//A mélység múltja//
*A törpének igaza van. Bármikor szükség lehet a másik segítségére, elvégre ki tudja, hogy melyik járatban mi található. Ezen problémát viszont az alacsony alak megoldja. Ő egymaga indul el a járatokba, egyesével, majd tesz róluk néhány szavas jelentést. Amíg a szakállas az alagutakat járja, Kaleya is teszi a dolgát. Chothal is utasítja rá, bár magától is megtenné azon egyszerű feladatot, hogy átkutatja a holtakat. Ki tudja, hogy miféle szert, vagy eszközöket találnak még. Esetleg valamiféle utalást, hogy kik is lehetnek azok, kiknek maradványai beborítják a padlót. Hosszas kutakodás után, a törpe visszatérte zavarja meg. Addig csendben végzi dolgát, nem tesz semmi egyebet.
Az ork meglátásában nem lát kivetnivalót. Egy dolog viszont azonnal tisztázódik benne. Ha ide leköltöznek, akkor valahogyan el kell torlaszolni a kijáratokat. Mindezt oly módon, hogy ők kedvükre használhassák. Elvégre lényegében ezért merült fel ötletként a hely. Ezen lehetőséget nem szabad veszni hagyni.*
- Tekintve, hogy itt emberek... vagy mik éltek, tényleg nem valószínű, hogy csak úgy ide keveredtek. Nem is beszélve arról, hogy bár fiatalabb korukban nem ekkorák, attól még nem kis termetűek. Valakinek biztosan feltűnt volna, ha egy ekkora... ráadásul pók, járkál a környéken. De most már mindegy... Lényeg, hogy végük, nemde? Viszont... meg kell hagyni, nagyon büdösek... *húzza el a száját.
A távozási ajánlatra igen hamar rábólint. Nem szeretné egyenlőre többet szívni az itteni levegőt. Elég volt számára egyelőre ennyi. Enyhe fájdalom nyilall mellkasába. Úgy tűnik, még teste is megelégelte ezt a helyet. A fájdalom nem is olyan rég szerzett sérülésének helyéből ered. Kezét a pont fölé emeli néhány pillanat erejéig, majd mikor elmúlik a kellemetlen érzés, visszaejti tagját teste mellé.
Odafent hamar találkoznak a ház urával. A jelentés gyorsan megtörténik, az alkudozást viszont teljes mértékben az orkra hagyja. A részletekre figyel. Így többet is megtud arról, hogy kik is ők valójában. Chothal szavai egyértelműen figyelmeztetés célúak. A nő viszont tudja, hogy nem csak amiatt kell aggódniuk, hogy valamelyik társadalmi réteg nem rajong értük túlzottan.*
- Ha megbocsátanak... Nem csak az a gondunk akadhat, hogy valakiknek nem tetszik a tevékenységünk. Volna itt... más is. *néz a zöld bőrűre, ki biztosan tudja, hogy miről is van szó, elvégre a problémával magával, már összeakasztotta agyarait.*
- Néhány tag... Akik vélhetően egyre többen lesznek, engem üldöznek. Ezért voltam ideges, amikor először találkoztunk. Ha megtudják, hogy életben vagyok, minden bizonnyal el akarnak majd tenni láb alól. Ha viszont segédkezik nekünk, uram... Tehát nekem, azzal saját magát is veszélynek teszi ki. *magyarázza el a helyzetet.
Tudja, hogy ezzel csak maguk alatt vágja a fát. Lehet, hogy társának nem fog tetszeni, amit hallott, de nem érdekli. Egy embert már így is veszélybe sodort. Másokat nem akar, akarata ellenére. Ha így is beleegyezik az uraság, hogy segít, ám legyen, beleegyezik. Még abba is, hogy viselnie kell az egyenruhát. Természetesen megkülönböztetéssel.*
- A családom szolgálatában... És nem csak nálunk láttam ilyet, voltak olyan emberek, kik a szokványostól eltérő egyenruhát viseltek. Rajta volt családunk címere, de csupán az öltözékből tudták, hogy kik ők. A legjobb harcosok voltak, akik azokat a maskarákat viselték. Ha engem kérdeznek... A velük való megjelenés nem volt más, mint holmi erőfitogtatás, de bevált. Ők hírnevet szereztek az arénákban, gazdájuktól pedig rettegett mindenki, hisz hatalmas erő volt általuk birtokában... Ezzel annyit akarok mondani, hogy lehetne bármilyen az egyenruhánk, ha az ön címerét viseljük, a hatás ugyanaz. *fejti ki véleményét, tapasztalatai alapján.*