Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 11 (201. - 220. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 933-952
220. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-29 10:58:21
Üzenet elküldve: 2018-01-29 10:58:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Végveszélyben//
*Hálás, amiért a férfi végül segít neki, hogy felkeljen, és egyenesen álljon, de azért is, hogy nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy miféle levelet gyűrt a zsebébe, és miért. Legalábbis, nem kérdez rá, de ez éppen elég Luninarinak, hiszen a másik félvér pár sora itt és most minden bizonnyal csak számára fontos. Az igenlő válasz mindenesetre megnyugtatja. Gyanítja, hogy Aleimord éppen akkor fogadta a család szolgálatába a férfit, mikor ő éppen kirohant a Barakkból, vagy pedig akkor amikor a tisztásról rohanva még meg sem érkezett, ezért maradhatott le erről. Bár, amilyen szörnyű állapotban volt tegnap, akár mellettük is állhatott anélkül ezekben a pillanatokban, hogy felfogta volna mi történik.
Így viszont, hogy már tudja a választ, leegyszerűsödnek a dolgok, legalábbis, egy kicsit.*
- Igen, ebben igaza van. *bólint, és hangja már erőteljesebb és tisztább, mint korábban volt.* Én sem hiszem, hogy az isteneket különösebben érdekelnék egyszerű halandók gondjai és ügyei, imádkozhatunk hozzájuk, meg gyújtogathatunk füstölőket nekik akár egész nap. Szerintem a legjobb esetben is csak egy-két szerencsés kiválasztott sorsa foglalkoztatja őket.
*Mielőtt még jobban belemerülne, el is hallgat gyorsan. Tény, hogy szívesebben beszél erről, mint amiről beszélnie kellene, még is belátja hamar, hogy nem ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy az istenekről való nézeteiket megbeszéljék.*
- Semmi értelme ennek az egésznek. *állapítja meg ehelyett, amikor végül rászánja magát, hogy elmeséljen mindent. Így is nagyon fél tőle, hogy túl sok és túl tömény lesz majd a férfinak mindaz, amit el kell mesélnie neki.*
- A rablóknak az a követelése, hogy Aleimord vegyen el egy vagyontalan lányt. Ha megteszi akkor elengedik Aleniát. Hogy ez kinek, vagy miért jó, érthetetlen számomra. És mi van akkor, ha ezek után sem engedik el őt? Épp ezért, azt javasoltam tegnap, hogy kerítsünk valahonnan egy mágust, aki képes varázslattal megtalálni őt, aztán egyszerűen csak menjünk oda, és szabadítsuk ki. Sajnos fogalmam sincs, hogy létezik-e egyáltalán hasonló varázslat, de akkor és ott ez jó ötletnek tűnt, és jobb nekem azóta sincs.
- Aztán ma reggel... *borzong meg, és látszik, hogy most tényleg nagy szüksége van arra, hogy erőt gyűjtsön, és ne kezdjen el zokogni újra* kaptunk egy dobozt. Aleimord és a szőke lány, akivel Ön volt tegnap a piacon bele is néztek. Én nem mertem. De az arcukból, és a dobozra alvadt vérből ítélve, és az a szag... attól félek levágtak valamit Aleniáról, és hát nem a haját, vagy a körmét.
*Bármennyire is igyekszik nem képes ezt összeszedettebben elmesélni és megfogalmazni. Már talán az is kisebb csoda, hogy viszonylag összeszedett tud lenni ennyi sírás után.*
- Ettől persze már Aleimord is igazán megijedt, és úgy döntött, hogy teljesíti a követelést. Most épp elment, gondolom, hogy megtegye az esküvő előkészületeit, és azt mondta, hogy nemsokára jön. Én pedig nem tudom, hogy mit tegyek? Induljak el a mágusokért Synmirára, ahogyan tegnap este beszéltük, vagy maradjak itt? Nem merek ebben egyedül dönteni! Lehet, hogy valahogy figyelik a házat, igazából a ma reggel után, már nem lepne meg semmi. Félek tőle, hogyha elindulok segítségért, csak még nagyobb bajt csinálok, és ma este, vagy holnap reggel kapunk még egy dobozt, vagy valami még sokkal szörnyűbbet annál. És persze az is lehet, hogy feleslegesen is mennék, mert csak az én reményeimben létezik olyan varázslat, ami segíthet. Bárhogy is, mindenképpen meg kell várnunk, hogy Aleimord visszatérjen. Tudom, hogy önző dolog rá hárítani minden felelősséget, de még is csak ő a családfő. Itt és most neki kell döntenie, nem nekem.
*Szavait végül mély sóhajtással zárja. A legjobban még mindig önmaguk teljes kiszolgáltatottsága idegesíti és bántja. Úgy érzi, bármit is tesznek, bármennyire is átgondolnak mindent, annyi a bizonytalanság körülöttük, hogy képtelenek tetteik következményeit pontosan mérlegelni, és még kevésbé kiszámítani. Talán tényleg csak az lehet Alenia megmentésének egyetlen módja, ha nem tesznek semmit, pusztán teljesítik ezt az érthetetlen követelést, és minden mással csak nagyobb bajt okoznak, mint amekkorában már egyébként is vannak.*
- Luninari vagyok különben. *mondja aztán végül, mikor ráébred, hogy még bemutatkozni is elfelejtett.*
- Őszintén sajnálom, ha ez így sok volt egyszerre. De erre a kérdésre sajnos ez volt a válasz. Ezért sírtam. Nagyon sajnálom Aleniát, és elmondani sem tudom, hogy mennyire zavar, hogy semmit nem tudok tenni érte. *fejezi be végül. Ha a férfi élt már át hasonlót az életben, akkor biztosan meg fogja őt érteni, ebben reménykedik. Igaz, talán még akkor is, hogyha nem.*
*Hálás, amiért a férfi végül segít neki, hogy felkeljen, és egyenesen álljon, de azért is, hogy nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy miféle levelet gyűrt a zsebébe, és miért. Legalábbis, nem kérdez rá, de ez éppen elég Luninarinak, hiszen a másik félvér pár sora itt és most minden bizonnyal csak számára fontos. Az igenlő válasz mindenesetre megnyugtatja. Gyanítja, hogy Aleimord éppen akkor fogadta a család szolgálatába a férfit, mikor ő éppen kirohant a Barakkból, vagy pedig akkor amikor a tisztásról rohanva még meg sem érkezett, ezért maradhatott le erről. Bár, amilyen szörnyű állapotban volt tegnap, akár mellettük is állhatott anélkül ezekben a pillanatokban, hogy felfogta volna mi történik.
Így viszont, hogy már tudja a választ, leegyszerűsödnek a dolgok, legalábbis, egy kicsit.*
- Igen, ebben igaza van. *bólint, és hangja már erőteljesebb és tisztább, mint korábban volt.* Én sem hiszem, hogy az isteneket különösebben érdekelnék egyszerű halandók gondjai és ügyei, imádkozhatunk hozzájuk, meg gyújtogathatunk füstölőket nekik akár egész nap. Szerintem a legjobb esetben is csak egy-két szerencsés kiválasztott sorsa foglalkoztatja őket.
*Mielőtt még jobban belemerülne, el is hallgat gyorsan. Tény, hogy szívesebben beszél erről, mint amiről beszélnie kellene, még is belátja hamar, hogy nem ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy az istenekről való nézeteiket megbeszéljék.*
- Semmi értelme ennek az egésznek. *állapítja meg ehelyett, amikor végül rászánja magát, hogy elmeséljen mindent. Így is nagyon fél tőle, hogy túl sok és túl tömény lesz majd a férfinak mindaz, amit el kell mesélnie neki.*
- A rablóknak az a követelése, hogy Aleimord vegyen el egy vagyontalan lányt. Ha megteszi akkor elengedik Aleniát. Hogy ez kinek, vagy miért jó, érthetetlen számomra. És mi van akkor, ha ezek után sem engedik el őt? Épp ezért, azt javasoltam tegnap, hogy kerítsünk valahonnan egy mágust, aki képes varázslattal megtalálni őt, aztán egyszerűen csak menjünk oda, és szabadítsuk ki. Sajnos fogalmam sincs, hogy létezik-e egyáltalán hasonló varázslat, de akkor és ott ez jó ötletnek tűnt, és jobb nekem azóta sincs.
- Aztán ma reggel... *borzong meg, és látszik, hogy most tényleg nagy szüksége van arra, hogy erőt gyűjtsön, és ne kezdjen el zokogni újra* kaptunk egy dobozt. Aleimord és a szőke lány, akivel Ön volt tegnap a piacon bele is néztek. Én nem mertem. De az arcukból, és a dobozra alvadt vérből ítélve, és az a szag... attól félek levágtak valamit Aleniáról, és hát nem a haját, vagy a körmét.
*Bármennyire is igyekszik nem képes ezt összeszedettebben elmesélni és megfogalmazni. Már talán az is kisebb csoda, hogy viszonylag összeszedett tud lenni ennyi sírás után.*
- Ettől persze már Aleimord is igazán megijedt, és úgy döntött, hogy teljesíti a követelést. Most épp elment, gondolom, hogy megtegye az esküvő előkészületeit, és azt mondta, hogy nemsokára jön. Én pedig nem tudom, hogy mit tegyek? Induljak el a mágusokért Synmirára, ahogyan tegnap este beszéltük, vagy maradjak itt? Nem merek ebben egyedül dönteni! Lehet, hogy valahogy figyelik a házat, igazából a ma reggel után, már nem lepne meg semmi. Félek tőle, hogyha elindulok segítségért, csak még nagyobb bajt csinálok, és ma este, vagy holnap reggel kapunk még egy dobozt, vagy valami még sokkal szörnyűbbet annál. És persze az is lehet, hogy feleslegesen is mennék, mert csak az én reményeimben létezik olyan varázslat, ami segíthet. Bárhogy is, mindenképpen meg kell várnunk, hogy Aleimord visszatérjen. Tudom, hogy önző dolog rá hárítani minden felelősséget, de még is csak ő a családfő. Itt és most neki kell döntenie, nem nekem.
*Szavait végül mély sóhajtással zárja. A legjobban még mindig önmaguk teljes kiszolgáltatottsága idegesíti és bántja. Úgy érzi, bármit is tesznek, bármennyire is átgondolnak mindent, annyi a bizonytalanság körülöttük, hogy képtelenek tetteik következményeit pontosan mérlegelni, és még kevésbé kiszámítani. Talán tényleg csak az lehet Alenia megmentésének egyetlen módja, ha nem tesznek semmit, pusztán teljesítik ezt az érthetetlen követelést, és minden mással csak nagyobb bajt okoznak, mint amekkorában már egyébként is vannak.*
- Luninari vagyok különben. *mondja aztán végül, mikor ráébred, hogy még bemutatkozni is elfelejtett.*
- Őszintén sajnálom, ha ez így sok volt egyszerre. De erre a kérdésre sajnos ez volt a válasz. Ezért sírtam. Nagyon sajnálom Aleniát, és elmondani sem tudom, hogy mennyire zavar, hogy semmit nem tudok tenni érte. *fejezi be végül. Ha a férfi élt már át hasonlót az életben, akkor biztosan meg fogja őt érteni, ebben reménykedik. Igaz, talán még akkor is, hogyha nem.*
219. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-29 08:32:20
Üzenet elküldve: 2018-01-29 08:32:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Végveszélyben//
*Meglepődve néz, a szobában pityergő Lunira.*
~Ki gondolta volna? Szegény teremtés, még mindig nem heverte ki a megrázkódtatást.~
-Ugyan már, ha az istenek nem érnek rá, akkor elég egy földi halandó segítsége is. Esetenként többet segíthet, mint bármiféle ima.
*Azzal leguggol a cseppnyi teremtés mellé.*
-Látja, ifjú hölgy. Kényelmesebb ha nem kell felnéznie.
*Meglepi a lány kérdése. Előfordulhat, sőt szinte biztos pont akkor rohant el, mikor Aleimord úrral megegyeztek.*
-Igen, Aleimord alkalmaz mint testőr. Látja, a fegyvereim is nálam vannak.
*Azon jár az esze, még mindig mi történhetett amíg távol volt.*
-Ha gondolja, beszéljen el mindent, ami a szívét nyomja! Meglátja, gyorsan találunk rá megoldást!
*Azzal feláll, és lenyújtja a kezét. Ha Luni megfogja, felsegíti.*
~Mulatságos lehet a látvány. Egy magas északi, meg egy törékeny kis teremtés.~
A hozzászólás írója (Uhn Dhormany) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.29 08:33:12
*Meglepődve néz, a szobában pityergő Lunira.*
~Ki gondolta volna? Szegény teremtés, még mindig nem heverte ki a megrázkódtatást.~
-Ugyan már, ha az istenek nem érnek rá, akkor elég egy földi halandó segítsége is. Esetenként többet segíthet, mint bármiféle ima.
*Azzal leguggol a cseppnyi teremtés mellé.*
-Látja, ifjú hölgy. Kényelmesebb ha nem kell felnéznie.
*Meglepi a lány kérdése. Előfordulhat, sőt szinte biztos pont akkor rohant el, mikor Aleimord úrral megegyeztek.*
-Igen, Aleimord alkalmaz mint testőr. Látja, a fegyvereim is nálam vannak.
*Azon jár az esze, még mindig mi történhetett amíg távol volt.*
-Ha gondolja, beszéljen el mindent, ami a szívét nyomja! Meglátja, gyorsan találunk rá megoldást!
*Azzal feláll, és lenyújtja a kezét. Ha Luni megfogja, felsegíti.*
~Mulatságos lehet a látvány. Egy magas északi, meg egy törékeny kis teremtés.~
A hozzászólás írója (Uhn Dhormany) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.29 08:33:12
218. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-28 20:22:39
Üzenet elküldve: 2018-01-28 20:22:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Végveszélyben//
//Uhn//
*A sírás segít. Legalábbis ezt szokták mondani róla úgy általában, és neki is ezt mondta otthon édesanyja mindig. Róla nem feltételezi, hogy szánt szándékkal hazudott volna neki, de hogy legalábbis tévedett, azt most már nagyon is jól tudja. Rosszabbul ugyan nem érzi magát, de jobban sem, a problémák megoldását pedig csak elodázza ezzel az egésszel. De hát nem képes másra. Időérzékét teljesen elveszítve, talán percekig, talán órákig zokog, fogalma sincs semmiről a lelkét rágó fájdalmon és az elméjét égető gondolatokon kívül.
Ugyanakkor sem Aleniát, sem pedig Wilhorpot nem fogják visszahozni sem könnycseppjei, sem a hang, és a görcsös önmagába való kapaszkodás, és remegés, ami őket kíséri. Megnyugtatni sem képes egyik sem.
Gondolatai újra és újra visszatérnek a borospincébe elrejtett, lepedőbe többszörösen belecsavart dobozhoz. Nem bánta meg, hogy nem nézte meg mi volt benne, csak gondoskodott róla, de ha valamitől, ettől az újabb bizonytalanságtól csak még nyugtalanabb, különösen, hogyha felidézi magában Aleimord arcát, amint a dobozka tartalmával szembesült.
Azt ugyan különösnek tartja, hogy miért pont Wilhorp kurta-furcsa távozása volt az, ami végül az utolsó csepp volt számára a pohárban, de nem elemezgeti magát ezúttal, és ha megpróbálná nyilván akkor sem járna sikerrel, pusztán csak kudarcot vallana. Az ilyesmihez tiszta fej szükségeltetik, ha pedig valami most egyáltalán nincs, akkor az pont ez.
Hiába hiányzik neki a félvér, de nagyon haragszik is rá, amiért ennyire könnyedén, pár idevetett sor után itt hagyta őket, igazi búcsú nélkül, és nem képes szabadulni attól a gondolattól sem, hogyha ő itt van velük tegnap, vagy akár most, talán már egy lépéssel közelebb lennének Alenia visszatéréséhez. De az biztos, hogy legalább lett volna mellette valaki, aki képes visszarángatni a teljes kétségbeesés és az őrület széléről, ahol éppen most érzi magát. Akkor talán már a Barakkból sem rohan el hülyét csinálni magából. Igaz ez utóbbi csak egy nagyon nagy "talán."
Nem számít arra, hogy bárki is rátalál, de mindezt minden bizonnyal megkönnyíti, hogy résnyire nyitva hagyta maga mögött Wilhorp egykori szobájának az ajtaját.
Mivel az arcokat mindig is könnyedén jegyezte meg, így most is felismeri a férfit, akit tegnap Natalayda oldalán látott a piacon először, majd pedig nagy futása után futólag a Barakkban. A nap folyamán először érez valami olyasmit, ami legalább nyomokban emlékezteti az örömre. Arra vágyott, hogy kapaszkodhasson valakibe, erre pedig egyszer csak szó szerint valaki, akinek még a nevét sem tudja itt terem, és fel is ajánlja neki ezt a várva várt segítséget.
Már maga az, hogy valaki kedvesen szól hozzá, nem nézi levegőnek, mi több úgy tűnik, még aggódik is érte annyira, amennyire csak egy számára ismeretlenért aggódhat az ember, képes neki kölcsönözni annyi erőt, hogy letörölje a könnyeket sápadt arcáról, és erőt vegyen testének remegésén.
Bár jó néhány hosszú pillanatig minden bizonnyal elég zavart tekintettel nézi a férfit, de aztán csak visszatér szemeibe és arcára némi életteli fény.*
- Köszönöm. Ez kedves nagyon, de ehhez sajnos valamelyik istennek kellene lennie, azt hiszem. *mondja halk, erőtlen hangon, szája sarkában lemondó és szomorú mosolyféleséggel, ami talán inkább fintornak hat. Semmiképpen sem barátságtalan mindenesetre, hogyan is lenne és lehetne az pont azzal, aki mintha tényleg csak azért érkezett volna, hogy rajta segítsen.*
- Vagy legalább olyan mágusnak, aki képes Aleniát visszavarázsolni ide. Azt hiszem tényleg elég nagy a baj. Akik megtámadtak bennünket, és elvitték őt, még annál is sokkal veszélyesebbek és gonoszabbak, mint amilyennek tegnap tűntek a tisztáson. *sápad vissza, noha legalább egy pillanatig úgy tűnt, hogy arcába és szemeibe visszaköltözött némi élet.
Igyekszik felkecmeregni a földről, miközben Wilhorp levelét nadrágjának zsebébe gyűri. Úgy ítéli meg, hogy lesz Aleimordnak nagyobb gondja is annál, hogy visszatérve pont a másik félvért keresgesse majd, ha pedig mégis megteszi, akkor még midig átadhatja neki a Wilhorp által írt nyúlfarknyi levelet. Ha nem, akkor elrakja emléknek, bár maga sem érti, hogy zavaros érzései ellenére miért ragaszkodik ennyire hozzá.
A magázódás ugyan nehezen esik a szájára, de hát a férfi is így szólította meg, így ő sem akar udvariatlan lenni.*
- Jól sejtem, hogy Aleimord tegnap a család szolgálatába fogadta? *kérdi. Bár sok más lehetőséget nem nagyon lát. Ha nem így lenne, akkor mit keresne pont itt és pont most? Azonban, ha még is téved, akkor oktalan fecsegésével csak még nagyobb bajt zúdítana a család fejére.
A férfi kedvesen szólt hozzá, és tekintete nyílt, nem hinné, hogy hazudna neki. Bármi mást ellenben csak akkor fog mondani, ha igenlő választ kap erre az egyszerű kérdésre.
Ennek ellenére, bár nem tudja, hogy, aki vele szemben áll mennyire képes olvasni mások arcvonásaiban, azért azt reméli, hogy látja rajta, hogy mennyire hálás neki azért az őszinte jóindulatért, ahogyan hozzá közeledett pont akkor, amikor igazából már semmi jóra nem számított senkitől és sehonnan.*
//Uhn//
*A sírás segít. Legalábbis ezt szokták mondani róla úgy általában, és neki is ezt mondta otthon édesanyja mindig. Róla nem feltételezi, hogy szánt szándékkal hazudott volna neki, de hogy legalábbis tévedett, azt most már nagyon is jól tudja. Rosszabbul ugyan nem érzi magát, de jobban sem, a problémák megoldását pedig csak elodázza ezzel az egésszel. De hát nem képes másra. Időérzékét teljesen elveszítve, talán percekig, talán órákig zokog, fogalma sincs semmiről a lelkét rágó fájdalmon és az elméjét égető gondolatokon kívül.
Ugyanakkor sem Aleniát, sem pedig Wilhorpot nem fogják visszahozni sem könnycseppjei, sem a hang, és a görcsös önmagába való kapaszkodás, és remegés, ami őket kíséri. Megnyugtatni sem képes egyik sem.
Gondolatai újra és újra visszatérnek a borospincébe elrejtett, lepedőbe többszörösen belecsavart dobozhoz. Nem bánta meg, hogy nem nézte meg mi volt benne, csak gondoskodott róla, de ha valamitől, ettől az újabb bizonytalanságtól csak még nyugtalanabb, különösen, hogyha felidézi magában Aleimord arcát, amint a dobozka tartalmával szembesült.
Azt ugyan különösnek tartja, hogy miért pont Wilhorp kurta-furcsa távozása volt az, ami végül az utolsó csepp volt számára a pohárban, de nem elemezgeti magát ezúttal, és ha megpróbálná nyilván akkor sem járna sikerrel, pusztán csak kudarcot vallana. Az ilyesmihez tiszta fej szükségeltetik, ha pedig valami most egyáltalán nincs, akkor az pont ez.
Hiába hiányzik neki a félvér, de nagyon haragszik is rá, amiért ennyire könnyedén, pár idevetett sor után itt hagyta őket, igazi búcsú nélkül, és nem képes szabadulni attól a gondolattól sem, hogyha ő itt van velük tegnap, vagy akár most, talán már egy lépéssel közelebb lennének Alenia visszatéréséhez. De az biztos, hogy legalább lett volna mellette valaki, aki képes visszarángatni a teljes kétségbeesés és az őrület széléről, ahol éppen most érzi magát. Akkor talán már a Barakkból sem rohan el hülyét csinálni magából. Igaz ez utóbbi csak egy nagyon nagy "talán."
Nem számít arra, hogy bárki is rátalál, de mindezt minden bizonnyal megkönnyíti, hogy résnyire nyitva hagyta maga mögött Wilhorp egykori szobájának az ajtaját.
Mivel az arcokat mindig is könnyedén jegyezte meg, így most is felismeri a férfit, akit tegnap Natalayda oldalán látott a piacon először, majd pedig nagy futása után futólag a Barakkban. A nap folyamán először érez valami olyasmit, ami legalább nyomokban emlékezteti az örömre. Arra vágyott, hogy kapaszkodhasson valakibe, erre pedig egyszer csak szó szerint valaki, akinek még a nevét sem tudja itt terem, és fel is ajánlja neki ezt a várva várt segítséget.
Már maga az, hogy valaki kedvesen szól hozzá, nem nézi levegőnek, mi több úgy tűnik, még aggódik is érte annyira, amennyire csak egy számára ismeretlenért aggódhat az ember, képes neki kölcsönözni annyi erőt, hogy letörölje a könnyeket sápadt arcáról, és erőt vegyen testének remegésén.
Bár jó néhány hosszú pillanatig minden bizonnyal elég zavart tekintettel nézi a férfit, de aztán csak visszatér szemeibe és arcára némi életteli fény.*
- Köszönöm. Ez kedves nagyon, de ehhez sajnos valamelyik istennek kellene lennie, azt hiszem. *mondja halk, erőtlen hangon, szája sarkában lemondó és szomorú mosolyféleséggel, ami talán inkább fintornak hat. Semmiképpen sem barátságtalan mindenesetre, hogyan is lenne és lehetne az pont azzal, aki mintha tényleg csak azért érkezett volna, hogy rajta segítsen.*
- Vagy legalább olyan mágusnak, aki képes Aleniát visszavarázsolni ide. Azt hiszem tényleg elég nagy a baj. Akik megtámadtak bennünket, és elvitték őt, még annál is sokkal veszélyesebbek és gonoszabbak, mint amilyennek tegnap tűntek a tisztáson. *sápad vissza, noha legalább egy pillanatig úgy tűnt, hogy arcába és szemeibe visszaköltözött némi élet.
Igyekszik felkecmeregni a földről, miközben Wilhorp levelét nadrágjának zsebébe gyűri. Úgy ítéli meg, hogy lesz Aleimordnak nagyobb gondja is annál, hogy visszatérve pont a másik félvért keresgesse majd, ha pedig mégis megteszi, akkor még midig átadhatja neki a Wilhorp által írt nyúlfarknyi levelet. Ha nem, akkor elrakja emléknek, bár maga sem érti, hogy zavaros érzései ellenére miért ragaszkodik ennyire hozzá.
A magázódás ugyan nehezen esik a szájára, de hát a férfi is így szólította meg, így ő sem akar udvariatlan lenni.*
- Jól sejtem, hogy Aleimord tegnap a család szolgálatába fogadta? *kérdi. Bár sok más lehetőséget nem nagyon lát. Ha nem így lenne, akkor mit keresne pont itt és pont most? Azonban, ha még is téved, akkor oktalan fecsegésével csak még nagyobb bajt zúdítana a család fejére.
A férfi kedvesen szólt hozzá, és tekintete nyílt, nem hinné, hogy hazudna neki. Bármi mást ellenben csak akkor fog mondani, ha igenlő választ kap erre az egyszerű kérdésre.
Ennek ellenére, bár nem tudja, hogy, aki vele szemben áll mennyire képes olvasni mások arcvonásaiban, azért azt reméli, hogy látja rajta, hogy mennyire hálás neki azért az őszinte jóindulatért, ahogyan hozzá közeledett pont akkor, amikor igazából már semmi jóra nem számított senkitől és sehonnan.*
217. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-28 19:44:41
Üzenet elküldve: 2018-01-28 19:44:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Végveszélyben//
*Egyenesen az étkezőbe igyekszik, mit sem törődve azzal, hogy a többiek mondanak-e egyáltalán valamit. Ott egy székbe ereszkedik, és nem túl kecsesen elnyúlik rajta.*
~Nagyszerű! Ennél jobban nem is indulhatna egy nap...~
*Hallja a bejárati ajtó csapódását és az őrök elköszönését Aleimordtól. Fogalma sincs, hova mehet és minek, de teljesen megérti. Nincsenek összenőve, lehet még jót is tesz, hogy kicsit egyedül van.
Egy szolgáló lép be a terembe kezében egy hatalmas kosárral. Valószínűleg szennyessel lehet tele*
- Kisasszony! *Mondja egy meghajlás közepette.* Hozhatok Önnek valamit?
- Egy kávét! Jó erőset.
*A nő bólint, majd még egy gyors pillantást vet rá, mielőtt elindulna. Ekkor eszmél csak rá, hogy még mindig egy szál köntösben van, mely így is alig van rajta összekötve. Nagyon nem hatja meg a dolog, bár normális esetben nagyon is igényes a külsejére.*
*Egyenesen az étkezőbe igyekszik, mit sem törődve azzal, hogy a többiek mondanak-e egyáltalán valamit. Ott egy székbe ereszkedik, és nem túl kecsesen elnyúlik rajta.*
~Nagyszerű! Ennél jobban nem is indulhatna egy nap...~
*Hallja a bejárati ajtó csapódását és az őrök elköszönését Aleimordtól. Fogalma sincs, hova mehet és minek, de teljesen megérti. Nincsenek összenőve, lehet még jót is tesz, hogy kicsit egyedül van.
Egy szolgáló lép be a terembe kezében egy hatalmas kosárral. Valószínűleg szennyessel lehet tele*
- Kisasszony! *Mondja egy meghajlás közepette.* Hozhatok Önnek valamit?
- Egy kávét! Jó erőset.
*A nő bólint, majd még egy gyors pillantást vet rá, mielőtt elindulna. Ekkor eszmél csak rá, hogy még mindig egy szál köntösben van, mely így is alig van rajta összekötve. Nagyon nem hatja meg a dolog, bár normális esetben nagyon is igényes a külsejére.*
216. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-28 15:34:44
Üzenet elküldve: 2018-01-28 15:34:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Végveszélyben//
//Luni//
*Valamivel hosszabb ideig tart a séta, mint gondolta volna. Rendesen megizzadt. Pedig nem mondható barátságosnak az időjárás. Hol a metsző szél, hol a szinte vízszintesen hulló hó nehezíti a közlekedést. A kapuban álló őröknek nincs könnyű dolguk, rezzenéstelen arccal kibírni ezt a kegyetlen légtünemények által okozott háborút. Odaint nekik, és barátságosan rájuk mosolyogva mondja: *
-Kitartás uraim, kitartás!
* Felsiet a kavicsos úton, szinte bedönti a tölgyfa kaput. Jól eső érzéssel üdvözli a meleg áramlatot, ami odabentről kicsap. Belép, és gyorsan becsukja az ajtót. A két szolgálón kívül senkit sem lát. Üdvözlésük után leveti farkasszőr bundáját, és felakasztja egy fogasra. *
~Akkor nézzünk körül. Aleimord úr, hátha itthon van. Csak a dolgozószobájában. Bár szerintem Nairada kisasszony kegyeit élvezi. ~
*Felsétál a lépcsőn, miközben minden részletet próbál megjegyezni. Szinte elveszve érzi magát, ekkora házban. Érzéseit csak felnagyítja, hogy mindenhol hatalmas táblás ablakok vannak. Festmények minden négyzetméteren. *
~Aleimord szereti a művészetet úgy látszik. Bár igaz portré majd mindegyik. Lehet a családjáért van csak ennyire oda. Illetve lehet a látogatói, vagy a dolgozói elött szeret felvágni? Előbb utóbb kiderül. ~
*A folyosóra érve sírás hangjait hallja. Igaz nagyon halkan, de hallja. Megindul a hang felé. Ahol a legerősebben hallja a hangot, azon az ajtón halkan kopog. Mivel nincs zárva, így résnyire nyitja, és beszól rajt. *
-Elnézést bárki is ön, engedje meg, hogy segíthessek.
//Luni//
*Valamivel hosszabb ideig tart a séta, mint gondolta volna. Rendesen megizzadt. Pedig nem mondható barátságosnak az időjárás. Hol a metsző szél, hol a szinte vízszintesen hulló hó nehezíti a közlekedést. A kapuban álló őröknek nincs könnyű dolguk, rezzenéstelen arccal kibírni ezt a kegyetlen légtünemények által okozott háborút. Odaint nekik, és barátságosan rájuk mosolyogva mondja: *
-Kitartás uraim, kitartás!
* Felsiet a kavicsos úton, szinte bedönti a tölgyfa kaput. Jól eső érzéssel üdvözli a meleg áramlatot, ami odabentről kicsap. Belép, és gyorsan becsukja az ajtót. A két szolgálón kívül senkit sem lát. Üdvözlésük után leveti farkasszőr bundáját, és felakasztja egy fogasra. *
~Akkor nézzünk körül. Aleimord úr, hátha itthon van. Csak a dolgozószobájában. Bár szerintem Nairada kisasszony kegyeit élvezi. ~
*Felsétál a lépcsőn, miközben minden részletet próbál megjegyezni. Szinte elveszve érzi magát, ekkora házban. Érzéseit csak felnagyítja, hogy mindenhol hatalmas táblás ablakok vannak. Festmények minden négyzetméteren. *
~Aleimord szereti a művészetet úgy látszik. Bár igaz portré majd mindegyik. Lehet a családjáért van csak ennyire oda. Illetve lehet a látogatói, vagy a dolgozói elött szeret felvágni? Előbb utóbb kiderül. ~
*A folyosóra érve sírás hangjait hallja. Igaz nagyon halkan, de hallja. Megindul a hang felé. Ahol a legerősebben hallja a hangot, azon az ajtón halkan kopog. Mivel nincs zárva, így résnyire nyitja, és beszól rajt. *
-Elnézést bárki is ön, engedje meg, hogy segíthessek.
215. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-27 17:06:03
Üzenet elküldve: 2018-01-27 17:06:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Végveszélyben//
*Természetesen ő sem így képzelte el a mai reggelt, meg persze ezt az egész napot.
Nairada elég gyorsan viharzik el, ő pedig meg is érti, aztán a szőke emberlány is magára hagyja, Aleimord pedig éppen csak annyit mond, - és minden bizonnyal azt sem leginkább neki, - hogy majd nemsokára jön. Egyszer. Valamikor. Igazából ki tudja mikor, és, hogy jelen helyzetben, meg errefelé pontosan mit is jelent az az egyetlen és bizonytalan szó, hogy "nemsokára."
Távozásuk egy részről megkönnyebbülés, hiszen senki sem kérdezi meg tőle, hogy mit csinál éppen és miért, senki nem akadékoskodik, senki nem értetlenkedik, így viszont kezd olyan színezetet kapni ez az egész, mintha saját legszörnyűbb rémálmában hagyná éppen mindenki teljesen magára.
Még odahaza, eddigi életének legsötétebb és legmagányosabb óráiban sem hitte volna soha, hogy képes lesz valaha egyszerre érezni annyi fájdalmat, olyan erős magányt, annyira nagy kétségbeesést, és azt a teljes tanácstalanságot, mint, amit most el kell viselnie. Mindez undorral, hányingerrel, jeges félelemmel keveredve valami olyasminek a határára juttatja el, amire nincsenek igazán szavai, de nem is szeretné elérni azt az állapotot soha.
Egyetlen öröme, hogy most már legalább nyugodtan öklendezhet, remeghet és sírhat, nem látja senki, ez azonban megint csak arra döbbenti rá, hogy sohasem volt még eddigi életében olyan pillanat, ami lelke legmélyéig hatolva ennyire megkínozta volna. Ráadásul odahaza, egészen száműzetésének napjáig, mindig ott volt édesanyja, akinek nyugtató és szeretettel telt öleléséből erőt meríthetett, itt eddig Alenia és Nairada néhány figyelmessége volt az, ami képes volt eloszlatni minden félelmét és aggodalmát, most azonban érthető okokból egyiküktől sem számíthat hasonlóra. Az itteniek isteneihez nem imádkozhat, az otthoniak segítségében és hatalmában pedig már otthon sem igazán hitt, inkább csak szeretett volna. Persze talán inkább csak a jó szándékukban nem hisz, abban, hogy érdekli őket akár Alenia sorsa, akár az övé.
~ Hol lehet Wilhorp vajon? ~ ötlik fel benne a hirtelen gondolat, mint valami halvány reménysugár, amikor rájön, hogy a másik félvérnek azóta nem látta színét sem, hogy tegnap reggel visszatértek a piacról. Sokat adna érte most, hogyha itt lenne mellette éppen, és adna neki valami épkézláb tanácsot, hogy mit tegyen, vagy legalább pár bátorító szót szólna, esetleg elhalmozná néhány kegyes hazugsággal, hogy minden rendben lesz, Alenia vissza fog térni élve, és ő sem fog megőrülni attól, amit éppen most tesz, és amit tenni készül.
Igyekszik minél gyorsabban dolgozni, de remegő kezei eléggé akadályozzák. Végül, mire nagy nehezen végez a doboz teljes megtisztításával, és saját kezét is lesikálja, már csak annak örül, hogy sikerült anélkül megúsznia ezt az egészet, hogy gyomra önmagát önállósítva nem adta ki magából minden tartalmát a fürdő padlójára.
Remegő lábakkal egyenesedik fel, majd amilyen gyorsan csak tud, visszatér szobájába. Jó vastag fehér lepedőt keres, amibe többszörösen is bebugyolálja a dobozt, remélve, hogy ezzel elfedheti azt a rettenetes szagot, amit még a szappan sem volt képes eltüntetni teljesen, majd maradék erejét összeszedve a kis csomaggal a borospince legtávolabbi sarkába igyekszik, ahol ezt az egész rettenetet eldugja egy polc alá. Talán az itteni hűvös megakadályozza majd a további bomlást, a lepedő pedig felfogja a szagot, így az sem terjed tovább, ebben reménykedik.
Hacsak az a néhány maradék őr, és a két nő, akit Aleimord felfogadott tegnap reggel nem járkálnak le ide titokban a család készleteit fosztogatni, gyanítja, hogy amióta beköltöztek, rajta kívül még senki sem járt idelent a családból. Ami pedig őt illeti, bizony jól esne most egy palack bor, hogy kis erőt és bátorságot merítsen belőle, csak hát emlékszik még, hogy tegnap este is hasonlóban reménykedett, de semmit nem ért el a világon az eltompuláson és a fáradtságon kívül.
Egyáltalán nem biztos benne, hogy helyesen cselekszik éppen, de, ahogyan még egyszer végigmegy korábbi gondolatmenetén, megint csak arra jut, hogy bármi is van a dobozban, még mindig az a legokosabb, ha megőrzik, és nem dobják el.
Valami megkönnyebbüléshez hasonlító érzéssel sétál felfelé a borospincéből, de az igazi megkönnyebbüléstől mindez nagyon messze van.
Mivel senki más nincs itt, akiből erőt meríthetne, önmagából pedig a tegnapi nap és a mai reggel után már nem képes, utolsó reménye az, hogy megkeresi Wilhorpot.
Nem tudja persze, hogy melyik a szobája, de a szerencse ezúttal legalább egy kicsit mellészegődik. Az első lenti szobát ugyan üresen találja, de a másodikban, ahová bekopog és benyit, azonnal magára vonja figyelmét a gondosan összehajtogatott ruha, amit a félvér nem messze tőle tegnap próbált fel a piacon, és a ráhajtogatott levél, "üzenet" felirattal.
Ezúttal nem Alenia, hanem ő az, aki elolvas egy Aleimordnak szóló levelet, ennek tartalma pedig az utolsó csepp számára az amúgy is színültig telt pohárban.
Semmi másra nem képes, mint leroskadni a férfi ágya mellé, hátát annak széléhez vetve, és saját arca elé húzott lábait átkarolva sírni.
De mindezt legalább próbálja halkan, igaz elég kevés sikerrel. Pont arra nem lenne most szüksége, hogy ilyen állapotban találjon rá itt bárki.*
*Természetesen ő sem így képzelte el a mai reggelt, meg persze ezt az egész napot.
Nairada elég gyorsan viharzik el, ő pedig meg is érti, aztán a szőke emberlány is magára hagyja, Aleimord pedig éppen csak annyit mond, - és minden bizonnyal azt sem leginkább neki, - hogy majd nemsokára jön. Egyszer. Valamikor. Igazából ki tudja mikor, és, hogy jelen helyzetben, meg errefelé pontosan mit is jelent az az egyetlen és bizonytalan szó, hogy "nemsokára."
Távozásuk egy részről megkönnyebbülés, hiszen senki sem kérdezi meg tőle, hogy mit csinál éppen és miért, senki nem akadékoskodik, senki nem értetlenkedik, így viszont kezd olyan színezetet kapni ez az egész, mintha saját legszörnyűbb rémálmában hagyná éppen mindenki teljesen magára.
Még odahaza, eddigi életének legsötétebb és legmagányosabb óráiban sem hitte volna soha, hogy képes lesz valaha egyszerre érezni annyi fájdalmat, olyan erős magányt, annyira nagy kétségbeesést, és azt a teljes tanácstalanságot, mint, amit most el kell viselnie. Mindez undorral, hányingerrel, jeges félelemmel keveredve valami olyasminek a határára juttatja el, amire nincsenek igazán szavai, de nem is szeretné elérni azt az állapotot soha.
Egyetlen öröme, hogy most már legalább nyugodtan öklendezhet, remeghet és sírhat, nem látja senki, ez azonban megint csak arra döbbenti rá, hogy sohasem volt még eddigi életében olyan pillanat, ami lelke legmélyéig hatolva ennyire megkínozta volna. Ráadásul odahaza, egészen száműzetésének napjáig, mindig ott volt édesanyja, akinek nyugtató és szeretettel telt öleléséből erőt meríthetett, itt eddig Alenia és Nairada néhány figyelmessége volt az, ami képes volt eloszlatni minden félelmét és aggodalmát, most azonban érthető okokból egyiküktől sem számíthat hasonlóra. Az itteniek isteneihez nem imádkozhat, az otthoniak segítségében és hatalmában pedig már otthon sem igazán hitt, inkább csak szeretett volna. Persze talán inkább csak a jó szándékukban nem hisz, abban, hogy érdekli őket akár Alenia sorsa, akár az övé.
~ Hol lehet Wilhorp vajon? ~ ötlik fel benne a hirtelen gondolat, mint valami halvány reménysugár, amikor rájön, hogy a másik félvérnek azóta nem látta színét sem, hogy tegnap reggel visszatértek a piacról. Sokat adna érte most, hogyha itt lenne mellette éppen, és adna neki valami épkézláb tanácsot, hogy mit tegyen, vagy legalább pár bátorító szót szólna, esetleg elhalmozná néhány kegyes hazugsággal, hogy minden rendben lesz, Alenia vissza fog térni élve, és ő sem fog megőrülni attól, amit éppen most tesz, és amit tenni készül.
Igyekszik minél gyorsabban dolgozni, de remegő kezei eléggé akadályozzák. Végül, mire nagy nehezen végez a doboz teljes megtisztításával, és saját kezét is lesikálja, már csak annak örül, hogy sikerült anélkül megúsznia ezt az egészet, hogy gyomra önmagát önállósítva nem adta ki magából minden tartalmát a fürdő padlójára.
Remegő lábakkal egyenesedik fel, majd amilyen gyorsan csak tud, visszatér szobájába. Jó vastag fehér lepedőt keres, amibe többszörösen is bebugyolálja a dobozt, remélve, hogy ezzel elfedheti azt a rettenetes szagot, amit még a szappan sem volt képes eltüntetni teljesen, majd maradék erejét összeszedve a kis csomaggal a borospince legtávolabbi sarkába igyekszik, ahol ezt az egész rettenetet eldugja egy polc alá. Talán az itteni hűvös megakadályozza majd a további bomlást, a lepedő pedig felfogja a szagot, így az sem terjed tovább, ebben reménykedik.
Hacsak az a néhány maradék őr, és a két nő, akit Aleimord felfogadott tegnap reggel nem járkálnak le ide titokban a család készleteit fosztogatni, gyanítja, hogy amióta beköltöztek, rajta kívül még senki sem járt idelent a családból. Ami pedig őt illeti, bizony jól esne most egy palack bor, hogy kis erőt és bátorságot merítsen belőle, csak hát emlékszik még, hogy tegnap este is hasonlóban reménykedett, de semmit nem ért el a világon az eltompuláson és a fáradtságon kívül.
Egyáltalán nem biztos benne, hogy helyesen cselekszik éppen, de, ahogyan még egyszer végigmegy korábbi gondolatmenetén, megint csak arra jut, hogy bármi is van a dobozban, még mindig az a legokosabb, ha megőrzik, és nem dobják el.
Valami megkönnyebbüléshez hasonlító érzéssel sétál felfelé a borospincéből, de az igazi megkönnyebbüléstől mindez nagyon messze van.
Mivel senki más nincs itt, akiből erőt meríthetne, önmagából pedig a tegnapi nap és a mai reggel után már nem képes, utolsó reménye az, hogy megkeresi Wilhorpot.
Nem tudja persze, hogy melyik a szobája, de a szerencse ezúttal legalább egy kicsit mellészegődik. Az első lenti szobát ugyan üresen találja, de a másodikban, ahová bekopog és benyit, azonnal magára vonja figyelmét a gondosan összehajtogatott ruha, amit a félvér nem messze tőle tegnap próbált fel a piacon, és a ráhajtogatott levél, "üzenet" felirattal.
Ezúttal nem Alenia, hanem ő az, aki elolvas egy Aleimordnak szóló levelet, ennek tartalma pedig az utolsó csepp számára az amúgy is színültig telt pohárban.
Semmi másra nem képes, mint leroskadni a férfi ágya mellé, hátát annak széléhez vetve, és saját arca elé húzott lábait átkarolva sírni.
De mindezt legalább próbálja halkan, igaz elég kevés sikerrel. Pont arra nem lenne most szüksége, hogy ilyen állapotban találjon rá itt bárki.*
214. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-27 14:31:39
Üzenet elküldve: 2018-01-27 14:31:39
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Végveszélyben//
*Piszkosul dühös a helyzetre. Senkit nem ismer itt Nairadán kívül, a rögtönzött vőlegényét is csak egy napja ismeri, aki ráadásul a barátnője vőlegénye. ~Hát ez Pazar!~ Ennyi idő alatt is képes volt ilyen helyzetbe keveredni. Mi lett volna akkor, ha nem hallgat Quantallra, és esetleg vele tart, elvégre kalandra vágyott volna. Hát ez is kaland, kényszer ideiglenes házasság… gyönyörű kaland. Mellesleg játék egy lány életével. Egyébként is, mi az, hogy itt a városban elrabolgatnak csak úgy embereket.*
- Természetesen ideiglenes. Ez csak kényszer. Nekem is az és nektek is.
*Sóhajt, a mosdónak támasztja csípőjét, majd komoly hangon beletörődve folytatja.* Persze, holnapig el tudok készülni.
~Ugyan, mit kell ezzel készülni? Csak felveszek egy ruhát. ~
*Nem érdekli a cicoma, teljesen lényegtelen.
Luni kiveszi a kezéből a dobozt, nem is figyeli, nem is érdekli, mi lesz a sorsa. Aleimord és Nairada távozása után, megmossa kezeit, majd ő is szótlanul távozik. Ólomsúllyal nyomják a vállát az események, de ettől függetlenül egyenes derékkal lépdel vissza a szobájába. Leveti maszatos szürke ruháját, összegöngyöli, majd behajítja a sarokba. Sehogy sem érzi jól magát. Olyan érzése van, hogy a maszat még mindig a kezén van, és a ruhájából is átütött a bőrére. Pedig bőre makulátlan, bárki azt mondaná. Az érzés ettől nem tűnik el, ezért úgy dönt, kiáztatja magából. Előhalászik a csomagjából egy közel hasonló ruhát, mint az előző volt, s az ágyára teríti. Ezután törölközőbe göngyölve felkeresi a másik fürdőszobát.
Amíg a kád megtelik, módszeresen bogozza ki hajtekervényeit, majd a vízbe ereszkedik. Most hogy egyedül van, kicsit átgondolhatja a dolgokat. Amúgy sem tervezett nagy felhajtást arra az esetre, ha oltár elé kellene állnia, pláne azután nem, hogy megszökött, de mint minden ábránd során, Naty is valamivel őszintébben szeretett volna oda lépni. Nem kényszerből és végképp nem a barátnője szerelmével, és pláne nem azért, mert ha nem teszi, akkor meghal valaki. Ő itt csak egy megoldás, ami pedig kicsit fullasztóan hat rá. Ez az egész egy nagy fullasztó métely. ~ Kalitkából kalitkába. Most megint ugyan ott vagyok, mint ahonnan indultam. Ostoba gazdagnegyedi játszmák közt. ~ Mérgesen csap a vízbe, majd víz alá bukik, hogy ha lehet, még jobban elbújjon, emellett a haját is megmossa. Mindezzel végezvén pedig, alaposan kiázva, higgadt hűvösségét visszaöltve tér vissza szobájába. *
*Piszkosul dühös a helyzetre. Senkit nem ismer itt Nairadán kívül, a rögtönzött vőlegényét is csak egy napja ismeri, aki ráadásul a barátnője vőlegénye. ~Hát ez Pazar!~ Ennyi idő alatt is képes volt ilyen helyzetbe keveredni. Mi lett volna akkor, ha nem hallgat Quantallra, és esetleg vele tart, elvégre kalandra vágyott volna. Hát ez is kaland, kényszer ideiglenes házasság… gyönyörű kaland. Mellesleg játék egy lány életével. Egyébként is, mi az, hogy itt a városban elrabolgatnak csak úgy embereket.*
- Természetesen ideiglenes. Ez csak kényszer. Nekem is az és nektek is.
*Sóhajt, a mosdónak támasztja csípőjét, majd komoly hangon beletörődve folytatja.* Persze, holnapig el tudok készülni.
~Ugyan, mit kell ezzel készülni? Csak felveszek egy ruhát. ~
*Nem érdekli a cicoma, teljesen lényegtelen.
Luni kiveszi a kezéből a dobozt, nem is figyeli, nem is érdekli, mi lesz a sorsa. Aleimord és Nairada távozása után, megmossa kezeit, majd ő is szótlanul távozik. Ólomsúllyal nyomják a vállát az események, de ettől függetlenül egyenes derékkal lépdel vissza a szobájába. Leveti maszatos szürke ruháját, összegöngyöli, majd behajítja a sarokba. Sehogy sem érzi jól magát. Olyan érzése van, hogy a maszat még mindig a kezén van, és a ruhájából is átütött a bőrére. Pedig bőre makulátlan, bárki azt mondaná. Az érzés ettől nem tűnik el, ezért úgy dönt, kiáztatja magából. Előhalászik a csomagjából egy közel hasonló ruhát, mint az előző volt, s az ágyára teríti. Ezután törölközőbe göngyölve felkeresi a másik fürdőszobát.
Amíg a kád megtelik, módszeresen bogozza ki hajtekervényeit, majd a vízbe ereszkedik. Most hogy egyedül van, kicsit átgondolhatja a dolgokat. Amúgy sem tervezett nagy felhajtást arra az esetre, ha oltár elé kellene állnia, pláne azután nem, hogy megszökött, de mint minden ábránd során, Naty is valamivel őszintébben szeretett volna oda lépni. Nem kényszerből és végképp nem a barátnője szerelmével, és pláne nem azért, mert ha nem teszi, akkor meghal valaki. Ő itt csak egy megoldás, ami pedig kicsit fullasztóan hat rá. Ez az egész egy nagy fullasztó métely. ~ Kalitkából kalitkába. Most megint ugyan ott vagyok, mint ahonnan indultam. Ostoba gazdagnegyedi játszmák közt. ~ Mérgesen csap a vízbe, majd víz alá bukik, hogy ha lehet, még jobban elbújjon, emellett a haját is megmossa. Mindezzel végezvén pedig, alaposan kiázva, higgadt hűvösségét visszaöltve tér vissza szobájába. *
213. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-26 23:34:06
Üzenet elküldve: 2018-01-26 23:34:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Végveszélyben//
*Naty válaszára megkönnyebbülten sóhajt fel - már amennyire egy ilyen helyzetben meg lehet könnyebbülni -, és önkéntelenül is Aleimordba karol gyengéden. Hálásan pillant barátnője felé, hiszen valóban így is érez. Legalábbis félig-meddig. Másik fele elkeseredett és dühös. Nem Natyra és nem Aleimordra. Egyszerűen csak a helyzetre, hogy ennek így kellett alakulnia.
Mikor a férfi elmegy, nem siet most utána. Nem szeretne folyton ott lihegni a nyakában, inkább hagyja, hadd nyugodjon meg egyedül, és gondolja át a történteket.
Az ajtó csukódik, ő pedig ott áll némán, bámulva maga elé értetlenül, hogy mégis mi ez az egész. Vegyes érzelmek kavarognak benne. Egyik pillanatban még önző módon azon morfondírozik, talán egyszerűbb volna most neki, ha nem neki kell tárgyalnia Aleimorddal akkor, máskor pedig azon, mit tehetne, hogy segíthessen. Mit lehet egyáltalán? Semmit. Legalábbis amire ő képes volna, az nem olyan, amivel bármit is tehet most.
Mikor Luni a dobozzal kezd babrálni, félig felé fordul. Nagyon kíváncsi már, hogy mégis mit rejthet. Aztán mikor meglátja, rájön, hogy annyira mégsem akarta volna tudni. Ráadásul ahogy a lány elkezdi lemosni, megtisztogatni... Undorodva elfintorodik, és inkább egy szó nélkül kiviharzik, ezt a beteges dolgot nem akarja tovább nézni.*
*Naty válaszára megkönnyebbülten sóhajt fel - már amennyire egy ilyen helyzetben meg lehet könnyebbülni -, és önkéntelenül is Aleimordba karol gyengéden. Hálásan pillant barátnője felé, hiszen valóban így is érez. Legalábbis félig-meddig. Másik fele elkeseredett és dühös. Nem Natyra és nem Aleimordra. Egyszerűen csak a helyzetre, hogy ennek így kellett alakulnia.
Mikor a férfi elmegy, nem siet most utána. Nem szeretne folyton ott lihegni a nyakában, inkább hagyja, hadd nyugodjon meg egyedül, és gondolja át a történteket.
Az ajtó csukódik, ő pedig ott áll némán, bámulva maga elé értetlenül, hogy mégis mi ez az egész. Vegyes érzelmek kavarognak benne. Egyik pillanatban még önző módon azon morfondírozik, talán egyszerűbb volna most neki, ha nem neki kell tárgyalnia Aleimorddal akkor, máskor pedig azon, mit tehetne, hogy segíthessen. Mit lehet egyáltalán? Semmit. Legalábbis amire ő képes volna, az nem olyan, amivel bármit is tehet most.
Mikor Luni a dobozzal kezd babrálni, félig felé fordul. Nagyon kíváncsi már, hogy mégis mit rejthet. Aztán mikor meglátja, rájön, hogy annyira mégsem akarta volna tudni. Ráadásul ahogy a lány elkezdi lemosni, megtisztogatni... Undorodva elfintorodik, és inkább egy szó nélkül kiviharzik, ezt a beteges dolgot nem akarja tovább nézni.*
212. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-26 19:40:04
Üzenet elküldve: 2018-01-26 19:40:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Végveszélyben//
//16+//
*Miközben riadt és zavart tekintete sokadszorra is arra az elátkozott dobozra téved, óhatatlanul is azon kezd el gondolkodni magában, hogy vajon lesz-e az életében valaha is olyan nap, vagy akár olyan pillanat, amikor mindaz a szörnyű és végtelennek tűnő idő, amit tegnap délután óta átélt, megfakul emlékezetében, és már csak távoli, rossz emlékek halovány árnyképévé válik? Nem tartja valószínűnek. Úgy érzi sokkal nagyobb tisztelettel viseltetne a valóság iránt akkor, hogyha inkább azt gondolná, hogy az elmúlt nap, a mai reggel és a rájuk váró közeljövő megpróbáltatásai (bármit is hoznak még új családjának és neki) élete végéig kísérteni fogják, nem hagyva számára túl sok nyugodt percet, és a világon semmi teret az optimizmusra.
Egészen eddig például, leszámítva azt a kis időt, amit Aleniával töltött, sohasem hitt benne igazán, hogy boldog élete lesz, tele szeretettel és szerelemmel. Most már azonban abban is kételkedik, hogy legalább emberi léptékkel mérve hosszú lesz majd. Ugyan ki is lehetne biztonságban egy olyan világban, ahol még azok sincsenek, akik ekkora kőházban élnek és meg is van mindenük? Talán csak azok, akik ahhoz hasonló helyen laknak, elszigetelve a világtól, mint ahonnan ő maga is érkezett. Csak hát, ahhoz, hogy ott maradhasson, tiszta vérre lett volna szüksége, nem pedig ember apára.
Könnyei és hányingere ellen egyszerre harcolva latolgatja magában, hogy vajon mi lehet, mi férhet el egy ekkora dobozban? Talán egy kéz, vagy lábujj, egy orr, vagy egy szemgolyó, vagy éppen olyasmi, amit tényleg már elképzelni sem mer, és nem is akar? Csodálja a szőke lányt és Aleimordot is lelki erejükért, amiért képesek voltak belenézni, és már most tudja, hogy bármennyire is rémült és kíváncsi egyszerre, ő maga nem lesz majd képes ugyanerre. Még is a kezébe kell majd vennie.
Bárhogy is, ezúttal túl udvarias volt, és elszalasztotta az erre alkalmas talán egyetlen pillanatot, utána pedig Aleimord már nem is hagyott neki lehetőséget arra, hogy feltehesse a legfontosabb kérdést, hogy akkor most induljon el azokért a mágusokért azonnal, vagy maradjon segíteni, hogy minél hamarabb felkészülhessenek erre a kényszeresküvőre?
Arra sem, hogy legalább úgy segíthessen, hogy ő maga legyen az ideiglenes feleség. Hanem az az átkozott doboz, az úgy tűnik, hogy az ő gondja kell, hogy legyen.
Nem hiszi ugyan, hogy mindenható lenne a mágia, de amilyen keveset eddig tud róla, azt nem tartja kizártnak, hogyha Alenia visszatér, a testrész amitől megfosztották még visszanöveszthető általa. Ha pedig így van, mi van akkor, hogyha ehhez kell az "eredeti" is, ami születésétől fogva testének része volt? Bárhogy is, ő a maga részéről nem meri kizárni ezt a lehetőséget, és bármennyire is meg fognak ütközni és rökönyödni minden bizonnyal azon, amit tenni készül, és reményei szerint tenni is fog, ha legalább ennyit meg tud tenni Aleniáért, már az sokkal több, mint amennyit zavarodottan, tanácstalanul tehetne, kétségbeesetten bámulva kifelé annak a szobának az ablakán, amit eredetileg azért választott, hogy minél közelebb lehessen az általa csodált lányhoz. De, még ha reménye hamis remény is, bármi is van a dobozban, akkor sem dobhatják ki csak úgy, mint valami szemetet! Bármilyen szörnyű gondolat is, de ha Alenia esetleg nem térne vissza élve, vagy meg sem találnák, kelleni fog majd valami, amit egyáltalán el lehet temetni helyette.
Persze, nagyon haragszik magára, amiért ez egyáltalán eszébe jutott.
~ Nem, ez nem létezik. Vissza fog térni, biztosan! ~*
- Add nekem, kérlek! *mondja a szőke lánynak, miközben ingujját könyékig feltűri.* Majd én vigyázok rá.
*Reméli, hogy a lány tényleg átadja neki a dobozt, bár nem hiszi, hogy amúgy szívesen tartogatná tovább. Ha így történik a kádhoz térdel, és maradék lelkierejét összeszedve, könnyeit és öklendezését önmagába visszaszorítva gondosan elkezdi letisztogatni róla a ráalvadt vért.*
//16+//
*Miközben riadt és zavart tekintete sokadszorra is arra az elátkozott dobozra téved, óhatatlanul is azon kezd el gondolkodni magában, hogy vajon lesz-e az életében valaha is olyan nap, vagy akár olyan pillanat, amikor mindaz a szörnyű és végtelennek tűnő idő, amit tegnap délután óta átélt, megfakul emlékezetében, és már csak távoli, rossz emlékek halovány árnyképévé válik? Nem tartja valószínűnek. Úgy érzi sokkal nagyobb tisztelettel viseltetne a valóság iránt akkor, hogyha inkább azt gondolná, hogy az elmúlt nap, a mai reggel és a rájuk váró közeljövő megpróbáltatásai (bármit is hoznak még új családjának és neki) élete végéig kísérteni fogják, nem hagyva számára túl sok nyugodt percet, és a világon semmi teret az optimizmusra.
Egészen eddig például, leszámítva azt a kis időt, amit Aleniával töltött, sohasem hitt benne igazán, hogy boldog élete lesz, tele szeretettel és szerelemmel. Most már azonban abban is kételkedik, hogy legalább emberi léptékkel mérve hosszú lesz majd. Ugyan ki is lehetne biztonságban egy olyan világban, ahol még azok sincsenek, akik ekkora kőházban élnek és meg is van mindenük? Talán csak azok, akik ahhoz hasonló helyen laknak, elszigetelve a világtól, mint ahonnan ő maga is érkezett. Csak hát, ahhoz, hogy ott maradhasson, tiszta vérre lett volna szüksége, nem pedig ember apára.
Könnyei és hányingere ellen egyszerre harcolva latolgatja magában, hogy vajon mi lehet, mi férhet el egy ekkora dobozban? Talán egy kéz, vagy lábujj, egy orr, vagy egy szemgolyó, vagy éppen olyasmi, amit tényleg már elképzelni sem mer, és nem is akar? Csodálja a szőke lányt és Aleimordot is lelki erejükért, amiért képesek voltak belenézni, és már most tudja, hogy bármennyire is rémült és kíváncsi egyszerre, ő maga nem lesz majd képes ugyanerre. Még is a kezébe kell majd vennie.
Bárhogy is, ezúttal túl udvarias volt, és elszalasztotta az erre alkalmas talán egyetlen pillanatot, utána pedig Aleimord már nem is hagyott neki lehetőséget arra, hogy feltehesse a legfontosabb kérdést, hogy akkor most induljon el azokért a mágusokért azonnal, vagy maradjon segíteni, hogy minél hamarabb felkészülhessenek erre a kényszeresküvőre?
Arra sem, hogy legalább úgy segíthessen, hogy ő maga legyen az ideiglenes feleség. Hanem az az átkozott doboz, az úgy tűnik, hogy az ő gondja kell, hogy legyen.
Nem hiszi ugyan, hogy mindenható lenne a mágia, de amilyen keveset eddig tud róla, azt nem tartja kizártnak, hogyha Alenia visszatér, a testrész amitől megfosztották még visszanöveszthető általa. Ha pedig így van, mi van akkor, hogyha ehhez kell az "eredeti" is, ami születésétől fogva testének része volt? Bárhogy is, ő a maga részéről nem meri kizárni ezt a lehetőséget, és bármennyire is meg fognak ütközni és rökönyödni minden bizonnyal azon, amit tenni készül, és reményei szerint tenni is fog, ha legalább ennyit meg tud tenni Aleniáért, már az sokkal több, mint amennyit zavarodottan, tanácstalanul tehetne, kétségbeesetten bámulva kifelé annak a szobának az ablakán, amit eredetileg azért választott, hogy minél közelebb lehessen az általa csodált lányhoz. De, még ha reménye hamis remény is, bármi is van a dobozban, akkor sem dobhatják ki csak úgy, mint valami szemetet! Bármilyen szörnyű gondolat is, de ha Alenia esetleg nem térne vissza élve, vagy meg sem találnák, kelleni fog majd valami, amit egyáltalán el lehet temetni helyette.
Persze, nagyon haragszik magára, amiért ez egyáltalán eszébe jutott.
~ Nem, ez nem létezik. Vissza fog térni, biztosan! ~*
- Add nekem, kérlek! *mondja a szőke lánynak, miközben ingujját könyékig feltűri.* Majd én vigyázok rá.
*Reméli, hogy a lány tényleg átadja neki a dobozt, bár nem hiszi, hogy amúgy szívesen tartogatná tovább. Ha így történik a kádhoz térdel, és maradék lelkierejét összeszedve, könnyeit és öklendezését önmagába visszaszorítva gondosan elkezdi letisztogatni róla a ráalvadt vért.*
211. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-25 20:33:27
Üzenet elküldve: 2018-01-25 20:33:27
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Végveszélyben//
*Közben betipeg Luninari is, de Aleimord nem tulajdonít neki nagyobb figyelmet.
Megnyugtatja, hogy Nairada is mellette áll. Amúgy sem tervezett örökre Natalayda férje lenni. Csak amíg meg nem oldják ezt az ügyet, a húga ki nem szabadul, és el nem kapják azokat a bűnözőket.*
- Csak ideiglenes lenne.
*Biztosítja a lányt újra.*
- Mennyi idő alatt készülsz el? Mondjuk holnap? Nem akarok, hogy a húgom sokáig raboskodjon.
*Még megvárja a választ, de utána visszamegy a szobájába, átöltözik, majd közli a lányokkal, hogy nemsokára jön.*
*Közben betipeg Luninari is, de Aleimord nem tulajdonít neki nagyobb figyelmet.
Megnyugtatja, hogy Nairada is mellette áll. Amúgy sem tervezett örökre Natalayda férje lenni. Csak amíg meg nem oldják ezt az ügyet, a húga ki nem szabadul, és el nem kapják azokat a bűnözőket.*
- Csak ideiglenes lenne.
*Biztosítja a lányt újra.*
- Mennyi idő alatt készülsz el? Mondjuk holnap? Nem akarok, hogy a húgom sokáig raboskodjon.
*Még megvárja a választ, de utána visszamegy a szobájába, átöltözik, majd közli a lányokkal, hogy nemsokára jön.*
210. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-25 09:35:14
Üzenet elküldve: 2018-01-25 09:35:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Szokásához híven korán kelt, talán előbb is, mint a ház nagyja. Nem szokott sokat pepecselni a készülődéssel, egyszerű ruháiba is hamar bele tud bújni, az arcán lévő festés pedig még nem kopott meg annyira, hogy újra kelljen húznia a vonalakat. Az egyetlen kitérő, amit tesz, mielőtt a kimenne a házból az, hogy szerezzen magának pár falat reggelit, amit menet közben elfogyaszthat. A kert meg az állatok rendben tartásáért vették fel, hát nekilát a napi teendőknek, kezdve az jószágokkal. A növényzettel továbbra sincs sok tennivalója, ez persze majd tavasszal változni fog, de addig sem fog unatkozni. Jó pár lóval és egy ebbel bőven le tudja kötni az idejét.
Épp ezért mind a doboz érkeztéről, mind a tartalmának napvilágra kerüléséről, és az azt követő újabb drámáról is lemarad. Nem mintha ezt a kérdést nem zárta volna le magában végre este, mielőtt nyugovóra tért volna. Ez nem a falu, ez nem a törzs, más szokások, más szabályok vannak érvényben. Az pedig hamar bebizonyosodott, hogy azzal jár a legjobban, ha a saját dolgával törődik. Hazudni már megtanult a "civilizált" vidéken, nem lehet sokkal nehezebb felvenni a közönyt sem.
Ahel persze amióta felfigyelt rá, hogy gazdája kijött végre a nagy kőhalomból, ahova ő nem teheti be a tappancsát, árnyékként követi. Ennek köszönhetően persze időről időre kap egy-egy simogatást, vakargatást, miközben a lovakat mozgatja meg kicsit az elf lány, hogy ne csak az istállóban ácsorogjanak egész nap. Az idő a rőt hajú ízlésének talán már kissé hűvös, de a lovaknak még biztosan nem kellemetlen. Tallinra ráadásul az idomítás is ráfér még. Ugyan sikerült már betörnie a fiatalabb kancát, és alkalmas arra, hogy hátasként lehessen használni, de még bőven van mit tanítania Mogyi csemetéjének. Az úr illetve a személyzet hátasaival már nem próbálkozik ilyesmivel, elvégre cseppet sem biztos, hogy díjaznák néhány újabb trükk vagy parancs betanítását. Gondoznia kell őket, úgyhogy amíg nem kap rá kifejezett utasítást vagy kérést, addig hanyagolja a más tulajdonát képező jószágok okítását.
És persze Ahelre is ráfér a gyakorlás, sosem jön rosszul a már megtanult trükkök és parancsok gyakoroltatása, esetleg újabb utasítások betanítása. Annak idején jó vásárt csinált a kölyökkel, védelmező természete mellett eszes jószág is, jól lehetett haladni eddig is a nevelésével, idomításával. Arról nem is beszélve, mennyi időt töltött Ydriss a bundással, nem csoda, ha kicsit nehezen viseli, hogy hű társa nem teheti be a lábát a rezidenciára, hiába jól nevelt, tiszta eb.*
- Talán majd egyszer. *Próbálja biztatni magát is, meg az blökit is, miközben az előtte hempergőző méretes farkaskutya mellkasát vakargatja.*
Épp ezért mind a doboz érkeztéről, mind a tartalmának napvilágra kerüléséről, és az azt követő újabb drámáról is lemarad. Nem mintha ezt a kérdést nem zárta volna le magában végre este, mielőtt nyugovóra tért volna. Ez nem a falu, ez nem a törzs, más szokások, más szabályok vannak érvényben. Az pedig hamar bebizonyosodott, hogy azzal jár a legjobban, ha a saját dolgával törődik. Hazudni már megtanult a "civilizált" vidéken, nem lehet sokkal nehezebb felvenni a közönyt sem.
Ahel persze amióta felfigyelt rá, hogy gazdája kijött végre a nagy kőhalomból, ahova ő nem teheti be a tappancsát, árnyékként követi. Ennek köszönhetően persze időről időre kap egy-egy simogatást, vakargatást, miközben a lovakat mozgatja meg kicsit az elf lány, hogy ne csak az istállóban ácsorogjanak egész nap. Az idő a rőt hajú ízlésének talán már kissé hűvös, de a lovaknak még biztosan nem kellemetlen. Tallinra ráadásul az idomítás is ráfér még. Ugyan sikerült már betörnie a fiatalabb kancát, és alkalmas arra, hogy hátasként lehessen használni, de még bőven van mit tanítania Mogyi csemetéjének. Az úr illetve a személyzet hátasaival már nem próbálkozik ilyesmivel, elvégre cseppet sem biztos, hogy díjaznák néhány újabb trükk vagy parancs betanítását. Gondoznia kell őket, úgyhogy amíg nem kap rá kifejezett utasítást vagy kérést, addig hanyagolja a más tulajdonát képező jószágok okítását.
És persze Ahelre is ráfér a gyakorlás, sosem jön rosszul a már megtanult trükkök és parancsok gyakoroltatása, esetleg újabb utasítások betanítása. Annak idején jó vásárt csinált a kölyökkel, védelmező természete mellett eszes jószág is, jól lehetett haladni eddig is a nevelésével, idomításával. Arról nem is beszélve, mennyi időt töltött Ydriss a bundással, nem csoda, ha kicsit nehezen viseli, hogy hű társa nem teheti be a lábát a rezidenciára, hiába jól nevelt, tiszta eb.*
- Talán majd egyszer. *Próbálja biztatni magát is, meg az blökit is, miközben az előtte hempergőző méretes farkaskutya mellkasát vakargatja.*
209. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-24 22:43:14
Üzenet elküldve: 2018-01-24 22:43:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Végveszélyben//
*Pillantása Aleimordról, Nairadára vándorol, majd vissza. Mérlegeli a hallottakat. Aleimord viselkedése kezd némi értelmet nyerni, de egy pár pillanatig csak összehúzott szemekkel figyeli a férfit. Előző nap, semmit nem mondtak neki, pedig Alei még a szobáját is megmutatta. A kusza gondolatok csak úgy cikáznak a fejében, hogy ha akkora nagy a baj, miért éppen ma került erre a beszélgetésre sor, miért nem már előző nap? Biztosan mindennek meg van az oka, csak éppen a szituáció ennél kényesebb nem is lehetne.
Nairadára siklik pillantása, aki továbbra is gyűrűjét piszkálja, s Natynak továbbra is olyan érzése van, hogy az tegnap óta kerülhetett a lányhoz. Mikor Nairada megszólal, kizökkenti Natyt gondolataiból, s megerősíti a férfi által mondottakat.*
- Tudom, hogy nem kérnél ilyenre, ha nem volna nagyon komoly okod... arról nem is beszélve, hogy ez rátok nézve is mit jelent. *Kezd bele mondandójába.*Éppen ezért, elhiszem, hogy nem találtatok más megoldást ilyen hirtelen. *Lehet, hogy önző dolog most magával foglalkozni, de ezzel megint csak aranyakalitkába kerül. Még ha csak ideiglenesen is, még ha csak látszatra is. Az meg ugyan olyan rossz.
Luni hangját hallja a háta mögül, s futólag a lányra pillant. Nem tud róla, hogy Luni fölajánlotta a segítségét ilyen téren, mert akkor lehet, hogy megpróbálná arra terelni a dolgokat, hogy tényleg jobb választás volna a félvér lányka, bár igaz ami igaz, hogy azt sem tudja, hogy ő milyen formában rokon, vagy vendég, vagy ki is ő pontosan. Még csak most érkezett, és mibe keveredett.*
~És a szegénynegyed? Vagy egy szolgáló? Nem volna jobb? Egy lány élete a tét… nem lehetek ilyen önző. Nainak is fontos. Nem kérne, ha nem így volna...~
- Én is mindent megtennék a húgomért. * Sóhajt, majd lassan bólint a dologra.*
- Ha valóban nincs más megoldás… és úgy vélitek, hogy ezzel segítek, akkor… legyen. Már így is sokat segítettél Aleimord. *Bár feleségül, azért nem ment volna hozzá a fedélért, vagy aranyért. Naty nem szeretne ebből a helyzetből nyerészkedni, különben már tálalta volna, hogy jól jönne némi segítség a mágiatanuláshoz. Ehelyett egyik szeme sír, a másik nevet, mert ha sikerül a terv, megmenekül a lány, akit amúgy nem is ismer, de olyan helyzetbe kényszerül, látszólag vagy átmenetileg, amibe önként nem ment volna. Egyre inkább éled a dühe az iránt, akinek ezt a helyzetet köszönheti, köszönhetik mindannyian.*
*Pillantása Aleimordról, Nairadára vándorol, majd vissza. Mérlegeli a hallottakat. Aleimord viselkedése kezd némi értelmet nyerni, de egy pár pillanatig csak összehúzott szemekkel figyeli a férfit. Előző nap, semmit nem mondtak neki, pedig Alei még a szobáját is megmutatta. A kusza gondolatok csak úgy cikáznak a fejében, hogy ha akkora nagy a baj, miért éppen ma került erre a beszélgetésre sor, miért nem már előző nap? Biztosan mindennek meg van az oka, csak éppen a szituáció ennél kényesebb nem is lehetne.
Nairadára siklik pillantása, aki továbbra is gyűrűjét piszkálja, s Natynak továbbra is olyan érzése van, hogy az tegnap óta kerülhetett a lányhoz. Mikor Nairada megszólal, kizökkenti Natyt gondolataiból, s megerősíti a férfi által mondottakat.*
- Tudom, hogy nem kérnél ilyenre, ha nem volna nagyon komoly okod... arról nem is beszélve, hogy ez rátok nézve is mit jelent. *Kezd bele mondandójába.*Éppen ezért, elhiszem, hogy nem találtatok más megoldást ilyen hirtelen. *Lehet, hogy önző dolog most magával foglalkozni, de ezzel megint csak aranyakalitkába kerül. Még ha csak ideiglenesen is, még ha csak látszatra is. Az meg ugyan olyan rossz.
Luni hangját hallja a háta mögül, s futólag a lányra pillant. Nem tud róla, hogy Luni fölajánlotta a segítségét ilyen téren, mert akkor lehet, hogy megpróbálná arra terelni a dolgokat, hogy tényleg jobb választás volna a félvér lányka, bár igaz ami igaz, hogy azt sem tudja, hogy ő milyen formában rokon, vagy vendég, vagy ki is ő pontosan. Még csak most érkezett, és mibe keveredett.*
~És a szegénynegyed? Vagy egy szolgáló? Nem volna jobb? Egy lány élete a tét… nem lehetek ilyen önző. Nainak is fontos. Nem kérne, ha nem így volna...~
- Én is mindent megtennék a húgomért. * Sóhajt, majd lassan bólint a dologra.*
- Ha valóban nincs más megoldás… és úgy vélitek, hogy ezzel segítek, akkor… legyen. Már így is sokat segítettél Aleimord. *Bár feleségül, azért nem ment volna hozzá a fedélért, vagy aranyért. Naty nem szeretne ebből a helyzetből nyerészkedni, különben már tálalta volna, hogy jól jönne némi segítség a mágiatanuláshoz. Ehelyett egyik szeme sír, a másik nevet, mert ha sikerül a terv, megmenekül a lány, akit amúgy nem is ismer, de olyan helyzetbe kényszerül, látszólag vagy átmenetileg, amibe önként nem ment volna. Egyre inkább éled a dühe az iránt, akinek ezt a helyzetet köszönheti, köszönhetik mindannyian.*
208. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-23 19:22:29
Üzenet elküldve: 2018-01-23 19:22:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Végveszélyben//
*Mikor Naty bejön, és Aleimord elmondja neki, mit is szeretne, a szíve szakad meg Nainak. Rossz hallani, hogy így keresztbe lettek húzva a terveik, pedig tegnap délelőtt még minden a legnagyobb rendben volt, és képzelni sem merte volna, hogy ilyen hamar meg tudnak változni a dolgok. Nem neheztel senkire, valószínűleg ő is így cselekedne, ráadásul most mondta Aleimordnak, hogy tegye, amit kérnek, márpedig tudta jól, mi áll a levélben. A józan ész ezt diktálja, és van annyira intelligens, hogy ezt felfogja.
Míg a férfi Natyval beszél, akaratlanul is a főnixes gyűrűt piszkálja szüntelen, mintha csak az lenne az utolsó reménysugara, amibe kapaszkodhat. Hiszen az nála van, Aleimord neki adta. Ha más nem, egy kicsikét ez megnyugtatja a lelkét.
Ha Naty rápillant, halvény mosollyal az arcán bólint felé, jelezve, hogyha ő is belemegy a dologba, a részéről rendben van, nem fog haragudni.*
- Naty, tudom hogy nagy kérés ez így, ilyen hirtelen... De óriási segítség volna ez.
*Hangja halk, szinte már kérlelő. Szeretne minél hamarabb pontot tenni az ügy végére. Rossz így látnia Aleimordot, és ha csak belegondol, Aleniával mi lehet...*
*Mikor Naty bejön, és Aleimord elmondja neki, mit is szeretne, a szíve szakad meg Nainak. Rossz hallani, hogy így keresztbe lettek húzva a terveik, pedig tegnap délelőtt még minden a legnagyobb rendben volt, és képzelni sem merte volna, hogy ilyen hamar meg tudnak változni a dolgok. Nem neheztel senkire, valószínűleg ő is így cselekedne, ráadásul most mondta Aleimordnak, hogy tegye, amit kérnek, márpedig tudta jól, mi áll a levélben. A józan ész ezt diktálja, és van annyira intelligens, hogy ezt felfogja.
Míg a férfi Natyval beszél, akaratlanul is a főnixes gyűrűt piszkálja szüntelen, mintha csak az lenne az utolsó reménysugara, amibe kapaszkodhat. Hiszen az nála van, Aleimord neki adta. Ha más nem, egy kicsikét ez megnyugtatja a lelkét.
Ha Naty rápillant, halvény mosollyal az arcán bólint felé, jelezve, hogyha ő is belemegy a dologba, a részéről rendben van, nem fog haragudni.*
- Naty, tudom hogy nagy kérés ez így, ilyen hirtelen... De óriási segítség volna ez.
*Hangja halk, szinte már kérlelő. Szeretne minél hamarabb pontot tenni az ügy végére. Rossz így látnia Aleimordot, és ha csak belegondol, Aleniával mi lehet...*
207. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-23 11:37:25
Üzenet elküldve: 2018-01-23 11:37:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Végveszélyben//
*Ugyan ő maga tette fel a kérdést, miszerint mi van a dobozban, van egy olyan nagyon határozott érzése, hogy jobb lenne, ha egyszerűen nem tudná meg soha.
Szerencséjére Aleimord nem válaszol, legalább is, nem szavakkal és nem szándékosan. Ettől még az a szörnyű, rettenetes szag, valamint maga a tény, hogy a férfi alig egy pillanatig képes csak a doboz tartalmát nézni, ami aztán a fürdőbe űzi, természetesen a világon semmi jót nem ígér.
Talán csak a szag tehet róla, talán a benne felhalmozódott ideges félelem is, de öklendezni kezd, és meg kell támasztania a falat, mert úgy érzi, hogy lábai most valahogy kevesek ahhoz, hogy megtartsák.
Még is muszáj erőt vennie magán, és meg is teszi, hiába érzi úgy, hogy testének egyetlen porcikája sem kívánja a mozgást, pont úgy, ahogyan elméje sem azokat a rettenetes gondolatokat, amelyek azonnal megrohanják. De nem tehet mást. Mozognia muszáj, és gondolkodnia is, hogyha nem akarja még egyszer annyira tehetetlennek érezni önmagát, mint amikor Aleniát elrabolták mellőle a tisztáson, őt pedig leütötték.
Nairada egy pillanatra felvillanó bájai ugyan szereznek neki egyetlen kellemes pillanatot, de ez is olyan, amit sajnos most nem képes értékelni eléggé.
Az egyetlen dolog, amire képes, hogy holtsápadt arcával végül is a többiek és a szőke lány után menjen a fürdőbe.
Hallja Aleimord szavait, amiket Natalaydának mond, és természetesen nagyon fájnak neki. Akkor ezek szerint tényleg nem ő lesz, aki meg fogja menti Aleniát, hiába ajánlotta fel saját magát feleségnek egyszer már korábban, arra az esetre, ha Aleimord még is teljesíti a húgát elhurcolók követeléseit.
Még sem hagyja, hogy ez az érzelem eluralkodjon rajta. Hogyan is lehetne pont most annyira önző, hogy magával foglalkozzon, amikor nem az a fontos, hogyan mentik meg Aleniát, és ő kinek lesz hálás, ha végre itthon lesz újra, hanem egyszerűen csak az, hogy megmentsék végre és minél gyorsabban?*
- Természetesen segítek én is, amiben tudok. *biztosítja a ház urát, halk, remegő hangon, de a lehetőségekhez képest határozottan.
Bár úgy gondolja, hogy ez felesleges, hiszen elég természetes, hogy ilyen helyzetben ott segít, ahol tud.
De hát mi mást tehetne, vagy mondhatna most ezen kívül? Egyelőre nem kérdezi meg, hogy mi lesz így a Synmirába való utazásával, menjen el a mágusokért, vagy szükség lesz rá itt az esküvőnél? (Amit minden bizonnyal még ma megejtenek. Ezek után úgy gondolja legalábbis, hogy ez a legsürgősebb teendőjük.) Az ő kérdéseinél sokkal fontosabb most Natalayda válasza, bármi is lesz az, ezért nem szándékozik közbeszólni és nem is szól közbe.*
*Ugyan ő maga tette fel a kérdést, miszerint mi van a dobozban, van egy olyan nagyon határozott érzése, hogy jobb lenne, ha egyszerűen nem tudná meg soha.
Szerencséjére Aleimord nem válaszol, legalább is, nem szavakkal és nem szándékosan. Ettől még az a szörnyű, rettenetes szag, valamint maga a tény, hogy a férfi alig egy pillanatig képes csak a doboz tartalmát nézni, ami aztán a fürdőbe űzi, természetesen a világon semmi jót nem ígér.
Talán csak a szag tehet róla, talán a benne felhalmozódott ideges félelem is, de öklendezni kezd, és meg kell támasztania a falat, mert úgy érzi, hogy lábai most valahogy kevesek ahhoz, hogy megtartsák.
Még is muszáj erőt vennie magán, és meg is teszi, hiába érzi úgy, hogy testének egyetlen porcikája sem kívánja a mozgást, pont úgy, ahogyan elméje sem azokat a rettenetes gondolatokat, amelyek azonnal megrohanják. De nem tehet mást. Mozognia muszáj, és gondolkodnia is, hogyha nem akarja még egyszer annyira tehetetlennek érezni önmagát, mint amikor Aleniát elrabolták mellőle a tisztáson, őt pedig leütötték.
Nairada egy pillanatra felvillanó bájai ugyan szereznek neki egyetlen kellemes pillanatot, de ez is olyan, amit sajnos most nem képes értékelni eléggé.
Az egyetlen dolog, amire képes, hogy holtsápadt arcával végül is a többiek és a szőke lány után menjen a fürdőbe.
Hallja Aleimord szavait, amiket Natalaydának mond, és természetesen nagyon fájnak neki. Akkor ezek szerint tényleg nem ő lesz, aki meg fogja menti Aleniát, hiába ajánlotta fel saját magát feleségnek egyszer már korábban, arra az esetre, ha Aleimord még is teljesíti a húgát elhurcolók követeléseit.
Még sem hagyja, hogy ez az érzelem eluralkodjon rajta. Hogyan is lehetne pont most annyira önző, hogy magával foglalkozzon, amikor nem az a fontos, hogyan mentik meg Aleniát, és ő kinek lesz hálás, ha végre itthon lesz újra, hanem egyszerűen csak az, hogy megmentsék végre és minél gyorsabban?*
- Természetesen segítek én is, amiben tudok. *biztosítja a ház urát, halk, remegő hangon, de a lehetőségekhez képest határozottan.
Bár úgy gondolja, hogy ez felesleges, hiszen elég természetes, hogy ilyen helyzetben ott segít, ahol tud.
De hát mi mást tehetne, vagy mondhatna most ezen kívül? Egyelőre nem kérdezi meg, hogy mi lesz így a Synmirába való utazásával, menjen el a mágusokért, vagy szükség lesz rá itt az esküvőnél? (Amit minden bizonnyal még ma megejtenek. Ezek után úgy gondolja legalábbis, hogy ez a legsürgősebb teendőjük.) Az ő kérdéseinél sokkal fontosabb most Natalayda válasza, bármi is lesz az, ezért nem szándékozik közbeszólni és nem is szól közbe.*
206. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-23 01:54:06
Üzenet elküldve: 2018-01-23 01:54:06
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Végveszélyben//
*Sikeresen letörli a könnyeket, nem hagyhatja, hogy a többiek ennél jobban ne lássák meg. Nem lehet, ő férfi, nemes, nem sírhat, erősnek kell lennie. El kell zárnia minden érzelmet, hogy megtarthassa a látszatot, de úgy érzi, ez nem megy tovább. A fájdalom és az elkeseredettség kiül az arcára.*
- Igazad van.
*Sóhajtja Nairadának.*
- Amit tegnap mondtál...
*Folytatná, de Natalayda pont ekkor ered utánuk, ahogyan azt Aleimord kérte.*
- Én... kérni akartam a segítségedet.
*Már beszélni is alig tud.*
- A húgomat... csak akkor engedik el, ha elveszek egy vagyontalan lányt.
*Talán ebből Natalayda érteni fogja, hogy Aleimord miért teszi azt, amit. Talán. Bármit csinál, valakit el fog veszíteni.*
- Csak addig tartana, amíg vissza nem kapom a testvéremet, és el nem kapjuk azokat, akik ezt tették.
*El sem tuja képzelni, hogy Alenia milyen kínokat élhetett át, mikor megszabadították a saját ujjától. Az ő édes, kicsi húgocskáját, akire mindig vigyázott. Most nem vigyázott rá eléggé.
Reménykedik benne, hogy Nairada bármikor, mikor csak kételkedni kezd Aleimordban a gyűrűre pillantva eszébe jut majd a férfi ígérete: együtt fognak megöregedni. Bármi, és bárhogyan lesz.*
- Bármit kérhetsz cserébe. Bármit megteszek, hogy kiszabadítsam a húgomat.
*Sikeresen letörli a könnyeket, nem hagyhatja, hogy a többiek ennél jobban ne lássák meg. Nem lehet, ő férfi, nemes, nem sírhat, erősnek kell lennie. El kell zárnia minden érzelmet, hogy megtarthassa a látszatot, de úgy érzi, ez nem megy tovább. A fájdalom és az elkeseredettség kiül az arcára.*
- Igazad van.
*Sóhajtja Nairadának.*
- Amit tegnap mondtál...
*Folytatná, de Natalayda pont ekkor ered utánuk, ahogyan azt Aleimord kérte.*
- Én... kérni akartam a segítségedet.
*Már beszélni is alig tud.*
- A húgomat... csak akkor engedik el, ha elveszek egy vagyontalan lányt.
*Talán ebből Natalayda érteni fogja, hogy Aleimord miért teszi azt, amit. Talán. Bármit csinál, valakit el fog veszíteni.*
- Csak addig tartana, amíg vissza nem kapom a testvéremet, és el nem kapjuk azokat, akik ezt tették.
*El sem tuja képzelni, hogy Alenia milyen kínokat élhetett át, mikor megszabadították a saját ujjától. Az ő édes, kicsi húgocskáját, akire mindig vigyázott. Most nem vigyázott rá eléggé.
Reménykedik benne, hogy Nairada bármikor, mikor csak kételkedni kezd Aleimordban a gyűrűre pillantva eszébe jut majd a férfi ígérete: együtt fognak megöregedni. Bármi, és bárhogyan lesz.*
- Bármit kérhetsz cserébe. Bármit megteszek, hogy kiszabadítsam a húgomat.
205. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-23 01:36:34
Üzenet elküldve: 2018-01-23 01:36:34
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Végveszélyben//
*Mint ha évek telnének el, amíg Alemord végre felnyitja a dobozt. Natynak fel sem tűnik, hogy immár üres tenyerének maszatos ujjai még remegnek is kicsit. Mikor végre felnyílik a fedő, Natalayda orra alá húzza kézfejét. A mozdulat nem csak a szagnak szól, hanem a szörnyűségnek is, melyet a doboz rejt, annak a szörnyűségnek, melyet elkövettek azért, hogy az a rothadó valami, odakerüljön. Nagy a baj, ez most már egyértelmű, és Naty már előző nap belekeveredett azzal, hogy ide költözött. Így egyre inkább kezdi a saját problémájának is tekinteni a dolgot.
Aleimord, az éppen leereszkedő kezébe nyomja a borzalmat, hogy aztán elslisszoljon mellette. Korábban nem látott bele a dobozba, nem is akart tolakodni. Eddig. Amikor a férfi eltűnik az egyik ajtó mögött, s eközben Nairada is kikel az ágyból, hogy a férfi után menjen, Natalayda újra felnyitja a doboz tetejét, s belepillantva elolvassa az üzenetet. Lényegre törő.
Akár mennyire nem érti Aleimordot, legalábbis az előző napi viselkedése teljesen összezavarta, és egyelőre nem tudja azt sem, hogy mi nyűgözheti le Nait ebben a férfiban, de befogadta, munkát adott neki, holott egyértelmű, hogy túl sok hasznos dologhoz nem ért a lány, így az a legkevesebb, hogy megpróbál segíteni. Még akkor is, ha elküldik a jó szándékával melegebb éghajlatra, de legalább megpróbálja.*
- Bocsáss meg. * Szól Lunihoz, hogy faképnél hagyja ő is, majd összeszedve minden határozottságát, ahhoz az ajtóhoz siet, ahol Aleimord és Nairada korábban eltűnt. Két koppantás után, rányit a kilincsre, s lassan hajtja maga előtt az ajtót, időt hagyva a bentieknek, a váratlan vendég fogadására.
Mikor belép, először Nairadára pillant, aki a legváratlanabb időben segítette ki, majd Aleimordra, akin most először lát valamiféle logikus érzelmet, ami már jobban hasonlít ahhoz, mint ha az ember húgát rabolják el.
Naty nem is tudja, mit tenne, ha az ő húgát rabolná el valaki. Ezért sem hozta magával, amíg biztosabb helyet nem talál. Még mindig biztonságosabb abban a burokban, amit addig is elvártak tőlük, legalábbis a kisebbik Mozecka lánynak mindenképpen. Nehynila egyébként is jobban tűrte mindig is az aranykalitkát. A testvéri összetartásba is csak ez az egy véleménykülönbség tudott sötét felhőket sodorni. Míg Naty a bezártságot látta benne, addig Nehy a nyugalmat, a védelmet. Ennek ellenére mindig falazott nővérének, ha annak csatangolni támadt kedve.
Naty szíve elfacsarodik a nosztalgikus gondolatokra, s abban biztos, hogy ha el is küldi Aleimord, nem megy el úgy, hogy legalább egy próbát ne tett volna.*
- Bocsássatok meg, hogy rátok török, de… elolvastam. *Jelenti be, miközben megemeli a dobozos kezét. Nem kertel többet, szerinte teljesen fölösleges további udvarias köröket futni.* Nem tudom, mi folyik itt pontosan, de ha tehetném, segítenék… nem ismerjük egymást Aleimord, de avasson be, talán akadna ötletem.
*Pillant közben barátnőjére is, s bízik benne, ha a férfi vonakodna is, legalább Nai rábírná, hogy megbízzon benne. Az eszébe sem jut, hogy a férfi éppen azt remélte, hogy utána megy, bár teljesen más okból.*
*Mint ha évek telnének el, amíg Alemord végre felnyitja a dobozt. Natynak fel sem tűnik, hogy immár üres tenyerének maszatos ujjai még remegnek is kicsit. Mikor végre felnyílik a fedő, Natalayda orra alá húzza kézfejét. A mozdulat nem csak a szagnak szól, hanem a szörnyűségnek is, melyet a doboz rejt, annak a szörnyűségnek, melyet elkövettek azért, hogy az a rothadó valami, odakerüljön. Nagy a baj, ez most már egyértelmű, és Naty már előző nap belekeveredett azzal, hogy ide költözött. Így egyre inkább kezdi a saját problémájának is tekinteni a dolgot.
Aleimord, az éppen leereszkedő kezébe nyomja a borzalmat, hogy aztán elslisszoljon mellette. Korábban nem látott bele a dobozba, nem is akart tolakodni. Eddig. Amikor a férfi eltűnik az egyik ajtó mögött, s eközben Nairada is kikel az ágyból, hogy a férfi után menjen, Natalayda újra felnyitja a doboz tetejét, s belepillantva elolvassa az üzenetet. Lényegre törő.
Akár mennyire nem érti Aleimordot, legalábbis az előző napi viselkedése teljesen összezavarta, és egyelőre nem tudja azt sem, hogy mi nyűgözheti le Nait ebben a férfiban, de befogadta, munkát adott neki, holott egyértelmű, hogy túl sok hasznos dologhoz nem ért a lány, így az a legkevesebb, hogy megpróbál segíteni. Még akkor is, ha elküldik a jó szándékával melegebb éghajlatra, de legalább megpróbálja.*
- Bocsáss meg. * Szól Lunihoz, hogy faképnél hagyja ő is, majd összeszedve minden határozottságát, ahhoz az ajtóhoz siet, ahol Aleimord és Nairada korábban eltűnt. Két koppantás után, rányit a kilincsre, s lassan hajtja maga előtt az ajtót, időt hagyva a bentieknek, a váratlan vendég fogadására.
Mikor belép, először Nairadára pillant, aki a legváratlanabb időben segítette ki, majd Aleimordra, akin most először lát valamiféle logikus érzelmet, ami már jobban hasonlít ahhoz, mint ha az ember húgát rabolják el.
Naty nem is tudja, mit tenne, ha az ő húgát rabolná el valaki. Ezért sem hozta magával, amíg biztosabb helyet nem talál. Még mindig biztonságosabb abban a burokban, amit addig is elvártak tőlük, legalábbis a kisebbik Mozecka lánynak mindenképpen. Nehynila egyébként is jobban tűrte mindig is az aranykalitkát. A testvéri összetartásba is csak ez az egy véleménykülönbség tudott sötét felhőket sodorni. Míg Naty a bezártságot látta benne, addig Nehy a nyugalmat, a védelmet. Ennek ellenére mindig falazott nővérének, ha annak csatangolni támadt kedve.
Naty szíve elfacsarodik a nosztalgikus gondolatokra, s abban biztos, hogy ha el is küldi Aleimord, nem megy el úgy, hogy legalább egy próbát ne tett volna.*
- Bocsássatok meg, hogy rátok török, de… elolvastam. *Jelenti be, miközben megemeli a dobozos kezét. Nem kertel többet, szerinte teljesen fölösleges további udvarias köröket futni.* Nem tudom, mi folyik itt pontosan, de ha tehetném, segítenék… nem ismerjük egymást Aleimord, de avasson be, talán akadna ötletem.
*Pillant közben barátnőjére is, s bízik benne, ha a férfi vonakodna is, legalább Nai rábírná, hogy megbízzon benne. Az eszébe sem jut, hogy a férfi éppen azt remélte, hogy utána megy, bár teljesen más okból.*
204. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-22 23:18:49
Üzenet elküldve: 2018-01-22 23:18:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Végveszélyben//
*Nyakát nyújtogatja az ajtó felé, de csak Aleimordot látja ilyen messziről az ajtóban állni. Magához vesz valamit, talán egy doboz lehet, vagy valami kis ládikó. Amint felnyitja, azzal a lendülettel csapódik a fedél vissza, Naty kezébe nyomja, ő pedig már rohan is el, mintha csak szellemet látott volna.*
~Mi az isten történik már megint?!~
*Elég sanszos, hogy a húgával kapcsolatos. Mást nem tud elképzelni, amire ilyen hevesen reagálna.
Nai kiugrik az ágyból, magára kapja köntösét, és úgy ahogy van, mezítláb, kócosan, elindul a férfi után. Még az sem zavarja, hogy menet közben húzza magán össze a köntöst nagy sietségében, ezzel nem túl nemeshez méltó módon a két lány elé tárva magát teljes meztelenségében. Egy gyors pillantást vet a dobozra, de nem kérdez semmit, csak elmegy mellettük egy hang nélkül. Elég válasz már az orrfacsaró bűz is, ami megcsapja, mikor az ajtóhoz ér, hogy tudja, elég nagy baj van.
A fürdőszoba felől hallotta a zajt, így csak remélni meri, hogy jól tippelt Aleimord hollétét illetően.
Bekopog, és ha csak nem tiltakozik a férfi nagyon erősen, benyit hozzá. Elég csak egy pillantást vetnie rá, gyanúja máris beigazolódni látszik.*
- Aleimord... *Odamegy hozzá, és támogatóan átöleli őt. Nem kérdezi, mit látott, mi történt, az lenne most talán a legrosszabb, amit tehet. Kivörösödött szemiből így is látja, hogy nem egy baráti üzenetet kapott a Aleniától, hogy mennyire jól érzi magát ott.*
- Ha van még rá mód, csináld, amit kértek! *Hangja halk, de határozott. Kicsit hátrébb lép, hogy a férfi szemébe tudjon nézni.* Ne játssz a tűzzel tovább a kiskapukat keresve, mert a húgod életével szórakozol közben. Nem ér meg annyit az egész.
*Csak remélni meri, hogy nem mondott olyat, ami már megtörtént, és Alenia megmentésére valóban van még lehetőség.*
*Nyakát nyújtogatja az ajtó felé, de csak Aleimordot látja ilyen messziről az ajtóban állni. Magához vesz valamit, talán egy doboz lehet, vagy valami kis ládikó. Amint felnyitja, azzal a lendülettel csapódik a fedél vissza, Naty kezébe nyomja, ő pedig már rohan is el, mintha csak szellemet látott volna.*
~Mi az isten történik már megint?!~
*Elég sanszos, hogy a húgával kapcsolatos. Mást nem tud elképzelni, amire ilyen hevesen reagálna.
Nai kiugrik az ágyból, magára kapja köntösét, és úgy ahogy van, mezítláb, kócosan, elindul a férfi után. Még az sem zavarja, hogy menet közben húzza magán össze a köntöst nagy sietségében, ezzel nem túl nemeshez méltó módon a két lány elé tárva magát teljes meztelenségében. Egy gyors pillantást vet a dobozra, de nem kérdez semmit, csak elmegy mellettük egy hang nélkül. Elég válasz már az orrfacsaró bűz is, ami megcsapja, mikor az ajtóhoz ér, hogy tudja, elég nagy baj van.
A fürdőszoba felől hallotta a zajt, így csak remélni meri, hogy jól tippelt Aleimord hollétét illetően.
Bekopog, és ha csak nem tiltakozik a férfi nagyon erősen, benyit hozzá. Elég csak egy pillantást vetnie rá, gyanúja máris beigazolódni látszik.*
- Aleimord... *Odamegy hozzá, és támogatóan átöleli őt. Nem kérdezi, mit látott, mi történt, az lenne most talán a legrosszabb, amit tehet. Kivörösödött szemiből így is látja, hogy nem egy baráti üzenetet kapott a Aleniától, hogy mennyire jól érzi magát ott.*
- Ha van még rá mód, csináld, amit kértek! *Hangja halk, de határozott. Kicsit hátrébb lép, hogy a férfi szemébe tudjon nézni.* Ne játssz a tűzzel tovább a kiskapukat keresve, mert a húgod életével szórakozol közben. Nem ér meg annyit az egész.
*Csak remélni meri, hogy nem mondott olyat, ami már megtörtént, és Alenia megmentésére valóban van még lehetőség.*
203. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-22 21:17:17
Üzenet elküldve: 2018-01-22 21:17:17
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Végveszélyben//
*Nem nézegeti sokáig dobozka tartalmát, Amint kinyitja, szinte azonnal csukja is be.*
~Ne szegd meg a szabályokat.~
*Hosszasan mered előre a semmibe.*
~De hát én nem... a városőr!~
*Így bízzon az elf másokban. Hacsak nincs kém a házban, más logikus magyarázatot nem tud kitalálni. Lehet, hogy tegnap a két férfi csinált valamit, amitől lebuktak.*
- Tessék!
*Nyomja Natalayda kezébe a dobozt, majd oldalazva kislisszol az ajtón, és meg sem áll a fürdőszobáig. Az ideg úgy árad szét a testében, hogy egy-két könnycseppet is kikényszerít a férfiból. Elvégre csak a húgáról van szó. Arról, akit látott felnőni, akinek mesét olvasott, ölelgette, mikor félt az ágy alatt lakó gonosz szörnyektől... és most tényleg elrabolták a gonosz szörnyek.
Jó alaposan kezet, majd arcot mos. Reméli, hogy Naty utána jön, elvégre az ő keze is koszos, ha nem, kénytelen lesz Aleimord a lány után menni. Meg kell beszélnie vele ezt a dolgot.*
*Nem nézegeti sokáig dobozka tartalmát, Amint kinyitja, szinte azonnal csukja is be.*
~Ne szegd meg a szabályokat.~
*Hosszasan mered előre a semmibe.*
~De hát én nem... a városőr!~
*Így bízzon az elf másokban. Hacsak nincs kém a házban, más logikus magyarázatot nem tud kitalálni. Lehet, hogy tegnap a két férfi csinált valamit, amitől lebuktak.*
- Tessék!
*Nyomja Natalayda kezébe a dobozt, majd oldalazva kislisszol az ajtón, és meg sem áll a fürdőszobáig. Az ideg úgy árad szét a testében, hogy egy-két könnycseppet is kikényszerít a férfiból. Elvégre csak a húgáról van szó. Arról, akit látott felnőni, akinek mesét olvasott, ölelgette, mikor félt az ágy alatt lakó gonosz szörnyektől... és most tényleg elrabolták a gonosz szörnyek.
Jó alaposan kezet, majd arcot mos. Reméli, hogy Naty utána jön, elvégre az ő keze is koszos, ha nem, kénytelen lesz Aleimord a lány után menni. Meg kell beszélnie vele ezt a dolgot.*
202. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-22 20:43:59
Üzenet elküldve: 2018-01-22 20:43:59
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
//Végveszélyben//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Aleimord ujjai ragacsosak lesznek, ahogy átveszi a dobozkát a lánytól. A fedél engedelmesen felnyílik, a közelben lévők orrát megcsaphatja a bűzös, romlott hús és alvadt vér szaga. Először csak a fekete bársonybélés tűnik fel, benne fehérlik egy rongyos, vörös foltos zsebkendő. Nem látszik, mi van benne, de sejthetik. A tető belsejére egy kis papírcetli van ragasztva: Ne szegd meg a szabályokat!*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Aleimord ujjai ragacsosak lesznek, ahogy átveszi a dobozkát a lánytól. A fedél engedelmesen felnyílik, a közelben lévők orrát megcsaphatja a bűzös, romlott hús és alvadt vér szaga. Először csak a fekete bársonybélés tűnik fel, benne fehérlik egy rongyos, vörös foltos zsebkendő. Nem látszik, mi van benne, de sejthetik. A tető belsejére egy kis papírcetli van ragasztva: Ne szegd meg a szabályokat!*
201. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-22 20:36:23
Üzenet elküldve: 2018-01-22 20:36:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Végveszélyben//
- Ez volt olyan fontos?
*Kérdezi, majd hangosan sóhajt. Nem igazán érti, hogy ilyen kis dolgokért miért kell folyamatosan zaklatnia valakinek.*
- Biztos az unokatestvéremé.
~Bár akkor nem lenne mocskos.~
*Határozott mozdulattal veszi el a lánytól a dobozt, a tekintetéből egyértelműen ki lehet olvasni nem tetszését.*
- Nem érdekelnek a dobozok, hacsak nem varázslat hatása alatt állnak, és ide nem repítik a húgomat a fogságból.
*Kedvtelenül ugyan, de csak kinyitja a dobozt, hogy megnézze, mi van benne.*
- Ez volt olyan fontos?
*Kérdezi, majd hangosan sóhajt. Nem igazán érti, hogy ilyen kis dolgokért miért kell folyamatosan zaklatnia valakinek.*
- Biztos az unokatestvéremé.
~Bár akkor nem lenne mocskos.~
*Határozott mozdulattal veszi el a lánytól a dobozt, a tekintetéből egyértelműen ki lehet olvasni nem tetszését.*
- Nem érdekelnek a dobozok, hacsak nem varázslat hatása alatt állnak, és ide nem repítik a húgomat a fogságból.
*Kedvtelenül ugyan, de csak kinyitja a dobozt, hogy megnézze, mi van benne.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 933-952