Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 52 (1021. - 1040. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1383-1402
1040. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-22 18:58:36
Üzenet elküldve: 2022-02-22 18:58:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Szarvasliget közelébe érve//
*Nagyon úgy tűnik neki, hogy Árnyék ezúttal teljesen nyugton marad. Talán csak nagyon éhes, esetleg hozzá hasonlóan a lehető legkisebb fenyegetést sem képes érezni egy tündérből, vagy éppen az ő szavai és simogatása nyugtatták meg, akár mindezek valamely kombinációja, vagy az összes együtt vannak hatással rá, igazából mindegy is, hiszen a lényeg, hogy teljes nyugalomban hallgathatja meg a tündérlány válaszait a kérdéseire.*
- Értem. *bólint aztán komoly arccal. Valaha édesanyjával ő is gyakran elhagyta a legutolsó tilalomfát is, miután elvégezték a szükséges szertartásokat, csak azért, hogy láthassanak többet is a világból, mint ami éppen akkor az erdő mélyének fái közé szorult.
A kivételesen felmerülő kellemes emlékek mindenesetre most nem merítik el és mélyre gondolatait céltalanul a múltban. Inkább azon gondolkodik, hogy mi az, amit hirtelen mondhatna, viszont most ez sem tart sokáig. A lány kezét ugyan nem fogja meg üdvözlésképpen, de bizalma jeleként éppen annyira sétál hozzá közel, hogy érzése szerint az még ne legyen zavaró neki, viszont biztosítsa őt legmélyebb bizalmáról, valamint jó szándékáról is. Néhány lépésre áll meg tőle, reményei szerint továbbra is lehető legbarátságosabb arcát magára öltve, ami csak egy teljesen idegennek juthat tőle.*
- Értem. *mondja kis tűnődés után.* Nos, Arthenior arra van *mutatja meg az irányt* a Mágustorony pedig arra, előbb a nagy mezőkön, aztán pedig a még nagyobb mocsáron át, ha éppen kíváncsi vagy rá *mutatja meg egyben egy széles mozdulattal azt is.*
- Én a nagy erdőből indultam el egykor Arthenior felé, az nyugodt, csendes út, a szélén tanyákkal, meg a miénkhez hasonló birtokokkal. De a mocsáron át biztosan nem mennék egyedül, szóval, nem javaslom, hogy arra egyedül menjél, bármennyire is csábító és érdekes célpont lehet egy mágustorony. *mondja. Talán kissé közlékenyebb a szokásosnál, mindenesetre reméli, hogy látszik rajta az őszinte jó szándék, és hogy nem okoskodni szeretne, hanem valóban hasznos tanácsot adni.
Bármennyire is szeretné felfedezni a másik lány egyedül a világot, azt már most elhatározza, hogy semmiképpen nem hagyja, hogy nekivágjon annak a szörnyű ingoványnak egyedül, amin keresztül ő maga is csak kétszer ment, de mind a két alkalommal muszájból, és egyszer sem egyedül.
Ráadásul a tündérek számára teljesen kortalanok. Sejti ugyan, hogyha szelíden, mégis határozottan gömbölyödő, apró mellei nem lennének, arca és testalkata alapján maga is akár csak gyermekkorból éppen hogy kinőtt fiatal lánynak nézhetne ki, de ettől még, ha tündérrel találkozik, képtelen megállapítani, hogy felnőttel, kamasszal, vagy akár csak egy gyermekkel van dolga.
Igaz mondjuk, ha Thrissaya a világot indult el felfedezni, apró gyermek már nem lehet. Viszont attól, hogy nem gyerek, még segíthet neki, ahogyan tud, és megóvhatja a felesleges veszélytől. Sőt, ez tulajdonképpen a kötelessége, még akkor is, ha a másik nem tündér, hanem bármely más nép látszólgag védtelen gyermeke.
A lánnyal kapcsolatban ráadásul kételyei sincsenek itteni fogadtatását illetően. Intath lehet nem lesz teljesen lelragadtatva Adoavertől, de arra szinte mérget merne venni, hogy Thrissaya ellen semmi kifogása nem lesz majd a világon. Ezért is mondja ki bátran és kételkedés nélkül a következő szavakat;*
- Szállást szívesen adunk, szerencsére van éppen üres szobánk több is. Enni is lesz mit, mert éppen most még jól el vagyunk látva. A levesből, amit főztem vacsorára már lehet nem jut neked, mert más vendégünk is van, de van még kis sajt, zöldség és gyümölcs is a kamrában, és süthetünk húst is a tóparton lefekvés előtt, ha van hozzá kedved. *mondja. Valahogy a tóparton való, hold és csillagok alatti sütögetés gondolatát nem szeretné elengedni. Számára az tenné igazán teljessé ezt a hosszú és tanulságos napot.*
- Ami viszont a fizetséget illeti, nagyon örülnék, ha valaki segítene a munkában, viszont rendes pénzzel nem nagyon tudnék fizetni érte, csak szállással és étellel. Talán valaki más, aki még itt lakik. Viszont, ha olyan munkát keresel, amiért aranyat kapsz, azt biztosan előbb találsz a városban, mint itt. De hát az azért elég messze van ide, legalábbis sötétedés előtt már biztosan nem értnél oda, így mindenképpen jobb, ha itt töltöd az éjszakát. Bejössz velem, ugye?
*Maga sem tudja, hogy miért, de hirtelen mégis a kezét nyújtja a lánynak, de nem azért, hogy úgy fogja meg mint Adoaverét, mint akik éppen bemutatkoznak egymásnak, hanem, hogy kézen fogva bevezethesse őt a házba, mintha mondjuk saját sajnos nem létező kishúga lenne, akire vigyáznia kell.
Ez ugyan nem teljesen tudatosodik benne, mégis igazság szerint kíváncsi arra, hogy milyen lehet egy tündér még hozzá képest is apró kezének érintése.*
*Nagyon úgy tűnik neki, hogy Árnyék ezúttal teljesen nyugton marad. Talán csak nagyon éhes, esetleg hozzá hasonlóan a lehető legkisebb fenyegetést sem képes érezni egy tündérből, vagy éppen az ő szavai és simogatása nyugtatták meg, akár mindezek valamely kombinációja, vagy az összes együtt vannak hatással rá, igazából mindegy is, hiszen a lényeg, hogy teljes nyugalomban hallgathatja meg a tündérlány válaszait a kérdéseire.*
- Értem. *bólint aztán komoly arccal. Valaha édesanyjával ő is gyakran elhagyta a legutolsó tilalomfát is, miután elvégezték a szükséges szertartásokat, csak azért, hogy láthassanak többet is a világból, mint ami éppen akkor az erdő mélyének fái közé szorult.
A kivételesen felmerülő kellemes emlékek mindenesetre most nem merítik el és mélyre gondolatait céltalanul a múltban. Inkább azon gondolkodik, hogy mi az, amit hirtelen mondhatna, viszont most ez sem tart sokáig. A lány kezét ugyan nem fogja meg üdvözlésképpen, de bizalma jeleként éppen annyira sétál hozzá közel, hogy érzése szerint az még ne legyen zavaró neki, viszont biztosítsa őt legmélyebb bizalmáról, valamint jó szándékáról is. Néhány lépésre áll meg tőle, reményei szerint továbbra is lehető legbarátságosabb arcát magára öltve, ami csak egy teljesen idegennek juthat tőle.*
- Értem. *mondja kis tűnődés után.* Nos, Arthenior arra van *mutatja meg az irányt* a Mágustorony pedig arra, előbb a nagy mezőkön, aztán pedig a még nagyobb mocsáron át, ha éppen kíváncsi vagy rá *mutatja meg egyben egy széles mozdulattal azt is.*
- Én a nagy erdőből indultam el egykor Arthenior felé, az nyugodt, csendes út, a szélén tanyákkal, meg a miénkhez hasonló birtokokkal. De a mocsáron át biztosan nem mennék egyedül, szóval, nem javaslom, hogy arra egyedül menjél, bármennyire is csábító és érdekes célpont lehet egy mágustorony. *mondja. Talán kissé közlékenyebb a szokásosnál, mindenesetre reméli, hogy látszik rajta az őszinte jó szándék, és hogy nem okoskodni szeretne, hanem valóban hasznos tanácsot adni.
Bármennyire is szeretné felfedezni a másik lány egyedül a világot, azt már most elhatározza, hogy semmiképpen nem hagyja, hogy nekivágjon annak a szörnyű ingoványnak egyedül, amin keresztül ő maga is csak kétszer ment, de mind a két alkalommal muszájból, és egyszer sem egyedül.
Ráadásul a tündérek számára teljesen kortalanok. Sejti ugyan, hogyha szelíden, mégis határozottan gömbölyödő, apró mellei nem lennének, arca és testalkata alapján maga is akár csak gyermekkorból éppen hogy kinőtt fiatal lánynak nézhetne ki, de ettől még, ha tündérrel találkozik, képtelen megállapítani, hogy felnőttel, kamasszal, vagy akár csak egy gyermekkel van dolga.
Igaz mondjuk, ha Thrissaya a világot indult el felfedezni, apró gyermek már nem lehet. Viszont attól, hogy nem gyerek, még segíthet neki, ahogyan tud, és megóvhatja a felesleges veszélytől. Sőt, ez tulajdonképpen a kötelessége, még akkor is, ha a másik nem tündér, hanem bármely más nép látszólgag védtelen gyermeke.
A lánnyal kapcsolatban ráadásul kételyei sincsenek itteni fogadtatását illetően. Intath lehet nem lesz teljesen lelragadtatva Adoavertől, de arra szinte mérget merne venni, hogy Thrissaya ellen semmi kifogása nem lesz majd a világon. Ezért is mondja ki bátran és kételkedés nélkül a következő szavakat;*
- Szállást szívesen adunk, szerencsére van éppen üres szobánk több is. Enni is lesz mit, mert éppen most még jól el vagyunk látva. A levesből, amit főztem vacsorára már lehet nem jut neked, mert más vendégünk is van, de van még kis sajt, zöldség és gyümölcs is a kamrában, és süthetünk húst is a tóparton lefekvés előtt, ha van hozzá kedved. *mondja. Valahogy a tóparton való, hold és csillagok alatti sütögetés gondolatát nem szeretné elengedni. Számára az tenné igazán teljessé ezt a hosszú és tanulságos napot.*
- Ami viszont a fizetséget illeti, nagyon örülnék, ha valaki segítene a munkában, viszont rendes pénzzel nem nagyon tudnék fizetni érte, csak szállással és étellel. Talán valaki más, aki még itt lakik. Viszont, ha olyan munkát keresel, amiért aranyat kapsz, azt biztosan előbb találsz a városban, mint itt. De hát az azért elég messze van ide, legalábbis sötétedés előtt már biztosan nem értnél oda, így mindenképpen jobb, ha itt töltöd az éjszakát. Bejössz velem, ugye?
*Maga sem tudja, hogy miért, de hirtelen mégis a kezét nyújtja a lánynak, de nem azért, hogy úgy fogja meg mint Adoaverét, mint akik éppen bemutatkoznak egymásnak, hanem, hogy kézen fogva bevezethesse őt a házba, mintha mondjuk saját sajnos nem létező kishúga lenne, akire vigyáznia kell.
Ez ugyan nem teljesen tudatosodik benne, mégis igazság szerint kíváncsi arra, hogy milyen lehet egy tündér még hozzá képest is apró kezének érintése.*
1039. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-21 21:51:22
Üzenet elküldve: 2022-02-21 21:51:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1283
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1283
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*A doki kedvességét ki kell érdemelni. És aki nem egy bájos lány, annak nehezebb dolga lehet. Főleg mert tényleg nem egy kocsmában futottak össze hanem a másik annak a háznak konyhájában ül ahol az elf az egyetlen épkézláb férfi és így ő felel lányok biztonságáért. Luninari-nak köszönhetően megtudja a fickó a nevét. És hogy honnan jött. Meg, hogy a kutya miatta ugatott.*
-Aham.
*Méregeti tovább a gizda alakot. Akiről az is kiderül, hogy egy mágus. A dokinak semmi szava nem lehet az iránt, hogy ki költözhet be, de azért a lányok érdekében megnézi magának a rivális alfahímeket.*
-Míg jól viseli magát addig szívesen látunk mindenkit.
*Nem túl barátságos, de volt már rossz tapasztalata kukkolókkal. A bók amit ő komolyan vesz egy halvény mosolyt csal a képére. Ő ugyanis a környéket kicsit tágabban értelmezi mint a lány. Az ő szemében ez a városra is vonatkozik. Csonka kezét nem veszi ki a zsebéből úgyhogy ezen hiányossága nem lehet feltűnő. A félvér lány kutyát etetne. Ami miatt azért egy kis féltékenység ébred a dokiban. Ő a nap hőse és a kutya előbb kap enni. Ez azért nem túl kedves. Szóvá viszont nem teszi. A varázslat láttán a másik mágusra néz és újra elmosolyodik. Bizony nem érdemes rosszalkodni. Miután a lány távozott ő továbbra is az ajtóban marad.*
-Hol hallottál erről a helyről Adoaver?
*A doki kedvességét ki kell érdemelni. És aki nem egy bájos lány, annak nehezebb dolga lehet. Főleg mert tényleg nem egy kocsmában futottak össze hanem a másik annak a háznak konyhájában ül ahol az elf az egyetlen épkézláb férfi és így ő felel lányok biztonságáért. Luninari-nak köszönhetően megtudja a fickó a nevét. És hogy honnan jött. Meg, hogy a kutya miatta ugatott.*
-Aham.
*Méregeti tovább a gizda alakot. Akiről az is kiderül, hogy egy mágus. A dokinak semmi szava nem lehet az iránt, hogy ki költözhet be, de azért a lányok érdekében megnézi magának a rivális alfahímeket.*
-Míg jól viseli magát addig szívesen látunk mindenkit.
*Nem túl barátságos, de volt már rossz tapasztalata kukkolókkal. A bók amit ő komolyan vesz egy halvény mosolyt csal a képére. Ő ugyanis a környéket kicsit tágabban értelmezi mint a lány. Az ő szemében ez a városra is vonatkozik. Csonka kezét nem veszi ki a zsebéből úgyhogy ezen hiányossága nem lehet feltűnő. A félvér lány kutyát etetne. Ami miatt azért egy kis féltékenység ébred a dokiban. Ő a nap hőse és a kutya előbb kap enni. Ez azért nem túl kedves. Szóvá viszont nem teszi. A varázslat láttán a másik mágusra néz és újra elmosolyodik. Bizony nem érdemes rosszalkodni. Miután a lány távozott ő továbbra is az ajtóban marad.*
-Hol hallottál erről a helyről Adoaver?
1038. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-21 20:46:13
Üzenet elküldve: 2022-02-21 20:46:13
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Szarvasliget közelébe érve//
*Közelebb haladva a nagy épülethez az első, amit meglát, egy nagy bozontos kutya, s rögtön után egy nála nagyobbacska, ámde hozzá hasonlóan törékeny alkatú leányzó. A kutyát hívogatja, becézgeti, noha egy árnyék nem boglyas. Mégis a négylábú házőrző hallgathat a szép, hívogató szóra, főleg hogy az most főleg evést jelent. Nem neveti ki a lányt azért, mert becézget egy kutyát, kedvesen szól hozzá, hiszen minden teremtmény megérdemli a jó bánásmódot, pláne akkor, ha egyéb dolgokban nagy szolgálatot tesz. Közelebb s közelebb ér a leányzóhoz, kinek korát most meg sem próbálja saccolni. Persze Árnyékot szemmel tartja azért. Szükség esetén a megmaradt sült nyúl combot fel tudja ajánlani, a sajátja helyett, ami még nyers is ugye. Intéssel köszön, ahogy a lány közelében megáll. *
- Szia! Én pedig Thrissaya vagyok.
*Kicsit leporolja köpenyét és kezeit, ha esetleg a másik kezet fogna vele.*
- Nem tartok úgy különösebben sehová. A tó vidékről származom és világot látni indultam el. Szállást keresek éjszakára, esetleg olyan helyet, ahol munkáért megfizetnek. Kicsit fogyóban van a készletem.
*Közelebb haladva a nagy épülethez az első, amit meglát, egy nagy bozontos kutya, s rögtön után egy nála nagyobbacska, ámde hozzá hasonlóan törékeny alkatú leányzó. A kutyát hívogatja, becézgeti, noha egy árnyék nem boglyas. Mégis a négylábú házőrző hallgathat a szép, hívogató szóra, főleg hogy az most főleg evést jelent. Nem neveti ki a lányt azért, mert becézget egy kutyát, kedvesen szól hozzá, hiszen minden teremtmény megérdemli a jó bánásmódot, pláne akkor, ha egyéb dolgokban nagy szolgálatot tesz. Közelebb s közelebb ér a leányzóhoz, kinek korát most meg sem próbálja saccolni. Persze Árnyékot szemmel tartja azért. Szükség esetén a megmaradt sült nyúl combot fel tudja ajánlani, a sajátja helyett, ami még nyers is ugye. Intéssel köszön, ahogy a lány közelében megáll. *
- Szia! Én pedig Thrissaya vagyok.
*Kicsit leporolja köpenyét és kezeit, ha esetleg a másik kezet fogna vele.*
- Nem tartok úgy különösebben sehová. A tó vidékről származom és világot látni indultam el. Szállást keresek éjszakára, esetleg olyan helyet, ahol munkáért megfizetnek. Kicsit fogyóban van a készletem.
1037. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-21 19:04:56
Üzenet elküldve: 2022-02-21 19:04:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
*Eddigi, most már nem első és nem második, hanem viszonylag sokadik benyomásai alapján Adoavert kissé különcnek találja. Van benne valami enyhén idegesítő, ahogyan ujjaival kopogtat az asztalon, meg, ahogyan túlságosan ragaszkodik saját elképzeléseihez, akár még a valóságot ignorálva is, bár utóbbit tulajdonképpen akár pozitív tulajdonságként is értékelhetné, ugyanakkor szerinte mindez helyzetfüggő, a mostani helyzet pedig az általa kifejtett okokból, nézete szerint hasonlóra nemigen alkalmas.
Ezen kívül hát továbbra is magázza, kicsit tán színpadias, ennél is jobban talán különc, külseje furcsa, szinte elfszerű ember létére, - bár ahhoz is túl sovány, amennyire a ruha alatt ki tudja venni, - ez pedig szintén kissé különössé teszi az összhatást, nem mintha amúgy hinne az ami kívül az belül közhelyben.
Ugyanakkor mégis, ha a mágia titkait fürkészi, talán valamilyen szinten rokonlelkek lehetnek. Szintén jó erős jópont nála, hogy lelkesíti a csillagok és hold alatti szalonnasütés gondolata a tó partján, mert, ami őt illeti, kevés ennél hangulatosabb és otthonosabb dolgot képes elképzelni. Szülőfalujában is ez volt általában kissé nyomasztó és magányos napjainak a fénypontja, leszámítva azt az apróságot, hogy ott csak egy kis kert volt, tó nem.
Lehet, hogy csak azért viselkedik számára kicsit furcsán, mert szórakozott, meg persze nagyon máshonnan jött, mint ahol ő felnőtt, meg ahol azok után élt, hogy onnan elkerült, többek között itt.
Talán lesz még alkalma jobban megismerni, mert magának sem tudja megmagyarázni, hogy miért, de az előbb végig gondolt különösségek és szokatlanságok ellenére is tulajdonképpen még mindig rokonszenves neki.
Bár tényleg nem tágít, és továbbra is egyedül szeretné megnézni a házat, pedig úgy érzi, hogy elég érvet felsorakoztatott már arra, hogy ez miért nem lenne feltétlenül szerencsés.
~ Mégis tolvaj lenne? De nem, ez hülyeség, akkor tényleg nem a bejárat felől jön, és nyilván lenne valami módszere kijátszani egy éber házőrzőt. ~ vitatkozik még kicsit magával, majd egyben gyorsan le is zárja ugyanezt a vitát.
Szerencséjére viszont éppen ekkor megjelenik Intath, ez pedig ezúttal nem csak örömmel, hanem megkönnyebbüléssel is eltölti, mivel érzése szerint megelőz egy-két a legközelebbi közeljövőben bekövetkezhető kellemetlen helyzetet.
Az biztos legalábbis, hogy jobb, ha Intath és Adoaver itt futnak össze egymással véletlenül, nem valahol a folyosókon, ne adják az istenek, esetleg szegény fiú véletlenül az elf birodalmába tévedjen.
Igaz mondjuk Intath nem viszi túlzásba a beszédet, és Adoaver sem. Talán Intath nem túl barátságos kérdése riasztja vissza kicsit. Vagy csak ő érzékeli nem túl barátságosnak a világ egyik legegyszerűbb, de egyben legőszintébb kérdését, amit valaha is feltettek a történelem folyamán. Az mondjuk biztos, hogy éppen nem az aranyos doktorbácsi arcot viseli, aki délután vizsgálta, majd Viel fogát kihúzta.*
- Nos ő Adoaver... *tart látszólag talán kis hatásszünetet valójában azonban csak családnevét igyekszik az eszébe idézni, ami szerencsére egy idő után sikerül is, mivel elég jó az emlékezőképessége, köszönhetően többek közt a szüleitől örökölteknek, valamint a sok tanulásnak is.* Droverson, Lihanechből. *teszi hozzá.*
- Őt ugatta éppen Árnyék. *mondja ezek után olyan hangsúllyal, mintha egyben azt is kérdezné, hogy "ugye, hogy milyen jó, hogy van egy házőrző a háznál?" bár nem biztos benne, hogy Intath olyan jól tud az ő sorai között olvasni, vagy hangsúlyát szavakra fordítani, mint mondjuk az édesanyja lenne képes.*
- Egy mágus, aki szeretne nyugodt körülmények között tanulni. Ide, vagy a városi házba költözne szíve szerint, még nem tudja. *foglalja össze nagyjából eddig beszélgetésüket.*
- Gondolom Launak és neked sem lenne kifogásod az ellen, ha esetleg ide. Amúgy sem árt, ha minél több mágus van a háznál, sőt.
*Ez utóbbit nem fejti ki bővebben, mivel tudja, hogy főleg délutáni beszélgetésük után ezt viszont Intath pontosan tudja, hogy hogyan érti, azt v nem ellenben nem szeretné ha Adoaver azt hinné róla, hogy üldözési mániája van, vagy pedig az egészségesnél kissé jobban pesszimista, holott lelke mélyén valójában Gazdagnegyed égése óta tényleg folyamatosan az újabb "világvégére" készül.*
- Adoaver, ő pedig Intath, a környék legjobb orvosa, akiről már meséltem. *teszi hozzá kissé furcsa mosollyal a fiúhoz fordulva, szavait ugyanis viccnek szánja, meglehet humora, - mint már az előbb is kiderült, - legtöbbször csak saját maga számára vicces és érthető.
Igazából azt sem tudja, hogy élnek-e rajtuk kívül egyáltalán a környéken bárki mások, szóval annyira nem nagy dolog errefelé legjobb orvosnak lenni, vagy akár legjobb mágusnak.*
- Nos... én mindjárt jövök, csak most már tényleg meg kell etetnem Árnyékot. *mondja, bár kissé sajnálja, hogy nem lehet jelen a nagy találkozás közvetlen folytatásán, amire annyira kíváncsi volt, de első percét talán még elcsípheti. Húzza is az időt kicsit, hogy még hallja, hogyan fog lezajlani a legelső párbeszéd Intath és Adoaver között, akiknek stílusa annyira eltérő a számára. Többek között összeszedi az Árnyéknak szánt finomságokat, szépen egy tálba rendezi őket, mintha nem is egy nagy, fekete, bozontos kutyának készülne feltálalni, aki majd úgy is befalja, hanem legkevesebb egy nemes kisasszonynak, aki minden kis apróságra kényes, ő pedig éppen még udvarol is neki.*
- Ó igen, el is felejtettem! *mondja.* A leves. Kicsit melegíteni kell rajta, ha éhes vagy, de mindjárt visszajövök kavargatni és kész is, addig viszont alágyújtok azért.
*Nem bírja megállni, hogy ne vágjon fel kicsit saját tudásával, ha már a mágia úgy is többször szóba került közte és Adoaver között. A tűzcsóvát nem merné használni, de a lobogó ököl is elég lesz, amit természetesen meg is szüntet, amint éppen elég nagy tüzet sikerült gyújtania vele. Reméli sikerül, és nem kell szégyenszemre puszta kézzel tüzet gyújtania.
Ha szólnak hozzá még válaszol, aztán valamiért vidáman elindul megetetni Árnyékot.*
//Szarvasliget közelébe érve//
- Árnyék! Árnyék! Gyere szépségem! *kiabál mosolyogva, amikor kijön az ajtón. A mai nap után bizony kedve támadt becézgetnie őt, hiszen bőven rászolgált, akárcsak a finom falatokra, amelyeket hozott neki vacsorára. Meglehet persze, hogyha kívülálló látja, nem pont a "szépség" az első szó, ami eszébe jut róla, hiszen hatalmas, bozontos szőrű, éjfekete kutya, aki inkább félelmetes, főleg akkor, hogyha ugat, ezúttal azonban minden bizonnyal már éppen elég éhes szegény ahhoz, hogy házőrző kötelességével sokkal kevésbé foglalkozzon, mint azzal az étellel, amit neki hoznak éppen.
Reméli azért, hogy nem kényezteti őt túl, de hát most, hogy Viel éppen nem tudja megetetni, neki muszáj róla is gondoskodnia, ma pedig azzal, hogy figyelmeztette őket arra, hogy kis gazdája beteg, Árnyék már bőven rászolgált a legfinomabb jutalomfalatra is.
A még hozzá képest is kissé apró termetű lányt, aki jól megnézi magának a házat, csak ezek után veszi észre.*
- Egyél csak nyugodtan, majd én beszélek vele. *mondja megnyugtató hangon Árnyéknak, simogatás és paskolás kíséretében, remélve, hogy ő még mindig hallgat rá, valamint azt is, hogy mivel a gazdája is tündérlány, a többi tündérlánnyal szemben eleve kissé kevésbé bizalmatlan, mint egyéb idegenekkel szemben.
~ Tényleg sűrű nap ez a mai, még a végén tényleg főzhetek új levest. Vielnek muszáj belőle félreraknom, mert várja, és talán elég finom is lett. ~ gondolja eközben magában, miközben megindul a másik lány felé.*
- Nahát, szia! *köszönti a tündért kissé közvetlenebben, mint bárki mással tenné. Mert hát abból kiindulva amekkora, úgy gondolja, hogy tündérrel van dolga, annak ellenére, hogy szárnyai nincsenek. Ilyesmiről hallott is, másrészt pedig, Vielnek sincsenek szárnyai, ettől pedig annyira tündér, hogy le sem tagadhatná, akkor sem, ha szeretné.
Ha pedig már pont ő jut eszébe róla, hiába él már régóta egy fedél alatt vele, és hiába tudja jól, hogy a tündérek is egészen hétköznapi lények tudnak lenni, neki továbbra is kislánykora meséinek hősei, akik jó szerencsét hoznak.
Ezért is az ösztönösen széles mosoly, a barátságos tekintet, meg az ösztönös integetés, amit szinte észre sem vesz.*
- Luni vagyok, üdvözöllek Szarvasligetben! *mondja még mindig barátságos mosollyal.* Eltévedtél, vagy bennünket keresel, esetleg csak véletlenül jártál pont erre? *érdeklődik, reméli, hogy nem túl tolakodóan. Végtére még az is lehet, hogy a lány is éppen a Mágustorony fel megy, azért kötött ki éppen itt.
Bár már nincsen olyan zavarban, mintha Vielt nem ismerné, azért hirtelen nem tudja, hogy mást mit mondjon még, főleg azok után, hogy a lány jó eséllyel végignézte az előbbi jelenetet, közte és Árnyék között.
Nem mintha szégyellné az utóbbit, bár azért biztos benne, hogy lenne aki nem értené meg, hogy miért beszél annyira kedvesen és szeretettel, ráadásul pontosan úgy, mintha ő minden szavát értené, egy kutyával, mint az előbb tette. Intath mondjuk biztos nem értené, viszont ő most nincs itt, hanem bent boldogítja éppen Adoavert.
~ Csak el ne ijessze innen! ~ jut erről eszébe. Őszintén kedveli az elfet, de még így is elég kétesélyesnek tartja azt, hogy mi lesz és mi lehet beszélgetésük végeredménye.*
- Bárhogy is, szívesen látunk. *biztosítja róla a tündérlányt, remélve, hogy nem rohanta le ezzel nagyon. De csak abból indul ki, hogyha ő maga ismeretlen házhoz téved sötétedés és éjszaka előtt nem sokkal, inkább valami ilyesmit szeretne hallani, mint bármi mást, ami az által elmondottak lényegével csak egy kicsit is ellenkezik.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.21 19:13:33
A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.
*Eddigi, most már nem első és nem második, hanem viszonylag sokadik benyomásai alapján Adoavert kissé különcnek találja. Van benne valami enyhén idegesítő, ahogyan ujjaival kopogtat az asztalon, meg, ahogyan túlságosan ragaszkodik saját elképzeléseihez, akár még a valóságot ignorálva is, bár utóbbit tulajdonképpen akár pozitív tulajdonságként is értékelhetné, ugyanakkor szerinte mindez helyzetfüggő, a mostani helyzet pedig az általa kifejtett okokból, nézete szerint hasonlóra nemigen alkalmas.
Ezen kívül hát továbbra is magázza, kicsit tán színpadias, ennél is jobban talán különc, külseje furcsa, szinte elfszerű ember létére, - bár ahhoz is túl sovány, amennyire a ruha alatt ki tudja venni, - ez pedig szintén kissé különössé teszi az összhatást, nem mintha amúgy hinne az ami kívül az belül közhelyben.
Ugyanakkor mégis, ha a mágia titkait fürkészi, talán valamilyen szinten rokonlelkek lehetnek. Szintén jó erős jópont nála, hogy lelkesíti a csillagok és hold alatti szalonnasütés gondolata a tó partján, mert, ami őt illeti, kevés ennél hangulatosabb és otthonosabb dolgot képes elképzelni. Szülőfalujában is ez volt általában kissé nyomasztó és magányos napjainak a fénypontja, leszámítva azt az apróságot, hogy ott csak egy kis kert volt, tó nem.
Lehet, hogy csak azért viselkedik számára kicsit furcsán, mert szórakozott, meg persze nagyon máshonnan jött, mint ahol ő felnőtt, meg ahol azok után élt, hogy onnan elkerült, többek között itt.
Talán lesz még alkalma jobban megismerni, mert magának sem tudja megmagyarázni, hogy miért, de az előbb végig gondolt különösségek és szokatlanságok ellenére is tulajdonképpen még mindig rokonszenves neki.
Bár tényleg nem tágít, és továbbra is egyedül szeretné megnézni a házat, pedig úgy érzi, hogy elég érvet felsorakoztatott már arra, hogy ez miért nem lenne feltétlenül szerencsés.
~ Mégis tolvaj lenne? De nem, ez hülyeség, akkor tényleg nem a bejárat felől jön, és nyilván lenne valami módszere kijátszani egy éber házőrzőt. ~ vitatkozik még kicsit magával, majd egyben gyorsan le is zárja ugyanezt a vitát.
Szerencséjére viszont éppen ekkor megjelenik Intath, ez pedig ezúttal nem csak örömmel, hanem megkönnyebbüléssel is eltölti, mivel érzése szerint megelőz egy-két a legközelebbi közeljövőben bekövetkezhető kellemetlen helyzetet.
Az biztos legalábbis, hogy jobb, ha Intath és Adoaver itt futnak össze egymással véletlenül, nem valahol a folyosókon, ne adják az istenek, esetleg szegény fiú véletlenül az elf birodalmába tévedjen.
Igaz mondjuk Intath nem viszi túlzásba a beszédet, és Adoaver sem. Talán Intath nem túl barátságos kérdése riasztja vissza kicsit. Vagy csak ő érzékeli nem túl barátságosnak a világ egyik legegyszerűbb, de egyben legőszintébb kérdését, amit valaha is feltettek a történelem folyamán. Az mondjuk biztos, hogy éppen nem az aranyos doktorbácsi arcot viseli, aki délután vizsgálta, majd Viel fogát kihúzta.*
- Nos ő Adoaver... *tart látszólag talán kis hatásszünetet valójában azonban csak családnevét igyekszik az eszébe idézni, ami szerencsére egy idő után sikerül is, mivel elég jó az emlékezőképessége, köszönhetően többek közt a szüleitől örökölteknek, valamint a sok tanulásnak is.* Droverson, Lihanechből. *teszi hozzá.*
- Őt ugatta éppen Árnyék. *mondja ezek után olyan hangsúllyal, mintha egyben azt is kérdezné, hogy "ugye, hogy milyen jó, hogy van egy házőrző a háznál?" bár nem biztos benne, hogy Intath olyan jól tud az ő sorai között olvasni, vagy hangsúlyát szavakra fordítani, mint mondjuk az édesanyja lenne képes.*
- Egy mágus, aki szeretne nyugodt körülmények között tanulni. Ide, vagy a városi házba költözne szíve szerint, még nem tudja. *foglalja össze nagyjából eddig beszélgetésüket.*
- Gondolom Launak és neked sem lenne kifogásod az ellen, ha esetleg ide. Amúgy sem árt, ha minél több mágus van a háznál, sőt.
*Ez utóbbit nem fejti ki bővebben, mivel tudja, hogy főleg délutáni beszélgetésük után ezt viszont Intath pontosan tudja, hogy hogyan érti, azt v nem ellenben nem szeretné ha Adoaver azt hinné róla, hogy üldözési mániája van, vagy pedig az egészségesnél kissé jobban pesszimista, holott lelke mélyén valójában Gazdagnegyed égése óta tényleg folyamatosan az újabb "világvégére" készül.*
- Adoaver, ő pedig Intath, a környék legjobb orvosa, akiről már meséltem. *teszi hozzá kissé furcsa mosollyal a fiúhoz fordulva, szavait ugyanis viccnek szánja, meglehet humora, - mint már az előbb is kiderült, - legtöbbször csak saját maga számára vicces és érthető.
Igazából azt sem tudja, hogy élnek-e rajtuk kívül egyáltalán a környéken bárki mások, szóval annyira nem nagy dolog errefelé legjobb orvosnak lenni, vagy akár legjobb mágusnak.*
- Nos... én mindjárt jövök, csak most már tényleg meg kell etetnem Árnyékot. *mondja, bár kissé sajnálja, hogy nem lehet jelen a nagy találkozás közvetlen folytatásán, amire annyira kíváncsi volt, de első percét talán még elcsípheti. Húzza is az időt kicsit, hogy még hallja, hogyan fog lezajlani a legelső párbeszéd Intath és Adoaver között, akiknek stílusa annyira eltérő a számára. Többek között összeszedi az Árnyéknak szánt finomságokat, szépen egy tálba rendezi őket, mintha nem is egy nagy, fekete, bozontos kutyának készülne feltálalni, aki majd úgy is befalja, hanem legkevesebb egy nemes kisasszonynak, aki minden kis apróságra kényes, ő pedig éppen még udvarol is neki.*
- Ó igen, el is felejtettem! *mondja.* A leves. Kicsit melegíteni kell rajta, ha éhes vagy, de mindjárt visszajövök kavargatni és kész is, addig viszont alágyújtok azért.
*Nem bírja megállni, hogy ne vágjon fel kicsit saját tudásával, ha már a mágia úgy is többször szóba került közte és Adoaver között. A tűzcsóvát nem merné használni, de a lobogó ököl is elég lesz, amit természetesen meg is szüntet, amint éppen elég nagy tüzet sikerült gyújtania vele. Reméli sikerül, és nem kell szégyenszemre puszta kézzel tüzet gyújtania.
Ha szólnak hozzá még válaszol, aztán valamiért vidáman elindul megetetni Árnyékot.*
//Szarvasliget közelébe érve//
- Árnyék! Árnyék! Gyere szépségem! *kiabál mosolyogva, amikor kijön az ajtón. A mai nap után bizony kedve támadt becézgetnie őt, hiszen bőven rászolgált, akárcsak a finom falatokra, amelyeket hozott neki vacsorára. Meglehet persze, hogyha kívülálló látja, nem pont a "szépség" az első szó, ami eszébe jut róla, hiszen hatalmas, bozontos szőrű, éjfekete kutya, aki inkább félelmetes, főleg akkor, hogyha ugat, ezúttal azonban minden bizonnyal már éppen elég éhes szegény ahhoz, hogy házőrző kötelességével sokkal kevésbé foglalkozzon, mint azzal az étellel, amit neki hoznak éppen.
Reméli azért, hogy nem kényezteti őt túl, de hát most, hogy Viel éppen nem tudja megetetni, neki muszáj róla is gondoskodnia, ma pedig azzal, hogy figyelmeztette őket arra, hogy kis gazdája beteg, Árnyék már bőven rászolgált a legfinomabb jutalomfalatra is.
A még hozzá képest is kissé apró termetű lányt, aki jól megnézi magának a házat, csak ezek után veszi észre.*
- Egyél csak nyugodtan, majd én beszélek vele. *mondja megnyugtató hangon Árnyéknak, simogatás és paskolás kíséretében, remélve, hogy ő még mindig hallgat rá, valamint azt is, hogy mivel a gazdája is tündérlány, a többi tündérlánnyal szemben eleve kissé kevésbé bizalmatlan, mint egyéb idegenekkel szemben.
~ Tényleg sűrű nap ez a mai, még a végén tényleg főzhetek új levest. Vielnek muszáj belőle félreraknom, mert várja, és talán elég finom is lett. ~ gondolja eközben magában, miközben megindul a másik lány felé.*
- Nahát, szia! *köszönti a tündért kissé közvetlenebben, mint bárki mással tenné. Mert hát abból kiindulva amekkora, úgy gondolja, hogy tündérrel van dolga, annak ellenére, hogy szárnyai nincsenek. Ilyesmiről hallott is, másrészt pedig, Vielnek sincsenek szárnyai, ettől pedig annyira tündér, hogy le sem tagadhatná, akkor sem, ha szeretné.
Ha pedig már pont ő jut eszébe róla, hiába él már régóta egy fedél alatt vele, és hiába tudja jól, hogy a tündérek is egészen hétköznapi lények tudnak lenni, neki továbbra is kislánykora meséinek hősei, akik jó szerencsét hoznak.
Ezért is az ösztönösen széles mosoly, a barátságos tekintet, meg az ösztönös integetés, amit szinte észre sem vesz.*
- Luni vagyok, üdvözöllek Szarvasligetben! *mondja még mindig barátságos mosollyal.* Eltévedtél, vagy bennünket keresel, esetleg csak véletlenül jártál pont erre? *érdeklődik, reméli, hogy nem túl tolakodóan. Végtére még az is lehet, hogy a lány is éppen a Mágustorony fel megy, azért kötött ki éppen itt.
Bár már nincsen olyan zavarban, mintha Vielt nem ismerné, azért hirtelen nem tudja, hogy mást mit mondjon még, főleg azok után, hogy a lány jó eséllyel végignézte az előbbi jelenetet, közte és Árnyék között.
Nem mintha szégyellné az utóbbit, bár azért biztos benne, hogy lenne aki nem értené meg, hogy miért beszél annyira kedvesen és szeretettel, ráadásul pontosan úgy, mintha ő minden szavát értené, egy kutyával, mint az előbb tette. Intath mondjuk biztos nem értené, viszont ő most nincs itt, hanem bent boldogítja éppen Adoavert.
~ Csak el ne ijessze innen! ~ jut erről eszébe. Őszintén kedveli az elfet, de még így is elég kétesélyesnek tartja azt, hogy mi lesz és mi lehet beszélgetésük végeredménye.*
- Bárhogy is, szívesen látunk. *biztosítja róla a tündérlányt, remélve, hogy nem rohanta le ezzel nagyon. De csak abból indul ki, hogyha ő maga ismeretlen házhoz téved sötétedés és éjszaka előtt nem sokkal, inkább valami ilyesmit szeretne hallani, mint bármi mást, ami az által elmondottak lényegével csak egy kicsit is ellenkezik.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.21 19:13:33
A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.
1036. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-20 21:10:13
Üzenet elküldve: 2022-02-20 21:10:13
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Szarvasliget közelébe érve//
*Éjszakára mégis csak meg kellett pihennie. Táborhelyként egy védettebb zugot keresett, s apróbb termet lévén olyat nem volt nehéz találni. Tüzet is tudott csiholni magának, a korábban fogott kis nyuszinak pedig még egy combja megmaradt a következő napra. Korán kelve; leporolván zöld nadrágját, ingét, s sötétbarna köpenyét újra útnak indult. Gyakorta mulattatta magát dúdolással, néha énekléssel is. A tájat figyelve arról kitalált sok-sok mesét, hogy az elme ne haljon éhen, ha így egymaga van. Útközben találkozott egy őrjárattal is, akik tempójukat tekintve s arcukat látva; meglehetősen nyugodtak voltak. Ezek szerint ez a vidék biztonságos. Tanyákat is látott jöttében, ám azokhoz le kellett volna térnie útjáról, így inkább tovább haladt. Sárfoltos barna apró csizmái egy nagyobb, az ő szemével már-már hatalmas kő épület felé közeledik. Kicsit torpan meg az úton, majd vállat vonva lassan, de biztos léptekkel halad tovább a ház felé. Viola szín szemei keresik, van-e két, esetleg több lábú őrzője a helynek? Egy kényelmesebb pihenő most jól jönne, meg egy forró fürdő.*
*Éjszakára mégis csak meg kellett pihennie. Táborhelyként egy védettebb zugot keresett, s apróbb termet lévén olyat nem volt nehéz találni. Tüzet is tudott csiholni magának, a korábban fogott kis nyuszinak pedig még egy combja megmaradt a következő napra. Korán kelve; leporolván zöld nadrágját, ingét, s sötétbarna köpenyét újra útnak indult. Gyakorta mulattatta magát dúdolással, néha énekléssel is. A tájat figyelve arról kitalált sok-sok mesét, hogy az elme ne haljon éhen, ha így egymaga van. Útközben találkozott egy őrjárattal is, akik tempójukat tekintve s arcukat látva; meglehetősen nyugodtak voltak. Ezek szerint ez a vidék biztonságos. Tanyákat is látott jöttében, ám azokhoz le kellett volna térnie útjáról, így inkább tovább haladt. Sárfoltos barna apró csizmái egy nagyobb, az ő szemével már-már hatalmas kő épület felé közeledik. Kicsit torpan meg az úton, majd vállat vonva lassan, de biztos léptekkel halad tovább a ház felé. Viola szín szemei keresik, van-e két, esetleg több lábú őrzője a helynek? Egy kényelmesebb pihenő most jól jönne, meg egy forró fürdő.*
1035. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-19 10:26:51
Üzenet elküldve: 2022-02-19 10:26:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*A házajánlásra nem számít, így egy felemelt szemöldökkel és kérdő tekintettel is jutalmazza Luninari tanácsát. Nem tudja, azért érdemelte e ki szavait, mert a lány igen segítőkész, és mint ő, lévén a vendég, a legjobbat szeretné számára, vagy a városi kúria valóban olyan rossz választás, hogy vélemény kérdezése nélkül szükséges legyen őt lebeszélni róla.* - És miért nem azt, ha szabad kérdeznem? *A válasz nem várat magára sokáig, ezzel újabb ok adatik, hogy Adoaver elhalkuljon, elgondolkodjon, közben jobb keze ujjaival kopogtassa az asztalt, ritmikusan, tevékenységvégzés miatt.* -...Tehát praktikusabb és biztonságosabb. Értem. *Állát támasztva kezével, ismételten elmerül gondolataiban. A toronyhoz való, bár nem olyan hatalmas, attól még továbbra is érezhető közelség valóban ínycsiklandozó ajánlat, ez már egyedül további fontolgatásra késztetné. Bár a tény, hogy az ingoványon így is-úgy is végig kell mennie, mindezt majdnem semmissé teszi; inkább utazna egy extra napot, ha ez azt jelenti, hogy ki tudják azt az átkozott mocsarat kerülni, márpedig úgy tűnik, hogy ez sehogy sem lesz megoldható. Na és a támadások. Fél többet erről megkérdezni a fél-elf lánytól, akinek hallás szerint személyesen volt szerencséje, vagyis szerencsétlensége megtapasztalni ezt a pokolinak hangzó időszakot, de egyszer meg kell ezt tennie, ugyanis ő erről nagyjából semmit nem tud. Eddig egész életét Lihanech időtlen idők óta biztonságos, módos, a külvilágra keveset tekintő falain belül töltötte, így csak annyit tud Arthenior történelméről, amennyit a baljóslatúan vékony könyvekben felületesen átlapozott, ami nem sok. A "káosz" alatt a démonokat érti asztaltársa? Vagy valami más, korábbi időszakra utal? Most ezt ennyiben kell hagynia jelenleg, de memóriájába vési ezt az információmorzsát.
De hozzá visszatérve...*
- Megígérem, nem maradok el sokáig! *Próbálja elnyerni amaz engedélyét, avagy bizalmát túrázgatásai végett, szinte már tülkön ül, hogy fölfedezhesse a ház többi részét, egyedül vagy társsal. Bár valóban nem tenné egyszerűbbé a szituációt, ha egymagában ütközne bele a szállás további lakosaiba, úgy hiszi, szociális képességeivel talán elkerülné a problémákat. Talán.
De további ígérgetései torkán akadnak, mikor észreveszi a számára teljesen idegen uraságot, minden valószínűséggel a magában említett, épület többi lakosainak az egyikét. A nézéséből ítélve nem tűnik túlzottan vendégszeretőnek, de nem mintha nem értené meg, elvégre ha már az esetleges betolakodó otthona konyhájában virítana, ő sem lenne olyan vidám. De valami nem stimmel felőle, ahogy ő maga is sasolja a másikat, de nem tudja megmondani, mi. Egy pillanatnyi mérlegelés után úgy dönt, nem szólal meg először, inkább megadja Luninarinak a szimpla magyarázat lehetőségét. Mindenesetre egy kurta biccentést azért elküld az elf férfinek, hogy ne tűnjön egy igazi zarándoknak.*
*A házajánlásra nem számít, így egy felemelt szemöldökkel és kérdő tekintettel is jutalmazza Luninari tanácsát. Nem tudja, azért érdemelte e ki szavait, mert a lány igen segítőkész, és mint ő, lévén a vendég, a legjobbat szeretné számára, vagy a városi kúria valóban olyan rossz választás, hogy vélemény kérdezése nélkül szükséges legyen őt lebeszélni róla.* - És miért nem azt, ha szabad kérdeznem? *A válasz nem várat magára sokáig, ezzel újabb ok adatik, hogy Adoaver elhalkuljon, elgondolkodjon, közben jobb keze ujjaival kopogtassa az asztalt, ritmikusan, tevékenységvégzés miatt.* -...Tehát praktikusabb és biztonságosabb. Értem. *Állát támasztva kezével, ismételten elmerül gondolataiban. A toronyhoz való, bár nem olyan hatalmas, attól még továbbra is érezhető közelség valóban ínycsiklandozó ajánlat, ez már egyedül további fontolgatásra késztetné. Bár a tény, hogy az ingoványon így is-úgy is végig kell mennie, mindezt majdnem semmissé teszi; inkább utazna egy extra napot, ha ez azt jelenti, hogy ki tudják azt az átkozott mocsarat kerülni, márpedig úgy tűnik, hogy ez sehogy sem lesz megoldható. Na és a támadások. Fél többet erről megkérdezni a fél-elf lánytól, akinek hallás szerint személyesen volt szerencséje, vagyis szerencsétlensége megtapasztalni ezt a pokolinak hangzó időszakot, de egyszer meg kell ezt tennie, ugyanis ő erről nagyjából semmit nem tud. Eddig egész életét Lihanech időtlen idők óta biztonságos, módos, a külvilágra keveset tekintő falain belül töltötte, így csak annyit tud Arthenior történelméről, amennyit a baljóslatúan vékony könyvekben felületesen átlapozott, ami nem sok. A "káosz" alatt a démonokat érti asztaltársa? Vagy valami más, korábbi időszakra utal? Most ezt ennyiben kell hagynia jelenleg, de memóriájába vési ezt az információmorzsát.
De hozzá visszatérve...*
- Megígérem, nem maradok el sokáig! *Próbálja elnyerni amaz engedélyét, avagy bizalmát túrázgatásai végett, szinte már tülkön ül, hogy fölfedezhesse a ház többi részét, egyedül vagy társsal. Bár valóban nem tenné egyszerűbbé a szituációt, ha egymagában ütközne bele a szállás további lakosaiba, úgy hiszi, szociális képességeivel talán elkerülné a problémákat. Talán.
De további ígérgetései torkán akadnak, mikor észreveszi a számára teljesen idegen uraságot, minden valószínűséggel a magában említett, épület többi lakosainak az egyikét. A nézéséből ítélve nem tűnik túlzottan vendégszeretőnek, de nem mintha nem értené meg, elvégre ha már az esetleges betolakodó otthona konyhájában virítana, ő sem lenne olyan vidám. De valami nem stimmel felőle, ahogy ő maga is sasolja a másikat, de nem tudja megmondani, mi. Egy pillanatnyi mérlegelés után úgy dönt, nem szólal meg először, inkább megadja Luninarinak a szimpla magyarázat lehetőségét. Mindenesetre egy kurta biccentést azért elküld az elf férfinek, hogy ne tűnjön egy igazi zarándoknak.*
1034. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-19 01:44:44
Üzenet elküldve: 2022-02-19 01:44:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1283
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1283
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*Nehéz bókoló lányokon kívül másnak meglágyítani az elf szívét. A kölykök idegesíteni szokták, a természet mocskos, veszélyes és mivel gyakran fennakad dolgokban így idegesítő is, az állatok mocskosak és mivel felcsináltatják magukat engedély nélkül aztán nem lehet majd rájuk ülni így idegesítőek is, viszont a gnóm és a tündérlányok aranyosak. És valami furcsa módon ritkán szoktak megharagudni az elfre amiért sokszor kisállatként kezeli őket. Ez kicsit feltölti a férfit pozitív energiákkal, majd rájön, hogy nyálas és véres és öltözhet át. Miért nem találtak már fel a gomboknál könnyebb módot az ingek viselésére. Méghozzá ebben a házban nem is járkálhat kigombolt inggel, mint annak idején tette mert rendes lányok laknak itt. Hiába tetszene Laurentitia-nak. Mindenesetre szokásos küzdelme után rendesen felvett egy új inget, a régit a mosatlanok közé dobta és megindul félvért keresni mert kajás. Meg mert volt valami a kutyával is. De az mindegy. Ő most fontosabb. A konyhában rá is akad Luninari-ra és egy idegen férfire, aki kap is tőle egy barátságtalan mustrát az ajtóból.*
-Ki ez?
*Első ránézésre nem tűnik veszélyesnek. Csak egy tőr van nála és gizda. Mondjuk ez Int-ről is elmondható, de neki van még magabiztossága, kikötői kisugárzása és valamennyi tapasztalata kocsmai verekedésekből.*
*Nehéz bókoló lányokon kívül másnak meglágyítani az elf szívét. A kölykök idegesíteni szokták, a természet mocskos, veszélyes és mivel gyakran fennakad dolgokban így idegesítő is, az állatok mocskosak és mivel felcsináltatják magukat engedély nélkül aztán nem lehet majd rájuk ülni így idegesítőek is, viszont a gnóm és a tündérlányok aranyosak. És valami furcsa módon ritkán szoktak megharagudni az elfre amiért sokszor kisállatként kezeli őket. Ez kicsit feltölti a férfit pozitív energiákkal, majd rájön, hogy nyálas és véres és öltözhet át. Miért nem találtak már fel a gomboknál könnyebb módot az ingek viselésére. Méghozzá ebben a házban nem is járkálhat kigombolt inggel, mint annak idején tette mert rendes lányok laknak itt. Hiába tetszene Laurentitia-nak. Mindenesetre szokásos küzdelme után rendesen felvett egy új inget, a régit a mosatlanok közé dobta és megindul félvért keresni mert kajás. Meg mert volt valami a kutyával is. De az mindegy. Ő most fontosabb. A konyhában rá is akad Luninari-ra és egy idegen férfire, aki kap is tőle egy barátságtalan mustrát az ajtóból.*
-Ki ez?
*Első ránézésre nem tűnik veszélyesnek. Csak egy tőr van nála és gizda. Mondjuk ez Int-ről is elmondható, de neki van még magabiztossága, kikötői kisugárzása és valamennyi tapasztalata kocsmai verekedésekből.*
1033. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-18 23:01:21
Üzenet elküldve: 2022-02-18 23:01:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
*Úgy tűnik neki, hogy Adoaver nem éppen a leghatározottabb értelmes élőlény, akivel valaha találkozott. Vagy csak ő nem érti őt eléggé. Mert, ha jól értelmezi a szavait, akkor egyszerre van szüksége a város nyüzsgésére, és az ottani életre, de közben a csend és a nyugalom is kellene neki, hogy tanulhasson.
Éppen ezért ajánlotta fel neki, hogy felőle akár itt is, valamint az egykori Sayqueves házban is lehet egy szobája, mikor mire van szüksége inkább, ehhez képest most meg azon vacillál, hogy melyiket válassza a kettő közül végleges otthonként.
A magázódást sem hagyja abba, ettől pedig kicsit megint úgy érzi magát, mintha saját magának az anyja, vagy nagyanyja lenne, holott ő szeret úgy gondolni magára, mint aki határozottan kislányos külsővel rendelkezik, annak ellenére, hogy azért már nem az. Viszont felnőtt nőnek biztosan semmiképpen nem néz ki, még legrosszabb napjaiban sem, de nem csak nem néz ki annak, hanem még nem is az. Van annyira hiú, hogy ez zavarja kicsit, de mégis megint elintézi a dolgot magában annyival, hogy nyilván ahonnan az ember jött, teljesen mások a szokások.*
- Ha mindenképpen a kettő közül szeretnél választani, én ezt javaslom, nem az artheniori házat. *mondja végül egyszerűen, bár Adoaver nem mondta, hogy kíváncsi lenne a véleményére, vagy érdekelné őt a tanácsa.*
- A Mágustorony közelebb van ide, mint már mondtam. Ha minden tudásom és varázslatom nyilván nem is tudnám átadni, attól még valamit biztosan tudnék tanítani, és talán te is nekem. Meg az ottani házban gyerekek is vannak, akik biztosan hangosak is azért néha, itt pedig csak Árnyék ugat, ha jön valaki, akit nem ismer. *sorolja tovább az érveit.*
- És nem mellesleg, ha egyszer újra kitör a káosz a világban, biztosan előbb fogja elérni a városokat, mint ezt a helyet. Nekünk lesz időnk felkészülni arra, ami jön.
*Mindezek után öntudatlanul is ajkaira lopakodik, (úgy, hogy ő észre sem veszi) egy eléggé kedvetlen, fintorszerű mosoly. Tisztában van vele, hogy utolsó mondata talán túlzás volt, de azok után, hogy egyszer már leromboltak és felgyújtottak a feje felett egy házat, - éppen azt, amiről Adoaver a maga módján áradozik éppen, - nem tud teljesen optimista lenni. Artheniorban ugyan mostanra teljesen helyreállt a rend, - ezt fenntartások nélkül elhitte Nimerilrinek, - ugyanakkor bármennyire is szeretne optimista lenni és hinni abban, hogy mindez így is marad, eddigi tapasztalataiból kiindulva erre nem teljesen képes.
Ugyanakkor pár pillanattal később belegondolva már tudja, csak nem mondja ki hangosan az érveiben lévő hibát. Mert lehet, hogy ide később ér el a káosz, ha újra lesz, ugyanakkor a városban, ahol többen vannak, talán könnyebb lenne összefogni és kivédeni, mint itt, ahol néhánynál többen nem tudnának szembenézni vele.
~ Viszont itt legalább nem a kellős közepén lennénk. ~ vitatkozik ezzel is magával.*
- Inkább várj meg kérlek! *javasolja ezek után, mialatt összeszedi mindazt, amit nézete szerint Árnyék finom falatnak gondol.* Nem maradok el sokáig, de Árnyékot most már tényleg muszáj megetetnem. Utána megmutatom, amire kíváncsi vagy. Eleve egyszerűbb szerintem, ha én vezetlek körbe, másodszor pedig, eddig még csak velem találkoztál az itteniek közül. Neked is egyszerűbb, ha nem egyedül bolyongsz a házban, és senkinek nem kell elmagyaráznod, hogy ki vagy, hogy kerülsz ide és miért, ha valakivel véletlenül találkozol.
*Azt már hozzá sem teszi, hogy jó eséllyel Intath sem dicsérné meg azért, hogy saját kedvező benyomásai alapján csak úgy hagy egy idegent mászkálni és nézelődni a házban.
Talán azért sem fogja, hogy a konyhában magára hagyja, már amennyiben előkerül egyáltalán mostanában, hogy megkóstolja a levest, amit neki is főzött.*
*Úgy tűnik neki, hogy Adoaver nem éppen a leghatározottabb értelmes élőlény, akivel valaha találkozott. Vagy csak ő nem érti őt eléggé. Mert, ha jól értelmezi a szavait, akkor egyszerre van szüksége a város nyüzsgésére, és az ottani életre, de közben a csend és a nyugalom is kellene neki, hogy tanulhasson.
Éppen ezért ajánlotta fel neki, hogy felőle akár itt is, valamint az egykori Sayqueves házban is lehet egy szobája, mikor mire van szüksége inkább, ehhez képest most meg azon vacillál, hogy melyiket válassza a kettő közül végleges otthonként.
A magázódást sem hagyja abba, ettől pedig kicsit megint úgy érzi magát, mintha saját magának az anyja, vagy nagyanyja lenne, holott ő szeret úgy gondolni magára, mint aki határozottan kislányos külsővel rendelkezik, annak ellenére, hogy azért már nem az. Viszont felnőtt nőnek biztosan semmiképpen nem néz ki, még legrosszabb napjaiban sem, de nem csak nem néz ki annak, hanem még nem is az. Van annyira hiú, hogy ez zavarja kicsit, de mégis megint elintézi a dolgot magában annyival, hogy nyilván ahonnan az ember jött, teljesen mások a szokások.*
- Ha mindenképpen a kettő közül szeretnél választani, én ezt javaslom, nem az artheniori házat. *mondja végül egyszerűen, bár Adoaver nem mondta, hogy kíváncsi lenne a véleményére, vagy érdekelné őt a tanácsa.*
- A Mágustorony közelebb van ide, mint már mondtam. Ha minden tudásom és varázslatom nyilván nem is tudnám átadni, attól még valamit biztosan tudnék tanítani, és talán te is nekem. Meg az ottani házban gyerekek is vannak, akik biztosan hangosak is azért néha, itt pedig csak Árnyék ugat, ha jön valaki, akit nem ismer. *sorolja tovább az érveit.*
- És nem mellesleg, ha egyszer újra kitör a káosz a világban, biztosan előbb fogja elérni a városokat, mint ezt a helyet. Nekünk lesz időnk felkészülni arra, ami jön.
*Mindezek után öntudatlanul is ajkaira lopakodik, (úgy, hogy ő észre sem veszi) egy eléggé kedvetlen, fintorszerű mosoly. Tisztában van vele, hogy utolsó mondata talán túlzás volt, de azok után, hogy egyszer már leromboltak és felgyújtottak a feje felett egy házat, - éppen azt, amiről Adoaver a maga módján áradozik éppen, - nem tud teljesen optimista lenni. Artheniorban ugyan mostanra teljesen helyreállt a rend, - ezt fenntartások nélkül elhitte Nimerilrinek, - ugyanakkor bármennyire is szeretne optimista lenni és hinni abban, hogy mindez így is marad, eddigi tapasztalataiból kiindulva erre nem teljesen képes.
Ugyanakkor pár pillanattal később belegondolva már tudja, csak nem mondja ki hangosan az érveiben lévő hibát. Mert lehet, hogy ide később ér el a káosz, ha újra lesz, ugyanakkor a városban, ahol többen vannak, talán könnyebb lenne összefogni és kivédeni, mint itt, ahol néhánynál többen nem tudnának szembenézni vele.
~ Viszont itt legalább nem a kellős közepén lennénk. ~ vitatkozik ezzel is magával.*
- Inkább várj meg kérlek! *javasolja ezek után, mialatt összeszedi mindazt, amit nézete szerint Árnyék finom falatnak gondol.* Nem maradok el sokáig, de Árnyékot most már tényleg muszáj megetetnem. Utána megmutatom, amire kíváncsi vagy. Eleve egyszerűbb szerintem, ha én vezetlek körbe, másodszor pedig, eddig még csak velem találkoztál az itteniek közül. Neked is egyszerűbb, ha nem egyedül bolyongsz a házban, és senkinek nem kell elmagyaráznod, hogy ki vagy, hogy kerülsz ide és miért, ha valakivel véletlenül találkozol.
*Azt már hozzá sem teszi, hogy jó eséllyel Intath sem dicsérné meg azért, hogy saját kedvező benyomásai alapján csak úgy hagy egy idegent mászkálni és nézelődni a házban.
Talán azért sem fogja, hogy a konyhában magára hagyja, már amennyiben előkerül egyáltalán mostanában, hogy megkóstolja a levest, amit neki is főzött.*
1032. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-15 21:36:13
Üzenet elküldve: 2022-02-15 21:36:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
- Fizetnék egy ilyen látványért... *Kommentál még egyet Árnyék történetével kapcsolatban. Valahogy nem képes kivenni fejéből a böhömnagy kutya hátának a meglovaglását, agya ösztönösen hasonlítja össze azokkal a gyermekkönyvekben lévő képekkel, ahol bátor harcosok wargon nyargalásznak csatákba. Ha ezt levizezi az itteni hozzávalókkal, egyszerre vicces és ámulatos jelenetet képzel el. Nehezen állja meg, hogy ne kuncogja el magát. És valóban reménykedik benne, hogy legközelebbi találkozása a házőrzővel nem abból fog állni, hogy testi épsége miatt kell aggódnia, ugyanis még el is kell egyszer hagynia a szállást valamikor. Ne kelljen előre stresszelnie emiatt.
A rossz hírt hallva, hogy a kellő klienset kikerülte, csalódottan csettint nyelvével, és elhúzza ajkát; nem tartozik erősségei közé a várakozás, még ha nem is lenne rossz ötlet először egy napot itt eltölteni próbaként, mielőtt döntene, de ezt inkább a kúria "tulajdonosával", esetleg irányítójával beszélné meg. Így viszont ki tudja, mennyi időt fog kelleni várakoznia tétlenül: Talán egy pár óra, talán több nap, és amilyen mázlija van, a második felé hajlik előérzete. Talán addig elszórakoztathatja magát a liget további lakosaival, megkeresheti a többi varázstudót, vagy azt az orvost.*
- A városi szállás belsejében még nem jártam magam, de volt lehetőségem kívülről megszemlélni, egy-két kukkantás az ablakokból; ha ugyanannyira ígéretes azokon a falokon belül, valóban nehéz lesz eldöntenem, hogy melyikben telepedjek le. *Ad további rágódnivalót, saját dilemmáját is megosztva a lánnyal. Lélekben inkább a szomszédokkal körülvett hajlékra hajlik, talán városban való neveltsége végett. De ki tudja, Ez a fák közötti odú elég hamar otthonossá válhat számára, elvégre már a távolról is bizalomgerjesztőnek nézett ki ez az építmény. Így adja meg az i betűnek a pontot:* - Tekintve, hogy eddig csak ezt a helyet van lehetőségem fölfedezni, még túl korai döntést tennem, hogy melyiket kedvelem jobban. Aztán még lehet, hogy nem az esztétikai tényezők, vagy a hanghiány lesznek a fő elvek, hanem talán a társaság. Vagy annak teljes hiánya. Vagy a friss étekhez való közelség. Jó sajtot lehet kapni a piacon, elhiheti. *Egy őszinte, nem éppen úrias vállrándítással adja meg a fél-elfnek álláspontját, lassan végezve arca betömésével.*
- Ó. Hát tudja is, hogyan keltheti az érdeklődésemet. Ráadásul szalonnás, ég alatti sütögetés? Tényleg kezd eldönteni a lábam alól. *Mondja, hallva a tanítás ígéretét, egy gyanús mosoly kíséretében érintve egymáshoz kezeit.* - De hát minek is tartom el magát, végezze csak el a feladatait. Addig én is megnézek többet ebből a házból, de csakhamar visszatérek a konyhába, nem leszek el örökre.
- Fizetnék egy ilyen látványért... *Kommentál még egyet Árnyék történetével kapcsolatban. Valahogy nem képes kivenni fejéből a böhömnagy kutya hátának a meglovaglását, agya ösztönösen hasonlítja össze azokkal a gyermekkönyvekben lévő képekkel, ahol bátor harcosok wargon nyargalásznak csatákba. Ha ezt levizezi az itteni hozzávalókkal, egyszerre vicces és ámulatos jelenetet képzel el. Nehezen állja meg, hogy ne kuncogja el magát. És valóban reménykedik benne, hogy legközelebbi találkozása a házőrzővel nem abból fog állni, hogy testi épsége miatt kell aggódnia, ugyanis még el is kell egyszer hagynia a szállást valamikor. Ne kelljen előre stresszelnie emiatt.
A rossz hírt hallva, hogy a kellő klienset kikerülte, csalódottan csettint nyelvével, és elhúzza ajkát; nem tartozik erősségei közé a várakozás, még ha nem is lenne rossz ötlet először egy napot itt eltölteni próbaként, mielőtt döntene, de ezt inkább a kúria "tulajdonosával", esetleg irányítójával beszélné meg. Így viszont ki tudja, mennyi időt fog kelleni várakoznia tétlenül: Talán egy pár óra, talán több nap, és amilyen mázlija van, a második felé hajlik előérzete. Talán addig elszórakoztathatja magát a liget további lakosaival, megkeresheti a többi varázstudót, vagy azt az orvost.*
- A városi szállás belsejében még nem jártam magam, de volt lehetőségem kívülről megszemlélni, egy-két kukkantás az ablakokból; ha ugyanannyira ígéretes azokon a falokon belül, valóban nehéz lesz eldöntenem, hogy melyikben telepedjek le. *Ad további rágódnivalót, saját dilemmáját is megosztva a lánnyal. Lélekben inkább a szomszédokkal körülvett hajlékra hajlik, talán városban való neveltsége végett. De ki tudja, Ez a fák közötti odú elég hamar otthonossá válhat számára, elvégre már a távolról is bizalomgerjesztőnek nézett ki ez az építmény. Így adja meg az i betűnek a pontot:* - Tekintve, hogy eddig csak ezt a helyet van lehetőségem fölfedezni, még túl korai döntést tennem, hogy melyiket kedvelem jobban. Aztán még lehet, hogy nem az esztétikai tényezők, vagy a hanghiány lesznek a fő elvek, hanem talán a társaság. Vagy annak teljes hiánya. Vagy a friss étekhez való közelség. Jó sajtot lehet kapni a piacon, elhiheti. *Egy őszinte, nem éppen úrias vállrándítással adja meg a fél-elfnek álláspontját, lassan végezve arca betömésével.*
- Ó. Hát tudja is, hogyan keltheti az érdeklődésemet. Ráadásul szalonnás, ég alatti sütögetés? Tényleg kezd eldönteni a lábam alól. *Mondja, hallva a tanítás ígéretét, egy gyanús mosoly kíséretében érintve egymáshoz kezeit.* - De hát minek is tartom el magát, végezze csak el a feladatait. Addig én is megnézek többet ebből a házból, de csakhamar visszatérek a konyhába, nem leszek el örökre.
1031. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-14 21:35:10
Üzenet elküldve: 2022-02-14 21:35:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
*Örül neki, hogy azt a hibát, amit elkövetett korábban, már most sikerült valamennyire orvosolnia. Adoaver nyilván nem akar ártani senkinek az itteniek közül, innentől kezdve pedig akárki is ő és akármiért is jött Szarvasligetbe, neki körülbelül annyi dolga van vele kapcsolatban, hogy gondoskodjon arról, hogy jól érezze magát náluk, főleg úgy, hogy egész nap nyomát sem látta Launak, akinek biztosan sokkal jobban és természetesebben menne bárki idegennek a fogadása és ellátása, mint neki. Példának okáért, ő biztosan hirtelen jött ötletből és csak saját magának vicces vicc kedvéért sem ijesztgetett volna Árnyékkal soha, mint ő tette az előbb.
Ugyanakkor éppen tegnap eszmélt rá arra, hogy legjobb barátnője mennyire túldolgozta magát, ameddig ő a Mágustoronynál volt Thimmel. Annál jobb, minél többet pihen, ő pedig lehetőségeihez képest átveszi feladatait a birtokon, szóval bármennyire is szeretné, ha most is itt és vele lenne éppen, ugyanakkor azt is kívánja, hogy minél tovább pihenjen és ne foglalkozzon semmivel. Addig is igyekszik pótolni őt a legjobb tudása szerint.
Többek közt ennek köszönhető, hogy a szokottnál kissé lelkesebben igyekszik megerősíteni korábbi szavait.*
- Igen. Amikor megvettük Vielnek Árnyékot, nekem pedig a kecskémet az artheniori piacon, ő végig Árnyék hátán jött hazáig. *mondja.* Biztos vagyok különben benne, hogyha Árnyék még egyszer lát téged, már nem akar majd megenni. Látott bejönni a házba, és velem, szóval nem hiszem, hogy innentől kezdve lenne bármi gond. *teszi hozzá, immár az ugratás szándéka nélkül, miközben megérkeznek a konyhába.
Igaz, tovább hallgatva a másikat, az azért kicsit zavarja, hogy úgy érzi, ő próbál közvetlen lenni, de Adoaver, aki nem lehet sokkal idősebb nála, úgy tűnik, hogy ragaszkodik a merevebb, távolságtartóbb beszédhez, mintha a mára már történelemmé vált artheniori Gazdagnegyedben lennének, vagy pedig ő lenne öregebb, legkevesebb egy, de sokkal inkább kettő, vagy akár három évtizeddel mostani koránál.
Ennek ellenére figyelmezteti magát gyorsan, hogy talán akkor lesz a legudvariasabb, ha mindezt nem teszi szóvá. Egy dolog, hogy ő miért és mihez szokott hozzá félig unalmas, félig zaklatott, majdnem elvesztett élete folyamán, de ettől még nyilván Adoavernek is megvannak a saját tapasztalatai és a saját szokásai.
Ettől még végighallgatva az újabb magyarázatot, továbbra is marad saját szokásainál ő is.*
- Ugyan, semmi baj! *legyint.* De sajnos nincs szerencséd. *teszi hozzá rögtön.* Éppen elkerülhettétek egymást. Nemrég volt itt látogatóban egy lány, aki ott lakik az egykori Sayqueves Rezidencián. Ha úgy tetszik az a hely ennek a városi ikertestvére, bár én még nem voltam ott soha azóta, hogy újjáépítették. Viszont valóban az egykori Gazdagnegyedben van.
*Ezt nem fejti ki bővebben. Az alapján, ahogy a fiú beszél, elég okosnak látszik, nyilván a ki nem mondott mondatokat is érti, így azt is, hogy a régi, akkor még le nem rombolt Sayqueves Rezidencián megfordult már. Ez azonban csak számára fontos, különben ő maga is úgy érzi, hogy a jelen és jövő szempontjából teljesen mindegy.*
- Szóval akkor most itt, vagy ott lenne jobb? *kérdi, mert ez nem teljesen világos.* Vagy itt is, ott is élnél? Szerintem mondjuk mindhárom lehetőség megoldható, csak az első kettő közül valamelyik nyilván egyszerűbb lenne.
*Közben legalább arra a csak magában és magának feltett kérdésre választ kap, hogy új vendégük, - pontosabban reménybeli új lakójuk - mennyire van otthon a mágia világában. Lelkesedése és szavai alapján pedig úgy tűnik, hogy körülbelül pontosan annyira, mint amennyire ő volt, amikor beköltözött Szarvasligetbe.
Legalábbis körülbelül pont így emlékszik magára, mint amilyennek most Adoavert látja a maga szerény, mégis akkori önmagához képest rengeteg tapasztalatával. Álmok és tervek vannak, az ész biztosan nem hiányzik hozzá, az pedig, amit olyanok, akik bele sem kezdtek a mágiatanulásba soha tehetségnek neveznek, talán szintén az övé.*
- Szívesen tanítok valamit. *bólint végül, miközben mosolyogva elveszi a felé nyújtott sajtdarabot.* Ismerek néhány ágat, és jó néhány varázslatot is, de ez még nem jelenti azt, hogy jó tanár is lennék. Van, amit csak magunktól tanulhatunk meg. Úgy értem, szükséges némi alapismeret ahhoz, hogy csak úgy varázslatokat tudjunk tanulni. Ettől még megpróbálhatjuk persze.
*Egyelőre azonban inkább a sajtot ízleli meg.*
- Köszönöm, nagyon finom, de erről jut eszembe! Lassan esteledik. Nincs kedved inkább hagymát és szalonnát sütni a tóparton? Közben megbeszélhetünk mindent. Előtte persze Árnyékot is meg kell etetnem. Vielnek is megígértem, és szegény most már tényleg biztosan éhes. Viszont éppen útba esik a tűzrakónk felé.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.14 21:46:17
*Örül neki, hogy azt a hibát, amit elkövetett korábban, már most sikerült valamennyire orvosolnia. Adoaver nyilván nem akar ártani senkinek az itteniek közül, innentől kezdve pedig akárki is ő és akármiért is jött Szarvasligetbe, neki körülbelül annyi dolga van vele kapcsolatban, hogy gondoskodjon arról, hogy jól érezze magát náluk, főleg úgy, hogy egész nap nyomát sem látta Launak, akinek biztosan sokkal jobban és természetesebben menne bárki idegennek a fogadása és ellátása, mint neki. Példának okáért, ő biztosan hirtelen jött ötletből és csak saját magának vicces vicc kedvéért sem ijesztgetett volna Árnyékkal soha, mint ő tette az előbb.
Ugyanakkor éppen tegnap eszmélt rá arra, hogy legjobb barátnője mennyire túldolgozta magát, ameddig ő a Mágustoronynál volt Thimmel. Annál jobb, minél többet pihen, ő pedig lehetőségeihez képest átveszi feladatait a birtokon, szóval bármennyire is szeretné, ha most is itt és vele lenne éppen, ugyanakkor azt is kívánja, hogy minél tovább pihenjen és ne foglalkozzon semmivel. Addig is igyekszik pótolni őt a legjobb tudása szerint.
Többek közt ennek köszönhető, hogy a szokottnál kissé lelkesebben igyekszik megerősíteni korábbi szavait.*
- Igen. Amikor megvettük Vielnek Árnyékot, nekem pedig a kecskémet az artheniori piacon, ő végig Árnyék hátán jött hazáig. *mondja.* Biztos vagyok különben benne, hogyha Árnyék még egyszer lát téged, már nem akar majd megenni. Látott bejönni a házba, és velem, szóval nem hiszem, hogy innentől kezdve lenne bármi gond. *teszi hozzá, immár az ugratás szándéka nélkül, miközben megérkeznek a konyhába.
Igaz, tovább hallgatva a másikat, az azért kicsit zavarja, hogy úgy érzi, ő próbál közvetlen lenni, de Adoaver, aki nem lehet sokkal idősebb nála, úgy tűnik, hogy ragaszkodik a merevebb, távolságtartóbb beszédhez, mintha a mára már történelemmé vált artheniori Gazdagnegyedben lennének, vagy pedig ő lenne öregebb, legkevesebb egy, de sokkal inkább kettő, vagy akár három évtizeddel mostani koránál.
Ennek ellenére figyelmezteti magát gyorsan, hogy talán akkor lesz a legudvariasabb, ha mindezt nem teszi szóvá. Egy dolog, hogy ő miért és mihez szokott hozzá félig unalmas, félig zaklatott, majdnem elvesztett élete folyamán, de ettől még nyilván Adoavernek is megvannak a saját tapasztalatai és a saját szokásai.
Ettől még végighallgatva az újabb magyarázatot, továbbra is marad saját szokásainál ő is.*
- Ugyan, semmi baj! *legyint.* De sajnos nincs szerencséd. *teszi hozzá rögtön.* Éppen elkerülhettétek egymást. Nemrég volt itt látogatóban egy lány, aki ott lakik az egykori Sayqueves Rezidencián. Ha úgy tetszik az a hely ennek a városi ikertestvére, bár én még nem voltam ott soha azóta, hogy újjáépítették. Viszont valóban az egykori Gazdagnegyedben van.
*Ezt nem fejti ki bővebben. Az alapján, ahogy a fiú beszél, elég okosnak látszik, nyilván a ki nem mondott mondatokat is érti, így azt is, hogy a régi, akkor még le nem rombolt Sayqueves Rezidencián megfordult már. Ez azonban csak számára fontos, különben ő maga is úgy érzi, hogy a jelen és jövő szempontjából teljesen mindegy.*
- Szóval akkor most itt, vagy ott lenne jobb? *kérdi, mert ez nem teljesen világos.* Vagy itt is, ott is élnél? Szerintem mondjuk mindhárom lehetőség megoldható, csak az első kettő közül valamelyik nyilván egyszerűbb lenne.
*Közben legalább arra a csak magában és magának feltett kérdésre választ kap, hogy új vendégük, - pontosabban reménybeli új lakójuk - mennyire van otthon a mágia világában. Lelkesedése és szavai alapján pedig úgy tűnik, hogy körülbelül pontosan annyira, mint amennyire ő volt, amikor beköltözött Szarvasligetbe.
Legalábbis körülbelül pont így emlékszik magára, mint amilyennek most Adoavert látja a maga szerény, mégis akkori önmagához képest rengeteg tapasztalatával. Álmok és tervek vannak, az ész biztosan nem hiányzik hozzá, az pedig, amit olyanok, akik bele sem kezdtek a mágiatanulásba soha tehetségnek neveznek, talán szintén az övé.*
- Szívesen tanítok valamit. *bólint végül, miközben mosolyogva elveszi a felé nyújtott sajtdarabot.* Ismerek néhány ágat, és jó néhány varázslatot is, de ez még nem jelenti azt, hogy jó tanár is lennék. Van, amit csak magunktól tanulhatunk meg. Úgy értem, szükséges némi alapismeret ahhoz, hogy csak úgy varázslatokat tudjunk tanulni. Ettől még megpróbálhatjuk persze.
*Egyelőre azonban inkább a sajtot ízleli meg.*
- Köszönöm, nagyon finom, de erről jut eszembe! Lassan esteledik. Nincs kedved inkább hagymát és szalonnát sütni a tóparton? Közben megbeszélhetünk mindent. Előtte persze Árnyékot is meg kell etetnem. Vielnek is megígértem, és szegény most már tényleg biztosan éhes. Viszont éppen útba esik a tűzrakónk felé.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.14 21:46:17
1030. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-12 16:33:38
Üzenet elküldve: 2022-02-12 16:33:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*Hazugság lett volna azt állítani, hogy továbbra sem volt kissé ideges az első (vagy második) benyomás sikerével, vagy a lassan mögöttük lévő házőrző behemóttal, de amíg övé a szólocsogás stafétája, nincs lehetősége szorongani; bár a szavak szinte maguktól jöttek, artikulált kiejtésük érthetetlen mormolás helyett leköti annyira a figyelmét, hogy másra ne gondoljon.
A kézfogást sikeresnek tudja le, és bátorítóan mosolyogva, nagyot bólintva hallgatja tovább Luninarit.*
- A hátán lovagol? *Forgatja fejét lassan hátra a sokadszorra említett ebhez; már nem tekint rá olyan feszülten, főleg, mert már annyi távolság keletkezett köztük; megpróbálja fejében elképzelni azt a lehetséges jelenetet, hogy ennek az Árnyéknak a hátszőrzetébe kapaszkodva, egy bogárszárnyú tündérrel rohangálnak a fák között. Egy igen emlékezetes pillanat lenne, ha látná, amit most első hallásra egy fantáziadús ugratásnak gondol. De nem veti el instán a lehetőséget. És ha túlontúl őszinte szeretne lenni a fél-elffel, megmondaná, hogy ő nem csak nem kutyás, de nem bármiféle állatos sem. Talán csak a macskákat tűrné meg, de jó messze innen, otthon, még az sem volt; csak ő uralta az ürességtől visszhangos szobákat, mikor nevelői házon kívül voltak.*
~ Azta... ~ *Fejét ide-oda pörgeti, ahogy már az épületen belül kezdenek mászkálni: a bejárati folyosónál a falakon, a sok-sok ajtón, látszik nagyra nyílt szemein, hogy igazán le van nyűgözve. Ennél jobban végig fog kelleni majd néznie, de ha a kúria többi része is hasonlóképpen otthonos, akkor nem lesz oka semmi panaszra. "Ha" itt marad.
Önnön tájékoztató jellegű szövegelése végén tudásszomjasan kémleli az alacsonynövésű lányt; mosolyát jó jelnek veszi, legalább nem lesz páros lábbal kirúgva innen. Eszébe jut a kérdés, kellene e illemtan szerint bármi mást végrehajtani: hajoljon meg beszédje után, tegye háta mögé kezeit, vagy ilyesmi. Nem emlékszik rá hogy van, vagy ha igen, akkor igencsak nem akar, úgyhogy úgy hagyja magát, egyenesen.
A konyhába érve nem kell kétszer utasítani: szavaknak engedelmeskedve helyet foglal, lenyomva a késztetést, hogy lábait is kinyújtsa, elvégre továbbra is vendégségben volt. Néha átkozza magasságát, vagyis az azt általában kísérő, most hiányzó testfelépítést. Néha a szél is elfújná, ha nem sétálna egyenest neki, és nem vele menne. Luninari felé fordul ültében, a társalgás folytatására felkészülve. Ha amaz még áll, egy közeli székre biccent, ősztökéli, hogy tegyen hozzá hasonlóan.*
- Sokezer örömmel hallom. *Feleli csillogó szemekkel, reagálva az asszony ígéretére.* A Pegazus után nem lesz nehéz lenyűgözni.
*Kihasználva, hogy végre nem csak a koszos föld van előtte és alatta, erszényét lassan levéve magáról, az asztalra teszi, és belenyúl. Megjött az étvágya az út alatt, és pont a jó időpontban érkezett meg, a gasztronómiai etiketteket véve. Ha nem üldözik ki innen pár perc múlva, akkor kivesz táskájából némi elemózsiát: Kenyér, vaj, sajt, és kolbász.* - Ha megbocsát, közben ellátom magam. Sikeresen átsétálhattam a fél erdőt, kissé eltévedtem. *Ha nem szakítják félbe, vagy állítják meg, enni is kezd. Sőt, oldott hangulatában Luninari felé nyújt egy félbetört sajtkártyát; az étel mindig jobban ízlik, ha többen fogyasztják.*
- Ne értsen félre, nem volt szándékomban örökké elhagyni a várost. *Javítja ki a fél-elf asszonyt, békésen gesztikulálva kezével.* - Felettébb szívmelengető hely, ha túlteszi magát a zajon, a tömegen... és nagyjából minden máson. Elnézést, ez rosszul jött ki. Nem, mindössze a szemét próbálom megkeresni ennek a tornádónak, egy környéket, ahol tudom hallani a saját gondolataimat, és ágyi bogarak nélkül aggódni, mielőtt megint bevetném magam az életbe. Ha jól értesültem, még a városban is előfordul egy ilyen hely, valahol a régi gazdagnegyed épen hagyott részeinél. Nem tudom a pontos nevét, bocsásson meg. De ha tévedek, és valóban nincs ily mentsvár Artheniorban, akkor valóban itt óhajt szívem letelepedni.* Ha hozott volna teát, most önelégülten belekortyolna. E híján csak a konyhát tudja tanulmányozni, kísérőjével együtt. Mindenesetre kifejezetten örül, hogy egyebek között orvos is van itt, elrejtve a sok szoba egyikében; sosem volt kiemelkedő önápolásban. Na és a mágustorony, és a...*
- Mágiát? *Kerekedik el sokadszorra is szeme.* - Brilliáns! Meg kell majd osztania, amit tud! Már ha lesz rá időnk, persze. *Jelentősen izgatottá válik az új hír hallatán, de türtőzteti magát, hogy cselekvéseit felülíró ezernyi kérdésekkel kezdje el a szegény párát azonnal ostromolni. Elhallgat, és hagyja, hogy amaz elintézze, ami dolga van, tájékoztassa arról, amiről szükséges. Közben elfoglalja magát azzal, hogy csendben tömi magát.*
*Hazugság lett volna azt állítani, hogy továbbra sem volt kissé ideges az első (vagy második) benyomás sikerével, vagy a lassan mögöttük lévő házőrző behemóttal, de amíg övé a szólocsogás stafétája, nincs lehetősége szorongani; bár a szavak szinte maguktól jöttek, artikulált kiejtésük érthetetlen mormolás helyett leköti annyira a figyelmét, hogy másra ne gondoljon.
A kézfogást sikeresnek tudja le, és bátorítóan mosolyogva, nagyot bólintva hallgatja tovább Luninarit.*
- A hátán lovagol? *Forgatja fejét lassan hátra a sokadszorra említett ebhez; már nem tekint rá olyan feszülten, főleg, mert már annyi távolság keletkezett köztük; megpróbálja fejében elképzelni azt a lehetséges jelenetet, hogy ennek az Árnyéknak a hátszőrzetébe kapaszkodva, egy bogárszárnyú tündérrel rohangálnak a fák között. Egy igen emlékezetes pillanat lenne, ha látná, amit most első hallásra egy fantáziadús ugratásnak gondol. De nem veti el instán a lehetőséget. És ha túlontúl őszinte szeretne lenni a fél-elffel, megmondaná, hogy ő nem csak nem kutyás, de nem bármiféle állatos sem. Talán csak a macskákat tűrné meg, de jó messze innen, otthon, még az sem volt; csak ő uralta az ürességtől visszhangos szobákat, mikor nevelői házon kívül voltak.*
~ Azta... ~ *Fejét ide-oda pörgeti, ahogy már az épületen belül kezdenek mászkálni: a bejárati folyosónál a falakon, a sok-sok ajtón, látszik nagyra nyílt szemein, hogy igazán le van nyűgözve. Ennél jobban végig fog kelleni majd néznie, de ha a kúria többi része is hasonlóképpen otthonos, akkor nem lesz oka semmi panaszra. "Ha" itt marad.
Önnön tájékoztató jellegű szövegelése végén tudásszomjasan kémleli az alacsonynövésű lányt; mosolyát jó jelnek veszi, legalább nem lesz páros lábbal kirúgva innen. Eszébe jut a kérdés, kellene e illemtan szerint bármi mást végrehajtani: hajoljon meg beszédje után, tegye háta mögé kezeit, vagy ilyesmi. Nem emlékszik rá hogy van, vagy ha igen, akkor igencsak nem akar, úgyhogy úgy hagyja magát, egyenesen.
A konyhába érve nem kell kétszer utasítani: szavaknak engedelmeskedve helyet foglal, lenyomva a késztetést, hogy lábait is kinyújtsa, elvégre továbbra is vendégségben volt. Néha átkozza magasságát, vagyis az azt általában kísérő, most hiányzó testfelépítést. Néha a szél is elfújná, ha nem sétálna egyenest neki, és nem vele menne. Luninari felé fordul ültében, a társalgás folytatására felkészülve. Ha amaz még áll, egy közeli székre biccent, ősztökéli, hogy tegyen hozzá hasonlóan.*
- Sokezer örömmel hallom. *Feleli csillogó szemekkel, reagálva az asszony ígéretére.* A Pegazus után nem lesz nehéz lenyűgözni.
*Kihasználva, hogy végre nem csak a koszos föld van előtte és alatta, erszényét lassan levéve magáról, az asztalra teszi, és belenyúl. Megjött az étvágya az út alatt, és pont a jó időpontban érkezett meg, a gasztronómiai etiketteket véve. Ha nem üldözik ki innen pár perc múlva, akkor kivesz táskájából némi elemózsiát: Kenyér, vaj, sajt, és kolbász.* - Ha megbocsát, közben ellátom magam. Sikeresen átsétálhattam a fél erdőt, kissé eltévedtem. *Ha nem szakítják félbe, vagy állítják meg, enni is kezd. Sőt, oldott hangulatában Luninari felé nyújt egy félbetört sajtkártyát; az étel mindig jobban ízlik, ha többen fogyasztják.*
- Ne értsen félre, nem volt szándékomban örökké elhagyni a várost. *Javítja ki a fél-elf asszonyt, békésen gesztikulálva kezével.* - Felettébb szívmelengető hely, ha túlteszi magát a zajon, a tömegen... és nagyjából minden máson. Elnézést, ez rosszul jött ki. Nem, mindössze a szemét próbálom megkeresni ennek a tornádónak, egy környéket, ahol tudom hallani a saját gondolataimat, és ágyi bogarak nélkül aggódni, mielőtt megint bevetném magam az életbe. Ha jól értesültem, még a városban is előfordul egy ilyen hely, valahol a régi gazdagnegyed épen hagyott részeinél. Nem tudom a pontos nevét, bocsásson meg. De ha tévedek, és valóban nincs ily mentsvár Artheniorban, akkor valóban itt óhajt szívem letelepedni.* Ha hozott volna teát, most önelégülten belekortyolna. E híján csak a konyhát tudja tanulmányozni, kísérőjével együtt. Mindenesetre kifejezetten örül, hogy egyebek között orvos is van itt, elrejtve a sok szoba egyikében; sosem volt kiemelkedő önápolásban. Na és a mágustorony, és a...*
- Mágiát? *Kerekedik el sokadszorra is szeme.* - Brilliáns! Meg kell majd osztania, amit tud! Már ha lesz rá időnk, persze. *Jelentősen izgatottá válik az új hír hallatán, de türtőzteti magát, hogy cselekvéseit felülíró ezernyi kérdésekkel kezdje el a szegény párát azonnal ostromolni. Elhallgat, és hagyja, hogy amaz elintézze, ami dolga van, tájékoztassa arról, amiről szükséges. Közben elfoglalja magát azzal, hogy csendben tömi magát.*
1029. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-12 10:21:28
Üzenet elküldve: 2022-02-12 10:21:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
*Nem egészen biztos benne, hogy Adoavernek mi a célja felé nyújtott kezével, de abban azért teljesen az, hogy mozdulatát nem támadásnak szánja.
Persze, kicsit jobban belegondolva, elég egyértelmű a helyzet, és bár feléjük nem volt szokás bemutatkozáskor kezet is fogni, férfi és nő találkozásakor legalábbis semmiképpen, azért nem szeretné, ha szegény csak úgy lógatná kezét a vakvilágba. Így is kissé kellemetlen a helyzet, meglehet persze, hogy főleg miatta.
Árnyék tényleg elég félelmetes lehet, ha valaki idegen, ő pedig finoman fogalmazva sem követett el mindent, hogy megnyugtassa a másikat, éppen ellenkezőleg. Ugratása ráadásul úgy tűnik jobban a fiú elevenébe talált, mint kellett volna, ami miatt kissé lelkiismeret-furdalása is van. Valójában eléggé valószínűtlennek tartja, hogy Árnyék támadjon, abban pedig biztos, hogy meg tudná állítani, ha mégis megtenné. Ha szép szóval, vagy kiabálással nem is menne, akkor mágiával mindenképpen, van ugyanis kifejezetten állat megszelídítésére és lenyugtatására való varázslata, amit igaz még nem próbált ki éles helyzetben, de abban mégsem kételkedik, hogy sikerülne létrehozni, ha tényleg használnia kellene.
Mindenesetre kissé félszegen, óvatosan és röviden megszorítja Adoaver felé nyújtott kezét. Nem mintha annyira szemérmes lenne, hogy fél megérinteni valakit, aki nem lány, inkább csak szokatlan neki mindezt egy idegennel megtenni.
Mindegy, túl vannak ezen is, innentől pedig az a dolga, hogy jó házigazda legyen, ha már eddig nem teljesen bizonyult annak.*
- Árnyék kedves kutya igazából, csak hát mégiscsak házőrző. Viszont a gazdája egy tündérlány. Neki azt is megengedi, hogy felszálljon a hátára. Nagyon aranyosak együtt, amikor Viel megüli, mint valami lovat. *meséli, egyrészt azért, hogy biztosítsa róla a fiút, hogy Árnyék azért nem olyan vérmes fenevad, mint elsőre látszik, másrészt pedig szívesen említi meg, hogy náluk még tündérek is élnek, hogy ez által is vonzóbbá tegye számára ezt a helyet.*
- De én is jobban szeretem a nyulakat, macskákat meg a kecskéket az az igazság. Sosem akartam kutyát tartani. Persze Árnyék nem is az enyém, viszont azért szeretem. Ha egyszer lenne kutyám, hasonlót szeretnék én is, mint ő.
*Többet egyelőre nem mond, csak hallgatja Adoavert aztán elkezdi a konyha felé vezeti őt. Most, hogy hamar kiderül, hogy az idegen nem a városi tanács képviseletében, és nem is hivatalos, hanem nagyon is magánügyben érkezett, az a furcsa görcs, ami a gyomrában kezdett nőni, azon nyomban semmivé válik, ahogy pedig hallgatja a másik magyarázatát egyre szélesebb lesz a mosolya is.
Kicsit a fiú stílusának is köszönhető mindez, ami számára szintén szokatlan, mint a kézfogás. Kissé modorosnak és körülményesnek találja a beszédét, ugyanakkor viccesen és szellemesen is fogalmaz, és talán éppen ezért is különleges és tetszetős számára furcsasága ellenére maga a stílus.
Rá mondta annak idején Alenia, hogy szépen fogalmaz, pedig hát a fiúhoz képest ő is, Intath is, de még a született arisztokrata Aleimord is egyszerű és nyers.
Utóbbi ugyan ki tudja merre jár most éppen, de Intath nagyon is itt van, ő pedig már előre mulat is magában a gondolatra, ahogyan elképzeli a fiú első találkozását elf orvosukkal.
Ugyanakkor leginkább a szavak tartalma miatt mosolyog. Sőt, utóbbi miatt kifejezetten lelkes is lesz, hiszen ismét egy mágus vetődött ide a ligetbe, még akkor is, ha talán csak tanonc. Szavai alapján ezt nem teljesen tudja eldönteni, de majd úgy is kiderül, hogy tanulhat-e tőle is valamit, vagy éppen ő lehet az, aki segít majd neki a mágia mélyebb megismerésében.
Egyelőre mindenesetre nevethetnékje támad attól is, hogy kettő nap alatt már a harmadik mágust veti ide a sors, igaz a kifejezés nem pontos, hiszen ebből a háromból kettő magától és nagyon is határozott céllal érkezett, csak a harmadik járt erre véletlenül, sárkánylegyének kíséretében.*
- Helyezd magad kényelembe! Biztosan fárasztó utad volt. *mondja aztán, amikor megérkeznek, és reméli, hogy Adoaver tényleg leül az asztalhoz, ő pedig közben nyugodtan összeszedheti az Árnyék vacsorájához valót. Egyelőre viszont nem kezd hozzá.*
- Jó helyen jársz, és szívesen is látunk. Akad szabad szobánk, és nem hiszem, hogy bárkinek lenne kifogása az ellen, hogy beköltözzél. *igyekszik inkább legelőször erről biztosítani Adoavert.* Mindenkivel kicsit több lesz ez a hely.
*Utóbbi mondatát teljesen komolyan is gondolja, bár ezúttal inkább gyakorlatias, mint szentimentális értelembe véve. Nem múlt benne el nyomtalanul a lázadás éjszakája, ezért bármennyire békés is Szarvasliget, nagyobb biztonságban fogja érezni magát, ha nem ő lesz itt az egyetlen mágus, és ha a törtélem hullámai véletlenül ismét az ő fejük felett akarnának összecsapni, már nem ő lenne az egyetlen, akinek van némi ereje ahhoz, hogy képes legyen megvédeni önmagukat és ligetet. Persze, jobban belegondolva ez sem teljesen pontos így, hiszen éppen ma derült ki, hogy Viel is képes varázsolni. Mégis, gyanítja, hogy a lány mágiája teljesen más jellegű, mint az övé. Ettől még persze lehet hatékony, éppen csak nem tud róla sokat. Majd, ha jobban lesz, egyik első dolga lesz rákérdezni, hogy pontosan milyen jellegű varázslatokat ismer és azok mennyire erősek.*
- Én is éltem Artheniorban, szóval megértem a döntésedet, hogy miért hagynád magad mögött a várost. A legjobb esetben is csak látogatóba mennék oda vissza, meg vásárolni, élni már biztos nem. Jobb itt. Általában tényleg csend van és nyugalom, van egy szép tavunk, tűzrakónk, nagyjából el tudjuk látni magunkat, tanulásra és pihenésre is tökéletes a hely. Még egy orvos is él itt, ha valamelyikünk beteg lenne, szóval gyógyítóért se kell a városba rohanni, ha baj van. És nem utolsó sorban, sokkal közelebb van ide a Mágustorony, mint Artheniorhoz. Nemrég tértem vissza onnan, mert én is mágiát tanulok. *mosolyodik el újra.*
- Mindig örülök, ha találkozom valakivel, aki szintén. *teszi hozzá. Sok kérdése és mesélni valója is lenne mindezzel kapcsolatban, de nem szeretne rögtön a legelején egy kisebb szóáradatot zúdítani a másikra. Arra még ráér majd vacsora közben bőven.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.12 10:28:39
*Nem egészen biztos benne, hogy Adoavernek mi a célja felé nyújtott kezével, de abban azért teljesen az, hogy mozdulatát nem támadásnak szánja.
Persze, kicsit jobban belegondolva, elég egyértelmű a helyzet, és bár feléjük nem volt szokás bemutatkozáskor kezet is fogni, férfi és nő találkozásakor legalábbis semmiképpen, azért nem szeretné, ha szegény csak úgy lógatná kezét a vakvilágba. Így is kissé kellemetlen a helyzet, meglehet persze, hogy főleg miatta.
Árnyék tényleg elég félelmetes lehet, ha valaki idegen, ő pedig finoman fogalmazva sem követett el mindent, hogy megnyugtassa a másikat, éppen ellenkezőleg. Ugratása ráadásul úgy tűnik jobban a fiú elevenébe talált, mint kellett volna, ami miatt kissé lelkiismeret-furdalása is van. Valójában eléggé valószínűtlennek tartja, hogy Árnyék támadjon, abban pedig biztos, hogy meg tudná állítani, ha mégis megtenné. Ha szép szóval, vagy kiabálással nem is menne, akkor mágiával mindenképpen, van ugyanis kifejezetten állat megszelídítésére és lenyugtatására való varázslata, amit igaz még nem próbált ki éles helyzetben, de abban mégsem kételkedik, hogy sikerülne létrehozni, ha tényleg használnia kellene.
Mindenesetre kissé félszegen, óvatosan és röviden megszorítja Adoaver felé nyújtott kezét. Nem mintha annyira szemérmes lenne, hogy fél megérinteni valakit, aki nem lány, inkább csak szokatlan neki mindezt egy idegennel megtenni.
Mindegy, túl vannak ezen is, innentől pedig az a dolga, hogy jó házigazda legyen, ha már eddig nem teljesen bizonyult annak.*
- Árnyék kedves kutya igazából, csak hát mégiscsak házőrző. Viszont a gazdája egy tündérlány. Neki azt is megengedi, hogy felszálljon a hátára. Nagyon aranyosak együtt, amikor Viel megüli, mint valami lovat. *meséli, egyrészt azért, hogy biztosítsa róla a fiút, hogy Árnyék azért nem olyan vérmes fenevad, mint elsőre látszik, másrészt pedig szívesen említi meg, hogy náluk még tündérek is élnek, hogy ez által is vonzóbbá tegye számára ezt a helyet.*
- De én is jobban szeretem a nyulakat, macskákat meg a kecskéket az az igazság. Sosem akartam kutyát tartani. Persze Árnyék nem is az enyém, viszont azért szeretem. Ha egyszer lenne kutyám, hasonlót szeretnék én is, mint ő.
*Többet egyelőre nem mond, csak hallgatja Adoavert aztán elkezdi a konyha felé vezeti őt. Most, hogy hamar kiderül, hogy az idegen nem a városi tanács képviseletében, és nem is hivatalos, hanem nagyon is magánügyben érkezett, az a furcsa görcs, ami a gyomrában kezdett nőni, azon nyomban semmivé válik, ahogy pedig hallgatja a másik magyarázatát egyre szélesebb lesz a mosolya is.
Kicsit a fiú stílusának is köszönhető mindez, ami számára szintén szokatlan, mint a kézfogás. Kissé modorosnak és körülményesnek találja a beszédét, ugyanakkor viccesen és szellemesen is fogalmaz, és talán éppen ezért is különleges és tetszetős számára furcsasága ellenére maga a stílus.
Rá mondta annak idején Alenia, hogy szépen fogalmaz, pedig hát a fiúhoz képest ő is, Intath is, de még a született arisztokrata Aleimord is egyszerű és nyers.
Utóbbi ugyan ki tudja merre jár most éppen, de Intath nagyon is itt van, ő pedig már előre mulat is magában a gondolatra, ahogyan elképzeli a fiú első találkozását elf orvosukkal.
Ugyanakkor leginkább a szavak tartalma miatt mosolyog. Sőt, utóbbi miatt kifejezetten lelkes is lesz, hiszen ismét egy mágus vetődött ide a ligetbe, még akkor is, ha talán csak tanonc. Szavai alapján ezt nem teljesen tudja eldönteni, de majd úgy is kiderül, hogy tanulhat-e tőle is valamit, vagy éppen ő lehet az, aki segít majd neki a mágia mélyebb megismerésében.
Egyelőre mindenesetre nevethetnékje támad attól is, hogy kettő nap alatt már a harmadik mágust veti ide a sors, igaz a kifejezés nem pontos, hiszen ebből a háromból kettő magától és nagyon is határozott céllal érkezett, csak a harmadik járt erre véletlenül, sárkánylegyének kíséretében.*
- Helyezd magad kényelembe! Biztosan fárasztó utad volt. *mondja aztán, amikor megérkeznek, és reméli, hogy Adoaver tényleg leül az asztalhoz, ő pedig közben nyugodtan összeszedheti az Árnyék vacsorájához valót. Egyelőre viszont nem kezd hozzá.*
- Jó helyen jársz, és szívesen is látunk. Akad szabad szobánk, és nem hiszem, hogy bárkinek lenne kifogása az ellen, hogy beköltözzél. *igyekszik inkább legelőször erről biztosítani Adoavert.* Mindenkivel kicsit több lesz ez a hely.
*Utóbbi mondatát teljesen komolyan is gondolja, bár ezúttal inkább gyakorlatias, mint szentimentális értelembe véve. Nem múlt benne el nyomtalanul a lázadás éjszakája, ezért bármennyire békés is Szarvasliget, nagyobb biztonságban fogja érezni magát, ha nem ő lesz itt az egyetlen mágus, és ha a törtélem hullámai véletlenül ismét az ő fejük felett akarnának összecsapni, már nem ő lenne az egyetlen, akinek van némi ereje ahhoz, hogy képes legyen megvédeni önmagukat és ligetet. Persze, jobban belegondolva ez sem teljesen pontos így, hiszen éppen ma derült ki, hogy Viel is képes varázsolni. Mégis, gyanítja, hogy a lány mágiája teljesen más jellegű, mint az övé. Ettől még persze lehet hatékony, éppen csak nem tud róla sokat. Majd, ha jobban lesz, egyik első dolga lesz rákérdezni, hogy pontosan milyen jellegű varázslatokat ismer és azok mennyire erősek.*
- Én is éltem Artheniorban, szóval megértem a döntésedet, hogy miért hagynád magad mögött a várost. A legjobb esetben is csak látogatóba mennék oda vissza, meg vásárolni, élni már biztos nem. Jobb itt. Általában tényleg csend van és nyugalom, van egy szép tavunk, tűzrakónk, nagyjából el tudjuk látni magunkat, tanulásra és pihenésre is tökéletes a hely. Még egy orvos is él itt, ha valamelyikünk beteg lenne, szóval gyógyítóért se kell a városba rohanni, ha baj van. És nem utolsó sorban, sokkal közelebb van ide a Mágustorony, mint Artheniorhoz. Nemrég tértem vissza onnan, mert én is mágiát tanulok. *mosolyodik el újra.*
- Mindig örülök, ha találkozom valakivel, aki szintén. *teszi hozzá. Sok kérdése és mesélni valója is lenne mindezzel kapcsolatban, de nem szeretne rögtön a legelején egy kisebb szóáradatot zúdítani a másikra. Arra még ráér majd vacsora közben bőven.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.12 10:28:39
1028. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-10 20:02:19
Üzenet elküldve: 2022-02-10 20:02:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*Most, hogy (majdnem) biztosra veheti, hogy nem ujjméretű karmok és fogak között fogja lelni nagyon is korai halálát, lassan leveszi a szemét a továbbra is fenyegetően kinéző házőrző állatról, és a talán életét megmentett fél-elf asszonysággal próbál fölvenni stabil szemkontaktust. Azon megszámlálhatatlan illemtani órák, amikre nemrégen múlt gyerekkorában lett ítélve, visszatérnek, és bár nemigen igyekszik kézcsókolgatásokhoz folyamodni, kisebb fundamentális cselekvések attól még szépen fölsorakoznak az agyában. Az kéne még, hogy modortalan magatartása miatt fordítsák vissza, márpedig még nem ismeri az itteni etikettet, úgyhogy szerinte jobban tenné, ha óvatosan játszik. Halkan köhint, és kiegyenesíti magát, amint a lány hozzá közelít. Kékes köpenye továbbra is elrejti teste nyaka alatti részét, de lefejti kezeiről a vásznat, hogyha szükség lenne kézfogásra. Halálsápadt ujjai büszkén virítanak a levegőben, bár kissé fáznak, hogy hirtelen meg vannak fosztva ruhája melegétől. Egy halvány mosolyt magára erőltet.
A most keletkezett közelségben lehetősége van alaposabban szemügyre venni a magát Luninarinak nevezett fél-elfet: Kifejezetten alacsony, amit eléggé furcsáll magában, tekintve a fajátját. Ezenkívül különösen semmi természetelleneset nem vesz észre rajta, kivéve hogy rá is férne egy-két extra kanál vacsoránál. Ezzel legalább ketten vannak. Csak nem egy nemesi sarjjal hozta össze a sors? Mennyi az esélye annak, hogy az ő szülei ismeri az övéit, ha már jártak Lihanechben?
Az Árnyéknak hívott kutya dicsérésére csak sután tud bólogatni. Csak a holt nem hallhatta e őrjítően néma vidéken az ugatását, és ha az intelligenciát aszerint kell értékelnie, szétmarcangolta e vagy sem, akkor valóban igazat kell adnia a lánykának.* -Látszólag többet eszik, mint én.
- Könyörgök, ne... *Szólal fel gyengén, egy plusz árnyalattal elsápadva amaz fenyegetéseknek hangzó álláspontjaira. Az első benyomás sikerének reménye már így is szanaszét lett zúzva az ő részéről, nem éri meg így neki azon rágódnia, vajon mely szavakat vegye komolyan az ebbel kapcsolatban. Közben összeszedi bátorságát annyira, hogy kezét egy udvariasabb üdvözlésre is kinyújtsa, ami érintésre, fehérségével ellentétben, kellemesen meleg. Hogy miért, azzal a válasszal még nem igyekszik magától előállni.
Adoaver köszöntésére utaló minimális értetlenkedés kissé kínos, de várt volt. Torkát megköszörülve bizalomgerjesztően bólint egyet, majd egy félmosoly kíséretében újra nekikezd.*
- Mélységes elnézést kérek a botor köszönés miatt, még próbáltam összeszedni magam. Sosem hajlottam a kutyák felé, tudja, főleg nem a szekérméretűekhez. Adoaver Droverson vagyok, a Droverson családból, Lihanechből. Már több mint egy hold óta Artheniorban hajtom párnára a fejem, ahol, és környékéről, a mágia tanulására és idomítására szántam rá magam. Az az egyetlen bökkenő, amire rájöttem az utóbbi időkben, hogy a város szállásai túl... hangosak, hogy úgy fogalmazzak. Előbb gyűröm össze a lapokat az ujjaimmal, mint megjegyzem a rajtuk lévő szavakat, a kinti zajok koncentrálásaim minden próbálkozásait a sárba tapossák, és vidáman táncolnak rajta. Így döntöttem úgy, bár meglehetősen későn, hogy egy állandó lakhelyet keresek ki magamnak; egy helyet, ahol csend, béke és nyugalom ölel körbe magába, és mégsem úgy hogy fagyhalál miatt kelljek aggódjak, mint a mocsár vagy erdő kellős közepén. Egy kis városi körbeszimatolás után tudatomra jutott, hogy egy bizonyos Aranyszarvas nevezetű közösség éppen ezt képes számomra nyújtani vagy a fák között, vagy Arthenior falatlan falai mögött. Ha jól értesültem, ez a hely lenne az egyik, és megerősítés esetén itt folynának a további megbeszélések is. Ugye nem lettem félreinformálva? *Hajtja kissé oldalra fejét zavarban, és tekintete enyhe prűddel festett kíváncsisággal ugrál Luninari, Árnyék, és a liget nagy építménye között. Közben elkezdi követni bizalommal a lányt.*
A hozzászólás írója (Adoaver Droverson) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.10 20:04:45
*Most, hogy (majdnem) biztosra veheti, hogy nem ujjméretű karmok és fogak között fogja lelni nagyon is korai halálát, lassan leveszi a szemét a továbbra is fenyegetően kinéző házőrző állatról, és a talán életét megmentett fél-elf asszonysággal próbál fölvenni stabil szemkontaktust. Azon megszámlálhatatlan illemtani órák, amikre nemrégen múlt gyerekkorában lett ítélve, visszatérnek, és bár nemigen igyekszik kézcsókolgatásokhoz folyamodni, kisebb fundamentális cselekvések attól még szépen fölsorakoznak az agyában. Az kéne még, hogy modortalan magatartása miatt fordítsák vissza, márpedig még nem ismeri az itteni etikettet, úgyhogy szerinte jobban tenné, ha óvatosan játszik. Halkan köhint, és kiegyenesíti magát, amint a lány hozzá közelít. Kékes köpenye továbbra is elrejti teste nyaka alatti részét, de lefejti kezeiről a vásznat, hogyha szükség lenne kézfogásra. Halálsápadt ujjai büszkén virítanak a levegőben, bár kissé fáznak, hogy hirtelen meg vannak fosztva ruhája melegétől. Egy halvány mosolyt magára erőltet.
A most keletkezett közelségben lehetősége van alaposabban szemügyre venni a magát Luninarinak nevezett fél-elfet: Kifejezetten alacsony, amit eléggé furcsáll magában, tekintve a fajátját. Ezenkívül különösen semmi természetelleneset nem vesz észre rajta, kivéve hogy rá is férne egy-két extra kanál vacsoránál. Ezzel legalább ketten vannak. Csak nem egy nemesi sarjjal hozta össze a sors? Mennyi az esélye annak, hogy az ő szülei ismeri az övéit, ha már jártak Lihanechben?
Az Árnyéknak hívott kutya dicsérésére csak sután tud bólogatni. Csak a holt nem hallhatta e őrjítően néma vidéken az ugatását, és ha az intelligenciát aszerint kell értékelnie, szétmarcangolta e vagy sem, akkor valóban igazat kell adnia a lánykának.* -Látszólag többet eszik, mint én.
- Könyörgök, ne... *Szólal fel gyengén, egy plusz árnyalattal elsápadva amaz fenyegetéseknek hangzó álláspontjaira. Az első benyomás sikerének reménye már így is szanaszét lett zúzva az ő részéről, nem éri meg így neki azon rágódnia, vajon mely szavakat vegye komolyan az ebbel kapcsolatban. Közben összeszedi bátorságát annyira, hogy kezét egy udvariasabb üdvözlésre is kinyújtsa, ami érintésre, fehérségével ellentétben, kellemesen meleg. Hogy miért, azzal a válasszal még nem igyekszik magától előállni.
Adoaver köszöntésére utaló minimális értetlenkedés kissé kínos, de várt volt. Torkát megköszörülve bizalomgerjesztően bólint egyet, majd egy félmosoly kíséretében újra nekikezd.*
- Mélységes elnézést kérek a botor köszönés miatt, még próbáltam összeszedni magam. Sosem hajlottam a kutyák felé, tudja, főleg nem a szekérméretűekhez. Adoaver Droverson vagyok, a Droverson családból, Lihanechből. Már több mint egy hold óta Artheniorban hajtom párnára a fejem, ahol, és környékéről, a mágia tanulására és idomítására szántam rá magam. Az az egyetlen bökkenő, amire rájöttem az utóbbi időkben, hogy a város szállásai túl... hangosak, hogy úgy fogalmazzak. Előbb gyűröm össze a lapokat az ujjaimmal, mint megjegyzem a rajtuk lévő szavakat, a kinti zajok koncentrálásaim minden próbálkozásait a sárba tapossák, és vidáman táncolnak rajta. Így döntöttem úgy, bár meglehetősen későn, hogy egy állandó lakhelyet keresek ki magamnak; egy helyet, ahol csend, béke és nyugalom ölel körbe magába, és mégsem úgy hogy fagyhalál miatt kelljek aggódjak, mint a mocsár vagy erdő kellős közepén. Egy kis városi körbeszimatolás után tudatomra jutott, hogy egy bizonyos Aranyszarvas nevezetű közösség éppen ezt képes számomra nyújtani vagy a fák között, vagy Arthenior falatlan falai mögött. Ha jól értesültem, ez a hely lenne az egyik, és megerősítés esetén itt folynának a további megbeszélések is. Ugye nem lettem félreinformálva? *Hajtja kissé oldalra fejét zavarban, és tekintete enyhe prűddel festett kíváncsisággal ugrál Luninari, Árnyék, és a liget nagy építménye között. Közben elkezdi követni bizalommal a lányt.*
A hozzászólás írója (Adoaver Droverson) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.10 20:04:45
1027. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-10 15:53:45
Üzenet elküldve: 2022-02-10 15:53:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
*Még egyszer megsimogatja Árnyékot, akinek jelenléte és reakciói egyszerre nyugtatják és mosolyogtatják meg. Tisztában van vele, hogy nem pótolhatja Vielt, mégis igyekszik annyi szeretetet belevinni a simogatásába, amennyit csak képes, ez által tényleg valami olyasmit üzenve a kutyának, hogy gazdájával minden rendben van, legalábbis a lehetőségekhez képest, innentől kezdve pedig nyugodtan rábízhatja az idegennek az ügyét is.
Aki nem mellesleg csuklyája nélkül már sokkal barátságosabban és bizalomgerjesztőbben néz ki. Ahogyan lépked felé alaposan, de reméli, hogy nem túl tolakodó kíváncsisággal megnézi őt magának, végül is kíváncsi természet, meg hát ha nincs itt senki rajta kívül, csak Árnyék, akkor tulajdonképpen az ő felelőssége, hogy kit enged be a házba. Mivel viszont ő maga még nem találkozott olyan varázslattal, aminek segítségével valaki lelkében, vagy gondolataiban lehetne olvasni, azt, hogy ki mennyire veszélyes, avagy veszélytelen az itteniekre csak az alapján tudja eldönteni, hogy jó alaposan megnézi magának, és az első benyomások alapján dönt valahogyan.
Persze általában szívesen fogadják az idegeneket, végtére is valahol ezért is jött létre liget maga is, legalábbis Lau álma az volt, hogy valamiféle menedékház legyen itt, míg ő elsősorban inkább csak Artheniorba nem akart visszatérni soha többé, ettől még azért elemi óvatosság nem árt.
Az első benyomása mindenesetre az az idegenről, hogy sokkal inkább ijedtnek tűnik, mint ijesztőnek. Ezt mondjuk meg tudja érteni. Ő sem szívesen nézne Árnyékkal szembe, ha a helyében lenne.
Ezen kívül inkább mókásnak találja a külsejét, mint bármi másnak, de nem rosszindulatú értelemben véve. Csak az a vicces számára, hogy egészen olyan, mintha önmagát látná viszont benne.
Ahogyan jobban megnézi őt, tényleg mintha kicsit saját maga lenne, éppen csak emberként, férfiként, sokkal magasabban és kicsit idősebben, meg persze rövidebb hajjal. De egészen hihetetlen, hogy még a fekete haj és kék szemek amúgy nem túl szokványos hármasa is egyezik. Mondjuk a férfinek, vagy inkább fiúnak, - maga sem tudja hirtelen hol húzza meg ezt a határt, - mintha csontosabb, szögletesebb lenne az arca, és kialvatlanabbnak is tűnik nála, de hát végül is ő a lány. Szomorú lenne rá nézve, ha a másiknak lennének lágyabb és lányosabb vonásai, mint neki.
Ezen mindenesetre nem tűnődik túl sokat, mert a fiú beszél is, nem csak áll és bámul rá, amit mond, arra pedig valamit mondania kell, ha nem szeretne túl barátságtalannak, vagy nemtörődömnek tűnni, márpedig egyiknek sem szeretne.*
- Ó igen, Árnyék tökéletesen végzi a dolgát. Most is jelzett, hogy jött valaki. És nagyon okos is egy kutyához képest. *mosolyodik el.* Csak, ha éhes kicsit morcosabb, mint szokott. *teszi hozzá, mert nem tudja megállni, hogy ne tegye hozzá. Maga sem tudja, hogy miért van hirtelen olyan kedve, hogy ugrassa a másikat kicsit.*
- De majd mindjárt megetetem. A gazdája kicsit beteg, szóval most, ha úgy vesszük én vigyázok rá, nem csak ő miránk. Ha mégis támadna hát... talán meg tudom fékezni valahogy. Bár eddig ilyen még sosem történt. Szerintem addig senkit sem bánt, ameddig ő sem minket. *mondja, és ez most félig ugratás a részéről, legalábbis a "talán meg tudom fékezni valahogy" mondat közben majdnem elneveti magát, ugyanakkor mégsem viszi rá a lélek, hogy ilyen téren következetes legyen, ezért inkább a következő kettő mondatot is hozzáteszi, ezeket pedig már kifejezetten a fiú megnyugtatásának szánja, ahogyan azt ezt követő mosolyt is barátságosnak.
Ezek után viszont, mire már szinte kartávolságba ér új vendégükhöz és végig is hallgatja magyarázatát arról, hogy mit keres itt, kissé tanácstalannak tűnik. Eddig könnyedén és természetesen kúsztak szájára a szavak, most viszont hirtelen mintha igyekezne valamennyit gondosan megválogatni.*
- Itteni és az ottani szállásokról beszélgetni? *kérdi sokkal lassabban, mint ahogyan eddig beszélt.* Pontosan miről?
*Tart pár pillanatnyi, mindössze félig tudatos hatásszünetet.*
- Van néhány üres szobánk, de jó néhányban laknak is. Úgy értem állandó lakója van, mint mondjuk én. Bár gondolom nem erre vagy kíváncsi. *mondja. A mára már múlttá vált Gazdagnegyedben eltöltött idő ellenére sem tudott rászokni a magázódásra, Adoaver pedig eleve olyan fiatalnak tűnik.
A tőle hallottakat ugyanakkor nem igazán tudja hova tenni. "Kicsit eltévedtem, fáradt vagyok és éhes, éjjeli szállásra lenne szükségem, ha nem gond" tartalmú magyarázatokhoz van szokva, nem egészen arra számított, amit hallott, és ez talán látszik is rajta.
Éppen ma említette előző látogatójuk, hogy Artheniorban mostanra teljesen helyreállt a rend, és van új vezetése is a városnak, így ahogyan összerakja magában Nimri és Adoaver szavait és még következtetéseket is levon belőlük, az első gondolata az, hogy új látogatójuk talán az új városvezetésnek a képviseletében érkezett, ezért tudja ennek a helynek a nevét és azt is, hogy van a városban egy ikertestvére Szarvasligetnek, valamint, hogy azért szeretne beszélgetni valakivel erről, mert új vezetés érdeklődik valamiért mindez iránt. Csak a miértet nem érti. Hogy az egykori Sayquueeves házhoz van valami közük, az rendben, hiszen a város határain belül van. De Szarvasliget pont azért Szarvasliget, és pont azért nem Arteniorban van, hanem tisztességes távolságban tőle, hogy nyugalomban élhessenek itt, nem függve a városi eseményektől.
Meglehet persze csak, hogy szokásához híven csak túlgondolta ezt az egészet, és Adoaver teljesen másképp értette a szavait. Talán ismer valakit a városban, aki ajánlotta neki ezt a helyet, és a békés, vidéki életet választaná ő is, a nyomasztó városi helyett, így értette azt, hogy a szállásokról szeretne beszélgetni. Előbb-utóbb úgy is kiderül.*
- De inkább gyere be, mielőtt Árnyék barátunk megpróbálna megenni ahelyett, amit én hozok neki! *javasolja, és meg is indul befelé, ezúttal nem Árnyék, hanem a bejárat irányába, ami hatalmas és szépséges házőrzőjükhöz képest pontosan az ellenkető irány. Sejti, hogy új vendégüknek nem kell kétszer mondani, hogy kövesse.
Reméli, hogy miközben elérik a konyhát ahol éppen hűlik az általa korábban főzött leves, és ahol össze kell szednie Árnyék vacsoráját is, addig Adoaver is immár megnyugodva és kissé bővebben elmagyarázza neki jövetelének a célját.*
*Még egyszer megsimogatja Árnyékot, akinek jelenléte és reakciói egyszerre nyugtatják és mosolyogtatják meg. Tisztában van vele, hogy nem pótolhatja Vielt, mégis igyekszik annyi szeretetet belevinni a simogatásába, amennyit csak képes, ez által tényleg valami olyasmit üzenve a kutyának, hogy gazdájával minden rendben van, legalábbis a lehetőségekhez képest, innentől kezdve pedig nyugodtan rábízhatja az idegennek az ügyét is.
Aki nem mellesleg csuklyája nélkül már sokkal barátságosabban és bizalomgerjesztőbben néz ki. Ahogyan lépked felé alaposan, de reméli, hogy nem túl tolakodó kíváncsisággal megnézi őt magának, végül is kíváncsi természet, meg hát ha nincs itt senki rajta kívül, csak Árnyék, akkor tulajdonképpen az ő felelőssége, hogy kit enged be a házba. Mivel viszont ő maga még nem találkozott olyan varázslattal, aminek segítségével valaki lelkében, vagy gondolataiban lehetne olvasni, azt, hogy ki mennyire veszélyes, avagy veszélytelen az itteniekre csak az alapján tudja eldönteni, hogy jó alaposan megnézi magának, és az első benyomások alapján dönt valahogyan.
Persze általában szívesen fogadják az idegeneket, végtére is valahol ezért is jött létre liget maga is, legalábbis Lau álma az volt, hogy valamiféle menedékház legyen itt, míg ő elsősorban inkább csak Artheniorba nem akart visszatérni soha többé, ettől még azért elemi óvatosság nem árt.
Az első benyomása mindenesetre az az idegenről, hogy sokkal inkább ijedtnek tűnik, mint ijesztőnek. Ezt mondjuk meg tudja érteni. Ő sem szívesen nézne Árnyékkal szembe, ha a helyében lenne.
Ezen kívül inkább mókásnak találja a külsejét, mint bármi másnak, de nem rosszindulatú értelemben véve. Csak az a vicces számára, hogy egészen olyan, mintha önmagát látná viszont benne.
Ahogyan jobban megnézi őt, tényleg mintha kicsit saját maga lenne, éppen csak emberként, férfiként, sokkal magasabban és kicsit idősebben, meg persze rövidebb hajjal. De egészen hihetetlen, hogy még a fekete haj és kék szemek amúgy nem túl szokványos hármasa is egyezik. Mondjuk a férfinek, vagy inkább fiúnak, - maga sem tudja hirtelen hol húzza meg ezt a határt, - mintha csontosabb, szögletesebb lenne az arca, és kialvatlanabbnak is tűnik nála, de hát végül is ő a lány. Szomorú lenne rá nézve, ha a másiknak lennének lágyabb és lányosabb vonásai, mint neki.
Ezen mindenesetre nem tűnődik túl sokat, mert a fiú beszél is, nem csak áll és bámul rá, amit mond, arra pedig valamit mondania kell, ha nem szeretne túl barátságtalannak, vagy nemtörődömnek tűnni, márpedig egyiknek sem szeretne.*
- Ó igen, Árnyék tökéletesen végzi a dolgát. Most is jelzett, hogy jött valaki. És nagyon okos is egy kutyához képest. *mosolyodik el.* Csak, ha éhes kicsit morcosabb, mint szokott. *teszi hozzá, mert nem tudja megállni, hogy ne tegye hozzá. Maga sem tudja, hogy miért van hirtelen olyan kedve, hogy ugrassa a másikat kicsit.*
- De majd mindjárt megetetem. A gazdája kicsit beteg, szóval most, ha úgy vesszük én vigyázok rá, nem csak ő miránk. Ha mégis támadna hát... talán meg tudom fékezni valahogy. Bár eddig ilyen még sosem történt. Szerintem addig senkit sem bánt, ameddig ő sem minket. *mondja, és ez most félig ugratás a részéről, legalábbis a "talán meg tudom fékezni valahogy" mondat közben majdnem elneveti magát, ugyanakkor mégsem viszi rá a lélek, hogy ilyen téren következetes legyen, ezért inkább a következő kettő mondatot is hozzáteszi, ezeket pedig már kifejezetten a fiú megnyugtatásának szánja, ahogyan azt ezt követő mosolyt is barátságosnak.
Ezek után viszont, mire már szinte kartávolságba ér új vendégükhöz és végig is hallgatja magyarázatát arról, hogy mit keres itt, kissé tanácstalannak tűnik. Eddig könnyedén és természetesen kúsztak szájára a szavak, most viszont hirtelen mintha igyekezne valamennyit gondosan megválogatni.*
- Itteni és az ottani szállásokról beszélgetni? *kérdi sokkal lassabban, mint ahogyan eddig beszélt.* Pontosan miről?
*Tart pár pillanatnyi, mindössze félig tudatos hatásszünetet.*
- Van néhány üres szobánk, de jó néhányban laknak is. Úgy értem állandó lakója van, mint mondjuk én. Bár gondolom nem erre vagy kíváncsi. *mondja. A mára már múlttá vált Gazdagnegyedben eltöltött idő ellenére sem tudott rászokni a magázódásra, Adoaver pedig eleve olyan fiatalnak tűnik.
A tőle hallottakat ugyanakkor nem igazán tudja hova tenni. "Kicsit eltévedtem, fáradt vagyok és éhes, éjjeli szállásra lenne szükségem, ha nem gond" tartalmú magyarázatokhoz van szokva, nem egészen arra számított, amit hallott, és ez talán látszik is rajta.
Éppen ma említette előző látogatójuk, hogy Artheniorban mostanra teljesen helyreállt a rend, és van új vezetése is a városnak, így ahogyan összerakja magában Nimri és Adoaver szavait és még következtetéseket is levon belőlük, az első gondolata az, hogy új látogatójuk talán az új városvezetésnek a képviseletében érkezett, ezért tudja ennek a helynek a nevét és azt is, hogy van a városban egy ikertestvére Szarvasligetnek, valamint, hogy azért szeretne beszélgetni valakivel erről, mert új vezetés érdeklődik valamiért mindez iránt. Csak a miértet nem érti. Hogy az egykori Sayquueeves házhoz van valami közük, az rendben, hiszen a város határain belül van. De Szarvasliget pont azért Szarvasliget, és pont azért nem Arteniorban van, hanem tisztességes távolságban tőle, hogy nyugalomban élhessenek itt, nem függve a városi eseményektől.
Meglehet persze csak, hogy szokásához híven csak túlgondolta ezt az egészet, és Adoaver teljesen másképp értette a szavait. Talán ismer valakit a városban, aki ajánlotta neki ezt a helyet, és a békés, vidéki életet választaná ő is, a nyomasztó városi helyett, így értette azt, hogy a szállásokról szeretne beszélgetni. Előbb-utóbb úgy is kiderül.*
- De inkább gyere be, mielőtt Árnyék barátunk megpróbálna megenni ahelyett, amit én hozok neki! *javasolja, és meg is indul befelé, ezúttal nem Árnyék, hanem a bejárat irányába, ami hatalmas és szépséges házőrzőjükhöz képest pontosan az ellenkető irány. Sejti, hogy új vendégüknek nem kell kétszer mondani, hogy kövesse.
Reméli, hogy miközben elérik a konyhát ahol éppen hűlik az általa korábban főzött leves, és ahol össze kell szednie Árnyék vacsoráját is, addig Adoaver is immár megnyugodva és kissé bővebben elmagyarázza neki jövetelének a célját.*
1026. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-09 23:45:48
Üzenet elküldve: 2022-02-09 23:45:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
- Árnyék mindentől megvéd minket. És Intath is! *Helyesel Viel álmosan mosolyogva, és komolyan is gondolja, amit mond. Ezek az okos fiúk ma is a segítségére siettek, és biztonságban érzi magát a gondolatra, hogy egy jó orvos és egy jó házőrző óvja kettejüket Lunival. Jobb dolguk nem is lehetne!
Eközben a doki a lány segítségével a szobájába cipeli a tündért, és befekteti az ágyba. Vielnek szokatlan ez az érzés, megszokásból nem szeret ágyban aludni, általában a kandalló mellett, párnákon szokott. De most nem bánja, pontosabban nincs sok ereje hozzá, hogy ellenkezzen ilyen butaságok miatt. A képzelete elkalandozik, megannyi tündérrecept kavarog a fejében, többek között finomabbnál finomabb pogácsák. Még utólag rámosolyog Intathra és Lunira, akik összevissza szeretgetik.*
- Köszönöm! Olyan jó, hogy vagytok nekem! *Azzal már szundít is összegömbölyödve. A kutyaugatást már meg sem hallja.*
//Vidéki kúria//
*Árnyék elégedetten konstatálja, hogy az idegen meghátrál. Helyes. A hatalmas eb teli van frusztrációval, így nem tágít, csak ugat, ugat megállás nélkül. Szívesebben bízza az ügyet a kétlábúakra. Honnan a túróból tudja ő, hogy ki mehet be a nagy, kőből emelt emberistállóba, ahol Viel is lakik, és ki nem? Ő csak kiugatja őket, aztán ha ez a fura szagú ember (vagy mi) nem viselkedik szépen velük, na majd akkor megcibálja kicsit. Vagy nagyon. Inkább nagyon, ma rossz kedve van.
Egészen addig elállja az utat, amíg az ajtó ki nem nyílik. Ekkor hatalmas izgalomba jön, fülei megrezzennek, a farka felcsapódik, és olyan sebességgel próbál megfordulni, hogy megbotlik a saját lábában és bundájában, és eldől, mint a zsák. A nagy ügyetlenkedés kifejezetten mókásnak tűnhet a külső szemlélő számára, főleg a nagy ijedtség után.*
~ Viel?! ~
*Azonnal rájön, hogy ez nem Viel, bár Luninak is nagyon jó illata van, meg ő is szokta vakargatni a bundáját. Zavarodva feltápászkodik és odaszalad hozzá, majd megpróbálja még időben elkapni a becsukódó ajtót, hogy beslisszoljon. Amekkora darab, túl későn reagált, csak a semmit kapargatja a tappancsával. Tudja, hogy Viel odabent van, érzi a szagát.*
- Vau! *Most az ajtó kap egy sor ugatást, mintha azt is meg kéne büntetni, aztán ismét az idegen felé csahol. Ennyi bosszantó dolog egy helyen!
Idegességén csak az segít, hogy Luni megöleli. Valahogy az egész mozdulat azt sugallja az eb számára, hogy minden rendben lesz, és amilyen egyszerű lélek, hisz is a lánynak. Elcsöndesedik, de pillantását nem hajlandó levenni az érkezőről – bár ezt Adoaver legfeljebb a fekete felmosórongyból kikandikáló, rózsaszín nyelvből tudja megállapítani.*
- Árnyék mindentől megvéd minket. És Intath is! *Helyesel Viel álmosan mosolyogva, és komolyan is gondolja, amit mond. Ezek az okos fiúk ma is a segítségére siettek, és biztonságban érzi magát a gondolatra, hogy egy jó orvos és egy jó házőrző óvja kettejüket Lunival. Jobb dolguk nem is lehetne!
Eközben a doki a lány segítségével a szobájába cipeli a tündért, és befekteti az ágyba. Vielnek szokatlan ez az érzés, megszokásból nem szeret ágyban aludni, általában a kandalló mellett, párnákon szokott. De most nem bánja, pontosabban nincs sok ereje hozzá, hogy ellenkezzen ilyen butaságok miatt. A képzelete elkalandozik, megannyi tündérrecept kavarog a fejében, többek között finomabbnál finomabb pogácsák. Még utólag rámosolyog Intathra és Lunira, akik összevissza szeretgetik.*
- Köszönöm! Olyan jó, hogy vagytok nekem! *Azzal már szundít is összegömbölyödve. A kutyaugatást már meg sem hallja.*
//Vidéki kúria//
*Árnyék elégedetten konstatálja, hogy az idegen meghátrál. Helyes. A hatalmas eb teli van frusztrációval, így nem tágít, csak ugat, ugat megállás nélkül. Szívesebben bízza az ügyet a kétlábúakra. Honnan a túróból tudja ő, hogy ki mehet be a nagy, kőből emelt emberistállóba, ahol Viel is lakik, és ki nem? Ő csak kiugatja őket, aztán ha ez a fura szagú ember (vagy mi) nem viselkedik szépen velük, na majd akkor megcibálja kicsit. Vagy nagyon. Inkább nagyon, ma rossz kedve van.
Egészen addig elállja az utat, amíg az ajtó ki nem nyílik. Ekkor hatalmas izgalomba jön, fülei megrezzennek, a farka felcsapódik, és olyan sebességgel próbál megfordulni, hogy megbotlik a saját lábában és bundájában, és eldől, mint a zsák. A nagy ügyetlenkedés kifejezetten mókásnak tűnhet a külső szemlélő számára, főleg a nagy ijedtség után.*
~ Viel?! ~
*Azonnal rájön, hogy ez nem Viel, bár Luninak is nagyon jó illata van, meg ő is szokta vakargatni a bundáját. Zavarodva feltápászkodik és odaszalad hozzá, majd megpróbálja még időben elkapni a becsukódó ajtót, hogy beslisszoljon. Amekkora darab, túl későn reagált, csak a semmit kapargatja a tappancsával. Tudja, hogy Viel odabent van, érzi a szagát.*
- Vau! *Most az ajtó kap egy sor ugatást, mintha azt is meg kéne büntetni, aztán ismét az idegen felé csahol. Ennyi bosszantó dolog egy helyen!
Idegességén csak az segít, hogy Luni megöleli. Valahogy az egész mozdulat azt sugallja az eb számára, hogy minden rendben lesz, és amilyen egyszerű lélek, hisz is a lánynak. Elcsöndesedik, de pillantását nem hajlandó levenni az érkezőről – bár ezt Adoaver legfeljebb a fekete felmosórongyból kikandikáló, rózsaszín nyelvből tudja megállapítani.*
1025. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-08 21:40:48
Üzenet elküldve: 2022-02-08 21:40:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*Döntése, hogy először többé-kevésbé távol marad a háztól, nem jár ítélet nélkül: egy warg méretű állat ugyanakkor vette Adoavert észre, mint az óvatos ifjonc őt, és már a kinézete is elég volt ahhoz, hogy legalább hat lépést hátráljon, főleg ugatása. Sosem volt nagy állatimádó, és még egy ekkora jószággal biztos nem fogja megtenni a kezdőlépést a változáshoz. Ha nem lenne az a nevetséges szőrzete, ami valamelyest enyhít fenyegető kinézetén, már irányt is váltana, és töltené is további éjszakáit a Pegazusban minden panasz nélkül.
Aggódva szemezgeti az ebet, de megnyugtatja magát; abból, hogy még nem támadta meg, letudhatja hogy bizonyosan házőrző lehet, nem pedig egy erdőből előmászkált vad. Már csak az a kérdés, hogy az ugatás felkeltette a kúria lakosai közül legalább egyikének a figyelmét, vagy muszáj farkasszemeznie az állattal. Talán ha előre lép, kinyújtja kezét, hagyja, hogy ő tegye meg az első lépést, elnyeli bizalmát? Vagy csak egy végtagot veszt el? Nem most kéne kísérletezgetnie, de nem mintha máshogyan el tudná jelenleg tölteni idejét. Nem meri levenni róla tekintetét.
És mintha segítségére sietnének, veszi észre egy, a kutya mögül felbukkanó fél-elf lányt. Megkönnyebbülten felsóhajtana, de feszültsége miatt most mindössze csuklyája alatt rohamosan izzadó arccal tekint a jövevényre köszönés helyett, majd a háziállatra biccent, üzenete remélhetőleg egyértelmű.*
~ Ki a halál az a Viel?! ~ *A sok kérdés közül ez az egyik, ami eszébe jut, miközben szemtanúja annak, ahogy amaz a kutyával foglalkozik. Jelenleg mindössze várni tud, hogy rá kerüljön a lány figyelme, valamint őt fürkészni. Mondjuk a csukja alatt ezzel nehezebb a dolga, mint anélkül, gyorsan tesz is ellene azzal, hogy lehúzza. Ezzel remélhetőleg némi bizalmat is szerez, és kissé sokkolt arckifejezésével kifejezheti neki érzelmeit. Mondjuk az, hogy láthatólag az egészségi állapota az övével vetekszik, legalább önbizalmat ad, ha nem is a kiérdemelt fajtát.*
- Nagydarab jószág. Gondolom, jól végzi a dolgát. *Motyogja egyben magának, egyben a ligeti lakosnak gondolt szerzetnek. Amaz ideiglenesen elköszönő szavaival nehezére esik eldönteni, hogy hozzá szóltak e, vagy továbbra is a kutyához. Tehetetlenül, egyik lábáról a másikra állva ácsorog, miközben a kora-délutáni szellő kellemesen simogatja vézna arcát. Talán még értékelné is, ha nem ebben a helyzetben lenne. Egy ideig csak kezeivel gesztikulál, keresi szavait, mikor végre, most már biztosra veheti, hogy az ő szavaira kíváncsiak.*
- Szép napot, Adoaver vagyok? Szarvasligetbe jöttem szállásokról beszélni a helyiről és az arthenioriról? Örvendek?
*Döntése, hogy először többé-kevésbé távol marad a háztól, nem jár ítélet nélkül: egy warg méretű állat ugyanakkor vette Adoavert észre, mint az óvatos ifjonc őt, és már a kinézete is elég volt ahhoz, hogy legalább hat lépést hátráljon, főleg ugatása. Sosem volt nagy állatimádó, és még egy ekkora jószággal biztos nem fogja megtenni a kezdőlépést a változáshoz. Ha nem lenne az a nevetséges szőrzete, ami valamelyest enyhít fenyegető kinézetén, már irányt is váltana, és töltené is további éjszakáit a Pegazusban minden panasz nélkül.
Aggódva szemezgeti az ebet, de megnyugtatja magát; abból, hogy még nem támadta meg, letudhatja hogy bizonyosan házőrző lehet, nem pedig egy erdőből előmászkált vad. Már csak az a kérdés, hogy az ugatás felkeltette a kúria lakosai közül legalább egyikének a figyelmét, vagy muszáj farkasszemeznie az állattal. Talán ha előre lép, kinyújtja kezét, hagyja, hogy ő tegye meg az első lépést, elnyeli bizalmát? Vagy csak egy végtagot veszt el? Nem most kéne kísérletezgetnie, de nem mintha máshogyan el tudná jelenleg tölteni idejét. Nem meri levenni róla tekintetét.
És mintha segítségére sietnének, veszi észre egy, a kutya mögül felbukkanó fél-elf lányt. Megkönnyebbülten felsóhajtana, de feszültsége miatt most mindössze csuklyája alatt rohamosan izzadó arccal tekint a jövevényre köszönés helyett, majd a háziállatra biccent, üzenete remélhetőleg egyértelmű.*
~ Ki a halál az a Viel?! ~ *A sok kérdés közül ez az egyik, ami eszébe jut, miközben szemtanúja annak, ahogy amaz a kutyával foglalkozik. Jelenleg mindössze várni tud, hogy rá kerüljön a lány figyelme, valamint őt fürkészni. Mondjuk a csukja alatt ezzel nehezebb a dolga, mint anélkül, gyorsan tesz is ellene azzal, hogy lehúzza. Ezzel remélhetőleg némi bizalmat is szerez, és kissé sokkolt arckifejezésével kifejezheti neki érzelmeit. Mondjuk az, hogy láthatólag az egészségi állapota az övével vetekszik, legalább önbizalmat ad, ha nem is a kiérdemelt fajtát.*
- Nagydarab jószág. Gondolom, jól végzi a dolgát. *Motyogja egyben magának, egyben a ligeti lakosnak gondolt szerzetnek. Amaz ideiglenesen elköszönő szavaival nehezére esik eldönteni, hogy hozzá szóltak e, vagy továbbra is a kutyához. Tehetetlenül, egyik lábáról a másikra állva ácsorog, miközben a kora-délutáni szellő kellemesen simogatja vézna arcát. Talán még értékelné is, ha nem ebben a helyzetben lenne. Egy ideig csak kezeivel gesztikulál, keresi szavait, mikor végre, most már biztosra veheti, hogy az ő szavaira kíváncsiak.*
- Szép napot, Adoaver vagyok? Szarvasligetbe jöttem szállásokról beszélni a helyiről és az arthenioriról? Örvendek?
1024. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-08 16:16:38
Üzenet elküldve: 2022-02-08 16:16:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Fogas kérdés//
- Is-is, én már csak tudom. Amúgy sem minden babona buta. Kedves és aranyos is akad köztük olykor. *vitatkozik kicsit, mert nem szívesen tágít saját igaza mellől ő sem, főleg, ha számára olyan fontos témáról van szó, mint saját sorsa és annak alakulása, amiről ráadásul volt ideje gondolkodni is bőven. Intath sok mindent tud, sok mindenhez ért, és összességében is sokkal tapasztaltabb nála, de egyszerűen kizárt, hogy ebben a témában, aminek a dolgok természeténél fogva ő a legnagyobb szakértője, jobban képben legyen nála.
Ugyanakkor a pillanat egyáltalán nem alkalmas lefolytatni ezt a meddő vitát, de, még ha az is lenne, akkor sem lenne hozzá kedve. Egyrészt az elftől kapott arccirógatás most is beválik, ahogyan eddig mindig, másrészt pedig fontosabb most, hogy Intath minél hamarabb ágyba tegye Vielt, aki látható és érthető módon eléggé elfáradt. Minden bizonnyal jót is fog neki tenni az alvás, nem csak mert általában nagyon jó orvosság, hanem azért is, mert ez által legalább egy kicsit elmenekülhet a fájdalom elől.*
- Talán azért még sem pusztul el minden. *jegyzi meg szelíd mosollyal, de ennyiben hagyja a témát, belátva, hogy a pillanat arra sem alkalmas, hogy ilyen komoly kérdéseket vitassanak meg.*
- Az viszont teljesen biztos, hogy itt nem kell félni a rókáktól ameddig Árnyék itt van, sem kicsi tündéreknek, sem a nagyoknak. *mondja ehelyett inkább a tündérlánynak, bár nem biztos benne, hogy szavai eljutnak a tudatáig, mert eléggé álmosnak, vagy inkább talán kábának látszik, de azt még biztosan hallja, ha minden jól megy, hogy Intath fantáziájában hogyan néz ki a közeljövő, ami természetesen neki is elnyeri a tetszését. Odahaza csak álmodhatott volna egy tündér barátnőről, meg úgy általában egy barátnőről is, itt viszont ez is valóság, ez pedig persze örömmel tölti el.*
- Mi is örülünk neked. *mondja kedves mosollyal és valóban teljesen komolyan az elfnek.* Már alig várom, hogy legyen sok szép emlékünk együtt. Jól mondod, tényleg rengeteg mindent csinálhatunk még együtt Viellel, és biztosan nagyon jó is lesz.
*Látja viszont, hogy Intath tényleg menne már, ezért nem húzza jobban az időt, csak megy, teszi a dolgát, vagyis segít, csak mellékesen szólva vissza, hogy "jó, majd vigyázok" bár úgy gondolja, hogy a doki most csak feleslegesen túlaggódja magát. Látott már lépcsőt, és hát nincs is sötét, hogy mellé tudjon lépni.
Minden gond nélkül meg is érkeznek Viel szobájáig, aminek ajtajában már csak suttogva beszél, pont mint aki attól fél, hogy felébreszti az éppen most elaludt lányt, pedig erre kevés esélyt lát igazából.*
- Szegény, milyen édesen alszik. *mondja, és nem tudja megállni, hogy ne adjon egy óvatos puszit a lány homlokára, mielőtt ajtót nyit.*
- Remélem tényleg pár nap és jobban lesz. *teszi hozzá.*
- Nagyon köszönöm! *mosolyog még Intre hálásan és láthatóan tényleg boldoggá teszi, hogy nem csak Vielről gondoskodik, hanem az ajándékról, amit neki adott. Eleve megtenné, de ezek után még természetesebb, hogy siet teljesíteni a kérését.*
- Persze, megyek, gondoskodom Árnyékról, amúgy is megígértem Vielnek, sőt neki is, hogy kap valami finomat cserébe azért, hogy figyelmeztetett bennünket.
*Így történik, hogy Intath kérését és saját ígéretét egyaránt lelkes sietséggel igyekszik teljesíteni, annyira, hogy nem jut eszébe a párnaigazgatás, betakargatás, így erről Intathnak egyedül kell gondoskodnia, de ezt talán egyáltalán nem is bánja, sőt, talán még örül is neki.*
//Vidéki kúria//
*~ "Valaki jött" ugatás volt az előző, vagy csak Vielért aggódik vajon? ~ kérdi magától, és sajnálja, hogy nem biztos az utóbbi lehetőségben, mert ha az lenne, akkor első útja mindenképpen a konyhába vezetne, hogy összeszedje hűséges tündér és házőrzőjüknek a neki korábban beígért "valami finomat", így viszont mivel meg akar bizonyosodni róla, hogy minden rendben van odakint Árnyéknak még egy kicsit várnia kell a vacsorára.
Viszont így is elsősorban a kutyához igyekszik, így pedig nem a bejárati ajtó felől közelít és kis kerülőt téve odabent, végül Árnyék háta mögött bukkan fel odakint, ekkor pillantva meg az idegent.
~ Micsoda sűrű egy nap! ~ állapítja meg először magában, majd ennél sokkal kellemetlenebb, nyugtalanító gondolata támad: ~ Még a végén nem lesz mindenkinek elég a leves! ~
Ez nem különösebben tenné boldoggá, de, ha valaki bebocsátást kér hozzájuk éjszakára, nyilván nem fogja elzavarni emiatt, hiszen szerencsére a ház kamrája sem üres, meg hát persze ellenkezne is a hely szellemével az egész.*
- Á, üdv! *köszönti elsőre igen kurtán, de jól hallhatóan a jövevényt, akiről, mivel testét köpeny, arcát csuklya fedi, azt sem igazán tudja elsőre megállapítani, hogy férfi, vagy nő, mégis valamilyen apró benyomás, amit nem tud megnevezni magának, az előző felé billenti inkább.*
- Nem kell aggódnod, Viel jól van. *ereszkedik ezek után fél térdre Árnyék mellé, majd átöleli és meg is simogatja többször oldalról.* Hozok neked majd valami finomat is hamarosan. *suttogja ezek után gyengéden a fülébe, ezúttal erősebb, de persze még így is gyengéd fejsimogatással nyomatékosítva szavait, remélve, hogy most is annyira okos lesz, mint amilyennek eddig bizonyult, és hangsúlyából, viselkedéséből sejteni fogja, hogy kis gazdáján segítettek, ahogy tudtak, már jobban van, továbbá, hogy éhen sem fog maradni, már csak egy kicsit kell várnia.
Mivel talán nem is találkozott még nála okosabb kutyával, úgy véli, hogy Árnyék a maga állati módján meg fogja érteni mindezt.
Ami az idegent illeti, akit az előbb minden bizonnyal megugatott, már nem ennyire biztos a dolgában. Nem különösebben bizalmatlan senkivel szemben, annak ellenére sem, hogy a városban történtek után akár az is lehetne, de az tény, hogyha az ismeretlennek láthatná az arcát, valamint, ha egy lány, vagy nő állna az ajtóban, alapjáraton sokkal nagyobb bizalommal viseltetne az irányába, mint így.
Ugyanakkor, ha a férfi bármi rosszban sántikálna talán nem sötétedés előtt, hanem után érkezne, és nyilván nem is a bejárati ajtónál próbálkozna.
Közben persze lehet, hogy ők ketten sem éppen bizalomgerjesztő látvány a másik szemében. Egy vadnak látszó, hatalmas kutya, meg egy betegesen sápadt, törékeny lány, aki jó eséllyel nem lenne képes megfékezni a derék házőrzőt, ha ő úgy döntene, hogy csaholva, morogva megindul új vendégük felé.
Nem tudja, hogy inkább Árnyék éjfeketesége és nagysága emeli ki az ő bőrének beteges sápadtságát, vagy termetének apróságát és törékenységét, esetleg éppen ellenkezőleg, inkább mellette néz ki sokkal feketébben, impozánsabban és ijesztőbben Viel általában amúgy szelíd házőrzője. Mindenesetre sejti, hogy elég érdekesen festhetnek együtt, főleg, ha félig Árnyék mellett térdel.
Fel is áll inkább.*
- Maradj kérlek, mindjárt jövök, és hozok vacsorát! *mondja neki, remélve, hogy hallgat rá is, és, hogy testbeszédje valóban arra utal, hogy ura a helyzetnek.
Egyébként annak érzi magát. Akárki is az idegen, Árnyék mögötte van, Intathért is kiálthat, és nem utolsó sorban varázslatai is vele vannak.
Éppen csak azt nem tudja, hogy mit mondjon hirtelen. Ezért a lehető legegyszerűbb mondatok mellett dönt.*
- Luninari vagyok. Miben segíthetek? *kérdi, miközben elindul a férfi felé.*
- Is-is, én már csak tudom. Amúgy sem minden babona buta. Kedves és aranyos is akad köztük olykor. *vitatkozik kicsit, mert nem szívesen tágít saját igaza mellől ő sem, főleg, ha számára olyan fontos témáról van szó, mint saját sorsa és annak alakulása, amiről ráadásul volt ideje gondolkodni is bőven. Intath sok mindent tud, sok mindenhez ért, és összességében is sokkal tapasztaltabb nála, de egyszerűen kizárt, hogy ebben a témában, aminek a dolgok természeténél fogva ő a legnagyobb szakértője, jobban képben legyen nála.
Ugyanakkor a pillanat egyáltalán nem alkalmas lefolytatni ezt a meddő vitát, de, még ha az is lenne, akkor sem lenne hozzá kedve. Egyrészt az elftől kapott arccirógatás most is beválik, ahogyan eddig mindig, másrészt pedig fontosabb most, hogy Intath minél hamarabb ágyba tegye Vielt, aki látható és érthető módon eléggé elfáradt. Minden bizonnyal jót is fog neki tenni az alvás, nem csak mert általában nagyon jó orvosság, hanem azért is, mert ez által legalább egy kicsit elmenekülhet a fájdalom elől.*
- Talán azért még sem pusztul el minden. *jegyzi meg szelíd mosollyal, de ennyiben hagyja a témát, belátva, hogy a pillanat arra sem alkalmas, hogy ilyen komoly kérdéseket vitassanak meg.*
- Az viszont teljesen biztos, hogy itt nem kell félni a rókáktól ameddig Árnyék itt van, sem kicsi tündéreknek, sem a nagyoknak. *mondja ehelyett inkább a tündérlánynak, bár nem biztos benne, hogy szavai eljutnak a tudatáig, mert eléggé álmosnak, vagy inkább talán kábának látszik, de azt még biztosan hallja, ha minden jól megy, hogy Intath fantáziájában hogyan néz ki a közeljövő, ami természetesen neki is elnyeri a tetszését. Odahaza csak álmodhatott volna egy tündér barátnőről, meg úgy általában egy barátnőről is, itt viszont ez is valóság, ez pedig persze örömmel tölti el.*
- Mi is örülünk neked. *mondja kedves mosollyal és valóban teljesen komolyan az elfnek.* Már alig várom, hogy legyen sok szép emlékünk együtt. Jól mondod, tényleg rengeteg mindent csinálhatunk még együtt Viellel, és biztosan nagyon jó is lesz.
*Látja viszont, hogy Intath tényleg menne már, ezért nem húzza jobban az időt, csak megy, teszi a dolgát, vagyis segít, csak mellékesen szólva vissza, hogy "jó, majd vigyázok" bár úgy gondolja, hogy a doki most csak feleslegesen túlaggódja magát. Látott már lépcsőt, és hát nincs is sötét, hogy mellé tudjon lépni.
Minden gond nélkül meg is érkeznek Viel szobájáig, aminek ajtajában már csak suttogva beszél, pont mint aki attól fél, hogy felébreszti az éppen most elaludt lányt, pedig erre kevés esélyt lát igazából.*
- Szegény, milyen édesen alszik. *mondja, és nem tudja megállni, hogy ne adjon egy óvatos puszit a lány homlokára, mielőtt ajtót nyit.*
- Remélem tényleg pár nap és jobban lesz. *teszi hozzá.*
- Nagyon köszönöm! *mosolyog még Intre hálásan és láthatóan tényleg boldoggá teszi, hogy nem csak Vielről gondoskodik, hanem az ajándékról, amit neki adott. Eleve megtenné, de ezek után még természetesebb, hogy siet teljesíteni a kérését.*
- Persze, megyek, gondoskodom Árnyékról, amúgy is megígértem Vielnek, sőt neki is, hogy kap valami finomat cserébe azért, hogy figyelmeztetett bennünket.
*Így történik, hogy Intath kérését és saját ígéretét egyaránt lelkes sietséggel igyekszik teljesíteni, annyira, hogy nem jut eszébe a párnaigazgatás, betakargatás, így erről Intathnak egyedül kell gondoskodnia, de ezt talán egyáltalán nem is bánja, sőt, talán még örül is neki.*
//Vidéki kúria//
*~ "Valaki jött" ugatás volt az előző, vagy csak Vielért aggódik vajon? ~ kérdi magától, és sajnálja, hogy nem biztos az utóbbi lehetőségben, mert ha az lenne, akkor első útja mindenképpen a konyhába vezetne, hogy összeszedje hűséges tündér és házőrzőjüknek a neki korábban beígért "valami finomat", így viszont mivel meg akar bizonyosodni róla, hogy minden rendben van odakint Árnyéknak még egy kicsit várnia kell a vacsorára.
Viszont így is elsősorban a kutyához igyekszik, így pedig nem a bejárati ajtó felől közelít és kis kerülőt téve odabent, végül Árnyék háta mögött bukkan fel odakint, ekkor pillantva meg az idegent.
~ Micsoda sűrű egy nap! ~ állapítja meg először magában, majd ennél sokkal kellemetlenebb, nyugtalanító gondolata támad: ~ Még a végén nem lesz mindenkinek elég a leves! ~
Ez nem különösebben tenné boldoggá, de, ha valaki bebocsátást kér hozzájuk éjszakára, nyilván nem fogja elzavarni emiatt, hiszen szerencsére a ház kamrája sem üres, meg hát persze ellenkezne is a hely szellemével az egész.*
- Á, üdv! *köszönti elsőre igen kurtán, de jól hallhatóan a jövevényt, akiről, mivel testét köpeny, arcát csuklya fedi, azt sem igazán tudja elsőre megállapítani, hogy férfi, vagy nő, mégis valamilyen apró benyomás, amit nem tud megnevezni magának, az előző felé billenti inkább.*
- Nem kell aggódnod, Viel jól van. *ereszkedik ezek után fél térdre Árnyék mellé, majd átöleli és meg is simogatja többször oldalról.* Hozok neked majd valami finomat is hamarosan. *suttogja ezek után gyengéden a fülébe, ezúttal erősebb, de persze még így is gyengéd fejsimogatással nyomatékosítva szavait, remélve, hogy most is annyira okos lesz, mint amilyennek eddig bizonyult, és hangsúlyából, viselkedéséből sejteni fogja, hogy kis gazdáján segítettek, ahogy tudtak, már jobban van, továbbá, hogy éhen sem fog maradni, már csak egy kicsit kell várnia.
Mivel talán nem is találkozott még nála okosabb kutyával, úgy véli, hogy Árnyék a maga állati módján meg fogja érteni mindezt.
Ami az idegent illeti, akit az előbb minden bizonnyal megugatott, már nem ennyire biztos a dolgában. Nem különösebben bizalmatlan senkivel szemben, annak ellenére sem, hogy a városban történtek után akár az is lehetne, de az tény, hogyha az ismeretlennek láthatná az arcát, valamint, ha egy lány, vagy nő állna az ajtóban, alapjáraton sokkal nagyobb bizalommal viseltetne az irányába, mint így.
Ugyanakkor, ha a férfi bármi rosszban sántikálna talán nem sötétedés előtt, hanem után érkezne, és nyilván nem is a bejárati ajtónál próbálkozna.
Közben persze lehet, hogy ők ketten sem éppen bizalomgerjesztő látvány a másik szemében. Egy vadnak látszó, hatalmas kutya, meg egy betegesen sápadt, törékeny lány, aki jó eséllyel nem lenne képes megfékezni a derék házőrzőt, ha ő úgy döntene, hogy csaholva, morogva megindul új vendégük felé.
Nem tudja, hogy inkább Árnyék éjfeketesége és nagysága emeli ki az ő bőrének beteges sápadtságát, vagy termetének apróságát és törékenységét, esetleg éppen ellenkezőleg, inkább mellette néz ki sokkal feketébben, impozánsabban és ijesztőbben Viel általában amúgy szelíd házőrzője. Mindenesetre sejti, hogy elég érdekesen festhetnek együtt, főleg, ha félig Árnyék mellett térdel.
Fel is áll inkább.*
- Maradj kérlek, mindjárt jövök, és hozok vacsorát! *mondja neki, remélve, hogy hallgat rá is, és, hogy testbeszédje valóban arra utal, hogy ura a helyzetnek.
Egyébként annak érzi magát. Akárki is az idegen, Árnyék mögötte van, Intathért is kiálthat, és nem utolsó sorban varázslatai is vele vannak.
Éppen csak azt nem tudja, hogy mit mondjon hirtelen. Ezért a lehető legegyszerűbb mondatok mellett dönt.*
- Luninari vagyok. Miben segíthetek? *kérdi, miközben elindul a férfi felé.*
1023. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-06 17:26:58
Üzenet elküldve: 2022-02-06 17:26:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1283
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1283
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*Nem bír magával. Szükségét érzi, hogy szemtelenkedjen a félvérrel szemben, aki ügyesen lereagálja. Érzelmi tényezőket keverni egy ész érvekről szóló társalgásba. Tipikus női technika. Persze a doki tudja, hogy kell a félvért könnyen kezelni. Elmosolyodva megcirógatja a betegesen sápadt, halvány pofit.*
-Természetesen sajnálnám ha nem ismernélek. De ez a szerencse javára írható nem a káros babonákéra.
*Nem könnyen adja fel az igazát. Mindketten észrevehették már milyen makacs is tud néha lenni. A félvér csak ma nem is egyszer. A kertbe kikötött tündérek kérdését elengedi. Azt, komolyan se gondolta. A rókák említésére bólogat majd a tündér szavain jót vigyorog.*
-Tényleg egy nagy lány vagy.
*Persze nem mondja komolyan. És pont az ő szájából ez különösen viccesen hathat. Meg is simizi az ezüst hajat. Amit aztán megismétel mikor a halandósággal kapcsolatban egy tényleg okos dolgot mond az kislány. A doki el van kényeztetve ezzel a társasággal. Aztán Luninari is aranyosat mond amivel szintén megmosolyogtatja a férfit.*
-Biztos vagyok benne, hogy ezek után sok-sok kellemesebb emlék is vár majd rátok együtt. Viel-nek kell majd egy barátnő akivel átbeszélhet csajos dolgokat lábadozás közben, meg akivel majd nagyokat játszhat miután jobban lesz. Taníthat tündérreceptekre is vagy te taníthatsz neki otthoni fogásokat. Sok szép napra kell majd még emlékeznetek ezek után is, de örülök, hogy jól érezted magad. Én is örülök, hogy ilyen csupaszív lányokkal élhetek együtt.
*Mosolyog rájuk. A sárkányfog kérdése is lezárul a kislánynak hála. Aztán már tényleg ideje menni mert a pityókaszesz és az izgalmak ki tudja mikor teszik meg a hatásukat Viel-re. Nagyjából akkor mikor a doki kézbe veszi. Talán most jobban sikerült megfognia vagy csak a közönség miatt nem akar szégyenbe kerülni, de könnyebb tartani. A mágia kérdésén jót mosolyog.*
-Persze, persze.
*Látszik rajta, hogy nem hiszi el. Még nem látta varázsolni a kislányt. Luni-t viszont igen és neki most jut eszébe bemutatót tartani. Nem rossz, nem rossz, de az elf már haladna. Mondjuk annyira nem, hogy mikor a hollóhajú megindul akkor ne szólna utána.*
-A lépcsőn el ne ess! Azért óvatosan!
*Majd viszi is fel a kislányt maga elé motyogva.*
-Csak orvos voltam nem is kapitány.
*Azért annak örül, hogy a szobája a háznak ebben a végében van. Nem vinné túlzásba ezt a cipekedést. Amiről azért eszébe ötlik, hogy milyen védtelen is most a kezében tartott csöpp kis test.*
~Jobban is vigyázhatna magára. Mások ki is használnák.~
*Míg az ajtajához érnek már el is szundít. Az a dög meg nekiáll ugatni.*
-Az ajtót még nyisd ki utána megnéznéd mi baja? Azt, a gallyat majd vízbe teszem neki. Ha gond van szólj.
*Ha Luninari úgy tesz akkor az ágyához viszi Viel-t és óvatosan lefekteti. Ha a félvér ottmaradt még az ágyat megigazítani hálás érte ha viszont tényleg ahogy a doki kérte ment az ajtóhoz akkor egyedül oldja meg. Betakargatja a kislányt és megsimogatja a buksiját.*
-Tessék meggyógyulni kincsem! Várnak a barátaid és a sok játék. Mikor felébredsz Luninari finom levese fogad majd szóval tessék gyógyulni, hogy meg is kóstolhasd.
~Bájos lány.~
*Majd ígéretéhez hűen keres valami poharat amibe vízbe tudja tenni a gallyat a lánynak. Férfiből van úgyhogy neki se áll vázát nézni. Elég lesz egy pohár. Aztán veszi észre magát.*
~Összevérzett. Nagyszerű.~
*Neki is áll lecserélni az ingét és a koszosat bedobja a fürdőbe ahol gyűjtik a mosatlant. Szóval ha csak Luninari nem sikít elvan ezekkel egy darabig.*
*Nem bír magával. Szükségét érzi, hogy szemtelenkedjen a félvérrel szemben, aki ügyesen lereagálja. Érzelmi tényezőket keverni egy ész érvekről szóló társalgásba. Tipikus női technika. Persze a doki tudja, hogy kell a félvért könnyen kezelni. Elmosolyodva megcirógatja a betegesen sápadt, halvány pofit.*
-Természetesen sajnálnám ha nem ismernélek. De ez a szerencse javára írható nem a káros babonákéra.
*Nem könnyen adja fel az igazát. Mindketten észrevehették már milyen makacs is tud néha lenni. A félvér csak ma nem is egyszer. A kertbe kikötött tündérek kérdését elengedi. Azt, komolyan se gondolta. A rókák említésére bólogat majd a tündér szavain jót vigyorog.*
-Tényleg egy nagy lány vagy.
*Persze nem mondja komolyan. És pont az ő szájából ez különösen viccesen hathat. Meg is simizi az ezüst hajat. Amit aztán megismétel mikor a halandósággal kapcsolatban egy tényleg okos dolgot mond az kislány. A doki el van kényeztetve ezzel a társasággal. Aztán Luninari is aranyosat mond amivel szintén megmosolyogtatja a férfit.*
-Biztos vagyok benne, hogy ezek után sok-sok kellemesebb emlék is vár majd rátok együtt. Viel-nek kell majd egy barátnő akivel átbeszélhet csajos dolgokat lábadozás közben, meg akivel majd nagyokat játszhat miután jobban lesz. Taníthat tündérreceptekre is vagy te taníthatsz neki otthoni fogásokat. Sok szép napra kell majd még emlékeznetek ezek után is, de örülök, hogy jól érezted magad. Én is örülök, hogy ilyen csupaszív lányokkal élhetek együtt.
*Mosolyog rájuk. A sárkányfog kérdése is lezárul a kislánynak hála. Aztán már tényleg ideje menni mert a pityókaszesz és az izgalmak ki tudja mikor teszik meg a hatásukat Viel-re. Nagyjából akkor mikor a doki kézbe veszi. Talán most jobban sikerült megfognia vagy csak a közönség miatt nem akar szégyenbe kerülni, de könnyebb tartani. A mágia kérdésén jót mosolyog.*
-Persze, persze.
*Látszik rajta, hogy nem hiszi el. Még nem látta varázsolni a kislányt. Luni-t viszont igen és neki most jut eszébe bemutatót tartani. Nem rossz, nem rossz, de az elf már haladna. Mondjuk annyira nem, hogy mikor a hollóhajú megindul akkor ne szólna utána.*
-A lépcsőn el ne ess! Azért óvatosan!
*Majd viszi is fel a kislányt maga elé motyogva.*
-Csak orvos voltam nem is kapitány.
*Azért annak örül, hogy a szobája a háznak ebben a végében van. Nem vinné túlzásba ezt a cipekedést. Amiről azért eszébe ötlik, hogy milyen védtelen is most a kezében tartott csöpp kis test.*
~Jobban is vigyázhatna magára. Mások ki is használnák.~
*Míg az ajtajához érnek már el is szundít. Az a dög meg nekiáll ugatni.*
-Az ajtót még nyisd ki utána megnéznéd mi baja? Azt, a gallyat majd vízbe teszem neki. Ha gond van szólj.
*Ha Luninari úgy tesz akkor az ágyához viszi Viel-t és óvatosan lefekteti. Ha a félvér ottmaradt még az ágyat megigazítani hálás érte ha viszont tényleg ahogy a doki kérte ment az ajtóhoz akkor egyedül oldja meg. Betakargatja a kislányt és megsimogatja a buksiját.*
-Tessék meggyógyulni kincsem! Várnak a barátaid és a sok játék. Mikor felébredsz Luninari finom levese fogad majd szóval tessék gyógyulni, hogy meg is kóstolhasd.
~Bájos lány.~
*Majd ígéretéhez hűen keres valami poharat amibe vízbe tudja tenni a gallyat a lánynak. Férfiből van úgyhogy neki se áll vázát nézni. Elég lesz egy pohár. Aztán veszi észre magát.*
~Összevérzett. Nagyszerű.~
*Neki is áll lecserélni az ingét és a koszosat bedobja a fürdőbe ahol gyűjtik a mosatlant. Szóval ha csak Luninari nem sikít elvan ezekkel egy darabig.*
1022. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-06 15:55:00
Üzenet elküldve: 2022-02-06 15:55:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*Árnyék ideges. Bizony. A legjobb barátja, Viel már kutyaórák óta magára hagyta, pedig láthatóan baja volt. Sőt, az előbb fogadni mert volna, hogy a sikítását hallja. Jobb híján körbefutkos a ház körül és furcsán vinnyogó hangot ad ki. Ebből még óriási baj lesz. Ki fogja megetetni? Megvakarni a fülét? Játszani vele? Most mitévő legyen?!
Kétségbeeséséből csak az lendíti ki, hogy az egyik ház körüli kör után a bejárathoz érve talál ott valakit, aki eddig nem ott volt. Sőt, teljesen idegen szaga van.
A kötelességtudat egy másodperc alatt felülkerekedik minden aggodalmán. A hatalmas, derékig érő, fekete kutya kimért méltósággal battyog közelebb, tappancsai akkorák, mint másnak a lába, a feje alig férne egy felnőtt hóna alá. A szemét nem látni, mert egy merő, földig csüngő felmosórongy az egész eb. Úgy tizenöt lépésre Adoavertől megáll, és mély hangon megugatja, de nem lép közelebb, nem acsarog. Így is épp elég ijesztő.*
//Fogas kérdés//
- Dehogy, Luni nem úgy értette! *Mosolyog Viel megsimogatva barátnője karját, mikor Intath kiforgatja a félvér lány szavait. De ami a fogakat illeti, hát... a tündérek sem képesek mindenre.* Minden elpusztul, a tündérek sem halhatatlanok. Sajnos ez az élet rendje.
*Igenis jó hatással van rá Luni meséje, mert eltereli a figyelmét a fájdalomról. Szép gondolat, hogy a kutyák is szabadon éljenek, bár ilyen szempontból rá sem lehet panasz: nincs kerítés, Árnyék azt tesz, amit akar, mégis minden nap úgy dönt, hogy mellettük marad. Az azonban meglepi, hogy a rókák ekkora jelentőséggel bírnak Luninál.*
- Én egy kicsit félek a rókától. A pici tündérekre veszélyesek lehetnek. Pedig olyan szépek! *Aztán lepillant, és rájön, hogy ez furcsán hangozhat az ő szájából, mikor alig kisebb Luninál. Nem egy falat lenne egy rókának, de még csak nem is kettő.* Illetve... a nálam jóval kisebb tündérekre. Én ugyanis elég nagy vagyok.
*Viel beleborzong a gondolatba, hogy milyen rossz lehet magadnak kitörni a fogadat, ő már attól is majdnem elájult, hogy Intath húzta ki neki. Szegény kutyus meg még azt se tudja mondani, hogy jaj, nem hogy elmagyarázza, mi a baja pontosan. Úgy dönt, már csak Árnyék tiszteletére is legközelebb nem hagyja majd így elfajulni a dolgokat, és ha már neki megadatott, hogy egy kedves doktorbácsival lakik együtt, és még beszélni is tud, időben élni fog a lehetőséggel. A doki sárkányfogas tréfájától pedig kuncognia kell, de hamar leleplezi a turpisságot, nehogy félrevezessék szegény Lunit.
Ami az "imádkozást" illeti, a tündér úgy érzi, a varázslata hatásos volt, mert már kevésbé fáj a húzás helye. Viszont Intath eléggé elbagatellizálja a helyzetet. Ez nem módi, ez volt élete első varázslata! Eeyr erőt adott neki! Ez nagyszerű hír!*
- Nem, nem, én... *Magyarázná kicsit esetlenül, mert eléggé fáradt. Le-lecsukódnak a szemei, de azért engedelmeskedik a dokinak, és belecsimpaszkodik a nyakába, ahogy mondta.* Az előbb varázsoltam, és jobb is lett a szám... Gyógy... varázslat volt... *Ásít közben, de csak egy aprót, mert fáj kitátani a száját. Úgy tűnik, Luni tudja, hogy az imént varázsolt, mert ő is mutat neki valamit: egy botból rügyeket fakaszt. Viel nem nagyon tudja már, álmodik-e, ezért ámulva nyúl a tárgyért, hogy megtapintsa, valódi-e. Bizony, hogy az!*
- Jaj, ez... köszönöm! *Álmélkodik. Mire az ajtóig jutnak, valószínűleg a feje már Intath vállára biccen, és szundikál. Már az ugatást sem hallja meg.*
*Árnyék ideges. Bizony. A legjobb barátja, Viel már kutyaórák óta magára hagyta, pedig láthatóan baja volt. Sőt, az előbb fogadni mert volna, hogy a sikítását hallja. Jobb híján körbefutkos a ház körül és furcsán vinnyogó hangot ad ki. Ebből még óriási baj lesz. Ki fogja megetetni? Megvakarni a fülét? Játszani vele? Most mitévő legyen?!
Kétségbeeséséből csak az lendíti ki, hogy az egyik ház körüli kör után a bejárathoz érve talál ott valakit, aki eddig nem ott volt. Sőt, teljesen idegen szaga van.
A kötelességtudat egy másodperc alatt felülkerekedik minden aggodalmán. A hatalmas, derékig érő, fekete kutya kimért méltósággal battyog közelebb, tappancsai akkorák, mint másnak a lába, a feje alig férne egy felnőtt hóna alá. A szemét nem látni, mert egy merő, földig csüngő felmosórongy az egész eb. Úgy tizenöt lépésre Adoavertől megáll, és mély hangon megugatja, de nem lép közelebb, nem acsarog. Így is épp elég ijesztő.*
//Fogas kérdés//
- Dehogy, Luni nem úgy értette! *Mosolyog Viel megsimogatva barátnője karját, mikor Intath kiforgatja a félvér lány szavait. De ami a fogakat illeti, hát... a tündérek sem képesek mindenre.* Minden elpusztul, a tündérek sem halhatatlanok. Sajnos ez az élet rendje.
*Igenis jó hatással van rá Luni meséje, mert eltereli a figyelmét a fájdalomról. Szép gondolat, hogy a kutyák is szabadon éljenek, bár ilyen szempontból rá sem lehet panasz: nincs kerítés, Árnyék azt tesz, amit akar, mégis minden nap úgy dönt, hogy mellettük marad. Az azonban meglepi, hogy a rókák ekkora jelentőséggel bírnak Luninál.*
- Én egy kicsit félek a rókától. A pici tündérekre veszélyesek lehetnek. Pedig olyan szépek! *Aztán lepillant, és rájön, hogy ez furcsán hangozhat az ő szájából, mikor alig kisebb Luninál. Nem egy falat lenne egy rókának, de még csak nem is kettő.* Illetve... a nálam jóval kisebb tündérekre. Én ugyanis elég nagy vagyok.
*Viel beleborzong a gondolatba, hogy milyen rossz lehet magadnak kitörni a fogadat, ő már attól is majdnem elájult, hogy Intath húzta ki neki. Szegény kutyus meg még azt se tudja mondani, hogy jaj, nem hogy elmagyarázza, mi a baja pontosan. Úgy dönt, már csak Árnyék tiszteletére is legközelebb nem hagyja majd így elfajulni a dolgokat, és ha már neki megadatott, hogy egy kedves doktorbácsival lakik együtt, és még beszélni is tud, időben élni fog a lehetőséggel. A doki sárkányfogas tréfájától pedig kuncognia kell, de hamar leleplezi a turpisságot, nehogy félrevezessék szegény Lunit.
Ami az "imádkozást" illeti, a tündér úgy érzi, a varázslata hatásos volt, mert már kevésbé fáj a húzás helye. Viszont Intath eléggé elbagatellizálja a helyzetet. Ez nem módi, ez volt élete első varázslata! Eeyr erőt adott neki! Ez nagyszerű hír!*
- Nem, nem, én... *Magyarázná kicsit esetlenül, mert eléggé fáradt. Le-lecsukódnak a szemei, de azért engedelmeskedik a dokinak, és belecsimpaszkodik a nyakába, ahogy mondta.* Az előbb varázsoltam, és jobb is lett a szám... Gyógy... varázslat volt... *Ásít közben, de csak egy aprót, mert fáj kitátani a száját. Úgy tűnik, Luni tudja, hogy az imént varázsolt, mert ő is mutat neki valamit: egy botból rügyeket fakaszt. Viel nem nagyon tudja már, álmodik-e, ezért ámulva nyúl a tárgyért, hogy megtapintsa, valódi-e. Bizony, hogy az!*
- Jaj, ez... köszönöm! *Álmélkodik. Mire az ajtóig jutnak, valószínűleg a feje már Intath vállára biccen, és szundikál. Már az ugatást sem hallja meg.*
1021. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-04 19:08:50
Üzenet elküldve: 2022-02-04 19:08:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*Hát egy huzamosabb ideig eltartott, míg észrevette a fákat az erdőben, hogy úgy fogalmazzon; buzgóságában a ligeti tölgyesek megtalálása helyett majdnem az erdőség mélyébe túrázott. Csak a napfényt rohamos mennyiségben elnyelő fakoronák jelenléteinek az extrém sűrűsége, valamint egy általa eddig soha nem hallott állattól származott, messzi, de tiszta üvöltés tudatosította számára, hogy a rossz irányba halad. Szerencsére a másik kanyar már pont a jó ösvényre vitte vissza, és egy sokat mondó mennyiségű izzadságot töröl le homlokáról, mikor a lényegesen kevesebb, de attól még az ő látóterét továbbra is blokkoló fatörzsek egyik párosán túl egy emberi lények által építhetett, kastélyméretű háztömböt pillant meg. A jó helyen kell lennie, ha csak nem többet építettek a fák közé, és ki kell találnia, melyik épület milyen funkciót szolgálhat. Remélhetőleg ez az egy megad mindent.
Csuklyája szorosan ölelve körbe a fejét, lenyűgözve legelteti szemét a ligeti lakóhelyen; már külsőleg is meglátszik, hogy nem kíméltek rajta aranyat. Egy majd' két tucat lépésnyire a bejárattól megáll, kíváncsi tekintetével körbenéz, hátha talál valami szolgálószerűséget, aki eligazíthatja. A papíros nem mondott sokkal többet az itteni szabályokról, mint ami a józan ember már alapjából tisztában lehet, így valahogyan bebocsátást kelljen szerezzen anélkül, hogy valami pitiáner tolvajnak nézzék. Mágussága nem azért hagyta el a várost, hogy az erdőben zabáltassák meg valamivel, elvégre.*
*Hát egy huzamosabb ideig eltartott, míg észrevette a fákat az erdőben, hogy úgy fogalmazzon; buzgóságában a ligeti tölgyesek megtalálása helyett majdnem az erdőség mélyébe túrázott. Csak a napfényt rohamos mennyiségben elnyelő fakoronák jelenléteinek az extrém sűrűsége, valamint egy általa eddig soha nem hallott állattól származott, messzi, de tiszta üvöltés tudatosította számára, hogy a rossz irányba halad. Szerencsére a másik kanyar már pont a jó ösvényre vitte vissza, és egy sokat mondó mennyiségű izzadságot töröl le homlokáról, mikor a lényegesen kevesebb, de attól még az ő látóterét továbbra is blokkoló fatörzsek egyik párosán túl egy emberi lények által építhetett, kastélyméretű háztömböt pillant meg. A jó helyen kell lennie, ha csak nem többet építettek a fák közé, és ki kell találnia, melyik épület milyen funkciót szolgálhat. Remélhetőleg ez az egy megad mindent.
Csuklyája szorosan ölelve körbe a fejét, lenyűgözve legelteti szemét a ligeti lakóhelyen; már külsőleg is meglátszik, hogy nem kíméltek rajta aranyat. Egy majd' két tucat lépésnyire a bejárattól megáll, kíváncsi tekintetével körbenéz, hátha talál valami szolgálószerűséget, aki eligazíthatja. A papíros nem mondott sokkal többet az itteni szabályokról, mint ami a józan ember már alapjából tisztában lehet, így valahogyan bebocsátást kelljen szerezzen anélkül, hogy valami pitiáner tolvajnak nézzék. Mágussága nem azért hagyta el a várost, hogy az erdőben zabáltassák meg valamivel, elvégre.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1383-1402