Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 80 (1581. - 1600. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1870-1889
1600. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-03 17:12:26
Üzenet elküldve: 2025-02-03 17:12:26
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 420
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 420
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy felejthető délután//
*Hát ilyen is létezik. Mármint olyan, mikor az ember lányának az ég egy adta világon semmit nem kell csinálnia, még akkor sem, ha igazából nem is ember, hanem elf. A kétkezi munkát amúgy is kerülné, és még csak nem is éppen azért, mert neki csak egy karja van, hanem azért, mert mondjon bárki bármit, változzon is meg bármennyire a világ körülötte, ő akkor is egy nemeskisasszony, azt pedig mind tudjuk, hogy a nemeskisasszonyoknak szüksége van arra, hogy ne csináljanak semmit. Mármint azon kívül semmit, hogy magukat cicomázzák legalább háromszor, nem, négyszer annyi ideig, mint amennyi időre valójában szükségük van a teljes megszépüléshez. A szépségnek ára van, szokták mondani, s ez az ár nem más, mint hosszadalmas órák, melyek minden arra utaló jel ellenére nem vésznek kárba, de nem ám.
Ezen a szép, egészen napos, de valójában igencsak fagyos délutánon Nia sem tesz mást, mint az ajándékba kapott pipereasztala előtt ül, és azt próbálja eldönteni, hogy vajon egy vagy több fonat áll-e jobban a hajában. Először úgy dönt, hogy a több, de aztán meggondolja magát, kibontja az egészet, és egy másikat kezd el csinálni magának. Na, hát igen, erre mennek el az órák, főleg úgy, hogy egy kézzel bizony ez is igencsak nehézkesen megy, de természetesen ez volt az első, amit megtanult, mert kar nélkül ugyan túl lehet élni, de szépen befont tincsek nélkül nem.
Aztán van egy másik kérdés is, amiben szintén szörnyen nehéz döntést kell meghoznia. A ruha, ó a ruha! Arany legyen vagy hófehér? Nem egyszerű, de végül sikerül választania a kettő közül. Fekete lesz. A fekete, ami nem is arany, és nem is hófehér, de Luninari szerint jól áll a szőke hajához. Ez egy csodálatos délután ahhoz, hogy feketében bájologjon néhány gyerek és még kevesebb felnőtt előtt. A megjelenés fontos, szóval el is kezdi magára ölteni a gyönyörű, szűk, fűzős felsőrésszel és terebélyes, nagy szoknyával rendelkező darabot, melynek hosszú, selyemből készült ujja úgy omlik egyetlen karjára, hogy szinte még a hideg is kirázza a kellemes érzéstől. Most mi van? Mégsem nézhet ki slamposan, hát milyen példát tanulna a kicsi Kriza, ha úgy látná?
Nem csak fonatot készíteni, de fűzőt megkötni is a lehetetlennel vetekszik, de megoldja, ő mindent megold, számára nincsenek lehetetlenek. Legalábbis gondolja ő. Végeredményben elképzelhető, hogy az a fonat túl laza, és nem is igazán szép, illetve a felsőjét sem tudja olyan szorosra húzni, hogy darázsderekával a rezidencia minden lakóját lenyűgözze, de egyedül öltözött fel, és ez hatalmas dolog. Miért, nem az? Arn is örült neki a múltkor, mikor sikerült neki ugyanez. Hát akkor meg…?
Szóval, egy szó, mint száz, elégedett lehet magával, s miután a magasított sarkú cipellőibe is belebújt, nincs más dolga, mint úgy levonulni a rezidencia rozoga lépcsőin, mintha egy bálterembe készülne belépni. Van azonban egy kis bökkenő…
A semmilyen délutánokat mindig tönkre szokta tenni valaki vagy valami, amire az elf lánya biza' nem számít. Ilyen például egy menyét. Azaz, Aleniá-nak fogalma sincs róla, hogy egy menyét az, csak hirtelen érzi, ahogy valami mintha izgágán mozogna a lábai között. Hogy mit tesz ilyenkor egy magára igényes nemeskisasszony? Sikít, de torkaszakadtából. Így tesz a szőkeség is, az épület szinte beleremeg, az új ablakok pedig minden erejüket bevetve, próbálnak egyben maradni a hangtámadás közben.*
- SEEEEGÍTSÉÉÉÉÉÉÉG! *Szólal meg értelmesen, persze továbbra is visítva, és úgy ficánkol, hogy azt a valamit ki tudja rázni a szoknyája alól, mintha tényleg egy bálban lenne, és ez az egy alkalma maradt volna arra, hogy egy bolondos keringővel lenyűgözze leendő férjjelöltjét.
Kívülről persze mindez komikusan festhet, de a tényen nem változtat, a hercegnő bajban van, veszélyben az élete, itt már csak egy hős segíthet rajta…*
//Egy felejthető délután//
*Hát ilyen is létezik. Mármint olyan, mikor az ember lányának az ég egy adta világon semmit nem kell csinálnia, még akkor sem, ha igazából nem is ember, hanem elf. A kétkezi munkát amúgy is kerülné, és még csak nem is éppen azért, mert neki csak egy karja van, hanem azért, mert mondjon bárki bármit, változzon is meg bármennyire a világ körülötte, ő akkor is egy nemeskisasszony, azt pedig mind tudjuk, hogy a nemeskisasszonyoknak szüksége van arra, hogy ne csináljanak semmit. Mármint azon kívül semmit, hogy magukat cicomázzák legalább háromszor, nem, négyszer annyi ideig, mint amennyi időre valójában szükségük van a teljes megszépüléshez. A szépségnek ára van, szokták mondani, s ez az ár nem más, mint hosszadalmas órák, melyek minden arra utaló jel ellenére nem vésznek kárba, de nem ám.
Ezen a szép, egészen napos, de valójában igencsak fagyos délutánon Nia sem tesz mást, mint az ajándékba kapott pipereasztala előtt ül, és azt próbálja eldönteni, hogy vajon egy vagy több fonat áll-e jobban a hajában. Először úgy dönt, hogy a több, de aztán meggondolja magát, kibontja az egészet, és egy másikat kezd el csinálni magának. Na, hát igen, erre mennek el az órák, főleg úgy, hogy egy kézzel bizony ez is igencsak nehézkesen megy, de természetesen ez volt az első, amit megtanult, mert kar nélkül ugyan túl lehet élni, de szépen befont tincsek nélkül nem.
Aztán van egy másik kérdés is, amiben szintén szörnyen nehéz döntést kell meghoznia. A ruha, ó a ruha! Arany legyen vagy hófehér? Nem egyszerű, de végül sikerül választania a kettő közül. Fekete lesz. A fekete, ami nem is arany, és nem is hófehér, de Luninari szerint jól áll a szőke hajához. Ez egy csodálatos délután ahhoz, hogy feketében bájologjon néhány gyerek és még kevesebb felnőtt előtt. A megjelenés fontos, szóval el is kezdi magára ölteni a gyönyörű, szűk, fűzős felsőrésszel és terebélyes, nagy szoknyával rendelkező darabot, melynek hosszú, selyemből készült ujja úgy omlik egyetlen karjára, hogy szinte még a hideg is kirázza a kellemes érzéstől. Most mi van? Mégsem nézhet ki slamposan, hát milyen példát tanulna a kicsi Kriza, ha úgy látná?
Nem csak fonatot készíteni, de fűzőt megkötni is a lehetetlennel vetekszik, de megoldja, ő mindent megold, számára nincsenek lehetetlenek. Legalábbis gondolja ő. Végeredményben elképzelhető, hogy az a fonat túl laza, és nem is igazán szép, illetve a felsőjét sem tudja olyan szorosra húzni, hogy darázsderekával a rezidencia minden lakóját lenyűgözze, de egyedül öltözött fel, és ez hatalmas dolog. Miért, nem az? Arn is örült neki a múltkor, mikor sikerült neki ugyanez. Hát akkor meg…?
Szóval, egy szó, mint száz, elégedett lehet magával, s miután a magasított sarkú cipellőibe is belebújt, nincs más dolga, mint úgy levonulni a rezidencia rozoga lépcsőin, mintha egy bálterembe készülne belépni. Van azonban egy kis bökkenő…
A semmilyen délutánokat mindig tönkre szokta tenni valaki vagy valami, amire az elf lánya biza' nem számít. Ilyen például egy menyét. Azaz, Aleniá-nak fogalma sincs róla, hogy egy menyét az, csak hirtelen érzi, ahogy valami mintha izgágán mozogna a lábai között. Hogy mit tesz ilyenkor egy magára igényes nemeskisasszony? Sikít, de torkaszakadtából. Így tesz a szőkeség is, az épület szinte beleremeg, az új ablakok pedig minden erejüket bevetve, próbálnak egyben maradni a hangtámadás közben.*
- SEEEEGÍTSÉÉÉÉÉÉÉG! *Szólal meg értelmesen, persze továbbra is visítva, és úgy ficánkol, hogy azt a valamit ki tudja rázni a szoknyája alól, mintha tényleg egy bálban lenne, és ez az egy alkalma maradt volna arra, hogy egy bolondos keringővel lenyűgözze leendő férjjelöltjét.
Kívülről persze mindez komikusan festhet, de a tényen nem változtat, a hercegnő bajban van, veszélyben az élete, itt már csak egy hős segíthet rajta…*
1599. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-03 15:33:24
Üzenet elküldve: 2025-02-03 15:33:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Árva angyal//
*Nem lehet betelni a csacsogással, na meg azzal, amit lát a kisfiútól. Mindig ámuldozva nézi őt és a többi gyereket is. Nem emlékszik rá, hogy ő amolyan kis cserfes leány lett volna, mindig inkább behúzódott a csigaházába, persze annak is megvolt az oka. Hogy ő nem adhat életet egy ilyen csodának, az fájdalmas, de némileg kompenzálja őt az, hogy ennyi gyereken tud majd segíteni.*
- Tényleg így meg tudod állapítani? Nahát. *Mosolyog, s Rellan szavai miatt meg is simogatja a két szamarat is. Luniéhoz még egyszer sem ért hozzá ezidáig. Azért azt nem hiszi, hogy csirkék mellett is ilyen vígan ellenne, hiszen fél minden tollas jószágtól, de azért ezt keveseknek vallja be. *
- Biztos, hogy még jobb dolguk lesz melletted, ha ennyire értesz hozzájuk.
*Természetesen ezzel el is kerüli a válaszadást a csirke-kérdésre, de az ő figyelmét cseppet sem kerüli el az hogy többesszámban beszél a gyerek. Egyre jobban érzi, hogy működni fog a dolog.
A kis praclit a markában fogva vezeti végül be a nagy ajtón keresztül a fiúcskát az előtérbe.*
- Nem örülnék, ha olyan hidegben szeretnél aludni, félnék, hogy megfázol. De tudod, mástól is hallottam már ilyen kérést. *Kacag fel, s valahol tudja jól, hogy voltak éjszakák, amikor Szikra tényleg kint töltötte az éjjelt Deressel, de szerencsére, mióta Trylnor is velük lakik, már nem jellemző.
Rellan láthatja a nagy tereket, de Mai óvón el nem engedi a kezét. Mindent tüzetesen meg szeretne mutatni neki, így mindenhol körbe vezeti lent, minden egyes felmerülő kérdésre válaszol, aztán a konyha felé terelgeti, a nagy étkezőn át.*
- És itt készül el nektek a finom étel. Anviel nénit majd megismered, isteni fogásokat készít, biztos, hogy nem hagyja, hogy üres legyen a hasad. Tényleg, kérsz inni? *A konyhapultra néz, ha jól sejti Luninari árpateája lehet ott egy nagy kancsóban.*
- Aztán most már szeretném megmutatni neked fent a szobákat is. *Az ablakon kitekintve már talán nincs is olyan sok, hogy elkezdjen szürkülni az ég. Sok-sok zugot kell még megtekinteni, de nagyon reméli, hogy mire felérnek tényleg, már lesz olyan fáradt a fiú, hogy ne vágyjon ki az istállóba.*
*Nem lehet betelni a csacsogással, na meg azzal, amit lát a kisfiútól. Mindig ámuldozva nézi őt és a többi gyereket is. Nem emlékszik rá, hogy ő amolyan kis cserfes leány lett volna, mindig inkább behúzódott a csigaházába, persze annak is megvolt az oka. Hogy ő nem adhat életet egy ilyen csodának, az fájdalmas, de némileg kompenzálja őt az, hogy ennyi gyereken tud majd segíteni.*
- Tényleg így meg tudod állapítani? Nahát. *Mosolyog, s Rellan szavai miatt meg is simogatja a két szamarat is. Luniéhoz még egyszer sem ért hozzá ezidáig. Azért azt nem hiszi, hogy csirkék mellett is ilyen vígan ellenne, hiszen fél minden tollas jószágtól, de azért ezt keveseknek vallja be. *
- Biztos, hogy még jobb dolguk lesz melletted, ha ennyire értesz hozzájuk.
*Természetesen ezzel el is kerüli a válaszadást a csirke-kérdésre, de az ő figyelmét cseppet sem kerüli el az hogy többesszámban beszél a gyerek. Egyre jobban érzi, hogy működni fog a dolog.
A kis praclit a markában fogva vezeti végül be a nagy ajtón keresztül a fiúcskát az előtérbe.*
- Nem örülnék, ha olyan hidegben szeretnél aludni, félnék, hogy megfázol. De tudod, mástól is hallottam már ilyen kérést. *Kacag fel, s valahol tudja jól, hogy voltak éjszakák, amikor Szikra tényleg kint töltötte az éjjelt Deressel, de szerencsére, mióta Trylnor is velük lakik, már nem jellemző.
Rellan láthatja a nagy tereket, de Mai óvón el nem engedi a kezét. Mindent tüzetesen meg szeretne mutatni neki, így mindenhol körbe vezeti lent, minden egyes felmerülő kérdésre válaszol, aztán a konyha felé terelgeti, a nagy étkezőn át.*
- És itt készül el nektek a finom étel. Anviel nénit majd megismered, isteni fogásokat készít, biztos, hogy nem hagyja, hogy üres legyen a hasad. Tényleg, kérsz inni? *A konyhapultra néz, ha jól sejti Luninari árpateája lehet ott egy nagy kancsóban.*
- Aztán most már szeretném megmutatni neked fent a szobákat is. *Az ablakon kitekintve már talán nincs is olyan sok, hogy elkezdjen szürkülni az ég. Sok-sok zugot kell még megtekinteni, de nagyon reméli, hogy mire felérnek tényleg, már lesz olyan fáradt a fiú, hogy ne vágyjon ki az istállóba.*
1598. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-02 23:37:09
Üzenet elküldve: 2025-02-02 23:37:09
Rang: Játékos
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Árva angyal//
*Rellan egyértelműen és hamisítatlanul ért az állatokhoz, de mivel öt éves, abba nem gondol bele, hogy egy lány szamár és egy fiú szamár akár szerelmes is lehet egymásba. Tapintatosan ignorálja a kérdést, mi van a lábuk között, mint mindenki másnál is. Az sokkal jobban érdekli, hogy vajon mit szólnak a finom zöldhöz, nyújtja is nekik a tenyerén, hogy hadd ropogtassák. Máskor ő maga is bele szokott harapni egyet-egyet, mielőtt az állatkáknak adja, de most olyan csuda boldog a teli pocakja, hogy erre a világon semmi szükség.*
- Na maj' ha én leszek itt a főnök. *Magyarázza őket simogatva, de Mainak intézve szavait.* Akkó' mindegyik állatka nagyon boldog lesz. Mondjuk most is azok. Fényes a szőrük, meg feláll a fülük. Abbó' sok mindent meg lehet mondani. *Mutat felfelé.* De ha vesztek csirkét is majd, akkó' az tojik tojást, és ehetünk rántottát reggelire. Hmm!
*A hangsúly az ehetÜNKön van. Rellan le se tudná tagadni, hogy a gondolat, miszerint itt tehet-vehet az istállóban, elég csábítóvá tette számára az itt lakást. De hát ez nagyban függ attól is, hogy mi van ott abban a nagy házban.*
- De azér' ha nem tetszik a benti ágy, akkor kijöhetek ide aludni a szénába? *Kérdezi reménykedve, miközben piszkos kis kezeit megint Mai kezébe csúsztatja, és vele együtt az ajtó felé indul. Nem áll ellen, de azért a hangja még most sem határozott.*
A hozzászólás írója (Andorellan Sellewennar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.02 23:37:59
*Rellan egyértelműen és hamisítatlanul ért az állatokhoz, de mivel öt éves, abba nem gondol bele, hogy egy lány szamár és egy fiú szamár akár szerelmes is lehet egymásba. Tapintatosan ignorálja a kérdést, mi van a lábuk között, mint mindenki másnál is. Az sokkal jobban érdekli, hogy vajon mit szólnak a finom zöldhöz, nyújtja is nekik a tenyerén, hogy hadd ropogtassák. Máskor ő maga is bele szokott harapni egyet-egyet, mielőtt az állatkáknak adja, de most olyan csuda boldog a teli pocakja, hogy erre a világon semmi szükség.*
- Na maj' ha én leszek itt a főnök. *Magyarázza őket simogatva, de Mainak intézve szavait.* Akkó' mindegyik állatka nagyon boldog lesz. Mondjuk most is azok. Fényes a szőrük, meg feláll a fülük. Abbó' sok mindent meg lehet mondani. *Mutat felfelé.* De ha vesztek csirkét is majd, akkó' az tojik tojást, és ehetünk rántottát reggelire. Hmm!
*A hangsúly az ehetÜNKön van. Rellan le se tudná tagadni, hogy a gondolat, miszerint itt tehet-vehet az istállóban, elég csábítóvá tette számára az itt lakást. De hát ez nagyban függ attól is, hogy mi van ott abban a nagy házban.*
- De azér' ha nem tetszik a benti ágy, akkor kijöhetek ide aludni a szénába? *Kérdezi reménykedve, miközben piszkos kis kezeit megint Mai kezébe csúsztatja, és vele együtt az ajtó felé indul. Nem áll ellen, de azért a hangja még most sem határozott.*
A hozzászólás írója (Andorellan Sellewennar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.02 23:37:59
1597. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-02 14:43:55
Üzenet elküldve: 2025-02-02 14:43:55
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Nem várt váratlan//
*Talán az érzés kölcsönös, amikor már azt hinné egyre jobban megérti a kétlábúak világát, ismét hall pár új számára értelmetlen, vagy ismeretlen szót, és máris teljesen el van veszve.
Válaszadása Luninarinak, nem is lehetett ennél részletesebb vagy érthetőbb, egy olyas valaki számára aki közöttük nőt fel. De Szikra? Na az egy sokkalta keményebb dió. Valamikor elsőre megérti a dolgokat, de olyankor úgy kell belegyömöszölni abba a fájós fejbe. A mostani pontosan egy ilyen pillanat. A választ nem elunta, szimplán csak nem fogta fel, legalább is teljesen. A fánkok a macskák meg a kutyákat, persze megértette, de a kapcsolatukat és a hasonlatukat, mint egy festett kép az egészet nem igazán fogta fel. Inkább csak a darabkáit. Talán idővel majd összerakja a fejében. Udvariasság vagy sem, ez tőle egy teljesen őszinte válasz volt, mert ő tényleg azt hiszi, hogy megértette.*
- Uhum. De néha hiányzik, a repkedők csip-csipje, a brekegők a vízben. A holdsajtot is nagyon szeretem, itt nem lehet találni.
*Valahol az egyszerűség és az, hogy a maga ura volt tetszett neki. Az itteni szabályokkal tele van a hócipője olykor. Ő szeret mezítláb járni, itt mégis cipőt erőltetnek rá. Deresnek muszáj kint aludnia, pedig ő szereti a bunda ölelését éjjelente. Ami ezt enyhíti, hogy mostanság legalább Trylnor mellet aludhat. Nem olyan mint Deres persze, másabb, máshogy jobb, ami szintén tetszik neki. Illetve, hogy a gyerekek fura játékait néha nem érti meg, és dacból nem játszik velük, mert a látta mit művelnek a gyerekek egymással az utcán, ha valaki kívülálló, mint ő maga. Így nem is erőlteti az ilyesmit, neki ott van a kis kertje amit alakítgatni, ahogy szeretné, majd idővel ha az idő is úgy engedi.
Azonban be kell vallania, a kényelem megfogta. Az, hogy az élelemért nem kell harcolnia, se neki, se Deresnek. Azt pedig kifejezetten örömmel látja, hogy négylábú barátja milyen hamar hozzászokott a jóléthez. Mintha világ életében egy házőrző lett volna. A mai napig nem érti, de örül neki.*
-Miért? *Kérdezi egy fancsali értetlen fejjel.* -Szerintem a virágok szépek, és hasznosak.
*Jegyzi meg, számára a természet és azon szüleményei gyönyörűek. A kétlábúakban nem igazán megállapítani mi számít szépnek. Belegondolva lehet az, amikor valakire ránéz és érzi nem jelent rá veszélyt. Mert sokszor látott már rossz arcú kétlábúakat éjjelente a város utcáin. Azok biztos nem lehettek szépek, mert félt tőlük. Nem úgy mint az itteni kétlábúaktól. Tőlük nem fél, csak egy valamitől. Mai szúrós szemeitől. Az a mai napig félelmetes neki. Meg a láncos ruhások, de őket azóta sem látta szerencsére.*
-Tudom. *Mondja kicsit csalódottan.* Csak szeretném, hogy egyen. Az erdőben szegény alig tudott enni, és tudom nagy az étvágya, hát mert ekkora!
*Tárja szét karjait amennyire tudja mutatva Deres bizony nem egy úrhölgy ölebe.
Luninari ismételt magyarázatát már könnyebben megérti, hiszen a táplálkozás részleteit már egyszer kitárgyalta Nimerilel egy tudományos okításán.*
-Nimeril is említette már, hogy ha nagyra akarok nőni. De nem hiszem ezért adott nekem tökmagot meg mézet, azt mondta kukacok vannak bennem. Pedig nem is.
*Mutat pocakjára, visszaemlékezve fura egy élmény volt megmutatni a nőnek ami belőle és Deresből is kijött. De szerencsére a nőnek nem volt igaza a férgességet illetően.*
-Igen? Öhm.. *Gondolkodik el egy pillanatra.* Köszönöm!
*Mondja hálásan nagy mosollyal. Deres biztosan nem fog nemet mondani egy finom szaftos sült húsnak. Saját magát illetően, nem tudja. Nagyon régen nem evett húst. Sőt nem is emlékszik valaha is evett volna.
Viszont a segítség nyújtásnál hirtelen nem tudja mit mondjon. Trylnor és Deres azóta is kint várnak rá, ő pedig már egy jó ideje bent rekedt a házban. Nem szeretné, hogy várjanak rá. Morfondírozik egy keveset majd rákérdez inkább.*
-Lehet később? Szeretnék kimenni játszani Trylnorral és Deressel. Szabad?
*Kérdezi csillogó szemekkel. Elvégre nem volt ellenére a segítség a rántottánál, de inkább lenne kint a kertben mint a négy fal között.*
- Oh.. Akkor majd máskor.
*Hát pedig elkeseredik, mert már elképzelte, hogy az ő keze is tudna lángokban izzani, és el tudná ijeszteni a láncos ruhásokat Graelmortól, és mindenkitől aki fontos számára. Utána pedig hangosan kacagna rajtuk, hogy elszaladtak egy aprócska lány elől mint ő maga.*
-Mana? Én összegyűjtöm, csak mond meg hol nő!
*Válaszolja reménytelien, hiszen ha azon múlik, legyen ez a mana bármilyen virág, ő megszerzi és megtalálja, sőt ha kell növeszteni is fogja.
A rántotta utolsó falait is magába nyomja, picit nehézkesen. Pocakja is picit dudorodni kezd a sok falattól. Jól lakottságát egy hatalmas sóhajjal fejezi ki.*
*Talán az érzés kölcsönös, amikor már azt hinné egyre jobban megérti a kétlábúak világát, ismét hall pár új számára értelmetlen, vagy ismeretlen szót, és máris teljesen el van veszve.
Válaszadása Luninarinak, nem is lehetett ennél részletesebb vagy érthetőbb, egy olyas valaki számára aki közöttük nőt fel. De Szikra? Na az egy sokkalta keményebb dió. Valamikor elsőre megérti a dolgokat, de olyankor úgy kell belegyömöszölni abba a fájós fejbe. A mostani pontosan egy ilyen pillanat. A választ nem elunta, szimplán csak nem fogta fel, legalább is teljesen. A fánkok a macskák meg a kutyákat, persze megértette, de a kapcsolatukat és a hasonlatukat, mint egy festett kép az egészet nem igazán fogta fel. Inkább csak a darabkáit. Talán idővel majd összerakja a fejében. Udvariasság vagy sem, ez tőle egy teljesen őszinte válasz volt, mert ő tényleg azt hiszi, hogy megértette.*
- Uhum. De néha hiányzik, a repkedők csip-csipje, a brekegők a vízben. A holdsajtot is nagyon szeretem, itt nem lehet találni.
*Valahol az egyszerűség és az, hogy a maga ura volt tetszett neki. Az itteni szabályokkal tele van a hócipője olykor. Ő szeret mezítláb járni, itt mégis cipőt erőltetnek rá. Deresnek muszáj kint aludnia, pedig ő szereti a bunda ölelését éjjelente. Ami ezt enyhíti, hogy mostanság legalább Trylnor mellet aludhat. Nem olyan mint Deres persze, másabb, máshogy jobb, ami szintén tetszik neki. Illetve, hogy a gyerekek fura játékait néha nem érti meg, és dacból nem játszik velük, mert a látta mit művelnek a gyerekek egymással az utcán, ha valaki kívülálló, mint ő maga. Így nem is erőlteti az ilyesmit, neki ott van a kis kertje amit alakítgatni, ahogy szeretné, majd idővel ha az idő is úgy engedi.
Azonban be kell vallania, a kényelem megfogta. Az, hogy az élelemért nem kell harcolnia, se neki, se Deresnek. Azt pedig kifejezetten örömmel látja, hogy négylábú barátja milyen hamar hozzászokott a jóléthez. Mintha világ életében egy házőrző lett volna. A mai napig nem érti, de örül neki.*
-Miért? *Kérdezi egy fancsali értetlen fejjel.* -Szerintem a virágok szépek, és hasznosak.
*Jegyzi meg, számára a természet és azon szüleményei gyönyörűek. A kétlábúakban nem igazán megállapítani mi számít szépnek. Belegondolva lehet az, amikor valakire ránéz és érzi nem jelent rá veszélyt. Mert sokszor látott már rossz arcú kétlábúakat éjjelente a város utcáin. Azok biztos nem lehettek szépek, mert félt tőlük. Nem úgy mint az itteni kétlábúaktól. Tőlük nem fél, csak egy valamitől. Mai szúrós szemeitől. Az a mai napig félelmetes neki. Meg a láncos ruhások, de őket azóta sem látta szerencsére.*
-Tudom. *Mondja kicsit csalódottan.* Csak szeretném, hogy egyen. Az erdőben szegény alig tudott enni, és tudom nagy az étvágya, hát mert ekkora!
*Tárja szét karjait amennyire tudja mutatva Deres bizony nem egy úrhölgy ölebe.
Luninari ismételt magyarázatát már könnyebben megérti, hiszen a táplálkozás részleteit már egyszer kitárgyalta Nimerilel egy tudományos okításán.*
-Nimeril is említette már, hogy ha nagyra akarok nőni. De nem hiszem ezért adott nekem tökmagot meg mézet, azt mondta kukacok vannak bennem. Pedig nem is.
*Mutat pocakjára, visszaemlékezve fura egy élmény volt megmutatni a nőnek ami belőle és Deresből is kijött. De szerencsére a nőnek nem volt igaza a férgességet illetően.*
-Igen? Öhm.. *Gondolkodik el egy pillanatra.* Köszönöm!
*Mondja hálásan nagy mosollyal. Deres biztosan nem fog nemet mondani egy finom szaftos sült húsnak. Saját magát illetően, nem tudja. Nagyon régen nem evett húst. Sőt nem is emlékszik valaha is evett volna.
Viszont a segítség nyújtásnál hirtelen nem tudja mit mondjon. Trylnor és Deres azóta is kint várnak rá, ő pedig már egy jó ideje bent rekedt a házban. Nem szeretné, hogy várjanak rá. Morfondírozik egy keveset majd rákérdez inkább.*
-Lehet később? Szeretnék kimenni játszani Trylnorral és Deressel. Szabad?
*Kérdezi csillogó szemekkel. Elvégre nem volt ellenére a segítség a rántottánál, de inkább lenne kint a kertben mint a négy fal között.*
- Oh.. Akkor majd máskor.
*Hát pedig elkeseredik, mert már elképzelte, hogy az ő keze is tudna lángokban izzani, és el tudná ijeszteni a láncos ruhásokat Graelmortól, és mindenkitől aki fontos számára. Utána pedig hangosan kacagna rajtuk, hogy elszaladtak egy aprócska lány elől mint ő maga.*
-Mana? Én összegyűjtöm, csak mond meg hol nő!
*Válaszolja reménytelien, hiszen ha azon múlik, legyen ez a mana bármilyen virág, ő megszerzi és megtalálja, sőt ha kell növeszteni is fogja.
A rántotta utolsó falait is magába nyomja, picit nehézkesen. Pocakja is picit dudorodni kezd a sok falattól. Jól lakottságát egy hatalmas sóhajjal fejezi ki.*
1596. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-02 09:09:52
Üzenet elküldve: 2025-02-02 09:09:52
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Árva angyal//
*Nem csak az ő keze szorít jobban, érzi az apróság mancsát is, hogy most szüksége van némi támogatásra. Nem hazudik a felé forduló tekintet sem, kiérezni a bizonytalanságot, ami cseppet sem furcsa. Nem egy kis viskóba hozta a gyereket, pedig még az is sok lenne neki talán. Valóban egy egész palota ez, még az ő szemeivel mérve is, ami igencsak hozzászokott a nagy terekhez. Kedvesen mosolyogva kutatja a lélektükröket a kékjeivel, majd megszólal.*
- A fura tud jó is lenni. Megengeded, hogy bebizonyítsam? *Szorít még rá egy picit a kézre, de aztán átadja Rellan-t a saját kis élvezeteinek. Most jó, ha nekiáll és eljátszik az állatokkal, az is eltereli a figyelmét. Végignézve rajta, még talán óvatosabb is, mint maga Mai, akinek egyáltalán, halvány lila gőze sincs arról, hogy az állatokkal miként kell bánni. Az biológia egyes ágaiban, ami azt illeti, igencsak próbálkozik okosodni, a Doki segítségével nem is túl nehéz ez, mégis sikerült elfelejtenie azt a rettentő fontos dolgot, hogy egy hím szamár mellé idehozott egy kancát. Szerencsére nem jut el a tudatáig most sem ez a gondolat, amúgy sem tudna nagyon mit kezdeni a helyzettel, talán majd valaki felvilágosítja, ha már késő lesz. *
- Szokott itt lenni nekik zöldség. *Hunyorogva néz közbe, majd meg is leli az istálló egy zugában eldugott kis ételest, amiből, ha nem is répát, de valami más kissé fonnyadt gyökérzöldséget emel ki, - meg nem mondaná, hogy mi az, ami cáfolja azt, hogy olyan nagy ismeretekkel rendelkezne, de hát egy karalábét nem kell megfejteni, így arra sem fog soha rájönni, hogy az nem gyökér – odaadja a fiúcskának.*
- Van még néhány, ott. Adj nekik nyugodtan. *Amint ezt kimondja Rellan már megint csimpaszkodik valahol, Bors igen türelmes jószág, meg sem nyikkanna, ha onnan a hátára mászna, de azért nem szeretné végignézni ezt az akciót.
A kijelentésen viszont elgondolkodik. Eddig még szinte mindenkinek talált elfoglaltságot, így azzal semmi probléma nem lenne, ha többet sertepertélne az állatok körül a fiú, persze felügyelettel még. Ha nem is ettől ütik majd lovaggá, nem hátrány az állatok ismerete.*
- Csirke, na látod, az nincs… de! Ha istállósfiú nem is, attól még besegíthetsz az állatok körül, ha azt szeretnéd. *Sosem baj, ha olyan van körülöttük, aki tényleg szereti őket. Ha már az nem végezte el a munkáját, akinek fizetett érte. Bosszankodna egy sort, de nem teszi, nincs most itt ennek helye.*
- Ilyen kellemes társaságnak biztos örülnének a szamarak, de azért a kedvemért megnézhetnéd, hogy bent milyen az ágy. *Nyújtja a kezét, hátha ad még egy kis biztonságot és be is indulna most már tényleg a rezidenciára.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.02 09:43:19
*Nem csak az ő keze szorít jobban, érzi az apróság mancsát is, hogy most szüksége van némi támogatásra. Nem hazudik a felé forduló tekintet sem, kiérezni a bizonytalanságot, ami cseppet sem furcsa. Nem egy kis viskóba hozta a gyereket, pedig még az is sok lenne neki talán. Valóban egy egész palota ez, még az ő szemeivel mérve is, ami igencsak hozzászokott a nagy terekhez. Kedvesen mosolyogva kutatja a lélektükröket a kékjeivel, majd megszólal.*
- A fura tud jó is lenni. Megengeded, hogy bebizonyítsam? *Szorít még rá egy picit a kézre, de aztán átadja Rellan-t a saját kis élvezeteinek. Most jó, ha nekiáll és eljátszik az állatokkal, az is eltereli a figyelmét. Végignézve rajta, még talán óvatosabb is, mint maga Mai, akinek egyáltalán, halvány lila gőze sincs arról, hogy az állatokkal miként kell bánni. Az biológia egyes ágaiban, ami azt illeti, igencsak próbálkozik okosodni, a Doki segítségével nem is túl nehéz ez, mégis sikerült elfelejtenie azt a rettentő fontos dolgot, hogy egy hím szamár mellé idehozott egy kancát. Szerencsére nem jut el a tudatáig most sem ez a gondolat, amúgy sem tudna nagyon mit kezdeni a helyzettel, talán majd valaki felvilágosítja, ha már késő lesz. *
- Szokott itt lenni nekik zöldség. *Hunyorogva néz közbe, majd meg is leli az istálló egy zugában eldugott kis ételest, amiből, ha nem is répát, de valami más kissé fonnyadt gyökérzöldséget emel ki, - meg nem mondaná, hogy mi az, ami cáfolja azt, hogy olyan nagy ismeretekkel rendelkezne, de hát egy karalábét nem kell megfejteni, így arra sem fog soha rájönni, hogy az nem gyökér – odaadja a fiúcskának.*
- Van még néhány, ott. Adj nekik nyugodtan. *Amint ezt kimondja Rellan már megint csimpaszkodik valahol, Bors igen türelmes jószág, meg sem nyikkanna, ha onnan a hátára mászna, de azért nem szeretné végignézni ezt az akciót.
A kijelentésen viszont elgondolkodik. Eddig még szinte mindenkinek talált elfoglaltságot, így azzal semmi probléma nem lenne, ha többet sertepertélne az állatok körül a fiú, persze felügyelettel még. Ha nem is ettől ütik majd lovaggá, nem hátrány az állatok ismerete.*
- Csirke, na látod, az nincs… de! Ha istállósfiú nem is, attól még besegíthetsz az állatok körül, ha azt szeretnéd. *Sosem baj, ha olyan van körülöttük, aki tényleg szereti őket. Ha már az nem végezte el a munkáját, akinek fizetett érte. Bosszankodna egy sort, de nem teszi, nincs most itt ennek helye.*
- Ilyen kellemes társaságnak biztos örülnének a szamarak, de azért a kedvemért megnézhetnéd, hogy bent milyen az ágy. *Nyújtja a kezét, hátha ad még egy kis biztonságot és be is indulna most már tényleg a rezidenciára.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.02 09:43:19
1595. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-01 20:43:23
Üzenet elküldve: 2025-02-01 20:43:23
Rang: Játékos
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Árva angyal//
*Rellan áhítattal hallgatja Mai szavait arról, hogy Kirának milyen jó helye lesz, és persze eszébe sem jut metaforát sejteni mögötte. Egyszerűen fontos neki az állatka sorsa, ha már rábízta egy viszonylag idegen nénire – aki talán nem is annyira idegen, ha egyszer megvett egy vagyonért egy olyan szamarat, akit senki más nem akart azelőtt. Ez elgondolkodtató Rellannak. Nem is csoda, hogy beismeri, szerinte „jó”, mert ha valamiben, ő ebben méri a jóságot. Kívülről méregeti a házat, próbál rájönni, hogy milyen helyiségek lehetnek benne, mert magában el sem tudja képzelni, mire lehet használni egy ilyen épületet. Ha van valahol hálószoba meg ilyenek, akkor hány millió-trillió ember lakhatja ezt a nagyot? És minddel jóban kell lennie? De hát még a nagyfiúkkal se tudott. Homlokát ráncolva, bizalmatlanul néz fel Maira, és azon töpreng, mit feltételezhet róla a lány.*
- Hát nem tudom. *Bizonytalankodik a ház láttán, pedig hát egyértelmű, hogy az, Mai mondta. Még nem hazudott neki egyszer sem. Más ilyenkor már szokott. Azért ő is jobban megszorítja azt a kezet, mert ez az egész kezd furcsa lenni.* Fura ez így. *Von vállat, játszva a közömböst, de közben megszeppenve sandít felfelé, az emeletre. Az istállót viszont tudja, micsoda, hajaj! Ha tud, ki is szabadul a félelf kézfogásából, és mindkét pracliját igénybe veszi, hogy megdögönyözze az állatkákat. Persze azért nem szaladgál, nem visong, tudja ő jól, hogyan kell körülöttük viselkedni, ha már ennyivel hatalmasabbak nála, és köztudott tény, hogy rúgnak is.*
- Kár, hogy nincs nálunk répa most. *Mondja. Úgy megetetné vele őket, de így vigasztalásul még több simit kapnak.* Nagyon szépek. Bors is szép. Ennyire fekete lovacskát még nem is naon láttam. *Tudományoskodik. Mivel neki nem lóg a földig az orra, felcsimpaszkodik a legközelebbi rúdra, úgy próbálja elérni, mint egy kis majom.* Szijjja. Én Rellan vaok, a Mai barátja.
- Csirkétek nincs? *Kérdezi körülnézve.* Mer' ahhoz naon értek. Nem szoktak megcsípni sose. Lehetnék én itt az istállósfiú, hehe. *Ez tréfa volt, tudja, hogy túl kicsi.* De ellaknék itt szívesen. Nem muszáj bemennünk a házba se igazából. *Teszi hozzá félénkebben.*
*Rellan áhítattal hallgatja Mai szavait arról, hogy Kirának milyen jó helye lesz, és persze eszébe sem jut metaforát sejteni mögötte. Egyszerűen fontos neki az állatka sorsa, ha már rábízta egy viszonylag idegen nénire – aki talán nem is annyira idegen, ha egyszer megvett egy vagyonért egy olyan szamarat, akit senki más nem akart azelőtt. Ez elgondolkodtató Rellannak. Nem is csoda, hogy beismeri, szerinte „jó”, mert ha valamiben, ő ebben méri a jóságot. Kívülről méregeti a házat, próbál rájönni, hogy milyen helyiségek lehetnek benne, mert magában el sem tudja képzelni, mire lehet használni egy ilyen épületet. Ha van valahol hálószoba meg ilyenek, akkor hány millió-trillió ember lakhatja ezt a nagyot? És minddel jóban kell lennie? De hát még a nagyfiúkkal se tudott. Homlokát ráncolva, bizalmatlanul néz fel Maira, és azon töpreng, mit feltételezhet róla a lány.*
- Hát nem tudom. *Bizonytalankodik a ház láttán, pedig hát egyértelmű, hogy az, Mai mondta. Még nem hazudott neki egyszer sem. Más ilyenkor már szokott. Azért ő is jobban megszorítja azt a kezet, mert ez az egész kezd furcsa lenni.* Fura ez így. *Von vállat, játszva a közömböst, de közben megszeppenve sandít felfelé, az emeletre. Az istállót viszont tudja, micsoda, hajaj! Ha tud, ki is szabadul a félelf kézfogásából, és mindkét pracliját igénybe veszi, hogy megdögönyözze az állatkákat. Persze azért nem szaladgál, nem visong, tudja ő jól, hogyan kell körülöttük viselkedni, ha már ennyivel hatalmasabbak nála, és köztudott tény, hogy rúgnak is.*
- Kár, hogy nincs nálunk répa most. *Mondja. Úgy megetetné vele őket, de így vigasztalásul még több simit kapnak.* Nagyon szépek. Bors is szép. Ennyire fekete lovacskát még nem is naon láttam. *Tudományoskodik. Mivel neki nem lóg a földig az orra, felcsimpaszkodik a legközelebbi rúdra, úgy próbálja elérni, mint egy kis majom.* Szijjja. Én Rellan vaok, a Mai barátja.
- Csirkétek nincs? *Kérdezi körülnézve.* Mer' ahhoz naon értek. Nem szoktak megcsípni sose. Lehetnék én itt az istállósfiú, hehe. *Ez tréfa volt, tudja, hogy túl kicsi.* De ellaknék itt szívesen. Nem muszáj bemennünk a házba se igazából. *Teszi hozzá félénkebben.*
1594. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-02-01 08:19:12
Üzenet elküldve: 2025-02-01 08:19:12
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Árva angyal//
*Minden egyes szót igyekszik megjegyezni és értelmezni is. Abban már biztos, hogy ebbe a fiúcskába is jócskán szorult lélek és jóindulat. Furcsa ez… azt gondolná, hogy a nehéz körülmények között inkább kihal a jóság, hiszen valahogy védeni kell magát az embernek, mégis sűrűn találkozik ezt megcáfoló példákkal. Elvégre Szikra a maga rosszcsont módján jobban tud szeretni, mint bárki, s mintha Rellan sem lenne ezzel máshogy. Hogyisne szeretné megadni ezeknek a ritka kincseknek a normális élet reményét? *
- Biztos találsz majd magadnak jó helyeket. *Úgy kikívánkozik belőle, hogy ha mérges, akkor csak mondja el neki, s majd ő elejét veszi a dolgoknak, majd megoldja, vagy megtalálja a módját, hogy a fiú oldja meg magának. Nem akar azonnal mindent rázúdítani, így csak egy kicsit erősebben fogja a kezecskét, mintha éreztetni szeretné, hogy itt van. *
- Erre én is mérges vagyok. *Néz le a fiúra, látni is az arcán, hogy komolyan mondja.* - De látod, néha akadnak olyanok, akik megpróbálnak segíteni. Jó helyen volt a bácsinál, de most még jobb helyen lesz Kira. Remélem, hogyha tudna beszélni, akkor elmondaná, hogy mit gondol most. Mégis új helyre kerül, nem a régi megszokottban marad, ahol bántották ugyan, de legalább ismerte.
*Persze, nem a csacsiról beszél, de ha direktben nem mondhatja ki Rellannak, amit gondol az ő helyzetéről, akkor kimondja így. * - Kis idő és majd boldog lesz azok között, akik jól bánnak vele.
*Rettentő jól esik neki a gyerek néhány szava, de azon már jót kuncogna, hogy próbálja elvenni annak élét.* - Akkor Rellannak hívlak. *Mond csak ennyit, nehogy véletlenül rákvörössé váljon attól a másik, hogy elértek hozzá igazán a szavai.*
- A ház? Hát, ez a ház. *Mutat előre, majd elindul a szekérszéles úton, de végül nem a nagy ajtón mennek be, hanem az istállóig vezeti a gyereket, ahol talán megnyugtatja a hirtelen sokkból az ő kis Borsa, a fekete lovacska, akinek máris megsimítja a homlokát. Szétnéz, ráférne a helyre egy kis takarítás, de legalább tér van arra, hogy a csacsi is elférjen Lunié mellett.*
- Szóval, ő itt Bors. Róla meséltem. És a másik csacsi. *Ha tudná a nevét sokkal jobb lenne, de majd ezt a hiányosságot pótolja.* - Ha nem morognak egymásra, akkor itt is hagyjuk és megmutatok bent mindent, jó? *Úgy tűnik nem lesz probléma, bár őszintén nem tudja, hogy egy csacsi tud-e morogni... mindenesetre megkaphatja méltó új helyét a szamár, de persze elegendő időt hagy a fiúnak, hogy kiélvezze az állatok jelenlétét. Aztán tényleg nem vár rájuk más, mint a legnehezebb: megismertetni az új otthont.*
*Minden egyes szót igyekszik megjegyezni és értelmezni is. Abban már biztos, hogy ebbe a fiúcskába is jócskán szorult lélek és jóindulat. Furcsa ez… azt gondolná, hogy a nehéz körülmények között inkább kihal a jóság, hiszen valahogy védeni kell magát az embernek, mégis sűrűn találkozik ezt megcáfoló példákkal. Elvégre Szikra a maga rosszcsont módján jobban tud szeretni, mint bárki, s mintha Rellan sem lenne ezzel máshogy. Hogyisne szeretné megadni ezeknek a ritka kincseknek a normális élet reményét? *
- Biztos találsz majd magadnak jó helyeket. *Úgy kikívánkozik belőle, hogy ha mérges, akkor csak mondja el neki, s majd ő elejét veszi a dolgoknak, majd megoldja, vagy megtalálja a módját, hogy a fiú oldja meg magának. Nem akar azonnal mindent rázúdítani, így csak egy kicsit erősebben fogja a kezecskét, mintha éreztetni szeretné, hogy itt van. *
- Erre én is mérges vagyok. *Néz le a fiúra, látni is az arcán, hogy komolyan mondja.* - De látod, néha akadnak olyanok, akik megpróbálnak segíteni. Jó helyen volt a bácsinál, de most még jobb helyen lesz Kira. Remélem, hogyha tudna beszélni, akkor elmondaná, hogy mit gondol most. Mégis új helyre kerül, nem a régi megszokottban marad, ahol bántották ugyan, de legalább ismerte.
*Persze, nem a csacsiról beszél, de ha direktben nem mondhatja ki Rellannak, amit gondol az ő helyzetéről, akkor kimondja így. * - Kis idő és majd boldog lesz azok között, akik jól bánnak vele.
*Rettentő jól esik neki a gyerek néhány szava, de azon már jót kuncogna, hogy próbálja elvenni annak élét.* - Akkor Rellannak hívlak. *Mond csak ennyit, nehogy véletlenül rákvörössé váljon attól a másik, hogy elértek hozzá igazán a szavai.*
- A ház? Hát, ez a ház. *Mutat előre, majd elindul a szekérszéles úton, de végül nem a nagy ajtón mennek be, hanem az istállóig vezeti a gyereket, ahol talán megnyugtatja a hirtelen sokkból az ő kis Borsa, a fekete lovacska, akinek máris megsimítja a homlokát. Szétnéz, ráférne a helyre egy kis takarítás, de legalább tér van arra, hogy a csacsi is elférjen Lunié mellett.*
- Szóval, ő itt Bors. Róla meséltem. És a másik csacsi. *Ha tudná a nevét sokkal jobb lenne, de majd ezt a hiányosságot pótolja.* - Ha nem morognak egymásra, akkor itt is hagyjuk és megmutatok bent mindent, jó? *Úgy tűnik nem lesz probléma, bár őszintén nem tudja, hogy egy csacsi tud-e morogni... mindenesetre megkaphatja méltó új helyét a szamár, de persze elegendő időt hagy a fiúnak, hogy kiélvezze az állatok jelenlétét. Aztán tényleg nem vár rájuk más, mint a legnehezebb: megismertetni az új otthont.*
1593. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-31 22:04:02
Üzenet elküldve: 2025-01-31 22:04:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Árva angyal//
- Mérges lenni? Szoktam hát. De azon kívül, hogy szétrúgom mások seggét, nem tudnék mit csinálni. Ahhoz meg túl kicsi vagyok. *Von vállat unottan.* Úgyhogy ilyenkor így elmegyek, elbújok valahova. Egy idő után elmúlik. Nem lehet micsinálni, érted. Itt is lesznek jó búvóhelyek?
*Mai azt kívánja, bárcsak az állatok is tudnának beszélni, és Rellan csak egyetérteni tud.*
- Akkor használhatnánk őket követként is. Meg mindent elmondanának, ami történik. Nekem biztos, mer' én nagyon jóba vagyok az összessel. Meg elmondhatják, ha rosszul bánnak velük, és az őrségnek lehet szólni, hogy így rossz embereknél vannak. De mondjuk a bácsi, akitől vettük a Kirát, ő nagyon vigyázott rá. *Mentegeti. Mintha a csacsi felkapná a fejét a neve említésére.* Csak a szomszédjával utálják egymást. És az meg direkt arra tanította a kutyáját, hogy bántsa a bácsi állatjait. Na, az ilyenektől kell elvenni az állatokat. *Annyira belemerül ebbe a filozofálásba, hogy a kis pofija egészen kipirul.* Na tessék, erre például mérges vagyok! De maj' jó lesz neked, Kira, én tudom. *Lapogatja meg a csacsi oldalát szeretetteljesen.*
- Biztos megszeret majd, mer' szerintem is elég jó vagy, Mai. *Ismeri be Rellan a maga módján, kicsit elpirulva a saját hirtelen jött őszinteségén.* De mindeeegy. *Teszi hozzá, hogy elvegye a dolog élét.* Amúgy én azt szeretem, ha Rellannak hívnak.
*Aztán megérkeznek erre a fura új helyre, kéz a kézben. Olyan ismerős Rellannak, pedig nem emlékszik, hogy járt volna ezen a környéken az utóbbi időben.*
- És hol a ház? *Kérdezi körbenézve. Azt hiszi a hatalmas épületről, hogy valami híres palota, ami mögött ott bujkál a viskójuk.*
A hozzászólás írója (Andorellan Sellewennar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.31 22:05:24
- Mérges lenni? Szoktam hát. De azon kívül, hogy szétrúgom mások seggét, nem tudnék mit csinálni. Ahhoz meg túl kicsi vagyok. *Von vállat unottan.* Úgyhogy ilyenkor így elmegyek, elbújok valahova. Egy idő után elmúlik. Nem lehet micsinálni, érted. Itt is lesznek jó búvóhelyek?
*Mai azt kívánja, bárcsak az állatok is tudnának beszélni, és Rellan csak egyetérteni tud.*
- Akkor használhatnánk őket követként is. Meg mindent elmondanának, ami történik. Nekem biztos, mer' én nagyon jóba vagyok az összessel. Meg elmondhatják, ha rosszul bánnak velük, és az őrségnek lehet szólni, hogy így rossz embereknél vannak. De mondjuk a bácsi, akitől vettük a Kirát, ő nagyon vigyázott rá. *Mentegeti. Mintha a csacsi felkapná a fejét a neve említésére.* Csak a szomszédjával utálják egymást. És az meg direkt arra tanította a kutyáját, hogy bántsa a bácsi állatjait. Na, az ilyenektől kell elvenni az állatokat. *Annyira belemerül ebbe a filozofálásba, hogy a kis pofija egészen kipirul.* Na tessék, erre például mérges vagyok! De maj' jó lesz neked, Kira, én tudom. *Lapogatja meg a csacsi oldalát szeretetteljesen.*
- Biztos megszeret majd, mer' szerintem is elég jó vagy, Mai. *Ismeri be Rellan a maga módján, kicsit elpirulva a saját hirtelen jött őszinteségén.* De mindeeegy. *Teszi hozzá, hogy elvegye a dolog élét.* Amúgy én azt szeretem, ha Rellannak hívnak.
*Aztán megérkeznek erre a fura új helyre, kéz a kézben. Olyan ismerős Rellannak, pedig nem emlékszik, hogy járt volna ezen a környéken az utóbbi időben.*
- És hol a ház? *Kérdezi körbenézve. Azt hiszi a hatalmas épületről, hogy valami híres palota, ami mögött ott bujkál a viskójuk.*
A hozzászólás írója (Andorellan Sellewennar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.31 22:05:24
1592. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-31 17:17:02
Üzenet elküldve: 2025-01-31 17:17:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt váratlan//
*Ha eddig már-már kezdte magát abba a hitbe ringatni, hogy talán mégis jobban ért a gyerekhez, mint azt idáig gondolta volna magáról, most már hajlamos azt gondolni, hogy esetleg inkább mégis tévedett, mármint sokkal inkább az a helyes, amit eddig gondolt magáról, hogy nem ért a gyerekek nyelvén és úgy általában nem is nagyon tud mit kezdeni velük.
Miközben például a lány babonás kérdésére válaszolt, úgy érezte, hogy nagyon jó választ ad, és érdekes dolgokat mond, különösen, hogy még a fánkos, kutyás, macskás példáját is bevetette szemléltetésképpen, Cilia ugyanakkor, mintha kicsit elunta volna a magyarázatot, és nem értette volna teljesen meg, hogy ő miről beszélt, még akkor is, ha azt mondta neki, hogy igen.
Nem tud szabadulni a gondolattól, hogy mindez csak udvariasság volt a részéről, hogy ne bántsa meg őt, de igazából nem is bántotta meg, csak kicsit elkedvetlenítette akaratán kívül, hiába nem tehet erről.
Aztán, ami szintén zavarja, hogy úgy tűnik, hogy ő sem igazán érti meg a lányt, pedig minden egyes szavának a jelentését pontosan ismeri.*
- Szóval az erdőből, értem... *motyogja hangosan, bár egyelőre sehogyan sem tudja hová tenni ezt az információt. Mivel erdei elfek közt nőtt fel, és édesanyját leszámítva nem is volt sem vidám, sem felhőtlen gyerekkora miattuk, nincs túl jó véleménnyel róluk, de arról sohasem hallott, illetve soha sem gondolta volna, sőt, nem is nézné ki belőlük, hogy valaha is elhagynának egy gyermeket.*
- Biztos nem volt könnyű ott élni. *mondja ki már kicsit hangosabban a nyilvánvalót, továbbra sem igazán kerülve közelebb a válaszokhoz, amelyekre kíváncsi volt.
Ha ugyanis valami családi tragédia áll Cilia történetének a hátterében, akkor meg azt nem érti, hogy a lány miért olyan hangsúllyal beszél, mintha teljesen semleges dolgokról beszélnének. Talán mégsem volt okos ötlet rákérdezni erre, esetleg csak Cilia nincs felkészülve, hogy választ adjon és elveszett szüleiről meséljen, csak jól leplezi, de hát ez sem igazán fér a fejébe, mert, ha mindez így lenne, akkor azt kellene feltételeznie egy kislányról, hogy vagy tökéletes színésznő, vagy egy felnőttet megszégyenítve képes érzelmein és arcvonásain uralkodni, vagy egyszerre a kettő, pedig ezek közül egyik sem tűnik számára logikusnak, így pedig hihetőnek sem.
Cilia ráadásul úgy meséli a történetét, mintha csak nemrég kezdődött volna, ahhoz azonban túl idős, a leglehetetlenebbnek viszont éppen azt tartja, hogy egy egészen kis gyermek egyedül életben tudjon maradni odakint hosszú éveken keresztül, amikor néha még tapasztalt vadászokkal is előfordul, hogy végül ők lesznek a levadászott préda.
Talán jobb mindenesetre, ha nem feszegeti ezt az egészet, és inkább Mait, vagy Aleniát kérdi meg, ha valamire kíváncsi Ciliával kapcsolatban.
Mindezek ellenére viszont tényleg egyre jobban kedveli a lányt, köszönhetően annak, hogy önzetlenségének és ártatlanságának ismét tanúbizonyságát adja.*
- Amúgy igen, persze, hogy szépek. *teszi mindezekhez hozzá kis szórakozottsággal. Erre nem ad különösebb magyarázatot, de így legalább valamennyire össze tudja szedni a gondolatait. A sok bizonytalanság után jól esik végre olyanról beszélni, amiben teljesen biztos.*
- Kedves tőled, hogy gondolsz Deresre, de nyugodj meg, van és lesz annyi hús, hogy mindketten bőven jóllakjatok vele, nem kell feltétlenül mindig neki adni a tiédet is. Alenia, Mai és én is ezért is vagyunk itt mind, hogy mostantól mindig így legyen. *igyekszik reményei szerint kedvesen megnyugtatni a lányt.*
- Nagyon szép dolog az önzetlenség, de nem mindig szükséges. Akkor tényleg nem, ha mindenkinek jut, ami kell. Én is szeretem a cicámat, de attól még nem adok neki minden tejet, amit meginnék, vagy minden húst, amit megennék. És különben is, ezt talán már mástól is hallottad, de mindenféle ételt enni kell, hogy sokáig egészséges legyél, nem csak gyerekként, hanem felnőttként is. A hús, minden tejből készült étel, zöldség és gyümölcs, gabonafélék, mindenre szükségünk van, mert a legtöbb állattal ellentétben, ami csak növény, vagy csak húsevő, mi, akik nem vagyunk állatok, mindannyian mindenevőnek születtünk.
*Reméli, hogy nem túl okító és okoskodó hangsúllyal mondja mindezt, de hát megint csak arról van szó, hogy elég nehéz elvonatkoztatnia attól, amit még kislányként az édesanyjától tanult, sőt, nem is arról van szó, hogy nehéz lenne, hanem, hogy tudja, hogy most nem csak a megszokás beszél belőle, a tudomány is az ő szavait támasztja alá.*
- Tényleg sütök ma este valami finom húst vacsorára, és szeretném, ha te is ennél belőle. Deresnek külön készítek majd, ugyanazt, amit neked, attól még odaadhatod neki te, megígértem. *ígéri meg, remélve, hogy nem bánja meg ezt az ígéretet, mert Deres tényleg egy kutya, nem mondjuk egy warg. Igaz, annyiból nyilván felesleges ez az aggodalom, hogyha igazi vadállat lenne, akkor nyilván Ciliát is bántotta volna, másrészt Alenia, Mai, vagy Alaver biztosan nem engedik be őt ebbe a házba.*
- Sőt, akár segíthetsz is benne, ha van kedved, mint most a rántottánál. *teszi hozzá, de aztán ezek után inkább arról beszél, amire a lány nyilván a leginkább kíváncsi.*
- Persze, tudnál te is. *mosolyog ezek után kedvesen, miután Cilia arról érdeklődik, hogy tanulhatna-e mágiát maga is.*
- Még ennél a tüzesnél sokkal jobb varázslatokat is, csak még nem most, de ne keseredj el emiatt. Ha pár évvel idősebb leszel és akár én is taníthatlak, ha tényleg érdekel a dolog. Most még sajnos nem menne. Van a varázslatokhoz szükséges erő, amit manának hívunk, na annak az összegyűjtése és a varázslatok létrehozása a segítségükkel erős koncentrációt igényel, és amennyire én tudom csak bizonyos kor elérése után vagyunk rá egyáltalán képesek. Ez mindenkinél máskor van, de általában kamaszként jelenik meg először, nem hallottam még legalábbis gyerek mágusról. *mondja, és bár elhiszi, hogy a lánynak fájni fog, hogy esetleg éveket kell várnia arra, hogy tanulhasson, de úgy gondolja, hogy a természet és az istenek, vagy csak az istenek, esetleg a természet istenek nélkül önmagában, nagyon okosan rendezték el így a dolgokat. Elég rossz belegondolni, hogyan nézhetne ki a világ, ha például ahhoz hasonló gonosz gyerekek tűzvarázslatokkal rohangálnának benne szabadon, akik annak idején azért támadtak rá, hogy széttépjék a plüssnyulait.*
- Vannak, akik eleve fogékonyabbak a mana érzékelésére és összegyűjtésére, mint mások. Nekem szerencsém van, mert én is ilyen vagyok, de ettől még varázsolni igazából bárki meg tud tanulni, aki igazán szeretne és sokat gyakorol. *teszi hozzá, és azt már ki is hagyja a magyarázatból, hogyha valakinek nagyon nem menne, még mindig megtérhet valamelyik istenhez, aki segít, persze csak akkor, ha őt szolgálja élete végéig a hozzá megtérő. Úgy érzi viszont, hogy ilyen információkkal már tényleg felesleges terhelni egy gyermeket, arról azonban még nem tett le, hogy kicsit később rákérdezzen arra, hogy ki, vagy mi volt az az arctalan, akit, Cilia korábban említett.*
*Ha eddig már-már kezdte magát abba a hitbe ringatni, hogy talán mégis jobban ért a gyerekhez, mint azt idáig gondolta volna magáról, most már hajlamos azt gondolni, hogy esetleg inkább mégis tévedett, mármint sokkal inkább az a helyes, amit eddig gondolt magáról, hogy nem ért a gyerekek nyelvén és úgy általában nem is nagyon tud mit kezdeni velük.
Miközben például a lány babonás kérdésére válaszolt, úgy érezte, hogy nagyon jó választ ad, és érdekes dolgokat mond, különösen, hogy még a fánkos, kutyás, macskás példáját is bevetette szemléltetésképpen, Cilia ugyanakkor, mintha kicsit elunta volna a magyarázatot, és nem értette volna teljesen meg, hogy ő miről beszélt, még akkor is, ha azt mondta neki, hogy igen.
Nem tud szabadulni a gondolattól, hogy mindez csak udvariasság volt a részéről, hogy ne bántsa meg őt, de igazából nem is bántotta meg, csak kicsit elkedvetlenítette akaratán kívül, hiába nem tehet erről.
Aztán, ami szintén zavarja, hogy úgy tűnik, hogy ő sem igazán érti meg a lányt, pedig minden egyes szavának a jelentését pontosan ismeri.*
- Szóval az erdőből, értem... *motyogja hangosan, bár egyelőre sehogyan sem tudja hová tenni ezt az információt. Mivel erdei elfek közt nőtt fel, és édesanyját leszámítva nem is volt sem vidám, sem felhőtlen gyerekkora miattuk, nincs túl jó véleménnyel róluk, de arról sohasem hallott, illetve soha sem gondolta volna, sőt, nem is nézné ki belőlük, hogy valaha is elhagynának egy gyermeket.*
- Biztos nem volt könnyű ott élni. *mondja ki már kicsit hangosabban a nyilvánvalót, továbbra sem igazán kerülve közelebb a válaszokhoz, amelyekre kíváncsi volt.
Ha ugyanis valami családi tragédia áll Cilia történetének a hátterében, akkor meg azt nem érti, hogy a lány miért olyan hangsúllyal beszél, mintha teljesen semleges dolgokról beszélnének. Talán mégsem volt okos ötlet rákérdezni erre, esetleg csak Cilia nincs felkészülve, hogy választ adjon és elveszett szüleiről meséljen, csak jól leplezi, de hát ez sem igazán fér a fejébe, mert, ha mindez így lenne, akkor azt kellene feltételeznie egy kislányról, hogy vagy tökéletes színésznő, vagy egy felnőttet megszégyenítve képes érzelmein és arcvonásain uralkodni, vagy egyszerre a kettő, pedig ezek közül egyik sem tűnik számára logikusnak, így pedig hihetőnek sem.
Cilia ráadásul úgy meséli a történetét, mintha csak nemrég kezdődött volna, ahhoz azonban túl idős, a leglehetetlenebbnek viszont éppen azt tartja, hogy egy egészen kis gyermek egyedül életben tudjon maradni odakint hosszú éveken keresztül, amikor néha még tapasztalt vadászokkal is előfordul, hogy végül ők lesznek a levadászott préda.
Talán jobb mindenesetre, ha nem feszegeti ezt az egészet, és inkább Mait, vagy Aleniát kérdi meg, ha valamire kíváncsi Ciliával kapcsolatban.
Mindezek ellenére viszont tényleg egyre jobban kedveli a lányt, köszönhetően annak, hogy önzetlenségének és ártatlanságának ismét tanúbizonyságát adja.*
- Amúgy igen, persze, hogy szépek. *teszi mindezekhez hozzá kis szórakozottsággal. Erre nem ad különösebb magyarázatot, de így legalább valamennyire össze tudja szedni a gondolatait. A sok bizonytalanság után jól esik végre olyanról beszélni, amiben teljesen biztos.*
- Kedves tőled, hogy gondolsz Deresre, de nyugodj meg, van és lesz annyi hús, hogy mindketten bőven jóllakjatok vele, nem kell feltétlenül mindig neki adni a tiédet is. Alenia, Mai és én is ezért is vagyunk itt mind, hogy mostantól mindig így legyen. *igyekszik reményei szerint kedvesen megnyugtatni a lányt.*
- Nagyon szép dolog az önzetlenség, de nem mindig szükséges. Akkor tényleg nem, ha mindenkinek jut, ami kell. Én is szeretem a cicámat, de attól még nem adok neki minden tejet, amit meginnék, vagy minden húst, amit megennék. És különben is, ezt talán már mástól is hallottad, de mindenféle ételt enni kell, hogy sokáig egészséges legyél, nem csak gyerekként, hanem felnőttként is. A hús, minden tejből készült étel, zöldség és gyümölcs, gabonafélék, mindenre szükségünk van, mert a legtöbb állattal ellentétben, ami csak növény, vagy csak húsevő, mi, akik nem vagyunk állatok, mindannyian mindenevőnek születtünk.
*Reméli, hogy nem túl okító és okoskodó hangsúllyal mondja mindezt, de hát megint csak arról van szó, hogy elég nehéz elvonatkoztatnia attól, amit még kislányként az édesanyjától tanult, sőt, nem is arról van szó, hogy nehéz lenne, hanem, hogy tudja, hogy most nem csak a megszokás beszél belőle, a tudomány is az ő szavait támasztja alá.*
- Tényleg sütök ma este valami finom húst vacsorára, és szeretném, ha te is ennél belőle. Deresnek külön készítek majd, ugyanazt, amit neked, attól még odaadhatod neki te, megígértem. *ígéri meg, remélve, hogy nem bánja meg ezt az ígéretet, mert Deres tényleg egy kutya, nem mondjuk egy warg. Igaz, annyiból nyilván felesleges ez az aggodalom, hogyha igazi vadállat lenne, akkor nyilván Ciliát is bántotta volna, másrészt Alenia, Mai, vagy Alaver biztosan nem engedik be őt ebbe a házba.*
- Sőt, akár segíthetsz is benne, ha van kedved, mint most a rántottánál. *teszi hozzá, de aztán ezek után inkább arról beszél, amire a lány nyilván a leginkább kíváncsi.*
- Persze, tudnál te is. *mosolyog ezek után kedvesen, miután Cilia arról érdeklődik, hogy tanulhatna-e mágiát maga is.*
- Még ennél a tüzesnél sokkal jobb varázslatokat is, csak még nem most, de ne keseredj el emiatt. Ha pár évvel idősebb leszel és akár én is taníthatlak, ha tényleg érdekel a dolog. Most még sajnos nem menne. Van a varázslatokhoz szükséges erő, amit manának hívunk, na annak az összegyűjtése és a varázslatok létrehozása a segítségükkel erős koncentrációt igényel, és amennyire én tudom csak bizonyos kor elérése után vagyunk rá egyáltalán képesek. Ez mindenkinél máskor van, de általában kamaszként jelenik meg először, nem hallottam még legalábbis gyerek mágusról. *mondja, és bár elhiszi, hogy a lánynak fájni fog, hogy esetleg éveket kell várnia arra, hogy tanulhasson, de úgy gondolja, hogy a természet és az istenek, vagy csak az istenek, esetleg a természet istenek nélkül önmagában, nagyon okosan rendezték el így a dolgokat. Elég rossz belegondolni, hogyan nézhetne ki a világ, ha például ahhoz hasonló gonosz gyerekek tűzvarázslatokkal rohangálnának benne szabadon, akik annak idején azért támadtak rá, hogy széttépjék a plüssnyulait.*
- Vannak, akik eleve fogékonyabbak a mana érzékelésére és összegyűjtésére, mint mások. Nekem szerencsém van, mert én is ilyen vagyok, de ettől még varázsolni igazából bárki meg tud tanulni, aki igazán szeretne és sokat gyakorol. *teszi hozzá, és azt már ki is hagyja a magyarázatból, hogyha valakinek nagyon nem menne, még mindig megtérhet valamelyik istenhez, aki segít, persze csak akkor, ha őt szolgálja élete végéig a hozzá megtérő. Úgy érzi viszont, hogy ilyen információkkal már tényleg felesleges terhelni egy gyermeket, arról azonban még nem tett le, hogy kicsit később rákérdezzen arra, hogy ki, vagy mi volt az az arctalan, akit, Cilia korábban említett.*
1591. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-29 17:56:58
Üzenet elküldve: 2025-01-29 17:56:58
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Nem várt váratlan//
*Kicsit elszontyolodik ezen, szereti a telet, csak úgy mint a többi évszakot. Mindegyiknek meg van a maga szépsége. A körforgás amit ezek képviselnek ha nem is látja át teljesen, vagy érti meg. Tudja, hogy létezik és elfogadja. Azonban ezt azért is nehezteli a téli időben, hogy a virágok elbújnak, és csak nagyon ritka és furcsa helyeken találhatóak meg, így csak azok találják meg akik igazán kitartóan keresik őket. De akkor is oly sokszor hiába.
Nem büszke természet ő, vagy talán csak csípőből jön neki, vagy ezt is már Maitól nézte el, aki szintén magabiztosan rendezi saját maga, vagy akár a rezidencia dolgait. Vagy az is lehet ez csak természetes számára, hogy nem kételkedhet önmagában, mert az akár végzetes is lehet az erdő kegyetlen körforgásában, ahol a gyengék elbuknak.*
- Meg Alavernak is, egyszer beesett egy adag szög a raktárban a szekrény alá, és nem fért be a keze. De az enyém igen.
*Mesél ismét egy apróságot ami itt történt vele. Szeret Alaver körül is sertepertélni, több okból is. A férfi szereti a jó tréfát, a rossznál pedig viccesen káromkodik. Amin ő maga olyan jókat szokott kacarászni. Mint amikor a lemért fadarabokra amit a fűrészelésre szánt, ő maga is ráfirkált egy két extra vonalat, amit a férfi nem vett észre.*
-Azt hiszem először igen.
*Gondolkodik el picit elbizonytalanodva, mert nem tudná rátenni az ujját pontosan, hogy valóban először csinálta e, vagy sem.*
- Szépek?
*Kezdi el forgatni kezet értetlenül, hisz mi szép lehet az ő kis praclijaiban. Valóban most már sokkal jobban és ápoltnak néznek ki mint amilyen néhány hata volt. Ebben sok munkája volt Mainak, az első fürdetéséből maradt fürdővízből, majdnemhogy egy kisebb mocsár lett, annyi kosz jött le róla. Arról nem is beszélve, hogy mennyit földet bányászott ki a körmei alól a nő.*
- Inkább nem. Még mindig csikizi az orrom.
*Mozgatja apró nóziját körbe körbe grimaszolva, hogy végre alább múljon a bors ingere. Szerencsére sokáig nem ül az orrában, így nyugodtan fellélegezhet.*
- Én a húst mindig Deresnek adom. Neki jobban kell.
*Jegyzi meg ismételten. Talán ha szemfüles volt Luninari láthatta, hogy a közös étkezéseknél az olyasfajta falatokat Szikra sosem ette meg. A maradékkal pedig mindig kiosont Dereshez, hogy odaadhassa azt neki. Aki persze készségesen eltüntette a bűncselekmény nyomait.
Nem szomorú ő, csupán bűntudata van, hogy egyedül eszik. Ez is egy szokása, amit nehezen hagyj hátra annak ellenére is, hogy barátja is rendszeresen kap Alavertől eledelt csak úgy mint a többi állat reggelente.
A válasz arra a kérdésre, amire azóta sem adott válasz egyszerű, de azóta is inkább szeretné ha a feledés homályába merülne, csak úgy mint minden más ami őt érte.
Nem érti, mi olyan nyomasztó az állapotában. Számára ez egészen hétköznapi, az élet velejárója. Legalább is még senki sem világosította fel őt arról, hogy az állapota finoman szólva sem teljesen elfogadható.*
- Szokás?
*Billenti oldalra a fejét kíváncsian, de oh egek. Nem hitte volna, hogy ilyen kielégítő választ fog kapni erre az aprónak hitt kérdésére. Ő még azt hitte, Mai, vagy Nimeril tanításai tűnnek néha hosszúnak és részletesnek. Tény, Mai mikor számolni vagy olvasni próbál tanítani, ott azért unja magát, mert már tud. Nimeril tanításai pedig a tudományról és orvoslásról szólnak ami szintúgy érdekli. Na de most. Szegény csak ül és próbálja felfogni azt a sok mindenséget amit Luninari rázúdít a babonákkal kapcsolatban. Szinte látható, ahogy a sok információ szinte túl csordul a kis fejben. Hiedelem, tudomány, fánk, macska, kutya. Hirtelen nem is érti ezek mind, hogyan is férnek össze. Kell egy kis idő, amíg leülepedik benne az információ. Oly annyira megdermedt a gondolkodásban, hogy az éppen felvenni készülő rántotta darab, ami a villán ül a szájába tartó kis útvonalon megáll. Majd lassan csusszan le arról, vissza a tálba. Ő pedig értetlen tekintettel, apró pislogásokkal bámulja a mesélő Luninarit. Végül, mikor az információ túlcsordulás megtörtént, Luninari azon kérdése zökkenti ki ebből a koncentrálásból, hogy meséljen magáról.*
-Azt hiszem értem.
*Pislog még párat, mellé. Majd elgondolkozik egy picit, de hamar jön rá a válasz.*
-Rólam nincsen mese. Alesian pedig mondta, olyan vagyok mint egy kis mesehős.
*Vonja meg a vállát, de egy pillanatra el is gondolkodik, vajon mi lehet a tündér jótevőjével. Luninari újonnani magyarázata segíti őt, hogy megértse mire is gondol a másik.*
- Oh, igyekszem.*Válaszol picit megilletődötten a dicséretekre, majd folytatja mondandóját* - Az erdőből jöttem, Deressel ott laktunk ketten a gyors vizen is átjöttünk. De ott ahol csak idáig ér. *Mutatja a térdét egy pillanatra.* - Utána pedig a hideg miatt, és a röfögők miatt jöttünk a kőhalmokhoz. Itt több ennit tudtam szerezni magunknak. Mai és Alaver kapott el, ők hoztak ide.
*Ő is büszke magára, hogy az olyan "sötétebb" részletekbe mint, hogy Mait akarta meglopni, és lopás közben még meg is sebesítette a nőt, véletlenül persze, kihagyta. A mai napig rossz érzés kerülgeti emiatt, mert senkit nem szeret bántani, csak ha önvédelemről van szó.*
- Ilyet én is tudnék tanulni? Mágiát?
*Mutatja fel öklét hasonlóan mint Luninari amikor a tüzes trükköt mutatta.*
*Kicsit elszontyolodik ezen, szereti a telet, csak úgy mint a többi évszakot. Mindegyiknek meg van a maga szépsége. A körforgás amit ezek képviselnek ha nem is látja át teljesen, vagy érti meg. Tudja, hogy létezik és elfogadja. Azonban ezt azért is nehezteli a téli időben, hogy a virágok elbújnak, és csak nagyon ritka és furcsa helyeken találhatóak meg, így csak azok találják meg akik igazán kitartóan keresik őket. De akkor is oly sokszor hiába.
Nem büszke természet ő, vagy talán csak csípőből jön neki, vagy ezt is már Maitól nézte el, aki szintén magabiztosan rendezi saját maga, vagy akár a rezidencia dolgait. Vagy az is lehet ez csak természetes számára, hogy nem kételkedhet önmagában, mert az akár végzetes is lehet az erdő kegyetlen körforgásában, ahol a gyengék elbuknak.*
- Meg Alavernak is, egyszer beesett egy adag szög a raktárban a szekrény alá, és nem fért be a keze. De az enyém igen.
*Mesél ismét egy apróságot ami itt történt vele. Szeret Alaver körül is sertepertélni, több okból is. A férfi szereti a jó tréfát, a rossznál pedig viccesen káromkodik. Amin ő maga olyan jókat szokott kacarászni. Mint amikor a lemért fadarabokra amit a fűrészelésre szánt, ő maga is ráfirkált egy két extra vonalat, amit a férfi nem vett észre.*
-Azt hiszem először igen.
*Gondolkodik el picit elbizonytalanodva, mert nem tudná rátenni az ujját pontosan, hogy valóban először csinálta e, vagy sem.*
- Szépek?
*Kezdi el forgatni kezet értetlenül, hisz mi szép lehet az ő kis praclijaiban. Valóban most már sokkal jobban és ápoltnak néznek ki mint amilyen néhány hata volt. Ebben sok munkája volt Mainak, az első fürdetéséből maradt fürdővízből, majdnemhogy egy kisebb mocsár lett, annyi kosz jött le róla. Arról nem is beszélve, hogy mennyit földet bányászott ki a körmei alól a nő.*
- Inkább nem. Még mindig csikizi az orrom.
*Mozgatja apró nóziját körbe körbe grimaszolva, hogy végre alább múljon a bors ingere. Szerencsére sokáig nem ül az orrában, így nyugodtan fellélegezhet.*
- Én a húst mindig Deresnek adom. Neki jobban kell.
*Jegyzi meg ismételten. Talán ha szemfüles volt Luninari láthatta, hogy a közös étkezéseknél az olyasfajta falatokat Szikra sosem ette meg. A maradékkal pedig mindig kiosont Dereshez, hogy odaadhassa azt neki. Aki persze készségesen eltüntette a bűncselekmény nyomait.
Nem szomorú ő, csupán bűntudata van, hogy egyedül eszik. Ez is egy szokása, amit nehezen hagyj hátra annak ellenére is, hogy barátja is rendszeresen kap Alavertől eledelt csak úgy mint a többi állat reggelente.
A válasz arra a kérdésre, amire azóta sem adott válasz egyszerű, de azóta is inkább szeretné ha a feledés homályába merülne, csak úgy mint minden más ami őt érte.
Nem érti, mi olyan nyomasztó az állapotában. Számára ez egészen hétköznapi, az élet velejárója. Legalább is még senki sem világosította fel őt arról, hogy az állapota finoman szólva sem teljesen elfogadható.*
- Szokás?
*Billenti oldalra a fejét kíváncsian, de oh egek. Nem hitte volna, hogy ilyen kielégítő választ fog kapni erre az aprónak hitt kérdésére. Ő még azt hitte, Mai, vagy Nimeril tanításai tűnnek néha hosszúnak és részletesnek. Tény, Mai mikor számolni vagy olvasni próbál tanítani, ott azért unja magát, mert már tud. Nimeril tanításai pedig a tudományról és orvoslásról szólnak ami szintúgy érdekli. Na de most. Szegény csak ül és próbálja felfogni azt a sok mindenséget amit Luninari rázúdít a babonákkal kapcsolatban. Szinte látható, ahogy a sok információ szinte túl csordul a kis fejben. Hiedelem, tudomány, fánk, macska, kutya. Hirtelen nem is érti ezek mind, hogyan is férnek össze. Kell egy kis idő, amíg leülepedik benne az információ. Oly annyira megdermedt a gondolkodásban, hogy az éppen felvenni készülő rántotta darab, ami a villán ül a szájába tartó kis útvonalon megáll. Majd lassan csusszan le arról, vissza a tálba. Ő pedig értetlen tekintettel, apró pislogásokkal bámulja a mesélő Luninarit. Végül, mikor az információ túlcsordulás megtörtént, Luninari azon kérdése zökkenti ki ebből a koncentrálásból, hogy meséljen magáról.*
-Azt hiszem értem.
*Pislog még párat, mellé. Majd elgondolkozik egy picit, de hamar jön rá a válasz.*
-Rólam nincsen mese. Alesian pedig mondta, olyan vagyok mint egy kis mesehős.
*Vonja meg a vállát, de egy pillanatra el is gondolkodik, vajon mi lehet a tündér jótevőjével. Luninari újonnani magyarázata segíti őt, hogy megértse mire is gondol a másik.*
- Oh, igyekszem.*Válaszol picit megilletődötten a dicséretekre, majd folytatja mondandóját* - Az erdőből jöttem, Deressel ott laktunk ketten a gyors vizen is átjöttünk. De ott ahol csak idáig ér. *Mutatja a térdét egy pillanatra.* - Utána pedig a hideg miatt, és a röfögők miatt jöttünk a kőhalmokhoz. Itt több ennit tudtam szerezni magunknak. Mai és Alaver kapott el, ők hoztak ide.
*Ő is büszke magára, hogy az olyan "sötétebb" részletekbe mint, hogy Mait akarta meglopni, és lopás közben még meg is sebesítette a nőt, véletlenül persze, kihagyta. A mai napig rossz érzés kerülgeti emiatt, mert senkit nem szeret bántani, csak ha önvédelemről van szó.*
- Ilyet én is tudnék tanulni? Mágiát?
*Mutatja fel öklét hasonlóan mint Luninari amikor a tüzes trükköt mutatta.*
1590. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-29 17:17:27
Üzenet elküldve: 2025-01-29 17:17:27
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Árva angyal//
*Oly sok mindent irányítanak az ösztönök… pedig van, ami egy magafajtának szinte felesleges, sőt, mi több szomorú attól, ha fellángol benne. Annak, akinek semmi esélye nincsen arra, hogy gyermeket nemzzen, néha igen fájdalmas a látvány, amikor valaki kéz a kézben jár a fiával, lányával. Van, ami pótolhatatlan, mégis ilyen helyzetekben valahogy minden a helyére kerül látszólag. Nem tudja Rellan történetét, de kétli, hogy valaha előkerül az édesanyja. A saját történetét ismeri csak, számára is teljesen bizonyos, hogy sosem lesz gyermeke. És most mégis a kezében van egy apró másik, akihez semmi köze nincs, mégis megadhat neki majd olyasmit, amit egész életében úgy hitt, hogy majd nem fog tudni senkinek. Az árvaház nem hiába olyan rettentő fontos a számára, ahogy az is rettentő fontos, hogy mindenkivel kialakítson valamiféle kapcsolatot, hogy mindenki érezzen egy kis törődést amellett, hogy pusztán van hol aludniuk és van mit enniük. Ez egy olyan hivatás, amit szívtelenül nem lehet csinálni, de meglehet, hogy a teljes odaadás viszont káros. Nem érdekli. Csak a másik csiripelése, hogy be nem áll a kis száj, hogy nevethet vele, és adhat neki egy új utat ahelyett, amit eddig taposott.*
- Szoktál mérges lenni? *Mindenki szokott, de érdekli, hogy a fiú min tudja felkapni a vizet, ha épp nem éhes. Persze majd kitapasztalja, de ha úgyis fecsegős kedvében van, hátha elejt még egy kis információt magáról.
Időközben a csacsira terelődik mindenki figyelme, a fiúcska pedig igen bőszen mutogatja meg minden egyes apró részletét. Mai figyel rá is természetesen, nem csak az aranyakra, és pontosan úgy válaszol és bólogat minden elhangzott szóra, mintha valami egészen újat hallott volna. *
- Milyen jó lenne, ha meg tudnák mondani ők is, hogy mit szeretnének. *Simít végig a szamárfejen kuncogva, majd elgondolkodik, hogy valóban jó lenne-e állandóan hallgatni őket is. Inkább nem mélázik el a kérdésen, mert túl sok elmélkedni valót adna, neki meg épp elég van már így is. Például, hogy melyik szobában lesz a legjobb helye Rellan-nak. Valószínű a trióhoz kerül, hiszen ott van Arn, aki majdnem egykorú vele. Talán jobb lesz neki hozzá közel, nem Tryl és Szikra között.*
- Remélem engem is megkedvel, most még olyan kis félénk. Majd adunk neki együtt répát, aztán idővel engem is szeretni fog.
*Meghallgatja az útravalót, majd kissé elkerekedik a szeme… hogy vernyog és lehasal? Érdekes lesz, reméli nem előtte csinál majd ilyesmit, mert túlzás lenne azt állítani, hogy ért az állatokhoz. Biztos így is nagyon fog örülni a rezidencia többi dolgozója, hogy újabb állat került a házba. De hát… ő az igazgató. Ő hozhat. Elbúcsúzik a bajszostól, marad az osztatlan figyelme a fiúé, bár néha a szamarat sem árt szemmel tartani. *
- Hogy szereted, ha szólítanak? Engem hívj csak Mai-nak.
*Imádja, ahogy Rellan majd kicsattan a boldogságtól, szívesen utánozná vele azt a hangot, de már kiderült, hogy neki ez nem megy. Közelednek viszont a cél felé, s amikor végre kirajzolódik a hatalmas épület, na meg az odavezető út, akkor megáll egy pillanatra és a másikra néz.*
- Nézd csak, ide jöttünk. Mondtam, hogy jó nagy! Szerintem vigyük el az istállóig Kirá-t, aztán megmutatom neked minden zugát. És ha valami nem tetszik, csak szólj, de tényleg.
*Oly sok mindent irányítanak az ösztönök… pedig van, ami egy magafajtának szinte felesleges, sőt, mi több szomorú attól, ha fellángol benne. Annak, akinek semmi esélye nincsen arra, hogy gyermeket nemzzen, néha igen fájdalmas a látvány, amikor valaki kéz a kézben jár a fiával, lányával. Van, ami pótolhatatlan, mégis ilyen helyzetekben valahogy minden a helyére kerül látszólag. Nem tudja Rellan történetét, de kétli, hogy valaha előkerül az édesanyja. A saját történetét ismeri csak, számára is teljesen bizonyos, hogy sosem lesz gyermeke. És most mégis a kezében van egy apró másik, akihez semmi köze nincs, mégis megadhat neki majd olyasmit, amit egész életében úgy hitt, hogy majd nem fog tudni senkinek. Az árvaház nem hiába olyan rettentő fontos a számára, ahogy az is rettentő fontos, hogy mindenkivel kialakítson valamiféle kapcsolatot, hogy mindenki érezzen egy kis törődést amellett, hogy pusztán van hol aludniuk és van mit enniük. Ez egy olyan hivatás, amit szívtelenül nem lehet csinálni, de meglehet, hogy a teljes odaadás viszont káros. Nem érdekli. Csak a másik csiripelése, hogy be nem áll a kis száj, hogy nevethet vele, és adhat neki egy új utat ahelyett, amit eddig taposott.*
- Szoktál mérges lenni? *Mindenki szokott, de érdekli, hogy a fiú min tudja felkapni a vizet, ha épp nem éhes. Persze majd kitapasztalja, de ha úgyis fecsegős kedvében van, hátha elejt még egy kis információt magáról.
Időközben a csacsira terelődik mindenki figyelme, a fiúcska pedig igen bőszen mutogatja meg minden egyes apró részletét. Mai figyel rá is természetesen, nem csak az aranyakra, és pontosan úgy válaszol és bólogat minden elhangzott szóra, mintha valami egészen újat hallott volna. *
- Milyen jó lenne, ha meg tudnák mondani ők is, hogy mit szeretnének. *Simít végig a szamárfejen kuncogva, majd elgondolkodik, hogy valóban jó lenne-e állandóan hallgatni őket is. Inkább nem mélázik el a kérdésen, mert túl sok elmélkedni valót adna, neki meg épp elég van már így is. Például, hogy melyik szobában lesz a legjobb helye Rellan-nak. Valószínű a trióhoz kerül, hiszen ott van Arn, aki majdnem egykorú vele. Talán jobb lesz neki hozzá közel, nem Tryl és Szikra között.*
- Remélem engem is megkedvel, most még olyan kis félénk. Majd adunk neki együtt répát, aztán idővel engem is szeretni fog.
*Meghallgatja az útravalót, majd kissé elkerekedik a szeme… hogy vernyog és lehasal? Érdekes lesz, reméli nem előtte csinál majd ilyesmit, mert túlzás lenne azt állítani, hogy ért az állatokhoz. Biztos így is nagyon fog örülni a rezidencia többi dolgozója, hogy újabb állat került a házba. De hát… ő az igazgató. Ő hozhat. Elbúcsúzik a bajszostól, marad az osztatlan figyelme a fiúé, bár néha a szamarat sem árt szemmel tartani. *
- Hogy szereted, ha szólítanak? Engem hívj csak Mai-nak.
*Imádja, ahogy Rellan majd kicsattan a boldogságtól, szívesen utánozná vele azt a hangot, de már kiderült, hogy neki ez nem megy. Közelednek viszont a cél felé, s amikor végre kirajzolódik a hatalmas épület, na meg az odavezető út, akkor megáll egy pillanatra és a másikra néz.*
- Nézd csak, ide jöttünk. Mondtam, hogy jó nagy! Szerintem vigyük el az istállóig Kirá-t, aztán megmutatom neked minden zugát. És ha valami nem tetszik, csak szólj, de tényleg.
1589. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-28 17:46:08
Üzenet elküldve: 2025-01-28 17:46:08
Rang: Játékos
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt váratlan//
- Igazad van, sajnos még tényleg túl hideg van ahhoz, hogy a virágok többsége nyíljon. *bólint szórakozottan, miközben magában meg is könnyebbül. Így legalább elnapolódik, vagy sokkal inkább elhatolódik az a probléma, hogy kint fog-e kószálni Cilia a veszélyes világban egyedül, vagy pedig vele megy. És természetesen vele fog menni, talán rá is férne kis séta, ami nem Arthenior utcáin, vagy a város környékének rendezett útján történik.
Egyáltalán nem bánja az okító hangsúlyt és a bólogatást sem, ha az egy olyan aranyos lánytól származik, mint ő.
Való igaz, hogy ami saját magát illeti kissé már elszakadt a természettől. Nem mintha nem tudná, hogy a víz hónapjaiban nem nagyon nyílnak virágok, mégis amióta fél életét a városban tölti, meg Szarvasligetben is fa helyett kőházban lakik, már nincsen annyira kiszolgáltatva az évszakok és az időjárás változásainak, mint korábban, így pedig sokkal kevesebbet foglalkozik velük, főleg, hogy nem csak meleg köpenye van, hanem olyan varázslata is, ami képest őt megvédeni hidegtől, széltől és esőtől.
Közben akaratlanul is mosolyognia kell valamiért, amikor a lány az ujjait mutogatja neki, és csak utána jön rá, hogy ezek szerint gyakran ásott, mindenféle segítő szerszám nélkül velük, viszont úgy gondolja, hogy talán ennek is meg van a maga oka, esetleg egy lapát mondjuk könnyebben sértheti meg az érzékenyebb növények gyökereit.
Most, hogy jól megnézi magának ezeket az ujjakat rájön, hogy korábban igazából bele sem gondolt, hogy a gyerekek ujjai szépek is lehetnek. Persze a sajátjait is szereti, Aleniáé pedig annyira karcsúak, nemesek és előkelőek, ahogyan egy nemes kisasszony ujjainak szerinte annak kell lenniük, de Cilia ujjai máshogy szépek, aranyosan szépek, nyilván azért, mert még gyerek.
Az is mosolyt csal az arcára, ahogyan a lány dicséri önmagát, és ezt jó jelnek veszi. Nyilván boldogabb gyerekkor jut annak, aki egészséges önbizalommal rendelkezik, ő pedig szándékai szerint mindezt erősíteni szeretné továbbra is a lányban.*
- Biztosan nagyon ügyesek, ha Nimnek is tudtál segíteni. Különben most is nagyon ügyes voltál, főleg ahhoz képest, hogy először kevertél tojást. *mondja, mert tényleg, pár csepp, ami mellé ment bőven belefér, ugyan nem emlékszik az első alkalomra, amikor ő maga segített édesanyjának rántottát csinálni, de gyanítja, hogy hasonlóképpen mehetett neki is.*
- Amúgy szépek is. *jegyzi még meg, mert nem tudja kihagyni.*
- Egészségedre! *mondja ezek után a lány tüsszentése után.* Ha nem hajolsz ennyire közel hozzájuk, csak rászórod őket az ételre, akkor általában finomak. Csak a szemedbe ne nyúlj utána, mert akkor csípni fog. *teszi hozzá.* De talán jobb, ha kihagyod. Majd megpróbáljuk őket más ételre, máskor. Például, ha majd valamilyen húst sütök vacsorára. Hidd el, azon majd ízleni fognak.
*Mindenképpen reméli legalábbis, hogy így lesz. Különben, ami azt illeti ő is otthonosan érzi magát, friss étel felett ülve, miközben ropog és melegít a tűz, de azt látja, vagy inkább úgy érzi, hogy Cilia mégsem teljesen boldog. Azt sem érti, hogy mit keres az asztal alatt a tekintetével, már amennyiben tényleg keres valamit ott.
Bárhogy is, sokkal több nyugtalanító dolog van itt vele kapcsolatban, amire nem számított volna, amikor véletlenül belefutott a kamrában. Egy pillanatra ismét felmerül benne, hogy mit keresett ott egyáltalán, de aztán a többi gondolat, pontosabban inkább az iránta érzett aggodalom elsöpri ezt a kérdést egy pillanat alatt.
Még, ha az arctalant teljesen figyelmen kívül is hagyja, akkor is jól érti, hogy akkor fáj a feje, ha meglát valamit, vagy emlékszik valamire? Nem hiszi, hogy hasonló konkrét, testet érintő betegség tünete lenne, inkább arra gyanakszik, hogy valamiféle lelki eredetű probléma állhat a háttérben.
Aztán szavaiból az sem teljesen egyértelmű, hogy Deres most valamiféle állat, ember, elf, vagy akár törpe. Az, hogy a lány az "arc" szót használta, még önmagában semmit sem jelent, ő is azt mondaná, hogy Holdpihének arca van, nem pedig azt, hogy pofája. Az, hogy elnevezte szintén nem jelent semmit. Akár őt is elnevezhetné valaminek, és ettől még nem változna állattá.
Aztán eszébe jut, hogy Cilia korábban azt mondta neki, hogy Deresnek húzott fel vizet a kútból, innentől kezdve nagyjából egyértelmű, hogy fehéres arcszőrzetű állatról lehet szó, mert, ha mondjuk egy emberről beszélnének, akinek ősz szakálla van, akkor nagyon öregnek és tehetetlennek kellene lennie ahhoz, hogy egy kislányra bízzon hasonló, fizikai munkát.
Meg aztán, vagy Mai, vagy Alenia biztosan említette volna neki azt, hogy amúgy lakik itt még a házban rajtuk és a gyerekeken kívül is valaki, egy tehetetlen öreg, akire néha rá kell nézni, és akiről gondoskodni kell.
Ciliát elhallgatva mindenesetre valamiféle kép összeáll a fejében, éppen csak annyira képlékeny és zavaros az egész, inkább benyomásai vannak, mint szilárd tudása, ez pedig, mivel egész életében mindig is a racionális gondolkodásra és elemzésekre törekedett meglehetősen zavarja, bár erről persze természetesen nem Cilia tehet.
"Igen, emlék, azt hiszem ti így hívjátok őket." - mondta például, ami egyenesen úgy hangzik a számára, mintha ő valahonnan teljesen máshonnan jött volna. Másik városból talán? Ez sem magyarázat, mert az emlékeket nyilván máshol is emlékeknek nevezik. Akkor esetleg nem civilizált lények közt élt volna? Ennek meg az mond teljesen ellent, hogy nem csak tud beszélni, hanem szépen és érthetően is fogalmaz.
És akkor most mi is van ezzel az arctalannal, akit emlegetett? És, ha már tényleg attól fáj a feje, ha eszébe jut valamilyen emlék, akkor mi lehet hasonlóra a tudományos magyarázat? Mai tud erről, vagy Alenia? Ha nem, el kellene ezt mondania nekik, vagy jobban tenné a lány érdekében, ha inkább maga keresné meg erre a választ, és nem szabadítana rá egy aggódó Mait és Aleniát, hogy aztán minden mozdulatát figyeljék?
Igazából minél tovább beszélget a lánnyal annál nagyobb rejtély a számára, szerencsére azonban ezen valamennyire lehet segíteni, és szeretne is, mert kicsit zavaros neki az egész, amit eddig megtudott, és érez valami furcsa idegenséget is a lányban, amit nem tud megmagyarázni magának. Mielőtt azonban bármit kérdezne, ő maga is adós egy válasszal, és azon kapja magát, hogy kifejezetten boldoggá teszi, hogy valamit taníthat egy gyereknek. Persze nagyon nem kell megint a lelke mélyére ásni, enélkül is tudja, hogy azért, mert, ha lenne egy kislánya, akkor ugyanígy mondaná el neki, és élvezné, hogy taníthatja. Ez a gondolat persze kicsit fáj, most mégis erősebb benne az öröm és a lelkesedés, pusztán amiatt, hogy van valami, amit Cilia tőle tudhat meg.*
- A babona nem gabona, *mosolyog újra* inkább egyfajta szokás.
*Saját fogalmai szerint a babona olyan magát erősen tartó, népi hiedelem, amelynek valóságtartalma tudományosan nem bizonyított, hirtelen azonban nem tudja, hogy ezt hogyan magyarázza meg egy gyereknek. Kicsit gondolkodik ezen, de aztán egy apró falat után úgy dönt, hogy nem gondolja túl, mert attól, hogy Cilia még nem felnőtt, nem jelenti azt, hogy bármilyen fogalmat is le kellene butítania ahhoz, hogy megértse.*
- Olyan régi hiedelem, vagy szokás, amit nem lehet tudományosan bizonyítani, hogy bármi értelme lenne. *mondja is ki hangosan a lényeget ezek után mielőtt megpróbálná bővebben kifejteni.*
- Babonának az olyan régi szokásokat szokták nevezni, amiben valamiért hiszünk, de igazából nincsen bebizonyítva, hogy jól hisszük, mert nem is igazán lehet bebizonyítani. Például, ha mondjuk forró, megolvadt vajra ráöntjük a tojást, mint az előbb csináltuk, akkor a tojás minden esetben meg fog szilárdulni és melegedni, mint most, ez bizonyított tény. Ezerszer ellenőrizheted, és ezredszerre is teljesen biztosan ugyanaz fog történni minden esetben, rántotta lesz a vége, amit most eszünk. Ezzel szemben... *gondolkodik el azon, hogy melyik példát is hozza* ahol például én felnőttem ott volt egy olyan babona, hogyha elindultál otthonról, de valamit bent felejtettél a házban, és visszamentél érte, akkor nem lett szerencséd. Kivéve, ha leülsz és elszámolsz kilencig, vagy tízig, mert ezzel kivéded a szerencsétlenséget. És innentől érdekes a dolog. Mivel mindenki leül, és számol, hogy kivédje a szerencsétlenséget, nem tudhatjuk aztán, amikor újra útnak indultunk, hogy tényleg azért kerültük el a bajt, mert leültünk és számoltunk, vagy akkor sem lett volna semmi baj, ha ezt nem csináljuk meg. De van olyan babona is például, hogyha fánkot sütsz, akkor mindig a kutyának, vagy a macskának kell adni az elsőt, ami elkészült, és akkor majd finomabb lesz a többi. Ebből az következne, hogy akinek se kutyája, se macskája az nem is tud finom fánkot készíteni, de ez persze nem igaz, mégis, akinek van valamelyik, vagy mind a kettő, biztos, ami biztos alapon csak odaadja az első fánkot a macskájának, vagy a kutyájának, hogy a többi finomabb legyen. És közben mivel az elsőt a macska, vagy a kutya ette meg, te már azt sem tudhatod, hogy a többi tényleg finomabb lett-e, mivel az elsőt nem tudtad megkóstolni. Szóval, igazából az olyan értelmetlennek látszó, de ősi szokásokat hívjuk babonának, amiket az öregek adnak tovább a fiataloknak, és azért, mert, amikor ők voltak fiatalok, akkor nekik is ezt tanították az akkori öregek. *mondja, gondosan kerülve a "szülők" és "nagyszülők" szavakat. Még büszke is magára, hogy a magyarázat végét ilyen ügyesen megoldotta, bár abban nem teljesen biztos, hogy nem volt-e túl hosszú esetleg, illetve, hogy sikerült-e pontosan elmagyarázni a lánynak, azt, amit szeretett volna, reméli mindenesetre, hogy Cilia elégedett lesz ezzel a válasszal.*
- Van kedved kicsit mesélni magadról? *kérdi ezek után reményei szerint a lehető leggyengédebb hangján, remélve, hogy nem fog feltépni semmilyen sebet. Kicsit haragszik is magára, mert talán butaságot csinál, hiszen ugyanezt akár Maitól is megkérdezhetné, mégis úgy érzi, ha a lány a saját szavaival mondaná el neki mindazt, amire kíváncsi, akkor sokkal előrébb lenne, és jobban meg is értené.
Meg aztán különben is, neki is sok minden fáj a saját múltjában, és attól, hogy ezekről nem beszél, még az emlékei megvannak róla, hiszen történt, ami történt, és a hallgatás semmit sem változtat és változtathat rajtuk.
Ha például Cilia elvesztette a szüleit, nyilván akkor is seb a lelkén a hiányuk, ha ő most nem kérdez erre rá, de persze ennyire direkt kérdést esze ágában sem lenne feltenni neki.*
- Nem muszáj persze, ha nem szeretnél, de, ha már egy fedél alatt élünk, nem árt szerintem, ha kicsit megismerjük egymást. Azt már tudom, hogy okos vagy és ügyes is, de kíváncsi lennék rá, hogy honnan jöttél, és hogyan kerültél ide ebbe a házba. *mondja ki teljesen őszintén, mert nem híve a ködösítésnek, főleg úgy nem, hogy most mégiscsak egy gyerekkel beszél. Nem lenne tisztességes a részéről, ha nyílt kérdések helyett apró, elejtett utalásokkal és jó helyen feltett, ravasz kérdésekkel akarna faggatózni, úgy téve, mintha nem is faggatózna, csak beszélgetnének.*
- Természetesen, ha te vagy kíváncsi valamire velem kapcsolatban, én is szívesen mesélek cserébe. *ígéri is meg, szintén a tisztesség kedvéért. Mégsem járja, hogy Cilia mindent elmondjon magáról, ő pedig saját múltjának a titkait őrizgesse.*
- Igazad van, sajnos még tényleg túl hideg van ahhoz, hogy a virágok többsége nyíljon. *bólint szórakozottan, miközben magában meg is könnyebbül. Így legalább elnapolódik, vagy sokkal inkább elhatolódik az a probléma, hogy kint fog-e kószálni Cilia a veszélyes világban egyedül, vagy pedig vele megy. És természetesen vele fog menni, talán rá is férne kis séta, ami nem Arthenior utcáin, vagy a város környékének rendezett útján történik.
Egyáltalán nem bánja az okító hangsúlyt és a bólogatást sem, ha az egy olyan aranyos lánytól származik, mint ő.
Való igaz, hogy ami saját magát illeti kissé már elszakadt a természettől. Nem mintha nem tudná, hogy a víz hónapjaiban nem nagyon nyílnak virágok, mégis amióta fél életét a városban tölti, meg Szarvasligetben is fa helyett kőházban lakik, már nincsen annyira kiszolgáltatva az évszakok és az időjárás változásainak, mint korábban, így pedig sokkal kevesebbet foglalkozik velük, főleg, hogy nem csak meleg köpenye van, hanem olyan varázslata is, ami képest őt megvédeni hidegtől, széltől és esőtől.
Közben akaratlanul is mosolyognia kell valamiért, amikor a lány az ujjait mutogatja neki, és csak utána jön rá, hogy ezek szerint gyakran ásott, mindenféle segítő szerszám nélkül velük, viszont úgy gondolja, hogy talán ennek is meg van a maga oka, esetleg egy lapát mondjuk könnyebben sértheti meg az érzékenyebb növények gyökereit.
Most, hogy jól megnézi magának ezeket az ujjakat rájön, hogy korábban igazából bele sem gondolt, hogy a gyerekek ujjai szépek is lehetnek. Persze a sajátjait is szereti, Aleniáé pedig annyira karcsúak, nemesek és előkelőek, ahogyan egy nemes kisasszony ujjainak szerinte annak kell lenniük, de Cilia ujjai máshogy szépek, aranyosan szépek, nyilván azért, mert még gyerek.
Az is mosolyt csal az arcára, ahogyan a lány dicséri önmagát, és ezt jó jelnek veszi. Nyilván boldogabb gyerekkor jut annak, aki egészséges önbizalommal rendelkezik, ő pedig szándékai szerint mindezt erősíteni szeretné továbbra is a lányban.*
- Biztosan nagyon ügyesek, ha Nimnek is tudtál segíteni. Különben most is nagyon ügyes voltál, főleg ahhoz képest, hogy először kevertél tojást. *mondja, mert tényleg, pár csepp, ami mellé ment bőven belefér, ugyan nem emlékszik az első alkalomra, amikor ő maga segített édesanyjának rántottát csinálni, de gyanítja, hogy hasonlóképpen mehetett neki is.*
- Amúgy szépek is. *jegyzi még meg, mert nem tudja kihagyni.*
- Egészségedre! *mondja ezek után a lány tüsszentése után.* Ha nem hajolsz ennyire közel hozzájuk, csak rászórod őket az ételre, akkor általában finomak. Csak a szemedbe ne nyúlj utána, mert akkor csípni fog. *teszi hozzá.* De talán jobb, ha kihagyod. Majd megpróbáljuk őket más ételre, máskor. Például, ha majd valamilyen húst sütök vacsorára. Hidd el, azon majd ízleni fognak.
*Mindenképpen reméli legalábbis, hogy így lesz. Különben, ami azt illeti ő is otthonosan érzi magát, friss étel felett ülve, miközben ropog és melegít a tűz, de azt látja, vagy inkább úgy érzi, hogy Cilia mégsem teljesen boldog. Azt sem érti, hogy mit keres az asztal alatt a tekintetével, már amennyiben tényleg keres valamit ott.
Bárhogy is, sokkal több nyugtalanító dolog van itt vele kapcsolatban, amire nem számított volna, amikor véletlenül belefutott a kamrában. Egy pillanatra ismét felmerül benne, hogy mit keresett ott egyáltalán, de aztán a többi gondolat, pontosabban inkább az iránta érzett aggodalom elsöpri ezt a kérdést egy pillanat alatt.
Még, ha az arctalant teljesen figyelmen kívül is hagyja, akkor is jól érti, hogy akkor fáj a feje, ha meglát valamit, vagy emlékszik valamire? Nem hiszi, hogy hasonló konkrét, testet érintő betegség tünete lenne, inkább arra gyanakszik, hogy valamiféle lelki eredetű probléma állhat a háttérben.
Aztán szavaiból az sem teljesen egyértelmű, hogy Deres most valamiféle állat, ember, elf, vagy akár törpe. Az, hogy a lány az "arc" szót használta, még önmagában semmit sem jelent, ő is azt mondaná, hogy Holdpihének arca van, nem pedig azt, hogy pofája. Az, hogy elnevezte szintén nem jelent semmit. Akár őt is elnevezhetné valaminek, és ettől még nem változna állattá.
Aztán eszébe jut, hogy Cilia korábban azt mondta neki, hogy Deresnek húzott fel vizet a kútból, innentől kezdve nagyjából egyértelmű, hogy fehéres arcszőrzetű állatról lehet szó, mert, ha mondjuk egy emberről beszélnének, akinek ősz szakálla van, akkor nagyon öregnek és tehetetlennek kellene lennie ahhoz, hogy egy kislányra bízzon hasonló, fizikai munkát.
Meg aztán, vagy Mai, vagy Alenia biztosan említette volna neki azt, hogy amúgy lakik itt még a házban rajtuk és a gyerekeken kívül is valaki, egy tehetetlen öreg, akire néha rá kell nézni, és akiről gondoskodni kell.
Ciliát elhallgatva mindenesetre valamiféle kép összeáll a fejében, éppen csak annyira képlékeny és zavaros az egész, inkább benyomásai vannak, mint szilárd tudása, ez pedig, mivel egész életében mindig is a racionális gondolkodásra és elemzésekre törekedett meglehetősen zavarja, bár erről persze természetesen nem Cilia tehet.
"Igen, emlék, azt hiszem ti így hívjátok őket." - mondta például, ami egyenesen úgy hangzik a számára, mintha ő valahonnan teljesen máshonnan jött volna. Másik városból talán? Ez sem magyarázat, mert az emlékeket nyilván máshol is emlékeknek nevezik. Akkor esetleg nem civilizált lények közt élt volna? Ennek meg az mond teljesen ellent, hogy nem csak tud beszélni, hanem szépen és érthetően is fogalmaz.
És akkor most mi is van ezzel az arctalannal, akit emlegetett? És, ha már tényleg attól fáj a feje, ha eszébe jut valamilyen emlék, akkor mi lehet hasonlóra a tudományos magyarázat? Mai tud erről, vagy Alenia? Ha nem, el kellene ezt mondania nekik, vagy jobban tenné a lány érdekében, ha inkább maga keresné meg erre a választ, és nem szabadítana rá egy aggódó Mait és Aleniát, hogy aztán minden mozdulatát figyeljék?
Igazából minél tovább beszélget a lánnyal annál nagyobb rejtély a számára, szerencsére azonban ezen valamennyire lehet segíteni, és szeretne is, mert kicsit zavaros neki az egész, amit eddig megtudott, és érez valami furcsa idegenséget is a lányban, amit nem tud megmagyarázni magának. Mielőtt azonban bármit kérdezne, ő maga is adós egy válasszal, és azon kapja magát, hogy kifejezetten boldoggá teszi, hogy valamit taníthat egy gyereknek. Persze nagyon nem kell megint a lelke mélyére ásni, enélkül is tudja, hogy azért, mert, ha lenne egy kislánya, akkor ugyanígy mondaná el neki, és élvezné, hogy taníthatja. Ez a gondolat persze kicsit fáj, most mégis erősebb benne az öröm és a lelkesedés, pusztán amiatt, hogy van valami, amit Cilia tőle tudhat meg.*
- A babona nem gabona, *mosolyog újra* inkább egyfajta szokás.
*Saját fogalmai szerint a babona olyan magát erősen tartó, népi hiedelem, amelynek valóságtartalma tudományosan nem bizonyított, hirtelen azonban nem tudja, hogy ezt hogyan magyarázza meg egy gyereknek. Kicsit gondolkodik ezen, de aztán egy apró falat után úgy dönt, hogy nem gondolja túl, mert attól, hogy Cilia még nem felnőtt, nem jelenti azt, hogy bármilyen fogalmat is le kellene butítania ahhoz, hogy megértse.*
- Olyan régi hiedelem, vagy szokás, amit nem lehet tudományosan bizonyítani, hogy bármi értelme lenne. *mondja is ki hangosan a lényeget ezek után mielőtt megpróbálná bővebben kifejteni.*
- Babonának az olyan régi szokásokat szokták nevezni, amiben valamiért hiszünk, de igazából nincsen bebizonyítva, hogy jól hisszük, mert nem is igazán lehet bebizonyítani. Például, ha mondjuk forró, megolvadt vajra ráöntjük a tojást, mint az előbb csináltuk, akkor a tojás minden esetben meg fog szilárdulni és melegedni, mint most, ez bizonyított tény. Ezerszer ellenőrizheted, és ezredszerre is teljesen biztosan ugyanaz fog történni minden esetben, rántotta lesz a vége, amit most eszünk. Ezzel szemben... *gondolkodik el azon, hogy melyik példát is hozza* ahol például én felnőttem ott volt egy olyan babona, hogyha elindultál otthonról, de valamit bent felejtettél a házban, és visszamentél érte, akkor nem lett szerencséd. Kivéve, ha leülsz és elszámolsz kilencig, vagy tízig, mert ezzel kivéded a szerencsétlenséget. És innentől érdekes a dolog. Mivel mindenki leül, és számol, hogy kivédje a szerencsétlenséget, nem tudhatjuk aztán, amikor újra útnak indultunk, hogy tényleg azért kerültük el a bajt, mert leültünk és számoltunk, vagy akkor sem lett volna semmi baj, ha ezt nem csináljuk meg. De van olyan babona is például, hogyha fánkot sütsz, akkor mindig a kutyának, vagy a macskának kell adni az elsőt, ami elkészült, és akkor majd finomabb lesz a többi. Ebből az következne, hogy akinek se kutyája, se macskája az nem is tud finom fánkot készíteni, de ez persze nem igaz, mégis, akinek van valamelyik, vagy mind a kettő, biztos, ami biztos alapon csak odaadja az első fánkot a macskájának, vagy a kutyájának, hogy a többi finomabb legyen. És közben mivel az elsőt a macska, vagy a kutya ette meg, te már azt sem tudhatod, hogy a többi tényleg finomabb lett-e, mivel az elsőt nem tudtad megkóstolni. Szóval, igazából az olyan értelmetlennek látszó, de ősi szokásokat hívjuk babonának, amiket az öregek adnak tovább a fiataloknak, és azért, mert, amikor ők voltak fiatalok, akkor nekik is ezt tanították az akkori öregek. *mondja, gondosan kerülve a "szülők" és "nagyszülők" szavakat. Még büszke is magára, hogy a magyarázat végét ilyen ügyesen megoldotta, bár abban nem teljesen biztos, hogy nem volt-e túl hosszú esetleg, illetve, hogy sikerült-e pontosan elmagyarázni a lánynak, azt, amit szeretett volna, reméli mindenesetre, hogy Cilia elégedett lesz ezzel a válasszal.*
- Van kedved kicsit mesélni magadról? *kérdi ezek után reményei szerint a lehető leggyengédebb hangján, remélve, hogy nem fog feltépni semmilyen sebet. Kicsit haragszik is magára, mert talán butaságot csinál, hiszen ugyanezt akár Maitól is megkérdezhetné, mégis úgy érzi, ha a lány a saját szavaival mondaná el neki mindazt, amire kíváncsi, akkor sokkal előrébb lenne, és jobban meg is értené.
Meg aztán különben is, neki is sok minden fáj a saját múltjában, és attól, hogy ezekről nem beszél, még az emlékei megvannak róla, hiszen történt, ami történt, és a hallgatás semmit sem változtat és változtathat rajtuk.
Ha például Cilia elvesztette a szüleit, nyilván akkor is seb a lelkén a hiányuk, ha ő most nem kérdez erre rá, de persze ennyire direkt kérdést esze ágában sem lenne feltenni neki.*
- Nem muszáj persze, ha nem szeretnél, de, ha már egy fedél alatt élünk, nem árt szerintem, ha kicsit megismerjük egymást. Azt már tudom, hogy okos vagy és ügyes is, de kíváncsi lennék rá, hogy honnan jöttél, és hogyan kerültél ide ebbe a házba. *mondja ki teljesen őszintén, mert nem híve a ködösítésnek, főleg úgy nem, hogy most mégiscsak egy gyerekkel beszél. Nem lenne tisztességes a részéről, ha nyílt kérdések helyett apró, elejtett utalásokkal és jó helyen feltett, ravasz kérdésekkel akarna faggatózni, úgy téve, mintha nem is faggatózna, csak beszélgetnének.*
- Természetesen, ha te vagy kíváncsi valamire velem kapcsolatban, én is szívesen mesélek cserébe. *ígéri is meg, szintén a tisztesség kedvéért. Mégsem járja, hogy Cilia mindent elmondjon magáról, ő pedig saját múltjának a titkait őrizgesse.*
1588. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-25 11:39:01
Üzenet elküldve: 2025-01-25 11:39:01
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Az eljátszott valóság - zárás//
*Szeretne nevetni úgy igazán, amikor a nő elmondja neki, hogy hogyan is látta először őt. Ez a kulcs. Sokan teljesen másnak hiszik, mint ami és őt ez nemhogy nem zavarja, még örül is neki. Mert épp ezért nem vette igazán észre, - vagy ami még jobb - nem azt vette belőle észre, ami ő. Csak egy kissé ittas díszes kellék volt, aki a háttérből irányította a dolgokat, lehűtve a tomboló elfet és megmentve valakit, aki talán rosszat nem akar, de nem elég ügyes még, hogy jól lépjen. És nyert. Magának csak tapasztalatot, a szőkének pedig egy olyan ajándékot, amit mindig is akart. Na és mellé egy kis bizalmat, vagy inkább egy jó alapkövet annak, hogy későbbiekben is együtt tudjon működni a férfivel. Hogy emellett megszerzett egy jól fizető tanulót is magának, már csak egy jó plusz. Addig fogja őt segíteni, amíg arra érdemes.
A lánnyal végeztek, nincs mit mondania, nem pazarol rá több szót. Adott okot a gondolkodásra, majd él vele, ha tud, ha pedig nem, akkor majd elválnak az útjaik, csak véglegesen, nem úgy mint most. A másik felajánlása nem rossz viszont.*
- Rendben, észben tartom.
*Nyugtázza, majd még egyszer végig méri a másikat. Érdekes nő. Tudja jól, hogy határozott volt a saját kijelentése, s emiatt igen nehéz próbálkozni azzal, hogy lefaragjon az árból, de ezzel is csak felméri a másikat. Vajon honnan és miből tesz majd szert annyi aranyra? Folyamodik-e a szokásos lépéseihez, vagy egyszerűen csak megjelenik és elmondja, hogy nem tud ennyit honnan összekaparni, de cserébe hajlandó például a gyerekeket tanítani. Nem rág szájba lehetőségeket, nem tartanak még ott és talán nem is így kell tanítani azt, amit Merlana tudni akar. Halványan mosolyogva, de fagyos szemekkel engedi útjára a nőt.*
- Várlak, Merlana.
*Azzal bezárja mögötte az ajtót és már igyekszik is vissza a meg nem történt pihenéséből a gyerekekhez.*
//Az eljátszott valóság - zárás//
*Szeretne nevetni úgy igazán, amikor a nő elmondja neki, hogy hogyan is látta először őt. Ez a kulcs. Sokan teljesen másnak hiszik, mint ami és őt ez nemhogy nem zavarja, még örül is neki. Mert épp ezért nem vette igazán észre, - vagy ami még jobb - nem azt vette belőle észre, ami ő. Csak egy kissé ittas díszes kellék volt, aki a háttérből irányította a dolgokat, lehűtve a tomboló elfet és megmentve valakit, aki talán rosszat nem akar, de nem elég ügyes még, hogy jól lépjen. És nyert. Magának csak tapasztalatot, a szőkének pedig egy olyan ajándékot, amit mindig is akart. Na és mellé egy kis bizalmat, vagy inkább egy jó alapkövet annak, hogy későbbiekben is együtt tudjon működni a férfivel. Hogy emellett megszerzett egy jól fizető tanulót is magának, már csak egy jó plusz. Addig fogja őt segíteni, amíg arra érdemes.
A lánnyal végeztek, nincs mit mondania, nem pazarol rá több szót. Adott okot a gondolkodásra, majd él vele, ha tud, ha pedig nem, akkor majd elválnak az útjaik, csak véglegesen, nem úgy mint most. A másik felajánlása nem rossz viszont.*
- Rendben, észben tartom.
*Nyugtázza, majd még egyszer végig méri a másikat. Érdekes nő. Tudja jól, hogy határozott volt a saját kijelentése, s emiatt igen nehéz próbálkozni azzal, hogy lefaragjon az árból, de ezzel is csak felméri a másikat. Vajon honnan és miből tesz majd szert annyi aranyra? Folyamodik-e a szokásos lépéseihez, vagy egyszerűen csak megjelenik és elmondja, hogy nem tud ennyit honnan összekaparni, de cserébe hajlandó például a gyerekeket tanítani. Nem rág szájba lehetőségeket, nem tartanak még ott és talán nem is így kell tanítani azt, amit Merlana tudni akar. Halványan mosolyogva, de fagyos szemekkel engedi útjára a nőt.*
- Várlak, Merlana.
*Azzal bezárja mögötte az ajtót és már igyekszik is vissza a meg nem történt pihenéséből a gyerekekhez.*
1587. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-25 10:28:10
Üzenet elküldve: 2025-01-25 10:28:10
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az eljátszott valóság//
*A tudás valóban értékes kincs. Kár, hogy az elf emlegetése nem előre kitervelt taktika, nem tudatos, hanem csak ösztönös lépés a részéről. Ha tudná, hogy a személye mennyire fontos Mai számára, egészen biztos, hogy kihasználná a lehetőséget, és megpróbálná belekergetni a másikat egy olyan témába, ahol megtörhetné azt a megfontolt, titokzatos burkot, ami most körülöleli a nőt. Zsákutca az egész, mert pont ez a burok és a rezzenéstelen tekintete védi meg a feketehajút attól, hogy Merlana elkaphasson akár csak egyetlen, pici, árulkodó pillantást, amibe aztán kapaszkodhatna.*
- Efelől nincs semmi kétségem. ~Nyilván, mert akkora vagyonra nem lehet tisztességes úton szert tenni…~ *Származási előjogok vagy tisztességtelen, akár törvénytelen üzletek kellenek ahhoz, hogy valaki csak úgy kicsengesse egy ház árát két üvegcse bájitalra. Tisztelet persze a kivételnek, ám ezek a kivételek nem kezdenek el fenyegetőzni, ha a kikötővel hozza őket kapcsolatba. Mindenesetre úgy látszik, a társaság jó hatással van rá, nem köti azonnal Mai orrára a következtetését, megtartja inkább magának.*
- Hogy egy haszonleső liba vagy, aki semmire sem képes önerőből, hanem mások vagyonán élősködve teremti meg magának a luxust. *Őszinteséget várt, hát megkapja. De jól esett ezt most kimondani. Kicsit enyhít a sértettségből fakadó dühén. Abba persze megint nem gondol bele, hogy ez a kép kísértetiesen hasonlít arra, amit saját magáról is alkothatna. Mindenki magából indul ki valahol, mikor mások felett ítélkezik.
Az, hogy faggatják közben, egyre jobban bosszantja, de tudja jól, hogy nem szabad hagynia, hogy kihozzák a sodrából. Talán pont ez a cél, Mai csak provokálni akarja, hogy elveszítse az önuralmát. Nem fogja. Nem szabad. Rezzenéstelen arccal ül és hallgatja a véleményt, kritikát, következtetést vagy nevezzük akárminek, amit magyaráz neki a lány benne megannyi igazsággal, amit most még nehéz elfogadnia. Fájnak a szavak, rettentően fájnak, de muszáj lesz beismernie, hogy minden szó igaz. Az ambíciói és a bizonyítási vágya elvakította. Cselekedni akart akkor, amikor arra nem is volt szükség. Görcsösen harcol azért, hogy észrevegyék. Még szerencse, hogy Mai hirtelen megszakítja a kis csevegésüket, így nem kell reagálnia semmit, a szégyen miatt nem is tudna. Azért egy utolsó szúrást még érez a bordái között, mikor meghallja az árat.*
- Mhm… *Kizárt dolognak tartja, hogy Orthus finanszírozni fogja ezt neki. Magától kell megoldania. A probléma és a szerencse is talán az a történetben, hogy ő sem tudja, a kereskedő mennyit fizet a taníttatásáért. A szemeit összehúzva gondolkozik ezen egy röpke pillanatig, majd csak ennyit mond.*
- Biztos vagyok benne, hogy meg tudunk egyezni. *A „most pedig kikísérlek” kifejezés is megalázó. Mint amikor egy nemkívánatos személyt akarnak eltávolítani valahonnan. Minden egyes szó egyre jobban fáj. Hosszú iromány a céljairól… Mégis mi ő? Iskolás kislány? Mondjuk nem volt az soha, de nem is vágyott rá. Megtörten, kívül mégis határozottságot mutatva, magát kihúzva, kecses léptekkel követi Mai-t a bejárathoz. Közben eszébe jut valami.*
- Ha a gyermekeidnek zenét óhajtanál taníttatni, számíthatsz rám. *Nem vállalná ingyen, de ezzel talán javíthat a saját helyzetén, ami egy jutányosabb ár kialkudását illeti.*
- Köszönöm, hogy fogadtál! Egy hat múlva jelentkezem. Szép napot! *Nem húzza az időt a búcsúzkodással, mert érzi, hogy már menekülne. Elfordul Mai-tól, sietős léptekkel megy le a lépcsőkön, ki a kapun, ahol végre jólesően felsóhajt. Mintha újra kapna levegőt. Visszanéz még a házra. Hiába volt végtelenül kényelmetlen ez a találkozás, valamiért mégis úgy érzi, hogy most a jó úton tette egy lépést előre. Áll ott még egy rövid ideig, majd elindul, maga mögött hagyva a rezidenciát.*
//Az eljátszott valóság//
*A tudás valóban értékes kincs. Kár, hogy az elf emlegetése nem előre kitervelt taktika, nem tudatos, hanem csak ösztönös lépés a részéről. Ha tudná, hogy a személye mennyire fontos Mai számára, egészen biztos, hogy kihasználná a lehetőséget, és megpróbálná belekergetni a másikat egy olyan témába, ahol megtörhetné azt a megfontolt, titokzatos burkot, ami most körülöleli a nőt. Zsákutca az egész, mert pont ez a burok és a rezzenéstelen tekintete védi meg a feketehajút attól, hogy Merlana elkaphasson akár csak egyetlen, pici, árulkodó pillantást, amibe aztán kapaszkodhatna.*
- Efelől nincs semmi kétségem. ~Nyilván, mert akkora vagyonra nem lehet tisztességes úton szert tenni…~ *Származási előjogok vagy tisztességtelen, akár törvénytelen üzletek kellenek ahhoz, hogy valaki csak úgy kicsengesse egy ház árát két üvegcse bájitalra. Tisztelet persze a kivételnek, ám ezek a kivételek nem kezdenek el fenyegetőzni, ha a kikötővel hozza őket kapcsolatba. Mindenesetre úgy látszik, a társaság jó hatással van rá, nem köti azonnal Mai orrára a következtetését, megtartja inkább magának.*
- Hogy egy haszonleső liba vagy, aki semmire sem képes önerőből, hanem mások vagyonán élősködve teremti meg magának a luxust. *Őszinteséget várt, hát megkapja. De jól esett ezt most kimondani. Kicsit enyhít a sértettségből fakadó dühén. Abba persze megint nem gondol bele, hogy ez a kép kísértetiesen hasonlít arra, amit saját magáról is alkothatna. Mindenki magából indul ki valahol, mikor mások felett ítélkezik.
Az, hogy faggatják közben, egyre jobban bosszantja, de tudja jól, hogy nem szabad hagynia, hogy kihozzák a sodrából. Talán pont ez a cél, Mai csak provokálni akarja, hogy elveszítse az önuralmát. Nem fogja. Nem szabad. Rezzenéstelen arccal ül és hallgatja a véleményt, kritikát, következtetést vagy nevezzük akárminek, amit magyaráz neki a lány benne megannyi igazsággal, amit most még nehéz elfogadnia. Fájnak a szavak, rettentően fájnak, de muszáj lesz beismernie, hogy minden szó igaz. Az ambíciói és a bizonyítási vágya elvakította. Cselekedni akart akkor, amikor arra nem is volt szükség. Görcsösen harcol azért, hogy észrevegyék. Még szerencse, hogy Mai hirtelen megszakítja a kis csevegésüket, így nem kell reagálnia semmit, a szégyen miatt nem is tudna. Azért egy utolsó szúrást még érez a bordái között, mikor meghallja az árat.*
- Mhm… *Kizárt dolognak tartja, hogy Orthus finanszírozni fogja ezt neki. Magától kell megoldania. A probléma és a szerencse is talán az a történetben, hogy ő sem tudja, a kereskedő mennyit fizet a taníttatásáért. A szemeit összehúzva gondolkozik ezen egy röpke pillanatig, majd csak ennyit mond.*
- Biztos vagyok benne, hogy meg tudunk egyezni. *A „most pedig kikísérlek” kifejezés is megalázó. Mint amikor egy nemkívánatos személyt akarnak eltávolítani valahonnan. Minden egyes szó egyre jobban fáj. Hosszú iromány a céljairól… Mégis mi ő? Iskolás kislány? Mondjuk nem volt az soha, de nem is vágyott rá. Megtörten, kívül mégis határozottságot mutatva, magát kihúzva, kecses léptekkel követi Mai-t a bejárathoz. Közben eszébe jut valami.*
- Ha a gyermekeidnek zenét óhajtanál taníttatni, számíthatsz rám. *Nem vállalná ingyen, de ezzel talán javíthat a saját helyzetén, ami egy jutányosabb ár kialkudását illeti.*
- Köszönöm, hogy fogadtál! Egy hat múlva jelentkezem. Szép napot! *Nem húzza az időt a búcsúzkodással, mert érzi, hogy már menekülne. Elfordul Mai-tól, sietős léptekkel megy le a lépcsőkön, ki a kapun, ahol végre jólesően felsóhajt. Mintha újra kapna levegőt. Visszanéz még a házra. Hiába volt végtelenül kényelmetlen ez a találkozás, valamiért mégis úgy érzi, hogy most a jó úton tette egy lépést előre. Áll ott még egy rövid ideig, majd elindul, maga mögött hagyva a rezidenciát.*
1586. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-24 17:37:29
Üzenet elküldve: 2025-01-24 17:37:29
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Nem várt váratlan//
*Fogalma sincs arról, hogy miféle gondolatokat okozott Luninari fejében, csupán azzal, hogy hagyja, pusztán csak megérinteni őt. Fogalma sincs arról sem, hogy a másik fél elf létére, nem élheti meg azt, amit másoknak természetes. A gyereknevelés. Fogalma sincs erről, mert elképzelni se tudja, milyen az, ha valakinek anyja, vagy apja van. A természetet elnézve, és a kétlábúakat. Mindig is tudta, hogy vannak a nagyobbak, akik védik a kicsiket. De, hogy az ő "nagyjai" hol vannak, vagy egyáltalán vannak-e. Kevésszer fordult meg a fejében. Az erdőben töltött túlélés egyik nagy erénye, hogy az embernek nincs sok ideje az élet rejtelmein filozofálni, arra kell fókuszálni, hogy élj túl. Ő pedig azt tette, a maga módján.
Még szép, hogy felajánlotta. Több okból is. Az egyik, mert ő is szeretett bennük gyönyörködni, a másik pedig sokban segített, ha gyengébbnek érezte magát az erdőben, vagy betegesnek. A virág jótékony hatásait biztosan Nimerillel hasznosítani tudnék valamilyen módon. Amivel a gyerekeket tudnák gyógyítani, pont olyan hideg időkben mint a mostani is, amikor könnyebben betegszenek le.
Jobban belegondolva, a nagy megvédi a kicsit, talán Mai tölti be a szerepet most számára, aki kiemelte őt, az utcai életből, és hozta ide Alaver segítségével. A kedves, olykor dorgáló szavak, amik terelgetik őt a mindennapokban. Talán ez jut eszébe, ami a legközelebb állhat az "anyai" szerephez.
Nagy mosoly derül az arcára, mikor hallja a Luninari válaszát a virágokkal kapcsolatban. Fejében már tervezi is, hogy hol merre látott utoljára ilyesmit.*
-Sok virággal meglehet tenni, szerintem sikerülhet, ilyen kis ügyes ujjak kellenek hozzá, mint az enyémek nézd.
*Mutatja lelkesen széttárva kezén ujjait. Mennyit dolgozott már velük, belegondolni is fájdalmas lehet sokaknak. A földet saját ujjal túrni, odúkban, hogy tágasabb legyen, vagy apró gyökerek és vadrépák után, hogy legyen valami az ember gyomrában.*
-Persze, hogy nem sürgős. A hidegben nem lehet megtalálni őket, alszanak a meleg időig.
*Mondja bólogatva, okítóan. Mintha csak Nimeriltől leste volna el ez a bólogatást úgy utánozza. Az is billegetni szokta néha a fejét, amikor helyeseli önmaga gondolatait.
Ismételten, egy olyan fordulatot vesz beszélgetésük, ahol ha tudna is olvasni a másik fejében, fogalma sem lenne arról az megint mire gondol. Istenségek és hasonlók, amikor Alesian, a tündér fiú beszélt Teysus, abból sem értett meg sokat, illetve Eeyr neve sem dereng többel mint némi sajgó fájdalom a feje búbján. Ő csak annyit értett mondandójával amit mondott. Egy arctalan személyt látott emlékeiben valahol valamikor. Személye azóta is rejtély számára, hangjára és kedvességére emlékszik. Aggodalmára, ahogy másokat ápolt a beteg ágyakon. Azonban tiszta szavakra alig emlékszik. Olyan hablaty fejében az arctalan szava, mint amikor kígyó járású kétlábúakat hallotta beszélgetni a Pegazusból kifele menet az éjjel közepén.
A rántottára terelődik közben a beszélgetésük, ami időközben szépen megsült. Luninari mozdulatát tágra nyílt figyelő szempárokkal vizslatja, a mozdulatot ellesve, közben nagyokat hümmögve és bólogatva. Nagyon ínycsiklandozóan néz ki ez az egyszerű étel, és az illata is legalább olyan kellemes és friss, megfűszerezve a kályhából kiszűrődő égő fa illatával. Meglehetősen otthonos az érzés.
Az jó ideig ő még tüzet sem látott esténként, de az esti holdsajt megosztása Deressel annak ellenére amilyen szomorú gondolat lehet másoknak, számára azóta is kellemes emlék. Főleg, hogy kutyája csak immel-ámmal ette amikor nem volt más fogra való.
Addig is legalább több maradt neki, bár számukra az osztozkodás mindig is fontos volt. Méretéből fakadóan mindig Deres kapta a nagyobb falatot, ő a kicsivel is beérte. Így mikor látja Luninari, hogy felezi el a hatalmas adag, mert hát számára ez bizony hatalmas adag. Szemei ismét nagyra nyílnak a meglepettségtől, hogy fog ez majd belé férni. Tekintetét le is vezeti pocakjára, ami már azóta nem tűnik úgy beesve mikor ideérkezett. De most sem túl nagy. Deresnek biztosan segítenie kell ebben, meg amúgy is. Rosszul érezné magát, ha nem oszthatná meg legalább vele ezt a pár kellemes falatot. A pirospaprika és bors szórásra is csak oldalra dönti a fejét. Mielőtt még Luni elfordulhatna az étellel, közelebb hajol arcával, hogy megszimatolja mégis mit szórt rá.
Nem is követhetett volna el nagyobb hibát. A frissen rászórt bors és paprika, ami még nem itta be a rántottából kiáradó gőzt és nedvességet, egyből beszáll orrába. Szikra arca nagy grimaszba vágódik, levegőért kapkodva, amit egy hatalmas tüsszentés követ. Már amennyire lehet hatalmas tüsszentés ebben az apró lányban.*
-Én olyat nem kérek rá.
*Dörzsöli meg durcásan az orrát, hogy valahogy csillapítsa a csiklandozó érzést. Majd követi a másikat az asztalhoz. Aminél már megtanulta Maitól. Nem ülünk alá, hanem a székre, egyenes háttal. Így is tesz. Kihúzza a Luninarival szembeni széket, és felhuppan rá, majd elhelyezkedik. Tekintete azonban, nem tűnik annyira felhőtlennek. Tanácstalanul néz körbe, le az asztal alá. Remélve Deres felbukkan. Talán Trylnor beengedi az ajtón, hogy érte jöjjön, ha már nem képesek tovább várni rá odakint. Végül megadja magát, és Luninarival együtt belekezd az ételbe. Azonban, nagyon lassan és nagyon aprókat harapva. Szeretne hagyni, némi falatot kutyájának, legalább is most még. Ki tudja, aztán elszalad vele Bors, már mint a ló, hogy aztán az ízre rákapva az egészet magába tömje. Majd ez hamarosan ki is derül.
Két falat közben azonban Luninari töri meg a halk majszolás csöndjét. Fejét pedig értetlenül dönti el ismét oldalra, tekintetéből áradó értetlenség pedig csak úgy sugárzik. Mert hát mit nem lehet azon érteni, hogy látta amit látott. De nincs ezzel baj szívesen elmagyarázza.*
-Igen az, emlék. Azt hiszem úgy hívjátok őket.
*Erősíti meg Luninari gondolatát, mert hát érti ő ezt. De Szikrának a mai napig bajai vannak saját maga megértetésével, annyira saját a nyelvhasználata.*
-Nem. Akkor fájt először a fejem mikor megláttam az erdő lombajit. Akkor pár sötétig fájt. Oh, akkor találkoztam Deressel is. Mikor felébredtem ott volt velem. Akkor neveztem el őt, mert olyan fehéres a szőr az arcán. De utána elmúlt. Majd később újra, mikor holdsajtot láttam, mert éhes voltam. Ránéztem, fájt a fejem, majd tudtam, hogy ezt ehetem. Sok mással is így volt, de hozzászoktam.
*Meséli lelkesen mondandóját, majd a végén csak megrántja a vállát mintha ez semmiség lenne. Mert hát számára az.*
-Oh értem. Akkor mit jelentett az a másik? Gabona? Babona? Az micsoda? Egy növény az is?
*Teszi fel kérdését ajkait összeszorítva morfondírozva.*
*Fogalma sincs arról, hogy miféle gondolatokat okozott Luninari fejében, csupán azzal, hogy hagyja, pusztán csak megérinteni őt. Fogalma sincs arról sem, hogy a másik fél elf létére, nem élheti meg azt, amit másoknak természetes. A gyereknevelés. Fogalma sincs erről, mert elképzelni se tudja, milyen az, ha valakinek anyja, vagy apja van. A természetet elnézve, és a kétlábúakat. Mindig is tudta, hogy vannak a nagyobbak, akik védik a kicsiket. De, hogy az ő "nagyjai" hol vannak, vagy egyáltalán vannak-e. Kevésszer fordult meg a fejében. Az erdőben töltött túlélés egyik nagy erénye, hogy az embernek nincs sok ideje az élet rejtelmein filozofálni, arra kell fókuszálni, hogy élj túl. Ő pedig azt tette, a maga módján.
Még szép, hogy felajánlotta. Több okból is. Az egyik, mert ő is szeretett bennük gyönyörködni, a másik pedig sokban segített, ha gyengébbnek érezte magát az erdőben, vagy betegesnek. A virág jótékony hatásait biztosan Nimerillel hasznosítani tudnék valamilyen módon. Amivel a gyerekeket tudnák gyógyítani, pont olyan hideg időkben mint a mostani is, amikor könnyebben betegszenek le.
Jobban belegondolva, a nagy megvédi a kicsit, talán Mai tölti be a szerepet most számára, aki kiemelte őt, az utcai életből, és hozta ide Alaver segítségével. A kedves, olykor dorgáló szavak, amik terelgetik őt a mindennapokban. Talán ez jut eszébe, ami a legközelebb állhat az "anyai" szerephez.
Nagy mosoly derül az arcára, mikor hallja a Luninari válaszát a virágokkal kapcsolatban. Fejében már tervezi is, hogy hol merre látott utoljára ilyesmit.*
-Sok virággal meglehet tenni, szerintem sikerülhet, ilyen kis ügyes ujjak kellenek hozzá, mint az enyémek nézd.
*Mutatja lelkesen széttárva kezén ujjait. Mennyit dolgozott már velük, belegondolni is fájdalmas lehet sokaknak. A földet saját ujjal túrni, odúkban, hogy tágasabb legyen, vagy apró gyökerek és vadrépák után, hogy legyen valami az ember gyomrában.*
-Persze, hogy nem sürgős. A hidegben nem lehet megtalálni őket, alszanak a meleg időig.
*Mondja bólogatva, okítóan. Mintha csak Nimeriltől leste volna el ez a bólogatást úgy utánozza. Az is billegetni szokta néha a fejét, amikor helyeseli önmaga gondolatait.
Ismételten, egy olyan fordulatot vesz beszélgetésük, ahol ha tudna is olvasni a másik fejében, fogalma sem lenne arról az megint mire gondol. Istenségek és hasonlók, amikor Alesian, a tündér fiú beszélt Teysus, abból sem értett meg sokat, illetve Eeyr neve sem dereng többel mint némi sajgó fájdalom a feje búbján. Ő csak annyit értett mondandójával amit mondott. Egy arctalan személyt látott emlékeiben valahol valamikor. Személye azóta is rejtély számára, hangjára és kedvességére emlékszik. Aggodalmára, ahogy másokat ápolt a beteg ágyakon. Azonban tiszta szavakra alig emlékszik. Olyan hablaty fejében az arctalan szava, mint amikor kígyó járású kétlábúakat hallotta beszélgetni a Pegazusból kifele menet az éjjel közepén.
A rántottára terelődik közben a beszélgetésük, ami időközben szépen megsült. Luninari mozdulatát tágra nyílt figyelő szempárokkal vizslatja, a mozdulatot ellesve, közben nagyokat hümmögve és bólogatva. Nagyon ínycsiklandozóan néz ki ez az egyszerű étel, és az illata is legalább olyan kellemes és friss, megfűszerezve a kályhából kiszűrődő égő fa illatával. Meglehetősen otthonos az érzés.
Az jó ideig ő még tüzet sem látott esténként, de az esti holdsajt megosztása Deressel annak ellenére amilyen szomorú gondolat lehet másoknak, számára azóta is kellemes emlék. Főleg, hogy kutyája csak immel-ámmal ette amikor nem volt más fogra való.
Addig is legalább több maradt neki, bár számukra az osztozkodás mindig is fontos volt. Méretéből fakadóan mindig Deres kapta a nagyobb falatot, ő a kicsivel is beérte. Így mikor látja Luninari, hogy felezi el a hatalmas adag, mert hát számára ez bizony hatalmas adag. Szemei ismét nagyra nyílnak a meglepettségtől, hogy fog ez majd belé férni. Tekintetét le is vezeti pocakjára, ami már azóta nem tűnik úgy beesve mikor ideérkezett. De most sem túl nagy. Deresnek biztosan segítenie kell ebben, meg amúgy is. Rosszul érezné magát, ha nem oszthatná meg legalább vele ezt a pár kellemes falatot. A pirospaprika és bors szórásra is csak oldalra dönti a fejét. Mielőtt még Luni elfordulhatna az étellel, közelebb hajol arcával, hogy megszimatolja mégis mit szórt rá.
Nem is követhetett volna el nagyobb hibát. A frissen rászórt bors és paprika, ami még nem itta be a rántottából kiáradó gőzt és nedvességet, egyből beszáll orrába. Szikra arca nagy grimaszba vágódik, levegőért kapkodva, amit egy hatalmas tüsszentés követ. Már amennyire lehet hatalmas tüsszentés ebben az apró lányban.*
-Én olyat nem kérek rá.
*Dörzsöli meg durcásan az orrát, hogy valahogy csillapítsa a csiklandozó érzést. Majd követi a másikat az asztalhoz. Aminél már megtanulta Maitól. Nem ülünk alá, hanem a székre, egyenes háttal. Így is tesz. Kihúzza a Luninarival szembeni széket, és felhuppan rá, majd elhelyezkedik. Tekintete azonban, nem tűnik annyira felhőtlennek. Tanácstalanul néz körbe, le az asztal alá. Remélve Deres felbukkan. Talán Trylnor beengedi az ajtón, hogy érte jöjjön, ha már nem képesek tovább várni rá odakint. Végül megadja magát, és Luninarival együtt belekezd az ételbe. Azonban, nagyon lassan és nagyon aprókat harapva. Szeretne hagyni, némi falatot kutyájának, legalább is most még. Ki tudja, aztán elszalad vele Bors, már mint a ló, hogy aztán az ízre rákapva az egészet magába tömje. Majd ez hamarosan ki is derül.
Két falat közben azonban Luninari töri meg a halk majszolás csöndjét. Fejét pedig értetlenül dönti el ismét oldalra, tekintetéből áradó értetlenség pedig csak úgy sugárzik. Mert hát mit nem lehet azon érteni, hogy látta amit látott. De nincs ezzel baj szívesen elmagyarázza.*
-Igen az, emlék. Azt hiszem úgy hívjátok őket.
*Erősíti meg Luninari gondolatát, mert hát érti ő ezt. De Szikrának a mai napig bajai vannak saját maga megértetésével, annyira saját a nyelvhasználata.*
-Nem. Akkor fájt először a fejem mikor megláttam az erdő lombajit. Akkor pár sötétig fájt. Oh, akkor találkoztam Deressel is. Mikor felébredtem ott volt velem. Akkor neveztem el őt, mert olyan fehéres a szőr az arcán. De utána elmúlt. Majd később újra, mikor holdsajtot láttam, mert éhes voltam. Ránéztem, fájt a fejem, majd tudtam, hogy ezt ehetem. Sok mással is így volt, de hozzászoktam.
*Meséli lelkesen mondandóját, majd a végén csak megrántja a vállát mintha ez semmiség lenne. Mert hát számára az.*
-Oh értem. Akkor mit jelentett az a másik? Gabona? Babona? Az micsoda? Egy növény az is?
*Teszi fel kérdését ajkait összeszorítva morfondírozva.*
1585. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-23 21:18:34
Üzenet elküldve: 2025-01-23 21:18:34
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Az eljátszott valóság//
*Figyelmesen hallgat, de nem magáról beszél a másik. A szőkét hozza fel, aki igen kedves a szívének és mintha ösztönösen lépne a másik erre az útra. Nem kell magáról beszélnie, de olyan témát feszeget, amiről Mai viszont rettentő szívesen csacsogna órákat. Persze nem fog, s talán éppen ezért fordult hozzá a másik. Mert felül tud emelkedni a hasonló impulzusokon. Milyen nagy kedve lenne kivesézni a Dokit! Nem magában elmélkedve, hanem hangosan kimondva, nevetve, vagy facsart szívvel. Ehelyett csak elmosolyodik és elűzi oda a képet, ahová kell. Mélyre.*
- Rengetegen fognak még meglepni. Főleg, ha nagyban próbálsz játszani. Aki zsebéből kinézel ennyi aranyat, azok nem lesznek együttműködők, csak mert megmutatod, hogy milyen „okos” vagy. Elhiszem, hogy jó érzés a tudás, de sokat nem érsz vele a föld alatt. Belőlem mit néztél ki az elején? Jaj, csak őszintén, nem vagyok sértődékeny.
*Vigyorodik el. Mert abban biztos, hogy nem sejtette előre, hogy kihúzza a csávából, majd együtt fognak teázni, arról beszélgetve, amiről.*
- Épp a lényeget nem.
*Sajnálatos, hogy azt hiszi a nő, hogy felszínes félinformációkból majd lehet bárki is a segítségére. De talán rájön később. A története kissé árnyalódik, de még mindig nem árul el vele olyan sokat. Persze talán Mai sem várta el, hogy teljes kerek egészet tár elé. Amit le lehet belőle szűrni, azt leszűri. Újra az ajkához emeli a csészét, s egy kevéske ideig meg sem szólal. A másikat nézi, a mozdulatait, a kék szemeket.*
- Röviden; nagyot akartál villantani, aztán a te hibádból most valaki másnak lett baja. *Megingatja a fejét. Ami megtörtént, azon már talán nem lehet segíteni. Nem tetszik neki a másik hozzáállása. Nem az önzőség, mert adott helyzetben keveseket tudna mondani, aki magát dobja oda más helyett. De túl heves, nem gondolkodik és ezzel árt. Magának és másnak. Túlságosan látványos, nem lehet őt nem észrevenni, sokat beszél, nagyot akar… *
- Nem amiatt alakult rosszul a találkozónk, mert tönkretett téged egy ballépés. Ilyen vagy. Most még. Túl sokat akarsz, túlságosan elhiszed, hogy az, amit már tudsz az elegendő, de nem az. Remek alap, de önmagában nem elég semmire. Nem fogsz elérni semmit, ha ezt a mintát követed. De megtörhetjük. Ha jól értelmeztem a szavaidat, nem kértek tőled információt, csak adni akartál… az ostobaságod miatt valakit pedig komoly baj ért… Nem vagy még ilyesmire kész. Ha még egyszer kiszagolom, hogy máson taposol át, még ha csak véletlenül is, csak mert csillogni akarsz, akkor befejeztük a közös munkát. Apránként haladunk. Egy hat múlva napkeltekor várlak.
*Fel is áll, nincs több ideje.*
- Kétszer annyiba fogok kerülni, mint a mostani tanáraid összesen. Nem kérdezem meg, hogy ők mennyit kérnek. Pontosan annyit fogsz adni, mert jobb akarsz lenni ennél és engem nem versz át. Ó, és egy hosszú irományban írd le a céljaid és azt is, hogy miért azok, amik. Most pedig kikísérlek.
//Az eljátszott valóság//
*Figyelmesen hallgat, de nem magáról beszél a másik. A szőkét hozza fel, aki igen kedves a szívének és mintha ösztönösen lépne a másik erre az útra. Nem kell magáról beszélnie, de olyan témát feszeget, amiről Mai viszont rettentő szívesen csacsogna órákat. Persze nem fog, s talán éppen ezért fordult hozzá a másik. Mert felül tud emelkedni a hasonló impulzusokon. Milyen nagy kedve lenne kivesézni a Dokit! Nem magában elmélkedve, hanem hangosan kimondva, nevetve, vagy facsart szívvel. Ehelyett csak elmosolyodik és elűzi oda a képet, ahová kell. Mélyre.*
- Rengetegen fognak még meglepni. Főleg, ha nagyban próbálsz játszani. Aki zsebéből kinézel ennyi aranyat, azok nem lesznek együttműködők, csak mert megmutatod, hogy milyen „okos” vagy. Elhiszem, hogy jó érzés a tudás, de sokat nem érsz vele a föld alatt. Belőlem mit néztél ki az elején? Jaj, csak őszintén, nem vagyok sértődékeny.
*Vigyorodik el. Mert abban biztos, hogy nem sejtette előre, hogy kihúzza a csávából, majd együtt fognak teázni, arról beszélgetve, amiről.*
- Épp a lényeget nem.
*Sajnálatos, hogy azt hiszi a nő, hogy felszínes félinformációkból majd lehet bárki is a segítségére. De talán rájön később. A története kissé árnyalódik, de még mindig nem árul el vele olyan sokat. Persze talán Mai sem várta el, hogy teljes kerek egészet tár elé. Amit le lehet belőle szűrni, azt leszűri. Újra az ajkához emeli a csészét, s egy kevéske ideig meg sem szólal. A másikat nézi, a mozdulatait, a kék szemeket.*
- Röviden; nagyot akartál villantani, aztán a te hibádból most valaki másnak lett baja. *Megingatja a fejét. Ami megtörtént, azon már talán nem lehet segíteni. Nem tetszik neki a másik hozzáállása. Nem az önzőség, mert adott helyzetben keveseket tudna mondani, aki magát dobja oda más helyett. De túl heves, nem gondolkodik és ezzel árt. Magának és másnak. Túlságosan látványos, nem lehet őt nem észrevenni, sokat beszél, nagyot akar… *
- Nem amiatt alakult rosszul a találkozónk, mert tönkretett téged egy ballépés. Ilyen vagy. Most még. Túl sokat akarsz, túlságosan elhiszed, hogy az, amit már tudsz az elegendő, de nem az. Remek alap, de önmagában nem elég semmire. Nem fogsz elérni semmit, ha ezt a mintát követed. De megtörhetjük. Ha jól értelmeztem a szavaidat, nem kértek tőled információt, csak adni akartál… az ostobaságod miatt valakit pedig komoly baj ért… Nem vagy még ilyesmire kész. Ha még egyszer kiszagolom, hogy máson taposol át, még ha csak véletlenül is, csak mert csillogni akarsz, akkor befejeztük a közös munkát. Apránként haladunk. Egy hat múlva napkeltekor várlak.
*Fel is áll, nincs több ideje.*
- Kétszer annyiba fogok kerülni, mint a mostani tanáraid összesen. Nem kérdezem meg, hogy ők mennyit kérnek. Pontosan annyit fogsz adni, mert jobb akarsz lenni ennél és engem nem versz át. Ó, és egy hosszú irományban írd le a céljaid és azt is, hogy miért azok, amik. Most pedig kikísérlek.
1584. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-23 19:46:51
Üzenet elküldve: 2025-01-23 19:46:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az eljátszott valóság//
*Kezdi pontosan ugyanúgy érezni magát most, mint abban a helyzetben, amiről minden lényegi információt elhallgatva próbál mesélni. Akkor egy nevet vártak tőle, most egy történetet. A különbség talán annyi, hogy ezúttal, ha úgy dönt, nem ér neki ennyit az egész, felállhat, és távozhat anélkül, hogy a nadrágszíjánál fogva rántanák vissza a helyére. Mondjuk azt a döntést már meghozta, hogy nem fog megfutamodni. Ez egy teszt, egy vizsga, amin meg kell felelnie ahhoz, hogy feljebb léphessen a képzeletbeli létrán a cél felé. Milyen találó kifejezés, hogy „meg kell ugrani a szintet”. Elég nagyot kell alkotni, lépni ahhoz, hogy elérje azt a bizonyos fokot. Erőlködni kell érte? Igen, de nem megijedni tőle, és nem feladni. Ezt megtanulta a kikötőben és a fogadóban történtek példájából.*
- A szőke barátod meglepett. A legtöbben megijednek attól, ha rájönnek, hogy a másik túl sokat tud róluk, és együttműködőbbé válnak. Ő más volt. Ő is megijedt, de agressziót váltott ki belőle. Ami azt jelenti, hogy valami olyasmibe tapostam bele véletlenül, amit nem tudok, de jobban fáj neki annál, mint gondoltam. Érdekes volt látni, és meg is tanultam belőle, hogy nem mindig éri meg kockáztatni. *Nem a megállapításra válaszol, hisz arra csak annyit tudna mondani, hogy már megint teljesen igaza van, helyette inkább próbálja elterelni magáról a figyelmet egy másik személy titkai mögé rejtőzve. Szívesen megfejtené azokat a titkokat, de ahhoz túl veszélyes.
Mit mondjon egyébként? Mesélje el az egészet az elejétől a végéig… Mégis hogyan? Nem fogja elmondani a nőnek, hogy egy orgyilkos lehet a nyomában, mert még a végén azt hiszi, hogy ezzel őt is veszélybe sodorhatja, és akkor nagy valószínűséggel ugrott az üzlet.*
- A lényeget már elmondtam. *Jegyzi meg mindenek előtt.* Bizonyítani akartam valakinek, volt is egy ötletem, hogy hogyan. Neki az információ a legnagyobb kincs, így azt az információt akartam elé vinni, amire a leginkább szüksége lehet. Kellett nekem valaki, aki képes úgy megszerezni ezt az információt, hogy közben nem tudják meg, hogy a birtokába került. Felkerestem egy régi barátomat, hogy ismer-e erre alkalmas személyt. Igen volt a válasz. Meg is találtam, akit ajánlott. Beszéltünk. Aztán a helyzet kísértetiesen hasonló lett ahhoz, ami a fogadóban történt. Az illető nem örült neki, hogy megtaláltam. Pontosan tudta, hogy valaki elárulta őt. Mai, akkor jöttem rá, hogy féltem a saját életemet, pedig azt hittem, hogy nem, mert az úgysem ér semmit. Döntenem kellett. Arról, hogy a sajátomat áldozom fel, vagy a két barátom közül az egyikükét. Elhangzott az önzőség az előbb. Én pedig vagyok olyan önző, hogy senki másért nem áldoznám fel magam. Még ilyen áron is azt mondod, hogy nincs baj az önzőséggel? *Azóta is fájdalmas bűntudat marja a lelkét. Nem tudja, hogy a Vészmadár kapitánya él-e még vagy halott, és azt sem tudja, hogy a halála megnyugtatja-e majd az aranyszemű árnyakat. Még mindig fél, de már megtanult vele együtt élni.*
- Tönkretett ez a ballépés. Azóta képtelen vagyok jó döntéseket hozni. Ezért alakult ennyire rosszul a mi találkozásunk is. Félek, hogy… megint elrontom, és akkor… másnak baja esik, vagy nekem. Most, hogy kezdem élvezni az életet, nem akarok meghalni. *Mondandója végére egészen őszintévé válik, de észre sem veszi, hogy mennyire.*
//Az eljátszott valóság//
*Kezdi pontosan ugyanúgy érezni magát most, mint abban a helyzetben, amiről minden lényegi információt elhallgatva próbál mesélni. Akkor egy nevet vártak tőle, most egy történetet. A különbség talán annyi, hogy ezúttal, ha úgy dönt, nem ér neki ennyit az egész, felállhat, és távozhat anélkül, hogy a nadrágszíjánál fogva rántanák vissza a helyére. Mondjuk azt a döntést már meghozta, hogy nem fog megfutamodni. Ez egy teszt, egy vizsga, amin meg kell felelnie ahhoz, hogy feljebb léphessen a képzeletbeli létrán a cél felé. Milyen találó kifejezés, hogy „meg kell ugrani a szintet”. Elég nagyot kell alkotni, lépni ahhoz, hogy elérje azt a bizonyos fokot. Erőlködni kell érte? Igen, de nem megijedni tőle, és nem feladni. Ezt megtanulta a kikötőben és a fogadóban történtek példájából.*
- A szőke barátod meglepett. A legtöbben megijednek attól, ha rájönnek, hogy a másik túl sokat tud róluk, és együttműködőbbé válnak. Ő más volt. Ő is megijedt, de agressziót váltott ki belőle. Ami azt jelenti, hogy valami olyasmibe tapostam bele véletlenül, amit nem tudok, de jobban fáj neki annál, mint gondoltam. Érdekes volt látni, és meg is tanultam belőle, hogy nem mindig éri meg kockáztatni. *Nem a megállapításra válaszol, hisz arra csak annyit tudna mondani, hogy már megint teljesen igaza van, helyette inkább próbálja elterelni magáról a figyelmet egy másik személy titkai mögé rejtőzve. Szívesen megfejtené azokat a titkokat, de ahhoz túl veszélyes.
Mit mondjon egyébként? Mesélje el az egészet az elejétől a végéig… Mégis hogyan? Nem fogja elmondani a nőnek, hogy egy orgyilkos lehet a nyomában, mert még a végén azt hiszi, hogy ezzel őt is veszélybe sodorhatja, és akkor nagy valószínűséggel ugrott az üzlet.*
- A lényeget már elmondtam. *Jegyzi meg mindenek előtt.* Bizonyítani akartam valakinek, volt is egy ötletem, hogy hogyan. Neki az információ a legnagyobb kincs, így azt az információt akartam elé vinni, amire a leginkább szüksége lehet. Kellett nekem valaki, aki képes úgy megszerezni ezt az információt, hogy közben nem tudják meg, hogy a birtokába került. Felkerestem egy régi barátomat, hogy ismer-e erre alkalmas személyt. Igen volt a válasz. Meg is találtam, akit ajánlott. Beszéltünk. Aztán a helyzet kísértetiesen hasonló lett ahhoz, ami a fogadóban történt. Az illető nem örült neki, hogy megtaláltam. Pontosan tudta, hogy valaki elárulta őt. Mai, akkor jöttem rá, hogy féltem a saját életemet, pedig azt hittem, hogy nem, mert az úgysem ér semmit. Döntenem kellett. Arról, hogy a sajátomat áldozom fel, vagy a két barátom közül az egyikükét. Elhangzott az önzőség az előbb. Én pedig vagyok olyan önző, hogy senki másért nem áldoznám fel magam. Még ilyen áron is azt mondod, hogy nincs baj az önzőséggel? *Azóta is fájdalmas bűntudat marja a lelkét. Nem tudja, hogy a Vészmadár kapitánya él-e még vagy halott, és azt sem tudja, hogy a halála megnyugtatja-e majd az aranyszemű árnyakat. Még mindig fél, de már megtanult vele együtt élni.*
- Tönkretett ez a ballépés. Azóta képtelen vagyok jó döntéseket hozni. Ezért alakult ennyire rosszul a mi találkozásunk is. Félek, hogy… megint elrontom, és akkor… másnak baja esik, vagy nekem. Most, hogy kezdem élvezni az életet, nem akarok meghalni. *Mondandója végére egészen őszintévé válik, de észre sem veszi, hogy mennyire.*
1583. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-23 14:02:50
Üzenet elküldve: 2025-01-23 14:02:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt váratlan//
*Nem ringatja magát abba az illúzióba, hogy talán mégis ért a gyerekekhez, de úgy érzi, hogy Ciliával tényleg sikerült a közös hangot megtalálnia, ennek pedig igazán örül. Bár jelentősen megkönnyebbült emiatt, teljesen feloldódni azonban mégsem tud ebben az érzésben egyelőre, mert attól még mindig fél egy kicsit, hogy mondhat, vagy tehet olyasmit, amivel elveszítheti a lány szimpátiáját, amit úgy érzi, hogy már megnyert magának.
Ennek talán egyik legfőbb jele, és ennek különösen örül is, hogy Cilia nem húzódik el tőle, amikor megsimogatja a fejét. Nem mellesleg ez neki is jó érzés, talán ehhez hasonló lehet az, ha valakinek van egy kislánya, akit szerethet, ő legalábbis mindig ehhez hasonló idilli jeleneteket képzelt el magának, hogy milyen lenne, ha lenne, ha lehetne egy lánya; főzés tanítása, közben pedig persze simogatások, ölelések és mosolyok.
Gyerekkorában maga is vágyott hasonlóra, szerencsére édesanyjától meg is kapta, ugyanakkor hiába szerette volna másoktól is a szeretet és gyengédség apró megnyilvánulásait, így joggal véli talán, hogy valaki, aki teljesen árva, szintén ki lehet éhezve hasonló mozdulatokra.
Valahogy volt egy olyan érzése is, hogy a lány fel fogja ajánlani neki, hogy hoz holdvirágot, és örül neki, hogy felajánlotta.*
- Nagyon boldoggá tennél velük, köszönöm! *mondja olyan boldogan mosolyogva, mintha máris itt lennének nála a virágok.*
- Vajon, ha gyökerestől szedjük ki, túlélik az utat és el lehet ültetni őket itt a kertben? Remélem igen. *gondolkodik hangosan, aztán egy gondolat csak szöget üt a fejébe, ami természetesen nyugtalanítani is kezdi. Nem örülne neki, ha a lány egyedül indulna el virágot szedni, főleg nem éjszaka és holdfénynél, amikor a legkönnyebb holdvirágot találni. Pontosan tudja, hogy egy felnőttre is sok veszély leselkedik odakint, ő sem puszta kedvtelésből tanult mágiát.
Ugyanakkor, és ez egy nagyon hangsúlyos "ugyanakkor" a részéről, azzal is tisztában van, hogy nem óvhatják a már most és majd később itt élő gyermekeket a külvilág minden apró szellőjétől. Biztos benne, hogy Alenia is azt szeretné, ha az árvák az otthonuknak, nem pedig a börtönüknek éreznék ezt a házat, valamennyi szabadságot tehát muszáj lenne biztosítani nekik, és bízni bennük, mindennek ellenére persze nagyon nehéz meghúzni a határt a bizalom és a felelőtlenség között. Nem is ő az illetékes benne persze, de abban azért így is biztos, hogy ő sem szívesen engedne be egy gyermeket egyedül az éjjeli erdőbe, de még sötétedés után a környékre sem, bármennyire is biztonságosak már az utcák a városnak ezen a felén.
Rövid tűnődés után arra jut, hogy egyszerűbb, ha inkább megpróbálja abba az irányba elvinni a beszélgetést, hogy mehetnének akár együtt is.
Tudja ugyan, hogy más főzőcskézni a konyhában kicsit, mint hosszabb időt tölteni együtt, és attól azért fél, hogy a lány, akivel talán elkezdett összebarátkozni egy kicsit hosszabb út alatt elunná magát mellette, de ez még mindig jobb, mintha Cilia egyedül kószálna odakint csak azért, mert ő szép virágokat szeretne a kertbe.*
- Nem sürgős amúgy, és szívesen elmennék veled, úgy is régen szedtem már virágokat. *mondja, remélve, hogy a lánynak is van kedve ehhez. Ami pedig őt illeti, ha már félig úgy is itt él, meg gyerekek között, akkor eleve nem lehet mindig csak Nia és Mai társaságában.
Persze vannak ennél nagyobb problémái is. Talán csak az ebben a házban valaha átélt megpróbáltatásoknak köszönheti, hogy bár az "arctalan" szóra egy hosszú pillanatig meghűl az ereiben a vér és kicsit talán el is sápad, ami eleve sápadt bőréhez viszonyítva elég nagy teljesítmény, nem áll meg kezében a fakanál, és jó eséllyel döbbentnek, vagy megrendültnek sem tűnik.
Aleniától úgy tudja, hogy a lány által használt szó a sötét istenség, Sa'Tereth az egyik jelzője. Persze, felnőtt fél-elfként tisztában van azzal, hogy a jó és a gonosz képlékeny, viszonylagos és relatív fogalmak, mégis úgy gondolja, hogy Eeyr, Teysus és Sa'Tereth hármasa közül az utóbbi az, akivel a legkevésbé szeretne személyesen találkozni késő éjjel, egy sötét sikátor mélyén.
Csak hát, egy gyermek áll mellette, aki kedves, önzetlen, gondol a barátaira, és akivel még ő is el tud beszélgetni. Kizárt dolognak tartja, hogy bármi köze legyen a sötét istenséghez, vagy neki hozzá. Arról győzködi magát, hogy nyilván csak véletlen egybeesés, hogy "arctalant" említett, de a lehetőség mégsem hagyja nyugodni, csak azt nem tudja, hogyan kérdezzen rá erre.
Ha a lány esetleg még nem hallott volna róla, talán nem lenne a legjobb, ha tőle hallaná először, hogy létezik olyan istenség, akitől félni is lehet.*
- Így a legegyszerűbb kiszedni. *mondja először inkább, és meg is mutatja, hogyan kell fakanállal óvatosan a már kész rántotta alá nyúlni, aztán pedig egy nagy tányérra csúsztatni át, finoman megdöntve a serpenyőt. Végül az így született ételt kettévágja, és igazságosan elfelezi maguk között. A sajátjára szór kis borsot és pirospaprikát is, de sót nem, ami pedig Ciliát illeti, az ő ízlésére bízza, hogy hogyan ízesíti magának a sajátját.
Aztán leül, kihúz egy széket magához közel Ciliának is, és fél kézzel lenyúlva megsimogatja a most már sokkal nyugodtabbnak tűnő Holdpihét.*
- Mindjárt neked is nézek valami ételt kicsim, ígérem! *mondja neki, amire már sokkal kevésbé panaszos nyávogás lesz a válasz, innentől kezdve viszont minden figyelme Ciliáé, aki reméli, hogy leül vele enni.
Egyes helyeken nem szokás evés közben beszélni, de ahol ő felnőtt ott a közösség ügyeinek megbeszélése, valamint a mesék és legendák ideje az este, helyszíne pedig a tűzrakóhely, amely köré családok gyűlnek.
A mai napig szeret nem csak beszélgetni evés közben, hanem gondolkodni is, most is reménykedik benne, hogy pár kellemes falat majd segít összeszedni a gondolatait, mert az arctalan csak egy dolog, de mást sem igazán ért, amit a lány mondott neki.
Aztán az első pár falat után úgy dönt, hogy a legegyszerűbb és talán a legtisztességesebb is az, ha nem ködösít, vagy játssza a mindentudó felnőttet, és ezt bevallja neki.*
- Ne haragudj kérlek, de nem értem, hogy mire gondolsz. *igyekszik kedves hangsúllyal mondani mindezt, aztán pedig őszinte érdeklődéssel, nem pedig tolakodó kíváncsisággal kérdezni a lánytól.*
- Úgy érted, hogy azt láttad már előre, hogy mi ketten együtt fogunk főzni? Vagy csak valami hasonló emlék ugrott be, hogy főzöl valaki mással, és akkor fájdult meg kicsit a fejed?
*Más lehetőségekre nem tud gondolni pillanatnyilag. Nem akar egyszerre túl sok kérdést feltenni, de van, amit úgy érzi, hogy mindenképpen muszáj tudnia, leginkább Cilia érdekében.*
- Erről az arctalanról, akit említettél még nem hallottam. *mondja, bár ettől van némi lelkiismeret-furdalása, mert, ha Cilia tényleg Sa'Terethre gondol akkor ez bizony hazugság a részéről, még akkor is, ha nem túl nagy. Végtére is, a sötét istenség nevét már ismerte, de azt, hogy amúgy arctalannak is szokták nevezni őt, igazából éppen tegnap hallotta Aleniától először, amikor a mágia etikájáról beszélgettek kint a kertben, így pedig talán éppen csak egy icipici hazugság, nem pedig akkora, mintha évek óta jól ismerné már ezt a jelzőt. Ha véletlenül nem terelődik erre a szó, akkor pedig még icipici hazugság sem lenne, hanem a teljes igazság.*
- Akkor fájt a fejed először, amikor ő beszélt hozzád?
*Próbál továbbra is kedves lenni, és nem túl hülye kérdéseket feltenni, de most kicsit tényleg úgy érzi, hogy elvesztette a beszélgetés fonalát.
Az sem tudatosodik benne, hogy a lány félreértette őt, így mindezek után kedves türelemmel elmondja ugyanazt, amit az előbb. Nem számít. Ha már ő itt kérdezget, akkor a legkevesebb, ha ő is válaszol arra az egyetlen kérdésre, amit Cilia feltett neki.*
- Az árpáról beszéltem amúgy, abból főzöm a teám. Apró árpaszemek, kilós és fél kilós kis zsákokban árulják a piacon. *mondja, ezek után pedig reméli, hogy Cilia következő szavai közelebb viszik majd őt az igazsághoz és a megértéshez.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.23 15:35:30
*Nem ringatja magát abba az illúzióba, hogy talán mégis ért a gyerekekhez, de úgy érzi, hogy Ciliával tényleg sikerült a közös hangot megtalálnia, ennek pedig igazán örül. Bár jelentősen megkönnyebbült emiatt, teljesen feloldódni azonban mégsem tud ebben az érzésben egyelőre, mert attól még mindig fél egy kicsit, hogy mondhat, vagy tehet olyasmit, amivel elveszítheti a lány szimpátiáját, amit úgy érzi, hogy már megnyert magának.
Ennek talán egyik legfőbb jele, és ennek különösen örül is, hogy Cilia nem húzódik el tőle, amikor megsimogatja a fejét. Nem mellesleg ez neki is jó érzés, talán ehhez hasonló lehet az, ha valakinek van egy kislánya, akit szerethet, ő legalábbis mindig ehhez hasonló idilli jeleneteket képzelt el magának, hogy milyen lenne, ha lenne, ha lehetne egy lánya; főzés tanítása, közben pedig persze simogatások, ölelések és mosolyok.
Gyerekkorában maga is vágyott hasonlóra, szerencsére édesanyjától meg is kapta, ugyanakkor hiába szerette volna másoktól is a szeretet és gyengédség apró megnyilvánulásait, így joggal véli talán, hogy valaki, aki teljesen árva, szintén ki lehet éhezve hasonló mozdulatokra.
Valahogy volt egy olyan érzése is, hogy a lány fel fogja ajánlani neki, hogy hoz holdvirágot, és örül neki, hogy felajánlotta.*
- Nagyon boldoggá tennél velük, köszönöm! *mondja olyan boldogan mosolyogva, mintha máris itt lennének nála a virágok.*
- Vajon, ha gyökerestől szedjük ki, túlélik az utat és el lehet ültetni őket itt a kertben? Remélem igen. *gondolkodik hangosan, aztán egy gondolat csak szöget üt a fejébe, ami természetesen nyugtalanítani is kezdi. Nem örülne neki, ha a lány egyedül indulna el virágot szedni, főleg nem éjszaka és holdfénynél, amikor a legkönnyebb holdvirágot találni. Pontosan tudja, hogy egy felnőttre is sok veszély leselkedik odakint, ő sem puszta kedvtelésből tanult mágiát.
Ugyanakkor, és ez egy nagyon hangsúlyos "ugyanakkor" a részéről, azzal is tisztában van, hogy nem óvhatják a már most és majd később itt élő gyermekeket a külvilág minden apró szellőjétől. Biztos benne, hogy Alenia is azt szeretné, ha az árvák az otthonuknak, nem pedig a börtönüknek éreznék ezt a házat, valamennyi szabadságot tehát muszáj lenne biztosítani nekik, és bízni bennük, mindennek ellenére persze nagyon nehéz meghúzni a határt a bizalom és a felelőtlenség között. Nem is ő az illetékes benne persze, de abban azért így is biztos, hogy ő sem szívesen engedne be egy gyermeket egyedül az éjjeli erdőbe, de még sötétedés után a környékre sem, bármennyire is biztonságosak már az utcák a városnak ezen a felén.
Rövid tűnődés után arra jut, hogy egyszerűbb, ha inkább megpróbálja abba az irányba elvinni a beszélgetést, hogy mehetnének akár együtt is.
Tudja ugyan, hogy más főzőcskézni a konyhában kicsit, mint hosszabb időt tölteni együtt, és attól azért fél, hogy a lány, akivel talán elkezdett összebarátkozni egy kicsit hosszabb út alatt elunná magát mellette, de ez még mindig jobb, mintha Cilia egyedül kószálna odakint csak azért, mert ő szép virágokat szeretne a kertbe.*
- Nem sürgős amúgy, és szívesen elmennék veled, úgy is régen szedtem már virágokat. *mondja, remélve, hogy a lánynak is van kedve ehhez. Ami pedig őt illeti, ha már félig úgy is itt él, meg gyerekek között, akkor eleve nem lehet mindig csak Nia és Mai társaságában.
Persze vannak ennél nagyobb problémái is. Talán csak az ebben a házban valaha átélt megpróbáltatásoknak köszönheti, hogy bár az "arctalan" szóra egy hosszú pillanatig meghűl az ereiben a vér és kicsit talán el is sápad, ami eleve sápadt bőréhez viszonyítva elég nagy teljesítmény, nem áll meg kezében a fakanál, és jó eséllyel döbbentnek, vagy megrendültnek sem tűnik.
Aleniától úgy tudja, hogy a lány által használt szó a sötét istenség, Sa'Tereth az egyik jelzője. Persze, felnőtt fél-elfként tisztában van azzal, hogy a jó és a gonosz képlékeny, viszonylagos és relatív fogalmak, mégis úgy gondolja, hogy Eeyr, Teysus és Sa'Tereth hármasa közül az utóbbi az, akivel a legkevésbé szeretne személyesen találkozni késő éjjel, egy sötét sikátor mélyén.
Csak hát, egy gyermek áll mellette, aki kedves, önzetlen, gondol a barátaira, és akivel még ő is el tud beszélgetni. Kizárt dolognak tartja, hogy bármi köze legyen a sötét istenséghez, vagy neki hozzá. Arról győzködi magát, hogy nyilván csak véletlen egybeesés, hogy "arctalant" említett, de a lehetőség mégsem hagyja nyugodni, csak azt nem tudja, hogyan kérdezzen rá erre.
Ha a lány esetleg még nem hallott volna róla, talán nem lenne a legjobb, ha tőle hallaná először, hogy létezik olyan istenség, akitől félni is lehet.*
- Így a legegyszerűbb kiszedni. *mondja először inkább, és meg is mutatja, hogyan kell fakanállal óvatosan a már kész rántotta alá nyúlni, aztán pedig egy nagy tányérra csúsztatni át, finoman megdöntve a serpenyőt. Végül az így született ételt kettévágja, és igazságosan elfelezi maguk között. A sajátjára szór kis borsot és pirospaprikát is, de sót nem, ami pedig Ciliát illeti, az ő ízlésére bízza, hogy hogyan ízesíti magának a sajátját.
Aztán leül, kihúz egy széket magához közel Ciliának is, és fél kézzel lenyúlva megsimogatja a most már sokkal nyugodtabbnak tűnő Holdpihét.*
- Mindjárt neked is nézek valami ételt kicsim, ígérem! *mondja neki, amire már sokkal kevésbé panaszos nyávogás lesz a válasz, innentől kezdve viszont minden figyelme Ciliáé, aki reméli, hogy leül vele enni.
Egyes helyeken nem szokás evés közben beszélni, de ahol ő felnőtt ott a közösség ügyeinek megbeszélése, valamint a mesék és legendák ideje az este, helyszíne pedig a tűzrakóhely, amely köré családok gyűlnek.
A mai napig szeret nem csak beszélgetni evés közben, hanem gondolkodni is, most is reménykedik benne, hogy pár kellemes falat majd segít összeszedni a gondolatait, mert az arctalan csak egy dolog, de mást sem igazán ért, amit a lány mondott neki.
Aztán az első pár falat után úgy dönt, hogy a legegyszerűbb és talán a legtisztességesebb is az, ha nem ködösít, vagy játssza a mindentudó felnőttet, és ezt bevallja neki.*
- Ne haragudj kérlek, de nem értem, hogy mire gondolsz. *igyekszik kedves hangsúllyal mondani mindezt, aztán pedig őszinte érdeklődéssel, nem pedig tolakodó kíváncsisággal kérdezni a lánytól.*
- Úgy érted, hogy azt láttad már előre, hogy mi ketten együtt fogunk főzni? Vagy csak valami hasonló emlék ugrott be, hogy főzöl valaki mással, és akkor fájdult meg kicsit a fejed?
*Más lehetőségekre nem tud gondolni pillanatnyilag. Nem akar egyszerre túl sok kérdést feltenni, de van, amit úgy érzi, hogy mindenképpen muszáj tudnia, leginkább Cilia érdekében.*
- Erről az arctalanról, akit említettél még nem hallottam. *mondja, bár ettől van némi lelkiismeret-furdalása, mert, ha Cilia tényleg Sa'Terethre gondol akkor ez bizony hazugság a részéről, még akkor is, ha nem túl nagy. Végtére is, a sötét istenség nevét már ismerte, de azt, hogy amúgy arctalannak is szokták nevezni őt, igazából éppen tegnap hallotta Aleniától először, amikor a mágia etikájáról beszélgettek kint a kertben, így pedig talán éppen csak egy icipici hazugság, nem pedig akkora, mintha évek óta jól ismerné már ezt a jelzőt. Ha véletlenül nem terelődik erre a szó, akkor pedig még icipici hazugság sem lenne, hanem a teljes igazság.*
- Akkor fájt a fejed először, amikor ő beszélt hozzád?
*Próbál továbbra is kedves lenni, és nem túl hülye kérdéseket feltenni, de most kicsit tényleg úgy érzi, hogy elvesztette a beszélgetés fonalát.
Az sem tudatosodik benne, hogy a lány félreértette őt, így mindezek után kedves türelemmel elmondja ugyanazt, amit az előbb. Nem számít. Ha már ő itt kérdezget, akkor a legkevesebb, ha ő is válaszol arra az egyetlen kérdésre, amit Cilia feltett neki.*
- Az árpáról beszéltem amúgy, abból főzöm a teám. Apró árpaszemek, kilós és fél kilós kis zsákokban árulják a piacon. *mondja, ezek után pedig reméli, hogy Cilia következő szavai közelebb viszik majd őt az igazsághoz és a megértéshez.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.23 15:35:30
1582. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-23 08:44:53
Üzenet elküldve: 2025-01-23 08:44:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Az eljátszott valóság//
*Nem kell hallania a másik gondolatait, tudja jól, hogy mit tudnak okozni a szavak, pont ezért is mondja azt és úgy, amit. Itt neki nem kell készenlétben állnia, túl gyorsan döntenie, van ideje gondolkodni és megfigyelni a nőt. Ide jött valamiért, akar valamit, s ha mindent nem is lehet azonnal, még igen sokat tanulhat abból is a másik, ha egy sértettség mentén feláll és eliszkol. De nem ez történik, ami csak annyit mutat, hogy fontosabbak a céljai, mint az érzelmi hullámvölgyek, amibe esetlegesen kerül. Még. Mert Mai nem lesz a világ legédesebb tanára, ha egyáltalán elfogadja ezt a kihívást. Nem egy gyerek ül mellette, hanem egy felnőtt, aki akar valamit és tőle kér segítséget. Akkor ildomos lesz néha nyelnie egyet és átgondolni, hogy miért is olyan fájó az a néhány szó. Kell-e egyáltalán érdekelje más véleménye annyira, hogy bármit is okozzon belül, vagy megy tovább ennek ellenére. És hogyan csapódik le benne később? Semmi nem mindegy. Mai pedig csak kortyolja a teát és kérdez, vagy épp válaszol.*
- Megbízni? Azt elsősorban nem bennem kell.
*Néz kissé szigorúbban a másikra.*
- Abban kell megbíznod, hogy jó az ítélőképességed. Aztán nem fejest ugrani az örömbe, amit az okoz, hogy valamit jól láttál. Nem megfürdőzni benne, aztán megfulladni, hanem felhasználni. Jókor.
*Ezt sokkal tovább tudná fűzni, de még nincs itt az ideje. Sok az út, de amit mond, azt igaznak véli. Saját döntésekben kell sziklaszilárdnak lenni és még akkor is beüthet a baj. De miből másból lehet tanulni később? Nem beleugrani kell helyzetekbe, hanem átgondolni, főleg, ha van rá idő. És a röpke meséből, na meg eddigi tapasztalataiból nem az szűrődik le, hogy annyira türelmes volna a másik. Megrészegíti már az is, hogy valamit kiderített, ami azonnal elront mindent. Mai is a saját hibáiból igyekszik tanulni és ő is követett már el ballépést. Sőt, az egyiknek issza is a levét.
Végig hallgatja a semmit. Nem szépít igazán, de nem is mond el vele nagy dolgokat. Ez a pillanat, amikor a félig teli csészéjét maga mellé teszi az asztalra.*
- Nem kérek nevet, de még helyszínt sem. De ezt az elejétől a végéig meséld el, mert abból tudom meg, hogy valójában hol a hiba. Ha nem akarod ezt rendesen csinálni, akkor akár el is mehetsz. Hogy én hogyan csinálnám, az csak egy dolog. Nem ugyanaz áll jól. Ne szépíts és ne hallgass el dolgokat. Ennyi a kikötésem és akkor még ma válaszolok, hogy foglalkozom-e veled.
//Az eljátszott valóság//
*Nem kell hallania a másik gondolatait, tudja jól, hogy mit tudnak okozni a szavak, pont ezért is mondja azt és úgy, amit. Itt neki nem kell készenlétben állnia, túl gyorsan döntenie, van ideje gondolkodni és megfigyelni a nőt. Ide jött valamiért, akar valamit, s ha mindent nem is lehet azonnal, még igen sokat tanulhat abból is a másik, ha egy sértettség mentén feláll és eliszkol. De nem ez történik, ami csak annyit mutat, hogy fontosabbak a céljai, mint az érzelmi hullámvölgyek, amibe esetlegesen kerül. Még. Mert Mai nem lesz a világ legédesebb tanára, ha egyáltalán elfogadja ezt a kihívást. Nem egy gyerek ül mellette, hanem egy felnőtt, aki akar valamit és tőle kér segítséget. Akkor ildomos lesz néha nyelnie egyet és átgondolni, hogy miért is olyan fájó az a néhány szó. Kell-e egyáltalán érdekelje más véleménye annyira, hogy bármit is okozzon belül, vagy megy tovább ennek ellenére. És hogyan csapódik le benne később? Semmi nem mindegy. Mai pedig csak kortyolja a teát és kérdez, vagy épp válaszol.*
- Megbízni? Azt elsősorban nem bennem kell.
*Néz kissé szigorúbban a másikra.*
- Abban kell megbíznod, hogy jó az ítélőképességed. Aztán nem fejest ugrani az örömbe, amit az okoz, hogy valamit jól láttál. Nem megfürdőzni benne, aztán megfulladni, hanem felhasználni. Jókor.
*Ezt sokkal tovább tudná fűzni, de még nincs itt az ideje. Sok az út, de amit mond, azt igaznak véli. Saját döntésekben kell sziklaszilárdnak lenni és még akkor is beüthet a baj. De miből másból lehet tanulni később? Nem beleugrani kell helyzetekbe, hanem átgondolni, főleg, ha van rá idő. És a röpke meséből, na meg eddigi tapasztalataiból nem az szűrődik le, hogy annyira türelmes volna a másik. Megrészegíti már az is, hogy valamit kiderített, ami azonnal elront mindent. Mai is a saját hibáiból igyekszik tanulni és ő is követett már el ballépést. Sőt, az egyiknek issza is a levét.
Végig hallgatja a semmit. Nem szépít igazán, de nem is mond el vele nagy dolgokat. Ez a pillanat, amikor a félig teli csészéjét maga mellé teszi az asztalra.*
- Nem kérek nevet, de még helyszínt sem. De ezt az elejétől a végéig meséld el, mert abból tudom meg, hogy valójában hol a hiba. Ha nem akarod ezt rendesen csinálni, akkor akár el is mehetsz. Hogy én hogyan csinálnám, az csak egy dolog. Nem ugyanaz áll jól. Ne szépíts és ne hallgass el dolgokat. Ennyi a kikötésem és akkor még ma válaszolok, hogy foglalkozom-e veled.
1581. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-23 00:31:45
Üzenet elküldve: 2025-01-23 00:31:45
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az eljátszott valóság//
*A ház, melybe bebocsájtást nyert, még jelen állapotában is impozáns, a csésze melege jólesően járja át a tenyerét, a tea íze, amibe végre ő is belekortyol, rendkívül kellemes, most mégis kezdi kifejezetlen kényelmetlenül érezni magát. Nem mutatja ki, hogy mit érez valójában, arra még most is képes, hogy rezzenéstelen arccal, a kíváncsisága segítségével nyomja el a sértettséget, amit a lány szavai hirtelen okoznak.*
~De nagyra vagy magaddal, drágám, csak mert két mondatban simogattam az önérzetedet.~
*Igen, tény, hogy elismeri a nő munkáját, de azt még mindig nehezen tűri, ha ítélkezni próbálnak felette, és meg akarják mondani, hogy ő maga mire alkalmas és mire nem. Ezt Orthus-tól sem igazán fogadja el. Jobban szeret maga fejjel menni a falnak, aztán meglepődni mikor rájön, hogy túl kemény és fáj.
Aztán jön a következő hidegzuhany. Ugyanolyan hirtelen, a semmiből jön a kérdés, mint a korábbi szavak, melyek úgy szúrtak, mintha hegyes lándzsákat döfött volna Mai a bordái közé. Le is teszi a csészét, ahogy meghallja, kihúzza magát, és a másik kékjeit kezdi fürkészni, mielőtt bármit válaszolna.*
- Fogjuk rá, hogy megbízom benned, rendben? *Úgy fog játszani, ahogy ő akarja. A színésznek is a rendező osztja ki a szerepet, hát legyen most is így.*
- Jót akartam valakinek. Segíteni a céljai elérésében, aminek érdekében tettem egy lépést. Egy borzalmasan rossz lépést. Egy olyan helyzetbe kevertem magam, amire nem létezett olyan megoldás, hogy senki se járjon pórul. Legalábbis akkor még úgy gondoltam. Választanom kellett, hogy két barátom közül melyiket támadom hátba amellett, hogy magammal is kiszúrtam.
*Hogy pontosan kiről, miről van szó, azt nem fejti ki, a részleteket Mai képzelőerejére bízza. Természetesen a kikötői kalandjáról mesél, ami kísértetiesen hasonlít a Pegazusban, köztük történt incidensre. Mai-nak ott és akkor valahogy sikerült két rossz választás közül megtalálni a harmadikat, ami a helyesnek bizonyult.*
- Többet nem fordulhat elő ilyen. Te a fogadóban megmutattad nekem, hogy mindig létezik egy út, amit talán nem látunk, de mégis ott van, ha pedig nincs, akkor meg tudjuk teremteni magunknak. Szépen hangzik mindez, de… mégis hogyan? *Tankönyvbe illő szavakat hallat, de kivitelezni egy ilyen mutatványt sokkalta nehezebb. Mai-nak azonban úgy tűnik, ösztönösen megy. Még mindig lenyűgöző.*
//Az eljátszott valóság//
*A ház, melybe bebocsájtást nyert, még jelen állapotában is impozáns, a csésze melege jólesően járja át a tenyerét, a tea íze, amibe végre ő is belekortyol, rendkívül kellemes, most mégis kezdi kifejezetlen kényelmetlenül érezni magát. Nem mutatja ki, hogy mit érez valójában, arra még most is képes, hogy rezzenéstelen arccal, a kíváncsisága segítségével nyomja el a sértettséget, amit a lány szavai hirtelen okoznak.*
~De nagyra vagy magaddal, drágám, csak mert két mondatban simogattam az önérzetedet.~
*Igen, tény, hogy elismeri a nő munkáját, de azt még mindig nehezen tűri, ha ítélkezni próbálnak felette, és meg akarják mondani, hogy ő maga mire alkalmas és mire nem. Ezt Orthus-tól sem igazán fogadja el. Jobban szeret maga fejjel menni a falnak, aztán meglepődni mikor rájön, hogy túl kemény és fáj.
Aztán jön a következő hidegzuhany. Ugyanolyan hirtelen, a semmiből jön a kérdés, mint a korábbi szavak, melyek úgy szúrtak, mintha hegyes lándzsákat döfött volna Mai a bordái közé. Le is teszi a csészét, ahogy meghallja, kihúzza magát, és a másik kékjeit kezdi fürkészni, mielőtt bármit válaszolna.*
- Fogjuk rá, hogy megbízom benned, rendben? *Úgy fog játszani, ahogy ő akarja. A színésznek is a rendező osztja ki a szerepet, hát legyen most is így.*
- Jót akartam valakinek. Segíteni a céljai elérésében, aminek érdekében tettem egy lépést. Egy borzalmasan rossz lépést. Egy olyan helyzetbe kevertem magam, amire nem létezett olyan megoldás, hogy senki se járjon pórul. Legalábbis akkor még úgy gondoltam. Választanom kellett, hogy két barátom közül melyiket támadom hátba amellett, hogy magammal is kiszúrtam.
*Hogy pontosan kiről, miről van szó, azt nem fejti ki, a részleteket Mai képzelőerejére bízza. Természetesen a kikötői kalandjáról mesél, ami kísértetiesen hasonlít a Pegazusban, köztük történt incidensre. Mai-nak ott és akkor valahogy sikerült két rossz választás közül megtalálni a harmadikat, ami a helyesnek bizonyult.*
- Többet nem fordulhat elő ilyen. Te a fogadóban megmutattad nekem, hogy mindig létezik egy út, amit talán nem látunk, de mégis ott van, ha pedig nincs, akkor meg tudjuk teremteni magunknak. Szépen hangzik mindez, de… mégis hogyan? *Tankönyvbe illő szavakat hallat, de kivitelezni egy ilyen mutatványt sokkalta nehezebb. Mai-nak azonban úgy tűnik, ösztönösen megy. Még mindig lenyűgöző.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1870-1889