Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 11 (201. - 220. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1207-1226
220. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-28 16:13:16
Üzenet elküldve: 2020-06-28 16:13:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Doktorbácsim//
*A doki a valószínűsíthetően nem túl hosszú élete során már nem fog megváltozni.(És ezért valószínűsíthető, hogy rövid lesz az élete.)Így minden lehetőséget megragad, hogy dicsérje a törvényen kívülieket és leszólja a képmutató láncos kutyákat akik a rend nevében lopnak, csalnak, hazudnak, ölnek és minden lehetséges módon szégyent hoznak fajtájuk nevére legyen akármi is. A kislány végső következtetése viszont eléggé találó ezt a dokinak is el kell ismernie.*
-Ez igaz.
*A vadállat attól még veszélyes, hogy a túlélése érdekében öl. De a kalózok mások. Mert őket beleerőltették abba a rendszerbe és azok akiket szívük szerint ha tehetnék inkább kirabolnának mint egyszerű kereskedőket. Az ékszerekkel teleaggatott kékvérű csótányok. Olyan témák ezek amikbe ha jobban belemennének a dokinak talán felébredne a rosszabbik arca, de nem így lesz. Pimasz mosolyra húzódik a szája a kislány reakciója láttán. A magyarázat hallatán már ki akar bukni belőle a nevetés, de a hab a tortán az a bizonytalan pofa amivel mindezek után ránéz a kislány. Nem bírja tovább. A doki jó hangosan és hosszan felröhög. Közben ha engedi akkor fél kézzel átöleli a kis vizes ezüsthajút és még egy nagy cuppanós puszit is nyom a vizes kobakra.*
-Imádni való vagy Viel drágám! Hát megzabállak!*Röhög nagyon jót. Aztán elkomolyodik.*Amúgy helyes volt a levezetésed, de... Mi van akkor?... Ha... Felgyújtják a tengert és úgy menekülnek meg a kalózsárkány elől a nagy füstben?
*Néz halálosan komolyan a lányra mintha ez tényleg lehetséges lenne. Az időközben gondolkodás nélküli testi kontaktussal látszólag nem is törődik pedig a nedves tündérhaj íze ott van a száján. Az újabb érkező viszont már nem annyira nyeri el az elf tetszését. Az ő szívében az állatok nagyon rossz helyen vannak. Tárgyak vagy idegesítő tárgyak. A kutyák az utóbbi kategóriába tartoznak mert harapnak, nyálasak, büdösek és még szőrösek is. Mint egy átlagos ork csak ezekkel nem lehet meginni egy felest. Távolabb is húzódik tőle és úgy nézi. Számára nem olyan idilli a jelenet. Főleg mikor megbolondul az eb és agyon akarja taposni szegény lányt. Akkor a doki nem is tudja hirtelen, hogy odanyúljon vagy ne. Aztán lecsillapodik az-az állat. A kislány szavaira azért megszólal.*
-Persze. Cirmi...
//Doktorbácsim//
*A doki a valószínűsíthetően nem túl hosszú élete során már nem fog megváltozni.(És ezért valószínűsíthető, hogy rövid lesz az élete.)Így minden lehetőséget megragad, hogy dicsérje a törvényen kívülieket és leszólja a képmutató láncos kutyákat akik a rend nevében lopnak, csalnak, hazudnak, ölnek és minden lehetséges módon szégyent hoznak fajtájuk nevére legyen akármi is. A kislány végső következtetése viszont eléggé találó ezt a dokinak is el kell ismernie.*
-Ez igaz.
*A vadállat attól még veszélyes, hogy a túlélése érdekében öl. De a kalózok mások. Mert őket beleerőltették abba a rendszerbe és azok akiket szívük szerint ha tehetnék inkább kirabolnának mint egyszerű kereskedőket. Az ékszerekkel teleaggatott kékvérű csótányok. Olyan témák ezek amikbe ha jobban belemennének a dokinak talán felébredne a rosszabbik arca, de nem így lesz. Pimasz mosolyra húzódik a szája a kislány reakciója láttán. A magyarázat hallatán már ki akar bukni belőle a nevetés, de a hab a tortán az a bizonytalan pofa amivel mindezek után ránéz a kislány. Nem bírja tovább. A doki jó hangosan és hosszan felröhög. Közben ha engedi akkor fél kézzel átöleli a kis vizes ezüsthajút és még egy nagy cuppanós puszit is nyom a vizes kobakra.*
-Imádni való vagy Viel drágám! Hát megzabállak!*Röhög nagyon jót. Aztán elkomolyodik.*Amúgy helyes volt a levezetésed, de... Mi van akkor?... Ha... Felgyújtják a tengert és úgy menekülnek meg a kalózsárkány elől a nagy füstben?
*Néz halálosan komolyan a lányra mintha ez tényleg lehetséges lenne. Az időközben gondolkodás nélküli testi kontaktussal látszólag nem is törődik pedig a nedves tündérhaj íze ott van a száján. Az újabb érkező viszont már nem annyira nyeri el az elf tetszését. Az ő szívében az állatok nagyon rossz helyen vannak. Tárgyak vagy idegesítő tárgyak. A kutyák az utóbbi kategóriába tartoznak mert harapnak, nyálasak, büdösek és még szőrösek is. Mint egy átlagos ork csak ezekkel nem lehet meginni egy felest. Távolabb is húzódik tőle és úgy nézi. Számára nem olyan idilli a jelenet. Főleg mikor megbolondul az eb és agyon akarja taposni szegény lányt. Akkor a doki nem is tudja hirtelen, hogy odanyúljon vagy ne. Aztán lecsillapodik az-az állat. A kislány szavaira azért megszólal.*
-Persze. Cirmi...
219. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-27 12:38:47
Üzenet elküldve: 2020-06-27 12:38:47
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Havashegy fia//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egy esti mesében biztosan minden úgy történne, ahogy az most történik, de a dolgok ritkán mennek olyan csodaszépen, mint most mennek. Sheni egyáltalán nem annyira barátságos, mint Viel és igazából nem is őt vagy az itt lakókat félti, hanem a saját tyúkszaros életét. Még nem alakult ki olyan kapcsolat egy éjjel alatt benne, hogy aggódjon a helyiekért. Ahhoz sokkal több bort kellett volna adniuk neki. Semmi köze a büszkeségének ahhoz, hogy ellép az íja felé nyúló fazontól, leginkább a biztonság mozgatja izmait.
A tündér folytatja a barátkozást és a hegyesfülű csak egy beletörődő sóhajjal honorálja az újabb mézes-mázos jelenetet, a Viel elé térdelő ismeretlennel és a komikus kommunikációs kísérlettel.
Ha nagyon akarná, értené az ügyetlen ismerkedés mozdulatait és kihámozhatná a szavak közül az arra érdemeseket, de se kedve, se idegrendszere mindehhez. Ha kapott volna bort, az megolajozta volna, hogy részt akarjon venni a társalgásban. De nem kapott. A cica rúgja meg.
A bizalmatlanságára nem olyan reakciót kap, mint amilyet elvárna. De mire is számított?*
- Figyi, nem szívesen hagylak magadra ezzel az izével. *Kotyogja még közbe, amikor Viel beleegyezik, hogy szóljon valakinek.*
- Neeem, kösz. Inkább szólok valakinek... *Harapja el a mondat végét.*
- ...aki nem olyan naiv, mint te. *Motyogja, mert azért annyira nem bátor, hogy mindezt hangosan kiejtse.*
- Hé, te! *Szól oda a kutyának.*
- Homály vagy Árnyas, vagy hogy a pélóba hívnak. Vigyázz a tüncire! *Mutat Viel és az idegen irányába nagy komolysággal és leeresztett fegyverrel előbb hátrálni kezd, majd amikor eltűnik a szeme elől a kettős, akkor sietős léptekkel beinal a házba, hogy a konyhában keresse meg Laut. Őt, mert csak őt és Vielt ismeri eddig. Meg azt a másik kettőt, de őket meg nem ismeri, így biztosan nem menne sokra velük.*
//Konyhában//
//Lau és aki ott van//
- Laurentittianiaaaa... *Érkezik meg a házba és egy artikulátlan hanggal elharapja a név végét, mert nem jut az eszébe az elf lány teljes neve. "Lelauzni" meg nem szeretné így nagy közönség előtt.
A konyhába érve meg, ha megtalálja őket, akkor előbb megtorpan, kezében íj és nyíl, ami talán ad egy kis komolyságot a szakadt öltözetű és kellemetlen szagú hegyesfülűnek.*
- Viel... meg egy fickó, meg Homály! Kint! Idegen fegyveres! És Viel meg kuncog! *A nagy sietségben és az izgalomban próbálja összerakni, hogy mit is akar mondani és közben kifelé mutogat, arra, amerre őket sejti.
Nem érdekli, hogy mibe tenyerel bele, ez talán fontosabb, mint a reggeli tea, meg kotkodácsolás, amit a lányok lerendeznek.*
- Bor. *Mutatja fel végül üres kulacsát szenvedő arccal, hátha végre valakitől kap végre az italból. Túl sok izgalom ez neki egy reggelre.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egy esti mesében biztosan minden úgy történne, ahogy az most történik, de a dolgok ritkán mennek olyan csodaszépen, mint most mennek. Sheni egyáltalán nem annyira barátságos, mint Viel és igazából nem is őt vagy az itt lakókat félti, hanem a saját tyúkszaros életét. Még nem alakult ki olyan kapcsolat egy éjjel alatt benne, hogy aggódjon a helyiekért. Ahhoz sokkal több bort kellett volna adniuk neki. Semmi köze a büszkeségének ahhoz, hogy ellép az íja felé nyúló fazontól, leginkább a biztonság mozgatja izmait.
A tündér folytatja a barátkozást és a hegyesfülű csak egy beletörődő sóhajjal honorálja az újabb mézes-mázos jelenetet, a Viel elé térdelő ismeretlennel és a komikus kommunikációs kísérlettel.
Ha nagyon akarná, értené az ügyetlen ismerkedés mozdulatait és kihámozhatná a szavak közül az arra érdemeseket, de se kedve, se idegrendszere mindehhez. Ha kapott volna bort, az megolajozta volna, hogy részt akarjon venni a társalgásban. De nem kapott. A cica rúgja meg.
A bizalmatlanságára nem olyan reakciót kap, mint amilyet elvárna. De mire is számított?*
- Figyi, nem szívesen hagylak magadra ezzel az izével. *Kotyogja még közbe, amikor Viel beleegyezik, hogy szóljon valakinek.*
- Neeem, kösz. Inkább szólok valakinek... *Harapja el a mondat végét.*
- ...aki nem olyan naiv, mint te. *Motyogja, mert azért annyira nem bátor, hogy mindezt hangosan kiejtse.*
- Hé, te! *Szól oda a kutyának.*
- Homály vagy Árnyas, vagy hogy a pélóba hívnak. Vigyázz a tüncire! *Mutat Viel és az idegen irányába nagy komolysággal és leeresztett fegyverrel előbb hátrálni kezd, majd amikor eltűnik a szeme elől a kettős, akkor sietős léptekkel beinal a házba, hogy a konyhában keresse meg Laut. Őt, mert csak őt és Vielt ismeri eddig. Meg azt a másik kettőt, de őket meg nem ismeri, így biztosan nem menne sokra velük.*
//Konyhában//
//Lau és aki ott van//
- Laurentittianiaaaa... *Érkezik meg a házba és egy artikulátlan hanggal elharapja a név végét, mert nem jut az eszébe az elf lány teljes neve. "Lelauzni" meg nem szeretné így nagy közönség előtt.
A konyhába érve meg, ha megtalálja őket, akkor előbb megtorpan, kezében íj és nyíl, ami talán ad egy kis komolyságot a szakadt öltözetű és kellemetlen szagú hegyesfülűnek.*
- Viel... meg egy fickó, meg Homály! Kint! Idegen fegyveres! És Viel meg kuncog! *A nagy sietségben és az izgalomban próbálja összerakni, hogy mit is akar mondani és közben kifelé mutogat, arra, amerre őket sejti.
Nem érdekli, hogy mibe tenyerel bele, ez talán fontosabb, mint a reggeli tea, meg kotkodácsolás, amit a lányok lerendeznek.*
- Bor. *Mutatja fel végül üres kulacsát szenvedő arccal, hátha végre valakitől kap végre az italból. Túl sok izgalom ez neki egy reggelre.*
218. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-25 01:26:14
Üzenet elküldve: 2020-06-25 01:26:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Doktorbácsim//
*Viel kíváncsian figyel, amikor Intath megosztja a kalózokkal kapcsolatos ismereteit. Fontos téma ez a számára, mivel érzékeny típus, igyekszik a jót látni mindenkiben. Ez részben ahhoz is köthető, hogy ő maga sem átlagos vak jobb szemével, és a körülötte lévő, jól látható heggel. Az ezüst hajzuhatagjáról már nem is beszélve, nem véletlen, hogy nevét is erről a szokatlan jegyről kapta. Persze ez nem jelenti azt, hogy bárki helyesen cselekedne, aki öl és másokat bánt, de ettől függetlenül jó lecke ez az előítéletek ellen, hálás érte, amiért Intath kifejtette.*
- Igazad van. Néha félelmünkben el is felejtjük, hogy mitől félünk pontosan. *De aztán némi töprengés után megjegyzi:* Azért az irbisz továbbra is félelmetes ragadozó, rá ez a bölcselet nem vonatkozik. No, nem mintha a természet nem jogosította volna fel arra, hogy mások húsából lakmározzon. *Vielnek rá kell jönnie, hogy még ha Xauzur egy falásra megenné Pyctát (amely, mint Intath esetében, Pyctáéban is fizikailag lehetetlen), akkor sem lehetne hibáztatni. Ő egy állat, és bizonyos állatoknak ez a dolga azért, hogy ő és az utódai életben maradjanak a vadonban.
Persze valahol Vielnek is meg kell húznia egy határt, és ez a kalózkodó sárkányoknál következik be. Intath olyan meggyőződéssel beszél róluk, hogy a lány akarva-akaratlanul elsápad egy kissé, és megszeppenve néz rá. Aztán némi töprengés után hozzáteszi.*
- Az nem lehet! *Hangjából az a közismert fellengzés hangzik, mintha gyerekes tréfának venné az egészet, és még nevet is hozzá. Ezzel ellentmond, hogy még mindig falfehér. Kétségbeesetten keresi a magyarázatot, amivel megnyugtathatja magát a dologról.* A… a kalózsárkányok… Ők nem mondanak le csak úgy a kincsekről. Ha láttad, csak hajóról láthattad. És ha hajóról… Akkor megsemmisítette volna, hiszen ő sokkal jobban lát egy elfnél, már messziről észrevett volna. *Nagyon belelendül a magyarázatba.* Lehet, hogy néhány hajótörött láthatta, de te biztos nem. Nem úgy mondanád, hogy „lehet, hogy láttad”. Nagyon meg lennél ijedve tőle, biztos vagyok benne.
*Miután ezt kifejtette, kicsit sikerül magát megnyugtatnia, de azért aggódva néz Intre, és tőle is várja a megerősítést, hogy ez csak egy tréfa volt.*
~ Ugye? ~
*Viel szívében az állatok egyébként nagyon fontos helyet foglalnak el, de ez nem jelenti azt, hogy Árnyék suta ügyetlenkedését ne tartaná ő is aranyosnak, jópofának. Kicsit tényleg olyan, mint egy finnyás cica. A lány mosolyáról lerí, hogy mennyire szereti az ebet, ahogy csalogatja beljebb, beljebb a vízben. Viel kijjebb lép a sekélyesbe, leguggol, a combját csapkodja, hívja, és Árnyék csodák csodájára a játék kedvéért hajlandó egy, kettő, három, négy, öt lépést tenni befelé.*
- Te megvédenél a sárkányoktól, a vízben is, ugye? *Kérdezi tőle Viel.* Gyere! Gyere!
*Egy darabig a trükk működik, de aztán a körülbelül harminc centiméteres vízben a kutya megint megtorpan, ám ezúttal nem kis zajt csap: izgalmában vadul csapkodni kezd a farkával, ezzel a vizet is felveri. Ám azonnal a saját csapdájába esik: a hang meglepi, döbbenetében pedig szaladni kezd, jobbára az ellenkező irányba, egyenesen Viel felé, és puff, a pocakjánál meglökve gyengéden bedönti a vízbe, aztán jól körbe is ugrálja, további vizet locsogtatva rá, meg persze saját magára is. Sőt, egyszer még a farkával is orrba vágja a lányt. Izgalmában csaholni kezd, megugat minden nádat, békát, mindenféle lényt, mert a fene se tudja, mi érte az előbb. És csak akkor nyugszik meg egy kissé, mikor a tündér az iszapban ücsörögve hangos kacagásban tör ki. Egyúttal kíváncsian szaglász Intath felé is, de nem tudja eldönteni, hogy hányadán állnak pontosan.*
- Csak sikerült! *Örvendezik Viel, és jól meg is vakargatja a csuromvizes eb füle tövét (ott még nem igazán vizes).* Mondd meg Intathnak, hogy nem is vagy macska!
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.25 01:27:42
//Doktorbácsim//
*Viel kíváncsian figyel, amikor Intath megosztja a kalózokkal kapcsolatos ismereteit. Fontos téma ez a számára, mivel érzékeny típus, igyekszik a jót látni mindenkiben. Ez részben ahhoz is köthető, hogy ő maga sem átlagos vak jobb szemével, és a körülötte lévő, jól látható heggel. Az ezüst hajzuhatagjáról már nem is beszélve, nem véletlen, hogy nevét is erről a szokatlan jegyről kapta. Persze ez nem jelenti azt, hogy bárki helyesen cselekedne, aki öl és másokat bánt, de ettől függetlenül jó lecke ez az előítéletek ellen, hálás érte, amiért Intath kifejtette.*
- Igazad van. Néha félelmünkben el is felejtjük, hogy mitől félünk pontosan. *De aztán némi töprengés után megjegyzi:* Azért az irbisz továbbra is félelmetes ragadozó, rá ez a bölcselet nem vonatkozik. No, nem mintha a természet nem jogosította volna fel arra, hogy mások húsából lakmározzon. *Vielnek rá kell jönnie, hogy még ha Xauzur egy falásra megenné Pyctát (amely, mint Intath esetében, Pyctáéban is fizikailag lehetetlen), akkor sem lehetne hibáztatni. Ő egy állat, és bizonyos állatoknak ez a dolga azért, hogy ő és az utódai életben maradjanak a vadonban.
Persze valahol Vielnek is meg kell húznia egy határt, és ez a kalózkodó sárkányoknál következik be. Intath olyan meggyőződéssel beszél róluk, hogy a lány akarva-akaratlanul elsápad egy kissé, és megszeppenve néz rá. Aztán némi töprengés után hozzáteszi.*
- Az nem lehet! *Hangjából az a közismert fellengzés hangzik, mintha gyerekes tréfának venné az egészet, és még nevet is hozzá. Ezzel ellentmond, hogy még mindig falfehér. Kétségbeesetten keresi a magyarázatot, amivel megnyugtathatja magát a dologról.* A… a kalózsárkányok… Ők nem mondanak le csak úgy a kincsekről. Ha láttad, csak hajóról láthattad. És ha hajóról… Akkor megsemmisítette volna, hiszen ő sokkal jobban lát egy elfnél, már messziről észrevett volna. *Nagyon belelendül a magyarázatba.* Lehet, hogy néhány hajótörött láthatta, de te biztos nem. Nem úgy mondanád, hogy „lehet, hogy láttad”. Nagyon meg lennél ijedve tőle, biztos vagyok benne.
*Miután ezt kifejtette, kicsit sikerül magát megnyugtatnia, de azért aggódva néz Intre, és tőle is várja a megerősítést, hogy ez csak egy tréfa volt.*
~ Ugye? ~
*Viel szívében az állatok egyébként nagyon fontos helyet foglalnak el, de ez nem jelenti azt, hogy Árnyék suta ügyetlenkedését ne tartaná ő is aranyosnak, jópofának. Kicsit tényleg olyan, mint egy finnyás cica. A lány mosolyáról lerí, hogy mennyire szereti az ebet, ahogy csalogatja beljebb, beljebb a vízben. Viel kijjebb lép a sekélyesbe, leguggol, a combját csapkodja, hívja, és Árnyék csodák csodájára a játék kedvéért hajlandó egy, kettő, három, négy, öt lépést tenni befelé.*
- Te megvédenél a sárkányoktól, a vízben is, ugye? *Kérdezi tőle Viel.* Gyere! Gyere!
*Egy darabig a trükk működik, de aztán a körülbelül harminc centiméteres vízben a kutya megint megtorpan, ám ezúttal nem kis zajt csap: izgalmában vadul csapkodni kezd a farkával, ezzel a vizet is felveri. Ám azonnal a saját csapdájába esik: a hang meglepi, döbbenetében pedig szaladni kezd, jobbára az ellenkező irányba, egyenesen Viel felé, és puff, a pocakjánál meglökve gyengéden bedönti a vízbe, aztán jól körbe is ugrálja, további vizet locsogtatva rá, meg persze saját magára is. Sőt, egyszer még a farkával is orrba vágja a lányt. Izgalmában csaholni kezd, megugat minden nádat, békát, mindenféle lényt, mert a fene se tudja, mi érte az előbb. És csak akkor nyugszik meg egy kissé, mikor a tündér az iszapban ücsörögve hangos kacagásban tör ki. Egyúttal kíváncsian szaglász Intath felé is, de nem tudja eldönteni, hogy hányadán állnak pontosan.*
- Csak sikerült! *Örvendezik Viel, és jól meg is vakargatja a csuromvizes eb füle tövét (ott még nem igazán vizes).* Mondd meg Intathnak, hogy nem is vagy macska!
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.25 01:27:42
217. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-25 00:25:40
Üzenet elküldve: 2020-06-25 00:25:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Havashegy fia//
*Gyakran fordul elő, hogy ha nem értjük jól a másik nyelvét vagy indíttatásait, esetleg butának, értetlennek hisszük. Viel és Nodric kölcsönös kíváncsisága azonban, ha más nem is, összeköti őket, ebben a dologban közös pontra találnak. A szokatlan helyzetet mindketten enyhe naivitással kezelik, és még egy mosolyt is mindketten megengednek maguknak.
A kis tündér szokatlan új ismerősét önkéntelenül is Árnyékhoz hasonlítja magában, de ezt soha nem vallaná be senkinek, mert tudja, nem értenék meg. Négylábú barátja több számára, mint egy háziállat, sokkal nagyobb jelentőséget és komoly személyiséget tulajdonít neki, igazi barátként tekint rá, pedig aztán ha valaki, a kutya és ő soha nem fognak közös nyelven beszélni. És most itt van ez az idegen, ugyanúgy kifürkészhetetlen, ugyanúgy rémisztő a maga módján, de mégis a természet szülötte, ahogy bármelyikük, és Eeyr fénye is éppen úgy ragyog le rá, mint mindenki másra ezen a vidéken. Ha pedig még jóság is lakozik benne, teljes a kép – mit veszíthetnek hát, ha megpróbálják megtalálni odabent? Hiszen mind különböznek, tündérek, emberek, elfek, kutyák, mégis mind felkelnek az álmukból, mind szívesen kortyolnak bele a finom forrásvízbe, mindannyiuk tüdejét megtölti a levegő, ha lélegeznek. Ha pedig Viel azért végezné be, mert valakiben a kezdetekből fogva a jót kereste, akkor is úgy élt, ahogy élni akart, az Úrnő tanításai szerint, és aszerint, amit a szíve súg.
Hála a Fénynek végre sikerül is beszélgetést kezdeményeznie, bár Sheni szkeptikus szavait hallva egy kicsit elbizonytalanodik. Már nem azon, hogy biztos jó ötlet-e az idegennel beszélgetni, hanem hogy nem ijesztené-e meg azzal, ha hirtelen visszatérne a házba. Viel eltöpreng, de bízik abban, hogy eléggé megnyerő volt a viselkedése, és az íjász távozása nem ijeszti meg az alakot. Ha egy vadidegenhez ő, Viel lépett ki látogatóba először, ő, aki a hóna alatt is elfér, biztos nem feltételezné róluk, hogy valahol (A pincében? Mert a ház méretei miatt ott aztán biztos nem!) egy több ezer fős hadsereget rejtegetnének, amely csak parancsszóra vár. Inkább nem is izgul ilyesmi miatt.*
- Menj, ha gondolod, és szólj Launak, persze csak ha nem akarsz bekapcsolódni. Mi megleszünk! *Szól neki, aztán bocsánatkérően visszafordul. Ha Sheni csatlakozik a beszélgetéshez, persze őt is bevonja, sőt akár segíthet is, ha akar. Amikor az idegen magyarázatba fog, a lány fülét megüti az egyik szó, amely nem hasonlít az Árnyékra. A kutyusra bök.*
- Bikkja. *Ismétli meg, már ahogy sikerül neki a kiejtés. Valószínűleg ez lehet a „kutya”. Igyekszik jó alaposan a fejébe vésni a szót, miközben megsimogatja az ebet, aki most igyekszik tapintatosan nyugton maradni mellette. A név nagyobb fejtörést okoz neki, és egy kissé meg is ijeszti a kiabálás, de nem tántorítja el attól, hogy az első szót is megismételje, ami után a szünet következett.*
- Nodric. Nodric? *Kérdez rá azért óvatosan, a férfira mutatva, mert örülne a megerősítésnek, hogy jól mondja. Ha ezt megkapja, jöhet a rajz. A kis tündérek gyerekrajzaira emlékezteti Vielt, de a célnak szerencsére megfelel. Azt azonban sajnos nem igazán érti, mire céloz, Arthenior közelére? Magára Erdőmélyére? Erre a tisztásra itt, ahol állnak? Ráncolt homloka elárulja, hogy ezzel nem tud mit kezdeni, a folytatás viszont egyértelművé teszi számára, hogy Nodric honnan valósi. Felragyogó bal szeme a csillagfényt idézi.*
- Hegyek. *Mondja ő, és szintén a mutatott irányba pillant, ami, ha jól tudja, észak. A félelmetes szót esze ágában sincs elismételni, ha próbálná, se tudná. Viel egyébként csak a nyugaton húzódó hegyvonulatokat ismeri térképről, de ettől függetlenül nem tartja kizártnak, hogy az illető olyan vidékről jött, amiről ő, vagy a népe még említés szintjén sem hallott. Ahogy azt sem tartja lehetetlennek, hogy Nodric úgy eltévedt, hogy az északot hiszi nyugatnak. Sajnos rá kell jönnie, hogy a legsürgetőbb kérdést, azt, hogy mit is keres erre, már hosszú hetek munkája lenne kihúzni belőle, persze úgy, hogy ők is értsék. Hacsak…
Hirtelen ötlettel a lány odaguggol, és, ha még Nodric nem tette, a két képén a földet összeköti egy vonallal, hogy egy utat ábrázoljanak, amelyen át a férfi egészen idáig eljutott. Sőt, a lány a képet a fáról és a bokorról még egy házikóval is megtoldja, igyekszik úgy megalkotni, hogy nagyon hasonlítson a házukra, és a férfi felismerje. Ezután mutató- és középső ujjával gyakorlatilag „végigsétál” a hegytől a fáig, és kérdőn széttárja a karjait.*
- Miért? *Kérdezi, és igyekszik tekintetével is azt sugallani, hogy nem érti az egészet. Bár ezt nehéz kifejteni, és válaszolni sem lehet rá olyan egyszerűen, Viel arra számít, hogy Nodric is érzi a helyzet abszurditását, és megpróbál valamilyen magyarázatot adni rá. Abban reménykedik, hogy rajzzal esetleg meg tudja jeleníteni, ha északon háború volt, vagy ha valami szörnyek hajszolták idáig. Ha pedig nem sikerülne, legalább lenne mit találgatni a későbbiekben. Persze Viel akkor sem haragszik meg, ha nem érti a dolgot, már azt is sikernek könyveli el, ha ebből az egészből nem alakul nagy csetepaté.*
*Gyakran fordul elő, hogy ha nem értjük jól a másik nyelvét vagy indíttatásait, esetleg butának, értetlennek hisszük. Viel és Nodric kölcsönös kíváncsisága azonban, ha más nem is, összeköti őket, ebben a dologban közös pontra találnak. A szokatlan helyzetet mindketten enyhe naivitással kezelik, és még egy mosolyt is mindketten megengednek maguknak.
A kis tündér szokatlan új ismerősét önkéntelenül is Árnyékhoz hasonlítja magában, de ezt soha nem vallaná be senkinek, mert tudja, nem értenék meg. Négylábú barátja több számára, mint egy háziállat, sokkal nagyobb jelentőséget és komoly személyiséget tulajdonít neki, igazi barátként tekint rá, pedig aztán ha valaki, a kutya és ő soha nem fognak közös nyelven beszélni. És most itt van ez az idegen, ugyanúgy kifürkészhetetlen, ugyanúgy rémisztő a maga módján, de mégis a természet szülötte, ahogy bármelyikük, és Eeyr fénye is éppen úgy ragyog le rá, mint mindenki másra ezen a vidéken. Ha pedig még jóság is lakozik benne, teljes a kép – mit veszíthetnek hát, ha megpróbálják megtalálni odabent? Hiszen mind különböznek, tündérek, emberek, elfek, kutyák, mégis mind felkelnek az álmukból, mind szívesen kortyolnak bele a finom forrásvízbe, mindannyiuk tüdejét megtölti a levegő, ha lélegeznek. Ha pedig Viel azért végezné be, mert valakiben a kezdetekből fogva a jót kereste, akkor is úgy élt, ahogy élni akart, az Úrnő tanításai szerint, és aszerint, amit a szíve súg.
Hála a Fénynek végre sikerül is beszélgetést kezdeményeznie, bár Sheni szkeptikus szavait hallva egy kicsit elbizonytalanodik. Már nem azon, hogy biztos jó ötlet-e az idegennel beszélgetni, hanem hogy nem ijesztené-e meg azzal, ha hirtelen visszatérne a házba. Viel eltöpreng, de bízik abban, hogy eléggé megnyerő volt a viselkedése, és az íjász távozása nem ijeszti meg az alakot. Ha egy vadidegenhez ő, Viel lépett ki látogatóba először, ő, aki a hóna alatt is elfér, biztos nem feltételezné róluk, hogy valahol (A pincében? Mert a ház méretei miatt ott aztán biztos nem!) egy több ezer fős hadsereget rejtegetnének, amely csak parancsszóra vár. Inkább nem is izgul ilyesmi miatt.*
- Menj, ha gondolod, és szólj Launak, persze csak ha nem akarsz bekapcsolódni. Mi megleszünk! *Szól neki, aztán bocsánatkérően visszafordul. Ha Sheni csatlakozik a beszélgetéshez, persze őt is bevonja, sőt akár segíthet is, ha akar. Amikor az idegen magyarázatba fog, a lány fülét megüti az egyik szó, amely nem hasonlít az Árnyékra. A kutyusra bök.*
- Bikkja. *Ismétli meg, már ahogy sikerül neki a kiejtés. Valószínűleg ez lehet a „kutya”. Igyekszik jó alaposan a fejébe vésni a szót, miközben megsimogatja az ebet, aki most igyekszik tapintatosan nyugton maradni mellette. A név nagyobb fejtörést okoz neki, és egy kissé meg is ijeszti a kiabálás, de nem tántorítja el attól, hogy az első szót is megismételje, ami után a szünet következett.*
- Nodric. Nodric? *Kérdez rá azért óvatosan, a férfira mutatva, mert örülne a megerősítésnek, hogy jól mondja. Ha ezt megkapja, jöhet a rajz. A kis tündérek gyerekrajzaira emlékezteti Vielt, de a célnak szerencsére megfelel. Azt azonban sajnos nem igazán érti, mire céloz, Arthenior közelére? Magára Erdőmélyére? Erre a tisztásra itt, ahol állnak? Ráncolt homloka elárulja, hogy ezzel nem tud mit kezdeni, a folytatás viszont egyértelművé teszi számára, hogy Nodric honnan valósi. Felragyogó bal szeme a csillagfényt idézi.*
- Hegyek. *Mondja ő, és szintén a mutatott irányba pillant, ami, ha jól tudja, észak. A félelmetes szót esze ágában sincs elismételni, ha próbálná, se tudná. Viel egyébként csak a nyugaton húzódó hegyvonulatokat ismeri térképről, de ettől függetlenül nem tartja kizártnak, hogy az illető olyan vidékről jött, amiről ő, vagy a népe még említés szintjén sem hallott. Ahogy azt sem tartja lehetetlennek, hogy Nodric úgy eltévedt, hogy az északot hiszi nyugatnak. Sajnos rá kell jönnie, hogy a legsürgetőbb kérdést, azt, hogy mit is keres erre, már hosszú hetek munkája lenne kihúzni belőle, persze úgy, hogy ők is értsék. Hacsak…
Hirtelen ötlettel a lány odaguggol, és, ha még Nodric nem tette, a két képén a földet összeköti egy vonallal, hogy egy utat ábrázoljanak, amelyen át a férfi egészen idáig eljutott. Sőt, a lány a képet a fáról és a bokorról még egy házikóval is megtoldja, igyekszik úgy megalkotni, hogy nagyon hasonlítson a házukra, és a férfi felismerje. Ezután mutató- és középső ujjával gyakorlatilag „végigsétál” a hegytől a fáig, és kérdőn széttárja a karjait.*
- Miért? *Kérdezi, és igyekszik tekintetével is azt sugallani, hogy nem érti az egészet. Bár ezt nehéz kifejteni, és válaszolni sem lehet rá olyan egyszerűen, Viel arra számít, hogy Nodric is érzi a helyzet abszurditását, és megpróbál valamilyen magyarázatot adni rá. Abban reménykedik, hogy rajzzal esetleg meg tudja jeleníteni, ha északon háború volt, vagy ha valami szörnyek hajszolták idáig. Ha pedig nem sikerülne, legalább lenne mit találgatni a későbbiekben. Persze Viel akkor sem haragszik meg, ha nem érti a dolgot, már azt is sikernek könyveli el, ha ebből az egészből nem alakul nagy csetepaté.*
216. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-24 21:21:38
Üzenet elküldve: 2020-06-24 21:21:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Konyhában//
//Naty, Lau, Luni//
- Ennek örülök. *mondja Natalaydának valóban őszinte mosollyal, amikor ő biztosítja róla, hogy nem tévedett, és nem csak úgy látszik, hanem a tegnaphoz képest valóban jobban van.
Aminek azonban még ennél is jobban örül az Lau ölelése, ami ellen olyannyira nem tiltakozik, hogy szíve szerint el sem engedné a másik lányt, ha tehetné, és nem venné ki magát Natalayda előtt kissé furcsán, hogy percekig ölelgeti barátnőjét, mintha már évek óta nem találkozott volna vele.
Szerencsére azért a gyors ölelés pillanata így is sokkal hosszabbnak tűnik neki, mint ameddig valójában tart.
Szorosan és szeretettel ölel vissza, édesanyja az egyetlen a világon, akit ennél is nagyobb örömmel és szeretettel lenne képes megölelni, szerencséjére azonban az elmúlt hatokban volt erre néhány alkalma, hiába gondolta úgy még nem sokkal korábban, hogy akár hosszú évek is eltelhetnek addig mire majd először újra láthatja őt.*
- Most érzem csak igazán, hogy végre tényleg itthon vagyok. *mondja is ki egy boldog mosoly kíséretében, de mindezek után már igyekszik kicsit gyorsabban beszélni, mint egyébként szokott, mert elég egyértelmű számára, hogy érkezése éppen egy másik beszélgetést szakított félbe, éppen ezért nem is szeretné sokáig magánál tartani a szót.
Bár nem nagyon képes a tőmondatokban való, lényegre törő beszédre, ezúttal valóban igyekszik olyan gyorsan és röviden összefoglalni a lényeget, amennyire csak tőle telik.*
- Köszönöm, anya jól van, talán jobban, mint valaha. *bólogat ezek után szaporán Lau kérdésére, miután kissé tán túlságosan is boldog mosollyal távozott az öleléséből.*
- A toronyhoz jött vissza Thimhez és hozzám, aztán elkísért egészen idáig. Persze, hogy nem láttad, elég sok minden történt tegnap egyszerre, amikor visszaértünk. Meg aztán hamar el is tűnt, mivel segített nekem az istállóba vezetni a lovadat *pillant itt Natalaydára, mert úgy érzi sokkal illendőbb így fogalmaznia. Ha azt mondaná, hogy "Natalayda lovát" kissé olyan lenne számára, mintha nem venne tudomást a lány jelenlétéről.*
- Vagyis inkább, mivel én gyerekkorom óta félek a lovaktól, bevitte az istállóba helyettem *teszi hozzá az igazság kedvéért.* Aztán előrement a szobámba szellőztetni, meg később segített tisztába tenni a kicsit, meg készített pelenkát valami régi szövetből. Hálát adok az égnek, hogy velem jött, mert én biztos nem tudtam volna mit csinálni, ha Thim engem kér meg, hogy segítsek. Nem nagyon volt még a kezemben gyerek, főleg nem ilyen kicsi és persze pelenkázni sem pelenkáztam még soha. *folytatja, aztán, ameddig rá nem jön, hogy minden igyekezete ellenére kicsit megint elkalandozott, így inkább saját félelmei és hiányosságai helyett igyekszik arról beszélni inkább, amit tényleg fontosnak érez Lau kérdése szempontjából.*
- Mindegy, a lényeg, hogy ezért nem láttad, mert először az istállóban volt, utána pedig a szobámban. *mondja. Persze neki magának is rengeteg kérdése lenne a tegnappal kapcsolatban, de egyelőre nem akar zavarni azzal, hogy felteszi őket. A tragédiák ugyan nem válnak semmivé azzal, hogy nem beszélnek róla, úgy gondolja mindenesetre, hogy jobb csak akkor emlegetni őket, amikor muszáj.
A finom falatok között azonban hallgatja a másik két lány beszélgetését, és hamar rájön, hogy ezúttal sem lehet kikerülni őket, és úgy tenni, mintha csak úgy békében reggelizgetnének egy teljesen átlagos és szép reggelen. Hiszen maga Lau említi meg a lázadás éjszakáját, aztán pedig a készülő sírt.
Nem hallotta, hogy Natalayda korábban mit mondott arról a szörnyűséges estéről és éjszakáról, de ami neki eszébe jut arról róla, az legalább annyira nem vidám, mint egy sír tovább mélyítése, amiről Lau beszélt az imént.
Önmagának például olyannyira fontos volt saját egyetlen önmaga aznap estén, hogy bár a hűség és a hála minden bizonnyal a Sayqueves családhoz kötötte volna, amely befogadta, amikor Artheniorba ért, mégis túlságosan félt ahhoz, hogy visszamenjen Aleniával és bátyjával az akkor még lángoló városba, és inkább Lau és a többiek szekere után szaladt. Azóta sem igazán tudja, hogy mindezért haragudnia kellene magára, vagy inkább hálásnak lennie szintén magának, hiszen talán ennek köszönheti, hogy még most is élhet, reggelizhet és beszélgethet bárkivel. A mai napig egyszerre örül is akkori döntésének, miközben egyben haragszik is magára miatta.
Még szerencse, hogy mindez mára már csak az egyre távolabbinak tűnő múlt, még akkor is, ha időről időre visszaköszön, pont, ahogyan most is, és élete végéig biztosan nem felejtheti el.*
- Borzalmas volt az az éjjel *szúrja bele a beszélgetésbe saját szavait kissé tétován és teljesen céltalanul. Sokkal inkább csak teljesen ösztönösen törnek elő belőle ezek a szavak.*
- Persze, csináljuk! *bólint ezek után, amikor éppen aktuális teendőik kerülnek szóba.* Kipihentem magam. Jobb az ilyesmit nem húzni sokáig. Csak viszek kis ételt anyának, elbúcsúzom tőle, utána jövök is, és felőlem azonnal hozzá is kezdhetünk bármihez.
*Ezek után gyorsan megeszi az ételt, amit magának készített, majd sietős mozdulatokkal elkezd édesanyjának is reggelit készíteni.
Sosem gondolta volna, hogy hazatérése után éppen pont majd valaki eltemetésében kell segédkeznie, de, ha már ilyen kegyetlen a sors, akkor úgy tűnik, hogy nem nagyon van mit tenni ellene.
Mindennek a baljós és komor háttérnek ellenére mégsem tudja elnyomni és nem is szeretné magában azt az örömöt, amit annak köszönhetően érez, hogy végre újra itthon van Szarvasligetben, a barátai között.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.24 21:30:13
//Naty, Lau, Luni//
- Ennek örülök. *mondja Natalaydának valóban őszinte mosollyal, amikor ő biztosítja róla, hogy nem tévedett, és nem csak úgy látszik, hanem a tegnaphoz képest valóban jobban van.
Aminek azonban még ennél is jobban örül az Lau ölelése, ami ellen olyannyira nem tiltakozik, hogy szíve szerint el sem engedné a másik lányt, ha tehetné, és nem venné ki magát Natalayda előtt kissé furcsán, hogy percekig ölelgeti barátnőjét, mintha már évek óta nem találkozott volna vele.
Szerencsére azért a gyors ölelés pillanata így is sokkal hosszabbnak tűnik neki, mint ameddig valójában tart.
Szorosan és szeretettel ölel vissza, édesanyja az egyetlen a világon, akit ennél is nagyobb örömmel és szeretettel lenne képes megölelni, szerencséjére azonban az elmúlt hatokban volt erre néhány alkalma, hiába gondolta úgy még nem sokkal korábban, hogy akár hosszú évek is eltelhetnek addig mire majd először újra láthatja őt.*
- Most érzem csak igazán, hogy végre tényleg itthon vagyok. *mondja is ki egy boldog mosoly kíséretében, de mindezek után már igyekszik kicsit gyorsabban beszélni, mint egyébként szokott, mert elég egyértelmű számára, hogy érkezése éppen egy másik beszélgetést szakított félbe, éppen ezért nem is szeretné sokáig magánál tartani a szót.
Bár nem nagyon képes a tőmondatokban való, lényegre törő beszédre, ezúttal valóban igyekszik olyan gyorsan és röviden összefoglalni a lényeget, amennyire csak tőle telik.*
- Köszönöm, anya jól van, talán jobban, mint valaha. *bólogat ezek után szaporán Lau kérdésére, miután kissé tán túlságosan is boldog mosollyal távozott az öleléséből.*
- A toronyhoz jött vissza Thimhez és hozzám, aztán elkísért egészen idáig. Persze, hogy nem láttad, elég sok minden történt tegnap egyszerre, amikor visszaértünk. Meg aztán hamar el is tűnt, mivel segített nekem az istállóba vezetni a lovadat *pillant itt Natalaydára, mert úgy érzi sokkal illendőbb így fogalmaznia. Ha azt mondaná, hogy "Natalayda lovát" kissé olyan lenne számára, mintha nem venne tudomást a lány jelenlétéről.*
- Vagyis inkább, mivel én gyerekkorom óta félek a lovaktól, bevitte az istállóba helyettem *teszi hozzá az igazság kedvéért.* Aztán előrement a szobámba szellőztetni, meg később segített tisztába tenni a kicsit, meg készített pelenkát valami régi szövetből. Hálát adok az égnek, hogy velem jött, mert én biztos nem tudtam volna mit csinálni, ha Thim engem kér meg, hogy segítsek. Nem nagyon volt még a kezemben gyerek, főleg nem ilyen kicsi és persze pelenkázni sem pelenkáztam még soha. *folytatja, aztán, ameddig rá nem jön, hogy minden igyekezete ellenére kicsit megint elkalandozott, így inkább saját félelmei és hiányosságai helyett igyekszik arról beszélni inkább, amit tényleg fontosnak érez Lau kérdése szempontjából.*
- Mindegy, a lényeg, hogy ezért nem láttad, mert először az istállóban volt, utána pedig a szobámban. *mondja. Persze neki magának is rengeteg kérdése lenne a tegnappal kapcsolatban, de egyelőre nem akar zavarni azzal, hogy felteszi őket. A tragédiák ugyan nem válnak semmivé azzal, hogy nem beszélnek róla, úgy gondolja mindenesetre, hogy jobb csak akkor emlegetni őket, amikor muszáj.
A finom falatok között azonban hallgatja a másik két lány beszélgetését, és hamar rájön, hogy ezúttal sem lehet kikerülni őket, és úgy tenni, mintha csak úgy békében reggelizgetnének egy teljesen átlagos és szép reggelen. Hiszen maga Lau említi meg a lázadás éjszakáját, aztán pedig a készülő sírt.
Nem hallotta, hogy Natalayda korábban mit mondott arról a szörnyűséges estéről és éjszakáról, de ami neki eszébe jut arról róla, az legalább annyira nem vidám, mint egy sír tovább mélyítése, amiről Lau beszélt az imént.
Önmagának például olyannyira fontos volt saját egyetlen önmaga aznap estén, hogy bár a hűség és a hála minden bizonnyal a Sayqueves családhoz kötötte volna, amely befogadta, amikor Artheniorba ért, mégis túlságosan félt ahhoz, hogy visszamenjen Aleniával és bátyjával az akkor még lángoló városba, és inkább Lau és a többiek szekere után szaladt. Azóta sem igazán tudja, hogy mindezért haragudnia kellene magára, vagy inkább hálásnak lennie szintén magának, hiszen talán ennek köszönheti, hogy még most is élhet, reggelizhet és beszélgethet bárkivel. A mai napig egyszerre örül is akkori döntésének, miközben egyben haragszik is magára miatta.
Még szerencse, hogy mindez mára már csak az egyre távolabbinak tűnő múlt, még akkor is, ha időről időre visszaköszön, pont, ahogyan most is, és élete végéig biztosan nem felejtheti el.*
- Borzalmas volt az az éjjel *szúrja bele a beszélgetésbe saját szavait kissé tétován és teljesen céltalanul. Sokkal inkább csak teljesen ösztönösen törnek elő belőle ezek a szavak.*
- Persze, csináljuk! *bólint ezek után, amikor éppen aktuális teendőik kerülnek szóba.* Kipihentem magam. Jobb az ilyesmit nem húzni sokáig. Csak viszek kis ételt anyának, elbúcsúzom tőle, utána jövök is, és felőlem azonnal hozzá is kezdhetünk bármihez.
*Ezek után gyorsan megeszi az ételt, amit magának készített, majd sietős mozdulatokkal elkezd édesanyjának is reggelit készíteni.
Sosem gondolta volna, hogy hazatérése után éppen pont majd valaki eltemetésében kell segédkeznie, de, ha már ilyen kegyetlen a sors, akkor úgy tűnik, hogy nem nagyon van mit tenni ellene.
Mindennek a baljós és komor háttérnek ellenére mégsem tudja elnyomni és nem is szeretné magában azt az örömöt, amit annak köszönhetően érez, hogy végre újra itthon van Szarvasligetben, a barátai között.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.24 21:30:13
215. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-22 21:38:23
Üzenet elküldve: 2020-06-22 21:38:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Konyhában//
//Lau, Naty, Luni, érintőlegesen Ally//
- Persze, megértem. *bólint Ally megjegyzéseire, hisz amúgy sem gondolta volna, hogy a lány azért tette meg ezt a nagy utat, hogy ismeretleneknek dolgozzon* Örömmel látunk majd, ha visszatérsz. *ad egy mosollyal nyomatékot a szavainak, hogy tényleg érezze a lány, a kezdeti nehézségeken túllendülve szívesen látják őt a Szarvasligetben, bármikor is sodorja őt újra erre a sors*
- Ó, öö... köszönjük! *pislog kissé értetlenül Allyra, ahogy a lány átadja neki az aranyakat, először fel sem fogva, hogy mi is történik pontosan, Ally pedig gyorsan másfelé tereli a szót, így nincs túlzottan ideje végiggondolni, illendő-e megtartania a kapott összeget vagy sem, ezért végül kissé zavart arckifejezéssel csúsztatja a pénzt a zsebébe, miközben az itteni életről mesél*
- Talán legközelebb részletesebben is megtapasztalhatod, mivel is foglalkozunk itt a Szarvasligetben. Vigyázz magadra! *búcsúzik a lánytól, mikor Ally távozni készül, csakhogy aztán az érkező Lunit köszöntse boldog mosollyal*
- Jó reggelt! *lép közelebb a lányhoz, és ha Luninak nincs ellenére, akkor meg is öleli gyorsan, ha már a lány érkezésekor nem volt alkalmuk rendes üdvözlésre*
- Az édesanyádnak? Ő is itt van? *pillant azonban meghökkenve a lányra, ahogy folytatnák a reggelit, hiszen Luni érkezésekor nem igazán tudott másra figyelni, mint Natyra, így nem nagyon tudta megnézni magának azt sem, milyen társasággal érkezett vissza a Ligetbe* Nem is tudtam! Hogyhogy? Hol találkoztatok? Jól van? *érdeklődik kíváncsian, majd hogy hagyja a lányt enni is kicsit a sok beszéd közepette, Naty felé fordul, hogy többet tudjon meg a vele történt kalandokról is*
- A templomban? Tehát a városban maradtál? Mi történt veled a lázadás után? Azt hittem, te is elmenekültél... *pillant aggódva a lányra, attól tartva, hogy esetleg bántották vagy elfogták őt, azért nem tudott elmenekülni a lázadáskor*
- Remélem, a barátaid is jól vannak és nem esik bajuk. *jegyzi meg biztatóan, átnyúlva az asztalon, hogy ha lehetősége van rá, megszorítsa kissé Naty kezét együttérzése jeleként. Úgy véli, a lány bizonyára aggódhat az ingoványban maradt társaiért, de biztos benne, jobb neki itt a Ligetben, hiszen bár igazán erős nőnek ismerte meg Natyt, nem tartja kifejezetten harcos alkatnak*
- Köszönöm, hogy mindketten segítetek! *tér vissza Seles eltemetésének témájára, amikor már nagyjából mindenki a reggeli végénél tart* Már nem sok minden van hátra, csak kissé mélyítenünk kell a sírt, és elültetnünk a virágokat. Reggeli után neki is láthatunk, ha gondoljátok... *jegyzi meg, mikor ő maga már végzett. Persze megérti, ha a többiek előbb pihenni szeretnének kicsit, így kíváncsian várja a válaszukat, vajon szeretnének-e még visszavonulni kicsit a saját szobájukba, vagy reggeli után rögtön vele tartanak-e a kertbe, hogy folytassák a munkát, amit tegnap abbahagytak.*
//Lau, Naty, Luni, érintőlegesen Ally//
- Persze, megértem. *bólint Ally megjegyzéseire, hisz amúgy sem gondolta volna, hogy a lány azért tette meg ezt a nagy utat, hogy ismeretleneknek dolgozzon* Örömmel látunk majd, ha visszatérsz. *ad egy mosollyal nyomatékot a szavainak, hogy tényleg érezze a lány, a kezdeti nehézségeken túllendülve szívesen látják őt a Szarvasligetben, bármikor is sodorja őt újra erre a sors*
- Ó, öö... köszönjük! *pislog kissé értetlenül Allyra, ahogy a lány átadja neki az aranyakat, először fel sem fogva, hogy mi is történik pontosan, Ally pedig gyorsan másfelé tereli a szót, így nincs túlzottan ideje végiggondolni, illendő-e megtartania a kapott összeget vagy sem, ezért végül kissé zavart arckifejezéssel csúsztatja a pénzt a zsebébe, miközben az itteni életről mesél*
- Talán legközelebb részletesebben is megtapasztalhatod, mivel is foglalkozunk itt a Szarvasligetben. Vigyázz magadra! *búcsúzik a lánytól, mikor Ally távozni készül, csakhogy aztán az érkező Lunit köszöntse boldog mosollyal*
- Jó reggelt! *lép közelebb a lányhoz, és ha Luninak nincs ellenére, akkor meg is öleli gyorsan, ha már a lány érkezésekor nem volt alkalmuk rendes üdvözlésre*
- Az édesanyádnak? Ő is itt van? *pillant azonban meghökkenve a lányra, ahogy folytatnák a reggelit, hiszen Luni érkezésekor nem igazán tudott másra figyelni, mint Natyra, így nem nagyon tudta megnézni magának azt sem, milyen társasággal érkezett vissza a Ligetbe* Nem is tudtam! Hogyhogy? Hol találkoztatok? Jól van? *érdeklődik kíváncsian, majd hogy hagyja a lányt enni is kicsit a sok beszéd közepette, Naty felé fordul, hogy többet tudjon meg a vele történt kalandokról is*
- A templomban? Tehát a városban maradtál? Mi történt veled a lázadás után? Azt hittem, te is elmenekültél... *pillant aggódva a lányra, attól tartva, hogy esetleg bántották vagy elfogták őt, azért nem tudott elmenekülni a lázadáskor*
- Remélem, a barátaid is jól vannak és nem esik bajuk. *jegyzi meg biztatóan, átnyúlva az asztalon, hogy ha lehetősége van rá, megszorítsa kissé Naty kezét együttérzése jeleként. Úgy véli, a lány bizonyára aggódhat az ingoványban maradt társaiért, de biztos benne, jobb neki itt a Ligetben, hiszen bár igazán erős nőnek ismerte meg Natyt, nem tartja kifejezetten harcos alkatnak*
- Köszönöm, hogy mindketten segítetek! *tér vissza Seles eltemetésének témájára, amikor már nagyjából mindenki a reggeli végénél tart* Már nem sok minden van hátra, csak kissé mélyítenünk kell a sírt, és elültetnünk a virágokat. Reggeli után neki is láthatunk, ha gondoljátok... *jegyzi meg, mikor ő maga már végzett. Persze megérti, ha a többiek előbb pihenni szeretnének kicsit, így kíváncsian várja a válaszukat, vajon szeretnének-e még visszavonulni kicsit a saját szobájukba, vagy reggeli után rögtön vele tartanak-e a kertbe, hogy folytassák a munkát, amit tegnap abbahagytak.*
214. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-22 14:12:25
Üzenet elküldve: 2020-06-22 14:12:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Havashegy fia//
*A Havasföldi fejében kusza gondolatok járnak. A tündérke láthatóan nem fél tőle, pedig a férfi sokkal nagyobb és erősebb nála. Azt történetekből már hallotta, hogy a tündérek fajtája nagyon jóságos, általában, de nem gondolta volna, hogy ez tényleg igaz. Bár azt nem tudja, hogy a többi tündér milyen, de akivel most került kapcsolatba arra teljes mértékben ráillenek a hallott információk. ~Különös vagy tündérke. A jóság napsugárként árad belőled.~ Miután végig simít a tündér tenyerén csilingelő nevetés tölti be a tó melletti teret. Komor tekintete önkéntelenül is mosolyra húz, amint látja a tündérke nevetését. A vidám tekintet egyszerűen megtöri a jégember fagyos tekintetét. A tündérke után az elf fegyverét csodálná meg, de az kettőt hátra lép és rá szegezi az íját. A Havashegyi nem megy tovább, nem lépi át azt a biztonságos határt, ami pattanásig feszült helyzetet okozna. Hátrébb lép az elf-től és kezét is visszahúzza, lassan és nyugodtan. ~Az elfek büszkék, ahogy apám mondta. Közel sem olyan barátságos Zöldföldiek, mint ez a tündér lány.~ Valamit beszélnek egymáshoz a tündér és az elf, de abból egy szót sem ért. Miközben kihátrál az elf-től, a tündér lány újra közelít felé. Ezúttal hagyja, hogy a lány nyugodtan megállapodjon mellette és figyel rá, mert valamit szeretne mondani. Szavakat ismételget és mutogat magára, a fekete bestiára és az elfre. Nem beszéli a nyelvet, de attól még nem ostoba. ~Szóval ez a nevetek lenne. Milyen furcsán ejtitek a szavakat… ~ Lassan leguggol a tündér mellé, hogy nagyjából egy magasságban lehessenek. A távolságot azért tartja, nehogy az elf támadásnak véljen valami hirtelen mozdulatát. Kezével a tündérre mutat, majd a fekete bestiára és az elfre.*
- Vhihel. Bikkja. *Árnyékot, azt nem tudja kiejteni ezért saját nyelvén nevezi az ebet.*
- Shrenij. *A szavakat erős nyomatékkal ejti ki, mint ahogy minden északi a hazájában. Magára mutatva a következőket mondja.*
- Nodric, burr snáj Kronbolt, Fjall dróttin. *Büszkén a mellkasára tett, ökölbe szorított kézzel harsogja. „Nodric, Kronbolt, Havashegy urának fia.” Nehéz lesz megértetnie magát a Zöldvölgyiekkel, de a tündérke segítőkésznek és türelmesnek látszik. Talán vele sikerül dűlőre jutni. Fél térdét a földnek támasztja és egy homokosabb részen az újával rajzolni kezd a földre. Egy vonalat húz, egyenes vonalat, amire fát és bokrot rajzol.*
- Grendobjork. *Körbe mutat a tájon és a homokba rajzolt művére mutat, s újra elismételi, hogy Grendobjork, „Zöldföl.” Ezután egy másik rajzot készít a homokba, e mellé. Egy hegyet próbál az újával a homokba rajzolni, majd magára mutat és a messzi északi hegyek felé.*
- Flandljdróttin. *A hegyet ábrázoló rajzra mutat, majd magára és végül a távolba emeli a kezét, abba az irányba, amerre a nagy hegyvonulatok vannak, észak felé. Megismétli újra, Flandljdróttin, „Havasföld”. Talán ebből megérti a tündérke, hogy a messzi északról jött. Kezével a prémes nadrágjára mutat, majd a nem messze ledobott prémes kabátjára, s végül a hegyet ábrázoló rajzára. Talán sikerül megértetnie, hogy honnan jött.*
*A Havasföldi fejében kusza gondolatok járnak. A tündérke láthatóan nem fél tőle, pedig a férfi sokkal nagyobb és erősebb nála. Azt történetekből már hallotta, hogy a tündérek fajtája nagyon jóságos, általában, de nem gondolta volna, hogy ez tényleg igaz. Bár azt nem tudja, hogy a többi tündér milyen, de akivel most került kapcsolatba arra teljes mértékben ráillenek a hallott információk. ~Különös vagy tündérke. A jóság napsugárként árad belőled.~ Miután végig simít a tündér tenyerén csilingelő nevetés tölti be a tó melletti teret. Komor tekintete önkéntelenül is mosolyra húz, amint látja a tündérke nevetését. A vidám tekintet egyszerűen megtöri a jégember fagyos tekintetét. A tündérke után az elf fegyverét csodálná meg, de az kettőt hátra lép és rá szegezi az íját. A Havashegyi nem megy tovább, nem lépi át azt a biztonságos határt, ami pattanásig feszült helyzetet okozna. Hátrébb lép az elf-től és kezét is visszahúzza, lassan és nyugodtan. ~Az elfek büszkék, ahogy apám mondta. Közel sem olyan barátságos Zöldföldiek, mint ez a tündér lány.~ Valamit beszélnek egymáshoz a tündér és az elf, de abból egy szót sem ért. Miközben kihátrál az elf-től, a tündér lány újra közelít felé. Ezúttal hagyja, hogy a lány nyugodtan megállapodjon mellette és figyel rá, mert valamit szeretne mondani. Szavakat ismételget és mutogat magára, a fekete bestiára és az elfre. Nem beszéli a nyelvet, de attól még nem ostoba. ~Szóval ez a nevetek lenne. Milyen furcsán ejtitek a szavakat… ~ Lassan leguggol a tündér mellé, hogy nagyjából egy magasságban lehessenek. A távolságot azért tartja, nehogy az elf támadásnak véljen valami hirtelen mozdulatát. Kezével a tündérre mutat, majd a fekete bestiára és az elfre.*
- Vhihel. Bikkja. *Árnyékot, azt nem tudja kiejteni ezért saját nyelvén nevezi az ebet.*
- Shrenij. *A szavakat erős nyomatékkal ejti ki, mint ahogy minden északi a hazájában. Magára mutatva a következőket mondja.*
- Nodric, burr snáj Kronbolt, Fjall dróttin. *Büszkén a mellkasára tett, ökölbe szorított kézzel harsogja. „Nodric, Kronbolt, Havashegy urának fia.” Nehéz lesz megértetnie magát a Zöldvölgyiekkel, de a tündérke segítőkésznek és türelmesnek látszik. Talán vele sikerül dűlőre jutni. Fél térdét a földnek támasztja és egy homokosabb részen az újával rajzolni kezd a földre. Egy vonalat húz, egyenes vonalat, amire fát és bokrot rajzol.*
- Grendobjork. *Körbe mutat a tájon és a homokba rajzolt művére mutat, s újra elismételi, hogy Grendobjork, „Zöldföl.” Ezután egy másik rajzot készít a homokba, e mellé. Egy hegyet próbál az újával a homokba rajzolni, majd magára mutat és a messzi északi hegyek felé.*
- Flandljdróttin. *A hegyet ábrázoló rajzra mutat, majd magára és végül a távolba emeli a kezét, abba az irányba, amerre a nagy hegyvonulatok vannak, észak felé. Megismétli újra, Flandljdróttin, „Havasföld”. Talán ebből megérti a tündérke, hogy a messzi északról jött. Kezével a prémes nadrágjára mutat, majd a nem messze ledobott prémes kabátjára, s végül a hegyet ábrázoló rajzára. Talán sikerül megértetnie, hogy honnan jött.*
213. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-22 13:04:42
Üzenet elküldve: 2020-06-22 13:04:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Havashegy fia//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Mindenki seggébe beszorul a zabszem, ha egy elf íjat szegez rá. Aki mást állít, hazudik. Az idegen megtorpan, de Viel megengedő magatartása okán folytatja az ismerkedést, amit Sheni egyáltalán nem tart jó ötletnek, de a tündér dolga. Ha valami van, még így is nagy eséllyel lövi ki a szemét ilyen távolságról.
Viel nevetgélésére megcsóválja a fejét. Érti ő, hogy vendégszeretet, meg bizalom, de azért ez már az együgyűség határát súrolja számára. Sheni nem is érti, miféle népek ezek, egy egyszerű martalócbanda a porig tudná égetni ezt az egész kócerájt, ha a helyieken múlna. Elég kiábrándító.
A fickó úgy viselkedik, mint aki egyáltalán nem járt még ilyen környezetben, minden mozdulatából az újdonság varázsa süt. Legalábbis a hegyesfülű így érzi. Ám amikor az elindul felé, láthatóan azért, hogy megérintse az íját, Sheni hátralép kettőt és újra felemeli a fegyvert.*
- Te hülye vagy, bazmeg? *Kérdi, de roppant kedvesen. Ám a gesztusai azt üzenik, hogy a másik ne közelítsen, így legfeljebb szemmel lesz lehetősége megcsodálni a kopott íjat a kezében.*
- Te figyelj, ez nálatok mindig így megy? *Kérdi miközben ha kell, tovább hátrál a túlságosan kíváncsi férfi elől.*
- Aha, mert mindenki ezen a világon kedves és barátságos és nincs benne seeeeeemmi rossz. *Önti szavakba érzéseit.
A tündér még mindig próbálkozik megértetni magát, de Shen úgy érzi, hogy ez hamvába holt próbálkozás, mert korábban sem értette már a hasonló szavakat.*
- Ne szóljak inkább valakinek? *Nagyon szeretne máshol lenni, mert ez az egész dolog itt eléggé zavarja.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Mindenki seggébe beszorul a zabszem, ha egy elf íjat szegez rá. Aki mást állít, hazudik. Az idegen megtorpan, de Viel megengedő magatartása okán folytatja az ismerkedést, amit Sheni egyáltalán nem tart jó ötletnek, de a tündér dolga. Ha valami van, még így is nagy eséllyel lövi ki a szemét ilyen távolságról.
Viel nevetgélésére megcsóválja a fejét. Érti ő, hogy vendégszeretet, meg bizalom, de azért ez már az együgyűség határát súrolja számára. Sheni nem is érti, miféle népek ezek, egy egyszerű martalócbanda a porig tudná égetni ezt az egész kócerájt, ha a helyieken múlna. Elég kiábrándító.
A fickó úgy viselkedik, mint aki egyáltalán nem járt még ilyen környezetben, minden mozdulatából az újdonság varázsa süt. Legalábbis a hegyesfülű így érzi. Ám amikor az elindul felé, láthatóan azért, hogy megérintse az íját, Sheni hátralép kettőt és újra felemeli a fegyvert.*
- Te hülye vagy, bazmeg? *Kérdi, de roppant kedvesen. Ám a gesztusai azt üzenik, hogy a másik ne közelítsen, így legfeljebb szemmel lesz lehetősége megcsodálni a kopott íjat a kezében.*
- Te figyelj, ez nálatok mindig így megy? *Kérdi miközben ha kell, tovább hátrál a túlságosan kíváncsi férfi elől.*
- Aha, mert mindenki ezen a világon kedves és barátságos és nincs benne seeeeeemmi rossz. *Önti szavakba érzéseit.
A tündér még mindig próbálkozik megértetni magát, de Shen úgy érzi, hogy ez hamvába holt próbálkozás, mert korábban sem értette már a hasonló szavakat.*
- Ne szóljak inkább valakinek? *Nagyon szeretne máshol lenni, mert ez az egész dolog itt eléggé zavarja.*
212. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-18 21:00:45
Üzenet elküldve: 2020-06-18 21:00:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Vielke aranybogárkám//
*A doki amúgy is arról híres, hogy túlságosan is eszement és nem fél semmitől aztán mindig el lesz verve, de nőktől még kevésbé fél. Főleg ilyen kicsitől mint a tündérke. A kérdésre bólint.*
-Persze, hogy nem. Jó vannak köztük is olyanok akik eszementek, de tudod kikből lesznek kalózok? Matrózokból akik mondjuk leesnek a kötélről és eltörik valamijüket, de túlélik, egykori rabszolgából akiknek már nincs jövője, egyszerű szegényekből akiknek nincs más lehetősége. Átlagemberekből. Akik sokan bele vannak kényszerítve abba az életbe. Nem is az öldöklés a céljuk hanem a kincs. Csak...*Közelebb hajol a lányhoz mintha titkot súgna.*Ha emberként gondolnának rájuk akkor az emberek sajnálnák őket vagy javítani szeretnének a helyzetükön. Azt, pedig egyik város se szeretné ezért mondják, hogy a kalózok mind embertelen gyilkosok.
*Néz nagyon komolyan a kislányra, hogy mit szól-e ehhez a meséhez. A kalóz sárkány meséje érdekesebb az biztos. És így elmondva már ismerős a dokinak csak ő nem sárkánnyal hanem vízi szörnnyel ismerte. El is gondolkozik.*
-Húha! Most, hogy mondod lehet láttam is már olyat.
*Vág legalább olyan komoly képet mint az előbb. Nagy kópé ez az elf. Néha saját maga se tudja mit gondol komolyan és mit nem és imád másokat megtréfálni. Szegény kislánynak meg szerencséje, hogy csak ilyesmikben tervezi megvezetni őt ez a lókötő. A kislány leírásán az irbiszekről jót nevet az elf főleg mikor látványosan fel lesz falva.*
-Akkora macska? Nektek tündéreknek ott erdőmélyén nem minden állatot úgy tanítottak, hogy jó nagy és hamm bekap?
*Vigyorog jót a dolgon. Még mindig elég lehetetlennek tartja, hogy az egyik legveszélyesebb helyen Viel-hez hasonló tündérek éljenek és ne egyék meg őket pár perc alatt. Arra is, hogy annak a Pyctának van egy olyanja és nem gazdája, de hallgat rá is az ilyenkor szokásos negativitásával áll a dologhoz.*
-Míg egy nap meg nem eszi.
*A doki nagyon különbözik egy átlagos elftől. Ő az állatokat inkább tárgynak vagy idegesítő valamiknek tartja amik néha hasznosak. A vadállatokat meg veszélyes dolgoknak amik meg akarják enni. Szóval a nem gazdája vagyis nem fél tőle az ő szemében, azt jelenti, hogy egy veszélyes valamivel él együtt az erdő közepén ahol senki nem hallaná se az ő se azoknak a lányoknak a hangját akiket odavisz. Mindenképp gyanús a dolog. A doki a megjegyzésével, azt érte el amit szeretett volna és jót vigyorog a kislány felháborodásán. Még az emlegetett macska is előbukkan és jól láthatóan továbbra is tartja a távot a mély víztől. Így nem is meglepő, hogy az ezüst hajú szavaira miképp reagál.*
-Nem élek a lehetőséggel. Ahogy látom ez a kandúr nem mer idejönni.
*Vigyorog nagyon pimaszul.*
//Vielke aranybogárkám//
*A doki amúgy is arról híres, hogy túlságosan is eszement és nem fél semmitől aztán mindig el lesz verve, de nőktől még kevésbé fél. Főleg ilyen kicsitől mint a tündérke. A kérdésre bólint.*
-Persze, hogy nem. Jó vannak köztük is olyanok akik eszementek, de tudod kikből lesznek kalózok? Matrózokból akik mondjuk leesnek a kötélről és eltörik valamijüket, de túlélik, egykori rabszolgából akiknek már nincs jövője, egyszerű szegényekből akiknek nincs más lehetősége. Átlagemberekből. Akik sokan bele vannak kényszerítve abba az életbe. Nem is az öldöklés a céljuk hanem a kincs. Csak...*Közelebb hajol a lányhoz mintha titkot súgna.*Ha emberként gondolnának rájuk akkor az emberek sajnálnák őket vagy javítani szeretnének a helyzetükön. Azt, pedig egyik város se szeretné ezért mondják, hogy a kalózok mind embertelen gyilkosok.
*Néz nagyon komolyan a kislányra, hogy mit szól-e ehhez a meséhez. A kalóz sárkány meséje érdekesebb az biztos. És így elmondva már ismerős a dokinak csak ő nem sárkánnyal hanem vízi szörnnyel ismerte. El is gondolkozik.*
-Húha! Most, hogy mondod lehet láttam is már olyat.
*Vág legalább olyan komoly képet mint az előbb. Nagy kópé ez az elf. Néha saját maga se tudja mit gondol komolyan és mit nem és imád másokat megtréfálni. Szegény kislánynak meg szerencséje, hogy csak ilyesmikben tervezi megvezetni őt ez a lókötő. A kislány leírásán az irbiszekről jót nevet az elf főleg mikor látványosan fel lesz falva.*
-Akkora macska? Nektek tündéreknek ott erdőmélyén nem minden állatot úgy tanítottak, hogy jó nagy és hamm bekap?
*Vigyorog jót a dolgon. Még mindig elég lehetetlennek tartja, hogy az egyik legveszélyesebb helyen Viel-hez hasonló tündérek éljenek és ne egyék meg őket pár perc alatt. Arra is, hogy annak a Pyctának van egy olyanja és nem gazdája, de hallgat rá is az ilyenkor szokásos negativitásával áll a dologhoz.*
-Míg egy nap meg nem eszi.
*A doki nagyon különbözik egy átlagos elftől. Ő az állatokat inkább tárgynak vagy idegesítő valamiknek tartja amik néha hasznosak. A vadállatokat meg veszélyes dolgoknak amik meg akarják enni. Szóval a nem gazdája vagyis nem fél tőle az ő szemében, azt jelenti, hogy egy veszélyes valamivel él együtt az erdő közepén ahol senki nem hallaná se az ő se azoknak a lányoknak a hangját akiket odavisz. Mindenképp gyanús a dolog. A doki a megjegyzésével, azt érte el amit szeretett volna és jót vigyorog a kislány felháborodásán. Még az emlegetett macska is előbukkan és jól láthatóan továbbra is tartja a távot a mély víztől. Így nem is meglepő, hogy az ezüst hajú szavaira miképp reagál.*
-Nem élek a lehetőséggel. Ahogy látom ez a kandúr nem mer idejönni.
*Vigyorog nagyon pimaszul.*
211. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-18 14:45:12
Üzenet elküldve: 2020-06-18 14:45:12
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Tiszta lappal//
//Konyhában//
//Lau, Naty, Ally, Luni//
*Amúgy szívesen elhallgatja szállásadója és a másik nő beszélgetését, míg a túlzásba vitt mézes teát elfogyasztja, s csak akkor szólal meg, mikor kérdezik. Pont ahogy egy jól nevelt leány vérében benne is van. Ahogy elhallgatja, mégsem marad a nő tovább, amit kicsit sajnál, de mindenki saját életének kovácsa. A Renddel kapcsolatban Natalayda csupán értetlen, mert neki aztán tényleg fogalma sincs arról, hogy milyen helyre csöppent. Még kár egy kolostor is lehet, vagy bármi más is, így a magyarázatnak nagyon örül, aminek bár nem kimondottan címzettje, de fültanúja.
S aztán persze kérdést is kap, melyre egyre jobb színben válaszol is. *
- Az ingoványból, igen. *Erősít rá Laurentitia visszakérdezésére.* Nem, akkor nem harcoltam, csak egy barátomat kísértem el. Quantallt. Ez még *simít végig jobbjával a szemöldöke fölötti még rózsaszínes sérülés utolsó maradékán, miközben másik kezét alhasán pihenteti.* még a városban történt, a templom ostromakor. Ott is voltak démonok. Kaszával. És csuklyában *A magyarázat persze olyan, hogy újabb kérdéseket gerjeszthet, de valóban sok minden történt, amióta nem látták egymást.*
- De szerencsém volt, ennyivel *utal itt a homlokán elmúló sebhelyre, hisz ennél sokkal rosszabbul is járhatott volna. Sokkal nyíltabban beszél ezen emlékeiről mint korábban a bús melankóliájában. Talán, hogy nők közt, talán hogy régi ismerősök közt ül most, emiatt lehet, vagy csak gyógyul a lelke. *
- Szervusz! *fordul a betoppanó lány felé.* Igen, sokkal jobban érzem már magam. *Ez szemmel is látható, egészen visszatérni látszik a színe, talán a méz tehet róla, talán az a néhány falat étel, de Natalayda tekintete is sokkal élénkebb már.*
//Konyhában//
//Lau, Naty, Ally, Luni//
*Amúgy szívesen elhallgatja szállásadója és a másik nő beszélgetését, míg a túlzásba vitt mézes teát elfogyasztja, s csak akkor szólal meg, mikor kérdezik. Pont ahogy egy jól nevelt leány vérében benne is van. Ahogy elhallgatja, mégsem marad a nő tovább, amit kicsit sajnál, de mindenki saját életének kovácsa. A Renddel kapcsolatban Natalayda csupán értetlen, mert neki aztán tényleg fogalma sincs arról, hogy milyen helyre csöppent. Még kár egy kolostor is lehet, vagy bármi más is, így a magyarázatnak nagyon örül, aminek bár nem kimondottan címzettje, de fültanúja.
S aztán persze kérdést is kap, melyre egyre jobb színben válaszol is. *
- Az ingoványból, igen. *Erősít rá Laurentitia visszakérdezésére.* Nem, akkor nem harcoltam, csak egy barátomat kísértem el. Quantallt. Ez még *simít végig jobbjával a szemöldöke fölötti még rózsaszínes sérülés utolsó maradékán, miközben másik kezét alhasán pihenteti.* még a városban történt, a templom ostromakor. Ott is voltak démonok. Kaszával. És csuklyában *A magyarázat persze olyan, hogy újabb kérdéseket gerjeszthet, de valóban sok minden történt, amióta nem látták egymást.*
- De szerencsém volt, ennyivel *utal itt a homlokán elmúló sebhelyre, hisz ennél sokkal rosszabbul is járhatott volna. Sokkal nyíltabban beszél ezen emlékeiről mint korábban a bús melankóliájában. Talán, hogy nők közt, talán hogy régi ismerősök közt ül most, emiatt lehet, vagy csak gyógyul a lelke. *
- Szervusz! *fordul a betoppanó lány felé.* Igen, sokkal jobban érzem már magam. *Ez szemmel is látható, egészen visszatérni látszik a színe, talán a méz tehet róla, talán az a néhány falat étel, de Natalayda tekintete is sokkal élénkebb már.*
210. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-16 17:42:08
Üzenet elküldve: 2020-06-16 17:42:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Doktorbácsim//
*Úgy tűnik, Intath bátrabb, mint gondolta, amiért fel merné kapni őt. Majd meglátja, milyen hibát követett el, ha tényleg sor kerül rá. Vielt azonban jobban érdekli az a furcsa mondat, amit elcsípett a férfi szájából.*
- Nem kell félni a kalózoktól? *Csodálkozik el teljesen. Annyi mindent hallott már kalózokról meg sárkányokról (no meg sárkánykalózokról), hogy egy percre sem bízna a fajtájukban. Állítólag lopnak, csalnak és hazudnak is, arról nem is beszélve, hogy miket csinálhatnak egy ártatlan lánykával, akit elrabolnak magukkal. Még belegondolni is rémes.* De hát én azt hittem, hogy ők mindenkit bántanak. A kalózsárkányok biztosan, ők a tenger felett repkedtek, és porig rombolták az ott úszkáló hajókat. Aztán lakomáztak, meg megszívták a pofájukat, a vízzel együtt elvitték a kincseiket a szájukban, és a barlangjukban kiköpték. És mikor már elég jól laktak emberhússal, az aranyon szundikáltak.
*A történet egyébként sokkal rémesebb volt Viel számára, mint ahogy elő tudja adni. Nehéz volna hitelesen próbálkoznia vele, egyrészt, mert egy jóindulatú, aprócska tündér, másrészt pedig, mivel esze ágában sincs megijeszteni Intet. Már csak az hiányozna, hogy ne tudjon jól aludni, csak mert a lány ilyeneket mondott neki. Ki tudja, mit forgat az a fejében, aki még a vérmes kalózoktól sem fél. De legalább azt megtaníthatja neki, mi az az irbisz.*
- Szürkés bundájú nagymacskaféle. Nagyon jól tud lopakodni, pedig még Árnyéknál is nagyobb termetű, és hamm, bekap. *Látványosan végigméri a dokit. Hamar arra a következtetésre jut, hogy ő nem két falat lenne az irbisznek, hanem még télire is el kéne tennie belőle, hogy lassan megemésztgesse.* Nekünk, tündéreknek így tanították. *Teszi hozzá a pontosságért, de azért nagyon szigorúan közli ezt, hogy Intath érezze, ez nem amolyan tréfa, mint a kalózsárkányok. Az irbiszek tényleg veszélyesek.* Pyctának van egy irbisz barátja, gyakran együtt járják az erdőt. Legutóbb nagyon megijesztett, de kezes jószág. Nem úgy, mint nekem Árnyék, Pycta nem a gazdája, ura, vagy bármi. De hallgat rá.
*Eltöpreng azon, milyen különös kapcsolatban vannak ők ketten, de persze ehhez nyilván Xauzur macskatermészete is hozzátesz. Árnyék egy kutya, és a kutyák falkában élnek, ezért számára nincs is természetesebb, mint hogy Viel neki parancsol, még ha nem is bánik az ebbel szigorúan, akkor is utasítja, feladatokat ad neki, megjutalmazza. Éppen ezért furcsa, hogy Intath macskának nevezi.*
- Naa! *Kiáltja a lány felháborodva.* Ne mondj ilyet, mert még meghallja! *Egy közeli bokorban végszóra fel is tűnik az eb, és Viel hívja. A hűséges állat feléjük kocog mackójárásával, és megáll a víztől egy centiméternyire, majd szimatol. Akkor szokott így viselkedni, mikor elf illatot érez, kíváncsian csóválja a farkát, és csodával határos módon még két lépést tesz a vízbe, de éppen csak belemártja a tappancsát. Ennyire futotta, most csak áll, vár és nézi a vízben jóval beljebb pancsoló társaságot.*
- Itt a lehetőség, hogy bocsánatot kérj, amiért lemacskáztad szegényt. *Kuncog a lány.*
//Doktorbácsim//
*Úgy tűnik, Intath bátrabb, mint gondolta, amiért fel merné kapni őt. Majd meglátja, milyen hibát követett el, ha tényleg sor kerül rá. Vielt azonban jobban érdekli az a furcsa mondat, amit elcsípett a férfi szájából.*
- Nem kell félni a kalózoktól? *Csodálkozik el teljesen. Annyi mindent hallott már kalózokról meg sárkányokról (no meg sárkánykalózokról), hogy egy percre sem bízna a fajtájukban. Állítólag lopnak, csalnak és hazudnak is, arról nem is beszélve, hogy miket csinálhatnak egy ártatlan lánykával, akit elrabolnak magukkal. Még belegondolni is rémes.* De hát én azt hittem, hogy ők mindenkit bántanak. A kalózsárkányok biztosan, ők a tenger felett repkedtek, és porig rombolták az ott úszkáló hajókat. Aztán lakomáztak, meg megszívták a pofájukat, a vízzel együtt elvitték a kincseiket a szájukban, és a barlangjukban kiköpték. És mikor már elég jól laktak emberhússal, az aranyon szundikáltak.
*A történet egyébként sokkal rémesebb volt Viel számára, mint ahogy elő tudja adni. Nehéz volna hitelesen próbálkoznia vele, egyrészt, mert egy jóindulatú, aprócska tündér, másrészt pedig, mivel esze ágában sincs megijeszteni Intet. Már csak az hiányozna, hogy ne tudjon jól aludni, csak mert a lány ilyeneket mondott neki. Ki tudja, mit forgat az a fejében, aki még a vérmes kalózoktól sem fél. De legalább azt megtaníthatja neki, mi az az irbisz.*
- Szürkés bundájú nagymacskaféle. Nagyon jól tud lopakodni, pedig még Árnyéknál is nagyobb termetű, és hamm, bekap. *Látványosan végigméri a dokit. Hamar arra a következtetésre jut, hogy ő nem két falat lenne az irbisznek, hanem még télire is el kéne tennie belőle, hogy lassan megemésztgesse.* Nekünk, tündéreknek így tanították. *Teszi hozzá a pontosságért, de azért nagyon szigorúan közli ezt, hogy Intath érezze, ez nem amolyan tréfa, mint a kalózsárkányok. Az irbiszek tényleg veszélyesek.* Pyctának van egy irbisz barátja, gyakran együtt járják az erdőt. Legutóbb nagyon megijesztett, de kezes jószág. Nem úgy, mint nekem Árnyék, Pycta nem a gazdája, ura, vagy bármi. De hallgat rá.
*Eltöpreng azon, milyen különös kapcsolatban vannak ők ketten, de persze ehhez nyilván Xauzur macskatermészete is hozzátesz. Árnyék egy kutya, és a kutyák falkában élnek, ezért számára nincs is természetesebb, mint hogy Viel neki parancsol, még ha nem is bánik az ebbel szigorúan, akkor is utasítja, feladatokat ad neki, megjutalmazza. Éppen ezért furcsa, hogy Intath macskának nevezi.*
- Naa! *Kiáltja a lány felháborodva.* Ne mondj ilyet, mert még meghallja! *Egy közeli bokorban végszóra fel is tűnik az eb, és Viel hívja. A hűséges állat feléjük kocog mackójárásával, és megáll a víztől egy centiméternyire, majd szimatol. Akkor szokott így viselkedni, mikor elf illatot érez, kíváncsian csóválja a farkát, és csodával határos módon még két lépést tesz a vízbe, de éppen csak belemártja a tappancsát. Ennyire futotta, most csak áll, vár és nézi a vízben jóval beljebb pancsoló társaságot.*
- Itt a lehetőség, hogy bocsánatot kérj, amiért lemacskáztad szegényt. *Kuncog a lány.*
209. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-16 16:51:03
Üzenet elküldve: 2020-06-16 16:51:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Havashegy fia//
*Az ezüsthajú tündér tudja, hogy nem minden a látszat, és hogy a félredobott fegyver sem feltétlenül jelenti azt, hogy a másik fél nem tudja őt másképp megsebezni. Hogy is ne tudná, hogy nincsenek esélyei? Hiszen a nagydarab férfi csak úgy fölé tornyosul. Az, hogy ennek ellenére is baráti jobbot nyújt felé, Eeyr istennőbe vetett korlátlan hitének felírható, a lány saját felelős döntése, nem feltétlenül Szarvasliget közösségének általános hozzáállását tükrözi. Az pedig, hogy Shen szemében a gesztus rossz ötletnek tűnhet, teljesen érthető a tündér számára, ő mégis a szívére próbál hallgatni, és a szeretet nyelvén megközelíteni a szokatlan helyzetet. Minden mozdulatában, még a kézfogással is szeretné azt sugallani, hogy aki jó szívvel járja ezt a vidéket, annak nem eshet bántódása, hiszen az Úrnő sem árt, híveit is erre tanítja.
Ha a férfi csakugyan bántani akarná őket, ugyan miért jött volna egyedül? Fényes nappal? Viel csak az ép, kék szemén lát, de jól ismeri a vidéket, és bárhogy is figyel, fülel, nem vesz észre senki mást, aki épp erre, a nyílt terepen vagy a ritkás fák közt próbálna lopózni, hogy kifossza a kúriát. Valószínűbb, hogy az illető csak úgy idekeveredett, messzi földről jött, süket, beteg vagy nem beszéli a nyelvüket, és egyszerűen úgy döntött, megmártózik a tóban. Még Viel kézfogását sem ismeri fel, nehéz volna neki elmagyarázni, hogy mi az a kerítés vagy határ, talán csak az íjból, és a kutya figyelmeztetéséből jöhetett rá, hogy épp tilosban jár. Sőt, ahelyett, hogy a férfi kezet fogna, inkább végig simít a tenyerén.
Vielnek megvan egy olyan roppant szokatlan tulajdonsága, hogy nagyon csiklandós, és ez – sajnos – a tenyerére különösen igaz. Úgyhogy ha eddig nem volt szokatlan a viselkedése, most aztán tényleg mindenkit meglephet azzal, hogy a mozdulatra kicsit összerándul, és csengő tündérhangján felnevet. Úgy kell megmakacsolnia magát, hogy ne rántsa el ösztönösen a kezét. Szemében vidámság csillog, és nem tudja letörölni a mosolyát azután sem, hogy Nodric elengedte a kezét.*
~ Ilyen bugyuta helyzetet! ~ *Állapítja meg jót mulatva. De hát soha nem akart nagy harcos lenni, sem veszedelmes boszorkány, hát úgy látszik, hogy az élet is így gondolja. Amíg Shenhez közelít a szintén szőke férfi, Viel beletúr Árnyék bundájába, ezzel is barátságos, már-már családias hangulatot teremtve. Alapvetően nem az a célja, hogy a férfiban elhintse a gyanútlanságot, inkább az, hogy az amúgy is ijedős Shent higgadt értékítéletre buzdítsa. Elvégre hármójuk közül elvileg csak nála van fegyver.*
- Nem hiszem, hogy rossz szándék bujkálna benne. *Állapítja meg a lány fennhangon.* De azt nem tudom, hogyan értessük meg magunkat vele. Az biztos, hogy fegyverrel nem érdemes. Bárcsak mondana valamit… *Reméli, hogy Sheninek van valami okos ötlete. Hacsak nem történik valami galiba, a lány megint odalép a férfihoz, és miután úgy érzi, felhívta magára a figyelmet, megismétli az előző procedúrát, a megfelelő személyekre bökve.*
- Viel. Árnyék. Sheni. *Majd megint magára mutat.* Viel. Te? *Mutat végül a férfi mellkasára, körülbelül oda, ahová a saját kezét is tette, mikor bemutatkozott. Eközben Árnyék töprengve körbesétálja néhányszor a társaságot, és megpróbálja hová tenni ezt a furcsa helyzetet.*
*Az ezüsthajú tündér tudja, hogy nem minden a látszat, és hogy a félredobott fegyver sem feltétlenül jelenti azt, hogy a másik fél nem tudja őt másképp megsebezni. Hogy is ne tudná, hogy nincsenek esélyei? Hiszen a nagydarab férfi csak úgy fölé tornyosul. Az, hogy ennek ellenére is baráti jobbot nyújt felé, Eeyr istennőbe vetett korlátlan hitének felírható, a lány saját felelős döntése, nem feltétlenül Szarvasliget közösségének általános hozzáállását tükrözi. Az pedig, hogy Shen szemében a gesztus rossz ötletnek tűnhet, teljesen érthető a tündér számára, ő mégis a szívére próbál hallgatni, és a szeretet nyelvén megközelíteni a szokatlan helyzetet. Minden mozdulatában, még a kézfogással is szeretné azt sugallani, hogy aki jó szívvel járja ezt a vidéket, annak nem eshet bántódása, hiszen az Úrnő sem árt, híveit is erre tanítja.
Ha a férfi csakugyan bántani akarná őket, ugyan miért jött volna egyedül? Fényes nappal? Viel csak az ép, kék szemén lát, de jól ismeri a vidéket, és bárhogy is figyel, fülel, nem vesz észre senki mást, aki épp erre, a nyílt terepen vagy a ritkás fák közt próbálna lopózni, hogy kifossza a kúriát. Valószínűbb, hogy az illető csak úgy idekeveredett, messzi földről jött, süket, beteg vagy nem beszéli a nyelvüket, és egyszerűen úgy döntött, megmártózik a tóban. Még Viel kézfogását sem ismeri fel, nehéz volna neki elmagyarázni, hogy mi az a kerítés vagy határ, talán csak az íjból, és a kutya figyelmeztetéséből jöhetett rá, hogy épp tilosban jár. Sőt, ahelyett, hogy a férfi kezet fogna, inkább végig simít a tenyerén.
Vielnek megvan egy olyan roppant szokatlan tulajdonsága, hogy nagyon csiklandós, és ez – sajnos – a tenyerére különösen igaz. Úgyhogy ha eddig nem volt szokatlan a viselkedése, most aztán tényleg mindenkit meglephet azzal, hogy a mozdulatra kicsit összerándul, és csengő tündérhangján felnevet. Úgy kell megmakacsolnia magát, hogy ne rántsa el ösztönösen a kezét. Szemében vidámság csillog, és nem tudja letörölni a mosolyát azután sem, hogy Nodric elengedte a kezét.*
~ Ilyen bugyuta helyzetet! ~ *Állapítja meg jót mulatva. De hát soha nem akart nagy harcos lenni, sem veszedelmes boszorkány, hát úgy látszik, hogy az élet is így gondolja. Amíg Shenhez közelít a szintén szőke férfi, Viel beletúr Árnyék bundájába, ezzel is barátságos, már-már családias hangulatot teremtve. Alapvetően nem az a célja, hogy a férfiban elhintse a gyanútlanságot, inkább az, hogy az amúgy is ijedős Shent higgadt értékítéletre buzdítsa. Elvégre hármójuk közül elvileg csak nála van fegyver.*
- Nem hiszem, hogy rossz szándék bujkálna benne. *Állapítja meg a lány fennhangon.* De azt nem tudom, hogyan értessük meg magunkat vele. Az biztos, hogy fegyverrel nem érdemes. Bárcsak mondana valamit… *Reméli, hogy Sheninek van valami okos ötlete. Hacsak nem történik valami galiba, a lány megint odalép a férfihoz, és miután úgy érzi, felhívta magára a figyelmet, megismétli az előző procedúrát, a megfelelő személyekre bökve.*
- Viel. Árnyék. Sheni. *Majd megint magára mutat.* Viel. Te? *Mutat végül a férfi mellkasára, körülbelül oda, ahová a saját kezét is tette, mikor bemutatkozott. Eközben Árnyék töprengve körbesétálja néhányszor a társaságot, és megpróbálja hová tenni ezt a furcsa helyzetet.*
208. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-16 14:40:01
Üzenet elküldve: 2020-06-16 14:40:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Havashegy fia//
*A furcsa épületből egy harmadik személy lép ki. Fiatal emberféle nő, aki láthatóan nem velük jött foglalkozni, mert tovább is áll egy másik épület felé. Talán istálló lehet, mert Nodric a lovak összetéveszthetetlen hangját véli felfedezni arról, ahová a fiatal nő megy. Tekintete újra visszatér a tündérszerű lányra. Csodálkozva figyeli, mert nem látott még tündért, eddig egyetlenegyet sem. A mozdulatai, gesztusai nem ellenségesek, semmilyen támadási szándék nem olvasható ki belőlük. A tündér lány tekintete szigorú, ám nem mondható ellenségesnek. Az ebet maga mögé utasítva előre lép és kezét nyújtja az idegen férfi felé. A fekete szörnyeteg morog, de mégis tűri, hogy az apró termetű gazdája akarata érvényesüljön. Az előre nyújtott kezet nem tudja mi okból nyújtják felé, ennek szokása ismeretlen előtte. Éppen nyúlni készülne a tündér keze után, hogy megvizsgálja miért nyújthatja, ám az elf íjász felhúzott íjjal tart rá. Ekkor a Havasföldi megtorpan, de nem mutat félelmet, inkább óvatos a távolsági fegyver miatt. Miután az elf leengedi az íjat, megfogja a lány kezét, finoman és nem szorítva. Egészen közel lép hozzá, hogy ha a lány hagyja, akkor egyik kezével megfordítja tenyérrel felfelé a női kézfejet, a másik kezének ujjbegyeivel pedig végig simít a puha tenyér felületén. Ha ezt hagyja a másik, akkor utána elengedi a másik kezét. ~Nem egy munkáskéz. Biztos tehetős család sarja.~ Mindössze ennyit állapít meg a puha kézből, már ha sikerül azt megtapintania. A bemutatkozó neveket nem érti, számára bármi lehet, név, valami jelző, vagy egyéb furcsa közös nyelvi kifejezés, amit jó ideje elfelejtett már. Az elf fegyvere felkelti érdeklődését. Harcosként tekintve a hosszú íj szép darab. Lassan és óvatosan közelíti meg, előröl az elfet. Ha sikerül eljutni a férfival szembe, akkor jobb kezét előre nyújtja és megpróbál végig simítani az íján. Nem támad, nem akarja kiragadni tőle, csupán megvizsgálja. ~Szép és erős íj. Jól megmunkált. Errefelé jó fegyvereket készítenek, majdnem olyan jókat, mint a Feketeföldiek.~ Kíváncsisága egyértelműen érződhet rajta. Ellenséges szándék viszont egyáltalán nem. Shen, tapasztalt harcosként azt is láthatja a szőke hajú harcoson, hogy nem feszélyezi a rá fogott fegyver. Olyan, mint aki tudná, hogy számára ki veszélyes és ki nem. Ezt a helyzetet pedig nem ítéli meg veszélyesnek. ~Érdekesek ezek a Zöldföldiek. Mit tudnak ilyen furcsa épületben csinálni? Talán szertartási hely vagy törzsi gyűlésekre használják?~ Effajta épületanyagokat nem látni Havasföldön. Ott csak a faragott kő, szikla és fa található meg, semmi egyéb. Minden mást hamar megemészt a kemény és roppant hosszú örök fagy.*
*A furcsa épületből egy harmadik személy lép ki. Fiatal emberféle nő, aki láthatóan nem velük jött foglalkozni, mert tovább is áll egy másik épület felé. Talán istálló lehet, mert Nodric a lovak összetéveszthetetlen hangját véli felfedezni arról, ahová a fiatal nő megy. Tekintete újra visszatér a tündérszerű lányra. Csodálkozva figyeli, mert nem látott még tündért, eddig egyetlenegyet sem. A mozdulatai, gesztusai nem ellenségesek, semmilyen támadási szándék nem olvasható ki belőlük. A tündér lány tekintete szigorú, ám nem mondható ellenségesnek. Az ebet maga mögé utasítva előre lép és kezét nyújtja az idegen férfi felé. A fekete szörnyeteg morog, de mégis tűri, hogy az apró termetű gazdája akarata érvényesüljön. Az előre nyújtott kezet nem tudja mi okból nyújtják felé, ennek szokása ismeretlen előtte. Éppen nyúlni készülne a tündér keze után, hogy megvizsgálja miért nyújthatja, ám az elf íjász felhúzott íjjal tart rá. Ekkor a Havasföldi megtorpan, de nem mutat félelmet, inkább óvatos a távolsági fegyver miatt. Miután az elf leengedi az íjat, megfogja a lány kezét, finoman és nem szorítva. Egészen közel lép hozzá, hogy ha a lány hagyja, akkor egyik kezével megfordítja tenyérrel felfelé a női kézfejet, a másik kezének ujjbegyeivel pedig végig simít a puha tenyér felületén. Ha ezt hagyja a másik, akkor utána elengedi a másik kezét. ~Nem egy munkáskéz. Biztos tehetős család sarja.~ Mindössze ennyit állapít meg a puha kézből, már ha sikerül azt megtapintania. A bemutatkozó neveket nem érti, számára bármi lehet, név, valami jelző, vagy egyéb furcsa közös nyelvi kifejezés, amit jó ideje elfelejtett már. Az elf fegyvere felkelti érdeklődését. Harcosként tekintve a hosszú íj szép darab. Lassan és óvatosan közelíti meg, előröl az elfet. Ha sikerül eljutni a férfival szembe, akkor jobb kezét előre nyújtja és megpróbál végig simítani az íján. Nem támad, nem akarja kiragadni tőle, csupán megvizsgálja. ~Szép és erős íj. Jól megmunkált. Errefelé jó fegyvereket készítenek, majdnem olyan jókat, mint a Feketeföldiek.~ Kíváncsisága egyértelműen érződhet rajta. Ellenséges szándék viszont egyáltalán nem. Shen, tapasztalt harcosként azt is láthatja a szőke hajú harcoson, hogy nem feszélyezi a rá fogott fegyver. Olyan, mint aki tudná, hogy számára ki veszélyes és ki nem. Ezt a helyzetet pedig nem ítéli meg veszélyesnek. ~Érdekesek ezek a Zöldföldiek. Mit tudnak ilyen furcsa épületben csinálni? Talán szertartási hely vagy törzsi gyűlésekre használják?~ Effajta épületanyagokat nem látni Havasföldön. Ott csak a faragott kő, szikla és fa található meg, semmi egyéb. Minden mást hamar megemészt a kemény és roppant hosszú örök fagy.*
207. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-16 14:14:39
Üzenet elküldve: 2020-06-16 14:14:39
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Havashegy fia//
*Az elég gyorsan leesik, hogy az idegen fickó vagy nem érti, amit neki mondanak, vagy süket, mint az ólajtó. Sheni szőke szemöldöke egy pillanatra összeszalad, de aztán képzeletben megvonja a vállát. A láthatóan nem idevalósi férfi nem érti, amit mondanak neki.
A fickó aztán feláll a térdelő helyzetből és leoldja a fegyverövét, amit aztán félre is dob. A hegyesfülű Viel felé tekint egy pillanatra, hogy a lány hogyan is reagálja le a dolgot, de ettől még ő nem teszi el az íjat, jobbja még mindig a nyílvesszők szárnyát cirógatja. Ha kell, akkor azonnal lőni tud.
Amikor aztán az idegen lassan, megfontoltan megindul előre, még mielőtt elérhetne a tündérhez és Árnyékhoz, kihúz egy nyílvesszőt a tegzéből, villámgyorsan a húrra illeszti és az íjat a fickóra emeli.*
- Nonono... jobb lesz, ha megállsz. *Ha nem is érti, amit mond neki, a gesztusokból következtethet arra, hogy optimálisabb lesz megállnia és nem körbejárnia Vielt. Ki tudja, miféle népek ezek. Meglehet, hogy a fegyver látványos letétele csak átverés. Igen, Sheni ilyen paranoid.
Ám Viel teljesen másképp cselekszik és kezét nyújtja az idegen felé.*
- Szerintem nem kéne. *Motyogja Shen és leengedi ugyan az íjat, de a nyíl az idegen marad. Amikor aztán a tündér bemutatja őket, akkor csak a fejével int felé, ahogy a neve elhangzik.*
- Szevasz! Mi a pálya?
*Csodálkozik az ittenieken, hogy mennyire barátságosan fogadnak mindenkit. Nem is érti, mert ő biztosan nem lenne ennyire közvetlen minden betérővel. Jó persze, a saját tekintetében örül, hogy befogadták, de azért némi óvatosság nem ártana.
Csak kukán áll és figyeli a tündért és a különös külsejű alakot, ha nem történik semmi agresszió, akkor biztosan visszateszi a nyilat a tegezbe, de egyelőre készenlétben marad, míg Viel nyugalomra nem inti.*
*Az elég gyorsan leesik, hogy az idegen fickó vagy nem érti, amit neki mondanak, vagy süket, mint az ólajtó. Sheni szőke szemöldöke egy pillanatra összeszalad, de aztán képzeletben megvonja a vállát. A láthatóan nem idevalósi férfi nem érti, amit mondanak neki.
A fickó aztán feláll a térdelő helyzetből és leoldja a fegyverövét, amit aztán félre is dob. A hegyesfülű Viel felé tekint egy pillanatra, hogy a lány hogyan is reagálja le a dolgot, de ettől még ő nem teszi el az íjat, jobbja még mindig a nyílvesszők szárnyát cirógatja. Ha kell, akkor azonnal lőni tud.
Amikor aztán az idegen lassan, megfontoltan megindul előre, még mielőtt elérhetne a tündérhez és Árnyékhoz, kihúz egy nyílvesszőt a tegzéből, villámgyorsan a húrra illeszti és az íjat a fickóra emeli.*
- Nonono... jobb lesz, ha megállsz. *Ha nem is érti, amit mond neki, a gesztusokból következtethet arra, hogy optimálisabb lesz megállnia és nem körbejárnia Vielt. Ki tudja, miféle népek ezek. Meglehet, hogy a fegyver látványos letétele csak átverés. Igen, Sheni ilyen paranoid.
Ám Viel teljesen másképp cselekszik és kezét nyújtja az idegen felé.*
- Szerintem nem kéne. *Motyogja Shen és leengedi ugyan az íjat, de a nyíl az idegen marad. Amikor aztán a tündér bemutatja őket, akkor csak a fejével int felé, ahogy a neve elhangzik.*
- Szevasz! Mi a pálya?
*Csodálkozik az ittenieken, hogy mennyire barátságosan fogadnak mindenkit. Nem is érti, mert ő biztosan nem lenne ennyire közvetlen minden betérővel. Jó persze, a saját tekintetében örül, hogy befogadták, de azért némi óvatosság nem ártana.
Csak kukán áll és figyeli a tündért és a különös külsejű alakot, ha nem történik semmi agresszió, akkor biztosan visszateszi a nyilat a tegezbe, de egyelőre készenlétben marad, míg Viel nyugalomra nem inti.*
206. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-13 23:13:44
Üzenet elküldve: 2020-06-13 23:13:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Havashegy fia//
*Viel hallja, hogy valaki kilép az ajtón, és az istállóban motoz, de nem fordul meg, hogy visszaintsen a lánynak, figyelmét az újonnan jött férfira szegezi. Csak most veszi észre, hogy a haja nedves, talán megfürdött volna a tóban? A tündér nem néz ellenségesen, inkább szigor mutatkozik rajta, és persze a rá jellemző, olthatatlan kíváncsiság. Persze közben örömmel hallja, hogy nem csak Árnyék, még Sheni is csatlakozik hozzá, hogy megvédjék… Bár hogy a férfi bajt jelent-e, abban továbbra sem biztos, fürkésző pillantásával próbálja összerakni a képet, miért nem válaszol, miért biccenti félre a fejét. Mintha nem értené, amit mondanak. Bárhogy is, bölcsen cselekszik azzal, hogy eldobja a fegyvereket, ezzel egyértelműen üzenve, hogy nem tervezi bántani őket.
Az ezüsthajú tündér ugyan apró és törékeny, de mikor a férfi feltápászkodik, és közelebb lép hozzá, ő is tesz előre egy lépést, megkerülve Árnyékot, és bármilyen szokatlan is az adott helyzetben, apró kezét bájosan az idegen felé nyújtja kézfogásra. Semmi félelem sem látszik a mozdulatában, csak a jót akarás, ami mástól is megköveteli a jóságot. Azt nem tudja, az apró gesztust felismeri-e, de reméli, hogy legalább a nevét megtudhatja.*
- Viel. *Mondja neki, balját a mellkasára téve, hogy a másik érezze, éppen magáról beszél. Ezután végig mutatja a többieket is.* Sheni. Árnyék. *Bár az elf nevében nem beszélhet, az eb egyértelműen nem tartja okosnak a tervet, mikor Nodric közelebb lép, torokhangú morgást hallat, Viel pedig csendesen elcsitítja.* Cst!
*A koromfekete óriás hátas eb Nodric minden mozdulatát figyeli, nem téveszti szem elől soha, de nem fenyegetőzik vagy támad, amíg jó barátja, Viel tényleges veszélybe nem kerül.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.13 23:15:11
*Viel hallja, hogy valaki kilép az ajtón, és az istállóban motoz, de nem fordul meg, hogy visszaintsen a lánynak, figyelmét az újonnan jött férfira szegezi. Csak most veszi észre, hogy a haja nedves, talán megfürdött volna a tóban? A tündér nem néz ellenségesen, inkább szigor mutatkozik rajta, és persze a rá jellemző, olthatatlan kíváncsiság. Persze közben örömmel hallja, hogy nem csak Árnyék, még Sheni is csatlakozik hozzá, hogy megvédjék… Bár hogy a férfi bajt jelent-e, abban továbbra sem biztos, fürkésző pillantásával próbálja összerakni a képet, miért nem válaszol, miért biccenti félre a fejét. Mintha nem értené, amit mondanak. Bárhogy is, bölcsen cselekszik azzal, hogy eldobja a fegyvereket, ezzel egyértelműen üzenve, hogy nem tervezi bántani őket.
Az ezüsthajú tündér ugyan apró és törékeny, de mikor a férfi feltápászkodik, és közelebb lép hozzá, ő is tesz előre egy lépést, megkerülve Árnyékot, és bármilyen szokatlan is az adott helyzetben, apró kezét bájosan az idegen felé nyújtja kézfogásra. Semmi félelem sem látszik a mozdulatában, csak a jót akarás, ami mástól is megköveteli a jóságot. Azt nem tudja, az apró gesztust felismeri-e, de reméli, hogy legalább a nevét megtudhatja.*
- Viel. *Mondja neki, balját a mellkasára téve, hogy a másik érezze, éppen magáról beszél. Ezután végig mutatja a többieket is.* Sheni. Árnyék. *Bár az elf nevében nem beszélhet, az eb egyértelműen nem tartja okosnak a tervet, mikor Nodric közelebb lép, torokhangú morgást hallat, Viel pedig csendesen elcsitítja.* Cst!
*A koromfekete óriás hátas eb Nodric minden mozdulatát figyeli, nem téveszti szem elől soha, de nem fenyegetőzik vagy támad, amíg jó barátja, Viel tényleges veszélybe nem kerül.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.13 23:15:11
205. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-13 23:00:39
Üzenet elküldve: 2020-06-13 23:00:39
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Próféták//
*Hűséges jó barátja hátáról néz szét a mesés tájra, hol huszonöt éve született. De most minden valahogy másabb. Olyan, mintha még élettel telibb lenne a természet. Ösztönei azt súgják, hogy rövidesen valami történni fog. És lám, szárnyak suhogása töri meg a ló patáinak dobogását. S már látni is a szárnyak gazdáját, egy aranyszín sast. A félvér eleddig sosem látott ilyesmit, s megkövülten bámulja a jelenést. Wolly hasonlóan tesz, kicsit még zavarja is a szemét a nagy csillogás. És ekkor olyasmi történik, amire Ally végképp nem számított. A sas beszélni kezd valami olyan hangon, amitől a lány hátán enyhe borzongás fut végig. Ez persze nem a negatív értelmében vett borzongás. A sas első szavainál kezd valamit sejteni Ally, s rövidesen ez be is igazolódik. Le sem bírja venni tekintetét az aranyló sasmadárról. Nagy megdöbbenésére szolgál, amikor a szárnyas bejelenti, hogy egy feladatot bíz rá. Annyi lélekjelenléte van, hogy a madár tempójához alkalmazkodva lassítsa lovát. Figyelemmel kíséri a folytatást, s a lassításból végül megállás lesz. A megbízás szavainak súlyát elsőre nem fogja fel. Szabálytalan időközönként újból és újból végigfut hátán a borzongás. A sas képében megjelenő istennő látványa és szavai teljesen magukkal ragadják. Bárki látná most Allyt, nem is feltételezné, hogy egy istenség szavait hallgatja. Csak annyit látna, hogy tekintete egy pontra fókuszál, s arca elmélyültségről árulkodik. Elméjén villámként suhan át a felismerés. ~Hát igaz volna az ősi legenda?~ Felcsendül az ének, s bár az ifjú hajadont megrohanják az édes emlékek, könny most mégsem csillog szemeiben. Önkéntelenül az égre emeli tekintetét, s egyetlen pillanatra mintha édesanyja mosolyogna reá egy felhőből. De újból felcsendül az istennő ünnepélyes hangja, ismételten magára vonva ezzel Ally figyelmét. Ért ő minden szót, s érti, miféle feladatot kap személyesen Sirmy istennőtől. S aztán eltűnik szem elől, Allyból pedig feltör a sírás édesanyja miatt. Némán zokog lova sörényére borulva. De kis idő múlva újból felegyenesedik, s megtörli arcát. Most kezdi csak igazán felfogni, mi is történt az elmúlt percekben. Hatalmas boldogság áramlik szét testében. ~Lehetőséget kaptam, hogy a családom ősi hitét továbbadjam. Esélyt kaptam, hogy ne tűnjön el végleg az ősi hit.~ Fülében újra hallani véli a szózat dallamát. Mivel rendszeresen szokta énekelni - vagy halkan dúdolni ezt a gyönyörű dalt - rend szerint elalvás előtt - ezért kiválóan tudja mind a dallamát, mind a szövegét. Ám a szentély léte újabb kérdéseket vet fel benne. ~Vajon hogy nézhet ki? És egyáltalán hogyan kell felszentelnem? És vajon lesz lehetőségem meggyújtani az élet lángját az elhunytak szívében?~ Abban bízik, hogy idővel választ kap ezekre a kérdésekre. Indulásra készteti lovát, ismét vágtában szeli át a tájat. De most nem nézelődik, gondolatban teljesen máshol jár. Szóról szóra nem tudja ugyan idézni Sirmy istennő szavait, de foszlányokat igen. Hihetetlennek tartja még mindig, hogy ilyesmi megesett vele, de ugyanakkor valami csodás érzés is szívébe költözik. Álmodni se mert volna arról, hogy egy szép napon - ráadásul szülőhelyén személyesen az istennőtől kapja azt a feladatot, hogy adja tovább az ősi hitet. Annyi balsors után most végre új lehetőség nyílt. Talán már elfeledte mindenki az ártó pletykákat a családról. Talán most végre mindenki megismerheti Sirmy istennőt. Talán most nem fogják előítéletekkel fogadni, s nem fogják bálványimádással vádolni őt. De hogy ezekbe belegondol, rájön, hogy bár ez nagyon jó lehetőség, nagy felelősség rakódik rá, hogy ő, a Tharganyor család utolsó sarja tovább tudja adni az ősi hitet.*
*Hűséges jó barátja hátáról néz szét a mesés tájra, hol huszonöt éve született. De most minden valahogy másabb. Olyan, mintha még élettel telibb lenne a természet. Ösztönei azt súgják, hogy rövidesen valami történni fog. És lám, szárnyak suhogása töri meg a ló patáinak dobogását. S már látni is a szárnyak gazdáját, egy aranyszín sast. A félvér eleddig sosem látott ilyesmit, s megkövülten bámulja a jelenést. Wolly hasonlóan tesz, kicsit még zavarja is a szemét a nagy csillogás. És ekkor olyasmi történik, amire Ally végképp nem számított. A sas beszélni kezd valami olyan hangon, amitől a lány hátán enyhe borzongás fut végig. Ez persze nem a negatív értelmében vett borzongás. A sas első szavainál kezd valamit sejteni Ally, s rövidesen ez be is igazolódik. Le sem bírja venni tekintetét az aranyló sasmadárról. Nagy megdöbbenésére szolgál, amikor a szárnyas bejelenti, hogy egy feladatot bíz rá. Annyi lélekjelenléte van, hogy a madár tempójához alkalmazkodva lassítsa lovát. Figyelemmel kíséri a folytatást, s a lassításból végül megállás lesz. A megbízás szavainak súlyát elsőre nem fogja fel. Szabálytalan időközönként újból és újból végigfut hátán a borzongás. A sas képében megjelenő istennő látványa és szavai teljesen magukkal ragadják. Bárki látná most Allyt, nem is feltételezné, hogy egy istenség szavait hallgatja. Csak annyit látna, hogy tekintete egy pontra fókuszál, s arca elmélyültségről árulkodik. Elméjén villámként suhan át a felismerés. ~Hát igaz volna az ősi legenda?~ Felcsendül az ének, s bár az ifjú hajadont megrohanják az édes emlékek, könny most mégsem csillog szemeiben. Önkéntelenül az égre emeli tekintetét, s egyetlen pillanatra mintha édesanyja mosolyogna reá egy felhőből. De újból felcsendül az istennő ünnepélyes hangja, ismételten magára vonva ezzel Ally figyelmét. Ért ő minden szót, s érti, miféle feladatot kap személyesen Sirmy istennőtől. S aztán eltűnik szem elől, Allyból pedig feltör a sírás édesanyja miatt. Némán zokog lova sörényére borulva. De kis idő múlva újból felegyenesedik, s megtörli arcát. Most kezdi csak igazán felfogni, mi is történt az elmúlt percekben. Hatalmas boldogság áramlik szét testében. ~Lehetőséget kaptam, hogy a családom ősi hitét továbbadjam. Esélyt kaptam, hogy ne tűnjön el végleg az ősi hit.~ Fülében újra hallani véli a szózat dallamát. Mivel rendszeresen szokta énekelni - vagy halkan dúdolni ezt a gyönyörű dalt - rend szerint elalvás előtt - ezért kiválóan tudja mind a dallamát, mind a szövegét. Ám a szentély léte újabb kérdéseket vet fel benne. ~Vajon hogy nézhet ki? És egyáltalán hogyan kell felszentelnem? És vajon lesz lehetőségem meggyújtani az élet lángját az elhunytak szívében?~ Abban bízik, hogy idővel választ kap ezekre a kérdésekre. Indulásra készteti lovát, ismét vágtában szeli át a tájat. De most nem nézelődik, gondolatban teljesen máshol jár. Szóról szóra nem tudja ugyan idézni Sirmy istennő szavait, de foszlányokat igen. Hihetetlennek tartja még mindig, hogy ilyesmi megesett vele, de ugyanakkor valami csodás érzés is szívébe költözik. Álmodni se mert volna arról, hogy egy szép napon - ráadásul szülőhelyén személyesen az istennőtől kapja azt a feladatot, hogy adja tovább az ősi hitet. Annyi balsors után most végre új lehetőség nyílt. Talán már elfeledte mindenki az ártó pletykákat a családról. Talán most végre mindenki megismerheti Sirmy istennőt. Talán most nem fogják előítéletekkel fogadni, s nem fogják bálványimádással vádolni őt. De hogy ezekbe belegondol, rájön, hogy bár ez nagyon jó lehetőség, nagy felelősség rakódik rá, hogy ő, a Tharganyor család utolsó sarja tovább tudja adni az ősi hitet.*
204. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-13 09:01:22
Üzenet elküldve: 2020-06-13 09:01:22
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Próféták//
//All'Ynthriéna Tharganyor//
*A vidék ma kifejezetten szép. A fény élesebb a megszokottnál, minden élettel teli, még a szél is úgy kap All'Ynthriéna hajába, hogy fürtjeit meleg, anyagtalan ujjaival simítja meg. Itt-ott egy lepkepár járja táncát, és még a madarak is hol rajokban, hol egyedül vadásznak odafent. Hátasával suhanva azonban még náluk is gyorsabban szelheti a távokat a lány, csupán egyetlen kihívójuk marad. Egy sas szegődik melléjük, két oldalról cikázva játszi könnyedséggel előzgeti vállmagasságban a lovast, tollain aranyszínben törik meg a napfény, és ami a legmeglepőbb éteri hangon sugall, beszél.*
-Üdvözlégy, gyermek!
*A sas most felveszi a vágtázó ló tempóját, és onnan, All'Ynthriéna jobbján suhanva néz a lányra.*
-A Tharganyor család utolsó sarja, az utolsó őrizője Sirmy istennő tanainak. Emlékszem reád, noha Sirmy istennő csak részem egy kicsiny darabkája.
*Mesél a sólyom előkelő, mégis lágy tónussal.*
-Feladatot bízok rád All'Ynthriéna Tharganyor, mára nevemet talán már sokan ismerik noha inkább Eeyr vagyok nekik, mintsem Sirmy, de ahogyan a gyermek becézi anyját, úgy hívnak különböző neveken az élők is engem.
*A sas mintha mosolyogna, és egyre lassuló tempót diktál a lovagló lánynak.*
-De kevesen tudják hogyan induljanak el, kell nekik valaki, valaki aki megtanítja őket az életet megvédeni, valaki, aki ismeri az ősi tudást, valaki aki szívével lát.
*Eddigre teljesen megáll, és mozdulatlan tartja magát a levegőben verdesve szárnyaival. Csőréből az eddigieknél kissé határozottabban, mégis bátorítóan hangzik fel a szó.*
-Te leszel az, leányom!
*A sas közelebb repül, hangját halkabbra veszi, mintha csak titkokat mesélne el most.*
-A puszták legszélén áll egy ősi fűzfa, a fűzfa, melyet könnyeim táplálnak, alatta egy szentély, melybe csak az nyerhet bebocsájtást, ki elénekli a Síró Istennő Szózatát.
*A lány gyermekkorából felcsendül egy dallam, melyet bizony édesanyja énekelt neki nem is egyszer elalvás előtt.*
-Ez a Síró Istennő Szentélye, találd meg, szenteld fel újra az oltárát, gyermek! Hívd közös imára minden évben egyszer, azokat, kik jámborabbak a fűszálnál! S ha így teszel gyermek, a szentély alatti medence vizébe könnyeim keverednek, könnyeim, melyek a holtakért hullanak, könnyeim, melyek megbocsájtanak bárkinek, ki élt valaha. Könnyeim, melyek alkonyatkor tódulnak oda, s csak egyetlen kihunyt életű test, született az magtól, vagy anyától, apaszthatja ki. Ha égi szemem láttára hunyt ki életének fénye, könnyeim visszaadnak neked minden alkonyatkor egy életet, ha halála óta nem hunytam még le a szemem, és a medencébe fekteted.
*A sas csőrével csókot nyom a Tharganyor leány homlokára.*
-Kövesd a tanításokat, légy jóságos, gyermek, és hívd imára, jámborságra a világ dobbanó szíveit!
*Mond áldást, mielőtt csillogó szentjánosbogárhoz hasonlatos fénypászmákra nem oszlik, egyedül hagyva a leányt kérdéseivel, és újonnan szerzett tudásával.*
//All'Ynthriéna Tharganyor//
*A vidék ma kifejezetten szép. A fény élesebb a megszokottnál, minden élettel teli, még a szél is úgy kap All'Ynthriéna hajába, hogy fürtjeit meleg, anyagtalan ujjaival simítja meg. Itt-ott egy lepkepár járja táncát, és még a madarak is hol rajokban, hol egyedül vadásznak odafent. Hátasával suhanva azonban még náluk is gyorsabban szelheti a távokat a lány, csupán egyetlen kihívójuk marad. Egy sas szegődik melléjük, két oldalról cikázva játszi könnyedséggel előzgeti vállmagasságban a lovast, tollain aranyszínben törik meg a napfény, és ami a legmeglepőbb éteri hangon sugall, beszél.*
-Üdvözlégy, gyermek!
*A sas most felveszi a vágtázó ló tempóját, és onnan, All'Ynthriéna jobbján suhanva néz a lányra.*
-A Tharganyor család utolsó sarja, az utolsó őrizője Sirmy istennő tanainak. Emlékszem reád, noha Sirmy istennő csak részem egy kicsiny darabkája.
*Mesél a sólyom előkelő, mégis lágy tónussal.*
-Feladatot bízok rád All'Ynthriéna Tharganyor, mára nevemet talán már sokan ismerik noha inkább Eeyr vagyok nekik, mintsem Sirmy, de ahogyan a gyermek becézi anyját, úgy hívnak különböző neveken az élők is engem.
*A sas mintha mosolyogna, és egyre lassuló tempót diktál a lovagló lánynak.*
-De kevesen tudják hogyan induljanak el, kell nekik valaki, valaki aki megtanítja őket az életet megvédeni, valaki, aki ismeri az ősi tudást, valaki aki szívével lát.
*Eddigre teljesen megáll, és mozdulatlan tartja magát a levegőben verdesve szárnyaival. Csőréből az eddigieknél kissé határozottabban, mégis bátorítóan hangzik fel a szó.*
-Te leszel az, leányom!
*A sas közelebb repül, hangját halkabbra veszi, mintha csak titkokat mesélne el most.*
-A puszták legszélén áll egy ősi fűzfa, a fűzfa, melyet könnyeim táplálnak, alatta egy szentély, melybe csak az nyerhet bebocsájtást, ki elénekli a Síró Istennő Szózatát.
*A lány gyermekkorából felcsendül egy dallam, melyet bizony édesanyja énekelt neki nem is egyszer elalvás előtt.*
-Ez a Síró Istennő Szentélye, találd meg, szenteld fel újra az oltárát, gyermek! Hívd közös imára minden évben egyszer, azokat, kik jámborabbak a fűszálnál! S ha így teszel gyermek, a szentély alatti medence vizébe könnyeim keverednek, könnyeim, melyek a holtakért hullanak, könnyeim, melyek megbocsájtanak bárkinek, ki élt valaha. Könnyeim, melyek alkonyatkor tódulnak oda, s csak egyetlen kihunyt életű test, született az magtól, vagy anyától, apaszthatja ki. Ha égi szemem láttára hunyt ki életének fénye, könnyeim visszaadnak neked minden alkonyatkor egy életet, ha halála óta nem hunytam még le a szemem, és a medencébe fekteted.
*A sas csőrével csókot nyom a Tharganyor leány homlokára.*
-Kövesd a tanításokat, légy jóságos, gyermek, és hívd imára, jámborságra a világ dobbanó szíveit!
*Mond áldást, mielőtt csillogó szentjánosbogárhoz hasonlatos fénypászmákra nem oszlik, egyedül hagyva a leányt kérdéseivel, és újonnan szerzett tudásával.*
203. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-11 16:10:39
Üzenet elküldve: 2020-06-11 16:10:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Napváltás//
//Reggel//
*Kissé még álmosan igyekszik kipislogni kék szemeiből a maradék álmot, amikor ráébred saját ébrenlétére, miközben a nappal fénye a tó felől teszi barátságossá szobáját, ő pedig még mindig plüssnyulait öleli magához.*
- Nyulakkal álmodtam *mondja édesanyjának mosolyogva, aki valószínűleg már jó ideje fent van, hiszen láthatóan már fel is öltözött és meg is fésülködött. Nyulakkal álmodni pedig mindig jót jelent, akkor is, ha a szülőfalujában általánosan elfogadott álomértelmezéseket, de akkor is, ha saját érzelmeit és megérzéseit veszi alapul.
Pár pillanat múlva persze eszébe jutnak a tegnapi és az elmúlt napok eseményei, aztán az az előttieké, és azon kezd tűnődni, hogy mennyi minden másról is álmodhatott volna kimerültségében ezen az elmúlt éjjelen. Mennyi remény, fájdalom, tragédia, bánat, ugyanakkor barátság, jóakarat, szép pillanatok és szintén mennyi makacs remény kísérte útján amióta a vének arra kényszerítették, hogy elhagyja élete első otthonát, ahhoz, hogy most itt ébredhessen oldalán édesanyjával, aki menni készül ugyan, most mégis még itt van vele.*
- Az jó, ők mindig jó előjel, így már nyugodtabban megyek majd el *mondja neki Ea, ösztönösen érezve rá, hogy miért és merre kalandoztak el lánya gondolatai.* De sajnos ideje felkelned. Örültem neked, de még napközép előtt szeretnék elindulni mindenképpen. Sok dolgom lesz ma.
*Persze, mint mindig most is elkövet mindent, hogy merengésre, mélázásra, múlton való rágódásra túlságosan is hajlamos lányát visszarántsa a jelenbe, ezért is a gyengéd, de gyakorlatiasnak szánt szavak.*
- Tudom *sóhajt Luni, és arcán valószínűleg látszik, hogy szeretné még, ha nem válnának el, és némi aggodalmat is érez, hiszen pontosan tudja, hogy bár édesanyját nem kell féltenie, mégis most először fog a faluközösségtől teljesen önállóan, pusztán saját erejére és tudására támaszkodva élni, ráadásul egy számára félig-meddig mégiscsak idegen világban.*
- Nem örökre búcsúzom ám! *mosolyog erre Ea, aki egyáltalán nem aggódik saját magáért, és feleannyira sem szomorú a közelgő búcsú miatt, mint amennyire lánya feltételezi róla.
Elfogadta már, hogyha nem is teljesen, de útjuk immár kettévált, és most már mindkettőjüknek meg kell tanulni a másik nélkül élni.
Számára éppen elég az elé kitáruló szinte végtelen lehetőségek tudata, a jövőben rá váró szép és izgalmas utazások reménye, az, hogy lányát biztonságban tudhatja itt, valamint a lehetőségekhez képest még boldognak is látja.
Mielőtt Luninari elmenne fürdeni, még kicsit beszélgetnek is, odaadja neki utolsó ajándékát, amit eredetileg a tegnapi napra szánt, de végül mára maradt.
Az ezt követő egyszerre meghatott és vidám percek után Luninari ígéretéhez híven elmegy, hogy hozzon neki egy kis reggelit, és csomagoljon kis ennivalót is az útra.
Szokásához híven aztán persze kissé elmélázva, gondolataiba merülve érkezik meg a konyhába, ahol már ott vannak néhányan azok közül, akik úgy tűnik a mai napon mind korábban ébredtek nála.*
//Konyhában//
//Lau, Naty, Luni, érintőlegesen Ally//
*A Nairadától kapott ruhák nemes kisasszonyoknak lettek készítve eredetileg, abban a korban, amikor még létezett nemesség Artheniroban, így nem sok akad közöttük, amit kifejezetten házimunkára terveztek volna, ezért most olyat vett fel közülük, amire talán leginkább rá lehet fogni ilyesmit. Mivel ennek színe inkább sötétebb, mint a többié, így, ha koszolódik is, nem fog annyira meglátszani rajta, másrészt szűknek sem szűk sehol, hogy bármilyen szükséges mozgásban akadályozza.
Mire felöltözve, megfésülködve és tisztán, de azért még kicsikét álmos szemekkel megérkezik a konyhába meg sem lepi különösen, hogy ott éppen egy szőke, vagy talán inkább fehér hajú lányt is talál, akihez még eddig nem volt szerencséje, bár amennyire az éppen elhangzó szavakból és a tudata által felfogott jelenetből következtetni tud, éppen távozik.
Ha belegondol abba, hogy azt hitte Szarvasliget a nyugalom szigete lesz majd számára, legkésőbb most be kell látnia, hogy tévedett. Persze tisztában volt azzal, hogy mik is Lau tervei a birtokkal és a házzal, de ennyi ismeretlenre ilyen rövid itt töltött idő alatt valahogy egyáltalán nem számított.
Nagyon furcsa is neki az egész, hogy Szarvasligetbe csak úgy jönnek-mennek az emberek, elfek, tündérek, félvérek és nyilván minden más nép képviselői is. Szülőfalujában ahhoz volt hozzászokva, hogy mindig ugyanazt a néhány száz elfet látja maga körül, idegeneket pedig csak akkor, ha édesanyjával utazásra indulnak a leginkább emberek által lakott vidékek felé. Ennek ellenére tulajdonképpen tetszik neki a változatosság, és mosolya talán őszintén barátságosnak látszik, miközben bemutatkozik.*
- Üdv, Luninari vagyok *mondja egyszerűen. Nem kell hasonlót túlbonyolítani, főleg, hogy a lány tényleg éppen indul, ennyit mindenesetre megkíván szerinte az illem, ha pedig más nem is, akkor a ház jó híre mindenképpen. Természetesen nem tartóztatja a számára ismeretlent, csak csatlakozik a többiekhez.*
- Jobban vagy, ugye? *kérdi Natalaydától valóban őszinte aggodalommal, bár kérdése talán felesleges, mert, ha a lány ki tudott jönni a konyháig és megitatni sem kell a teával akkor nyilván nem lehet már olyan rosszul, mint amikor tegnap volt mialatt ő segített őt ellátnia Intathnak.*
- Segítek, amiben tudok, csak viszek egy kis reggelit anyának, meg elbúcsúzom tőle *mondja a konyhában maradóknak.* Sokáig távol voltam, de gondolom munka akad bőven. Azért pár falatot eszek előtte én is.
*Ráérős mozdulattal ken magának egy szelet kenyeret, vág egy vékony szelet sajtot, tölt kis teát is, és egyelőre nem siet vissza saját szobájába. Édesanyja nem mondta neki, hogy kapkodjon a neki szánt reggeli elkészítésével, napközép is talán kicsit odébb van még, így az elindulásban sem hátráltatja őt.
Meg aztán most, hogy számára hónapoknak tűnő hatokig volt távol szeretne újra részévé válni Szarvasliget életének, még ha egyelőre csak egy gyors reggeli idejére, akkor is.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.11 16:59:11
//Reggel//
*Kissé még álmosan igyekszik kipislogni kék szemeiből a maradék álmot, amikor ráébred saját ébrenlétére, miközben a nappal fénye a tó felől teszi barátságossá szobáját, ő pedig még mindig plüssnyulait öleli magához.*
- Nyulakkal álmodtam *mondja édesanyjának mosolyogva, aki valószínűleg már jó ideje fent van, hiszen láthatóan már fel is öltözött és meg is fésülködött. Nyulakkal álmodni pedig mindig jót jelent, akkor is, ha a szülőfalujában általánosan elfogadott álomértelmezéseket, de akkor is, ha saját érzelmeit és megérzéseit veszi alapul.
Pár pillanat múlva persze eszébe jutnak a tegnapi és az elmúlt napok eseményei, aztán az az előttieké, és azon kezd tűnődni, hogy mennyi minden másról is álmodhatott volna kimerültségében ezen az elmúlt éjjelen. Mennyi remény, fájdalom, tragédia, bánat, ugyanakkor barátság, jóakarat, szép pillanatok és szintén mennyi makacs remény kísérte útján amióta a vének arra kényszerítették, hogy elhagyja élete első otthonát, ahhoz, hogy most itt ébredhessen oldalán édesanyjával, aki menni készül ugyan, most mégis még itt van vele.*
- Az jó, ők mindig jó előjel, így már nyugodtabban megyek majd el *mondja neki Ea, ösztönösen érezve rá, hogy miért és merre kalandoztak el lánya gondolatai.* De sajnos ideje felkelned. Örültem neked, de még napközép előtt szeretnék elindulni mindenképpen. Sok dolgom lesz ma.
*Persze, mint mindig most is elkövet mindent, hogy merengésre, mélázásra, múlton való rágódásra túlságosan is hajlamos lányát visszarántsa a jelenbe, ezért is a gyengéd, de gyakorlatiasnak szánt szavak.*
- Tudom *sóhajt Luni, és arcán valószínűleg látszik, hogy szeretné még, ha nem válnának el, és némi aggodalmat is érez, hiszen pontosan tudja, hogy bár édesanyját nem kell féltenie, mégis most először fog a faluközösségtől teljesen önállóan, pusztán saját erejére és tudására támaszkodva élni, ráadásul egy számára félig-meddig mégiscsak idegen világban.*
- Nem örökre búcsúzom ám! *mosolyog erre Ea, aki egyáltalán nem aggódik saját magáért, és feleannyira sem szomorú a közelgő búcsú miatt, mint amennyire lánya feltételezi róla.
Elfogadta már, hogyha nem is teljesen, de útjuk immár kettévált, és most már mindkettőjüknek meg kell tanulni a másik nélkül élni.
Számára éppen elég az elé kitáruló szinte végtelen lehetőségek tudata, a jövőben rá váró szép és izgalmas utazások reménye, az, hogy lányát biztonságban tudhatja itt, valamint a lehetőségekhez képest még boldognak is látja.
Mielőtt Luninari elmenne fürdeni, még kicsit beszélgetnek is, odaadja neki utolsó ajándékát, amit eredetileg a tegnapi napra szánt, de végül mára maradt.
Az ezt követő egyszerre meghatott és vidám percek után Luninari ígéretéhez híven elmegy, hogy hozzon neki egy kis reggelit, és csomagoljon kis ennivalót is az útra.
Szokásához híven aztán persze kissé elmélázva, gondolataiba merülve érkezik meg a konyhába, ahol már ott vannak néhányan azok közül, akik úgy tűnik a mai napon mind korábban ébredtek nála.*
//Konyhában//
//Lau, Naty, Luni, érintőlegesen Ally//
*A Nairadától kapott ruhák nemes kisasszonyoknak lettek készítve eredetileg, abban a korban, amikor még létezett nemesség Artheniroban, így nem sok akad közöttük, amit kifejezetten házimunkára terveztek volna, ezért most olyat vett fel közülük, amire talán leginkább rá lehet fogni ilyesmit. Mivel ennek színe inkább sötétebb, mint a többié, így, ha koszolódik is, nem fog annyira meglátszani rajta, másrészt szűknek sem szűk sehol, hogy bármilyen szükséges mozgásban akadályozza.
Mire felöltözve, megfésülködve és tisztán, de azért még kicsikét álmos szemekkel megérkezik a konyhába meg sem lepi különösen, hogy ott éppen egy szőke, vagy talán inkább fehér hajú lányt is talál, akihez még eddig nem volt szerencséje, bár amennyire az éppen elhangzó szavakból és a tudata által felfogott jelenetből következtetni tud, éppen távozik.
Ha belegondol abba, hogy azt hitte Szarvasliget a nyugalom szigete lesz majd számára, legkésőbb most be kell látnia, hogy tévedett. Persze tisztában volt azzal, hogy mik is Lau tervei a birtokkal és a házzal, de ennyi ismeretlenre ilyen rövid itt töltött idő alatt valahogy egyáltalán nem számított.
Nagyon furcsa is neki az egész, hogy Szarvasligetbe csak úgy jönnek-mennek az emberek, elfek, tündérek, félvérek és nyilván minden más nép képviselői is. Szülőfalujában ahhoz volt hozzászokva, hogy mindig ugyanazt a néhány száz elfet látja maga körül, idegeneket pedig csak akkor, ha édesanyjával utazásra indulnak a leginkább emberek által lakott vidékek felé. Ennek ellenére tulajdonképpen tetszik neki a változatosság, és mosolya talán őszintén barátságosnak látszik, miközben bemutatkozik.*
- Üdv, Luninari vagyok *mondja egyszerűen. Nem kell hasonlót túlbonyolítani, főleg, hogy a lány tényleg éppen indul, ennyit mindenesetre megkíván szerinte az illem, ha pedig más nem is, akkor a ház jó híre mindenképpen. Természetesen nem tartóztatja a számára ismeretlent, csak csatlakozik a többiekhez.*
- Jobban vagy, ugye? *kérdi Natalaydától valóban őszinte aggodalommal, bár kérdése talán felesleges, mert, ha a lány ki tudott jönni a konyháig és megitatni sem kell a teával akkor nyilván nem lehet már olyan rosszul, mint amikor tegnap volt mialatt ő segített őt ellátnia Intathnak.*
- Segítek, amiben tudok, csak viszek egy kis reggelit anyának, meg elbúcsúzom tőle *mondja a konyhában maradóknak.* Sokáig távol voltam, de gondolom munka akad bőven. Azért pár falatot eszek előtte én is.
*Ráérős mozdulattal ken magának egy szelet kenyeret, vág egy vékony szelet sajtot, tölt kis teát is, és egyelőre nem siet vissza saját szobájába. Édesanyja nem mondta neki, hogy kapkodjon a neki szánt reggeli elkészítésével, napközép is talán kicsit odébb van még, így az elindulásban sem hátráltatja őt.
Meg aztán most, hogy számára hónapoknak tűnő hatokig volt távol szeretne újra részévé válni Szarvasliget életének, még ha egyelőre csak egy gyors reggeli idejére, akkor is.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.11 16:59:11
202. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-09 22:11:53
Üzenet elküldve: 2020-06-09 22:11:53
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Tiszta lappal//
//Konyhában//
//Lau, Naty, Ally//
//Érintőlegesen Nodric, Shen'eriel, Vieljana//
//Zárás//
*Ally nem akad fenn, hogy szóba kerül a családja. Barátságosan el is mosolyodik, mintha csak azt akarná mondani, hogy "ugyan, semmi gond".
A konyhában az asztalnál ülve szeme sarkából látja, hogy Naty nem sajnálja a mézet a teájából. Már túlzásnak is tartja, s az az érzése, hogy ihatatlanul édes lett a folyadék. De nem szól, elvégre mindenki maga tudja, hogy hogyan szereti a teát inni.
Ally még sosem hallotta a Seles nevet, de a jelek szerint Natynak ismerősen cseng. ~Lehet, hogy Naty barátjáról vagy egyik családtagjáról lenne szó?~ Igazából mindegy is, magában elmond egy rövidke fohászt. ~Istennő, adj örök nyugodalmat Selesnek.~ A számára ismeretlen elhunyt lelke felől nem aggódik. Tudja, hogy akit Sirmy istennő magához szólít, annak semmi bántódása nem esik. Olyan helyre került, ahol csak öröm van és világosság.
Ally kortyol a teájából, de egy pillanatra megáll szájában a folyadék. Eszébe jut, hogy eredetileg Theával akart találkozni, de a vágtázás meg az itteni kicsiny társaság elvonta egy parányit a figyelmét. Lenyeli a teát, s következő szavait Lauhoz intézi:*
- Hát, hogy őszinte legyek, eredetileg egy ismerősömet akartam meglátogatni, de előtte kicsit vágtáztam Wollyval. Így jutottam el hozzátok.
*Nyilvánvalóan Wolly neve semmit nem mond a jelenlevőknek, ezért a félvér rövid magyarázatot biggyeszt az előbbiek után.*
- Wolly a lovam.
*Persze lehet, hogy egyértelmű a két nő számára, hogy lóról van szó. Neki nem lenne egyértelmű, mert hallott már olyanokról, akik például bikán utaztak. Ő maga az utazás ezen fajtáját elég hajmeresztőnek tartja, s inkább marad a hagyományosnak mondható lovaglásnál. Semmi pénzért nem is cserélné le hűséges jó barátját egy bikára. De más állatra sem.
Úgy érzi, Lau szavai után nem lesz becsületlenség, ha előhozakodik távozási vágyával, hogy megkeresse Theát.*
- Igazán sajnálom, de akkor mégsem szeretnék... Szóval megpróbálom megkeresni az ismerősöm.
*Kissé akadozva beszél, jelezvén, hogy tényleg restelli a távozást, de Launak megfogadja:*
- De visszalátogatok hozzátok, s az alkalommal tényleg segítek bármiben, amiben tudok.
*Már lassacskán az étel elfogyasztása végén jár, de most egy pillanatra megszakítja, s zsebéből száz aranyat vesz ki.*
- Ezt fogadd el, kérlek, hálám jeléül.* S Laurentitia Sminderhen felé nyújtja a 100 aranyat.
Ha elfogadja, ha nem, Ally még elkölti a maradék kenyeret és teát.
A rend említését csodálkozva fogadják. Lau szavai nyomán a félvér hajadon már megérti teljesen, hogy milyen hely is ez, ahová került.*
- Ó, értem. Elnézést a rend szó használatáért. Hirtelen nem jutott más szó eszembe, amit mondhattam volna.
*Naty története elég bizarrul fest, de érdekes is egyben. Ally közben egyébként végez az étellel, s az utolsó egy-két kortynyi teát már egyben hajtja fel. Természetesen ez idő alatt figyelmesen hallgatja a rövidke beszámolót a lánytól. A szimpátia kölcsönös, s különben - de nem mellékesen - Laut is szimpatikusnak véli.*
- Én is szeretnék mielőbbi gyógyulást kívánni.* Mosolyog barátságosan Natyra.*
- Köszönöm a kenyeret és a teát.* Intézi utolsó szavait Launak, s aztán udvarias biccentéssel feláll.*
- Ha nem haragszotok meg, nekem mennem kell. Legyen további szép napotok.
*Ha pedig nincs más, akkor elindul az épületen át a kijárathoz, s aztán a tó mentén az istálló felé megy. Látja azt a két ismeretlent, akivel nem régen bent is találkozott még az étkezés előtt, s lát egy férfit is. Búcsúzásképpen feléjük biccent.*
- Hát szervusz.* Köszönti Wollyt az istállóban, aki egyébként Ally megjelenésére gazdájához megy, s orrát finoman Ally mellkasához dörgöli. A lány végigsimít a ló fején, majd oldalához lépve megragadja a kantárszárat, s maga mellett vezetve Wollyt indul meg újból a tó vonalában. Ha pedig nincsen akadálya - és egy picit távolabb ér már az épülettől, föllendíti magát a nyeregbe, ahol vágtára sarkallja hátasát. A hirtelen szél belekap dús hószín hajába.*
//Konyhában//
//Lau, Naty, Ally//
//Érintőlegesen Nodric, Shen'eriel, Vieljana//
//Zárás//
*Ally nem akad fenn, hogy szóba kerül a családja. Barátságosan el is mosolyodik, mintha csak azt akarná mondani, hogy "ugyan, semmi gond".
A konyhában az asztalnál ülve szeme sarkából látja, hogy Naty nem sajnálja a mézet a teájából. Már túlzásnak is tartja, s az az érzése, hogy ihatatlanul édes lett a folyadék. De nem szól, elvégre mindenki maga tudja, hogy hogyan szereti a teát inni.
Ally még sosem hallotta a Seles nevet, de a jelek szerint Natynak ismerősen cseng. ~Lehet, hogy Naty barátjáról vagy egyik családtagjáról lenne szó?~ Igazából mindegy is, magában elmond egy rövidke fohászt. ~Istennő, adj örök nyugodalmat Selesnek.~ A számára ismeretlen elhunyt lelke felől nem aggódik. Tudja, hogy akit Sirmy istennő magához szólít, annak semmi bántódása nem esik. Olyan helyre került, ahol csak öröm van és világosság.
Ally kortyol a teájából, de egy pillanatra megáll szájában a folyadék. Eszébe jut, hogy eredetileg Theával akart találkozni, de a vágtázás meg az itteni kicsiny társaság elvonta egy parányit a figyelmét. Lenyeli a teát, s következő szavait Lauhoz intézi:*
- Hát, hogy őszinte legyek, eredetileg egy ismerősömet akartam meglátogatni, de előtte kicsit vágtáztam Wollyval. Így jutottam el hozzátok.
*Nyilvánvalóan Wolly neve semmit nem mond a jelenlevőknek, ezért a félvér rövid magyarázatot biggyeszt az előbbiek után.*
- Wolly a lovam.
*Persze lehet, hogy egyértelmű a két nő számára, hogy lóról van szó. Neki nem lenne egyértelmű, mert hallott már olyanokról, akik például bikán utaztak. Ő maga az utazás ezen fajtáját elég hajmeresztőnek tartja, s inkább marad a hagyományosnak mondható lovaglásnál. Semmi pénzért nem is cserélné le hűséges jó barátját egy bikára. De más állatra sem.
Úgy érzi, Lau szavai után nem lesz becsületlenség, ha előhozakodik távozási vágyával, hogy megkeresse Theát.*
- Igazán sajnálom, de akkor mégsem szeretnék... Szóval megpróbálom megkeresni az ismerősöm.
*Kissé akadozva beszél, jelezvén, hogy tényleg restelli a távozást, de Launak megfogadja:*
- De visszalátogatok hozzátok, s az alkalommal tényleg segítek bármiben, amiben tudok.
*Már lassacskán az étel elfogyasztása végén jár, de most egy pillanatra megszakítja, s zsebéből száz aranyat vesz ki.*
- Ezt fogadd el, kérlek, hálám jeléül.* S Laurentitia Sminderhen felé nyújtja a 100 aranyat.
Ha elfogadja, ha nem, Ally még elkölti a maradék kenyeret és teát.A rend említését csodálkozva fogadják. Lau szavai nyomán a félvér hajadon már megérti teljesen, hogy milyen hely is ez, ahová került.*
- Ó, értem. Elnézést a rend szó használatáért. Hirtelen nem jutott más szó eszembe, amit mondhattam volna.
*Naty története elég bizarrul fest, de érdekes is egyben. Ally közben egyébként végez az étellel, s az utolsó egy-két kortynyi teát már egyben hajtja fel. Természetesen ez idő alatt figyelmesen hallgatja a rövidke beszámolót a lánytól. A szimpátia kölcsönös, s különben - de nem mellékesen - Laut is szimpatikusnak véli.*
- Én is szeretnék mielőbbi gyógyulást kívánni.* Mosolyog barátságosan Natyra.*
- Köszönöm a kenyeret és a teát.* Intézi utolsó szavait Launak, s aztán udvarias biccentéssel feláll.*
- Ha nem haragszotok meg, nekem mennem kell. Legyen további szép napotok.
*Ha pedig nincs más, akkor elindul az épületen át a kijárathoz, s aztán a tó mentén az istálló felé megy. Látja azt a két ismeretlent, akivel nem régen bent is találkozott még az étkezés előtt, s lát egy férfit is. Búcsúzásképpen feléjük biccent.*
- Hát szervusz.* Köszönti Wollyt az istállóban, aki egyébként Ally megjelenésére gazdájához megy, s orrát finoman Ally mellkasához dörgöli. A lány végigsimít a ló fején, majd oldalához lépve megragadja a kantárszárat, s maga mellett vezetve Wollyt indul meg újból a tó vonalában. Ha pedig nincsen akadálya - és egy picit távolabb ér már az épülettől, föllendíti magát a nyeregbe, ahol vágtára sarkallja hátasát. A hirtelen szél belekap dús hószín hajába.*
201. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-06-08 23:01:50
Üzenet elküldve: 2020-06-08 23:01:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Tiszta lappal//
//Konyhában//
//Lau, Naty, Ally//
- Ó, sajnálom. *jegyzi meg szomorúan, amikor kiderül, a lány már nem a rokonai miatt érkezett ide, hiszen nem szeretett volna semmi olyan témát szóba hozni, ami túlságosan érzékenyen érinti* Mindenesetre örülünk, hogy benéztél hozzánk! *ereszt meg egy halvány mosolyt a lány felé, mikor leteszi elé a csészéjét*
- Szívesen! Szólj, ha még kell valami! *fordul Naty felé, hogy jelezze, szívesen segít neki bármiben, ne fárassza magát, hacsak nem feltétlen szükséges*
- Köszönöm a segítséget mindkettőtöknek! *pillant hálásan mindkét lányra, ahogy a sírásás kerül szóba* Seles biztos örülne neki, ha tudná, hogy csodás virágok fogják díszíteni a nyughelyét... *folytatja tovább, csak magában téve hozzá, hogy nemcsak barátnőjének, de húgának is szeretne emléket állítani a kis virágoskerttel a fa tövében*
- Igazán nem szeretnénk feltartani amúgy... *kap észbe hirtelen, hogy bármennyire is jól esik neki Ally felajánlása, bizonyára nem azért tette meg az utat idáig a városból, hogy utána náluk dolgozhasson* A kellemes emlékeken túl biztos van valami oka, hogy erre a környékre látogattál, nem? *érdeklődik finoman tovább, bár természetesen a lányra bízza, vajon elárul-e többet is a terveiről nekik* Ha esetleg akad még más tennivalód is erre, akkor nem szeretnénk feltartani... később is szívesen visszavárunk, ha esetleg már végeztél azzal, ami idehozott. Shennel és Natyval együtt már bőven elegen vagyunk ahhoz, hogy megtegyük, amit szükséges. *sóhajt fel szomorúan, ahogy a rájuk váró feladat kerül szóba* Később is csatlakozhatsz hozzánk, ha esetleg még akad más tennivalód... *ereszt meg egy jóindulatú mosolyt Ally felé, hisz nem szívesen tenné tönkre a lány napját ilyen szomorú feladat elvégzésével. Naty segítőkészsége, bár meglepi kissé a lány állapotát tekintve, de jól eső melegséggel tölti el a szívét, ezt pedig egy apró biccentéssel és egy köszönetteljes pillantással igyekszik a szőkeség tudtára adni. Ezt követően azonban inkább a reggelire fordítja figyelmét, míg Ally szavai megállásra nem késztetik*
- Rend? *pillant ő is értetlenül előbb a lányra, majd Natyra* Nem mondanám ezt különösebben vallásnak, hacsak nem azt vesszük, hogy mindenki úgy hiszi, időnként szüksége van egy kis pihenésre az embernek, hogy újra rátaláljon önmagára. *magyarázza kicsit részletesebben a Szarvasliget lényegét új vendégüknek, hiszen úgy tűnik, még mindig nem teljesen világos számára az itteni élet lényege* De ezen túlmenően mindenkinek abban hisz, vagy nem hisz, amiben szeretne. Számos különböző vallás és kultúra hívői képviseltetik itt maguk, mi szívesen látjuk mindegyiküket. *fejti ki mosolyogva a lánynak a lényeget, mielőtt átadná a szót Natynak, hogy ő is beszámolhasson róla, hogyan került ide. A történet még számára is ismeretlen, hiszen tegnap nem igazán volt beszédre alkalmas állapotban a lány, így most érdeklődve és elképedve hallgatja a kalandjait*
- Az ingovány felől? Hogy keveredtél oda? *billenti kissé oldalra a fejét, ahogy próbálja feldolgozni a hallottakat, hiszen ha jól emlékszik rá, akkor utoljára nem sokkal a lázadás előtt látta Natyt még a Sayqueves rezidencián. ~Vajon mi történt vele?~ mereng magában, megdöbbenve, ahogy további részletekre derül fény*
- Démonok ellen? De ugye te nem találkoztál velük? Vagy ők bántak így el veled? *aggodalmaskodik, remélve, hogy a lány tünetei pusztán a kimerültségnek és a hosszú útnak köszönhetőek, és nem valami borzalmas összecsapásnak ki tudja, milyen szörnyekkel*
- Ó, köszönöm. Örülök, hogy ízlik. *pillant vissza meglepetten Allyra, egy pillanatra nem is tudva, hogy kezelje a dicséretet, ám végül egy apró mosollyal díjazza a kedves szavakat*
- És annak is, hogy pont erre tévedtél! Remélem, itt ki tudod pihenni magad és hamarosan rendbe jössz majd! *fordul aztán Naty felé, egy apró biccentéssel adva nyomatékot szavainak, bízva benne, hogy a lány hamarosan új erőre kap majd a Liget békés falai közt.*
//Konyhában//
//Lau, Naty, Ally//
- Ó, sajnálom. *jegyzi meg szomorúan, amikor kiderül, a lány már nem a rokonai miatt érkezett ide, hiszen nem szeretett volna semmi olyan témát szóba hozni, ami túlságosan érzékenyen érinti* Mindenesetre örülünk, hogy benéztél hozzánk! *ereszt meg egy halvány mosolyt a lány felé, mikor leteszi elé a csészéjét*
- Szívesen! Szólj, ha még kell valami! *fordul Naty felé, hogy jelezze, szívesen segít neki bármiben, ne fárassza magát, hacsak nem feltétlen szükséges*
- Köszönöm a segítséget mindkettőtöknek! *pillant hálásan mindkét lányra, ahogy a sírásás kerül szóba* Seles biztos örülne neki, ha tudná, hogy csodás virágok fogják díszíteni a nyughelyét... *folytatja tovább, csak magában téve hozzá, hogy nemcsak barátnőjének, de húgának is szeretne emléket állítani a kis virágoskerttel a fa tövében*
- Igazán nem szeretnénk feltartani amúgy... *kap észbe hirtelen, hogy bármennyire is jól esik neki Ally felajánlása, bizonyára nem azért tette meg az utat idáig a városból, hogy utána náluk dolgozhasson* A kellemes emlékeken túl biztos van valami oka, hogy erre a környékre látogattál, nem? *érdeklődik finoman tovább, bár természetesen a lányra bízza, vajon elárul-e többet is a terveiről nekik* Ha esetleg akad még más tennivalód is erre, akkor nem szeretnénk feltartani... később is szívesen visszavárunk, ha esetleg már végeztél azzal, ami idehozott. Shennel és Natyval együtt már bőven elegen vagyunk ahhoz, hogy megtegyük, amit szükséges. *sóhajt fel szomorúan, ahogy a rájuk váró feladat kerül szóba* Később is csatlakozhatsz hozzánk, ha esetleg még akad más tennivalód... *ereszt meg egy jóindulatú mosolyt Ally felé, hisz nem szívesen tenné tönkre a lány napját ilyen szomorú feladat elvégzésével. Naty segítőkészsége, bár meglepi kissé a lány állapotát tekintve, de jól eső melegséggel tölti el a szívét, ezt pedig egy apró biccentéssel és egy köszönetteljes pillantással igyekszik a szőkeség tudtára adni. Ezt követően azonban inkább a reggelire fordítja figyelmét, míg Ally szavai megállásra nem késztetik*
- Rend? *pillant ő is értetlenül előbb a lányra, majd Natyra* Nem mondanám ezt különösebben vallásnak, hacsak nem azt vesszük, hogy mindenki úgy hiszi, időnként szüksége van egy kis pihenésre az embernek, hogy újra rátaláljon önmagára. *magyarázza kicsit részletesebben a Szarvasliget lényegét új vendégüknek, hiszen úgy tűnik, még mindig nem teljesen világos számára az itteni élet lényege* De ezen túlmenően mindenkinek abban hisz, vagy nem hisz, amiben szeretne. Számos különböző vallás és kultúra hívői képviseltetik itt maguk, mi szívesen látjuk mindegyiküket. *fejti ki mosolyogva a lánynak a lényeget, mielőtt átadná a szót Natynak, hogy ő is beszámolhasson róla, hogyan került ide. A történet még számára is ismeretlen, hiszen tegnap nem igazán volt beszédre alkalmas állapotban a lány, így most érdeklődve és elképedve hallgatja a kalandjait*
- Az ingovány felől? Hogy keveredtél oda? *billenti kissé oldalra a fejét, ahogy próbálja feldolgozni a hallottakat, hiszen ha jól emlékszik rá, akkor utoljára nem sokkal a lázadás előtt látta Natyt még a Sayqueves rezidencián. ~Vajon mi történt vele?~ mereng magában, megdöbbenve, ahogy további részletekre derül fény*
- Démonok ellen? De ugye te nem találkoztál velük? Vagy ők bántak így el veled? *aggodalmaskodik, remélve, hogy a lány tünetei pusztán a kimerültségnek és a hosszú útnak köszönhetőek, és nem valami borzalmas összecsapásnak ki tudja, milyen szörnyekkel*
- Ó, köszönöm. Örülök, hogy ízlik. *pillant vissza meglepetten Allyra, egy pillanatra nem is tudva, hogy kezelje a dicséretet, ám végül egy apró mosollyal díjazza a kedves szavakat*
- És annak is, hogy pont erre tévedtél! Remélem, itt ki tudod pihenni magad és hamarosan rendbe jössz majd! *fordul aztán Naty felé, egy apró biccentéssel adva nyomatékot szavainak, bízva benne, hogy a lány hamarosan új erőre kap majd a Liget békés falai közt.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1207-1226