Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 50 (981. - 1000. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1360-1379
1000. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-24 00:51:44
Üzenet elküldve: 2021-11-24 00:51:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
- Semmi, semmi. *Viel biztosan nem rossz lány, mondjon bárki bármit. Jó, az, hogy nem szólt időben a bajáról, elég nagy butaság volt, de tudja, hogy Intath később sem fogja rosszaságként felemlegetni, inkább megpróbál segíteni. Éppen ezért a lány nem is megy a részletekbe, hanem hagyja, hadd tegye a dolgát. És nem is érkezhet rá panasz, mert a szőke elf doki még abba is belemegy, hogy Viel speciális feltételeinek megfeleljen. Ami azért jó, mert a lány így már sokkal kevésbé fél attól, hogy a nagy gyógyítási lendületben a tudta nélkül történik majd valami szörnyűség.*
- Rendben. *Mondja nagyon komolyan és határozottan. Aztán már nem mond semmi mást, mert kitátja a száját. Furcsa, hogy a kis pálcika odabent kopácsol, mert alig érezni valamit, valószínűleg ez lehet a jó fogacskák sajátossága. Azonban minél tovább tátja a száját a lány, a beszökő hűvös levegőtől annál jobban lüktet minden arrafelé. Az ínye is hasonló a rossz fognál, mint másutt, a szokásos módon rugalmas is, nem érzékeny, csak pirosas színe van.*
- Ö… *Motyogja, hogy szóhoz jusson, hátha ezzel eléri, hogy a pálcika nélkül hagyják beszélni. Kicsit fintorog, látszik, hogy valami nem túl kellemes.* A környező fogaim nem csinálnak semmit, de ott mélyen minden dübörög valahogy, mintha a szívem lenne. *A duci arcára mutat, ott, ahol jobb oldalt alul a fogak vannak.* És ha hideg éri, még jobban. Most is csinálja.
*Persze ezután kinyitja megint, mert hát kellemetlenség ide vagy oda, a valós problémával még nem is foglalkoztak. A törött fogacska most igazán nagy pácban van, mert Intath pálcikája felé indul. Ha beszélni tudna ez a kis gazfickó, valószínűleg azt kiabálná, hogy „hagyjál békén, de nagyon sürgősen”, sőt, lehet, hogy fityiszt is mutatna, mert amint akár egy kicsit is meg lesz kocogtatva, éles nyilallást produkál. No, nem olyat, hogy a lány elugrana tőle, de azért jelzésértékűt – aztán még egy-kettő óvatosabb lüktetésbe telik, hogy lenyugodjon. Viel nem mocorog, nem sipog, de azért mordul egy aprót. Sok ennél kellemesebb dolgot tud elképzelni.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.24 00:52:42
- Semmi, semmi. *Viel biztosan nem rossz lány, mondjon bárki bármit. Jó, az, hogy nem szólt időben a bajáról, elég nagy butaság volt, de tudja, hogy Intath később sem fogja rosszaságként felemlegetni, inkább megpróbál segíteni. Éppen ezért a lány nem is megy a részletekbe, hanem hagyja, hadd tegye a dolgát. És nem is érkezhet rá panasz, mert a szőke elf doki még abba is belemegy, hogy Viel speciális feltételeinek megfeleljen. Ami azért jó, mert a lány így már sokkal kevésbé fél attól, hogy a nagy gyógyítási lendületben a tudta nélkül történik majd valami szörnyűség.*
- Rendben. *Mondja nagyon komolyan és határozottan. Aztán már nem mond semmi mást, mert kitátja a száját. Furcsa, hogy a kis pálcika odabent kopácsol, mert alig érezni valamit, valószínűleg ez lehet a jó fogacskák sajátossága. Azonban minél tovább tátja a száját a lány, a beszökő hűvös levegőtől annál jobban lüktet minden arrafelé. Az ínye is hasonló a rossz fognál, mint másutt, a szokásos módon rugalmas is, nem érzékeny, csak pirosas színe van.*
- Ö… *Motyogja, hogy szóhoz jusson, hátha ezzel eléri, hogy a pálcika nélkül hagyják beszélni. Kicsit fintorog, látszik, hogy valami nem túl kellemes.* A környező fogaim nem csinálnak semmit, de ott mélyen minden dübörög valahogy, mintha a szívem lenne. *A duci arcára mutat, ott, ahol jobb oldalt alul a fogak vannak.* És ha hideg éri, még jobban. Most is csinálja.
*Persze ezután kinyitja megint, mert hát kellemetlenség ide vagy oda, a valós problémával még nem is foglalkoztak. A törött fogacska most igazán nagy pácban van, mert Intath pálcikája felé indul. Ha beszélni tudna ez a kis gazfickó, valószínűleg azt kiabálná, hogy „hagyjál békén, de nagyon sürgősen”, sőt, lehet, hogy fityiszt is mutatna, mert amint akár egy kicsit is meg lesz kocogtatva, éles nyilallást produkál. No, nem olyat, hogy a lány elugrana tőle, de azért jelzésértékűt – aztán még egy-kettő óvatosabb lüktetésbe telik, hogy lenyugodjon. Viel nem mocorog, nem sipog, de azért mordul egy aprót. Sok ennél kellemesebb dolgot tud elképzelni.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.24 00:52:42
999. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-22 20:11:54
Üzenet elküldve: 2021-11-22 20:11:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Helyzetjelentés//
*Nem rohan be papírért, hogy jegyzetelhessen rá, mert ezzel már nem szeretné feltartani a lányt, de éppen ezért körülbelül úgy figyel minden egyes szóra és mozdulatra, amit mond és mutat neki, mintha az élete múlna rajta. Ha úgy adódik el is ismétli, amit tőle hall, biztosan abban, hogy így jobban rögződik majd benne a kapott információ, közben pedig észre sem veszi, hogy mennyire megy az idő.
Csak néha jut eszébe a szerencsére kis tűz fölé odarakott leves, de nagyon nem aggódik miatta, hiszen sokszor odahaza édesanyja is hasonlóképpen főzött, amikor dolga volt éppen kint a kertben, vagy mondjuk valamilyen szertásra készült a házuk közelében.*
- Hihetetlen, hogy mennyi hasznos varázslat! *mondja hangosan és lelkesen két újabb ige, és varázslat tanulása közben.* Kislány korom óta vonzódom a holdhoz, ezért természetes volt, hogy holdmágiát fogok tanulni. Aztán a városban tanultak is arról győztek meg, hogy ezt érdemes, mivel erős védőmágia. Igazából bele sem gondoltam, hogy más ágak milyenek lehetnek, így azt sem gondoltam volna soha, hogy milyen sok szép és hasznos varázslata van a földnek is. Nagyon örülök, hogy találkoztam veled. *meséli és mondja, miközben ismét csak örül a dicséretnek. Hiába, édesanyján és talán Laun, Thimen és Intathon kívül nem túl sokan kényeztették hasonlóval az életben, így természetesen minden egyes dicsérő szónak örül most is, ahogyan bármikor máskor is szokott.*
- Te pedig nagyon jó tanár vagy, hidd el! *viszonozza is a bókot, miszerint jó tanítvány, és reméli látszik rajta, hogy teljesen komolyan gondolja, nem csak udvariasságból mondja.
Aztán tanulnak tovább, de nem csak a tanultak gondolkodtatják el, hanem Nimerilnek azok a szavai is, amiket szinte csak mellékesen mond az éppen tanult varázslattal kapcsolatban, ami jó eséllyel az egyik kedvence lesz majd, amennyiben tényleg úgy működik, ahogyan képzeli.*
- Igazad lehet. Eleve van valami mágikus abban a helyben a fákon kívül is. *mondja, és bár neki eddig elég rossz emlékei fűződnek csak ahhoz a tisztáshoz, amiről a lény beszél most nem hagyja, hogy azok elrontsák ezeket a szép pillanatokat. Különben is, valahol megnyugtatja a tudat, hogy ha most kerülne ugyanabba a helyzetbe, mint legutóbb, akkor már meg tudná védeni magát is és Aleniát is. Annyi időt mindenképpen képes lenne az általa ismert varázslatokkal nyerni, hogy legalább el tudjanak szaladni az őket körülvevő fegyveresek elől.*
- Rokonlelkek lehetünk, mert én is így érzem. *mondja aztán, amikor a lány arról beszél, hogy szinte beleborzong abba, hogy mi mindent tanulhatnak még.* És persze mindenképpen kipróbálom nem sokkal később. Legkevesebb egy fát mindenképpen ki fogok ma varázsolni a földből. Alig várom, hogy megmutathassam a többieknek. Aztán pedig megbeszélem velük, hogy hová milyen fákat szeretnének. Tényleg rengeteg lehetőség rejlik ebben. Nagy lépés afelé is, hogy teljesen önellátók legyünk, de akár egész erdőket is telepíthetnék egy magam. Egészen hihetetlen!
*Aztán persze lelkes diákként figyel tovább, ismételve továbbra is az elhangzottakat, hogy biztosan megjegyezze őket.*
- Már alig várom. *mondja aztán a lánynak a mostani tanításhoz nem teljesen kapcsolódó megjegyzésére, és valóban alig várja, hogy együtt utazzanak a toronyhoz. Mivel pedig Nimeril nem mondja, hogy mi az a tárgy, ami megkönnyítené a földmágia tanulását nem kíváncsiskodik, bár nagyon fúrja az oldalát a kíváncsiság persze.
~ Talán valami amulett lehet. ~ jut erre magában végül, mielőtt még eljönne a búcsúnak a perce.*
- Persze, semmiképpen nem felejtem el, mindenképpen átadom az üzeneted. *ígéri meg ekkor.*
- Köszönöm szépen még egyszer a tanítást! Remélem, hogy legközelebb már meghálálhatom. Vigyázz magadra hazafelé az úton! *búcsúzik el a lánytól, még integet is neki, ha visszanéz, aztán vidáman dúdolva magában visszaindul a konyhába.
A kis lángon odarakott leves, eddigre már majdnem kifutott, noha a tűz szinte ki is aludt alatta. Kicsit leveszi róla, megkóstolja, felönti valamennyi vízzel, hogy pótolja az elfőtt levet, aztán óvatosan megfűszerezi, hogy véletlenül se fűszerezze túl. Ezek után rak még egy kicsit a tűzre, miközben továbbra is jókedvűen dúdolgat.
Már csak az árnyékolja be a boldogságát, hogy Vielért aggódik, de reméli, hogy Intath azóta már gondoskodott róla, és a tündérlány már jobban van.
Szinte már el is felejtette a lelkes tanulás közben, hogy az elf és ő nem teljesen békében váltak el egymástól, csak most jut eszébe, amikor azon gondolkodik, hogy lassan újra be kellene néznie a rendelőbe, és megkérdezni, hogy hogy van Viel és mi baja egyáltalán? Azt is, hogy segíthet-e valamiben. Lehet Intath nem fog örülni neki, ettől még jól jöhet a segítsége, főleg, ha kis tanonca még nem került elő.
Viszont a leves sem fő meg magától, így most még inkább azzal foglalkozik. Visszarakja a tűzre, majd immár gondosan vigyáz rá és kavargatja, remélve, hogy tényleg olyan finom lesz majd, mint amilyet a tündérlány megérdemel.*
*Nem rohan be papírért, hogy jegyzetelhessen rá, mert ezzel már nem szeretné feltartani a lányt, de éppen ezért körülbelül úgy figyel minden egyes szóra és mozdulatra, amit mond és mutat neki, mintha az élete múlna rajta. Ha úgy adódik el is ismétli, amit tőle hall, biztosan abban, hogy így jobban rögződik majd benne a kapott információ, közben pedig észre sem veszi, hogy mennyire megy az idő.
Csak néha jut eszébe a szerencsére kis tűz fölé odarakott leves, de nagyon nem aggódik miatta, hiszen sokszor odahaza édesanyja is hasonlóképpen főzött, amikor dolga volt éppen kint a kertben, vagy mondjuk valamilyen szertásra készült a házuk közelében.*
- Hihetetlen, hogy mennyi hasznos varázslat! *mondja hangosan és lelkesen két újabb ige, és varázslat tanulása közben.* Kislány korom óta vonzódom a holdhoz, ezért természetes volt, hogy holdmágiát fogok tanulni. Aztán a városban tanultak is arról győztek meg, hogy ezt érdemes, mivel erős védőmágia. Igazából bele sem gondoltam, hogy más ágak milyenek lehetnek, így azt sem gondoltam volna soha, hogy milyen sok szép és hasznos varázslata van a földnek is. Nagyon örülök, hogy találkoztam veled. *meséli és mondja, miközben ismét csak örül a dicséretnek. Hiába, édesanyján és talán Laun, Thimen és Intathon kívül nem túl sokan kényeztették hasonlóval az életben, így természetesen minden egyes dicsérő szónak örül most is, ahogyan bármikor máskor is szokott.*
- Te pedig nagyon jó tanár vagy, hidd el! *viszonozza is a bókot, miszerint jó tanítvány, és reméli látszik rajta, hogy teljesen komolyan gondolja, nem csak udvariasságból mondja.
Aztán tanulnak tovább, de nem csak a tanultak gondolkodtatják el, hanem Nimerilnek azok a szavai is, amiket szinte csak mellékesen mond az éppen tanult varázslattal kapcsolatban, ami jó eséllyel az egyik kedvence lesz majd, amennyiben tényleg úgy működik, ahogyan képzeli.*
- Igazad lehet. Eleve van valami mágikus abban a helyben a fákon kívül is. *mondja, és bár neki eddig elég rossz emlékei fűződnek csak ahhoz a tisztáshoz, amiről a lény beszél most nem hagyja, hogy azok elrontsák ezeket a szép pillanatokat. Különben is, valahol megnyugtatja a tudat, hogy ha most kerülne ugyanabba a helyzetbe, mint legutóbb, akkor már meg tudná védeni magát is és Aleniát is. Annyi időt mindenképpen képes lenne az általa ismert varázslatokkal nyerni, hogy legalább el tudjanak szaladni az őket körülvevő fegyveresek elől.*
- Rokonlelkek lehetünk, mert én is így érzem. *mondja aztán, amikor a lány arról beszél, hogy szinte beleborzong abba, hogy mi mindent tanulhatnak még.* És persze mindenképpen kipróbálom nem sokkal később. Legkevesebb egy fát mindenképpen ki fogok ma varázsolni a földből. Alig várom, hogy megmutathassam a többieknek. Aztán pedig megbeszélem velük, hogy hová milyen fákat szeretnének. Tényleg rengeteg lehetőség rejlik ebben. Nagy lépés afelé is, hogy teljesen önellátók legyünk, de akár egész erdőket is telepíthetnék egy magam. Egészen hihetetlen!
*Aztán persze lelkes diákként figyel tovább, ismételve továbbra is az elhangzottakat, hogy biztosan megjegyezze őket.*
- Már alig várom. *mondja aztán a lánynak a mostani tanításhoz nem teljesen kapcsolódó megjegyzésére, és valóban alig várja, hogy együtt utazzanak a toronyhoz. Mivel pedig Nimeril nem mondja, hogy mi az a tárgy, ami megkönnyítené a földmágia tanulását nem kíváncsiskodik, bár nagyon fúrja az oldalát a kíváncsiság persze.
~ Talán valami amulett lehet. ~ jut erre magában végül, mielőtt még eljönne a búcsúnak a perce.*
- Persze, semmiképpen nem felejtem el, mindenképpen átadom az üzeneted. *ígéri meg ekkor.*
- Köszönöm szépen még egyszer a tanítást! Remélem, hogy legközelebb már meghálálhatom. Vigyázz magadra hazafelé az úton! *búcsúzik el a lánytól, még integet is neki, ha visszanéz, aztán vidáman dúdolva magában visszaindul a konyhába.
A kis lángon odarakott leves, eddigre már majdnem kifutott, noha a tűz szinte ki is aludt alatta. Kicsit leveszi róla, megkóstolja, felönti valamennyi vízzel, hogy pótolja az elfőtt levet, aztán óvatosan megfűszerezi, hogy véletlenül se fűszerezze túl. Ezek után rak még egy kicsit a tűzre, miközben továbbra is jókedvűen dúdolgat.
Már csak az árnyékolja be a boldogságát, hogy Vielért aggódik, de reméli, hogy Intath azóta már gondoskodott róla, és a tündérlány már jobban van.
Szinte már el is felejtette a lelkes tanulás közben, hogy az elf és ő nem teljesen békében váltak el egymástól, csak most jut eszébe, amikor azon gondolkodik, hogy lassan újra be kellene néznie a rendelőbe, és megkérdezni, hogy hogy van Viel és mi baja egyáltalán? Azt is, hogy segíthet-e valamiben. Lehet Intath nem fog örülni neki, ettől még jól jöhet a segítsége, főleg, ha kis tanonca még nem került elő.
Viszont a leves sem fő meg magától, így most még inkább azzal foglalkozik. Visszarakja a tűzre, majd immár gondosan vigyáz rá és kavargatja, remélve, hogy tényleg olyan finom lesz majd, mint amilyet a tündérlány megérdemel.*
998. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-21 18:09:27
Üzenet elküldve: 2021-11-21 18:09:27
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
//Helyzetjelentés//
* Végül mégiscsak egyet értenek a lázadással kapcsolatban. Jelen helyzetben a még a jövőnél is fontosabb a jelen, elvégre most fognak majd tanulni valamit. Többet hát nem is fecséreli a tanonc az idejét holmi elmúlt időszakon. Még ha akarná, se lenne rá ideje, hogy részletesebben bele merüljenek ilyesmibe. Hát még így, hogy nem is akar, meg persze idejük sincsen. Tehát a mágiára koncentrálnak, amit elég sajátos módon óhajt átadni. Nestar mester érintés nélkül is rávezette erre, de igazából kíváncsi Nimeril. Még úgyis, hogy igyekszik kerülni másokkal a testi kontaktusokat, amibe a kézfogás is bele tartozik. Most viszont koncentrálnak, tehát nem csak egy sima érintkezés lesz. Lényegében ez is egy nagy kísérlet. Egy kísérlet, ami meglepően jól sikerül. Saját részről is érzi, hogy most sikerrel jártak mind a ketten. Ezt megerősíti Luninari is.*
- Ugyan nincs mit. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint átadni mindent, amit csak tudtam. Jó tanítvány vagy, de persze, ahogy említetted is nem elhanyagolható, hogy már nem volt számodra ismeretlen a mágia tanulás folyamata.* Elégedetten mosolyogva hallgatja, ahogy a lány saját élményeiről beszél lelkesen. Pont ilyen volt, csak Nestar mester közelében azért vissza kellet fognia magát, mert a mester igencsak komoly egyén. Nem is igazán emlékszik, hogy találkozott volna nála komolyabb, személlyel korábban. Ha még csak komoly lenne, az még hagyján is volna, de mindezek mellett még egy hihetetlenül nagy lángelme, aki felnyitotta Nimeril szemét, hogy mennyire érdekes módokon lehet felhasználni néhány egyszerű mágiát. Egyértelmű, hogy ha bárki rákérdez arra, hogy ki az ő példaképe, akkor kérdés nélkül vágja rá a Nestar Erefiz nevet. Ami külön számára is érdekes a lelkes fajtárs szavaiban az a holdmágia említése. A földet ő már ismeri, még ha nem is olyan mélyrehatóan, de régebb óta, mint a nyuszis leány. A hold ág esetében, viszont fordított a helyzet, mert ott ő a zöldfülű és Luni a mester.*
- Igazán? Kíváncsian várom, hogy megismerjem, legszívesebben már most neki is látnék, de türtőztetnem kell magam. Egyszerre egy dologra fókuszálok.* Az ág tanulásról, lassan áttérnek a konkrét varázslatokra, ahol is az egyik nagyon is megtetszik a lánynak.*
- Nekem is személyes kedvencem az az ige. A benne rejlő lehetőségek határtalanok. Szerintem pont ezt az igét használták az erdőszélen lévő tisztás létrehozásához is. Azok a fák a túlságosan is szabályos rendben vannak ott. Valószínűleg nem a véletlen műve az ott. De el is kanyarodtam, a lényeg, hogy soha nem tudhatod, hogy mikor lenne szükséged egy fára, egy egyszerű magot meg bárhol találhatunk, vagy könnyedén vihetünk is magunkkal. Szerintem jó döntést hoztál.* Azokat a varázslatokat, amik elnyerték még a tetszését tanítványának a fanevelésen kívül, igyekszik jól átadni neki. Elmondja neki az igéket, ha kell azt is megvárja, hogy felírja őket, valamint ha szükséges, akkor bemutatja, hogy milyen mozdulatokkal hívhatja őket elő. Némelyiknél ez is fontos, mert hiába várja a jó mágus a hatást, ha rosszul próbálja meg elsütni az igét. Ennek is szépen lassan a végére érnek, ami azt jelenti, hogy lassan ideje lesz indulni.*
- Mindenképpen, ahogy ígértem még elmegyünk Arborg mester lebegő tornyába is. Akkora hozok valamit, amitől jobban megy majd a tanulás. Addig meg élvezd ki azt a tudást, amire ma szert tettél. Próbálgasd, amit lehet, hogy jobban rögzüljön. Bevallom én magam is alig vártam, hogy aznap, amikor elsőnek tanultam Nestar mestertől, hogy szabadulhassak és rápróbáljak a friss tudásra. Ha pedig bele gondolok, hogy ez még semmi, csupán az egész tetejét karcoljuk, akkor megborzongok.* Meg is borzong, mert bele gondolt.*
- Na jól van megyek én akkor. Legközelebb akkor majd többet beszélgetünk. Légy jó és vigyáz magadra, meg a többiekre is. Ja és ne feled, hogy a gyerek nálam van.* Emlékezteti a legfontosabbra még indulás előtt Nimeril, mert konkrétan ez volt az egyik fő oka az érkezésének. Ezt követően még vett egy pillantást a ligetre, majd hátat fordít és neki lát haza ballagni a városba. Hosszú nap volt és még nincs vége. Be kell néznie a kovácsműhelybe is, hogy mire jutottak a kérésével.*
* Végül mégiscsak egyet értenek a lázadással kapcsolatban. Jelen helyzetben a még a jövőnél is fontosabb a jelen, elvégre most fognak majd tanulni valamit. Többet hát nem is fecséreli a tanonc az idejét holmi elmúlt időszakon. Még ha akarná, se lenne rá ideje, hogy részletesebben bele merüljenek ilyesmibe. Hát még így, hogy nem is akar, meg persze idejük sincsen. Tehát a mágiára koncentrálnak, amit elég sajátos módon óhajt átadni. Nestar mester érintés nélkül is rávezette erre, de igazából kíváncsi Nimeril. Még úgyis, hogy igyekszik kerülni másokkal a testi kontaktusokat, amibe a kézfogás is bele tartozik. Most viszont koncentrálnak, tehát nem csak egy sima érintkezés lesz. Lényegében ez is egy nagy kísérlet. Egy kísérlet, ami meglepően jól sikerül. Saját részről is érzi, hogy most sikerrel jártak mind a ketten. Ezt megerősíti Luninari is.*
- Ugyan nincs mit. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint átadni mindent, amit csak tudtam. Jó tanítvány vagy, de persze, ahogy említetted is nem elhanyagolható, hogy már nem volt számodra ismeretlen a mágia tanulás folyamata.* Elégedetten mosolyogva hallgatja, ahogy a lány saját élményeiről beszél lelkesen. Pont ilyen volt, csak Nestar mester közelében azért vissza kellet fognia magát, mert a mester igencsak komoly egyén. Nem is igazán emlékszik, hogy találkozott volna nála komolyabb, személlyel korábban. Ha még csak komoly lenne, az még hagyján is volna, de mindezek mellett még egy hihetetlenül nagy lángelme, aki felnyitotta Nimeril szemét, hogy mennyire érdekes módokon lehet felhasználni néhány egyszerű mágiát. Egyértelmű, hogy ha bárki rákérdez arra, hogy ki az ő példaképe, akkor kérdés nélkül vágja rá a Nestar Erefiz nevet. Ami külön számára is érdekes a lelkes fajtárs szavaiban az a holdmágia említése. A földet ő már ismeri, még ha nem is olyan mélyrehatóan, de régebb óta, mint a nyuszis leány. A hold ág esetében, viszont fordított a helyzet, mert ott ő a zöldfülű és Luni a mester.*
- Igazán? Kíváncsian várom, hogy megismerjem, legszívesebben már most neki is látnék, de türtőztetnem kell magam. Egyszerre egy dologra fókuszálok.* Az ág tanulásról, lassan áttérnek a konkrét varázslatokra, ahol is az egyik nagyon is megtetszik a lánynak.*
- Nekem is személyes kedvencem az az ige. A benne rejlő lehetőségek határtalanok. Szerintem pont ezt az igét használták az erdőszélen lévő tisztás létrehozásához is. Azok a fák a túlságosan is szabályos rendben vannak ott. Valószínűleg nem a véletlen műve az ott. De el is kanyarodtam, a lényeg, hogy soha nem tudhatod, hogy mikor lenne szükséged egy fára, egy egyszerű magot meg bárhol találhatunk, vagy könnyedén vihetünk is magunkkal. Szerintem jó döntést hoztál.* Azokat a varázslatokat, amik elnyerték még a tetszését tanítványának a fanevelésen kívül, igyekszik jól átadni neki. Elmondja neki az igéket, ha kell azt is megvárja, hogy felírja őket, valamint ha szükséges, akkor bemutatja, hogy milyen mozdulatokkal hívhatja őket elő. Némelyiknél ez is fontos, mert hiába várja a jó mágus a hatást, ha rosszul próbálja meg elsütni az igét. Ennek is szépen lassan a végére érnek, ami azt jelenti, hogy lassan ideje lesz indulni.*
- Mindenképpen, ahogy ígértem még elmegyünk Arborg mester lebegő tornyába is. Akkora hozok valamit, amitől jobban megy majd a tanulás. Addig meg élvezd ki azt a tudást, amire ma szert tettél. Próbálgasd, amit lehet, hogy jobban rögzüljön. Bevallom én magam is alig vártam, hogy aznap, amikor elsőnek tanultam Nestar mestertől, hogy szabadulhassak és rápróbáljak a friss tudásra. Ha pedig bele gondolok, hogy ez még semmi, csupán az egész tetejét karcoljuk, akkor megborzongok.* Meg is borzong, mert bele gondolt.*
- Na jól van megyek én akkor. Legközelebb akkor majd többet beszélgetünk. Légy jó és vigyáz magadra, meg a többiekre is. Ja és ne feled, hogy a gyerek nálam van.* Emlékezteti a legfontosabbra még indulás előtt Nimeril, mert konkrétan ez volt az egyik fő oka az érkezésének. Ezt követően még vett egy pillantást a ligetre, majd hátat fordít és neki lát haza ballagni a városba. Hosszú nap volt és még nincs vége. Be kell néznie a kovácsműhelybe is, hogy mire jutottak a kérésével.*
997. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-20 12:25:32
Üzenet elküldve: 2021-11-20 12:25:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Helyzetjelentés//
*Amióta eljött otthonról, találkozott már sokszor olyan elfekkel, akiket őszintén megkedvelt és össze is barátkozott velük, és akik nem csak kedvesek voltak vele, hanem önmagukkal egyenrangúnak is kezelték. Nyilván ők is megértették, amit mesélt nekik, mégis, hogy milyen hátrányai lehetnek néha a félvér létnek, arról valahogy egész más egy másik félvérrel beszélgetni, mint bárki mással.
Most is tudja, hogy Nimeril pontosan megérti, azt is, amit erről és a nemesekről mond, valamint azt is, amit a múltjáról megoszt vele. Ő legalábbis nem nagyon érzékel különbséget a véleményük között. Maga is úgy gondolja például, hogy akkora dühös tömeg, amekkora aznap éjjel ellepte a várost, nem alakul ki csak úgy, és senki nem fog elkezdeni pusztán unalmában lázadozni és gyújtogatni. Legalábbis, nem ilyen sokan egyszerre.
Más részről abban is igaza van a lánynak, hogy szerencsére mindez már a múlt.*
- Persze, ebben igazad van. Keveset éltem a városban ahhoz, hogy igazán meg tudjam ismerni, de nagyjából hasonló következtetésekre jutottam azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett ott. De tényleg hagyjuk is ezt, mert valóban nem vezet sehová. Szerencsére ez már a múlt, és engem is sokkal jobban érdekel a jövő *mondja, bár azzal, hogy a múlton való rágódás nem vezet sehová, nem teljesen ért egyet, hiszen, ha nem gondoljuk át újra a és újra múltat, akkor ugyan hogyan tanulhatnánk a már elkövetett hibákból és kerülhetnénk ki őket a jövőben? Mindezt azonban sem ideje, sem kedve nincsen hosszabban kifejteni, elrontaná vele a számára idilli pillanatot, amikor is tanulhat, ami sokkal kellemesebb és izgalmasabb időtöltés, mivel pedig a lány sietne haza, ehhez hasonló okvetetlenkedésekkel már nem szeretné feltartani.
Aztán nem is csalódik. Figyel, koncentrál, felhasználja minden tapasztalatát, amit mágia-affinitása, valamint a hold ág és varázslatok tanulása közben már kifejlesztett, és ha nem is tett talán teljesen ösztönössé, mégis, sokkal könnyebb koncentrálni most, és mindent kizárni az elméjéből, mint volt az a kezdet kezdetén.
Meglehet a lány érintése is nagy segítségére van ebben, végtére is benne is ott lüktet az az erő, amit ő is éppen meg szeretne tanulni használni.*
- Köszönöm! *jön kicsit zavarba aztán dicsérettől* de hát te is nagyon jól elmagyaráztad. A kezed is sokat segített a koncentrálásban, meg szerencsére nem is az alapoktól kellett kezdenem. És tényleg csodálatos érzés volt! A holdat megnyugtató használni, igazából a földet is, de mégis ez kicsit más. A hold csendesebb, lágyabb, ugyanakkor valahogy hűvös is, de nem kellemetlenül. A föld jobban mozog, közelebb van, hangosabb, bár nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő szó rá, de mindenképpen valami ilyesmi. Itt mintha valóban érezném az életet, valami testetlen, de nagyon határozott erőt, ami átjárja az egészet. De persze igazad van. Tényleg nem igazán lehet szavakkal megragadni az élményt, ezt át kell élni. Ezért is nehéz csak könyvekből tanulni a mágiát, és egyedül próbálkozni.
*Most már érteni véli, hogy miért haladt olyan lassan a toronyban teljesen kezdőként, és miért ment neki kissé nehezen az általa kiválasztott ág elsajátítása. Szerencséje, hogy Maydeleine valóban remek jegyzeteket készített neki a tűz ág varázslatairól, így az ott szerzett tapasztalatoknak köszönhetően, nyilván most már könnyebb lesz az azokban leírtakat is elsajátítania.
Nimeril következő szavaira közben még jobban fellelkesedik.*
- Ez hangzik a legjobban. Tudom, hogy csak meggyorsítja a folyamatot, meg a mag már eleve ott van, mégis kicsit olyan, mintha én magam teremtenék életet. Alig várom, hogy kipróbáljam! Remélem tényleg sikerül megtanulnom majd. *lelkesedik tovább, de hát nem hiszi, hogy van, aki ne lelkesedne a helyében.
Már el is képzeli magában, hogy keres a környéken egy gyümölcsfát, hoz róla gyümölcsöt, vagy akár a kamrából vesz egy almát, megeszi, aztán elveti egy magját. Ezzel a varázslattal, amit a lány tanít neki, akár gyümölcsfa erdőt is teremthetne ide a ligetbe, mindez pedig elég sok lehetőséget rejt magában. Nem feltétlenül a meggazdagodásra gondol, bár azt nem is érti hirtelen, hogy a világ földmágusai miért nem ebből az egyetlen varázslatból élnek, igaz, akár még az is elképzelhető, hogy pontosan ezt teszik.
Mégis, inkább megragadja a fantáziáját az, hogyha tényleg sikerül megtanulnia ezt a varázslatot, akkor akár egész erdőket teremthet, ott ahol kedve tartja. Lehet, hogy éppen azt, ahonnan ő származik, egy földmágus teremtette valaha, mára régen homályba veszett korok egyikében? Ezt mondjuk nem hiszi, de gondolatkísérletnek mindenképpen érdekes, főleg, hogyha belegondol abba, hogy mennyire nem tetszene az otthoniaknak, még édesanyjának sem, aki annyira megértő vele, amennyire csak egy anya lehet a lányával, akit szeret.
Bárhogy is, - és ez szintén nem elhanyagolható szempont, és nem tud nem eszébe jutni azonnal ez is, - ha lenne annyi gyümölcsük, hogy tudjanak belőle eladni, szerezhetnének annyi pénzt, hogy onnantól kezdve mindennek a bővében legyenek, amire csak szükségük lehet itt.
Persze igyekszik lehűteni magát azzal a gondolattal, hogy liget mégiscsak közös otthonuk. Nem növeszthet csak úgy fákat a saját kedvére és lelkes elhatározásból, még akkor sem, ha meg van győződve róla, hogy ez mindannyiuk javát szolgálná. Mindenképpen meg kell majd beszélnie a többiekkel, hogy milyen fa legyen, és hol, meg egyáltalán mennyi. Addig azonban amíg ez nem történik meg, csak egyet fog kivarázsolni a földből, hogy kipróbálja, már amennyiben tényleg sikerül megtanulnia, hogyan kell.*
- Rendben van, figyelek *bólint aztán nagy komoly arccal, remélve, hogy van annyira erős emlékezőképessége, hogy mindent megjegyezzen és fel is tudjon idézni később, amit a lány majd mond neki, bár azt sajnálja, hogy Nimeril már menni készül, mert úgy érzi, egyetlen jó rántotta kissé sovány viszonzás azért, amit tanult, és amit még tanulhat tőle hamarosan. Nem utolsó sorban amúgy is élvezte a társaságát.*
- Viszont, ha legközelebb erre jársz, remélem nem sietsz ennyire és legalább vacsorára meg éjszakára maradsz. Ha kicsit több időnk lesz, majd mesélhetnél azokról a különleges növényekről és állatokról is, amiket említettél. *teszi még hozzá, mert tényleg érdekli a téma, ráadásul sejti, hogy Nimeril is szívesen beszélne róla sokat. Számára persze már a kecske is különleges állatnak számít, de hogy, ahogyan a lány fogalmazott, tudományosan hasznosítható lenne, abban nem teljesen biztos.
Ennél jobban mindenesetre már nem tartja őt szóval, csak erősen figyel, hogy tényleg képes legyen mindent megjegyezni, amit hall, már ezzel is megspórolva magának még egy utat a mocsáron át a toronyba és onnan vissza ide.*
*Amióta eljött otthonról, találkozott már sokszor olyan elfekkel, akiket őszintén megkedvelt és össze is barátkozott velük, és akik nem csak kedvesek voltak vele, hanem önmagukkal egyenrangúnak is kezelték. Nyilván ők is megértették, amit mesélt nekik, mégis, hogy milyen hátrányai lehetnek néha a félvér létnek, arról valahogy egész más egy másik félvérrel beszélgetni, mint bárki mással.
Most is tudja, hogy Nimeril pontosan megérti, azt is, amit erről és a nemesekről mond, valamint azt is, amit a múltjáról megoszt vele. Ő legalábbis nem nagyon érzékel különbséget a véleményük között. Maga is úgy gondolja például, hogy akkora dühös tömeg, amekkora aznap éjjel ellepte a várost, nem alakul ki csak úgy, és senki nem fog elkezdeni pusztán unalmában lázadozni és gyújtogatni. Legalábbis, nem ilyen sokan egyszerre.
Más részről abban is igaza van a lánynak, hogy szerencsére mindez már a múlt.*
- Persze, ebben igazad van. Keveset éltem a városban ahhoz, hogy igazán meg tudjam ismerni, de nagyjából hasonló következtetésekre jutottam azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett ott. De tényleg hagyjuk is ezt, mert valóban nem vezet sehová. Szerencsére ez már a múlt, és engem is sokkal jobban érdekel a jövő *mondja, bár azzal, hogy a múlton való rágódás nem vezet sehová, nem teljesen ért egyet, hiszen, ha nem gondoljuk át újra a és újra múltat, akkor ugyan hogyan tanulhatnánk a már elkövetett hibákból és kerülhetnénk ki őket a jövőben? Mindezt azonban sem ideje, sem kedve nincsen hosszabban kifejteni, elrontaná vele a számára idilli pillanatot, amikor is tanulhat, ami sokkal kellemesebb és izgalmasabb időtöltés, mivel pedig a lány sietne haza, ehhez hasonló okvetetlenkedésekkel már nem szeretné feltartani.
Aztán nem is csalódik. Figyel, koncentrál, felhasználja minden tapasztalatát, amit mágia-affinitása, valamint a hold ág és varázslatok tanulása közben már kifejlesztett, és ha nem is tett talán teljesen ösztönössé, mégis, sokkal könnyebb koncentrálni most, és mindent kizárni az elméjéből, mint volt az a kezdet kezdetén.
Meglehet a lány érintése is nagy segítségére van ebben, végtére is benne is ott lüktet az az erő, amit ő is éppen meg szeretne tanulni használni.*
- Köszönöm! *jön kicsit zavarba aztán dicsérettől* de hát te is nagyon jól elmagyaráztad. A kezed is sokat segített a koncentrálásban, meg szerencsére nem is az alapoktól kellett kezdenem. És tényleg csodálatos érzés volt! A holdat megnyugtató használni, igazából a földet is, de mégis ez kicsit más. A hold csendesebb, lágyabb, ugyanakkor valahogy hűvös is, de nem kellemetlenül. A föld jobban mozog, közelebb van, hangosabb, bár nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő szó rá, de mindenképpen valami ilyesmi. Itt mintha valóban érezném az életet, valami testetlen, de nagyon határozott erőt, ami átjárja az egészet. De persze igazad van. Tényleg nem igazán lehet szavakkal megragadni az élményt, ezt át kell élni. Ezért is nehéz csak könyvekből tanulni a mágiát, és egyedül próbálkozni.
*Most már érteni véli, hogy miért haladt olyan lassan a toronyban teljesen kezdőként, és miért ment neki kissé nehezen az általa kiválasztott ág elsajátítása. Szerencséje, hogy Maydeleine valóban remek jegyzeteket készített neki a tűz ág varázslatairól, így az ott szerzett tapasztalatoknak köszönhetően, nyilván most már könnyebb lesz az azokban leírtakat is elsajátítania.
Nimeril következő szavaira közben még jobban fellelkesedik.*
- Ez hangzik a legjobban. Tudom, hogy csak meggyorsítja a folyamatot, meg a mag már eleve ott van, mégis kicsit olyan, mintha én magam teremtenék életet. Alig várom, hogy kipróbáljam! Remélem tényleg sikerül megtanulnom majd. *lelkesedik tovább, de hát nem hiszi, hogy van, aki ne lelkesedne a helyében.
Már el is képzeli magában, hogy keres a környéken egy gyümölcsfát, hoz róla gyümölcsöt, vagy akár a kamrából vesz egy almát, megeszi, aztán elveti egy magját. Ezzel a varázslattal, amit a lány tanít neki, akár gyümölcsfa erdőt is teremthetne ide a ligetbe, mindez pedig elég sok lehetőséget rejt magában. Nem feltétlenül a meggazdagodásra gondol, bár azt nem is érti hirtelen, hogy a világ földmágusai miért nem ebből az egyetlen varázslatból élnek, igaz, akár még az is elképzelhető, hogy pontosan ezt teszik.
Mégis, inkább megragadja a fantáziáját az, hogyha tényleg sikerül megtanulnia ezt a varázslatot, akkor akár egész erdőket teremthet, ott ahol kedve tartja. Lehet, hogy éppen azt, ahonnan ő származik, egy földmágus teremtette valaha, mára régen homályba veszett korok egyikében? Ezt mondjuk nem hiszi, de gondolatkísérletnek mindenképpen érdekes, főleg, hogyha belegondol abba, hogy mennyire nem tetszene az otthoniaknak, még édesanyjának sem, aki annyira megértő vele, amennyire csak egy anya lehet a lányával, akit szeret.
Bárhogy is, - és ez szintén nem elhanyagolható szempont, és nem tud nem eszébe jutni azonnal ez is, - ha lenne annyi gyümölcsük, hogy tudjanak belőle eladni, szerezhetnének annyi pénzt, hogy onnantól kezdve mindennek a bővében legyenek, amire csak szükségük lehet itt.
Persze igyekszik lehűteni magát azzal a gondolattal, hogy liget mégiscsak közös otthonuk. Nem növeszthet csak úgy fákat a saját kedvére és lelkes elhatározásból, még akkor sem, ha meg van győződve róla, hogy ez mindannyiuk javát szolgálná. Mindenképpen meg kell majd beszélnie a többiekkel, hogy milyen fa legyen, és hol, meg egyáltalán mennyi. Addig azonban amíg ez nem történik meg, csak egyet fog kivarázsolni a földből, hogy kipróbálja, már amennyiben tényleg sikerül megtanulnia, hogyan kell.*
- Rendben van, figyelek *bólint aztán nagy komoly arccal, remélve, hogy van annyira erős emlékezőképessége, hogy mindent megjegyezzen és fel is tudjon idézni később, amit a lány majd mond neki, bár azt sajnálja, hogy Nimeril már menni készül, mert úgy érzi, egyetlen jó rántotta kissé sovány viszonzás azért, amit tanult, és amit még tanulhat tőle hamarosan. Nem utolsó sorban amúgy is élvezte a társaságát.*
- Viszont, ha legközelebb erre jársz, remélem nem sietsz ennyire és legalább vacsorára meg éjszakára maradsz. Ha kicsit több időnk lesz, majd mesélhetnél azokról a különleges növényekről és állatokról is, amiket említettél. *teszi még hozzá, mert tényleg érdekli a téma, ráadásul sejti, hogy Nimeril is szívesen beszélne róla sokat. Számára persze már a kecske is különleges állatnak számít, de hogy, ahogyan a lány fogalmazott, tudományosan hasznosítható lenne, abban nem teljesen biztos.
Ennél jobban mindenesetre már nem tartja őt szóval, csak erősen figyel, hogy tényleg képes legyen mindent megjegyezni, amit hall, már ezzel is megspórolva magának még egy utat a mocsáron át a toronyba és onnan vissza ide.*
996. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-18 22:49:06
Üzenet elküldve: 2021-11-18 22:49:06
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
//Helyzetjelentés//
* Nimeril hallgatja, ahogy társa mesél neki az otthoni dolgokról. Ezeket őszintén borzasztóan unalmasnak és átlagosnak találja. Állatok tartása, növények termesztése, csupa unalmas és nehéz munka. Ő nem átlagos állatokkal és szintén nem hétköznapi növényekkel óhajtja tölteni az idejét. A tartósabb gondozásukra valószínűleg keresne is valakit, ha lenne rá módja, mert az idő kincs, amit nem lehet ilyesmire pazarolni. Persze megérti azokat, akik szívesen szorgoskodnak, csak nem tud teljesen azonosulni velük.*
- Oh értem. Akkor nem féltelek, csak számomra idegen dolog az állattartás, a növény termesztés még hagyján, de én ott is inkább a tudományosan hasznosítható növényeket kedvelem. Az itt élők valóban segítőkészek, szóval szerintem nem lesz gond a segítséggel, elvégre tényleg közös érdek. Sok sikert hozzá!* Már itt is meglátszik, hogy elvben kicsit különböznek, valahogy nehezen tudja elképzelni, hogy ez a lány dolgozzon állatokkal meg ilyesmi. az ő fejében ez javarészt férfi munka, de nem fog kételkedni abban, amit mondott. A másik dolog, amiben kicsit talán kiütközhetnek az a nemesi lét. Nimeril ugyan nem nemes, és a pártjukat sem tervezi fogni, de muszáj kimondani amit ki kell.*
- El tudom képzelni. A mi fajtánknak általában sehol sem könnyű, még az elfogadó Lihanechben is akadnak gondok. A lázadás, meg hát nem volt egyszerű dolog, de ahogy én tudom nem is a véletlen műve volt. A nép éhezett, amíg a nemesek dőzsöltek és nagy partikat adtak. Az üres gyomor tetteket szül, még ha nem is teljesen igazságosokat. Nem egy család volt, akik adakoztak is a szegényeknek, de mégis rútul megjárták. Én megéltem, hogy éheztem és el sem tudom képzeni mit érezhet egy olyan szülő, akinek még a gyermeke is éhezik. Az akkori vezetés hibázott, aminek a levét sok ártatlan itta meg.* Ez már eléggé kezd átcsapni politizálásba meg olyan dolgokba, amiknek már igazából nincs jelentősége. A nemesség maga is szinte teljesen eltűnt.*
- Na, de hagyjuk ezt, mert a múlton rágódás nem vezet sehova. Ha jobbá akarjuk tenni a világot, akkor a jelenre kell koncentrálnunk! Vágjunk inkább bele a tanulásba!* A mágikus eszmecserék közben nem csak ő tanít, hanem maga is tanul. Kiderül, hogy a hold mágia tanulása is hasonlóan működik.*
- Ezt jó tudni, máris nyugodtabban vágok majd bele a tanulásába annak az ágnak is.* Most viszont nem neki kell tanulnia. Közösen koncentrálnak, aminek a végén kíváncsian érdeklődik az eredmény után. Meglepő vagy sem, de ugyan olyan lelkesedést vél kihallani fajtársa hangjából, mint amilyen neki is volt, amikor elsőnek vált eggyé a földdel. El sem lehet mondani azt az érzést.*
~ Sikerült! Tanítottál neki valami hasznosat. ~* Ennyivel viszont nem elégszik meg a lány.*
- Ugye? Fantasztikus érzés, amit nem lehet egyszerűen igazán szavakba önteni. Igazán szívesen tanítottalak. Főleg, hogy ilyen jó tanítványnak bizonyultál, és ez még csak a kezdett volt. Azt hiszem elérted azt a szintet, amivel jelenleg én is rendelkezem. Szerintem most már képes leszel az egyik leghasznosabb varázslatra is, ami fák nevelése. Egy apró magból egy hatalmas fa. Ez jelentős segítség lehet az élelmiszereknél. Elvégre, ha tavasszal kinevelsz egyet, akkor nyáron már jó eséllyel teremni is fog.* Ez még pénzforrásnak is elég jó lehet, de nem akarja ilyesmivel elrontani a pillanatot.*
- Nos, azt hiszem ennyi elég is volt mára a tanulásból. Néhány konkrét igét megosztok veled és aztán indulok is.* Így is tesz, add választási lehetőséget, hogy mit szeretne megtanulni a lány. Azokat mind meg is tanítja neki, de aztán indulóra fogja majd.*
* Nimeril hallgatja, ahogy társa mesél neki az otthoni dolgokról. Ezeket őszintén borzasztóan unalmasnak és átlagosnak találja. Állatok tartása, növények termesztése, csupa unalmas és nehéz munka. Ő nem átlagos állatokkal és szintén nem hétköznapi növényekkel óhajtja tölteni az idejét. A tartósabb gondozásukra valószínűleg keresne is valakit, ha lenne rá módja, mert az idő kincs, amit nem lehet ilyesmire pazarolni. Persze megérti azokat, akik szívesen szorgoskodnak, csak nem tud teljesen azonosulni velük.*
- Oh értem. Akkor nem féltelek, csak számomra idegen dolog az állattartás, a növény termesztés még hagyján, de én ott is inkább a tudományosan hasznosítható növényeket kedvelem. Az itt élők valóban segítőkészek, szóval szerintem nem lesz gond a segítséggel, elvégre tényleg közös érdek. Sok sikert hozzá!* Már itt is meglátszik, hogy elvben kicsit különböznek, valahogy nehezen tudja elképzelni, hogy ez a lány dolgozzon állatokkal meg ilyesmi. az ő fejében ez javarészt férfi munka, de nem fog kételkedni abban, amit mondott. A másik dolog, amiben kicsit talán kiütközhetnek az a nemesi lét. Nimeril ugyan nem nemes, és a pártjukat sem tervezi fogni, de muszáj kimondani amit ki kell.*
- El tudom képzelni. A mi fajtánknak általában sehol sem könnyű, még az elfogadó Lihanechben is akadnak gondok. A lázadás, meg hát nem volt egyszerű dolog, de ahogy én tudom nem is a véletlen műve volt. A nép éhezett, amíg a nemesek dőzsöltek és nagy partikat adtak. Az üres gyomor tetteket szül, még ha nem is teljesen igazságosokat. Nem egy család volt, akik adakoztak is a szegényeknek, de mégis rútul megjárták. Én megéltem, hogy éheztem és el sem tudom képzeni mit érezhet egy olyan szülő, akinek még a gyermeke is éhezik. Az akkori vezetés hibázott, aminek a levét sok ártatlan itta meg.* Ez már eléggé kezd átcsapni politizálásba meg olyan dolgokba, amiknek már igazából nincs jelentősége. A nemesség maga is szinte teljesen eltűnt.*
- Na, de hagyjuk ezt, mert a múlton rágódás nem vezet sehova. Ha jobbá akarjuk tenni a világot, akkor a jelenre kell koncentrálnunk! Vágjunk inkább bele a tanulásba!* A mágikus eszmecserék közben nem csak ő tanít, hanem maga is tanul. Kiderül, hogy a hold mágia tanulása is hasonlóan működik.*
- Ezt jó tudni, máris nyugodtabban vágok majd bele a tanulásába annak az ágnak is.* Most viszont nem neki kell tanulnia. Közösen koncentrálnak, aminek a végén kíváncsian érdeklődik az eredmény után. Meglepő vagy sem, de ugyan olyan lelkesedést vél kihallani fajtársa hangjából, mint amilyen neki is volt, amikor elsőnek vált eggyé a földdel. El sem lehet mondani azt az érzést.*
~ Sikerült! Tanítottál neki valami hasznosat. ~* Ennyivel viszont nem elégszik meg a lány.*
- Ugye? Fantasztikus érzés, amit nem lehet egyszerűen igazán szavakba önteni. Igazán szívesen tanítottalak. Főleg, hogy ilyen jó tanítványnak bizonyultál, és ez még csak a kezdett volt. Azt hiszem elérted azt a szintet, amivel jelenleg én is rendelkezem. Szerintem most már képes leszel az egyik leghasznosabb varázslatra is, ami fák nevelése. Egy apró magból egy hatalmas fa. Ez jelentős segítség lehet az élelmiszereknél. Elvégre, ha tavasszal kinevelsz egyet, akkor nyáron már jó eséllyel teremni is fog.* Ez még pénzforrásnak is elég jó lehet, de nem akarja ilyesmivel elrontani a pillanatot.*
- Nos, azt hiszem ennyi elég is volt mára a tanulásból. Néhány konkrét igét megosztok veled és aztán indulok is.* Így is tesz, add választási lehetőséget, hogy mit szeretne megtanulni a lány. Azokat mind meg is tanítja neki, de aztán indulóra fogja majd.*
995. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-18 20:33:00
Üzenet elküldve: 2021-11-18 20:33:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Helyzetjelentés//
*Ahogyan hallgatja Nimeril szavait arról, hogy milyen nehézségek várnak rá, hogyha mindent megvalósít terveiből, eltűnődik azon, hogy vajon milyennek gondolhatja őt a másik lány. Az imént még azt feltételezte róla, hogy akár nemes kisasszony is lehet, noha mire felfogta volna egyáltalán, hogy Gazdagnegyedben lakik, egy "kékvérű" családnál, már rájuk is gyújtották az egészet, most pedig mintha azt hinné, hogy nem tudja pontosan, hogy mivel jár mindaz, amit tervez.
Persze cseppet sem neheztel ezért, főleg mert figyelmeztetésében nem lenézést érzékel, sokkal inkább jó szándékot és törődést, ami pedig mindenképpen jól esik. Egyébként is nehéz futó benyomások, és egy kis együtt töltött idő után rendes képet alkotni egy másik értelmes létezőről, főleg úgy, hogy az első benyomás oly gyakran megtévesztő lehet. Ha például csak első benyomása alapján ítélné meg Intet, akiről az imént beszéltek kicsit, nyilván most nem lennének barátok, és nem igyekezett volna a maga módján megvédeni őt.*
- Teljesen igazad van, de azért van már némi tapasztalatom. *mondja miután mindezt meggondolja magában.* Otthon volt kis házunk, kertünk és állataink. Utóbbiakról itt is főleg én gondoskodom. Meg azért, szerencsére nem egyedül lakom ebben a házban, így nem gond, ha több lesz kicsit a növény meg az állat, amire figyelni kell. Viel is, Lau is, meg a többiek is biztosan szívesen segítenek majd, főleg, hogy amit tervezek, az mindannyiunk javát szolgálja szerintem. Külön jó, hogyha ahogyan mondod, a földmágia ebben tud segíteni. Reméltem is, hogy így lesz. Ha kicsit kevesebb lesz a munkánk, az már jó. De azt hiszem, valahol ez is a mágia célja úgy általában, nem? *merül bele kicsit saját hangosan kimondott gondolataiba, miközben egyre lelkesebben beszél.* Biztosan vannak olyan varázslatok, amiket azért találtak ki, hogy konkrétan ártani lehessen vele másoknak, de nagyon sok van, ami pont arra szolgál, hogy megkönnyítse az életet, időt takarítson meg, vagy segítsen leküzdeni olyan problémát, ami sokkal nehezebb lenne, ha ő éppen nem lenne. Ilyen például ez a mostani varázslat is, amit én használtam. *folytatja, és ezzel egyben reméli, hogy Nimeril korábbi kérdésére is rendesen válaszol.* Nem csak szép. A holdmágia, alapjában véve védőmágia, bár persze akadnak olyan varázslatai, amelyeket bizonyos körülmények között fel lehet úgy is használni, hogy az adott helyzetben valakinek ártsanak. Ez a burok, ami most rajtam van, a tűztől és a forróságtól véd, szóval akár nagyon meleg napokon is hasznos lehet, azoknak főleg, akik nem bírják a meleget. De van egy ehhez nagyon hasonló varázslat, az ezüstköpeny, ami legalább ennyire szép, olyan, mintha magadra vennél egy úti köpenyt, csak éppen fehér fényből, az pedig éppen a hideg és erős szél, meg a hó és eső ellen óv meg nagyon jól. Persze, utóbbit, az esőt leszámítva megteheti egy meleg ruha is, de adódhat olyan helyzet, hogy valamiért éppen nincsen nálad, vagy a meleg ruha is kevés, mert annyira hideg van, így pedig sokkal egyszerűbb egy nagyon könnyű kis varázslatot alkalmazni, mint mondjuk drága pénzért venni egy új ruhát.
*Közben kiérnek az udvarra mialatt tovább hallgatja Nimet, azon gondolkodva, hogy mennyire hasonló és mégis mennyire különböző életút állhat mögöttük, amelyeknek köszönhetően szinte majdnem ellenkező következtetésekre jutottak a világról.
Viszont egy kezes őz, amit az egykori Sayqueves Rezidencián nevelgetnek gyermekek, legalább tényleg annak a bizonyítéka a számára, hogy most már biztonságban visszatérhet a városba bármikor.*
- Ebben is igazad van, hogy jól jöhet egy nemesi cím, de valahol pont ez a baj, azt hiszem, amit mondasz, hogy túl sok ajtót megnyit csak úgy. A szülőfalumban az elfek számítottak nemesnek, és mindenki más hát... nem igazán. Én voltam ott az egyetlen félvér. Aztán Artheniorba és a Sayquevesekhez kerültem, nem sokkal azelőtt, hogy megrohanták a Gazdagnegyedet a lázadók, így hirtelen akaratlanul is a másik oldalon találtam magam. És ők engem is megöltek volna. Abban a felfokozott, erőszakos hangulatban, ami szerintem el akart törölni egy egész világot, nem hiszem, hogy meghatotta volna őket, ha megpróbálom elmagyarázni nekik, hogy én csak távoli rokon vagyok, nem is igazi arisztokrata. Biztosan nem az volt a megoldás, amit csináltak, az a féktelen erőszak. De valami akkor is kiváltotta ezt az indulatot abból a tömegből. Talán éppen az, hogy egyesek számára mindent megnyitott pusztán a címük, és olyan előnyhöz juthattak, amihez mások kemény munkával sem juthattak volna soha. Ugyanakkor találkoztam én is olyan nemessekkel Aleimord és a húga kivételével is, nem is egyel, akik tényleg nagyon kedvesek voltak, és biztosan nem érdemelték volna meg, hogy megöljék őket, pusztán mert annak születettek, aminek. És éppen ezért ez valahol ugyanannak az érmének a két oldala talán. Lehet csak azért látom ilyen borúsan, mert teljesen véletlenül, de álltam már mind a két oldalon. De pont éppen ezért, szerintem csak erőszakot szülhet az, ha túlságosan is megkülönböztetjük magunkat egymástól. Jó lenne, ha mind csak úgy lehetnénk, azok, akik vagyunk. Jobban meghatároz az, hogy végül kik lettünk, mint az, hogy minek születtünk. De mindegy is! *vesz ezek után mély levegőt, mintha ezzel kitisztíthatná éppen most nagyon is túlterhelt gondolatait.*
- Ezért is szeretem a mágiát többek között. Olyan erő, ami nem tesz különbséget azok között, akik meg akarják tanulni. Csak a tehetség és az elhivatottság számít, nem az, hogy hová születsz és kinek. *mondja, és innentől kezdve bármit válaszol is neki korábbi mondataira a lány, tényleg annyira próbálja minden egyes szavát és tanítását felfogni és megfogadni, mint amennyire ép eszével arra csak képes.*
- Érdekes. *mondja aztán, hogy meghallgatta, és nem csak saját gondolatai hangosan való kimondásától könnyebbült meg kicsit újra.*
- Tudod, éppen ez a holdnál is nagyon hasonló. Erősen kell rá koncentrálnod, elképzelned amennyire csak lehet, a fényét, a színét, a tengereit, bármit, ami eszedbe jut róla, de jobb egyszerre csak egy valamit, mint mindezt megpróbálni egyszerre, kezdetben legalábbis mindenképpen. *mondja, mert, ha Nimeril nem is szeretné, hogy most tanítsa, azért legalább a holdmágia alapjain túli alapjait szeretné érzékeltetni vele.
Mindenesetre ezek után gondolkodás nélkül megfogja a kezét és lehunyja a szemeit is. Próbálja nem csak szó szerint követni az utasításokat, hanem legjobb tudása szerint megtenni mindent, és valamennyi más dolgot kizárva az elméjéből koncentrálni. Most nem fontos sem az éppen tűz felett melegedő leves, sem az, hogy éppen az előbb miről beszélgettek, vagy, hogy most, hogyan érzi magát, semmi más nem létezik, csak a föld, amiből sarjad és terem az élet.
Egyrészt nagyon komolyan veszi a leckét, talán még arca is teljesen átszellemül miközben próbál nagyon erősen koncentrálni, másrészt pedig szerencsére tényleg nagy gyakorlatra tett szert hasonló koncentrációban akkor, amikor a holdat kellett elképzelnie, és annyira közel látnia önmaga előtt, mintha akár megérinteni is meg tudná, és a tenyerébe venni síkságaival és tengereivel együtt.
Most próbálja lelki szemeivel látni az egészet, a sötétbarna talajt, ami életet teremt, benne és belőle pedig a füvet, gombákat, virágokat és fákat, miközben apró férgek tekeregnek, és még apróbb magok várják, hogy valami szépség születhessen végül belőlük. Először persze, ahogyan korábban maga is mondta, nem próbálja mindezt egyszerre elképzelni, csak szépen és lassan egymás után, hogy aztán, mint egységes, nagy egészet láthassa maga előtt az egészet.
Miután Nimeril hangja magához téríti az után, hogy nagyon is beleélte magát abba a majdnem látomásba, amit általa végsőkig megfeszített elméjével megpróbált előidézni, talán csak mágia által létrehozható kellemes nyugalom és boldog elégedettség tölti el.*
- Szerintem igen, sikerült! És gyönyörű volt, köszönöm! *mondja ezúttal leplezni meg sem próbált lelkesedéssel.* Tényleg éreztem, szinte láttam, ahogyan a látszólag egyszerű barna, vagy fekete talajból élet fakad, mert már ott van eleve benne. Minden ott van benne, mint valami lehetőség, aminek szinte muszáj valósággá válnia. Sőt, nem csak szinte, hanem tényleg muszáj neki, igazi életté kell lennie!
*Amikor ezt kimondja, kissé úgy érzi magát, mintha átszakítana egy gátat. Elvben eddig is pontosan tudta, hogy az elemek összefüggenek. Kölcsönösen, oda-vissza és minden egyéb világi szavakkal meg nem fogalmazható módon. Még a látszólag annyira ellentétes hold és nap is leginkább csak egymás kiegészítései. De, hogy tényleg minden elem mindennel összefügg, ahogyan azt a tankönyvei állították, ezt az elven megkérdőjelezhetetlen alapvetést csak most kezdte el igazán komolyan venni, hogy belelátott a földbe, egy földmágus kezét fogva.
Ettől függetlenül, érzi, hogy még mindig távol van a mágia végső igazságától, már amennyiben egyáltalán létezik ilyesmi.
Abban viszont a másik lány megerősítette egyetlen apró leckével is, hogy semmilyen mágiaág nem vezethet el a végső titokhoz, hatalomhoz, vagy igazsághoz, már amennyiben egyáltalán létezik ilyesmi. De az "összhang" ahogyan ő fogalmazott, mindezek ellenére létezik közöttük itt és most.*
*Ahogyan hallgatja Nimeril szavait arról, hogy milyen nehézségek várnak rá, hogyha mindent megvalósít terveiből, eltűnődik azon, hogy vajon milyennek gondolhatja őt a másik lány. Az imént még azt feltételezte róla, hogy akár nemes kisasszony is lehet, noha mire felfogta volna egyáltalán, hogy Gazdagnegyedben lakik, egy "kékvérű" családnál, már rájuk is gyújtották az egészet, most pedig mintha azt hinné, hogy nem tudja pontosan, hogy mivel jár mindaz, amit tervez.
Persze cseppet sem neheztel ezért, főleg mert figyelmeztetésében nem lenézést érzékel, sokkal inkább jó szándékot és törődést, ami pedig mindenképpen jól esik. Egyébként is nehéz futó benyomások, és egy kis együtt töltött idő után rendes képet alkotni egy másik értelmes létezőről, főleg úgy, hogy az első benyomás oly gyakran megtévesztő lehet. Ha például csak első benyomása alapján ítélné meg Intet, akiről az imént beszéltek kicsit, nyilván most nem lennének barátok, és nem igyekezett volna a maga módján megvédeni őt.*
- Teljesen igazad van, de azért van már némi tapasztalatom. *mondja miután mindezt meggondolja magában.* Otthon volt kis házunk, kertünk és állataink. Utóbbiakról itt is főleg én gondoskodom. Meg azért, szerencsére nem egyedül lakom ebben a házban, így nem gond, ha több lesz kicsit a növény meg az állat, amire figyelni kell. Viel is, Lau is, meg a többiek is biztosan szívesen segítenek majd, főleg, hogy amit tervezek, az mindannyiunk javát szolgálja szerintem. Külön jó, hogyha ahogyan mondod, a földmágia ebben tud segíteni. Reméltem is, hogy így lesz. Ha kicsit kevesebb lesz a munkánk, az már jó. De azt hiszem, valahol ez is a mágia célja úgy általában, nem? *merül bele kicsit saját hangosan kimondott gondolataiba, miközben egyre lelkesebben beszél.* Biztosan vannak olyan varázslatok, amiket azért találtak ki, hogy konkrétan ártani lehessen vele másoknak, de nagyon sok van, ami pont arra szolgál, hogy megkönnyítse az életet, időt takarítson meg, vagy segítsen leküzdeni olyan problémát, ami sokkal nehezebb lenne, ha ő éppen nem lenne. Ilyen például ez a mostani varázslat is, amit én használtam. *folytatja, és ezzel egyben reméli, hogy Nimeril korábbi kérdésére is rendesen válaszol.* Nem csak szép. A holdmágia, alapjában véve védőmágia, bár persze akadnak olyan varázslatai, amelyeket bizonyos körülmények között fel lehet úgy is használni, hogy az adott helyzetben valakinek ártsanak. Ez a burok, ami most rajtam van, a tűztől és a forróságtól véd, szóval akár nagyon meleg napokon is hasznos lehet, azoknak főleg, akik nem bírják a meleget. De van egy ehhez nagyon hasonló varázslat, az ezüstköpeny, ami legalább ennyire szép, olyan, mintha magadra vennél egy úti köpenyt, csak éppen fehér fényből, az pedig éppen a hideg és erős szél, meg a hó és eső ellen óv meg nagyon jól. Persze, utóbbit, az esőt leszámítva megteheti egy meleg ruha is, de adódhat olyan helyzet, hogy valamiért éppen nincsen nálad, vagy a meleg ruha is kevés, mert annyira hideg van, így pedig sokkal egyszerűbb egy nagyon könnyű kis varázslatot alkalmazni, mint mondjuk drága pénzért venni egy új ruhát.
*Közben kiérnek az udvarra mialatt tovább hallgatja Nimet, azon gondolkodva, hogy mennyire hasonló és mégis mennyire különböző életút állhat mögöttük, amelyeknek köszönhetően szinte majdnem ellenkező következtetésekre jutottak a világról.
Viszont egy kezes őz, amit az egykori Sayqueves Rezidencián nevelgetnek gyermekek, legalább tényleg annak a bizonyítéka a számára, hogy most már biztonságban visszatérhet a városba bármikor.*
- Ebben is igazad van, hogy jól jöhet egy nemesi cím, de valahol pont ez a baj, azt hiszem, amit mondasz, hogy túl sok ajtót megnyit csak úgy. A szülőfalumban az elfek számítottak nemesnek, és mindenki más hát... nem igazán. Én voltam ott az egyetlen félvér. Aztán Artheniorba és a Sayquevesekhez kerültem, nem sokkal azelőtt, hogy megrohanták a Gazdagnegyedet a lázadók, így hirtelen akaratlanul is a másik oldalon találtam magam. És ők engem is megöltek volna. Abban a felfokozott, erőszakos hangulatban, ami szerintem el akart törölni egy egész világot, nem hiszem, hogy meghatotta volna őket, ha megpróbálom elmagyarázni nekik, hogy én csak távoli rokon vagyok, nem is igazi arisztokrata. Biztosan nem az volt a megoldás, amit csináltak, az a féktelen erőszak. De valami akkor is kiváltotta ezt az indulatot abból a tömegből. Talán éppen az, hogy egyesek számára mindent megnyitott pusztán a címük, és olyan előnyhöz juthattak, amihez mások kemény munkával sem juthattak volna soha. Ugyanakkor találkoztam én is olyan nemessekkel Aleimord és a húga kivételével is, nem is egyel, akik tényleg nagyon kedvesek voltak, és biztosan nem érdemelték volna meg, hogy megöljék őket, pusztán mert annak születettek, aminek. És éppen ezért ez valahol ugyanannak az érmének a két oldala talán. Lehet csak azért látom ilyen borúsan, mert teljesen véletlenül, de álltam már mind a két oldalon. De pont éppen ezért, szerintem csak erőszakot szülhet az, ha túlságosan is megkülönböztetjük magunkat egymástól. Jó lenne, ha mind csak úgy lehetnénk, azok, akik vagyunk. Jobban meghatároz az, hogy végül kik lettünk, mint az, hogy minek születtünk. De mindegy is! *vesz ezek után mély levegőt, mintha ezzel kitisztíthatná éppen most nagyon is túlterhelt gondolatait.*
- Ezért is szeretem a mágiát többek között. Olyan erő, ami nem tesz különbséget azok között, akik meg akarják tanulni. Csak a tehetség és az elhivatottság számít, nem az, hogy hová születsz és kinek. *mondja, és innentől kezdve bármit válaszol is neki korábbi mondataira a lány, tényleg annyira próbálja minden egyes szavát és tanítását felfogni és megfogadni, mint amennyire ép eszével arra csak képes.*
- Érdekes. *mondja aztán, hogy meghallgatta, és nem csak saját gondolatai hangosan való kimondásától könnyebbült meg kicsit újra.*
- Tudod, éppen ez a holdnál is nagyon hasonló. Erősen kell rá koncentrálnod, elképzelned amennyire csak lehet, a fényét, a színét, a tengereit, bármit, ami eszedbe jut róla, de jobb egyszerre csak egy valamit, mint mindezt megpróbálni egyszerre, kezdetben legalábbis mindenképpen. *mondja, mert, ha Nimeril nem is szeretné, hogy most tanítsa, azért legalább a holdmágia alapjain túli alapjait szeretné érzékeltetni vele.
Mindenesetre ezek után gondolkodás nélkül megfogja a kezét és lehunyja a szemeit is. Próbálja nem csak szó szerint követni az utasításokat, hanem legjobb tudása szerint megtenni mindent, és valamennyi más dolgot kizárva az elméjéből koncentrálni. Most nem fontos sem az éppen tűz felett melegedő leves, sem az, hogy éppen az előbb miről beszélgettek, vagy, hogy most, hogyan érzi magát, semmi más nem létezik, csak a föld, amiből sarjad és terem az élet.
Egyrészt nagyon komolyan veszi a leckét, talán még arca is teljesen átszellemül miközben próbál nagyon erősen koncentrálni, másrészt pedig szerencsére tényleg nagy gyakorlatra tett szert hasonló koncentrációban akkor, amikor a holdat kellett elképzelnie, és annyira közel látnia önmaga előtt, mintha akár megérinteni is meg tudná, és a tenyerébe venni síkságaival és tengereivel együtt.
Most próbálja lelki szemeivel látni az egészet, a sötétbarna talajt, ami életet teremt, benne és belőle pedig a füvet, gombákat, virágokat és fákat, miközben apró férgek tekeregnek, és még apróbb magok várják, hogy valami szépség születhessen végül belőlük. Először persze, ahogyan korábban maga is mondta, nem próbálja mindezt egyszerre elképzelni, csak szépen és lassan egymás után, hogy aztán, mint egységes, nagy egészet láthassa maga előtt az egészet.
Miután Nimeril hangja magához téríti az után, hogy nagyon is beleélte magát abba a majdnem látomásba, amit általa végsőkig megfeszített elméjével megpróbált előidézni, talán csak mágia által létrehozható kellemes nyugalom és boldog elégedettség tölti el.*
- Szerintem igen, sikerült! És gyönyörű volt, köszönöm! *mondja ezúttal leplezni meg sem próbált lelkesedéssel.* Tényleg éreztem, szinte láttam, ahogyan a látszólag egyszerű barna, vagy fekete talajból élet fakad, mert már ott van eleve benne. Minden ott van benne, mint valami lehetőség, aminek szinte muszáj valósággá válnia. Sőt, nem csak szinte, hanem tényleg muszáj neki, igazi életté kell lennie!
*Amikor ezt kimondja, kissé úgy érzi magát, mintha átszakítana egy gátat. Elvben eddig is pontosan tudta, hogy az elemek összefüggenek. Kölcsönösen, oda-vissza és minden egyéb világi szavakkal meg nem fogalmazható módon. Még a látszólag annyira ellentétes hold és nap is leginkább csak egymás kiegészítései. De, hogy tényleg minden elem mindennel összefügg, ahogyan azt a tankönyvei állították, ezt az elven megkérdőjelezhetetlen alapvetést csak most kezdte el igazán komolyan venni, hogy belelátott a földbe, egy földmágus kezét fogva.
Ettől függetlenül, érzi, hogy még mindig távol van a mágia végső igazságától, már amennyiben egyáltalán létezik ilyesmi.
Abban viszont a másik lány megerősítette egyetlen apró leckével is, hogy semmilyen mágiaág nem vezethet el a végső titokhoz, hatalomhoz, vagy igazsághoz, már amennyiben egyáltalán létezik ilyesmi. De az "összhang" ahogyan ő fogalmazott, mindezek ellenére létezik közöttük itt és most.*
994. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-17 20:27:59
Üzenet elküldve: 2021-11-17 20:27:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
//Helyzetjelentés//
* Kiderül, hogy beteg a Vielke és valamilyen füstölt húsos levest készít neki a nyuszis lány. Most mondaná, hogy nem feltétlen jó a füstölt hús egyes betegségek esetén, de igazából ezt biztosan tudja majd az a nagy tudós orvos, meg hát nem is tudja, hogy mi baja a lánynak. Így aztán inkább csöndben marad, mert felesleges volna a szájtépés.*
- Biztos finom lesz, kár, hogy én már addig nem maradok, de jó nekem a tojás is.* Neki is vág, hogy hóízűen behabzsolja a kapott kenyérrel együtt. Sóra nincs szüksége, mert így is jó neki ez az étel. Már evés közben hallgatja Luninari nagyra törő terveit a liget önellátásáról. Tetszik neki ez a gondolat, elvégre ő is ilyesmiben gondolkodik, csak orvoslás terén.*
- Tetszik a törekvésed, bár az biztos, hogy nem lesz egyszerű. A növények ápolása az kimerítő munka, az állat gondozásról nem is beszélve. Nekem is hasonló terveim vannak, csak én gyógynövényeket szeretnék termeszteni, valamint ritka állatokat és növényeket kísérleti célra tartani.* Árul el saját terveiből is egy keveset.*
- Azt hiszem, hogy a tanításom nagy segítség lesz a munkádban. Elvégre minden a földből nő ki.* Egyelőre még nem árul el neki konkrét dolgokat, mert lehet nem is sikerül annyi tudást megszerezni, mint amennyire elsőre vágyna. Azt viszont nagyon jól gondolta, hogy az őz majd kivált valamiféle hatást az ártalmatlan külsejű barátosnéjából, mert rövid ideje ilyesmi, viszont úgy érzi, hogy annál tartósabb kapcsolatot sikerült már kiépíteni fajtársával.*
- Bizony van, és elvileg kezes is. A gyerekek szokták gondozni. Még nem sok időt töltöttem el velük, szóval ennél többet én sem tudok.* Csupán beköszönt nekik, meg látta futólag őket, de majd tervezi, hogy komolyabban is elidőzik velük.*
- Nocsak! Ez igazán látványos.* Ámul el, amikor a társa egy látványos varázslatot idéz meg.*
- Valami különösebb haszna is van? Vagy csak ez amolyan látványosság?* Kíváncsiskodik, mert bár amit ő csinált az is egyszerű trükknek néz ki, de mégis elég hatásos tud lenni, akár harci helyzetben is. Az egyszer mondjuk biztos, hogy a gyermekek szava ettől el fog állni.*
- Még szerencse, hogy ilyen kedvesek voltak veled. Nem minden nemesi család ilyen. Én mondjuk egyszerű polgári család sarja vagyok csak, de egy nemesi cím az mindenképpen előnyös dolog volna. Már, ha nem éppen lázonganak a lakosok. A nemesi cím sok olyan kaput is megnyit, ami egyébként nehézkes volna az átlag számára. Elvégre egy úr még a pokolban is úr. Legalábbis felénk így járja a mondás.* Közben az étele is kopik, sőt már el is kopott. Luni szorgos, mert mostanra már rotyog a fazék tartalma is.*
- Ahogy érzed, akkor menjünk is kifelé.* Tápászkodik fel az asztal mellől. Valahol örül, hogy nem kell a házimunkával pepecselnie, mert ő nem az a fajta. Még a főzés se éppen az erőssége. A húsleves az megy neki, mert az csak annyiból áll, hogy bele dobál mindent egy lábosba, aztán hadd főjön.*
- Hát a földmágiához sem kell éppen oda menni, de szerintem minél közelebb érzed magadhoz, annál jobban megy a dolog. Nem tudom, hogy holdvilágnál is így van. Engem a mesterem bent egy házban oktatott, de mondjuk ott is volt egy jókora széndarab.* Magyaráz menet közben, amíg ki nem érnek az udvarra.*
- Szóval, talán könnyebb volna, ha lenne nálunk valamilyen varázsital, ami növeli a hatékonyságát a tanulásnak, de szerintem menni fog ez így is. Nestar mester szerint mindenkinek másképpen sikerül eltanulnia ezt. Elmondom én, hogy csináltam, de ha már neked van gyakorlatod az ilyesmiben, akkor használd a saját módszered.* Teljesen átjárja az izgalom, hogy most ő oktat valakit. Életében először tesz ilyet, de nagyon lelkes.*
- Szóval én nekem ez úgy ment, hogy megpróbáltam elképzelni a földet magát. Él, szinte lüktet az élettől. Ha úgy könnyebb, akkor csukd be a szemed is. Koncentrálj rá, érezd a földet! Add a kezed, hátha tudok benne segíteni.* Megfogja a másik kezét és vele együtt igyekszik koncentrálni. Próbál vele elmélyedni, és érzésre ez mintha sikerülne is. Tudása egy jó részét osztja meg vele, de hogy tényleg sikerült ez, az majd csak a végén derül ki.*
- Na sikerült? Szerintem ez jó volt, én éreztem az összhangot.* Nagyon kíváncsian szuggerálja a tanoncát. Várja, hogy mi lett ennek a tanításnak a vége.*
* Kiderül, hogy beteg a Vielke és valamilyen füstölt húsos levest készít neki a nyuszis lány. Most mondaná, hogy nem feltétlen jó a füstölt hús egyes betegségek esetén, de igazából ezt biztosan tudja majd az a nagy tudós orvos, meg hát nem is tudja, hogy mi baja a lánynak. Így aztán inkább csöndben marad, mert felesleges volna a szájtépés.*
- Biztos finom lesz, kár, hogy én már addig nem maradok, de jó nekem a tojás is.* Neki is vág, hogy hóízűen behabzsolja a kapott kenyérrel együtt. Sóra nincs szüksége, mert így is jó neki ez az étel. Már evés közben hallgatja Luninari nagyra törő terveit a liget önellátásáról. Tetszik neki ez a gondolat, elvégre ő is ilyesmiben gondolkodik, csak orvoslás terén.*
- Tetszik a törekvésed, bár az biztos, hogy nem lesz egyszerű. A növények ápolása az kimerítő munka, az állat gondozásról nem is beszélve. Nekem is hasonló terveim vannak, csak én gyógynövényeket szeretnék termeszteni, valamint ritka állatokat és növényeket kísérleti célra tartani.* Árul el saját terveiből is egy keveset.*
- Azt hiszem, hogy a tanításom nagy segítség lesz a munkádban. Elvégre minden a földből nő ki.* Egyelőre még nem árul el neki konkrét dolgokat, mert lehet nem is sikerül annyi tudást megszerezni, mint amennyire elsőre vágyna. Azt viszont nagyon jól gondolta, hogy az őz majd kivált valamiféle hatást az ártalmatlan külsejű barátosnéjából, mert rövid ideje ilyesmi, viszont úgy érzi, hogy annál tartósabb kapcsolatot sikerült már kiépíteni fajtársával.*
- Bizony van, és elvileg kezes is. A gyerekek szokták gondozni. Még nem sok időt töltöttem el velük, szóval ennél többet én sem tudok.* Csupán beköszönt nekik, meg látta futólag őket, de majd tervezi, hogy komolyabban is elidőzik velük.*
- Nocsak! Ez igazán látványos.* Ámul el, amikor a társa egy látványos varázslatot idéz meg.*
- Valami különösebb haszna is van? Vagy csak ez amolyan látványosság?* Kíváncsiskodik, mert bár amit ő csinált az is egyszerű trükknek néz ki, de mégis elég hatásos tud lenni, akár harci helyzetben is. Az egyszer mondjuk biztos, hogy a gyermekek szava ettől el fog állni.*
- Még szerencse, hogy ilyen kedvesek voltak veled. Nem minden nemesi család ilyen. Én mondjuk egyszerű polgári család sarja vagyok csak, de egy nemesi cím az mindenképpen előnyös dolog volna. Már, ha nem éppen lázonganak a lakosok. A nemesi cím sok olyan kaput is megnyit, ami egyébként nehézkes volna az átlag számára. Elvégre egy úr még a pokolban is úr. Legalábbis felénk így járja a mondás.* Közben az étele is kopik, sőt már el is kopott. Luni szorgos, mert mostanra már rotyog a fazék tartalma is.*
- Ahogy érzed, akkor menjünk is kifelé.* Tápászkodik fel az asztal mellől. Valahol örül, hogy nem kell a házimunkával pepecselnie, mert ő nem az a fajta. Még a főzés se éppen az erőssége. A húsleves az megy neki, mert az csak annyiból áll, hogy bele dobál mindent egy lábosba, aztán hadd főjön.*
- Hát a földmágiához sem kell éppen oda menni, de szerintem minél közelebb érzed magadhoz, annál jobban megy a dolog. Nem tudom, hogy holdvilágnál is így van. Engem a mesterem bent egy házban oktatott, de mondjuk ott is volt egy jókora széndarab.* Magyaráz menet közben, amíg ki nem érnek az udvarra.*
- Szóval, talán könnyebb volna, ha lenne nálunk valamilyen varázsital, ami növeli a hatékonyságát a tanulásnak, de szerintem menni fog ez így is. Nestar mester szerint mindenkinek másképpen sikerül eltanulnia ezt. Elmondom én, hogy csináltam, de ha már neked van gyakorlatod az ilyesmiben, akkor használd a saját módszered.* Teljesen átjárja az izgalom, hogy most ő oktat valakit. Életében először tesz ilyet, de nagyon lelkes.*
- Szóval én nekem ez úgy ment, hogy megpróbáltam elképzelni a földet magát. Él, szinte lüktet az élettől. Ha úgy könnyebb, akkor csukd be a szemed is. Koncentrálj rá, érezd a földet! Add a kezed, hátha tudok benne segíteni.* Megfogja a másik kezét és vele együtt igyekszik koncentrálni. Próbál vele elmélyedni, és érzésre ez mintha sikerülne is. Tudása egy jó részét osztja meg vele, de hogy tényleg sikerült ez, az majd csak a végén derül ki.*
- Na sikerült? Szerintem ez jó volt, én éreztem az összhangot.* Nagyon kíváncsian szuggerálja a tanoncát. Várja, hogy mi lett ennek a tanításnak a vége.*
993. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-16 23:10:54
Üzenet elküldve: 2021-11-16 23:10:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Helyzetjelentés//
*Tényleg gyorsan dolgozik, és közben el is feledkezik arról a késről, ami a legjobban a kezére áll, de Nimeril átmenetileg kővé változtatta. Egészen jól el volt azzal is, amit helyette használt, ahogyan természetesen most sem adódtak gondjai egy rántotta elkészítésével, aztán pedig, amikor látja a lányt jóízűen enni, reméli, hogy nem csak annak szól, hogy éhes, hanem, hogy sikerült úgy elkészítenie, ahogyan kérte tőle.
A biztonság kedvéért azért még ad neki mellé kenyeret is, sót is, hátha kérné, majd miközben eszik, összevág még gyorsan pár zöldséget ő is, aztán hoz vizet, húst és oda is rakja őket az egyelőre még apró tűz fölé főni. Így, hogy Nimeril is segített neki nem is lett kevés a zöldség. Reméli adni fog majd kis kellemes ízt és kis színt is a levesnek.*
- Viel kicsit beteg, ezért füstölt húsos levest csinálok neki, sok zöldséggel, hogy minél hamarabb erőre kapjon. *mondja minden egyéb magyarázat nélkül. Mivel Nimeril ismerős a házban, feltételezi, hogy Vielt is ismeri, azt pedig, hogy pontosan mi baja a tündérlánynak ő sem tudja, de nem szeretné megijeszteni a másik lányt, ezért mondja neki, hogy kicsit beteg. Reméli tényleg csak kicsit, viszont mivel éppen Intath vizsgálja, vagy talán már gyógyítja is, minden oka meg van arra, hogy reménykedjen. Nem bánná, ha a közeljövő ezúttal meghálálná neki a belé fektetett bizalmat azzal, hogy úgy válik valóra, ahogyan azt ő szeretné.*
- Én is ezt kaptam gyerekkoromban ilyenkor, szóval remélem nála is működni fog.
*Ugyan a tündérek mágikus lények, nem hiszi, hogy a szervezetük nagyon különbözne a fél-elfekétől mondjuk, még szerencse, hogy itt van Int a háznál, aki jobban tudja az ilyesmit.
Viszont, amikor az étel kapcsán az éhezés is szóba kerül újra, kicsit elgondolkodik, és még egyszer hálát ad magában a sorsnak, hogy ilyen téren legalább valóban szerencsés volt.*
- Remélem tényleg, hogy nem fogom megtapasztalni, hogy milyen, mert biztosan rettenetes, de különben pont azon dolgozom, hogy ne legyen ilyen soha, mármint nem csak nekem, hanem, hogy itt soha ne legyen gond azzal, hogy nincs, vagy kevés az étel. Az a tervem, azon dolgozom, hogy teljesen önellátóvá teszem Szarvasligetet. Jó, az, hogy dolgozom rajta, talán túlzás kicsit, de úgy értem, hogy mindenképpen megcsinálom majd a közeljövőben. Beszerzek még pár állatot, illetve pecabotokat is, mert itt ez a szép tó, tele hallal, szinte bűn semmit nem kifogni belőle. Te is remek ötletet adtál most a gombaszedéssel, és persze ültetni is ültethetünk még, zöldséget is, gyümölcsöt is. *sorolja lelkesen a terveit, mert nem csak maga miatt tenné boldoggá, ha Szarvasliget olyan hely lenne, ami akár több mindenkit is képes lehetne ellátni, mint amennyien most itt élnek. Szerinte valami nagyon hasonló lehet Lau álma is.
Annyiban mindenesetre úgy tűnik hasonlítanak Nimerillel, hogy ő is szívesebben beszél a jövőről, mint a múltról. Abban még nagy lehetőségek is rejtőzhetnek akár, a múlt pedig hát olyan volt, mint amilyen volt... Szabadulni nem lehet tőle soha, de nem is muszáj folyton kísértő kísértetként mindenhová magával cipelnie a fél-elfnek, legalább is nem minden egyes pillanatban.
Így pedig, bármilyen rossz dolgok is történtek vele Artheniorban előbb-utóbb vissza kell majd térnie a városba, ha más nem kicsit dolgozni, hogy beszerezhesse mindazokat a dolgokat, amikre itt szüksége van.*
- Egy igazi őz? Tényleg? *kérdezi aztán teljesen feleslegesen. Még a fejét is felkapja erre.* És szelíd? Hagyja magát simogatni? Mindig szerettem volna, de ahol én felnőttem, ott esély sem volt erre, mivel a vadállatok általában féltek tőlünk, mert a felnőttek vadásztak rájuk.
*Egy simogatható őz igazából azért kicsit jobb indok arra, hogy miért kellene egyszer visszatérnie egyszer a Sayqueves házba, mint mindaz, amivel eddig saját magát igyekezett meggyőzni, jelenlegi hangulatában és lelkiállapotában legalábbis mindenképpen.
Közben örömmel hallgatja, hogy Artheniorban úgy tűnik végre minden rendben, így még inkább megerősítést nyer benne az oda való ideiglenes visszatérésnek a szándéka.*
- A gyerekekhez viszont sajnos nem nagyon értek szerintem, de van pár varázslatom, ami talán tetszene nekik, főleg, ha mondjuk rájuk is rávarázsolom, mondjuk ezt... *mondja, és meg is próbálja megidézni amire gondol, remélve, hogy nem pont most fog majd nem sikerülni neki.* Szívesen meglátogatlak majd benneteket. *határozza el immár hangos szóval is, a lány feltételezésén viszont jót nevet, bár nem elsőre, csak némi fáziskéséssel, mert ugyan az általa használt kifejezést ismeri, kicsit el kell gondolkodnia rajta, hogy pontosan mit jelent, aztán persze homályos emlékeiből, valamint saját kombinációs készségének köszönhetően viszonylag hamar meg is fejti ezt a nem is túl bonyolult talányt.*
- Ó nem, ők tényleg nagyon távoli rokonok. *igyekszik is megmagyarázni, hogy min nevetett az előbb.* Mielőtt otthonról eljöttem nem is tudtam, hogy vannak egyáltalán rokonaim a városban. Ők viszont mégis befogadtak, amikor nem volt hova mennem, ez mindenképpen nagyon kedves volt tőlük. Nem hiszem, hogy ez kék vérnek számít. Különben pedig én nem is nagyon hiszek ebben. Úgy értem nem hiszem, hogy túl sok értelme van a nemesi címnek, főleg nem úgy, hogy még örökölhető is. *vonja meg a vállát, miközben elveszi az éppen felálló lány elől a tányért.*
- Nincs mit és örülök, ha ízlett. Viszont itt egyelőre nincs más dolgunk. A leves egy darabig most már fő magában, bár kicsit még megkavargatom *mondja, és így is tesz* később még ráérek kóstolni és fűszerezni. Most még úgy is az a lényeg, hogy apró tűz felett rendesen belefőjön minden. Jobban szeretek főzés után elpakolni és mosogatni, mint most, amúgy sem csináltunk túl nagy rendetlenséget. Különben is, te most vendég is vagy, pakolni igazán nem kell segítened, meg, ha tényleg szeretnél hazaérni estére, akkor jobb, ha inkább elkezdjük mihamarabb. *mondja, remélve, hogy a lány nem ellenkezik. Ha mégis, akkor megvárja, és segít neki elpakolni, viszont mindenképpen visszamegy az udvarra, izgatottan és kíváncsian.*
- Még szerencse, hogy holdmágiát nem csak a holdon lehet tanulni. *neveti el magát végül, aztán több-kevesebb sikerrel próbálja leplezni azt, hogy mennyire nagyon kíváncsi arra, hogy mit fog neki mondani, vagy mutatni neki Nimeril.
Mert eddig körülbelül annyit tudott csak a földmágiáról, hogy ilyen is létezik.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a varázslót és a vele közvetlen érintkezésben lévő társait ezüstös derengő ragyogás fonja körbe, megvédve őket tűztől vagy forróságtól. Hatása maximum három körig tart, vagy az érintkezés megszakadásáig.
*Tényleg gyorsan dolgozik, és közben el is feledkezik arról a késről, ami a legjobban a kezére áll, de Nimeril átmenetileg kővé változtatta. Egészen jól el volt azzal is, amit helyette használt, ahogyan természetesen most sem adódtak gondjai egy rántotta elkészítésével, aztán pedig, amikor látja a lányt jóízűen enni, reméli, hogy nem csak annak szól, hogy éhes, hanem, hogy sikerült úgy elkészítenie, ahogyan kérte tőle.
A biztonság kedvéért azért még ad neki mellé kenyeret is, sót is, hátha kérné, majd miközben eszik, összevág még gyorsan pár zöldséget ő is, aztán hoz vizet, húst és oda is rakja őket az egyelőre még apró tűz fölé főni. Így, hogy Nimeril is segített neki nem is lett kevés a zöldség. Reméli adni fog majd kis kellemes ízt és kis színt is a levesnek.*
- Viel kicsit beteg, ezért füstölt húsos levest csinálok neki, sok zöldséggel, hogy minél hamarabb erőre kapjon. *mondja minden egyéb magyarázat nélkül. Mivel Nimeril ismerős a házban, feltételezi, hogy Vielt is ismeri, azt pedig, hogy pontosan mi baja a tündérlánynak ő sem tudja, de nem szeretné megijeszteni a másik lányt, ezért mondja neki, hogy kicsit beteg. Reméli tényleg csak kicsit, viszont mivel éppen Intath vizsgálja, vagy talán már gyógyítja is, minden oka meg van arra, hogy reménykedjen. Nem bánná, ha a közeljövő ezúttal meghálálná neki a belé fektetett bizalmat azzal, hogy úgy válik valóra, ahogyan azt ő szeretné.*
- Én is ezt kaptam gyerekkoromban ilyenkor, szóval remélem nála is működni fog.
*Ugyan a tündérek mágikus lények, nem hiszi, hogy a szervezetük nagyon különbözne a fél-elfekétől mondjuk, még szerencse, hogy itt van Int a háznál, aki jobban tudja az ilyesmit.
Viszont, amikor az étel kapcsán az éhezés is szóba kerül újra, kicsit elgondolkodik, és még egyszer hálát ad magában a sorsnak, hogy ilyen téren legalább valóban szerencsés volt.*
- Remélem tényleg, hogy nem fogom megtapasztalni, hogy milyen, mert biztosan rettenetes, de különben pont azon dolgozom, hogy ne legyen ilyen soha, mármint nem csak nekem, hanem, hogy itt soha ne legyen gond azzal, hogy nincs, vagy kevés az étel. Az a tervem, azon dolgozom, hogy teljesen önellátóvá teszem Szarvasligetet. Jó, az, hogy dolgozom rajta, talán túlzás kicsit, de úgy értem, hogy mindenképpen megcsinálom majd a közeljövőben. Beszerzek még pár állatot, illetve pecabotokat is, mert itt ez a szép tó, tele hallal, szinte bűn semmit nem kifogni belőle. Te is remek ötletet adtál most a gombaszedéssel, és persze ültetni is ültethetünk még, zöldséget is, gyümölcsöt is. *sorolja lelkesen a terveit, mert nem csak maga miatt tenné boldoggá, ha Szarvasliget olyan hely lenne, ami akár több mindenkit is képes lehetne ellátni, mint amennyien most itt élnek. Szerinte valami nagyon hasonló lehet Lau álma is.
Annyiban mindenesetre úgy tűnik hasonlítanak Nimerillel, hogy ő is szívesebben beszél a jövőről, mint a múltról. Abban még nagy lehetőségek is rejtőzhetnek akár, a múlt pedig hát olyan volt, mint amilyen volt... Szabadulni nem lehet tőle soha, de nem is muszáj folyton kísértő kísértetként mindenhová magával cipelnie a fél-elfnek, legalább is nem minden egyes pillanatban.
Így pedig, bármilyen rossz dolgok is történtek vele Artheniorban előbb-utóbb vissza kell majd térnie a városba, ha más nem kicsit dolgozni, hogy beszerezhesse mindazokat a dolgokat, amikre itt szüksége van.*
- Egy igazi őz? Tényleg? *kérdezi aztán teljesen feleslegesen. Még a fejét is felkapja erre.* És szelíd? Hagyja magát simogatni? Mindig szerettem volna, de ahol én felnőttem, ott esély sem volt erre, mivel a vadállatok általában féltek tőlünk, mert a felnőttek vadásztak rájuk.
*Egy simogatható őz igazából azért kicsit jobb indok arra, hogy miért kellene egyszer visszatérnie egyszer a Sayqueves házba, mint mindaz, amivel eddig saját magát igyekezett meggyőzni, jelenlegi hangulatában és lelkiállapotában legalábbis mindenképpen.
Közben örömmel hallgatja, hogy Artheniorban úgy tűnik végre minden rendben, így még inkább megerősítést nyer benne az oda való ideiglenes visszatérésnek a szándéka.*
- A gyerekekhez viszont sajnos nem nagyon értek szerintem, de van pár varázslatom, ami talán tetszene nekik, főleg, ha mondjuk rájuk is rávarázsolom, mondjuk ezt... *mondja, és meg is próbálja megidézni amire gondol, remélve, hogy nem pont most fog majd nem sikerülni neki.* Szívesen meglátogatlak majd benneteket. *határozza el immár hangos szóval is, a lány feltételezésén viszont jót nevet, bár nem elsőre, csak némi fáziskéséssel, mert ugyan az általa használt kifejezést ismeri, kicsit el kell gondolkodnia rajta, hogy pontosan mit jelent, aztán persze homályos emlékeiből, valamint saját kombinációs készségének köszönhetően viszonylag hamar meg is fejti ezt a nem is túl bonyolult talányt.*
- Ó nem, ők tényleg nagyon távoli rokonok. *igyekszik is megmagyarázni, hogy min nevetett az előbb.* Mielőtt otthonról eljöttem nem is tudtam, hogy vannak egyáltalán rokonaim a városban. Ők viszont mégis befogadtak, amikor nem volt hova mennem, ez mindenképpen nagyon kedves volt tőlük. Nem hiszem, hogy ez kék vérnek számít. Különben pedig én nem is nagyon hiszek ebben. Úgy értem nem hiszem, hogy túl sok értelme van a nemesi címnek, főleg nem úgy, hogy még örökölhető is. *vonja meg a vállát, miközben elveszi az éppen felálló lány elől a tányért.*
- Nincs mit és örülök, ha ízlett. Viszont itt egyelőre nincs más dolgunk. A leves egy darabig most már fő magában, bár kicsit még megkavargatom *mondja, és így is tesz* később még ráérek kóstolni és fűszerezni. Most még úgy is az a lényeg, hogy apró tűz felett rendesen belefőjön minden. Jobban szeretek főzés után elpakolni és mosogatni, mint most, amúgy sem csináltunk túl nagy rendetlenséget. Különben is, te most vendég is vagy, pakolni igazán nem kell segítened, meg, ha tényleg szeretnél hazaérni estére, akkor jobb, ha inkább elkezdjük mihamarabb. *mondja, remélve, hogy a lány nem ellenkezik. Ha mégis, akkor megvárja, és segít neki elpakolni, viszont mindenképpen visszamegy az udvarra, izgatottan és kíváncsian.*
- Még szerencse, hogy holdmágiát nem csak a holdon lehet tanulni. *neveti el magát végül, aztán több-kevesebb sikerrel próbálja leplezni azt, hogy mennyire nagyon kíváncsi arra, hogy mit fog neki mondani, vagy mutatni neki Nimeril.
Mert eddig körülbelül annyit tudott csak a földmágiáról, hogy ilyen is létezik.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a varázslót és a vele közvetlen érintkezésben lévő társait ezüstös derengő ragyogás fonja körbe, megvédve őket tűztől vagy forróságtól. Hatása maximum három körig tart, vagy az érintkezés megszakadásáig.
992. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-16 19:00:08
Üzenet elküldve: 2021-11-16 19:00:08
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
//Helyzetjeletés//
* Talán a kevert vérük az oka, talán nem, de az szentül biztos, hogy mind a ketten ugyan úgy szeretik a rántottát.*
- Na, akkor ebből azt szűrhetjük le, hogy mind a kettőnknek jó az ízlése.* Kacsint rá cinkosan Nimeril. Mindenki végzi a munkáját, ami a tanonc esetében a zöldség pucolás. Igyekszik ő is mihamarabb túllesni ezen, hogy mire elkészül Luni a tojással, addigra már kész legyen, vagy legalábbis túl legyen a javán.*
- Amúgy milyen levest fogsz főzni?* Kíváncsiskodik, mert eddig ezt neki még nem említették. Csupán mellék kérdés, ami nem fogja nagyon befolyásolni a jelenlegi helyzetet. Elvégre ugyan úgy meg kell tisztítani, meg felvágni. A tanítást most elutasítja, amire jó indoka van.*
- Köszönöm, az soha nem árthat, bár olyan a holdmágia is, mint a föld, akkor nem lehet majd olyan nehéz. Majd meglátod, ha összefoglalom neked evés után. A toronyba meg majd, akkor elmehetünk hamarosan. Még most van dolgom jócskán a városban, de majd utána. Van valami, amire még szükség lesz, majd meglátod, hogy úgy könnyebb lesz a tanulás.* Hagy egy kis meglepetést a következő találkozásukra. Még szóba kerül egy kényelmetlenebb kérdés is, az éhezés, ami csak úgy kiszaladt Nimerilből.*
- Ne sajnáld, már túl vagyok rajta. Elmúlt, szóval nem érdemes rá több felesleges szót fecsérelni.* Próbálja ezt mihamarabb elhagyni a beszélgetésből. Elfelejteni soha nem fogja tudni, mert az amit azokban az időkben történt az örökké megváltoztatta. Talán még a javára is vált, még ha nem is örül neki. Az élet a legkeményebb tanár, de egyben a legjobb is, és ezt első kézből tapasztalta meg.*
- Ne tapasztald meg soha, mert nem jó. Ezért is jó, ha bele kezdesz a földmágia megtanulásába. Ha megeheted a követ, akkor soha nem kell éhezned.* Ez már most eldöntötte, hogy mindenképpen megtanítja majd a lánynak. Ha tehetné mindenkinek megtanítaná, hogy soha többé ne kelljen senkinek éheznie. Az éhezés csak az egyik rossz, a másik a doki az. Most már erre a veszedelemre is figyelmeztette, az már csak egy dolog, hogy betartja ezt a lány vagy sem.*
- Helyes, ennek örülök.* Csupán egy kérdés foglalkoztatja most már, hogy került a gyerek a Kalmárba? Erre sajnos választ nem kap, pedig kapna az illető egy szép kis fejmosást. De mindegy is ez most már.*
- Nem, persze, hogy nem egyedül lakunk ott. Van ott még két gyermek, meg egy őz. Azt hiszem még most egy amolyan felügyelő férfi is akad ott, de őt nem láttam még. Bőven elférünk ott, ha arra jársz, akkor nézz be hozzánk.* Nimerilnek lövése sincs, hogy Luninari járt már ott, nem gondolná, hogy régebben még ott is élt. Viszont úgy tűnik, hogy teljesen rosszul gondolja, elvégre még rokonai is voltak az ott élők. Neki személy szerint csak jó emlékei vannak a helyről, elvégre itt kezdheti újra az életét. Nagyra törő tervei pedig igénylik a sok helyet, amit a rezidencia épülete nagyszerűen biztosít is számára.*
- Igen, most már nyugodt az élet. Az új városi őrség is megalakult. Lassan, de fejlődik a város.* Ha zavart is a lány, Nimeril nem veszi észre, mert a zöldségeire figyel, csupán néha tekint fel.*
- Akkor te magad is kékvérű volnál? Elnézést, nem akartam ilyen tolakodó lenni. Biztos nehéz lehetett megélni a lázadást.* Csak rosszat hallott erről az egészről, aminek még ha a fele is igaz, akkor is borzasztó, márpedig igaz lehet, mert a Meredély környéke nem hazudik.*
- Viszont rá se ismernél arra a házra. Szépen ki lett javítva. Egyszer gyere és nézd meg a saját szemeddel.* Invitálja meg, hátha lenne hozzá kedve. Mostanra látja, hogy kissé zavart a lány, szóval igyekszik terelni.*
- Jó illata van, mindjárt éhen halok.* Ha már pirult a hagyma, akkor jöhet rá a tojás, addig Nimeril megmosdik, hogy tiszta kézzel ülhessen az asztalhoz. Amint elé kerül a meleg étel rögtön ráveti magát.*
- Hmmm. Ez nagyon finom.* Valószínűleg az is, ha ennyi finomság került bele. Hamar be is nyomja azt, amit elé tettek.*
- Egek már annyira hiányzott egy jó rántotta. Köszönöm!* Egy pár percig csak tesped a székben, de nem maradhat sokáig, így mozgásra ösztönzi magát.*
- Na segítek gyorsan összepakolni, meg a zöldséggel elbánni. Sötétedésre szeretnék én is visszaérni a városba. Minél hamarabb végzünk, annál többet tudok tanítani neked, de azt az udvaron szeretném megtenni. Ott közvetlen közel van a föld is.* Lelkes, hogy valami hasznosat taníthat valakinek, segít a mosogatásban és a vagdalásban is, hogy amint minden a helyére került indulhassanak is kifelé.*
* Talán a kevert vérük az oka, talán nem, de az szentül biztos, hogy mind a ketten ugyan úgy szeretik a rántottát.*
- Na, akkor ebből azt szűrhetjük le, hogy mind a kettőnknek jó az ízlése.* Kacsint rá cinkosan Nimeril. Mindenki végzi a munkáját, ami a tanonc esetében a zöldség pucolás. Igyekszik ő is mihamarabb túllesni ezen, hogy mire elkészül Luni a tojással, addigra már kész legyen, vagy legalábbis túl legyen a javán.*
- Amúgy milyen levest fogsz főzni?* Kíváncsiskodik, mert eddig ezt neki még nem említették. Csupán mellék kérdés, ami nem fogja nagyon befolyásolni a jelenlegi helyzetet. Elvégre ugyan úgy meg kell tisztítani, meg felvágni. A tanítást most elutasítja, amire jó indoka van.*
- Köszönöm, az soha nem árthat, bár olyan a holdmágia is, mint a föld, akkor nem lehet majd olyan nehéz. Majd meglátod, ha összefoglalom neked evés után. A toronyba meg majd, akkor elmehetünk hamarosan. Még most van dolgom jócskán a városban, de majd utána. Van valami, amire még szükség lesz, majd meglátod, hogy úgy könnyebb lesz a tanulás.* Hagy egy kis meglepetést a következő találkozásukra. Még szóba kerül egy kényelmetlenebb kérdés is, az éhezés, ami csak úgy kiszaladt Nimerilből.*
- Ne sajnáld, már túl vagyok rajta. Elmúlt, szóval nem érdemes rá több felesleges szót fecsérelni.* Próbálja ezt mihamarabb elhagyni a beszélgetésből. Elfelejteni soha nem fogja tudni, mert az amit azokban az időkben történt az örökké megváltoztatta. Talán még a javára is vált, még ha nem is örül neki. Az élet a legkeményebb tanár, de egyben a legjobb is, és ezt első kézből tapasztalta meg.*
- Ne tapasztald meg soha, mert nem jó. Ezért is jó, ha bele kezdesz a földmágia megtanulásába. Ha megeheted a követ, akkor soha nem kell éhezned.* Ez már most eldöntötte, hogy mindenképpen megtanítja majd a lánynak. Ha tehetné mindenkinek megtanítaná, hogy soha többé ne kelljen senkinek éheznie. Az éhezés csak az egyik rossz, a másik a doki az. Most már erre a veszedelemre is figyelmeztette, az már csak egy dolog, hogy betartja ezt a lány vagy sem.*
- Helyes, ennek örülök.* Csupán egy kérdés foglalkoztatja most már, hogy került a gyerek a Kalmárba? Erre sajnos választ nem kap, pedig kapna az illető egy szép kis fejmosást. De mindegy is ez most már.*
- Nem, persze, hogy nem egyedül lakunk ott. Van ott még két gyermek, meg egy őz. Azt hiszem még most egy amolyan felügyelő férfi is akad ott, de őt nem láttam még. Bőven elférünk ott, ha arra jársz, akkor nézz be hozzánk.* Nimerilnek lövése sincs, hogy Luninari járt már ott, nem gondolná, hogy régebben még ott is élt. Viszont úgy tűnik, hogy teljesen rosszul gondolja, elvégre még rokonai is voltak az ott élők. Neki személy szerint csak jó emlékei vannak a helyről, elvégre itt kezdheti újra az életét. Nagyra törő tervei pedig igénylik a sok helyet, amit a rezidencia épülete nagyszerűen biztosít is számára.*
- Igen, most már nyugodt az élet. Az új városi őrség is megalakult. Lassan, de fejlődik a város.* Ha zavart is a lány, Nimeril nem veszi észre, mert a zöldségeire figyel, csupán néha tekint fel.*
- Akkor te magad is kékvérű volnál? Elnézést, nem akartam ilyen tolakodó lenni. Biztos nehéz lehetett megélni a lázadást.* Csak rosszat hallott erről az egészről, aminek még ha a fele is igaz, akkor is borzasztó, márpedig igaz lehet, mert a Meredély környéke nem hazudik.*
- Viszont rá se ismernél arra a házra. Szépen ki lett javítva. Egyszer gyere és nézd meg a saját szemeddel.* Invitálja meg, hátha lenne hozzá kedve. Mostanra látja, hogy kissé zavart a lány, szóval igyekszik terelni.*
- Jó illata van, mindjárt éhen halok.* Ha már pirult a hagyma, akkor jöhet rá a tojás, addig Nimeril megmosdik, hogy tiszta kézzel ülhessen az asztalhoz. Amint elé kerül a meleg étel rögtön ráveti magát.*
- Hmmm. Ez nagyon finom.* Valószínűleg az is, ha ennyi finomság került bele. Hamar be is nyomja azt, amit elé tettek.*
- Egek már annyira hiányzott egy jó rántotta. Köszönöm!* Egy pár percig csak tesped a székben, de nem maradhat sokáig, így mozgásra ösztönzi magát.*
- Na segítek gyorsan összepakolni, meg a zöldséggel elbánni. Sötétedésre szeretnék én is visszaérni a városba. Minél hamarabb végzünk, annál többet tudok tanítani neked, de azt az udvaron szeretném megtenni. Ott közvetlen közel van a föld is.* Lelkes, hogy valami hasznosat taníthat valakinek, segít a mosogatásban és a vagdalásban is, hogy amint minden a helyére került indulhassanak is kifelé.*
991. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-16 02:04:29
Üzenet elküldve: 2021-11-16 02:04:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1186
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1186
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*A kislány naiv, van még mit tanulnia a világ dolgairól, de annyira nem buta, hogy egy egyértelmű hazugság felett, ami fájdalmat okoz neki eltekintsen. Van tapasztalata a betegekkel a férfinek és tudja mit kell mondani nekik. Talán azért mert a másik szájába nézve a lehetséges problémákon és a kezelésen járt az esze a vicc olyan váratlanul éri, hogy le is marad róla.*
-Rosszlány? Mi?
*Látszik rajta, hogy nem oda figyel. Mikor a fogacska történetét hallgatja akkor már jobban koncentrál a másikra. Bólogat is.*
-Értem, értem.
*Ezt hasznos tudni. És most jön a kicsit komolyabb vizsgálat amitől a másik megijed. Még a szemét is becsukja. Ami legalább olyan rossz minthogy a száját becsukja mert ennél csak rosszabb lesz mikor végre a kezelésig is eljutnak. Végül a megszokott kedves megértő magyarázat meghozza a gyümölcsét, de csak fel lesz mutatva egy kis tündérujjacska amire az elf kérdőn felvonja a szemöldökét. Nem szereti mikor beleszólnak a munkájába, de azért meghallgatja a félő betegét. A feltétel hallatán kedvesen elmosolyodik.*
-Rendben. Szólok előtte és ha ezzel végeztünk, előre elmondom azt is, hogy hogyan lesz a gyógyítás pontosan. Megegyeztünk?
*Ha igen akkor végre nekikezdhet dolgozni. Miközben cselekszik végig jelent előtte a lánynak.*
-Most még csak a szomszédos fogakat vizsgálgatom meg. Jelezd ha fáj. Előbb az ínyed nézem meg. Mennyire puha, hogy reagál ingerekre, mennyire lehet visszahúzni. Tudod ebből aki ért hozzá megtudja mondani a fogaid állapotát. Aztán most rátérek a fogacskákra. Egy picit megbökdösöm és megkopogtatom őket. Ha fáj jelezz!*Ha nem történt még semmi a többi fogat is megnézi.*Ügyes vagy kincsem jól csinálod.
*Azt, nem lehet mondani, hogy felületesen végzi a dolgát. Most kicsit közelebbről is van "szerencséje" megnézni a lánynak milyen alaposan és mennyi odafigyeléssel dolgozik férfi. Teljes figyelmét neki szenteli ahogy komoly tekintettel sorra veszi az összes fogacskát. Az utolsó előtt azért szól ahogy megígérte.*
-Most nézem meg a rossz fogat. Ne ugrálj, nem szeretnélek megszúrni, igyekszem finom lenni ha nagyon fáj jelezz drágám.
*Azzal pont ahogy a korábbiakat, azt is megnézi. Egyben a fogat magát és a tündér reakcióit is, hogy mennyire is fáj az az adott fog vagy a környéke piszkálás hatására.*
*A kislány naiv, van még mit tanulnia a világ dolgairól, de annyira nem buta, hogy egy egyértelmű hazugság felett, ami fájdalmat okoz neki eltekintsen. Van tapasztalata a betegekkel a férfinek és tudja mit kell mondani nekik. Talán azért mert a másik szájába nézve a lehetséges problémákon és a kezelésen járt az esze a vicc olyan váratlanul éri, hogy le is marad róla.*
-Rosszlány? Mi?
*Látszik rajta, hogy nem oda figyel. Mikor a fogacska történetét hallgatja akkor már jobban koncentrál a másikra. Bólogat is.*
-Értem, értem.
*Ezt hasznos tudni. És most jön a kicsit komolyabb vizsgálat amitől a másik megijed. Még a szemét is becsukja. Ami legalább olyan rossz minthogy a száját becsukja mert ennél csak rosszabb lesz mikor végre a kezelésig is eljutnak. Végül a megszokott kedves megértő magyarázat meghozza a gyümölcsét, de csak fel lesz mutatva egy kis tündérujjacska amire az elf kérdőn felvonja a szemöldökét. Nem szereti mikor beleszólnak a munkájába, de azért meghallgatja a félő betegét. A feltétel hallatán kedvesen elmosolyodik.*
-Rendben. Szólok előtte és ha ezzel végeztünk, előre elmondom azt is, hogy hogyan lesz a gyógyítás pontosan. Megegyeztünk?
*Ha igen akkor végre nekikezdhet dolgozni. Miközben cselekszik végig jelent előtte a lánynak.*
-Most még csak a szomszédos fogakat vizsgálgatom meg. Jelezd ha fáj. Előbb az ínyed nézem meg. Mennyire puha, hogy reagál ingerekre, mennyire lehet visszahúzni. Tudod ebből aki ért hozzá megtudja mondani a fogaid állapotát. Aztán most rátérek a fogacskákra. Egy picit megbökdösöm és megkopogtatom őket. Ha fáj jelezz!*Ha nem történt még semmi a többi fogat is megnézi.*Ügyes vagy kincsem jól csinálod.
*Azt, nem lehet mondani, hogy felületesen végzi a dolgát. Most kicsit közelebbről is van "szerencséje" megnézni a lánynak milyen alaposan és mennyi odafigyeléssel dolgozik férfi. Teljes figyelmét neki szenteli ahogy komoly tekintettel sorra veszi az összes fogacskát. Az utolsó előtt azért szól ahogy megígérte.*
-Most nézem meg a rossz fogat. Ne ugrálj, nem szeretnélek megszúrni, igyekszem finom lenni ha nagyon fáj jelezz drágám.
*Azzal pont ahogy a korábbiakat, azt is megnézi. Egyben a fogat magát és a tündér reakcióit is, hogy mennyire is fáj az az adott fog vagy a környéke piszkálás hatására.*
990. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-16 00:43:58
Üzenet elküldve: 2021-11-16 00:43:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*Viel egy percig sem kételkedett abban, hogy Intath lelkiismeretesen végzi a munkáját. Látta már, ahogy Lyllinorral foglalkozott, és eddig a percig fel tudja idézni a vasszigorát, ami, bár ijesztőnek tűnhetett, akkor is tele volt segítő szándékkal. És hát bevált, hiszen a lány meggyógyult. Az igazsághoz pedig az is hozzátartozik, hogy Viel édesanyja a falujában a lelki támogatás mellett gyógyítással is foglalkozott, ezért a férfi módszerei egyáltalán nem idegenek a számára. Látott már csúnya sebeket és még csúnyább betegségeket. De más dolog gyógyítónak, és megint más páciensnek lenni – ebben a helyzetben jóval kiszolgáltatottabbnak érzi magát. Azt pedig nagyon nem szereti.
A műtőasztalon ülve elkezdi magában ismételgetni, amit a doki az előbb mondott. Hogy a cél, hogy a legkevésbé fájjon. A lány értékeli az őszinteséget: lehet, hogy ha Intath azzal a buta dajkamesével jön, hogy nem is fog fájni, egyből kiszaladna a szobából. De azért még mindig reszket, és csak úgy tudja megszilárdítani az akaratát, hogy bal kezével a jobbat szorongatja az ölében teljes erőből. Ha megsajdul a fog, nem akar egyből elugrani, mert akkor csak ő jár pórul. De egyelőre Intath nem nyúlkál bele a szájába, ezért nem is kell megacéloznia magát. Csak kukucskál a sötétségbe, ami elég muris. Egyébként a lánynak van egy kis enyhe szájszaga is, de nem valószínű, hogy orrba vágná a dokit.*
- Nem tündérlány vagyok, hanem oroszlány. *Bukik ki Vielből, mikor már úgy tűnik, Intath végzett. A saját tréfáján kuncog is egy picit. Olvasott már olyan vándortársulatokról, ahol valami bűvészféle beledugta a fejét idomított nagymacskák szájába. Állítólag bizonyos régiókban egészen népszerű látványosság. Ez a helyzet egyre inkább hasonlít rá.*
- Egyszer letörött picit, igen. De arra már nem emlékszem, mitől. Talán valami magot rágcsáltam. Estefelé tűnt csak fel, hogy hopp, itt kéne lennie valaminek. De már azelőtt is érzékeny volt rég… *Azzal egy halk sikkantással elhallgat: Intath az eszközeihez lép, és a lány nem tudja már kizárni a látóteréből a sok félelmetes holmit. Még a szemét is szorosan becsukja. Csak a doki nyájas szavaira mer odasandítani, mi történt, erre egy fapálcikát lát nála. Megkönnyebbülten fúj. Ennél rosszabb is lehetne.*
- Rendben. *Motyogja lemondóan. Most már nem fogja megúszni, az a fog irgalmatlanul meg lesz bökdösve, pedig azt aztán nem szereti. De még mielőtt megint kitátaná a száját, a levegőbe böki az ujjacskáját.* De csak akkor, hogyha szólsz nekem, mielőtt valami nagyon fájósra készülsz. Arra össze kell gyűjtenem a bátorságomat.
*Ha Intath beleegyezik, akkor mutatja megint azokat a fogacskákat, és hagyja, hogy belepiszkáljon azzal a pálcikával. Hogy mennyire fáj majd neki, az attól függ, mire készül a doki.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.16 00:45:01
*Viel egy percig sem kételkedett abban, hogy Intath lelkiismeretesen végzi a munkáját. Látta már, ahogy Lyllinorral foglalkozott, és eddig a percig fel tudja idézni a vasszigorát, ami, bár ijesztőnek tűnhetett, akkor is tele volt segítő szándékkal. És hát bevált, hiszen a lány meggyógyult. Az igazsághoz pedig az is hozzátartozik, hogy Viel édesanyja a falujában a lelki támogatás mellett gyógyítással is foglalkozott, ezért a férfi módszerei egyáltalán nem idegenek a számára. Látott már csúnya sebeket és még csúnyább betegségeket. De más dolog gyógyítónak, és megint más páciensnek lenni – ebben a helyzetben jóval kiszolgáltatottabbnak érzi magát. Azt pedig nagyon nem szereti.
A műtőasztalon ülve elkezdi magában ismételgetni, amit a doki az előbb mondott. Hogy a cél, hogy a legkevésbé fájjon. A lány értékeli az őszinteséget: lehet, hogy ha Intath azzal a buta dajkamesével jön, hogy nem is fog fájni, egyből kiszaladna a szobából. De azért még mindig reszket, és csak úgy tudja megszilárdítani az akaratát, hogy bal kezével a jobbat szorongatja az ölében teljes erőből. Ha megsajdul a fog, nem akar egyből elugrani, mert akkor csak ő jár pórul. De egyelőre Intath nem nyúlkál bele a szájába, ezért nem is kell megacéloznia magát. Csak kukucskál a sötétségbe, ami elég muris. Egyébként a lánynak van egy kis enyhe szájszaga is, de nem valószínű, hogy orrba vágná a dokit.*
- Nem tündérlány vagyok, hanem oroszlány. *Bukik ki Vielből, mikor már úgy tűnik, Intath végzett. A saját tréfáján kuncog is egy picit. Olvasott már olyan vándortársulatokról, ahol valami bűvészféle beledugta a fejét idomított nagymacskák szájába. Állítólag bizonyos régiókban egészen népszerű látványosság. Ez a helyzet egyre inkább hasonlít rá.*
- Egyszer letörött picit, igen. De arra már nem emlékszem, mitől. Talán valami magot rágcsáltam. Estefelé tűnt csak fel, hogy hopp, itt kéne lennie valaminek. De már azelőtt is érzékeny volt rég… *Azzal egy halk sikkantással elhallgat: Intath az eszközeihez lép, és a lány nem tudja már kizárni a látóteréből a sok félelmetes holmit. Még a szemét is szorosan becsukja. Csak a doki nyájas szavaira mer odasandítani, mi történt, erre egy fapálcikát lát nála. Megkönnyebbülten fúj. Ennél rosszabb is lehetne.*
- Rendben. *Motyogja lemondóan. Most már nem fogja megúszni, az a fog irgalmatlanul meg lesz bökdösve, pedig azt aztán nem szereti. De még mielőtt megint kitátaná a száját, a levegőbe böki az ujjacskáját.* De csak akkor, hogyha szólsz nekem, mielőtt valami nagyon fájósra készülsz. Arra össze kell gyűjtenem a bátorságomat.
*Ha Intath beleegyezik, akkor mutatja megint azokat a fogacskákat, és hagyja, hogy belepiszkáljon azzal a pálcikával. Hogy mennyire fáj majd neki, az attól függ, mire készül a doki.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.16 00:45:01
989. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-15 21:14:18
Üzenet elküldve: 2021-11-15 21:14:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Helyzetjeletés//
*Vannak elvben jelentéktelen dolgok, mint például az, hogy ki hogyan szereti a rántottát, keményen, vagy lágyan, sok hagymával, avagy kevéssel, vagy éppen hagyma nélkül. Egyéni ízlés kérdése mind és mégis, bármennyire racionális és elemző elmének tartja önmagát nem tud nem még szimpatikusabb lenni számára az, akinek az övéhez hasonló az ízlése ételek terén.*
- Én is pont így szeretem, lágyan, sok hagymával. Csinálom is akkor! *mondja lelkes mosollyal, és bár ő nem evett annyira túl régen, tulajdonképpen mégis azon kapja magát, hogy kicsit éhes. Ettől függetlenül, amikor ő is leül majd enni, az már azért kicsit odébb lesz, de ez nem szegi a kedvét.
Immár az új késsel a kezében dolgozik és jó eséllyel látszik rajta, hogy nem először csinálja, ráadásul jó kedvvel is, hiszen tulajdonképpen nagyon is szeret főzni és sütni. Talán érzéke van ehhez, talán egyszerűen csak gyakorlott, mindenesetre nem halad lassan, kicsit pedig eleve siet, mert a másik lány már így is éhes.*
- Ahogy gondolod. Én bármikor szívesen megtanítalak arra, amit tudok, itt pedig jó eséllyel megtalálsz. De le is írhatom a lényeget, és akkor kéznél lesz, amikor szükséged lesz rá. És persze a toronyhoz is elmehetünk együtt, ez jó ötlet, egyedül amúgy sem szívesen tenném meg azt az utat. *mosolyog. Legyen bármekkora nagy mágus is a jövőben, jó eséllyel még akkor sem fog egymagában átvágni azon a mocsáron, hacsak nem lesz életbevágóan fontos, vagy muszáj.
Beszélgetésük viszont nem megy el teljesen a gondtalan csevegés, és a jövő vidám tervezgetésének az irányába.*
- Sajnálom, biztosan szörnyű lehetett *jegyzi meg, remélve, hogy más szájából talán inkább közhelynek hangzana mindez, mint az övéből. Ő ugyanis tényleg sajnálja, és igazán boldoggá tenné, ha senkinek a világon nem kellene éheznie soha, fél tőle viszont, hogy ehhez egyetlen mágus hatalma meglehetősen kevés.
Ugyan keresztül ment pár dolgon, bántották, volt sokszor nagyon szomorú és magányos, látta közvetlen közelről a lázadás éjszakáját, éhezni viszont legalább nem éhezett soha.*
- Nekem az éhezés szerencsére kimaradt a rossz tapasztalataim közül. *mondja is, és ezért természetesen valóban nagyon hálás a sorsnak. Azért pedig Nimerilnek, hogy figyelmezteti arra, hogy vigyázzon kedvenc szőke elfjével. Ugyan továbbra is meg van győződve róla, hogy valójában a lány és nem ő az, aki félreismeri Intathot, de azért azon megint csak elgondolkodik, hogy valami okának csak kell lennie annak, hogy ilyeneket mond neki róla.*
- Rendben van, megígérem, hogy óvatos leszek Inttel. *mondja, bár ezt inkább csak megnyugtatásnak szánja. Intathnak néha szörnyű a modora, de abban azért biztos, hogy nem tudna ártana neki. Hanem, ha lesz végre macskája, biztosan megpróbálja majd arra nevelni, hogy messziről kerülje el őt.
Ennél sokkal jobban aggasztják a lánynak azok a szavai, amiket a kicsiről mond.*
- Erről sajnos semmit nem tudok, de örülök neki, hogy legalább már biztonságban van. *mondja, aztán nem sokkal később megáll a kezében a kanál, amivel éppen a tojásokat kavarja sebes mozdulatokkal egybe.*
- A Sayqueves Rezidencia? Komolyan? *kérdezi döbbenten. Talán látszik is rajta, hogy nem csak döbbent, hanem hirtelen valahogy elég nehéz ezt megemésztenie.*
- A Sayquevesek távoli rokonaim voltak. *kúszik valami végzetes alattomossággal ösztönösen ajkaira a múltidő.*
- Illetve még most is azok. *javítja ki magát, nagyon reméli ugyanis, hogy minden rossz előérzete ellenére Alenia életben van valahol, és már Aleimord is jobb színben van, mint a legutóbbi pár alkalommal, amikor látta.* Náluk éltem miután el kellett otthonról jönnöm. A lázadás éjjelén is ott voltam, és főleg Launak köszönhető, hogy mindannyian megmenekültünk. De bevallom, akkor nem gondoltam volna, hogy nem rombolják porig, vagy nem gyújtják fel azt a házat. Meglep, hogy most egyben van, és azt hiszem ez jó hír. *mondja, bár koránt sincsen meggyőződve róla.*
- Ha van, akiknek otthont ad, akkor már megérte újjá építeni. *győzködi magát is, ugyanakkor nem tud elvonatkoztatni attól, hogy tulajdonképpen addig ameddig abban a házban élt, leginkább csak bánatban, szenvedésben és bizonytalanságban volt része, igaz, hogy mind tőle független körülmények miatt. Ha nem rabolják el Aleniát és nem vágják le az ujját, Wilhorp nem megy el, és nem tör ki a lázadás sem, nyilván minden teljesen másként alakul és Laun kívül lenne onnan másik kellemes emléke is. De hát sajnos, túl sok a "ha", az pedig általában nem szül semmi jót soha.*
- De gondolom azért nem ketten laktok ott. *mondja. Igazság szerint viszolyog is a gondolattól, hogy valaha visszamenjen oda, ahol majdnem meghalt, és többször volt veszélyben az élete, pedig, ha a városban jár, akkor talán meg fogja tenni, bármennyire is baljósnak tartja azt az egész helyet. Főleg, hogy ezek szerint, van kapcsolat Lau és a ház mostani lakói között, tehát akár segíthet is nekik, amiben tud, amikor arra jár.*
- Ezek szerint akkor Artheniorban újra teljes a csend és a nyugalom. *gondolkodik hangosan, bár hangsúlya azért inkább kérdő.* A lázadás óta csak egy éjszakát töltöttem ott, meg egyszer voltam Thimmel, Lauval és Viellel a piacon. Azóta csak itt és a toronynál. Fogalmam sincs, hogy mi történik a városban.
*~ És igazából ezt nem is nagyon bánom. ~ teszi hozzá csak magában magának, miközben tüzet gyújt, és elkezdi pirítani a sok hagymát, amit a lány kért.*
- Előre is köszönöm különben, hogy tanítasz majd. Remélem, hogy tényleg könnyen fog menni. *téved pillantása a látszólag kővé vált késre, de aztán folytatja tovább a rántotta készítését. Kezei továbbra is úgy dolgoznak, ahogyan eddig, csak lélekben kerül máshová egy kicsit.*
- Tényleg nem gondoltam volna, hogy egyben marad az a ház... *rázza meg a fejét hitetlenkedve, miközben alig tűnik fel neki, hogy kicsikét csapong.*
- Remélem jól fogjátok ott érezni magatokat. *mondja valóban őszintén remélve. Nem hisz olyan buta babonákban, hogy a ház elátkozott lenne, bár van lelkének egy része, ami hajlik erre, mégis minél jobban átgondolja, annál inkább hülyeségnek tűnik az egész.
Nem a ház tehet róla, hogy annyi minden rossz történt a benne élőkkel egykor. Még jó, hogy a készülő hagyma egyre kellemesebb illata, mintha valami füstölő lenne, amit azért gyújtanak meg, hogy megtisztítsa a lelkeket és elűzze a gonosz szellemeket, el is kezdi elterelni a figyelmét azokról az időkről, amikor a ház még nem csak nevében volt Sayqeves, hanem valóban Sayquevesek éltek a falai között.*
*Vannak elvben jelentéktelen dolgok, mint például az, hogy ki hogyan szereti a rántottát, keményen, vagy lágyan, sok hagymával, avagy kevéssel, vagy éppen hagyma nélkül. Egyéni ízlés kérdése mind és mégis, bármennyire racionális és elemző elmének tartja önmagát nem tud nem még szimpatikusabb lenni számára az, akinek az övéhez hasonló az ízlése ételek terén.*
- Én is pont így szeretem, lágyan, sok hagymával. Csinálom is akkor! *mondja lelkes mosollyal, és bár ő nem evett annyira túl régen, tulajdonképpen mégis azon kapja magát, hogy kicsit éhes. Ettől függetlenül, amikor ő is leül majd enni, az már azért kicsit odébb lesz, de ez nem szegi a kedvét.
Immár az új késsel a kezében dolgozik és jó eséllyel látszik rajta, hogy nem először csinálja, ráadásul jó kedvvel is, hiszen tulajdonképpen nagyon is szeret főzni és sütni. Talán érzéke van ehhez, talán egyszerűen csak gyakorlott, mindenesetre nem halad lassan, kicsit pedig eleve siet, mert a másik lány már így is éhes.*
- Ahogy gondolod. Én bármikor szívesen megtanítalak arra, amit tudok, itt pedig jó eséllyel megtalálsz. De le is írhatom a lényeget, és akkor kéznél lesz, amikor szükséged lesz rá. És persze a toronyhoz is elmehetünk együtt, ez jó ötlet, egyedül amúgy sem szívesen tenném meg azt az utat. *mosolyog. Legyen bármekkora nagy mágus is a jövőben, jó eséllyel még akkor sem fog egymagában átvágni azon a mocsáron, hacsak nem lesz életbevágóan fontos, vagy muszáj.
Beszélgetésük viszont nem megy el teljesen a gondtalan csevegés, és a jövő vidám tervezgetésének az irányába.*
- Sajnálom, biztosan szörnyű lehetett *jegyzi meg, remélve, hogy más szájából talán inkább közhelynek hangzana mindez, mint az övéből. Ő ugyanis tényleg sajnálja, és igazán boldoggá tenné, ha senkinek a világon nem kellene éheznie soha, fél tőle viszont, hogy ehhez egyetlen mágus hatalma meglehetősen kevés.
Ugyan keresztül ment pár dolgon, bántották, volt sokszor nagyon szomorú és magányos, látta közvetlen közelről a lázadás éjszakáját, éhezni viszont legalább nem éhezett soha.*
- Nekem az éhezés szerencsére kimaradt a rossz tapasztalataim közül. *mondja is, és ezért természetesen valóban nagyon hálás a sorsnak. Azért pedig Nimerilnek, hogy figyelmezteti arra, hogy vigyázzon kedvenc szőke elfjével. Ugyan továbbra is meg van győződve róla, hogy valójában a lány és nem ő az, aki félreismeri Intathot, de azért azon megint csak elgondolkodik, hogy valami okának csak kell lennie annak, hogy ilyeneket mond neki róla.*
- Rendben van, megígérem, hogy óvatos leszek Inttel. *mondja, bár ezt inkább csak megnyugtatásnak szánja. Intathnak néha szörnyű a modora, de abban azért biztos, hogy nem tudna ártana neki. Hanem, ha lesz végre macskája, biztosan megpróbálja majd arra nevelni, hogy messziről kerülje el őt.
Ennél sokkal jobban aggasztják a lánynak azok a szavai, amiket a kicsiről mond.*
- Erről sajnos semmit nem tudok, de örülök neki, hogy legalább már biztonságban van. *mondja, aztán nem sokkal később megáll a kezében a kanál, amivel éppen a tojásokat kavarja sebes mozdulatokkal egybe.*
- A Sayqueves Rezidencia? Komolyan? *kérdezi döbbenten. Talán látszik is rajta, hogy nem csak döbbent, hanem hirtelen valahogy elég nehéz ezt megemésztenie.*
- A Sayquevesek távoli rokonaim voltak. *kúszik valami végzetes alattomossággal ösztönösen ajkaira a múltidő.*
- Illetve még most is azok. *javítja ki magát, nagyon reméli ugyanis, hogy minden rossz előérzete ellenére Alenia életben van valahol, és már Aleimord is jobb színben van, mint a legutóbbi pár alkalommal, amikor látta.* Náluk éltem miután el kellett otthonról jönnöm. A lázadás éjjelén is ott voltam, és főleg Launak köszönhető, hogy mindannyian megmenekültünk. De bevallom, akkor nem gondoltam volna, hogy nem rombolják porig, vagy nem gyújtják fel azt a házat. Meglep, hogy most egyben van, és azt hiszem ez jó hír. *mondja, bár koránt sincsen meggyőződve róla.*
- Ha van, akiknek otthont ad, akkor már megérte újjá építeni. *győzködi magát is, ugyanakkor nem tud elvonatkoztatni attól, hogy tulajdonképpen addig ameddig abban a házban élt, leginkább csak bánatban, szenvedésben és bizonytalanságban volt része, igaz, hogy mind tőle független körülmények miatt. Ha nem rabolják el Aleniát és nem vágják le az ujját, Wilhorp nem megy el, és nem tör ki a lázadás sem, nyilván minden teljesen másként alakul és Laun kívül lenne onnan másik kellemes emléke is. De hát sajnos, túl sok a "ha", az pedig általában nem szül semmi jót soha.*
- De gondolom azért nem ketten laktok ott. *mondja. Igazság szerint viszolyog is a gondolattól, hogy valaha visszamenjen oda, ahol majdnem meghalt, és többször volt veszélyben az élete, pedig, ha a városban jár, akkor talán meg fogja tenni, bármennyire is baljósnak tartja azt az egész helyet. Főleg, hogy ezek szerint, van kapcsolat Lau és a ház mostani lakói között, tehát akár segíthet is nekik, amiben tud, amikor arra jár.*
- Ezek szerint akkor Artheniorban újra teljes a csend és a nyugalom. *gondolkodik hangosan, bár hangsúlya azért inkább kérdő.* A lázadás óta csak egy éjszakát töltöttem ott, meg egyszer voltam Thimmel, Lauval és Viellel a piacon. Azóta csak itt és a toronynál. Fogalmam sincs, hogy mi történik a városban.
*~ És igazából ezt nem is nagyon bánom. ~ teszi hozzá csak magában magának, miközben tüzet gyújt, és elkezdi pirítani a sok hagymát, amit a lány kért.*
- Előre is köszönöm különben, hogy tanítasz majd. Remélem, hogy tényleg könnyen fog menni. *téved pillantása a látszólag kővé vált késre, de aztán folytatja tovább a rántotta készítését. Kezei továbbra is úgy dolgoznak, ahogyan eddig, csak lélekben kerül máshová egy kicsit.*
- Tényleg nem gondoltam volna, hogy egyben marad az a ház... *rázza meg a fejét hitetlenkedve, miközben alig tűnik fel neki, hogy kicsikét csapong.*
- Remélem jól fogjátok ott érezni magatokat. *mondja valóban őszintén remélve. Nem hisz olyan buta babonákban, hogy a ház elátkozott lenne, bár van lelkének egy része, ami hajlik erre, mégis minél jobban átgondolja, annál inkább hülyeségnek tűnik az egész.
Nem a ház tehet róla, hogy annyi minden rossz történt a benne élőkkel egykor. Még jó, hogy a készülő hagyma egyre kellemesebb illata, mintha valami füstölő lenne, amit azért gyújtanak meg, hogy megtisztítsa a lelkeket és elűzze a gonosz szellemeket, el is kezdi elterelni a figyelmét azokról az időkről, amikor a ház még nem csak nevében volt Sayqeves, hanem valóban Sayquevesek éltek a falai között.*
988. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-15 01:26:57
Üzenet elküldve: 2021-11-15 01:26:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1186
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1186
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*Gyengéden simogatja a kis hátat és egy pillanatra se hagyja abba.*
-Értem. Akkor jó.
*A leves témáját meg is beszélték. Jön a kis feddés és nyugtatós rész. Aminél olyan választ kap ami kicsit azért a férfit is megnyugtatja. Tudja ugyanis, hogy a gnóm kislány akit idekerülése napján ellátott Viel barátnője volt. És gyógyulása után az a lány félt tőle. Ki tudja mit gondolt és mit mondhatott a tündérnek róla és a módszereiről. Viszont ezek szerint csak a fájdalomtól félt a másik nem a dokitól. Ami meg természetes. A kedves megnyugtató doktorbácsihang kedvesen duruzsol a kislányhoz miközben a nagy elf kéz a kis hátat simogatja.*
-Oh, kedveském! Nem hazudok neked. Lehet, hogy fáj majd, de ha nem nyúlunk hozzá, akkor meg csak rosszabb lesz. Ígérem, hogy gyors leszek és úgy csinálom, hogy a legkevésbé fájjon. Tudod, hogy a barátom vagy és nem bántanálak.
*Majd jön a kis test bevitele. Valóban szerencse, hogy a tündérek nem nőnek nagyra. Közben a doki kicsit igyekszik tovább nyugtatni a lányt majd leérve lecsüccsenti az asztalra. Annak aggódására vidám mosollyal válaszol.*
-Milyen cipekedéstől? A liget legbájosabb kis tündérlányának pehelysúlyától? Dehogy!
*Simogatja meg a kis ezüstbuksit majd nézi meg a megnézendőt, ami nem egy szép látvány. Hümmög, szinte belehajol a kis szájba aminek az is a célja, hogy a kislány leheletét is megérezze.*
-Ráharaptál vele valamire mert mintha letört volna belőle? Ha igen előtte is fájt?
*Érdeklődik a korelőzményről majd a műszereihez lép és elkezd magyarázni.*
-Most egy kicsit megpiszkálom, hogy lássam mekkora a baj és hogy a többivel van-e valami.
*Ami feladathoz egy kis fapálcikát vesz elő. Ha úgy látja csukva van az a száj akkor kedvesen elmosolyodik.*
-Viel drágám! Tudod, hogy segíteni szeretnék neked. Ez egy kicsit kellemetlen lesz, de ha bátran viselkedsz akkor annál gyorsabban túllehetünk rajta. Kinyitod nekem a szád?
*Kérdezi a kedves barátságos doktorbácsi.*
*Gyengéden simogatja a kis hátat és egy pillanatra se hagyja abba.*
-Értem. Akkor jó.
*A leves témáját meg is beszélték. Jön a kis feddés és nyugtatós rész. Aminél olyan választ kap ami kicsit azért a férfit is megnyugtatja. Tudja ugyanis, hogy a gnóm kislány akit idekerülése napján ellátott Viel barátnője volt. És gyógyulása után az a lány félt tőle. Ki tudja mit gondolt és mit mondhatott a tündérnek róla és a módszereiről. Viszont ezek szerint csak a fájdalomtól félt a másik nem a dokitól. Ami meg természetes. A kedves megnyugtató doktorbácsihang kedvesen duruzsol a kislányhoz miközben a nagy elf kéz a kis hátat simogatja.*
-Oh, kedveském! Nem hazudok neked. Lehet, hogy fáj majd, de ha nem nyúlunk hozzá, akkor meg csak rosszabb lesz. Ígérem, hogy gyors leszek és úgy csinálom, hogy a legkevésbé fájjon. Tudod, hogy a barátom vagy és nem bántanálak.
*Majd jön a kis test bevitele. Valóban szerencse, hogy a tündérek nem nőnek nagyra. Közben a doki kicsit igyekszik tovább nyugtatni a lányt majd leérve lecsüccsenti az asztalra. Annak aggódására vidám mosollyal válaszol.*
-Milyen cipekedéstől? A liget legbájosabb kis tündérlányának pehelysúlyától? Dehogy!
*Simogatja meg a kis ezüstbuksit majd nézi meg a megnézendőt, ami nem egy szép látvány. Hümmög, szinte belehajol a kis szájba aminek az is a célja, hogy a kislány leheletét is megérezze.*
-Ráharaptál vele valamire mert mintha letört volna belőle? Ha igen előtte is fájt?
*Érdeklődik a korelőzményről majd a műszereihez lép és elkezd magyarázni.*
-Most egy kicsit megpiszkálom, hogy lássam mekkora a baj és hogy a többivel van-e valami.
*Ami feladathoz egy kis fapálcikát vesz elő. Ha úgy látja csukva van az a száj akkor kedvesen elmosolyodik.*
-Viel drágám! Tudod, hogy segíteni szeretnék neked. Ez egy kicsit kellemetlen lesz, de ha bátran viselkedsz akkor annál gyorsabban túllehetünk rajta. Kinyitod nekem a szád?
*Kérdezi a kedves barátságos doktorbácsi.*
987. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-14 23:02:02
Üzenet elküldve: 2021-11-14 23:02:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*Viel még mindig meg van kicsit szeppenve, de most már csak a szorongása maradt. Valahogy a leves gondolata még mindig segít, hogy jobban érezze magát lélekben.*
- Annyira nem vagyok éhes. Az előbb ettem. *Nyugtatja meg a férfit, hogy csak túlreagálta az előző esetet a levessel. Intath az orvos, célszerű azzal fordulni hozzá, ami tényleg baj. A többit, ahogy mondta is, majd meglátják. Emiatt lenyeli a kérdést, ami annyira kikívánkozik, hogy egyáltalán ehet-e kihúzott foggal bármit, amit szeret. Pitét, meg karalábét a levesben. Meg pogácsát. Egyszerűen fél a választól, ezért most nem is meri feszegetni.*
- Nem bántásból, de… Akkor is fáj, ha összekoccantom. *Magyarázza idegesen, kicsit dadogva. Vagy inkább vacogva.* Szóval ha hozzányúlsz, az is biztos fáj majd…
*Közben bevonulnak, és Viel a műtőasztalra kerül. Le sem veszi a szemét Intathról, mert tudja, hogy mindenfelé éles piszkák vannak a szobában, ő pedig bele sem mer gondolni, milyen félelmetes dolgok történnek majd. Viszont ezzel együtt azt is észreveszi, hogy a férfi a karját rázza.*
- Ugye nem fájdult meg a cipekedéstől? *Kérdezi kicsit aggódva, és egy pillanatra azt is elfelejti, hogy ő a beteg. Be kell ismernie magának, hogy nem tudja pontosan, milyen érzés lehet, ha valakinek csonka a végtagja. Nem ért hozzá, de valahogy úgy képzeli el, hogy a kar nem úgy van gyárilag „húrozva”, hogy ott érjen véget, ahol Intathé. Mint ahogy egy törött csont is sajog akár évek múltán is. Ez alapján a logika alapján erőltetni is kellemetlenebb lehetett az imént.
Akár megbeszélték az előbbit, akár nem, muszáj lesz kinyitnia a száját is, ha már elárulta magát. Mond egy jó nagy á-t, hogy Intath bekukkanthasson, már amennyire a feldagadt jobb orcájától tud. Odabent a fogacskák rendben sorakoznak, de ahol kívülről a pukli látszik, ott az egyik nagyobb rágófog alatt egészen bevörösödött az íny. Amúgy sem tökéletes, egy nagyobb darab hiányzik a tetejéből, mintha korábban letört volna. Viel hagyja, hogy a doki nézze, de ha valami eszközért indulna, azonnal becsukja a száját. Ennyire nem bátor.*
*Viel még mindig meg van kicsit szeppenve, de most már csak a szorongása maradt. Valahogy a leves gondolata még mindig segít, hogy jobban érezze magát lélekben.*
- Annyira nem vagyok éhes. Az előbb ettem. *Nyugtatja meg a férfit, hogy csak túlreagálta az előző esetet a levessel. Intath az orvos, célszerű azzal fordulni hozzá, ami tényleg baj. A többit, ahogy mondta is, majd meglátják. Emiatt lenyeli a kérdést, ami annyira kikívánkozik, hogy egyáltalán ehet-e kihúzott foggal bármit, amit szeret. Pitét, meg karalábét a levesben. Meg pogácsát. Egyszerűen fél a választól, ezért most nem is meri feszegetni.*
- Nem bántásból, de… Akkor is fáj, ha összekoccantom. *Magyarázza idegesen, kicsit dadogva. Vagy inkább vacogva.* Szóval ha hozzányúlsz, az is biztos fáj majd…
*Közben bevonulnak, és Viel a műtőasztalra kerül. Le sem veszi a szemét Intathról, mert tudja, hogy mindenfelé éles piszkák vannak a szobában, ő pedig bele sem mer gondolni, milyen félelmetes dolgok történnek majd. Viszont ezzel együtt azt is észreveszi, hogy a férfi a karját rázza.*
- Ugye nem fájdult meg a cipekedéstől? *Kérdezi kicsit aggódva, és egy pillanatra azt is elfelejti, hogy ő a beteg. Be kell ismernie magának, hogy nem tudja pontosan, milyen érzés lehet, ha valakinek csonka a végtagja. Nem ért hozzá, de valahogy úgy képzeli el, hogy a kar nem úgy van gyárilag „húrozva”, hogy ott érjen véget, ahol Intathé. Mint ahogy egy törött csont is sajog akár évek múltán is. Ez alapján a logika alapján erőltetni is kellemetlenebb lehetett az imént.
Akár megbeszélték az előbbit, akár nem, muszáj lesz kinyitnia a száját is, ha már elárulta magát. Mond egy jó nagy á-t, hogy Intath bekukkanthasson, már amennyire a feldagadt jobb orcájától tud. Odabent a fogacskák rendben sorakoznak, de ahol kívülről a pukli látszik, ott az egyik nagyobb rágófog alatt egészen bevörösödött az íny. Amúgy sem tökéletes, egy nagyobb darab hiányzik a tetejéből, mintha korábban letört volna. Viel hagyja, hogy a doki nézze, de ha valami eszközért indulna, azonnal becsukja a száját. Ennyire nem bátor.*
986. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-14 18:39:04
Üzenet elküldve: 2021-11-14 18:39:04
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
//Helyzetjelentés//
* Egész jól elcseverésznek a befelé vezető úton. Nimeril nem éppen nevezhető konyhatündérnek, de még csak konyhafélvérnek sem, viszont cserébe szinte mindent megeszik. Ez amolyan bizarr maradvány a hajléktalan életéből, mert ott még a legrosszabb ételeket is örömmel ette mindenki, mivel a semminél minden jobb.*
- Jó ízlése van édesanyádnak.* Bókol egy kicsit, mielőtt elregélné, hogyan is szereti.*
- Én kicsit lágyan szeretem, és még a hagyma is jöhet rá bőségesen.* A rántotta azért is jó, mert nem nagyon lehet elrontani és elég hamar meg is van.*
- Egyszer kóstoltam, amikor megtanultam ezt az igét. Érdekes az íze. Ez az egyik legfontosabb varázslatom. Többé nem kell nélkülöznöm, ha netán megint az utcára kerülnék. Borzalmas dolog az éhezés. Brrrr. Jobb nem is emlegetni.* Nem feltétlen akarta felhozni ezt, de a kőevésnél valahogy kijött belőle.*
- Áh én nem ehető gombát indultam szedni. Egy ismerősöm hashajtót rendelt és én pont egy ilyen gombát akartam volna keresni. Végül is találtam, csak éppen egy kis szigeten volt, és én nekem se megfázni, se újfent majdnem belefulladni a mocsárba, nem volt kedvem. Kénytelen leszek venni majd valamit a piacon. Veszélyes környék azért az az ingovány. Jobb, ha egyedül nem járkál arra senki fia.* Ezzel kicsi óva is inti fajtársát. Elvégre tényleg majdnem bele veszett már az ingoványba. Annyit nem ér pár gomba, főleg, hogy Luninari elég gyámoltalannak tűnik. Legalábbis ránézésre biztosan.*
- Jelenleg inkább nem keverném a két ágat. Sajnos hajlamos vagyok rá, hogy az új dolgoknak hamar a csapdájába essek. Viszont később szívesen venném a tapasztalataidat. Ami viszont érdekes, hogy a földet én is közelebbinek érzem magamhoz, mióta elkezdtem elsajátítani a mágiáját.* A mágiáról órákig lehetne cseverészni, de most rövid az idejük, na meg a mocskos doki is szóba kerül, ami Nimerilnek rögtön elrontja a hangulatát.*
- Én is azt hittem, hogy jó fej, de hidd el nekem ez az alak nem teljesen az akinek tűnik. Na, de nem akarok én itt senkit elhordani a háta mögött. Egyszerűen csak jó, ha vigyázol vele.* Igazából nagyon is jól esik mocskolni a dokit a háta mögött. Valahol kicsit túlságosan is felfújja a dolgot a lány, de neki ez egy nagy törés volt az életében. Intathot pedig nagyon is jó volt bűnbakként használni. Tényleg jó, hogy ezen túllépnek.*
- Köszönöm, ha átadod neki az üzenetem. Viszont arra azért kíváncsi volnék, hogy kik veszítették el ezt a gyereket. Elég felelőtlen egyének lehettek.* A toronynál tett látogatásra Nimeril előrébb hajol. Ez nagyon is érdekes, ráadásul megint csak kapcsolódik a mágiához.*
- Majd elmehetnénk később együtt is a toronyhoz. Tervezek majd visszatérni oda. Tanulni soha nem késő.* Ha lenne valaki, akivel mehetne az még jobb is volna. Közben a lány kimegy a zöldségekért. Nimeril addig itt várja, mert nem nagyon van kedve most felállni és mászkálni. Amint visszatér pedig megválaszolja a kérdését.*
- A régi Sayqueves Rezidenciára gondolok. Nemrég lett felújítva és én be is költöztem oda, persze Lauval előtte még váltottam pár levelet.* Közben neki kezd a zöldség pucolásnak. A klasszikus leveszöldségeket kezdi el pucolni, ha akadnak. Azért nem állhatja meg, hogy közben ne süssön el egy apró huncut varázslatot. A kés, amit Luni fog pedig rögtön kőburkolatot kap. Nimeril fel is kuncog a lány reakciójára, szóval még egyértelműbbé teszi azt, hogy bizony ez az ő műve.*
- Nem végleges az állapot, de egy darabig meg lesz a kis burkolata.* Nem állhatja, hogy ne kuncogjon fel megint, amikor újabb kés kerül elő.*
- Nem teszek ilyet ígérem. Természetesen megtanítom neked, de előtte talán egy kicsit magát a földet kéne megértened hozzá. Ha odatetted a levest és én is berántottáztam, akkor indulás előtt esküszöm, hogy tanítok neked ezt-azt. Nekem jó tanárom volt, ha már tanultál varázslatokat, akkor szerintem neked ez nem jelenthet nagy kihívást.* Magában újra felidézi Nestár mester szavait. Az ott töltött napjaira szívesen emlékszik vissza.*
* Egész jól elcseverésznek a befelé vezető úton. Nimeril nem éppen nevezhető konyhatündérnek, de még csak konyhafélvérnek sem, viszont cserébe szinte mindent megeszik. Ez amolyan bizarr maradvány a hajléktalan életéből, mert ott még a legrosszabb ételeket is örömmel ette mindenki, mivel a semminél minden jobb.*
- Jó ízlése van édesanyádnak.* Bókol egy kicsit, mielőtt elregélné, hogyan is szereti.*
- Én kicsit lágyan szeretem, és még a hagyma is jöhet rá bőségesen.* A rántotta azért is jó, mert nem nagyon lehet elrontani és elég hamar meg is van.*
- Egyszer kóstoltam, amikor megtanultam ezt az igét. Érdekes az íze. Ez az egyik legfontosabb varázslatom. Többé nem kell nélkülöznöm, ha netán megint az utcára kerülnék. Borzalmas dolog az éhezés. Brrrr. Jobb nem is emlegetni.* Nem feltétlen akarta felhozni ezt, de a kőevésnél valahogy kijött belőle.*
- Áh én nem ehető gombát indultam szedni. Egy ismerősöm hashajtót rendelt és én pont egy ilyen gombát akartam volna keresni. Végül is találtam, csak éppen egy kis szigeten volt, és én nekem se megfázni, se újfent majdnem belefulladni a mocsárba, nem volt kedvem. Kénytelen leszek venni majd valamit a piacon. Veszélyes környék azért az az ingovány. Jobb, ha egyedül nem járkál arra senki fia.* Ezzel kicsi óva is inti fajtársát. Elvégre tényleg majdnem bele veszett már az ingoványba. Annyit nem ér pár gomba, főleg, hogy Luninari elég gyámoltalannak tűnik. Legalábbis ránézésre biztosan.*
- Jelenleg inkább nem keverném a két ágat. Sajnos hajlamos vagyok rá, hogy az új dolgoknak hamar a csapdájába essek. Viszont később szívesen venném a tapasztalataidat. Ami viszont érdekes, hogy a földet én is közelebbinek érzem magamhoz, mióta elkezdtem elsajátítani a mágiáját.* A mágiáról órákig lehetne cseverészni, de most rövid az idejük, na meg a mocskos doki is szóba kerül, ami Nimerilnek rögtön elrontja a hangulatát.*
- Én is azt hittem, hogy jó fej, de hidd el nekem ez az alak nem teljesen az akinek tűnik. Na, de nem akarok én itt senkit elhordani a háta mögött. Egyszerűen csak jó, ha vigyázol vele.* Igazából nagyon is jól esik mocskolni a dokit a háta mögött. Valahol kicsit túlságosan is felfújja a dolgot a lány, de neki ez egy nagy törés volt az életében. Intathot pedig nagyon is jó volt bűnbakként használni. Tényleg jó, hogy ezen túllépnek.*
- Köszönöm, ha átadod neki az üzenetem. Viszont arra azért kíváncsi volnék, hogy kik veszítették el ezt a gyereket. Elég felelőtlen egyének lehettek.* A toronynál tett látogatásra Nimeril előrébb hajol. Ez nagyon is érdekes, ráadásul megint csak kapcsolódik a mágiához.*
- Majd elmehetnénk később együtt is a toronyhoz. Tervezek majd visszatérni oda. Tanulni soha nem késő.* Ha lenne valaki, akivel mehetne az még jobb is volna. Közben a lány kimegy a zöldségekért. Nimeril addig itt várja, mert nem nagyon van kedve most felállni és mászkálni. Amint visszatér pedig megválaszolja a kérdését.*
- A régi Sayqueves Rezidenciára gondolok. Nemrég lett felújítva és én be is költöztem oda, persze Lauval előtte még váltottam pár levelet.* Közben neki kezd a zöldség pucolásnak. A klasszikus leveszöldségeket kezdi el pucolni, ha akadnak. Azért nem állhatja meg, hogy közben ne süssön el egy apró huncut varázslatot. A kés, amit Luni fog pedig rögtön kőburkolatot kap. Nimeril fel is kuncog a lány reakciójára, szóval még egyértelműbbé teszi azt, hogy bizony ez az ő műve.*
- Nem végleges az állapot, de egy darabig meg lesz a kis burkolata.* Nem állhatja, hogy ne kuncogjon fel megint, amikor újabb kés kerül elő.*
- Nem teszek ilyet ígérem. Természetesen megtanítom neked, de előtte talán egy kicsit magát a földet kéne megértened hozzá. Ha odatetted a levest és én is berántottáztam, akkor indulás előtt esküszöm, hogy tanítok neked ezt-azt. Nekem jó tanárom volt, ha már tanultál varázslatokat, akkor szerintem neked ez nem jelenthet nagy kihívást.* Magában újra felidézi Nestár mester szavait. Az ott töltött napjaira szívesen emlékszik vissza.*
985. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-13 22:02:45
Üzenet elküldve: 2021-11-13 22:02:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Helyzetjelentés//
*Minél többet beszélget a lánnyal, annál inkább egyre érdekesebb lesz a számára, ő maga is, meg persze az is, amit mond, először azonban az igazán fontos dolgokkal akar foglalkozni, pont, mintha született vendéglátó lenne, holott szerinte mi sem áll távolabb tőle.
Igaz, úgy tűnik, hogy élvezi, hogyha figyelhet másokra és gondoskodhat róluk, még akkor is, ha ők csak állatok, mégis nem nagyon volt alkalma korábban, hogy hasonlóban gyakorolja magát. Egy viszont biztos, ha a lány mögött hosszú út áll és éhes, akkor azon mielőbb segíteni kell, az összes többi probléma és téma pedig kicsit még várhat.*
- Remek, ma már úgy is csináltam rántottát, anya is azt kért reggelire. Hogyan szereted, lágyan, vagy keményen, sok hagymával, vagy kevéssel? Vagy hagyjam ki belőle a hagymát? *kérdi, de azért elhatározza, hogy mindenképpen hoz majd hagymát a kamrából, hiszen majd a leveshez is kell.*
- És tényleg ettél már követ? *kérdi ezek után őszinte érdeklődéssel, kissé csodálkozva elkerekedő, majdnem gyermeki szemekkel.* Finom volt? Bár, ezek szerint a rántottánál nem volt jobb. Viszont adtál egy jó ötletet! El kéne menni nekünk is gombát szedni, hogy ne éljük fel nagyon a mostani készleteinket túl hamar. Kezdetnek egyszerűbb lenne, mint visszamenni a városba a piacra. Nem is tudtam, hogy a torony közelében is vannak gombák, illetve nem is figyeltem.
*Kicsit eltűnődik azon, hogy valóban nem figyelt. Igazság szerint annyira lefoglalta az izgatottság, amit a torony felé közeledve érzett, majd ott a tanulás, hirtelen felbukkanó édesanyja, valamint Thim kellemes társasága, hogy a rengeteg új élmény mellett az apró részletek úgy látszik, hogy teljesen elkerülték a figyelmét.*
- Ahogy gondolod különben, a holdmágia alapjait mindenesetre akár főzés közben is elmagyarázhatom. *ajánlja aztán fel izgatottan.* Ha már van affinitásod és ismered más mágiaág varázslatait is, nem hiszem, hogy ne lenne könnyű megértened. Nekem is csak azért volt nehéz szerintem, mert ezzel kezdtem. Én ugyan nem vagyok mester, de a hold most már mindig velem van, és nem hiszem, hogy ne tudnám érthetően elmagyarázni, amit kell.
*Eddig a pontig, mintha egész jól is menne minden, addig legalábbis ameddig nem kerül szóba Intath. A másik lány kifakadásán ugyanis nem kicsit meglepődik. Bele sem mer gondolni, hogy vajon mi történhetett az elf és közötte, ha már az említésére is így reagált. Tényleg ugyanarról az Intathról beszélnének, aki tegnap is egy kedves gnóm lány fejét simogatta, nem is olyan régen pedig az övét?*
- Hát... *bizonytalanodik el kicsit* mivel most elfoglalt is, meg tudja, hogy kell kis idő, ameddig elkészülök a vacsorával, nem hiszem, hogy mostanában fel fog bukkanni itt, hacsak nem hívom ide. De, ha ennyire nem szeretnéd látni, akkor természetesen nem hívom ide. *ígéri meg komoly arccal. Furcsának találja, hogy előbb egy kissé még ő is haragudott az elfre, de most ezt, mintha elfújta volna a lelkéből valami olyan szél, ami láthatatlan, és csak az érzelmekre hat. Valahogy azonnal szükségét érzi, hogy amennyire tudja megvédje Intet. Hiszen a barátja, aki nem is olyan régen még éppen az arcát simogatta, meg akivel átkarolták egymást. És hát mennyire kellemes és megnyugtató volt az az átkarolás! Meg, hát mégiscsak ő a ház orvosa, aki az egészségükre vigyáz, így az övére is, még attól sem riad vissza, hogy ennek érdekében megízlelje azt, amire, ha rágondol, akkor is a hányinger kerülgeti, még úgy is, hogy már élőben is látta.
Persze néha kissé fura, vagy kiállhatatlanul viselkedik, ettől még teljesen biztos benne, hogy nagyon is jó elf. Sőt, az egyik legrendesebb, akivel valaha találkozott. Igaz mondjuk az is, hogy a többiek Thim, Alenia és Aleimord kivételével nem is tették túl magasra a lécet. Persze nem feledkezik meg édesanyjáról sem, de hát ő mégiscsak az édesanyja, elég természetes, hogy szerette, gyengéd és kedves volt vele.*
- Tudom, hogy tud hülyén viselkedni. Előbb egy kicsit én is haragudtam rá, mindegy is, hogy miért, de... *próbálja keresni a megfelelő szavakat* azért szeretem őt. Szerintem alapjában véve rendes elf. Csak, ha rossz pillanatában kapod el, akkor elég morcos. Meg nem szereti, ha munka közben zavarják, akkor is. Az állatokkal sem igazán tud bánni... finoman fogalmazva. Viszont nekem sokat segített régebben, és tulajdonképpen majdnem mindig kedves volt velem. Ahonnan én jöttem ott nem volt szokás különösebben rajongani a félvérekért, tőle viszont az ilyesmi is teljesen távol áll. Sohasem az alapján ítélt meg, hogy félig, vagy teljesen vagyok-e elf.
*Jó, ez így nem teljesen igaz, mármint a pár mondat arról, hogy Int milyen sokat segített rajta, bár az a beszélgetés, amit akkor folytattak, amikor jöttek a városba visszafelé Lauval, mindenképpen segített neki abban, hogy kicsit jobban érezze magát.
Meg aztán, aggodalma is jól esett neki, akkor is és ma is, és persze a kedves szavai is. Megtöltötték egy kis önbizalommal és boldogsággal, ezek közül pedig egyik sem kevés.*
- Igazából, ha jó napja van akkor nagyon kedves, és rendes. Sőt, általában szerintem az, mármint ez az igazi arca, nem az, amikor morcos és mogorva. Persze azt simán el tudom képzelni, hogy ilyenkor nagyon meg tud bántani. De nem muszáj erről beszélni ám, ha nem szeretnél. Biztos jó okod van, így gondolni rá, csak én tényleg nagyon sokat találkoztam a jó oldalával, és szerintem az az igazi.
*Ezek után igyekszik hárítani kicsit, és úgy van vele, hogy jobb, ha inkább Laura tereli a témát, mielőtt még túl érzékenyre tapintana. Tényleg, ki tudja, hogy mi történt Nimeril és az elf között, még csak az kéne, hogy megsértse a lányt, aki tulajdonképpen egész szimpatikus neki, és hát azt sem bánná, ha tanulhatna tőle valamit.*
- Viszont, amit mondtál, az nagyon jó hír, örülök, hogy legalább a kicsi jól van. *mondja ezek után.* Bárhogy is, ha Lau nem kerül elő, akkor mindenképpen átadom neki az üzenetedet. Nem láttam ma még. Lehet, csak kicsit túlhajtotta, éppen ezért végre most kipiheni magát. *kalandozik el kicsit.* Remélem legalábbis. Tudod, én is csak nemrég értem haza. Sok időt töltöttem a toronynál, félek, hogy addig nem túl sok segítsége volt itt, ameddig én ott voltam, meg aztán tegnap is szinte könyörögnöm kellett neki, hogy ne akarjon mindent egyedül csinálni, hagyjon, hogy segítsek, amiben csak tudok.
*Reméli ezzel meg is fejtette, hogy miért nem látta ma még Laut. Logikusnak tűnik számára saját következtetése, és teljesen komolyan gondolja, hogy barátnőjére tényleg nagyon ráfér a pihenés. Jó lenne, ha legalább érte nem kellene aggódnia. A hírnek pedig, amit Nimeril hozott pedig majd biztosan örülni fog.*
- Amúgy mi az a városi rezidencia? Erről én nem tudok semmit. *kérdi aztán, miközben kimegy a kamrába, hogy összeszedje a hozzávalókat.*
- És persze köszönöm a segítséget különben! *mosolyog a lányra kedvesen, amikor reméli, hogy immár okosabban jön vissza, mert tényleg fogalma sincs róla, hogy miféle városi rezidenciáról beszélt korábban.
Viel viszont beteg, így pedig, hogy neki most lesz segítsége, legalább hamarabb készül el, ha nem mindent egyedül kell csinálnia.
Ami őt illeti, hagymát kezd el pucolni a tojáshoz, Nimerilre bízva, hogy ő mit választ a leveshez hozott zöldségek közül, amikor különös dolog történik hirtelen, konkréten az, hogy kése nagyon úgy tűnik, mintha szinte egyik pillanatról a másikra kővé válna a kezében. Először ijedten eldobja, mielőtt még bőrére is átterjedne a hatás, de aztán persze, amit a folyamat befejeződik azonnal felveszi, és ujjai között érdeklődve forgatva megvizsgálja, tökéletesen elfeledkezve arról, hogy pár másodperccel korábban még éppen ételt akart készíteni. Végül elneveti magát.*
- Ezt te csináltad! *jelenti ki, bár ez nem valami nagy felfedezés a részéről, mivel ketten vannak itt, ő nem tette, ráadásul éppen az előbb beszélgettek arról, hogy a lány is mágus. Ugyan nem tudja, hogy ezt a varázslatot konkrétan mire használhatná, de hátha lesz egyszer olyan alkalom, hogy meg akar tréfálni valakit. Mondjuk pont kedvenc szőke elfjüket, akiről az imént beszéltek. Ő biztosan "értékelné."*
- Ezt meg kell tanítanod! Ha maradsz kicsit, akkor cserébe leírom neked a holdmágia alapjait, és akkor nem kell csak arra hagyatkoznod, amit főzés közben elmondok. Jó védőmágia. Hasznos. De a kés azért ugye nem marad így örökre? Ez talán a legjobb zöldségpucoló kés a házban. Meg húst vágni is jó.
*Aztán legyint, visszarakja a kővé vált, vagy legalábbis annak látszó tárgyat a helyére, és elővesz helyette egy másikat.*
- De ezt már ne bűvöld meg, ha kérhetem. Különben te is tovább maradsz éhes! *mosolyog. Őt igazán nem sérti vérig, ha ugratják, egészen addig ameddig nem plüssnyulai a tervezett tréfa áldozatai. Ez még kifejezetten szórakoztatta is, hiába ijedt meg kicsit az elején.
Az Artheniorban történtek után annyira életben és halálban, támadásban és védelemben gondolkodott, hogy igazából mindezidáig eszébe sem jutott, hogy a mágia néhanapján akár még vicces is lehet.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.13 22:14:03
*Minél többet beszélget a lánnyal, annál inkább egyre érdekesebb lesz a számára, ő maga is, meg persze az is, amit mond, először azonban az igazán fontos dolgokkal akar foglalkozni, pont, mintha született vendéglátó lenne, holott szerinte mi sem áll távolabb tőle.
Igaz, úgy tűnik, hogy élvezi, hogyha figyelhet másokra és gondoskodhat róluk, még akkor is, ha ők csak állatok, mégis nem nagyon volt alkalma korábban, hogy hasonlóban gyakorolja magát. Egy viszont biztos, ha a lány mögött hosszú út áll és éhes, akkor azon mielőbb segíteni kell, az összes többi probléma és téma pedig kicsit még várhat.*
- Remek, ma már úgy is csináltam rántottát, anya is azt kért reggelire. Hogyan szereted, lágyan, vagy keményen, sok hagymával, vagy kevéssel? Vagy hagyjam ki belőle a hagymát? *kérdi, de azért elhatározza, hogy mindenképpen hoz majd hagymát a kamrából, hiszen majd a leveshez is kell.*
- És tényleg ettél már követ? *kérdi ezek után őszinte érdeklődéssel, kissé csodálkozva elkerekedő, majdnem gyermeki szemekkel.* Finom volt? Bár, ezek szerint a rántottánál nem volt jobb. Viszont adtál egy jó ötletet! El kéne menni nekünk is gombát szedni, hogy ne éljük fel nagyon a mostani készleteinket túl hamar. Kezdetnek egyszerűbb lenne, mint visszamenni a városba a piacra. Nem is tudtam, hogy a torony közelében is vannak gombák, illetve nem is figyeltem.
*Kicsit eltűnődik azon, hogy valóban nem figyelt. Igazság szerint annyira lefoglalta az izgatottság, amit a torony felé közeledve érzett, majd ott a tanulás, hirtelen felbukkanó édesanyja, valamint Thim kellemes társasága, hogy a rengeteg új élmény mellett az apró részletek úgy látszik, hogy teljesen elkerülték a figyelmét.*
- Ahogy gondolod különben, a holdmágia alapjait mindenesetre akár főzés közben is elmagyarázhatom. *ajánlja aztán fel izgatottan.* Ha már van affinitásod és ismered más mágiaág varázslatait is, nem hiszem, hogy ne lenne könnyű megértened. Nekem is csak azért volt nehéz szerintem, mert ezzel kezdtem. Én ugyan nem vagyok mester, de a hold most már mindig velem van, és nem hiszem, hogy ne tudnám érthetően elmagyarázni, amit kell.
*Eddig a pontig, mintha egész jól is menne minden, addig legalábbis ameddig nem kerül szóba Intath. A másik lány kifakadásán ugyanis nem kicsit meglepődik. Bele sem mer gondolni, hogy vajon mi történhetett az elf és közötte, ha már az említésére is így reagált. Tényleg ugyanarról az Intathról beszélnének, aki tegnap is egy kedves gnóm lány fejét simogatta, nem is olyan régen pedig az övét?*
- Hát... *bizonytalanodik el kicsit* mivel most elfoglalt is, meg tudja, hogy kell kis idő, ameddig elkészülök a vacsorával, nem hiszem, hogy mostanában fel fog bukkanni itt, hacsak nem hívom ide. De, ha ennyire nem szeretnéd látni, akkor természetesen nem hívom ide. *ígéri meg komoly arccal. Furcsának találja, hogy előbb egy kissé még ő is haragudott az elfre, de most ezt, mintha elfújta volna a lelkéből valami olyan szél, ami láthatatlan, és csak az érzelmekre hat. Valahogy azonnal szükségét érzi, hogy amennyire tudja megvédje Intet. Hiszen a barátja, aki nem is olyan régen még éppen az arcát simogatta, meg akivel átkarolták egymást. És hát mennyire kellemes és megnyugtató volt az az átkarolás! Meg, hát mégiscsak ő a ház orvosa, aki az egészségükre vigyáz, így az övére is, még attól sem riad vissza, hogy ennek érdekében megízlelje azt, amire, ha rágondol, akkor is a hányinger kerülgeti, még úgy is, hogy már élőben is látta.
Persze néha kissé fura, vagy kiállhatatlanul viselkedik, ettől még teljesen biztos benne, hogy nagyon is jó elf. Sőt, az egyik legrendesebb, akivel valaha találkozott. Igaz mondjuk az is, hogy a többiek Thim, Alenia és Aleimord kivételével nem is tették túl magasra a lécet. Persze nem feledkezik meg édesanyjáról sem, de hát ő mégiscsak az édesanyja, elég természetes, hogy szerette, gyengéd és kedves volt vele.*
- Tudom, hogy tud hülyén viselkedni. Előbb egy kicsit én is haragudtam rá, mindegy is, hogy miért, de... *próbálja keresni a megfelelő szavakat* azért szeretem őt. Szerintem alapjában véve rendes elf. Csak, ha rossz pillanatában kapod el, akkor elég morcos. Meg nem szereti, ha munka közben zavarják, akkor is. Az állatokkal sem igazán tud bánni... finoman fogalmazva. Viszont nekem sokat segített régebben, és tulajdonképpen majdnem mindig kedves volt velem. Ahonnan én jöttem ott nem volt szokás különösebben rajongani a félvérekért, tőle viszont az ilyesmi is teljesen távol áll. Sohasem az alapján ítélt meg, hogy félig, vagy teljesen vagyok-e elf.
*Jó, ez így nem teljesen igaz, mármint a pár mondat arról, hogy Int milyen sokat segített rajta, bár az a beszélgetés, amit akkor folytattak, amikor jöttek a városba visszafelé Lauval, mindenképpen segített neki abban, hogy kicsit jobban érezze magát.
Meg aztán, aggodalma is jól esett neki, akkor is és ma is, és persze a kedves szavai is. Megtöltötték egy kis önbizalommal és boldogsággal, ezek közül pedig egyik sem kevés.*
- Igazából, ha jó napja van akkor nagyon kedves, és rendes. Sőt, általában szerintem az, mármint ez az igazi arca, nem az, amikor morcos és mogorva. Persze azt simán el tudom képzelni, hogy ilyenkor nagyon meg tud bántani. De nem muszáj erről beszélni ám, ha nem szeretnél. Biztos jó okod van, így gondolni rá, csak én tényleg nagyon sokat találkoztam a jó oldalával, és szerintem az az igazi.
*Ezek után igyekszik hárítani kicsit, és úgy van vele, hogy jobb, ha inkább Laura tereli a témát, mielőtt még túl érzékenyre tapintana. Tényleg, ki tudja, hogy mi történt Nimeril és az elf között, még csak az kéne, hogy megsértse a lányt, aki tulajdonképpen egész szimpatikus neki, és hát azt sem bánná, ha tanulhatna tőle valamit.*
- Viszont, amit mondtál, az nagyon jó hír, örülök, hogy legalább a kicsi jól van. *mondja ezek után.* Bárhogy is, ha Lau nem kerül elő, akkor mindenképpen átadom neki az üzenetedet. Nem láttam ma még. Lehet, csak kicsit túlhajtotta, éppen ezért végre most kipiheni magát. *kalandozik el kicsit.* Remélem legalábbis. Tudod, én is csak nemrég értem haza. Sok időt töltöttem a toronynál, félek, hogy addig nem túl sok segítsége volt itt, ameddig én ott voltam, meg aztán tegnap is szinte könyörögnöm kellett neki, hogy ne akarjon mindent egyedül csinálni, hagyjon, hogy segítsek, amiben csak tudok.
*Reméli ezzel meg is fejtette, hogy miért nem látta ma még Laut. Logikusnak tűnik számára saját következtetése, és teljesen komolyan gondolja, hogy barátnőjére tényleg nagyon ráfér a pihenés. Jó lenne, ha legalább érte nem kellene aggódnia. A hírnek pedig, amit Nimeril hozott pedig majd biztosan örülni fog.*
- Amúgy mi az a városi rezidencia? Erről én nem tudok semmit. *kérdi aztán, miközben kimegy a kamrába, hogy összeszedje a hozzávalókat.*
- És persze köszönöm a segítséget különben! *mosolyog a lányra kedvesen, amikor reméli, hogy immár okosabban jön vissza, mert tényleg fogalma sincs róla, hogy miféle városi rezidenciáról beszélt korábban.
Viel viszont beteg, így pedig, hogy neki most lesz segítsége, legalább hamarabb készül el, ha nem mindent egyedül kell csinálnia.
Ami őt illeti, hagymát kezd el pucolni a tojáshoz, Nimerilre bízva, hogy ő mit választ a leveshez hozott zöldségek közül, amikor különös dolog történik hirtelen, konkréten az, hogy kése nagyon úgy tűnik, mintha szinte egyik pillanatról a másikra kővé válna a kezében. Először ijedten eldobja, mielőtt még bőrére is átterjedne a hatás, de aztán persze, amit a folyamat befejeződik azonnal felveszi, és ujjai között érdeklődve forgatva megvizsgálja, tökéletesen elfeledkezve arról, hogy pár másodperccel korábban még éppen ételt akart készíteni. Végül elneveti magát.*
- Ezt te csináltad! *jelenti ki, bár ez nem valami nagy felfedezés a részéről, mivel ketten vannak itt, ő nem tette, ráadásul éppen az előbb beszélgettek arról, hogy a lány is mágus. Ugyan nem tudja, hogy ezt a varázslatot konkrétan mire használhatná, de hátha lesz egyszer olyan alkalom, hogy meg akar tréfálni valakit. Mondjuk pont kedvenc szőke elfjüket, akiről az imént beszéltek. Ő biztosan "értékelné."*
- Ezt meg kell tanítanod! Ha maradsz kicsit, akkor cserébe leírom neked a holdmágia alapjait, és akkor nem kell csak arra hagyatkoznod, amit főzés közben elmondok. Jó védőmágia. Hasznos. De a kés azért ugye nem marad így örökre? Ez talán a legjobb zöldségpucoló kés a házban. Meg húst vágni is jó.
*Aztán legyint, visszarakja a kővé vált, vagy legalábbis annak látszó tárgyat a helyére, és elővesz helyette egy másikat.*
- De ezt már ne bűvöld meg, ha kérhetem. Különben te is tovább maradsz éhes! *mosolyog. Őt igazán nem sérti vérig, ha ugratják, egészen addig ameddig nem plüssnyulai a tervezett tréfa áldozatai. Ez még kifejezetten szórakoztatta is, hiába ijedt meg kicsit az elején.
Az Artheniorban történtek után annyira életben és halálban, támadásban és védelemben gondolkodott, hogy igazából mindezidáig eszébe sem jutott, hogy a mágia néhanapján akár még vicces is lehet.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.13 22:14:03
984. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-11 19:54:08
Üzenet elküldve: 2021-11-11 19:54:08
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
//Helyzetjelentés//
* Nimeril mit sem tudván a fogas bajokról sétál be az épületbe a lány után. Bánja vagy sem, de némi sarat hagy a padlón. Mindegy is, mert, ha ők jönnék a Rezidenciára, akkor meg nekik volna joga összesarazni a padlót. Más kérdés, hogy az esetek nagy százalékában valószínűleg nem Nimeril lenne az, aki feltakarítaná azt. Szellemes, viszont a nem éppen valótlan állításával sikerül megnevettetnie a lányt. Ez, hogy ez az állítása valóban így igaz, még őt is egy kis nevetésre készteti.*
- Nekem teljesen megfelel, akár a száraz étel is.* Szerénykedik, de aztán a tojásra már nem tud nemet mondani.*
- Egy rántotta teljesen megfelelne, az még hamar meg is volna.* Akad még amiről beszélhetne, szóval beszél is, aminek a vége, hogy újfent bemutatkoznak egymásnak.*
- Örvendek Luninari!* Nagy fejtörést okoz neki ez az elf. Meg nem mondaná, hogy mennyi idős lehet, mert neki úgy rémlik, hogy volt egy plüss nyuszija. Inkább nem is firtatja, de látszólag elég ártatlan kis leány.*
- Igen a Mágustoronynál jártam. Most nem feltétlen tanulni, csak megpihenni, mert gombát voltam gyűjteni, de sajnos sikertelenül.* Kanyarodik el, kicsit látszik, hogy csalódott, de hamar tovább lendül ezen a kis apróságon. Inkább beszáll a hely szidalmazásába.*
- Az biztos. Milyen elmebeteg ötlet, hogy egy mocsárba rakjam a tornyom, ahol a kutya sem jár. Naja, ha nem akarná, hogy menjen bárki, de szívesen fogadnak ott.* Azt már nem teszi hozzá, hogy a tó közepe is elég körülményes volna. Nem szeretne a lány lelkébe gázolni, főleg úgy, hogy saját bevallása szerint Luni is birtokában van némi tudásnak. Ez az ő érdeklődését is felkelti, de jócskán. Nimeril mindig is inkább a realitást képviselte, nem a céltalan ábrándozást. Ha neki az volna a vágya, hogy repülő tornya legyen, akkor azon fáradozna, hogy saját kezével hozza létre. Csak türelmet kell még tanulnia, mert a gombázás során abból sajnos kifogyott.*
- Elvileg én föld mágiát tanultam, de az alapjaira Nestar mester tanított meg. Használni viszont nem sűrűn szoktam. De elvileg képes vagyok arra, amit érkezésemkor is megmondtam. Megehetném a követ, de a rántotta jobban hangzik.* Kuncog fel, saját kis humorosnak szánt megjegyzésén.*
- Én szívesen megosztom veled a tudásom. Később engem is érdekelne a hold mágia, de egyelőre én a föld mágiámat erősíteném.* Olyan jól elbeszélgetnek, de a fekete leves még hátra van. Amint megemlítik a mocskos disznó Inath kontár nevét, máris elborul a lány arca.*
- A hiányzik nekem, hogy az a mocskos szőke disznó ide jöjjön.* Fut ki a száján.* Elnézést! Nem szívlelem azt a elfet. Remélem, hogy többé nem kell látnom a mocs... szóval nem kell látnom.* Kell neki pár perc, hogy lenyugodjon.*
- Lauval szívesen összefutnék, mert őszintén szólva nem véletlenül vagyok itt. Tudod én a városi rezidencián lakom. A minap viszont jelentették, hogy van egy gyerek, aki egyedül maradt a Wegtoreni Kalmárban. Annyit ki tudtak szedni belőle, hogy szarvasos helyről jött. Kiderült, hogy az a kisfiú az, akinek az anyja itt halt meg. Rellan, ha jól emlékszem. Akkor tájt volt, amikor én elmentem innen. A lényeg, hogy a gyerek most a rezidencián van velem. Én felőlem ott maradhat, csak tudjátok, hogy ott van.* Ezt mind egy levegővel darálja le, szóval kell jó néhány légvételnyi idő számára.*
- Apropó, ha már itt vagyok segítek zöldséget pucolni, ha már levest főzöl.* Ezt olyan határozottan mondja ki, hogy elszűrheti belőle a lány, hogy bizony ő nem fogad el nemleges választ. Ha kap zöldséget, akkor el is kezdi pucolni. Luni biztosan fog a saját kezébe venni valamilyen evőeszközt, kést vagy bármilyen eszközt, ekkor próbálkozik be egy apró igével, amit az orra alatt mormol el.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy legfeljebb a varázsló méretével egyenlő, tetszése szerint választott tárgy kőburkolatot kap, melynek következtében tompa, ellenálló és nehéz lesz. A varázslat hatóideje három kör.
* Nimeril mit sem tudván a fogas bajokról sétál be az épületbe a lány után. Bánja vagy sem, de némi sarat hagy a padlón. Mindegy is, mert, ha ők jönnék a Rezidenciára, akkor meg nekik volna joga összesarazni a padlót. Más kérdés, hogy az esetek nagy százalékában valószínűleg nem Nimeril lenne az, aki feltakarítaná azt. Szellemes, viszont a nem éppen valótlan állításával sikerül megnevettetnie a lányt. Ez, hogy ez az állítása valóban így igaz, még őt is egy kis nevetésre készteti.*
- Nekem teljesen megfelel, akár a száraz étel is.* Szerénykedik, de aztán a tojásra már nem tud nemet mondani.*
- Egy rántotta teljesen megfelelne, az még hamar meg is volna.* Akad még amiről beszélhetne, szóval beszél is, aminek a vége, hogy újfent bemutatkoznak egymásnak.*
- Örvendek Luninari!* Nagy fejtörést okoz neki ez az elf. Meg nem mondaná, hogy mennyi idős lehet, mert neki úgy rémlik, hogy volt egy plüss nyuszija. Inkább nem is firtatja, de látszólag elég ártatlan kis leány.*
- Igen a Mágustoronynál jártam. Most nem feltétlen tanulni, csak megpihenni, mert gombát voltam gyűjteni, de sajnos sikertelenül.* Kanyarodik el, kicsit látszik, hogy csalódott, de hamar tovább lendül ezen a kis apróságon. Inkább beszáll a hely szidalmazásába.*
- Az biztos. Milyen elmebeteg ötlet, hogy egy mocsárba rakjam a tornyom, ahol a kutya sem jár. Naja, ha nem akarná, hogy menjen bárki, de szívesen fogadnak ott.* Azt már nem teszi hozzá, hogy a tó közepe is elég körülményes volna. Nem szeretne a lány lelkébe gázolni, főleg úgy, hogy saját bevallása szerint Luni is birtokában van némi tudásnak. Ez az ő érdeklődését is felkelti, de jócskán. Nimeril mindig is inkább a realitást képviselte, nem a céltalan ábrándozást. Ha neki az volna a vágya, hogy repülő tornya legyen, akkor azon fáradozna, hogy saját kezével hozza létre. Csak türelmet kell még tanulnia, mert a gombázás során abból sajnos kifogyott.*
- Elvileg én föld mágiát tanultam, de az alapjaira Nestar mester tanított meg. Használni viszont nem sűrűn szoktam. De elvileg képes vagyok arra, amit érkezésemkor is megmondtam. Megehetném a követ, de a rántotta jobban hangzik.* Kuncog fel, saját kis humorosnak szánt megjegyzésén.*
- Én szívesen megosztom veled a tudásom. Később engem is érdekelne a hold mágia, de egyelőre én a föld mágiámat erősíteném.* Olyan jól elbeszélgetnek, de a fekete leves még hátra van. Amint megemlítik a mocskos disznó Inath kontár nevét, máris elborul a lány arca.*
- A hiányzik nekem, hogy az a mocskos szőke disznó ide jöjjön.* Fut ki a száján.* Elnézést! Nem szívlelem azt a elfet. Remélem, hogy többé nem kell látnom a mocs... szóval nem kell látnom.* Kell neki pár perc, hogy lenyugodjon.*
- Lauval szívesen összefutnék, mert őszintén szólva nem véletlenül vagyok itt. Tudod én a városi rezidencián lakom. A minap viszont jelentették, hogy van egy gyerek, aki egyedül maradt a Wegtoreni Kalmárban. Annyit ki tudtak szedni belőle, hogy szarvasos helyről jött. Kiderült, hogy az a kisfiú az, akinek az anyja itt halt meg. Rellan, ha jól emlékszem. Akkor tájt volt, amikor én elmentem innen. A lényeg, hogy a gyerek most a rezidencián van velem. Én felőlem ott maradhat, csak tudjátok, hogy ott van.* Ezt mind egy levegővel darálja le, szóval kell jó néhány légvételnyi idő számára.*
- Apropó, ha már itt vagyok segítek zöldséget pucolni, ha már levest főzöl.* Ezt olyan határozottan mondja ki, hogy elszűrheti belőle a lány, hogy bizony ő nem fogad el nemleges választ. Ha kap zöldséget, akkor el is kezdi pucolni. Luni biztosan fog a saját kezébe venni valamilyen evőeszközt, kést vagy bármilyen eszközt, ekkor próbálkozik be egy apró igével, amit az orra alatt mormol el.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy legfeljebb a varázsló méretével egyenlő, tetszése szerint választott tárgy kőburkolatot kap, melynek következtében tompa, ellenálló és nehéz lesz. A varázslat hatóideje három kör.
983. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-11 16:26:50
Üzenet elküldve: 2021-11-11 16:26:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Helyzetjelentés//
*Továbbra is igyekszik nem túl aggodalmasnak, vagy gondterheltnek látszani, miközben Árnyék minden bizonnyal visszaszalad Vielre vigyázni, így pedig a lányt sem ijesztgeti tovább, aki most érkezett.
Nagyon reméli, hogy a Vielnek nincsen semmi komolyabb baja, ahogyan az is, hogy Intath megfogadja a tanácsát, és nem csak a tündérlányhoz lesz gyengéd és kedves, ahogyan kérte tőle, és ahogyan szerinte egy beteggel bánni illik, hanem Árnyékot sem éppen most jut majd eszébe elzavarni a közelből. Ha valamelyik a kettő közül megtörténne ameddig ő nincs ott, biztos lesz majd pár keresetlen szava az elfhez. Kicsit most egyébként is haragszik rá, már csak azért is, mert annak ellenére is haragudnia kell rá, hogy kellemes délutánt töltöttek együtt.
Szerencséjére mindenesetre az újonnan érkezett lány legalább tényleg lefoglalja mindazzal, amit mond, miközben elindulnak a konyha felé.*
- Ó, ugyan, semmi gond! *legyint, amikor szó szerint elkezdi leverni magáról az út porát, és úgy van vele, hogy tényleg nem számít. Lau nagy rendet tartott ameddig ő a Mágustoronynál volt, így sok kárt nem fog okozni vele. Legfeljebb majd felsepri a folyosót főzés után, jobb dolga jelenleg úgy sem nagyon akad, illetve igen, hiszen Maydeleine jegyzetei a szobájában várják, hogy folytassa a tanulást, de hát szerencsére nem szaladnak el.*
- Kőből még sosem főztem semmit, de más azért csak akad itthon. *neveti el magát. A lány valóban a tudtán kívül nagy segítségére van, azzal, hogy megnevetteti, és, hogy a Vielért való aggodalomról egy újabb éppen megoldásra váró feladatra tereli a figyelmét. Szerencsére éhes, így legalább azzal és addig is elfoglalhatja magát, ameddig készít neki valami finomat.*
- Levest kell főznöm, de azért az legalább egy-két óra, szóval neked inkább csinálok mást. Van hús, zöldség, kenyér, sajt, biztos össze tudok hozni valami finomat. Tojást is főzhetek akár. *gondolkodik hangosan, aztán sokkal inkább figyelmesen hallgat, és egyre inkább izgatott lesz, Nimeril minél többet beszél. A másik lány nyilván nem érti, hogy miért szélesedik egyre jobban a mosolya, szinte pillanatról pillanatra.*
- Én Luniari vagyok, Luninari Heiphine, de csak Luninak szoktak szólítani, úgyhogy te is nyugodtan. *kezdi mindenesetre először is a nevével, csak utána tér rá az ennél jelen pillanatban sokkal fontosabb dolgokra.*
- Nyilván a Mágustoronyról beszélsz. *mondja.* Én is nemrég jártam ott holdmágiát tanulni. Köztünk szólva, elég hülye ötlet volt azt a tornyot pont egy ingovány túloldalára rakni, de legalább a tó szép, aminek a közepén van. Ha az enyém lenne, biztosan valami teljesen más helyen lenne, valamilyen szép ligetben, vagy kezdetnek legalábbis egy olyan tó közepén, ahová nem egy mocsáron át kell menni.
*Ezen tényleg eltűnődik, de nem sokáig. Ugyan szeret elkalandozni és álmodozni, de először is, ez most nagyon nem alkalmas pillanat, másodszor pedig, ha valamiben biztos, hát abban mindenképpen, hogy sohasem lesz saját mágustornya.*
- Te mit tanultál ott? Ha van kis időd, talán taníthatnánk egymásnak valamit. *ajánlja fel, és utóbbi mondatot igyekszik nem túlságosan mohó izgatottsággal kiejteni, bár elég nehezére esik.
Nem tudja, hogy Nimeril hosszabb ideig maradni szeretne, vagy csak átutazik éppen, de már csak puszta tudásvágyból is reméli, hogy nem az utóbbi. Szabad szobájuk biztosan akad, de hát, ha Int tanítványa volt, nyilván van itt neki is egy sajátja, így pedig akár megtehetik ugyanazt, amit Maydeleinal, vagyis legalább jegyzteket cserélhetnek egymással.*
- Itt van Intath is, de ha vele is találkozni szeretnél, akkor rá várnod kell kicsit, mert épp most eléggé elfoglalt. *mondja amikor elérik a konyhát.* Megint beteg van a háznál, és hát nincs is a legjobb hangulatban. Mármint Int. De hát, ha tőle tanultál, biztosan ismered. Azt hiszem mindig morcos, ha éppen betege van, meg nem is érdekli akkor semmi más.
*Próbál olyan nemtörődöm módon vállat vonni, ahogyan ritkán szokott, de arcán talán látszik, hogy némiképpen bosszankodik amiatt, amiről beszél.*
- Szóval ő csak később lesz, így, ha nem gond, egyelőre velem kell beérned. Illetve Lau is itt van valahol, talán majd előbb-utóbb itt lesz ő is. *mosolyog barátságosan, feltételezve, hogy Viel megvizsgálása és meggyógyítása azért el fog egy darabig tartani, így mindent egybevetve sokkal valószínűbbnek tartja barátnője felbukkanását, mint azt, hogy kedvenc szőke elfje morcosan becsörtessen a konyhába, miközben ő éppen főz.*
*Továbbra is igyekszik nem túl aggodalmasnak, vagy gondterheltnek látszani, miközben Árnyék minden bizonnyal visszaszalad Vielre vigyázni, így pedig a lányt sem ijesztgeti tovább, aki most érkezett.
Nagyon reméli, hogy a Vielnek nincsen semmi komolyabb baja, ahogyan az is, hogy Intath megfogadja a tanácsát, és nem csak a tündérlányhoz lesz gyengéd és kedves, ahogyan kérte tőle, és ahogyan szerinte egy beteggel bánni illik, hanem Árnyékot sem éppen most jut majd eszébe elzavarni a közelből. Ha valamelyik a kettő közül megtörténne ameddig ő nincs ott, biztos lesz majd pár keresetlen szava az elfhez. Kicsit most egyébként is haragszik rá, már csak azért is, mert annak ellenére is haragudnia kell rá, hogy kellemes délutánt töltöttek együtt.
Szerencséjére mindenesetre az újonnan érkezett lány legalább tényleg lefoglalja mindazzal, amit mond, miközben elindulnak a konyha felé.*
- Ó, ugyan, semmi gond! *legyint, amikor szó szerint elkezdi leverni magáról az út porát, és úgy van vele, hogy tényleg nem számít. Lau nagy rendet tartott ameddig ő a Mágustoronynál volt, így sok kárt nem fog okozni vele. Legfeljebb majd felsepri a folyosót főzés után, jobb dolga jelenleg úgy sem nagyon akad, illetve igen, hiszen Maydeleine jegyzetei a szobájában várják, hogy folytassa a tanulást, de hát szerencsére nem szaladnak el.*
- Kőből még sosem főztem semmit, de más azért csak akad itthon. *neveti el magát. A lány valóban a tudtán kívül nagy segítségére van, azzal, hogy megnevetteti, és, hogy a Vielért való aggodalomról egy újabb éppen megoldásra váró feladatra tereli a figyelmét. Szerencsére éhes, így legalább azzal és addig is elfoglalhatja magát, ameddig készít neki valami finomat.*
- Levest kell főznöm, de azért az legalább egy-két óra, szóval neked inkább csinálok mást. Van hús, zöldség, kenyér, sajt, biztos össze tudok hozni valami finomat. Tojást is főzhetek akár. *gondolkodik hangosan, aztán sokkal inkább figyelmesen hallgat, és egyre inkább izgatott lesz, Nimeril minél többet beszél. A másik lány nyilván nem érti, hogy miért szélesedik egyre jobban a mosolya, szinte pillanatról pillanatra.*
- Én Luniari vagyok, Luninari Heiphine, de csak Luninak szoktak szólítani, úgyhogy te is nyugodtan. *kezdi mindenesetre először is a nevével, csak utána tér rá az ennél jelen pillanatban sokkal fontosabb dolgokra.*
- Nyilván a Mágustoronyról beszélsz. *mondja.* Én is nemrég jártam ott holdmágiát tanulni. Köztünk szólva, elég hülye ötlet volt azt a tornyot pont egy ingovány túloldalára rakni, de legalább a tó szép, aminek a közepén van. Ha az enyém lenne, biztosan valami teljesen más helyen lenne, valamilyen szép ligetben, vagy kezdetnek legalábbis egy olyan tó közepén, ahová nem egy mocsáron át kell menni.
*Ezen tényleg eltűnődik, de nem sokáig. Ugyan szeret elkalandozni és álmodozni, de először is, ez most nagyon nem alkalmas pillanat, másodszor pedig, ha valamiben biztos, hát abban mindenképpen, hogy sohasem lesz saját mágustornya.*
- Te mit tanultál ott? Ha van kis időd, talán taníthatnánk egymásnak valamit. *ajánlja fel, és utóbbi mondatot igyekszik nem túlságosan mohó izgatottsággal kiejteni, bár elég nehezére esik.
Nem tudja, hogy Nimeril hosszabb ideig maradni szeretne, vagy csak átutazik éppen, de már csak puszta tudásvágyból is reméli, hogy nem az utóbbi. Szabad szobájuk biztosan akad, de hát, ha Int tanítványa volt, nyilván van itt neki is egy sajátja, így pedig akár megtehetik ugyanazt, amit Maydeleinal, vagyis legalább jegyzteket cserélhetnek egymással.*
- Itt van Intath is, de ha vele is találkozni szeretnél, akkor rá várnod kell kicsit, mert épp most eléggé elfoglalt. *mondja amikor elérik a konyhát.* Megint beteg van a háznál, és hát nincs is a legjobb hangulatban. Mármint Int. De hát, ha tőle tanultál, biztosan ismered. Azt hiszem mindig morcos, ha éppen betege van, meg nem is érdekli akkor semmi más.
*Próbál olyan nemtörődöm módon vállat vonni, ahogyan ritkán szokott, de arcán talán látszik, hogy némiképpen bosszankodik amiatt, amiről beszél.*
- Szóval ő csak később lesz, így, ha nem gond, egyelőre velem kell beérned. Illetve Lau is itt van valahol, talán majd előbb-utóbb itt lesz ő is. *mosolyog barátságosan, feltételezve, hogy Viel megvizsgálása és meggyógyítása azért el fog egy darabig tartani, így mindent egybevetve sokkal valószínűbbnek tartja barátnője felbukkanását, mint azt, hogy kedvenc szőke elfje morcosan becsörtessen a konyhába, miközben ő éppen főz.*
982. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-11 10:23:45
Üzenet elküldve: 2021-11-11 10:23:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1186
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1186
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*A nyálzsák jelenléte és a tündér betegsége nélkül egész idilli is lehetne ez a pillanat. Egy kis bája talán így is van. A doki mindenesetre talál benne. A kapott kérdés kicsit meglepi hisz úgy vette észre pont a leves volt ami megsiratta a Viel-t. De ezek szerint mégiscsak van rá igény.*
-Szerintem szeretne. De ahhoz jó lenne előtte megvizsgálni téged.
*Teszi azért hozzá. Hogy mennyi igazság van a dologban? Mindenesetre biztos hasznos lenne megtudni mi is a baja a kislánynak. A következő kérdés már fogósabb.*
-Miután megnéztelek meglátjuk, de biztos kitalálunk valamit jó? Éhes vagy?
*Egy könnyű levest szinte biztos benne, hogy megehet a lány. Már ha nem a gyomrával van valami baj. De mint kiderül nem. Sőt, nem is most kezdődött. Ha nem lenne beteg biztos kapna egy alapos fejmosást a tündér, de így csak gondolatban szidja a doki. A lányt és magát is amiért nem vette korábban észre. Nem felejti el megsimogatni azért a kis kobakot.*
-De butus vagy. Miért féltél? Tudod, hogy nem bántalak? Talán egy kicsit megszidlak amiért vártál, de nem haragszom meg. Legközelebb ha bármi van akkor tessék egyből szólni! Ne kelljen félteni téged mert nem mondod el ha baj van! Azért vagyunk, hogy vigyázzunk egymásra. Jaj kincsem!
*Bizony a doki nem olyan szigorú már mint az elején. A kislány meg lett szidva most jól viselkedik és míg így marad addig marad a jó doktorbácsi. Aki kézbe kapja és viszi is be. Kis vicce hatásos lesz. A válaszon jót is kuncog.*
-Rendben majd csinálok pár fekvőtámaszt.
*Egy kis komolytalanság még belefér. Sőt! Kell is ilyenkor. Sokkal jobb mintha tovább ijesztgetné a kislányt. Egyelőre elég volt abból. Jó, hogy nem egy nagy súly és a kapaszkodásával segíti, de azért csak kényelmetlen a dokinak ez a dolog. Az ajtón belépve nem felejt el egy "Maradsz!"-ot odabökni a kutyának mielőtt beosonna. Mikor leérnek a rendelőbe és lecsüccsenti a kislányt a műtőasztal szélére fel is szusszan egy kicsit és megmozgatja a csonka kezét.*
-Jól van drágám. Kinyitod a szád, hogy bele tudjak nézni?
*Mosolyog rá kedvesen.*
*A nyálzsák jelenléte és a tündér betegsége nélkül egész idilli is lehetne ez a pillanat. Egy kis bája talán így is van. A doki mindenesetre talál benne. A kapott kérdés kicsit meglepi hisz úgy vette észre pont a leves volt ami megsiratta a Viel-t. De ezek szerint mégiscsak van rá igény.*
-Szerintem szeretne. De ahhoz jó lenne előtte megvizsgálni téged.
*Teszi azért hozzá. Hogy mennyi igazság van a dologban? Mindenesetre biztos hasznos lenne megtudni mi is a baja a kislánynak. A következő kérdés már fogósabb.*
-Miután megnéztelek meglátjuk, de biztos kitalálunk valamit jó? Éhes vagy?
*Egy könnyű levest szinte biztos benne, hogy megehet a lány. Már ha nem a gyomrával van valami baj. De mint kiderül nem. Sőt, nem is most kezdődött. Ha nem lenne beteg biztos kapna egy alapos fejmosást a tündér, de így csak gondolatban szidja a doki. A lányt és magát is amiért nem vette korábban észre. Nem felejti el megsimogatni azért a kis kobakot.*
-De butus vagy. Miért féltél? Tudod, hogy nem bántalak? Talán egy kicsit megszidlak amiért vártál, de nem haragszom meg. Legközelebb ha bármi van akkor tessék egyből szólni! Ne kelljen félteni téged mert nem mondod el ha baj van! Azért vagyunk, hogy vigyázzunk egymásra. Jaj kincsem!
*Bizony a doki nem olyan szigorú már mint az elején. A kislány meg lett szidva most jól viselkedik és míg így marad addig marad a jó doktorbácsi. Aki kézbe kapja és viszi is be. Kis vicce hatásos lesz. A válaszon jót is kuncog.*
-Rendben majd csinálok pár fekvőtámaszt.
*Egy kis komolytalanság még belefér. Sőt! Kell is ilyenkor. Sokkal jobb mintha tovább ijesztgetné a kislányt. Egyelőre elég volt abból. Jó, hogy nem egy nagy súly és a kapaszkodásával segíti, de azért csak kényelmetlen a dokinak ez a dolog. Az ajtón belépve nem felejt el egy "Maradsz!"-ot odabökni a kutyának mielőtt beosonna. Mikor leérnek a rendelőbe és lecsüccsenti a kislányt a műtőasztal szélére fel is szusszan egy kicsit és megmozgatja a csonka kezét.*
-Jól van drágám. Kinyitod a szád, hogy bele tudjak nézni?
*Mosolyog rá kedvesen.*
981. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-11 09:23:32
Üzenet elküldve: 2021-11-11 09:23:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*Ahogy Luni viselkedik Viellel, az csak megerősíti abban az elképzelésében, hogy ő a legkedvesebb lány a világon. Érzi, hogy meg is simogatja, sőt, még védeni is próbálja őt a doki előtt. De valahol Intath-nak is igaza van, ez az állapot így nem tartható. Viel szeret segíteni másokon és mosolyt csalni az arcukra, és ezt nem tudja úgy megtenni, ha ő maga fájdalmakkal küzd és nincs jó kedve. Egy darabig próbált úgy tenni, erre tessék, ez lett belőle, most lázas, és itt pityereg. Persze az evés gondolata kifejezetten felkelti a figyelmét.*
- Luni főz nekem is levest? *Kérdezi bizalmasan Intath hasától. És azt a kérdést is felteszi, ami ennél is jobban aggasztja.* És megehetem egyáltalán?
*Nem evett valami sokat, és amit igen, azt is annyi kínlódással, hogy csak még éhesebbnek érzi magát ezen a ponton. Most már úgy jó lenne valami táplálót is bevinni. Intath persze nagyon kedves és gondoskodó vele, és ebben nem is kételkedett. Tudta, hogy az óriás barátja úgyis meg fogja vigasztalni, nem olyan mufurc ő, csak fontosabb neki, hogy segítsen, mint néhány buta könnyecske.*
- Sajnos már régóta rossz. Csak azt hittem, elmúlik, mint amikor fáj a fejem. Aztán egyszer csak már olyan rossz volt, hogy féltem róla szólni. *Magyarázza még egy kicsit hüppögve, miközben letörölgeti arcáról a könnyeket. Térde még mindig remeg, talán menni is nehezére esne, de Intath más megoldást javasol, amit a lány örömmel el is fogad. Belecsimpaszkodik, hogy kicsit megkönnyítse a műveletet. Persze nem egy nagy súly, főleg most, hogy csak eszegetni tudott. A doki megjegyzésére azért minden bánat ellenére elmosolyodik egy kissé.*
- Azért ilyet ne kérj! Egyszer titkolóztam, erre tessék, annak is rossz vége lett. Ha Árnyék nem fülelt volna le… *Kuncog erőtlenül. Még mindig nincs jól, olyannyira, hogy egészen nagyokat pislog, amíg a ház felé haladnak. Árnyék eközben – nevéhez híven – követi a kis csapatot az ajtóig, és mondani se kell, hogy a küszöbnél nem jöhet tovább, magától megtorpan. Innen lesi aggódóan a barátnőjét, amíg rájuk nem csukódik az ajtó. Halkan nyüszít párat, de aztán megpillant a sásban egy békát, úgyhogy úgy dönt, inkább elfoglalja magát.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.11 09:23:54
*Ahogy Luni viselkedik Viellel, az csak megerősíti abban az elképzelésében, hogy ő a legkedvesebb lány a világon. Érzi, hogy meg is simogatja, sőt, még védeni is próbálja őt a doki előtt. De valahol Intath-nak is igaza van, ez az állapot így nem tartható. Viel szeret segíteni másokon és mosolyt csalni az arcukra, és ezt nem tudja úgy megtenni, ha ő maga fájdalmakkal küzd és nincs jó kedve. Egy darabig próbált úgy tenni, erre tessék, ez lett belőle, most lázas, és itt pityereg. Persze az evés gondolata kifejezetten felkelti a figyelmét.*
- Luni főz nekem is levest? *Kérdezi bizalmasan Intath hasától. És azt a kérdést is felteszi, ami ennél is jobban aggasztja.* És megehetem egyáltalán?
*Nem evett valami sokat, és amit igen, azt is annyi kínlódással, hogy csak még éhesebbnek érzi magát ezen a ponton. Most már úgy jó lenne valami táplálót is bevinni. Intath persze nagyon kedves és gondoskodó vele, és ebben nem is kételkedett. Tudta, hogy az óriás barátja úgyis meg fogja vigasztalni, nem olyan mufurc ő, csak fontosabb neki, hogy segítsen, mint néhány buta könnyecske.*
- Sajnos már régóta rossz. Csak azt hittem, elmúlik, mint amikor fáj a fejem. Aztán egyszer csak már olyan rossz volt, hogy féltem róla szólni. *Magyarázza még egy kicsit hüppögve, miközben letörölgeti arcáról a könnyeket. Térde még mindig remeg, talán menni is nehezére esne, de Intath más megoldást javasol, amit a lány örömmel el is fogad. Belecsimpaszkodik, hogy kicsit megkönnyítse a műveletet. Persze nem egy nagy súly, főleg most, hogy csak eszegetni tudott. A doki megjegyzésére azért minden bánat ellenére elmosolyodik egy kissé.*
- Azért ilyet ne kérj! Egyszer titkolóztam, erre tessék, annak is rossz vége lett. Ha Árnyék nem fülelt volna le… *Kuncog erőtlenül. Még mindig nincs jól, olyannyira, hogy egészen nagyokat pislog, amíg a ház felé haladnak. Árnyék eközben – nevéhez híven – követi a kis csapatot az ajtóig, és mondani se kell, hogy a küszöbnél nem jöhet tovább, magától megtorpan. Innen lesi aggódóan a barátnőjét, amíg rájuk nem csukódik az ajtó. Halkan nyüszít párat, de aztán megpillant a sásban egy békát, úgyhogy úgy dönt, inkább elfoglalja magát.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.11 09:23:54
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1360-1379