//Wegtoren aranya, vagy az orvosé?//
*Habrertus Vachaoz Ruuhrijehr. Sokat jelent számára ez a név, hiszen életének jelentős részét befolyásolta legfiatalabb bátyja vagy így, vagy úgy. Arra aligha számított, hogy egy orvosi vizsgálat közben jön majd rá arra, hogy, miután Pirtianesből szó nélkül eltűnt, fivére egy északról jövő barbár törzs földjein telepedett le kancellári pozícióban.
Persze nem vitás, hogy ha valakiből kinézné ezt, az Habrertus lenne, ám ettől függetlenül még el kell döntenie, hogy mindez ront, vagy javít mindazon, amit az említett eltűnés miatt érez, vagy gondol. Végtére is hibáztathatja egy olyan cselekedetért, ami váratlansága ellenére jellemügyileg teljesen kiszámítható volt, és aminek következményeit bőven lett volna ideje elkerülni, ha csak kicsit jobban odafigyel?
Egy biztos: ezt a dilemmát nem most kéne megvitatnia magában. Így inkább a helyzetre fókuszál, a lehetőségei szerint pontosítva beszámolója azon részleteit, melyeket az orvos hiányosnak talál. Persze a konkrét körülményeket nem emlegeti, csak az orvosilag releváns információk közlésére vállalkozik.
Nincs ugyanis a jelenlévők egyikének sem köze hozzá, hogy kitől, milyen körülmények között sérült le, és a kezelés hogyanjának indokait sem tervezi ismertetni. Így arra sem tesz megjegyzést, mikor Nimeril spekulációba kezd, és arcvonásai sem árulnak el semmit ezeknek igazságtartalmáról.*
-A behatóbb kezelés helyett valóban bájitalt használtak, igen.
*Erősíti meg ezt a részt. A megvetéssel nem foglalkozik, habár azt megerősíti benne, hogy a másikat érdekli a munkája annyira, hogy zavarja, ha valaki más rosszul végzi azt. Ez valamilyen szempontból bizakodásra ad okot.
A beszámolója nyomán megváltoztatott diagnózisra csak bólint. Értelmesnek hangzik, és az első feltételezése is valami hasonló volt: egy rosszul összeforrt csont, valamint egy szilánkokra tört ízület. Tudja viszont, hogy pontos információt csak akkor fognak tudni, ha amaz már megvizsgálta a sérülést, így nem tervezi a szükségesnél tovább húzni ezt a spekulációs fázist.
Az esetleges műtét részletei már jobban érdeklik, és figyelmesen hallgat Nimeril szavaira. Habár láthatólag legkevésbé sem sokkolják a leírt feltételek és kilátások, ennek ellenére minden tételt tudatosan megfontol, ahogy az ilyen döntések előtt érdemes.
A halál esélyét elfogadhatónak tartja. Habár ezt nem hangoztatja, a rizikófaktort is legfeljebb egy, az orvos részéről elkövetett komoly hibának tudja tulajdonítani.
Azt pontosan tudja, hogy a fájdalmat semmi szín alatt nem lesz képes ugyanolyan méltósággal elviselni, mint amivel minden mást tesz. Van viszonyítási alapja, és így tudja, hogy az ilyen szintű kín élménye bizony sokáig megmarad.
Ám ezúttal meglesz neki a bódító ital luxusa, és a műtét az orvos állítása szerint teljes gyógyulással kecsegtet. Így különösebb hezitáció nélkül bólint, jelezve, hogy még nem sikerült elijeszteni.
A vizsgálatot fegyelmezetten tűri, és teljes mértékben együttműködik. A szilánkok bizony ott vannak, és az ízületben egyéb elváltozást is találhat Nimeril. Nincs drasztikusan rossz szögben álló láb, vagy nagyobb csontkinövések, de érezhetően nem megfelelően forrt össze a csont. Tipikusan olyan problémának tűnik a dolog, amit az ital beadása előtt egy viszonylag könnyű és rizikómentes folyamat lett volna megelőzni, és így akár fel is vethet pár kérdést az orvos fejében.
Habár az arcára vetett pillantások csak erősen visszafogott reakciókat mutatnak, Gaerralos szóban viszonylag közlékeny, ami a fájdalmat illeti. A duzzanat nyomkodásánál mérsékelt, míg a szilánkok tapogatásánál jelentősebb fájdalmat árul el. Arcizmai akkor rándulnak csak meg komolyabban, mikor erőből megpróbálja behajlítani a térdét. Egy bizonyos szögig probléma nélkül sikerül, onnantól kezdve viszont exponenciálisan kezd el növekedni a fájdalom, ahogy túlfeszíti az ízületet annyira, amennyire csak bírja és biztonságosnak érzi. Amint véget ért a vizsgálat, visszaengedi lábát egy természetesebb pozícióba, és meghallgatja a diagnózist.*