakolhat nyugodtan, míg ő a ruháit rendezi, azok a legfontosabbak, még a végén helyrehozhatatlanul meggyűrődnek.*
- Igen, megfigyeltem, Mharassi nem oldódik egykönnyen, de tudod ő az egyedüli sötételf itt. Neki sem lehet könnyű, hogy nincs itt fajtársa.
*Magyarázza, még ha egyértelmű is, néha jobb kihangosítani a dolgokat.*
- Örülök, hogy így hárman megtaláltátok a közös hangot, Rellan-nak is fontos, hogy legyen, akire számíthat. *Megáll a rendezkedésben, majd közelebb lép, hogy megfogja a lány kezét. Mind a kettőt a tenyerébe veszi, finoman szorít rájuk*
- Nagyon büszke vagyok rád, ugye tudod? Rengeteget segítesz, köszönöm Szikra. Tényleg nagyon sokat jelent. *Figyeli a smaragdokat, közben pedig mosolyog, aztán az ágya irányába húzza, hogy üljenek le, mégis kényelmesebb.* - Hagyjuk a pakolást, nem dolgoztatni hívtalak, csak időt szerettem volna veled tölteni. És, hogy mesélj nekem.
*Látta ám azt az enyhe pírt, nem fogja direktben megjegyezni, de muszáj érdeklődnie.*
- Még alkalmunk sem volt, hogy elmondd, hogyan érzed magad Trylnor-ral. Úgy látom sokkal jobban kijössz vele, mint eddig bárkivel. Nem szerettelek volna szétszedni titeket, de cserébe kérnék valamit. *Lágy a tekintete, de ismerheti annyira, hogy komolyan beszél.* - Szeretném, ha megosztanád velem, ha valami olyan történik, amit nem igazán értesz. Érzések, gondolatok, vagy bármi. Fordulhatsz hozzám, mindig fogok rád időt szakítani, akkor is, ha most több a dolgom. Én pedig ezt ígérem meg neked.
//Szülői fejtágítás//
*Nagy a meglepetés, amikor nyílik az ajtó, de nem azon lepődik meg, hogy ki áll ott, hanem azon, hogy szinte ráesik. Nem mondhatni, hogy túl jó erőben van a nő, de azért azzal a kis testtel elbír, s amúgy is a karjaiban szerette volna már tartani. Furcsa érzés ez az egész. Nem teheti meg, hogy mindenkivel így bánik, de azt sem, hogy a másikkal eddigi kialakult kapcsolatából visszavegyen. Nem is akar. Nem mindenki vágyik ám a közelségre, és harminc gyereknek nem is adhatja meg ugyanazt, hiába szeretne ennyi felé szakadni.*
- Jaj, vigyázz!* Felkacag, majd kicsit kiélvezi, hogy ad egy percnyi nyugalmat neki a lány. Lassan ereszti el, s bár dolguk van, nem csak azért hívta a lányt, hogy kihasználja a két kezét, sokkal inkább ürügyet keresett, hogy kettesben tudjanak lenni. Figyelmesen hallgatja, miközben már beterelte az új szobába, s amaz a dobozokkal bíbelődik. *
- Tudom, hogy nehéz most. Ezért is szerettem volna, ha kicsit beszélünk róla. Sok a változás, sok minden történik veled mostanság. *Éppen elég volt, hogy az erdő, majd az odú után új lények közé keveredett, aztán rátalált valami új érzelem, s még bele sem ereszkedhetett, meg sem szokhatott mindent, már rá is özönlött az a sok gyerek. Senkinek nem egyszerű, de van annyi belátása a szőkeségnek, hogy ezt megértse, s majd jól dolgozza fel. A polc felé mutat, hogy oda pakolhat nyugodtan, míg ő a ruháit rendezi, azok a legfontosabbak, még a végén helyrehozhatatlanul meggyűrődnek.*
- Igen, megfigyeltem, Mharassi nem oldódik egykönnyen, de tudod ő az egyedüli sötételf itt. Neki sem lehet könnyű, hogy nincs itt fajtársa.
*Magyarázza, még ha egyértelmű is, néha jobb kihangosítani a dolgokat.*
- Örülök, hogy így hárman megtaláltátok a közös hangot, Rellan-nak is fontos, hogy legyen, akire számíthat. *Megáll a rendezkedésben, majd közelebb lép, hogy megfogja a lány kezét. Mind a kettőt a tenyerébe veszi, finoman szorít rájuk*
- Nagyon büszke vagyok rád, ugye tudod? Rengeteget segítesz, köszönöm Szikra. Tényleg nagyon sokat jelent. *Figyeli a smaragdokat, közben pedig mosolyog, aztán az ágya irányába húzza, hogy üljenek le, mégis kényelmesebb.* - Hagyjuk a pakolást, nem dolgoztatni hívtalak, csak időt szerettem volna veled tölteni. És, hogy mesélj nekem.
*Látta ám azt az enyhe pírt, nem fogja direktben megjegyezni, de muszáj érdeklődnie.*
- Még alkalmunk sem volt, hogy elmondd, hogyan érzed magad Trylnor-ral. Úgy látom sokkal jobban kijössz vele, mint eddig bárkivel. Nem szerettelek volna szétszedni titeket, de cserébe kérnék valamit. *Lágy a tekintete, de ismerheti annyira, hogy komolyan beszél.* - Szeretném, ha megosztanád velem, ha valami olyan történik, amit nem igazán értesz. Érzések, gondolatok, vagy bármi. Fordulhatsz hozzám, mindig fogok rád időt szakítani, akkor is, ha most több a dolgom. Én pedig ezt ígérem meg neked.
1662. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-19 16:19:15
Üzenet elküldve: 2025-02-19 16:19:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Emelet - 8-as szoba//
*Megérzései valósak voltak, és a kép lassacskán össze áll, csak a fiúk kis titka, hogy mire használták azt a vázát marad a homályban. Nem mintha zavartatná magát miatta, a természetben ő is ott végezte el az ilyesféle dolgokat, ahol tudta. Lehet ez csak a fiúk fejében olyan nagy dolog. Ha a természet hív, azzal az ember fia lánya nem sokat tud kezdeni.
Vagy a pillantásai, vagy szimplán a fiúk bűntudata, de kihozza belőlük az igazságot, ami meg belőle hozza ki a jóleső kacajt.*
-Majd felszedjük őket, nem fogja tudni.
*Legyint könnyedén, most még van rá lehetőségük, hiszen annyi a gyerek a házban, észre se vennék, ha egy csak úgy olajra lépne. Egy biztató kacsintást is próbál adni a két fiúnak, de nem igazán gyakorolta eleget, így csak egy fura pislogásnak tűnik. Lehet jobban el kellett volna lesni azt, mégis hogyan is szokták. De nem erőlteti meg magát, ha elsőre nem ment, nem most fog gyakorolni a fiúk előtt. Majd talán kettesben Trylnorral. Meg aztán, hogy tudná bemártani, azokat az aranyos mély barna szemeket amik úgy csillognak rá. Eszébe sem jutna. Bajtársak a végsőkig.
Ördögi kis játéka pontosan úgy válik be, ahogy tervezte. Alakítása tökéletes, a fiúcska bevette minden egyes szavát. Igyekszik mosolyát vissza tartani, bár szája legszéle görbül már rángatózva fel és alá. Igyekszik megtartani komoly arc kifejezést, de Trylnor persze beadja a derekát, szem forgatva néz a másikra, hogy megesett a szíve a kisfiún. De a viccet legalább még nem lőtte le. Hát akkor legyen, rajta a sort. Magához is veszi az üveget, és hasonlóan mint Tryl ő is kíván valamit.*
-Akkor az enyémen nőjön Észak reménye, hogy szép fátyolom legyen.
*Gondol itt, egyik ismert gyógynövényére, amit Mainak is adott amikor megvágta a lábát. Vicces lenne ilyesmivel élni az életét, de úgy nézne talán ki mint akinek szárnya van.
Ő is felhajtja a földes, gombás ízű italt, nem is zavartatja az íze. Annyi holdsajt, gyökér és bogyó evés után ez szinte három fogásos vacsora majdnem.*
- Ne féljetek majd én gondozom majd őket, Luninari meg majd megfőzi.
*Teszi hozzá még nagyot nevetve a gomba gondolatán. De utána Rellan közli sajátját amit hallott. Arcára, egyből ki is ül az undor, tudja miről beszél. Előkerült a gombás fertőzések tanai között Nimerillel. Csak azt nem érti, ez mégis hogyan lehetséges, de meglehetősen érdekes tanóra volt. Csak elképzelni nehéz az ilyesmit.*
-Fúúj.
*Rázza meg fejét, ahogy a hideg is végig szalad kis testén.*
-Dehogy fog rájönni arra, hogy összetörted.
*Legyint még egyet, észre sem véve, hogy a másiknak talán más takargatnia valója is van a vázával kapcsolatban. Az okítást pedig figyelmesen hallgatja.*
-Ohh azokat. Nem tudom, olyat még nem ittam azt hiszem. A fa döntőktől egyszer loptam kulacsot abban volt valami víz, de úgy csípte a számat nem tudtam meginni.
*Mit sem sejtve hajította utána el azt a jó adag házi pálinkáját szegény fa vágónak, de mit tehetett volna vele szegény lányka. Még csak az kellett volna neki, hogy gatyára (már ha lett volna neki) lerészegedjen az erdő közepén egyedül.*
Elfogyasztott egy nagy adag Vándorebédet, éhségét és szomját oltva, valamint begyógyítva elfogyasztójának első és második kategóriájú sérüléseit.
*Megérzései valósak voltak, és a kép lassacskán össze áll, csak a fiúk kis titka, hogy mire használták azt a vázát marad a homályban. Nem mintha zavartatná magát miatta, a természetben ő is ott végezte el az ilyesféle dolgokat, ahol tudta. Lehet ez csak a fiúk fejében olyan nagy dolog. Ha a természet hív, azzal az ember fia lánya nem sokat tud kezdeni.
Vagy a pillantásai, vagy szimplán a fiúk bűntudata, de kihozza belőlük az igazságot, ami meg belőle hozza ki a jóleső kacajt.*
-Majd felszedjük őket, nem fogja tudni.
*Legyint könnyedén, most még van rá lehetőségük, hiszen annyi a gyerek a házban, észre se vennék, ha egy csak úgy olajra lépne. Egy biztató kacsintást is próbál adni a két fiúnak, de nem igazán gyakorolta eleget, így csak egy fura pislogásnak tűnik. Lehet jobban el kellett volna lesni azt, mégis hogyan is szokták. De nem erőlteti meg magát, ha elsőre nem ment, nem most fog gyakorolni a fiúk előtt. Majd talán kettesben Trylnorral. Meg aztán, hogy tudná bemártani, azokat az aranyos mély barna szemeket amik úgy csillognak rá. Eszébe sem jutna. Bajtársak a végsőkig.
Ördögi kis játéka pontosan úgy válik be, ahogy tervezte. Alakítása tökéletes, a fiúcska bevette minden egyes szavát. Igyekszik mosolyát vissza tartani, bár szája legszéle görbül már rángatózva fel és alá. Igyekszik megtartani komoly arc kifejezést, de Trylnor persze beadja a derekát, szem forgatva néz a másikra, hogy megesett a szíve a kisfiún. De a viccet legalább még nem lőtte le. Hát akkor legyen, rajta a sort. Magához is veszi az üveget, és hasonlóan mint Tryl ő is kíván valamit.*
-Akkor az enyémen nőjön Észak reménye, hogy szép fátyolom legyen.
*Gondol itt, egyik ismert gyógynövényére, amit Mainak is adott amikor megvágta a lábát. Vicces lenne ilyesmivel élni az életét, de úgy nézne talán ki mint akinek szárnya van.
Ő is felhajtja a földes, gombás ízű italt, nem is zavartatja az íze. Annyi holdsajt, gyökér és bogyó evés után ez szinte három fogásos vacsora majdnem.*
- Ne féljetek majd én gondozom majd őket, Luninari meg majd megfőzi.
*Teszi hozzá még nagyot nevetve a gomba gondolatán. De utána Rellan közli sajátját amit hallott. Arcára, egyből ki is ül az undor, tudja miről beszél. Előkerült a gombás fertőzések tanai között Nimerillel. Csak azt nem érti, ez mégis hogyan lehetséges, de meglehetősen érdekes tanóra volt. Csak elképzelni nehéz az ilyesmit.*
-Fúúj.
*Rázza meg fejét, ahogy a hideg is végig szalad kis testén.*
-Dehogy fog rájönni arra, hogy összetörted.
*Legyint még egyet, észre sem véve, hogy a másiknak talán más takargatnia valója is van a vázával kapcsolatban. Az okítást pedig figyelmesen hallgatja.*
-Ohh azokat. Nem tudom, olyat még nem ittam azt hiszem. A fa döntőktől egyszer loptam kulacsot abban volt valami víz, de úgy csípte a számat nem tudtam meginni.
*Mit sem sejtve hajította utána el azt a jó adag házi pálinkáját szegény fa vágónak, de mit tehetett volna vele szegény lányka. Még csak az kellett volna neki, hogy gatyára (már ha lett volna neki) lerészegedjen az erdő közepén egyedül.*
Elfogyasztott egy nagy adag Vándorebédet, éhségét és szomját oltva, valamint begyógyítva elfogyasztójának első és második kategóriájú sérüléseit.
1661. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-19 15:04:11
Üzenet elküldve: 2025-02-19 15:04:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Emelet - 8-as szoba//
*Rellan érzi, hogy izzadni kezd, mikor Mai kinéz az ablakon. Megakadályozni nem próbálja ebben – őszintén szólva nem is tudná, mert nem elég, hogy a lány nagyobb és erősebb, de még kicsit tart is tőle. Amiatt viszont aggódik, hogy a prüszkölő Trylnor beköpi, elvégre a lány a szerelme vagy mije, és azok mindig előnyt élveznek a mesékben is. Hogy mégsem árulja be őt, meglepi. Nagyot nő a szemében az eleve nagy fiú. Mindenesetre azért idegességében így is kibukik belőle:*
- Levertem véletlen! *Ami egyébként teljesen igaz. Nehogy már a másik vigye el a balhét. Hogy miért történt, abba pedig sem Trylnor, sem ő nem megy bele, túl kínos lenne egy lány előtt. Ezt a kínos esetet még Mainak se köpné el soha. El is nyeri a nagyfiú teljes bizalmát érte. Ezután sokat jelent neki az is, hogy Szikra simogatni kezdi, és szeretne hinni is annak, amit mond Mairól. Sajnos a bizalmát neki is kikezdte az utcán töltött élet. Egyedül az ital és a kíváncsiság vigasztalja, annyira, hogy húzóra meg is issza. Csak aztán jött rá, mit tett, a szemei elkerekednek.*
- Gomba?! *Kiáltja rémülten. Saras íze van a löttynek, könnyen elképzelhetőnek tartja. A gombák is sárban nőnek, és azt kell róluk tudni, hogy...* Ugye nem mérgezőőőő? Ott van már a gombaaaa? Azér' le lehet szedni, ugye Tryl? *Fordítja neki a hátát, mert hát nem buta ő, tudja jól, hogy odáig úgyse ér el, hiába kapálózna a karjával. Még a végén bolondot csinálna magából, az szörnyű lenne. Trylnor is feláldozza magát közben az ügyért, akkor kicsit megnyugszik a kicsi, ha pedig Szikra is, végképp. Úgy látszik, az idegesség egyenesen arányos az éhséggel, mert ahogy megtölti a gyomrát a szer, összébb kapja magát. És beszél.* Vagy ez más gomba? Mer' a nénének a ruhásba' a lábán volt valahogy, de nem is volt ott semmi látható. Csak büdös volt neki kegyetlenül meg viszketett. Mer' ha most gomba lesz a hátunkon, akkor Mai rájön, és végünk… és arra is rájön, hogy mit csináltam a vázával!! *Kiáltja ijedten, majd Szikrára siklik a pillantása, és összeszedetten helyesbít.* Arra, hogy levertem véletlen.
- Amúgy nem úúgy inni, hanem hogy olyan alkolt vagy mit. Bort meg ilyenek. *Okítja a lányt.* Tod', amitől kótyagos meg álmos leszel.
Elfogyasztott egy nagy adag Vándorebédet, éhségét és szomját oltva, valamint begyógyítva elfogyasztójának első és második kategóriájú sérüléseit.
*Rellan érzi, hogy izzadni kezd, mikor Mai kinéz az ablakon. Megakadályozni nem próbálja ebben – őszintén szólva nem is tudná, mert nem elég, hogy a lány nagyobb és erősebb, de még kicsit tart is tőle. Amiatt viszont aggódik, hogy a prüszkölő Trylnor beköpi, elvégre a lány a szerelme vagy mije, és azok mindig előnyt élveznek a mesékben is. Hogy mégsem árulja be őt, meglepi. Nagyot nő a szemében az eleve nagy fiú. Mindenesetre azért idegességében így is kibukik belőle:*
- Levertem véletlen! *Ami egyébként teljesen igaz. Nehogy már a másik vigye el a balhét. Hogy miért történt, abba pedig sem Trylnor, sem ő nem megy bele, túl kínos lenne egy lány előtt. Ezt a kínos esetet még Mainak se köpné el soha. El is nyeri a nagyfiú teljes bizalmát érte. Ezután sokat jelent neki az is, hogy Szikra simogatni kezdi, és szeretne hinni is annak, amit mond Mairól. Sajnos a bizalmát neki is kikezdte az utcán töltött élet. Egyedül az ital és a kíváncsiság vigasztalja, annyira, hogy húzóra meg is issza. Csak aztán jött rá, mit tett, a szemei elkerekednek.*
- Gomba?! *Kiáltja rémülten. Saras íze van a löttynek, könnyen elképzelhetőnek tartja. A gombák is sárban nőnek, és azt kell róluk tudni, hogy...* Ugye nem mérgezőőőő? Ott van már a gombaaaa? Azér' le lehet szedni, ugye Tryl? *Fordítja neki a hátát, mert hát nem buta ő, tudja jól, hogy odáig úgyse ér el, hiába kapálózna a karjával. Még a végén bolondot csinálna magából, az szörnyű lenne. Trylnor is feláldozza magát közben az ügyért, akkor kicsit megnyugszik a kicsi, ha pedig Szikra is, végképp. Úgy látszik, az idegesség egyenesen arányos az éhséggel, mert ahogy megtölti a gyomrát a szer, összébb kapja magát. És beszél.* Vagy ez más gomba? Mer' a nénének a ruhásba' a lábán volt valahogy, de nem is volt ott semmi látható. Csak büdös volt neki kegyetlenül meg viszketett. Mer' ha most gomba lesz a hátunkon, akkor Mai rájön, és végünk… és arra is rájön, hogy mit csináltam a vázával!! *Kiáltja ijedten, majd Szikrára siklik a pillantása, és összeszedetten helyesbít.* Arra, hogy levertem véletlen.
- Amúgy nem úúgy inni, hanem hogy olyan alkolt vagy mit. Bort meg ilyenek. *Okítja a lányt.* Tod', amitől kótyagos meg álmos leszel.
Elfogyasztott egy nagy adag Vándorebédet, éhségét és szomját oltva, valamint begyógyítva elfogyasztójának első és második kategóriájú sérüléseit.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1871-1890