//Intath//
– Hát jó.
* Az együtt alvással semmi problémája nem lenne, feltéve, ha a másiknak sincs baja azzal, hogy a tündérlány egész éjszaka forgolódna, néha rámászna, máskor orron rúgná vagy épp átölelné. Kiszámíthatatlan ilyen szempontból. Az igazat megvallva, nem túl gyakran alszik másokkal összebújva. Elő-előfordul, de még kevesebb visszajelzést kapott eddig arról, hogy milyen mellette aludni; konkrétan egy olyat sem, amire emlékszik is. Talán majd ki kéne próbálni. Azonban erről most lecsúszott az elf, mivel Dänkijinkilinkilinkilinkij búcsúzkodásba kezd, ami azt jelenti, hogy a következő pár napban vagy pár hatban biztosan nem fognak egy ágyban aludni.
Megölelgeti öreg barátját, mire az is őt, így aztán a búcsú lezártnak tekinthető. Dänkijinkilinkilinkilinkij reméli, hogy mikor visszaér, minden ugyanúgy lesz, ahogy itt hagyta. Már persze nem a mosatlan tányérokra és edényekre gondol, nem is a pókhálókra… hanem úgy az egész helyre. A nyugodt, békés hangulatára. Esetleg egy-két további lakót el tudna még itt viselni, főleg ha azok ugyanolyan kedvesek vagy még kedvesebbek, mint Intath. És legalább ugyanolyan jól, de inkább jobban főznek, mint ők ketten.
A kedves szavakra bólint, miközben lassan eltávolodik. Kibújik az ölelésből, és nagy levegőt vesz. Felkapja táskáját a vállára, és a kijárat felé indul. *
– És Bürkös nem kecske, hanem kos. * Teszi még hozzá a bejáratból. Ha Intath követi, láthatja, ahogy Dänkijinkilinkilinkilinkij odamegy az istállóhoz, ugyanúgy megszeretgeti Bürköst is, ahogy korábban az elfet, aztán elvezeti a bejárat felé. Ott aztán bután pislog az előtte elterülő tájra. *
– Öhm… * Megfordul. Remélhetőleg Intath még nem ment vissza a dolgozószobájába, hanem kijött vele idáig. *
– Arra vagy arra? * Mutatja kezével a két lehetséges irányt. Nagyjából tudja, merről jött, de akkor jött, nem pedig ment, így ez most egészen más dolog. Az kéne már csak, hogy véletlenül a karavánpihenőbe jusson el estére. Illetve annak romjaihoz. *