Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 23 (441. - 460. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1151-1170
460. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-10-31 19:55:11
Üzenet elküldve: 2021-10-31 19:55:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*A doki valóban sok mindenben teljes ellentéte tud lenni az elfekről kialakult sztereotípiáknak. Nem szereti az állatokat, a természetet, a koszt, nem tud íjászkodni, nem nyugodt és elmélkedő. A beképzeltség az ami megvan neki is. A félvér történetét tettetett érdeklődéssel hallgatja. A megállapításra, hogy a tenger is többször volt szép mint ijesztő elgondolkodik majd bólint, hogy van benne valami. A mese végén azért megüti valami a fülét.*
-A tengeren?
*Nem emlékszik, hogy szóba került volna ilyesmi. Megjegyezte volna ha hajós rokonságról beszél a lány. Azt, viszont megfigyelte már róla, hogy kellően érzékeny ahhoz, hogy felfigyeljen a kevésbé kellemes témákra és ne erőltesse őket. Kíváncsi volt valamire a doki pedig pont annyit mondott mintha az lett volna több a semminél. Pedig nincs így. Azt, sokkal szívesebben hallgatja amúgy is mikor Luninari beszél magáról vagy a múltjáról. Figyelmesen hallgatja az otthonának a leírását is. Bár lassacskán kezd megjönni az étvágya, de még élvezi ezt a kis sétát. Jót tesz a kis lelkének.*
-Nekünk a fiúkkal az alvással volt gondunk. Mikor még tudtam, hogy ki fogunk megint kötni akkor még nem okozott gondot a furcsaságom, de mikor a szegénynegyedbe beköltöztem! Nem tudtam ráállni a szárazföldi létre. Nálunk nem az volt, hogy reggel ébren, este alvás. Nyolc óránként váltás. A fedélközbe nem sütött le a nap jót lehetett aludni délben is. Folyton álmos voltam napközben is. Most már megszoktam, de érdekes ez.
*Száll be a semmitmondó történetek mesélésébe amiknek hasznuk nincs, de mindketten élvezik őket. Majd a ház lakói lesznek sorra véve. Már korábban is észrevette a doki, hogy Luninari nagyon szereti a házigazdájukat. Bólint is annak a dicséretére.*
-Jólelkű.
*Ami szegény legnagyobb gyengéje is. Meg a félénksége. Csak kerülgeti a forró kását a vele kapcsolatban. Pedig az elf nem kéretné magát. Azzal kapcsolatban, hogy a félvér is beszállt volna közéjük lubickolni Int jót nevet és megsimogatja, azt a nem túl széles hátat.*
-Legközelebb majd becsábítunk téged is.
*Az apróságokon, hogy mi lesz rajtuk és hasonlók a férfi nem akad fenn. Nem is azért mondja. Ha két fiatal lánnyal úgy akarna fürdőzni és élvezni a társaságukat akkor pont nem Luninari-t és a kistündért hívná hanem a liget többi lányát. Ez csak pancsolás nevetgélés és a fiatalság ártatlan kiélvezése. Nem is kell több ennél. Majd csak komolyabb témák kerülnek elő. A félvér pedig ahogy sejthető volt nem érti a dolgot. A doki pedig mosolyogva megsimogatja, most a hollófekete buksit.*
-Kedveském, nem olyan ez mint egy haszonállat nyakát elvágni. Láttál már a lázadásnál dolgokat te is.
*Toldja meg egy kis ölelgetéssel a komoly témát ne legyen belőle sértődés. Gyorsan megölni valakit nem könnyű. Ha ügyes az ember akkor is pár percet lehet szenved majd a barom, hacsak nem agyoncsapja. A doki áldozatai szenvedni szoktak. Ha megölni akarja őket akkor legalább pár percet. Azok a szerencsétlenek akik úgy kerültek a keze alá, hogy rajtuk múlik mikor jut ki nekik a megváltó halál... Na, arról a lány jobb ha nem is tud. Viszont az alku megköttetik. És a híresen megszeghetetlen kalózígéretet meg is teszi az elf.*
-Megegyeztünk akkor. Dehogy futok vissza! Még a pestist is messzire elkerültem. Szerintem járna is érte valami dicséret nekem.
*Bólogat és néz a lányra mert tőle várja, azt a dicséretet az ügyességéért.*
//Fogas kérdés//
*Hogy mi járt volna neki talán nem is derül már ki hisz egy nem várt rivális pofátlankodik oda hozzájuk pont a legjobb pillanatban.*
-Na, mi van? Össze ne nyálazz!
*Szólítja meg ő is a kutyát kevésbé barátságosan mint a félvér. Valljuk be igencsak zavaró mikor vidám társalgásukat egy koszcsomó zavarja meg. Mikor eltűnik a kérdésre ki is fejti véleményét róla újra.*
-Mint egy nyálas porrongy.
*Bizony a korábbiak még mindig állnak. Koszos is, büdös is és most éppen nem, de lehet azért szalad el, hogy a tökét nyalja. Az is lehet, hogy közben a Luninari-ra gondolva. A doki kinézné belőle. De valami csak van vele. Elromlott. Ide-oda szaladgál és néz rájuk. Mivel a másik meg tudja fejteni így általa a doki megérti a dolgot, a tündér megjelenésére pedig még jobban. Valóban a kutya ha köszönetet vár akkor rossz elfet választott ugyanis Int szó nélkül kikerüli és a hosszú lábaival nem futva, de ijesztő tempóban indul meg Viel felé. Aki, ha nem kezd menekülőbe akkor bár úgy néz ki mintha elsodorná, de szinte közvetlenül előtte megtorpan az orvos, a kezét egyből annak homlokára téve és bármilyen udvariassági formulát nélkülözve szigorúan megkérdi.*
-Mi van veled?
*A doki valóban sok mindenben teljes ellentéte tud lenni az elfekről kialakult sztereotípiáknak. Nem szereti az állatokat, a természetet, a koszt, nem tud íjászkodni, nem nyugodt és elmélkedő. A beképzeltség az ami megvan neki is. A félvér történetét tettetett érdeklődéssel hallgatja. A megállapításra, hogy a tenger is többször volt szép mint ijesztő elgondolkodik majd bólint, hogy van benne valami. A mese végén azért megüti valami a fülét.*
-A tengeren?
*Nem emlékszik, hogy szóba került volna ilyesmi. Megjegyezte volna ha hajós rokonságról beszél a lány. Azt, viszont megfigyelte már róla, hogy kellően érzékeny ahhoz, hogy felfigyeljen a kevésbé kellemes témákra és ne erőltesse őket. Kíváncsi volt valamire a doki pedig pont annyit mondott mintha az lett volna több a semminél. Pedig nincs így. Azt, sokkal szívesebben hallgatja amúgy is mikor Luninari beszél magáról vagy a múltjáról. Figyelmesen hallgatja az otthonának a leírását is. Bár lassacskán kezd megjönni az étvágya, de még élvezi ezt a kis sétát. Jót tesz a kis lelkének.*
-Nekünk a fiúkkal az alvással volt gondunk. Mikor még tudtam, hogy ki fogunk megint kötni akkor még nem okozott gondot a furcsaságom, de mikor a szegénynegyedbe beköltöztem! Nem tudtam ráállni a szárazföldi létre. Nálunk nem az volt, hogy reggel ébren, este alvás. Nyolc óránként váltás. A fedélközbe nem sütött le a nap jót lehetett aludni délben is. Folyton álmos voltam napközben is. Most már megszoktam, de érdekes ez.
*Száll be a semmitmondó történetek mesélésébe amiknek hasznuk nincs, de mindketten élvezik őket. Majd a ház lakói lesznek sorra véve. Már korábban is észrevette a doki, hogy Luninari nagyon szereti a házigazdájukat. Bólint is annak a dicséretére.*
-Jólelkű.
*Ami szegény legnagyobb gyengéje is. Meg a félénksége. Csak kerülgeti a forró kását a vele kapcsolatban. Pedig az elf nem kéretné magát. Azzal kapcsolatban, hogy a félvér is beszállt volna közéjük lubickolni Int jót nevet és megsimogatja, azt a nem túl széles hátat.*
-Legközelebb majd becsábítunk téged is.
*Az apróságokon, hogy mi lesz rajtuk és hasonlók a férfi nem akad fenn. Nem is azért mondja. Ha két fiatal lánnyal úgy akarna fürdőzni és élvezni a társaságukat akkor pont nem Luninari-t és a kistündért hívná hanem a liget többi lányát. Ez csak pancsolás nevetgélés és a fiatalság ártatlan kiélvezése. Nem is kell több ennél. Majd csak komolyabb témák kerülnek elő. A félvér pedig ahogy sejthető volt nem érti a dolgot. A doki pedig mosolyogva megsimogatja, most a hollófekete buksit.*
-Kedveském, nem olyan ez mint egy haszonállat nyakát elvágni. Láttál már a lázadásnál dolgokat te is.
*Toldja meg egy kis ölelgetéssel a komoly témát ne legyen belőle sértődés. Gyorsan megölni valakit nem könnyű. Ha ügyes az ember akkor is pár percet lehet szenved majd a barom, hacsak nem agyoncsapja. A doki áldozatai szenvedni szoktak. Ha megölni akarja őket akkor legalább pár percet. Azok a szerencsétlenek akik úgy kerültek a keze alá, hogy rajtuk múlik mikor jut ki nekik a megváltó halál... Na, arról a lány jobb ha nem is tud. Viszont az alku megköttetik. És a híresen megszeghetetlen kalózígéretet meg is teszi az elf.*
-Megegyeztünk akkor. Dehogy futok vissza! Még a pestist is messzire elkerültem. Szerintem járna is érte valami dicséret nekem.
*Bólogat és néz a lányra mert tőle várja, azt a dicséretet az ügyességéért.*
//Fogas kérdés//
*Hogy mi járt volna neki talán nem is derül már ki hisz egy nem várt rivális pofátlankodik oda hozzájuk pont a legjobb pillanatban.*
-Na, mi van? Össze ne nyálazz!
*Szólítja meg ő is a kutyát kevésbé barátságosan mint a félvér. Valljuk be igencsak zavaró mikor vidám társalgásukat egy koszcsomó zavarja meg. Mikor eltűnik a kérdésre ki is fejti véleményét róla újra.*
-Mint egy nyálas porrongy.
*Bizony a korábbiak még mindig állnak. Koszos is, büdös is és most éppen nem, de lehet azért szalad el, hogy a tökét nyalja. Az is lehet, hogy közben a Luninari-ra gondolva. A doki kinézné belőle. De valami csak van vele. Elromlott. Ide-oda szaladgál és néz rájuk. Mivel a másik meg tudja fejteni így általa a doki megérti a dolgot, a tündér megjelenésére pedig még jobban. Valóban a kutya ha köszönetet vár akkor rossz elfet választott ugyanis Int szó nélkül kikerüli és a hosszú lábaival nem futva, de ijesztő tempóban indul meg Viel felé. Aki, ha nem kezd menekülőbe akkor bár úgy néz ki mintha elsodorná, de szinte közvetlenül előtte megtorpan az orvos, a kezét egyből annak homlokára téve és bármilyen udvariassági formulát nélkülözve szigorúan megkérdi.*
-Mi van veled?
459. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-10-27 23:35:52
Üzenet elküldve: 2021-10-27 23:35:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*Sokadszor állapítja meg magában, hogy minél jobban ismeri Intet, annál kevésbé érzi hasonlatosnak őt szülőfalva elfjeihez, de hát ettől még elf, aki ha másban nem is, kinézetében azért mindenképpen emlékezteti rájuk.
Talán előbbinek köszönhető, hogy könnyebb vele egykori otthonáról is úgy beszélni, hogy el tud vonatkoztatni ottani életétől, és csak annak a díszleteire emlékezni vissza.
Nem vágyik "haza", mégis a táj azért hiányzik kicsit most is, bármennyire is szép és még szebb lehet Szarvasliget a jövőben, annál is, mint amilyen most.*
- Tényleg elég ijesztő volt sokszor, de azért szerencsére nem túl gyakran volt olyan, ahogyan meséltem. Gondolom a tenger is sokkal többször volt gyönyörű, mint ahányszor azt a benyomást keltette benned, hogy éppen meg akar ölni. Meg aztán, valahogy anya ősei is kibírták ott számtalan generáción keresztül. *mosolyodik el halványan megint, szándékosan nem kérdezve rá arra, amire a legjobban kíváncsi lenne. Végtére is ő maga sem mesélt el rengeteg dolgot, sok mindent csak egymás ki nem mondott gondolatai közül következtethetnek ki, bár részéről mindez a világért sem a bizalom hiányáról szól, és sejti, vagy sokkal inkább tudni véli, hogy Intath részéről is valami nagyon hasonlóról lehet szó.
"Muszájból kezdtem." - Az ő értelmezésében túl sok mindent is jelenthet ez, de bizonyosan semmi jót. Akár ő maga is fogalmazhatna úgy, hogy muszájból kellett elhagynia az otthonát, és ez a néhány szó, olyan történetet rejtene magában, amit itt és most aztán biztosan semmi kedve nem lenne elmesélni. Kívülálló fülével hallva akár még komikus felhangja is lehetne az egésznek, ő azonban mindenképpen inkább tragikusnak érzi. Talán természetes, hogy a szőke elf szavai mögé is valami hasonló történetet sejt és képzel, éppen csak azt nem érti, hogy kinek lehet az útjában egy kicsit furcsa, talán kicsit tényleg bolond, ugyanakkor egy olyan kedves és jóságos valaki, mint amilyen Intath.
Nem szeretne mindenesetre túlságosan tolakodó kérdéseket feltenni erről. Talán majd egyszer elmond neki mindent. Ő biztos, hogy mindig érdeklődéssel és jó eséllyel megértéssel fogja hallgatni. Ha nem most, hát akkor majd máskor. Egyébként sem lehet mindent megbeszélni egyetlen rövid délután alatt, főleg nem úgy, hogy őt a konyha is várja, hogy ígéretéhez híven finom vacsorát készítsen majd az elfnek, és várják a jegyzetek is, amikben olyan tudás lapul, ugrásra készen, amilyenre már nagyon régóta vágyik. Igaz még ezek kedvéért sem akarja a mostani perceket siettetni, vagy ezeket az általa nagyon is szépnek és kellemesnek megélt pillanatokat megszakítani.*
- Amúgy szép helyen éltem. *mélázik el kicsit, mintha szándékosan húzná az időt és nyújtaná tovább a beszélgetést, pedig majdnem félig öntudatlanul csinálja.* Legalábbis voltak ott szép dolgok. A faházak, a kis kertek, tűzrakók, apró patakok, kicsi tavak és tisztások, ilyesmikre gondolok. Kőből mi csak oltárokat építettünk, esetleg kis ösvényeket szórtunk apró kavicsokkal tele. A hatalmas fák pedig... azt hiszem eléggé hangulatfüggő, hogy mit látsz beléjük. Szerintem neked is tetszene, ha egyszer arra járnál. Nem mintha itt nem lenne szép. Ha tudnád, hogy az erdő után már az milyen furcsa, de egyben felszabadító is, hogy itt olyan messzire ellátni. Már csak ezért is szabadabbnak érzem magam. Arthenior kicsit olyan volt, mintha kövek közé lettem volna zárva, bár ott meg a házak és a szobák voltak hatalmasok. Legalábbis, ahol éltem. De ez azért nem ugyanaz.
*~ Hát igen, a régi jó Gazdagnegyed. ~ mélázik el ismét, de ezúttal csak magában. ~ Aki nem élt ott, csak vágyott oda, talán nem is sejti, hogy mennyi mindent rejtettek el azok a vastag kőfalak. ~
Erről persze eszébe jut Lau is, akit még ott ismert meg, főleg, hogy Int is éppen az imént említette őt.*
- Ami Laut illeti, a játékos oldalát én sem nagyon ismerem, de biztosan van neki olyan is. Egyszer majd valahogy kihozzuk belőle. Viszont nem is kívánhatnék nála jobb barátnőt magamnak így sem. Ylandát sajnos alig ismerem még, viszont azt sajnálom, hogy amikor Viellel lubickoltatok nem voltam itt. Szívesen beszálltam volna mellétek.
*Újabb, ezúttal kissé hosszabb hallgatás következik a részéről, és nem csak azért, mert felötlik benne a kérdés, hogy vajon ruha nélkül, vagy valamiféle ruhában fürödtek ebben a tóban? Nyilván utóbbiban, de milyenben? Otthon ugyan hasonlóból sohasem csináltak gondot, de hát akkor édesanyjával és plüssnyulaival négyesben voltak. Intath előtt azért biztosan nem merne levetkőzni teljesen csak úgy.
Jelenleg mindenesetre ez eléggé távoli problémának tűnik, sokkal inkább gondolkodik el az elfnek azon a szavain, amelyekkel jellemzi őt, és közben megpróbál a lelkére is beszélni, hogy amennyire lehet baj esetén is igyekezzen ne még nagyobb bajba keverni magát.
Valahogy úgy érzi, hogy Intath ezúttal kissé túlzásokba esik. Nem mintha nem esne jól hasonlókat hallani tőle, de ha rá hallgatna, még a végén képes lenne elhinni magáról, hogy benne nincsen semmi más csak kedvesség és jóság.*
- Örülök, ha szerinted tényleg szeretnek a többiek, de azért kicsit zavarba hoz, hogy ilyennek látsz. Persze, szerintem sem vagyok gonosz és elvetemült *mosolyogja el magát szórakozottan az újabb komoly téma ellenére is* de azért, amit meséltem nem véletlenül meséltem. Én sem vagyok azért mindig kedves. És azért volt már olyan, akinek tudtam volna ártani, és nem hiszem, hogy utána különösebb lelkifurdalásom lett volna.
*~ Mit kellene például sajnálnom azokon akik leütöttek engem és levágták Alenia ujját? ~ Majdnem még a fejét is megrázza, mintha hinne az illúzióban, hogy ez által nem csak a gondolatokat, hanem az emlékeket is kirázhatja belőle.*
- Persze lehet, hogy mégis, nem tudom. *sóhajt.* De mindegy. Amit megígértem, azt megígértem. Még szép, hogy megegyeztünk! Tényleg nem fogom keresni a bajt, ha pedig megjön, akkor sem én leszek az, aki elébe szalad, hogy képen törölje. Magamra és másokra is vigyázni fogok. De csak akkor, ha te sem hősködsz feleslegesen. Ehhez ragaszkodom. Ha csak nincs valami nagyon-nagyon nagy, rettenetesen fontos oka, nem fogsz még egyszer visszamenni egy lángoló városba, miközben mindenki éppen kifelé menekül onnan!
*Talán ezúttal meg ő esik túlzásokba. Azt már nem mondja ki, de voltaképpen egészen kellemesen érzi magát Intath által ölelve, csipkedve, simogatva. Jó lenne, ha még máskor is lennének hasonló délutánjaik, és nem kellene még egyszer elveszítenie azt, akit éppen elkezdett igazán megszeretni. Elhatározza hát, hogyha Intath még egyszer valami hülyeséget akar csinálni, egészen egyszerűen nem fogja hagyni.
Ettől még kicsit talán sokat is beszélt. Mégis, kíváncsi, hogy mit válaszol a doki, bár igazából annyi mindent mondott neki az előbb, hogy mindenre nem is vár választ tőle, éppen csak arra, amit a legfontosabbnak érez.
Akármint mond is neki viszontválaszként, a beszélgetést úgy tűnik, hogy egyelőre félbe kell hagyniuk, még akkor is, ha egyelőre bizonytalan idő elteltével majd biztosan folytatódni fog.*
//Fogas kérdés//
*Nem tudja, hogy mennyi idő telhetett el idekint a tónál, de abban biztos, hogy sikerült egészen belefeledkeznie a beszélgetésbe, egészen a legvégéig, amikor végül is megfogadták egymásnak, hogy nem csak a másikra, hanem saját magukra is vigyázni fognak.
Ekkor érkezik Árnyék, számára hirtelen, ő pedig még Intathoz hajtott fejével próbál a hátuk mögé pillantani, és talán csak a pillanat töredékéig, de mintha látna valakit elbújni a ház sarka mögött. Veszélyt ugyanakkor nem érez, hiszen Viel okos kutyája akkor nyilván nem hozzájuk szaladna, hanem éppen ugatná azt, aki hívatlanul közös birtokuk területére tolakodott. Intathot mindenesetre elengedi úgy fordul, majd hajol le a kutya elé.*
- Mi az Árnyék? *kérdi valahogy ösztönösen, akárha az eb beszélni tudna, és tényleg képes lenne elmondani, hogy mit szeretne tőlük, Árnyék azonban nem válaszol, csak elszalad vissza a ház sarkához ahonnan érkezett.*
- Na most mondd, hogy nem aranyos Árnyék! *mondja Intnek olyan arccal, mint aki ismét valami megcáfolhatatlan érvet mondott, bár igazából legkevesebb kuncogni van kedve, ha eszébe jut, hogyan milyennek látja a doki valójában ezt a derék kutyát. Örül neki, hogy Viel nem hallotta, amit még az istállóban mondott neki, ahogyan annak is, hogy azt sem, hogy ő nevetett ezen, annak ellenére is, hogy nem is értett vele egyet.
Árnyék a maga izgatottan gyors sebességével megteszi még legalább kétszer a tó és a ház sarka között az utat, mire ő maga felismerni véli, hogy mi az oka különös viselkedésének. Bár neki soha nem volt kutyája, de éppen elég vadászkutyát látott már odahaza, és éppen elég történetet hallott róluk ahhoz, hogyha nem is azonnal, de viszonylag hamar azért mégis megértse mit akar pontosan tőlük éppen.*
- Azt szeretné, hogy kövessük. Mutatni akar valamit, méghozzá most azonnal.
*Mintha teljes összhangban dolgoznának, Viel körülbelül pont ezt a pillanatot választja arra, hogy előjöjjön és beszéljen hozzájuk, Árnyék pedig, hogy lecövekeljen Intath lábai mellett. Gyanítja, hogy mégsem az elf lesz az, aki végül megsimogatja mindezért a kutya fejét, hanem ő, főleg miután nagyjából összerakja magában a képet. Árnyék a Gazdáját szerette volna megmutatni nekik, pontosabban Intathnak, aki mellé leült. Létezik, hogy még annál is okosabb lenne, mint amilyennek eddig gondolta?
Mert ugyan nem közvetlen közelről látja a lányt, de valami határozottan furcsa és nyugtalanító rajta.*
- Ugyan, semmi baj! *kiáltja oda neki és meg is indul felé, remélve, hogy Intath követi, és látja ugyanazt, amit ő. Bár hát miért ne látná, ha már neki is feltűnik. Nem hiszi, hogy jót jelent az, hogy Viel hozzá hasonló, sápadt fehér arca most szinte vörös, ráadásul úgy öltözött fel, mintha másik évszakban járna.*
- Jól vagy? *kérdi tőle, bár elég feleslegesnek érzi a kérdést, mégsem tud mást kérdezni hirtelen. Még jó, hogy van egy igazi orvos is a háznál.
De annak is örül, hogy itt és most ő is itt lehet. Szükség lehet még rá is, ez pedig bár máris aggódik a tündérlányért, mégis örömmel tölti el.
Végre olyan helyet nevezhet az otthonának életében először, ahol nem csak megtűrt, vagy eltartott valaki, valahol egy házban, vagy szobában, hanem ahol igazán hasznosnak érzi magát, és ez nem csak érzés, hanem egyben tény is; most már tényleg végre ő is tehet valamit jót másokért, azon kívül is, hogy szereti őket.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.27 23:39:39
*Sokadszor állapítja meg magában, hogy minél jobban ismeri Intet, annál kevésbé érzi hasonlatosnak őt szülőfalva elfjeihez, de hát ettől még elf, aki ha másban nem is, kinézetében azért mindenképpen emlékezteti rájuk.
Talán előbbinek köszönhető, hogy könnyebb vele egykori otthonáról is úgy beszélni, hogy el tud vonatkoztatni ottani életétől, és csak annak a díszleteire emlékezni vissza.
Nem vágyik "haza", mégis a táj azért hiányzik kicsit most is, bármennyire is szép és még szebb lehet Szarvasliget a jövőben, annál is, mint amilyen most.*
- Tényleg elég ijesztő volt sokszor, de azért szerencsére nem túl gyakran volt olyan, ahogyan meséltem. Gondolom a tenger is sokkal többször volt gyönyörű, mint ahányszor azt a benyomást keltette benned, hogy éppen meg akar ölni. Meg aztán, valahogy anya ősei is kibírták ott számtalan generáción keresztül. *mosolyodik el halványan megint, szándékosan nem kérdezve rá arra, amire a legjobban kíváncsi lenne. Végtére is ő maga sem mesélt el rengeteg dolgot, sok mindent csak egymás ki nem mondott gondolatai közül következtethetnek ki, bár részéről mindez a világért sem a bizalom hiányáról szól, és sejti, vagy sokkal inkább tudni véli, hogy Intath részéről is valami nagyon hasonlóról lehet szó.
"Muszájból kezdtem." - Az ő értelmezésében túl sok mindent is jelenthet ez, de bizonyosan semmi jót. Akár ő maga is fogalmazhatna úgy, hogy muszájból kellett elhagynia az otthonát, és ez a néhány szó, olyan történetet rejtene magában, amit itt és most aztán biztosan semmi kedve nem lenne elmesélni. Kívülálló fülével hallva akár még komikus felhangja is lehetne az egésznek, ő azonban mindenképpen inkább tragikusnak érzi. Talán természetes, hogy a szőke elf szavai mögé is valami hasonló történetet sejt és képzel, éppen csak azt nem érti, hogy kinek lehet az útjában egy kicsit furcsa, talán kicsit tényleg bolond, ugyanakkor egy olyan kedves és jóságos valaki, mint amilyen Intath.
Nem szeretne mindenesetre túlságosan tolakodó kérdéseket feltenni erről. Talán majd egyszer elmond neki mindent. Ő biztos, hogy mindig érdeklődéssel és jó eséllyel megértéssel fogja hallgatni. Ha nem most, hát akkor majd máskor. Egyébként sem lehet mindent megbeszélni egyetlen rövid délután alatt, főleg nem úgy, hogy őt a konyha is várja, hogy ígéretéhez híven finom vacsorát készítsen majd az elfnek, és várják a jegyzetek is, amikben olyan tudás lapul, ugrásra készen, amilyenre már nagyon régóta vágyik. Igaz még ezek kedvéért sem akarja a mostani perceket siettetni, vagy ezeket az általa nagyon is szépnek és kellemesnek megélt pillanatokat megszakítani.*
- Amúgy szép helyen éltem. *mélázik el kicsit, mintha szándékosan húzná az időt és nyújtaná tovább a beszélgetést, pedig majdnem félig öntudatlanul csinálja.* Legalábbis voltak ott szép dolgok. A faházak, a kis kertek, tűzrakók, apró patakok, kicsi tavak és tisztások, ilyesmikre gondolok. Kőből mi csak oltárokat építettünk, esetleg kis ösvényeket szórtunk apró kavicsokkal tele. A hatalmas fák pedig... azt hiszem eléggé hangulatfüggő, hogy mit látsz beléjük. Szerintem neked is tetszene, ha egyszer arra járnál. Nem mintha itt nem lenne szép. Ha tudnád, hogy az erdő után már az milyen furcsa, de egyben felszabadító is, hogy itt olyan messzire ellátni. Már csak ezért is szabadabbnak érzem magam. Arthenior kicsit olyan volt, mintha kövek közé lettem volna zárva, bár ott meg a házak és a szobák voltak hatalmasok. Legalábbis, ahol éltem. De ez azért nem ugyanaz.
*~ Hát igen, a régi jó Gazdagnegyed. ~ mélázik el ismét, de ezúttal csak magában. ~ Aki nem élt ott, csak vágyott oda, talán nem is sejti, hogy mennyi mindent rejtettek el azok a vastag kőfalak. ~
Erről persze eszébe jut Lau is, akit még ott ismert meg, főleg, hogy Int is éppen az imént említette őt.*
- Ami Laut illeti, a játékos oldalát én sem nagyon ismerem, de biztosan van neki olyan is. Egyszer majd valahogy kihozzuk belőle. Viszont nem is kívánhatnék nála jobb barátnőt magamnak így sem. Ylandát sajnos alig ismerem még, viszont azt sajnálom, hogy amikor Viellel lubickoltatok nem voltam itt. Szívesen beszálltam volna mellétek.
*Újabb, ezúttal kissé hosszabb hallgatás következik a részéről, és nem csak azért, mert felötlik benne a kérdés, hogy vajon ruha nélkül, vagy valamiféle ruhában fürödtek ebben a tóban? Nyilván utóbbiban, de milyenben? Otthon ugyan hasonlóból sohasem csináltak gondot, de hát akkor édesanyjával és plüssnyulaival négyesben voltak. Intath előtt azért biztosan nem merne levetkőzni teljesen csak úgy.
Jelenleg mindenesetre ez eléggé távoli problémának tűnik, sokkal inkább gondolkodik el az elfnek azon a szavain, amelyekkel jellemzi őt, és közben megpróbál a lelkére is beszélni, hogy amennyire lehet baj esetén is igyekezzen ne még nagyobb bajba keverni magát.
Valahogy úgy érzi, hogy Intath ezúttal kissé túlzásokba esik. Nem mintha nem esne jól hasonlókat hallani tőle, de ha rá hallgatna, még a végén képes lenne elhinni magáról, hogy benne nincsen semmi más csak kedvesség és jóság.*
- Örülök, ha szerinted tényleg szeretnek a többiek, de azért kicsit zavarba hoz, hogy ilyennek látsz. Persze, szerintem sem vagyok gonosz és elvetemült *mosolyogja el magát szórakozottan az újabb komoly téma ellenére is* de azért, amit meséltem nem véletlenül meséltem. Én sem vagyok azért mindig kedves. És azért volt már olyan, akinek tudtam volna ártani, és nem hiszem, hogy utána különösebb lelkifurdalásom lett volna.
*~ Mit kellene például sajnálnom azokon akik leütöttek engem és levágták Alenia ujját? ~ Majdnem még a fejét is megrázza, mintha hinne az illúzióban, hogy ez által nem csak a gondolatokat, hanem az emlékeket is kirázhatja belőle.*
- Persze lehet, hogy mégis, nem tudom. *sóhajt.* De mindegy. Amit megígértem, azt megígértem. Még szép, hogy megegyeztünk! Tényleg nem fogom keresni a bajt, ha pedig megjön, akkor sem én leszek az, aki elébe szalad, hogy képen törölje. Magamra és másokra is vigyázni fogok. De csak akkor, ha te sem hősködsz feleslegesen. Ehhez ragaszkodom. Ha csak nincs valami nagyon-nagyon nagy, rettenetesen fontos oka, nem fogsz még egyszer visszamenni egy lángoló városba, miközben mindenki éppen kifelé menekül onnan!
*Talán ezúttal meg ő esik túlzásokba. Azt már nem mondja ki, de voltaképpen egészen kellemesen érzi magát Intath által ölelve, csipkedve, simogatva. Jó lenne, ha még máskor is lennének hasonló délutánjaik, és nem kellene még egyszer elveszítenie azt, akit éppen elkezdett igazán megszeretni. Elhatározza hát, hogyha Intath még egyszer valami hülyeséget akar csinálni, egészen egyszerűen nem fogja hagyni.
Ettől még kicsit talán sokat is beszélt. Mégis, kíváncsi, hogy mit válaszol a doki, bár igazából annyi mindent mondott neki az előbb, hogy mindenre nem is vár választ tőle, éppen csak arra, amit a legfontosabbnak érez.
Akármint mond is neki viszontválaszként, a beszélgetést úgy tűnik, hogy egyelőre félbe kell hagyniuk, még akkor is, ha egyelőre bizonytalan idő elteltével majd biztosan folytatódni fog.*
//Fogas kérdés//
*Nem tudja, hogy mennyi idő telhetett el idekint a tónál, de abban biztos, hogy sikerült egészen belefeledkeznie a beszélgetésbe, egészen a legvégéig, amikor végül is megfogadták egymásnak, hogy nem csak a másikra, hanem saját magukra is vigyázni fognak.
Ekkor érkezik Árnyék, számára hirtelen, ő pedig még Intathoz hajtott fejével próbál a hátuk mögé pillantani, és talán csak a pillanat töredékéig, de mintha látna valakit elbújni a ház sarka mögött. Veszélyt ugyanakkor nem érez, hiszen Viel okos kutyája akkor nyilván nem hozzájuk szaladna, hanem éppen ugatná azt, aki hívatlanul közös birtokuk területére tolakodott. Intathot mindenesetre elengedi úgy fordul, majd hajol le a kutya elé.*
- Mi az Árnyék? *kérdi valahogy ösztönösen, akárha az eb beszélni tudna, és tényleg képes lenne elmondani, hogy mit szeretne tőlük, Árnyék azonban nem válaszol, csak elszalad vissza a ház sarkához ahonnan érkezett.*
- Na most mondd, hogy nem aranyos Árnyék! *mondja Intnek olyan arccal, mint aki ismét valami megcáfolhatatlan érvet mondott, bár igazából legkevesebb kuncogni van kedve, ha eszébe jut, hogyan milyennek látja a doki valójában ezt a derék kutyát. Örül neki, hogy Viel nem hallotta, amit még az istállóban mondott neki, ahogyan annak is, hogy azt sem, hogy ő nevetett ezen, annak ellenére is, hogy nem is értett vele egyet.
Árnyék a maga izgatottan gyors sebességével megteszi még legalább kétszer a tó és a ház sarka között az utat, mire ő maga felismerni véli, hogy mi az oka különös viselkedésének. Bár neki soha nem volt kutyája, de éppen elég vadászkutyát látott már odahaza, és éppen elég történetet hallott róluk ahhoz, hogyha nem is azonnal, de viszonylag hamar azért mégis megértse mit akar pontosan tőlük éppen.*
- Azt szeretné, hogy kövessük. Mutatni akar valamit, méghozzá most azonnal.
*Mintha teljes összhangban dolgoznának, Viel körülbelül pont ezt a pillanatot választja arra, hogy előjöjjön és beszéljen hozzájuk, Árnyék pedig, hogy lecövekeljen Intath lábai mellett. Gyanítja, hogy mégsem az elf lesz az, aki végül megsimogatja mindezért a kutya fejét, hanem ő, főleg miután nagyjából összerakja magában a képet. Árnyék a Gazdáját szerette volna megmutatni nekik, pontosabban Intathnak, aki mellé leült. Létezik, hogy még annál is okosabb lenne, mint amilyennek eddig gondolta?
Mert ugyan nem közvetlen közelről látja a lányt, de valami határozottan furcsa és nyugtalanító rajta.*
- Ugyan, semmi baj! *kiáltja oda neki és meg is indul felé, remélve, hogy Intath követi, és látja ugyanazt, amit ő. Bár hát miért ne látná, ha már neki is feltűnik. Nem hiszi, hogy jót jelent az, hogy Viel hozzá hasonló, sápadt fehér arca most szinte vörös, ráadásul úgy öltözött fel, mintha másik évszakban járna.*
- Jól vagy? *kérdi tőle, bár elég feleslegesnek érzi a kérdést, mégsem tud mást kérdezni hirtelen. Még jó, hogy van egy igazi orvos is a háznál.
De annak is örül, hogy itt és most ő is itt lehet. Szükség lehet még rá is, ez pedig bár máris aggódik a tündérlányért, mégis örömmel tölti el.
Végre olyan helyet nevezhet az otthonának életében először, ahol nem csak megtűrt, vagy eltartott valaki, valahol egy házban, vagy szobában, hanem ahol igazán hasznosnak érzi magát, és ez nem csak érzés, hanem egyben tény is; most már tényleg végre ő is tehet valamit jót másokért, azon kívül is, hogy szereti őket.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.27 23:39:39
458. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-10-26 08:42:40
Üzenet elküldve: 2021-10-26 08:42:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*Viel az ágya szélén csücsül egy tál félig megevett mézes puszedli társaságában. Kezében apró tükrét tartja, amit édesanyjától kapott és mindenhová magával visz – ezúttal ujjával kicsit elhúzza a száját, és úgy leskelődik befelé. Először legnagyobb bosszúságára nem is sikerül kivenni semmit, rengeteg helyezkedést, fészkelődést igényel, hogy egyáltalán éppen rá süssön az ablakon át a nap. De ez még mind semmi ahhoz képest, amit odabent, a szájában lát.*
- Jaj nekev. *Sustorogja, és meg is borzong egy kicsit. Már nem tűnik olyan finomnak az a puszedli. A tündér kótyagosan odanyúl, és megpróbálja a másik oldalról megrágcsálni, ez a trükk általában beválik, nem is tudja, hogy ma reggel miért nem ezzel kísérletezett. Nehéz gondolkodni, ha az a rossz fogacska ilyen kíméletlenül gyötri.*
~ Nem kellett volna annyi édességet ennem. ~ *Állapítja meg. Nagyot ásít. Olyan, mintha egyáltalán nem aludt volna, pedig egészen sokáig húzta a lóbőrt. Ezután a konyhába indul, de a lépcsővel is igen meggyűlik a kis tündér baja, eléggé kapaszkodnia kell a korlátba, hogy ne bucskázzon le. Szerencsére egy lakó sem látja az ügyetlenkedését. Inna egy pohár finom tejet, de a nyeléstől megint olyan kellemetlen érzése támad, mintha valaki képen ütötte volna. Odakint, az ablakon túl Intath hangját hallja… És Luniét? Ezt nehéz megmondani, ő sokkal halkabban, vékonyabban beszél. A doki hozzá képest dörmög. Viel biztos benne, hogy segíteni próbálna rajta, márpedig azt nem szeretné. Az biztos nagyon fáj. Inkább kimegy a ház elé egy vastag pokrócba burkolózva, és teszi a dolgát: vizet és ennivalót ad Árnyéknak és a többi állatkának.*
- Au! *Nyög fel megint, amikor egyszer jó mélyen le kell hajolnia. Ezek a nyilallások rettenetesek, egészen megszédül tőlük. Árnyék feltűnő aggodalommal figyeli a jelenetet, és még oda is bújik Viel mellé, hogy melegítse, megtámassza, még ha erre a lány szerint nincs is semmi szükség.*
//Luni és Int figyelmébe//
- Minden rendben van. *Magyarázza Viel okítón, mintha egy gyerekhez beszélne. Árnyék azonban tudja magáról, hogy nem gyerek, hanem bölcs eb, viszont hiába ő a környék legjobb házőrzője, mégis csak kutya, és Eeyr még kezekkel se áldotta meg – hát gondol egyet, és heves farokcsóválással elindul a beszélgető Luni és Intath felé a tóhoz. A tündérlánynak már csak az hiányzott, hogy még a rendet is háborítsa.*
- Gyere vissza! *Szólítgatja idegesen a ház sarkából az ebet, ám ha a többiek odapillantanak, ijedten elbújik megint. A nagy fekete kutya tesz róla, hogy ne ússza meg ennyivel: odafut a többiekhez, majd vissza a sarokhoz, és újra, újra, újra megteszi a távot, miközben izgatottan ugrál. Az időhöz képest igen vastagon felöltözött Viel végül szégyenszemre kióvatoskodik a fényre. Általában sápadt arcocskája most egészen piros, mintha hosszan szaladgált volna, szeme tompán csillog.*
- Jaj, bocsánat, nem tudom, mi lelte. Gyere, Árnyék!
*Árnyék diadalmasan leül Intath lába mellé, és szigorúan vizslatja Vielt. Eldöntötte, hogy nem fog megmoccanni, és pontot tesz erre az ügyre.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.26 08:44:41
*Viel az ágya szélén csücsül egy tál félig megevett mézes puszedli társaságában. Kezében apró tükrét tartja, amit édesanyjától kapott és mindenhová magával visz – ezúttal ujjával kicsit elhúzza a száját, és úgy leskelődik befelé. Először legnagyobb bosszúságára nem is sikerül kivenni semmit, rengeteg helyezkedést, fészkelődést igényel, hogy egyáltalán éppen rá süssön az ablakon át a nap. De ez még mind semmi ahhoz képest, amit odabent, a szájában lát.*
- Jaj nekev. *Sustorogja, és meg is borzong egy kicsit. Már nem tűnik olyan finomnak az a puszedli. A tündér kótyagosan odanyúl, és megpróbálja a másik oldalról megrágcsálni, ez a trükk általában beválik, nem is tudja, hogy ma reggel miért nem ezzel kísérletezett. Nehéz gondolkodni, ha az a rossz fogacska ilyen kíméletlenül gyötri.*
~ Nem kellett volna annyi édességet ennem. ~ *Állapítja meg. Nagyot ásít. Olyan, mintha egyáltalán nem aludt volna, pedig egészen sokáig húzta a lóbőrt. Ezután a konyhába indul, de a lépcsővel is igen meggyűlik a kis tündér baja, eléggé kapaszkodnia kell a korlátba, hogy ne bucskázzon le. Szerencsére egy lakó sem látja az ügyetlenkedését. Inna egy pohár finom tejet, de a nyeléstől megint olyan kellemetlen érzése támad, mintha valaki képen ütötte volna. Odakint, az ablakon túl Intath hangját hallja… És Luniét? Ezt nehéz megmondani, ő sokkal halkabban, vékonyabban beszél. A doki hozzá képest dörmög. Viel biztos benne, hogy segíteni próbálna rajta, márpedig azt nem szeretné. Az biztos nagyon fáj. Inkább kimegy a ház elé egy vastag pokrócba burkolózva, és teszi a dolgát: vizet és ennivalót ad Árnyéknak és a többi állatkának.*
- Au! *Nyög fel megint, amikor egyszer jó mélyen le kell hajolnia. Ezek a nyilallások rettenetesek, egészen megszédül tőlük. Árnyék feltűnő aggodalommal figyeli a jelenetet, és még oda is bújik Viel mellé, hogy melegítse, megtámassza, még ha erre a lány szerint nincs is semmi szükség.*
//Luni és Int figyelmébe//
- Minden rendben van. *Magyarázza Viel okítón, mintha egy gyerekhez beszélne. Árnyék azonban tudja magáról, hogy nem gyerek, hanem bölcs eb, viszont hiába ő a környék legjobb házőrzője, mégis csak kutya, és Eeyr még kezekkel se áldotta meg – hát gondol egyet, és heves farokcsóválással elindul a beszélgető Luni és Intath felé a tóhoz. A tündérlánynak már csak az hiányzott, hogy még a rendet is háborítsa.*
- Gyere vissza! *Szólítgatja idegesen a ház sarkából az ebet, ám ha a többiek odapillantanak, ijedten elbújik megint. A nagy fekete kutya tesz róla, hogy ne ússza meg ennyivel: odafut a többiekhez, majd vissza a sarokhoz, és újra, újra, újra megteszi a távot, miközben izgatottan ugrál. Az időhöz képest igen vastagon felöltözött Viel végül szégyenszemre kióvatoskodik a fényre. Általában sápadt arcocskája most egészen piros, mintha hosszan szaladgált volna, szeme tompán csillog.*
- Jaj, bocsánat, nem tudom, mi lelte. Gyere, Árnyék!
*Árnyék diadalmasan leül Intath lába mellé, és szigorúan vizslatja Vielt. Eldöntötte, hogy nem fog megmoccanni, és pontot tesz erre az ügyre.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.26 08:44:41
457. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-10-19 04:58:46
Üzenet elküldve: 2021-10-19 04:58:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*Mi az elf titka amivel a legtöbb lánynak belopja magát a szívébe? Pontos választ talán ő se tudna mondani erre. Természetes érzéke van az ilyesmihez. Van akinek tanulnia kell, neki nem. Meghallgatja a másik érzéseit hisz tudja, hogy annak erre van szüksége. Ott van vele, simogatja a vállát, megértően néz rá. Szóval amit kell. Majd a tenger kapcsán a viharokról kezdenek beszélni. Az elf pedig bólogat.*
-Tényleg félelmetes lehetett.
~Bár annyira nem mint a tenger. Alattad víz, feletted víz és bármi baj van biztos megdeglesz a nyílt vízen. Nem értheted.~
*Persze a gondolatai nem látszanak rajta. Nem akar ebből még barátságos kis vitát se mert nem érné meg. Most jó ez a hangulat. Kellemes. Amúgy se fogták meg sose a fák meg állatok szellemei meg egyéb erdei elf dolgok. Úgyhogy a leírásnak az a része számára teljesen hatástalan volt. A következő kérdésre lenéz a másik szemeibe és figyelmesen hallgatja. Most nehezen tudná megharagítani a félvér úgyhogy kérdezhet nyugodtan. Még ez a kényesebb se zavarja a férfit. Kicsit gondolkozik rajta majd válaszol.*
-Kicsit mindkettő. Muszájból kezdtem, de belebolondultam.
*Vigyorog magán. A kis pimaszságra megcsipkedi a félvér pofit.*
-Igen?
*Kuncog vidáman. Az elf olyan tud lenni néha, mint egy nagy gyerek. Játékra meg mókázásra mindig kapható. A leíráson elgondolkozik azért.*
-Laurentitiának, azt az énjét még nem tudtam megismerni, a másik félvér lány...Az aranyhajú...Ylanda! Na, neki se kell a szomszédba menni hülyeségért az biztos. Viel a tündérke pedig kapható mindenre. Meséltem, hogy felvettem a nyakamba mikor úszkáltunk? Nagyon tetszett neki.
*Nevet vidáman ahogy visszaemlékszik. Aztán jönnek a komolyabb témák. Amiknek szintén el kell hangzaniuk ahhoz, hogy az elf nyugodtabban engedhesse el a lányt. Nagyon komolyan néz annak a szemébe. Ahogy hallgatja aprókat bólint az elismételt bölcsességein. Majd mivel csak nagyon mágusnak érzi magát a félvér úgy érzi ideje kimondania amit eddig nem akart.*
-Luninari kedveském!*Simogatja meg annak a fejét.*Az, hogy tudsz valamit még csak a fele a dolgoknak. Lélekben is képesnek kell lenned cselekedni. Ahogy megismertelek te túl jószívű vagy ahhoz, hogy árts valakinek bűntudat nélkül. Ami nem egy gyengeség. Örülök, hogy ilyen vagy és ilyen édes, együtt érző, jó lelked van. Többek közt ezt is szereti benned mindenki. Szóval ne akard csak mert varázsló vagy használni is a tudásod. Inkább vigyázz magadra. Te vagy a legfontosabb. Ha valamikor is eljön a pillanat, hogy muszáj vagy megvédeni magad ne siettesd a dolgot jó?
*Érkezik a komoly, érzelmes, mézesmázos hegyibeszéd ahogy korábban is. A doki reméli ezzel már sikerült megértetni a lánnyal, hogy hiába hangzik a fejében úgy, hogy jó dolog megvédeni a többieket és ezért tanult mágiát, de valakinek ártani tudni kell. Őt pedig biztos megviselné valami ilyesmi. Az érkező ajánlatra mosolyogva válaszol.*
-Rendben megígérem. Akkor megegyeztünk?
*És ha a másik is megígéri akkor jutalomból még egyszer jól meg lesz ölelgetve a magas, de vékony alkatú elf által.*
*Mi az elf titka amivel a legtöbb lánynak belopja magát a szívébe? Pontos választ talán ő se tudna mondani erre. Természetes érzéke van az ilyesmihez. Van akinek tanulnia kell, neki nem. Meghallgatja a másik érzéseit hisz tudja, hogy annak erre van szüksége. Ott van vele, simogatja a vállát, megértően néz rá. Szóval amit kell. Majd a tenger kapcsán a viharokról kezdenek beszélni. Az elf pedig bólogat.*
-Tényleg félelmetes lehetett.
~Bár annyira nem mint a tenger. Alattad víz, feletted víz és bármi baj van biztos megdeglesz a nyílt vízen. Nem értheted.~
*Persze a gondolatai nem látszanak rajta. Nem akar ebből még barátságos kis vitát se mert nem érné meg. Most jó ez a hangulat. Kellemes. Amúgy se fogták meg sose a fák meg állatok szellemei meg egyéb erdei elf dolgok. Úgyhogy a leírásnak az a része számára teljesen hatástalan volt. A következő kérdésre lenéz a másik szemeibe és figyelmesen hallgatja. Most nehezen tudná megharagítani a félvér úgyhogy kérdezhet nyugodtan. Még ez a kényesebb se zavarja a férfit. Kicsit gondolkozik rajta majd válaszol.*
-Kicsit mindkettő. Muszájból kezdtem, de belebolondultam.
*Vigyorog magán. A kis pimaszságra megcsipkedi a félvér pofit.*
-Igen?
*Kuncog vidáman. Az elf olyan tud lenni néha, mint egy nagy gyerek. Játékra meg mókázásra mindig kapható. A leíráson elgondolkozik azért.*
-Laurentitiának, azt az énjét még nem tudtam megismerni, a másik félvér lány...Az aranyhajú...Ylanda! Na, neki se kell a szomszédba menni hülyeségért az biztos. Viel a tündérke pedig kapható mindenre. Meséltem, hogy felvettem a nyakamba mikor úszkáltunk? Nagyon tetszett neki.
*Nevet vidáman ahogy visszaemlékszik. Aztán jönnek a komolyabb témák. Amiknek szintén el kell hangzaniuk ahhoz, hogy az elf nyugodtabban engedhesse el a lányt. Nagyon komolyan néz annak a szemébe. Ahogy hallgatja aprókat bólint az elismételt bölcsességein. Majd mivel csak nagyon mágusnak érzi magát a félvér úgy érzi ideje kimondania amit eddig nem akart.*
-Luninari kedveském!*Simogatja meg annak a fejét.*Az, hogy tudsz valamit még csak a fele a dolgoknak. Lélekben is képesnek kell lenned cselekedni. Ahogy megismertelek te túl jószívű vagy ahhoz, hogy árts valakinek bűntudat nélkül. Ami nem egy gyengeség. Örülök, hogy ilyen vagy és ilyen édes, együtt érző, jó lelked van. Többek közt ezt is szereti benned mindenki. Szóval ne akard csak mert varázsló vagy használni is a tudásod. Inkább vigyázz magadra. Te vagy a legfontosabb. Ha valamikor is eljön a pillanat, hogy muszáj vagy megvédeni magad ne siettesd a dolgot jó?
*Érkezik a komoly, érzelmes, mézesmázos hegyibeszéd ahogy korábban is. A doki reméli ezzel már sikerült megértetni a lánnyal, hogy hiába hangzik a fejében úgy, hogy jó dolog megvédeni a többieket és ezért tanult mágiát, de valakinek ártani tudni kell. Őt pedig biztos megviselné valami ilyesmi. Az érkező ajánlatra mosolyogva válaszol.*
-Rendben megígérem. Akkor megegyeztünk?
*És ha a másik is megígéri akkor jutalomból még egyszer jól meg lesz ölelgetve a magas, de vékony alkatú elf által.*
456. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-10-05 17:14:33
Üzenet elküldve: 2021-10-05 17:14:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*Kicsivel korábban talán meglepné saját közlékenysége, mostanra azonban már olyan természetes számára, mint ahogyan esze ágában sincsen visszautasítania egyetlen kedves gesztust sem, amit az elftől kap, nyilvánuljon az meg akár szavakban, akár arccirógatásban, simogatásban, vagy egy apró csípésben, teljesen mindegy.
Édesanyja természetvallása, ugyan nem ismeri a gyónás fogalmát, mégis egy papnővel bizalmasabban beszélnek sokszor, mint saját legközelebbi családtagjaikkal, hiába szentebb odahaza szinte mindennél a vér köteléke.
Most kissé úgy érzi magát, ahogyan azok érezhették, akik évszázados fák árnyékában papnőjüknek vallották meg annak idején egy fontos szertartás előtt, vagy után legbelsőbb gondolataikat és érzéseiket. Mintha teljesen lecsupaszítva, meztelen lélekkel állna Intath előtt éppen. Ha lenne valamilyen, (bármilyen) akár sötétnek is nevezhető titka, jó eséllyel most még azt is bevallaná neki, hogy könnyítsen a lelkén, akárha sűrű levest szűrne át szitán egy finom alaplé érdekében. Persze nem ringatja magát abban a hitben, hogy attól, hogy bármit is elmond neki, megszabadul bármiféle fájdalomról, úgy, ahogyan a már feleslegessé vált zöldség fennakad a szűrőn. Nem érzi magát teljesen megkönnyebbülve, és természetesen nem múlik el a harag sem, de ettől még boldogsággal tölti el, nem csak az, hogy Intath meghallgatja, hanem hogy úgy tűnik ezúttal teljesen meg is érti, így pedig tulajdonképpen igazolást is nyernek saját érzelmei általa. Ha lelkében ott is marad minden, ami eddig is ott volt, azért mégiscsak sokkal könnyebb így, hogy valakinek beszélhetett róla...
Nagyjából azért már eddig is ki volt békülve énjének sötétebbnek érzett oldalával. A szomorúság mögött bujkáló, néha kissé erősebben feltörő haragot csak eleinte nem érezte helyénvalónak, javarészt praktikus okokból; meglehet, hogy sokszor valakit szeretni is fájdalmas és fárasztó, az biztos, hogy a negatív érzelmek sokkal több energiát kívánnak a szervezettől, többet emésztenek fel, és ami a legfontosabb, sokkal rosszabban érzi magát tőlük. Egyszerűen fárasztó örökké haragudni és gyűlölni, úgy sejti, hogy hosszú távon nem csak a lelket, hanem a testet is megbetegíti. Ettől még lehetetlen nem érezni haragot, ha van rá oka.
Mégsem erről beszél, mert ezt most így hirtelen nehezen tudná szavakba önteni, ráadásul az Intath által tengerről meséltek különös módon honvágyat ébresztenek benne egy olyan hely iránt, ami tulajdonképpen sohasem volt igazán az otthona.*
- Nem jártam tengeren, de azok után, amit meséltél, azt hiszem, hogy elég jól át tudom érezni, hogy milyen is lehet egy nagy vihar odakint. *bólint lassan.* Ez otthon is nagyon hasonló volt. Persze a mi házunkat nem dobálták vad hullámok, vagy ilyesmi, de, ha nagy vihar támadt, sokszor volt olyan érzésem, hogy nem éljük túl. Az erdő mélyén egy vihar mindig olyan, mintha maguk a fák üvöltenének, vagy a bennük lakó szellemek. Nyomasztó a nappali árnyéknál is sokkal mélyebb árnyék, vagy a szokásos éjjeli sötétnél is sokkal sötétebb sötét, és igazán félelmetes az egész, főleg, hogyha gyerek vagy. Közben pedig minden recseg, ropog, zúg, és mintha tényleg még a ház is rád akarna omlani közben, hiába van maga is erős fából építve. Mindig boldog voltam, ha vége lett, bár a hideg amit magával hozott talán jobban beszorult a fák sűrűje közé, mint Szarvasligethez hasonló vidékekre. Sohasem szerettem a viharokat.
*Annak idején, pont Aleniának, éppen hasonló szavakkal magyarázta el ezt, de most biztos abban, hogy Intath sokkal jobban meg fogja érteni, mint egy lány, aki a városban született és ott is nőtt fel.
Ahogyan felidéződik ez a nagyon távolinak érzett emlék, ahogyan akkori pártfogójának és majdnem barátnőjének mesél, újra látja magát, kívülről, mintha álmodná, ahogyan száműzött, elveszett, naiv lányként megérkezik Artheniorba, és leéli első napjait a Sayquevesek között.
Most már minden rendben lesz, amennyire csak a lehetőségekhez képest rendben lehet, - gondolta akkor, - lesznek szép ruhái, lakkozott körmei, kisasszonynak fogják szólítani majd a szolgálók, nem fog főzni, söpörni, mosni, állatokat etetni, majd kiszedni alóluk mindazt, amit termel bennük az étel, csak tanulni, tanulni és tanulni, aztán pedig híres mágusként lesz hasznára a családnak. Egy napon talán majd még édesanyja is megjelenik az életében újra és boldog lesz megint.
Gazdagnegyed egész világa egyszerre volt vonzó, nyomasztó és idegen, így utólag viszont már nem is érti, hogyan is képzelhette komolyan azt, hogy Arthenior majd valaha is az otthona lehet.
~ Vajon miért pont Intathal beszélgetve tör felszínre ez a rengeteg emlék, amikor anyának is elmeséltem és Thim és végig hallgatta az egészet? Bár akkor is fájt, és időben közelebb is volt, most valahogyan az egész mégis sokkal elevenebbnek és közelebbinek tűnik. ~
Pedig régen volt, bár igazából nem túl régen, de annyi minden történt, ő pedig változott annyit azóta, hogy úgy tűnjön, mintha évekkel ezelőtt történt volna az ott megkezdett, de nagyon hamar megszakadt élet.
Amiért utólag szégyelli magát, hogy volt olyan pillanat, amikor tényleg el tudta képzelni, hogy leélhet úgy egy életet, hogy nem végez semmilyen olyan munkát, amit otthon megszokott és tulajdonképpen szeretett is. Egy élet főzés, takarítás és házimunka nélkül. Innen, Szarvasligetből nézve nem csak bizarr, hanem egyenesen önző és ellenszenves gondolat, amely a maga teljesen magának való módján súrolja a gonoszság határát.*
- Ne válaszolj, ha nem szeretnél, de azért kíváncsi vagyok. *mondja gyengéd hangon, részben, hogy saját múltjától szabaduljon, részben pedig, mert esze ágában sincsen csak saját múltjával és gondolataival foglalkoznia.* Azt mondtad, hogy csak azok szállnak tengerre, akik bolondok, vagy, akiknek muszáj. Mi a helyzet veled? Bolondnak tartod magad, vagy muszáj volt? *kockáztatja meg a kérdést, nagyon remélve, hogy nem tép fel semmilyen sebet. Ilyesmi természetesen esze ágában sincs, de ha már sikerült ennyire bizalmas hangulatba kerülniük egymással, mint amennyire sikerült, nehezen állja meg, hogy ne próbálja meg jobban megismerni Intet, mint amennyire eddig.*
- Kicsit bolond vagy, az biztos. *enged meg magának egy játékos mosolyt és apró csipkedlődést.* Mielőtt megsértődnél, kicsit én is az vagyok, tudom, meg jó sokan azok közül, akiket valaha ismertem. Biztosan az itteniek között is akad pár rajtunk kívül is.
*Ezek után éppen csak annyi időre hallgat el, ameddig átgondolja, hogyan válaszoljon a nemrég elhangzott komoly szavakra, és a még komolyabb tekintetre, amely az ő szemébe fúródott őszinte, vagy legalábbis megnyugtató válaszra várva.*
- Ha pedig már itt tartunk, persze, hogy számíthatsz rám, és értem is, amit mondasz. Szép ez a hely, de nem annyira, hogyha úgy alakul akkor meghaljunk érte. *próbálja átfordítani Intath szavait a sajátjaira.* Mi vagyunk a lényeg, nem a birtok, vagy a tárgyak, amiket birtoklunk, ez rendben van. Persze, hogy segíteni fogok mindenkit megmenteni, és eszem ágában sincs minden áron harcolni. Ha futni, vagy elbújni jobb, akkor megtesszük. Ettől még nem azért tanultam mágiát, hogy dicsekedhessek vele anyának, meg, hogy éjjel világíthassak vele magamnak a konyhában, ha elalszanak a gyertyák. Ahogyan te orvos vagy, és használod a tudásodat, amikor kell, úgy én is fogom az enyémet, ha úgy alakul. Értékelem és jól esik, hogy ennyire aggódsz értem, de...
*~Nem vagyok már annyira védtelen és elveszett, mint amikor először, vagy másodszor találkoztunk.~ jut elsőnek eszébe, de kissé nagyképűnek érzi, ezért még annak ellenére sem mondja ki, hogy korábban már kiöntötte a lelkét.*
- Azért kicsit jobban tudok már vigyázni magamra, mint akkor Artheniorban. *mondja ehelyett inkább. Kissé finomabban hangzik, ráadásul szerinte teljesen igaz is.*
- Egyébként meg téged is szeret itt mindenki, ezért én is elvárom, hogy hasonló helyzetben te se állj neki hősködni, csak annyit tegyél, amennyit muszáj. Ha te megígéred nekem, akkor én is megígérem neked.
*Nem hiszi, hogy létezhet ennél tisztességesebb alku.*
*Kicsivel korábban talán meglepné saját közlékenysége, mostanra azonban már olyan természetes számára, mint ahogyan esze ágában sincsen visszautasítania egyetlen kedves gesztust sem, amit az elftől kap, nyilvánuljon az meg akár szavakban, akár arccirógatásban, simogatásban, vagy egy apró csípésben, teljesen mindegy.
Édesanyja természetvallása, ugyan nem ismeri a gyónás fogalmát, mégis egy papnővel bizalmasabban beszélnek sokszor, mint saját legközelebbi családtagjaikkal, hiába szentebb odahaza szinte mindennél a vér köteléke.
Most kissé úgy érzi magát, ahogyan azok érezhették, akik évszázados fák árnyékában papnőjüknek vallották meg annak idején egy fontos szertartás előtt, vagy után legbelsőbb gondolataikat és érzéseiket. Mintha teljesen lecsupaszítva, meztelen lélekkel állna Intath előtt éppen. Ha lenne valamilyen, (bármilyen) akár sötétnek is nevezhető titka, jó eséllyel most még azt is bevallaná neki, hogy könnyítsen a lelkén, akárha sűrű levest szűrne át szitán egy finom alaplé érdekében. Persze nem ringatja magát abban a hitben, hogy attól, hogy bármit is elmond neki, megszabadul bármiféle fájdalomról, úgy, ahogyan a már feleslegessé vált zöldség fennakad a szűrőn. Nem érzi magát teljesen megkönnyebbülve, és természetesen nem múlik el a harag sem, de ettől még boldogsággal tölti el, nem csak az, hogy Intath meghallgatja, hanem hogy úgy tűnik ezúttal teljesen meg is érti, így pedig tulajdonképpen igazolást is nyernek saját érzelmei általa. Ha lelkében ott is marad minden, ami eddig is ott volt, azért mégiscsak sokkal könnyebb így, hogy valakinek beszélhetett róla...
Nagyjából azért már eddig is ki volt békülve énjének sötétebbnek érzett oldalával. A szomorúság mögött bujkáló, néha kissé erősebben feltörő haragot csak eleinte nem érezte helyénvalónak, javarészt praktikus okokból; meglehet, hogy sokszor valakit szeretni is fájdalmas és fárasztó, az biztos, hogy a negatív érzelmek sokkal több energiát kívánnak a szervezettől, többet emésztenek fel, és ami a legfontosabb, sokkal rosszabban érzi magát tőlük. Egyszerűen fárasztó örökké haragudni és gyűlölni, úgy sejti, hogy hosszú távon nem csak a lelket, hanem a testet is megbetegíti. Ettől még lehetetlen nem érezni haragot, ha van rá oka.
Mégsem erről beszél, mert ezt most így hirtelen nehezen tudná szavakba önteni, ráadásul az Intath által tengerről meséltek különös módon honvágyat ébresztenek benne egy olyan hely iránt, ami tulajdonképpen sohasem volt igazán az otthona.*
- Nem jártam tengeren, de azok után, amit meséltél, azt hiszem, hogy elég jól át tudom érezni, hogy milyen is lehet egy nagy vihar odakint. *bólint lassan.* Ez otthon is nagyon hasonló volt. Persze a mi házunkat nem dobálták vad hullámok, vagy ilyesmi, de, ha nagy vihar támadt, sokszor volt olyan érzésem, hogy nem éljük túl. Az erdő mélyén egy vihar mindig olyan, mintha maguk a fák üvöltenének, vagy a bennük lakó szellemek. Nyomasztó a nappali árnyéknál is sokkal mélyebb árnyék, vagy a szokásos éjjeli sötétnél is sokkal sötétebb sötét, és igazán félelmetes az egész, főleg, hogyha gyerek vagy. Közben pedig minden recseg, ropog, zúg, és mintha tényleg még a ház is rád akarna omlani közben, hiába van maga is erős fából építve. Mindig boldog voltam, ha vége lett, bár a hideg amit magával hozott talán jobban beszorult a fák sűrűje közé, mint Szarvasligethez hasonló vidékekre. Sohasem szerettem a viharokat.
*Annak idején, pont Aleniának, éppen hasonló szavakkal magyarázta el ezt, de most biztos abban, hogy Intath sokkal jobban meg fogja érteni, mint egy lány, aki a városban született és ott is nőtt fel.
Ahogyan felidéződik ez a nagyon távolinak érzett emlék, ahogyan akkori pártfogójának és majdnem barátnőjének mesél, újra látja magát, kívülről, mintha álmodná, ahogyan száműzött, elveszett, naiv lányként megérkezik Artheniorba, és leéli első napjait a Sayquevesek között.
Most már minden rendben lesz, amennyire csak a lehetőségekhez képest rendben lehet, - gondolta akkor, - lesznek szép ruhái, lakkozott körmei, kisasszonynak fogják szólítani majd a szolgálók, nem fog főzni, söpörni, mosni, állatokat etetni, majd kiszedni alóluk mindazt, amit termel bennük az étel, csak tanulni, tanulni és tanulni, aztán pedig híres mágusként lesz hasznára a családnak. Egy napon talán majd még édesanyja is megjelenik az életében újra és boldog lesz megint.
Gazdagnegyed egész világa egyszerre volt vonzó, nyomasztó és idegen, így utólag viszont már nem is érti, hogyan is képzelhette komolyan azt, hogy Arthenior majd valaha is az otthona lehet.
~ Vajon miért pont Intathal beszélgetve tör felszínre ez a rengeteg emlék, amikor anyának is elmeséltem és Thim és végig hallgatta az egészet? Bár akkor is fájt, és időben közelebb is volt, most valahogyan az egész mégis sokkal elevenebbnek és közelebbinek tűnik. ~
Pedig régen volt, bár igazából nem túl régen, de annyi minden történt, ő pedig változott annyit azóta, hogy úgy tűnjön, mintha évekkel ezelőtt történt volna az ott megkezdett, de nagyon hamar megszakadt élet.
Amiért utólag szégyelli magát, hogy volt olyan pillanat, amikor tényleg el tudta képzelni, hogy leélhet úgy egy életet, hogy nem végez semmilyen olyan munkát, amit otthon megszokott és tulajdonképpen szeretett is. Egy élet főzés, takarítás és házimunka nélkül. Innen, Szarvasligetből nézve nem csak bizarr, hanem egyenesen önző és ellenszenves gondolat, amely a maga teljesen magának való módján súrolja a gonoszság határát.*
- Ne válaszolj, ha nem szeretnél, de azért kíváncsi vagyok. *mondja gyengéd hangon, részben, hogy saját múltjától szabaduljon, részben pedig, mert esze ágában sincsen csak saját múltjával és gondolataival foglalkoznia.* Azt mondtad, hogy csak azok szállnak tengerre, akik bolondok, vagy, akiknek muszáj. Mi a helyzet veled? Bolondnak tartod magad, vagy muszáj volt? *kockáztatja meg a kérdést, nagyon remélve, hogy nem tép fel semmilyen sebet. Ilyesmi természetesen esze ágában sincs, de ha már sikerült ennyire bizalmas hangulatba kerülniük egymással, mint amennyire sikerült, nehezen állja meg, hogy ne próbálja meg jobban megismerni Intet, mint amennyire eddig.*
- Kicsit bolond vagy, az biztos. *enged meg magának egy játékos mosolyt és apró csipkedlődést.* Mielőtt megsértődnél, kicsit én is az vagyok, tudom, meg jó sokan azok közül, akiket valaha ismertem. Biztosan az itteniek között is akad pár rajtunk kívül is.
*Ezek után éppen csak annyi időre hallgat el, ameddig átgondolja, hogyan válaszoljon a nemrég elhangzott komoly szavakra, és a még komolyabb tekintetre, amely az ő szemébe fúródott őszinte, vagy legalábbis megnyugtató válaszra várva.*
- Ha pedig már itt tartunk, persze, hogy számíthatsz rám, és értem is, amit mondasz. Szép ez a hely, de nem annyira, hogyha úgy alakul akkor meghaljunk érte. *próbálja átfordítani Intath szavait a sajátjaira.* Mi vagyunk a lényeg, nem a birtok, vagy a tárgyak, amiket birtoklunk, ez rendben van. Persze, hogy segíteni fogok mindenkit megmenteni, és eszem ágában sincs minden áron harcolni. Ha futni, vagy elbújni jobb, akkor megtesszük. Ettől még nem azért tanultam mágiát, hogy dicsekedhessek vele anyának, meg, hogy éjjel világíthassak vele magamnak a konyhában, ha elalszanak a gyertyák. Ahogyan te orvos vagy, és használod a tudásodat, amikor kell, úgy én is fogom az enyémet, ha úgy alakul. Értékelem és jól esik, hogy ennyire aggódsz értem, de...
*~Nem vagyok már annyira védtelen és elveszett, mint amikor először, vagy másodszor találkoztunk.~ jut elsőnek eszébe, de kissé nagyképűnek érzi, ezért még annak ellenére sem mondja ki, hogy korábban már kiöntötte a lelkét.*
- Azért kicsit jobban tudok már vigyázni magamra, mint akkor Artheniorban. *mondja ehelyett inkább. Kissé finomabban hangzik, ráadásul szerinte teljesen igaz is.*
- Egyébként meg téged is szeret itt mindenki, ezért én is elvárom, hogy hasonló helyzetben te se állj neki hősködni, csak annyit tegyél, amennyit muszáj. Ha te megígéred nekem, akkor én is megígérem neked.
*Nem hiszi, hogy létezhet ennél tisztességesebb alku.*
455. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-10-01 22:56:24
Üzenet elküldve: 2021-10-01 22:56:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*A doki nem figyeli mióta vannak így összebújva. Fura is lenne ha mérné az időt. Egyszerűen csak élvezi a helyzetet és hagyja, hogy a félvér kedves kis természete jókedvre derítse. Az elharapott mondat feltűnik neki, de nem tudja hova tenni. Nem esik le neki, hogy a lovakról volt szó. Valahogy a szekér és Ló Kettő nem áll össze még a fejében. Lehet azért is mert ahányszor szekéren utazott ő utas volt és sose kocsis. És nem az állatokat nézte. Így azok olyan erősen nem kapcsolódnak a fejében egymáshoz, hogy egyikről a másik ugorjon be neki. Szóval csak vállat ránt.*
-Ez egy jó terv.
*Állapítja meg. Részben mert ő is így gondolta. Csak az ő tervéből hiányzott a félvér. Aki minőségi javulást hoz ebbe. A halas dolgon nem sértődik meg. Tényleg úgy hangozhatott mintha imádná a halat és szereti is, de volt hogy már a vizes kenyér is felüdülés lett volna egy hosszabb úton. A Zara névre felvonja a szemöldökét, de el lesz magyarázva. És a legnagyobb természetességgel bólint arra, hogy persze, hogy az előbb mondta a lány. Ő odafigyelt. Pontosan tudta. Őszintén szólva ismerősen is hangzik ez a név. Persze egy név még nem jelenthet semmit, de biztos benne, hogy találkozott már valamilyen Zarával. És szinte biztos benne, hogy az egy nő volt. Viszont, hogy zenész is-e? Meg mikor is volt ez és hol? Olyan sok alkohol folyt már le azóta a torkán. Az is lehet, hogy csak szokásához híven az egyik egy éjszakás kalandjának a neve ragadt meg benne. Kár is túlgondolni. Mosolyogva hallgatja hát a csicsergést és jót kuncog a tengervíz leírásán.*
-Valóban nevezhetjük furcsának.
*Ő mondjuk tenger mellett nőtt fel és számára természetes a tengervíz. De csak hallani dolgokról teljesen más. A további magyarázatot pedig értő mosollyal hallgatja. Teljesen meg tudja érteni a másikat. És nem is kell úgy szeretni a vizet mindenkinek. Nem egy hálás szerető. A kapott bók hallatán azért megcirógatja a félvér arcát.*
-Valóban? Tény, hogy csak azok mennek tengerre akiknek muszáj vagy akik bolondok. Láttam pár olyan vihart amit, azt hittem nem élünk túl. Olyan mintha egy kis dobozkában volnál amit a víz és a szél dobál. A fedélközben pedig hallani folyamatosan ahogy a hullámok a hajó falának verődnek és a recsegést. Ha valami nincs kikötve jól akkor az felborul és ott verődik mindenhez, ha pedig nem kapaszkodsz lehet eldőlsz úgy mozog a föld. Veszett egy dolog.
*Bólogat. Mint minden tengerész ő is szeret mesélni a tengerről és azokról a helyekről amiken járt. Könnyen bele is feledkezhet ezekbe a történetekbe. Bár valószínűleg Luninari-t pont nem zavarja a meséje. A továbbiakban már kicsit más témákra hajóznak a beszélgetésükben. Olyanokra amiket az elf fontosnak érez, hogy el legyen mondva mert nagyon úgy érzi hallania kell a másiknak. És ahogy ránéz mintha hasznos is lenne amit elmondana. Bár a lány fejébe nem lát bele, de a mosolya mintha, azt mondaná örül a törődésnek, a tekintete pedig, hogy megragadták az elhangzottak. Mikor pedig a lány kezd beszélni figyelmesen hallgatja és néz azokba a félvér szemekbe. Értőn bólint az elhangzottakra. Nem ért egyet mindennel, de nem érzi úgy, hogy most lenne alkalmas előhozakodni azokkal is. Majd csak szép lassan. Az ígéret hallatán halványan elmosolyodik. Mikor pedig a harag hangzik el és hallgatja a sok dolgot ami kijön Luninari-ból továbbra is csak figyelmese hallgatja és simogatja, azt a vékony vállat. Hagyja neki, hogy kiadja magából az egészet. Szüksége van a másiknak erre és ezt is szerette volna a doki. Szóval eltalálta a haragot. Meg tudja érteni. Nem is ítéli el érte. Még Aleimord-ot se védi. Ha arra gondol a lány, hogy a nemes elküldte őket akkor, a férfinek volt igaza, de attól még haragudjon csak rá nyugodtan. Megérdemli. Ő egy tökéletes célpont. A többi elhangzott dolgot is megérti. Mi baj lenne a békés élettel? Semmi. Ki ne akarna békében élni? Lehet hosszútávon ő megunná, de jó dolog békében élni csak nem elég mocskos és nem érzi olyan erősen az életet. Mikor a másik elhallgat csak akkor szólal meg az újra, a kedves, megnyugtatóan duruzsoló hangján amit a legelőnyösebb ilyenkor elővenni.*
-Bántottak téged is és a barátodat is akit szerettél. Ahogy mondtam természetes ahogy érzel. Nem vagy egyedül. A lányok mind szeretnek téged, én is itt vagyok. Ha nincs veszély akkor is számíthatunk egymásra. Fontos vagy nekünk. Nem csak idegenek vagyunk akik egy házban laknak. Ezért is ha eljön a baj nem a liget a lényeg, hanem a benne lakók. Okos lány vagy úgyhogy remélem megérted mire gondolok. Szeretnél itt lenni nekem ha baj van és hogy bízzak benned. Vigyázni szeretnél a többiekre akkor így megteheted. Legyél ott velük és vigyázz rájuk úgy, hogy senki ne kerüljön bajba. Ha ez azzal jár, hogy elbújtatod őket vagy elmenekültök nem kell szégyellni. Ha a legnagyobb varázsló vagy addigra, akkor se. A lényeg, hogy senki ne kerüljön veszélybe. Se te, se a lányok. Megbízhatok benned, hogy ha valaha baj lesz akkor így teszel? Számíthatok rád?
*Néz mélyen a másik szemébe.*
*A doki nem figyeli mióta vannak így összebújva. Fura is lenne ha mérné az időt. Egyszerűen csak élvezi a helyzetet és hagyja, hogy a félvér kedves kis természete jókedvre derítse. Az elharapott mondat feltűnik neki, de nem tudja hova tenni. Nem esik le neki, hogy a lovakról volt szó. Valahogy a szekér és Ló Kettő nem áll össze még a fejében. Lehet azért is mert ahányszor szekéren utazott ő utas volt és sose kocsis. És nem az állatokat nézte. Így azok olyan erősen nem kapcsolódnak a fejében egymáshoz, hogy egyikről a másik ugorjon be neki. Szóval csak vállat ránt.*
-Ez egy jó terv.
*Állapítja meg. Részben mert ő is így gondolta. Csak az ő tervéből hiányzott a félvér. Aki minőségi javulást hoz ebbe. A halas dolgon nem sértődik meg. Tényleg úgy hangozhatott mintha imádná a halat és szereti is, de volt hogy már a vizes kenyér is felüdülés lett volna egy hosszabb úton. A Zara névre felvonja a szemöldökét, de el lesz magyarázva. És a legnagyobb természetességgel bólint arra, hogy persze, hogy az előbb mondta a lány. Ő odafigyelt. Pontosan tudta. Őszintén szólva ismerősen is hangzik ez a név. Persze egy név még nem jelenthet semmit, de biztos benne, hogy találkozott már valamilyen Zarával. És szinte biztos benne, hogy az egy nő volt. Viszont, hogy zenész is-e? Meg mikor is volt ez és hol? Olyan sok alkohol folyt már le azóta a torkán. Az is lehet, hogy csak szokásához híven az egyik egy éjszakás kalandjának a neve ragadt meg benne. Kár is túlgondolni. Mosolyogva hallgatja hát a csicsergést és jót kuncog a tengervíz leírásán.*
-Valóban nevezhetjük furcsának.
*Ő mondjuk tenger mellett nőtt fel és számára természetes a tengervíz. De csak hallani dolgokról teljesen más. A további magyarázatot pedig értő mosollyal hallgatja. Teljesen meg tudja érteni a másikat. És nem is kell úgy szeretni a vizet mindenkinek. Nem egy hálás szerető. A kapott bók hallatán azért megcirógatja a félvér arcát.*
-Valóban? Tény, hogy csak azok mennek tengerre akiknek muszáj vagy akik bolondok. Láttam pár olyan vihart amit, azt hittem nem élünk túl. Olyan mintha egy kis dobozkában volnál amit a víz és a szél dobál. A fedélközben pedig hallani folyamatosan ahogy a hullámok a hajó falának verődnek és a recsegést. Ha valami nincs kikötve jól akkor az felborul és ott verődik mindenhez, ha pedig nem kapaszkodsz lehet eldőlsz úgy mozog a föld. Veszett egy dolog.
*Bólogat. Mint minden tengerész ő is szeret mesélni a tengerről és azokról a helyekről amiken járt. Könnyen bele is feledkezhet ezekbe a történetekbe. Bár valószínűleg Luninari-t pont nem zavarja a meséje. A továbbiakban már kicsit más témákra hajóznak a beszélgetésükben. Olyanokra amiket az elf fontosnak érez, hogy el legyen mondva mert nagyon úgy érzi hallania kell a másiknak. És ahogy ránéz mintha hasznos is lenne amit elmondana. Bár a lány fejébe nem lát bele, de a mosolya mintha, azt mondaná örül a törődésnek, a tekintete pedig, hogy megragadták az elhangzottak. Mikor pedig a lány kezd beszélni figyelmesen hallgatja és néz azokba a félvér szemekbe. Értőn bólint az elhangzottakra. Nem ért egyet mindennel, de nem érzi úgy, hogy most lenne alkalmas előhozakodni azokkal is. Majd csak szép lassan. Az ígéret hallatán halványan elmosolyodik. Mikor pedig a harag hangzik el és hallgatja a sok dolgot ami kijön Luninari-ból továbbra is csak figyelmese hallgatja és simogatja, azt a vékony vállat. Hagyja neki, hogy kiadja magából az egészet. Szüksége van a másiknak erre és ezt is szerette volna a doki. Szóval eltalálta a haragot. Meg tudja érteni. Nem is ítéli el érte. Még Aleimord-ot se védi. Ha arra gondol a lány, hogy a nemes elküldte őket akkor, a férfinek volt igaza, de attól még haragudjon csak rá nyugodtan. Megérdemli. Ő egy tökéletes célpont. A többi elhangzott dolgot is megérti. Mi baj lenne a békés élettel? Semmi. Ki ne akarna békében élni? Lehet hosszútávon ő megunná, de jó dolog békében élni csak nem elég mocskos és nem érzi olyan erősen az életet. Mikor a másik elhallgat csak akkor szólal meg az újra, a kedves, megnyugtatóan duruzsoló hangján amit a legelőnyösebb ilyenkor elővenni.*
-Bántottak téged is és a barátodat is akit szerettél. Ahogy mondtam természetes ahogy érzel. Nem vagy egyedül. A lányok mind szeretnek téged, én is itt vagyok. Ha nincs veszély akkor is számíthatunk egymásra. Fontos vagy nekünk. Nem csak idegenek vagyunk akik egy házban laknak. Ezért is ha eljön a baj nem a liget a lényeg, hanem a benne lakók. Okos lány vagy úgyhogy remélem megérted mire gondolok. Szeretnél itt lenni nekem ha baj van és hogy bízzak benned. Vigyázni szeretnél a többiekre akkor így megteheted. Legyél ott velük és vigyázz rájuk úgy, hogy senki ne kerüljön bajba. Ha ez azzal jár, hogy elbújtatod őket vagy elmenekültök nem kell szégyellni. Ha a legnagyobb varázsló vagy addigra, akkor se. A lényeg, hogy senki ne kerüljön veszélybe. Se te, se a lányok. Megbízhatok benned, hogy ha valaha baj lesz akkor így teszel? Számíthatok rád?
*Néz mélyen a másik szemébe.*
454. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-10-01 19:57:06
Üzenet elküldve: 2021-10-01 19:57:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*Még mindig nem engedve el Intet hallgatja mindazt, amit az elf mond neki. Már bele sem gondol abba, hogy minél régebb óta állnak egymáshoz simulva, számára annál természetesebb a helyzet, mi több egyre jobban esik neki a közelség és a közvetlen érintkezés.*
- A partról egyszerűbb lesz horgászni kezdetnek, aztán majd szerzünk csónakot. Ha nem itt építjük meg majd legfeljebb hazahozzuk szekéren, amit... *harapja el inkább a mondatot az utolsó előtti pillanatban, talán már így is későn. Most, hogy beszélgetésük közben Intath egész jól elfeledkezett a lováról és annak szépséges csikójáról, nem szeretné felhívni rájuk újra a figyelmét, még akkor sem, ha kettő ló nyilván sokkal könnyedebben húzna haza a városból egy megrakott szekeret, mint egy.*
- Mindegy, a lényeg, hogy idővel megoldjuk azt is. *terel, aztán pedig kapva kap az alkalmon, hogy majdnem elszólása helyett másról beszélhessen.*
- Ó, értem, sajnálom! Ebbe eddig bele sem gondoltam, hogy ott kint állandóan halat kell enni. Meg valahogy Zara sem mesélt erről. *gondolkodik hangosan, kissé mélázó hangon, de néhány pillanat múlva rájön, hogy felesleges egy olyan lányt emlegetni az elfnek, akit nem ismer. Vagy hát ki tudja, ha mind a ketten a tengert járták egy időben, akár még találkozhattak is, talán csak egymás nevét nem volt lehetőségük megtudni.*
- Nemrég említettem őt, egy vándorzenész, még kisebb koromban találkoztam vele, amikor anyát és engem meghívtak egy lagzira Sziritánban. Ő mesélt nekem a tengerről, pontosabban áradozott róla, és azt mondta, hogy egyszer mindenképpen látnom kell, meg, hogy nincsen semmi ami a világon szépségben hozzá fogható lenne. Ennek ellenére, meg elhiszem, hogy biztosan tényleg gyönyörű, de nem vágyom ennél a tónál nagyobb vízmezőre egy helyen, azt hiszem. Különben is, furcsa lehet az olyan víz, amiből nem lehet inni, illetve lehet, csak keserű és szomjasabb leszel tőle, mint voltál.
*Mélyen hiszi, hogy tengert még nem látott tengeriszonyát nem is nagyon kell magyaráznia még egy egykori tengerésznek sem. A legkisebb empátiával megáldott értelmes lény is megértheti, hogy aki erdő mélyén, évszázados faóriások árnyékában éli le élete első és meghatározó szakaszát, annak már egy végtelennek tűnő rét is kissé idegen, vagy akár nyomasztó is lehet, hacsak nincsen szép színes virágokkal, és barátságos, picike gyümölcsfákkal tele. Mivel pedig mostanra biztos benne, hogy Intath az ő testének legapróbb rezdüléséből, vagy szemeinek egy-egy apró villanásából ért, igyekszik éppen eddigi mondatait nem túlmagyarázni.*
- Fürdeni persze szívesen fürdenék benne, és egyszer megnézném, de utazni biztosan nem mernék rajta, még a világ összes varázslatát ismerve sem. *ismeri be.* A tengerészek nagyon bátrak lehetnek. *jegyzi meg, tisztában lévén azzal, hogy ezzel magát Intet is bátornak nevezi, mégsem mondja ki ezt így teljesen nyíltan. Hasonló helyzetben lehet azért mégis kicsit furán venné ki magát, ha nekiállna bókolni csak úgy a másiknak, csak úgy kendőzetlenül és teljesen nyílta. Mintha éretlen lány létére ő udvarolna neki, aki nála sokkal többet látott már a világból.
Ezen valahogy mégis jót nevet, de csak magában.
Viszont túl sokat nevetni, még ha csak titokban is, nincsen sok ideje. Persze nyilván az ő hibájából, de most Intath veszi fel és elő komoly és aggódó arcát és hangját, ami miatt a szarvasligeti idill mögötti világ előtérbe tolakszik ismét.
Viszont legalább végre valaki igazán komolyan veszi és meggyőzni próbálja őt, miközben aggódik érte! Ha Thimet leszámítja, édesanyján kívül még soha senkitől nem tapasztalt eddig hasonlót.
Ha Intath az arcára néz ezekben a hosszúra nyúló pillanatokban, akkor láthatja rajta, hogy mindazon, amit mondott neki tényleg mélyen elgondolkodik, akárha édesanyjától kapna tanácsot, vagy Lautól, akiket önmagánál jóval tapasztaltabbnak gondol. Mosolyából talán még azt is kiolvashatja, hogy nagyon hálás és boldog azért az aggódásért és törődésért, amit tőle kap.
Még, hogyha néhány mondat meg is zavarja, mert túlságosan is az érzékeny pontra tapint, az összhatást semmiképpen nem rontja el nála, és pontosan érteni véli, amit az elf mondani akart neki. Tulajdonképpen édesanyja sem mondhatta volna el szebben mindazt, akit mint szülő nyilván mégis csak jobban aggódik érte, mint bárki más.*
- Azt hiszem, hogy teljesen igazad van, de valamit lehet félreértesz, talán mert én nem tudtam rendesen elmondani, amit szerettem volna. Aleimord házában, amit körbevett a tömeg, akkor sem lett volna sok esélyem, ha hatalmas mágus vagyok. Bármennyi varázslatot közéjük hajíthattam volna, az én manám előbb elfogy, mint ők, mert ott mindig lett volna egy ember, aki a másik helyére áll. Nem az zavart abban a helyzetben, hogy bujkálni kell, hanem, hogy teljesen ki vagyok szolgáltatva, és hogy a sorsom az teljes mértékben azon múlik, hogy mások milyen kiutat képesek találni. Ilyen helyzetbe nem akarok kerülni még egyszer soha, ezért fontos, hogy tudjak varázsolni. Azt hiszem, hogy a verekedés meg a fegyverekkel való hadonászás nem éppen az én világom. *mondja, és valóban nem is tudja elképzelni magát hasonló szituációban. Eleve, maga a testalkata is alkalmatlanná teszi ilyesmire. A mágia ebből a szempontból sokkal-sokkal jobb, hiszen apró testébe felfoghatatlan erőket is összpontosíthat, még maga a gondolat is egyszerre szórakoztató és elbűvölő a számára, hogy ameddig a test test elleni harcánál mégiscsak meghatározó magának a testnek és annak izmainak a nagysága és ereje, addig a mágiában semmiféle hasonló összefüggés nem áll fent. Még neki is megvan az elvi és matematikai esélye arra, hogy a világ leghatalmasabb mágusa legyen, ha eleget tanul, gyakorol és dolgozik.*
- Persze, megígérem neked, hogy mindenképpen vigyázni fogok magamra, és nem keresni a bajt. A múlton már úgy sem tudok javítani, vagy megváltoztatni, ez tény. Ettől még talán tényleg... van bennem némi harag azt hiszem, és ezzel nem tudok mit kezdeni, ebben is igazad van, bevallom. Igen, haragszom. A vénekre, akik elkergettek otthonról. Meg azokra is, akiknek meg kellett volna védeniük, mégis mások védtek meg helyettük! De magamra is! És az a gondolat is bánt, hogyha már akkor ismerek valami hatásos varázslatot, amikor Aleniát elrabolták mellőlem, teljesen másképp alakul minden. Az ő sorsa mindenképpen. Szerettem őt. Nagyon kedves volt velem. Jó barátnők lehettünk volna akkor, hogyha nem az történik vele, ami történt. Innen is jön azt hiszem, hogyha még egyszer egy barátom hasonló bajba fog kerülni, semmiképpen nem fogok mellette állni tétlenül. Nem lesz még egy Alenia az életemben soha többé! Sem még egy Aleimord aki helyettem dönt, akkor amikor én másképpen döntenék! De persze igazad van... nem akarom a bajt keresni, jó lenne, ha harc tényleg csak akkor lenne, amikor muszáj. A magam részéről csak arra vágyom, hogy békében éljem le az életemet és boldogan. De hogyha Szarvasligetet meg kell majd védeni, akkor viszont muszáj annál többet csinálnom, mint amikor legutóbb kellett volna megvédeni az otthonomat.
*Tisztában van vele, hogy utolsó előtti mondata talán unalmasan hangzott, kissé olyan háziasszonyosan, de hát ezzel nem nagyon tud mit kezdeni. Talán Intath is azért van itt és most, mert kicsit sok volt neki mindaz, amit eddig már átélt. Vágyik a békére, a nyugalomra és a harmóniára, amit megadhat ez a hely, ha képesek úgy berendezni és annyi állattal és növénnyel ellátni, hogy önellátó legyen.
A legutolsó viszont némi önellentmondásba keveri bele. "Vigyázni fog magára amennyire lehet, de azért mégsem, körülményektől függ" - valami ilyesmi lehet lecsupaszítva az, amit a szokásos kissé terjengős és talán valamennyire körülményes módján megfogalmazott. Ennél többre azonban jelenleg még Intath számára sem képes.*
*Még mindig nem engedve el Intet hallgatja mindazt, amit az elf mond neki. Már bele sem gondol abba, hogy minél régebb óta állnak egymáshoz simulva, számára annál természetesebb a helyzet, mi több egyre jobban esik neki a közelség és a közvetlen érintkezés.*
- A partról egyszerűbb lesz horgászni kezdetnek, aztán majd szerzünk csónakot. Ha nem itt építjük meg majd legfeljebb hazahozzuk szekéren, amit... *harapja el inkább a mondatot az utolsó előtti pillanatban, talán már így is későn. Most, hogy beszélgetésük közben Intath egész jól elfeledkezett a lováról és annak szépséges csikójáról, nem szeretné felhívni rájuk újra a figyelmét, még akkor sem, ha kettő ló nyilván sokkal könnyedebben húzna haza a városból egy megrakott szekeret, mint egy.*
- Mindegy, a lényeg, hogy idővel megoldjuk azt is. *terel, aztán pedig kapva kap az alkalmon, hogy majdnem elszólása helyett másról beszélhessen.*
- Ó, értem, sajnálom! Ebbe eddig bele sem gondoltam, hogy ott kint állandóan halat kell enni. Meg valahogy Zara sem mesélt erről. *gondolkodik hangosan, kissé mélázó hangon, de néhány pillanat múlva rájön, hogy felesleges egy olyan lányt emlegetni az elfnek, akit nem ismer. Vagy hát ki tudja, ha mind a ketten a tengert járták egy időben, akár még találkozhattak is, talán csak egymás nevét nem volt lehetőségük megtudni.*
- Nemrég említettem őt, egy vándorzenész, még kisebb koromban találkoztam vele, amikor anyát és engem meghívtak egy lagzira Sziritánban. Ő mesélt nekem a tengerről, pontosabban áradozott róla, és azt mondta, hogy egyszer mindenképpen látnom kell, meg, hogy nincsen semmi ami a világon szépségben hozzá fogható lenne. Ennek ellenére, meg elhiszem, hogy biztosan tényleg gyönyörű, de nem vágyom ennél a tónál nagyobb vízmezőre egy helyen, azt hiszem. Különben is, furcsa lehet az olyan víz, amiből nem lehet inni, illetve lehet, csak keserű és szomjasabb leszel tőle, mint voltál.
*Mélyen hiszi, hogy tengert még nem látott tengeriszonyát nem is nagyon kell magyaráznia még egy egykori tengerésznek sem. A legkisebb empátiával megáldott értelmes lény is megértheti, hogy aki erdő mélyén, évszázados faóriások árnyékában éli le élete első és meghatározó szakaszát, annak már egy végtelennek tűnő rét is kissé idegen, vagy akár nyomasztó is lehet, hacsak nincsen szép színes virágokkal, és barátságos, picike gyümölcsfákkal tele. Mivel pedig mostanra biztos benne, hogy Intath az ő testének legapróbb rezdüléséből, vagy szemeinek egy-egy apró villanásából ért, igyekszik éppen eddigi mondatait nem túlmagyarázni.*
- Fürdeni persze szívesen fürdenék benne, és egyszer megnézném, de utazni biztosan nem mernék rajta, még a világ összes varázslatát ismerve sem. *ismeri be.* A tengerészek nagyon bátrak lehetnek. *jegyzi meg, tisztában lévén azzal, hogy ezzel magát Intet is bátornak nevezi, mégsem mondja ki ezt így teljesen nyíltan. Hasonló helyzetben lehet azért mégis kicsit furán venné ki magát, ha nekiállna bókolni csak úgy a másiknak, csak úgy kendőzetlenül és teljesen nyílta. Mintha éretlen lány létére ő udvarolna neki, aki nála sokkal többet látott már a világból.
Ezen valahogy mégis jót nevet, de csak magában.
Viszont túl sokat nevetni, még ha csak titokban is, nincsen sok ideje. Persze nyilván az ő hibájából, de most Intath veszi fel és elő komoly és aggódó arcát és hangját, ami miatt a szarvasligeti idill mögötti világ előtérbe tolakszik ismét.
Viszont legalább végre valaki igazán komolyan veszi és meggyőzni próbálja őt, miközben aggódik érte! Ha Thimet leszámítja, édesanyján kívül még soha senkitől nem tapasztalt eddig hasonlót.
Ha Intath az arcára néz ezekben a hosszúra nyúló pillanatokban, akkor láthatja rajta, hogy mindazon, amit mondott neki tényleg mélyen elgondolkodik, akárha édesanyjától kapna tanácsot, vagy Lautól, akiket önmagánál jóval tapasztaltabbnak gondol. Mosolyából talán még azt is kiolvashatja, hogy nagyon hálás és boldog azért az aggódásért és törődésért, amit tőle kap.
Még, hogyha néhány mondat meg is zavarja, mert túlságosan is az érzékeny pontra tapint, az összhatást semmiképpen nem rontja el nála, és pontosan érteni véli, amit az elf mondani akart neki. Tulajdonképpen édesanyja sem mondhatta volna el szebben mindazt, akit mint szülő nyilván mégis csak jobban aggódik érte, mint bárki más.*
- Azt hiszem, hogy teljesen igazad van, de valamit lehet félreértesz, talán mert én nem tudtam rendesen elmondani, amit szerettem volna. Aleimord házában, amit körbevett a tömeg, akkor sem lett volna sok esélyem, ha hatalmas mágus vagyok. Bármennyi varázslatot közéjük hajíthattam volna, az én manám előbb elfogy, mint ők, mert ott mindig lett volna egy ember, aki a másik helyére áll. Nem az zavart abban a helyzetben, hogy bujkálni kell, hanem, hogy teljesen ki vagyok szolgáltatva, és hogy a sorsom az teljes mértékben azon múlik, hogy mások milyen kiutat képesek találni. Ilyen helyzetbe nem akarok kerülni még egyszer soha, ezért fontos, hogy tudjak varázsolni. Azt hiszem, hogy a verekedés meg a fegyverekkel való hadonászás nem éppen az én világom. *mondja, és valóban nem is tudja elképzelni magát hasonló szituációban. Eleve, maga a testalkata is alkalmatlanná teszi ilyesmire. A mágia ebből a szempontból sokkal-sokkal jobb, hiszen apró testébe felfoghatatlan erőket is összpontosíthat, még maga a gondolat is egyszerre szórakoztató és elbűvölő a számára, hogy ameddig a test test elleni harcánál mégiscsak meghatározó magának a testnek és annak izmainak a nagysága és ereje, addig a mágiában semmiféle hasonló összefüggés nem áll fent. Még neki is megvan az elvi és matematikai esélye arra, hogy a világ leghatalmasabb mágusa legyen, ha eleget tanul, gyakorol és dolgozik.*
- Persze, megígérem neked, hogy mindenképpen vigyázni fogok magamra, és nem keresni a bajt. A múlton már úgy sem tudok javítani, vagy megváltoztatni, ez tény. Ettől még talán tényleg... van bennem némi harag azt hiszem, és ezzel nem tudok mit kezdeni, ebben is igazad van, bevallom. Igen, haragszom. A vénekre, akik elkergettek otthonról. Meg azokra is, akiknek meg kellett volna védeniük, mégis mások védtek meg helyettük! De magamra is! És az a gondolat is bánt, hogyha már akkor ismerek valami hatásos varázslatot, amikor Aleniát elrabolták mellőlem, teljesen másképp alakul minden. Az ő sorsa mindenképpen. Szerettem őt. Nagyon kedves volt velem. Jó barátnők lehettünk volna akkor, hogyha nem az történik vele, ami történt. Innen is jön azt hiszem, hogyha még egyszer egy barátom hasonló bajba fog kerülni, semmiképpen nem fogok mellette állni tétlenül. Nem lesz még egy Alenia az életemben soha többé! Sem még egy Aleimord aki helyettem dönt, akkor amikor én másképpen döntenék! De persze igazad van... nem akarom a bajt keresni, jó lenne, ha harc tényleg csak akkor lenne, amikor muszáj. A magam részéről csak arra vágyom, hogy békében éljem le az életemet és boldogan. De hogyha Szarvasligetet meg kell majd védeni, akkor viszont muszáj annál többet csinálnom, mint amikor legutóbb kellett volna megvédeni az otthonomat.
*Tisztában van vele, hogy utolsó előtti mondata talán unalmasan hangzott, kissé olyan háziasszonyosan, de hát ezzel nem nagyon tud mit kezdeni. Talán Intath is azért van itt és most, mert kicsit sok volt neki mindaz, amit eddig már átélt. Vágyik a békére, a nyugalomra és a harmóniára, amit megadhat ez a hely, ha képesek úgy berendezni és annyi állattal és növénnyel ellátni, hogy önellátó legyen.
A legutolsó viszont némi önellentmondásba keveri bele. "Vigyázni fog magára amennyire lehet, de azért mégsem, körülményektől függ" - valami ilyesmi lehet lecsupaszítva az, amit a szokásos kissé terjengős és talán valamennyire körülményes módján megfogalmazott. Ennél többre azonban jelenleg még Intath számára sem képes.*
453. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-28 17:47:18
Üzenet elküldve: 2021-09-28 17:47:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*A doki már első találkozásuk alkalmával szíve szerint jól megölelgette volna a félvért. És mivel úgy alakult, hogy együtt élnek nem is kellett sok, hogy elérje nála, azt a bizalmat amit nem bölcs dolog megadni egy olyan alaknak mint Int. Ha Luninari kívülről látta volna kettejüket lehet ő is meglepődne magán amiért hagyja magát egy ilyen éretlen, hirtelen haragú, nyálas ficsúr által ölelgetni. De nem látja magát. A dokit pedig nem érdekli, hogy jár-e neki ez. Csak élvezi a bájos kis félvér ölelgetését. Ha hallaná annak gondolatait főleg örülne hisz pont ott van a másik szívében ahol lenni szeretne. A zavaros szívdobogásoktól, bűnös vágyaktól és pironkodásoktól mentes őszinte tiszta szeretet helyén. Az új megszólítás elnyeri a lány tetszését és engedély is ad a használatára.*
-Akkor foglak majd.
*Mosolyog vidáman. Aranyos lányhoz illik az aranyos megszólítás. A tengeri koszttal kapcsolatban vállat ránt.*
-Nem olyan nagyon jó a sós hal ha folyton, azt eszed. Főleg ha nincs fűszer se hozzá.
*Ez mondjuk mindenre igaz lehet, de neki hallal volt ilyen tapasztalata. De a rákhús viszont megunhatatlan. Imádja. Arra, hogy azért mondja el nyugodtan ha nem jó a koszt bólint és megsimogatja, azt a buksit. Túl jó ez a lány hozzá. És olyan jó érzés kiélvezni! A halászattal kapcsolatban vállat ránt a férfi.*
-Akkor kényelmesebb a parton csinálni, mint folyton kikötni. De mindegy mert most a parton fogunk majd pecázni.
*Van igazság a másik szavaiban. Ha tudná mondani, hogy majd ő segít a pucolásban akkor megtenné így viszont megadja magát. Ha már helyette végzik el az asszonymunkát nincs joga panaszra. Aztán a témát valahogy komolyabbra terelik vagy tereli. Szép logikával építi fel a szavait amibe pont annyi érzelmességet csempész bele amivel egy nem logikára épülő női szív is megnyerhető. Majd figyelmesen hallgatja a másikat és mélyen néz azokba a nagy komoly szemekbe. Mikor, azt hallja nehéz nem minden nap nem a múltra gondolni megsimogatja a kis félvér vállat. Mikor pedig meg kell szólalni nehéz mert komoly dolgok hangzottak el és nem tudja hol kezdjen bele.*
-Igazad van azzal, hogy nem tudhatod mit hoz a jövő és valóban örülök neki ha meg tudod magad védeni. Viszont én egyáltalán nem szeretném alapból, hogy bármi bajod essen. És ahogy értem te úgy gondolsz a pincében bujkálásra mint egy negatív dologra, de egy dolgot nem szabad sose elfelejtened akkor se ha a legnagyobb varázsló is vagy és amit ott pontosan tudtál és amiért félnék ha bajba kerülnél nehogy elfelejtsd. A legfontosabb dolog sose a harc kedveském. Ha megszeretnéd magad vagy mást védeni a bajban az jó. Viszont soha ne harcolj csak ha muszáj. Lehet nem épp a legbátrabb dolog elbújni, de csak azért tudunk majd pecázni, azért tudunk együtt élni és azért tudunk így örülni egymásnak mert élsz és ez a legfontosabb. Nem tudom jól látom-e, de mintha harag vagy valami egyéb nagyon erős érzelem vezetne ahhoz, hogy vigyázni akarj másokra és akár kijavítsd a múltat. De az egyik legfontosabb, hogy magadra vigyázz kedveském mert ez az alapja annak, hogy boldog tudj lenni és jó sokáig. Ígérem ha valaha úgy lesz szívesen veszem a segítséged, de mindig gondolj magadra! Nagyon szomorú lenne mindenki ha nem volna Luninari. Érted miről beszélek?
*Simogatja a másik buksiját miközben mesél. Nem olyan mint a gnóm lányokét, mert a félvér azért magasabb, de hasonló.*
*A doki már első találkozásuk alkalmával szíve szerint jól megölelgette volna a félvért. És mivel úgy alakult, hogy együtt élnek nem is kellett sok, hogy elérje nála, azt a bizalmat amit nem bölcs dolog megadni egy olyan alaknak mint Int. Ha Luninari kívülről látta volna kettejüket lehet ő is meglepődne magán amiért hagyja magát egy ilyen éretlen, hirtelen haragú, nyálas ficsúr által ölelgetni. De nem látja magát. A dokit pedig nem érdekli, hogy jár-e neki ez. Csak élvezi a bájos kis félvér ölelgetését. Ha hallaná annak gondolatait főleg örülne hisz pont ott van a másik szívében ahol lenni szeretne. A zavaros szívdobogásoktól, bűnös vágyaktól és pironkodásoktól mentes őszinte tiszta szeretet helyén. Az új megszólítás elnyeri a lány tetszését és engedély is ad a használatára.*
-Akkor foglak majd.
*Mosolyog vidáman. Aranyos lányhoz illik az aranyos megszólítás. A tengeri koszttal kapcsolatban vállat ránt.*
-Nem olyan nagyon jó a sós hal ha folyton, azt eszed. Főleg ha nincs fűszer se hozzá.
*Ez mondjuk mindenre igaz lehet, de neki hallal volt ilyen tapasztalata. De a rákhús viszont megunhatatlan. Imádja. Arra, hogy azért mondja el nyugodtan ha nem jó a koszt bólint és megsimogatja, azt a buksit. Túl jó ez a lány hozzá. És olyan jó érzés kiélvezni! A halászattal kapcsolatban vállat ránt a férfi.*
-Akkor kényelmesebb a parton csinálni, mint folyton kikötni. De mindegy mert most a parton fogunk majd pecázni.
*Van igazság a másik szavaiban. Ha tudná mondani, hogy majd ő segít a pucolásban akkor megtenné így viszont megadja magát. Ha már helyette végzik el az asszonymunkát nincs joga panaszra. Aztán a témát valahogy komolyabbra terelik vagy tereli. Szép logikával építi fel a szavait amibe pont annyi érzelmességet csempész bele amivel egy nem logikára épülő női szív is megnyerhető. Majd figyelmesen hallgatja a másikat és mélyen néz azokba a nagy komoly szemekbe. Mikor, azt hallja nehéz nem minden nap nem a múltra gondolni megsimogatja a kis félvér vállat. Mikor pedig meg kell szólalni nehéz mert komoly dolgok hangzottak el és nem tudja hol kezdjen bele.*
-Igazad van azzal, hogy nem tudhatod mit hoz a jövő és valóban örülök neki ha meg tudod magad védeni. Viszont én egyáltalán nem szeretném alapból, hogy bármi bajod essen. És ahogy értem te úgy gondolsz a pincében bujkálásra mint egy negatív dologra, de egy dolgot nem szabad sose elfelejtened akkor se ha a legnagyobb varázsló is vagy és amit ott pontosan tudtál és amiért félnék ha bajba kerülnél nehogy elfelejtsd. A legfontosabb dolog sose a harc kedveském. Ha megszeretnéd magad vagy mást védeni a bajban az jó. Viszont soha ne harcolj csak ha muszáj. Lehet nem épp a legbátrabb dolog elbújni, de csak azért tudunk majd pecázni, azért tudunk együtt élni és azért tudunk így örülni egymásnak mert élsz és ez a legfontosabb. Nem tudom jól látom-e, de mintha harag vagy valami egyéb nagyon erős érzelem vezetne ahhoz, hogy vigyázni akarj másokra és akár kijavítsd a múltat. De az egyik legfontosabb, hogy magadra vigyázz kedveském mert ez az alapja annak, hogy boldog tudj lenni és jó sokáig. Ígérem ha valaha úgy lesz szívesen veszem a segítséged, de mindig gondolj magadra! Nagyon szomorú lenne mindenki ha nem volna Luninari. Érted miről beszélek?
*Simogatja a másik buksiját miközben mesél. Nem olyan mint a gnóm lányokét, mert a félvér azért magasabb, de hasonló.*
452. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-23 19:51:53
Üzenet elküldve: 2021-09-23 19:51:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*Miközben beszélgetnek, újabb fülhuzigálás után Intath magához húzza, ezeknek a mozdulatoknak köszönhetően pedig elkezdi elég különösen érzi magát, legalábbis nem az a reakciója, amire számítana saját magától; zavar, kissé talán hevesebben dobogó szív, ilyesmi.
Még csak nem is mérges, sőt, egyáltalán nem az, pedig a sokadik fülhúzás jó eséllyel idegesítené még Lautól, vagy akár saját édesanyjától is, köszönhetően annak, hogy különleges szögben hátrafelé hegyesedő fülei talán kissé érzékenyebbek a kelleténél. Ha valamit elfelejtett mondani a vizsgálat során, hát az pont ez, mivel azonban nem tudhatja, hogy más fülei mennyire kényesek a húzogatásra és egyéb igénybevételekre, így ebben végül is nem lehet teljesen biztos most sem, inkább csak erős sejtés a részéről.
De hát nem fáj, amit a másik csinál, és tőle valahogy helyénvalónak és természetesnek érzi. Kedves gesztusnak, aminek örül.
A másik furcsaság számára, hogy egyre természetesebbnek veszi, hogy és ahogyan Intath hozzáér, és amikor ez alkalommal magához húzza őt, halkan sóhajt egyet és ösztönösen a hozzáhajtja a fejének oldalát az elf felkarjához, miközben felé eső kezével átkarolja.
Sosem gondolta volna korábban, hogy valaha is hasonló pózban fog egy szép tó partján álldogálni egy tisztavérűvel. Édesanyja kivételével nem kifejezetten kedvelte az otthoniakat. De hát a külvilági elfek annyira normálisok! Még egyel sem találkozott azóta, hogy szülőfaluját elhagyta, aki úgy bánt volna vele, mint odahaza bárki, vagy akár csak a szándék meg lett volna benne.
Ettől még különös érzés számára így állni együtt valaki mással egy letisztult víztükör mellett. Talán ilyen lehet egy apa-lánya, vagy akár egy báty-húg közös pillanat? Valahogy különös és különlegesen kellemes nyugalom szállja meg, amin szintén meglepődik kicsit, de egyáltalán nincsen ellenére.
Nem az ő az egyetlen mindenesetre, aki meglepetésként ér ez a mostani hosszú perc, mert édesanyja is pont ekkor néz ki lánya tóra néző szobájának ablakából, így pedig éppen látja a számára elég bizarrnak tűnő jelenetet.
~ Mi az isteneket csinálnak ezek ketten? ~ kérdi magától. ~ Az a férfi az arcát simogatja, most komolyan? Luni meg csak úgy hagyja? Az ott tényleg Luni? Tényleg. Egek! ~
Egyszerre döbben meg mélységesen, miközben nevethetnéke is támad, de aztán elkezdi egyre kellemetlenebbül érezni magát minden egyes pillanattal, ahogyan nézi a két hátat, valamint a magas elf szőke és apró lánya éjfekete hajának kontrasztját. Mintha kémkedne saját lánya után. Vissza is sétál inkább a szoba közepére olvasni, igaz nem igazán tud szabadulni a korábban látottaktól.
Eközben Luninari azon gondolkodik, hogy amikor Thimmel történt hasonló miért volt zavarban, most pedig miért nincs? Meg azon, hogy miért hasonlítja a két elfet örökké egymáshoz, amikor az egyetlen hasonlóság mellett, hogy mindketten kedvesek vele, olyan sok különbség van közüttök.*
- Varázsnyuszi hercegnő. Ha akarod hívhatsz így. Aranyos és tetszik, csak azt ne mondd, hogy kint a tengeren nem ettetek finomakat soha! *neveti el magát.* Biztosan volt legalább egy valamirevaló szakács a hajón, aki tudott jó erős hallevest készíteni! De értem amit mondasz és nagyon kedves vagy, de ettől még attól, hogy én csinálok vacsorát, és mert mosolygok hozzá, még mondd meg nyugodtan, ha mégsem ízlik, mert akkor legközelebb majd megpróbálom máshogy megcsinálni ugyanazt, ami korábban nem ízlett. Ami meg a horgászatot illeti, persze, igazad van, de azért valahol nekem is! Ha már minden hal meg van pucolva közvetlenül az után, hogy ki lettek fogva, hamarabb lesz vacsora, mintha este állnék neki az egésznek miután végeztünk a halfogással.
*Reméli, hogy ebben egyet fognak érteni, mert szerinte a jó és valamennyire gyors vacsora érdekében egyszerűbb egyenként halat pucolni, mint az összeset egyszerre.
Ennél azonban komolyabb téma is szóba kerül. Talán az idilli környezet tehet róla, talán saját múltjuk és az abból fakadó személyiség, de úgy tűnik, hogy nem teljesen tudnak olyasmiről beszélni, aminek köszönhetően teljesen elengedhetik magukat. Vagy pusztán ő nem képes erre, bármennyire is kellemes az a nyugalom, amit Intathot átkarolva, valamint ő által átkarolva érez.*
- Dehogynem emlékszem! *mosolyodik el végül, miután megint csak megállapítja, hogy Int nagyon ért a szavakhoz, vagy legalábbis nagyon nagy tehetsége van ahhoz, hogy az ő lelkének húrjain játsszon. Talán ezért nyílik meg annyira előtte, mint férfi előtt még soha, mondhatni minden maradék védelmét teljesen leeresztve a másik előtt.*
- Nehéz is lenne elfelejteni. *bólogat komolyan.* És mindenben igazad van. Ami most itt van már most sokkal több, mint amire számítottam akkor, amikor el kellett hagynom az erdőt. Kész csoda, ez az egész hely! Örülök, hogy itt lehetek veletek, hogy te is itt vagy velünk, Lau meg Thim is itt van, sőt most már és még anya is, de mi van, ha újra történik valami? Kedves tőled, hogy vigyázni akarsz rám, örülök neki és el is fogadom, de ettől még te is megengedhetnéd, hogyha úgy alakul, akkor én is vigyázzak rád! Sose lehet tudni mit hoz a jövő, ha valamit, akkor ezt megtanultam eddig. Tudod, hogy még a száműzetésem előtti reggelen sem tudtam, hogy másnap reggelre már el kell hagynom a falut ahol felnőttem? Megreggeliztem, mint bármikor máskor, aztán pedig kimentem játszani a patak partjára, mert otthon nem volt éppen semmi dolgom. Vagy, hogy a nagy lázadás napján, amikor felkeltem reggel, még semmi jele nem volt annak, hogy este bárki is ránk fogja gyújtani a fél várost? Nem akarok örökké azon rágódni, ami történt, hidd el, csak kicsit nehéz, hogy ne jusson minden nap az eszembe, meg panaszkodni sem akarok róla, mert az meg biztosan unalmas, főleg annak, aki szintén élt át kemény dolgokat, de nem szeretnék még egyszer abba a helyzetbe sem kerülni, hogy azon múljon az életem, hogy a barátaim mennyire ügyesek, okosak és erősek. Szeretnék olyan erőket birtokolni, amivel nem csak magamat tudom megvédeni, hanem mindenkit itt, és akár ezt a helyet is. És már most is van szerintem egy-két tényleg jó és hasznos varázslatom, ha bárki is ránk akarna támadni, vagy valamilyen más módon ártani nekünk. Ezt gondolom nem bánod. Ha legközelebb valami baj lesz azt nem egy borospincében lapulva szeretném átvészelni tehetetlenül! És szerintem te is jobban szeretnél egy olyan Luninarit, aki, ha baj van akkor nem mögötted bujkál, mint egy félős kislány, hanem melletted áll, hogy támogasson. Bármi rossz jöjjön, több esély van szembenézni vele, ha együtt csináljuk. De a jóra ugyanez igaz.
*Reméli, hogy hangja most legalább annyira határozottan hangzik, mint amennyire annak szánja. Pár haton belül három otthont vesztett el, és többet nem szándékozik. Már régen eldöntötte, hogy megveti a lábát ezen a helyen és nem hagyja, hogy a történelem viharjai még egyszer úgy sodorják ide-oda, mintha pusztán otthonát vesztett, lehullott falevél lenne.*
*Miközben beszélgetnek, újabb fülhuzigálás után Intath magához húzza, ezeknek a mozdulatoknak köszönhetően pedig elkezdi elég különösen érzi magát, legalábbis nem az a reakciója, amire számítana saját magától; zavar, kissé talán hevesebben dobogó szív, ilyesmi.
Még csak nem is mérges, sőt, egyáltalán nem az, pedig a sokadik fülhúzás jó eséllyel idegesítené még Lautól, vagy akár saját édesanyjától is, köszönhetően annak, hogy különleges szögben hátrafelé hegyesedő fülei talán kissé érzékenyebbek a kelleténél. Ha valamit elfelejtett mondani a vizsgálat során, hát az pont ez, mivel azonban nem tudhatja, hogy más fülei mennyire kényesek a húzogatásra és egyéb igénybevételekre, így ebben végül is nem lehet teljesen biztos most sem, inkább csak erős sejtés a részéről.
De hát nem fáj, amit a másik csinál, és tőle valahogy helyénvalónak és természetesnek érzi. Kedves gesztusnak, aminek örül.
A másik furcsaság számára, hogy egyre természetesebbnek veszi, hogy és ahogyan Intath hozzáér, és amikor ez alkalommal magához húzza őt, halkan sóhajt egyet és ösztönösen a hozzáhajtja a fejének oldalát az elf felkarjához, miközben felé eső kezével átkarolja.
Sosem gondolta volna korábban, hogy valaha is hasonló pózban fog egy szép tó partján álldogálni egy tisztavérűvel. Édesanyja kivételével nem kifejezetten kedvelte az otthoniakat. De hát a külvilági elfek annyira normálisok! Még egyel sem találkozott azóta, hogy szülőfaluját elhagyta, aki úgy bánt volna vele, mint odahaza bárki, vagy akár csak a szándék meg lett volna benne.
Ettől még különös érzés számára így állni együtt valaki mással egy letisztult víztükör mellett. Talán ilyen lehet egy apa-lánya, vagy akár egy báty-húg közös pillanat? Valahogy különös és különlegesen kellemes nyugalom szállja meg, amin szintén meglepődik kicsit, de egyáltalán nincsen ellenére.
Nem az ő az egyetlen mindenesetre, aki meglepetésként ér ez a mostani hosszú perc, mert édesanyja is pont ekkor néz ki lánya tóra néző szobájának ablakából, így pedig éppen látja a számára elég bizarrnak tűnő jelenetet.
~ Mi az isteneket csinálnak ezek ketten? ~ kérdi magától. ~ Az a férfi az arcát simogatja, most komolyan? Luni meg csak úgy hagyja? Az ott tényleg Luni? Tényleg. Egek! ~
Egyszerre döbben meg mélységesen, miközben nevethetnéke is támad, de aztán elkezdi egyre kellemetlenebbül érezni magát minden egyes pillanattal, ahogyan nézi a két hátat, valamint a magas elf szőke és apró lánya éjfekete hajának kontrasztját. Mintha kémkedne saját lánya után. Vissza is sétál inkább a szoba közepére olvasni, igaz nem igazán tud szabadulni a korábban látottaktól.
Eközben Luninari azon gondolkodik, hogy amikor Thimmel történt hasonló miért volt zavarban, most pedig miért nincs? Meg azon, hogy miért hasonlítja a két elfet örökké egymáshoz, amikor az egyetlen hasonlóság mellett, hogy mindketten kedvesek vele, olyan sok különbség van közüttök.*
- Varázsnyuszi hercegnő. Ha akarod hívhatsz így. Aranyos és tetszik, csak azt ne mondd, hogy kint a tengeren nem ettetek finomakat soha! *neveti el magát.* Biztosan volt legalább egy valamirevaló szakács a hajón, aki tudott jó erős hallevest készíteni! De értem amit mondasz és nagyon kedves vagy, de ettől még attól, hogy én csinálok vacsorát, és mert mosolygok hozzá, még mondd meg nyugodtan, ha mégsem ízlik, mert akkor legközelebb majd megpróbálom máshogy megcsinálni ugyanazt, ami korábban nem ízlett. Ami meg a horgászatot illeti, persze, igazad van, de azért valahol nekem is! Ha már minden hal meg van pucolva közvetlenül az után, hogy ki lettek fogva, hamarabb lesz vacsora, mintha este állnék neki az egésznek miután végeztünk a halfogással.
*Reméli, hogy ebben egyet fognak érteni, mert szerinte a jó és valamennyire gyors vacsora érdekében egyszerűbb egyenként halat pucolni, mint az összeset egyszerre.
Ennél azonban komolyabb téma is szóba kerül. Talán az idilli környezet tehet róla, talán saját múltjuk és az abból fakadó személyiség, de úgy tűnik, hogy nem teljesen tudnak olyasmiről beszélni, aminek köszönhetően teljesen elengedhetik magukat. Vagy pusztán ő nem képes erre, bármennyire is kellemes az a nyugalom, amit Intathot átkarolva, valamint ő által átkarolva érez.*
- Dehogynem emlékszem! *mosolyodik el végül, miután megint csak megállapítja, hogy Int nagyon ért a szavakhoz, vagy legalábbis nagyon nagy tehetsége van ahhoz, hogy az ő lelkének húrjain játsszon. Talán ezért nyílik meg annyira előtte, mint férfi előtt még soha, mondhatni minden maradék védelmét teljesen leeresztve a másik előtt.*
- Nehéz is lenne elfelejteni. *bólogat komolyan.* És mindenben igazad van. Ami most itt van már most sokkal több, mint amire számítottam akkor, amikor el kellett hagynom az erdőt. Kész csoda, ez az egész hely! Örülök, hogy itt lehetek veletek, hogy te is itt vagy velünk, Lau meg Thim is itt van, sőt most már és még anya is, de mi van, ha újra történik valami? Kedves tőled, hogy vigyázni akarsz rám, örülök neki és el is fogadom, de ettől még te is megengedhetnéd, hogyha úgy alakul, akkor én is vigyázzak rád! Sose lehet tudni mit hoz a jövő, ha valamit, akkor ezt megtanultam eddig. Tudod, hogy még a száműzetésem előtti reggelen sem tudtam, hogy másnap reggelre már el kell hagynom a falut ahol felnőttem? Megreggeliztem, mint bármikor máskor, aztán pedig kimentem játszani a patak partjára, mert otthon nem volt éppen semmi dolgom. Vagy, hogy a nagy lázadás napján, amikor felkeltem reggel, még semmi jele nem volt annak, hogy este bárki is ránk fogja gyújtani a fél várost? Nem akarok örökké azon rágódni, ami történt, hidd el, csak kicsit nehéz, hogy ne jusson minden nap az eszembe, meg panaszkodni sem akarok róla, mert az meg biztosan unalmas, főleg annak, aki szintén élt át kemény dolgokat, de nem szeretnék még egyszer abba a helyzetbe sem kerülni, hogy azon múljon az életem, hogy a barátaim mennyire ügyesek, okosak és erősek. Szeretnék olyan erőket birtokolni, amivel nem csak magamat tudom megvédeni, hanem mindenkit itt, és akár ezt a helyet is. És már most is van szerintem egy-két tényleg jó és hasznos varázslatom, ha bárki is ránk akarna támadni, vagy valamilyen más módon ártani nekünk. Ezt gondolom nem bánod. Ha legközelebb valami baj lesz azt nem egy borospincében lapulva szeretném átvészelni tehetetlenül! És szerintem te is jobban szeretnél egy olyan Luninarit, aki, ha baj van akkor nem mögötted bujkál, mint egy félős kislány, hanem melletted áll, hogy támogasson. Bármi rossz jöjjön, több esély van szembenézni vele, ha együtt csináljuk. De a jóra ugyanez igaz.
*Reméli, hogy hangja most legalább annyira határozottan hangzik, mint amennyire annak szánja. Pár haton belül három otthont vesztett el, és többet nem szándékozik. Már régen eldöntötte, hogy megveti a lábát ezen a helyen és nem hagyja, hogy a történelem viharjai még egyszer úgy sodorják ide-oda, mintha pusztán otthonát vesztett, lehullott falevél lenne.*
451. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-20 12:25:44
Üzenet elküldve: 2021-09-20 12:25:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Korom és hó, meg valami barnaság//
-Igen az vagyok.
*Húzgálja meg játékosan a félelf fülecskét. Tisztában van saját vonzerejével és tudja jól, hogy imádja őt ez a naiv, vajszívű lány. Szóval nem is nagyon tart a haragjától. Némi ölelgetés, cirógatás, bókolás és már el is van felejtve. Újabb bókjaira viszont csak gondolkozóba esik a félvér. Majd nekiáll egy nagyon Luninaris monológnak. Az elf pedig figyelmesen hallgatja és mikor a másik befejezi, átkarolja a nem túl széles vállakat és magához húzza a másikat.*
-Ezt nem kell így túlgondolni kedveském. Biztos finom lesz. És nagyon bájos vagy mikor egy vacsorakészítéssel kapcsolatban is a civilizációrós szintekről beszélsz, de arra gondoltam, hogy egy magamfajta volt tengerész számára már önmagában az, hogy egy kedves lány főz bármit bőven jóval több, mint ami járna és már csak ezért is hálás vagyok. Szóval míg a te mosolyod fűszerezi meg addig mindegy mi az.
*Simizi meg barátságosan a másik karját. Határozottan jót tesz a kicsi lelkének a félvér társasága. Az elvont gondolkodásával, hosszas monológjaival, csupaszív természetével. Hogy foglalkozhat vele ne gondoljon túl dolgokat és megfeledkezhet a maga gondjairól. Meg neki nem voltak plüssnyulai de, a hús-vér ölelgetni való remek szolgálatot tud tenni helyettük. A tó csendes és békés mint eddig is. A fodrozódó vize szintén nyugtató hatással van a kalózszívre. Int le se tagadhatná, hogy hiányolja a régi időket. Ezért is mondta el, hogy mire vágyik, de félre lett értve.*
-Nem most gondoltam kedveském. Majd egyszer. És amúgy úgy szokás, hogy este vacsorának elkészíteni az egész nap fogott halakat nem kiszaladgálni velük egyesével. De nekünk elég lesz két bot, egy asztal, üst, meg amiket mondtál még. És biztos van csónakkészítő. Mégiscsak van egy folyó is nem is olyan messze.
*Hogy ő tud-e csinálni csónakot nem árulná el. A viszont büszkeségének jól esett, hogy mint tényt jelentette ki a másik, hogy magától értetődően ehhez is érthet. Bár nincs így, de a feltételezés jól esett. És, hogy ő miért szeret meseszerű dolgokkal előállni a félvér társaságában? Valószínűleg azért mert a lány ezt hozza ki belőle a sokszor számára gyerekesnek tűnő gondolkodásával. Amit Luninari-nak el tud nézni. Vicces, de sokkal jobban elnézi neki mintha egy valódi gyerekről volna szó. Abban az esetben minden bizonnyal csak zavarná az éretlenség. Így viszont vigyorogva néz a sértettnek látszani akaró pofira amiről a mosoly a próbálkozás ellenére nem akar eltűnni és kijavítja a pontatlanul átvett kifejezést.*
-Varázsnyuszi hercegnő. És bizony, hogy komolyan.
*Cirógatja meg az állat amitől reményei szerint ha maradt még valami megjátszott ellenállás az is egyből lefoszlik a lányról. Nagyon jót kuncog a másik reakcióján. Majd érkezik egy Luninari-féle hosszas csapkodó monológ. Aminél ahogy változik a téma úgy az is, hogy miképp hat az elfre. A nyuszikról beszélő Luninari aranyos. A lova viszont továbbra sincs kedvére. Végül pedig az jön szóba, hogy hogyan járna az a herceg, aki olyat akarna vele tenni amit nem akar.*
-Valóban?*Néz mosolyogva a másikra.*Ezt kicsit megnyugtató hallani, de emlékszel még mikor, azt mondtad jobb lenne talán nem annyira ismerni a világot mint én? Akkor a szép csillagos égen gyönyörködtünk és hálás voltam amiért mosolyt csaltam az arcodra egy olyan helyzetben mikor nem volt biztos a jelen vagy jövő. Most nézz csak szét! Innen a tó mellől a ligetre, a virágokra, a házra. Gondolj csak bele épp, azt tervezgetjük, hogy miképp ülünk majd le pecázgatni ahol a legnagyobb veszély az lesz, hogy nem fogunk semmit, esetleg beborul az idő és elázunk. De van hova bemennünk, van egy kandalló, ami elé akkor is beülhetünk felmelegedni forró teát kortyolgatni. A lányok kedvesek és szeretnek téged. Hát nem egy kincs ez? Arra szeretnék kilyukadni, hogy nagyon örülök neki, hogy meg tudod védeni magad, de ugyan így érzek én is ez iránt a hely iránt mint te. És az én szememben a te vidám mosolyod is hozzátartozik a liget varázsához úgyhogy engedd meg, hogy vigyázzak rád is. Jó?
*Simizi meg a félvér buksit.*
-Igen az vagyok.
*Húzgálja meg játékosan a félelf fülecskét. Tisztában van saját vonzerejével és tudja jól, hogy imádja őt ez a naiv, vajszívű lány. Szóval nem is nagyon tart a haragjától. Némi ölelgetés, cirógatás, bókolás és már el is van felejtve. Újabb bókjaira viszont csak gondolkozóba esik a félvér. Majd nekiáll egy nagyon Luninaris monológnak. Az elf pedig figyelmesen hallgatja és mikor a másik befejezi, átkarolja a nem túl széles vállakat és magához húzza a másikat.*
-Ezt nem kell így túlgondolni kedveském. Biztos finom lesz. És nagyon bájos vagy mikor egy vacsorakészítéssel kapcsolatban is a civilizációrós szintekről beszélsz, de arra gondoltam, hogy egy magamfajta volt tengerész számára már önmagában az, hogy egy kedves lány főz bármit bőven jóval több, mint ami járna és már csak ezért is hálás vagyok. Szóval míg a te mosolyod fűszerezi meg addig mindegy mi az.
*Simizi meg barátságosan a másik karját. Határozottan jót tesz a kicsi lelkének a félvér társasága. Az elvont gondolkodásával, hosszas monológjaival, csupaszív természetével. Hogy foglalkozhat vele ne gondoljon túl dolgokat és megfeledkezhet a maga gondjairól. Meg neki nem voltak plüssnyulai de, a hús-vér ölelgetni való remek szolgálatot tud tenni helyettük. A tó csendes és békés mint eddig is. A fodrozódó vize szintén nyugtató hatással van a kalózszívre. Int le se tagadhatná, hogy hiányolja a régi időket. Ezért is mondta el, hogy mire vágyik, de félre lett értve.*
-Nem most gondoltam kedveském. Majd egyszer. És amúgy úgy szokás, hogy este vacsorának elkészíteni az egész nap fogott halakat nem kiszaladgálni velük egyesével. De nekünk elég lesz két bot, egy asztal, üst, meg amiket mondtál még. És biztos van csónakkészítő. Mégiscsak van egy folyó is nem is olyan messze.
*Hogy ő tud-e csinálni csónakot nem árulná el. A viszont büszkeségének jól esett, hogy mint tényt jelentette ki a másik, hogy magától értetődően ehhez is érthet. Bár nincs így, de a feltételezés jól esett. És, hogy ő miért szeret meseszerű dolgokkal előállni a félvér társaságában? Valószínűleg azért mert a lány ezt hozza ki belőle a sokszor számára gyerekesnek tűnő gondolkodásával. Amit Luninari-nak el tud nézni. Vicces, de sokkal jobban elnézi neki mintha egy valódi gyerekről volna szó. Abban az esetben minden bizonnyal csak zavarná az éretlenség. Így viszont vigyorogva néz a sértettnek látszani akaró pofira amiről a mosoly a próbálkozás ellenére nem akar eltűnni és kijavítja a pontatlanul átvett kifejezést.*
-Varázsnyuszi hercegnő. És bizony, hogy komolyan.
*Cirógatja meg az állat amitől reményei szerint ha maradt még valami megjátszott ellenállás az is egyből lefoszlik a lányról. Nagyon jót kuncog a másik reakcióján. Majd érkezik egy Luninari-féle hosszas csapkodó monológ. Aminél ahogy változik a téma úgy az is, hogy miképp hat az elfre. A nyuszikról beszélő Luninari aranyos. A lova viszont továbbra sincs kedvére. Végül pedig az jön szóba, hogy hogyan járna az a herceg, aki olyat akarna vele tenni amit nem akar.*
-Valóban?*Néz mosolyogva a másikra.*Ezt kicsit megnyugtató hallani, de emlékszel még mikor, azt mondtad jobb lenne talán nem annyira ismerni a világot mint én? Akkor a szép csillagos égen gyönyörködtünk és hálás voltam amiért mosolyt csaltam az arcodra egy olyan helyzetben mikor nem volt biztos a jelen vagy jövő. Most nézz csak szét! Innen a tó mellől a ligetre, a virágokra, a házra. Gondolj csak bele épp, azt tervezgetjük, hogy miképp ülünk majd le pecázgatni ahol a legnagyobb veszély az lesz, hogy nem fogunk semmit, esetleg beborul az idő és elázunk. De van hova bemennünk, van egy kandalló, ami elé akkor is beülhetünk felmelegedni forró teát kortyolgatni. A lányok kedvesek és szeretnek téged. Hát nem egy kincs ez? Arra szeretnék kilyukadni, hogy nagyon örülök neki, hogy meg tudod védeni magad, de ugyan így érzek én is ez iránt a hely iránt mint te. És az én szememben a te vidám mosolyod is hozzátartozik a liget varázsához úgyhogy engedd meg, hogy vigyázzak rád is. Jó?
*Simizi meg a félvér buksit.*
450. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-16 19:35:12
Üzenet elküldve: 2021-09-16 19:35:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Korom és hó, meg valami barnaság//
- Mindig kedves. Igen, elhiszem. *mondja először olyan arccal és hangsúllyal, amin jó eséllyel látszik, hogy azért ebben nem teljesen biztos, de hát ezen is csak nevet. Szereti túlgondolni és elemezni a dolgokat, de a lelke mégis sokkal egyszerűbb, mint legtöbbször igazságot kereső, kételkedő, komor, mégis önmagába visszaforduló gondolatai; akit egyszer megszeret, arra nemigen tud haragudni. Nincs olyan nyers, hideg és üres logika, ami képes lenne mit kezdeni ezzel a gyengeségével.
Hiába volt például mindkettő, most már inkább aranyosnak, mint ijesztőnek tartja az elf kiakadását és az ebből fakadó dühöt, amit tulajdonképpen vétlen lovára zúdított.
Jó persze, ebben nyilván azért közrejátszik az is, amit korábban beszéltek. Nem igazán van oda a lovakért. Ha Int kedvenc plüssnyulaival, vagy Hópehellyel szemben engedett volna meg ilyen hangot magának, nem biztos, hogy képes lett volna ilyen könnyedén napirendre térni felette.*
- Hát jó... *mereng el ezek után ismét egy jó hosszú pillanatra, ezúttal nem a közeli múlton, hanem a lehető legközelebbi jövőn, ami ma este lesz. Örül Intath belé vetett bizalmának, viszont ez egyszerre vesz le nagy terheket a válláról, ugyanakkor valamennyit mégiscsak rá is rak.*
- Kedves vagy, hogy így bízol abban, hogy jól főzök, de azért még bőven van mit tanulnom ilyen téren is! Jó, szereted a fűszereset, én is, nincs ezzel gond, de akkor is, mi van ha pont olyat csinálok, amit mégsem fogsz szeretni? Tengerész voltál, rendben, de az is egy civilizációs szint, hogy nem csak azért eszünk, hogy jól jóllakjunk, ez által pedig eltudjuk végezni a következő napi munkát, hanem hogy finom is legyen, amit eszünk. *mondja.*
- De mindegy, azt hiszem van ötletem mit fogok csinálni. Ha pedig mégsem ízlene, akkor bármikor össze tudok hozni valamilyen finom hideg vacsorát is helyette.
*Utóbbi mondataival tulajdonképpen megnyugtatja magát, de ettől még van realitása is. Mindez viszont csak még egy indokkal több, hogy miért is kell lassan visszamennie Artheniorba pénzt szerezni és vásárolni kicsit.
~ Szarvasliget majdnem önellátó. De csak majdnem. Muszáj szerezni még kis pénzt, és vásárolni. Ha mást nem, hát vetőmagokat. Tyúkokat. Még egy-két állatot. Kecske, szamár, tehén. Esetleg utánanézni, hogy milyen mágia teremt ételt és italt. ~
Utóbbi amúgy is régi álma és vágya. Olyannyira, hogy most is majdnem belefeledkezik a gondolatba, miközben követi az elfet a tó mellett sétálva.
Intath szavai azonban azonnal ki is zökkentik. Ezúttal nem álmodozó, sokkal inkább gyakorlatias énje tör felszínre.*
- Hát nem is tudom, csónak? *mondja és kérdezi egyszerre, miközben minden bizonnyal látszik rajta az elbizonytalanodás.* Tudod, minél bonyolultabb egy terv, annál nehezebb kivitelezni. Szerintem egyszerűbb, ha csak két bot kell első körben, meg egy jó hely kint a parton. Így is ki kell hoznunk ide egy üstöt, egy asztalt, a hagymákat, fűszereket, fakanalat, kést. És ha még egy csónak is kell, azt már sokkal nehezebb összehozni. Gondolod, hogy árulnak Artheniorban, vagy valami kis faluban a környéken? Tutajt építeni sem lehet olyan egyszerű, bár te biztosan tudod hogy hogyan kell, és ketten biztosan meg tudnánk csinálni. De az is idő, több mint ami két bot megvételéhez, vagy egy háló fonásához kell. Meg hát, ha még egy csónakot is szerezni akarunk, nem hiszem, hogy olyan könnyű lenne benne hagymát vágni, halat pucolni, meg összekészíteni a hozzávalókat, mindezt pedig bent a tó közepén, mint amennyire egyszerűen megtehetnénk azt kint a parton.
*Eddig ezek voltak az ellenvetései, de egyáltalán nem az a célja, hogy mindenképpen ellentmondjon az elfnek, sokkal inkább az, hogy belátható időn belül tényleg megvalósuljon mindaz, amit nemrég elterveztek.*
- Szerintem kezdjük először a két bot beszerzésével, meg nézzünk ki egy olyan helyet, ahol szerinted sok halat tudnánk fogni innen a partól. *javasolja.* Ha mégis összejön a csónak, vagy a tutaj, akkor pedig ne a tó közepére menjünk be vele, csak a part közelébe, hogyha fogunk valamit, akkor hamar vissza tudjunk evezni, hogy aztán én előkészíthessem halakat.
*Eddig volt szó a valóságos dolgokról, de azon kapja magát, hogy van Intathnak, vagy saját magának köszönhetően valahogyan mindig sikerül visszatérniük egy olyan álomvilágba, ami nyilván nem létezik.
A szőke elf, de mégsem herceg hercegekről szóló válaszán megint csak olyan jót nevet, amilyet már régen utoljára, legjobban mégis egyetlen mondat fogja meg belőle;*
- Varázs nyuszilány! Most komolyan? *próbál sértődött arcot magára varázsolni, de nem sikerül, hiszen végül is főleg ez kifejezés vidámságának a forrása.* Ez nagyon tetszik. Sőt, még a nagyonnál is sokkal jobban. *vallja be, hogy kicsit terelje az elf gondolatait arról, amitől úgy tűnik neki, hogy valamiért rossz kedve lett.*
- A fehér és fekete tényleg gyönyörű. *próbál hazudni kicsit, de annyira nem esik nehezére, mert mindez csak félig hazugság.* Nyusziban nekem is a legegyszerűbb, legfehérebb fehér a kedvencem. Csak azt mondom, hogy a különlegesség legalább ekkora érték. Szeretném, ha örülnél ennek a kis csikónak, mert van miért. Én például sosem vágytam egy hercegre. *vallja be.* De ha mégis akkor előbb örülnék egy Kormoska hátán jövőnek, mint annak, aki holdfehér lovon jár. Lehet, hogy a lányok többsége máshogy gondolja, de biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek meg pont a Kormoskán jövő herceg tetszene jobban. De persze köszönöm, hogy megvédenél, ez tényleg nagyon kedves, de... ha lenne olyan herceg, aki olyasmit akarna tenni, amit én nem akarok, pár pillanaton belül biztosan megbánná.
*Nem hinné, hogy utóbbi kijelentését különösebben meg kellene magyaráznia. Mindig is mágiát akart tanulni, száműzetése, Alenia és a Gazdagnegyed sorsa pedig csak elmélyítette benne ezt a vágyat. Már most is ismer olyan varázslatot, amit csak akkor használna, ha nagyon-nagyon muszáj lenne. De őszintén reméli, hogy ez a pillanat sohasem jön el.
Sokkal jobb vacsorán és a tóból kifogott halakról gondolkodni, mint azon az erőn, amit immár akár rá is szabadíthatna bármelyik gyenge pillanatában a világra.*
- Mindig kedves. Igen, elhiszem. *mondja először olyan arccal és hangsúllyal, amin jó eséllyel látszik, hogy azért ebben nem teljesen biztos, de hát ezen is csak nevet. Szereti túlgondolni és elemezni a dolgokat, de a lelke mégis sokkal egyszerűbb, mint legtöbbször igazságot kereső, kételkedő, komor, mégis önmagába visszaforduló gondolatai; akit egyszer megszeret, arra nemigen tud haragudni. Nincs olyan nyers, hideg és üres logika, ami képes lenne mit kezdeni ezzel a gyengeségével.
Hiába volt például mindkettő, most már inkább aranyosnak, mint ijesztőnek tartja az elf kiakadását és az ebből fakadó dühöt, amit tulajdonképpen vétlen lovára zúdított.
Jó persze, ebben nyilván azért közrejátszik az is, amit korábban beszéltek. Nem igazán van oda a lovakért. Ha Int kedvenc plüssnyulaival, vagy Hópehellyel szemben engedett volna meg ilyen hangot magának, nem biztos, hogy képes lett volna ilyen könnyedén napirendre térni felette.*
- Hát jó... *mereng el ezek után ismét egy jó hosszú pillanatra, ezúttal nem a közeli múlton, hanem a lehető legközelebbi jövőn, ami ma este lesz. Örül Intath belé vetett bizalmának, viszont ez egyszerre vesz le nagy terheket a válláról, ugyanakkor valamennyit mégiscsak rá is rak.*
- Kedves vagy, hogy így bízol abban, hogy jól főzök, de azért még bőven van mit tanulnom ilyen téren is! Jó, szereted a fűszereset, én is, nincs ezzel gond, de akkor is, mi van ha pont olyat csinálok, amit mégsem fogsz szeretni? Tengerész voltál, rendben, de az is egy civilizációs szint, hogy nem csak azért eszünk, hogy jól jóllakjunk, ez által pedig eltudjuk végezni a következő napi munkát, hanem hogy finom is legyen, amit eszünk. *mondja.*
- De mindegy, azt hiszem van ötletem mit fogok csinálni. Ha pedig mégsem ízlene, akkor bármikor össze tudok hozni valamilyen finom hideg vacsorát is helyette.
*Utóbbi mondataival tulajdonképpen megnyugtatja magát, de ettől még van realitása is. Mindez viszont csak még egy indokkal több, hogy miért is kell lassan visszamennie Artheniorba pénzt szerezni és vásárolni kicsit.
~ Szarvasliget majdnem önellátó. De csak majdnem. Muszáj szerezni még kis pénzt, és vásárolni. Ha mást nem, hát vetőmagokat. Tyúkokat. Még egy-két állatot. Kecske, szamár, tehén. Esetleg utánanézni, hogy milyen mágia teremt ételt és italt. ~
Utóbbi amúgy is régi álma és vágya. Olyannyira, hogy most is majdnem belefeledkezik a gondolatba, miközben követi az elfet a tó mellett sétálva.
Intath szavai azonban azonnal ki is zökkentik. Ezúttal nem álmodozó, sokkal inkább gyakorlatias énje tör felszínre.*
- Hát nem is tudom, csónak? *mondja és kérdezi egyszerre, miközben minden bizonnyal látszik rajta az elbizonytalanodás.* Tudod, minél bonyolultabb egy terv, annál nehezebb kivitelezni. Szerintem egyszerűbb, ha csak két bot kell első körben, meg egy jó hely kint a parton. Így is ki kell hoznunk ide egy üstöt, egy asztalt, a hagymákat, fűszereket, fakanalat, kést. És ha még egy csónak is kell, azt már sokkal nehezebb összehozni. Gondolod, hogy árulnak Artheniorban, vagy valami kis faluban a környéken? Tutajt építeni sem lehet olyan egyszerű, bár te biztosan tudod hogy hogyan kell, és ketten biztosan meg tudnánk csinálni. De az is idő, több mint ami két bot megvételéhez, vagy egy háló fonásához kell. Meg hát, ha még egy csónakot is szerezni akarunk, nem hiszem, hogy olyan könnyű lenne benne hagymát vágni, halat pucolni, meg összekészíteni a hozzávalókat, mindezt pedig bent a tó közepén, mint amennyire egyszerűen megtehetnénk azt kint a parton.
*Eddig ezek voltak az ellenvetései, de egyáltalán nem az a célja, hogy mindenképpen ellentmondjon az elfnek, sokkal inkább az, hogy belátható időn belül tényleg megvalósuljon mindaz, amit nemrég elterveztek.*
- Szerintem kezdjük először a két bot beszerzésével, meg nézzünk ki egy olyan helyet, ahol szerinted sok halat tudnánk fogni innen a partól. *javasolja.* Ha mégis összejön a csónak, vagy a tutaj, akkor pedig ne a tó közepére menjünk be vele, csak a part közelébe, hogyha fogunk valamit, akkor hamar vissza tudjunk evezni, hogy aztán én előkészíthessem halakat.
*Eddig volt szó a valóságos dolgokról, de azon kapja magát, hogy van Intathnak, vagy saját magának köszönhetően valahogyan mindig sikerül visszatérniük egy olyan álomvilágba, ami nyilván nem létezik.
A szőke elf, de mégsem herceg hercegekről szóló válaszán megint csak olyan jót nevet, amilyet már régen utoljára, legjobban mégis egyetlen mondat fogja meg belőle;*
- Varázs nyuszilány! Most komolyan? *próbál sértődött arcot magára varázsolni, de nem sikerül, hiszen végül is főleg ez kifejezés vidámságának a forrása.* Ez nagyon tetszik. Sőt, még a nagyonnál is sokkal jobban. *vallja be, hogy kicsit terelje az elf gondolatait arról, amitől úgy tűnik neki, hogy valamiért rossz kedve lett.*
- A fehér és fekete tényleg gyönyörű. *próbál hazudni kicsit, de annyira nem esik nehezére, mert mindez csak félig hazugság.* Nyusziban nekem is a legegyszerűbb, legfehérebb fehér a kedvencem. Csak azt mondom, hogy a különlegesség legalább ekkora érték. Szeretném, ha örülnél ennek a kis csikónak, mert van miért. Én például sosem vágytam egy hercegre. *vallja be.* De ha mégis akkor előbb örülnék egy Kormoska hátán jövőnek, mint annak, aki holdfehér lovon jár. Lehet, hogy a lányok többsége máshogy gondolja, de biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek meg pont a Kormoskán jövő herceg tetszene jobban. De persze köszönöm, hogy megvédenél, ez tényleg nagyon kedves, de... ha lenne olyan herceg, aki olyasmit akarna tenni, amit én nem akarok, pár pillanaton belül biztosan megbánná.
*Nem hinné, hogy utóbbi kijelentését különösebben meg kellene magyaráznia. Mindig is mágiát akart tanulni, száműzetése, Alenia és a Gazdagnegyed sorsa pedig csak elmélyítette benne ezt a vágyat. Már most is ismer olyan varázslatot, amit csak akkor használna, ha nagyon-nagyon muszáj lenne. De őszintén reméli, hogy ez a pillanat sohasem jön el.
Sokkal jobb vacsorán és a tóból kifogott halakról gondolkodni, mint azon az erőn, amit immár akár rá is szabadíthatna bármelyik gyenge pillanatában a világra.*
449. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-14 10:24:47
Üzenet elküldve: 2021-09-14 10:24:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*Az elfet nem zavarja, hogy a félvér leginkább csak kapja a simogatásokat és az öleléseket. Míg tőle kapja és így örül nekik. Más esetben ha nem is féltékenykedne, de biztos vigyázna erre a törékeny lelkű lányra. A lovakkal ordibálós megjegyzésre egyből jön a válasz egy széles vigyor társaságában.*
-Én mindig kedves elf vagyok.
*És Luninari-nak nem is kell félnie attól, hogy vele bármikor kiabálna a férfi. Ahhoz valami nagyon rosszat kéne mondania. A vacsora kérdésén elgondolkozik.*
-Nem tudom milyen alapanyagok vannak. Mondtam, hogy szeretem a fűszereset nem? Amúgy nehéz lenne olyat találnod amit ne ennék meg. Mégiscsak tengerész voltam. A te ügyes kis kezecskéidből pedig csak mennyei lakomák származhatnak.
*Mosolyog a másikra. Nem is ő lenne ha a lovakkal való ordibálásból ne tudott volna egy pillanat alatt átváltani a szép lányoknak való bókolásra. A félvér következő ötlete is tetszik neki.*
-Jó terv. Nézzünk szét.
*Ő persze már körbejárta a tavat, de ilyen társaságban nem zavarja az ismétlés. Meg talán kell is neki, hogy teljesen lehiggadjon*
-Egy csónak lenne jó. Azzal beevezni a közepére és úgy pecázni.
*Osztja meg a tervét a másikkal, ami nem egy rövidtávú dolog mert egyrészt kell találni egy mestert, aki elkészíti vagy lopni egyet, majd egy kocsit amivel hazaviszik. És az is jó kérdés, hogy fél kézzel tudna-e evezni az elf. Viszont annyira jó lenne és békés ismét a vízen ringatózni. A lány szavaira érdeklődve felé néz. Azzal, hogy valamiben igaza volt már megfogta a férfit, de mikor a lovas téma lesz ismét felhozva a doki lelkesedése úgy száll el egy pillanat alatt.*
-Jah...
*Érkezik a válasz ami inkább hat, egy fáradt és csalódott sóhajnak mint az őszinte felismerésnek, hogy micsoda jó dolog történt. Nem úgy néz ki az elf, mint aki túl akarná tenni magát a dolgon. Elvették tőle a lovát egy időre, meg azt az örömöt amit az iránt érzett, hogy van egy fehér lova és imponálhat a szép lányoknak vele. A félvér további szavaira legyint.*
-Volt valami szalonnás része is annak.
*Ideges volt, de határozottan emlékszik, hogy szalonnához hasonlították a lovát. A szőke herceges megjegyzésen ő is elmosolyodik.*
-Ha az egyik az ölébe kap és nem lökik ki a nyeregből érte akkor az vagyok én. Ha kilökik akkor én az vagyok amelyik megvédi a liget varázsnyuszi hercegnőjét.
*Karolja át újra, azt a nem túl széles vállat és húzza magához Luninari-t egy kis ölelgetésre. Sokáig nem lehet haragot tartani egy ilyen bájos mosolygós lány mellett. Aki akaratán kívül, de igencsak csúnyán leszólja a doki egyik olyan döntését amire nagyon büszke volt.*
-Ne mondj már ilyet! Hogyhogy átlagos? A fehér meg a fekete a legjobbak nem?
*Hogy a lányt vagy magát akarja győzködni jó kérdés. Sértődés nem lesz ebből akkor se ha a doki ízlése le lesz szólva.*
*Az elfet nem zavarja, hogy a félvér leginkább csak kapja a simogatásokat és az öleléseket. Míg tőle kapja és így örül nekik. Más esetben ha nem is féltékenykedne, de biztos vigyázna erre a törékeny lelkű lányra. A lovakkal ordibálós megjegyzésre egyből jön a válasz egy széles vigyor társaságában.*
-Én mindig kedves elf vagyok.
*És Luninari-nak nem is kell félnie attól, hogy vele bármikor kiabálna a férfi. Ahhoz valami nagyon rosszat kéne mondania. A vacsora kérdésén elgondolkozik.*
-Nem tudom milyen alapanyagok vannak. Mondtam, hogy szeretem a fűszereset nem? Amúgy nehéz lenne olyat találnod amit ne ennék meg. Mégiscsak tengerész voltam. A te ügyes kis kezecskéidből pedig csak mennyei lakomák származhatnak.
*Mosolyog a másikra. Nem is ő lenne ha a lovakkal való ordibálásból ne tudott volna egy pillanat alatt átváltani a szép lányoknak való bókolásra. A félvér következő ötlete is tetszik neki.*
-Jó terv. Nézzünk szét.
*Ő persze már körbejárta a tavat, de ilyen társaságban nem zavarja az ismétlés. Meg talán kell is neki, hogy teljesen lehiggadjon*
-Egy csónak lenne jó. Azzal beevezni a közepére és úgy pecázni.
*Osztja meg a tervét a másikkal, ami nem egy rövidtávú dolog mert egyrészt kell találni egy mestert, aki elkészíti vagy lopni egyet, majd egy kocsit amivel hazaviszik. És az is jó kérdés, hogy fél kézzel tudna-e evezni az elf. Viszont annyira jó lenne és békés ismét a vízen ringatózni. A lány szavaira érdeklődve felé néz. Azzal, hogy valamiben igaza volt már megfogta a férfit, de mikor a lovas téma lesz ismét felhozva a doki lelkesedése úgy száll el egy pillanat alatt.*
-Jah...
*Érkezik a válasz ami inkább hat, egy fáradt és csalódott sóhajnak mint az őszinte felismerésnek, hogy micsoda jó dolog történt. Nem úgy néz ki az elf, mint aki túl akarná tenni magát a dolgon. Elvették tőle a lovát egy időre, meg azt az örömöt amit az iránt érzett, hogy van egy fehér lova és imponálhat a szép lányoknak vele. A félvér további szavaira legyint.*
-Volt valami szalonnás része is annak.
*Ideges volt, de határozottan emlékszik, hogy szalonnához hasonlították a lovát. A szőke herceges megjegyzésen ő is elmosolyodik.*
-Ha az egyik az ölébe kap és nem lökik ki a nyeregből érte akkor az vagyok én. Ha kilökik akkor én az vagyok amelyik megvédi a liget varázsnyuszi hercegnőjét.
*Karolja át újra, azt a nem túl széles vállat és húzza magához Luninari-t egy kis ölelgetésre. Sokáig nem lehet haragot tartani egy ilyen bájos mosolygós lány mellett. Aki akaratán kívül, de igencsak csúnyán leszólja a doki egyik olyan döntését amire nagyon büszke volt.*
-Ne mondj már ilyet! Hogyhogy átlagos? A fehér meg a fekete a legjobbak nem?
*Hogy a lányt vagy magát akarja győzködni jó kérdés. Sértődés nem lesz ebből akkor se ha a doki ízlése le lesz szólva.*
448. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-13 21:56:43
Üzenet elküldve: 2021-09-13 21:56:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Korom és hó, meg valami barnaság//
- Az már igaz. *mosolyodik el. Túl jól érzi magát ahhoz most, hogy hagyja tudat alatt örökké munkálkodó emlékeit és a nyomukban járó nyomott hangulatot felszínre törni, de abban teljesen biztos, hogy a maga részéről valóban érdemel kis kényeztetést. Sőt, a kicsinél nem kicsivel többet. Azt sem kérdőjelezi meg, hogy mindez Intathra is igaz, bár ő nem tudná olyan fesztelenül és természetesen bökdösni, simogatni és ölelgetni a másikat, ahogyan azt ő teszi vele, ezért próbál inkább szavakkal kedves lenni, illetve természetesen minden egyes alkalommal visszaölelni, ha hasonló kényeztetésben van Intath részéről része. A nevetések és a mosolyok már ösztönösen jönnek az érintések után.
Számára mégis leginkább csak a szavak maradnak, mint eszközök, de Intath válaszaiból kiindulva eddig csak megkérdőjelezhető eredménnyel volt képes alkalmazni őket, mégis vannak közöttük olyanok, amik láthatóan valóban betalálnak, mert nagy nevetés és újabb kedves bókok az eredményei.
Kicsit ő is együtt nevet Intel, bár nem azon, amit viccnek szánt, inkább csak, hogy a másik milyen jól szórakozik ezen.
Már csak azért is nagyon örül annak, hogy sikerült megnevettetnie őt, mert eddig finoman fogalmazva sem arról volt híres, hogy jó humorérzéke lenne.
A hajborzolás ezek után már csak hagyma a szalonnás nyársra a tűz fölé. Másra lehet haragudna, ha miatta újra kellene fésülködnie, de majdnem kedvenc elfjétől ez is csak jól esik.*
- Ez jó. Ilyeneket sem mondott még nekem senki, de nagyon tetszik. Kedves elf vagy te, ha éppen nem lovakkal ordibálsz. *jegyzi meg, de ez csak apró incselkedés a részéről. Ennél most amúgy is vannak sokkal fontosabb dolgok is, például a vacsora.*
- De nem mondtad, hogy mit ennél. Nehogy még a végén olyat csináljak, amit nem is szeretsz! *mondja, majd miután hagyta válaszolni Intet, azt javasolja, hogy;*
- Menjünk le a tóhoz gyere, keressünk egy ideális helyet a horgászáshoz!
*Igazából a tó nincs is már olyan messze, hamar ott állhatnak a partján, ő pedig még egyszer átgondolhatja Intath korábbi szavait. Tudja, hogy csak beképzeli, mégis olyan, mintha a víztükör barátságosan megtisztítaná a gondolatait, és így egyvalamivel kapcsolatban bizony meg kell hajolnia a doki érvei előtt.*
- Van, amivel nem tudok vitatkozni azok közül, amit az előbb mondtál. *állapítja meg kissé csalódottan.* Ettől még én a helyedben akkor is inkább úgy tekintetnék erre a csikóra, mint lehetőségre, nem pedig mint sorscsapásra. Amit mondtam nem hülyeség, nem csak kitaláltam, hogy megnyugtassalak. Ha Kormoska kicsit nagyobb lesz és már el lehet választani, a többszöröséért is eladhatod, mint amennyiért vetted az anyját. Ha pedig megtartod, biztos vagyok benne, hogy a csodájára fognak járni, így pedig akár átvertek, akár nem, mindenképpen te jársz jól végül, szóval a fickó aki eladta neked, tulajdonképpen saját magát jobban átverte, mint téged.
*Ugyan érzi, hogy utóbbi érvei kissé gyenge lábakon állnak, mert ezzel nem cáfolta magának az átverésnek a tényét, ami Intathot annyira dühíti és bántja, de hát ennyi kis logikai hiba talán belefér a cél érdekében, ami természetesen továbbra is az, hogy Intath túltegye magát ezen az egészen.
Ezek után viszont rögtön eszébe jut korábbi panasza, és nevethetnéke támad, ahogyan elképzeli magának szőke hercegként.
~ Szőke herceg, mi? Na még csak az kéne! ~
Valahogy nagyon nem megy neki, de lehet vele van a baj. Már azt sem igazán érti, hogy miért kell egy szőke hercegnek fehér ló.
~ A fekete hajú hercegek meg fekete lovon járnak, a barnák meg barnán, vagy mi? ~
Bárhogy is, nem is kifejezetten vonzó számára a kép, amit elképzel. Talán annak köszönhető mindez, hogy az ő meséikben még otthon nem éppen hercegek voltak a hősök és kislányként sem álmodozott arról soha, hogy egy napon majd eljön érte egy, aki kimenti az erdő mélyéről, és elviszi egy távoli kastélyba. Utóbbit el sem tudta volna képzelni magának, csak miután látta Artheniort és az egykori Gazdagnegyedet.
Meg aztán, szerinte nemhogy hercegek nincsenek a valóságban, nemesek sem nagyon maradtak, aki meg igen, nyilván az sem hirdeti már büszkén és fennhangon saját származását az Artheniorban történtek óta, akármelyik város lakója is legyen.
Nem mintha a nemesi cím ne lett volna eleve mindig is önkényes dolog, ráadásul mint az általa is átélt események megmutatták az egész csak megszokáson és társadalmi közmegegyezésen alapult, márpedig mindkettő sokkal törékenyebb volt, mint azt gondolták róla korábban. Főleg persze maguk a nemesek dőltek be saját öröklött nemességük eszméjének, már amennyiben egyáltalán lehet eszmének nevezni egy ennyire képlékeny és érdekvezérelt gondolatot. Mégis, sokan közülük biztosan elhitték, hogy hangzatos címük valóság, nem puszta illúzió, amit mindössze egy saját ellentmondásaiban fuldokló társadalom szentesít.
Persze, ha Intath ragaszkodik hozzá, felőle aztán nyugodtan képzelheti szőke hercegnek magát... *
- Nem beszéltem amúgy semmiféle szalonnazsírról. Azt mondtam, hogy Kormoska olyan, mint a korommal beszórt hó. *teszi hozzá szája sarkában bujkáló mosollyal.* Meg, hogy a lába közben olyan barnásnak tűnt. De nem értem. Ha minden szőke herceg fehér lovon jár, hogyan különböztetem meg őket messziről? Mi lesz, ha egyszer jön majd három, négy vagy öt szőke herceg a birtokra vezető úton együtt, miközben én éppen kint teszek-veszek a kertben, és mindegyik fehér lovon van? Honnan tudjam majd akkor, hogy ott vagy-e köztük? *kérdi megint halálosan komoly arccal, pedig megint csak viccnek szánja a szavait. Meglehet, hogy humorérzékén kicsit még csiszolnia kellene, de azért reméli, hogy átmegy az üzenet, amit azonban a biztonság kedvéért inkább megfogalmaz hangosan is, nem hagyja ott a kimondatlan szavak sorai között csak úgy lebegni a semmiben.*
- Szerintem minél különlegesebb, annál jobb. Ha már az a célod, hogy megnézzenek, előbb fognak Kormoskával, mint az anyjával. Én biztosan előbb vennélek észre rajta. Egy egyszerű fehér ló amúgy is olyan szokásos. Átlagos.
*~ Majdnem hogy teljesen közhelyes. ~ tartja meg utóbbi mondatot inkább már csak magának. Olyan apróságok felett mondjuk elég könnyedén átsiklik, hogy bár a fehér nyúl is olyan szokásos, átlagos és közhelyes, ő mégis talán pont a fehér nyulakat imádja a legjobban, valamint, hogy a "minél különlegesebb, annál jobb" elv nem feltétlenül érvényesül saját életében. Ruhái többsége például szép, de amennyiben nem tekinti a szépséget önmagában is különlegességnek, semmi különleges nincsen bennük, nem olyanok, aminek egy estélyen csodájára járnának a nemes kisasszonyok, merész és egyedi színe, szabása, vagy bármi hasonló miatt, már amennyiben vannak még egyáltalán estélyek meg nemes kisasszonyok. Valahol a világon még biztosan vannak. Talán még egy-két herceg is akadhat. Nagyon-nagyon talán. De ebbe csak éppen hogy gondol bele, és egyelőre nem vezeti el odáig a gondolatmenete, hogy be kellene szerezni valami olyan ruhát, amit egy kissé konzervatívabb lélekkel megáldott lány irtózna magára húzni.
Hercegnő sem akarna lenni, csak szép, meg nagy mágus és persze boldog, olyasvalaki, akit nem csak édesanyja, plüssnyulai és kedvenc kecskéi szeretnek, ezekhez azonban szerencsére nincsen szüksége semmiféle hangzatos, valóságban azonban a világon semmit nem érő titulusra, rangra, vagy címre.
Tulajdonképpen már most is... nem is olyan rossz egyszerűen csak Luninarinak lenni. Jelen pillanatban úgy érzi, hogy a legtöbb, amit remélhet, hogy mindez élete végéig így fog maradni. És akkor máris nem volt teljesen hiába ez az egész.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.09.13 22:13:02
- Az már igaz. *mosolyodik el. Túl jól érzi magát ahhoz most, hogy hagyja tudat alatt örökké munkálkodó emlékeit és a nyomukban járó nyomott hangulatot felszínre törni, de abban teljesen biztos, hogy a maga részéről valóban érdemel kis kényeztetést. Sőt, a kicsinél nem kicsivel többet. Azt sem kérdőjelezi meg, hogy mindez Intathra is igaz, bár ő nem tudná olyan fesztelenül és természetesen bökdösni, simogatni és ölelgetni a másikat, ahogyan azt ő teszi vele, ezért próbál inkább szavakkal kedves lenni, illetve természetesen minden egyes alkalommal visszaölelni, ha hasonló kényeztetésben van Intath részéről része. A nevetések és a mosolyok már ösztönösen jönnek az érintések után.
Számára mégis leginkább csak a szavak maradnak, mint eszközök, de Intath válaszaiból kiindulva eddig csak megkérdőjelezhető eredménnyel volt képes alkalmazni őket, mégis vannak közöttük olyanok, amik láthatóan valóban betalálnak, mert nagy nevetés és újabb kedves bókok az eredményei.
Kicsit ő is együtt nevet Intel, bár nem azon, amit viccnek szánt, inkább csak, hogy a másik milyen jól szórakozik ezen.
Már csak azért is nagyon örül annak, hogy sikerült megnevettetnie őt, mert eddig finoman fogalmazva sem arról volt híres, hogy jó humorérzéke lenne.
A hajborzolás ezek után már csak hagyma a szalonnás nyársra a tűz fölé. Másra lehet haragudna, ha miatta újra kellene fésülködnie, de majdnem kedvenc elfjétől ez is csak jól esik.*
- Ez jó. Ilyeneket sem mondott még nekem senki, de nagyon tetszik. Kedves elf vagy te, ha éppen nem lovakkal ordibálsz. *jegyzi meg, de ez csak apró incselkedés a részéről. Ennél most amúgy is vannak sokkal fontosabb dolgok is, például a vacsora.*
- De nem mondtad, hogy mit ennél. Nehogy még a végén olyat csináljak, amit nem is szeretsz! *mondja, majd miután hagyta válaszolni Intet, azt javasolja, hogy;*
- Menjünk le a tóhoz gyere, keressünk egy ideális helyet a horgászáshoz!
*Igazából a tó nincs is már olyan messze, hamar ott állhatnak a partján, ő pedig még egyszer átgondolhatja Intath korábbi szavait. Tudja, hogy csak beképzeli, mégis olyan, mintha a víztükör barátságosan megtisztítaná a gondolatait, és így egyvalamivel kapcsolatban bizony meg kell hajolnia a doki érvei előtt.*
- Van, amivel nem tudok vitatkozni azok közül, amit az előbb mondtál. *állapítja meg kissé csalódottan.* Ettől még én a helyedben akkor is inkább úgy tekintetnék erre a csikóra, mint lehetőségre, nem pedig mint sorscsapásra. Amit mondtam nem hülyeség, nem csak kitaláltam, hogy megnyugtassalak. Ha Kormoska kicsit nagyobb lesz és már el lehet választani, a többszöröséért is eladhatod, mint amennyiért vetted az anyját. Ha pedig megtartod, biztos vagyok benne, hogy a csodájára fognak járni, így pedig akár átvertek, akár nem, mindenképpen te jársz jól végül, szóval a fickó aki eladta neked, tulajdonképpen saját magát jobban átverte, mint téged.
*Ugyan érzi, hogy utóbbi érvei kissé gyenge lábakon állnak, mert ezzel nem cáfolta magának az átverésnek a tényét, ami Intathot annyira dühíti és bántja, de hát ennyi kis logikai hiba talán belefér a cél érdekében, ami természetesen továbbra is az, hogy Intath túltegye magát ezen az egészen.
Ezek után viszont rögtön eszébe jut korábbi panasza, és nevethetnéke támad, ahogyan elképzeli magának szőke hercegként.
~ Szőke herceg, mi? Na még csak az kéne! ~
Valahogy nagyon nem megy neki, de lehet vele van a baj. Már azt sem igazán érti, hogy miért kell egy szőke hercegnek fehér ló.
~ A fekete hajú hercegek meg fekete lovon járnak, a barnák meg barnán, vagy mi? ~
Bárhogy is, nem is kifejezetten vonzó számára a kép, amit elképzel. Talán annak köszönhető mindez, hogy az ő meséikben még otthon nem éppen hercegek voltak a hősök és kislányként sem álmodozott arról soha, hogy egy napon majd eljön érte egy, aki kimenti az erdő mélyéről, és elviszi egy távoli kastélyba. Utóbbit el sem tudta volna képzelni magának, csak miután látta Artheniort és az egykori Gazdagnegyedet.
Meg aztán, szerinte nemhogy hercegek nincsenek a valóságban, nemesek sem nagyon maradtak, aki meg igen, nyilván az sem hirdeti már büszkén és fennhangon saját származását az Artheniorban történtek óta, akármelyik város lakója is legyen.
Nem mintha a nemesi cím ne lett volna eleve mindig is önkényes dolog, ráadásul mint az általa is átélt események megmutatták az egész csak megszokáson és társadalmi közmegegyezésen alapult, márpedig mindkettő sokkal törékenyebb volt, mint azt gondolták róla korábban. Főleg persze maguk a nemesek dőltek be saját öröklött nemességük eszméjének, már amennyiben egyáltalán lehet eszmének nevezni egy ennyire képlékeny és érdekvezérelt gondolatot. Mégis, sokan közülük biztosan elhitték, hogy hangzatos címük valóság, nem puszta illúzió, amit mindössze egy saját ellentmondásaiban fuldokló társadalom szentesít.
Persze, ha Intath ragaszkodik hozzá, felőle aztán nyugodtan képzelheti szőke hercegnek magát... *
- Nem beszéltem amúgy semmiféle szalonnazsírról. Azt mondtam, hogy Kormoska olyan, mint a korommal beszórt hó. *teszi hozzá szája sarkában bujkáló mosollyal.* Meg, hogy a lába közben olyan barnásnak tűnt. De nem értem. Ha minden szőke herceg fehér lovon jár, hogyan különböztetem meg őket messziről? Mi lesz, ha egyszer jön majd három, négy vagy öt szőke herceg a birtokra vezető úton együtt, miközben én éppen kint teszek-veszek a kertben, és mindegyik fehér lovon van? Honnan tudjam majd akkor, hogy ott vagy-e köztük? *kérdi megint halálosan komoly arccal, pedig megint csak viccnek szánja a szavait. Meglehet, hogy humorérzékén kicsit még csiszolnia kellene, de azért reméli, hogy átmegy az üzenet, amit azonban a biztonság kedvéért inkább megfogalmaz hangosan is, nem hagyja ott a kimondatlan szavak sorai között csak úgy lebegni a semmiben.*
- Szerintem minél különlegesebb, annál jobb. Ha már az a célod, hogy megnézzenek, előbb fognak Kormoskával, mint az anyjával. Én biztosan előbb vennélek észre rajta. Egy egyszerű fehér ló amúgy is olyan szokásos. Átlagos.
*~ Majdnem hogy teljesen közhelyes. ~ tartja meg utóbbi mondatot inkább már csak magának. Olyan apróságok felett mondjuk elég könnyedén átsiklik, hogy bár a fehér nyúl is olyan szokásos, átlagos és közhelyes, ő mégis talán pont a fehér nyulakat imádja a legjobban, valamint, hogy a "minél különlegesebb, annál jobb" elv nem feltétlenül érvényesül saját életében. Ruhái többsége például szép, de amennyiben nem tekinti a szépséget önmagában is különlegességnek, semmi különleges nincsen bennük, nem olyanok, aminek egy estélyen csodájára járnának a nemes kisasszonyok, merész és egyedi színe, szabása, vagy bármi hasonló miatt, már amennyiben vannak még egyáltalán estélyek meg nemes kisasszonyok. Valahol a világon még biztosan vannak. Talán még egy-két herceg is akadhat. Nagyon-nagyon talán. De ebbe csak éppen hogy gondol bele, és egyelőre nem vezeti el odáig a gondolatmenete, hogy be kellene szerezni valami olyan ruhát, amit egy kissé konzervatívabb lélekkel megáldott lány irtózna magára húzni.
Hercegnő sem akarna lenni, csak szép, meg nagy mágus és persze boldog, olyasvalaki, akit nem csak édesanyja, plüssnyulai és kedvenc kecskéi szeretnek, ezekhez azonban szerencsére nincsen szüksége semmiféle hangzatos, valóságban azonban a világon semmit nem érő titulusra, rangra, vagy címre.
Tulajdonképpen már most is... nem is olyan rossz egyszerűen csak Luninarinak lenni. Jelen pillanatban úgy érzi, hogy a legtöbb, amit remélhet, hogy mindez élete végéig így fog maradni. És akkor máris nem volt teljesen hiába ez az egész.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.09.13 22:13:02
447. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-11 08:32:57
Üzenet elküldve: 2021-09-11 08:32:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*Nem túl gyakori, de Luninari-nak, bár bájos fiatal lány, de nem kell tartania attól, hogy a doki ki akarná használni. Az ölelést is külső szemmel lehet úgy látná a félvér, mint ahogy ő szokta szorongatni a plüssnyulait egy rosszabb napján. Csak a doki nyuszikája egy húsvér lány.*
-Megérdemeljük.
*Érkezik a határozott válasz. A félelf azért, mert egy ilyen jószívű lánynak kijár a törődés, a doki meg mert... Ő talán nem érdemeli ki, de a legkevésbé se zavarja őt. Jó kalózhoz méltón, neki ez kell és kész. Nem tudja, hova kezdi vezetni a lány, de követi. Még nem lát annyira a másik fejébe, hogy értse mit akar. Az jut eszébe, hogy megirigyelte a tündértől, hogy a kislány pancsolt egyet a dokival és most ő is akar. Lehet jól is esne az elfnek. A kereskedő védésére ismét csak felhorgad a büszke férfiben a sértettség.*
-Ha lovakkal foglalkozik nehogy már ne vegye észre, hogy az egyiket megcsinálták?
*A további magyarázat se sikerül a legjobbra ebben a helyzetben hisz az alapgondolattal van gond.*
-De a kettő nem ugyan az. Hogy többért adja el mint ahogy megszerezte nem érdekel. Megegyeztünk az árban és elfogadtam. Ha lopta az se érdekelt volna már utána, de egy szóval se mondta, hogy megfog szülni. Ha meg selejtes árut sózol valaki nyakába akkor igen is átverted.
*És csak a másik kedvéért fogalmazott ilyen szépen. Gondolatban viszont kevésbé szép szavakkal küldi el az anyjába, azt a kereskedőt és Aleimord-ot is ha már felmerült a neve. A kedves történetre csak morogva megcirógatja Luninari állát. Ez a taktika úgy néz ki jobban működik. Elterelni a férfi gondolatait. És a lányoknak való imponálással is jót tippelt a félvér. Az is fontos indok volt ahhoz, hogy milyen lovat választott a doki.*
-De a fehér jobb. Tudod szőke herceg fehér lovon, nem szőke herceg szalonnazsíron vagy mit mondtál.
*Mondja a teljesen komolynak szánt panaszát. Talán kicsit gyerekesnek hangozhat ez az érv, de ő tényleg élvezte, hogy megmutathatja magát a lovának a hátán és az emberek fölé magasodhat. Ezért volt A szexi fehér csaj esetében olyan lelkes is, hogy az-az állat még nevet is kapott. Aminek az említésére, hogy a csikónak is kéne, csak egykedvűen vállat ránt.*
-Nekem mindegy.
*Ha nem Luninari lenne mellette akkor közölné, hogy felőle akár fattyúnak is hívhatnák, azt a dögöt. De a félvér társaságában inkább megtartja magának ezt a gondolatot. Mikor az megáll vele szemben és úgy néz fel rá azzal a nagyon komoly ábrázatával a férfi nem tudja megállni, hogy egy halvány mosoly azért ne csússzon az arcára. Meg is simogatja, azt a pofit.*
-Az jól esne.
*Majd érkezik a folytatás ami annyira a semmiből jön, hogy Int szemöldöke egyből felugrik értetlenségében.*
-Mi?
*Bár a gyors észjárás is az egyik jó tulajdonsága a sok közül, de ez most annyira hirtelen jött, hogy még csak nem is egy két pillanat kellett, hogy leessen hanem teljesen lefagyott. Az első gondolatai azok voltak, hogy mikor kapta meg a lányt és mi van. Majd mikor leesik mire gondol a másik a megmaradt kezébe temeti a férfi az arcát egy nagy sóhaj kíséretében. Ez egy nagyon fájó poén volt és tökéletesen betalált. Amit abból is láthat a lány, hogy az elf vállai fel le járnak és egy mosoly azért ott bujkál a képén. Majd hangosan el is kezd kacagni és ismét magához vonja a kisebbet, de most azért, hogy játékosan összeborzolja a haját.*
-Jaj, te lány! Ha nem lennél ki kéne találni. Nem hiszlek el.
*Nevet nagyon jóízűt. Most felcserélődött a szerepük mint az említett incidensnél. Ott a doki nevettette meg az ideges Luninari-t, itt meg fordítva.*
*Nem túl gyakori, de Luninari-nak, bár bájos fiatal lány, de nem kell tartania attól, hogy a doki ki akarná használni. Az ölelést is külső szemmel lehet úgy látná a félvér, mint ahogy ő szokta szorongatni a plüssnyulait egy rosszabb napján. Csak a doki nyuszikája egy húsvér lány.*
-Megérdemeljük.
*Érkezik a határozott válasz. A félelf azért, mert egy ilyen jószívű lánynak kijár a törődés, a doki meg mert... Ő talán nem érdemeli ki, de a legkevésbé se zavarja őt. Jó kalózhoz méltón, neki ez kell és kész. Nem tudja, hova kezdi vezetni a lány, de követi. Még nem lát annyira a másik fejébe, hogy értse mit akar. Az jut eszébe, hogy megirigyelte a tündértől, hogy a kislány pancsolt egyet a dokival és most ő is akar. Lehet jól is esne az elfnek. A kereskedő védésére ismét csak felhorgad a büszke férfiben a sértettség.*
-Ha lovakkal foglalkozik nehogy már ne vegye észre, hogy az egyiket megcsinálták?
*A további magyarázat se sikerül a legjobbra ebben a helyzetben hisz az alapgondolattal van gond.*
-De a kettő nem ugyan az. Hogy többért adja el mint ahogy megszerezte nem érdekel. Megegyeztünk az árban és elfogadtam. Ha lopta az se érdekelt volna már utána, de egy szóval se mondta, hogy megfog szülni. Ha meg selejtes árut sózol valaki nyakába akkor igen is átverted.
*És csak a másik kedvéért fogalmazott ilyen szépen. Gondolatban viszont kevésbé szép szavakkal küldi el az anyjába, azt a kereskedőt és Aleimord-ot is ha már felmerült a neve. A kedves történetre csak morogva megcirógatja Luninari állát. Ez a taktika úgy néz ki jobban működik. Elterelni a férfi gondolatait. És a lányoknak való imponálással is jót tippelt a félvér. Az is fontos indok volt ahhoz, hogy milyen lovat választott a doki.*
-De a fehér jobb. Tudod szőke herceg fehér lovon, nem szőke herceg szalonnazsíron vagy mit mondtál.
*Mondja a teljesen komolynak szánt panaszát. Talán kicsit gyerekesnek hangozhat ez az érv, de ő tényleg élvezte, hogy megmutathatja magát a lovának a hátán és az emberek fölé magasodhat. Ezért volt A szexi fehér csaj esetében olyan lelkes is, hogy az-az állat még nevet is kapott. Aminek az említésére, hogy a csikónak is kéne, csak egykedvűen vállat ránt.*
-Nekem mindegy.
*Ha nem Luninari lenne mellette akkor közölné, hogy felőle akár fattyúnak is hívhatnák, azt a dögöt. De a félvér társaságában inkább megtartja magának ezt a gondolatot. Mikor az megáll vele szemben és úgy néz fel rá azzal a nagyon komoly ábrázatával a férfi nem tudja megállni, hogy egy halvány mosoly azért ne csússzon az arcára. Meg is simogatja, azt a pofit.*
-Az jól esne.
*Majd érkezik a folytatás ami annyira a semmiből jön, hogy Int szemöldöke egyből felugrik értetlenségében.*
-Mi?
*Bár a gyors észjárás is az egyik jó tulajdonsága a sok közül, de ez most annyira hirtelen jött, hogy még csak nem is egy két pillanat kellett, hogy leessen hanem teljesen lefagyott. Az első gondolatai azok voltak, hogy mikor kapta meg a lányt és mi van. Majd mikor leesik mire gondol a másik a megmaradt kezébe temeti a férfi az arcát egy nagy sóhaj kíséretében. Ez egy nagyon fájó poén volt és tökéletesen betalált. Amit abból is láthat a lány, hogy az elf vállai fel le járnak és egy mosoly azért ott bujkál a képén. Majd hangosan el is kezd kacagni és ismét magához vonja a kisebbet, de most azért, hogy játékosan összeborzolja a haját.*
-Jaj, te lány! Ha nem lennél ki kéne találni. Nem hiszlek el.
*Nevet nagyon jóízűt. Most felcserélődött a szerepük mint az említett incidensnél. Ott a doki nevettette meg az ideges Luninari-t, itt meg fordítva.*
446. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-10 21:05:52
Üzenet elküldve: 2021-09-10 21:05:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*Kissé hevesebben dobban meg a szíve, amikor Intath megöleli, de az egészet betudja annak, hogy nem is csoda, hiszen azért nem minden nap ölelgetik férfiak, főleg nem többször egymás után. A fejsimogatáshoz szinte már hozzászokott, ami persze nem jelenti azt, hogy ne esne neki jól minden egyes alkalommal, így most is. Visszaölelni sem felejt el, és valahogy újabb vidám, igaz most rövid nevetésre ingerli az egész.*
- Elkényeztetsz ezekkel. *jegyzi is meg, de olyan arccal, hogy látszik rajta, hogy a világért sem bánja.
Aztán nem a ház felé indul vissza, lábai valami ősi ösztönnel viszik a tó felé, miközben reméli, hogy az elf oda is követi őt.
Vágyik arra a szelíd nyugalomra és arra a leginkább csak valamiféle vallási áhítatra emlékeztető érzésre, amit egy nyugodt, vagy lágyan hullámzó víztükör képes kelteni benne. Talán a dokira is jó hatással lesz, aki sok évet töltött a tengeren, még úgy is, ha az ő kis tavuk nyilván nem mérhető hozzá ahhoz a végtelennek tűnő víztömeghez, amiről Zara is mesélt neki.
Közben emésztgeti magában Intath magyarázatát a benti kifakadására, de nem érti teljesen.
~ Akkor most végül is nem is az a baj, hogy ő sem szereti a lovakat, és nem kell egy helyett kettő, hanem, hogy átverték? Egyáltalán valóban átverték volna? ~
Erre nem nagyon tud mit mondani. Legszívesebben megvonná a vállát, vagy széttárná a kezeit, de mind a kettő eléggé olyan gesztusnak tűnne, mintha nem is érdekelné az egész, ezért inkább hanyagolja ezeket, főleg, hogy továbbra is azt szeretné, ha a másik vidám lenne, és rájönne arra, hogy igazából inkább szerencse érte, mint szerencsétlenség.*
- Átvert? Az is lehet nem tűnt fel neki sem. *mondja, bár ezt maga sem igazán hiszi.* Ha meg mégis, a helyedben ezen sem bosszankodnék nagyon. A kereskedők már csak ilyenek. Ha belegondolsz mindig át vagy verve, amikor veszel valamit, mert, aki eladja, annak csak akkor éri meg eladni azt, amit elad, hogyha többért adja el, mint amennyit valójában ér, meg amennyiért ő szerezte, esetleg amennyi munkát belefektetett, hogy legyen neki. Aleimord ugyan büszke volt arra, hogy ő tisztességes kereskedő, de hát nyilván ő is csak egy bizonyos határon belül volt képes tisztességesnek lenni, különben tönkrement volna. *mondja egyszerre tűnődő mégis szenvedélyes hangon, végtére is nagyon szeretné ismét meggyőzni a másikat.
Azt már hozzá sem teszi, hogy minden vagyona, Thim pénze, valamint az édesanyja által összegyűjtött pénz is ráment arra, hogy mágiát tanulhasson. Még aki nem használati tárgyakkal, étellel, állatokkal, hanem tudással, - az ő esetében varázslatokkal, - kereskedik, az is rendesen megvágja azokat, akik nála vásárolnak.
~ Vajon a torony mestere mit csinál azzal a rengeteg arannyal? Vagy csak azért ilyen drága, hogy akárki ne tanulhasson mágiát? Biztosan ijesztőbb lenne a világ, ha mindenki varázslatokkal rohangálna benne. ~ mélázik el saját szavai között, de csak egy darabig. Nem szeretné gondolatait hagyni, hogy beszélgetés közben ebbe az irányba kalandozzanak, főleg nem úgy, hogy amúgy sem most első alkalommal tűnődik el ezen.*
- Tudod, én is jártam anyával vásárokra és árultunk mindenfélét, ezt már meséltem is pont ma. Füstölők, apróságok, csecsebecsék. Volt, ami nekünk semmibe nem került, de egész szép pénzt kaptunk érte. Az emberek szívesen vásároltak tőlünk. Persze, ebben nyilván anya mosolya is közrejátszott. Bár ő azt mondja, hogy az enyém is, mert aranyos kislány voltam. *igyekszik Intath gondolatait olyan irányba terelni, hogy ne a csikója miatt bosszankodjon. Azt érzi és látja, hogy sikerült lenyugtatnia, annak viszont nem örül, hogy továbbra is rosszkedvűnek tűnik.*
- Különben pedig, ha belegondolsz, a lovad tényleg különleges. Ha nagyobb lesz és vele mész majd be a városba, biztosan megnéznek majd, akár rajta ülsz, akár mellette sétálsz. A lányok is. Közülük pedig sokan odavannak a szép lovakért. *mondja mosolyogva, csak félig szánva viccnek a szavait. Nem is folytatja tovább a gondolatmenetét. Biztos benne, hogy Intath érti, hogy pontosan hová akar kilyukadni. Abban viszont már nem biztos, hogy igazat is mondott. Otthon nem voltak lovaik, édesanyján és rajta kívül pedig kevesen hagyták el az erdő mélyét. Nem nagyon tudja, hogy a lányok többsége tényleg szereti-e a lovakat, ahogyan azt ő határozottan állított az előbb. Mégis emlékszik egyre, akivel együtt költöztek ide, és nagyon szerette a sajátját, igazi társnak tekintette, mint ő a plüssnyulait. Nyilván vele is aludt volna akkor, ha neki van gusztusa az istállóhoz, vagy pedig lova befér az ágyába.
Arról is vannak valamivel távolabbi emlékei, hogy a vásárokon, ahol még gyerekként megfordult úgy tűnt neki, hogy az emberek gyerekei nemre való tekintet nélkül tényleg szeretik a lovakat, legyenek azok kicsik, vagy nagyok. Igaz ők a kutyáikat és a macskáikat is szerették. Mindegy, úgy érzi, hogy jól hangzott, amit mondott, és most inkább ez a fontos, nem pedig a nyers valóság.*
- Csak akkor egy normális név sem ártana neki. Én Korminak, vagy Kormoskának nevezném el a helyedben, bár inkább talán az utóbbi, mert a Kormi kicsit úgy hangzik nekem, mintha egy neveletlen kandúr lenne. A Kormoska aranyosabb, és ez akár fiú, akár lánynév is lehet.*mondja, remélve, hogy Intath beleegyezik, bár ilyen téren úgy érzi, hogy ezt ő már eldöntötte, ha szép volt tőle, ha nem. Hívhatja az elf nyugodtan Ló Kettőnek a kis csikót, neki jó eséllyel most már Kormoska fog maradni, ameddig az ő istállójuk lakója.*
- Mivel deríthetnélek jó kedvre, ha ettől sem lett jobb? Valami finom vacsora? *áll meg aztán menet közben hirtelen, fordul szembe az Intel, és kérdi tőle komoly arccal ezt.*
- Esetleg még egy pohár belőlem?
*Utóbbi kérdésnél mondjuk azért kissé nehezen megy megőrizni a komolyságát, de azért igyekszik.*
*Kissé hevesebben dobban meg a szíve, amikor Intath megöleli, de az egészet betudja annak, hogy nem is csoda, hiszen azért nem minden nap ölelgetik férfiak, főleg nem többször egymás után. A fejsimogatáshoz szinte már hozzászokott, ami persze nem jelenti azt, hogy ne esne neki jól minden egyes alkalommal, így most is. Visszaölelni sem felejt el, és valahogy újabb vidám, igaz most rövid nevetésre ingerli az egész.*
- Elkényeztetsz ezekkel. *jegyzi is meg, de olyan arccal, hogy látszik rajta, hogy a világért sem bánja.
Aztán nem a ház felé indul vissza, lábai valami ősi ösztönnel viszik a tó felé, miközben reméli, hogy az elf oda is követi őt.
Vágyik arra a szelíd nyugalomra és arra a leginkább csak valamiféle vallási áhítatra emlékeztető érzésre, amit egy nyugodt, vagy lágyan hullámzó víztükör képes kelteni benne. Talán a dokira is jó hatással lesz, aki sok évet töltött a tengeren, még úgy is, ha az ő kis tavuk nyilván nem mérhető hozzá ahhoz a végtelennek tűnő víztömeghez, amiről Zara is mesélt neki.
Közben emésztgeti magában Intath magyarázatát a benti kifakadására, de nem érti teljesen.
~ Akkor most végül is nem is az a baj, hogy ő sem szereti a lovakat, és nem kell egy helyett kettő, hanem, hogy átverték? Egyáltalán valóban átverték volna? ~
Erre nem nagyon tud mit mondani. Legszívesebben megvonná a vállát, vagy széttárná a kezeit, de mind a kettő eléggé olyan gesztusnak tűnne, mintha nem is érdekelné az egész, ezért inkább hanyagolja ezeket, főleg, hogy továbbra is azt szeretné, ha a másik vidám lenne, és rájönne arra, hogy igazából inkább szerencse érte, mint szerencsétlenség.*
- Átvert? Az is lehet nem tűnt fel neki sem. *mondja, bár ezt maga sem igazán hiszi.* Ha meg mégis, a helyedben ezen sem bosszankodnék nagyon. A kereskedők már csak ilyenek. Ha belegondolsz mindig át vagy verve, amikor veszel valamit, mert, aki eladja, annak csak akkor éri meg eladni azt, amit elad, hogyha többért adja el, mint amennyit valójában ér, meg amennyiért ő szerezte, esetleg amennyi munkát belefektetett, hogy legyen neki. Aleimord ugyan büszke volt arra, hogy ő tisztességes kereskedő, de hát nyilván ő is csak egy bizonyos határon belül volt képes tisztességesnek lenni, különben tönkrement volna. *mondja egyszerre tűnődő mégis szenvedélyes hangon, végtére is nagyon szeretné ismét meggyőzni a másikat.
Azt már hozzá sem teszi, hogy minden vagyona, Thim pénze, valamint az édesanyja által összegyűjtött pénz is ráment arra, hogy mágiát tanulhasson. Még aki nem használati tárgyakkal, étellel, állatokkal, hanem tudással, - az ő esetében varázslatokkal, - kereskedik, az is rendesen megvágja azokat, akik nála vásárolnak.
~ Vajon a torony mestere mit csinál azzal a rengeteg arannyal? Vagy csak azért ilyen drága, hogy akárki ne tanulhasson mágiát? Biztosan ijesztőbb lenne a világ, ha mindenki varázslatokkal rohangálna benne. ~ mélázik el saját szavai között, de csak egy darabig. Nem szeretné gondolatait hagyni, hogy beszélgetés közben ebbe az irányba kalandozzanak, főleg nem úgy, hogy amúgy sem most első alkalommal tűnődik el ezen.*
- Tudod, én is jártam anyával vásárokra és árultunk mindenfélét, ezt már meséltem is pont ma. Füstölők, apróságok, csecsebecsék. Volt, ami nekünk semmibe nem került, de egész szép pénzt kaptunk érte. Az emberek szívesen vásároltak tőlünk. Persze, ebben nyilván anya mosolya is közrejátszott. Bár ő azt mondja, hogy az enyém is, mert aranyos kislány voltam. *igyekszik Intath gondolatait olyan irányba terelni, hogy ne a csikója miatt bosszankodjon. Azt érzi és látja, hogy sikerült lenyugtatnia, annak viszont nem örül, hogy továbbra is rosszkedvűnek tűnik.*
- Különben pedig, ha belegondolsz, a lovad tényleg különleges. Ha nagyobb lesz és vele mész majd be a városba, biztosan megnéznek majd, akár rajta ülsz, akár mellette sétálsz. A lányok is. Közülük pedig sokan odavannak a szép lovakért. *mondja mosolyogva, csak félig szánva viccnek a szavait. Nem is folytatja tovább a gondolatmenetét. Biztos benne, hogy Intath érti, hogy pontosan hová akar kilyukadni. Abban viszont már nem biztos, hogy igazat is mondott. Otthon nem voltak lovaik, édesanyján és rajta kívül pedig kevesen hagyták el az erdő mélyét. Nem nagyon tudja, hogy a lányok többsége tényleg szereti-e a lovakat, ahogyan azt ő határozottan állított az előbb. Mégis emlékszik egyre, akivel együtt költöztek ide, és nagyon szerette a sajátját, igazi társnak tekintette, mint ő a plüssnyulait. Nyilván vele is aludt volna akkor, ha neki van gusztusa az istállóhoz, vagy pedig lova befér az ágyába.
Arról is vannak valamivel távolabbi emlékei, hogy a vásárokon, ahol még gyerekként megfordult úgy tűnt neki, hogy az emberek gyerekei nemre való tekintet nélkül tényleg szeretik a lovakat, legyenek azok kicsik, vagy nagyok. Igaz ők a kutyáikat és a macskáikat is szerették. Mindegy, úgy érzi, hogy jól hangzott, amit mondott, és most inkább ez a fontos, nem pedig a nyers valóság.*
- Csak akkor egy normális név sem ártana neki. Én Korminak, vagy Kormoskának nevezném el a helyedben, bár inkább talán az utóbbi, mert a Kormi kicsit úgy hangzik nekem, mintha egy neveletlen kandúr lenne. A Kormoska aranyosabb, és ez akár fiú, akár lánynév is lehet.*mondja, remélve, hogy Intath beleegyezik, bár ilyen téren úgy érzi, hogy ezt ő már eldöntötte, ha szép volt tőle, ha nem. Hívhatja az elf nyugodtan Ló Kettőnek a kis csikót, neki jó eséllyel most már Kormoska fog maradni, ameddig az ő istállójuk lakója.*
- Mivel deríthetnélek jó kedvre, ha ettől sem lett jobb? Valami finom vacsora? *áll meg aztán menet közben hirtelen, fordul szembe az Intel, és kérdi tőle komoly arccal ezt.*
- Esetleg még egy pohár belőlem?
*Utóbbi kérdésnél mondjuk azért kissé nehezen megy megőrizni a komolyságát, de azért igyekszik.*
445. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-07 08:37:55
Üzenet elküldve: 2021-09-07 08:37:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Korom és hó, meg valami barnaság//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Az elf szívesen vitázik. Legyen az ész érvekkel folytatott vagy csak szimpla kötekedés is. Legyen az barátságos vagy szinte ölre menő. Most egyáltalán nem úgy néz ki mint aki megsértődne vagy haragudna a másikra amiért nem érti meg amiről beszél. Nagyrészt mert a témát nem tartja elég fontosnak, hogy annyira érdekelje, másrészt meg természetesen azért is mert Luninari-ról van szó, akire nem is lehet haragudni. Ezért is nem nagyon tud mit kezdeni a kecskés témával se főleg mikor látja, hogy a lánynak ez láthatóan fontosabb mint neki. Valami női dolog lehet ez is. Meg nem értheti, de megpróbálhat jól reagálni. Ami ebben a helyzetben, azt jelenti, hogy a félelv megjegyzésére megsimogatja annak buksiját, pont mint ahogy a tündérek vagy gnómokét szokta és bólint.*
-Jól van. Finom a sajtja igen.
*Most enged a doki. Hogy a másik logikusan érvelt az csak másodlagos és a férfi úgy érzi a lány számára ebben a témában nem az érvek számítanak. Legyen csak igaza. A szakmai véleményre is bólint.*
-Igen tényleg lehet az.
*Hogy a kecskesajt önmagában egészséges-e, azt a doki nem tudja, de a sajtok alapból egészséges ételek ha jól fogyasztják őket. Aminek a megállapítása már az övé mint orvosé lenne. De nem megy bele a témába. Csak igazat ad a lánynak. A lovát meglátva viszont tiszta ideg lesz. A félvér látta más a dokit milyen mikor nem fogja vissza magát, sőt az egész ház zengett akkor tőle. Most annyira nem ideges, de látszik rajta, hogy az. A nyugtatás pedig vagy annak a megjegyzése, hogy nem érti őt az állat kicsit se javít a dolgon. Csak dühösen megjegyzi rá.*
-Hát most már kettő!
*Nem a lányra haragszik. Az állatokra és a lókupecre aki eladta neki őket. Annak a fickónak szerencséje, hogy most nincs itt mert a doki biztos neki menne akkor se ha neki tényleg semmi köze az eladott ló állapotához. Arra ahogy a másik elneveti magát nem tud a férfi mit reagálni. Ha nem Luninari-ról lenne szó akkor most haragította volna magára, de így csak kikerül a képből és egy zavaró háttérzaj lesz míg a doki magában forrong.*
-Hogy rohadnál meg te tetű állat!
*Majd, hogy ösztönösen vagy jól kivitelezett stratégia-e, de végül sikerül egy olyan módszert találnia a lánynak amivel sikerül lefegyvereznie a férfit. Úgy nem lehet rendesen őrjöngeni, hogy közben az elf karjába kapaszkodik egy bájos félvér és bújik hozzá. Így a doki nem tud mást mint tehetetlenül szidni az állatot már megcsappant kiállással.*
-Ha aztán lesántulsz vagy mit tudom én agyon is ütlek!
*Ami fenyegetést a korábbi beszélgetésük alapján komolyan is lehet venni. Mikor az elkezdi kivezetni a továbbra is mérges dokit az hagyja magát, de azért még visszaszól a lónak.*
-Baszódj meg!
*Ez még egy utolsó dühös odaszúrás. Értelme sincs. Főleg mert már megtörtént és abból van a baj. A kérdésre, hogy mi is a gond ezzel egyből érkezik a válasz.*
-Mert átvertek vele!
*Bizony férfiúi büszkeségről van szó. Pont arról amiről korábban szó volt és amit pont az nevezett butaságnak egy vidám kacagás kíséretében, aki most szíve szerint egyből menne ahhoz a kufárhoz és jól megverné úgy is, hogy valahol úgy sejti talán neki köze sincs az ő szerencsétlen helyzetéhez. Az ajánlat hallatán se néz ki úgy a férfi mintha megenyhült volna. Viszont magához húzza a kis félvért, megöleli és egy puszit is nyom a hajas fejére.*
-Tényleg drága vagy, de ezt nem kell. Engem vertek át vele. Gondot meg nem adnék el főleg neked.
*Simogatja meg, a másik buksiját. Haragszik továbbra is, rossz a kedve, de a ki nem mondott igazsággal tisztában van. Így is a lány meg a többiek gondja lesz az állat. Amit meg ezzel a lóval akar csinálni a félvér, valószínűleg így is meg tudja tenni, hogy elméletben a dokié aki addig nem is tervez vele foglalkozni míg el nem adhatja az anyja mellől. Szóval kedvesnek találja a szándékot, hogy az elvesztett összeget megfizesse valami kitalált okból, de átlát rajta és nem használná így ki Luninari jószívűségét. A további nyugtatásra csak úgy megölelgeti a lányt, mint reggel is tette és sóhajt egy nagyot. A mérge lassan elszáll, de továbbra is rossz marad a kedve.*
-Mivel érdemeltem én ezt ki?
*Szólal meg már inkább panaszosan mint dühösen. Bár nincs sok tapasztalata a férfiakkal, de a félvér úgy néz ki jól ért az elf nyugtatásához.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Az elf szívesen vitázik. Legyen az ész érvekkel folytatott vagy csak szimpla kötekedés is. Legyen az barátságos vagy szinte ölre menő. Most egyáltalán nem úgy néz ki mint aki megsértődne vagy haragudna a másikra amiért nem érti meg amiről beszél. Nagyrészt mert a témát nem tartja elég fontosnak, hogy annyira érdekelje, másrészt meg természetesen azért is mert Luninari-ról van szó, akire nem is lehet haragudni. Ezért is nem nagyon tud mit kezdeni a kecskés témával se főleg mikor látja, hogy a lánynak ez láthatóan fontosabb mint neki. Valami női dolog lehet ez is. Meg nem értheti, de megpróbálhat jól reagálni. Ami ebben a helyzetben, azt jelenti, hogy a félelv megjegyzésére megsimogatja annak buksiját, pont mint ahogy a tündérek vagy gnómokét szokta és bólint.*
-Jól van. Finom a sajtja igen.
*Most enged a doki. Hogy a másik logikusan érvelt az csak másodlagos és a férfi úgy érzi a lány számára ebben a témában nem az érvek számítanak. Legyen csak igaza. A szakmai véleményre is bólint.*
-Igen tényleg lehet az.
*Hogy a kecskesajt önmagában egészséges-e, azt a doki nem tudja, de a sajtok alapból egészséges ételek ha jól fogyasztják őket. Aminek a megállapítása már az övé mint orvosé lenne. De nem megy bele a témába. Csak igazat ad a lánynak. A lovát meglátva viszont tiszta ideg lesz. A félvér látta más a dokit milyen mikor nem fogja vissza magát, sőt az egész ház zengett akkor tőle. Most annyira nem ideges, de látszik rajta, hogy az. A nyugtatás pedig vagy annak a megjegyzése, hogy nem érti őt az állat kicsit se javít a dolgon. Csak dühösen megjegyzi rá.*
-Hát most már kettő!
*Nem a lányra haragszik. Az állatokra és a lókupecre aki eladta neki őket. Annak a fickónak szerencséje, hogy most nincs itt mert a doki biztos neki menne akkor se ha neki tényleg semmi köze az eladott ló állapotához. Arra ahogy a másik elneveti magát nem tud a férfi mit reagálni. Ha nem Luninari-ról lenne szó akkor most haragította volna magára, de így csak kikerül a képből és egy zavaró háttérzaj lesz míg a doki magában forrong.*
-Hogy rohadnál meg te tetű állat!
*Majd, hogy ösztönösen vagy jól kivitelezett stratégia-e, de végül sikerül egy olyan módszert találnia a lánynak amivel sikerül lefegyvereznie a férfit. Úgy nem lehet rendesen őrjöngeni, hogy közben az elf karjába kapaszkodik egy bájos félvér és bújik hozzá. Így a doki nem tud mást mint tehetetlenül szidni az állatot már megcsappant kiállással.*
-Ha aztán lesántulsz vagy mit tudom én agyon is ütlek!
*Ami fenyegetést a korábbi beszélgetésük alapján komolyan is lehet venni. Mikor az elkezdi kivezetni a továbbra is mérges dokit az hagyja magát, de azért még visszaszól a lónak.*
-Baszódj meg!
*Ez még egy utolsó dühös odaszúrás. Értelme sincs. Főleg mert már megtörtént és abból van a baj. A kérdésre, hogy mi is a gond ezzel egyből érkezik a válasz.*
-Mert átvertek vele!
*Bizony férfiúi büszkeségről van szó. Pont arról amiről korábban szó volt és amit pont az nevezett butaságnak egy vidám kacagás kíséretében, aki most szíve szerint egyből menne ahhoz a kufárhoz és jól megverné úgy is, hogy valahol úgy sejti talán neki köze sincs az ő szerencsétlen helyzetéhez. Az ajánlat hallatán se néz ki úgy a férfi mintha megenyhült volna. Viszont magához húzza a kis félvért, megöleli és egy puszit is nyom a hajas fejére.*
-Tényleg drága vagy, de ezt nem kell. Engem vertek át vele. Gondot meg nem adnék el főleg neked.
*Simogatja meg, a másik buksiját. Haragszik továbbra is, rossz a kedve, de a ki nem mondott igazsággal tisztában van. Így is a lány meg a többiek gondja lesz az állat. Amit meg ezzel a lóval akar csinálni a félvér, valószínűleg így is meg tudja tenni, hogy elméletben a dokié aki addig nem is tervez vele foglalkozni míg el nem adhatja az anyja mellől. Szóval kedvesnek találja a szándékot, hogy az elvesztett összeget megfizesse valami kitalált okból, de átlát rajta és nem használná így ki Luninari jószívűségét. A további nyugtatásra csak úgy megölelgeti a lányt, mint reggel is tette és sóhajt egy nagyot. A mérge lassan elszáll, de továbbra is rossz marad a kedve.*
-Mivel érdemeltem én ezt ki?
*Szólal meg már inkább panaszosan mint dühösen. Bár nincs sok tapasztalata a férfiakkal, de a félvér úgy néz ki jól ért az elf nyugtatásához.*
444. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-06 23:14:39
Üzenet elküldve: 2021-09-06 23:14:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*Intath ellenérvnek szánt szavai meglepik. Mintha megint egyáltalán nem értené, vagy nem is akarná megérteni azt, amiről ő beszél, esetleg férfiúi büszkeségből nem akarná belátni, hogy egy nála fiatalabb lánynak igaza lehet abban, amiről már-már majdnem vitatkoznak.
Bárhogy is, maga sem tudja, hogy az elf ösztönös vonzereje az oka, vagy az ő talán még ösztönösebb vágya arra, hogy kedveljék és szeressék, de nem hiszi, hogy van értelme folytatni ezt a beszélgetést. Intath makacs, mint egy öszvér, ő pedig sosem volt híve a hosszas vitáknak, akár észérvekkel vívják azokat, akár csak hangerővel és agresszióval, így hát most is inkább beletörődik egyszerűen abba, hogy az állatokkal kapcsolatban jó eséllyel sohasem fognak közös nevezőre vergődni egymással, de még csak nagyon közeledni sem fognak egymáshoz jelenleg eléggé távoli álláspontjaik.
Ehhez Intathnak nem ártana a minimálisnál kicsit jobban ismerni a piócáknál kissé bonyolultabb állatokat.
Hópehely esete kétszeresen is bizonyítja ezt.
Talán meg is látszik rajta, hogy nem kicsit csalódott, amiért kedvenc kecskéje láthatóan nem nyerte el az elf tetszését, és nem sikerült neki kicsit sem elvarázsolnia, sőt, Int olyasmire asszociál szegény kis kedvencéről, amit ő biztosan nem engedne meg.*
- Na azt nem hagynám soha! *jegyzi is meg. Nem ellenségesen, vagy dühösen, mégis ellentmondást nem tűrően.* Finomabb sajtot tudok készíteni a tejéből, mint amilyen szép mellény lenne belőle. Ha ettél már itt sajtot, akkor jó eséllyel már te is ettél belőle. Remélem ízlett. *próbál az elf racionális énjére hatni, mivel nagyon úgy tűnik, hogy az érzelmeire egyáltalán nem sikerül akkor, hogyha állatokról van szó.* A kecskesajt pedig nagyon egészséges. *teszi hozzá nem véletlenül, végül is erről szólt eddig ez a délután, ezért vizsgálgatta őt Intath, nyalta meg a neki vitt mintát, amitől ő kis híján rosszul lett, és ezért adott neki tanácsokat, hogy hogyan vigyázzon magára.
Mindezek ellenére viszont legalább annak is újabb bizonyítékát adta, hogy rokonlelkek tényleg. Valamiért fontosnak érzi a rántotta kérdését, márpedig ő is lágyan szereti.
Van persze más kapcsolódási pont is közöttük, így az elmúlt egy-két perc benyomásai elég vegyesek, de még mindig inkább a jó irányba billenek el.
Ölelés, vállsimogatás, puszi, igazán kijut neki a jóból, ami különös, mert megint csak eszébe jut, hogy ennyit még egyetlen férfi sem ért hozzá soha, mint Intath ma délután. Mármint összesen sem az összes, mind a körülbelül kettő, vagy három, Aleimordot is beleértve. Amit szintén kissé különösnek talál, hogy mindez nem csak nem zavarja, hanem valahogy helyénvalónak is érzi, vagy sokkal inkább természetesnek. Egyszerűen csak jól esik neki, ez pedig állatok ide, vagy oda, mindenképpen nagyon jó kedvre deríti. Úgy tűnik, hogy Intath egyszerűen szeret kedvesen hozzáérni, ő pedig szereti, ha Intath kedvesen ér hozzá, ez így kerek és tökéletes. Az egész olyan ártatlan és valahol vicces is, nem gondol mögé hátsó szándékot, de abban sem biztos, hogy bánná-e egyáltalán, ha lenne. Ezen mindenesetre nem gondolkodik el nagyon. Minden másban lehet, de érzelmek terén a túl sok gondolkodás nem segít, inkább csak összezavar, talán még annál is jobban, mint amennyire megdöbben Intath kifakadásán.
Igaz, ami igaz, szerette volna látni a doktor úr meglepett és megrökönyödött arcát és hallani tőle valami olyan káromkodást, amit még a Kikötőből hozhatott magával, azért a kapott reakció mégis meglepi.
Nem is tudja hová tenni hirtelen, de arra azért hamar rájön, hogy nem viccel, hanem ez most teljesen komoly. Ha most látná először lehet még meg is ijedne tőle kicsit, így azonban nem történik hasonló, bár jó eséllyel így is kissé megrökönyödött arccal néz rá éppen, valahogy úgy, mint ő az ifjú anyára és gyermekére.*
- Szerintem nem érti, amit mondasz neki. *mondja aztán komoly arccal és még komolyabb hangon, miközben Intath megáll levegőt venni.* Csak azt, hogy haragszol, de biztos eszébe sem jut, hogy a csikó miatt. Tudod... csak egy ló.
*Ezek után minden komolysága úgy foszlik le róla, mintha eddig csak valamiféle mágiával lett volna képes önmagán tartani azt, akár valami álarcot, ám a varázslat megszűnésével azonnal darabokra törik maga a maszk is.
Nevetni kezd, de hullámokban szakad fel belőle. Először persze próbálja visszafogni. Végül egyszerűen nem bírja megállni, és képtelen magában tartani, pedig látja, hogy Intath körül szinte vibrál a levegő a visszafojtott dühtől, és sejti, hogy idegállapotának nem fog jót tenni az, hogy ő még jóízűen ki is neveti. De hát mit tud tenni, ha annyira komikus a helyzet?
Az arc, amit vág, a szavak, amiket használ, a hanghordozás, ahogyan úgy beszél a lóhoz, mintha egy civilizált lényhez szólna, aki minden egyes szavát képes megérteni, mindez valahogy egyszerre bizarr és ijesztő, ugyanakkor valahol aranyos és mindent egybevetve, valamint mindenek előtt sokkal inkább vicces, mint bármi más.
Végül már úgy nevet, hogy könnyes szemét Intath felkarjába fúrja, hogy ott haljon el, közben pedig ugyanebbe a karba kapaszkodik.*
- Ne haragudj rám, kérlek! Gyere, menjünk ki inkább! *szorítja meg a karját óvatosan miután nagy nehezen lenyugszik és majdnem visszanyeri korábbi komolyságát, közben pedig próbálja gyengéden maga után húzni az istállóból kifelé, remélve, hogy ő a lóval való további egyoldalú párbeszéd helyett inkább engedelmeskedik a finom unszolásnak. Mindenki jobban járna, Intath is, ő is, és nem utolsó sorban az állatok is. Még csak az kéne, hogy megijedjenek, esetleg a fiatal kanca úgy gondolja, hogy meg kell védenie a kicsinyét.
Van ugyan varázslata állatok lenyugtatására, de eléggé ideiglenes a hatása, és álmában sem gondolta volna, hogy lehet egyszer majd a saját istállójukban kell bevetnie. Nem mintha túl sok kárt tudna bennük tenni a karámból egy ló, de ettől még nem hiányzik neki egy megbokrosodott kanca, valamint néhány ijedt kecske, meg egy még inkább megrémült kiscsikó. Az biztos, hogy Intathot mihamarabb el kell vinni az igazi állatok közeléből, vissza a piócáihoz.*
- Sajnálom, nem gondoltam, hogy ennyire fel fog idegesíteni. *mondja teljesen őszintén, és immár ismét komolyan.*
- De még mindig nem értem miért olyan nagy baj ez. Tényleg aranyos! Különleges. De tudod mit? *jön a hirtelen ötlet, aminek köszönhetően felragyog az arca.* Úgy is előbb-utóbb be kell mennem a városba. Pénzt kell szereznem egy-két dologra. Megveszem tőled, és akkor onnantól kezdve már teljesen az én gondom lesz, nem a tiéd.
*A békesség kedvéért csak magában teszi hozzá, hogy a kis jövevény így is az ő gondja lesz, mivel ő fog gondoskodni róla is, mint a többi állatról.*
- Tőle még én sem félek, olyan kis gyámoltalan. Ha pedig nagy és félelmetes lóvá cseperedik, majd elajándékozom egy kislánynak, aki belé szeret, amikor meglátja. *próbálja a maga reményei szerint gyengéd hangjával és szorításával tovább nyugtatni az Intet.
Biztos benne, hogy el fog érkezni a pillanat, amikor ez a kiscsikó majd egy kislány egyik legnagyobb álma lesz, ahogyan azt is teljesen komolyan gondolja, hogy annak ellenére is megveszi őt magának, hogy sohasem vágyott lóra.
~ Így legalább tisztességes neve is lesz szegénynek! Még hogy Ló Kettő! Még azt sem tudjuk szegényről, hogy fiú-e, vagy lány...~*
- Tényleg sajnálom, hogy nevettem, de most már minden rendben lesz, nyugodj meg. *veszi elő lehető legmegnyugtatóbb és legkedvesebb hangját. Reméli, hogy működni is fog, főleg mivel most már lelkiismeret-furdalása van, amiért olyan jót nevetett az előbb.
Mégis annyira jól esett, és annyira adta maga a helyzet, hogy egyszerűen nem tehetett másképp.*
*Intath ellenérvnek szánt szavai meglepik. Mintha megint egyáltalán nem értené, vagy nem is akarná megérteni azt, amiről ő beszél, esetleg férfiúi büszkeségből nem akarná belátni, hogy egy nála fiatalabb lánynak igaza lehet abban, amiről már-már majdnem vitatkoznak.
Bárhogy is, maga sem tudja, hogy az elf ösztönös vonzereje az oka, vagy az ő talán még ösztönösebb vágya arra, hogy kedveljék és szeressék, de nem hiszi, hogy van értelme folytatni ezt a beszélgetést. Intath makacs, mint egy öszvér, ő pedig sosem volt híve a hosszas vitáknak, akár észérvekkel vívják azokat, akár csak hangerővel és agresszióval, így hát most is inkább beletörődik egyszerűen abba, hogy az állatokkal kapcsolatban jó eséllyel sohasem fognak közös nevezőre vergődni egymással, de még csak nagyon közeledni sem fognak egymáshoz jelenleg eléggé távoli álláspontjaik.
Ehhez Intathnak nem ártana a minimálisnál kicsit jobban ismerni a piócáknál kissé bonyolultabb állatokat.
Hópehely esete kétszeresen is bizonyítja ezt.
Talán meg is látszik rajta, hogy nem kicsit csalódott, amiért kedvenc kecskéje láthatóan nem nyerte el az elf tetszését, és nem sikerült neki kicsit sem elvarázsolnia, sőt, Int olyasmire asszociál szegény kis kedvencéről, amit ő biztosan nem engedne meg.*
- Na azt nem hagynám soha! *jegyzi is meg. Nem ellenségesen, vagy dühösen, mégis ellentmondást nem tűrően.* Finomabb sajtot tudok készíteni a tejéből, mint amilyen szép mellény lenne belőle. Ha ettél már itt sajtot, akkor jó eséllyel már te is ettél belőle. Remélem ízlett. *próbál az elf racionális énjére hatni, mivel nagyon úgy tűnik, hogy az érzelmeire egyáltalán nem sikerül akkor, hogyha állatokról van szó.* A kecskesajt pedig nagyon egészséges. *teszi hozzá nem véletlenül, végül is erről szólt eddig ez a délután, ezért vizsgálgatta őt Intath, nyalta meg a neki vitt mintát, amitől ő kis híján rosszul lett, és ezért adott neki tanácsokat, hogy hogyan vigyázzon magára.
Mindezek ellenére viszont legalább annak is újabb bizonyítékát adta, hogy rokonlelkek tényleg. Valamiért fontosnak érzi a rántotta kérdését, márpedig ő is lágyan szereti.
Van persze más kapcsolódási pont is közöttük, így az elmúlt egy-két perc benyomásai elég vegyesek, de még mindig inkább a jó irányba billenek el.
Ölelés, vállsimogatás, puszi, igazán kijut neki a jóból, ami különös, mert megint csak eszébe jut, hogy ennyit még egyetlen férfi sem ért hozzá soha, mint Intath ma délután. Mármint összesen sem az összes, mind a körülbelül kettő, vagy három, Aleimordot is beleértve. Amit szintén kissé különösnek talál, hogy mindez nem csak nem zavarja, hanem valahogy helyénvalónak is érzi, vagy sokkal inkább természetesnek. Egyszerűen csak jól esik neki, ez pedig állatok ide, vagy oda, mindenképpen nagyon jó kedvre deríti. Úgy tűnik, hogy Intath egyszerűen szeret kedvesen hozzáérni, ő pedig szereti, ha Intath kedvesen ér hozzá, ez így kerek és tökéletes. Az egész olyan ártatlan és valahol vicces is, nem gondol mögé hátsó szándékot, de abban sem biztos, hogy bánná-e egyáltalán, ha lenne. Ezen mindenesetre nem gondolkodik el nagyon. Minden másban lehet, de érzelmek terén a túl sok gondolkodás nem segít, inkább csak összezavar, talán még annál is jobban, mint amennyire megdöbben Intath kifakadásán.
Igaz, ami igaz, szerette volna látni a doktor úr meglepett és megrökönyödött arcát és hallani tőle valami olyan káromkodást, amit még a Kikötőből hozhatott magával, azért a kapott reakció mégis meglepi.
Nem is tudja hová tenni hirtelen, de arra azért hamar rájön, hogy nem viccel, hanem ez most teljesen komoly. Ha most látná először lehet még meg is ijedne tőle kicsit, így azonban nem történik hasonló, bár jó eséllyel így is kissé megrökönyödött arccal néz rá éppen, valahogy úgy, mint ő az ifjú anyára és gyermekére.*
- Szerintem nem érti, amit mondasz neki. *mondja aztán komoly arccal és még komolyabb hangon, miközben Intath megáll levegőt venni.* Csak azt, hogy haragszol, de biztos eszébe sem jut, hogy a csikó miatt. Tudod... csak egy ló.
*Ezek után minden komolysága úgy foszlik le róla, mintha eddig csak valamiféle mágiával lett volna képes önmagán tartani azt, akár valami álarcot, ám a varázslat megszűnésével azonnal darabokra törik maga a maszk is.
Nevetni kezd, de hullámokban szakad fel belőle. Először persze próbálja visszafogni. Végül egyszerűen nem bírja megállni, és képtelen magában tartani, pedig látja, hogy Intath körül szinte vibrál a levegő a visszafojtott dühtől, és sejti, hogy idegállapotának nem fog jót tenni az, hogy ő még jóízűen ki is neveti. De hát mit tud tenni, ha annyira komikus a helyzet?
Az arc, amit vág, a szavak, amiket használ, a hanghordozás, ahogyan úgy beszél a lóhoz, mintha egy civilizált lényhez szólna, aki minden egyes szavát képes megérteni, mindez valahogy egyszerre bizarr és ijesztő, ugyanakkor valahol aranyos és mindent egybevetve, valamint mindenek előtt sokkal inkább vicces, mint bármi más.
Végül már úgy nevet, hogy könnyes szemét Intath felkarjába fúrja, hogy ott haljon el, közben pedig ugyanebbe a karba kapaszkodik.*
- Ne haragudj rám, kérlek! Gyere, menjünk ki inkább! *szorítja meg a karját óvatosan miután nagy nehezen lenyugszik és majdnem visszanyeri korábbi komolyságát, közben pedig próbálja gyengéden maga után húzni az istállóból kifelé, remélve, hogy ő a lóval való további egyoldalú párbeszéd helyett inkább engedelmeskedik a finom unszolásnak. Mindenki jobban járna, Intath is, ő is, és nem utolsó sorban az állatok is. Még csak az kéne, hogy megijedjenek, esetleg a fiatal kanca úgy gondolja, hogy meg kell védenie a kicsinyét.
Van ugyan varázslata állatok lenyugtatására, de eléggé ideiglenes a hatása, és álmában sem gondolta volna, hogy lehet egyszer majd a saját istállójukban kell bevetnie. Nem mintha túl sok kárt tudna bennük tenni a karámból egy ló, de ettől még nem hiányzik neki egy megbokrosodott kanca, valamint néhány ijedt kecske, meg egy még inkább megrémült kiscsikó. Az biztos, hogy Intathot mihamarabb el kell vinni az igazi állatok közeléből, vissza a piócáihoz.*
- Sajnálom, nem gondoltam, hogy ennyire fel fog idegesíteni. *mondja teljesen őszintén, és immár ismét komolyan.*
- De még mindig nem értem miért olyan nagy baj ez. Tényleg aranyos! Különleges. De tudod mit? *jön a hirtelen ötlet, aminek köszönhetően felragyog az arca.* Úgy is előbb-utóbb be kell mennem a városba. Pénzt kell szereznem egy-két dologra. Megveszem tőled, és akkor onnantól kezdve már teljesen az én gondom lesz, nem a tiéd.
*A békesség kedvéért csak magában teszi hozzá, hogy a kis jövevény így is az ő gondja lesz, mivel ő fog gondoskodni róla is, mint a többi állatról.*
- Tőle még én sem félek, olyan kis gyámoltalan. Ha pedig nagy és félelmetes lóvá cseperedik, majd elajándékozom egy kislánynak, aki belé szeret, amikor meglátja. *próbálja a maga reményei szerint gyengéd hangjával és szorításával tovább nyugtatni az Intet.
Biztos benne, hogy el fog érkezni a pillanat, amikor ez a kiscsikó majd egy kislány egyik legnagyobb álma lesz, ahogyan azt is teljesen komolyan gondolja, hogy annak ellenére is megveszi őt magának, hogy sohasem vágyott lóra.
~ Így legalább tisztességes neve is lesz szegénynek! Még hogy Ló Kettő! Még azt sem tudjuk szegényről, hogy fiú-e, vagy lány...~*
- Tényleg sajnálom, hogy nevettem, de most már minden rendben lesz, nyugodj meg. *veszi elő lehető legmegnyugtatóbb és legkedvesebb hangját. Reméli, hogy működni is fog, főleg mivel most már lelkiismeret-furdalása van, amiért olyan jót nevetett az előbb.
Mégis annyira jól esett, és annyira adta maga a helyzet, hogy egyszerűen nem tehetett másképp.*
443. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-01 07:42:23
Üzenet elküldve: 2021-09-01 07:42:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*El se tudná képzelni a másik, hogy az elf mennyire érzéketlen és értetlen is az állatokkal szemben. A megállapításra is az eddigi magabiztosságával válaszol.*
-Ha nem gondolja át akkor ki kell zárni. Pár nap után a hideg köveken majd átgondolja.
*Nem olyan bonyolult az állatidomítás. Mármint a doki szerint. Azok túl akarnak élni, az ember mellett van rá lehetőségük csak hasznosnak kell lenniük. Ennyi. Az összehasonlítási alap hallatán ismét érkezik az újabb okosság.*
-Ha meg ez neki a valóság akkor tűrje és örüljön neki.
*Jól érződik a férfi hangjából, hogy egyáltalán nem tartja egyenrangúnak vagy érző lénynek az állatokat. Méghozzá természetes számára, hogy azok azért vannak, hogy kiszolgálják őt. Az ételekkel kapcsolatban viszont már egyet értenek. A lelki társas megjegyzésre közelebb vonja magához a félvért és jól megsimogatja annak a vállát.*
-Hát hogyne lennénk azok! És igen lágyan szeretem. Már alig várom, hogy megkóstoljam a Luninari-féle rántottát.
*Bár az elf nem egy szakácsmester, de azzal azért tisztában van ő is, hogy nem a legbonyolultabb ételt kérte. Viszont mivel főznek rá ezért mindenképp olyan hálásan fogadja majd mintha egy ötfogásos reggelit kapna maga elé. Amúgy is szokása túlzásba esni hálálkodással kapcsolatban. Bár még senki nem emelt panaszt ezért a tulajdonságáért. A nők örülni szoktak az elismerésnek még ha szinte egyszerű dologért is jár. A halászat ötlete pedig teljesen feldobja az elfet. Annyira, hogy még egy puszival is megtoldja az ölelést amiből már nem az elsőt kapja tőle ma a lány. De nem lehet tenni ez ellen. Luninari olyan kis aranyos! Szinte követeli. Ilyen alak a doki. A lány is láthatja rajta, hogy ezek az ölelések és a puszi is mint egy barátnak járnak és nincs mögöttük semmi hátsó szándék a férfi részéről. Bár ha lenne, azt se venné észre csak egyszer megtörténne a saját akaratából. Viszont nem vetette ki a ravasz elf a hálóját a másik irányába. A sült hal megjegyzésére bólint.*
-Ha nem ízlik az se baj. A többieknek is juthat ha eleget fogunk.
~Laurentitia-t legalább így tömjem meg.~
*Hagyja magát vezetni az istállóba ami szöges ellentétben áll azzal amiről beszélgetnek. Se nem finom, se nem illatos és még mocskos is. A mocsok meg pont az egyik legutálatosabb dolog az elf számára. Még a munkájában se szereti nemhogy így. A félvér bájos csacsogása legalább egy kicsit eltereli a figyelmét.*
-Tényleg nagyon jól hangzik. Már alig várom.
*Bent az istállóban pedig sokkal töményebben jelen lesznek a szagok meg a mocskos állatok. Az elf talán most először jár itt, de egyből meg is utálta helyet. A másik próbálkozása se javít a dolgon. A bemutatkozásra csak ránéz az állatra és egykedvűen megállapítja.*
-Aha. Értem.
*A kecske külsejének esztétikuma kicsit se ragadja meg. Az ezen irányú kérdésre így a legnagyobb természetességgel válaszol.*
-Szép mellény lenne belőle.
*Hogy mennyire szereti a lány arra is csak egy zavart "Aha." a válasz. Mit lehetne erre mondani? Az egy állat. A lány ad neki enni miért ne szeretné? Zavarja is az elfet egy kicsit az a kecske. Hogy mi zavarja benne nem tudná megmondani, de kimondottan unszimpatikus számára ez a kimondott mekegő jószág. Ami valamiért csak nő a puszi láttán. Majd végre mehetnek a lovak felé. A doki feszült a sajátja miatt, de hagyja, hogy a félvér játéknak élje meg a helyzetet és előre menjen. Majd olyan reakciót hall tőle a férfi amit nem szívesen akarnának tőle se hallani a betegei.*
-Mi az? Megdöglött?
*Drága pénz volt. Nehogy már az legyen a vége. Majd érkezik a hideg zuhany. Állítólag a lánynak igaza lett és már meg is született a kicsi. Az elf pedig tényleg nem repes a hír hallatán.*
-Ó, hogy a jó ku...
*Csak Luninari jelenléte miatt tartja magában a szitkozódást, de mikor meglátja a szerencsétlenül kinéző kisállatot az se javít rajta.*
-Hogy az a...a rohadt anyádat azt! Ne már!
*Fogja a fejét és inkább úgy néz ki mint akinek megdöglött a lova nem mint akinek odafialt. Egyáltalán nem hatotta meg a pillanat, de a másik érzékletes leírása se kimondottan.*
-Szalonna sütés...*Majd az anyához fordul és kezdi szidni.*Hogy rohadnál meg! Miért nem tudsz megülni a picsádon? Cseszd meg!
*Visszafogja magát, nem üvölt, nem kap fel valamit, hogy megverje az állatot és jól láthatóan ez csak azért van mert a félvér is ott tartózkodik. De tiszta ideg. Arra, hogy nem látott még a másik ilyen lovat csak egy fásult"Nagyszerű." hagyja el a férfi száját. Arra, hogy nevezze el is csak végignéz a csikón és egykedvűen vállat ránt.*
-Nevet? Nem tom'. Ló... Kettő. Ez lesz a neved.
*Nem erőltette meg magát. Ló kettő pedig láthatóan különösen nem szívleli az ideges férfit és marad a Szexi Fehér Csaj közelében. Int nem is menne oda hozzá. Főleg azok után, hogy a félvér közölte, hogy a lova nekitámadhat. Csak az istálló falának dől és továbbra is a fejét fogva sóhajt. Az első lovával így átcseszték. Mivel érdemelte ezt ki? Miért pont ő?*
*El se tudná képzelni a másik, hogy az elf mennyire érzéketlen és értetlen is az állatokkal szemben. A megállapításra is az eddigi magabiztosságával válaszol.*
-Ha nem gondolja át akkor ki kell zárni. Pár nap után a hideg köveken majd átgondolja.
*Nem olyan bonyolult az állatidomítás. Mármint a doki szerint. Azok túl akarnak élni, az ember mellett van rá lehetőségük csak hasznosnak kell lenniük. Ennyi. Az összehasonlítási alap hallatán ismét érkezik az újabb okosság.*
-Ha meg ez neki a valóság akkor tűrje és örüljön neki.
*Jól érződik a férfi hangjából, hogy egyáltalán nem tartja egyenrangúnak vagy érző lénynek az állatokat. Méghozzá természetes számára, hogy azok azért vannak, hogy kiszolgálják őt. Az ételekkel kapcsolatban viszont már egyet értenek. A lelki társas megjegyzésre közelebb vonja magához a félvért és jól megsimogatja annak a vállát.*
-Hát hogyne lennénk azok! És igen lágyan szeretem. Már alig várom, hogy megkóstoljam a Luninari-féle rántottát.
*Bár az elf nem egy szakácsmester, de azzal azért tisztában van ő is, hogy nem a legbonyolultabb ételt kérte. Viszont mivel főznek rá ezért mindenképp olyan hálásan fogadja majd mintha egy ötfogásos reggelit kapna maga elé. Amúgy is szokása túlzásba esni hálálkodással kapcsolatban. Bár még senki nem emelt panaszt ezért a tulajdonságáért. A nők örülni szoktak az elismerésnek még ha szinte egyszerű dologért is jár. A halászat ötlete pedig teljesen feldobja az elfet. Annyira, hogy még egy puszival is megtoldja az ölelést amiből már nem az elsőt kapja tőle ma a lány. De nem lehet tenni ez ellen. Luninari olyan kis aranyos! Szinte követeli. Ilyen alak a doki. A lány is láthatja rajta, hogy ezek az ölelések és a puszi is mint egy barátnak járnak és nincs mögöttük semmi hátsó szándék a férfi részéről. Bár ha lenne, azt se venné észre csak egyszer megtörténne a saját akaratából. Viszont nem vetette ki a ravasz elf a hálóját a másik irányába. A sült hal megjegyzésére bólint.*
-Ha nem ízlik az se baj. A többieknek is juthat ha eleget fogunk.
~Laurentitia-t legalább így tömjem meg.~
*Hagyja magát vezetni az istállóba ami szöges ellentétben áll azzal amiről beszélgetnek. Se nem finom, se nem illatos és még mocskos is. A mocsok meg pont az egyik legutálatosabb dolog az elf számára. Még a munkájában se szereti nemhogy így. A félvér bájos csacsogása legalább egy kicsit eltereli a figyelmét.*
-Tényleg nagyon jól hangzik. Már alig várom.
*Bent az istállóban pedig sokkal töményebben jelen lesznek a szagok meg a mocskos állatok. Az elf talán most először jár itt, de egyből meg is utálta helyet. A másik próbálkozása se javít a dolgon. A bemutatkozásra csak ránéz az állatra és egykedvűen megállapítja.*
-Aha. Értem.
*A kecske külsejének esztétikuma kicsit se ragadja meg. Az ezen irányú kérdésre így a legnagyobb természetességgel válaszol.*
-Szép mellény lenne belőle.
*Hogy mennyire szereti a lány arra is csak egy zavart "Aha." a válasz. Mit lehetne erre mondani? Az egy állat. A lány ad neki enni miért ne szeretné? Zavarja is az elfet egy kicsit az a kecske. Hogy mi zavarja benne nem tudná megmondani, de kimondottan unszimpatikus számára ez a kimondott mekegő jószág. Ami valamiért csak nő a puszi láttán. Majd végre mehetnek a lovak felé. A doki feszült a sajátja miatt, de hagyja, hogy a félvér játéknak élje meg a helyzetet és előre menjen. Majd olyan reakciót hall tőle a férfi amit nem szívesen akarnának tőle se hallani a betegei.*
-Mi az? Megdöglött?
*Drága pénz volt. Nehogy már az legyen a vége. Majd érkezik a hideg zuhany. Állítólag a lánynak igaza lett és már meg is született a kicsi. Az elf pedig tényleg nem repes a hír hallatán.*
-Ó, hogy a jó ku...
*Csak Luninari jelenléte miatt tartja magában a szitkozódást, de mikor meglátja a szerencsétlenül kinéző kisállatot az se javít rajta.*
-Hogy az a...a rohadt anyádat azt! Ne már!
*Fogja a fejét és inkább úgy néz ki mint akinek megdöglött a lova nem mint akinek odafialt. Egyáltalán nem hatotta meg a pillanat, de a másik érzékletes leírása se kimondottan.*
-Szalonna sütés...*Majd az anyához fordul és kezdi szidni.*Hogy rohadnál meg! Miért nem tudsz megülni a picsádon? Cseszd meg!
*Visszafogja magát, nem üvölt, nem kap fel valamit, hogy megverje az állatot és jól láthatóan ez csak azért van mert a félvér is ott tartózkodik. De tiszta ideg. Arra, hogy nem látott még a másik ilyen lovat csak egy fásult"Nagyszerű." hagyja el a férfi száját. Arra, hogy nevezze el is csak végignéz a csikón és egykedvűen vállat ránt.*
-Nevet? Nem tom'. Ló... Kettő. Ez lesz a neved.
*Nem erőltette meg magát. Ló kettő pedig láthatóan különösen nem szívleli az ideges férfit és marad a Szexi Fehér Csaj közelében. Int nem is menne oda hozzá. Főleg azok után, hogy a félvér közölte, hogy a lova nekitámadhat. Csak az istálló falának dől és továbbra is a fejét fogva sóhajt. Az első lovával így átcseszték. Mivel érdemelte ezt ki? Miért pont ő?*
442. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-30 17:54:57
Üzenet elküldve: 2021-08-30 17:54:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*Nem szeretett vitatkozni sohasem, igaz ritkán is volt alkalma igazi vitára, ahol egyenrangú félnek van tekintve, mégis, ha úgy véli, hogy igaza van, akkor mindenképpen kiáll valós, vagy vélt igaza mellett. Ez a mostani pedig éppen ilyen alkalom, Intath szavait hallgatva.
~ Furcsa, hogy egy elf ennyire érzéketlen és értetlen legyen az állatokkal szemben. Látszik, hogy nem ott nőtt fel, ahol én. Másrészt viszont ez sok szempontból határozott előny. Nekem mindenképpen. ~*
- Persze, mert ezt szerinted egy kutya ilyen logikusan átgondolja és mindezt a mi nyelvünkön, mi? *vonja fel kissé gúnyosan a szemöldökét, ami egészen nemes kisasszonyos gesztus és teljesen bizonyosan sehogy sem illik az istálló által biztosított háttér elé, az enyhe, kissé tán kellemes trágya szagba, amely orrukba tolakszik kérlelhetetlenül. Utóbbi csak ízlés kérdése minden bizonnyal.* Nem hiszem, hogy sok összehasonlítási alapja lenne egy kutyának, vagy sokat beszélgetne az életük közötti különbségről a rókákkal meg a farkasokkal. Neki a gazdája a valóság, és a saját szűk élettere, amit ő ad neki, és ennyi. *teszi hozzá, aztán csak vállat von. Végtére is a doki még nem túl öreg. Változhat. Nem nagyon hiszi, de reméli. Talán egyszer megérti, hogy miről beszélt neki korábban. Lehet, hogy pont egy aranyos kis csikó fogja meglágyítani azt a kemény szívét.
Pillanatnyilag azonban van ennél fontosabb megbeszélnivalójuk is.*
- Jé, ez érdekes! Csak rokonlelkek vagyunk! Én is imádom az erőset, és szerencsédre elég jó, sőt nagyon finom rántottát tudok csinálni, már csak az a kérdés, hogy lágyan szereted, vagy sem. *veti közbe, megint csak lelkesen, mert valahogy jó kedvre deríti az, hogy legalább ételek terén hasonló az ízlésük. Persze kicsit lódított, de talán ennyi belefér. Rántottát ugyanis nem lehet elrontani, csak akkor, ha valaki még sohasem próbálkozott vele. A tojás íze magának a minőségnek a garanciája, aki pedig tudja az alapokat, mint ő, vagyis nem rak túl sok zsírhoz, vagy növényi nedvhez túl kevés tojást, nem égeti oda, nem sózza, vagy fűszerezi túl, az egyszerűen képtelen rossz rántottát lerakni az asztalra. Ettől még persze nem bánja, ha Intath azt hiszi róla, hogy csodálatos szakácsnő csak azért, mert képes arra, amire bármelyik másik lány, akit nem szolgálók szolgáltak ki egész életében; el tudja készíteni finomra azt az ételt, ami az egyik legközönségesebb és legegyszerűbb a világon...
Attól még jobb kedve lesz, hogy Intath látszólag legalább annyira lelkes lesz a horgászatra és halsütésre vonatkozó ötletétől, mint amennyire ő maga az lett.
Az ölelés pedig hát ölelés. Ez volt a gyengéje mindig is, akár túlzott kissé az elf lelkesedése, akár teljesen őszinte. Szinte elérzékenyül tőle, meg persze a cuppanós puszi is határozottan jól esik. Otthon vajon édesanyján kívül miért nem tudott ilyen kedves lenni vele soha senki? Akkor talán sohasem kerül arra sor, hogy száműzzék. Igaz így sokkal jobb, mert amióta száműzték már sokan megölelték. Sőt, egyszer, ha igazán akarta volna, egyetlen ölelésnél és puszinál sokkal több mindenben is lehetett volna része akár.*
- Hát, mint mondtam, a sült hal nem a kedvencem, de a te kedvedért megkóstolom majd mindenképpen a tiédet. *ígéri meg, miközben gyengéden az elf ruhaujjába kapaszkodik, és elkezdi maga után befelé húzni az istállóba, mintha attól félne, hogyha nem tenne így, akkor Intath meggondolná magát és mégsem tartana vele, pedig biztos abban, hogy ha már megbeszélték, nem fog meghátrálni.
Közben beszél tovább. Állítólag, - mondjuk ebben sohasem hitt, - a férfiakat a hasukon keresztül lehet megfogni. Ezzel szemben ő bár nem nagyevő, és soha nem is éhezett igazán, legalább olyan lelkesen tud beszélni az ételekről, vagy akár álmodozni róluk, mintha az életben a fő szenvedélye maga az evés lenne, ami persze távolról sincsen így.*
- Nagyon jó! *mondja ismét lelkes örömmel.* Ha tényleg szereted a csípőset, meg az erőset, akkor az én hagymás, erős paprikás hallevesemet biztosan imádni fogod. Már szinte a számban érzem az ízét. *túloz kicsit végül, mert éppen az a baj, hogy még nem érzi az ízét a szájában és csak vágyik rá, hogy minél hamarabb elkészíthesse.
Ezek után több minden történik, miután már bent vannak az állatok között, a számára kissé orrfacsaró, igazából valahogy mégis kellemes illatorgia kellős közepén, amely a trágya, a takarmány, valamint az állatok természetes szagából tevődik össze, majdnem, vagy teljesen egységes egésszé, akár egy háromnegyed részben elkészült költemény, amely már mégis önmagában hordozza a lényeget.*
- Ő Hópehely. *vezeti Intet egy kecskéhez, aki mintha tényleg felismerné a nevét, azonnal felkapja a fejét. Bár az elfre, mint számára idegenre kissé valóban ösztönös bizalmatlansággal tekint, Luninarit, aki etetni szokta mégis játékosan kezdi el bökdösni a fejével, aki ezt azonnal lelkes és kedves simogatással hálálja meg.*
- Hát nem gyönyörű? Látod, hogy szeret engem? *teszi fel költői kérdéseit, és hangján talán hallatszik, hogy bármennyire is kedveli a másikat, minden bizonnyal megsértődne bármilyen neki nem tetsző válaszon, még úgy is, ha most már pontosan ismeri Intath állatokhoz való hozzáállását.
Hópehely még egy gyengéd, őszinte szeretettel adott puszit is kap fehér kis fejének búbjára, egy "kis drágám" becézéssel megfűszerezve.*
- Jól van, nem húzom tovább az időd, biztos izgulsz, hogy bejön-e a legrosszabb sejtésed, vagy megúszod. *mondja aztán.* Kicsit előremegyek.
*Így is tesz, remélve, hogy Intath követi a lovak szállása felé.*
- Édes istenek, hogy nem vettem észre legutóbb! *szakad aztán fel odaérve belőle a meglepetés.*
- Gratulálok doktor úr, most már tényleg két lovad van! Gyere nézd meg! Olyan cuki és édes. *használja azokat a szavakat, amiket ritkán szokott, de most teljesen indokoltnak érzi őket, még hangja is ellágyul kicsit, valahogy úgy, ahogyan ellágyulni csak lányok hangja képes.
Bármennyire is nem lehet benne sohasem része, mégiscsak talán a születés és a gyermek az élet legnagyobb csodája, nem a mágia, ilyen téren pedig az a nem túl szép és nem is túl szimpatikus ló, aki világra hozta ezt a különös kis csikót talán boldogabb nála, és nagyobb misztikumot ismer a maga övéhez képest buta és egyszerű állati agyával, mint ő majd valaha fog, bármennyi tudást is halmoz fel elméjébe addig a pillanatig, amikor is majd az istenek visszaveszik tőle a neki adott életet. Mégsem hagyja, hogy épp most mindez a kedvét szegje, már csak azért sem, mert kíváncsi volt Intath egyszerre döbbent és méltatlankodó arcára, mármint, hogy olyan-e, mint amilyennek eddig elképzelte magában.*
- Tőle még én sem félek, olyan kicsinek és gyámoltalannak tűnik. Azért óvatosan közelíts, nehogy az anyja támadásnak vegye, vagy ilyesmi! Bár van varázslatom, amivel le tudnám nyugtatni, azért ne most próbáljuk ki szerintem, hogy mennyire működik a valóságban! Nézd meg a szőrét, már most látszik szerintem, hogy milyen színű lesz. Olyan, mintha beszórtuk volna a tiszta fehér havat a szalonnasütésből visszamaradt hamuval, vagy egy kis barnás porral, de foltokban mégis megmaradt volna a szűz, tiszta, fehér hó. Nem is! Talán inkább, mintha sötétbarna pettyezné a fehéret, néhol mégis olyan szürke inkább barna helyett. De a lába szerintem barna lesz. Félénknek tűnik, ahogyan néz rám az anyja mögül.
*Az elf arcára néz, kicsit még mindig átszellemült arccal, azon kapva magát, hogy már nem is örülne annyira neki, ha Intath vágna valami olyan arcot, amit nevethetne egy jóízűt.*
- Gyere, nézd meg! Szerintem tetszeni fog. *biztatja a másikat.* Nem nagyon láttam még ilyen különleges, össze-vissza színű lovat. Mivel pedig a tiéd, úgy illene, hogy te nevezzed el.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.30 18:26:55
*Nem szeretett vitatkozni sohasem, igaz ritkán is volt alkalma igazi vitára, ahol egyenrangú félnek van tekintve, mégis, ha úgy véli, hogy igaza van, akkor mindenképpen kiáll valós, vagy vélt igaza mellett. Ez a mostani pedig éppen ilyen alkalom, Intath szavait hallgatva.
~ Furcsa, hogy egy elf ennyire érzéketlen és értetlen legyen az állatokkal szemben. Látszik, hogy nem ott nőtt fel, ahol én. Másrészt viszont ez sok szempontból határozott előny. Nekem mindenképpen. ~*
- Persze, mert ezt szerinted egy kutya ilyen logikusan átgondolja és mindezt a mi nyelvünkön, mi? *vonja fel kissé gúnyosan a szemöldökét, ami egészen nemes kisasszonyos gesztus és teljesen bizonyosan sehogy sem illik az istálló által biztosított háttér elé, az enyhe, kissé tán kellemes trágya szagba, amely orrukba tolakszik kérlelhetetlenül. Utóbbi csak ízlés kérdése minden bizonnyal.* Nem hiszem, hogy sok összehasonlítási alapja lenne egy kutyának, vagy sokat beszélgetne az életük közötti különbségről a rókákkal meg a farkasokkal. Neki a gazdája a valóság, és a saját szűk élettere, amit ő ad neki, és ennyi. *teszi hozzá, aztán csak vállat von. Végtére is a doki még nem túl öreg. Változhat. Nem nagyon hiszi, de reméli. Talán egyszer megérti, hogy miről beszélt neki korábban. Lehet, hogy pont egy aranyos kis csikó fogja meglágyítani azt a kemény szívét.
Pillanatnyilag azonban van ennél fontosabb megbeszélnivalójuk is.*
- Jé, ez érdekes! Csak rokonlelkek vagyunk! Én is imádom az erőset, és szerencsédre elég jó, sőt nagyon finom rántottát tudok csinálni, már csak az a kérdés, hogy lágyan szereted, vagy sem. *veti közbe, megint csak lelkesen, mert valahogy jó kedvre deríti az, hogy legalább ételek terén hasonló az ízlésük. Persze kicsit lódított, de talán ennyi belefér. Rántottát ugyanis nem lehet elrontani, csak akkor, ha valaki még sohasem próbálkozott vele. A tojás íze magának a minőségnek a garanciája, aki pedig tudja az alapokat, mint ő, vagyis nem rak túl sok zsírhoz, vagy növényi nedvhez túl kevés tojást, nem égeti oda, nem sózza, vagy fűszerezi túl, az egyszerűen képtelen rossz rántottát lerakni az asztalra. Ettől még persze nem bánja, ha Intath azt hiszi róla, hogy csodálatos szakácsnő csak azért, mert képes arra, amire bármelyik másik lány, akit nem szolgálók szolgáltak ki egész életében; el tudja készíteni finomra azt az ételt, ami az egyik legközönségesebb és legegyszerűbb a világon...
Attól még jobb kedve lesz, hogy Intath látszólag legalább annyira lelkes lesz a horgászatra és halsütésre vonatkozó ötletétől, mint amennyire ő maga az lett.
Az ölelés pedig hát ölelés. Ez volt a gyengéje mindig is, akár túlzott kissé az elf lelkesedése, akár teljesen őszinte. Szinte elérzékenyül tőle, meg persze a cuppanós puszi is határozottan jól esik. Otthon vajon édesanyján kívül miért nem tudott ilyen kedves lenni vele soha senki? Akkor talán sohasem kerül arra sor, hogy száműzzék. Igaz így sokkal jobb, mert amióta száműzték már sokan megölelték. Sőt, egyszer, ha igazán akarta volna, egyetlen ölelésnél és puszinál sokkal több mindenben is lehetett volna része akár.*
- Hát, mint mondtam, a sült hal nem a kedvencem, de a te kedvedért megkóstolom majd mindenképpen a tiédet. *ígéri meg, miközben gyengéden az elf ruhaujjába kapaszkodik, és elkezdi maga után befelé húzni az istállóba, mintha attól félne, hogyha nem tenne így, akkor Intath meggondolná magát és mégsem tartana vele, pedig biztos abban, hogy ha már megbeszélték, nem fog meghátrálni.
Közben beszél tovább. Állítólag, - mondjuk ebben sohasem hitt, - a férfiakat a hasukon keresztül lehet megfogni. Ezzel szemben ő bár nem nagyevő, és soha nem is éhezett igazán, legalább olyan lelkesen tud beszélni az ételekről, vagy akár álmodozni róluk, mintha az életben a fő szenvedélye maga az evés lenne, ami persze távolról sincsen így.*
- Nagyon jó! *mondja ismét lelkes örömmel.* Ha tényleg szereted a csípőset, meg az erőset, akkor az én hagymás, erős paprikás hallevesemet biztosan imádni fogod. Már szinte a számban érzem az ízét. *túloz kicsit végül, mert éppen az a baj, hogy még nem érzi az ízét a szájában és csak vágyik rá, hogy minél hamarabb elkészíthesse.
Ezek után több minden történik, miután már bent vannak az állatok között, a számára kissé orrfacsaró, igazából valahogy mégis kellemes illatorgia kellős közepén, amely a trágya, a takarmány, valamint az állatok természetes szagából tevődik össze, majdnem, vagy teljesen egységes egésszé, akár egy háromnegyed részben elkészült költemény, amely már mégis önmagában hordozza a lényeget.*
- Ő Hópehely. *vezeti Intet egy kecskéhez, aki mintha tényleg felismerné a nevét, azonnal felkapja a fejét. Bár az elfre, mint számára idegenre kissé valóban ösztönös bizalmatlansággal tekint, Luninarit, aki etetni szokta mégis játékosan kezdi el bökdösni a fejével, aki ezt azonnal lelkes és kedves simogatással hálálja meg.*
- Hát nem gyönyörű? Látod, hogy szeret engem? *teszi fel költői kérdéseit, és hangján talán hallatszik, hogy bármennyire is kedveli a másikat, minden bizonnyal megsértődne bármilyen neki nem tetsző válaszon, még úgy is, ha most már pontosan ismeri Intath állatokhoz való hozzáállását.
Hópehely még egy gyengéd, őszinte szeretettel adott puszit is kap fehér kis fejének búbjára, egy "kis drágám" becézéssel megfűszerezve.*
- Jól van, nem húzom tovább az időd, biztos izgulsz, hogy bejön-e a legrosszabb sejtésed, vagy megúszod. *mondja aztán.* Kicsit előremegyek.
*Így is tesz, remélve, hogy Intath követi a lovak szállása felé.*
- Édes istenek, hogy nem vettem észre legutóbb! *szakad aztán fel odaérve belőle a meglepetés.*
- Gratulálok doktor úr, most már tényleg két lovad van! Gyere nézd meg! Olyan cuki és édes. *használja azokat a szavakat, amiket ritkán szokott, de most teljesen indokoltnak érzi őket, még hangja is ellágyul kicsit, valahogy úgy, ahogyan ellágyulni csak lányok hangja képes.
Bármennyire is nem lehet benne sohasem része, mégiscsak talán a születés és a gyermek az élet legnagyobb csodája, nem a mágia, ilyen téren pedig az a nem túl szép és nem is túl szimpatikus ló, aki világra hozta ezt a különös kis csikót talán boldogabb nála, és nagyobb misztikumot ismer a maga övéhez képest buta és egyszerű állati agyával, mint ő majd valaha fog, bármennyi tudást is halmoz fel elméjébe addig a pillanatig, amikor is majd az istenek visszaveszik tőle a neki adott életet. Mégsem hagyja, hogy épp most mindez a kedvét szegje, már csak azért sem, mert kíváncsi volt Intath egyszerre döbbent és méltatlankodó arcára, mármint, hogy olyan-e, mint amilyennek eddig elképzelte magában.*
- Tőle még én sem félek, olyan kicsinek és gyámoltalannak tűnik. Azért óvatosan közelíts, nehogy az anyja támadásnak vegye, vagy ilyesmi! Bár van varázslatom, amivel le tudnám nyugtatni, azért ne most próbáljuk ki szerintem, hogy mennyire működik a valóságban! Nézd meg a szőrét, már most látszik szerintem, hogy milyen színű lesz. Olyan, mintha beszórtuk volna a tiszta fehér havat a szalonnasütésből visszamaradt hamuval, vagy egy kis barnás porral, de foltokban mégis megmaradt volna a szűz, tiszta, fehér hó. Nem is! Talán inkább, mintha sötétbarna pettyezné a fehéret, néhol mégis olyan szürke inkább barna helyett. De a lába szerintem barna lesz. Félénknek tűnik, ahogyan néz rám az anyja mögül.
*Az elf arcára néz, kicsit még mindig átszellemült arccal, azon kapva magát, hogy már nem is örülne annyira neki, ha Intath vágna valami olyan arcot, amit nevethetne egy jóízűt.*
- Gyere, nézd meg! Szerintem tetszeni fog. *biztatja a másikat.* Nem nagyon láttam még ilyen különleges, össze-vissza színű lovat. Mivel pedig a tiéd, úgy illene, hogy te nevezzed el.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.30 18:26:55
441. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-28 21:55:33
Üzenet elküldve: 2021-08-28 21:55:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Intath birodalmában//
*Van pár dolog amit a doki tud olyan komolyan venni, hogy hajlandó makacsul kiállni az igaza mellett és vitatkozni, de van amivel kapcsolatban belátja, hogy nem éri meg fáradozni. A plüssnyulak esete pont ide tartozik. Nem árt senkinek, nem is úgy néz ki egészségtelennek. Szóval mindegy. Az állatokkal kapcsolatban nem nagyon értenek egyet. A férfi nem ért azokhoz. Nem is akar. A gondolkodása alapból hibás amin nem akar változtatni mert fárasztó lenne hallgatni a félvérre. A haszonállat legyen olyan mint egy eszköz. Ha kell felveszi, használja ha nem akkor meg legyen meg magában. A költői kérdésre ezért is tud válaszolni.*
-Mert vetek neki pár falatot és kap valami ólat ahol meghúzhatja magát. A kóbor társai lennének a helyében.
*Bár a lány talán nem is sejti a kedves doktorbácsiról, de ő bizony a számára unszimpatikus emberekkel is így bánik akiknek szüksége van rá. A beteg aki nem akar hallgatni rá pusztuljon meg az utcán, aki nem tudja biztos, drágább kezelést megfizetni az meg érje be a fájdalmasabb és bizonytalanabbal, a segéd pedig aki nála akar tanulni hallgasson rá mindenben, dolgozza ki a belét is, tűrje el a lecseszést és örüljön a helyzetének. A doki fejében ez a dolgok természetes rendje. A nyulakkal kapcsolatban is tartja az álláspontját.*
-Én csak enni szeretem őket.*A felajánlás kicsit meglepi. Nem számított rá, de örül neki. Hálás mosollyal fogadja.*
-Nagyon drága vagy, de nem azért csináltam. Amúgy én a fűszeres ételeket szeretem főként. Meg a rántottát! Nem is tudom akkor volt-e mikor első nap megérkeztem a házba vagy csak másnap, hogy Laurentitia rántottát sütött nekem és ahhh, de jó volt.
~Meg is nyert engem magának azzal az a lány. Jók ezek a hagyományos legényfogó praktikák csak nehogy pocakot növesszek végül.~
*Saját belátása szerint nem állna neki jól. Bár szerinte senkinek nem áll jól. Ahogy a kor se. Vagy a napbarnított bőr és a kockahas. Néhány nőnek szörnyű ízlése van. A következő határozott kijelentésen ismét csak felkuncog a doki.*
-A férfiak meg pont fordítva szokták gondolni.
*Majd mikor ki lesz fejtve miért is gondolja úgy a lány, az elfnek el kell ismernie, hogy mond valamit a másik. Bár az is igaz, hogy a félvér nem érti igazán milyen fontos is lehet a büszkeség. Ami nem egy hátrányos dolog az életben maradás szempontjából, de mint büszke férfinek Int-nek igen is számít ez a tény ebben a témában. Viszont ezt a véleményét most megtartja magának. A piócák kérdésével kapcsolatban egy darabig sikerül is megvezetnie a őt a másiknak, de aztán leesik neki is a dolog úgyhogy csak vidám mosollyal hallgatja tovább. Ami mosoly egy pillanatra lefagy mikor az igazi ötlet felvezetésre kerül, majd még szélesebben visszatér mikor a félvér kijelenti, hogy jönne ő is. Az ötletek pedig egyre jobbak. Úgy néz ki nem kell félteni Luninari-t se ha ki kell találni valami elfoglaltságot itt a semmi közepén. Az elfet pedig a legkevésbé se zavarná a másik társasága hiába egy csendes, békés dolog a pecázás egy bájos, csacsogós lányka nem tudja elrontani. Fel is lelkesül a doki is amihez amúgy észrevehette már a félvér, hogy nem kell sok. Jól meg is ölelgeti az ötletgazdát és még egy cuppanós puszit is nyom arra az okos buksira.*
-Ez zseniális ötlet Luninari drágám! És bizony szeretem csípősen, de neked is meg kell ám kóstolnod az én híres sült halamat. Tengeren innen és tengeren túl is csodájára jártak már!*Túloz kicsit. Van gyakorlata a halsütésben, finomat süt, de semmi különlegeset.*Viszont inkább majd csontit vagy kukoricát vigyünk csalinak ne a kollégáimat. Keresnem kéne egy pákászt, hogy szerezzen újakat ami meg munka. A csalinak szánt meg elvan a rendelőmben is míg megbüdösödik, hogy jó legyen. És a te bájos hangod mellett még a pecázás is sokkal jobb pedig, azt amúgy is szeretem. Ezt tényleg jól kitaláltad.
*Ő már alig várja. Szíve szerint már most menne is és intézne mindent. De más dolguk van meg rá is érnek amúgy. Nem kell sietni. De nagyon lelkes lett. Majd kiugrik a bőréből. Mint egy gyerek. A félvér most jót mondott. A jószággal kapcsolatban se mond rosszat csak mint a büszkeség esetén most is elbeszélnek egymás mellett. Ha őt átverték az elfnek muszáj lesz ezen sérelmét megtorolnia. Méghozzá azzal, hogy beveri a csaló lókupec fejét. Ezt követeli meg a tisztesség. Viszont a kecske emlegetésével tényleg sikerült ezt a sértettséget elterelnie.*
-Nyeh!
*Húzza a száját a doki kicsit rájátszva a valós ellenszenvére az állatokkal. Hogy nem ő fogja a lovát etetni, azt gondolta. Ha rajta múlna már éhen is döglött volna. Nem is tudja mit eszik. Szénát, szalmát vagy füvet? Füvet látta már, hogy evett. Szóval gondolja azzal kell etetni. Az istállóhoz érve előre engedi a másikat hisz ő tudja mi merre kell menni. Int talán mikor kikötötte a lovát akkor járt bent. Vagy akkor se? Már nem biztos benne.*
*Van pár dolog amit a doki tud olyan komolyan venni, hogy hajlandó makacsul kiállni az igaza mellett és vitatkozni, de van amivel kapcsolatban belátja, hogy nem éri meg fáradozni. A plüssnyulak esete pont ide tartozik. Nem árt senkinek, nem is úgy néz ki egészségtelennek. Szóval mindegy. Az állatokkal kapcsolatban nem nagyon értenek egyet. A férfi nem ért azokhoz. Nem is akar. A gondolkodása alapból hibás amin nem akar változtatni mert fárasztó lenne hallgatni a félvérre. A haszonállat legyen olyan mint egy eszköz. Ha kell felveszi, használja ha nem akkor meg legyen meg magában. A költői kérdésre ezért is tud válaszolni.*
-Mert vetek neki pár falatot és kap valami ólat ahol meghúzhatja magát. A kóbor társai lennének a helyében.
*Bár a lány talán nem is sejti a kedves doktorbácsiról, de ő bizony a számára unszimpatikus emberekkel is így bánik akiknek szüksége van rá. A beteg aki nem akar hallgatni rá pusztuljon meg az utcán, aki nem tudja biztos, drágább kezelést megfizetni az meg érje be a fájdalmasabb és bizonytalanabbal, a segéd pedig aki nála akar tanulni hallgasson rá mindenben, dolgozza ki a belét is, tűrje el a lecseszést és örüljön a helyzetének. A doki fejében ez a dolgok természetes rendje. A nyulakkal kapcsolatban is tartja az álláspontját.*
-Én csak enni szeretem őket.*A felajánlás kicsit meglepi. Nem számított rá, de örül neki. Hálás mosollyal fogadja.*
-Nagyon drága vagy, de nem azért csináltam. Amúgy én a fűszeres ételeket szeretem főként. Meg a rántottát! Nem is tudom akkor volt-e mikor első nap megérkeztem a házba vagy csak másnap, hogy Laurentitia rántottát sütött nekem és ahhh, de jó volt.
~Meg is nyert engem magának azzal az a lány. Jók ezek a hagyományos legényfogó praktikák csak nehogy pocakot növesszek végül.~
*Saját belátása szerint nem állna neki jól. Bár szerinte senkinek nem áll jól. Ahogy a kor se. Vagy a napbarnított bőr és a kockahas. Néhány nőnek szörnyű ízlése van. A következő határozott kijelentésen ismét csak felkuncog a doki.*
-A férfiak meg pont fordítva szokták gondolni.
*Majd mikor ki lesz fejtve miért is gondolja úgy a lány, az elfnek el kell ismernie, hogy mond valamit a másik. Bár az is igaz, hogy a félvér nem érti igazán milyen fontos is lehet a büszkeség. Ami nem egy hátrányos dolog az életben maradás szempontjából, de mint büszke férfinek Int-nek igen is számít ez a tény ebben a témában. Viszont ezt a véleményét most megtartja magának. A piócák kérdésével kapcsolatban egy darabig sikerül is megvezetnie a őt a másiknak, de aztán leesik neki is a dolog úgyhogy csak vidám mosollyal hallgatja tovább. Ami mosoly egy pillanatra lefagy mikor az igazi ötlet felvezetésre kerül, majd még szélesebben visszatér mikor a félvér kijelenti, hogy jönne ő is. Az ötletek pedig egyre jobbak. Úgy néz ki nem kell félteni Luninari-t se ha ki kell találni valami elfoglaltságot itt a semmi közepén. Az elfet pedig a legkevésbé se zavarná a másik társasága hiába egy csendes, békés dolog a pecázás egy bájos, csacsogós lányka nem tudja elrontani. Fel is lelkesül a doki is amihez amúgy észrevehette már a félvér, hogy nem kell sok. Jól meg is ölelgeti az ötletgazdát és még egy cuppanós puszit is nyom arra az okos buksira.*
-Ez zseniális ötlet Luninari drágám! És bizony szeretem csípősen, de neked is meg kell ám kóstolnod az én híres sült halamat. Tengeren innen és tengeren túl is csodájára jártak már!*Túloz kicsit. Van gyakorlata a halsütésben, finomat süt, de semmi különlegeset.*Viszont inkább majd csontit vagy kukoricát vigyünk csalinak ne a kollégáimat. Keresnem kéne egy pákászt, hogy szerezzen újakat ami meg munka. A csalinak szánt meg elvan a rendelőmben is míg megbüdösödik, hogy jó legyen. És a te bájos hangod mellett még a pecázás is sokkal jobb pedig, azt amúgy is szeretem. Ezt tényleg jól kitaláltad.
*Ő már alig várja. Szíve szerint már most menne is és intézne mindent. De más dolguk van meg rá is érnek amúgy. Nem kell sietni. De nagyon lelkes lett. Majd kiugrik a bőréből. Mint egy gyerek. A félvér most jót mondott. A jószággal kapcsolatban se mond rosszat csak mint a büszkeség esetén most is elbeszélnek egymás mellett. Ha őt átverték az elfnek muszáj lesz ezen sérelmét megtorolnia. Méghozzá azzal, hogy beveri a csaló lókupec fejét. Ezt követeli meg a tisztesség. Viszont a kecske emlegetésével tényleg sikerült ezt a sértettséget elterelnie.*
-Nyeh!
*Húzza a száját a doki kicsit rájátszva a valós ellenszenvére az állatokkal. Hogy nem ő fogja a lovát etetni, azt gondolta. Ha rajta múlna már éhen is döglött volna. Nem is tudja mit eszik. Szénát, szalmát vagy füvet? Füvet látta már, hogy evett. Szóval gondolja azzal kell etetni. Az istállóhoz érve előre engedi a másikat hisz ő tudja mi merre kell menni. Int talán mikor kikötötte a lovát akkor járt bent. Vagy akkor se? Már nem biztos benne.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1151-1170