// Orkok, gazdák, drágaságok //
*Clauryl nem nyúl a tányérért, és nem szól egy árva szót sem Grimorhoz. Az ork pedig nem vár a végtelenségig, elunja a dolgot, és a tányért egy mozdulattal az ágy végébe löki. Ha akar, majd eszik, ha meg nem, az az ő dolga. Grimor tartja magát az egyezségükhöz, legalábbis tartaná, ám ha időközben a kis vajákos elpatkolna a hirtelen jött éhségsztrájk ötletétől vezérelve, az csak felesleges bonyodalmakat okozna mindkettejük életében. Legalábbis Grimoréban biztos. Így hát elég ingerülten fogadja a reakciót, vagyis inkább a reakció nélküliséget. A lelkére ugyan nem fog beszélni a kis önjelölt tolvajnak, hogy az igazság és harmónia jegyében lássa be, Grimornak mindenképpen vissza kell szolgáltassa a nyakék árát. Ezen már különben is túl vannak. Clauryl maga is belátta, hogy ezen túl kell esnie. Most meg nem eszik? Ez mire jó?
Mindenesetre otthagyja a lányt, rázárva újra az ajtót. Miután ezt még eljátsszák néhányszor, és a leányzó még a harmadik napon sem szól egy árva, büdös szót sem ( ami ekkorra lehet, hogy már nem a duzzogásból, hanem abból fakad, hogy úgy tűnik, már nincs öntudatánál), az étel pedig érintetlenül, egyre díszesebb penészvirágokkal ékítva leledzik az ágy végében, az ork beleun a dologba. A lány éktelenül büdös, a szoba undorítóan visszataszító. Úgyhogy Grimor higgadtan úgy dönt, pontot tesz a hasznavehetetlen nő, és a szerencsétlen találkozás végére. Minden gyöngédséget nélkülözve felrántja, a vállára fekteti a testet, aztán felcipeli a lépcsőn, ki, tovább, utat törve a Hermelin aktuális báli közönségének sorai közt, egészen a két ajtónállóig. Azok nem különösebben foglalkoznak vele: Grimor hozta a lányt a Hermelinbe, hogy most a vízszinteshez közelibb állapotban távozik, mint ahogy jött, az nem rendíti meg a lelkivilágukat. A Hermelinben rendszeresen előfordul hasonló, az érkezők jönnek, majd néha mennek, némi öntudatbeli különbséggel a kettő között, igazán semmi kirívó nincs az esetben. Az ajtón kívülre érve aztán az ork cipelhetnékje el is illan, még egy ideig hurcolja a lányt, aztán mihamarabb szépen elfekteti a földön. Ha talál nála valamit, miután átkutatja, azt szépen elteszi, aztán otthagyja, minden lelkifurdalás nélkül. Még csak le sem köpi, nem is rugdossa, mert minek? Grimortól ez nem volna elegáns. Hátha odakinn, a friss levegőn a végén megjön az étvágya. Mindenesetre, ha így lenne, Grimor pontosan ugyanezzel a higgadtsággal fogja behajtani rajta a 600 aranyát. Egészen pontos számítások szerint, a két barbárral kötött alkut is figyelembe véve, a kis vajákos 550 arannyal tartozik Grimornak. Ami, a jelenlegi állapotát elnézve, kidobott pénz. Ám a remény hal meg utoljára, így orkunk agya elraktározza szépen a tartozást. És ha már ilyen szépen elintézte ezt a dolgot, és ezzel a Hermelinben való tervezett egyhetes tartózkodása is okafogyottá vált, szépen elindul a Sátrakhoz, hogy felkéredzkedjen valami szekérre, ami visszaviszi Artheniorba.*
A hozzászólás írója (Grimor Qwargh) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.11.29 10:11:52