Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 36 (701. - 720. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1360-1379
720. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-16 14:40:01
Üzenet elküldve: 2020-06-16 14:40:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Havashegy fia//
*A furcsa épületből egy harmadik személy lép ki. Fiatal emberféle nő, aki láthatóan nem velük jött foglalkozni, mert tovább is áll egy másik épület felé. Talán istálló lehet, mert Nodric a lovak összetéveszthetetlen hangját véli felfedezni arról, ahová a fiatal nő megy. Tekintete újra visszatér a tündérszerű lányra. Csodálkozva figyeli, mert nem látott még tündért, eddig egyetlenegyet sem. A mozdulatai, gesztusai nem ellenségesek, semmilyen támadási szándék nem olvasható ki belőlük. A tündér lány tekintete szigorú, ám nem mondható ellenségesnek. Az ebet maga mögé utasítva előre lép és kezét nyújtja az idegen férfi felé. A fekete szörnyeteg morog, de mégis tűri, hogy az apró termetű gazdája akarata érvényesüljön. Az előre nyújtott kezet nem tudja mi okból nyújtják felé, ennek szokása ismeretlen előtte. Éppen nyúlni készülne a tündér keze után, hogy megvizsgálja miért nyújthatja, ám az elf íjász felhúzott íjjal tart rá. Ekkor a Havasföldi megtorpan, de nem mutat félelmet, inkább óvatos a távolsági fegyver miatt. Miután az elf leengedi az íjat, megfogja a lány kezét, finoman és nem szorítva. Egészen közel lép hozzá, hogy ha a lány hagyja, akkor egyik kezével megfordítja tenyérrel felfelé a női kézfejet, a másik kezének ujjbegyeivel pedig végig simít a puha tenyér felületén. Ha ezt hagyja a másik, akkor utána elengedi a másik kezét. ~Nem egy munkáskéz. Biztos tehetős család sarja.~ Mindössze ennyit állapít meg a puha kézből, már ha sikerül azt megtapintania. A bemutatkozó neveket nem érti, számára bármi lehet, név, valami jelző, vagy egyéb furcsa közös nyelvi kifejezés, amit jó ideje elfelejtett már. Az elf fegyvere felkelti érdeklődését. Harcosként tekintve a hosszú íj szép darab. Lassan és óvatosan közelíti meg, előröl az elfet. Ha sikerül eljutni a férfival szembe, akkor jobb kezét előre nyújtja és megpróbál végig simítani az íján. Nem támad, nem akarja kiragadni tőle, csupán megvizsgálja. ~Szép és erős íj. Jól megmunkált. Errefelé jó fegyvereket készítenek, majdnem olyan jókat, mint a Feketeföldiek.~ Kíváncsisága egyértelműen érződhet rajta. Ellenséges szándék viszont egyáltalán nem. Shen, tapasztalt harcosként azt is láthatja a szőke hajú harcoson, hogy nem feszélyezi a rá fogott fegyver. Olyan, mint aki tudná, hogy számára ki veszélyes és ki nem. Ezt a helyzetet pedig nem ítéli meg veszélyesnek. ~Érdekesek ezek a Zöldföldiek. Mit tudnak ilyen furcsa épületben csinálni? Talán szertartási hely vagy törzsi gyűlésekre használják?~ Effajta épületanyagokat nem látni Havasföldön. Ott csak a faragott kő, szikla és fa található meg, semmi egyéb. Minden mást hamar megemészt a kemény és roppant hosszú örök fagy.*
*A furcsa épületből egy harmadik személy lép ki. Fiatal emberféle nő, aki láthatóan nem velük jött foglalkozni, mert tovább is áll egy másik épület felé. Talán istálló lehet, mert Nodric a lovak összetéveszthetetlen hangját véli felfedezni arról, ahová a fiatal nő megy. Tekintete újra visszatér a tündérszerű lányra. Csodálkozva figyeli, mert nem látott még tündért, eddig egyetlenegyet sem. A mozdulatai, gesztusai nem ellenségesek, semmilyen támadási szándék nem olvasható ki belőlük. A tündér lány tekintete szigorú, ám nem mondható ellenségesnek. Az ebet maga mögé utasítva előre lép és kezét nyújtja az idegen férfi felé. A fekete szörnyeteg morog, de mégis tűri, hogy az apró termetű gazdája akarata érvényesüljön. Az előre nyújtott kezet nem tudja mi okból nyújtják felé, ennek szokása ismeretlen előtte. Éppen nyúlni készülne a tündér keze után, hogy megvizsgálja miért nyújthatja, ám az elf íjász felhúzott íjjal tart rá. Ekkor a Havasföldi megtorpan, de nem mutat félelmet, inkább óvatos a távolsági fegyver miatt. Miután az elf leengedi az íjat, megfogja a lány kezét, finoman és nem szorítva. Egészen közel lép hozzá, hogy ha a lány hagyja, akkor egyik kezével megfordítja tenyérrel felfelé a női kézfejet, a másik kezének ujjbegyeivel pedig végig simít a puha tenyér felületén. Ha ezt hagyja a másik, akkor utána elengedi a másik kezét. ~Nem egy munkáskéz. Biztos tehetős család sarja.~ Mindössze ennyit állapít meg a puha kézből, már ha sikerül azt megtapintania. A bemutatkozó neveket nem érti, számára bármi lehet, név, valami jelző, vagy egyéb furcsa közös nyelvi kifejezés, amit jó ideje elfelejtett már. Az elf fegyvere felkelti érdeklődését. Harcosként tekintve a hosszú íj szép darab. Lassan és óvatosan közelíti meg, előröl az elfet. Ha sikerül eljutni a férfival szembe, akkor jobb kezét előre nyújtja és megpróbál végig simítani az íján. Nem támad, nem akarja kiragadni tőle, csupán megvizsgálja. ~Szép és erős íj. Jól megmunkált. Errefelé jó fegyvereket készítenek, majdnem olyan jókat, mint a Feketeföldiek.~ Kíváncsisága egyértelműen érződhet rajta. Ellenséges szándék viszont egyáltalán nem. Shen, tapasztalt harcosként azt is láthatja a szőke hajú harcoson, hogy nem feszélyezi a rá fogott fegyver. Olyan, mint aki tudná, hogy számára ki veszélyes és ki nem. Ezt a helyzetet pedig nem ítéli meg veszélyesnek. ~Érdekesek ezek a Zöldföldiek. Mit tudnak ilyen furcsa épületben csinálni? Talán szertartási hely vagy törzsi gyűlésekre használják?~ Effajta épületanyagokat nem látni Havasföldön. Ott csak a faragott kő, szikla és fa található meg, semmi egyéb. Minden mást hamar megemészt a kemény és roppant hosszú örök fagy.*
719. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-16 14:14:39
Üzenet elküldve: 2020-06-16 14:14:39
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Havashegy fia//
*Az elég gyorsan leesik, hogy az idegen fickó vagy nem érti, amit neki mondanak, vagy süket, mint az ólajtó. Sheni szőke szemöldöke egy pillanatra összeszalad, de aztán képzeletben megvonja a vállát. A láthatóan nem idevalósi férfi nem érti, amit mondanak neki.
A fickó aztán feláll a térdelő helyzetből és leoldja a fegyverövét, amit aztán félre is dob. A hegyesfülű Viel felé tekint egy pillanatra, hogy a lány hogyan is reagálja le a dolgot, de ettől még ő nem teszi el az íjat, jobbja még mindig a nyílvesszők szárnyát cirógatja. Ha kell, akkor azonnal lőni tud.
Amikor aztán az idegen lassan, megfontoltan megindul előre, még mielőtt elérhetne a tündérhez és Árnyékhoz, kihúz egy nyílvesszőt a tegzéből, villámgyorsan a húrra illeszti és az íjat a fickóra emeli.*
- Nonono... jobb lesz, ha megállsz. *Ha nem is érti, amit mond neki, a gesztusokból következtethet arra, hogy optimálisabb lesz megállnia és nem körbejárnia Vielt. Ki tudja, miféle népek ezek. Meglehet, hogy a fegyver látványos letétele csak átverés. Igen, Sheni ilyen paranoid.
Ám Viel teljesen másképp cselekszik és kezét nyújtja az idegen felé.*
- Szerintem nem kéne. *Motyogja Shen és leengedi ugyan az íjat, de a nyíl az idegen marad. Amikor aztán a tündér bemutatja őket, akkor csak a fejével int felé, ahogy a neve elhangzik.*
- Szevasz! Mi a pálya?
*Csodálkozik az ittenieken, hogy mennyire barátságosan fogadnak mindenkit. Nem is érti, mert ő biztosan nem lenne ennyire közvetlen minden betérővel. Jó persze, a saját tekintetében örül, hogy befogadták, de azért némi óvatosság nem ártana.
Csak kukán áll és figyeli a tündért és a különös külsejű alakot, ha nem történik semmi agresszió, akkor biztosan visszateszi a nyilat a tegezbe, de egyelőre készenlétben marad, míg Viel nyugalomra nem inti.*
*Az elég gyorsan leesik, hogy az idegen fickó vagy nem érti, amit neki mondanak, vagy süket, mint az ólajtó. Sheni szőke szemöldöke egy pillanatra összeszalad, de aztán képzeletben megvonja a vállát. A láthatóan nem idevalósi férfi nem érti, amit mondanak neki.
A fickó aztán feláll a térdelő helyzetből és leoldja a fegyverövét, amit aztán félre is dob. A hegyesfülű Viel felé tekint egy pillanatra, hogy a lány hogyan is reagálja le a dolgot, de ettől még ő nem teszi el az íjat, jobbja még mindig a nyílvesszők szárnyát cirógatja. Ha kell, akkor azonnal lőni tud.
Amikor aztán az idegen lassan, megfontoltan megindul előre, még mielőtt elérhetne a tündérhez és Árnyékhoz, kihúz egy nyílvesszőt a tegzéből, villámgyorsan a húrra illeszti és az íjat a fickóra emeli.*
- Nonono... jobb lesz, ha megállsz. *Ha nem is érti, amit mond neki, a gesztusokból következtethet arra, hogy optimálisabb lesz megállnia és nem körbejárnia Vielt. Ki tudja, miféle népek ezek. Meglehet, hogy a fegyver látványos letétele csak átverés. Igen, Sheni ilyen paranoid.
Ám Viel teljesen másképp cselekszik és kezét nyújtja az idegen felé.*
- Szerintem nem kéne. *Motyogja Shen és leengedi ugyan az íjat, de a nyíl az idegen marad. Amikor aztán a tündér bemutatja őket, akkor csak a fejével int felé, ahogy a neve elhangzik.*
- Szevasz! Mi a pálya?
*Csodálkozik az ittenieken, hogy mennyire barátságosan fogadnak mindenkit. Nem is érti, mert ő biztosan nem lenne ennyire közvetlen minden betérővel. Jó persze, a saját tekintetében örül, hogy befogadták, de azért némi óvatosság nem ártana.
Csak kukán áll és figyeli a tündért és a különös külsejű alakot, ha nem történik semmi agresszió, akkor biztosan visszateszi a nyilat a tegezbe, de egyelőre készenlétben marad, míg Viel nyugalomra nem inti.*
718. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-13 23:13:44
Üzenet elküldve: 2020-06-13 23:13:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Havashegy fia//
*Viel hallja, hogy valaki kilép az ajtón, és az istállóban motoz, de nem fordul meg, hogy visszaintsen a lánynak, figyelmét az újonnan jött férfira szegezi. Csak most veszi észre, hogy a haja nedves, talán megfürdött volna a tóban? A tündér nem néz ellenségesen, inkább szigor mutatkozik rajta, és persze a rá jellemző, olthatatlan kíváncsiság. Persze közben örömmel hallja, hogy nem csak Árnyék, még Sheni is csatlakozik hozzá, hogy megvédjék… Bár hogy a férfi bajt jelent-e, abban továbbra sem biztos, fürkésző pillantásával próbálja összerakni a képet, miért nem válaszol, miért biccenti félre a fejét. Mintha nem értené, amit mondanak. Bárhogy is, bölcsen cselekszik azzal, hogy eldobja a fegyvereket, ezzel egyértelműen üzenve, hogy nem tervezi bántani őket.
Az ezüsthajú tündér ugyan apró és törékeny, de mikor a férfi feltápászkodik, és közelebb lép hozzá, ő is tesz előre egy lépést, megkerülve Árnyékot, és bármilyen szokatlan is az adott helyzetben, apró kezét bájosan az idegen felé nyújtja kézfogásra. Semmi félelem sem látszik a mozdulatában, csak a jót akarás, ami mástól is megköveteli a jóságot. Azt nem tudja, az apró gesztust felismeri-e, de reméli, hogy legalább a nevét megtudhatja.*
- Viel. *Mondja neki, balját a mellkasára téve, hogy a másik érezze, éppen magáról beszél. Ezután végig mutatja a többieket is.* Sheni. Árnyék. *Bár az elf nevében nem beszélhet, az eb egyértelműen nem tartja okosnak a tervet, mikor Nodric közelebb lép, torokhangú morgást hallat, Viel pedig csendesen elcsitítja.* Cst!
*A koromfekete óriás hátas eb Nodric minden mozdulatát figyeli, nem téveszti szem elől soha, de nem fenyegetőzik vagy támad, amíg jó barátja, Viel tényleges veszélybe nem kerül.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.13 23:15:11
*Viel hallja, hogy valaki kilép az ajtón, és az istállóban motoz, de nem fordul meg, hogy visszaintsen a lánynak, figyelmét az újonnan jött férfira szegezi. Csak most veszi észre, hogy a haja nedves, talán megfürdött volna a tóban? A tündér nem néz ellenségesen, inkább szigor mutatkozik rajta, és persze a rá jellemző, olthatatlan kíváncsiság. Persze közben örömmel hallja, hogy nem csak Árnyék, még Sheni is csatlakozik hozzá, hogy megvédjék… Bár hogy a férfi bajt jelent-e, abban továbbra sem biztos, fürkésző pillantásával próbálja összerakni a képet, miért nem válaszol, miért biccenti félre a fejét. Mintha nem értené, amit mondanak. Bárhogy is, bölcsen cselekszik azzal, hogy eldobja a fegyvereket, ezzel egyértelműen üzenve, hogy nem tervezi bántani őket.
Az ezüsthajú tündér ugyan apró és törékeny, de mikor a férfi feltápászkodik, és közelebb lép hozzá, ő is tesz előre egy lépést, megkerülve Árnyékot, és bármilyen szokatlan is az adott helyzetben, apró kezét bájosan az idegen felé nyújtja kézfogásra. Semmi félelem sem látszik a mozdulatában, csak a jót akarás, ami mástól is megköveteli a jóságot. Azt nem tudja, az apró gesztust felismeri-e, de reméli, hogy legalább a nevét megtudhatja.*
- Viel. *Mondja neki, balját a mellkasára téve, hogy a másik érezze, éppen magáról beszél. Ezután végig mutatja a többieket is.* Sheni. Árnyék. *Bár az elf nevében nem beszélhet, az eb egyértelműen nem tartja okosnak a tervet, mikor Nodric közelebb lép, torokhangú morgást hallat, Viel pedig csendesen elcsitítja.* Cst!
*A koromfekete óriás hátas eb Nodric minden mozdulatát figyeli, nem téveszti szem elől soha, de nem fenyegetőzik vagy támad, amíg jó barátja, Viel tényleges veszélybe nem kerül.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.13 23:15:11
717. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-13 23:00:39
Üzenet elküldve: 2020-06-13 23:00:39
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Próféták//
*Hűséges jó barátja hátáról néz szét a mesés tájra, hol huszonöt éve született. De most minden valahogy másabb. Olyan, mintha még élettel telibb lenne a természet. Ösztönei azt súgják, hogy rövidesen valami történni fog. És lám, szárnyak suhogása töri meg a ló patáinak dobogását. S már látni is a szárnyak gazdáját, egy aranyszín sast. A félvér eleddig sosem látott ilyesmit, s megkövülten bámulja a jelenést. Wolly hasonlóan tesz, kicsit még zavarja is a szemét a nagy csillogás. És ekkor olyasmi történik, amire Ally végképp nem számított. A sas beszélni kezd valami olyan hangon, amitől a lány hátán enyhe borzongás fut végig. Ez persze nem a negatív értelmében vett borzongás. A sas első szavainál kezd valamit sejteni Ally, s rövidesen ez be is igazolódik. Le sem bírja venni tekintetét az aranyló sasmadárról. Nagy megdöbbenésére szolgál, amikor a szárnyas bejelenti, hogy egy feladatot bíz rá. Annyi lélekjelenléte van, hogy a madár tempójához alkalmazkodva lassítsa lovát. Figyelemmel kíséri a folytatást, s a lassításból végül megállás lesz. A megbízás szavainak súlyát elsőre nem fogja fel. Szabálytalan időközönként újból és újból végigfut hátán a borzongás. A sas képében megjelenő istennő látványa és szavai teljesen magukkal ragadják. Bárki látná most Allyt, nem is feltételezné, hogy egy istenség szavait hallgatja. Csak annyit látna, hogy tekintete egy pontra fókuszál, s arca elmélyültségről árulkodik. Elméjén villámként suhan át a felismerés. ~Hát igaz volna az ősi legenda?~ Felcsendül az ének, s bár az ifjú hajadont megrohanják az édes emlékek, könny most mégsem csillog szemeiben. Önkéntelenül az égre emeli tekintetét, s egyetlen pillanatra mintha édesanyja mosolyogna reá egy felhőből. De újból felcsendül az istennő ünnepélyes hangja, ismételten magára vonva ezzel Ally figyelmét. Ért ő minden szót, s érti, miféle feladatot kap személyesen Sirmy istennőtől. S aztán eltűnik szem elől, Allyból pedig feltör a sírás édesanyja miatt. Némán zokog lova sörényére borulva. De kis idő múlva újból felegyenesedik, s megtörli arcát. Most kezdi csak igazán felfogni, mi is történt az elmúlt percekben. Hatalmas boldogság áramlik szét testében. ~Lehetőséget kaptam, hogy a családom ősi hitét továbbadjam. Esélyt kaptam, hogy ne tűnjön el végleg az ősi hit.~ Fülében újra hallani véli a szózat dallamát. Mivel rendszeresen szokta énekelni - vagy halkan dúdolni ezt a gyönyörű dalt - rend szerint elalvás előtt - ezért kiválóan tudja mind a dallamát, mind a szövegét. Ám a szentély léte újabb kérdéseket vet fel benne. ~Vajon hogy nézhet ki? És egyáltalán hogyan kell felszentelnem? És vajon lesz lehetőségem meggyújtani az élet lángját az elhunytak szívében?~ Abban bízik, hogy idővel választ kap ezekre a kérdésekre. Indulásra készteti lovát, ismét vágtában szeli át a tájat. De most nem nézelődik, gondolatban teljesen máshol jár. Szóról szóra nem tudja ugyan idézni Sirmy istennő szavait, de foszlányokat igen. Hihetetlennek tartja még mindig, hogy ilyesmi megesett vele, de ugyanakkor valami csodás érzés is szívébe költözik. Álmodni se mert volna arról, hogy egy szép napon - ráadásul szülőhelyén személyesen az istennőtől kapja azt a feladatot, hogy adja tovább az ősi hitet. Annyi balsors után most végre új lehetőség nyílt. Talán már elfeledte mindenki az ártó pletykákat a családról. Talán most végre mindenki megismerheti Sirmy istennőt. Talán most nem fogják előítéletekkel fogadni, s nem fogják bálványimádással vádolni őt. De hogy ezekbe belegondol, rájön, hogy bár ez nagyon jó lehetőség, nagy felelősség rakódik rá, hogy ő, a Tharganyor család utolsó sarja tovább tudja adni az ősi hitet.*
*Hűséges jó barátja hátáról néz szét a mesés tájra, hol huszonöt éve született. De most minden valahogy másabb. Olyan, mintha még élettel telibb lenne a természet. Ösztönei azt súgják, hogy rövidesen valami történni fog. És lám, szárnyak suhogása töri meg a ló patáinak dobogását. S már látni is a szárnyak gazdáját, egy aranyszín sast. A félvér eleddig sosem látott ilyesmit, s megkövülten bámulja a jelenést. Wolly hasonlóan tesz, kicsit még zavarja is a szemét a nagy csillogás. És ekkor olyasmi történik, amire Ally végképp nem számított. A sas beszélni kezd valami olyan hangon, amitől a lány hátán enyhe borzongás fut végig. Ez persze nem a negatív értelmében vett borzongás. A sas első szavainál kezd valamit sejteni Ally, s rövidesen ez be is igazolódik. Le sem bírja venni tekintetét az aranyló sasmadárról. Nagy megdöbbenésére szolgál, amikor a szárnyas bejelenti, hogy egy feladatot bíz rá. Annyi lélekjelenléte van, hogy a madár tempójához alkalmazkodva lassítsa lovát. Figyelemmel kíséri a folytatást, s a lassításból végül megállás lesz. A megbízás szavainak súlyát elsőre nem fogja fel. Szabálytalan időközönként újból és újból végigfut hátán a borzongás. A sas képében megjelenő istennő látványa és szavai teljesen magukkal ragadják. Bárki látná most Allyt, nem is feltételezné, hogy egy istenség szavait hallgatja. Csak annyit látna, hogy tekintete egy pontra fókuszál, s arca elmélyültségről árulkodik. Elméjén villámként suhan át a felismerés. ~Hát igaz volna az ősi legenda?~ Felcsendül az ének, s bár az ifjú hajadont megrohanják az édes emlékek, könny most mégsem csillog szemeiben. Önkéntelenül az égre emeli tekintetét, s egyetlen pillanatra mintha édesanyja mosolyogna reá egy felhőből. De újból felcsendül az istennő ünnepélyes hangja, ismételten magára vonva ezzel Ally figyelmét. Ért ő minden szót, s érti, miféle feladatot kap személyesen Sirmy istennőtől. S aztán eltűnik szem elől, Allyból pedig feltör a sírás édesanyja miatt. Némán zokog lova sörényére borulva. De kis idő múlva újból felegyenesedik, s megtörli arcát. Most kezdi csak igazán felfogni, mi is történt az elmúlt percekben. Hatalmas boldogság áramlik szét testében. ~Lehetőséget kaptam, hogy a családom ősi hitét továbbadjam. Esélyt kaptam, hogy ne tűnjön el végleg az ősi hit.~ Fülében újra hallani véli a szózat dallamát. Mivel rendszeresen szokta énekelni - vagy halkan dúdolni ezt a gyönyörű dalt - rend szerint elalvás előtt - ezért kiválóan tudja mind a dallamát, mind a szövegét. Ám a szentély léte újabb kérdéseket vet fel benne. ~Vajon hogy nézhet ki? És egyáltalán hogyan kell felszentelnem? És vajon lesz lehetőségem meggyújtani az élet lángját az elhunytak szívében?~ Abban bízik, hogy idővel választ kap ezekre a kérdésekre. Indulásra készteti lovát, ismét vágtában szeli át a tájat. De most nem nézelődik, gondolatban teljesen máshol jár. Szóról szóra nem tudja ugyan idézni Sirmy istennő szavait, de foszlányokat igen. Hihetetlennek tartja még mindig, hogy ilyesmi megesett vele, de ugyanakkor valami csodás érzés is szívébe költözik. Álmodni se mert volna arról, hogy egy szép napon - ráadásul szülőhelyén személyesen az istennőtől kapja azt a feladatot, hogy adja tovább az ősi hitet. Annyi balsors után most végre új lehetőség nyílt. Talán már elfeledte mindenki az ártó pletykákat a családról. Talán most végre mindenki megismerheti Sirmy istennőt. Talán most nem fogják előítéletekkel fogadni, s nem fogják bálványimádással vádolni őt. De hogy ezekbe belegondol, rájön, hogy bár ez nagyon jó lehetőség, nagy felelősség rakódik rá, hogy ő, a Tharganyor család utolsó sarja tovább tudja adni az ősi hitet.*
716. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-13 09:01:22
Üzenet elküldve: 2020-06-13 09:01:22
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Próféták//
//All'Ynthriéna Tharganyor//
*A vidék ma kifejezetten szép. A fény élesebb a megszokottnál, minden élettel teli, még a szél is úgy kap All'Ynthriéna hajába, hogy fürtjeit meleg, anyagtalan ujjaival simítja meg. Itt-ott egy lepkepár járja táncát, és még a madarak is hol rajokban, hol egyedül vadásznak odafent. Hátasával suhanva azonban még náluk is gyorsabban szelheti a távokat a lány, csupán egyetlen kihívójuk marad. Egy sas szegődik melléjük, két oldalról cikázva játszi könnyedséggel előzgeti vállmagasságban a lovast, tollain aranyszínben törik meg a napfény, és ami a legmeglepőbb éteri hangon sugall, beszél.*
-Üdvözlégy, gyermek!
*A sas most felveszi a vágtázó ló tempóját, és onnan, All'Ynthriéna jobbján suhanva néz a lányra.*
-A Tharganyor család utolsó sarja, az utolsó őrizője Sirmy istennő tanainak. Emlékszem reád, noha Sirmy istennő csak részem egy kicsiny darabkája.
*Mesél a sólyom előkelő, mégis lágy tónussal.*
-Feladatot bízok rád All'Ynthriéna Tharganyor, mára nevemet talán már sokan ismerik noha inkább Eeyr vagyok nekik, mintsem Sirmy, de ahogyan a gyermek becézi anyját, úgy hívnak különböző neveken az élők is engem.
*A sas mintha mosolyogna, és egyre lassuló tempót diktál a lovagló lánynak.*
-De kevesen tudják hogyan induljanak el, kell nekik valaki, valaki aki megtanítja őket az életet megvédeni, valaki, aki ismeri az ősi tudást, valaki aki szívével lát.
*Eddigre teljesen megáll, és mozdulatlan tartja magát a levegőben verdesve szárnyaival. Csőréből az eddigieknél kissé határozottabban, mégis bátorítóan hangzik fel a szó.*
-Te leszel az, leányom!
*A sas közelebb repül, hangját halkabbra veszi, mintha csak titkokat mesélne el most.*
-A puszták legszélén áll egy ősi fűzfa, a fűzfa, melyet könnyeim táplálnak, alatta egy szentély, melybe csak az nyerhet bebocsájtást, ki elénekli a Síró Istennő Szózatát.
*A lány gyermekkorából felcsendül egy dallam, melyet bizony édesanyja énekelt neki nem is egyszer elalvás előtt.*
-Ez a Síró Istennő Szentélye, találd meg, szenteld fel újra az oltárát, gyermek! Hívd közös imára minden évben egyszer, azokat, kik jámborabbak a fűszálnál! S ha így teszel gyermek, a szentély alatti medence vizébe könnyeim keverednek, könnyeim, melyek a holtakért hullanak, könnyeim, melyek megbocsájtanak bárkinek, ki élt valaha. Könnyeim, melyek alkonyatkor tódulnak oda, s csak egyetlen kihunyt életű test, született az magtól, vagy anyától, apaszthatja ki. Ha égi szemem láttára hunyt ki életének fénye, könnyeim visszaadnak neked minden alkonyatkor egy életet, ha halála óta nem hunytam még le a szemem, és a medencébe fekteted.
*A sas csőrével csókot nyom a Tharganyor leány homlokára.*
-Kövesd a tanításokat, légy jóságos, gyermek, és hívd imára, jámborságra a világ dobbanó szíveit!
*Mond áldást, mielőtt csillogó szentjánosbogárhoz hasonlatos fénypászmákra nem oszlik, egyedül hagyva a leányt kérdéseivel, és újonnan szerzett tudásával.*
//All'Ynthriéna Tharganyor//
*A vidék ma kifejezetten szép. A fény élesebb a megszokottnál, minden élettel teli, még a szél is úgy kap All'Ynthriéna hajába, hogy fürtjeit meleg, anyagtalan ujjaival simítja meg. Itt-ott egy lepkepár járja táncát, és még a madarak is hol rajokban, hol egyedül vadásznak odafent. Hátasával suhanva azonban még náluk is gyorsabban szelheti a távokat a lány, csupán egyetlen kihívójuk marad. Egy sas szegődik melléjük, két oldalról cikázva játszi könnyedséggel előzgeti vállmagasságban a lovast, tollain aranyszínben törik meg a napfény, és ami a legmeglepőbb éteri hangon sugall, beszél.*
-Üdvözlégy, gyermek!
*A sas most felveszi a vágtázó ló tempóját, és onnan, All'Ynthriéna jobbján suhanva néz a lányra.*
-A Tharganyor család utolsó sarja, az utolsó őrizője Sirmy istennő tanainak. Emlékszem reád, noha Sirmy istennő csak részem egy kicsiny darabkája.
*Mesél a sólyom előkelő, mégis lágy tónussal.*
-Feladatot bízok rád All'Ynthriéna Tharganyor, mára nevemet talán már sokan ismerik noha inkább Eeyr vagyok nekik, mintsem Sirmy, de ahogyan a gyermek becézi anyját, úgy hívnak különböző neveken az élők is engem.
*A sas mintha mosolyogna, és egyre lassuló tempót diktál a lovagló lánynak.*
-De kevesen tudják hogyan induljanak el, kell nekik valaki, valaki aki megtanítja őket az életet megvédeni, valaki, aki ismeri az ősi tudást, valaki aki szívével lát.
*Eddigre teljesen megáll, és mozdulatlan tartja magát a levegőben verdesve szárnyaival. Csőréből az eddigieknél kissé határozottabban, mégis bátorítóan hangzik fel a szó.*
-Te leszel az, leányom!
*A sas közelebb repül, hangját halkabbra veszi, mintha csak titkokat mesélne el most.*
-A puszták legszélén áll egy ősi fűzfa, a fűzfa, melyet könnyeim táplálnak, alatta egy szentély, melybe csak az nyerhet bebocsájtást, ki elénekli a Síró Istennő Szózatát.
*A lány gyermekkorából felcsendül egy dallam, melyet bizony édesanyja énekelt neki nem is egyszer elalvás előtt.*
-Ez a Síró Istennő Szentélye, találd meg, szenteld fel újra az oltárát, gyermek! Hívd közös imára minden évben egyszer, azokat, kik jámborabbak a fűszálnál! S ha így teszel gyermek, a szentély alatti medence vizébe könnyeim keverednek, könnyeim, melyek a holtakért hullanak, könnyeim, melyek megbocsájtanak bárkinek, ki élt valaha. Könnyeim, melyek alkonyatkor tódulnak oda, s csak egyetlen kihunyt életű test, született az magtól, vagy anyától, apaszthatja ki. Ha égi szemem láttára hunyt ki életének fénye, könnyeim visszaadnak neked minden alkonyatkor egy életet, ha halála óta nem hunytam még le a szemem, és a medencébe fekteted.
*A sas csőrével csókot nyom a Tharganyor leány homlokára.*
-Kövesd a tanításokat, légy jóságos, gyermek, és hívd imára, jámborságra a világ dobbanó szíveit!
*Mond áldást, mielőtt csillogó szentjánosbogárhoz hasonlatos fénypászmákra nem oszlik, egyedül hagyva a leányt kérdéseivel, és újonnan szerzett tudásával.*
715. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-11 16:10:39
Üzenet elküldve: 2020-06-11 16:10:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 512
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 512
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Napváltás//
//Reggel//
*Kissé még álmosan igyekszik kipislogni kék szemeiből a maradék álmot, amikor ráébred saját ébrenlétére, miközben a nappal fénye a tó felől teszi barátságossá szobáját, ő pedig még mindig plüssnyulait öleli magához.*
- Nyulakkal álmodtam *mondja édesanyjának mosolyogva, aki valószínűleg már jó ideje fent van, hiszen láthatóan már fel is öltözött és meg is fésülködött. Nyulakkal álmodni pedig mindig jót jelent, akkor is, ha a szülőfalujában általánosan elfogadott álomértelmezéseket, de akkor is, ha saját érzelmeit és megérzéseit veszi alapul.
Pár pillanat múlva persze eszébe jutnak a tegnapi és az elmúlt napok eseményei, aztán az az előttieké, és azon kezd tűnődni, hogy mennyi minden másról is álmodhatott volna kimerültségében ezen az elmúlt éjjelen. Mennyi remény, fájdalom, tragédia, bánat, ugyanakkor barátság, jóakarat, szép pillanatok és szintén mennyi makacs remény kísérte útján amióta a vének arra kényszerítették, hogy elhagyja élete első otthonát, ahhoz, hogy most itt ébredhessen oldalán édesanyjával, aki menni készül ugyan, most mégis még itt van vele.*
- Az jó, ők mindig jó előjel, így már nyugodtabban megyek majd el *mondja neki Ea, ösztönösen érezve rá, hogy miért és merre kalandoztak el lánya gondolatai.* De sajnos ideje felkelned. Örültem neked, de még napközép előtt szeretnék elindulni mindenképpen. Sok dolgom lesz ma.
*Persze, mint mindig most is elkövet mindent, hogy merengésre, mélázásra, múlton való rágódásra túlságosan is hajlamos lányát visszarántsa a jelenbe, ezért is a gyengéd, de gyakorlatiasnak szánt szavak.*
- Tudom *sóhajt Luni, és arcán valószínűleg látszik, hogy szeretné még, ha nem válnának el, és némi aggodalmat is érez, hiszen pontosan tudja, hogy bár édesanyját nem kell féltenie, mégis most először fog a faluközösségtől teljesen önállóan, pusztán saját erejére és tudására támaszkodva élni, ráadásul egy számára félig-meddig mégiscsak idegen világban.*
- Nem örökre búcsúzom ám! *mosolyog erre Ea, aki egyáltalán nem aggódik saját magáért, és feleannyira sem szomorú a közelgő búcsú miatt, mint amennyire lánya feltételezi róla.
Elfogadta már, hogyha nem is teljesen, de útjuk immár kettévált, és most már mindkettőjüknek meg kell tanulni a másik nélkül élni.
Számára éppen elég az elé kitáruló szinte végtelen lehetőségek tudata, a jövőben rá váró szép és izgalmas utazások reménye, az, hogy lányát biztonságban tudhatja itt, valamint a lehetőségekhez képest még boldognak is látja.
Mielőtt Luninari elmenne fürdeni, még kicsit beszélgetnek is, odaadja neki utolsó ajándékát, amit eredetileg a tegnapi napra szánt, de végül mára maradt.
Az ezt követő egyszerre meghatott és vidám percek után Luninari ígéretéhez híven elmegy, hogy hozzon neki egy kis reggelit, és csomagoljon kis ennivalót is az útra.
Szokásához híven aztán persze kissé elmélázva, gondolataiba merülve érkezik meg a konyhába, ahol már ott vannak néhányan azok közül, akik úgy tűnik a mai napon mind korábban ébredtek nála.*
//Konyhában//
//Lau, Naty, Luni, érintőlegesen Ally//
*A Nairadától kapott ruhák nemes kisasszonyoknak lettek készítve eredetileg, abban a korban, amikor még létezett nemesség Artheniroban, így nem sok akad közöttük, amit kifejezetten házimunkára terveztek volna, ezért most olyat vett fel közülük, amire talán leginkább rá lehet fogni ilyesmit. Mivel ennek színe inkább sötétebb, mint a többié, így, ha koszolódik is, nem fog annyira meglátszani rajta, másrészt szűknek sem szűk sehol, hogy bármilyen szükséges mozgásban akadályozza.
Mire felöltözve, megfésülködve és tisztán, de azért még kicsikét álmos szemekkel megérkezik a konyhába meg sem lepi különösen, hogy ott éppen egy szőke, vagy talán inkább fehér hajú lányt is talál, akihez még eddig nem volt szerencséje, bár amennyire az éppen elhangzó szavakból és a tudata által felfogott jelenetből következtetni tud, éppen távozik.
Ha belegondol abba, hogy azt hitte Szarvasliget a nyugalom szigete lesz majd számára, legkésőbb most be kell látnia, hogy tévedett. Persze tisztában volt azzal, hogy mik is Lau tervei a birtokkal és a házzal, de ennyi ismeretlenre ilyen rövid itt töltött idő alatt valahogy egyáltalán nem számított.
Nagyon furcsa is neki az egész, hogy Szarvasligetbe csak úgy jönnek-mennek az emberek, elfek, tündérek, félvérek és nyilván minden más nép képviselői is. Szülőfalujában ahhoz volt hozzászokva, hogy mindig ugyanazt a néhány száz elfet látja maga körül, idegeneket pedig csak akkor, ha édesanyjával utazásra indulnak a leginkább emberek által lakott vidékek felé. Ennek ellenére tulajdonképpen tetszik neki a változatosság, és mosolya talán őszintén barátságosnak látszik, miközben bemutatkozik.*
- Üdv, Luninari vagyok *mondja egyszerűen. Nem kell hasonlót túlbonyolítani, főleg, hogy a lány tényleg éppen indul, ennyit mindenesetre megkíván szerinte az illem, ha pedig más nem is, akkor a ház jó híre mindenképpen. Természetesen nem tartóztatja a számára ismeretlent, csak csatlakozik a többiekhez.*
- Jobban vagy, ugye? *kérdi Natalaydától valóban őszinte aggodalommal, bár kérdése talán felesleges, mert, ha a lány ki tudott jönni a konyháig és megitatni sem kell a teával akkor nyilván nem lehet már olyan rosszul, mint amikor tegnap volt mialatt ő segített őt ellátnia Intathnak.*
- Segítek, amiben tudok, csak viszek egy kis reggelit anyának, meg elbúcsúzom tőle *mondja a konyhában maradóknak.* Sokáig távol voltam, de gondolom munka akad bőven. Azért pár falatot eszek előtte én is.
*Ráérős mozdulattal ken magának egy szelet kenyeret, vág egy vékony szelet sajtot, tölt kis teát is, és egyelőre nem siet vissza saját szobájába. Édesanyja nem mondta neki, hogy kapkodjon a neki szánt reggeli elkészítésével, napközép is talán kicsit odébb van még, így az elindulásban sem hátráltatja őt.
Meg aztán most, hogy számára hónapoknak tűnő hatokig volt távol szeretne újra részévé válni Szarvasliget életének, még ha egyelőre csak egy gyors reggeli idejére, akkor is.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.11 16:59:11
//Reggel//
*Kissé még álmosan igyekszik kipislogni kék szemeiből a maradék álmot, amikor ráébred saját ébrenlétére, miközben a nappal fénye a tó felől teszi barátságossá szobáját, ő pedig még mindig plüssnyulait öleli magához.*
- Nyulakkal álmodtam *mondja édesanyjának mosolyogva, aki valószínűleg már jó ideje fent van, hiszen láthatóan már fel is öltözött és meg is fésülködött. Nyulakkal álmodni pedig mindig jót jelent, akkor is, ha a szülőfalujában általánosan elfogadott álomértelmezéseket, de akkor is, ha saját érzelmeit és megérzéseit veszi alapul.
Pár pillanat múlva persze eszébe jutnak a tegnapi és az elmúlt napok eseményei, aztán az az előttieké, és azon kezd tűnődni, hogy mennyi minden másról is álmodhatott volna kimerültségében ezen az elmúlt éjjelen. Mennyi remény, fájdalom, tragédia, bánat, ugyanakkor barátság, jóakarat, szép pillanatok és szintén mennyi makacs remény kísérte útján amióta a vének arra kényszerítették, hogy elhagyja élete első otthonát, ahhoz, hogy most itt ébredhessen oldalán édesanyjával, aki menni készül ugyan, most mégis még itt van vele.*
- Az jó, ők mindig jó előjel, így már nyugodtabban megyek majd el *mondja neki Ea, ösztönösen érezve rá, hogy miért és merre kalandoztak el lánya gondolatai.* De sajnos ideje felkelned. Örültem neked, de még napközép előtt szeretnék elindulni mindenképpen. Sok dolgom lesz ma.
*Persze, mint mindig most is elkövet mindent, hogy merengésre, mélázásra, múlton való rágódásra túlságosan is hajlamos lányát visszarántsa a jelenbe, ezért is a gyengéd, de gyakorlatiasnak szánt szavak.*
- Tudom *sóhajt Luni, és arcán valószínűleg látszik, hogy szeretné még, ha nem válnának el, és némi aggodalmat is érez, hiszen pontosan tudja, hogy bár édesanyját nem kell féltenie, mégis most először fog a faluközösségtől teljesen önállóan, pusztán saját erejére és tudására támaszkodva élni, ráadásul egy számára félig-meddig mégiscsak idegen világban.*
- Nem örökre búcsúzom ám! *mosolyog erre Ea, aki egyáltalán nem aggódik saját magáért, és feleannyira sem szomorú a közelgő búcsú miatt, mint amennyire lánya feltételezi róla.
Elfogadta már, hogyha nem is teljesen, de útjuk immár kettévált, és most már mindkettőjüknek meg kell tanulni a másik nélkül élni.
Számára éppen elég az elé kitáruló szinte végtelen lehetőségek tudata, a jövőben rá váró szép és izgalmas utazások reménye, az, hogy lányát biztonságban tudhatja itt, valamint a lehetőségekhez képest még boldognak is látja.
Mielőtt Luninari elmenne fürdeni, még kicsit beszélgetnek is, odaadja neki utolsó ajándékát, amit eredetileg a tegnapi napra szánt, de végül mára maradt.
Az ezt követő egyszerre meghatott és vidám percek után Luninari ígéretéhez híven elmegy, hogy hozzon neki egy kis reggelit, és csomagoljon kis ennivalót is az útra.
Szokásához híven aztán persze kissé elmélázva, gondolataiba merülve érkezik meg a konyhába, ahol már ott vannak néhányan azok közül, akik úgy tűnik a mai napon mind korábban ébredtek nála.*
//Konyhában//
//Lau, Naty, Luni, érintőlegesen Ally//
*A Nairadától kapott ruhák nemes kisasszonyoknak lettek készítve eredetileg, abban a korban, amikor még létezett nemesség Artheniroban, így nem sok akad közöttük, amit kifejezetten házimunkára terveztek volna, ezért most olyat vett fel közülük, amire talán leginkább rá lehet fogni ilyesmit. Mivel ennek színe inkább sötétebb, mint a többié, így, ha koszolódik is, nem fog annyira meglátszani rajta, másrészt szűknek sem szűk sehol, hogy bármilyen szükséges mozgásban akadályozza.
Mire felöltözve, megfésülködve és tisztán, de azért még kicsikét álmos szemekkel megérkezik a konyhába meg sem lepi különösen, hogy ott éppen egy szőke, vagy talán inkább fehér hajú lányt is talál, akihez még eddig nem volt szerencséje, bár amennyire az éppen elhangzó szavakból és a tudata által felfogott jelenetből következtetni tud, éppen távozik.
Ha belegondol abba, hogy azt hitte Szarvasliget a nyugalom szigete lesz majd számára, legkésőbb most be kell látnia, hogy tévedett. Persze tisztában volt azzal, hogy mik is Lau tervei a birtokkal és a házzal, de ennyi ismeretlenre ilyen rövid itt töltött idő alatt valahogy egyáltalán nem számított.
Nagyon furcsa is neki az egész, hogy Szarvasligetbe csak úgy jönnek-mennek az emberek, elfek, tündérek, félvérek és nyilván minden más nép képviselői is. Szülőfalujában ahhoz volt hozzászokva, hogy mindig ugyanazt a néhány száz elfet látja maga körül, idegeneket pedig csak akkor, ha édesanyjával utazásra indulnak a leginkább emberek által lakott vidékek felé. Ennek ellenére tulajdonképpen tetszik neki a változatosság, és mosolya talán őszintén barátságosnak látszik, miközben bemutatkozik.*
- Üdv, Luninari vagyok *mondja egyszerűen. Nem kell hasonlót túlbonyolítani, főleg, hogy a lány tényleg éppen indul, ennyit mindenesetre megkíván szerinte az illem, ha pedig más nem is, akkor a ház jó híre mindenképpen. Természetesen nem tartóztatja a számára ismeretlent, csak csatlakozik a többiekhez.*
- Jobban vagy, ugye? *kérdi Natalaydától valóban őszinte aggodalommal, bár kérdése talán felesleges, mert, ha a lány ki tudott jönni a konyháig és megitatni sem kell a teával akkor nyilván nem lehet már olyan rosszul, mint amikor tegnap volt mialatt ő segített őt ellátnia Intathnak.*
- Segítek, amiben tudok, csak viszek egy kis reggelit anyának, meg elbúcsúzom tőle *mondja a konyhában maradóknak.* Sokáig távol voltam, de gondolom munka akad bőven. Azért pár falatot eszek előtte én is.
*Ráérős mozdulattal ken magának egy szelet kenyeret, vág egy vékony szelet sajtot, tölt kis teát is, és egyelőre nem siet vissza saját szobájába. Édesanyja nem mondta neki, hogy kapkodjon a neki szánt reggeli elkészítésével, napközép is talán kicsit odébb van még, így az elindulásban sem hátráltatja őt.
Meg aztán most, hogy számára hónapoknak tűnő hatokig volt távol szeretne újra részévé válni Szarvasliget életének, még ha egyelőre csak egy gyors reggeli idejére, akkor is.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.11 16:59:11
714. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-09 22:11:53
Üzenet elküldve: 2020-06-09 22:11:53
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Tiszta lappal//
//Konyhában//
//Lau, Naty, Ally//
//Érintőlegesen Nodric, Shen'eriel, Vieljana//
//Zárás//
*Ally nem akad fenn, hogy szóba kerül a családja. Barátságosan el is mosolyodik, mintha csak azt akarná mondani, hogy "ugyan, semmi gond".
A konyhában az asztalnál ülve szeme sarkából látja, hogy Naty nem sajnálja a mézet a teájából. Már túlzásnak is tartja, s az az érzése, hogy ihatatlanul édes lett a folyadék. De nem szól, elvégre mindenki maga tudja, hogy hogyan szereti a teát inni.
Ally még sosem hallotta a Seles nevet, de a jelek szerint Natynak ismerősen cseng. ~Lehet, hogy Naty barátjáról vagy egyik családtagjáról lenne szó?~ Igazából mindegy is, magában elmond egy rövidke fohászt. ~Istennő, adj örök nyugodalmat Selesnek.~ A számára ismeretlen elhunyt lelke felől nem aggódik. Tudja, hogy akit Sirmy istennő magához szólít, annak semmi bántódása nem esik. Olyan helyre került, ahol csak öröm van és világosság.
Ally kortyol a teájából, de egy pillanatra megáll szájában a folyadék. Eszébe jut, hogy eredetileg Theával akart találkozni, de a vágtázás meg az itteni kicsiny társaság elvonta egy parányit a figyelmét. Lenyeli a teát, s következő szavait Lauhoz intézi:*
- Hát, hogy őszinte legyek, eredetileg egy ismerősömet akartam meglátogatni, de előtte kicsit vágtáztam Wollyval. Így jutottam el hozzátok.
*Nyilvánvalóan Wolly neve semmit nem mond a jelenlevőknek, ezért a félvér rövid magyarázatot biggyeszt az előbbiek után.*
- Wolly a lovam.
*Persze lehet, hogy egyértelmű a két nő számára, hogy lóról van szó. Neki nem lenne egyértelmű, mert hallott már olyanokról, akik például bikán utaztak. Ő maga az utazás ezen fajtáját elég hajmeresztőnek tartja, s inkább marad a hagyományosnak mondható lovaglásnál. Semmi pénzért nem is cserélné le hűséges jó barátját egy bikára. De más állatra sem.
Úgy érzi, Lau szavai után nem lesz becsületlenség, ha előhozakodik távozási vágyával, hogy megkeresse Theát.*
- Igazán sajnálom, de akkor mégsem szeretnék... Szóval megpróbálom megkeresni az ismerősöm.
*Kissé akadozva beszél, jelezvén, hogy tényleg restelli a távozást, de Launak megfogadja:*
- De visszalátogatok hozzátok, s az alkalommal tényleg segítek bármiben, amiben tudok.
*Már lassacskán az étel elfogyasztása végén jár, de most egy pillanatra megszakítja, s zsebéből száz aranyat vesz ki.*
- Ezt fogadd el, kérlek, hálám jeléül.* S Laurentitia Sminderhen felé nyújtja a 100 aranyat.
Ha elfogadja, ha nem, Ally még elkölti a maradék kenyeret és teát.
A rend említését csodálkozva fogadják. Lau szavai nyomán a félvér hajadon már megérti teljesen, hogy milyen hely is ez, ahová került.*
- Ó, értem. Elnézést a rend szó használatáért. Hirtelen nem jutott más szó eszembe, amit mondhattam volna.
*Naty története elég bizarrul fest, de érdekes is egyben. Ally közben egyébként végez az étellel, s az utolsó egy-két kortynyi teát már egyben hajtja fel. Természetesen ez idő alatt figyelmesen hallgatja a rövidke beszámolót a lánytól. A szimpátia kölcsönös, s különben - de nem mellékesen - Laut is szimpatikusnak véli.*
- Én is szeretnék mielőbbi gyógyulást kívánni.* Mosolyog barátságosan Natyra.*
- Köszönöm a kenyeret és a teát.* Intézi utolsó szavait Launak, s aztán udvarias biccentéssel feláll.*
- Ha nem haragszotok meg, nekem mennem kell. Legyen további szép napotok.
*Ha pedig nincs más, akkor elindul az épületen át a kijárathoz, s aztán a tó mentén az istálló felé megy. Látja azt a két ismeretlent, akivel nem régen bent is találkozott még az étkezés előtt, s lát egy férfit is. Búcsúzásképpen feléjük biccent.*
- Hát szervusz.* Köszönti Wollyt az istállóban, aki egyébként Ally megjelenésére gazdájához megy, s orrát finoman Ally mellkasához dörgöli. A lány végigsimít a ló fején, majd oldalához lépve megragadja a kantárszárat, s maga mellett vezetve Wollyt indul meg újból a tó vonalában. Ha pedig nincsen akadálya - és egy picit távolabb ér már az épülettől, föllendíti magát a nyeregbe, ahol vágtára sarkallja hátasát. A hirtelen szél belekap dús hószín hajába.*
//Konyhában//
//Lau, Naty, Ally//
//Érintőlegesen Nodric, Shen'eriel, Vieljana//
//Zárás//
*Ally nem akad fenn, hogy szóba kerül a családja. Barátságosan el is mosolyodik, mintha csak azt akarná mondani, hogy "ugyan, semmi gond".
A konyhában az asztalnál ülve szeme sarkából látja, hogy Naty nem sajnálja a mézet a teájából. Már túlzásnak is tartja, s az az érzése, hogy ihatatlanul édes lett a folyadék. De nem szól, elvégre mindenki maga tudja, hogy hogyan szereti a teát inni.
Ally még sosem hallotta a Seles nevet, de a jelek szerint Natynak ismerősen cseng. ~Lehet, hogy Naty barátjáról vagy egyik családtagjáról lenne szó?~ Igazából mindegy is, magában elmond egy rövidke fohászt. ~Istennő, adj örök nyugodalmat Selesnek.~ A számára ismeretlen elhunyt lelke felől nem aggódik. Tudja, hogy akit Sirmy istennő magához szólít, annak semmi bántódása nem esik. Olyan helyre került, ahol csak öröm van és világosság.
Ally kortyol a teájából, de egy pillanatra megáll szájában a folyadék. Eszébe jut, hogy eredetileg Theával akart találkozni, de a vágtázás meg az itteni kicsiny társaság elvonta egy parányit a figyelmét. Lenyeli a teát, s következő szavait Lauhoz intézi:*
- Hát, hogy őszinte legyek, eredetileg egy ismerősömet akartam meglátogatni, de előtte kicsit vágtáztam Wollyval. Így jutottam el hozzátok.
*Nyilvánvalóan Wolly neve semmit nem mond a jelenlevőknek, ezért a félvér rövid magyarázatot biggyeszt az előbbiek után.*
- Wolly a lovam.
*Persze lehet, hogy egyértelmű a két nő számára, hogy lóról van szó. Neki nem lenne egyértelmű, mert hallott már olyanokról, akik például bikán utaztak. Ő maga az utazás ezen fajtáját elég hajmeresztőnek tartja, s inkább marad a hagyományosnak mondható lovaglásnál. Semmi pénzért nem is cserélné le hűséges jó barátját egy bikára. De más állatra sem.
Úgy érzi, Lau szavai után nem lesz becsületlenség, ha előhozakodik távozási vágyával, hogy megkeresse Theát.*
- Igazán sajnálom, de akkor mégsem szeretnék... Szóval megpróbálom megkeresni az ismerősöm.
*Kissé akadozva beszél, jelezvén, hogy tényleg restelli a távozást, de Launak megfogadja:*
- De visszalátogatok hozzátok, s az alkalommal tényleg segítek bármiben, amiben tudok.
*Már lassacskán az étel elfogyasztása végén jár, de most egy pillanatra megszakítja, s zsebéből száz aranyat vesz ki.*
- Ezt fogadd el, kérlek, hálám jeléül.* S Laurentitia Sminderhen felé nyújtja a 100 aranyat.
Ha elfogadja, ha nem, Ally még elkölti a maradék kenyeret és teát.A rend említését csodálkozva fogadják. Lau szavai nyomán a félvér hajadon már megérti teljesen, hogy milyen hely is ez, ahová került.*
- Ó, értem. Elnézést a rend szó használatáért. Hirtelen nem jutott más szó eszembe, amit mondhattam volna.
*Naty története elég bizarrul fest, de érdekes is egyben. Ally közben egyébként végez az étellel, s az utolsó egy-két kortynyi teát már egyben hajtja fel. Természetesen ez idő alatt figyelmesen hallgatja a rövidke beszámolót a lánytól. A szimpátia kölcsönös, s különben - de nem mellékesen - Laut is szimpatikusnak véli.*
- Én is szeretnék mielőbbi gyógyulást kívánni.* Mosolyog barátságosan Natyra.*
- Köszönöm a kenyeret és a teát.* Intézi utolsó szavait Launak, s aztán udvarias biccentéssel feláll.*
- Ha nem haragszotok meg, nekem mennem kell. Legyen további szép napotok.
*Ha pedig nincs más, akkor elindul az épületen át a kijárathoz, s aztán a tó mentén az istálló felé megy. Látja azt a két ismeretlent, akivel nem régen bent is találkozott még az étkezés előtt, s lát egy férfit is. Búcsúzásképpen feléjük biccent.*
- Hát szervusz.* Köszönti Wollyt az istállóban, aki egyébként Ally megjelenésére gazdájához megy, s orrát finoman Ally mellkasához dörgöli. A lány végigsimít a ló fején, majd oldalához lépve megragadja a kantárszárat, s maga mellett vezetve Wollyt indul meg újból a tó vonalában. Ha pedig nincsen akadálya - és egy picit távolabb ér már az épülettől, föllendíti magát a nyeregbe, ahol vágtára sarkallja hátasát. A hirtelen szél belekap dús hószín hajába.*
713. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-08 23:01:50
Üzenet elküldve: 2020-06-08 23:01:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Tiszta lappal//
//Konyhában//
//Lau, Naty, Ally//
- Ó, sajnálom. *jegyzi meg szomorúan, amikor kiderül, a lány már nem a rokonai miatt érkezett ide, hiszen nem szeretett volna semmi olyan témát szóba hozni, ami túlságosan érzékenyen érinti* Mindenesetre örülünk, hogy benéztél hozzánk! *ereszt meg egy halvány mosolyt a lány felé, mikor leteszi elé a csészéjét*
- Szívesen! Szólj, ha még kell valami! *fordul Naty felé, hogy jelezze, szívesen segít neki bármiben, ne fárassza magát, hacsak nem feltétlen szükséges*
- Köszönöm a segítséget mindkettőtöknek! *pillant hálásan mindkét lányra, ahogy a sírásás kerül szóba* Seles biztos örülne neki, ha tudná, hogy csodás virágok fogják díszíteni a nyughelyét... *folytatja tovább, csak magában téve hozzá, hogy nemcsak barátnőjének, de húgának is szeretne emléket állítani a kis virágoskerttel a fa tövében*
- Igazán nem szeretnénk feltartani amúgy... *kap észbe hirtelen, hogy bármennyire is jól esik neki Ally felajánlása, bizonyára nem azért tette meg az utat idáig a városból, hogy utána náluk dolgozhasson* A kellemes emlékeken túl biztos van valami oka, hogy erre a környékre látogattál, nem? *érdeklődik finoman tovább, bár természetesen a lányra bízza, vajon elárul-e többet is a terveiről nekik* Ha esetleg akad még más tennivalód is erre, akkor nem szeretnénk feltartani... később is szívesen visszavárunk, ha esetleg már végeztél azzal, ami idehozott. Shennel és Natyval együtt már bőven elegen vagyunk ahhoz, hogy megtegyük, amit szükséges. *sóhajt fel szomorúan, ahogy a rájuk váró feladat kerül szóba* Később is csatlakozhatsz hozzánk, ha esetleg még akad más tennivalód... *ereszt meg egy jóindulatú mosolyt Ally felé, hisz nem szívesen tenné tönkre a lány napját ilyen szomorú feladat elvégzésével. Naty segítőkészsége, bár meglepi kissé a lány állapotát tekintve, de jól eső melegséggel tölti el a szívét, ezt pedig egy apró biccentéssel és egy köszönetteljes pillantással igyekszik a szőkeség tudtára adni. Ezt követően azonban inkább a reggelire fordítja figyelmét, míg Ally szavai megállásra nem késztetik*
- Rend? *pillant ő is értetlenül előbb a lányra, majd Natyra* Nem mondanám ezt különösebben vallásnak, hacsak nem azt vesszük, hogy mindenki úgy hiszi, időnként szüksége van egy kis pihenésre az embernek, hogy újra rátaláljon önmagára. *magyarázza kicsit részletesebben a Szarvasliget lényegét új vendégüknek, hiszen úgy tűnik, még mindig nem teljesen világos számára az itteni élet lényege* De ezen túlmenően mindenkinek abban hisz, vagy nem hisz, amiben szeretne. Számos különböző vallás és kultúra hívői képviseltetik itt maguk, mi szívesen látjuk mindegyiküket. *fejti ki mosolyogva a lánynak a lényeget, mielőtt átadná a szót Natynak, hogy ő is beszámolhasson róla, hogyan került ide. A történet még számára is ismeretlen, hiszen tegnap nem igazán volt beszédre alkalmas állapotban a lány, így most érdeklődve és elképedve hallgatja a kalandjait*
- Az ingovány felől? Hogy keveredtél oda? *billenti kissé oldalra a fejét, ahogy próbálja feldolgozni a hallottakat, hiszen ha jól emlékszik rá, akkor utoljára nem sokkal a lázadás előtt látta Natyt még a Sayqueves rezidencián. ~Vajon mi történt vele?~ mereng magában, megdöbbenve, ahogy további részletekre derül fény*
- Démonok ellen? De ugye te nem találkoztál velük? Vagy ők bántak így el veled? *aggodalmaskodik, remélve, hogy a lány tünetei pusztán a kimerültségnek és a hosszú útnak köszönhetőek, és nem valami borzalmas összecsapásnak ki tudja, milyen szörnyekkel*
- Ó, köszönöm. Örülök, hogy ízlik. *pillant vissza meglepetten Allyra, egy pillanatra nem is tudva, hogy kezelje a dicséretet, ám végül egy apró mosollyal díjazza a kedves szavakat*
- És annak is, hogy pont erre tévedtél! Remélem, itt ki tudod pihenni magad és hamarosan rendbe jössz majd! *fordul aztán Naty felé, egy apró biccentéssel adva nyomatékot szavainak, bízva benne, hogy a lány hamarosan új erőre kap majd a Liget békés falai közt.*
//Konyhában//
//Lau, Naty, Ally//
- Ó, sajnálom. *jegyzi meg szomorúan, amikor kiderül, a lány már nem a rokonai miatt érkezett ide, hiszen nem szeretett volna semmi olyan témát szóba hozni, ami túlságosan érzékenyen érinti* Mindenesetre örülünk, hogy benéztél hozzánk! *ereszt meg egy halvány mosolyt a lány felé, mikor leteszi elé a csészéjét*
- Szívesen! Szólj, ha még kell valami! *fordul Naty felé, hogy jelezze, szívesen segít neki bármiben, ne fárassza magát, hacsak nem feltétlen szükséges*
- Köszönöm a segítséget mindkettőtöknek! *pillant hálásan mindkét lányra, ahogy a sírásás kerül szóba* Seles biztos örülne neki, ha tudná, hogy csodás virágok fogják díszíteni a nyughelyét... *folytatja tovább, csak magában téve hozzá, hogy nemcsak barátnőjének, de húgának is szeretne emléket állítani a kis virágoskerttel a fa tövében*
- Igazán nem szeretnénk feltartani amúgy... *kap észbe hirtelen, hogy bármennyire is jól esik neki Ally felajánlása, bizonyára nem azért tette meg az utat idáig a városból, hogy utána náluk dolgozhasson* A kellemes emlékeken túl biztos van valami oka, hogy erre a környékre látogattál, nem? *érdeklődik finoman tovább, bár természetesen a lányra bízza, vajon elárul-e többet is a terveiről nekik* Ha esetleg akad még más tennivalód is erre, akkor nem szeretnénk feltartani... később is szívesen visszavárunk, ha esetleg már végeztél azzal, ami idehozott. Shennel és Natyval együtt már bőven elegen vagyunk ahhoz, hogy megtegyük, amit szükséges. *sóhajt fel szomorúan, ahogy a rájuk váró feladat kerül szóba* Később is csatlakozhatsz hozzánk, ha esetleg még akad más tennivalód... *ereszt meg egy jóindulatú mosolyt Ally felé, hisz nem szívesen tenné tönkre a lány napját ilyen szomorú feladat elvégzésével. Naty segítőkészsége, bár meglepi kissé a lány állapotát tekintve, de jól eső melegséggel tölti el a szívét, ezt pedig egy apró biccentéssel és egy köszönetteljes pillantással igyekszik a szőkeség tudtára adni. Ezt követően azonban inkább a reggelire fordítja figyelmét, míg Ally szavai megállásra nem késztetik*
- Rend? *pillant ő is értetlenül előbb a lányra, majd Natyra* Nem mondanám ezt különösebben vallásnak, hacsak nem azt vesszük, hogy mindenki úgy hiszi, időnként szüksége van egy kis pihenésre az embernek, hogy újra rátaláljon önmagára. *magyarázza kicsit részletesebben a Szarvasliget lényegét új vendégüknek, hiszen úgy tűnik, még mindig nem teljesen világos számára az itteni élet lényege* De ezen túlmenően mindenkinek abban hisz, vagy nem hisz, amiben szeretne. Számos különböző vallás és kultúra hívői képviseltetik itt maguk, mi szívesen látjuk mindegyiküket. *fejti ki mosolyogva a lánynak a lényeget, mielőtt átadná a szót Natynak, hogy ő is beszámolhasson róla, hogyan került ide. A történet még számára is ismeretlen, hiszen tegnap nem igazán volt beszédre alkalmas állapotban a lány, így most érdeklődve és elképedve hallgatja a kalandjait*
- Az ingovány felől? Hogy keveredtél oda? *billenti kissé oldalra a fejét, ahogy próbálja feldolgozni a hallottakat, hiszen ha jól emlékszik rá, akkor utoljára nem sokkal a lázadás előtt látta Natyt még a Sayqueves rezidencián. ~Vajon mi történt vele?~ mereng magában, megdöbbenve, ahogy további részletekre derül fény*
- Démonok ellen? De ugye te nem találkoztál velük? Vagy ők bántak így el veled? *aggodalmaskodik, remélve, hogy a lány tünetei pusztán a kimerültségnek és a hosszú útnak köszönhetőek, és nem valami borzalmas összecsapásnak ki tudja, milyen szörnyekkel*
- Ó, köszönöm. Örülök, hogy ízlik. *pillant vissza meglepetten Allyra, egy pillanatra nem is tudva, hogy kezelje a dicséretet, ám végül egy apró mosollyal díjazza a kedves szavakat*
- És annak is, hogy pont erre tévedtél! Remélem, itt ki tudod pihenni magad és hamarosan rendbe jössz majd! *fordul aztán Naty felé, egy apró biccentéssel adva nyomatékot szavainak, bízva benne, hogy a lány hamarosan új erőre kap majd a Liget békés falai közt.*
712. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-08 08:23:15
Üzenet elküldve: 2020-06-08 08:23:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Havashegy fia//
*Egy ilyen házat nem hagynak harcosok nélkül. Az apró lány mögött egy harcos fel is tűnik. Elf jellegzetességei árulkodók a Havasföldinek, csakúgy, mint ruházata mintája és az íja. Elfekkel találkozott már, néhányan megjárták a hegyek útját, de ők sem nagyon bírták. Kevés elf bírja a zord vidéki fagyos életet. Emberek, törpék, órások, gnómok, de főként emberek lakják Havasföldet. Erősnek és szívósnak kell lenni, különben a jég megemészti a járatlan utazót. Az elf harcos kezében íj és vessző, amellyel most nem dacolhat. Kevés a kard ilyen távolságból, bár nem állt eredetileg sem szándékában bárkit is megtámadni itt a ház körül. Szomját oltotta és próbálta megszokni az itteni időjárást. Melegnek ítéli, nagyon melegnek, pedig már csak a nadrágja maradt rajta, igaz az is prémmel bélelt. A férfi is valamit beszél hozzá, de ezek is csak régi emlékeinek halvány képeit idézi benne. Nem érti a szava értelmét, ez talán tekintetéből ki is olvasható. Fejét oldalra billenti, hogy jobban kiértse a szavakat, de nem megy. Az elf valami hosszabb mondatot intéz felé. Az íjat még nem szegezték rá, így arra következtet, hogy bizalmatlanok egy idegennel szemben, ami teljesen jogos. ~Talán a törékeny lányt védi. Hiszen nem bántanám.~ Tekintete lefelé irányul a kard markolatára, majd lassan elengedi és a kezét is kicsit távolabb és fentebb emeli, hogy lássák egyértelműen, nem áll szándékában kardot rántani. Tekintete hideg, de nem ellenséges. Nem bízok a Zöldföldiekben, bár ettől még nem tartja ellenségnek őket. Úgy ítéli meg, hogy itt most a kardja felesleges, mert az íjász állásából arra következtet, hogy jó harcos lehet. Nem érne öt lépésnél közelebb és már két vessző is kiállna a testéből, meghalni pedig nem szeretne, legalább is nem így. Lassan feláll eddig térdelő, ugrásra kész helyzetéből. Kioldja bőrövét, ami kardját és tőrét is a derekához szorította. Félrelöki fegyvereivel együtt, néhány lépésnyire. Határozottan, mégis lassan lépdel közelebb a törékeny, ezüsthajú lányhoz. Ha nem állítják meg, akkor négy, öt lépésnyire állapodik meg tőle és fürkésző tekintettel járja körbe mindkét személyt. Nincs benne ártó szándék, sem semmi hirtelen mozdulat. Egyszerűen közelről szeretné megnézni magának a Zöldföldieket, akik oly ritkán tűnnek fel a hegyek birodalmában. Továbbra sem szól, nem látja értelmét, mert nem értenék, amit mond. Inkább csak figyel, és amit hozzá szólnak, azokon a szavakon elmereng, hátha a gyermekkorában tanultak felidéznék a közös nyelv tudását.*
*Egy ilyen házat nem hagynak harcosok nélkül. Az apró lány mögött egy harcos fel is tűnik. Elf jellegzetességei árulkodók a Havasföldinek, csakúgy, mint ruházata mintája és az íja. Elfekkel találkozott már, néhányan megjárták a hegyek útját, de ők sem nagyon bírták. Kevés elf bírja a zord vidéki fagyos életet. Emberek, törpék, órások, gnómok, de főként emberek lakják Havasföldet. Erősnek és szívósnak kell lenni, különben a jég megemészti a járatlan utazót. Az elf harcos kezében íj és vessző, amellyel most nem dacolhat. Kevés a kard ilyen távolságból, bár nem állt eredetileg sem szándékában bárkit is megtámadni itt a ház körül. Szomját oltotta és próbálta megszokni az itteni időjárást. Melegnek ítéli, nagyon melegnek, pedig már csak a nadrágja maradt rajta, igaz az is prémmel bélelt. A férfi is valamit beszél hozzá, de ezek is csak régi emlékeinek halvány képeit idézi benne. Nem érti a szava értelmét, ez talán tekintetéből ki is olvasható. Fejét oldalra billenti, hogy jobban kiértse a szavakat, de nem megy. Az elf valami hosszabb mondatot intéz felé. Az íjat még nem szegezték rá, így arra következtet, hogy bizalmatlanok egy idegennel szemben, ami teljesen jogos. ~Talán a törékeny lányt védi. Hiszen nem bántanám.~ Tekintete lefelé irányul a kard markolatára, majd lassan elengedi és a kezét is kicsit távolabb és fentebb emeli, hogy lássák egyértelműen, nem áll szándékában kardot rántani. Tekintete hideg, de nem ellenséges. Nem bízok a Zöldföldiekben, bár ettől még nem tartja ellenségnek őket. Úgy ítéli meg, hogy itt most a kardja felesleges, mert az íjász állásából arra következtet, hogy jó harcos lehet. Nem érne öt lépésnél közelebb és már két vessző is kiállna a testéből, meghalni pedig nem szeretne, legalább is nem így. Lassan feláll eddig térdelő, ugrásra kész helyzetéből. Kioldja bőrövét, ami kardját és tőrét is a derekához szorította. Félrelöki fegyvereivel együtt, néhány lépésnyire. Határozottan, mégis lassan lépdel közelebb a törékeny, ezüsthajú lányhoz. Ha nem állítják meg, akkor négy, öt lépésnyire állapodik meg tőle és fürkésző tekintettel járja körbe mindkét személyt. Nincs benne ártó szándék, sem semmi hirtelen mozdulat. Egyszerűen közelről szeretné megnézni magának a Zöldföldieket, akik oly ritkán tűnnek fel a hegyek birodalmában. Továbbra sem szól, nem látja értelmét, mert nem értenék, amit mond. Inkább csak figyel, és amit hozzá szólnak, azokon a szavakon elmereng, hátha a gyermekkorában tanultak felidéznék a közös nyelv tudását.*
711. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-07 18:40:01
Üzenet elküldve: 2020-06-07 18:40:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Tiszta lappal//
//Konyhában//
//Lau, Naty, Ally//
*Natalayda amint megkapja a mézet, csak csorgatja és csorgatja bele a teába. Inkább teás mézre kezd hasonlítani, mint mézes teára, de mióta megremegett a térde az előtérben, azóta kívánja az édeset. az első korty pedig mint a felmentősereg csorog végig a torkán.*
- Nagyon szépen köszönöm. Nagyon finom. *Hamarost el is tünteti az első bögrével, s ha Ally nem tölt magának épp, é maga elé veszi a kancsót, és újabb adagot tölt magának, melyet hasonlóan telecsorgat mézzel. Jótékony hatását viszonylag hamar kezdi érezni, már nem szállingóznak csillagok a látóterében, s korábban erőtlen térdébe is visszatérni látszik az élet. Ekkor már harap is egy falatot az elé pakolt kenyérből. Ken egy kis vajat is rá, de újra csak az édes italt részesíti előnyben.*
- Én nagyon szívesen segítek. *Egy időre jól esne a világtól elrejtve távol maradni. Csendben az erdőben, a városi kavalkád helyett.*
- Selestől? *Ismerős neki a név, és össze is áll a kép. Az apró gyermek, a halott ő a betegágyon, akit nem tudott megmenteni a doki.*
- Szeretnék neki virágot ültetni. *Amint Laurentitia ezt a lehetőséget kilátásba helyezi, olyan hirtelen kap rá, hogy maga is meglepődik.*
- Jól esne azt hiszem *magyarázza enyhe zavarban. Amúgy csak hallgatja a beszélgetést a sírásásról, és ami a másik két nő közt zajlik. egyre több ereje van, már ujjai sem remegnek. *
- A rendhez? Milyen rendhez? *értetlen pislogással szemeiben válaszol Allynak, majd néz Lura hasonló értelemmel.* Ez itt valamilyen vallás háza? *kérdezi ahogy a rendre asszociál, ám Laurentitiát már ismeri máshonnan. Csupán annyit jelent, hogy Laurentitia elmenekült a városból majdnem úgy, ahogyan Natalayda is, s hogy hol kötött ki, az ám lehet bárhol is a világon.*
- Én csak leestem a lóról, ha jól emlékszem. Vannak még... vannak még sötét foltok. *Ráncolja szemöldökét.* De már egyre tisztábban emlékszem *akárcsak mozdulataiban is egyre tisztább, erősebb.*
- A lovam hozott ide, azt hiszem, letért a városi ösvényről *erre pedig már nem emlékszik, ide datálja az ájulást mely már lóháton érte. Vagy a mélységes kimerült álmot.*
- Az ingovány felől jöttem, azelőtt a mágustoronynál jártam, egy csapattal, akik démonok ellen mentek harcba, a régi karavánpihenőnél. Én csak kolonc lettem volna a nyakukon. *ezzel más lehet vitatkozna, de Natalaydának ez a meggyőződése.* Veszélybe sodortam volna őket, és azt nem akartam. Inkább eljöttem *hasonlóan meséli, ahogyan Vielnek is mesélte az este, mielőtt rémálmos mélységbe süppedt volna.*
- Örülök, hogy ide tévedtem *mosolyodik haloványan Laura, és Allyra is. Mindkét nő elnyerte szimpátiáját, már ebben a néhány percben is.*
//Konyhában//
//Lau, Naty, Ally//
*Natalayda amint megkapja a mézet, csak csorgatja és csorgatja bele a teába. Inkább teás mézre kezd hasonlítani, mint mézes teára, de mióta megremegett a térde az előtérben, azóta kívánja az édeset. az első korty pedig mint a felmentősereg csorog végig a torkán.*
- Nagyon szépen köszönöm. Nagyon finom. *Hamarost el is tünteti az első bögrével, s ha Ally nem tölt magának épp, é maga elé veszi a kancsót, és újabb adagot tölt magának, melyet hasonlóan telecsorgat mézzel. Jótékony hatását viszonylag hamar kezdi érezni, már nem szállingóznak csillagok a látóterében, s korábban erőtlen térdébe is visszatérni látszik az élet. Ekkor már harap is egy falatot az elé pakolt kenyérből. Ken egy kis vajat is rá, de újra csak az édes italt részesíti előnyben.*
- Én nagyon szívesen segítek. *Egy időre jól esne a világtól elrejtve távol maradni. Csendben az erdőben, a városi kavalkád helyett.*
- Selestől? *Ismerős neki a név, és össze is áll a kép. Az apró gyermek, a halott ő a betegágyon, akit nem tudott megmenteni a doki.*
- Szeretnék neki virágot ültetni. *Amint Laurentitia ezt a lehetőséget kilátásba helyezi, olyan hirtelen kap rá, hogy maga is meglepődik.*
- Jól esne azt hiszem *magyarázza enyhe zavarban. Amúgy csak hallgatja a beszélgetést a sírásásról, és ami a másik két nő közt zajlik. egyre több ereje van, már ujjai sem remegnek. *
- A rendhez? Milyen rendhez? *értetlen pislogással szemeiben válaszol Allynak, majd néz Lura hasonló értelemmel.* Ez itt valamilyen vallás háza? *kérdezi ahogy a rendre asszociál, ám Laurentitiát már ismeri máshonnan. Csupán annyit jelent, hogy Laurentitia elmenekült a városból majdnem úgy, ahogyan Natalayda is, s hogy hol kötött ki, az ám lehet bárhol is a világon.*
- Én csak leestem a lóról, ha jól emlékszem. Vannak még... vannak még sötét foltok. *Ráncolja szemöldökét.* De már egyre tisztábban emlékszem *akárcsak mozdulataiban is egyre tisztább, erősebb.*
- A lovam hozott ide, azt hiszem, letért a városi ösvényről *erre pedig már nem emlékszik, ide datálja az ájulást mely már lóháton érte. Vagy a mélységes kimerült álmot.*
- Az ingovány felől jöttem, azelőtt a mágustoronynál jártam, egy csapattal, akik démonok ellen mentek harcba, a régi karavánpihenőnél. Én csak kolonc lettem volna a nyakukon. *ezzel más lehet vitatkozna, de Natalaydának ez a meggyőződése.* Veszélybe sodortam volna őket, és azt nem akartam. Inkább eljöttem *hasonlóan meséli, ahogyan Vielnek is mesélte az este, mielőtt rémálmos mélységbe süppedt volna.*
- Örülök, hogy ide tévedtem *mosolyodik haloványan Laura, és Allyra is. Mindkét nő elnyerte szimpátiáját, már ebben a néhány percben is.*
710. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-07 13:20:49
Üzenet elküldve: 2020-06-07 13:20:49
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Tiszta lappal//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Fogalma sincs, mikor jön ez az a pillanat, amikor nem áll belé az ideg, ha a fekete kutya a közelében lesz. De egyelőre megelégszik azzal az érzéssel, hogy zabszem van a seggében. Jobb félni, mint megijedni - tartja a mondás és Sheni tökéletesen egyetért ezzel.
Idétlenül vigyorog, de acélszürke tekintete követi az árnyékba heveredő Árnyék alakját.*
- Ehe. *Nevet zavartan a tündér tréfáján. Ő jobban örülne annak, ha nem nagyon találkoznának se kívül, se belül. Idővel biztosan jobb lesz, de egyelőre megmarad a hűvös távolságtartásnál.
Befelé tartva a beszélgetés a bor körül forog szerencsére. Megvillan egy kis remény, hogy mégis hozzájuk egy kis italhoz.*
- Dehát... éppen az a lényeg benne. *Motyogja meglepetten. Az íz másodlagos, ha megteszi a hatását. A savanyú lőrétől is jól el lehet felejteni a gondokat.
A kérdésére is választ kap a rövid séta alatt, ami csak megerősíti benne, hogy itt milyen rendes népek élnek. Amikor visszafelé is megkapja a kérdést, majdnem rávágja, hogy őt csak a pia hozta ide, de nem szeretné rossz színben feltüntetni magát, így inkább nem az igazságot válaszolja.*
- Ömm... Erdőmélye felé tartottam és már sötétedett. Meg meg is szomjaztam. *Vakarja meg a tarkóját zavartan. Ki tudja, ha akkor nem változtat úti célján, már lehet, hogy egy irbisz karmai közt végezte volna. Legalábbis eredeti tervei szerint.*
//Havashegy fia//
*Alighogy belépnek a folyosóra, amit nemrég takarítottak fel, újra felharsan a kutyaugatás, amitől Sheni úgy perdül meg, mintha kígyó marta volna. Árnyék a közelben sincs, de a hangját elég jól hallja. Elkerekedett szemekkel fordul Viel felé, azt találgatva, mi történhetett, amitől az eb újabb csaholásba kezdett.*
- Mostmivan? *Kérdi ijedten.*
- Segítségre? Milyen segítségre? *Kérdi szűkölve, mert fogalma sincs, hogy miben segíthetne ő a tündérnek vagy akár Árnyéknak.*
- Várj! *Emeli fel mutatóujját, majd inaszakadtából a szobájához rohan és felkapja a földre szórt íjat és a tegzet. Pár gyors, gyakorlott mozdulattal kitekeri a bőrből és már ajzza is fel, hogy az ideget a sokat próbált íj akasztóiba helyezze, felajzva a fegyvert és már rohan is vissza a folyosón át az udvarra. Viel talán már úton van az ugató árnyék felé, de Sheninek nem okoz gondot a követése, már csak az ugatás miatt sem.
Amikor beéri őket a tó partjánál, megpillantja a tündért és Árnyékot, tőlük köülbelül húsz lépésre meg egy ismeretlen férfit. Aki Viel számára is ismeretlen lehet, tehát nem helyi, mert érkezésének oka felől érdeklődik.
A fickó keze a kardjának markolatán pihen, de nem tűnik agresszívnek, inkább meglepettnek. Íjat nem emel ezért rá, de jobbja a nyílvesszők tollá pihen. Ilyen távolságból, mire a fickó eljut féltávig, kilövi a szemét. Már, ha az a fegyver nem maradna a hüvelyében.*
- Úr? Milyen úr? *Néz szét Sheni, mert csak ezt a csapzott idegent látja, de urakat nem. Ahogy maga sem az. Árnyéktól és a tündértől oldalt áll, azt hihetni, hogy azért, lövésnél ne legyenek útban, pedig csak a kutyától akar tisztes távolságban lenni.*
- Hé, hapikám, megteszed, hogy elengeded a kardod? Lécci! Nem eresztek beléd nyilat, becsszó! *Szól oda a férfinek a keze felé intve a fejével, aki eddig nem reagált Viel kérdő szavaira.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Fogalma sincs, mikor jön ez az a pillanat, amikor nem áll belé az ideg, ha a fekete kutya a közelében lesz. De egyelőre megelégszik azzal az érzéssel, hogy zabszem van a seggében. Jobb félni, mint megijedni - tartja a mondás és Sheni tökéletesen egyetért ezzel.
Idétlenül vigyorog, de acélszürke tekintete követi az árnyékba heveredő Árnyék alakját.*
- Ehe. *Nevet zavartan a tündér tréfáján. Ő jobban örülne annak, ha nem nagyon találkoznának se kívül, se belül. Idővel biztosan jobb lesz, de egyelőre megmarad a hűvös távolságtartásnál.
Befelé tartva a beszélgetés a bor körül forog szerencsére. Megvillan egy kis remény, hogy mégis hozzájuk egy kis italhoz.*
- Dehát... éppen az a lényeg benne. *Motyogja meglepetten. Az íz másodlagos, ha megteszi a hatását. A savanyú lőrétől is jól el lehet felejteni a gondokat.
A kérdésére is választ kap a rövid séta alatt, ami csak megerősíti benne, hogy itt milyen rendes népek élnek. Amikor visszafelé is megkapja a kérdést, majdnem rávágja, hogy őt csak a pia hozta ide, de nem szeretné rossz színben feltüntetni magát, így inkább nem az igazságot válaszolja.*
- Ömm... Erdőmélye felé tartottam és már sötétedett. Meg meg is szomjaztam. *Vakarja meg a tarkóját zavartan. Ki tudja, ha akkor nem változtat úti célján, már lehet, hogy egy irbisz karmai közt végezte volna. Legalábbis eredeti tervei szerint.*
//Havashegy fia//
*Alighogy belépnek a folyosóra, amit nemrég takarítottak fel, újra felharsan a kutyaugatás, amitől Sheni úgy perdül meg, mintha kígyó marta volna. Árnyék a közelben sincs, de a hangját elég jól hallja. Elkerekedett szemekkel fordul Viel felé, azt találgatva, mi történhetett, amitől az eb újabb csaholásba kezdett.*
- Mostmivan? *Kérdi ijedten.*
- Segítségre? Milyen segítségre? *Kérdi szűkölve, mert fogalma sincs, hogy miben segíthetne ő a tündérnek vagy akár Árnyéknak.*
- Várj! *Emeli fel mutatóujját, majd inaszakadtából a szobájához rohan és felkapja a földre szórt íjat és a tegzet. Pár gyors, gyakorlott mozdulattal kitekeri a bőrből és már ajzza is fel, hogy az ideget a sokat próbált íj akasztóiba helyezze, felajzva a fegyvert és már rohan is vissza a folyosón át az udvarra. Viel talán már úton van az ugató árnyék felé, de Sheninek nem okoz gondot a követése, már csak az ugatás miatt sem.
Amikor beéri őket a tó partjánál, megpillantja a tündért és Árnyékot, tőlük köülbelül húsz lépésre meg egy ismeretlen férfit. Aki Viel számára is ismeretlen lehet, tehát nem helyi, mert érkezésének oka felől érdeklődik.
A fickó keze a kardjának markolatán pihen, de nem tűnik agresszívnek, inkább meglepettnek. Íjat nem emel ezért rá, de jobbja a nyílvesszők tollá pihen. Ilyen távolságból, mire a fickó eljut féltávig, kilövi a szemét. Már, ha az a fegyver nem maradna a hüvelyében.*
- Úr? Milyen úr? *Néz szét Sheni, mert csak ezt a csapzott idegent látja, de urakat nem. Ahogy maga sem az. Árnyéktól és a tündértől oldalt áll, azt hihetni, hogy azért, lövésnél ne legyenek útban, pedig csak a kutyától akar tisztes távolságban lenni.*
- Hé, hapikám, megteszed, hogy elengeded a kardod? Lécci! Nem eresztek beléd nyilat, becsszó! *Szól oda a férfinek a keze felé intve a fejével, aki eddig nem reagált Viel kérdő szavaira.*
709. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-07 08:45:24
Üzenet elküldve: 2020-06-07 08:45:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Havashegy fia//
*Nyugodtan terül el a fűben, mert látszólag békés és nem tűnik fenyegetőnek ez a környék. Hamar rá kell döbbennie, hogy egy fenyegetés mégis akad, amely a ház rejtekéből jön elő. Egy fekete eb, melynek bundája a földet verdesi. Hatalmas termetű és a hangja is erős. Harcosok reakciójával bukfencezik oldalra, majd egyik térdét a földnek támasztja, míg másik lábát készenlétben tartja, hogy ki tudjon ugrani, ha kell, jobbra is, balra is. Bal keze a jobb oldalon lévő kardhüvely markolatába kapaszkodik. Nem ránt fegyvert egyelőre, de felkészül a támadás lehetőségére. Jó húsz lépésre megveti lábát az eb és veszett módon csaholni kezd. ~Erre biztosan kijönnek a gazdáid.~ Végigfut az agyán a gondolat, majd kíváncsian várja, hogy a ház felől milyen népek érkeznek a kutya hangjára. Nem mozdul, mert addig a kutya sem fog. Fogja és őrzi őt, amíg valakit nem riaszt. Okos állat, s hasonlót nem is nagyon látott még. Haját közben hátra fésüli szabad kezével, mert még közel sem száradt meg és a víz alácsordogál a hátára, vállára, mellkasára, és ha nem túrná hátra, akkor az arcára is folyna pár csepp. Ez pedig most nem engedhető meg. Egy tőle jóval alacsonyabb, ezüst hajú, fekete ruhás, törékenynek tűnő teremtést pillant meg először. A házőrző a lány elé áll védelmezőn, majd annak szavára elhallgat. ~Ők a tündérek? Tényleg nemes lényeknek tűnnek.~ Havasföldre nemigen tévednek tündérek. Túl zord és kegyetlen az időjárás a lányhoz hasonló törékeny lényeknek. A Zöldföldi szavai eljutnak füléhez, de csak távoli, elmosódott foszlányoknak tűnnek. Még gyerek korában egy heves viharban tévedt hegyi otthonukhoz egy eltéved vándor, aki majdnem halálra fagyott. Zöldföldről érkezett és valami közös nyelvet tanított a gyerekeknek, többek között Nodric-nak is. Ennek már valamivel több mint húsz éve, így továbbra is feszülten vár, nem reagál a szavakra, mert nem érti őket. Annyit biztosra vesz, hogy az ezüst hajó teremtés nem tűnik gonosznak, sem fenyegetőnek, de a kutya miatt még nem veszi le kezét a kard markolatáról. Gleccserkék íriszeivel a lány tekintetét és annak szemeit keresi. A tekintetéből talán kiolvasható, hogy nem akar harcolni, csupán magát védi a fenyegető kutya jelenlététől. ~Blár dragl. Nem lehet bennük bízni.~ A türelem szép erény, amit egy harcosnak korán megtanítanak. Így kivár, hogy mit fog tenni a törékeny Zöldföldi és az esetleges társai.*
*Nyugodtan terül el a fűben, mert látszólag békés és nem tűnik fenyegetőnek ez a környék. Hamar rá kell döbbennie, hogy egy fenyegetés mégis akad, amely a ház rejtekéből jön elő. Egy fekete eb, melynek bundája a földet verdesi. Hatalmas termetű és a hangja is erős. Harcosok reakciójával bukfencezik oldalra, majd egyik térdét a földnek támasztja, míg másik lábát készenlétben tartja, hogy ki tudjon ugrani, ha kell, jobbra is, balra is. Bal keze a jobb oldalon lévő kardhüvely markolatába kapaszkodik. Nem ránt fegyvert egyelőre, de felkészül a támadás lehetőségére. Jó húsz lépésre megveti lábát az eb és veszett módon csaholni kezd. ~Erre biztosan kijönnek a gazdáid.~ Végigfut az agyán a gondolat, majd kíváncsian várja, hogy a ház felől milyen népek érkeznek a kutya hangjára. Nem mozdul, mert addig a kutya sem fog. Fogja és őrzi őt, amíg valakit nem riaszt. Okos állat, s hasonlót nem is nagyon látott még. Haját közben hátra fésüli szabad kezével, mert még közel sem száradt meg és a víz alácsordogál a hátára, vállára, mellkasára, és ha nem túrná hátra, akkor az arcára is folyna pár csepp. Ez pedig most nem engedhető meg. Egy tőle jóval alacsonyabb, ezüst hajú, fekete ruhás, törékenynek tűnő teremtést pillant meg először. A házőrző a lány elé áll védelmezőn, majd annak szavára elhallgat. ~Ők a tündérek? Tényleg nemes lényeknek tűnnek.~ Havasföldre nemigen tévednek tündérek. Túl zord és kegyetlen az időjárás a lányhoz hasonló törékeny lényeknek. A Zöldföldi szavai eljutnak füléhez, de csak távoli, elmosódott foszlányoknak tűnnek. Még gyerek korában egy heves viharban tévedt hegyi otthonukhoz egy eltéved vándor, aki majdnem halálra fagyott. Zöldföldről érkezett és valami közös nyelvet tanított a gyerekeknek, többek között Nodric-nak is. Ennek már valamivel több mint húsz éve, így továbbra is feszülten vár, nem reagál a szavakra, mert nem érti őket. Annyit biztosra vesz, hogy az ezüst hajó teremtés nem tűnik gonosznak, sem fenyegetőnek, de a kutya miatt még nem veszi le kezét a kard markolatáról. Gleccserkék íriszeivel a lány tekintetét és annak szemeit keresi. A tekintetéből talán kiolvasható, hogy nem akar harcolni, csupán magát védi a fenyegető kutya jelenlététől. ~Blár dragl. Nem lehet bennük bízni.~ A türelem szép erény, amit egy harcosnak korán megtanítanak. Így kivár, hogy mit fog tenni a törékeny Zöldföldi és az esetleges társai.*
708. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-06 20:15:57
Üzenet elküldve: 2020-06-06 20:15:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Tiszta lappal//
*Miután ezt megoldották, Sheni bizonytalansága még mindig nem múlik el, de Viel reméli, hogy a vidámsága az elfben is elhinti az önbizalom magvát.*
- Lehet, hogy nem sokat fogtok találkozni. Őrzi a házat, mint ma kiderült, kívül-belül. *Kuncog, és hogy Shen érezze az iróniát, az egyik fa alatt szunyókáló Árnyék felé int.* Mindenesetre hasznos tagja a kis csapatunknak, most is nagyon elfoglalt, látod?
*A tündér egyébként néhány pillanatra már tényleg úgy érzi, hogy sikerült rábeszélnie Shent a hasznos folyadékfogyasztásra, de aztán kiderül, hogy még mindig a borról álmodozik. A lány lemondóan sóhajt, de mosolyog, és még a kis tréfán is nevet.*
- Azért ez jópofa. *Ismeri be.* De biztosan van valami szekrény, amiben az italt tartjuk. Nekem nincs bajom az ízével, csak nem szeretem, ha nagyon a fejembe száll. *Magyarázza az elfnek barátságosan. Azon nem lepődik meg, hogy Lau megkínálta Shenit, szerinte a férfi talán éppen ezért vágyik rá annyira, mert neki a lánnyal ellentétben ízlik is. Közben pedig az itteni életével kapcsolatban is érdeklődő kérdést tesz fel neki.*
- A városban találkoztam a csapattal, és nagyon kedvesek és befogadóak voltak velem. Segíteni akartam nekik birtokot venni, mióta pedig megvan, már nem is nagyon kívánkozom el innen. És téged mi szél hozott, persze az itókán kívül? *Kérdez vissza kíváncsian, hiszen emlékszik, hogy Sheni egy korty borért kopogott be hozzájuk, mielőtt Árnyék kiugrasztotta a nadrágjából.*
//Havashegy fia//
*Miközben az érkező lepihen a fűbe, és épp az eget bámulja, a ház rejtekéből egy hatalmas, fekete eb bukkan elő. Még a legnagyobb kutyabarátoknak is nehéz lenne elsőre megmondani, hogy a földig érő bundával megáldott szőrgombóc melyik vége melyik, de amint társaságra lesz figyelmes, először egy nagyot ugrik meglepetésében, majd jó húsz lépésnyire megáll, szétveti a lábát, és vadul csaholni kezd. Hangja csak úgy dörög.
Amint a tündér és az elf az immár patyolattiszta folyosóra teszi a lábát, újabb dörgő ugatás harsan. Ha Sheni nem is gondolhatja rögtön, hogy valami történt, Viel egyből kihallja a hangból, hogy Árnyék figyelmeztetni akarja valamire, nem pedig unatkozik, vagy hangyabolyba hasalt az előbb. Azonnal meg is perdül a sarkán, és szinte visszaszökken a kertbe.*
- Sheni, gyere, lehet, hogy segítségre van szükség! *Hívja a férfit, és reméli, hogy vele tart, akkor is, ha a kutya ugat. Nagyon magabiztos, tudja, hogy Árnyék valakit vagy valamit fenyeget nagy hévvel, akinek vagy aminek nem kéne ott lennie, és egyértelműen a tó felé fordul. Már az is fura, ha nem az ajtón kopogtat a vendég. Viel odafut, hogy megnézze, mi történt, s közben már minden rémisztőnél rémisztőbb dologra felvértezi magát, erre azt látja, hogy Árnyéktól úgy húsz lépésnyire, a fűben egy nedves hajú és bőrű fickó heverészik, ruhadarabjai pedig szerteszéjjel pihennek. A kis tündérnek persze a fegyverek sem kerülik el a figyelmét.*
- Jó napot! *Mondja az aprócska tündér a hatalmas harcosnak, de a házőrzőtől alig hallani a vékony hangját. Az eb közé és a fickó közé áll, jelezvén, hogy a lányt védi.* Cst, Árnyék, hadd halljuk, mi járatban van az úr! *Mondja neki, mire csodával határos módon az állat el is hallgat. Viel ezért máskor megdicsérné, de most nincs helye a simogatásnak, más dolguk van.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.06 20:17:48
*Miután ezt megoldották, Sheni bizonytalansága még mindig nem múlik el, de Viel reméli, hogy a vidámsága az elfben is elhinti az önbizalom magvát.*
- Lehet, hogy nem sokat fogtok találkozni. Őrzi a házat, mint ma kiderült, kívül-belül. *Kuncog, és hogy Shen érezze az iróniát, az egyik fa alatt szunyókáló Árnyék felé int.* Mindenesetre hasznos tagja a kis csapatunknak, most is nagyon elfoglalt, látod?
*A tündér egyébként néhány pillanatra már tényleg úgy érzi, hogy sikerült rábeszélnie Shent a hasznos folyadékfogyasztásra, de aztán kiderül, hogy még mindig a borról álmodozik. A lány lemondóan sóhajt, de mosolyog, és még a kis tréfán is nevet.*
- Azért ez jópofa. *Ismeri be.* De biztosan van valami szekrény, amiben az italt tartjuk. Nekem nincs bajom az ízével, csak nem szeretem, ha nagyon a fejembe száll. *Magyarázza az elfnek barátságosan. Azon nem lepődik meg, hogy Lau megkínálta Shenit, szerinte a férfi talán éppen ezért vágyik rá annyira, mert neki a lánnyal ellentétben ízlik is. Közben pedig az itteni életével kapcsolatban is érdeklődő kérdést tesz fel neki.*
- A városban találkoztam a csapattal, és nagyon kedvesek és befogadóak voltak velem. Segíteni akartam nekik birtokot venni, mióta pedig megvan, már nem is nagyon kívánkozom el innen. És téged mi szél hozott, persze az itókán kívül? *Kérdez vissza kíváncsian, hiszen emlékszik, hogy Sheni egy korty borért kopogott be hozzájuk, mielőtt Árnyék kiugrasztotta a nadrágjából.*
//Havashegy fia//
*Miközben az érkező lepihen a fűbe, és épp az eget bámulja, a ház rejtekéből egy hatalmas, fekete eb bukkan elő. Még a legnagyobb kutyabarátoknak is nehéz lenne elsőre megmondani, hogy a földig érő bundával megáldott szőrgombóc melyik vége melyik, de amint társaságra lesz figyelmes, először egy nagyot ugrik meglepetésében, majd jó húsz lépésnyire megáll, szétveti a lábát, és vadul csaholni kezd. Hangja csak úgy dörög.
Amint a tündér és az elf az immár patyolattiszta folyosóra teszi a lábát, újabb dörgő ugatás harsan. Ha Sheni nem is gondolhatja rögtön, hogy valami történt, Viel egyből kihallja a hangból, hogy Árnyék figyelmeztetni akarja valamire, nem pedig unatkozik, vagy hangyabolyba hasalt az előbb. Azonnal meg is perdül a sarkán, és szinte visszaszökken a kertbe.*
- Sheni, gyere, lehet, hogy segítségre van szükség! *Hívja a férfit, és reméli, hogy vele tart, akkor is, ha a kutya ugat. Nagyon magabiztos, tudja, hogy Árnyék valakit vagy valamit fenyeget nagy hévvel, akinek vagy aminek nem kéne ott lennie, és egyértelműen a tó felé fordul. Már az is fura, ha nem az ajtón kopogtat a vendég. Viel odafut, hogy megnézze, mi történt, s közben már minden rémisztőnél rémisztőbb dologra felvértezi magát, erre azt látja, hogy Árnyéktól úgy húsz lépésnyire, a fűben egy nedves hajú és bőrű fickó heverészik, ruhadarabjai pedig szerteszéjjel pihennek. A kis tündérnek persze a fegyverek sem kerülik el a figyelmét.*
- Jó napot! *Mondja az aprócska tündér a hatalmas harcosnak, de a házőrzőtől alig hallani a vékony hangját. Az eb közé és a fickó közé áll, jelezvén, hogy a lányt védi.* Cst, Árnyék, hadd halljuk, mi járatban van az úr! *Mondja neki, mire csodával határos módon az állat el is hallgat. Viel ezért máskor megdicsérné, de most nincs helye a simogatásnak, más dolguk van.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.06 20:17:48
707. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-05 10:24:06
Üzenet elküldve: 2020-06-05 10:24:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Havashegy fia//
*Követve a nyomokat sejtése beigazolódik. Egy kis tavat pillant meg, aminek a közelében egy szokatlan épület áll. Mozgolódást nem lát, így a magas termetű, ezüstszőke hajú, világos bőrű, edzett csontozatú férfi ledobja magáról prémekből összevarrt kabátját. A világ ezen részén már nagyon meleg ez az öltözék, nem úgy mint az otthonában. A vastag prémes kabát alatt egy vékony vászoning van, amit szintén levesz és a földre dob a tó partján. Testét tetoválások tarkítják melyeknek nagyobb része a mellkasán látható. Lábán szintén egy prémes bőrnadrág van, melytől még egyelőre nem szabadul meg. Hatok óta rója az utakat és végre most talált tiszta vízforrást, s nem egy pocsolyából kellett merítenie. Lehajol, hogy hűsítse száradó ajkait. Az arcát is megmossa és nagyjából a felsőtestét is, mivel az út során nem volt lehetősége megfürdeni. A víz hűsítő, bár számára egy kicsit meleg. Otthonában hiába forralják a vizet, az reggelre olyan hideg lesz, hogy a tetején apró jégdarabok úszkálnak. Sokszor nincs rá mód újra melegíteni ezért a mosdás a jeges vízben történik. Frissítő és vérpezsdítő egyszerre, ami után nincs szükség más élénkítő hatású italra, hogy elkezdhessék a napot. Az itteni víz is finom, tiszta és teljesen felélénkíti az úttól megfáradt férfit. Miután oltotta szomját leveszi lábáról a meleg, prémes hótaposót és mezítelen talpával beletúr a zöldellő fűbe. Kellemesen csiklandozó hatású, de nem zavarja. Ilyesfajta élményben még nem volt része. Háttal el is terül a fűben. Bizsergető érzés amint a langyos fű a bőréhez ér, szinte simogató hatású. Pajzsa a kabátjával együtt a földre van dobva, így csak az oldalán kardja és tőre marad rajta. Gleccserkék tekintetét a kéken tündöklő égre szegezi és csodálva adózik a környezet itteni szépségének.*
*Követve a nyomokat sejtése beigazolódik. Egy kis tavat pillant meg, aminek a közelében egy szokatlan épület áll. Mozgolódást nem lát, így a magas termetű, ezüstszőke hajú, világos bőrű, edzett csontozatú férfi ledobja magáról prémekből összevarrt kabátját. A világ ezen részén már nagyon meleg ez az öltözék, nem úgy mint az otthonában. A vastag prémes kabát alatt egy vékony vászoning van, amit szintén levesz és a földre dob a tó partján. Testét tetoválások tarkítják melyeknek nagyobb része a mellkasán látható. Lábán szintén egy prémes bőrnadrág van, melytől még egyelőre nem szabadul meg. Hatok óta rója az utakat és végre most talált tiszta vízforrást, s nem egy pocsolyából kellett merítenie. Lehajol, hogy hűsítse száradó ajkait. Az arcát is megmossa és nagyjából a felsőtestét is, mivel az út során nem volt lehetősége megfürdeni. A víz hűsítő, bár számára egy kicsit meleg. Otthonában hiába forralják a vizet, az reggelre olyan hideg lesz, hogy a tetején apró jégdarabok úszkálnak. Sokszor nincs rá mód újra melegíteni ezért a mosdás a jeges vízben történik. Frissítő és vérpezsdítő egyszerre, ami után nincs szükség más élénkítő hatású italra, hogy elkezdhessék a napot. Az itteni víz is finom, tiszta és teljesen felélénkíti az úttól megfáradt férfit. Miután oltotta szomját leveszi lábáról a meleg, prémes hótaposót és mezítelen talpával beletúr a zöldellő fűbe. Kellemesen csiklandozó hatású, de nem zavarja. Ilyesfajta élményben még nem volt része. Háttal el is terül a fűben. Bizsergető érzés amint a langyos fű a bőréhez ér, szinte simogató hatású. Pajzsa a kabátjával együtt a földre van dobva, így csak az oldalán kardja és tőre marad rajta. Gleccserkék tekintetét a kéken tündöklő égre szegezi és csodálva adózik a környezet itteni szépségének.*
706. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-04 12:39:20
Üzenet elküldve: 2020-06-04 12:39:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Tiszta lappal//
*Patthelyzet alakul ki egy rövid időre, mert Shennek esze ágában sincs a hatalmas kutya közelébe menni. Aggódó pillantásokkal fürkészi Árnyékot, hogy mikor is kezdjen el ina szakadtából rohanni az ellenkező irányba, ha amaz megmozdulna.
De úgy tűnik, hogy erre nem lesz szükség, mert az eb feladja az egyoldalú barátkozási kísérletet és elhagyja a tündér és a lombzabáló társaságát. Sheni látható megkönnyebbüléssel ereszti le vállait, izmait már nem feszíti a "fuss és rejtőzz" ösztöne.*
- Hiszek neked, de azért megtartom a két lépés távolságot. *Vigyorog zavartan, mert Viel hiába mondja neki, hogy rendben lesznek, azért még fenntartásokkal kezeli majd Árnyék közelségét.*
- Tökre megértem. *A tündér szavaiból csak a "sokat kell innia" maradt meg benne, mert neki is sokat kellene innia. Csak nem tálból és nem vizet.
Szomorúan hallja, hogy Viel nem tud borral szolgálni neki, bár azt is nehezen tudja felfogni, hogy valaki ne igyon bort. Mint az a másik szenteskedő hegyesfülű, aki elrabolta Lyz szívét. Milyen férfi már az olyan, amelyik nem iszik bort? Satnya.*
- De azért tudod, merre tartjátok? *Kérdi félve, kezei közt morzsolva a szomorúan üres, kopott kulacsot. Talán meg kellene keresnie Laut, mert előző este is ő töltött neki. Háromszor.
Az alkoholról szóló magyarázatot értetlenül hallgatja, ami az arcára is kiül. Miféle ostobaság az, hogy igyon vizet bor helyett?*
- Én nem'tom, de nekem sosenem volt bajom a bortól. Sőt. *Motyogja, mert azért nem akar szembemenni az itteni elvekkel. Ráadásul az apró tündér is olyan stílusban mondja, mint valami tanító, ami zsigeri ellenérzést vált ki a lombzabálóból.
Ha lát ráutaló magatartást, hogy indulhassanak vissza a konyhába, akkor maga is elindul Viel mellett.*
- Tudod, egy barátom mindig azt mondta, a gyomrom olyan, mint a viasszal kezelt csizma. A vizet nem ereszti be. *Próbálkozik meg egy tréfával óvatosan, bár a történet némileg sántít. Nem egy barátja mondta, hanem az egyik alkoholista ismerőse a kocsmában és ő maga is tökéletesen egyetért az elhangzottakkal.*
- Iszok én vizet is. Csak nem sokat. *Mondja, ahogy a konyha felé tartanak.*
- Lau adott nekem tegnap egy kulaccsal. *Teszi hozzá, hátha a másik hegyesfülű említése megolajozza kicsit a dolgokat és mégis kap a tündértől bort.*
- És te, te mit csinálsz itt? *Érdeklődik, hogy ne álljon be zavart csend közöttük és a barátkozás erre épp megfelelő apropó. Azt már tudja Vielről, hogy veszélyes vadakat szelídít, mint Árnyék, de hátha tartogat még más meglepetést is a tündér.*
*Patthelyzet alakul ki egy rövid időre, mert Shennek esze ágában sincs a hatalmas kutya közelébe menni. Aggódó pillantásokkal fürkészi Árnyékot, hogy mikor is kezdjen el ina szakadtából rohanni az ellenkező irányba, ha amaz megmozdulna.
De úgy tűnik, hogy erre nem lesz szükség, mert az eb feladja az egyoldalú barátkozási kísérletet és elhagyja a tündér és a lombzabáló társaságát. Sheni látható megkönnyebbüléssel ereszti le vállait, izmait már nem feszíti a "fuss és rejtőzz" ösztöne.*
- Hiszek neked, de azért megtartom a két lépés távolságot. *Vigyorog zavartan, mert Viel hiába mondja neki, hogy rendben lesznek, azért még fenntartásokkal kezeli majd Árnyék közelségét.*
- Tökre megértem. *A tündér szavaiból csak a "sokat kell innia" maradt meg benne, mert neki is sokat kellene innia. Csak nem tálból és nem vizet.
Szomorúan hallja, hogy Viel nem tud borral szolgálni neki, bár azt is nehezen tudja felfogni, hogy valaki ne igyon bort. Mint az a másik szenteskedő hegyesfülű, aki elrabolta Lyz szívét. Milyen férfi már az olyan, amelyik nem iszik bort? Satnya.*
- De azért tudod, merre tartjátok? *Kérdi félve, kezei közt morzsolva a szomorúan üres, kopott kulacsot. Talán meg kellene keresnie Laut, mert előző este is ő töltött neki. Háromszor.
Az alkoholról szóló magyarázatot értetlenül hallgatja, ami az arcára is kiül. Miféle ostobaság az, hogy igyon vizet bor helyett?*
- Én nem'tom, de nekem sosenem volt bajom a bortól. Sőt. *Motyogja, mert azért nem akar szembemenni az itteni elvekkel. Ráadásul az apró tündér is olyan stílusban mondja, mint valami tanító, ami zsigeri ellenérzést vált ki a lombzabálóból.
Ha lát ráutaló magatartást, hogy indulhassanak vissza a konyhába, akkor maga is elindul Viel mellett.*
- Tudod, egy barátom mindig azt mondta, a gyomrom olyan, mint a viasszal kezelt csizma. A vizet nem ereszti be. *Próbálkozik meg egy tréfával óvatosan, bár a történet némileg sántít. Nem egy barátja mondta, hanem az egyik alkoholista ismerőse a kocsmában és ő maga is tökéletesen egyetért az elhangzottakkal.*
- Iszok én vizet is. Csak nem sokat. *Mondja, ahogy a konyha felé tartanak.*
- Lau adott nekem tegnap egy kulaccsal. *Teszi hozzá, hátha a másik hegyesfülű említése megolajozza kicsit a dolgokat és mégis kap a tündértől bort.*
- És te, te mit csinálsz itt? *Érdeklődik, hogy ne álljon be zavart csend közöttük és a barátkozás erre épp megfelelő apropó. Azt már tudja Vielről, hogy veszélyes vadakat szelídít, mint Árnyék, de hátha tartogat még más meglepetést is a tündér.*
705. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-02 19:07:57
Üzenet elküldve: 2020-06-02 19:07:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1191
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1191
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Vielke aranybogárkám//
*A doki számára nem nagy dolog ez. Sőt, a kislány se egy nagy dolog szóval a figyelmeztetésre csak jót kuncog.*
-Nekem? Nem hiszem. Elbírok a kis tündérnyi súllyal.
*Nagyon szórakoztatónak találja mikor ezek a kis aranyos lények nagynak hiszik magukat. Van benne valami olyan kis naivitás amit nagyon szívesen elnézeget. Az erdő mélyére tett megjegyzését visszakapja pedig bár van benne igazság, de a kettő akkor se összehasonlítható.*
-De a kalózoktól nem kell félni. A sárkányok elől meg...*Elgondolkozik aztán rávágja a megoldást mintha természetes lenne.*Elég csak a víz alá bújni. A kalóz sárkányok viszont megint olyanok, hogy elég ha csak a pénzed odaadod nekik és nem bántanak. Bár érdekelne miket írnak róluk.
*Mint mindig most is remekül tud böszmeségeket mondani úgy, hogy egyáltalán nem ért a dolgokhoz, de azért meghallgatná, hogy is van az. Azt, érdeklődve hallgatja, hogy mik a szabályai az erdő mélyén való megélésnek. Mert úgy tűnik vannak neki. Bár így is elég hihetetlennek hangzik, hogy kacsázó kis tündérek főleg olyanok mint ez az ezüsthajú ott éljenek ahol elmondhatatlan mitikus képzeletet felülmúló lények vannak. Egy dologra rá is kérdez a doki.*
-Irbisz?
*Annyira az erdei állatokkal nincs tisztában. Meg úgy alapból az állatokkal. Ki se jön velük. Így esett meg az is, hogy leköpött valami teve szerűséget a tharg piacon mert az is őt. Köcsög köpködő teve izé. Viszont jól megmutatta neki. Még most is büszkén gondol vissza rá. A dobása is sokat dob az amúgy is ma egész jó kedvén. A tündérkének is megborzolja a buksiját újra annak a próbálkozását látva.*
-Egyre jobb. Még egy pár és lassan beérsz.
*Vigyorog szélesen. Ha pedig gyakorol biztos is, hogy beéri az dokit akinek a gyakorlat, az elf ügyesség és a szerencse volt csak az oldalán. Mondjuk, hogy egy kutya miképp kacsázik az már jó kérdés. Ahogy az is amit a tündér kérdez tőle, de a dokinak természetesen van rá egy előre bekészített válasza.*
-Csak úgy, hogy az nem is egy kutya ezek szerint hanem egy nagy fekete macska. Azok nem bírják a vizet.
//Vielke aranybogárkám//
*A doki számára nem nagy dolog ez. Sőt, a kislány se egy nagy dolog szóval a figyelmeztetésre csak jót kuncog.*
-Nekem? Nem hiszem. Elbírok a kis tündérnyi súllyal.
*Nagyon szórakoztatónak találja mikor ezek a kis aranyos lények nagynak hiszik magukat. Van benne valami olyan kis naivitás amit nagyon szívesen elnézeget. Az erdő mélyére tett megjegyzését visszakapja pedig bár van benne igazság, de a kettő akkor se összehasonlítható.*
-De a kalózoktól nem kell félni. A sárkányok elől meg...*Elgondolkozik aztán rávágja a megoldást mintha természetes lenne.*Elég csak a víz alá bújni. A kalóz sárkányok viszont megint olyanok, hogy elég ha csak a pénzed odaadod nekik és nem bántanak. Bár érdekelne miket írnak róluk.
*Mint mindig most is remekül tud böszmeségeket mondani úgy, hogy egyáltalán nem ért a dolgokhoz, de azért meghallgatná, hogy is van az. Azt, érdeklődve hallgatja, hogy mik a szabályai az erdő mélyén való megélésnek. Mert úgy tűnik vannak neki. Bár így is elég hihetetlennek hangzik, hogy kacsázó kis tündérek főleg olyanok mint ez az ezüsthajú ott éljenek ahol elmondhatatlan mitikus képzeletet felülmúló lények vannak. Egy dologra rá is kérdez a doki.*
-Irbisz?
*Annyira az erdei állatokkal nincs tisztában. Meg úgy alapból az állatokkal. Ki se jön velük. Így esett meg az is, hogy leköpött valami teve szerűséget a tharg piacon mert az is őt. Köcsög köpködő teve izé. Viszont jól megmutatta neki. Még most is büszkén gondol vissza rá. A dobása is sokat dob az amúgy is ma egész jó kedvén. A tündérkének is megborzolja a buksiját újra annak a próbálkozását látva.*
-Egyre jobb. Még egy pár és lassan beérsz.
*Vigyorog szélesen. Ha pedig gyakorol biztos is, hogy beéri az dokit akinek a gyakorlat, az elf ügyesség és a szerencse volt csak az oldalán. Mondjuk, hogy egy kutya miképp kacsázik az már jó kérdés. Ahogy az is amit a tündér kérdez tőle, de a dokinak természetesen van rá egy előre bekészített válasza.*
-Csak úgy, hogy az nem is egy kutya ezek szerint hanem egy nagy fekete macska. Azok nem bírják a vizet.
704. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-02 16:15:43
Üzenet elküldve: 2020-06-02 16:15:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Doktorbácsim//
*Nagy dilemma ez. Tudniillik, a Vielhez hasonló felnőtt, finom és nőies tündér hölgyek nem szoktak csak úgy férfiak nyakában ülni. Ugyanakkor a lány imádja a magasságot, szeret fára mászni, és elképzelni, hogy a szél hátán röpdös, így aztán nem tud ellenállni a csábításnak, és cinkosan mosolyogva bólogat, hogy elfogadja az ajánlatot.*
- De figyelmeztetlek, nehezebb vagyok, mint amilyennek tűnök. Nem lesz valami bajod? *Aggodalmaskodik, nem is azért, mert Intath ránézésre nem épp egy vasgyúró, hanem mert saját magát hiszi egy kicsit pocakosabbnak a kelleténél. Egyébként a lány rosszul gondolja, nem az, egészen vékonyka, a pocak – vagy amit annak szokott hívni – pedig csak akkor látszik, ha görnyedten ül.
Érzékeli, hogy Int nem szívesen beszél arról, honnan származik, ezért nem is feszegeti a témát. Majd mesél még, ha szeretne. Helyette csak csipkelődik egy kicsit, tündérmódra.*
- De hát a tengerpart is veszélyes! Bármikor jöhetnek a kalózok meg a sárkányok. Meg a kalózsárkányok! Egyszer olvastam egy könyvet kalózsárkányokról. *Kuncog.* Egyébként én nem félek. Nincs messze, és ha valaki ott nőtt fel, tudja, mire számíthat. Nagyon óvatosnak, figyelmesnek kell lenni, és minél kevesebb időt tölteni odabent, ennyi az egész trükk. De az irbiszektől még én is félek, Pyctáé is nagyon megijesztett. *Mondja, és össze is borzongana az emléktől, de ehelyett búvárkodni kezd. Leguggol a víz alatt, és megnézi, hol vannak a halacskák. Mintha most látna is egyet. Aztán megint kibukkan. Megnézi magának Intath dobását, és mikor ötöt pattan a kövecske, vele örül, még ugrabugrál is.*
- De ügyes vagy! *Tesz egy újabb kísérletet, de neki marad az egy, vagy inkább most másfél, mert már majdnem sikerült újra megpattintani, legalább is a lány úgy látja.* Még sokat kell gyakorolnom, de majd Árnyékkal próbálkozunk tovább, ha épp nincs más dolgunk. Hihetetlen, hogy nem akar vizes lenni. Szegény majd' megfő a bundájában, biztos jól esne neki egy kis felfrissülés. Te érted ezt? *Teszi fel Intathnak a költői kérdést, de közben pillantása a kutyát keresi. Valószínűleg a ház elé ment valaki mással barátkozni, mert nem látja a kedvenc fája alatt.*
//Doktorbácsim//
*Nagy dilemma ez. Tudniillik, a Vielhez hasonló felnőtt, finom és nőies tündér hölgyek nem szoktak csak úgy férfiak nyakában ülni. Ugyanakkor a lány imádja a magasságot, szeret fára mászni, és elképzelni, hogy a szél hátán röpdös, így aztán nem tud ellenállni a csábításnak, és cinkosan mosolyogva bólogat, hogy elfogadja az ajánlatot.*
- De figyelmeztetlek, nehezebb vagyok, mint amilyennek tűnök. Nem lesz valami bajod? *Aggodalmaskodik, nem is azért, mert Intath ránézésre nem épp egy vasgyúró, hanem mert saját magát hiszi egy kicsit pocakosabbnak a kelleténél. Egyébként a lány rosszul gondolja, nem az, egészen vékonyka, a pocak – vagy amit annak szokott hívni – pedig csak akkor látszik, ha görnyedten ül.
Érzékeli, hogy Int nem szívesen beszél arról, honnan származik, ezért nem is feszegeti a témát. Majd mesél még, ha szeretne. Helyette csak csipkelődik egy kicsit, tündérmódra.*
- De hát a tengerpart is veszélyes! Bármikor jöhetnek a kalózok meg a sárkányok. Meg a kalózsárkányok! Egyszer olvastam egy könyvet kalózsárkányokról. *Kuncog.* Egyébként én nem félek. Nincs messze, és ha valaki ott nőtt fel, tudja, mire számíthat. Nagyon óvatosnak, figyelmesnek kell lenni, és minél kevesebb időt tölteni odabent, ennyi az egész trükk. De az irbiszektől még én is félek, Pyctáé is nagyon megijesztett. *Mondja, és össze is borzongana az emléktől, de ehelyett búvárkodni kezd. Leguggol a víz alatt, és megnézi, hol vannak a halacskák. Mintha most látna is egyet. Aztán megint kibukkan. Megnézi magának Intath dobását, és mikor ötöt pattan a kövecske, vele örül, még ugrabugrál is.*
- De ügyes vagy! *Tesz egy újabb kísérletet, de neki marad az egy, vagy inkább most másfél, mert már majdnem sikerült újra megpattintani, legalább is a lány úgy látja.* Még sokat kell gyakorolnom, de majd Árnyékkal próbálkozunk tovább, ha épp nincs más dolgunk. Hihetetlen, hogy nem akar vizes lenni. Szegény majd' megfő a bundájában, biztos jól esne neki egy kis felfrissülés. Te érted ezt? *Teszi fel Intathnak a költői kérdést, de közben pillantása a kutyát keresi. Valószínűleg a ház elé ment valaki mással barátkozni, mert nem látja a kedvenc fája alatt.*
703. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-02 15:50:45
Üzenet elküldve: 2020-06-02 15:50:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Tiszta lappal//
*Alkatához azonban egy nagyra nőtt medvebocs viselkedése is társul, mert kíváncsian nézi, nézi az elfet, töpreng, mit kezdjen vele. A bemutatkozásra sem reagál semmit, ahogy Shen hátra tett lépésére se rezzen össze. Figyel, mikor beszélni kezd, akkor is. A jelenetből valószínűleg annyit ki tud következtetni, hogy ez az elf féle most itt van, és Viel nem érzi magát veszélyben a közelében, ezért neki se kell azon törnie a fejét, hogyan védje meg a lányt. Bárhogy is, ad Shennek egy esélyt. Mikor elunja az egyoldalú, egyértelműen nem kutyául folyó társalgást, megfordul és távozik, szinte lekezelően, mintha már nem is lenne hajlandó új társukkal foglalkozni. Meg sem áll a legközelebbi árnyékig, ahol szundíthat egy nagyot a sok izgalom után.*
- Na, ez meg is oldódott. *Örül meg neki Viel, és felkászálódik a földről, majd leporolja ruháját és a tenyerét.* Ha esetleg kötözködne még, szólj, de valószínűleg már rendben lesztek. *Megveregeti Shen karját, biztatóan, hogy remek munkát végzett, pedig látta rajta, mennyire tart ettől a találkozástól. Viel kiönti Árnyék táljából a maradék pár korty vizet, és tölt helyette másikat.* Szegény nyűgös mostanában, ez a meleg idő nem épp a kedvence. Sokat is kell innia.
- Azt hiszem, a bort rossz embertől, illetve tündértől kérdezed. Én csak ritkán iszom egy-egy korttyal, de nem is emlékszem, milyen volt. Mármint, hogy vörös, vagy fehér-e. *Magyarázza.* De azért jobb lenne, ha megkóstolnád a finom kútvizünket is, Árnyék példáján okulva. Tudod, édesanyám gyógyító asszony, és ő is mindig arra tanított, hogy az alkoholtól csak úgy érzed, hogy ittál, de közben felmelegíti a testedet, és még bajod is lehet. *Ezt pedig úgy fejti ki, mint egy dorgáló tanító néni. Látszik, hogy csak a jó szándék vezérli, és a legkevésbé sem ítélkezik Shen felett. Közben egyébként vissza is indulhatnak a konyhába, hacsak nincs valami egyéb teendője az elfnek.*
A hozzászólást Lámpás (Moderátor) módosította, ekkor: 2020.06.02 16:13:57, a következő indokkal:
Kérésre.
*Alkatához azonban egy nagyra nőtt medvebocs viselkedése is társul, mert kíváncsian nézi, nézi az elfet, töpreng, mit kezdjen vele. A bemutatkozásra sem reagál semmit, ahogy Shen hátra tett lépésére se rezzen össze. Figyel, mikor beszélni kezd, akkor is. A jelenetből valószínűleg annyit ki tud következtetni, hogy ez az elf féle most itt van, és Viel nem érzi magát veszélyben a közelében, ezért neki se kell azon törnie a fejét, hogyan védje meg a lányt. Bárhogy is, ad Shennek egy esélyt. Mikor elunja az egyoldalú, egyértelműen nem kutyául folyó társalgást, megfordul és távozik, szinte lekezelően, mintha már nem is lenne hajlandó új társukkal foglalkozni. Meg sem áll a legközelebbi árnyékig, ahol szundíthat egy nagyot a sok izgalom után.*
- Na, ez meg is oldódott. *Örül meg neki Viel, és felkászálódik a földről, majd leporolja ruháját és a tenyerét.* Ha esetleg kötözködne még, szólj, de valószínűleg már rendben lesztek. *Megveregeti Shen karját, biztatóan, hogy remek munkát végzett, pedig látta rajta, mennyire tart ettől a találkozástól. Viel kiönti Árnyék táljából a maradék pár korty vizet, és tölt helyette másikat.* Szegény nyűgös mostanában, ez a meleg idő nem épp a kedvence. Sokat is kell innia.
- Azt hiszem, a bort rossz embertől, illetve tündértől kérdezed. Én csak ritkán iszom egy-egy korttyal, de nem is emlékszem, milyen volt. Mármint, hogy vörös, vagy fehér-e. *Magyarázza.* De azért jobb lenne, ha megkóstolnád a finom kútvizünket is, Árnyék példáján okulva. Tudod, édesanyám gyógyító asszony, és ő is mindig arra tanított, hogy az alkoholtól csak úgy érzed, hogy ittál, de közben felmelegíti a testedet, és még bajod is lehet. *Ezt pedig úgy fejti ki, mint egy dorgáló tanító néni. Látszik, hogy csak a jó szándék vezérli, és a legkevésbé sem ítélkezik Shen felett. Közben egyébként vissza is indulhatnak a konyhába, hacsak nincs valami egyéb teendője az elfnek.*
A hozzászólást Lámpás (Moderátor) módosította, ekkor: 2020.06.02 16:13:57, a következő indokkal:
Kérésre.
702. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-05-29 23:13:14
Üzenet elküldve: 2020-05-29 23:13:14
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Tiszta lappal//
//Konyhában//
//Lau, Naty, Ally//
- Igen, tényleg csodás volt.* Feleli Lau megjegyzésére, s egy pillanatra megrohanják az édes emlékek, melyek mindig is ide fogják kötni. Ámde a következő kérdés magához téríti, s az emlékképek úgy tűnnek el egy szempillantás alatt, mintha elüldözték volna őket. Ha jól meggondoljuk, végül is ez részben igaz, de Lau nyilvánvalóan nem szánt szándékkal tette, csak érdeklődik, s ez természetes, ha ismeretlennel találkozik az elf. Vagy a fél-elf.*
- Nem, sajnos már nincs senki, akit meglátogathatnék.* Feleli, s hangjában enyhe szomorúság érződik.*
- Igen, a városban lakom.
*Ezt követően Natyra pillant különös színű szemeivel, s biztató mosolyt küld felé jelezvén, hogy nem érzi problémának a kései bemutatkozást. Sőt, a félvér szerint elég időszerű. Felel is a kérdésére.*
- All'Ynthriéna Tharganyor vagyok, de szólíthatsz Allynak.
*Rövidesen megérkezik a reggeli étel-ital. Ally is mézzel szereti a teát, s ha már kapott is hozzá ilyesfélét, akkor tesz is magának a bögrébe.*
- Köszönöm.* Mondja maga részéről a teára vonatkozóan. Naty helyett nem szeretne nyilatkozni, bár amilyen kedvesnek tűnik, bizonyára ő sem fogja ezt elmulasztani.*
- Jó étvágyat.* Ez egyaránt szól a mellette ülő lánynak, aki valami miatt nem a legjobban néz ki, s Launak is, aki csak ezut' csatlakozik hozzájuk.
Ally távolról sem tekinthető ismeretlennek e vidéken, hisz gyakorta erre jár, hogy visszatérjen a régi birtokra, ahol született, s ahol felnőtt. Igaz, hogy most először nézett be a rendhez... De még hogyan nézett be...*
- Igazából éjszakára nem tervezem maradni, de amíg itt vagyok, szívesen segítek bármiben, amiben tudok.* Felel a Lau által feltett kérdésre. Némiképp váratlanul éri, hogy sírásásban tudna segíteni. De ha már megígérte, miért ne segítene?*
- Szívesen segítek végleges nyugalomba helyezni az elhunytat.* Erősíti meg, mert hisz az előbb csak általánosságban mondta, hogy bármiben segítő kezet nyújt.
Majd Natyhoz fordul, s diszkréten kérdezi meg tőle:*
- Ha nem haragszol meg, te hogyan kerültél a rendhez?
*Szépen fogy mind a reggelije, mind a teája. A meleg folyadék az édesanyja által készített teára emlékezteti.*
- Nagyon finom a tea.* Dicséri az italt Launak. Nem hízelgés ez, csak egyszerű dicséret. Húz is egy kortyot az elhangzó szavak után.*
//Konyhában//
//Lau, Naty, Ally//
- Igen, tényleg csodás volt.* Feleli Lau megjegyzésére, s egy pillanatra megrohanják az édes emlékek, melyek mindig is ide fogják kötni. Ámde a következő kérdés magához téríti, s az emlékképek úgy tűnnek el egy szempillantás alatt, mintha elüldözték volna őket. Ha jól meggondoljuk, végül is ez részben igaz, de Lau nyilvánvalóan nem szánt szándékkal tette, csak érdeklődik, s ez természetes, ha ismeretlennel találkozik az elf. Vagy a fél-elf.*
- Nem, sajnos már nincs senki, akit meglátogathatnék.* Feleli, s hangjában enyhe szomorúság érződik.*
- Igen, a városban lakom.
*Ezt követően Natyra pillant különös színű szemeivel, s biztató mosolyt küld felé jelezvén, hogy nem érzi problémának a kései bemutatkozást. Sőt, a félvér szerint elég időszerű. Felel is a kérdésére.*
- All'Ynthriéna Tharganyor vagyok, de szólíthatsz Allynak.
*Rövidesen megérkezik a reggeli étel-ital. Ally is mézzel szereti a teát, s ha már kapott is hozzá ilyesfélét, akkor tesz is magának a bögrébe.*
- Köszönöm.* Mondja maga részéről a teára vonatkozóan. Naty helyett nem szeretne nyilatkozni, bár amilyen kedvesnek tűnik, bizonyára ő sem fogja ezt elmulasztani.*
- Jó étvágyat.* Ez egyaránt szól a mellette ülő lánynak, aki valami miatt nem a legjobban néz ki, s Launak is, aki csak ezut' csatlakozik hozzájuk.
Ally távolról sem tekinthető ismeretlennek e vidéken, hisz gyakorta erre jár, hogy visszatérjen a régi birtokra, ahol született, s ahol felnőtt. Igaz, hogy most először nézett be a rendhez... De még hogyan nézett be...*
- Igazából éjszakára nem tervezem maradni, de amíg itt vagyok, szívesen segítek bármiben, amiben tudok.* Felel a Lau által feltett kérdésre. Némiképp váratlanul éri, hogy sírásásban tudna segíteni. De ha már megígérte, miért ne segítene?*
- Szívesen segítek végleges nyugalomba helyezni az elhunytat.* Erősíti meg, mert hisz az előbb csak általánosságban mondta, hogy bármiben segítő kezet nyújt.
Majd Natyhoz fordul, s diszkréten kérdezi meg tőle:*
- Ha nem haragszol meg, te hogyan kerültél a rendhez?
*Szépen fogy mind a reggelije, mind a teája. A meleg folyadék az édesanyja által készített teára emlékezteti.*
- Nagyon finom a tea.* Dicséri az italt Launak. Nem hízelgés ez, csak egyszerű dicséret. Húz is egy kortyot az elhangzó szavak után.*
701. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-05-29 18:04:47
Üzenet elküldve: 2020-05-29 18:04:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Tiszta lappal//
//A konyhában//
//Ally, Naty, Lau//
- Ezt örömmel hallom. *mosolyodik el megkönnyebbülten, ahogy látja, Naty már jobban van kissé a tegnapihoz képest, bár még mindig meglehetősen erőtlennek véli a lányt, így a szeme sarkából végig igyekszik figyelemmel kísérni, míg a konyhába tartanak, de közben nem feledkezik meg új vendégükről sem*
- Ó, itt nőttél fel a közelben? Bizonyára csodás lehetett! *mosolyog lelkesen a lányra, miközben egy apró bólintással felel Naty kérésére, és már hozzá is lát a mézes tea elkészítéséhez*
- Esetleg meglátogatni jöttél valakit? *érdeklődik Ally szándékai felől, vajon mi szél hozta ide* A városban laksz? *kérdezősködik tovább, míg a felforró víz hangja félbe nem szakítja. Óvatos mozdulatokkal a már előre odakészített, teafűvel teli bögrékbe önti a vizet, Natyéba egy jó nagy adag mézet is téve, míg Ally elé üresen teszi le a teát, és mellé a mézet, hogy a lány kedve szerint ízesíthesse az italát*
- Egészségetekre! *mosolyog mindkettejükre, majd pár újabb térülés-fordulás után nem csak az innivaló, de az ennivaló is az asztalon terem*
- Jó étvágyat! *biccenti meg kissé a fejét, mielőtt hozzálátna, hogy kenjen magának egy szelet kenyeret*
- Ha esetleg itt szeretnél maradni éjszakára is, akkor szívesen látunk. *folytatja tovább a beszélgetés Allyval, hogy fényt derítsen a lány terveire, hiszen a szavaiból azt veszi ki, hogy bár itt nőtt fel, már inkább számít idegennek ezen a környéken. ~Persze lehet, hogy félreértem a helyzetet... ~mereng magában, míg a lányt szemléli* Örömmel látjuk az átutazókat is, illetve azokat is, akik hosszabb időre maradnának. A szállásért cserébe csak annyit kérünk, hogy segítsenek a ház körüli teendőkben. *ecseteli tovább a lánynak, hogyan is működnek a dolgok a Szarvasligetben*
- Azt hiszem, most már nem húzhatjuk tovább, hogy búcsút vegyünk Selestől. A kertben Viellel találtunk neki egy jó helyet, amit már nagyjából előkészítettünk, de még szeretnénk virágokat is ültetni. *fordul immár Naty felé, hogy a mai nap terveit ecsetelje neki* Esetleg ha elég erősnek érzed magad, elkísérhetnél te is minket... Persze nem segíteni, hisz az még talán túlságosan megterhelő lenne, de talán egy kis idő a szabad levegőn jót tenne. *veti fel a lánynak, bár megérti, ha inkább úgy dönt, nem tart velük, hanem a szobájában szeretne pihenni*
- Nem valami vidám feladat, de ha szeretnél te is csatlakozni, akkor szívesen látunk... *ajánlja fel Allynak is, bár tisztában van vele, hogy a sírásás nem épp a legkellemesebb munka, így nem is erőlteti túlzottan, ám ha a lány segíteni szeretne, akkor plusz két dolgos kéz csak jól jön nekik a végső nyughely kialakítása során. Míg a válaszukra vár, az ajtó felé pillant, vajon Viel és Shen csatlakoznak-e majd hozzájuk, ha végeztek a takarítással.*
//A konyhában//
//Ally, Naty, Lau//
- Ezt örömmel hallom. *mosolyodik el megkönnyebbülten, ahogy látja, Naty már jobban van kissé a tegnapihoz képest, bár még mindig meglehetősen erőtlennek véli a lányt, így a szeme sarkából végig igyekszik figyelemmel kísérni, míg a konyhába tartanak, de közben nem feledkezik meg új vendégükről sem*
- Ó, itt nőttél fel a közelben? Bizonyára csodás lehetett! *mosolyog lelkesen a lányra, miközben egy apró bólintással felel Naty kérésére, és már hozzá is lát a mézes tea elkészítéséhez*
- Esetleg meglátogatni jöttél valakit? *érdeklődik Ally szándékai felől, vajon mi szél hozta ide* A városban laksz? *kérdezősködik tovább, míg a felforró víz hangja félbe nem szakítja. Óvatos mozdulatokkal a már előre odakészített, teafűvel teli bögrékbe önti a vizet, Natyéba egy jó nagy adag mézet is téve, míg Ally elé üresen teszi le a teát, és mellé a mézet, hogy a lány kedve szerint ízesíthesse az italát*
- Egészségetekre! *mosolyog mindkettejükre, majd pár újabb térülés-fordulás után nem csak az innivaló, de az ennivaló is az asztalon terem*
- Jó étvágyat! *biccenti meg kissé a fejét, mielőtt hozzálátna, hogy kenjen magának egy szelet kenyeret*
- Ha esetleg itt szeretnél maradni éjszakára is, akkor szívesen látunk. *folytatja tovább a beszélgetés Allyval, hogy fényt derítsen a lány terveire, hiszen a szavaiból azt veszi ki, hogy bár itt nőtt fel, már inkább számít idegennek ezen a környéken. ~Persze lehet, hogy félreértem a helyzetet... ~mereng magában, míg a lányt szemléli* Örömmel látjuk az átutazókat is, illetve azokat is, akik hosszabb időre maradnának. A szállásért cserébe csak annyit kérünk, hogy segítsenek a ház körüli teendőkben. *ecseteli tovább a lánynak, hogyan is működnek a dolgok a Szarvasligetben*
- Azt hiszem, most már nem húzhatjuk tovább, hogy búcsút vegyünk Selestől. A kertben Viellel találtunk neki egy jó helyet, amit már nagyjából előkészítettünk, de még szeretnénk virágokat is ültetni. *fordul immár Naty felé, hogy a mai nap terveit ecsetelje neki* Esetleg ha elég erősnek érzed magad, elkísérhetnél te is minket... Persze nem segíteni, hisz az még talán túlságosan megterhelő lenne, de talán egy kis idő a szabad levegőn jót tenne. *veti fel a lánynak, bár megérti, ha inkább úgy dönt, nem tart velük, hanem a szobájában szeretne pihenni*
- Nem valami vidám feladat, de ha szeretnél te is csatlakozni, akkor szívesen látunk... *ajánlja fel Allynak is, bár tisztában van vele, hogy a sírásás nem épp a legkellemesebb munka, így nem is erőlteti túlzottan, ám ha a lány segíteni szeretne, akkor plusz két dolgos kéz csak jól jön nekik a végső nyughely kialakítása során. Míg a válaszukra vár, az ajtó felé pillant, vajon Viel és Shen csatlakoznak-e majd hozzájuk, ha végeztek a takarítással.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1360-1379