Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 26 (501. - 520. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 933-952
520. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-20 17:27:37
Üzenet elküldve: 2018-04-20 17:27:37
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Szelíd
//A Nagy Egyenlőség Napja//
*Ha jártak már a tenger vagy akár a Lihanechi Tó partján vihar idején, most biztosan ez jutna eszébe azoknak, akik hallják a zajokat. Mert, hogy pontosan úgy mennydörög kint a tömeg, mint amikor a viharos szél felkorbácsolja a hullámokat, amik aztán dühöngve rontanak ki a partra, hogy elsöpörjenek, elragadjanak mindent, ami nem áll mélyen a földbe gyökerezve, egy kőszikla rendíthetetlenségével. Még a csattanás is hasonlatos, ahogy az első érkezők nekirontanak az ajtóknak és persze lepattannak róla. De a dühös tömeg elvakultságába azért fér annyi értelem, hogy keresse a kisebb ellenállást. Míg egyesek szerszámért, fegyverért kiáltanak, hogy az ajtót betörjék, addig mások az ablakokat célozzák meg. Akármit is terveznek a bentiek, nagyon hamar kell eldönteniük, hogy mit akarnak tenni, mert a kinti vihar pillanatokon belül benti viharrá minősül át.*
*Ha jártak már a tenger vagy akár a Lihanechi Tó partján vihar idején, most biztosan ez jutna eszébe azoknak, akik hallják a zajokat. Mert, hogy pontosan úgy mennydörög kint a tömeg, mint amikor a viharos szél felkorbácsolja a hullámokat, amik aztán dühöngve rontanak ki a partra, hogy elsöpörjenek, elragadjanak mindent, ami nem áll mélyen a földbe gyökerezve, egy kőszikla rendíthetetlenségével. Még a csattanás is hasonlatos, ahogy az első érkezők nekirontanak az ajtóknak és persze lepattannak róla. De a dühös tömeg elvakultságába azért fér annyi értelem, hogy keresse a kisebb ellenállást. Míg egyesek szerszámért, fegyverért kiáltanak, hogy az ajtót betörjék, addig mások az ablakokat célozzák meg. Akármit is terveznek a bentiek, nagyon hamar kell eldönteniük, hogy mit akarnak tenni, mert a kinti vihar pillanatokon belül benti viharrá minősül át.*
519. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-19 21:50:59
Üzenet elküldve: 2018-04-19 21:50:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A Nagy Egyenlőség Napja//
*Nia fejében megannyi gondolat cikázik. Ahogy a társaság tagjain végignéz, láthatják az arcán a mérhetetlen bizonytalanságot, ha csak egy pillanatra is elkapják a szőkeség szemkontaktusát. Nem akarja ezt az egészet. Nem akar menekülni, nem akar elbújni, nem akar félni. Nyugalmat szeretne és pihenni végre. Borzalmas érzés, hogy az a világ teszi ezt most vele, amelyikben olyannyira bízott. Azt hihetné, hogy már nincs rosszabb, de ismét téved. A dühös tömeg felülkerekedik a katonákon, és hamarosan már a rezidencia udvarán özönlenek be, mint a legyek*
- Nem menekülhetünk.
*Amolyan megadó hanggal közli a többiekkel, mintha képes lenne inkább feláldozni az életét, csak ne kelljen tovább szenvednie. Nem bírja már sokáig, lassan eljut arra a pontra, hogy a halál kecsegtetőbb, mint ez a nyomorult élet.
A többiek beszélgetéséből csak a "pince" szót veszi ki, de arra magától is rájön, hogy oda akarnak elbújni. A lány úgy dönt, ezentúl nem szól, csak vakon követi a többieket, hisz édesmindegy, mi történik. Ha életben marad, reménykedhet egy percnyi nyugalomban, ha pedig meg kell halnia, hát felkészülten áll elébe. Egyedül Latlie szavai lepik meg, amire fel is kapja a fejét.*
- Nem maradsz itt! Te is elbújsz velünk a pincében.
*Jelenti ki. Latlie elvileg szolgáló, ez pedig parancs, még akkor is, ha Nia nincs épp parancsok adására kész állapotban. Egyelőre persze nem szeretet vagy aggódás miatt hívja őt is magukkal a pincébe, hanem amiatt, mert rég találkozott ilyen alázatos szolgálóval, és nem akarja elveszíteni ilyen rövid időn belül. Az ok lényegtelen, abban viszont a többiek is valószínűleg egyetértenek, hogy senki nem maradhat szem előtt, hogy majd a vad hordák prédájává válva alázzák porig.
Azzal ő elindul a pince bejárata felé, hisz tudja merre van. Lefelé a szűk lépcsőkön a számára kellemetlenül dohos helyiségbe, ami fogságának helyszínére emlékezteti. Félénken is kapkodja a fejét a sarkok irányába, itt sem érzi magát biztonságban, de jelenleg ez a legtöbb, amit tehet azon kívül, hogy önként rohan a halálba, és persze a többiek is itt akarnak elbújni.*
*Nia fejében megannyi gondolat cikázik. Ahogy a társaság tagjain végignéz, láthatják az arcán a mérhetetlen bizonytalanságot, ha csak egy pillanatra is elkapják a szőkeség szemkontaktusát. Nem akarja ezt az egészet. Nem akar menekülni, nem akar elbújni, nem akar félni. Nyugalmat szeretne és pihenni végre. Borzalmas érzés, hogy az a világ teszi ezt most vele, amelyikben olyannyira bízott. Azt hihetné, hogy már nincs rosszabb, de ismét téved. A dühös tömeg felülkerekedik a katonákon, és hamarosan már a rezidencia udvarán özönlenek be, mint a legyek*
- Nem menekülhetünk.
*Amolyan megadó hanggal közli a többiekkel, mintha képes lenne inkább feláldozni az életét, csak ne kelljen tovább szenvednie. Nem bírja már sokáig, lassan eljut arra a pontra, hogy a halál kecsegtetőbb, mint ez a nyomorult élet.
A többiek beszélgetéséből csak a "pince" szót veszi ki, de arra magától is rájön, hogy oda akarnak elbújni. A lány úgy dönt, ezentúl nem szól, csak vakon követi a többieket, hisz édesmindegy, mi történik. Ha életben marad, reménykedhet egy percnyi nyugalomban, ha pedig meg kell halnia, hát felkészülten áll elébe. Egyedül Latlie szavai lepik meg, amire fel is kapja a fejét.*
- Nem maradsz itt! Te is elbújsz velünk a pincében.
*Jelenti ki. Latlie elvileg szolgáló, ez pedig parancs, még akkor is, ha Nia nincs épp parancsok adására kész állapotban. Egyelőre persze nem szeretet vagy aggódás miatt hívja őt is magukkal a pincébe, hanem amiatt, mert rég találkozott ilyen alázatos szolgálóval, és nem akarja elveszíteni ilyen rövid időn belül. Az ok lényegtelen, abban viszont a többiek is valószínűleg egyetértenek, hogy senki nem maradhat szem előtt, hogy majd a vad hordák prédájává válva alázzák porig.
Azzal ő elindul a pince bejárata felé, hisz tudja merre van. Lefelé a szűk lépcsőkön a számára kellemetlenül dohos helyiségbe, ami fogságának helyszínére emlékezteti. Félénken is kapkodja a fejét a sarkok irányába, itt sem érzi magát biztonságban, de jelenleg ez a legtöbb, amit tehet azon kívül, hogy önként rohan a halálba, és persze a többiek is itt akarnak elbújni.*
518. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-18 22:35:26
Üzenet elküldve: 2018-04-18 22:35:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A Nagy Egyenlőség Napja//
* Nagy a káosz, Latlie pedig kicsit elveszettnek érzi magát, egyszerre próbál mindenkivel foglalkozni, s végül az lesz a böjtje, hogy egyedül ácsorog és pislog. Aztán mikor a többiek elkezdik a barikádok készítését ő is hamar elkezd segíteni benne, pakolgat le innen-onnan, adja tovább a bútorokat, hogy tegyék a helyükre, a lázadóknak útjába. Hamarost bele is lendül ebbe az egyhangú munkába, ami kicsit meg is nyugtatja, mert a hétköznapokra emlékezteti, ahol nincs tűz és népforradalom, csak parancsok és kiadott feladatok. Csakhogy ekkor beront Aleimord, kinek távozása nem is rémlett a barna bőrű lánynak, s olyasmit mond, hogy mindenki meneküljön a hátsó kijárat felé. Latlie szíve rémülten dobban, ám mielőtt megindulhatna a szőke férfi hamar megvétózza egy másik ötlettel. A pince. A legtöbben ezt preferálják jobban, majd a tervet sietősen meg is valósítják, mikor néhány itteni szolga elindul elől mutatni az utat. Ám Latlie nem mozdul. *
- Ha nem találnak idebenn senkit csak barikádokat megsejthetik, hogy még a házban vannak és valahol itt bújtak el az urak és a hölgyek. Engem nem fognak bántani, elvégre miben különbözöm azoktól, kik odakinn tombolnak? Talán el tudom terelni őket másmerre. - * Ezt nem egy embernek mondja, hanem aki hallja, annak. Fennhangon beszél, tehát az esélyt mindenkinek megadja, azt pedig, hogy kinek a füléhez jut el már nem ellenőrzi le. Lehet, hogy ostobaságot tesz ezzel a döntésével, csakhogy ő merőben hisz az ellenkezőjében. Igaz, hogy nem ismeri azokat, akiket bújtatni akar, de mit számítana ha ismerné? Elvégre mindenki ember, egy az ő szemében, és ha meg tud menteni életeket akkor minden követ megmozgat, hogy megtegye, még ha nagyon is fél. *
* Nagy a káosz, Latlie pedig kicsit elveszettnek érzi magát, egyszerre próbál mindenkivel foglalkozni, s végül az lesz a böjtje, hogy egyedül ácsorog és pislog. Aztán mikor a többiek elkezdik a barikádok készítését ő is hamar elkezd segíteni benne, pakolgat le innen-onnan, adja tovább a bútorokat, hogy tegyék a helyükre, a lázadóknak útjába. Hamarost bele is lendül ebbe az egyhangú munkába, ami kicsit meg is nyugtatja, mert a hétköznapokra emlékezteti, ahol nincs tűz és népforradalom, csak parancsok és kiadott feladatok. Csakhogy ekkor beront Aleimord, kinek távozása nem is rémlett a barna bőrű lánynak, s olyasmit mond, hogy mindenki meneküljön a hátsó kijárat felé. Latlie szíve rémülten dobban, ám mielőtt megindulhatna a szőke férfi hamar megvétózza egy másik ötlettel. A pince. A legtöbben ezt preferálják jobban, majd a tervet sietősen meg is valósítják, mikor néhány itteni szolga elindul elől mutatni az utat. Ám Latlie nem mozdul. *
- Ha nem találnak idebenn senkit csak barikádokat megsejthetik, hogy még a házban vannak és valahol itt bújtak el az urak és a hölgyek. Engem nem fognak bántani, elvégre miben különbözöm azoktól, kik odakinn tombolnak? Talán el tudom terelni őket másmerre. - * Ezt nem egy embernek mondja, hanem aki hallja, annak. Fennhangon beszél, tehát az esélyt mindenkinek megadja, azt pedig, hogy kinek a füléhez jut el már nem ellenőrzi le. Lehet, hogy ostobaságot tesz ezzel a döntésével, csakhogy ő merőben hisz az ellenkezőjében. Igaz, hogy nem ismeri azokat, akiket bújtatni akar, de mit számítana ha ismerné? Elvégre mindenki ember, egy az ő szemében, és ha meg tud menteni életeket akkor minden követ megmozgat, hogy megtegye, még ha nagyon is fél. *
517. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-15 21:36:58
Üzenet elküldve: 2018-04-15 21:36:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//A Nagy Egyenlőség Napja//
*Most esik csak igazán pánikba, amikor tényleg nagy a baj. Hiába tűnt úgy, hogy az őket védő katonák képesek megfékezni a dühös tömeget, hiába tűnt Lau ötlete teljesen ésszerűnek, most úgy néz ki, hogy sokkal nagyobb bajban vannak, mint korábban voltak. Utólag persze mindig könnyű okosnak lenni, így nem haragszik sem a másik lányra, sem pedig magára, amiért nem iszkolt el innen az első adandó alkalommal, és nem próbált belevegyülni a tömegbe, vagy elbújni a csatornában.
Ettől azonban még minden teljesen reménytelennek tűnik, ráadásul érthetetlen, és egyben nagyon félelmetes is a számára. A tisztáson csak négyen vették körül őt és Aleniát rájuk szegeződő fegyverekkel, de most, hogy egy egész tömeg tombol odakint, szinte már visszasírja azt a négy átkozott elfrablót, és akkori félelmét, ami köszönőviszonyban sem volt a mostanival.
Az első koppanásra már-már nekiiramodik a borospince felé. Utolsó, kétségbeesett ötlete, hogy egyszerűen megpróbál fosztogatónak látszani pár palack nemes itallal a kezében, amikor betörnek, de aztán a számára ismeretlen férfi szavai megállítják. Mindez nehéz lenne úgy, hogy mindannyian a pincébe igyekeznek, és megpróbálják elrejteni a bejáratát is.*
- Talán szerencsénk lesz. *mondja ki erőtlen hangon. Nem éppen egy hatalmas terv, de mostani lehetőségeikhez képest valószínűleg a lehető legjobb. Ágyak alatt és szekrényekben még sem bujkálhatnak.*
- Ismerem a pince legtávolabbi és legsötétebb sarkát. *teszi aztán hozzá halálra sápadtan, bár tisztában van vele, hogy jelen pillanatban nem az lesz a legnagyobb gondja, ha Aleimord és Alenia véletlen felfedezi majd, hogy a lány levágott ujját tartalmazó dobozt, természetesen magával a csonkkal együtt, jó vastagon lepedőbe csavarva, éppen ott rejtette el az egyik polc alatt.
Mindezt ugyan csak abban a reményben tette, hogy talán szükség lesz rá, ha egy varázslat képes lenne visszanöveszteni a szőke lány ujját. Jelen körülmények között azonban ez a reménye nem csak végtelenül naivnak és ostobának, hanem egyben teljesen távolinak is tűnik, ahogyan valamennyi álma, és a saját maga fejére idézett külső kényszer, ami végül is ebbe a városba hozta.
Egyszerűen, pont úgy, ahogyan nyilvánvalóan mindenki más, csak életben szeretne maradni, erre pedig megragad minden létező lehetőséget.
Elveszi az elf lánytól a kétágú gyertyatartót a gyertyákkal, aztán persze mutatja a pincéig az utat, amilyen gyorsan csak tudja, vagyis tulajdonképpen fut egészen odáig. Nem hiszi, hogy lenne bárki a csapatban, akinek méltósága most drágább az életénél, (hiszen előbb már maga Aleimord is kerítést mászott volna) és nem hasonló tempóban követné.
Talán van nem kevés előnyük is, és nem csak gyorsaságuk miatt. Neki, aki tulajdonképpen egy kis kunyhóban, és a hozzá tartozó szintén nem túl nagy kertben nőtt fel, ez a ház hatalmas. Ha be is tör a tömeg, nem fognak azonnal eltalálni ide, különösen, ha előtte még törnek-zúznak kicsit, meg főleg nem úgy, ha nem célirányosan az ő menedéküket keresik. Talán lesz még annyi idő, hogy a férfiak, a maradék két szolgáló segítségével egy megfelelő bútor mögé rejtsék a pince lejáratát. Ha kell persze ő maga is segít majd. Igazán nem nagy ár a túlélésért, hogy gyenge testét megerőltesse.
Ezek után pedig azon kívül, hogy meglapulnak odalent, mint a patkányok, meg imádkoznak isteneikhez és istennőikhez attól tart, sokat már nem nagyon tehetnek.*
*Most esik csak igazán pánikba, amikor tényleg nagy a baj. Hiába tűnt úgy, hogy az őket védő katonák képesek megfékezni a dühös tömeget, hiába tűnt Lau ötlete teljesen ésszerűnek, most úgy néz ki, hogy sokkal nagyobb bajban vannak, mint korábban voltak. Utólag persze mindig könnyű okosnak lenni, így nem haragszik sem a másik lányra, sem pedig magára, amiért nem iszkolt el innen az első adandó alkalommal, és nem próbált belevegyülni a tömegbe, vagy elbújni a csatornában.
Ettől azonban még minden teljesen reménytelennek tűnik, ráadásul érthetetlen, és egyben nagyon félelmetes is a számára. A tisztáson csak négyen vették körül őt és Aleniát rájuk szegeződő fegyverekkel, de most, hogy egy egész tömeg tombol odakint, szinte már visszasírja azt a négy átkozott elfrablót, és akkori félelmét, ami köszönőviszonyban sem volt a mostanival.
Az első koppanásra már-már nekiiramodik a borospince felé. Utolsó, kétségbeesett ötlete, hogy egyszerűen megpróbál fosztogatónak látszani pár palack nemes itallal a kezében, amikor betörnek, de aztán a számára ismeretlen férfi szavai megállítják. Mindez nehéz lenne úgy, hogy mindannyian a pincébe igyekeznek, és megpróbálják elrejteni a bejáratát is.*
- Talán szerencsénk lesz. *mondja ki erőtlen hangon. Nem éppen egy hatalmas terv, de mostani lehetőségeikhez képest valószínűleg a lehető legjobb. Ágyak alatt és szekrényekben még sem bujkálhatnak.*
- Ismerem a pince legtávolabbi és legsötétebb sarkát. *teszi aztán hozzá halálra sápadtan, bár tisztában van vele, hogy jelen pillanatban nem az lesz a legnagyobb gondja, ha Aleimord és Alenia véletlen felfedezi majd, hogy a lány levágott ujját tartalmazó dobozt, természetesen magával a csonkkal együtt, jó vastagon lepedőbe csavarva, éppen ott rejtette el az egyik polc alatt.
Mindezt ugyan csak abban a reményben tette, hogy talán szükség lesz rá, ha egy varázslat képes lenne visszanöveszteni a szőke lány ujját. Jelen körülmények között azonban ez a reménye nem csak végtelenül naivnak és ostobának, hanem egyben teljesen távolinak is tűnik, ahogyan valamennyi álma, és a saját maga fejére idézett külső kényszer, ami végül is ebbe a városba hozta.
Egyszerűen, pont úgy, ahogyan nyilvánvalóan mindenki más, csak életben szeretne maradni, erre pedig megragad minden létező lehetőséget.
Elveszi az elf lánytól a kétágú gyertyatartót a gyertyákkal, aztán persze mutatja a pincéig az utat, amilyen gyorsan csak tudja, vagyis tulajdonképpen fut egészen odáig. Nem hiszi, hogy lenne bárki a csapatban, akinek méltósága most drágább az életénél, (hiszen előbb már maga Aleimord is kerítést mászott volna) és nem hasonló tempóban követné.
Talán van nem kevés előnyük is, és nem csak gyorsaságuk miatt. Neki, aki tulajdonképpen egy kis kunyhóban, és a hozzá tartozó szintén nem túl nagy kertben nőtt fel, ez a ház hatalmas. Ha be is tör a tömeg, nem fognak azonnal eltalálni ide, különösen, ha előtte még törnek-zúznak kicsit, meg főleg nem úgy, ha nem célirányosan az ő menedéküket keresik. Talán lesz még annyi idő, hogy a férfiak, a maradék két szolgáló segítségével egy megfelelő bútor mögé rejtsék a pince lejáratát. Ha kell persze ő maga is segít majd. Igazán nem nagy ár a túlélésért, hogy gyenge testét megerőltesse.
Ezek után pedig azon kívül, hogy meglapulnak odalent, mint a patkányok, meg imádkoznak isteneikhez és istennőikhez attól tart, sokat már nem nagyon tehetnek.*
516. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-15 20:13:30
Üzenet elküldve: 2018-04-15 20:13:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 260
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 260
Játékstílus: Vakmerő
// A Nagy Egyenlőség Napja //
*Aleimord csak úgy szó nélkül faképnél hagyja, a többiek eközben próbálnak eleget tenni Lau előző kérésének. Hangosan sóhajtva elkezdi lepakolni az asztalon lévő tárgyakat, éppen oda ahova férnek, leginkább a földre, de úgy, hogy ne legyenek senki útjában a közlekedést illetően. Mindeközben az ablakoknál is elhúzza a függönyöket, számára ez egy kicsit nagyobb védelem illúzióját kelti. A férfi visszatér, és újabb parancsot ad nekik, ami után Relael számára világossá válik, hogy nincs a helyzet magaslatán, ezt pedig kétkedően felvont szemöldökei is jelzik. Szíve szerint ő az elején lelépett volna, amikor még a Tanács Háza volt a célpont és a lehetőségük megvolt rá, azonban a jelenlegi helyzetet figyelembe véve Darenahr ötlete tűnik a leginkább elfogadhatónak.
Mindeközben az épület körül egyre erősödik a hangzavar. Tárgyak csapódása, üvöltözés, különböző szitokszavak tengere. A bejárat valószínűleg tovább ki fog tartani, a hátsó kijárat már nem biztos, bár ő maga nem ért hozzá, de az kevésbé tűnik masszívnak. Az ablakok csak ideig óráig tartják magukat, amíg nagyobb kövekkel be nem dobják azokat.*
̵ Kivételesen egyetértek, szerintem sem túl szerencsés ötlet. Vagy ablaktalan szoba, vagy még inkább egy pince lenne az ideális.
*Szól közbe végül ő is. Ha már maradniuk kell, semmiképpen sem itt, hiába a kényelmes kárpitok, de az egyébként kellemesen nagy ablakok most kifejezetten hátrányosak.*
̵ Lehet szükség lenne egy kis jelképes mennyiségű élelemre. Kenyér, vagy hasonló ami éppen elől van. Meg talán vízre.
*Mondja a szolgálókra pillantva. Inkább csak javaslat, nem tudja teljesen belátni mennyi idejük van, az tény, hogy nem sok. Egyelőre a házban nem képes felmérni a távolságokat, és a többi, ezért a szolgák majd maguk eldöntik, hogy még gyorsan elszaladnak pár dologért, vagy sem. Bár remélhetőleg nem lesz rá szükségük, az éjszakát pedig kibírnák korgó hassal, ha nagyon muszáj.
A földre lepakolt holmikhoz lehajolva felvesz egy kétágú gyertyatartót, majd keres egy másikat is a szobában. Az egyiket Luniéknak nyújtja oda, remélve, hogy valaki biztosan elfogadja, és bízva abban, hogy a férfiakon kívül még más is hozzá hasonlóan fog cselekedni, mert ezek aligha nyújtanak nekik elég fényt ahhoz, hogy kényelmesen érezzék magukat. Na persze ez nem cél, de Rel esetében nem is teljesen közömbös, a többiek ugyan nem tudják, de a bezártság nem a kedvence. Azt is nehezen viseli, hogyha csak nem mehet ki egy szobából, vagy épületből, de ha kifejezetten egy sötét, dohos, helyre kényszerülnek az életük védelme érdekében, az csak ront frusztrációin.*
̵ Tehát merre is van az a pince?
*Fordul Darenahr és Lauren felé kérdőn, feltételezve azt, hogyha ők hozták szóba a helyiséget tudják is merre van. Most ismét készen áll arra, hogy a sor elején meneteljen, éppen csak kedve sincs már semmihez. Végül el is indul a csapat, gyors léptekkel követik a két megmaradt szolgálót az étkezőn, a konyhán keresztül, egyenesen a kamrába. Ott tárul fel előttük a pince ajtaja. Bízik benne, hogy a sor vége az ajtókat becsukja maga mögött, ha betörnének ne szabad utat hagyva az embereknek. Időközben gyorsan meggyújtja a gyertyákat, és igyekszik magának, illetve a többieknek is megvilágítani az utat lefelé.*
A hozzászólás írója (Relael Ellerin lae'Natar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.04.15 20:15:08
*Aleimord csak úgy szó nélkül faképnél hagyja, a többiek eközben próbálnak eleget tenni Lau előző kérésének. Hangosan sóhajtva elkezdi lepakolni az asztalon lévő tárgyakat, éppen oda ahova férnek, leginkább a földre, de úgy, hogy ne legyenek senki útjában a közlekedést illetően. Mindeközben az ablakoknál is elhúzza a függönyöket, számára ez egy kicsit nagyobb védelem illúzióját kelti. A férfi visszatér, és újabb parancsot ad nekik, ami után Relael számára világossá válik, hogy nincs a helyzet magaslatán, ezt pedig kétkedően felvont szemöldökei is jelzik. Szíve szerint ő az elején lelépett volna, amikor még a Tanács Háza volt a célpont és a lehetőségük megvolt rá, azonban a jelenlegi helyzetet figyelembe véve Darenahr ötlete tűnik a leginkább elfogadhatónak.
Mindeközben az épület körül egyre erősödik a hangzavar. Tárgyak csapódása, üvöltözés, különböző szitokszavak tengere. A bejárat valószínűleg tovább ki fog tartani, a hátsó kijárat már nem biztos, bár ő maga nem ért hozzá, de az kevésbé tűnik masszívnak. Az ablakok csak ideig óráig tartják magukat, amíg nagyobb kövekkel be nem dobják azokat.*
̵ Kivételesen egyetértek, szerintem sem túl szerencsés ötlet. Vagy ablaktalan szoba, vagy még inkább egy pince lenne az ideális.
*Szól közbe végül ő is. Ha már maradniuk kell, semmiképpen sem itt, hiába a kényelmes kárpitok, de az egyébként kellemesen nagy ablakok most kifejezetten hátrányosak.*
̵ Lehet szükség lenne egy kis jelképes mennyiségű élelemre. Kenyér, vagy hasonló ami éppen elől van. Meg talán vízre.
*Mondja a szolgálókra pillantva. Inkább csak javaslat, nem tudja teljesen belátni mennyi idejük van, az tény, hogy nem sok. Egyelőre a házban nem képes felmérni a távolságokat, és a többi, ezért a szolgák majd maguk eldöntik, hogy még gyorsan elszaladnak pár dologért, vagy sem. Bár remélhetőleg nem lesz rá szükségük, az éjszakát pedig kibírnák korgó hassal, ha nagyon muszáj.
A földre lepakolt holmikhoz lehajolva felvesz egy kétágú gyertyatartót, majd keres egy másikat is a szobában. Az egyiket Luniéknak nyújtja oda, remélve, hogy valaki biztosan elfogadja, és bízva abban, hogy a férfiakon kívül még más is hozzá hasonlóan fog cselekedni, mert ezek aligha nyújtanak nekik elég fényt ahhoz, hogy kényelmesen érezzék magukat. Na persze ez nem cél, de Rel esetében nem is teljesen közömbös, a többiek ugyan nem tudják, de a bezártság nem a kedvence. Azt is nehezen viseli, hogyha csak nem mehet ki egy szobából, vagy épületből, de ha kifejezetten egy sötét, dohos, helyre kényszerülnek az életük védelme érdekében, az csak ront frusztrációin.*
̵ Tehát merre is van az a pince?
*Fordul Darenahr és Lauren felé kérdőn, feltételezve azt, hogyha ők hozták szóba a helyiséget tudják is merre van. Most ismét készen áll arra, hogy a sor elején meneteljen, éppen csak kedve sincs már semmihez. Végül el is indul a csapat, gyors léptekkel követik a két megmaradt szolgálót az étkezőn, a konyhán keresztül, egyenesen a kamrába. Ott tárul fel előttük a pince ajtaja. Bízik benne, hogy a sor vége az ajtókat becsukja maga mögött, ha betörnének ne szabad utat hagyva az embereknek. Időközben gyorsan meggyújtja a gyertyákat, és igyekszik magának, illetve a többieknek is megvilágítani az utat lefelé.*
A hozzászólás írója (Relael Ellerin lae'Natar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.04.15 20:15:08
515. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-15 18:31:03
Üzenet elküldve: 2018-04-15 18:31:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// A Nagy Egyenlőség Napja //
*Bár egyelőre örömmel tapasztalja, hogy a többiek hallgatnak a javaslatára, később megdöbbenve látja, hogy a megvalósításhoz csak igen kevesen fognak hozzá. A nemesek közül gyakorlatilag senki, csak leülnek inkább beszélgetni. Míg látszólag Aleimord és Alenia is támogatják az ötletét, a gyakorlatba egyikük sem segít átültetni azt. Döbbenten pislog körbe, hisz nem képes felfogni, amit maga körül lát. ~Azért nem egészen így értettem, amikor azt javasoltam, maradjunk!~ dohog magában, Luni távozása után pedig végképp kétségbe esik. Szerencsére Luni hamar és épségben tér vissza és az őrök segítségével elkezdik eltorlaszolni az ajtót. Nem jutnak azonban sokra, hiszen Aleimord így is képes elhagyni a szobát. Aggódva néz Lunira, vajon az eddig reszkető lány mit szól az események ilyetén alakulásához, majd már épp felajánlaná Darenahrnak, hogy majd ő segít neki, mikor lélekszakadva jön vissza a ház ura és a szavai nem sejtetnek semmi jót. Ő is hallja a sajnálatos módon egyre közelebbről érkező zajokat, így teljesen megrémíti Aleimord javaslata, hogy menjenek ki és ugorjanak át a kerítésen. Kicsit jobban érzi magát azonban, mikor Darenahr lép elő, hogy ezúttal ő mondjon ellent a férfinak. ~Talán a pincében tényleg el tudunk rejtőzni... ~vélekedik magában, majd hangosan is támogatásáról biztosítja Darenahrt*
- Szerintem a pince jó ötlet, ott talán nem vesznek észre minket... *ért vele egyet, bár ennél határozottabban már nem mer fellépni, elvégre korábban sem járt sok sikerrel. Érdeklődve néz körbe, a többiek vajon hogy fogadják az újabb javaslatot és ezúttal hajlandóak lesznek-e megmozdulni? ~Bármit is akarunk tenni, azt muszáj gyorsan csinálnunk, ha mind túl akarjuk élni! ~gondolja magában, míg a többiek válaszára vár.*
*Bár egyelőre örömmel tapasztalja, hogy a többiek hallgatnak a javaslatára, később megdöbbenve látja, hogy a megvalósításhoz csak igen kevesen fognak hozzá. A nemesek közül gyakorlatilag senki, csak leülnek inkább beszélgetni. Míg látszólag Aleimord és Alenia is támogatják az ötletét, a gyakorlatba egyikük sem segít átültetni azt. Döbbenten pislog körbe, hisz nem képes felfogni, amit maga körül lát. ~Azért nem egészen így értettem, amikor azt javasoltam, maradjunk!~ dohog magában, Luni távozása után pedig végképp kétségbe esik. Szerencsére Luni hamar és épségben tér vissza és az őrök segítségével elkezdik eltorlaszolni az ajtót. Nem jutnak azonban sokra, hiszen Aleimord így is képes elhagyni a szobát. Aggódva néz Lunira, vajon az eddig reszkető lány mit szól az események ilyetén alakulásához, majd már épp felajánlaná Darenahrnak, hogy majd ő segít neki, mikor lélekszakadva jön vissza a ház ura és a szavai nem sejtetnek semmi jót. Ő is hallja a sajnálatos módon egyre közelebbről érkező zajokat, így teljesen megrémíti Aleimord javaslata, hogy menjenek ki és ugorjanak át a kerítésen. Kicsit jobban érzi magát azonban, mikor Darenahr lép elő, hogy ezúttal ő mondjon ellent a férfinak. ~Talán a pincében tényleg el tudunk rejtőzni... ~vélekedik magában, majd hangosan is támogatásáról biztosítja Darenahrt*
- Szerintem a pince jó ötlet, ott talán nem vesznek észre minket... *ért vele egyet, bár ennél határozottabban már nem mer fellépni, elvégre korábban sem járt sok sikerrel. Érdeklődve néz körbe, a többiek vajon hogy fogadják az újabb javaslatot és ezúttal hajlandóak lesznek-e megmozdulni? ~Bármit is akarunk tenni, azt muszáj gyorsan csinálnunk, ha mind túl akarjuk élni! ~gondolja magában, míg a többiek válaszára vár.*
514. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-15 18:19:45
Üzenet elküldve: 2018-04-15 18:19:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// A Nagy Egyenlőség Napja //
*Aleimord távozik ismét, ezúttal kitudja hová. Darenahr a száját húzva néz utána, mert túl sok segítséget nem is várt, na de azért hogy ennyire leszarja az egészet...*
~Na mindegy...~
- Lepakolnák a hölgyek a cuccokat az asztalról, amíg én a székeket odaviszem?
*Felkapja az íróasztal előttit, de a szobából már nem jut ki vele. Aleimord zaklatottan tér vissza, közölve, hogy most azonnal induljanak.*
- Miért, mi történt?
*A választ hamar megkapja, csak nem a nemestől. Szinte beleremeg a ház a dörömbölésbe, elképzelése sincs, mivel próbálhatják áttörni az ajtót. Illetve van, de inkább nem gondol bele.*
- Uram, én azt nem ajánlom! Maga szerint mennyi időbe telik nekik, amíg hátrajönnek az elülső ajtótól? Mi biztosan nem érnénk el a telek másik végére.
*Ráadásul elég csak ránézni Aleniára, menni is alig bír, nem hogy még rohanni...*
- Szerintem inkább itt kéne valami menedéket találni. Tegnap voltam lent a pincében. Elég hosszú és sötét, a végében simán elbújhatnánk a hordók közé. A lejárata meg viszonylag kicsi, ráhúzunk a nyílásra egy szekrényt félig.
*Örülne, ha Aleimord végre eldöntené, mit akar, és nem olyan hülyeségeket mondana, mint hogy rohanjanak ki a tömegbe.*
~Nemes létre nem járnak túl gyorsan az agytekervényei, az biztos.~
*Aleimord távozik ismét, ezúttal kitudja hová. Darenahr a száját húzva néz utána, mert túl sok segítséget nem is várt, na de azért hogy ennyire leszarja az egészet...*
~Na mindegy...~
- Lepakolnák a hölgyek a cuccokat az asztalról, amíg én a székeket odaviszem?
*Felkapja az íróasztal előttit, de a szobából már nem jut ki vele. Aleimord zaklatottan tér vissza, közölve, hogy most azonnal induljanak.*
- Miért, mi történt?
*A választ hamar megkapja, csak nem a nemestől. Szinte beleremeg a ház a dörömbölésbe, elképzelése sincs, mivel próbálhatják áttörni az ajtót. Illetve van, de inkább nem gondol bele.*
- Uram, én azt nem ajánlom! Maga szerint mennyi időbe telik nekik, amíg hátrajönnek az elülső ajtótól? Mi biztosan nem érnénk el a telek másik végére.
*Ráadásul elég csak ránézni Aleniára, menni is alig bír, nem hogy még rohanni...*
- Szerintem inkább itt kéne valami menedéket találni. Tegnap voltam lent a pincében. Elég hosszú és sötét, a végében simán elbújhatnánk a hordók közé. A lejárata meg viszonylag kicsi, ráhúzunk a nyílásra egy szekrényt félig.
*Örülne, ha Aleimord végre eldöntené, mit akar, és nem olyan hülyeségeket mondana, mint hogy rohanjanak ki a tömegbe.*
~Nemes létre nem járnak túl gyorsan az agytekervényei, az biztos.~
513. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-14 23:51:49
Üzenet elküldve: 2018-04-14 23:51:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
// A Nagy Egyenlőség Napja //
*A többiek intézkedni kezdenek, Aleimord szívesen segítene bútorokat tologatni torlaszként, de tisztában van a saját testi erejével. Úgy dönt, inkább megkeresi azt a tündér alkimistát, lehet, hogy még mindig alszik. Elindul a szolgálok szobái felé, hogy benyitogathasson minden ajtón, közben a tündér nevét kiabálja.
Ekkor veszi észre, hogy a tömeg átveregette magát az őrségen, és úgy döntöttek, hogy ideje beglátogatni. Ahogy van, sarkon fordul, majd rohan is vissza a Nappaliba.*
- Meggondoltam magamat!
*Mondja hirtelen felkiáltva, közben meg sem áll, a hátsó kijárat felé tart.*
- Átmászunk azon a kerítésen, ha kell, átdobáljuk egymást. Nyomás!
*A többiek intézkedni kezdenek, Aleimord szívesen segítene bútorokat tologatni torlaszként, de tisztában van a saját testi erejével. Úgy dönt, inkább megkeresi azt a tündér alkimistát, lehet, hogy még mindig alszik. Elindul a szolgálok szobái felé, hogy benyitogathasson minden ajtón, közben a tündér nevét kiabálja.
Ekkor veszi észre, hogy a tömeg átveregette magát az őrségen, és úgy döntöttek, hogy ideje beglátogatni. Ahogy van, sarkon fordul, majd rohan is vissza a Nappaliba.*
- Meggondoltam magamat!
*Mondja hirtelen felkiáltva, közben meg sem áll, a hátsó kijárat felé tart.*
- Átmászunk azon a kerítésen, ha kell, átdobáljuk egymást. Nyomás!
512. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-14 00:30:26
Üzenet elküldve: 2018-04-14 00:30:26
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Szelíd
//A Nagy Egyenlőség Napja//
*A katonákat profi, harcosait jól ismerő tiszt vezeti. Aki figyeli ténykedését, láthatja, hogy higgadt, megfontolt a csata közepén is, nem riasztja a túlerő. Nem rezzen akkor sem, mikor kövek érkeznek fejmagasságban, akkor sem, mikor nyilak. Elég egy-két percig lesni ahhoz, hogy el lehessen dönteni, ez a törpe nincs híján sem a józanságnak, sem a kötelességtudatnak, sem a vitézségnek. Ezért nem mészárolják le Őt és csapatát azonnal, mikor szétbomlik a pajzsfal. A tömeg szétnyomja az alakzatot, hiába a határozott hangon üvöltött, okos parancsok, hiába a helyezkedés, a pontos vágások, szúrások, hiába vetik meg a lábukat a katonák újra meg újra, hiába minden. A tiszt már maga ugrik az első sorba, saját pajzsával fedezi az újabb sérültet, míg társai hátra nem vonszolják és nincs többé, aki a helyére álljon. A város őrei még éppen időben kezdik meg a visszavonulást ahhoz, hogy a leghalványabb esélyük legyen a túlélésre. Mire az utca végére érnek, nincs köztük, akinek ne lenne sebe.
De ezt a Sayqueves Rezidencia lakói már nem láthatják, mert a nemesi rezidencia elmerül a tömegben, amely, mint valami folyadék, ami átbuggyan a küszöbön, befolyik az udvarra, már az ajtó előtt hömpölyög, már az ablakokat próbálgatja, már az ajtóra zuhog. Kalapács, husáng, fejsze csapása dobban a recsegő fán. Arthenior szegényeinek haragja most ezen az ajtón kopogtat és nem várja meg a komornyikot.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.04.14 00:35:33
*A katonákat profi, harcosait jól ismerő tiszt vezeti. Aki figyeli ténykedését, láthatja, hogy higgadt, megfontolt a csata közepén is, nem riasztja a túlerő. Nem rezzen akkor sem, mikor kövek érkeznek fejmagasságban, akkor sem, mikor nyilak. Elég egy-két percig lesni ahhoz, hogy el lehessen dönteni, ez a törpe nincs híján sem a józanságnak, sem a kötelességtudatnak, sem a vitézségnek. Ezért nem mészárolják le Őt és csapatát azonnal, mikor szétbomlik a pajzsfal. A tömeg szétnyomja az alakzatot, hiába a határozott hangon üvöltött, okos parancsok, hiába a helyezkedés, a pontos vágások, szúrások, hiába vetik meg a lábukat a katonák újra meg újra, hiába minden. A tiszt már maga ugrik az első sorba, saját pajzsával fedezi az újabb sérültet, míg társai hátra nem vonszolják és nincs többé, aki a helyére álljon. A város őrei még éppen időben kezdik meg a visszavonulást ahhoz, hogy a leghalványabb esélyük legyen a túlélésre. Mire az utca végére érnek, nincs köztük, akinek ne lenne sebe.
De ezt a Sayqueves Rezidencia lakói már nem láthatják, mert a nemesi rezidencia elmerül a tömegben, amely, mint valami folyadék, ami átbuggyan a küszöbön, befolyik az udvarra, már az ajtó előtt hömpölyög, már az ablakokat próbálgatja, már az ajtóra zuhog. Kalapács, husáng, fejsze csapása dobban a recsegő fán. Arthenior szegényeinek haragja most ezen az ajtón kopogtat és nem várja meg a komornyikot.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.04.14 00:35:33
511. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-13 20:58:57
Üzenet elküldve: 2018-04-13 20:58:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// A Nagy Egyenlőség Napja //
*Mindenki bizonytalan a menekülést illetően. Vajon valóban olyan jó ötlet ez? Maga sem tudja eldönteni, illetve nem ő akar lenni, aki szembemegy munkaadója véleményével. Darenahr élete nem forog olyan vészesen kockán. Ha a tömeg rájuk támadna, hosszú, egyszerű kabátjában könnyen elvegyül közöttük, na meg pár kaviccsal megdobálja a nemeseket, ha szükséges, és probléma letudva.
Végül Lauren az, aki magához veszi a szót, és határozottan, konkrétan parancsokat osztogat. A férfi meg csak néz nagyokat, hogy ez most mi.*
~Eh, hát ezt nem néztem volna ki a lányból. Aleimord nem figyel, még a végén a házat is kiszedi alóla...~
*Arcán halvány mosoly jelenik meg a gondolatra, de gyorsan újra komoly ábrázatot ölt magára. Mégis milyen volna ilyen helyzetben itt nevetni?*
- Aleimord, ön mit gondol?
*A ház urának hirtelen a véleménye megváltozik az előbbik hallatán, ráadásul úgy mondja nekik, hogy maradnak, mintha csak az ő fejéből pattant volna ki az ötlet.*
~Öhm... Hát ez... Érdekes.~
*Egy másik lány kezd most el parancsolgatni, és eléggé úgy teszi, mintha magas rangot töltene be itt.*
~Talán a felesége lehet? ~
*Csak tippel, fogalma sincs. Tegnap még csak nem is látta, mikor megérkeztek.*
- Rendben, az ajtókat intézem én. *A pap felé fordul, más férfi rajtuk és Aleimordon kívül - aki nyilván nem fog bútorokat tologatni - nincsen a szobában.* Segítene?
*Mindenki bizonytalan a menekülést illetően. Vajon valóban olyan jó ötlet ez? Maga sem tudja eldönteni, illetve nem ő akar lenni, aki szembemegy munkaadója véleményével. Darenahr élete nem forog olyan vészesen kockán. Ha a tömeg rájuk támadna, hosszú, egyszerű kabátjában könnyen elvegyül közöttük, na meg pár kaviccsal megdobálja a nemeseket, ha szükséges, és probléma letudva.
Végül Lauren az, aki magához veszi a szót, és határozottan, konkrétan parancsokat osztogat. A férfi meg csak néz nagyokat, hogy ez most mi.*
~Eh, hát ezt nem néztem volna ki a lányból. Aleimord nem figyel, még a végén a házat is kiszedi alóla...~
*Arcán halvány mosoly jelenik meg a gondolatra, de gyorsan újra komoly ábrázatot ölt magára. Mégis milyen volna ilyen helyzetben itt nevetni?*
- Aleimord, ön mit gondol?
*A ház urának hirtelen a véleménye megváltozik az előbbik hallatán, ráadásul úgy mondja nekik, hogy maradnak, mintha csak az ő fejéből pattant volna ki az ötlet.*
~Öhm... Hát ez... Érdekes.~
*Egy másik lány kezd most el parancsolgatni, és eléggé úgy teszi, mintha magas rangot töltene be itt.*
~Talán a felesége lehet? ~
*Csak tippel, fogalma sincs. Tegnap még csak nem is látta, mikor megérkeztek.*
- Rendben, az ajtókat intézem én. *A pap felé fordul, más férfi rajtuk és Aleimordon kívül - aki nyilván nem fog bútorokat tologatni - nincsen a szobában.* Segítene?
510. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-12 22:47:21
Üzenet elküldve: 2018-04-12 22:47:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// A Nagy Egyenlőség Napja //
*Természetesen nemesi családban megszokottak lehetnek a különleges, cifra megszólítások, de Alenia eddig legtöbbektől csak a kisasszony jelzőt kapta. Az úrnő megszólítás pedig igazán az ínyére van, így kapva kap az alkalmon, hogy ismertesse a nővel, ezentúl is ezt a megszólítást várja el. Igazából rengeteget ecsetelgetné még, hogy milyen megszólítást és viselkedést szeretne tőle, de sajnos több, s nagyobb gondja is van most ennél.
Örömmel veszi tudomásul, hogy többen is támogatják az ötletét Aleimordéval szemben, miszerint maradjanak itt benn. Mindig jó érzés, mikor ő nyeri a testvérpárbajt. A legjobban azonban Laurentitia határozott fellépésén lepődik meg. Olyan az egész, mintha a lány előző életében a hadseregben lett volna parancsnok, annyira pontosan és körültekintően adja ki az utasításokat. Úgy látszik, ő most köztük a legtalpraesettebb. Luninari pánikol, Aleimord folyton eltűnik, Relaelt mintha nem is érdekelné az egész, ő pedig nincs a legjobb állapotban, örül, hogy az izgatottság hatására képes tartani magát, így talán az lenne a legjobb, ha adnának Laurentita véleményére. Aleimordtól nem veszi el a fegyvert ő sem, hisz a legjobb esetben is a saját ujját szúrná meg vele, nem neki valók az éles tárgyak. Másrészt mióta kiváltságos módon tapasztalhatta meg, milyen, mikor az éles, ezüst penge a húsába, sőt, csontjába vág, valahogy ránézni sem hajlandó a fegyverre.*
- Hallgassatok a hölgyre, igaza van. Nem mehetünk ki, még biztosan nem.
*Arról szó sem lehet, hogy az ékszereit eladja, vagy rongyokba öltözzön, de ezt nem köti a többiek orra alá, hisz akkor az egész mondanivalója hitelességét vesztené.*
- A férfiak kezdjenek neki a kijáratok eltorlaszolásához, az ablakokat senki ne közelítse meg. Lehetőleg tartózkodjunk azokban a helyiségekben, amik minél távolabb vannak a bejáratoktól és nincs rajtuk ablak. Ha szerencsénk van, éjszakára már véget ér ez az egész, és nem is kell elmennünk, de ha muszáj, akkor valóban nagyobb esélyünk lesz.
*Veszi át a névleges irányítást. Gyakorlatilag pár apró kiegészítéssel Laurentitia szavait ismétli meg, de talán az ő szavára már Relael is adni fog, főleg, ha ezúttal Aleimord is egyetért velük egyszer az életben, és nem a saját feje után akar menni.*
- Ha maradunk, akkor viszont pihennem kell. Bárhol, bármennyit.
*Végtagjai reszketnek, de a makacsság miatt még áll, azonban ki tudja meddig. Ha menekülésre kerül a sor, muszáj lesz újult erővel indulnia, addig pedig pihenésre van szüksége.*
- Bízzunk a katonákban. A városi őrség képzett harcosait nem győzhetik le szedett-vedett népségek.
*Próbál néhány bátorító szót is szólni, hogy megnyutassa a többieket, de kétséges, hogy használni fog.*
*Természetesen nemesi családban megszokottak lehetnek a különleges, cifra megszólítások, de Alenia eddig legtöbbektől csak a kisasszony jelzőt kapta. Az úrnő megszólítás pedig igazán az ínyére van, így kapva kap az alkalmon, hogy ismertesse a nővel, ezentúl is ezt a megszólítást várja el. Igazából rengeteget ecsetelgetné még, hogy milyen megszólítást és viselkedést szeretne tőle, de sajnos több, s nagyobb gondja is van most ennél.
Örömmel veszi tudomásul, hogy többen is támogatják az ötletét Aleimordéval szemben, miszerint maradjanak itt benn. Mindig jó érzés, mikor ő nyeri a testvérpárbajt. A legjobban azonban Laurentitia határozott fellépésén lepődik meg. Olyan az egész, mintha a lány előző életében a hadseregben lett volna parancsnok, annyira pontosan és körültekintően adja ki az utasításokat. Úgy látszik, ő most köztük a legtalpraesettebb. Luninari pánikol, Aleimord folyton eltűnik, Relaelt mintha nem is érdekelné az egész, ő pedig nincs a legjobb állapotban, örül, hogy az izgatottság hatására képes tartani magát, így talán az lenne a legjobb, ha adnának Laurentita véleményére. Aleimordtól nem veszi el a fegyvert ő sem, hisz a legjobb esetben is a saját ujját szúrná meg vele, nem neki valók az éles tárgyak. Másrészt mióta kiváltságos módon tapasztalhatta meg, milyen, mikor az éles, ezüst penge a húsába, sőt, csontjába vág, valahogy ránézni sem hajlandó a fegyverre.*
- Hallgassatok a hölgyre, igaza van. Nem mehetünk ki, még biztosan nem.
*Arról szó sem lehet, hogy az ékszereit eladja, vagy rongyokba öltözzön, de ezt nem köti a többiek orra alá, hisz akkor az egész mondanivalója hitelességét vesztené.*
- A férfiak kezdjenek neki a kijáratok eltorlaszolásához, az ablakokat senki ne közelítse meg. Lehetőleg tartózkodjunk azokban a helyiségekben, amik minél távolabb vannak a bejáratoktól és nincs rajtuk ablak. Ha szerencsénk van, éjszakára már véget ér ez az egész, és nem is kell elmennünk, de ha muszáj, akkor valóban nagyobb esélyünk lesz.
*Veszi át a névleges irányítást. Gyakorlatilag pár apró kiegészítéssel Laurentitia szavait ismétli meg, de talán az ő szavára már Relael is adni fog, főleg, ha ezúttal Aleimord is egyetért velük egyszer az életben, és nem a saját feje után akar menni.*
- Ha maradunk, akkor viszont pihennem kell. Bárhol, bármennyit.
*Végtagjai reszketnek, de a makacsság miatt még áll, azonban ki tudja meddig. Ha menekülésre kerül a sor, muszáj lesz újult erővel indulnia, addig pedig pihenésre van szüksége.*
- Bízzunk a katonákban. A városi őrség képzett harcosait nem győzhetik le szedett-vedett népségek.
*Próbál néhány bátorító szót is szólni, hogy megnyutassa a többieket, de kétséges, hogy használni fog.*
509. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-12 22:44:26
Üzenet elküldve: 2018-04-12 22:44:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//A Nagy Egyenlőség Napja//
//Hátsó kijárat, Luninari szobája, nappali//
*Amikor Lau visszaszorítja a kezét, egy pillanatra, a kint tomboló káosz ellenére is kellemes borzongást érez, kicsit tényleg mintha maga édesanyja jött volna el ide, hogy megnyugtassa őt.
Sajnálja is, hogy ez az érintés túl hamar véget ér, de annyiból semmiképpen nem bánja, hogy a másik lánynak sokkal fontosabb dolga akad az ő megnyugtatásánál; úgy tűnik mindannyiuk helyett neki kell most gondolkodnia.
Kicsit irigyli, de sokkal inkább csodálja őt azért amiért képes erre, ráadásul, hideg fejjel és okosan, magát pedig szégyelli, hogy neki egyáltalán nem sikerült.*
- Launak igaza van. *mondja egyszerűen, miközben az általános izgalom és fejetlenség kellős közepén olyan apróság fel sem tűnik neki, hogy tegnap még Laurennek szólította őt. Az szintén megnyugtatja, hogy Aleimord is belátja, hogy a lánynak igaza van.*
- Én sem egészen így terveztem ezt a napot. *jegyzi meg szomorkás mosollyal Relael kérdésére, bár nem neki szánta.
Éppen arra szerette volna megkérdni Aleimordot, miután a kisebb csapatot elvezette hozzá, hogy engedje el vele Laut a könyvtárba. Ahogy azonban a jelenlegi helyzet áll, már annak örülni fog, ha túlélik a mai napot, és a könyvtár, ahová készült nem válik lángok martalékává.
Kedve lenne kinézni, hogy mi történik odakint, hogy kitartanak-e még a katonák, de belátja, hogy Launak ebben is igaza van. Jobb nem leskelődni kifelé, és valóban az a legokosabb, ha minél kevesebb életjelet adnak magukról.
Inkább gyorsan felmegy a szobájába, ahol magához veszi valamennyi fegyverét. Visszatérve nem tudja eldönteni, hogy csak ő túlságosan ideges még mindig, vagy a többiek nem aggódnak eléggé továbbra sem.
A maga részéről ellenben nem képes tétlenül üldögélni és cseverészni, miközben a falakon túl emberek halnak meg, néhányan pedig a vérükre szomjaznak. Megkéri az őröket, hogy segítsenek neki elbarikádozni a bejárati ajtót először a konyhában lévő bútorokkal, aztán pedig azzal, ami kezük ügyébe esik. Talán persze gyorsabban dolgozna, ha táskáját levenné, még sem meri félrerakni, hátha úgy alakul, hogy még sötétedés előtt mégiscsak sietősen kell távozniuk.
Reméli lesz, aki segít nekik a munkában, ahogyan azt is, hogy mire végeznek, addigra az egész feleslegessé válik, mert a dühös tömeg vagy szétszéled, vagy pedig más, esetleg könnyebb célpontokat keres magának, mint a Gazdagnegyed jól védett házai. Fél persze tőle, hogy mindez csak hiú remény, még sem képes lemondani róla.
Odahaza az éjszaka mindig a sütögetést, valamint a holdban és csillagokban való gyönyörködésre szánt időt jelentette. Elég természetes, hogy minden egyes nap alig várta az eljövetelét, annyira azonban még egyszer sem életében, mint most.
A legjobban persze azt szeretné, hogy mire leszáll az est és feljön az égre a hold már ne kelljen elmenekülniük.*
//Hátsó kijárat, Luninari szobája, nappali//
*Amikor Lau visszaszorítja a kezét, egy pillanatra, a kint tomboló káosz ellenére is kellemes borzongást érez, kicsit tényleg mintha maga édesanyja jött volna el ide, hogy megnyugtassa őt.
Sajnálja is, hogy ez az érintés túl hamar véget ér, de annyiból semmiképpen nem bánja, hogy a másik lánynak sokkal fontosabb dolga akad az ő megnyugtatásánál; úgy tűnik mindannyiuk helyett neki kell most gondolkodnia.
Kicsit irigyli, de sokkal inkább csodálja őt azért amiért képes erre, ráadásul, hideg fejjel és okosan, magát pedig szégyelli, hogy neki egyáltalán nem sikerült.*
- Launak igaza van. *mondja egyszerűen, miközben az általános izgalom és fejetlenség kellős közepén olyan apróság fel sem tűnik neki, hogy tegnap még Laurennek szólította őt. Az szintén megnyugtatja, hogy Aleimord is belátja, hogy a lánynak igaza van.*
- Én sem egészen így terveztem ezt a napot. *jegyzi meg szomorkás mosollyal Relael kérdésére, bár nem neki szánta.
Éppen arra szerette volna megkérdni Aleimordot, miután a kisebb csapatot elvezette hozzá, hogy engedje el vele Laut a könyvtárba. Ahogy azonban a jelenlegi helyzet áll, már annak örülni fog, ha túlélik a mai napot, és a könyvtár, ahová készült nem válik lángok martalékává.
Kedve lenne kinézni, hogy mi történik odakint, hogy kitartanak-e még a katonák, de belátja, hogy Launak ebben is igaza van. Jobb nem leskelődni kifelé, és valóban az a legokosabb, ha minél kevesebb életjelet adnak magukról.
Inkább gyorsan felmegy a szobájába, ahol magához veszi valamennyi fegyverét. Visszatérve nem tudja eldönteni, hogy csak ő túlságosan ideges még mindig, vagy a többiek nem aggódnak eléggé továbbra sem.
A maga részéről ellenben nem képes tétlenül üldögélni és cseverészni, miközben a falakon túl emberek halnak meg, néhányan pedig a vérükre szomjaznak. Megkéri az őröket, hogy segítsenek neki elbarikádozni a bejárati ajtót először a konyhában lévő bútorokkal, aztán pedig azzal, ami kezük ügyébe esik. Talán persze gyorsabban dolgozna, ha táskáját levenné, még sem meri félrerakni, hátha úgy alakul, hogy még sötétedés előtt mégiscsak sietősen kell távozniuk.
Reméli lesz, aki segít nekik a munkában, ahogyan azt is, hogy mire végeznek, addigra az egész feleslegessé válik, mert a dühös tömeg vagy szétszéled, vagy pedig más, esetleg könnyebb célpontokat keres magának, mint a Gazdagnegyed jól védett házai. Fél persze tőle, hogy mindez csak hiú remény, még sem képes lemondani róla.
Odahaza az éjszaka mindig a sütögetést, valamint a holdban és csillagokban való gyönyörködésre szánt időt jelentette. Elég természetes, hogy minden egyes nap alig várta az eljövetelét, annyira azonban még egyszer sem életében, mint most.
A legjobban persze azt szeretné, hogy mire leszáll az est és feljön az égre a hold már ne kelljen elmenekülniük.*
508. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-12 21:21:34
Üzenet elküldve: 2018-04-12 21:21:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// A Nagy Egyenlőség Napja //
* Alenia válaszára csak biccent, haloványan mosolyogva, nem gondolta volna, hogy egy ilyen mindennapi megszólítás örömet okozhat egy nemes élethez szokott kisasszonynak.
Figyeli, ahogy a szőke elf előrelép, nem kérve egyelőre segítségéből, így aztán kicsit hátrább is marad, a végén sétál. Útközben változik az terv, a történések többé nem tehetik lehetővé, hogy kimenjenek, bár Latlie szerint eddig sem voltak igazán hasonlóak, de mostanra egyöntetű lett a dolog, mindenki marad. A férfi elf visszatér, látszólag nyugodtan osztogatja el fegyverét, aztán leül és életunt képet vág, közben a zöld ruhás lány, akit nem ismer a szolga instrukciókat oszt ki, Latlie nagyot pislog rá az ajtóból, ahol végül megállt, nem igen érti, honnan varázsoljon magának kopott köpenyt, hát alapból kopott mindene, őt aztán még a vak se fogja nemesnek gondolni egy percig sem.
Aztán tekintete Relaelre vándorol, s rögvest aggódni kezd érte ábrázata miatt, legszívesebben odalépne és érdeklődne mi a baj, de tudja, hogy ezt a nemesek nem szívlelik, ők szeretnek erősnek mutatkozni. Szívesen felajánlaná azt is, hogy hoz egy pohár vizet, esetleg egy kupa bort, ám azt sem meri végül, mert úgy féli illetlenség kiszolgálni valakit, ha nem is alkalmazott, elvégre még nincs alkalmazva addig vendég, kiknek nem illik mások holmiai között matatni. Ezért sem ér semmihez, s végül nem is megy oda a sötét hajú hölgyhöz, hiába lábaival már majdnem meg-megindulna, kicsit mocorog is, végül csak ajkába harap és csendesen áttekint a szobán túl az egyik ablakra, reménykedve abban, hogy valami csoda folytán a kinti káoszból szelíd csend kerekedik. *
* Alenia válaszára csak biccent, haloványan mosolyogva, nem gondolta volna, hogy egy ilyen mindennapi megszólítás örömet okozhat egy nemes élethez szokott kisasszonynak.
Figyeli, ahogy a szőke elf előrelép, nem kérve egyelőre segítségéből, így aztán kicsit hátrább is marad, a végén sétál. Útközben változik az terv, a történések többé nem tehetik lehetővé, hogy kimenjenek, bár Latlie szerint eddig sem voltak igazán hasonlóak, de mostanra egyöntetű lett a dolog, mindenki marad. A férfi elf visszatér, látszólag nyugodtan osztogatja el fegyverét, aztán leül és életunt képet vág, közben a zöld ruhás lány, akit nem ismer a szolga instrukciókat oszt ki, Latlie nagyot pislog rá az ajtóból, ahol végül megállt, nem igen érti, honnan varázsoljon magának kopott köpenyt, hát alapból kopott mindene, őt aztán még a vak se fogja nemesnek gondolni egy percig sem.
Aztán tekintete Relaelre vándorol, s rögvest aggódni kezd érte ábrázata miatt, legszívesebben odalépne és érdeklődne mi a baj, de tudja, hogy ezt a nemesek nem szívlelik, ők szeretnek erősnek mutatkozni. Szívesen felajánlaná azt is, hogy hoz egy pohár vizet, esetleg egy kupa bort, ám azt sem meri végül, mert úgy féli illetlenség kiszolgálni valakit, ha nem is alkalmazott, elvégre még nincs alkalmazva addig vendég, kiknek nem illik mások holmiai között matatni. Ezért sem ér semmihez, s végül nem is megy oda a sötét hajú hölgyhöz, hiába lábaival már majdnem meg-megindulna, kicsit mocorog is, végül csak ajkába harap és csendesen áttekint a szobán túl az egyik ablakra, reménykedve abban, hogy valami csoda folytán a kinti káoszból szelíd csend kerekedik. *
507. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-10 00:02:04
Üzenet elküldve: 2018-04-10 00:02:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 260
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 260
Játékstílus: Vakmerő
// A Nagy Egyenlőség Napja //
// Nappali //
*A hullám elindul, az egész csapat pedig megtorpanásra kényszerül. Relael figyelmesen hallgatja a félbolond szőke szavait, amit majdnem komolyan is vesz, csak éppen elrontja valami démonokról való hadoválással. De a sor itt ugye nem ér véget, pedig talán jobb lenne. Alenia véleményére származásából adódóan adna is valamennyit, persze az állapota ez jelen esetben tönkreteszi, Luninarit már valamelyest komolyan veszi, a segítőkészsége jó fényt vetett rá, bár az öltözködése nem. De amikor a képbe kerül egy újabb személy már kezd picit mérges lenni.*
~ Honnan ennyi ember? ~
*A földre pillant, hogy nem-e onnan ugráltak ki, amikor éppen nem figyelt annyira. Erős késztetést érez, hogy véleményének hangot adjon, de az nem volna túl szép dolog, arcára viszont egyértelműen kiül, hogy mit gondol. Elsősorban végig méregeti Laurent, de kellőképpen lekezelően ahhoz, hogy szavak nélkül is érzékelhető legyen „és te ki vagy, hogy engem utasítgass?” üzenet. Hunyorogva néz a kis hármasra, már éppen tényleg szólni kíván, nem bírva türtőztetni magát, ám ekkor Aleimord végre előbukkan, és rendet teremt a káoszban. Jelen pillanatban csak tőle hajlandó elfogadni utasításokat, és ha éppenséggel nem jelenik meg, hogy alátámassza az új javaslatot, Rela bizonyosan nem fogadta volna el.*
̵ Túl józan vagyok ehhez a cirkuszhoz. *Motyogja orra alatt. Fanyalogva húzza száját, hogy meg kell erőltetnie magát, és ezen nem segít az a tény, hogy egyrészt fogalma sincs arról kik ezek az emberek, mi hol található, és Aleimord miért nem segít? Nem is veszi el a férfitól a nekik nyújtott fegyvert, majd úgyis megteszi más helyette.
Érzi, hogy halántékánál lüktetni kezd egy ér, de mintha mozgolódna is valami bőre alatt. Rákezd az ismerős viszketés, ahogy a hirtelen fellobbant indokolatlan, intenzív indulatait temeti magába. Szüksége van pár nagy levegővételre, hogy visszanyerje kontrollját maga, illetve elméje felett. Ez most nem az alkalmas hely, és időpont arra, hogy összecsapjanak felette a hullámok.
Ragyogó mosolya úgy tűnik végleg leolvad arcáról. A csapatból kiválik, elvonul pár lépésre a többiektől, láthatóan Aleimordhoz hasonlóan az ő életkedve is megcsappant. Ismételten szembesül azzal, hogy mennyire egyedül van. Ahogy végignéz a többieken, észreveszi miként kötődik mindenki valakihez, vagy ha nem is kötődik, de valamilyen kapocs létrejött közöttük. Van amik mögött több éves ismeretségek húzódnak, van amik szimplán kezdeti szimpátiából fakadnak. Egyszerre lesz irigy, és kezdi el lelkét a szomorúság fojtogatni, talán még sírni is tudna, ha édesapja nem verte volna meg elégszer ahhoz, hogy tudja miként tegye némán, csukott ajtók mögött.
Csendben leül a kanapénak a másik felére, elegendő távolságra a férfitól, annyira, hogy ne sejtsenek titkos szándékot döntésében, és annyira, hogy talán ne zavarja jelenlétével. Egyelőre figyeli a többieket, ha netalántán valakit zavarna tétlensége, úgyis figyelmeztetve lesz érte.
Úgy tűnik számára, hogy a kettes csoportok megvannak Luninari és Lauren, illetve Latlie és Alenia személyében. Vicben visszahúzódónak tűnik, de valószínűleg az előbb elhangzott „szabályt” követve ő férfi társával fog eleget tenni a kérésnek. Ami az illeti Alenia és Latlie ki is esnek a képből, tekintve, hogy a nemes nő milyen állapotban van. Ezeken töprengve figyeli az új arcokat, és azokon megjelenő reakciókat. Lehet bűntudata kéne legyen az ücsörgés miatt, de nincs. Kicsit sem. Ő itt vendég, plusz láthatóan cseppet sem zaklatják fel a gazdanegyedben zajló helyzetek.*
̵ Feltételezem nem ilyen tervekkel indultál neki a napnak drága Aleimord. *Megvillant egy biztatónak szánt mosolyt a férfi felé. Próbálkozása a kommunikációra, illetve a jég megtörésére könnyen lehet kínossá válik, még szerencse, hogy nincs semmi veszítenivalója. A drága szó nem mellesleg jelen esetben tiszteletének jele. Máskor számára szeretett embereket becézget, vagy éppen ilyen módon gúnyolódik, ha úgy hozza a helyzet.*
// Nappali //
*A hullám elindul, az egész csapat pedig megtorpanásra kényszerül. Relael figyelmesen hallgatja a félbolond szőke szavait, amit majdnem komolyan is vesz, csak éppen elrontja valami démonokról való hadoválással. De a sor itt ugye nem ér véget, pedig talán jobb lenne. Alenia véleményére származásából adódóan adna is valamennyit, persze az állapota ez jelen esetben tönkreteszi, Luninarit már valamelyest komolyan veszi, a segítőkészsége jó fényt vetett rá, bár az öltözködése nem. De amikor a képbe kerül egy újabb személy már kezd picit mérges lenni.*
~ Honnan ennyi ember? ~
*A földre pillant, hogy nem-e onnan ugráltak ki, amikor éppen nem figyelt annyira. Erős késztetést érez, hogy véleményének hangot adjon, de az nem volna túl szép dolog, arcára viszont egyértelműen kiül, hogy mit gondol. Elsősorban végig méregeti Laurent, de kellőképpen lekezelően ahhoz, hogy szavak nélkül is érzékelhető legyen „és te ki vagy, hogy engem utasítgass?” üzenet. Hunyorogva néz a kis hármasra, már éppen tényleg szólni kíván, nem bírva türtőztetni magát, ám ekkor Aleimord végre előbukkan, és rendet teremt a káoszban. Jelen pillanatban csak tőle hajlandó elfogadni utasításokat, és ha éppenséggel nem jelenik meg, hogy alátámassza az új javaslatot, Rela bizonyosan nem fogadta volna el.*
̵ Túl józan vagyok ehhez a cirkuszhoz. *Motyogja orra alatt. Fanyalogva húzza száját, hogy meg kell erőltetnie magát, és ezen nem segít az a tény, hogy egyrészt fogalma sincs arról kik ezek az emberek, mi hol található, és Aleimord miért nem segít? Nem is veszi el a férfitól a nekik nyújtott fegyvert, majd úgyis megteszi más helyette.
Érzi, hogy halántékánál lüktetni kezd egy ér, de mintha mozgolódna is valami bőre alatt. Rákezd az ismerős viszketés, ahogy a hirtelen fellobbant indokolatlan, intenzív indulatait temeti magába. Szüksége van pár nagy levegővételre, hogy visszanyerje kontrollját maga, illetve elméje felett. Ez most nem az alkalmas hely, és időpont arra, hogy összecsapjanak felette a hullámok.
Ragyogó mosolya úgy tűnik végleg leolvad arcáról. A csapatból kiválik, elvonul pár lépésre a többiektől, láthatóan Aleimordhoz hasonlóan az ő életkedve is megcsappant. Ismételten szembesül azzal, hogy mennyire egyedül van. Ahogy végignéz a többieken, észreveszi miként kötődik mindenki valakihez, vagy ha nem is kötődik, de valamilyen kapocs létrejött közöttük. Van amik mögött több éves ismeretségek húzódnak, van amik szimplán kezdeti szimpátiából fakadnak. Egyszerre lesz irigy, és kezdi el lelkét a szomorúság fojtogatni, talán még sírni is tudna, ha édesapja nem verte volna meg elégszer ahhoz, hogy tudja miként tegye némán, csukott ajtók mögött.
Csendben leül a kanapénak a másik felére, elegendő távolságra a férfitól, annyira, hogy ne sejtsenek titkos szándékot döntésében, és annyira, hogy talán ne zavarja jelenlétével. Egyelőre figyeli a többieket, ha netalántán valakit zavarna tétlensége, úgyis figyelmeztetve lesz érte.
Úgy tűnik számára, hogy a kettes csoportok megvannak Luninari és Lauren, illetve Latlie és Alenia személyében. Vicben visszahúzódónak tűnik, de valószínűleg az előbb elhangzott „szabályt” követve ő férfi társával fog eleget tenni a kérésnek. Ami az illeti Alenia és Latlie ki is esnek a képből, tekintve, hogy a nemes nő milyen állapotban van. Ezeken töprengve figyeli az új arcokat, és azokon megjelenő reakciókat. Lehet bűntudata kéne legyen az ücsörgés miatt, de nincs. Kicsit sem. Ő itt vendég, plusz láthatóan cseppet sem zaklatják fel a gazdanegyedben zajló helyzetek.*
̵ Feltételezem nem ilyen tervekkel indultál neki a napnak drága Aleimord. *Megvillant egy biztatónak szánt mosolyt a férfi felé. Próbálkozása a kommunikációra, illetve a jég megtörésére könnyen lehet kínossá válik, még szerencse, hogy nincs semmi veszítenivalója. A drága szó nem mellesleg jelen esetben tiszteletének jele. Máskor számára szeretett embereket becézget, vagy éppen ilyen módon gúnyolódik, ha úgy hozza a helyzet.*
506. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-09 21:41:18
Üzenet elküldve: 2018-04-09 21:41:18
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
// A Nagy Egyenlőség Napja //
*Mikor fent, a szobájában magára aggatja a fegyvereit a fülét megcsapja a dulakodás zaja. Kinéz az erkélyen, és látja, hogy a házuk előtt folyik a vér.*
~Innen így nem jutunk ki.~
*Sóhajt hangosan, majd a fegyvereit magán hagyva indul el a többiek keresésére. Dísztelen, de finom anyagból készült, szürkésfehér kabátjában lép hozzájuk. Közben úgy tűnik, már ők is rájöttek, hogy nem nagyon van választásuk.*
- Hacsak nem akartok kerítést mászni, akkor maradunk.
*Jelenti ki egyszerűen Aleniára pillantva, majd ledobja magát a kanapéra. Hagyja, hogy a lányok intézkedjenek, Laurentitiia szavaira pedig sóhajtva feláll, leakasztja a kabátja belsejéből a tőrét, majd a dobótőrével együtt felkínálja a többieknek, így nála csak egy kard marad.*
- Azért ne egymást szurkáljátok velük, rendben?
*Ha a többiek elveszik, újra kényelembe helyezi magát.*
- Hallgassatok rá.
*Bólogat serényen, de az arcáról nem sok életkedvet lehet leolvasni.*
A hozzászólás írója (Aleimord Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.04.09 21:46:44
*Mikor fent, a szobájában magára aggatja a fegyvereit a fülét megcsapja a dulakodás zaja. Kinéz az erkélyen, és látja, hogy a házuk előtt folyik a vér.*
~Innen így nem jutunk ki.~
*Sóhajt hangosan, majd a fegyvereit magán hagyva indul el a többiek keresésére. Dísztelen, de finom anyagból készült, szürkésfehér kabátjában lép hozzájuk. Közben úgy tűnik, már ők is rájöttek, hogy nem nagyon van választásuk.*
- Hacsak nem akartok kerítést mászni, akkor maradunk.
*Jelenti ki egyszerűen Aleniára pillantva, majd ledobja magát a kanapéra. Hagyja, hogy a lányok intézkedjenek, Laurentitiia szavaira pedig sóhajtva feláll, leakasztja a kabátja belsejéből a tőrét, majd a dobótőrével együtt felkínálja a többieknek, így nála csak egy kard marad.*
- Azért ne egymást szurkáljátok velük, rendben?
*Ha a többiek elveszik, újra kényelembe helyezi magát.*
- Hallgassatok rá.
*Bólogat serényen, de az arcáról nem sok életkedvet lehet leolvasni.*
A hozzászólás írója (Aleimord Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.04.09 21:46:44
505. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-09 21:12:23
Üzenet elküldve: 2018-04-09 21:12:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// A Nagy Egyenlőség Napja //
//Könyvtár, előtér és hátsó kijárat //
*Óvatosan közelebb oson az ablakhoz, hogy kilessen rajta. A látvány, ami a szeme elé tárul, teljesen megdöbbenti, ám pont ez kell hozzá, hogy kissé magához térjen. Végre tényleg felfogja, hogy amit Luni kiabált, az igaz, és veszélyben vannak. Gyorsan gondolkozni kezdi, mi lenne a legjobb lépés jelenlegi helyzetükben, miközben egyelőre némán követi a többieket. Egy szolgáló mutatja neki az utat a szobához, ahonnan a hátsó kijárat nyílik, odaérve azonban úgy látja, többen is meggondolták maguk a terv helyességét illetően, vagy legalábbis kételkednek benne, hogy ez lenne a legjobb lépés. Mikor Luni közelebb lép, hogy megfogja a kezét, egy pillanatra szorult helyzetük ellenére is elmosolyodik, annyira a húgára emlékezteti a gyermeki gesztus. Erősen visszaszorítja a lány kezét, hogy megnyugtassa, majd hamar el is húzza a sajátját és a kis csapat elé siet, hogy elállja útjukat a kijárat felé.*
- Nem mehetünk ki. Még nem. *jelenti ki határozottan. Ha nem is ilyen szörnyű körülmények között, de neki már egyszer el kellett szöknie otthonról, és akkor volt ideje alaposan végiggondolni a dolgokat. ~Talán van, aminek most is hasznát veszem~ gondolja, és elkezdi a többieknek is felvázolni ötletét, ha hallgatnak rá*
- Várnunk kell még, amíg lemegy a nap. A sötétben nehezebben vesznek észre minket, és addigra hátha a kedélyek is csillapodnak. Jelenleg a városőrök még valamennyire képesek védeni a házat, ezt használjuk ki arra, hogy előkészítsük a menekülést! *javasolja, és gyorsan folytatja is tovább a tennivalók felsorolását*
- Mindenki kerítsen magának egy köpenyt, ami elrejti a sötétben, és ragadjon magához valamit, amit szükség esetén fegyverként tud használni! *pillant itt a nemes hölgyekre, lehetőség szerint elejét véve minden tiltakozásnak, ha esetleg valamelyikük túlzottan alantasnak tartaná, hogy saját maga küzdjön meg az életéért* Akinek van, hozzon aranyat, ékszereket is, hátha meg tudjuk vásárolni a menekülésünket, ha arra kerülne a sor! Senki ne maradjon egyedül sehol! Párokban közlekedjünk mindenhová, de lehetőség szerint mindenki tudja, ki hol van! Az ablakoktól maradjunk távol, és mozogjunk halkan, ne áruljuk el, pontosan hányan és hol vagyunk! Miután mindenki talált magának köpenyt, fegyvert, miegymást, jöjjünk vissza ide, és barikádozzuk el a bejáratot, hogy ha mégis betörnének ide, megnehezítsük a dolgukat és időt nyerjünk! *kezd belejönni a dologba, ahogy egyik gondolat a másik után születik meg az agyában*
- Ha leszállt az éj, és a veszély még fennáll, indulhatunk! *fejezi be tervét, majd Alenia felé fordul* És azt hiszem, jobb lenne, ha Aleimord is velünk jönne... *néz a lányra, mint a legalkalmasabb személyre, aki meg tudja győzni a férfit, hogy tartson velük. Reméli, a többiek is egyetértenek a tervével, vagy legalábbis bizonyos részleteivel és hozzáadják a saját ötletüket, ha van. Ő maga továbbra is ottmarad az ajtó előtt, nem engedve, hogy bárki távozzon, mielőtt legalább még egyszer át nem beszélik, hogy pontosan mit csináljanak. ~A kapkodásból soha nem születik semmi jó!~ gondolja magában, míg a többiek véleményét várja.*
//Könyvtár, előtér és hátsó kijárat //
*Óvatosan közelebb oson az ablakhoz, hogy kilessen rajta. A látvány, ami a szeme elé tárul, teljesen megdöbbenti, ám pont ez kell hozzá, hogy kissé magához térjen. Végre tényleg felfogja, hogy amit Luni kiabált, az igaz, és veszélyben vannak. Gyorsan gondolkozni kezdi, mi lenne a legjobb lépés jelenlegi helyzetükben, miközben egyelőre némán követi a többieket. Egy szolgáló mutatja neki az utat a szobához, ahonnan a hátsó kijárat nyílik, odaérve azonban úgy látja, többen is meggondolták maguk a terv helyességét illetően, vagy legalábbis kételkednek benne, hogy ez lenne a legjobb lépés. Mikor Luni közelebb lép, hogy megfogja a kezét, egy pillanatra szorult helyzetük ellenére is elmosolyodik, annyira a húgára emlékezteti a gyermeki gesztus. Erősen visszaszorítja a lány kezét, hogy megnyugtassa, majd hamar el is húzza a sajátját és a kis csapat elé siet, hogy elállja útjukat a kijárat felé.*
- Nem mehetünk ki. Még nem. *jelenti ki határozottan. Ha nem is ilyen szörnyű körülmények között, de neki már egyszer el kellett szöknie otthonról, és akkor volt ideje alaposan végiggondolni a dolgokat. ~Talán van, aminek most is hasznát veszem~ gondolja, és elkezdi a többieknek is felvázolni ötletét, ha hallgatnak rá*
- Várnunk kell még, amíg lemegy a nap. A sötétben nehezebben vesznek észre minket, és addigra hátha a kedélyek is csillapodnak. Jelenleg a városőrök még valamennyire képesek védeni a házat, ezt használjuk ki arra, hogy előkészítsük a menekülést! *javasolja, és gyorsan folytatja is tovább a tennivalók felsorolását*
- Mindenki kerítsen magának egy köpenyt, ami elrejti a sötétben, és ragadjon magához valamit, amit szükség esetén fegyverként tud használni! *pillant itt a nemes hölgyekre, lehetőség szerint elejét véve minden tiltakozásnak, ha esetleg valamelyikük túlzottan alantasnak tartaná, hogy saját maga küzdjön meg az életéért* Akinek van, hozzon aranyat, ékszereket is, hátha meg tudjuk vásárolni a menekülésünket, ha arra kerülne a sor! Senki ne maradjon egyedül sehol! Párokban közlekedjünk mindenhová, de lehetőség szerint mindenki tudja, ki hol van! Az ablakoktól maradjunk távol, és mozogjunk halkan, ne áruljuk el, pontosan hányan és hol vagyunk! Miután mindenki talált magának köpenyt, fegyvert, miegymást, jöjjünk vissza ide, és barikádozzuk el a bejáratot, hogy ha mégis betörnének ide, megnehezítsük a dolgukat és időt nyerjünk! *kezd belejönni a dologba, ahogy egyik gondolat a másik után születik meg az agyában*
- Ha leszállt az éj, és a veszély még fennáll, indulhatunk! *fejezi be tervét, majd Alenia felé fordul* És azt hiszem, jobb lenne, ha Aleimord is velünk jönne... *néz a lányra, mint a legalkalmasabb személyre, aki meg tudja győzni a férfit, hogy tartson velük. Reméli, a többiek is egyetértenek a tervével, vagy legalábbis bizonyos részleteivel és hozzáadják a saját ötletüket, ha van. Ő maga továbbra is ottmarad az ajtó előtt, nem engedve, hogy bárki távozzon, mielőtt legalább még egyszer át nem beszélik, hogy pontosan mit csináljanak. ~A kapkodásból soha nem születik semmi jó!~ gondolja magában, míg a többiek véleményét várja.*
504. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-09 14:24:01
Üzenet elküldve: 2018-04-09 14:24:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
// A Nagy Egyenlőség Napja //
//Könyvtár, előtér és hátsó kijárat //
*Nem ismeri a férfit, aki azt mondja, hogyha kell akkor megvédi őket, de szavai megnyugtatják és el is gondolkodtatják kicsit. Az utca nyilvánvalóan nem biztonságos. Pont úgy, ahogyan itt maradni és reménykedni sem az.
~ Ki az a Vokattä? ~ üt aztán szöget a fejébe a gondolat, majd amikor visszaérnek az előtérbe jó hangosan elkiáltja kétszer ezt a nevet. Elég otromba megoldás, de hát ha gyorsan kell valakit megkeresni egy ekkora házban, akkor még sem rohanhatja körbe az egészet.
Figyelmét újabb különös, félelmetes zajok vonják magára.
Odakint mintha azt harsognák, hogy mindenki maradjon otthon. Az ablakhoz rohan, hogy riadt szemeivel kileshessen gyorsan a függöny mögül, és látja is rögtön, hogy a harcok már nem sokkal a házuk előtt dúlnak. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a katonák, akik őket védik, urai a helyzetnek.
Ha kívülállóként szemlélné az egészet és valahonnan jó messziről, minden bizonnyal a néppel érezne együtt, amely nyilván nem véletlenül ragadtatja magát ennyire durva (és talán kétségbeesett) erőszakra. Így azonban, hogy mégiscsak az ő életük a tét, és a katonák azt védik éppen, természetesen azért szorít, hogy sikerüljön nekik visszaverni a riasztóan erőszakos rohamot, és egyben túl is élni azt.
~ Talán a népet is elvarázsolták, mint korábban bennünket, azért ez a káosz. De mindenkit?
Azt meg hogyan? Szerencsétlenek! ~ jut eszébe hirtelen, még is inkább a katonákkal képes együtt érezni, akik a káosz kellős közepén is teljesítik a kötelességüket, és keményen ellenállnak. Ezeket a gondolatokat aztán nyomban kiszorítja egy másik. Teljesen mindegy, hogy mi miért történik, ha egyszer az életük a tét. Oktalan nézelődés helyett inkább követi is a többieket amilyen gyorsan csak tudja.
Elég hamar belátja, hogy sem az idő, sem a hely, sem pedig a helyzet nem alkalmas nyugodt helyzetelemzésre. Túlságosan fél, lábai enyhén remegnek, és túl sok dolog miatt aggódik egyszerre. Nem csak saját életét és testi épségét félti nagyon, hanem a többiekét is.
A legjobban persze Aleniát félti, aki láthatóan még mindig nincsen túl jól, és Aleimordot. Nem érti miért nem tart velük, és ugyan mi dolga van még itt. És persze itt van még Lau, aki hozzá hasonlóan egy kis faluból érkezett, és valószínűleg legalább annyira nincs semmi fogalma arról, hogy mi történik odakint, és miért, mint ahogyan neki sincsen. Talán még nála is jobban fél, bár szinte biztos benne, hogy az lehetetlen.
Természetesen nem feledkezik meg játéknyulairól sem, akik hűséges társai voltak egész életében. Nem lett volna szíve itt hagyni őket a bizonytalanságban, egy házban, ami hamarosan talán a lángok martalékává lesz. Így most bármi lesz a sorsuk, az ugyanaz lesz, mint az övé. Egyszerre nyugtatja meg és nyomasztja ez a tudat, de még mindig sokkal jobban nyomasztaná, ha magukra hagyta volna őket csak úgy.
Bárhogy is, kétségbe van esve, és ez eltorzítja józan ítélőképességét. Hiába javasolta pont ő elsőnek azt, hogy meneküljenek, most még is úgy érzi, hogy ameddig nem ég a ház, talán mégiscsak jó lenne maradni. Ha tombol odakint a káosz, akkor nem biztos, hogy egy kopott, viseltes köpeny képes lesz megmenteni. Akkor főleg nem, ha egy nagyobb csapattal együtt távozik egy nemesi házból, és valaki éppen ezért az általános izgatottság közepette kitalálja róla, hogy ellenségeik közé tartozik. Ugyanakkor az is biztos, hogy együtt menni bárhová, még mindig sokkal biztonságosabb, mintha egyedül tenné mindezt, vagy itt maradna, szintén egyedül.
Mégis úgy érzi, hogy most nem lehet jó döntést hozni. Akár menekülnek, akár maradnak és reménykednek, mind a kettő egyformán okozhatja a vesztüket. Biztos benne, hogyha lenne most ideje és lélekjelenléte nyugodtan gondolkodni mindkét lehetőség mellett és ellen is számtalan érvet képes lenne találni.*
- Gyere! Ne félj, nem lesz semmi baj! *mondja Launak, és ha a lány hagyja neki, akkor kézen is fogja őt kissé önző módon. Valójában most éppen ő az, aki támogatásra és nyugtatásra szorul, arra, hogyha édesanyja nincs is itt, legalább valaki más megfogja a kezét, hogy meríthessen egy kis erőt, bátorságot és higgadtságot ebből az érintésből. Legalább az egyiket a három közül.
Ezek utána hallja Alenia szavait.*
- Nem tudom, lehet, hogy igaza van Aleniának, és tényleg nem kellene kimenni ameddig nem muszáj. Hátha visszaverik a tömeget a katonák. *hangja ugyan halk és bizonytalan, de mivel ott van a többiekkel egészen, biztosan hallják.
Valahogy ösztönösen is a férfira pillant, akit Lauval látott először, és Vicbenre, akiknek a jelenléte kicsit megnyugtatja. Mégis csak ők a velük lévő férfiak, meg az őr. Amennyire pedig felméri hirtelen, (bár lehet idegességében rosszul látja) fegyvere csak az őrnek és a szőkés barna férfinak van. Ha verekedésre kerül odakint a sor, nyilván nekik és Vicbennek lesz a legtöbb esélye.
Ami őt illeti, életében egyszer verekedett, már amennyiben azt annak lehet nevezni, ami végül száműzetéséhez vezetett. Lau és Latlie szelíd lánynak látszik, Aleniából és másik nemes kisasszonyból pedig nem nézi ki, hogy valaha is bepiszkolták volna kezüket és ruhájukat ilyesmiben.
Arca még a szokottnál is sápadtabb, jobb lába pedig még mindig remeg egy kicsit, mégis amennyire csak a lehetőségek engedik, próbálja összeszedni magát és nem csak fokozni az általános pánikot és bizonytalanságot a sajátjával.*
- Ha mégis kimegyünk, legalább a fegyvereimért vissza kellene szaladni a szobámba. *állapítja meg. Nem mintha használni is tudná őket rendesen. Általuk azonban talán mégiscsak nagyobb biztonságban lenne, mint nélkülük.*
- Mit gondolnak, van rá idő? *kérdi a férfiakat.*
//Könyvtár, előtér és hátsó kijárat //
*Nem ismeri a férfit, aki azt mondja, hogyha kell akkor megvédi őket, de szavai megnyugtatják és el is gondolkodtatják kicsit. Az utca nyilvánvalóan nem biztonságos. Pont úgy, ahogyan itt maradni és reménykedni sem az.
~ Ki az a Vokattä? ~ üt aztán szöget a fejébe a gondolat, majd amikor visszaérnek az előtérbe jó hangosan elkiáltja kétszer ezt a nevet. Elég otromba megoldás, de hát ha gyorsan kell valakit megkeresni egy ekkora házban, akkor még sem rohanhatja körbe az egészet.
Figyelmét újabb különös, félelmetes zajok vonják magára.
Odakint mintha azt harsognák, hogy mindenki maradjon otthon. Az ablakhoz rohan, hogy riadt szemeivel kileshessen gyorsan a függöny mögül, és látja is rögtön, hogy a harcok már nem sokkal a házuk előtt dúlnak. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a katonák, akik őket védik, urai a helyzetnek.
Ha kívülállóként szemlélné az egészet és valahonnan jó messziről, minden bizonnyal a néppel érezne együtt, amely nyilván nem véletlenül ragadtatja magát ennyire durva (és talán kétségbeesett) erőszakra. Így azonban, hogy mégiscsak az ő életük a tét, és a katonák azt védik éppen, természetesen azért szorít, hogy sikerüljön nekik visszaverni a riasztóan erőszakos rohamot, és egyben túl is élni azt.
~ Talán a népet is elvarázsolták, mint korábban bennünket, azért ez a káosz. De mindenkit?
Azt meg hogyan? Szerencsétlenek! ~ jut eszébe hirtelen, még is inkább a katonákkal képes együtt érezni, akik a káosz kellős közepén is teljesítik a kötelességüket, és keményen ellenállnak. Ezeket a gondolatokat aztán nyomban kiszorítja egy másik. Teljesen mindegy, hogy mi miért történik, ha egyszer az életük a tét. Oktalan nézelődés helyett inkább követi is a többieket amilyen gyorsan csak tudja.
Elég hamar belátja, hogy sem az idő, sem a hely, sem pedig a helyzet nem alkalmas nyugodt helyzetelemzésre. Túlságosan fél, lábai enyhén remegnek, és túl sok dolog miatt aggódik egyszerre. Nem csak saját életét és testi épségét félti nagyon, hanem a többiekét is.
A legjobban persze Aleniát félti, aki láthatóan még mindig nincsen túl jól, és Aleimordot. Nem érti miért nem tart velük, és ugyan mi dolga van még itt. És persze itt van még Lau, aki hozzá hasonlóan egy kis faluból érkezett, és valószínűleg legalább annyira nincs semmi fogalma arról, hogy mi történik odakint, és miért, mint ahogyan neki sincsen. Talán még nála is jobban fél, bár szinte biztos benne, hogy az lehetetlen.
Természetesen nem feledkezik meg játéknyulairól sem, akik hűséges társai voltak egész életében. Nem lett volna szíve itt hagyni őket a bizonytalanságban, egy házban, ami hamarosan talán a lángok martalékává lesz. Így most bármi lesz a sorsuk, az ugyanaz lesz, mint az övé. Egyszerre nyugtatja meg és nyomasztja ez a tudat, de még mindig sokkal jobban nyomasztaná, ha magukra hagyta volna őket csak úgy.
Bárhogy is, kétségbe van esve, és ez eltorzítja józan ítélőképességét. Hiába javasolta pont ő elsőnek azt, hogy meneküljenek, most még is úgy érzi, hogy ameddig nem ég a ház, talán mégiscsak jó lenne maradni. Ha tombol odakint a káosz, akkor nem biztos, hogy egy kopott, viseltes köpeny képes lesz megmenteni. Akkor főleg nem, ha egy nagyobb csapattal együtt távozik egy nemesi házból, és valaki éppen ezért az általános izgatottság közepette kitalálja róla, hogy ellenségeik közé tartozik. Ugyanakkor az is biztos, hogy együtt menni bárhová, még mindig sokkal biztonságosabb, mintha egyedül tenné mindezt, vagy itt maradna, szintén egyedül.
Mégis úgy érzi, hogy most nem lehet jó döntést hozni. Akár menekülnek, akár maradnak és reménykednek, mind a kettő egyformán okozhatja a vesztüket. Biztos benne, hogyha lenne most ideje és lélekjelenléte nyugodtan gondolkodni mindkét lehetőség mellett és ellen is számtalan érvet képes lenne találni.*
- Gyere! Ne félj, nem lesz semmi baj! *mondja Launak, és ha a lány hagyja neki, akkor kézen is fogja őt kissé önző módon. Valójában most éppen ő az, aki támogatásra és nyugtatásra szorul, arra, hogyha édesanyja nincs is itt, legalább valaki más megfogja a kezét, hogy meríthessen egy kis erőt, bátorságot és higgadtságot ebből az érintésből. Legalább az egyiket a három közül.
Ezek utána hallja Alenia szavait.*
- Nem tudom, lehet, hogy igaza van Aleniának, és tényleg nem kellene kimenni ameddig nem muszáj. Hátha visszaverik a tömeget a katonák. *hangja ugyan halk és bizonytalan, de mivel ott van a többiekkel egészen, biztosan hallják.
Valahogy ösztönösen is a férfira pillant, akit Lauval látott először, és Vicbenre, akiknek a jelenléte kicsit megnyugtatja. Mégis csak ők a velük lévő férfiak, meg az őr. Amennyire pedig felméri hirtelen, (bár lehet idegességében rosszul látja) fegyvere csak az őrnek és a szőkés barna férfinak van. Ha verekedésre kerül odakint a sor, nyilván nekik és Vicbennek lesz a legtöbb esélye.
Ami őt illeti, életében egyszer verekedett, már amennyiben azt annak lehet nevezni, ami végül száműzetéséhez vezetett. Lau és Latlie szelíd lánynak látszik, Aleniából és másik nemes kisasszonyból pedig nem nézi ki, hogy valaha is bepiszkolták volna kezüket és ruhájukat ilyesmiben.
Arca még a szokottnál is sápadtabb, jobb lába pedig még mindig remeg egy kicsit, mégis amennyire csak a lehetőségek engedik, próbálja összeszedni magát és nem csak fokozni az általános pánikot és bizonytalanságot a sajátjával.*
- Ha mégis kimegyünk, legalább a fegyvereimért vissza kellene szaladni a szobámba. *állapítja meg. Nem mintha használni is tudná őket rendesen. Általuk azonban talán mégiscsak nagyobb biztonságban lenne, mint nélkülük.*
- Mit gondolnak, van rá idő? *kérdi a férfiakat.*
503. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-08 21:26:59
Üzenet elküldve: 2018-04-08 21:26:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// A Nagy Egyenlőség Napja //
// Könyvtár és hátsó kijárat //
*Talán a legjobb dolog, ami történt vele az elmúlt pár napban az Latlie megjelenése. Bárki is volt ő ezelőtt, s legyen bárki most, a tökéletes szolgáló definícióját kielégíti számára.*
- Úrnőm? *Mosolyodik el erőtlenül.* Helyes, hívj így ezentúl is.
*Lehet akármekkora mészárlás odakinn, lehet akármekkora a baj, számára akkor is fontosak az olyan alapvető dolgok, mint a szolga és úrnője közti kapcsolat fenntartása. Már most elvárásairól beszél, mikor igazából Aleimord fel sem vette még a lányt, de nem is kell minden esetben bátyjára támaszkodnia. Legszívesebben az ötletét sem támogatná, hogy hagyják el a házat. Kinn csattogó pajzsok hangját, majd üvöltést hall, mire fejében újabb furcsa képzelgések jelennek meg. Szíve gyorsabban kezd verni, rosszullétét pedig egy újabb adrenalinlöket követi, melynek köszönhetően már nincs szüksége arra, hogy Latlie vállán támaszkodjon.*
- Köszönöm, Már jobban vagyok.
*Pillant a lányra és kiegyenesedik úgy ahogy, majd Aleimord távozásával az élre kerülő Relael mellé sétál. Tekintete még mindig fáradt és meggyötört, de legalább a két lábán jár és tettre kész. *
- Én nem bíznék ennyire Aleimord ötletében. A városi őrség tartja a frontot odakinn, azt akarják, hogy senki se hagyja el az otthonát. A templom nem egy ugrásnyira van innen, és éppen elég, ha csak egy kis csoport észrevesz minket. Démonok karmai közé, a vesztünkbe rohanunk.
*Állapítja meg ismét kissé fura hasonlattal, de valószínűleg már késő. Mindenki, köztük kelletlenül ő is a hátsó kijárat felé halad a kis csapattal, de meglehetősen frusztrálja, hogy egy újabb döntést, mi saját életét is kockáztatja, nélküle hoztak meg. Igen, beteg, de ez nem azt jelenti, hogy dönthetnek helyette.*
// Könyvtár és hátsó kijárat //
*Talán a legjobb dolog, ami történt vele az elmúlt pár napban az Latlie megjelenése. Bárki is volt ő ezelőtt, s legyen bárki most, a tökéletes szolgáló definícióját kielégíti számára.*
- Úrnőm? *Mosolyodik el erőtlenül.* Helyes, hívj így ezentúl is.
*Lehet akármekkora mészárlás odakinn, lehet akármekkora a baj, számára akkor is fontosak az olyan alapvető dolgok, mint a szolga és úrnője közti kapcsolat fenntartása. Már most elvárásairól beszél, mikor igazából Aleimord fel sem vette még a lányt, de nem is kell minden esetben bátyjára támaszkodnia. Legszívesebben az ötletét sem támogatná, hogy hagyják el a házat. Kinn csattogó pajzsok hangját, majd üvöltést hall, mire fejében újabb furcsa képzelgések jelennek meg. Szíve gyorsabban kezd verni, rosszullétét pedig egy újabb adrenalinlöket követi, melynek köszönhetően már nincs szüksége arra, hogy Latlie vállán támaszkodjon.*
- Köszönöm, Már jobban vagyok.
*Pillant a lányra és kiegyenesedik úgy ahogy, majd Aleimord távozásával az élre kerülő Relael mellé sétál. Tekintete még mindig fáradt és meggyötört, de legalább a két lábán jár és tettre kész. *
- Én nem bíznék ennyire Aleimord ötletében. A városi őrség tartja a frontot odakinn, azt akarják, hogy senki se hagyja el az otthonát. A templom nem egy ugrásnyira van innen, és éppen elég, ha csak egy kis csoport észrevesz minket. Démonok karmai közé, a vesztünkbe rohanunk.
*Állapítja meg ismét kissé fura hasonlattal, de valószínűleg már késő. Mindenki, köztük kelletlenül ő is a hátsó kijárat felé halad a kis csapattal, de meglehetősen frusztrálja, hogy egy újabb döntést, mi saját életét is kockáztatja, nélküle hoztak meg. Igen, beteg, de ez nem azt jelenti, hogy dönthetnek helyette.*
502. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-08 11:02:52
Üzenet elküldve: 2018-04-08 11:02:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// A Nagy Egyenlőség Napja //
// Könyvtár és hátsó kijárat //
- Eléggé úgy néz ki, nem csak megbolondult a kislány.
*Fejével az ablak felé bök. A ház előtt már felgyülemlett a csőcselék, és még ugyan az őrök visszatartják őket, ki tudja, mikor fajul el a dolog. És akármilyen jól bebiztosított házról van szó, tűz ellen ez sem véd, ha egyszer bejutnak.*
- Menjünk, keressük meg őket! Amikor a nappaliban voltunk, onnan hallottam a hangjukat, arra lehetnek.
*Követi a lányt, és viszonylag könnyedén meg is találják őket, ahol már szintén erről beszélnek. Aleimord azt mondja menjenek a templomba, ott majd biztonságban lesznek.*
~Csak ameddig oda eljutunk...~
*De nem szól, jobbat ő sem tudna mondani. Míg ők idebenn vannak a tömeg pedig odakinn, addig nincs probléma, itt vannak a legnagyobb biztonságban. Viszont tekintve, hogy már a kapu előtt toporzékolnak, elég kockázatos volna itt maradni. Ha pedig egy hátsó kijáraton mennek, talán elkerülhetik a bujtogatókat.*
- Van nálam fegyver, és ugyan nem vagyok a harc mestere, megteszem a hölgyekért, amit tudok. De... *Körbenéz a szobában.* Talán szólni kéne mindenkinek. Nem ismerem a ház minden lakóját még, de például Vokattä biztosan nincs itt.
*Attól függetlenül a saját bőre fontosabb, így ő is elindul a menekülők után a kijárat felé.*
A hozzászólás írója (Darenahr Vemriss) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.04.08 11:04:54
// Könyvtár és hátsó kijárat //
- Eléggé úgy néz ki, nem csak megbolondult a kislány.
*Fejével az ablak felé bök. A ház előtt már felgyülemlett a csőcselék, és még ugyan az őrök visszatartják őket, ki tudja, mikor fajul el a dolog. És akármilyen jól bebiztosított házról van szó, tűz ellen ez sem véd, ha egyszer bejutnak.*
- Menjünk, keressük meg őket! Amikor a nappaliban voltunk, onnan hallottam a hangjukat, arra lehetnek.
*Követi a lányt, és viszonylag könnyedén meg is találják őket, ahol már szintén erről beszélnek. Aleimord azt mondja menjenek a templomba, ott majd biztonságban lesznek.*
~Csak ameddig oda eljutunk...~
*De nem szól, jobbat ő sem tudna mondani. Míg ők idebenn vannak a tömeg pedig odakinn, addig nincs probléma, itt vannak a legnagyobb biztonságban. Viszont tekintve, hogy már a kapu előtt toporzékolnak, elég kockázatos volna itt maradni. Ha pedig egy hátsó kijáraton mennek, talán elkerülhetik a bujtogatókat.*
- Van nálam fegyver, és ugyan nem vagyok a harc mestere, megteszem a hölgyekért, amit tudok. De... *Körbenéz a szobában.* Talán szólni kéne mindenkinek. Nem ismerem a ház minden lakóját még, de például Vokattä biztosan nincs itt.
*Attól függetlenül a saját bőre fontosabb, így ő is elindul a menekülők után a kijárat felé.*
A hozzászólás írója (Darenahr Vemriss) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.04.08 11:04:54
501. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-04-07 20:39:38
Üzenet elküldve: 2018-04-07 20:39:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// A Nagy Egyenlőség Napja //
// Könyvtár és hátsó kijárat //
* Már ott van Alenia mellett,s a dicséretre csak szelíden elmosolyodik. Ritkán kap bókot, de olyankor nagyon örül neki, még ha szerényen is fogadja.*
- Ugyan úrnőm, én csak egy szolga vagyok, a véremben van - * feleli szelíden, közben megtartva a belé kapaszkodó elfet, nem nehéz teremtés, így igazán nincs leterhelve Latlie sem, s már indulna is, a férfi útbaigazítását megjegyzi könnyedén, memóriában jó, sok mindent kellett régen is a fejében tartania, ha nem akarta, hogy gazdái megnehezteljenek rá. Csakhogy az ajtón már nem jutnak ki, a katona szinte az orruk előtt ront be és kezdi el hadarni mondandóját. Ezután pedig a kis félelf is megjelenik és pánikolva nagyjából ugyanazt mondja el. A tanácsházát fel akarják nyújtani, a pornép fellázadt, a gazdagnegyed támadás alatt van. Elsápad a hírekre, leginkább a tűz, amitől igazán retteg, az egyik gyermekkori családját, akiknél szolgált tűzvészben vesztette el. Ezért hát a múltból jövő képek meg is jelennek szemei előtt, ledermed, nem is igazán tudja követni a történteket. *
- Hát persze kisasszony... - * bólogat, kicsit magához térve és odakíséri a nőt egy székhez, bár lehet, hogy jóval később reagál, mint ahogy a kérés jött. *
~ A templomba? Nem veszélyes oda az út? ~ * gondolkodik el magában, de ezt nem fogja fennhangon is megismételni, csendesen azt teszi, amit a többi.
A hangok az ablak felől kezdenek koránt sem biztatókká válni, rémülten kapja oda fejét, aztán vissza a többiekre. Azóta már megint többen lettek, már nem is tudja követni ki-kicsoda, meg miért van itt, ő egyelőre csak Aleniával foglalkozik, segíti újra lábra állni ha óhajtja aztán Relael nyomába ered, támogatva a szőke, beteg elfet is. A tempót próbálja gyorsítani, de ha a kisasszony nem bírja, akkor készségesen lassít, szíve szerint felkapná, hogy megkönnyítse mindkettejük dolgát, ám sajnos ehhez nem elég erős Latlie. *
// Könyvtár és hátsó kijárat //
* Már ott van Alenia mellett,s a dicséretre csak szelíden elmosolyodik. Ritkán kap bókot, de olyankor nagyon örül neki, még ha szerényen is fogadja.*
- Ugyan úrnőm, én csak egy szolga vagyok, a véremben van - * feleli szelíden, közben megtartva a belé kapaszkodó elfet, nem nehéz teremtés, így igazán nincs leterhelve Latlie sem, s már indulna is, a férfi útbaigazítását megjegyzi könnyedén, memóriában jó, sok mindent kellett régen is a fejében tartania, ha nem akarta, hogy gazdái megnehezteljenek rá. Csakhogy az ajtón már nem jutnak ki, a katona szinte az orruk előtt ront be és kezdi el hadarni mondandóját. Ezután pedig a kis félelf is megjelenik és pánikolva nagyjából ugyanazt mondja el. A tanácsházát fel akarják nyújtani, a pornép fellázadt, a gazdagnegyed támadás alatt van. Elsápad a hírekre, leginkább a tűz, amitől igazán retteg, az egyik gyermekkori családját, akiknél szolgált tűzvészben vesztette el. Ezért hát a múltból jövő képek meg is jelennek szemei előtt, ledermed, nem is igazán tudja követni a történteket. *
- Hát persze kisasszony... - * bólogat, kicsit magához térve és odakíséri a nőt egy székhez, bár lehet, hogy jóval később reagál, mint ahogy a kérés jött. *
~ A templomba? Nem veszélyes oda az út? ~ * gondolkodik el magában, de ezt nem fogja fennhangon is megismételni, csendesen azt teszi, amit a többi.
A hangok az ablak felől kezdenek koránt sem biztatókká válni, rémülten kapja oda fejét, aztán vissza a többiekre. Azóta már megint többen lettek, már nem is tudja követni ki-kicsoda, meg miért van itt, ő egyelőre csak Aleniával foglalkozik, segíti újra lábra állni ha óhajtja aztán Relael nyomába ered, támogatva a szőke, beteg elfet is. A tempót próbálja gyorsítani, de ha a kisasszony nem bírja, akkor készségesen lassít, szíve szerint felkapná, hogy megkönnyítse mindkettejük dolgát, ám sajnos ehhez nem elég erős Latlie. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 933-952