Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 47 (921. - 940. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1389-1408
940. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-30 17:37:19
Üzenet elküldve: 2021-07-30 17:37:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*A félvér mintha nem is értené mi az amiről a férfi beszél. A kérdés nem hozza zavarba az elfet. Mi lehet fontosabb egyeseknek mint a saját életük.*
-Elvek, szabadság, gyűlölet, hit, hagyomány. Ezek lehetnek fontosabbak.
*Hogy engedjék el a témát azzal egyet ért. Sokat beszéltek nagyon bonyolult dolgokról méghozzá korán reggel. Kevésbé aranyos partnerrel bele se kezdett volna a doki. A kezének a történetére csak vállat ránt. A kedves érintésre csak halványan mosolyodik el.*
-Az én döntésem volt.
*Nem szereti szóba hozni, de most fontosnak vélte mert ez a leglátványosabb érve a saját igaza mellett. Pusztán az, hogy meg lehet sérülni nem jelenti, hogy nincs szabad választása valakinek. Ő az elvei miatt vesztette el a kezét. És a nagy pofája miatt verték meg utána annyiszor, hogy már visszaemlékezni se tud rá. Ő az élő példa, hogy lehet másképp dönteni. A lázadás kitörésének okait igencsak felületesen érintik főleg mert a lány igen hamar eltéríti azt. A túlzott erőszak említésére a doki bólint.*
-Ilyen a káosz.
*Az ostobák kifordulnak önmagukból mert elhiszik, hogy bármit megtehetnek majd ha rádöbbennek miket tettek akkor önmagukba zuhannak vagy úgy élik le az életüket, hogy örökre homokba dugják a fejüket. És a dokinak van egy elég erős sejtése, hogy valakik irányították azért, azt a tömeget. Ezt viszont megtartja magának. Ilyesmit ha csak sejt valaki akkor is jobb nem dicsekedni vele. A lány pedig az a fajta akinek nem valók ilyen titkok. Még bajba keverné magát vele. A másik által felhozott vádakat és a kis kifakadásfélét komoly arccal hallgatja a férfi és néz a másikra.*
-Ez olyan téma aminek a megértéséhez ismerni kell az emberi lelket is. Mind mások vagyunk és másképp cselekszünk olyan helyzetekben. A legjobb lelkű, legsegítőkészebb személy is a nyomás alatt tehet a jellemével ellentétes dolgot. Én persze nem voltam ott veletek, nem tudom miről beszélsz. De amit elmondtam szerintem rád is igaz bizonyos szinten és ezért is haragszol. Alapból senkinek nem, de védtelen lányoknak főleg nem volt való, ami ott történt. Viszont már vége. Az már a múlt. Nincs miért félni tőle. Nem bánt sem téged, sem pedig a barátaidat soha többé. Itt élsz ebben a szép házban velük, itt van mellettünk egy kedves tavacska, minden reggel mikor felkelsz kinézhetsz az ablakon erre a békés tájra és itt a konyhában finom reggeli mellett kezdheted el a napodat és élheted az életed tovább. Boldogságban és szeretetben. Jusson ez eszedbe, ha dühít vagy bánt ami akkor történt. Végül is csak ez számít. Segítettem?
*Néz a másikra és szorítja meg a kezét bátorítón. Nagyon úgy néz ki, hogy tényleg megbízik benne a lány. Amiről most beszélnek őszintén szólva nem tudja az elf se, hogy valaha elmúlik-e a másikban, de ha meg is történik az egy hosszú folyamat lesz. Aminek része, hogy kibeszélheti magából és meghallgatják. Nem kell féltenie a félvért, de a lázadás minden bizonnyal egy életre szóló meghatározó emlék lesz számára, ami végig elkíséri. A kérdésre mosolyogva válaszol olyan hangon mintha valami butaságot kérdezett volna a másik.*
-Persze, hogy köztünk marad. Ha bármikor szeretnél róla beszélni keress meg nyugodtan. Bár nem voltam ott veletek, de én is áldozata voltam annak a napnak.
~Életem egyik legjobb műtétje, egy remek álláslehetőség és kitörés abból a koszfészekből. Szörnyű dolog áldozatnak lenni.~
*Azon pedig, hogy sikerült egy régi problémáját megoldania a lánynak szintén jót mosolyog a férfi. Ennek a beszélgetésnek úgy néz ki ideje volt már. Ismét megcsipkedi, azt a sápadt pofit.*
-Örülök, hogy segíthettem. Ha bármi hasonló van nyugodtan elmondhatod és én is elmondom mit gondolok. Ne tartsd magadban ezeket. Neked se jó, meg az egészségednek se. Erre is jó vagyok.
*Mosolyog rá. Miután a másik távozik ő is visszatér a szobájába, bedőlni az ágyba.*
//Intath birodalmában//
*Hogy kipihente volna magát és friss lenne, mint a hajnal nagy túlzás. Őszintén nehezére esik megmozdulni. Egy kicsit jobban van már, de így is nagy erőfeszítés kell, hogy kikászálódjon az ágyból és a tegnap óta rajta lévő ingében bevánszorogjon a rendelőjébe. Főleg mivel beérve megállapíthatja, hogy még mindig se nem tiszta se nem túl rendezett az a rendelő. Azzal foglalatoskodik hát, hogy azt valahogy vállalhatóbbá tegye. Gondoskodjon a piócáiról, az eszközeit és a műtőasztalt megtisztítsa és a helyére tegye az orvosi felszerelését is. Így mire a félvér kopog már egy rendezett, barátságtalan és külső szemmel nézve bizarr hely fogadhatja, ami frissen ecetszagú.*
-Gyere csak!
*Szól ki egy zavaros színű zöldes fiolát vizsgálgatva a napfényben.*
~Ez se jó. Akárhányszor próbálom nem tudom megismételni, azt az olajos színt. De rohadt hülye vagyok. Egy vagyont elvertem megint és feleslegesen. Ki kéne valamit találni.~
*Fáradt sóhajjal önti az eredményt a műtőasztal melletti vödörbe. A lány szégyenlős megjegyzésére, az egyik asztalra mutat.*
-Tedd csak le oda és csüccs arra az asztalra.
*A kérdésre mosolyogva válaszol.*
-Igen jobban vagyok. A jószágok, hogy vannak?
*Szavaival ellentétben sokkal gyűröttebb a ruhája és kócosabb a haja, mint reggel volt hisz azóta egy csomót hempergett az ágyban álmatlanul. Leteszi, az üres fiolát az egyik asztalra, majd a lány által hozott poharat veszi kézbe és sétál vele az ablakhoz, hogy a fényben megvizsgálgassa. Közben azért odafigyel.*
-Igen?
*Mint a szakértők a bort, úgy nézi az elf üvegcse tartalmát. Mivel üvegpohárban kapta így jól meg tudja vizsgálni és a saját erre a célra tartott edényét nem kell használnia. Forgatja is a poharat, bele is szagol, majd a kisujját belemártja és lenyalja majd mintha mi se történt volna fordul vissza a lányhoz.*
-Én inkább tyúkanyóként szoktam elképzelni akit körbevesz a sok kiscsibe. Viszont igazad van. Ha valamiben tudok majd segíteni nektek például olyan munkát átvállalni amit én is el tudok végezni~Úgyis másra passzolom.~szóljatok majd nyugodtan. Jár nektek az ilyen csajos program.
*Közben se áll meg egy pillanatra se. A pohár tartalmát a műtőasztal melletti vödörbe önti az üres poharat pedig a asztalára teszi. Majd előkerít az egyik szekrényről egy tiszta vászonrongyot és oda adja a másiknak.*
-Elfordulok és felülről vetkőzz le. Ezzel takarhatod magad. Szólj ha végeztél.
*Ezzel így is tesz. Az ablakhoz sétál és azon néz ki az égre. Nem kukucskál, de eljátszik a gondolattal, hogy jó lenne oda egy titkos kis tükör. Nem csak egy csinos női betege van és amiről nem tudnak az nem fáj nekik. Ő pedig megérdemelne kicsivel több jutalmat is a munkájáért.*
-A lovakat is megnéztétek? Az enyém olyan dagadtnak tűnik. Nem értek hozzájuk, de ez egészséges? A fehérre gondolok.
*A félvér mintha nem is értené mi az amiről a férfi beszél. A kérdés nem hozza zavarba az elfet. Mi lehet fontosabb egyeseknek mint a saját életük.*
-Elvek, szabadság, gyűlölet, hit, hagyomány. Ezek lehetnek fontosabbak.
*Hogy engedjék el a témát azzal egyet ért. Sokat beszéltek nagyon bonyolult dolgokról méghozzá korán reggel. Kevésbé aranyos partnerrel bele se kezdett volna a doki. A kezének a történetére csak vállat ránt. A kedves érintésre csak halványan mosolyodik el.*
-Az én döntésem volt.
*Nem szereti szóba hozni, de most fontosnak vélte mert ez a leglátványosabb érve a saját igaza mellett. Pusztán az, hogy meg lehet sérülni nem jelenti, hogy nincs szabad választása valakinek. Ő az elvei miatt vesztette el a kezét. És a nagy pofája miatt verték meg utána annyiszor, hogy már visszaemlékezni se tud rá. Ő az élő példa, hogy lehet másképp dönteni. A lázadás kitörésének okait igencsak felületesen érintik főleg mert a lány igen hamar eltéríti azt. A túlzott erőszak említésére a doki bólint.*
-Ilyen a káosz.
*Az ostobák kifordulnak önmagukból mert elhiszik, hogy bármit megtehetnek majd ha rádöbbennek miket tettek akkor önmagukba zuhannak vagy úgy élik le az életüket, hogy örökre homokba dugják a fejüket. És a dokinak van egy elég erős sejtése, hogy valakik irányították azért, azt a tömeget. Ezt viszont megtartja magának. Ilyesmit ha csak sejt valaki akkor is jobb nem dicsekedni vele. A lány pedig az a fajta akinek nem valók ilyen titkok. Még bajba keverné magát vele. A másik által felhozott vádakat és a kis kifakadásfélét komoly arccal hallgatja a férfi és néz a másikra.*
-Ez olyan téma aminek a megértéséhez ismerni kell az emberi lelket is. Mind mások vagyunk és másképp cselekszünk olyan helyzetekben. A legjobb lelkű, legsegítőkészebb személy is a nyomás alatt tehet a jellemével ellentétes dolgot. Én persze nem voltam ott veletek, nem tudom miről beszélsz. De amit elmondtam szerintem rád is igaz bizonyos szinten és ezért is haragszol. Alapból senkinek nem, de védtelen lányoknak főleg nem volt való, ami ott történt. Viszont már vége. Az már a múlt. Nincs miért félni tőle. Nem bánt sem téged, sem pedig a barátaidat soha többé. Itt élsz ebben a szép házban velük, itt van mellettünk egy kedves tavacska, minden reggel mikor felkelsz kinézhetsz az ablakon erre a békés tájra és itt a konyhában finom reggeli mellett kezdheted el a napodat és élheted az életed tovább. Boldogságban és szeretetben. Jusson ez eszedbe, ha dühít vagy bánt ami akkor történt. Végül is csak ez számít. Segítettem?
*Néz a másikra és szorítja meg a kezét bátorítón. Nagyon úgy néz ki, hogy tényleg megbízik benne a lány. Amiről most beszélnek őszintén szólva nem tudja az elf se, hogy valaha elmúlik-e a másikban, de ha meg is történik az egy hosszú folyamat lesz. Aminek része, hogy kibeszélheti magából és meghallgatják. Nem kell féltenie a félvért, de a lázadás minden bizonnyal egy életre szóló meghatározó emlék lesz számára, ami végig elkíséri. A kérdésre mosolyogva válaszol olyan hangon mintha valami butaságot kérdezett volna a másik.*
-Persze, hogy köztünk marad. Ha bármikor szeretnél róla beszélni keress meg nyugodtan. Bár nem voltam ott veletek, de én is áldozata voltam annak a napnak.
~Életem egyik legjobb műtétje, egy remek álláslehetőség és kitörés abból a koszfészekből. Szörnyű dolog áldozatnak lenni.~
*Azon pedig, hogy sikerült egy régi problémáját megoldania a lánynak szintén jót mosolyog a férfi. Ennek a beszélgetésnek úgy néz ki ideje volt már. Ismét megcsipkedi, azt a sápadt pofit.*
-Örülök, hogy segíthettem. Ha bármi hasonló van nyugodtan elmondhatod és én is elmondom mit gondolok. Ne tartsd magadban ezeket. Neked se jó, meg az egészségednek se. Erre is jó vagyok.
*Mosolyog rá. Miután a másik távozik ő is visszatér a szobájába, bedőlni az ágyba.*
//Intath birodalmában//
*Hogy kipihente volna magát és friss lenne, mint a hajnal nagy túlzás. Őszintén nehezére esik megmozdulni. Egy kicsit jobban van már, de így is nagy erőfeszítés kell, hogy kikászálódjon az ágyból és a tegnap óta rajta lévő ingében bevánszorogjon a rendelőjébe. Főleg mivel beérve megállapíthatja, hogy még mindig se nem tiszta se nem túl rendezett az a rendelő. Azzal foglalatoskodik hát, hogy azt valahogy vállalhatóbbá tegye. Gondoskodjon a piócáiról, az eszközeit és a műtőasztalt megtisztítsa és a helyére tegye az orvosi felszerelését is. Így mire a félvér kopog már egy rendezett, barátságtalan és külső szemmel nézve bizarr hely fogadhatja, ami frissen ecetszagú.*
-Gyere csak!
*Szól ki egy zavaros színű zöldes fiolát vizsgálgatva a napfényben.*
~Ez se jó. Akárhányszor próbálom nem tudom megismételni, azt az olajos színt. De rohadt hülye vagyok. Egy vagyont elvertem megint és feleslegesen. Ki kéne valamit találni.~
*Fáradt sóhajjal önti az eredményt a műtőasztal melletti vödörbe. A lány szégyenlős megjegyzésére, az egyik asztalra mutat.*
-Tedd csak le oda és csüccs arra az asztalra.
*A kérdésre mosolyogva válaszol.*
-Igen jobban vagyok. A jószágok, hogy vannak?
*Szavaival ellentétben sokkal gyűröttebb a ruhája és kócosabb a haja, mint reggel volt hisz azóta egy csomót hempergett az ágyban álmatlanul. Leteszi, az üres fiolát az egyik asztalra, majd a lány által hozott poharat veszi kézbe és sétál vele az ablakhoz, hogy a fényben megvizsgálgassa. Közben azért odafigyel.*
-Igen?
*Mint a szakértők a bort, úgy nézi az elf üvegcse tartalmát. Mivel üvegpohárban kapta így jól meg tudja vizsgálni és a saját erre a célra tartott edényét nem kell használnia. Forgatja is a poharat, bele is szagol, majd a kisujját belemártja és lenyalja majd mintha mi se történt volna fordul vissza a lányhoz.*
-Én inkább tyúkanyóként szoktam elképzelni akit körbevesz a sok kiscsibe. Viszont igazad van. Ha valamiben tudok majd segíteni nektek például olyan munkát átvállalni amit én is el tudok végezni~Úgyis másra passzolom.~szóljatok majd nyugodtan. Jár nektek az ilyen csajos program.
*Közben se áll meg egy pillanatra se. A pohár tartalmát a műtőasztal melletti vödörbe önti az üres poharat pedig a asztalára teszi. Majd előkerít az egyik szekrényről egy tiszta vászonrongyot és oda adja a másiknak.*
-Elfordulok és felülről vetkőzz le. Ezzel takarhatod magad. Szólj ha végeztél.
*Ezzel így is tesz. Az ablakhoz sétál és azon néz ki az égre. Nem kukucskál, de eljátszik a gondolattal, hogy jó lenne oda egy titkos kis tükör. Nem csak egy csinos női betege van és amiről nem tudnak az nem fáj nekik. Ő pedig megérdemelne kicsivel több jutalmat is a munkájáért.*
-A lovakat is megnéztétek? Az enyém olyan dagadtnak tűnik. Nem értek hozzájuk, de ez egészséges? A fehérre gondolok.
939. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-29 20:05:34
Üzenet elküldve: 2021-07-29 20:05:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
*Most már nem olyan érzése van, hogy teljesen elbeszélnek egymás mellett, de továbbra sem teljesen érti, hogy Intath pontosan mit akar mondani neki. Illetve mindent pontosan ért, éppen csak megint az alapvetést nem, amely mintha ott húzódna kimondatlanul a férfi szavai mögött és az általuk teremtett képzeletbeli sorok között.
Bár már tényleg letett arról, hogy meggyőzze saját, általa még mindig teljesen igaznak gondolt igazáról az elfet, még mindig bántja, hogy nem akarja megérteni őt, de ezt már alig-alig fejezi ki szavakkal. Inkább csak tehetetlenül tárja szét a karját.*
- De miért is ne tartanám a saját életemet a legfontosabbnak, amikor teljesen egyedül vagyok, és nincs gyerekem, anyám, barátom, vagy akárki más, akit éppen meg kell védelmeznem? *teszi fel a költőinek szánt kérdést.* Mert akkor pont ez volt a helyzet.
*~ A te döntésed, hogy az életedet mennyire tartod fontosnak egy adott helyzetben. ~ visszhangzanak Intath szavai még mindig a fülében, de képtelen bennük bármi értelmet találni. Ha értéktelennek ítélte volna saját magát, és nem akart volna élni, elég lett volna el sem indulni Artheniorba a száműzetése után. Nyugodtan hagyhatta volna, hogy levadássza az erdőben valamilyen vadállat.*
- De talán ezt majd tényleg máskor... *igyekszik elhárítania a további vitát, főleg most, hogy Intath olyannyira beavatja a saját bizalmába, hogy még azt is elmeséli, hogy hogyan, illetve, hogy miért vesztette el a kezét.
Elég nehéz visszanyelnie a könnyeit, amikor meghallja mindezt, de ezúttal legalább nem mulasztja el megtenni azt a mozdulatot, amit még nem mert az előbb.
Óvatosan megszorítja, majd simogatja Intath kezét, de sokkal inkább kedves gyengédséggel, mint félős óvatossággal.*
- Nagyon sajnálom! *mondja tényleg őszinte megrendüléssel. Nem mer ígérni semmit, de egyszer már Aleniával kapcsolatban is megfogadta, hogy utánaolvas annak, hogy van-e valamiféle mágikus útja-módja végtagok visszanövesztésének. Ha valaki, hát akkor Intath biztosan megérdemelné, ebben annyira biztos, mint hogy nincsen és nem is lehetséges a nyúlnál aranyosabb állat, vagy pedig a holdnál szebb égitest, akkor sem, ha létezik ezen kívül még vagy tízezer másik világ saját égbolttal és állatvilággal.
Az elemi mágia által nem lehetséges hasonló, ebben szinte teljesen biztos. De talán a szakrális mágia képes lenne megoldani, ha pedig igen, onnantól kezdve nincs más, mint keresni olyasvalakit, aki annak a mestere. De ez persze még a jövő, ők pedig túlságosan a múltba és a jelenbe vannak beleragadva ahhoz, hogy nagyon sokáig leragadjon ennél az amúgy kézenfekvő vágynál és gondolatnál. Amikor pedig megkapja a simogatást az arcára és hozzá a kedves szavakat, hogy drága lány, már alig pirul el, de láthatóan nagyon örül neki mégis.*
- Értem, hogy miért tört ki a lázadás. *igyekszik viszont valamiért erről terelni Intath figyelmét.* Már akkor is sejtettem, hogy mi volt az oka, pedig alig ismertem a várost. Mégis, az a tombolás... értelmetlen volt. Engem is megöltek volna, aki nem voltam nemes és nem bántottam senkit, ha nincs Lau, meg Aleimordnak az az üzlettársa, akiknek helyén volt az eszük, és volt lélekjelenlétük is, mindkettőjüknek. És nyilván még a nemesek közül sem volt mindenki olyan, hogy jogos volt feléjük az indulat. Lau mindig tagadja, de én tudom, hogy az életemmel tartozom neki. Ha nem kedvelném, emiatt akkor is vigyáznom kellene rá, és hozzá tartoznék. *jelenti ki szokatlan határozottsággal.*
- Igazság szerint kicsit bánt, de dühít is, amikor Lau le akarja tagadni mindezt, és úgy tesz, mintha az, hogy megmentette az életemet, vagy semmiség lenne, vagy pedig csak véletlen, illetve, mintha meg sem történt volna. Én pontosan tudom, hogy ő mentette meg, meg az a kóbor kereskedő. Mindannyiunkét, akik ott voltak akkor. Ha csak Aleimordon múlik, egyikünk sem jut ki onnan élve!
*Érzi, hogy kemény szavak, talán kissé igazságtalanok is, kicsit pedig őt magát is meglepi a kifakadás, mégis megkönnyebbül nem csak azért, hogy kimondhatta mindezt végre, hanem azért is, hogy beavathatta egyik magának is nehezen bevallott titkába az elfet.* De ez maradjon köztünk kérlek!
*Annak mindenesetre legalább örül, hogy Intath megerősíti abban, amit mindig is remélt, mert így biztos lehet abban, hogy jól gondolta eddig.
Három okból sincs oka kételkedni a szavában. Az első, hogy bízik benne. A második, hogy sokkal tapasztaltabb nála, így nyilván pontosan tudja, hogy mit beszél. A harmadik pedig, hogy vele ellentétben ott volt azon a szörnyű éjszakán Aleimorddal és Aleniával.*
- Különben pedig hála az egeknek, hogy ezt mondod! *mond hangosan csak ennyit.* Mindig sejtettem, hogy ez a helyzet, és hogy nem segíthettem volna semmit, de így, hogy te mondod, most már sokkal nyugodtabb vagyok. Sokkal jobb valamit biztosan tudni, mint sejteni, ez a tudás pedig jelen esetben felszabadító. Talán hülye szó, de nem találok rá jobban hirtelen. Felszabadít, és kész. Megkönnyebbültem kicsit. Bármennyire is erősen sejtettem ugyanezt, az azért mégsem egyenlő a biztos tudással.
*Talán látszik rajta, legalábbis reméli, hogy látszik, hogy tényleg nagyon megkönnyebbült és egyben hálás is.*
- Köszönöm! *köszöni is meg, bár tudja, hogy az igazságot felesleges, de mégis úgy érzi, hogy tartozik ennyivel legalább saját lelkének nyugalmáért.*
- És persze jó pihenést! Aludd ki magad! Délután meg viszem a... szóval azt. *mondja elköszönésképpen, bár, ha Intath még akarna neki valamit mondani, azt megvárja, csak utána megy ki a konyhaajzón és indul el vissza a szobájába.*
//Luninari szobájában//
- Hát te? Már megint mi történt? *néz rá édesanyja sokkal inkább kíváncsi, mint szemrehányó arccal, amikor visszatér.*
- Semmi. *rázza meg erre a fejét.* Csak találkoztam Intathal, pont kijött a konyhába, úgy tűnt rosszul van, ezért töltöttem neki egy kancsó vizet, amiről azt mondta, hogy sokkal jobban lett tőle. *meséli.* Kicsit elbeszélgettünk.
- Kicsit?
- Jó, lehet, hogy a kicsinél kicsit tovább tartott. A cselekvési szabadság fogalmáról és határairól vitatkoztunk, de ha nem bánnád, akkor nem mesélném el most. Bonyolult volt, és nem is igazán értettük meg egymást.
- Azt elhiszem, hogy bonyolult volt. Már-már majdnem teológia így látatlanban. Mindezt úgy, hogy még papnő sem vagy, filozófus pedig főleg nem, de még csak elég öreg sem ahhoz hála az egeknek, hogy igazán beleláss a téma mélységeibe, ellentmondásaiba, meg a sok parttalan okoskodásba, meg szócséplésbe, ami mindezeket körülveszi a legtöbbször az idők kezdete óta. Nem, egyáltalán nem bánom, hogy nem meséled el most *fojt el egy kuncogást és egyben egy sóhajtást is Ea.* Korán van még ehhez. Inkább játszanék kecskékkel, ahogy megígérted. De azért... később majd később meséld el! Kíváncsi vagyok. Sőt, most már az is lehet, hogy szemtől szemben megnézem a te kedvenc orvosodat magamnak én is.
- Az jó. Szerintem tetszene neked. Meg is akar vizsgálni. Mármint nem téged, engem. De oda ne gyere azért majd! Azt mondta, hogy nem egészséges a bőröm színe.
- Hülyeség! *ad erre Ea is lányához hasonló választ.* Gyönyörű a bőröd. És tudod, hogy a hold választott ki és színezett be téged, amikor születtél.
- Hát persze, hogy tudom. De azért kedves tőle, hogy aggódik értem, szóval miért ne vizsgálhatna meg? Hátha van valami bajom tényleg, bár nem hiszem. Szerintem egészséges vagyok.
- Adják az istenek! Volt még valami más is? Látom rajtad.
- Kettő is, de inkább csak később mesélem el. Az egyik jól esett nagyon, a másiktól pedig megkönnyebbültem.
- Jól van, ráérünk *mondja Ea, bár elég nehéz nem olyan türelmetlenül kíváncsi arcot vágni, mint amennyire valójában türelmetlenül kíváncsi.
Kíváncsisága azonban idővel, ha nem is gyorsan, de kielégül, mert végül az állatok megetetése és a kecskékkel való játék közben, ha nem is szó szerint, de a beszélgetés lényegét mindenképpen visszahallja.*
- Én sem mondhattam volna szebben neki, amit mondtál. Büszke vagyok rád már megint, de azért ne bízd el magad! Ő meg minderre mégis azt mondta, amit mondott. Ez viszont furcsa nekem. Most már tényleg érdekel. Különös egy alak lehet. Azt pedig nem ismétlem el, amit eddig is jól tudtál. Az életünk ajándék az istenektől. Meg lehet válni tőle és eldobni, de egyszer sem az ismeretlenért. Ugyanakkor, mint anya a lányának, vagy nő a nőnek mondom ezt, szerintem ez az egész vita, nevezzük annak, csak amolyan férfias szőrszálhasogatás volt a részéről, semmi más.
- Hogy érted? *kérdi, tényleg értetlenül.*
- Belátta, hogy igazad van, de mégsem. Sok férfi akkor sem ismerné el, hogy egy nőnek van igaza, ha a kezénél sokkal fontosabb testrészét akarnák levágni. Jó, ez így talán erős túlzás, de érted, hogy értem.
- Értem. De nem hiszem, hogy erről van szó. Komolyan gondolta, amit mondott.
- Akkor nem értem én sem. De hát mi elfek sem vagyunk egyformák szerencsére.
- Hát az biztos! *vágja rá.* Ne sértődj meg, de rettenetes lenne, ha mindenki olyan lenne, mint a legközelebbi rokonaink.
- Dehogy sértődöm. *öleli át szeretettel inkább.* Nem véletlenül vagyok veled helyettük.
*Az ölelés kissé talán tovább tart, mint egy magát már majdnem felnőttnek gondoló lány szívesen vesz saját édesanyjától zavarba jövetel nélkül, mégsem bánja. Főleg, hogy úgy sem látja őket senki.*
- Tanulnom kellene. *mondja aztán, amint kibontakozik belőle.* Tudni akarom azokat a varázslatokat. Illetve azokat is.
- Akkor menjünk. *bólint Ea komoly arccal majd az állatokat magukra hagyva mind a ketten elindulnak vissza a ház felé.*
//Intath birodalmában//
*Miután a tanulás után elköszön édesanyjától megkeresi a legkopottabb, legikább nélkülözhető, de nem átlátszó poharat a konyhában és keres rá egy alátétet is, amit ebben az esetben fedőként használhat.
Csak aztán indul el Intath rendelője felé, hogy tesz egy kis kitérőt a fürdőbe.
Ezek után kicsit félősen és bizonytalanul kopog be, mielőtt óvatosan benyitna, remélve, hogy nem ébreszti fel Intathot. Csak ezek után jut eszébe az amúgy kézenfekvő gondolat, hogy attól, mert orvos még nem a rendelőjében lakik. Persze, alhatna itt is, de hát miért tenné? Ezzel az erővel ő is alhatna a konyhában, az istállóban, vagy akár a tűzrakó mellett a tónál saját szobája helyett.*
- Elhoztam, amit kértél. *mondja miután belép, majd rakja le egy szabad asztalra kicsit olyan arccal, mintha valami undok rovart tenne arrébb éppen.*
- Kipihented magadat? Jobban vagy? *kérdi, hogy terelje a figyelmet a letakart pohárról és a neki köszönhető zavarról. Ezek után legalább viszont sokkal könnyebb lesz vetkőzni. Reméli jó ruhát választott hozzá. Semmi olyasmi nincsen rajta, amit túl bonyolult lenne levenni.
Ugyan hisz benne, hogy egészséges, most, hogy itt van, kicsit mégis fél, hátha mégsem.*
- Gondolkodtam azon, amit mondtál. *beszél is talán ezért kicsit mellé, de véletlenül sem a fajsúlyosabb témába kezdene bele újra.* Amióta hazajöttem nem voltam úgy együtt Lauval, hogy nem volt közben semmi dolgunk. Tegnap is kalácsot sütöttünk nektek. Jó ötlet a fürdőzés a tónál. Amúgy is elég jó idő van most hozzá. Akár éjjel, akár nappal tökéletes lenne ahhoz, hogy ő is kikapcsolódjon végre kicsit. Jobban belegondolva szerintem sem nagyon foglalkozott saját magával azóta, hogy ismerem. Még Artheniorban volt egy nyugalmas délelőttünk, az életem egyik legszebb emléke. Meghívtam magamhoz, reggelit készítettem neki és rengeteget beszélgettünk. Most is valami ilyesmi kéne. Túl fiatal ő még ahhoz, hogy eljátssza mindannyiunk nagyanyját. *mondja, egyrészt mert teljesen őszintén így gondolja, másrészt ameddig Lauval beszélhet Intel, addig sem kell saját zavarával foglalkoznia.*
*Most már nem olyan érzése van, hogy teljesen elbeszélnek egymás mellett, de továbbra sem teljesen érti, hogy Intath pontosan mit akar mondani neki. Illetve mindent pontosan ért, éppen csak megint az alapvetést nem, amely mintha ott húzódna kimondatlanul a férfi szavai mögött és az általuk teremtett képzeletbeli sorok között.
Bár már tényleg letett arról, hogy meggyőzze saját, általa még mindig teljesen igaznak gondolt igazáról az elfet, még mindig bántja, hogy nem akarja megérteni őt, de ezt már alig-alig fejezi ki szavakkal. Inkább csak tehetetlenül tárja szét a karját.*
- De miért is ne tartanám a saját életemet a legfontosabbnak, amikor teljesen egyedül vagyok, és nincs gyerekem, anyám, barátom, vagy akárki más, akit éppen meg kell védelmeznem? *teszi fel a költőinek szánt kérdést.* Mert akkor pont ez volt a helyzet.
*~ A te döntésed, hogy az életedet mennyire tartod fontosnak egy adott helyzetben. ~ visszhangzanak Intath szavai még mindig a fülében, de képtelen bennük bármi értelmet találni. Ha értéktelennek ítélte volna saját magát, és nem akart volna élni, elég lett volna el sem indulni Artheniorba a száműzetése után. Nyugodtan hagyhatta volna, hogy levadássza az erdőben valamilyen vadállat.*
- De talán ezt majd tényleg máskor... *igyekszik elhárítania a további vitát, főleg most, hogy Intath olyannyira beavatja a saját bizalmába, hogy még azt is elmeséli, hogy hogyan, illetve, hogy miért vesztette el a kezét.
Elég nehéz visszanyelnie a könnyeit, amikor meghallja mindezt, de ezúttal legalább nem mulasztja el megtenni azt a mozdulatot, amit még nem mert az előbb.
Óvatosan megszorítja, majd simogatja Intath kezét, de sokkal inkább kedves gyengédséggel, mint félős óvatossággal.*
- Nagyon sajnálom! *mondja tényleg őszinte megrendüléssel. Nem mer ígérni semmit, de egyszer már Aleniával kapcsolatban is megfogadta, hogy utánaolvas annak, hogy van-e valamiféle mágikus útja-módja végtagok visszanövesztésének. Ha valaki, hát akkor Intath biztosan megérdemelné, ebben annyira biztos, mint hogy nincsen és nem is lehetséges a nyúlnál aranyosabb állat, vagy pedig a holdnál szebb égitest, akkor sem, ha létezik ezen kívül még vagy tízezer másik világ saját égbolttal és állatvilággal.
Az elemi mágia által nem lehetséges hasonló, ebben szinte teljesen biztos. De talán a szakrális mágia képes lenne megoldani, ha pedig igen, onnantól kezdve nincs más, mint keresni olyasvalakit, aki annak a mestere. De ez persze még a jövő, ők pedig túlságosan a múltba és a jelenbe vannak beleragadva ahhoz, hogy nagyon sokáig leragadjon ennél az amúgy kézenfekvő vágynál és gondolatnál. Amikor pedig megkapja a simogatást az arcára és hozzá a kedves szavakat, hogy drága lány, már alig pirul el, de láthatóan nagyon örül neki mégis.*
- Értem, hogy miért tört ki a lázadás. *igyekszik viszont valamiért erről terelni Intath figyelmét.* Már akkor is sejtettem, hogy mi volt az oka, pedig alig ismertem a várost. Mégis, az a tombolás... értelmetlen volt. Engem is megöltek volna, aki nem voltam nemes és nem bántottam senkit, ha nincs Lau, meg Aleimordnak az az üzlettársa, akiknek helyén volt az eszük, és volt lélekjelenlétük is, mindkettőjüknek. És nyilván még a nemesek közül sem volt mindenki olyan, hogy jogos volt feléjük az indulat. Lau mindig tagadja, de én tudom, hogy az életemmel tartozom neki. Ha nem kedvelném, emiatt akkor is vigyáznom kellene rá, és hozzá tartoznék. *jelenti ki szokatlan határozottsággal.*
- Igazság szerint kicsit bánt, de dühít is, amikor Lau le akarja tagadni mindezt, és úgy tesz, mintha az, hogy megmentette az életemet, vagy semmiség lenne, vagy pedig csak véletlen, illetve, mintha meg sem történt volna. Én pontosan tudom, hogy ő mentette meg, meg az a kóbor kereskedő. Mindannyiunkét, akik ott voltak akkor. Ha csak Aleimordon múlik, egyikünk sem jut ki onnan élve!
*Érzi, hogy kemény szavak, talán kissé igazságtalanok is, kicsit pedig őt magát is meglepi a kifakadás, mégis megkönnyebbül nem csak azért, hogy kimondhatta mindezt végre, hanem azért is, hogy beavathatta egyik magának is nehezen bevallott titkába az elfet.* De ez maradjon köztünk kérlek!
*Annak mindenesetre legalább örül, hogy Intath megerősíti abban, amit mindig is remélt, mert így biztos lehet abban, hogy jól gondolta eddig.
Három okból sincs oka kételkedni a szavában. Az első, hogy bízik benne. A második, hogy sokkal tapasztaltabb nála, így nyilván pontosan tudja, hogy mit beszél. A harmadik pedig, hogy vele ellentétben ott volt azon a szörnyű éjszakán Aleimorddal és Aleniával.*
- Különben pedig hála az egeknek, hogy ezt mondod! *mond hangosan csak ennyit.* Mindig sejtettem, hogy ez a helyzet, és hogy nem segíthettem volna semmit, de így, hogy te mondod, most már sokkal nyugodtabb vagyok. Sokkal jobb valamit biztosan tudni, mint sejteni, ez a tudás pedig jelen esetben felszabadító. Talán hülye szó, de nem találok rá jobban hirtelen. Felszabadít, és kész. Megkönnyebbültem kicsit. Bármennyire is erősen sejtettem ugyanezt, az azért mégsem egyenlő a biztos tudással.
*Talán látszik rajta, legalábbis reméli, hogy látszik, hogy tényleg nagyon megkönnyebbült és egyben hálás is.*
- Köszönöm! *köszöni is meg, bár tudja, hogy az igazságot felesleges, de mégis úgy érzi, hogy tartozik ennyivel legalább saját lelkének nyugalmáért.*
- És persze jó pihenést! Aludd ki magad! Délután meg viszem a... szóval azt. *mondja elköszönésképpen, bár, ha Intath még akarna neki valamit mondani, azt megvárja, csak utána megy ki a konyhaajzón és indul el vissza a szobájába.*
//Luninari szobájában//
- Hát te? Már megint mi történt? *néz rá édesanyja sokkal inkább kíváncsi, mint szemrehányó arccal, amikor visszatér.*
- Semmi. *rázza meg erre a fejét.* Csak találkoztam Intathal, pont kijött a konyhába, úgy tűnt rosszul van, ezért töltöttem neki egy kancsó vizet, amiről azt mondta, hogy sokkal jobban lett tőle. *meséli.* Kicsit elbeszélgettünk.
- Kicsit?
- Jó, lehet, hogy a kicsinél kicsit tovább tartott. A cselekvési szabadság fogalmáról és határairól vitatkoztunk, de ha nem bánnád, akkor nem mesélném el most. Bonyolult volt, és nem is igazán értettük meg egymást.
- Azt elhiszem, hogy bonyolult volt. Már-már majdnem teológia így látatlanban. Mindezt úgy, hogy még papnő sem vagy, filozófus pedig főleg nem, de még csak elég öreg sem ahhoz hála az egeknek, hogy igazán beleláss a téma mélységeibe, ellentmondásaiba, meg a sok parttalan okoskodásba, meg szócséplésbe, ami mindezeket körülveszi a legtöbbször az idők kezdete óta. Nem, egyáltalán nem bánom, hogy nem meséled el most *fojt el egy kuncogást és egyben egy sóhajtást is Ea.* Korán van még ehhez. Inkább játszanék kecskékkel, ahogy megígérted. De azért... később majd később meséld el! Kíváncsi vagyok. Sőt, most már az is lehet, hogy szemtől szemben megnézem a te kedvenc orvosodat magamnak én is.
- Az jó. Szerintem tetszene neked. Meg is akar vizsgálni. Mármint nem téged, engem. De oda ne gyere azért majd! Azt mondta, hogy nem egészséges a bőröm színe.
- Hülyeség! *ad erre Ea is lányához hasonló választ.* Gyönyörű a bőröd. És tudod, hogy a hold választott ki és színezett be téged, amikor születtél.
- Hát persze, hogy tudom. De azért kedves tőle, hogy aggódik értem, szóval miért ne vizsgálhatna meg? Hátha van valami bajom tényleg, bár nem hiszem. Szerintem egészséges vagyok.
- Adják az istenek! Volt még valami más is? Látom rajtad.
- Kettő is, de inkább csak később mesélem el. Az egyik jól esett nagyon, a másiktól pedig megkönnyebbültem.
- Jól van, ráérünk *mondja Ea, bár elég nehéz nem olyan türelmetlenül kíváncsi arcot vágni, mint amennyire valójában türelmetlenül kíváncsi.
Kíváncsisága azonban idővel, ha nem is gyorsan, de kielégül, mert végül az állatok megetetése és a kecskékkel való játék közben, ha nem is szó szerint, de a beszélgetés lényegét mindenképpen visszahallja.*
- Én sem mondhattam volna szebben neki, amit mondtál. Büszke vagyok rád már megint, de azért ne bízd el magad! Ő meg minderre mégis azt mondta, amit mondott. Ez viszont furcsa nekem. Most már tényleg érdekel. Különös egy alak lehet. Azt pedig nem ismétlem el, amit eddig is jól tudtál. Az életünk ajándék az istenektől. Meg lehet válni tőle és eldobni, de egyszer sem az ismeretlenért. Ugyanakkor, mint anya a lányának, vagy nő a nőnek mondom ezt, szerintem ez az egész vita, nevezzük annak, csak amolyan férfias szőrszálhasogatás volt a részéről, semmi más.
- Hogy érted? *kérdi, tényleg értetlenül.*
- Belátta, hogy igazad van, de mégsem. Sok férfi akkor sem ismerné el, hogy egy nőnek van igaza, ha a kezénél sokkal fontosabb testrészét akarnák levágni. Jó, ez így talán erős túlzás, de érted, hogy értem.
- Értem. De nem hiszem, hogy erről van szó. Komolyan gondolta, amit mondott.
- Akkor nem értem én sem. De hát mi elfek sem vagyunk egyformák szerencsére.
- Hát az biztos! *vágja rá.* Ne sértődj meg, de rettenetes lenne, ha mindenki olyan lenne, mint a legközelebbi rokonaink.
- Dehogy sértődöm. *öleli át szeretettel inkább.* Nem véletlenül vagyok veled helyettük.
*Az ölelés kissé talán tovább tart, mint egy magát már majdnem felnőttnek gondoló lány szívesen vesz saját édesanyjától zavarba jövetel nélkül, mégsem bánja. Főleg, hogy úgy sem látja őket senki.*
- Tanulnom kellene. *mondja aztán, amint kibontakozik belőle.* Tudni akarom azokat a varázslatokat. Illetve azokat is.
- Akkor menjünk. *bólint Ea komoly arccal majd az állatokat magukra hagyva mind a ketten elindulnak vissza a ház felé.*
//Intath birodalmában//
*Miután a tanulás után elköszön édesanyjától megkeresi a legkopottabb, legikább nélkülözhető, de nem átlátszó poharat a konyhában és keres rá egy alátétet is, amit ebben az esetben fedőként használhat.
Csak aztán indul el Intath rendelője felé, hogy tesz egy kis kitérőt a fürdőbe.
Ezek után kicsit félősen és bizonytalanul kopog be, mielőtt óvatosan benyitna, remélve, hogy nem ébreszti fel Intathot. Csak ezek után jut eszébe az amúgy kézenfekvő gondolat, hogy attól, mert orvos még nem a rendelőjében lakik. Persze, alhatna itt is, de hát miért tenné? Ezzel az erővel ő is alhatna a konyhában, az istállóban, vagy akár a tűzrakó mellett a tónál saját szobája helyett.*
- Elhoztam, amit kértél. *mondja miután belép, majd rakja le egy szabad asztalra kicsit olyan arccal, mintha valami undok rovart tenne arrébb éppen.*
- Kipihented magadat? Jobban vagy? *kérdi, hogy terelje a figyelmet a letakart pohárról és a neki köszönhető zavarról. Ezek után legalább viszont sokkal könnyebb lesz vetkőzni. Reméli jó ruhát választott hozzá. Semmi olyasmi nincsen rajta, amit túl bonyolult lenne levenni.
Ugyan hisz benne, hogy egészséges, most, hogy itt van, kicsit mégis fél, hátha mégsem.*
- Gondolkodtam azon, amit mondtál. *beszél is talán ezért kicsit mellé, de véletlenül sem a fajsúlyosabb témába kezdene bele újra.* Amióta hazajöttem nem voltam úgy együtt Lauval, hogy nem volt közben semmi dolgunk. Tegnap is kalácsot sütöttünk nektek. Jó ötlet a fürdőzés a tónál. Amúgy is elég jó idő van most hozzá. Akár éjjel, akár nappal tökéletes lenne ahhoz, hogy ő is kikapcsolódjon végre kicsit. Jobban belegondolva szerintem sem nagyon foglalkozott saját magával azóta, hogy ismerem. Még Artheniorban volt egy nyugalmas délelőttünk, az életem egyik legszebb emléke. Meghívtam magamhoz, reggelit készítettem neki és rengeteget beszélgettünk. Most is valami ilyesmi kéne. Túl fiatal ő még ahhoz, hogy eljátssza mindannyiunk nagyanyját. *mondja, egyrészt mert teljesen őszintén így gondolja, másrészt ameddig Lauval beszélhet Intel, addig sem kell saját zavarával foglalkoznia.*
938. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-25 09:14:22
Üzenet elküldve: 2021-07-25 09:14:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*Az elf szerint is igencsak sokat beszéltek a témáról. Nem idegesíti a dolog, hogy nem értenek egyet. Talán kicsit fárasztó reggel másnaposan filozofálni, de legalább a partnere a bájos kis komoly tekintetű Luninari. Valószínűleg nem az a helyzet, hogy elbeszélnek egymás mellett és egymás mondanivalóját nem értik meg hanem alapvetően másképp gondolkodnak a témáról. Mikor pedig a félvér ki is fejti az egyébként igencsak praktikus és átlagosnak nevezhető életfilozófiáját a doki is megérti miről van itt szó. És el tudja mondani ugyan, azt mint korábban csak jobban kifejtve.*
-A te döntésed, hogy az életedet mennyire tartod fontosnak egy adott helyzetben. Nem voltál fegyverrel kényszerítve, nem volt nyakörv a nyakadban vagy lánc a karodon. Nem kábítottak el drogokkal. Képes voltál döntést hozni és úgy gondoltad az hasznos a túlélésed szempontjából és úgy döntöttél, hogy vele tartasz. Mikor a városból menekültél az is a te döntésed volt. Nem lehet elítélni érte. Igazad van, hogy nem tehettél volna semmit és jól is tetted, hogy elmentél. Az életed múlott rajta, de te döntöttél így és el kell ezt fogadnod. Ahogy az is az én döntésem volt, hogy a szegénynegyedben dolgoztam undorító, megalázó és embertelen körülmények közt alig pár aranyért mert kellett a pénz. Életben kellett maradnom és vállalom hogy így tettem. Az én döntésem volt, hogy fegyveresekre támadok egy tőrrel, hogy megvédjem egy lány becsületét. Levágták a kezem az én hibám is volt mivel menekülhettem is volna, de így döntöttem. A lázadás résztvevői valószínűleg utólag sokan a homokba dugják a fejüket miután rájöttek, hogy milyen szörnyűségeket tettek pedig az ő döntésük volt, mert idegesek és reményvesztettek voltak, sokan családtagjaikat vesztették el és folyamatosan az életben maradáshoz szükséges napi betevőért kellett aggódniuk mert a nemeseket nem érdekelte az átlag ember problémája. Pedig amiket tettek az is az ő döntésük és az ő tetteik voltak és míg nem fogadják ezt el és nem képesek szembenézni vele egész életükben saját maguk és a tetteik elől fognak menekülni. Ezért fontos, hogy a nem kényszerből hozott döntéseid esetén vállald azokat. Akkor is ha azért tetted mert féltél, hogy mi lesz ha nem. Ettől leszel egy erős jellem. És én szeretném, hogy az legyél. Egy olyan aki vállalja a döntéseit és olyanokat hoz amikkel együtt tud élni. Utóbbiban nem kételkedek.
*Mosolyog a másikra kedvesen. Olyan kis törékeny léleknek tűnik szegény. Túl jólelkű. Valószínűleg sok csalódás fogja érni az életben a doki csak remélni meri, hogy önmagának nem tetézi még azokat. Szerencsére sokkal vidámabb témákra terelődik utána a beszélgetés. A másik kis pimaszkodásán felkuncog a doki is. Érti ő a tréfát. Majd mosolyogva hallgatja a magyarázatot és helyenként egyetértőn bólint egyet-egyet. És bár a mosoly egy pillanatra se tűnik el az arcáról, de az, hogy a beszélgetéseikből is ezt szűrte le nem tetszik a dokinak. Ennyire negatív volna? Majd fűzi a lány a szavakat tovább, hogy örül, hogy itt van és olyan ártatlanul és meglepően őszinte kedvességgel zárja a monológját, hogy a dokinak elkerekednek a szemei. Ő már nem nevezhető félénknek.*
-Oh, de drága lány vagy te Luninari!
*Nyúl ki és ha a másik engedi meg is simogatja annak az arcát. Kár tagadni kicsit meghatotta az a szeretet amit a félvértől kapott. Biztos, hogy vigyázni szeretne rá és az egészségére. Az orvosi diskurzus megtörtént, a félelem és a idegenkedés amit az elején kapott eltűnt és már a lány is úgy gondolja, hogy jó ötlet ha a férfi megnézi. Arról is meg lesz nyugtatva, hogy Luninari nem dolgozza és tanulja túl magát viszont Lauretitia-nak be kell segítenie. Erre is van egy áthidaló ötlete a férfinek.*
-Valóban mindkettőtökre vigyázni kell. De pont ezért... Mi lenne ha majd egyszer közösen csinálnátok valami olyan programot amivel kikapcsolódhattok. Rábeszélhetnéd Laurentitia-t. Elmenni a városba szétnézni, vagy a szomszédokhoz, esetleg itt ez a tó! Lehet rajta pecázni, úszni. Viel-el mi olyat játszottunk múltkor benne, hogy csak na. Két fiatal lánynak kijár a szórakozás. Hogy megállás nélkül csevegjetek~Mondjuk arról, hogy milyen remek pasi vagyok én és hogy Laurentitia miket tenne velem ott a nádasban.~, mindenfélén vihogjatok és őszintén a szívetekből kacagjatok. Ez bizony az én orvosi véleményem. Azt, se tudom, hogy a lázadás óta volt-e Laurentitiának ideje kifújnia magát vagy folyton csak velünk törődött.
*Az elf szerint is igencsak sokat beszéltek a témáról. Nem idegesíti a dolog, hogy nem értenek egyet. Talán kicsit fárasztó reggel másnaposan filozofálni, de legalább a partnere a bájos kis komoly tekintetű Luninari. Valószínűleg nem az a helyzet, hogy elbeszélnek egymás mellett és egymás mondanivalóját nem értik meg hanem alapvetően másképp gondolkodnak a témáról. Mikor pedig a félvér ki is fejti az egyébként igencsak praktikus és átlagosnak nevezhető életfilozófiáját a doki is megérti miről van itt szó. És el tudja mondani ugyan, azt mint korábban csak jobban kifejtve.*
-A te döntésed, hogy az életedet mennyire tartod fontosnak egy adott helyzetben. Nem voltál fegyverrel kényszerítve, nem volt nyakörv a nyakadban vagy lánc a karodon. Nem kábítottak el drogokkal. Képes voltál döntést hozni és úgy gondoltad az hasznos a túlélésed szempontjából és úgy döntöttél, hogy vele tartasz. Mikor a városból menekültél az is a te döntésed volt. Nem lehet elítélni érte. Igazad van, hogy nem tehettél volna semmit és jól is tetted, hogy elmentél. Az életed múlott rajta, de te döntöttél így és el kell ezt fogadnod. Ahogy az is az én döntésem volt, hogy a szegénynegyedben dolgoztam undorító, megalázó és embertelen körülmények közt alig pár aranyért mert kellett a pénz. Életben kellett maradnom és vállalom hogy így tettem. Az én döntésem volt, hogy fegyveresekre támadok egy tőrrel, hogy megvédjem egy lány becsületét. Levágták a kezem az én hibám is volt mivel menekülhettem is volna, de így döntöttem. A lázadás résztvevői valószínűleg utólag sokan a homokba dugják a fejüket miután rájöttek, hogy milyen szörnyűségeket tettek pedig az ő döntésük volt, mert idegesek és reményvesztettek voltak, sokan családtagjaikat vesztették el és folyamatosan az életben maradáshoz szükséges napi betevőért kellett aggódniuk mert a nemeseket nem érdekelte az átlag ember problémája. Pedig amiket tettek az is az ő döntésük és az ő tetteik voltak és míg nem fogadják ezt el és nem képesek szembenézni vele egész életükben saját maguk és a tetteik elől fognak menekülni. Ezért fontos, hogy a nem kényszerből hozott döntéseid esetén vállald azokat. Akkor is ha azért tetted mert féltél, hogy mi lesz ha nem. Ettől leszel egy erős jellem. És én szeretném, hogy az legyél. Egy olyan aki vállalja a döntéseit és olyanokat hoz amikkel együtt tud élni. Utóbbiban nem kételkedek.
*Mosolyog a másikra kedvesen. Olyan kis törékeny léleknek tűnik szegény. Túl jólelkű. Valószínűleg sok csalódás fogja érni az életben a doki csak remélni meri, hogy önmagának nem tetézi még azokat. Szerencsére sokkal vidámabb témákra terelődik utána a beszélgetés. A másik kis pimaszkodásán felkuncog a doki is. Érti ő a tréfát. Majd mosolyogva hallgatja a magyarázatot és helyenként egyetértőn bólint egyet-egyet. És bár a mosoly egy pillanatra se tűnik el az arcáról, de az, hogy a beszélgetéseikből is ezt szűrte le nem tetszik a dokinak. Ennyire negatív volna? Majd fűzi a lány a szavakat tovább, hogy örül, hogy itt van és olyan ártatlanul és meglepően őszinte kedvességgel zárja a monológját, hogy a dokinak elkerekednek a szemei. Ő már nem nevezhető félénknek.*
-Oh, de drága lány vagy te Luninari!
*Nyúl ki és ha a másik engedi meg is simogatja annak az arcát. Kár tagadni kicsit meghatotta az a szeretet amit a félvértől kapott. Biztos, hogy vigyázni szeretne rá és az egészségére. Az orvosi diskurzus megtörtént, a félelem és a idegenkedés amit az elején kapott eltűnt és már a lány is úgy gondolja, hogy jó ötlet ha a férfi megnézi. Arról is meg lesz nyugtatva, hogy Luninari nem dolgozza és tanulja túl magát viszont Lauretitia-nak be kell segítenie. Erre is van egy áthidaló ötlete a férfinek.*
-Valóban mindkettőtökre vigyázni kell. De pont ezért... Mi lenne ha majd egyszer közösen csinálnátok valami olyan programot amivel kikapcsolódhattok. Rábeszélhetnéd Laurentitia-t. Elmenni a városba szétnézni, vagy a szomszédokhoz, esetleg itt ez a tó! Lehet rajta pecázni, úszni. Viel-el mi olyat játszottunk múltkor benne, hogy csak na. Két fiatal lánynak kijár a szórakozás. Hogy megállás nélkül csevegjetek~Mondjuk arról, hogy milyen remek pasi vagyok én és hogy Laurentitia miket tenne velem ott a nádasban.~, mindenfélén vihogjatok és őszintén a szívetekből kacagjatok. Ez bizony az én orvosi véleményem. Azt, se tudom, hogy a lázadás óta volt-e Laurentitiának ideje kifújnia magát vagy folyton csak velünk törődött.
937. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-23 16:30:11
Üzenet elküldve: 2021-07-23 16:30:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
*Talán még mindig érzékenyebben érinti a téma, mint azt hinné szeretné, valószínűleg ezért tiltakozik szenvedélyesen, hiába fogadta meg korábban, hogy most már hanyagolnia kellene az egészet úgy, ahogy van.
Intath mégis ért hozzá talán ösztönösen, hogy későbbi szavaival enyhítse azokat az apró kis tüskéket, amiket úgy érzi, hogy elhelyez a lelkében, ennek köszönhető, hogy nem válaszol olyan barátságtalanul, vagy legalábbis tőle szokatlan, kissé keményebb hangon, mintha ösztönösen megtette volna már az elején, hogyha azonnal közbevág, anélkül, hogy végighallgatta volna az elfet.*
- Még mindig nem értesz teljesen szerintem, de talán mindegy is, mert nem ér annyit a téma, mint amennyit beszéltünk róla. *mondja inkább csendesen, szelíden, még akkor is, ha ebben egyáltalán nem biztos, hiszen nagyon is fontos kérdésről beszélgetnek valójában. A békesség kedvéért mindenesetre ennyi visszavonulásra képes kell, hogy legyen.
Ha félig-meddig már le is tett arról, hogy sikerül meggyőznie Intet, azért talán saját magának még tartozik annyival, hogy összegezze a gondolatait.
A következő mondatokat is indulat nélkül, de még mindig szilárd és rendíthetetlen meggyőződéssel mondja ki.*
- Az erdőben azt tanultam, hogy a legnagyobb érték az élet, mármint persze a sajátunk. Ha van egy járhatónak tűnő út, mellette pedig egy sötét odú, ami jó eséllyel egy vadállat otthona, nem a legokosabb döntés az utóbbit választani, akkor is, ha látszólag megvan a választás szabadsága. Ha élni akarsz, és miért ne akarnál, akkor igazából csak egyetlen választásod van. *fogalmazza meg a lehető legegyszerűbben, és nem is érti, hogy miért nem ezzel kezdte rögtön, miért nem jutott eszébe ez az egyszerű példa az előtt, hogy már oda-vissza párszor körüljárták ezt a kérdést.*
- Én szerintem akkor pont ebben a helyzetben voltam. Alenia volt a járható út, a sötét odú pedig a város, ahová ugyan bemerészkedhettem volna egyedül, de akkor jó eséllyel széttépve végzem. Lehet ezt nem tekintetni kényszernek, hiszen két választásom is volt elméletben, de az élet oldaláról nézve csak egy.
*A kép persze kissé talán túlzó és drámai, de mindenképpen következik az általa korábban mondott példa szavaiból, és talán nem is állnak olyan messze a valóságtól, ha arra gondol, hogy végül is mi lett artheniori életének a vége.*
- Szerintem jó döntést hoztam akkor is, amikor Aleniával mentem, és akkor is, amikor aztán a lázadás éjjelén nem nem mentem vissza az égő városba veletek. Utóbbit pont csak Alenia miatt sajnálom nagyon, de van egy olyan érzésem, hogy akkor sem alakult volna máshogyan semmi, ha éppen ott vagyok, szóval az egyetlen amit elértem volna, hogy segíteni nem tudok, viszont láb alatt vagyok, és feleslegesen kockáztatom az életemet még egyszer. Bárhogy is, nekem is jogom van élni, és mindent megtenni azért, hogy életben is maradjak, és egyik alkalommal sem tettem másként.
*Kicsit szomorúan hallgat el. Most, hogy így megfogalmazta ezt, főleg tényleg talán inkább csak magának, már kicsit kevésbé érzi árulásnak akkori menekülését, mint akkor, teljesen azonban még sem tudja felmenteni magát miatta most sem, hiába érzi úgy, hogy az egyetlen logikus és vállalható döntést hozta meg.
Szinte már hálás, hogy nem csak erről beszéltek, hanem ezúttal, - úgy érzi, - neki kell Intath lelkét ápolgatnia, hogy ne sértődjön meg korábbi szavai miatt. Határozottan jobb érzés mindenesetre errefelé terelni a témát.
~ Hiába, ahogyan Intath is mondta, nem csak mi lányok vagyunk képesek a hiúságra, hanem a férfiak is. ~*
- Amúgy csak ma reggel nézel úgy ki, mint egy kiégett katona, különben dehogy! *próbálja egy viccszerűséggel, és egy hozzá tartozó nevetéssel felvidítani a másikat, és enyhíteni kicsit a hangulaton is, amiért most leginkább talán ő a felelős.*
- Arra gondoltam csak, hogy orvos vagy. A hivatásod vonzza a bajt, mármint téged főleg olyanok keresnek fel, akiknek van valami baja, betegek, sebesültek, ilyesmik. Mondjuk egy kereskedő szerencsés esetben csak járja a világot és árulja az áruit. Kevesebb esélye van arra, hogy haldoklókkal, súlyos betegekkel és sebesültekkel találkozzon, mint neked. Te pedig éppen az imént beszéltél arról, hogy milyen sok tapasztalatra tettél már szert mint orvos, szóval biztosan túl sok olyan dolgot láttál, ami másnak több életre is elég lenne.
*A tegnapi napot inkább már nem is emlegeti. Még mindig nem tudja, hogy ki az a lány, aki meghalt, de talán jobb is így, mert kevésbé fáj, mintha ismerné az egész történetét.
Persze nem csak ennyiről van szó. Éppen eleget beszélgetett már Intathal a világról és minden másról ahhoz, hogy valamennyire képes legyen a sorok között olvasni.*
- De amúgy is, beszélgettünk már mi ketten eleget ahhoz, hogy ennyi azért kiderüljön számomra. *mondja is ki hangosan is.* Nagyon örülök viszont, hogy maradsz velünk. Tényleg. Nem csak azért, mert mi is nagyobb biztonságban vagyunk így, hanem mert szerintem neked is jobb velünk. *mosolyog, miközben azon kapja magát, hogy kedve lenne kinyúlni Intath valamelyik kezéért, hogy megszoríthassa azt. Végül nem teszi meg mégsem, mert ennyire nem bátor, és bár már sikerült szert tennie néhány barátra, azért még mindig képes kissé félszegen viselkedni olyan helyzetekben, amilyenek mindenki más számára természetesek lennének.
Viszonylagos zavarát mindenesetre enyhíti, hogy Intath korábban megnyugtatta arról, hogyha más kérne tőle olyan mintát, mint amilyet ő, amennyiben az illető nem orvos, az tényleg bizarr lenne. Bár akkor csak bólintott rá, mégis talán ez az, ami megadja a végső lökést, - legalábbis most így érzi, - hogy szégyenérzet nélkül tegye majd le Intath elé azt a bizonyos poharat.*
- Még egyszer köszönöm amúgy, hogy így törődsz velem! Talán tényleg jobb is, ha rendesen megvizsgálsz. Azt pedig biztosan megígérhetem, hogy vigyázni fogok magamra! Nem fogom halálra tanulni és dolgozni magam, viszont Launak is muszáj segíteni. Mert ő szerintem is túlzásba viszi, ezért valakinek le kell vennie a válláról a sok terhet, amit cipel. Legalábbis ezek egy részét. *mondja, és bár nem mondja ki hangosan, talán elég egyértelmű, hogy saját magát szánja ennek a bizonyos valakinek. Intath dolga más, az új lakókat nem szívesen fogná be dolgozni addig ameddig nem szoknak bele jobban az itteni életbe, édesanyja csak vendég, a korábbi állandó lakókról pedig nem tudja, hogy mennyi időt tartózkodnak itt általában és mikor, így kizárásos alapon nem marad más, csak ő.
Szép-lassan feláll közben mindenesetre, kicsit még tesz-vesz maga körül, hátha az elf még mondana neki valamit. Miközben viszont próbálja olyan logikusan elrendezni a konyhát, hogy ne csak rend legyen ott, hanem bárki kis keresgélés után képes legyen megtalálni, amit keres, félig már a rá váró feladatokon gondolkodik, és persze azokról a papírlapokról álmodozik már előre is, ahová Maydeleine írta fel neki azokat a varázslatokat, amiket jelenleg mindennél jobban szeretne megtanulni éppen.*
*Talán még mindig érzékenyebben érinti a téma, mint azt hinné szeretné, valószínűleg ezért tiltakozik szenvedélyesen, hiába fogadta meg korábban, hogy most már hanyagolnia kellene az egészet úgy, ahogy van.
Intath mégis ért hozzá talán ösztönösen, hogy későbbi szavaival enyhítse azokat az apró kis tüskéket, amiket úgy érzi, hogy elhelyez a lelkében, ennek köszönhető, hogy nem válaszol olyan barátságtalanul, vagy legalábbis tőle szokatlan, kissé keményebb hangon, mintha ösztönösen megtette volna már az elején, hogyha azonnal közbevág, anélkül, hogy végighallgatta volna az elfet.*
- Még mindig nem értesz teljesen szerintem, de talán mindegy is, mert nem ér annyit a téma, mint amennyit beszéltünk róla. *mondja inkább csendesen, szelíden, még akkor is, ha ebben egyáltalán nem biztos, hiszen nagyon is fontos kérdésről beszélgetnek valójában. A békesség kedvéért mindenesetre ennyi visszavonulásra képes kell, hogy legyen.
Ha félig-meddig már le is tett arról, hogy sikerül meggyőznie Intet, azért talán saját magának még tartozik annyival, hogy összegezze a gondolatait.
A következő mondatokat is indulat nélkül, de még mindig szilárd és rendíthetetlen meggyőződéssel mondja ki.*
- Az erdőben azt tanultam, hogy a legnagyobb érték az élet, mármint persze a sajátunk. Ha van egy járhatónak tűnő út, mellette pedig egy sötét odú, ami jó eséllyel egy vadállat otthona, nem a legokosabb döntés az utóbbit választani, akkor is, ha látszólag megvan a választás szabadsága. Ha élni akarsz, és miért ne akarnál, akkor igazából csak egyetlen választásod van. *fogalmazza meg a lehető legegyszerűbben, és nem is érti, hogy miért nem ezzel kezdte rögtön, miért nem jutott eszébe ez az egyszerű példa az előtt, hogy már oda-vissza párszor körüljárták ezt a kérdést.*
- Én szerintem akkor pont ebben a helyzetben voltam. Alenia volt a járható út, a sötét odú pedig a város, ahová ugyan bemerészkedhettem volna egyedül, de akkor jó eséllyel széttépve végzem. Lehet ezt nem tekintetni kényszernek, hiszen két választásom is volt elméletben, de az élet oldaláról nézve csak egy.
*A kép persze kissé talán túlzó és drámai, de mindenképpen következik az általa korábban mondott példa szavaiból, és talán nem is állnak olyan messze a valóságtól, ha arra gondol, hogy végül is mi lett artheniori életének a vége.*
- Szerintem jó döntést hoztam akkor is, amikor Aleniával mentem, és akkor is, amikor aztán a lázadás éjjelén nem nem mentem vissza az égő városba veletek. Utóbbit pont csak Alenia miatt sajnálom nagyon, de van egy olyan érzésem, hogy akkor sem alakult volna máshogyan semmi, ha éppen ott vagyok, szóval az egyetlen amit elértem volna, hogy segíteni nem tudok, viszont láb alatt vagyok, és feleslegesen kockáztatom az életemet még egyszer. Bárhogy is, nekem is jogom van élni, és mindent megtenni azért, hogy életben is maradjak, és egyik alkalommal sem tettem másként.
*Kicsit szomorúan hallgat el. Most, hogy így megfogalmazta ezt, főleg tényleg talán inkább csak magának, már kicsit kevésbé érzi árulásnak akkori menekülését, mint akkor, teljesen azonban még sem tudja felmenteni magát miatta most sem, hiába érzi úgy, hogy az egyetlen logikus és vállalható döntést hozta meg.
Szinte már hálás, hogy nem csak erről beszéltek, hanem ezúttal, - úgy érzi, - neki kell Intath lelkét ápolgatnia, hogy ne sértődjön meg korábbi szavai miatt. Határozottan jobb érzés mindenesetre errefelé terelni a témát.
~ Hiába, ahogyan Intath is mondta, nem csak mi lányok vagyunk képesek a hiúságra, hanem a férfiak is. ~*
- Amúgy csak ma reggel nézel úgy ki, mint egy kiégett katona, különben dehogy! *próbálja egy viccszerűséggel, és egy hozzá tartozó nevetéssel felvidítani a másikat, és enyhíteni kicsit a hangulaton is, amiért most leginkább talán ő a felelős.*
- Arra gondoltam csak, hogy orvos vagy. A hivatásod vonzza a bajt, mármint téged főleg olyanok keresnek fel, akiknek van valami baja, betegek, sebesültek, ilyesmik. Mondjuk egy kereskedő szerencsés esetben csak járja a világot és árulja az áruit. Kevesebb esélye van arra, hogy haldoklókkal, súlyos betegekkel és sebesültekkel találkozzon, mint neked. Te pedig éppen az imént beszéltél arról, hogy milyen sok tapasztalatra tettél már szert mint orvos, szóval biztosan túl sok olyan dolgot láttál, ami másnak több életre is elég lenne.
*A tegnapi napot inkább már nem is emlegeti. Még mindig nem tudja, hogy ki az a lány, aki meghalt, de talán jobb is így, mert kevésbé fáj, mintha ismerné az egész történetét.
Persze nem csak ennyiről van szó. Éppen eleget beszélgetett már Intathal a világról és minden másról ahhoz, hogy valamennyire képes legyen a sorok között olvasni.*
- De amúgy is, beszélgettünk már mi ketten eleget ahhoz, hogy ennyi azért kiderüljön számomra. *mondja is ki hangosan is.* Nagyon örülök viszont, hogy maradsz velünk. Tényleg. Nem csak azért, mert mi is nagyobb biztonságban vagyunk így, hanem mert szerintem neked is jobb velünk. *mosolyog, miközben azon kapja magát, hogy kedve lenne kinyúlni Intath valamelyik kezéért, hogy megszoríthassa azt. Végül nem teszi meg mégsem, mert ennyire nem bátor, és bár már sikerült szert tennie néhány barátra, azért még mindig képes kissé félszegen viselkedni olyan helyzetekben, amilyenek mindenki más számára természetesek lennének.
Viszonylagos zavarát mindenesetre enyhíti, hogy Intath korábban megnyugtatta arról, hogyha más kérne tőle olyan mintát, mint amilyet ő, amennyiben az illető nem orvos, az tényleg bizarr lenne. Bár akkor csak bólintott rá, mégis talán ez az, ami megadja a végső lökést, - legalábbis most így érzi, - hogy szégyenérzet nélkül tegye majd le Intath elé azt a bizonyos poharat.*
- Még egyszer köszönöm amúgy, hogy így törődsz velem! Talán tényleg jobb is, ha rendesen megvizsgálsz. Azt pedig biztosan megígérhetem, hogy vigyázni fogok magamra! Nem fogom halálra tanulni és dolgozni magam, viszont Launak is muszáj segíteni. Mert ő szerintem is túlzásba viszi, ezért valakinek le kell vennie a válláról a sok terhet, amit cipel. Legalábbis ezek egy részét. *mondja, és bár nem mondja ki hangosan, talán elég egyértelmű, hogy saját magát szánja ennek a bizonyos valakinek. Intath dolga más, az új lakókat nem szívesen fogná be dolgozni addig ameddig nem szoknak bele jobban az itteni életbe, édesanyja csak vendég, a korábbi állandó lakókról pedig nem tudja, hogy mennyi időt tartózkodnak itt általában és mikor, így kizárásos alapon nem marad más, csak ő.
Szép-lassan feláll közben mindenesetre, kicsit még tesz-vesz maga körül, hátha az elf még mondana neki valamit. Miközben viszont próbálja olyan logikusan elrendezni a konyhát, hogy ne csak rend legyen ott, hanem bárki kis keresgélés után képes legyen megtalálni, amit keres, félig már a rá váró feladatokon gondolkodik, és persze azokról a papírlapokról álmodozik már előre is, ahová Maydeleine írta fel neki azokat a varázslatokat, amiket jelenleg mindennél jobban szeretne megtanulni éppen.*
936. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-21 03:50:18
Üzenet elküldve: 2021-07-21 03:50:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*Az elf gondolkodása a szabadságról kicsit más mint a félvéré. Persze úgy ahogy most fogalmazott elismeri valóban volt igazság abban amit a másik mondott, de mégis. Neki nehéz belátnia, hogy ez nem egy szabad döntés volt.*
-Ismertem olyat aki hasonló lehetőségek közül az utóbbit választotta. Te döntöttél úgy, hogy vele mész. Talán a félelem is közrejátszott és hogy idegen környezetben voltál, de nem volt kényszer. Ha egyszer döntést hozol akkor utána tessék felvállalni mert ha nem teszed az nem szép dolog. Nem kényszerből kellett velük menned.
*Talán kicsit makacs, de neki annak idején egy megbecsült szakma, vonzó jövő, szigorú tanár aki lehet hagyja éhen dögleni vagy halálra fagyni míg az előzőeket eléri és egy ismeretlen társaság mellett kellett döntenie akik lehet megölik vagy eladják rabszolgának. Döntött és azóta is vállalja. Sokkal rosszabb, mocskosabb és igazságtalanabb esetekben is hozott már döntéseket és olyanokat amikre nem lehet büszke, de azokat is vállalja. Részben meg tudja érteni a félvért, de akkor se hiszi, hogy igaza van abban, hogy ne lett volna választása. Azzal kapcsolatban, hogy mennyi mindent látott pedig egy olyan dolgot hall a lánytól amivel az, meglepi az elfet. Nem azért mert nincs igaza hanem inkább mert honnan vette? Miből szűrte le?*
-Valóban így gondolod? Úgy nézek ki mint valami kiégett katona?
*Kérdez rá tettetett ijedtséggel és bohóckodja el a dolgot. Nem hiszi, hogy a félelf viccesnek fogja ezt találni. Úgy sejti inkább majd kifejti, mire is gondolt. Mármint reméli. Tényleg érdekli miképp jutott erre a megállapításra ez a naiv leányzó. A sugallt kérdésre pedig lelkesen válaszol.*
-Még szép, hogy veletek maradok! El lehet hagyni egy olyan házat amiben ennyi kedves, vidám, önzetlen lélek van?~És mindegyik lány.~És annyi szeretetet vesz körül, hogy vissza se tudom adni?~A lányoktól és azért van akinek visszaadnám.~
*Persze a valóságban tisztában van vele, hogy ez csak ideglenes dolog és hamarosan nagyon csúnyán pofára fog esni. Nincs olyan, hogy ő megtalálná az otthonát. Viszont nem törné le szegény lány kedvét. Nem is értené meg. Valószínűleg csak megzavarná a fejét ha megpróbálná elmagyarázni. Ő pedig másképp szereti megzavarni a lányok fejét. A reggeli másnaposságában is sikerült meghatnia a félvért és kedves mosollyal megpaskolja a lány, a legújabb barátja karját, aki megerősíti, hogy megbízik benne. Hát igen. Hamar el sikerült érnie. Szerencséje a félvérnek, hogy az elfnek nincsenek rossz szándékai vele különben csúnyán bántani tudná. Nem az első lenne. Az elf ha valamiben profi akkor az-az, hogy a szebbik nem tagjait rábeszélje dolgokra. Amivel most is sikerrel jár bár csak azért, hogy biztosan tudja, hogy nem kell féltenie legújabb barátját. Persze alaposan meg kellett puhítani a félvért akiből kibukott a nő, de végül sikerrel járt. Természetesen a felmerült kételyt egyből és határozottan igyekszik eloszlatni.*
-Nem mondom el senkinek ezt megígérem. Ahogy mondtam, ami orvos és beteg közt történik, az köztünk is marad. Erre meg is esküszöm neked.
*Hogy egy kalóz esküje mennyit ér az jó kérdés, de Int most tényleg igazat mond a lánynak. A kétségeit komoly képpel hallgatja.*
-Nem, nem csak neked furcsa. Ha nem egy orvos kérne ilyesmit az tényleg...bizarr lenne. Természetes, hogy ezt érzed. Ezért is mondtam el, hogy mire kell, hogy megértsd és ne érezd tőle kellemetlenül magad. Ha bármi további kérdésed van vagy bármiről szeretnél még beszélni kérdezz nyugodtan. Ha van egy háziorvosod ahhoz az a kiváltság is jár, hogy alaposan át lehet vele beszélni mindent.
*Mosolyog a lányra barátságosan. Szerencsére a ruhák ledobásának kapcsán nem történik semmi fennakadás. Jól is lett felvezetve és a félvér se reagálja túl a dolgot. A ruha említésére viszont meglepődik az elf.*
-Igen?*Elgondolkozik kicsit majd bólint.*Aranyos lehet. Főleg így nyáron.
*Elsőre valami illetlenebb magamutogató darab jelent meg lelki szemei előtt amivel kapcsolatban biztos megjegyezte volna a lánynak, hogy nem kéne hisz a rossz szándékú férfiak még úgy vennék, hogy szabad a tánc, de aztán rájött, hogy a nyári ruhák is mutathatnak kicsit többet egy hátból. Azok meg nem annyira vágyfokozóak. Vagyis szerinte. Inkább aranyosak. A kapott kérdés hallatán ismét megpaskolja hálásan a másik karját.*
-Köszönöm. Nagyon édes vagy, de inkább majd lepihenek kicsit. Gondoskodj a jószágokról és tanulj csak. De ne vidd túlzásba! Nehogy miattad is úgy kelljen aggódni mint Laurentitia-ért. Tessék pihenni is meg kihasználni, hogy anyukád itt van. Ez orvosi utasítás.
*Fenyegeti meg játékosan a mutatóujjával.*
*Az elf gondolkodása a szabadságról kicsit más mint a félvéré. Persze úgy ahogy most fogalmazott elismeri valóban volt igazság abban amit a másik mondott, de mégis. Neki nehéz belátnia, hogy ez nem egy szabad döntés volt.*
-Ismertem olyat aki hasonló lehetőségek közül az utóbbit választotta. Te döntöttél úgy, hogy vele mész. Talán a félelem is közrejátszott és hogy idegen környezetben voltál, de nem volt kényszer. Ha egyszer döntést hozol akkor utána tessék felvállalni mert ha nem teszed az nem szép dolog. Nem kényszerből kellett velük menned.
*Talán kicsit makacs, de neki annak idején egy megbecsült szakma, vonzó jövő, szigorú tanár aki lehet hagyja éhen dögleni vagy halálra fagyni míg az előzőeket eléri és egy ismeretlen társaság mellett kellett döntenie akik lehet megölik vagy eladják rabszolgának. Döntött és azóta is vállalja. Sokkal rosszabb, mocskosabb és igazságtalanabb esetekben is hozott már döntéseket és olyanokat amikre nem lehet büszke, de azokat is vállalja. Részben meg tudja érteni a félvért, de akkor se hiszi, hogy igaza van abban, hogy ne lett volna választása. Azzal kapcsolatban, hogy mennyi mindent látott pedig egy olyan dolgot hall a lánytól amivel az, meglepi az elfet. Nem azért mert nincs igaza hanem inkább mert honnan vette? Miből szűrte le?*
-Valóban így gondolod? Úgy nézek ki mint valami kiégett katona?
*Kérdez rá tettetett ijedtséggel és bohóckodja el a dolgot. Nem hiszi, hogy a félelf viccesnek fogja ezt találni. Úgy sejti inkább majd kifejti, mire is gondolt. Mármint reméli. Tényleg érdekli miképp jutott erre a megállapításra ez a naiv leányzó. A sugallt kérdésre pedig lelkesen válaszol.*
-Még szép, hogy veletek maradok! El lehet hagyni egy olyan házat amiben ennyi kedves, vidám, önzetlen lélek van?~És mindegyik lány.~És annyi szeretetet vesz körül, hogy vissza se tudom adni?~A lányoktól és azért van akinek visszaadnám.~
*Persze a valóságban tisztában van vele, hogy ez csak ideglenes dolog és hamarosan nagyon csúnyán pofára fog esni. Nincs olyan, hogy ő megtalálná az otthonát. Viszont nem törné le szegény lány kedvét. Nem is értené meg. Valószínűleg csak megzavarná a fejét ha megpróbálná elmagyarázni. Ő pedig másképp szereti megzavarni a lányok fejét. A reggeli másnaposságában is sikerült meghatnia a félvért és kedves mosollyal megpaskolja a lány, a legújabb barátja karját, aki megerősíti, hogy megbízik benne. Hát igen. Hamar el sikerült érnie. Szerencséje a félvérnek, hogy az elfnek nincsenek rossz szándékai vele különben csúnyán bántani tudná. Nem az első lenne. Az elf ha valamiben profi akkor az-az, hogy a szebbik nem tagjait rábeszélje dolgokra. Amivel most is sikerrel jár bár csak azért, hogy biztosan tudja, hogy nem kell féltenie legújabb barátját. Persze alaposan meg kellett puhítani a félvért akiből kibukott a nő, de végül sikerrel járt. Természetesen a felmerült kételyt egyből és határozottan igyekszik eloszlatni.*
-Nem mondom el senkinek ezt megígérem. Ahogy mondtam, ami orvos és beteg közt történik, az köztünk is marad. Erre meg is esküszöm neked.
*Hogy egy kalóz esküje mennyit ér az jó kérdés, de Int most tényleg igazat mond a lánynak. A kétségeit komoly képpel hallgatja.*
-Nem, nem csak neked furcsa. Ha nem egy orvos kérne ilyesmit az tényleg...bizarr lenne. Természetes, hogy ezt érzed. Ezért is mondtam el, hogy mire kell, hogy megértsd és ne érezd tőle kellemetlenül magad. Ha bármi további kérdésed van vagy bármiről szeretnél még beszélni kérdezz nyugodtan. Ha van egy háziorvosod ahhoz az a kiváltság is jár, hogy alaposan át lehet vele beszélni mindent.
*Mosolyog a lányra barátságosan. Szerencsére a ruhák ledobásának kapcsán nem történik semmi fennakadás. Jól is lett felvezetve és a félvér se reagálja túl a dolgot. A ruha említésére viszont meglepődik az elf.*
-Igen?*Elgondolkozik kicsit majd bólint.*Aranyos lehet. Főleg így nyáron.
*Elsőre valami illetlenebb magamutogató darab jelent meg lelki szemei előtt amivel kapcsolatban biztos megjegyezte volna a lánynak, hogy nem kéne hisz a rossz szándékú férfiak még úgy vennék, hogy szabad a tánc, de aztán rájött, hogy a nyári ruhák is mutathatnak kicsit többet egy hátból. Azok meg nem annyira vágyfokozóak. Vagyis szerinte. Inkább aranyosak. A kapott kérdés hallatán ismét megpaskolja hálásan a másik karját.*
-Köszönöm. Nagyon édes vagy, de inkább majd lepihenek kicsit. Gondoskodj a jószágokról és tanulj csak. De ne vidd túlzásba! Nehogy miattad is úgy kelljen aggódni mint Laurentitia-ért. Tessék pihenni is meg kihasználni, hogy anyukád itt van. Ez orvosi utasítás.
*Fenyegeti meg játékosan a mutatóujjával.*
935. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-16 20:42:40
Üzenet elküldve: 2021-07-16 20:42:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
*Úgy érzi, hogy még mindig két malomban őrölnek, ami kicsit bosszantja, hiszen mindazzal, amit az elf mond egyet tud érteni, mégis olyan, mintha Intath szánt szándékkal pont a lényeget nem akarná az ő mondanivalójából megérteni.
Eszével persze tudja, hogy egyszerűbb lenne elengednie az egész témát, ahogy van, végül is mi múlik rajta, ha nem sikerült Intet meggyőznie, hogy akkor és ott nem volt más lehetősége, mint Aleniával menni és megpróbálni beilleszkedni egy számára egyszerre vonzó és taszító, de mindenesetre mindenképpen idegen és nyomasztó világba?
A história is régi, noha a valóságban nem telt el túl sok idő azóta, mégis úgy érzi, mintha hosszú évekkel ezelőtt lett volna. Annyira más volt még akkor a világ is, ő is, és bár még mindig tapasztalatlannak érzi magát, ugyanakkor azt is érzi, hogy ahhoz az elveszettséghez képest, ami akkor része volt az énjének milyen nagyon sokat is tanult.
Talán azért is távoli múlt már számára az egész viszonylagos közelsége ellenére is, mert immár teljesen vége.
Mint amikor egy ajtó végleg és visszavonhatatlanul becsapódik valaki mögött. Két ilyen pillanat volt talán az életében, az egyik száműzetésének a napja, a másik pedig amikor a lázadás éjszakáján arról kellett döntenie, hogy visszamegy a városba, vagy pedig elmenekül onnan.*
- Ellenkezőleg. Amikor dönthettem, hogy velük maradok, vagy elhagyom őket, akkor az utóbbi mellett döntöttem. A legelején csak aközött választhattam, hogy elmegyek Aleniával, vagy ott maradok a Pegazusban pénz nélkül, minden nélkül, miközben a falakon túl ott van egy hatalmas és teljesen ismeretlen világ. Az nem volt igazi választás. Persze, volt kettő választási lehetőségem egy helyett, de valójában csak egyetlen logikus döntést hozhattam, ez pedig gyakorlatilag megfelel annak, hogy nem volt választásom. *ismétli meg talán fárasztóan a meggyőződését, de ehhez mindenképpen ragaszkodik.* Persze ez nyilván nem olyan, mint amikor megfosztanak a cselekvési szabadságodtól, mondjuk lekötöznek egy székhez, aztán már csak annyi a lehetőséged, hogy megpróbáld elviselni, amit tesznek veled, ezzel nem vitatkozom. De, ha csak egy értelmes és egy értelmetlen dolog közül választhatsz az valójában nem igazi választás.
*Azon gondolkodik ezek után, hogy lehet vele van a baj. Lehet nem sikerül megfogalmazni mindazt, amit mondani akar, hiába szeret beszélni. El is jut addig, hogyha Intath ezek után sem akarja megérteni, akkor inkább hagyja az egészet. Legfeljebb egyszer majd elmagyarázza máskor.
Amúgy is mindaz, ami még ma rá vár sokkal fontosabb annál, mint hogy azon elmélkedjenek, hogy mi történt a múltban, illetve azon vitatkozzanak, hogy mi is választás fogalmának az igazi tartalma.*
- Te viszont talán túl sok rosszat is láttál már a világból, az biztos. *jegyzi meg szomorúan. Ehhez nem kell nagy elf, tündér, ember és minden más nép ismerőjének lennie, éppen elég, ha rendesen figyel. Még csak a sorok között sem nagyon kell olvasnia ahhoz, hogy mindezt megértse.*
- De remélem most már velünk maradsz. *mondja is ki őszinte kívánságát.* Lau végül is azért hozta létre ezt a házat, hogy menedék legyen, és szerintem arra tökéletes. Itt egyrészt biztonságban is vagyunk, másrészt tökéletes hely felejteni azt, amit felejteni szeretnénk, vagy felejteni kéne.
*Persze a világért sem ringatná magát a hamis biztonság illúziójába, de azt talán Intath is sejti róla, hogy nem csak unalmában tanul tűzmágiát az ahhoz képest gyengéd és barátságos hold mellé.*
- Köszönöm mindenesetre, hogy a barátodnak tartasz és örülök is neki. Persze én is annak téged és persze, hogy megbízok benned! *mondja ki szinte elérzékenyülten.*
- Hát legyen! *adja be ezek után végül a derekát is, bár tulajképpen már korábban is megtette, csak kellett neki még egy végső, utolsó lökés.* De csak egy feltétellel! Csak annak mondod meg, hogy ilyesmit a kezedbe adtam, aki szintén megteszi. De persze neki is csak akkor, ha szóba kerül! Azért anyának ezt szerintem nem fogom elmesélni, ő biztosan furcsállná a dolgot, ahogy van. Persze még az is lehet, hogy nem, végül is ő sokkal világlátottabb nálam. *győzködi egyben magát, mégsem tud teljesen szabadulni a gondolattól, hogy akár még Lau is másképpen nézne rá, ha megtudná róla, hogy ilyesmit csinált, de ugyanakkor továbbra sem nem tartja kizártnak, hogy csak neki idegen és különös az egész.
Kíváncsi lenne rá azért, hogy másoknak ez mennyire természetes. Lehetséges lenne, hogy csak ő érzi nehezen megszeghető tabunak? Thimet és Laut szívesen megkérdezné erről, de még egyiküket sem látta ma. Viszont, ha igaz, amit Int mond, - márpedig miért ne lenne az? - hogy már több mint száz értelmes élőlényét látta, akkor hát miért ne pont az övét? Biztosan csak ő csinál ügyet ebből az egészből tényleg!*
- De persze lehet ez csak nekem furcsa. *ismeri el végül hangos szóval is, de aztán ismét sokkal fontosabb dolgokra kell irányítania a figyelmét.
A meztelenséget csak úgy felhozta példaként, ehhez képest most már konkrétumokról beszélnek, miszerint, hogy mennyire kell majd levetkőznie.*
- Megnyugtató. *mondja kicsit szórakozottan, mivel gondolatai tényleg még mindig inkább az előző kérdést járják körül.* Nem hiszem, hogy bármi illetlen lenne a hasam, a hátam, vagy a bordáim mutogatásában, szóval felőlem miért ne...
*Valóban nem hiszi, hogy ez gond lenne. Sok jót nem kapott szülőfalvának a népétől az biztos, ugyanakkor azért őszintén hálás nekik és az ottani szokásoknak, hogy legalább hasonló dolgokban nem nevelték álszentségre és prüdériára. Más lenne persze, ha teljesen le kellene vetkőznie, de hát nem kell.*
- Ez semmi olyasmi, amit akár egy merészebb ruha ne mutatna meg belőlem. Van is olyan ruhám, amiből tulajdonképpen az egész hátam kilátszik. *vonja meg a vállát, majd mivel arra jut magában, hogy eléggé elbeszélgették az időt biztos ami biztos alapon inkább rákérdez újra, hogy:*
- Biztosan nem kérsz valamit enni? Szívesen csinálok neked is valami finom reggelit. Esetleg még egy kancsó vizet?
*Természetesen továbbra is kíváncsi bármi egyébre, amit Intath mondana neki, mégis úgy van vele, hogy lassan ideje kicsit elválniuk egymástól. Egy részről nem szeretné nagyon megvárakoztatni édesanyját sem, mert tegnap is valahogy az volt, hogy a "mindjárt jövök" kissé hosszúra nyúlt. Ezen kívül, bízik benne, és reméli, hogy már az állatok is nagyon várják, de, ha más nem, éhesnek már biztos éhesek, harmadrészt pedig tanulnia is kellene.
És nem utolsó sorban lélekben felkészítenie magát lélekben arra, ami nem is olyan nagyon sokára rá vár.*
*Úgy érzi, hogy még mindig két malomban őrölnek, ami kicsit bosszantja, hiszen mindazzal, amit az elf mond egyet tud érteni, mégis olyan, mintha Intath szánt szándékkal pont a lényeget nem akarná az ő mondanivalójából megérteni.
Eszével persze tudja, hogy egyszerűbb lenne elengednie az egész témát, ahogy van, végül is mi múlik rajta, ha nem sikerült Intet meggyőznie, hogy akkor és ott nem volt más lehetősége, mint Aleniával menni és megpróbálni beilleszkedni egy számára egyszerre vonzó és taszító, de mindenesetre mindenképpen idegen és nyomasztó világba?
A história is régi, noha a valóságban nem telt el túl sok idő azóta, mégis úgy érzi, mintha hosszú évekkel ezelőtt lett volna. Annyira más volt még akkor a világ is, ő is, és bár még mindig tapasztalatlannak érzi magát, ugyanakkor azt is érzi, hogy ahhoz az elveszettséghez képest, ami akkor része volt az énjének milyen nagyon sokat is tanult.
Talán azért is távoli múlt már számára az egész viszonylagos közelsége ellenére is, mert immár teljesen vége.
Mint amikor egy ajtó végleg és visszavonhatatlanul becsapódik valaki mögött. Két ilyen pillanat volt talán az életében, az egyik száműzetésének a napja, a másik pedig amikor a lázadás éjszakáján arról kellett döntenie, hogy visszamegy a városba, vagy pedig elmenekül onnan.*
- Ellenkezőleg. Amikor dönthettem, hogy velük maradok, vagy elhagyom őket, akkor az utóbbi mellett döntöttem. A legelején csak aközött választhattam, hogy elmegyek Aleniával, vagy ott maradok a Pegazusban pénz nélkül, minden nélkül, miközben a falakon túl ott van egy hatalmas és teljesen ismeretlen világ. Az nem volt igazi választás. Persze, volt kettő választási lehetőségem egy helyett, de valójában csak egyetlen logikus döntést hozhattam, ez pedig gyakorlatilag megfelel annak, hogy nem volt választásom. *ismétli meg talán fárasztóan a meggyőződését, de ehhez mindenképpen ragaszkodik.* Persze ez nyilván nem olyan, mint amikor megfosztanak a cselekvési szabadságodtól, mondjuk lekötöznek egy székhez, aztán már csak annyi a lehetőséged, hogy megpróbáld elviselni, amit tesznek veled, ezzel nem vitatkozom. De, ha csak egy értelmes és egy értelmetlen dolog közül választhatsz az valójában nem igazi választás.
*Azon gondolkodik ezek után, hogy lehet vele van a baj. Lehet nem sikerül megfogalmazni mindazt, amit mondani akar, hiába szeret beszélni. El is jut addig, hogyha Intath ezek után sem akarja megérteni, akkor inkább hagyja az egészet. Legfeljebb egyszer majd elmagyarázza máskor.
Amúgy is mindaz, ami még ma rá vár sokkal fontosabb annál, mint hogy azon elmélkedjenek, hogy mi történt a múltban, illetve azon vitatkozzanak, hogy mi is választás fogalmának az igazi tartalma.*
- Te viszont talán túl sok rosszat is láttál már a világból, az biztos. *jegyzi meg szomorúan. Ehhez nem kell nagy elf, tündér, ember és minden más nép ismerőjének lennie, éppen elég, ha rendesen figyel. Még csak a sorok között sem nagyon kell olvasnia ahhoz, hogy mindezt megértse.*
- De remélem most már velünk maradsz. *mondja is ki őszinte kívánságát.* Lau végül is azért hozta létre ezt a házat, hogy menedék legyen, és szerintem arra tökéletes. Itt egyrészt biztonságban is vagyunk, másrészt tökéletes hely felejteni azt, amit felejteni szeretnénk, vagy felejteni kéne.
*Persze a világért sem ringatná magát a hamis biztonság illúziójába, de azt talán Intath is sejti róla, hogy nem csak unalmában tanul tűzmágiát az ahhoz képest gyengéd és barátságos hold mellé.*
- Köszönöm mindenesetre, hogy a barátodnak tartasz és örülök is neki. Persze én is annak téged és persze, hogy megbízok benned! *mondja ki szinte elérzékenyülten.*
- Hát legyen! *adja be ezek után végül a derekát is, bár tulajképpen már korábban is megtette, csak kellett neki még egy végső, utolsó lökés.* De csak egy feltétellel! Csak annak mondod meg, hogy ilyesmit a kezedbe adtam, aki szintén megteszi. De persze neki is csak akkor, ha szóba kerül! Azért anyának ezt szerintem nem fogom elmesélni, ő biztosan furcsállná a dolgot, ahogy van. Persze még az is lehet, hogy nem, végül is ő sokkal világlátottabb nálam. *győzködi egyben magát, mégsem tud teljesen szabadulni a gondolattól, hogy akár még Lau is másképpen nézne rá, ha megtudná róla, hogy ilyesmit csinált, de ugyanakkor továbbra sem nem tartja kizártnak, hogy csak neki idegen és különös az egész.
Kíváncsi lenne rá azért, hogy másoknak ez mennyire természetes. Lehetséges lenne, hogy csak ő érzi nehezen megszeghető tabunak? Thimet és Laut szívesen megkérdezné erről, de még egyiküket sem látta ma. Viszont, ha igaz, amit Int mond, - márpedig miért ne lenne az? - hogy már több mint száz értelmes élőlényét látta, akkor hát miért ne pont az övét? Biztosan csak ő csinál ügyet ebből az egészből tényleg!*
- De persze lehet ez csak nekem furcsa. *ismeri el végül hangos szóval is, de aztán ismét sokkal fontosabb dolgokra kell irányítania a figyelmét.
A meztelenséget csak úgy felhozta példaként, ehhez képest most már konkrétumokról beszélnek, miszerint, hogy mennyire kell majd levetkőznie.*
- Megnyugtató. *mondja kicsit szórakozottan, mivel gondolatai tényleg még mindig inkább az előző kérdést járják körül.* Nem hiszem, hogy bármi illetlen lenne a hasam, a hátam, vagy a bordáim mutogatásában, szóval felőlem miért ne...
*Valóban nem hiszi, hogy ez gond lenne. Sok jót nem kapott szülőfalvának a népétől az biztos, ugyanakkor azért őszintén hálás nekik és az ottani szokásoknak, hogy legalább hasonló dolgokban nem nevelték álszentségre és prüdériára. Más lenne persze, ha teljesen le kellene vetkőznie, de hát nem kell.*
- Ez semmi olyasmi, amit akár egy merészebb ruha ne mutatna meg belőlem. Van is olyan ruhám, amiből tulajdonképpen az egész hátam kilátszik. *vonja meg a vállát, majd mivel arra jut magában, hogy eléggé elbeszélgették az időt biztos ami biztos alapon inkább rákérdez újra, hogy:*
- Biztosan nem kérsz valamit enni? Szívesen csinálok neked is valami finom reggelit. Esetleg még egy kancsó vizet?
*Természetesen továbbra is kíváncsi bármi egyébre, amit Intath mondana neki, mégis úgy van vele, hogy lassan ideje kicsit elválniuk egymástól. Egy részről nem szeretné nagyon megvárakoztatni édesanyját sem, mert tegnap is valahogy az volt, hogy a "mindjárt jövök" kissé hosszúra nyúlt. Ezen kívül, bízik benne, és reméli, hogy már az állatok is nagyon várják, de, ha más nem, éhesnek már biztos éhesek, harmadrészt pedig tanulnia is kellene.
És nem utolsó sorban lélekben felkészítenie magát lélekben arra, ami nem is olyan nagyon sokára rá vár.*
934. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-14 23:54:24
Üzenet elküldve: 2021-07-14 23:54:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*A doki emlékszik, hogy mikor először találkoztak akkor mintha a lány megemlítette volna, hogy nincs sok tapasztalata a világgal kapcsolatban. Szóval, hogy akkor is és most is ilyen lelkesen hallgatja, az nem tartja kicsit se furának. Ő meg szívesen tetszeleg a mindent tudó doktorbácsi szerepében akivel lehet minden zavaros fiatal lányfejben felbukkanó sokszor logikátlan dologról beszélni. Figyelmesen hallgatja a lelkesen magyarázó félvért és ismét csak arra jutnak, hogy igazat ad neki, de mégsem. A doki mégis bólint ugyanis nem abban amiről a példa szólt, de igazat mondott a lány.*
-Vannak olyan helyzetek, de a tied nem volt olyan. Te döntöttél úgy, hogy velük maradsz és ők nem kényszerítettek. Nem egyszer láttam olyanokat akiknek nem volt meg a lehetőségük, hogy döntéseket hozzanak magukról vagy az életükről. Esetleg volt lehetőségük, de arról dönthettek csak, hogy szenvednek tovább vagy a mielőbbi halált választják. Nem egy kikötőt láttam, nem egy sorsot ismertem meg, meséltem, azt is, hogy korábban a szegénynegyedben rendeltem. Sőt, nekem is megvan a történetem. Ha nem kényszer alatt, a saját döntésed alapján cselekszel akkor szabad vagy.
*Arra, hogy pap is lehetne csak szerényen elmosolyodik pedig egyáltalán nem veszi bóknak.*
-Nem tudom bölcs vagyok-e,~De az vagyok.~viszont az orvosok sokszor olyan oldalát is látják az embereknek amit egy pap se. Az életet és a halált új szemszögből láthatod és bizonyos értelemben közelebb kerülhetsz a betegedhez is mint pap a hívéhez. Te viszont kíváncsi vagy és szeretnéd érteni a világ működését. Ezért biztos vagyok benne, hogy eljön majd az idő mikor magadról és világ dolgairól is annyit tudsz majd, hogy te is így mesélhetsz majd róla.
*Hogy tényleg biztos lenne-e benne az jó kérdés. Vagy, hogy akarná-e. Luninari ezt szeretné és csak remélni meri a doki, hogy a sok mocsok amit a nyakába tervez önteni a lány nem fogja majd megtörni a lelkét. Most még olyan kedves és ártatlanka. Naiv. Szereti, hogy még ilyen. Emiatt a természete miatt nehéz is rá haragudni akkor is mikor épp a férfi agyára megy a hiúságával. Lehet, hogy ha egy fárasztóbb szegénynegyedi rendelés után kimerülten kellene ezt megbeszélniük a férfi már rég hagyta volna a francba az egészet a lányt pedig rá nem illő jelzőkkel elküldte volna, de most csak egy kis poficsipkedést kap és egy megnyugtatónak szánt bókot ami látszólag alaposan betalált. A doki nagyon jó abban, hogy miképp lehet úgy az illendőnél közvetlenebbnek lenni, hogy mégis jó néven vegyék tőle. Valószínűleg az általa meggyógyított gnóm lány aki, azt hiszi róla, hogy valami perverz bábjátékot játszott vele míg lázas delíriumban volt sose mer majd még csak a szemébe se nézni, de Luninari esetén a viszont látás örömében összeölelkezés jó lehetőség volt egy új szokás kialakításához és tervei szerint olyan viszont szeretne vele mint Viel-el vagy a jelenlegi segédjével. Szóval kedves mosollyal fogadja a félvér bájos reakcióját.*
-A barátod vagyok. Nem bántanálak.
*Erősíti meg ebben. Nem is akarná megijeszteni a lányt. Ezért is magyarázza el mindenről, hogy mit miért kérne tőle a legalaposabb vizsgálatához. Ha tudja mi fog vele történni és miért akkor kevésbé lesz ideges is. Arra, hogy ijesztőnek találja a kérést a doki is elkomolyodik és úgy hallgatja a lányt.*
-Teljesen igazad van és pont azért amiket elmondtál vagyok nagyon hálás érte, hogy ennyire megbízol bennem. Amit korábban meséltem az orvos és beteg közti viszonyról az alatt az ilyeneket is értettem. Megnyílsz előttem nekem pedig szakmai kötelességem, hogy nem élhetek ezzel vissza. Aki mégis megteszi az a legaljább mocskos szemétláda, aki embernek nem hívhatja magát nemhogy orvosnak és bár nem vagyok rosszindulatú, de remélem az olyanok nagyon hosszú elnyújtott kínszenvedéssel teli életet élnek majd, de még a föld se lesz számukra könnyű.
*Komolyan is gondolja a szavait. Az olyan orvosokat tényleg semmibe veszi és szíve szerint saját kezével fosztaná meg a kezei mellett a legnemesebb szervétől is. A kapott kérdésre megrázza a fejét.*
-Nem nincs benne. Még az első százban se. Viszont amit az előbb mondtál a meztelenségről. Jobb ha most tisztázzuk, nem kell majd teljesen levetkőznöd és kapsz majd valami ruhát, hogy elöl takard magad. A bordáidhoz és a hasadhoz kell hozzáférnem, hogy kitapogassam őket. Mennyi testnedv van a különböző szervek körül, azok milyen kemények hasonló. És a hátadat nézem majd meg. Előrehajolsz én meg megnézem mennyire egyenes. Elmondom most, hogy ne érezd úgy, hogy eltitkoltam valamit.
*A doki emlékszik, hogy mikor először találkoztak akkor mintha a lány megemlítette volna, hogy nincs sok tapasztalata a világgal kapcsolatban. Szóval, hogy akkor is és most is ilyen lelkesen hallgatja, az nem tartja kicsit se furának. Ő meg szívesen tetszeleg a mindent tudó doktorbácsi szerepében akivel lehet minden zavaros fiatal lányfejben felbukkanó sokszor logikátlan dologról beszélni. Figyelmesen hallgatja a lelkesen magyarázó félvért és ismét csak arra jutnak, hogy igazat ad neki, de mégsem. A doki mégis bólint ugyanis nem abban amiről a példa szólt, de igazat mondott a lány.*
-Vannak olyan helyzetek, de a tied nem volt olyan. Te döntöttél úgy, hogy velük maradsz és ők nem kényszerítettek. Nem egyszer láttam olyanokat akiknek nem volt meg a lehetőségük, hogy döntéseket hozzanak magukról vagy az életükről. Esetleg volt lehetőségük, de arról dönthettek csak, hogy szenvednek tovább vagy a mielőbbi halált választják. Nem egy kikötőt láttam, nem egy sorsot ismertem meg, meséltem, azt is, hogy korábban a szegénynegyedben rendeltem. Sőt, nekem is megvan a történetem. Ha nem kényszer alatt, a saját döntésed alapján cselekszel akkor szabad vagy.
*Arra, hogy pap is lehetne csak szerényen elmosolyodik pedig egyáltalán nem veszi bóknak.*
-Nem tudom bölcs vagyok-e,~De az vagyok.~viszont az orvosok sokszor olyan oldalát is látják az embereknek amit egy pap se. Az életet és a halált új szemszögből láthatod és bizonyos értelemben közelebb kerülhetsz a betegedhez is mint pap a hívéhez. Te viszont kíváncsi vagy és szeretnéd érteni a világ működését. Ezért biztos vagyok benne, hogy eljön majd az idő mikor magadról és világ dolgairól is annyit tudsz majd, hogy te is így mesélhetsz majd róla.
*Hogy tényleg biztos lenne-e benne az jó kérdés. Vagy, hogy akarná-e. Luninari ezt szeretné és csak remélni meri a doki, hogy a sok mocsok amit a nyakába tervez önteni a lány nem fogja majd megtörni a lelkét. Most még olyan kedves és ártatlanka. Naiv. Szereti, hogy még ilyen. Emiatt a természete miatt nehéz is rá haragudni akkor is mikor épp a férfi agyára megy a hiúságával. Lehet, hogy ha egy fárasztóbb szegénynegyedi rendelés után kimerülten kellene ezt megbeszélniük a férfi már rég hagyta volna a francba az egészet a lányt pedig rá nem illő jelzőkkel elküldte volna, de most csak egy kis poficsipkedést kap és egy megnyugtatónak szánt bókot ami látszólag alaposan betalált. A doki nagyon jó abban, hogy miképp lehet úgy az illendőnél közvetlenebbnek lenni, hogy mégis jó néven vegyék tőle. Valószínűleg az általa meggyógyított gnóm lány aki, azt hiszi róla, hogy valami perverz bábjátékot játszott vele míg lázas delíriumban volt sose mer majd még csak a szemébe se nézni, de Luninari esetén a viszont látás örömében összeölelkezés jó lehetőség volt egy új szokás kialakításához és tervei szerint olyan viszont szeretne vele mint Viel-el vagy a jelenlegi segédjével. Szóval kedves mosollyal fogadja a félvér bájos reakcióját.*
-A barátod vagyok. Nem bántanálak.
*Erősíti meg ebben. Nem is akarná megijeszteni a lányt. Ezért is magyarázza el mindenről, hogy mit miért kérne tőle a legalaposabb vizsgálatához. Ha tudja mi fog vele történni és miért akkor kevésbé lesz ideges is. Arra, hogy ijesztőnek találja a kérést a doki is elkomolyodik és úgy hallgatja a lányt.*
-Teljesen igazad van és pont azért amiket elmondtál vagyok nagyon hálás érte, hogy ennyire megbízol bennem. Amit korábban meséltem az orvos és beteg közti viszonyról az alatt az ilyeneket is értettem. Megnyílsz előttem nekem pedig szakmai kötelességem, hogy nem élhetek ezzel vissza. Aki mégis megteszi az a legaljább mocskos szemétláda, aki embernek nem hívhatja magát nemhogy orvosnak és bár nem vagyok rosszindulatú, de remélem az olyanok nagyon hosszú elnyújtott kínszenvedéssel teli életet élnek majd, de még a föld se lesz számukra könnyű.
*Komolyan is gondolja a szavait. Az olyan orvosokat tényleg semmibe veszi és szíve szerint saját kezével fosztaná meg a kezei mellett a legnemesebb szervétől is. A kapott kérdésre megrázza a fejét.*
-Nem nincs benne. Még az első százban se. Viszont amit az előbb mondtál a meztelenségről. Jobb ha most tisztázzuk, nem kell majd teljesen levetkőznöd és kapsz majd valami ruhát, hogy elöl takard magad. A bordáidhoz és a hasadhoz kell hozzáférnem, hogy kitapogassam őket. Mennyi testnedv van a különböző szervek körül, azok milyen kemények hasonló. És a hátadat nézem majd meg. Előrehajolsz én meg megnézem mennyire egyenes. Elmondom most, hogy ne érezd úgy, hogy eltitkoltam valamit.
933. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-14 20:14:25
Üzenet elküldve: 2021-07-14 20:14:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
*Kicsit különösnek találja, hogy édesanyja a papnő és a legtöbb esetben meg is fogadja a tanácsait, valamint legalábbis elgondolkodik azon, amit mond, (annak ellenére is, hogy sok minden, amiben hisz, meg amit tud, jó eséllyel nem több, mint ősi babonaság) most mégis Intathra figyel úgy, mintha valamiféle próféciát hallana az elftől.
Bár ez így nem teljesen pontos, mert annak ellenére, hogy a férfi által könnyedén kettejük közé vetett gondolatok, úgy érzi, hogy termékeny talajra találnak benne és nála, mégis olyan érzése van, mintha kissé elbeszélnének egymás mellett.*
- Ebben teljesen egyetértünk, de két patakban fürdünk éppen akkor is, azt hiszem. Szerintem is jogunk van boldognak lenni, és úgy dönteni, hogy nekünk legyen jó. *szól közbe kissé rosszul leplezett szenvedéllyel szinte még a legelején éppen ezért.* Meg egyáltalán élni! Tudod, emlékszel... biztosan emlékszel, hogy azon az éjjelen mi történt! Ha igazán hálás vagyok Aleimordnak és Aleniának akkor visszamegyek velük és veled az égő városba. De eszemben sem volt! Okosabbnak látszott kifelé menekülni, mint visszamenni. De én nem erről beszéltem. Mert itt volt legalább kettő választásom. Maradni, vagy menekülni. De akkor is vannak olyan pillanatok, amikor egy sincsen, pontosabban csak egyetlen egy van, és végig kell menned az egyetlen akkor és ott lehetséges úton. Ne tagadd kérlek, hogy akadnak ilyen pillanatok! Amikor a városba értem az éppen ilyen volt nekem.
*Szeretné ezt nem hosszabban fejtegetni. Emlékszik még arra a dobozra, amit Aleimord új házának a küszöbén talált benne egykori családfője húgának a levágott ujjával.
Számára eléggé nyilvánvaló, hogyha Aleniának csak kettő választása lett volna, akkor ő sohasem találja meg azt a dobozt, és életében először nincsen szüksége majdnem egy üveg borra, hogy egyáltalán el tudjon aludni.
~ Átkozott Arthenior! ~ fortyan fel benne egy pillanatra a düh, pedig tudja, hogy gyerekes és ostoba az ellenszenv, amit a város után érez. A rossz dolgok csak ott történtek, nem maga a város tehet róla, legfeljebb csak akkor, ha nagyon átvitt értelemben gondolkodik róla.
Alenia elrablóinak arcára pedig egyáltalán nem emlékszik. Összefolynak, mint amikor a már eleve sötét levesbe őrölt babérlevelet kever.*
- Más lett volna, ha kicsivel többet tudok Artheniorról, de én nem tudtam semmit. Vagy a Sayqevesek, vagy a teljes bizonytalanság a teljesen ismeretlenben, vagyis ez nem volt igazi választás. *ismétli meg magát.*
- Viszont mindaz, amit és ahogyan mondod... egyértelmű, hogy tényleg nagyon ismered az életet. Pap is lehetnél akár. Remélem egyszer én is olyan bölcs leszek, mint te. *mondja, bár mintha valamiféle nagyon homályos, rossz előérzet arra figyelmeztetné, hogy maga sem tudja, hogy mit kívánt éppen. De hát a halandók többsége már csak ilyen. Volt is otthon erről egy mese, pontosabban több is, de annak a bizonyos egynek végül is az volt a tanulsága, hogy saját kívánságainktól kell a legjobban óvakodni.
Most azonban elhessegeti magától ezt a gondolatot is. Végtére is a hasonló mesék jelentős többsége nem több hatásvadász ijesztgetésnél, amelyek arra intenek, hogy senki ne szegjen meg olyan tabut, mint amilyet ő maga végül megszegett.*
- A ragaszkodással kapcsolatban is mindenképpen igazad van. *ismeri végül el.* Mégis szerintem a jó dolgokhoz az utolsó lehetséges pillanatig ragaszkodni kell. Én pont ezt szeretném tenni.
*Fejtegetné talán ezt tovább is, de Int további szavai lekötik, egészen addig ameddig nem csipkedi meg játékosan az arcát.
Kicsit bizsereg utána, furán, erősen, sőt furcsán erősen, de kellemesen. Bebeszélné magának? Jó eséllyel nem. Talán azért van az egész, mert életében először ér hozzá férfi, legalábbis így.
Szeretne valami értelmeset mondani erre, ehelyett azon kapja magát, hogy csak annyit mond, hogy:*
- Hú!
*Ezek után valamiféle talán leginkább kuncogásra emlékeztető hangot ad ki magából, még ösztönösen oda is nyúl, ahol Intath az imént megérintette, mindezzel pedig sikerül is saját magát annyira zavarba hoznia, hogy reméli csak enyhén, de el is pirul.*
- Ez kedves volt tőled. *nyögi végül ki. Nem is igazán fogja fel, de a kedves érintések, amelyekben sohasem volt része, hacsak nem édesanyjától kapta őket mindig is a gyengéi voltak. Még most is emlékszik rá, hogy majdnem elsírta magát a boldogságtól, amikor Alenia először ölelte vigasztalóan át, vagy amikor Nairada csak úgy megsimogatta a hátát.
Őszintén hálás, amiért másról beszélhet, talán elterelve Intath és saját maga figyelmét is előbbi kissé talán buta, vagy legkevesebb furcsa reakciójáról.*
- Nagyon szép és érzékletes hasonlatok. Meggyőztél. Viszont szerintem nem vicces egyáltalán, inkább ijesztő. *mondja halálosan komoly arccal.* Kevés személyesebb dolog van ennél a világon szerintem. Azt hiszem, hogy előbb vetkőznék le bárki előtt. *ismeri el* Bár persze az is nagyon intim dolog, mégis teljesen természetes. Jó, tudom, ez is az, de akkor is azt hiszem, hogy hasonló csak a szüleinkre tartozik, és rájuk is csak akkor, amikor még magatehetetlen gyermekek vagyunk, akiknek szükségük van segítségre az ilyesmiben, vagy akiket tisztába kell tenni, érted. Egy bizonyos kor felett viszont a meztelenség belefér, ez viszont... na mindegy. Ha ragaszkodsz hozzá, akkor viszek egy kicsi... *nagyon nem viszi rá a lélek, hogy kimondja, és így nem is mondja ki. Még ettől a majdnem kimondástól is úgy érzi, hogy ismét felkavarodott a gyomra, pedig hát nem is ette tele magát reggelire.*
- Ugye sok mindenkiét láttad már? *kérdi kissé talán feleslegesen, hiszen, ha komolyan veszi Intath szavait, és ő komolyan veszi, akkor akár már egy kisebb hadseregét is láthatta már.* Jó lenne, ha az enyém nem lenne benne az első tízben. Ugye nincs?
*Kicsit különösnek találja, hogy édesanyja a papnő és a legtöbb esetben meg is fogadja a tanácsait, valamint legalábbis elgondolkodik azon, amit mond, (annak ellenére is, hogy sok minden, amiben hisz, meg amit tud, jó eséllyel nem több, mint ősi babonaság) most mégis Intathra figyel úgy, mintha valamiféle próféciát hallana az elftől.
Bár ez így nem teljesen pontos, mert annak ellenére, hogy a férfi által könnyedén kettejük közé vetett gondolatok, úgy érzi, hogy termékeny talajra találnak benne és nála, mégis olyan érzése van, mintha kissé elbeszélnének egymás mellett.*
- Ebben teljesen egyetértünk, de két patakban fürdünk éppen akkor is, azt hiszem. Szerintem is jogunk van boldognak lenni, és úgy dönteni, hogy nekünk legyen jó. *szól közbe kissé rosszul leplezett szenvedéllyel szinte még a legelején éppen ezért.* Meg egyáltalán élni! Tudod, emlékszel... biztosan emlékszel, hogy azon az éjjelen mi történt! Ha igazán hálás vagyok Aleimordnak és Aleniának akkor visszamegyek velük és veled az égő városba. De eszemben sem volt! Okosabbnak látszott kifelé menekülni, mint visszamenni. De én nem erről beszéltem. Mert itt volt legalább kettő választásom. Maradni, vagy menekülni. De akkor is vannak olyan pillanatok, amikor egy sincsen, pontosabban csak egyetlen egy van, és végig kell menned az egyetlen akkor és ott lehetséges úton. Ne tagadd kérlek, hogy akadnak ilyen pillanatok! Amikor a városba értem az éppen ilyen volt nekem.
*Szeretné ezt nem hosszabban fejtegetni. Emlékszik még arra a dobozra, amit Aleimord új házának a küszöbén talált benne egykori családfője húgának a levágott ujjával.
Számára eléggé nyilvánvaló, hogyha Aleniának csak kettő választása lett volna, akkor ő sohasem találja meg azt a dobozt, és életében először nincsen szüksége majdnem egy üveg borra, hogy egyáltalán el tudjon aludni.
~ Átkozott Arthenior! ~ fortyan fel benne egy pillanatra a düh, pedig tudja, hogy gyerekes és ostoba az ellenszenv, amit a város után érez. A rossz dolgok csak ott történtek, nem maga a város tehet róla, legfeljebb csak akkor, ha nagyon átvitt értelemben gondolkodik róla.
Alenia elrablóinak arcára pedig egyáltalán nem emlékszik. Összefolynak, mint amikor a már eleve sötét levesbe őrölt babérlevelet kever.*
- Más lett volna, ha kicsivel többet tudok Artheniorról, de én nem tudtam semmit. Vagy a Sayqevesek, vagy a teljes bizonytalanság a teljesen ismeretlenben, vagyis ez nem volt igazi választás. *ismétli meg magát.*
- Viszont mindaz, amit és ahogyan mondod... egyértelmű, hogy tényleg nagyon ismered az életet. Pap is lehetnél akár. Remélem egyszer én is olyan bölcs leszek, mint te. *mondja, bár mintha valamiféle nagyon homályos, rossz előérzet arra figyelmeztetné, hogy maga sem tudja, hogy mit kívánt éppen. De hát a halandók többsége már csak ilyen. Volt is otthon erről egy mese, pontosabban több is, de annak a bizonyos egynek végül is az volt a tanulsága, hogy saját kívánságainktól kell a legjobban óvakodni.
Most azonban elhessegeti magától ezt a gondolatot is. Végtére is a hasonló mesék jelentős többsége nem több hatásvadász ijesztgetésnél, amelyek arra intenek, hogy senki ne szegjen meg olyan tabut, mint amilyet ő maga végül megszegett.*
- A ragaszkodással kapcsolatban is mindenképpen igazad van. *ismeri végül el.* Mégis szerintem a jó dolgokhoz az utolsó lehetséges pillanatig ragaszkodni kell. Én pont ezt szeretném tenni.
*Fejtegetné talán ezt tovább is, de Int további szavai lekötik, egészen addig ameddig nem csipkedi meg játékosan az arcát.
Kicsit bizsereg utána, furán, erősen, sőt furcsán erősen, de kellemesen. Bebeszélné magának? Jó eséllyel nem. Talán azért van az egész, mert életében először ér hozzá férfi, legalábbis így.
Szeretne valami értelmeset mondani erre, ehelyett azon kapja magát, hogy csak annyit mond, hogy:*
- Hú!
*Ezek után valamiféle talán leginkább kuncogásra emlékeztető hangot ad ki magából, még ösztönösen oda is nyúl, ahol Intath az imént megérintette, mindezzel pedig sikerül is saját magát annyira zavarba hoznia, hogy reméli csak enyhén, de el is pirul.*
- Ez kedves volt tőled. *nyögi végül ki. Nem is igazán fogja fel, de a kedves érintések, amelyekben sohasem volt része, hacsak nem édesanyjától kapta őket mindig is a gyengéi voltak. Még most is emlékszik rá, hogy majdnem elsírta magát a boldogságtól, amikor Alenia először ölelte vigasztalóan át, vagy amikor Nairada csak úgy megsimogatta a hátát.
Őszintén hálás, amiért másról beszélhet, talán elterelve Intath és saját maga figyelmét is előbbi kissé talán buta, vagy legkevesebb furcsa reakciójáról.*
- Nagyon szép és érzékletes hasonlatok. Meggyőztél. Viszont szerintem nem vicces egyáltalán, inkább ijesztő. *mondja halálosan komoly arccal.* Kevés személyesebb dolog van ennél a világon szerintem. Azt hiszem, hogy előbb vetkőznék le bárki előtt. *ismeri el* Bár persze az is nagyon intim dolog, mégis teljesen természetes. Jó, tudom, ez is az, de akkor is azt hiszem, hogy hasonló csak a szüleinkre tartozik, és rájuk is csak akkor, amikor még magatehetetlen gyermekek vagyunk, akiknek szükségük van segítségre az ilyesmiben, vagy akiket tisztába kell tenni, érted. Egy bizonyos kor felett viszont a meztelenség belefér, ez viszont... na mindegy. Ha ragaszkodsz hozzá, akkor viszek egy kicsi... *nagyon nem viszi rá a lélek, hogy kimondja, és így nem is mondja ki. Még ettől a majdnem kimondástól is úgy érzi, hogy ismét felkavarodott a gyomra, pedig hát nem is ette tele magát reggelire.*
- Ugye sok mindenkiét láttad már? *kérdi kissé talán feleslegesen, hiszen, ha komolyan veszi Intath szavait, és ő komolyan veszi, akkor akár már egy kisebb hadseregét is láthatta már.* Jó lenne, ha az enyém nem lenne benne az első tízben. Ugye nincs?
932. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-13 00:15:45
Üzenet elküldve: 2021-07-13 00:15:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*Azzal kapcsolatban, hogy mennyire illenek a nemesi körökbe tökéletesen egyet tudnak érteni. A választásokkal kapcsolatban már nincs egyetértés. A doki pedig érdeklődve fel is vonja a szemöldökét, hogy mire gondol a lány. A lázadás estéjén is hasonlóan mély témákat érintettek a beszélgetésükben. A hosszas magyarázatot figyelmesen hallgatja. Igazat is ad a lánynak, de már meg is érti hol bukott félre a dolog. Ha már ott ülne vele szemben biztos megsimogatná, azt a bánatos buksit vagy megcsipkedné, azt a szomorú pofit. Így viszont csak nekiáll magyarázni reményei szerint elvonva a másik figyelmét.*
-Ez már egy másik dolog amiről beszélsz. A hála hozzájuk köt, de a te döntésed, hogy velük maradsz-e. Szerintem pedig szabad ilyenkor önmagunkra gondolni. Aleimord bátyja is mint menekültet fogadott be engem és ismeretlenül támogatott volna szakmailag is. Ha én is úgy gondolkoznék akkor ott kellett volna maradnom az ő házában. Őszintén szólva lehet valóban kissé hálátlan voltam mikor eljöttem onnan, de itt jobban érzem magam és boldogabb vagyok. Ha pedig ez egy önző dolog is, de csak egy életünk van és jogunk van hozzá, hogy boldogok akarjunk lenni.
*Ezek a gondolatok már jobban illenek a doki valódi személyiségéhez. Persze teljesen még nem fedik le hisz az ő önzősége ennél jóval nagyobb. Túlzásba is esik amit tud magáról, de nem érdekli. Bűntudatot nem is érez és nem sajnálja azokat akiket letapos saját boldogsága érdekében. Ilyen alak ő. Most mégis játssza a megértő orvost akinek tényleg fontosak a lány problémái amik amúgy az ő szemlélete szerint nincsenek is. Neki vannak és a nyomorék szót valóban másképp értik. Ha valaki nyomorék akkor nyomorék. Mindegy hogyan végzi a munkáját van egy undorító csonk a keze helyén. Fattyúként tudhatná ezt a lány, de nem oktatja ki erről a doki. A feltett költői kérdésre válaszol inkább, a türelmes doktorbácsi hangján.*
-Egyáltalán nem baj ezekhez ragaszkodni míg nem ártalmas. Nem csak egy lány lehet hiú. Fél kézzel és izomlázzal próbáltál már fésülködni? Ahogy csak azért kimenni a természetbe, gazok közé, hogy olyan növényeket gyűjtsön valaki amiket aztán a hajára ken szintén felesleges időtöltés. De megteszi az elf vagy félelf, mert neki ez megéri és fontos. De ha az egészségedről van szó az nem játék és nem divat kérdése. Megígértem, hogy az ilyen problémákban is segítek majd. Persze férfi vagyok, mit tudhatok én a női szépészet titkairól. Nos, meglepődnél. Nem áll távolabb az orvoslástól, mint a hóhérok vagy a fürdőmesterek munkája és mindhármat kitanultam az utazásaim során. Biztosíthatlak az utolsó lennék aki el akarná rontani a bájos pofid.
*Csipkedi meg, azt egy vidám vigyorral ha a másik hagyja. A vizsgálatokkal kapcsolatban sikerül végre közös nevezőre jutniuk. Ebéd után egy jó időpont. Addig tud kicsit heverészni az elf és ha felbukkan a kis segédje kiadhatja neki, hogy tegyen rendet a rendelőjében, ami még mindig nem teljesen érdemes a nevére. Hogy a pisi vizsgálat furán hangzik nem lepi meg az elfet. Gyakori módszer az orvosok között, de mégis sokan furcsállják. Pont ezért teljesen komolyan bólint.*
-Igen komoly. Gondolom láttál már akár egy döglött állat felbontásánál mindenféle belsőségeket. Jó sok van, mindegyik mást csinál, másért felelős és nem nézhetek beléd, hogy megnézzem őket. Ahogy a véred se, hogy hogyan folyik benned. Úgy képzeld el a helyzetemet mintha úgy akarnád megnézni egy házban lévő bútorok állapotát, hogy nem mehetsz be. Hallgatózol, nyikorognak a deszkák, megkopogtatod a falakat, beszagolsz az ablakon, dohos a levegő. Ezt csinálom én is. A nélkül mondom meg, hogy mi zajlik a testedben, hogy megnézném. És tudom viccesen hangzik, de a vizelet nagyon sok mindent el tud árulni ha szakértő módon vizsgálgatjuk. Húsz különböző fajtáját tartjuk számon. Tudom ez viccesen hangzik, de én orvos vagyok. Ez a munkám és nem kell ettől furán érezned magad. Nálam ez természetes. Mikor eljössz hozzám akkor a bizalmadat kérem és cserébe megígérem, hogy ami orvos és beteg közt történik köztünk az úgy is marad és soha, semmilyen körülmények közt nem élek vissza vele. Mindent amit teszek csak a te egészséged érdekében teszem. Erre meg is esküszöm.
*Az arca halálosan komoly ahogy ezeket mondja. Tényleg az orvosi erkölcsök számára életbevágóan fontosak. A lány is láthatta mennyire dühös volt akkor is mikor a vöröske megleste a betegét, aki kiszolgáltatottan feküdt az asztalán. Ezek azon kevés dolgok közé tartoznak amivel a doki nem viccel.*
*Azzal kapcsolatban, hogy mennyire illenek a nemesi körökbe tökéletesen egyet tudnak érteni. A választásokkal kapcsolatban már nincs egyetértés. A doki pedig érdeklődve fel is vonja a szemöldökét, hogy mire gondol a lány. A lázadás estéjén is hasonlóan mély témákat érintettek a beszélgetésükben. A hosszas magyarázatot figyelmesen hallgatja. Igazat is ad a lánynak, de már meg is érti hol bukott félre a dolog. Ha már ott ülne vele szemben biztos megsimogatná, azt a bánatos buksit vagy megcsipkedné, azt a szomorú pofit. Így viszont csak nekiáll magyarázni reményei szerint elvonva a másik figyelmét.*
-Ez már egy másik dolog amiről beszélsz. A hála hozzájuk köt, de a te döntésed, hogy velük maradsz-e. Szerintem pedig szabad ilyenkor önmagunkra gondolni. Aleimord bátyja is mint menekültet fogadott be engem és ismeretlenül támogatott volna szakmailag is. Ha én is úgy gondolkoznék akkor ott kellett volna maradnom az ő házában. Őszintén szólva lehet valóban kissé hálátlan voltam mikor eljöttem onnan, de itt jobban érzem magam és boldogabb vagyok. Ha pedig ez egy önző dolog is, de csak egy életünk van és jogunk van hozzá, hogy boldogok akarjunk lenni.
*Ezek a gondolatok már jobban illenek a doki valódi személyiségéhez. Persze teljesen még nem fedik le hisz az ő önzősége ennél jóval nagyobb. Túlzásba is esik amit tud magáról, de nem érdekli. Bűntudatot nem is érez és nem sajnálja azokat akiket letapos saját boldogsága érdekében. Ilyen alak ő. Most mégis játssza a megértő orvost akinek tényleg fontosak a lány problémái amik amúgy az ő szemlélete szerint nincsenek is. Neki vannak és a nyomorék szót valóban másképp értik. Ha valaki nyomorék akkor nyomorék. Mindegy hogyan végzi a munkáját van egy undorító csonk a keze helyén. Fattyúként tudhatná ezt a lány, de nem oktatja ki erről a doki. A feltett költői kérdésre válaszol inkább, a türelmes doktorbácsi hangján.*
-Egyáltalán nem baj ezekhez ragaszkodni míg nem ártalmas. Nem csak egy lány lehet hiú. Fél kézzel és izomlázzal próbáltál már fésülködni? Ahogy csak azért kimenni a természetbe, gazok közé, hogy olyan növényeket gyűjtsön valaki amiket aztán a hajára ken szintén felesleges időtöltés. De megteszi az elf vagy félelf, mert neki ez megéri és fontos. De ha az egészségedről van szó az nem játék és nem divat kérdése. Megígértem, hogy az ilyen problémákban is segítek majd. Persze férfi vagyok, mit tudhatok én a női szépészet titkairól. Nos, meglepődnél. Nem áll távolabb az orvoslástól, mint a hóhérok vagy a fürdőmesterek munkája és mindhármat kitanultam az utazásaim során. Biztosíthatlak az utolsó lennék aki el akarná rontani a bájos pofid.
*Csipkedi meg, azt egy vidám vigyorral ha a másik hagyja. A vizsgálatokkal kapcsolatban sikerül végre közös nevezőre jutniuk. Ebéd után egy jó időpont. Addig tud kicsit heverészni az elf és ha felbukkan a kis segédje kiadhatja neki, hogy tegyen rendet a rendelőjében, ami még mindig nem teljesen érdemes a nevére. Hogy a pisi vizsgálat furán hangzik nem lepi meg az elfet. Gyakori módszer az orvosok között, de mégis sokan furcsállják. Pont ezért teljesen komolyan bólint.*
-Igen komoly. Gondolom láttál már akár egy döglött állat felbontásánál mindenféle belsőségeket. Jó sok van, mindegyik mást csinál, másért felelős és nem nézhetek beléd, hogy megnézzem őket. Ahogy a véred se, hogy hogyan folyik benned. Úgy képzeld el a helyzetemet mintha úgy akarnád megnézni egy házban lévő bútorok állapotát, hogy nem mehetsz be. Hallgatózol, nyikorognak a deszkák, megkopogtatod a falakat, beszagolsz az ablakon, dohos a levegő. Ezt csinálom én is. A nélkül mondom meg, hogy mi zajlik a testedben, hogy megnézném. És tudom viccesen hangzik, de a vizelet nagyon sok mindent el tud árulni ha szakértő módon vizsgálgatjuk. Húsz különböző fajtáját tartjuk számon. Tudom ez viccesen hangzik, de én orvos vagyok. Ez a munkám és nem kell ettől furán érezned magad. Nálam ez természetes. Mikor eljössz hozzám akkor a bizalmadat kérem és cserébe megígérem, hogy ami orvos és beteg közt történik köztünk az úgy is marad és soha, semmilyen körülmények közt nem élek vissza vele. Mindent amit teszek csak a te egészséged érdekében teszem. Erre meg is esküszöm.
*Az arca halálosan komoly ahogy ezeket mondja. Tényleg az orvosi erkölcsök számára életbevágóan fontosak. A lány is láthatta mennyire dühös volt akkor is mikor a vöröske megleste a betegét, aki kiszolgáltatottan feküdt az asztalán. Ezek azon kevés dolgok közé tartoznak amivel a doki nem viccel.*
931. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-12 20:16:01
Üzenet elküldve: 2021-07-12 20:16:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
- Nem, hála az isteneknek! *bólint ösztönösen is a régi szófordulatot használva, őszintén örülve, hogy legalább ebben egyetértenek. Valahogyan a teljes tudás bizonyosságával érzi, hogy sem Launak, sem Intathnak sem pedig neki semmi köze nem lehetett tényleg ahhoz az egész közeghez, amelybe ideig-óráig mindannyian belekeveredtek. Valóban sohasem lehetett volna az igazi otthonuk. Ha nem látta volna a saját két szemével, hogy mivel járt pontosan az "ő világuk" eltörlése, lehet még addig a gondolatig is eljutna, hogy az egész szükségszerű volt és elkerülhetetlen. Így csak tudata peremén merül fel ismét, és inkább csak saját maga majdnem áldozattá válásának az oldaláról képes szemlélni mind az akkor történteket, mind azt, hogy valaha is közelebbi kapcsolatba került a Sayqueves családdal.*
- Nem, ez nem így van. *rázza meg éppen ezért határozottan a fejét, amikor Intath azt bizonygatja neki, hogy mindig van esély a boldogságot választani.*
- Persze elméletben igazad van, meg jól is hangzik, amit mondasz *ismeri el* de akkor sem igaz, hogy mindig van választásod, hogy boldog lehess. Amikor a városba kerültem én például tényleg azt sem tudtam szinte, hogy hol vagyok, annyira idegen és ismeretlen volt az egész. De eljött értem a Pegazusba egy szép és kedves szőke lány, aki azt mondta, hogy a rokonom, meg, hogy az édesanyám üzent neki és a bátyjának, és megkérte, hogy fogadjanak be. Persze, hogy vele mentem, mi mást tehettem volna akkor és ott? Hiába nem tetszett náluk néhány dolog, attól még Alenia tényleg nagyon kedves volt, és teljesen elveszve, teljesen máshol mint ahol korábban éltem, csak az volt fontos, hogy megszűnt a bizonytalanság, hirtelen egyszer csak volt hol aludnom ingyen, kaptam enni, és elkezdek megtanítani a legalapvetőbb dolgokra arról, hogy egyáltalán hol vagyok. Persze, választhattam volna azt, hogy megpróbálok egyedül boldogulni, de ez nem volt igazi választás. Ahhoz előtte igazán ki kellett volna ismernem magamnak a világot, amibe kerültem, de erre esélyem sem volt, hiszen olyan gyorsan történt olyan sok minden. Azok után pedig, hogy annyit segítettek a hála biztosan hozzájuk kötött volna akkor, ha nem történik semmi rossz. Tulajdonképpen, ha nem rabolják el Aleniát és nem gyújtják ránk azt az egész átkozott kerületet, jó eséllyel még mindig velük élnék.
*Ezek után fél tőle, hogy kissé szenvedő arcot vág, pedig túl sok minden nem indokolja a már sokadszorra is felelevenített múltat kivéve. De hát kicsit megdöbben, amikor - mielőtt még teljesen feleslegesen elveszne ismét ebben a múltban, - eljutnak igazán a tudatáig az elf jelenre és jövőre vonatkozó szavai.
Lehet, hogy kissé gyerekesen érvelt korábban, de most úgy érzi, hogy Intath tényleg úgy beszél hozzá, mintha egy kislányt szeretne megnyugtatni, ezt pedig azért mindenképpen túlzásnak érzi. Talán meg is sértődne, ha nem érezné ő is saját "érvei" gyengeségét, valamint nem tudná azt, hogy egyetlen orvosuk tényleg csak jót akar neki.*
- Amúgy nem kell erről győzködnöd. Nem félek! Tudom, hogy nem bántani akarsz! És már mondtam, hogy megbízom benned, azt pedig amúgy is tudtam, hogy nem tennél olyat, amit nem akarok. És szerintem nem vagy nyomorék sem, bár lehet, hogy mást értünk a szó alatt. Szerintem ameddig meg tudsz tenni egyedül, amit akarsz, vagy és el tudod végezni a munkádat, vagy azt, amit szeretnél, addig nem ez a jó szó. De értem mire célzol, hogy ne aggódjak a bőröm színéért, amikor másnak ennél sokkal nagyobb bajai vannak, meg hogy a külső nem minden. Ezt én is tudom és pontosan értem. Ahogyan azt is, hogy nem maradunk örökre olyanok amilyenek, ha más nem akkor azért, mert egyszer úgy is meg kell öregedni, az ellen pedig tudtommal még a mágia sem tehet semmit, vagy legalábbis elég keveset. De ettől még miért ne próbálhatnánk minél tovább ragaszkodni ahhoz a formánkhoz, amit megszoktunk és szeretünk? *teszi fel a költői kérdést. Ezúttal azonban nem Intath hanem saját maga ejti őszintén zavarba saját magát.
Milyen különös szikra van azokban a zöld szemekben, vagy milyen erő abban a tekintetben, hogy szeretne neki elmondani mindent, mindezt pedig teljesen józanon és hirtelen egy közönséges reggelen?
Zavarba ejti, hogy olyan dolgokról kell, pontosabban nem is kell, inkább csak olyan dolgokról akar beszélni egy nála sokkal idősebb férfival, amilyenekről eddig csak édesanyjával beszélgetett és talán még magával Lauval és Aleniával sem, pedig ők nyilván sokkal jobban megértették volna.*
- Nézd, van bennem hiúság, ez egyértelmű *vallja be véleménye szerint nem kevés önismeretről téve tanúbizonyságot* de azért nem vagyok önimádó szerintem. Tudom, hogy mennyi minden hiányzik belőlem, ami ahhoz kéne, hogy igazán szép legyek. Túl alacsony vagyok, kicsik a melleim és nincsenek hosszú és formás combjaim sem, mint az elf lányok legtöbbjének. Valahogy azokra a könnyed és légies léptekre sem vagyok képes, ami náluk olyan természetes, én csak úgy jövök és megyek, mint bárki más. Talán pont mint egy ember. Viszont a bőröm, szemeim és a hajam színe szerintem szép. Meg az arcom is. Az mindig nagyon tetszett, ha megnéztem a tükörben. Tudom, hogy az igazán fontos dolgok az életben nem ezek, de ettől még szeretném mindezt megőrizni ameddig csak lehet. Nem hiszem, hogy ez olyan természetellenes, vagy önző vágy lenne, vagy valami ilyesmi.
*Az utolsó mondat kissé szégyenkező, de a szégyen inkább csak annak szól, hogy valamiért valóban olyan dolgokat mondott el az elfnek, amilyeneket inkább tényleg egy másik lánynak kellett volna, aki valóban megérti. Igyekszik is amennyire lehet erről terelni a témát.*
- De a vizsgálaton túleshetünk akár már ebéd után is. *mondja.* Viszont ez az utolsó dolog komoly? Nem viccelsz? Az biztosan kell? Igazán nincsen erre... más módszer, vagy valami? *kérdezi ismét őszintén zavarban.* Más testnedv, mondjuk egy kis nyál, vagy vér?
*Egyiket sem véletlenül kérdezi. Inkább köpködne egy csészébe, vagy vágná meg magát, de azt el sem tudja képzelni, hogy Intath vizsgálgassa, nézegesse és szagolgassa a vizeletét. Jó, hogy már nem akar még ennél is egy lépéssel tovább menni!
Nem igazán tudja megmagyarázni, de ettől a gondolattól valahogy hányingere támad, nem csak zavarban van. Sok minden mást előbb megcsinálna, de mindez olyan határ, amit valóban nagyon nem szívesen lépne át, legfeljebb csak akkor, ha az élete múlna rajta.
Jelenleg el sem tudja képzelni, hogy képes lenne újra ugyanúgy abba a zöld szempárba nézni, ahogyan most, ha letenne egyet elé egy kis pohárral saját magából. Azért az mégsem egy kancsó víz, amit azért kap, hogy igya meg és legyen jobban tőle!*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.07.12 20:34:10
- Nem, hála az isteneknek! *bólint ösztönösen is a régi szófordulatot használva, őszintén örülve, hogy legalább ebben egyetértenek. Valahogyan a teljes tudás bizonyosságával érzi, hogy sem Launak, sem Intathnak sem pedig neki semmi köze nem lehetett tényleg ahhoz az egész közeghez, amelybe ideig-óráig mindannyian belekeveredtek. Valóban sohasem lehetett volna az igazi otthonuk. Ha nem látta volna a saját két szemével, hogy mivel járt pontosan az "ő világuk" eltörlése, lehet még addig a gondolatig is eljutna, hogy az egész szükségszerű volt és elkerülhetetlen. Így csak tudata peremén merül fel ismét, és inkább csak saját maga majdnem áldozattá válásának az oldaláról képes szemlélni mind az akkor történteket, mind azt, hogy valaha is közelebbi kapcsolatba került a Sayqueves családdal.*
- Nem, ez nem így van. *rázza meg éppen ezért határozottan a fejét, amikor Intath azt bizonygatja neki, hogy mindig van esély a boldogságot választani.*
- Persze elméletben igazad van, meg jól is hangzik, amit mondasz *ismeri el* de akkor sem igaz, hogy mindig van választásod, hogy boldog lehess. Amikor a városba kerültem én például tényleg azt sem tudtam szinte, hogy hol vagyok, annyira idegen és ismeretlen volt az egész. De eljött értem a Pegazusba egy szép és kedves szőke lány, aki azt mondta, hogy a rokonom, meg, hogy az édesanyám üzent neki és a bátyjának, és megkérte, hogy fogadjanak be. Persze, hogy vele mentem, mi mást tehettem volna akkor és ott? Hiába nem tetszett náluk néhány dolog, attól még Alenia tényleg nagyon kedves volt, és teljesen elveszve, teljesen máshol mint ahol korábban éltem, csak az volt fontos, hogy megszűnt a bizonytalanság, hirtelen egyszer csak volt hol aludnom ingyen, kaptam enni, és elkezdek megtanítani a legalapvetőbb dolgokra arról, hogy egyáltalán hol vagyok. Persze, választhattam volna azt, hogy megpróbálok egyedül boldogulni, de ez nem volt igazi választás. Ahhoz előtte igazán ki kellett volna ismernem magamnak a világot, amibe kerültem, de erre esélyem sem volt, hiszen olyan gyorsan történt olyan sok minden. Azok után pedig, hogy annyit segítettek a hála biztosan hozzájuk kötött volna akkor, ha nem történik semmi rossz. Tulajdonképpen, ha nem rabolják el Aleniát és nem gyújtják ránk azt az egész átkozott kerületet, jó eséllyel még mindig velük élnék.
*Ezek után fél tőle, hogy kissé szenvedő arcot vág, pedig túl sok minden nem indokolja a már sokadszorra is felelevenített múltat kivéve. De hát kicsit megdöbben, amikor - mielőtt még teljesen feleslegesen elveszne ismét ebben a múltban, - eljutnak igazán a tudatáig az elf jelenre és jövőre vonatkozó szavai.
Lehet, hogy kissé gyerekesen érvelt korábban, de most úgy érzi, hogy Intath tényleg úgy beszél hozzá, mintha egy kislányt szeretne megnyugtatni, ezt pedig azért mindenképpen túlzásnak érzi. Talán meg is sértődne, ha nem érezné ő is saját "érvei" gyengeségét, valamint nem tudná azt, hogy egyetlen orvosuk tényleg csak jót akar neki.*
- Amúgy nem kell erről győzködnöd. Nem félek! Tudom, hogy nem bántani akarsz! És már mondtam, hogy megbízom benned, azt pedig amúgy is tudtam, hogy nem tennél olyat, amit nem akarok. És szerintem nem vagy nyomorék sem, bár lehet, hogy mást értünk a szó alatt. Szerintem ameddig meg tudsz tenni egyedül, amit akarsz, vagy és el tudod végezni a munkádat, vagy azt, amit szeretnél, addig nem ez a jó szó. De értem mire célzol, hogy ne aggódjak a bőröm színéért, amikor másnak ennél sokkal nagyobb bajai vannak, meg hogy a külső nem minden. Ezt én is tudom és pontosan értem. Ahogyan azt is, hogy nem maradunk örökre olyanok amilyenek, ha más nem akkor azért, mert egyszer úgy is meg kell öregedni, az ellen pedig tudtommal még a mágia sem tehet semmit, vagy legalábbis elég keveset. De ettől még miért ne próbálhatnánk minél tovább ragaszkodni ahhoz a formánkhoz, amit megszoktunk és szeretünk? *teszi fel a költői kérdést. Ezúttal azonban nem Intath hanem saját maga ejti őszintén zavarba saját magát.
Milyen különös szikra van azokban a zöld szemekben, vagy milyen erő abban a tekintetben, hogy szeretne neki elmondani mindent, mindezt pedig teljesen józanon és hirtelen egy közönséges reggelen?
Zavarba ejti, hogy olyan dolgokról kell, pontosabban nem is kell, inkább csak olyan dolgokról akar beszélni egy nála sokkal idősebb férfival, amilyenekről eddig csak édesanyjával beszélgetett és talán még magával Lauval és Aleniával sem, pedig ők nyilván sokkal jobban megértették volna.*
- Nézd, van bennem hiúság, ez egyértelmű *vallja be véleménye szerint nem kevés önismeretről téve tanúbizonyságot* de azért nem vagyok önimádó szerintem. Tudom, hogy mennyi minden hiányzik belőlem, ami ahhoz kéne, hogy igazán szép legyek. Túl alacsony vagyok, kicsik a melleim és nincsenek hosszú és formás combjaim sem, mint az elf lányok legtöbbjének. Valahogy azokra a könnyed és légies léptekre sem vagyok képes, ami náluk olyan természetes, én csak úgy jövök és megyek, mint bárki más. Talán pont mint egy ember. Viszont a bőröm, szemeim és a hajam színe szerintem szép. Meg az arcom is. Az mindig nagyon tetszett, ha megnéztem a tükörben. Tudom, hogy az igazán fontos dolgok az életben nem ezek, de ettől még szeretném mindezt megőrizni ameddig csak lehet. Nem hiszem, hogy ez olyan természetellenes, vagy önző vágy lenne, vagy valami ilyesmi.
*Az utolsó mondat kissé szégyenkező, de a szégyen inkább csak annak szól, hogy valamiért valóban olyan dolgokat mondott el az elfnek, amilyeneket inkább tényleg egy másik lánynak kellett volna, aki valóban megérti. Igyekszik is amennyire lehet erről terelni a témát.*
- De a vizsgálaton túleshetünk akár már ebéd után is. *mondja.* Viszont ez az utolsó dolog komoly? Nem viccelsz? Az biztosan kell? Igazán nincsen erre... más módszer, vagy valami? *kérdezi ismét őszintén zavarban.* Más testnedv, mondjuk egy kis nyál, vagy vér?
*Egyiket sem véletlenül kérdezi. Inkább köpködne egy csészébe, vagy vágná meg magát, de azt el sem tudja képzelni, hogy Intath vizsgálgassa, nézegesse és szagolgassa a vizeletét. Jó, hogy már nem akar még ennél is egy lépéssel tovább menni!
Nem igazán tudja megmagyarázni, de ettől a gondolattól valahogy hányingere támad, nem csak zavarban van. Sok minden mást előbb megcsinálna, de mindez olyan határ, amit valóban nagyon nem szívesen lépne át, legfeljebb csak akkor, ha az élete múlna rajta.
Jelenleg el sem tudja képzelni, hogy képes lenne újra ugyanúgy abba a zöld szempárba nézni, ahogyan most, ha letenne egyet elé egy kis pohárral saját magából. Azért az mégsem egy kancsó víz, amit azért kap, hogy igya meg és legyen jobban tőle!*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.07.12 20:34:10
930. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-12 17:01:10
Üzenet elküldve: 2021-07-12 17:01:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*Az elfnek nincs oka a panaszra. Sokkal rosszabb reggelei is voltak már másnaposan. Persze jól esne inkább heverészni még, de a félvérrel való csevegés vagy annak a csicsergésének a hallgatása is egész kellemes. A kis tanítványa lelki békéjéért se kell aggódnia.*
-Ezt jobb személyesen.
*Mosolyog a másikra. Érti ő, hogy mire gondolt a félvér, de az elf látja maga előtt ahogy mondja a gnóm lánynak, hogy a lány tegnap este akivel talán egy mondatot ha váltottatok szívesen beszélgetne veled. Jó nem olyan furcsa, de mindenképp könnyebb lesz Linki-nek is ha őt szólítja meg Luninari és nem neki kell ismeretlenül odaállnia mellé és gondolkoznia, hogy hogyan is kezdje akkor ezt el. Feltalálná magát, de így akkor is könnyebb. Sóher úr neve pedig a félvérnek se ugrik be. Jó ő egyszer ha beszélt vele Int meg jó ideig ott is élt a házában. Úgy néz ki nem is voltak túl szimpatikusak a félvérnek. Pedig ha Aleimord üres fejű húgával olyan jól kijött akkor Sóher úréval is összebarátkozott volna.*
-Az övék nem a mi világunk.
*Állapítja végül meg mosolyogva. Ha többet szólnának róluk az már kibeszélés lenne amihez a félvér valószínűleg túl jólelkű. A doki már nem, sőt ő jobb szeret mocskolódni amit biztos nem értékelne a varázsnyuszilány. Ki is beszélik, hogy miben mások mint a nemesek és elhangzik valami ami ellen a doki felemeli a mutatóujját.*
-Nana! Ilyen nincs, hogy nincs választásod! Mindig van választásod olyan életet élni amiben te a legboldogabb vagy.
*Mondja az elf aki a látszat ellenére a legpesszimistább alak az egész házban és már rég lemondott a boldogságáról. Viszont jól hangzik és ráfél a lányra némi önbizalom erősítés. Ha ilyen kis szófogadó marad annak nem lesz jó vége. A rendes szófogadó lány pedig megmutatja, hogy tud ő. Kiáll az igaza mellett amiben nincs igaza. Az elf pedig türelmesen kezdi el meggyőzni. Mennyivel egyszerűbb lenne ha elmondhatná, hogy ez hülyeség a másik meg belátná. De nem. Beszélgetni kell róla, trükközgetni kell, érzelmekkel kell játszani. Mindezt pedig azért, hogy ingyen dolgozzon a doki a másik érdekében. Továbbra is türelmesen válaszol.*
-Na, látod itt egy félreértés. Egy orvosra nem csak akkor van szükség ha valami fáj, folyik, megváltozott vagy fura. Bár ezeknél se mindenki megy orvoshoz. De lehet javítani az életkörülményeken is. Lehetsz egészségesebb, energikusabb, boldogabb is ha megvizsgállak és meglátom mi a helyzet veled és min lehet javítani. Nem, azt mondom, hogy beteg vagy hanem, hogy lehetnél egészségesebb.
*A további érvek is még viccnek se jók. Az elfet pedig nem látszik rajta, hisz továbbra is a másik szemeibe néz és őszinte tekintettel hallgatja, de nagyon fárasztja ez a dolog. Elismerlek mint orvos, de szerintem tévedsz. Tényleg nem lennék más ha nem lennék betegesen sápadt, de úgy megváltoznék, hogy nem tudnám elfogadni magam. A szakmájának ez egy olyan része amit nagyon nem szeret és ha megkérdeznék nem is tudná miért is csinálja. Csak idegesíti, hogy a lányon ránézésre tud segíteni. Kedves mosollyal, de határozottsággal a hangjában nyugtatja a másikat.*
-Nem teszek semmi olyat amit te nem szeretnél erre szavamat adom. Nem szeretnélek bántani csak segíteni. Ha valamit javasolok, hogy a jövőben csinálj akkor őszintén elmondom miért kérem és mi lesz a következménye. Bízhatsz bennem.*Majd egy kis játékossággal a hangjában folytatja.*A vizsgálatok után pedig majd kiderül, hogy miket javasolok, de nyomorék vagyok. Nekem elhiheted, hogy nem olyan fontosak ezek a dolgok.
*Egy kéz levágása ellen már sírhatna, de ott Int döntene és hagyná, hogy utána gyűlölje a lány. Meg őszintén szólva az érvek ott is elbuknak, hogy ő szívesen lenne akkora is mint a félvér. Nem olyan irigylésre méltó magasnak lenni. Nehéz ruhákat találni, könnyen beveri a fejét, könnyen kiszúrják a tömegben... Mindenesetre sikerül meggyőznie a másikat a vizsgálatról. Az időponttal kapcsolatban se sürgeti. Bár reméli, hogy nem csak megijedt a lány és azért próbál kibújni alóla.*
-Nem sürgős én igazán ráérek. Ha van időd akkor megtalálhatsz. Kimondottan sokáig se tart. Megnézlek, megnyomkodom a hasad, megnézem a pulzusod, beszélgetünk kicsit. Ha hozol pisit, azt is megvizsgálom. Az is sokat elmond nekem rólad.
*Az elfnek nincs oka a panaszra. Sokkal rosszabb reggelei is voltak már másnaposan. Persze jól esne inkább heverészni még, de a félvérrel való csevegés vagy annak a csicsergésének a hallgatása is egész kellemes. A kis tanítványa lelki békéjéért se kell aggódnia.*
-Ezt jobb személyesen.
*Mosolyog a másikra. Érti ő, hogy mire gondolt a félvér, de az elf látja maga előtt ahogy mondja a gnóm lánynak, hogy a lány tegnap este akivel talán egy mondatot ha váltottatok szívesen beszélgetne veled. Jó nem olyan furcsa, de mindenképp könnyebb lesz Linki-nek is ha őt szólítja meg Luninari és nem neki kell ismeretlenül odaállnia mellé és gondolkoznia, hogy hogyan is kezdje akkor ezt el. Feltalálná magát, de így akkor is könnyebb. Sóher úr neve pedig a félvérnek se ugrik be. Jó ő egyszer ha beszélt vele Int meg jó ideig ott is élt a házában. Úgy néz ki nem is voltak túl szimpatikusak a félvérnek. Pedig ha Aleimord üres fejű húgával olyan jól kijött akkor Sóher úréval is összebarátkozott volna.*
-Az övék nem a mi világunk.
*Állapítja végül meg mosolyogva. Ha többet szólnának róluk az már kibeszélés lenne amihez a félvér valószínűleg túl jólelkű. A doki már nem, sőt ő jobb szeret mocskolódni amit biztos nem értékelne a varázsnyuszilány. Ki is beszélik, hogy miben mások mint a nemesek és elhangzik valami ami ellen a doki felemeli a mutatóujját.*
-Nana! Ilyen nincs, hogy nincs választásod! Mindig van választásod olyan életet élni amiben te a legboldogabb vagy.
*Mondja az elf aki a látszat ellenére a legpesszimistább alak az egész házban és már rég lemondott a boldogságáról. Viszont jól hangzik és ráfél a lányra némi önbizalom erősítés. Ha ilyen kis szófogadó marad annak nem lesz jó vége. A rendes szófogadó lány pedig megmutatja, hogy tud ő. Kiáll az igaza mellett amiben nincs igaza. Az elf pedig türelmesen kezdi el meggyőzni. Mennyivel egyszerűbb lenne ha elmondhatná, hogy ez hülyeség a másik meg belátná. De nem. Beszélgetni kell róla, trükközgetni kell, érzelmekkel kell játszani. Mindezt pedig azért, hogy ingyen dolgozzon a doki a másik érdekében. Továbbra is türelmesen válaszol.*
-Na, látod itt egy félreértés. Egy orvosra nem csak akkor van szükség ha valami fáj, folyik, megváltozott vagy fura. Bár ezeknél se mindenki megy orvoshoz. De lehet javítani az életkörülményeken is. Lehetsz egészségesebb, energikusabb, boldogabb is ha megvizsgállak és meglátom mi a helyzet veled és min lehet javítani. Nem, azt mondom, hogy beteg vagy hanem, hogy lehetnél egészségesebb.
*A további érvek is még viccnek se jók. Az elfet pedig nem látszik rajta, hisz továbbra is a másik szemeibe néz és őszinte tekintettel hallgatja, de nagyon fárasztja ez a dolog. Elismerlek mint orvos, de szerintem tévedsz. Tényleg nem lennék más ha nem lennék betegesen sápadt, de úgy megváltoznék, hogy nem tudnám elfogadni magam. A szakmájának ez egy olyan része amit nagyon nem szeret és ha megkérdeznék nem is tudná miért is csinálja. Csak idegesíti, hogy a lányon ránézésre tud segíteni. Kedves mosollyal, de határozottsággal a hangjában nyugtatja a másikat.*
-Nem teszek semmi olyat amit te nem szeretnél erre szavamat adom. Nem szeretnélek bántani csak segíteni. Ha valamit javasolok, hogy a jövőben csinálj akkor őszintén elmondom miért kérem és mi lesz a következménye. Bízhatsz bennem.*Majd egy kis játékossággal a hangjában folytatja.*A vizsgálatok után pedig majd kiderül, hogy miket javasolok, de nyomorék vagyok. Nekem elhiheted, hogy nem olyan fontosak ezek a dolgok.
*Egy kéz levágása ellen már sírhatna, de ott Int döntene és hagyná, hogy utána gyűlölje a lány. Meg őszintén szólva az érvek ott is elbuknak, hogy ő szívesen lenne akkora is mint a félvér. Nem olyan irigylésre méltó magasnak lenni. Nehéz ruhákat találni, könnyen beveri a fejét, könnyen kiszúrják a tömegben... Mindenesetre sikerül meggyőznie a másikat a vizsgálatról. Az időponttal kapcsolatban se sürgeti. Bár reméli, hogy nem csak megijedt a lány és azért próbál kibújni alóla.*
-Nem sürgős én igazán ráérek. Ha van időd akkor megtalálhatsz. Kimondottan sokáig se tart. Megnézlek, megnyomkodom a hasad, megnézem a pulzusod, beszélgetünk kicsit. Ha hozol pisit, azt is megvizsgálom. Az is sokat elmond nekem rólad.
929. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-12 15:38:09
Üzenet elküldve: 2021-07-12 15:38:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
- Ó, akkor jó, rendben, örülök, ha tényleg segíthettem. *könnyebbül meg, de azért magában elhatározza, hogyha legközelebb hasonló helyzetbe kerülnek mégis fog majd poharat is adni Intnek a kancsó mellé. Nem tud szabadulni a gondolattól, hogy az elf csak azért mondja neki mindezt, hogy ne hozza zavarba, bár ami azt illeti, őszintének tűnik.*
- Ami pedig Linkit illeti, persze, megmondom neki szívesen személyesen is, csak gondoltam, hogy te jó eséllyel előbb fogsz vele találkozni, mint én. *teszi hozzá, de aztán a szó elég hamar másra terelődik, ismét komolyabb témákra, amelyek mindenképpen fontosabbak annál, mint hogy valakinek pohárból vagy pedig kancsóból esik jobban kiinni a vizet, vagy pedig, hogy kettejük közül végül ki beszéljen majd Linkivel.*
- Dremilton, azt hiszem, vagy valami hasonló. Fura, hogy én sem emlékszem a nevére. *veti közbe amikor Aleimord rokonai kerülnek szóba, de csak az után folytatja, hogy Intath nagyjából végigmondta, amit szeretett volna ezzel kapcsolatban.*
- És különös, én is hálás vagyok nekik, amiért akkor befogadtak, de attól még valamiért nem voltak különösebben szimpatikusak, igaz alig ismertem meg őket, mert akkor is főleg veled beszélgettem. Viszont már akkor is örültem, hogy nem maradtunk velük, így pedig, amit meséltél, még jobban örülök. *mondja, bár azért óhatatlanul is eltűnődik azon ezek után, hogy meglehet a szív bizony meglehetősen igazságtalanul ítél néhanapján, ha éppen nem mindig így tesz. A legrosszabb az egészben pedig pont az, hogy ezekre a bizonyos ítéletekre a legtöbbször semmilyen racionális magyarázata nincsen, bármennyire is kutat magában a miértek után.
Példának okáért ott van mindjárt Thim, aki azon kívül, hogy mindig nagyon kedves meg figyelmes volt vele és annyi mindent tett már érte; elkísérte a Mágustoronyhoz és vissza, sokat beszélgettek, vagy sokszor inkább türelmesen hallgatta őt, miközben vigyázott rá, vágta előtte a bozótot, ha kellett, pénzt adott a tanulmányaira és a többi, és itt van Intath, akit annak ellenére, hogy nem először beszélgetnek már el komolyabban, mégiscsak alig ismer, első benyomásai pedig még kissé kedvezőtlenek is voltak róla.
Erre valamiért mégis legalább annyira, vagy talán inkább még jobban élvezi a szőke elf társaságát, mint Thimét. Ha utóbbi tudná ezt nyilván rosszul esne neki, ő pedig erre nem szólhatna egy szót sem, mert hasonló helyzet őt is nyilván bántaná.
Eszével ugyan tudja, hogy mi lenne a logikus és az illendő, lelkével azonban nem képes úgy érezni, ahogyan kéne sem ebben ez esetben, sem pedig Aleimord távoli rokonaival kapcsolatban, akik így tulajdonképpen az ő távoli rokonai is, csak éppen olyan nagyon távoliak, hogy abban sem biztos ezek után, érdemes-e egyáltalán rokonként gondolni rájuk. Gyanítja, hogy nem, és bár eszével tényleg tudja, hogy mi lenne az illendő, és elvben hálát is érez irántuk, mégis reméli, hogy soha többé nem kell találkoznia velük. Ahogyan azt is, hogy Intath sem megy el hozzájuk. Nélküle valahogy sokkal üresebb lenne Szarvasliget, majdnem mintha maga Lau menne el.*
- Amúgy azt hiszem igazad van. *mondja ezek után, örülve neki, hogy az elf megerősítette abban, amit ő maga is gondolt.* Ott a Gazdagnegyedben az szerintem sem lett volna nekem való élet, és most itt sokkal jobb. Csak éppen, amikor oda kerültem, úgy tűnt, hogy nem nagyon van más választásom, mint ott élni.
*Utolsó mondatával szinte megvonja a vállát. Szerencsére ez már régi történet, ő legalábbis annak érzi. Akármilyen szörnyű események árán is, de végül csak úgy alakult az élete, hogy most igazi otthona van, ahol nem kell megjátszania magát senki előtt. Most sem, amikor nyugodtan ragaszkodhat ahhoz, amit önmagában szeret.
Leül Intathal szemben, hogy közelebbről nézhessen a szemébe, végtére is ez most megint egy komoly beszélgetéssé kezd válni. Igaz így most kicsit felfelé kell néznie rá, de hát annyi baj legyen!
Valahol megérti az elfet, hiszen mégiscsak orvos. Nyilván akkor boldog, ha gyakorolhatja a hivatását, ahogyan ő is örül neki, ha bármikor, amikor nincs szükség arra, hogy varázsoljon hasznossá teheti magát odakint az állatok körül, vagy idebent a konyhában. Csak éppen szeretné, ha nem vinné túlzásba, és nem keresne magának ott is betegeket, ahol éppen nincsenek. Erről persze elég nehéz lesz meggyőzni, főleg most, hogy milyen hosszan bizonygatta az imént, hogy mennyire érti a dolgát.*
- Nem arról van szó, hogy nem bíznék benned, mint orvos! Ilyesmi még csak fel sem merült bennem. *emeli fel szinte védekezve a kezét.* Csak éppen szerintem felesleges aggódnod értem. Semmi bajom, egészséges vagyok, nincs semmi panaszom, nem fáj semmim.
*Mondjuk azzal, hogy a tünetmentesség önmagában még nem érv amellett, hogy semmi szükség nincsen semmiféle vizsgálatra, azzal sajnos ő maga is tisztában van. Végtére is nem orvos és nem is láthat a testébe, főleg akkor nem, ha sokszor a lelkébe való nézés is csak zavaros dolgokat mutat meg neki saját magából.*
- De kedves tőled, hogy aggódsz értem. Megvizsgálhatsz persze, ha nagyon szeretnél, csak arra kérlek, hogyha a sápadt bőr tényleg valami bajnak a jele, akkor ne adj olyan gyógyszert, ami ezt megváltoztatja! Persze, értem mit mondasz, nyilván teljesen napbarnítottan is ugyanaz a lány maradnék lélekben, aki most vagyok, de ettől még szeretnék fehér maradni akkor is! Vannak dolgok, amikhez muszáj ragaszkodni, annyira hozzád tartoznak. Anyámat sem tudnám elképzelni mondjuk fekete hajjal, vagy kopaszon, Laut sem szőkén, vagy téged sem úgy, hogy olyan magas vagy, mint én. Biztos érted mire gondolok. Szeretem a bőröm színét tényleg, és pont olyannak amilyen most. *mondja, nagyon remélve, hogy a férfi meg fogja érteni, még akkor is, ha ez egészet nem fogja többnek tartani haszontalan hiúságnál, esetleg kislányos szeszélynél.*
- Mikor szeretnéd megejteni a dolgot, mennyire sürgős? Gondoskodnom kellene a kecskékről, meg a többi állatról, és tanulni is szeretnék utána mindenképpen. Sokáig tart egy ilyen vizsgálat? *tesz fel egyszerre több kérdést, hogy érzékeltesse Intathal, hogy tulajdonképpen nincsen ellenére, ha minden áron meg szeretné vizsgálni. Végül is kedveli őt, ha pedig ezzel a kedvére tehet, hát miért ne?
Ugyanakkor azt is szeretné érzékeltetni vele, hogy sok a dolga. Ha a tanulás meg is várja, bármennyire is vágyik már rá, az állatok attól még már biztosan éhesek, és igénylik a társaságát is. Meg aztán valakinek valamiféle ebédet sem ártana csinálnia, ha pedig Lau nem bukkan fel hamarosan a konyhában, akkor jó eséllyel rá fog maradni majd a mai napon ez a feladat is.*
- Ó, akkor jó, rendben, örülök, ha tényleg segíthettem. *könnyebbül meg, de azért magában elhatározza, hogyha legközelebb hasonló helyzetbe kerülnek mégis fog majd poharat is adni Intnek a kancsó mellé. Nem tud szabadulni a gondolattól, hogy az elf csak azért mondja neki mindezt, hogy ne hozza zavarba, bár ami azt illeti, őszintének tűnik.*
- Ami pedig Linkit illeti, persze, megmondom neki szívesen személyesen is, csak gondoltam, hogy te jó eséllyel előbb fogsz vele találkozni, mint én. *teszi hozzá, de aztán a szó elég hamar másra terelődik, ismét komolyabb témákra, amelyek mindenképpen fontosabbak annál, mint hogy valakinek pohárból vagy pedig kancsóból esik jobban kiinni a vizet, vagy pedig, hogy kettejük közül végül ki beszéljen majd Linkivel.*
- Dremilton, azt hiszem, vagy valami hasonló. Fura, hogy én sem emlékszem a nevére. *veti közbe amikor Aleimord rokonai kerülnek szóba, de csak az után folytatja, hogy Intath nagyjából végigmondta, amit szeretett volna ezzel kapcsolatban.*
- És különös, én is hálás vagyok nekik, amiért akkor befogadtak, de attól még valamiért nem voltak különösebben szimpatikusak, igaz alig ismertem meg őket, mert akkor is főleg veled beszélgettem. Viszont már akkor is örültem, hogy nem maradtunk velük, így pedig, amit meséltél, még jobban örülök. *mondja, bár azért óhatatlanul is eltűnődik azon ezek után, hogy meglehet a szív bizony meglehetősen igazságtalanul ítél néhanapján, ha éppen nem mindig így tesz. A legrosszabb az egészben pedig pont az, hogy ezekre a bizonyos ítéletekre a legtöbbször semmilyen racionális magyarázata nincsen, bármennyire is kutat magában a miértek után.
Példának okáért ott van mindjárt Thim, aki azon kívül, hogy mindig nagyon kedves meg figyelmes volt vele és annyi mindent tett már érte; elkísérte a Mágustoronyhoz és vissza, sokat beszélgettek, vagy sokszor inkább türelmesen hallgatta őt, miközben vigyázott rá, vágta előtte a bozótot, ha kellett, pénzt adott a tanulmányaira és a többi, és itt van Intath, akit annak ellenére, hogy nem először beszélgetnek már el komolyabban, mégiscsak alig ismer, első benyomásai pedig még kissé kedvezőtlenek is voltak róla.
Erre valamiért mégis legalább annyira, vagy talán inkább még jobban élvezi a szőke elf társaságát, mint Thimét. Ha utóbbi tudná ezt nyilván rosszul esne neki, ő pedig erre nem szólhatna egy szót sem, mert hasonló helyzet őt is nyilván bántaná.
Eszével ugyan tudja, hogy mi lenne a logikus és az illendő, lelkével azonban nem képes úgy érezni, ahogyan kéne sem ebben ez esetben, sem pedig Aleimord távoli rokonaival kapcsolatban, akik így tulajdonképpen az ő távoli rokonai is, csak éppen olyan nagyon távoliak, hogy abban sem biztos ezek után, érdemes-e egyáltalán rokonként gondolni rájuk. Gyanítja, hogy nem, és bár eszével tényleg tudja, hogy mi lenne az illendő, és elvben hálát is érez irántuk, mégis reméli, hogy soha többé nem kell találkoznia velük. Ahogyan azt is, hogy Intath sem megy el hozzájuk. Nélküle valahogy sokkal üresebb lenne Szarvasliget, majdnem mintha maga Lau menne el.*
- Amúgy azt hiszem igazad van. *mondja ezek után, örülve neki, hogy az elf megerősítette abban, amit ő maga is gondolt.* Ott a Gazdagnegyedben az szerintem sem lett volna nekem való élet, és most itt sokkal jobb. Csak éppen, amikor oda kerültem, úgy tűnt, hogy nem nagyon van más választásom, mint ott élni.
*Utolsó mondatával szinte megvonja a vállát. Szerencsére ez már régi történet, ő legalábbis annak érzi. Akármilyen szörnyű események árán is, de végül csak úgy alakult az élete, hogy most igazi otthona van, ahol nem kell megjátszania magát senki előtt. Most sem, amikor nyugodtan ragaszkodhat ahhoz, amit önmagában szeret.
Leül Intathal szemben, hogy közelebbről nézhessen a szemébe, végtére is ez most megint egy komoly beszélgetéssé kezd válni. Igaz így most kicsit felfelé kell néznie rá, de hát annyi baj legyen!
Valahol megérti az elfet, hiszen mégiscsak orvos. Nyilván akkor boldog, ha gyakorolhatja a hivatását, ahogyan ő is örül neki, ha bármikor, amikor nincs szükség arra, hogy varázsoljon hasznossá teheti magát odakint az állatok körül, vagy idebent a konyhában. Csak éppen szeretné, ha nem vinné túlzásba, és nem keresne magának ott is betegeket, ahol éppen nincsenek. Erről persze elég nehéz lesz meggyőzni, főleg most, hogy milyen hosszan bizonygatta az imént, hogy mennyire érti a dolgát.*
- Nem arról van szó, hogy nem bíznék benned, mint orvos! Ilyesmi még csak fel sem merült bennem. *emeli fel szinte védekezve a kezét.* Csak éppen szerintem felesleges aggódnod értem. Semmi bajom, egészséges vagyok, nincs semmi panaszom, nem fáj semmim.
*Mondjuk azzal, hogy a tünetmentesség önmagában még nem érv amellett, hogy semmi szükség nincsen semmiféle vizsgálatra, azzal sajnos ő maga is tisztában van. Végtére is nem orvos és nem is láthat a testébe, főleg akkor nem, ha sokszor a lelkébe való nézés is csak zavaros dolgokat mutat meg neki saját magából.*
- De kedves tőled, hogy aggódsz értem. Megvizsgálhatsz persze, ha nagyon szeretnél, csak arra kérlek, hogyha a sápadt bőr tényleg valami bajnak a jele, akkor ne adj olyan gyógyszert, ami ezt megváltoztatja! Persze, értem mit mondasz, nyilván teljesen napbarnítottan is ugyanaz a lány maradnék lélekben, aki most vagyok, de ettől még szeretnék fehér maradni akkor is! Vannak dolgok, amikhez muszáj ragaszkodni, annyira hozzád tartoznak. Anyámat sem tudnám elképzelni mondjuk fekete hajjal, vagy kopaszon, Laut sem szőkén, vagy téged sem úgy, hogy olyan magas vagy, mint én. Biztos érted mire gondolok. Szeretem a bőröm színét tényleg, és pont olyannak amilyen most. *mondja, nagyon remélve, hogy a férfi meg fogja érteni, még akkor is, ha ez egészet nem fogja többnek tartani haszontalan hiúságnál, esetleg kislányos szeszélynél.*
- Mikor szeretnéd megejteni a dolgot, mennyire sürgős? Gondoskodnom kellene a kecskékről, meg a többi állatról, és tanulni is szeretnék utána mindenképpen. Sokáig tart egy ilyen vizsgálat? *tesz fel egyszerre több kérdést, hogy érzékeltesse Intathal, hogy tulajdonképpen nincsen ellenére, ha minden áron meg szeretné vizsgálni. Végül is kedveli őt, ha pedig ezzel a kedvére tehet, hát miért ne?
Ugyanakkor azt is szeretné érzékeltetni vele, hogy sok a dolga. Ha a tanulás meg is várja, bármennyire is vágyik már rá, az állatok attól még már biztosan éhesek, és igénylik a társaságát is. Meg aztán valakinek valamiféle ebédet sem ártana csinálnia, ha pedig Lau nem bukkan fel hamarosan a konyhában, akkor jó eséllyel rá fog maradni majd a mai napon ez a feladat is.*
928. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-07 11:54:57
Üzenet elküldve: 2021-07-07 11:54:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*Ha a doki kapott volna poharat akkor is inkább kancsóból ivott volna. Erre így volt most szüksége. Mondhatni ez az orvosi javaslata másnaposságra. A lány bocsánatkérését ezért is nem érti először majd mosolyodik el rajta.*
-Ugyan így sokkal jobban esett. Szinte megújultam tőle.
*Néz vidáman a másikra. Ez a békés reggeli beszélgetés igencsak jót tesz a férfi hangulatának. Meg tudná szokni. A félvér amúgy is szimpatikus számára, a lány is közvetlen vele szemben úgyhogy örül neki, hogy a jövőben lehetnek majd még ilyen társalgásaik véletlenül összefutva a házban. Hogy csak úgy ömlik a szó a félvérből a legkevésbé se zavarja a dokit. Jókedvűen hallgatja. Talán teljesen még fel sem ébredt a sok csicsergés pedig ellazítja az ébredező tudatát. A nemesi udvar újfajta felhasználásán felkuncog. Nem kinevetni szeretné a másikat, de viccesnek és aranyosnak találja a gondolatot. Örül neki, hogy a félvér meg tudott maradni olyannak mint amilyen, minden életében történt dolog ellenére.*
-Szerintem jobban örülne ha majd te mondanád ezt el neki.
*Vág közbe egy mondat erejéig mikor Linki kerül szóba. Hogy jól kifog jönni a félvérrel is az új tanítványa, abban biztos.*
~Vajon a hely varázsa vagy mi lehet az oka, hogy ennyi jólelkű, ártatlan, aranyos lány verődik össze itt? Nem én lehetek az oka mert akkor kevésbé ártatlan lányok jönnének.~
*A történet folytatásával kapcsolatban meg bár a mosolya nem árulja el, de nem épp a legszebb dolgokat gondolja Aleimord-ékról.*
~Csak öltöztető babának néztek téged te lány. Ezért akartak megváltoztatni majd feltenni a polcra.~
-Más világ az amiben ők éltek. Nem is neked való szerintem. Én mikor ott maradtam Aleimord rokonánál kicsit bepillantottam milyen is az élet ott. Folyton figyelték minden lépésem, pletykálkodtak a hátam mögött, fogást kerestek rajtam, figyelnem kellett, hogy mindig kimért és mesterkélten udvarias legyek. Persze hálás vagyok érte, hogy befogadtak és segítségemre voltak. Dremoi...~Hogy is hívták sóher urat?~A ház úrnőjének pedig megígértem, hogy majd valami kencét még készítek a hajára ami miatt biztos visszatérnék egyszer. De sokkal jobb itt a ligetben veletek.
*Felajánlását a vizsgálatokkal kapcsolatban viszont meglepően egyenesen elutasítják. Egyelőre még csak kérdőn emeli meg a szemöldökét? Sértettségnek semmi jelét nem mutatja. Vannak helyzetek mikor kell némi szigor, a doki pedig tapasztalatból tudja, hogy ha egy fiatal lány, azt mondja, hogy nem akarja, hogy megvizsgálják ott a szigor csak ronthat és bölcsebb megbeszélni az okokat. Luninari pedig nem hoz szégyent magára részletesen és igencsak hosszan kifejti, hogy mi a problémája a doki felajánlásával.*
~De buta vagy te lány.~
*Jó persze annál talán jobb mintha vetkőzni nem akarna orvos előtt, de nem épp a legokosabb magyarázat így se. A férfi ennek ellenére türelmesen kezd szólítja meg.*
-Mint orvos nem ismered el a tudásom? Jártam már mindenfelé a világban, láttam nagyon sok betegséget és bajt. Az akadémista irányzattal ellentétben pedig valódi tapasztalatokra is szert tettem és olyan tudást is elsajátítottam amiket ők vagy azért nem tudnak, mert nincs leírva vagy mert ahol élnek nem ismerik őket vagy mert könyvekből nem lehet megtanulni. Volt már, hogy a szaga alapján megtudtam mondani egy betegről mi a baja. Olyan is előfordult, hogy a vizeletéből mondtam meg. Mentettem életet úgy is, hogy kitapogattam a baját. Megtanultam minden érzékszervemet bevetni, hogy minél többet meg tudjak mondani egy adott személy állapotáról annak ellenére, hogy nem tudok belenézni csak úgy a testébe. Már több százszor végeztem el vizsgálatot és sose vettem félvállról a dolgot. Én biztos vagyok a tudásomban. Hogy tényleg örökölted-e a bőrszíned az nem kizárt, de ha a tested valamit szeretne mondani akkor szeretném, hogy meg legyen hallgatva nemcsak, mint orvos hanem mint a barátod is. Nem szeretnék aggódni érted. Tudom, hogy lány vagy. Azt is, hogy sok mindent nem teljesen értesz a világban és abba aki vagy biztosan kapaszkodhatsz, de ez nem fog megváltozni ezek után se. Te vagy Luninari, éltél ennyi évet, tapasztaltál ennyi mindent, ezek a dolgok fontosak számodra. Ezek megmaradnak. És ha mégis úgy véled majd, hogy beszélgetni szeretnél, segítségre van szükséged én ott leszek megbeszélhetjük a dolgokat és segítek. Bármikor megkereshetsz. Az egészséged a legfontosabb. Egyelőre csak annyit kérek, hogy majd hadd nézhesselek meg mert aggódom miattad. Ezt megengeded nekem?
*Néz a másik szemeibe. Úgy néz ki mint aki a döntést a lányra bízná és nem erőltetné a dolgot.*
*Ha a doki kapott volna poharat akkor is inkább kancsóból ivott volna. Erre így volt most szüksége. Mondhatni ez az orvosi javaslata másnaposságra. A lány bocsánatkérését ezért is nem érti először majd mosolyodik el rajta.*
-Ugyan így sokkal jobban esett. Szinte megújultam tőle.
*Néz vidáman a másikra. Ez a békés reggeli beszélgetés igencsak jót tesz a férfi hangulatának. Meg tudná szokni. A félvér amúgy is szimpatikus számára, a lány is közvetlen vele szemben úgyhogy örül neki, hogy a jövőben lehetnek majd még ilyen társalgásaik véletlenül összefutva a házban. Hogy csak úgy ömlik a szó a félvérből a legkevésbé se zavarja a dokit. Jókedvűen hallgatja. Talán teljesen még fel sem ébredt a sok csicsergés pedig ellazítja az ébredező tudatát. A nemesi udvar újfajta felhasználásán felkuncog. Nem kinevetni szeretné a másikat, de viccesnek és aranyosnak találja a gondolatot. Örül neki, hogy a félvér meg tudott maradni olyannak mint amilyen, minden életében történt dolog ellenére.*
-Szerintem jobban örülne ha majd te mondanád ezt el neki.
*Vág közbe egy mondat erejéig mikor Linki kerül szóba. Hogy jól kifog jönni a félvérrel is az új tanítványa, abban biztos.*
~Vajon a hely varázsa vagy mi lehet az oka, hogy ennyi jólelkű, ártatlan, aranyos lány verődik össze itt? Nem én lehetek az oka mert akkor kevésbé ártatlan lányok jönnének.~
*A történet folytatásával kapcsolatban meg bár a mosolya nem árulja el, de nem épp a legszebb dolgokat gondolja Aleimord-ékról.*
~Csak öltöztető babának néztek téged te lány. Ezért akartak megváltoztatni majd feltenni a polcra.~
-Más világ az amiben ők éltek. Nem is neked való szerintem. Én mikor ott maradtam Aleimord rokonánál kicsit bepillantottam milyen is az élet ott. Folyton figyelték minden lépésem, pletykálkodtak a hátam mögött, fogást kerestek rajtam, figyelnem kellett, hogy mindig kimért és mesterkélten udvarias legyek. Persze hálás vagyok érte, hogy befogadtak és segítségemre voltak. Dremoi...~Hogy is hívták sóher urat?~A ház úrnőjének pedig megígértem, hogy majd valami kencét még készítek a hajára ami miatt biztos visszatérnék egyszer. De sokkal jobb itt a ligetben veletek.
*Felajánlását a vizsgálatokkal kapcsolatban viszont meglepően egyenesen elutasítják. Egyelőre még csak kérdőn emeli meg a szemöldökét? Sértettségnek semmi jelét nem mutatja. Vannak helyzetek mikor kell némi szigor, a doki pedig tapasztalatból tudja, hogy ha egy fiatal lány, azt mondja, hogy nem akarja, hogy megvizsgálják ott a szigor csak ronthat és bölcsebb megbeszélni az okokat. Luninari pedig nem hoz szégyent magára részletesen és igencsak hosszan kifejti, hogy mi a problémája a doki felajánlásával.*
~De buta vagy te lány.~
*Jó persze annál talán jobb mintha vetkőzni nem akarna orvos előtt, de nem épp a legokosabb magyarázat így se. A férfi ennek ellenére türelmesen kezd szólítja meg.*
-Mint orvos nem ismered el a tudásom? Jártam már mindenfelé a világban, láttam nagyon sok betegséget és bajt. Az akadémista irányzattal ellentétben pedig valódi tapasztalatokra is szert tettem és olyan tudást is elsajátítottam amiket ők vagy azért nem tudnak, mert nincs leírva vagy mert ahol élnek nem ismerik őket vagy mert könyvekből nem lehet megtanulni. Volt már, hogy a szaga alapján megtudtam mondani egy betegről mi a baja. Olyan is előfordult, hogy a vizeletéből mondtam meg. Mentettem életet úgy is, hogy kitapogattam a baját. Megtanultam minden érzékszervemet bevetni, hogy minél többet meg tudjak mondani egy adott személy állapotáról annak ellenére, hogy nem tudok belenézni csak úgy a testébe. Már több százszor végeztem el vizsgálatot és sose vettem félvállról a dolgot. Én biztos vagyok a tudásomban. Hogy tényleg örökölted-e a bőrszíned az nem kizárt, de ha a tested valamit szeretne mondani akkor szeretném, hogy meg legyen hallgatva nemcsak, mint orvos hanem mint a barátod is. Nem szeretnék aggódni érted. Tudom, hogy lány vagy. Azt is, hogy sok mindent nem teljesen értesz a világban és abba aki vagy biztosan kapaszkodhatsz, de ez nem fog megváltozni ezek után se. Te vagy Luninari, éltél ennyi évet, tapasztaltál ennyi mindent, ezek a dolgok fontosak számodra. Ezek megmaradnak. És ha mégis úgy véled majd, hogy beszélgetni szeretnél, segítségre van szükséged én ott leszek megbeszélhetjük a dolgokat és segítek. Bármikor megkereshetsz. Az egészséged a legfontosabb. Egyelőre csak annyit kérek, hogy majd hadd nézhesselek meg mert aggódom miattad. Ezt megengeded nekem?
*Néz a másik szemeibe. Úgy néz ki mint aki a döntést a lányra bízná és nem erőltetné a dolgot.*
927. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-06 17:59:11
Üzenet elküldve: 2021-07-06 17:59:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
*Bár Intath ugyan más szavakkal, de megismétli, hogy mekkora kincs, neki ismét sikerül zavarba jönnie, és kicsit el is szégyellnie magát, igaz ezúttal nem az elf szavai, hanem saját hibája miatt, amikor ráébred, hogy minden jó szándéka ellenére megint sikerült annyira elvesznie kicsit a gondolatai között, hogy elfelejtett poharat is adni a kancsóhoz, így pedig Intathnak végül onnan kellett kiinnia az "életmentő" vizet.*
- Bocsánat, azért egy poharat igazán adhattam volna hozzá! *szabadkozik is gyorsan.* Miért nem szóltál, hogy elfelejtettem adni? Bár gondolom szomjas voltál már tényleg nagyon. *kérdez, majd gyorsan meg is válaszolja a saját maga által feltett kérdést.
Szerencsére eléggé úgy tűnik, hogy Intet nem nagyon viselte meg a pohár hiánya, és hamar fel is találta magát.
Így, amikor a folyadék testében való eltüntetése után válaszol neki az általa feltett kérdésre, már teljesen felé fordulva, figyelmesen, hátával a konyhapultnak támaszkodva hallgathatja őt.
Ugyan Intath orvos, így ez talán természetes a részéről, mégis csodálkozik kicsit, hogy mennyi empátiával van megáldva, és, hogy ennyire pontosan ráérez arra, hogy milyen lehet most Linkinek közöttük.
Ő az egyike azoknak az elfeknek, akik bizony teljesen mások, mint ahogyan első benyomásai alapján elképzelte magának őket. Meglehet első találkozásuk az Intathal szemben álló, az ő háta mögött pedig lángoló Artheniorral nem a legszerencsésebb körülmények között történt. A pincében való bujkálás és a városból való menekülés közben az ő idegei legalábbis biztosan túlságosan is zaklatott állapotban voltak ahhoz, hogy akkor és ott képes legyen helyes benyomásokra bármivel kapcsolatban is. Ennek köszönheti, hogy még arról a szekérről is majdnem lemaradt, ami végül a város határán túl elterülő vidék biztonságába vitte.
Micsoda egy szörnyű éjszaka volt, és mennyire ellentéte a tegnap este, ahogyan ő megélte, és ahogyan azt Int elmeséli éppen. El is határozza azonnal, hogy mindenképpen a segítségére lesz Linkinek, ez által pedig nyilván Intathnak is.*
- Ezt teljesen megértem. Amikor az erdő mélyéről lekerültem a városba, szerintem hasonlóképpen voltam én is, mint most Linki lehet. Azt sem tudtam hirtelen, hogy hol vagyok, főleg, hogy Aleimord és Alenia is pont másnap költöztek az új házukba, amikor hozzájuk kerültem, így lényegében az első négy napban három különböző szobában és ágyban kellett aludnom. Minden annyira gyorsan történt és furcsa is volt, még egy átlagos utca, vagy maga a fogadó is. Azt sem igazán értettem, hogy miért kell kőből olyan magas épületeket emelni, meg mit csinálnak egyesek olyan hatalmas szobákban egész nap, ami nagyobb mint a mi házunk volt otthon. Vagy, hogy miért nincs tűzrakó az új ház kertjében, amikor a kert maga hatalmas.*idézi fel ösztönösen is azokat a bizonyos első napokat, amelyek jó eséllyel annál is mélyebb nyomot hagytak benne, mint amennyire ő maga hiszi.*
- Azt pedig még most sem értem, hogy miért csak virágok voltak ültetve oda, ahelyett, hogy zöldséget és gyümölcsöt is termesztettek volna. Mindenesetre kellett volna kicsit több idő akkor, hogy megszokjak mindent, de aztán tudod, hogy mi lett a történet vége nem sokkal az után, hogy a városba értem. De mindegy is most már olyan téren, hogy itt szerintem sokkal jobb, mint ott valaha lehetett volna. De a lényeg, hogy már csak ezért is én is nagyon szívesen segítek a tanítványodnak beilleszkedni, megmondhatod neki nyugodtan, hogyha egyedül érzi magát, beszélgetni lenne kedve, esetleg csak lustálkodna egy kicsit a kertben, sütögetne este, vagy bármi hasonló, rám nyugodtan számíthat. Kedves és aranyos lánynak tűnik. Amúgy pedig itt legalább önmaga lehet. Nekem azt mondta Aleimord az első este, hogy nyugodjak meg, hamarosan igazi kisasszonyt fognak faragni belőlem, Alenia pedig elmondta, hogy lányoknak nem illik ingeket viselni. Ez akkor meglepett és meg is ijesztett kissé, nem voltam benne biztos, hogy akarok-e egyáltalán igazi kisasszony lenni, bármit értett is pontosan alatta Aleimord. Persze, ne érts félre, Nairadától nagyon szép ruhákat kaptam, szeretem is őket hordani, de azért miért ne vehetnék fel néha inget, meg nadrágot, ha úgy tartja a kedvem? Amúgy sem nagyon hiszem igazából, hogy valaha is képes lettem volna úgy viselkedni, mint egy igazi nemes. Jobban szeretek fesztelenül beszélni, és nem örülnék neki, ha egy szolgáló készítene nekem reggelit, vagy vacsorát, amikor magamnak is bármikor megcsinálhatom, arról nem is beszélve, hogy abból éppen eleget láttam még a szülőfalumban, hogy milyenek azok, akik magukat nemesnek, vagy legalábbis nemesebbnek gondolják másoknál.
*Körülbelül olyan arccal mondja el mindezt, mintha az élet legfontosabb kérdéseiről és legmélyebb értelméről cserélne éppen eszmét filozófusként egy másik filozófussal egy távoli akadémia kertjében, évszázados oszlopok között. De hát mégiscsak lány, hiába még csak keresi önmagát. Az öltözködés és az, hogy mikor milyen ruhát vehet fel, vagy hogyan viselkedhet és kikkel nagyon is fontos és elválaszthatatlan részei az gondolatainak, akkor is, ha úgy sejti, hogy Intath ezt nem teljesen fogja megérteni, főleg, hogy egy orvosnak, hogyha mondjuk gyógyít és műt, akkor a hasznosság alapján kell elsősorban mérlegelnie azt, hogy mit vesz fel éppen, és nem feltétlen legjobb ruhájára kell folyatnia mások vérét, vagy bármi egyebet, ami még egy beteg testét elhagyhatja.
Bárhogy is, a felajánlása mindenképpen őszinte. Tényleg szívesen megismerné közelebbről az új lakót, és örömmel venné, ha Linki nem érezné közöttük egyedül és főleg nem elveszettnek magát.
Ami viszont azt illeti, az elf további mondandójáért láthatóan egyáltalán nem lelkesedik.*
- Na azt már nem! *mondja a barátságtalannak hangzó szavak ellenére sem ellenségesen, csak határozottan arra a felvetésre, miszerint ki kell deríteni, hogy minek köszönhető bőre fehérsége.*
- Semmi baj nincs a színemmel! Gondolom még az apámtól örökölhettem, vagy az ő valamelyik ősétől, de mindegy, mert én mindig is így néztem ki. Sőt, mivel telihold fényénél születtem, valószínűleg ennek köszönhető, mert a hold már akkor beszínezett a saját színére. *osztja meg saját elméletét, ami tulajdonképpen nem teljesen a saját elmélete, hiszen édesanyja mesélte így neki még kislány korában, meglehet, hogy csak azért, hogy annak ellenére is szépnek és különlegesnek tartsa magát, hogy még a rajta kívüli legközelebbi rokonai is kiközösítik az ereiben csordogáló embervér miatt. Bárhogy is, ő örömmel tette magáévá ezt a magyarázatot, és minden bizonnyal még akkor is ragaszkodni fog hozzá, ha Intath esetleg babonaságnak, mesének, vagy valami hasonlónak tartja mindezt, esetleg még ki is neveti, vagy orvosként megfejti az egésznek az élettani okát, már, ha tényleg van neki ilyen is.
Még csak az kéne neki, hogy Intath kisüsse, hogy a fehér bőr valami rosszat jelent, neki pedig gyógyszert kellene szednie, vagy valahogy életmódot váltania, hogy mindezt megváltoztassa! Ugyan az elf ezt nem mondta ki szó szerint, ő mégis hasonló folytatásra számít tőle.*
- A nevem is innen, a holdra utal. Mindegy is, a lényeg, hogy megpróbálom elképzelni magam kicsit kevésbé fehéren, és nem tetszik, amit látok. Hálás vagyok, amiért aggódsz az egészségemért, de szeretném megőrizni a bőröm színét. És amúgy sem hiszem, hogy ez valami betegség tünete lenne. *mondja ismét határozottan, bár ezúttal valószínűleg tényleg csak hiúsága beszél belőle. El sem tudja képzelni, hogy mi lenne vele, ha nem gyönyörködhetne el soha többé egy tükörbe nézve a saját éjfekete haja, és hófehér arca közötti kontrasztban, amelyből mint két szép kék csillag ragyognak ki a szemei.
Az olyan lenne, mintha már nem is ő lenne, hanem valaki teljesen más.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.07.06 18:08:23
*Bár Intath ugyan más szavakkal, de megismétli, hogy mekkora kincs, neki ismét sikerül zavarba jönnie, és kicsit el is szégyellnie magát, igaz ezúttal nem az elf szavai, hanem saját hibája miatt, amikor ráébred, hogy minden jó szándéka ellenére megint sikerült annyira elvesznie kicsit a gondolatai között, hogy elfelejtett poharat is adni a kancsóhoz, így pedig Intathnak végül onnan kellett kiinnia az "életmentő" vizet.*
- Bocsánat, azért egy poharat igazán adhattam volna hozzá! *szabadkozik is gyorsan.* Miért nem szóltál, hogy elfelejtettem adni? Bár gondolom szomjas voltál már tényleg nagyon. *kérdez, majd gyorsan meg is válaszolja a saját maga által feltett kérdést.
Szerencsére eléggé úgy tűnik, hogy Intet nem nagyon viselte meg a pohár hiánya, és hamar fel is találta magát.
Így, amikor a folyadék testében való eltüntetése után válaszol neki az általa feltett kérdésre, már teljesen felé fordulva, figyelmesen, hátával a konyhapultnak támaszkodva hallgathatja őt.
Ugyan Intath orvos, így ez talán természetes a részéről, mégis csodálkozik kicsit, hogy mennyi empátiával van megáldva, és, hogy ennyire pontosan ráérez arra, hogy milyen lehet most Linkinek közöttük.
Ő az egyike azoknak az elfeknek, akik bizony teljesen mások, mint ahogyan első benyomásai alapján elképzelte magának őket. Meglehet első találkozásuk az Intathal szemben álló, az ő háta mögött pedig lángoló Artheniorral nem a legszerencsésebb körülmények között történt. A pincében való bujkálás és a városból való menekülés közben az ő idegei legalábbis biztosan túlságosan is zaklatott állapotban voltak ahhoz, hogy akkor és ott képes legyen helyes benyomásokra bármivel kapcsolatban is. Ennek köszönheti, hogy még arról a szekérről is majdnem lemaradt, ami végül a város határán túl elterülő vidék biztonságába vitte.
Micsoda egy szörnyű éjszaka volt, és mennyire ellentéte a tegnap este, ahogyan ő megélte, és ahogyan azt Int elmeséli éppen. El is határozza azonnal, hogy mindenképpen a segítségére lesz Linkinek, ez által pedig nyilván Intathnak is.*
- Ezt teljesen megértem. Amikor az erdő mélyéről lekerültem a városba, szerintem hasonlóképpen voltam én is, mint most Linki lehet. Azt sem tudtam hirtelen, hogy hol vagyok, főleg, hogy Aleimord és Alenia is pont másnap költöztek az új házukba, amikor hozzájuk kerültem, így lényegében az első négy napban három különböző szobában és ágyban kellett aludnom. Minden annyira gyorsan történt és furcsa is volt, még egy átlagos utca, vagy maga a fogadó is. Azt sem igazán értettem, hogy miért kell kőből olyan magas épületeket emelni, meg mit csinálnak egyesek olyan hatalmas szobákban egész nap, ami nagyobb mint a mi házunk volt otthon. Vagy, hogy miért nincs tűzrakó az új ház kertjében, amikor a kert maga hatalmas.*idézi fel ösztönösen is azokat a bizonyos első napokat, amelyek jó eséllyel annál is mélyebb nyomot hagytak benne, mint amennyire ő maga hiszi.*
- Azt pedig még most sem értem, hogy miért csak virágok voltak ültetve oda, ahelyett, hogy zöldséget és gyümölcsöt is termesztettek volna. Mindenesetre kellett volna kicsit több idő akkor, hogy megszokjak mindent, de aztán tudod, hogy mi lett a történet vége nem sokkal az után, hogy a városba értem. De mindegy is most már olyan téren, hogy itt szerintem sokkal jobb, mint ott valaha lehetett volna. De a lényeg, hogy már csak ezért is én is nagyon szívesen segítek a tanítványodnak beilleszkedni, megmondhatod neki nyugodtan, hogyha egyedül érzi magát, beszélgetni lenne kedve, esetleg csak lustálkodna egy kicsit a kertben, sütögetne este, vagy bármi hasonló, rám nyugodtan számíthat. Kedves és aranyos lánynak tűnik. Amúgy pedig itt legalább önmaga lehet. Nekem azt mondta Aleimord az első este, hogy nyugodjak meg, hamarosan igazi kisasszonyt fognak faragni belőlem, Alenia pedig elmondta, hogy lányoknak nem illik ingeket viselni. Ez akkor meglepett és meg is ijesztett kissé, nem voltam benne biztos, hogy akarok-e egyáltalán igazi kisasszony lenni, bármit értett is pontosan alatta Aleimord. Persze, ne érts félre, Nairadától nagyon szép ruhákat kaptam, szeretem is őket hordani, de azért miért ne vehetnék fel néha inget, meg nadrágot, ha úgy tartja a kedvem? Amúgy sem nagyon hiszem igazából, hogy valaha is képes lettem volna úgy viselkedni, mint egy igazi nemes. Jobban szeretek fesztelenül beszélni, és nem örülnék neki, ha egy szolgáló készítene nekem reggelit, vagy vacsorát, amikor magamnak is bármikor megcsinálhatom, arról nem is beszélve, hogy abból éppen eleget láttam még a szülőfalumban, hogy milyenek azok, akik magukat nemesnek, vagy legalábbis nemesebbnek gondolják másoknál.
*Körülbelül olyan arccal mondja el mindezt, mintha az élet legfontosabb kérdéseiről és legmélyebb értelméről cserélne éppen eszmét filozófusként egy másik filozófussal egy távoli akadémia kertjében, évszázados oszlopok között. De hát mégiscsak lány, hiába még csak keresi önmagát. Az öltözködés és az, hogy mikor milyen ruhát vehet fel, vagy hogyan viselkedhet és kikkel nagyon is fontos és elválaszthatatlan részei az gondolatainak, akkor is, ha úgy sejti, hogy Intath ezt nem teljesen fogja megérteni, főleg, hogy egy orvosnak, hogyha mondjuk gyógyít és műt, akkor a hasznosság alapján kell elsősorban mérlegelnie azt, hogy mit vesz fel éppen, és nem feltétlen legjobb ruhájára kell folyatnia mások vérét, vagy bármi egyebet, ami még egy beteg testét elhagyhatja.
Bárhogy is, a felajánlása mindenképpen őszinte. Tényleg szívesen megismerné közelebbről az új lakót, és örömmel venné, ha Linki nem érezné közöttük egyedül és főleg nem elveszettnek magát.
Ami viszont azt illeti, az elf további mondandójáért láthatóan egyáltalán nem lelkesedik.*
- Na azt már nem! *mondja a barátságtalannak hangzó szavak ellenére sem ellenségesen, csak határozottan arra a felvetésre, miszerint ki kell deríteni, hogy minek köszönhető bőre fehérsége.*
- Semmi baj nincs a színemmel! Gondolom még az apámtól örökölhettem, vagy az ő valamelyik ősétől, de mindegy, mert én mindig is így néztem ki. Sőt, mivel telihold fényénél születtem, valószínűleg ennek köszönhető, mert a hold már akkor beszínezett a saját színére. *osztja meg saját elméletét, ami tulajdonképpen nem teljesen a saját elmélete, hiszen édesanyja mesélte így neki még kislány korában, meglehet, hogy csak azért, hogy annak ellenére is szépnek és különlegesnek tartsa magát, hogy még a rajta kívüli legközelebbi rokonai is kiközösítik az ereiben csordogáló embervér miatt. Bárhogy is, ő örömmel tette magáévá ezt a magyarázatot, és minden bizonnyal még akkor is ragaszkodni fog hozzá, ha Intath esetleg babonaságnak, mesének, vagy valami hasonlónak tartja mindezt, esetleg még ki is neveti, vagy orvosként megfejti az egésznek az élettani okát, már, ha tényleg van neki ilyen is.
Még csak az kéne neki, hogy Intath kisüsse, hogy a fehér bőr valami rosszat jelent, neki pedig gyógyszert kellene szednie, vagy valahogy életmódot váltania, hogy mindezt megváltoztassa! Ugyan az elf ezt nem mondta ki szó szerint, ő mégis hasonló folytatásra számít tőle.*
- A nevem is innen, a holdra utal. Mindegy is, a lényeg, hogy megpróbálom elképzelni magam kicsit kevésbé fehéren, és nem tetszik, amit látok. Hálás vagyok, amiért aggódsz az egészségemért, de szeretném megőrizni a bőröm színét. És amúgy sem hiszem, hogy ez valami betegség tünete lenne. *mondja ismét határozottan, bár ezúttal valószínűleg tényleg csak hiúsága beszél belőle. El sem tudja képzelni, hogy mi lenne vele, ha nem gyönyörködhetne el soha többé egy tükörbe nézve a saját éjfekete haja, és hófehér arca közötti kontrasztban, amelyből mint két szép kék csillag ragyognak ki a szemei.
Az olyan lenne, mintha már nem is ő lenne, hanem valaki teljesen más.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.07.06 18:08:23
926. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-05 23:35:12
Üzenet elküldve: 2021-07-05 23:35:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*Mélyebb beszélgetésekbe még valóban nem volt idejük elmélyedni a túlzottan ártatlanka és korához illően mindent túlgondoló lánnyal. Hogy ilyen közvetlen lett a viszonyuk mégis, azt is csak a lázadásnak köszönhetik. A másik szerénykedését a doki természetesen nem fogadja el. Szinte csak adja alá a tüzet a lány ezzel.*
-Dehogy túlzás! Igazi életmentő vagy.
*Túlozza el a dolgot. Természetesen nem olyan súlyos a baja annak ellenére, hogy a kapott vizet tényleg úgy nyeli mint wegtoren homokja. Hogy kancsóból inni nem épp a legszebb szokás vagy hogy egy kicsi mellé is megy az nem érdekli. Nagyon jól esik neki és mikor végez elégedetten felsóhajt.*
~Új elf lettem ettől.~
*Na, jó kell még ahhoz, hogy teljesen rendbe jöjjön, de jól esett. A kérdésére olyan kielégítő választ kap amit nem is várt volna. Persze valóban nem zavarja. Sokkal kellemesebb beszédtéma, mint az ember bűnös természete vagy miről beszéltek mikor menekültek a városból. Már nem emlékszik rá a doki se. Szóba került, hogy mi az élet értelme és az apró örömök megélése. Na, most nem kell azokat keresni! Válogathatnak a sajt és a rántotta között, hogy mit reggelizzenek, jókedvűen udvarolhat a lánynak, aki mosolyogva fogadja, vigyázhatnak egymásra és aggódhatnak egymásért úgy, hogy nincsenek közvetlen életveszélyben. Ez a gondolat tetszik az elfnek miközben hallgatja a félvér csicsergését. Mondjuk a sok kanyargás végére egy kevésbé baráti dolog kerül megemlítésre. A doki pedig értőn bólint.*
-Ez tényleg hasznos tudás. Majd megköszönöm annak a lánynak. Még csak az kéne, hogy történjen valami szarvasliget egyik legszebb mosolyával!*Játssza meg az aggodalmat és használja ki bókolásra a helyzetet, hogy elvegye a téma élét.*Amúgy beszélgettünk. Viel és Linki hamar megtalálták a közös hangot, de ez sejthető volt. Remélem ha nincs szükségem a segítségére akkor párszor elcsábítja a tündérbarátném, azt a lányt játszani. Szerintem még nem teljesen volt ideje felfogni az új környezetet. Gyorsan történtek vele a dolgok. Meg kell majd tanulnia, hogy itt otthon érezze magát amiben segítene neki a korabeli és méretű barátnő. De te is biztos jól kijönnél vele. Viszont az étrendedre visszatérve! Mindenképp elbeszélgetnék, majd veled hosszabban. Én vagyok a liget orvosa és szeretném tudni, hogy az itteniek mind a lehető legkicsattanóbb egészségnek örvendenek. Ha nem köhögsz és nem fáj semmid az még csak a kezdet. A színed nem a legjobb és majd kiderítjük ez mit jelent. Ezt kötelességemnek érzem.
*Teszi hozzá határozottan.*
*Mélyebb beszélgetésekbe még valóban nem volt idejük elmélyedni a túlzottan ártatlanka és korához illően mindent túlgondoló lánnyal. Hogy ilyen közvetlen lett a viszonyuk mégis, azt is csak a lázadásnak köszönhetik. A másik szerénykedését a doki természetesen nem fogadja el. Szinte csak adja alá a tüzet a lány ezzel.*
-Dehogy túlzás! Igazi életmentő vagy.
*Túlozza el a dolgot. Természetesen nem olyan súlyos a baja annak ellenére, hogy a kapott vizet tényleg úgy nyeli mint wegtoren homokja. Hogy kancsóból inni nem épp a legszebb szokás vagy hogy egy kicsi mellé is megy az nem érdekli. Nagyon jól esik neki és mikor végez elégedetten felsóhajt.*
~Új elf lettem ettől.~
*Na, jó kell még ahhoz, hogy teljesen rendbe jöjjön, de jól esett. A kérdésére olyan kielégítő választ kap amit nem is várt volna. Persze valóban nem zavarja. Sokkal kellemesebb beszédtéma, mint az ember bűnös természete vagy miről beszéltek mikor menekültek a városból. Már nem emlékszik rá a doki se. Szóba került, hogy mi az élet értelme és az apró örömök megélése. Na, most nem kell azokat keresni! Válogathatnak a sajt és a rántotta között, hogy mit reggelizzenek, jókedvűen udvarolhat a lánynak, aki mosolyogva fogadja, vigyázhatnak egymásra és aggódhatnak egymásért úgy, hogy nincsenek közvetlen életveszélyben. Ez a gondolat tetszik az elfnek miközben hallgatja a félvér csicsergését. Mondjuk a sok kanyargás végére egy kevésbé baráti dolog kerül megemlítésre. A doki pedig értőn bólint.*
-Ez tényleg hasznos tudás. Majd megköszönöm annak a lánynak. Még csak az kéne, hogy történjen valami szarvasliget egyik legszebb mosolyával!*Játssza meg az aggodalmat és használja ki bókolásra a helyzetet, hogy elvegye a téma élét.*Amúgy beszélgettünk. Viel és Linki hamar megtalálták a közös hangot, de ez sejthető volt. Remélem ha nincs szükségem a segítségére akkor párszor elcsábítja a tündérbarátném, azt a lányt játszani. Szerintem még nem teljesen volt ideje felfogni az új környezetet. Gyorsan történtek vele a dolgok. Meg kell majd tanulnia, hogy itt otthon érezze magát amiben segítene neki a korabeli és méretű barátnő. De te is biztos jól kijönnél vele. Viszont az étrendedre visszatérve! Mindenképp elbeszélgetnék, majd veled hosszabban. Én vagyok a liget orvosa és szeretném tudni, hogy az itteniek mind a lehető legkicsattanóbb egészségnek örvendenek. Ha nem köhögsz és nem fáj semmid az még csak a kezdet. A színed nem a legjobb és majd kiderítjük ez mit jelent. Ezt kötelességemnek érzem.
*Teszi hozzá határozottan.*
925. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-05 22:36:41
Üzenet elküldve: 2021-07-05 22:36:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
*Sokadszorra is megállapítja magában, hogy Int nagyon ügyesen bánik a szavakkal, legalábbis az ő nyelvén mindenképpen ért, illetve képes olyan dolgokat mondani neki, amit szeret és jól is esik hallani tőle.
Kíváncsi lenne, hogy mindez mennyire jön nála ösztönösen, és miket mondhat vajon annak a lánynak, akinek komolyan udvarol, és nem csak tét nélkül bókol.
El is gondolkodik rajta, hogy vajon volt-e már neki nő az életében? Mármint persze biztosan volt, hiszen nyilvánvalóan jóval idősebb nála, és mint azt néhány elejtetett megjegyzéséből kikövetkeztethette, korábban eléggé izgalmas élete lehetett azelőtt, hogy először találkoztak személyesen a lángoló város szélén. Inkább arra lenne kíváncsi, hogy volt-e neki valaha szerelme, vagy komolyabb kapcsolata, vagy legalább olyasvalaki, akivel hosszabb ideig együtt élt? El is határozza, hogyha kicsit jobban összebarátkoznak a jövőben, akkor ezt majd mindenképpen meg fogja kérdezni tőle. Csak majd óvatosnak kell lennie, nehogy félreértesse magát vele.
Most mindenesetre a pillanatnyilag fontos dolgokkal foglalkozik inkább.*
- Kedves tőled, köszönöm, de azért a kincs kicsit talán túlzás. *mondja, de nem tudja elrejteni a mosolyát, miközben kerít egy kancsó hideg vizet és lerakja az elf elé. Talán az is látszik rajta, hogy nagyon örül az újabb bóknak, viszont ezúttal legalább nem jön zavarba, ahogyan talán korábban megtette volna. Úgy látszik az ilyesmihez is hozzá lehet szokni, bár gyanítja, hogy teljesen sosem.*
- Értem. *bólint aztán a kissé talán kitérő választ hallgatva, viszont nem szokása témákat erőltetni akkor, hogyha érzékeli, hogy a másik nem szívesen beszél róla. Így viszont nem lesz okosabb, de hát ez van. Nincs más választása, betudja múló reggeli rosszullétnek, aminek nem tudja az okát.
Nem érzi azt, hogy muszáj beszélnie, viszont a feltett kérdésre természetesen válaszol, így továbbra sem marad csendben, bár ez minden bizonnyal nem nagyon fogja az orvosukat megzavarni az ivásban.*
- Én már reggeliztem. Ettem rántottát, mert anya azt akart enni. Azt mondta unja a sajtot, amit végül is megértek, bár, ami engem illet minden reggelire meg tudnám enni. *gondolkodik el egy pillanatra.*
- Az én étrendemre? *vonja fel aztán egyik szemöldökét kissé meglepetten.* Szerintem emiatt nem kell aggódnod, mert azzal nincsen semmi baj. *bizonygatja.* Eszek húst és sajtot, zöldséget és gyümölcsöt, meg leveseket is, vagyis mindent, ami kell és még tejet is iszom. Egyedül a süteményekért nem vagyok oda igazán, bár Lau kalácsa finom volt tegnap, már amennyiben az süteménynek számít egyáltalán, viszont ettem már finom süteményeket máshol is korábban. Mindenesetre nálunk otthon ez nem igazán volt szokás, és nem is jutna eszembe soha csak úgy sütni magamnak. Jobban szeretem a rendes ételeket. Erről jut eszembe, amúgy is kérdezni akartam, mit csináltatok még tegnap este, sok mindenről maradtam le? Sajnálom, hogy nem tudtam maradni, de sokat kellett írnom, és így is elég későn feküdtem le. De muszáj volt jegyzeteket cserélnem azzal a lánnyal. Ugyanakkor szerintem megérte, mert első ránézésre nagyon jó varázslatokat kaptam cserébe a sajátjaim helyett. Viszont mivel tűzmágia, nem itthon fogom majd kipróbálni őket, azt hiszem. De még jól jöhetnek, ha legközelebb bajba kerülnénk.
*Talán látszik az arcán, és ki lehet hallani a hangjából, meg hát Intath is ismerheti már annyira, hogy tudja róla egyáltalán nem vágyik hasonlóra. Ugyanakkor bármennyire is a béke szigetének tűnik most ez a hely, és hiába nem Artheniorban van, attól még mindig úgy van vele, hogy nem árt nehezebb időkre is felkészülni. Ha pedig még jobban el szeretne mélyülni a mágia világában akkor itt sem maradhat örökké, ebben édesanyjának igaza van. Előbb-utóbb, meg néhányszor biztosan majd ismét el kell utaznia innen, hogy találkozhasson olyanokkal, akik taníthatják, vagy akikkel tudást cserélhet, márpedig az is biztos, hogy vannak azért Szarvasligetnél veszélyesebb helyei is ennek a világnak, ahol jól jöhet pár olyan varázslat, ami már önmagában is elég erős ahhoz, hogy elrettentsen a közeléből bárkit, aki ártó szándékkal akarna közeledni hozzá.*
*Sokadszorra is megállapítja magában, hogy Int nagyon ügyesen bánik a szavakkal, legalábbis az ő nyelvén mindenképpen ért, illetve képes olyan dolgokat mondani neki, amit szeret és jól is esik hallani tőle.
Kíváncsi lenne, hogy mindez mennyire jön nála ösztönösen, és miket mondhat vajon annak a lánynak, akinek komolyan udvarol, és nem csak tét nélkül bókol.
El is gondolkodik rajta, hogy vajon volt-e már neki nő az életében? Mármint persze biztosan volt, hiszen nyilvánvalóan jóval idősebb nála, és mint azt néhány elejtetett megjegyzéséből kikövetkeztethette, korábban eléggé izgalmas élete lehetett azelőtt, hogy először találkoztak személyesen a lángoló város szélén. Inkább arra lenne kíváncsi, hogy volt-e neki valaha szerelme, vagy komolyabb kapcsolata, vagy legalább olyasvalaki, akivel hosszabb ideig együtt élt? El is határozza, hogyha kicsit jobban összebarátkoznak a jövőben, akkor ezt majd mindenképpen meg fogja kérdezni tőle. Csak majd óvatosnak kell lennie, nehogy félreértesse magát vele.
Most mindenesetre a pillanatnyilag fontos dolgokkal foglalkozik inkább.*
- Kedves tőled, köszönöm, de azért a kincs kicsit talán túlzás. *mondja, de nem tudja elrejteni a mosolyát, miközben kerít egy kancsó hideg vizet és lerakja az elf elé. Talán az is látszik rajta, hogy nagyon örül az újabb bóknak, viszont ezúttal legalább nem jön zavarba, ahogyan talán korábban megtette volna. Úgy látszik az ilyesmihez is hozzá lehet szokni, bár gyanítja, hogy teljesen sosem.*
- Értem. *bólint aztán a kissé talán kitérő választ hallgatva, viszont nem szokása témákat erőltetni akkor, hogyha érzékeli, hogy a másik nem szívesen beszél róla. Így viszont nem lesz okosabb, de hát ez van. Nincs más választása, betudja múló reggeli rosszullétnek, aminek nem tudja az okát.
Nem érzi azt, hogy muszáj beszélnie, viszont a feltett kérdésre természetesen válaszol, így továbbra sem marad csendben, bár ez minden bizonnyal nem nagyon fogja az orvosukat megzavarni az ivásban.*
- Én már reggeliztem. Ettem rántottát, mert anya azt akart enni. Azt mondta unja a sajtot, amit végül is megértek, bár, ami engem illet minden reggelire meg tudnám enni. *gondolkodik el egy pillanatra.*
- Az én étrendemre? *vonja fel aztán egyik szemöldökét kissé meglepetten.* Szerintem emiatt nem kell aggódnod, mert azzal nincsen semmi baj. *bizonygatja.* Eszek húst és sajtot, zöldséget és gyümölcsöt, meg leveseket is, vagyis mindent, ami kell és még tejet is iszom. Egyedül a süteményekért nem vagyok oda igazán, bár Lau kalácsa finom volt tegnap, már amennyiben az süteménynek számít egyáltalán, viszont ettem már finom süteményeket máshol is korábban. Mindenesetre nálunk otthon ez nem igazán volt szokás, és nem is jutna eszembe soha csak úgy sütni magamnak. Jobban szeretem a rendes ételeket. Erről jut eszembe, amúgy is kérdezni akartam, mit csináltatok még tegnap este, sok mindenről maradtam le? Sajnálom, hogy nem tudtam maradni, de sokat kellett írnom, és így is elég későn feküdtem le. De muszáj volt jegyzeteket cserélnem azzal a lánnyal. Ugyanakkor szerintem megérte, mert első ránézésre nagyon jó varázslatokat kaptam cserébe a sajátjaim helyett. Viszont mivel tűzmágia, nem itthon fogom majd kipróbálni őket, azt hiszem. De még jól jöhetnek, ha legközelebb bajba kerülnénk.
*Talán látszik az arcán, és ki lehet hallani a hangjából, meg hát Intath is ismerheti már annyira, hogy tudja róla egyáltalán nem vágyik hasonlóra. Ugyanakkor bármennyire is a béke szigetének tűnik most ez a hely, és hiába nem Artheniorban van, attól még mindig úgy van vele, hogy nem árt nehezebb időkre is felkészülni. Ha pedig még jobban el szeretne mélyülni a mágia világában akkor itt sem maradhat örökké, ebben édesanyjának igaza van. Előbb-utóbb, meg néhányszor biztosan majd ismét el kell utaznia innen, hogy találkozhasson olyanokkal, akik taníthatják, vagy akikkel tudást cserélhet, márpedig az is biztos, hogy vannak azért Szarvasligetnél veszélyesebb helyei is ennek a világnak, ahol jól jöhet pár olyan varázslat, ami már önmagában is elég erős ahhoz, hogy elrettentsen a közeléből bárkit, aki ártó szándékkal akarna közeledni hozzá.*
924. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-03 16:21:31
Üzenet elküldve: 2021-07-03 16:21:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*Egy jó napkezdéshez bőven elég szeretetadagot meg is kap a félvértől. Annál szebbet pedig, hogy csak pihenj majd én mindent elintézek nem is hallhatott volna. Hálásan mosolyog a másik felé.*
-Egy valódi kincs van Luninari.
*A kedve tényleg jobb lett, de mivel ismeri a testét így tudja, hogy még bőven délután lesz mire teljesen összeszedi magát. Inni is hoznak neki méghozzá választhat is. Jelen állapotában nem bonyolítaná túl a dolgot.*
-Egy kancsó víz bőven elég lesz. Köszönöm.
*Mosolyog hálásan a félvérre. Ilyen jólelkű, törődő lányra nem is tud megharagudni a kérdéseiért. Amúgy is nehéz lenne. Mindenesetre kitérő választ ad.*
-Semmi súlyos. Ha eleget iszom és pihenek már délutánra semmi bajom nem lesz, de kedves vagy, hogy aggódsz.
*Nem mondaná ki, hogy csak másnapos vagyok mert attól mindig rosszat szoktak róla gondolni. Főleg mert lehet másnap reggel is hasonló állapotban fog itt ülni. Az evés kérdésére már nem lesz olyan őszinte a mosolya. Még csak az kéne neki!*
-Most köszönöm, de nem. Pedig biztos finom lehet a Luninari készítette reggeli. Te ettél már? Ha nem akkor tessék nekiülni. Most már, hogy itthon vagy szeretnék odafigyelni az étrendedre.
*Egy jó napkezdéshez bőven elég szeretetadagot meg is kap a félvértől. Annál szebbet pedig, hogy csak pihenj majd én mindent elintézek nem is hallhatott volna. Hálásan mosolyog a másik felé.*
-Egy valódi kincs van Luninari.
*A kedve tényleg jobb lett, de mivel ismeri a testét így tudja, hogy még bőven délután lesz mire teljesen összeszedi magát. Inni is hoznak neki méghozzá választhat is. Jelen állapotában nem bonyolítaná túl a dolgot.*
-Egy kancsó víz bőven elég lesz. Köszönöm.
*Mosolyog hálásan a félvérre. Ilyen jólelkű, törődő lányra nem is tud megharagudni a kérdéseiért. Amúgy is nehéz lenne. Mindenesetre kitérő választ ad.*
-Semmi súlyos. Ha eleget iszom és pihenek már délutánra semmi bajom nem lesz, de kedves vagy, hogy aggódsz.
*Nem mondaná ki, hogy csak másnapos vagyok mert attól mindig rosszat szoktak róla gondolni. Főleg mert lehet másnap reggel is hasonló állapotban fog itt ülni. Az evés kérdésére már nem lesz olyan őszinte a mosolya. Még csak az kéne neki!*
-Most köszönöm, de nem. Pedig biztos finom lehet a Luninari készítette reggeli. Te ettél már? Ha nem akkor tessék nekiülni. Most már, hogy itthon vagy szeretnék odafigyelni az étrendedre.
923. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-03 15:30:01
Üzenet elküldve: 2021-07-03 15:30:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
*Természetesen esze ágában sincsen arrébb, vagy félre lépni. Szereti, hogyha megölelik, azt pedig különösen, hogyha éppen Intath teszi. Gondolkodás nélkül, ösztönösen és reményei szerint kedvesen vissza is ölel, mégis a szenvedve nyöszörgés és utána a sóhaj az elf részéről nem nyugtatja meg különösebben.
Ezek után már mindenképpen legkevesebb túlzásnak érzi Intathnak azt a kijelentését, hogy most már jól van, de aztán, ha kissé lassan is, végül csak felfogja, hogy a szavak bóknak voltak szánva. Ennek pedig örül, több okból is, annyiból azonban mindenképpen, hogy Intath annyira mégsem lehet rosszul, hogyha ilyesmire is futja az erejéből.
Mindenesetre egy mosollyal hálálja meg, mielőtt még folytatná az aggódást.*
- Kedves vagy, de azért inkább pihenj most! Majd én mindent elrendezek, végül is ezért is vagyok itt. *mondja, sajnálva azt, hogy nincs olyan varázslata, amit hasonló helyzetekben bevethetne.
~ A hold és a tűz nagyon jó varázslatokat adnak, de azért nem ártana tényleg utánanézni valamiféle gyógyító mágiának is hasonló esetekre. ~ mélázik el kicsit magában, de ezúttal csak pillanatokra.*
- És mit szeretnél inni? Víz? Tea? Vagy valami mást? *kérdi, bár reméli, hogy nem a valami más lesz majd a válasz, hiszen vizet egyszerűbben hoz, és teát is könnyebben főz, mint hogy ennél különlegesebb italt keressen bent a kamrában valahol. Ha pedig tényleg folyadék kell ahhoz, hogy Intath jobban legyen, akkor jobb lenne minél gyorsabban kiszolgálni őt.*
- Amúgy mi a baj? *kíváncsiskodik, remélve, hogy Int nem veszi rossz néven tőle.* Beteg vagy, fáj valamid, vagy ez csak valamiféle reggeli rosszullét?
*Utóbbira tippelne, de az okát továbbra sem érti. Még jó, hogy egy orvossal áll szemben, így nyilván tudni fogja a választ.*
- Enni esetleg nem ennél valamit? *tesz fel egy újabb kérdést. Ugyan édesanyja várja vissza, hogy aztán mehessenek a kecskékhez, ő pedig azt várja, hogy minél hamarabb a Maydeleine által írt jegyzetek közé temetkezhessen plüssnyulai társaságában, de hát ha Int nincs jól csak nem hagyhatja itt csak úgy magára. Annyi ideje pedig különben is bőven van, hogy összeüssön gyorsan még egy reggelit az előző kettő után.*
*Természetesen esze ágában sincsen arrébb, vagy félre lépni. Szereti, hogyha megölelik, azt pedig különösen, hogyha éppen Intath teszi. Gondolkodás nélkül, ösztönösen és reményei szerint kedvesen vissza is ölel, mégis a szenvedve nyöszörgés és utána a sóhaj az elf részéről nem nyugtatja meg különösebben.
Ezek után már mindenképpen legkevesebb túlzásnak érzi Intathnak azt a kijelentését, hogy most már jól van, de aztán, ha kissé lassan is, végül csak felfogja, hogy a szavak bóknak voltak szánva. Ennek pedig örül, több okból is, annyiból azonban mindenképpen, hogy Intath annyira mégsem lehet rosszul, hogyha ilyesmire is futja az erejéből.
Mindenesetre egy mosollyal hálálja meg, mielőtt még folytatná az aggódást.*
- Kedves vagy, de azért inkább pihenj most! Majd én mindent elrendezek, végül is ezért is vagyok itt. *mondja, sajnálva azt, hogy nincs olyan varázslata, amit hasonló helyzetekben bevethetne.
~ A hold és a tűz nagyon jó varázslatokat adnak, de azért nem ártana tényleg utánanézni valamiféle gyógyító mágiának is hasonló esetekre. ~ mélázik el kicsit magában, de ezúttal csak pillanatokra.*
- És mit szeretnél inni? Víz? Tea? Vagy valami mást? *kérdi, bár reméli, hogy nem a valami más lesz majd a válasz, hiszen vizet egyszerűbben hoz, és teát is könnyebben főz, mint hogy ennél különlegesebb italt keressen bent a kamrában valahol. Ha pedig tényleg folyadék kell ahhoz, hogy Intath jobban legyen, akkor jobb lenne minél gyorsabban kiszolgálni őt.*
- Amúgy mi a baj? *kíváncsiskodik, remélve, hogy Int nem veszi rossz néven tőle.* Beteg vagy, fáj valamid, vagy ez csak valamiféle reggeli rosszullét?
*Utóbbira tippelne, de az okát továbbra sem érti. Még jó, hogy egy orvossal áll szemben, így nyilván tudni fogja a választ.*
- Enni esetleg nem ennél valamit? *tesz fel egy újabb kérdést. Ugyan édesanyja várja vissza, hogy aztán mehessenek a kecskékhez, ő pedig azt várja, hogy minél hamarabb a Maydeleine által írt jegyzetek közé temetkezhessen plüssnyulai társaságában, de hát ha Int nincs jól csak nem hagyhatja itt csak úgy magára. Annyi ideje pedig különben is bőven van, hogy összeüssön gyorsan még egy reggelit az előző kettő után.*
922. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-02 19:06:50
Üzenet elküldve: 2021-07-02 19:06:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1328
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*A konyhába lépve kedvenc varázs nyuszilánya fogadja aki tegnapi ígéretéhez hűen épp besegít a házimunkába. Ha ez önagában nem derítené kicsit jobb kedvre, a kapott mosollyal együtt főleg megteszi a magáét. Kevésbé őszintén viszonozza is.*
-Jó reggelt!
*Ha tudná miképp látja most őt a lány minden bizonnyal magára venné, hogy nem néz ki jól. Így viszont jól esik neki az aggodalom. Halványan megmosolyogja és mikor odalép hozzá a félvér, hacsak az nem lép előle, jól megölelgeti miközben szenvedve nyöszörög és sóhajt egy nagyot.*
-Most már jobban vagyok!
*Bókol a másiknak némi törődésért aminek nagy szükségét is érzi jelen állapotában. Mikor szétválnak szófogadón leül az asztalhoz.*
-Ha innék valamit még jobban lennék.
*Néz kiskutyaszemekkel a lányra.*
*A konyhába lépve kedvenc varázs nyuszilánya fogadja aki tegnapi ígéretéhez hűen épp besegít a házimunkába. Ha ez önagában nem derítené kicsit jobb kedvre, a kapott mosollyal együtt főleg megteszi a magáét. Kevésbé őszintén viszonozza is.*
-Jó reggelt!
*Ha tudná miképp látja most őt a lány minden bizonnyal magára venné, hogy nem néz ki jól. Így viszont jól esik neki az aggodalom. Halványan megmosolyogja és mikor odalép hozzá a félvér, hacsak az nem lép előle, jól megölelgeti miközben szenvedve nyöszörög és sóhajt egy nagyot.*
-Most már jobban vagyok!
*Bókol a másiknak némi törődésért aminek nagy szükségét is érzi jelen állapotában. Mikor szétválnak szófogadón leül az asztalhoz.*
-Ha innék valamit még jobban lennék.
*Néz kiskutyaszemekkel a lányra.*
921. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-02 18:34:13
Üzenet elküldve: 2021-07-02 18:34:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Hallani és felkutatni//
- Én is mindent köszönök! *hajtja meg enyhén a fejét Maydeleine előtt búcsúzásképpen, miközben arcára kúszik az a teljesen őszinte, hálás és barátságos mosoly, amit akkor sem tudna elrejteni, ha minden áron azt akarná.*
- És köszönöm a kedvességedet! Ha valaha arra járok mindenképpen élni fogok az ajánlatoddal, ha tényleg bajba kerülök. Bár akkor is felkereslek, hogyha nem történik ilyesmi. *mondja, viszont igazság szerint nem hiszi, hogy bármekkora mágus is lesz belőle valaha is tényleg elmerészkedne majd a Kikötő környékére önszántából. De hát azt sem hitte volna korábban, hogy... tulajdonképpen semmit, ami végül megtörtént. Amióta csak száműzték, körülbelül minden teljesen máshogy alakult, mint azt eredetileg elképzelte, vagy mint az pusztán elemző gondolkodás segítségével kiszámítható lett volna. Édesanyjának biztosan erre is lenne valami nagy bölcsessége, amit ő még nem teljesen érthet, de hát ő most éppen pár szobával arrébb van tőle, így számára nem marad más, mint ezek a szavak és a végső búcsú;*
- A legjobbakat és vigyázz magadra! *köszön el a másik lánytól, majd nekiáll édesanyjának is és magának is hagymás, fűszeres, lágy tojásrántottát készíteni.*
//Búcsú után//
*Miután végez, két fatálcát egyensúlyozva tér vissza a szobájába. Könyökével nyit be óvatosan.*
- Megjöttem. *közli megint teljesen feleslegesen a nyilván való tényt, majd a földre pakolja le a tálcákat. Leülnek és ölükbe veszik őket, úgy kezdve el enni.*
- Látom. *közli Ea elfojtva egy kuncogást.* És mi a terv mára?
- Megesszük ezt. Aztán gyere velem kecskéket etetni és játszani velük! Utána visszamegyek főzők ebédet. Nem tudom a többiek mikor kelnek, de biztos örülni fognak majd egy jó levesnek. Aztán pedig tanulni szeretnék. Csak belelapoztam Maydeleine jegyzeteibe, de ezek a varázslatok egyszerűen hihetetlenek! Az egyikkel ki tudnék sétálni egy tűzből! A másikkal felgyújthatnék szinte bármit!
- Kecskékkel játszani? *szalad fel Ea egyik szemöldöke a homlokára, pedig inkább arra figyelmeztetné a lányát, hogy akár átvitt, akár a lehető leginkább szó szerint vett értelemben nem feltétlenül okos és szerencsés dolog játszani a tűzzel.*
- Több tejet adnak, ha előtte játszottál velük. *próbálja Luninari racionálisan is megmagyarázni azt, amire leginkább csak érzelmeivel vágyik.* De amúgy is, aranyosak. És olyan sok finom tejet adtak már, amiből még finomabb sajt lett, hogy ők is igazán érdemelnek kis szórakozást. És hát na, én is szeretek játszani velük...
*Ea ismét elneveti magát.*
- Kecskékkel? Luni, most komolyan...
- Miért ne? Nem értem, hogy mi ezzel a baj!
- Semmi, mindegy. Hagyjuk! *hagyja inkább édesanyja rá, Luninari azonban pont ezt nem képes annyiban hagyni.*
- A kecskék szeretnek. Én pedig szeretem, ha a kecskék szeretnek. Én is szeretem őket.
- Ez most úgy hangzott, mint valami rossz vers első másfél sora.
- Most miért gúnyolsz ki? Én teljesen komolyan mondtam!
- Tudom. De félreértesz. Nem gúnyolni akartalak, hidd el! Csak olyan furán hangzott. Kecskékkel nem szoktak játszani. Megfejik és levágják őket.
- Ők is megérdemlik, hogy játsszanak velük! És sosem engedném, hogy bárki is levágja őket!
- Rendben, ha te mondod. Te ismered őket jobban. *adja meg magát Ea, csak a békesség kedvéért, de ettől még meggyőződése marad, hogy nem volt a legjobb anya, már csak azért sem, mert a mai reggel tanúsága szerint egyetlen lánya nem csak az értelmes, civilizált élőlényekhez, hanem még az állatokhoz való kapcsolatait és félreértelmezi kissé.
Innentől kezdve viszont csendben esznek tovább, egészen addig ameddig be nem fejezik.*
- Maydeleine amúgy nagyon szépen köszöni az ajándékodat, bármi is legyen. Meglepődött, de persze örült is neki. Tényleg, mi volt az? Most már elmondhatod *kíváncsiskodik Luninari, mire;*
- Pénz. *közli Ea tömören és vállat vonva, mintha az egész nem is lenne fontos, Luninari ellenben annyira megdöbben, hogy még a száját is tátva felejti hosszú pillanatokig.*
- Tessék? Pénz? Miért? Mennyi? Különben is, azt mondtad, hogy már nincs nálad semmi. Hogy nekem adtad az utolsó aranyaid a Mágustornynál.
- Hazudtam. *közli Ea tömören.* És sok. De volt egy álmom, aminek hittem. Túl erős álom volt ahhoz, hogy ne higgyek benne. Minden bizonnyal az istenek küldték, és azt üzenték vele, hogy nem fordultak el tőlem csak azért, mert már nem vagyok papnő. És ennek nagyon örülök. Amennyire meg tudtam fejteni azt az álmot körülbelül pont azt mondta el, ami történt. Hogy találkozni fogsz egy lánnyal, akitől legalább annyit, vagy többet tanulhatsz, mint amennyit a toronyban, sőt, talán még hasznosabb varázslatokat is. Ezért pedig fizetni illik. A te varázslataid nem voltak olyan erősek, mint az övéi. Ennyi. Szívességet tettem neked ezzel, hiszen ennek köszönhetően nem érezheted úgy, hogy tartoznál bármivel is neki, ha esetleg valaha találkoztok újra. És különben is... neki tényleg szüksége van pénzre. Ezt is érzem. De nyilván te is rájöttél, hogy zűrösebb helyről jött, mint Szarvasliget. Nem minden közösség önellátó. Sőt, ez sem teljesen az. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az arany hatalmát soha.
- Ezt értem, de ez az egész akkor olyan furcsa valahogy. *mondja Luninari miközben leül az ágyra és kezébe veszi kedvenc plüssnyulát. Igazából tudja, hogy illene mind a kettejüket egyformán szeretni, mégis közülük a kislányt mégis jobban szereti egy kicsit, köszönhetően annak, hogy ő volt neki az első, és így egyben az első barátja is volt.* Persze, ha tudtam volna... én sem tiltakoztam volna ez ellen. Sőt, a varázslatok, amiket most megtanulhatok biztosan érnek legalább ennyit bármennyi aranyit is adtál neki. De akkor is kicsit olyan kellemetlen. Ő önzetlenül adta őket. Illetve cserébe azért, amit én adtam. Így az egész olyan... nem is tudom milyen. Azt hittem, hogy csak valami kedves kis medál, vagy amulett! Gondolom ezért mondtad, hogy jó messze bontsa ki. Különben nem fogadta volna el. Ahogyan én sem fordított esetben!
- Tényleg nem tudod, és nem érted, hogy miért. *ért egyet Ea árnyalatnyi szomorú mosollyal.* Sok szomorúság és méltánytalanság ért téged pusztán azért, mert az apád volt az apád, annak köszönhetően, hogy ott éltünk, ahol éltünk. De egy dologtól megmenekültél, és ennek igazán örülök. Még mindig nem igazán érted, hogy mi is az a pénz valójában. De itt, az erdőn túli világban nincs ennél nagyobb hatalom. Semmilyen varázslat, ima, vagy jóslat nem ér fel vele. Ez lett a Gazdagnegyed végzete is. Érted már, ugye?
- Nem teljesen attól tartok. *rázza meg a fejét Luninari.* Bár azt hiszem már kezdem. Ettől még értelmetlennek tűnik.
- Talán az is. *von vállat Ea.* De hogyha ha a világ logika és értelem alapján működne akkor hozzám hasonló papnőkre, illetve egykori papnőkre sem lenne szükség benne. És attól tartok, hogy mágusokra sem feltétlenül. Sok szomorú és kegyetlen dolog létezik ebben a világban, mégsem vagyok benne biztos, hogy akarnék egy olyanban élni, ahol nincsen szükség a hozzánk hasonlóra. Érted ugye?
- Nem teljesen vagyok benne biztos, hogy hogyan érted ezt. De sejtem, azt hiszem.
- Imádkozni fogok azért, hogy mindig csak sejtsed, de sohase értsed meg ezt pontosan!
- Remek, hát köszi! Illetve nem tudom, hogy ezt megköszönjem-e. *áll fel Luninari, hogy összeszedje reggelijük maradékát.* Nem vagyok biztos benne, hogy ez lenne számomra a legjobb.
- Én viszont igen. *mondja erre Ea.* Teljesen megérteni valamit mindig elvesz egy kicsit a boldogságból. Sokkal jobb hinni, mint tudni. A hit szül, a tudás öl.
- Vagy akár pont fordítva! Mindegy. Azt hiszem, hogy kicsit tömény ez most egy nekem a reggeli mellé, ha nem haragszol *tiltakozik Luninari ösztönösen.* Sokszor beszélgettünk már hasonlóról, de miért pont most mondod ki mindezt ilyen nyíltan?
*Ezen Ea is elgondolkodik.*
- Nem tudom és ne is haragudj emiatt kérlek! *mondja végül.* Ne hidd, hogy engem is mindig a biztos megérzések vezetnek. Hiszen sokszor tévedtem már. Mégis, ennek itt és most éreztem az idejét. De összezavartalak, igaz?
- Azt hiszem, hogy jobban, mint hinnéd, hogy mennyire.
- Sajnálom! Tényleg.
- Semmi baj. Tudom, hogy jót akartál. Inkább köszönöm! De most muszáj visszamennem a konyhába. Csinálok valami kis reggelit a többieknek is, aztán mehetünk a kecskékhez.
- Ha már a kecskék, meddig akarod ezt csinálni itt?
- Mire gondolsz?
- Szerintem jobb lenne, ha nem mennél többet vissza a toronyba, és itt sem maradnál túl sokáig. Tudom, hogy ott minden tudás össze van gyűjtve, ami csak mágiával kapcsolatos, de mégis, rettenetesen drága. A világ mágusai szerintem sokkal jobban tennék, ha összeszednének valamennyi tudást ott, aztán pedig egymást képeznél még jobb mágussá.
- Maydeleine és én tulajdonképpen pont ezt csináltuk. *mutat rá Luninari.*
- Persze, ez igaz. De véletlen, hogy találkoztatok. Hirtelen ötlet, de mi lenne, ha tudatosan keresnéd azokat a mágusokat, akiktől tanulhatnál valamit - ingyen.
- Ehhez el kéne innen mennem. Sokszor. Sőt, akár vissza kéne mennem Artheniorba, vagy elutazni más városokba. Ez pedig eszemben sincs!
- De miért nem? Nem maradhatsz itt örökké kecskékkel játszani és gyönyörködni a tóban.
- Ugyan miért ne maradhatnék?
- Mert akkor sohasem lesz belőled az a mágus, aki lenni szeretnél.
- Ezt nem tudhatod biztosan. *öleltei át végül Luninari kedvenc plüssnyulát a másikkal.* Különben is, eszem ágában sincs visszamenni egy bizarr kőrengetegbe.
- Jaj Luni, ne legyél ennyire erdőlakó. Kislány korodban azért utaztunk olyan sokat, legalábbis annyit, amennyit csak papnőként utazhattam, hogy láthass mást is a világból ne csak faházat, oltárokat, tisztást, évszázados fákat, meg bozótot. Jó persze, nem csak ezért, hanem miattam is, de érted mit akarok mondani nem?
- Értem persze. Mégsem jártunk soha városban. Miért nem? Valld be, hogy te sem vágytál annyira soha egyikbe sem.
- Tényleg nem. Legalábbis nem veled. *ismeri be Ea halk sóhajtás kíséretében.* De nem csak ezért, hanem mert messze is voltak. Ettől még akkor sem élhetsz itt örökké, ha tényleg az az álmod, hogy a legjobb mágusok egyike legyél.
- Lehet. De majd megoldom valahogy. És most már ez az otthonom. Nem akarok csak úgy elmenni innen. És tudom, hogy szükség van itt rám. Ha nem vagyok itt, akkor még a végén Lau halálba dolgozza magát egyedül. Valakinek neki is segítenie kell! Tudod, hogy megmentette az életemet. De, ha ezt nem tette volna és egyszerűen csak a barátnőm lenne, akkor sem tehetnék máshogy.
- Hát rendben. Azt hiszem ebben tényleg igazad van. Ettől még, ne hidd, hogy minden örökre így marad. Mert...
- Nem! Ne mondd el kérlek! Nem akarom tudni! Már megint egy jelentéssel teli álom. Vagy valami jóslat. Nem akarok tudni róla! Ne haragudj, de nem!
*Legnagyobb meglepetésére édesanyja elmosolyodik.*
- Legyen, ahogy akarod. *mondja.* Azt hiszem, hogy jól döntöttél. Sokan betegszenek bele abba, hogy kérnek egy jóslatot aztán pedig elkezdenek rettegni a jövőtől, és pont ezzel váltják valóra magát a jóslatot, amitől félnek.
- Szóval, ami rám vár az valami rossz? Megint? *kérdi félve Luninrari.*
- Nem feltétlenül. *igyekszik megnyugtatni Ea.* Lesz választásod. Volt már, akinek nem volt semmi. Ennek pedig örülj!
- Örülök. És köszönöm! *mondja Luninari, miközben bár nem tervez messzire menni mégis búcsúpuszit nyom plüssnyulai homlokára. Alenia ragyogó szőke haja jut eszébe és festett körmei. Neki tényleg nem volt választása, csak sorsa.
Tudja, hogy édesanyja megint csak jót akart neki, mégis nyomott hangulatban, rossz előérzettel telve indul el a konyha felé.*
//Másnap//
*Visszaérve éppen mosogatni kezd, és azon gondolkodik, hogy milyen reggelit csináljon a többieknek, amikor hallja, hogy nyílik mögötte az ajtó. Valamiért Laura, édesanyjára, Vielre, vagy Linkire számít, de megint csak nem az történik, amire előzetesen várt.*
- Jó reggelt *derül fel az arca először, amint megpillantja kedvenc elfjei egyikét, de aztán mosolya hamar lehervad és átadja helyét az ijedt aggodalomnak.
Intath magához képest egészen sápadtnak tűnik és eléggé úgy néz ki, mint aki finoman fogalmazva sem érzi a legjobban magát. Talán még a léptei sem a leghatározottabbak. Mindettől pedig tulajdonképpen megijed. Először természetesen csak az ösztönös részvét és aggodalom támad fel benne. Csak pillanatokkal később jut eszébe, hogy mi lesz velük, ha éppen egyetlen orvosuk lesz beteg?*
- Mi a baj? Jól vagy ugye? Rosszul vagy? *teszi fel az ösztönösen ajkára kívánkozó kérdéseket, amelyre tulajdonképpen nyilvánvaló a válasz, miközben első természetes reakciójával Intath elé siet, lépés helyett szinte már ugorva.*
- Ülj le szerintem! *mondja, gyengéden az elf vállára táve a kezét. Ahhoz nincsen elég bátorsága, hogy belenyomja egy székbe, még akkor sem, ha legszívesebben megtenné már a következő pillanatban.*
- Én is mindent köszönök! *hajtja meg enyhén a fejét Maydeleine előtt búcsúzásképpen, miközben arcára kúszik az a teljesen őszinte, hálás és barátságos mosoly, amit akkor sem tudna elrejteni, ha minden áron azt akarná.*
- És köszönöm a kedvességedet! Ha valaha arra járok mindenképpen élni fogok az ajánlatoddal, ha tényleg bajba kerülök. Bár akkor is felkereslek, hogyha nem történik ilyesmi. *mondja, viszont igazság szerint nem hiszi, hogy bármekkora mágus is lesz belőle valaha is tényleg elmerészkedne majd a Kikötő környékére önszántából. De hát azt sem hitte volna korábban, hogy... tulajdonképpen semmit, ami végül megtörtént. Amióta csak száműzték, körülbelül minden teljesen máshogy alakult, mint azt eredetileg elképzelte, vagy mint az pusztán elemző gondolkodás segítségével kiszámítható lett volna. Édesanyjának biztosan erre is lenne valami nagy bölcsessége, amit ő még nem teljesen érthet, de hát ő most éppen pár szobával arrébb van tőle, így számára nem marad más, mint ezek a szavak és a végső búcsú;*
- A legjobbakat és vigyázz magadra! *köszön el a másik lánytól, majd nekiáll édesanyjának is és magának is hagymás, fűszeres, lágy tojásrántottát készíteni.*
//Búcsú után//
*Miután végez, két fatálcát egyensúlyozva tér vissza a szobájába. Könyökével nyit be óvatosan.*
- Megjöttem. *közli megint teljesen feleslegesen a nyilván való tényt, majd a földre pakolja le a tálcákat. Leülnek és ölükbe veszik őket, úgy kezdve el enni.*
- Látom. *közli Ea elfojtva egy kuncogást.* És mi a terv mára?
- Megesszük ezt. Aztán gyere velem kecskéket etetni és játszani velük! Utána visszamegyek főzők ebédet. Nem tudom a többiek mikor kelnek, de biztos örülni fognak majd egy jó levesnek. Aztán pedig tanulni szeretnék. Csak belelapoztam Maydeleine jegyzeteibe, de ezek a varázslatok egyszerűen hihetetlenek! Az egyikkel ki tudnék sétálni egy tűzből! A másikkal felgyújthatnék szinte bármit!
- Kecskékkel játszani? *szalad fel Ea egyik szemöldöke a homlokára, pedig inkább arra figyelmeztetné a lányát, hogy akár átvitt, akár a lehető leginkább szó szerint vett értelemben nem feltétlenül okos és szerencsés dolog játszani a tűzzel.*
- Több tejet adnak, ha előtte játszottál velük. *próbálja Luninari racionálisan is megmagyarázni azt, amire leginkább csak érzelmeivel vágyik.* De amúgy is, aranyosak. És olyan sok finom tejet adtak már, amiből még finomabb sajt lett, hogy ők is igazán érdemelnek kis szórakozást. És hát na, én is szeretek játszani velük...
*Ea ismét elneveti magát.*
- Kecskékkel? Luni, most komolyan...
- Miért ne? Nem értem, hogy mi ezzel a baj!
- Semmi, mindegy. Hagyjuk! *hagyja inkább édesanyja rá, Luninari azonban pont ezt nem képes annyiban hagyni.*
- A kecskék szeretnek. Én pedig szeretem, ha a kecskék szeretnek. Én is szeretem őket.
- Ez most úgy hangzott, mint valami rossz vers első másfél sora.
- Most miért gúnyolsz ki? Én teljesen komolyan mondtam!
- Tudom. De félreértesz. Nem gúnyolni akartalak, hidd el! Csak olyan furán hangzott. Kecskékkel nem szoktak játszani. Megfejik és levágják őket.
- Ők is megérdemlik, hogy játsszanak velük! És sosem engedném, hogy bárki is levágja őket!
- Rendben, ha te mondod. Te ismered őket jobban. *adja meg magát Ea, csak a békesség kedvéért, de ettől még meggyőződése marad, hogy nem volt a legjobb anya, már csak azért sem, mert a mai reggel tanúsága szerint egyetlen lánya nem csak az értelmes, civilizált élőlényekhez, hanem még az állatokhoz való kapcsolatait és félreértelmezi kissé.
Innentől kezdve viszont csendben esznek tovább, egészen addig ameddig be nem fejezik.*
- Maydeleine amúgy nagyon szépen köszöni az ajándékodat, bármi is legyen. Meglepődött, de persze örült is neki. Tényleg, mi volt az? Most már elmondhatod *kíváncsiskodik Luninari, mire;*
- Pénz. *közli Ea tömören és vállat vonva, mintha az egész nem is lenne fontos, Luninari ellenben annyira megdöbben, hogy még a száját is tátva felejti hosszú pillanatokig.*
- Tessék? Pénz? Miért? Mennyi? Különben is, azt mondtad, hogy már nincs nálad semmi. Hogy nekem adtad az utolsó aranyaid a Mágustornynál.
- Hazudtam. *közli Ea tömören.* És sok. De volt egy álmom, aminek hittem. Túl erős álom volt ahhoz, hogy ne higgyek benne. Minden bizonnyal az istenek küldték, és azt üzenték vele, hogy nem fordultak el tőlem csak azért, mert már nem vagyok papnő. És ennek nagyon örülök. Amennyire meg tudtam fejteni azt az álmot körülbelül pont azt mondta el, ami történt. Hogy találkozni fogsz egy lánnyal, akitől legalább annyit, vagy többet tanulhatsz, mint amennyit a toronyban, sőt, talán még hasznosabb varázslatokat is. Ezért pedig fizetni illik. A te varázslataid nem voltak olyan erősek, mint az övéi. Ennyi. Szívességet tettem neked ezzel, hiszen ennek köszönhetően nem érezheted úgy, hogy tartoznál bármivel is neki, ha esetleg valaha találkoztok újra. És különben is... neki tényleg szüksége van pénzre. Ezt is érzem. De nyilván te is rájöttél, hogy zűrösebb helyről jött, mint Szarvasliget. Nem minden közösség önellátó. Sőt, ez sem teljesen az. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az arany hatalmát soha.
- Ezt értem, de ez az egész akkor olyan furcsa valahogy. *mondja Luninari miközben leül az ágyra és kezébe veszi kedvenc plüssnyulát. Igazából tudja, hogy illene mind a kettejüket egyformán szeretni, mégis közülük a kislányt mégis jobban szereti egy kicsit, köszönhetően annak, hogy ő volt neki az első, és így egyben az első barátja is volt.* Persze, ha tudtam volna... én sem tiltakoztam volna ez ellen. Sőt, a varázslatok, amiket most megtanulhatok biztosan érnek legalább ennyit bármennyi aranyit is adtál neki. De akkor is kicsit olyan kellemetlen. Ő önzetlenül adta őket. Illetve cserébe azért, amit én adtam. Így az egész olyan... nem is tudom milyen. Azt hittem, hogy csak valami kedves kis medál, vagy amulett! Gondolom ezért mondtad, hogy jó messze bontsa ki. Különben nem fogadta volna el. Ahogyan én sem fordított esetben!
- Tényleg nem tudod, és nem érted, hogy miért. *ért egyet Ea árnyalatnyi szomorú mosollyal.* Sok szomorúság és méltánytalanság ért téged pusztán azért, mert az apád volt az apád, annak köszönhetően, hogy ott éltünk, ahol éltünk. De egy dologtól megmenekültél, és ennek igazán örülök. Még mindig nem igazán érted, hogy mi is az a pénz valójában. De itt, az erdőn túli világban nincs ennél nagyobb hatalom. Semmilyen varázslat, ima, vagy jóslat nem ér fel vele. Ez lett a Gazdagnegyed végzete is. Érted már, ugye?
- Nem teljesen attól tartok. *rázza meg a fejét Luninari.* Bár azt hiszem már kezdem. Ettől még értelmetlennek tűnik.
- Talán az is. *von vállat Ea.* De hogyha ha a világ logika és értelem alapján működne akkor hozzám hasonló papnőkre, illetve egykori papnőkre sem lenne szükség benne. És attól tartok, hogy mágusokra sem feltétlenül. Sok szomorú és kegyetlen dolog létezik ebben a világban, mégsem vagyok benne biztos, hogy akarnék egy olyanban élni, ahol nincsen szükség a hozzánk hasonlóra. Érted ugye?
- Nem teljesen vagyok benne biztos, hogy hogyan érted ezt. De sejtem, azt hiszem.
- Imádkozni fogok azért, hogy mindig csak sejtsed, de sohase értsed meg ezt pontosan!
- Remek, hát köszi! Illetve nem tudom, hogy ezt megköszönjem-e. *áll fel Luninari, hogy összeszedje reggelijük maradékát.* Nem vagyok biztos benne, hogy ez lenne számomra a legjobb.
- Én viszont igen. *mondja erre Ea.* Teljesen megérteni valamit mindig elvesz egy kicsit a boldogságból. Sokkal jobb hinni, mint tudni. A hit szül, a tudás öl.
- Vagy akár pont fordítva! Mindegy. Azt hiszem, hogy kicsit tömény ez most egy nekem a reggeli mellé, ha nem haragszol *tiltakozik Luninari ösztönösen.* Sokszor beszélgettünk már hasonlóról, de miért pont most mondod ki mindezt ilyen nyíltan?
*Ezen Ea is elgondolkodik.*
- Nem tudom és ne is haragudj emiatt kérlek! *mondja végül.* Ne hidd, hogy engem is mindig a biztos megérzések vezetnek. Hiszen sokszor tévedtem már. Mégis, ennek itt és most éreztem az idejét. De összezavartalak, igaz?
- Azt hiszem, hogy jobban, mint hinnéd, hogy mennyire.
- Sajnálom! Tényleg.
- Semmi baj. Tudom, hogy jót akartál. Inkább köszönöm! De most muszáj visszamennem a konyhába. Csinálok valami kis reggelit a többieknek is, aztán mehetünk a kecskékhez.
- Ha már a kecskék, meddig akarod ezt csinálni itt?
- Mire gondolsz?
- Szerintem jobb lenne, ha nem mennél többet vissza a toronyba, és itt sem maradnál túl sokáig. Tudom, hogy ott minden tudás össze van gyűjtve, ami csak mágiával kapcsolatos, de mégis, rettenetesen drága. A világ mágusai szerintem sokkal jobban tennék, ha összeszednének valamennyi tudást ott, aztán pedig egymást képeznél még jobb mágussá.
- Maydeleine és én tulajdonképpen pont ezt csináltuk. *mutat rá Luninari.*
- Persze, ez igaz. De véletlen, hogy találkoztatok. Hirtelen ötlet, de mi lenne, ha tudatosan keresnéd azokat a mágusokat, akiktől tanulhatnál valamit - ingyen.
- Ehhez el kéne innen mennem. Sokszor. Sőt, akár vissza kéne mennem Artheniorba, vagy elutazni más városokba. Ez pedig eszemben sincs!
- De miért nem? Nem maradhatsz itt örökké kecskékkel játszani és gyönyörködni a tóban.
- Ugyan miért ne maradhatnék?
- Mert akkor sohasem lesz belőled az a mágus, aki lenni szeretnél.
- Ezt nem tudhatod biztosan. *öleltei át végül Luninari kedvenc plüssnyulát a másikkal.* Különben is, eszem ágában sincs visszamenni egy bizarr kőrengetegbe.
- Jaj Luni, ne legyél ennyire erdőlakó. Kislány korodban azért utaztunk olyan sokat, legalábbis annyit, amennyit csak papnőként utazhattam, hogy láthass mást is a világból ne csak faházat, oltárokat, tisztást, évszázados fákat, meg bozótot. Jó persze, nem csak ezért, hanem miattam is, de érted mit akarok mondani nem?
- Értem persze. Mégsem jártunk soha városban. Miért nem? Valld be, hogy te sem vágytál annyira soha egyikbe sem.
- Tényleg nem. Legalábbis nem veled. *ismeri be Ea halk sóhajtás kíséretében.* De nem csak ezért, hanem mert messze is voltak. Ettől még akkor sem élhetsz itt örökké, ha tényleg az az álmod, hogy a legjobb mágusok egyike legyél.
- Lehet. De majd megoldom valahogy. És most már ez az otthonom. Nem akarok csak úgy elmenni innen. És tudom, hogy szükség van itt rám. Ha nem vagyok itt, akkor még a végén Lau halálba dolgozza magát egyedül. Valakinek neki is segítenie kell! Tudod, hogy megmentette az életemet. De, ha ezt nem tette volna és egyszerűen csak a barátnőm lenne, akkor sem tehetnék máshogy.
- Hát rendben. Azt hiszem ebben tényleg igazad van. Ettől még, ne hidd, hogy minden örökre így marad. Mert...
- Nem! Ne mondd el kérlek! Nem akarom tudni! Már megint egy jelentéssel teli álom. Vagy valami jóslat. Nem akarok tudni róla! Ne haragudj, de nem!
*Legnagyobb meglepetésére édesanyja elmosolyodik.*
- Legyen, ahogy akarod. *mondja.* Azt hiszem, hogy jól döntöttél. Sokan betegszenek bele abba, hogy kérnek egy jóslatot aztán pedig elkezdenek rettegni a jövőtől, és pont ezzel váltják valóra magát a jóslatot, amitől félnek.
- Szóval, ami rám vár az valami rossz? Megint? *kérdi félve Luninrari.*
- Nem feltétlenül. *igyekszik megnyugtatni Ea.* Lesz választásod. Volt már, akinek nem volt semmi. Ennek pedig örülj!
- Örülök. És köszönöm! *mondja Luninari, miközben bár nem tervez messzire menni mégis búcsúpuszit nyom plüssnyulai homlokára. Alenia ragyogó szőke haja jut eszébe és festett körmei. Neki tényleg nem volt választása, csak sorsa.
Tudja, hogy édesanyja megint csak jót akart neki, mégis nyomott hangulatban, rossz előérzettel telve indul el a konyha felé.*
//Másnap//
*Visszaérve éppen mosogatni kezd, és azon gondolkodik, hogy milyen reggelit csináljon a többieknek, amikor hallja, hogy nyílik mögötte az ajtó. Valamiért Laura, édesanyjára, Vielre, vagy Linkire számít, de megint csak nem az történik, amire előzetesen várt.*
- Jó reggelt *derül fel az arca először, amint megpillantja kedvenc elfjei egyikét, de aztán mosolya hamar lehervad és átadja helyét az ijedt aggodalomnak.
Intath magához képest egészen sápadtnak tűnik és eléggé úgy néz ki, mint aki finoman fogalmazva sem érzi a legjobban magát. Talán még a léptei sem a leghatározottabbak. Mindettől pedig tulajdonképpen megijed. Először természetesen csak az ösztönös részvét és aggodalom támad fel benne. Csak pillanatokkal később jut eszébe, hogy mi lesz velük, ha éppen egyetlen orvosuk lesz beteg?*
- Mi a baj? Jól vagy ugye? Rosszul vagy? *teszi fel az ösztönösen ajkára kívánkozó kérdéseket, amelyre tulajdonképpen nyilvánvaló a válasz, miközben első természetes reakciójával Intath elé siet, lépés helyett szinte már ugorva.*
- Ülj le szerintem! *mondja, gyengéden az elf vállára táve a kezét. Ahhoz nincsen elég bátorsága, hogy belenyomja egy székbe, még akkor sem, ha legszívesebben megtenné már a következő pillanatban.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1389-1408