//Vidéki kúria//
//Konyhában//
*Sokadszorra van olyan érzése, hogy eléggé elbeszélnek egymás mellett a dokival, mindehhez pedig az a gondolat társul, hogy Lau biztosan most is jobban meg tudná oldani a helyzetet nála, talán a vele született ösztönös kedvesség, talán nagyobb tapasztalata miatt. Végtére is, ha jobban belegondol, mielőtt Artheniorba került volna, leginkább csak édesanyjával és plüssnyulaival beszélgetett, nincs túl nagy gyakorlata és talán érzéke sem a hasonló viták zökkenőmentes elsimításához.
Azt sem érti teljesen, hogy egyáltalán miről vitáznak, abban viszont biztos, hogy szeretné, ha a gnóm lány maradna náluk, vagy legkevesebb nem azzal az érzéssel távozna Szarvasligetből, hogy el lett zavarva innen.
Abban is biztos, hogy az egész téma eleve nem ér annyit, mint amennyi szót és érzelmet éppen elpazaroltak rá.
Adoaver szavaiért mindenesetre mindenképpen hálás, hogy a segítségére van, a szándékot is értékeli, bár azon még a történtek ellenére is mosolyognia kell magában, ahogyan elképzeli őt páncélban, ami nem könnyű feladat. Szerinte legalább annyira nem illene a fiúhoz, mint hozzá, nem véletlenül mágusok mindketten.
És persze a maga módján Intathnak is és a lánynak is igaza van, de ebbe már nem szeretne belemenni, mivel mind a ketten távozni készülnek, és, ha ő még bármit mondana az egésszel kapcsolatban, biztosan csak tovább nyújtaná vele a kissé már amúgy is kellemetlenre sikerült beszélgetést.*
- Ugyan, nem történt semmi, tényleg! *biztosítja róla a lányt, majd a többiekhez fordulva mondja, hogy;* Találkozzunk majd az istálló előtt szerintem, onnan indulunk. Nem kell nagyon sietnetek a ló befogásával, meg a pakolással, mert még készítek egy kis ételt az útra, meg én is visszamegyek a szobámba a cuccaimért.
*Örül neki, hogy már tegnap este nagyjából egy helyre pakolt mindent, amit vinne, lélekben már akkor felkészülve az indulásra, ugyanakkor nagyon kíváncsi rá, hogy Adoaver mit hoz majd magával könyvén és saját magán kívül. Jobban belegondolva nem rémlik neki, hogy hatalmas csomagokkal érkezett volna hozzájuk. Abban mindenesetre biztos, hogy ő és édesanyja sokkal jobban fel lesznek pakolva, mint ő, vagy akár Thris.
Ugyanakkor nem is igazán tudna nyugodt szívvel elindulni csak úgy, főleg Intath utolsó szavai után.*
- Jaj, ugyan már Int! *fakad ki kicsit. Elszomorítja, amit az elf mond és még ha nem is feltétlenül miatta mondja, nem szívesen menne el úgy, hogy arra kelljen gondolnia, hogy megbántotta, vagy magára haragította őt, esetleg mind a kettő.
Ha Intath hagyja neki, akkor megszorítja kicsit ép kezét, majd lábujjhegyre áll, hogy gyengéd puszit adhasson neki a homlokára. Szőke haját már nem merné kedvesen és játékosan összeborzolni, pedig kedve lenne hozzá.*
- Te egy igazi kincs vagy, és el sem tudnám képzelni ligetet nélküled. Mindig fontos a véleményed, és amit mondasz. *mondja. Éppen az elf szokott hasonló bókokat mondogatni, most igyekszik átvenni az ő módszerét, hátha sikerül felvidítania őt.*
- Csak néha nem értjük egymást. Van ilyen. De hát mind máshonnan jövünk, előfordulhat ilyesmi.
*És mindez persze egyben kis utópiájuk gyenge pontja is. Amit Lauval annak idején megálmodtak, és amit próbálnak létrehozni itt, csak akkor működhet igazán, ha olyanok együtt, mint a hűs szélben békésen ringatózó virágok. Ha felbomlik a harmónia, meg az egymásra való hangolódás képessége, és nagy vihar támad közöttük, nyilván nem lenne túl jó itt élni. Igaz, ez tulajdonképpen minden helyre igaz, de ligetre talán annyiból jobban, hogy itt kisebb helyen vannak összezárva egymással, mint a városban lennének.
Mindezek után magára maradva a konyhában kicsit kedvetlenül pakol, majd készíti el az útra való ennivalót.*
//Kis utazás//
*Mikor szobájába visszatér, viszonylag röviden elmeséli édesanyjának, hogy miért nem jutott neki fahéjas almaleves és szószos krupli, valamit azt is, hogy mi történt ebédnél.*
- Semmi baj, majd almaleves lesz az első, amit eszünk, amikor ide visszaértünk. *mosolyog Ea, de lánya ábrázatát látva inkább megkérdezi, hogy;* Mi a baj? Mármint azon kívül, amit meséltél. Mi nyomaszt még?
- Nem is tudom. Rossz érzésem van, mintha éppen elköltöznénk. Az ilyesmihez nem fűznek túl jó emlékek.
- Megértem. *bólogat az elf nő valóban megértő arccal.* De ettől még ez csak egy érzés, nem valóság, ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad! A szobád megvár, és persze liget is. Felesleges miatta aggódnod.
- Igen, tudom, de mégis...
- Még mindig túl sokat gondolkodsz. Egyszerűbb lenne, ha csinálnád, amit előre elhatároztál és kész. Könnyebben és gyorsabban is menne.
- Rendben. *mondja erre, mert bár nincsen teljesen meggyőződve, hogy édesanyjának mindenben igaza van, most nincsenek szavai megvitatni az ellenvetéseit. Ha kevesebbet tépelődne és csak úgy tenné a dolgokat, ahogyan kell, az már kicsit olyan, mintha nem is ő lenne. Mindenesetre így beszélgetés nélkül elég gyorsan befejezik a csomagolást.
Egy-egy táska kerül a hátukra, a nyuszikat ellenben kényelmesre párnázott kosarában hozza, hogy ők is láthassák az utat.
Amikor rossz érzésétől továbbra sem szabadulva bezárja maga mögött szobája után a bejárati ajtót is és elindul az istálló felé, kíváncsi rá, hogy Thrisnek sikerült-e már kiállnia a kordéval az elé befogott lóval, valamint, hogy Adoaver megérkezett-e, illetve persze arra is, hogy Lyarah a tó, vagy az istálló irányába indult el kiszellőztetni a fejét.
Aztán még egyszer körülnéz, emlékeztetve magát arra, hogyha most el is megy, liget tényleg visszavárja majd.*
- Lassan tényleg ideje indulni. *mondja félig inkább csak önmagának, mintegy végleg megerősítve ezzel saját elhatározását.*