Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 4 (61. - 80. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1207-1226
80. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-22 13:15:32
Üzenet elküldve: 2020-02-22 13:15:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//A tragédia//
//A rendelőben//
- Igen, ott voltam. *bólint ő is, teljesen biztosra véve, hogy Natalayda hozzá kapcsolódó emlékei nem éppen a legkellemesebbek. Csak hát az állapotát elnézve nyilván történt vele azóta annyi szörnyűség, hogy ez most aligha fogja zavarni, főleg akkor nem, hogyha odaadó ápolónő lesz belőle. A szerep ugyan idegen tőle, betegről legalábbis eddig nem nagyon kellett még gondoskodnia. Általában ő volt az, akit édesanyjának ápolni kellett, de úgy gondolja ennyivel meg fog tudni birkózni, különösen akkor, ha Intath is itt van, és nem kell a a saját ötleteire hagyatkoznia.
Mondjuk, ami az ételt illeti, szíve szerint maradna a könnyű sajtnál, meg az egyszerű kenyérnél, ahogyan eltervezte, de természetesen esze ágában sincsen felülbírálni Intath szigorú parancsát. Ő az orvos, neki kell tudnia, hogy ilyenkor hogyan és mit kell enni, ő pedig csak találgat, hogy szerinte mi lenne jó.
Bármennyire is érdekelné az, hogy mi történt Karavánpihenőben, meg, hogy egészen pontosan mi mindenen ment keresztül Natalayda az utolsó találkozásuk óta eltelt időben, azért hamar belátja, hogy a beszélgetésnél sokkal hasznosabb dolgot is tehet most, az pedig, hogy a másik lány jobban legyen, nyilván sokkal fontosabb saját kíváncsiságának kielégítésénél.*
- Sietek vissza. *mondja, majd a rendelőt elhagyva futásnak ered. Ritkán szokott futni, utolsó három futásához pedig kivétel nélkül egy-egy nagyon kellemetlen, nem szívesen felidézett emlék tartozik, mindez azonban nem akadályozza meg abban, hogy most is szaladjon, igaz ezúttal csak a rendelő és a konyha között.
Bele sem mer gondolni, hogy Natalayda mióta nem ehetett már, így próbál minél jobban sietni.
Sajnos azonban a kenyér nem pirul meg azonnal, így hamar tudatosodik benne, hogy hiába futott idáig, túl sok időt nem nyert vele. Visszafelé pedig már nem szaladhat a tálcával, ráadásul előbb még szobát is kell találnia és előkészíteni azt.
Dolgát nem könnyíti meg, hogy rengeteg minden változott itt, ameddig távol volt innen. Ki tudja például, hogy hol van szabad szoba? Úgy okoskodik mindenesetre, hogy bármennyire is összetartó kis közösség ez, ami még jobban összekovácsolódott ameddig ő távol volt, akinek van saját szobája az csak bezárja. Ha pedig mégsem, akkor is nyilván látszik rajta, hogy valaki él ott, így tulajdonképpen nem kell mást tennie, mint keresni egy szobát, ami nyitva van, és ahol semmi sem utal arra, hogy bárki is használná.
Egyelőre azonban még nem tart itt. Miközben a kenyér a maga ráérős tempójában pirul, addig kicsit kutatnia kell a méz és a vaj után, szerencsére azonban elég hamar megtalálja őket.
~ Mondhatta volna Intath, hogy enyhén, vagy erősen pirítsam meg a kenyeret! ~ morfondírozik magában, bár hamar belátja, hogy nyilván az orvos értelmesebbnek tartja annál, hogy mindent ilyen szinten a szájába kelljen rágni. Esetleg kinéz belőle annyi önállóságot, hogy képes legyen dönteni, ahogyan meg is teszi. Közepesre pirítja meg a négy nagy szeletet, majd a nem túl sok mézzel és vajjal együtt egy tálcára rakja. Mielőtt azonban elmenne szobát keresni, úgy dönt, hogy okosabb, ha ezt csak az után teszi meg, hogy elviszi az általa összekészített ételt a rendelőbe. Biztos benne, hogy Natalayda éhségének csillapítása és a felerősítése sokkal fontosabb pillanatnyilag annál, mint hogy tiszta ágyneműje legyen.
Az étellel együtt tér vissza. Egyik kezében maga a tálca van, a másikban pedig egy szék, amit Natalayda ágya mellé rak, és most asztalként fog funkcionálni, mivel jobb ötlete nem lévén, arra rakja rá a megpakolt fatálcát.*
- Rögtön keresek egy szobát is. Szólok, amint készen van. *mondja végül, és el is indul ismét. Ezúttal már nem szalad, mivel úgy véli, hogy a legsürgetőbb dologról már gondoskodott.
Útközben aztán benéz saját szobájába is. Kis türelmet kér édesanyjától, miután nagyjából vázolja neki, hogy mi minden történt, miben és kiknek kell segítenie, majd elindul, hogy keressen aztán elő is készítsen egy szobát, amiben Natalayda majd nyugodtan gyógyulhat és pihenhet.*
//A rendelőben//
- Igen, ott voltam. *bólint ő is, teljesen biztosra véve, hogy Natalayda hozzá kapcsolódó emlékei nem éppen a legkellemesebbek. Csak hát az állapotát elnézve nyilván történt vele azóta annyi szörnyűség, hogy ez most aligha fogja zavarni, főleg akkor nem, hogyha odaadó ápolónő lesz belőle. A szerep ugyan idegen tőle, betegről legalábbis eddig nem nagyon kellett még gondoskodnia. Általában ő volt az, akit édesanyjának ápolni kellett, de úgy gondolja ennyivel meg fog tudni birkózni, különösen akkor, ha Intath is itt van, és nem kell a a saját ötleteire hagyatkoznia.
Mondjuk, ami az ételt illeti, szíve szerint maradna a könnyű sajtnál, meg az egyszerű kenyérnél, ahogyan eltervezte, de természetesen esze ágában sincsen felülbírálni Intath szigorú parancsát. Ő az orvos, neki kell tudnia, hogy ilyenkor hogyan és mit kell enni, ő pedig csak találgat, hogy szerinte mi lenne jó.
Bármennyire is érdekelné az, hogy mi történt Karavánpihenőben, meg, hogy egészen pontosan mi mindenen ment keresztül Natalayda az utolsó találkozásuk óta eltelt időben, azért hamar belátja, hogy a beszélgetésnél sokkal hasznosabb dolgot is tehet most, az pedig, hogy a másik lány jobban legyen, nyilván sokkal fontosabb saját kíváncsiságának kielégítésénél.*
- Sietek vissza. *mondja, majd a rendelőt elhagyva futásnak ered. Ritkán szokott futni, utolsó három futásához pedig kivétel nélkül egy-egy nagyon kellemetlen, nem szívesen felidézett emlék tartozik, mindez azonban nem akadályozza meg abban, hogy most is szaladjon, igaz ezúttal csak a rendelő és a konyha között.
Bele sem mer gondolni, hogy Natalayda mióta nem ehetett már, így próbál minél jobban sietni.
Sajnos azonban a kenyér nem pirul meg azonnal, így hamar tudatosodik benne, hogy hiába futott idáig, túl sok időt nem nyert vele. Visszafelé pedig már nem szaladhat a tálcával, ráadásul előbb még szobát is kell találnia és előkészíteni azt.
Dolgát nem könnyíti meg, hogy rengeteg minden változott itt, ameddig távol volt innen. Ki tudja például, hogy hol van szabad szoba? Úgy okoskodik mindenesetre, hogy bármennyire is összetartó kis közösség ez, ami még jobban összekovácsolódott ameddig ő távol volt, akinek van saját szobája az csak bezárja. Ha pedig mégsem, akkor is nyilván látszik rajta, hogy valaki él ott, így tulajdonképpen nem kell mást tennie, mint keresni egy szobát, ami nyitva van, és ahol semmi sem utal arra, hogy bárki is használná.
Egyelőre azonban még nem tart itt. Miközben a kenyér a maga ráérős tempójában pirul, addig kicsit kutatnia kell a méz és a vaj után, szerencsére azonban elég hamar megtalálja őket.
~ Mondhatta volna Intath, hogy enyhén, vagy erősen pirítsam meg a kenyeret! ~ morfondírozik magában, bár hamar belátja, hogy nyilván az orvos értelmesebbnek tartja annál, hogy mindent ilyen szinten a szájába kelljen rágni. Esetleg kinéz belőle annyi önállóságot, hogy képes legyen dönteni, ahogyan meg is teszi. Közepesre pirítja meg a négy nagy szeletet, majd a nem túl sok mézzel és vajjal együtt egy tálcára rakja. Mielőtt azonban elmenne szobát keresni, úgy dönt, hogy okosabb, ha ezt csak az után teszi meg, hogy elviszi az általa összekészített ételt a rendelőbe. Biztos benne, hogy Natalayda éhségének csillapítása és a felerősítése sokkal fontosabb pillanatnyilag annál, mint hogy tiszta ágyneműje legyen.
Az étellel együtt tér vissza. Egyik kezében maga a tálca van, a másikban pedig egy szék, amit Natalayda ágya mellé rak, és most asztalként fog funkcionálni, mivel jobb ötlete nem lévén, arra rakja rá a megpakolt fatálcát.*
- Rögtön keresek egy szobát is. Szólok, amint készen van. *mondja végül, és el is indul ismét. Ezúttal már nem szalad, mivel úgy véli, hogy a legsürgetőbb dologról már gondoskodott.
Útközben aztán benéz saját szobájába is. Kis türelmet kér édesanyjától, miután nagyjából vázolja neki, hogy mi minden történt, miben és kiknek kell segítenie, majd elindul, hogy keressen aztán elő is készítsen egy szobát, amiben Natalayda majd nyugodtan gyógyulhat és pihenhet.*
79. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-22 12:47:57
Üzenet elküldve: 2020-02-22 12:47:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Rellan Gida és a Százholdas Liget lakói//
*Rellannak nagyon tetszik a dal, ami a mamm-ról szól, bármit jelentsen is a mamm. Mint minden baba, ő is élvezi, hogy a mondandóját beleépítik a dalba, így egészen fontosnak érzi magát a számára ismeretlen néni kezében, és elfelejti minden kezdeti bizonytalanságát, sőt, még egy jót is nevet az egész furcsa, vidám jeleneten, ami kizökkenti az eddigi kellemetlenségekből. Azonban a lelke mélyén elkezd motoszkálni, hogy a mamm, vagy valami ahhoz hasonló valamiért nagyon fontos. Mikor meglátja a nagy, közeledő elfet, szembesül vele, hogy hiányzik a mama, akit vele látta utoljára. Azt ugyan nem tudja, hova vitte az elf bácsi a mamát, de a játék miatt hajlandó megkegyelmezni kettejüknek, és még nem kezd el sírni, csak egy kicsit komolyabb képet vág az előbbinél, mivel fogy a türelme. Thim jól gondolkodik, a kis majdnem-totyogós lassan éhes lesz. Nagy, figyelmes, sárgásbarna pillantásával kicsit megszeppenve veszi szemügyre a férfit, és erőből megmarkolja Vanna ruháját, vele együtt az eddigi biztonságába is kapaszkodva. Ezen az se segít, hogy a lány zavarba jön Thim kérdésére, újabb ok, hogy Rellan ragaszkodjon a tündérhez, inkább, mint hogy megbarátkozzon a bácsival.*
– Öö! *Mondja Thimnek szigorúan, szúrós pillantással nézve rá, csak hogy hangot adjon nem akarásának. Csak akkor nyugszik meg, mikor kiderül, hogy Vanna továbbra is az övé(!), nem veszik el tőle. Ő a saját színes, csillogós, kék, éneklős tündérpajtása, vita lezárva. A nem akarásnak viszont gyakran nyögés a vége, meg valami más is, Rellan pelenkája tájékán. A többieknek először talán azt kéne fontolóra venniük, az efféle problémákat hogyan oldják meg, mielőtt nekivágnak az útnak.*
*Rellannak nagyon tetszik a dal, ami a mamm-ról szól, bármit jelentsen is a mamm. Mint minden baba, ő is élvezi, hogy a mondandóját beleépítik a dalba, így egészen fontosnak érzi magát a számára ismeretlen néni kezében, és elfelejti minden kezdeti bizonytalanságát, sőt, még egy jót is nevet az egész furcsa, vidám jeleneten, ami kizökkenti az eddigi kellemetlenségekből. Azonban a lelke mélyén elkezd motoszkálni, hogy a mamm, vagy valami ahhoz hasonló valamiért nagyon fontos. Mikor meglátja a nagy, közeledő elfet, szembesül vele, hogy hiányzik a mama, akit vele látta utoljára. Azt ugyan nem tudja, hova vitte az elf bácsi a mamát, de a játék miatt hajlandó megkegyelmezni kettejüknek, és még nem kezd el sírni, csak egy kicsit komolyabb képet vág az előbbinél, mivel fogy a türelme. Thim jól gondolkodik, a kis majdnem-totyogós lassan éhes lesz. Nagy, figyelmes, sárgásbarna pillantásával kicsit megszeppenve veszi szemügyre a férfit, és erőből megmarkolja Vanna ruháját, vele együtt az eddigi biztonságába is kapaszkodva. Ezen az se segít, hogy a lány zavarba jön Thim kérdésére, újabb ok, hogy Rellan ragaszkodjon a tündérhez, inkább, mint hogy megbarátkozzon a bácsival.*
– Öö! *Mondja Thimnek szigorúan, szúrós pillantással nézve rá, csak hogy hangot adjon nem akarásának. Csak akkor nyugszik meg, mikor kiderül, hogy Vanna továbbra is az övé(!), nem veszik el tőle. Ő a saját színes, csillogós, kék, éneklős tündérpajtása, vita lezárva. A nem akarásnak viszont gyakran nyögés a vége, meg valami más is, Rellan pelenkája tájékán. A többieknek először talán azt kéne fontolóra venniük, az efféle problémákat hogyan oldják meg, mielőtt nekivágnak az útnak.*
78. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-20 14:55:19
Üzenet elküldve: 2020-02-20 14:55:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A tragédia//
//A rendelőben//
*Csendesen végighallgatja a fiatal leány válaszát, láthatóan simulnak vonásai, szemei pedig csillannak, mikor Nairadáról kezd beszélni a fiatal leány.*
- Ismerlek *bukik ki a száján, és lassan az is körvonalazódik Natalayda fejében, hogy honnan.*
- Ott voltál, a városban. *Halkan jegyzi meg, hisz nem szeretné félbe szakítani őt, nagyon is érdekli, hogy mi történt a városban.*
- Arról tudok, ott voltam. A templomban. *Bólintja a városi eseményekkel kapcsolatosan, hogy a lázadás már elült. A felhasított ruhája alatt persze ott sötétlik a fekete madár alak, mely egyértelműen bizonyítja, hogy ő maga is egy a templomi hősök közül. Ennek aztán lehetnek részei, melyet a vizsgálat során akár Intath, akár Laurentitia láthatott is. *
- Köszönöm szépen *hanyatlik vissza az ágyra, mikor Luninari megitatja. Sokkal jobb érzés már, de valóban kezd éhes lenni*
- Megköszönném, kedves... Luni *jut eszébe a lány neve az utolsó pillanatban, mikor az ételről is szó esik.
Natalayda kérdéseire nem feltétlen kap választ. A doki néha beleszól, egy tétova nap meghatározással, melyre a leány odakapja pillantását.*
- Int. Igaz. Bocsánat *túl sok nevet hallott, és a feje akkor még túl kótyagos volt, de már kezd tisztulni a kép. Mikor a karavánpihenőről esik szó, Natalayda annyit összerak, hogy ezek szerint még nem érkezhetett hír. Talán tényleg nem is telt el túl sok nap.*
- Igen, azt tudom. Hogy elpusztult. *Mondatai rövidre fogottak, de egyre tisztuló fejében már összeállt a kép.* Én azóta gondoltam. De akkor biztosan nem jött hír.
*Fejét oldalvást fordítja, majd végignéz, ahogy Int a holttest felé közelít.*
- Köszönöm. *Már a figyelmet is, és a segítséget, amit felé nyújtottak.*
- Ő ki volt? *Szólal meg, mikor a doki lerogyva magába roskad. Hangjában nincs viszolygás a halott felé, nincs félelem sem. Natalayda a város után már kevésbé érzékeny az ilyesmire.*
//A rendelőben//
*Csendesen végighallgatja a fiatal leány válaszát, láthatóan simulnak vonásai, szemei pedig csillannak, mikor Nairadáról kezd beszélni a fiatal leány.*
- Ismerlek *bukik ki a száján, és lassan az is körvonalazódik Natalayda fejében, hogy honnan.*
- Ott voltál, a városban. *Halkan jegyzi meg, hisz nem szeretné félbe szakítani őt, nagyon is érdekli, hogy mi történt a városban.*
- Arról tudok, ott voltam. A templomban. *Bólintja a városi eseményekkel kapcsolatosan, hogy a lázadás már elült. A felhasított ruhája alatt persze ott sötétlik a fekete madár alak, mely egyértelműen bizonyítja, hogy ő maga is egy a templomi hősök közül. Ennek aztán lehetnek részei, melyet a vizsgálat során akár Intath, akár Laurentitia láthatott is. *
- Köszönöm szépen *hanyatlik vissza az ágyra, mikor Luninari megitatja. Sokkal jobb érzés már, de valóban kezd éhes lenni*
- Megköszönném, kedves... Luni *jut eszébe a lány neve az utolsó pillanatban, mikor az ételről is szó esik.
Natalayda kérdéseire nem feltétlen kap választ. A doki néha beleszól, egy tétova nap meghatározással, melyre a leány odakapja pillantását.*
- Int. Igaz. Bocsánat *túl sok nevet hallott, és a feje akkor még túl kótyagos volt, de már kezd tisztulni a kép. Mikor a karavánpihenőről esik szó, Natalayda annyit összerak, hogy ezek szerint még nem érkezhetett hír. Talán tényleg nem is telt el túl sok nap.*
- Igen, azt tudom. Hogy elpusztult. *Mondatai rövidre fogottak, de egyre tisztuló fejében már összeállt a kép.* Én azóta gondoltam. De akkor biztosan nem jött hír.
*Fejét oldalvást fordítja, majd végignéz, ahogy Int a holttest felé közelít.*
- Köszönöm. *Már a figyelmet is, és a segítséget, amit felé nyújtottak.*
- Ő ki volt? *Szólal meg, mikor a doki lerogyva magába roskad. Hangjában nincs viszolygás a halott felé, nincs félelem sem. Natalayda a város után már kevésbé érzékeny az ilyesmire.*
77. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-20 10:55:44
Üzenet elküldve: 2020-02-20 10:55:44
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Rellan Gida és a Százholdas Liget lakói//
//Andorellan, Estrothim, Vanna//
*A baba kezdeti fickándozása küzdelmes, és enyhén bosszantó. Könnyű neki, ő csak fészkelődik, de közben Vanna az, aki úgy kell, hogy ügyeskedjen, hogy nehogy a gyerek betörje azt a tök fejét. Az orrba vágástól még tüsszent is egyet. A kis tündér azért türelmesen tűr, mint azok a nagydarab, öreg kutyák, amik ugyan harapósak, de a gyereknevelésre már annyi energiájuk sem marad, hogy finoman a fülüket cibáló kis kezekre csapjanak mancsukkal. Közben önmagát azzal vigasztalja, hogy ha megnő a kisfiú, mindezt visszaadja majd neki. Aztán majd, ha megkérdezi, miért vágták orrba, odavágja, hogy „Öbb!”. Ha el nem felejti addig.
Sokkal inkább szimpatikus a kicsi viselkedése az éneklést követően. A „mammogást” úgy értelmezi, hogy Rellan is beszáll az éneklésbe, ez pedig mosolyra fakasztja. Innentől kezdve a dalnak azon a pontján, ahol Andor beleszólt, mindig beleszövi a dalba, hogy „mamm”.
Úgy látszik, a repkedés-ringatás megteszi a magáét, a kisfiú mintha örülne. Erre a következtetésre a mosolyból jut. Ekkor kezd Vanna megbékélni kicsit a másikkal. Úgy érzi, nem akart ő rosszat a fickándozással, sem az ütéssel, csak pusztán szerencsétlen szegény.
Azért még mindig kicsit bántja, hogy Rellan nem egy állat. Mennyivel jobb is az! A kis őzike kipottyan, és már egyből sétál is. Ha nem kel fel, akkor annak annyi. ~ De szép is az! ~ sóhajt nagyot, és egy pillanatra felmerül benne, hogy leteszi a kisdedet a földre, hogy megnézze, mit csinál. Végül arra jut, jobb a békesség, inkább dajkálja tovább.
Ha már állatok: a nagy kavarodásban teljesen elmaradt az újonnan megismert emberek (és egyebek) kategorizálása. Utoljára Frädricust sikerült „azonosítania”, de azóta másra nem jutott ideje. A lány elkezdi hát analizálni a karjában tartott csöppséget, hátha az ad magáról valami olyan árulkodó jelet, amelyből kitalálhatná, hogy mely állatra hasonlít. Azon túl, hogy egyikre sem, mert jelenlegi állapotában inkább egy krumpli, mint egy önállóan gondolkodó lény. Tűnődés közben természetesen egy pillanatra sem hagyja abba a baba szórakoztatását.
Dűlőre azonban nem jut – egyelőre. A pufók arcocska nézegetése nem eredményez többet, mint hogy Vannában kialakul egy furcsa érzés. Mintha meg szeretné harapni a kicsit. Vagy szeretne ráfújni egy adag levegőt közvetlenül kis hasára, amitől a kisbaba bizonyára kacagásba fogna, elvégre borzasztóan csikis érzés. Vanna már csak tudja, hiszen O'baa sokat játszott vele ilyet kiskorában.
Ilyen gondolatok közepette talál rá Thim. A kis kékség annyira elmerül saját gondolataiban, hogy a hirtelen jött megszólítástól szökken egyet. Ezután egy rövid ideig aktívabban ringatja a babát, nehogy a szökkenéstől meg ő ijedjen meg, aztán még a végén sírni kezdjen.
A férfi első néhány mondatára még nyugodtan válaszolna, de az utolsó néhányat meghallva nyugtalanná válik. Kissé félreérti az elf szavait, valamiért úgy gondolja, hogy amaz esetleg tőle várná a tejet. Ez a téma nála egyébként is kissé kényes, így hamar zavarba jön. Nem csoda hát, hogy túlreagálja a helyzetet.*
- Hát nálam biztos nincs! *Mondja enyhén pánikolva. Ő aztán senkinek az anyukája nem akar lenni, de nem ám. Most még elvállalta, rendben, elszórakoztatja egy darabig, de aztán a baba megy innen, az biztos, ő nem fog ilyenekkel foglalkozni!* - És nem is lesz!
*Ezután Rellanra pillant. ~ Bocs, kisbaba. ~ gondolja, miközben dédelgeti tovább, enyhe bűntudattal. Annyit azért sejt, hogy talán a kicsi is megérzi rajta a hangulatváltozást, így igyekszik nyugodt hangnemben reagálni Thim mondandójának többi részére.*
- Én még új vagyok itt, de kedvesnek tűnnek az itteniek. Örülnék neki, ha engem is megkedvelnének.
*Pillant a ház irányába, enyhe vágyakozással a szemében. Persze Vanna valamilyen szinten magának való, nincs ellenére az egyedüllét, de O'baa halála óta nincs senkije. Magányosnak érzi magát, ha igazán őszinte önmagával.*
//Andorellan, Estrothim, Vanna//
*A baba kezdeti fickándozása küzdelmes, és enyhén bosszantó. Könnyű neki, ő csak fészkelődik, de közben Vanna az, aki úgy kell, hogy ügyeskedjen, hogy nehogy a gyerek betörje azt a tök fejét. Az orrba vágástól még tüsszent is egyet. A kis tündér azért türelmesen tűr, mint azok a nagydarab, öreg kutyák, amik ugyan harapósak, de a gyereknevelésre már annyi energiájuk sem marad, hogy finoman a fülüket cibáló kis kezekre csapjanak mancsukkal. Közben önmagát azzal vigasztalja, hogy ha megnő a kisfiú, mindezt visszaadja majd neki. Aztán majd, ha megkérdezi, miért vágták orrba, odavágja, hogy „Öbb!”. Ha el nem felejti addig.
Sokkal inkább szimpatikus a kicsi viselkedése az éneklést követően. A „mammogást” úgy értelmezi, hogy Rellan is beszáll az éneklésbe, ez pedig mosolyra fakasztja. Innentől kezdve a dalnak azon a pontján, ahol Andor beleszólt, mindig beleszövi a dalba, hogy „mamm”.
Úgy látszik, a repkedés-ringatás megteszi a magáét, a kisfiú mintha örülne. Erre a következtetésre a mosolyból jut. Ekkor kezd Vanna megbékélni kicsit a másikkal. Úgy érzi, nem akart ő rosszat a fickándozással, sem az ütéssel, csak pusztán szerencsétlen szegény.
Azért még mindig kicsit bántja, hogy Rellan nem egy állat. Mennyivel jobb is az! A kis őzike kipottyan, és már egyből sétál is. Ha nem kel fel, akkor annak annyi. ~ De szép is az! ~ sóhajt nagyot, és egy pillanatra felmerül benne, hogy leteszi a kisdedet a földre, hogy megnézze, mit csinál. Végül arra jut, jobb a békesség, inkább dajkálja tovább.
Ha már állatok: a nagy kavarodásban teljesen elmaradt az újonnan megismert emberek (és egyebek) kategorizálása. Utoljára Frädricust sikerült „azonosítania”, de azóta másra nem jutott ideje. A lány elkezdi hát analizálni a karjában tartott csöppséget, hátha az ad magáról valami olyan árulkodó jelet, amelyből kitalálhatná, hogy mely állatra hasonlít. Azon túl, hogy egyikre sem, mert jelenlegi állapotában inkább egy krumpli, mint egy önállóan gondolkodó lény. Tűnődés közben természetesen egy pillanatra sem hagyja abba a baba szórakoztatását.
Dűlőre azonban nem jut – egyelőre. A pufók arcocska nézegetése nem eredményez többet, mint hogy Vannában kialakul egy furcsa érzés. Mintha meg szeretné harapni a kicsit. Vagy szeretne ráfújni egy adag levegőt közvetlenül kis hasára, amitől a kisbaba bizonyára kacagásba fogna, elvégre borzasztóan csikis érzés. Vanna már csak tudja, hiszen O'baa sokat játszott vele ilyet kiskorában.
Ilyen gondolatok közepette talál rá Thim. A kis kékség annyira elmerül saját gondolataiban, hogy a hirtelen jött megszólítástól szökken egyet. Ezután egy rövid ideig aktívabban ringatja a babát, nehogy a szökkenéstől meg ő ijedjen meg, aztán még a végén sírni kezdjen.
A férfi első néhány mondatára még nyugodtan válaszolna, de az utolsó néhányat meghallva nyugtalanná válik. Kissé félreérti az elf szavait, valamiért úgy gondolja, hogy amaz esetleg tőle várná a tejet. Ez a téma nála egyébként is kissé kényes, így hamar zavarba jön. Nem csoda hát, hogy túlreagálja a helyzetet.*
- Hát nálam biztos nincs! *Mondja enyhén pánikolva. Ő aztán senkinek az anyukája nem akar lenni, de nem ám. Most még elvállalta, rendben, elszórakoztatja egy darabig, de aztán a baba megy innen, az biztos, ő nem fog ilyenekkel foglalkozni!* - És nem is lesz!
*Ezután Rellanra pillant. ~ Bocs, kisbaba. ~ gondolja, miközben dédelgeti tovább, enyhe bűntudattal. Annyit azért sejt, hogy talán a kicsi is megérzi rajta a hangulatváltozást, így igyekszik nyugodt hangnemben reagálni Thim mondandójának többi részére.*
- Én még új vagyok itt, de kedvesnek tűnnek az itteniek. Örülnék neki, ha engem is megkedvelnének.
*Pillant a ház irányába, enyhe vágyakozással a szemében. Persze Vanna valamilyen szinten magának való, nincs ellenére az egyedüllét, de O'baa halála óta nincs senkije. Magányosnak érzi magát, ha igazán őszinte önmagával.*
76. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-20 00:31:31
Üzenet elküldve: 2020-02-20 00:31:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//A tragédia//
//A rendelőben//
*Lányok jönnek, mennek beszélgetnek távoznak. A dokit pedig idegesíti a csacsogás. Csendhez szokott és nem ahhoz, hogy átjáróházat vagy piacot csinálnak a rendelőjéből. Luninari ismeri a szőkét. Hoz neki inni. Ő meg kikérdezi. A válaszokkal elégedett bár ez nem látszik rajta. Hogy a halas kérdésére nem kapott reakciót azon nem akad fenn. Látszólag úgy tűnik nem maradt nyoma a dolognak és legalább az ingét nem kell összekoszolnia meg hallgatnia egy cafka vernyákolását miközben fúrja a fejét. A visszakérdezésre ő is vállat von.*
-Talán Myr? Fogalmam sincs.
*Néz a segédjére hátha az tudja. Ha nem akkor is most elkerüli a haragvó tekintet. Ki tartja számon a napokat? Még a nevét is elismétli a doki pedig már mondta. Még a hangjával se érzékelteti, hogy figyelhetne jobban is a szőke. Sőt, az idegesítő érdeklődésre se tesz panaszt. Ő most egy valódi szent.*
-Intath. Egyelőre pihenj. Most mindenki rohangászik, de arra is sort kerítünk.
*Szólal meg a szigorú szent hangja. A kérdéseket elég furcsának találja. Olyan komoly éhezésnek nem látta nyomait, hogy ezekkel ne legyen tisztában. Talán mégis támadtak gondok a lány fejével. Luninari-tól gyanakodva veszi át a szót.*
-A Hold Karavánpihenő? Az már nagyon rég elpusztult. Mióta vagy úton?
*Kérdez rá és néz végig újra a lányon. Emlékek elvesztése. Persze fordulhat elő és megesik, hogy vissza is térnek, de akkor se megnyugtató. A segédje kérdésére bólint.*
-Készíts elő egy szobát, aztán piríts kenyeret, keríts mézet és ha van akkor vajat, de ne sokat! Ilyenkor keveset, de többször kell enni.
*Ha a másik távozott akkor a doki megpróbálja még a takarót amin behozták úgy igazítani, hogy minél jobban melegítse a szőkét úgy, hogy közben rajta fekszik.*
-Ha bármi panasz van vagy kell valami akkor szólj nekem! Én veled maradok.
~Ha már a többiek hirtelen itt hagytak minket.~
*Ha a szőke nem akar tőle semmit akkor kihasználja az időt és a holtesthez lép. Megnézi a pulzusát és egy fémkanalat tesz a szája és az orra elé. Az eredményre elhúzza a száját.*
~Fasza!~
*Sóhajt dühösen. Maga is megnézi a testet és azt állapíthatja meg, mint a fattyú. Nem nyugtatja meg a dolog. Ha még nem érkezett senki akkor egy kisszéket a műtőasztal mellé rúg és leül rá. Hirtelen elképesztő kimerültnek tűnik ahogy azon kuporog és bámul maga elé szinte az egész világba belefáradva. Rühelli mikor egy betege meghal.*
//A rendelőben//
*Lányok jönnek, mennek beszélgetnek távoznak. A dokit pedig idegesíti a csacsogás. Csendhez szokott és nem ahhoz, hogy átjáróházat vagy piacot csinálnak a rendelőjéből. Luninari ismeri a szőkét. Hoz neki inni. Ő meg kikérdezi. A válaszokkal elégedett bár ez nem látszik rajta. Hogy a halas kérdésére nem kapott reakciót azon nem akad fenn. Látszólag úgy tűnik nem maradt nyoma a dolognak és legalább az ingét nem kell összekoszolnia meg hallgatnia egy cafka vernyákolását miközben fúrja a fejét. A visszakérdezésre ő is vállat von.*
-Talán Myr? Fogalmam sincs.
*Néz a segédjére hátha az tudja. Ha nem akkor is most elkerüli a haragvó tekintet. Ki tartja számon a napokat? Még a nevét is elismétli a doki pedig már mondta. Még a hangjával se érzékelteti, hogy figyelhetne jobban is a szőke. Sőt, az idegesítő érdeklődésre se tesz panaszt. Ő most egy valódi szent.*
-Intath. Egyelőre pihenj. Most mindenki rohangászik, de arra is sort kerítünk.
*Szólal meg a szigorú szent hangja. A kérdéseket elég furcsának találja. Olyan komoly éhezésnek nem látta nyomait, hogy ezekkel ne legyen tisztában. Talán mégis támadtak gondok a lány fejével. Luninari-tól gyanakodva veszi át a szót.*
-A Hold Karavánpihenő? Az már nagyon rég elpusztult. Mióta vagy úton?
*Kérdez rá és néz végig újra a lányon. Emlékek elvesztése. Persze fordulhat elő és megesik, hogy vissza is térnek, de akkor se megnyugtató. A segédje kérdésére bólint.*
-Készíts elő egy szobát, aztán piríts kenyeret, keríts mézet és ha van akkor vajat, de ne sokat! Ilyenkor keveset, de többször kell enni.
*Ha a másik távozott akkor a doki megpróbálja még a takarót amin behozták úgy igazítani, hogy minél jobban melegítse a szőkét úgy, hogy közben rajta fekszik.*
-Ha bármi panasz van vagy kell valami akkor szólj nekem! Én veled maradok.
~Ha már a többiek hirtelen itt hagytak minket.~
*Ha a szőke nem akar tőle semmit akkor kihasználja az időt és a holtesthez lép. Megnézi a pulzusát és egy fémkanalat tesz a szája és az orra elé. Az eredményre elhúzza a száját.*
~Fasza!~
*Sóhajt dühösen. Maga is megnézi a testet és azt állapíthatja meg, mint a fattyú. Nem nyugtatja meg a dolog. Ha még nem érkezett senki akkor egy kisszéket a műtőasztal mellé rúg és leül rá. Hirtelen elképesztő kimerültnek tűnik ahogy azon kuporog és bámul maga elé szinte az egész világba belefáradva. Rühelli mikor egy betege meghal.*
75. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-19 23:16:39
Üzenet elküldve: 2020-02-19 23:16:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//A tragédia//
//A rendelőben//
*Intath már-már borzongatóan zord tekintetéből neki is kijut, de hasonló körülmények között természetesen nem veszi zokon, miért is venné?
A lány élettelen testétől, akit behoztak amúgy is teljesen másfajta borzongás és szomorúság járja át, hiába nem ismerte őt, és most már nincs is alkalma arra, hogy megismerje. Egy biztos, hogy rajta már nem segíthet, de Natalaydán még igen. Mégis, szinte erőszakkal kell a tekintetét elszakítania róla.
Nai egykori barátnőjének köszönhetően ugyanakkor elterelődik róla a figyelme szépen és fokozatosan. A lány láthatóan és szerencsére jobban van egy kicsit, hiszen, ha még erőtlen hangon is, de arra már képes, hogy válaszoljon Intathnak és feltegye saját kérdéseit.
A napra vonatkozóra mindenesetre inkább nem mond neki semmit, nem is tudna. Itt, majd később a toronyban való tanulás alatt értelmét vesztette számára az, hogy éppen melyik hat hányadik napja van, éppen csak azt tartotta számon, hogy hány napja van már otthonától távol. Egy ideig mindenképpen, ameddig aztán végül teljesen össze nem folytak azok a bizonyos napok.
Az egyéb kérdésekre mindenesetre hellyel-közzel tudja a választ.*
- A lázadásnak egy ideje már vége. A városban újra rend van, bár amennyire én tudom a Gazdagnegyedből szinte semmi sem maradt. *mondja, de aztán viszonylag hamar észbe kap, feltételezve, hogy a lányt leginkább az érdekli, hogy barátnőjével mi történt, illetve azokkal, akiket Artheniorban megismert, nem pedig nagy általánosságok.*
- Szerencsére Nairada még az előtt elutazott, hogy kitört volna a káosz, így ő kimaradt az egész zűrzavarból és neki biztosan nem esett semmi baja. Aleimord is túlélte, bár a húgának nyoma veszett aznap éjjel. Mi, akik a Sayqueves házban voltunk, ugyan megtámadták a házat, de el tudtunk menekülni és csodával határos módon mind megúsztuk komolyabb sérülések nélkül. *mondja, remélve, hogy sikerült megnyugtató válaszokat adnia.
Ha lenne lehetősége még huszonötezer holdtöltét látna ezen a világon, biztos benne, hogy akkor sem lenne képes elfelejteni soha a lázadás éjszakáját, és azt, hogy hogyan és milyen körülmények között kellett a városból elmenekülniük, így bármennyire is nem szeret erre emlékezni és beszélni róla, nem esik semennyire sem nehezére, hogy utóbbit mégis meg kell éppen tennie.*
- Karavánpihenőről viszont semmit sem hallottam. *mondja tovább kedves, de azért szomorú hangon. Ma már persze elképzelhetetlen, hogy hogyan élnének és mennyi minden alakul másképpen akkor, hogyha Artheniorban marad Aleimord házában, a Gazdagnegyed pedig nem pusztul el, és bár meggyőződése, hogy végül is sokkal jobb itt és most, mint Artheniorban valaha lehetett volna, azért csak ismét eljátszik a gondolattal, és hirtelen olyan érzése van, hogy örökre megfosztotta őt valamitől az élet, és most már azt sem tudhatja meg soha, hogy mi is volt, vagy lett volna az a bizonyos valami.
Azt azonban pontosan tudja, hogy ez a mostani pillanat sem a kicsi vagy nagy elkalandozások ideje, ezért inkább a külvilágot kizárva, csak Intathra és a másik lányra figyelve próbálja kitalálni azt, hogy miben segíthetne még.
Utóbbinak hoz még vizet, és hogyha szüksége van még rá, akkor segít is neki meginni, úgy, hogy megpróbálja megemelni egy kicsit.
Nem akarja ő is kérdések özönével elárasztani őt, főleg nem úgy, hogy Intath éppen ugyanezt teszi vizsgálat közben.*
- Biztosan éhes vagy. Hozok valamit a konyhából gyorsan, amitől talán egy kis erőre kapsz. *ajánlja fel inkább, próbálva visszaemlékezni arra, hogy kislányként mivel etette édesanyja, amikor nagyon le volt gyengülve. Arra tisztán emlékszik, hogy húsos, zöldséges leves volt az első, ami kiszáradt torkán lement, egy-egy betegség közben, vagy után, és bár biztos benne, hogy hasonló most is segítene, úgy tűnik nincs idő levest főzni, még csak melegíteni sem, ha éppen van a tűzhelyen, vagy a kamrában félrerakva egy kevés.
Túl nehéz étel sem jöhet szóba ugyanakkor, nehogy hirtelen terheljen meg egy biztosan üres gyomrot. Mégis táplálónak kellene lennie annak, amit hoz, hogy Natalayda nyerjen kis életerőt belőle. Hirtelen nincs jobb ötlete a kenyérnél, meg egy kis lágy, nem zsíros sajtnál és sovány húsnál. Persze kis zöldség sem ártana, ha találna a konyhában, vagy a kamrában ilyesmit.*
- Kellek még? *fordul Intathoz, az ő engedélyére várva, hogy elmehessen megpakolni egy tálcát étellel.*
- Ha igen, sietek vissza. De persze egyébként is, mert biztosan tényleg jót tenne most valami kis étel. *mondja végül, miközben pillantása ide-oda vándorol Natalayda és az elf között.*
//A rendelőben//
*Intath már-már borzongatóan zord tekintetéből neki is kijut, de hasonló körülmények között természetesen nem veszi zokon, miért is venné?
A lány élettelen testétől, akit behoztak amúgy is teljesen másfajta borzongás és szomorúság járja át, hiába nem ismerte őt, és most már nincs is alkalma arra, hogy megismerje. Egy biztos, hogy rajta már nem segíthet, de Natalaydán még igen. Mégis, szinte erőszakkal kell a tekintetét elszakítania róla.
Nai egykori barátnőjének köszönhetően ugyanakkor elterelődik róla a figyelme szépen és fokozatosan. A lány láthatóan és szerencsére jobban van egy kicsit, hiszen, ha még erőtlen hangon is, de arra már képes, hogy válaszoljon Intathnak és feltegye saját kérdéseit.
A napra vonatkozóra mindenesetre inkább nem mond neki semmit, nem is tudna. Itt, majd később a toronyban való tanulás alatt értelmét vesztette számára az, hogy éppen melyik hat hányadik napja van, éppen csak azt tartotta számon, hogy hány napja van már otthonától távol. Egy ideig mindenképpen, ameddig aztán végül teljesen össze nem folytak azok a bizonyos napok.
Az egyéb kérdésekre mindenesetre hellyel-közzel tudja a választ.*
- A lázadásnak egy ideje már vége. A városban újra rend van, bár amennyire én tudom a Gazdagnegyedből szinte semmi sem maradt. *mondja, de aztán viszonylag hamar észbe kap, feltételezve, hogy a lányt leginkább az érdekli, hogy barátnőjével mi történt, illetve azokkal, akiket Artheniorban megismert, nem pedig nagy általánosságok.*
- Szerencsére Nairada még az előtt elutazott, hogy kitört volna a káosz, így ő kimaradt az egész zűrzavarból és neki biztosan nem esett semmi baja. Aleimord is túlélte, bár a húgának nyoma veszett aznap éjjel. Mi, akik a Sayqueves házban voltunk, ugyan megtámadták a házat, de el tudtunk menekülni és csodával határos módon mind megúsztuk komolyabb sérülések nélkül. *mondja, remélve, hogy sikerült megnyugtató válaszokat adnia.
Ha lenne lehetősége még huszonötezer holdtöltét látna ezen a világon, biztos benne, hogy akkor sem lenne képes elfelejteni soha a lázadás éjszakáját, és azt, hogy hogyan és milyen körülmények között kellett a városból elmenekülniük, így bármennyire is nem szeret erre emlékezni és beszélni róla, nem esik semennyire sem nehezére, hogy utóbbit mégis meg kell éppen tennie.*
- Karavánpihenőről viszont semmit sem hallottam. *mondja tovább kedves, de azért szomorú hangon. Ma már persze elképzelhetetlen, hogy hogyan élnének és mennyi minden alakul másképpen akkor, hogyha Artheniorban marad Aleimord házában, a Gazdagnegyed pedig nem pusztul el, és bár meggyőződése, hogy végül is sokkal jobb itt és most, mint Artheniorban valaha lehetett volna, azért csak ismét eljátszik a gondolattal, és hirtelen olyan érzése van, hogy örökre megfosztotta őt valamitől az élet, és most már azt sem tudhatja meg soha, hogy mi is volt, vagy lett volna az a bizonyos valami.
Azt azonban pontosan tudja, hogy ez a mostani pillanat sem a kicsi vagy nagy elkalandozások ideje, ezért inkább a külvilágot kizárva, csak Intathra és a másik lányra figyelve próbálja kitalálni azt, hogy miben segíthetne még.
Utóbbinak hoz még vizet, és hogyha szüksége van még rá, akkor segít is neki meginni, úgy, hogy megpróbálja megemelni egy kicsit.
Nem akarja ő is kérdések özönével elárasztani őt, főleg nem úgy, hogy Intath éppen ugyanezt teszi vizsgálat közben.*
- Biztosan éhes vagy. Hozok valamit a konyhából gyorsan, amitől talán egy kis erőre kapsz. *ajánlja fel inkább, próbálva visszaemlékezni arra, hogy kislányként mivel etette édesanyja, amikor nagyon le volt gyengülve. Arra tisztán emlékszik, hogy húsos, zöldséges leves volt az első, ami kiszáradt torkán lement, egy-egy betegség közben, vagy után, és bár biztos benne, hogy hasonló most is segítene, úgy tűnik nincs idő levest főzni, még csak melegíteni sem, ha éppen van a tűzhelyen, vagy a kamrában félrerakva egy kevés.
Túl nehéz étel sem jöhet szóba ugyanakkor, nehogy hirtelen terheljen meg egy biztosan üres gyomrot. Mégis táplálónak kellene lennie annak, amit hoz, hogy Natalayda nyerjen kis életerőt belőle. Hirtelen nincs jobb ötlete a kenyérnél, meg egy kis lágy, nem zsíros sajtnál és sovány húsnál. Persze kis zöldség sem ártana, ha találna a konyhában, vagy a kamrában ilyesmit.*
- Kellek még? *fordul Intathoz, az ő engedélyére várva, hogy elmehessen megpakolni egy tálcát étellel.*
- Ha igen, sietek vissza. De persze egyébként is, mert biztosan tényleg jót tenne most valami kis étel. *mondja végül, miközben pillantása ide-oda vándorol Natalayda és az elf között.*
74. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-19 21:06:46
Üzenet elküldve: 2020-02-19 21:06:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Végső nyughely//
*Ahogy kifelé halad a házból, bár szívesen lenne már minél messzebb Seles holttestétől, egy pillanatra mégis megakad lépteiben, ahogy meghallja a Viel által dúdolt dalt. Nem tudja meghatározni pontosan, milyen érzéseket is kelt benne a tündérmuzsika, mégis, egyszerre érzi felkavarónak és végtelenül megnyugtatónak a halk dallamot. Bár még sokáig el tudná hallgatni Vielt, kezdi kényelmetlennek érezni, hogy csak némán álldogál, így végül mégiscsak ismerteti a lányokkal reményeit és terveit. Viel megjegyzésére csak bólint, valóban, sok minden van, ami felett nincs hatalmuk, a halál pedig pont ezen dolgok egyike. A Seles távozása felett érzett szomorúságát csak Árnyék enyhíti valamelyest, a továbbra is életteli és játékos állat látványa halvány mosolyt csal az arcára*
- Jól hangzik. *válaszol töprengve a tündér szavaira, apró bólogatással erősítve meg a kijelentését* Hogy érted, hogy megérintett az Úrnő Fénye? Találkoztál vele? *érdeklődik kíváncsian a lány élményei felől, miközben az említett hely felé haladnak*
- Ez valóban tökéletes nyughelynek tűnik. Olyan csendes és békés. Pont olyan, ahol álomra hajtaná a fejét az ember, akár örökre... *suttogja halkan, a kőkört és környékét szemlélve*
- Remélem, Eeyr vigyáz majd Selesre. *fűzi hozzá csendesen. Bár nem igazán tudja, miben hitt a lány, és már abban se teljesen biztos, ő maga mit hisz, mégis reméli, Seles megtalálja azt a békét, amiben életében nem lehetett része*
- Amikor legutóbb a városban jártam, vásároltam pár virágmagot, hogy elültessük őket a kertben, ne csak a mezei virágok nőjenek elszórtan. A húgom emlékére szerettem volna egy csendes kis zugot, ahol megemlékezhetek róla. Ő is nemrég hunyt el. *folytatja halkan, maga se tudja, Vielnek beszél-e, vagy csak önmagának*
- Mit gondolsz? Talán kialakíthatnánk nekik itt egy kis virágoskertet. *kéri ki a lány véleményét az ötletével kapcsolatban* Mármint, csak ha neked nincs ellenedre... *teszi még hozzá Vielre pillantva, hiszen az övé volt először ez a hely, és megértené, ha esetleg mégse akarnak osztozni rajta másokkal, akik szintén egy kis magányra vágyva járnának erre.*
*Ahogy kifelé halad a házból, bár szívesen lenne már minél messzebb Seles holttestétől, egy pillanatra mégis megakad lépteiben, ahogy meghallja a Viel által dúdolt dalt. Nem tudja meghatározni pontosan, milyen érzéseket is kelt benne a tündérmuzsika, mégis, egyszerre érzi felkavarónak és végtelenül megnyugtatónak a halk dallamot. Bár még sokáig el tudná hallgatni Vielt, kezdi kényelmetlennek érezni, hogy csak némán álldogál, így végül mégiscsak ismerteti a lányokkal reményeit és terveit. Viel megjegyzésére csak bólint, valóban, sok minden van, ami felett nincs hatalmuk, a halál pedig pont ezen dolgok egyike. A Seles távozása felett érzett szomorúságát csak Árnyék enyhíti valamelyest, a továbbra is életteli és játékos állat látványa halvány mosolyt csal az arcára*
- Jól hangzik. *válaszol töprengve a tündér szavaira, apró bólogatással erősítve meg a kijelentését* Hogy érted, hogy megérintett az Úrnő Fénye? Találkoztál vele? *érdeklődik kíváncsian a lány élményei felől, miközben az említett hely felé haladnak*
- Ez valóban tökéletes nyughelynek tűnik. Olyan csendes és békés. Pont olyan, ahol álomra hajtaná a fejét az ember, akár örökre... *suttogja halkan, a kőkört és környékét szemlélve*
- Remélem, Eeyr vigyáz majd Selesre. *fűzi hozzá csendesen. Bár nem igazán tudja, miben hitt a lány, és már abban se teljesen biztos, ő maga mit hisz, mégis reméli, Seles megtalálja azt a békét, amiben életében nem lehetett része*
- Amikor legutóbb a városban jártam, vásároltam pár virágmagot, hogy elültessük őket a kertben, ne csak a mezei virágok nőjenek elszórtan. A húgom emlékére szerettem volna egy csendes kis zugot, ahol megemlékezhetek róla. Ő is nemrég hunyt el. *folytatja halkan, maga se tudja, Vielnek beszél-e, vagy csak önmagának*
- Mit gondolsz? Talán kialakíthatnánk nekik itt egy kis virágoskertet. *kéri ki a lány véleményét az ötletével kapcsolatban* Mármint, csak ha neked nincs ellenedre... *teszi még hozzá Vielre pillantva, hiszen az övé volt először ez a hely, és megértené, ha esetleg mégse akarnak osztozni rajta másokkal, akik szintén egy kis magányra vágyva járnának erre.*
73. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-18 21:37:16
Üzenet elküldve: 2020-02-18 21:37:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Végső nyughely//
*Miután Nellara mellé telepedett, Viel kicsit magába fordul, monoton mozdulatokkal simogatja Árnyék bundáját, és azon kapja magát, hogy egy csitító dalt dúdol a csendben, amelyet még otthonában tanult el, mikor olyan sokat hallotta a nyitott ablak mellett. Régi, tiszta és szomorú, pont, mint a kis világuk, melynek közepén a tündér ott ücsörög. Néha túl nagynak, túl vehemensnek érzi, ami körülveszi, néha minden túl soknak tűnik, és a gyász éppen ilyen pillanat. De mégis, a gondolat, hogy a földön ül, hogy barátai körülveszik, nem engedi, hogy elhatalmasodjon rajta az ijedtség. Ebben azonban nem csak a világnak, hanem másoknak is kulcsszerepe van, ilyen például Lau, aki befogadta a lányt, és akinek segítségével új otthont teremtettek a semmiből. Mikor megjelenik, Viel kicsit úgy érzi, minden rendben lesz, együtt megoldják.*
- Sajnos van, ami ellen nem tehetünk mást, mint hogy elfogadjuk. *Mondja halkan. Árnyék fektében csapkodni kezd a farkával, ahogy meglátja elf barátnőjét, de annyira élvezi Viel simogatását, hogy a világért sem moccanna mellőle a földről. Ez a kis huncutság mosolyt csal a lány arcára, de a mókának vége, dolguk van. Feltápászkodik, és leporolja fenekét, a nagy kutya pedig döbbenten bámul rá, aztán egy kis fáziskéséssel ő is felkecmereg. A tündér elveszi a falnak támasztott botját, amellyel érkezett.*
- Van egy hely… *Kezdi magyarázni Launak, és a megfelelő irányba, az épület mögé mutat a bot végével, majd ha kell, arra is vezeti a lányt.* Ott, a fák között annak idején megérintett az Úrnő Fénye. A helyet körbe raktam kővel, és az előbb, az érkezésem előtt is ott mondtam áldást a házra. Szerintem jobb helyet keresve sem találhatnánk. Fölé hajlanak a fák ágai, és tavasszal belepik majd a környékét a mezei virágok. *Mosolyog halványan. Ha odaérnek, meg is mutatja a helyet, Lau láthatja, hogy kövekből egy kört képezett, épp akkorát, amiben kényelmesen meg tud ülni törökülésben.* Tudom, hogy nem mindenki vallásos, de Seles, amennyire ismertem, kedvelte a természetet, az erdőt. Pycta pedig ráébresztett, hogy a Fában Lakó tulajdonképpen Eeyr, az ő kegyelme óvja az erdő vándorait és vadjait. *Reméli, ennyi magyarázat elég, hogy meggyőzze Laut, és hogy a lány nem tartja majd gyerekesnek, amit mond. Vielt sok elutasítás érte már életében azért, mert abban hitt, amiben, de úgy érzi, az Úrnő szeretete mindenki életét szebbé teheti. Úgy érzi, ennyit adhat a halottnak, és szívesen meg is adja.*
*Miután Nellara mellé telepedett, Viel kicsit magába fordul, monoton mozdulatokkal simogatja Árnyék bundáját, és azon kapja magát, hogy egy csitító dalt dúdol a csendben, amelyet még otthonában tanult el, mikor olyan sokat hallotta a nyitott ablak mellett. Régi, tiszta és szomorú, pont, mint a kis világuk, melynek közepén a tündér ott ücsörög. Néha túl nagynak, túl vehemensnek érzi, ami körülveszi, néha minden túl soknak tűnik, és a gyász éppen ilyen pillanat. De mégis, a gondolat, hogy a földön ül, hogy barátai körülveszik, nem engedi, hogy elhatalmasodjon rajta az ijedtség. Ebben azonban nem csak a világnak, hanem másoknak is kulcsszerepe van, ilyen például Lau, aki befogadta a lányt, és akinek segítségével új otthont teremtettek a semmiből. Mikor megjelenik, Viel kicsit úgy érzi, minden rendben lesz, együtt megoldják.*
- Sajnos van, ami ellen nem tehetünk mást, mint hogy elfogadjuk. *Mondja halkan. Árnyék fektében csapkodni kezd a farkával, ahogy meglátja elf barátnőjét, de annyira élvezi Viel simogatását, hogy a világért sem moccanna mellőle a földről. Ez a kis huncutság mosolyt csal a lány arcára, de a mókának vége, dolguk van. Feltápászkodik, és leporolja fenekét, a nagy kutya pedig döbbenten bámul rá, aztán egy kis fáziskéséssel ő is felkecmereg. A tündér elveszi a falnak támasztott botját, amellyel érkezett.*
- Van egy hely… *Kezdi magyarázni Launak, és a megfelelő irányba, az épület mögé mutat a bot végével, majd ha kell, arra is vezeti a lányt.* Ott, a fák között annak idején megérintett az Úrnő Fénye. A helyet körbe raktam kővel, és az előbb, az érkezésem előtt is ott mondtam áldást a házra. Szerintem jobb helyet keresve sem találhatnánk. Fölé hajlanak a fák ágai, és tavasszal belepik majd a környékét a mezei virágok. *Mosolyog halványan. Ha odaérnek, meg is mutatja a helyet, Lau láthatja, hogy kövekből egy kört képezett, épp akkorát, amiben kényelmesen meg tud ülni törökülésben.* Tudom, hogy nem mindenki vallásos, de Seles, amennyire ismertem, kedvelte a természetet, az erdőt. Pycta pedig ráébresztett, hogy a Fában Lakó tulajdonképpen Eeyr, az ő kegyelme óvja az erdő vándorait és vadjait. *Reméli, ennyi magyarázat elég, hogy meggyőzze Laut, és hogy a lány nem tartja majd gyerekesnek, amit mond. Vielt sok elutasítás érte már életében azért, mert abban hitt, amiben, de úgy érzi, az Úrnő szeretete mindenki életét szebbé teheti. Úgy érzi, ennyit adhat a halottnak, és szívesen meg is adja.*
72. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-18 21:16:50
Üzenet elküldve: 2020-02-18 21:16:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 733
OOC üzenetek: 499
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 733
OOC üzenetek: 499
Játékstílus: Megfontolt
// Távozás a Ligetből //
// Egy hattal később //
* Seles cipelése meg a városban való járkálás együttesen soknak bizonyult a lábadozó Nimerilnek. Az eseményeket követő pár napban meg is érezte a hatását. Ezért is maradt inkább a szobájában és pihenéssel töltötte az idejét. Később az is kiderült, hogy a főzetett egyelőre nem kell megfőznie, mert még nem állnak készen teljesen a többi felszerelés beszerzésével. Így hát erre se volt gondja. A többi lakóval nem igazán érintkezett az utóbbi napokban. Egészségét visszaszerezve azzal töltötte az idejét, hogy olvasson meg összepakoljon. Csak a legfontosabb cuccait viszi majd magával. Az élő növényeit, amiket vett, megbeszélte Lauval, hogy itt hagyja, amíg nem rendeződnek a dolgai. Végül elérkezett a távozás napja is. Elköszönt azoktól akikkel találkozott és útnak eredet a városba, hogy új tanítót találjon magának.*
// Egy hattal később //
* Seles cipelése meg a városban való járkálás együttesen soknak bizonyult a lábadozó Nimerilnek. Az eseményeket követő pár napban meg is érezte a hatását. Ezért is maradt inkább a szobájában és pihenéssel töltötte az idejét. Később az is kiderült, hogy a főzetett egyelőre nem kell megfőznie, mert még nem állnak készen teljesen a többi felszerelés beszerzésével. Így hát erre se volt gondja. A többi lakóval nem igazán érintkezett az utóbbi napokban. Egészségét visszaszerezve azzal töltötte az idejét, hogy olvasson meg összepakoljon. Csak a legfontosabb cuccait viszi majd magával. Az élő növényeit, amiket vett, megbeszélte Lauval, hogy itt hagyja, amíg nem rendeződnek a dolgai. Végül elérkezett a távozás napja is. Elköszönt azoktól akikkel találkozott és útnak eredet a városba, hogy új tanítót találjon magának.*
71. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-17 22:52:13
Üzenet elküldve: 2020-02-17 22:52:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A tragédia//
//Végső nyughely//
*Int utasításaira csak bólint, és rögtön hozzá is lát, hogy lepakoljon a mondott asztalról, hálásan pillantva Vielre, amikor a lány segít neki*
- Köszönjük! *jutalmazza hasonló mosollyal Nimeril és Thim segítségét is, bár meghökkenve tekint a lány után, amikor a fél-elf távozóra fogja. Nem sok ideje van azonban Nimeril tetteinek miértjén töprengeni, hiszen az orvos utasításai csak úgy bezengik a helyiséget. Önkéntelenül is megáll egy pillanatra, figyelve a szeme előtt kibontakozó jelenetet. Ahogy a lány éledezni kezd, és válaszol a hozzá intézett kérdésekre, nagy kő esik le a szívéről, hogy legalább őt sikerült megmenteniük. ~Emlékszik rá? ~ ismétli magában döbbenten Luni szavait, kissé közelebb lépve, hogy újra megszemlélje a lányt, ezúttal alaposabban, mint korábban. Bár továbbra is ismerősnek találja kissé, nem tudja hova tenni, hol is láthatta már korábban őt. Nem akarja megzavarni azonban az orvost és a segédjét, ha már egyszer átengedte ezt a megtisztelő feladatot Luninak, így úgy dönt, inkább majd egy másik pillanatban tudakolja meg a lánytól, ki is a vendégük. Inkább Seles holttestére fordítja a figyelmét, próbálva úgy elhelyezni a lányt az asztalon, mintha csak aludna és bármelyik pillanatban felébredhetne. Akkor fordul csak meglepve hátra, amikor a szőkeség a nevét említi. ~Natalayda? Csak nem?~ képed el magában, ahogy összeállnak a részletek a fejében, honnan is ismeri őt. ~Hát persze, a Sayqueves rezidencia... ~rémlik fel benne az ott töltött békés időszak, és az annak véget vető, nem annyira békés lázadás. Nagyjából azóta nem hallott a lány felől, így most örömmel tölti el a tudat, hogy itt van és jól van. ~Biztos Aleimord is örülni fog ennek a hírnek!~ gondolja magában, mielőtt rászánná magát, hogy megtegye, amit meg kell tennie*
- Ki... kimegyek, előkészülni a temetéshez. *köszörüli meg kissé a torkát, ahogy Luniék felé fordul, próbálva kicsit összeszedni magát*
- Örülünk, hogy jobban vagy! Reméljük, itt maradsz éjszakára is, hogy kipihend magad! *ereszt meg egy halvány mosolyt a lány felé, majd ha a szobában lévők nem tartóztatják, akkor megindul a bejárati ajtó felé, hogy megkeresse a többieket*
- Sajnálom, hogy ezt át kellett élnetek... Remélem, azért jól vagytok! *jegyzi meg szomorúan, ahogy a bejáratnál Vielbe és Nellbe botlik* Azon gondolkodtam, keresni kellene Selesnek egy megfelelő helyet a kertben. Talán a tó mellett, vagy egy fa árnyékában. Esetleg segítenétek? *pillant reménykedve a két lányra, hogy nem kell majd egyedül megbirkóznia ezzel a nehéz feladattal.*
//Végső nyughely//
*Int utasításaira csak bólint, és rögtön hozzá is lát, hogy lepakoljon a mondott asztalról, hálásan pillantva Vielre, amikor a lány segít neki*
- Köszönjük! *jutalmazza hasonló mosollyal Nimeril és Thim segítségét is, bár meghökkenve tekint a lány után, amikor a fél-elf távozóra fogja. Nem sok ideje van azonban Nimeril tetteinek miértjén töprengeni, hiszen az orvos utasításai csak úgy bezengik a helyiséget. Önkéntelenül is megáll egy pillanatra, figyelve a szeme előtt kibontakozó jelenetet. Ahogy a lány éledezni kezd, és válaszol a hozzá intézett kérdésekre, nagy kő esik le a szívéről, hogy legalább őt sikerült megmenteniük. ~Emlékszik rá? ~ ismétli magában döbbenten Luni szavait, kissé közelebb lépve, hogy újra megszemlélje a lányt, ezúttal alaposabban, mint korábban. Bár továbbra is ismerősnek találja kissé, nem tudja hova tenni, hol is láthatta már korábban őt. Nem akarja megzavarni azonban az orvost és a segédjét, ha már egyszer átengedte ezt a megtisztelő feladatot Luninak, így úgy dönt, inkább majd egy másik pillanatban tudakolja meg a lánytól, ki is a vendégük. Inkább Seles holttestére fordítja a figyelmét, próbálva úgy elhelyezni a lányt az asztalon, mintha csak aludna és bármelyik pillanatban felébredhetne. Akkor fordul csak meglepve hátra, amikor a szőkeség a nevét említi. ~Natalayda? Csak nem?~ képed el magában, ahogy összeállnak a részletek a fejében, honnan is ismeri őt. ~Hát persze, a Sayqueves rezidencia... ~rémlik fel benne az ott töltött békés időszak, és az annak véget vető, nem annyira békés lázadás. Nagyjából azóta nem hallott a lány felől, így most örömmel tölti el a tudat, hogy itt van és jól van. ~Biztos Aleimord is örülni fog ennek a hírnek!~ gondolja magában, mielőtt rászánná magát, hogy megtegye, amit meg kell tennie*
- Ki... kimegyek, előkészülni a temetéshez. *köszörüli meg kissé a torkát, ahogy Luniék felé fordul, próbálva kicsit összeszedni magát*
- Örülünk, hogy jobban vagy! Reméljük, itt maradsz éjszakára is, hogy kipihend magad! *ereszt meg egy halvány mosolyt a lány felé, majd ha a szobában lévők nem tartóztatják, akkor megindul a bejárati ajtó felé, hogy megkeresse a többieket*
- Sajnálom, hogy ezt át kellett élnetek... Remélem, azért jól vagytok! *jegyzi meg szomorúan, ahogy a bejáratnál Vielbe és Nellbe botlik* Azon gondolkodtam, keresni kellene Selesnek egy megfelelő helyet a kertben. Talán a tó mellett, vagy egy fa árnyékában. Esetleg segítenétek? *pillant reménykedve a két lányra, hogy nem kell majd egyedül megbirkóznia ezzel a nehéz feladattal.*
70. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-17 18:57:16
Üzenet elküldve: 2020-02-17 18:57:16
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Vanna és Rellan//
*Egy percig elfelejti önmagát, pedig a többiek nagyon is eszüknél maradnak. Nimeril és Viel is indul a dolgára, Luni hangját is hallja. Az élet megy tovább. Még azoknak is, akik ismerték Selest, hát miért éppen Thim álldogáljon szoborrá válva a rendelő ajtaja előtt? Mint egy emléktárgy, amit Seles tiszteletére állítottak. Mivel nem érzi magát igazi műalkotásnak, ő is elindul. Újra eszébe jut eredeti célja, a baba, aki itt maradt anya nélkül. Jelenleg szépen gondját viseli a tündér. Kettejük kedves látványa tárul Thim elé, mikor kiér és nem is várt mást. Megáll Vanna előtt, figyeli a karjában pihenő csöppséget.*
- A lehető legjobb helyre került. Ez egy békés, szerető közösség. Viszont így is szüksége lesz anyatejre. Talán akad valaki a városban, akinél van felesleg. Mit gondolsz?
*Egy percig elfelejti önmagát, pedig a többiek nagyon is eszüknél maradnak. Nimeril és Viel is indul a dolgára, Luni hangját is hallja. Az élet megy tovább. Még azoknak is, akik ismerték Selest, hát miért éppen Thim álldogáljon szoborrá válva a rendelő ajtaja előtt? Mint egy emléktárgy, amit Seles tiszteletére állítottak. Mivel nem érzi magát igazi műalkotásnak, ő is elindul. Újra eszébe jut eredeti célja, a baba, aki itt maradt anya nélkül. Jelenleg szépen gondját viseli a tündér. Kettejük kedves látványa tárul Thim elé, mikor kiér és nem is várt mást. Megáll Vanna előtt, figyeli a karjában pihenő csöppséget.*
- A lehető legjobb helyre került. Ez egy békés, szerető közösség. Viszont így is szüksége lesz anyatejre. Talán akad valaki a városban, akinél van felesleg. Mit gondolsz?
69. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-17 18:31:01
Üzenet elküldve: 2020-02-17 18:31:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//A tragédia//
//A végén Nellara//
*Ahogy a testtel vonulnak, Thim maradéktalanul eleget tesz Viel instrukcióinak, de a lépcsőn még így is akad egy kis gond. Ahogy az elf meginog, Viel akart-akaratlanul is becsukja a szemét egy pillanatra, hogy ne lássa, ami történni fog, és óriási megkönnyebbülés lesz rajta úrrá, amint megoldódik a helyzet. Persze semmi rosszat nem szól Thimre, nem is akarna, az előbb már becipelte a másik lányt, nincs egyszerű dolga. Ilyenkor sajnálja igazán a tündér, hogy aprónak született, de emlékezteti magát anyja szavaira, hogy nem csak a karja erejével tehet jót az ember, vagy jelen esetben tündér.
Amíg a halál keresztül nem húzza a számításait, persze. A lány komor, de el tudja fogadni a történteket, nem keres hibást, sem okokat, hogyan lehetett volna megelőzni a bajt. Szeretne erőt önteni a többiekbe azzal, hogy elfogadásra buzdítja őket is. Amikor megérkeznek, leginkább Laut sajnálja, akit egyértelműen megviselt az eset, és valahol Intath haragjából is hasonló fájdalmat érez, mint ami őt mardossa. Anyja gyógyítóként tevékenykedett, de így is volt, akit elveszítettek, és a kudarc még a legjobb szándék mellett is keserűséget szül. Legszívesebben megsimogatná a többieket, énekelne Seles emlékére egy dalt, de ennek most nincs itt az ideje, és Viel inkább igyekszik levenni az orvosuk válláról a terhet, azonnal pakolni kezd oda, ahova Laut utasította. Keze nem is remeg, ügyesen rakosgatja a holmikat, bátor lány ő, vagy inkább Eeyr iránti odaadása teszi lélekben erőssé. Ketten biztosan hamar végeznek, a test felkerülhet a megfelelő helyre, és már mehetnek is tovább. Hálás Luninak is, aki gondoskodik a betegükről, hiszen minden kéz segít. Szerencsére a lány beszél, mocorog, és egyértelműen jobban van az esés után.*
- A kisfiú jól van, Vanna vigyáz rá kint. *Biztosítja Laut, de többet nem is akar beszélni, zavarná vele a többieket. A temetést jó ötletnek tartja, viszont nem tudja, kire lehetne bízni, ő túl kicsi hozzá. Tekintetével a többieket pásztázza, ám úgy látja, hogy Nimeril már feladta mára.*
- Köszönjük, hogy segítettél! *Szól utána.* Megyek, megnézem a picit. *Teszi hozzá, és megsimogatva Thim karját, szintén hálája jeléül visszatér a lépcsőre. Egyelőre nem is Andorellant keresi, habár a hangokból, pontosabban azok hiányából ítélve a kicsi elcsendesedett, hanem már alig várja, hogy beletemesse az arcát Árnyék nagy bundájába. Azonban ahogy kilép az ajtón, először nem is nagy, fekete barátját pillantja meg, aki a közelben még mindig délcegen ücsörög, és tartja magát a „marad” parancshoz, hanem a sápadt Nellarát. Letelepedik mellé, és megsimogatja a vállát, ha a lány engedi.*
- Minden jobbra fordul majd. *Mondja neki vigasztalón. Nem tudja, Nellara ismerte-e Selest, de akárhogy is, biztos megviselték a történtek, kit nem?* Ugye nem félsz a kutyáktól? *Folytatja, és int Árnyéknak, aki nagy tappancsain odabattyog hozzájuk, és lefekszik Viel túloldalán, engedve, hogy a lány beletúrjon abba a meleg bundába.* Mert tőle nem kell tartanod. Ő Árnyék, mindenkit nagyon szeret itt.
//A végén Nellara//
*Ahogy a testtel vonulnak, Thim maradéktalanul eleget tesz Viel instrukcióinak, de a lépcsőn még így is akad egy kis gond. Ahogy az elf meginog, Viel akart-akaratlanul is becsukja a szemét egy pillanatra, hogy ne lássa, ami történni fog, és óriási megkönnyebbülés lesz rajta úrrá, amint megoldódik a helyzet. Persze semmi rosszat nem szól Thimre, nem is akarna, az előbb már becipelte a másik lányt, nincs egyszerű dolga. Ilyenkor sajnálja igazán a tündér, hogy aprónak született, de emlékezteti magát anyja szavaira, hogy nem csak a karja erejével tehet jót az ember, vagy jelen esetben tündér.
Amíg a halál keresztül nem húzza a számításait, persze. A lány komor, de el tudja fogadni a történteket, nem keres hibást, sem okokat, hogyan lehetett volna megelőzni a bajt. Szeretne erőt önteni a többiekbe azzal, hogy elfogadásra buzdítja őket is. Amikor megérkeznek, leginkább Laut sajnálja, akit egyértelműen megviselt az eset, és valahol Intath haragjából is hasonló fájdalmat érez, mint ami őt mardossa. Anyja gyógyítóként tevékenykedett, de így is volt, akit elveszítettek, és a kudarc még a legjobb szándék mellett is keserűséget szül. Legszívesebben megsimogatná a többieket, énekelne Seles emlékére egy dalt, de ennek most nincs itt az ideje, és Viel inkább igyekszik levenni az orvosuk válláról a terhet, azonnal pakolni kezd oda, ahova Laut utasította. Keze nem is remeg, ügyesen rakosgatja a holmikat, bátor lány ő, vagy inkább Eeyr iránti odaadása teszi lélekben erőssé. Ketten biztosan hamar végeznek, a test felkerülhet a megfelelő helyre, és már mehetnek is tovább. Hálás Luninak is, aki gondoskodik a betegükről, hiszen minden kéz segít. Szerencsére a lány beszél, mocorog, és egyértelműen jobban van az esés után.*
- A kisfiú jól van, Vanna vigyáz rá kint. *Biztosítja Laut, de többet nem is akar beszélni, zavarná vele a többieket. A temetést jó ötletnek tartja, viszont nem tudja, kire lehetne bízni, ő túl kicsi hozzá. Tekintetével a többieket pásztázza, ám úgy látja, hogy Nimeril már feladta mára.*
- Köszönjük, hogy segítettél! *Szól utána.* Megyek, megnézem a picit. *Teszi hozzá, és megsimogatva Thim karját, szintén hálája jeléül visszatér a lépcsőre. Egyelőre nem is Andorellant keresi, habár a hangokból, pontosabban azok hiányából ítélve a kicsi elcsendesedett, hanem már alig várja, hogy beletemesse az arcát Árnyék nagy bundájába. Azonban ahogy kilép az ajtón, először nem is nagy, fekete barátját pillantja meg, aki a közelben még mindig délcegen ücsörög, és tartja magát a „marad” parancshoz, hanem a sápadt Nellarát. Letelepedik mellé, és megsimogatja a vállát, ha a lány engedi.*
- Minden jobbra fordul majd. *Mondja neki vigasztalón. Nem tudja, Nellara ismerte-e Selest, de akárhogy is, biztos megviselték a történtek, kit nem?* Ugye nem félsz a kutyáktól? *Folytatja, és int Árnyéknak, aki nagy tappancsain odabattyog hozzájuk, és lefekszik Viel túloldalán, engedve, hogy a lány beletúrjon abba a meleg bundába.* Mert tőle nem kell tartanod. Ő Árnyék, mindenkit nagyon szeret itt.
68. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-17 11:56:59
Üzenet elküldve: 2020-02-17 11:56:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A tragédia//
//A rendelőben//
*Lassacskán visszatér ereje, amint az éltető ital lecsordul a torkán. Már nem fájnak tagjai, már nem érzi a fájdalmat.*
~Talán már nem is élek.~
*Aztán egy nő arcába bámul szürkészöld szemeivel.*
- Lau *ismétli még kissé rekedten, de a nő arca el is úszik távolabb, hogy egy másik kerüljön a helyébe. Ismerős vonásai vannak, de nem tudná megmondani honnan.*
- Luni *ismétli halkan ezt a nevet is, mely ismerősen cseng a fülének. Gyenge kiszolgáltatott helyzet ez, ami ellen minden porcikája tiltakozna, s ahogy ereje visszatér lassan, kezeivel igyekszik megtámaszkodni, hátha fel tudna ülni. Sérülései már a múlté, de ereje nem az igazi még, ujjai megcsúsznak az asztalon, és visszahanyatlik. Akkor hallja meg Luni biztonságot ígérő szavait, és a kedvesség hallatán mely lovát is érinti megnyugszik kissé. Nem akar minden áron felülni.*
- Köszönöm. *Ám ahogy megköszöni a kedves lánynak, egy sokkal durvább hang üti meg fülét, s kerül látóterébe. Felé fordítja tekintetét. A kérdés sorozatot hirtelen nehéz követnie, így egy-egy pillanat beletelik, míg válaszol.*
- Nem szédülök *csak gyengének érzi magát, és frusztrálja kissé, hogy nem tud felülni sem. Érzi a hűvös levegőt ahol felhasították rajta a ruhát, és próbálja kezével húzgálni az anyagot, hogy ha nem muszáj, ne látszódjon ki semmi kényes terület.*
~Orvos. Milyen szerencse.~
- Gyengén *érzi magát, melyet szavakba is önt amikor kérdezi a durva pattogó hangú férfi.*
- Nem *mozdítja fejét ingásra, hogy nem szédül.*
- Natalayda. *sóhajt, míg a kérdésár el nem hal.* Huszonnégy.
~Mennyi hal?~
*Nem lassú felfogású egyébként, de hirtelen sűrű áradat ez, még úgy is, hogy egyre tisztul a tudata, így ezt a kérdést ki is hagyja. Tekintetével követi a doki ujját, ahogy illik, majd ahogy elfordul tőle a halott felé, Natalayda követi a mozdulatot szintén a halottig. Már nem sápad bele. Már nem az a Natalayda.
A rá terített ruha kellemes érzéssel tölti el, ujjaival utána nyúl, így már nem a cafatokat húzgálja magára hasztalan.*
- Köszönöm. *fejezi ki háláját a ruha miatt.*
- Nem tudom. Milyen nap van ma? *visszakérdez, de abban sem biztos, melyik nap indultak el. Egy ideje már nem tartja számon a napokat. Csak az évszakokat. Vagy tán azokat sem.*
- Hogy hívják? *intézi Intathnak, akiről csupán annyit tud, orvos.* Mikor kelhetek fel? *kérdez újra, hangja és mozdulatai is sokkal éberebbek immár. Kezd egészen kitisztulni látszólag.*
- Van hír a városról? A karavánpihenőről? *Azt sem tudja mennyi ideje van úton, bár annyi bizonyos, csupán napok telhettek el. Étlen egy hatnál többet biztos nem bírna ki, és szomjan csupán napok kérdése volna, de hátha mégis járja valami hír, amiből kiderülhet, Quantallék vajon sikerrel jártak-e. Vagy senki nem tud semmit?*
//A rendelőben//
*Lassacskán visszatér ereje, amint az éltető ital lecsordul a torkán. Már nem fájnak tagjai, már nem érzi a fájdalmat.*
~Talán már nem is élek.~
*Aztán egy nő arcába bámul szürkészöld szemeivel.*
- Lau *ismétli még kissé rekedten, de a nő arca el is úszik távolabb, hogy egy másik kerüljön a helyébe. Ismerős vonásai vannak, de nem tudná megmondani honnan.*
- Luni *ismétli halkan ezt a nevet is, mely ismerősen cseng a fülének. Gyenge kiszolgáltatott helyzet ez, ami ellen minden porcikája tiltakozna, s ahogy ereje visszatér lassan, kezeivel igyekszik megtámaszkodni, hátha fel tudna ülni. Sérülései már a múlté, de ereje nem az igazi még, ujjai megcsúsznak az asztalon, és visszahanyatlik. Akkor hallja meg Luni biztonságot ígérő szavait, és a kedvesség hallatán mely lovát is érinti megnyugszik kissé. Nem akar minden áron felülni.*
- Köszönöm. *Ám ahogy megköszöni a kedves lánynak, egy sokkal durvább hang üti meg fülét, s kerül látóterébe. Felé fordítja tekintetét. A kérdés sorozatot hirtelen nehéz követnie, így egy-egy pillanat beletelik, míg válaszol.*
- Nem szédülök *csak gyengének érzi magát, és frusztrálja kissé, hogy nem tud felülni sem. Érzi a hűvös levegőt ahol felhasították rajta a ruhát, és próbálja kezével húzgálni az anyagot, hogy ha nem muszáj, ne látszódjon ki semmi kényes terület.*
~Orvos. Milyen szerencse.~
- Gyengén *érzi magát, melyet szavakba is önt amikor kérdezi a durva pattogó hangú férfi.*
- Nem *mozdítja fejét ingásra, hogy nem szédül.*
- Natalayda. *sóhajt, míg a kérdésár el nem hal.* Huszonnégy.
~Mennyi hal?~
*Nem lassú felfogású egyébként, de hirtelen sűrű áradat ez, még úgy is, hogy egyre tisztul a tudata, így ezt a kérdést ki is hagyja. Tekintetével követi a doki ujját, ahogy illik, majd ahogy elfordul tőle a halott felé, Natalayda követi a mozdulatot szintén a halottig. Már nem sápad bele. Már nem az a Natalayda.
A rá terített ruha kellemes érzéssel tölti el, ujjaival utána nyúl, így már nem a cafatokat húzgálja magára hasztalan.*
- Köszönöm. *fejezi ki háláját a ruha miatt.*
- Nem tudom. Milyen nap van ma? *visszakérdez, de abban sem biztos, melyik nap indultak el. Egy ideje már nem tartja számon a napokat. Csak az évszakokat. Vagy tán azokat sem.*
- Hogy hívják? *intézi Intathnak, akiről csupán annyit tud, orvos.* Mikor kelhetek fel? *kérdez újra, hangja és mozdulatai is sokkal éberebbek immár. Kezd egészen kitisztulni látszólag.*
- Van hír a városról? A karavánpihenőről? *Azt sem tudja mennyi ideje van úton, bár annyi bizonyos, csupán napok telhettek el. Étlen egy hatnál többet biztos nem bírna ki, és szomjan csupán napok kérdése volna, de hátha mégis járja valami hír, amiből kiderülhet, Quantallék vajon sikerrel jártak-e. Vagy senki nem tud semmit?*
67. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-16 21:02:16
Üzenet elküldve: 2020-02-16 21:02:16
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//A tragédia//
*Úgy érzi, hogy ez a helyzet számára kezd sok lenni. Olyan sokan vannak, mind idegenek, és egy csomó rossz történik. Valkai leesik a lováról, valaki meghal, egy kisbaba árva marad, mindez egy órán belül... Úgy érzi, hogy rosszul lesz, szédül, hányingere van... Nellara nincs ehhez hozzászokva, levegő kell neki, csend és béke, ha nem akar a többiek mell feküdni. Így hát mosolyogva bocsánatot kér, bár arcán látszik, hogy fehéredik, nem is kicsit. Ha elengedik, bár nem hiszi, hogy ebben a helyzetben bárki is vele foglalkozna, akkor kimegy a ház elé a friss levegőre, leül, és megpróbál megnyugodni még mielőtt ő maga is rosszul lesz.*
*Úgy érzi, hogy ez a helyzet számára kezd sok lenni. Olyan sokan vannak, mind idegenek, és egy csomó rossz történik. Valkai leesik a lováról, valaki meghal, egy kisbaba árva marad, mindez egy órán belül... Úgy érzi, hogy rosszul lesz, szédül, hányingere van... Nellara nincs ehhez hozzászokva, levegő kell neki, csend és béke, ha nem akar a többiek mell feküdni. Így hát mosolyogva bocsánatot kér, bár arcán látszik, hogy fehéredik, nem is kicsit. Ha elengedik, bár nem hiszi, hogy ebben a helyzetben bárki is vele foglalkozna, akkor kimegy a ház elé a friss levegőre, leül, és megpróbál megnyugodni még mielőtt ő maga is rosszul lesz.*
66. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-16 20:40:15
Üzenet elküldve: 2020-02-16 20:40:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 733
OOC üzenetek: 499
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 733
OOC üzenetek: 499
Játékstílus: Megfontolt
//A tragédia//
// Zárás //
* Seles testét elhelyezik a mutatott helyre. A doki dühösnek tűnik, de ez Nimerilt egy cseppet sem foglalkoztatja. Úgy tűnik rá már nincs itt szükség, így hát diszkréten távozik. Vissza megy a konyhába elpakolni, mert ma már nem fogja megfőzni azt főzetett. Inkább elvonul a szobájába, hogy ne hátráltasson senkit.*
// Zárás //
* Seles testét elhelyezik a mutatott helyre. A doki dühösnek tűnik, de ez Nimerilt egy cseppet sem foglalkoztatja. Úgy tűnik rá már nincs itt szükség, így hát diszkréten távozik. Vissza megy a konyhába elpakolni, mert ma már nem fogja megfőzni azt főzetett. Inkább elvonul a szobájába, hogy ne hátráltasson senkit.*
65. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-16 17:02:01
Üzenet elküldve: 2020-02-16 17:02:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//A tragédia//
//A rendelőben//
*Az ökle durván az asztallapnak ötközik és a találkozásból a még élő végtag jön ki rosszul. A doki érzi ahogy a fájdalom belehasít és ahogy aztán lüktetve emlékezteti rá, hogy nem okos dolog asztallapokat csapkodni. Ebben a helyzetben élvezi is ezt. Szüksége van rá, hogy tiszták maradjanak a gondolatai. Kiadja az utasítást és az újonnan érkezők is láthatják rajta, hogy most nem a kedves mosolygós doktorbácsi, aki dobozmanókkal viccelődik és bókol a széplányoknak. Zöld tekintete fagyosabb mint egy befagyott tó vize és általában laza tartása is, most inkább egy nagymacskáéhoz hasonlatos, aki bármelyik pillanatban elugorhat, hogy az áldozatára vesse magát. Luninari se barátságos pillantást kap amiért odatolakszik, hogy zavarja őket. A szőke lány meg lesz itatva és magához is tér. Elsőre jónak látszik bár zavaros. A fagyos tekintet fürkészőn néz az idegen arcába és hivatalosan darálja le a válaszokat.*
-Biztos helyen. Majd kapsz. Intath vagyok. Orvos. Most én jövök. Hogy érzed magad? Szédülsz? Emlékszel a nevedre? Hány éves vagy? Honnan jöttél? Ha három halad volna és vennél még hármat akkor hány halad lenne? Kövesd a tekinteteddel az ujjam!
*Mozgatja a mutatóujját jobbra, majd balra aztán előre és hátra. Elsősorban a még élő beteggel foglalkozik. Mikor a halottat meghozzák akkor annyira fordul hátra, hogy két asztalra rámutasson.*
-Laurentitia! Onnan pakolj át oda, hogy legyen hova tenni!
*Nem kér. Parancsol és következő pillanatban már újra a szőke lány felé fordul. Az egyik székre akasztott ruhát lekapja és azzal takarja el az idegen kényesebb részeit.*
-Mikor ettél utoljára? Úton mióta vagy? Mindjárt kapsz inni.
*Érkezik parancs helyett csak egy ellentmondást nem tűrő pillantás a segédjére aki azóta Luninari lett. A ház úrnője nem bírja a halottak látványát. Orvos nem lesz már abból se. A halottal és annak az ügyeivel most a doki nem foglalkozik. Csak a beteggel. Egykori segédje a durcás tekintetére olyan pillantást kap válasznak, hogy attól is félhet nem-e lesz valami hozzávágva az elf részéről. Az egykori kalóz most nem néz ki barátságosan.*
//A rendelőben//
*Az ökle durván az asztallapnak ötközik és a találkozásból a még élő végtag jön ki rosszul. A doki érzi ahogy a fájdalom belehasít és ahogy aztán lüktetve emlékezteti rá, hogy nem okos dolog asztallapokat csapkodni. Ebben a helyzetben élvezi is ezt. Szüksége van rá, hogy tiszták maradjanak a gondolatai. Kiadja az utasítást és az újonnan érkezők is láthatják rajta, hogy most nem a kedves mosolygós doktorbácsi, aki dobozmanókkal viccelődik és bókol a széplányoknak. Zöld tekintete fagyosabb mint egy befagyott tó vize és általában laza tartása is, most inkább egy nagymacskáéhoz hasonlatos, aki bármelyik pillanatban elugorhat, hogy az áldozatára vesse magát. Luninari se barátságos pillantást kap amiért odatolakszik, hogy zavarja őket. A szőke lány meg lesz itatva és magához is tér. Elsőre jónak látszik bár zavaros. A fagyos tekintet fürkészőn néz az idegen arcába és hivatalosan darálja le a válaszokat.*
-Biztos helyen. Majd kapsz. Intath vagyok. Orvos. Most én jövök. Hogy érzed magad? Szédülsz? Emlékszel a nevedre? Hány éves vagy? Honnan jöttél? Ha három halad volna és vennél még hármat akkor hány halad lenne? Kövesd a tekinteteddel az ujjam!
*Mozgatja a mutatóujját jobbra, majd balra aztán előre és hátra. Elsősorban a még élő beteggel foglalkozik. Mikor a halottat meghozzák akkor annyira fordul hátra, hogy két asztalra rámutasson.*
-Laurentitia! Onnan pakolj át oda, hogy legyen hova tenni!
*Nem kér. Parancsol és következő pillanatban már újra a szőke lány felé fordul. Az egyik székre akasztott ruhát lekapja és azzal takarja el az idegen kényesebb részeit.*
-Mikor ettél utoljára? Úton mióta vagy? Mindjárt kapsz inni.
*Érkezik parancs helyett csak egy ellentmondást nem tűrő pillantás a segédjére aki azóta Luninari lett. A ház úrnője nem bírja a halottak látványát. Orvos nem lesz már abból se. A halottal és annak az ügyeivel most a doki nem foglalkozik. Csak a beteggel. Egykori segédje a durcás tekintetére olyan pillantást kap válasznak, hogy attól is félhet nem-e lesz valami hozzávágva az elf részéről. Az egykori kalóz most nem néz ki barátságosan.*
64. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-13 01:00:39
Üzenet elküldve: 2020-02-13 01:00:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//A tragédia//
//A rendelőben//
*Félig édesanyja szép meséin, félig pedig fél-népének egyéb történetein nőtt fel, amelyek nem mindig voltak szépek. Mégis volt bennük hasonlóság annyi, hogy a tündérek valamennyinek pozitív hősei voltak. Kellemes és kedves hősei minden történetnek, akik általában szerencsét, vagy akár megváltást is hoztak a szenvedőknek és a bajba jutottaknak.
Persze tudja már, hogy a mese az mese, legkevesebb negyedrészt, legrosszabb esetben meg egyenesen teljesen kitaláció, a való világ pedig mindig sokkal bonyolultabb és kiábrándítóbb a legendák világánál, ettől még továbbra is makacsul hisz abban, hogy egy tündérrel való találkozásból nem lehet baj, sőt!
Igaz Nellara akkor is szimpatikus lenne neki, és akkor is meglátná a lehetőséget a vele való véletlen összeismerkedésben, hogyha bármely más nép szülötte lenne. Így azt sajnálja csak, hogy tényleg a lehető legrosszabb pillanatban találkoztak, és, hogy ennek köszönhetően még alig ismerik egymást.
Ha Lau lenne, aki már régóta a barátnője, akkor nyilván értené azt a barátságosnak és kedvesnek szánt kézszorítást, amit tőle kap egy pillanatra. Azt a szomorkás majdnem mosolyt és tekintetét is le tudná fordítani szavakká, ami részéről egyfajta ígéret és amelynek annyi a konkrét jelentése, hogyha van bármi, amit taníthat neki, akkor szívesen megteszi.
A mostani szomorú és tragikus események kellős közepén azonban tényleg lehetetlen lenne folytatni korábban megkezdett beszélgetésüket.
Egy pillanatra ugyan úgy néz ki, hogy mégis, mert Lau nem hagyja el a sors által gondjaikra bízott lányt egészen addig ameddig nem sikerül egy kis gyógyszer megitatni vele, végül azonban engedve érzelmeinek mégis elfogadja az ő ajánlatát.
Hogyha Nellara is vele tart, akkor az ő lép helyére vele együtt, rögtön az után, hogy Lau Viel felé indul.
Nem tudja, hogy Nairada barátnője, főleg ilyen állapotban mennyire emlékszik rá. Gyanítja, hogy legjobb esetben is haloványan, vagy inkább semennyire sem.
Talán jobb lenne, hogyha artheniori találkozásuk mostanra teljesen kiúszott volna a másik lány emlékezetéből, mert maga részéről azt a néhány percet, illetve mindazt, amit akkor mondott és tett szeretné elfelejteni és meg nem történtté tenni, bármennyire is úgy érzi még most is, hogy talán ad némi felmentést számra, hogy addigi élete legrosszabb pillanatain volt túl éppen.
Ugyanakkor még ő sem teljesen biztos abban, hogy ugyanaz a lány fekszik-e előtte, akit akkor majdnem megismert, vagy csak valaki, aki nagyon emlékezteti rá. Végül egy apró megérzés mégis utóbbi lehetőség felé billenti*
- Nem tudom emlékszel-e rám, de most nem is számít. Luninari vagyok. *mondja éppen ezért neki a lehető leggyengédebb és legkedvesebb hangján, a legkevesebb modorosság nélkül, mivel az együttérzése tényleg a lehető legőszintébb.*
- Nyugodj meg kérlek! *mondja ezek után bár a lány még mindig inkább kábának látszik, mint nyugtalannak, vagy bármi másnak.*
- Akármi is történt veled, most már biztonságban vagy nálunk. Még a lovadról is gondoskodtunk. Valószínűleg ő mentett meg téged, mert elhozott idáig. *mondja végül, és csak most tudatosodik benne, hogy ez eddig bizony eszébe sem jutott. Kislány kora óta betegesen félt a lovaktól, mert egyszer csúnyán nézett rá és majdnem megharapta egy, most pedig szinte nem várt lóharapásként éri a felismerés, hogy talán az előtte öntudatra ébredő lány egy ilyen "gonosz" álltnak köszöneti azt, hogy Intnek volt lehetősége megmenteni.
Bárhogy is alakuljon élete a továbbiakban ezek után valószínűleg már sokkal kevésbé fog félni tőlük.
Egy félelemmel tehát kevesebb részéről talán. De, hogy a lánnyal mi is történt, arra azért rákérdeni szintén nem igazán mer. Ha akar róla beszélni nyilván úgy is megteszi. Ha pedig nem, vagy csak nem elég erős hozzá, akkor az alvás és az álom még mindig biztos menedék marad a valóság elől.*
//A rendelőben//
*Félig édesanyja szép meséin, félig pedig fél-népének egyéb történetein nőtt fel, amelyek nem mindig voltak szépek. Mégis volt bennük hasonlóság annyi, hogy a tündérek valamennyinek pozitív hősei voltak. Kellemes és kedves hősei minden történetnek, akik általában szerencsét, vagy akár megváltást is hoztak a szenvedőknek és a bajba jutottaknak.
Persze tudja már, hogy a mese az mese, legkevesebb negyedrészt, legrosszabb esetben meg egyenesen teljesen kitaláció, a való világ pedig mindig sokkal bonyolultabb és kiábrándítóbb a legendák világánál, ettől még továbbra is makacsul hisz abban, hogy egy tündérrel való találkozásból nem lehet baj, sőt!
Igaz Nellara akkor is szimpatikus lenne neki, és akkor is meglátná a lehetőséget a vele való véletlen összeismerkedésben, hogyha bármely más nép szülötte lenne. Így azt sajnálja csak, hogy tényleg a lehető legrosszabb pillanatban találkoztak, és, hogy ennek köszönhetően még alig ismerik egymást.
Ha Lau lenne, aki már régóta a barátnője, akkor nyilván értené azt a barátságosnak és kedvesnek szánt kézszorítást, amit tőle kap egy pillanatra. Azt a szomorkás majdnem mosolyt és tekintetét is le tudná fordítani szavakká, ami részéről egyfajta ígéret és amelynek annyi a konkrét jelentése, hogyha van bármi, amit taníthat neki, akkor szívesen megteszi.
A mostani szomorú és tragikus események kellős közepén azonban tényleg lehetetlen lenne folytatni korábban megkezdett beszélgetésüket.
Egy pillanatra ugyan úgy néz ki, hogy mégis, mert Lau nem hagyja el a sors által gondjaikra bízott lányt egészen addig ameddig nem sikerül egy kis gyógyszer megitatni vele, végül azonban engedve érzelmeinek mégis elfogadja az ő ajánlatát.
Hogyha Nellara is vele tart, akkor az ő lép helyére vele együtt, rögtön az után, hogy Lau Viel felé indul.
Nem tudja, hogy Nairada barátnője, főleg ilyen állapotban mennyire emlékszik rá. Gyanítja, hogy legjobb esetben is haloványan, vagy inkább semennyire sem.
Talán jobb lenne, hogyha artheniori találkozásuk mostanra teljesen kiúszott volna a másik lány emlékezetéből, mert maga részéről azt a néhány percet, illetve mindazt, amit akkor mondott és tett szeretné elfelejteni és meg nem történtté tenni, bármennyire is úgy érzi még most is, hogy talán ad némi felmentést számra, hogy addigi élete legrosszabb pillanatain volt túl éppen.
Ugyanakkor még ő sem teljesen biztos abban, hogy ugyanaz a lány fekszik-e előtte, akit akkor majdnem megismert, vagy csak valaki, aki nagyon emlékezteti rá. Végül egy apró megérzés mégis utóbbi lehetőség felé billenti*
- Nem tudom emlékszel-e rám, de most nem is számít. Luninari vagyok. *mondja éppen ezért neki a lehető leggyengédebb és legkedvesebb hangján, a legkevesebb modorosság nélkül, mivel az együttérzése tényleg a lehető legőszintébb.*
- Nyugodj meg kérlek! *mondja ezek után bár a lány még mindig inkább kábának látszik, mint nyugtalannak, vagy bármi másnak.*
- Akármi is történt veled, most már biztonságban vagy nálunk. Még a lovadról is gondoskodtunk. Valószínűleg ő mentett meg téged, mert elhozott idáig. *mondja végül, és csak most tudatosodik benne, hogy ez eddig bizony eszébe sem jutott. Kislány kora óta betegesen félt a lovaktól, mert egyszer csúnyán nézett rá és majdnem megharapta egy, most pedig szinte nem várt lóharapásként éri a felismerés, hogy talán az előtte öntudatra ébredő lány egy ilyen "gonosz" álltnak köszöneti azt, hogy Intnek volt lehetősége megmenteni.
Bárhogy is alakuljon élete a továbbiakban ezek után valószínűleg már sokkal kevésbé fog félni tőlük.
Egy félelemmel tehát kevesebb részéről talán. De, hogy a lánnyal mi is történt, arra azért rákérdeni szintén nem igazán mer. Ha akar róla beszélni nyilván úgy is megteszi. Ha pedig nem, vagy csak nem elég erős hozzá, akkor az alvás és az álom még mindig biztos menedék marad a valóság elől.*
63. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-11 22:38:01
Üzenet elküldve: 2020-02-11 22:38:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//A tragédia//
*Maximálisan megbízik most Vielben és amúgy is csak jót feltételez róla. Bár nem szentírás, hogy a kedves tündérek mindenképpen jók, Thim bízik az emberismeretében. (Illetve, tündérismeretében.) Azon kapja magát, hogy ezen a nyelvi hiányosságon jár az esze, miközben Nimrivel viszik szegény, eltávozott lélek földi maradványát. ~ Bolond vagy, Rytl'or, hová lett a tisztesség? ~ korholja magát, gondolataiban. Mikor Nimri kéri, megáll és nem is sürgeti. Hová kéne sietniük? Sajnos. Türelmesen megvárja, míg a lány újra készen áll és folytatják útjukat.*
- Akkor tovább. *Szól, hogy részéről is mehetnek. Miközben Viel készségesen irányítja, a lépcsőn gondok adódnak. Rosszul lép és egyensúlyát veszti, amit csak úgy tud zökkenőmentesen korrigálni, ha hagyja lábait terpeszbe csúszni. Így felső teste stabil marad és Selest sem billenti ki. A mini szívroham után szó nélkül halad tovább, csak megköszörüli a torkát. Mikor célhoz érnek és leteszik a halott édesanyát, feltűnik neki, hogy nem hallják a kicsi sírását. Vanna biztos jól odafigyel rá, de ő maga is erős késztetést érez, hogy mihamarabb újra lássa szegény árva Rellant.*
*Maximálisan megbízik most Vielben és amúgy is csak jót feltételez róla. Bár nem szentírás, hogy a kedves tündérek mindenképpen jók, Thim bízik az emberismeretében. (Illetve, tündérismeretében.) Azon kapja magát, hogy ezen a nyelvi hiányosságon jár az esze, miközben Nimrivel viszik szegény, eltávozott lélek földi maradványát. ~ Bolond vagy, Rytl'or, hová lett a tisztesség? ~ korholja magát, gondolataiban. Mikor Nimri kéri, megáll és nem is sürgeti. Hová kéne sietniük? Sajnos. Türelmesen megvárja, míg a lány újra készen áll és folytatják útjukat.*
- Akkor tovább. *Szól, hogy részéről is mehetnek. Miközben Viel készségesen irányítja, a lépcsőn gondok adódnak. Rosszul lép és egyensúlyát veszti, amit csak úgy tud zökkenőmentesen korrigálni, ha hagyja lábait terpeszbe csúszni. Így felső teste stabil marad és Selest sem billenti ki. A mini szívroham után szó nélkül halad tovább, csak megköszörüli a torkát. Mikor célhoz érnek és leteszik a halott édesanyát, feltűnik neki, hogy nem hallják a kicsi sírását. Vanna biztos jól odafigyel rá, de ő maga is erős késztetést érez, hogy mihamarabb újra lássa szegény árva Rellant.*
62. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-11 22:01:34
Üzenet elküldve: 2020-02-11 22:01:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A tragédia//
//A rendelőben//
*Bár igyekszik minden elhangzott utasításra figyelni, Int utolsó szavait sehogy nem sikerül megértenie, így az ismétlést hallva is csak értetlenül pislog a férfira, várva, hogy esetleg több támpontot is kaphat, mire is lenne szüksége a doktornak. Bővebb magyarázat helyett azonban csak morgás érkezik a férfitől, amire továbbra is csak kérdő és aggodalmas pillantás a válasz részéről, de nem is erőlteti tovább a kérdést, inkább az asztalon heverő szőkeségre fordítja a figyelmét, hiszen azt fontosabbnak érzi, hogy megvizsgálják végre a betegüket. Nem sokáig foglalkozhatnak azonban vele, ugyanis Viel ront be hozzájuk, és még a sérült lánynál is rosszabb híreket közöl. Nem tudja elhinni, hogy tényleg igaz, amit hall, de nincs oka kételkedni a tündér szavaiban, hisz biztos benne, ez nem olyasmi, amivel bárki is tréfálna. ~Seles!~ ismétli magában tehetetlen, míg arra vár, behozzák a holttestet. Csak akkor tér magához kissé, amikor Int az asztalra csap, és Luni felajánlja neki, hogy a helyébe lép*
- Nem, én... nekem... nekem segítenem kell... *motyogja kissé összefüggéstelenül a lánynak, hiszen bár hálás a kedves gesztusért, szüksége van valamire, amivel lefoglalhatja magát, hogy addig se kelljen a nemrég történt tragédiára gondolnia, így hát mindenben a doktor segítségére van, hogy a bájitalt sikerüljön megitatniuk a beteggel*
- Üdv a Szarvasligetben! Lau vagyok. Hogy érzed magad? *válaszol a lány kérdéseire, azonban a szokásos mosolyt most valahogy nem sikerül az arcára varázsolnia. Arrébb is lép inkább az asztal mellől, hiszen nem szeretné a betegükre is átragasztani a szomorúságát, és kérlelő pillantást vet Lunira, hogy mégis vegye át helyette a segítő szerepét Intath mellett, hiszen ő nem igazán van most olyan állapotban, hogy beszélgetni tudjon a beteggel. Inkább a visszatérő Nimeril és segítői felé tesz egy lépést, szinte megkövülten nézve a holttestre. Az elhelyezést Intre bízza, csak azután szólal meg, hogy az orvos kiadta az utasításait Selessel kapcsolatban*
- Andorellan... ő is itt van valahol? Mi történt vele? *pillant Viel és a többiek felé, akik válasszal tudnak szolgálni a számára*
- Nem kellene esetleg eltemetni? *veti fel pillanatnyi szünet után, ha feleletet kap előző kérdésére, segélykérőn nézve azon jelenlévőkre, akiket elég erősnek tart a sírásáshoz, hiszen biztos benne, egyedül nem lenne képes végrehajtani ezt a feladatot.*
//A rendelőben//
*Bár igyekszik minden elhangzott utasításra figyelni, Int utolsó szavait sehogy nem sikerül megértenie, így az ismétlést hallva is csak értetlenül pislog a férfira, várva, hogy esetleg több támpontot is kaphat, mire is lenne szüksége a doktornak. Bővebb magyarázat helyett azonban csak morgás érkezik a férfitől, amire továbbra is csak kérdő és aggodalmas pillantás a válasz részéről, de nem is erőlteti tovább a kérdést, inkább az asztalon heverő szőkeségre fordítja a figyelmét, hiszen azt fontosabbnak érzi, hogy megvizsgálják végre a betegüket. Nem sokáig foglalkozhatnak azonban vele, ugyanis Viel ront be hozzájuk, és még a sérült lánynál is rosszabb híreket közöl. Nem tudja elhinni, hogy tényleg igaz, amit hall, de nincs oka kételkedni a tündér szavaiban, hisz biztos benne, ez nem olyasmi, amivel bárki is tréfálna. ~Seles!~ ismétli magában tehetetlen, míg arra vár, behozzák a holttestet. Csak akkor tér magához kissé, amikor Int az asztalra csap, és Luni felajánlja neki, hogy a helyébe lép*
- Nem, én... nekem... nekem segítenem kell... *motyogja kissé összefüggéstelenül a lánynak, hiszen bár hálás a kedves gesztusért, szüksége van valamire, amivel lefoglalhatja magát, hogy addig se kelljen a nemrég történt tragédiára gondolnia, így hát mindenben a doktor segítségére van, hogy a bájitalt sikerüljön megitatniuk a beteggel*
- Üdv a Szarvasligetben! Lau vagyok. Hogy érzed magad? *válaszol a lány kérdéseire, azonban a szokásos mosolyt most valahogy nem sikerül az arcára varázsolnia. Arrébb is lép inkább az asztal mellől, hiszen nem szeretné a betegükre is átragasztani a szomorúságát, és kérlelő pillantást vet Lunira, hogy mégis vegye át helyette a segítő szerepét Intath mellett, hiszen ő nem igazán van most olyan állapotban, hogy beszélgetni tudjon a beteggel. Inkább a visszatérő Nimeril és segítői felé tesz egy lépést, szinte megkövülten nézve a holttestre. Az elhelyezést Intre bízza, csak azután szólal meg, hogy az orvos kiadta az utasításait Selessel kapcsolatban*
- Andorellan... ő is itt van valahol? Mi történt vele? *pillant Viel és a többiek felé, akik válasszal tudnak szolgálni a számára*
- Nem kellene esetleg eltemetni? *veti fel pillanatnyi szünet után, ha feleletet kap előző kérdésére, segélykérőn nézve azon jelenlévőkre, akiket elég erősnek tart a sírásáshoz, hiszen biztos benne, egyedül nem lenne képes végrehajtani ezt a feladatot.*
61. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-10 19:55:18
Üzenet elküldve: 2020-02-10 19:55:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A tragédia//
//főleg Vannácska//
*A szörnyű riadalom után valami különleges történik Rellannal, történetesen egy újabb idegen kezébe kerül. Ő azonban más, mint a többiek, sokkal színesebb és fényesebb. A kisfiú kezdeti dacossága után egyből észreveszi a lány hátán lévő szárnyat, és kezével még mutatja is, habár nem tud átmászni érte Vannán, még ha ficánkol is kissé. Abból a szempontból a tündér szerencsés, hogy elsöpörte a haját, Seles ugyanis már sírba vitte a titkot, hogy csemetéje előszeretettel csimpaszkodik bele minden frizurába, ami túl közel kerül hozzá. Kis kezét most a levelek felé nyújtogatja, és arcára csodálkozás ül ki.*
- Öbb! *Mondja, mintha csak most lepődött volna meg valami csodán. Még a levéldíszre is mutat, ezzel majdnem orrba vágva a lányt. Végül leteszi a kezét.* Öbb!
*Majd, miután megbeszélte a tündérrel ezt a dolgot, énekhangokat hall. A zenét szereti, a tündér arcát figyeli közben. Egyszer még bele is szól, de csak kicsit.*
- Mammm. *Mondja, és ásít. Nagyokat pislog. Az ének megteszi a hatását, a végére már nyoma sincs a durcás, hisztis Rellannak, csöndben, jólnevelten figyel, sárgás szemeiben mintha még egy kis álmosságot is fel lehetne fedezni, de ahhoz túl sok izgalom érte, hogy ennyi elég legyen a korai szunyókához. Az viszont bizonyos, hogy a tündér leányzó belopta magát a szívébe, mert egy kis, párfogas mosolyt is villant rá.*
- Gyágyágyágyágyágyá. *Teszi még hozzá.*
//főleg Vannácska//
*A szörnyű riadalom után valami különleges történik Rellannal, történetesen egy újabb idegen kezébe kerül. Ő azonban más, mint a többiek, sokkal színesebb és fényesebb. A kisfiú kezdeti dacossága után egyből észreveszi a lány hátán lévő szárnyat, és kezével még mutatja is, habár nem tud átmászni érte Vannán, még ha ficánkol is kissé. Abból a szempontból a tündér szerencsés, hogy elsöpörte a haját, Seles ugyanis már sírba vitte a titkot, hogy csemetéje előszeretettel csimpaszkodik bele minden frizurába, ami túl közel kerül hozzá. Kis kezét most a levelek felé nyújtogatja, és arcára csodálkozás ül ki.*
- Öbb! *Mondja, mintha csak most lepődött volna meg valami csodán. Még a levéldíszre is mutat, ezzel majdnem orrba vágva a lányt. Végül leteszi a kezét.* Öbb!
*Majd, miután megbeszélte a tündérrel ezt a dolgot, énekhangokat hall. A zenét szereti, a tündér arcát figyeli közben. Egyszer még bele is szól, de csak kicsit.*
- Mammm. *Mondja, és ásít. Nagyokat pislog. Az ének megteszi a hatását, a végére már nyoma sincs a durcás, hisztis Rellannak, csöndben, jólnevelten figyel, sárgás szemeiben mintha még egy kis álmosságot is fel lehetne fedezni, de ahhoz túl sok izgalom érte, hogy ennyi elég legyen a korai szunyókához. Az viszont bizonyos, hogy a tündér leányzó belopta magát a szívébe, mert egy kis, párfogas mosolyt is villant rá.*
- Gyágyágyágyágyágyá. *Teszi még hozzá.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1207-1226