Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 55 (1081. - 1100. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1389-1408
1100. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-24 16:28:21
Üzenet elküldve: 2022-04-24 16:28:21
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
* Harcias fellépése hallatán Int le is mond a lóhús fogyasztásáról, Luni is egyet ért vele. Persze azt ő nem tudja, hogy a doki tényleg szeretné a lóhúst megkóstolni s a lány már ígéretet is tett a beszerzéséről. Tudja ő, hogy sokan kedvelik a lóhúst, odahaza is voltak páran. Ennek ellenére nem és nem hajlandó megkóstolni. Mondjuk már elérték nála az "otthoniak", hogy ne utáljon senkit azért, mert lóhúst eszik. Így hát úgy tűnik, hogy a liget lovai megmenekültek. Nyugodtan eszik tovább s csak néha-néha mosolyodik el a beszélgetések alatt. Az a pár nemes, akit ismer vagy ismert, hasonló cipellőkben járnak, mint a ligetiek ismerősei. Némelyiküket sajnálja is, mert másabb módon nehéz az életük. S ami itt történt, az elmondások alapján, tényleg borzalmas volt. Csak Int bókja vidítja fel, s őszintén mosolyogva rá bólogat, vigyáz magára. Bízik abban is, amit Luni mond, hiszen ő pedig tud varázsolni! Az ám a valami! Bízik benne és már nagyon várja azt az utazást is! Pedig épp csak megpihen formás kis tompora. Már szaporán pislog, jelezve hogy álmos, de Adoaver történetére felébred. Immár csak azért pislog nagyokat, mert az ő szemét is elfutják a könnyek, felnagyítják íriszét. A tűz játszékony fényétől mint nagy tükrök ragyognak, már-már földöntúli színekkel.*
- Szomorú lesz álmom.
*Ennyit fűz hozzá, nem többet. Kissé szomorkás lesz ettől a mesétől az álma, talán neki is jól jönne néhány plüss nyuszi. Vagy egy igazi, kis bolyhos barát, akit magával vihet. Szedelőzködnek s kis időre éberebben ténykedik, segít Luninak és a mamájának. Odabent pedig kézmosás után aludni tér.*
- Jó éjt és szép álmokat mindenkinek!
*Köszön el a többiektől s visszavonul új kis kuckójába, hogy végre vetett ágyban alhasson.*
//Egy jó hattal később//
//Ebéd előtt//
*Amiben érkezett ruha, immár ki lett mosva, tud már válogatni, van miből. Noha tervezi még egy-két darab megvételét. Persze majd a városi piacon ugye. Barna csizmában s nadrágban, zöld ingben ténykedik. Rengeteg sok haját egy vaskos fonatba rendezte, ne legyen útjában. Mostanra már pihent annyit, hogy igazán korán kelljen fel. Így talán első volt odakint, az istállóban. Szorgos kezek és apró lábak serénykedésének nyomán lett ismét rend. Mindenki kapott enni és friss vizet is, s persze sok szerető, becéző szót. Lassacskán megismerkedik minden itt lévő lóval, kutyával, kecskével is s közben azon ábrándozik, hogy mit lehetne "kihozni" még a ligetből. Talált egy vaskosabb kötéldarabot, azzal játszik most, vagyis Árnyékkal. Húzd meg, ereszd meg, semmi más. A játékkal végezve a ház felé indul, mert valami nagyon finom illatot érez. Már az ajtónál jár, amikor egy vékonykának tűnő hangot hall meg valahonnan a háta mögül. Visszafordulva egy talán még nála is kisebbnek tűnő leányzó álldogál, meglehetőst félénken. Vidám int felé és közelebb lépdel, megsimogatva Árnyék fejét.*
- Szia! Vagyunk itthon egy páran igen!
*Ühmm, végül is őt is szívesen látták nem is olyan rég, így most besegít egy kicsit azzal a jövevénynek, hogy Árnyékról gondoskodik, s közben a ház felé int.*
- Arra indulj csak el, s jövök én is. Megkeressük Lunit, ő tud leginkább segíteni bármiben is. Szerintem épp főzi az ebédet. Hmm, úgy érzem.
*Kellemes illatokat érez, szóval a lány remekelt megint. Eddig a főzésben leginkább az előkészítésnél segített, meg a takarításban. De a legtöbb időt az állatok megismerésével töltötte. Velük bazsalyog sokat. A gnóm leány után indul, így Árnyék már nem veheti zokon az újabb jövevényt s a ház felé indulnak. Az ő csicsergését már lehet, hogy odabent is hallják.*
- Thrissaya Aldwaran a nevem, de leginkább Thris-ként emlegetnek. Egy bő hattal ezelőtt csatlakoztam én is. Ne félj, itt nem harap senki.
//Sütögetés//
* Harcias fellépése hallatán Int le is mond a lóhús fogyasztásáról, Luni is egyet ért vele. Persze azt ő nem tudja, hogy a doki tényleg szeretné a lóhúst megkóstolni s a lány már ígéretet is tett a beszerzéséről. Tudja ő, hogy sokan kedvelik a lóhúst, odahaza is voltak páran. Ennek ellenére nem és nem hajlandó megkóstolni. Mondjuk már elérték nála az "otthoniak", hogy ne utáljon senkit azért, mert lóhúst eszik. Így hát úgy tűnik, hogy a liget lovai megmenekültek. Nyugodtan eszik tovább s csak néha-néha mosolyodik el a beszélgetések alatt. Az a pár nemes, akit ismer vagy ismert, hasonló cipellőkben járnak, mint a ligetiek ismerősei. Némelyiküket sajnálja is, mert másabb módon nehéz az életük. S ami itt történt, az elmondások alapján, tényleg borzalmas volt. Csak Int bókja vidítja fel, s őszintén mosolyogva rá bólogat, vigyáz magára. Bízik abban is, amit Luni mond, hiszen ő pedig tud varázsolni! Az ám a valami! Bízik benne és már nagyon várja azt az utazást is! Pedig épp csak megpihen formás kis tompora. Már szaporán pislog, jelezve hogy álmos, de Adoaver történetére felébred. Immár csak azért pislog nagyokat, mert az ő szemét is elfutják a könnyek, felnagyítják íriszét. A tűz játszékony fényétől mint nagy tükrök ragyognak, már-már földöntúli színekkel.*
- Szomorú lesz álmom.
*Ennyit fűz hozzá, nem többet. Kissé szomorkás lesz ettől a mesétől az álma, talán neki is jól jönne néhány plüss nyuszi. Vagy egy igazi, kis bolyhos barát, akit magával vihet. Szedelőzködnek s kis időre éberebben ténykedik, segít Luninak és a mamájának. Odabent pedig kézmosás után aludni tér.*
- Jó éjt és szép álmokat mindenkinek!
*Köszön el a többiektől s visszavonul új kis kuckójába, hogy végre vetett ágyban alhasson.*
//Egy jó hattal később//
//Ebéd előtt//
*Amiben érkezett ruha, immár ki lett mosva, tud már válogatni, van miből. Noha tervezi még egy-két darab megvételét. Persze majd a városi piacon ugye. Barna csizmában s nadrágban, zöld ingben ténykedik. Rengeteg sok haját egy vaskos fonatba rendezte, ne legyen útjában. Mostanra már pihent annyit, hogy igazán korán kelljen fel. Így talán első volt odakint, az istállóban. Szorgos kezek és apró lábak serénykedésének nyomán lett ismét rend. Mindenki kapott enni és friss vizet is, s persze sok szerető, becéző szót. Lassacskán megismerkedik minden itt lévő lóval, kutyával, kecskével is s közben azon ábrándozik, hogy mit lehetne "kihozni" még a ligetből. Talált egy vaskosabb kötéldarabot, azzal játszik most, vagyis Árnyékkal. Húzd meg, ereszd meg, semmi más. A játékkal végezve a ház felé indul, mert valami nagyon finom illatot érez. Már az ajtónál jár, amikor egy vékonykának tűnő hangot hall meg valahonnan a háta mögül. Visszafordulva egy talán még nála is kisebbnek tűnő leányzó álldogál, meglehetőst félénken. Vidám int felé és közelebb lépdel, megsimogatva Árnyék fejét.*
- Szia! Vagyunk itthon egy páran igen!
*Ühmm, végül is őt is szívesen látták nem is olyan rég, így most besegít egy kicsit azzal a jövevénynek, hogy Árnyékról gondoskodik, s közben a ház felé int.*
- Arra indulj csak el, s jövök én is. Megkeressük Lunit, ő tud leginkább segíteni bármiben is. Szerintem épp főzi az ebédet. Hmm, úgy érzem.
*Kellemes illatokat érez, szóval a lány remekelt megint. Eddig a főzésben leginkább az előkészítésnél segített, meg a takarításban. De a legtöbb időt az állatok megismerésével töltötte. Velük bazsalyog sokat. A gnóm leány után indul, így Árnyék már nem veheti zokon az újabb jövevényt s a ház felé indulnak. Az ő csicsergését már lehet, hogy odabent is hallják.*
- Thrissaya Aldwaran a nevem, de leginkább Thris-ként emlegetnek. Egy bő hattal ezelőtt csatlakoztam én is. Ne félj, itt nem harap senki.
1099. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-23 21:25:06
Üzenet elküldve: 2022-04-23 21:25:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Jelentkezés //
* Megviselt állapotán hamar túl lesz, nem kell sokáig várnia ahhoz, hogy újra lelkesedéssel telve lépjen be Szarvasliget területére. Az első pillantásnál csak döbbenten tekint körbe. Nyugtató érzés kerítette hatalmában, ahogy meglátta az U formájú épületet és a mellette lévő kisebb épület részeket. A víz csillog a reggeli napfényben. Nyugodt tempóban közelíti meg az épületet, a tükrével már alapból végig nézett magán, hogy az út egyáltalán nem volt semmilyen negatív hatással a küllemére. A fürdőházban még ruháját kitisztították és haját is fésűjével megoldotta. Sminkje aligha van egy tudós jellemnek, de bájos pofikájára még nem is kérték. Amint az épületek közelébe kerül inkább megáll, hogy onnan óvatosan csengő hangján felszólaljon. Hangja bizonytalan és kicsit még ijedt is, hisz nem lát senki csak a házakból és a kéményekből tud ki indulni, hogy most igenis vannak itthon. ~ De melyikbe? ~ Tekint újra körül. *
- Elnézést? Van itthon valaki!?
* Hangjában aggodalom is hallatszik, ő sem szívlelné azt aki csak úgy invitálás nélkül megjelenik. Bármennyire is illetlennek érzi cselekedetét mégis úgy érzi meg kell próbálnia. Ha valaki kijön elé vagy megszólítja, illedelmesen mosolyogva köszönti. *
- Kellemes reggelt kívánok! Lyarah Wrogertik a nevem. * Hajol meg a kis gnóm, táskája a lendülettől oldalára kerül. * - Az Aranyszarvas Rend vezetőjét keresem, elnézést ha rosszkor érkeztem.... Akár vissza jöhetek később is.
* Zavarát nem igen tudja elrejteni, ahogyan a kellemetlen érzést sem a gyomrában. Nem szokása csak úgy megjelenni, de ahogyan mondani szokás, mindent ki kell próbálni egyszer. *
* Megviselt állapotán hamar túl lesz, nem kell sokáig várnia ahhoz, hogy újra lelkesedéssel telve lépjen be Szarvasliget területére. Az első pillantásnál csak döbbenten tekint körbe. Nyugtató érzés kerítette hatalmában, ahogy meglátta az U formájú épületet és a mellette lévő kisebb épület részeket. A víz csillog a reggeli napfényben. Nyugodt tempóban közelíti meg az épületet, a tükrével már alapból végig nézett magán, hogy az út egyáltalán nem volt semmilyen negatív hatással a küllemére. A fürdőházban még ruháját kitisztították és haját is fésűjével megoldotta. Sminkje aligha van egy tudós jellemnek, de bájos pofikájára még nem is kérték. Amint az épületek közelébe kerül inkább megáll, hogy onnan óvatosan csengő hangján felszólaljon. Hangja bizonytalan és kicsit még ijedt is, hisz nem lát senki csak a házakból és a kéményekből tud ki indulni, hogy most igenis vannak itthon. ~ De melyikbe? ~ Tekint újra körül. *
- Elnézést? Van itthon valaki!?
* Hangjában aggodalom is hallatszik, ő sem szívlelné azt aki csak úgy invitálás nélkül megjelenik. Bármennyire is illetlennek érzi cselekedetét mégis úgy érzi meg kell próbálnia. Ha valaki kijön elé vagy megszólítja, illedelmesen mosolyogva köszönti. *
- Kellemes reggelt kívánok! Lyarah Wrogertik a nevem. * Hajol meg a kis gnóm, táskája a lendülettől oldalára kerül. * - Az Aranyszarvas Rend vezetőjét keresem, elnézést ha rosszkor érkeztem.... Akár vissza jöhetek később is.
* Zavarát nem igen tudja elrejteni, ahogyan a kellemetlen érzést sem a gyomrában. Nem szokása csak úgy megjelenni, de ahogyan mondani szokás, mindent ki kell próbálni egyszer. *
1098. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-22 23:10:43
Üzenet elküldve: 2022-04-22 23:10:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*Úgy tűnik, hogy Kormoskát valóban nem fogják megenni, ennek pedig kifejezetten örül.
Megérti Thrissayát, bár ő maga nem tartaná feltétlenül rossz dolognak a lóhús evését, Intath kis csikója viszont annyira kis ártatlan és gyámoltalan, színe pedig annyira különleges, hogy az elfogyasztásától szintén mindenképpen mereven elzárkózik, akár Thrissaya. Mindenesetre rendelkezik annyi empátiával, hogy képes legyen elég jól átérezni a tündérlány álláspontját. Annak alapján, amit eddig mesélt magáról, nyilvánvaló számára, hogy sok időt töltött el lovakkal, és éppen ezért szereti őket, nyilván legalább annyira, amennyire ő kedvenc kecskéjét, akit nem hagyna bántani soha.
Ugyanakkor Intet is megérti, mert hát végül is, akinek semmilyen komolyabb kötődése nincsen halakon és piócákon kívül semmilyen állathoz, az miért is ne ehetne lovat, ha egyszer szereti. Más kérdés persze, hogy milyen lovat.*
- Malacról már hallottam, de csikót senkik nem esznek sehol, ez hülyeség szerintem. *jelenti ki nagy magabiztossággal, pedig nem éppen egy nagy világjáró, még annak ellenére sem, ha már így is több olyan helyen kellett megfordulnia, mint ahányon szeretett valaha szeretett volna.*
- Mi sem fogunk persze. *teszi hozzá a békesség kedvéért, mert azt most megjegyezte magának, hogyha Thrissaya és ő tényleg együtt mennek a városba, majd titokban kell hazacsempésznie egy kis lókolbászt a dokinak, mindenféle más dolog alá rejtve a kosarában. Sem a lányt nem szeretné megbántani, sem pedig Intnek nem akar csalódást okozni, végül is az előbb félig-meddig már megígérte neki, hogy hoz majd lóhúst a piacról. Ezt mindenesetre később fogják megbeszélni és titokban, mint valami összeesküvést, biztosan nem itt és most.
A lány harciassága mindenesetre határozottan tetszik neki.*
- Remek, te harapsz, én varázsolok, ketten együtt biztosan nagyon jól meg fogjuk tudni védeni magunkat. *mondja vidáman mosolyogva, és bár hangsúlya kicsit talán úgy hat, mintha viccelne, egyáltalán nem szánja viccnek a szavait.
Ugyan igyekszik Intath tanácsát megfogadni arra vonatkozólag, hogy kerülje a harcot és hogy az mindig csak az utolsó lehetőség legyen, ettől még az általa ismert varázslatok csak eltöltik valamennyi magabiztossággal, még akkor is, ha szándékosan nem szeretne túlságosan is bízni önmagában és éppen ezzel, vagy ezért követni el hibát.
Mégis, - és ez a gondolat már sokszor felmerült benne, - ha csak egyetlen árva varázslatot ismert volna akkor, amikor Aleniát elrabolták mellőle a tisztásról, talán egészen máshogy alakul nem csak az ő számára az Artheniorban eltöltött idő.
Innentől kezdve mindenesetre főleg az evés köti le, és az, hogy a többiek beszélgetésére figyel. Elég hosszú volt ez a nap, többször főzött, sokat tanult, állatokról gondoskodott, mosogatott, takarított, megvizsgálták, segített kihúzni egy tündér fogát, vendégeket fogadott, vacsora után pedig még sütögettek is, miközben sokat beszélgettek és rendesen rájuk is esteledett a végére. Nem is csoda, hogy rendesen elfáradt mindezek után. Eleve kicsit sokat beszélt eddig, innentől kezdve inkább már csak apróságokat szól közbe, amikor úgy érzi, hogy feltétlenül meg kell szólalnia.*
- Aleimord és Nairada. *javítja ki először édesanyját.* Aleimordot és Nairadát akartál mondani. Nairada volt Aleimord menyasszonya, Alenia pedig a húga.
- Persze-persze. Úgy tűnik kicsit késő van már. *mosolyodik el Ea kissé szórakozottan, amiért összecserélte a neveket, főleg, ha arra gondol, hogy évtizedekkel korábban ismerte már a testvérpárt, mint ahogyan lányának alkalma volt megismerni őket száműzetése után.*
- Aleniát és Nairadát sajnos nem volt túl sok időm közelebbről megismerni *fordul ezek után Intathoz, miközben édesanyja is nekiáll jóízűen enni* de Nairadára biztosan nem igaz, amit mondasz. Biztos ilyen lány is akad sok, de ő kedves volt, okos, szerintem talpraesett is, és hát tanult is. Sőt, ha jól emlékszem ő maga is üzletelt, eleve Aleimordot is így ismerte meg, de ebben már nem vagyok biztos. A lényeg viszont, hogy nem csak egy szobányi cipője és ruhája volt, hanem egy nagy könyvtáruk is a házban, biztosan nem csak arra lett megtanítva, hogy tudjon varrni és legyen kedves. Az első könyvemet is tőle kaptam kölcsön, ami a mágiáról szólt.
- Van azért valami abban is, amit Intath mond. *szól azért közbe Ea két falat között. A másik elf nyilván többet járt a városban és ezért több nemest is ismert nála, ezért nem szeretne vele vitázni, valahogy mégis úgy érzi, hogy az ő általa elmondottak mégis eltávolítanak inkább egy kicsit az igazságtól, mint hogy közelebb vigyenek hozzá.*
- De azért kicsit sarkítottnak is érzem, ha nem haragszol. Sokan tényleg el vannak zárva a külvilágtól, és nagyjából pont olyanok, ahogyan leírod őket, de azért nem minden szülő és nevelő egyforma, és mindenkinél máshol húzódik a határ, hogy mit enged meg a gyerekének és mit nem. Még egy kis faluban is így van, mint a miénk volt, nem hogy egy Artheniorhoz hasonló városban. Minél nagyobb a város, annál nehezebb az élettől teljesen elzárni valakit a leghatározottabb szándékkal is, ebben biztos vagyok.
*Mint egykori papnő, erről tudna mesélni bőven, ha valamilyen szinten nem untatná őt magát és ne járna kissé későre már valóban. Valamennyi házasság történetét ismeri otthonról, és nem volt senki elf odahaza, aki legalább egyszer ne pont neki öntötte volna ki a lelkét.
Nem mellesleg, igazság szerint kicsit úgy is érzi, hogy olyan dologról beszélgetnek, vagy vitatkoznak majdnem, ami tulajdonképpen már nem is létezik. Éppen az előbb került szóba, hogy Artheniorban már nincsenek nemesek. A lázadás elsöpörte őket, aki túlélte elmenekült és új életet kezdett valahol máshol, ahol már nyilván nem élhet régi életformája szerint. Artheniori nemesként eleve már csak a régi Artheniorban élhetne, ami mára nem létezik. Hogy Lihanechet kivéve más, távolabbi városokban mi lehet a helyzet a nemességgel, az pedig megint olyan dolog, amiről talán egyikük sem rendelkezik bővebb információval, bár Intathból tulajdonképpen kinézi, hogy ő már bejárta az egész világot, a tündérlány és Adoaver viszont egyértelműen túl fiatalok ehhez, ahogyan Luni is, aki Arthenioron és a Mágustornyon kívül nem járt még semmilyen említésre méltó helyen, csak azokon, ahová még ő vitte akkor, amikor fiatalabb volt.
Talán Luninari is úgy érezheti, hogy nincs sok értelme erről beszélni, talán csak gondolatait szeretné terelni szomorú sorsú, távoli rokonairól, amikor közbeszól, ezt most még ő sem tudja megállapítani róla, de természetesen tudja, hogy okosabb, ha nem kérdez rá erre.*
- Különben, ha már a nemesek, dehogy, nem Aleimordék régi házában lakik az őz, hanem valamiféle istállóban gondolom, amit csináltak neki kint a kertben. *neveti el magát.* Állatot senki nem tart házban, legalábbis nem őz méretűt, az biztos! Látod, hogy hozzánk sem jöhet be, még Árnyék sem. Majd csak az én macskám, ha lesz.
*Ha másért nem, azért tényleg nagyon várja a városba való visszatérést, hogy szerezzen magának egy karon ülő, kis fehér macskát, akivel Árnyék is eljátszogathat. Reméli, hogy házőrzőjük nem az ellenséget, hanem a barátot fogja látni benne majd, és aranyosak lesznek együtt is, nem csak külön-külön.*
- Ezért is jobb egy ház, ha rendesen ki van használva a kert. Persze, az sem baj, hogy szép, de az ékszeres példa szerintem rossz. Az ékszer dolga eleve az, hogy szép legyen, de a házé nem, hanem az, hogy lakjunk benne, a kertjében meg olyan dolgok legyenek, amiket meg lehet enni. *fejti még ki ezt, teljesen biztosan saját igazában ismét, aztán már tényleg főleg inkább hallgat, kiváltképpen Adoaver meséje alatt.
Egyáltalán nem szégyelli a többiek előtt, hogy először csak könnybe lábad a szeme, végül pedig el is sírja magát csendben. Nem is áltatja magát azzal, hogy nem látja más a könnyeket, vagy ahogyan törölgeti éppen őket. Hiába az éjszaka jótékony sötétje, mégis csak tűz körül ülnek valamennyien.
Persze, talán nevetséges megsiratni egy kedves és szelíd, jó eséllyel csak a mesében létező óriást, de nem tud mást tenni. Nem régen beszélt a városban történtekről, talán ezért is érzékenyebb, mint máskor lenne, mert azzal, hogy az a bizonyos éjszaka is szóba került, amikor Intath és ő megismerték egymást, hiába csak tömören és felszínesen beszélt erről, sokkal védtelenebbé tette magát a rá törő érzelmekkel szemben, mint bármikor máskor lett volna.
A történet végén halkan, de szívből jövően sóhajt egyet.*
- Ó, ez gyönyörű, tényleg az! Szomorú, de máshogy szomorú, ahogyan valamilyen szörnyű tragédia az lenne. Ez valahogy kedvesen és felemelően szomorú, így pedig valahol meg is vigasztal és jobb kedvre is derít. *mondja. Kicsit furcsának találja azt, hogy pont ő, az örök kételkedő, aki bár sokszor szeretne szívből és őszintén hinni mind abban, amiben egykori otthonában is hittek, akár még azt is el tudja képzelni, hogy Adoaver története nem is csak mese, hanem teljesen igaz.*
- De, ahogy Int is mondja a nap tényleg holnap is felkel. Vihetnénk mi is virágot egyszer ehhez a hegyhez, talán tudja valaki, hogy merre van. *godolkodik hangosan.* Vagy Him'Gaz szelleme még mindig boldogan él valahol, és akkor ott is örülni fog neki, vagy újjászületett, akkor pedig szerencsét hoz majd a mostani életében az ajándékunk.
*Talán kissé gyerekes gondolatok, de őszintén szeretne bennük hinni, és egyébként is szeretné vidáman befejezni ezt az estét, ami hosszú idő után a legboldogabb estéje volt.*
- Köszönöm, hogy elmesélted a történet végét! *köszöni meg tényleg hálás mosollyal Adoavernek* nektek pedig azt, hogy velünk töltöttétek a tűz mellett ezt az estét. Igazán örülök, hogy megismertelek benneteket!
*Bár utóbbi mondat főleg az újonnan érkezetteknek szólt, azért persze reméli, hogy majd Intath is magára veszi.
Mivel viszont látja, hogy nem ő az egyetlen, aki fáradt, és szavai nem feltétlen hathatnak búcsúzásnak, még azért elköszön a többiektől a biztonság kedvéért, nehogy azt érezzék, hogy muszáj addig maradniuk, ameddig ő szeretne, vagy, hogy ha fáradtak, akkor nem állhatnak fel és indulhatnak el lepihenni.*
- Előre is jó éjszakát mindenkinek, remélem még a napokban megismételjük mindezt. Majd anya és én gondoskodunk a tűz eloltásáról, meg visszavisszük a házba, ami megmaradt, mi lehet kicsit tovább maradunk még.
*Odahaza legalábbis sokszor akár napfelkelte utánig is elüldögéltek a tűz mellett, bár most nem hiszi, hogy ez meg fog történni, hiszen ő maga is mindjárt elalszik. Ennek ellenére valahogy most is kötelességének érzi, hogy ők és a két nyuszi maradjanak idekint utoljára.
Természetesen még figyel a többiekre, akárki bármit is mond, elköszön azoktól, akik elindulnak lepihenni, majd miután tényleg négyesben maradnak a tűznél, a biztonság kedvéért hoz vizet a tóból és eloltja azt.*
- Hát szép nap volt, de már tényleg ideje aludni. *jegyzi meg azok után, hogy mindenki elment, mert már ők is kissé fáradtak beszélgetni, és talán a nyuszik is jobban vágynak már a puha ágyba, mint a tó partjára.
Ezek után édesanyja hozza őket, ő maga pedig azt a néhány dolgot, ami megmaradt sütögetésükből, ami nem különösen megerőltető, tekintve, hogy a tűzifát eltüzelték, az étel elfogyott, a nyársak pedig akár kint is maradhatnak a tűzrakóhoz támasztva.
Nem olyan nagyon sokára már alszanak is, mélyen és sokáig.*
//Egy jó hattal később//
//Ebéd előtt//
*Mint mindig most is vidáman tesz-vesz a konyhában, ruhája ezúttal kék, és némi habozás után azt a nagyon hasonló kendőt is a fejére kötötte reggel, ami édesanyja csomagjából került elő a napokban. Bár kislányként nem feltétlen tartozott a kedvencei közé, most valahogy mégis kellemes nosztalgiával nézegette majd vette fel, nem sokkal korábban, már csak azért is, mert tapintása kicsit összefonódik benne kislány kora utazásának emlékeivel, márpedig lehet, hogy éppen ma lesz a napja annak, hogy rászánja magát a városba való elindulásra.
Eddig sem lett volna rossz, de nem is annyira csak lelke mélyén húzta egy kicsit az időt, mivel úgy érezte, hogy az utóbbi napok különösen jól teltek a számára és jó hatással is voltak rá.
Határozottan jót tett neki nem csak édesanyja, Intath, Thrissaya és a többiek társasága, de az is, hogy végre el tudott ismét hosszabb időt tölteni itthon, végezve közbe a napi munkákat, állatokkal foglalkozva, többiekkel beszélgetve és barátkozva, este pedig kényelmes ágyban alhatott, két nagyon kedves és puha plüssnyulat ölelve.
Még tanulásra is jutott idő közben, ennek pedig különösen örül. Mindent egybevetve eddigi életének talán legvidámabb időszaka volt a mostani, még ha nem is annyira mozgalmas, mint az a nap, amikor Thrissaya és Adoaver megérkeztek, de még Nimeril is tiszteletét tette náluk.
Most is, főzés közben dúdolgat magában, valami együgyű, de kedves dallamot, ami vidám is, közben pedig olyan arccal kavargatja a levest, mint aki jobb szórakozást éppen el sem tud képzelni ennél.
Némi keverés és kóstolás után végül félrehúzza kicsit a lassú tűzről, miközben azon gondolkodik, hogy mit csináljon? Keresse meg a többieket, várjon, hogy valaki betoppan ide, esetleg nézzen ki az istállóba, hogy vannak az állatok, friss-e még a vizük, illetve lesse meg azt is, hogy Kormoska mekkorát nőtt tegnap este óta.*
- Ki kéne menni az istállóba. *mondja ki kis tűnődés után hangosan is, amire végül jut.*
//Sütögetés//
*Úgy tűnik, hogy Kormoskát valóban nem fogják megenni, ennek pedig kifejezetten örül.
Megérti Thrissayát, bár ő maga nem tartaná feltétlenül rossz dolognak a lóhús evését, Intath kis csikója viszont annyira kis ártatlan és gyámoltalan, színe pedig annyira különleges, hogy az elfogyasztásától szintén mindenképpen mereven elzárkózik, akár Thrissaya. Mindenesetre rendelkezik annyi empátiával, hogy képes legyen elég jól átérezni a tündérlány álláspontját. Annak alapján, amit eddig mesélt magáról, nyilvánvaló számára, hogy sok időt töltött el lovakkal, és éppen ezért szereti őket, nyilván legalább annyira, amennyire ő kedvenc kecskéjét, akit nem hagyna bántani soha.
Ugyanakkor Intet is megérti, mert hát végül is, akinek semmilyen komolyabb kötődése nincsen halakon és piócákon kívül semmilyen állathoz, az miért is ne ehetne lovat, ha egyszer szereti. Más kérdés persze, hogy milyen lovat.*
- Malacról már hallottam, de csikót senkik nem esznek sehol, ez hülyeség szerintem. *jelenti ki nagy magabiztossággal, pedig nem éppen egy nagy világjáró, még annak ellenére sem, ha már így is több olyan helyen kellett megfordulnia, mint ahányon szeretett valaha szeretett volna.*
- Mi sem fogunk persze. *teszi hozzá a békesség kedvéért, mert azt most megjegyezte magának, hogyha Thrissaya és ő tényleg együtt mennek a városba, majd titokban kell hazacsempésznie egy kis lókolbászt a dokinak, mindenféle más dolog alá rejtve a kosarában. Sem a lányt nem szeretné megbántani, sem pedig Intnek nem akar csalódást okozni, végül is az előbb félig-meddig már megígérte neki, hogy hoz majd lóhúst a piacról. Ezt mindenesetre később fogják megbeszélni és titokban, mint valami összeesküvést, biztosan nem itt és most.
A lány harciassága mindenesetre határozottan tetszik neki.*
- Remek, te harapsz, én varázsolok, ketten együtt biztosan nagyon jól meg fogjuk tudni védeni magunkat. *mondja vidáman mosolyogva, és bár hangsúlya kicsit talán úgy hat, mintha viccelne, egyáltalán nem szánja viccnek a szavait.
Ugyan igyekszik Intath tanácsát megfogadni arra vonatkozólag, hogy kerülje a harcot és hogy az mindig csak az utolsó lehetőség legyen, ettől még az általa ismert varázslatok csak eltöltik valamennyi magabiztossággal, még akkor is, ha szándékosan nem szeretne túlságosan is bízni önmagában és éppen ezzel, vagy ezért követni el hibát.
Mégis, - és ez a gondolat már sokszor felmerült benne, - ha csak egyetlen árva varázslatot ismert volna akkor, amikor Aleniát elrabolták mellőle a tisztásról, talán egészen máshogy alakul nem csak az ő számára az Artheniorban eltöltött idő.
Innentől kezdve mindenesetre főleg az evés köti le, és az, hogy a többiek beszélgetésére figyel. Elég hosszú volt ez a nap, többször főzött, sokat tanult, állatokról gondoskodott, mosogatott, takarított, megvizsgálták, segített kihúzni egy tündér fogát, vendégeket fogadott, vacsora után pedig még sütögettek is, miközben sokat beszélgettek és rendesen rájuk is esteledett a végére. Nem is csoda, hogy rendesen elfáradt mindezek után. Eleve kicsit sokat beszélt eddig, innentől kezdve inkább már csak apróságokat szól közbe, amikor úgy érzi, hogy feltétlenül meg kell szólalnia.*
- Aleimord és Nairada. *javítja ki először édesanyját.* Aleimordot és Nairadát akartál mondani. Nairada volt Aleimord menyasszonya, Alenia pedig a húga.
- Persze-persze. Úgy tűnik kicsit késő van már. *mosolyodik el Ea kissé szórakozottan, amiért összecserélte a neveket, főleg, ha arra gondol, hogy évtizedekkel korábban ismerte már a testvérpárt, mint ahogyan lányának alkalma volt megismerni őket száműzetése után.*
- Aleniát és Nairadát sajnos nem volt túl sok időm közelebbről megismerni *fordul ezek után Intathoz, miközben édesanyja is nekiáll jóízűen enni* de Nairadára biztosan nem igaz, amit mondasz. Biztos ilyen lány is akad sok, de ő kedves volt, okos, szerintem talpraesett is, és hát tanult is. Sőt, ha jól emlékszem ő maga is üzletelt, eleve Aleimordot is így ismerte meg, de ebben már nem vagyok biztos. A lényeg viszont, hogy nem csak egy szobányi cipője és ruhája volt, hanem egy nagy könyvtáruk is a házban, biztosan nem csak arra lett megtanítva, hogy tudjon varrni és legyen kedves. Az első könyvemet is tőle kaptam kölcsön, ami a mágiáról szólt.
- Van azért valami abban is, amit Intath mond. *szól azért közbe Ea két falat között. A másik elf nyilván többet járt a városban és ezért több nemest is ismert nála, ezért nem szeretne vele vitázni, valahogy mégis úgy érzi, hogy az ő általa elmondottak mégis eltávolítanak inkább egy kicsit az igazságtól, mint hogy közelebb vigyenek hozzá.*
- De azért kicsit sarkítottnak is érzem, ha nem haragszol. Sokan tényleg el vannak zárva a külvilágtól, és nagyjából pont olyanok, ahogyan leírod őket, de azért nem minden szülő és nevelő egyforma, és mindenkinél máshol húzódik a határ, hogy mit enged meg a gyerekének és mit nem. Még egy kis faluban is így van, mint a miénk volt, nem hogy egy Artheniorhoz hasonló városban. Minél nagyobb a város, annál nehezebb az élettől teljesen elzárni valakit a leghatározottabb szándékkal is, ebben biztos vagyok.
*Mint egykori papnő, erről tudna mesélni bőven, ha valamilyen szinten nem untatná őt magát és ne járna kissé későre már valóban. Valamennyi házasság történetét ismeri otthonról, és nem volt senki elf odahaza, aki legalább egyszer ne pont neki öntötte volna ki a lelkét.
Nem mellesleg, igazság szerint kicsit úgy is érzi, hogy olyan dologról beszélgetnek, vagy vitatkoznak majdnem, ami tulajdonképpen már nem is létezik. Éppen az előbb került szóba, hogy Artheniorban már nincsenek nemesek. A lázadás elsöpörte őket, aki túlélte elmenekült és új életet kezdett valahol máshol, ahol már nyilván nem élhet régi életformája szerint. Artheniori nemesként eleve már csak a régi Artheniorban élhetne, ami mára nem létezik. Hogy Lihanechet kivéve más, távolabbi városokban mi lehet a helyzet a nemességgel, az pedig megint olyan dolog, amiről talán egyikük sem rendelkezik bővebb információval, bár Intathból tulajdonképpen kinézi, hogy ő már bejárta az egész világot, a tündérlány és Adoaver viszont egyértelműen túl fiatalok ehhez, ahogyan Luni is, aki Arthenioron és a Mágustornyon kívül nem járt még semmilyen említésre méltó helyen, csak azokon, ahová még ő vitte akkor, amikor fiatalabb volt.
Talán Luninari is úgy érezheti, hogy nincs sok értelme erről beszélni, talán csak gondolatait szeretné terelni szomorú sorsú, távoli rokonairól, amikor közbeszól, ezt most még ő sem tudja megállapítani róla, de természetesen tudja, hogy okosabb, ha nem kérdez rá erre.*
- Különben, ha már a nemesek, dehogy, nem Aleimordék régi házában lakik az őz, hanem valamiféle istállóban gondolom, amit csináltak neki kint a kertben. *neveti el magát.* Állatot senki nem tart házban, legalábbis nem őz méretűt, az biztos! Látod, hogy hozzánk sem jöhet be, még Árnyék sem. Majd csak az én macskám, ha lesz.
*Ha másért nem, azért tényleg nagyon várja a városba való visszatérést, hogy szerezzen magának egy karon ülő, kis fehér macskát, akivel Árnyék is eljátszogathat. Reméli, hogy házőrzőjük nem az ellenséget, hanem a barátot fogja látni benne majd, és aranyosak lesznek együtt is, nem csak külön-külön.*
- Ezért is jobb egy ház, ha rendesen ki van használva a kert. Persze, az sem baj, hogy szép, de az ékszeres példa szerintem rossz. Az ékszer dolga eleve az, hogy szép legyen, de a házé nem, hanem az, hogy lakjunk benne, a kertjében meg olyan dolgok legyenek, amiket meg lehet enni. *fejti még ki ezt, teljesen biztosan saját igazában ismét, aztán már tényleg főleg inkább hallgat, kiváltképpen Adoaver meséje alatt.
Egyáltalán nem szégyelli a többiek előtt, hogy először csak könnybe lábad a szeme, végül pedig el is sírja magát csendben. Nem is áltatja magát azzal, hogy nem látja más a könnyeket, vagy ahogyan törölgeti éppen őket. Hiába az éjszaka jótékony sötétje, mégis csak tűz körül ülnek valamennyien.
Persze, talán nevetséges megsiratni egy kedves és szelíd, jó eséllyel csak a mesében létező óriást, de nem tud mást tenni. Nem régen beszélt a városban történtekről, talán ezért is érzékenyebb, mint máskor lenne, mert azzal, hogy az a bizonyos éjszaka is szóba került, amikor Intath és ő megismerték egymást, hiába csak tömören és felszínesen beszélt erről, sokkal védtelenebbé tette magát a rá törő érzelmekkel szemben, mint bármikor máskor lett volna.
A történet végén halkan, de szívből jövően sóhajt egyet.*
- Ó, ez gyönyörű, tényleg az! Szomorú, de máshogy szomorú, ahogyan valamilyen szörnyű tragédia az lenne. Ez valahogy kedvesen és felemelően szomorú, így pedig valahol meg is vigasztal és jobb kedvre is derít. *mondja. Kicsit furcsának találja azt, hogy pont ő, az örök kételkedő, aki bár sokszor szeretne szívből és őszintén hinni mind abban, amiben egykori otthonában is hittek, akár még azt is el tudja képzelni, hogy Adoaver története nem is csak mese, hanem teljesen igaz.*
- De, ahogy Int is mondja a nap tényleg holnap is felkel. Vihetnénk mi is virágot egyszer ehhez a hegyhez, talán tudja valaki, hogy merre van. *godolkodik hangosan.* Vagy Him'Gaz szelleme még mindig boldogan él valahol, és akkor ott is örülni fog neki, vagy újjászületett, akkor pedig szerencsét hoz majd a mostani életében az ajándékunk.
*Talán kissé gyerekes gondolatok, de őszintén szeretne bennük hinni, és egyébként is szeretné vidáman befejezni ezt az estét, ami hosszú idő után a legboldogabb estéje volt.*
- Köszönöm, hogy elmesélted a történet végét! *köszöni meg tényleg hálás mosollyal Adoavernek* nektek pedig azt, hogy velünk töltöttétek a tűz mellett ezt az estét. Igazán örülök, hogy megismertelek benneteket!
*Bár utóbbi mondat főleg az újonnan érkezetteknek szólt, azért persze reméli, hogy majd Intath is magára veszi.
Mivel viszont látja, hogy nem ő az egyetlen, aki fáradt, és szavai nem feltétlen hathatnak búcsúzásnak, még azért elköszön a többiektől a biztonság kedvéért, nehogy azt érezzék, hogy muszáj addig maradniuk, ameddig ő szeretne, vagy, hogy ha fáradtak, akkor nem állhatnak fel és indulhatnak el lepihenni.*
- Előre is jó éjszakát mindenkinek, remélem még a napokban megismételjük mindezt. Majd anya és én gondoskodunk a tűz eloltásáról, meg visszavisszük a házba, ami megmaradt, mi lehet kicsit tovább maradunk még.
*Odahaza legalábbis sokszor akár napfelkelte utánig is elüldögéltek a tűz mellett, bár most nem hiszi, hogy ez meg fog történni, hiszen ő maga is mindjárt elalszik. Ennek ellenére valahogy most is kötelességének érzi, hogy ők és a két nyuszi maradjanak idekint utoljára.
Természetesen még figyel a többiekre, akárki bármit is mond, elköszön azoktól, akik elindulnak lepihenni, majd miután tényleg négyesben maradnak a tűznél, a biztonság kedvéért hoz vizet a tóból és eloltja azt.*
- Hát szép nap volt, de már tényleg ideje aludni. *jegyzi meg azok után, hogy mindenki elment, mert már ők is kissé fáradtak beszélgetni, és talán a nyuszik is jobban vágynak már a puha ágyba, mint a tó partjára.
Ezek után édesanyja hozza őket, ő maga pedig azt a néhány dolgot, ami megmaradt sütögetésükből, ami nem különösen megerőltető, tekintve, hogy a tűzifát eltüzelték, az étel elfogyott, a nyársak pedig akár kint is maradhatnak a tűzrakóhoz támasztva.
Nem olyan nagyon sokára már alszanak is, mélyen és sokáig.*
//Egy jó hattal később//
//Ebéd előtt//
*Mint mindig most is vidáman tesz-vesz a konyhában, ruhája ezúttal kék, és némi habozás után azt a nagyon hasonló kendőt is a fejére kötötte reggel, ami édesanyja csomagjából került elő a napokban. Bár kislányként nem feltétlen tartozott a kedvencei közé, most valahogy mégis kellemes nosztalgiával nézegette majd vette fel, nem sokkal korábban, már csak azért is, mert tapintása kicsit összefonódik benne kislány kora utazásának emlékeivel, márpedig lehet, hogy éppen ma lesz a napja annak, hogy rászánja magát a városba való elindulásra.
Eddig sem lett volna rossz, de nem is annyira csak lelke mélyén húzta egy kicsit az időt, mivel úgy érezte, hogy az utóbbi napok különösen jól teltek a számára és jó hatással is voltak rá.
Határozottan jót tett neki nem csak édesanyja, Intath, Thrissaya és a többiek társasága, de az is, hogy végre el tudott ismét hosszabb időt tölteni itthon, végezve közbe a napi munkákat, állatokkal foglalkozva, többiekkel beszélgetve és barátkozva, este pedig kényelmes ágyban alhatott, két nagyon kedves és puha plüssnyulat ölelve.
Még tanulásra is jutott idő közben, ennek pedig különösen örül. Mindent egybevetve eddigi életének talán legvidámabb időszaka volt a mostani, még ha nem is annyira mozgalmas, mint az a nap, amikor Thrissaya és Adoaver megérkeztek, de még Nimeril is tiszteletét tette náluk.
Most is, főzés közben dúdolgat magában, valami együgyű, de kedves dallamot, ami vidám is, közben pedig olyan arccal kavargatja a levest, mint aki jobb szórakozást éppen el sem tud képzelni ennél.
Némi keverés és kóstolás után végül félrehúzza kicsit a lassú tűzről, miközben azon gondolkodik, hogy mit csináljon? Keresse meg a többieket, várjon, hogy valaki betoppan ide, esetleg nézzen ki az istállóba, hogy vannak az állatok, friss-e még a vizük, illetve lesse meg azt is, hogy Kormoska mekkorát nőtt tegnap este óta.*
- Ki kéne menni az istállóba. *mondja ki kis tűnődés után hangosan is, amire végül jut.*
1097. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-20 23:29:50
Üzenet elküldve: 2022-04-20 23:29:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*Luninari anyja akit az elf fejben csak "nyuszimama" néven szólít, meg is érkezik közéjük és tipikus misztikus elf kisugárzására rá is tesz furcsa megjegyzésével. Őket akikkel most találkozott először egyből szépnek nevez. Mit is lehet erre mondani?*
-Jaj, a végén még zavarba jövök.
*Szól közbe a doki egy játékos vigyorral a képén amin egyből látszik, hogy nem kell őt félteni. Egyes kikötői kocsmákban vadabb estéken gyorsabb, ismeretlenebb és mocskosabb ismerkedésekben is volt része nőkkel, lányokkal vagy asszonyokkal akikkel már nem ismernék fel egymást. Mindenesetre az is hamar kiderül, hogy ezt a nőt se kell félteni. Ugyan, azt a tréfát elsüti a dokival mint a lánya. Jót is kacag a férfi.*
-Ajjaj.*A hála hallatán is szokásához híven el nem tűnik, de enyhül a férfi mosolya.*Ugyan. Megéri vigyázni erre a csupaszív lányra.
*Pillant felé. Nem szerelmes tekintet, nem is vágyakozó, nem is csodáló. Baráti pillantás, az ezzel a frizurával különösen aranyos félvérre. A nő következő vicce a férfinél nem arat akkora sikert. Neki nem jött le a csattanó. És csak Luninari nevetéséből érti meg, azt is, hogy ez egy vicc volt. Így mosolyogva hallgat. Majd elkezdenek beszélgetni. Halakról, halételekről és egyéb ételekről, ami kapcsán a férfi fejében meg is fogalmazódik egy megoldás saját problémájára. Csakhogy váratlanul heves ellenállásba ütközik. Hogy egyből átláttak a tervén, azt sejtette, de ez az ellenséges fogadtatás már meglepi.*
-Miért nem? Legalább lenne valami haszna ha már kéretlenül kibújt.
*Az ő fejében tökéletes volt a terv. A lányok mindent elintéznek ő pedig hálásan eszik. De még a tündérke is ellene fordult. A túlerő kapcsán belátja, hogy ezt jobban teszi ha annyiban hagyja.*
-Jó akkor nem. Pedig a csikó gondolom zsengébb, mint egy öregebb állat. Meg használhatnám megint Szexi Fehér Csajt.
*Igen így nevezte el a lovát. Aki ezt furcsállja annak nincs ízlése. A félvér pimaszkodását mosolyogva fogadja.*
-Igen? Azt, mondod?
*Szívesen meghúzgálná a másik copfját ha volna rá keze. Most szerencsés a lány. A házak kapcsán az elf ismét vállat ránt.*
-Nagy, díszes, szép. Az a haszna, hogy szép legyen. Az ékszereket se a hasznuk miatt szeretik.
*Próbálja elmagyarázni a dolgot. Csak jobban néz ki ha valakinek nagy háza van kőoroszlános kapuval mintha egy kis viskóból lépne ki. Ha ő rendezné be akkor egyenesen giccses lenne az épület és tele lenne rakva meztelen női alakokkal. Int mindig is a remek ízléséről volt ismeretes. Bárki megmondhatja, aki látta már a téli kabátját. Mondjuk, azt nem ő készíttette, de tökéletesen illik hozzá. A nemesi házasságok kapcsán és Aleimordék említésére a doki vigyora szélesebb lesz.*
-Az biztos hosszú szerelem lett volna ha arra gondolok milyen hamar sárdobálás lett belőle.
*Rühelli Aleimord-ot. Lenézi és sértett is az irányába. Az ő szemében az a fickó magában foglal mindent amit utál a nemesekben. Viszont pletykatémának tökéletes. Csak a cifrábbakat kell hanyagolni mert annyira nem gondolja nyitottnak ezt a társaságot. A kellemes téma az elmeháborodott nemes csúfos szerelmi életéről még kellemesebb irányt vesz és áttérnek a lázadás napjára ahol azok a kékvérűek, élettelen hús díszekként ékítették a várost, sokuk ezzel, életében először tett bármi hasznosat és mindenki meggyőződhetett nincs semmi különleges a vérük színében. Milyen gyönyörű este is volt az. Kicsit mint ez. Tűz, sülő hús bár az az este hangosabb volt és kevésbé hűvös. A doki szerint mintha jobb idő lett volna aznap. És micsoda üzletet is kötött akkor! Az volt az ő szerencsenapja. Persze ezen vidám gondolataiból nem látszik semmi ahogy a tűzbe bámulva hallgatja a beszélgetést. Luninari gyenge hasonlatának hallatán eszébe jut, hogy ő is mondott akkor valami hülyeséget neki, hogy jobb kedvre derítse. Mi is volt már az?*
-Holnap is felkel majd a nap. Nem, de bár?
*Mosolyog a lányra. Valami ilyesmi volt úgy emlékszik. Szokásához híven valami műbölcsességgel és kedves mosollyal igyekezett felderíteni az aktuális búsuló leányzót. Aki kivételesen ezek után nem az ágyába került. Miért is? Ja a nyulak miatt! Luninari túl ártatlanka volt. Ezért is akarta felvidítani. Sikerült. Miközben ezen elmélkedik a férfi addig tovább folyik a beszélgetés a jövőre. Figyelmét egy mondat ragadja vissza.*
-Őz? A házban?
*Elég hihetetlennek hangzik. Az ajánlatát amit nem teljes szívből tett fel végül elutasítják és valóban jogos érvekkel.*
-Tényleg. Viel.
*Persze a ház úrnője körüli legyeskedés is fontos feladat, de a beteg tündérbarátnő nem várná meg. Nehéz az orvos élete. Főleg mert nem lehet több helyen. Úgy könnyű lenne. Most is az egyik énje épp a kikötőben iddogálna és minőséget ellenőrizne a sellőkön. A másik barbárföldön melegítene ágyat. A tündérke megjegyzésére vigyorogva válaszol.*
-Köszönöm Thrissaya. Nehogy bajotok essen mert mától már mindketten a ligetünk ékkövei közé tartoztok és vigyázni kell rátok.
*Néz nagy komolyan azokba a különleges színű szemekbe. Bár még csak most ismerte meg, de ezt a lányt is hiányolni fogja. Szívesen magába bolondítaná ahogy a többi csöppséget. Hogy sikerrel járna nem is kételkedik. A nyuszimama közbeszólása visszaveti a beszélgetést. Őszintén szólva a doki, azt hitte erre a témára reagál, majd a nő úgyhogy meglepődött. A válasz viszont nagyjából az amit a doki mondott, meg amit a félvér.*
-Én ahogy láttam nem úgy nevelik a lányaikat, hogy azok társai lehessenek egy férfinak vagy egyáltalán felfogják mit jelenthet ez. Legyenek szófogadóak, szépek, varrjanak ügyesen és kötelességükhöz hűen szüljenek majd a férjüknek egy fiút. Ha nem is az erdőben élnek, de ezek a nők legalább annyira el vannak vágva a világtól. Mivel pedig nem is ismerik csak, azt a részét amit hagytak a nevelőik, hogy lássanak belőle döntéseiket a férfiak határozzák meg akiknek célja a vagyonszerzés és gyarapítás. Tudatlanságuk révén nem is ismerik igazán az érzelmeiket. Szerelem, vonzalom, hála? Gyűlölet, undor, unalom? Könnyű összekeverni azokat. És szintén tudatlanságuk révén nincs más lehetőségük mint hallgatni apucira különben megtudják milyen is a csúnya világ. Éhezéssel, munkával, törött körmökkel. Ezek miatt elég zárt közösség ez.
~Viszont talán pont ezek miatt a nemes kisasszonyok a legperverzebb kielégíthetetlen cédák. Egyszer bevadulnak minden megtörténik.~
*Az estét pedig a gizda fickó meséje zárja. Elég alaposan felkeltette az érdeklődésüket. Mint kiderül jó sok történet van arról az óriásról és ha mind nem is, de történet vége csak el lesz nekik mesélve ha már erősködni kellett. Tipikus. Heggyé váló óriás. Szépen írta le, de megcifrázhatta volna. Mondjuk valami harccal, vagy hogy minden csillagot felfalva olyan sötét lett, hogy nem látott elesett, darabjaira tört és belőle lettek az új csillagok. A doki úgy érzi az ő meséje volt a legjobb. Viszont ő is alaposan elfáradt már. És a hús is elfogyott a nyársáról. Pipázni lenne jó. Ha volna dohány.*
//Sütögetés//
*Luninari anyja akit az elf fejben csak "nyuszimama" néven szólít, meg is érkezik közéjük és tipikus misztikus elf kisugárzására rá is tesz furcsa megjegyzésével. Őket akikkel most találkozott először egyből szépnek nevez. Mit is lehet erre mondani?*
-Jaj, a végén még zavarba jövök.
*Szól közbe a doki egy játékos vigyorral a képén amin egyből látszik, hogy nem kell őt félteni. Egyes kikötői kocsmákban vadabb estéken gyorsabb, ismeretlenebb és mocskosabb ismerkedésekben is volt része nőkkel, lányokkal vagy asszonyokkal akikkel már nem ismernék fel egymást. Mindenesetre az is hamar kiderül, hogy ezt a nőt se kell félteni. Ugyan, azt a tréfát elsüti a dokival mint a lánya. Jót is kacag a férfi.*
-Ajjaj.*A hála hallatán is szokásához híven el nem tűnik, de enyhül a férfi mosolya.*Ugyan. Megéri vigyázni erre a csupaszív lányra.
*Pillant felé. Nem szerelmes tekintet, nem is vágyakozó, nem is csodáló. Baráti pillantás, az ezzel a frizurával különösen aranyos félvérre. A nő következő vicce a férfinél nem arat akkora sikert. Neki nem jött le a csattanó. És csak Luninari nevetéséből érti meg, azt is, hogy ez egy vicc volt. Így mosolyogva hallgat. Majd elkezdenek beszélgetni. Halakról, halételekről és egyéb ételekről, ami kapcsán a férfi fejében meg is fogalmazódik egy megoldás saját problémájára. Csakhogy váratlanul heves ellenállásba ütközik. Hogy egyből átláttak a tervén, azt sejtette, de ez az ellenséges fogadtatás már meglepi.*
-Miért nem? Legalább lenne valami haszna ha már kéretlenül kibújt.
*Az ő fejében tökéletes volt a terv. A lányok mindent elintéznek ő pedig hálásan eszik. De még a tündérke is ellene fordult. A túlerő kapcsán belátja, hogy ezt jobban teszi ha annyiban hagyja.*
-Jó akkor nem. Pedig a csikó gondolom zsengébb, mint egy öregebb állat. Meg használhatnám megint Szexi Fehér Csajt.
*Igen így nevezte el a lovát. Aki ezt furcsállja annak nincs ízlése. A félvér pimaszkodását mosolyogva fogadja.*
-Igen? Azt, mondod?
*Szívesen meghúzgálná a másik copfját ha volna rá keze. Most szerencsés a lány. A házak kapcsán az elf ismét vállat ránt.*
-Nagy, díszes, szép. Az a haszna, hogy szép legyen. Az ékszereket se a hasznuk miatt szeretik.
*Próbálja elmagyarázni a dolgot. Csak jobban néz ki ha valakinek nagy háza van kőoroszlános kapuval mintha egy kis viskóból lépne ki. Ha ő rendezné be akkor egyenesen giccses lenne az épület és tele lenne rakva meztelen női alakokkal. Int mindig is a remek ízléséről volt ismeretes. Bárki megmondhatja, aki látta már a téli kabátját. Mondjuk, azt nem ő készíttette, de tökéletesen illik hozzá. A nemesi házasságok kapcsán és Aleimordék említésére a doki vigyora szélesebb lesz.*
-Az biztos hosszú szerelem lett volna ha arra gondolok milyen hamar sárdobálás lett belőle.
*Rühelli Aleimord-ot. Lenézi és sértett is az irányába. Az ő szemében az a fickó magában foglal mindent amit utál a nemesekben. Viszont pletykatémának tökéletes. Csak a cifrábbakat kell hanyagolni mert annyira nem gondolja nyitottnak ezt a társaságot. A kellemes téma az elmeháborodott nemes csúfos szerelmi életéről még kellemesebb irányt vesz és áttérnek a lázadás napjára ahol azok a kékvérűek, élettelen hús díszekként ékítették a várost, sokuk ezzel, életében először tett bármi hasznosat és mindenki meggyőződhetett nincs semmi különleges a vérük színében. Milyen gyönyörű este is volt az. Kicsit mint ez. Tűz, sülő hús bár az az este hangosabb volt és kevésbé hűvös. A doki szerint mintha jobb idő lett volna aznap. És micsoda üzletet is kötött akkor! Az volt az ő szerencsenapja. Persze ezen vidám gondolataiból nem látszik semmi ahogy a tűzbe bámulva hallgatja a beszélgetést. Luninari gyenge hasonlatának hallatán eszébe jut, hogy ő is mondott akkor valami hülyeséget neki, hogy jobb kedvre derítse. Mi is volt már az?*
-Holnap is felkel majd a nap. Nem, de bár?
*Mosolyog a lányra. Valami ilyesmi volt úgy emlékszik. Szokásához híven valami műbölcsességgel és kedves mosollyal igyekezett felderíteni az aktuális búsuló leányzót. Aki kivételesen ezek után nem az ágyába került. Miért is? Ja a nyulak miatt! Luninari túl ártatlanka volt. Ezért is akarta felvidítani. Sikerült. Miközben ezen elmélkedik a férfi addig tovább folyik a beszélgetés a jövőre. Figyelmét egy mondat ragadja vissza.*
-Őz? A házban?
*Elég hihetetlennek hangzik. Az ajánlatát amit nem teljes szívből tett fel végül elutasítják és valóban jogos érvekkel.*
-Tényleg. Viel.
*Persze a ház úrnője körüli legyeskedés is fontos feladat, de a beteg tündérbarátnő nem várná meg. Nehéz az orvos élete. Főleg mert nem lehet több helyen. Úgy könnyű lenne. Most is az egyik énje épp a kikötőben iddogálna és minőséget ellenőrizne a sellőkön. A másik barbárföldön melegítene ágyat. A tündérke megjegyzésére vigyorogva válaszol.*
-Köszönöm Thrissaya. Nehogy bajotok essen mert mától már mindketten a ligetünk ékkövei közé tartoztok és vigyázni kell rátok.
*Néz nagy komolyan azokba a különleges színű szemekbe. Bár még csak most ismerte meg, de ezt a lányt is hiányolni fogja. Szívesen magába bolondítaná ahogy a többi csöppséget. Hogy sikerrel járna nem is kételkedik. A nyuszimama közbeszólása visszaveti a beszélgetést. Őszintén szólva a doki, azt hitte erre a témára reagál, majd a nő úgyhogy meglepődött. A válasz viszont nagyjából az amit a doki mondott, meg amit a félvér.*
-Én ahogy láttam nem úgy nevelik a lányaikat, hogy azok társai lehessenek egy férfinak vagy egyáltalán felfogják mit jelenthet ez. Legyenek szófogadóak, szépek, varrjanak ügyesen és kötelességükhöz hűen szüljenek majd a férjüknek egy fiút. Ha nem is az erdőben élnek, de ezek a nők legalább annyira el vannak vágva a világtól. Mivel pedig nem is ismerik csak, azt a részét amit hagytak a nevelőik, hogy lássanak belőle döntéseiket a férfiak határozzák meg akiknek célja a vagyonszerzés és gyarapítás. Tudatlanságuk révén nem is ismerik igazán az érzelmeiket. Szerelem, vonzalom, hála? Gyűlölet, undor, unalom? Könnyű összekeverni azokat. És szintén tudatlanságuk révén nincs más lehetőségük mint hallgatni apucira különben megtudják milyen is a csúnya világ. Éhezéssel, munkával, törött körmökkel. Ezek miatt elég zárt közösség ez.
~Viszont talán pont ezek miatt a nemes kisasszonyok a legperverzebb kielégíthetetlen cédák. Egyszer bevadulnak minden megtörténik.~
*Az estét pedig a gizda fickó meséje zárja. Elég alaposan felkeltette az érdeklődésüket. Mint kiderül jó sok történet van arról az óriásról és ha mind nem is, de történet vége csak el lesz nekik mesélve ha már erősködni kellett. Tipikus. Heggyé váló óriás. Szépen írta le, de megcifrázhatta volna. Mondjuk valami harccal, vagy hogy minden csillagot felfalva olyan sötét lett, hogy nem látott elesett, darabjaira tört és belőle lettek az új csillagok. A doki úgy érzi az ő meséje volt a legjobb. Viszont ő is alaposan elfáradt már. És a hús is elfogyott a nyársáról. Pipázni lenne jó. Ha volna dohány.*
1096. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-16 11:43:58
Üzenet elküldve: 2022-04-16 11:43:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
~ Lóhús? Milyen íze lehet? ~ *Néz bele filozófiai ábrándozással a tűzbe, miközben egy bizonyos csikó életéről folyik feltevés körülötte, a lányok az elf ellen. Nem érdemes megpróbálni, dönti el magában rövid töprengés után; az erkölcsi veszteség mellett nem is hinné, hogy kifejezetten ízletes lehet. Biztos csupa izom, rost, semmi zsír. Maradjanak a halnál, vagy ott se.
Ahogy egyre sötétebb van, saját hangulata is szépen lassan egyre lazábbá, nyugodtabbá, akár családiasabbá is válik; Miután felhagyott saját nyársa ízének megmentésével - kihűlve elment tőle az étvágya, a tűz fölé több percig nincs kedve még egyszer fönt tartani, saját maga megmelegíteni pedig nem tartja annyira értékesnek. Egy laza törökülésbe elhelyezkedve figyeli a többieket egy gyermekes, kíváncsi arckifejezéssel, ahogy szempárjai ide-oda is futkorásznak a kúria dolgozói, látógatői, és az előttük kiterülő liget körül, néha egy egész percre egy helyben függesztve tekintetét a fák közé, néha pedig csak úgy hiperaktivizálva magát mozognak látószervei.
Történetét, legalábbis annak a részét amit ezen az éjszaka még van ideje elmondani, érdekes módon pont Intath követeli annak folytatást, nem kis meglepetésére. Eddig úgy vette ki, ő nem a figyelő típus.* - Him'Gaz legendái egy egész polcot tölthetnének meg, nincs az a mágia amitől egy ülés alatt el tudnám mesélni az összeset. *Rázza a fejét egy sajnálkozó stílusban; örül, hogy tényleg élvezték az ég urának a bemutatóját, régebben el nem tudta volna képzelni, hogy bárki más kölyök nem töltött volna el legalább egy éjszakát e mítosz hallgatásával.* - De a lényeg az nagyjából ez: a nagy meláknak be kell illeszkednie a kis világba, ahogy az aprónépnek ebben ki kell segítenie őt. Semmi hosszasan elgondolkodtató, de nagyon is szórakoztató. Ha meg tudnám fogni az író kezét... *Egy költői sóhajjal fejezi be az orvos informálását, és a mese elemezgetését. Ahogy a nemesekről esik szó, ő mélyen hallgat. Még nem érte otthon el az a kort, hogy a házassági, kapcsolati, meg ki tudja milyen privát helyiségekig kiterjedő szabályokról és tartásokról legyen kioktatva, értesítve, és ha őszinte akar lenni magával, ezzel a gondolattal együtt is tud élni. Ő nem kergeti a szerelmet, ahogy az sem őt sem most, sem még Lihanechben. Pénz miatt pedig, nos, neki amiatt nem kell aggódnia. Még.*
~ Ha most ők kimennek a városba, az azt jelenti hogy nem hagyhatom el a terepet? Valakinek itt kell maradnia? ~ *Tudatlanságból eredő kérdés ez ami magában felötlik, de nincs mersze hangosan kimondani. Akárhogy is, de előbb utóbb kikéne még legalább egyszer úsznia azt a mocsarat a toronyhoz és vissza, mielőtt még több napig a fák között maradna magányban. Ezt talán holnap-holnapután meg kéne említenie.
Mikor Luninari elkezd egy nem részletezett felvilágosítást adni az Artheniorban lévő romok eredetéről, Adoaver komor arccal adja meg a néma, komoly hallgató szerepét. El tudja képzelni a szeme előtt a jelenetet, saját városa építményeinek a helyettesítésével, azok ismerős lakosaiknak arcaival. Láthatóan beleremeg a gondolatba, és fejét hirtelen, erőteljesen megrázva ki is próbálja űzni ezt agyából, sikertelenül. Így már jobban megérti, miért kíván a fél-elf lány a kúria közelében maradni.* - Az élet mindig győz, hm? *Motyogja fahangon. Ilyen helyzetben a győzelem a csata hiánya lenne. De talán erre szükség volt, ha olyan rossz volt a polgárok helyzete akkoriban a levegő városában. Nem ő itt az ítélet-hozó, csak szimplán egy külső hallgató. Bár ez nem rontotta el teljesen esti hangulatát, az éjszaka továbbija folyamán alaposan meggondoltatta, mielőtt bármi városi témáról hozzon elő szót. Lányához hasonlóan, Callipeya úgyszintén egy kedves személy és jó mesélő, csendes csodálattal figyeli szavait miközben az azokban rejlő jelentéseken és tudnivalókon rágódik. Micsoda egy családdal sikerült összehoznia magát.
A táborozás vége felé már ő is nehezen van ébren, a sötétbe nyúló túlórázásokba csak olvasnivaló társaságában van tapasztalata, nem pedig beszélgetőtárssal. De hogy még Luninari is szeretné az óriás kalandjának legalább a végét hallani, arra még ő sem tud egy "majd később elmondom"-mal elfeledkezni róla, ha még Intath is mindig kíváncsi rá. Egy rövid ásítás után el is kezdi.*
- Akkor legyen, de csak a végét. Ebben az idő előtti történelemben Him'Gaznak békés élete volt: veszély, vész nem hatott rá mérete és sziklabőre miatt, eleségből leginkább sajátos diétája miatt sosem fogyott ki, és a föld népeivel kialakult bizalom, barátság, majd családiasság miatt sem bú, sem magány nem tört már rá. Sőt, még a szerelem varázsával is megáldotta őt a sors, egy tavi szellem személyében, de erről bővebben majd talán máskor. Mikor élete utolsó napjai elérték őt, lábai már nem vitték, leült, és három napig egy helyben is maradt. Mindenki ki megismerte meglátogatta őt, sokan könnyben úszva, sokan ajándékokkal halmozva el az óriást. Olyan sokan, és olyan sokáig voltak a pásztor körül, hogy körülötte ki lett taposva egy három szekérnyi széles út, csak a megannyi jólélek jövés-menése által. Meghatódottságban a behemót egész három nap alatt csak sírt, testén folyókká váltak a folyton jövő könnyek, és amik elérték a földet, soha nem látott gyönyörűségű flórává váltak, Him'Gazt koszorúként véve körül, a kitaposott utat használva termékeny talajként. Végül, utolsó pillanataiban lehajtotta fejét az óriás, térdei közé, hogy nyugovóra térjék. Ebben a pozícióban lehetetlen volt megkülönböztetni őt egy hegységtől: Erdővel volt körülvéve, kristályvíz folyt kortól repedezett testéről, felhők díszítették még így is azt elérő kobakját. Halálával nem tűnt el, sem felejtődött el a jószívű teremtés; a természet részévé vált, és több száz évig látogatták testét mind azok, kik tiszteletüket akarták letenni, és azok, kik könnyeinek gyógyító hatásairól hallottak legendákat. Teste még ma is megtalálható: nem más, mint Lanawin legnagyobb magaslata maga. Míg létezik szeretet e világban, addig örömkönnyei halála után is folynak testéről, a növények virulnak körülötte, és a felhők stabilan hozzák az esőt, a hideget, a nedvességet fejéről.
//Sütögetés//
~ Lóhús? Milyen íze lehet? ~ *Néz bele filozófiai ábrándozással a tűzbe, miközben egy bizonyos csikó életéről folyik feltevés körülötte, a lányok az elf ellen. Nem érdemes megpróbálni, dönti el magában rövid töprengés után; az erkölcsi veszteség mellett nem is hinné, hogy kifejezetten ízletes lehet. Biztos csupa izom, rost, semmi zsír. Maradjanak a halnál, vagy ott se.
Ahogy egyre sötétebb van, saját hangulata is szépen lassan egyre lazábbá, nyugodtabbá, akár családiasabbá is válik; Miután felhagyott saját nyársa ízének megmentésével - kihűlve elment tőle az étvágya, a tűz fölé több percig nincs kedve még egyszer fönt tartani, saját maga megmelegíteni pedig nem tartja annyira értékesnek. Egy laza törökülésbe elhelyezkedve figyeli a többieket egy gyermekes, kíváncsi arckifejezéssel, ahogy szempárjai ide-oda is futkorásznak a kúria dolgozói, látógatői, és az előttük kiterülő liget körül, néha egy egész percre egy helyben függesztve tekintetét a fák közé, néha pedig csak úgy hiperaktivizálva magát mozognak látószervei.
Történetét, legalábbis annak a részét amit ezen az éjszaka még van ideje elmondani, érdekes módon pont Intath követeli annak folytatást, nem kis meglepetésére. Eddig úgy vette ki, ő nem a figyelő típus.* - Him'Gaz legendái egy egész polcot tölthetnének meg, nincs az a mágia amitől egy ülés alatt el tudnám mesélni az összeset. *Rázza a fejét egy sajnálkozó stílusban; örül, hogy tényleg élvezték az ég urának a bemutatóját, régebben el nem tudta volna képzelni, hogy bárki más kölyök nem töltött volna el legalább egy éjszakát e mítosz hallgatásával.* - De a lényeg az nagyjából ez: a nagy meláknak be kell illeszkednie a kis világba, ahogy az aprónépnek ebben ki kell segítenie őt. Semmi hosszasan elgondolkodtató, de nagyon is szórakoztató. Ha meg tudnám fogni az író kezét... *Egy költői sóhajjal fejezi be az orvos informálását, és a mese elemezgetését. Ahogy a nemesekről esik szó, ő mélyen hallgat. Még nem érte otthon el az a kort, hogy a házassági, kapcsolati, meg ki tudja milyen privát helyiségekig kiterjedő szabályokról és tartásokról legyen kioktatva, értesítve, és ha őszinte akar lenni magával, ezzel a gondolattal együtt is tud élni. Ő nem kergeti a szerelmet, ahogy az sem őt sem most, sem még Lihanechben. Pénz miatt pedig, nos, neki amiatt nem kell aggódnia. Még.*
~ Ha most ők kimennek a városba, az azt jelenti hogy nem hagyhatom el a terepet? Valakinek itt kell maradnia? ~ *Tudatlanságból eredő kérdés ez ami magában felötlik, de nincs mersze hangosan kimondani. Akárhogy is, de előbb utóbb kikéne még legalább egyszer úsznia azt a mocsarat a toronyhoz és vissza, mielőtt még több napig a fák között maradna magányban. Ezt talán holnap-holnapután meg kéne említenie.
Mikor Luninari elkezd egy nem részletezett felvilágosítást adni az Artheniorban lévő romok eredetéről, Adoaver komor arccal adja meg a néma, komoly hallgató szerepét. El tudja képzelni a szeme előtt a jelenetet, saját városa építményeinek a helyettesítésével, azok ismerős lakosaiknak arcaival. Láthatóan beleremeg a gondolatba, és fejét hirtelen, erőteljesen megrázva ki is próbálja űzni ezt agyából, sikertelenül. Így már jobban megérti, miért kíván a fél-elf lány a kúria közelében maradni.* - Az élet mindig győz, hm? *Motyogja fahangon. Ilyen helyzetben a győzelem a csata hiánya lenne. De talán erre szükség volt, ha olyan rossz volt a polgárok helyzete akkoriban a levegő városában. Nem ő itt az ítélet-hozó, csak szimplán egy külső hallgató. Bár ez nem rontotta el teljesen esti hangulatát, az éjszaka továbbija folyamán alaposan meggondoltatta, mielőtt bármi városi témáról hozzon elő szót. Lányához hasonlóan, Callipeya úgyszintén egy kedves személy és jó mesélő, csendes csodálattal figyeli szavait miközben az azokban rejlő jelentéseken és tudnivalókon rágódik. Micsoda egy családdal sikerült összehoznia magát.
A táborozás vége felé már ő is nehezen van ébren, a sötétbe nyúló túlórázásokba csak olvasnivaló társaságában van tapasztalata, nem pedig beszélgetőtárssal. De hogy még Luninari is szeretné az óriás kalandjának legalább a végét hallani, arra még ő sem tud egy "majd később elmondom"-mal elfeledkezni róla, ha még Intath is mindig kíváncsi rá. Egy rövid ásítás után el is kezdi.*
- Akkor legyen, de csak a végét. Ebben az idő előtti történelemben Him'Gaznak békés élete volt: veszély, vész nem hatott rá mérete és sziklabőre miatt, eleségből leginkább sajátos diétája miatt sosem fogyott ki, és a föld népeivel kialakult bizalom, barátság, majd családiasság miatt sem bú, sem magány nem tört már rá. Sőt, még a szerelem varázsával is megáldotta őt a sors, egy tavi szellem személyében, de erről bővebben majd talán máskor. Mikor élete utolsó napjai elérték őt, lábai már nem vitték, leült, és három napig egy helyben is maradt. Mindenki ki megismerte meglátogatta őt, sokan könnyben úszva, sokan ajándékokkal halmozva el az óriást. Olyan sokan, és olyan sokáig voltak a pásztor körül, hogy körülötte ki lett taposva egy három szekérnyi széles út, csak a megannyi jólélek jövés-menése által. Meghatódottságban a behemót egész három nap alatt csak sírt, testén folyókká váltak a folyton jövő könnyek, és amik elérték a földet, soha nem látott gyönyörűségű flórává váltak, Him'Gazt koszorúként véve körül, a kitaposott utat használva termékeny talajként. Végül, utolsó pillanataiban lehajtotta fejét az óriás, térdei közé, hogy nyugovóra térjék. Ebben a pozícióban lehetetlen volt megkülönböztetni őt egy hegységtől: Erdővel volt körülvéve, kristályvíz folyt kortól repedezett testéről, felhők díszítették még így is azt elérő kobakját. Halálával nem tűnt el, sem felejtődött el a jószívű teremtés; a természet részévé vált, és több száz évig látogatták testét mind azok, kik tiszteletüket akarták letenni, és azok, kik könnyeinek gyógyító hatásairól hallottak legendákat. Teste még ma is megtalálható: nem más, mint Lanawin legnagyobb magaslata maga. Míg létezik szeretet e világban, addig örömkönnyei halála után is folynak testéről, a növények virulnak körülötte, és a felhők stabilan hozzák az esőt, a hideget, a nedvességet fejéről.
1095. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-15 17:15:18
Üzenet elküldve: 2022-04-15 17:15:18
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*A leves bár finom volt, de a sült szalonna és a hagyma még finomabb, s éhes is még. Óvatosan ám kitartóan tömi a fejét, miközben hallgatja a körülötte zajló beszélgetéseket. Többféle érdekes történetet hall a csillagokról, meg holmi nemesekről és érdekházasságokról. Na meg a lóhúsról.*
- Nem bizony! Lovat tán még akkor sem, ha más már nincs is!
*Nem enne lóhúst, nem. Csak ha már nagyon-nagyon muszáj lenne. Talán akkor. Úgyhogy ő rá ne számítsanak, hogy lóhúst főzne. Nem bizony. Többre tartja a lovakat annál, sem hogy egyen belőlük. Bár emiatt lehet, hogy furán néznek majd rá. Annyi baja legyen.*
- A városban én is segítek majd és persze hogy vigyázunk egymásra. Beleharapok bárkibe, aki rosszat akar. Bizony.
*Kiss harcias lett, no de nem az a fajta, aki hagyná magát. Igaz az is, hogy eddig nem is volt ilyen gondja. A magafajta apróságokkal ritkásan szoktak volt foglalkozni mások. No meg könnyedén eltűnik a tömegben, rengetegben. Ebben a nagy beszélgetésekben és történetekben azonban csak annyi a közös, hogy nem nagyon izgalmasak. Vacsorájának végére ér, le is teszi a nyársát. Szemei kezdenek pislogni, de még kitart és figyel.*
//Sütögetés//
*A leves bár finom volt, de a sült szalonna és a hagyma még finomabb, s éhes is még. Óvatosan ám kitartóan tömi a fejét, miközben hallgatja a körülötte zajló beszélgetéseket. Többféle érdekes történetet hall a csillagokról, meg holmi nemesekről és érdekházasságokról. Na meg a lóhúsról.*
- Nem bizony! Lovat tán még akkor sem, ha más már nincs is!
*Nem enne lóhúst, nem. Csak ha már nagyon-nagyon muszáj lenne. Talán akkor. Úgyhogy ő rá ne számítsanak, hogy lóhúst főzne. Nem bizony. Többre tartja a lovakat annál, sem hogy egyen belőlük. Bár emiatt lehet, hogy furán néznek majd rá. Annyi baja legyen.*
- A városban én is segítek majd és persze hogy vigyázunk egymásra. Beleharapok bárkibe, aki rosszat akar. Bizony.
*Kiss harcias lett, no de nem az a fajta, aki hagyná magát. Igaz az is, hogy eddig nem is volt ilyen gondja. A magafajta apróságokkal ritkásan szoktak volt foglalkozni mások. No meg könnyedén eltűnik a tömegben, rengetegben. Ebben a nagy beszélgetésekben és történetekben azonban csak annyi a közös, hogy nem nagyon izgalmasak. Vacsorájának végére ér, le is teszi a nyársát. Szemei kezdenek pislogni, de még kitart és figyel.*
1094. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-14 17:41:15
Üzenet elküldve: 2022-04-14 17:41:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*Ea két okból is elhatározta, hogy csak az elmaradt vacsorát igyekszik pótolni, de nem szeretne rátelepedni lánya itteni életére, még akkor sem, ha esetleg végül itt marad vele, ettől még van amire úgy érzi, hogy legkevesebb illendő lenne szavakkal is reagálnia, nem csak egy mosollyal, vagy egyéb más gesztussal, amiből ki lehet következtetni, hogy miről mit gondol.
Az elsődleges ok természetesen Luninari maga. Most, hogy lánya új életet kezdett, és ahogy nézi, egész jól el is boldogult eddig nélküle, fontosnak tartja, hogy képes legyen önállóan is ismerkedni, és plüssnyulain kívül más barátokat is szerezni, majd minden mást csinálni, ami ezzel jár, ebben pedig zavaró lehet, ha örökké a háta mögött áll, vagy mellette ül egy anya, aki folyton belezavar akár akaratlanul is az eseményekbe, amelyek a maguk módján teljesen természetesen is lefolyhatnának.
A másodlagos ok saját maga. Nem szeretné túlságosan is jól érezni magát itt, és jóban lenni az itteniekkel, mert akkor sokkal nehezebben menne majd elhagyni Szarvasligetet akkor, amikor elindul. Végtére is azt tervezte, hogy beutazza a világot, de a környéken legalábbis mindenképpen körülnéz, nem akar rögtön az első útjába kerülő, igazán vonzó és otthonos helyen túlságosan is leragadni.
Ez a dilemma mindenesetre még szerencsére a jövőre tartozik. Túl sokáig volt idejét főleg szertartásokra való felkészüléssel és azok végrehajtásával foglalkozó papnő ahhoz, hogy ne tudja értékelni egy pillanat akár tökéletesnek is nevezhető szépségét, így most is szívesen adja át magát ennek az egyetlen pár pernyi, vagy akár órányi "pillanatnak". Főleg, hogy mindez a hold és csillagok alatti tűzrakással és egy kedves kis tóval van megtámogatva és benne is csak kellemes érzéseket képes felébreszteni, mint a lányában, így bár csak most érkezett, számára is az élet folyamán annyira űzött tökéletesség darabkája ez az egyetlen este, ennek a világnak egy ennyire kis eldugott pontján, hogy talán máshol hiába is keresne hasonlót, nem is találná meg, csak a lélek helyett a test által nyerhető gyönyörök mámora közepette.*
- Köszönöm, kedves vagy! *mosolyog először kedvesen a tündérlányra, akinek még pont meghallja utolsó szavait* de te is nagyon szép vagy, illetve persze mindannyian azok vagytok. *mondja, és reméli látszik rajta, hogy mindezt nem udvariasságból teszi csak hozzá.
Lányát természetes, hogy nagyon szépnek tartja, bár szerinte akkor is annak tartaná, ha nem a lánya lenne, már csak azért is, mert nem nagyon látott még rajta kívül olyat, akinek ennyire jól állna a betegesnek ható sápadt bőrnek és a teljesen egészséges éjsötét hajnak a szellemek szeszélye által való párosítása. Hozzá a kék szemek már csak nem várt ráadás, tényleg az ő öröksége, mert a lágy, elfes vonásokon és szemein kívül Luni minden mást egykori, többek közt pont miatta soha meg nem bánt szerelmének számára is ismeretlen rokonaitól és őseitől örökölhetett.
A tündérekhez eleve mindig vonzódott, és bár meglehet, hogy puszta előítélet, az ő népüktől minden rútságot idegennek érez, csillagokhoz, de legkevesebb holdhoz hasonló távolságnyira.
Intathban határozottan "van valami", bár hogy pontosan micsoda elsőre nem tudja, ehhez több időt kellene a társaságában töltenie, de az biztos, hogy határozottan férfiasnak találja, a szó legjobb értelmében véve. Biztos benne mindenesetre, hogy más körülmények között mindenképpen szeretné közelebbről is megismerni.
Még a kissé beteges külsejű, Lunihoz hasonlóan sápadt, beesett arcú Adoavert is szépnek találja. Először is talán sápadtsága ellenére is ragyogó ifjúsága, meg persze ember volta is vonzza benne. Mint félvér lánya puszta léte is bizonyítja mindig is a gyengéi voltak az emberek, kicsit tiltott gyümölcs voltuk miatt is, ugyanakkor nem hiszi, hogy csak ennyiről lett volna szó, vagy arról, hogy amennyire egy városi embernek különleges, vagy akár misztikus lehet egy erdő mélyén lakó elf, ez természetesen fordítva is működik. Mindezt leszámítva is van valami az emberiségben, amit sohasem volt képes megfogalmazni magának, hogy miért annyira varázslatos és megragadó a számára maga ez a nép, hogy képes volt minden belé nevelt előítéletnek könnyedén a szemébe nevetni kedvéért.
Mindezt leszámítva ráadásul a szépségről is talán eleve más fogalmai vannak kissé, mint másoknak általában. Bár szerinte jól tartja magát és bőven fiatalabbnak látszik annál, mint amennyi éves valójában, azért már túl idős ahhoz, hogy álmai férfijét keresse, aki mindenben tökéletes, de ahhoz is, hogy csak azokban a lányokban és nőkben legyen kedves meglátni a szépséget, akik bármikor lehetnének a városokban látott szobrok és festmények modelljei.*
- Hát igen, majdnem csak szépeket mesélt rólad. *mosolyog a másik elfre körülbelül olyan mosollyal, mint ami lányára is jellemző, ha éppen egy apró ugratással próbálkozik.*
- Mindenesetre nagyon köszönöm, hogy vigyáztál Lunira!
*Csak ezek után reagál Adoaverre, aki azt mondja neki, hogy büszke lehet a lányára.*
- Köszönöm, az vagyok! *hajtja meg felé enyhén a fejét.* De igyekszem nem nagyon hangoztatni, nehogy még a végén elbízza magát. Már így is túl öntelt és magabiztos.
*Ezen minden bizonnyal csak maga Luninari neveti el magát, aki valóban megteszi, de lehet, hogy Intath, aki jobban ismeri Lunit, szintén rájön, hogy csak vicc volt, vagy legalábbis annak lett szánva. Ea "humora", úgy tűnik, hogy legalább annyira furcsa és belterjes, mint amennyire a lányáé.
Mindezen azonban talán elég hamar túllendül a kis társaság.
Ahogyan beszélgetés közben megy az idő mindenki lelkesen sütöget, vagy akár már eszik is, tetszés szerint kombinálva egymással a több mint kellemes illatú, megsültségnek különböző állapotaiban lévő hozzávalókat falatozás közben. És persze, ahogyan jó sütögetés közben az lenni szokott, ha többen vannak, kicsit mindenki csapong, sok minden szóba kerül és nem is biztos, hogy mindenki képes reagálni mindenre és mindenkire, ettől még hozzáteszi a társalgáshoz, amit feltétlenül hozzá szeretne tenni.
Luninari számára a legfontosabb jelenleg az általa nem ismert állatok feldolgozott és immár meg is sütött húsának jó étvággyal és lelkesen való elfogyasztása mellett saját kis kedvenc és még nagyon is élő állatainak a megvédelmezése.*
- Na azt már nem, nem vágjuk le Kormoskát! *rázza meg a fejét nagyon határozottan, miközben mint valami kardot Intathra szegezi a nyársát, mert nem kell nagy ész hozzá, hogy kitalálja mire céloz az elf.* A legkülönlegesebb kis csikó, akit valaha láttam. Ha lóhúsra vágysz, inkább hozok neked a piacról. Akár ki is fizetem, mintha magamnak venném, de ehhez ragaszkodom. Nem bántjuk Kormoskát! *mondja pont olyan arccal, mint aki ehhez tényleg ragaszkodik, nem csak úgy mondja.*
- Mindig igazad van persze amúgy, csak most megint pont ezekben sincsen. *mondja ezek után olyan arccal a dokinak, mintha éppen nyelvet öltene rá, csak éppen nem teszi meg.* Minden nagy ház és nagy kert csak pazarlás, ahol csak virágok nőnek, de semmi, ami hasznos, vagy legalább ehető.
*Ebben teljesen biztosan, a nemesek szerelmi életének dolgában már nem annyira, még akkor sem, ha látott éppen egy tökéletes ellenpéldát is arra, amit az elf mond. Ettől még szerinte, bár még nem volt soha, a szerelem az szerelem. Még egy nemes kisasszonynak is joga van hozzá! Pont mint egy fegyverhordozónak. Megsértődni különben nem sértődik meg, mivel úgy érzi, hogy az Int szavaiban semmi lenézés nincs, inkább csak kedvesség annak ellenére is, hogy újra nem értenek egyet egymással valamiben.*
- De, ami ennél is fontosabb szerintem, hogy elhiszem, hogy a nemesek régen nem pont szerelemből házasodtak, de napjainkra valamennyire változhattak már ezek a szokások. Aleimordnak, aki befogadott Artheniorban, volt egy menyasszonya, Nairada, aki a gyerekkori ruhái közül sokat nekem ajándékozott, mai napig főleg azokat hordom. Na, ők például bár biztosan a családjaiknak is hasznos lett volna a házasságuk, de véletlenül ismerkedtek össze, és tényleg szerelmesek voltak egymásba, meg össze is házasodtak volna, ha Artheniorban minden marad a régiben.
*Itt hallgat el kicsit, mert az öldöklés éjszakáját nem szívesen hozná szóba Thrissaya előtt, bár talán gyerekes gondolat, hogy nagyon megijesztené vele a tündérlányt, végtére is, ha már vándorol egy ideje, akkor bármennyire is kedvesnek és ártatlannak tűnik, már talán volt alkalma szembesülni az élet kicsit sötétebbik oldalával is.
Viszont mivel viszonylag érintőlegesen de Intath és Adoaver is emlegetik a dolgot, egyre nehezebb kikerülni a témát, így úgy dönt, hogy annyira tömören, amennyire csak tudja elmagyarázza, hogy Artheniorban mi történt. Ha a lány tényleg vele szeretne jönni, amit örömmel venne, akkor meg amúgy is jobb, ha tőle hallja, hogy mi történt ott, mintha a városba érve tudja meg valaki mástól, aki esetleg sokkal részletesebben és naturalisztikusabban meséli el.
Mivel azonban keveset élt ott és csak a Pegazus vendégeivel és Gazdagnegyed lakóival érintkezett, meg leginkább csak a házak különböző méreteiből és a szolgálók puszta létéből, - ami fogalom náluk odahaza tulajdonképpen ismeretlen volt, - tudott következtetni a városban lévő iszonytató egyenlőtlenségekre, ezért tartózkodik attól, hogy valamiféle mélyebb elemzését próbálja adni az eseményeknek, inkább azt próbálja meg elmesélni a lehető legtömörebben, amiben teljesen biztos, mivel saját két szemével látta.*
- Nem nagyon voltak harcok, legalábbis nem volt szerintem semmilyen hagyományos értelemben vett csata. *rázza meg a fejét Adoaverre pillantva, mivel ő emlegetett harcokat.* Fellázadt a nép, és bár a Városőrség jól fel volt fegyverezve és bátran szembe is nézett a sokasággal, akkora dühös tömeg állt szemben velük, hogy semmi esélyük nem volt igazából ellenük. A mi házunk előtt körülbelül kettő perc kellett ahhoz, hogy elsöpörjék őket, mintha soha ott sem lettek volna, talán még annyi sem. Onnantól kezdve pedig csak rombolás volt és fosztogatás, illetve menekülés, attól függően, hogy ki melyik oldalon volt akár akarva, akár akaratlanul. Ennyi történt csak.
*Hogy aztán főleg még mindig Thrissaya miatt mondanivalójának sötét, és a kellemes estéhez egyáltalán nem illő kellemetlen élét elüsse kissé, elmosolyodik.*
- Innen nézve szerintem éppen elég nagy csoda az, hogy valakik fogták magukat és úgy döntöttek, hogy újjáépítik azt a házat, amit szinte földig romboltak akkor, ez pedig mindenképpen nagyon jó és nagy dolog szerintem.
*Azt inkább nem teszi hozzá, hogy az után az éjszaka után, azt gondolta volna, hogy Gazdagnegyed helyén évtizedekig csak romok fognak heverni a porban, nem hogy bármiféle házak is állni. Egy kis por tehát valóban igazán belefér, sőt, a legkevesebb, hogy ott van.*
- Jó, hogy az élet végül mindig győz. Ahogyan a víz hónapjai után a levegő hónapjai jönnek, úgy a romokból is valaki új otthont teremt ezek szerint mindig. *mosolyog tovább, és bár tudja, hogy kissé közhelyesen hangzik mindez, őt akkor is vigasztalja.
~ Csak én és a többi félvér vagyunk képtelenek életet adni bárkinek. ~ villan mégis belé a nem várt, de számára annál szomorúbb asszociáció, amin próbál is azonnal túllendülni.*
- Nem mellesleg, mi is abban a házban fogunk vendégeskedni, amiről Adoaver mesélt, ha elmegyünk a városba, hogy megszedjük magunkat és felvásároljuk a fél piacot. *nevet a lányra, mert az ötlete határozottan tetszik neki.*
- Azt mesélték nekem, hogy van ott egy szelídített őz is, már alig várom, hogy láthassam és játsszak vele. *vallja be, csak ezek után fordulva Inthez vissza.*
- Örülnék, ha velünk jönnél, de akkor ki segít Launak és vigyáz Vielre és a házra Árnyékon kívül? *kérdi.* Esetleg, ha te itt maradnál helyettem addig kicsit... *néz édesanyjára a levegőben hagyva a jövőt érintő kérdést. Valahogy van egy olyan érzése, hogy Intath jobb helyen van itt, mint bárhol máshol lenne. Talán éppen azért, amit ma mesélt arról, hogy miért is csonka az egyik keze. Fél attól, hogyha visszajön velük a városba, még képes lenne újra hasonló "kalandba" keveredni.
Szerencséjére édesanyja most kirángatja őt rossz előérzetéből azzal, hogy visszarántja kissé korábbi gondolatai közé a sütögetés és témák közötti csapongás közepette*
- Mind a kettőtöknek igaza van szerintem. *mondja miközben a tűz közepébe tartva nyársát hiába próbálja utolérni a már vidáman falatozókat, mialatt már lánya is éppen már nagy élvezettel fogyasztja a sült szalonnát és hagymát. Többek közt azért, hogy ő is terelje a témát az artheniori lázadásról, amit Luninarival ellentétben szerencsére nem élt át, másrészt azért, mert Intath és Luni meg sem kezdett, de csírájában ott lévő vitája elgondolkodtatta kissé.*
- Az erdőben éltem le életem nagy részét, de azért szerintem éppen eleget utaztam ahhoz, hogy kicsit tovább lássak a tilalomfáknál. Az egykori Sayqueves házban is voltam vendég még a Gazdagnegyed fénykorában, már jóval Luni születése előtt, ahová ti most készültük, ha jól értem. Intathnak igaza van abban, hogy a nemeseknél tényleg nem szokás szerelemből házasodni. Ugyanakkor nagyon zárt közösségnek kell lenni ahhoz, mint mondjuk a miénk volt otthon, hogy akár a legszilárdabb szokások is ne kopjanak meg az évszázadok alatt. Aleimord és Alenia esete talán éppen ezt mutatja. El tudom képzelni, hogy idővel egyre több nemes látja majd be, hogy csak szerelemből házasodni a legegészségesebb. Tudjátok, azt mondják, hogy idővel még egy érdekházasság is átalakulhat kölcsönös tiszteletté és megbecsüléssé, akár még odaadó szeretetté is. Ez rendben is van így, sőt, több is ennél: tény. De mennyivel nagyobb esély van arra, hogy maga a szerelem alakul át mindezzé? Szerintem sokkal több, mint arra, hogy az egymás iránt érzett kölcsönös közöny, féloldalas szerelem, utálat, vagy akár undor.
*Erre Luninari bólint, neki nem kell ennél bővebb okfejtés arra, hogy igazat adjon saját anyjának, ugyanakkor kissé kényelmetlenül is érzi magát emiatt. Édesanyjával ellentétben neki szinte semmi tapasztalata nincsen szerelem terén.*
- Ez biztosan így van. *ért egyet hangosan is, bár természetesen szívesen meghallgat bármilyen ellenvetést, és minden mást, mielőtt még ő maga is Adoaverhez fordulna újra.*
- Biztsan minden változik, de azért a múltról se feledkezzünk meg! Akkor sem, ha a legtöbb mese valóságmagja talán igen csekély. Mégis, Inthez hasonlóan engem is nagyon érdekelne a történeted vége. Örülnék, ha elmesélnéd.
*Tényleg örülne, és reméli, hogy ennyi még bőven belefér mielőtt még mindannyian jól jóllaknak és nyugovóra térnek.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.04.14 17:58:13
//Sütögetés//
*Ea két okból is elhatározta, hogy csak az elmaradt vacsorát igyekszik pótolni, de nem szeretne rátelepedni lánya itteni életére, még akkor sem, ha esetleg végül itt marad vele, ettől még van amire úgy érzi, hogy legkevesebb illendő lenne szavakkal is reagálnia, nem csak egy mosollyal, vagy egyéb más gesztussal, amiből ki lehet következtetni, hogy miről mit gondol.
Az elsődleges ok természetesen Luninari maga. Most, hogy lánya új életet kezdett, és ahogy nézi, egész jól el is boldogult eddig nélküle, fontosnak tartja, hogy képes legyen önállóan is ismerkedni, és plüssnyulain kívül más barátokat is szerezni, majd minden mást csinálni, ami ezzel jár, ebben pedig zavaró lehet, ha örökké a háta mögött áll, vagy mellette ül egy anya, aki folyton belezavar akár akaratlanul is az eseményekbe, amelyek a maguk módján teljesen természetesen is lefolyhatnának.
A másodlagos ok saját maga. Nem szeretné túlságosan is jól érezni magát itt, és jóban lenni az itteniekkel, mert akkor sokkal nehezebben menne majd elhagyni Szarvasligetet akkor, amikor elindul. Végtére is azt tervezte, hogy beutazza a világot, de a környéken legalábbis mindenképpen körülnéz, nem akar rögtön az első útjába kerülő, igazán vonzó és otthonos helyen túlságosan is leragadni.
Ez a dilemma mindenesetre még szerencsére a jövőre tartozik. Túl sokáig volt idejét főleg szertartásokra való felkészüléssel és azok végrehajtásával foglalkozó papnő ahhoz, hogy ne tudja értékelni egy pillanat akár tökéletesnek is nevezhető szépségét, így most is szívesen adja át magát ennek az egyetlen pár pernyi, vagy akár órányi "pillanatnak". Főleg, hogy mindez a hold és csillagok alatti tűzrakással és egy kedves kis tóval van megtámogatva és benne is csak kellemes érzéseket képes felébreszteni, mint a lányában, így bár csak most érkezett, számára is az élet folyamán annyira űzött tökéletesség darabkája ez az egyetlen este, ennek a világnak egy ennyire kis eldugott pontján, hogy talán máshol hiába is keresne hasonlót, nem is találná meg, csak a lélek helyett a test által nyerhető gyönyörök mámora közepette.*
- Köszönöm, kedves vagy! *mosolyog először kedvesen a tündérlányra, akinek még pont meghallja utolsó szavait* de te is nagyon szép vagy, illetve persze mindannyian azok vagytok. *mondja, és reméli látszik rajta, hogy mindezt nem udvariasságból teszi csak hozzá.
Lányát természetes, hogy nagyon szépnek tartja, bár szerinte akkor is annak tartaná, ha nem a lánya lenne, már csak azért is, mert nem nagyon látott még rajta kívül olyat, akinek ennyire jól állna a betegesnek ható sápadt bőrnek és a teljesen egészséges éjsötét hajnak a szellemek szeszélye által való párosítása. Hozzá a kék szemek már csak nem várt ráadás, tényleg az ő öröksége, mert a lágy, elfes vonásokon és szemein kívül Luni minden mást egykori, többek közt pont miatta soha meg nem bánt szerelmének számára is ismeretlen rokonaitól és őseitől örökölhetett.
A tündérekhez eleve mindig vonzódott, és bár meglehet, hogy puszta előítélet, az ő népüktől minden rútságot idegennek érez, csillagokhoz, de legkevesebb holdhoz hasonló távolságnyira.
Intathban határozottan "van valami", bár hogy pontosan micsoda elsőre nem tudja, ehhez több időt kellene a társaságában töltenie, de az biztos, hogy határozottan férfiasnak találja, a szó legjobb értelmében véve. Biztos benne mindenesetre, hogy más körülmények között mindenképpen szeretné közelebbről is megismerni.
Még a kissé beteges külsejű, Lunihoz hasonlóan sápadt, beesett arcú Adoavert is szépnek találja. Először is talán sápadtsága ellenére is ragyogó ifjúsága, meg persze ember volta is vonzza benne. Mint félvér lánya puszta léte is bizonyítja mindig is a gyengéi voltak az emberek, kicsit tiltott gyümölcs voltuk miatt is, ugyanakkor nem hiszi, hogy csak ennyiről lett volna szó, vagy arról, hogy amennyire egy városi embernek különleges, vagy akár misztikus lehet egy erdő mélyén lakó elf, ez természetesen fordítva is működik. Mindezt leszámítva is van valami az emberiségben, amit sohasem volt képes megfogalmazni magának, hogy miért annyira varázslatos és megragadó a számára maga ez a nép, hogy képes volt minden belé nevelt előítéletnek könnyedén a szemébe nevetni kedvéért.
Mindezt leszámítva ráadásul a szépségről is talán eleve más fogalmai vannak kissé, mint másoknak általában. Bár szerinte jól tartja magát és bőven fiatalabbnak látszik annál, mint amennyi éves valójában, azért már túl idős ahhoz, hogy álmai férfijét keresse, aki mindenben tökéletes, de ahhoz is, hogy csak azokban a lányokban és nőkben legyen kedves meglátni a szépséget, akik bármikor lehetnének a városokban látott szobrok és festmények modelljei.*
- Hát igen, majdnem csak szépeket mesélt rólad. *mosolyog a másik elfre körülbelül olyan mosollyal, mint ami lányára is jellemző, ha éppen egy apró ugratással próbálkozik.*
- Mindenesetre nagyon köszönöm, hogy vigyáztál Lunira!
*Csak ezek után reagál Adoaverre, aki azt mondja neki, hogy büszke lehet a lányára.*
- Köszönöm, az vagyok! *hajtja meg felé enyhén a fejét.* De igyekszem nem nagyon hangoztatni, nehogy még a végén elbízza magát. Már így is túl öntelt és magabiztos.
*Ezen minden bizonnyal csak maga Luninari neveti el magát, aki valóban megteszi, de lehet, hogy Intath, aki jobban ismeri Lunit, szintén rájön, hogy csak vicc volt, vagy legalábbis annak lett szánva. Ea "humora", úgy tűnik, hogy legalább annyira furcsa és belterjes, mint amennyire a lányáé.
Mindezen azonban talán elég hamar túllendül a kis társaság.
Ahogyan beszélgetés közben megy az idő mindenki lelkesen sütöget, vagy akár már eszik is, tetszés szerint kombinálva egymással a több mint kellemes illatú, megsültségnek különböző állapotaiban lévő hozzávalókat falatozás közben. És persze, ahogyan jó sütögetés közben az lenni szokott, ha többen vannak, kicsit mindenki csapong, sok minden szóba kerül és nem is biztos, hogy mindenki képes reagálni mindenre és mindenkire, ettől még hozzáteszi a társalgáshoz, amit feltétlenül hozzá szeretne tenni.
Luninari számára a legfontosabb jelenleg az általa nem ismert állatok feldolgozott és immár meg is sütött húsának jó étvággyal és lelkesen való elfogyasztása mellett saját kis kedvenc és még nagyon is élő állatainak a megvédelmezése.*
- Na azt már nem, nem vágjuk le Kormoskát! *rázza meg a fejét nagyon határozottan, miközben mint valami kardot Intathra szegezi a nyársát, mert nem kell nagy ész hozzá, hogy kitalálja mire céloz az elf.* A legkülönlegesebb kis csikó, akit valaha láttam. Ha lóhúsra vágysz, inkább hozok neked a piacról. Akár ki is fizetem, mintha magamnak venném, de ehhez ragaszkodom. Nem bántjuk Kormoskát! *mondja pont olyan arccal, mint aki ehhez tényleg ragaszkodik, nem csak úgy mondja.*
- Mindig igazad van persze amúgy, csak most megint pont ezekben sincsen. *mondja ezek után olyan arccal a dokinak, mintha éppen nyelvet öltene rá, csak éppen nem teszi meg.* Minden nagy ház és nagy kert csak pazarlás, ahol csak virágok nőnek, de semmi, ami hasznos, vagy legalább ehető.
*Ebben teljesen biztosan, a nemesek szerelmi életének dolgában már nem annyira, még akkor sem, ha látott éppen egy tökéletes ellenpéldát is arra, amit az elf mond. Ettől még szerinte, bár még nem volt soha, a szerelem az szerelem. Még egy nemes kisasszonynak is joga van hozzá! Pont mint egy fegyverhordozónak. Megsértődni különben nem sértődik meg, mivel úgy érzi, hogy az Int szavaiban semmi lenézés nincs, inkább csak kedvesség annak ellenére is, hogy újra nem értenek egyet egymással valamiben.*
- De, ami ennél is fontosabb szerintem, hogy elhiszem, hogy a nemesek régen nem pont szerelemből házasodtak, de napjainkra valamennyire változhattak már ezek a szokások. Aleimordnak, aki befogadott Artheniorban, volt egy menyasszonya, Nairada, aki a gyerekkori ruhái közül sokat nekem ajándékozott, mai napig főleg azokat hordom. Na, ők például bár biztosan a családjaiknak is hasznos lett volna a házasságuk, de véletlenül ismerkedtek össze, és tényleg szerelmesek voltak egymásba, meg össze is házasodtak volna, ha Artheniorban minden marad a régiben.
*Itt hallgat el kicsit, mert az öldöklés éjszakáját nem szívesen hozná szóba Thrissaya előtt, bár talán gyerekes gondolat, hogy nagyon megijesztené vele a tündérlányt, végtére is, ha már vándorol egy ideje, akkor bármennyire is kedvesnek és ártatlannak tűnik, már talán volt alkalma szembesülni az élet kicsit sötétebbik oldalával is.
Viszont mivel viszonylag érintőlegesen de Intath és Adoaver is emlegetik a dolgot, egyre nehezebb kikerülni a témát, így úgy dönt, hogy annyira tömören, amennyire csak tudja elmagyarázza, hogy Artheniorban mi történt. Ha a lány tényleg vele szeretne jönni, amit örömmel venne, akkor meg amúgy is jobb, ha tőle hallja, hogy mi történt ott, mintha a városba érve tudja meg valaki mástól, aki esetleg sokkal részletesebben és naturalisztikusabban meséli el.
Mivel azonban keveset élt ott és csak a Pegazus vendégeivel és Gazdagnegyed lakóival érintkezett, meg leginkább csak a házak különböző méreteiből és a szolgálók puszta létéből, - ami fogalom náluk odahaza tulajdonképpen ismeretlen volt, - tudott következtetni a városban lévő iszonytató egyenlőtlenségekre, ezért tartózkodik attól, hogy valamiféle mélyebb elemzését próbálja adni az eseményeknek, inkább azt próbálja meg elmesélni a lehető legtömörebben, amiben teljesen biztos, mivel saját két szemével látta.*
- Nem nagyon voltak harcok, legalábbis nem volt szerintem semmilyen hagyományos értelemben vett csata. *rázza meg a fejét Adoaverre pillantva, mivel ő emlegetett harcokat.* Fellázadt a nép, és bár a Városőrség jól fel volt fegyverezve és bátran szembe is nézett a sokasággal, akkora dühös tömeg állt szemben velük, hogy semmi esélyük nem volt igazából ellenük. A mi házunk előtt körülbelül kettő perc kellett ahhoz, hogy elsöpörjék őket, mintha soha ott sem lettek volna, talán még annyi sem. Onnantól kezdve pedig csak rombolás volt és fosztogatás, illetve menekülés, attól függően, hogy ki melyik oldalon volt akár akarva, akár akaratlanul. Ennyi történt csak.
*Hogy aztán főleg még mindig Thrissaya miatt mondanivalójának sötét, és a kellemes estéhez egyáltalán nem illő kellemetlen élét elüsse kissé, elmosolyodik.*
- Innen nézve szerintem éppen elég nagy csoda az, hogy valakik fogták magukat és úgy döntöttek, hogy újjáépítik azt a házat, amit szinte földig romboltak akkor, ez pedig mindenképpen nagyon jó és nagy dolog szerintem.
*Azt inkább nem teszi hozzá, hogy az után az éjszaka után, azt gondolta volna, hogy Gazdagnegyed helyén évtizedekig csak romok fognak heverni a porban, nem hogy bármiféle házak is állni. Egy kis por tehát valóban igazán belefér, sőt, a legkevesebb, hogy ott van.*
- Jó, hogy az élet végül mindig győz. Ahogyan a víz hónapjai után a levegő hónapjai jönnek, úgy a romokból is valaki új otthont teremt ezek szerint mindig. *mosolyog tovább, és bár tudja, hogy kissé közhelyesen hangzik mindez, őt akkor is vigasztalja.
~ Csak én és a többi félvér vagyunk képtelenek életet adni bárkinek. ~ villan mégis belé a nem várt, de számára annál szomorúbb asszociáció, amin próbál is azonnal túllendülni.*
- Nem mellesleg, mi is abban a házban fogunk vendégeskedni, amiről Adoaver mesélt, ha elmegyünk a városba, hogy megszedjük magunkat és felvásároljuk a fél piacot. *nevet a lányra, mert az ötlete határozottan tetszik neki.*
- Azt mesélték nekem, hogy van ott egy szelídített őz is, már alig várom, hogy láthassam és játsszak vele. *vallja be, csak ezek után fordulva Inthez vissza.*
- Örülnék, ha velünk jönnél, de akkor ki segít Launak és vigyáz Vielre és a házra Árnyékon kívül? *kérdi.* Esetleg, ha te itt maradnál helyettem addig kicsit... *néz édesanyjára a levegőben hagyva a jövőt érintő kérdést. Valahogy van egy olyan érzése, hogy Intath jobb helyen van itt, mint bárhol máshol lenne. Talán éppen azért, amit ma mesélt arról, hogy miért is csonka az egyik keze. Fél attól, hogyha visszajön velük a városba, még képes lenne újra hasonló "kalandba" keveredni.
Szerencséjére édesanyja most kirángatja őt rossz előérzetéből azzal, hogy visszarántja kissé korábbi gondolatai közé a sütögetés és témák közötti csapongás közepette*
- Mind a kettőtöknek igaza van szerintem. *mondja miközben a tűz közepébe tartva nyársát hiába próbálja utolérni a már vidáman falatozókat, mialatt már lánya is éppen már nagy élvezettel fogyasztja a sült szalonnát és hagymát. Többek közt azért, hogy ő is terelje a témát az artheniori lázadásról, amit Luninarival ellentétben szerencsére nem élt át, másrészt azért, mert Intath és Luni meg sem kezdett, de csírájában ott lévő vitája elgondolkodtatta kissé.*
- Az erdőben éltem le életem nagy részét, de azért szerintem éppen eleget utaztam ahhoz, hogy kicsit tovább lássak a tilalomfáknál. Az egykori Sayqueves házban is voltam vendég még a Gazdagnegyed fénykorában, már jóval Luni születése előtt, ahová ti most készültük, ha jól értem. Intathnak igaza van abban, hogy a nemeseknél tényleg nem szokás szerelemből házasodni. Ugyanakkor nagyon zárt közösségnek kell lenni ahhoz, mint mondjuk a miénk volt otthon, hogy akár a legszilárdabb szokások is ne kopjanak meg az évszázadok alatt. Aleimord és Alenia esete talán éppen ezt mutatja. El tudom képzelni, hogy idővel egyre több nemes látja majd be, hogy csak szerelemből házasodni a legegészségesebb. Tudjátok, azt mondják, hogy idővel még egy érdekházasság is átalakulhat kölcsönös tiszteletté és megbecsüléssé, akár még odaadó szeretetté is. Ez rendben is van így, sőt, több is ennél: tény. De mennyivel nagyobb esély van arra, hogy maga a szerelem alakul át mindezzé? Szerintem sokkal több, mint arra, hogy az egymás iránt érzett kölcsönös közöny, féloldalas szerelem, utálat, vagy akár undor.
*Erre Luninari bólint, neki nem kell ennél bővebb okfejtés arra, hogy igazat adjon saját anyjának, ugyanakkor kissé kényelmetlenül is érzi magát emiatt. Édesanyjával ellentétben neki szinte semmi tapasztalata nincsen szerelem terén.*
- Ez biztosan így van. *ért egyet hangosan is, bár természetesen szívesen meghallgat bármilyen ellenvetést, és minden mást, mielőtt még ő maga is Adoaverhez fordulna újra.*
- Biztsan minden változik, de azért a múltról se feledkezzünk meg! Akkor sem, ha a legtöbb mese valóságmagja talán igen csekély. Mégis, Inthez hasonlóan engem is nagyon érdekelne a történeted vége. Örülnék, ha elmesélnéd.
*Tényleg örülne, és reméli, hogy ennyi még bőven belefér mielőtt még mindannyian jól jóllaknak és nyugovóra térnek.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.04.14 17:58:13
1093. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-11 21:46:43
Üzenet elküldve: 2022-04-11 21:46:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*A lányok olyan bájosak, hogy a dokinak ha nem volna tele a keze és ne lenne a kezükben forró zsírtól csepegő hús egy éles botra szúrva akkor megölelgetné őket.*
-Bizony inkább együtt menjetek és vigyázzatok egymásra. Ha szeretnétek én is mehetek.
*Nem annyira szeretne. Hosszú a séta számára és a lova is elromlott. A bevásárlással kapcsolatban is meg lesznek beszélve a dolgok. Nem tudja a tündér tud-e olvasni, de azt mondta gazdag háznál nőtt fel úgyhogy nem lehet tudni. A pénzszerzésen a doki gondolkodik. Mivel a szegénynegyedben dolgozott így nem tud olyan ismerőst ajánlani akire rábízná a lányt.*
-Egy varázsnyuszilány biztos kelendő lehet.
*Céloz arra, hogy ha a mágiában akkora pénz van akkor taníthatna. Már ha talál valakit. Reméli nem akarják majd kihasználni a félvért vagy jól bánnak vele különben muszáj lesz szétrúgni pár feneket. Egyelőre viszont még jó a hangulata. A gizda fickó halételekkel kapcsolatos tévhiteit ő szívesen kijavítja. Mivel nem kap semmi ellenkezést így a téma el lesz vetve. Épp csak egy dologban javítja ki a félvér közbeszólását.*
-Nekem mindig igazam van.
*Vigyorog. Majd a lány pont az ellenkező eredményt éri el nála a kérésével. Egyből gondolkodóba esik.*
-Hmmm...Lóhús...Hány éves kortól is vágható?
*Néz a félvérre és a tündérre mert ők tűnnek olyanoknak akik tisztában vannak az ilyesmivel. Talán mégis tudna hasznot húzni annak a mocsok kereskedőnek a hazugságából. Lóhúst úgy tudja még nem evett és az elkészítését se vállalná. Ahogy a levágását se. De ezért vannak többen a házban. Segítenek levágni és megsütni. Ő meg segít megenni és elhalmozza a szakácsnőt vagy nőket bókokkal és hálapuszikkal. Ő ezt egy tisztességes üzletnek gondolja. A lihanechi téma mivel senki nem járt még ott, aki meg igen az nem mesél róla így szintél elhal. A várossal kapcsolatban meg a doki jókat vigyorog. Azért mert Luninari naivitása aranyos, azért mert a gizda fickó "civil harcok"-nak nevezi a mészárlást vagy csak mert eszébe jutnak a fellógatott kékvérűek? Ki tudja? Sok mosolyogni való volt aznap este.*
-Azoknak a nagy házaknak nem is az a célja, hogy bármit termeljenek ott.
*Gyerekes gondolat, de a lányt az ilyenek miatt szerette meg a doki. Talán ez is közre játszik, hogy mesélni támad kedve. Vagy csak az, hogy szeret hülyeségeket beszélni. Viszont erre is olyan reakciót kap amitől elkuncogja magát. Igencsak fura módon vonta le a végkövetkeztetést a meséből a hollóhajú.*
-Hát nemes. Azokban a körökben nem szerelemből szokás házasodni. Bár nem is kiskatonáknak szokták őket adni hanem olyanoknak akikkel megéri rokonságba lenni. Nagyon aranyos vagy drága.
*Nem lekezelően mondja az utóbbi szavakat. Tényleg élvezi az ilyen tiszta és őszinte reakciókat. Mindig jó kedvre tudja deríteni velük a félvér. Aztán Luninari és a fickó is mondanak egy-egy történetet. Saját véleménye szerint a doki meséje volt a legjobb, de azok se rosszak. Luninari-é kicsit furcsa és egyes részeiben értelmetlen. Miért pont egy farkas tenné fel sorban a csillagokat az égre. Az egy loncsos dög. Nem rendezett. Meg mi volt azzal a világ első kocsmájával? Viszont a csattanó jó. Azon felnevet a férfi. Neki tetszik. Az óriás története aki a csillagokat ette annak a történetmesélése jó. Csak indokolatlanul abba lesz hagyva. Nem kocsmában vannak. Nem hívják meg semmire ha, azt várná azzal a nagyképű vigyorával.*
-Ha már elkezdted ne hagyd abba!
*Idegesítő egy dolog ez. Miközben pedig egymás meséjét hallgathatják a többiek tudnak eszegetni. És az emlegetett Nyuszimama is közéjük ér. Nem hasonlítanak a lányával. Talán csak a szemük. Callipeya tipikus elfnek néz ki. Olyannak ahogy a falusiak szokták őket leírni. A maguk misztikusságával és természetfeletti szépségével. De valószínűleg a ruha is teszi a dolgot. Meg az is hozzájárulhat, hogy ha van már egy lánya akkor a kinézete ellenére fene tudja mennyi idős. Mindenesetre vidáman köszönti őt is a férfi. Most a szokásos kézcsókot elengedi mert a helyzet nem alkalmas az ilyesmire.*
-Örvendek a találkozásnak. Remélem csak jókat mesélt.
//Sütögetés//
*A lányok olyan bájosak, hogy a dokinak ha nem volna tele a keze és ne lenne a kezükben forró zsírtól csepegő hús egy éles botra szúrva akkor megölelgetné őket.*
-Bizony inkább együtt menjetek és vigyázzatok egymásra. Ha szeretnétek én is mehetek.
*Nem annyira szeretne. Hosszú a séta számára és a lova is elromlott. A bevásárlással kapcsolatban is meg lesznek beszélve a dolgok. Nem tudja a tündér tud-e olvasni, de azt mondta gazdag háznál nőtt fel úgyhogy nem lehet tudni. A pénzszerzésen a doki gondolkodik. Mivel a szegénynegyedben dolgozott így nem tud olyan ismerőst ajánlani akire rábízná a lányt.*
-Egy varázsnyuszilány biztos kelendő lehet.
*Céloz arra, hogy ha a mágiában akkora pénz van akkor taníthatna. Már ha talál valakit. Reméli nem akarják majd kihasználni a félvért vagy jól bánnak vele különben muszáj lesz szétrúgni pár feneket. Egyelőre viszont még jó a hangulata. A gizda fickó halételekkel kapcsolatos tévhiteit ő szívesen kijavítja. Mivel nem kap semmi ellenkezést így a téma el lesz vetve. Épp csak egy dologban javítja ki a félvér közbeszólását.*
-Nekem mindig igazam van.
*Vigyorog. Majd a lány pont az ellenkező eredményt éri el nála a kérésével. Egyből gondolkodóba esik.*
-Hmmm...Lóhús...Hány éves kortól is vágható?
*Néz a félvérre és a tündérre mert ők tűnnek olyanoknak akik tisztában vannak az ilyesmivel. Talán mégis tudna hasznot húzni annak a mocsok kereskedőnek a hazugságából. Lóhúst úgy tudja még nem evett és az elkészítését se vállalná. Ahogy a levágását se. De ezért vannak többen a házban. Segítenek levágni és megsütni. Ő meg segít megenni és elhalmozza a szakácsnőt vagy nőket bókokkal és hálapuszikkal. Ő ezt egy tisztességes üzletnek gondolja. A lihanechi téma mivel senki nem járt még ott, aki meg igen az nem mesél róla így szintél elhal. A várossal kapcsolatban meg a doki jókat vigyorog. Azért mert Luninari naivitása aranyos, azért mert a gizda fickó "civil harcok"-nak nevezi a mészárlást vagy csak mert eszébe jutnak a fellógatott kékvérűek? Ki tudja? Sok mosolyogni való volt aznap este.*
-Azoknak a nagy házaknak nem is az a célja, hogy bármit termeljenek ott.
*Gyerekes gondolat, de a lányt az ilyenek miatt szerette meg a doki. Talán ez is közre játszik, hogy mesélni támad kedve. Vagy csak az, hogy szeret hülyeségeket beszélni. Viszont erre is olyan reakciót kap amitől elkuncogja magát. Igencsak fura módon vonta le a végkövetkeztetést a meséből a hollóhajú.*
-Hát nemes. Azokban a körökben nem szerelemből szokás házasodni. Bár nem is kiskatonáknak szokták őket adni hanem olyanoknak akikkel megéri rokonságba lenni. Nagyon aranyos vagy drága.
*Nem lekezelően mondja az utóbbi szavakat. Tényleg élvezi az ilyen tiszta és őszinte reakciókat. Mindig jó kedvre tudja deríteni velük a félvér. Aztán Luninari és a fickó is mondanak egy-egy történetet. Saját véleménye szerint a doki meséje volt a legjobb, de azok se rosszak. Luninari-é kicsit furcsa és egyes részeiben értelmetlen. Miért pont egy farkas tenné fel sorban a csillagokat az égre. Az egy loncsos dög. Nem rendezett. Meg mi volt azzal a világ első kocsmájával? Viszont a csattanó jó. Azon felnevet a férfi. Neki tetszik. Az óriás története aki a csillagokat ette annak a történetmesélése jó. Csak indokolatlanul abba lesz hagyva. Nem kocsmában vannak. Nem hívják meg semmire ha, azt várná azzal a nagyképű vigyorával.*
-Ha már elkezdted ne hagyd abba!
*Idegesítő egy dolog ez. Miközben pedig egymás meséjét hallgathatják a többiek tudnak eszegetni. És az emlegetett Nyuszimama is közéjük ér. Nem hasonlítanak a lányával. Talán csak a szemük. Callipeya tipikus elfnek néz ki. Olyannak ahogy a falusiak szokták őket leírni. A maguk misztikusságával és természetfeletti szépségével. De valószínűleg a ruha is teszi a dolgot. Meg az is hozzájárulhat, hogy ha van már egy lánya akkor a kinézete ellenére fene tudja mennyi idős. Mindenesetre vidáman köszönti őt is a férfi. Most a szokásos kézcsókot elengedi mert a helyzet nem alkalmas az ilyesmire.*
-Örvendek a találkozásnak. Remélem csak jókat mesélt.
1092. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-04 18:48:16
Üzenet elküldve: 2022-04-04 18:48:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*Tiltakozásáradatra nyitja száját az Intathtól jövő újabb, túl hamar érkezettnek érzett elítéléstől, de végre szókijövetel nélkül becsukja. Nem hiszi, hogy különben dűlőre jutnának, és ennél mélyebbre már nem igazán kívánja ásni, vagyis ásatni magát.* ~ Szálka okozta halálok. Pompás... ~ *Bizonyításképpen talán valóban ki kéne próbálnia az ő vízi étküket, még ha a végeredmény igen szégyenletes lenne az ő szemszögéből, hogy legalább valamit bizonyítson. De, mint ahogy a lányok mondták, erre valószínűleg nem lesz kényszerítve. És ahogy hallja, legalább valaki elszórakozik rajta.
Míg a többiek a városi kirándulás lehetőségét fontolgatják, ő magában tovább rágódik a toronyba utazáson. Már igen elegendő idő telt el egy eszmefeltöltéshez, és erszényét is igen nehéznek érzi már a költekezéshez. De az is biztos, hogy egyedül nem mehet. A mocsáron keresztül átvágó utat még esze ágában sincs egyedül végig szenvedni; nem mintha nem lenne képes rá, de a több órányi magányos taposás a sűrű ködben, nedvesen, fázva és majd' diszorientáltan, bárki nélkül akinek panaszkodhatna jelenlegi helyzetükről? Hajszál híján érné meg, még ha magával Abogr mesterrel is vehetne magánórákat. A francba is, de hiányolja azt a mechanikus lámpást.
A tűzből kiokádott fény és hőség közelsége miatt Adoaver amúgy sem szélesre nyitott szemei lassan résnyire záródnak, néha pedig egyenesen becsukja őket, hogy pihentesse magát a beszélgetések közti szünetekben. Nem tudja eldönteni, hogy el van fáradva a sok kaja miatt, vagy még mindig inkább magának lenne feszélyezettsége miatt.*
- Fénykorában itt a kulcsszó, ahogy láttam. Mikor ránéztem ennek a kúriának a városi testvérére, a körülötte lévő terep kissé...poros volt, hogy enyhén fogalmazzak. Nem tudom miféle civil harcok dúltak ott pontosan, de csúnya nyomott hagyott. Csak találgatni tudok, hogy nézhetett ki előtte.* Rázza a fejét nem kevés részvéttel, szívében szorongó aggodalommal gondolva arra a lehetőségre, hogy az ő otthonára, akár egy kis részére is várhat hasonló sors. Mindhárom istenség óvja őket attól.
Mesélgetni is elkezd Luninari és orvosbarátja is, ő pedig udvarias csenddel hallgatja mindkettőt, hogy aztán kommentár nélkül képzelje el magában a jeleneteket. Intath meséje kellemes nosztalgiát ébreszt fel benne, mikor még ilyen regékkel lettek elszórakoztatva kiskölykökként, míg Luninari legendája furcsa melankóliával lepi meg az ég, a csillagok, és a mézsör iránt. Ki kéne azt próbálnia, ahogy hallotta, jobb mint ha borral kezdené az alkoholos utazását.*
- A legendás lények és a csillagok eszembe juttattak egy olyan regét, amit könnyen lehet hogy ugyanaz a személy írta, mint az egyiket, avagy a másikat. Bár ez annál kevésbé rege, mint mondjuk... dokumentáció. Réges rég, olyan sok-sok idővel ezelőtt, hogy az említett idő mérésének, tudás megőrzésének még csak az ötlete sem fogalmazódott meg, élt egy óriás. Egy óriási, óriási óriás. Him'Gaz, a felhők pásztora, ki oly magasra tudott nyúlni a kezeivel, hogy a csillagokból lakmározott. Ugyanolyan egyszerűséggel szedte le a fénytesteket a fekete végtelenségről, mint ahogy mi, egy alacsonyan lógó almát a fáról. Pusztán méretével, és sziklából épült testével kérdés nélkül uralkodhatott volna mind e földkerekségen, mindent sarka alá temetve. De békés, jámbor teremtés volt ő, és járása alatt sosem ártott bárkinek, ki körülötte járt. Arcát sosem lehetett látni, mert ha épp nem a felhők voltak az útban, nem volt se madár a világon, ki mellkasáig túl tudott volna repülni, se hegység, mi megmászásával jó kilátást lehetett volna rá vetni. De ő látott minket. Nem tudni hogyan, de felhőben, viharban látott mindannyiónkat, és soha egyikünkre sem sikerült rálépnie... Van még ennek az altatónak folytatása, de nem akarom hogy valóban altató legyen ebből. *Rázza meg végül a fejét egy kissé öntelt mosollyal. Azt hitte, majdnem elfelejtette ezt, de hisz csak elő kellett bökdösni pár hasonlóval.* - Ó a francba, kihűlt... *Motyogja magának, miután belekóstol saját nyársába. Ez történik, ha túlságosan elterelődik szeles figyelme. Nem mintha annyira éhes lett volna már, na.
És ahogy meg lett jósolva, Luninari anyja meg is érkezik, ráadásul meglepetésére kevesebb a vizuális különbség köztük, mint ahogy amaz mondta nekik, ő legalább is úgy érzi. Vagy lehet, hogy csak a saját vizéből merített előítéletével. Vagy csak látáshiányos. Feláll, és kissé meghajol, egyik kezét oldalán tartva, másik pedig mellkasára téve, udvarias mosollyal.*
- Részemről a megtiszteltetés, Callipeya. A lányára pedig büszke lehet. *Ezzel a bókkal, bár inkább gerincből jött alapkötelezettségként tudja le magának ezt a köszönést már mindenki tudja milyen származása miatt, ezzel azt is meg akarta mutatni a segítőkész fél-elfnek, mennyire értékeli az eddigieket.*
//Sütögetés//
*Tiltakozásáradatra nyitja száját az Intathtól jövő újabb, túl hamar érkezettnek érzett elítéléstől, de végre szókijövetel nélkül becsukja. Nem hiszi, hogy különben dűlőre jutnának, és ennél mélyebbre már nem igazán kívánja ásni, vagyis ásatni magát.* ~ Szálka okozta halálok. Pompás... ~ *Bizonyításképpen talán valóban ki kéne próbálnia az ő vízi étküket, még ha a végeredmény igen szégyenletes lenne az ő szemszögéből, hogy legalább valamit bizonyítson. De, mint ahogy a lányok mondták, erre valószínűleg nem lesz kényszerítve. És ahogy hallja, legalább valaki elszórakozik rajta.
Míg a többiek a városi kirándulás lehetőségét fontolgatják, ő magában tovább rágódik a toronyba utazáson. Már igen elegendő idő telt el egy eszmefeltöltéshez, és erszényét is igen nehéznek érzi már a költekezéshez. De az is biztos, hogy egyedül nem mehet. A mocsáron keresztül átvágó utat még esze ágában sincs egyedül végig szenvedni; nem mintha nem lenne képes rá, de a több órányi magányos taposás a sűrű ködben, nedvesen, fázva és majd' diszorientáltan, bárki nélkül akinek panaszkodhatna jelenlegi helyzetükről? Hajszál híján érné meg, még ha magával Abogr mesterrel is vehetne magánórákat. A francba is, de hiányolja azt a mechanikus lámpást.
A tűzből kiokádott fény és hőség közelsége miatt Adoaver amúgy sem szélesre nyitott szemei lassan résnyire záródnak, néha pedig egyenesen becsukja őket, hogy pihentesse magát a beszélgetések közti szünetekben. Nem tudja eldönteni, hogy el van fáradva a sok kaja miatt, vagy még mindig inkább magának lenne feszélyezettsége miatt.*
- Fénykorában itt a kulcsszó, ahogy láttam. Mikor ránéztem ennek a kúriának a városi testvérére, a körülötte lévő terep kissé...poros volt, hogy enyhén fogalmazzak. Nem tudom miféle civil harcok dúltak ott pontosan, de csúnya nyomott hagyott. Csak találgatni tudok, hogy nézhetett ki előtte.* Rázza a fejét nem kevés részvéttel, szívében szorongó aggodalommal gondolva arra a lehetőségre, hogy az ő otthonára, akár egy kis részére is várhat hasonló sors. Mindhárom istenség óvja őket attól.
Mesélgetni is elkezd Luninari és orvosbarátja is, ő pedig udvarias csenddel hallgatja mindkettőt, hogy aztán kommentár nélkül képzelje el magában a jeleneteket. Intath meséje kellemes nosztalgiát ébreszt fel benne, mikor még ilyen regékkel lettek elszórakoztatva kiskölykökként, míg Luninari legendája furcsa melankóliával lepi meg az ég, a csillagok, és a mézsör iránt. Ki kéne azt próbálnia, ahogy hallotta, jobb mint ha borral kezdené az alkoholos utazását.*
- A legendás lények és a csillagok eszembe juttattak egy olyan regét, amit könnyen lehet hogy ugyanaz a személy írta, mint az egyiket, avagy a másikat. Bár ez annál kevésbé rege, mint mondjuk... dokumentáció. Réges rég, olyan sok-sok idővel ezelőtt, hogy az említett idő mérésének, tudás megőrzésének még csak az ötlete sem fogalmazódott meg, élt egy óriás. Egy óriási, óriási óriás. Him'Gaz, a felhők pásztora, ki oly magasra tudott nyúlni a kezeivel, hogy a csillagokból lakmározott. Ugyanolyan egyszerűséggel szedte le a fénytesteket a fekete végtelenségről, mint ahogy mi, egy alacsonyan lógó almát a fáról. Pusztán méretével, és sziklából épült testével kérdés nélkül uralkodhatott volna mind e földkerekségen, mindent sarka alá temetve. De békés, jámbor teremtés volt ő, és járása alatt sosem ártott bárkinek, ki körülötte járt. Arcát sosem lehetett látni, mert ha épp nem a felhők voltak az útban, nem volt se madár a világon, ki mellkasáig túl tudott volna repülni, se hegység, mi megmászásával jó kilátást lehetett volna rá vetni. De ő látott minket. Nem tudni hogyan, de felhőben, viharban látott mindannyiónkat, és soha egyikünkre sem sikerült rálépnie... Van még ennek az altatónak folytatása, de nem akarom hogy valóban altató legyen ebből. *Rázza meg végül a fejét egy kissé öntelt mosollyal. Azt hitte, majdnem elfelejtette ezt, de hisz csak elő kellett bökdösni pár hasonlóval.* - Ó a francba, kihűlt... *Motyogja magának, miután belekóstol saját nyársába. Ez történik, ha túlságosan elterelődik szeles figyelme. Nem mintha annyira éhes lett volna már, na.
És ahogy meg lett jósolva, Luninari anyja meg is érkezik, ráadásul meglepetésére kevesebb a vizuális különbség köztük, mint ahogy amaz mondta nekik, ő legalább is úgy érzi. Vagy lehet, hogy csak a saját vizéből merített előítéletével. Vagy csak látáshiányos. Feláll, és kissé meghajol, egyik kezét oldalán tartva, másik pedig mellkasára téve, udvarias mosollyal.*
- Részemről a megtiszteltetés, Callipeya. A lányára pedig büszke lehet. *Ezzel a bókkal, bár inkább gerincből jött alapkötelezettségként tudja le magának ezt a köszönést már mindenki tudja milyen származása miatt, ezzel azt is meg akarta mutatni a segítőkész fél-elfnek, mennyire értékeli az eddigieket.*
1091. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-03 19:51:26
Üzenet elküldve: 2022-04-03 19:51:26
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*Nem zavarja kifejezetten, mikor a fejét simogatják, neki kedves gesztusnak tűnik, így hát nincs szava ellene. Csak jól esően mosolyog és élvezi ezt az estét, ami az első itt. S később is csak mosolyog. Mosolyog akkor, mikor Luni a közös utat ecseteli a városba, a piacra. Mosolyog akkor is, mikor a doki tisztításhoz valókat kér. S persze akkor is, mikor Adoaver a hal ízét ecseteli. Na igen, a rosszul készített halnak borzalmas az íze. Meg egyes halaknak azután is megmarad a rossz íze, hogy órákig fűszerezi az ember. Kíváncsi a másik házra a városban, a piacra. Halszálkától nem volt beteg, s a csillagok is szépek az égen. Bár ez a történet némileg rémisztő.*
- Segítek neked bármilyen munkában Luni! Majd ketten megszedjük magunkat aranyakkal és megvesszük a fél piacot!
*Ajánlja fel lelkesen a segítségét, mert jó móka kerekedhet ki belőle. Meg legalább a városból is megismerne valamennyit. Utána már az evés köti le és csak hallgatja a többiek beszélgetését. S közben persze megérkezik Luni mamája is. Meglepődik rajta, s halkan odasúg Luninak.*
- Nahát, nagyon szép a mamád!
*Persze esélyes, hogy a többiek is hallják. Való igaz, Luni anyukája tényleg szép, épp mint Luni. Bár a hasonlóságok száma kicsit kevesebb, de nem kételkedik a lány szavában. Lassan végez a vacsorájával.*
//Sütögetés//
*Nem zavarja kifejezetten, mikor a fejét simogatják, neki kedves gesztusnak tűnik, így hát nincs szava ellene. Csak jól esően mosolyog és élvezi ezt az estét, ami az első itt. S később is csak mosolyog. Mosolyog akkor, mikor Luni a közös utat ecseteli a városba, a piacra. Mosolyog akkor is, mikor a doki tisztításhoz valókat kér. S persze akkor is, mikor Adoaver a hal ízét ecseteli. Na igen, a rosszul készített halnak borzalmas az íze. Meg egyes halaknak azután is megmarad a rossz íze, hogy órákig fűszerezi az ember. Kíváncsi a másik házra a városban, a piacra. Halszálkától nem volt beteg, s a csillagok is szépek az égen. Bár ez a történet némileg rémisztő.*
- Segítek neked bármilyen munkában Luni! Majd ketten megszedjük magunkat aranyakkal és megvesszük a fél piacot!
*Ajánlja fel lelkesen a segítségét, mert jó móka kerekedhet ki belőle. Meg legalább a városból is megismerne valamennyit. Utána már az evés köti le és csak hallgatja a többiek beszélgetését. S közben persze megérkezik Luni mamája is. Meglepődik rajta, s halkan odasúg Luninak.*
- Nahát, nagyon szép a mamád!
*Persze esélyes, hogy a többiek is hallják. Való igaz, Luni anyukája tényleg szép, épp mint Luni. Bár a hasonlóságok száma kicsit kevesebb, de nem kételkedik a lány szavában. Lassan végez a vacsorájával.*
1090. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-04-02 20:08:38
Üzenet elküldve: 2022-04-02 20:08:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*Ha a tündérlány hagyja neki, akkor ő is megsimogatja kicsit a fejét, bár kissé talán bátortalanan, mint Intath, viszont határozottan szeretettel, amit a lány szavai váltanak ki belőle.*
- Ennek örülök, és szeretném is, ha tényleg családias lenne. *mondja, és reméli látszik rajta, hogy nem csak örül, hanem boldoggá is teszi mindez. Van, amit elég nehéz lenne szavakkal kifejezni, legalábbis furcsán venné ki magát ilyen rövid ismeretség után, és úgy, hogy nem tudja megmagyarázni magának, hogy miért, de ő is teljesen családiasnak érzi nem csak a hangulatot magát, hanem Thrissaya jelenlétét is. Tényleg pont úgy, ahogyan nem sokkal korábban érezte, mintha nem is alig egy órával, hanem sok hattal ezelőtt ismerte volna meg a tündérlányt, aki most itt van velük.*
- Ezzel mind a ketten nyerünk az biztos, és nem csak azért, mert örülni fogok a társaságodnak. *mondja aztán, miután ő felajánlja neki, hogy szívesen elmegy vele Arthenirorba.*
- Egyrészt bevallom, nem szívesen megyek vissza a városba egyedül *ismeri el.* Másrészt viszont, neked is jobb ha velem jössz, mintha egyedül mennél oda, mert én legalább éltem ott valamennyit, így legalább nagyjából kiismerem magamat, és tudom mi merre van, így nem mindent teljesen egyedül kell felfedezned.
*Bár, mint azt éppen Nimeril látogatása bizonyította ma, Arthenior nyilván sokat változott azóta, hogy másodszorra is elhagyták Lauval, azért biztos abban, hogy legalább a Pegazusig és a piacig el fog találni, vagy akár még a tisztásra is, márpedig ennél fontosabb lehetséges helyszínek, ahová elmehetnek majd együtt hirtelen nem jutnak az eszébe.*
- Majd írjátok fel egy pergamenre, hogy kinek mi kell a piacról. Viszont el kell majd ott tölteni pár napot, talán egy egész hatot is, mert magamnak is szeretnék venni ezt-azt, viszont nincs egy árva árva aranyam sem. Egyik fele elment a Mágustoronyban, a másik akkor, amikor megvettük Szarvasligetet, szóval muszáj lesz ott keresnem valami munkát, hogy összeszedjek valamennyit. Szerencsére legalább a szállás ingyen lesz az ottani házunk miatt.
*Most viszont nincsen kedve túlságosan gyakorlati, főleg nem anyagi kérdéseken gondolkodni, ehhez tényleg túlságosan családiasnak érzi a hangulatot. Inkább élvezi, hogy végre nem csak édesanyjával és plüssnyulaival sütögethet, hanem másokkal is, akiktől a tutajkészítéstől kezdve a halételektől való irtózásig mindenféle érdekes dologról hallhat véleményeket, észrevételeket, és talán tényeket is, nem csak az eddig általa sütögetés közben szokásos minden másról.
El is neveti magát Adoaver fejtegetésére arról, hogy miért is nem nagy rajongója a vízhez köthető ételeknek. Ugyan ilyen téren is rengeteg még nyilván a tanulnivalója, és biztos benne, hogy egy régivágású nemesi házból, mint amilyenben valaha élt, minden bizonnyal kihajítanák akkor, hogyha jelen tudásával szakácsnőnek jelentkezne oda, meg hát persze nem is akar úgy hangzani, mint a témának valamilyen nagy szakértője lenne, mégis egyre inkább hajlik Intath tömören megfogalmazott véleményére Adoaverrel kapcsolatban.*
- Hát én tényleg nem erőltetem, de most gondolkodóba estem igazság szerint, hogy Intnek tényleg igaza van. Talán tényleg csak az a baj, hogy nem ettél még jó halas semmit, ha szerinted víz íze van a halnak, mert ilyesmit én még soha nem éreztem rajta. Amit én ismerek receptet, ott például tényleg főleg a paprika és a hagyma a hangsúlyos, engem inkább a pörkölt levesre emlékeztet, mint bármi másra. De mindegy is, tényleg! Rengeteg mást is csinálhatunk még halon kívül itt, akár lesz végül tutajunk, vagy csónakunk, akár nem. Egyedül ahhoz ragaszkodom, hogy a lovakat meg a kecskéket ne vágjuk le. A kecskéket főleg ne, mert a kecskesajt sokkal jobb szerintem, mint a többi. *mondja, de aztán tényleg annyiban is hagyja a dolgot. Jó dolog enni, finomat sütni és főzni, sőt, túlságosan is jó, ami megfűszerezi az életet, szerencsére azonban az élet sokkal több, mint a gyomor szükségleteinek a kielégítése, erre pedig jó példák Intath és az ember mágus szavai is egyaránt.*
- Az éjszaka tényleg gyönyörű. *ért is egyet utóbbival.* De én hasonló sütögetés nélkül el sem tudnám képzelni. Nálunk mindennapos volt az ilyesmi. Lihannechet viszont nem ismerem, de akitől vettük Szarvasligetet éppen oda költözött. Még sosem jártam arra, de biztosan szép lehet. *mondja, bár inkább udvariasságból, mint őszinte meggyőződésből, és ez talán kitűnik következő szavaiból is, amelyeket Intathnak sikerül akaratlanul is kiprovokálnia belőle.*
- Hát engem nem igazán nyűgözött le Gazdagnegyed, igaz nem is éltem ott túl sokáig. *húzza el a száját kicsit, ami ugyan nem szokása, de, ha néha csinálja, akkor kicsit talán olyan benyomást kelt, mintha szokása lenne, vagy gyakorolta volna ezt a gesztust, hogy úgy tűnjön, mintha a szokása lenne.
Mindenesetre nem csak Intathal szeretne vitatkozni, hanem mivel sem Adoaver, sem Thrissaya nem járt még Artheniorban, ha jól értette, velük is igyekszik megosztani ottani benyomásait, amelyeket így képes összefoglalni;*
- Nekem nyomasztó volt az a sok kő egymás hegyén-hátán, és túl nagyok voltak a házak, meg a bennük lévő szobák is. Persze, az itteni ház sem kicsi, de itt sokan vagyunk, nem egy család lakik csak itt és néhány szolgáló. Meg valamennyire értelmetlen is volt az egész. Ahol én éltem egy rövid ideig, ott például volt egy jó nagy kert, de nem volt még egy tűzrakó sem! Ráadásul rengeteg állat elfért volna ott, de azt sem tartottak egyet sem, csak virágok voltak, sok, és csak azért fizettek egy elf lányt, hogy gondoskodjon róluk. Jobban belegondolva a lovak, meg az ő kutyája voltak csak állatok abban a házban. Szerintem így elég értelmetlen nagy házat építeni, nagy kerttel. *fejtegeti, bár lelke mélyén azért tisztában van azzal, hogy minden bizonnyal túl sok időt töltött az erdő mélyén egy artheniori fogalmak szerint minden bizonnyal kicsi és egyszerű faházban, és túl keveset a városban ahhoz, hogy képes legyen felismerni, vagy értékelni az ottani életformát. Talán akkor is kevésbé lenne előítéletes, ha városi élete nem pont úgy végződik, hogy vidékre kell menekülnie egy rozoga szekéren, miközben egykori otthona éppen lángol a háta mögött.
De most nem gondolkodik ezen sokat. Leköti Intath rövid meséje, ami számára nem túl megnyugtatóan ér véget.*
- Szegény lány! *jegyzi is meg.* Hát micsoda apa az ilyen? *teszi fel a költőinek szánt kérdést.* Bárhogy történt, remélem legalább az a fegyverhordozó, aki legyőzte a hydrát tetszett neki, nem pedig egyáltalán nem, mert akkor bizony elég kellemetlen a történet vége, a lányra nézve mindenképpen.
*Persze ezen viszonylag hamar túl is lendül, mivel arra már egészen kislányként sikerült teljesen magától rájönnie, hogy sok mese minden bizonnyal tényleg csak mese, nem több kitalált történetnél, amelynek annyi köze van a valósághoz, mint artheniori kerteknek az ésszerűséghez.*
- Még jó, hogy a legtöbb mese tényleg csak mese. *teszi is hozzá.* Amit én hallottam a csillagokról az eleve kizárja, hogy bármi szándékos értelme lenne annak, hogy milyen formában vannak most elrendeződve odafent, az alapján pedig biztosan az is csak véletlen, hogy ott van fent a Hydra. Nekem azt mesélték, amikor kislány voltam, hogy az istenek királya eredetileg azt akarta, hogy szabályos rendben sorakozzanak odafent az égen, rendezett sorokban, egymásról egyenlő távolságra, meg azonos színűek természetesen azonos színűek mellett. De az istenek lusták voltak megcsinálni ezt a nagy munkát, ezért aztán az első farkasra bízták ezt, aki éhes volt és elvállalta némi nyers húsért cserébe. Viszont ameddig az istenek hírnökére várt, aki a csillagokkal teli tarisznyát hozta neki, a világ első fogadójában megivott huszonhét korsó mézsört, amit természetesen a világ első sörfőzője főzött korábban. Ezek után részegen elindult felfelé, majd miután elkezdte felhelyezni az égre az első csillagokat, elbotlott a harmadikban, ezért az összes többi kiszóródott a tarisznyából és azóta vannak így odafent, csak úgy, össze-vissza. Az a kis vörös ott az, amiben elbotlott. *próbálja megmutatni.* Ettől még persze a csillagképek tényleg szépek. Szeretem a hozzájuk fűződő történeteket.
*A történeteket, amelyek közül sokat édesanyja nyilván sokkal komolyan vesz nála. Ebben sem igazán hasonlítanak egymáshoz, akire most éppen csak annyira sandít hátra, hogy lássa hallja-e, amit mond róla, és megállapíthassa, hogy még talán éppen nem.*
- Köszönöm! *mosolyog az eddigi este reményei szerint eddigi legkedvesebb mosolyával az elfre.* Persze, hogy örülnék neki, ha maradna. De ez már az ő döntése lesz, nem az enyém.
*Túl hosszú és túl személyes lenne elmesélni kettőjük történetét, és, ha csak Intath lenne itt és lenne legalább egyel több percük még, talán meg is tenné, hogy jobban értse a helyzetet, így azonban erre nincs lehetőség jelenleg, de annyiból nem bánja, hogy túl sok mindenről beszéltek eddig, közben tényleg feljöttek a csillagok és nem csak illatossá, hanem minden bizonnyal finommá is sült közben a tűt fölé tartott szalonna és hagyma, amit alig vár, hogy megkóstoljon.
Lélek, vagy szép történetek és legendák ide, vagy oda, de azért ő is éhes.
Édesanyja éppen végszóra érkezik, kíváncsian, hogy mégis kivel él itt együtt a lánya, mégis nem szeretne azért túlságosan is belefolyni a társalgásba. Lemaradt viszont a levesről így egyszerűen éhes, és bármennyire karcsúak is a tipikus elfek, mint ő, azért nekik sem árt, ha rendesen megvacsoráznak lefekvés előtt.*
- Szép estét mindenkinek! Callipeya vagyok, de Eának szoktak hívni az egyszerűség kedvéért. Senkinek nem kell bemutatkoznia, Luni már mindent elmesélt, ami ma történt, így persze azt is kitalálom, hogy ki kicsoda *mosolyog a társaságra barátságos melegséggel, ami talán emlékezteti lányának a mosolyára.
Közelebbről megnézve őket Luninari arcvonásain kívül talán egyetlen egyvalamiben hasonlít csak rá igazán, és az a szeme, mert az ugyanolyan, szinte már valószerűtlenül ragyogóan kék, mint valami távoli csillag, éppen csak ameddig Callipeya esetében a már-már közhelyesen, versekben túlemlegetett és magasztalt aranyszőke szőke haj mellé mindez teljesen természetesnek hat, addig az ő éjsötét, fekete hajától ha talán nem is zavaróan, kissé azért mégis elüt.
Viszont tényleg igyekszik úgy viselkedni, mintha éppen csak véletlenül járt volna erre, és nem szeretne zavarni. Utóbbi igaz is, de miközben tűzbe tatja a nyársát, hogy megsüsse a lánya által neki előkészített szalonnát és hagymát, amit Luni éppen már enni kezd, már csak abban reménykedik, hogy nem korog olyan hangosan a gyomra, hogy elárulja, hogy valójában mennyire éhes.*
//Sütögetés//
*Ha a tündérlány hagyja neki, akkor ő is megsimogatja kicsit a fejét, bár kissé talán bátortalanan, mint Intath, viszont határozottan szeretettel, amit a lány szavai váltanak ki belőle.*
- Ennek örülök, és szeretném is, ha tényleg családias lenne. *mondja, és reméli látszik rajta, hogy nem csak örül, hanem boldoggá is teszi mindez. Van, amit elég nehéz lenne szavakkal kifejezni, legalábbis furcsán venné ki magát ilyen rövid ismeretség után, és úgy, hogy nem tudja megmagyarázni magának, hogy miért, de ő is teljesen családiasnak érzi nem csak a hangulatot magát, hanem Thrissaya jelenlétét is. Tényleg pont úgy, ahogyan nem sokkal korábban érezte, mintha nem is alig egy órával, hanem sok hattal ezelőtt ismerte volna meg a tündérlányt, aki most itt van velük.*
- Ezzel mind a ketten nyerünk az biztos, és nem csak azért, mert örülni fogok a társaságodnak. *mondja aztán, miután ő felajánlja neki, hogy szívesen elmegy vele Arthenirorba.*
- Egyrészt bevallom, nem szívesen megyek vissza a városba egyedül *ismeri el.* Másrészt viszont, neked is jobb ha velem jössz, mintha egyedül mennél oda, mert én legalább éltem ott valamennyit, így legalább nagyjából kiismerem magamat, és tudom mi merre van, így nem mindent teljesen egyedül kell felfedezned.
*Bár, mint azt éppen Nimeril látogatása bizonyította ma, Arthenior nyilván sokat változott azóta, hogy másodszorra is elhagyták Lauval, azért biztos abban, hogy legalább a Pegazusig és a piacig el fog találni, vagy akár még a tisztásra is, márpedig ennél fontosabb lehetséges helyszínek, ahová elmehetnek majd együtt hirtelen nem jutnak az eszébe.*
- Majd írjátok fel egy pergamenre, hogy kinek mi kell a piacról. Viszont el kell majd ott tölteni pár napot, talán egy egész hatot is, mert magamnak is szeretnék venni ezt-azt, viszont nincs egy árva árva aranyam sem. Egyik fele elment a Mágustoronyban, a másik akkor, amikor megvettük Szarvasligetet, szóval muszáj lesz ott keresnem valami munkát, hogy összeszedjek valamennyit. Szerencsére legalább a szállás ingyen lesz az ottani házunk miatt.
*Most viszont nincsen kedve túlságosan gyakorlati, főleg nem anyagi kérdéseken gondolkodni, ehhez tényleg túlságosan családiasnak érzi a hangulatot. Inkább élvezi, hogy végre nem csak édesanyjával és plüssnyulaival sütögethet, hanem másokkal is, akiktől a tutajkészítéstől kezdve a halételektől való irtózásig mindenféle érdekes dologról hallhat véleményeket, észrevételeket, és talán tényeket is, nem csak az eddig általa sütögetés közben szokásos minden másról.
El is neveti magát Adoaver fejtegetésére arról, hogy miért is nem nagy rajongója a vízhez köthető ételeknek. Ugyan ilyen téren is rengeteg még nyilván a tanulnivalója, és biztos benne, hogy egy régivágású nemesi házból, mint amilyenben valaha élt, minden bizonnyal kihajítanák akkor, hogyha jelen tudásával szakácsnőnek jelentkezne oda, meg hát persze nem is akar úgy hangzani, mint a témának valamilyen nagy szakértője lenne, mégis egyre inkább hajlik Intath tömören megfogalmazott véleményére Adoaverrel kapcsolatban.*
- Hát én tényleg nem erőltetem, de most gondolkodóba estem igazság szerint, hogy Intnek tényleg igaza van. Talán tényleg csak az a baj, hogy nem ettél még jó halas semmit, ha szerinted víz íze van a halnak, mert ilyesmit én még soha nem éreztem rajta. Amit én ismerek receptet, ott például tényleg főleg a paprika és a hagyma a hangsúlyos, engem inkább a pörkölt levesre emlékeztet, mint bármi másra. De mindegy is, tényleg! Rengeteg mást is csinálhatunk még halon kívül itt, akár lesz végül tutajunk, vagy csónakunk, akár nem. Egyedül ahhoz ragaszkodom, hogy a lovakat meg a kecskéket ne vágjuk le. A kecskéket főleg ne, mert a kecskesajt sokkal jobb szerintem, mint a többi. *mondja, de aztán tényleg annyiban is hagyja a dolgot. Jó dolog enni, finomat sütni és főzni, sőt, túlságosan is jó, ami megfűszerezi az életet, szerencsére azonban az élet sokkal több, mint a gyomor szükségleteinek a kielégítése, erre pedig jó példák Intath és az ember mágus szavai is egyaránt.*
- Az éjszaka tényleg gyönyörű. *ért is egyet utóbbival.* De én hasonló sütögetés nélkül el sem tudnám képzelni. Nálunk mindennapos volt az ilyesmi. Lihannechet viszont nem ismerem, de akitől vettük Szarvasligetet éppen oda költözött. Még sosem jártam arra, de biztosan szép lehet. *mondja, bár inkább udvariasságból, mint őszinte meggyőződésből, és ez talán kitűnik következő szavaiból is, amelyeket Intathnak sikerül akaratlanul is kiprovokálnia belőle.*
- Hát engem nem igazán nyűgözött le Gazdagnegyed, igaz nem is éltem ott túl sokáig. *húzza el a száját kicsit, ami ugyan nem szokása, de, ha néha csinálja, akkor kicsit talán olyan benyomást kelt, mintha szokása lenne, vagy gyakorolta volna ezt a gesztust, hogy úgy tűnjön, mintha a szokása lenne.
Mindenesetre nem csak Intathal szeretne vitatkozni, hanem mivel sem Adoaver, sem Thrissaya nem járt még Artheniorban, ha jól értette, velük is igyekszik megosztani ottani benyomásait, amelyeket így képes összefoglalni;*
- Nekem nyomasztó volt az a sok kő egymás hegyén-hátán, és túl nagyok voltak a házak, meg a bennük lévő szobák is. Persze, az itteni ház sem kicsi, de itt sokan vagyunk, nem egy család lakik csak itt és néhány szolgáló. Meg valamennyire értelmetlen is volt az egész. Ahol én éltem egy rövid ideig, ott például volt egy jó nagy kert, de nem volt még egy tűzrakó sem! Ráadásul rengeteg állat elfért volna ott, de azt sem tartottak egyet sem, csak virágok voltak, sok, és csak azért fizettek egy elf lányt, hogy gondoskodjon róluk. Jobban belegondolva a lovak, meg az ő kutyája voltak csak állatok abban a házban. Szerintem így elég értelmetlen nagy házat építeni, nagy kerttel. *fejtegeti, bár lelke mélyén azért tisztában van azzal, hogy minden bizonnyal túl sok időt töltött az erdő mélyén egy artheniori fogalmak szerint minden bizonnyal kicsi és egyszerű faházban, és túl keveset a városban ahhoz, hogy képes legyen felismerni, vagy értékelni az ottani életformát. Talán akkor is kevésbé lenne előítéletes, ha városi élete nem pont úgy végződik, hogy vidékre kell menekülnie egy rozoga szekéren, miközben egykori otthona éppen lángol a háta mögött.
De most nem gondolkodik ezen sokat. Leköti Intath rövid meséje, ami számára nem túl megnyugtatóan ér véget.*
- Szegény lány! *jegyzi is meg.* Hát micsoda apa az ilyen? *teszi fel a költőinek szánt kérdést.* Bárhogy történt, remélem legalább az a fegyverhordozó, aki legyőzte a hydrát tetszett neki, nem pedig egyáltalán nem, mert akkor bizony elég kellemetlen a történet vége, a lányra nézve mindenképpen.
*Persze ezen viszonylag hamar túl is lendül, mivel arra már egészen kislányként sikerült teljesen magától rájönnie, hogy sok mese minden bizonnyal tényleg csak mese, nem több kitalált történetnél, amelynek annyi köze van a valósághoz, mint artheniori kerteknek az ésszerűséghez.*
- Még jó, hogy a legtöbb mese tényleg csak mese. *teszi is hozzá.* Amit én hallottam a csillagokról az eleve kizárja, hogy bármi szándékos értelme lenne annak, hogy milyen formában vannak most elrendeződve odafent, az alapján pedig biztosan az is csak véletlen, hogy ott van fent a Hydra. Nekem azt mesélték, amikor kislány voltam, hogy az istenek királya eredetileg azt akarta, hogy szabályos rendben sorakozzanak odafent az égen, rendezett sorokban, egymásról egyenlő távolságra, meg azonos színűek természetesen azonos színűek mellett. De az istenek lusták voltak megcsinálni ezt a nagy munkát, ezért aztán az első farkasra bízták ezt, aki éhes volt és elvállalta némi nyers húsért cserébe. Viszont ameddig az istenek hírnökére várt, aki a csillagokkal teli tarisznyát hozta neki, a világ első fogadójában megivott huszonhét korsó mézsört, amit természetesen a világ első sörfőzője főzött korábban. Ezek után részegen elindult felfelé, majd miután elkezdte felhelyezni az égre az első csillagokat, elbotlott a harmadikban, ezért az összes többi kiszóródott a tarisznyából és azóta vannak így odafent, csak úgy, össze-vissza. Az a kis vörös ott az, amiben elbotlott. *próbálja megmutatni.* Ettől még persze a csillagképek tényleg szépek. Szeretem a hozzájuk fűződő történeteket.
*A történeteket, amelyek közül sokat édesanyja nyilván sokkal komolyan vesz nála. Ebben sem igazán hasonlítanak egymáshoz, akire most éppen csak annyira sandít hátra, hogy lássa hallja-e, amit mond róla, és megállapíthassa, hogy még talán éppen nem.*
- Köszönöm! *mosolyog az eddigi este reményei szerint eddigi legkedvesebb mosolyával az elfre.* Persze, hogy örülnék neki, ha maradna. De ez már az ő döntése lesz, nem az enyém.
*Túl hosszú és túl személyes lenne elmesélni kettőjük történetét, és, ha csak Intath lenne itt és lenne legalább egyel több percük még, talán meg is tenné, hogy jobban értse a helyzetet, így azonban erre nincs lehetőség jelenleg, de annyiból nem bánja, hogy túl sok mindenről beszéltek eddig, közben tényleg feljöttek a csillagok és nem csak illatossá, hanem minden bizonnyal finommá is sült közben a tűt fölé tartott szalonna és hagyma, amit alig vár, hogy megkóstoljon.
Lélek, vagy szép történetek és legendák ide, vagy oda, de azért ő is éhes.
Édesanyja éppen végszóra érkezik, kíváncsian, hogy mégis kivel él itt együtt a lánya, mégis nem szeretne azért túlságosan is belefolyni a társalgásba. Lemaradt viszont a levesről így egyszerűen éhes, és bármennyire karcsúak is a tipikus elfek, mint ő, azért nekik sem árt, ha rendesen megvacsoráznak lefekvés előtt.*
- Szép estét mindenkinek! Callipeya vagyok, de Eának szoktak hívni az egyszerűség kedvéért. Senkinek nem kell bemutatkoznia, Luni már mindent elmesélt, ami ma történt, így persze azt is kitalálom, hogy ki kicsoda *mosolyog a társaságra barátságos melegséggel, ami talán emlékezteti lányának a mosolyára.
Közelebbről megnézve őket Luninari arcvonásain kívül talán egyetlen egyvalamiben hasonlít csak rá igazán, és az a szeme, mert az ugyanolyan, szinte már valószerűtlenül ragyogóan kék, mint valami távoli csillag, éppen csak ameddig Callipeya esetében a már-már közhelyesen, versekben túlemlegetett és magasztalt aranyszőke szőke haj mellé mindez teljesen természetesnek hat, addig az ő éjsötét, fekete hajától ha talán nem is zavaróan, kissé azért mégis elüt.
Viszont tényleg igyekszik úgy viselkedni, mintha éppen csak véletlenül járt volna erre, és nem szeretne zavarni. Utóbbi igaz is, de miközben tűzbe tatja a nyársát, hogy megsüsse a lánya által neki előkészített szalonnát és hagymát, amit Luni éppen már enni kezd, már csak abban reménykedik, hogy nem korog olyan hangosan a gyomra, hogy elárulja, hogy valójában mennyire éhes.*
1089. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-03-31 22:10:34
Üzenet elküldve: 2022-03-31 22:10:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*A félvér lány megnyílik ott a tűz mellett és elkezd magáról mesélni. Ha közel ülne hozzá és meglenne még a másik keze akkor a doki megölelgetni bús barátját aki most nem bús, de az szokott lenni. Részben amiatt figyelt fel rá annak idején a doki. A fickónak is feltűnik valami. Mégpedig az elf keze amit meg is bámul. Kap is érte pár sötétebb pillantást. A doki nem szereti ha megnézik a csonkját. Bár számtalan jó tulajdonsága van amik mellett igazán eltörpül a csonkaság, de zavarja. Viszont nem csak ez az ő egyetlen hibája. Néha egy igazán pindurit makacs tud lenni. De csak egy pindurit. Éppen csak annyira, hogy bizonyos helyzetekben félholtra veresse magát. Nem nagyon. Most is ezzel a makacssággal állapítja meg a mágus szabadkozása hallatán a lényeget.*
-Szóval nem ettél még jót.
*Bizony a halat nem lehet nem szeretni. Nincs vele semmi baj. Vagyis talán a szálka amikről mikor a félvér kérdez akkor a doki elgondolkozva lassan válaszol.*
-Hallottam már olyan esetekről. Persze ritka, hogy a gyomrot kiszúrja, de tényleg nagyon ritkán előfordulhat. Inkább a torokban akadhat meg. De főként kölyköknek meg öregeknek kell erre vigyáznia. Meg részegeknek. Ami egyszerű. Kifilézik vagy kis falatokban eszik, hogy észrevegyék ha az elkészítés ellenére mégis benne maradna. De ez tényleg nagyon ritka. Ha, azt mondom nagyjából tízévente egy ember belét szúrja ki artheniorban halszálka, lehet közel pontosan fogalmaztam.
*Bólogat magának. Bár egy iszákos nőcsábász, de a szakmájához tényleg ért. Ezt nem lehet elvitatni tőle. Mikor a piacolás szóba kerül a doki is elgondolkodik.*
-Megadom az árát, de nekem két-három üveg ecet, meg három üveg pityókaszesz kéne. Minél erősebb. Kell a műtőbe. Az ecet is el fog fogyni ha holnap lemosom a szerszámaim.
*Mert ő nem engedheti meg, hogy csupán vízzel töröljön fel. Ecettel kell. A szesz is jó sebfertőtlenítésre és fájdalomcsillapításra. Meg ugye a dokinak is, hogy biztosabb legyen a keze. A tündérlánnyal épp a hálószövés ügyét beszélik mikor Luninari újabb ötlettel áll elő és a dokit kérdezi.*
-Öhm... Persze. Lehet csinálni tutajt is, de nem olyan könnyű, azt irányítani. Ezért szokták inkább folyón használni mert ott a víz folyása vezeti.
*Mesél kicsit ha már érdeklődnek ő meg tudja mi, hogy működik. Persze a tavon is lehet irányítani a tutajt, de nem lesz könnyű főleg nekik akik nem értenek hozzá. Ő meg bár el tudna boldogulni, de kéz híján már arról is lemondhat. Ezen a kellemes estén nem szomorítja el az ilyesmi. Neki is jó a kedve. Jót mosolyog azon ahogy a lányok összebeszélnek, hogy majd közösen fognak tüsténkedni a házban. Helyes-helyes. A többiek is kifejtik, hogy milyen szép az-az este. A mágus várossal kapcsolatos szavain azért meglepődik az elf.*
-Gyönyörű házak és tiszta utcák? Láttad volna fénykorában a gazdagnegyedet.~Vagyis mikor még ép volt. A fénykora inkább az volt mikor lógtak a házak előtt a gazdáik.~Bár a polgárnegyed akkor még szegénynegyed volt. Azt, kikupálták. Előtte ott is dolgoztam. Mocskos hálátlan munka volt.
*Zárja végül kicsit lehangolóbban a jól kezdődő mesét. Majd felnéz az égre és a csillagokra. Amiket sokkal jobban lehet látni innen mint a városból. Bár a tengeren szebbek voltak. Mosoly húzódik a képére és bár rajta a hús már megsült, de óvatosan emeli égnek a nyársát.*
-Azokat a csillagokat ott tudjátok, hogy hívják?*Kezd mesélni megint ha érdeklődnek.*Az a hydra. Ott a teste, az a farka, az meg a három feje. Egy mocsárban élt és minden télen felébredve rátámadt, az utazókra és a közeli falvak parasztjaira. Egy nemes úr a teljes vagyonát és a gyönyörű aranyhajú lányát ajánlotta azoknak akik megölik a szörnyet. Mentek is a nagy hősök tucatszám a bestia után. Voltak is ügyesek. Viszont ahányszor levágták egy fejét kettő nőtt vissza neki. A végén már tizenegy feje volt. Azt, mondják egy egyszerű fegyverhordozó végül csellel győzte le a bestiát akit elnyelt a mocsár. Hogy aztán meg is kapta-e az ígért jutalmat jó kérdés, de érdekes dolgokat tudnak ezek a csillagok.*Néz fel egy kicsit. Majd megint a félvérre kapja a tekintetét.*Dohányt is vehetnél. Teljesen kifogytam abból is.
*Most is jó lenne rágyújtani. Bár kéz híján nem volna könnyű nyársalás közben, de megoldaná. Elkezdi fújni a húsát amit ő onnan a nyársról enne le. Nem épp a legfinomabb módszer, de ő nem kér segítséget megoldja. Luninari hirtelen bejelentésére főleg a hangsúlyára ismét felkapja a fejét és az érkező nő irányába néz. Tényleg nem hasonlítanak. De őt nem az lepte meg. Hanem, hogy lehet ide is költözik. Meg, hogy nem tudja a lányról megmondani mit szól hozzá. Végül diplomatikusan válaszol.*
-Ha te örülsz neki akkor mi is.
//Sütögetés//
*A félvér lány megnyílik ott a tűz mellett és elkezd magáról mesélni. Ha közel ülne hozzá és meglenne még a másik keze akkor a doki megölelgetni bús barátját aki most nem bús, de az szokott lenni. Részben amiatt figyelt fel rá annak idején a doki. A fickónak is feltűnik valami. Mégpedig az elf keze amit meg is bámul. Kap is érte pár sötétebb pillantást. A doki nem szereti ha megnézik a csonkját. Bár számtalan jó tulajdonsága van amik mellett igazán eltörpül a csonkaság, de zavarja. Viszont nem csak ez az ő egyetlen hibája. Néha egy igazán pindurit makacs tud lenni. De csak egy pindurit. Éppen csak annyira, hogy bizonyos helyzetekben félholtra veresse magát. Nem nagyon. Most is ezzel a makacssággal állapítja meg a mágus szabadkozása hallatán a lényeget.*
-Szóval nem ettél még jót.
*Bizony a halat nem lehet nem szeretni. Nincs vele semmi baj. Vagyis talán a szálka amikről mikor a félvér kérdez akkor a doki elgondolkozva lassan válaszol.*
-Hallottam már olyan esetekről. Persze ritka, hogy a gyomrot kiszúrja, de tényleg nagyon ritkán előfordulhat. Inkább a torokban akadhat meg. De főként kölyköknek meg öregeknek kell erre vigyáznia. Meg részegeknek. Ami egyszerű. Kifilézik vagy kis falatokban eszik, hogy észrevegyék ha az elkészítés ellenére mégis benne maradna. De ez tényleg nagyon ritka. Ha, azt mondom nagyjából tízévente egy ember belét szúrja ki artheniorban halszálka, lehet közel pontosan fogalmaztam.
*Bólogat magának. Bár egy iszákos nőcsábász, de a szakmájához tényleg ért. Ezt nem lehet elvitatni tőle. Mikor a piacolás szóba kerül a doki is elgondolkodik.*
-Megadom az árát, de nekem két-három üveg ecet, meg három üveg pityókaszesz kéne. Minél erősebb. Kell a műtőbe. Az ecet is el fog fogyni ha holnap lemosom a szerszámaim.
*Mert ő nem engedheti meg, hogy csupán vízzel töröljön fel. Ecettel kell. A szesz is jó sebfertőtlenítésre és fájdalomcsillapításra. Meg ugye a dokinak is, hogy biztosabb legyen a keze. A tündérlánnyal épp a hálószövés ügyét beszélik mikor Luninari újabb ötlettel áll elő és a dokit kérdezi.*
-Öhm... Persze. Lehet csinálni tutajt is, de nem olyan könnyű, azt irányítani. Ezért szokták inkább folyón használni mert ott a víz folyása vezeti.
*Mesél kicsit ha már érdeklődnek ő meg tudja mi, hogy működik. Persze a tavon is lehet irányítani a tutajt, de nem lesz könnyű főleg nekik akik nem értenek hozzá. Ő meg bár el tudna boldogulni, de kéz híján már arról is lemondhat. Ezen a kellemes estén nem szomorítja el az ilyesmi. Neki is jó a kedve. Jót mosolyog azon ahogy a lányok összebeszélnek, hogy majd közösen fognak tüsténkedni a házban. Helyes-helyes. A többiek is kifejtik, hogy milyen szép az-az este. A mágus várossal kapcsolatos szavain azért meglepődik az elf.*
-Gyönyörű házak és tiszta utcák? Láttad volna fénykorában a gazdagnegyedet.~Vagyis mikor még ép volt. A fénykora inkább az volt mikor lógtak a házak előtt a gazdáik.~Bár a polgárnegyed akkor még szegénynegyed volt. Azt, kikupálták. Előtte ott is dolgoztam. Mocskos hálátlan munka volt.
*Zárja végül kicsit lehangolóbban a jól kezdődő mesét. Majd felnéz az égre és a csillagokra. Amiket sokkal jobban lehet látni innen mint a városból. Bár a tengeren szebbek voltak. Mosoly húzódik a képére és bár rajta a hús már megsült, de óvatosan emeli égnek a nyársát.*
-Azokat a csillagokat ott tudjátok, hogy hívják?*Kezd mesélni megint ha érdeklődnek.*Az a hydra. Ott a teste, az a farka, az meg a három feje. Egy mocsárban élt és minden télen felébredve rátámadt, az utazókra és a közeli falvak parasztjaira. Egy nemes úr a teljes vagyonát és a gyönyörű aranyhajú lányát ajánlotta azoknak akik megölik a szörnyet. Mentek is a nagy hősök tucatszám a bestia után. Voltak is ügyesek. Viszont ahányszor levágták egy fejét kettő nőtt vissza neki. A végén már tizenegy feje volt. Azt, mondják egy egyszerű fegyverhordozó végül csellel győzte le a bestiát akit elnyelt a mocsár. Hogy aztán meg is kapta-e az ígért jutalmat jó kérdés, de érdekes dolgokat tudnak ezek a csillagok.*Néz fel egy kicsit. Majd megint a félvérre kapja a tekintetét.*Dohányt is vehetnél. Teljesen kifogytam abból is.
*Most is jó lenne rágyújtani. Bár kéz híján nem volna könnyű nyársalás közben, de megoldaná. Elkezdi fújni a húsát amit ő onnan a nyársról enne le. Nem épp a legfinomabb módszer, de ő nem kér segítséget megoldja. Luninari hirtelen bejelentésére főleg a hangsúlyára ismét felkapja a fejét és az érkező nő irányába néz. Tényleg nem hasonlítanak. De őt nem az lepte meg. Hanem, hogy lehet ide is költözik. Meg, hogy nem tudja a lányról megmondani mit szól hozzá. Végül diplomatikusan válaszol.*
-Ha te örülsz neki akkor mi is.
1088. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-03-30 10:28:46
Üzenet elküldve: 2022-03-30 10:28:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*Úgy érzi, erősen félre van értve vízi étekkel szembeni kényeskedései oka alatt, úgyhogy már mindkét kezével erősen gesztikulálva igyekszik tisztázni a helyzetet:* - Nem, dehogy nem enném meg amiatt, mert szálkás! Még ha több időt is igénybe venne... Nem, nekem egyszerűen a húsnak az íze nem jön be. Mintha ki sem vették volna a vízből, hanem abból, vagyis abban enném. Benne marad a számban, és valami mással kell leöblítenem, hogy eltűnhessen. És még szagos is. *Felsóhajt, ezzel remélhetőleg többé-kevésbé tisztázva magát. Az nem volt terve, hogy már az első esten valami nyávogós, minden ok miatt hisztiző kölyöknek véljék venni; újra át kell gondolnia, hogyan válogassa a szavait. Azzal mondjuk javíthatna a helyzetén, hogy azzal hízeleg, hogy viszont biztos megenné az elf bármelyik más kosztját, büszkesége azt viszont tiltja. Főleg az előbb még őt fenyegető orvossal szemben, akinek viszont észre véve csonka végtagját, nem segíthet rajta, rendesen megnéz. Az az elvárt sajnálat látszódik tekintetében, amit ilyenkor bárki új embert sújthat, de úgy érzi, nem kéne szóvá tennie a felismerést, hanem csak egy bólintást küld Intath irányába. Talán túl korán kezdte elítélni őt.
Aztán neki is eszébe jut, hogy sütögetni magának is sütögetni kéne, amit pedig nem fog más megcsinálni helyette, úgyhogy ő is nyúlkál egy nyársért. A többieknek már megsülő darabjaiknak ínycsiklandozó illata hamar meghozza az étvágyát, így tisztes mennyiségű krumplit és husit nyársal fel a vasbotra. És tekintve, hogy senkitől sem kapott rosszalló tekintetet kiáltásáért, úgy véli, nem követett el vele hibát. Ráadásul A fél-elf lány meg is dicséri érte, amitől egy kis extra melegséget érez szívében. Halkan kimotyog egy "köszönöm"-öt, és lassan a tűz felé kezdi nyújtani nyársát. Már nagyon rég nem volt ebben gyakorlata, úgyhogy a többieket kellett kémlelnie, hogy meglesse a távolságot. Szerencsére gyors tanuló ő, és hamar elkezdheti érezni saját eledelének elkészülését is. A többieket is, ezúttal sem csak színlelve az érdeklődést, hallgatja. Persze Luninari is előjön a szálkákkal, így magában kell morognia, míg eltűri az újabb ostromot. Legalább Thrissaya nem amiatt vádolja.
A hajókázós teória közben ő nyugalomban foglalkozik sütögetésével, miközben elgondolkozik egy hirtelen eszébe ötlő kérdésen; nem kéne visszamennie a toronyba? Elég idő telt el, amennyire ő ítéli, ha ő nem is, hát Garsin biztosan összegyűjtött Warg-alakulati pályafutása után elegendő költőpénzt, hogy el lehessen kísérletezni, egy pár napot megint csak eltölthetnek ott. De ha ilyen hamar fog ideiglenesen távozni a kúriából, azt enyhén szólva is rossz néven vehetik. Ez azt jelenti, hogy meg kell ezt említenie a többieknek, esetleg feltevésben, hogy akarnak e ők is jönni. De hát ma-holnap tanulgathatna legalább az egyiktől új mágiákat, az nem lenne neki elég? Talán, de akkor meg a katonát hagyná még, ki tudja mennyi ideig magára, nem beszélve arról az pegazusi elf druiddról, akinek ígéretet tett, hogy mihamarabb útnak indulhatnak, amint összekaparnak valamit. De ez a dilemma inkább legyen a holnap problémája.
Figyelmezteti Luninari őket anyja jövetelére, amit egy kíváncsi szemöldökvonással jutalmaz. Nem tudta, hogy ő is ilyen közelségben van. Kinézetük miatt ő ugyan nem lepődne meg, ő már járt az ő cipőjükben, még ha más módon is.*
- Gyönyörű éjszaka. *Néz fel komótosan az égre. A felhőtlenség miatti hideg által általában fázna is, de a tűz közelsége most megkíméli ettől őt. Mosolyt hoz az arcára.* - Meg kell hogy mondjam, az ilyen esték ígérete valóban az itt-maradásra ösztökélnek. - ~ Majdnem elfeledtetik, hogy körülöttünk vadállatok tucatjai mászkálhatnak. ~ *Ezt ugyan nincs terve kimondani, de a tény, hogy egy biztonságosnak sosem mondható erdőségben található ez a kis liget, hát... nem éppen öröm a szívének. Már az idefelé tartó úton majdnem eltévedt.*
- Tudják, Lihanech vidéki részeire kevés utam volt, a városban pedig, magától értetődő okoknál fogva, nem volt sok sütögetés. Gyönyörű házak, tiszta utcák, ínycsiklandozó szagokkal invitáló piacok... de ez, ez nem volt.
//Sütögetés//
*Úgy érzi, erősen félre van értve vízi étekkel szembeni kényeskedései oka alatt, úgyhogy már mindkét kezével erősen gesztikulálva igyekszik tisztázni a helyzetet:* - Nem, dehogy nem enném meg amiatt, mert szálkás! Még ha több időt is igénybe venne... Nem, nekem egyszerűen a húsnak az íze nem jön be. Mintha ki sem vették volna a vízből, hanem abból, vagyis abban enném. Benne marad a számban, és valami mással kell leöblítenem, hogy eltűnhessen. És még szagos is. *Felsóhajt, ezzel remélhetőleg többé-kevésbé tisztázva magát. Az nem volt terve, hogy már az első esten valami nyávogós, minden ok miatt hisztiző kölyöknek véljék venni; újra át kell gondolnia, hogyan válogassa a szavait. Azzal mondjuk javíthatna a helyzetén, hogy azzal hízeleg, hogy viszont biztos megenné az elf bármelyik más kosztját, büszkesége azt viszont tiltja. Főleg az előbb még őt fenyegető orvossal szemben, akinek viszont észre véve csonka végtagját, nem segíthet rajta, rendesen megnéz. Az az elvárt sajnálat látszódik tekintetében, amit ilyenkor bárki új embert sújthat, de úgy érzi, nem kéne szóvá tennie a felismerést, hanem csak egy bólintást küld Intath irányába. Talán túl korán kezdte elítélni őt.
Aztán neki is eszébe jut, hogy sütögetni magának is sütögetni kéne, amit pedig nem fog más megcsinálni helyette, úgyhogy ő is nyúlkál egy nyársért. A többieknek már megsülő darabjaiknak ínycsiklandozó illata hamar meghozza az étvágyát, így tisztes mennyiségű krumplit és husit nyársal fel a vasbotra. És tekintve, hogy senkitől sem kapott rosszalló tekintetet kiáltásáért, úgy véli, nem követett el vele hibát. Ráadásul A fél-elf lány meg is dicséri érte, amitől egy kis extra melegséget érez szívében. Halkan kimotyog egy "köszönöm"-öt, és lassan a tűz felé kezdi nyújtani nyársát. Már nagyon rég nem volt ebben gyakorlata, úgyhogy a többieket kellett kémlelnie, hogy meglesse a távolságot. Szerencsére gyors tanuló ő, és hamar elkezdheti érezni saját eledelének elkészülését is. A többieket is, ezúttal sem csak színlelve az érdeklődést, hallgatja. Persze Luninari is előjön a szálkákkal, így magában kell morognia, míg eltűri az újabb ostromot. Legalább Thrissaya nem amiatt vádolja.
A hajókázós teória közben ő nyugalomban foglalkozik sütögetésével, miközben elgondolkozik egy hirtelen eszébe ötlő kérdésen; nem kéne visszamennie a toronyba? Elég idő telt el, amennyire ő ítéli, ha ő nem is, hát Garsin biztosan összegyűjtött Warg-alakulati pályafutása után elegendő költőpénzt, hogy el lehessen kísérletezni, egy pár napot megint csak eltölthetnek ott. De ha ilyen hamar fog ideiglenesen távozni a kúriából, azt enyhén szólva is rossz néven vehetik. Ez azt jelenti, hogy meg kell ezt említenie a többieknek, esetleg feltevésben, hogy akarnak e ők is jönni. De hát ma-holnap tanulgathatna legalább az egyiktől új mágiákat, az nem lenne neki elég? Talán, de akkor meg a katonát hagyná még, ki tudja mennyi ideig magára, nem beszélve arról az pegazusi elf druiddról, akinek ígéretet tett, hogy mihamarabb útnak indulhatnak, amint összekaparnak valamit. De ez a dilemma inkább legyen a holnap problémája.
Figyelmezteti Luninari őket anyja jövetelére, amit egy kíváncsi szemöldökvonással jutalmaz. Nem tudta, hogy ő is ilyen közelségben van. Kinézetük miatt ő ugyan nem lepődne meg, ő már járt az ő cipőjükben, még ha más módon is.*
- Gyönyörű éjszaka. *Néz fel komótosan az égre. A felhőtlenség miatti hideg által általában fázna is, de a tűz közelsége most megkíméli ettől őt. Mosolyt hoz az arcára.* - Meg kell hogy mondjam, az ilyen esték ígérete valóban az itt-maradásra ösztökélnek. - ~ Majdnem elfeledtetik, hogy körülöttünk vadállatok tucatjai mászkálhatnak. ~ *Ezt ugyan nincs terve kimondani, de a tény, hogy egy biztonságosnak sosem mondható erdőségben található ez a kis liget, hát... nem éppen öröm a szívének. Már az idefelé tartó úton majdnem eltévedt.*
- Tudják, Lihanech vidéki részeire kevés utam volt, a városban pedig, magától értetődő okoknál fogva, nem volt sok sütögetés. Gyönyörű házak, tiszta utcák, ínycsiklandozó szagokkal invitáló piacok... de ez, ez nem volt.
1087. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-03-27 18:27:02
Üzenet elküldve: 2022-03-27 18:27:02
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
- Én ugyan nem fogok erőltetni a halevést, ha nem kér, akkor nem kap. Ám ha mégis egy nap úgy döntene, hogy azt amit épp készítünk, megkóstolná, nem csapok én a kezére.
*Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mit akar kezdeni az életével, s főleg azt, hogy mit enne szívesen. Ő sem akad ki azon, ha valaki csak zöldségeket meg gyümölcsöket hajlandó enni. Ám legyen. Szívesen vesz részt a főzöcskézésben, ha van elég kurázsija hozzá, bármit elkészít. Most inkább a nyárs készítésével van elfoglalva és nem is fűz hozzá semmit az elhangzottakhoz. Saját természetét nem ecseteli, majd megismerik a többiek is. Ritkán szokott csak rosszkedvű, vagy szomorú lenni. Ő tipikusan az a fajta, aki örül, ha süt a nap, ha esik az eső.*
- A városba én is szívesen elkísérnélek! Hátha eszembe jut ott valami, ami jól jönne.
*Nem akar ő költekezni, csak nézelődni egy kicsit. Amolyan női szokás, ugyebár. Talán pont a háló szövéséhez, meg a pecázáshoz lenne jó pár apróság. Nem tudja még, hogy mennyire felszerelt a ház.*
- Majd megnézem, hogy mennyire mély a víz. Lehet elég egy tutaj is, persze ugye attól függ, hogy ki ül a tutajon.
*Ha majd körbe járja a környéket, többet fog tudni mondani. Mikor jött, csak az épületig tartó út során nézett szét, amit látott. Most meg már este van.*
- A segítség mindig jól jön és persze viccesebb is, ha társasága van a tündérnek.
*Közben elkészül a nyársa és meglepődve látja, hogy a magánzónak indított kiáltása népszerűvé vált. Még a mágus férfi is, aki amúgy igen szűkszavú saját bevallása szerint, szintén felkiált. Nagyot nevet ezen.*
- Kimondottan családias. Köszönöm mindnyájatoknak.
*Időközben a nyársa már el is készült, ha kicsit meghűlt, már eheti is. Figyeli azért a dokit, mert látta a kezét. Segít neki, ha kell.*
//Sütögetés//
- Én ugyan nem fogok erőltetni a halevést, ha nem kér, akkor nem kap. Ám ha mégis egy nap úgy döntene, hogy azt amit épp készítünk, megkóstolná, nem csapok én a kezére.
*Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mit akar kezdeni az életével, s főleg azt, hogy mit enne szívesen. Ő sem akad ki azon, ha valaki csak zöldségeket meg gyümölcsöket hajlandó enni. Ám legyen. Szívesen vesz részt a főzöcskézésben, ha van elég kurázsija hozzá, bármit elkészít. Most inkább a nyárs készítésével van elfoglalva és nem is fűz hozzá semmit az elhangzottakhoz. Saját természetét nem ecseteli, majd megismerik a többiek is. Ritkán szokott csak rosszkedvű, vagy szomorú lenni. Ő tipikusan az a fajta, aki örül, ha süt a nap, ha esik az eső.*
- A városba én is szívesen elkísérnélek! Hátha eszembe jut ott valami, ami jól jönne.
*Nem akar ő költekezni, csak nézelődni egy kicsit. Amolyan női szokás, ugyebár. Talán pont a háló szövéséhez, meg a pecázáshoz lenne jó pár apróság. Nem tudja még, hogy mennyire felszerelt a ház.*
- Majd megnézem, hogy mennyire mély a víz. Lehet elég egy tutaj is, persze ugye attól függ, hogy ki ül a tutajon.
*Ha majd körbe járja a környéket, többet fog tudni mondani. Mikor jött, csak az épületig tartó út során nézett szét, amit látott. Most meg már este van.*
- A segítség mindig jól jön és persze viccesebb is, ha társasága van a tündérnek.
*Közben elkészül a nyársa és meglepődve látja, hogy a magánzónak indított kiáltása népszerűvé vált. Még a mágus férfi is, aki amúgy igen szűkszavú saját bevallása szerint, szintén felkiált. Nagyot nevet ezen.*
- Kimondottan családias. Köszönöm mindnyájatoknak.
*Időközben a nyársa már el is készült, ha kicsit meghűlt, már eheti is. Figyeli azért a dokit, mert látta a kezét. Segít neki, ha kell.*
1086. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-03-25 19:13:20
Üzenet elküldve: 2022-03-25 19:13:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
//Sütögetés//
*Út közben már nem szól hozzá a társalgáshoz, utána pedig lefoglalja őt a tűzifa gondos, precíz és szakszerű belerendezése a tűzrakóba, aztán pedig maga a varázslat, amit ki szeretne próbálni, és amely teljes sikerének természetes örül is.
Az igazság az, hogy nem csak abból az okból használta ezt a Madytől tanult varázslatot az imént, amiért vele sokkal egyszerűbb tüzet gyújtani, mint egyébként lenne, hanem azért is mert égett a vágytól, hogy demonstrálja kicsit saját tudását és erejét.
Bár tisztában van azzal, hogy milyen keveset tud még akkor, ha az összes elemi ág mindegyik varázslatának maradéktalan ismerete a célja, és, hogy mennyire sok a tenni és tanulnivalója ilyen téren még, a tudat, hogy most már lassan tényleg elkezdhet mágusként gondolni önmagára kifejezetten izgatottá és boldoggá teszi.
Hatalmas előrelépés számára mindez ahhoz képest, hogy valaha egyszerre volt anya egyetlen, kicsi lánya és megvetett korcs, majd száműzött, aztán befogadott, utána pedig egy felgyújtott városból menekült.
Az egyetlen, ami közös volt összes eddigi kívülről látott önmagában, hogy végig csak álmodozhatott plüssnyulaival oldalán arról, hogy valaha majd csak úgy, akár még a kedvére is varázsolgathat. Most pedig mégis megteheti, így pedig már nyuszijait és többi barátját is sokkal inkább képes lesz megvédeni, mint eddig lett volna.
Most pedig itt van egy csodálatos helyen egy tündérlánnyal egy emberrel és hát persze itt van az az elf is, aki sohasem vetette a szemére, hogy ő maga csak félig az. Tényleg kissé olyan, mintha valamiféle rossz kocsmás viccbe, vagy zavaros gyerekkori álmai valamelyikébe, de sokkal inkább, mintha egy szép mesébe cseppent volna bele csak úgy hirtelen.
Talán éppen azért is díjazza annyira magában, hogy Int és Adoaver is csatlakozik Thrissaya vidám felkiáltásához, bár ezúttal a tőle telhető legbarátságosabb mosolyt éppen az ember mágustanonc, vagy mágus kapja.*
- Tetszik az őszinteséged, komolyan. Talán hasonlítunk is, jobban, mint gondolnád. *mondja neki, de aztán persze a többiekhez is beszél, miközben elkezdi összerakni a nyársát.
A tűz, a csillagok, a tó, vagy akár a sülni kezdő szalonna és hagyma illata valahogy arra készteti, hogy inkább lelkéből beszéljen elméje helyett, mint máskor. Persze nyilván a társaság is az oka. Legkésőbb a mai nappal Intath már biztosan nagyon mélyen a szívébe zárta magát, Thrissaya pedig, akinek kedves tündérként és lányként eleve könnyebb dolga volt, mint egy elsőre kissé ijesztő elfnek, és Adoaver, akivel pedig hasonló a céljuk, szintén.*
- Lehet nem látszik rajtam, de sohasem voltam egy vidám alkat én sem, sőt, sokkal inkább az ellenkezője. De ez a hely és a jó társaság csodákra képes. *mondja mindenkinek és persze nem hagyja ki a lehetőséget, hogy kicsit idealizálja ligetet a ma este érkezettek előtt, ez által is maradásra csábítva őket.*
- Ami viszont a halakat illeti, csak nem gondolod, hogy képes lennék szálkát hagyni egy hallevesben? *kérdi az ifjú mágust, ezek után azért viszont kicsit elhallgat, hogy jobban átgondolja ezt.*
- Na jó, persze, a leggondosabb előkészítés mellett is előfordulhat egy apró szálka sajnos, ezt elismerem. Viszont sokszor hallottam, hogy nagyon vigyázzak ezzel, mert akár meg is fulladhatok tőle, vagy kiszúrhatja a gyomromat, de még senkiről sem hallottam, akivel a valóságban ilyesmi tényleg megtörtént volna. Ugye Int, te sem? *néz ezek után hirtelen az elfre, remélve, hogy megerősíti ebben.*
- Persze biztosan előfordulhat, de szerintem körülbelül annyi esélye van, mint hogy egy villám éppen beléd csap bele. Van olyan, ami ellen nem tehetünk semmit. *von végül vállat, miközben már majdnem kész a nyársa, mert most is sikerül bebizonyítana, hogy képes száját és kezét egyszerre is járatni, mintha a kettő egymástól teljesen
függetlenül mozogna két ellenkező ritmusra, előbbi gyorsan, csapongón, utóbbi pedig lassú, de magabiztos pontossággal.*
- Na de mindegy is! Nem is ez a lényeg, hanem, hogy tényleg nem erőltetünk semmit. Van itt annyi étel szerintem, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót, ha nem szeretnél halat enni, hát nem fogsz, lesz majd más, hamarosan pedig úgy is be kell mennem Artheniorba feltölteni a készleteket kicsit, vetőmagot venni és ilyesmiket. *fejezi be egy időre a beszédet, és okkal. Igazán nem szeretne és nem is tudna beszállni a még el sem kezdődött és igazából el sem dönthető vitába Intath és Adoaver közé, hogy létezhet-e egyáltalán olyan halétel annak, aki nem szereti, ami finom, de legalábbis ehető. Jobban foglalkoztatja az, amit az elf és a tündérlány beszélt egymással nem sokkal korábban.*
- Viszont bár csónakunk nincs, de egy kezdetleges tutajt azért lehetne építeni, nem? *kérdi inkább elsősorban Intathot, akit, mivel valaha tengerész volt minden vízen való közlekedés szakértőjének tart.* Ugyan nem tudom milyen mély ez a tó, de nem hatalmas. Még, ha a tutaj el is süllyed, aki csak kicsit is tud úszni, biztosan ki tud vergődni valahogyan még a közepéből is. Szóval akár hálónk van, akár botunk, csak tudunk majd halat fogni! Különben is szívesen segítek mindkettőben, a halfogásban, hálószövésben, botkészítésben, bármiben tényleg. Jobb, ha minél több mindenhez értünk.
*Azt most a világért sem tenné hozzá, hogy miért, hogy bármennyire is jól érzi magát, azért azt nem hinné, hogy nem jöhet el még egyszer az a pillanat az életében, hogy újra száműzött, vagy menekült lesz, vagy hogy azért kelljen harcolnia, hogy ne utóbbi legyen újra. Ehhez viszont jól jön, bármit is tanul.
Meg hát eleve még maga édesanyja, akitől szinte mindent megtanult is örülne neki és büszke lenne rá, ha hálót szőni, hatékonyan halászni, vagy akár bármilyen receptre egy tündérlány tanítaná. Márpedig bármennyire is közhelyes, neki még mindig ő a példaképe, annak ellenére is, hogy oly sok mindenben különbözik tőle.*
- Szólj csak és segítek, együtt könnyebb lesz majd, és szórakoztatóbb is közösen dolgozni és főzni, mint egyedül. *fordul is a lányhoz.* Igazából azt hiszem, hogy bármi jobb együtt, mint magadban csinálni.
*Mire eljut odáig, hogy maga is kényelmesen elhelyezkedik, és tűzbe rakja saját nyársát és az arra feltűzött sülni készülő finomságokat, már látja, hogy a ház felől magas és karcsú alak közeledik feléjük.*
- Anya is jön. *jelenti be egyszerűen a feléjük nyugodtan sétáló magas, szőke elf nőre mutatva, akit nyilván azért nem ugat meg Árnyék sem, mert már alszik, vagy mert már tegnap pont vele együtt látta jönni.* Éppen vendég nálam, de lehet, hogy végül ő is itt fog lakni velem a szobámban. *teszi hozzá, és saját nyársát egyelőre félrerakva gyorsan elkezdi elkészíteni az övét is.*
- Nem igazán hasonlítunk egymásra, de ő tényleg az anyám, szóval kérlek majd ne lepődjetek meg látványosan, ha lehet! *kéri a többieket, bár nyugodt hangsúllyal, ami talán érezteti, hogy komolyabban azért nem aggódik azon, hogy mi lesz, ha valaki mégis meglepődik. Hozzászokott már. Ő maga is pontosan tudja, hogy első ránézésre nincsen szinte élő senki sem, aki megmondaná róluk, hogy anya és lánya.
Messziről viszont mindenesetre nem látszik hogy az egykori papnő miben különbözik saját lányától, talán csak az hogy magasabb nála, haja pedig sötét fekete helyett aranylóan szőke, valamint, hogy sokkal nyugodtabb léptekkel sétál feléjük, mint ahogyan Luninari sietett nem sokkal korábban kifelé a tűzrakóhoz. Integetni ugyan integet mindenkinek, de úgy sétál, mint aki nem is nagyon éhes, vagy nem vágyik semmilyen társaságra, éppen mint akinek teljesen mindegy hogy mikor ér oda, ahová eredetileg indult.
Mire odaérne hozzájuk, még biztosan van idejük sütögetni, beszélgetni és jobban megismerni egymást egyaránt, mert ő aztán eddigi életét végleg maga mögött hagyva, és beleugorva a teljes ismeretlenbe tényleg nem siet sehová, lányának pedig valóban nincsen más vágya éppen, mint hogy újra részese lehessen egy igazi szalonnasütésnek a csillagok alatt.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.03.25 19:24:30
//Sütögetés//
*Út közben már nem szól hozzá a társalgáshoz, utána pedig lefoglalja őt a tűzifa gondos, precíz és szakszerű belerendezése a tűzrakóba, aztán pedig maga a varázslat, amit ki szeretne próbálni, és amely teljes sikerének természetes örül is.
Az igazság az, hogy nem csak abból az okból használta ezt a Madytől tanult varázslatot az imént, amiért vele sokkal egyszerűbb tüzet gyújtani, mint egyébként lenne, hanem azért is mert égett a vágytól, hogy demonstrálja kicsit saját tudását és erejét.
Bár tisztában van azzal, hogy milyen keveset tud még akkor, ha az összes elemi ág mindegyik varázslatának maradéktalan ismerete a célja, és, hogy mennyire sok a tenni és tanulnivalója ilyen téren még, a tudat, hogy most már lassan tényleg elkezdhet mágusként gondolni önmagára kifejezetten izgatottá és boldoggá teszi.
Hatalmas előrelépés számára mindez ahhoz képest, hogy valaha egyszerre volt anya egyetlen, kicsi lánya és megvetett korcs, majd száműzött, aztán befogadott, utána pedig egy felgyújtott városból menekült.
Az egyetlen, ami közös volt összes eddigi kívülről látott önmagában, hogy végig csak álmodozhatott plüssnyulaival oldalán arról, hogy valaha majd csak úgy, akár még a kedvére is varázsolgathat. Most pedig mégis megteheti, így pedig már nyuszijait és többi barátját is sokkal inkább képes lesz megvédeni, mint eddig lett volna.
Most pedig itt van egy csodálatos helyen egy tündérlánnyal egy emberrel és hát persze itt van az az elf is, aki sohasem vetette a szemére, hogy ő maga csak félig az. Tényleg kissé olyan, mintha valamiféle rossz kocsmás viccbe, vagy zavaros gyerekkori álmai valamelyikébe, de sokkal inkább, mintha egy szép mesébe cseppent volna bele csak úgy hirtelen.
Talán éppen azért is díjazza annyira magában, hogy Int és Adoaver is csatlakozik Thrissaya vidám felkiáltásához, bár ezúttal a tőle telhető legbarátságosabb mosolyt éppen az ember mágustanonc, vagy mágus kapja.*
- Tetszik az őszinteséged, komolyan. Talán hasonlítunk is, jobban, mint gondolnád. *mondja neki, de aztán persze a többiekhez is beszél, miközben elkezdi összerakni a nyársát.
A tűz, a csillagok, a tó, vagy akár a sülni kezdő szalonna és hagyma illata valahogy arra készteti, hogy inkább lelkéből beszéljen elméje helyett, mint máskor. Persze nyilván a társaság is az oka. Legkésőbb a mai nappal Intath már biztosan nagyon mélyen a szívébe zárta magát, Thrissaya pedig, akinek kedves tündérként és lányként eleve könnyebb dolga volt, mint egy elsőre kissé ijesztő elfnek, és Adoaver, akivel pedig hasonló a céljuk, szintén.*
- Lehet nem látszik rajtam, de sohasem voltam egy vidám alkat én sem, sőt, sokkal inkább az ellenkezője. De ez a hely és a jó társaság csodákra képes. *mondja mindenkinek és persze nem hagyja ki a lehetőséget, hogy kicsit idealizálja ligetet a ma este érkezettek előtt, ez által is maradásra csábítva őket.*
- Ami viszont a halakat illeti, csak nem gondolod, hogy képes lennék szálkát hagyni egy hallevesben? *kérdi az ifjú mágust, ezek után azért viszont kicsit elhallgat, hogy jobban átgondolja ezt.*
- Na jó, persze, a leggondosabb előkészítés mellett is előfordulhat egy apró szálka sajnos, ezt elismerem. Viszont sokszor hallottam, hogy nagyon vigyázzak ezzel, mert akár meg is fulladhatok tőle, vagy kiszúrhatja a gyomromat, de még senkiről sem hallottam, akivel a valóságban ilyesmi tényleg megtörtént volna. Ugye Int, te sem? *néz ezek után hirtelen az elfre, remélve, hogy megerősíti ebben.*
- Persze biztosan előfordulhat, de szerintem körülbelül annyi esélye van, mint hogy egy villám éppen beléd csap bele. Van olyan, ami ellen nem tehetünk semmit. *von végül vállat, miközben már majdnem kész a nyársa, mert most is sikerül bebizonyítana, hogy képes száját és kezét egyszerre is járatni, mintha a kettő egymástól teljesen
függetlenül mozogna két ellenkező ritmusra, előbbi gyorsan, csapongón, utóbbi pedig lassú, de magabiztos pontossággal.*
- Na de mindegy is! Nem is ez a lényeg, hanem, hogy tényleg nem erőltetünk semmit. Van itt annyi étel szerintem, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót, ha nem szeretnél halat enni, hát nem fogsz, lesz majd más, hamarosan pedig úgy is be kell mennem Artheniorba feltölteni a készleteket kicsit, vetőmagot venni és ilyesmiket. *fejezi be egy időre a beszédet, és okkal. Igazán nem szeretne és nem is tudna beszállni a még el sem kezdődött és igazából el sem dönthető vitába Intath és Adoaver közé, hogy létezhet-e egyáltalán olyan halétel annak, aki nem szereti, ami finom, de legalábbis ehető. Jobban foglalkoztatja az, amit az elf és a tündérlány beszélt egymással nem sokkal korábban.*
- Viszont bár csónakunk nincs, de egy kezdetleges tutajt azért lehetne építeni, nem? *kérdi inkább elsősorban Intathot, akit, mivel valaha tengerész volt minden vízen való közlekedés szakértőjének tart.* Ugyan nem tudom milyen mély ez a tó, de nem hatalmas. Még, ha a tutaj el is süllyed, aki csak kicsit is tud úszni, biztosan ki tud vergődni valahogyan még a közepéből is. Szóval akár hálónk van, akár botunk, csak tudunk majd halat fogni! Különben is szívesen segítek mindkettőben, a halfogásban, hálószövésben, botkészítésben, bármiben tényleg. Jobb, ha minél több mindenhez értünk.
*Azt most a világért sem tenné hozzá, hogy miért, hogy bármennyire is jól érzi magát, azért azt nem hinné, hogy nem jöhet el még egyszer az a pillanat az életében, hogy újra száműzött, vagy menekült lesz, vagy hogy azért kelljen harcolnia, hogy ne utóbbi legyen újra. Ehhez viszont jól jön, bármit is tanul.
Meg hát eleve még maga édesanyja, akitől szinte mindent megtanult is örülne neki és büszke lenne rá, ha hálót szőni, hatékonyan halászni, vagy akár bármilyen receptre egy tündérlány tanítaná. Márpedig bármennyire is közhelyes, neki még mindig ő a példaképe, annak ellenére is, hogy oly sok mindenben különbözik tőle.*
- Szólj csak és segítek, együtt könnyebb lesz majd, és szórakoztatóbb is közösen dolgozni és főzni, mint egyedül. *fordul is a lányhoz.* Igazából azt hiszem, hogy bármi jobb együtt, mint magadban csinálni.
*Mire eljut odáig, hogy maga is kényelmesen elhelyezkedik, és tűzbe rakja saját nyársát és az arra feltűzött sülni készülő finomságokat, már látja, hogy a ház felől magas és karcsú alak közeledik feléjük.*
- Anya is jön. *jelenti be egyszerűen a feléjük nyugodtan sétáló magas, szőke elf nőre mutatva, akit nyilván azért nem ugat meg Árnyék sem, mert már alszik, vagy mert már tegnap pont vele együtt látta jönni.* Éppen vendég nálam, de lehet, hogy végül ő is itt fog lakni velem a szobámban. *teszi hozzá, és saját nyársát egyelőre félrerakva gyorsan elkezdi elkészíteni az övét is.*
- Nem igazán hasonlítunk egymásra, de ő tényleg az anyám, szóval kérlek majd ne lepődjetek meg látványosan, ha lehet! *kéri a többieket, bár nyugodt hangsúllyal, ami talán érezteti, hogy komolyabban azért nem aggódik azon, hogy mi lesz, ha valaki mégis meglepődik. Hozzászokott már. Ő maga is pontosan tudja, hogy első ránézésre nincsen szinte élő senki sem, aki megmondaná róluk, hogy anya és lánya.
Messziről viszont mindenesetre nem látszik hogy az egykori papnő miben különbözik saját lányától, talán csak az hogy magasabb nála, haja pedig sötét fekete helyett aranylóan szőke, valamint, hogy sokkal nyugodtabb léptekkel sétál feléjük, mint ahogyan Luninari sietett nem sokkal korábban kifelé a tűzrakóhoz. Integetni ugyan integet mindenkinek, de úgy sétál, mint aki nem is nagyon éhes, vagy nem vágyik semmilyen társaságra, éppen mint akinek teljesen mindegy hogy mikor ér oda, ahová eredetileg indult.
Mire odaérne hozzájuk, még biztosan van idejük sütögetni, beszélgetni és jobban megismerni egymást egyaránt, mert ő aztán eddigi életét végleg maga mögött hagyva, és beleugorva a teljes ismeretlenbe tényleg nem siet sehová, lányának pedig valóban nincsen más vágya éppen, mint hogy újra részese lehessen egy igazi szalonnasütésnek a csillagok alatt.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.03.25 19:24:30
1085. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-03-24 23:05:03
Üzenet elküldve: 2022-03-24 23:05:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Konyha - irány a tábortűz//
//Sütögetés//
*A lányok eldöntötték, hogy ha ő állat lenne akkor macska volna. Saját magát inkább nyúlnak mondaná azok...bizonyos előnyös tulajdonságai miatt, de néha tudja mikor kell meghajolni a tömeg akarata előtt.*
-Rendben bízok bennetek.
*Mosolyog halványan. Ő így is nyertesnek érzi magát. Sikerült megsimiznie a vörös tündérbuksit. A félvér mondatára azért felszólal.*
-Én nem olyan macska lennék!
*Meg nem is hiszi, hogy ki tudnának azok jönni. Kutya-macska barátság? Biztos nincs olyan mert ő még nem látott. Végül aztán kijutnak a kertbe a csillagok fénye alá. A faji előítéletek szerint most kéne a kis vörösnek virággá változni neki meg pucéron táncolni. Szerencsére maradnak a sütögetésnél. A mágust el kell keserítenie. Mágikus könyveik nincsenek. Vállat ránt, hogy ez van. Hozzájuk nem irkálni szoktak jönni a varázslók. Mikor a félvér kezd el a mágikus dolgokról beszélni a doki nem figyel oda mert nem ért hozzá és nem is érdekli. Ő nem olyan mint a varázslók. Nem üti bele az orrát olyasmibe amihez nem ért. A háló lehetősége jól hangzik, de nem tökéletes.*
-Nincs csónakunk úgyhogy kaparóháló kéne. Meg az jó, de azért nem olyan mint a pecázás. Annak van egy hangulata. Figyelni a vizet, várni, túljárni a hal eszén és győzni! Majd jóízűen megenni a fogást.
*Meséli lelkesen. A tündérke máris bizonyítja, hogy jó helye van itt ugyanis ő már a hálószövésen gondolkodik. Jól jönnek az ilyen életrevaló lányok itt. Viszont valamiért az ő ajánlata a halsütéssel kapcsolatban kezd elnyomódni.*
-Nana! Eddig mindig rám volt főzve én meg ingyenélőként csak ettem amit elém raktak. Most határozottan szeretném én megvendégelni a lányokat.
*Ebből nem szívesen engedne. Ő ugyanis magabiztos a saját halsütő tudományába és hogy azt nem lehet nem szeretni. Ezért is érzi kihívásnak a mágus ellenségességét. Aki végül csak kinyögi mi is a baj.*
-Szálkás? Egy jó sült hal megéri a kiszálkázást. De vannak tengeriek is. Az íze meg biztos az volt, hogy nem jót csináltak. Vagy valami lápi halból. Azoknak tényleg iszap íze van.
*Okoskodik magabiztosan. Milyen dolog már az, hogy nem szereti a halat? Mintha nem szeretné a sört. Vagy a nőket. Csak az ittenieket ne szeresse!*
-Menthetetlen a füled botja! Az menthetetlen!
*Valójában nem ingerült. Ez hallatszik is a hangján. Ha komolyan megsértődött volna az más lenne. Ahogy az is ha komolyan akarná megsérteni a férfit. A tűzrakóhoz lecsüccsenve leteszi a nyársakat. A félvér aranyos szavait hallva rámosolyog.*
-Ha szeretnéd és hatonta többször kijövök nyársalni veled.
*Ilyen bájos társaságban nem is lehetne morcosnak lenni. Akit eddig elkerült a tény hisz a zsebéből nem vette elő az, ha elég szemfüles most meg tudja nézni a doki csonka kezét amivel a combjára tett nyársbotot lefogja míg ép kezével meg rászurkálja a rávalókat. Maga elengedte volna, de mivel mindenki csatlakozik a tündér felkiáltásához ő is egy igazi kalózhoz méltót felkurjant. Azt, a fajtát ami után hajókat csáklyáznak és fosztanak ki. Vagy ami után több hét hajózás után kikötve eszüket vesztve támadják be a kocsmát vagy a bordélyházat.*
-Nyársra fel!
//Konyha - irány a tábortűz//
//Sütögetés//
*A lányok eldöntötték, hogy ha ő állat lenne akkor macska volna. Saját magát inkább nyúlnak mondaná azok...bizonyos előnyös tulajdonságai miatt, de néha tudja mikor kell meghajolni a tömeg akarata előtt.*
-Rendben bízok bennetek.
*Mosolyog halványan. Ő így is nyertesnek érzi magát. Sikerült megsimiznie a vörös tündérbuksit. A félvér mondatára azért felszólal.*
-Én nem olyan macska lennék!
*Meg nem is hiszi, hogy ki tudnának azok jönni. Kutya-macska barátság? Biztos nincs olyan mert ő még nem látott. Végül aztán kijutnak a kertbe a csillagok fénye alá. A faji előítéletek szerint most kéne a kis vörösnek virággá változni neki meg pucéron táncolni. Szerencsére maradnak a sütögetésnél. A mágust el kell keserítenie. Mágikus könyveik nincsenek. Vállat ránt, hogy ez van. Hozzájuk nem irkálni szoktak jönni a varázslók. Mikor a félvér kezd el a mágikus dolgokról beszélni a doki nem figyel oda mert nem ért hozzá és nem is érdekli. Ő nem olyan mint a varázslók. Nem üti bele az orrát olyasmibe amihez nem ért. A háló lehetősége jól hangzik, de nem tökéletes.*
-Nincs csónakunk úgyhogy kaparóháló kéne. Meg az jó, de azért nem olyan mint a pecázás. Annak van egy hangulata. Figyelni a vizet, várni, túljárni a hal eszén és győzni! Majd jóízűen megenni a fogást.
*Meséli lelkesen. A tündérke máris bizonyítja, hogy jó helye van itt ugyanis ő már a hálószövésen gondolkodik. Jól jönnek az ilyen életrevaló lányok itt. Viszont valamiért az ő ajánlata a halsütéssel kapcsolatban kezd elnyomódni.*
-Nana! Eddig mindig rám volt főzve én meg ingyenélőként csak ettem amit elém raktak. Most határozottan szeretném én megvendégelni a lányokat.
*Ebből nem szívesen engedne. Ő ugyanis magabiztos a saját halsütő tudományába és hogy azt nem lehet nem szeretni. Ezért is érzi kihívásnak a mágus ellenségességét. Aki végül csak kinyögi mi is a baj.*
-Szálkás? Egy jó sült hal megéri a kiszálkázást. De vannak tengeriek is. Az íze meg biztos az volt, hogy nem jót csináltak. Vagy valami lápi halból. Azoknak tényleg iszap íze van.
*Okoskodik magabiztosan. Milyen dolog már az, hogy nem szereti a halat? Mintha nem szeretné a sört. Vagy a nőket. Csak az ittenieket ne szeresse!*
-Menthetetlen a füled botja! Az menthetetlen!
*Valójában nem ingerült. Ez hallatszik is a hangján. Ha komolyan megsértődött volna az más lenne. Ahogy az is ha komolyan akarná megsérteni a férfit. A tűzrakóhoz lecsüccsenve leteszi a nyársakat. A félvér aranyos szavait hallva rámosolyog.*
-Ha szeretnéd és hatonta többször kijövök nyársalni veled.
*Ilyen bájos társaságban nem is lehetne morcosnak lenni. Akit eddig elkerült a tény hisz a zsebéből nem vette elő az, ha elég szemfüles most meg tudja nézni a doki csonka kezét amivel a combjára tett nyársbotot lefogja míg ép kezével meg rászurkálja a rávalókat. Maga elengedte volna, de mivel mindenki csatlakozik a tündér felkiáltásához ő is egy igazi kalózhoz méltót felkurjant. Azt, a fajtát ami után hajókat csáklyáznak és fosztanak ki. Vagy ami után több hét hajózás után kikötve eszüket vesztve támadják be a kocsmát vagy a bordélyházat.*
-Nyársra fel!
1084. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-03-23 22:22:25
Üzenet elküldve: 2022-03-23 22:22:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Konyha - irány a tábortűz//
//Sütögetés//
*Ugyan le van lassulva a majdnem megtelt veder súlya miatt, amit két kézzel fogva, szájában eltűnt ajkakkal hurcol, ugyebár nem lett hozzászoktatva a könyveknél nehezebb tárgyak emelgetésére és cipelésére, attól még kitartóan halad, igyekszik csonka lépéséket tartani a többiekkel. Csendben hallgatja Luninari diskurálását, hogy saját varázstudása meddig terjed ki, de ő jobb' szeretné inkább demonstrálással megmutatni, maga meddig jutott, csak adódjon alkalom rá. Na meg természetesen megörül annak, mily tapasztalt mágussal van együtt, de nem akarja rögtön lerohanni, már így is le van foglalva. Majd másnap. A tóig nem hosszú szenvedése, de legalább van ideje elmerengeni, mégis mit csinál. Amikor még pár órája ideért, egy csoport fennkölt arisztokratára számított, szinte már őrületes tisztaságban és rendesen megfizetett biztonságban tartva egy borsós áron megfizethető kúria összes sarkát, ahova mindössze aludni fog visszatérni, messzi otthonához hasonló luxusban, de ugyanúgy társtalanságban is. Ehhez képest már az első este, még csak fél nappal sem később, kinti sütögetésre hord tűzifát, ami nem éppen úrias elfoglaltság, egy olyan csoporttal, akiket inkább egy szerény kiskereskedés tagjainak képzelne el, mint egy nemesi úrilak tagjainak. Még a "fenntartó" kategorizálás valósághűnek látszana, és nincs is messze az igazságtól, de ők, ahogy hallotta, valóban e épületegyüttes közös tulajdonosai. Milyen furcsa. És ennek a közösségnek a tagja lesz, ha nem utáltatja ki magát innen, vagy nem fog az az egyszer jövő beszélgetés más útra terelni őt. Ahogy most áll a helyzet, reméli, hogy erre még nem kerül sor.*
- Nem mágikus...? *Hallatszik szavaiból a szinte gyermeki csalódottság, de nem kezd el elégtelenkedni. Bár meg kell hagyni, inkább nem akart volna minden új éteri olvasmányért a toronyhoz baktatni, mert az artheniori templomban sem voltak számára igénybe vehető kötetek... de nem szokhatja meg, hogy minden karnyújtásnyira legyen tőle; ez legfeljebb azt jelenti, hogy többet kell nyaggatnia majdani háztársait. Mondjuk a doktor urat, őt inkább kikerülné, ahogy az eddigiekből kivette.*
- Nem akarom az önök vízi kosztját előre elítélni, de nem hiszem, hogy valaha is megszeretném a szálkás húst. *Rázza a fejét határozottan a további ajánlgatásokra, mikor Intath még fizikai kapcsolatba is lép vele. Ennél tovább valószínűleg nem fognak menni. Remélhetőleg. A bökdöső ujj kissé kényelmetlen csontos mellkasának.* - Még ha az aromáját el is lehetne rejteni bármennyi fűszerrel, az alap íz a húsnak... menthetetlen. *Tamáskodó arcot vág, majd megvonja vállait. Azt sosem mondta, hogy egyáltalán nem válogat, de ez neki valóban örök csata. Szereti általában a húst, még a májat is. De ez neki a kényelmi zónáján kívülre esik. Talán ha az lesz az egyetlen étek a szálláson, akkor nagy-nehezen legyűrné a torkán.
Végül csak olyan hamar elérik azt a területet, ahol tábortüzet raknak, mint ahogy gondolta és remélte. Egész készségesen odaadja Luninarinak a vödröt, kissé megkönnyebbül, hogy nem kell magának kirakni az alakot a tűzhöz, baja lenne vele. Bár rögtön el is szégyenli magát, szinte a nyelvén van, hogy visszakéri, és megpróbálkozik saját maga. De aztán rájön, hogy kedve sincs leégetnie magát a hármas előtt.
Leül a fűre, ami szinte gyanúsan száraz alatta, arra készteti, hogy felsőtestét hátrahajtva le is feküdjön, és egy ideig tétlenül nézze az eget, egy békés kifejezéssel megspékelve. Ugyanezt tette a toronynál is, csak éppen a végkimerültség hatása miatt, mint önszántából. milyen nosztalgikus.
Fejét a gyorsan összerakott tűzrakás felé fordítva látja, ahogy az önszántából létrejött háziasszony fél-elf milyen gyorsan be is gyújtotta azt, már nem meglepetésére mágiát használva. Magát kényszerítve felül, málázóan a többieket nézve. Hirtelen rájön, milyen helyzetben van.*
- Sosem voltam kifejezetten a vidám fajta, de ma kivételt tudok tenni. Nyársra fel!
//Konyha - irány a tábortűz//
//Sütögetés//
*Ugyan le van lassulva a majdnem megtelt veder súlya miatt, amit két kézzel fogva, szájában eltűnt ajkakkal hurcol, ugyebár nem lett hozzászoktatva a könyveknél nehezebb tárgyak emelgetésére és cipelésére, attól még kitartóan halad, igyekszik csonka lépéséket tartani a többiekkel. Csendben hallgatja Luninari diskurálását, hogy saját varázstudása meddig terjed ki, de ő jobb' szeretné inkább demonstrálással megmutatni, maga meddig jutott, csak adódjon alkalom rá. Na meg természetesen megörül annak, mily tapasztalt mágussal van együtt, de nem akarja rögtön lerohanni, már így is le van foglalva. Majd másnap. A tóig nem hosszú szenvedése, de legalább van ideje elmerengeni, mégis mit csinál. Amikor még pár órája ideért, egy csoport fennkölt arisztokratára számított, szinte már őrületes tisztaságban és rendesen megfizetett biztonságban tartva egy borsós áron megfizethető kúria összes sarkát, ahova mindössze aludni fog visszatérni, messzi otthonához hasonló luxusban, de ugyanúgy társtalanságban is. Ehhez képest már az első este, még csak fél nappal sem később, kinti sütögetésre hord tűzifát, ami nem éppen úrias elfoglaltság, egy olyan csoporttal, akiket inkább egy szerény kiskereskedés tagjainak képzelne el, mint egy nemesi úrilak tagjainak. Még a "fenntartó" kategorizálás valósághűnek látszana, és nincs is messze az igazságtól, de ők, ahogy hallotta, valóban e épületegyüttes közös tulajdonosai. Milyen furcsa. És ennek a közösségnek a tagja lesz, ha nem utáltatja ki magát innen, vagy nem fog az az egyszer jövő beszélgetés más útra terelni őt. Ahogy most áll a helyzet, reméli, hogy erre még nem kerül sor.*
- Nem mágikus...? *Hallatszik szavaiból a szinte gyermeki csalódottság, de nem kezd el elégtelenkedni. Bár meg kell hagyni, inkább nem akart volna minden új éteri olvasmányért a toronyhoz baktatni, mert az artheniori templomban sem voltak számára igénybe vehető kötetek... de nem szokhatja meg, hogy minden karnyújtásnyira legyen tőle; ez legfeljebb azt jelenti, hogy többet kell nyaggatnia majdani háztársait. Mondjuk a doktor urat, őt inkább kikerülné, ahogy az eddigiekből kivette.*
- Nem akarom az önök vízi kosztját előre elítélni, de nem hiszem, hogy valaha is megszeretném a szálkás húst. *Rázza a fejét határozottan a további ajánlgatásokra, mikor Intath még fizikai kapcsolatba is lép vele. Ennél tovább valószínűleg nem fognak menni. Remélhetőleg. A bökdöső ujj kissé kényelmetlen csontos mellkasának.* - Még ha az aromáját el is lehetne rejteni bármennyi fűszerrel, az alap íz a húsnak... menthetetlen. *Tamáskodó arcot vág, majd megvonja vállait. Azt sosem mondta, hogy egyáltalán nem válogat, de ez neki valóban örök csata. Szereti általában a húst, még a májat is. De ez neki a kényelmi zónáján kívülre esik. Talán ha az lesz az egyetlen étek a szálláson, akkor nagy-nehezen legyűrné a torkán.
Végül csak olyan hamar elérik azt a területet, ahol tábortüzet raknak, mint ahogy gondolta és remélte. Egész készségesen odaadja Luninarinak a vödröt, kissé megkönnyebbül, hogy nem kell magának kirakni az alakot a tűzhöz, baja lenne vele. Bár rögtön el is szégyenli magát, szinte a nyelvén van, hogy visszakéri, és megpróbálkozik saját maga. De aztán rájön, hogy kedve sincs leégetnie magát a hármas előtt.
Leül a fűre, ami szinte gyanúsan száraz alatta, arra készteti, hogy felsőtestét hátrahajtva le is feküdjön, és egy ideig tétlenül nézze az eget, egy békés kifejezéssel megspékelve. Ugyanezt tette a toronynál is, csak éppen a végkimerültség hatása miatt, mint önszántából. milyen nosztalgikus.
Fejét a gyorsan összerakott tűzrakás felé fordítva látja, ahogy az önszántából létrejött háziasszony fél-elf milyen gyorsan be is gyújtotta azt, már nem meglepetésére mágiát használva. Magát kényszerítve felül, málázóan a többieket nézve. Hirtelen rájön, milyen helyzetben van.*
- Sosem voltam kifejezetten a vidám fajta, de ma kivételt tudok tenni. Nyársra fel!
1083. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-03-22 20:00:40
Üzenet elküldve: 2022-03-22 20:00:40
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Konyha - irány a tábortűz//
//Sütögetés//
- Nagy komisz cica.
*Vágja rá rögtön és nem hajol el a fejét érő simogatás elől. Noha otthon nem szoktatták hozzá az ilyesmihez, de jól esik neki a dicséret és bók. Nem tudja, hogy Luni fejében is megfordul ez, a milyen állat is lennék, kérdés? Fogalma sincs. Talán róka a vörös haja miatt? Nem tudja és nem is töpreng rajta. Segít Luninak ajtót nyitni és a tűzrakóhely felé ballag a kis csapattal. Kicsit meglepetten hallgatja, hogy Luni mi minden varázslatra képes. Igazat megvallva kicsit félt a mágusoktól, mert olyan félelmeseket hallott róluk, hogy milyen erősek és sok a gonosz közöttük. Szaporán pillognak szemei a lányra, kinek olyan kis törékeny teste van, mint akárcsak az övé. Na jó. Kettejük között ő a kisebb, de akkor is. Látott már egy-két mágust az útja alatt és igen, volt közöttük olyan, aki kimondottan gonoszul viselkedett. Viszont voltak rendesek is, szóval nem kell mindent elhinni. A mágusok dolgába nem szól bele, csak csendesen és lényegében hűségesen lépdel Luni mellett, hiszen a lány volt az első, aki fogadta és akit megkedvelt. A liget területét még egészben nem látta, de elég tágasnak tűnik. Vannak ötletei a hellyel kapcsolatban, hogy önellátóbbá lehetne tenni egy kis segítséggel. Töprengéséből saját nevének felcsendülése ébreszti fel, ekkor tűnik fel neki igazán, hogy az égen már látszik pár csillag. Nagyon szép idekint, kellemes. Igaz, ő eddig is sokat aludt a szabad ég alatt.*
- Ühm, igen, van hálóm és mondjuk nem is olyan nehéz szőni néhány új darabot. Meg a bot sem olyan vészes, ami az elkészítését illeti. Szívesen eszek halat és persze el is készítem ugye. De a bográcsozásban is benne vagyok. Holnap szétnézek a kamrában és összedobok egy jó kis bográcsost, ha gondoljátok. Meg némi könnyedebb falatot halból, ha tudok fogni.
*Tesz rá ígéretet és tényleg szívesen főz, ha a többieknek is jó úgy. Megérkezve a tűzrakó helyre, Luni ügyesen és fürgén rendezi a hasábokat, majd olyat tesz, amit még nem látott. Ki is kerekednek kicsi szemei, meg kicsit a kicsi szája is. Aztán becsukja és nekilát a saját nyársát összerámolni. Szalonna is, hagyma is kerül rá, persze nem sok, mert akkor félő, hogy bele húzza a kis tündért a tűzbe.*
//Konyha - irány a tábortűz//
//Sütögetés//
- Nagy komisz cica.
*Vágja rá rögtön és nem hajol el a fejét érő simogatás elől. Noha otthon nem szoktatták hozzá az ilyesmihez, de jól esik neki a dicséret és bók. Nem tudja, hogy Luni fejében is megfordul ez, a milyen állat is lennék, kérdés? Fogalma sincs. Talán róka a vörös haja miatt? Nem tudja és nem is töpreng rajta. Segít Luninak ajtót nyitni és a tűzrakóhely felé ballag a kis csapattal. Kicsit meglepetten hallgatja, hogy Luni mi minden varázslatra képes. Igazat megvallva kicsit félt a mágusoktól, mert olyan félelmeseket hallott róluk, hogy milyen erősek és sok a gonosz közöttük. Szaporán pillognak szemei a lányra, kinek olyan kis törékeny teste van, mint akárcsak az övé. Na jó. Kettejük között ő a kisebb, de akkor is. Látott már egy-két mágust az útja alatt és igen, volt közöttük olyan, aki kimondottan gonoszul viselkedett. Viszont voltak rendesek is, szóval nem kell mindent elhinni. A mágusok dolgába nem szól bele, csak csendesen és lényegében hűségesen lépdel Luni mellett, hiszen a lány volt az első, aki fogadta és akit megkedvelt. A liget területét még egészben nem látta, de elég tágasnak tűnik. Vannak ötletei a hellyel kapcsolatban, hogy önellátóbbá lehetne tenni egy kis segítséggel. Töprengéséből saját nevének felcsendülése ébreszti fel, ekkor tűnik fel neki igazán, hogy az égen már látszik pár csillag. Nagyon szép idekint, kellemes. Igaz, ő eddig is sokat aludt a szabad ég alatt.*
- Ühm, igen, van hálóm és mondjuk nem is olyan nehéz szőni néhány új darabot. Meg a bot sem olyan vészes, ami az elkészítését illeti. Szívesen eszek halat és persze el is készítem ugye. De a bográcsozásban is benne vagyok. Holnap szétnézek a kamrában és összedobok egy jó kis bográcsost, ha gondoljátok. Meg némi könnyedebb falatot halból, ha tudok fogni.
*Tesz rá ígéretet és tényleg szívesen főz, ha a többieknek is jó úgy. Megérkezve a tűzrakó helyre, Luni ügyesen és fürgén rendezi a hasábokat, majd olyat tesz, amit még nem látott. Ki is kerekednek kicsi szemei, meg kicsit a kicsi szája is. Aztán becsukja és nekilát a saját nyársát összerámolni. Szalonna is, hagyma is kerül rá, persze nem sok, mert akkor félő, hogy bele húzza a kis tündért a tűzbe.*
1082. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-03-22 17:50:46
Üzenet elküldve: 2022-03-22 17:50:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
//Konyha - irány a tábortűz//
//Sütögetés//
- Na ugye, megmondtam! *neveti el magát, amikor Thrissaya megerősíti saját benyomásait Intathról.* Bízz bennünk, a lányok értenek az ilyesmihez. Érzékünk van hozzá. Ha állat lennél, macska lennél, tudom.
* ~ Én pedig talán nyúl. ~ gondolja ezt már csak magában hozzá. Persze nehéz megállnia nevetés nélkül, hogy faarccal ilyeneket mondjon az elfnek, de bizonyos értelemben mellette edződött meg. Nem is olyan régen még eszébe sem jutott volna ugratni senkit. Más kérdés, hogy ez talán nem is szigorú értelemben vett ugratás, mert, ahogyan Int játszott a copfjával, az tényleg macskára emlékeztette, ahogyan persze abban is van valami, amit a tündérlány mondott róla.*
- Néha pedig a macskák és kutyák is jól kijönnek egymással pedig. *mond még ennyit, de aztán ráhagyja Intathra, hogy továbbra sem szeretne Árnyékkal barátkozni. Úgy van vele, hogy éppen elég az, ha Viel és ő tudják, hogy mekkora nagy kincs egy hozzá hasonló okos és hűséges házőrző, akinek talán már pusztán kinézete és ugatása is elég ahhoz, hogy elriassza innen, aki rossz szándékkal érkezik. Ő biztosan nyugodtabban alszik így, és ami azt illeti, tyúkjaik is sokkal nagyobb biztonságban vannak Árnyék jelenlétében a környéken élő rókáktól, mint egyébként lennének.*
- Köszi! *köszöni meg inkább egy reményei szerint tündéri mosollyal, hogy Intath hozza a nyársakat, majd a többiekkel a nyomában megindul kifelé.*
- Persze, valahogy pontosan így! *fordul közben vissza óvatosan Adoaverhez, hogy ne botoljon el, éppen csak egy pillantással jelzi, hogy ezúttal hozzá beszél, mielőtt újra maga elé nézne. Ugyan az egymás társaságát kiélvezni kifejezés kissé furán hangzik, de a helyzetet, és az eddig megismert ifjú mágust magában elemezve, elég hamar arra jut, hogy nyilván nem arra gondolt, amire ő akár gondolhatna is, ha akarna.*
- Én főleg holdmágiával foglalkoztam eddig, de tanultam tűz, levegő és föld elemi varázslatok közül is párat, a tűzből néhány erősebbet is. A szakrális mágiáról ellenben a leghalványabb fogalmam sincsen. Remélem tudok majd olyan tanár lenni, mint amilyenek nekem voltak. *mondja ezúttal magához képest tömören.*
- Viszont az összes létező elemi ág minden varázslatát meg akarom tanulni, még a teljesen haszontalanokat is. Ha csak egy-egy apró varázslatot meg tudunk tanítani egymásnak, már jó, hogy találkoztunk. Ha jártál már a toronyban akkor pontosan tudod, hogy milyen drágán mérik ott a tudást. Én csak varázslatot kérek varázslatért cserébe. *mondja. Jelen anyagi helyzete eleve nem engedné meg, hogy visszatérjen a toronyba, de nem is szívesen sétálna be újra abba a mocsárba, amin át odáig vezet az út, bár most már használható varázslatok birtokában sokkal nagyobb biztonsággal és sokkal magabiztosabban tehetné meg, mint a legutóbbi alkalommal.
Közben haladnak kifelé. Amennyiben senki nem segít neki könyökével nyitja ki a kilincset, majd lábával tolja ki az ajtót, így ügyeskedi ki magát rajta, amennyiben igen, sokkal egyszerűbben kijut, elégedett mosollyal nézve először körbe, aztán fel az égre.
A környék csendes és nyugodt, Árnyék talán lepihent az ezúttal tőle kapott vacsora után, a besötétedés mértéke pedig nagyjából a negyed és fél között lehet valahol félúton. Már felragyogott jó pár csillag, de még éppen elég látszólagos megszületésében gyönyörködhetnek majd a tűz mellől, ha van kedvük. Ilyenkor jó elkezdeni tüzet rakni és sütni.
Meg is érkeznek hamar a tűzrakóhoz, amit sokkal többen is körül ülhetnének, vagy állhatnának, így most bőven jut majd hely mindenkinek.
Közben persze nem csak szótlanul baktatnak egymás mellett és után, hanem beszélgetnek is, amikor pedig szóba kerülnek a halak, úgy érzi, hogy ismét ideje közbeszólnia.*
- Thrissaya azt mondta, hogy van hálója, amivel tud halat fogni, így talán nem kell a botok beszerzéséig várni addig, hogy halat ehessünk. *mondja lelkesen Intathnak, akivel éppen ma beszélték meg, hogy minél hamarabb horgászbotokat kell szerezniük.* Jut eszembe! A macskák is szeretik a halat. Micsoda véletlen, hogy te is, nem igaz?
*Ezek után fordul Adoaverhez, mivel elhallgatva a többieket, be kell vallania magának, hogy azért Intath szakácstudományával kapcsolatban kissé bizonytalan, legalábbis kétségei vannak, de hát annyit bizonygatta neki délután, hogy micsoda fantasztikus sült halat képes készíteni, hogy hajlik rá, hogy talán tényleg így van. Mégis, úgy érzi, hogyha szeretnék megszerettetni az ifjú mágussal a halat, talán mégis szerencsésebb lenne, ha ő próbálkozna először vele, és nem az elf.*
- Én nem erőltetem, ha tényleg nem szeretnél halat enni, de ismerek olyan halleves receptet, ahol a sok hagyma és pirospaprika, főleg, ha utóbbi csípős, vagy erős elnyomja a tömény hal ízt, így talán neked is ízlene. Esetleg egyszer érdemes megpróbálni, ha van kedved kísérletezni, de amúgy tényleg nem kötelező. Ameddig nem kell éheznünk, vagy nem csak egyféle étel van idehaza, a lényeg, hogy mindenki azt egye, amit szeret, és ami jól esik neki. De egyik sem fog megtörténni ezek közül. *mondja, bár igazából ilyen téren nem annyira magabiztos, mint amennyire most hangzik. A tyúkoknak és kecskéknek köszönhetően tojás és tej mindig lesz itthon, viszont az Artheniorban történtek után, bármennyire is szeretne, arra azért nem merne mérget venni, hogy közvetlen környezetük örökké békés marad majd és nyugodt. Éppen csak, ahogy korábban mondta, erre sokkal nagyobb esély van itt ligetben, mintha a városban élnének.
Ma este és éjjel azonban nem szeretné, ha a jövő örökös bizonytalansága sötét árnyékot vetne magához képest jó kedvére, ezért próbálja inkább élvezni azt, hogy most minden rendben és szép.
A nyuszikat gondos távolságra rakja le a hamarosan fellobbanó tűztől, nehogy egy apró szikra is megperzselje fehér és zsemleszín bundájukat, mert azt sose bocsátaná meg magának, de azért mégis eléggé a magának kinézett hely mellett tartja őket ahhoz, hogy bármikor megsimogathassa kettejük közül azt, akit éppen szeretne, vagy éppen mind a kettőjüket.
Aztán lepakolja a tálcát és a köpenyt is.*
- Köszönöm a segítségedet! *hajtja meg enyhén a fejét ezek után mosolyogva Adoaver előtt, és elveszi tőle, majd szakértő módjára elrendezi a tűzifát. Persze, amint átveszi a vödröt, kissé nehéznek érzi, és lefelé húzza a kezét, szerencsére azonban nem kell sokáig tartogatnia.
Ha háziasszonynak nem is a legtökéletesebb, az valószínűleg látszik rajta, hogy a szalonnasütéshez nagyon ért. Miközben a többiek kényelembe helyezik magukat, és reményei szerint mindenki szépen összeállítja saját nyársát ízlése szerint, ő olyan szakértelemmel rendezi el a gallyakat, hogy avatott szem azonnal felismerheti, nem csak könnyen fognak meggyulladni, hanem sokáig is fognak égni majd.
Ezek után gyújtja meg a tüzet, már amennyiben sikerül. Kicsit furcsának találja, hogy mennyit változott tegnap este óta, amikor még azon aggódott, hogy mi lesz, ha első varázslata, amit szeretne megmutatni a többieknek nem fog sikerülni.
Érdekesnek találja, hogy ez a lehetőség egyáltalán nem aggasztja most. Magabiztosabb lett egyetlen röpke nap alatt, ráadásul most barátok között van, senki sem fogja kinevetni, ha első próbálkozásra kudarcot is vall, különben is, ha nem sikerül először, majd másodszorra biztosan fog.
Persze, nem szeretne még gondolatban sem könnyelműen dobálózni a barát szóval, ettől függetlenül, úgy érzi, hogy Intet már teljesen nyugodtan nevezheti annak, ahogyan abban is legalább annyira biztos, mint hogy sütögetni imád, hogy Thrissayával hamar össze fog barátkozni. Eleve kevés olyan lánnyal találkozott eddig, aki elsőre ennyire szimpatikus lett volna számára, mint ő, talán Lau iránt érzett utoljára hasonlót, ráadásul úgy érzi, hogy ez kölcsönös, ma pedig pont van annyira optimista, hogy mer hallgatni saját megérzéseire.
Adoaver talán kissé keményebb dió lesz, de abban biztos, hogy nem rajta fog múlni, hogy végül mennyire lesznek jóban. Neki továbbra is rokonszenves, furcsaságai inkább érdekesek számára, mint taszítók, és nem utolsó sorban, végül is külsőleg is tetszik neki. Ráadásul még ember is, márpedig az artheniori káoszt és tombolást leszámítva, az emberekről leginkább csak kellemes emlékeket őriz, és ezekre sokkal szívesebben gondol vissza, mint az akkori agresszív masszává váló, erőszakos tömegre, amelynek akkor nem volt számára arca. Talán természetes, hogy könnyebben és szívesebben emlékszik azokra az emberekre, akiknek viszont igen.*
- Sajnos még nem volt rá alkalmunk eddig, de én azt sem bánnám, ha minden este megtennénk. *válaszol is neki varázslás közben a sütögetéssel kapcsolatos kérdésére, amennyiben pedig varázslata sikerül azonnal meg is szünteti azt.* Vagy legalábbis hatonta többször. A bográcsozás is jó ötlet, rajtam aztán ne múljon. *fordul ezek után Intathoz, mivel Thrissaya lelkesedése és "csatakiáltása" nagyon megtetszik neki, ő maga is azt mondja, hogy;*
- Akkor hát nyársra fel!
*Tó, este, tűzrakó, jó társaság, étel, nyugalom, csillagok, hold, és mindez együtt. Érezte már máskor is úgy ligetben, hogy végre igazi otthonra talált, de úgy érzi, hogy éppen ez az a pillanat, amelytől kezdve ez már tényleg végleges és visszavonhatatlan.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.03.22 17:52:02
A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.
//Konyha - irány a tábortűz//
//Sütögetés//
- Na ugye, megmondtam! *neveti el magát, amikor Thrissaya megerősíti saját benyomásait Intathról.* Bízz bennünk, a lányok értenek az ilyesmihez. Érzékünk van hozzá. Ha állat lennél, macska lennél, tudom.
* ~ Én pedig talán nyúl. ~ gondolja ezt már csak magában hozzá. Persze nehéz megállnia nevetés nélkül, hogy faarccal ilyeneket mondjon az elfnek, de bizonyos értelemben mellette edződött meg. Nem is olyan régen még eszébe sem jutott volna ugratni senkit. Más kérdés, hogy ez talán nem is szigorú értelemben vett ugratás, mert, ahogyan Int játszott a copfjával, az tényleg macskára emlékeztette, ahogyan persze abban is van valami, amit a tündérlány mondott róla.*
- Néha pedig a macskák és kutyák is jól kijönnek egymással pedig. *mond még ennyit, de aztán ráhagyja Intathra, hogy továbbra sem szeretne Árnyékkal barátkozni. Úgy van vele, hogy éppen elég az, ha Viel és ő tudják, hogy mekkora nagy kincs egy hozzá hasonló okos és hűséges házőrző, akinek talán már pusztán kinézete és ugatása is elég ahhoz, hogy elriassza innen, aki rossz szándékkal érkezik. Ő biztosan nyugodtabban alszik így, és ami azt illeti, tyúkjaik is sokkal nagyobb biztonságban vannak Árnyék jelenlétében a környéken élő rókáktól, mint egyébként lennének.*
- Köszi! *köszöni meg inkább egy reményei szerint tündéri mosollyal, hogy Intath hozza a nyársakat, majd a többiekkel a nyomában megindul kifelé.*
- Persze, valahogy pontosan így! *fordul közben vissza óvatosan Adoaverhez, hogy ne botoljon el, éppen csak egy pillantással jelzi, hogy ezúttal hozzá beszél, mielőtt újra maga elé nézne. Ugyan az egymás társaságát kiélvezni kifejezés kissé furán hangzik, de a helyzetet, és az eddig megismert ifjú mágust magában elemezve, elég hamar arra jut, hogy nyilván nem arra gondolt, amire ő akár gondolhatna is, ha akarna.*
- Én főleg holdmágiával foglalkoztam eddig, de tanultam tűz, levegő és föld elemi varázslatok közül is párat, a tűzből néhány erősebbet is. A szakrális mágiáról ellenben a leghalványabb fogalmam sincsen. Remélem tudok majd olyan tanár lenni, mint amilyenek nekem voltak. *mondja ezúttal magához képest tömören.*
- Viszont az összes létező elemi ág minden varázslatát meg akarom tanulni, még a teljesen haszontalanokat is. Ha csak egy-egy apró varázslatot meg tudunk tanítani egymásnak, már jó, hogy találkoztunk. Ha jártál már a toronyban akkor pontosan tudod, hogy milyen drágán mérik ott a tudást. Én csak varázslatot kérek varázslatért cserébe. *mondja. Jelen anyagi helyzete eleve nem engedné meg, hogy visszatérjen a toronyba, de nem is szívesen sétálna be újra abba a mocsárba, amin át odáig vezet az út, bár most már használható varázslatok birtokában sokkal nagyobb biztonsággal és sokkal magabiztosabban tehetné meg, mint a legutóbbi alkalommal.
Közben haladnak kifelé. Amennyiben senki nem segít neki könyökével nyitja ki a kilincset, majd lábával tolja ki az ajtót, így ügyeskedi ki magát rajta, amennyiben igen, sokkal egyszerűbben kijut, elégedett mosollyal nézve először körbe, aztán fel az égre.
A környék csendes és nyugodt, Árnyék talán lepihent az ezúttal tőle kapott vacsora után, a besötétedés mértéke pedig nagyjából a negyed és fél között lehet valahol félúton. Már felragyogott jó pár csillag, de még éppen elég látszólagos megszületésében gyönyörködhetnek majd a tűz mellől, ha van kedvük. Ilyenkor jó elkezdeni tüzet rakni és sütni.
Meg is érkeznek hamar a tűzrakóhoz, amit sokkal többen is körül ülhetnének, vagy állhatnának, így most bőven jut majd hely mindenkinek.
Közben persze nem csak szótlanul baktatnak egymás mellett és után, hanem beszélgetnek is, amikor pedig szóba kerülnek a halak, úgy érzi, hogy ismét ideje közbeszólnia.*
- Thrissaya azt mondta, hogy van hálója, amivel tud halat fogni, így talán nem kell a botok beszerzéséig várni addig, hogy halat ehessünk. *mondja lelkesen Intathnak, akivel éppen ma beszélték meg, hogy minél hamarabb horgászbotokat kell szerezniük.* Jut eszembe! A macskák is szeretik a halat. Micsoda véletlen, hogy te is, nem igaz?
*Ezek után fordul Adoaverhez, mivel elhallgatva a többieket, be kell vallania magának, hogy azért Intath szakácstudományával kapcsolatban kissé bizonytalan, legalábbis kétségei vannak, de hát annyit bizonygatta neki délután, hogy micsoda fantasztikus sült halat képes készíteni, hogy hajlik rá, hogy talán tényleg így van. Mégis, úgy érzi, hogyha szeretnék megszerettetni az ifjú mágussal a halat, talán mégis szerencsésebb lenne, ha ő próbálkozna először vele, és nem az elf.*
- Én nem erőltetem, ha tényleg nem szeretnél halat enni, de ismerek olyan halleves receptet, ahol a sok hagyma és pirospaprika, főleg, ha utóbbi csípős, vagy erős elnyomja a tömény hal ízt, így talán neked is ízlene. Esetleg egyszer érdemes megpróbálni, ha van kedved kísérletezni, de amúgy tényleg nem kötelező. Ameddig nem kell éheznünk, vagy nem csak egyféle étel van idehaza, a lényeg, hogy mindenki azt egye, amit szeret, és ami jól esik neki. De egyik sem fog megtörténni ezek közül. *mondja, bár igazából ilyen téren nem annyira magabiztos, mint amennyire most hangzik. A tyúkoknak és kecskéknek köszönhetően tojás és tej mindig lesz itthon, viszont az Artheniorban történtek után, bármennyire is szeretne, arra azért nem merne mérget venni, hogy közvetlen környezetük örökké békés marad majd és nyugodt. Éppen csak, ahogy korábban mondta, erre sokkal nagyobb esély van itt ligetben, mintha a városban élnének.
Ma este és éjjel azonban nem szeretné, ha a jövő örökös bizonytalansága sötét árnyékot vetne magához képest jó kedvére, ezért próbálja inkább élvezni azt, hogy most minden rendben és szép.
A nyuszikat gondos távolságra rakja le a hamarosan fellobbanó tűztől, nehogy egy apró szikra is megperzselje fehér és zsemleszín bundájukat, mert azt sose bocsátaná meg magának, de azért mégis eléggé a magának kinézett hely mellett tartja őket ahhoz, hogy bármikor megsimogathassa kettejük közül azt, akit éppen szeretne, vagy éppen mind a kettőjüket.
Aztán lepakolja a tálcát és a köpenyt is.*
- Köszönöm a segítségedet! *hajtja meg enyhén a fejét ezek után mosolyogva Adoaver előtt, és elveszi tőle, majd szakértő módjára elrendezi a tűzifát. Persze, amint átveszi a vödröt, kissé nehéznek érzi, és lefelé húzza a kezét, szerencsére azonban nem kell sokáig tartogatnia.
Ha háziasszonynak nem is a legtökéletesebb, az valószínűleg látszik rajta, hogy a szalonnasütéshez nagyon ért. Miközben a többiek kényelembe helyezik magukat, és reményei szerint mindenki szépen összeállítja saját nyársát ízlése szerint, ő olyan szakértelemmel rendezi el a gallyakat, hogy avatott szem azonnal felismerheti, nem csak könnyen fognak meggyulladni, hanem sokáig is fognak égni majd.
Ezek után gyújtja meg a tüzet, már amennyiben sikerül. Kicsit furcsának találja, hogy mennyit változott tegnap este óta, amikor még azon aggódott, hogy mi lesz, ha első varázslata, amit szeretne megmutatni a többieknek nem fog sikerülni.
Érdekesnek találja, hogy ez a lehetőség egyáltalán nem aggasztja most. Magabiztosabb lett egyetlen röpke nap alatt, ráadásul most barátok között van, senki sem fogja kinevetni, ha első próbálkozásra kudarcot is vall, különben is, ha nem sikerül először, majd másodszorra biztosan fog.
Persze, nem szeretne még gondolatban sem könnyelműen dobálózni a barát szóval, ettől függetlenül, úgy érzi, hogy Intet már teljesen nyugodtan nevezheti annak, ahogyan abban is legalább annyira biztos, mint hogy sütögetni imád, hogy Thrissayával hamar össze fog barátkozni. Eleve kevés olyan lánnyal találkozott eddig, aki elsőre ennyire szimpatikus lett volna számára, mint ő, talán Lau iránt érzett utoljára hasonlót, ráadásul úgy érzi, hogy ez kölcsönös, ma pedig pont van annyira optimista, hogy mer hallgatni saját megérzéseire.
Adoaver talán kissé keményebb dió lesz, de abban biztos, hogy nem rajta fog múlni, hogy végül mennyire lesznek jóban. Neki továbbra is rokonszenves, furcsaságai inkább érdekesek számára, mint taszítók, és nem utolsó sorban, végül is külsőleg is tetszik neki. Ráadásul még ember is, márpedig az artheniori káoszt és tombolást leszámítva, az emberekről leginkább csak kellemes emlékeket őriz, és ezekre sokkal szívesebben gondol vissza, mint az akkori agresszív masszává váló, erőszakos tömegre, amelynek akkor nem volt számára arca. Talán természetes, hogy könnyebben és szívesebben emlékszik azokra az emberekre, akiknek viszont igen.*
- Sajnos még nem volt rá alkalmunk eddig, de én azt sem bánnám, ha minden este megtennénk. *válaszol is neki varázslás közben a sütögetéssel kapcsolatos kérdésére, amennyiben pedig varázslata sikerül azonnal meg is szünteti azt.* Vagy legalábbis hatonta többször. A bográcsozás is jó ötlet, rajtam aztán ne múljon. *fordul ezek után Intathoz, mivel Thrissaya lelkesedése és "csatakiáltása" nagyon megtetszik neki, ő maga is azt mondja, hogy;*
- Akkor hát nyársra fel!
*Tó, este, tűzrakó, jó társaság, étel, nyugalom, csillagok, hold, és mindez együtt. Érezte már máskor is úgy ligetben, hogy végre igazi otthonra talált, de úgy érzi, hogy éppen ez az a pillanat, amelytől kezdve ez már tényleg végleges és visszavonhatatlan.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.03.22 17:52:02
A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.
1081. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-03-20 00:34:15
Üzenet elküldve: 2022-03-20 00:34:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
//Konyha//
*Igényei kijelentése ellenére nem kezdi el senki kényeztetni pedig a jelenlévők felétől el is fogadná. Ha más nincs akár önmagától is. Helyette finom csipkelődéseket kap. Luninariéra egy c hangot kiadva csettint a nyelvével és úgy közli a véleményét aminek hangsúlyából egyértelmű lehet a viszonya ahhoz a kutyához.*
-Majd biztos.
*Már közölte a három fő okot amiért nem akar még csak a közelében se lenni annak a dögnek. Azon se lepődne meg ha valami tetvet vagy bolhát idehozna azzal a nagy bundával. Elf létére a doki nem túl állatbarát. De a kisméretű intelligens fajok tagjait viszont túlzott közvetlenséggel szokta fogadni. Amit a vörös tündérke is kiérdemel a szavaival. Egy olyan kandúrmosollyal felé is fordul a doki.*
-Azt, mondod?
*Majd ha nem hajol el előle megborzolja játékosan, azt a szép hajkoronát. Tündér, gnóm, törpelányoknak fel kell készülniük ilyesmire a közelében. A doki nem kutyás, ő ilyen aprónépes. Majd Luninari-val ketten válaszolnak a gizda mágus kérdésére. A lány szokásához híven sokkal bővebben és aranyosabban. Hát igen. Az újak hamar megtapasztalják majd, hogy Luninari tud fecsegni. Jó sokat. Reggel és másnaposan nem mindig örül ennek az elf. De ez is a lány része. Ahogy a nyuszik, a bájos mosoly és az ölelgetések. Vagy az utóbbi a dokié, de a félvér hagyja és még örömmel is fogadja. A könyvek kérdését azért kiegészíti.*
-Nem mágikus könyvek. Mesék, történelem meg ilyen gazdálkodással kapcsolatos dolgok.
*Annyira nem olvasott bele egyikbe se. Pedig a növénytermesztést lehet, hogy érdemes lenne. Legendákat ismer ő is. Van, hogy ki is talál párat. Úgyhogy az iskola rész elég pontatlan fogalmazás. Aki segédeket ő szokott felvenni azok is hamar eltűnnek. Azt, a gnóm lánykát is rég nem látta már. De mindenütt ez van. Majd érdemes lesz megnézni a laborban meg van-e minden nehogy úgy járjon mint azzal az akadémista fattyúval. A segítő kéz megjegyzésére kap egy nem túl kedves pillantást a mágus. A segítő társaság említésére már a doki meg is vakargatja a torkát sokatmondóan. Nem szereti ha kiéhezett máguspalánták akik könyveket nyitogattak női combok helyett az általa vigyázott lányok körül legyeskednek. Nem bízik a fickóban. Csak vigyázzon a túlzott közvetlenséggel. Majd szinte közvetlen ez után, mikor Luninari kezdi dicsérni ő is megnézi a tündérke haját.*
-Tényleg nagyon aranyos vagy.
*Mosolyog rá. Vajon képes egy félvért és két tündért egyszerre átölelni? Hogy rendezné őket? Komoly kérdések merülnek fel tudós elf fejében. A fahordást megúszta, de csak nem lesz nyugton hagyva. Kedvenc varázs nyuszilányának meg nem tud nemet mondani.*
-Persze. Viszem őket.
*Annyira nem is nehezek, de bármit csinálni nincs most kedve. Ahogy általában. Ha a szalonnáját is más megsütné neki, azt is megköszönné. Ha lány, puszit is adna érte. Így viszont az ajtóhoz érve ő se tudja, azt kinyitni szabad kéz híján. Ha megakadnának szóvá is teszi.*
-Ajtó!
~Dolgozz meg érte ha kapsz valamit, a lányoknak segíts ha ők tartanak el, nyisd ki a lányok előtt az ajtót. Mindent külön el kell mondani ennek?~
*Ha viszont egyből kinyitja valaki az ajtót, még ha a tündérke is akkor ilyesfajta közjáték nélkül haladhatnak a tóhoz. Amibe jó lenne horgászni ha volna pecabotja. A halas kérdésre pont ezért, oda is fordul.*
-Nem szereted a halat? Nem ettél még jót az a bajod! Majd itt eszel ha fogunk. Ugye?
*Böki meg a félvért. Ő már várja a közös pecázást. A következő kapott kérdésre a sütögetéssel kapcsolatban vállat ránt.*
-Itt kint nem olyan gyakran. Pedig nyáron egy bogácsozás is lehetne.
*Gondolkodik el a dolgon.*
//Konyha//
*Igényei kijelentése ellenére nem kezdi el senki kényeztetni pedig a jelenlévők felétől el is fogadná. Ha más nincs akár önmagától is. Helyette finom csipkelődéseket kap. Luninariéra egy c hangot kiadva csettint a nyelvével és úgy közli a véleményét aminek hangsúlyából egyértelmű lehet a viszonya ahhoz a kutyához.*
-Majd biztos.
*Már közölte a három fő okot amiért nem akar még csak a közelében se lenni annak a dögnek. Azon se lepődne meg ha valami tetvet vagy bolhát idehozna azzal a nagy bundával. Elf létére a doki nem túl állatbarát. De a kisméretű intelligens fajok tagjait viszont túlzott közvetlenséggel szokta fogadni. Amit a vörös tündérke is kiérdemel a szavaival. Egy olyan kandúrmosollyal felé is fordul a doki.*
-Azt, mondod?
*Majd ha nem hajol el előle megborzolja játékosan, azt a szép hajkoronát. Tündér, gnóm, törpelányoknak fel kell készülniük ilyesmire a közelében. A doki nem kutyás, ő ilyen aprónépes. Majd Luninari-val ketten válaszolnak a gizda mágus kérdésére. A lány szokásához híven sokkal bővebben és aranyosabban. Hát igen. Az újak hamar megtapasztalják majd, hogy Luninari tud fecsegni. Jó sokat. Reggel és másnaposan nem mindig örül ennek az elf. De ez is a lány része. Ahogy a nyuszik, a bájos mosoly és az ölelgetések. Vagy az utóbbi a dokié, de a félvér hagyja és még örömmel is fogadja. A könyvek kérdését azért kiegészíti.*
-Nem mágikus könyvek. Mesék, történelem meg ilyen gazdálkodással kapcsolatos dolgok.
*Annyira nem olvasott bele egyikbe se. Pedig a növénytermesztést lehet, hogy érdemes lenne. Legendákat ismer ő is. Van, hogy ki is talál párat. Úgyhogy az iskola rész elég pontatlan fogalmazás. Aki segédeket ő szokott felvenni azok is hamar eltűnnek. Azt, a gnóm lánykát is rég nem látta már. De mindenütt ez van. Majd érdemes lesz megnézni a laborban meg van-e minden nehogy úgy járjon mint azzal az akadémista fattyúval. A segítő kéz megjegyzésére kap egy nem túl kedves pillantást a mágus. A segítő társaság említésére már a doki meg is vakargatja a torkát sokatmondóan. Nem szereti ha kiéhezett máguspalánták akik könyveket nyitogattak női combok helyett az általa vigyázott lányok körül legyeskednek. Nem bízik a fickóban. Csak vigyázzon a túlzott közvetlenséggel. Majd szinte közvetlen ez után, mikor Luninari kezdi dicsérni ő is megnézi a tündérke haját.*
-Tényleg nagyon aranyos vagy.
*Mosolyog rá. Vajon képes egy félvért és két tündért egyszerre átölelni? Hogy rendezné őket? Komoly kérdések merülnek fel tudós elf fejében. A fahordást megúszta, de csak nem lesz nyugton hagyva. Kedvenc varázs nyuszilányának meg nem tud nemet mondani.*
-Persze. Viszem őket.
*Annyira nem is nehezek, de bármit csinálni nincs most kedve. Ahogy általában. Ha a szalonnáját is más megsütné neki, azt is megköszönné. Ha lány, puszit is adna érte. Így viszont az ajtóhoz érve ő se tudja, azt kinyitni szabad kéz híján. Ha megakadnának szóvá is teszi.*
-Ajtó!
~Dolgozz meg érte ha kapsz valamit, a lányoknak segíts ha ők tartanak el, nyisd ki a lányok előtt az ajtót. Mindent külön el kell mondani ennek?~
*Ha viszont egyből kinyitja valaki az ajtót, még ha a tündérke is akkor ilyesfajta közjáték nélkül haladhatnak a tóhoz. Amibe jó lenne horgászni ha volna pecabotja. A halas kérdésre pont ezért, oda is fordul.*
-Nem szereted a halat? Nem ettél még jót az a bajod! Majd itt eszel ha fogunk. Ugye?
*Böki meg a félvért. Ő már várja a közös pecázást. A következő kapott kérdésre a sütögetéssel kapcsolatban vállat ránt.*
-Itt kint nem olyan gyakran. Pedig nyáron egy bogácsozás is lehetne.
*Gondolkodik el a dolgon.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1389-1408