Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 21 (401. - 420. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1167-1186
420. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-13 00:15:45
Üzenet elküldve: 2021-07-13 00:15:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1597
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1597
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*Azzal kapcsolatban, hogy mennyire illenek a nemesi körökbe tökéletesen egyet tudnak érteni. A választásokkal kapcsolatban már nincs egyetértés. A doki pedig érdeklődve fel is vonja a szemöldökét, hogy mire gondol a lány. A lázadás estéjén is hasonlóan mély témákat érintettek a beszélgetésükben. A hosszas magyarázatot figyelmesen hallgatja. Igazat is ad a lánynak, de már meg is érti hol bukott félre a dolog. Ha már ott ülne vele szemben biztos megsimogatná, azt a bánatos buksit vagy megcsipkedné, azt a szomorú pofit. Így viszont csak nekiáll magyarázni reményei szerint elvonva a másik figyelmét.*
-Ez már egy másik dolog amiről beszélsz. A hála hozzájuk köt, de a te döntésed, hogy velük maradsz-e. Szerintem pedig szabad ilyenkor önmagunkra gondolni. Aleimord bátyja is mint menekültet fogadott be engem és ismeretlenül támogatott volna szakmailag is. Ha én is úgy gondolkoznék akkor ott kellett volna maradnom az ő házában. Őszintén szólva lehet valóban kissé hálátlan voltam mikor eljöttem onnan, de itt jobban érzem magam és boldogabb vagyok. Ha pedig ez egy önző dolog is, de csak egy életünk van és jogunk van hozzá, hogy boldogok akarjunk lenni.
*Ezek a gondolatok már jobban illenek a doki valódi személyiségéhez. Persze teljesen még nem fedik le hisz az ő önzősége ennél jóval nagyobb. Túlzásba is esik amit tud magáról, de nem érdekli. Bűntudatot nem is érez és nem sajnálja azokat akiket letapos saját boldogsága érdekében. Ilyen alak ő. Most mégis játssza a megértő orvost akinek tényleg fontosak a lány problémái amik amúgy az ő szemlélete szerint nincsenek is. Neki vannak és a nyomorék szót valóban másképp értik. Ha valaki nyomorék akkor nyomorék. Mindegy hogyan végzi a munkáját van egy undorító csonk a keze helyén. Fattyúként tudhatná ezt a lány, de nem oktatja ki erről a doki. A feltett költői kérdésre válaszol inkább, a türelmes doktorbácsi hangján.*
-Egyáltalán nem baj ezekhez ragaszkodni míg nem ártalmas. Nem csak egy lány lehet hiú. Fél kézzel és izomlázzal próbáltál már fésülködni? Ahogy csak azért kimenni a természetbe, gazok közé, hogy olyan növényeket gyűjtsön valaki amiket aztán a hajára ken szintén felesleges időtöltés. De megteszi az elf vagy félelf, mert neki ez megéri és fontos. De ha az egészségedről van szó az nem játék és nem divat kérdése. Megígértem, hogy az ilyen problémákban is segítek majd. Persze férfi vagyok, mit tudhatok én a női szépészet titkairól. Nos, meglepődnél. Nem áll távolabb az orvoslástól, mint a hóhérok vagy a fürdőmesterek munkája és mindhármat kitanultam az utazásaim során. Biztosíthatlak az utolsó lennék aki el akarná rontani a bájos pofid.
*Csipkedi meg, azt egy vidám vigyorral ha a másik hagyja. A vizsgálatokkal kapcsolatban sikerül végre közös nevezőre jutniuk. Ebéd után egy jó időpont. Addig tud kicsit heverészni az elf és ha felbukkan a kis segédje kiadhatja neki, hogy tegyen rendet a rendelőjében, ami még mindig nem teljesen érdemes a nevére. Hogy a pisi vizsgálat furán hangzik nem lepi meg az elfet. Gyakori módszer az orvosok között, de mégis sokan furcsállják. Pont ezért teljesen komolyan bólint.*
-Igen komoly. Gondolom láttál már akár egy döglött állat felbontásánál mindenféle belsőségeket. Jó sok van, mindegyik mást csinál, másért felelős és nem nézhetek beléd, hogy megnézzem őket. Ahogy a véred se, hogy hogyan folyik benned. Úgy képzeld el a helyzetemet mintha úgy akarnád megnézni egy házban lévő bútorok állapotát, hogy nem mehetsz be. Hallgatózol, nyikorognak a deszkák, megkopogtatod a falakat, beszagolsz az ablakon, dohos a levegő. Ezt csinálom én is. A nélkül mondom meg, hogy mi zajlik a testedben, hogy megnézném. És tudom viccesen hangzik, de a vizelet nagyon sok mindent el tud árulni ha szakértő módon vizsgálgatjuk. Húsz különböző fajtáját tartjuk számon. Tudom ez viccesen hangzik, de én orvos vagyok. Ez a munkám és nem kell ettől furán érezned magad. Nálam ez természetes. Mikor eljössz hozzám akkor a bizalmadat kérem és cserébe megígérem, hogy ami orvos és beteg közt történik köztünk az úgy is marad és soha, semmilyen körülmények közt nem élek vissza vele. Mindent amit teszek csak a te egészséged érdekében teszem. Erre meg is esküszöm.
*Az arca halálosan komoly ahogy ezeket mondja. Tényleg az orvosi erkölcsök számára életbevágóan fontosak. A lány is láthatta mennyire dühös volt akkor is mikor a vöröske megleste a betegét, aki kiszolgáltatottan feküdt az asztalán. Ezek azon kevés dolgok közé tartoznak amivel a doki nem viccel.*
*Azzal kapcsolatban, hogy mennyire illenek a nemesi körökbe tökéletesen egyet tudnak érteni. A választásokkal kapcsolatban már nincs egyetértés. A doki pedig érdeklődve fel is vonja a szemöldökét, hogy mire gondol a lány. A lázadás estéjén is hasonlóan mély témákat érintettek a beszélgetésükben. A hosszas magyarázatot figyelmesen hallgatja. Igazat is ad a lánynak, de már meg is érti hol bukott félre a dolog. Ha már ott ülne vele szemben biztos megsimogatná, azt a bánatos buksit vagy megcsipkedné, azt a szomorú pofit. Így viszont csak nekiáll magyarázni reményei szerint elvonva a másik figyelmét.*
-Ez már egy másik dolog amiről beszélsz. A hála hozzájuk köt, de a te döntésed, hogy velük maradsz-e. Szerintem pedig szabad ilyenkor önmagunkra gondolni. Aleimord bátyja is mint menekültet fogadott be engem és ismeretlenül támogatott volna szakmailag is. Ha én is úgy gondolkoznék akkor ott kellett volna maradnom az ő házában. Őszintén szólva lehet valóban kissé hálátlan voltam mikor eljöttem onnan, de itt jobban érzem magam és boldogabb vagyok. Ha pedig ez egy önző dolog is, de csak egy életünk van és jogunk van hozzá, hogy boldogok akarjunk lenni.
*Ezek a gondolatok már jobban illenek a doki valódi személyiségéhez. Persze teljesen még nem fedik le hisz az ő önzősége ennél jóval nagyobb. Túlzásba is esik amit tud magáról, de nem érdekli. Bűntudatot nem is érez és nem sajnálja azokat akiket letapos saját boldogsága érdekében. Ilyen alak ő. Most mégis játssza a megértő orvost akinek tényleg fontosak a lány problémái amik amúgy az ő szemlélete szerint nincsenek is. Neki vannak és a nyomorék szót valóban másképp értik. Ha valaki nyomorék akkor nyomorék. Mindegy hogyan végzi a munkáját van egy undorító csonk a keze helyén. Fattyúként tudhatná ezt a lány, de nem oktatja ki erről a doki. A feltett költői kérdésre válaszol inkább, a türelmes doktorbácsi hangján.*
-Egyáltalán nem baj ezekhez ragaszkodni míg nem ártalmas. Nem csak egy lány lehet hiú. Fél kézzel és izomlázzal próbáltál már fésülködni? Ahogy csak azért kimenni a természetbe, gazok közé, hogy olyan növényeket gyűjtsön valaki amiket aztán a hajára ken szintén felesleges időtöltés. De megteszi az elf vagy félelf, mert neki ez megéri és fontos. De ha az egészségedről van szó az nem játék és nem divat kérdése. Megígértem, hogy az ilyen problémákban is segítek majd. Persze férfi vagyok, mit tudhatok én a női szépészet titkairól. Nos, meglepődnél. Nem áll távolabb az orvoslástól, mint a hóhérok vagy a fürdőmesterek munkája és mindhármat kitanultam az utazásaim során. Biztosíthatlak az utolsó lennék aki el akarná rontani a bájos pofid.
*Csipkedi meg, azt egy vidám vigyorral ha a másik hagyja. A vizsgálatokkal kapcsolatban sikerül végre közös nevezőre jutniuk. Ebéd után egy jó időpont. Addig tud kicsit heverészni az elf és ha felbukkan a kis segédje kiadhatja neki, hogy tegyen rendet a rendelőjében, ami még mindig nem teljesen érdemes a nevére. Hogy a pisi vizsgálat furán hangzik nem lepi meg az elfet. Gyakori módszer az orvosok között, de mégis sokan furcsállják. Pont ezért teljesen komolyan bólint.*
-Igen komoly. Gondolom láttál már akár egy döglött állat felbontásánál mindenféle belsőségeket. Jó sok van, mindegyik mást csinál, másért felelős és nem nézhetek beléd, hogy megnézzem őket. Ahogy a véred se, hogy hogyan folyik benned. Úgy képzeld el a helyzetemet mintha úgy akarnád megnézni egy házban lévő bútorok állapotát, hogy nem mehetsz be. Hallgatózol, nyikorognak a deszkák, megkopogtatod a falakat, beszagolsz az ablakon, dohos a levegő. Ezt csinálom én is. A nélkül mondom meg, hogy mi zajlik a testedben, hogy megnézném. És tudom viccesen hangzik, de a vizelet nagyon sok mindent el tud árulni ha szakértő módon vizsgálgatjuk. Húsz különböző fajtáját tartjuk számon. Tudom ez viccesen hangzik, de én orvos vagyok. Ez a munkám és nem kell ettől furán érezned magad. Nálam ez természetes. Mikor eljössz hozzám akkor a bizalmadat kérem és cserébe megígérem, hogy ami orvos és beteg közt történik köztünk az úgy is marad és soha, semmilyen körülmények közt nem élek vissza vele. Mindent amit teszek csak a te egészséged érdekében teszem. Erre meg is esküszöm.
*Az arca halálosan komoly ahogy ezeket mondja. Tényleg az orvosi erkölcsök számára életbevágóan fontosak. A lány is láthatta mennyire dühös volt akkor is mikor a vöröske megleste a betegét, aki kiszolgáltatottan feküdt az asztalán. Ezek azon kevés dolgok közé tartoznak amivel a doki nem viccel.*
419. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-12 20:16:01
Üzenet elküldve: 2021-07-12 20:16:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
- Nem, hála az isteneknek! *bólint ösztönösen is a régi szófordulatot használva, őszintén örülve, hogy legalább ebben egyetértenek. Valahogyan a teljes tudás bizonyosságával érzi, hogy sem Launak, sem Intathnak sem pedig neki semmi köze nem lehetett tényleg ahhoz az egész közeghez, amelybe ideig-óráig mindannyian belekeveredtek. Valóban sohasem lehetett volna az igazi otthonuk. Ha nem látta volna a saját két szemével, hogy mivel járt pontosan az "ő világuk" eltörlése, lehet még addig a gondolatig is eljutna, hogy az egész szükségszerű volt és elkerülhetetlen. Így csak tudata peremén merül fel ismét, és inkább csak saját maga majdnem áldozattá válásának az oldaláról képes szemlélni mind az akkor történteket, mind azt, hogy valaha is közelebbi kapcsolatba került a Sayqueves családdal.*
- Nem, ez nem így van. *rázza meg éppen ezért határozottan a fejét, amikor Intath azt bizonygatja neki, hogy mindig van esély a boldogságot választani.*
- Persze elméletben igazad van, meg jól is hangzik, amit mondasz *ismeri el* de akkor sem igaz, hogy mindig van választásod, hogy boldog lehess. Amikor a városba kerültem én például tényleg azt sem tudtam szinte, hogy hol vagyok, annyira idegen és ismeretlen volt az egész. De eljött értem a Pegazusba egy szép és kedves szőke lány, aki azt mondta, hogy a rokonom, meg, hogy az édesanyám üzent neki és a bátyjának, és megkérte, hogy fogadjanak be. Persze, hogy vele mentem, mi mást tehettem volna akkor és ott? Hiába nem tetszett náluk néhány dolog, attól még Alenia tényleg nagyon kedves volt, és teljesen elveszve, teljesen máshol mint ahol korábban éltem, csak az volt fontos, hogy megszűnt a bizonytalanság, hirtelen egyszer csak volt hol aludnom ingyen, kaptam enni, és elkezdek megtanítani a legalapvetőbb dolgokra arról, hogy egyáltalán hol vagyok. Persze, választhattam volna azt, hogy megpróbálok egyedül boldogulni, de ez nem volt igazi választás. Ahhoz előtte igazán ki kellett volna ismernem magamnak a világot, amibe kerültem, de erre esélyem sem volt, hiszen olyan gyorsan történt olyan sok minden. Azok után pedig, hogy annyit segítettek a hála biztosan hozzájuk kötött volna akkor, ha nem történik semmi rossz. Tulajdonképpen, ha nem rabolják el Aleniát és nem gyújtják ránk azt az egész átkozott kerületet, jó eséllyel még mindig velük élnék.
*Ezek után fél tőle, hogy kissé szenvedő arcot vág, pedig túl sok minden nem indokolja a már sokadszorra is felelevenített múltat kivéve. De hát kicsit megdöbben, amikor - mielőtt még teljesen feleslegesen elveszne ismét ebben a múltban, - eljutnak igazán a tudatáig az elf jelenre és jövőre vonatkozó szavai.
Lehet, hogy kissé gyerekesen érvelt korábban, de most úgy érzi, hogy Intath tényleg úgy beszél hozzá, mintha egy kislányt szeretne megnyugtatni, ezt pedig azért mindenképpen túlzásnak érzi. Talán meg is sértődne, ha nem érezné ő is saját "érvei" gyengeségét, valamint nem tudná azt, hogy egyetlen orvosuk tényleg csak jót akar neki.*
- Amúgy nem kell erről győzködnöd. Nem félek! Tudom, hogy nem bántani akarsz! És már mondtam, hogy megbízom benned, azt pedig amúgy is tudtam, hogy nem tennél olyat, amit nem akarok. És szerintem nem vagy nyomorék sem, bár lehet, hogy mást értünk a szó alatt. Szerintem ameddig meg tudsz tenni egyedül, amit akarsz, vagy és el tudod végezni a munkádat, vagy azt, amit szeretnél, addig nem ez a jó szó. De értem mire célzol, hogy ne aggódjak a bőröm színéért, amikor másnak ennél sokkal nagyobb bajai vannak, meg hogy a külső nem minden. Ezt én is tudom és pontosan értem. Ahogyan azt is, hogy nem maradunk örökre olyanok amilyenek, ha más nem akkor azért, mert egyszer úgy is meg kell öregedni, az ellen pedig tudtommal még a mágia sem tehet semmit, vagy legalábbis elég keveset. De ettől még miért ne próbálhatnánk minél tovább ragaszkodni ahhoz a formánkhoz, amit megszoktunk és szeretünk? *teszi fel a költői kérdést. Ezúttal azonban nem Intath hanem saját maga ejti őszintén zavarba saját magát.
Milyen különös szikra van azokban a zöld szemekben, vagy milyen erő abban a tekintetben, hogy szeretne neki elmondani mindent, mindezt pedig teljesen józanon és hirtelen egy közönséges reggelen?
Zavarba ejti, hogy olyan dolgokról kell, pontosabban nem is kell, inkább csak olyan dolgokról akar beszélni egy nála sokkal idősebb férfival, amilyenekről eddig csak édesanyjával beszélgetett és talán még magával Lauval és Aleniával sem, pedig ők nyilván sokkal jobban megértették volna.*
- Nézd, van bennem hiúság, ez egyértelmű *vallja be véleménye szerint nem kevés önismeretről téve tanúbizonyságot* de azért nem vagyok önimádó szerintem. Tudom, hogy mennyi minden hiányzik belőlem, ami ahhoz kéne, hogy igazán szép legyek. Túl alacsony vagyok, kicsik a melleim és nincsenek hosszú és formás combjaim sem, mint az elf lányok legtöbbjének. Valahogy azokra a könnyed és légies léptekre sem vagyok képes, ami náluk olyan természetes, én csak úgy jövök és megyek, mint bárki más. Talán pont mint egy ember. Viszont a bőröm, szemeim és a hajam színe szerintem szép. Meg az arcom is. Az mindig nagyon tetszett, ha megnéztem a tükörben. Tudom, hogy az igazán fontos dolgok az életben nem ezek, de ettől még szeretném mindezt megőrizni ameddig csak lehet. Nem hiszem, hogy ez olyan természetellenes, vagy önző vágy lenne, vagy valami ilyesmi.
*Az utolsó mondat kissé szégyenkező, de a szégyen inkább csak annak szól, hogy valamiért valóban olyan dolgokat mondott el az elfnek, amilyeneket inkább tényleg egy másik lánynak kellett volna, aki valóban megérti. Igyekszik is amennyire lehet erről terelni a témát.*
- De a vizsgálaton túleshetünk akár már ebéd után is. *mondja.* Viszont ez az utolsó dolog komoly? Nem viccelsz? Az biztosan kell? Igazán nincsen erre... más módszer, vagy valami? *kérdezi ismét őszintén zavarban.* Más testnedv, mondjuk egy kis nyál, vagy vér?
*Egyiket sem véletlenül kérdezi. Inkább köpködne egy csészébe, vagy vágná meg magát, de azt el sem tudja képzelni, hogy Intath vizsgálgassa, nézegesse és szagolgassa a vizeletét. Jó, hogy már nem akar még ennél is egy lépéssel tovább menni!
Nem igazán tudja megmagyarázni, de ettől a gondolattól valahogy hányingere támad, nem csak zavarban van. Sok minden mást előbb megcsinálna, de mindez olyan határ, amit valóban nagyon nem szívesen lépne át, legfeljebb csak akkor, ha az élete múlna rajta.
Jelenleg el sem tudja képzelni, hogy képes lenne újra ugyanúgy abba a zöld szempárba nézni, ahogyan most, ha letenne egyet elé egy kis pohárral saját magából. Azért az mégsem egy kancsó víz, amit azért kap, hogy igya meg és legyen jobban tőle!*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.07.12 20:34:10
- Nem, hála az isteneknek! *bólint ösztönösen is a régi szófordulatot használva, őszintén örülve, hogy legalább ebben egyetértenek. Valahogyan a teljes tudás bizonyosságával érzi, hogy sem Launak, sem Intathnak sem pedig neki semmi köze nem lehetett tényleg ahhoz az egész közeghez, amelybe ideig-óráig mindannyian belekeveredtek. Valóban sohasem lehetett volna az igazi otthonuk. Ha nem látta volna a saját két szemével, hogy mivel járt pontosan az "ő világuk" eltörlése, lehet még addig a gondolatig is eljutna, hogy az egész szükségszerű volt és elkerülhetetlen. Így csak tudata peremén merül fel ismét, és inkább csak saját maga majdnem áldozattá válásának az oldaláról képes szemlélni mind az akkor történteket, mind azt, hogy valaha is közelebbi kapcsolatba került a Sayqueves családdal.*
- Nem, ez nem így van. *rázza meg éppen ezért határozottan a fejét, amikor Intath azt bizonygatja neki, hogy mindig van esély a boldogságot választani.*
- Persze elméletben igazad van, meg jól is hangzik, amit mondasz *ismeri el* de akkor sem igaz, hogy mindig van választásod, hogy boldog lehess. Amikor a városba kerültem én például tényleg azt sem tudtam szinte, hogy hol vagyok, annyira idegen és ismeretlen volt az egész. De eljött értem a Pegazusba egy szép és kedves szőke lány, aki azt mondta, hogy a rokonom, meg, hogy az édesanyám üzent neki és a bátyjának, és megkérte, hogy fogadjanak be. Persze, hogy vele mentem, mi mást tehettem volna akkor és ott? Hiába nem tetszett náluk néhány dolog, attól még Alenia tényleg nagyon kedves volt, és teljesen elveszve, teljesen máshol mint ahol korábban éltem, csak az volt fontos, hogy megszűnt a bizonytalanság, hirtelen egyszer csak volt hol aludnom ingyen, kaptam enni, és elkezdek megtanítani a legalapvetőbb dolgokra arról, hogy egyáltalán hol vagyok. Persze, választhattam volna azt, hogy megpróbálok egyedül boldogulni, de ez nem volt igazi választás. Ahhoz előtte igazán ki kellett volna ismernem magamnak a világot, amibe kerültem, de erre esélyem sem volt, hiszen olyan gyorsan történt olyan sok minden. Azok után pedig, hogy annyit segítettek a hála biztosan hozzájuk kötött volna akkor, ha nem történik semmi rossz. Tulajdonképpen, ha nem rabolják el Aleniát és nem gyújtják ránk azt az egész átkozott kerületet, jó eséllyel még mindig velük élnék.
*Ezek után fél tőle, hogy kissé szenvedő arcot vág, pedig túl sok minden nem indokolja a már sokadszorra is felelevenített múltat kivéve. De hát kicsit megdöbben, amikor - mielőtt még teljesen feleslegesen elveszne ismét ebben a múltban, - eljutnak igazán a tudatáig az elf jelenre és jövőre vonatkozó szavai.
Lehet, hogy kissé gyerekesen érvelt korábban, de most úgy érzi, hogy Intath tényleg úgy beszél hozzá, mintha egy kislányt szeretne megnyugtatni, ezt pedig azért mindenképpen túlzásnak érzi. Talán meg is sértődne, ha nem érezné ő is saját "érvei" gyengeségét, valamint nem tudná azt, hogy egyetlen orvosuk tényleg csak jót akar neki.*
- Amúgy nem kell erről győzködnöd. Nem félek! Tudom, hogy nem bántani akarsz! És már mondtam, hogy megbízom benned, azt pedig amúgy is tudtam, hogy nem tennél olyat, amit nem akarok. És szerintem nem vagy nyomorék sem, bár lehet, hogy mást értünk a szó alatt. Szerintem ameddig meg tudsz tenni egyedül, amit akarsz, vagy és el tudod végezni a munkádat, vagy azt, amit szeretnél, addig nem ez a jó szó. De értem mire célzol, hogy ne aggódjak a bőröm színéért, amikor másnak ennél sokkal nagyobb bajai vannak, meg hogy a külső nem minden. Ezt én is tudom és pontosan értem. Ahogyan azt is, hogy nem maradunk örökre olyanok amilyenek, ha más nem akkor azért, mert egyszer úgy is meg kell öregedni, az ellen pedig tudtommal még a mágia sem tehet semmit, vagy legalábbis elég keveset. De ettől még miért ne próbálhatnánk minél tovább ragaszkodni ahhoz a formánkhoz, amit megszoktunk és szeretünk? *teszi fel a költői kérdést. Ezúttal azonban nem Intath hanem saját maga ejti őszintén zavarba saját magát.
Milyen különös szikra van azokban a zöld szemekben, vagy milyen erő abban a tekintetben, hogy szeretne neki elmondani mindent, mindezt pedig teljesen józanon és hirtelen egy közönséges reggelen?
Zavarba ejti, hogy olyan dolgokról kell, pontosabban nem is kell, inkább csak olyan dolgokról akar beszélni egy nála sokkal idősebb férfival, amilyenekről eddig csak édesanyjával beszélgetett és talán még magával Lauval és Aleniával sem, pedig ők nyilván sokkal jobban megértették volna.*
- Nézd, van bennem hiúság, ez egyértelmű *vallja be véleménye szerint nem kevés önismeretről téve tanúbizonyságot* de azért nem vagyok önimádó szerintem. Tudom, hogy mennyi minden hiányzik belőlem, ami ahhoz kéne, hogy igazán szép legyek. Túl alacsony vagyok, kicsik a melleim és nincsenek hosszú és formás combjaim sem, mint az elf lányok legtöbbjének. Valahogy azokra a könnyed és légies léptekre sem vagyok képes, ami náluk olyan természetes, én csak úgy jövök és megyek, mint bárki más. Talán pont mint egy ember. Viszont a bőröm, szemeim és a hajam színe szerintem szép. Meg az arcom is. Az mindig nagyon tetszett, ha megnéztem a tükörben. Tudom, hogy az igazán fontos dolgok az életben nem ezek, de ettől még szeretném mindezt megőrizni ameddig csak lehet. Nem hiszem, hogy ez olyan természetellenes, vagy önző vágy lenne, vagy valami ilyesmi.
*Az utolsó mondat kissé szégyenkező, de a szégyen inkább csak annak szól, hogy valamiért valóban olyan dolgokat mondott el az elfnek, amilyeneket inkább tényleg egy másik lánynak kellett volna, aki valóban megérti. Igyekszik is amennyire lehet erről terelni a témát.*
- De a vizsgálaton túleshetünk akár már ebéd után is. *mondja.* Viszont ez az utolsó dolog komoly? Nem viccelsz? Az biztosan kell? Igazán nincsen erre... más módszer, vagy valami? *kérdezi ismét őszintén zavarban.* Más testnedv, mondjuk egy kis nyál, vagy vér?
*Egyiket sem véletlenül kérdezi. Inkább köpködne egy csészébe, vagy vágná meg magát, de azt el sem tudja képzelni, hogy Intath vizsgálgassa, nézegesse és szagolgassa a vizeletét. Jó, hogy már nem akar még ennél is egy lépéssel tovább menni!
Nem igazán tudja megmagyarázni, de ettől a gondolattól valahogy hányingere támad, nem csak zavarban van. Sok minden mást előbb megcsinálna, de mindez olyan határ, amit valóban nagyon nem szívesen lépne át, legfeljebb csak akkor, ha az élete múlna rajta.
Jelenleg el sem tudja képzelni, hogy képes lenne újra ugyanúgy abba a zöld szempárba nézni, ahogyan most, ha letenne egyet elé egy kis pohárral saját magából. Azért az mégsem egy kancsó víz, amit azért kap, hogy igya meg és legyen jobban tőle!*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.07.12 20:34:10
418. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-12 17:01:10
Üzenet elküldve: 2021-07-12 17:01:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1597
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1597
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*Az elfnek nincs oka a panaszra. Sokkal rosszabb reggelei is voltak már másnaposan. Persze jól esne inkább heverészni még, de a félvérrel való csevegés vagy annak a csicsergésének a hallgatása is egész kellemes. A kis tanítványa lelki békéjéért se kell aggódnia.*
-Ezt jobb személyesen.
*Mosolyog a másikra. Érti ő, hogy mire gondolt a félvér, de az elf látja maga előtt ahogy mondja a gnóm lánynak, hogy a lány tegnap este akivel talán egy mondatot ha váltottatok szívesen beszélgetne veled. Jó nem olyan furcsa, de mindenképp könnyebb lesz Linki-nek is ha őt szólítja meg Luninari és nem neki kell ismeretlenül odaállnia mellé és gondolkoznia, hogy hogyan is kezdje akkor ezt el. Feltalálná magát, de így akkor is könnyebb. Sóher úr neve pedig a félvérnek se ugrik be. Jó ő egyszer ha beszélt vele Int meg jó ideig ott is élt a házában. Úgy néz ki nem is voltak túl szimpatikusak a félvérnek. Pedig ha Aleimord üres fejű húgával olyan jól kijött akkor Sóher úréval is összebarátkozott volna.*
-Az övék nem a mi világunk.
*Állapítja végül meg mosolyogva. Ha többet szólnának róluk az már kibeszélés lenne amihez a félvér valószínűleg túl jólelkű. A doki már nem, sőt ő jobb szeret mocskolódni amit biztos nem értékelne a varázsnyuszilány. Ki is beszélik, hogy miben mások mint a nemesek és elhangzik valami ami ellen a doki felemeli a mutatóujját.*
-Nana! Ilyen nincs, hogy nincs választásod! Mindig van választásod olyan életet élni amiben te a legboldogabb vagy.
*Mondja az elf aki a látszat ellenére a legpesszimistább alak az egész házban és már rég lemondott a boldogságáról. Viszont jól hangzik és ráfél a lányra némi önbizalom erősítés. Ha ilyen kis szófogadó marad annak nem lesz jó vége. A rendes szófogadó lány pedig megmutatja, hogy tud ő. Kiáll az igaza mellett amiben nincs igaza. Az elf pedig türelmesen kezdi el meggyőzni. Mennyivel egyszerűbb lenne ha elmondhatná, hogy ez hülyeség a másik meg belátná. De nem. Beszélgetni kell róla, trükközgetni kell, érzelmekkel kell játszani. Mindezt pedig azért, hogy ingyen dolgozzon a doki a másik érdekében. Továbbra is türelmesen válaszol.*
-Na, látod itt egy félreértés. Egy orvosra nem csak akkor van szükség ha valami fáj, folyik, megváltozott vagy fura. Bár ezeknél se mindenki megy orvoshoz. De lehet javítani az életkörülményeken is. Lehetsz egészségesebb, energikusabb, boldogabb is ha megvizsgállak és meglátom mi a helyzet veled és min lehet javítani. Nem, azt mondom, hogy beteg vagy hanem, hogy lehetnél egészségesebb.
*A további érvek is még viccnek se jók. Az elfet pedig nem látszik rajta, hisz továbbra is a másik szemeibe néz és őszinte tekintettel hallgatja, de nagyon fárasztja ez a dolog. Elismerlek mint orvos, de szerintem tévedsz. Tényleg nem lennék más ha nem lennék betegesen sápadt, de úgy megváltoznék, hogy nem tudnám elfogadni magam. A szakmájának ez egy olyan része amit nagyon nem szeret és ha megkérdeznék nem is tudná miért is csinálja. Csak idegesíti, hogy a lányon ránézésre tud segíteni. Kedves mosollyal, de határozottsággal a hangjában nyugtatja a másikat.*
-Nem teszek semmi olyat amit te nem szeretnél erre szavamat adom. Nem szeretnélek bántani csak segíteni. Ha valamit javasolok, hogy a jövőben csinálj akkor őszintén elmondom miért kérem és mi lesz a következménye. Bízhatsz bennem.*Majd egy kis játékossággal a hangjában folytatja.*A vizsgálatok után pedig majd kiderül, hogy miket javasolok, de nyomorék vagyok. Nekem elhiheted, hogy nem olyan fontosak ezek a dolgok.
*Egy kéz levágása ellen már sírhatna, de ott Int döntene és hagyná, hogy utána gyűlölje a lány. Meg őszintén szólva az érvek ott is elbuknak, hogy ő szívesen lenne akkora is mint a félvér. Nem olyan irigylésre méltó magasnak lenni. Nehéz ruhákat találni, könnyen beveri a fejét, könnyen kiszúrják a tömegben... Mindenesetre sikerül meggyőznie a másikat a vizsgálatról. Az időponttal kapcsolatban se sürgeti. Bár reméli, hogy nem csak megijedt a lány és azért próbál kibújni alóla.*
-Nem sürgős én igazán ráérek. Ha van időd akkor megtalálhatsz. Kimondottan sokáig se tart. Megnézlek, megnyomkodom a hasad, megnézem a pulzusod, beszélgetünk kicsit. Ha hozol pisit, azt is megvizsgálom. Az is sokat elmond nekem rólad.
*Az elfnek nincs oka a panaszra. Sokkal rosszabb reggelei is voltak már másnaposan. Persze jól esne inkább heverészni még, de a félvérrel való csevegés vagy annak a csicsergésének a hallgatása is egész kellemes. A kis tanítványa lelki békéjéért se kell aggódnia.*
-Ezt jobb személyesen.
*Mosolyog a másikra. Érti ő, hogy mire gondolt a félvér, de az elf látja maga előtt ahogy mondja a gnóm lánynak, hogy a lány tegnap este akivel talán egy mondatot ha váltottatok szívesen beszélgetne veled. Jó nem olyan furcsa, de mindenképp könnyebb lesz Linki-nek is ha őt szólítja meg Luninari és nem neki kell ismeretlenül odaállnia mellé és gondolkoznia, hogy hogyan is kezdje akkor ezt el. Feltalálná magát, de így akkor is könnyebb. Sóher úr neve pedig a félvérnek se ugrik be. Jó ő egyszer ha beszélt vele Int meg jó ideig ott is élt a házában. Úgy néz ki nem is voltak túl szimpatikusak a félvérnek. Pedig ha Aleimord üres fejű húgával olyan jól kijött akkor Sóher úréval is összebarátkozott volna.*
-Az övék nem a mi világunk.
*Állapítja végül meg mosolyogva. Ha többet szólnának róluk az már kibeszélés lenne amihez a félvér valószínűleg túl jólelkű. A doki már nem, sőt ő jobb szeret mocskolódni amit biztos nem értékelne a varázsnyuszilány. Ki is beszélik, hogy miben mások mint a nemesek és elhangzik valami ami ellen a doki felemeli a mutatóujját.*
-Nana! Ilyen nincs, hogy nincs választásod! Mindig van választásod olyan életet élni amiben te a legboldogabb vagy.
*Mondja az elf aki a látszat ellenére a legpesszimistább alak az egész házban és már rég lemondott a boldogságáról. Viszont jól hangzik és ráfél a lányra némi önbizalom erősítés. Ha ilyen kis szófogadó marad annak nem lesz jó vége. A rendes szófogadó lány pedig megmutatja, hogy tud ő. Kiáll az igaza mellett amiben nincs igaza. Az elf pedig türelmesen kezdi el meggyőzni. Mennyivel egyszerűbb lenne ha elmondhatná, hogy ez hülyeség a másik meg belátná. De nem. Beszélgetni kell róla, trükközgetni kell, érzelmekkel kell játszani. Mindezt pedig azért, hogy ingyen dolgozzon a doki a másik érdekében. Továbbra is türelmesen válaszol.*
-Na, látod itt egy félreértés. Egy orvosra nem csak akkor van szükség ha valami fáj, folyik, megváltozott vagy fura. Bár ezeknél se mindenki megy orvoshoz. De lehet javítani az életkörülményeken is. Lehetsz egészségesebb, energikusabb, boldogabb is ha megvizsgállak és meglátom mi a helyzet veled és min lehet javítani. Nem, azt mondom, hogy beteg vagy hanem, hogy lehetnél egészségesebb.
*A további érvek is még viccnek se jók. Az elfet pedig nem látszik rajta, hisz továbbra is a másik szemeibe néz és őszinte tekintettel hallgatja, de nagyon fárasztja ez a dolog. Elismerlek mint orvos, de szerintem tévedsz. Tényleg nem lennék más ha nem lennék betegesen sápadt, de úgy megváltoznék, hogy nem tudnám elfogadni magam. A szakmájának ez egy olyan része amit nagyon nem szeret és ha megkérdeznék nem is tudná miért is csinálja. Csak idegesíti, hogy a lányon ránézésre tud segíteni. Kedves mosollyal, de határozottsággal a hangjában nyugtatja a másikat.*
-Nem teszek semmi olyat amit te nem szeretnél erre szavamat adom. Nem szeretnélek bántani csak segíteni. Ha valamit javasolok, hogy a jövőben csinálj akkor őszintén elmondom miért kérem és mi lesz a következménye. Bízhatsz bennem.*Majd egy kis játékossággal a hangjában folytatja.*A vizsgálatok után pedig majd kiderül, hogy miket javasolok, de nyomorék vagyok. Nekem elhiheted, hogy nem olyan fontosak ezek a dolgok.
*Egy kéz levágása ellen már sírhatna, de ott Int döntene és hagyná, hogy utána gyűlölje a lány. Meg őszintén szólva az érvek ott is elbuknak, hogy ő szívesen lenne akkora is mint a félvér. Nem olyan irigylésre méltó magasnak lenni. Nehéz ruhákat találni, könnyen beveri a fejét, könnyen kiszúrják a tömegben... Mindenesetre sikerül meggyőznie a másikat a vizsgálatról. Az időponttal kapcsolatban se sürgeti. Bár reméli, hogy nem csak megijedt a lány és azért próbál kibújni alóla.*
-Nem sürgős én igazán ráérek. Ha van időd akkor megtalálhatsz. Kimondottan sokáig se tart. Megnézlek, megnyomkodom a hasad, megnézem a pulzusod, beszélgetünk kicsit. Ha hozol pisit, azt is megvizsgálom. Az is sokat elmond nekem rólad.
417. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-12 15:38:09
Üzenet elküldve: 2021-07-12 15:38:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
- Ó, akkor jó, rendben, örülök, ha tényleg segíthettem. *könnyebbül meg, de azért magában elhatározza, hogyha legközelebb hasonló helyzetbe kerülnek mégis fog majd poharat is adni Intnek a kancsó mellé. Nem tud szabadulni a gondolattól, hogy az elf csak azért mondja neki mindezt, hogy ne hozza zavarba, bár ami azt illeti, őszintének tűnik.*
- Ami pedig Linkit illeti, persze, megmondom neki szívesen személyesen is, csak gondoltam, hogy te jó eséllyel előbb fogsz vele találkozni, mint én. *teszi hozzá, de aztán a szó elég hamar másra terelődik, ismét komolyabb témákra, amelyek mindenképpen fontosabbak annál, mint hogy valakinek pohárból vagy pedig kancsóból esik jobban kiinni a vizet, vagy pedig, hogy kettejük közül végül ki beszéljen majd Linkivel.*
- Dremilton, azt hiszem, vagy valami hasonló. Fura, hogy én sem emlékszem a nevére. *veti közbe amikor Aleimord rokonai kerülnek szóba, de csak az után folytatja, hogy Intath nagyjából végigmondta, amit szeretett volna ezzel kapcsolatban.*
- És különös, én is hálás vagyok nekik, amiért akkor befogadtak, de attól még valamiért nem voltak különösebben szimpatikusak, igaz alig ismertem meg őket, mert akkor is főleg veled beszélgettem. Viszont már akkor is örültem, hogy nem maradtunk velük, így pedig, amit meséltél, még jobban örülök. *mondja, bár azért óhatatlanul is eltűnődik azon ezek után, hogy meglehet a szív bizony meglehetősen igazságtalanul ítél néhanapján, ha éppen nem mindig így tesz. A legrosszabb az egészben pedig pont az, hogy ezekre a bizonyos ítéletekre a legtöbbször semmilyen racionális magyarázata nincsen, bármennyire is kutat magában a miértek után.
Példának okáért ott van mindjárt Thim, aki azon kívül, hogy mindig nagyon kedves meg figyelmes volt vele és annyi mindent tett már érte; elkísérte a Mágustoronyhoz és vissza, sokat beszélgettek, vagy sokszor inkább türelmesen hallgatta őt, miközben vigyázott rá, vágta előtte a bozótot, ha kellett, pénzt adott a tanulmányaira és a többi, és itt van Intath, akit annak ellenére, hogy nem először beszélgetnek már el komolyabban, mégiscsak alig ismer, első benyomásai pedig még kissé kedvezőtlenek is voltak róla.
Erre valamiért mégis legalább annyira, vagy talán inkább még jobban élvezi a szőke elf társaságát, mint Thimét. Ha utóbbi tudná ezt nyilván rosszul esne neki, ő pedig erre nem szólhatna egy szót sem, mert hasonló helyzet őt is nyilván bántaná.
Eszével ugyan tudja, hogy mi lenne a logikus és az illendő, lelkével azonban nem képes úgy érezni, ahogyan kéne sem ebben ez esetben, sem pedig Aleimord távoli rokonaival kapcsolatban, akik így tulajdonképpen az ő távoli rokonai is, csak éppen olyan nagyon távoliak, hogy abban sem biztos ezek után, érdemes-e egyáltalán rokonként gondolni rájuk. Gyanítja, hogy nem, és bár eszével tényleg tudja, hogy mi lenne az illendő, és elvben hálát is érez irántuk, mégis reméli, hogy soha többé nem kell találkoznia velük. Ahogyan azt is, hogy Intath sem megy el hozzájuk. Nélküle valahogy sokkal üresebb lenne Szarvasliget, majdnem mintha maga Lau menne el.*
- Amúgy azt hiszem igazad van. *mondja ezek után, örülve neki, hogy az elf megerősítette abban, amit ő maga is gondolt.* Ott a Gazdagnegyedben az szerintem sem lett volna nekem való élet, és most itt sokkal jobb. Csak éppen, amikor oda kerültem, úgy tűnt, hogy nem nagyon van más választásom, mint ott élni.
*Utolsó mondatával szinte megvonja a vállát. Szerencsére ez már régi történet, ő legalábbis annak érzi. Akármilyen szörnyű események árán is, de végül csak úgy alakult az élete, hogy most igazi otthona van, ahol nem kell megjátszania magát senki előtt. Most sem, amikor nyugodtan ragaszkodhat ahhoz, amit önmagában szeret.
Leül Intathal szemben, hogy közelebbről nézhessen a szemébe, végtére is ez most megint egy komoly beszélgetéssé kezd válni. Igaz így most kicsit felfelé kell néznie rá, de hát annyi baj legyen!
Valahol megérti az elfet, hiszen mégiscsak orvos. Nyilván akkor boldog, ha gyakorolhatja a hivatását, ahogyan ő is örül neki, ha bármikor, amikor nincs szükség arra, hogy varázsoljon hasznossá teheti magát odakint az állatok körül, vagy idebent a konyhában. Csak éppen szeretné, ha nem vinné túlzásba, és nem keresne magának ott is betegeket, ahol éppen nincsenek. Erről persze elég nehéz lesz meggyőzni, főleg most, hogy milyen hosszan bizonygatta az imént, hogy mennyire érti a dolgát.*
- Nem arról van szó, hogy nem bíznék benned, mint orvos! Ilyesmi még csak fel sem merült bennem. *emeli fel szinte védekezve a kezét.* Csak éppen szerintem felesleges aggódnod értem. Semmi bajom, egészséges vagyok, nincs semmi panaszom, nem fáj semmim.
*Mondjuk azzal, hogy a tünetmentesség önmagában még nem érv amellett, hogy semmi szükség nincsen semmiféle vizsgálatra, azzal sajnos ő maga is tisztában van. Végtére is nem orvos és nem is láthat a testébe, főleg akkor nem, ha sokszor a lelkébe való nézés is csak zavaros dolgokat mutat meg neki saját magából.*
- De kedves tőled, hogy aggódsz értem. Megvizsgálhatsz persze, ha nagyon szeretnél, csak arra kérlek, hogyha a sápadt bőr tényleg valami bajnak a jele, akkor ne adj olyan gyógyszert, ami ezt megváltoztatja! Persze, értem mit mondasz, nyilván teljesen napbarnítottan is ugyanaz a lány maradnék lélekben, aki most vagyok, de ettől még szeretnék fehér maradni akkor is! Vannak dolgok, amikhez muszáj ragaszkodni, annyira hozzád tartoznak. Anyámat sem tudnám elképzelni mondjuk fekete hajjal, vagy kopaszon, Laut sem szőkén, vagy téged sem úgy, hogy olyan magas vagy, mint én. Biztos érted mire gondolok. Szeretem a bőröm színét tényleg, és pont olyannak amilyen most. *mondja, nagyon remélve, hogy a férfi meg fogja érteni, még akkor is, ha ez egészet nem fogja többnek tartani haszontalan hiúságnál, esetleg kislányos szeszélynél.*
- Mikor szeretnéd megejteni a dolgot, mennyire sürgős? Gondoskodnom kellene a kecskékről, meg a többi állatról, és tanulni is szeretnék utána mindenképpen. Sokáig tart egy ilyen vizsgálat? *tesz fel egyszerre több kérdést, hogy érzékeltesse Intathal, hogy tulajdonképpen nincsen ellenére, ha minden áron meg szeretné vizsgálni. Végül is kedveli őt, ha pedig ezzel a kedvére tehet, hát miért ne?
Ugyanakkor azt is szeretné érzékeltetni vele, hogy sok a dolga. Ha a tanulás meg is várja, bármennyire is vágyik már rá, az állatok attól még már biztosan éhesek, és igénylik a társaságát is. Meg aztán valakinek valamiféle ebédet sem ártana csinálnia, ha pedig Lau nem bukkan fel hamarosan a konyhában, akkor jó eséllyel rá fog maradni majd a mai napon ez a feladat is.*
- Ó, akkor jó, rendben, örülök, ha tényleg segíthettem. *könnyebbül meg, de azért magában elhatározza, hogyha legközelebb hasonló helyzetbe kerülnek mégis fog majd poharat is adni Intnek a kancsó mellé. Nem tud szabadulni a gondolattól, hogy az elf csak azért mondja neki mindezt, hogy ne hozza zavarba, bár ami azt illeti, őszintének tűnik.*
- Ami pedig Linkit illeti, persze, megmondom neki szívesen személyesen is, csak gondoltam, hogy te jó eséllyel előbb fogsz vele találkozni, mint én. *teszi hozzá, de aztán a szó elég hamar másra terelődik, ismét komolyabb témákra, amelyek mindenképpen fontosabbak annál, mint hogy valakinek pohárból vagy pedig kancsóból esik jobban kiinni a vizet, vagy pedig, hogy kettejük közül végül ki beszéljen majd Linkivel.*
- Dremilton, azt hiszem, vagy valami hasonló. Fura, hogy én sem emlékszem a nevére. *veti közbe amikor Aleimord rokonai kerülnek szóba, de csak az után folytatja, hogy Intath nagyjából végigmondta, amit szeretett volna ezzel kapcsolatban.*
- És különös, én is hálás vagyok nekik, amiért akkor befogadtak, de attól még valamiért nem voltak különösebben szimpatikusak, igaz alig ismertem meg őket, mert akkor is főleg veled beszélgettem. Viszont már akkor is örültem, hogy nem maradtunk velük, így pedig, amit meséltél, még jobban örülök. *mondja, bár azért óhatatlanul is eltűnődik azon ezek után, hogy meglehet a szív bizony meglehetősen igazságtalanul ítél néhanapján, ha éppen nem mindig így tesz. A legrosszabb az egészben pedig pont az, hogy ezekre a bizonyos ítéletekre a legtöbbször semmilyen racionális magyarázata nincsen, bármennyire is kutat magában a miértek után.
Példának okáért ott van mindjárt Thim, aki azon kívül, hogy mindig nagyon kedves meg figyelmes volt vele és annyi mindent tett már érte; elkísérte a Mágustoronyhoz és vissza, sokat beszélgettek, vagy sokszor inkább türelmesen hallgatta őt, miközben vigyázott rá, vágta előtte a bozótot, ha kellett, pénzt adott a tanulmányaira és a többi, és itt van Intath, akit annak ellenére, hogy nem először beszélgetnek már el komolyabban, mégiscsak alig ismer, első benyomásai pedig még kissé kedvezőtlenek is voltak róla.
Erre valamiért mégis legalább annyira, vagy talán inkább még jobban élvezi a szőke elf társaságát, mint Thimét. Ha utóbbi tudná ezt nyilván rosszul esne neki, ő pedig erre nem szólhatna egy szót sem, mert hasonló helyzet őt is nyilván bántaná.
Eszével ugyan tudja, hogy mi lenne a logikus és az illendő, lelkével azonban nem képes úgy érezni, ahogyan kéne sem ebben ez esetben, sem pedig Aleimord távoli rokonaival kapcsolatban, akik így tulajdonképpen az ő távoli rokonai is, csak éppen olyan nagyon távoliak, hogy abban sem biztos ezek után, érdemes-e egyáltalán rokonként gondolni rájuk. Gyanítja, hogy nem, és bár eszével tényleg tudja, hogy mi lenne az illendő, és elvben hálát is érez irántuk, mégis reméli, hogy soha többé nem kell találkoznia velük. Ahogyan azt is, hogy Intath sem megy el hozzájuk. Nélküle valahogy sokkal üresebb lenne Szarvasliget, majdnem mintha maga Lau menne el.*
- Amúgy azt hiszem igazad van. *mondja ezek után, örülve neki, hogy az elf megerősítette abban, amit ő maga is gondolt.* Ott a Gazdagnegyedben az szerintem sem lett volna nekem való élet, és most itt sokkal jobb. Csak éppen, amikor oda kerültem, úgy tűnt, hogy nem nagyon van más választásom, mint ott élni.
*Utolsó mondatával szinte megvonja a vállát. Szerencsére ez már régi történet, ő legalábbis annak érzi. Akármilyen szörnyű események árán is, de végül csak úgy alakult az élete, hogy most igazi otthona van, ahol nem kell megjátszania magát senki előtt. Most sem, amikor nyugodtan ragaszkodhat ahhoz, amit önmagában szeret.
Leül Intathal szemben, hogy közelebbről nézhessen a szemébe, végtére is ez most megint egy komoly beszélgetéssé kezd válni. Igaz így most kicsit felfelé kell néznie rá, de hát annyi baj legyen!
Valahol megérti az elfet, hiszen mégiscsak orvos. Nyilván akkor boldog, ha gyakorolhatja a hivatását, ahogyan ő is örül neki, ha bármikor, amikor nincs szükség arra, hogy varázsoljon hasznossá teheti magát odakint az állatok körül, vagy idebent a konyhában. Csak éppen szeretné, ha nem vinné túlzásba, és nem keresne magának ott is betegeket, ahol éppen nincsenek. Erről persze elég nehéz lesz meggyőzni, főleg most, hogy milyen hosszan bizonygatta az imént, hogy mennyire érti a dolgát.*
- Nem arról van szó, hogy nem bíznék benned, mint orvos! Ilyesmi még csak fel sem merült bennem. *emeli fel szinte védekezve a kezét.* Csak éppen szerintem felesleges aggódnod értem. Semmi bajom, egészséges vagyok, nincs semmi panaszom, nem fáj semmim.
*Mondjuk azzal, hogy a tünetmentesség önmagában még nem érv amellett, hogy semmi szükség nincsen semmiféle vizsgálatra, azzal sajnos ő maga is tisztában van. Végtére is nem orvos és nem is láthat a testébe, főleg akkor nem, ha sokszor a lelkébe való nézés is csak zavaros dolgokat mutat meg neki saját magából.*
- De kedves tőled, hogy aggódsz értem. Megvizsgálhatsz persze, ha nagyon szeretnél, csak arra kérlek, hogyha a sápadt bőr tényleg valami bajnak a jele, akkor ne adj olyan gyógyszert, ami ezt megváltoztatja! Persze, értem mit mondasz, nyilván teljesen napbarnítottan is ugyanaz a lány maradnék lélekben, aki most vagyok, de ettől még szeretnék fehér maradni akkor is! Vannak dolgok, amikhez muszáj ragaszkodni, annyira hozzád tartoznak. Anyámat sem tudnám elképzelni mondjuk fekete hajjal, vagy kopaszon, Laut sem szőkén, vagy téged sem úgy, hogy olyan magas vagy, mint én. Biztos érted mire gondolok. Szeretem a bőröm színét tényleg, és pont olyannak amilyen most. *mondja, nagyon remélve, hogy a férfi meg fogja érteni, még akkor is, ha ez egészet nem fogja többnek tartani haszontalan hiúságnál, esetleg kislányos szeszélynél.*
- Mikor szeretnéd megejteni a dolgot, mennyire sürgős? Gondoskodnom kellene a kecskékről, meg a többi állatról, és tanulni is szeretnék utána mindenképpen. Sokáig tart egy ilyen vizsgálat? *tesz fel egyszerre több kérdést, hogy érzékeltesse Intathal, hogy tulajdonképpen nincsen ellenére, ha minden áron meg szeretné vizsgálni. Végül is kedveli őt, ha pedig ezzel a kedvére tehet, hát miért ne?
Ugyanakkor azt is szeretné érzékeltetni vele, hogy sok a dolga. Ha a tanulás meg is várja, bármennyire is vágyik már rá, az állatok attól még már biztosan éhesek, és igénylik a társaságát is. Meg aztán valakinek valamiféle ebédet sem ártana csinálnia, ha pedig Lau nem bukkan fel hamarosan a konyhában, akkor jó eséllyel rá fog maradni majd a mai napon ez a feladat is.*
416. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-07 11:54:57
Üzenet elküldve: 2021-07-07 11:54:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1597
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1597
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*Ha a doki kapott volna poharat akkor is inkább kancsóból ivott volna. Erre így volt most szüksége. Mondhatni ez az orvosi javaslata másnaposságra. A lány bocsánatkérését ezért is nem érti először majd mosolyodik el rajta.*
-Ugyan így sokkal jobban esett. Szinte megújultam tőle.
*Néz vidáman a másikra. Ez a békés reggeli beszélgetés igencsak jót tesz a férfi hangulatának. Meg tudná szokni. A félvér amúgy is szimpatikus számára, a lány is közvetlen vele szemben úgyhogy örül neki, hogy a jövőben lehetnek majd még ilyen társalgásaik véletlenül összefutva a házban. Hogy csak úgy ömlik a szó a félvérből a legkevésbé se zavarja a dokit. Jókedvűen hallgatja. Talán teljesen még fel sem ébredt a sok csicsergés pedig ellazítja az ébredező tudatát. A nemesi udvar újfajta felhasználásán felkuncog. Nem kinevetni szeretné a másikat, de viccesnek és aranyosnak találja a gondolatot. Örül neki, hogy a félvér meg tudott maradni olyannak mint amilyen, minden életében történt dolog ellenére.*
-Szerintem jobban örülne ha majd te mondanád ezt el neki.
*Vág közbe egy mondat erejéig mikor Linki kerül szóba. Hogy jól kifog jönni a félvérrel is az új tanítványa, abban biztos.*
~Vajon a hely varázsa vagy mi lehet az oka, hogy ennyi jólelkű, ártatlan, aranyos lány verődik össze itt? Nem én lehetek az oka mert akkor kevésbé ártatlan lányok jönnének.~
*A történet folytatásával kapcsolatban meg bár a mosolya nem árulja el, de nem épp a legszebb dolgokat gondolja Aleimord-ékról.*
~Csak öltöztető babának néztek téged te lány. Ezért akartak megváltoztatni majd feltenni a polcra.~
-Más világ az amiben ők éltek. Nem is neked való szerintem. Én mikor ott maradtam Aleimord rokonánál kicsit bepillantottam milyen is az élet ott. Folyton figyelték minden lépésem, pletykálkodtak a hátam mögött, fogást kerestek rajtam, figyelnem kellett, hogy mindig kimért és mesterkélten udvarias legyek. Persze hálás vagyok érte, hogy befogadtak és segítségemre voltak. Dremoi...~Hogy is hívták sóher urat?~A ház úrnőjének pedig megígértem, hogy majd valami kencét még készítek a hajára ami miatt biztos visszatérnék egyszer. De sokkal jobb itt a ligetben veletek.
*Felajánlását a vizsgálatokkal kapcsolatban viszont meglepően egyenesen elutasítják. Egyelőre még csak kérdőn emeli meg a szemöldökét? Sértettségnek semmi jelét nem mutatja. Vannak helyzetek mikor kell némi szigor, a doki pedig tapasztalatból tudja, hogy ha egy fiatal lány, azt mondja, hogy nem akarja, hogy megvizsgálják ott a szigor csak ronthat és bölcsebb megbeszélni az okokat. Luninari pedig nem hoz szégyent magára részletesen és igencsak hosszan kifejti, hogy mi a problémája a doki felajánlásával.*
~De buta vagy te lány.~
*Jó persze annál talán jobb mintha vetkőzni nem akarna orvos előtt, de nem épp a legokosabb magyarázat így se. A férfi ennek ellenére türelmesen kezd szólítja meg.*
-Mint orvos nem ismered el a tudásom? Jártam már mindenfelé a világban, láttam nagyon sok betegséget és bajt. Az akadémista irányzattal ellentétben pedig valódi tapasztalatokra is szert tettem és olyan tudást is elsajátítottam amiket ők vagy azért nem tudnak, mert nincs leírva vagy mert ahol élnek nem ismerik őket vagy mert könyvekből nem lehet megtanulni. Volt már, hogy a szaga alapján megtudtam mondani egy betegről mi a baja. Olyan is előfordult, hogy a vizeletéből mondtam meg. Mentettem életet úgy is, hogy kitapogattam a baját. Megtanultam minden érzékszervemet bevetni, hogy minél többet meg tudjak mondani egy adott személy állapotáról annak ellenére, hogy nem tudok belenézni csak úgy a testébe. Már több százszor végeztem el vizsgálatot és sose vettem félvállról a dolgot. Én biztos vagyok a tudásomban. Hogy tényleg örökölted-e a bőrszíned az nem kizárt, de ha a tested valamit szeretne mondani akkor szeretném, hogy meg legyen hallgatva nemcsak, mint orvos hanem mint a barátod is. Nem szeretnék aggódni érted. Tudom, hogy lány vagy. Azt is, hogy sok mindent nem teljesen értesz a világban és abba aki vagy biztosan kapaszkodhatsz, de ez nem fog megváltozni ezek után se. Te vagy Luninari, éltél ennyi évet, tapasztaltál ennyi mindent, ezek a dolgok fontosak számodra. Ezek megmaradnak. És ha mégis úgy véled majd, hogy beszélgetni szeretnél, segítségre van szükséged én ott leszek megbeszélhetjük a dolgokat és segítek. Bármikor megkereshetsz. Az egészséged a legfontosabb. Egyelőre csak annyit kérek, hogy majd hadd nézhesselek meg mert aggódom miattad. Ezt megengeded nekem?
*Néz a másik szemeibe. Úgy néz ki mint aki a döntést a lányra bízná és nem erőltetné a dolgot.*
*Ha a doki kapott volna poharat akkor is inkább kancsóból ivott volna. Erre így volt most szüksége. Mondhatni ez az orvosi javaslata másnaposságra. A lány bocsánatkérését ezért is nem érti először majd mosolyodik el rajta.*
-Ugyan így sokkal jobban esett. Szinte megújultam tőle.
*Néz vidáman a másikra. Ez a békés reggeli beszélgetés igencsak jót tesz a férfi hangulatának. Meg tudná szokni. A félvér amúgy is szimpatikus számára, a lány is közvetlen vele szemben úgyhogy örül neki, hogy a jövőben lehetnek majd még ilyen társalgásaik véletlenül összefutva a házban. Hogy csak úgy ömlik a szó a félvérből a legkevésbé se zavarja a dokit. Jókedvűen hallgatja. Talán teljesen még fel sem ébredt a sok csicsergés pedig ellazítja az ébredező tudatát. A nemesi udvar újfajta felhasználásán felkuncog. Nem kinevetni szeretné a másikat, de viccesnek és aranyosnak találja a gondolatot. Örül neki, hogy a félvér meg tudott maradni olyannak mint amilyen, minden életében történt dolog ellenére.*
-Szerintem jobban örülne ha majd te mondanád ezt el neki.
*Vág közbe egy mondat erejéig mikor Linki kerül szóba. Hogy jól kifog jönni a félvérrel is az új tanítványa, abban biztos.*
~Vajon a hely varázsa vagy mi lehet az oka, hogy ennyi jólelkű, ártatlan, aranyos lány verődik össze itt? Nem én lehetek az oka mert akkor kevésbé ártatlan lányok jönnének.~
*A történet folytatásával kapcsolatban meg bár a mosolya nem árulja el, de nem épp a legszebb dolgokat gondolja Aleimord-ékról.*
~Csak öltöztető babának néztek téged te lány. Ezért akartak megváltoztatni majd feltenni a polcra.~
-Más világ az amiben ők éltek. Nem is neked való szerintem. Én mikor ott maradtam Aleimord rokonánál kicsit bepillantottam milyen is az élet ott. Folyton figyelték minden lépésem, pletykálkodtak a hátam mögött, fogást kerestek rajtam, figyelnem kellett, hogy mindig kimért és mesterkélten udvarias legyek. Persze hálás vagyok érte, hogy befogadtak és segítségemre voltak. Dremoi...~Hogy is hívták sóher urat?~A ház úrnőjének pedig megígértem, hogy majd valami kencét még készítek a hajára ami miatt biztos visszatérnék egyszer. De sokkal jobb itt a ligetben veletek.
*Felajánlását a vizsgálatokkal kapcsolatban viszont meglepően egyenesen elutasítják. Egyelőre még csak kérdőn emeli meg a szemöldökét? Sértettségnek semmi jelét nem mutatja. Vannak helyzetek mikor kell némi szigor, a doki pedig tapasztalatból tudja, hogy ha egy fiatal lány, azt mondja, hogy nem akarja, hogy megvizsgálják ott a szigor csak ronthat és bölcsebb megbeszélni az okokat. Luninari pedig nem hoz szégyent magára részletesen és igencsak hosszan kifejti, hogy mi a problémája a doki felajánlásával.*
~De buta vagy te lány.~
*Jó persze annál talán jobb mintha vetkőzni nem akarna orvos előtt, de nem épp a legokosabb magyarázat így se. A férfi ennek ellenére türelmesen kezd szólítja meg.*
-Mint orvos nem ismered el a tudásom? Jártam már mindenfelé a világban, láttam nagyon sok betegséget és bajt. Az akadémista irányzattal ellentétben pedig valódi tapasztalatokra is szert tettem és olyan tudást is elsajátítottam amiket ők vagy azért nem tudnak, mert nincs leírva vagy mert ahol élnek nem ismerik őket vagy mert könyvekből nem lehet megtanulni. Volt már, hogy a szaga alapján megtudtam mondani egy betegről mi a baja. Olyan is előfordult, hogy a vizeletéből mondtam meg. Mentettem életet úgy is, hogy kitapogattam a baját. Megtanultam minden érzékszervemet bevetni, hogy minél többet meg tudjak mondani egy adott személy állapotáról annak ellenére, hogy nem tudok belenézni csak úgy a testébe. Már több százszor végeztem el vizsgálatot és sose vettem félvállról a dolgot. Én biztos vagyok a tudásomban. Hogy tényleg örökölted-e a bőrszíned az nem kizárt, de ha a tested valamit szeretne mondani akkor szeretném, hogy meg legyen hallgatva nemcsak, mint orvos hanem mint a barátod is. Nem szeretnék aggódni érted. Tudom, hogy lány vagy. Azt is, hogy sok mindent nem teljesen értesz a világban és abba aki vagy biztosan kapaszkodhatsz, de ez nem fog megváltozni ezek után se. Te vagy Luninari, éltél ennyi évet, tapasztaltál ennyi mindent, ezek a dolgok fontosak számodra. Ezek megmaradnak. És ha mégis úgy véled majd, hogy beszélgetni szeretnél, segítségre van szükséged én ott leszek megbeszélhetjük a dolgokat és segítek. Bármikor megkereshetsz. Az egészséged a legfontosabb. Egyelőre csak annyit kérek, hogy majd hadd nézhesselek meg mert aggódom miattad. Ezt megengeded nekem?
*Néz a másik szemeibe. Úgy néz ki mint aki a döntést a lányra bízná és nem erőltetné a dolgot.*
415. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-06 17:59:11
Üzenet elküldve: 2021-07-06 17:59:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
*Bár Intath ugyan más szavakkal, de megismétli, hogy mekkora kincs, neki ismét sikerül zavarba jönnie, és kicsit el is szégyellnie magát, igaz ezúttal nem az elf szavai, hanem saját hibája miatt, amikor ráébred, hogy minden jó szándéka ellenére megint sikerült annyira elvesznie kicsit a gondolatai között, hogy elfelejtett poharat is adni a kancsóhoz, így pedig Intathnak végül onnan kellett kiinnia az "életmentő" vizet.*
- Bocsánat, azért egy poharat igazán adhattam volna hozzá! *szabadkozik is gyorsan.* Miért nem szóltál, hogy elfelejtettem adni? Bár gondolom szomjas voltál már tényleg nagyon. *kérdez, majd gyorsan meg is válaszolja a saját maga által feltett kérdést.
Szerencsére eléggé úgy tűnik, hogy Intet nem nagyon viselte meg a pohár hiánya, és hamar fel is találta magát.
Így, amikor a folyadék testében való eltüntetése után válaszol neki az általa feltett kérdésre, már teljesen felé fordulva, figyelmesen, hátával a konyhapultnak támaszkodva hallgathatja őt.
Ugyan Intath orvos, így ez talán természetes a részéről, mégis csodálkozik kicsit, hogy mennyi empátiával van megáldva, és, hogy ennyire pontosan ráérez arra, hogy milyen lehet most Linkinek közöttük.
Ő az egyike azoknak az elfeknek, akik bizony teljesen mások, mint ahogyan első benyomásai alapján elképzelte magának őket. Meglehet első találkozásuk az Intathal szemben álló, az ő háta mögött pedig lángoló Artheniorral nem a legszerencsésebb körülmények között történt. A pincében való bujkálás és a városból való menekülés közben az ő idegei legalábbis biztosan túlságosan is zaklatott állapotban voltak ahhoz, hogy akkor és ott képes legyen helyes benyomásokra bármivel kapcsolatban is. Ennek köszönheti, hogy még arról a szekérről is majdnem lemaradt, ami végül a város határán túl elterülő vidék biztonságába vitte.
Micsoda egy szörnyű éjszaka volt, és mennyire ellentéte a tegnap este, ahogyan ő megélte, és ahogyan azt Int elmeséli éppen. El is határozza azonnal, hogy mindenképpen a segítségére lesz Linkinek, ez által pedig nyilván Intathnak is.*
- Ezt teljesen megértem. Amikor az erdő mélyéről lekerültem a városba, szerintem hasonlóképpen voltam én is, mint most Linki lehet. Azt sem tudtam hirtelen, hogy hol vagyok, főleg, hogy Aleimord és Alenia is pont másnap költöztek az új házukba, amikor hozzájuk kerültem, így lényegében az első négy napban három különböző szobában és ágyban kellett aludnom. Minden annyira gyorsan történt és furcsa is volt, még egy átlagos utca, vagy maga a fogadó is. Azt sem igazán értettem, hogy miért kell kőből olyan magas épületeket emelni, meg mit csinálnak egyesek olyan hatalmas szobákban egész nap, ami nagyobb mint a mi házunk volt otthon. Vagy, hogy miért nincs tűzrakó az új ház kertjében, amikor a kert maga hatalmas.*idézi fel ösztönösen is azokat a bizonyos első napokat, amelyek jó eséllyel annál is mélyebb nyomot hagytak benne, mint amennyire ő maga hiszi.*
- Azt pedig még most sem értem, hogy miért csak virágok voltak ültetve oda, ahelyett, hogy zöldséget és gyümölcsöt is termesztettek volna. Mindenesetre kellett volna kicsit több idő akkor, hogy megszokjak mindent, de aztán tudod, hogy mi lett a történet vége nem sokkal az után, hogy a városba értem. De mindegy is most már olyan téren, hogy itt szerintem sokkal jobb, mint ott valaha lehetett volna. De a lényeg, hogy már csak ezért is én is nagyon szívesen segítek a tanítványodnak beilleszkedni, megmondhatod neki nyugodtan, hogyha egyedül érzi magát, beszélgetni lenne kedve, esetleg csak lustálkodna egy kicsit a kertben, sütögetne este, vagy bármi hasonló, rám nyugodtan számíthat. Kedves és aranyos lánynak tűnik. Amúgy pedig itt legalább önmaga lehet. Nekem azt mondta Aleimord az első este, hogy nyugodjak meg, hamarosan igazi kisasszonyt fognak faragni belőlem, Alenia pedig elmondta, hogy lányoknak nem illik ingeket viselni. Ez akkor meglepett és meg is ijesztett kissé, nem voltam benne biztos, hogy akarok-e egyáltalán igazi kisasszony lenni, bármit értett is pontosan alatta Aleimord. Persze, ne érts félre, Nairadától nagyon szép ruhákat kaptam, szeretem is őket hordani, de azért miért ne vehetnék fel néha inget, meg nadrágot, ha úgy tartja a kedvem? Amúgy sem nagyon hiszem igazából, hogy valaha is képes lettem volna úgy viselkedni, mint egy igazi nemes. Jobban szeretek fesztelenül beszélni, és nem örülnék neki, ha egy szolgáló készítene nekem reggelit, vagy vacsorát, amikor magamnak is bármikor megcsinálhatom, arról nem is beszélve, hogy abból éppen eleget láttam még a szülőfalumban, hogy milyenek azok, akik magukat nemesnek, vagy legalábbis nemesebbnek gondolják másoknál.
*Körülbelül olyan arccal mondja el mindezt, mintha az élet legfontosabb kérdéseiről és legmélyebb értelméről cserélne éppen eszmét filozófusként egy másik filozófussal egy távoli akadémia kertjében, évszázados oszlopok között. De hát mégiscsak lány, hiába még csak keresi önmagát. Az öltözködés és az, hogy mikor milyen ruhát vehet fel, vagy hogyan viselkedhet és kikkel nagyon is fontos és elválaszthatatlan részei az gondolatainak, akkor is, ha úgy sejti, hogy Intath ezt nem teljesen fogja megérteni, főleg, hogy egy orvosnak, hogyha mondjuk gyógyít és műt, akkor a hasznosság alapján kell elsősorban mérlegelnie azt, hogy mit vesz fel éppen, és nem feltétlen legjobb ruhájára kell folyatnia mások vérét, vagy bármi egyebet, ami még egy beteg testét elhagyhatja.
Bárhogy is, a felajánlása mindenképpen őszinte. Tényleg szívesen megismerné közelebbről az új lakót, és örömmel venné, ha Linki nem érezné közöttük egyedül és főleg nem elveszettnek magát.
Ami viszont azt illeti, az elf további mondandójáért láthatóan egyáltalán nem lelkesedik.*
- Na azt már nem! *mondja a barátságtalannak hangzó szavak ellenére sem ellenségesen, csak határozottan arra a felvetésre, miszerint ki kell deríteni, hogy minek köszönhető bőre fehérsége.*
- Semmi baj nincs a színemmel! Gondolom még az apámtól örökölhettem, vagy az ő valamelyik ősétől, de mindegy, mert én mindig is így néztem ki. Sőt, mivel telihold fényénél születtem, valószínűleg ennek köszönhető, mert a hold már akkor beszínezett a saját színére. *osztja meg saját elméletét, ami tulajdonképpen nem teljesen a saját elmélete, hiszen édesanyja mesélte így neki még kislány korában, meglehet, hogy csak azért, hogy annak ellenére is szépnek és különlegesnek tartsa magát, hogy még a rajta kívüli legközelebbi rokonai is kiközösítik az ereiben csordogáló embervér miatt. Bárhogy is, ő örömmel tette magáévá ezt a magyarázatot, és minden bizonnyal még akkor is ragaszkodni fog hozzá, ha Intath esetleg babonaságnak, mesének, vagy valami hasonlónak tartja mindezt, esetleg még ki is neveti, vagy orvosként megfejti az egésznek az élettani okát, már, ha tényleg van neki ilyen is.
Még csak az kéne neki, hogy Intath kisüsse, hogy a fehér bőr valami rosszat jelent, neki pedig gyógyszert kellene szednie, vagy valahogy életmódot váltania, hogy mindezt megváltoztassa! Ugyan az elf ezt nem mondta ki szó szerint, ő mégis hasonló folytatásra számít tőle.*
- A nevem is innen, a holdra utal. Mindegy is, a lényeg, hogy megpróbálom elképzelni magam kicsit kevésbé fehéren, és nem tetszik, amit látok. Hálás vagyok, amiért aggódsz az egészségemért, de szeretném megőrizni a bőröm színét. És amúgy sem hiszem, hogy ez valami betegség tünete lenne. *mondja ismét határozottan, bár ezúttal valószínűleg tényleg csak hiúsága beszél belőle. El sem tudja képzelni, hogy mi lenne vele, ha nem gyönyörködhetne el soha többé egy tükörbe nézve a saját éjfekete haja, és hófehér arca közötti kontrasztban, amelyből mint két szép kék csillag ragyognak ki a szemei.
Az olyan lenne, mintha már nem is ő lenne, hanem valaki teljesen más.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.07.06 18:08:23
*Bár Intath ugyan más szavakkal, de megismétli, hogy mekkora kincs, neki ismét sikerül zavarba jönnie, és kicsit el is szégyellnie magát, igaz ezúttal nem az elf szavai, hanem saját hibája miatt, amikor ráébred, hogy minden jó szándéka ellenére megint sikerült annyira elvesznie kicsit a gondolatai között, hogy elfelejtett poharat is adni a kancsóhoz, így pedig Intathnak végül onnan kellett kiinnia az "életmentő" vizet.*
- Bocsánat, azért egy poharat igazán adhattam volna hozzá! *szabadkozik is gyorsan.* Miért nem szóltál, hogy elfelejtettem adni? Bár gondolom szomjas voltál már tényleg nagyon. *kérdez, majd gyorsan meg is válaszolja a saját maga által feltett kérdést.
Szerencsére eléggé úgy tűnik, hogy Intet nem nagyon viselte meg a pohár hiánya, és hamar fel is találta magát.
Így, amikor a folyadék testében való eltüntetése után válaszol neki az általa feltett kérdésre, már teljesen felé fordulva, figyelmesen, hátával a konyhapultnak támaszkodva hallgathatja őt.
Ugyan Intath orvos, így ez talán természetes a részéről, mégis csodálkozik kicsit, hogy mennyi empátiával van megáldva, és, hogy ennyire pontosan ráérez arra, hogy milyen lehet most Linkinek közöttük.
Ő az egyike azoknak az elfeknek, akik bizony teljesen mások, mint ahogyan első benyomásai alapján elképzelte magának őket. Meglehet első találkozásuk az Intathal szemben álló, az ő háta mögött pedig lángoló Artheniorral nem a legszerencsésebb körülmények között történt. A pincében való bujkálás és a városból való menekülés közben az ő idegei legalábbis biztosan túlságosan is zaklatott állapotban voltak ahhoz, hogy akkor és ott képes legyen helyes benyomásokra bármivel kapcsolatban is. Ennek köszönheti, hogy még arról a szekérről is majdnem lemaradt, ami végül a város határán túl elterülő vidék biztonságába vitte.
Micsoda egy szörnyű éjszaka volt, és mennyire ellentéte a tegnap este, ahogyan ő megélte, és ahogyan azt Int elmeséli éppen. El is határozza azonnal, hogy mindenképpen a segítségére lesz Linkinek, ez által pedig nyilván Intathnak is.*
- Ezt teljesen megértem. Amikor az erdő mélyéről lekerültem a városba, szerintem hasonlóképpen voltam én is, mint most Linki lehet. Azt sem tudtam hirtelen, hogy hol vagyok, főleg, hogy Aleimord és Alenia is pont másnap költöztek az új házukba, amikor hozzájuk kerültem, így lényegében az első négy napban három különböző szobában és ágyban kellett aludnom. Minden annyira gyorsan történt és furcsa is volt, még egy átlagos utca, vagy maga a fogadó is. Azt sem igazán értettem, hogy miért kell kőből olyan magas épületeket emelni, meg mit csinálnak egyesek olyan hatalmas szobákban egész nap, ami nagyobb mint a mi házunk volt otthon. Vagy, hogy miért nincs tűzrakó az új ház kertjében, amikor a kert maga hatalmas.*idézi fel ösztönösen is azokat a bizonyos első napokat, amelyek jó eséllyel annál is mélyebb nyomot hagytak benne, mint amennyire ő maga hiszi.*
- Azt pedig még most sem értem, hogy miért csak virágok voltak ültetve oda, ahelyett, hogy zöldséget és gyümölcsöt is termesztettek volna. Mindenesetre kellett volna kicsit több idő akkor, hogy megszokjak mindent, de aztán tudod, hogy mi lett a történet vége nem sokkal az után, hogy a városba értem. De mindegy is most már olyan téren, hogy itt szerintem sokkal jobb, mint ott valaha lehetett volna. De a lényeg, hogy már csak ezért is én is nagyon szívesen segítek a tanítványodnak beilleszkedni, megmondhatod neki nyugodtan, hogyha egyedül érzi magát, beszélgetni lenne kedve, esetleg csak lustálkodna egy kicsit a kertben, sütögetne este, vagy bármi hasonló, rám nyugodtan számíthat. Kedves és aranyos lánynak tűnik. Amúgy pedig itt legalább önmaga lehet. Nekem azt mondta Aleimord az első este, hogy nyugodjak meg, hamarosan igazi kisasszonyt fognak faragni belőlem, Alenia pedig elmondta, hogy lányoknak nem illik ingeket viselni. Ez akkor meglepett és meg is ijesztett kissé, nem voltam benne biztos, hogy akarok-e egyáltalán igazi kisasszony lenni, bármit értett is pontosan alatta Aleimord. Persze, ne érts félre, Nairadától nagyon szép ruhákat kaptam, szeretem is őket hordani, de azért miért ne vehetnék fel néha inget, meg nadrágot, ha úgy tartja a kedvem? Amúgy sem nagyon hiszem igazából, hogy valaha is képes lettem volna úgy viselkedni, mint egy igazi nemes. Jobban szeretek fesztelenül beszélni, és nem örülnék neki, ha egy szolgáló készítene nekem reggelit, vagy vacsorát, amikor magamnak is bármikor megcsinálhatom, arról nem is beszélve, hogy abból éppen eleget láttam még a szülőfalumban, hogy milyenek azok, akik magukat nemesnek, vagy legalábbis nemesebbnek gondolják másoknál.
*Körülbelül olyan arccal mondja el mindezt, mintha az élet legfontosabb kérdéseiről és legmélyebb értelméről cserélne éppen eszmét filozófusként egy másik filozófussal egy távoli akadémia kertjében, évszázados oszlopok között. De hát mégiscsak lány, hiába még csak keresi önmagát. Az öltözködés és az, hogy mikor milyen ruhát vehet fel, vagy hogyan viselkedhet és kikkel nagyon is fontos és elválaszthatatlan részei az gondolatainak, akkor is, ha úgy sejti, hogy Intath ezt nem teljesen fogja megérteni, főleg, hogy egy orvosnak, hogyha mondjuk gyógyít és műt, akkor a hasznosság alapján kell elsősorban mérlegelnie azt, hogy mit vesz fel éppen, és nem feltétlen legjobb ruhájára kell folyatnia mások vérét, vagy bármi egyebet, ami még egy beteg testét elhagyhatja.
Bárhogy is, a felajánlása mindenképpen őszinte. Tényleg szívesen megismerné közelebbről az új lakót, és örömmel venné, ha Linki nem érezné közöttük egyedül és főleg nem elveszettnek magát.
Ami viszont azt illeti, az elf további mondandójáért láthatóan egyáltalán nem lelkesedik.*
- Na azt már nem! *mondja a barátságtalannak hangzó szavak ellenére sem ellenségesen, csak határozottan arra a felvetésre, miszerint ki kell deríteni, hogy minek köszönhető bőre fehérsége.*
- Semmi baj nincs a színemmel! Gondolom még az apámtól örökölhettem, vagy az ő valamelyik ősétől, de mindegy, mert én mindig is így néztem ki. Sőt, mivel telihold fényénél születtem, valószínűleg ennek köszönhető, mert a hold már akkor beszínezett a saját színére. *osztja meg saját elméletét, ami tulajdonképpen nem teljesen a saját elmélete, hiszen édesanyja mesélte így neki még kislány korában, meglehet, hogy csak azért, hogy annak ellenére is szépnek és különlegesnek tartsa magát, hogy még a rajta kívüli legközelebbi rokonai is kiközösítik az ereiben csordogáló embervér miatt. Bárhogy is, ő örömmel tette magáévá ezt a magyarázatot, és minden bizonnyal még akkor is ragaszkodni fog hozzá, ha Intath esetleg babonaságnak, mesének, vagy valami hasonlónak tartja mindezt, esetleg még ki is neveti, vagy orvosként megfejti az egésznek az élettani okát, már, ha tényleg van neki ilyen is.
Még csak az kéne neki, hogy Intath kisüsse, hogy a fehér bőr valami rosszat jelent, neki pedig gyógyszert kellene szednie, vagy valahogy életmódot váltania, hogy mindezt megváltoztassa! Ugyan az elf ezt nem mondta ki szó szerint, ő mégis hasonló folytatásra számít tőle.*
- A nevem is innen, a holdra utal. Mindegy is, a lényeg, hogy megpróbálom elképzelni magam kicsit kevésbé fehéren, és nem tetszik, amit látok. Hálás vagyok, amiért aggódsz az egészségemért, de szeretném megőrizni a bőröm színét. És amúgy sem hiszem, hogy ez valami betegség tünete lenne. *mondja ismét határozottan, bár ezúttal valószínűleg tényleg csak hiúsága beszél belőle. El sem tudja képzelni, hogy mi lenne vele, ha nem gyönyörködhetne el soha többé egy tükörbe nézve a saját éjfekete haja, és hófehér arca közötti kontrasztban, amelyből mint két szép kék csillag ragyognak ki a szemei.
Az olyan lenne, mintha már nem is ő lenne, hanem valaki teljesen más.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.07.06 18:08:23
414. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-05 23:35:12
Üzenet elküldve: 2021-07-05 23:35:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1597
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1597
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*Mélyebb beszélgetésekbe még valóban nem volt idejük elmélyedni a túlzottan ártatlanka és korához illően mindent túlgondoló lánnyal. Hogy ilyen közvetlen lett a viszonyuk mégis, azt is csak a lázadásnak köszönhetik. A másik szerénykedését a doki természetesen nem fogadja el. Szinte csak adja alá a tüzet a lány ezzel.*
-Dehogy túlzás! Igazi életmentő vagy.
*Túlozza el a dolgot. Természetesen nem olyan súlyos a baja annak ellenére, hogy a kapott vizet tényleg úgy nyeli mint wegtoren homokja. Hogy kancsóból inni nem épp a legszebb szokás vagy hogy egy kicsi mellé is megy az nem érdekli. Nagyon jól esik neki és mikor végez elégedetten felsóhajt.*
~Új elf lettem ettől.~
*Na, jó kell még ahhoz, hogy teljesen rendbe jöjjön, de jól esett. A kérdésére olyan kielégítő választ kap amit nem is várt volna. Persze valóban nem zavarja. Sokkal kellemesebb beszédtéma, mint az ember bűnös természete vagy miről beszéltek mikor menekültek a városból. Már nem emlékszik rá a doki se. Szóba került, hogy mi az élet értelme és az apró örömök megélése. Na, most nem kell azokat keresni! Válogathatnak a sajt és a rántotta között, hogy mit reggelizzenek, jókedvűen udvarolhat a lánynak, aki mosolyogva fogadja, vigyázhatnak egymásra és aggódhatnak egymásért úgy, hogy nincsenek közvetlen életveszélyben. Ez a gondolat tetszik az elfnek miközben hallgatja a félvér csicsergését. Mondjuk a sok kanyargás végére egy kevésbé baráti dolog kerül megemlítésre. A doki pedig értőn bólint.*
-Ez tényleg hasznos tudás. Majd megköszönöm annak a lánynak. Még csak az kéne, hogy történjen valami szarvasliget egyik legszebb mosolyával!*Játssza meg az aggodalmat és használja ki bókolásra a helyzetet, hogy elvegye a téma élét.*Amúgy beszélgettünk. Viel és Linki hamar megtalálták a közös hangot, de ez sejthető volt. Remélem ha nincs szükségem a segítségére akkor párszor elcsábítja a tündérbarátném, azt a lányt játszani. Szerintem még nem teljesen volt ideje felfogni az új környezetet. Gyorsan történtek vele a dolgok. Meg kell majd tanulnia, hogy itt otthon érezze magát amiben segítene neki a korabeli és méretű barátnő. De te is biztos jól kijönnél vele. Viszont az étrendedre visszatérve! Mindenképp elbeszélgetnék, majd veled hosszabban. Én vagyok a liget orvosa és szeretném tudni, hogy az itteniek mind a lehető legkicsattanóbb egészségnek örvendenek. Ha nem köhögsz és nem fáj semmid az még csak a kezdet. A színed nem a legjobb és majd kiderítjük ez mit jelent. Ezt kötelességemnek érzem.
*Teszi hozzá határozottan.*
*Mélyebb beszélgetésekbe még valóban nem volt idejük elmélyedni a túlzottan ártatlanka és korához illően mindent túlgondoló lánnyal. Hogy ilyen közvetlen lett a viszonyuk mégis, azt is csak a lázadásnak köszönhetik. A másik szerénykedését a doki természetesen nem fogadja el. Szinte csak adja alá a tüzet a lány ezzel.*
-Dehogy túlzás! Igazi életmentő vagy.
*Túlozza el a dolgot. Természetesen nem olyan súlyos a baja annak ellenére, hogy a kapott vizet tényleg úgy nyeli mint wegtoren homokja. Hogy kancsóból inni nem épp a legszebb szokás vagy hogy egy kicsi mellé is megy az nem érdekli. Nagyon jól esik neki és mikor végez elégedetten felsóhajt.*
~Új elf lettem ettől.~
*Na, jó kell még ahhoz, hogy teljesen rendbe jöjjön, de jól esett. A kérdésére olyan kielégítő választ kap amit nem is várt volna. Persze valóban nem zavarja. Sokkal kellemesebb beszédtéma, mint az ember bűnös természete vagy miről beszéltek mikor menekültek a városból. Már nem emlékszik rá a doki se. Szóba került, hogy mi az élet értelme és az apró örömök megélése. Na, most nem kell azokat keresni! Válogathatnak a sajt és a rántotta között, hogy mit reggelizzenek, jókedvűen udvarolhat a lánynak, aki mosolyogva fogadja, vigyázhatnak egymásra és aggódhatnak egymásért úgy, hogy nincsenek közvetlen életveszélyben. Ez a gondolat tetszik az elfnek miközben hallgatja a félvér csicsergését. Mondjuk a sok kanyargás végére egy kevésbé baráti dolog kerül megemlítésre. A doki pedig értőn bólint.*
-Ez tényleg hasznos tudás. Majd megköszönöm annak a lánynak. Még csak az kéne, hogy történjen valami szarvasliget egyik legszebb mosolyával!*Játssza meg az aggodalmat és használja ki bókolásra a helyzetet, hogy elvegye a téma élét.*Amúgy beszélgettünk. Viel és Linki hamar megtalálták a közös hangot, de ez sejthető volt. Remélem ha nincs szükségem a segítségére akkor párszor elcsábítja a tündérbarátném, azt a lányt játszani. Szerintem még nem teljesen volt ideje felfogni az új környezetet. Gyorsan történtek vele a dolgok. Meg kell majd tanulnia, hogy itt otthon érezze magát amiben segítene neki a korabeli és méretű barátnő. De te is biztos jól kijönnél vele. Viszont az étrendedre visszatérve! Mindenképp elbeszélgetnék, majd veled hosszabban. Én vagyok a liget orvosa és szeretném tudni, hogy az itteniek mind a lehető legkicsattanóbb egészségnek örvendenek. Ha nem köhögsz és nem fáj semmid az még csak a kezdet. A színed nem a legjobb és majd kiderítjük ez mit jelent. Ezt kötelességemnek érzem.
*Teszi hozzá határozottan.*
413. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-05 22:36:41
Üzenet elküldve: 2021-07-05 22:36:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
*Sokadszorra is megállapítja magában, hogy Int nagyon ügyesen bánik a szavakkal, legalábbis az ő nyelvén mindenképpen ért, illetve képes olyan dolgokat mondani neki, amit szeret és jól is esik hallani tőle.
Kíváncsi lenne, hogy mindez mennyire jön nála ösztönösen, és miket mondhat vajon annak a lánynak, akinek komolyan udvarol, és nem csak tét nélkül bókol.
El is gondolkodik rajta, hogy vajon volt-e már neki nő az életében? Mármint persze biztosan volt, hiszen nyilvánvalóan jóval idősebb nála, és mint azt néhány elejtetett megjegyzéséből kikövetkeztethette, korábban eléggé izgalmas élete lehetett azelőtt, hogy először találkoztak személyesen a lángoló város szélén. Inkább arra lenne kíváncsi, hogy volt-e neki valaha szerelme, vagy komolyabb kapcsolata, vagy legalább olyasvalaki, akivel hosszabb ideig együtt élt? El is határozza, hogyha kicsit jobban összebarátkoznak a jövőben, akkor ezt majd mindenképpen meg fogja kérdezni tőle. Csak majd óvatosnak kell lennie, nehogy félreértesse magát vele.
Most mindenesetre a pillanatnyilag fontos dolgokkal foglalkozik inkább.*
- Kedves tőled, köszönöm, de azért a kincs kicsit talán túlzás. *mondja, de nem tudja elrejteni a mosolyát, miközben kerít egy kancsó hideg vizet és lerakja az elf elé. Talán az is látszik rajta, hogy nagyon örül az újabb bóknak, viszont ezúttal legalább nem jön zavarba, ahogyan talán korábban megtette volna. Úgy látszik az ilyesmihez is hozzá lehet szokni, bár gyanítja, hogy teljesen sosem.*
- Értem. *bólint aztán a kissé talán kitérő választ hallgatva, viszont nem szokása témákat erőltetni akkor, hogyha érzékeli, hogy a másik nem szívesen beszél róla. Így viszont nem lesz okosabb, de hát ez van. Nincs más választása, betudja múló reggeli rosszullétnek, aminek nem tudja az okát.
Nem érzi azt, hogy muszáj beszélnie, viszont a feltett kérdésre természetesen válaszol, így továbbra sem marad csendben, bár ez minden bizonnyal nem nagyon fogja az orvosukat megzavarni az ivásban.*
- Én már reggeliztem. Ettem rántottát, mert anya azt akart enni. Azt mondta unja a sajtot, amit végül is megértek, bár, ami engem illet minden reggelire meg tudnám enni. *gondolkodik el egy pillanatra.*
- Az én étrendemre? *vonja fel aztán egyik szemöldökét kissé meglepetten.* Szerintem emiatt nem kell aggódnod, mert azzal nincsen semmi baj. *bizonygatja.* Eszek húst és sajtot, zöldséget és gyümölcsöt, meg leveseket is, vagyis mindent, ami kell és még tejet is iszom. Egyedül a süteményekért nem vagyok oda igazán, bár Lau kalácsa finom volt tegnap, már amennyiben az süteménynek számít egyáltalán, viszont ettem már finom süteményeket máshol is korábban. Mindenesetre nálunk otthon ez nem igazán volt szokás, és nem is jutna eszembe soha csak úgy sütni magamnak. Jobban szeretem a rendes ételeket. Erről jut eszembe, amúgy is kérdezni akartam, mit csináltatok még tegnap este, sok mindenről maradtam le? Sajnálom, hogy nem tudtam maradni, de sokat kellett írnom, és így is elég későn feküdtem le. De muszáj volt jegyzeteket cserélnem azzal a lánnyal. Ugyanakkor szerintem megérte, mert első ránézésre nagyon jó varázslatokat kaptam cserébe a sajátjaim helyett. Viszont mivel tűzmágia, nem itthon fogom majd kipróbálni őket, azt hiszem. De még jól jöhetnek, ha legközelebb bajba kerülnénk.
*Talán látszik az arcán, és ki lehet hallani a hangjából, meg hát Intath is ismerheti már annyira, hogy tudja róla egyáltalán nem vágyik hasonlóra. Ugyanakkor bármennyire is a béke szigetének tűnik most ez a hely, és hiába nem Artheniorban van, attól még mindig úgy van vele, hogy nem árt nehezebb időkre is felkészülni. Ha pedig még jobban el szeretne mélyülni a mágia világában akkor itt sem maradhat örökké, ebben édesanyjának igaza van. Előbb-utóbb, meg néhányszor biztosan majd ismét el kell utaznia innen, hogy találkozhasson olyanokkal, akik taníthatják, vagy akikkel tudást cserélhet, márpedig az is biztos, hogy vannak azért Szarvasligetnél veszélyesebb helyei is ennek a világnak, ahol jól jöhet pár olyan varázslat, ami már önmagában is elég erős ahhoz, hogy elrettentsen a közeléből bárkit, aki ártó szándékkal akarna közeledni hozzá.*
*Sokadszorra is megállapítja magában, hogy Int nagyon ügyesen bánik a szavakkal, legalábbis az ő nyelvén mindenképpen ért, illetve képes olyan dolgokat mondani neki, amit szeret és jól is esik hallani tőle.
Kíváncsi lenne, hogy mindez mennyire jön nála ösztönösen, és miket mondhat vajon annak a lánynak, akinek komolyan udvarol, és nem csak tét nélkül bókol.
El is gondolkodik rajta, hogy vajon volt-e már neki nő az életében? Mármint persze biztosan volt, hiszen nyilvánvalóan jóval idősebb nála, és mint azt néhány elejtetett megjegyzéséből kikövetkeztethette, korábban eléggé izgalmas élete lehetett azelőtt, hogy először találkoztak személyesen a lángoló város szélén. Inkább arra lenne kíváncsi, hogy volt-e neki valaha szerelme, vagy komolyabb kapcsolata, vagy legalább olyasvalaki, akivel hosszabb ideig együtt élt? El is határozza, hogyha kicsit jobban összebarátkoznak a jövőben, akkor ezt majd mindenképpen meg fogja kérdezni tőle. Csak majd óvatosnak kell lennie, nehogy félreértesse magát vele.
Most mindenesetre a pillanatnyilag fontos dolgokkal foglalkozik inkább.*
- Kedves tőled, köszönöm, de azért a kincs kicsit talán túlzás. *mondja, de nem tudja elrejteni a mosolyát, miközben kerít egy kancsó hideg vizet és lerakja az elf elé. Talán az is látszik rajta, hogy nagyon örül az újabb bóknak, viszont ezúttal legalább nem jön zavarba, ahogyan talán korábban megtette volna. Úgy látszik az ilyesmihez is hozzá lehet szokni, bár gyanítja, hogy teljesen sosem.*
- Értem. *bólint aztán a kissé talán kitérő választ hallgatva, viszont nem szokása témákat erőltetni akkor, hogyha érzékeli, hogy a másik nem szívesen beszél róla. Így viszont nem lesz okosabb, de hát ez van. Nincs más választása, betudja múló reggeli rosszullétnek, aminek nem tudja az okát.
Nem érzi azt, hogy muszáj beszélnie, viszont a feltett kérdésre természetesen válaszol, így továbbra sem marad csendben, bár ez minden bizonnyal nem nagyon fogja az orvosukat megzavarni az ivásban.*
- Én már reggeliztem. Ettem rántottát, mert anya azt akart enni. Azt mondta unja a sajtot, amit végül is megértek, bár, ami engem illet minden reggelire meg tudnám enni. *gondolkodik el egy pillanatra.*
- Az én étrendemre? *vonja fel aztán egyik szemöldökét kissé meglepetten.* Szerintem emiatt nem kell aggódnod, mert azzal nincsen semmi baj. *bizonygatja.* Eszek húst és sajtot, zöldséget és gyümölcsöt, meg leveseket is, vagyis mindent, ami kell és még tejet is iszom. Egyedül a süteményekért nem vagyok oda igazán, bár Lau kalácsa finom volt tegnap, már amennyiben az süteménynek számít egyáltalán, viszont ettem már finom süteményeket máshol is korábban. Mindenesetre nálunk otthon ez nem igazán volt szokás, és nem is jutna eszembe soha csak úgy sütni magamnak. Jobban szeretem a rendes ételeket. Erről jut eszembe, amúgy is kérdezni akartam, mit csináltatok még tegnap este, sok mindenről maradtam le? Sajnálom, hogy nem tudtam maradni, de sokat kellett írnom, és így is elég későn feküdtem le. De muszáj volt jegyzeteket cserélnem azzal a lánnyal. Ugyanakkor szerintem megérte, mert első ránézésre nagyon jó varázslatokat kaptam cserébe a sajátjaim helyett. Viszont mivel tűzmágia, nem itthon fogom majd kipróbálni őket, azt hiszem. De még jól jöhetnek, ha legközelebb bajba kerülnénk.
*Talán látszik az arcán, és ki lehet hallani a hangjából, meg hát Intath is ismerheti már annyira, hogy tudja róla egyáltalán nem vágyik hasonlóra. Ugyanakkor bármennyire is a béke szigetének tűnik most ez a hely, és hiába nem Artheniorban van, attól még mindig úgy van vele, hogy nem árt nehezebb időkre is felkészülni. Ha pedig még jobban el szeretne mélyülni a mágia világában akkor itt sem maradhat örökké, ebben édesanyjának igaza van. Előbb-utóbb, meg néhányszor biztosan majd ismét el kell utaznia innen, hogy találkozhasson olyanokkal, akik taníthatják, vagy akikkel tudást cserélhet, márpedig az is biztos, hogy vannak azért Szarvasligetnél veszélyesebb helyei is ennek a világnak, ahol jól jöhet pár olyan varázslat, ami már önmagában is elég erős ahhoz, hogy elrettentsen a közeléből bárkit, aki ártó szándékkal akarna közeledni hozzá.*
412. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-03 16:21:31
Üzenet elküldve: 2021-07-03 16:21:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1597
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1597
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*Egy jó napkezdéshez bőven elég szeretetadagot meg is kap a félvértől. Annál szebbet pedig, hogy csak pihenj majd én mindent elintézek nem is hallhatott volna. Hálásan mosolyog a másik felé.*
-Egy valódi kincs van Luninari.
*A kedve tényleg jobb lett, de mivel ismeri a testét így tudja, hogy még bőven délután lesz mire teljesen összeszedi magát. Inni is hoznak neki méghozzá választhat is. Jelen állapotában nem bonyolítaná túl a dolgot.*
-Egy kancsó víz bőven elég lesz. Köszönöm.
*Mosolyog hálásan a félvérre. Ilyen jólelkű, törődő lányra nem is tud megharagudni a kérdéseiért. Amúgy is nehéz lenne. Mindenesetre kitérő választ ad.*
-Semmi súlyos. Ha eleget iszom és pihenek már délutánra semmi bajom nem lesz, de kedves vagy, hogy aggódsz.
*Nem mondaná ki, hogy csak másnapos vagyok mert attól mindig rosszat szoktak róla gondolni. Főleg mert lehet másnap reggel is hasonló állapotban fog itt ülni. Az evés kérdésére már nem lesz olyan őszinte a mosolya. Még csak az kéne neki!*
-Most köszönöm, de nem. Pedig biztos finom lehet a Luninari készítette reggeli. Te ettél már? Ha nem akkor tessék nekiülni. Most már, hogy itthon vagy szeretnék odafigyelni az étrendedre.
*Egy jó napkezdéshez bőven elég szeretetadagot meg is kap a félvértől. Annál szebbet pedig, hogy csak pihenj majd én mindent elintézek nem is hallhatott volna. Hálásan mosolyog a másik felé.*
-Egy valódi kincs van Luninari.
*A kedve tényleg jobb lett, de mivel ismeri a testét így tudja, hogy még bőven délután lesz mire teljesen összeszedi magát. Inni is hoznak neki méghozzá választhat is. Jelen állapotában nem bonyolítaná túl a dolgot.*
-Egy kancsó víz bőven elég lesz. Köszönöm.
*Mosolyog hálásan a félvérre. Ilyen jólelkű, törődő lányra nem is tud megharagudni a kérdéseiért. Amúgy is nehéz lenne. Mindenesetre kitérő választ ad.*
-Semmi súlyos. Ha eleget iszom és pihenek már délutánra semmi bajom nem lesz, de kedves vagy, hogy aggódsz.
*Nem mondaná ki, hogy csak másnapos vagyok mert attól mindig rosszat szoktak róla gondolni. Főleg mert lehet másnap reggel is hasonló állapotban fog itt ülni. Az evés kérdésére már nem lesz olyan őszinte a mosolya. Még csak az kéne neki!*
-Most köszönöm, de nem. Pedig biztos finom lehet a Luninari készítette reggeli. Te ettél már? Ha nem akkor tessék nekiülni. Most már, hogy itthon vagy szeretnék odafigyelni az étrendedre.
411. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-03 15:30:01
Üzenet elküldve: 2021-07-03 15:30:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
*Természetesen esze ágában sincsen arrébb, vagy félre lépni. Szereti, hogyha megölelik, azt pedig különösen, hogyha éppen Intath teszi. Gondolkodás nélkül, ösztönösen és reményei szerint kedvesen vissza is ölel, mégis a szenvedve nyöszörgés és utána a sóhaj az elf részéről nem nyugtatja meg különösebben.
Ezek után már mindenképpen legkevesebb túlzásnak érzi Intathnak azt a kijelentését, hogy most már jól van, de aztán, ha kissé lassan is, végül csak felfogja, hogy a szavak bóknak voltak szánva. Ennek pedig örül, több okból is, annyiból azonban mindenképpen, hogy Intath annyira mégsem lehet rosszul, hogyha ilyesmire is futja az erejéből.
Mindenesetre egy mosollyal hálálja meg, mielőtt még folytatná az aggódást.*
- Kedves vagy, de azért inkább pihenj most! Majd én mindent elrendezek, végül is ezért is vagyok itt. *mondja, sajnálva azt, hogy nincs olyan varázslata, amit hasonló helyzetekben bevethetne.
~ A hold és a tűz nagyon jó varázslatokat adnak, de azért nem ártana tényleg utánanézni valamiféle gyógyító mágiának is hasonló esetekre. ~ mélázik el kicsit magában, de ezúttal csak pillanatokra.*
- És mit szeretnél inni? Víz? Tea? Vagy valami mást? *kérdi, bár reméli, hogy nem a valami más lesz majd a válasz, hiszen vizet egyszerűbben hoz, és teát is könnyebben főz, mint hogy ennél különlegesebb italt keressen bent a kamrában valahol. Ha pedig tényleg folyadék kell ahhoz, hogy Intath jobban legyen, akkor jobb lenne minél gyorsabban kiszolgálni őt.*
- Amúgy mi a baj? *kíváncsiskodik, remélve, hogy Int nem veszi rossz néven tőle.* Beteg vagy, fáj valamid, vagy ez csak valamiféle reggeli rosszullét?
*Utóbbira tippelne, de az okát továbbra sem érti. Még jó, hogy egy orvossal áll szemben, így nyilván tudni fogja a választ.*
- Enni esetleg nem ennél valamit? *tesz fel egy újabb kérdést. Ugyan édesanyja várja vissza, hogy aztán mehessenek a kecskékhez, ő pedig azt várja, hogy minél hamarabb a Maydeleine által írt jegyzetek közé temetkezhessen plüssnyulai társaságában, de hát ha Int nincs jól csak nem hagyhatja itt csak úgy magára. Annyi ideje pedig különben is bőven van, hogy összeüssön gyorsan még egy reggelit az előző kettő után.*
*Természetesen esze ágában sincsen arrébb, vagy félre lépni. Szereti, hogyha megölelik, azt pedig különösen, hogyha éppen Intath teszi. Gondolkodás nélkül, ösztönösen és reményei szerint kedvesen vissza is ölel, mégis a szenvedve nyöszörgés és utána a sóhaj az elf részéről nem nyugtatja meg különösebben.
Ezek után már mindenképpen legkevesebb túlzásnak érzi Intathnak azt a kijelentését, hogy most már jól van, de aztán, ha kissé lassan is, végül csak felfogja, hogy a szavak bóknak voltak szánva. Ennek pedig örül, több okból is, annyiból azonban mindenképpen, hogy Intath annyira mégsem lehet rosszul, hogyha ilyesmire is futja az erejéből.
Mindenesetre egy mosollyal hálálja meg, mielőtt még folytatná az aggódást.*
- Kedves vagy, de azért inkább pihenj most! Majd én mindent elrendezek, végül is ezért is vagyok itt. *mondja, sajnálva azt, hogy nincs olyan varázslata, amit hasonló helyzetekben bevethetne.
~ A hold és a tűz nagyon jó varázslatokat adnak, de azért nem ártana tényleg utánanézni valamiféle gyógyító mágiának is hasonló esetekre. ~ mélázik el kicsit magában, de ezúttal csak pillanatokra.*
- És mit szeretnél inni? Víz? Tea? Vagy valami mást? *kérdi, bár reméli, hogy nem a valami más lesz majd a válasz, hiszen vizet egyszerűbben hoz, és teát is könnyebben főz, mint hogy ennél különlegesebb italt keressen bent a kamrában valahol. Ha pedig tényleg folyadék kell ahhoz, hogy Intath jobban legyen, akkor jobb lenne minél gyorsabban kiszolgálni őt.*
- Amúgy mi a baj? *kíváncsiskodik, remélve, hogy Int nem veszi rossz néven tőle.* Beteg vagy, fáj valamid, vagy ez csak valamiféle reggeli rosszullét?
*Utóbbira tippelne, de az okát továbbra sem érti. Még jó, hogy egy orvossal áll szemben, így nyilván tudni fogja a választ.*
- Enni esetleg nem ennél valamit? *tesz fel egy újabb kérdést. Ugyan édesanyja várja vissza, hogy aztán mehessenek a kecskékhez, ő pedig azt várja, hogy minél hamarabb a Maydeleine által írt jegyzetek közé temetkezhessen plüssnyulai társaságában, de hát ha Int nincs jól csak nem hagyhatja itt csak úgy magára. Annyi ideje pedig különben is bőven van, hogy összeüssön gyorsan még egy reggelit az előző kettő után.*
410. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-02 19:06:50
Üzenet elküldve: 2021-07-02 19:06:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1597
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1597
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*A konyhába lépve kedvenc varázs nyuszilánya fogadja aki tegnapi ígéretéhez hűen épp besegít a házimunkába. Ha ez önagában nem derítené kicsit jobb kedvre, a kapott mosollyal együtt főleg megteszi a magáét. Kevésbé őszintén viszonozza is.*
-Jó reggelt!
*Ha tudná miképp látja most őt a lány minden bizonnyal magára venné, hogy nem néz ki jól. Így viszont jól esik neki az aggodalom. Halványan megmosolyogja és mikor odalép hozzá a félvér, hacsak az nem lép előle, jól megölelgeti miközben szenvedve nyöszörög és sóhajt egy nagyot.*
-Most már jobban vagyok!
*Bókol a másiknak némi törődésért aminek nagy szükségét is érzi jelen állapotában. Mikor szétválnak szófogadón leül az asztalhoz.*
-Ha innék valamit még jobban lennék.
*Néz kiskutyaszemekkel a lányra.*
*A konyhába lépve kedvenc varázs nyuszilánya fogadja aki tegnapi ígéretéhez hűen épp besegít a házimunkába. Ha ez önagában nem derítené kicsit jobb kedvre, a kapott mosollyal együtt főleg megteszi a magáét. Kevésbé őszintén viszonozza is.*
-Jó reggelt!
*Ha tudná miképp látja most őt a lány minden bizonnyal magára venné, hogy nem néz ki jól. Így viszont jól esik neki az aggodalom. Halványan megmosolyogja és mikor odalép hozzá a félvér, hacsak az nem lép előle, jól megölelgeti miközben szenvedve nyöszörög és sóhajt egy nagyot.*
-Most már jobban vagyok!
*Bókol a másiknak némi törődésért aminek nagy szükségét is érzi jelen állapotában. Mikor szétválnak szófogadón leül az asztalhoz.*
-Ha innék valamit még jobban lennék.
*Néz kiskutyaszemekkel a lányra.*
409. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-02 18:34:13
Üzenet elküldve: 2021-07-02 18:34:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hallani és felkutatni//
- Én is mindent köszönök! *hajtja meg enyhén a fejét Maydeleine előtt búcsúzásképpen, miközben arcára kúszik az a teljesen őszinte, hálás és barátságos mosoly, amit akkor sem tudna elrejteni, ha minden áron azt akarná.*
- És köszönöm a kedvességedet! Ha valaha arra járok mindenképpen élni fogok az ajánlatoddal, ha tényleg bajba kerülök. Bár akkor is felkereslek, hogyha nem történik ilyesmi. *mondja, viszont igazság szerint nem hiszi, hogy bármekkora mágus is lesz belőle valaha is tényleg elmerészkedne majd a Kikötő környékére önszántából. De hát azt sem hitte volna korábban, hogy... tulajdonképpen semmit, ami végül megtörtént. Amióta csak száműzték, körülbelül minden teljesen máshogy alakult, mint azt eredetileg elképzelte, vagy mint az pusztán elemző gondolkodás segítségével kiszámítható lett volna. Édesanyjának biztosan erre is lenne valami nagy bölcsessége, amit ő még nem teljesen érthet, de hát ő most éppen pár szobával arrébb van tőle, így számára nem marad más, mint ezek a szavak és a végső búcsú;*
- A legjobbakat és vigyázz magadra! *köszön el a másik lánytól, majd nekiáll édesanyjának is és magának is hagymás, fűszeres, lágy tojásrántottát készíteni.*
//Búcsú után//
*Miután végez, két fatálcát egyensúlyozva tér vissza a szobájába. Könyökével nyit be óvatosan.*
- Megjöttem. *közli megint teljesen feleslegesen a nyilván való tényt, majd a földre pakolja le a tálcákat. Leülnek és ölükbe veszik őket, úgy kezdve el enni.*
- Látom. *közli Ea elfojtva egy kuncogást.* És mi a terv mára?
- Megesszük ezt. Aztán gyere velem kecskéket etetni és játszani velük! Utána visszamegyek főzők ebédet. Nem tudom a többiek mikor kelnek, de biztos örülni fognak majd egy jó levesnek. Aztán pedig tanulni szeretnék. Csak belelapoztam Maydeleine jegyzeteibe, de ezek a varázslatok egyszerűen hihetetlenek! Az egyikkel ki tudnék sétálni egy tűzből! A másikkal felgyújthatnék szinte bármit!
- Kecskékkel játszani? *szalad fel Ea egyik szemöldöke a homlokára, pedig inkább arra figyelmeztetné a lányát, hogy akár átvitt, akár a lehető leginkább szó szerint vett értelemben nem feltétlenül okos és szerencsés dolog játszani a tűzzel.*
- Több tejet adnak, ha előtte játszottál velük. *próbálja Luninari racionálisan is megmagyarázni azt, amire leginkább csak érzelmeivel vágyik.* De amúgy is, aranyosak. És olyan sok finom tejet adtak már, amiből még finomabb sajt lett, hogy ők is igazán érdemelnek kis szórakozást. És hát na, én is szeretek játszani velük...
*Ea ismét elneveti magát.*
- Kecskékkel? Luni, most komolyan...
- Miért ne? Nem értem, hogy mi ezzel a baj!
- Semmi, mindegy. Hagyjuk! *hagyja inkább édesanyja rá, Luninari azonban pont ezt nem képes annyiban hagyni.*
- A kecskék szeretnek. Én pedig szeretem, ha a kecskék szeretnek. Én is szeretem őket.
- Ez most úgy hangzott, mint valami rossz vers első másfél sora.
- Most miért gúnyolsz ki? Én teljesen komolyan mondtam!
- Tudom. De félreértesz. Nem gúnyolni akartalak, hidd el! Csak olyan furán hangzott. Kecskékkel nem szoktak játszani. Megfejik és levágják őket.
- Ők is megérdemlik, hogy játsszanak velük! És sosem engedném, hogy bárki is levágja őket!
- Rendben, ha te mondod. Te ismered őket jobban. *adja meg magát Ea, csak a békesség kedvéért, de ettől még meggyőződése marad, hogy nem volt a legjobb anya, már csak azért sem, mert a mai reggel tanúsága szerint egyetlen lánya nem csak az értelmes, civilizált élőlényekhez, hanem még az állatokhoz való kapcsolatait és félreértelmezi kissé.
Innentől kezdve viszont csendben esznek tovább, egészen addig ameddig be nem fejezik.*
- Maydeleine amúgy nagyon szépen köszöni az ajándékodat, bármi is legyen. Meglepődött, de persze örült is neki. Tényleg, mi volt az? Most már elmondhatod *kíváncsiskodik Luninari, mire;*
- Pénz. *közli Ea tömören és vállat vonva, mintha az egész nem is lenne fontos, Luninari ellenben annyira megdöbben, hogy még a száját is tátva felejti hosszú pillanatokig.*
- Tessék? Pénz? Miért? Mennyi? Különben is, azt mondtad, hogy már nincs nálad semmi. Hogy nekem adtad az utolsó aranyaid a Mágustornynál.
- Hazudtam. *közli Ea tömören.* És sok. De volt egy álmom, aminek hittem. Túl erős álom volt ahhoz, hogy ne higgyek benne. Minden bizonnyal az istenek küldték, és azt üzenték vele, hogy nem fordultak el tőlem csak azért, mert már nem vagyok papnő. És ennek nagyon örülök. Amennyire meg tudtam fejteni azt az álmot körülbelül pont azt mondta el, ami történt. Hogy találkozni fogsz egy lánnyal, akitől legalább annyit, vagy többet tanulhatsz, mint amennyit a toronyban, sőt, talán még hasznosabb varázslatokat is. Ezért pedig fizetni illik. A te varázslataid nem voltak olyan erősek, mint az övéi. Ennyi. Szívességet tettem neked ezzel, hiszen ennek köszönhetően nem érezheted úgy, hogy tartoznál bármivel is neki, ha esetleg valaha találkoztok újra. És különben is... neki tényleg szüksége van pénzre. Ezt is érzem. De nyilván te is rájöttél, hogy zűrösebb helyről jött, mint Szarvasliget. Nem minden közösség önellátó. Sőt, ez sem teljesen az. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az arany hatalmát soha.
- Ezt értem, de ez az egész akkor olyan furcsa valahogy. *mondja Luninari miközben leül az ágyra és kezébe veszi kedvenc plüssnyulát. Igazából tudja, hogy illene mind a kettejüket egyformán szeretni, mégis közülük a kislányt mégis jobban szereti egy kicsit, köszönhetően annak, hogy ő volt neki az első, és így egyben az első barátja is volt.* Persze, ha tudtam volna... én sem tiltakoztam volna ez ellen. Sőt, a varázslatok, amiket most megtanulhatok biztosan érnek legalább ennyit bármennyi aranyit is adtál neki. De akkor is kicsit olyan kellemetlen. Ő önzetlenül adta őket. Illetve cserébe azért, amit én adtam. Így az egész olyan... nem is tudom milyen. Azt hittem, hogy csak valami kedves kis medál, vagy amulett! Gondolom ezért mondtad, hogy jó messze bontsa ki. Különben nem fogadta volna el. Ahogyan én sem fordított esetben!
- Tényleg nem tudod, és nem érted, hogy miért. *ért egyet Ea árnyalatnyi szomorú mosollyal.* Sok szomorúság és méltánytalanság ért téged pusztán azért, mert az apád volt az apád, annak köszönhetően, hogy ott éltünk, ahol éltünk. De egy dologtól megmenekültél, és ennek igazán örülök. Még mindig nem igazán érted, hogy mi is az a pénz valójában. De itt, az erdőn túli világban nincs ennél nagyobb hatalom. Semmilyen varázslat, ima, vagy jóslat nem ér fel vele. Ez lett a Gazdagnegyed végzete is. Érted már, ugye?
- Nem teljesen attól tartok. *rázza meg a fejét Luninari.* Bár azt hiszem már kezdem. Ettől még értelmetlennek tűnik.
- Talán az is. *von vállat Ea.* De hogyha ha a világ logika és értelem alapján működne akkor hozzám hasonló papnőkre, illetve egykori papnőkre sem lenne szükség benne. És attól tartok, hogy mágusokra sem feltétlenül. Sok szomorú és kegyetlen dolog létezik ebben a világban, mégsem vagyok benne biztos, hogy akarnék egy olyanban élni, ahol nincsen szükség a hozzánk hasonlóra. Érted ugye?
- Nem teljesen vagyok benne biztos, hogy hogyan érted ezt. De sejtem, azt hiszem.
- Imádkozni fogok azért, hogy mindig csak sejtsed, de sohase értsed meg ezt pontosan!
- Remek, hát köszi! Illetve nem tudom, hogy ezt megköszönjem-e. *áll fel Luninari, hogy összeszedje reggelijük maradékát.* Nem vagyok biztos benne, hogy ez lenne számomra a legjobb.
- Én viszont igen. *mondja erre Ea.* Teljesen megérteni valamit mindig elvesz egy kicsit a boldogságból. Sokkal jobb hinni, mint tudni. A hit szül, a tudás öl.
- Vagy akár pont fordítva! Mindegy. Azt hiszem, hogy kicsit tömény ez most egy nekem a reggeli mellé, ha nem haragszol *tiltakozik Luninari ösztönösen.* Sokszor beszélgettünk már hasonlóról, de miért pont most mondod ki mindezt ilyen nyíltan?
*Ezen Ea is elgondolkodik.*
- Nem tudom és ne is haragudj emiatt kérlek! *mondja végül.* Ne hidd, hogy engem is mindig a biztos megérzések vezetnek. Hiszen sokszor tévedtem már. Mégis, ennek itt és most éreztem az idejét. De összezavartalak, igaz?
- Azt hiszem, hogy jobban, mint hinnéd, hogy mennyire.
- Sajnálom! Tényleg.
- Semmi baj. Tudom, hogy jót akartál. Inkább köszönöm! De most muszáj visszamennem a konyhába. Csinálok valami kis reggelit a többieknek is, aztán mehetünk a kecskékhez.
- Ha már a kecskék, meddig akarod ezt csinálni itt?
- Mire gondolsz?
- Szerintem jobb lenne, ha nem mennél többet vissza a toronyba, és itt sem maradnál túl sokáig. Tudom, hogy ott minden tudás össze van gyűjtve, ami csak mágiával kapcsolatos, de mégis, rettenetesen drága. A világ mágusai szerintem sokkal jobban tennék, ha összeszednének valamennyi tudást ott, aztán pedig egymást képeznél még jobb mágussá.
- Maydeleine és én tulajdonképpen pont ezt csináltuk. *mutat rá Luninari.*
- Persze, ez igaz. De véletlen, hogy találkoztatok. Hirtelen ötlet, de mi lenne, ha tudatosan keresnéd azokat a mágusokat, akiktől tanulhatnál valamit - ingyen.
- Ehhez el kéne innen mennem. Sokszor. Sőt, akár vissza kéne mennem Artheniorba, vagy elutazni más városokba. Ez pedig eszemben sincs!
- De miért nem? Nem maradhatsz itt örökké kecskékkel játszani és gyönyörködni a tóban.
- Ugyan miért ne maradhatnék?
- Mert akkor sohasem lesz belőled az a mágus, aki lenni szeretnél.
- Ezt nem tudhatod biztosan. *öleltei át végül Luninari kedvenc plüssnyulát a másikkal.* Különben is, eszem ágában sincs visszamenni egy bizarr kőrengetegbe.
- Jaj Luni, ne legyél ennyire erdőlakó. Kislány korodban azért utaztunk olyan sokat, legalábbis annyit, amennyit csak papnőként utazhattam, hogy láthass mást is a világból ne csak faházat, oltárokat, tisztást, évszázados fákat, meg bozótot. Jó persze, nem csak ezért, hanem miattam is, de érted mit akarok mondani nem?
- Értem persze. Mégsem jártunk soha városban. Miért nem? Valld be, hogy te sem vágytál annyira soha egyikbe sem.
- Tényleg nem. Legalábbis nem veled. *ismeri be Ea halk sóhajtás kíséretében.* De nem csak ezért, hanem mert messze is voltak. Ettől még akkor sem élhetsz itt örökké, ha tényleg az az álmod, hogy a legjobb mágusok egyike legyél.
- Lehet. De majd megoldom valahogy. És most már ez az otthonom. Nem akarok csak úgy elmenni innen. És tudom, hogy szükség van itt rám. Ha nem vagyok itt, akkor még a végén Lau halálba dolgozza magát egyedül. Valakinek neki is segítenie kell! Tudod, hogy megmentette az életemet. De, ha ezt nem tette volna és egyszerűen csak a barátnőm lenne, akkor sem tehetnék máshogy.
- Hát rendben. Azt hiszem ebben tényleg igazad van. Ettől még, ne hidd, hogy minden örökre így marad. Mert...
- Nem! Ne mondd el kérlek! Nem akarom tudni! Már megint egy jelentéssel teli álom. Vagy valami jóslat. Nem akarok tudni róla! Ne haragudj, de nem!
*Legnagyobb meglepetésére édesanyja elmosolyodik.*
- Legyen, ahogy akarod. *mondja.* Azt hiszem, hogy jól döntöttél. Sokan betegszenek bele abba, hogy kérnek egy jóslatot aztán pedig elkezdenek rettegni a jövőtől, és pont ezzel váltják valóra magát a jóslatot, amitől félnek.
- Szóval, ami rám vár az valami rossz? Megint? *kérdi félve Luninrari.*
- Nem feltétlenül. *igyekszik megnyugtatni Ea.* Lesz választásod. Volt már, akinek nem volt semmi. Ennek pedig örülj!
- Örülök. És köszönöm! *mondja Luninari, miközben bár nem tervez messzire menni mégis búcsúpuszit nyom plüssnyulai homlokára. Alenia ragyogó szőke haja jut eszébe és festett körmei. Neki tényleg nem volt választása, csak sorsa.
Tudja, hogy édesanyja megint csak jót akart neki, mégis nyomott hangulatban, rossz előérzettel telve indul el a konyha felé.*
//Másnap//
*Visszaérve éppen mosogatni kezd, és azon gondolkodik, hogy milyen reggelit csináljon a többieknek, amikor hallja, hogy nyílik mögötte az ajtó. Valamiért Laura, édesanyjára, Vielre, vagy Linkire számít, de megint csak nem az történik, amire előzetesen várt.*
- Jó reggelt *derül fel az arca először, amint megpillantja kedvenc elfjei egyikét, de aztán mosolya hamar lehervad és átadja helyét az ijedt aggodalomnak.
Intath magához képest egészen sápadtnak tűnik és eléggé úgy néz ki, mint aki finoman fogalmazva sem érzi a legjobban magát. Talán még a léptei sem a leghatározottabbak. Mindettől pedig tulajdonképpen megijed. Először természetesen csak az ösztönös részvét és aggodalom támad fel benne. Csak pillanatokkal később jut eszébe, hogy mi lesz velük, ha éppen egyetlen orvosuk lesz beteg?*
- Mi a baj? Jól vagy ugye? Rosszul vagy? *teszi fel az ösztönösen ajkára kívánkozó kérdéseket, amelyre tulajdonképpen nyilvánvaló a válasz, miközben első természetes reakciójával Intath elé siet, lépés helyett szinte már ugorva.*
- Ülj le szerintem! *mondja, gyengéden az elf vállára táve a kezét. Ahhoz nincsen elég bátorsága, hogy belenyomja egy székbe, még akkor sem, ha legszívesebben megtenné már a következő pillanatban.*
- Én is mindent köszönök! *hajtja meg enyhén a fejét Maydeleine előtt búcsúzásképpen, miközben arcára kúszik az a teljesen őszinte, hálás és barátságos mosoly, amit akkor sem tudna elrejteni, ha minden áron azt akarná.*
- És köszönöm a kedvességedet! Ha valaha arra járok mindenképpen élni fogok az ajánlatoddal, ha tényleg bajba kerülök. Bár akkor is felkereslek, hogyha nem történik ilyesmi. *mondja, viszont igazság szerint nem hiszi, hogy bármekkora mágus is lesz belőle valaha is tényleg elmerészkedne majd a Kikötő környékére önszántából. De hát azt sem hitte volna korábban, hogy... tulajdonképpen semmit, ami végül megtörtént. Amióta csak száműzték, körülbelül minden teljesen máshogy alakult, mint azt eredetileg elképzelte, vagy mint az pusztán elemző gondolkodás segítségével kiszámítható lett volna. Édesanyjának biztosan erre is lenne valami nagy bölcsessége, amit ő még nem teljesen érthet, de hát ő most éppen pár szobával arrébb van tőle, így számára nem marad más, mint ezek a szavak és a végső búcsú;*
- A legjobbakat és vigyázz magadra! *köszön el a másik lánytól, majd nekiáll édesanyjának is és magának is hagymás, fűszeres, lágy tojásrántottát készíteni.*
//Búcsú után//
*Miután végez, két fatálcát egyensúlyozva tér vissza a szobájába. Könyökével nyit be óvatosan.*
- Megjöttem. *közli megint teljesen feleslegesen a nyilván való tényt, majd a földre pakolja le a tálcákat. Leülnek és ölükbe veszik őket, úgy kezdve el enni.*
- Látom. *közli Ea elfojtva egy kuncogást.* És mi a terv mára?
- Megesszük ezt. Aztán gyere velem kecskéket etetni és játszani velük! Utána visszamegyek főzők ebédet. Nem tudom a többiek mikor kelnek, de biztos örülni fognak majd egy jó levesnek. Aztán pedig tanulni szeretnék. Csak belelapoztam Maydeleine jegyzeteibe, de ezek a varázslatok egyszerűen hihetetlenek! Az egyikkel ki tudnék sétálni egy tűzből! A másikkal felgyújthatnék szinte bármit!
- Kecskékkel játszani? *szalad fel Ea egyik szemöldöke a homlokára, pedig inkább arra figyelmeztetné a lányát, hogy akár átvitt, akár a lehető leginkább szó szerint vett értelemben nem feltétlenül okos és szerencsés dolog játszani a tűzzel.*
- Több tejet adnak, ha előtte játszottál velük. *próbálja Luninari racionálisan is megmagyarázni azt, amire leginkább csak érzelmeivel vágyik.* De amúgy is, aranyosak. És olyan sok finom tejet adtak már, amiből még finomabb sajt lett, hogy ők is igazán érdemelnek kis szórakozást. És hát na, én is szeretek játszani velük...
*Ea ismét elneveti magát.*
- Kecskékkel? Luni, most komolyan...
- Miért ne? Nem értem, hogy mi ezzel a baj!
- Semmi, mindegy. Hagyjuk! *hagyja inkább édesanyja rá, Luninari azonban pont ezt nem képes annyiban hagyni.*
- A kecskék szeretnek. Én pedig szeretem, ha a kecskék szeretnek. Én is szeretem őket.
- Ez most úgy hangzott, mint valami rossz vers első másfél sora.
- Most miért gúnyolsz ki? Én teljesen komolyan mondtam!
- Tudom. De félreértesz. Nem gúnyolni akartalak, hidd el! Csak olyan furán hangzott. Kecskékkel nem szoktak játszani. Megfejik és levágják őket.
- Ők is megérdemlik, hogy játsszanak velük! És sosem engedném, hogy bárki is levágja őket!
- Rendben, ha te mondod. Te ismered őket jobban. *adja meg magát Ea, csak a békesség kedvéért, de ettől még meggyőződése marad, hogy nem volt a legjobb anya, már csak azért sem, mert a mai reggel tanúsága szerint egyetlen lánya nem csak az értelmes, civilizált élőlényekhez, hanem még az állatokhoz való kapcsolatait és félreértelmezi kissé.
Innentől kezdve viszont csendben esznek tovább, egészen addig ameddig be nem fejezik.*
- Maydeleine amúgy nagyon szépen köszöni az ajándékodat, bármi is legyen. Meglepődött, de persze örült is neki. Tényleg, mi volt az? Most már elmondhatod *kíváncsiskodik Luninari, mire;*
- Pénz. *közli Ea tömören és vállat vonva, mintha az egész nem is lenne fontos, Luninari ellenben annyira megdöbben, hogy még a száját is tátva felejti hosszú pillanatokig.*
- Tessék? Pénz? Miért? Mennyi? Különben is, azt mondtad, hogy már nincs nálad semmi. Hogy nekem adtad az utolsó aranyaid a Mágustornynál.
- Hazudtam. *közli Ea tömören.* És sok. De volt egy álmom, aminek hittem. Túl erős álom volt ahhoz, hogy ne higgyek benne. Minden bizonnyal az istenek küldték, és azt üzenték vele, hogy nem fordultak el tőlem csak azért, mert már nem vagyok papnő. És ennek nagyon örülök. Amennyire meg tudtam fejteni azt az álmot körülbelül pont azt mondta el, ami történt. Hogy találkozni fogsz egy lánnyal, akitől legalább annyit, vagy többet tanulhatsz, mint amennyit a toronyban, sőt, talán még hasznosabb varázslatokat is. Ezért pedig fizetni illik. A te varázslataid nem voltak olyan erősek, mint az övéi. Ennyi. Szívességet tettem neked ezzel, hiszen ennek köszönhetően nem érezheted úgy, hogy tartoznál bármivel is neki, ha esetleg valaha találkoztok újra. És különben is... neki tényleg szüksége van pénzre. Ezt is érzem. De nyilván te is rájöttél, hogy zűrösebb helyről jött, mint Szarvasliget. Nem minden közösség önellátó. Sőt, ez sem teljesen az. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az arany hatalmát soha.
- Ezt értem, de ez az egész akkor olyan furcsa valahogy. *mondja Luninari miközben leül az ágyra és kezébe veszi kedvenc plüssnyulát. Igazából tudja, hogy illene mind a kettejüket egyformán szeretni, mégis közülük a kislányt mégis jobban szereti egy kicsit, köszönhetően annak, hogy ő volt neki az első, és így egyben az első barátja is volt.* Persze, ha tudtam volna... én sem tiltakoztam volna ez ellen. Sőt, a varázslatok, amiket most megtanulhatok biztosan érnek legalább ennyit bármennyi aranyit is adtál neki. De akkor is kicsit olyan kellemetlen. Ő önzetlenül adta őket. Illetve cserébe azért, amit én adtam. Így az egész olyan... nem is tudom milyen. Azt hittem, hogy csak valami kedves kis medál, vagy amulett! Gondolom ezért mondtad, hogy jó messze bontsa ki. Különben nem fogadta volna el. Ahogyan én sem fordított esetben!
- Tényleg nem tudod, és nem érted, hogy miért. *ért egyet Ea árnyalatnyi szomorú mosollyal.* Sok szomorúság és méltánytalanság ért téged pusztán azért, mert az apád volt az apád, annak köszönhetően, hogy ott éltünk, ahol éltünk. De egy dologtól megmenekültél, és ennek igazán örülök. Még mindig nem igazán érted, hogy mi is az a pénz valójában. De itt, az erdőn túli világban nincs ennél nagyobb hatalom. Semmilyen varázslat, ima, vagy jóslat nem ér fel vele. Ez lett a Gazdagnegyed végzete is. Érted már, ugye?
- Nem teljesen attól tartok. *rázza meg a fejét Luninari.* Bár azt hiszem már kezdem. Ettől még értelmetlennek tűnik.
- Talán az is. *von vállat Ea.* De hogyha ha a világ logika és értelem alapján működne akkor hozzám hasonló papnőkre, illetve egykori papnőkre sem lenne szükség benne. És attól tartok, hogy mágusokra sem feltétlenül. Sok szomorú és kegyetlen dolog létezik ebben a világban, mégsem vagyok benne biztos, hogy akarnék egy olyanban élni, ahol nincsen szükség a hozzánk hasonlóra. Érted ugye?
- Nem teljesen vagyok benne biztos, hogy hogyan érted ezt. De sejtem, azt hiszem.
- Imádkozni fogok azért, hogy mindig csak sejtsed, de sohase értsed meg ezt pontosan!
- Remek, hát köszi! Illetve nem tudom, hogy ezt megköszönjem-e. *áll fel Luninari, hogy összeszedje reggelijük maradékát.* Nem vagyok biztos benne, hogy ez lenne számomra a legjobb.
- Én viszont igen. *mondja erre Ea.* Teljesen megérteni valamit mindig elvesz egy kicsit a boldogságból. Sokkal jobb hinni, mint tudni. A hit szül, a tudás öl.
- Vagy akár pont fordítva! Mindegy. Azt hiszem, hogy kicsit tömény ez most egy nekem a reggeli mellé, ha nem haragszol *tiltakozik Luninari ösztönösen.* Sokszor beszélgettünk már hasonlóról, de miért pont most mondod ki mindezt ilyen nyíltan?
*Ezen Ea is elgondolkodik.*
- Nem tudom és ne is haragudj emiatt kérlek! *mondja végül.* Ne hidd, hogy engem is mindig a biztos megérzések vezetnek. Hiszen sokszor tévedtem már. Mégis, ennek itt és most éreztem az idejét. De összezavartalak, igaz?
- Azt hiszem, hogy jobban, mint hinnéd, hogy mennyire.
- Sajnálom! Tényleg.
- Semmi baj. Tudom, hogy jót akartál. Inkább köszönöm! De most muszáj visszamennem a konyhába. Csinálok valami kis reggelit a többieknek is, aztán mehetünk a kecskékhez.
- Ha már a kecskék, meddig akarod ezt csinálni itt?
- Mire gondolsz?
- Szerintem jobb lenne, ha nem mennél többet vissza a toronyba, és itt sem maradnál túl sokáig. Tudom, hogy ott minden tudás össze van gyűjtve, ami csak mágiával kapcsolatos, de mégis, rettenetesen drága. A világ mágusai szerintem sokkal jobban tennék, ha összeszednének valamennyi tudást ott, aztán pedig egymást képeznél még jobb mágussá.
- Maydeleine és én tulajdonképpen pont ezt csináltuk. *mutat rá Luninari.*
- Persze, ez igaz. De véletlen, hogy találkoztatok. Hirtelen ötlet, de mi lenne, ha tudatosan keresnéd azokat a mágusokat, akiktől tanulhatnál valamit - ingyen.
- Ehhez el kéne innen mennem. Sokszor. Sőt, akár vissza kéne mennem Artheniorba, vagy elutazni más városokba. Ez pedig eszemben sincs!
- De miért nem? Nem maradhatsz itt örökké kecskékkel játszani és gyönyörködni a tóban.
- Ugyan miért ne maradhatnék?
- Mert akkor sohasem lesz belőled az a mágus, aki lenni szeretnél.
- Ezt nem tudhatod biztosan. *öleltei át végül Luninari kedvenc plüssnyulát a másikkal.* Különben is, eszem ágában sincs visszamenni egy bizarr kőrengetegbe.
- Jaj Luni, ne legyél ennyire erdőlakó. Kislány korodban azért utaztunk olyan sokat, legalábbis annyit, amennyit csak papnőként utazhattam, hogy láthass mást is a világból ne csak faházat, oltárokat, tisztást, évszázados fákat, meg bozótot. Jó persze, nem csak ezért, hanem miattam is, de érted mit akarok mondani nem?
- Értem persze. Mégsem jártunk soha városban. Miért nem? Valld be, hogy te sem vágytál annyira soha egyikbe sem.
- Tényleg nem. Legalábbis nem veled. *ismeri be Ea halk sóhajtás kíséretében.* De nem csak ezért, hanem mert messze is voltak. Ettől még akkor sem élhetsz itt örökké, ha tényleg az az álmod, hogy a legjobb mágusok egyike legyél.
- Lehet. De majd megoldom valahogy. És most már ez az otthonom. Nem akarok csak úgy elmenni innen. És tudom, hogy szükség van itt rám. Ha nem vagyok itt, akkor még a végén Lau halálba dolgozza magát egyedül. Valakinek neki is segítenie kell! Tudod, hogy megmentette az életemet. De, ha ezt nem tette volna és egyszerűen csak a barátnőm lenne, akkor sem tehetnék máshogy.
- Hát rendben. Azt hiszem ebben tényleg igazad van. Ettől még, ne hidd, hogy minden örökre így marad. Mert...
- Nem! Ne mondd el kérlek! Nem akarom tudni! Már megint egy jelentéssel teli álom. Vagy valami jóslat. Nem akarok tudni róla! Ne haragudj, de nem!
*Legnagyobb meglepetésére édesanyja elmosolyodik.*
- Legyen, ahogy akarod. *mondja.* Azt hiszem, hogy jól döntöttél. Sokan betegszenek bele abba, hogy kérnek egy jóslatot aztán pedig elkezdenek rettegni a jövőtől, és pont ezzel váltják valóra magát a jóslatot, amitől félnek.
- Szóval, ami rám vár az valami rossz? Megint? *kérdi félve Luninrari.*
- Nem feltétlenül. *igyekszik megnyugtatni Ea.* Lesz választásod. Volt már, akinek nem volt semmi. Ennek pedig örülj!
- Örülök. És köszönöm! *mondja Luninari, miközben bár nem tervez messzire menni mégis búcsúpuszit nyom plüssnyulai homlokára. Alenia ragyogó szőke haja jut eszébe és festett körmei. Neki tényleg nem volt választása, csak sorsa.
Tudja, hogy édesanyja megint csak jót akart neki, mégis nyomott hangulatban, rossz előérzettel telve indul el a konyha felé.*
//Másnap//
*Visszaérve éppen mosogatni kezd, és azon gondolkodik, hogy milyen reggelit csináljon a többieknek, amikor hallja, hogy nyílik mögötte az ajtó. Valamiért Laura, édesanyjára, Vielre, vagy Linkire számít, de megint csak nem az történik, amire előzetesen várt.*
- Jó reggelt *derül fel az arca először, amint megpillantja kedvenc elfjei egyikét, de aztán mosolya hamar lehervad és átadja helyét az ijedt aggodalomnak.
Intath magához képest egészen sápadtnak tűnik és eléggé úgy néz ki, mint aki finoman fogalmazva sem érzi a legjobban magát. Talán még a léptei sem a leghatározottabbak. Mindettől pedig tulajdonképpen megijed. Először természetesen csak az ösztönös részvét és aggodalom támad fel benne. Csak pillanatokkal később jut eszébe, hogy mi lesz velük, ha éppen egyetlen orvosuk lesz beteg?*
- Mi a baj? Jól vagy ugye? Rosszul vagy? *teszi fel az ösztönösen ajkára kívánkozó kérdéseket, amelyre tulajdonképpen nyilvánvaló a válasz, miközben első természetes reakciójával Intath elé siet, lépés helyett szinte már ugorva.*
- Ülj le szerintem! *mondja, gyengéden az elf vállára táve a kezét. Ahhoz nincsen elég bátorsága, hogy belenyomja egy székbe, még akkor sem, ha legszívesebben megtenné már a következő pillanatban.*
408. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-02 16:03:00
Üzenet elküldve: 2021-07-02 16:03:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1597
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1597
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Szarvasligeti estek - 1. felvonás//
*Az este további részében az elf kalácsot enne, bort inna és minél többet inna annál ölelkezősebbé válna, ami mivel az összes számára vonzó nő hamar eltűnt így marad is csak az ölelkezés szintjén. Már igencsak nehezen megy számára az egyenes járás mikor szerencsére a saját szobájába téved be és dől be az ágyba lerúgott cipőkkel és félig letolt gatyával. Hogy a bortól vagy valami tündérporral lett-e megszórva rejtély, de gondtalan az álma.*
//Másnap//
*Az ébredés nem a legkellemesebb. A feje kicsit nyomott és szomjan döglik. Ami energiája este volt mostanra teljesen eltűnt. Ahhoz is össze kell szednie minden erejét, hogy percekig tartó szenvedés árán kivergődjön az ágyából. A fény túl erős neki, az élet meg túl nehéz. Végül a testi inger rákényszeríti, hogy megmozduljon. Felhúzza a nadrágját, felveszi a cipőit és kivánszorog a fürdőbe könnyíteni magán.*
~Hogy rohadna meg ez az egész. Miért nem segít valaki ilyenkor? Fogni vagy csak felkelni vagy hozni vizet az ágyam mellé.~
*Az élet kegyetlen vele. Semmi életkedvet nem érez magában. Fáradt sóhajjal vánszorog ki a konyhába megnézni talál-e ott vizet.*
*Az este további részében az elf kalácsot enne, bort inna és minél többet inna annál ölelkezősebbé válna, ami mivel az összes számára vonzó nő hamar eltűnt így marad is csak az ölelkezés szintjén. Már igencsak nehezen megy számára az egyenes járás mikor szerencsére a saját szobájába téved be és dől be az ágyba lerúgott cipőkkel és félig letolt gatyával. Hogy a bortól vagy valami tündérporral lett-e megszórva rejtély, de gondtalan az álma.*
//Másnap//
*Az ébredés nem a legkellemesebb. A feje kicsit nyomott és szomjan döglik. Ami energiája este volt mostanra teljesen eltűnt. Ahhoz is össze kell szednie minden erejét, hogy percekig tartó szenvedés árán kivergődjön az ágyából. A fény túl erős neki, az élet meg túl nehéz. Végül a testi inger rákényszeríti, hogy megmozduljon. Felhúzza a nadrágját, felveszi a cipőit és kivánszorog a fürdőbe könnyíteni magán.*
~Hogy rohadna meg ez az egész. Miért nem segít valaki ilyenkor? Fogni vagy csak felkelni vagy hozni vizet az ágyam mellé.~
*Az élet kegyetlen vele. Semmi életkedvet nem érez magában. Fáradt sóhajjal vánszorog ki a konyhába megnézni talál-e ott vizet.*
407. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-06-23 09:10:42
Üzenet elküldve: 2021-06-23 09:10:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
//Hallani és felkutatni//
*De nem kell sokáig várakozni a konyhaajtóban sem, mert hamar befut Luni. Eddig még bele se gondolt a mágia mibenlétébe, de a lánynak teljesen igaza van, inkább az lenne az érdekes, hogy miképpen fedezték fel, hogy létezik egyáltalán. Majd váratlanul a kezében landol egy ajándék, amire kicsit meglepetten tekint le, ám nem ez lepi meg a legjobban.*
-Papnő? Micsoda csodálatos hivatás lehet az övé. Nagyon szépen köszönöm. *Mondja mosolyogva, nem is várta, hogy a jegyzeteken felül mást is kap, ettől a szinte már túl kedves és önzetlen lánytól. ~Ha az anyukája papnő, lehet az istenek üzentek neki? Hiszen még nem is találkoztunk… ~ Ezt követi is mindjárt a másik meglepő dolog, mikor már fogna hozzá a csomag kibontásához.*
-Elég messze? Oh… hát jó. *Mondja kicsit csalódottan, viszont egy papnő már csak tudhatja.*
-Mondd meg neki, hogy nagyon szépen köszönöm, bármi is legyen a dobozban. *Egyelőre ha találgatnia kéne amulettre vagy egy istennő szoborra tippelne a súlya és a papnői mivolta okán.*
-Én is nagyon örülök, hogy megismertelek. Ha esetleg véletlenül a kikötőben kerülnél bajba, csak gyere el hozzám. A Sellőházban vagy a Boszorkánykonyhán megtalálsz. *Mondja kicsit halkabban, bár úgy sejti, hogy egyik intézmény se mondd sokat neki, ám ha egyszer valóban ott kerül bajba, akkor még igazán jól is jöhet. Nyilván már említette neki, hogy egyedül ne bóklásszon arra, így szándékosságot nem is feltételez a látogatás terén.*
-Nekem viszont indulnom kell lassan. Nem tudom eléggé megköszönni a vendégszereteteteket és a jegyzeteket. *Mondja majd valóban összecsomagolja a szobában a holmiját, de még benéz a konyhába hogy szó szerint búcsút intsen távozása előtt, ha Luni még akkor is ott van. Ha nem, csak kisétál az istállóba és lóra ül.*
*De nem kell sokáig várakozni a konyhaajtóban sem, mert hamar befut Luni. Eddig még bele se gondolt a mágia mibenlétébe, de a lánynak teljesen igaza van, inkább az lenne az érdekes, hogy miképpen fedezték fel, hogy létezik egyáltalán. Majd váratlanul a kezében landol egy ajándék, amire kicsit meglepetten tekint le, ám nem ez lepi meg a legjobban.*
-Papnő? Micsoda csodálatos hivatás lehet az övé. Nagyon szépen köszönöm. *Mondja mosolyogva, nem is várta, hogy a jegyzeteken felül mást is kap, ettől a szinte már túl kedves és önzetlen lánytól. ~Ha az anyukája papnő, lehet az istenek üzentek neki? Hiszen még nem is találkoztunk… ~ Ezt követi is mindjárt a másik meglepő dolog, mikor már fogna hozzá a csomag kibontásához.*
-Elég messze? Oh… hát jó. *Mondja kicsit csalódottan, viszont egy papnő már csak tudhatja.*
-Mondd meg neki, hogy nagyon szépen köszönöm, bármi is legyen a dobozban. *Egyelőre ha találgatnia kéne amulettre vagy egy istennő szoborra tippelne a súlya és a papnői mivolta okán.*
-Én is nagyon örülök, hogy megismertelek. Ha esetleg véletlenül a kikötőben kerülnél bajba, csak gyere el hozzám. A Sellőházban vagy a Boszorkánykonyhán megtalálsz. *Mondja kicsit halkabban, bár úgy sejti, hogy egyik intézmény se mondd sokat neki, ám ha egyszer valóban ott kerül bajba, akkor még igazán jól is jöhet. Nyilván már említette neki, hogy egyedül ne bóklásszon arra, így szándékosságot nem is feltételez a látogatás terén.*
-Nekem viszont indulnom kell lassan. Nem tudom eléggé megköszönni a vendégszereteteteket és a jegyzeteket. *Mondja majd valóban összecsomagolja a szobában a holmiját, de még benéz a konyhába hogy szó szerint búcsút intsen távozása előtt, ha Luni még akkor is ott van. Ha nem, csak kisétál az istállóba és lóra ül.*
406. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-06-22 17:43:02
Üzenet elküldve: 2021-06-22 17:43:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hallani és felkutatni//
*A világon talán semmilyen reális esély nem volt arra, hogy Maydeleine nem várja meg, hogy egyrészt az édesanyja által neki küldött rejtélyes csomagot átadhassa neki, másrészt, ami számára fontosabb, válthasson vele még néhány szót és illendő módon elbúcsúzhasson tőle, különös módon mégis megkönnyebbül, amikor ott találja őt a konyhában evés közben az általa írt jegyzetetek olvasgatva.
Még most sem igazán tudja, hogy csak udvariasságból mondta neki nemrég, azért, hogy ne hozza zavarba, vagy tényleg azt hitte a takarójáról, hogy igazi ruha, mindenesetre a megjegyzésért még most is hálás. Ráadásul ennek köszönhetően szeretné még jobban megismerni őt, már csak azért is, mert kíváncsi rá, hogy igazolható-e saját első benyomásaiból táplálkozó vele kapcsolatos elmélete, miszerint egy teljesen más szegletéből érkezett a világnak, mint amit ő ismer.
Erről azonban nem kérdezi, inkább másról beszél, miközben megpróbálja összeszedni a hozzávalókat édesanyja reggelijéhez, ez a más viszont legalább ennyire fontos és érdekes téma a számára.*
- Igazad volt amikor azt mondtad, hogy minden egyes varázslatnak már a puszta létezése is csodálatos. Bár eddig persze főleg a gyakorlati része érdekelt a mágiának, azért szívesen olvasnék erről egy elméleti könyvet is egyszer valamikor. Mármint úgy értem, hogy arról, hogy egyáltalán mi a mágia, mikortól létezik, már ha nem mindig is létezett. De persze ez még odébb lesz, mert előbb mindenképpen a tőled kapott varázslatokat fogom megtanulni. *mondja, és máris vágyakozva gondol azokra a jegyzetekre, amelyeket csak nemrég adott ki kezei közül.*
- Erről jut eszembe, ezt anya küldi! Biztos babonaságnak hat *mentegetőzik kicsit újra* és bevallom én sem vagyok az a kifejezetten vallásos alkat azt hiszem, mégis ő papnő volt egészen mostanáig, és mellette megtanultam azt, hogy ne becsüljem le a megérzéseit, vagy a hirtelen jött, elsőnek furcsának ható ötleteit. A legtöbbször bejön neki, mintha tényleg súgna neki valami, vagy valakik az általam felfogni képes világon túlról. Megkért, hogy ezt adjam oda neked, mert szerencsét fog hozni, és szerinte szükséged lesz majd rá az utadon. Csak arra kért, hogy majd akkor bontsad ki, amikor megítélésed szerint már elég messze jársz innen ahhoz, hogy bármiért is visszafordulj, különben elszállna a hatása. Gondolom valami amulett, vagy ilyesmi lehet. Viszont, ha ő mondja, akkor szerintem tényleg működni fog a dolog. *nyújtja át az az apró csomagot, ami tudtán kívül egészen pontosan 1200 aranyat tartalmaz Maydeleine Rhywayers számára
Ezek után amennyire látja nincsen már túl sok hátra Maydeleine reggelijéből, és nem is nagyon indokolja semmi a részéről, hogy tovább maradjon, ezért mivel természetesen nem szeretné feltartani udvariasságból el is köszön tőle. Szeretné érzékeltetni mindenesetre azt is, hogy ettől még távolról sincsen kidobva innen, ha maradni akarna még, de a tegnapi beszélgetésükből kiindulva úgy sejti, hogy a másik lány nem fog egy perccel sem tovább maradni, mint amennyi feltétlenül szükséges.*
- Ami pedig azt illeti örülök, hogy megismertelek, és nem csak a varázslatok miatt. *mosolyog.* Mindig szívesen látlak akár itt, akár máshol. Remélem, hogy találkozunk még. *teszi hozzá valóban őszinte kívánságát, miközben kissé elkedvetlenedik Maydeleine várható távozása miatt. Valahogy van egy olyan olyan érzése, hogyha több idejük lenne egymás társaságában, akkor jó barátnők lehetnének, ő pedig tulajdonképpen mindig is ki volt éhezve barátokra és barátnőkre, akikkel beszélgethet, nem csak ölelgetheti és simogathatja őket, mint kedvenc nyuszijait, akiktől bár képtelen lenne megválni, vagy akár aludni nélkülük, mégsem képesek hosszas eszmefuttatásokra és beszélgetésekre.
Amióta száműzött ilyen téren szerencséje volt, mégis a vágy, hogy minél több mindenkit megismerjen és velük kölcsönösen megkedveljék egymást nem csökkent mostanáig.
Édesanyja szerint túl sokat gondolkodik, szerinte azonban ahogy idősödik inkább egyre többet érez, pontosabban úgy érzi, hogy egyre szentimentálisabb. Még a végén, ha majd megéri, öregasszonyként már mindent meg fog könnyezni, amit csak meg lehet.
~ Azért ezt nem ártana elkerülni. ~ fojt magába egy sóhajtást, miközben elkezd reggelit készíteni édesanyjának. Ennek az elkerülésnek pedig első lépése, hogy most is próbál mosolyogni, és nem gondolni tragédiaként arra, hogy kettejük sorsa, ami egy rövid időre egymásba fonódott hamarosan szétválik újra.
Inkább próbálja nézni az egésznek a pozitív oldalát, hogy bármi várjon is rájuk a jövőben, most kölcsönösen nagyon nagy segítséget adtak egymásnak annak túléléséhez és elviseléséhez.*
*A világon talán semmilyen reális esély nem volt arra, hogy Maydeleine nem várja meg, hogy egyrészt az édesanyja által neki küldött rejtélyes csomagot átadhassa neki, másrészt, ami számára fontosabb, válthasson vele még néhány szót és illendő módon elbúcsúzhasson tőle, különös módon mégis megkönnyebbül, amikor ott találja őt a konyhában evés közben az általa írt jegyzetetek olvasgatva.
Még most sem igazán tudja, hogy csak udvariasságból mondta neki nemrég, azért, hogy ne hozza zavarba, vagy tényleg azt hitte a takarójáról, hogy igazi ruha, mindenesetre a megjegyzésért még most is hálás. Ráadásul ennek köszönhetően szeretné még jobban megismerni őt, már csak azért is, mert kíváncsi rá, hogy igazolható-e saját első benyomásaiból táplálkozó vele kapcsolatos elmélete, miszerint egy teljesen más szegletéből érkezett a világnak, mint amit ő ismer.
Erről azonban nem kérdezi, inkább másról beszél, miközben megpróbálja összeszedni a hozzávalókat édesanyja reggelijéhez, ez a más viszont legalább ennyire fontos és érdekes téma a számára.*
- Igazad volt amikor azt mondtad, hogy minden egyes varázslatnak már a puszta létezése is csodálatos. Bár eddig persze főleg a gyakorlati része érdekelt a mágiának, azért szívesen olvasnék erről egy elméleti könyvet is egyszer valamikor. Mármint úgy értem, hogy arról, hogy egyáltalán mi a mágia, mikortól létezik, már ha nem mindig is létezett. De persze ez még odébb lesz, mert előbb mindenképpen a tőled kapott varázslatokat fogom megtanulni. *mondja, és máris vágyakozva gondol azokra a jegyzetekre, amelyeket csak nemrég adott ki kezei közül.*
- Erről jut eszembe, ezt anya küldi! Biztos babonaságnak hat *mentegetőzik kicsit újra* és bevallom én sem vagyok az a kifejezetten vallásos alkat azt hiszem, mégis ő papnő volt egészen mostanáig, és mellette megtanultam azt, hogy ne becsüljem le a megérzéseit, vagy a hirtelen jött, elsőnek furcsának ható ötleteit. A legtöbbször bejön neki, mintha tényleg súgna neki valami, vagy valakik az általam felfogni képes világon túlról. Megkért, hogy ezt adjam oda neked, mert szerencsét fog hozni, és szerinte szükséged lesz majd rá az utadon. Csak arra kért, hogy majd akkor bontsad ki, amikor megítélésed szerint már elég messze jársz innen ahhoz, hogy bármiért is visszafordulj, különben elszállna a hatása. Gondolom valami amulett, vagy ilyesmi lehet. Viszont, ha ő mondja, akkor szerintem tényleg működni fog a dolog. *nyújtja át az az apró csomagot, ami tudtán kívül egészen pontosan 1200 aranyat tartalmaz Maydeleine Rhywayers számára
Ezek után amennyire látja nincsen már túl sok hátra Maydeleine reggelijéből, és nem is nagyon indokolja semmi a részéről, hogy tovább maradjon, ezért mivel természetesen nem szeretné feltartani udvariasságból el is köszön tőle. Szeretné érzékeltetni mindenesetre azt is, hogy ettől még távolról sincsen kidobva innen, ha maradni akarna még, de a tegnapi beszélgetésükből kiindulva úgy sejti, hogy a másik lány nem fog egy perccel sem tovább maradni, mint amennyi feltétlenül szükséges.*
- Ami pedig azt illeti örülök, hogy megismertelek, és nem csak a varázslatok miatt. *mosolyog.* Mindig szívesen látlak akár itt, akár máshol. Remélem, hogy találkozunk még. *teszi hozzá valóban őszinte kívánságát, miközben kissé elkedvetlenedik Maydeleine várható távozása miatt. Valahogy van egy olyan olyan érzése, hogyha több idejük lenne egymás társaságában, akkor jó barátnők lehetnének, ő pedig tulajdonképpen mindig is ki volt éhezve barátokra és barátnőkre, akikkel beszélgethet, nem csak ölelgetheti és simogathatja őket, mint kedvenc nyuszijait, akiktől bár képtelen lenne megválni, vagy akár aludni nélkülük, mégsem képesek hosszas eszmefuttatásokra és beszélgetésekre.
Amióta száműzött ilyen téren szerencséje volt, mégis a vágy, hogy minél több mindenkit megismerjen és velük kölcsönösen megkedveljék egymást nem csökkent mostanáig.
Édesanyja szerint túl sokat gondolkodik, szerinte azonban ahogy idősödik inkább egyre többet érez, pontosabban úgy érzi, hogy egyre szentimentálisabb. Még a végén, ha majd megéri, öregasszonyként már mindent meg fog könnyezni, amit csak meg lehet.
~ Azért ezt nem ártana elkerülni. ~ fojt magába egy sóhajtást, miközben elkezd reggelit készíteni édesanyjának. Ennek az elkerülésnek pedig első lépése, hogy most is próbál mosolyogni, és nem gondolni tragédiaként arra, hogy kettejük sorsa, ami egy rövid időre egymásba fonódott hamarosan szétválik újra.
Inkább próbálja nézni az egésznek a pozitív oldalát, hogy bármi várjon is rájuk a jövőben, most kölcsönösen nagyon nagy segítséget adtak egymásnak annak túléléséhez és elviseléséhez.*
405. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-06-22 08:02:49
Üzenet elküldve: 2021-06-22 08:02:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
//Hallani és felkutatni//
*Annak hallatára, hogy a lány sátrazott a torony környékén, félszeg mosoly kúszik az arcára, nem igazán őszinte fajta. Hiszen neki szinte azt jelenti, mintha a szabad ég alatt töltené valaki az éjszakát a bogarak és csúszómászók között. Még a karja is libabőrös lesz a gondolattól, de nem szólja meg, hiszen ez ha másnak örömet okoz miért ne tehetné meg? Arra már nem is rezzen az arca, hogy Luni erdőben nőtt fel, csak nagy sajnálkozó szemeit tudja ráemelni ismételten. Kicsit irigyli is a lány kitartását, most hogy tudja, a lázadást is túlélte már.*
-Azon nem csodálkoznék, ha valóban ezzel akarnák próbára tenni a tudás után szomjazókat. *Még lát is benne némi realitást. A konyhába menet Lunin is kitör a lelkesedés kórság, őt pedig örömmel tölti el, hogy ennyire értékesnek találja a lány a jegyzeteket, amikkel olyan sokat dolgozott az este.*
-Szerintem minden varázslat önmagában csodálatos, már a létezése is. Amíg nem ismertem egészen szürkébbnek láttam a világot magam körül. Most viszont, hogy már tudom, hogy mindenben ott rejlik, egészen máshogy viszonyulok hozzá. *Tesz egy igazán nagy kijelentést, amit eddig még nem mondott ki kerek perec, de már érezte magában. A lány „ruházatához” eddig nem fűzött semmilyen megjegyzést, minthogy nem igazán törődött vele, hogy jobban megnézze. Azt meg végképp nem szeretné, hogy kellemetlenül érezze magát az ő társaságában, neki pedig nem szokatlan akár a félmeztelen vagy meztelen női testek látványa sem.*
-Oh… értem, azt hittem ez itt a szokásos viselet. *Mondja kedvesen mosolyogva a szabadkozást hallva.*
-De ha neked úgy jobb, menj nyugodtan. *Ereszti szélnek a lányt, míg ő belép végre már a konyhába. Odabenn egy tiszta helyre leteszi a jegyzeteket, majd előkészül és leszel egy karéj kenyeret, amit némi zöldség keretében el is fogyaszt. Nem tart sokáig neki az evés, közben pedig nem hagyja abba az olvasgatást sem. Hiszen a kíváncsisága nagyobb, mint az érzett éhség, csupán már megszokásból tömi magába a puha kenyérgalacsinokat.*
-Ez nagyon érdekes… csak ennyit kell hozzá tenni? *Hümmög maga elé, közben mikor látja, hogy egy-egy kósza kenyérmorzsa a jegyzeten landol, mintha tűz égetné a papírt löki le róla. Az hiányozna már csak, hogy tönkre tegye az értékes jegyzetet, mielőtt akár egyszer is végig olvasta volna. ~Ehhez több gyakorlásra lesz szükség. ~ Lapoz át egy nagyobb adagot. Mikor feleszmél, hogy a kenyér elfogyott már és a lány még sehol, felveszi a papírokat és a konyhaajtóba áll be, hogy kikémleljen, vajon hol akadhatott el?*
*Annak hallatára, hogy a lány sátrazott a torony környékén, félszeg mosoly kúszik az arcára, nem igazán őszinte fajta. Hiszen neki szinte azt jelenti, mintha a szabad ég alatt töltené valaki az éjszakát a bogarak és csúszómászók között. Még a karja is libabőrös lesz a gondolattól, de nem szólja meg, hiszen ez ha másnak örömet okoz miért ne tehetné meg? Arra már nem is rezzen az arca, hogy Luni erdőben nőtt fel, csak nagy sajnálkozó szemeit tudja ráemelni ismételten. Kicsit irigyli is a lány kitartását, most hogy tudja, a lázadást is túlélte már.*
-Azon nem csodálkoznék, ha valóban ezzel akarnák próbára tenni a tudás után szomjazókat. *Még lát is benne némi realitást. A konyhába menet Lunin is kitör a lelkesedés kórság, őt pedig örömmel tölti el, hogy ennyire értékesnek találja a lány a jegyzeteket, amikkel olyan sokat dolgozott az este.*
-Szerintem minden varázslat önmagában csodálatos, már a létezése is. Amíg nem ismertem egészen szürkébbnek láttam a világot magam körül. Most viszont, hogy már tudom, hogy mindenben ott rejlik, egészen máshogy viszonyulok hozzá. *Tesz egy igazán nagy kijelentést, amit eddig még nem mondott ki kerek perec, de már érezte magában. A lány „ruházatához” eddig nem fűzött semmilyen megjegyzést, minthogy nem igazán törődött vele, hogy jobban megnézze. Azt meg végképp nem szeretné, hogy kellemetlenül érezze magát az ő társaságában, neki pedig nem szokatlan akár a félmeztelen vagy meztelen női testek látványa sem.*
-Oh… értem, azt hittem ez itt a szokásos viselet. *Mondja kedvesen mosolyogva a szabadkozást hallva.*
-De ha neked úgy jobb, menj nyugodtan. *Ereszti szélnek a lányt, míg ő belép végre már a konyhába. Odabenn egy tiszta helyre leteszi a jegyzeteket, majd előkészül és leszel egy karéj kenyeret, amit némi zöldség keretében el is fogyaszt. Nem tart sokáig neki az evés, közben pedig nem hagyja abba az olvasgatást sem. Hiszen a kíváncsisága nagyobb, mint az érzett éhség, csupán már megszokásból tömi magába a puha kenyérgalacsinokat.*
-Ez nagyon érdekes… csak ennyit kell hozzá tenni? *Hümmög maga elé, közben mikor látja, hogy egy-egy kósza kenyérmorzsa a jegyzeten landol, mintha tűz égetné a papírt löki le róla. Az hiányozna már csak, hogy tönkre tegye az értékes jegyzetet, mielőtt akár egyszer is végig olvasta volna. ~Ehhez több gyakorlásra lesz szükség. ~ Lapoz át egy nagyobb adagot. Mikor feleszmél, hogy a kenyér elfogyott már és a lány még sehol, felveszi a papírokat és a konyhaajtóba áll be, hogy kikémleljen, vajon hol akadhatott el?*
404. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-06-21 21:43:59
Üzenet elküldve: 2021-06-21 21:43:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hallani és felkutatni//
*Elmosolyodik Maydeleine első szavaira.*
- Hát igen... *ért egyet kissé lassú, de valahogyan mégis talán határozott bólintással.* Az már biztos. Mi sátraztunk mellette. Nem a legkényelmesebb hosszú távon. Bár én erdőben nőttem fel, de azért mégiscsak házban laktam. Faházban persze, és kis kertünk is volt, de akkor is házban. És rendes ágyban aludtam, kényelmes ágyban. Szóval bevallom én sem igazán élveztem a dolgot. De Talán ez is egyfajta próba, hogy ki meddig bírja, és szándékosan meg van nehezítve, hogy csak a kitartóbbak maradjanak ott. Feltételezem ezért van maga a torony a mocsáron túl, hogy már az odajutás is meg legyen nehezítve. Ha én lennék a nagymester biztosan eszem ágába sem lenne oda rakni.
*~ Vagy talán csak üldözési mániám van. ~ teszi hozzá ezt inkább csak magának.*
- Tó partján lenne, mint ez a birtok, de legkevesebb, hogy egy szép és barátságos liget közepén, hosszú virágágyások között. *folytatja aztán mégis a gondolatmenetét.* De van egy olyan érzésem, hogy a torony mestere nem szívesen adja át a tudását, ami mondjuk valahol érthető, mert biztosan sokkal veszélyesebb hely lenne a világ, hogyha sokkal többen rohangálnának erős varázslatokkal. Más kérdés, hogy varázslatok nélkül is simán tudunk ártani egymásnak, szóval talán mindegy is. Az árát viszont megkéri rendesen, azt meg kell hagyni.
*Természetesen nem tudja megállni, hogy miután figyelmesen végighallgatja Maydeleine jegyzetekhez fűzött magyarázatát, ő maga is ne nézzen bele a másik lány által neki készített lapokba, annak ellenére sem, hogy ő maga ajánlotta fel, hogy induljanak el a konyhába, és még reggelit is ígért, neki már amennyiben persze igényli.
Nem szeretné húzni az időt, és nem is feledkezik bele túl sokáig, de kicsit talán így is tovább, mint korábbi ajánlata után illendő lenne.*
- Húha! *összegzi első benyomásait és ami rá igazán nem jellemző, hogy szinte kipirul a hirtelen jött lelkesedésében.*
- De hát ezek hihetetlen varázslatok! Úgy értem nagyon hasznosak. Ne érts félre, nem gondoltam, hogy nem tanultál sokat, és nem tudsz jó varázslatokat, de ezek akkor is sokkal jobbak, mint amire eredetileg számítottam. *mondja, és kicsit azért, bár igyekszik nem mutatni el is kedvetlenedik. Persze, nyilván ezer oka volt, hogy az események úgy és abban a sorrendben történtek vele, ahogyan történtek, mégis, ha a Maydeleine által leírt varázslatok közül akár csak egyetlen erőteljesebbet ismert volna már akkor, amikor körbevették a tisztáson őket, akkor jó eséllyel sohasem rabolják el Aleniát és minden teljesen máshogy alakul.
~ Nem, ez hülyeség! ~ szól viszont ezúttal gyorsan magára. ~ Miért gondolkodsz ilyeneken már megint, már vagy századszorra? Erre nem volt valóságos esély soha! Eleve, csak azért láthatod most ezeket a varázslatokat, mert itt vagy, és pont azért lehetsz itt, mert az történt Artheniorban, ami történt. ~
Próbálja visszarántani a gondolatait a jelenbe és ennek köszönhetően és hirtelen, mintha valami villámcsapás érné rájön arra, hogy fázik a talpa. Ezek után azt is sikerül felfognia, hogy jó eséllyel azért, mert még mezítláb van, ahogyan azt is, hogy mindössze éji takaróját viseli ruhaként, annyira gyorsan és lelkesen indult el a szobájából nemrég.
Szép lassan az egyszerre meglehetősen nevetséges és kínos kép is összeáll az elméjében a sokkal távolabbi múlton való felesleges rágódás helyett; Levetkőzött éjszaka elalvás előtt, ahogyan szokott, reggel pedig nagy lelkesedésében első lendülettel elindult megkeresni Maydeleinet. Éppen csak azt nem vette észre, hogy mindezt egy szál maga elé fogott takaróban sikerült megcselekednie.
Még jó, hogy legalább nem azt a holdas ágyneműt húzta végig a földön, amit beköltözésük napján kapott, hanem azt a rövidet, amit édesanyja hozott még otthonról. Még jobb, hogy szabad kezével fogva, és maga köré csavarva alacsony termetének köszönhetően tulajdonképpen ruhaként funkcionál ez is. Maydeleine vagy szintén annyira lelkes volt, hogy új varázslatokat tanulhat, mint ő, ezért nem tűnt fel neki, vagy csak túl udvarias ahhoz hogy felemlegesse szokatlan ruháját, bárhogy is, amint benne tudatosul, igyekszik is minél gyorsabban visszatérni a szobájába, már csak azért is, hogy ne látszódjon rajta ezúttal teljesen indokolt zavara.
A másik mágus válaszát mindenesetre még így is megvárja, ha valamit még szeretne mondani neki, csak ezek után mondja, neki, hogy;*
- Ne haragudj, de még vissza kell szaladnom a szobámba. Azt hiszem sikerült annyira sietnem, hogy elfelejtettem rendes ruhát venni. Még sosem történt ilyen korábban. *szabadkozik.* Várj meg a konyhában kérlek, máris ott vagyok! *teszi még hozzá, és amilyen gyorsan csak lehet igyekszik is gyorsan eltűnni Maydeleine látóteréből.*
- Na ezt azért nem gondoltam volna rólad *mondja neki édesanyja amikor kissé lihegve visszaér szobájába egy rövid kis futás után, és maga sem tudja, hogy nevessen, vagy próbáljon feddő, szigorú arcot vágni. Igaz utóbbinak sohasem volt a mestere, hallgatott is eleget miatta a saját szüleitől és egyéb rokonaitól. Nem mintha Luni valaha is rossz kislány lett volna, ettől még mindig elvárták volna tőle, hogy legyen vele szigorúbb és ne kényeztesse el. De hát ő mindig úgy gondolta, hogy azért a lánya, hogy szeresse, főleg úgy, ha már más nem szereti őt pusztán félvér mivolta miatt.*
- Értem én, hogy lelkes vagy, meg minden, meg alig várod, hogy megtanulhasd a kezedben lévő varázslatokat, de elindulni egy szál takaróban, mezítláb, úgy, hogy fel sem öltözöl! Ehhez fogható hülyeséget otthon sohasem csináltál! Épp csak azért nem szóltam utánad, mert én is annyira meglepődtem, és azt hittem úgy is mindjárt észreveszed. Hát...
*Végül a nevetés mellett dönt, pontosabban távolról sem az ő döntése, egyszerűen csak nem tudja magában tartani.
Luninari pedig, aki már eddig is határozottan zavarban volt, erre már csak hebeg valami olyasmit, hogy legközelebb majd jobban figyel, Eának pedig igazán nincsen kedve tovább gyötörni. Inkább csak csodálkozik amiatt, hogy lánya, akit természetszerűen a világon a legjobban ismer és akivel a legtöbb időt töltötte el az életéből még mindig képes neki néha meglepetést okozni.
Csak aztán el ne fajuljanak odáig a dolgok, hogy egyszer majd beállít egy teletetovált és félszemű zsebmetszővel és közli vele, hogy ő a szerelme! Bizarr gondolat, de hogy mennyire kiszámíthatatlan a szerelem azt elég jól tudja. Ugyanakkor valamennyire megnyugtatja, hogy nem csak Luninari nem igazán tudja elképzelni magát valaki más oldalán, hanem igazság szerint jelenleg ő is úgy van vele, hogy bár sokat gondolkodott ezen, képtelen lányának ideális párt elképzelni.
Tovább altatja benne a jövőről való aggodalmat, hogy a reggel több mint fura kezdete után Luninari nagyjából pontosan úgy viselkedik, mint amire számít tőle; igyekszik gyorsan felvenni legalább a látszólagos normalitás fonalát, és úgy viselkedni, mintha az iménti közjáték meg sem történt volna.
Az egyszerűség kedvéért azt a ruháját veszi vissza, amit tegnap este viselt, és belebújik az első cipőbe, ami a kezébe akad, ami amúgy persze szintén az, ami tegnap este is volt a lábán.*
- Ó igen! Ezt majd add oda annak a lánynak, és mondd meg neki, hogy csak akkor bontsa ki, ha már megítélése szerint olyan messze jár innen, hogy semmiképp nem fordulna vissza ide. Szerencsét fog hozni neki, és van egy olyan érzésem, hogy szüksége lesz rá. De csak úgy hoz rá szerencsét, ha akkor bontja ki, amikor mondtam! És te se nyisd ki! *köti Luni lelkére miközben táskája mélyéről előszed egy apró csomagot.*
- Eszemben sincs, ha azt mondod, hogy ne! De miért, mi ez? Valami amulett? Vagy valami jóslat? *csillannak fel Luninari szemei kíváncsian.*
- Nem mondhatom meg, csak, ha már elment. Különben szintén nem hozna szerencsét.
- Fura vagy.
- Mondja a lány, aki egy szál takaróban és mezítláb indul el varázslatokat csereberélni. *neveti el magát Ea, mire Luninari kissé sértődötten húzza el a száját, aminek hatására Ea csak még jobban nevet. Legszívesebben meg is ölelné a lányát, ha nem tudná, hogy ezzel nagyon feltartaná őt.*
- Ez most azért kicsit gonosz volt. *méltatlankodik Luninari.*
- Tudom, de hát ez van. Néha nekem is muszáj kicsit gonosznak lennem. Még megunnál, ha folyton csak kényeztetnélek, nem igaz?
- Nem, dehogy! Azt élvezném. Na mindegy. Rendben, odaadom neki, és köszönöm a nevében is, bármi is ez! De azért majd mondd el később!
*Ezúttal már a jegyzetek nélkül és rendesen felöltözve indul el, remélve, hogy Maydeleinet már a konyhában találja mire ő maga is megérkezik.
Ugyan nem volt sohasem papnő és soha nem is készült annak, most mégis érezni véli, majdnem úgy, mintha az teljes bizonyosság lenne, hogy a másik lány sokkal hamarabb fog távozni, mint szeretné, ezt pedig őszintén sajnálja. Ugyan alig volt idejük jobban megismerni egymást, és nem ajándékba kapta tőle a varázslatokat, hanem cseréltek, mégis a jegyzetek pusztán futólagos átfutása után is tudja, hogy sokkal több tudást kapott tőle, mint amit cserébe ő tudott adni, ezért pedig mérhetetlenül hálás. Ez a hála pedig már-már ahhoz hasonlatos, mintha egy barátnőjétől kellene búcsúznia hamarosan.
Emiatt szomorú, mégis jó kedvre deríti az, hogyha nem találkoznak akkor ki tudja, hogy meddig nem lehetett volna még sajátja mindaz a tudás, amit most neki köszönhetően fog magáévá tenni.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.06.21 23:43:07
*Elmosolyodik Maydeleine első szavaira.*
- Hát igen... *ért egyet kissé lassú, de valahogyan mégis talán határozott bólintással.* Az már biztos. Mi sátraztunk mellette. Nem a legkényelmesebb hosszú távon. Bár én erdőben nőttem fel, de azért mégiscsak házban laktam. Faházban persze, és kis kertünk is volt, de akkor is házban. És rendes ágyban aludtam, kényelmes ágyban. Szóval bevallom én sem igazán élveztem a dolgot. De Talán ez is egyfajta próba, hogy ki meddig bírja, és szándékosan meg van nehezítve, hogy csak a kitartóbbak maradjanak ott. Feltételezem ezért van maga a torony a mocsáron túl, hogy már az odajutás is meg legyen nehezítve. Ha én lennék a nagymester biztosan eszem ágába sem lenne oda rakni.
*~ Vagy talán csak üldözési mániám van. ~ teszi hozzá ezt inkább csak magának.*
- Tó partján lenne, mint ez a birtok, de legkevesebb, hogy egy szép és barátságos liget közepén, hosszú virágágyások között. *folytatja aztán mégis a gondolatmenetét.* De van egy olyan érzésem, hogy a torony mestere nem szívesen adja át a tudását, ami mondjuk valahol érthető, mert biztosan sokkal veszélyesebb hely lenne a világ, hogyha sokkal többen rohangálnának erős varázslatokkal. Más kérdés, hogy varázslatok nélkül is simán tudunk ártani egymásnak, szóval talán mindegy is. Az árát viszont megkéri rendesen, azt meg kell hagyni.
*Természetesen nem tudja megállni, hogy miután figyelmesen végighallgatja Maydeleine jegyzetekhez fűzött magyarázatát, ő maga is ne nézzen bele a másik lány által neki készített lapokba, annak ellenére sem, hogy ő maga ajánlotta fel, hogy induljanak el a konyhába, és még reggelit is ígért, neki már amennyiben persze igényli.
Nem szeretné húzni az időt, és nem is feledkezik bele túl sokáig, de kicsit talán így is tovább, mint korábbi ajánlata után illendő lenne.*
- Húha! *összegzi első benyomásait és ami rá igazán nem jellemző, hogy szinte kipirul a hirtelen jött lelkesedésében.*
- De hát ezek hihetetlen varázslatok! Úgy értem nagyon hasznosak. Ne érts félre, nem gondoltam, hogy nem tanultál sokat, és nem tudsz jó varázslatokat, de ezek akkor is sokkal jobbak, mint amire eredetileg számítottam. *mondja, és kicsit azért, bár igyekszik nem mutatni el is kedvetlenedik. Persze, nyilván ezer oka volt, hogy az események úgy és abban a sorrendben történtek vele, ahogyan történtek, mégis, ha a Maydeleine által leírt varázslatok közül akár csak egyetlen erőteljesebbet ismert volna már akkor, amikor körbevették a tisztáson őket, akkor jó eséllyel sohasem rabolják el Aleniát és minden teljesen máshogy alakul.
~ Nem, ez hülyeség! ~ szól viszont ezúttal gyorsan magára. ~ Miért gondolkodsz ilyeneken már megint, már vagy századszorra? Erre nem volt valóságos esély soha! Eleve, csak azért láthatod most ezeket a varázslatokat, mert itt vagy, és pont azért lehetsz itt, mert az történt Artheniorban, ami történt. ~
Próbálja visszarántani a gondolatait a jelenbe és ennek köszönhetően és hirtelen, mintha valami villámcsapás érné rájön arra, hogy fázik a talpa. Ezek után azt is sikerül felfognia, hogy jó eséllyel azért, mert még mezítláb van, ahogyan azt is, hogy mindössze éji takaróját viseli ruhaként, annyira gyorsan és lelkesen indult el a szobájából nemrég.
Szép lassan az egyszerre meglehetősen nevetséges és kínos kép is összeáll az elméjében a sokkal távolabbi múlton való felesleges rágódás helyett; Levetkőzött éjszaka elalvás előtt, ahogyan szokott, reggel pedig nagy lelkesedésében első lendülettel elindult megkeresni Maydeleinet. Éppen csak azt nem vette észre, hogy mindezt egy szál maga elé fogott takaróban sikerült megcselekednie.
Még jó, hogy legalább nem azt a holdas ágyneműt húzta végig a földön, amit beköltözésük napján kapott, hanem azt a rövidet, amit édesanyja hozott még otthonról. Még jobb, hogy szabad kezével fogva, és maga köré csavarva alacsony termetének köszönhetően tulajdonképpen ruhaként funkcionál ez is. Maydeleine vagy szintén annyira lelkes volt, hogy új varázslatokat tanulhat, mint ő, ezért nem tűnt fel neki, vagy csak túl udvarias ahhoz hogy felemlegesse szokatlan ruháját, bárhogy is, amint benne tudatosul, igyekszik is minél gyorsabban visszatérni a szobájába, már csak azért is, hogy ne látszódjon rajta ezúttal teljesen indokolt zavara.
A másik mágus válaszát mindenesetre még így is megvárja, ha valamit még szeretne mondani neki, csak ezek után mondja, neki, hogy;*
- Ne haragudj, de még vissza kell szaladnom a szobámba. Azt hiszem sikerült annyira sietnem, hogy elfelejtettem rendes ruhát venni. Még sosem történt ilyen korábban. *szabadkozik.* Várj meg a konyhában kérlek, máris ott vagyok! *teszi még hozzá, és amilyen gyorsan csak lehet igyekszik is gyorsan eltűnni Maydeleine látóteréből.*
- Na ezt azért nem gondoltam volna rólad *mondja neki édesanyja amikor kissé lihegve visszaér szobájába egy rövid kis futás után, és maga sem tudja, hogy nevessen, vagy próbáljon feddő, szigorú arcot vágni. Igaz utóbbinak sohasem volt a mestere, hallgatott is eleget miatta a saját szüleitől és egyéb rokonaitól. Nem mintha Luni valaha is rossz kislány lett volna, ettől még mindig elvárták volna tőle, hogy legyen vele szigorúbb és ne kényeztesse el. De hát ő mindig úgy gondolta, hogy azért a lánya, hogy szeresse, főleg úgy, ha már más nem szereti őt pusztán félvér mivolta miatt.*
- Értem én, hogy lelkes vagy, meg minden, meg alig várod, hogy megtanulhasd a kezedben lévő varázslatokat, de elindulni egy szál takaróban, mezítláb, úgy, hogy fel sem öltözöl! Ehhez fogható hülyeséget otthon sohasem csináltál! Épp csak azért nem szóltam utánad, mert én is annyira meglepődtem, és azt hittem úgy is mindjárt észreveszed. Hát...
*Végül a nevetés mellett dönt, pontosabban távolról sem az ő döntése, egyszerűen csak nem tudja magában tartani.
Luninari pedig, aki már eddig is határozottan zavarban volt, erre már csak hebeg valami olyasmit, hogy legközelebb majd jobban figyel, Eának pedig igazán nincsen kedve tovább gyötörni. Inkább csak csodálkozik amiatt, hogy lánya, akit természetszerűen a világon a legjobban ismer és akivel a legtöbb időt töltötte el az életéből még mindig képes neki néha meglepetést okozni.
Csak aztán el ne fajuljanak odáig a dolgok, hogy egyszer majd beállít egy teletetovált és félszemű zsebmetszővel és közli vele, hogy ő a szerelme! Bizarr gondolat, de hogy mennyire kiszámíthatatlan a szerelem azt elég jól tudja. Ugyanakkor valamennyire megnyugtatja, hogy nem csak Luninari nem igazán tudja elképzelni magát valaki más oldalán, hanem igazság szerint jelenleg ő is úgy van vele, hogy bár sokat gondolkodott ezen, képtelen lányának ideális párt elképzelni.
Tovább altatja benne a jövőről való aggodalmat, hogy a reggel több mint fura kezdete után Luninari nagyjából pontosan úgy viselkedik, mint amire számít tőle; igyekszik gyorsan felvenni legalább a látszólagos normalitás fonalát, és úgy viselkedni, mintha az iménti közjáték meg sem történt volna.
Az egyszerűség kedvéért azt a ruháját veszi vissza, amit tegnap este viselt, és belebújik az első cipőbe, ami a kezébe akad, ami amúgy persze szintén az, ami tegnap este is volt a lábán.*
- Ó igen! Ezt majd add oda annak a lánynak, és mondd meg neki, hogy csak akkor bontsa ki, ha már megítélése szerint olyan messze jár innen, hogy semmiképp nem fordulna vissza ide. Szerencsét fog hozni neki, és van egy olyan érzésem, hogy szüksége lesz rá. De csak úgy hoz rá szerencsét, ha akkor bontja ki, amikor mondtam! És te se nyisd ki! *köti Luni lelkére miközben táskája mélyéről előszed egy apró csomagot.*
- Eszemben sincs, ha azt mondod, hogy ne! De miért, mi ez? Valami amulett? Vagy valami jóslat? *csillannak fel Luninari szemei kíváncsian.*
- Nem mondhatom meg, csak, ha már elment. Különben szintén nem hozna szerencsét.
- Fura vagy.
- Mondja a lány, aki egy szál takaróban és mezítláb indul el varázslatokat csereberélni. *neveti el magát Ea, mire Luninari kissé sértődötten húzza el a száját, aminek hatására Ea csak még jobban nevet. Legszívesebben meg is ölelné a lányát, ha nem tudná, hogy ezzel nagyon feltartaná őt.*
- Ez most azért kicsit gonosz volt. *méltatlankodik Luninari.*
- Tudom, de hát ez van. Néha nekem is muszáj kicsit gonosznak lennem. Még megunnál, ha folyton csak kényeztetnélek, nem igaz?
- Nem, dehogy! Azt élvezném. Na mindegy. Rendben, odaadom neki, és köszönöm a nevében is, bármi is ez! De azért majd mondd el később!
*Ezúttal már a jegyzetek nélkül és rendesen felöltözve indul el, remélve, hogy Maydeleinet már a konyhában találja mire ő maga is megérkezik.
Ugyan nem volt sohasem papnő és soha nem is készült annak, most mégis érezni véli, majdnem úgy, mintha az teljes bizonyosság lenne, hogy a másik lány sokkal hamarabb fog távozni, mint szeretné, ezt pedig őszintén sajnálja. Ugyan alig volt idejük jobban megismerni egymást, és nem ajándékba kapta tőle a varázslatokat, hanem cseréltek, mégis a jegyzetek pusztán futólagos átfutása után is tudja, hogy sokkal több tudást kapott tőle, mint amit cserébe ő tudott adni, ezért pedig mérhetetlenül hálás. Ez a hála pedig már-már ahhoz hasonlatos, mintha egy barátnőjétől kellene búcsúznia hamarosan.
Emiatt szomorú, mégis jó kedvre deríti az, hogyha nem találkoznak akkor ki tudja, hogy meddig nem lehetett volna még sajátja mindaz a tudás, amit most neki köszönhetően fog magáévá tenni.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.06.21 23:43:07
403. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-06-19 15:18:22
Üzenet elküldve: 2021-06-19 15:18:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
//Hallani is felkutatni//
*Nem is kell sokat várnia és hallja, hogy motoszkálás hangja szűrődik be a folyosóról. Kicsit bizonytalanok a léptek, így felül az ágyon, hogy azonnal lássa ki is az, de mindjárt érkezik is a kopogás is. Mikor megpillantja Lunit elmosolyodik, látja, hogy ő sem tétlenkedett, mert egy kupac jegyzetet is lobogtat a kezében, amivel bizonyára ő is sokat dolgozott.*
-Jó reggelt. Igen, jobban aludtam, mint az elmúlt egy hatban bármikor. A Mágustorony nem kifejezetten hosszú ottlétekre van tervezve, azt hiszem, vagy csak én vagyok kényes erre. *Mondja kicsit zavartan, miközben a kezével a haját piszkálja, mert teljesen elképzelhető, hogy csak hozzászokott már a puha párnákhoz és a bevetett, friss ágynemű illatához. Ettől függetlenül tudja, hogy az emberek nagy része ennél rosszabb körülmények között kénytelen álomra hajtani a fejét. Ez követően feláll és az asztalkához sétál a szobában, hogy két kézzel összerendezze a sok papírt, majd odaütögeti őket a laphoz, így két kézzel szépen át tudja fogni és megszemlélésre odaadni Luninank. Azzal a lendülettel ő is belenéz a másik irásaiba.*
-Hm… úgy látom ezzel nem lesz probléma. *Néz fel belőle megkönnyebbült mosollyal, egyértelműen el tudja olvasni az írást. Majd a lány érdeklődik, az esti jegyzetelése felől is, erre kicsit oldalra billenti a fejét, persze sokáig fenn maradt és körmölt, de úgy hiszi minden fáradozása megtérül.*
-Meglehet, de ez most nem volt fáradtság. *Nem is hazudik, mert az izgatott várakozástól, talán aludni se tudott volna, ha nem fárasztotta volna le magát körmöléssel előtte. ~Milyen ártatlan és jólelkű teremtés. ~ Nézi a másikat kicsit elrévedve a gondolataiban, alig meri elhinni, hogy a megpróbáltatások után is meg tudta tartani ezt a kedves oldalát. Mikor a másik említi, hogy az övé kicsit kevesebb, meg is emelgeti, de kétségtelen már látásra is, hogy ő több anyagot tudott összehordani.*
-Minden lapra egy varázslat leírása került, külön készítettem őket, nehogy összekuszálódj. Így szoktam meg, szerintem neked is könnyebb lesz így tanulni. *Nézegeti a lány jegyzeteit is, nagyjából hasonlókat írtak, a varázslatok mibenlétéről, a velük járó szavakat és mozdulatokat és néhány megjegyzést mindhez valamint a hatásokat. Már éppen erősen benne van a papírban, mikor Luni említi a konyhát.*
-Oh… persze, menjünk, azt hiszem, valamit én is bekapnék az út előtt. *Szabadkozik, mert tegnap nem igazán evett és legközelebb már csak a városban lesz rá lehetősége, így ezt most megragadná.*
-Ez itt egy… kettő… három…. négy…. *Számolgatja össze a papíron külön szedett, lány által írt varázslatokat.*
-Reggelit? Milyen kis gondos vagy... magadnak vagy... az anyukádnak is... hát persze. *Ugrik be neki az, amit tegnap a lány mondott, ő nem feltétlen igényli az elkészsített reggelit, majd valamit bekap.*
*Nem is kell sokat várnia és hallja, hogy motoszkálás hangja szűrődik be a folyosóról. Kicsit bizonytalanok a léptek, így felül az ágyon, hogy azonnal lássa ki is az, de mindjárt érkezik is a kopogás is. Mikor megpillantja Lunit elmosolyodik, látja, hogy ő sem tétlenkedett, mert egy kupac jegyzetet is lobogtat a kezében, amivel bizonyára ő is sokat dolgozott.*
-Jó reggelt. Igen, jobban aludtam, mint az elmúlt egy hatban bármikor. A Mágustorony nem kifejezetten hosszú ottlétekre van tervezve, azt hiszem, vagy csak én vagyok kényes erre. *Mondja kicsit zavartan, miközben a kezével a haját piszkálja, mert teljesen elképzelhető, hogy csak hozzászokott már a puha párnákhoz és a bevetett, friss ágynemű illatához. Ettől függetlenül tudja, hogy az emberek nagy része ennél rosszabb körülmények között kénytelen álomra hajtani a fejét. Ez követően feláll és az asztalkához sétál a szobában, hogy két kézzel összerendezze a sok papírt, majd odaütögeti őket a laphoz, így két kézzel szépen át tudja fogni és megszemlélésre odaadni Luninank. Azzal a lendülettel ő is belenéz a másik irásaiba.*
-Hm… úgy látom ezzel nem lesz probléma. *Néz fel belőle megkönnyebbült mosollyal, egyértelműen el tudja olvasni az írást. Majd a lány érdeklődik, az esti jegyzetelése felől is, erre kicsit oldalra billenti a fejét, persze sokáig fenn maradt és körmölt, de úgy hiszi minden fáradozása megtérül.*
-Meglehet, de ez most nem volt fáradtság. *Nem is hazudik, mert az izgatott várakozástól, talán aludni se tudott volna, ha nem fárasztotta volna le magát körmöléssel előtte. ~Milyen ártatlan és jólelkű teremtés. ~ Nézi a másikat kicsit elrévedve a gondolataiban, alig meri elhinni, hogy a megpróbáltatások után is meg tudta tartani ezt a kedves oldalát. Mikor a másik említi, hogy az övé kicsit kevesebb, meg is emelgeti, de kétségtelen már látásra is, hogy ő több anyagot tudott összehordani.*
-Minden lapra egy varázslat leírása került, külön készítettem őket, nehogy összekuszálódj. Így szoktam meg, szerintem neked is könnyebb lesz így tanulni. *Nézegeti a lány jegyzeteit is, nagyjából hasonlókat írtak, a varázslatok mibenlétéről, a velük járó szavakat és mozdulatokat és néhány megjegyzést mindhez valamint a hatásokat. Már éppen erősen benne van a papírban, mikor Luni említi a konyhát.*
-Oh… persze, menjünk, azt hiszem, valamit én is bekapnék az út előtt. *Szabadkozik, mert tegnap nem igazán evett és legközelebb már csak a városban lesz rá lehetősége, így ezt most megragadná.*
-Ez itt egy… kettő… három…. négy…. *Számolgatja össze a papíron külön szedett, lány által írt varázslatokat.*
-Reggelit? Milyen kis gondos vagy... magadnak vagy... az anyukádnak is... hát persze. *Ugrik be neki az, amit tegnap a lány mondott, ő nem feltétlen igényli az elkészsített reggelit, majd valamit bekap.*
402. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-06-18 22:41:06
Üzenet elküldve: 2021-06-18 22:41:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hallani is felkutatni//
*Mélyen alszik, mégis kissé nyugtalanul ébred fel a nap első sugaraira, legnagyobb meglepetésére pedig édesanyját már szintén ébren találja.*
- Reggel van már? *kérdi félve, bár biztos benne, hogy a tegnap este megbeszéltek után Maydeleine felébresztené mielőtt elhagyná a birtokot.*
- Dehogy! Aludj csak nyugodtan tovább, ha szeretnél! Majd felébresztelek kicsit később.
- Te nem akarsz aludni?
- Kialudtam magam. *hazudja Ea szemrebbenés nélkül, mialatt pedig lánya megnyugodva visszaalszik kedvenc nyulaival, sokadszorra is az ablakhoz sétál kinézni a tóra, hogy megint csak átgondolja az életét. Igazából mindkettőjük életét, de főleg a sajátját, amiből mégiscsak természetszerűen következik egyetlen lányáé, akié az övétől függött mindig is, egészen a legutóbbi hatokig, amely az utólagos tudás birtokában most már úgy tűnik, hogy minden szándéka ellenére is kikerülhetetlenül következtek a múltból, akárcsak mintha valami naplemente lenne.
Sohasem késő, és sohasem baj még egyszer átgondolni ugyanazt, hogy rájöjjön, hogy hol hibázott mind a kettőjükkel kapcsolatban.
A nap már sokkal magasabban jár mire hosszasan, és lányára jellemző kissé tán körülményes kerülőutakkal, számtalan fontos, de más számára talán annak nem tűnő részletnél leragadva átgondolja mindezt, közben pedig Luninari felébred újra.*
- Ugye nem aludtam el? *kérdi is azonnal a nap első ijedtségének lendületével a reggeli, vagy már késő délelőtti világosságot látva.*
- Dehogy! Mondtam, hogy időben keltelek. *válaszol neki.* Rosszul esik, hogy nem bízol bennem. De tudod mit! Bizonyítsd be nekem, hogy érdemes veled maradnom még egy kicsit! *teszi hozzá, nehezen próbálva leplezni teljesen komolynak álcázott arcával, hogy valójában csak viccel, még akkor is, hogyha attól tart, hogy lányának nem igazán van humorérzéke, saját magának pedig saját maga megítélése szerint is elég hülye viccei vannak.*
- Éhes vagyok. Hozz nekem reggelit! *folytatja azért mindezek ellenére.* De az istenekre, nehogy megint sonka legyen, meg a kedvenc kecskéd tejéből készült sajt. Süss nekem tojást, vagy valami ilyesmi! Légy kreatív! Ha lesz egyszer egy férfi az életedben akkor neki sem adhatod mindig ugyanazt. Tudod, ők elég válogatósak, a többség meg akkor sem menne be a konyhába, ha... á, mindegy.
*Ha az utolsó mondat nem hangzik el, Luninari még hajlamos is lenne teljesen komolyan venni őt, így azonban figyelme azonnal el is terelődik az utolsó témára. Annyira, hogy még két mozdulat közben is megmerevedik majdnem úgy, mintha varázsolni készülne ismét.*
- Tudod... azt hiszem, hogy én félek a férfiaktól. Vagy valami ilyesmi. *vallja be, mire édesanyja is annyira megdöbben, hogy muszáj feltennie az egyik legegyszerűbb és talán leges-legősibb kérdést, amióta csak népe szerint távoli őseik feltalálták a beszédet és a nyelvet.*
- Mi van?
- Na jó, ez így nem pontos. Csak hát... nem tudom mit akarnak tőlem. Ott van mondjuk Thim. Szerintem tetszem neki és ez megijeszt, az az igazság. Biztosan nem csak azért jött el velem a Mágustoronyhoz, és vigyázott rám végig, mert annyira szeret velem beszélgetni. Mi van, ha többet szeretne? Te vagy a papnő. Illetve voltál, ne haragudj! *hajtja le még a fejét is, mert tudja, hogy akaratán kívül is olyat mondott, amit nem kellett volna.* Mit csináljak vele? Mit mondjak neki? Nem tudom, hogy mit, vagy kit akarok, vagy kire várok. De jó eséllyel még nem volt szerelmes soha. Mindaz, amit akárki iránt is éreztem nem hasonlítható ahhoz, mint amit te meséltél apáról. Persze jó vele lenni, kellemes érzés, biztonságban érzem magam, de ez még biztosan nem szerelem szerintem. Hálátlan lennék azok után, hogy annyi mindent tett értem? Biztosan. És mégis... azt hiszem hogyha nem gondolok rád és a nyuszikra, akkor a legerősebb érzelmeim Lau és Alenia iránt voltak. De az sem lehetett szerelem. Más, mint amiről meséltél. Viszont még Nai közelében is máshogy éreztem magam. Talán jobban, vagy nem is tudom...
- Jaj Luni! Fel is nőttél, de kislány is vagy még mindig. Tényleg veled kell még maradnom kicsit. *mondja Ea, ezúttal azonban azt a mosolyt kell lepleznie, ami egyszerre szomorú, ugyanakkor mégis megkönnyebbült. Előző azért, mert Luninari reggeli helyett előadott zavaros önvallomása máris előrevetíti azt, hogy szerelmek terén ugyanúgy nem lesz egyszerű dolga, mint neki, akiért egykor a falu legszebb ifjai versengtek, végül mégis egy csak ideiglenesen befogadott, és valójában lenézett embernek szült gyermeket, a második viszont azért, mert amennyire éjszaka félig ébren, félig pedig félálomban átgondolta, szeretne még egy darabig olyan anya lenni, akire lányának szüksége van.*
- Ez sajnos sokkal bonyolultabb dolog annál, hogy képes legyél megérteni. Ha még ennyi idősen, és ennyi átélt rossz után sem igazán érted, hogy mi is az a szerelem, akkor a legegyszerűbb, ha egyelőre nem is foglalkozol ilyesmivel, csak a mágiára koncentrálsz. Ez érdekel, nem? Hát akkor meg találd meg a saját utadat, és kész! Minden más majd ebből következik úgy is. Néha a dolgok megtörténnek csak úgy maguktól. Sőt, ezt már tapasztaltad is. Miből lett a lázadás Artheniorban? Miért tűntek el a nemesek vele együtt? Volt oka mind a kettőnek, de neked ahhoz semmi közöd a világon nem volt. Túl sokszor történnek dolgok csak úgy maguktól, anélkül, hogy bármit is tennénk értük, vagy olyan okokból, amire nincsen semmilyen hatásunk, sőt nem is akarunk hatni rájuk. Sokszor meg pont az nem válik valóra, amit a legjobban szeretnénk megvalósítani. Ezerszer elmondtam már neked. Mind halandók vagyunk, csak az igazi istenek és istennők akarata számít, de még ők sem írhatják felük sohasem a sorsot! Szóval ne gondolkodj azon, hogy kit szeretsz, vagy kit kellene szeretned. Eleve nem kell senkit sem szeretned, ha nem szeretnéd szeretni! Ez a tanácsom, mint egykori papnőnek. Gondolkodj el ezen, ha már úgy is annyira szeretsz gondolkodni! De most menj, hozz nekem reggelit! Aztán lágy legyen ám az a rántotta, ahogyan szeretem!
*Ea az utolsó két mondattal egyben elvágja a válasz lehetőség is.*
- Rendben, az lesz! *ígéri meg Luninari, és az imént hallottak feldolgozása legelején éppen csak annyi gyakorlatiasság marad benne, hogy legalább a tegnap készült jegyzeteket képes felkapni és magával vinni.
Miután szobája ajtaját édesanyjára zárja éppen indulna is azonnal a konyha felé, amikor észreveszi, hogy pont annak a szobának az ajtaja van nyitva, ami mögé tegnap Maydeleinet vezette.
Bár látja, hogy az ajtó kitárva, mintha csak őt várná, maga sem tudja, hogy miért óvakodik oda, akárha a másik lánytól félnie kellene. Talán az előző beszélgetésnek sikerült kicsit megint elbizonytalanítania önmagában, talán még mindig túlságosan mindazon események hatása alatt van, amiről azt hiszi, hogy már nincs is igazán a hatása alatt. Most nem számít. A biztonság kedvéért azért hármat kopogtat halkan az ajtón, hiába tudja, hogy feleslegesen.*
- Szia, jó reggelt! *mondja kissé talán bátortalanul.*
- Remélem, hogy jól aludtál. *teszi hozzá udvariasnak szánt, de valóban őszinte kívánságát, majd hagyva időt a válaszra boldogan meglobogtatja az általa készített jegyzeteket.*
- Próbáltam a lehető legolvashatóbban írni, remélem jó lesz így és minden érthető lesz majd.
*A szobába belépve Maydeleine kezébe adja a jegyzeteket, hogy nyugodtan átlapozhassa őket és beléjük olvashasson, közben pedig vágyakozva néz a lány tudását rejtő papírlapok után, de azért nem nyúl értük a világért sem.*
- Ugye nem kellett ezért fennmaradnod túl sokáig ezekért? *kérdi kissé szorongó aggodalommal nézve saját kissé vékonyabb papírkötegére.*
- Félek, hogy amit én tudok az kicsit kevesebb, mint amit te. De azért csak nézz bele! A lényeg mindenképpen benne van szerintem. *mondja, miközben reméli, hogy tényleg sikerült jól leírnia mindent, úgy, hogy az is megérthesse, aki nem olvashatta át rendesen az általa hosszú napokon át bújt könyveket.*
- Közben, ha gondolod kimehetünk a konyhába. *ajánlja fel.* Biztosan éhes vagy és szomjas, nekem pedig reggelit is kell készítenem.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.06.18 23:08:50
*Mélyen alszik, mégis kissé nyugtalanul ébred fel a nap első sugaraira, legnagyobb meglepetésére pedig édesanyját már szintén ébren találja.*
- Reggel van már? *kérdi félve, bár biztos benne, hogy a tegnap este megbeszéltek után Maydeleine felébresztené mielőtt elhagyná a birtokot.*
- Dehogy! Aludj csak nyugodtan tovább, ha szeretnél! Majd felébresztelek kicsit később.
- Te nem akarsz aludni?
- Kialudtam magam. *hazudja Ea szemrebbenés nélkül, mialatt pedig lánya megnyugodva visszaalszik kedvenc nyulaival, sokadszorra is az ablakhoz sétál kinézni a tóra, hogy megint csak átgondolja az életét. Igazából mindkettőjük életét, de főleg a sajátját, amiből mégiscsak természetszerűen következik egyetlen lányáé, akié az övétől függött mindig is, egészen a legutóbbi hatokig, amely az utólagos tudás birtokában most már úgy tűnik, hogy minden szándéka ellenére is kikerülhetetlenül következtek a múltból, akárcsak mintha valami naplemente lenne.
Sohasem késő, és sohasem baj még egyszer átgondolni ugyanazt, hogy rájöjjön, hogy hol hibázott mind a kettőjükkel kapcsolatban.
A nap már sokkal magasabban jár mire hosszasan, és lányára jellemző kissé tán körülményes kerülőutakkal, számtalan fontos, de más számára talán annak nem tűnő részletnél leragadva átgondolja mindezt, közben pedig Luninari felébred újra.*
- Ugye nem aludtam el? *kérdi is azonnal a nap első ijedtségének lendületével a reggeli, vagy már késő délelőtti világosságot látva.*
- Dehogy! Mondtam, hogy időben keltelek. *válaszol neki.* Rosszul esik, hogy nem bízol bennem. De tudod mit! Bizonyítsd be nekem, hogy érdemes veled maradnom még egy kicsit! *teszi hozzá, nehezen próbálva leplezni teljesen komolynak álcázott arcával, hogy valójában csak viccel, még akkor is, hogyha attól tart, hogy lányának nem igazán van humorérzéke, saját magának pedig saját maga megítélése szerint is elég hülye viccei vannak.*
- Éhes vagyok. Hozz nekem reggelit! *folytatja azért mindezek ellenére.* De az istenekre, nehogy megint sonka legyen, meg a kedvenc kecskéd tejéből készült sajt. Süss nekem tojást, vagy valami ilyesmi! Légy kreatív! Ha lesz egyszer egy férfi az életedben akkor neki sem adhatod mindig ugyanazt. Tudod, ők elég válogatósak, a többség meg akkor sem menne be a konyhába, ha... á, mindegy.
*Ha az utolsó mondat nem hangzik el, Luninari még hajlamos is lenne teljesen komolyan venni őt, így azonban figyelme azonnal el is terelődik az utolsó témára. Annyira, hogy még két mozdulat közben is megmerevedik majdnem úgy, mintha varázsolni készülne ismét.*
- Tudod... azt hiszem, hogy én félek a férfiaktól. Vagy valami ilyesmi. *vallja be, mire édesanyja is annyira megdöbben, hogy muszáj feltennie az egyik legegyszerűbb és talán leges-legősibb kérdést, amióta csak népe szerint távoli őseik feltalálták a beszédet és a nyelvet.*
- Mi van?
- Na jó, ez így nem pontos. Csak hát... nem tudom mit akarnak tőlem. Ott van mondjuk Thim. Szerintem tetszem neki és ez megijeszt, az az igazság. Biztosan nem csak azért jött el velem a Mágustoronyhoz, és vigyázott rám végig, mert annyira szeret velem beszélgetni. Mi van, ha többet szeretne? Te vagy a papnő. Illetve voltál, ne haragudj! *hajtja le még a fejét is, mert tudja, hogy akaratán kívül is olyat mondott, amit nem kellett volna.* Mit csináljak vele? Mit mondjak neki? Nem tudom, hogy mit, vagy kit akarok, vagy kire várok. De jó eséllyel még nem volt szerelmes soha. Mindaz, amit akárki iránt is éreztem nem hasonlítható ahhoz, mint amit te meséltél apáról. Persze jó vele lenni, kellemes érzés, biztonságban érzem magam, de ez még biztosan nem szerelem szerintem. Hálátlan lennék azok után, hogy annyi mindent tett értem? Biztosan. És mégis... azt hiszem hogyha nem gondolok rád és a nyuszikra, akkor a legerősebb érzelmeim Lau és Alenia iránt voltak. De az sem lehetett szerelem. Más, mint amiről meséltél. Viszont még Nai közelében is máshogy éreztem magam. Talán jobban, vagy nem is tudom...
- Jaj Luni! Fel is nőttél, de kislány is vagy még mindig. Tényleg veled kell még maradnom kicsit. *mondja Ea, ezúttal azonban azt a mosolyt kell lepleznie, ami egyszerre szomorú, ugyanakkor mégis megkönnyebbült. Előző azért, mert Luninari reggeli helyett előadott zavaros önvallomása máris előrevetíti azt, hogy szerelmek terén ugyanúgy nem lesz egyszerű dolga, mint neki, akiért egykor a falu legszebb ifjai versengtek, végül mégis egy csak ideiglenesen befogadott, és valójában lenézett embernek szült gyermeket, a második viszont azért, mert amennyire éjszaka félig ébren, félig pedig félálomban átgondolta, szeretne még egy darabig olyan anya lenni, akire lányának szüksége van.*
- Ez sajnos sokkal bonyolultabb dolog annál, hogy képes legyél megérteni. Ha még ennyi idősen, és ennyi átélt rossz után sem igazán érted, hogy mi is az a szerelem, akkor a legegyszerűbb, ha egyelőre nem is foglalkozol ilyesmivel, csak a mágiára koncentrálsz. Ez érdekel, nem? Hát akkor meg találd meg a saját utadat, és kész! Minden más majd ebből következik úgy is. Néha a dolgok megtörténnek csak úgy maguktól. Sőt, ezt már tapasztaltad is. Miből lett a lázadás Artheniorban? Miért tűntek el a nemesek vele együtt? Volt oka mind a kettőnek, de neked ahhoz semmi közöd a világon nem volt. Túl sokszor történnek dolgok csak úgy maguktól, anélkül, hogy bármit is tennénk értük, vagy olyan okokból, amire nincsen semmilyen hatásunk, sőt nem is akarunk hatni rájuk. Sokszor meg pont az nem válik valóra, amit a legjobban szeretnénk megvalósítani. Ezerszer elmondtam már neked. Mind halandók vagyunk, csak az igazi istenek és istennők akarata számít, de még ők sem írhatják felük sohasem a sorsot! Szóval ne gondolkodj azon, hogy kit szeretsz, vagy kit kellene szeretned. Eleve nem kell senkit sem szeretned, ha nem szeretnéd szeretni! Ez a tanácsom, mint egykori papnőnek. Gondolkodj el ezen, ha már úgy is annyira szeretsz gondolkodni! De most menj, hozz nekem reggelit! Aztán lágy legyen ám az a rántotta, ahogyan szeretem!
*Ea az utolsó két mondattal egyben elvágja a válasz lehetőség is.*
- Rendben, az lesz! *ígéri meg Luninari, és az imént hallottak feldolgozása legelején éppen csak annyi gyakorlatiasság marad benne, hogy legalább a tegnap készült jegyzeteket képes felkapni és magával vinni.
Miután szobája ajtaját édesanyjára zárja éppen indulna is azonnal a konyha felé, amikor észreveszi, hogy pont annak a szobának az ajtaja van nyitva, ami mögé tegnap Maydeleinet vezette.
Bár látja, hogy az ajtó kitárva, mintha csak őt várná, maga sem tudja, hogy miért óvakodik oda, akárha a másik lánytól félnie kellene. Talán az előző beszélgetésnek sikerült kicsit megint elbizonytalanítania önmagában, talán még mindig túlságosan mindazon események hatása alatt van, amiről azt hiszi, hogy már nincs is igazán a hatása alatt. Most nem számít. A biztonság kedvéért azért hármat kopogtat halkan az ajtón, hiába tudja, hogy feleslegesen.*
- Szia, jó reggelt! *mondja kissé talán bátortalanul.*
- Remélem, hogy jól aludtál. *teszi hozzá udvariasnak szánt, de valóban őszinte kívánságát, majd hagyva időt a válaszra boldogan meglobogtatja az általa készített jegyzeteket.*
- Próbáltam a lehető legolvashatóbban írni, remélem jó lesz így és minden érthető lesz majd.
*A szobába belépve Maydeleine kezébe adja a jegyzeteket, hogy nyugodtan átlapozhassa őket és beléjük olvashasson, közben pedig vágyakozva néz a lány tudását rejtő papírlapok után, de azért nem nyúl értük a világért sem.*
- Ugye nem kellett ezért fennmaradnod túl sokáig ezekért? *kérdi kissé szorongó aggodalommal nézve saját kissé vékonyabb papírkötegére.*
- Félek, hogy amit én tudok az kicsit kevesebb, mint amit te. De azért csak nézz bele! A lényeg mindenképpen benne van szerintem. *mondja, miközben reméli, hogy tényleg sikerült jól leírnia mindent, úgy, hogy az is megérthesse, aki nem olvashatta át rendesen az általa hosszú napokon át bújt könyveket.*
- Közben, ha gondolod kimehetünk a konyhába. *ajánlja fel.* Biztosan éhes vagy és szomjas, nekem pedig reggelit is kell készítenem.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.06.18 23:08:50
401. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-06-16 10:48:30
Üzenet elküldve: 2021-06-16 10:48:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
//Távozás//
*Másnap reggel, mikor minden őt érintő dolgot elrendezett kimegy, hogy felszerszámozza a lovát. Még maga is meglepődik azon, hogy mennyire korán verte ki az álmot a fény szeméből, de most már nincs mit tenni, megtörtént. Miután mindezzel elkészült agyal egy kicsit rajta, hogy fel merje-e ébreszteni Laurentitiát, hiszen lehet tegnap este még sok dolga volt és még aludna. Arra a döntésre jut, hogy levelet ír, azzal a tudással ami, neki van. Nem használ bonyolult szavakat vagy összetett mondatokat csak leírja a lényeget. A levél tartalmazza, hogy a felújítással, amit kért tőle a nő megvolnának, hogy Lylinor végül nem marad velük végig és hogy két gyereket találtak a romok között, akik még most is ott élnek. Szó esik a rendbe rakott kertről és a férfiről, akit felfogadtak, hogy segítsen nekik ebben a nagy munkában. A szarvast majdnem kifelejti, de végül azt is odafirkantja a végére az aláírásával együtt.*
-Ezzel meg is volnánk. *Ezt követően becsúsztatja a nő ajtaja alatt az összehajtott levelet, majd csendben elhagyja az aranyos szőrű paripája hátán. Még mindig nem szokta meg a lovaglást így lassan lépkednek, de miért is sietnének? Most úgy érzi, egy kis pihenésre lenne szüksége, hogy azt a rengeteg felelősséget maga mögött tudja hagyni, meg rengeteg alkoholra. ~Kölköket bízni rám? Esélytelen …~*
*Másnap reggel, mikor minden őt érintő dolgot elrendezett kimegy, hogy felszerszámozza a lovát. Még maga is meglepődik azon, hogy mennyire korán verte ki az álmot a fény szeméből, de most már nincs mit tenni, megtörtént. Miután mindezzel elkészült agyal egy kicsit rajta, hogy fel merje-e ébreszteni Laurentitiát, hiszen lehet tegnap este még sok dolga volt és még aludna. Arra a döntésre jut, hogy levelet ír, azzal a tudással ami, neki van. Nem használ bonyolult szavakat vagy összetett mondatokat csak leírja a lényeget. A levél tartalmazza, hogy a felújítással, amit kért tőle a nő megvolnának, hogy Lylinor végül nem marad velük végig és hogy két gyereket találtak a romok között, akik még most is ott élnek. Szó esik a rendbe rakott kertről és a férfiről, akit felfogadtak, hogy segítsen nekik ebben a nagy munkában. A szarvast majdnem kifelejti, de végül azt is odafirkantja a végére az aláírásával együtt.*
-Ezzel meg is volnánk. *Ezt követően becsúsztatja a nő ajtaja alatt az összehajtott levelet, majd csendben elhagyja az aranyos szőrű paripája hátán. Még mindig nem szokta meg a lovaglást így lassan lépkednek, de miért is sietnének? Most úgy érzi, egy kis pihenésre lenne szüksége, hogy azt a rengeteg felelősséget maga mögött tudja hagyni, meg rengeteg alkoholra. ~Kölköket bízni rám? Esélytelen …~*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1167-1186