//Napváltás//
//Reggel//
*Kissé még álmosan igyekszik kipislogni kék szemeiből a maradék álmot, amikor ráébred saját ébrenlétére, miközben a nappal fénye a tó felől teszi barátságossá szobáját, ő pedig még mindig plüssnyulait öleli magához.*
- Nyulakkal álmodtam *mondja édesanyjának mosolyogva, aki valószínűleg már jó ideje fent van, hiszen láthatóan már fel is öltözött és meg is fésülködött. Nyulakkal álmodni pedig mindig jót jelent, akkor is, ha a szülőfalujában általánosan elfogadott álomértelmezéseket, de akkor is, ha saját érzelmeit és megérzéseit veszi alapul.
Pár pillanat múlva persze eszébe jutnak a tegnapi és az elmúlt napok eseményei, aztán az az előttieké, és azon kezd tűnődni, hogy mennyi minden másról is álmodhatott volna kimerültségében ezen az elmúlt éjjelen. Mennyi remény, fájdalom, tragédia, bánat, ugyanakkor barátság, jóakarat, szép pillanatok és szintén mennyi makacs remény kísérte útján amióta a vének arra kényszerítették, hogy elhagyja élete első otthonát, ahhoz, hogy most itt ébredhessen oldalán édesanyjával, aki menni készül ugyan, most mégis még itt van vele.*
- Az jó, ők mindig jó előjel, így már nyugodtabban megyek majd el *mondja neki Ea, ösztönösen érezve rá, hogy miért és merre kalandoztak el lánya gondolatai.* De sajnos ideje felkelned. Örültem neked, de még napközép előtt szeretnék elindulni mindenképpen. Sok dolgom lesz ma.
*Persze, mint mindig most is elkövet mindent, hogy merengésre, mélázásra, múlton való rágódásra túlságosan is hajlamos lányát visszarántsa a jelenbe, ezért is a gyengéd, de gyakorlatiasnak szánt szavak.*
- Tudom *sóhajt Luni, és arcán valószínűleg látszik, hogy szeretné még, ha nem válnának el, és némi aggodalmat is érez, hiszen pontosan tudja, hogy bár édesanyját nem kell féltenie, mégis most először fog a faluközösségtől teljesen önállóan, pusztán saját erejére és tudására támaszkodva élni, ráadásul egy számára félig-meddig mégiscsak idegen világban.*
- Nem örökre búcsúzom ám! *mosolyog erre Ea, aki egyáltalán nem aggódik saját magáért, és feleannyira sem szomorú a közelgő búcsú miatt, mint amennyire lánya feltételezi róla.
Elfogadta már, hogyha nem is teljesen, de útjuk immár kettévált, és most már mindkettőjüknek meg kell tanulni a másik nélkül élni.
Számára éppen elég az elé kitáruló szinte végtelen lehetőségek tudata, a jövőben rá váró szép és izgalmas utazások reménye, az, hogy lányát biztonságban tudhatja itt, valamint a lehetőségekhez képest még boldognak is látja.
Mielőtt Luninari elmenne fürdeni, még kicsit beszélgetnek is, odaadja neki utolsó ajándékát, amit eredetileg a tegnapi napra szánt, de végül mára maradt.
Az ezt követő egyszerre meghatott és vidám percek után Luninari ígéretéhez híven elmegy, hogy hozzon neki egy kis reggelit, és csomagoljon kis ennivalót is az útra.
Szokásához híven aztán persze kissé elmélázva, gondolataiba merülve érkezik meg a konyhába, ahol már ott vannak néhányan azok közül, akik úgy tűnik a mai napon mind korábban ébredtek nála.*
//Konyhában//
//Lau, Naty, Luni, érintőlegesen Ally//
*A Nairadától kapott ruhák nemes kisasszonyoknak lettek készítve eredetileg, abban a korban, amikor még létezett nemesség Artheniroban, így nem sok akad közöttük, amit kifejezetten házimunkára terveztek volna, ezért most olyat vett fel közülük, amire talán leginkább rá lehet fogni ilyesmit. Mivel ennek színe inkább sötétebb, mint a többié, így, ha koszolódik is, nem fog annyira meglátszani rajta, másrészt szűknek sem szűk sehol, hogy bármilyen szükséges mozgásban akadályozza.
Mire felöltözve, megfésülködve és tisztán, de azért még kicsikét álmos szemekkel megérkezik a konyhába meg sem lepi különösen, hogy ott éppen egy szőke, vagy talán inkább fehér hajú lányt is talál, akihez még eddig nem volt szerencséje, bár amennyire az éppen elhangzó szavakból és a tudata által felfogott jelenetből következtetni tud, éppen távozik.
Ha belegondol abba, hogy azt hitte Szarvasliget a nyugalom szigete lesz majd számára, legkésőbb most be kell látnia, hogy tévedett. Persze tisztában volt azzal, hogy mik is Lau tervei a birtokkal és a házzal, de ennyi ismeretlenre ilyen rövid itt töltött idő alatt valahogy egyáltalán nem számított.
Nagyon furcsa is neki az egész, hogy Szarvasligetbe csak úgy jönnek-mennek az emberek, elfek, tündérek, félvérek és nyilván minden más nép képviselői is. Szülőfalujában ahhoz volt hozzászokva, hogy mindig ugyanazt a néhány száz elfet látja maga körül, idegeneket pedig csak akkor, ha édesanyjával utazásra indulnak a leginkább emberek által lakott vidékek felé. Ennek ellenére tulajdonképpen tetszik neki a változatosság, és mosolya talán őszintén barátságosnak látszik, miközben bemutatkozik.*
- Üdv, Luninari vagyok *mondja egyszerűen. Nem kell hasonlót túlbonyolítani, főleg, hogy a lány tényleg éppen indul, ennyit mindenesetre megkíván szerinte az illem, ha pedig más nem is, akkor a ház jó híre mindenképpen. Természetesen nem tartóztatja a számára ismeretlent, csak csatlakozik a többiekhez.*
- Jobban vagy, ugye? *kérdi Natalaydától valóban őszinte aggodalommal, bár kérdése talán felesleges, mert, ha a lány ki tudott jönni a konyháig és megitatni sem kell a teával akkor nyilván nem lehet már olyan rosszul, mint amikor tegnap volt mialatt ő segített őt ellátnia Intathnak.*
- Segítek, amiben tudok, csak viszek egy kis reggelit anyának, meg elbúcsúzom tőle *mondja a konyhában maradóknak.* Sokáig távol voltam, de gondolom munka akad bőven. Azért pár falatot eszek előtte én is.
*Ráérős mozdulattal ken magának egy szelet kenyeret, vág egy vékony szelet sajtot, tölt kis teát is, és egyelőre nem siet vissza saját szobájába. Édesanyja nem mondta neki, hogy kapkodjon a neki szánt reggeli elkészítésével, napközép is talán kicsit odébb van még, így az elindulásban sem hátráltatja őt.
Meg aztán most, hogy számára hónapoknak tűnő hatokig volt távol szeretne újra részévé válni Szarvasliget életének, még ha egyelőre csak egy gyors reggeli idejére, akkor is.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.11 16:59:11