//Havashegy fia//
*Viel mélyre ás az emlékezetében, de igazság szerint szinte semmit sem hallott arról, mi a teendő a hegyekből jött emberekkel. Egy tündérfaluban nőtt fel, ahol nem hogy északiakat, hanem úgy általában náluk magasabb személyeket is csak hellyel-közzel láttak. Annyira elrejtőztek, hogy inkább ők keresték a kapcsolatot a külvilággal, semmint hogy valaki, akár véletlenül is, betoppanjon hozzájuk. Szarvasligetben ez földrajzi értelemben előbb lehetséges, itt az élő példa rá, Nodric személyében. Sőt, ha tudná, hogy éppen fekete fenevadnak szólítgatja szőrmók barátját, lehet, hogy megfontolná a szavait, de nem tud elmenni mellette, mennyire hasonlít a „bikkja” a „blöki” szóra. Árnyék persze tudomást sem vesz erről, ő még Viel nyelvén is csupán néhány szót ismer.
Nodric, mert ez a férfi neve, ugyan gyanakvón néz Sheni után, de szerencsére nem vesznek össze. Viel nem szeretné, hogy bárki is bajba kerüljön, és úgy látszik, a baráti hozzáállása, ha átmenetileg is, de elsimítja az esetleges indulatokat.
Furcsa Nodric szájából hallani a hegyek szót, a furcsa kiejtésével, de Viel szeme felragyog a próbálkozásra. Úgy gondolja, Nodric azért ismételte el, amiért ő a „bikkja” szót, mert ahogy Vielnek Árnyék, úgy Nodricnak a hegyek jelentik az otthont, boldogságot. Ezért is esik le az álla, mikor a kis bemutatója után olyan szót hall, amit ki sem nézett a másikból.*
~ Háború? Északon? Ugye nem jön ide? ~ *Töpreng el, ő, aki soha nem bántana senkit, és akinek minden jó ember félelme és szenvedése felér egy késdöféssel. Egészen elsápad, egyben meg is sajnálja a férfit. Kár is lenne azonban tovább rajzolgatni a porba, és meghívni őt ebédre, ugyanis miközben beszélgetnek, észre sem veszik, hogy az ég felettük beborult, és nagy cseppekben esni kezd az eső, míg jó nagy zuhé nem kerekedik belőle. Sőt, még egy nagy dörgést is hallani nem messze. Viel nagyot sikkant a hirtelen lezúduló hideg víztől, és nyakát behúzva a ház bejárata felé iramodik, kezével pedig int Nodricnak, hogy kövesse, és ha nem jutott volna a férfi eszébe, emlékeztetőül a fegyvereire bök. Bár Viel nem ért a harci eszközökhöz, biztos nem jó nekik, ha eláznak. Árnyék nem ilyen szerencsés, szegény éles fülével egyből halálra válik attól, ami odakint keveredett. A víz sem a kedvence, de a hangzavar végképp nem. Rémülten szaladgálni kezd, aztán bepréseli magát Viel mellett a bejárati ajtón, és a fajhoz bújva lekuporodik. Viel közben addig tartja az ajtót, míg Nodric csatlakozik hozzá. Nem is baj, hogy bejöttek, mert megérzi a levegőben a leves illatát, amit még ő tett oda a konyhában. Lassan fel kéne tálalnia. A padlón lévő cseppekből ítélve egyébként úgy véli, nem ők az elsők, akiket elkapott a vihar, de egyelőre a konyha felé veszi az irányt, illetve arra invitálja Nodricot.*
//Konyha//
*Viel nem sokkal előzheti meg Shent, mikor kicsit ázott vállal és fürtökkel betoppan, hogy bemutassa az új társukat.*
- Lau, van egy vendégünk, akivel a kertben találkoztam. Nodric a neve, és nem beszéli a nyelvünket. A hegyekből jött, ahol háború van. *Foglalja össze röviden és olyan tárgyilagosan, mintha csak virágot szedett volna a réten. Ha ez megvolt, gyorsan szalad is a forró leveshez, hogy egy ronggyal megragadva ügyesen leszedje a tűzről.*
- Árnyék bejött, mert félt! *Teszi hozzá még mellékesen, mielőtt valaki jöttében-mentében hasra vágódik a sötét színű ebben. A kiporciózott levesből egy tállal a vendégnek is jut, aki mellé a lány telelepedik, hogy együtt eszegessenek.*
- Én főztem. *Mondja, magára mutatva, majd megkavarintva a levest. Szerencsére az íze is jó, így nem marad szégyenben.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.07.10 00:03:05