//Második szál//
//Surran az őz, szökell halkan//
*A másik elfel való beszélgetés határozottan szórakoztatja Eát. Jó néha más, számára teljesen idegen nézőpontból megvizsgálni a dolgokat, még akkor is, ha semmi idegenebbet és furábbat nem tud elképzelni a világon egy tiszta vérű elftől, mint hogy nappal se szívesen menjen a fák közé.
Sejti, hogy lányával egyre gondolnak éppen, mégpedig arra, hogy vajon milyen arcot vágnának egykori otthonukban a vének, ha hallották volna Intet az előbb, és akárcsak Luni, ő is majdnem azonnal elneveti magát.
Viszont már esznek és együtt vannak, így Luninari használja ki az alkalmat, hogy közbe is szóljon.*
- Pedig a nagy meleg ellen a víz után semmi sem ad nagyobb menedéket, mint egy hatalmas fa árnyéka. És a hideg ellen is a legjobb a fa, hiszen eltüzeljük. Talán nem lep meg, de a szülőfalumban a fa is ugyanolyan őselemnek számít, mint a tűz, a víz, a levegő, vagy a föld. Az egyik legjobb dolog ezen a világon, hogy léteznek benne fák is. *bölcselkedik.* A vadállatoktól sem kell félni, ha tudod, hogy hogy hol vagy és mikor. Meg ők sokszor jobban félnek tőled, mint te tőlük. Ezerszer hallottam ezt, de van is benne valami.
*A témát mindenesetre nem erőlteti. Inkább vígan kanalaz, és ízlik is neki, amit eszik. Ugyan a leves kettőjük munkája, mégis talán látszik rajta, hogy jól esik neki, hogy mindenki dicséri.
Amikor egykori otthonában még maguk főzögettek és sütögettek csak maguknak talán még egyikük sem gondolt bele, hogy eljön majd egyszer egy olyan nap, amikor mások ízlését is ki kell szolgálniuk, de ezek szerint egyik jól sikerült, vagy éppen elrontott étel sem volt hiába, mert mindketten megtanultak annyira főzni és sütni, hogy képesek legyenek mások számára is ízletes ételt készíteni.*
- Köszönjük, örülök, ha ízlik. *köszöni meg édesanyja nevében is a Intnek és Adoavernek is.* Igazából csak a legközönségesebb dolgok vannak a levesben, tyúkhús, a szokásos zöldségek és fűszerek, talán a répa és a hagyma ad neki kicsit édeskésebb ízt, mint egy szokásos húslevesnek. *válaszol Adoavernek készségesen.*
- Érdekes, mert a hagyma keserű, de levesbe főve mégis édes lesz. Olyasmi, mint amikor a szelíd holdfényből olyan erős védővarázslatot idézel meg, hogy az már támadás. *kalandozik el kicsit, majd valószínűleg más számára is láthatóan lelkesíteni kezdi, hogy a másik mágus a piacon szeretne vásárolni, legalábbis, ha konkrétumot nem is mond, de mint lehetőséget azért felveti.*
- Majd szólj kérlek, ha mész a piacra, nagyon szívesen elkísérnélek! *mondja is a fiúnak.* Ha az erdőben a lejobb talán, hogy van fa, jó sok, a városban meg az a legjobb szerintem, hogy ott meg van piac, hatalmas. Egészen hihetetlen, hogy szinte minden van, amit keresel, akár harisnyát akarsz venni, akár mondjuk virágot, ékszert, vagy macskát! *lelkesedik.* Ez bizony hiányozna, ha valaha vissza kellene költöznöm az erdőbe.
*Ez persze nem reális lehetőség, de nem mondja. Int és édesanyja úgy is tudják, Adoaverrel pedig nem pont ma szeretne erről beszélgetni.
Ettől függetlenül nem csak a piac miatt lelkesedik a piacozásért, de úgy érzi, hogy van benne és Adoaverben annyi közös és ugyanakkor annyi különbözőség is, hogy nagyon jól el tudnának tölteni egymással egy egész napot is akár, csak úgy ketten, mindenki más nélkül. Talán még a plüssnyulakat is itthon hagyná ennek érdekében édesanyja vigyázó szemeire bízva.
Ahogy ezen gondolkodik, nagyjából az a nem teljesen szokásos helyzet fordul elő, hogy lélekben ő jár a jövőben, Ea pedig a múltban.*
- Azért nagy tudás és tapasztalat tud felhalmozódni évszázadok alatt, és, ha könyvtáraink valóban nincsenek is, mi is leírjuk azt, amit tudunk. *jegyzi is meg kettőjük közül az utóbbi Intnek, nem a vita, inkább csak a tények kedvéért.*
- Az én példám persze kicsit más, mert papnő voltam, nem orvos, mégis minden tudásomat átadtam az utódaimnak mielőtt elhagytam az otthonom, ahogyan az én elődöm is átadta nekem minden tudását mielőtt meghalt.
*Erre kissé halovány mosoly kúszik az ajkaira, és minden bizonnyal lánya sem tudja, hogy miért. Egyetlen oka, hogy minden hiúságuk ellenére, vagy talán inkább éppen ezért, szeretettel gondol vissza az ikrekre, akiknek szóban és írásban egyaránt elmondta valamint leírta valamennyi tudását és tanácsát saját volt hivatásáról.*
- Persze azt elismerem, hogy egy kívülről jövő, idegen betegség, amit a mi gyógyítóink nem ismernek, tudna gondot okozni. De mivel nem sokan járnak közénk, ilyen szerencsére nem történt már jó ideje. Talán soha, és remélem nem is fog a jövőben sem.
*Ebbe igazán így eddig még sohasem gondolt bele, igazság szerint. Talán egy tilalomfákon túlról érkezett, idegen járvány valóban képes lenne kiirtani egykori otthonának valamennyi lakóját, ez semmiképpen nem szívderítő gondolat. Lehet éppen ezért olyan óvatosak minden jövevénnyel szemben, aki véletlenül arra vetődik.
Luni is elgondolkodik ezen. Bármennyire is nem bántak vele jól szülőfalujában, természetesen nem kívánja nekik, hogy az édesanyja által említett idegen járvány valaha is valósággá váljon.*
- Amennyire én tudom a szakrális mágia szinte mindent meggyógyít, szóval annyira talán ezen sem kell aggódni. *mondja erre.* Meg az elemi mágia is bírhat általam még csak nem is sejtett gyógyító varázslatokkal. De nyilván azért egy igazi orvost semmi sem pótol. Amúgy meg persze, hogy rád is gondoltunk! Mindenkinek lesznek saját díszei, ahogy eredetileg megbeszéltük. *mosolyog kedvesnek szánt mosollyal Intre, és böki meg szintén kedveskedve, nehogy még a végén úgy vegye, mintha vitázni akarna vele, vagy feleslegesnek gondolná az ő szakértelmét. Tudja, hogy milyen érzékeny az ilyesmire, talán túlságosan is.
Egy viszont biztos; körülbelül egy dolog közös a nem csak a civilizált, írni, olvasni, beszélni képes fajokban, hanem az állatokban és a növényekben is, ez pedig a túlélésnek az ösztönös és tudatos, vagy pedig egyszerre tudatos és ösztönös vágya. És ennek érdekében talán a leges legkreatívabb minden létező élőlény ezen a világon.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2023.08.23 16:02:51