//Intath//
* Hogy biztos-e, abban nem biztos, főleg nem, amikor épp nemrég csikizte csaknem halálra az elf. Mostanra kifejlesztett némi önvédelmet az ilyenekkel szemben, így magában elgondolkodik, hogy mit feleseljen, de aztán a feleselés – sőt, bármiféle verbális válaszadás – elmarad. Dänkijinkilinkilinkilinkij elhallgat. Úgy gondolja, ha azt mondaná, hogy „igen, biztos”, akkor megint rosszul járna, ha viszont beismerné, hogy talán mégis lehetséges, hogy az elf fülek méterekkel odábbról meghallották az ő pici szívének pici zakatolását, azzal elismerné a vereségét. Egyik verzió sem tetszik neki, ezért hallgat, mint a sír. Persze külsőleg úgy tűnhet, hogy a hallgatás beleegyezés, azaz nem biztos, de ő igazából csak abban nem biztos, hogy nem biztos, tehát biztos abban, hogy talán biztos. Akárhogy is, végül sikerül rávenni Intathot, hogy elbújjon. A számolás pedig folytatódik. *
– …Egy. Megyek! * Kiáltja el magát, és elindul megkeresni az elfet. Olyan célirányosan indul a pince felé, mintha pontosan tudná, hogy oda bújt el a másik. A többi hálószobába be se néz, a nappaliban is csak annyira néz körül, hogy csak azt szúrná ki, aki meg sem próbált elbújni.
~ Én ide bújtam volna, ha lett volna rá időm. ~ Persze azt nem veszi számításba, hogy Intath nem olyan okos, mint ő (hanem valószínűleg még okosabb), ezért nem ott bújik meg, ami Dänkijinkilinkilinkilinkij egyik kedvenc helyisége a házban. Így amikor a tündérlány leér a lépcső aljára, hümmög egyet, és homlokráncolva próbálja kitalálni, hová bújhatott egy ilyen kis szobában az elf. Megnézi az asztal alatt, a szekrényekben, még a polc tetejére is felnéz, és megszámolja, hány pióca van az üvegben. Habár azt mondta, nem tud varázsolni, a tündér többek között ezt se hitte el neki egészen. Mi van, ha piócává változtatta magát? Vagy színes-szagos varázsitallá? Vagy, ami még valószínűbb, mi van, ha láthatatlanná tévő varázsitalt kotyvasztott magának? Muszáj ellenőriznie, hogy az asztalon minden úgy van-e, ahogy legutoljára hagyták. Arra utaló nyomokat keres, hogy Intath valamit kotyvasztott az elmúlt talán fél percben. De ilyesmit aligha talál, ellenben amikor már épp fordulna vissza a lépcső felé, hogy szétnézzen a ház többi részében is, sikerül könyökével levernie egy üvegcsét. Felsikolt, és arrébb ugrik, neki az orvosi asztalnak, amitől újra megijed, és ijedtében eszébe se jut feltakarítani, inkább felrohan a lépcsőn.
A keresés fontosabb, mint az, hogy biztonságos legyen a lejárás a pincébe. Azért reméli, amit levert, nem volt túl értékes.
Ha a csörömpölés és a sikoltásra Intath nem bújt elő a rejtekhelyéről, akkor Dänkijinkilinkilinkilinkij még percekig járja a házat, benéz mindenhova, sőt, még az ablakon is kinéz, de a kertbe nem megy ki. Az a végső megoldás lenne, ám még azelőtt benéz a hordók mögé is. *
– Hé! Hiszen itt vagy! Mondtam, hogy én vagyok a legjobb ebben a játékban. Azt hiszem, összetörtem valamit a pincében. * Mondja mosolyogva. *