Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 26 (501. - 520. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1246-1265
520. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-15 21:36:13
Üzenet elküldve: 2022-02-15 21:36:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
- Fizetnék egy ilyen látványért... *Kommentál még egyet Árnyék történetével kapcsolatban. Valahogy nem képes kivenni fejéből a böhömnagy kutya hátának a meglovaglását, agya ösztönösen hasonlítja össze azokkal a gyermekkönyvekben lévő képekkel, ahol bátor harcosok wargon nyargalásznak csatákba. Ha ezt levizezi az itteni hozzávalókkal, egyszerre vicces és ámulatos jelenetet képzel el. Nehezen állja meg, hogy ne kuncogja el magát. És valóban reménykedik benne, hogy legközelebbi találkozása a házőrzővel nem abból fog állni, hogy testi épsége miatt kell aggódnia, ugyanis még el is kell egyszer hagynia a szállást valamikor. Ne kelljen előre stresszelnie emiatt.
A rossz hírt hallva, hogy a kellő klienset kikerülte, csalódottan csettint nyelvével, és elhúzza ajkát; nem tartozik erősségei közé a várakozás, még ha nem is lenne rossz ötlet először egy napot itt eltölteni próbaként, mielőtt döntene, de ezt inkább a kúria "tulajdonosával", esetleg irányítójával beszélné meg. Így viszont ki tudja, mennyi időt fog kelleni várakoznia tétlenül: Talán egy pár óra, talán több nap, és amilyen mázlija van, a második felé hajlik előérzete. Talán addig elszórakoztathatja magát a liget további lakosaival, megkeresheti a többi varázstudót, vagy azt az orvost.*
- A városi szállás belsejében még nem jártam magam, de volt lehetőségem kívülről megszemlélni, egy-két kukkantás az ablakokból; ha ugyanannyira ígéretes azokon a falokon belül, valóban nehéz lesz eldöntenem, hogy melyikben telepedjek le. *Ad további rágódnivalót, saját dilemmáját is megosztva a lánnyal. Lélekben inkább a szomszédokkal körülvett hajlékra hajlik, talán városban való neveltsége végett. De ki tudja, Ez a fák közötti odú elég hamar otthonossá válhat számára, elvégre már a távolról is bizalomgerjesztőnek nézett ki ez az építmény. Így adja meg az i betűnek a pontot:* - Tekintve, hogy eddig csak ezt a helyet van lehetőségem fölfedezni, még túl korai döntést tennem, hogy melyiket kedvelem jobban. Aztán még lehet, hogy nem az esztétikai tényezők, vagy a hanghiány lesznek a fő elvek, hanem talán a társaság. Vagy annak teljes hiánya. Vagy a friss étekhez való közelség. Jó sajtot lehet kapni a piacon, elhiheti. *Egy őszinte, nem éppen úrias vállrándítással adja meg a fél-elfnek álláspontját, lassan végezve arca betömésével.*
- Ó. Hát tudja is, hogyan keltheti az érdeklődésemet. Ráadásul szalonnás, ég alatti sütögetés? Tényleg kezd eldönteni a lábam alól. *Mondja, hallva a tanítás ígéretét, egy gyanús mosoly kíséretében érintve egymáshoz kezeit.* - De hát minek is tartom el magát, végezze csak el a feladatait. Addig én is megnézek többet ebből a házból, de csakhamar visszatérek a konyhába, nem leszek el örökre.
- Fizetnék egy ilyen látványért... *Kommentál még egyet Árnyék történetével kapcsolatban. Valahogy nem képes kivenni fejéből a böhömnagy kutya hátának a meglovaglását, agya ösztönösen hasonlítja össze azokkal a gyermekkönyvekben lévő képekkel, ahol bátor harcosok wargon nyargalásznak csatákba. Ha ezt levizezi az itteni hozzávalókkal, egyszerre vicces és ámulatos jelenetet képzel el. Nehezen állja meg, hogy ne kuncogja el magát. És valóban reménykedik benne, hogy legközelebbi találkozása a házőrzővel nem abból fog állni, hogy testi épsége miatt kell aggódnia, ugyanis még el is kell egyszer hagynia a szállást valamikor. Ne kelljen előre stresszelnie emiatt.
A rossz hírt hallva, hogy a kellő klienset kikerülte, csalódottan csettint nyelvével, és elhúzza ajkát; nem tartozik erősségei közé a várakozás, még ha nem is lenne rossz ötlet először egy napot itt eltölteni próbaként, mielőtt döntene, de ezt inkább a kúria "tulajdonosával", esetleg irányítójával beszélné meg. Így viszont ki tudja, mennyi időt fog kelleni várakoznia tétlenül: Talán egy pár óra, talán több nap, és amilyen mázlija van, a második felé hajlik előérzete. Talán addig elszórakoztathatja magát a liget további lakosaival, megkeresheti a többi varázstudót, vagy azt az orvost.*
- A városi szállás belsejében még nem jártam magam, de volt lehetőségem kívülről megszemlélni, egy-két kukkantás az ablakokból; ha ugyanannyira ígéretes azokon a falokon belül, valóban nehéz lesz eldöntenem, hogy melyikben telepedjek le. *Ad további rágódnivalót, saját dilemmáját is megosztva a lánnyal. Lélekben inkább a szomszédokkal körülvett hajlékra hajlik, talán városban való neveltsége végett. De ki tudja, Ez a fák közötti odú elég hamar otthonossá válhat számára, elvégre már a távolról is bizalomgerjesztőnek nézett ki ez az építmény. Így adja meg az i betűnek a pontot:* - Tekintve, hogy eddig csak ezt a helyet van lehetőségem fölfedezni, még túl korai döntést tennem, hogy melyiket kedvelem jobban. Aztán még lehet, hogy nem az esztétikai tényezők, vagy a hanghiány lesznek a fő elvek, hanem talán a társaság. Vagy annak teljes hiánya. Vagy a friss étekhez való közelség. Jó sajtot lehet kapni a piacon, elhiheti. *Egy őszinte, nem éppen úrias vállrándítással adja meg a fél-elfnek álláspontját, lassan végezve arca betömésével.*
- Ó. Hát tudja is, hogyan keltheti az érdeklődésemet. Ráadásul szalonnás, ég alatti sütögetés? Tényleg kezd eldönteni a lábam alól. *Mondja, hallva a tanítás ígéretét, egy gyanús mosoly kíséretében érintve egymáshoz kezeit.* - De hát minek is tartom el magát, végezze csak el a feladatait. Addig én is megnézek többet ebből a házból, de csakhamar visszatérek a konyhába, nem leszek el örökre.
519. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-14 21:35:10
Üzenet elküldve: 2022-02-14 21:35:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 684
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 684
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
*Örül neki, hogy azt a hibát, amit elkövetett korábban, már most sikerült valamennyire orvosolnia. Adoaver nyilván nem akar ártani senkinek az itteniek közül, innentől kezdve pedig akárki is ő és akármiért is jött Szarvasligetbe, neki körülbelül annyi dolga van vele kapcsolatban, hogy gondoskodjon arról, hogy jól érezze magát náluk, főleg úgy, hogy egész nap nyomát sem látta Launak, akinek biztosan sokkal jobban és természetesebben menne bárki idegennek a fogadása és ellátása, mint neki. Példának okáért, ő biztosan hirtelen jött ötletből és csak saját magának vicces vicc kedvéért sem ijesztgetett volna Árnyékkal soha, mint ő tette az előbb.
Ugyanakkor éppen tegnap eszmélt rá arra, hogy legjobb barátnője mennyire túldolgozta magát, ameddig ő a Mágustoronynál volt Thimmel. Annál jobb, minél többet pihen, ő pedig lehetőségeihez képest átveszi feladatait a birtokon, szóval bármennyire is szeretné, ha most is itt és vele lenne éppen, ugyanakkor azt is kívánja, hogy minél tovább pihenjen és ne foglalkozzon semmivel. Addig is igyekszik pótolni őt a legjobb tudása szerint.
Többek közt ennek köszönhető, hogy a szokottnál kissé lelkesebben igyekszik megerősíteni korábbi szavait.*
- Igen. Amikor megvettük Vielnek Árnyékot, nekem pedig a kecskémet az artheniori piacon, ő végig Árnyék hátán jött hazáig. *mondja.* Biztos vagyok különben benne, hogyha Árnyék még egyszer lát téged, már nem akar majd megenni. Látott bejönni a házba, és velem, szóval nem hiszem, hogy innentől kezdve lenne bármi gond. *teszi hozzá, immár az ugratás szándéka nélkül, miközben megérkeznek a konyhába.
Igaz, tovább hallgatva a másikat, az azért kicsit zavarja, hogy úgy érzi, ő próbál közvetlen lenni, de Adoaver, aki nem lehet sokkal idősebb nála, úgy tűnik, hogy ragaszkodik a merevebb, távolságtartóbb beszédhez, mintha a mára már történelemmé vált artheniori Gazdagnegyedben lennének, vagy pedig ő lenne öregebb, legkevesebb egy, de sokkal inkább kettő, vagy akár három évtizeddel mostani koránál.
Ennek ellenére figyelmezteti magát gyorsan, hogy talán akkor lesz a legudvariasabb, ha mindezt nem teszi szóvá. Egy dolog, hogy ő miért és mihez szokott hozzá félig unalmas, félig zaklatott, majdnem elvesztett élete folyamán, de ettől még nyilván Adoavernek is megvannak a saját tapasztalatai és a saját szokásai.
Ettől még végighallgatva az újabb magyarázatot, továbbra is marad saját szokásainál ő is.*
- Ugyan, semmi baj! *legyint.* De sajnos nincs szerencséd. *teszi hozzá rögtön.* Éppen elkerülhettétek egymást. Nemrég volt itt látogatóban egy lány, aki ott lakik az egykori Sayqueves Rezidencián. Ha úgy tetszik az a hely ennek a városi ikertestvére, bár én még nem voltam ott soha azóta, hogy újjáépítették. Viszont valóban az egykori Gazdagnegyedben van.
*Ezt nem fejti ki bővebben. Az alapján, ahogy a fiú beszél, elég okosnak látszik, nyilván a ki nem mondott mondatokat is érti, így azt is, hogy a régi, akkor még le nem rombolt Sayqueves Rezidencián megfordult már. Ez azonban csak számára fontos, különben ő maga is úgy érzi, hogy a jelen és jövő szempontjából teljesen mindegy.*
- Szóval akkor most itt, vagy ott lenne jobb? *kérdi, mert ez nem teljesen világos.* Vagy itt is, ott is élnél? Szerintem mondjuk mindhárom lehetőség megoldható, csak az első kettő közül valamelyik nyilván egyszerűbb lenne.
*Közben legalább arra a csak magában és magának feltett kérdésre választ kap, hogy új vendégük, - pontosabban reménybeli új lakójuk - mennyire van otthon a mágia világában. Lelkesedése és szavai alapján pedig úgy tűnik, hogy körülbelül pontosan annyira, mint amennyire ő volt, amikor beköltözött Szarvasligetbe.
Legalábbis körülbelül pont így emlékszik magára, mint amilyennek most Adoavert látja a maga szerény, mégis akkori önmagához képest rengeteg tapasztalatával. Álmok és tervek vannak, az ész biztosan nem hiányzik hozzá, az pedig, amit olyanok, akik bele sem kezdtek a mágiatanulásba soha tehetségnek neveznek, talán szintén az övé.*
- Szívesen tanítok valamit. *bólint végül, miközben mosolyogva elveszi a felé nyújtott sajtdarabot.* Ismerek néhány ágat, és jó néhány varázslatot is, de ez még nem jelenti azt, hogy jó tanár is lennék. Van, amit csak magunktól tanulhatunk meg. Úgy értem, szükséges némi alapismeret ahhoz, hogy csak úgy varázslatokat tudjunk tanulni. Ettől még megpróbálhatjuk persze.
*Egyelőre azonban inkább a sajtot ízleli meg.*
- Köszönöm, nagyon finom, de erről jut eszembe! Lassan esteledik. Nincs kedved inkább hagymát és szalonnát sütni a tóparton? Közben megbeszélhetünk mindent. Előtte persze Árnyékot is meg kell etetnem. Vielnek is megígértem, és szegény most már tényleg biztosan éhes. Viszont éppen útba esik a tűzrakónk felé.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.14 21:46:17
*Örül neki, hogy azt a hibát, amit elkövetett korábban, már most sikerült valamennyire orvosolnia. Adoaver nyilván nem akar ártani senkinek az itteniek közül, innentől kezdve pedig akárki is ő és akármiért is jött Szarvasligetbe, neki körülbelül annyi dolga van vele kapcsolatban, hogy gondoskodjon arról, hogy jól érezze magát náluk, főleg úgy, hogy egész nap nyomát sem látta Launak, akinek biztosan sokkal jobban és természetesebben menne bárki idegennek a fogadása és ellátása, mint neki. Példának okáért, ő biztosan hirtelen jött ötletből és csak saját magának vicces vicc kedvéért sem ijesztgetett volna Árnyékkal soha, mint ő tette az előbb.
Ugyanakkor éppen tegnap eszmélt rá arra, hogy legjobb barátnője mennyire túldolgozta magát, ameddig ő a Mágustoronynál volt Thimmel. Annál jobb, minél többet pihen, ő pedig lehetőségeihez képest átveszi feladatait a birtokon, szóval bármennyire is szeretné, ha most is itt és vele lenne éppen, ugyanakkor azt is kívánja, hogy minél tovább pihenjen és ne foglalkozzon semmivel. Addig is igyekszik pótolni őt a legjobb tudása szerint.
Többek közt ennek köszönhető, hogy a szokottnál kissé lelkesebben igyekszik megerősíteni korábbi szavait.*
- Igen. Amikor megvettük Vielnek Árnyékot, nekem pedig a kecskémet az artheniori piacon, ő végig Árnyék hátán jött hazáig. *mondja.* Biztos vagyok különben benne, hogyha Árnyék még egyszer lát téged, már nem akar majd megenni. Látott bejönni a házba, és velem, szóval nem hiszem, hogy innentől kezdve lenne bármi gond. *teszi hozzá, immár az ugratás szándéka nélkül, miközben megérkeznek a konyhába.
Igaz, tovább hallgatva a másikat, az azért kicsit zavarja, hogy úgy érzi, ő próbál közvetlen lenni, de Adoaver, aki nem lehet sokkal idősebb nála, úgy tűnik, hogy ragaszkodik a merevebb, távolságtartóbb beszédhez, mintha a mára már történelemmé vált artheniori Gazdagnegyedben lennének, vagy pedig ő lenne öregebb, legkevesebb egy, de sokkal inkább kettő, vagy akár három évtizeddel mostani koránál.
Ennek ellenére figyelmezteti magát gyorsan, hogy talán akkor lesz a legudvariasabb, ha mindezt nem teszi szóvá. Egy dolog, hogy ő miért és mihez szokott hozzá félig unalmas, félig zaklatott, majdnem elvesztett élete folyamán, de ettől még nyilván Adoavernek is megvannak a saját tapasztalatai és a saját szokásai.
Ettől még végighallgatva az újabb magyarázatot, továbbra is marad saját szokásainál ő is.*
- Ugyan, semmi baj! *legyint.* De sajnos nincs szerencséd. *teszi hozzá rögtön.* Éppen elkerülhettétek egymást. Nemrég volt itt látogatóban egy lány, aki ott lakik az egykori Sayqueves Rezidencián. Ha úgy tetszik az a hely ennek a városi ikertestvére, bár én még nem voltam ott soha azóta, hogy újjáépítették. Viszont valóban az egykori Gazdagnegyedben van.
*Ezt nem fejti ki bővebben. Az alapján, ahogy a fiú beszél, elég okosnak látszik, nyilván a ki nem mondott mondatokat is érti, így azt is, hogy a régi, akkor még le nem rombolt Sayqueves Rezidencián megfordult már. Ez azonban csak számára fontos, különben ő maga is úgy érzi, hogy a jelen és jövő szempontjából teljesen mindegy.*
- Szóval akkor most itt, vagy ott lenne jobb? *kérdi, mert ez nem teljesen világos.* Vagy itt is, ott is élnél? Szerintem mondjuk mindhárom lehetőség megoldható, csak az első kettő közül valamelyik nyilván egyszerűbb lenne.
*Közben legalább arra a csak magában és magának feltett kérdésre választ kap, hogy új vendégük, - pontosabban reménybeli új lakójuk - mennyire van otthon a mágia világában. Lelkesedése és szavai alapján pedig úgy tűnik, hogy körülbelül pontosan annyira, mint amennyire ő volt, amikor beköltözött Szarvasligetbe.
Legalábbis körülbelül pont így emlékszik magára, mint amilyennek most Adoavert látja a maga szerény, mégis akkori önmagához képest rengeteg tapasztalatával. Álmok és tervek vannak, az ész biztosan nem hiányzik hozzá, az pedig, amit olyanok, akik bele sem kezdtek a mágiatanulásba soha tehetségnek neveznek, talán szintén az övé.*
- Szívesen tanítok valamit. *bólint végül, miközben mosolyogva elveszi a felé nyújtott sajtdarabot.* Ismerek néhány ágat, és jó néhány varázslatot is, de ez még nem jelenti azt, hogy jó tanár is lennék. Van, amit csak magunktól tanulhatunk meg. Úgy értem, szükséges némi alapismeret ahhoz, hogy csak úgy varázslatokat tudjunk tanulni. Ettől még megpróbálhatjuk persze.
*Egyelőre azonban inkább a sajtot ízleli meg.*
- Köszönöm, nagyon finom, de erről jut eszembe! Lassan esteledik. Nincs kedved inkább hagymát és szalonnát sütni a tóparton? Közben megbeszélhetünk mindent. Előtte persze Árnyékot is meg kell etetnem. Vielnek is megígértem, és szegény most már tényleg biztosan éhes. Viszont éppen útba esik a tűzrakónk felé.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.14 21:46:17
518. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-12 16:33:38
Üzenet elküldve: 2022-02-12 16:33:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*Hazugság lett volna azt állítani, hogy továbbra sem volt kissé ideges az első (vagy második) benyomás sikerével, vagy a lassan mögöttük lévő házőrző behemóttal, de amíg övé a szólocsogás stafétája, nincs lehetősége szorongani; bár a szavak szinte maguktól jöttek, artikulált kiejtésük érthetetlen mormolás helyett leköti annyira a figyelmét, hogy másra ne gondoljon.
A kézfogást sikeresnek tudja le, és bátorítóan mosolyogva, nagyot bólintva hallgatja tovább Luninarit.*
- A hátán lovagol? *Forgatja fejét lassan hátra a sokadszorra említett ebhez; már nem tekint rá olyan feszülten, főleg, mert már annyi távolság keletkezett köztük; megpróbálja fejében elképzelni azt a lehetséges jelenetet, hogy ennek az Árnyéknak a hátszőrzetébe kapaszkodva, egy bogárszárnyú tündérrel rohangálnak a fák között. Egy igen emlékezetes pillanat lenne, ha látná, amit most első hallásra egy fantáziadús ugratásnak gondol. De nem veti el instán a lehetőséget. És ha túlontúl őszinte szeretne lenni a fél-elffel, megmondaná, hogy ő nem csak nem kutyás, de nem bármiféle állatos sem. Talán csak a macskákat tűrné meg, de jó messze innen, otthon, még az sem volt; csak ő uralta az ürességtől visszhangos szobákat, mikor nevelői házon kívül voltak.*
~ Azta... ~ *Fejét ide-oda pörgeti, ahogy már az épületen belül kezdenek mászkálni: a bejárati folyosónál a falakon, a sok-sok ajtón, látszik nagyra nyílt szemein, hogy igazán le van nyűgözve. Ennél jobban végig fog kelleni majd néznie, de ha a kúria többi része is hasonlóképpen otthonos, akkor nem lesz oka semmi panaszra. "Ha" itt marad.
Önnön tájékoztató jellegű szövegelése végén tudásszomjasan kémleli az alacsonynövésű lányt; mosolyát jó jelnek veszi, legalább nem lesz páros lábbal kirúgva innen. Eszébe jut a kérdés, kellene e illemtan szerint bármi mást végrehajtani: hajoljon meg beszédje után, tegye háta mögé kezeit, vagy ilyesmi. Nem emlékszik rá hogy van, vagy ha igen, akkor igencsak nem akar, úgyhogy úgy hagyja magát, egyenesen.
A konyhába érve nem kell kétszer utasítani: szavaknak engedelmeskedve helyet foglal, lenyomva a késztetést, hogy lábait is kinyújtsa, elvégre továbbra is vendégségben volt. Néha átkozza magasságát, vagyis az azt általában kísérő, most hiányzó testfelépítést. Néha a szél is elfújná, ha nem sétálna egyenest neki, és nem vele menne. Luninari felé fordul ültében, a társalgás folytatására felkészülve. Ha amaz még áll, egy közeli székre biccent, ősztökéli, hogy tegyen hozzá hasonlóan.*
- Sokezer örömmel hallom. *Feleli csillogó szemekkel, reagálva az asszony ígéretére.* A Pegazus után nem lesz nehéz lenyűgözni.
*Kihasználva, hogy végre nem csak a koszos föld van előtte és alatta, erszényét lassan levéve magáról, az asztalra teszi, és belenyúl. Megjött az étvágya az út alatt, és pont a jó időpontban érkezett meg, a gasztronómiai etiketteket véve. Ha nem üldözik ki innen pár perc múlva, akkor kivesz táskájából némi elemózsiát: Kenyér, vaj, sajt, és kolbász.* - Ha megbocsát, közben ellátom magam. Sikeresen átsétálhattam a fél erdőt, kissé eltévedtem. *Ha nem szakítják félbe, vagy állítják meg, enni is kezd. Sőt, oldott hangulatában Luninari felé nyújt egy félbetört sajtkártyát; az étel mindig jobban ízlik, ha többen fogyasztják.*
- Ne értsen félre, nem volt szándékomban örökké elhagyni a várost. *Javítja ki a fél-elf asszonyt, békésen gesztikulálva kezével.* - Felettébb szívmelengető hely, ha túlteszi magát a zajon, a tömegen... és nagyjából minden máson. Elnézést, ez rosszul jött ki. Nem, mindössze a szemét próbálom megkeresni ennek a tornádónak, egy környéket, ahol tudom hallani a saját gondolataimat, és ágyi bogarak nélkül aggódni, mielőtt megint bevetném magam az életbe. Ha jól értesültem, még a városban is előfordul egy ilyen hely, valahol a régi gazdagnegyed épen hagyott részeinél. Nem tudom a pontos nevét, bocsásson meg. De ha tévedek, és valóban nincs ily mentsvár Artheniorban, akkor valóban itt óhajt szívem letelepedni.* Ha hozott volna teát, most önelégülten belekortyolna. E híján csak a konyhát tudja tanulmányozni, kísérőjével együtt. Mindenesetre kifejezetten örül, hogy egyebek között orvos is van itt, elrejtve a sok szoba egyikében; sosem volt kiemelkedő önápolásban. Na és a mágustorony, és a...*
- Mágiát? *Kerekedik el sokadszorra is szeme.* - Brilliáns! Meg kell majd osztania, amit tud! Már ha lesz rá időnk, persze. *Jelentősen izgatottá válik az új hír hallatán, de türtőzteti magát, hogy cselekvéseit felülíró ezernyi kérdésekkel kezdje el a szegény párát azonnal ostromolni. Elhallgat, és hagyja, hogy amaz elintézze, ami dolga van, tájékoztassa arról, amiről szükséges. Közben elfoglalja magát azzal, hogy csendben tömi magát.*
*Hazugság lett volna azt állítani, hogy továbbra sem volt kissé ideges az első (vagy második) benyomás sikerével, vagy a lassan mögöttük lévő házőrző behemóttal, de amíg övé a szólocsogás stafétája, nincs lehetősége szorongani; bár a szavak szinte maguktól jöttek, artikulált kiejtésük érthetetlen mormolás helyett leköti annyira a figyelmét, hogy másra ne gondoljon.
A kézfogást sikeresnek tudja le, és bátorítóan mosolyogva, nagyot bólintva hallgatja tovább Luninarit.*
- A hátán lovagol? *Forgatja fejét lassan hátra a sokadszorra említett ebhez; már nem tekint rá olyan feszülten, főleg, mert már annyi távolság keletkezett köztük; megpróbálja fejében elképzelni azt a lehetséges jelenetet, hogy ennek az Árnyéknak a hátszőrzetébe kapaszkodva, egy bogárszárnyú tündérrel rohangálnak a fák között. Egy igen emlékezetes pillanat lenne, ha látná, amit most első hallásra egy fantáziadús ugratásnak gondol. De nem veti el instán a lehetőséget. És ha túlontúl őszinte szeretne lenni a fél-elffel, megmondaná, hogy ő nem csak nem kutyás, de nem bármiféle állatos sem. Talán csak a macskákat tűrné meg, de jó messze innen, otthon, még az sem volt; csak ő uralta az ürességtől visszhangos szobákat, mikor nevelői házon kívül voltak.*
~ Azta... ~ *Fejét ide-oda pörgeti, ahogy már az épületen belül kezdenek mászkálni: a bejárati folyosónál a falakon, a sok-sok ajtón, látszik nagyra nyílt szemein, hogy igazán le van nyűgözve. Ennél jobban végig fog kelleni majd néznie, de ha a kúria többi része is hasonlóképpen otthonos, akkor nem lesz oka semmi panaszra. "Ha" itt marad.
Önnön tájékoztató jellegű szövegelése végén tudásszomjasan kémleli az alacsonynövésű lányt; mosolyát jó jelnek veszi, legalább nem lesz páros lábbal kirúgva innen. Eszébe jut a kérdés, kellene e illemtan szerint bármi mást végrehajtani: hajoljon meg beszédje után, tegye háta mögé kezeit, vagy ilyesmi. Nem emlékszik rá hogy van, vagy ha igen, akkor igencsak nem akar, úgyhogy úgy hagyja magát, egyenesen.
A konyhába érve nem kell kétszer utasítani: szavaknak engedelmeskedve helyet foglal, lenyomva a késztetést, hogy lábait is kinyújtsa, elvégre továbbra is vendégségben volt. Néha átkozza magasságát, vagyis az azt általában kísérő, most hiányzó testfelépítést. Néha a szél is elfújná, ha nem sétálna egyenest neki, és nem vele menne. Luninari felé fordul ültében, a társalgás folytatására felkészülve. Ha amaz még áll, egy közeli székre biccent, ősztökéli, hogy tegyen hozzá hasonlóan.*
- Sokezer örömmel hallom. *Feleli csillogó szemekkel, reagálva az asszony ígéretére.* A Pegazus után nem lesz nehéz lenyűgözni.
*Kihasználva, hogy végre nem csak a koszos föld van előtte és alatta, erszényét lassan levéve magáról, az asztalra teszi, és belenyúl. Megjött az étvágya az út alatt, és pont a jó időpontban érkezett meg, a gasztronómiai etiketteket véve. Ha nem üldözik ki innen pár perc múlva, akkor kivesz táskájából némi elemózsiát: Kenyér, vaj, sajt, és kolbász.* - Ha megbocsát, közben ellátom magam. Sikeresen átsétálhattam a fél erdőt, kissé eltévedtem. *Ha nem szakítják félbe, vagy állítják meg, enni is kezd. Sőt, oldott hangulatában Luninari felé nyújt egy félbetört sajtkártyát; az étel mindig jobban ízlik, ha többen fogyasztják.*
- Ne értsen félre, nem volt szándékomban örökké elhagyni a várost. *Javítja ki a fél-elf asszonyt, békésen gesztikulálva kezével.* - Felettébb szívmelengető hely, ha túlteszi magát a zajon, a tömegen... és nagyjából minden máson. Elnézést, ez rosszul jött ki. Nem, mindössze a szemét próbálom megkeresni ennek a tornádónak, egy környéket, ahol tudom hallani a saját gondolataimat, és ágyi bogarak nélkül aggódni, mielőtt megint bevetném magam az életbe. Ha jól értesültem, még a városban is előfordul egy ilyen hely, valahol a régi gazdagnegyed épen hagyott részeinél. Nem tudom a pontos nevét, bocsásson meg. De ha tévedek, és valóban nincs ily mentsvár Artheniorban, akkor valóban itt óhajt szívem letelepedni.* Ha hozott volna teát, most önelégülten belekortyolna. E híján csak a konyhát tudja tanulmányozni, kísérőjével együtt. Mindenesetre kifejezetten örül, hogy egyebek között orvos is van itt, elrejtve a sok szoba egyikében; sosem volt kiemelkedő önápolásban. Na és a mágustorony, és a...*
- Mágiát? *Kerekedik el sokadszorra is szeme.* - Brilliáns! Meg kell majd osztania, amit tud! Már ha lesz rá időnk, persze. *Jelentősen izgatottá válik az új hír hallatán, de türtőzteti magát, hogy cselekvéseit felülíró ezernyi kérdésekkel kezdje el a szegény párát azonnal ostromolni. Elhallgat, és hagyja, hogy amaz elintézze, ami dolga van, tájékoztassa arról, amiről szükséges. Közben elfoglalja magát azzal, hogy csendben tömi magát.*
517. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-12 10:21:28
Üzenet elküldve: 2022-02-12 10:21:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 684
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 684
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
*Nem egészen biztos benne, hogy Adoavernek mi a célja felé nyújtott kezével, de abban azért teljesen az, hogy mozdulatát nem támadásnak szánja.
Persze, kicsit jobban belegondolva, elég egyértelmű a helyzet, és bár feléjük nem volt szokás bemutatkozáskor kezet is fogni, férfi és nő találkozásakor legalábbis semmiképpen, azért nem szeretné, ha szegény csak úgy lógatná kezét a vakvilágba. Így is kissé kellemetlen a helyzet, meglehet persze, hogy főleg miatta.
Árnyék tényleg elég félelmetes lehet, ha valaki idegen, ő pedig finoman fogalmazva sem követett el mindent, hogy megnyugtassa a másikat, éppen ellenkezőleg. Ugratása ráadásul úgy tűnik jobban a fiú elevenébe talált, mint kellett volna, ami miatt kissé lelkiismeret-furdalása is van. Valójában eléggé valószínűtlennek tartja, hogy Árnyék támadjon, abban pedig biztos, hogy meg tudná állítani, ha mégis megtenné. Ha szép szóval, vagy kiabálással nem is menne, akkor mágiával mindenképpen, van ugyanis kifejezetten állat megszelídítésére és lenyugtatására való varázslata, amit igaz még nem próbált ki éles helyzetben, de abban mégsem kételkedik, hogy sikerülne létrehozni, ha tényleg használnia kellene.
Mindenesetre kissé félszegen, óvatosan és röviden megszorítja Adoaver felé nyújtott kezét. Nem mintha annyira szemérmes lenne, hogy fél megérinteni valakit, aki nem lány, inkább csak szokatlan neki mindezt egy idegennel megtenni.
Mindegy, túl vannak ezen is, innentől pedig az a dolga, hogy jó házigazda legyen, ha már eddig nem teljesen bizonyult annak.*
- Árnyék kedves kutya igazából, csak hát mégiscsak házőrző. Viszont a gazdája egy tündérlány. Neki azt is megengedi, hogy felszálljon a hátára. Nagyon aranyosak együtt, amikor Viel megüli, mint valami lovat. *meséli, egyrészt azért, hogy biztosítsa róla a fiút, hogy Árnyék azért nem olyan vérmes fenevad, mint elsőre látszik, másrészt pedig szívesen említi meg, hogy náluk még tündérek is élnek, hogy ez által is vonzóbbá tegye számára ezt a helyet.*
- De én is jobban szeretem a nyulakat, macskákat meg a kecskéket az az igazság. Sosem akartam kutyát tartani. Persze Árnyék nem is az enyém, viszont azért szeretem. Ha egyszer lenne kutyám, hasonlót szeretnék én is, mint ő.
*Többet egyelőre nem mond, csak hallgatja Adoavert aztán elkezdi a konyha felé vezeti őt. Most, hogy hamar kiderül, hogy az idegen nem a városi tanács képviseletében, és nem is hivatalos, hanem nagyon is magánügyben érkezett, az a furcsa görcs, ami a gyomrában kezdett nőni, azon nyomban semmivé válik, ahogy pedig hallgatja a másik magyarázatát egyre szélesebb lesz a mosolya is.
Kicsit a fiú stílusának is köszönhető mindez, ami számára szintén szokatlan, mint a kézfogás. Kissé modorosnak és körülményesnek találja a beszédét, ugyanakkor viccesen és szellemesen is fogalmaz, és talán éppen ezért is különleges és tetszetős számára furcsasága ellenére maga a stílus.
Rá mondta annak idején Alenia, hogy szépen fogalmaz, pedig hát a fiúhoz képest ő is, Intath is, de még a született arisztokrata Aleimord is egyszerű és nyers.
Utóbbi ugyan ki tudja merre jár most éppen, de Intath nagyon is itt van, ő pedig már előre mulat is magában a gondolatra, ahogyan elképzeli a fiú első találkozását elf orvosukkal.
Ugyanakkor leginkább a szavak tartalma miatt mosolyog. Sőt, utóbbi miatt kifejezetten lelkes is lesz, hiszen ismét egy mágus vetődött ide a ligetbe, még akkor is, ha talán csak tanonc. Szavai alapján ezt nem teljesen tudja eldönteni, de majd úgy is kiderül, hogy tanulhat-e tőle is valamit, vagy éppen ő lehet az, aki segít majd neki a mágia mélyebb megismerésében.
Egyelőre mindenesetre nevethetnékje támad attól is, hogy kettő nap alatt már a harmadik mágust veti ide a sors, igaz a kifejezés nem pontos, hiszen ebből a háromból kettő magától és nagyon is határozott céllal érkezett, csak a harmadik járt erre véletlenül, sárkánylegyének kíséretében.*
- Helyezd magad kényelembe! Biztosan fárasztó utad volt. *mondja aztán, amikor megérkeznek, és reméli, hogy Adoaver tényleg leül az asztalhoz, ő pedig közben nyugodtan összeszedheti az Árnyék vacsorájához valót. Egyelőre viszont nem kezd hozzá.*
- Jó helyen jársz, és szívesen is látunk. Akad szabad szobánk, és nem hiszem, hogy bárkinek lenne kifogása az ellen, hogy beköltözzél. *igyekszik inkább legelőször erről biztosítani Adoavert.* Mindenkivel kicsit több lesz ez a hely.
*Utóbbi mondatát teljesen komolyan is gondolja, bár ezúttal inkább gyakorlatias, mint szentimentális értelembe véve. Nem múlt benne el nyomtalanul a lázadás éjszakája, ezért bármennyire békés is Szarvasliget, nagyobb biztonságban fogja érezni magát, ha nem ő lesz itt az egyetlen mágus, és ha a törtélem hullámai véletlenül ismét az ő fejük felett akarnának összecsapni, már nem ő lenne az egyetlen, akinek van némi ereje ahhoz, hogy képes legyen megvédeni önmagukat és ligetet. Persze, jobban belegondolva ez sem teljesen pontos így, hiszen éppen ma derült ki, hogy Viel is képes varázsolni. Mégis, gyanítja, hogy a lány mágiája teljesen más jellegű, mint az övé. Ettől még persze lehet hatékony, éppen csak nem tud róla sokat. Majd, ha jobban lesz, egyik első dolga lesz rákérdezni, hogy pontosan milyen jellegű varázslatokat ismer és azok mennyire erősek.*
- Én is éltem Artheniorban, szóval megértem a döntésedet, hogy miért hagynád magad mögött a várost. A legjobb esetben is csak látogatóba mennék oda vissza, meg vásárolni, élni már biztos nem. Jobb itt. Általában tényleg csend van és nyugalom, van egy szép tavunk, tűzrakónk, nagyjából el tudjuk látni magunkat, tanulásra és pihenésre is tökéletes a hely. Még egy orvos is él itt, ha valamelyikünk beteg lenne, szóval gyógyítóért se kell a városba rohanni, ha baj van. És nem utolsó sorban, sokkal közelebb van ide a Mágustorony, mint Artheniorhoz. Nemrég tértem vissza onnan, mert én is mágiát tanulok. *mosolyodik el újra.*
- Mindig örülök, ha találkozom valakivel, aki szintén. *teszi hozzá. Sok kérdése és mesélni valója is lenne mindezzel kapcsolatban, de nem szeretne rögtön a legelején egy kisebb szóáradatot zúdítani a másikra. Arra még ráér majd vacsora közben bőven.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.12 10:28:39
*Nem egészen biztos benne, hogy Adoavernek mi a célja felé nyújtott kezével, de abban azért teljesen az, hogy mozdulatát nem támadásnak szánja.
Persze, kicsit jobban belegondolva, elég egyértelmű a helyzet, és bár feléjük nem volt szokás bemutatkozáskor kezet is fogni, férfi és nő találkozásakor legalábbis semmiképpen, azért nem szeretné, ha szegény csak úgy lógatná kezét a vakvilágba. Így is kissé kellemetlen a helyzet, meglehet persze, hogy főleg miatta.
Árnyék tényleg elég félelmetes lehet, ha valaki idegen, ő pedig finoman fogalmazva sem követett el mindent, hogy megnyugtassa a másikat, éppen ellenkezőleg. Ugratása ráadásul úgy tűnik jobban a fiú elevenébe talált, mint kellett volna, ami miatt kissé lelkiismeret-furdalása is van. Valójában eléggé valószínűtlennek tartja, hogy Árnyék támadjon, abban pedig biztos, hogy meg tudná állítani, ha mégis megtenné. Ha szép szóval, vagy kiabálással nem is menne, akkor mágiával mindenképpen, van ugyanis kifejezetten állat megszelídítésére és lenyugtatására való varázslata, amit igaz még nem próbált ki éles helyzetben, de abban mégsem kételkedik, hogy sikerülne létrehozni, ha tényleg használnia kellene.
Mindenesetre kissé félszegen, óvatosan és röviden megszorítja Adoaver felé nyújtott kezét. Nem mintha annyira szemérmes lenne, hogy fél megérinteni valakit, aki nem lány, inkább csak szokatlan neki mindezt egy idegennel megtenni.
Mindegy, túl vannak ezen is, innentől pedig az a dolga, hogy jó házigazda legyen, ha már eddig nem teljesen bizonyult annak.*
- Árnyék kedves kutya igazából, csak hát mégiscsak házőrző. Viszont a gazdája egy tündérlány. Neki azt is megengedi, hogy felszálljon a hátára. Nagyon aranyosak együtt, amikor Viel megüli, mint valami lovat. *meséli, egyrészt azért, hogy biztosítsa róla a fiút, hogy Árnyék azért nem olyan vérmes fenevad, mint elsőre látszik, másrészt pedig szívesen említi meg, hogy náluk még tündérek is élnek, hogy ez által is vonzóbbá tegye számára ezt a helyet.*
- De én is jobban szeretem a nyulakat, macskákat meg a kecskéket az az igazság. Sosem akartam kutyát tartani. Persze Árnyék nem is az enyém, viszont azért szeretem. Ha egyszer lenne kutyám, hasonlót szeretnék én is, mint ő.
*Többet egyelőre nem mond, csak hallgatja Adoavert aztán elkezdi a konyha felé vezeti őt. Most, hogy hamar kiderül, hogy az idegen nem a városi tanács képviseletében, és nem is hivatalos, hanem nagyon is magánügyben érkezett, az a furcsa görcs, ami a gyomrában kezdett nőni, azon nyomban semmivé válik, ahogy pedig hallgatja a másik magyarázatát egyre szélesebb lesz a mosolya is.
Kicsit a fiú stílusának is köszönhető mindez, ami számára szintén szokatlan, mint a kézfogás. Kissé modorosnak és körülményesnek találja a beszédét, ugyanakkor viccesen és szellemesen is fogalmaz, és talán éppen ezért is különleges és tetszetős számára furcsasága ellenére maga a stílus.
Rá mondta annak idején Alenia, hogy szépen fogalmaz, pedig hát a fiúhoz képest ő is, Intath is, de még a született arisztokrata Aleimord is egyszerű és nyers.
Utóbbi ugyan ki tudja merre jár most éppen, de Intath nagyon is itt van, ő pedig már előre mulat is magában a gondolatra, ahogyan elképzeli a fiú első találkozását elf orvosukkal.
Ugyanakkor leginkább a szavak tartalma miatt mosolyog. Sőt, utóbbi miatt kifejezetten lelkes is lesz, hiszen ismét egy mágus vetődött ide a ligetbe, még akkor is, ha talán csak tanonc. Szavai alapján ezt nem teljesen tudja eldönteni, de majd úgy is kiderül, hogy tanulhat-e tőle is valamit, vagy éppen ő lehet az, aki segít majd neki a mágia mélyebb megismerésében.
Egyelőre mindenesetre nevethetnékje támad attól is, hogy kettő nap alatt már a harmadik mágust veti ide a sors, igaz a kifejezés nem pontos, hiszen ebből a háromból kettő magától és nagyon is határozott céllal érkezett, csak a harmadik járt erre véletlenül, sárkánylegyének kíséretében.*
- Helyezd magad kényelembe! Biztosan fárasztó utad volt. *mondja aztán, amikor megérkeznek, és reméli, hogy Adoaver tényleg leül az asztalhoz, ő pedig közben nyugodtan összeszedheti az Árnyék vacsorájához valót. Egyelőre viszont nem kezd hozzá.*
- Jó helyen jársz, és szívesen is látunk. Akad szabad szobánk, és nem hiszem, hogy bárkinek lenne kifogása az ellen, hogy beköltözzél. *igyekszik inkább legelőször erről biztosítani Adoavert.* Mindenkivel kicsit több lesz ez a hely.
*Utóbbi mondatát teljesen komolyan is gondolja, bár ezúttal inkább gyakorlatias, mint szentimentális értelembe véve. Nem múlt benne el nyomtalanul a lázadás éjszakája, ezért bármennyire békés is Szarvasliget, nagyobb biztonságban fogja érezni magát, ha nem ő lesz itt az egyetlen mágus, és ha a törtélem hullámai véletlenül ismét az ő fejük felett akarnának összecsapni, már nem ő lenne az egyetlen, akinek van némi ereje ahhoz, hogy képes legyen megvédeni önmagukat és ligetet. Persze, jobban belegondolva ez sem teljesen pontos így, hiszen éppen ma derült ki, hogy Viel is képes varázsolni. Mégis, gyanítja, hogy a lány mágiája teljesen más jellegű, mint az övé. Ettől még persze lehet hatékony, éppen csak nem tud róla sokat. Majd, ha jobban lesz, egyik első dolga lesz rákérdezni, hogy pontosan milyen jellegű varázslatokat ismer és azok mennyire erősek.*
- Én is éltem Artheniorban, szóval megértem a döntésedet, hogy miért hagynád magad mögött a várost. A legjobb esetben is csak látogatóba mennék oda vissza, meg vásárolni, élni már biztos nem. Jobb itt. Általában tényleg csend van és nyugalom, van egy szép tavunk, tűzrakónk, nagyjából el tudjuk látni magunkat, tanulásra és pihenésre is tökéletes a hely. Még egy orvos is él itt, ha valamelyikünk beteg lenne, szóval gyógyítóért se kell a városba rohanni, ha baj van. És nem utolsó sorban, sokkal közelebb van ide a Mágustorony, mint Artheniorhoz. Nemrég tértem vissza onnan, mert én is mágiát tanulok. *mosolyodik el újra.*
- Mindig örülök, ha találkozom valakivel, aki szintén. *teszi hozzá. Sok kérdése és mesélni valója is lenne mindezzel kapcsolatban, de nem szeretne rögtön a legelején egy kisebb szóáradatot zúdítani a másikra. Arra még ráér majd vacsora közben bőven.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.12 10:28:39
516. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-10 20:02:19
Üzenet elküldve: 2022-02-10 20:02:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*Most, hogy (majdnem) biztosra veheti, hogy nem ujjméretű karmok és fogak között fogja lelni nagyon is korai halálát, lassan leveszi a szemét a továbbra is fenyegetően kinéző házőrző állatról, és a talán életét megmentett fél-elf asszonysággal próbál fölvenni stabil szemkontaktust. Azon megszámlálhatatlan illemtani órák, amikre nemrégen múlt gyerekkorában lett ítélve, visszatérnek, és bár nemigen igyekszik kézcsókolgatásokhoz folyamodni, kisebb fundamentális cselekvések attól még szépen fölsorakoznak az agyában. Az kéne még, hogy modortalan magatartása miatt fordítsák vissza, márpedig még nem ismeri az itteni etikettet, úgyhogy szerinte jobban tenné, ha óvatosan játszik. Halkan köhint, és kiegyenesíti magát, amint a lány hozzá közelít. Kékes köpenye továbbra is elrejti teste nyaka alatti részét, de lefejti kezeiről a vásznat, hogyha szükség lenne kézfogásra. Halálsápadt ujjai büszkén virítanak a levegőben, bár kissé fáznak, hogy hirtelen meg vannak fosztva ruhája melegétől. Egy halvány mosolyt magára erőltet.
A most keletkezett közelségben lehetősége van alaposabban szemügyre venni a magát Luninarinak nevezett fél-elfet: Kifejezetten alacsony, amit eléggé furcsáll magában, tekintve a fajátját. Ezenkívül különösen semmi természetelleneset nem vesz észre rajta, kivéve hogy rá is férne egy-két extra kanál vacsoránál. Ezzel legalább ketten vannak. Csak nem egy nemesi sarjjal hozta össze a sors? Mennyi az esélye annak, hogy az ő szülei ismeri az övéit, ha már jártak Lihanechben?
Az Árnyéknak hívott kutya dicsérésére csak sután tud bólogatni. Csak a holt nem hallhatta e őrjítően néma vidéken az ugatását, és ha az intelligenciát aszerint kell értékelnie, szétmarcangolta e vagy sem, akkor valóban igazat kell adnia a lánykának.* -Látszólag többet eszik, mint én.
- Könyörgök, ne... *Szólal fel gyengén, egy plusz árnyalattal elsápadva amaz fenyegetéseknek hangzó álláspontjaira. Az első benyomás sikerének reménye már így is szanaszét lett zúzva az ő részéről, nem éri meg így neki azon rágódnia, vajon mely szavakat vegye komolyan az ebbel kapcsolatban. Közben összeszedi bátorságát annyira, hogy kezét egy udvariasabb üdvözlésre is kinyújtsa, ami érintésre, fehérségével ellentétben, kellemesen meleg. Hogy miért, azzal a válasszal még nem igyekszik magától előállni.
Adoaver köszöntésére utaló minimális értetlenkedés kissé kínos, de várt volt. Torkát megköszörülve bizalomgerjesztően bólint egyet, majd egy félmosoly kíséretében újra nekikezd.*
- Mélységes elnézést kérek a botor köszönés miatt, még próbáltam összeszedni magam. Sosem hajlottam a kutyák felé, tudja, főleg nem a szekérméretűekhez. Adoaver Droverson vagyok, a Droverson családból, Lihanechből. Már több mint egy hold óta Artheniorban hajtom párnára a fejem, ahol, és környékéről, a mágia tanulására és idomítására szántam rá magam. Az az egyetlen bökkenő, amire rájöttem az utóbbi időkben, hogy a város szállásai túl... hangosak, hogy úgy fogalmazzak. Előbb gyűröm össze a lapokat az ujjaimmal, mint megjegyzem a rajtuk lévő szavakat, a kinti zajok koncentrálásaim minden próbálkozásait a sárba tapossák, és vidáman táncolnak rajta. Így döntöttem úgy, bár meglehetősen későn, hogy egy állandó lakhelyet keresek ki magamnak; egy helyet, ahol csend, béke és nyugalom ölel körbe magába, és mégsem úgy hogy fagyhalál miatt kelljek aggódjak, mint a mocsár vagy erdő kellős közepén. Egy kis városi körbeszimatolás után tudatomra jutott, hogy egy bizonyos Aranyszarvas nevezetű közösség éppen ezt képes számomra nyújtani vagy a fák között, vagy Arthenior falatlan falai mögött. Ha jól értesültem, ez a hely lenne az egyik, és megerősítés esetén itt folynának a további megbeszélések is. Ugye nem lettem félreinformálva? *Hajtja kissé oldalra fejét zavarban, és tekintete enyhe prűddel festett kíváncsisággal ugrál Luninari, Árnyék, és a liget nagy építménye között. Közben elkezdi követni bizalommal a lányt.*
A hozzászólás írója (Adoaver Droverson) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.10 20:04:45
*Most, hogy (majdnem) biztosra veheti, hogy nem ujjméretű karmok és fogak között fogja lelni nagyon is korai halálát, lassan leveszi a szemét a továbbra is fenyegetően kinéző házőrző állatról, és a talán életét megmentett fél-elf asszonysággal próbál fölvenni stabil szemkontaktust. Azon megszámlálhatatlan illemtani órák, amikre nemrégen múlt gyerekkorában lett ítélve, visszatérnek, és bár nemigen igyekszik kézcsókolgatásokhoz folyamodni, kisebb fundamentális cselekvések attól még szépen fölsorakoznak az agyában. Az kéne még, hogy modortalan magatartása miatt fordítsák vissza, márpedig még nem ismeri az itteni etikettet, úgyhogy szerinte jobban tenné, ha óvatosan játszik. Halkan köhint, és kiegyenesíti magát, amint a lány hozzá közelít. Kékes köpenye továbbra is elrejti teste nyaka alatti részét, de lefejti kezeiről a vásznat, hogyha szükség lenne kézfogásra. Halálsápadt ujjai büszkén virítanak a levegőben, bár kissé fáznak, hogy hirtelen meg vannak fosztva ruhája melegétől. Egy halvány mosolyt magára erőltet.
A most keletkezett közelségben lehetősége van alaposabban szemügyre venni a magát Luninarinak nevezett fél-elfet: Kifejezetten alacsony, amit eléggé furcsáll magában, tekintve a fajátját. Ezenkívül különösen semmi természetelleneset nem vesz észre rajta, kivéve hogy rá is férne egy-két extra kanál vacsoránál. Ezzel legalább ketten vannak. Csak nem egy nemesi sarjjal hozta össze a sors? Mennyi az esélye annak, hogy az ő szülei ismeri az övéit, ha már jártak Lihanechben?
Az Árnyéknak hívott kutya dicsérésére csak sután tud bólogatni. Csak a holt nem hallhatta e őrjítően néma vidéken az ugatását, és ha az intelligenciát aszerint kell értékelnie, szétmarcangolta e vagy sem, akkor valóban igazat kell adnia a lánykának.* -Látszólag többet eszik, mint én.
- Könyörgök, ne... *Szólal fel gyengén, egy plusz árnyalattal elsápadva amaz fenyegetéseknek hangzó álláspontjaira. Az első benyomás sikerének reménye már így is szanaszét lett zúzva az ő részéről, nem éri meg így neki azon rágódnia, vajon mely szavakat vegye komolyan az ebbel kapcsolatban. Közben összeszedi bátorságát annyira, hogy kezét egy udvariasabb üdvözlésre is kinyújtsa, ami érintésre, fehérségével ellentétben, kellemesen meleg. Hogy miért, azzal a válasszal még nem igyekszik magától előállni.
Adoaver köszöntésére utaló minimális értetlenkedés kissé kínos, de várt volt. Torkát megköszörülve bizalomgerjesztően bólint egyet, majd egy félmosoly kíséretében újra nekikezd.*
- Mélységes elnézést kérek a botor köszönés miatt, még próbáltam összeszedni magam. Sosem hajlottam a kutyák felé, tudja, főleg nem a szekérméretűekhez. Adoaver Droverson vagyok, a Droverson családból, Lihanechből. Már több mint egy hold óta Artheniorban hajtom párnára a fejem, ahol, és környékéről, a mágia tanulására és idomítására szántam rá magam. Az az egyetlen bökkenő, amire rájöttem az utóbbi időkben, hogy a város szállásai túl... hangosak, hogy úgy fogalmazzak. Előbb gyűröm össze a lapokat az ujjaimmal, mint megjegyzem a rajtuk lévő szavakat, a kinti zajok koncentrálásaim minden próbálkozásait a sárba tapossák, és vidáman táncolnak rajta. Így döntöttem úgy, bár meglehetősen későn, hogy egy állandó lakhelyet keresek ki magamnak; egy helyet, ahol csend, béke és nyugalom ölel körbe magába, és mégsem úgy hogy fagyhalál miatt kelljek aggódjak, mint a mocsár vagy erdő kellős közepén. Egy kis városi körbeszimatolás után tudatomra jutott, hogy egy bizonyos Aranyszarvas nevezetű közösség éppen ezt képes számomra nyújtani vagy a fák között, vagy Arthenior falatlan falai mögött. Ha jól értesültem, ez a hely lenne az egyik, és megerősítés esetén itt folynának a további megbeszélések is. Ugye nem lettem félreinformálva? *Hajtja kissé oldalra fejét zavarban, és tekintete enyhe prűddel festett kíváncsisággal ugrál Luninari, Árnyék, és a liget nagy építménye között. Közben elkezdi követni bizalommal a lányt.*
A hozzászólás írója (Adoaver Droverson) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.10 20:04:45
515. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-10 15:53:45
Üzenet elküldve: 2022-02-10 15:53:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 684
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 684
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Vidéki kúria//
*Még egyszer megsimogatja Árnyékot, akinek jelenléte és reakciói egyszerre nyugtatják és mosolyogtatják meg. Tisztában van vele, hogy nem pótolhatja Vielt, mégis igyekszik annyi szeretetet belevinni a simogatásába, amennyit csak képes, ez által tényleg valami olyasmit üzenve a kutyának, hogy gazdájával minden rendben van, legalábbis a lehetőségekhez képest, innentől kezdve pedig nyugodtan rábízhatja az idegennek az ügyét is.
Aki nem mellesleg csuklyája nélkül már sokkal barátságosabban és bizalomgerjesztőbben néz ki. Ahogyan lépked felé alaposan, de reméli, hogy nem túl tolakodó kíváncsisággal megnézi őt magának, végül is kíváncsi természet, meg hát ha nincs itt senki rajta kívül, csak Árnyék, akkor tulajdonképpen az ő felelőssége, hogy kit enged be a házba. Mivel viszont ő maga még nem találkozott olyan varázslattal, aminek segítségével valaki lelkében, vagy gondolataiban lehetne olvasni, azt, hogy ki mennyire veszélyes, avagy veszélytelen az itteniekre csak az alapján tudja eldönteni, hogy jó alaposan megnézi magának, és az első benyomások alapján dönt valahogyan.
Persze általában szívesen fogadják az idegeneket, végtére is valahol ezért is jött létre liget maga is, legalábbis Lau álma az volt, hogy valamiféle menedékház legyen itt, míg ő elsősorban inkább csak Artheniorba nem akart visszatérni soha többé, ettől még azért elemi óvatosság nem árt.
Az első benyomása mindenesetre az az idegenről, hogy sokkal inkább ijedtnek tűnik, mint ijesztőnek. Ezt mondjuk meg tudja érteni. Ő sem szívesen nézne Árnyékkal szembe, ha a helyében lenne.
Ezen kívül inkább mókásnak találja a külsejét, mint bármi másnak, de nem rosszindulatú értelemben véve. Csak az a vicces számára, hogy egészen olyan, mintha önmagát látná viszont benne.
Ahogyan jobban megnézi őt, tényleg mintha kicsit saját maga lenne, éppen csak emberként, férfiként, sokkal magasabban és kicsit idősebben, meg persze rövidebb hajjal. De egészen hihetetlen, hogy még a fekete haj és kék szemek amúgy nem túl szokványos hármasa is egyezik. Mondjuk a férfinek, vagy inkább fiúnak, - maga sem tudja hirtelen hol húzza meg ezt a határt, - mintha csontosabb, szögletesebb lenne az arca, és kialvatlanabbnak is tűnik nála, de hát végül is ő a lány. Szomorú lenne rá nézve, ha a másiknak lennének lágyabb és lányosabb vonásai, mint neki.
Ezen mindenesetre nem tűnődik túl sokat, mert a fiú beszél is, nem csak áll és bámul rá, amit mond, arra pedig valamit mondania kell, ha nem szeretne túl barátságtalannak, vagy nemtörődömnek tűnni, márpedig egyiknek sem szeretne.*
- Ó igen, Árnyék tökéletesen végzi a dolgát. Most is jelzett, hogy jött valaki. És nagyon okos is egy kutyához képest. *mosolyodik el.* Csak, ha éhes kicsit morcosabb, mint szokott. *teszi hozzá, mert nem tudja megállni, hogy ne tegye hozzá. Maga sem tudja, hogy miért van hirtelen olyan kedve, hogy ugrassa a másikat kicsit.*
- De majd mindjárt megetetem. A gazdája kicsit beteg, szóval most, ha úgy vesszük én vigyázok rá, nem csak ő miránk. Ha mégis támadna hát... talán meg tudom fékezni valahogy. Bár eddig ilyen még sosem történt. Szerintem addig senkit sem bánt, ameddig ő sem minket. *mondja, és ez most félig ugratás a részéről, legalábbis a "talán meg tudom fékezni valahogy" mondat közben majdnem elneveti magát, ugyanakkor mégsem viszi rá a lélek, hogy ilyen téren következetes legyen, ezért inkább a következő kettő mondatot is hozzáteszi, ezeket pedig már kifejezetten a fiú megnyugtatásának szánja, ahogyan azt ezt követő mosolyt is barátságosnak.
Ezek után viszont, mire már szinte kartávolságba ér új vendégükhöz és végig is hallgatja magyarázatát arról, hogy mit keres itt, kissé tanácstalannak tűnik. Eddig könnyedén és természetesen kúsztak szájára a szavak, most viszont hirtelen mintha igyekezne valamennyit gondosan megválogatni.*
- Itteni és az ottani szállásokról beszélgetni? *kérdi sokkal lassabban, mint ahogyan eddig beszélt.* Pontosan miről?
*Tart pár pillanatnyi, mindössze félig tudatos hatásszünetet.*
- Van néhány üres szobánk, de jó néhányban laknak is. Úgy értem állandó lakója van, mint mondjuk én. Bár gondolom nem erre vagy kíváncsi. *mondja. A mára már múlttá vált Gazdagnegyedben eltöltött idő ellenére sem tudott rászokni a magázódásra, Adoaver pedig eleve olyan fiatalnak tűnik.
A tőle hallottakat ugyanakkor nem igazán tudja hova tenni. "Kicsit eltévedtem, fáradt vagyok és éhes, éjjeli szállásra lenne szükségem, ha nem gond" tartalmú magyarázatokhoz van szokva, nem egészen arra számított, amit hallott, és ez talán látszik is rajta.
Éppen ma említette előző látogatójuk, hogy Artheniorban mostanra teljesen helyreállt a rend, és van új vezetése is a városnak, így ahogyan összerakja magában Nimri és Adoaver szavait és még következtetéseket is levon belőlük, az első gondolata az, hogy új látogatójuk talán az új városvezetésnek a képviseletében érkezett, ezért tudja ennek a helynek a nevét és azt is, hogy van a városban egy ikertestvére Szarvasligetnek, valamint, hogy azért szeretne beszélgetni valakivel erről, mert új vezetés érdeklődik valamiért mindez iránt. Csak a miértet nem érti. Hogy az egykori Sayquueeves házhoz van valami közük, az rendben, hiszen a város határain belül van. De Szarvasliget pont azért Szarvasliget, és pont azért nem Arteniorban van, hanem tisztességes távolságban tőle, hogy nyugalomban élhessenek itt, nem függve a városi eseményektől.
Meglehet persze csak, hogy szokásához híven csak túlgondolta ezt az egészet, és Adoaver teljesen másképp értette a szavait. Talán ismer valakit a városban, aki ajánlotta neki ezt a helyet, és a békés, vidéki életet választaná ő is, a nyomasztó városi helyett, így értette azt, hogy a szállásokról szeretne beszélgetni. Előbb-utóbb úgy is kiderül.*
- De inkább gyere be, mielőtt Árnyék barátunk megpróbálna megenni ahelyett, amit én hozok neki! *javasolja, és meg is indul befelé, ezúttal nem Árnyék, hanem a bejárat irányába, ami hatalmas és szépséges házőrzőjükhöz képest pontosan az ellenkető irány. Sejti, hogy új vendégüknek nem kell kétszer mondani, hogy kövesse.
Reméli, hogy miközben elérik a konyhát ahol éppen hűlik az általa korábban főzött leves, és ahol össze kell szednie Árnyék vacsoráját is, addig Adoaver is immár megnyugodva és kissé bővebben elmagyarázza neki jövetelének a célját.*
*Még egyszer megsimogatja Árnyékot, akinek jelenléte és reakciói egyszerre nyugtatják és mosolyogtatják meg. Tisztában van vele, hogy nem pótolhatja Vielt, mégis igyekszik annyi szeretetet belevinni a simogatásába, amennyit csak képes, ez által tényleg valami olyasmit üzenve a kutyának, hogy gazdájával minden rendben van, legalábbis a lehetőségekhez képest, innentől kezdve pedig nyugodtan rábízhatja az idegennek az ügyét is.
Aki nem mellesleg csuklyája nélkül már sokkal barátságosabban és bizalomgerjesztőbben néz ki. Ahogyan lépked felé alaposan, de reméli, hogy nem túl tolakodó kíváncsisággal megnézi őt magának, végül is kíváncsi természet, meg hát ha nincs itt senki rajta kívül, csak Árnyék, akkor tulajdonképpen az ő felelőssége, hogy kit enged be a házba. Mivel viszont ő maga még nem találkozott olyan varázslattal, aminek segítségével valaki lelkében, vagy gondolataiban lehetne olvasni, azt, hogy ki mennyire veszélyes, avagy veszélytelen az itteniekre csak az alapján tudja eldönteni, hogy jó alaposan megnézi magának, és az első benyomások alapján dönt valahogyan.
Persze általában szívesen fogadják az idegeneket, végtére is valahol ezért is jött létre liget maga is, legalábbis Lau álma az volt, hogy valamiféle menedékház legyen itt, míg ő elsősorban inkább csak Artheniorba nem akart visszatérni soha többé, ettől még azért elemi óvatosság nem árt.
Az első benyomása mindenesetre az az idegenről, hogy sokkal inkább ijedtnek tűnik, mint ijesztőnek. Ezt mondjuk meg tudja érteni. Ő sem szívesen nézne Árnyékkal szembe, ha a helyében lenne.
Ezen kívül inkább mókásnak találja a külsejét, mint bármi másnak, de nem rosszindulatú értelemben véve. Csak az a vicces számára, hogy egészen olyan, mintha önmagát látná viszont benne.
Ahogyan jobban megnézi őt, tényleg mintha kicsit saját maga lenne, éppen csak emberként, férfiként, sokkal magasabban és kicsit idősebben, meg persze rövidebb hajjal. De egészen hihetetlen, hogy még a fekete haj és kék szemek amúgy nem túl szokványos hármasa is egyezik. Mondjuk a férfinek, vagy inkább fiúnak, - maga sem tudja hirtelen hol húzza meg ezt a határt, - mintha csontosabb, szögletesebb lenne az arca, és kialvatlanabbnak is tűnik nála, de hát végül is ő a lány. Szomorú lenne rá nézve, ha a másiknak lennének lágyabb és lányosabb vonásai, mint neki.
Ezen mindenesetre nem tűnődik túl sokat, mert a fiú beszél is, nem csak áll és bámul rá, amit mond, arra pedig valamit mondania kell, ha nem szeretne túl barátságtalannak, vagy nemtörődömnek tűnni, márpedig egyiknek sem szeretne.*
- Ó igen, Árnyék tökéletesen végzi a dolgát. Most is jelzett, hogy jött valaki. És nagyon okos is egy kutyához képest. *mosolyodik el.* Csak, ha éhes kicsit morcosabb, mint szokott. *teszi hozzá, mert nem tudja megállni, hogy ne tegye hozzá. Maga sem tudja, hogy miért van hirtelen olyan kedve, hogy ugrassa a másikat kicsit.*
- De majd mindjárt megetetem. A gazdája kicsit beteg, szóval most, ha úgy vesszük én vigyázok rá, nem csak ő miránk. Ha mégis támadna hát... talán meg tudom fékezni valahogy. Bár eddig ilyen még sosem történt. Szerintem addig senkit sem bánt, ameddig ő sem minket. *mondja, és ez most félig ugratás a részéről, legalábbis a "talán meg tudom fékezni valahogy" mondat közben majdnem elneveti magát, ugyanakkor mégsem viszi rá a lélek, hogy ilyen téren következetes legyen, ezért inkább a következő kettő mondatot is hozzáteszi, ezeket pedig már kifejezetten a fiú megnyugtatásának szánja, ahogyan azt ezt követő mosolyt is barátságosnak.
Ezek után viszont, mire már szinte kartávolságba ér új vendégükhöz és végig is hallgatja magyarázatát arról, hogy mit keres itt, kissé tanácstalannak tűnik. Eddig könnyedén és természetesen kúsztak szájára a szavak, most viszont hirtelen mintha igyekezne valamennyit gondosan megválogatni.*
- Itteni és az ottani szállásokról beszélgetni? *kérdi sokkal lassabban, mint ahogyan eddig beszélt.* Pontosan miről?
*Tart pár pillanatnyi, mindössze félig tudatos hatásszünetet.*
- Van néhány üres szobánk, de jó néhányban laknak is. Úgy értem állandó lakója van, mint mondjuk én. Bár gondolom nem erre vagy kíváncsi. *mondja. A mára már múlttá vált Gazdagnegyedben eltöltött idő ellenére sem tudott rászokni a magázódásra, Adoaver pedig eleve olyan fiatalnak tűnik.
A tőle hallottakat ugyanakkor nem igazán tudja hova tenni. "Kicsit eltévedtem, fáradt vagyok és éhes, éjjeli szállásra lenne szükségem, ha nem gond" tartalmú magyarázatokhoz van szokva, nem egészen arra számított, amit hallott, és ez talán látszik is rajta.
Éppen ma említette előző látogatójuk, hogy Artheniorban mostanra teljesen helyreállt a rend, és van új vezetése is a városnak, így ahogyan összerakja magában Nimri és Adoaver szavait és még következtetéseket is levon belőlük, az első gondolata az, hogy új látogatójuk talán az új városvezetésnek a képviseletében érkezett, ezért tudja ennek a helynek a nevét és azt is, hogy van a városban egy ikertestvére Szarvasligetnek, valamint, hogy azért szeretne beszélgetni valakivel erről, mert új vezetés érdeklődik valamiért mindez iránt. Csak a miértet nem érti. Hogy az egykori Sayquueeves házhoz van valami közük, az rendben, hiszen a város határain belül van. De Szarvasliget pont azért Szarvasliget, és pont azért nem Arteniorban van, hanem tisztességes távolságban tőle, hogy nyugalomban élhessenek itt, nem függve a városi eseményektől.
Meglehet persze csak, hogy szokásához híven csak túlgondolta ezt az egészet, és Adoaver teljesen másképp értette a szavait. Talán ismer valakit a városban, aki ajánlotta neki ezt a helyet, és a békés, vidéki életet választaná ő is, a nyomasztó városi helyett, így értette azt, hogy a szállásokról szeretne beszélgetni. Előbb-utóbb úgy is kiderül.*
- De inkább gyere be, mielőtt Árnyék barátunk megpróbálna megenni ahelyett, amit én hozok neki! *javasolja, és meg is indul befelé, ezúttal nem Árnyék, hanem a bejárat irányába, ami hatalmas és szépséges házőrzőjükhöz képest pontosan az ellenkető irány. Sejti, hogy új vendégüknek nem kell kétszer mondani, hogy kövesse.
Reméli, hogy miközben elérik a konyhát ahol éppen hűlik az általa korábban főzött leves, és ahol össze kell szednie Árnyék vacsoráját is, addig Adoaver is immár megnyugodva és kissé bővebben elmagyarázza neki jövetelének a célját.*
514. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-09 23:45:48
Üzenet elküldve: 2022-02-09 23:45:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
- Árnyék mindentől megvéd minket. És Intath is! *Helyesel Viel álmosan mosolyogva, és komolyan is gondolja, amit mond. Ezek az okos fiúk ma is a segítségére siettek, és biztonságban érzi magát a gondolatra, hogy egy jó orvos és egy jó házőrző óvja kettejüket Lunival. Jobb dolguk nem is lehetne!
Eközben a doki a lány segítségével a szobájába cipeli a tündért, és befekteti az ágyba. Vielnek szokatlan ez az érzés, megszokásból nem szeret ágyban aludni, általában a kandalló mellett, párnákon szokott. De most nem bánja, pontosabban nincs sok ereje hozzá, hogy ellenkezzen ilyen butaságok miatt. A képzelete elkalandozik, megannyi tündérrecept kavarog a fejében, többek között finomabbnál finomabb pogácsák. Még utólag rámosolyog Intathra és Lunira, akik összevissza szeretgetik.*
- Köszönöm! Olyan jó, hogy vagytok nekem! *Azzal már szundít is összegömbölyödve. A kutyaugatást már meg sem hallja.*
//Vidéki kúria//
*Árnyék elégedetten konstatálja, hogy az idegen meghátrál. Helyes. A hatalmas eb teli van frusztrációval, így nem tágít, csak ugat, ugat megállás nélkül. Szívesebben bízza az ügyet a kétlábúakra. Honnan a túróból tudja ő, hogy ki mehet be a nagy, kőből emelt emberistállóba, ahol Viel is lakik, és ki nem? Ő csak kiugatja őket, aztán ha ez a fura szagú ember (vagy mi) nem viselkedik szépen velük, na majd akkor megcibálja kicsit. Vagy nagyon. Inkább nagyon, ma rossz kedve van.
Egészen addig elállja az utat, amíg az ajtó ki nem nyílik. Ekkor hatalmas izgalomba jön, fülei megrezzennek, a farka felcsapódik, és olyan sebességgel próbál megfordulni, hogy megbotlik a saját lábában és bundájában, és eldől, mint a zsák. A nagy ügyetlenkedés kifejezetten mókásnak tűnhet a külső szemlélő számára, főleg a nagy ijedtség után.*
~ Viel?! ~
*Azonnal rájön, hogy ez nem Viel, bár Luninak is nagyon jó illata van, meg ő is szokta vakargatni a bundáját. Zavarodva feltápászkodik és odaszalad hozzá, majd megpróbálja még időben elkapni a becsukódó ajtót, hogy beslisszoljon. Amekkora darab, túl későn reagált, csak a semmit kapargatja a tappancsával. Tudja, hogy Viel odabent van, érzi a szagát.*
- Vau! *Most az ajtó kap egy sor ugatást, mintha azt is meg kéne büntetni, aztán ismét az idegen felé csahol. Ennyi bosszantó dolog egy helyen!
Idegességén csak az segít, hogy Luni megöleli. Valahogy az egész mozdulat azt sugallja az eb számára, hogy minden rendben lesz, és amilyen egyszerű lélek, hisz is a lánynak. Elcsöndesedik, de pillantását nem hajlandó levenni az érkezőről – bár ezt Adoaver legfeljebb a fekete felmosórongyból kikandikáló, rózsaszín nyelvből tudja megállapítani.*
- Árnyék mindentől megvéd minket. És Intath is! *Helyesel Viel álmosan mosolyogva, és komolyan is gondolja, amit mond. Ezek az okos fiúk ma is a segítségére siettek, és biztonságban érzi magát a gondolatra, hogy egy jó orvos és egy jó házőrző óvja kettejüket Lunival. Jobb dolguk nem is lehetne!
Eközben a doki a lány segítségével a szobájába cipeli a tündért, és befekteti az ágyba. Vielnek szokatlan ez az érzés, megszokásból nem szeret ágyban aludni, általában a kandalló mellett, párnákon szokott. De most nem bánja, pontosabban nincs sok ereje hozzá, hogy ellenkezzen ilyen butaságok miatt. A képzelete elkalandozik, megannyi tündérrecept kavarog a fejében, többek között finomabbnál finomabb pogácsák. Még utólag rámosolyog Intathra és Lunira, akik összevissza szeretgetik.*
- Köszönöm! Olyan jó, hogy vagytok nekem! *Azzal már szundít is összegömbölyödve. A kutyaugatást már meg sem hallja.*
//Vidéki kúria//
*Árnyék elégedetten konstatálja, hogy az idegen meghátrál. Helyes. A hatalmas eb teli van frusztrációval, így nem tágít, csak ugat, ugat megállás nélkül. Szívesebben bízza az ügyet a kétlábúakra. Honnan a túróból tudja ő, hogy ki mehet be a nagy, kőből emelt emberistállóba, ahol Viel is lakik, és ki nem? Ő csak kiugatja őket, aztán ha ez a fura szagú ember (vagy mi) nem viselkedik szépen velük, na majd akkor megcibálja kicsit. Vagy nagyon. Inkább nagyon, ma rossz kedve van.
Egészen addig elállja az utat, amíg az ajtó ki nem nyílik. Ekkor hatalmas izgalomba jön, fülei megrezzennek, a farka felcsapódik, és olyan sebességgel próbál megfordulni, hogy megbotlik a saját lábában és bundájában, és eldől, mint a zsák. A nagy ügyetlenkedés kifejezetten mókásnak tűnhet a külső szemlélő számára, főleg a nagy ijedtség után.*
~ Viel?! ~
*Azonnal rájön, hogy ez nem Viel, bár Luninak is nagyon jó illata van, meg ő is szokta vakargatni a bundáját. Zavarodva feltápászkodik és odaszalad hozzá, majd megpróbálja még időben elkapni a becsukódó ajtót, hogy beslisszoljon. Amekkora darab, túl későn reagált, csak a semmit kapargatja a tappancsával. Tudja, hogy Viel odabent van, érzi a szagát.*
- Vau! *Most az ajtó kap egy sor ugatást, mintha azt is meg kéne büntetni, aztán ismét az idegen felé csahol. Ennyi bosszantó dolog egy helyen!
Idegességén csak az segít, hogy Luni megöleli. Valahogy az egész mozdulat azt sugallja az eb számára, hogy minden rendben lesz, és amilyen egyszerű lélek, hisz is a lánynak. Elcsöndesedik, de pillantását nem hajlandó levenni az érkezőről – bár ezt Adoaver legfeljebb a fekete felmosórongyból kikandikáló, rózsaszín nyelvből tudja megállapítani.*
513. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-08 21:40:48
Üzenet elküldve: 2022-02-08 21:40:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*Döntése, hogy először többé-kevésbé távol marad a háztól, nem jár ítélet nélkül: egy warg méretű állat ugyanakkor vette Adoavert észre, mint az óvatos ifjonc őt, és már a kinézete is elég volt ahhoz, hogy legalább hat lépést hátráljon, főleg ugatása. Sosem volt nagy állatimádó, és még egy ekkora jószággal biztos nem fogja megtenni a kezdőlépést a változáshoz. Ha nem lenne az a nevetséges szőrzete, ami valamelyest enyhít fenyegető kinézetén, már irányt is váltana, és töltené is további éjszakáit a Pegazusban minden panasz nélkül.
Aggódva szemezgeti az ebet, de megnyugtatja magát; abból, hogy még nem támadta meg, letudhatja hogy bizonyosan házőrző lehet, nem pedig egy erdőből előmászkált vad. Már csak az a kérdés, hogy az ugatás felkeltette a kúria lakosai közül legalább egyikének a figyelmét, vagy muszáj farkasszemeznie az állattal. Talán ha előre lép, kinyújtja kezét, hagyja, hogy ő tegye meg az első lépést, elnyeli bizalmát? Vagy csak egy végtagot veszt el? Nem most kéne kísérletezgetnie, de nem mintha máshogyan el tudná jelenleg tölteni idejét. Nem meri levenni róla tekintetét.
És mintha segítségére sietnének, veszi észre egy, a kutya mögül felbukkanó fél-elf lányt. Megkönnyebbülten felsóhajtana, de feszültsége miatt most mindössze csuklyája alatt rohamosan izzadó arccal tekint a jövevényre köszönés helyett, majd a háziállatra biccent, üzenete remélhetőleg egyértelmű.*
~ Ki a halál az a Viel?! ~ *A sok kérdés közül ez az egyik, ami eszébe jut, miközben szemtanúja annak, ahogy amaz a kutyával foglalkozik. Jelenleg mindössze várni tud, hogy rá kerüljön a lány figyelme, valamint őt fürkészni. Mondjuk a csukja alatt ezzel nehezebb a dolga, mint anélkül, gyorsan tesz is ellene azzal, hogy lehúzza. Ezzel remélhetőleg némi bizalmat is szerez, és kissé sokkolt arckifejezésével kifejezheti neki érzelmeit. Mondjuk az, hogy láthatólag az egészségi állapota az övével vetekszik, legalább önbizalmat ad, ha nem is a kiérdemelt fajtát.*
- Nagydarab jószág. Gondolom, jól végzi a dolgát. *Motyogja egyben magának, egyben a ligeti lakosnak gondolt szerzetnek. Amaz ideiglenesen elköszönő szavaival nehezére esik eldönteni, hogy hozzá szóltak e, vagy továbbra is a kutyához. Tehetetlenül, egyik lábáról a másikra állva ácsorog, miközben a kora-délutáni szellő kellemesen simogatja vézna arcát. Talán még értékelné is, ha nem ebben a helyzetben lenne. Egy ideig csak kezeivel gesztikulál, keresi szavait, mikor végre, most már biztosra veheti, hogy az ő szavaira kíváncsiak.*
- Szép napot, Adoaver vagyok? Szarvasligetbe jöttem szállásokról beszélni a helyiről és az arthenioriról? Örvendek?
*Döntése, hogy először többé-kevésbé távol marad a háztól, nem jár ítélet nélkül: egy warg méretű állat ugyanakkor vette Adoavert észre, mint az óvatos ifjonc őt, és már a kinézete is elég volt ahhoz, hogy legalább hat lépést hátráljon, főleg ugatása. Sosem volt nagy állatimádó, és még egy ekkora jószággal biztos nem fogja megtenni a kezdőlépést a változáshoz. Ha nem lenne az a nevetséges szőrzete, ami valamelyest enyhít fenyegető kinézetén, már irányt is váltana, és töltené is további éjszakáit a Pegazusban minden panasz nélkül.
Aggódva szemezgeti az ebet, de megnyugtatja magát; abból, hogy még nem támadta meg, letudhatja hogy bizonyosan házőrző lehet, nem pedig egy erdőből előmászkált vad. Már csak az a kérdés, hogy az ugatás felkeltette a kúria lakosai közül legalább egyikének a figyelmét, vagy muszáj farkasszemeznie az állattal. Talán ha előre lép, kinyújtja kezét, hagyja, hogy ő tegye meg az első lépést, elnyeli bizalmát? Vagy csak egy végtagot veszt el? Nem most kéne kísérletezgetnie, de nem mintha máshogyan el tudná jelenleg tölteni idejét. Nem meri levenni róla tekintetét.
És mintha segítségére sietnének, veszi észre egy, a kutya mögül felbukkanó fél-elf lányt. Megkönnyebbülten felsóhajtana, de feszültsége miatt most mindössze csuklyája alatt rohamosan izzadó arccal tekint a jövevényre köszönés helyett, majd a háziállatra biccent, üzenete remélhetőleg egyértelmű.*
~ Ki a halál az a Viel?! ~ *A sok kérdés közül ez az egyik, ami eszébe jut, miközben szemtanúja annak, ahogy amaz a kutyával foglalkozik. Jelenleg mindössze várni tud, hogy rá kerüljön a lány figyelme, valamint őt fürkészni. Mondjuk a csukja alatt ezzel nehezebb a dolga, mint anélkül, gyorsan tesz is ellene azzal, hogy lehúzza. Ezzel remélhetőleg némi bizalmat is szerez, és kissé sokkolt arckifejezésével kifejezheti neki érzelmeit. Mondjuk az, hogy láthatólag az egészségi állapota az övével vetekszik, legalább önbizalmat ad, ha nem is a kiérdemelt fajtát.*
- Nagydarab jószág. Gondolom, jól végzi a dolgát. *Motyogja egyben magának, egyben a ligeti lakosnak gondolt szerzetnek. Amaz ideiglenesen elköszönő szavaival nehezére esik eldönteni, hogy hozzá szóltak e, vagy továbbra is a kutyához. Tehetetlenül, egyik lábáról a másikra állva ácsorog, miközben a kora-délutáni szellő kellemesen simogatja vézna arcát. Talán még értékelné is, ha nem ebben a helyzetben lenne. Egy ideig csak kezeivel gesztikulál, keresi szavait, mikor végre, most már biztosra veheti, hogy az ő szavaira kíváncsiak.*
- Szép napot, Adoaver vagyok? Szarvasligetbe jöttem szállásokról beszélni a helyiről és az arthenioriról? Örvendek?
512. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-08 16:16:38
Üzenet elküldve: 2022-02-08 16:16:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 684
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 684
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Fogas kérdés//
- Is-is, én már csak tudom. Amúgy sem minden babona buta. Kedves és aranyos is akad köztük olykor. *vitatkozik kicsit, mert nem szívesen tágít saját igaza mellől ő sem, főleg, ha számára olyan fontos témáról van szó, mint saját sorsa és annak alakulása, amiről ráadásul volt ideje gondolkodni is bőven. Intath sok mindent tud, sok mindenhez ért, és összességében is sokkal tapasztaltabb nála, de egyszerűen kizárt, hogy ebben a témában, aminek a dolgok természeténél fogva ő a legnagyobb szakértője, jobban képben legyen nála.
Ugyanakkor a pillanat egyáltalán nem alkalmas lefolytatni ezt a meddő vitát, de, még ha az is lenne, akkor sem lenne hozzá kedve. Egyrészt az elftől kapott arccirógatás most is beválik, ahogyan eddig mindig, másrészt pedig fontosabb most, hogy Intath minél hamarabb ágyba tegye Vielt, aki látható és érthető módon eléggé elfáradt. Minden bizonnyal jót is fog neki tenni az alvás, nem csak mert általában nagyon jó orvosság, hanem azért is, mert ez által legalább egy kicsit elmenekülhet a fájdalom elől.*
- Talán azért még sem pusztul el minden. *jegyzi meg szelíd mosollyal, de ennyiben hagyja a témát, belátva, hogy a pillanat arra sem alkalmas, hogy ilyen komoly kérdéseket vitassanak meg.*
- Az viszont teljesen biztos, hogy itt nem kell félni a rókáktól ameddig Árnyék itt van, sem kicsi tündéreknek, sem a nagyoknak. *mondja ehelyett inkább a tündérlánynak, bár nem biztos benne, hogy szavai eljutnak a tudatáig, mert eléggé álmosnak, vagy inkább talán kábának látszik, de azt még biztosan hallja, ha minden jól megy, hogy Intath fantáziájában hogyan néz ki a közeljövő, ami természetesen neki is elnyeri a tetszését. Odahaza csak álmodhatott volna egy tündér barátnőről, meg úgy általában egy barátnőről is, itt viszont ez is valóság, ez pedig persze örömmel tölti el.*
- Mi is örülünk neked. *mondja kedves mosollyal és valóban teljesen komolyan az elfnek.* Már alig várom, hogy legyen sok szép emlékünk együtt. Jól mondod, tényleg rengeteg mindent csinálhatunk még együtt Viellel, és biztosan nagyon jó is lesz.
*Látja viszont, hogy Intath tényleg menne már, ezért nem húzza jobban az időt, csak megy, teszi a dolgát, vagyis segít, csak mellékesen szólva vissza, hogy "jó, majd vigyázok" bár úgy gondolja, hogy a doki most csak feleslegesen túlaggódja magát. Látott már lépcsőt, és hát nincs is sötét, hogy mellé tudjon lépni.
Minden gond nélkül meg is érkeznek Viel szobájáig, aminek ajtajában már csak suttogva beszél, pont mint aki attól fél, hogy felébreszti az éppen most elaludt lányt, pedig erre kevés esélyt lát igazából.*
- Szegény, milyen édesen alszik. *mondja, és nem tudja megállni, hogy ne adjon egy óvatos puszit a lány homlokára, mielőtt ajtót nyit.*
- Remélem tényleg pár nap és jobban lesz. *teszi hozzá.*
- Nagyon köszönöm! *mosolyog még Intre hálásan és láthatóan tényleg boldoggá teszi, hogy nem csak Vielről gondoskodik, hanem az ajándékról, amit neki adott. Eleve megtenné, de ezek után még természetesebb, hogy siet teljesíteni a kérését.*
- Persze, megyek, gondoskodom Árnyékról, amúgy is megígértem Vielnek, sőt neki is, hogy kap valami finomat cserébe azért, hogy figyelmeztetett bennünket.
*Így történik, hogy Intath kérését és saját ígéretét egyaránt lelkes sietséggel igyekszik teljesíteni, annyira, hogy nem jut eszébe a párnaigazgatás, betakargatás, így erről Intathnak egyedül kell gondoskodnia, de ezt talán egyáltalán nem is bánja, sőt, talán még örül is neki.*
//Vidéki kúria//
*~ "Valaki jött" ugatás volt az előző, vagy csak Vielért aggódik vajon? ~ kérdi magától, és sajnálja, hogy nem biztos az utóbbi lehetőségben, mert ha az lenne, akkor első útja mindenképpen a konyhába vezetne, hogy összeszedje hűséges tündér és házőrzőjüknek a neki korábban beígért "valami finomat", így viszont mivel meg akar bizonyosodni róla, hogy minden rendben van odakint Árnyéknak még egy kicsit várnia kell a vacsorára.
Viszont így is elsősorban a kutyához igyekszik, így pedig nem a bejárati ajtó felől közelít és kis kerülőt téve odabent, végül Árnyék háta mögött bukkan fel odakint, ekkor pillantva meg az idegent.
~ Micsoda sűrű egy nap! ~ állapítja meg először magában, majd ennél sokkal kellemetlenebb, nyugtalanító gondolata támad: ~ Még a végén nem lesz mindenkinek elég a leves! ~
Ez nem különösebben tenné boldoggá, de, ha valaki bebocsátást kér hozzájuk éjszakára, nyilván nem fogja elzavarni emiatt, hiszen szerencsére a ház kamrája sem üres, meg hát persze ellenkezne is a hely szellemével az egész.*
- Á, üdv! *köszönti elsőre igen kurtán, de jól hallhatóan a jövevényt, akiről, mivel testét köpeny, arcát csuklya fedi, azt sem igazán tudja elsőre megállapítani, hogy férfi, vagy nő, mégis valamilyen apró benyomás, amit nem tud megnevezni magának, az előző felé billenti inkább.*
- Nem kell aggódnod, Viel jól van. *ereszkedik ezek után fél térdre Árnyék mellé, majd átöleli és meg is simogatja többször oldalról.* Hozok neked majd valami finomat is hamarosan. *suttogja ezek után gyengéden a fülébe, ezúttal erősebb, de persze még így is gyengéd fejsimogatással nyomatékosítva szavait, remélve, hogy most is annyira okos lesz, mint amilyennek eddig bizonyult, és hangsúlyából, viselkedéséből sejteni fogja, hogy kis gazdáján segítettek, ahogy tudtak, már jobban van, továbbá, hogy éhen sem fog maradni, már csak egy kicsit kell várnia.
Mivel talán nem is találkozott még nála okosabb kutyával, úgy véli, hogy Árnyék a maga állati módján meg fogja érteni mindezt.
Ami az idegent illeti, akit az előbb minden bizonnyal megugatott, már nem ennyire biztos a dolgában. Nem különösebben bizalmatlan senkivel szemben, annak ellenére sem, hogy a városban történtek után akár az is lehetne, de az tény, hogyha az ismeretlennek láthatná az arcát, valamint, ha egy lány, vagy nő állna az ajtóban, alapjáraton sokkal nagyobb bizalommal viseltetne az irányába, mint így.
Ugyanakkor, ha a férfi bármi rosszban sántikálna talán nem sötétedés előtt, hanem után érkezne, és nyilván nem is a bejárati ajtónál próbálkozna.
Közben persze lehet, hogy ők ketten sem éppen bizalomgerjesztő látvány a másik szemében. Egy vadnak látszó, hatalmas kutya, meg egy betegesen sápadt, törékeny lány, aki jó eséllyel nem lenne képes megfékezni a derék házőrzőt, ha ő úgy döntene, hogy csaholva, morogva megindul új vendégük felé.
Nem tudja, hogy inkább Árnyék éjfeketesége és nagysága emeli ki az ő bőrének beteges sápadtságát, vagy termetének apróságát és törékenységét, esetleg éppen ellenkezőleg, inkább mellette néz ki sokkal feketébben, impozánsabban és ijesztőbben Viel általában amúgy szelíd házőrzője. Mindenesetre sejti, hogy elég érdekesen festhetnek együtt, főleg, ha félig Árnyék mellett térdel.
Fel is áll inkább.*
- Maradj kérlek, mindjárt jövök, és hozok vacsorát! *mondja neki, remélve, hogy hallgat rá is, és, hogy testbeszédje valóban arra utal, hogy ura a helyzetnek.
Egyébként annak érzi magát. Akárki is az idegen, Árnyék mögötte van, Intathért is kiálthat, és nem utolsó sorban varázslatai is vele vannak.
Éppen csak azt nem tudja, hogy mit mondjon hirtelen. Ezért a lehető legegyszerűbb mondatok mellett dönt.*
- Luninari vagyok. Miben segíthetek? *kérdi, miközben elindul a férfi felé.*
- Is-is, én már csak tudom. Amúgy sem minden babona buta. Kedves és aranyos is akad köztük olykor. *vitatkozik kicsit, mert nem szívesen tágít saját igaza mellől ő sem, főleg, ha számára olyan fontos témáról van szó, mint saját sorsa és annak alakulása, amiről ráadásul volt ideje gondolkodni is bőven. Intath sok mindent tud, sok mindenhez ért, és összességében is sokkal tapasztaltabb nála, de egyszerűen kizárt, hogy ebben a témában, aminek a dolgok természeténél fogva ő a legnagyobb szakértője, jobban képben legyen nála.
Ugyanakkor a pillanat egyáltalán nem alkalmas lefolytatni ezt a meddő vitát, de, még ha az is lenne, akkor sem lenne hozzá kedve. Egyrészt az elftől kapott arccirógatás most is beválik, ahogyan eddig mindig, másrészt pedig fontosabb most, hogy Intath minél hamarabb ágyba tegye Vielt, aki látható és érthető módon eléggé elfáradt. Minden bizonnyal jót is fog neki tenni az alvás, nem csak mert általában nagyon jó orvosság, hanem azért is, mert ez által legalább egy kicsit elmenekülhet a fájdalom elől.*
- Talán azért még sem pusztul el minden. *jegyzi meg szelíd mosollyal, de ennyiben hagyja a témát, belátva, hogy a pillanat arra sem alkalmas, hogy ilyen komoly kérdéseket vitassanak meg.*
- Az viszont teljesen biztos, hogy itt nem kell félni a rókáktól ameddig Árnyék itt van, sem kicsi tündéreknek, sem a nagyoknak. *mondja ehelyett inkább a tündérlánynak, bár nem biztos benne, hogy szavai eljutnak a tudatáig, mert eléggé álmosnak, vagy inkább talán kábának látszik, de azt még biztosan hallja, ha minden jól megy, hogy Intath fantáziájában hogyan néz ki a közeljövő, ami természetesen neki is elnyeri a tetszését. Odahaza csak álmodhatott volna egy tündér barátnőről, meg úgy általában egy barátnőről is, itt viszont ez is valóság, ez pedig persze örömmel tölti el.*
- Mi is örülünk neked. *mondja kedves mosollyal és valóban teljesen komolyan az elfnek.* Már alig várom, hogy legyen sok szép emlékünk együtt. Jól mondod, tényleg rengeteg mindent csinálhatunk még együtt Viellel, és biztosan nagyon jó is lesz.
*Látja viszont, hogy Intath tényleg menne már, ezért nem húzza jobban az időt, csak megy, teszi a dolgát, vagyis segít, csak mellékesen szólva vissza, hogy "jó, majd vigyázok" bár úgy gondolja, hogy a doki most csak feleslegesen túlaggódja magát. Látott már lépcsőt, és hát nincs is sötét, hogy mellé tudjon lépni.
Minden gond nélkül meg is érkeznek Viel szobájáig, aminek ajtajában már csak suttogva beszél, pont mint aki attól fél, hogy felébreszti az éppen most elaludt lányt, pedig erre kevés esélyt lát igazából.*
- Szegény, milyen édesen alszik. *mondja, és nem tudja megállni, hogy ne adjon egy óvatos puszit a lány homlokára, mielőtt ajtót nyit.*
- Remélem tényleg pár nap és jobban lesz. *teszi hozzá.*
- Nagyon köszönöm! *mosolyog még Intre hálásan és láthatóan tényleg boldoggá teszi, hogy nem csak Vielről gondoskodik, hanem az ajándékról, amit neki adott. Eleve megtenné, de ezek után még természetesebb, hogy siet teljesíteni a kérését.*
- Persze, megyek, gondoskodom Árnyékról, amúgy is megígértem Vielnek, sőt neki is, hogy kap valami finomat cserébe azért, hogy figyelmeztetett bennünket.
*Így történik, hogy Intath kérését és saját ígéretét egyaránt lelkes sietséggel igyekszik teljesíteni, annyira, hogy nem jut eszébe a párnaigazgatás, betakargatás, így erről Intathnak egyedül kell gondoskodnia, de ezt talán egyáltalán nem is bánja, sőt, talán még örül is neki.*
//Vidéki kúria//
*~ "Valaki jött" ugatás volt az előző, vagy csak Vielért aggódik vajon? ~ kérdi magától, és sajnálja, hogy nem biztos az utóbbi lehetőségben, mert ha az lenne, akkor első útja mindenképpen a konyhába vezetne, hogy összeszedje hűséges tündér és házőrzőjüknek a neki korábban beígért "valami finomat", így viszont mivel meg akar bizonyosodni róla, hogy minden rendben van odakint Árnyéknak még egy kicsit várnia kell a vacsorára.
Viszont így is elsősorban a kutyához igyekszik, így pedig nem a bejárati ajtó felől közelít és kis kerülőt téve odabent, végül Árnyék háta mögött bukkan fel odakint, ekkor pillantva meg az idegent.
~ Micsoda sűrű egy nap! ~ állapítja meg először magában, majd ennél sokkal kellemetlenebb, nyugtalanító gondolata támad: ~ Még a végén nem lesz mindenkinek elég a leves! ~
Ez nem különösebben tenné boldoggá, de, ha valaki bebocsátást kér hozzájuk éjszakára, nyilván nem fogja elzavarni emiatt, hiszen szerencsére a ház kamrája sem üres, meg hát persze ellenkezne is a hely szellemével az egész.*
- Á, üdv! *köszönti elsőre igen kurtán, de jól hallhatóan a jövevényt, akiről, mivel testét köpeny, arcát csuklya fedi, azt sem igazán tudja elsőre megállapítani, hogy férfi, vagy nő, mégis valamilyen apró benyomás, amit nem tud megnevezni magának, az előző felé billenti inkább.*
- Nem kell aggódnod, Viel jól van. *ereszkedik ezek után fél térdre Árnyék mellé, majd átöleli és meg is simogatja többször oldalról.* Hozok neked majd valami finomat is hamarosan. *suttogja ezek után gyengéden a fülébe, ezúttal erősebb, de persze még így is gyengéd fejsimogatással nyomatékosítva szavait, remélve, hogy most is annyira okos lesz, mint amilyennek eddig bizonyult, és hangsúlyából, viselkedéséből sejteni fogja, hogy kis gazdáján segítettek, ahogy tudtak, már jobban van, továbbá, hogy éhen sem fog maradni, már csak egy kicsit kell várnia.
Mivel talán nem is találkozott még nála okosabb kutyával, úgy véli, hogy Árnyék a maga állati módján meg fogja érteni mindezt.
Ami az idegent illeti, akit az előbb minden bizonnyal megugatott, már nem ennyire biztos a dolgában. Nem különösebben bizalmatlan senkivel szemben, annak ellenére sem, hogy a városban történtek után akár az is lehetne, de az tény, hogyha az ismeretlennek láthatná az arcát, valamint, ha egy lány, vagy nő állna az ajtóban, alapjáraton sokkal nagyobb bizalommal viseltetne az irányába, mint így.
Ugyanakkor, ha a férfi bármi rosszban sántikálna talán nem sötétedés előtt, hanem után érkezne, és nyilván nem is a bejárati ajtónál próbálkozna.
Közben persze lehet, hogy ők ketten sem éppen bizalomgerjesztő látvány a másik szemében. Egy vadnak látszó, hatalmas kutya, meg egy betegesen sápadt, törékeny lány, aki jó eséllyel nem lenne képes megfékezni a derék házőrzőt, ha ő úgy döntene, hogy csaholva, morogva megindul új vendégük felé.
Nem tudja, hogy inkább Árnyék éjfeketesége és nagysága emeli ki az ő bőrének beteges sápadtságát, vagy termetének apróságát és törékenységét, esetleg éppen ellenkezőleg, inkább mellette néz ki sokkal feketébben, impozánsabban és ijesztőbben Viel általában amúgy szelíd házőrzője. Mindenesetre sejti, hogy elég érdekesen festhetnek együtt, főleg, ha félig Árnyék mellett térdel.
Fel is áll inkább.*
- Maradj kérlek, mindjárt jövök, és hozok vacsorát! *mondja neki, remélve, hogy hallgat rá is, és, hogy testbeszédje valóban arra utal, hogy ura a helyzetnek.
Egyébként annak érzi magát. Akárki is az idegen, Árnyék mögötte van, Intathért is kiálthat, és nem utolsó sorban varázslatai is vele vannak.
Éppen csak azt nem tudja, hogy mit mondjon hirtelen. Ezért a lehető legegyszerűbb mondatok mellett dönt.*
- Luninari vagyok. Miben segíthetek? *kérdi, miközben elindul a férfi felé.*
511. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-06 17:26:58
Üzenet elküldve: 2022-02-06 17:26:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1636
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1636
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*Nem bír magával. Szükségét érzi, hogy szemtelenkedjen a félvérrel szemben, aki ügyesen lereagálja. Érzelmi tényezőket keverni egy ész érvekről szóló társalgásba. Tipikus női technika. Persze a doki tudja, hogy kell a félvért könnyen kezelni. Elmosolyodva megcirógatja a betegesen sápadt, halvány pofit.*
-Természetesen sajnálnám ha nem ismernélek. De ez a szerencse javára írható nem a káros babonákéra.
*Nem könnyen adja fel az igazát. Mindketten észrevehették már milyen makacs is tud néha lenni. A félvér csak ma nem is egyszer. A kertbe kikötött tündérek kérdését elengedi. Azt, komolyan se gondolta. A rókák említésére bólogat majd a tündér szavain jót vigyorog.*
-Tényleg egy nagy lány vagy.
*Persze nem mondja komolyan. És pont az ő szájából ez különösen viccesen hathat. Meg is simizi az ezüst hajat. Amit aztán megismétel mikor a halandósággal kapcsolatban egy tényleg okos dolgot mond az kislány. A doki el van kényeztetve ezzel a társasággal. Aztán Luninari is aranyosat mond amivel szintén megmosolyogtatja a férfit.*
-Biztos vagyok benne, hogy ezek után sok-sok kellemesebb emlék is vár majd rátok együtt. Viel-nek kell majd egy barátnő akivel átbeszélhet csajos dolgokat lábadozás közben, meg akivel majd nagyokat játszhat miután jobban lesz. Taníthat tündérreceptekre is vagy te taníthatsz neki otthoni fogásokat. Sok szép napra kell majd még emlékeznetek ezek után is, de örülök, hogy jól érezted magad. Én is örülök, hogy ilyen csupaszív lányokkal élhetek együtt.
*Mosolyog rájuk. A sárkányfog kérdése is lezárul a kislánynak hála. Aztán már tényleg ideje menni mert a pityókaszesz és az izgalmak ki tudja mikor teszik meg a hatásukat Viel-re. Nagyjából akkor mikor a doki kézbe veszi. Talán most jobban sikerült megfognia vagy csak a közönség miatt nem akar szégyenbe kerülni, de könnyebb tartani. A mágia kérdésén jót mosolyog.*
-Persze, persze.
*Látszik rajta, hogy nem hiszi el. Még nem látta varázsolni a kislányt. Luni-t viszont igen és neki most jut eszébe bemutatót tartani. Nem rossz, nem rossz, de az elf már haladna. Mondjuk annyira nem, hogy mikor a hollóhajú megindul akkor ne szólna utána.*
-A lépcsőn el ne ess! Azért óvatosan!
*Majd viszi is fel a kislányt maga elé motyogva.*
-Csak orvos voltam nem is kapitány.
*Azért annak örül, hogy a szobája a háznak ebben a végében van. Nem vinné túlzásba ezt a cipekedést. Amiről azért eszébe ötlik, hogy milyen védtelen is most a kezében tartott csöpp kis test.*
~Jobban is vigyázhatna magára. Mások ki is használnák.~
*Míg az ajtajához érnek már el is szundít. Az a dög meg nekiáll ugatni.*
-Az ajtót még nyisd ki utána megnéznéd mi baja? Azt, a gallyat majd vízbe teszem neki. Ha gond van szólj.
*Ha Luninari úgy tesz akkor az ágyához viszi Viel-t és óvatosan lefekteti. Ha a félvér ottmaradt még az ágyat megigazítani hálás érte ha viszont tényleg ahogy a doki kérte ment az ajtóhoz akkor egyedül oldja meg. Betakargatja a kislányt és megsimogatja a buksiját.*
-Tessék meggyógyulni kincsem! Várnak a barátaid és a sok játék. Mikor felébredsz Luninari finom levese fogad majd szóval tessék gyógyulni, hogy meg is kóstolhasd.
~Bájos lány.~
*Majd ígéretéhez hűen keres valami poharat amibe vízbe tudja tenni a gallyat a lánynak. Férfiből van úgyhogy neki se áll vázát nézni. Elég lesz egy pohár. Aztán veszi észre magát.*
~Összevérzett. Nagyszerű.~
*Neki is áll lecserélni az ingét és a koszosat bedobja a fürdőbe ahol gyűjtik a mosatlant. Szóval ha csak Luninari nem sikít elvan ezekkel egy darabig.*
*Nem bír magával. Szükségét érzi, hogy szemtelenkedjen a félvérrel szemben, aki ügyesen lereagálja. Érzelmi tényezőket keverni egy ész érvekről szóló társalgásba. Tipikus női technika. Persze a doki tudja, hogy kell a félvért könnyen kezelni. Elmosolyodva megcirógatja a betegesen sápadt, halvány pofit.*
-Természetesen sajnálnám ha nem ismernélek. De ez a szerencse javára írható nem a káros babonákéra.
*Nem könnyen adja fel az igazát. Mindketten észrevehették már milyen makacs is tud néha lenni. A félvér csak ma nem is egyszer. A kertbe kikötött tündérek kérdését elengedi. Azt, komolyan se gondolta. A rókák említésére bólogat majd a tündér szavain jót vigyorog.*
-Tényleg egy nagy lány vagy.
*Persze nem mondja komolyan. És pont az ő szájából ez különösen viccesen hathat. Meg is simizi az ezüst hajat. Amit aztán megismétel mikor a halandósággal kapcsolatban egy tényleg okos dolgot mond az kislány. A doki el van kényeztetve ezzel a társasággal. Aztán Luninari is aranyosat mond amivel szintén megmosolyogtatja a férfit.*
-Biztos vagyok benne, hogy ezek után sok-sok kellemesebb emlék is vár majd rátok együtt. Viel-nek kell majd egy barátnő akivel átbeszélhet csajos dolgokat lábadozás közben, meg akivel majd nagyokat játszhat miután jobban lesz. Taníthat tündérreceptekre is vagy te taníthatsz neki otthoni fogásokat. Sok szép napra kell majd még emlékeznetek ezek után is, de örülök, hogy jól érezted magad. Én is örülök, hogy ilyen csupaszív lányokkal élhetek együtt.
*Mosolyog rájuk. A sárkányfog kérdése is lezárul a kislánynak hála. Aztán már tényleg ideje menni mert a pityókaszesz és az izgalmak ki tudja mikor teszik meg a hatásukat Viel-re. Nagyjából akkor mikor a doki kézbe veszi. Talán most jobban sikerült megfognia vagy csak a közönség miatt nem akar szégyenbe kerülni, de könnyebb tartani. A mágia kérdésén jót mosolyog.*
-Persze, persze.
*Látszik rajta, hogy nem hiszi el. Még nem látta varázsolni a kislányt. Luni-t viszont igen és neki most jut eszébe bemutatót tartani. Nem rossz, nem rossz, de az elf már haladna. Mondjuk annyira nem, hogy mikor a hollóhajú megindul akkor ne szólna utána.*
-A lépcsőn el ne ess! Azért óvatosan!
*Majd viszi is fel a kislányt maga elé motyogva.*
-Csak orvos voltam nem is kapitány.
*Azért annak örül, hogy a szobája a háznak ebben a végében van. Nem vinné túlzásba ezt a cipekedést. Amiről azért eszébe ötlik, hogy milyen védtelen is most a kezében tartott csöpp kis test.*
~Jobban is vigyázhatna magára. Mások ki is használnák.~
*Míg az ajtajához érnek már el is szundít. Az a dög meg nekiáll ugatni.*
-Az ajtót még nyisd ki utána megnéznéd mi baja? Azt, a gallyat majd vízbe teszem neki. Ha gond van szólj.
*Ha Luninari úgy tesz akkor az ágyához viszi Viel-t és óvatosan lefekteti. Ha a félvér ottmaradt még az ágyat megigazítani hálás érte ha viszont tényleg ahogy a doki kérte ment az ajtóhoz akkor egyedül oldja meg. Betakargatja a kislányt és megsimogatja a buksiját.*
-Tessék meggyógyulni kincsem! Várnak a barátaid és a sok játék. Mikor felébredsz Luninari finom levese fogad majd szóval tessék gyógyulni, hogy meg is kóstolhasd.
~Bájos lány.~
*Majd ígéretéhez hűen keres valami poharat amibe vízbe tudja tenni a gallyat a lánynak. Férfiből van úgyhogy neki se áll vázát nézni. Elég lesz egy pohár. Aztán veszi észre magát.*
~Összevérzett. Nagyszerű.~
*Neki is áll lecserélni az ingét és a koszosat bedobja a fürdőbe ahol gyűjtik a mosatlant. Szóval ha csak Luninari nem sikít elvan ezekkel egy darabig.*
510. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-06 15:55:00
Üzenet elküldve: 2022-02-06 15:55:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*Árnyék ideges. Bizony. A legjobb barátja, Viel már kutyaórák óta magára hagyta, pedig láthatóan baja volt. Sőt, az előbb fogadni mert volna, hogy a sikítását hallja. Jobb híján körbefutkos a ház körül és furcsán vinnyogó hangot ad ki. Ebből még óriási baj lesz. Ki fogja megetetni? Megvakarni a fülét? Játszani vele? Most mitévő legyen?!
Kétségbeeséséből csak az lendíti ki, hogy az egyik ház körüli kör után a bejárathoz érve talál ott valakit, aki eddig nem ott volt. Sőt, teljesen idegen szaga van.
A kötelességtudat egy másodperc alatt felülkerekedik minden aggodalmán. A hatalmas, derékig érő, fekete kutya kimért méltósággal battyog közelebb, tappancsai akkorák, mint másnak a lába, a feje alig férne egy felnőtt hóna alá. A szemét nem látni, mert egy merő, földig csüngő felmosórongy az egész eb. Úgy tizenöt lépésre Adoavertől megáll, és mély hangon megugatja, de nem lép közelebb, nem acsarog. Így is épp elég ijesztő.*
//Fogas kérdés//
- Dehogy, Luni nem úgy értette! *Mosolyog Viel megsimogatva barátnője karját, mikor Intath kiforgatja a félvér lány szavait. De ami a fogakat illeti, hát... a tündérek sem képesek mindenre.* Minden elpusztul, a tündérek sem halhatatlanok. Sajnos ez az élet rendje.
*Igenis jó hatással van rá Luni meséje, mert eltereli a figyelmét a fájdalomról. Szép gondolat, hogy a kutyák is szabadon éljenek, bár ilyen szempontból rá sem lehet panasz: nincs kerítés, Árnyék azt tesz, amit akar, mégis minden nap úgy dönt, hogy mellettük marad. Az azonban meglepi, hogy a rókák ekkora jelentőséggel bírnak Luninál.*
- Én egy kicsit félek a rókától. A pici tündérekre veszélyesek lehetnek. Pedig olyan szépek! *Aztán lepillant, és rájön, hogy ez furcsán hangozhat az ő szájából, mikor alig kisebb Luninál. Nem egy falat lenne egy rókának, de még csak nem is kettő.* Illetve... a nálam jóval kisebb tündérekre. Én ugyanis elég nagy vagyok.
*Viel beleborzong a gondolatba, hogy milyen rossz lehet magadnak kitörni a fogadat, ő már attól is majdnem elájult, hogy Intath húzta ki neki. Szegény kutyus meg még azt se tudja mondani, hogy jaj, nem hogy elmagyarázza, mi a baja pontosan. Úgy dönt, már csak Árnyék tiszteletére is legközelebb nem hagyja majd így elfajulni a dolgokat, és ha már neki megadatott, hogy egy kedves doktorbácsival lakik együtt, és még beszélni is tud, időben élni fog a lehetőséggel. A doki sárkányfogas tréfájától pedig kuncognia kell, de hamar leleplezi a turpisságot, nehogy félrevezessék szegény Lunit.
Ami az "imádkozást" illeti, a tündér úgy érzi, a varázslata hatásos volt, mert már kevésbé fáj a húzás helye. Viszont Intath eléggé elbagatellizálja a helyzetet. Ez nem módi, ez volt élete első varázslata! Eeyr erőt adott neki! Ez nagyszerű hír!*
- Nem, nem, én... *Magyarázná kicsit esetlenül, mert eléggé fáradt. Le-lecsukódnak a szemei, de azért engedelmeskedik a dokinak, és belecsimpaszkodik a nyakába, ahogy mondta.* Az előbb varázsoltam, és jobb is lett a szám... Gyógy... varázslat volt... *Ásít közben, de csak egy aprót, mert fáj kitátani a száját. Úgy tűnik, Luni tudja, hogy az imént varázsolt, mert ő is mutat neki valamit: egy botból rügyeket fakaszt. Viel nem nagyon tudja már, álmodik-e, ezért ámulva nyúl a tárgyért, hogy megtapintsa, valódi-e. Bizony, hogy az!*
- Jaj, ez... köszönöm! *Álmélkodik. Mire az ajtóig jutnak, valószínűleg a feje már Intath vállára biccen, és szundikál. Már az ugatást sem hallja meg.*
*Árnyék ideges. Bizony. A legjobb barátja, Viel már kutyaórák óta magára hagyta, pedig láthatóan baja volt. Sőt, az előbb fogadni mert volna, hogy a sikítását hallja. Jobb híján körbefutkos a ház körül és furcsán vinnyogó hangot ad ki. Ebből még óriási baj lesz. Ki fogja megetetni? Megvakarni a fülét? Játszani vele? Most mitévő legyen?!
Kétségbeeséséből csak az lendíti ki, hogy az egyik ház körüli kör után a bejárathoz érve talál ott valakit, aki eddig nem ott volt. Sőt, teljesen idegen szaga van.
A kötelességtudat egy másodperc alatt felülkerekedik minden aggodalmán. A hatalmas, derékig érő, fekete kutya kimért méltósággal battyog közelebb, tappancsai akkorák, mint másnak a lába, a feje alig férne egy felnőtt hóna alá. A szemét nem látni, mert egy merő, földig csüngő felmosórongy az egész eb. Úgy tizenöt lépésre Adoavertől megáll, és mély hangon megugatja, de nem lép közelebb, nem acsarog. Így is épp elég ijesztő.*
//Fogas kérdés//
- Dehogy, Luni nem úgy értette! *Mosolyog Viel megsimogatva barátnője karját, mikor Intath kiforgatja a félvér lány szavait. De ami a fogakat illeti, hát... a tündérek sem képesek mindenre.* Minden elpusztul, a tündérek sem halhatatlanok. Sajnos ez az élet rendje.
*Igenis jó hatással van rá Luni meséje, mert eltereli a figyelmét a fájdalomról. Szép gondolat, hogy a kutyák is szabadon éljenek, bár ilyen szempontból rá sem lehet panasz: nincs kerítés, Árnyék azt tesz, amit akar, mégis minden nap úgy dönt, hogy mellettük marad. Az azonban meglepi, hogy a rókák ekkora jelentőséggel bírnak Luninál.*
- Én egy kicsit félek a rókától. A pici tündérekre veszélyesek lehetnek. Pedig olyan szépek! *Aztán lepillant, és rájön, hogy ez furcsán hangozhat az ő szájából, mikor alig kisebb Luninál. Nem egy falat lenne egy rókának, de még csak nem is kettő.* Illetve... a nálam jóval kisebb tündérekre. Én ugyanis elég nagy vagyok.
*Viel beleborzong a gondolatba, hogy milyen rossz lehet magadnak kitörni a fogadat, ő már attól is majdnem elájult, hogy Intath húzta ki neki. Szegény kutyus meg még azt se tudja mondani, hogy jaj, nem hogy elmagyarázza, mi a baja pontosan. Úgy dönt, már csak Árnyék tiszteletére is legközelebb nem hagyja majd így elfajulni a dolgokat, és ha már neki megadatott, hogy egy kedves doktorbácsival lakik együtt, és még beszélni is tud, időben élni fog a lehetőséggel. A doki sárkányfogas tréfájától pedig kuncognia kell, de hamar leleplezi a turpisságot, nehogy félrevezessék szegény Lunit.
Ami az "imádkozást" illeti, a tündér úgy érzi, a varázslata hatásos volt, mert már kevésbé fáj a húzás helye. Viszont Intath eléggé elbagatellizálja a helyzetet. Ez nem módi, ez volt élete első varázslata! Eeyr erőt adott neki! Ez nagyszerű hír!*
- Nem, nem, én... *Magyarázná kicsit esetlenül, mert eléggé fáradt. Le-lecsukódnak a szemei, de azért engedelmeskedik a dokinak, és belecsimpaszkodik a nyakába, ahogy mondta.* Az előbb varázsoltam, és jobb is lett a szám... Gyógy... varázslat volt... *Ásít közben, de csak egy aprót, mert fáj kitátani a száját. Úgy tűnik, Luni tudja, hogy az imént varázsolt, mert ő is mutat neki valamit: egy botból rügyeket fakaszt. Viel nem nagyon tudja már, álmodik-e, ezért ámulva nyúl a tárgyért, hogy megtapintsa, valódi-e. Bizony, hogy az!*
- Jaj, ez... köszönöm! *Álmélkodik. Mire az ajtóig jutnak, valószínűleg a feje már Intath vállára biccen, és szundikál. Már az ugatást sem hallja meg.*
509. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-02-04 19:08:50
Üzenet elküldve: 2022-02-04 19:08:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vidéki kúria//
*Hát egy huzamosabb ideig eltartott, míg észrevette a fákat az erdőben, hogy úgy fogalmazzon; buzgóságában a ligeti tölgyesek megtalálása helyett majdnem az erdőség mélyébe túrázott. Csak a napfényt rohamos mennyiségben elnyelő fakoronák jelenléteinek az extrém sűrűsége, valamint egy általa eddig soha nem hallott állattól származott, messzi, de tiszta üvöltés tudatosította számára, hogy a rossz irányba halad. Szerencsére a másik kanyar már pont a jó ösvényre vitte vissza, és egy sokat mondó mennyiségű izzadságot töröl le homlokáról, mikor a lényegesen kevesebb, de attól még az ő látóterét továbbra is blokkoló fatörzsek egyik párosán túl egy emberi lények által építhetett, kastélyméretű háztömböt pillant meg. A jó helyen kell lennie, ha csak nem többet építettek a fák közé, és ki kell találnia, melyik épület milyen funkciót szolgálhat. Remélhetőleg ez az egy megad mindent.
Csuklyája szorosan ölelve körbe a fejét, lenyűgözve legelteti szemét a ligeti lakóhelyen; már külsőleg is meglátszik, hogy nem kíméltek rajta aranyat. Egy majd' két tucat lépésnyire a bejárattól megáll, kíváncsi tekintetével körbenéz, hátha talál valami szolgálószerűséget, aki eligazíthatja. A papíros nem mondott sokkal többet az itteni szabályokról, mint ami a józan ember már alapjából tisztában lehet, így valahogyan bebocsátást kelljen szerezzen anélkül, hogy valami pitiáner tolvajnak nézzék. Mágussága nem azért hagyta el a várost, hogy az erdőben zabáltassák meg valamivel, elvégre.*
*Hát egy huzamosabb ideig eltartott, míg észrevette a fákat az erdőben, hogy úgy fogalmazzon; buzgóságában a ligeti tölgyesek megtalálása helyett majdnem az erdőség mélyébe túrázott. Csak a napfényt rohamos mennyiségben elnyelő fakoronák jelenléteinek az extrém sűrűsége, valamint egy általa eddig soha nem hallott állattól származott, messzi, de tiszta üvöltés tudatosította számára, hogy a rossz irányba halad. Szerencsére a másik kanyar már pont a jó ösvényre vitte vissza, és egy sokat mondó mennyiségű izzadságot töröl le homlokáról, mikor a lényegesen kevesebb, de attól még az ő látóterét továbbra is blokkoló fatörzsek egyik párosán túl egy emberi lények által építhetett, kastélyméretű háztömböt pillant meg. A jó helyen kell lennie, ha csak nem többet építettek a fák közé, és ki kell találnia, melyik épület milyen funkciót szolgálhat. Remélhetőleg ez az egy megad mindent.
Csuklyája szorosan ölelve körbe a fejét, lenyűgözve legelteti szemét a ligeti lakóhelyen; már külsőleg is meglátszik, hogy nem kíméltek rajta aranyat. Egy majd' két tucat lépésnyire a bejárattól megáll, kíváncsi tekintetével körbenéz, hátha talál valami szolgálószerűséget, aki eligazíthatja. A papíros nem mondott sokkal többet az itteni szabályokról, mint ami a józan ember már alapjából tisztában lehet, így valahogyan bebocsátást kelljen szerezzen anélkül, hogy valami pitiáner tolvajnak nézzék. Mágussága nem azért hagyta el a várost, hogy az erdőben zabáltassák meg valamivel, elvégre.*
508. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-01-28 15:17:05
Üzenet elküldve: 2022-01-28 15:17:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 684
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 684
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Fogas kérdés//
*Határozottan tetszik neki Viel elmélete, sőt, irigyli is őt ezért a derűs szemléletért, amit ő, talán a szülőfalujában eltöltött éveknek köszönhetően sohasem tudott magáévá tenni. Mindig hajlamos volt a borongásra és pesszimizmusra, mindez pedig olyan mélyen ivódott hószín bőre alá, egészen talán lelke legmélyéig, hogy máig nem volt képes levetkőzni teljesen, holott az utóbbi időben számtalan olyan dolog történt vele, ami bizonyos értelemben felülmúlta korábbi várakozásait.
A reményeit és az álmait persze nem, de jobban belegondolva, amit száműzetése napján a közeljövőben reálisan elérhetőnek tartott, azt már így is bőven túlteljesítette. Csak kár, hogy olyan tragédiák tarkították, vagy inkább feketítették be mindezt, mint az Aleniával, a nagy lázadás éjszakáján, vagy a Lau szülőházában történtek. Ha az élete egy leves lenne, akkor ezek az események lettek volna levébe a romlott hús, és a rosszul választott, majd túl is szórt fűszerek.
Körülbelül mint most Viel kedves szavai után Intath kis piszkálódása, bár hiába kapcsolja gondolatban egymáshoz a kettőt, érzi, hogy ez azért kicsit túlzás.*
- Köszönöm szépen! *köszöni ezért először is Vielnek meg, hogy elrakhatja a fogát, és csak utána fordul az elfhez. Talán a tündérlány optimista életszemlélete van rá olyan hatással, hogy éppen most könnyedén fogja fel a doki szavait, és eszében sincs megsértődni egyiken sem.*
- Ebben egyetértünk, de néha a káros babonák is tudnak hasznosak lenni mégis. *mosolyodik el.* Például, ha a népem kevésbé babonás, nem száműznek, így pedig nem találkozom soha Lauval és veletek, és nem lennék most itt. Ha pedig nem ismernél, azt nyilván bánnád te is, meg hát ki segített volna most kihúzni Viel fogát, ha éppen ebben a pillanatban az erdő mélyén bámulnék egy patakot mondjuk, vagy fákon szaladgáló mókusokat lesnék? Amúgy pedig, nyilván nem úgy gondoltam, hogy a tündéreket állatként tartja bárki a kert végében. Főleg nem mifelénk. Tudod, ha már pont a kutyák, ők is nagy becsben vannak tartva a szülőfalumban, nem hogy a tündérek, hiszen nagy segítségek a vadászatnál, meg hát éjjel is, ha éppen rókák ólálkodnak a környéken. És közben mégis akad olyan mesénk, aminek róka a hőse, szóval őket is kissé talán tisztelet övezi.
*Ebbe már persze nem megy mélyebben bele, mégis, - ezt bizony Thim tanúsíthatná, ha előkerülne, - amennyiben lelkes hallgatóságra talál, a nagyon szélsőséges eseteket leszámítva minden körülmények között nagyon szeret nagyon sokat beszélni.*
- Nem pont erre akarok elsősorban emlékezni, de erre is. *válaszol viszont inkább röviden Intath kérdésére, hiszen nem az a lényeg most, hogy ő mit mond, hanem, hogy Viel mielőbb minél jobban legyen.* De vicces volt az istállóban, kellemes kint a tónál, a vizsgálatod megnyugtatott, és még varázslatokat is tanultam, főztem is, találkoztam egy aranyos lánnyal, meg, ha ez az egész foghúzás Viel fájdalma miatt nem is kellemes emlék, de mégis olyan, amit soha nem csináltam, és nem is gondoltam volna soha, hogy valaha fogok, szóval csupa olyan kellemes, érdekes, vagy vicces dolog történt ma egyetlen nap alatt, ami máskor hatok tucatjába sem férne bele, nem hogy egyetlen napba.
*Ezek után azért természetesen félreáll, figyelmesen hallgatja a magyarázatot a sárkányfogról, de csak elneveti magát, amikor Intath azt mondja, hogy maga verekedett meg a gazdájával.*
- Persze, persze! *jegyzi meg. Az valahogy nem jut eszébe, hogy a sárkányfog egy fantázianév is lehet, ő továbbra is igazi sárkány igazi fogára gondol, így az elf handabandázása helyett sokkal érdekesebb és fontosabb számára Viel varázslata. Számára nem kétséges, hogy mit csinál a lány, és mint minden varázslat esetében, most is azonnal izgalomba jön.
Ez a mostani talán tényleg nem a legalkalmasabb pillanat, de elhatározza, hogy az első adandó alkalommal ki fogja majd kérdezni a tündérlányt arról, hogy mit és hogyan is tett az imént. Hogy mi a nem elem, hanem hit alapú mágia racionális háttere, már amennyiben ez a kérdés már nem önmagában is ellentmondás. Mert sejtése szerint Viel mágiája tényleg nem elemi mágia, amit ő is használhat és használ, éppen ezért talán még inkább kíváncsi, hogy pontosan hogyan is működik.*
- Erről jut eszembe! *mondja mindezek után.* Tanultam egy varázslatot éppen ma, ezért ez a faág. Gondoltam odaadom, hogy jobb kedvre derítsen. Nem tudom, hogy mennyire tartós, de remélem szép lesz. *koncentrál kicsit, és húzza végig kezét a száraz gally felett, majd Viel kezébe adja. Reméli, hogy ő elfogadja tőle, és azt is, hogy új varázslata tényleg sikerül, és nem egy szárazt faág lesz az, amit odaad neki mint ajándékot.*
- Igenis kapitány! *mondja ezek után Intnek, miután ő megkéri, hogy nyitogassa az ajtókat előttük, és miután tenyerébe zárta az eddig oly sok gondot okozó kis fogat, az első ajtót, a rendelőét máris valóban kinyitja, mert a néha kissé körülményes gondolkodás és beszéd ellenére tud azért gyors is lenni, ha akar, és amikor kell.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.01.28 15:28:03
A varázsló által megérintett fadarab életre kel, és azonnal friss hajtások nőnek ki belőle.
*Határozottan tetszik neki Viel elmélete, sőt, irigyli is őt ezért a derűs szemléletért, amit ő, talán a szülőfalujában eltöltött éveknek köszönhetően sohasem tudott magáévá tenni. Mindig hajlamos volt a borongásra és pesszimizmusra, mindez pedig olyan mélyen ivódott hószín bőre alá, egészen talán lelke legmélyéig, hogy máig nem volt képes levetkőzni teljesen, holott az utóbbi időben számtalan olyan dolog történt vele, ami bizonyos értelemben felülmúlta korábbi várakozásait.
A reményeit és az álmait persze nem, de jobban belegondolva, amit száműzetése napján a közeljövőben reálisan elérhetőnek tartott, azt már így is bőven túlteljesítette. Csak kár, hogy olyan tragédiák tarkították, vagy inkább feketítették be mindezt, mint az Aleniával, a nagy lázadás éjszakáján, vagy a Lau szülőházában történtek. Ha az élete egy leves lenne, akkor ezek az események lettek volna levébe a romlott hús, és a rosszul választott, majd túl is szórt fűszerek.
Körülbelül mint most Viel kedves szavai után Intath kis piszkálódása, bár hiába kapcsolja gondolatban egymáshoz a kettőt, érzi, hogy ez azért kicsit túlzás.*
- Köszönöm szépen! *köszöni ezért először is Vielnek meg, hogy elrakhatja a fogát, és csak utána fordul az elfhez. Talán a tündérlány optimista életszemlélete van rá olyan hatással, hogy éppen most könnyedén fogja fel a doki szavait, és eszében sincs megsértődni egyiken sem.*
- Ebben egyetértünk, de néha a káros babonák is tudnak hasznosak lenni mégis. *mosolyodik el.* Például, ha a népem kevésbé babonás, nem száműznek, így pedig nem találkozom soha Lauval és veletek, és nem lennék most itt. Ha pedig nem ismernél, azt nyilván bánnád te is, meg hát ki segített volna most kihúzni Viel fogát, ha éppen ebben a pillanatban az erdő mélyén bámulnék egy patakot mondjuk, vagy fákon szaladgáló mókusokat lesnék? Amúgy pedig, nyilván nem úgy gondoltam, hogy a tündéreket állatként tartja bárki a kert végében. Főleg nem mifelénk. Tudod, ha már pont a kutyák, ők is nagy becsben vannak tartva a szülőfalumban, nem hogy a tündérek, hiszen nagy segítségek a vadászatnál, meg hát éjjel is, ha éppen rókák ólálkodnak a környéken. És közben mégis akad olyan mesénk, aminek róka a hőse, szóval őket is kissé talán tisztelet övezi.
*Ebbe már persze nem megy mélyebben bele, mégis, - ezt bizony Thim tanúsíthatná, ha előkerülne, - amennyiben lelkes hallgatóságra talál, a nagyon szélsőséges eseteket leszámítva minden körülmények között nagyon szeret nagyon sokat beszélni.*
- Nem pont erre akarok elsősorban emlékezni, de erre is. *válaszol viszont inkább röviden Intath kérdésére, hiszen nem az a lényeg most, hogy ő mit mond, hanem, hogy Viel mielőbb minél jobban legyen.* De vicces volt az istállóban, kellemes kint a tónál, a vizsgálatod megnyugtatott, és még varázslatokat is tanultam, főztem is, találkoztam egy aranyos lánnyal, meg, ha ez az egész foghúzás Viel fájdalma miatt nem is kellemes emlék, de mégis olyan, amit soha nem csináltam, és nem is gondoltam volna soha, hogy valaha fogok, szóval csupa olyan kellemes, érdekes, vagy vicces dolog történt ma egyetlen nap alatt, ami máskor hatok tucatjába sem férne bele, nem hogy egyetlen napba.
*Ezek után azért természetesen félreáll, figyelmesen hallgatja a magyarázatot a sárkányfogról, de csak elneveti magát, amikor Intath azt mondja, hogy maga verekedett meg a gazdájával.*
- Persze, persze! *jegyzi meg. Az valahogy nem jut eszébe, hogy a sárkányfog egy fantázianév is lehet, ő továbbra is igazi sárkány igazi fogára gondol, így az elf handabandázása helyett sokkal érdekesebb és fontosabb számára Viel varázslata. Számára nem kétséges, hogy mit csinál a lány, és mint minden varázslat esetében, most is azonnal izgalomba jön.
Ez a mostani talán tényleg nem a legalkalmasabb pillanat, de elhatározza, hogy az első adandó alkalommal ki fogja majd kérdezni a tündérlányt arról, hogy mit és hogyan is tett az imént. Hogy mi a nem elem, hanem hit alapú mágia racionális háttere, már amennyiben ez a kérdés már nem önmagában is ellentmondás. Mert sejtése szerint Viel mágiája tényleg nem elemi mágia, amit ő is használhat és használ, éppen ezért talán még inkább kíváncsi, hogy pontosan hogyan is működik.*
- Erről jut eszembe! *mondja mindezek után.* Tanultam egy varázslatot éppen ma, ezért ez a faág. Gondoltam odaadom, hogy jobb kedvre derítsen. Nem tudom, hogy mennyire tartós, de remélem szép lesz. *koncentrál kicsit, és húzza végig kezét a száraz gally felett, majd Viel kezébe adja. Reméli, hogy ő elfogadja tőle, és azt is, hogy új varázslata tényleg sikerül, és nem egy szárazt faág lesz az, amit odaad neki mint ajándékot.*
- Igenis kapitány! *mondja ezek után Intnek, miután ő megkéri, hogy nyitogassa az ajtókat előttük, és miután tenyerébe zárta az eddig oly sok gondot okozó kis fogat, az első ajtót, a rendelőét máris valóban kinyitja, mert a néha kissé körülményes gondolkodás és beszéd ellenére tud azért gyors is lenni, ha akar, és amikor kell.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.01.28 15:28:03
A varázsló által megérintett fadarab életre kel, és azonnal friss hajtások nőnek ki belőle.
507. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-01-24 22:38:21
Üzenet elküldve: 2022-01-24 22:38:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1636
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1636
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*Luninari önmagához hűen hosszas magyarázatba kezd a tündérekről és a hozzájuk köthető hagyományokról aminek nem most van a helye. Nem azért mert már megbeszélték, hogy kellemetlen tud lenni ha valakibe pusztán a faja miatt belelátnak dolgokat hanem azért is mert az ezüst hajú kislánynak nem most kell ez a mesedélután. Majd ha itt végeztek és ágyba lett dugva és van kedve meghallgatni és jó eséllyel elaludni a lágy félvér hang kellemes búgására akkor mesélhet neki a lány. A doki közbe is szól ahhoz a témához, hogy a tündérek mágikusak volnának.*
-Ha ez így lenne nem rohadna a foga egyiknek se.
*Simizi meg a kis betege buksiját. Nem sértésnek szánta csak ez történt vele és nem elromlott benne valami. Az enyhe szag is ezt jelezte meg a fájdalom és ha megnézik látszik is rajta, hogy nem egészséges. Hasonlóan pozitív közbeszólásokat tesz a továbbiakban is.*
-Hiába okoz örömet a babona ha sokszor ártalmas.
-A kertben tündéreket tartani? Ez elég kegyetlen dolognak hangzik. Nem állatok azok.
-Emlékezni szeretnél erre?
*Az utolsó mondat főleg meglepte. Milyen hajlamai vannak annak a bájos félvérnek? Jó tényleg nem rossz műsor szokott lenni mikor vásárokba foghúzó érkezik. A kiabálás, meg a vér... De, hogy a lánynak is ilyen ízlése volna, azt nem nézte volna ki belőle. Hát nem semmi. Miközben pedig annak a kettőnek a szája jár, addig a férfinek a keze. Előkerül a két üveg Viel láthatóan nem túl nagy örömére, ami egy kis mosolyt azért odacsal az elf képére. Nem a rosszindulatút. Inkább kicsit aranyosnak tartja. Főleg mert hiszti se lesz ebből. Ügyes lány. Az első adagot tölti és közben kapja a kérdést a kutyákról. A korábbi beszélgetésben is megállta, hogy ne szóljon közbe, hogy nem kell félteni, azt a dögöt. Nem egyszerű az orvoslét és a betegekkel való bánás. Vissza kell fognia magát akkor is ha tudja, hogy igaza van. Végül csak vállat von.*
-Nem tudom. Nem értek hozzájuk. Gondolom kitörik maguknak vagy hasonló. Fogalmam sincs.
*Az első gyógyszer a helyzethez tökéletesen illő nevével a várt fogadtatást kapja. Csakhogy nemcsak a kislánytól hanem Luninari-tól is akit kicsit érettebbnek gondolt a doki ennél, de csak jót mosolyog és büszkén kihúzza magát.*
-Még szép hogy! És én magam verekedtem meg a gazdájával!
*Nem is hazudik nagyot. Tényleg megszenvedett vele míg a félvért megfürdette, meg bevonszolta, aztán az ágyába. Egyszer rá is esett. Csak, azt felejti el megemlíteni, hogy valójában neki lett adva és a tulajdoni jogát elvesztette fölötte az a csitri szóval nem is az övé volt mikor azzal a hálátlannal birkózott a doki. Viel viszont nem hiszi el a dolgot és le is rántja a leplet, hogy csak egy növényről van szó.*
-Kisebb szerintem mint egy sárkány foga, de olyan fehér. Egyszer majd megmutatom, hogy néz ki ha jobban leszel. És ez arra is jó, hogy megerősít egy kicsit és még gyorsabban gyógyulsz tőle.
*Le is gurul a lány torkán az elf nem kevés munkájának gyümölcse. Nem könnyű ugyanis fél kézzel kipréselni a levet azokból És nem maradt még egy teljes kortynyi. A következő adag iránt már nem olyan lelkes a lány. Nem várt mást tőle az elf. Más körökből származnak. Ez azon is látszik, hogy mikor tartja neki a vödröt és ő beleköpi a véres, nyálas pálinkát azért feléled a férfiben a régi kalóz ösztön, hogy még úgy is megigya, de sikerül visszafojtani. Kár azért a kortyért. Leteszi a vödröt és ismét ad egy kis buksi simit az ezüst hajúnak. Most már minden rosszon túl vannak.*
-Nagyon ügyes voltál!
*Azon, hogy várjon kérdőn néz a lányra és látja, hogy az elkezd imádkozni. Igen volt szó róla, hogy az a fényistennőnek a híve vagy valami ilyesmi. Kár tagadni egy kicsit bántja az elfet a dolog. Ő úgy kikapta, azt a fogat mint a csuda és mégse kap se imát, se semmit. Ha a tündérke befejezte oda is lép elé és lehajol hozzá.*
-Na, kapaszkodj a nyakamba kincsem! A szobádba viszlek. Luninari! Kérlek nyisd ki nekünk az ajtókat!
*Azzal ha a másik szót fogadott már kapja is kézbe a kis betegét.*
*Luninari önmagához hűen hosszas magyarázatba kezd a tündérekről és a hozzájuk köthető hagyományokról aminek nem most van a helye. Nem azért mert már megbeszélték, hogy kellemetlen tud lenni ha valakibe pusztán a faja miatt belelátnak dolgokat hanem azért is mert az ezüst hajú kislánynak nem most kell ez a mesedélután. Majd ha itt végeztek és ágyba lett dugva és van kedve meghallgatni és jó eséllyel elaludni a lágy félvér hang kellemes búgására akkor mesélhet neki a lány. A doki közbe is szól ahhoz a témához, hogy a tündérek mágikusak volnának.*
-Ha ez így lenne nem rohadna a foga egyiknek se.
*Simizi meg a kis betege buksiját. Nem sértésnek szánta csak ez történt vele és nem elromlott benne valami. Az enyhe szag is ezt jelezte meg a fájdalom és ha megnézik látszik is rajta, hogy nem egészséges. Hasonlóan pozitív közbeszólásokat tesz a továbbiakban is.*
-Hiába okoz örömet a babona ha sokszor ártalmas.
-A kertben tündéreket tartani? Ez elég kegyetlen dolognak hangzik. Nem állatok azok.
-Emlékezni szeretnél erre?
*Az utolsó mondat főleg meglepte. Milyen hajlamai vannak annak a bájos félvérnek? Jó tényleg nem rossz műsor szokott lenni mikor vásárokba foghúzó érkezik. A kiabálás, meg a vér... De, hogy a lánynak is ilyen ízlése volna, azt nem nézte volna ki belőle. Hát nem semmi. Miközben pedig annak a kettőnek a szája jár, addig a férfinek a keze. Előkerül a két üveg Viel láthatóan nem túl nagy örömére, ami egy kis mosolyt azért odacsal az elf képére. Nem a rosszindulatút. Inkább kicsit aranyosnak tartja. Főleg mert hiszti se lesz ebből. Ügyes lány. Az első adagot tölti és közben kapja a kérdést a kutyákról. A korábbi beszélgetésben is megállta, hogy ne szóljon közbe, hogy nem kell félteni, azt a dögöt. Nem egyszerű az orvoslét és a betegekkel való bánás. Vissza kell fognia magát akkor is ha tudja, hogy igaza van. Végül csak vállat von.*
-Nem tudom. Nem értek hozzájuk. Gondolom kitörik maguknak vagy hasonló. Fogalmam sincs.
*Az első gyógyszer a helyzethez tökéletesen illő nevével a várt fogadtatást kapja. Csakhogy nemcsak a kislánytól hanem Luninari-tól is akit kicsit érettebbnek gondolt a doki ennél, de csak jót mosolyog és büszkén kihúzza magát.*
-Még szép hogy! És én magam verekedtem meg a gazdájával!
*Nem is hazudik nagyot. Tényleg megszenvedett vele míg a félvért megfürdette, meg bevonszolta, aztán az ágyába. Egyszer rá is esett. Csak, azt felejti el megemlíteni, hogy valójában neki lett adva és a tulajdoni jogát elvesztette fölötte az a csitri szóval nem is az övé volt mikor azzal a hálátlannal birkózott a doki. Viel viszont nem hiszi el a dolgot és le is rántja a leplet, hogy csak egy növényről van szó.*
-Kisebb szerintem mint egy sárkány foga, de olyan fehér. Egyszer majd megmutatom, hogy néz ki ha jobban leszel. És ez arra is jó, hogy megerősít egy kicsit és még gyorsabban gyógyulsz tőle.
*Le is gurul a lány torkán az elf nem kevés munkájának gyümölcse. Nem könnyű ugyanis fél kézzel kipréselni a levet azokból És nem maradt még egy teljes kortynyi. A következő adag iránt már nem olyan lelkes a lány. Nem várt mást tőle az elf. Más körökből származnak. Ez azon is látszik, hogy mikor tartja neki a vödröt és ő beleköpi a véres, nyálas pálinkát azért feléled a férfiben a régi kalóz ösztön, hogy még úgy is megigya, de sikerül visszafojtani. Kár azért a kortyért. Leteszi a vödröt és ismét ad egy kis buksi simit az ezüst hajúnak. Most már minden rosszon túl vannak.*
-Nagyon ügyes voltál!
*Azon, hogy várjon kérdőn néz a lányra és látja, hogy az elkezd imádkozni. Igen volt szó róla, hogy az a fényistennőnek a híve vagy valami ilyesmi. Kár tagadni egy kicsit bántja az elfet a dolog. Ő úgy kikapta, azt a fogat mint a csuda és mégse kap se imát, se semmit. Ha a tündérke befejezte oda is lép elé és lehajol hozzá.*
-Na, kapaszkodj a nyakamba kincsem! A szobádba viszlek. Luninari! Kérlek nyisd ki nekünk az ajtókat!
*Azzal ha a másik szót fogadott már kapja is kézbe a kis betegét.*
506. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-01-22 16:49:22
Üzenet elküldve: 2022-01-22 16:49:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*Viel kíváncsian hallgatja Luni beszámolóját, főleg a hitre eső részét. Ezt a részét nem kell magyaráznia, hiszen ő maga is Eeyr Úrnő tanai szerint nevelkedett, és úgy van vele, hogy a logika nem adhat mindenre magyarázatot. Ahogy abban is biztos, hogy ennek így kellett lennie.*
- Egyáltalán nem butaság! Ez a fogacska jól szolgált engem, de sajnos valami elromlott benne, ezért már nem jó arra, amire régen. *Fejti ki az elméletét jókedvűen.* Ettől még nem tartom kizártnak, hogy valakinek örömet tudna okozni. Ha igen, akkor hasznosabb, mint gondoltam volna! Mindenesetre itt nálunk a tündérek nem a kert végében laknak, hanem egy van, és az is az emeleten – hacsak nem Árnyékra gondolunk. Szerintem ő is egy tündér, csak másképp. *Kuncog egy kicsit a saját kis tréfáján. Egyáltalán nem bánja, hogy Luni elrakja a fogacskát, sőt, arra gondol, bárcsak valami széppel is szolgálhatna, de most jó ideig még egy süteményt se készíthet majd, vagy ilyesmi, és még a többiekre kell testálnia a házimunka rá eső részét is. Csak az vigasztalja, hogy ő is szó nélkül megtenné ezt a többiekért.
Viel arcán látszik némi gyermeki csalódottság, mikor Intath kihúzza a dugót az üvegből. Ez azonban most valami más, és gusztusosabban néz ki, mint az előző dolog. Persze a tündér nem buta, tudja jól, hogy ez önmagában nem jelent semmit, lehet, hogy ha beleszimatol, megváltozik majd róla a véleménye. Talán a legjobb az, ha nem is vesz addig levegőt.*
- És vajon hogyan oldják meg? *Kérdez közbe azért. Nem tudja elképzelni, mit csinál egy kutyus, ha fáj a foga. Nem tudja magának kihúzni. Talán eszeget rá valami füvet, ami jót tesz neki? Ilyenkor bánja, hogy nem beszéli Árnyék nyelvét, olyan érdekes dolgokat tudhatna meg tőle…*
- Sárkányfogbóól? *Osztozik Luni csodálkozásában, mert még nem hallott erről. Intath tudja a legjobban, hogy a kis tündér egyszerűen rajong a sárkányokért, és ami könyvet csak talált róluk, mindet kiolvasta. Sejti azért, hogy ez valami növény neve lehet, nem pedig sárkányok fogát tördelik ki a cél érdekében.* Miért nevezték el így? Hasonlít egy sárkány fogára? És miért jó nekem?
*De azért a faggatózás mellett azt is hajlandó megcsinálni, amire a doki kéri. Tényleg nem a legfinomabb az itóka, de annál az előzőnél jobb, le is gördíti hamar, és visszaadja a pohárkát. Már megy is bele az a büdi bigyó, amit hála az égnek, végre már nem kell meginnia. Szinte el is felejtette a nagy izgalomban.*
- Nem is akarom! *Szögezi le szigorúan. Még hogy nem _muszáj_! Mintha bárki is szórakozásból kortyolgatná ezt a vacak ízű gyógyszert. Ki hallott már ilyet? A szájába veszi a büdi dolgot, és ahogy megérzi a csípősségét, már köpi is ki. Alábecsülte a sebét egyébként, az ép szeme csak úgy magától elkezd könnyezni.*
- Húha… Au… *Nyöszörög az arcához kapva. Aztán hirtelen a sok fájdalmon át eszébe jut valami, amivel kapcsolatban még Luni ültetett bogarat a fülébe az imént. Hiszen tud varázsolni!*
- Megpróbálok valamit. *Mondja, és saját mellkasára teszi a kezét, és felidézi a tanult igét. Nagyon koncentrál, hátha bejön a kis trükkje.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
*Viel kíváncsian hallgatja Luni beszámolóját, főleg a hitre eső részét. Ezt a részét nem kell magyaráznia, hiszen ő maga is Eeyr Úrnő tanai szerint nevelkedett, és úgy van vele, hogy a logika nem adhat mindenre magyarázatot. Ahogy abban is biztos, hogy ennek így kellett lennie.*
- Egyáltalán nem butaság! Ez a fogacska jól szolgált engem, de sajnos valami elromlott benne, ezért már nem jó arra, amire régen. *Fejti ki az elméletét jókedvűen.* Ettől még nem tartom kizártnak, hogy valakinek örömet tudna okozni. Ha igen, akkor hasznosabb, mint gondoltam volna! Mindenesetre itt nálunk a tündérek nem a kert végében laknak, hanem egy van, és az is az emeleten – hacsak nem Árnyékra gondolunk. Szerintem ő is egy tündér, csak másképp. *Kuncog egy kicsit a saját kis tréfáján. Egyáltalán nem bánja, hogy Luni elrakja a fogacskát, sőt, arra gondol, bárcsak valami széppel is szolgálhatna, de most jó ideig még egy süteményt se készíthet majd, vagy ilyesmi, és még a többiekre kell testálnia a házimunka rá eső részét is. Csak az vigasztalja, hogy ő is szó nélkül megtenné ezt a többiekért.
Viel arcán látszik némi gyermeki csalódottság, mikor Intath kihúzza a dugót az üvegből. Ez azonban most valami más, és gusztusosabban néz ki, mint az előző dolog. Persze a tündér nem buta, tudja jól, hogy ez önmagában nem jelent semmit, lehet, hogy ha beleszimatol, megváltozik majd róla a véleménye. Talán a legjobb az, ha nem is vesz addig levegőt.*
- És vajon hogyan oldják meg? *Kérdez közbe azért. Nem tudja elképzelni, mit csinál egy kutyus, ha fáj a foga. Nem tudja magának kihúzni. Talán eszeget rá valami füvet, ami jót tesz neki? Ilyenkor bánja, hogy nem beszéli Árnyék nyelvét, olyan érdekes dolgokat tudhatna meg tőle…*
- Sárkányfogbóól? *Osztozik Luni csodálkozásában, mert még nem hallott erről. Intath tudja a legjobban, hogy a kis tündér egyszerűen rajong a sárkányokért, és ami könyvet csak talált róluk, mindet kiolvasta. Sejti azért, hogy ez valami növény neve lehet, nem pedig sárkányok fogát tördelik ki a cél érdekében.* Miért nevezték el így? Hasonlít egy sárkány fogára? És miért jó nekem?
*De azért a faggatózás mellett azt is hajlandó megcsinálni, amire a doki kéri. Tényleg nem a legfinomabb az itóka, de annál az előzőnél jobb, le is gördíti hamar, és visszaadja a pohárkát. Már megy is bele az a büdi bigyó, amit hála az égnek, végre már nem kell meginnia. Szinte el is felejtette a nagy izgalomban.*
- Nem is akarom! *Szögezi le szigorúan. Még hogy nem _muszáj_! Mintha bárki is szórakozásból kortyolgatná ezt a vacak ízű gyógyszert. Ki hallott már ilyet? A szájába veszi a büdi dolgot, és ahogy megérzi a csípősségét, már köpi is ki. Alábecsülte a sebét egyébként, az ép szeme csak úgy magától elkezd könnyezni.*
- Húha… Au… *Nyöszörög az arcához kapva. Aztán hirtelen a sok fájdalmon át eszébe jut valami, amivel kapcsolatban még Luni ültetett bogarat a fülébe az imént. Hiszen tud varázsolni!*
- Megpróbálok valamit. *Mondja, és saját mellkasára teszi a kezét, és felidézi a tanult igét. Nagyon koncentrál, hátha bejön a kis trükkje.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
505. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-01-15 12:59:03
Üzenet elküldve: 2022-01-15 12:59:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 684
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 684
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Fogas kérdés//
*Úgy van vele, hogy ameddig beszélgetnek és ölelkeznek Viel addig sem a fájdalomra koncentrál, ami mindenképpen jó, ő pedig amúgy is beszélgetni és ölelkezni is egyaránt szeret nagyon.
Ami viszont a lány kérdésére adandó választ illeti, egy röpke pillanatra ezen azért elbizonytalanodik, hogy belemenjen-e mélyebben. Ha valamit, akkor azt nagyon is pontosan tudja, hogy milyen károsak tudnak lenni az előítéletek. Igaz mondjuk az is, hogy azt, hogy a tündérek és a velük kapcsolatos dolgok általában szerencsét hoznak, nem feltétlenül nevezné ennek, de ettől még mindenképpen valami ilyesmi. Viszont, ami őt illeti, ha választhatna, akkor bizony inkább szeretné azt, hogyha valami jót várnának tőle, pusztán azért mert félvér, nem pedig ennek az ellenkezőjét.
Furcsa, hogy Intel nem rég beszéltek erről, még talán kint a tónak a partján, ha pedig nem ott, akkor itt a rendelőben, az azonban biztos, hogy éppen ma délután történt. Akkor éppen nevettek azon, hogyan képesek egyesek misztifikálni azt, ami általuk nem ismert, mondjuk a városban élők az erdei elfeket, vagy az ő egykori otthonának lakói a tündéreket. Most talán ő maga esik kicsit ebbe a hibába mégis a foggal.
Viszont, ha már Viel kérdezte, természetesen nem fog hazudni. Különben is úgy van vele, hogy jobb, ha beszél. Addig is kicsit eltereli a lány figyelmét a fájdalomról, - már amennyiben az lehetséges, - meg a kisebb sokkról, amit apró teste nyilván átélt az előbb.*
- Tudom, hogy butaság, de hát tudod, hogy ahol felnőttem ott minden tündérre úgy tekintenek, mint mágikus lényekre, akik szerencsét hoznak, bár valószínű, hogy mondjuk valamiféle elemi és belülről jövő mágia tényleg átitat titeket, akkor is, ha nem tanultok mágiát. *kezd bele a magyarázatba.* Viszont a szerencsehozásnak nyilván nincsen racionális alapja, de ettől még szép dolog hinni benne szerintem. Anya papnő volt, így sokkal babonásabb nálam, és sokkal mélyebben hisz az ilyesmiben, mint én. Szerintem pedig ameddig a hit valamiféle örömet okoz valakinek, addig jobb hagyni, hogy abban higgyen, amiben csak akar. Intnek már épp említettem ma, de van mifelénk egy mondás, ami szerint minden kert szebb, ha elhisszük, hogy a végében tündérek laknak. A lényeg, hogy bár neked nem hozott szerencsét ez a fog, mert sok fájdalmat okozott, de anya biztosan örülni fog majd, ha odaadom neki ajándékba. Bár az is lehet, hogy rossz előjelnek tekintené, pont mert egy tündérnek okozott fájdalmat, nem tudom. Majd kiderül. De, ha nem fogadja el, akkor elrakom én csak úgy ennek a napnak az emlékére. Mert sok minden történt ma, amire később emlékezni szeretnék. *mosolyog, nehezen állva meg, hogy egyben ne nevesse el magát, mert a mostból a közelmúltba visszanézve nem csak arra emlékszik szívesen, hogyan álltak Intathal összeölelkezve a tóparton mielőtt még Árnyék megjelent, valamint, hogy utána milyen nagyszerű varázslatokat tanult, hanem kedvenc orvosuk látványos kiborulására is, amit az istállóban vitt véghez, amikor meglátta Kormoskát.*
- Árnyék miatt ne aggódj, mindent elmondok neki és megnyugtatom. *mosolyog aztán szándéka szerint most is megnyugtatóan, nehezen leplezve azt, hogy magában kicsit ismét csak mulat, amikor arra gondol, hogy szegény Intath mennyire képtelen lehet megérteni, hogy ők ketten így beszélnek egy kutyáról.
Végül azért van olyan is, amire neki kell felkapnia a fejét.*
- Sárkányfogból van, komolyan? *szakad ki belőle a meglepett kérdés Intath szavai után, miközben kicsit félreáll, hogy a tündérlány hozzá tudjon férni a gyógyszerhez. Számára a sárkányok legalább annyira csak legendák és mesék, mint egykori népének az elmúlt évszázadok homályába vesző hősei, bár úgy tudja, hogy léteznek, csak ritkák, mint a fehér holló. Így kissé nehezen hiszi el, amint Int mond, sőt, valószínűbbnek tartja, hogy viccel, épp a foghúzás miatt, ugyanakkor, ha biztosítja róla, hogy komolyan beszélt, nem fogja megkérdőjelezni és elhiszi, hogy tényleg szerzett valahonnan ilyen csodálatos italt.
Miközben várja a választ elmegy inkább azért a száraz faágért, amit magával hozott, és a falnak támasztott miután belépett, de egyelőre nem csinál vele semmit, csak tartogatja a kezében, mint akinek még határozott célja van vele, bár egyelőre még nem árulja el, hogy micsoda. Kicsit talán már így is sokat beszélt az előbb.*
*Úgy van vele, hogy ameddig beszélgetnek és ölelkeznek Viel addig sem a fájdalomra koncentrál, ami mindenképpen jó, ő pedig amúgy is beszélgetni és ölelkezni is egyaránt szeret nagyon.
Ami viszont a lány kérdésére adandó választ illeti, egy röpke pillanatra ezen azért elbizonytalanodik, hogy belemenjen-e mélyebben. Ha valamit, akkor azt nagyon is pontosan tudja, hogy milyen károsak tudnak lenni az előítéletek. Igaz mondjuk az is, hogy azt, hogy a tündérek és a velük kapcsolatos dolgok általában szerencsét hoznak, nem feltétlenül nevezné ennek, de ettől még mindenképpen valami ilyesmi. Viszont, ami őt illeti, ha választhatna, akkor bizony inkább szeretné azt, hogyha valami jót várnának tőle, pusztán azért mert félvér, nem pedig ennek az ellenkezőjét.
Furcsa, hogy Intel nem rég beszéltek erről, még talán kint a tónak a partján, ha pedig nem ott, akkor itt a rendelőben, az azonban biztos, hogy éppen ma délután történt. Akkor éppen nevettek azon, hogyan képesek egyesek misztifikálni azt, ami általuk nem ismert, mondjuk a városban élők az erdei elfeket, vagy az ő egykori otthonának lakói a tündéreket. Most talán ő maga esik kicsit ebbe a hibába mégis a foggal.
Viszont, ha már Viel kérdezte, természetesen nem fog hazudni. Különben is úgy van vele, hogy jobb, ha beszél. Addig is kicsit eltereli a lány figyelmét a fájdalomról, - már amennyiben az lehetséges, - meg a kisebb sokkról, amit apró teste nyilván átélt az előbb.*
- Tudom, hogy butaság, de hát tudod, hogy ahol felnőttem ott minden tündérre úgy tekintenek, mint mágikus lényekre, akik szerencsét hoznak, bár valószínű, hogy mondjuk valamiféle elemi és belülről jövő mágia tényleg átitat titeket, akkor is, ha nem tanultok mágiát. *kezd bele a magyarázatba.* Viszont a szerencsehozásnak nyilván nincsen racionális alapja, de ettől még szép dolog hinni benne szerintem. Anya papnő volt, így sokkal babonásabb nálam, és sokkal mélyebben hisz az ilyesmiben, mint én. Szerintem pedig ameddig a hit valamiféle örömet okoz valakinek, addig jobb hagyni, hogy abban higgyen, amiben csak akar. Intnek már épp említettem ma, de van mifelénk egy mondás, ami szerint minden kert szebb, ha elhisszük, hogy a végében tündérek laknak. A lényeg, hogy bár neked nem hozott szerencsét ez a fog, mert sok fájdalmat okozott, de anya biztosan örülni fog majd, ha odaadom neki ajándékba. Bár az is lehet, hogy rossz előjelnek tekintené, pont mert egy tündérnek okozott fájdalmat, nem tudom. Majd kiderül. De, ha nem fogadja el, akkor elrakom én csak úgy ennek a napnak az emlékére. Mert sok minden történt ma, amire később emlékezni szeretnék. *mosolyog, nehezen állva meg, hogy egyben ne nevesse el magát, mert a mostból a közelmúltba visszanézve nem csak arra emlékszik szívesen, hogyan álltak Intathal összeölelkezve a tóparton mielőtt még Árnyék megjelent, valamint, hogy utána milyen nagyszerű varázslatokat tanult, hanem kedvenc orvosuk látványos kiborulására is, amit az istállóban vitt véghez, amikor meglátta Kormoskát.*
- Árnyék miatt ne aggódj, mindent elmondok neki és megnyugtatom. *mosolyog aztán szándéka szerint most is megnyugtatóan, nehezen leplezve azt, hogy magában kicsit ismét csak mulat, amikor arra gondol, hogy szegény Intath mennyire képtelen lehet megérteni, hogy ők ketten így beszélnek egy kutyáról.
Végül azért van olyan is, amire neki kell felkapnia a fejét.*
- Sárkányfogból van, komolyan? *szakad ki belőle a meglepett kérdés Intath szavai után, miközben kicsit félreáll, hogy a tündérlány hozzá tudjon férni a gyógyszerhez. Számára a sárkányok legalább annyira csak legendák és mesék, mint egykori népének az elmúlt évszázadok homályába vesző hősei, bár úgy tudja, hogy léteznek, csak ritkák, mint a fehér holló. Így kissé nehezen hiszi el, amint Int mond, sőt, valószínűbbnek tartja, hogy viccel, épp a foghúzás miatt, ugyanakkor, ha biztosítja róla, hogy komolyan beszélt, nem fogja megkérdőjelezni és elhiszi, hogy tényleg szerzett valahonnan ilyen csodálatos italt.
Miközben várja a választ elmegy inkább azért a száraz faágért, amit magával hozott, és a falnak támasztott miután belépett, de egyelőre nem csinál vele semmit, csak tartogatja a kezében, mint akinek még határozott célja van vele, bár egyelőre még nem árulja el, hogy micsoda. Kicsit talán már így is sokat beszélt az előbb.*
504. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-01-14 09:10:43
Üzenet elküldve: 2022-01-14 09:10:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1636
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1636
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*Azért a dokiban nem csak az-az ártatlan gondolat volt, hogy elősegítse a trauma feldolgozását vagy Luninari-nak megnyugtatni a tündért hanem az is, hogy szeret lányokat ölelgetni, egyszerre kettőt meg még jobban szeret. Közösen ki is élvezik ezt a pillanatot amit Viel szakít meg. A két lány még kap egy-egy buksisimit a lélekben feltöltődött dokitól, majd a férfi fordul is a az egyik polchoz amiről egy üveget le is emel. Bizony nem lett elfelejtve. Sőt, az ezüst hajú pont magának köszönheti, hogy ölelés helyett hamarabb eljön ez rész. A fogával kihúzza a dugót és a kis feles pohárba amiből eddig ivott a tündérke, ki is tölti a tejszerű folyadékot. Közben a kérdésre is odafigyel.*
-Nem nyúlnék kutya szájába. Azok megoldják maguknak ha fáj.
*Gondolja ő. Őszintén szólva fogalma sincs, de mikor mindkét keze megvolt akkor se tett volna ilyesmit, most meg főleg. Azzal át is nyújtja a kis pohárkát.*
-Ezt tessék meginni. Sárkányfogból van úgyhogy pont jó lesz most neked. Az íze lehet, hogy fura.
*Vigyorog a saját fogas viccén és közben a pityókaszeszt is készíti, hogy ha újra üres a pohár azzal töltse meg.*
-Most nem muszáj meginnod. Ott a vödör abba köpheted. Vedd a szádba nem kell gurgulázni vele csak érzed, hogy csíp és kiköpöd.
*Mosolyog továbbra is kedvesen pedig tudja, hogy ez se lesz túl jó érzés, de ez már tényleg az utolsó. Ezek után szerencsére már nem kell többet bántani. Gyógyulgathat.*
*Azért a dokiban nem csak az-az ártatlan gondolat volt, hogy elősegítse a trauma feldolgozását vagy Luninari-nak megnyugtatni a tündért hanem az is, hogy szeret lányokat ölelgetni, egyszerre kettőt meg még jobban szeret. Közösen ki is élvezik ezt a pillanatot amit Viel szakít meg. A két lány még kap egy-egy buksisimit a lélekben feltöltődött dokitól, majd a férfi fordul is a az egyik polchoz amiről egy üveget le is emel. Bizony nem lett elfelejtve. Sőt, az ezüst hajú pont magának köszönheti, hogy ölelés helyett hamarabb eljön ez rész. A fogával kihúzza a dugót és a kis feles pohárba amiből eddig ivott a tündérke, ki is tölti a tejszerű folyadékot. Közben a kérdésre is odafigyel.*
-Nem nyúlnék kutya szájába. Azok megoldják maguknak ha fáj.
*Gondolja ő. Őszintén szólva fogalma sincs, de mikor mindkét keze megvolt akkor se tett volna ilyesmit, most meg főleg. Azzal át is nyújtja a kis pohárkát.*
-Ezt tessék meginni. Sárkányfogból van úgyhogy pont jó lesz most neked. Az íze lehet, hogy fura.
*Vigyorog a saját fogas viccén és közben a pityókaszeszt is készíti, hogy ha újra üres a pohár azzal töltse meg.*
-Most nem muszáj meginnod. Ott a vödör abba köpheted. Vedd a szádba nem kell gurgulázni vele csak érzed, hogy csíp és kiköpöd.
*Mosolyog továbbra is kedvesen pedig tudja, hogy ez se lesz túl jó érzés, de ez már tényleg az utolsó. Ezek után szerencsére már nem kell többet bántani. Gyógyulgathat.*
503. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-01-13 09:14:16
Üzenet elküldve: 2022-01-13 09:14:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*Félreértés ne essék, Viel nagyra értékeli Luni kísérletét, hogy megvigasztalja, hiszen ismeri a lányt, tudja jól, hogy csupa szív és csupa szeretet. Sőt, a kérdéseivel visszarántja egy kicsit a racionalitás talajára, így nem tudja megadni magát a nyafogásnak és kínlódásnak, pedig különben csak ennyi telne tőle – ezzel pedig okvetlenül is kellemetlenséget okozna a barátainak, akik annyira rendesen viselkednek vele. Intath kezdeményezésére mind nagyon összeölelgetik egymást, a kislány pedig úgy érzi magát, mintha egy nagy puha szeretetfelhő lennének ők hárman. A fájdalmai ellenére még egy picit el is pilled odabent, nagyokat pislant. Micsoda csapat! Egy dolog azonban szöget üt a fejébe, kipattan a szeme.*
- Emlékbe? Nem is tudtam, hogy ez olyan különleges dolog. De persze, tedd el nyugodtan! *Csodálkozik. Nem ugrik be neki azonnal, csak némi gondolkodás után jön rá, hogy Luni valamilyen szerencsét tulajdonít a tündéreknek, legalább is ezt mondta. Talán ez is valami olyasmi lehet a számára. Viel nem vette észre, hogy az ittléte bárkinek szerencsét hozna – kivéve neki magának. Hatalmas mázli, hogy ilyen kedves barátokkal van körülvéve, akik segítenek megszabadítani a kegyetlenül fájó fogától, például. Meg vigyáznak a kutyusára, amíg ő az ágyat nyomja.*
- Ha beszélsz Árnyékkal, mondd meg neki, hogy minden rendben ment. *Vidul fel a bundás barátja említésére is. Sajnálja, hogy nem találkozhatnak, de hát így alakult. A saras tappancsaival mindent összekoszolna idebent, és még az sem biztos, hogy tudja, hogy kell viselkedni egy házban. Ilyen ez a szeleburdi Árnyék fiú.*
- Jut eszembe, Intath… Te már húztál kutyafogat? *Teszi fel a kérdést Viel, ami már régóta motoz benne, és egy kíváncsi kisgyerek csillogásával a szemében kukkant fel a dokibácsira, miután elengedték egymást. Furcsán hiányérzete van, de rá is jön, miért: a leves még váratni fog magára, ugyanis öblögetnie kell azzal a vacak ízű löttyel. Talán ha a kutyusokról beszél, a doki elfelejti, és később kell megint belelefetyelnie.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.01.13 09:15:09
*Félreértés ne essék, Viel nagyra értékeli Luni kísérletét, hogy megvigasztalja, hiszen ismeri a lányt, tudja jól, hogy csupa szív és csupa szeretet. Sőt, a kérdéseivel visszarántja egy kicsit a racionalitás talajára, így nem tudja megadni magát a nyafogásnak és kínlódásnak, pedig különben csak ennyi telne tőle – ezzel pedig okvetlenül is kellemetlenséget okozna a barátainak, akik annyira rendesen viselkednek vele. Intath kezdeményezésére mind nagyon összeölelgetik egymást, a kislány pedig úgy érzi magát, mintha egy nagy puha szeretetfelhő lennének ők hárman. A fájdalmai ellenére még egy picit el is pilled odabent, nagyokat pislant. Micsoda csapat! Egy dolog azonban szöget üt a fejébe, kipattan a szeme.*
- Emlékbe? Nem is tudtam, hogy ez olyan különleges dolog. De persze, tedd el nyugodtan! *Csodálkozik. Nem ugrik be neki azonnal, csak némi gondolkodás után jön rá, hogy Luni valamilyen szerencsét tulajdonít a tündéreknek, legalább is ezt mondta. Talán ez is valami olyasmi lehet a számára. Viel nem vette észre, hogy az ittléte bárkinek szerencsét hozna – kivéve neki magának. Hatalmas mázli, hogy ilyen kedves barátokkal van körülvéve, akik segítenek megszabadítani a kegyetlenül fájó fogától, például. Meg vigyáznak a kutyusára, amíg ő az ágyat nyomja.*
- Ha beszélsz Árnyékkal, mondd meg neki, hogy minden rendben ment. *Vidul fel a bundás barátja említésére is. Sajnálja, hogy nem találkozhatnak, de hát így alakult. A saras tappancsaival mindent összekoszolna idebent, és még az sem biztos, hogy tudja, hogy kell viselkedni egy házban. Ilyen ez a szeleburdi Árnyék fiú.*
- Jut eszembe, Intath… Te már húztál kutyafogat? *Teszi fel a kérdést Viel, ami már régóta motoz benne, és egy kíváncsi kisgyerek csillogásával a szemében kukkant fel a dokibácsira, miután elengedték egymást. Furcsán hiányérzete van, de rá is jön, miért: a leves még váratni fog magára, ugyanis öblögetnie kell azzal a vacak ízű löttyel. Talán ha a kutyusokról beszél, a doki elfelejti, és később kell megint belelefetyelnie.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.01.13 09:15:09
502. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-01-07 22:40:54
Üzenet elküldve: 2022-01-07 22:40:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 684
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 684
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Fogas kérdés//
*Úgy érzi, hogy nem sokat tesz hozzá Viel megnyugtatásához, vagy a vigasztalásához, de, ami azt illeti nem is nagyon van tapasztalata hasonlóban.
Ha a szülői házban beteg volt, akit ápolni, nyugtatni, vagy vigasztalni kellett, az természetesen mindig ő volt, egyetlen alkalmat leszámítva, amikor magas láztól vergődött sokáig, és eléggé kétesélyes volt, hogy életben marad-e egyáltalán, mert akkor édesanyját kellett megnyugtatni, leginkább persze az ő életben tartásával és meggyógyításával, de hát értelemszerűen ezt nem ő maga csinálta, bár lehetőségeihez képest életéért azért mindenképpen küzdött és harcolt, nyilván még öntudatlanul is.
Jobban belegondolva, arra sem emlékszik, hogy édesanyja valaha is lett volna beteg, legalábbis annyira beteg, hogy valamilyen szinten is az ő segítségére szoruljon. Alenián sem sokat segítgetett, szóval mindent egybevetve nem csak tapasztalata nincsen, hanem lehet érzéke sem nagyon mindahhoz, ami a gyógyítással jár, szerencsére azonban Intathnak ez a hivatása, így ez a probléma is megoldódik, bár azért van egy olyan érzése, hogy a tündérlánynak bármit is mondanak, igazából majd csak akkor lesz igazán jól, amikor elmúlik majd a fog által maga mögött hagyott fájdalom.
Viszont ő csak főzött neki finom levest, amennyire tudta lefogta, mellette volt, talán ez sem kevés, Viel legalábbis hálásnak tűnik, valamint továbbra is jól kezeli az egész helyzetet. Még viccelődik is, amit ő lehet hasonló helyzetben nem lenne képes megtenni, még akkor sem, ha félni egyébként nem félne, legalábbis nem jobban, mint bárki más, akiből éppen ki kell szedni egy törött, vagy begyulladt fogat.*
- Akkor elraknám emlékbe majd én, ha nem bánod. *mondja a lány fejrázását látva, bár pontos ötlete még nincsen, hogy mit kezd majd a kihúzott foggal, de a legvalószínűbb, hogy tényleg édesanyjának lesz ajándék, főleg, hogy miatta kicsit azért lelkifurdalása van. Rábeszélte, hogy maradjon vele még egy kicsit, erre pedig akárhányszor elhagyja a szobáját, valahogy mindig közbejön valami, és sokkal később tér vissza, mint arra józan elf ésszel számítani lehetne.*
- Árnyékért ne aggódj, majd gondoskodom róla ameddig pihensz, holnapra pedig már biztosan tényleg kutya bajod. Később majd ágyba viszem neked a levest. *biztatja a lányt, újabb feladatokat magára vállalva, mivel a szentimentális és csendben elmélkedő mellett, van énjének egy gyakorlatias oldala is.
Amúgy is ígért valami finomat a házőrzőjüknek korábban, és amilyen okos az a kutya, azt sem zárja ki, hogy pontosan értette, hogy mit mondott neki, ő pedig már csak ezért sem szegné meg neki adott ígéretét.
Az Int által kezdeményezett közös ölelés viszont egyelőre a jelen és imént tett ígéretei közé áll. Úgy tűnik, hogy nála ez mindig bejön, főleg, hogy ezúttal nem csak Intet, hanem Vielt is megölelheti, amire természetesen ki is használja az alkalmat. Nem is nagyon szeretné elrontani a pillanat varázsát, majd véget vet neki helyette, aki akar, bár gyanítja, hogy nem fog sokáig tartani, mivel úgy sejti, hogy mivel a tündérlány testét éppen elég nagy sokk érte nem rég, jó eséllyel pihenésre lesz mihamarabb szüksége. Esetleg újabb gyógyszerre, ami talán valamit csillapít a fájdalmán. Majdnem megkérdezi azt, hogy van-e itt ilyesmi, aztán inkább úgy dönt, hogy mégsem, főleg, hogy biztosan van. Inkább kiélvezi kicsit a nem mindennapi pillanatot, aminek éppen a részese.*
*Úgy érzi, hogy nem sokat tesz hozzá Viel megnyugtatásához, vagy a vigasztalásához, de, ami azt illeti nem is nagyon van tapasztalata hasonlóban.
Ha a szülői házban beteg volt, akit ápolni, nyugtatni, vagy vigasztalni kellett, az természetesen mindig ő volt, egyetlen alkalmat leszámítva, amikor magas láztól vergődött sokáig, és eléggé kétesélyes volt, hogy életben marad-e egyáltalán, mert akkor édesanyját kellett megnyugtatni, leginkább persze az ő életben tartásával és meggyógyításával, de hát értelemszerűen ezt nem ő maga csinálta, bár lehetőségeihez képest életéért azért mindenképpen küzdött és harcolt, nyilván még öntudatlanul is.
Jobban belegondolva, arra sem emlékszik, hogy édesanyja valaha is lett volna beteg, legalábbis annyira beteg, hogy valamilyen szinten is az ő segítségére szoruljon. Alenián sem sokat segítgetett, szóval mindent egybevetve nem csak tapasztalata nincsen, hanem lehet érzéke sem nagyon mindahhoz, ami a gyógyítással jár, szerencsére azonban Intathnak ez a hivatása, így ez a probléma is megoldódik, bár azért van egy olyan érzése, hogy a tündérlánynak bármit is mondanak, igazából majd csak akkor lesz igazán jól, amikor elmúlik majd a fog által maga mögött hagyott fájdalom.
Viszont ő csak főzött neki finom levest, amennyire tudta lefogta, mellette volt, talán ez sem kevés, Viel legalábbis hálásnak tűnik, valamint továbbra is jól kezeli az egész helyzetet. Még viccelődik is, amit ő lehet hasonló helyzetben nem lenne képes megtenni, még akkor sem, ha félni egyébként nem félne, legalábbis nem jobban, mint bárki más, akiből éppen ki kell szedni egy törött, vagy begyulladt fogat.*
- Akkor elraknám emlékbe majd én, ha nem bánod. *mondja a lány fejrázását látva, bár pontos ötlete még nincsen, hogy mit kezd majd a kihúzott foggal, de a legvalószínűbb, hogy tényleg édesanyjának lesz ajándék, főleg, hogy miatta kicsit azért lelkifurdalása van. Rábeszélte, hogy maradjon vele még egy kicsit, erre pedig akárhányszor elhagyja a szobáját, valahogy mindig közbejön valami, és sokkal később tér vissza, mint arra józan elf ésszel számítani lehetne.*
- Árnyékért ne aggódj, majd gondoskodom róla ameddig pihensz, holnapra pedig már biztosan tényleg kutya bajod. Később majd ágyba viszem neked a levest. *biztatja a lányt, újabb feladatokat magára vállalva, mivel a szentimentális és csendben elmélkedő mellett, van énjének egy gyakorlatias oldala is.
Amúgy is ígért valami finomat a házőrzőjüknek korábban, és amilyen okos az a kutya, azt sem zárja ki, hogy pontosan értette, hogy mit mondott neki, ő pedig már csak ezért sem szegné meg neki adott ígéretét.
Az Int által kezdeményezett közös ölelés viszont egyelőre a jelen és imént tett ígéretei közé áll. Úgy tűnik, hogy nála ez mindig bejön, főleg, hogy ezúttal nem csak Intet, hanem Vielt is megölelheti, amire természetesen ki is használja az alkalmat. Nem is nagyon szeretné elrontani a pillanat varázsát, majd véget vet neki helyette, aki akar, bár gyanítja, hogy nem fog sokáig tartani, mivel úgy sejti, hogy mivel a tündérlány testét éppen elég nagy sokk érte nem rég, jó eséllyel pihenésre lesz mihamarabb szüksége. Esetleg újabb gyógyszerre, ami talán valamit csillapít a fájdalmán. Majdnem megkérdezi azt, hogy van-e itt ilyesmi, aztán inkább úgy dönt, hogy mégsem, főleg, hogy biztosan van. Inkább kiélvezi kicsit a nem mindennapi pillanatot, aminek éppen a részese.*
501. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-01-04 02:45:14
Üzenet elküldve: 2022-01-04 02:45:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1636
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1636
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*Luninari is próbálja egy kis viccelődéssel csökkenteni a tündérke idegességét majd jön a kevésbé mókás rész. Bár a környék legjobb orvosa van itt és ennek köszönhetően nem meglepően igen hamar túl is vannak a dolgon, de azért nem a legjobb érzés a beavatkozás. Mikor a kislány az ilyenkor szokásos sikítós, sírós részhez ér akkor a doki is előveszi a komolyabb arcát és amint eloldozzák már jó szorosan öleli is magához az karcsú kis testet.*
-Jól van kincsem. A nehezén már túl vagyunk. Nagyon ügyes voltál. Holnapra már kicsit se fog fájni.
*Úgy szorítja magához a lányt, hogy még egy szélvihar se tépné ki a karjai közül. Addig nem is engedi míg az meg nem nyugszik. Tudja, hogy a kis barátnőjének most erre van szüksége. Közben Luninari is elég ügyetlenül próbálkozik valami hasonlóval. Hogyne fájna? Most lett kitépve az egyik foga. Láthatta is, hogy tündérhez képest nem kicsi volt. Mikor az végre megnyugszik akkor lazít kicsit a szorításon, de simogatja még, azt a szép hosszú ezüst hajat. Mikor pedig már elkezdenek a lányok is beszélni szemet forgat. Luninari-nak tényleg nem nagyon megy ez a nyugtatás. Félkézzel ki is nyúl és ha a félvér engedi, őt is odahúzza egy közös tündérölelgetésre. Ennek több haszna lesz, mint megkérdezni, hogy fájt-e vagy hogy mi lesz a fog sorsa. Meg hármuknak is szüksége van egy ilyenfajta levezetésre a történtek után. A doki kicsit megkínozta a kislányt, a félvér lefogta, kell nekik ez a békülés.*
*Luninari is próbálja egy kis viccelődéssel csökkenteni a tündérke idegességét majd jön a kevésbé mókás rész. Bár a környék legjobb orvosa van itt és ennek köszönhetően nem meglepően igen hamar túl is vannak a dolgon, de azért nem a legjobb érzés a beavatkozás. Mikor a kislány az ilyenkor szokásos sikítós, sírós részhez ér akkor a doki is előveszi a komolyabb arcát és amint eloldozzák már jó szorosan öleli is magához az karcsú kis testet.*
-Jól van kincsem. A nehezén már túl vagyunk. Nagyon ügyes voltál. Holnapra már kicsit se fog fájni.
*Úgy szorítja magához a lányt, hogy még egy szélvihar se tépné ki a karjai közül. Addig nem is engedi míg az meg nem nyugszik. Tudja, hogy a kis barátnőjének most erre van szüksége. Közben Luninari is elég ügyetlenül próbálkozik valami hasonlóval. Hogyne fájna? Most lett kitépve az egyik foga. Láthatta is, hogy tündérhez képest nem kicsi volt. Mikor az végre megnyugszik akkor lazít kicsit a szorításon, de simogatja még, azt a szép hosszú ezüst hajat. Mikor pedig már elkezdenek a lányok is beszélni szemet forgat. Luninari-nak tényleg nem nagyon megy ez a nyugtatás. Félkézzel ki is nyúl és ha a félvér engedi, őt is odahúzza egy közös tündérölelgetésre. Ennek több haszna lesz, mint megkérdezni, hogy fájt-e vagy hogy mi lesz a fog sorsa. Meg hármuknak is szüksége van egy ilyenfajta levezetésre a történtek után. A doki kicsit megkínozta a kislányt, a félvér lefogta, kell nekik ez a békülés.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1246-1265