Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 45 (881. - 900. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1374-1393
900. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-05-20 12:56:12
Üzenet elküldve: 2021-05-20 12:56:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 538
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 538
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Hallani és felkutatni//
*Amit a másik lány valószínűleg megnyugtatásnak szán, őt a legkevésbé sem nyugtatja meg, mert rögtön eszébe jut róla a kislány, aki nem is olyan túl sok évvel ezelőtt, még bármit elkövetett volna azért, hogy a szitakötők elkerüljék őt a patak partján, ha lehet, akkor minél messzebbre.
Igaz persze, hogy mindez csak számszerűsítve és népének több évezredes történetéhez képest volt mindössze nemrég, valójában úgy érzi, hogy nem csak rengeteg idő, hanem egyben mérhetetlen távolság is elválasztja már attól a kortól és helytől, ahol akkor élt majdnem teljes magányban, de hát pontosan tudja azt is, hogy térbeli távolság és az idő is rettenetesen relatív valamik, mondhatni leginkább az érzékelőtől függenek. Épp az imént fejtegetett ilyesmit odabent a többiek előtt "meséje" hevében, mielőtt Lau után loholt volna kéretlenül, hogy segítsen neki.*
- Hú, még szerencse! *csúszik ki aztán a száján az újabb megnyugtatásra, ami már tényleg sokkal megnyugtatóbb számára, mint volt a korábbi. Bármennyire szitakötő szerű, legalább most már azt biztosan tudhatja róla, hogy őt nem fogja próbálni megenni. Igaz ilyesmitől eddig sem nagyon tartott, végtére is új vendégük elég barátságosnak tűnik, és az állatai is szelídnek, ha pedig a szitakötő szó nem hangzik el, minden bizonnyal eszébe sem jut egyiküktől sem megijedni, még kicsit sem.*
- Nagyon aranyos. *teszi hozzá, aztán legalább végre olyan dologra terelődik a téma, hogy nem kell feszengenie.*
- Nincsenek mások, csak én. *válaszol, és nem tudja nem büszkén kihúzni magát közben. Kicsit lehet nagyképűnek hat a gesztusa, de végül is, legalábbis saját maga szerint, keményen megdolgozott és sok mindenen ment keresztül azért, hogy egyáltalán eljuthasson a Mágustoronyhoz. Igaz persze az is, hogy barátai és édesanyja segítsége nélkül nem sikerült volna, de akkor is megcsinálta, holott nem egy olyan pillanat volt, amikor teljesen esélytelennek, vagy legalábbis nagyon távolinak tűnt az, hogy valaha is a kezébe vehet majd mágiával foglalkozó könyvet a toronyban.*
- Bár igazából nem merném még magamat mágusnak nevezni. Csak tanultam mágiát, és tudok néhány varázslatot, ennyi az egész. *teszi hozzá némiképp szerényebben, viszont mindez legalább nem álszerénység a részéről.* De a dolog alapjait már én is értem, és szeretném is folytatni a tanulmányaimat. Meg szeretném tanulni az összes létező varázslatot, ami csak a toronyban megtanulható.
*Ez pedig talán inkább lelkesnek hangzik, viszont legalább annyira elszántnak is, még annak ellenére is, hogy a Mágustoronyban eltöltött hatok alatt lett némi fogalma arról, hogy mennyi kemény munkával jár néhány mágiaág elsajátítása, és persze arról is, hogy mindez milyen nagyon sok pénzbe kerül.
Nagyon mindenesetre igyekszik nem szóval tartani Maydeleinet, főleg miután elindul az istálló felé. Ameddig ott tartózkodik, addig kicsit kapkodva segít a konyhában, amiben tud, hogy még időben visszérjen, és utat mutasson új vendégüknek otthonuk belseje felé.*
- Igazán örülök. *fogadja el a kinyújtott kezet, hogy aztán kicsivel később szinte egyből zavarba is jöjjön, legalábbis addig a néhány pillanatig, ameddig nem ismeri fel a másik lány által számára felkínált lehetőséget.*
- Ó persze, persze! Valamit tulajdonképpen akár már most is mutathatok. *mondja kicsit szórakozottan, és talán túlságosan is lelkesen.* Igazából csak nemrég értem vissza a toronyból, tegnap. A többieknek is megígértem, hogy valamit mutatok abból, amit tanultam, de talán jobb is, ha először nem mindenki szeme láttára próbálom ki. Bevallom, kicsit ideges vagyok, mert nem varázsoltam még más előtt, de hát előbb-utóbb muszáj lesz belejönni. Ha pedig mégsem sikerülne, legalább nem mindenki előtt nem sikerül. *gondolkodik hangosan, remélve, hogy nem beszélt máris túl sokat. Odahaza csak csak édesanyjával és plüssnyulaival beszélgető lány volt, száműzetésének kezdete óta ellenben már nem egyszer észrevette magán, hogy gyakran meglódul a nyelve. Ezzel persze nincs is semmi gond egészen addig, ameddig valaki olyan lelkes és türelmes hallgatóság, mint mondjuk Thim volt, Maydeleinet ellenben nem ismeri, és egyáltalán nem biztos abban, hogy vevő hasonlóra, főleg olyasvalakitől, akit pár perce sincs, hogy megismert.*
- Ez talán az egyik legegyszerűbb holdvarázslat, nézd! Ugyanakkor szerintem nagyon hasznos, mert véd széltől és a hidegtől. Ha pedig sokat utazol, akkor nem utolsó dolog, ha nem ázik át a ruhád, mert az esőtől is megóv. A lényeg, legalábbis az első, hogy erősen kell gondolnod és koncentrálnod a holdra, vagy a holdfényre, miközben megidézed magadban a manát. Persze ez csak egyik módszer a sok közül magának a varázslatnak a létrehozásában, nekem mindenesetre így megy a legegyszerűbben. Közben pedig azt kell mondani... majd próbálom lassan és tagoltan, hogy tisztán lehessen érteni. *mondja, és legjobb tudása szerint így is ejti ki a szükséges és megfelelő szavakat, miközben a hold számára kedves kerekségére és fehérségére koncentrálva megpróbál apró testére bűvölni egy ezüstköpenyt.
Mivel valóban életében először próbál valaki más előtt varázsolni, nagyon reméli, hogy nem lesz első próbálkozása egyben első csúfos kudarca is ilyen téren. Jó lenne, ha nem így kezdené, hiszen hinnie kell önmagában, ha továbbra is komolyan szeretne mágiával foglalkozni, márpedig komolyan szeretne, többek közt azért, hogy mindaz, ami Artheniorban történt soha többé ne történhessen meg sem a barátaival, sem pedig vele.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy tompa, ezüstfényű köpenyt sző magára, mely megvédi a természet adta hidegtől, jeges széltől, az időjárás viszontagságaitól. Hatása addig tart, míg a varázsló le nem veszi a köpenyt, ekkor az szertefoszlik.
*Amit a másik lány valószínűleg megnyugtatásnak szán, őt a legkevésbé sem nyugtatja meg, mert rögtön eszébe jut róla a kislány, aki nem is olyan túl sok évvel ezelőtt, még bármit elkövetett volna azért, hogy a szitakötők elkerüljék őt a patak partján, ha lehet, akkor minél messzebbre.
Igaz persze, hogy mindez csak számszerűsítve és népének több évezredes történetéhez képest volt mindössze nemrég, valójában úgy érzi, hogy nem csak rengeteg idő, hanem egyben mérhetetlen távolság is elválasztja már attól a kortól és helytől, ahol akkor élt majdnem teljes magányban, de hát pontosan tudja azt is, hogy térbeli távolság és az idő is rettenetesen relatív valamik, mondhatni leginkább az érzékelőtől függenek. Épp az imént fejtegetett ilyesmit odabent a többiek előtt "meséje" hevében, mielőtt Lau után loholt volna kéretlenül, hogy segítsen neki.*
- Hú, még szerencse! *csúszik ki aztán a száján az újabb megnyugtatásra, ami már tényleg sokkal megnyugtatóbb számára, mint volt a korábbi. Bármennyire szitakötő szerű, legalább most már azt biztosan tudhatja róla, hogy őt nem fogja próbálni megenni. Igaz ilyesmitől eddig sem nagyon tartott, végtére is új vendégük elég barátságosnak tűnik, és az állatai is szelídnek, ha pedig a szitakötő szó nem hangzik el, minden bizonnyal eszébe sem jut egyiküktől sem megijedni, még kicsit sem.*
- Nagyon aranyos. *teszi hozzá, aztán legalább végre olyan dologra terelődik a téma, hogy nem kell feszengenie.*
- Nincsenek mások, csak én. *válaszol, és nem tudja nem büszkén kihúzni magát közben. Kicsit lehet nagyképűnek hat a gesztusa, de végül is, legalábbis saját maga szerint, keményen megdolgozott és sok mindenen ment keresztül azért, hogy egyáltalán eljuthasson a Mágustoronyhoz. Igaz persze az is, hogy barátai és édesanyja segítsége nélkül nem sikerült volna, de akkor is megcsinálta, holott nem egy olyan pillanat volt, amikor teljesen esélytelennek, vagy legalábbis nagyon távolinak tűnt az, hogy valaha is a kezébe vehet majd mágiával foglalkozó könyvet a toronyban.*
- Bár igazából nem merném még magamat mágusnak nevezni. Csak tanultam mágiát, és tudok néhány varázslatot, ennyi az egész. *teszi hozzá némiképp szerényebben, viszont mindez legalább nem álszerénység a részéről.* De a dolog alapjait már én is értem, és szeretném is folytatni a tanulmányaimat. Meg szeretném tanulni az összes létező varázslatot, ami csak a toronyban megtanulható.
*Ez pedig talán inkább lelkesnek hangzik, viszont legalább annyira elszántnak is, még annak ellenére is, hogy a Mágustoronyban eltöltött hatok alatt lett némi fogalma arról, hogy mennyi kemény munkával jár néhány mágiaág elsajátítása, és persze arról is, hogy mindez milyen nagyon sok pénzbe kerül.
Nagyon mindenesetre igyekszik nem szóval tartani Maydeleinet, főleg miután elindul az istálló felé. Ameddig ott tartózkodik, addig kicsit kapkodva segít a konyhában, amiben tud, hogy még időben visszérjen, és utat mutasson új vendégüknek otthonuk belseje felé.*
- Igazán örülök. *fogadja el a kinyújtott kezet, hogy aztán kicsivel később szinte egyből zavarba is jöjjön, legalábbis addig a néhány pillanatig, ameddig nem ismeri fel a másik lány által számára felkínált lehetőséget.*
- Ó persze, persze! Valamit tulajdonképpen akár már most is mutathatok. *mondja kicsit szórakozottan, és talán túlságosan is lelkesen.* Igazából csak nemrég értem vissza a toronyból, tegnap. A többieknek is megígértem, hogy valamit mutatok abból, amit tanultam, de talán jobb is, ha először nem mindenki szeme láttára próbálom ki. Bevallom, kicsit ideges vagyok, mert nem varázsoltam még más előtt, de hát előbb-utóbb muszáj lesz belejönni. Ha pedig mégsem sikerülne, legalább nem mindenki előtt nem sikerül. *gondolkodik hangosan, remélve, hogy nem beszélt máris túl sokat. Odahaza csak csak édesanyjával és plüssnyulaival beszélgető lány volt, száműzetésének kezdete óta ellenben már nem egyszer észrevette magán, hogy gyakran meglódul a nyelve. Ezzel persze nincs is semmi gond egészen addig, ameddig valaki olyan lelkes és türelmes hallgatóság, mint mondjuk Thim volt, Maydeleinet ellenben nem ismeri, és egyáltalán nem biztos abban, hogy vevő hasonlóra, főleg olyasvalakitől, akit pár perce sincs, hogy megismert.*
- Ez talán az egyik legegyszerűbb holdvarázslat, nézd! Ugyanakkor szerintem nagyon hasznos, mert véd széltől és a hidegtől. Ha pedig sokat utazol, akkor nem utolsó dolog, ha nem ázik át a ruhád, mert az esőtől is megóv. A lényeg, legalábbis az első, hogy erősen kell gondolnod és koncentrálnod a holdra, vagy a holdfényre, miközben megidézed magadban a manát. Persze ez csak egyik módszer a sok közül magának a varázslatnak a létrehozásában, nekem mindenesetre így megy a legegyszerűbben. Közben pedig azt kell mondani... majd próbálom lassan és tagoltan, hogy tisztán lehessen érteni. *mondja, és legjobb tudása szerint így is ejti ki a szükséges és megfelelő szavakat, miközben a hold számára kedves kerekségére és fehérségére koncentrálva megpróbál apró testére bűvölni egy ezüstköpenyt.
Mivel valóban életében először próbál valaki más előtt varázsolni, nagyon reméli, hogy nem lesz első próbálkozása egyben első csúfos kudarca is ilyen téren. Jó lenne, ha nem így kezdené, hiszen hinnie kell önmagában, ha továbbra is komolyan szeretne mágiával foglalkozni, márpedig komolyan szeretne, többek közt azért, hogy mindaz, ami Artheniorban történt soha többé ne történhessen meg sem a barátaival, sem pedig vele.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy tompa, ezüstfényű köpenyt sző magára, mely megvédi a természet adta hidegtől, jeges széltől, az időjárás viszontagságaitól. Hatása addig tart, míg a varázsló le nem veszi a köpenyt, ekkor az szertefoszlik.
899. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-05-03 23:58:16
Üzenet elküldve: 2021-05-03 23:58:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1227
OOC üzenetek: 235
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1227
OOC üzenetek: 235
Játékstílus: Megfontolt
//Vissza a szarvasokhoz//
//Szarvasligeti estek – 1. felvonás//
*Kedvenc varázsnyuszilányában most se kell csalódnia. A mágusmestertől tart ami egy okos dolog és talán kicsit félénken, de lelkesen válaszolgat a kérdésekre. A lépcső részletesebb leírásának hallgatása közben látszik az elfen, hogy nem mennek át neki amit a másik szeretne. Amit ki is fejt.*
-Nehéz elképzelni.
*Ami nem Luninari hibája hanem hogy tényleg nehéz elképzelni valami nagyon elképzelhetetlen dolgot még ha tökéletesen le is van írva. A másik sejtésére viszont enyhén bólogatni kezd.*
-Hatásvadászat. Ez hihető.
*Hogy a mi az nem tudják pontosan, de a miértre kaptak egy egész okos tippet ami a dokinak is tetszik. Magában meg is dicséri kedvenc nyuszis félvérét. Kis meseestjük szünethez érkezett ugyanis Viel megérkezett, Yla megérkezett aki a doki viccét nem találta olyan jónak, a két lány távozott, de Luninari-tól kaptak ígéretet, hogy majd lesz folytatva a meseest. A ház új lakója is be lesz mutatva Pimpi személyében. Aki, olyan különleges, mint a gazdája. Nem csak a színe miatt hanem mert a szobában ezek szerint az úribb körök ismerői se tudták, hogy szokás egy halat tartani. Mondjuk tény, hogy könnyebb azzal mint egy kutyával. Int piócái is ha rosszalkodni akarnak maximum egymást tépik szét, de bútorok maradnak és nem piszkolnak oda mindenhova, elég a vizet cserélni alattuk. A dokit viszont a pikkelyes most nem annyira érdekli még. A tündérke viszont hamar a doki ölelésében találhatja magát és azt a kiváltságot is élvezheti, hogy beszélhet értelmetlen dolgokat és nem megy vele az elf agyára. Csak meg lesz simogatva az ezüst kobak és finoman lágy hangon ki lesz oktatva.*
-De nem szabad megijeszteni minket. Tessék elmondani rendesen, hogy hova mész, akkor is ha baj van. Nem szeretnénk, hogy egyedül kelljen bármivel szembenézned ha ott vagyunk és segíthetünk. A barátunk vagy és szeretünk téged mosolygós halacskám.*Csipkedi meg a tündérpofit majd még egyszer odabújik a kislányhoz.*Lau nagyon aggódott ám miattad. Tessék majd bocsánatot kérni és tényleg ne csinálj ilyet, hogy valami ijesztően hangzó magyarázattal eltűnsz csak úgy! Megígéred?
*Néz komolyan azokba a felemás szemekbe. Ha pedig megkapja az ígéretét még egyszer megsimizi, azt a buksit és ő már el is engedte a témát. Megtette amit a ház úrnőjének ígért. Igazi helyi kanként viselkedett és kiérdemli minden lány kiemelt figyelmét. Linki is csatlakozik hozzájuk amit nagyon jól is tesz. Bemutatkozik a doki szerint leendő kisbarátnőjének és kuncogva megjegyzést tesz az elf úszótudására. Ami annyira nem negatív mert egy hal tényleg méltó ellenfél, de a doki azért széles vigyorral a képén magabiztosan válaszol.*
-Nem biztos az!
*Amúgy, de biztos, hogy Pimpi leúszná. De nem vallaná be csak ha tényleg versenyre kelnének. A kutya is szóba kerül amihez az elf nem szólna hozzá, de a szobában maradt másik lány is kívánja az ő figyelmét és megszólítja hozzá. Bár nem épp a legjobb módszerrel. Az "Este átjönnél megvizsgálni?" vagy a finomabb "Szerinted érdemes ma este nyitott ablaknál aludnom." célratörőbb és előnyösebb kérdések egy férfi figyelmének felkeltésénél mint, hogy egy másikat keresnek rajtunk. De a vörösnek el lehet nézni. Félszeg szegényke.*
-Nem tudok róla. Amúgy merre jártál a városban? Láttál vagy hallottál valami érdekességet? Vásárfiát hoztál nekünk?
*Nem hiszi, hogy a másik hallott volna olyat amit ő nem, de ha mégis akkor megéri rákérdezni már csak azért is, hogy elkezdjen egy beszélgetést. Utolsó kérdését meg látszik a pimasz vigyorán, hogy nem gondolta komolyan.*
//Szarvasligeti estek – 1. felvonás//
*Kedvenc varázsnyuszilányában most se kell csalódnia. A mágusmestertől tart ami egy okos dolog és talán kicsit félénken, de lelkesen válaszolgat a kérdésekre. A lépcső részletesebb leírásának hallgatása közben látszik az elfen, hogy nem mennek át neki amit a másik szeretne. Amit ki is fejt.*
-Nehéz elképzelni.
*Ami nem Luninari hibája hanem hogy tényleg nehéz elképzelni valami nagyon elképzelhetetlen dolgot még ha tökéletesen le is van írva. A másik sejtésére viszont enyhén bólogatni kezd.*
-Hatásvadászat. Ez hihető.
*Hogy a mi az nem tudják pontosan, de a miértre kaptak egy egész okos tippet ami a dokinak is tetszik. Magában meg is dicséri kedvenc nyuszis félvérét. Kis meseestjük szünethez érkezett ugyanis Viel megérkezett, Yla megérkezett aki a doki viccét nem találta olyan jónak, a két lány távozott, de Luninari-tól kaptak ígéretet, hogy majd lesz folytatva a meseest. A ház új lakója is be lesz mutatva Pimpi személyében. Aki, olyan különleges, mint a gazdája. Nem csak a színe miatt hanem mert a szobában ezek szerint az úribb körök ismerői se tudták, hogy szokás egy halat tartani. Mondjuk tény, hogy könnyebb azzal mint egy kutyával. Int piócái is ha rosszalkodni akarnak maximum egymást tépik szét, de bútorok maradnak és nem piszkolnak oda mindenhova, elég a vizet cserélni alattuk. A dokit viszont a pikkelyes most nem annyira érdekli még. A tündérke viszont hamar a doki ölelésében találhatja magát és azt a kiváltságot is élvezheti, hogy beszélhet értelmetlen dolgokat és nem megy vele az elf agyára. Csak meg lesz simogatva az ezüst kobak és finoman lágy hangon ki lesz oktatva.*
-De nem szabad megijeszteni minket. Tessék elmondani rendesen, hogy hova mész, akkor is ha baj van. Nem szeretnénk, hogy egyedül kelljen bármivel szembenézned ha ott vagyunk és segíthetünk. A barátunk vagy és szeretünk téged mosolygós halacskám.*Csipkedi meg a tündérpofit majd még egyszer odabújik a kislányhoz.*Lau nagyon aggódott ám miattad. Tessék majd bocsánatot kérni és tényleg ne csinálj ilyet, hogy valami ijesztően hangzó magyarázattal eltűnsz csak úgy! Megígéred?
*Néz komolyan azokba a felemás szemekbe. Ha pedig megkapja az ígéretét még egyszer megsimizi, azt a buksit és ő már el is engedte a témát. Megtette amit a ház úrnőjének ígért. Igazi helyi kanként viselkedett és kiérdemli minden lány kiemelt figyelmét. Linki is csatlakozik hozzájuk amit nagyon jól is tesz. Bemutatkozik a doki szerint leendő kisbarátnőjének és kuncogva megjegyzést tesz az elf úszótudására. Ami annyira nem negatív mert egy hal tényleg méltó ellenfél, de a doki azért széles vigyorral a képén magabiztosan válaszol.*
-Nem biztos az!
*Amúgy, de biztos, hogy Pimpi leúszná. De nem vallaná be csak ha tényleg versenyre kelnének. A kutya is szóba kerül amihez az elf nem szólna hozzá, de a szobában maradt másik lány is kívánja az ő figyelmét és megszólítja hozzá. Bár nem épp a legjobb módszerrel. Az "Este átjönnél megvizsgálni?" vagy a finomabb "Szerinted érdemes ma este nyitott ablaknál aludnom." célratörőbb és előnyösebb kérdések egy férfi figyelmének felkeltésénél mint, hogy egy másikat keresnek rajtunk. De a vörösnek el lehet nézni. Félszeg szegényke.*
-Nem tudok róla. Amúgy merre jártál a városban? Láttál vagy hallottál valami érdekességet? Vásárfiát hoztál nekünk?
*Nem hiszi, hogy a másik hallott volna olyat amit ő nem, de ha mégis akkor megéri rákérdezni már csak azért is, hogy elkezdjen egy beszélgetést. Utolsó kérdését meg látszik a pimasz vigyorán, hogy nem gondolta komolyan.*
898. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-05-03 22:06:36
Üzenet elküldve: 2021-05-03 22:06:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 25
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 25
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Szarvasligeti estek - 1. felvonás//
*Egy kicsit kizökkent az este a ritmusából így, hogy többen is érkeztek, főleg, hogy a két korábban befutó lánnyal ellentétben a harmadik betérő csupán a kopogtatásig jut. Így Lau és Luni is távozik, megbontva ezzel a Linki számára kellemessé vegyülő kis csapat egységét. Így most egyedül a dokit ismeri a szobában maradók közül, ami persze így is túlzás, lévén, alig több, mit fél napja találkoztak első ízben. De nem is ez a lényeg, nincs is igazán lényeg, csak csöppnyi bambulás a távozók után, mit néha szakít csak meg egy-két korty bor. Így lemarad az újra találkozás nagy öröméről, ami Int és Viel ölelkezésében teljesedik ki, s már csak akkor eszmél, mikor elválófélben vannak. Még így is halvány mosoly kúszik ajkára, igazán kedves jelenetet hagyott ki. ~Vajon mi is leszünk ilyen jóban?~ ötlik fel megkurtított barna tincsei rejtekében a vágyódásnak is beillő gondolat, minek meglétét kiszélesedő mosoly jelez tömzsi kis ajkain. Ez pedig ott is marad már, miközben feltápászkodva ültéből közelíti meg a tündérlány köré csoportosult társaságot.*
- Szia! Éééh... Jajj, vigyázz! *Harapja el bemutatkozását, ahogy ijedtében igyekszik a megbillenő kis üveg edény felé kapni, nehogy csúfondáros halált leljen a benne úszkáló fehér teremtés. Szerencsére közreműködése nélkül is megmenekül a helyet, így kis zavart heherészés után újrakezdi.*
- Szóval én pedig Linki vagyok! Már sokat hallottam rólad. *Nyújtja vissza hasonlóan apró pracliját, hogy illendően pecsételhessék meg újdonsült ismeretségüket, míg másik kezével pótcselekvésként tűri füle mögé folyton előre bukó fürtjeit.
A következő kijelentésen, miszerint Intath mester úgy tud úszni, mint egy halacska, képtelen nem felkacagni, már szinte maga előtt látja a tóban versenyt úszó feleket.*
- Ne haragudj Intath mester, de szerintem Pimpi nyerne. *Neveti kedélyesen gyanúját, teli szájjal vigyorogva a szőke elfre. Mikor pedig kikuncogta magát, a tündér lányhoz fordul újra, ha már az aranyhajú égimeszelő egy újabb ismeretlen nevet említ.*
- Mindenkitől azt hallottam, hogy van egy kutyád is, ő hol maradt? *Kérdi némi csalódott színnel hangjában, hiszen úgy bereklámozták neki korábban a hatalmas ebet, hogy nagyon várta már a találkozást.*
*Egy kicsit kizökkent az este a ritmusából így, hogy többen is érkeztek, főleg, hogy a két korábban befutó lánnyal ellentétben a harmadik betérő csupán a kopogtatásig jut. Így Lau és Luni is távozik, megbontva ezzel a Linki számára kellemessé vegyülő kis csapat egységét. Így most egyedül a dokit ismeri a szobában maradók közül, ami persze így is túlzás, lévén, alig több, mit fél napja találkoztak első ízben. De nem is ez a lényeg, nincs is igazán lényeg, csak csöppnyi bambulás a távozók után, mit néha szakít csak meg egy-két korty bor. Így lemarad az újra találkozás nagy öröméről, ami Int és Viel ölelkezésében teljesedik ki, s már csak akkor eszmél, mikor elválófélben vannak. Még így is halvány mosoly kúszik ajkára, igazán kedves jelenetet hagyott ki. ~Vajon mi is leszünk ilyen jóban?~ ötlik fel megkurtított barna tincsei rejtekében a vágyódásnak is beillő gondolat, minek meglétét kiszélesedő mosoly jelez tömzsi kis ajkain. Ez pedig ott is marad már, miközben feltápászkodva ültéből közelíti meg a tündérlány köré csoportosult társaságot.*
- Szia! Éééh... Jajj, vigyázz! *Harapja el bemutatkozását, ahogy ijedtében igyekszik a megbillenő kis üveg edény felé kapni, nehogy csúfondáros halált leljen a benne úszkáló fehér teremtés. Szerencsére közreműködése nélkül is megmenekül a helyet, így kis zavart heherészés után újrakezdi.*
- Szóval én pedig Linki vagyok! Már sokat hallottam rólad. *Nyújtja vissza hasonlóan apró pracliját, hogy illendően pecsételhessék meg újdonsült ismeretségüket, míg másik kezével pótcselekvésként tűri füle mögé folyton előre bukó fürtjeit.
A következő kijelentésen, miszerint Intath mester úgy tud úszni, mint egy halacska, képtelen nem felkacagni, már szinte maga előtt látja a tóban versenyt úszó feleket.*
- Ne haragudj Intath mester, de szerintem Pimpi nyerne. *Neveti kedélyesen gyanúját, teli szájjal vigyorogva a szőke elfre. Mikor pedig kikuncogta magát, a tündér lányhoz fordul újra, ha már az aranyhajú égimeszelő egy újabb ismeretlen nevet említ.*
- Mindenkitől azt hallottam, hogy van egy kutyád is, ő hol maradt? *Kérdi némi csalódott színnel hangjában, hiszen úgy bereklámozták neki korábban a hatalmas ebet, hogy nagyon várta már a találkozást.*
897. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-04-21 08:10:33
Üzenet elküldve: 2021-04-21 08:10:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 901
OOC üzenetek: 57
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 901
OOC üzenetek: 57
Játékstílus: Megfontolt
//Hallani és felkutatni//
*Az ajtót nyitó nő, mindjárt felfigyel a különös útitársra, aki elkísérte az úton.*
-Nem veszélyes ne féljen, csak egy nagyra nőtt szitakötő. *Hiszen a külső felépítése bizony erre hajaz, a színe pedig kék*
-Csak gyümölcsöt eszik. *Teszi gyorsan hozzá, mielőtt elkalandozna a másik fantáziája, kedves mosolyt is virít hozzá. A fizetség kérdését is körbejárják, nem meglepő, hogy ismerik a helyet ahonnan érkezik, hiszen szinte itt van a közelben, bizonyára ők többször is meglátogatják.*
-Esetleg vannak itt más mágusok is? *Ötlik fel benne, hiszen, ha megtehetné ő is a közelben élne, míg ki nem tanulja a mesterséget, de vissza kell mennie záros időn belül a Sellőbe. ~Így is túl sokáig hagytam őket egyedül, remélem minden rendben van.~*
-Ez kedves tőled köszönöm. *Nem szeret elfogadni csak úgy semmit, de igazán kedves népek lehetnek, ha csak így felajánlják neki a dolgot, ez megnyugtatja. Az meg főleg, hogy biztosítják róla, hogy a szőrös szörnyeteg nem fogja bántani, mind a ketten jelzik is az állat felé, hogy minden rendben van.*
-Egy istálló, igen, az megfelelő lesz. *A lónak és a légynek is, hiszen az esték már nem olyan ridegek, abban sem biztos, hogy a sárkánylégy tud fázni egyáltalán.*
-Luni? *Nézi meg jobban a másik elfet, bár csak az arca bukkan elő Laurentitia mögül, és nem igazán nézte meg a többi személyt, akik körülötte olvastak. Ha jobban belegondol, általában vagy belebújtak fejjel a könyvekbe és tekercsekbe, vagy elfedték az arcukat vele, hogy kényelmesebb legyen az olvasás.*
-Nem igazán emlékszem. Igen, a torony hatalmas, bár a külsejéből ez nem egyértelmű, de az. *Magyarázkodik egy kicsit.*
-Holdmágia? Én a Napmágia emeletén voltam, meg a tűznél, ami kicsit lejjebb helyezkedik el. *Magyarázza, kézzel is elmutogatva a dolgot.*
-Olyan rengeteg a tudás, ami fel van halmozva és az idő meg olyan kevés, őszintén szólva nem is értek még mindent, de már egészen jól haladok. *Miközben beszélgetnek, Árnyék megközelíti a lovat, aki a gyepet gyéríti éppen, és akinek a nyergén a sárkánylégy csücsül. Néha megrebegteti a szárnyait, talán az izgatottság miatt. A ló nem igazán figyel a közeledő kutyára, nem tartja veszélyesnek, na meg éppen eszik, mikor viszont sor kerül a fizikai inzultusra, a ló egy nagyot fúj az orrából, majd az egyik hátsó lábával még dobbant is, jelezve, hogy zavarja a dolog. Erre a sárkánylégy is felreppen, de, amint megnyugodott az éjparipa vissza is helyezkedik rá.*
-Akkor köszönöm, először is meglátogatom az istállót. *Megfordul és látja az izgatottan fel és alá futkározó kutyát, nyel egy nagyot, mert nem igazán tudja ez egy ebnél mit is jelenthet, de reméli, most, hogy a két nő rászólt, már nem akarja megenni.*
-Jó kutyus vagy… *Motyogja, mikor elmegy mellette, majd a lovat bevezeti az istállóba, bár látszik rajta, hogy az, hogy elszakították a gyomlálás lehetőségétől, rosszul érinti, még meg is említi egy nyerítés során.*
-Nyugi, jó helyetek lesz itt. *A légy meg csak viteti magát egészen az istállóig, ahol is körbe repüli a benti teret és minden kis résbe benéz kíváncsian, míg a ló elé kerül széna és víz.*
-Neked is hozok majd ki valamit, addig legyél jó és maradj. *Szegezi a szavait a repkedő szitakötőnek, majd visszasétál a kapuhoz és belép.*
-Köszönjük a szíves vendéglátást. *Hajol meg egy kicsit köszönetképpen, majd a Lunihoz fordul.*
-Maydeleine vagyok, örvendek. *Nyújtja a kezét, csak hogy neki is bemutatkozzon.*
-Szívesen megnéznék egy varázslatot, ha nem bánod. Mindig tanul újat az ember.
*Az ajtót nyitó nő, mindjárt felfigyel a különös útitársra, aki elkísérte az úton.*
-Nem veszélyes ne féljen, csak egy nagyra nőtt szitakötő. *Hiszen a külső felépítése bizony erre hajaz, a színe pedig kék*
-Csak gyümölcsöt eszik. *Teszi gyorsan hozzá, mielőtt elkalandozna a másik fantáziája, kedves mosolyt is virít hozzá. A fizetség kérdését is körbejárják, nem meglepő, hogy ismerik a helyet ahonnan érkezik, hiszen szinte itt van a közelben, bizonyára ők többször is meglátogatják.*
-Esetleg vannak itt más mágusok is? *Ötlik fel benne, hiszen, ha megtehetné ő is a közelben élne, míg ki nem tanulja a mesterséget, de vissza kell mennie záros időn belül a Sellőbe. ~Így is túl sokáig hagytam őket egyedül, remélem minden rendben van.~*
-Ez kedves tőled köszönöm. *Nem szeret elfogadni csak úgy semmit, de igazán kedves népek lehetnek, ha csak így felajánlják neki a dolgot, ez megnyugtatja. Az meg főleg, hogy biztosítják róla, hogy a szőrös szörnyeteg nem fogja bántani, mind a ketten jelzik is az állat felé, hogy minden rendben van.*
-Egy istálló, igen, az megfelelő lesz. *A lónak és a légynek is, hiszen az esték már nem olyan ridegek, abban sem biztos, hogy a sárkánylégy tud fázni egyáltalán.*
-Luni? *Nézi meg jobban a másik elfet, bár csak az arca bukkan elő Laurentitia mögül, és nem igazán nézte meg a többi személyt, akik körülötte olvastak. Ha jobban belegondol, általában vagy belebújtak fejjel a könyvekbe és tekercsekbe, vagy elfedték az arcukat vele, hogy kényelmesebb legyen az olvasás.*
-Nem igazán emlékszem. Igen, a torony hatalmas, bár a külsejéből ez nem egyértelmű, de az. *Magyarázkodik egy kicsit.*
-Holdmágia? Én a Napmágia emeletén voltam, meg a tűznél, ami kicsit lejjebb helyezkedik el. *Magyarázza, kézzel is elmutogatva a dolgot.*
-Olyan rengeteg a tudás, ami fel van halmozva és az idő meg olyan kevés, őszintén szólva nem is értek még mindent, de már egészen jól haladok. *Miközben beszélgetnek, Árnyék megközelíti a lovat, aki a gyepet gyéríti éppen, és akinek a nyergén a sárkánylégy csücsül. Néha megrebegteti a szárnyait, talán az izgatottság miatt. A ló nem igazán figyel a közeledő kutyára, nem tartja veszélyesnek, na meg éppen eszik, mikor viszont sor kerül a fizikai inzultusra, a ló egy nagyot fúj az orrából, majd az egyik hátsó lábával még dobbant is, jelezve, hogy zavarja a dolog. Erre a sárkánylégy is felreppen, de, amint megnyugodott az éjparipa vissza is helyezkedik rá.*
-Akkor köszönöm, először is meglátogatom az istállót. *Megfordul és látja az izgatottan fel és alá futkározó kutyát, nyel egy nagyot, mert nem igazán tudja ez egy ebnél mit is jelenthet, de reméli, most, hogy a két nő rászólt, már nem akarja megenni.*
-Jó kutyus vagy… *Motyogja, mikor elmegy mellette, majd a lovat bevezeti az istállóba, bár látszik rajta, hogy az, hogy elszakították a gyomlálás lehetőségétől, rosszul érinti, még meg is említi egy nyerítés során.*
-Nyugi, jó helyetek lesz itt. *A légy meg csak viteti magát egészen az istállóig, ahol is körbe repüli a benti teret és minden kis résbe benéz kíváncsian, míg a ló elé kerül széna és víz.*
-Neked is hozok majd ki valamit, addig legyél jó és maradj. *Szegezi a szavait a repkedő szitakötőnek, majd visszasétál a kapuhoz és belép.*
-Köszönjük a szíves vendéglátást. *Hajol meg egy kicsit köszönetképpen, majd a Lunihoz fordul.*
-Maydeleine vagyok, örvendek. *Nyújtja a kezét, csak hogy neki is bemutatkozzon.*
-Szívesen megnéznék egy varázslatot, ha nem bánod. Mindig tanul újat az ember.
896. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-04-18 19:05:45
Üzenet elküldve: 2021-04-18 19:05:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Hallani és felkutatni//
*Viel, Árnyék gazdája ugyan jól hallja azt az egy, szűkszavú ugatást, amellyel a nagy, fekete eb jelezte, hogy vendég van a háznál, de ennél azért több kell, hogy a tündérlányka egyáltalán kikukucskáljon az ajtón. Jól hallja azt is, hogy valaki a bejáratnál tartóztatja Laut és Lunit, mindig szívesen ismerkedik meg új barátokkal. Árnyék, bármennyire is rémisztő a külleme, hasonlóan van a dologgal. Neki nem kell sokat magyarázni, hogy nincs semmi baj, ezt ő is sejtette. Sőt, még kicsit gyanakodva is néz, na nem az új lányra, hanem Laura és Lunira – Viel már biztosan morcos lenne, hogy ilyen későn vette észre az új érkezőt. Hát, úgy tűnik, ezt a dolgot megúszta. Elégedetten megrázza magát, hogy megszabadítsa magát a bundájába ragadt szalmától (ami egyébként nem sikerül), aztán felcsapott farokkal indulna vissza a kedvenc fekhelyére. Mégis, valami egészen szokatlan dolgot szimatol. Kíváncsian fordul az érkező vendég lova, és a rajta lévő dolog felé. Ilyet nem hogy nem látott még, nem is szagolt, el is indul hát felé.
Az ebnek jó kapcsolata van a lovakkal, ezt mutatja, hogy az istállóban is szereti elfészkelni magát. Most csak azért nem ugatja meg azt a furcsa dolgot, mert a lovon van, tehát valószínűleg őt sem zavarja. Azért a biztonság kedvéért szemmel tartja, ahogy felálló füllel, kíváncsian csóvált farokkal közeledik a hátashoz, és ha a ló hagyja, barátságosan megbökdösi a buci orrát. Ha ez sikerül (és a dolog sem támadó szándékú), elszalad az istálló felé, és vissza, újra és újra, hogy hűségesen mutassa az utat. Árnyékban egy szigorú, kicsit aluszékony fogadós veszett el.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.04.18 19:08:15
*Viel, Árnyék gazdája ugyan jól hallja azt az egy, szűkszavú ugatást, amellyel a nagy, fekete eb jelezte, hogy vendég van a háznál, de ennél azért több kell, hogy a tündérlányka egyáltalán kikukucskáljon az ajtón. Jól hallja azt is, hogy valaki a bejáratnál tartóztatja Laut és Lunit, mindig szívesen ismerkedik meg új barátokkal. Árnyék, bármennyire is rémisztő a külleme, hasonlóan van a dologgal. Neki nem kell sokat magyarázni, hogy nincs semmi baj, ezt ő is sejtette. Sőt, még kicsit gyanakodva is néz, na nem az új lányra, hanem Laura és Lunira – Viel már biztosan morcos lenne, hogy ilyen későn vette észre az új érkezőt. Hát, úgy tűnik, ezt a dolgot megúszta. Elégedetten megrázza magát, hogy megszabadítsa magát a bundájába ragadt szalmától (ami egyébként nem sikerül), aztán felcsapott farokkal indulna vissza a kedvenc fekhelyére. Mégis, valami egészen szokatlan dolgot szimatol. Kíváncsian fordul az érkező vendég lova, és a rajta lévő dolog felé. Ilyet nem hogy nem látott még, nem is szagolt, el is indul hát felé.
Az ebnek jó kapcsolata van a lovakkal, ezt mutatja, hogy az istállóban is szereti elfészkelni magát. Most csak azért nem ugatja meg azt a furcsa dolgot, mert a lovon van, tehát valószínűleg őt sem zavarja. Azért a biztonság kedvéért szemmel tartja, ahogy felálló füllel, kíváncsian csóvált farokkal közeledik a hátashoz, és ha a ló hagyja, barátságosan megbökdösi a buci orrát. Ha ez sikerül (és a dolog sem támadó szándékú), elszalad az istálló felé, és vissza, újra és újra, hogy hűségesen mutassa az utat. Árnyékban egy szigorú, kicsit aluszékony fogadós veszett el.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.04.18 19:08:15
895. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-04-10 21:10:41
Üzenet elküldve: 2021-04-10 21:10:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 538
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 538
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Hallani és felkutatni//
*Maga is tisztában van vele, hogy talán ostobán viselkedik kicsit, vagy legalábbis túlzásba viszi mindazt, amit kedvességnek és gondoskodásnak szán, vagy valami hasonlónak, mindenesetre továbbra is úgy érzi, hogy Lau a maga módján szintén túlzásba viszi, csak kissé mást és máshogyan, mint ő.*
- Én pedig szívesen segítek. *szögezi le éppen ezért.* Gyorsabban is végzünk, ha ketten vagyunk. És amúgy sem tudom, hogy mit mesélhetnék még!
*Reméli, hogy utolsó mondata nem hangzott annyira kétségbeesettnek, mint amennyire ő maga hallotta. Ami azt illeti, illetve, amit meg ő nem mond ki hangosan, - már csak azért sem, mert a kopogásnak köszönhetően ilyesmire egyszerűen nincsen idő, - hogy kissé feszélyezi mindaz, hogy hirtelen a figyelem középpontjába került, még annak ellenére is, hogy kezdetben tulajdonképpen örült neki még zavara ellenére is.
Nem mintha bármi baja lenne bárkivel is odabentről, vagy akármi rosszra számítana tőlük, sőt, kifejezetten szereti lakótársait, akit pedig még nem ismer eléggé, elég határozottan szimpatikus neki. Ugyanakkor, jobban belegondolva, ilyesmiből valahogy még sohasem jött ki jól. Szülőfalujában például száműzetés lett a vége, amikor hirtelen végre egyszer mindenki rá figyelt, Artheniorban pedig az, hogy a rossz hír hozójának hálátlan szerepét kellett eljátszania az őt befogadó rokonoknál, utána pedig életének talán legkellemetlenebb és legostobább jelenetei követték egymást rendezetlen sorokban, de határozottan.
Ráadásul, ha addig mesél, ameddig Lau nincsen ott, mert a konyhában tesz-vesz éppen, akkor pont az maradna le maradék meséjéről, akinek leginkább mesélni szeretne.
Szerencsére azonban több minden történik most ahhoz, hogy hagyja a múlt kísérteteinek, hogy újra zaklassák, vagy, hogy azon tépelődjön, hogy mennyire veszik zokon társai hirtelen távozását.
Ahogyan félig az események közepén, félig viszont mégis majdnem kívülállóként figyel és hallgatja Lau és új vendégük beszélgetését, kicsit közelebb sétál és megnézi magának a nem rég érkezett lányt. Figyelmét természetesen nem kerüli el a ló nyergén üldögélő számára ismeretlen lény sem, ezek után pedig főleg meglepi, hogy a lányt pedig pont Árnyék lepi meg.
~ De furcsa... vajon honnan jöhet, hogyha kutyát még nem látott, közben pedig ilyen különös lényeket hordoz a lován? ~*
- Semmi baj Árnyék! *csatlakozik ő is Lauhoz gyengéd hangon, remélve, hogy kettőjükre egyszerre már biztos hallgatni fog. Végtére is nagyon okos kutya, bizonyára rájön, hogy ezúttal nincs semmi szükség a segítségére.
Hosszú pillanatokig mindenesetre még arról is megfeledkezik, hogy eredetileg miért jöttek ki Lauval, vagy pedig, hogy talán tényleg illene visszamennie minél gyorsabban, de aztán barátnője kérdése gyorsan felrázza.*
- Nem találkoztunk. *rázza meg a fejét, miközben barátságosnak szánt mosollyal, de azért kíváncsian végigméri az idegent, akit második benyomások alapján nem csak gyönyörűnek talál, de azt is észreveszi, hogy hozzá képest mennyire magas. Talán túlságosan is az, pont annyira, mint amennyire ő meg túlságosan alacsony. Ennél már csak akkor lehetnének ellentételesebbek külsőleg, ha valamelyiküknek aranyló, szőke haja lenne, azzal viszont magát nem igazán tudja elképzelni, és talán a másik lány arcához sem illene.*
- De lehet csak elkerültük egymást. Nagy az a torony. Én holdmágiát tanultam, így, ha egy időben voltunk is ott, akkor vagy másik emeleten voltam, vagy csak eltakart egymás szeme elől egy könyvekkel teli polc. *fordul most a Maydeleineként bemutatkozó idegenhez. Majdnem még azt is megkérdezi tőle, hogy ő is tanulni ment-e, mert azt is el tudná képzelni, hogy ahogyan Thim őt, ő is csak kísért valakit, de aztán arra gondol, hogy aki furcsa, talán mágikus lények társaságában járja a világot, nyilván nem csak úgy járt a toronynál nézelődni, vagy kísérgetni bárkit. Meg aztán arra is rájön, hogy mindezt talán nem az ajtóban állva kellene megbeszélniük egymással.*
- Mindenesetre, örülök, hogy találkozhatok valakivel, aki szintén onnan jön. És, ahogyan Laurentita is mondta, természetesen szívesen látunk. *teszi még hozzá a korábban mondottakhoz, remélve, hogy ez az öröm kölcsönös.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.04.10 21:21:15
*Maga is tisztában van vele, hogy talán ostobán viselkedik kicsit, vagy legalábbis túlzásba viszi mindazt, amit kedvességnek és gondoskodásnak szán, vagy valami hasonlónak, mindenesetre továbbra is úgy érzi, hogy Lau a maga módján szintén túlzásba viszi, csak kissé mást és máshogyan, mint ő.*
- Én pedig szívesen segítek. *szögezi le éppen ezért.* Gyorsabban is végzünk, ha ketten vagyunk. És amúgy sem tudom, hogy mit mesélhetnék még!
*Reméli, hogy utolsó mondata nem hangzott annyira kétségbeesettnek, mint amennyire ő maga hallotta. Ami azt illeti, illetve, amit meg ő nem mond ki hangosan, - már csak azért sem, mert a kopogásnak köszönhetően ilyesmire egyszerűen nincsen idő, - hogy kissé feszélyezi mindaz, hogy hirtelen a figyelem középpontjába került, még annak ellenére is, hogy kezdetben tulajdonképpen örült neki még zavara ellenére is.
Nem mintha bármi baja lenne bárkivel is odabentről, vagy akármi rosszra számítana tőlük, sőt, kifejezetten szereti lakótársait, akit pedig még nem ismer eléggé, elég határozottan szimpatikus neki. Ugyanakkor, jobban belegondolva, ilyesmiből valahogy még sohasem jött ki jól. Szülőfalujában például száműzetés lett a vége, amikor hirtelen végre egyszer mindenki rá figyelt, Artheniorban pedig az, hogy a rossz hír hozójának hálátlan szerepét kellett eljátszania az őt befogadó rokonoknál, utána pedig életének talán legkellemetlenebb és legostobább jelenetei követték egymást rendezetlen sorokban, de határozottan.
Ráadásul, ha addig mesél, ameddig Lau nincsen ott, mert a konyhában tesz-vesz éppen, akkor pont az maradna le maradék meséjéről, akinek leginkább mesélni szeretne.
Szerencsére azonban több minden történik most ahhoz, hogy hagyja a múlt kísérteteinek, hogy újra zaklassák, vagy, hogy azon tépelődjön, hogy mennyire veszik zokon társai hirtelen távozását.
Ahogyan félig az események közepén, félig viszont mégis majdnem kívülállóként figyel és hallgatja Lau és új vendégük beszélgetését, kicsit közelebb sétál és megnézi magának a nem rég érkezett lányt. Figyelmét természetesen nem kerüli el a ló nyergén üldögélő számára ismeretlen lény sem, ezek után pedig főleg meglepi, hogy a lányt pedig pont Árnyék lepi meg.
~ De furcsa... vajon honnan jöhet, hogyha kutyát még nem látott, közben pedig ilyen különös lényeket hordoz a lován? ~*
- Semmi baj Árnyék! *csatlakozik ő is Lauhoz gyengéd hangon, remélve, hogy kettőjükre egyszerre már biztos hallgatni fog. Végtére is nagyon okos kutya, bizonyára rájön, hogy ezúttal nincs semmi szükség a segítségére.
Hosszú pillanatokig mindenesetre még arról is megfeledkezik, hogy eredetileg miért jöttek ki Lauval, vagy pedig, hogy talán tényleg illene visszamennie minél gyorsabban, de aztán barátnője kérdése gyorsan felrázza.*
- Nem találkoztunk. *rázza meg a fejét, miközben barátságosnak szánt mosollyal, de azért kíváncsian végigméri az idegent, akit második benyomások alapján nem csak gyönyörűnek talál, de azt is észreveszi, hogy hozzá képest mennyire magas. Talán túlságosan is az, pont annyira, mint amennyire ő meg túlságosan alacsony. Ennél már csak akkor lehetnének ellentételesebbek külsőleg, ha valamelyiküknek aranyló, szőke haja lenne, azzal viszont magát nem igazán tudja elképzelni, és talán a másik lány arcához sem illene.*
- De lehet csak elkerültük egymást. Nagy az a torony. Én holdmágiát tanultam, így, ha egy időben voltunk is ott, akkor vagy másik emeleten voltam, vagy csak eltakart egymás szeme elől egy könyvekkel teli polc. *fordul most a Maydeleineként bemutatkozó idegenhez. Majdnem még azt is megkérdezi tőle, hogy ő is tanulni ment-e, mert azt is el tudná képzelni, hogy ahogyan Thim őt, ő is csak kísért valakit, de aztán arra gondol, hogy aki furcsa, talán mágikus lények társaságában járja a világot, nyilván nem csak úgy járt a toronynál nézelődni, vagy kísérgetni bárkit. Meg aztán arra is rájön, hogy mindezt talán nem az ajtóban állva kellene megbeszélniük egymással.*
- Mindenesetre, örülök, hogy találkozhatok valakivel, aki szintén onnan jön. És, ahogyan Laurentita is mondta, természetesen szívesen látunk. *teszi még hozzá a korábban mondottakhoz, remélve, hogy ez az öröm kölcsönös.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.04.10 21:21:15
894. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-04-07 19:15:58
Üzenet elküldve: 2021-04-07 19:15:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Hallani és felkutatni//
*Bár fájó szívvel, és kissé aggódva hagyja ott a szobában összegyűlt társaságot, a szükség nagy úr, a székhiány pedig kézzel fogható, ahogy a konyhában lévő székek is, így cseppet sem habozik magára vállalni a feladatot, hogy a megoldásról gondoskodjon. Ő ezt kicsit se érzi tehernek, sőt, a maga részéről még örül is neki, hogy végre valami hasznosat tehet. Bár ezt a világért se vallaná be senkinek, gyakran az az érzése, hogy csak elvesztegeti az életét a Ligetben, ahelyett, hogy valami igazán fontosat és jelentőset tenne, így örül, ha alkalma van csinálni valamit, amivel megkönnyítheti a többiek sorsát, még ha az jelen esetben csak egy ülőalkalmatosság becipelése is. Úgy tűnik azonban, Luninak más véleménye van a dologról*
- De szívesen csinálom. *rázza meg mosolyogva a fejét, hogy jelezze, számára ez egyáltalán nem teher* Inkább neked kéne visszamenned! Elvégre te vagy az este fénypontja! Mindenki arra kíváncsi, ami veled történt! *noszogatja a lányt, hogy térjen csak vissza nyugodtan a többiekhez, ő elvan egyedül is, és bár nem akarja hangosan kimondani, de kicsit illetlenségnek is tartja, hogy pont Luni hagyta ott a társaságot, hogy segítsen neki. ~Most kéne megosztanod velük a kalandjaid részleteit és megmutatni, amit tanultál! Ez a te estéd, nem a konyhában kéne bujkálnod!~ igyekszik üzenni csak pillantásával a lánynak. Mielőtt azonban bármelyikük is orvosolhatná a székbeli hiányosságokat, kopogás hallatszik az ajtó felől*
- Örülök a találkozásnak! *biccent mosolyogva, amikor a nő bemutatkozik* Nahát, de különös! Ez milyen állat? *pislog érdeklődve a nyergen csücsülő lény felé, hisz ilyenhez korábban még nem volt szerencséje*
- Gyere csak, kerülj beljebb! *nyitja szélesebbre az ajtót, ahogy kiderül, csak egy megfáradt vándorról van szó* Mindig szívesen látjuk a hozzánk érkezőket. A fizetség miatt ne aggódj, úgy sejtem, a Mágustoronyból visszafelé jövet nem vethet fel éppen a pénz... *neveti el magát kissé, hisz a mágiatanulás bizony nem olcsó mulatság, és egyetlen éjszakáért amúgy sem kérne semmit*
- Ó, ő csak Árnyék! *folytatja mosolyogva, ahogy hűséges házőrzőjük is megjelenik a színen* Nem kell félni tőle! *biztosítja a lányt, mielőtt a kutyához fordulna* Nyugalom, Árnyék, nincs baj, nem fognak bántani! *próbál minél inkább nyugalmat sugárzó hangon beszélni az állatnak, hogy ha a szavait nem is, legalább azok tónusát megértse, és ne keltsen halálfélelmet látogatóikban*
- Ha gondolod, van hátul egy istálló, ahol kikötheted a lovadat... *ajánlja fel, de persze megérti, ha a lány inkább szem előtt szeretné tartani a kedvenceit*
- Egyébként Luni is épp nemrég jött vissza a Mágustoronyból. Nem találkoztatok esetleg? *pillant kérdőn a mellette álló lányra, majd vissza a vendégükre* És most mesélt az ottani kalandjairól... *folytatja tovább, úgy vélve, itt már tényleg valami mágikus beavatkozásnak kell lennie, ha a két lány már találkozott korábban a toronyban, és most itt újra összefutnak.*
*Bár fájó szívvel, és kissé aggódva hagyja ott a szobában összegyűlt társaságot, a szükség nagy úr, a székhiány pedig kézzel fogható, ahogy a konyhában lévő székek is, így cseppet sem habozik magára vállalni a feladatot, hogy a megoldásról gondoskodjon. Ő ezt kicsit se érzi tehernek, sőt, a maga részéről még örül is neki, hogy végre valami hasznosat tehet. Bár ezt a világért se vallaná be senkinek, gyakran az az érzése, hogy csak elvesztegeti az életét a Ligetben, ahelyett, hogy valami igazán fontosat és jelentőset tenne, így örül, ha alkalma van csinálni valamit, amivel megkönnyítheti a többiek sorsát, még ha az jelen esetben csak egy ülőalkalmatosság becipelése is. Úgy tűnik azonban, Luninak más véleménye van a dologról*
- De szívesen csinálom. *rázza meg mosolyogva a fejét, hogy jelezze, számára ez egyáltalán nem teher* Inkább neked kéne visszamenned! Elvégre te vagy az este fénypontja! Mindenki arra kíváncsi, ami veled történt! *noszogatja a lányt, hogy térjen csak vissza nyugodtan a többiekhez, ő elvan egyedül is, és bár nem akarja hangosan kimondani, de kicsit illetlenségnek is tartja, hogy pont Luni hagyta ott a társaságot, hogy segítsen neki. ~Most kéne megosztanod velük a kalandjaid részleteit és megmutatni, amit tanultál! Ez a te estéd, nem a konyhában kéne bujkálnod!~ igyekszik üzenni csak pillantásával a lánynak. Mielőtt azonban bármelyikük is orvosolhatná a székbeli hiányosságokat, kopogás hallatszik az ajtó felől*
- Örülök a találkozásnak! *biccent mosolyogva, amikor a nő bemutatkozik* Nahát, de különös! Ez milyen állat? *pislog érdeklődve a nyergen csücsülő lény felé, hisz ilyenhez korábban még nem volt szerencséje*
- Gyere csak, kerülj beljebb! *nyitja szélesebbre az ajtót, ahogy kiderül, csak egy megfáradt vándorról van szó* Mindig szívesen látjuk a hozzánk érkezőket. A fizetség miatt ne aggódj, úgy sejtem, a Mágustoronyból visszafelé jövet nem vethet fel éppen a pénz... *neveti el magát kissé, hisz a mágiatanulás bizony nem olcsó mulatság, és egyetlen éjszakáért amúgy sem kérne semmit*
- Ó, ő csak Árnyék! *folytatja mosolyogva, ahogy hűséges házőrzőjük is megjelenik a színen* Nem kell félni tőle! *biztosítja a lányt, mielőtt a kutyához fordulna* Nyugalom, Árnyék, nincs baj, nem fognak bántani! *próbál minél inkább nyugalmat sugárzó hangon beszélni az állatnak, hogy ha a szavait nem is, legalább azok tónusát megértse, és ne keltsen halálfélelmet látogatóikban*
- Ha gondolod, van hátul egy istálló, ahol kikötheted a lovadat... *ajánlja fel, de persze megérti, ha a lány inkább szem előtt szeretné tartani a kedvenceit*
- Egyébként Luni is épp nemrég jött vissza a Mágustoronyból. Nem találkoztatok esetleg? *pillant kérdőn a mellette álló lányra, majd vissza a vendégükre* És most mesélt az ottani kalandjairól... *folytatja tovább, úgy vélve, itt már tényleg valami mágikus beavatkozásnak kell lennie, ha a két lány már találkozott korábban a toronyban, és most itt újra összefutnak.*
893. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-04-01 08:02:45
Üzenet elküldve: 2021-04-01 08:02:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 901
OOC üzenetek: 57
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 901
OOC üzenetek: 57
Játékstílus: Megfontolt
//Hallani és felkutatni//
*Kicsit meglepi, hogy első kopogásra valaki ajtót nyit, meg is szeppen egy pillanatra a zöld ruhás nőt megpillantva. Kedvesen még be is mutatkozik, így mindjárt azt diktálja az illem, hogy ő is kövesse ebben.*
-Maydeleine vagyok. Elnézést a zavarásért, éppen a mágustoronytól tartunk a város irányába, viszont elfogyott az élelmünk és a vizünk. *Fordul a ló és a nyergen csücsülő sárkánylégy irányába.*
-Ha nem volna gond, megpihennénk egy napra, természetesen fizetnék is a szállásért és az élelemért! *Teszi hozzá gyorsan, nehogy azt feltételezzék, hogy itt most ő alamizsnát szeretne. Ekkor érkezik meg az ajtóhoz a nagy halom valami. Addig nem is veszi észre, míg nem vakkant egyet, amikor is megfordul és ijedtében az ajtóhoz lapul háttal.*
-Hát ez… ez meg micsoda?! Ve…ve…veszélyes? *Néz féloldalason a nőre, nem meri levenni a szemeit a fura izéről. Kutyát már a kikötőben is látott korábban, de ez nem is hasonlított egyikhez sem. Közben még egy hangra lesz figyelmes, az ajtó belső feléről érkezik, szintén egy nő, talán egy fiatalabb, a hangjából ítélve.*
-Örvendek… *Int kézzel, mert nem igazán szeretné levenni a szemeit a fura izéről, meglehetősen ijedtnek is tűnik ebben a helyzetben.*
-U…ugye már evett ma? *A kérdés egyértelműen a különös fenevadra utal, még kézzel rá is bök. Míg Árnyék vele van elfoglalva a másik két, távolabb kikötött állat, a ló és a sárkánylégy csak érdeklődően figyelik az eseményeket, az éjparipa éppen egy nagyobb fűcsomót tép ki a földből, hogy lassan megforgassa a szájában.*
*Kicsit meglepi, hogy első kopogásra valaki ajtót nyit, meg is szeppen egy pillanatra a zöld ruhás nőt megpillantva. Kedvesen még be is mutatkozik, így mindjárt azt diktálja az illem, hogy ő is kövesse ebben.*
-Maydeleine vagyok. Elnézést a zavarásért, éppen a mágustoronytól tartunk a város irányába, viszont elfogyott az élelmünk és a vizünk. *Fordul a ló és a nyergen csücsülő sárkánylégy irányába.*
-Ha nem volna gond, megpihennénk egy napra, természetesen fizetnék is a szállásért és az élelemért! *Teszi hozzá gyorsan, nehogy azt feltételezzék, hogy itt most ő alamizsnát szeretne. Ekkor érkezik meg az ajtóhoz a nagy halom valami. Addig nem is veszi észre, míg nem vakkant egyet, amikor is megfordul és ijedtében az ajtóhoz lapul háttal.*
-Hát ez… ez meg micsoda?! Ve…ve…veszélyes? *Néz féloldalason a nőre, nem meri levenni a szemeit a fura izéről. Kutyát már a kikötőben is látott korábban, de ez nem is hasonlított egyikhez sem. Közben még egy hangra lesz figyelmes, az ajtó belső feléről érkezik, szintén egy nő, talán egy fiatalabb, a hangjából ítélve.*
-Örvendek… *Int kézzel, mert nem igazán szeretné levenni a szemeit a fura izéről, meglehetősen ijedtnek is tűnik ebben a helyzetben.*
-U…ugye már evett ma? *A kérdés egyértelműen a különös fenevadra utal, még kézzel rá is bök. Míg Árnyék vele van elfoglalva a másik két, távolabb kikötött állat, a ló és a sárkánylégy csak érdeklődően figyelik az eseményeket, az éjparipa éppen egy nagyobb fűcsomót tép ki a földből, hogy lassan megforgassa a szájában.*
892. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-04-01 07:44:05
Üzenet elküldve: 2021-04-01 07:44:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Megfontolt
//Szarvasligeti estek - 1. felvonás//
*Linkin nem igazán akad fenn, mert tudja, hogy Lau eleve egy befogadóhelynek szánta a ligetet, valamint rendelkezik a tulajdonsággal, hogy nálánál alacsonyabb, így szinte nála gyerekszámba megy.*
-Köszönöm, azt hiszem… *Tesz egy apró megjegyzést Lau tetszés nyilvánítására és meg is tapogatja a haját egy pillanatra, besimítja a háta mögé. A szőke elf nevetésére csak egy rosszalló tekintetet kap válaszul tőle. Valamint valóban elég komoly képet vág, miközben a „beszélnünk kell” kifejezés is elhagyj a száját, de ez fel sem merül benne, csak, amikor a barna elf arcáról is egy pillanat erejéig eltűnik a derű.*
-Nem történt semmi rossz ~Felújítottuk,de…~ … ahogy vesszük…~Két vakarékkal több lett a rezidencián.~ *Ez a megnyugtatás sem úgy sikerült ahogy azt szerette volna, talán jobb is, ha többet nem is szólal meg egyelőre. Közben odasétál egy szabad székhez és leül. ~Aranyhal mi? Azt még csak sárga se… átvágtak kiscsaj. ~ Nézi az úszkáló kis dögöt, sajnos viszont a fél fogára se lenne elég sütve, így felesleges lenne sokat vesződni vele. Mikor elárulja a nevét is, nem bírja tovább és kibukik el burkolt nevetés a száján, de annyira próbálja tartani, hogy inkább egy öklendezésnek látszik. Majd elnézi a kis családias jelenetet, az égimeszelőt a két töpörtyűvel és a kamu aranyhallal. ~Mint egy rossz mese. ~ Mikor Luni is becsatlakozik a beszélgetésbe és megemlíti, hogy még mindig nincs elég állat a házban, csak megforgatja a szemeit a helyükön. ~Persze, majd a macskának megmagyarázzuk, hogy ne horgássza ki belőle…~ Majd körbe tekint, mert most ugrik be neki, hogy Vielkének korábban egy négylábú, szőrös, ugatni tudó barátja is volt, bár valószínűsíti, hogy valamelyik ágyást túrja fel éppen. ~Áh, hülyeség, nem kell aggódnom miatta, jóslás, egy nagy frászt! ~ Luni felajánlására csak rázza a fejét, nem akarta megzavarni az összejövetelt, de jó érzéssel tölti el, hogy nem is ő tette, hanem a kis vakarék a halával. Egyelőre nem megy a szobájába, még lenne egy kérdése, bárkitől, aki itt tartózkodott, de már egyre kevesebben vannak a szobában. ~Viel, Luni kilőve, Lau elment…~ Nézi a ritkuló társaságot.*
-Doki, Angut nem láttátok azóta se? *Azért csak rákérdez, hátha.*
*Linkin nem igazán akad fenn, mert tudja, hogy Lau eleve egy befogadóhelynek szánta a ligetet, valamint rendelkezik a tulajdonsággal, hogy nálánál alacsonyabb, így szinte nála gyerekszámba megy.*
-Köszönöm, azt hiszem… *Tesz egy apró megjegyzést Lau tetszés nyilvánítására és meg is tapogatja a haját egy pillanatra, besimítja a háta mögé. A szőke elf nevetésére csak egy rosszalló tekintetet kap válaszul tőle. Valamint valóban elég komoly képet vág, miközben a „beszélnünk kell” kifejezés is elhagyj a száját, de ez fel sem merül benne, csak, amikor a barna elf arcáról is egy pillanat erejéig eltűnik a derű.*
-Nem történt semmi rossz ~Felújítottuk,de…~ … ahogy vesszük…~Két vakarékkal több lett a rezidencián.~ *Ez a megnyugtatás sem úgy sikerült ahogy azt szerette volna, talán jobb is, ha többet nem is szólal meg egyelőre. Közben odasétál egy szabad székhez és leül. ~Aranyhal mi? Azt még csak sárga se… átvágtak kiscsaj. ~ Nézi az úszkáló kis dögöt, sajnos viszont a fél fogára se lenne elég sütve, így felesleges lenne sokat vesződni vele. Mikor elárulja a nevét is, nem bírja tovább és kibukik el burkolt nevetés a száján, de annyira próbálja tartani, hogy inkább egy öklendezésnek látszik. Majd elnézi a kis családias jelenetet, az égimeszelőt a két töpörtyűvel és a kamu aranyhallal. ~Mint egy rossz mese. ~ Mikor Luni is becsatlakozik a beszélgetésbe és megemlíti, hogy még mindig nincs elég állat a házban, csak megforgatja a szemeit a helyükön. ~Persze, majd a macskának megmagyarázzuk, hogy ne horgássza ki belőle…~ Majd körbe tekint, mert most ugrik be neki, hogy Vielkének korábban egy négylábú, szőrös, ugatni tudó barátja is volt, bár valószínűsíti, hogy valamelyik ágyást túrja fel éppen. ~Áh, hülyeség, nem kell aggódnom miatta, jóslás, egy nagy frászt! ~ Luni felajánlására csak rázza a fejét, nem akarta megzavarni az összejövetelt, de jó érzéssel tölti el, hogy nem is ő tette, hanem a kis vakarék a halával. Egyelőre nem megy a szobájába, még lenne egy kérdése, bárkitől, aki itt tartózkodott, de már egyre kevesebben vannak a szobában. ~Viel, Luni kilőve, Lau elment…~ Nézi a ritkuló társaságot.*
-Doki, Angut nem láttátok azóta se? *Azért csak rákérdez, hátha.*
891. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-03-31 19:01:23
Üzenet elküldve: 2021-03-31 19:01:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 538
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 538
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Szarvasligeti estek - 1. felvonás//
*Kicsit megkönnyebbül, mert úgy tűnik, hogy annak ellenére is sikerült lekötnie a többiek figyelmét, hogy eleinte aggódott azért, hogy nem fog tudni majd semmi érdekeset mondani. De hát úgy tűnik, hogy ha már kalandjai hála az egeknek nem voltak, legalább a Mágustorony puszta leírása lenyűgözött kicsit mindenkit, még talán Intathot is, aki minden bizonnyal a legtapasztaltabb valamennyiük közül és sokkal többet látott már a világból, mint a legtöbben közülük együttvéve.*
- Valószínűleg igazad van *bólint Launak arra a felvetésre, hogy egyszer feltétlenül találkoznia kell majd a mágusmesterrel. Igaz, lehet látszik rajta, hogy ezúttal inkább csak udvariasságból helyesel. Abban ugyan biztos, hogy egy igazi mester sokkal könnyebben meg tudná tanítani bármire és sokkal több mindenre, mint amit saját maga a könyvekből képes elsajátítani, ugyanakkor arra is szinte mérget merne venni, hogy rendesen meg is kérné az árát a tanításnak. Márpedig, ami azt illeti, amennyi pénze volt, az már így is őt gazdagítja. Mindez pedig csak az anyagi része a problémának, de van egy lelki oka is, mégpedig az, amit eddig sem rejtett véka alá; egyszerűen nyomasztaná a kettejük tudása között lévő mérhetetlen különbség. Talán majd egyszer, ha már idősebb, és nem csak mágiában, hanem egyébként is tapasztaltabb lesz, elé áll és megkéri, hogy tanítsa. Addig azonban, ha lehet kerüli azokat lényeket, tartozzanak bármely fajhoz, akik sokkal erősebbek és tapasztaltabbak nála, egyetlen motivációjuk pedig jó eséllyel csak az anyagi haszon. Nem éppen a legszerencsésebb kombináció, már amennyiben nem akar ismét az Artheniorban átélt kellemetlenségekbe keveredni.*
- Nehéz elmagyarázni, hogy pontosan milyen az a lépcső. *válaszol aztán Intathnak, miközben arra is próbál figyelni persze, hogy neki milyen válaszokat adnak. Nem szeretné mindenesetre annyival megúszni a dolgot, hogy mindössze annyit mond az elfnek, hogy "ezt látni kell, hogy megértsed" vagy "szavakkal nehéz leírni," így még, ha ebben az esetben igazak is a mások által máshol már sokszor elkoptatott közhelyek, most továbbra is próbál még éles emlékei és egyben legjobb tudása szerint is felelni.*
- De úgy értettem, hogy ránézésre olyan az állaga, mintha füstből lenne. Viszont a füst szürkéjéhez képest inkább fehér a színe, és sokkal átlátszóbb, mint a füst, ha besűrűsödik. Szóval kicsit olyan, mint egy tiszta köd, mert köd létére mégis át lehet rajta látni, annak ellenére is, hogy ez nyilván nagyon ellentmondásosnak hangzik. *mondja. Teljes mértékben tisztában van vele, hogy amit mond minden bizonnyal valóban nagyon ellentmondásosnak hangzik, de hát mégis csak a Mágustoronyról beszélnek. Biztosan van ott rengeteg más, ennél sokkal érthetetlenebb és varázslatosabb dolog is, ami sokkal több puszta látványelemnél.*
- Amúgy szerintem ez az egész nem több egyszerű hatásvadászatnál. Pusztán arra szolgál, hogy azonnal lenyűgözze és egyben el is bizonytalanítsa az oda vetődő mágustanoncot és a kísérőit. Csak a felszíne a nagy egésznek. Az igazán csodálatos dolgok láthatatlanok ott is. *mondja is ki hangosan a visszaemlékezése közben benne határozott alakot öltő gondolatokat.*
- A lényeg, hogy nem olyan, mint bármilyen más lépcső, ami mindig ugyanúgy néz ki. Ez mindig mozgásban van, mint valami folyó, vagy patak, ami, ha lassan is, de csak folyik mindig valahonnan valahová.
*Kicsit persze ő maga is elbizonytalanodik most, de ezúttal nem saját végkövetkeztetésében, vagy abban, hogy sikerült-e viszonylag érthető leírást és magyarázatot adnia arról, amit látott, hanem a mezei, nagyon is rejtetlen valóságban, hogy ki mit hallott már tőle, vagy neki mit kéne válaszolnia és kinek.
Ő mindenesetre legalább ismeri azokat, akik most itt hirtelen megjelentek. Linkit ellenben kicsit sajnálja, bár a lány nem tűnik túl elveszettnek, azért azt el tudja képzelni, hogy most túl sok minden történhet körülötte egyszerre, amit nehéz lehet feldolgoznia. Túl sok új arc, benyomás és szó. Valahogy úgy, mint amikor ő maga töltötte első napjait Artheniorban, vagy az első éjszakát a Sayqueves házban, vagy akár tegnap, amikor már ide tért haza a toronyból, és pillanatokon belül olyan érzése támadt, mint aki egy teljesen másik Szarvasligetbe cseppent vissza, mint amit nem túl sok hattal korábban maga mögött hagyott.
De legalább van, amit Intath és Viel szavainak köszönhetően megértett, és amivel kapcsolatban nincsen benne semennyi bizonytalanság, mégpedig, hogy a tündérlány tényleg házi kedvencként szeretné tartani valamiért az apró, fehér halacskát, amiben pedig úszkál éppen az nem nagy pohár, hanem új kis barátjának a háza, így mindenképpen igyekszik leszögezni, hogy;*
- Nagyon aranyos, és tetszik a neve. Ha lesz macskám mindenképpen távol fogom tartani tőle, ígérem. *arca pedig ígéretéhez illően valóban halálosan komoly.
Mindennek ellenére lenne persze neki is kérdése bőven, például, hogy hogyan érti Viel, hogy egy istenséggel beszélgetett? Vajon szó szerint? Végül is egy tündérből kinézi, hogy ilyesmire is képes. Lau távozása mindenesetre viszonylag rövidre zárja a választási lehetőségeit, hogy mit mondjon és kinek, vagy hogy mit kérdezzen és kitől.*
- Mindjárt jövök vissza én is. Ha már ennyien lettünk hirtelen nem árt még kis étel és ital. Ha valakinek lenne még bármi kérdése szívesen válaszolok majd később, *mondja elsősorban Intathnak és Linkinek* vagy elmesélem újra, amit eddig mondtam *fordul Ylához, és Vielhez, akik semmit sem hallhattak a történetéből.
Ugyan nem hiszi távolról sem, hogy jelenléte nélkülözhetetlen, vagy mondandója kihagyhatatlan lenne, abban viszont biztos, hogy van most sokkal fontosabb dolga is, pontosan az, ami mindig, amióta csak Lau megmentette egyszer az életét.*
//Hallani és felkutatni//
*Miután bezárja maga mögött az ajtót, igyekszik megszaporázni a lépteit.*
- Jövök veled, segítek. Már mondtam, hogy nem kell ám mindent egyedül csinálnod! *szól Lau után, forrón remélve, hogy a másik lány még meghallja, miközben ő próbálja utolérni. Azt is nagyon reméli persze, hogy amit ő gondoskodásnak szán, nem megy már barátnője agyára. Csak hát, azokból az időkből, amikor annak idején még Aleimord házában a jövőjükről álmodoztak közösen, - aminek része volt egy Szarvasligethez hasonló ház is, ami az övék is, ugyanakkor az ajtaja mindig nyitva áll mindenki számára, aki menedékre szorul, - nem rémlik neki, hogy szó lett volna arról, hogy Lau majd ott is úgy fog viselkedni, mintha még mindig szolgálólány lenne. Most is igazán megkérhette volna akár őt, akár valaki mást, hogy segítsen, nem lett volna muszáj egyedül indulnia a konyhába, hogy ő gondoskodjon mindenki másról már megint.
Ezt szíve szerint meg is mondaná neki, de a többiek előtt nem szerette volna, és amúgy sem volt rá ideje, utána loholva pedig szintén nem sok esélye van rá, hogy mindezt bővebben kifejtse.
Persze más, praktikus oka is van annak, hogy követi őt, leginkább az, hogy ketten sokkal több mindent tudnak behozni a konyhából és a kamrából, mint Lau egymaga, így, ha minden jól megy, nem kell egyiküknek sem kétszer fordulnia és folytathatják az estét.
Végül mégsem a konyhában végzik, köszönhetően annak, hogy érkezik valaki, aki abból ítélve, hogy a bejárati ajtón kopogott nem lehet valaki közülük.
Annak köszönhetően, hogy Lau először csak résnyire, majd pedig szélesebbre tárja az ajtót, és Árnyék tétova, vagy kissé talán álmos, ráadásul egyetlen ugatását is csak messziről hallja arra következtet, hogy mind barátnője, mind pedig házőrzőjük úgy ítéli meg, hogy nem kell tartania a látogatójuktól.*
- Szia! *köszönti őt a lehető legegyszerűbben, de egy barátságosnak szánt mosollyal, majd Lau mögé és mellé állva, valamint példáját követve bemutatkozik.* Luninari vagyok.
*Kicsit megkönnyebbül, mert úgy tűnik, hogy annak ellenére is sikerült lekötnie a többiek figyelmét, hogy eleinte aggódott azért, hogy nem fog tudni majd semmi érdekeset mondani. De hát úgy tűnik, hogy ha már kalandjai hála az egeknek nem voltak, legalább a Mágustorony puszta leírása lenyűgözött kicsit mindenkit, még talán Intathot is, aki minden bizonnyal a legtapasztaltabb valamennyiük közül és sokkal többet látott már a világból, mint a legtöbben közülük együttvéve.*
- Valószínűleg igazad van *bólint Launak arra a felvetésre, hogy egyszer feltétlenül találkoznia kell majd a mágusmesterrel. Igaz, lehet látszik rajta, hogy ezúttal inkább csak udvariasságból helyesel. Abban ugyan biztos, hogy egy igazi mester sokkal könnyebben meg tudná tanítani bármire és sokkal több mindenre, mint amit saját maga a könyvekből képes elsajátítani, ugyanakkor arra is szinte mérget merne venni, hogy rendesen meg is kérné az árát a tanításnak. Márpedig, ami azt illeti, amennyi pénze volt, az már így is őt gazdagítja. Mindez pedig csak az anyagi része a problémának, de van egy lelki oka is, mégpedig az, amit eddig sem rejtett véka alá; egyszerűen nyomasztaná a kettejük tudása között lévő mérhetetlen különbség. Talán majd egyszer, ha már idősebb, és nem csak mágiában, hanem egyébként is tapasztaltabb lesz, elé áll és megkéri, hogy tanítsa. Addig azonban, ha lehet kerüli azokat lényeket, tartozzanak bármely fajhoz, akik sokkal erősebbek és tapasztaltabbak nála, egyetlen motivációjuk pedig jó eséllyel csak az anyagi haszon. Nem éppen a legszerencsésebb kombináció, már amennyiben nem akar ismét az Artheniorban átélt kellemetlenségekbe keveredni.*
- Nehéz elmagyarázni, hogy pontosan milyen az a lépcső. *válaszol aztán Intathnak, miközben arra is próbál figyelni persze, hogy neki milyen válaszokat adnak. Nem szeretné mindenesetre annyival megúszni a dolgot, hogy mindössze annyit mond az elfnek, hogy "ezt látni kell, hogy megértsed" vagy "szavakkal nehéz leírni," így még, ha ebben az esetben igazak is a mások által máshol már sokszor elkoptatott közhelyek, most továbbra is próbál még éles emlékei és egyben legjobb tudása szerint is felelni.*
- De úgy értettem, hogy ránézésre olyan az állaga, mintha füstből lenne. Viszont a füst szürkéjéhez képest inkább fehér a színe, és sokkal átlátszóbb, mint a füst, ha besűrűsödik. Szóval kicsit olyan, mint egy tiszta köd, mert köd létére mégis át lehet rajta látni, annak ellenére is, hogy ez nyilván nagyon ellentmondásosnak hangzik. *mondja. Teljes mértékben tisztában van vele, hogy amit mond minden bizonnyal valóban nagyon ellentmondásosnak hangzik, de hát mégis csak a Mágustoronyról beszélnek. Biztosan van ott rengeteg más, ennél sokkal érthetetlenebb és varázslatosabb dolog is, ami sokkal több puszta látványelemnél.*
- Amúgy szerintem ez az egész nem több egyszerű hatásvadászatnál. Pusztán arra szolgál, hogy azonnal lenyűgözze és egyben el is bizonytalanítsa az oda vetődő mágustanoncot és a kísérőit. Csak a felszíne a nagy egésznek. Az igazán csodálatos dolgok láthatatlanok ott is. *mondja is ki hangosan a visszaemlékezése közben benne határozott alakot öltő gondolatokat.*
- A lényeg, hogy nem olyan, mint bármilyen más lépcső, ami mindig ugyanúgy néz ki. Ez mindig mozgásban van, mint valami folyó, vagy patak, ami, ha lassan is, de csak folyik mindig valahonnan valahová.
*Kicsit persze ő maga is elbizonytalanodik most, de ezúttal nem saját végkövetkeztetésében, vagy abban, hogy sikerült-e viszonylag érthető leírást és magyarázatot adnia arról, amit látott, hanem a mezei, nagyon is rejtetlen valóságban, hogy ki mit hallott már tőle, vagy neki mit kéne válaszolnia és kinek.
Ő mindenesetre legalább ismeri azokat, akik most itt hirtelen megjelentek. Linkit ellenben kicsit sajnálja, bár a lány nem tűnik túl elveszettnek, azért azt el tudja képzelni, hogy most túl sok minden történhet körülötte egyszerre, amit nehéz lehet feldolgoznia. Túl sok új arc, benyomás és szó. Valahogy úgy, mint amikor ő maga töltötte első napjait Artheniorban, vagy az első éjszakát a Sayqueves házban, vagy akár tegnap, amikor már ide tért haza a toronyból, és pillanatokon belül olyan érzése támadt, mint aki egy teljesen másik Szarvasligetbe cseppent vissza, mint amit nem túl sok hattal korábban maga mögött hagyott.
De legalább van, amit Intath és Viel szavainak köszönhetően megértett, és amivel kapcsolatban nincsen benne semennyi bizonytalanság, mégpedig, hogy a tündérlány tényleg házi kedvencként szeretné tartani valamiért az apró, fehér halacskát, amiben pedig úszkál éppen az nem nagy pohár, hanem új kis barátjának a háza, így mindenképpen igyekszik leszögezni, hogy;*
- Nagyon aranyos, és tetszik a neve. Ha lesz macskám mindenképpen távol fogom tartani tőle, ígérem. *arca pedig ígéretéhez illően valóban halálosan komoly.
Mindennek ellenére lenne persze neki is kérdése bőven, például, hogy hogyan érti Viel, hogy egy istenséggel beszélgetett? Vajon szó szerint? Végül is egy tündérből kinézi, hogy ilyesmire is képes. Lau távozása mindenesetre viszonylag rövidre zárja a választási lehetőségeit, hogy mit mondjon és kinek, vagy hogy mit kérdezzen és kitől.*
- Mindjárt jövök vissza én is. Ha már ennyien lettünk hirtelen nem árt még kis étel és ital. Ha valakinek lenne még bármi kérdése szívesen válaszolok majd később, *mondja elsősorban Intathnak és Linkinek* vagy elmesélem újra, amit eddig mondtam *fordul Ylához, és Vielhez, akik semmit sem hallhattak a történetéből.
Ugyan nem hiszi távolról sem, hogy jelenléte nélkülözhetetlen, vagy mondandója kihagyhatatlan lenne, abban viszont biztos, hogy van most sokkal fontosabb dolga is, pontosan az, ami mindig, amióta csak Lau megmentette egyszer az életét.*
//Hallani és felkutatni//
*Miután bezárja maga mögött az ajtót, igyekszik megszaporázni a lépteit.*
- Jövök veled, segítek. Már mondtam, hogy nem kell ám mindent egyedül csinálnod! *szól Lau után, forrón remélve, hogy a másik lány még meghallja, miközben ő próbálja utolérni. Azt is nagyon reméli persze, hogy amit ő gondoskodásnak szán, nem megy már barátnője agyára. Csak hát, azokból az időkből, amikor annak idején még Aleimord házában a jövőjükről álmodoztak közösen, - aminek része volt egy Szarvasligethez hasonló ház is, ami az övék is, ugyanakkor az ajtaja mindig nyitva áll mindenki számára, aki menedékre szorul, - nem rémlik neki, hogy szó lett volna arról, hogy Lau majd ott is úgy fog viselkedni, mintha még mindig szolgálólány lenne. Most is igazán megkérhette volna akár őt, akár valaki mást, hogy segítsen, nem lett volna muszáj egyedül indulnia a konyhába, hogy ő gondoskodjon mindenki másról már megint.
Ezt szíve szerint meg is mondaná neki, de a többiek előtt nem szerette volna, és amúgy sem volt rá ideje, utána loholva pedig szintén nem sok esélye van rá, hogy mindezt bővebben kifejtse.
Persze más, praktikus oka is van annak, hogy követi őt, leginkább az, hogy ketten sokkal több mindent tudnak behozni a konyhából és a kamrából, mint Lau egymaga, így, ha minden jól megy, nem kell egyiküknek sem kétszer fordulnia és folytathatják az estét.
Végül mégsem a konyhában végzik, köszönhetően annak, hogy érkezik valaki, aki abból ítélve, hogy a bejárati ajtón kopogott nem lehet valaki közülük.
Annak köszönhetően, hogy Lau először csak résnyire, majd pedig szélesebbre tárja az ajtót, és Árnyék tétova, vagy kissé talán álmos, ráadásul egyetlen ugatását is csak messziről hallja arra következtet, hogy mind barátnője, mind pedig házőrzőjük úgy ítéli meg, hogy nem kell tartania a látogatójuktól.*
- Szia! *köszönti őt a lehető legegyszerűbben, de egy barátságosnak szánt mosollyal, majd Lau mögé és mellé állva, valamint példáját követve bemutatkozik.* Luninari vagyok.
890. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-03-29 23:05:46
Üzenet elküldve: 2021-03-29 23:05:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Vissza a szarvasokhoz//
//Szarvasligeti estek – 1. felvonás//
*Viel nagyon izgatott, csak úgy mosolyog magában, és már látja is, hogy egy-két ismerős a szobában észrevette az érkezését. Ott van például Luni, akihez egész közel ül: a kedves lány máris az új társaságukkal kapcsolatban érdeklődik. Azonban, mielőtt felelne, mindenképpen megvárja, hogy a többiek befejezzék a mondandójukat, esze ágában sincs közbevágni, még ha annyira szeretne is mesélni.*
- Képzeljétek, ez egy aranyhal. *Mondja, felmutatva a tárgyat.* Csak nem arany, fehér. Azért választottam a vásárban, mert más volt, mint a többiek. *Ahhoz nem fűz kommentárt, hogy magát látja a pici halacskában, valószínű, hogy akik ismerik, sejtik a dolgot, akik pedig nem, azoknak nehéz lenne egy mondatban elmagyarázni, mennyire nehéz volt beilleszkednie Vielnek.* Ez pedig nem egyszerű pohár, hanem valamiféle haltartó. *Teszi hozzá álmodozva, bár ő sem biztos benne, mi a pontos szó rá. Öblös, mint egy csupor, mégis átlátszó. Egészen mókás a külleme. Jól fog mutatni a lány szobájában, a kis asztalkáján, közvetlenül az ablak mellett, hogy az állat megcsodálhassa a hajnalpírt.*
- Ó, igen, és Pimpi a neve. *Teszi hozzá ártatlanul mosolyogva. Tudja, hogy halakat elnevezni balgaságnak tűnhet, de ő már csak ilyen: imádja elnevezni a ház körüli állatokat. De már így is úgy érzi, túl sok időt vett el az igazi szórakozástól – és egy pillanatra sem merül fel benne, hogy az útja igazi okát, hogy miért tűnt el olyan váratlanul, még mindig nem árulta el –, ezért végigpillant a többieken, és tekintete megállapodik a pici gnóm lányon, az egyetlen személyen, akit nem ismer fel a társaságból.*
- Szia! Én Holdezüst Vieljana vagyok. *Mondja, és már moccanna, hogy kezet nyújtson újdonsült barátjának, amikor az ölében lévő haltartó vize veszélyesen meglöttyen. Nem teketóriázik hát, az asztalra helyezi az új „lakótársukat”, hogy mások is megcsodálhassák a kis edényt, és úgy nyúl Linki felé. Ugyanekkor régi jó pajtása, az elf doktor Intath is szívélyesen üdvözli a lányt, jó alaposan megölelgetve.*
- Csak volt néhány elintéznivalóm Eeyrrel. De már megbeszéltük, amit szerettem volna. *Magyarázza Int ingébe, amíg el nem engedi, majd felnéz az óriásra, akinek egyszer a vállán is lovagolhatott.* És csak azt tudom, hogy úgy tudsz úszni, mint egy halacska, úgyhogy ellenfelére talált. Viszont nem esszük meg! *Fenyegeti meg még ujjával.*
*Lau üdvözlése elmarad egy kicsit, mert valaki kopogtat.*
//Hallani és felkutatni//
//Kicsit Árnyék//
*Árnyék elfáradt a nagy hajcihőben, ezért éppen nagyokat pislog a szalma között. Már-már hatodszorra csukódtak le a pillái, hogy végképp elkóboroljon a gyönyörű kutyalányokkal és lassú macskákkal teli álomvilágába, amikor egy egészen szokatlan hangra lesz figyelmes. Valaki kopog. Ez pedig okvetlenül azt jelenti, hogy valami idegen van a háznál, különben minek kopogna? Nos, az óriás, bundás fekete eb nagy lábaival ügyetlenül kibukdácsol a puha halomból, és nyakig szalmaszálasan, mint valami mocsári rém, az istálló kijárata felé kocog.
Igaza volt, az ajtónál tényleg áll egy ember, vagy valami olyasmi. És bár Laut is megpillantja, aki éppen ajtót nyit neki, a kötelességtudat mélyebben gyökerezik. Az óriás fekete felmosórongy megáll, szétterpeszti a lábát, és mély, dörgő hangon közli:*
- Vau! *Már tudja, hogy lemaradt a házőrzésről, de még menteni próbálja a menthetőt. Ezért nagyon elszánt testtartásával és éles szemeivel – melyek bundája alól nem is látszanak – figyeli az idegent olyan tíz lépés távolságból, készen arra, hogy ha bántani akarná Laut, még többet is ugasson. De csak akkor. Álmos szegény, na.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.03.29 23:06:23
//Szarvasligeti estek – 1. felvonás//
*Viel nagyon izgatott, csak úgy mosolyog magában, és már látja is, hogy egy-két ismerős a szobában észrevette az érkezését. Ott van például Luni, akihez egész közel ül: a kedves lány máris az új társaságukkal kapcsolatban érdeklődik. Azonban, mielőtt felelne, mindenképpen megvárja, hogy a többiek befejezzék a mondandójukat, esze ágában sincs közbevágni, még ha annyira szeretne is mesélni.*
- Képzeljétek, ez egy aranyhal. *Mondja, felmutatva a tárgyat.* Csak nem arany, fehér. Azért választottam a vásárban, mert más volt, mint a többiek. *Ahhoz nem fűz kommentárt, hogy magát látja a pici halacskában, valószínű, hogy akik ismerik, sejtik a dolgot, akik pedig nem, azoknak nehéz lenne egy mondatban elmagyarázni, mennyire nehéz volt beilleszkednie Vielnek.* Ez pedig nem egyszerű pohár, hanem valamiféle haltartó. *Teszi hozzá álmodozva, bár ő sem biztos benne, mi a pontos szó rá. Öblös, mint egy csupor, mégis átlátszó. Egészen mókás a külleme. Jól fog mutatni a lány szobájában, a kis asztalkáján, közvetlenül az ablak mellett, hogy az állat megcsodálhassa a hajnalpírt.*
- Ó, igen, és Pimpi a neve. *Teszi hozzá ártatlanul mosolyogva. Tudja, hogy halakat elnevezni balgaságnak tűnhet, de ő már csak ilyen: imádja elnevezni a ház körüli állatokat. De már így is úgy érzi, túl sok időt vett el az igazi szórakozástól – és egy pillanatra sem merül fel benne, hogy az útja igazi okát, hogy miért tűnt el olyan váratlanul, még mindig nem árulta el –, ezért végigpillant a többieken, és tekintete megállapodik a pici gnóm lányon, az egyetlen személyen, akit nem ismer fel a társaságból.*
- Szia! Én Holdezüst Vieljana vagyok. *Mondja, és már moccanna, hogy kezet nyújtson újdonsült barátjának, amikor az ölében lévő haltartó vize veszélyesen meglöttyen. Nem teketóriázik hát, az asztalra helyezi az új „lakótársukat”, hogy mások is megcsodálhassák a kis edényt, és úgy nyúl Linki felé. Ugyanekkor régi jó pajtása, az elf doktor Intath is szívélyesen üdvözli a lányt, jó alaposan megölelgetve.*
- Csak volt néhány elintéznivalóm Eeyrrel. De már megbeszéltük, amit szerettem volna. *Magyarázza Int ingébe, amíg el nem engedi, majd felnéz az óriásra, akinek egyszer a vállán is lovagolhatott.* És csak azt tudom, hogy úgy tudsz úszni, mint egy halacska, úgyhogy ellenfelére talált. Viszont nem esszük meg! *Fenyegeti meg még ujjával.*
*Lau üdvözlése elmarad egy kicsit, mert valaki kopogtat.*
//Hallani és felkutatni//
//Kicsit Árnyék//
*Árnyék elfáradt a nagy hajcihőben, ezért éppen nagyokat pislog a szalma között. Már-már hatodszorra csukódtak le a pillái, hogy végképp elkóboroljon a gyönyörű kutyalányokkal és lassú macskákkal teli álomvilágába, amikor egy egészen szokatlan hangra lesz figyelmes. Valaki kopog. Ez pedig okvetlenül azt jelenti, hogy valami idegen van a háznál, különben minek kopogna? Nos, az óriás, bundás fekete eb nagy lábaival ügyetlenül kibukdácsol a puha halomból, és nyakig szalmaszálasan, mint valami mocsári rém, az istálló kijárata felé kocog.
Igaza volt, az ajtónál tényleg áll egy ember, vagy valami olyasmi. És bár Laut is megpillantja, aki éppen ajtót nyit neki, a kötelességtudat mélyebben gyökerezik. Az óriás fekete felmosórongy megáll, szétterpeszti a lábát, és mély, dörgő hangon közli:*
- Vau! *Már tudja, hogy lemaradt a házőrzésről, de még menteni próbálja a menthetőt. Ezért nagyon elszánt testtartásával és éles szemeivel – melyek bundája alól nem is látszanak – figyeli az idegent olyan tíz lépés távolságból, készen arra, hogy ha bántani akarná Laut, még többet is ugasson. De csak akkor. Álmos szegény, na.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.03.29 23:06:23
889. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-03-19 20:14:14
Üzenet elküldve: 2021-03-19 20:14:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1227
OOC üzenetek: 235
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1227
OOC üzenetek: 235
Játékstílus: Megfontolt
//Szarvasligeti estek - 1. felvonás//
*Hogy a doki a riválisokat nem szívleli akik helyette fészkelnek a szép lányok ölébe vagy csak a vernyogó szőrös vakarékokkal nincs megbarátkozva jó kérdés. Az igazság talán ezeknek a keveréke lehet. Mindenesetre meg lesz egyezve, hogy az ő laborja tiltott terület. Az okoskodásra azért visszaokoskodik.*
-Úgy tudom máshol is be tudnak osonni, ha nagyon akarnak. Egy ajtó nem akadály.
*Persze mosolyog a megjegyzéséhez, hogy elvegye a kioktatás élét. A hangulat amúgy jó. Sütemény, borocska vidám arcok. A mágustorony története pedig csak kezd érdekes lenni. Látszólag Luninari is kezd feloldódni a kérdések hatására. Az idővel kapcsolatban a doki csak bólogatni tud. Vannak napok az életéből amik úgy tűntek el, hogy azt se tudja mit csinált, csak hogy másnapi vizelésnél majdnem még a hátára is ment az anyag szóval csak abban lehet biztos, hogy jól érezte magát. A saját kérdésére bár választ nem kap, de a félelf lány reakciója megmosolyogtatja. Ő meg tudja érteni, hogy miért fél egy olyan alaktól, aki az egyik legnagyobb mágus egész lanawinon. Az ilyenektől ajánlott is tartani. Főleg ha egy fattyúról van szó az illető. Vagy egy csinos lány. Bárki aki lenézett vagy kihasználható. A hatalom veszélyes. A helyszín és a torony leírása egész érdekes. Mondjuk a kukkoló említésére a doki összébb húzza a szemét. Ha az a perverz kikezdett szegény Luninari-val le lesznek dugva a torkán a tökei arra számíthat. Megjegyzést róla viszont nem tesz. Vagy nem itt. Csak a toronyról.*
-Hogy érted, hogy olyan volt mint a füst? Mármint a színe vont pont olyan mint a köd vagy hogy?
*Szó szerint nem tudná elképzelni. Már a lebegő torony gondolata is fura neki. Biztos van ott valami. Főleg ha egy akkora épületről van szó amit a lány leírt, hogy még a templomnál is nagyobb. Az érkező vörös vagy jelenleg arany lány látványa eltereli a figyelmet a doki kedvenc varázsnyuszi lányáról egy kicsit. Az új hajszín történetének tömör magyarázatán azért felröhög az elf.*
-Akkor tényleg olcsón megúsztad, hogy csak azzal öntöttek nyakon.
*Nem áll amúgy rosszul neki. Kicsit kirívó és sokkal másabb, de érdekes összhatást ad. Megnézi magának a doki és elmélkedik rajta. Egészen addig míg az újabb érkező el nem vonja róla is a figyelmét.*
-Viel!
*Köszönti ő is hangosan a kislányt, majd az itala maradékát gyorsan felhörpintve, felpattan, pár lépéssel átszeli a köztük lévő társaságot majd olyan gyengédséggel öleli magához a kis tündért, mint szülő a gyerekét és a fülébe súg.*
-Hát te merre jártál? Nagyon megijesztettél ám minket a hirtelen eltűnéseddel.
*Luninari kérdésére lelkesen válaszol.*
-Ilyenben szállítanak élő halat. Piacokra meg hordóban szokás. Pedig nem emlékszem, hogy említettem volna milyen remekül tudok halat sütni vagy mégis?
*Vigyorog játékosan tündérbarátjára, aki nem olyan tündérbarátja, hogy hemperegne vele, de attól még bírja mert egyszer jót játszottak.*
*Hogy a doki a riválisokat nem szívleli akik helyette fészkelnek a szép lányok ölébe vagy csak a vernyogó szőrös vakarékokkal nincs megbarátkozva jó kérdés. Az igazság talán ezeknek a keveréke lehet. Mindenesetre meg lesz egyezve, hogy az ő laborja tiltott terület. Az okoskodásra azért visszaokoskodik.*
-Úgy tudom máshol is be tudnak osonni, ha nagyon akarnak. Egy ajtó nem akadály.
*Persze mosolyog a megjegyzéséhez, hogy elvegye a kioktatás élét. A hangulat amúgy jó. Sütemény, borocska vidám arcok. A mágustorony története pedig csak kezd érdekes lenni. Látszólag Luninari is kezd feloldódni a kérdések hatására. Az idővel kapcsolatban a doki csak bólogatni tud. Vannak napok az életéből amik úgy tűntek el, hogy azt se tudja mit csinált, csak hogy másnapi vizelésnél majdnem még a hátára is ment az anyag szóval csak abban lehet biztos, hogy jól érezte magát. A saját kérdésére bár választ nem kap, de a félelf lány reakciója megmosolyogtatja. Ő meg tudja érteni, hogy miért fél egy olyan alaktól, aki az egyik legnagyobb mágus egész lanawinon. Az ilyenektől ajánlott is tartani. Főleg ha egy fattyúról van szó az illető. Vagy egy csinos lány. Bárki aki lenézett vagy kihasználható. A hatalom veszélyes. A helyszín és a torony leírása egész érdekes. Mondjuk a kukkoló említésére a doki összébb húzza a szemét. Ha az a perverz kikezdett szegény Luninari-val le lesznek dugva a torkán a tökei arra számíthat. Megjegyzést róla viszont nem tesz. Vagy nem itt. Csak a toronyról.*
-Hogy érted, hogy olyan volt mint a füst? Mármint a színe vont pont olyan mint a köd vagy hogy?
*Szó szerint nem tudná elképzelni. Már a lebegő torony gondolata is fura neki. Biztos van ott valami. Főleg ha egy akkora épületről van szó amit a lány leírt, hogy még a templomnál is nagyobb. Az érkező vörös vagy jelenleg arany lány látványa eltereli a figyelmet a doki kedvenc varázsnyuszi lányáról egy kicsit. Az új hajszín történetének tömör magyarázatán azért felröhög az elf.*
-Akkor tényleg olcsón megúsztad, hogy csak azzal öntöttek nyakon.
*Nem áll amúgy rosszul neki. Kicsit kirívó és sokkal másabb, de érdekes összhatást ad. Megnézi magának a doki és elmélkedik rajta. Egészen addig míg az újabb érkező el nem vonja róla is a figyelmét.*
-Viel!
*Köszönti ő is hangosan a kislányt, majd az itala maradékát gyorsan felhörpintve, felpattan, pár lépéssel átszeli a köztük lévő társaságot majd olyan gyengédséggel öleli magához a kis tündért, mint szülő a gyerekét és a fülébe súg.*
-Hát te merre jártál? Nagyon megijesztettél ám minket a hirtelen eltűnéseddel.
*Luninari kérdésére lelkesen válaszol.*
-Ilyenben szállítanak élő halat. Piacokra meg hordóban szokás. Pedig nem emlékszem, hogy említettem volna milyen remekül tudok halat sütni vagy mégis?
*Vigyorog játékosan tündérbarátjára, aki nem olyan tündérbarátja, hogy hemperegne vele, de attól még bírja mert egyszer jót játszottak.*
888. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-03-19 19:04:00
Üzenet elküldve: 2021-03-19 19:04:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Szarvasligeti estek - 1. felvonás//
*Úgy érzi, az este nem is alakulhatna jobban, a hangulat remek, a társaság kellemes, és szinte percről percre bővül. Luni beszámolója egészen elképeszti, a lány elmondása alapján tényleg igazán varázslatos helynek tűnik számára a Mágustorony*
- Ugyan, egyszer vissza kell menned, hogy találkozz a mesterrel! Tőle még biztos rengeteg mindent tanulhatnál! *próbálja bátorítani a lányt, hisz a maga részéről biztos benne, hogy Luni igazán kitűnő eredményeket ért volna el akkor is, ha nem csupán a mester segédeivel találkozik. ~Na majd legközelebb!~ gondolja magában, mert már nem emlékszik rá, hogy korábban szóba került-e ez köztük, de az elmondottak alapján az az érése, ha nem is most azonnal, de később Luni még szívesen visszatérne a toronyhoz. ~Ha ilyen közel van, talán egyszer én is vele tartok majd~ teszi hozzá, hisz egy tó közepén lebegő hatalmas torony már elképzelve is lenyűgöző, de biztos benne, a valóság még szemkápráztatóbb. Ám nemsokára a Ligetben is káprázhat a szemük, ahogy a kandallóban lobogó lángok fénye az éppen benyitó YIlanda hajára vetül*
- Nekem nagyon tetszik, jól áll neked. *mosolyog a lányra Intath megjegyzését hallva* Gyere, ülj csak le! Hozok még tányérokat meg poharakat! *ajánlja fel, miközben próbálja beljebb tessékelni a lányt, hogy ne álldogáljon csak úgy az ajtóban*
- R... rendben. *hökken meg azonban YIlanda utolsó megjegyzésén, mely akaratlanul is nyugtalansággal tölti el. Bár a pillanatnyi döbbenet után visszatér arcára a szokásos mosoly, szemében aggodalom csillan, ahogy a lányra tekint. Csak remélni tudja, hogy nem történt semmi rossz vele, míg távol volt a Ligettől. Azt már most látja rajta, hogy sok mindenen mehetett keresztül, de nem akarja erőltetni a dolgot, YIlára bízza, mikor, kivel és mennyit oszt meg a saját kalandjairól. Mielőtt azonban ezekről többet megtudhatna, ismét egy újabb érkező nyit be a szobába*
- Viel! Szia! *köszönti a kelleténél kissé nagyobb hangerővel a lányt, hisz az ő visszatérése legalább annyira, ha nem jobban meglepi, mint YIláé. Igen hirtelen hagyta őket itt a tündér legutóbb, így megkönnyebbül, hogy épségben viszontlátja, azt viszont ő se tudja, minek köszönhető a kezében tartott hal, és bár szívesen meghallgatná a történetet, ennyi új résztvevővel már tényleg kissé szűkösen vannak, ami a székeket és az ennivalót illeti*
- Egy pillanat és jövök! *jelenti be, és ha csak senki nem tartóztatja, akkor már indul is a konyhába, hogy beszerezze, ami még szükséges.*
//Hallani és felkutatni//
*Bár az a terve, mégse jut el a konyháig, hisz félúton váratlan kopogásra lesz figyelmes a bejárati ajtón*
- Üdv! *nyitja ki az ajtót, először csak résnyire, majd ahogy látja, ki áll a túloldalán, szélesebbre tárja azt, hiszen az ismeretlen nem tűnik túlzottan veszélyesnek* Laurentitia vagyok. Miben segíthetek? *mutatkozik be neki, azon gondolkodva, a lány vajon csak erre tévedt, vagy esetleg keres valakit.*
*Úgy érzi, az este nem is alakulhatna jobban, a hangulat remek, a társaság kellemes, és szinte percről percre bővül. Luni beszámolója egészen elképeszti, a lány elmondása alapján tényleg igazán varázslatos helynek tűnik számára a Mágustorony*
- Ugyan, egyszer vissza kell menned, hogy találkozz a mesterrel! Tőle még biztos rengeteg mindent tanulhatnál! *próbálja bátorítani a lányt, hisz a maga részéről biztos benne, hogy Luni igazán kitűnő eredményeket ért volna el akkor is, ha nem csupán a mester segédeivel találkozik. ~Na majd legközelebb!~ gondolja magában, mert már nem emlékszik rá, hogy korábban szóba került-e ez köztük, de az elmondottak alapján az az érése, ha nem is most azonnal, de később Luni még szívesen visszatérne a toronyhoz. ~Ha ilyen közel van, talán egyszer én is vele tartok majd~ teszi hozzá, hisz egy tó közepén lebegő hatalmas torony már elképzelve is lenyűgöző, de biztos benne, a valóság még szemkápráztatóbb. Ám nemsokára a Ligetben is káprázhat a szemük, ahogy a kandallóban lobogó lángok fénye az éppen benyitó YIlanda hajára vetül*
- Nekem nagyon tetszik, jól áll neked. *mosolyog a lányra Intath megjegyzését hallva* Gyere, ülj csak le! Hozok még tányérokat meg poharakat! *ajánlja fel, miközben próbálja beljebb tessékelni a lányt, hogy ne álldogáljon csak úgy az ajtóban*
- R... rendben. *hökken meg azonban YIlanda utolsó megjegyzésén, mely akaratlanul is nyugtalansággal tölti el. Bár a pillanatnyi döbbenet után visszatér arcára a szokásos mosoly, szemében aggodalom csillan, ahogy a lányra tekint. Csak remélni tudja, hogy nem történt semmi rossz vele, míg távol volt a Ligettől. Azt már most látja rajta, hogy sok mindenen mehetett keresztül, de nem akarja erőltetni a dolgot, YIlára bízza, mikor, kivel és mennyit oszt meg a saját kalandjairól. Mielőtt azonban ezekről többet megtudhatna, ismét egy újabb érkező nyit be a szobába*
- Viel! Szia! *köszönti a kelleténél kissé nagyobb hangerővel a lányt, hisz az ő visszatérése legalább annyira, ha nem jobban meglepi, mint YIláé. Igen hirtelen hagyta őket itt a tündér legutóbb, így megkönnyebbül, hogy épségben viszontlátja, azt viszont ő se tudja, minek köszönhető a kezében tartott hal, és bár szívesen meghallgatná a történetet, ennyi új résztvevővel már tényleg kissé szűkösen vannak, ami a székeket és az ennivalót illeti*
- Egy pillanat és jövök! *jelenti be, és ha csak senki nem tartóztatja, akkor már indul is a konyhába, hogy beszerezze, ami még szükséges.*
//Hallani és felkutatni//
*Bár az a terve, mégse jut el a konyháig, hisz félúton váratlan kopogásra lesz figyelmes a bejárati ajtón*
- Üdv! *nyitja ki az ajtót, először csak résnyire, majd ahogy látja, ki áll a túloldalán, szélesebbre tárja azt, hiszen az ismeretlen nem tűnik túlzottan veszélyesnek* Laurentitia vagyok. Miben segíthetek? *mutatkozik be neki, azon gondolkodva, a lány vajon csak erre tévedt, vagy esetleg keres valakit.*
887. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-03-19 10:48:45
Üzenet elküldve: 2021-03-19 10:48:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 901
OOC üzenetek: 57
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 901
OOC üzenetek: 57
Játékstílus: Megfontolt
//Hallani és felkutatni//
*Ismerős neki a környék, mintha errefelé kóboroltak volna a tűzmágussal és, ha jól emlékszik van is itt egy kúriája a vidéken. ~Milyen jó lenne megtalálni. ~ Egyre inkább érződik, hogy már a város közelében jár, inkább udvarházaknak mondaná az építményeket. Be is fordul az egyik lefelé haladó ösvényen, széles, szekérrel kijár út, az is pont ilyen volt, ahova Aleimorddal mentek. Bár emlékei már fakóak, de talán a szerencse majd mellé pártol.*
-Na most hulljon az a csillag. *Néz fel az égre, miközben a ló alatta lassan lépked az u alakú épület felé. Azonban most sem akad meg semmin a tekintete, ami keresztül szelné az égboltot. Másodszorra belegondolva, úgy véli, ez az épület talán egy kicsit jobb állapotban van, de ki tudja, lehet a nemes miután magára talált rendbe is hozatta némileg. ~Vajon még szeretne velem találkozni? Lehet, hogy talált már magának valakit és csak útban lennék. Viszont azt hiszem mindenképpen pihenőt kell tartsunk. ~ Néz végig a lovon, ami, bár még nem fulladt ki, de nem is szeretné addig hajtani. Némi szalmát és egy kis élelmet is elég, ha tudnak nekik adni, még ha nem is látják szívesen. Amint a kétszárnyú ajtó elé ér leszáll a lóról, így az őt eddig olyan lelkesen követő sárkánylégy rá tud szállni a nyeregre. Nem igazán szeretne sehova hívatlanul betoppanni, így a lovat odaköti egy közeli fához, ő maga pedig felsétál a kapuig, hogy a fény kopogtatókat használja.*
-Elnézést, van itt valaki?! *Emeli fel a hangját, bár talán így sem érteni odabenn, hogy mit mond, csak, hogy valaki van az ajtó előtt.*
*Ismerős neki a környék, mintha errefelé kóboroltak volna a tűzmágussal és, ha jól emlékszik van is itt egy kúriája a vidéken. ~Milyen jó lenne megtalálni. ~ Egyre inkább érződik, hogy már a város közelében jár, inkább udvarházaknak mondaná az építményeket. Be is fordul az egyik lefelé haladó ösvényen, széles, szekérrel kijár út, az is pont ilyen volt, ahova Aleimorddal mentek. Bár emlékei már fakóak, de talán a szerencse majd mellé pártol.*
-Na most hulljon az a csillag. *Néz fel az égre, miközben a ló alatta lassan lépked az u alakú épület felé. Azonban most sem akad meg semmin a tekintete, ami keresztül szelné az égboltot. Másodszorra belegondolva, úgy véli, ez az épület talán egy kicsit jobb állapotban van, de ki tudja, lehet a nemes miután magára talált rendbe is hozatta némileg. ~Vajon még szeretne velem találkozni? Lehet, hogy talált már magának valakit és csak útban lennék. Viszont azt hiszem mindenképpen pihenőt kell tartsunk. ~ Néz végig a lovon, ami, bár még nem fulladt ki, de nem is szeretné addig hajtani. Némi szalmát és egy kis élelmet is elég, ha tudnak nekik adni, még ha nem is látják szívesen. Amint a kétszárnyú ajtó elé ér leszáll a lóról, így az őt eddig olyan lelkesen követő sárkánylégy rá tud szállni a nyeregre. Nem igazán szeretne sehova hívatlanul betoppanni, így a lovat odaköti egy közeli fához, ő maga pedig felsétál a kapuig, hogy a fény kopogtatókat használja.*
-Elnézést, van itt valaki?! *Emeli fel a hangját, bár talán így sem érteni odabenn, hogy mit mond, csak, hogy valaki van az ajtó előtt.*
886. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-03-13 16:10:53
Üzenet elküldve: 2021-03-13 16:10:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 25
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 25
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Szarvasligeti estek - 1. felvonás//
*Alig kezdtek csak bele ebbe a rögtönzött kis összejövetelbe, már most tudja, hogy hosszú idő óta az egyik legkellemesebb mulatsága elé néz. Tetszik neki ez az este, minden percével, résztvevőjével és elhangzott szavával együtt. Persze főleg azokkal, amik a doki száját hagyják el. Esetlen zavara pedig úgy tűnik, a szőke elfet sem hagyja hidegen, legalábbis a zöld szemekből valami megfoghatatlan, mégis egyértelműen kedveskedni kívánó gesztust olvas ki, mit még magának sem tud nagyon mivel magyarázni. Másnak meg nem is említené. Végül az eddigieknél is pirosabb orcával és csillogóbb tekintettel indul meg a kalács, majd a bor beszerzésére, mivel felvértezve telepedik le egy székbe, hogy Luni történetét hallgathassa. A korábbi, cicákról és Árnyékról szóló párbeszédbe nem igazán csatlakozott be, mert bár szereti a szőrös kis szeretetgombócokat, a falujában azt szokta meg, hogy csak ritkán nyertek bebocsátást a négy fal közé. Leginkább akkor, ha egy kártékony kis rágcsálót kellett levadászniuk, vagy kiborult a tej, mit felnyalogathattak. Ezt pedig, úgy ítélte meg legalábbis, semmi értelme a többiek tudtára hoznia, csak elrontaná a lányok lelkesedését, amit pedig igazán nem szeretne.
Borát kortyolgatva figyeli viszonylagos kortársa szavait, s úgy tűnik, ezt az aprócska gnómot könnyű lenyűgözni, hiszen már csak a mágustorony említése is érdeklődő figyelmét követeli magának. Ahogy a válasz is, mit az idő múlásával kapcsolatos kérdésére kap Lunitól. Szinte eltátja száját a lány gondolatmenetén, mivel talán ennél jobban nem is érthetne egyet. Valahogy így képzelte ő is, mikor megfogalmazódott benne kérdése.*
- Igen, igazad van! *Inkább suttogja csak helyeslését, de tekintete élénk izgatottságról árulkodik. Na meg az elhatározásról, hogy egyszer neki magának is meg kell néznie azt a lebegő tornyot. Persze az nem holnap lesz, nem is a közeljövőben, először mindent lehetséges tudást magáévá kell tennie, amit Intath mester csak nyújtani tud neki.
A történtet közben folytatódik, az odautat taglalva, miben úgy tűnik, az a vörös kukkoló nagy segítségére volt Luninak. Ez igazán meglepi lánykánkat, mert egészen idáig, még Laurentitia kisasszony magyarázkodása ellenére is hitte, hogy Intath mester gyanakvása az említett felé teljesen megalapozott. Most viszont egészen elbizonytalanodott ebben. El is határozza, hogy erre mindenképpen rákérdez a lánynál, de persze nem így, nagy közönség előtt, inkább csak, ha alkalmuk kínálkozik kettesben csevegni.
A torony részletesebb elmesélése persze még a korábbiaknál is jobban lenyűgözi, ez nem is kérdés, a mester hiányának szerencsésségében viszont vitatkozna, ha ennél közvetlenebb lenne. Ő legalábbis jobban tanul, ha van ki átadhatja neki tudását, pláne, ha az egy ilyen karizmával rendelkező, daliás, szőke elf.
Sajnos a mesének korábban szakad vége, mint arra számított, s még egy kósza varázsigét sem mormolt el nekik Luni, mert egy szinte teljesen arany hajú nő csatlakozik társaságukhoz. YIlanda, ha jól veszi ki Lau megszólítását, s nagyon úgy tűnik neki, hogy rajta kívül mindenki ismeri. Mondjuk ez nem is annyira meglepő. Saját részéről kedvesen mosolyog az érkezőre, s még int is egyet, mikor bemutatják neki. Ám, mivel több figyelmet nem kap tőle, így ő is inkább a következő ajtónyitás irányába fordítja barna szemeit. Egy ezüstös hajú, nálánál csupán kevéssel magasabb lány oson be rajta, úgy tűnik, észrevétlen szeretne maradni, de ahogy gnómunk, úgy Luni is kiszúrja a dolgot. Ám vele ellentétben Linki egyelőre csak székében feléjük fordulva figyeli az eseményeket. Kezdve a lány különös szemétől, egészen a kezében tartogatott halacskáig, mi a vízzel teli kancsóféleségben úszkál. Közben még borába is kortyol néhány öblösebbet, csak hogy legyen mivel lefojtania a sűrűsödő történéseket.*
*Alig kezdtek csak bele ebbe a rögtönzött kis összejövetelbe, már most tudja, hogy hosszú idő óta az egyik legkellemesebb mulatsága elé néz. Tetszik neki ez az este, minden percével, résztvevőjével és elhangzott szavával együtt. Persze főleg azokkal, amik a doki száját hagyják el. Esetlen zavara pedig úgy tűnik, a szőke elfet sem hagyja hidegen, legalábbis a zöld szemekből valami megfoghatatlan, mégis egyértelműen kedveskedni kívánó gesztust olvas ki, mit még magának sem tud nagyon mivel magyarázni. Másnak meg nem is említené. Végül az eddigieknél is pirosabb orcával és csillogóbb tekintettel indul meg a kalács, majd a bor beszerzésére, mivel felvértezve telepedik le egy székbe, hogy Luni történetét hallgathassa. A korábbi, cicákról és Árnyékról szóló párbeszédbe nem igazán csatlakozott be, mert bár szereti a szőrös kis szeretetgombócokat, a falujában azt szokta meg, hogy csak ritkán nyertek bebocsátást a négy fal közé. Leginkább akkor, ha egy kártékony kis rágcsálót kellett levadászniuk, vagy kiborult a tej, mit felnyalogathattak. Ezt pedig, úgy ítélte meg legalábbis, semmi értelme a többiek tudtára hoznia, csak elrontaná a lányok lelkesedését, amit pedig igazán nem szeretne.
Borát kortyolgatva figyeli viszonylagos kortársa szavait, s úgy tűnik, ezt az aprócska gnómot könnyű lenyűgözni, hiszen már csak a mágustorony említése is érdeklődő figyelmét követeli magának. Ahogy a válasz is, mit az idő múlásával kapcsolatos kérdésére kap Lunitól. Szinte eltátja száját a lány gondolatmenetén, mivel talán ennél jobban nem is érthetne egyet. Valahogy így képzelte ő is, mikor megfogalmazódott benne kérdése.*
- Igen, igazad van! *Inkább suttogja csak helyeslését, de tekintete élénk izgatottságról árulkodik. Na meg az elhatározásról, hogy egyszer neki magának is meg kell néznie azt a lebegő tornyot. Persze az nem holnap lesz, nem is a közeljövőben, először mindent lehetséges tudást magáévá kell tennie, amit Intath mester csak nyújtani tud neki.
A történtet közben folytatódik, az odautat taglalva, miben úgy tűnik, az a vörös kukkoló nagy segítségére volt Luninak. Ez igazán meglepi lánykánkat, mert egészen idáig, még Laurentitia kisasszony magyarázkodása ellenére is hitte, hogy Intath mester gyanakvása az említett felé teljesen megalapozott. Most viszont egészen elbizonytalanodott ebben. El is határozza, hogy erre mindenképpen rákérdez a lánynál, de persze nem így, nagy közönség előtt, inkább csak, ha alkalmuk kínálkozik kettesben csevegni.
A torony részletesebb elmesélése persze még a korábbiaknál is jobban lenyűgözi, ez nem is kérdés, a mester hiányának szerencsésségében viszont vitatkozna, ha ennél közvetlenebb lenne. Ő legalábbis jobban tanul, ha van ki átadhatja neki tudását, pláne, ha az egy ilyen karizmával rendelkező, daliás, szőke elf.
Sajnos a mesének korábban szakad vége, mint arra számított, s még egy kósza varázsigét sem mormolt el nekik Luni, mert egy szinte teljesen arany hajú nő csatlakozik társaságukhoz. YIlanda, ha jól veszi ki Lau megszólítását, s nagyon úgy tűnik neki, hogy rajta kívül mindenki ismeri. Mondjuk ez nem is annyira meglepő. Saját részéről kedvesen mosolyog az érkezőre, s még int is egyet, mikor bemutatják neki. Ám, mivel több figyelmet nem kap tőle, így ő is inkább a következő ajtónyitás irányába fordítja barna szemeit. Egy ezüstös hajú, nálánál csupán kevéssel magasabb lány oson be rajta, úgy tűnik, észrevétlen szeretne maradni, de ahogy gnómunk, úgy Luni is kiszúrja a dolgot. Ám vele ellentétben Linki egyelőre csak székében feléjük fordulva figyeli az eseményeket. Kezdve a lány különös szemétől, egészen a kezében tartogatott halacskáig, mi a vízzel teli kancsóféleségben úszkál. Közben még borába is kortyol néhány öblösebbet, csak hogy legyen mivel lefojtania a sűrűsödő történéseket.*
885. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-03-04 10:38:49
Üzenet elküldve: 2021-03-04 10:38:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Megfontolt
//Szarvasligeti estek - 1. felvonás//
*Amint belép körbe hordozza tekintetét az ott lévőkön. Mindjárt szembetűnik neki a kis gnóm, akit eddig még nem látott, azt pedig, hogy miféle csak azért tudja, mert Lyllinorhoz nagyon hasonlatos vonásokkal rendelkezik. De mihelyst kinyithatná a száját, hogy kérdezzen, Lau már ott is terem mellette, hogy megölelje. A dolog váratlan volta miatt kicsit merevre sikerül a dolog, de ő is megveregeti az elf hátát.*
-A mágustoronyban? Ohooo… csak ne ijesztgessen, mint az a semmirekellő és jó leszünk. *Néz gyanakvó pillantásokkal a lány felé, bár őt nem úgy ismeri, mint, aki előszeretettel járatja a bolondot a körülötte lévőkkel.*
-Szervusz. *Integet az őt köszöntő Luni felé, aki úgy fest, nagy elbeszélésben van éppen.*
-Bocsánat a zavarásért, mindjárt le is ülök. *Még egy pillantást vet a társaságra, de akit keres nincs közöttük. A doki észrevételére is gyorsan reagál.*
-Ne is törődj vele, csak rám ömlött valami a városban aztán befogta. Azt mondták néhány hét múlva kifakul. *Hazudja a dolgot, nem akarja sokkolni a jelenlévőket az igazsággal, ki tudja mi sülne ki belőle. Így a hajában még mindig láthatók vörös tincsek, de nagyrészt már aranyszínű a korona, a magyarázat, amit kitalált rá pedig egészen hihetőnek is tűnik így első hallásra.*
-Akkor én is szívesen meghallgatnám azt a beszámolót, ha nem baj. Utána majd beszélnünk kell. *Szegezi a dolgot Lau irányába. Miközben leül látja, hogy Vielke is beoldalaz az ajtón, a kezében valami furcsa üveggömbbel, benne pedig víz. Nem igazán tudja mire vélni a dolgot, de ezek a tündérvakarcsok már csak ilyen furák. Egyelőre nem akar semmibe belefolyni, csak fülel és figyel.*
*Amint belép körbe hordozza tekintetét az ott lévőkön. Mindjárt szembetűnik neki a kis gnóm, akit eddig még nem látott, azt pedig, hogy miféle csak azért tudja, mert Lyllinorhoz nagyon hasonlatos vonásokkal rendelkezik. De mihelyst kinyithatná a száját, hogy kérdezzen, Lau már ott is terem mellette, hogy megölelje. A dolog váratlan volta miatt kicsit merevre sikerül a dolog, de ő is megveregeti az elf hátát.*
-A mágustoronyban? Ohooo… csak ne ijesztgessen, mint az a semmirekellő és jó leszünk. *Néz gyanakvó pillantásokkal a lány felé, bár őt nem úgy ismeri, mint, aki előszeretettel járatja a bolondot a körülötte lévőkkel.*
-Szervusz. *Integet az őt köszöntő Luni felé, aki úgy fest, nagy elbeszélésben van éppen.*
-Bocsánat a zavarásért, mindjárt le is ülök. *Még egy pillantást vet a társaságra, de akit keres nincs közöttük. A doki észrevételére is gyorsan reagál.*
-Ne is törődj vele, csak rám ömlött valami a városban aztán befogta. Azt mondták néhány hét múlva kifakul. *Hazudja a dolgot, nem akarja sokkolni a jelenlévőket az igazsággal, ki tudja mi sülne ki belőle. Így a hajában még mindig láthatók vörös tincsek, de nagyrészt már aranyszínű a korona, a magyarázat, amit kitalált rá pedig egészen hihetőnek is tűnik így első hallásra.*
-Akkor én is szívesen meghallgatnám azt a beszámolót, ha nem baj. Utána majd beszélnünk kell. *Szegezi a dolgot Lau irányába. Miközben leül látja, hogy Vielke is beoldalaz az ajtón, a kezében valami furcsa üveggömbbel, benne pedig víz. Nem igazán tudja mire vélni a dolgot, de ezek a tündérvakarcsok már csak ilyen furák. Egyelőre nem akar semmibe belefolyni, csak fülel és figyel.*
884. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-03-03 16:39:00
Üzenet elküldve: 2021-03-03 16:39:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 538
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 538
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Szarvasligeti estek - 1. felvonás//
*Az igazság az, hogy szíve szerint ő is megsimogatná Linki fejét, de nem szeretné még jobban zavarba hozni. Határtalanul aranyosnak találja mindenesetre, ahogyan még nála is jobban zavarba jön Intath bókjára, de hát az események amúgy is folynak tovább a maguk medrében, így hasonló reakció a részéről eleve lehetetlenné válik.
Először Lau szavai vonják magukra minden figyelmét, és nehéz titkolnia örömét és lelkesedését utánuk, de persze nem is akarja. Hálásan és boldogan mosolyog, mintha máris egy kismacska selymes bundáját érezné a tenyere alatt.*
- Jól hangzik, nagyon köszönöm előre is! *mondja.* Még a végén visszamegyek a városba még egyszer.
*Ugyan a lázadásnak és a nehéz napoknak immár nyilván vége, mégis megfogadta hogy a jövőben amennyire csak lehet kerülni fogja Artheniort, ahol élete legnehezebb napjait élte át, és nem egyszer maga az élete is veszélyben forgott. Ennek ellenére belátja, hogy nem lehet mereven ragaszkodni minden egyes fogadalomhoz, főleg akkor nem, ha egy macskáról van szó.
Intath persze szinte rögtön ki is józanítja valamennyire, szavai pillanatok alatt emlékeztetik rá, hogy nagy felelősséget fog magára vállalni, hiszen egy macskát nem lehet olyan könnyen kezelni, és annyira megnevelni, mint egy kutyát.*
- Majd vigyázok, hogy a laborod tiltott terület legyen a számára, ígérem. *ígéri meg tényleg komoly arccal, és bár esze ágában sincsen feleselni az elfel, azért úgy gondolja nem árt arra felhívnia a figyelmét, hogy az, hogy hova tud bemenni egy macska, és hova nem, azért nyilván nem csak rajta fog múlni.*
- De, ha mindig bezárod magad mögött az ajtót, úgy sem tud majd bemenni oda. *mondja mély meggyőződéssel, majd mivel úgy veszi, hogy egyelőre lezártnak tekinthetik a témát, és amúgy sem szeretne ezer felé csapongani, szép sorban igyekszik mindenki kérdésére felelni.*
- Nagyon jó kérdés, de sajnos nem tudom rá a választ *mosolyog először Linkire kedvesen.* Csak látok rá esélyt, hogy akár ez is történhetett velem. Hol máshol fordulhatna elő ilyesmi végül is, ha nem pont ott, ahol annyi mágikus erő és tudás halmozódott fel, mint sehol máshol az általunk ismert világban? Az idő pedig eleve varázslatos dolog mágia nélkül is, szinte minden nap és minden órában máshogy érzékeljük. *mondja, és mivel biztos benne, hogy mindenki tudja, hogy mire gondol éppen, ki sem fejti, hogy milyen gyorsan el tud rohanni egy szép este a tűzrakó mellett, vagy éppen mennyire végtelen hosszúnak tűnhet néhány perc is, ha a fél-elf riadt egérként lapul valahol egy pincében, attól rettegve, hogy az éhes macskaként érkező tömeg szét fogja tépni.
Ugyan meglepi, hogy pont ez a kép tolakodott a gondolatai közé, de hát azok után, hogy eddig a ház lehetséges új lakójaként beszéltek egy macskáról, talán adta magát a dolog.
Bárhogy is, a kissé bizarr és nyomasztó asszociációt most messzire száműzi, vissza elfojtani próbált emlékek által felkavart gondolatai mélyére, és azon tűnődik inkább magában, hogy mi mindent mondhatna még.
Az idővel kapcsolatban ugyan kissé elbizonytalanodott, és bár édesanyja meséit a holdtündérről, és majdnem népe legendáinak többségét a mai napig igaznak hiszi, ettől még igyekszik megmaradni a racionalitás talaján.*
- Azért valószínűbb, hogy csak az érzékeim játszottak velem. Összefolynak a napok, ha minden nap pont ugyanazt csinálod. *teszi is hozzá, és ezek után nem először gondolkodik el azon, hogy vajon szerencsétlen Thim hogy nem unta halálra magát miközben ő azzal volt elfoglalva, hogy apró teste képes legyen magába fogadni, elméje pedig irányítani a hold hozzá képest felfoghatatlan mennyiségű és mélységű erejét és hatalmát. Vagy édesanyja, hogy bírta ki ott, aki legalább egy hatot várt rá, reménykedve, hogy megjelenik végre már a Mágustoronynál.*
- A torony maga azon az ingoványon túl van, aminek a szélén egyszer már jártunk hárman együtt, akkor amikor mi ketten úton voltunk vissza Artheniorba, Intath pedig valami nemesekhez csatlakozott, akik Aleimord távoli rokonai voltak. *néz először Laura, aztán Intathra.* Az bizony elég nyomasztó és kicsit barátságtalan vidék, meg haladni sem könnyű úgy, hogy nem árt minden lépésedre odafigyelni. Bevallom, ott azért Thim nélkül, egyedül féltem volna, meg persze sokkal lassabban is jutok el a toronyhoz nélküle, mert ahol utat kellett vágni, ott ő megtette helyettem. Én csak nagyjából tudtam az utat, de Thim megkérdezett egy utunkba kerülő családot, és ők útba igazítottak. Nincs is túl messze. Ha reggel elindulsz, és sietsz estére talán meg is érkezhetsz. És, ha már ott vagy, gyönyörű hely. A torony egy tó közepén lebeg, ami felett sejtelmes, de valahogy barátságos köd lebeg, és olyan, mintha valamilyen áttetsző füstből, vagy magából a ködből épített lépcső vezetne fel hozzá. De persze ez csak a látszat, mert különben teljesen szilárd, úgy fel tudsz sétálni rajta, mint egy igazi kőlépcsőn. Különben még Artheniorban sem láttam hasonlóan magas épületet soha, mint az a torony. Lehet le is dőlne, ha nem tartaná össze a mágia. A mesterrel pedig szerencsére nem találkoztam, csak a szolgálóival, de talán jobb is így. Sőt, nem talán, hanem biztosan jobb. *neveti el magát.* Nem tudom, hogy milyen pletykák vannak róla, vagy milyen lehet, de biztosan nehezebb lett volna úgy tanulni, hogy ő is ott van, és kritikus szemmel figyeli minden mozdulatomat. Így sem volt könnyű.
*Azok után, hogy mindezt ledarálta, és különösen a végén gyorsított, amikor már nyílt az ajtó, kíváncsian fordul a hazatérő lány felé.*
- Ylanda, szia! *derül fel az arca neki is, amit tudatosodik benne, hogy kit lát maga előtt.
Ő persze talán kicsit furcsállhatja, hogy ennyire megörült neki, de az igazság az, hogy megkönnyebbül, hogy neki köszönhetően kikerül a figyelem középpontjából. Éppen csak azért nem invitálja beljebb, mert Lau már megtette helyette, és még azt is megkérdezte tőle, hogy merre járt idáig.
Ettől megint megkönnyebbül egy kicsit, hiszen ezek szerint nem ő az egyetlen, aki elhagyta Szarvasligetet nem sokkal az után, hogy menedéküknek és otthonuknak választották.
Annak is örül, hogy van itt Laun és Intathon kívül más is, akit még a "régi időkből" ismer.
Szinte felocsúdni sincsen ideje mindenesetre, amikor nem sokkal a lány után megérkezik Viel is, kezében valamivel, ami leginkább nagy, öblös, vízzel teli pohárra emlékezteti, leszámítva persze azt az el nem hanyagolható tényt, hogy hogyha jól látja, akkor egy kicsi ezüstös, vagy talán inkább fehér hal úszkál benne.
Ylával nem volt alkalma összebarátkoznia, de Vielt és még Árnyékot is nagyon a szívébe zárta rövid idő alatt is, ráadásul minden racionalitásra való szilárd törekvése ellenére is továbbra is szentül, vagy inkább babonásan hisz abban, hogy a tündérek jót jelentenek és szerencsét hoznak.
így a tündérlánynak láthatóan tényleg nagyon megörül, őszinte örömmel köszön és integet neki, és ezúttal nem csak azért, mert eltereli róla a figyelmet.
Ettől még nem igazán tudja hova tenni most hirtelen az egész jelenséget, ami jelenleg ő.
Szülőfalujában csak ették a halat, eszébe sem jutott volna senkinek házi kedvencként tartani őket, akváriumot pedig még a néhai Gazdagnegyedben sem látott sehol, a szót magát sem ismeri, így az ösztönös kíváncsiság azonnal megfogalmaz benne egy kérdést, amit muszáj feltennie.*
- Mit hoztál? Vagyis... miért tartasz egy halat ebben a nagy pohárban? *kérdi, és talán látszik rajta, hogy tényleg nem érti. Túl kis hal ahhoz, hogy vacsora legyen, kétli, hogy akár egy tündér gyermek is képes lenne jóllakni vele, és hát Viel már nem kislány, ha pedig nem vacsora, akkor vajon milyen egyéb szándéka lehet vele? Desszert lenne? Vagy talán idővel nagyra nő majd, és akkor lesz belőle vacsora, vagy akár ebéd? Ötlete sincs, reméli mindenesetre, hogy hamarosan megtudhatja a választ.
Nem mellesleg addig sem kell saját kalandot nélkülöző kalandjáról mesélnie. Eszményi értelemben véve persze a tanulás nagy kaland, a legnagyobb kalandok egyike, ami csak történhet egy halandó lénnyel, de az is biztos, hogy érdekesen elég nehézkes mesélni róla.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.03.03 16:48:30
*Az igazság az, hogy szíve szerint ő is megsimogatná Linki fejét, de nem szeretné még jobban zavarba hozni. Határtalanul aranyosnak találja mindenesetre, ahogyan még nála is jobban zavarba jön Intath bókjára, de hát az események amúgy is folynak tovább a maguk medrében, így hasonló reakció a részéről eleve lehetetlenné válik.
Először Lau szavai vonják magukra minden figyelmét, és nehéz titkolnia örömét és lelkesedését utánuk, de persze nem is akarja. Hálásan és boldogan mosolyog, mintha máris egy kismacska selymes bundáját érezné a tenyere alatt.*
- Jól hangzik, nagyon köszönöm előre is! *mondja.* Még a végén visszamegyek a városba még egyszer.
*Ugyan a lázadásnak és a nehéz napoknak immár nyilván vége, mégis megfogadta hogy a jövőben amennyire csak lehet kerülni fogja Artheniort, ahol élete legnehezebb napjait élte át, és nem egyszer maga az élete is veszélyben forgott. Ennek ellenére belátja, hogy nem lehet mereven ragaszkodni minden egyes fogadalomhoz, főleg akkor nem, ha egy macskáról van szó.
Intath persze szinte rögtön ki is józanítja valamennyire, szavai pillanatok alatt emlékeztetik rá, hogy nagy felelősséget fog magára vállalni, hiszen egy macskát nem lehet olyan könnyen kezelni, és annyira megnevelni, mint egy kutyát.*
- Majd vigyázok, hogy a laborod tiltott terület legyen a számára, ígérem. *ígéri meg tényleg komoly arccal, és bár esze ágában sincsen feleselni az elfel, azért úgy gondolja nem árt arra felhívnia a figyelmét, hogy az, hogy hova tud bemenni egy macska, és hova nem, azért nyilván nem csak rajta fog múlni.*
- De, ha mindig bezárod magad mögött az ajtót, úgy sem tud majd bemenni oda. *mondja mély meggyőződéssel, majd mivel úgy veszi, hogy egyelőre lezártnak tekinthetik a témát, és amúgy sem szeretne ezer felé csapongani, szép sorban igyekszik mindenki kérdésére felelni.*
- Nagyon jó kérdés, de sajnos nem tudom rá a választ *mosolyog először Linkire kedvesen.* Csak látok rá esélyt, hogy akár ez is történhetett velem. Hol máshol fordulhatna elő ilyesmi végül is, ha nem pont ott, ahol annyi mágikus erő és tudás halmozódott fel, mint sehol máshol az általunk ismert világban? Az idő pedig eleve varázslatos dolog mágia nélkül is, szinte minden nap és minden órában máshogy érzékeljük. *mondja, és mivel biztos benne, hogy mindenki tudja, hogy mire gondol éppen, ki sem fejti, hogy milyen gyorsan el tud rohanni egy szép este a tűzrakó mellett, vagy éppen mennyire végtelen hosszúnak tűnhet néhány perc is, ha a fél-elf riadt egérként lapul valahol egy pincében, attól rettegve, hogy az éhes macskaként érkező tömeg szét fogja tépni.
Ugyan meglepi, hogy pont ez a kép tolakodott a gondolatai közé, de hát azok után, hogy eddig a ház lehetséges új lakójaként beszéltek egy macskáról, talán adta magát a dolog.
Bárhogy is, a kissé bizarr és nyomasztó asszociációt most messzire száműzi, vissza elfojtani próbált emlékek által felkavart gondolatai mélyére, és azon tűnődik inkább magában, hogy mi mindent mondhatna még.
Az idővel kapcsolatban ugyan kissé elbizonytalanodott, és bár édesanyja meséit a holdtündérről, és majdnem népe legendáinak többségét a mai napig igaznak hiszi, ettől még igyekszik megmaradni a racionalitás talaján.*
- Azért valószínűbb, hogy csak az érzékeim játszottak velem. Összefolynak a napok, ha minden nap pont ugyanazt csinálod. *teszi is hozzá, és ezek után nem először gondolkodik el azon, hogy vajon szerencsétlen Thim hogy nem unta halálra magát miközben ő azzal volt elfoglalva, hogy apró teste képes legyen magába fogadni, elméje pedig irányítani a hold hozzá képest felfoghatatlan mennyiségű és mélységű erejét és hatalmát. Vagy édesanyja, hogy bírta ki ott, aki legalább egy hatot várt rá, reménykedve, hogy megjelenik végre már a Mágustoronynál.*
- A torony maga azon az ingoványon túl van, aminek a szélén egyszer már jártunk hárman együtt, akkor amikor mi ketten úton voltunk vissza Artheniorba, Intath pedig valami nemesekhez csatlakozott, akik Aleimord távoli rokonai voltak. *néz először Laura, aztán Intathra.* Az bizony elég nyomasztó és kicsit barátságtalan vidék, meg haladni sem könnyű úgy, hogy nem árt minden lépésedre odafigyelni. Bevallom, ott azért Thim nélkül, egyedül féltem volna, meg persze sokkal lassabban is jutok el a toronyhoz nélküle, mert ahol utat kellett vágni, ott ő megtette helyettem. Én csak nagyjából tudtam az utat, de Thim megkérdezett egy utunkba kerülő családot, és ők útba igazítottak. Nincs is túl messze. Ha reggel elindulsz, és sietsz estére talán meg is érkezhetsz. És, ha már ott vagy, gyönyörű hely. A torony egy tó közepén lebeg, ami felett sejtelmes, de valahogy barátságos köd lebeg, és olyan, mintha valamilyen áttetsző füstből, vagy magából a ködből épített lépcső vezetne fel hozzá. De persze ez csak a látszat, mert különben teljesen szilárd, úgy fel tudsz sétálni rajta, mint egy igazi kőlépcsőn. Különben még Artheniorban sem láttam hasonlóan magas épületet soha, mint az a torony. Lehet le is dőlne, ha nem tartaná össze a mágia. A mesterrel pedig szerencsére nem találkoztam, csak a szolgálóival, de talán jobb is így. Sőt, nem talán, hanem biztosan jobb. *neveti el magát.* Nem tudom, hogy milyen pletykák vannak róla, vagy milyen lehet, de biztosan nehezebb lett volna úgy tanulni, hogy ő is ott van, és kritikus szemmel figyeli minden mozdulatomat. Így sem volt könnyű.
*Azok után, hogy mindezt ledarálta, és különösen a végén gyorsított, amikor már nyílt az ajtó, kíváncsian fordul a hazatérő lány felé.*
- Ylanda, szia! *derül fel az arca neki is, amit tudatosodik benne, hogy kit lát maga előtt.
Ő persze talán kicsit furcsállhatja, hogy ennyire megörült neki, de az igazság az, hogy megkönnyebbül, hogy neki köszönhetően kikerül a figyelem középpontjából. Éppen csak azért nem invitálja beljebb, mert Lau már megtette helyette, és még azt is megkérdezte tőle, hogy merre járt idáig.
Ettől megint megkönnyebbül egy kicsit, hiszen ezek szerint nem ő az egyetlen, aki elhagyta Szarvasligetet nem sokkal az után, hogy menedéküknek és otthonuknak választották.
Annak is örül, hogy van itt Laun és Intathon kívül más is, akit még a "régi időkből" ismer.
Szinte felocsúdni sincsen ideje mindenesetre, amikor nem sokkal a lány után megérkezik Viel is, kezében valamivel, ami leginkább nagy, öblös, vízzel teli pohárra emlékezteti, leszámítva persze azt az el nem hanyagolható tényt, hogy hogyha jól látja, akkor egy kicsi ezüstös, vagy talán inkább fehér hal úszkál benne.
Ylával nem volt alkalma összebarátkoznia, de Vielt és még Árnyékot is nagyon a szívébe zárta rövid idő alatt is, ráadásul minden racionalitásra való szilárd törekvése ellenére is továbbra is szentül, vagy inkább babonásan hisz abban, hogy a tündérek jót jelentenek és szerencsét hoznak.
így a tündérlánynak láthatóan tényleg nagyon megörül, őszinte örömmel köszön és integet neki, és ezúttal nem csak azért, mert eltereli róla a figyelmet.
Ettől még nem igazán tudja hova tenni most hirtelen az egész jelenséget, ami jelenleg ő.
Szülőfalujában csak ették a halat, eszébe sem jutott volna senkinek házi kedvencként tartani őket, akváriumot pedig még a néhai Gazdagnegyedben sem látott sehol, a szót magát sem ismeri, így az ösztönös kíváncsiság azonnal megfogalmaz benne egy kérdést, amit muszáj feltennie.*
- Mit hoztál? Vagyis... miért tartasz egy halat ebben a nagy pohárban? *kérdi, és talán látszik rajta, hogy tényleg nem érti. Túl kis hal ahhoz, hogy vacsora legyen, kétli, hogy akár egy tündér gyermek is képes lenne jóllakni vele, és hát Viel már nem kislány, ha pedig nem vacsora, akkor vajon milyen egyéb szándéka lehet vele? Desszert lenne? Vagy talán idővel nagyra nő majd, és akkor lesz belőle vacsora, vagy akár ebéd? Ötlete sincs, reméli mindenesetre, hogy hamarosan megtudhatja a választ.
Nem mellesleg addig sem kell saját kalandot nélkülöző kalandjáról mesélnie. Eszményi értelemben véve persze a tanulás nagy kaland, a legnagyobb kalandok egyike, ami csak történhet egy halandó lénnyel, de az is biztos, hogy érdekesen elég nehézkes mesélni róla.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.03.03 16:48:30
883. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-03-01 23:09:47
Üzenet elküldve: 2021-03-01 23:09:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Vissza a szarvasokhoz//
//YIla, menekülj//
//Szarvasligeti estek - 1. felvonás//
- Juhú! *Rikkantja Viel boldogan, mikor végre a birtok szélére ér. Szarvasliget nem ment sehova, csak néhány friss lópatanyom utal arra, hogy mint mindig, most is igazán nagy a jövés-menés ezen a környéken. A kis tündér éppen ezt szereti benne: itt soha nem unatkozik, és mindig új barátokra talál. Árnyékot és őt magát is elfogja a kíváncsiság, ki érkezhetett meg, ezért együtt követik a patanyomokat az istállóba – hogy azonban az új paci kié, azt nem tudják megmondani. A kutya is kap néhány korty italt és finom falatot, és beveszi magát négylábú barátai közé, a szénahalomhoz furakodik egy nagy szundikálásra, amíg Viel üdvözlésképpen egyenként megsimogatja a hátasok orrát, és persze kecskéikről sem feledkezik meg.
Mikor viszonylag rendet tett, már egyedül veszi az irányt a bejárat felé. Biztosra megy, hogy leverje a sarat a talpáról, nem akarja behordani, s közben fülel. Valahol egy egészen nagy csapat verődhetett össze, beszélgetés foszlányait véli felfedezni.
Bár az alacsony kis tündérlány külleme amúgy sem nevezhető átlagosnak, hiszen fehér haja mint a hó, egyik szeme pedig szintén ezüstös, és sebhelyek barázdálják, most kivételesen meglepő látványt nyújthat a kerek akváriumával, amit két kezével magához ölelve beoldalaz a helyiségbe. Úgy tűnik, nagyon komoly beszélgetés zajlik éppen, ezért ő csak ragyogóan mosolyog, és helyet foglal, a vízzel teli üvegcsét pedig az ölébe teszi és magához öleli, mint mondjuk egy macskát. A szemfülesek megleshetik, hogy a vízben egy kis fehér halacska úszkál. Viel nem szól semmit, de látszik rajta, hogy alig várja, mikor mutathatja be új kis barátját.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.03.01 23:10:48
//YIla, menekülj//
//Szarvasligeti estek - 1. felvonás//
- Juhú! *Rikkantja Viel boldogan, mikor végre a birtok szélére ér. Szarvasliget nem ment sehova, csak néhány friss lópatanyom utal arra, hogy mint mindig, most is igazán nagy a jövés-menés ezen a környéken. A kis tündér éppen ezt szereti benne: itt soha nem unatkozik, és mindig új barátokra talál. Árnyékot és őt magát is elfogja a kíváncsiság, ki érkezhetett meg, ezért együtt követik a patanyomokat az istállóba – hogy azonban az új paci kié, azt nem tudják megmondani. A kutya is kap néhány korty italt és finom falatot, és beveszi magát négylábú barátai közé, a szénahalomhoz furakodik egy nagy szundikálásra, amíg Viel üdvözlésképpen egyenként megsimogatja a hátasok orrát, és persze kecskéikről sem feledkezik meg.
Mikor viszonylag rendet tett, már egyedül veszi az irányt a bejárat felé. Biztosra megy, hogy leverje a sarat a talpáról, nem akarja behordani, s közben fülel. Valahol egy egészen nagy csapat verődhetett össze, beszélgetés foszlányait véli felfedezni.
Bár az alacsony kis tündérlány külleme amúgy sem nevezhető átlagosnak, hiszen fehér haja mint a hó, egyik szeme pedig szintén ezüstös, és sebhelyek barázdálják, most kivételesen meglepő látványt nyújthat a kerek akváriumával, amit két kezével magához ölelve beoldalaz a helyiségbe. Úgy tűnik, nagyon komoly beszélgetés zajlik éppen, ezért ő csak ragyogóan mosolyog, és helyet foglal, a vízzel teli üvegcsét pedig az ölébe teszi és magához öleli, mint mondjuk egy macskát. A szemfülesek megleshetik, hogy a vízben egy kis fehér halacska úszkál. Viel nem szól semmit, de látszik rajta, hogy alig várja, mikor mutathatja be új kis barátját.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.03.01 23:10:48
882. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-03-01 22:29:15
Üzenet elküldve: 2021-03-01 22:29:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1227
OOC üzenetek: 235
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1227
OOC üzenetek: 235
Játékstílus: Megfontolt
//Szarvasligeti estek - 1. felvonás//
*A doki bár hirtelen hangulatváltásaival is meg tudja néha ijeszteni a környezetét vagy ha valaki valaha látta tényleg dühösnek akkor ő sose néz már rá ugyan úgy, mégis a női nemre a legnagyobb veszélyt azzal jelenti, hogy veleszületett tehetséggel tudja kikövetkeztetni mivel tudja a legjobban a szívükbe fúrni magát és a jövőben minél több törődést és kényeztetést ezzel kicsalni belőlük. Luninari kis ártatlan bókocskáján jót mosolyog.*
-Ajjaj még a végén zavarba jövök.
*A hangsúly amivel ezt mondta és a képén virító széles vigyor jól érzékelteti, hogy csak viccel. Természetesen szereti hallani, főleg szép női ajkak közül, hogy jól néz ki. Ennek örömére ő is zavarba hozza legújabb kis segédjét. Méghozzá olyan módszeresen, hogy ha valaki belelátna a fejébe talán meg is riadna tőle milyen gyorsan rakta össze az új frizura okát és használta fel. A reakció pedig megdobogtatja a férfi szívét. Ha nem volna üres a keze biztos alaposan megsimizné, azt a buksit és biztos benne, hogy talán még egy pár pohár bor és valószínűleg meg is ölelgeti, azt a kis szeretetgombócot. Bizony Linki még nem is sejti milyen helyre sodorta az élet apraja falváról. Ez jól hangzik Int el is dönti mostantól magában így fogja hívni a másik otthonát. A további beszélgetést is élvezi a doki. Jó, hogy vigyáznak egymásra a ház lakói. Meg a kedves kis ártatlan fantáziálás kandallótűzről meg szőrös dögökről. Utóbbit sajnos nem akarják elengedni a lányok és mivel ketten is vannak már mellette a dokinak meg kell hátrálnia. Érdemes néha engednie, hogy a kedves doktorbácsi álca fennmaradjon. Majd ha a széttépett macskatetem felett kell őket megvigasztalni vagy az összecsinált házat kell feltakaríttatni velük kiélvezheti, hogy neki volt igaza. Megadón szétteszi a kezét a boros kupával míg a másik, szokásához híven a zsebében pihen.*
-Hát jó. De ha lehet az én laboromat kerülje majd el. Nehogy valami baja essen a vegyszerek közt.
~Ugyanis én fojtom meg kárt csinál.~
*Aztán ráfogná, hogy valami ráesett vagy hasonló és az ő hibája volt. A doki fejében ennek mindenképp csak rossz vége lehet. A nyuszilány ügyesen meglepi a dokit azzal, hogy szinte a semmiből felhozza, hogy örül neki. Kedvesen rá is mosolyog a férfi. A következő képzeletbeli arccsipkedést a lány kapta meg.*
-Én is örülök, hogy vigyázhatok rátok, de tessék megígérni, hogy nem csináltok olyasmit ami után aztán aggódhatok miattatok!
*Semmi ostromlott városokba járkálás, egyedül utazgatás, gyanús alakokkal ismerkedés és hasonlók. Ha Viel hazajön lehet ő is kap majd egy kis fejmosást amiért szó nélkül eltűnt. Szerencsére újdonsült falánk segédjét nem kell féltenie, aki vidáman ecseteli mennyit tudna enni. Jót is mosolyog rajta a férfi.*
-Helyes. Akkor nagyon jó étvágyat hozzá.
~Ha folyton etetik szélesebb lesz ez a lány, mint magas. Úgy néz majd ki mint egy kisgömböc.~
*Kellemes beszélgetés, a kandalló tüzének ropogása, jó társaság és vidámságtól csillogó szemek. Luninari pedig belekezd a történetébe. Látszik rajta, hogy kicsit ideges ezért a doki bátorítóan közbeszól.*
-Mind kíváncsian várjuk is, azt a történetet.
*Mosolyog barátságosan a jelenleg szobában tartózkodó kedvenc félvérére. És bár mosolya nem hervad le és végig le se veszi a szemét a történetmondóról maga a mese elég unalmas. Szegény lány nem túl jó ebben. Szerencsére a többiek érdeklődését még így is felkeltette annyira, hogy rákérdezzenek az izgalmasabb vagy kevésbé izgalmas dolgokra. A kérdezők közé pedig beáll a doki is.*
-És a mágusmestert láttad? Ha igen, akkor ő milyen? Igazak róla a pletykák?
*Amiket részben a doki talált ki, de attól még tényleg elég hihetőeknek tűnnek ahhoz, hogy akár részben igazak is legyenek. Izgalmas dolgok ezek. Az új érkező meg egy még izgalmasabb dologgal lepi meg őket már azon kívül, hogy váratlanul belépett. Ami láttán el is gondolkozik az elf, hogy tényleg csak egy pohár bort ivott és hogy jó-e még az-az ital. Rá is kérdez a dologra.*
-Hát a hajad?
*Múltkor még határozottan emlékszik, hogy vörös volt az a fattyú. Összeszedi az összes emlékét mikor nem épp a másik fenekét nézte suttyomban és biztos benne, hogy vörös volt. Alig kezdődött el az este és máris micsoda izgalmak vannak. A dokinak egyre jobban kezd ez tetszeni.*
*A doki bár hirtelen hangulatváltásaival is meg tudja néha ijeszteni a környezetét vagy ha valaki valaha látta tényleg dühösnek akkor ő sose néz már rá ugyan úgy, mégis a női nemre a legnagyobb veszélyt azzal jelenti, hogy veleszületett tehetséggel tudja kikövetkeztetni mivel tudja a legjobban a szívükbe fúrni magát és a jövőben minél több törődést és kényeztetést ezzel kicsalni belőlük. Luninari kis ártatlan bókocskáján jót mosolyog.*
-Ajjaj még a végén zavarba jövök.
*A hangsúly amivel ezt mondta és a képén virító széles vigyor jól érzékelteti, hogy csak viccel. Természetesen szereti hallani, főleg szép női ajkak közül, hogy jól néz ki. Ennek örömére ő is zavarba hozza legújabb kis segédjét. Méghozzá olyan módszeresen, hogy ha valaki belelátna a fejébe talán meg is riadna tőle milyen gyorsan rakta össze az új frizura okát és használta fel. A reakció pedig megdobogtatja a férfi szívét. Ha nem volna üres a keze biztos alaposan megsimizné, azt a buksit és biztos benne, hogy talán még egy pár pohár bor és valószínűleg meg is ölelgeti, azt a kis szeretetgombócot. Bizony Linki még nem is sejti milyen helyre sodorta az élet apraja falváról. Ez jól hangzik Int el is dönti mostantól magában így fogja hívni a másik otthonát. A további beszélgetést is élvezi a doki. Jó, hogy vigyáznak egymásra a ház lakói. Meg a kedves kis ártatlan fantáziálás kandallótűzről meg szőrös dögökről. Utóbbit sajnos nem akarják elengedni a lányok és mivel ketten is vannak már mellette a dokinak meg kell hátrálnia. Érdemes néha engednie, hogy a kedves doktorbácsi álca fennmaradjon. Majd ha a széttépett macskatetem felett kell őket megvigasztalni vagy az összecsinált házat kell feltakaríttatni velük kiélvezheti, hogy neki volt igaza. Megadón szétteszi a kezét a boros kupával míg a másik, szokásához híven a zsebében pihen.*
-Hát jó. De ha lehet az én laboromat kerülje majd el. Nehogy valami baja essen a vegyszerek közt.
~Ugyanis én fojtom meg kárt csinál.~
*Aztán ráfogná, hogy valami ráesett vagy hasonló és az ő hibája volt. A doki fejében ennek mindenképp csak rossz vége lehet. A nyuszilány ügyesen meglepi a dokit azzal, hogy szinte a semmiből felhozza, hogy örül neki. Kedvesen rá is mosolyog a férfi. A következő képzeletbeli arccsipkedést a lány kapta meg.*
-Én is örülök, hogy vigyázhatok rátok, de tessék megígérni, hogy nem csináltok olyasmit ami után aztán aggódhatok miattatok!
*Semmi ostromlott városokba járkálás, egyedül utazgatás, gyanús alakokkal ismerkedés és hasonlók. Ha Viel hazajön lehet ő is kap majd egy kis fejmosást amiért szó nélkül eltűnt. Szerencsére újdonsült falánk segédjét nem kell féltenie, aki vidáman ecseteli mennyit tudna enni. Jót is mosolyog rajta a férfi.*
-Helyes. Akkor nagyon jó étvágyat hozzá.
~Ha folyton etetik szélesebb lesz ez a lány, mint magas. Úgy néz majd ki mint egy kisgömböc.~
*Kellemes beszélgetés, a kandalló tüzének ropogása, jó társaság és vidámságtól csillogó szemek. Luninari pedig belekezd a történetébe. Látszik rajta, hogy kicsit ideges ezért a doki bátorítóan közbeszól.*
-Mind kíváncsian várjuk is, azt a történetet.
*Mosolyog barátságosan a jelenleg szobában tartózkodó kedvenc félvérére. És bár mosolya nem hervad le és végig le se veszi a szemét a történetmondóról maga a mese elég unalmas. Szegény lány nem túl jó ebben. Szerencsére a többiek érdeklődését még így is felkeltette annyira, hogy rákérdezzenek az izgalmasabb vagy kevésbé izgalmas dolgokra. A kérdezők közé pedig beáll a doki is.*
-És a mágusmestert láttad? Ha igen, akkor ő milyen? Igazak róla a pletykák?
*Amiket részben a doki talált ki, de attól még tényleg elég hihetőeknek tűnnek ahhoz, hogy akár részben igazak is legyenek. Izgalmas dolgok ezek. Az új érkező meg egy még izgalmasabb dologgal lepi meg őket már azon kívül, hogy váratlanul belépett. Ami láttán el is gondolkozik az elf, hogy tényleg csak egy pohár bort ivott és hogy jó-e még az-az ital. Rá is kérdez a dologra.*
-Hát a hajad?
*Múltkor még határozottan emlékszik, hogy vörös volt az a fattyú. Összeszedi az összes emlékét mikor nem épp a másik fenekét nézte suttyomban és biztos benne, hogy vörös volt. Alig kezdődött el az este és máris micsoda izgalmak vannak. A dokinak egyre jobban kezd ez tetszeni.*
881. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-02-22 19:35:25
Üzenet elküldve: 2021-02-22 19:35:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Szarvasligeti estek - 1. felvonás//
*Örömmel látja, hogy az idő előrehaladtával kezdi mindenki egyre kellemesebben érezni magát. A neki szóló bókokra azonban csak egy halvány mosollyal reagál, az az érzése, inkább csak a többiek udvariasságának, mintsem saját szépségének köszönheti őket. Persze nem mintha nem lenne tisztában a saját értékeivel, de abban biztos, hogy azok mostani külsején a legkevésbé se látszanak meg, de persze most nem is az a célja, hogy a bájaival bárkit is lehengereljen, egyszerűen csak élvezni szeretné az estét a barátaival. Akaratlanul is a szívébe hasít a fájdalom, ahogy eszébe jutnak a régi családi esték, amikor összegyűltek a tűz körül, és az apjuk kivételesen hajlandó volt mesélni nekik. ~Rég volt már, talán egy másik életben~ sóhajt fel magában szomorúan, miközben a borába kortyol és próbál inkább bekapcsolódni a beszélgetésbe, hogy elterelje a gondolatait*
- Egy macska nem is rossz ötlet, elvégre Viel úgyse szokta beengedi Árnyékot a házba... Ha a macska idebent marad, akkor talán nem kerül majd összetűzésbe a kutyával. Ha legközelebb a városban járunk, megnézhetnénk! *ajánlja fel Luninak, hiszen már régóta tervez visszamenni egyszer Artheniorba, hisz bármennyire is szeretné, azért még nem tudnak mindent maguknak előállítani, ha pedig már ott járnak, megnézhetnék a piacon, árul-e valaki kiscicákat. A gondolat, hogy következő alkalommal, mikor így összegyűlnek, egy macska nyújtózna itt az ölében, halvány mosolyt csal arcára. De persze most a képzelgésnél fontosabb dolgai is vannak, hiszen úgy tűnik, kérése végre meghallgattatik, és többet tudhat meg Luni kalandjairól*
- Könnyen odataláltatok? Messze van innen? *teszi fel ő is a maga kérdéseit, hiszen már nem emlékszik rá, a lányt vajon segítette-e térkép, vagy valami más az útja során. Linki kérdésén is elgondolkodik közben, vajon lehetséges-e egyáltalán, hogy valahol máshogy teljen az idő, mint máshol. ~Nem is lenne rossz, így még jobban el lehetne odázni az elmúlást~ elmélkedik magában, ám nem panaszkodik, a többieket elnézve még mindig ő áll a legtávolabb ettől. Mielőtt azonban válaszokat kaphatnának, már másodszor kényszerül rá Luni, hogy szünetet tartson kalandjai elmesélésében. Annyira ledöbbenti azonban az érkező látványa, hogy hirtelen nem is tudja, mit mondjon*
- YIlanda! *pattan fel végül meglepetten, majd a lányhoz sietve, ha a másik hagyja, röviden átöleli* De jó, hogy látlak! Remélem, jól vagy! Gyere, melegedj meg a tűz mellett! *invitálja beljebb a lányt, miközben bocsánatkérő pillantást vet Lunira, remélve, hogy a lány nem veszi rossz néven az újabb szünetet* Épp most készültünk meghallgatni Luni utazásának részleteit a Mágustoronyba. Gyere, ismerd meg Linkit is! *mutatja be egymásnak a ház legújabb és egyik legrégebbi lakóját, miközben egy üres széket húz a tűz mellé, hogy YIla is elhelyezkedhessen körükben, ha szeretne*
- Merre jártál eddig? *érdeklődik kedvesen a lány élményei felől is, hisz régen találkoztak már. Bízik benne, hogy YIla nem fogja számonkérésnek venni a dolgot, hisz hangjában pusztán csak aggodalom csendül, remélve, hogy a lánnyal nem történt semmi rossz, mióta nem járt a Ligetben.*
*Örömmel látja, hogy az idő előrehaladtával kezdi mindenki egyre kellemesebben érezni magát. A neki szóló bókokra azonban csak egy halvány mosollyal reagál, az az érzése, inkább csak a többiek udvariasságának, mintsem saját szépségének köszönheti őket. Persze nem mintha nem lenne tisztában a saját értékeivel, de abban biztos, hogy azok mostani külsején a legkevésbé se látszanak meg, de persze most nem is az a célja, hogy a bájaival bárkit is lehengereljen, egyszerűen csak élvezni szeretné az estét a barátaival. Akaratlanul is a szívébe hasít a fájdalom, ahogy eszébe jutnak a régi családi esték, amikor összegyűltek a tűz körül, és az apjuk kivételesen hajlandó volt mesélni nekik. ~Rég volt már, talán egy másik életben~ sóhajt fel magában szomorúan, miközben a borába kortyol és próbál inkább bekapcsolódni a beszélgetésbe, hogy elterelje a gondolatait*
- Egy macska nem is rossz ötlet, elvégre Viel úgyse szokta beengedi Árnyékot a házba... Ha a macska idebent marad, akkor talán nem kerül majd összetűzésbe a kutyával. Ha legközelebb a városban járunk, megnézhetnénk! *ajánlja fel Luninak, hiszen már régóta tervez visszamenni egyszer Artheniorba, hisz bármennyire is szeretné, azért még nem tudnak mindent maguknak előállítani, ha pedig már ott járnak, megnézhetnék a piacon, árul-e valaki kiscicákat. A gondolat, hogy következő alkalommal, mikor így összegyűlnek, egy macska nyújtózna itt az ölében, halvány mosolyt csal arcára. De persze most a képzelgésnél fontosabb dolgai is vannak, hiszen úgy tűnik, kérése végre meghallgattatik, és többet tudhat meg Luni kalandjairól*
- Könnyen odataláltatok? Messze van innen? *teszi fel ő is a maga kérdéseit, hiszen már nem emlékszik rá, a lányt vajon segítette-e térkép, vagy valami más az útja során. Linki kérdésén is elgondolkodik közben, vajon lehetséges-e egyáltalán, hogy valahol máshogy teljen az idő, mint máshol. ~Nem is lenne rossz, így még jobban el lehetne odázni az elmúlást~ elmélkedik magában, ám nem panaszkodik, a többieket elnézve még mindig ő áll a legtávolabb ettől. Mielőtt azonban válaszokat kaphatnának, már másodszor kényszerül rá Luni, hogy szünetet tartson kalandjai elmesélésében. Annyira ledöbbenti azonban az érkező látványa, hogy hirtelen nem is tudja, mit mondjon*
- YIlanda! *pattan fel végül meglepetten, majd a lányhoz sietve, ha a másik hagyja, röviden átöleli* De jó, hogy látlak! Remélem, jól vagy! Gyere, melegedj meg a tűz mellett! *invitálja beljebb a lányt, miközben bocsánatkérő pillantást vet Lunira, remélve, hogy a lány nem veszi rossz néven az újabb szünetet* Épp most készültünk meghallgatni Luni utazásának részleteit a Mágustoronyba. Gyere, ismerd meg Linkit is! *mutatja be egymásnak a ház legújabb és egyik legrégebbi lakóját, miközben egy üres széket húz a tűz mellé, hogy YIla is elhelyezkedhessen körükben, ha szeretne*
- Merre jártál eddig? *érdeklődik kedvesen a lány élményei felől is, hisz régen találkoztak már. Bízik benne, hogy YIla nem fogja számonkérésnek venni a dolgot, hisz hangjában pusztán csak aggodalom csendül, remélve, hogy a lánnyal nem történt semmi rossz, mióta nem járt a Ligetben.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1374-1393