//A tragédia//
//A rendelőben//
*Intath már-már borzongatóan zord tekintetéből neki is kijut, de hasonló körülmények között természetesen nem veszi zokon, miért is venné?
A lány élettelen testétől, akit behoztak amúgy is teljesen másfajta borzongás és szomorúság járja át, hiába nem ismerte őt, és most már nincs is alkalma arra, hogy megismerje. Egy biztos, hogy rajta már nem segíthet, de Natalaydán még igen. Mégis, szinte erőszakkal kell a tekintetét elszakítania róla.
Nai egykori barátnőjének köszönhetően ugyanakkor elterelődik róla a figyelme szépen és fokozatosan. A lány láthatóan és szerencsére jobban van egy kicsit, hiszen, ha még erőtlen hangon is, de arra már képes, hogy válaszoljon Intathnak és feltegye saját kérdéseit.
A napra vonatkozóra mindenesetre inkább nem mond neki semmit, nem is tudna. Itt, majd később a toronyban való tanulás alatt értelmét vesztette számára az, hogy éppen melyik hat hányadik napja van, éppen csak azt tartotta számon, hogy hány napja van már otthonától távol. Egy ideig mindenképpen, ameddig aztán végül teljesen össze nem folytak azok a bizonyos napok.
Az egyéb kérdésekre mindenesetre hellyel-közzel tudja a választ.*
- A lázadásnak egy ideje már vége. A városban újra rend van, bár amennyire én tudom a Gazdagnegyedből szinte semmi sem maradt. *mondja, de aztán viszonylag hamar észbe kap, feltételezve, hogy a lányt leginkább az érdekli, hogy barátnőjével mi történt, illetve azokkal, akiket Artheniorban megismert, nem pedig nagy általánosságok.*
- Szerencsére Nairada még az előtt elutazott, hogy kitört volna a káosz, így ő kimaradt az egész zűrzavarból és neki biztosan nem esett semmi baja. Aleimord is túlélte, bár a húgának nyoma veszett aznap éjjel. Mi, akik a Sayqueves házban voltunk, ugyan megtámadták a házat, de el tudtunk menekülni és csodával határos módon mind megúsztuk komolyabb sérülések nélkül. *mondja, remélve, hogy sikerült megnyugtató válaszokat adnia.
Ha lenne lehetősége még huszonötezer holdtöltét látna ezen a világon, biztos benne, hogy akkor sem lenne képes elfelejteni soha a lázadás éjszakáját, és azt, hogy hogyan és milyen körülmények között kellett a városból elmenekülniük, így bármennyire is nem szeret erre emlékezni és beszélni róla, nem esik semennyire sem nehezére, hogy utóbbit mégis meg kell éppen tennie.*
- Karavánpihenőről viszont semmit sem hallottam. *mondja tovább kedves, de azért szomorú hangon. Ma már persze elképzelhetetlen, hogy hogyan élnének és mennyi minden alakul másképpen akkor, hogyha Artheniorban marad Aleimord házában, a Gazdagnegyed pedig nem pusztul el, és bár meggyőződése, hogy végül is sokkal jobb itt és most, mint Artheniorban valaha lehetett volna, azért csak ismét eljátszik a gondolattal, és hirtelen olyan érzése van, hogy örökre megfosztotta őt valamitől az élet, és most már azt sem tudhatja meg soha, hogy mi is volt, vagy lett volna az a bizonyos valami.
Azt azonban pontosan tudja, hogy ez a mostani pillanat sem a kicsi vagy nagy elkalandozások ideje, ezért inkább a külvilágot kizárva, csak Intathra és a másik lányra figyelve próbálja kitalálni azt, hogy miben segíthetne még.
Utóbbinak hoz még vizet, és hogyha szüksége van még rá, akkor segít is neki meginni, úgy, hogy megpróbálja megemelni egy kicsit.
Nem akarja ő is kérdések özönével elárasztani őt, főleg nem úgy, hogy Intath éppen ugyanezt teszi vizsgálat közben.*
- Biztosan éhes vagy. Hozok valamit a konyhából gyorsan, amitől talán egy kis erőre kapsz. *ajánlja fel inkább, próbálva visszaemlékezni arra, hogy kislányként mivel etette édesanyja, amikor nagyon le volt gyengülve. Arra tisztán emlékszik, hogy húsos, zöldséges leves volt az első, ami kiszáradt torkán lement, egy-egy betegség közben, vagy után, és bár biztos benne, hogy hasonló most is segítene, úgy tűnik nincs idő levest főzni, még csak melegíteni sem, ha éppen van a tűzhelyen, vagy a kamrában félrerakva egy kevés.
Túl nehéz étel sem jöhet szóba ugyanakkor, nehogy hirtelen terheljen meg egy biztosan üres gyomrot. Mégis táplálónak kellene lennie annak, amit hoz, hogy Natalayda nyerjen kis életerőt belőle. Hirtelen nincs jobb ötlete a kenyérnél, meg egy kis lágy, nem zsíros sajtnál és sovány húsnál. Persze kis zöldség sem ártana, ha találna a konyhában, vagy a kamrában ilyesmit.*
- Kellek még? *fordul Intathoz, az ő engedélyére várva, hogy elmehessen megpakolni egy tálcát étellel.*
- Ha igen, sietek vissza. De persze egyébként is, mert biztosan tényleg jót tenne most valami kis étel. *mondja végül, miközben pillantása ide-oda vándorol Natalayda és az elf között.*