Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 30 (581. - 600. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1134-1153
600. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-05-21 14:32:07
Üzenet elküldve: 2022-05-21 14:32:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1580
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1580
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*Mókázására egyik részről csak zavart értetlenség a válasz. Nem baj a tündér belemegy a játékba. A gnóm szavaira meg nem bírja megállni.*
-Ha sok ilyen kis vörös libuskát tanítanak ott akkor érdemes lenne nekem is megnéznem, azt a helyet.
*És hacsak nem hajol el a lány akkor ő is kap egy barátságos buksisimit a jókedvű dokitól. Kár tagadni a gnómok mindig is gyengéi voltak a férfinek. Olyan komolyan vehetetlen kis testük van. Mikor megkap valami papírt akkor kérdőn néz. Csonka karját kikapva a zsebéből megtámasztja a dokumentumot míg ép kezével ügyesen kihalássza belőle a papírt és megnézi. Nos, neki nem mond sokat. Vagyis inkább nem ér sokat. Az utolsó lihanechi liba is csak rossz emlékeket hagyott hátra. Ennek ellenére nem teszi szóvá az akadémiai tanulmányok iránti ellenérzéseit főleg az anatómia vagy a gyógynövények ismeretében.*
-Nos, ez mint látod nem épp egy egyetem. Még a vizet is nekünk kell a tóból a házba vinnünk. Szívesen látunk, helyet tudunk adni, kosztot is és segítséget erőnk szerint, de anyagi támogatást nem biztos. Ez a látszattal ellentétben nem nemesi kúria éves bevétellel. Az van amit a lakók termelnek. A mecénáskodás szép dolog, de kecskefejésből nem futja rá.
*Mondja a ház orvosa, aki nem csinál szinte semmi házimunkát és gyakran issza le magát esténként annyira, hogy aztán másnap macskajajjal ténfereg egész nap. Bár valahogy rá mégis mindig van szükség. Az összes környékbeli sérült idekeveredik valahogy. Viszont egy mérnök tervezőnek mi keveredne ide? Egy feltalálatlan zenélő mütyür? A dokinak semmi baja a lánnyal, de őszintén elmondja a helyzetet mire számíthat. A tündérke közbeszólására azért felvonja a szemöldökét.*
-Tessék?
*Majd jön a szemtelenkedés amit már nem tud szó nélkül hagyni. Annyi szerencséje van a lánynak, hogy az a Lihanechni asztaltámasz vagyis diploma pont a doki egyetlen ép kezében van.*
-Na, várj csak!
*Ezzel vissza is adná a tulajnak pont annyi időt adva a tündérnek, hogy bekiabáljon és el tudjon szaladni. Utána meg is indul utána játékosan fenyegetve.*
-Addig lesz húzgálva a füled ezért míg olyan nem lesz mint az enyém! Felteszlek a felső polcra aztán pisloghatsz nagyokat! Thrissaya! Várj csak mindjárt elkaplak!
*És ha sikerülne a lány közelébe érnie amiben elf vére és hosszabb lábai segítik, meg is csiklandozná annak oldalát.*
-Thrissaya! Mindjárt megleszel!
*Mókázására egyik részről csak zavart értetlenség a válasz. Nem baj a tündér belemegy a játékba. A gnóm szavaira meg nem bírja megállni.*
-Ha sok ilyen kis vörös libuskát tanítanak ott akkor érdemes lenne nekem is megnéznem, azt a helyet.
*És hacsak nem hajol el a lány akkor ő is kap egy barátságos buksisimit a jókedvű dokitól. Kár tagadni a gnómok mindig is gyengéi voltak a férfinek. Olyan komolyan vehetetlen kis testük van. Mikor megkap valami papírt akkor kérdőn néz. Csonka karját kikapva a zsebéből megtámasztja a dokumentumot míg ép kezével ügyesen kihalássza belőle a papírt és megnézi. Nos, neki nem mond sokat. Vagyis inkább nem ér sokat. Az utolsó lihanechi liba is csak rossz emlékeket hagyott hátra. Ennek ellenére nem teszi szóvá az akadémiai tanulmányok iránti ellenérzéseit főleg az anatómia vagy a gyógynövények ismeretében.*
-Nos, ez mint látod nem épp egy egyetem. Még a vizet is nekünk kell a tóból a házba vinnünk. Szívesen látunk, helyet tudunk adni, kosztot is és segítséget erőnk szerint, de anyagi támogatást nem biztos. Ez a látszattal ellentétben nem nemesi kúria éves bevétellel. Az van amit a lakók termelnek. A mecénáskodás szép dolog, de kecskefejésből nem futja rá.
*Mondja a ház orvosa, aki nem csinál szinte semmi házimunkát és gyakran issza le magát esténként annyira, hogy aztán másnap macskajajjal ténfereg egész nap. Bár valahogy rá mégis mindig van szükség. Az összes környékbeli sérült idekeveredik valahogy. Viszont egy mérnök tervezőnek mi keveredne ide? Egy feltalálatlan zenélő mütyür? A dokinak semmi baja a lánnyal, de őszintén elmondja a helyzetet mire számíthat. A tündérke közbeszólására azért felvonja a szemöldökét.*
-Tessék?
*Majd jön a szemtelenkedés amit már nem tud szó nélkül hagyni. Annyi szerencséje van a lánynak, hogy az a Lihanechni asztaltámasz vagyis diploma pont a doki egyetlen ép kezében van.*
-Na, várj csak!
*Ezzel vissza is adná a tulajnak pont annyi időt adva a tündérnek, hogy bekiabáljon és el tudjon szaladni. Utána meg is indul utána játékosan fenyegetve.*
-Addig lesz húzgálva a füled ezért míg olyan nem lesz mint az enyém! Felteszlek a felső polcra aztán pisloghatsz nagyokat! Thrissaya! Várj csak mindjárt elkaplak!
*És ha sikerülne a lány közelébe érnie amiben elf vére és hosszabb lábai segítik, meg is csiklandozná annak oldalát.*
-Thrissaya! Mindjárt megleszel!
599. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-05-20 20:44:22
Üzenet elküldve: 2022-05-20 20:44:22
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*Befelé haladásuk némiképp megtorpan, mert Int épp tetten éri őket az igyekvésben. Márpedig a szöszi doki nem az a fajta, aki mellett két apró leány csak úgy el tudna menni. Szerencsére a gnőm érti, hogy mi is a csízió, így nem szalad el a kézcsók elől. Aztán az elf bolondozni kezd, korán van még, legalábbis neki. Különc színű szemei tágra merednek s csak nem leesik szája, meg fülei is, annyira tátít. Majd mikor apró vállain érzi a doktor hosszú karját, becsukja a száját is végre. Különben félő is lenne, hogy Luni egyből lapátolhatná bele az ebédet.*
- Hát persze hogy, hogyne, természetesen!
*Felel s bólogat, na meg vigyorog. S persze nem szól egy szót sem, mert a lány lelkes sorolásba és keresgélésbe kezd, s holmi papaírok halma kerül elő. S nem szól azért sem, mert talán a doktor produkciója után Lihanech másképp lett lészen kimondva.*
- Remek! Szerintem jól jönne a segítséged néhány dologban, de mivel én is csak nemrég óta vagyok itt, mással kell ezt megbeszélned. Egyértelmű, hogy nem Int a megfelelő személy erre.
*Böki ki nagyon komolyan és néz az elf szemébe. Már amennyire fellát odáig.*
- Már megint lüke vagy édes drága doktorom. De nem baj, mi ilyennek szeretünk.
*Közvetlen ezután a gnóm leányra mered és riadt szemekkel, halk hangon szól rá.*
- El ne hidd egy szavát sem, teljesen bolond!
*Nevetve szalad el a doktor elől, hangosan nevetve. Ebből már látszik, hogy Thriss kedve is igencsak jó. S persze nem, tőle sem áll távol a bolondozás. Így legalább tudja, vagy legalábbis már sejti Lyarah, hogy két nem teljesen normális egyed is él a ligetben. Kezdi otthonosan érezni magát, így a kicsit vadóc énje is előtör, néha. A sok-sok gyaloglást kipihente, úgyhogy most sokat rohan, meg ugrál és fára mászik. Nadrágban van, megteheti könnyen, s meg is teszi, hogy kézre áll a fűben, no meg szaltót vet és bukdácsol kicsit. Még kintről kiabál befelé, nem csoda, ha Árnyék, a ház őrizője, csak némán ül és nem érti, mi történik körülötte.*
- Luni, Luni, Luni! Jött egy okos gnóm leány. Int pedig megint bolond!
*Hú, ezért lehet hogy ki fog kapni. Ha más nem, majd elkergetőznek a ligetben. Nevetgél, szóval lehet tudni, hogy nincs semmi baj.*
*Befelé haladásuk némiképp megtorpan, mert Int épp tetten éri őket az igyekvésben. Márpedig a szöszi doki nem az a fajta, aki mellett két apró leány csak úgy el tudna menni. Szerencsére a gnőm érti, hogy mi is a csízió, így nem szalad el a kézcsók elől. Aztán az elf bolondozni kezd, korán van még, legalábbis neki. Különc színű szemei tágra merednek s csak nem leesik szája, meg fülei is, annyira tátít. Majd mikor apró vállain érzi a doktor hosszú karját, becsukja a száját is végre. Különben félő is lenne, hogy Luni egyből lapátolhatná bele az ebédet.*
- Hát persze hogy, hogyne, természetesen!
*Felel s bólogat, na meg vigyorog. S persze nem szól egy szót sem, mert a lány lelkes sorolásba és keresgélésbe kezd, s holmi papaírok halma kerül elő. S nem szól azért sem, mert talán a doktor produkciója után Lihanech másképp lett lészen kimondva.*
- Remek! Szerintem jól jönne a segítséged néhány dologban, de mivel én is csak nemrég óta vagyok itt, mással kell ezt megbeszélned. Egyértelmű, hogy nem Int a megfelelő személy erre.
*Böki ki nagyon komolyan és néz az elf szemébe. Már amennyire fellát odáig.*
- Már megint lüke vagy édes drága doktorom. De nem baj, mi ilyennek szeretünk.
*Közvetlen ezután a gnóm leányra mered és riadt szemekkel, halk hangon szól rá.*
- El ne hidd egy szavát sem, teljesen bolond!
*Nevetve szalad el a doktor elől, hangosan nevetve. Ebből már látszik, hogy Thriss kedve is igencsak jó. S persze nem, tőle sem áll távol a bolondozás. Így legalább tudja, vagy legalábbis már sejti Lyarah, hogy két nem teljesen normális egyed is él a ligetben. Kezdi otthonosan érezni magát, így a kicsit vadóc énje is előtör, néha. A sok-sok gyaloglást kipihente, úgyhogy most sokat rohan, meg ugrál és fára mászik. Nadrágban van, megteheti könnyen, s meg is teszi, hogy kézre áll a fűben, no meg szaltót vet és bukdácsol kicsit. Még kintről kiabál befelé, nem csoda, ha Árnyék, a ház őrizője, csak némán ül és nem érti, mi történik körülötte.*
- Luni, Luni, Luni! Jött egy okos gnóm leány. Int pedig megint bolond!
*Hú, ezért lehet hogy ki fog kapni. Ha más nem, majd elkergetőznek a ligetben. Nevetgél, szóval lehet tudni, hogy nincs semmi baj.*
598. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-05-18 21:32:02
Üzenet elküldve: 2022-05-18 21:32:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Ebéd előtt//
//Konyhában//
*Nem sokkal az udvarias válasznak szánt bók kimondása után elkezd töprengeni, hogy nem volt ez alkalommal falra kergethető. Halálosan komolynak nem szánta őket, sem gondolta úgy hogy szaván tarthatják érte egyszer, mindössze le volt kötelezve a már egy héten keresztül folyó szolgáltatásért, őt, mint egy idegent így ellátni az első napoktól fogva. Hát miért ne tett volna bele megjegyzésébe valami extra méltatást, valami hipotetikus eseménnyel? De helyzettől és személytől függően minden másképpen hangozhat, másképpen jöhet ki. Ez ellen csak annyit tudna tenni, hogy soha semmi szóra nem nyitná száját, ami pedig cseppet sem lehet jobb lakótársainak. Vagy mégis? Mielőtt még Adoaver elmerült volna saját megkezdődött kételkedéseivel önnön társasági fortélyainak hatékonyságával kapcsolatban, feleszmél hogy továbbra is társaságban van. Figyelni, beszélni.
Mágikus tudásszomjának, célpontossága indokának közlése után hajszálpontosan eltalálta Luninari azt az érzést, ami a fél-elf lány elgondolásának a kifejtése alatt keríti hatalmába: rendkívül kényelmetlenül érzi magát az elkövetkezendő egy perc alatt, bal öklét jobb tenyerével takarva pihengeti őket az asztalon, és csukott ajkak mögött vég képeket. Nagyon is reméli, hogy annak a Madynak a jegyzetei hasznosak lesznek, nincs tervei közt ezt a helyet is lángokban hagyni, már lassan kezd hozzászokni a korai keléshez, ahogy a szúnyogok sem olyan rosszak. Annyira.
Elragadtatva hallgatja lakótársát az ő ágának megmagyarázásakor. És még az hitte, neki volt ez egy jóslat.* -...Tyűha. Valóban úgy hangzik, mintha meg lett volna kötve a kezed. És mellé a vonzalom, mintha egy mesében olvasnám! Veled ellentétben nekem nem volt különösebb érdeklődésem a gyújtogatáshoz, mindössze egy tűzágból származó varázslatot próbáltam csakúgy kíváncsiságból leutánozni, valami komplexebb kézmozdulat egy öreg könyvből. Ami már sajnos hamu. Nem is tudtam, hogy van affinitásom, vagy hogy milyen hatása lesz annak a varázslatnak. Volt mit elmagyaráznom otthon, de rájöttem, milyen jövőm lehet. *A további hallottakon elmélázik egy pillanatot.* - Ha jól hallottam, régebben a városban is voltak hivatalos mágusmesterek, tőlük sok védőmágiát lehetett volna megtanulni, úgy vélem. ~ Vajon hogy alakult volna a lázadás, ha még akkor is fennált volna az a létesítmény? ~ *Ezt a kérdést az utolsó pillanatban inkább visszatartja magának. Nem szeretne véletlenül sebeket tépegetni.
Vígan hallja Luninari helyeslését csatlakozásának eldöntése után, s ő is megmondja a magáét a toronnyal kapcsolatban:* - Hogy hülye helyen van, az még a legkedvesebb szívvel sem túlzás, mint gondolt az a tata?! Majdnem kiköptem a tüdőmet az első utamnál a mocsárban, és egy artheniori katona kísért engem, aki ott majdnem lebetegedett! Én cserélhettem ki az összes létező ruhámat ami rajtam volt, úgy eláztunk de neki még nagyobb mákja volt, ugyanis bakancsostul beázott, és nem volt váltása. Zoknitól hajszálig úszott a sárban szegény Garsin. Ha nem aludhattunk volna a toronyban, ami túlzás, mivel összetolt székekre feküdtünk le és úti terítőket használtunk takarónak, akkor kint fagytunk volna halálra! Még jó, hogy azonnal elkezdtem tanulni, és hogy sokáig maradtunk, visszaúton legalább valamennyire szárazabban tudtam tartani magunkat a lángjaimmal, mert akármikor teszed az ingoványba a lábad, ott mindig nedves van, több napi eső nélkül is! Ráadásul több tucat méternyire egy tó felett lebeg az egész kőrakás, a tériszonyosokra nem gondolt?! *Csakúgy füstölög, és lecsillapodása után is fanyar ízt hagy szájában a visszaemlékezés. Az étel említése viszont felvidítja.*
- Tudnék enni most, nagyon köszönöm. *Igazából a beszélgetés jobban meghozta étvágyát, ahogy lassan már korgó gyomrát is hallani lehet. Hol vannak a többiek? Egy pár perce még mondta volna hogy várjanak egy kicsit, esetleg menjenek ki és keressék meg őket együtt, de egy hét után csak meg kéne jegyezniük a időt, vagy legalábbis a jó illatok jelentését. Csak nem történt valami?*
- Ami azt illeti, nem kellett volna már nekik megjönniük? Ne nézzünk először ki, hátha közbejött valami?
//Konyhában//
*Nem sokkal az udvarias válasznak szánt bók kimondása után elkezd töprengeni, hogy nem volt ez alkalommal falra kergethető. Halálosan komolynak nem szánta őket, sem gondolta úgy hogy szaván tarthatják érte egyszer, mindössze le volt kötelezve a már egy héten keresztül folyó szolgáltatásért, őt, mint egy idegent így ellátni az első napoktól fogva. Hát miért ne tett volna bele megjegyzésébe valami extra méltatást, valami hipotetikus eseménnyel? De helyzettől és személytől függően minden másképpen hangozhat, másképpen jöhet ki. Ez ellen csak annyit tudna tenni, hogy soha semmi szóra nem nyitná száját, ami pedig cseppet sem lehet jobb lakótársainak. Vagy mégis? Mielőtt még Adoaver elmerült volna saját megkezdődött kételkedéseivel önnön társasági fortélyainak hatékonyságával kapcsolatban, feleszmél hogy továbbra is társaságban van. Figyelni, beszélni.
Mágikus tudásszomjának, célpontossága indokának közlése után hajszálpontosan eltalálta Luninari azt az érzést, ami a fél-elf lány elgondolásának a kifejtése alatt keríti hatalmába: rendkívül kényelmetlenül érzi magát az elkövetkezendő egy perc alatt, bal öklét jobb tenyerével takarva pihengeti őket az asztalon, és csukott ajkak mögött vég képeket. Nagyon is reméli, hogy annak a Madynak a jegyzetei hasznosak lesznek, nincs tervei közt ezt a helyet is lángokban hagyni, már lassan kezd hozzászokni a korai keléshez, ahogy a szúnyogok sem olyan rosszak. Annyira.
Elragadtatva hallgatja lakótársát az ő ágának megmagyarázásakor. És még az hitte, neki volt ez egy jóslat.* -...Tyűha. Valóban úgy hangzik, mintha meg lett volna kötve a kezed. És mellé a vonzalom, mintha egy mesében olvasnám! Veled ellentétben nekem nem volt különösebb érdeklődésem a gyújtogatáshoz, mindössze egy tűzágból származó varázslatot próbáltam csakúgy kíváncsiságból leutánozni, valami komplexebb kézmozdulat egy öreg könyvből. Ami már sajnos hamu. Nem is tudtam, hogy van affinitásom, vagy hogy milyen hatása lesz annak a varázslatnak. Volt mit elmagyaráznom otthon, de rájöttem, milyen jövőm lehet. *A további hallottakon elmélázik egy pillanatot.* - Ha jól hallottam, régebben a városban is voltak hivatalos mágusmesterek, tőlük sok védőmágiát lehetett volna megtanulni, úgy vélem. ~ Vajon hogy alakult volna a lázadás, ha még akkor is fennált volna az a létesítmény? ~ *Ezt a kérdést az utolsó pillanatban inkább visszatartja magának. Nem szeretne véletlenül sebeket tépegetni.
Vígan hallja Luninari helyeslését csatlakozásának eldöntése után, s ő is megmondja a magáét a toronnyal kapcsolatban:* - Hogy hülye helyen van, az még a legkedvesebb szívvel sem túlzás, mint gondolt az a tata?! Majdnem kiköptem a tüdőmet az első utamnál a mocsárban, és egy artheniori katona kísért engem, aki ott majdnem lebetegedett! Én cserélhettem ki az összes létező ruhámat ami rajtam volt, úgy eláztunk de neki még nagyobb mákja volt, ugyanis bakancsostul beázott, és nem volt váltása. Zoknitól hajszálig úszott a sárban szegény Garsin. Ha nem aludhattunk volna a toronyban, ami túlzás, mivel összetolt székekre feküdtünk le és úti terítőket használtunk takarónak, akkor kint fagytunk volna halálra! Még jó, hogy azonnal elkezdtem tanulni, és hogy sokáig maradtunk, visszaúton legalább valamennyire szárazabban tudtam tartani magunkat a lángjaimmal, mert akármikor teszed az ingoványba a lábad, ott mindig nedves van, több napi eső nélkül is! Ráadásul több tucat méternyire egy tó felett lebeg az egész kőrakás, a tériszonyosokra nem gondolt?! *Csakúgy füstölög, és lecsillapodása után is fanyar ízt hagy szájában a visszaemlékezés. Az étel említése viszont felvidítja.*
- Tudnék enni most, nagyon köszönöm. *Igazából a beszélgetés jobban meghozta étvágyát, ahogy lassan már korgó gyomrát is hallani lehet. Hol vannak a többiek? Egy pár perce még mondta volna hogy várjanak egy kicsit, esetleg menjenek ki és keressék meg őket együtt, de egy hét után csak meg kéne jegyezniük a időt, vagy legalábbis a jó illatok jelentését. Csak nem történt valami?*
- Ami azt illeti, nem kellett volna már nekik megjönniük? Ne nézzünk először ki, hátha közbejött valami?
597. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-05-17 18:13:11
Üzenet elküldve: 2022-05-17 18:13:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
* Az elf kiállása különleges képet ad róla, egyedinek és műveltnek tűnik a stílusa ellenére is. Lyarah mindig is ravasz teremtés hírében állt, a bemutatkozása után pedig az illatok okozta hatás sem marad el. Nem panaszkodhatna a hosszú út miatt, de mégis nem néhány lépést kellett megtennie kicsiny lábaival. A kis tündér megállapítására csak bólintani tud. ~ Az biztos, hogy nem harap. ~ *
- Ettől kell akkor legkevésbé félni.
* Kacag fel szeleburdin, mire Intath egyedi hang hordozással szól hozzá. Amint meghallja a stílust a szemőldöke az ég felé indul. ~ Előbb még nem így beszélt. ~ Torkát megköszörűlve mosolyt húz az arcára. *
- Nos a Libanechi egyetemen végeztem, mérnők és tervezőként.
* Kezd el az oldalán lévő kis táskában kotorászni, hogy elő is vegyen egy halom papírt. Tervrajzai nagy részét külön táskában tartja, hogy minél kevésbé sérüljön, de még így is bőven találni rajtuk gyűrődéseket. A papír tömegből gyorsan elő is halász egy kék fedeles kemény papírt, ami inkább könyvre emlékeztő, de csak egyetlen egy oldal van benne. A többi szükségtelen papírt pedig elkezdi összefogni. *
- Parancsoljon-
* Ha sikerül neki normálisan összefogni, akkor táskájának mélyére süllyeszti. Ha Intath kinyitja a dokumentumot, akkor egy Libanehi diplomát pillanthat meg, a szükséges alá írásokkal el látva. *
- Azt hallottam, hogy támogatják a feltalálókat. Rengeteg tervem és elképzelésem van amit szeretnék megvalósítani, de sajnos befektetők nélkül nem tudom megoldani. Természetesen örömmel fejlesztek ki olyanokat is amire igény van, vagy esetleg szeretnék! Kovácsoláshoz is értek, illetve a növények terén is jártas vagyok, ezen kívül anatómiával is foglalkoztam, de inkább a keményebb fémek feldolgozása és alakítása áll hozzám közel. Szeretem a kihívásokat és az állandó megbízatásokat.
* Próbálja magát ügyetlenül előadni, látható rajta, hogy a határozottsága már alább hagyott, soha nem tudta magát jól eladni, pedig mindenki tudja, hogy ez az első szempont egy feltaláló esetében. *
* Az elf kiállása különleges képet ad róla, egyedinek és műveltnek tűnik a stílusa ellenére is. Lyarah mindig is ravasz teremtés hírében állt, a bemutatkozása után pedig az illatok okozta hatás sem marad el. Nem panaszkodhatna a hosszú út miatt, de mégis nem néhány lépést kellett megtennie kicsiny lábaival. A kis tündér megállapítására csak bólintani tud. ~ Az biztos, hogy nem harap. ~ *
- Ettől kell akkor legkevésbé félni.
* Kacag fel szeleburdin, mire Intath egyedi hang hordozással szól hozzá. Amint meghallja a stílust a szemőldöke az ég felé indul. ~ Előbb még nem így beszélt. ~ Torkát megköszörűlve mosolyt húz az arcára. *
- Nos a Libanechi egyetemen végeztem, mérnők és tervezőként.
* Kezd el az oldalán lévő kis táskában kotorászni, hogy elő is vegyen egy halom papírt. Tervrajzai nagy részét külön táskában tartja, hogy minél kevésbé sérüljön, de még így is bőven találni rajtuk gyűrődéseket. A papír tömegből gyorsan elő is halász egy kék fedeles kemény papírt, ami inkább könyvre emlékeztő, de csak egyetlen egy oldal van benne. A többi szükségtelen papírt pedig elkezdi összefogni. *
- Parancsoljon-
* Ha sikerül neki normálisan összefogni, akkor táskájának mélyére süllyeszti. Ha Intath kinyitja a dokumentumot, akkor egy Libanehi diplomát pillanthat meg, a szükséges alá írásokkal el látva. *
- Azt hallottam, hogy támogatják a feltalálókat. Rengeteg tervem és elképzelésem van amit szeretnék megvalósítani, de sajnos befektetők nélkül nem tudom megoldani. Természetesen örömmel fejlesztek ki olyanokat is amire igény van, vagy esetleg szeretnék! Kovácsoláshoz is értek, illetve a növények terén is jártas vagyok, ezen kívül anatómiával is foglalkoztam, de inkább a keményebb fémek feldolgozása és alakítása áll hozzám közel. Szeretem a kihívásokat és az állandó megbízatásokat.
* Próbálja magát ügyetlenül előadni, látható rajta, hogy a határozottsága már alább hagyott, soha nem tudta magát jól eladni, pedig mindenki tudja, hogy ez az első szempont egy feltaláló esetében. *
596. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-05-13 23:22:54
Üzenet elküldve: 2022-05-13 23:22:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1580
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1580
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*Játékos vigyor, közvetlen, vidám természet, barátságos tekintet, karcsú alkattal párosított két méteres magasság, csinos arc, hosszú valamilyen gyógynövény illatú, ápolt hajzuhatag, ami mikor lehajol a kézcsókért előrebukva szintén tiszteletét teszi az új jövevény előtt és ékszerek. Nyakában két lánc mindkettőn függő, ujján pedig egy gyűrű. Ez volna elsőre Intath Aldeis. A kis tündért valamennyire már kiismerte. Fajához híven segítőkész, aranyos és pont simogatásra termett lobonccal rendelkezik. Ezen felül szereti a jószágokat és igencsak házias, ami valahogy jobban illik hozzá mint például Viel-hez. A gnóm még idegen. A doki első pillantásra megállapította, hogy szívesen bevonná a bűvkörébe, mint ahogy minden aprónéppel teszi és imádná, azt a pofit megcsipkedni és egy újabb vörös kobakot maga körül sertepertélni. A szavai alapján még jobban finomodik a véleménye róla. Tisztelettudó. Ezt a szöveget lehet begyakorolta már ideúton és szeret viccesen hangzó okos kifejezéseket használni amik a doki szerint, ettől a kisállatszerű teremtménytől különösen viccesen hangzanak. Nem is állja meg, hogy ne mókázza el a dolgot.*
-Oh, nhocsak!*Válaszol "h" hangokban gazdag műveltnek szánt hanghordozással.*Ahho' a heghjobb helyre thoppant be a kishhhhhölllllhhhhhggyö. Inthath Alhdheish vholnhék a helyi ohvos. Mihfféle khvalitáshokkal rhendelkhezik khegyed uhgyanis itthen nhagyon mhegvhálogatjuk a lhakhóinkhat. Ugyhebhár khedvheshem?
*Fordul a tündér felé el nem engedve a szerepet, átkarolva annak kis vállait. Korán van, most pont ilyen hangulatban kelt fel, egyébként is hajlamos a hülyeségre, de legalább még józan.*
*Játékos vigyor, közvetlen, vidám természet, barátságos tekintet, karcsú alkattal párosított két méteres magasság, csinos arc, hosszú valamilyen gyógynövény illatú, ápolt hajzuhatag, ami mikor lehajol a kézcsókért előrebukva szintén tiszteletét teszi az új jövevény előtt és ékszerek. Nyakában két lánc mindkettőn függő, ujján pedig egy gyűrű. Ez volna elsőre Intath Aldeis. A kis tündért valamennyire már kiismerte. Fajához híven segítőkész, aranyos és pont simogatásra termett lobonccal rendelkezik. Ezen felül szereti a jószágokat és igencsak házias, ami valahogy jobban illik hozzá mint például Viel-hez. A gnóm még idegen. A doki első pillantásra megállapította, hogy szívesen bevonná a bűvkörébe, mint ahogy minden aprónéppel teszi és imádná, azt a pofit megcsipkedni és egy újabb vörös kobakot maga körül sertepertélni. A szavai alapján még jobban finomodik a véleménye róla. Tisztelettudó. Ezt a szöveget lehet begyakorolta már ideúton és szeret viccesen hangzó okos kifejezéseket használni amik a doki szerint, ettől a kisállatszerű teremtménytől különösen viccesen hangzanak. Nem is állja meg, hogy ne mókázza el a dolgot.*
-Oh, nhocsak!*Válaszol "h" hangokban gazdag műveltnek szánt hanghordozással.*Ahho' a heghjobb helyre thoppant be a kishhhhhölllllhhhhhggyö. Inthath Alhdheish vholnhék a helyi ohvos. Mihfféle khvalitáshokkal rhendelkhezik khegyed uhgyanis itthen nhagyon mhegvhálogatjuk a lhakhóinkhat. Ugyhebhár khedvheshem?
*Fordul a tündér felé el nem engedve a szerepet, átkarolva annak kis vállait. Korán van, most pont ilyen hangulatban kelt fel, egyébként is hajlamos a hülyeségre, de legalább még józan.*
595. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-05-10 22:15:55
Üzenet elküldve: 2022-05-10 22:15:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Ebéd előtt//
//Konyhában//
*Miközben majdnem mindennel készen van, kissé szórakozottan hallgatja az ifjú mágust, és boldogan állapítja meg, hogy ismét jól esik neki, amit hall, annak ellenére is, hogy ő maga továbbra sem teljesen biztos saját tudományában, már ami a főzést illeti.*
- Hát remélem tényleg finom lesz, régen csináltam már hasonló szószt. Igazából egyedül még talán soha, meg mivel nem mindenki szereti, ezért ki is hagytam belőle mindent, ami csak kicsit is csípős. De talán így is jó lesz majd. Ha nem, a krumpli önmagában még mindig elég finom, azt nem lehet elrontani, legalábbis nehezen. *tűnődik hangosan, csak magában mosolyogva azon, hogy amit Adoaver az imént mondott arról, hogy akár egy holdig is képes lenne ugyanazt a fogást enni, ha ő és Thrissaya csinálja, egészen olyan bók volt, amit akár Intath is mondhatott volna, ennek köszönhetően pedig megint eltűnődik azon, hogy az elf és az ifjú ember milyen hatással lesznek majd vajon hosszú távon egymásra.
Bár nem kételkedik egyikük jó szándékában és őszinteségében sem, Adoaver mostani kijelentését azért mindenképpen túlzásnak érzi, de hát annyi baj legyen! Hamar meg tudja győzni magát arról, hogy ha van is benne egy nagy adag szépítés, attól még tényeken alapszik, ő pedig mindig boldog, ha elismerik a munkáját, de persze az is örömmel tölti el, ha gondoskodhat másokról, meg, ha csak valami aprósággal, mondjuk pont egy finom ebéddel, örömet tud szerezni a többieknek.*
- Köszönöm különben, remélem tényleg ilyen jók vagyunk, de idővel szeretném, ha egyre ügyesebbek lennénk. Az almákkal viszont pont nem kell segíteni, majd talán legközelebb. Meg ma már, ha tényleg elindulunk egyébként sem szeretnék semmilyen komolyabb munkába belevágni, így is fáradtak leszünk mire a városba érünk. *mondja, majd figyelmesen hallgat, és szinte erőltetnie kell, hogy meglepetésében ne tátsa el a száját a fiú ez után következő, tömör beszámolóján, ami egyben korábbi kérdésére válasz.*
- Ó, értem... *gondolkodik el egy darabig, keresve a szavakat.* Nem pont ilyesmire számítottam, bevallom. Gondolom baleset volt és nem dicsértek meg érte utána. Sajnálom, biztosan elég kellemetlen élmény lehetett, ne is beszélj róla, ha nem szeretnél. De hát a tűz maga, mágiaágnak is elég erős és veszélyes. Még is, nagyon örülök, hogy Madynek köszönhetően volt alkalmam tanulni, bár az igazat megvallva, nem szeretném, hogy valaha olyan helyzetbe kerüljünk, hogy a legerősebb általam eddig megismert varázslatait használnom kelljen. Szerencsére az én holdas történetemben nincsen semmi dráma. Csak teliholdas éjszakán születtem, anya szerint ez sokat számít, mert, ha öntudatlanul is, de csak akkor szereztem az első benyomásaimat erről a világról. És tényleg, mindig úgy éreztem, hogy valami különösen vonz a holdhoz, és kislányként is, ha fent maradtam éjszaka, bár a csillagokat is szerettem, őt mindig sokkal hosszabban és szívesebben néztem. Meséket is hallottam róla sokat, szóval nekem valahogy adta magát, hogy a hold ág lesz majd az első, amibe belekezdek. Meg aztán az Artheniorban történtek is meggyőztek, hogy szükségem lehet erős, védőmágiára, abban pedig a hold a legjobb. Így azt tanultam a toronyban, minden más tudásomat másoktól szedtem össze, itt ligetben. Ennyiből is nagyon szerencsés fekvésű hely.
*Persze nem mondja el újra, amit már az első este is elmondott Adoavernek, amikor marasztalni szerette volna. Az, mindenesetre, hogy erről beszél mindenképpen feltétlen bizalmának a bizonyítéka. Igaz más is tud erről, végtére is nem nagy titok, még is a témát valamennyire intimnek érzi, így talán nem fecsegné el csak úgy akárkinek, hogy miért érez különleges kapcsolatot a hold és önmaga között, és miért volt számára magától értetődő, hogy tanuljon meg bárhány ágat is, elsősorban mindig holdmágus lesz majd.
De hát liget lakóiban tényleg bízik, legyen szó bármelyikükről. Mára kicsit már egy nagy családnak érzi az itt élőket, vagy legkevesebb annak a pótlékjának, amiben szülőfalujában és Artheniorban sohasem lehetett része. Most viszont életében először tartozhat édesanyján és plüssnyulain kívül is valami önmaguknál nagyobbhoz, először lehet része és hasznos tagja egy együtt élő és lélegző közösségnek, ez pedig nem csak boldoggá teszi, hanem az otthon fogalmát is átértékeli benne, mivel már ezt a kellemes érzést is azonosítja vele, nem csak legközelebbi szerettei meghitt közelségét, a nyugalmat, a biztonságot, a csendet, a tűzrakót és a tavat.
Bár most kicsit maga mögött fogja hagyni mindezt, de biztos benne, hogy annál jobb lesz majd visszajönni, mint amennyire most elmenni nehéz.
Talán Adoaver is hasonló okokból vívódik kicsit, ő legalábbis erre következtet a testbeszédéből, bár valószínűbbnek tartja, amit végül a szavai megerősítenek, hogy inkább a torony vonzza őt, mint liget marasztalja, amit természetesen nagyon is ért.
Viszont újabb határozott jó pontot kap tőle, igaz csak gondolatban, mert nagyon tetszik neki, hogy megtartja az ígéreteit.*
- Hát, ha velünk jössz, akkor természetesen nem fogsz hiányozni út közben. *neveti el magát röviden.* Örülök, hogy velünk tartasz. *mondja aztán már komolyabb arccal, de még mindig mosolyogva.* Különben is fontos, hogy megtartsuk az ígéreteinket. Azt pedig egyébként sem tanácsolnám, hogy egyedül vágj neki a toronyhoz vezető útnak, de hát már jártál ott, ezért pontosan tudod, hogy miért. Bár talán nem annyira veszélyes, de annyira éppen az, hogy ne legyen jó ötlet egyedül mászkálni éppen arra. Viszont egy druida ideális útitárs lesz majd ehhez. Hülye egy helyen van az a torony, az már egyszer biztos, de gondolom azért rakta a mester pont egy mocsár közepére, hogy ez által is kiszűrje azokat, akik oda mennek, mert így nyilván csak az megy oda, aki teljesen komolyan gondolja, hogy mágiát tanulna. Ha a város közepén lenne, biztosan sokkal többen zaklatnák ezzel. *osztja meg a gyanúját a híres torony elhelyezkedésével kapcsolatban, de aztán gondolatai hamar visszatérnek a ködös találgatások mezejéről a fahájas almaleves illatú valóságba.*
- Mennyire vagy éhes? *kérdi végül egy hirtelen váltással.* Szedjek neked egy tányérral, vagy vársz kicsit, hátha jönnek a többiek is?
*Szívesen kiszolgálja a fiút, ahogy bárkit a házból, ha úgy alakul, és azt sem venné egyáltalán zokon, ha esetleg egyedül, vagy vele kettesben szeretne enni. Ugyan szereti a nagy és közös étkezéseket, amikor kicsit beszélgethetnek és ugrathatják egymást, vagy inkább Intath, akit akar, meg néha talán ő is, de főleg az estéhez tudja elképzelni az ilyen alkalmakat, a vacsorához jobban illik az ilyesmi, mint a reggelihez és az ebédhez. Különben is, egy ekkora házban, ahol sokan élik a maguk különböző ritmusában az életüket, ha mindig egymásra várnának, ameddig mindenki összegyűlik az étkezőben, akkor sokan lennének nagyon éhesek, mire végre sor kerülhetne a reggelire és az ebédre.*
- Mielőtt elindulunk én is próbálok rendesen jól lakni. Ugyan nem olyan nagy út, de azért kell hozzá az erő. *állapítja meg, bár nála a városba való visszatéréshez inkább van lelki, mint fizikai erőre szükség, de úgy érzi, mostanra már abból is összegyűjtött eleget, ha pedig mégsem, egy finom ebéd azért valamennyit ezen is segíthet.*
//Konyhában//
*Miközben majdnem mindennel készen van, kissé szórakozottan hallgatja az ifjú mágust, és boldogan állapítja meg, hogy ismét jól esik neki, amit hall, annak ellenére is, hogy ő maga továbbra sem teljesen biztos saját tudományában, már ami a főzést illeti.*
- Hát remélem tényleg finom lesz, régen csináltam már hasonló szószt. Igazából egyedül még talán soha, meg mivel nem mindenki szereti, ezért ki is hagytam belőle mindent, ami csak kicsit is csípős. De talán így is jó lesz majd. Ha nem, a krumpli önmagában még mindig elég finom, azt nem lehet elrontani, legalábbis nehezen. *tűnődik hangosan, csak magában mosolyogva azon, hogy amit Adoaver az imént mondott arról, hogy akár egy holdig is képes lenne ugyanazt a fogást enni, ha ő és Thrissaya csinálja, egészen olyan bók volt, amit akár Intath is mondhatott volna, ennek köszönhetően pedig megint eltűnődik azon, hogy az elf és az ifjú ember milyen hatással lesznek majd vajon hosszú távon egymásra.
Bár nem kételkedik egyikük jó szándékában és őszinteségében sem, Adoaver mostani kijelentését azért mindenképpen túlzásnak érzi, de hát annyi baj legyen! Hamar meg tudja győzni magát arról, hogy ha van is benne egy nagy adag szépítés, attól még tényeken alapszik, ő pedig mindig boldog, ha elismerik a munkáját, de persze az is örömmel tölti el, ha gondoskodhat másokról, meg, ha csak valami aprósággal, mondjuk pont egy finom ebéddel, örömet tud szerezni a többieknek.*
- Köszönöm különben, remélem tényleg ilyen jók vagyunk, de idővel szeretném, ha egyre ügyesebbek lennénk. Az almákkal viszont pont nem kell segíteni, majd talán legközelebb. Meg ma már, ha tényleg elindulunk egyébként sem szeretnék semmilyen komolyabb munkába belevágni, így is fáradtak leszünk mire a városba érünk. *mondja, majd figyelmesen hallgat, és szinte erőltetnie kell, hogy meglepetésében ne tátsa el a száját a fiú ez után következő, tömör beszámolóján, ami egyben korábbi kérdésére válasz.*
- Ó, értem... *gondolkodik el egy darabig, keresve a szavakat.* Nem pont ilyesmire számítottam, bevallom. Gondolom baleset volt és nem dicsértek meg érte utána. Sajnálom, biztosan elég kellemetlen élmény lehetett, ne is beszélj róla, ha nem szeretnél. De hát a tűz maga, mágiaágnak is elég erős és veszélyes. Még is, nagyon örülök, hogy Madynek köszönhetően volt alkalmam tanulni, bár az igazat megvallva, nem szeretném, hogy valaha olyan helyzetbe kerüljünk, hogy a legerősebb általam eddig megismert varázslatait használnom kelljen. Szerencsére az én holdas történetemben nincsen semmi dráma. Csak teliholdas éjszakán születtem, anya szerint ez sokat számít, mert, ha öntudatlanul is, de csak akkor szereztem az első benyomásaimat erről a világról. És tényleg, mindig úgy éreztem, hogy valami különösen vonz a holdhoz, és kislányként is, ha fent maradtam éjszaka, bár a csillagokat is szerettem, őt mindig sokkal hosszabban és szívesebben néztem. Meséket is hallottam róla sokat, szóval nekem valahogy adta magát, hogy a hold ág lesz majd az első, amibe belekezdek. Meg aztán az Artheniorban történtek is meggyőztek, hogy szükségem lehet erős, védőmágiára, abban pedig a hold a legjobb. Így azt tanultam a toronyban, minden más tudásomat másoktól szedtem össze, itt ligetben. Ennyiből is nagyon szerencsés fekvésű hely.
*Persze nem mondja el újra, amit már az első este is elmondott Adoavernek, amikor marasztalni szerette volna. Az, mindenesetre, hogy erről beszél mindenképpen feltétlen bizalmának a bizonyítéka. Igaz más is tud erről, végtére is nem nagy titok, még is a témát valamennyire intimnek érzi, így talán nem fecsegné el csak úgy akárkinek, hogy miért érez különleges kapcsolatot a hold és önmaga között, és miért volt számára magától értetődő, hogy tanuljon meg bárhány ágat is, elsősorban mindig holdmágus lesz majd.
De hát liget lakóiban tényleg bízik, legyen szó bármelyikükről. Mára kicsit már egy nagy családnak érzi az itt élőket, vagy legkevesebb annak a pótlékjának, amiben szülőfalujában és Artheniorban sohasem lehetett része. Most viszont életében először tartozhat édesanyján és plüssnyulain kívül is valami önmaguknál nagyobbhoz, először lehet része és hasznos tagja egy együtt élő és lélegző közösségnek, ez pedig nem csak boldoggá teszi, hanem az otthon fogalmát is átértékeli benne, mivel már ezt a kellemes érzést is azonosítja vele, nem csak legközelebbi szerettei meghitt közelségét, a nyugalmat, a biztonságot, a csendet, a tűzrakót és a tavat.
Bár most kicsit maga mögött fogja hagyni mindezt, de biztos benne, hogy annál jobb lesz majd visszajönni, mint amennyire most elmenni nehéz.
Talán Adoaver is hasonló okokból vívódik kicsit, ő legalábbis erre következtet a testbeszédéből, bár valószínűbbnek tartja, amit végül a szavai megerősítenek, hogy inkább a torony vonzza őt, mint liget marasztalja, amit természetesen nagyon is ért.
Viszont újabb határozott jó pontot kap tőle, igaz csak gondolatban, mert nagyon tetszik neki, hogy megtartja az ígéreteit.*
- Hát, ha velünk jössz, akkor természetesen nem fogsz hiányozni út közben. *neveti el magát röviden.* Örülök, hogy velünk tartasz. *mondja aztán már komolyabb arccal, de még mindig mosolyogva.* Különben is fontos, hogy megtartsuk az ígéreteinket. Azt pedig egyébként sem tanácsolnám, hogy egyedül vágj neki a toronyhoz vezető útnak, de hát már jártál ott, ezért pontosan tudod, hogy miért. Bár talán nem annyira veszélyes, de annyira éppen az, hogy ne legyen jó ötlet egyedül mászkálni éppen arra. Viszont egy druida ideális útitárs lesz majd ehhez. Hülye egy helyen van az a torony, az már egyszer biztos, de gondolom azért rakta a mester pont egy mocsár közepére, hogy ez által is kiszűrje azokat, akik oda mennek, mert így nyilván csak az megy oda, aki teljesen komolyan gondolja, hogy mágiát tanulna. Ha a város közepén lenne, biztosan sokkal többen zaklatnák ezzel. *osztja meg a gyanúját a híres torony elhelyezkedésével kapcsolatban, de aztán gondolatai hamar visszatérnek a ködös találgatások mezejéről a fahájas almaleves illatú valóságba.*
- Mennyire vagy éhes? *kérdi végül egy hirtelen váltással.* Szedjek neked egy tányérral, vagy vársz kicsit, hátha jönnek a többiek is?
*Szívesen kiszolgálja a fiút, ahogy bárkit a házból, ha úgy alakul, és azt sem venné egyáltalán zokon, ha esetleg egyedül, vagy vele kettesben szeretne enni. Ugyan szereti a nagy és közös étkezéseket, amikor kicsit beszélgethetnek és ugrathatják egymást, vagy inkább Intath, akit akar, meg néha talán ő is, de főleg az estéhez tudja elképzelni az ilyen alkalmakat, a vacsorához jobban illik az ilyesmi, mint a reggelihez és az ebédhez. Különben is, egy ekkora házban, ahol sokan élik a maguk különböző ritmusában az életüket, ha mindig egymásra várnának, ameddig mindenki összegyűlik az étkezőben, akkor sokan lennének nagyon éhesek, mire végre sor kerülhetne a reggelire és az ebédre.*
- Mielőtt elindulunk én is próbálok rendesen jól lakni. Ugyan nem olyan nagy út, de azért kell hozzá az erő. *állapítja meg, bár nála a városba való visszatéréshez inkább van lelki, mint fizikai erőre szükség, de úgy érzi, mostanra már abból is összegyűjtött eleget, ha pedig mégsem, egy finom ebéd azért valamennyit ezen is segíthet.*
594. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-05-08 10:57:12
Üzenet elküldve: 2022-05-08 10:57:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Ebéd előtt//
//Konyhában//
*Luninari köszönésére az ifjú részéről egy barátságos integetést kap jobb kezével; vagyis inkább karját az asztalról kissé fölemelve, kézfejét mozgatja balra-jobbra gyors, határozott stílusban, már az első alkalom után kiverte fejéből a hajolgatásokat, az a kényszer már rég elmúlt. Elkényelmesedik székében, lassan de biztosan kezdve hajolni arra az ötletre, hogy talán, de talán az ebédre el kéne tennie olvasmányát: eddig nagyjából minden olyan alkalommal, amikor nem étkezésre, vagy aludni ment, magával hordott egyet. A többiek már kivehetik, de ő nem csak puszta hobbiból szeretné mesterszintre vinni mágia-karrierjét. Ez persze nem azt jelenti, hogy "csak" eme mesterséggel foglalkozó köteteket lapozgatott: sokszor lehetett kezeiben látni könnyebb olvasmányokat, rövidebb novelláktól dokumentációs jellegű irományokig, Arthenior történetétől kezdve a helység körül található faunáig. Ennek következményeként persze a tőle telhető legtöbbet tette, hogy kikerülje a házimunkákat. Nem nagy mosollyal piszkítja be kezeit, még ha a többieknek is segít így.
A vele egyező hajszínű fél-elf hátát nézve azt is levonja magából, hogy ennél jobb helyen talán nem is volt, kivéve lehet a mágustornyot: a gyönyörű ház, a gyönyörű park, a tó, a csend, és a liget többi, nem kiállhatatlan lakosai... tényleg szíve fájdalma, hogy a tornyot nem lehet áttelepíteni a közelbe. Talán Abogr mestert megkérheti, hogy legyen kissé társaságibb és helyezze át, ha ő neki is megy a beilleszkedés, akkor az öregnek sem lehet nehéz. Igen, e kerti tó felett lebegjen az a kőhalmaz, a láthatatlan lépcsők a kis vízhalmaz közelebbi széléről, nem sokkal a tűzrakástól induljanak meg, és a segítség kedvéért ne is helyezkedjen el olyan magasan az épület. Úgy, na úgy lenne minden tökéletes.*
- Szósz... mennyeinek hangzik. *Bólogat elégedetten az extraságra. Az utóbbi napokban szinte el lett kényeztetve a két lány kosztjaival, tucatjaival jobbnak érezte azokat bármilyen borsosan vett kész ételnél.* - Egy egész holdon keresztül készíthetnétek ugyanazt a fogást és kétlem, hogy bármelyikünk megunná. Az almákat pedig fölszedhetjük Intathtal, ha szeretnétek, amúgy is rám fér a hajolgatás. Na meg rá is. *A többiek közül a doktorral állnak még talán ingatag lábon, de az sem egy kifejezetten rossz kapcsolat. Nem gyűlöli, vagy ilyesmi, de nem is gondol rá egy önfeledt vigyorral. Nem tartja rossz embernek, csak számára olyan bájgúnár viselkedést tanusít a kúria női tagjai körül, hogy az már majdnem ijesztő. Vele pedig persze hogy olyan hideg. Mondjuk ő sem mindig illeti testvérként, de ez már az adok-kapok effektus. Talán csak összemelegednek egyszer, talán nem.
Mikor Luninari városi utazásáról beszél, szeretné emlékeztetni őt, hogy nem utazik el örökre, ahogy ők sem fognak hirtelen kiköltözni a ligetből ok nélkül; sőt, Artheniorba való kirándulása során nagy eséllyel fedezhet fel pár tiszteletre méltó személyt is, tehát felesleges szomorkodnia. De eme szavak torkán akadnak, mikor arra a bizonyos jegyzetekre esik szó. Először ledöbbent, majd a hálától meleg szemekkel és kis mosollyal hallgatja amaz döntését, hogy neki szánja (legalábbis egy időre) a papírosokat, majd arca kifejezéstelenné, sőt, ködössé válik, mikor mágia-ág választása okának felderítésére érkezett egy kérdés. Felhős arccal gondolkodik, majd így felel, a szokásosnál kissé színtelenebb hangon:*
- Röviden-tömören az indíttatás, hogy pár éve felgyújtottam egy könyvtárat Lihanechben. Nem ismételném meg, úgyhogy meg akarom tanulni irányítani ezt az elementált. *A következő kérdésre a választ viszont nagyon is latolgatja, látszik rajta, hogy egy szenvedélyes küzdelem folyik lelkében. Ujját az asztalon kopogtatva nézi az asztalt, a fafelület ráncait, az alig észrevehető, agyondörzsöltség után is létező egy-két, már ártalmatlan szálkát, és összeráncolt homlokkal tépelődik. Végül egy orron keresztül is hallható kilélegzés után ezt mondja:*
- Először a toronyhoz való utazásról döntöttem volna. De emlékszem, mikor még a Pegazusban töltöttem az éjszakáimat, találkoztam egy elffel. Sylvar, Druida. Annak az elfnek megígértem, hogy ha ismét Abogr-hoz utazok, elviszem őt is, és nem szeretek hazudozni. Veletek megyek. És a házat is illene előbb-utóbb megtekintenem, az igaz. De hé... *Néz fel Luninarihoz ismét egy mosollyal, már egy lazább tekintettel.* - legalább nem fogtok hiányolni ha mellettetek totyogok, ugye? *Szónoki kérdés, nem vár rá komoly választ. Mindenesetre elhatározta magát, elkíséri a lányokat.*
//Konyhában//
*Luninari köszönésére az ifjú részéről egy barátságos integetést kap jobb kezével; vagyis inkább karját az asztalról kissé fölemelve, kézfejét mozgatja balra-jobbra gyors, határozott stílusban, már az első alkalom után kiverte fejéből a hajolgatásokat, az a kényszer már rég elmúlt. Elkényelmesedik székében, lassan de biztosan kezdve hajolni arra az ötletre, hogy talán, de talán az ebédre el kéne tennie olvasmányát: eddig nagyjából minden olyan alkalommal, amikor nem étkezésre, vagy aludni ment, magával hordott egyet. A többiek már kivehetik, de ő nem csak puszta hobbiból szeretné mesterszintre vinni mágia-karrierjét. Ez persze nem azt jelenti, hogy "csak" eme mesterséggel foglalkozó köteteket lapozgatott: sokszor lehetett kezeiben látni könnyebb olvasmányokat, rövidebb novelláktól dokumentációs jellegű irományokig, Arthenior történetétől kezdve a helység körül található faunáig. Ennek következményeként persze a tőle telhető legtöbbet tette, hogy kikerülje a házimunkákat. Nem nagy mosollyal piszkítja be kezeit, még ha a többieknek is segít így.
A vele egyező hajszínű fél-elf hátát nézve azt is levonja magából, hogy ennél jobb helyen talán nem is volt, kivéve lehet a mágustornyot: a gyönyörű ház, a gyönyörű park, a tó, a csend, és a liget többi, nem kiállhatatlan lakosai... tényleg szíve fájdalma, hogy a tornyot nem lehet áttelepíteni a közelbe. Talán Abogr mestert megkérheti, hogy legyen kissé társaságibb és helyezze át, ha ő neki is megy a beilleszkedés, akkor az öregnek sem lehet nehéz. Igen, e kerti tó felett lebegjen az a kőhalmaz, a láthatatlan lépcsők a kis vízhalmaz közelebbi széléről, nem sokkal a tűzrakástól induljanak meg, és a segítség kedvéért ne is helyezkedjen el olyan magasan az épület. Úgy, na úgy lenne minden tökéletes.*
- Szósz... mennyeinek hangzik. *Bólogat elégedetten az extraságra. Az utóbbi napokban szinte el lett kényeztetve a két lány kosztjaival, tucatjaival jobbnak érezte azokat bármilyen borsosan vett kész ételnél.* - Egy egész holdon keresztül készíthetnétek ugyanazt a fogást és kétlem, hogy bármelyikünk megunná. Az almákat pedig fölszedhetjük Intathtal, ha szeretnétek, amúgy is rám fér a hajolgatás. Na meg rá is. *A többiek közül a doktorral állnak még talán ingatag lábon, de az sem egy kifejezetten rossz kapcsolat. Nem gyűlöli, vagy ilyesmi, de nem is gondol rá egy önfeledt vigyorral. Nem tartja rossz embernek, csak számára olyan bájgúnár viselkedést tanusít a kúria női tagjai körül, hogy az már majdnem ijesztő. Vele pedig persze hogy olyan hideg. Mondjuk ő sem mindig illeti testvérként, de ez már az adok-kapok effektus. Talán csak összemelegednek egyszer, talán nem.
Mikor Luninari városi utazásáról beszél, szeretné emlékeztetni őt, hogy nem utazik el örökre, ahogy ők sem fognak hirtelen kiköltözni a ligetből ok nélkül; sőt, Artheniorba való kirándulása során nagy eséllyel fedezhet fel pár tiszteletre méltó személyt is, tehát felesleges szomorkodnia. De eme szavak torkán akadnak, mikor arra a bizonyos jegyzetekre esik szó. Először ledöbbent, majd a hálától meleg szemekkel és kis mosollyal hallgatja amaz döntését, hogy neki szánja (legalábbis egy időre) a papírosokat, majd arca kifejezéstelenné, sőt, ködössé válik, mikor mágia-ág választása okának felderítésére érkezett egy kérdés. Felhős arccal gondolkodik, majd így felel, a szokásosnál kissé színtelenebb hangon:*
- Röviden-tömören az indíttatás, hogy pár éve felgyújtottam egy könyvtárat Lihanechben. Nem ismételném meg, úgyhogy meg akarom tanulni irányítani ezt az elementált. *A következő kérdésre a választ viszont nagyon is latolgatja, látszik rajta, hogy egy szenvedélyes küzdelem folyik lelkében. Ujját az asztalon kopogtatva nézi az asztalt, a fafelület ráncait, az alig észrevehető, agyondörzsöltség után is létező egy-két, már ártalmatlan szálkát, és összeráncolt homlokkal tépelődik. Végül egy orron keresztül is hallható kilélegzés után ezt mondja:*
- Először a toronyhoz való utazásról döntöttem volna. De emlékszem, mikor még a Pegazusban töltöttem az éjszakáimat, találkoztam egy elffel. Sylvar, Druida. Annak az elfnek megígértem, hogy ha ismét Abogr-hoz utazok, elviszem őt is, és nem szeretek hazudozni. Veletek megyek. És a házat is illene előbb-utóbb megtekintenem, az igaz. De hé... *Néz fel Luninarihoz ismét egy mosollyal, már egy lazább tekintettel.* - legalább nem fogtok hiányolni ha mellettetek totyogok, ugye? *Szónoki kérdés, nem vár rá komoly választ. Mindenesetre elhatározta magát, elkíséri a lányokat.*
593. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-05-06 13:38:08
Üzenet elküldve: 2022-05-06 13:38:08
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*Úgy tűnik, még mindig ő áll a sor végén, ami a magasságot illeti. Legkisebb teremtményként ténfereg a birtokon, s az új jövevény, aki talán szintén, esetleg gnóm, őnála még megint magasabb. Na sebaj, az ilyen apróságokon, hogy ő az apróság, nem akad ki. Még csak durcás sem lesz. Termetének meg vannak a maga előnyei. Most leginkább az, hogy a másik leányzó nyugodtabban követi, és immár két apró fitos orr szimatol a levegőbe.*
- Igen-igen, Luni főztje nagyon jó! De én is tudok ám főzni, csak most az állatokkal foglalkoztam. Ilyen is meg olyasón is van. Nem sorolom fel a liget jószágait, de ha érdekelnek, akkor majd megmutatom neked.
*Tesz rá ígéretet, már ha egyáltalán marad a lány itt, vagy érdekli az ilyesmi. Aztán nagy hirtelen LDK tűnik fel a színen. Vagyis a Liget Kedvenc Dokija. A maga részéről hagyja a buksi simit, már megszokta. S lassan már az lesz feltűnő, ha nem kap ilyen figyelmet. Ekkor a másik lány bemutatkozik, így legalább Int tudja, miről van szó.*
- Ő itt a liget doktora, nem kell tőle félni, nem harap.
*Felel mosolyogva és hagyja, hogy a másik kettő ismerkedjen. Utána is ráérnek folytatni az útjukat a mennyei illatok felé.*
*Úgy tűnik, még mindig ő áll a sor végén, ami a magasságot illeti. Legkisebb teremtményként ténfereg a birtokon, s az új jövevény, aki talán szintén, esetleg gnóm, őnála még megint magasabb. Na sebaj, az ilyen apróságokon, hogy ő az apróság, nem akad ki. Még csak durcás sem lesz. Termetének meg vannak a maga előnyei. Most leginkább az, hogy a másik leányzó nyugodtabban követi, és immár két apró fitos orr szimatol a levegőbe.*
- Igen-igen, Luni főztje nagyon jó! De én is tudok ám főzni, csak most az állatokkal foglalkoztam. Ilyen is meg olyasón is van. Nem sorolom fel a liget jószágait, de ha érdekelnek, akkor majd megmutatom neked.
*Tesz rá ígéretet, már ha egyáltalán marad a lány itt, vagy érdekli az ilyesmi. Aztán nagy hirtelen LDK tűnik fel a színen. Vagyis a Liget Kedvenc Dokija. A maga részéről hagyja a buksi simit, már megszokta. S lassan már az lesz feltűnő, ha nem kap ilyen figyelmet. Ekkor a másik lány bemutatkozik, így legalább Int tudja, miről van szó.*
- Ő itt a liget doktora, nem kell tőle félni, nem harap.
*Felel mosolyogva és hagyja, hogy a másik kettő ismerkedjen. Utána is ráérnek folytatni az útjukat a mennyei illatok felé.*
592. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-05-03 21:55:05
Üzenet elküldve: 2022-05-03 21:55:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Ebéd előtt//
//Konyhában//
*Hangos tűnődését Adoaver szakítja félbe, ráadásul kedves szavakkal, nem mintha amúgy nem örülne nem csak annak, hogy hirtelen társasága akadt, hanem magának az ifjú mágusnak is.
Még boldogabbá teszi, hogy úgy tűnik az elmúlt hat és napok alkalmával szép észrevétlenül maguk mögött maradt a magázódás, amitől kicsit mindig úgy érezte magát, mintha évtizedekkel lenne idősebb saját koránál, és tényleg valamiféle kötényes háziasszony lenne, akinek minden gondolata a körül forog, hogy meg legyenek etetve az állatok, és mindenki más, meg persze, hogy mindig legyen a háznál tiszta ágynemű.
Vagy éppen az ellenkezőjének, nemes kisasszonynak, aki sosem volt, és szerinte nem is állt volna neki túl jól. Tisztán emlékszik még az első közös estéjükre, amikor szóba került ez a téma a tűz mellett, és nem csak az alapján gondolja úgy, hogy azon kívül, hogy veszélyes, sokkal több kötöttséggel jár, mint amennyire szórakoztató lehet. Nem véletlenül "menekült" el Alenia is vele annak idején az első adandó alkalommal, hogy észrevétlenül megtehette, a hozzá illő társaság elől.
De ezek az emlékek már egy másik élethez tartoznak, és most, hogy sok, nézete szerint szinte, vagy teljesen idilli napot eltöltött itt ligetben újra, elevenségük ellenére is kicsit úgy érzi valahogy, mintha valaki mással történtek volna azok az artheniori napok.*
- Szia, örülök, hogy látlak! *mosolyog, mivel már az első este megkedvelte Adoavert és mindez azóta sem változott.
Az is határozottan tetszik neki, hogy most is egy könyvet lát nála. Jó, hogy szorgalmas és tényleg komolyan veszi a tanulást, az itt töltött idő alapján ráadásul biztosra veszi, hogy nem csak múló szeszély nála a mágia iránti érdeklődés, így már csak ezért is jó, hogy van a közelében valaki, akivel bármikor beszélhet arról, ami őt is a legjobban foglalkoztatja.*
- Hát remélem, hogy tényleg jönnek lassan, meg, hogy nem csak az illata finom. *mondja, bár úgy tűnik, mintha tényleg szeretnék, vagy legalább is meg lennének elégedve a főztjével, vagy mindazzal, amit Thrissayával közösen csináltak eddig. Végtére is mindenki nem lehet mindig udvarias örökké, és neki is egészen ízlett mindaz, amit monstanában evett.*
- Fahéjas almaleves lesz, utána pedig főtt krumpli, szósszal. *válaszol az étellel kapcsolatos kérdésre.* Remélem nem baj, hogy most kicsit más, de kezdtem aggódnia miatta, hogy túl egyhangúan főzök. Gondolkodtam, hogy ne kecsketejfölös krumplileves legyen-e, de az már pár napja volt, ráadásul most már azért nem árt spórolni mindazzal, ami még a kamrában van, almát viszont lehet itt egész közel szedni a környéken jó sokat. Épp két napja tettünk egy nagyobb sétát anyával, és elég sok gyümölcsfa van, ami nem tartozik egy tanyához sem szerencsére.
*Bár ez nem feltétlenül kellemes emlék, mégis mosolyog ismét kicsit, mivel gondolataiban a vidéken, út közben szedett gyümölcs valahogy az élettel magával kapcsolódott össze nála, köszönhetően annak, hogy amikor Lauval menekültek voltak, akkor éppen egy ilyen gazdátlan gyümölcsfákról tudtak enni először újra, miután élve sikerült kijutniuk a városból, sőt még ki is pihenték magukat az egyik fa óvó lombja alatt, az ő ruháit használva takaróként és ágyként.*
- De többek közt ezért, lehet, hogy ma elindulok vissza a városba ebéd után. Hiányozni fog liget, meg mindenki, aki nem jön velem, de sajnos nem húzhatom örökké dolgot, és minél tovább maradok itt, annál nehezebb rávenni magam, hogy újra itt hagyjam ligetet kicsit. Viszont kell kis pénz, aztán pedig pár dolog a piacról. De mielőtt elmennék még szeretném odaadni neked Mady jegyzeteit. Persze nyilván nem olyan pontos és szakszerű, mint egy könyv a toronyból, de már belenéztél, és meséltem én is annyit a tűz ágról, hogy szerintem nem fog különösebb gondot okozni, és biztosan találsz benne olyan varázslatot, ami majd hasznos lesz és még nem ismersz. Nem kételkedem benne, hogy vagy már azon a szinten, hogy tudjál belőle tanulni egyedül, ahogyan abban sem, hogy vigyázni fogsz rá. Szívesen odaadnám akár örökbe is, de igazság szerint szeretném eltenni emlékbe, csak ezért kérem vissza majd egyszer. Viszont ráér visszaadni, addig lehet nálad ameddig csak szükségét érzed. Elárulod, hogy miért pont a tűz érdekel a legjobban az összes elem közül? Ezt még nem is kérdeztem eddig. Vagy nincsen semmi különösebb oka? *kérdi, tényleg őszinte kíváncsisággal, türelmesen várva meg a választ, miközben utoljára még megkóstolja a már majdnem kész levest.*
- Nincs kedved különben velünk jönni neked is, hogy megnézd a másik házat, vagy maradsz még kicsit inkább itt, hogy nyugodtan tudj tanulni? Esetleg a torony?
*Ez is szintén nagyon érdekli, közben pedig reméli, hogy az általa használt többes szám indokolt. Ugyan édesanyja is vele fog menni, mivel alig várja, hogy újra kóborolhasson kicsit Artheniorban, de előbb igazából nem rá gondolt főleg, hanem a tündérlányra. Reméli, hogy Thrissaya sem gondolta meg magát, továbbra is kíváncsi a városra is, és az ő társaságát is élvezi még annyira, hogy örömmel menjen oda vele.
Azt sem bánná természetesen, ha Adoaver is velük tartana, végtére is jó társaságban sokkal szórakoztatóbb utazni, és minél többen vannak annál könnyebben is boldogulnának bármivel, ami Artheniorban várhat rájuk.
Igaz ezúttal nem számít különösebb bajra, de azért úgy gondolja, hogy egy olyan hatalmas város, mint ahová most vissza készül térni azért mindig tartogathat meglepetést, ezért ha számít bajra, ha nem, az óvatosság azért továbbra sem árt.*
//Konyhában//
*Hangos tűnődését Adoaver szakítja félbe, ráadásul kedves szavakkal, nem mintha amúgy nem örülne nem csak annak, hogy hirtelen társasága akadt, hanem magának az ifjú mágusnak is.
Még boldogabbá teszi, hogy úgy tűnik az elmúlt hat és napok alkalmával szép észrevétlenül maguk mögött maradt a magázódás, amitől kicsit mindig úgy érezte magát, mintha évtizedekkel lenne idősebb saját koránál, és tényleg valamiféle kötényes háziasszony lenne, akinek minden gondolata a körül forog, hogy meg legyenek etetve az állatok, és mindenki más, meg persze, hogy mindig legyen a háznál tiszta ágynemű.
Vagy éppen az ellenkezőjének, nemes kisasszonynak, aki sosem volt, és szerinte nem is állt volna neki túl jól. Tisztán emlékszik még az első közös estéjükre, amikor szóba került ez a téma a tűz mellett, és nem csak az alapján gondolja úgy, hogy azon kívül, hogy veszélyes, sokkal több kötöttséggel jár, mint amennyire szórakoztató lehet. Nem véletlenül "menekült" el Alenia is vele annak idején az első adandó alkalommal, hogy észrevétlenül megtehette, a hozzá illő társaság elől.
De ezek az emlékek már egy másik élethez tartoznak, és most, hogy sok, nézete szerint szinte, vagy teljesen idilli napot eltöltött itt ligetben újra, elevenségük ellenére is kicsit úgy érzi valahogy, mintha valaki mással történtek volna azok az artheniori napok.*
- Szia, örülök, hogy látlak! *mosolyog, mivel már az első este megkedvelte Adoavert és mindez azóta sem változott.
Az is határozottan tetszik neki, hogy most is egy könyvet lát nála. Jó, hogy szorgalmas és tényleg komolyan veszi a tanulást, az itt töltött idő alapján ráadásul biztosra veszi, hogy nem csak múló szeszély nála a mágia iránti érdeklődés, így már csak ezért is jó, hogy van a közelében valaki, akivel bármikor beszélhet arról, ami őt is a legjobban foglalkoztatja.*
- Hát remélem, hogy tényleg jönnek lassan, meg, hogy nem csak az illata finom. *mondja, bár úgy tűnik, mintha tényleg szeretnék, vagy legalább is meg lennének elégedve a főztjével, vagy mindazzal, amit Thrissayával közösen csináltak eddig. Végtére is mindenki nem lehet mindig udvarias örökké, és neki is egészen ízlett mindaz, amit monstanában evett.*
- Fahéjas almaleves lesz, utána pedig főtt krumpli, szósszal. *válaszol az étellel kapcsolatos kérdésre.* Remélem nem baj, hogy most kicsit más, de kezdtem aggódnia miatta, hogy túl egyhangúan főzök. Gondolkodtam, hogy ne kecsketejfölös krumplileves legyen-e, de az már pár napja volt, ráadásul most már azért nem árt spórolni mindazzal, ami még a kamrában van, almát viszont lehet itt egész közel szedni a környéken jó sokat. Épp két napja tettünk egy nagyobb sétát anyával, és elég sok gyümölcsfa van, ami nem tartozik egy tanyához sem szerencsére.
*Bár ez nem feltétlenül kellemes emlék, mégis mosolyog ismét kicsit, mivel gondolataiban a vidéken, út közben szedett gyümölcs valahogy az élettel magával kapcsolódott össze nála, köszönhetően annak, hogy amikor Lauval menekültek voltak, akkor éppen egy ilyen gazdátlan gyümölcsfákról tudtak enni először újra, miután élve sikerült kijutniuk a városból, sőt még ki is pihenték magukat az egyik fa óvó lombja alatt, az ő ruháit használva takaróként és ágyként.*
- De többek közt ezért, lehet, hogy ma elindulok vissza a városba ebéd után. Hiányozni fog liget, meg mindenki, aki nem jön velem, de sajnos nem húzhatom örökké dolgot, és minél tovább maradok itt, annál nehezebb rávenni magam, hogy újra itt hagyjam ligetet kicsit. Viszont kell kis pénz, aztán pedig pár dolog a piacról. De mielőtt elmennék még szeretném odaadni neked Mady jegyzeteit. Persze nyilván nem olyan pontos és szakszerű, mint egy könyv a toronyból, de már belenéztél, és meséltem én is annyit a tűz ágról, hogy szerintem nem fog különösebb gondot okozni, és biztosan találsz benne olyan varázslatot, ami majd hasznos lesz és még nem ismersz. Nem kételkedem benne, hogy vagy már azon a szinten, hogy tudjál belőle tanulni egyedül, ahogyan abban sem, hogy vigyázni fogsz rá. Szívesen odaadnám akár örökbe is, de igazság szerint szeretném eltenni emlékbe, csak ezért kérem vissza majd egyszer. Viszont ráér visszaadni, addig lehet nálad ameddig csak szükségét érzed. Elárulod, hogy miért pont a tűz érdekel a legjobban az összes elem közül? Ezt még nem is kérdeztem eddig. Vagy nincsen semmi különösebb oka? *kérdi, tényleg őszinte kíváncsisággal, türelmesen várva meg a választ, miközben utoljára még megkóstolja a már majdnem kész levest.*
- Nincs kedved különben velünk jönni neked is, hogy megnézd a másik házat, vagy maradsz még kicsit inkább itt, hogy nyugodtan tudj tanulni? Esetleg a torony?
*Ez is szintén nagyon érdekli, közben pedig reméli, hogy az általa használt többes szám indokolt. Ugyan édesanyja is vele fog menni, mivel alig várja, hogy újra kóborolhasson kicsit Artheniorban, de előbb igazából nem rá gondolt főleg, hanem a tündérlányra. Reméli, hogy Thrissaya sem gondolta meg magát, továbbra is kíváncsi a városra is, és az ő társaságát is élvezi még annyira, hogy örömmel menjen oda vele.
Azt sem bánná természetesen, ha Adoaver is velük tartana, végtére is jó társaságban sokkal szórakoztatóbb utazni, és minél többen vannak annál könnyebben is boldogulnának bármivel, ami Artheniorban várhat rájuk.
Igaz ezúttal nem számít különösebb bajra, de azért úgy gondolja, hogy egy olyan hatalmas város, mint ahová most vissza készül térni azért mindig tartogathat meglepetést, ezért ha számít bajra, ha nem, az óvatosság azért továbbra sem árt.*
591. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-05-02 19:01:20
Üzenet elküldve: 2022-05-02 19:01:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*Az elején továbbra is bizonytalanul tekinget a kellemes látványt nyújtó bírtok területére. Nem is szükséges sokáig kiabálnia, egy hasonló máretű vörös hajú lány reagál szavára, amit először bizonytalan tekintettel reagál le. Csak azután húz mosolyt ajkaira. *
- Rendben, köszönöm szépen a segítséget.
* Húzza ki magát a gnóm, hogy azzal a néhány centijével is bőven kitűnjön a tündérrel szemben. Nem mintha magassági versenyt szándékozna tartani. A kellemes illatok irányába tekinget, hogy utána orrával azonosítsa be a forrás helyszínét. *
- Kellemes illatok szállnak a levegőben, nem tagadom.
* Húz egy ártatlan mosolyt az arcára, hogy aztán a tündér bemutatkozása után elinduljon felé. El is kezd kuncogni a megjegyzésen míg mögülük nem hangzik el az ellenvélemény. Egy pillanatra le is fagy, mintha rajta kapták volna valami csínytalanságon. Tekintetét az ismeretlen hang felé fordítja, hogy aztán megpróbáljon mindkét fél felé bemutatkozni, egy illendő meghajlással. *
- Jó napot kívánok! A nevem Lyarah Wrogertik. Az Aranyszarvas Rend egyik vezetőjét keresem, szeretnék egy önéletrajzot benyújtani.
* A szolid bemutatkozást követően a gnóm máris a tárgyra tér, szavai az előzőekhez képest határozottan cseng. A bemutatkozás után Intath megsimogatja a tündér kobakját, amire egy pillanatra megrándul a szemöldöke, de mosolyával próbálja ellensúlyozni, nem szokott ilyen érzelem nyilvánításhoz. ~ Lehet, hogy a fogadott lánya. ~ Gondolja. A kéz-csóktól nem húzódik el, és azon kívül, hogy talán kicsit túl hosszúnak érzi nem tudna megjegyzést tenni rá. Nemesi családtól olyan távol állt, mint hegységtől a tenger mélye. Ha a másik két fél bevezeti valahova, akkor követni fogja őket. Természetesen nagy figyelmet szentel minden szavuknak és a mosoly továbbra is levakarhatatlan arcáról. *
//Sütögetés//
*Az elején továbbra is bizonytalanul tekinget a kellemes látványt nyújtó bírtok területére. Nem is szükséges sokáig kiabálnia, egy hasonló máretű vörös hajú lány reagál szavára, amit először bizonytalan tekintettel reagál le. Csak azután húz mosolyt ajkaira. *
- Rendben, köszönöm szépen a segítséget.
* Húzza ki magát a gnóm, hogy azzal a néhány centijével is bőven kitűnjön a tündérrel szemben. Nem mintha magassági versenyt szándékozna tartani. A kellemes illatok irányába tekinget, hogy utána orrával azonosítsa be a forrás helyszínét. *
- Kellemes illatok szállnak a levegőben, nem tagadom.
* Húz egy ártatlan mosolyt az arcára, hogy aztán a tündér bemutatkozása után elinduljon felé. El is kezd kuncogni a megjegyzésen míg mögülük nem hangzik el az ellenvélemény. Egy pillanatra le is fagy, mintha rajta kapták volna valami csínytalanságon. Tekintetét az ismeretlen hang felé fordítja, hogy aztán megpróbáljon mindkét fél felé bemutatkozni, egy illendő meghajlással. *
- Jó napot kívánok! A nevem Lyarah Wrogertik. Az Aranyszarvas Rend egyik vezetőjét keresem, szeretnék egy önéletrajzot benyújtani.
* A szolid bemutatkozást követően a gnóm máris a tárgyra tér, szavai az előzőekhez képest határozottan cseng. A bemutatkozás után Intath megsimogatja a tündér kobakját, amire egy pillanatra megrándul a szemöldöke, de mosolyával próbálja ellensúlyozni, nem szokott ilyen érzelem nyilvánításhoz. ~ Lehet, hogy a fogadott lánya. ~ Gondolja. A kéz-csóktól nem húzódik el, és azon kívül, hogy talán kicsit túl hosszúnak érzi nem tudna megjegyzést tenni rá. Nemesi családtól olyan távol állt, mint hegységtől a tenger mélye. Ha a másik két fél bevezeti valahova, akkor követni fogja őket. Természetesen nagy figyelmet szentel minden szavuknak és a mosoly továbbra is levakarhatatlan arcáról. *
590. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-05-01 15:11:09
Üzenet elküldve: 2022-05-01 15:11:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1580
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1580
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*A lovak kérdését már megnyerték a lányok, de a doki nem bírja azért annyiban hagyni a dolgot. Amire kétféle reakciót kap. Az egyik nevetés a mágusféle irányából.*
-Hát így hívják az anyját!
*Nincs ebben semmi nevetséges. A másik viszont, hogy Luninari váratlanul és durván leszólja a megállapítását. Amire azért már felkapja a fejét.*
-Hülyeség? A csirkéből és a birkából is az öregnek rágósabb a húsa. A lónál miért ne lenne így? És ha azokból a kölyök finomabb, a lovat miért ne ennék úgy?
*Számára teljesen természetes. Amúgy is vannak helyek ahol a kutyát is elkapják mert nincs mi. A ló nagyobb is annál. Azon se döbbenne le a doki ha bizonyos helyeken tündérlányok is kerülnének az asztalra. Mármint fogásként. Ezért is kell majd vigyázniuk egymásra a lányoknak ha a városban járnak. Ha a doki a régi szakmájának élne és nem ismerné egyiküket se, akkor könnyű célpontnak tűnnének. Pár szép szó és maguktól bemennének a csapdájába. Szépek is voltak a régi idők. Aleimordék történeténél valóban az elf talán túlságosan is szélsőségesen fogalmaz, de rühelli a nemeseket és bizonyos benne, hogy igaza van. Előbb Luninari majd az anyja kicsit finomabban, de ismét beleszól a beszélgetésükbe és helyre teszi a dolgokat. A férfi meghallgatja majd mosolyogva szólal meg.*
-A régi rend nem tűnik el. Ahol pedig a nő, mint tárgyként van kezelve és a használt elveszti az értékét ott ha több rossz befektetés is lesz, de ami számít az a jó tiszta üzlet. Ahogy hallottam Nairada se a könyvekből szerzett tudásával maradt életben miután meghúzta magát a barbárok földjén. Inkább azzal a tudással, ami az unatkozó egymást furkáló nők sajátja.
*Pár mondatot hallott csak róla. Szép arc, ad a megjelenésére, számító, tényleg megsértette Aleimord vérfertőzése és van valamennyi erkölcsössége. A számító pedig kiemelve volt, ami alapján szimpatikusnak tűnt számára. Meg ugye a szerelmi csalódás és a csini pofi. Szereti az olyan nemes szukákat. A szarvas helye is el lesz mondva. Mondjuk logikus, hogy nem a házban van. De az akkor is egy nagy állat. Mármint szerinte. A lovakat se szokta még meg pedig azon utazott is már. A macska említésére nem bír megállni egy odaszólást.*
-Míg a kutya el nem kapja.
*Kutya és macska nem jó barát tisztában van vele. Így nem is adna hosszú életet a dögnek. Főleg ha az útjába kerül vagy bajt csinál a rendelőjében. Valami nagyon van most azzal a félvérrel mert a doki ékszeres példája se tetszik neki. Abba is beleokoskodik. A férfi meg viszont.*
-A városi házak nagy részének nincs is kertje. Aludni meg ott is lehet amit nem arra építettek úgyhogy szerintem a példám megállja a helyét.
*Ha nem akkor is. Talán ha hoztak volna ki bort akkor már kezdené sérteni a férfit, hogy akármit mond a lány mindig megpróbálja meghazudtolni. Vagy talán oldottabb lenne a téma. Mindenesetre jó lenne egy kis bor. Meghallgatják a mese végét is. A férfi közönyösen állt a dolgokhoz, de a lányok úgy elpityeredtek mintha ők tudtak volna már pityókázni csak a dokit hagyták ki. Aki végignézve rajtuk elkuncogja magát és a gizda sráchoz szól.*
-Nézd meg mit csináltál! Hát szabad így megsiratni szegény lányokat?
*Ha bármelyik is pont mellette ül ahhoz hozzádőlne.*
-Jól van na!
*A félvér pedig ma már másodszor vagy harmadszor adja jelét annak, hogy milyen gyerekes is tud néha lenni. Ez csak egy mese volt. Valószínűleg, sőt szinte biztos, hogy nem létezik az a hegy. Kár oda virágot vinni. A jó kívánságot mivel ő nem most jött így az elf nem veszi magára. Lassan mindenki lefekvéshez készülődik. Így a doki is a nadrágjába törli a kezét, megkérdezi biztos ne segítsen-e az összepakolásnál és ha nem, akkor előbb a nyuszimamához lép. Közli, hogy örült a találkozásnak reméli lesz még alkalmuk beszélni, jó estét kíván majd a lányának is akinek búcsúzóul még játékosan meghúzgálja az egyik copfját és kuncogva a többiek után siet. A tündérkét se engedi még el anélkül, hogy megérdeklődje mutattak-e neki szobát és mikor megtudja, hogy igen akkor egy buksisimi kíséretében köszöntse a házban és jó éjszakát kívánjon és csak utána menjen lefeküdni.*
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*Az elmúlt hat napban a doki nem unatkozott. Visszarendezte a műtőjében a kaotikus rendet amit ő képes átlátni, elhívták a kitelepült nemesekhez betegeket vizsgálni. A legtöbbnek úri baja volt, de cserébe jól fizettek. Részt vett ivóversenyen, téli fesztiválon egy szemrevaló mágikus ékszerrel bővült az egyre csicsásabb kinézete és mindezt kipihente. Így jó hangulatban ébred. Mondjuk kicsit fáradt. És a reggeli fésülködés fél kézzel még most is egy kínszenvedés. Épp ballag a konyhába mikor tündérhangokat hall a bejárati ajtó felől. Nem is bírja ki, hogy ne szóljon közbe.*
-Pedig én pont megéheztem egy kis tündérhusira! Jé! Nézzenek oda! Két apró vörös lányka! Hát meg lehet titeket zabálni. Ki vagy kincsem? Segíthetek?
*Hajolna is le hozzájuk, hogy a tündérnek megsimogassa a kobakját, a gnómnak meg ha engedi egy finom csókot leheljen aprócska kezére. Ha a másik úri közegből jött akkor hamar észreveheti, hogy a férfi nem, hisz ő nem csak játssza a kézcsókot ahogy illene.*
//Sütögetés//
*A lovak kérdését már megnyerték a lányok, de a doki nem bírja azért annyiban hagyni a dolgot. Amire kétféle reakciót kap. Az egyik nevetés a mágusféle irányából.*
-Hát így hívják az anyját!
*Nincs ebben semmi nevetséges. A másik viszont, hogy Luninari váratlanul és durván leszólja a megállapítását. Amire azért már felkapja a fejét.*
-Hülyeség? A csirkéből és a birkából is az öregnek rágósabb a húsa. A lónál miért ne lenne így? És ha azokból a kölyök finomabb, a lovat miért ne ennék úgy?
*Számára teljesen természetes. Amúgy is vannak helyek ahol a kutyát is elkapják mert nincs mi. A ló nagyobb is annál. Azon se döbbenne le a doki ha bizonyos helyeken tündérlányok is kerülnének az asztalra. Mármint fogásként. Ezért is kell majd vigyázniuk egymásra a lányoknak ha a városban járnak. Ha a doki a régi szakmájának élne és nem ismerné egyiküket se, akkor könnyű célpontnak tűnnének. Pár szép szó és maguktól bemennének a csapdájába. Szépek is voltak a régi idők. Aleimordék történeténél valóban az elf talán túlságosan is szélsőségesen fogalmaz, de rühelli a nemeseket és bizonyos benne, hogy igaza van. Előbb Luninari majd az anyja kicsit finomabban, de ismét beleszól a beszélgetésükbe és helyre teszi a dolgokat. A férfi meghallgatja majd mosolyogva szólal meg.*
-A régi rend nem tűnik el. Ahol pedig a nő, mint tárgyként van kezelve és a használt elveszti az értékét ott ha több rossz befektetés is lesz, de ami számít az a jó tiszta üzlet. Ahogy hallottam Nairada se a könyvekből szerzett tudásával maradt életben miután meghúzta magát a barbárok földjén. Inkább azzal a tudással, ami az unatkozó egymást furkáló nők sajátja.
*Pár mondatot hallott csak róla. Szép arc, ad a megjelenésére, számító, tényleg megsértette Aleimord vérfertőzése és van valamennyi erkölcsössége. A számító pedig kiemelve volt, ami alapján szimpatikusnak tűnt számára. Meg ugye a szerelmi csalódás és a csini pofi. Szereti az olyan nemes szukákat. A szarvas helye is el lesz mondva. Mondjuk logikus, hogy nem a házban van. De az akkor is egy nagy állat. Mármint szerinte. A lovakat se szokta még meg pedig azon utazott is már. A macska említésére nem bír megállni egy odaszólást.*
-Míg a kutya el nem kapja.
*Kutya és macska nem jó barát tisztában van vele. Így nem is adna hosszú életet a dögnek. Főleg ha az útjába kerül vagy bajt csinál a rendelőjében. Valami nagyon van most azzal a félvérrel mert a doki ékszeres példája se tetszik neki. Abba is beleokoskodik. A férfi meg viszont.*
-A városi házak nagy részének nincs is kertje. Aludni meg ott is lehet amit nem arra építettek úgyhogy szerintem a példám megállja a helyét.
*Ha nem akkor is. Talán ha hoztak volna ki bort akkor már kezdené sérteni a férfit, hogy akármit mond a lány mindig megpróbálja meghazudtolni. Vagy talán oldottabb lenne a téma. Mindenesetre jó lenne egy kis bor. Meghallgatják a mese végét is. A férfi közönyösen állt a dolgokhoz, de a lányok úgy elpityeredtek mintha ők tudtak volna már pityókázni csak a dokit hagyták ki. Aki végignézve rajtuk elkuncogja magát és a gizda sráchoz szól.*
-Nézd meg mit csináltál! Hát szabad így megsiratni szegény lányokat?
*Ha bármelyik is pont mellette ül ahhoz hozzádőlne.*
-Jól van na!
*A félvér pedig ma már másodszor vagy harmadszor adja jelét annak, hogy milyen gyerekes is tud néha lenni. Ez csak egy mese volt. Valószínűleg, sőt szinte biztos, hogy nem létezik az a hegy. Kár oda virágot vinni. A jó kívánságot mivel ő nem most jött így az elf nem veszi magára. Lassan mindenki lefekvéshez készülődik. Így a doki is a nadrágjába törli a kezét, megkérdezi biztos ne segítsen-e az összepakolásnál és ha nem, akkor előbb a nyuszimamához lép. Közli, hogy örült a találkozásnak reméli lesz még alkalmuk beszélni, jó estét kíván majd a lányának is akinek búcsúzóul még játékosan meghúzgálja az egyik copfját és kuncogva a többiek után siet. A tündérkét se engedi még el anélkül, hogy megérdeklődje mutattak-e neki szobát és mikor megtudja, hogy igen akkor egy buksisimi kíséretében köszöntse a házban és jó éjszakát kívánjon és csak utána menjen lefeküdni.*
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*Az elmúlt hat napban a doki nem unatkozott. Visszarendezte a műtőjében a kaotikus rendet amit ő képes átlátni, elhívták a kitelepült nemesekhez betegeket vizsgálni. A legtöbbnek úri baja volt, de cserébe jól fizettek. Részt vett ivóversenyen, téli fesztiválon egy szemrevaló mágikus ékszerrel bővült az egyre csicsásabb kinézete és mindezt kipihente. Így jó hangulatban ébred. Mondjuk kicsit fáradt. És a reggeli fésülködés fél kézzel még most is egy kínszenvedés. Épp ballag a konyhába mikor tündérhangokat hall a bejárati ajtó felől. Nem is bírja ki, hogy ne szóljon közbe.*
-Pedig én pont megéheztem egy kis tündérhusira! Jé! Nézzenek oda! Két apró vörös lányka! Hát meg lehet titeket zabálni. Ki vagy kincsem? Segíthetek?
*Hajolna is le hozzájuk, hogy a tündérnek megsimogassa a kobakját, a gnómnak meg ha engedi egy finom csókot leheljen aprócska kezére. Ha a másik úri közegből jött akkor hamar észreveheti, hogy a férfi nem, hisz ő nem csak játssza a kézcsókot ahogy illene.*
589. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-25 19:47:32
Üzenet elküldve: 2022-04-25 19:47:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*Az este maradék részében álmossága miatt leamortizálódik beszélőkéje, így a legtöbb témában nem nagyon tesz erőlködést valami okosat vagy érdekeset szólni, mindössze állát kézfején nyugtatva nézi a többieket. Hanem a "Szexi Fehér Csaj" megnevezésre olyannyira elképed, hogy hosszas, lóköhögésre utaló hangot hallat magából, ami úgyszintén hosszas nevetésbe megy át. Röhejesnek találja a nevet, amilyen illetlen is, de talán az segít, hogy pont az orvostól hallja ezt. Valahogy olyannyira beleillik ez a stílusából kirajzolódott természetébe, hogy nem tudja megállni.* - Szexi Fehér Csaj... *Motyogja magának, alig állva meg mosolyogva, hogy ne kezdjen el hisztérikusan röhögni. Egy darabig össze kell szednie magát, míg túltesz ezen.
Már kijelentéseik előtt sem aggódott a két lány miatt kirándulásuk közelségét hallva, ő maga nem tartja Artheniort egy veszélyes terepnek. Persze, hangos, könnyű elveszni benne, és nem érdemes mindenkivel leállni egy rövid tárgyalásokra sem, de nem úgy érzi, hogy bármikor a bőre épsége függött volna ott bármitől. De az utóbbi történetet hallva nem tudja hibáztatni, hogy ennyire fölkészültek. Maga is az lenne a helyében.
Nem várta, hogy történetének, legalábbis annak végének ennyire melankolikus hatása legyen; egy ideig szó nélkül néz ültében a saját térdeire, fontolgatva következő szavait, hogy bocsánatot kérjen, vigasztaljon, vagy bármi más. Talán kevésbé hozta volna könnyekbe a fél-elfet és a tündért, ha az egész kalandot is hallották volna. Nem csak ezt a vegyes érzelmű véget. Luminari és Thrissaya szavai mindenesetre elérik őt, és visszaadnak némi magabiztosságot neki.* - Már annak is örül, hogy gondoltatok rá. *Feleli halkan végül, először főként az előbbi személy szavaira célozva.* - De az nem tenne jót neki, ha legendája miatt búval hajtanátok le fejeteket. Maradjatok csak az emlékekkel, és tele szeretettel. A dadusom mindig ezt mondta.
*Végül csak eljött éjszakai fennmaradásának vége. Mosollyal és kókadt fejjel jó éjszakákat motyog mindenkinek, miközben ő maga is feltápászkodik. Tekintve, hogy másnap reggel, vagy remélhetőleg délután, függően attól, mikor ébred fel, látja őket, nem tervez hosszú elköszönést. Kótyagosan ballag vissza a házba, nagyjából emlékezve az útra, saját hálószobájához. Belépve körbe sem néz, vetkőz, betakarózik, és már alszik is.*
//Egy jó hattal később//
//Ebéd előtt//
*Az elkövetkezendő napok nem mondtak ellent egy általa kigondolhatott elképzeléseknek, hogy ő mégis hogyan töltené el egy erdőbéli nyaralóban az idejét. Néha egymagában, néha társasággal felfedezte a kúria többi szobáit, hátsó kerületét, istállóstul, tavastul, mindenestül, valószínűleg egy-két ember tetszésére és legalább egy másik bosszankodására. E energikus tevékenységek után olvasással töltötte a napot, vagy az épület körül elterülő füven ülve-fekve, vagy ház sok pince feletti helyiségének valamelyikében, de főleg a tanulószobában. Azon várva várt alkalmakkal, mikor a várva várt tanulásra-tanítgatásra esett idő, mágiára, Adoaver nem volt rest megmutatni eddig felhalmozott tehetségét, tűzmágiájának tárházát. Már emiatt egyedül megérte ide eljönni, úgy érzi.
Nem sokáig tart, míg Luminarinak társasága nem akad a konyhában: a fiatal, csukjátlan srácot hamar a helyiségbe hozták a finom illattok, és kezében még mindig egy kötettel, helyet foglal magának.*
- A többiek is jönnek egyhamar, ha működik az orruk, úgyhogy szerintem nincs szükséged kirohangálni. Mi lesz az ebéd?
//Sütögetés//
*Az este maradék részében álmossága miatt leamortizálódik beszélőkéje, így a legtöbb témában nem nagyon tesz erőlködést valami okosat vagy érdekeset szólni, mindössze állát kézfején nyugtatva nézi a többieket. Hanem a "Szexi Fehér Csaj" megnevezésre olyannyira elképed, hogy hosszas, lóköhögésre utaló hangot hallat magából, ami úgyszintén hosszas nevetésbe megy át. Röhejesnek találja a nevet, amilyen illetlen is, de talán az segít, hogy pont az orvostól hallja ezt. Valahogy olyannyira beleillik ez a stílusából kirajzolódott természetébe, hogy nem tudja megállni.* - Szexi Fehér Csaj... *Motyogja magának, alig állva meg mosolyogva, hogy ne kezdjen el hisztérikusan röhögni. Egy darabig össze kell szednie magát, míg túltesz ezen.
Már kijelentéseik előtt sem aggódott a két lány miatt kirándulásuk közelségét hallva, ő maga nem tartja Artheniort egy veszélyes terepnek. Persze, hangos, könnyű elveszni benne, és nem érdemes mindenkivel leállni egy rövid tárgyalásokra sem, de nem úgy érzi, hogy bármikor a bőre épsége függött volna ott bármitől. De az utóbbi történetet hallva nem tudja hibáztatni, hogy ennyire fölkészültek. Maga is az lenne a helyében.
Nem várta, hogy történetének, legalábbis annak végének ennyire melankolikus hatása legyen; egy ideig szó nélkül néz ültében a saját térdeire, fontolgatva következő szavait, hogy bocsánatot kérjen, vigasztaljon, vagy bármi más. Talán kevésbé hozta volna könnyekbe a fél-elfet és a tündért, ha az egész kalandot is hallották volna. Nem csak ezt a vegyes érzelmű véget. Luminari és Thrissaya szavai mindenesetre elérik őt, és visszaadnak némi magabiztosságot neki.* - Már annak is örül, hogy gondoltatok rá. *Feleli halkan végül, először főként az előbbi személy szavaira célozva.* - De az nem tenne jót neki, ha legendája miatt búval hajtanátok le fejeteket. Maradjatok csak az emlékekkel, és tele szeretettel. A dadusom mindig ezt mondta.
*Végül csak eljött éjszakai fennmaradásának vége. Mosollyal és kókadt fejjel jó éjszakákat motyog mindenkinek, miközben ő maga is feltápászkodik. Tekintve, hogy másnap reggel, vagy remélhetőleg délután, függően attól, mikor ébred fel, látja őket, nem tervez hosszú elköszönést. Kótyagosan ballag vissza a házba, nagyjából emlékezve az útra, saját hálószobájához. Belépve körbe sem néz, vetkőz, betakarózik, és már alszik is.*
//Egy jó hattal később//
//Ebéd előtt//
*Az elkövetkezendő napok nem mondtak ellent egy általa kigondolhatott elképzeléseknek, hogy ő mégis hogyan töltené el egy erdőbéli nyaralóban az idejét. Néha egymagában, néha társasággal felfedezte a kúria többi szobáit, hátsó kerületét, istállóstul, tavastul, mindenestül, valószínűleg egy-két ember tetszésére és legalább egy másik bosszankodására. E energikus tevékenységek után olvasással töltötte a napot, vagy az épület körül elterülő füven ülve-fekve, vagy ház sok pince feletti helyiségének valamelyikében, de főleg a tanulószobában. Azon várva várt alkalmakkal, mikor a várva várt tanulásra-tanítgatásra esett idő, mágiára, Adoaver nem volt rest megmutatni eddig felhalmozott tehetségét, tűzmágiájának tárházát. Már emiatt egyedül megérte ide eljönni, úgy érzi.
Nem sokáig tart, míg Luminarinak társasága nem akad a konyhában: a fiatal, csukjátlan srácot hamar a helyiségbe hozták a finom illattok, és kezében még mindig egy kötettel, helyet foglal magának.*
- A többiek is jönnek egyhamar, ha működik az orruk, úgyhogy szerintem nincs szükséged kirohangálni. Mi lesz az ebéd?
588. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-24 16:28:21
Üzenet elküldve: 2022-04-24 16:28:21
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
* Harcias fellépése hallatán Int le is mond a lóhús fogyasztásáról, Luni is egyet ért vele. Persze azt ő nem tudja, hogy a doki tényleg szeretné a lóhúst megkóstolni s a lány már ígéretet is tett a beszerzéséről. Tudja ő, hogy sokan kedvelik a lóhúst, odahaza is voltak páran. Ennek ellenére nem és nem hajlandó megkóstolni. Mondjuk már elérték nála az "otthoniak", hogy ne utáljon senkit azért, mert lóhúst eszik. Így hát úgy tűnik, hogy a liget lovai megmenekültek. Nyugodtan eszik tovább s csak néha-néha mosolyodik el a beszélgetések alatt. Az a pár nemes, akit ismer vagy ismert, hasonló cipellőkben járnak, mint a ligetiek ismerősei. Némelyiküket sajnálja is, mert másabb módon nehéz az életük. S ami itt történt, az elmondások alapján, tényleg borzalmas volt. Csak Int bókja vidítja fel, s őszintén mosolyogva rá bólogat, vigyáz magára. Bízik abban is, amit Luni mond, hiszen ő pedig tud varázsolni! Az ám a valami! Bízik benne és már nagyon várja azt az utazást is! Pedig épp csak megpihen formás kis tompora. Már szaporán pislog, jelezve hogy álmos, de Adoaver történetére felébred. Immár csak azért pislog nagyokat, mert az ő szemét is elfutják a könnyek, felnagyítják íriszét. A tűz játszékony fényétől mint nagy tükrök ragyognak, már-már földöntúli színekkel.*
- Szomorú lesz álmom.
*Ennyit fűz hozzá, nem többet. Kissé szomorkás lesz ettől a mesétől az álma, talán neki is jól jönne néhány plüss nyuszi. Vagy egy igazi, kis bolyhos barát, akit magával vihet. Szedelőzködnek s kis időre éberebben ténykedik, segít Luninak és a mamájának. Odabent pedig kézmosás után aludni tér.*
- Jó éjt és szép álmokat mindenkinek!
*Köszön el a többiektől s visszavonul új kis kuckójába, hogy végre vetett ágyban alhasson.*
//Egy jó hattal később//
//Ebéd előtt//
*Amiben érkezett ruha, immár ki lett mosva, tud már válogatni, van miből. Noha tervezi még egy-két darab megvételét. Persze majd a városi piacon ugye. Barna csizmában s nadrágban, zöld ingben ténykedik. Rengeteg sok haját egy vaskos fonatba rendezte, ne legyen útjában. Mostanra már pihent annyit, hogy igazán korán kelljen fel. Így talán első volt odakint, az istállóban. Szorgos kezek és apró lábak serénykedésének nyomán lett ismét rend. Mindenki kapott enni és friss vizet is, s persze sok szerető, becéző szót. Lassacskán megismerkedik minden itt lévő lóval, kutyával, kecskével is s közben azon ábrándozik, hogy mit lehetne "kihozni" még a ligetből. Talált egy vaskosabb kötéldarabot, azzal játszik most, vagyis Árnyékkal. Húzd meg, ereszd meg, semmi más. A játékkal végezve a ház felé indul, mert valami nagyon finom illatot érez. Már az ajtónál jár, amikor egy vékonykának tűnő hangot hall meg valahonnan a háta mögül. Visszafordulva egy talán még nála is kisebbnek tűnő leányzó álldogál, meglehetőst félénken. Vidám int felé és közelebb lépdel, megsimogatva Árnyék fejét.*
- Szia! Vagyunk itthon egy páran igen!
*Ühmm, végül is őt is szívesen látták nem is olyan rég, így most besegít egy kicsit azzal a jövevénynek, hogy Árnyékról gondoskodik, s közben a ház felé int.*
- Arra indulj csak el, s jövök én is. Megkeressük Lunit, ő tud leginkább segíteni bármiben is. Szerintem épp főzi az ebédet. Hmm, úgy érzem.
*Kellemes illatokat érez, szóval a lány remekelt megint. Eddig a főzésben leginkább az előkészítésnél segített, meg a takarításban. De a legtöbb időt az állatok megismerésével töltötte. Velük bazsalyog sokat. A gnóm leány után indul, így Árnyék már nem veheti zokon az újabb jövevényt s a ház felé indulnak. Az ő csicsergését már lehet, hogy odabent is hallják.*
- Thrissaya Aldwaran a nevem, de leginkább Thris-ként emlegetnek. Egy bő hattal ezelőtt csatlakoztam én is. Ne félj, itt nem harap senki.
//Sütögetés//
* Harcias fellépése hallatán Int le is mond a lóhús fogyasztásáról, Luni is egyet ért vele. Persze azt ő nem tudja, hogy a doki tényleg szeretné a lóhúst megkóstolni s a lány már ígéretet is tett a beszerzéséről. Tudja ő, hogy sokan kedvelik a lóhúst, odahaza is voltak páran. Ennek ellenére nem és nem hajlandó megkóstolni. Mondjuk már elérték nála az "otthoniak", hogy ne utáljon senkit azért, mert lóhúst eszik. Így hát úgy tűnik, hogy a liget lovai megmenekültek. Nyugodtan eszik tovább s csak néha-néha mosolyodik el a beszélgetések alatt. Az a pár nemes, akit ismer vagy ismert, hasonló cipellőkben járnak, mint a ligetiek ismerősei. Némelyiküket sajnálja is, mert másabb módon nehéz az életük. S ami itt történt, az elmondások alapján, tényleg borzalmas volt. Csak Int bókja vidítja fel, s őszintén mosolyogva rá bólogat, vigyáz magára. Bízik abban is, amit Luni mond, hiszen ő pedig tud varázsolni! Az ám a valami! Bízik benne és már nagyon várja azt az utazást is! Pedig épp csak megpihen formás kis tompora. Már szaporán pislog, jelezve hogy álmos, de Adoaver történetére felébred. Immár csak azért pislog nagyokat, mert az ő szemét is elfutják a könnyek, felnagyítják íriszét. A tűz játszékony fényétől mint nagy tükrök ragyognak, már-már földöntúli színekkel.*
- Szomorú lesz álmom.
*Ennyit fűz hozzá, nem többet. Kissé szomorkás lesz ettől a mesétől az álma, talán neki is jól jönne néhány plüss nyuszi. Vagy egy igazi, kis bolyhos barát, akit magával vihet. Szedelőzködnek s kis időre éberebben ténykedik, segít Luninak és a mamájának. Odabent pedig kézmosás után aludni tér.*
- Jó éjt és szép álmokat mindenkinek!
*Köszön el a többiektől s visszavonul új kis kuckójába, hogy végre vetett ágyban alhasson.*
//Egy jó hattal később//
//Ebéd előtt//
*Amiben érkezett ruha, immár ki lett mosva, tud már válogatni, van miből. Noha tervezi még egy-két darab megvételét. Persze majd a városi piacon ugye. Barna csizmában s nadrágban, zöld ingben ténykedik. Rengeteg sok haját egy vaskos fonatba rendezte, ne legyen útjában. Mostanra már pihent annyit, hogy igazán korán kelljen fel. Így talán első volt odakint, az istállóban. Szorgos kezek és apró lábak serénykedésének nyomán lett ismét rend. Mindenki kapott enni és friss vizet is, s persze sok szerető, becéző szót. Lassacskán megismerkedik minden itt lévő lóval, kutyával, kecskével is s közben azon ábrándozik, hogy mit lehetne "kihozni" még a ligetből. Talált egy vaskosabb kötéldarabot, azzal játszik most, vagyis Árnyékkal. Húzd meg, ereszd meg, semmi más. A játékkal végezve a ház felé indul, mert valami nagyon finom illatot érez. Már az ajtónál jár, amikor egy vékonykának tűnő hangot hall meg valahonnan a háta mögül. Visszafordulva egy talán még nála is kisebbnek tűnő leányzó álldogál, meglehetőst félénken. Vidám int felé és közelebb lépdel, megsimogatva Árnyék fejét.*
- Szia! Vagyunk itthon egy páran igen!
*Ühmm, végül is őt is szívesen látták nem is olyan rég, így most besegít egy kicsit azzal a jövevénynek, hogy Árnyékról gondoskodik, s közben a ház felé int.*
- Arra indulj csak el, s jövök én is. Megkeressük Lunit, ő tud leginkább segíteni bármiben is. Szerintem épp főzi az ebédet. Hmm, úgy érzem.
*Kellemes illatokat érez, szóval a lány remekelt megint. Eddig a főzésben leginkább az előkészítésnél segített, meg a takarításban. De a legtöbb időt az állatok megismerésével töltötte. Velük bazsalyog sokat. A gnóm leány után indul, így Árnyék már nem veheti zokon az újabb jövevényt s a ház felé indulnak. Az ő csicsergését már lehet, hogy odabent is hallják.*
- Thrissaya Aldwaran a nevem, de leginkább Thris-ként emlegetnek. Egy bő hattal ezelőtt csatlakoztam én is. Ne félj, itt nem harap senki.
587. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-23 21:25:06
Üzenet elküldve: 2022-04-23 21:25:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Jelentkezés //
* Megviselt állapotán hamar túl lesz, nem kell sokáig várnia ahhoz, hogy újra lelkesedéssel telve lépjen be Szarvasliget területére. Az első pillantásnál csak döbbenten tekint körbe. Nyugtató érzés kerítette hatalmában, ahogy meglátta az U formájú épületet és a mellette lévő kisebb épület részeket. A víz csillog a reggeli napfényben. Nyugodt tempóban közelíti meg az épületet, a tükrével már alapból végig nézett magán, hogy az út egyáltalán nem volt semmilyen negatív hatással a küllemére. A fürdőházban még ruháját kitisztították és haját is fésűjével megoldotta. Sminkje aligha van egy tudós jellemnek, de bájos pofikájára még nem is kérték. Amint az épületek közelébe kerül inkább megáll, hogy onnan óvatosan csengő hangján felszólaljon. Hangja bizonytalan és kicsit még ijedt is, hisz nem lát senki csak a házakból és a kéményekből tud ki indulni, hogy most igenis vannak itthon. ~ De melyikbe? ~ Tekint újra körül. *
- Elnézést? Van itthon valaki!?
* Hangjában aggodalom is hallatszik, ő sem szívlelné azt aki csak úgy invitálás nélkül megjelenik. Bármennyire is illetlennek érzi cselekedetét mégis úgy érzi meg kell próbálnia. Ha valaki kijön elé vagy megszólítja, illedelmesen mosolyogva köszönti. *
- Kellemes reggelt kívánok! Lyarah Wrogertik a nevem. * Hajol meg a kis gnóm, táskája a lendülettől oldalára kerül. * - Az Aranyszarvas Rend vezetőjét keresem, elnézést ha rosszkor érkeztem.... Akár vissza jöhetek később is.
* Zavarát nem igen tudja elrejteni, ahogyan a kellemetlen érzést sem a gyomrában. Nem szokása csak úgy megjelenni, de ahogyan mondani szokás, mindent ki kell próbálni egyszer. *
* Megviselt állapotán hamar túl lesz, nem kell sokáig várnia ahhoz, hogy újra lelkesedéssel telve lépjen be Szarvasliget területére. Az első pillantásnál csak döbbenten tekint körbe. Nyugtató érzés kerítette hatalmában, ahogy meglátta az U formájú épületet és a mellette lévő kisebb épület részeket. A víz csillog a reggeli napfényben. Nyugodt tempóban közelíti meg az épületet, a tükrével már alapból végig nézett magán, hogy az út egyáltalán nem volt semmilyen negatív hatással a küllemére. A fürdőházban még ruháját kitisztították és haját is fésűjével megoldotta. Sminkje aligha van egy tudós jellemnek, de bájos pofikájára még nem is kérték. Amint az épületek közelébe kerül inkább megáll, hogy onnan óvatosan csengő hangján felszólaljon. Hangja bizonytalan és kicsit még ijedt is, hisz nem lát senki csak a házakból és a kéményekből tud ki indulni, hogy most igenis vannak itthon. ~ De melyikbe? ~ Tekint újra körül. *
- Elnézést? Van itthon valaki!?
* Hangjában aggodalom is hallatszik, ő sem szívlelné azt aki csak úgy invitálás nélkül megjelenik. Bármennyire is illetlennek érzi cselekedetét mégis úgy érzi meg kell próbálnia. Ha valaki kijön elé vagy megszólítja, illedelmesen mosolyogva köszönti. *
- Kellemes reggelt kívánok! Lyarah Wrogertik a nevem. * Hajol meg a kis gnóm, táskája a lendülettől oldalára kerül. * - Az Aranyszarvas Rend vezetőjét keresem, elnézést ha rosszkor érkeztem.... Akár vissza jöhetek később is.
* Zavarát nem igen tudja elrejteni, ahogyan a kellemetlen érzést sem a gyomrában. Nem szokása csak úgy megjelenni, de ahogyan mondani szokás, mindent ki kell próbálni egyszer. *
586. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-22 23:10:43
Üzenet elküldve: 2022-04-22 23:10:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*Úgy tűnik, hogy Kormoskát valóban nem fogják megenni, ennek pedig kifejezetten örül.
Megérti Thrissayát, bár ő maga nem tartaná feltétlenül rossz dolognak a lóhús evését, Intath kis csikója viszont annyira kis ártatlan és gyámoltalan, színe pedig annyira különleges, hogy az elfogyasztásától szintén mindenképpen mereven elzárkózik, akár Thrissaya. Mindenesetre rendelkezik annyi empátiával, hogy képes legyen elég jól átérezni a tündérlány álláspontját. Annak alapján, amit eddig mesélt magáról, nyilvánvaló számára, hogy sok időt töltött el lovakkal, és éppen ezért szereti őket, nyilván legalább annyira, amennyire ő kedvenc kecskéjét, akit nem hagyna bántani soha.
Ugyanakkor Intet is megérti, mert hát végül is, akinek semmilyen komolyabb kötődése nincsen halakon és piócákon kívül semmilyen állathoz, az miért is ne ehetne lovat, ha egyszer szereti. Más kérdés persze, hogy milyen lovat.*
- Malacról már hallottam, de csikót senkik nem esznek sehol, ez hülyeség szerintem. *jelenti ki nagy magabiztossággal, pedig nem éppen egy nagy világjáró, még annak ellenére sem, ha már így is több olyan helyen kellett megfordulnia, mint ahányon szeretett valaha szeretett volna.*
- Mi sem fogunk persze. *teszi hozzá a békesség kedvéért, mert azt most megjegyezte magának, hogyha Thrissaya és ő tényleg együtt mennek a városba, majd titokban kell hazacsempésznie egy kis lókolbászt a dokinak, mindenféle más dolog alá rejtve a kosarában. Sem a lányt nem szeretné megbántani, sem pedig Intnek nem akar csalódást okozni, végül is az előbb félig-meddig már megígérte neki, hogy hoz majd lóhúst a piacról. Ezt mindenesetre később fogják megbeszélni és titokban, mint valami összeesküvést, biztosan nem itt és most.
A lány harciassága mindenesetre határozottan tetszik neki.*
- Remek, te harapsz, én varázsolok, ketten együtt biztosan nagyon jól meg fogjuk tudni védeni magunkat. *mondja vidáman mosolyogva, és bár hangsúlya kicsit talán úgy hat, mintha viccelne, egyáltalán nem szánja viccnek a szavait.
Ugyan igyekszik Intath tanácsát megfogadni arra vonatkozólag, hogy kerülje a harcot és hogy az mindig csak az utolsó lehetőség legyen, ettől még az általa ismert varázslatok csak eltöltik valamennyi magabiztossággal, még akkor is, ha szándékosan nem szeretne túlságosan is bízni önmagában és éppen ezzel, vagy ezért követni el hibát.
Mégis, - és ez a gondolat már sokszor felmerült benne, - ha csak egyetlen árva varázslatot ismert volna akkor, amikor Aleniát elrabolták mellőle a tisztásról, talán egészen máshogy alakul nem csak az ő számára az Artheniorban eltöltött idő.
Innentől kezdve mindenesetre főleg az evés köti le, és az, hogy a többiek beszélgetésére figyel. Elég hosszú volt ez a nap, többször főzött, sokat tanult, állatokról gondoskodott, mosogatott, takarított, megvizsgálták, segített kihúzni egy tündér fogát, vendégeket fogadott, vacsora után pedig még sütögettek is, miközben sokat beszélgettek és rendesen rájuk is esteledett a végére. Nem is csoda, hogy rendesen elfáradt mindezek után. Eleve kicsit sokat beszélt eddig, innentől kezdve inkább már csak apróságokat szól közbe, amikor úgy érzi, hogy feltétlenül meg kell szólalnia.*
- Aleimord és Nairada. *javítja ki először édesanyját.* Aleimordot és Nairadát akartál mondani. Nairada volt Aleimord menyasszonya, Alenia pedig a húga.
- Persze-persze. Úgy tűnik kicsit késő van már. *mosolyodik el Ea kissé szórakozottan, amiért összecserélte a neveket, főleg, ha arra gondol, hogy évtizedekkel korábban ismerte már a testvérpárt, mint ahogyan lányának alkalma volt megismerni őket száműzetése után.*
- Aleniát és Nairadát sajnos nem volt túl sok időm közelebbről megismerni *fordul ezek után Intathoz, miközben édesanyja is nekiáll jóízűen enni* de Nairadára biztosan nem igaz, amit mondasz. Biztos ilyen lány is akad sok, de ő kedves volt, okos, szerintem talpraesett is, és hát tanult is. Sőt, ha jól emlékszem ő maga is üzletelt, eleve Aleimordot is így ismerte meg, de ebben már nem vagyok biztos. A lényeg viszont, hogy nem csak egy szobányi cipője és ruhája volt, hanem egy nagy könyvtáruk is a házban, biztosan nem csak arra lett megtanítva, hogy tudjon varrni és legyen kedves. Az első könyvemet is tőle kaptam kölcsön, ami a mágiáról szólt.
- Van azért valami abban is, amit Intath mond. *szól azért közbe Ea két falat között. A másik elf nyilván többet járt a városban és ezért több nemest is ismert nála, ezért nem szeretne vele vitázni, valahogy mégis úgy érzi, hogy az ő általa elmondottak mégis eltávolítanak inkább egy kicsit az igazságtól, mint hogy közelebb vigyenek hozzá.*
- De azért kicsit sarkítottnak is érzem, ha nem haragszol. Sokan tényleg el vannak zárva a külvilágtól, és nagyjából pont olyanok, ahogyan leírod őket, de azért nem minden szülő és nevelő egyforma, és mindenkinél máshol húzódik a határ, hogy mit enged meg a gyerekének és mit nem. Még egy kis faluban is így van, mint a miénk volt, nem hogy egy Artheniorhoz hasonló városban. Minél nagyobb a város, annál nehezebb az élettől teljesen elzárni valakit a leghatározottabb szándékkal is, ebben biztos vagyok.
*Mint egykori papnő, erről tudna mesélni bőven, ha valamilyen szinten nem untatná őt magát és ne járna kissé későre már valóban. Valamennyi házasság történetét ismeri otthonról, és nem volt senki elf odahaza, aki legalább egyszer ne pont neki öntötte volna ki a lelkét.
Nem mellesleg, igazság szerint kicsit úgy is érzi, hogy olyan dologról beszélgetnek, vagy vitatkoznak majdnem, ami tulajdonképpen már nem is létezik. Éppen az előbb került szóba, hogy Artheniorban már nincsenek nemesek. A lázadás elsöpörte őket, aki túlélte elmenekült és új életet kezdett valahol máshol, ahol már nyilván nem élhet régi életformája szerint. Artheniori nemesként eleve már csak a régi Artheniorban élhetne, ami mára nem létezik. Hogy Lihanechet kivéve más, távolabbi városokban mi lehet a helyzet a nemességgel, az pedig megint olyan dolog, amiről talán egyikük sem rendelkezik bővebb információval, bár Intathból tulajdonképpen kinézi, hogy ő már bejárta az egész világot, a tündérlány és Adoaver viszont egyértelműen túl fiatalok ehhez, ahogyan Luni is, aki Arthenioron és a Mágustornyon kívül nem járt még semmilyen említésre méltó helyen, csak azokon, ahová még ő vitte akkor, amikor fiatalabb volt.
Talán Luninari is úgy érezheti, hogy nincs sok értelme erről beszélni, talán csak gondolatait szeretné terelni szomorú sorsú, távoli rokonairól, amikor közbeszól, ezt most még ő sem tudja megállapítani róla, de természetesen tudja, hogy okosabb, ha nem kérdez rá erre.*
- Különben, ha már a nemesek, dehogy, nem Aleimordék régi házában lakik az őz, hanem valamiféle istállóban gondolom, amit csináltak neki kint a kertben. *neveti el magát.* Állatot senki nem tart házban, legalábbis nem őz méretűt, az biztos! Látod, hogy hozzánk sem jöhet be, még Árnyék sem. Majd csak az én macskám, ha lesz.
*Ha másért nem, azért tényleg nagyon várja a városba való visszatérést, hogy szerezzen magának egy karon ülő, kis fehér macskát, akivel Árnyék is eljátszogathat. Reméli, hogy házőrzőjük nem az ellenséget, hanem a barátot fogja látni benne majd, és aranyosak lesznek együtt is, nem csak külön-külön.*
- Ezért is jobb egy ház, ha rendesen ki van használva a kert. Persze, az sem baj, hogy szép, de az ékszeres példa szerintem rossz. Az ékszer dolga eleve az, hogy szép legyen, de a házé nem, hanem az, hogy lakjunk benne, a kertjében meg olyan dolgok legyenek, amiket meg lehet enni. *fejti még ki ezt, teljesen biztosan saját igazában ismét, aztán már tényleg főleg inkább hallgat, kiváltképpen Adoaver meséje alatt.
Egyáltalán nem szégyelli a többiek előtt, hogy először csak könnybe lábad a szeme, végül pedig el is sírja magát csendben. Nem is áltatja magát azzal, hogy nem látja más a könnyeket, vagy ahogyan törölgeti éppen őket. Hiába az éjszaka jótékony sötétje, mégis csak tűz körül ülnek valamennyien.
Persze, talán nevetséges megsiratni egy kedves és szelíd, jó eséllyel csak a mesében létező óriást, de nem tud mást tenni. Nem régen beszélt a városban történtekről, talán ezért is érzékenyebb, mint máskor lenne, mert azzal, hogy az a bizonyos éjszaka is szóba került, amikor Intath és ő megismerték egymást, hiába csak tömören és felszínesen beszélt erről, sokkal védtelenebbé tette magát a rá törő érzelmekkel szemben, mint bármikor máskor lett volna.
A történet végén halkan, de szívből jövően sóhajt egyet.*
- Ó, ez gyönyörű, tényleg az! Szomorú, de máshogy szomorú, ahogyan valamilyen szörnyű tragédia az lenne. Ez valahogy kedvesen és felemelően szomorú, így pedig valahol meg is vigasztal és jobb kedvre is derít. *mondja. Kicsit furcsának találja azt, hogy pont ő, az örök kételkedő, aki bár sokszor szeretne szívből és őszintén hinni mind abban, amiben egykori otthonában is hittek, akár még azt is el tudja képzelni, hogy Adoaver története nem is csak mese, hanem teljesen igaz.*
- De, ahogy Int is mondja a nap tényleg holnap is felkel. Vihetnénk mi is virágot egyszer ehhez a hegyhez, talán tudja valaki, hogy merre van. *godolkodik hangosan.* Vagy Him'Gaz szelleme még mindig boldogan él valahol, és akkor ott is örülni fog neki, vagy újjászületett, akkor pedig szerencsét hoz majd a mostani életében az ajándékunk.
*Talán kissé gyerekes gondolatok, de őszintén szeretne bennük hinni, és egyébként is szeretné vidáman befejezni ezt az estét, ami hosszú idő után a legboldogabb estéje volt.*
- Köszönöm, hogy elmesélted a történet végét! *köszöni meg tényleg hálás mosollyal Adoavernek* nektek pedig azt, hogy velünk töltöttétek a tűz mellett ezt az estét. Igazán örülök, hogy megismertelek benneteket!
*Bár utóbbi mondat főleg az újonnan érkezetteknek szólt, azért persze reméli, hogy majd Intath is magára veszi.
Mivel viszont látja, hogy nem ő az egyetlen, aki fáradt, és szavai nem feltétlen hathatnak búcsúzásnak, még azért elköszön a többiektől a biztonság kedvéért, nehogy azt érezzék, hogy muszáj addig maradniuk, ameddig ő szeretne, vagy, hogy ha fáradtak, akkor nem állhatnak fel és indulhatnak el lepihenni.*
- Előre is jó éjszakát mindenkinek, remélem még a napokban megismételjük mindezt. Majd anya és én gondoskodunk a tűz eloltásáról, meg visszavisszük a házba, ami megmaradt, mi lehet kicsit tovább maradunk még.
*Odahaza legalábbis sokszor akár napfelkelte utánig is elüldögéltek a tűz mellett, bár most nem hiszi, hogy ez meg fog történni, hiszen ő maga is mindjárt elalszik. Ennek ellenére valahogy most is kötelességének érzi, hogy ők és a két nyuszi maradjanak idekint utoljára.
Természetesen még figyel a többiekre, akárki bármit is mond, elköszön azoktól, akik elindulnak lepihenni, majd miután tényleg négyesben maradnak a tűznél, a biztonság kedvéért hoz vizet a tóból és eloltja azt.*
- Hát szép nap volt, de már tényleg ideje aludni. *jegyzi meg azok után, hogy mindenki elment, mert már ők is kissé fáradtak beszélgetni, és talán a nyuszik is jobban vágynak már a puha ágyba, mint a tó partjára.
Ezek után édesanyja hozza őket, ő maga pedig azt a néhány dolgot, ami megmaradt sütögetésükből, ami nem különösen megerőltető, tekintve, hogy a tűzifát eltüzelték, az étel elfogyott, a nyársak pedig akár kint is maradhatnak a tűzrakóhoz támasztva.
Nem olyan nagyon sokára már alszanak is, mélyen és sokáig.*
//Egy jó hattal később//
//Ebéd előtt//
*Mint mindig most is vidáman tesz-vesz a konyhában, ruhája ezúttal kék, és némi habozás után azt a nagyon hasonló kendőt is a fejére kötötte reggel, ami édesanyja csomagjából került elő a napokban. Bár kislányként nem feltétlen tartozott a kedvencei közé, most valahogy mégis kellemes nosztalgiával nézegette majd vette fel, nem sokkal korábban, már csak azért is, mert tapintása kicsit összefonódik benne kislány kora utazásának emlékeivel, márpedig lehet, hogy éppen ma lesz a napja annak, hogy rászánja magát a városba való elindulásra.
Eddig sem lett volna rossz, de nem is annyira csak lelke mélyén húzta egy kicsit az időt, mivel úgy érezte, hogy az utóbbi napok különösen jól teltek a számára és jó hatással is voltak rá.
Határozottan jót tett neki nem csak édesanyja, Intath, Thrissaya és a többiek társasága, de az is, hogy végre el tudott ismét hosszabb időt tölteni itthon, végezve közbe a napi munkákat, állatokkal foglalkozva, többiekkel beszélgetve és barátkozva, este pedig kényelmes ágyban alhatott, két nagyon kedves és puha plüssnyulat ölelve.
Még tanulásra is jutott idő közben, ennek pedig különösen örül. Mindent egybevetve eddigi életének talán legvidámabb időszaka volt a mostani, még ha nem is annyira mozgalmas, mint az a nap, amikor Thrissaya és Adoaver megérkeztek, de még Nimeril is tiszteletét tette náluk.
Most is, főzés közben dúdolgat magában, valami együgyű, de kedves dallamot, ami vidám is, közben pedig olyan arccal kavargatja a levest, mint aki jobb szórakozást éppen el sem tud képzelni ennél.
Némi keverés és kóstolás után végül félrehúzza kicsit a lassú tűzről, miközben azon gondolkodik, hogy mit csináljon? Keresse meg a többieket, várjon, hogy valaki betoppan ide, esetleg nézzen ki az istállóba, hogy vannak az állatok, friss-e még a vizük, illetve lesse meg azt is, hogy Kormoska mekkorát nőtt tegnap este óta.*
- Ki kéne menni az istállóba. *mondja ki kis tűnődés után hangosan is, amire végül jut.*
//Sütögetés//
*Úgy tűnik, hogy Kormoskát valóban nem fogják megenni, ennek pedig kifejezetten örül.
Megérti Thrissayát, bár ő maga nem tartaná feltétlenül rossz dolognak a lóhús evését, Intath kis csikója viszont annyira kis ártatlan és gyámoltalan, színe pedig annyira különleges, hogy az elfogyasztásától szintén mindenképpen mereven elzárkózik, akár Thrissaya. Mindenesetre rendelkezik annyi empátiával, hogy képes legyen elég jól átérezni a tündérlány álláspontját. Annak alapján, amit eddig mesélt magáról, nyilvánvaló számára, hogy sok időt töltött el lovakkal, és éppen ezért szereti őket, nyilván legalább annyira, amennyire ő kedvenc kecskéjét, akit nem hagyna bántani soha.
Ugyanakkor Intet is megérti, mert hát végül is, akinek semmilyen komolyabb kötődése nincsen halakon és piócákon kívül semmilyen állathoz, az miért is ne ehetne lovat, ha egyszer szereti. Más kérdés persze, hogy milyen lovat.*
- Malacról már hallottam, de csikót senkik nem esznek sehol, ez hülyeség szerintem. *jelenti ki nagy magabiztossággal, pedig nem éppen egy nagy világjáró, még annak ellenére sem, ha már így is több olyan helyen kellett megfordulnia, mint ahányon szeretett valaha szeretett volna.*
- Mi sem fogunk persze. *teszi hozzá a békesség kedvéért, mert azt most megjegyezte magának, hogyha Thrissaya és ő tényleg együtt mennek a városba, majd titokban kell hazacsempésznie egy kis lókolbászt a dokinak, mindenféle más dolog alá rejtve a kosarában. Sem a lányt nem szeretné megbántani, sem pedig Intnek nem akar csalódást okozni, végül is az előbb félig-meddig már megígérte neki, hogy hoz majd lóhúst a piacról. Ezt mindenesetre később fogják megbeszélni és titokban, mint valami összeesküvést, biztosan nem itt és most.
A lány harciassága mindenesetre határozottan tetszik neki.*
- Remek, te harapsz, én varázsolok, ketten együtt biztosan nagyon jól meg fogjuk tudni védeni magunkat. *mondja vidáman mosolyogva, és bár hangsúlya kicsit talán úgy hat, mintha viccelne, egyáltalán nem szánja viccnek a szavait.
Ugyan igyekszik Intath tanácsát megfogadni arra vonatkozólag, hogy kerülje a harcot és hogy az mindig csak az utolsó lehetőség legyen, ettől még az általa ismert varázslatok csak eltöltik valamennyi magabiztossággal, még akkor is, ha szándékosan nem szeretne túlságosan is bízni önmagában és éppen ezzel, vagy ezért követni el hibát.
Mégis, - és ez a gondolat már sokszor felmerült benne, - ha csak egyetlen árva varázslatot ismert volna akkor, amikor Aleniát elrabolták mellőle a tisztásról, talán egészen máshogy alakul nem csak az ő számára az Artheniorban eltöltött idő.
Innentől kezdve mindenesetre főleg az evés köti le, és az, hogy a többiek beszélgetésére figyel. Elég hosszú volt ez a nap, többször főzött, sokat tanult, állatokról gondoskodott, mosogatott, takarított, megvizsgálták, segített kihúzni egy tündér fogát, vendégeket fogadott, vacsora után pedig még sütögettek is, miközben sokat beszélgettek és rendesen rájuk is esteledett a végére. Nem is csoda, hogy rendesen elfáradt mindezek után. Eleve kicsit sokat beszélt eddig, innentől kezdve inkább már csak apróságokat szól közbe, amikor úgy érzi, hogy feltétlenül meg kell szólalnia.*
- Aleimord és Nairada. *javítja ki először édesanyját.* Aleimordot és Nairadát akartál mondani. Nairada volt Aleimord menyasszonya, Alenia pedig a húga.
- Persze-persze. Úgy tűnik kicsit késő van már. *mosolyodik el Ea kissé szórakozottan, amiért összecserélte a neveket, főleg, ha arra gondol, hogy évtizedekkel korábban ismerte már a testvérpárt, mint ahogyan lányának alkalma volt megismerni őket száműzetése után.*
- Aleniát és Nairadát sajnos nem volt túl sok időm közelebbről megismerni *fordul ezek után Intathoz, miközben édesanyja is nekiáll jóízűen enni* de Nairadára biztosan nem igaz, amit mondasz. Biztos ilyen lány is akad sok, de ő kedves volt, okos, szerintem talpraesett is, és hát tanult is. Sőt, ha jól emlékszem ő maga is üzletelt, eleve Aleimordot is így ismerte meg, de ebben már nem vagyok biztos. A lényeg viszont, hogy nem csak egy szobányi cipője és ruhája volt, hanem egy nagy könyvtáruk is a házban, biztosan nem csak arra lett megtanítva, hogy tudjon varrni és legyen kedves. Az első könyvemet is tőle kaptam kölcsön, ami a mágiáról szólt.
- Van azért valami abban is, amit Intath mond. *szól azért közbe Ea két falat között. A másik elf nyilván többet járt a városban és ezért több nemest is ismert nála, ezért nem szeretne vele vitázni, valahogy mégis úgy érzi, hogy az ő általa elmondottak mégis eltávolítanak inkább egy kicsit az igazságtól, mint hogy közelebb vigyenek hozzá.*
- De azért kicsit sarkítottnak is érzem, ha nem haragszol. Sokan tényleg el vannak zárva a külvilágtól, és nagyjából pont olyanok, ahogyan leírod őket, de azért nem minden szülő és nevelő egyforma, és mindenkinél máshol húzódik a határ, hogy mit enged meg a gyerekének és mit nem. Még egy kis faluban is így van, mint a miénk volt, nem hogy egy Artheniorhoz hasonló városban. Minél nagyobb a város, annál nehezebb az élettől teljesen elzárni valakit a leghatározottabb szándékkal is, ebben biztos vagyok.
*Mint egykori papnő, erről tudna mesélni bőven, ha valamilyen szinten nem untatná őt magát és ne járna kissé későre már valóban. Valamennyi házasság történetét ismeri otthonról, és nem volt senki elf odahaza, aki legalább egyszer ne pont neki öntötte volna ki a lelkét.
Nem mellesleg, igazság szerint kicsit úgy is érzi, hogy olyan dologról beszélgetnek, vagy vitatkoznak majdnem, ami tulajdonképpen már nem is létezik. Éppen az előbb került szóba, hogy Artheniorban már nincsenek nemesek. A lázadás elsöpörte őket, aki túlélte elmenekült és új életet kezdett valahol máshol, ahol már nyilván nem élhet régi életformája szerint. Artheniori nemesként eleve már csak a régi Artheniorban élhetne, ami mára nem létezik. Hogy Lihanechet kivéve más, távolabbi városokban mi lehet a helyzet a nemességgel, az pedig megint olyan dolog, amiről talán egyikük sem rendelkezik bővebb információval, bár Intathból tulajdonképpen kinézi, hogy ő már bejárta az egész világot, a tündérlány és Adoaver viszont egyértelműen túl fiatalok ehhez, ahogyan Luni is, aki Arthenioron és a Mágustornyon kívül nem járt még semmilyen említésre méltó helyen, csak azokon, ahová még ő vitte akkor, amikor fiatalabb volt.
Talán Luninari is úgy érezheti, hogy nincs sok értelme erről beszélni, talán csak gondolatait szeretné terelni szomorú sorsú, távoli rokonairól, amikor közbeszól, ezt most még ő sem tudja megállapítani róla, de természetesen tudja, hogy okosabb, ha nem kérdez rá erre.*
- Különben, ha már a nemesek, dehogy, nem Aleimordék régi házában lakik az őz, hanem valamiféle istállóban gondolom, amit csináltak neki kint a kertben. *neveti el magát.* Állatot senki nem tart házban, legalábbis nem őz méretűt, az biztos! Látod, hogy hozzánk sem jöhet be, még Árnyék sem. Majd csak az én macskám, ha lesz.
*Ha másért nem, azért tényleg nagyon várja a városba való visszatérést, hogy szerezzen magának egy karon ülő, kis fehér macskát, akivel Árnyék is eljátszogathat. Reméli, hogy házőrzőjük nem az ellenséget, hanem a barátot fogja látni benne majd, és aranyosak lesznek együtt is, nem csak külön-külön.*
- Ezért is jobb egy ház, ha rendesen ki van használva a kert. Persze, az sem baj, hogy szép, de az ékszeres példa szerintem rossz. Az ékszer dolga eleve az, hogy szép legyen, de a házé nem, hanem az, hogy lakjunk benne, a kertjében meg olyan dolgok legyenek, amiket meg lehet enni. *fejti még ki ezt, teljesen biztosan saját igazában ismét, aztán már tényleg főleg inkább hallgat, kiváltképpen Adoaver meséje alatt.
Egyáltalán nem szégyelli a többiek előtt, hogy először csak könnybe lábad a szeme, végül pedig el is sírja magát csendben. Nem is áltatja magát azzal, hogy nem látja más a könnyeket, vagy ahogyan törölgeti éppen őket. Hiába az éjszaka jótékony sötétje, mégis csak tűz körül ülnek valamennyien.
Persze, talán nevetséges megsiratni egy kedves és szelíd, jó eséllyel csak a mesében létező óriást, de nem tud mást tenni. Nem régen beszélt a városban történtekről, talán ezért is érzékenyebb, mint máskor lenne, mert azzal, hogy az a bizonyos éjszaka is szóba került, amikor Intath és ő megismerték egymást, hiába csak tömören és felszínesen beszélt erről, sokkal védtelenebbé tette magát a rá törő érzelmekkel szemben, mint bármikor máskor lett volna.
A történet végén halkan, de szívből jövően sóhajt egyet.*
- Ó, ez gyönyörű, tényleg az! Szomorú, de máshogy szomorú, ahogyan valamilyen szörnyű tragédia az lenne. Ez valahogy kedvesen és felemelően szomorú, így pedig valahol meg is vigasztal és jobb kedvre is derít. *mondja. Kicsit furcsának találja azt, hogy pont ő, az örök kételkedő, aki bár sokszor szeretne szívből és őszintén hinni mind abban, amiben egykori otthonában is hittek, akár még azt is el tudja képzelni, hogy Adoaver története nem is csak mese, hanem teljesen igaz.*
- De, ahogy Int is mondja a nap tényleg holnap is felkel. Vihetnénk mi is virágot egyszer ehhez a hegyhez, talán tudja valaki, hogy merre van. *godolkodik hangosan.* Vagy Him'Gaz szelleme még mindig boldogan él valahol, és akkor ott is örülni fog neki, vagy újjászületett, akkor pedig szerencsét hoz majd a mostani életében az ajándékunk.
*Talán kissé gyerekes gondolatok, de őszintén szeretne bennük hinni, és egyébként is szeretné vidáman befejezni ezt az estét, ami hosszú idő után a legboldogabb estéje volt.*
- Köszönöm, hogy elmesélted a történet végét! *köszöni meg tényleg hálás mosollyal Adoavernek* nektek pedig azt, hogy velünk töltöttétek a tűz mellett ezt az estét. Igazán örülök, hogy megismertelek benneteket!
*Bár utóbbi mondat főleg az újonnan érkezetteknek szólt, azért persze reméli, hogy majd Intath is magára veszi.
Mivel viszont látja, hogy nem ő az egyetlen, aki fáradt, és szavai nem feltétlen hathatnak búcsúzásnak, még azért elköszön a többiektől a biztonság kedvéért, nehogy azt érezzék, hogy muszáj addig maradniuk, ameddig ő szeretne, vagy, hogy ha fáradtak, akkor nem állhatnak fel és indulhatnak el lepihenni.*
- Előre is jó éjszakát mindenkinek, remélem még a napokban megismételjük mindezt. Majd anya és én gondoskodunk a tűz eloltásáról, meg visszavisszük a házba, ami megmaradt, mi lehet kicsit tovább maradunk még.
*Odahaza legalábbis sokszor akár napfelkelte utánig is elüldögéltek a tűz mellett, bár most nem hiszi, hogy ez meg fog történni, hiszen ő maga is mindjárt elalszik. Ennek ellenére valahogy most is kötelességének érzi, hogy ők és a két nyuszi maradjanak idekint utoljára.
Természetesen még figyel a többiekre, akárki bármit is mond, elköszön azoktól, akik elindulnak lepihenni, majd miután tényleg négyesben maradnak a tűznél, a biztonság kedvéért hoz vizet a tóból és eloltja azt.*
- Hát szép nap volt, de már tényleg ideje aludni. *jegyzi meg azok után, hogy mindenki elment, mert már ők is kissé fáradtak beszélgetni, és talán a nyuszik is jobban vágynak már a puha ágyba, mint a tó partjára.
Ezek után édesanyja hozza őket, ő maga pedig azt a néhány dolgot, ami megmaradt sütögetésükből, ami nem különösen megerőltető, tekintve, hogy a tűzifát eltüzelték, az étel elfogyott, a nyársak pedig akár kint is maradhatnak a tűzrakóhoz támasztva.
Nem olyan nagyon sokára már alszanak is, mélyen és sokáig.*
//Egy jó hattal később//
//Ebéd előtt//
*Mint mindig most is vidáman tesz-vesz a konyhában, ruhája ezúttal kék, és némi habozás után azt a nagyon hasonló kendőt is a fejére kötötte reggel, ami édesanyja csomagjából került elő a napokban. Bár kislányként nem feltétlen tartozott a kedvencei közé, most valahogy mégis kellemes nosztalgiával nézegette majd vette fel, nem sokkal korábban, már csak azért is, mert tapintása kicsit összefonódik benne kislány kora utazásának emlékeivel, márpedig lehet, hogy éppen ma lesz a napja annak, hogy rászánja magát a városba való elindulásra.
Eddig sem lett volna rossz, de nem is annyira csak lelke mélyén húzta egy kicsit az időt, mivel úgy érezte, hogy az utóbbi napok különösen jól teltek a számára és jó hatással is voltak rá.
Határozottan jót tett neki nem csak édesanyja, Intath, Thrissaya és a többiek társasága, de az is, hogy végre el tudott ismét hosszabb időt tölteni itthon, végezve közbe a napi munkákat, állatokkal foglalkozva, többiekkel beszélgetve és barátkozva, este pedig kényelmes ágyban alhatott, két nagyon kedves és puha plüssnyulat ölelve.
Még tanulásra is jutott idő közben, ennek pedig különösen örül. Mindent egybevetve eddigi életének talán legvidámabb időszaka volt a mostani, még ha nem is annyira mozgalmas, mint az a nap, amikor Thrissaya és Adoaver megérkeztek, de még Nimeril is tiszteletét tette náluk.
Most is, főzés közben dúdolgat magában, valami együgyű, de kedves dallamot, ami vidám is, közben pedig olyan arccal kavargatja a levest, mint aki jobb szórakozást éppen el sem tud képzelni ennél.
Némi keverés és kóstolás után végül félrehúzza kicsit a lassú tűzről, miközben azon gondolkodik, hogy mit csináljon? Keresse meg a többieket, várjon, hogy valaki betoppan ide, esetleg nézzen ki az istállóba, hogy vannak az állatok, friss-e még a vizük, illetve lesse meg azt is, hogy Kormoska mekkorát nőtt tegnap este óta.*
- Ki kéne menni az istállóba. *mondja ki kis tűnődés után hangosan is, amire végül jut.*
585. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-20 23:29:50
Üzenet elküldve: 2022-04-20 23:29:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1580
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1580
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*Luninari anyja akit az elf fejben csak "nyuszimama" néven szólít, meg is érkezik közéjük és tipikus misztikus elf kisugárzására rá is tesz furcsa megjegyzésével. Őket akikkel most találkozott először egyből szépnek nevez. Mit is lehet erre mondani?*
-Jaj, a végén még zavarba jövök.
*Szól közbe a doki egy játékos vigyorral a képén amin egyből látszik, hogy nem kell őt félteni. Egyes kikötői kocsmákban vadabb estéken gyorsabb, ismeretlenebb és mocskosabb ismerkedésekben is volt része nőkkel, lányokkal vagy asszonyokkal akikkel már nem ismernék fel egymást. Mindenesetre az is hamar kiderül, hogy ezt a nőt se kell félteni. Ugyan, azt a tréfát elsüti a dokival mint a lánya. Jót is kacag a férfi.*
-Ajjaj.*A hála hallatán is szokásához híven el nem tűnik, de enyhül a férfi mosolya.*Ugyan. Megéri vigyázni erre a csupaszív lányra.
*Pillant felé. Nem szerelmes tekintet, nem is vágyakozó, nem is csodáló. Baráti pillantás, az ezzel a frizurával különösen aranyos félvérre. A nő következő vicce a férfinél nem arat akkora sikert. Neki nem jött le a csattanó. És csak Luninari nevetéséből érti meg, azt is, hogy ez egy vicc volt. Így mosolyogva hallgat. Majd elkezdenek beszélgetni. Halakról, halételekről és egyéb ételekről, ami kapcsán a férfi fejében meg is fogalmazódik egy megoldás saját problémájára. Csakhogy váratlanul heves ellenállásba ütközik. Hogy egyből átláttak a tervén, azt sejtette, de ez az ellenséges fogadtatás már meglepi.*
-Miért nem? Legalább lenne valami haszna ha már kéretlenül kibújt.
*Az ő fejében tökéletes volt a terv. A lányok mindent elintéznek ő pedig hálásan eszik. De még a tündérke is ellene fordult. A túlerő kapcsán belátja, hogy ezt jobban teszi ha annyiban hagyja.*
-Jó akkor nem. Pedig a csikó gondolom zsengébb, mint egy öregebb állat. Meg használhatnám megint Szexi Fehér Csajt.
*Igen így nevezte el a lovát. Aki ezt furcsállja annak nincs ízlése. A félvér pimaszkodását mosolyogva fogadja.*
-Igen? Azt, mondod?
*Szívesen meghúzgálná a másik copfját ha volna rá keze. Most szerencsés a lány. A házak kapcsán az elf ismét vállat ránt.*
-Nagy, díszes, szép. Az a haszna, hogy szép legyen. Az ékszereket se a hasznuk miatt szeretik.
*Próbálja elmagyarázni a dolgot. Csak jobban néz ki ha valakinek nagy háza van kőoroszlános kapuval mintha egy kis viskóból lépne ki. Ha ő rendezné be akkor egyenesen giccses lenne az épület és tele lenne rakva meztelen női alakokkal. Int mindig is a remek ízléséről volt ismeretes. Bárki megmondhatja, aki látta már a téli kabátját. Mondjuk, azt nem ő készíttette, de tökéletesen illik hozzá. A nemesi házasságok kapcsán és Aleimordék említésére a doki vigyora szélesebb lesz.*
-Az biztos hosszú szerelem lett volna ha arra gondolok milyen hamar sárdobálás lett belőle.
*Rühelli Aleimord-ot. Lenézi és sértett is az irányába. Az ő szemében az a fickó magában foglal mindent amit utál a nemesekben. Viszont pletykatémának tökéletes. Csak a cifrábbakat kell hanyagolni mert annyira nem gondolja nyitottnak ezt a társaságot. A kellemes téma az elmeháborodott nemes csúfos szerelmi életéről még kellemesebb irányt vesz és áttérnek a lázadás napjára ahol azok a kékvérűek, élettelen hús díszekként ékítették a várost, sokuk ezzel, életében először tett bármi hasznosat és mindenki meggyőződhetett nincs semmi különleges a vérük színében. Milyen gyönyörű este is volt az. Kicsit mint ez. Tűz, sülő hús bár az az este hangosabb volt és kevésbé hűvös. A doki szerint mintha jobb idő lett volna aznap. És micsoda üzletet is kötött akkor! Az volt az ő szerencsenapja. Persze ezen vidám gondolataiból nem látszik semmi ahogy a tűzbe bámulva hallgatja a beszélgetést. Luninari gyenge hasonlatának hallatán eszébe jut, hogy ő is mondott akkor valami hülyeséget neki, hogy jobb kedvre derítse. Mi is volt már az?*
-Holnap is felkel majd a nap. Nem, de bár?
*Mosolyog a lányra. Valami ilyesmi volt úgy emlékszik. Szokásához híven valami műbölcsességgel és kedves mosollyal igyekezett felderíteni az aktuális búsuló leányzót. Aki kivételesen ezek után nem az ágyába került. Miért is? Ja a nyulak miatt! Luninari túl ártatlanka volt. Ezért is akarta felvidítani. Sikerült. Miközben ezen elmélkedik a férfi addig tovább folyik a beszélgetés a jövőre. Figyelmét egy mondat ragadja vissza.*
-Őz? A házban?
*Elég hihetetlennek hangzik. Az ajánlatát amit nem teljes szívből tett fel végül elutasítják és valóban jogos érvekkel.*
-Tényleg. Viel.
*Persze a ház úrnője körüli legyeskedés is fontos feladat, de a beteg tündérbarátnő nem várná meg. Nehéz az orvos élete. Főleg mert nem lehet több helyen. Úgy könnyű lenne. Most is az egyik énje épp a kikötőben iddogálna és minőséget ellenőrizne a sellőkön. A másik barbárföldön melegítene ágyat. A tündérke megjegyzésére vigyorogva válaszol.*
-Köszönöm Thrissaya. Nehogy bajotok essen mert mától már mindketten a ligetünk ékkövei közé tartoztok és vigyázni kell rátok.
*Néz nagy komolyan azokba a különleges színű szemekbe. Bár még csak most ismerte meg, de ezt a lányt is hiányolni fogja. Szívesen magába bolondítaná ahogy a többi csöppséget. Hogy sikerrel járna nem is kételkedik. A nyuszimama közbeszólása visszaveti a beszélgetést. Őszintén szólva a doki, azt hitte erre a témára reagál, majd a nő úgyhogy meglepődött. A válasz viszont nagyjából az amit a doki mondott, meg amit a félvér.*
-Én ahogy láttam nem úgy nevelik a lányaikat, hogy azok társai lehessenek egy férfinak vagy egyáltalán felfogják mit jelenthet ez. Legyenek szófogadóak, szépek, varrjanak ügyesen és kötelességükhöz hűen szüljenek majd a férjüknek egy fiút. Ha nem is az erdőben élnek, de ezek a nők legalább annyira el vannak vágva a világtól. Mivel pedig nem is ismerik csak, azt a részét amit hagytak a nevelőik, hogy lássanak belőle döntéseiket a férfiak határozzák meg akiknek célja a vagyonszerzés és gyarapítás. Tudatlanságuk révén nem is ismerik igazán az érzelmeiket. Szerelem, vonzalom, hála? Gyűlölet, undor, unalom? Könnyű összekeverni azokat. És szintén tudatlanságuk révén nincs más lehetőségük mint hallgatni apucira különben megtudják milyen is a csúnya világ. Éhezéssel, munkával, törött körmökkel. Ezek miatt elég zárt közösség ez.
~Viszont talán pont ezek miatt a nemes kisasszonyok a legperverzebb kielégíthetetlen cédák. Egyszer bevadulnak minden megtörténik.~
*Az estét pedig a gizda fickó meséje zárja. Elég alaposan felkeltette az érdeklődésüket. Mint kiderül jó sok történet van arról az óriásról és ha mind nem is, de történet vége csak el lesz nekik mesélve ha már erősködni kellett. Tipikus. Heggyé váló óriás. Szépen írta le, de megcifrázhatta volna. Mondjuk valami harccal, vagy hogy minden csillagot felfalva olyan sötét lett, hogy nem látott elesett, darabjaira tört és belőle lettek az új csillagok. A doki úgy érzi az ő meséje volt a legjobb. Viszont ő is alaposan elfáradt már. És a hús is elfogyott a nyársáról. Pipázni lenne jó. Ha volna dohány.*
//Sütögetés//
*Luninari anyja akit az elf fejben csak "nyuszimama" néven szólít, meg is érkezik közéjük és tipikus misztikus elf kisugárzására rá is tesz furcsa megjegyzésével. Őket akikkel most találkozott először egyből szépnek nevez. Mit is lehet erre mondani?*
-Jaj, a végén még zavarba jövök.
*Szól közbe a doki egy játékos vigyorral a képén amin egyből látszik, hogy nem kell őt félteni. Egyes kikötői kocsmákban vadabb estéken gyorsabb, ismeretlenebb és mocskosabb ismerkedésekben is volt része nőkkel, lányokkal vagy asszonyokkal akikkel már nem ismernék fel egymást. Mindenesetre az is hamar kiderül, hogy ezt a nőt se kell félteni. Ugyan, azt a tréfát elsüti a dokival mint a lánya. Jót is kacag a férfi.*
-Ajjaj.*A hála hallatán is szokásához híven el nem tűnik, de enyhül a férfi mosolya.*Ugyan. Megéri vigyázni erre a csupaszív lányra.
*Pillant felé. Nem szerelmes tekintet, nem is vágyakozó, nem is csodáló. Baráti pillantás, az ezzel a frizurával különösen aranyos félvérre. A nő következő vicce a férfinél nem arat akkora sikert. Neki nem jött le a csattanó. És csak Luninari nevetéséből érti meg, azt is, hogy ez egy vicc volt. Így mosolyogva hallgat. Majd elkezdenek beszélgetni. Halakról, halételekről és egyéb ételekről, ami kapcsán a férfi fejében meg is fogalmazódik egy megoldás saját problémájára. Csakhogy váratlanul heves ellenállásba ütközik. Hogy egyből átláttak a tervén, azt sejtette, de ez az ellenséges fogadtatás már meglepi.*
-Miért nem? Legalább lenne valami haszna ha már kéretlenül kibújt.
*Az ő fejében tökéletes volt a terv. A lányok mindent elintéznek ő pedig hálásan eszik. De még a tündérke is ellene fordult. A túlerő kapcsán belátja, hogy ezt jobban teszi ha annyiban hagyja.*
-Jó akkor nem. Pedig a csikó gondolom zsengébb, mint egy öregebb állat. Meg használhatnám megint Szexi Fehér Csajt.
*Igen így nevezte el a lovát. Aki ezt furcsállja annak nincs ízlése. A félvér pimaszkodását mosolyogva fogadja.*
-Igen? Azt, mondod?
*Szívesen meghúzgálná a másik copfját ha volna rá keze. Most szerencsés a lány. A házak kapcsán az elf ismét vállat ránt.*
-Nagy, díszes, szép. Az a haszna, hogy szép legyen. Az ékszereket se a hasznuk miatt szeretik.
*Próbálja elmagyarázni a dolgot. Csak jobban néz ki ha valakinek nagy háza van kőoroszlános kapuval mintha egy kis viskóból lépne ki. Ha ő rendezné be akkor egyenesen giccses lenne az épület és tele lenne rakva meztelen női alakokkal. Int mindig is a remek ízléséről volt ismeretes. Bárki megmondhatja, aki látta már a téli kabátját. Mondjuk, azt nem ő készíttette, de tökéletesen illik hozzá. A nemesi házasságok kapcsán és Aleimordék említésére a doki vigyora szélesebb lesz.*
-Az biztos hosszú szerelem lett volna ha arra gondolok milyen hamar sárdobálás lett belőle.
*Rühelli Aleimord-ot. Lenézi és sértett is az irányába. Az ő szemében az a fickó magában foglal mindent amit utál a nemesekben. Viszont pletykatémának tökéletes. Csak a cifrábbakat kell hanyagolni mert annyira nem gondolja nyitottnak ezt a társaságot. A kellemes téma az elmeháborodott nemes csúfos szerelmi életéről még kellemesebb irányt vesz és áttérnek a lázadás napjára ahol azok a kékvérűek, élettelen hús díszekként ékítették a várost, sokuk ezzel, életében először tett bármi hasznosat és mindenki meggyőződhetett nincs semmi különleges a vérük színében. Milyen gyönyörű este is volt az. Kicsit mint ez. Tűz, sülő hús bár az az este hangosabb volt és kevésbé hűvös. A doki szerint mintha jobb idő lett volna aznap. És micsoda üzletet is kötött akkor! Az volt az ő szerencsenapja. Persze ezen vidám gondolataiból nem látszik semmi ahogy a tűzbe bámulva hallgatja a beszélgetést. Luninari gyenge hasonlatának hallatán eszébe jut, hogy ő is mondott akkor valami hülyeséget neki, hogy jobb kedvre derítse. Mi is volt már az?*
-Holnap is felkel majd a nap. Nem, de bár?
*Mosolyog a lányra. Valami ilyesmi volt úgy emlékszik. Szokásához híven valami műbölcsességgel és kedves mosollyal igyekezett felderíteni az aktuális búsuló leányzót. Aki kivételesen ezek után nem az ágyába került. Miért is? Ja a nyulak miatt! Luninari túl ártatlanka volt. Ezért is akarta felvidítani. Sikerült. Miközben ezen elmélkedik a férfi addig tovább folyik a beszélgetés a jövőre. Figyelmét egy mondat ragadja vissza.*
-Őz? A házban?
*Elég hihetetlennek hangzik. Az ajánlatát amit nem teljes szívből tett fel végül elutasítják és valóban jogos érvekkel.*
-Tényleg. Viel.
*Persze a ház úrnője körüli legyeskedés is fontos feladat, de a beteg tündérbarátnő nem várná meg. Nehéz az orvos élete. Főleg mert nem lehet több helyen. Úgy könnyű lenne. Most is az egyik énje épp a kikötőben iddogálna és minőséget ellenőrizne a sellőkön. A másik barbárföldön melegítene ágyat. A tündérke megjegyzésére vigyorogva válaszol.*
-Köszönöm Thrissaya. Nehogy bajotok essen mert mától már mindketten a ligetünk ékkövei közé tartoztok és vigyázni kell rátok.
*Néz nagy komolyan azokba a különleges színű szemekbe. Bár még csak most ismerte meg, de ezt a lányt is hiányolni fogja. Szívesen magába bolondítaná ahogy a többi csöppséget. Hogy sikerrel járna nem is kételkedik. A nyuszimama közbeszólása visszaveti a beszélgetést. Őszintén szólva a doki, azt hitte erre a témára reagál, majd a nő úgyhogy meglepődött. A válasz viszont nagyjából az amit a doki mondott, meg amit a félvér.*
-Én ahogy láttam nem úgy nevelik a lányaikat, hogy azok társai lehessenek egy férfinak vagy egyáltalán felfogják mit jelenthet ez. Legyenek szófogadóak, szépek, varrjanak ügyesen és kötelességükhöz hűen szüljenek majd a férjüknek egy fiút. Ha nem is az erdőben élnek, de ezek a nők legalább annyira el vannak vágva a világtól. Mivel pedig nem is ismerik csak, azt a részét amit hagytak a nevelőik, hogy lássanak belőle döntéseiket a férfiak határozzák meg akiknek célja a vagyonszerzés és gyarapítás. Tudatlanságuk révén nem is ismerik igazán az érzelmeiket. Szerelem, vonzalom, hála? Gyűlölet, undor, unalom? Könnyű összekeverni azokat. És szintén tudatlanságuk révén nincs más lehetőségük mint hallgatni apucira különben megtudják milyen is a csúnya világ. Éhezéssel, munkával, törött körmökkel. Ezek miatt elég zárt közösség ez.
~Viszont talán pont ezek miatt a nemes kisasszonyok a legperverzebb kielégíthetetlen cédák. Egyszer bevadulnak minden megtörténik.~
*Az estét pedig a gizda fickó meséje zárja. Elég alaposan felkeltette az érdeklődésüket. Mint kiderül jó sok történet van arról az óriásról és ha mind nem is, de történet vége csak el lesz nekik mesélve ha már erősködni kellett. Tipikus. Heggyé váló óriás. Szépen írta le, de megcifrázhatta volna. Mondjuk valami harccal, vagy hogy minden csillagot felfalva olyan sötét lett, hogy nem látott elesett, darabjaira tört és belőle lettek az új csillagok. A doki úgy érzi az ő meséje volt a legjobb. Viszont ő is alaposan elfáradt már. És a hús is elfogyott a nyársáról. Pipázni lenne jó. Ha volna dohány.*
584. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-16 11:43:58
Üzenet elküldve: 2022-04-16 11:43:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
~ Lóhús? Milyen íze lehet? ~ *Néz bele filozófiai ábrándozással a tűzbe, miközben egy bizonyos csikó életéről folyik feltevés körülötte, a lányok az elf ellen. Nem érdemes megpróbálni, dönti el magában rövid töprengés után; az erkölcsi veszteség mellett nem is hinné, hogy kifejezetten ízletes lehet. Biztos csupa izom, rost, semmi zsír. Maradjanak a halnál, vagy ott se.
Ahogy egyre sötétebb van, saját hangulata is szépen lassan egyre lazábbá, nyugodtabbá, akár családiasabbá is válik; Miután felhagyott saját nyársa ízének megmentésével - kihűlve elment tőle az étvágya, a tűz fölé több percig nincs kedve még egyszer fönt tartani, saját maga megmelegíteni pedig nem tartja annyira értékesnek. Egy laza törökülésbe elhelyezkedve figyeli a többieket egy gyermekes, kíváncsi arckifejezéssel, ahogy szempárjai ide-oda is futkorásznak a kúria dolgozói, látógatői, és az előttük kiterülő liget körül, néha egy egész percre egy helyben függesztve tekintetét a fák közé, néha pedig csak úgy hiperaktivizálva magát mozognak látószervei.
Történetét, legalábbis annak a részét amit ezen az éjszaka még van ideje elmondani, érdekes módon pont Intath követeli annak folytatást, nem kis meglepetésére. Eddig úgy vette ki, ő nem a figyelő típus.* - Him'Gaz legendái egy egész polcot tölthetnének meg, nincs az a mágia amitől egy ülés alatt el tudnám mesélni az összeset. *Rázza a fejét egy sajnálkozó stílusban; örül, hogy tényleg élvezték az ég urának a bemutatóját, régebben el nem tudta volna képzelni, hogy bárki más kölyök nem töltött volna el legalább egy éjszakát e mítosz hallgatásával.* - De a lényeg az nagyjából ez: a nagy meláknak be kell illeszkednie a kis világba, ahogy az aprónépnek ebben ki kell segítenie őt. Semmi hosszasan elgondolkodtató, de nagyon is szórakoztató. Ha meg tudnám fogni az író kezét... *Egy költői sóhajjal fejezi be az orvos informálását, és a mese elemezgetését. Ahogy a nemesekről esik szó, ő mélyen hallgat. Még nem érte otthon el az a kort, hogy a házassági, kapcsolati, meg ki tudja milyen privát helyiségekig kiterjedő szabályokról és tartásokról legyen kioktatva, értesítve, és ha őszinte akar lenni magával, ezzel a gondolattal együtt is tud élni. Ő nem kergeti a szerelmet, ahogy az sem őt sem most, sem még Lihanechben. Pénz miatt pedig, nos, neki amiatt nem kell aggódnia. Még.*
~ Ha most ők kimennek a városba, az azt jelenti hogy nem hagyhatom el a terepet? Valakinek itt kell maradnia? ~ *Tudatlanságból eredő kérdés ez ami magában felötlik, de nincs mersze hangosan kimondani. Akárhogy is, de előbb utóbb kikéne még legalább egyszer úsznia azt a mocsarat a toronyhoz és vissza, mielőtt még több napig a fák között maradna magányban. Ezt talán holnap-holnapután meg kéne említenie.
Mikor Luninari elkezd egy nem részletezett felvilágosítást adni az Artheniorban lévő romok eredetéről, Adoaver komor arccal adja meg a néma, komoly hallgató szerepét. El tudja képzelni a szeme előtt a jelenetet, saját városa építményeinek a helyettesítésével, azok ismerős lakosaiknak arcaival. Láthatóan beleremeg a gondolatba, és fejét hirtelen, erőteljesen megrázva ki is próbálja űzni ezt agyából, sikertelenül. Így már jobban megérti, miért kíván a fél-elf lány a kúria közelében maradni.* - Az élet mindig győz, hm? *Motyogja fahangon. Ilyen helyzetben a győzelem a csata hiánya lenne. De talán erre szükség volt, ha olyan rossz volt a polgárok helyzete akkoriban a levegő városában. Nem ő itt az ítélet-hozó, csak szimplán egy külső hallgató. Bár ez nem rontotta el teljesen esti hangulatát, az éjszaka továbbija folyamán alaposan meggondoltatta, mielőtt bármi városi témáról hozzon elő szót. Lányához hasonlóan, Callipeya úgyszintén egy kedves személy és jó mesélő, csendes csodálattal figyeli szavait miközben az azokban rejlő jelentéseken és tudnivalókon rágódik. Micsoda egy családdal sikerült összehoznia magát.
A táborozás vége felé már ő is nehezen van ébren, a sötétbe nyúló túlórázásokba csak olvasnivaló társaságában van tapasztalata, nem pedig beszélgetőtárssal. De hogy még Luninari is szeretné az óriás kalandjának legalább a végét hallani, arra még ő sem tud egy "majd később elmondom"-mal elfeledkezni róla, ha még Intath is mindig kíváncsi rá. Egy rövid ásítás után el is kezdi.*
- Akkor legyen, de csak a végét. Ebben az idő előtti történelemben Him'Gaznak békés élete volt: veszély, vész nem hatott rá mérete és sziklabőre miatt, eleségből leginkább sajátos diétája miatt sosem fogyott ki, és a föld népeivel kialakult bizalom, barátság, majd családiasság miatt sem bú, sem magány nem tört már rá. Sőt, még a szerelem varázsával is megáldotta őt a sors, egy tavi szellem személyében, de erről bővebben majd talán máskor. Mikor élete utolsó napjai elérték őt, lábai már nem vitték, leült, és három napig egy helyben is maradt. Mindenki ki megismerte meglátogatta őt, sokan könnyben úszva, sokan ajándékokkal halmozva el az óriást. Olyan sokan, és olyan sokáig voltak a pásztor körül, hogy körülötte ki lett taposva egy három szekérnyi széles út, csak a megannyi jólélek jövés-menése által. Meghatódottságban a behemót egész három nap alatt csak sírt, testén folyókká váltak a folyton jövő könnyek, és amik elérték a földet, soha nem látott gyönyörűségű flórává váltak, Him'Gazt koszorúként véve körül, a kitaposott utat használva termékeny talajként. Végül, utolsó pillanataiban lehajtotta fejét az óriás, térdei közé, hogy nyugovóra térjék. Ebben a pozícióban lehetetlen volt megkülönböztetni őt egy hegységtől: Erdővel volt körülvéve, kristályvíz folyt kortól repedezett testéről, felhők díszítették még így is azt elérő kobakját. Halálával nem tűnt el, sem felejtődött el a jószívű teremtés; a természet részévé vált, és több száz évig látogatták testét mind azok, kik tiszteletüket akarták letenni, és azok, kik könnyeinek gyógyító hatásairól hallottak legendákat. Teste még ma is megtalálható: nem más, mint Lanawin legnagyobb magaslata maga. Míg létezik szeretet e világban, addig örömkönnyei halála után is folynak testéről, a növények virulnak körülötte, és a felhők stabilan hozzák az esőt, a hideget, a nedvességet fejéről.
//Sütögetés//
~ Lóhús? Milyen íze lehet? ~ *Néz bele filozófiai ábrándozással a tűzbe, miközben egy bizonyos csikó életéről folyik feltevés körülötte, a lányok az elf ellen. Nem érdemes megpróbálni, dönti el magában rövid töprengés után; az erkölcsi veszteség mellett nem is hinné, hogy kifejezetten ízletes lehet. Biztos csupa izom, rost, semmi zsír. Maradjanak a halnál, vagy ott se.
Ahogy egyre sötétebb van, saját hangulata is szépen lassan egyre lazábbá, nyugodtabbá, akár családiasabbá is válik; Miután felhagyott saját nyársa ízének megmentésével - kihűlve elment tőle az étvágya, a tűz fölé több percig nincs kedve még egyszer fönt tartani, saját maga megmelegíteni pedig nem tartja annyira értékesnek. Egy laza törökülésbe elhelyezkedve figyeli a többieket egy gyermekes, kíváncsi arckifejezéssel, ahogy szempárjai ide-oda is futkorásznak a kúria dolgozói, látógatői, és az előttük kiterülő liget körül, néha egy egész percre egy helyben függesztve tekintetét a fák közé, néha pedig csak úgy hiperaktivizálva magát mozognak látószervei.
Történetét, legalábbis annak a részét amit ezen az éjszaka még van ideje elmondani, érdekes módon pont Intath követeli annak folytatást, nem kis meglepetésére. Eddig úgy vette ki, ő nem a figyelő típus.* - Him'Gaz legendái egy egész polcot tölthetnének meg, nincs az a mágia amitől egy ülés alatt el tudnám mesélni az összeset. *Rázza a fejét egy sajnálkozó stílusban; örül, hogy tényleg élvezték az ég urának a bemutatóját, régebben el nem tudta volna képzelni, hogy bárki más kölyök nem töltött volna el legalább egy éjszakát e mítosz hallgatásával.* - De a lényeg az nagyjából ez: a nagy meláknak be kell illeszkednie a kis világba, ahogy az aprónépnek ebben ki kell segítenie őt. Semmi hosszasan elgondolkodtató, de nagyon is szórakoztató. Ha meg tudnám fogni az író kezét... *Egy költői sóhajjal fejezi be az orvos informálását, és a mese elemezgetését. Ahogy a nemesekről esik szó, ő mélyen hallgat. Még nem érte otthon el az a kort, hogy a házassági, kapcsolati, meg ki tudja milyen privát helyiségekig kiterjedő szabályokról és tartásokról legyen kioktatva, értesítve, és ha őszinte akar lenni magával, ezzel a gondolattal együtt is tud élni. Ő nem kergeti a szerelmet, ahogy az sem őt sem most, sem még Lihanechben. Pénz miatt pedig, nos, neki amiatt nem kell aggódnia. Még.*
~ Ha most ők kimennek a városba, az azt jelenti hogy nem hagyhatom el a terepet? Valakinek itt kell maradnia? ~ *Tudatlanságból eredő kérdés ez ami magában felötlik, de nincs mersze hangosan kimondani. Akárhogy is, de előbb utóbb kikéne még legalább egyszer úsznia azt a mocsarat a toronyhoz és vissza, mielőtt még több napig a fák között maradna magányban. Ezt talán holnap-holnapután meg kéne említenie.
Mikor Luninari elkezd egy nem részletezett felvilágosítást adni az Artheniorban lévő romok eredetéről, Adoaver komor arccal adja meg a néma, komoly hallgató szerepét. El tudja képzelni a szeme előtt a jelenetet, saját városa építményeinek a helyettesítésével, azok ismerős lakosaiknak arcaival. Láthatóan beleremeg a gondolatba, és fejét hirtelen, erőteljesen megrázva ki is próbálja űzni ezt agyából, sikertelenül. Így már jobban megérti, miért kíván a fél-elf lány a kúria közelében maradni.* - Az élet mindig győz, hm? *Motyogja fahangon. Ilyen helyzetben a győzelem a csata hiánya lenne. De talán erre szükség volt, ha olyan rossz volt a polgárok helyzete akkoriban a levegő városában. Nem ő itt az ítélet-hozó, csak szimplán egy külső hallgató. Bár ez nem rontotta el teljesen esti hangulatát, az éjszaka továbbija folyamán alaposan meggondoltatta, mielőtt bármi városi témáról hozzon elő szót. Lányához hasonlóan, Callipeya úgyszintén egy kedves személy és jó mesélő, csendes csodálattal figyeli szavait miközben az azokban rejlő jelentéseken és tudnivalókon rágódik. Micsoda egy családdal sikerült összehoznia magát.
A táborozás vége felé már ő is nehezen van ébren, a sötétbe nyúló túlórázásokba csak olvasnivaló társaságában van tapasztalata, nem pedig beszélgetőtárssal. De hogy még Luninari is szeretné az óriás kalandjának legalább a végét hallani, arra még ő sem tud egy "majd később elmondom"-mal elfeledkezni róla, ha még Intath is mindig kíváncsi rá. Egy rövid ásítás után el is kezdi.*
- Akkor legyen, de csak a végét. Ebben az idő előtti történelemben Him'Gaznak békés élete volt: veszély, vész nem hatott rá mérete és sziklabőre miatt, eleségből leginkább sajátos diétája miatt sosem fogyott ki, és a föld népeivel kialakult bizalom, barátság, majd családiasság miatt sem bú, sem magány nem tört már rá. Sőt, még a szerelem varázsával is megáldotta őt a sors, egy tavi szellem személyében, de erről bővebben majd talán máskor. Mikor élete utolsó napjai elérték őt, lábai már nem vitték, leült, és három napig egy helyben is maradt. Mindenki ki megismerte meglátogatta őt, sokan könnyben úszva, sokan ajándékokkal halmozva el az óriást. Olyan sokan, és olyan sokáig voltak a pásztor körül, hogy körülötte ki lett taposva egy három szekérnyi széles út, csak a megannyi jólélek jövés-menése által. Meghatódottságban a behemót egész három nap alatt csak sírt, testén folyókká váltak a folyton jövő könnyek, és amik elérték a földet, soha nem látott gyönyörűségű flórává váltak, Him'Gazt koszorúként véve körül, a kitaposott utat használva termékeny talajként. Végül, utolsó pillanataiban lehajtotta fejét az óriás, térdei közé, hogy nyugovóra térjék. Ebben a pozícióban lehetetlen volt megkülönböztetni őt egy hegységtől: Erdővel volt körülvéve, kristályvíz folyt kortól repedezett testéről, felhők díszítették még így is azt elérő kobakját. Halálával nem tűnt el, sem felejtődött el a jószívű teremtés; a természet részévé vált, és több száz évig látogatták testét mind azok, kik tiszteletüket akarták letenni, és azok, kik könnyeinek gyógyító hatásairól hallottak legendákat. Teste még ma is megtalálható: nem más, mint Lanawin legnagyobb magaslata maga. Míg létezik szeretet e világban, addig örömkönnyei halála után is folynak testéről, a növények virulnak körülötte, és a felhők stabilan hozzák az esőt, a hideget, a nedvességet fejéről.
583. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-15 17:15:18
Üzenet elküldve: 2022-04-15 17:15:18
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*A leves bár finom volt, de a sült szalonna és a hagyma még finomabb, s éhes is még. Óvatosan ám kitartóan tömi a fejét, miközben hallgatja a körülötte zajló beszélgetéseket. Többféle érdekes történetet hall a csillagokról, meg holmi nemesekről és érdekházasságokról. Na meg a lóhúsról.*
- Nem bizony! Lovat tán még akkor sem, ha más már nincs is!
*Nem enne lóhúst, nem. Csak ha már nagyon-nagyon muszáj lenne. Talán akkor. Úgyhogy ő rá ne számítsanak, hogy lóhúst főzne. Nem bizony. Többre tartja a lovakat annál, sem hogy egyen belőlük. Bár emiatt lehet, hogy furán néznek majd rá. Annyi baja legyen.*
- A városban én is segítek majd és persze hogy vigyázunk egymásra. Beleharapok bárkibe, aki rosszat akar. Bizony.
*Kiss harcias lett, no de nem az a fajta, aki hagyná magát. Igaz az is, hogy eddig nem is volt ilyen gondja. A magafajta apróságokkal ritkásan szoktak volt foglalkozni mások. No meg könnyedén eltűnik a tömegben, rengetegben. Ebben a nagy beszélgetésekben és történetekben azonban csak annyi a közös, hogy nem nagyon izgalmasak. Vacsorájának végére ér, le is teszi a nyársát. Szemei kezdenek pislogni, de még kitart és figyel.*
//Sütögetés//
*A leves bár finom volt, de a sült szalonna és a hagyma még finomabb, s éhes is még. Óvatosan ám kitartóan tömi a fejét, miközben hallgatja a körülötte zajló beszélgetéseket. Többféle érdekes történetet hall a csillagokról, meg holmi nemesekről és érdekházasságokról. Na meg a lóhúsról.*
- Nem bizony! Lovat tán még akkor sem, ha más már nincs is!
*Nem enne lóhúst, nem. Csak ha már nagyon-nagyon muszáj lenne. Talán akkor. Úgyhogy ő rá ne számítsanak, hogy lóhúst főzne. Nem bizony. Többre tartja a lovakat annál, sem hogy egyen belőlük. Bár emiatt lehet, hogy furán néznek majd rá. Annyi baja legyen.*
- A városban én is segítek majd és persze hogy vigyázunk egymásra. Beleharapok bárkibe, aki rosszat akar. Bizony.
*Kiss harcias lett, no de nem az a fajta, aki hagyná magát. Igaz az is, hogy eddig nem is volt ilyen gondja. A magafajta apróságokkal ritkásan szoktak volt foglalkozni mások. No meg könnyedén eltűnik a tömegben, rengetegben. Ebben a nagy beszélgetésekben és történetekben azonban csak annyi a közös, hogy nem nagyon izgalmasak. Vacsorájának végére ér, le is teszi a nyársát. Szemei kezdenek pislogni, de még kitart és figyel.*
582. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-14 17:41:15
Üzenet elküldve: 2022-04-14 17:41:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*Ea két okból is elhatározta, hogy csak az elmaradt vacsorát igyekszik pótolni, de nem szeretne rátelepedni lánya itteni életére, még akkor sem, ha esetleg végül itt marad vele, ettől még van amire úgy érzi, hogy legkevesebb illendő lenne szavakkal is reagálnia, nem csak egy mosollyal, vagy egyéb más gesztussal, amiből ki lehet következtetni, hogy miről mit gondol.
Az elsődleges ok természetesen Luninari maga. Most, hogy lánya új életet kezdett, és ahogy nézi, egész jól el is boldogult eddig nélküle, fontosnak tartja, hogy képes legyen önállóan is ismerkedni, és plüssnyulain kívül más barátokat is szerezni, majd minden mást csinálni, ami ezzel jár, ebben pedig zavaró lehet, ha örökké a háta mögött áll, vagy mellette ül egy anya, aki folyton belezavar akár akaratlanul is az eseményekbe, amelyek a maguk módján teljesen természetesen is lefolyhatnának.
A másodlagos ok saját maga. Nem szeretné túlságosan is jól érezni magát itt, és jóban lenni az itteniekkel, mert akkor sokkal nehezebben menne majd elhagyni Szarvasligetet akkor, amikor elindul. Végtére is azt tervezte, hogy beutazza a világot, de a környéken legalábbis mindenképpen körülnéz, nem akar rögtön az első útjába kerülő, igazán vonzó és otthonos helyen túlságosan is leragadni.
Ez a dilemma mindenesetre még szerencsére a jövőre tartozik. Túl sokáig volt idejét főleg szertartásokra való felkészüléssel és azok végrehajtásával foglalkozó papnő ahhoz, hogy ne tudja értékelni egy pillanat akár tökéletesnek is nevezhető szépségét, így most is szívesen adja át magát ennek az egyetlen pár pernyi, vagy akár órányi "pillanatnak". Főleg, hogy mindez a hold és csillagok alatti tűzrakással és egy kedves kis tóval van megtámogatva és benne is csak kellemes érzéseket képes felébreszteni, mint a lányában, így bár csak most érkezett, számára is az élet folyamán annyira űzött tökéletesség darabkája ez az egyetlen este, ennek a világnak egy ennyire kis eldugott pontján, hogy talán máshol hiába is keresne hasonlót, nem is találná meg, csak a lélek helyett a test által nyerhető gyönyörök mámora közepette.*
- Köszönöm, kedves vagy! *mosolyog először kedvesen a tündérlányra, akinek még pont meghallja utolsó szavait* de te is nagyon szép vagy, illetve persze mindannyian azok vagytok. *mondja, és reméli látszik rajta, hogy mindezt nem udvariasságból teszi csak hozzá.
Lányát természetes, hogy nagyon szépnek tartja, bár szerinte akkor is annak tartaná, ha nem a lánya lenne, már csak azért is, mert nem nagyon látott még rajta kívül olyat, akinek ennyire jól állna a betegesnek ható sápadt bőrnek és a teljesen egészséges éjsötét hajnak a szellemek szeszélye által való párosítása. Hozzá a kék szemek már csak nem várt ráadás, tényleg az ő öröksége, mert a lágy, elfes vonásokon és szemein kívül Luni minden mást egykori, többek közt pont miatta soha meg nem bánt szerelmének számára is ismeretlen rokonaitól és őseitől örökölhetett.
A tündérekhez eleve mindig vonzódott, és bár meglehet, hogy puszta előítélet, az ő népüktől minden rútságot idegennek érez, csillagokhoz, de legkevesebb holdhoz hasonló távolságnyira.
Intathban határozottan "van valami", bár hogy pontosan micsoda elsőre nem tudja, ehhez több időt kellene a társaságában töltenie, de az biztos, hogy határozottan férfiasnak találja, a szó legjobb értelmében véve. Biztos benne mindenesetre, hogy más körülmények között mindenképpen szeretné közelebbről is megismerni.
Még a kissé beteges külsejű, Lunihoz hasonlóan sápadt, beesett arcú Adoavert is szépnek találja. Először is talán sápadtsága ellenére is ragyogó ifjúsága, meg persze ember volta is vonzza benne. Mint félvér lánya puszta léte is bizonyítja mindig is a gyengéi voltak az emberek, kicsit tiltott gyümölcs voltuk miatt is, ugyanakkor nem hiszi, hogy csak ennyiről lett volna szó, vagy arról, hogy amennyire egy városi embernek különleges, vagy akár misztikus lehet egy erdő mélyén lakó elf, ez természetesen fordítva is működik. Mindezt leszámítva is van valami az emberiségben, amit sohasem volt képes megfogalmazni magának, hogy miért annyira varázslatos és megragadó a számára maga ez a nép, hogy képes volt minden belé nevelt előítéletnek könnyedén a szemébe nevetni kedvéért.
Mindezt leszámítva ráadásul a szépségről is talán eleve más fogalmai vannak kissé, mint másoknak általában. Bár szerinte jól tartja magát és bőven fiatalabbnak látszik annál, mint amennyi éves valójában, azért már túl idős ahhoz, hogy álmai férfijét keresse, aki mindenben tökéletes, de ahhoz is, hogy csak azokban a lányokban és nőkben legyen kedves meglátni a szépséget, akik bármikor lehetnének a városokban látott szobrok és festmények modelljei.*
- Hát igen, majdnem csak szépeket mesélt rólad. *mosolyog a másik elfre körülbelül olyan mosollyal, mint ami lányára is jellemző, ha éppen egy apró ugratással próbálkozik.*
- Mindenesetre nagyon köszönöm, hogy vigyáztál Lunira!
*Csak ezek után reagál Adoaverre, aki azt mondja neki, hogy büszke lehet a lányára.*
- Köszönöm, az vagyok! *hajtja meg felé enyhén a fejét.* De igyekszem nem nagyon hangoztatni, nehogy még a végén elbízza magát. Már így is túl öntelt és magabiztos.
*Ezen minden bizonnyal csak maga Luninari neveti el magát, aki valóban megteszi, de lehet, hogy Intath, aki jobban ismeri Lunit, szintén rájön, hogy csak vicc volt, vagy legalábbis annak lett szánva. Ea "humora", úgy tűnik, hogy legalább annyira furcsa és belterjes, mint amennyire a lányáé.
Mindezen azonban talán elég hamar túllendül a kis társaság.
Ahogyan beszélgetés közben megy az idő mindenki lelkesen sütöget, vagy akár már eszik is, tetszés szerint kombinálva egymással a több mint kellemes illatú, megsültségnek különböző állapotaiban lévő hozzávalókat falatozás közben. És persze, ahogyan jó sütögetés közben az lenni szokott, ha többen vannak, kicsit mindenki csapong, sok minden szóba kerül és nem is biztos, hogy mindenki képes reagálni mindenre és mindenkire, ettől még hozzáteszi a társalgáshoz, amit feltétlenül hozzá szeretne tenni.
Luninari számára a legfontosabb jelenleg az általa nem ismert állatok feldolgozott és immár meg is sütött húsának jó étvággyal és lelkesen való elfogyasztása mellett saját kis kedvenc és még nagyon is élő állatainak a megvédelmezése.*
- Na azt már nem, nem vágjuk le Kormoskát! *rázza meg a fejét nagyon határozottan, miközben mint valami kardot Intathra szegezi a nyársát, mert nem kell nagy ész hozzá, hogy kitalálja mire céloz az elf.* A legkülönlegesebb kis csikó, akit valaha láttam. Ha lóhúsra vágysz, inkább hozok neked a piacról. Akár ki is fizetem, mintha magamnak venném, de ehhez ragaszkodom. Nem bántjuk Kormoskát! *mondja pont olyan arccal, mint aki ehhez tényleg ragaszkodik, nem csak úgy mondja.*
- Mindig igazad van persze amúgy, csak most megint pont ezekben sincsen. *mondja ezek után olyan arccal a dokinak, mintha éppen nyelvet öltene rá, csak éppen nem teszi meg.* Minden nagy ház és nagy kert csak pazarlás, ahol csak virágok nőnek, de semmi, ami hasznos, vagy legalább ehető.
*Ebben teljesen biztosan, a nemesek szerelmi életének dolgában már nem annyira, még akkor sem, ha látott éppen egy tökéletes ellenpéldát is arra, amit az elf mond. Ettől még szerinte, bár még nem volt soha, a szerelem az szerelem. Még egy nemes kisasszonynak is joga van hozzá! Pont mint egy fegyverhordozónak. Megsértődni különben nem sértődik meg, mivel úgy érzi, hogy az Int szavaiban semmi lenézés nincs, inkább csak kedvesség annak ellenére is, hogy újra nem értenek egyet egymással valamiben.*
- De, ami ennél is fontosabb szerintem, hogy elhiszem, hogy a nemesek régen nem pont szerelemből házasodtak, de napjainkra valamennyire változhattak már ezek a szokások. Aleimordnak, aki befogadott Artheniorban, volt egy menyasszonya, Nairada, aki a gyerekkori ruhái közül sokat nekem ajándékozott, mai napig főleg azokat hordom. Na, ők például bár biztosan a családjaiknak is hasznos lett volna a házasságuk, de véletlenül ismerkedtek össze, és tényleg szerelmesek voltak egymásba, meg össze is házasodtak volna, ha Artheniorban minden marad a régiben.
*Itt hallgat el kicsit, mert az öldöklés éjszakáját nem szívesen hozná szóba Thrissaya előtt, bár talán gyerekes gondolat, hogy nagyon megijesztené vele a tündérlányt, végtére is, ha már vándorol egy ideje, akkor bármennyire is kedvesnek és ártatlannak tűnik, már talán volt alkalma szembesülni az élet kicsit sötétebbik oldalával is.
Viszont mivel viszonylag érintőlegesen de Intath és Adoaver is emlegetik a dolgot, egyre nehezebb kikerülni a témát, így úgy dönt, hogy annyira tömören, amennyire csak tudja elmagyarázza, hogy Artheniorban mi történt. Ha a lány tényleg vele szeretne jönni, amit örömmel venne, akkor meg amúgy is jobb, ha tőle hallja, hogy mi történt ott, mintha a városba érve tudja meg valaki mástól, aki esetleg sokkal részletesebben és naturalisztikusabban meséli el.
Mivel azonban keveset élt ott és csak a Pegazus vendégeivel és Gazdagnegyed lakóival érintkezett, meg leginkább csak a házak különböző méreteiből és a szolgálók puszta létéből, - ami fogalom náluk odahaza tulajdonképpen ismeretlen volt, - tudott következtetni a városban lévő iszonytató egyenlőtlenségekre, ezért tartózkodik attól, hogy valamiféle mélyebb elemzését próbálja adni az eseményeknek, inkább azt próbálja meg elmesélni a lehető legtömörebben, amiben teljesen biztos, mivel saját két szemével látta.*
- Nem nagyon voltak harcok, legalábbis nem volt szerintem semmilyen hagyományos értelemben vett csata. *rázza meg a fejét Adoaverre pillantva, mivel ő emlegetett harcokat.* Fellázadt a nép, és bár a Városőrség jól fel volt fegyverezve és bátran szembe is nézett a sokasággal, akkora dühös tömeg állt szemben velük, hogy semmi esélyük nem volt igazából ellenük. A mi házunk előtt körülbelül kettő perc kellett ahhoz, hogy elsöpörjék őket, mintha soha ott sem lettek volna, talán még annyi sem. Onnantól kezdve pedig csak rombolás volt és fosztogatás, illetve menekülés, attól függően, hogy ki melyik oldalon volt akár akarva, akár akaratlanul. Ennyi történt csak.
*Hogy aztán főleg még mindig Thrissaya miatt mondanivalójának sötét, és a kellemes estéhez egyáltalán nem illő kellemetlen élét elüsse kissé, elmosolyodik.*
- Innen nézve szerintem éppen elég nagy csoda az, hogy valakik fogták magukat és úgy döntöttek, hogy újjáépítik azt a házat, amit szinte földig romboltak akkor, ez pedig mindenképpen nagyon jó és nagy dolog szerintem.
*Azt inkább nem teszi hozzá, hogy az után az éjszaka után, azt gondolta volna, hogy Gazdagnegyed helyén évtizedekig csak romok fognak heverni a porban, nem hogy bármiféle házak is állni. Egy kis por tehát valóban igazán belefér, sőt, a legkevesebb, hogy ott van.*
- Jó, hogy az élet végül mindig győz. Ahogyan a víz hónapjai után a levegő hónapjai jönnek, úgy a romokból is valaki új otthont teremt ezek szerint mindig. *mosolyog tovább, és bár tudja, hogy kissé közhelyesen hangzik mindez, őt akkor is vigasztalja.
~ Csak én és a többi félvér vagyunk képtelenek életet adni bárkinek. ~ villan mégis belé a nem várt, de számára annál szomorúbb asszociáció, amin próbál is azonnal túllendülni.*
- Nem mellesleg, mi is abban a házban fogunk vendégeskedni, amiről Adoaver mesélt, ha elmegyünk a városba, hogy megszedjük magunkat és felvásároljuk a fél piacot. *nevet a lányra, mert az ötlete határozottan tetszik neki.*
- Azt mesélték nekem, hogy van ott egy szelídített őz is, már alig várom, hogy láthassam és játsszak vele. *vallja be, csak ezek után fordulva Inthez vissza.*
- Örülnék, ha velünk jönnél, de akkor ki segít Launak és vigyáz Vielre és a házra Árnyékon kívül? *kérdi.* Esetleg, ha te itt maradnál helyettem addig kicsit... *néz édesanyjára a levegőben hagyva a jövőt érintő kérdést. Valahogy van egy olyan érzése, hogy Intath jobb helyen van itt, mint bárhol máshol lenne. Talán éppen azért, amit ma mesélt arról, hogy miért is csonka az egyik keze. Fél attól, hogyha visszajön velük a városba, még képes lenne újra hasonló "kalandba" keveredni.
Szerencséjére édesanyja most kirángatja őt rossz előérzetéből azzal, hogy visszarántja kissé korábbi gondolatai közé a sütögetés és témák közötti csapongás közepette*
- Mind a kettőtöknek igaza van szerintem. *mondja miközben a tűz közepébe tartva nyársát hiába próbálja utolérni a már vidáman falatozókat, mialatt már lánya is éppen már nagy élvezettel fogyasztja a sült szalonnát és hagymát. Többek közt azért, hogy ő is terelje a témát az artheniori lázadásról, amit Luninarival ellentétben szerencsére nem élt át, másrészt azért, mert Intath és Luni meg sem kezdett, de csírájában ott lévő vitája elgondolkodtatta kissé.*
- Az erdőben éltem le életem nagy részét, de azért szerintem éppen eleget utaztam ahhoz, hogy kicsit tovább lássak a tilalomfáknál. Az egykori Sayqueves házban is voltam vendég még a Gazdagnegyed fénykorában, már jóval Luni születése előtt, ahová ti most készültük, ha jól értem. Intathnak igaza van abban, hogy a nemeseknél tényleg nem szokás szerelemből házasodni. Ugyanakkor nagyon zárt közösségnek kell lenni ahhoz, mint mondjuk a miénk volt otthon, hogy akár a legszilárdabb szokások is ne kopjanak meg az évszázadok alatt. Aleimord és Alenia esete talán éppen ezt mutatja. El tudom képzelni, hogy idővel egyre több nemes látja majd be, hogy csak szerelemből házasodni a legegészségesebb. Tudjátok, azt mondják, hogy idővel még egy érdekházasság is átalakulhat kölcsönös tiszteletté és megbecsüléssé, akár még odaadó szeretetté is. Ez rendben is van így, sőt, több is ennél: tény. De mennyivel nagyobb esély van arra, hogy maga a szerelem alakul át mindezzé? Szerintem sokkal több, mint arra, hogy az egymás iránt érzett kölcsönös közöny, féloldalas szerelem, utálat, vagy akár undor.
*Erre Luninari bólint, neki nem kell ennél bővebb okfejtés arra, hogy igazat adjon saját anyjának, ugyanakkor kissé kényelmetlenül is érzi magát emiatt. Édesanyjával ellentétben neki szinte semmi tapasztalata nincsen szerelem terén.*
- Ez biztosan így van. *ért egyet hangosan is, bár természetesen szívesen meghallgat bármilyen ellenvetést, és minden mást, mielőtt még ő maga is Adoaverhez fordulna újra.*
- Biztsan minden változik, de azért a múltról se feledkezzünk meg! Akkor sem, ha a legtöbb mese valóságmagja talán igen csekély. Mégis, Inthez hasonlóan engem is nagyon érdekelne a történeted vége. Örülnék, ha elmesélnéd.
*Tényleg örülne, és reméli, hogy ennyi még bőven belefér mielőtt még mindannyian jól jóllaknak és nyugovóra térnek.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.04.14 17:58:13
//Sütögetés//
*Ea két okból is elhatározta, hogy csak az elmaradt vacsorát igyekszik pótolni, de nem szeretne rátelepedni lánya itteni életére, még akkor sem, ha esetleg végül itt marad vele, ettől még van amire úgy érzi, hogy legkevesebb illendő lenne szavakkal is reagálnia, nem csak egy mosollyal, vagy egyéb más gesztussal, amiből ki lehet következtetni, hogy miről mit gondol.
Az elsődleges ok természetesen Luninari maga. Most, hogy lánya új életet kezdett, és ahogy nézi, egész jól el is boldogult eddig nélküle, fontosnak tartja, hogy képes legyen önállóan is ismerkedni, és plüssnyulain kívül más barátokat is szerezni, majd minden mást csinálni, ami ezzel jár, ebben pedig zavaró lehet, ha örökké a háta mögött áll, vagy mellette ül egy anya, aki folyton belezavar akár akaratlanul is az eseményekbe, amelyek a maguk módján teljesen természetesen is lefolyhatnának.
A másodlagos ok saját maga. Nem szeretné túlságosan is jól érezni magát itt, és jóban lenni az itteniekkel, mert akkor sokkal nehezebben menne majd elhagyni Szarvasligetet akkor, amikor elindul. Végtére is azt tervezte, hogy beutazza a világot, de a környéken legalábbis mindenképpen körülnéz, nem akar rögtön az első útjába kerülő, igazán vonzó és otthonos helyen túlságosan is leragadni.
Ez a dilemma mindenesetre még szerencsére a jövőre tartozik. Túl sokáig volt idejét főleg szertartásokra való felkészüléssel és azok végrehajtásával foglalkozó papnő ahhoz, hogy ne tudja értékelni egy pillanat akár tökéletesnek is nevezhető szépségét, így most is szívesen adja át magát ennek az egyetlen pár pernyi, vagy akár órányi "pillanatnak". Főleg, hogy mindez a hold és csillagok alatti tűzrakással és egy kedves kis tóval van megtámogatva és benne is csak kellemes érzéseket képes felébreszteni, mint a lányában, így bár csak most érkezett, számára is az élet folyamán annyira űzött tökéletesség darabkája ez az egyetlen este, ennek a világnak egy ennyire kis eldugott pontján, hogy talán máshol hiába is keresne hasonlót, nem is találná meg, csak a lélek helyett a test által nyerhető gyönyörök mámora közepette.*
- Köszönöm, kedves vagy! *mosolyog először kedvesen a tündérlányra, akinek még pont meghallja utolsó szavait* de te is nagyon szép vagy, illetve persze mindannyian azok vagytok. *mondja, és reméli látszik rajta, hogy mindezt nem udvariasságból teszi csak hozzá.
Lányát természetes, hogy nagyon szépnek tartja, bár szerinte akkor is annak tartaná, ha nem a lánya lenne, már csak azért is, mert nem nagyon látott még rajta kívül olyat, akinek ennyire jól állna a betegesnek ható sápadt bőrnek és a teljesen egészséges éjsötét hajnak a szellemek szeszélye által való párosítása. Hozzá a kék szemek már csak nem várt ráadás, tényleg az ő öröksége, mert a lágy, elfes vonásokon és szemein kívül Luni minden mást egykori, többek közt pont miatta soha meg nem bánt szerelmének számára is ismeretlen rokonaitól és őseitől örökölhetett.
A tündérekhez eleve mindig vonzódott, és bár meglehet, hogy puszta előítélet, az ő népüktől minden rútságot idegennek érez, csillagokhoz, de legkevesebb holdhoz hasonló távolságnyira.
Intathban határozottan "van valami", bár hogy pontosan micsoda elsőre nem tudja, ehhez több időt kellene a társaságában töltenie, de az biztos, hogy határozottan férfiasnak találja, a szó legjobb értelmében véve. Biztos benne mindenesetre, hogy más körülmények között mindenképpen szeretné közelebbről is megismerni.
Még a kissé beteges külsejű, Lunihoz hasonlóan sápadt, beesett arcú Adoavert is szépnek találja. Először is talán sápadtsága ellenére is ragyogó ifjúsága, meg persze ember volta is vonzza benne. Mint félvér lánya puszta léte is bizonyítja mindig is a gyengéi voltak az emberek, kicsit tiltott gyümölcs voltuk miatt is, ugyanakkor nem hiszi, hogy csak ennyiről lett volna szó, vagy arról, hogy amennyire egy városi embernek különleges, vagy akár misztikus lehet egy erdő mélyén lakó elf, ez természetesen fordítva is működik. Mindezt leszámítva is van valami az emberiségben, amit sohasem volt képes megfogalmazni magának, hogy miért annyira varázslatos és megragadó a számára maga ez a nép, hogy képes volt minden belé nevelt előítéletnek könnyedén a szemébe nevetni kedvéért.
Mindezt leszámítva ráadásul a szépségről is talán eleve más fogalmai vannak kissé, mint másoknak általában. Bár szerinte jól tartja magát és bőven fiatalabbnak látszik annál, mint amennyi éves valójában, azért már túl idős ahhoz, hogy álmai férfijét keresse, aki mindenben tökéletes, de ahhoz is, hogy csak azokban a lányokban és nőkben legyen kedves meglátni a szépséget, akik bármikor lehetnének a városokban látott szobrok és festmények modelljei.*
- Hát igen, majdnem csak szépeket mesélt rólad. *mosolyog a másik elfre körülbelül olyan mosollyal, mint ami lányára is jellemző, ha éppen egy apró ugratással próbálkozik.*
- Mindenesetre nagyon köszönöm, hogy vigyáztál Lunira!
*Csak ezek után reagál Adoaverre, aki azt mondja neki, hogy büszke lehet a lányára.*
- Köszönöm, az vagyok! *hajtja meg felé enyhén a fejét.* De igyekszem nem nagyon hangoztatni, nehogy még a végén elbízza magát. Már így is túl öntelt és magabiztos.
*Ezen minden bizonnyal csak maga Luninari neveti el magát, aki valóban megteszi, de lehet, hogy Intath, aki jobban ismeri Lunit, szintén rájön, hogy csak vicc volt, vagy legalábbis annak lett szánva. Ea "humora", úgy tűnik, hogy legalább annyira furcsa és belterjes, mint amennyire a lányáé.
Mindezen azonban talán elég hamar túllendül a kis társaság.
Ahogyan beszélgetés közben megy az idő mindenki lelkesen sütöget, vagy akár már eszik is, tetszés szerint kombinálva egymással a több mint kellemes illatú, megsültségnek különböző állapotaiban lévő hozzávalókat falatozás közben. És persze, ahogyan jó sütögetés közben az lenni szokott, ha többen vannak, kicsit mindenki csapong, sok minden szóba kerül és nem is biztos, hogy mindenki képes reagálni mindenre és mindenkire, ettől még hozzáteszi a társalgáshoz, amit feltétlenül hozzá szeretne tenni.
Luninari számára a legfontosabb jelenleg az általa nem ismert állatok feldolgozott és immár meg is sütött húsának jó étvággyal és lelkesen való elfogyasztása mellett saját kis kedvenc és még nagyon is élő állatainak a megvédelmezése.*
- Na azt már nem, nem vágjuk le Kormoskát! *rázza meg a fejét nagyon határozottan, miközben mint valami kardot Intathra szegezi a nyársát, mert nem kell nagy ész hozzá, hogy kitalálja mire céloz az elf.* A legkülönlegesebb kis csikó, akit valaha láttam. Ha lóhúsra vágysz, inkább hozok neked a piacról. Akár ki is fizetem, mintha magamnak venném, de ehhez ragaszkodom. Nem bántjuk Kormoskát! *mondja pont olyan arccal, mint aki ehhez tényleg ragaszkodik, nem csak úgy mondja.*
- Mindig igazad van persze amúgy, csak most megint pont ezekben sincsen. *mondja ezek után olyan arccal a dokinak, mintha éppen nyelvet öltene rá, csak éppen nem teszi meg.* Minden nagy ház és nagy kert csak pazarlás, ahol csak virágok nőnek, de semmi, ami hasznos, vagy legalább ehető.
*Ebben teljesen biztosan, a nemesek szerelmi életének dolgában már nem annyira, még akkor sem, ha látott éppen egy tökéletes ellenpéldát is arra, amit az elf mond. Ettől még szerinte, bár még nem volt soha, a szerelem az szerelem. Még egy nemes kisasszonynak is joga van hozzá! Pont mint egy fegyverhordozónak. Megsértődni különben nem sértődik meg, mivel úgy érzi, hogy az Int szavaiban semmi lenézés nincs, inkább csak kedvesség annak ellenére is, hogy újra nem értenek egyet egymással valamiben.*
- De, ami ennél is fontosabb szerintem, hogy elhiszem, hogy a nemesek régen nem pont szerelemből házasodtak, de napjainkra valamennyire változhattak már ezek a szokások. Aleimordnak, aki befogadott Artheniorban, volt egy menyasszonya, Nairada, aki a gyerekkori ruhái közül sokat nekem ajándékozott, mai napig főleg azokat hordom. Na, ők például bár biztosan a családjaiknak is hasznos lett volna a házasságuk, de véletlenül ismerkedtek össze, és tényleg szerelmesek voltak egymásba, meg össze is házasodtak volna, ha Artheniorban minden marad a régiben.
*Itt hallgat el kicsit, mert az öldöklés éjszakáját nem szívesen hozná szóba Thrissaya előtt, bár talán gyerekes gondolat, hogy nagyon megijesztené vele a tündérlányt, végtére is, ha már vándorol egy ideje, akkor bármennyire is kedvesnek és ártatlannak tűnik, már talán volt alkalma szembesülni az élet kicsit sötétebbik oldalával is.
Viszont mivel viszonylag érintőlegesen de Intath és Adoaver is emlegetik a dolgot, egyre nehezebb kikerülni a témát, így úgy dönt, hogy annyira tömören, amennyire csak tudja elmagyarázza, hogy Artheniorban mi történt. Ha a lány tényleg vele szeretne jönni, amit örömmel venne, akkor meg amúgy is jobb, ha tőle hallja, hogy mi történt ott, mintha a városba érve tudja meg valaki mástól, aki esetleg sokkal részletesebben és naturalisztikusabban meséli el.
Mivel azonban keveset élt ott és csak a Pegazus vendégeivel és Gazdagnegyed lakóival érintkezett, meg leginkább csak a házak különböző méreteiből és a szolgálók puszta létéből, - ami fogalom náluk odahaza tulajdonképpen ismeretlen volt, - tudott következtetni a városban lévő iszonytató egyenlőtlenségekre, ezért tartózkodik attól, hogy valamiféle mélyebb elemzését próbálja adni az eseményeknek, inkább azt próbálja meg elmesélni a lehető legtömörebben, amiben teljesen biztos, mivel saját két szemével látta.*
- Nem nagyon voltak harcok, legalábbis nem volt szerintem semmilyen hagyományos értelemben vett csata. *rázza meg a fejét Adoaverre pillantva, mivel ő emlegetett harcokat.* Fellázadt a nép, és bár a Városőrség jól fel volt fegyverezve és bátran szembe is nézett a sokasággal, akkora dühös tömeg állt szemben velük, hogy semmi esélyük nem volt igazából ellenük. A mi házunk előtt körülbelül kettő perc kellett ahhoz, hogy elsöpörjék őket, mintha soha ott sem lettek volna, talán még annyi sem. Onnantól kezdve pedig csak rombolás volt és fosztogatás, illetve menekülés, attól függően, hogy ki melyik oldalon volt akár akarva, akár akaratlanul. Ennyi történt csak.
*Hogy aztán főleg még mindig Thrissaya miatt mondanivalójának sötét, és a kellemes estéhez egyáltalán nem illő kellemetlen élét elüsse kissé, elmosolyodik.*
- Innen nézve szerintem éppen elég nagy csoda az, hogy valakik fogták magukat és úgy döntöttek, hogy újjáépítik azt a házat, amit szinte földig romboltak akkor, ez pedig mindenképpen nagyon jó és nagy dolog szerintem.
*Azt inkább nem teszi hozzá, hogy az után az éjszaka után, azt gondolta volna, hogy Gazdagnegyed helyén évtizedekig csak romok fognak heverni a porban, nem hogy bármiféle házak is állni. Egy kis por tehát valóban igazán belefér, sőt, a legkevesebb, hogy ott van.*
- Jó, hogy az élet végül mindig győz. Ahogyan a víz hónapjai után a levegő hónapjai jönnek, úgy a romokból is valaki új otthont teremt ezek szerint mindig. *mosolyog tovább, és bár tudja, hogy kissé közhelyesen hangzik mindez, őt akkor is vigasztalja.
~ Csak én és a többi félvér vagyunk képtelenek életet adni bárkinek. ~ villan mégis belé a nem várt, de számára annál szomorúbb asszociáció, amin próbál is azonnal túllendülni.*
- Nem mellesleg, mi is abban a házban fogunk vendégeskedni, amiről Adoaver mesélt, ha elmegyünk a városba, hogy megszedjük magunkat és felvásároljuk a fél piacot. *nevet a lányra, mert az ötlete határozottan tetszik neki.*
- Azt mesélték nekem, hogy van ott egy szelídített őz is, már alig várom, hogy láthassam és játsszak vele. *vallja be, csak ezek után fordulva Inthez vissza.*
- Örülnék, ha velünk jönnél, de akkor ki segít Launak és vigyáz Vielre és a házra Árnyékon kívül? *kérdi.* Esetleg, ha te itt maradnál helyettem addig kicsit... *néz édesanyjára a levegőben hagyva a jövőt érintő kérdést. Valahogy van egy olyan érzése, hogy Intath jobb helyen van itt, mint bárhol máshol lenne. Talán éppen azért, amit ma mesélt arról, hogy miért is csonka az egyik keze. Fél attól, hogyha visszajön velük a városba, még képes lenne újra hasonló "kalandba" keveredni.
Szerencséjére édesanyja most kirángatja őt rossz előérzetéből azzal, hogy visszarántja kissé korábbi gondolatai közé a sütögetés és témák közötti csapongás közepette*
- Mind a kettőtöknek igaza van szerintem. *mondja miközben a tűz közepébe tartva nyársát hiába próbálja utolérni a már vidáman falatozókat, mialatt már lánya is éppen már nagy élvezettel fogyasztja a sült szalonnát és hagymát. Többek közt azért, hogy ő is terelje a témát az artheniori lázadásról, amit Luninarival ellentétben szerencsére nem élt át, másrészt azért, mert Intath és Luni meg sem kezdett, de csírájában ott lévő vitája elgondolkodtatta kissé.*
- Az erdőben éltem le életem nagy részét, de azért szerintem éppen eleget utaztam ahhoz, hogy kicsit tovább lássak a tilalomfáknál. Az egykori Sayqueves házban is voltam vendég még a Gazdagnegyed fénykorában, már jóval Luni születése előtt, ahová ti most készültük, ha jól értem. Intathnak igaza van abban, hogy a nemeseknél tényleg nem szokás szerelemből házasodni. Ugyanakkor nagyon zárt közösségnek kell lenni ahhoz, mint mondjuk a miénk volt otthon, hogy akár a legszilárdabb szokások is ne kopjanak meg az évszázadok alatt. Aleimord és Alenia esete talán éppen ezt mutatja. El tudom képzelni, hogy idővel egyre több nemes látja majd be, hogy csak szerelemből házasodni a legegészségesebb. Tudjátok, azt mondják, hogy idővel még egy érdekházasság is átalakulhat kölcsönös tiszteletté és megbecsüléssé, akár még odaadó szeretetté is. Ez rendben is van így, sőt, több is ennél: tény. De mennyivel nagyobb esély van arra, hogy maga a szerelem alakul át mindezzé? Szerintem sokkal több, mint arra, hogy az egymás iránt érzett kölcsönös közöny, féloldalas szerelem, utálat, vagy akár undor.
*Erre Luninari bólint, neki nem kell ennél bővebb okfejtés arra, hogy igazat adjon saját anyjának, ugyanakkor kissé kényelmetlenül is érzi magát emiatt. Édesanyjával ellentétben neki szinte semmi tapasztalata nincsen szerelem terén.*
- Ez biztosan így van. *ért egyet hangosan is, bár természetesen szívesen meghallgat bármilyen ellenvetést, és minden mást, mielőtt még ő maga is Adoaverhez fordulna újra.*
- Biztsan minden változik, de azért a múltról se feledkezzünk meg! Akkor sem, ha a legtöbb mese valóságmagja talán igen csekély. Mégis, Inthez hasonlóan engem is nagyon érdekelne a történeted vége. Örülnék, ha elmesélnéd.
*Tényleg örülne, és reméli, hogy ennyi még bőven belefér mielőtt még mindannyian jól jóllaknak és nyugovóra térnek.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.04.14 17:58:13
581. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-11 21:46:43
Üzenet elküldve: 2022-04-11 21:46:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1580
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1580
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*A lányok olyan bájosak, hogy a dokinak ha nem volna tele a keze és ne lenne a kezükben forró zsírtól csepegő hús egy éles botra szúrva akkor megölelgetné őket.*
-Bizony inkább együtt menjetek és vigyázzatok egymásra. Ha szeretnétek én is mehetek.
*Nem annyira szeretne. Hosszú a séta számára és a lova is elromlott. A bevásárlással kapcsolatban is meg lesznek beszélve a dolgok. Nem tudja a tündér tud-e olvasni, de azt mondta gazdag háznál nőtt fel úgyhogy nem lehet tudni. A pénzszerzésen a doki gondolkodik. Mivel a szegénynegyedben dolgozott így nem tud olyan ismerőst ajánlani akire rábízná a lányt.*
-Egy varázsnyuszilány biztos kelendő lehet.
*Céloz arra, hogy ha a mágiában akkora pénz van akkor taníthatna. Már ha talál valakit. Reméli nem akarják majd kihasználni a félvért vagy jól bánnak vele különben muszáj lesz szétrúgni pár feneket. Egyelőre viszont még jó a hangulata. A gizda fickó halételekkel kapcsolatos tévhiteit ő szívesen kijavítja. Mivel nem kap semmi ellenkezést így a téma el lesz vetve. Épp csak egy dologban javítja ki a félvér közbeszólását.*
-Nekem mindig igazam van.
*Vigyorog. Majd a lány pont az ellenkező eredményt éri el nála a kérésével. Egyből gondolkodóba esik.*
-Hmmm...Lóhús...Hány éves kortól is vágható?
*Néz a félvérre és a tündérre mert ők tűnnek olyanoknak akik tisztában vannak az ilyesmivel. Talán mégis tudna hasznot húzni annak a mocsok kereskedőnek a hazugságából. Lóhúst úgy tudja még nem evett és az elkészítését se vállalná. Ahogy a levágását se. De ezért vannak többen a házban. Segítenek levágni és megsütni. Ő meg segít megenni és elhalmozza a szakácsnőt vagy nőket bókokkal és hálapuszikkal. Ő ezt egy tisztességes üzletnek gondolja. A lihanechi téma mivel senki nem járt még ott, aki meg igen az nem mesél róla így szintél elhal. A várossal kapcsolatban meg a doki jókat vigyorog. Azért mert Luninari naivitása aranyos, azért mert a gizda fickó "civil harcok"-nak nevezi a mészárlást vagy csak mert eszébe jutnak a fellógatott kékvérűek? Ki tudja? Sok mosolyogni való volt aznap este.*
-Azoknak a nagy házaknak nem is az a célja, hogy bármit termeljenek ott.
*Gyerekes gondolat, de a lányt az ilyenek miatt szerette meg a doki. Talán ez is közre játszik, hogy mesélni támad kedve. Vagy csak az, hogy szeret hülyeségeket beszélni. Viszont erre is olyan reakciót kap amitől elkuncogja magát. Igencsak fura módon vonta le a végkövetkeztetést a meséből a hollóhajú.*
-Hát nemes. Azokban a körökben nem szerelemből szokás házasodni. Bár nem is kiskatonáknak szokták őket adni hanem olyanoknak akikkel megéri rokonságba lenni. Nagyon aranyos vagy drága.
*Nem lekezelően mondja az utóbbi szavakat. Tényleg élvezi az ilyen tiszta és őszinte reakciókat. Mindig jó kedvre tudja deríteni velük a félvér. Aztán Luninari és a fickó is mondanak egy-egy történetet. Saját véleménye szerint a doki meséje volt a legjobb, de azok se rosszak. Luninari-é kicsit furcsa és egyes részeiben értelmetlen. Miért pont egy farkas tenné fel sorban a csillagokat az égre. Az egy loncsos dög. Nem rendezett. Meg mi volt azzal a világ első kocsmájával? Viszont a csattanó jó. Azon felnevet a férfi. Neki tetszik. Az óriás története aki a csillagokat ette annak a történetmesélése jó. Csak indokolatlanul abba lesz hagyva. Nem kocsmában vannak. Nem hívják meg semmire ha, azt várná azzal a nagyképű vigyorával.*
-Ha már elkezdted ne hagyd abba!
*Idegesítő egy dolog ez. Miközben pedig egymás meséjét hallgathatják a többiek tudnak eszegetni. És az emlegetett Nyuszimama is közéjük ér. Nem hasonlítanak a lányával. Talán csak a szemük. Callipeya tipikus elfnek néz ki. Olyannak ahogy a falusiak szokták őket leírni. A maguk misztikusságával és természetfeletti szépségével. De valószínűleg a ruha is teszi a dolgot. Meg az is hozzájárulhat, hogy ha van már egy lánya akkor a kinézete ellenére fene tudja mennyi idős. Mindenesetre vidáman köszönti őt is a férfi. Most a szokásos kézcsókot elengedi mert a helyzet nem alkalmas az ilyesmire.*
-Örvendek a találkozásnak. Remélem csak jókat mesélt.
//Sütögetés//
*A lányok olyan bájosak, hogy a dokinak ha nem volna tele a keze és ne lenne a kezükben forró zsírtól csepegő hús egy éles botra szúrva akkor megölelgetné őket.*
-Bizony inkább együtt menjetek és vigyázzatok egymásra. Ha szeretnétek én is mehetek.
*Nem annyira szeretne. Hosszú a séta számára és a lova is elromlott. A bevásárlással kapcsolatban is meg lesznek beszélve a dolgok. Nem tudja a tündér tud-e olvasni, de azt mondta gazdag háznál nőtt fel úgyhogy nem lehet tudni. A pénzszerzésen a doki gondolkodik. Mivel a szegénynegyedben dolgozott így nem tud olyan ismerőst ajánlani akire rábízná a lányt.*
-Egy varázsnyuszilány biztos kelendő lehet.
*Céloz arra, hogy ha a mágiában akkora pénz van akkor taníthatna. Már ha talál valakit. Reméli nem akarják majd kihasználni a félvért vagy jól bánnak vele különben muszáj lesz szétrúgni pár feneket. Egyelőre viszont még jó a hangulata. A gizda fickó halételekkel kapcsolatos tévhiteit ő szívesen kijavítja. Mivel nem kap semmi ellenkezést így a téma el lesz vetve. Épp csak egy dologban javítja ki a félvér közbeszólását.*
-Nekem mindig igazam van.
*Vigyorog. Majd a lány pont az ellenkező eredményt éri el nála a kérésével. Egyből gondolkodóba esik.*
-Hmmm...Lóhús...Hány éves kortól is vágható?
*Néz a félvérre és a tündérre mert ők tűnnek olyanoknak akik tisztában vannak az ilyesmivel. Talán mégis tudna hasznot húzni annak a mocsok kereskedőnek a hazugságából. Lóhúst úgy tudja még nem evett és az elkészítését se vállalná. Ahogy a levágását se. De ezért vannak többen a házban. Segítenek levágni és megsütni. Ő meg segít megenni és elhalmozza a szakácsnőt vagy nőket bókokkal és hálapuszikkal. Ő ezt egy tisztességes üzletnek gondolja. A lihanechi téma mivel senki nem járt még ott, aki meg igen az nem mesél róla így szintél elhal. A várossal kapcsolatban meg a doki jókat vigyorog. Azért mert Luninari naivitása aranyos, azért mert a gizda fickó "civil harcok"-nak nevezi a mészárlást vagy csak mert eszébe jutnak a fellógatott kékvérűek? Ki tudja? Sok mosolyogni való volt aznap este.*
-Azoknak a nagy házaknak nem is az a célja, hogy bármit termeljenek ott.
*Gyerekes gondolat, de a lányt az ilyenek miatt szerette meg a doki. Talán ez is közre játszik, hogy mesélni támad kedve. Vagy csak az, hogy szeret hülyeségeket beszélni. Viszont erre is olyan reakciót kap amitől elkuncogja magát. Igencsak fura módon vonta le a végkövetkeztetést a meséből a hollóhajú.*
-Hát nemes. Azokban a körökben nem szerelemből szokás házasodni. Bár nem is kiskatonáknak szokták őket adni hanem olyanoknak akikkel megéri rokonságba lenni. Nagyon aranyos vagy drága.
*Nem lekezelően mondja az utóbbi szavakat. Tényleg élvezi az ilyen tiszta és őszinte reakciókat. Mindig jó kedvre tudja deríteni velük a félvér. Aztán Luninari és a fickó is mondanak egy-egy történetet. Saját véleménye szerint a doki meséje volt a legjobb, de azok se rosszak. Luninari-é kicsit furcsa és egyes részeiben értelmetlen. Miért pont egy farkas tenné fel sorban a csillagokat az égre. Az egy loncsos dög. Nem rendezett. Meg mi volt azzal a világ első kocsmájával? Viszont a csattanó jó. Azon felnevet a férfi. Neki tetszik. Az óriás története aki a csillagokat ette annak a történetmesélése jó. Csak indokolatlanul abba lesz hagyva. Nem kocsmában vannak. Nem hívják meg semmire ha, azt várná azzal a nagyképű vigyorával.*
-Ha már elkezdted ne hagyd abba!
*Idegesítő egy dolog ez. Miközben pedig egymás meséjét hallgathatják a többiek tudnak eszegetni. És az emlegetett Nyuszimama is közéjük ér. Nem hasonlítanak a lányával. Talán csak a szemük. Callipeya tipikus elfnek néz ki. Olyannak ahogy a falusiak szokták őket leírni. A maguk misztikusságával és természetfeletti szépségével. De valószínűleg a ruha is teszi a dolgot. Meg az is hozzájárulhat, hogy ha van már egy lánya akkor a kinézete ellenére fene tudja mennyi idős. Mindenesetre vidáman köszönti őt is a férfi. Most a szokásos kézcsókot elengedi mert a helyzet nem alkalmas az ilyesmire.*
-Örvendek a találkozásnak. Remélem csak jókat mesélt.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1134-1153