Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 25 (481. - 500. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1155-1174
500. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2022-01-03 09:13:03
Üzenet elküldve: 2022-01-03 09:13:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
- Az biztos, hogy finomabb! *A tündérkutyussá avanzsált tündér továbbra is azzal fenyegeti Intath-t, hogy megeszi, de szerencsére Luni gyorsan közbeavatkozik, hogy lenyomja őt a súlyával. Azt nem lehet mondani, hogy a lányka kényelmesen érzi magát, nyilván félvér barátnője, ha nem is sokkal, azért nehezebb nála, révén magasabb is. És mennyivel hidegebb! Vielt továbbra is rázza a hőemelkedés. De hát ez amúgy sem ígérkezik élete legkellemesebb pillanatának, bárhogy is vesszük.*
- Grr! Vuff, vuff! *Magyarázza önnön szórakoztatására, és csak reméli, hogy valami kedveset mondott kutyanyelven, Árnyék pedig odakint nem most pakol össze és távozik mély sértettségében. Aztán elképzeli, ahogy az eb morcos fejjel megpakol egy bőröndöt, és a jópofa gondolatra elmosolyodik. Most kedve lenne megkérdezni, hogy Intath kutyáknak is húzta-e már ki a fogát, de nincs kedve kivárni a magyarázatot, és húzni az időt, főleg ebben a kutyaszorítóban nem. Ezután pedig megmakacsolja magát, hogy azt teszi, amit a doki mond, mindhármuk érdekében. Bátorsága egészen addig kitart, amíg a doki meg nem fogja a fogacskát fogóval – ugye, nagyon fáj, tehát ezt egyáltalán nem díjazza, és ennek hangot is ad.*
- Uuu. *Nyög fel, „au” akar lenni, de fogóval a szájában ennyi telik tőle. A java csak ezután jön úgyis. Intath nem csak a fogacskán, hanem Vielen is egy isteneset ránt, úgy, hogy a lány egész testében megfeszül, amit valószínűleg Luni is megérez. A tündér feje nincs rögzítve, de ő maga is tudatosan ellentart a húzó erőnek, ezért szegénynek sikerül tarkóját bekoccantania az ágy hátuljába.
Egy röpke pillanatig mintha nem is történne semmi. Viel tudatáig még el is jut, hogy a fog már nem keseríti többé az életét, sőt meg is csodálja a művet, az ezzel járó, ezerszeres fájdalom azonban csak ezután csap le rá. Akkorát nyilall belé, mint a villámcsapás, és egészen a lábujjaiig megérzi, hogy kitéptek belőle egy darabot. Furcsa módon azt is utólag veszi észre, hogy teli torokból sikít, és könnyek patakzanak az arcán, mintha nem is ő maga csinálná, hanem csak kívülről nézné a jelenetet. Pedig a fájdalom valósabb nem is lehetne, és épp hogy csak a kötél állja az útját, hogy kitépje magát a rengeteg béklyóból, amivel ideszorították, még Lunit is sikerül jócskán meglöknie.
Más az azonban, ha valaki hónapok óta szenved, és megint más, ha egy pillanat alatt letudja ezt a szenvedést. Ez a fajta, új fájdalom rosszabb ugyan, de lassacskán apad, és valahogy már jobban fáj neki az, hogy ilyen rútul elbánt vele az élet. A nagy tündérkutyus mintha összetöpörödne, és aprócska kislány lenne megint. Amint eloldozzák, nem hogy nem haragszik a dokira, odabújik Intath-hoz, és hevesen pityereg az ölelésében. Nem is nagyon tud mondani semmit, egyelőre csak ennyire telik tőle. Csak Luni felé kandikál ki, mikor már egy kicsit megnyugodott, és lenyelt valamennyit a szájában felgyülemlő rengeteg nyálból és vérből.*
- Megleszek, de kicsit fáj beszélni. *Törölgeti a könnyeit azzal a kezével, amivel nem Luniéba kapaszkodik hálásan, a kérdésen pedig önkéntelenül is felnevet. Amikor kipotyogtak a tejfogai, édesanyja egy kis tálkába gyűjtötte őket, ez azonban olyan morbidul távozott a szájából, hogy eszébe nem jutna hasonlóan kezelni. Hevesen megrázza a fejét, hogy nem, neki ugyan nem kell.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
- Az biztos, hogy finomabb! *A tündérkutyussá avanzsált tündér továbbra is azzal fenyegeti Intath-t, hogy megeszi, de szerencsére Luni gyorsan közbeavatkozik, hogy lenyomja őt a súlyával. Azt nem lehet mondani, hogy a lányka kényelmesen érzi magát, nyilván félvér barátnője, ha nem is sokkal, azért nehezebb nála, révén magasabb is. És mennyivel hidegebb! Vielt továbbra is rázza a hőemelkedés. De hát ez amúgy sem ígérkezik élete legkellemesebb pillanatának, bárhogy is vesszük.*
- Grr! Vuff, vuff! *Magyarázza önnön szórakoztatására, és csak reméli, hogy valami kedveset mondott kutyanyelven, Árnyék pedig odakint nem most pakol össze és távozik mély sértettségében. Aztán elképzeli, ahogy az eb morcos fejjel megpakol egy bőröndöt, és a jópofa gondolatra elmosolyodik. Most kedve lenne megkérdezni, hogy Intath kutyáknak is húzta-e már ki a fogát, de nincs kedve kivárni a magyarázatot, és húzni az időt, főleg ebben a kutyaszorítóban nem. Ezután pedig megmakacsolja magát, hogy azt teszi, amit a doki mond, mindhármuk érdekében. Bátorsága egészen addig kitart, amíg a doki meg nem fogja a fogacskát fogóval – ugye, nagyon fáj, tehát ezt egyáltalán nem díjazza, és ennek hangot is ad.*
- Uuu. *Nyög fel, „au” akar lenni, de fogóval a szájában ennyi telik tőle. A java csak ezután jön úgyis. Intath nem csak a fogacskán, hanem Vielen is egy isteneset ránt, úgy, hogy a lány egész testében megfeszül, amit valószínűleg Luni is megérez. A tündér feje nincs rögzítve, de ő maga is tudatosan ellentart a húzó erőnek, ezért szegénynek sikerül tarkóját bekoccantania az ágy hátuljába.
Egy röpke pillanatig mintha nem is történne semmi. Viel tudatáig még el is jut, hogy a fog már nem keseríti többé az életét, sőt meg is csodálja a művet, az ezzel járó, ezerszeres fájdalom azonban csak ezután csap le rá. Akkorát nyilall belé, mint a villámcsapás, és egészen a lábujjaiig megérzi, hogy kitéptek belőle egy darabot. Furcsa módon azt is utólag veszi észre, hogy teli torokból sikít, és könnyek patakzanak az arcán, mintha nem is ő maga csinálná, hanem csak kívülről nézné a jelenetet. Pedig a fájdalom valósabb nem is lehetne, és épp hogy csak a kötél állja az útját, hogy kitépje magát a rengeteg béklyóból, amivel ideszorították, még Lunit is sikerül jócskán meglöknie.
Más az azonban, ha valaki hónapok óta szenved, és megint más, ha egy pillanat alatt letudja ezt a szenvedést. Ez a fajta, új fájdalom rosszabb ugyan, de lassacskán apad, és valahogy már jobban fáj neki az, hogy ilyen rútul elbánt vele az élet. A nagy tündérkutyus mintha összetöpörödne, és aprócska kislány lenne megint. Amint eloldozzák, nem hogy nem haragszik a dokira, odabújik Intath-hoz, és hevesen pityereg az ölelésében. Nem is nagyon tud mondani semmit, egyelőre csak ennyire telik tőle. Csak Luni felé kandikál ki, mikor már egy kicsit megnyugodott, és lenyelt valamennyit a szájában felgyülemlő rengeteg nyálból és vérből.*
- Megleszek, de kicsit fáj beszélni. *Törölgeti a könnyeit azzal a kezével, amivel nem Luniéba kapaszkodik hálásan, a kérdésen pedig önkéntelenül is felnevet. Amikor kipotyogtak a tejfogai, édesanyja egy kis tálkába gyűjtötte őket, ez azonban olyan morbidul távozott a szájából, hogy eszébe nem jutna hasonlóan kezelni. Hevesen megrázza a fejét, hogy nem, neki ugyan nem kell.*
499. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-12-30 21:45:34
Üzenet elküldve: 2021-12-30 21:45:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Fogas kérdés//
*Viel nagyon bátor, ezt hamar megállapítja magában, bár nem biztos benne, hogy ő jobban félne a helyében. Lehet sokkal inkább munkálkodna benne a fájdalomtól való minél gyorsabb megszabadulás vágya, akkor is, ha ez csak új, más fajta fájdalom árán lehetséges, de ettől még imponál neki, hogy a lány képes viccel elütni az egészet.
Még el is neveti magát, ez által pedig oldódik kicsit a gyomrában lévő görcs, ami azért ott van.
Mert hát került már néhány furcsa és kelletlen helyzetbe az élete folyamán, és úgy érzi ez a mostani kicsit mind a kettő, valamint, hogy eddigi tapasztalatai erre sem igazán készítették fel.
Persze nem azzal van a baja, hogy segítenie kell Viel fogának a kihúzásában, azt örömmel megteszi, akkor is, hogyha a lánynak majd fájni fog, végtére is nyilván sokkal rosszabb lenne később, ha most nem húznák ki.
Inkább csak az a mód, ahogyan fölé kell térdelnie, és ránehezedni, mi több, Intath még figyelmezteti is, hogy teljes súlyát adja bele abba, amit éppen csinál, és eközben éppen a jelenlegi legnagyobb félelmét is megfogalmazza. Mert így, hogy közvetlenül közelről érzi, a lány teste még törékenyebbnek, csontjai még vékonyabbnak tűnnek, mint azt eredetileg amúgy képzelte volna. Neki pedig nincsen gyakorlata abban, amit csinál, mi van akkkor, ha csak egy árnyalattal is, de nagyobb erőt fejt ki, mint amekkorát kellene és csont törik? Utóbbit gyógyítani nyilván nem lenne olyan egyszerű, mint egy fogat, amit csak ki kell húzni.*
- Jól van, tartalak, már csak azért is, mert abban biztos vagyok, hogy a levesem csak finomabb, mint Intath lenne. *próbál mindenesetre ő is könnyed lenni, mintha amit éppen tesz legalább annyira természetes lenne számára, mint kecskéket etetni, vagy leveseket fűszrezni és kavargatni odakint a konyhában.* Szerintem jobban fogsz járni vele. Különben is, ki vigyázna ránk, ha megennéd?
*Kacsintana is, ha tudna, de gyanítja, hogy nem menne, csak valami egészen béna arcot sikerülne vágnia, ha megpróbálkozna vele, így csak kicsit elneveti magát, aztán persze teszi, amit Intath kért, bár amennyire azt a helyzet és a kapott feladat engedi, próbálja tényleg óvatosan.
Szerencsére maga a műtét sokkal gyorsabban megtörténik, mint arra eredetileg számított.
A másik lány nyilván jobban megkönnyebbül nála, de azért ő is, amikor végre túl vannak rajta.
Kicit azért talán még jobban elsápad. Rendben, hogy csak egy fogról van szó, ugyanakkor Int mégiscsak éppen most szedett ki egy darabot egy másik élőlényből, ebbe pedig nem szívesen gondol bele, főleg úgy nem, hogy látja a vért is az apró fog gyökerén.
Az elf saját siekrét kommentáló szavaitól mindenesetre egyszerre lepődik meg és támad nevethetnéke, de éppen csak kicsit szalad fel szemöldöke a számára szokatlan kifejezésnek köszönhetően, mivel pedig alig várja, hogy végre lekecmereghessen szegény lányról, erre pedig végre felhatalmazást is kap, inkább ezzel foglalkozik, nem pedig bármi mással.
Tényleg nem kell neki kétszer mondani, hogy másszon le Vielről, és oldozza el. Pontosan így tesz, és persze siet is amennyire tud. Sajnos mire ezzel megvan Intath már ki is sajátítja magának a tündérlány puszilgatását és ölelgetését, ő pedig alig fér mellé. Éppen csak arra van lehetősége, hogy gyengéden megszorítsa a kezét.*
- Nagyon fáj? *kérdi tőle, mert jobb hirtelen nem jut eszébe, azzal pedig nem vagasztalhatja, amivel a doki éppen az imént.*
- Mi lesz a foggal? El szeretnéd rakni emlékbe? *kérdi, remélve, hogy nem. Tudja, hogy hülyeség, de mégiscsak tündérfog, ha nincs is mágikus ereje, és nyilván nem hoz szerecsnét sem, attól még jó lenne birtokolni, vagy legalább édesanyjának ajándékozni. Ő biztosan örülne neki.
Mindent egybevetve viszont mindenképpen kézzel is megfogható emléke lenne ennek a furcsa napnak, ami még véget sem ért.*
*Viel nagyon bátor, ezt hamar megállapítja magában, bár nem biztos benne, hogy ő jobban félne a helyében. Lehet sokkal inkább munkálkodna benne a fájdalomtól való minél gyorsabb megszabadulás vágya, akkor is, ha ez csak új, más fajta fájdalom árán lehetséges, de ettől még imponál neki, hogy a lány képes viccel elütni az egészet.
Még el is neveti magát, ez által pedig oldódik kicsit a gyomrában lévő görcs, ami azért ott van.
Mert hát került már néhány furcsa és kelletlen helyzetbe az élete folyamán, és úgy érzi ez a mostani kicsit mind a kettő, valamint, hogy eddigi tapasztalatai erre sem igazán készítették fel.
Persze nem azzal van a baja, hogy segítenie kell Viel fogának a kihúzásában, azt örömmel megteszi, akkor is, hogyha a lánynak majd fájni fog, végtére is nyilván sokkal rosszabb lenne később, ha most nem húznák ki.
Inkább csak az a mód, ahogyan fölé kell térdelnie, és ránehezedni, mi több, Intath még figyelmezteti is, hogy teljes súlyát adja bele abba, amit éppen csinál, és eközben éppen a jelenlegi legnagyobb félelmét is megfogalmazza. Mert így, hogy közvetlenül közelről érzi, a lány teste még törékenyebbnek, csontjai még vékonyabbnak tűnnek, mint azt eredetileg amúgy képzelte volna. Neki pedig nincsen gyakorlata abban, amit csinál, mi van akkkor, ha csak egy árnyalattal is, de nagyobb erőt fejt ki, mint amekkorát kellene és csont törik? Utóbbit gyógyítani nyilván nem lenne olyan egyszerű, mint egy fogat, amit csak ki kell húzni.*
- Jól van, tartalak, már csak azért is, mert abban biztos vagyok, hogy a levesem csak finomabb, mint Intath lenne. *próbál mindenesetre ő is könnyed lenni, mintha amit éppen tesz legalább annyira természetes lenne számára, mint kecskéket etetni, vagy leveseket fűszrezni és kavargatni odakint a konyhában.* Szerintem jobban fogsz járni vele. Különben is, ki vigyázna ránk, ha megennéd?
*Kacsintana is, ha tudna, de gyanítja, hogy nem menne, csak valami egészen béna arcot sikerülne vágnia, ha megpróbálkozna vele, így csak kicsit elneveti magát, aztán persze teszi, amit Intath kért, bár amennyire azt a helyzet és a kapott feladat engedi, próbálja tényleg óvatosan.
Szerencsére maga a műtét sokkal gyorsabban megtörténik, mint arra eredetileg számított.
A másik lány nyilván jobban megkönnyebbül nála, de azért ő is, amikor végre túl vannak rajta.
Kicit azért talán még jobban elsápad. Rendben, hogy csak egy fogról van szó, ugyanakkor Int mégiscsak éppen most szedett ki egy darabot egy másik élőlényből, ebbe pedig nem szívesen gondol bele, főleg úgy nem, hogy látja a vért is az apró fog gyökerén.
Az elf saját siekrét kommentáló szavaitól mindenesetre egyszerre lepődik meg és támad nevethetnéke, de éppen csak kicsit szalad fel szemöldöke a számára szokatlan kifejezésnek köszönhetően, mivel pedig alig várja, hogy végre lekecmereghessen szegény lányról, erre pedig végre felhatalmazást is kap, inkább ezzel foglalkozik, nem pedig bármi mással.
Tényleg nem kell neki kétszer mondani, hogy másszon le Vielről, és oldozza el. Pontosan így tesz, és persze siet is amennyire tud. Sajnos mire ezzel megvan Intath már ki is sajátítja magának a tündérlány puszilgatását és ölelgetését, ő pedig alig fér mellé. Éppen csak arra van lehetősége, hogy gyengéden megszorítsa a kezét.*
- Nagyon fáj? *kérdi tőle, mert jobb hirtelen nem jut eszébe, azzal pedig nem vagasztalhatja, amivel a doki éppen az imént.*
- Mi lesz a foggal? El szeretnéd rakni emlékbe? *kérdi, remélve, hogy nem. Tudja, hogy hülyeség, de mégiscsak tündérfog, ha nincs is mágikus ereje, és nyilván nem hoz szerecsnét sem, attól még jó lenne birtokolni, vagy legalább édesanyjának ajándékozni. Ő biztosan örülne neki.
Mindent egybevetve viszont mindenképpen kézzel is megfogható emléke lenne ennek a furcsa napnak, ami még véget sem ért.*
498. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-12-28 02:45:00
Üzenet elküldve: 2021-12-28 02:45:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1591
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1591
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*Teljesen természetes, hogy a másik fél. Azért nem is haragszik rá. Ezért is van most az a nagyon sok törődés és figyelmesség az előkészületek előtt, hogy igyekezzen megnyugtatni az amúgy már igencsak kába betegét akihez ha a mondanivalójának a lényegi részei eljutnak, meg az, hogy a férfi törődik vele és jót akar neki annál biztosabb lesz majd a kevésbé kellemetlen rész. A félvér most nem akadékoskodik. Az ezüst hajú buksija meg meg lesz simogatva.*
-A legbájosabb tündérkutyus vagy kicsi kincsem.
*Most még a lekötözés közben nincs dolga úgyhogy pátyolgathatja a kislányt. Mikor megkérik megnézi az adott köteleket, rájuk próbál és bólint.*
-Rendben.
*Jöhet a kellemetlenebb rész amit bizonyos értelemben várt már a doki. Persze nem azért, hogy a tündér barátnője fájdalmát kiélvezze hanem a félvér reakciói miatt. Aki bármi panasz nélkül teljesíti továbbra is a parancsokat. Tényleg nem ezt várta tőle. Bár mintha sápadtabb lenne. Ami gondolat kicsit örömmel tölti el a férfit. Míg hallják a beteg véleményét a levesekről addig a doki néhány szerszámát az asztal melletti kis polcra teszi kézközelbe, majd ő is csatlakozik a felülről tündérpofiba bámuló egyszemélyes társasághoz.*
-Ne a karod hanem a súlyod add bele a lenyomásába. Csontja ne törjön, de inkább fájjon neki minthogy mozogjon.
*Majd mosolyogva a bolondozó kislányra néz.*
-Jól van kincsem. Most kell nagyon bátornak lenned és igyekezz ne mozogni, hogy tudjak dolgozni.
*Azzal egy kisebb fogóval benyúl a lány szájába, óvatosan fogást keres a fogacskán majd nekigyürkőzik. Korábban hajóorvos volt, csinált már ilyet, meg kár tagadni rohadtul érti a dolgát. Hogy így is nagyon kellemetlen az biztos, de tényleg szinte alig feszegeti, majd szinte tanítani kéne a technikáját, ránt rajta egy nagyot és már kint is van a rossz fogacska méghozzá egészben. Fel is rikkant örömében.*
-Megvan a kurva anyját! Nézd csak meg milyen szépen kijött!*Mutatja a betegének.*Oldozd ki gyorsan.*Szól a segédjének és a fogat meg a fogót le is teszi egy kis fatálcára és nekiáll simogatni a tündérpofit.*Nagyon ügyes voltál kincsem. Fájt? Ugye azért nem haragudtál meg rám?
*Majd segít is neki felülni és meg is lesz ölelgetve a kislány és körbepuszilgatva a buksija.*
-A nehezén már túl is vagyunk.
*Nyugtatja.*
*Teljesen természetes, hogy a másik fél. Azért nem is haragszik rá. Ezért is van most az a nagyon sok törődés és figyelmesség az előkészületek előtt, hogy igyekezzen megnyugtatni az amúgy már igencsak kába betegét akihez ha a mondanivalójának a lényegi részei eljutnak, meg az, hogy a férfi törődik vele és jót akar neki annál biztosabb lesz majd a kevésbé kellemetlen rész. A félvér most nem akadékoskodik. Az ezüst hajú buksija meg meg lesz simogatva.*
-A legbájosabb tündérkutyus vagy kicsi kincsem.
*Most még a lekötözés közben nincs dolga úgyhogy pátyolgathatja a kislányt. Mikor megkérik megnézi az adott köteleket, rájuk próbál és bólint.*
-Rendben.
*Jöhet a kellemetlenebb rész amit bizonyos értelemben várt már a doki. Persze nem azért, hogy a tündér barátnője fájdalmát kiélvezze hanem a félvér reakciói miatt. Aki bármi panasz nélkül teljesíti továbbra is a parancsokat. Tényleg nem ezt várta tőle. Bár mintha sápadtabb lenne. Ami gondolat kicsit örömmel tölti el a férfit. Míg hallják a beteg véleményét a levesekről addig a doki néhány szerszámát az asztal melletti kis polcra teszi kézközelbe, majd ő is csatlakozik a felülről tündérpofiba bámuló egyszemélyes társasághoz.*
-Ne a karod hanem a súlyod add bele a lenyomásába. Csontja ne törjön, de inkább fájjon neki minthogy mozogjon.
*Majd mosolyogva a bolondozó kislányra néz.*
-Jól van kincsem. Most kell nagyon bátornak lenned és igyekezz ne mozogni, hogy tudjak dolgozni.
*Azzal egy kisebb fogóval benyúl a lány szájába, óvatosan fogást keres a fogacskán majd nekigyürkőzik. Korábban hajóorvos volt, csinált már ilyet, meg kár tagadni rohadtul érti a dolgát. Hogy így is nagyon kellemetlen az biztos, de tényleg szinte alig feszegeti, majd szinte tanítani kéne a technikáját, ránt rajta egy nagyot és már kint is van a rossz fogacska méghozzá egészben. Fel is rikkant örömében.*
-Megvan a kurva anyját! Nézd csak meg milyen szépen kijött!*Mutatja a betegének.*Oldozd ki gyorsan.*Szól a segédjének és a fogat meg a fogót le is teszi egy kis fatálcára és nekiáll simogatni a tündérpofit.*Nagyon ügyes voltál kincsem. Fájt? Ugye azért nem haragudtál meg rám?
*Majd segít is neki felülni és meg is lesz ölelgetve a kislány és körbepuszilgatva a buksija.*
-A nehezén már túl is vagyunk.
*Nyugtatja.*
497. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-12-27 22:03:57
Üzenet elküldve: 2021-12-27 22:03:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*Viel úgy érzi, egyre inkább szorul a hurok, de egyedül azzal tudja magát védeni, hogy igyekszik nem is törődni a témával. Arra koncentrál, ami ennél sokkal fontosabb: hogy Luni és Intath milyen rendes vele, hogy mennyire szerencsés, amiért számíthat rájuk a bajban, szeretgetik, puszilgatják. Kellemetlen helyzetében még olyan dolgok is eszébe jutnak, mint hogy meg kell kérnie valakit, itassa meg Árnyékot, amíg lábadozik, és azon áll neki töprengeni, mit vesz majd le a polcról a régi könyvek közül, hogy olvasgasson. Szinte azt se veszi észre, hogy körülötte mindenki tesz-vesz, és úgy veszi tudomásul, hogy Intath most arról akar vele beszélgetni, hogyan fogják kihúzni a fogát, mintha az álmából ébredt volna.*
- Rendben, csak essünk túl rajta! *Mondja tettetett szórakozottsággal, de azért még mindig ott van a gombóc a torkában. Nagy baj lesz ebből, de nem okozhat több bosszúságot, mint amennyit amúgy is – elvégre az ő hibája, hogy nem szólt a fogáról hamarabb. A doki segít neki tartani a fejét, amíg elhelyezkedik rendesen, de a tornázástól jól belesajdul a fájdalom az arcába.* Au! Izé… Ez a fogam volt, minden rendben! *Teszi hozzá gyorsan, nehogy azt higgyék a többiek, hogy rosszul csináltak valamit. Próbálja beigazítani a kezét és a lábát oda, ahova a doki mutatta, de ezt is csak úgy álmodozva teszi. Bármit is csinál Luni, arra sem szól semmit, csak közben magyarázgat valami bugyutaságot.* Amúgy meg nem foglak megharapni, most, hogy ilyen szépen kérted. De csak mert rágós vagy. Vagy mi vagyok én, szerinted, kutyus? Ham ham ham! *Vicsorog játékosan, és kacag egy sort magán, amíg tart a kellemetlen lekötözés.*
- Á, jó lesz így. *Mondja, a plafont bambulva, hogy Intath helyett is válaszoljon. Feszegeti a kezeit és lábait, de határozottan nem moccannak semerre, viszont kifejezett fájdalom sem éri tőlük.* Egyébként bármilyen levest szeretek. Meg úgy amúgy válogatós sem vagyok. Szóval ha meg szabad ennem, meg is fogom, bármit is készítesz. *Magyaráz még egy kicsit, de a mondata végére elcsuklik a hangja. Szipog is, de megmakacsolja magát, és nem hajlandó elpityeredni. Inkább nagyot nyel, és felnevet a lehetetlen helyzetén. Egyszerre tűnik nevetségesnek és borzasztónak ez az egész.*
- Mondanom is kell, hogy „áá”? *Kérdezi a dokitól megint vidámabban, mikor közelít felé, de a választ sem várva mondja is.* Ááá! Gyere, Luni, gyorsan, kapj el, mielőtt megeszem Intath-t! Gyere! *Nem mintha sokfelé tudna szaladni, és a fogait se tudja igazán hatásosan csattogtatni, mert már attól fájnának, ha összekoccannának.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.12.27 22:05:52
*Viel úgy érzi, egyre inkább szorul a hurok, de egyedül azzal tudja magát védeni, hogy igyekszik nem is törődni a témával. Arra koncentrál, ami ennél sokkal fontosabb: hogy Luni és Intath milyen rendes vele, hogy mennyire szerencsés, amiért számíthat rájuk a bajban, szeretgetik, puszilgatják. Kellemetlen helyzetében még olyan dolgok is eszébe jutnak, mint hogy meg kell kérnie valakit, itassa meg Árnyékot, amíg lábadozik, és azon áll neki töprengeni, mit vesz majd le a polcról a régi könyvek közül, hogy olvasgasson. Szinte azt se veszi észre, hogy körülötte mindenki tesz-vesz, és úgy veszi tudomásul, hogy Intath most arról akar vele beszélgetni, hogyan fogják kihúzni a fogát, mintha az álmából ébredt volna.*
- Rendben, csak essünk túl rajta! *Mondja tettetett szórakozottsággal, de azért még mindig ott van a gombóc a torkában. Nagy baj lesz ebből, de nem okozhat több bosszúságot, mint amennyit amúgy is – elvégre az ő hibája, hogy nem szólt a fogáról hamarabb. A doki segít neki tartani a fejét, amíg elhelyezkedik rendesen, de a tornázástól jól belesajdul a fájdalom az arcába.* Au! Izé… Ez a fogam volt, minden rendben! *Teszi hozzá gyorsan, nehogy azt higgyék a többiek, hogy rosszul csináltak valamit. Próbálja beigazítani a kezét és a lábát oda, ahova a doki mutatta, de ezt is csak úgy álmodozva teszi. Bármit is csinál Luni, arra sem szól semmit, csak közben magyarázgat valami bugyutaságot.* Amúgy meg nem foglak megharapni, most, hogy ilyen szépen kérted. De csak mert rágós vagy. Vagy mi vagyok én, szerinted, kutyus? Ham ham ham! *Vicsorog játékosan, és kacag egy sort magán, amíg tart a kellemetlen lekötözés.*
- Á, jó lesz így. *Mondja, a plafont bambulva, hogy Intath helyett is válaszoljon. Feszegeti a kezeit és lábait, de határozottan nem moccannak semerre, viszont kifejezett fájdalom sem éri tőlük.* Egyébként bármilyen levest szeretek. Meg úgy amúgy válogatós sem vagyok. Szóval ha meg szabad ennem, meg is fogom, bármit is készítesz. *Magyaráz még egy kicsit, de a mondata végére elcsuklik a hangja. Szipog is, de megmakacsolja magát, és nem hajlandó elpityeredni. Inkább nagyot nyel, és felnevet a lehetetlen helyzetén. Egyszerre tűnik nevetségesnek és borzasztónak ez az egész.*
- Mondanom is kell, hogy „áá”? *Kérdezi a dokitól megint vidámabban, mikor közelít felé, de a választ sem várva mondja is.* Ááá! Gyere, Luni, gyorsan, kapj el, mielőtt megeszem Intath-t! Gyere! *Nem mintha sokfelé tudna szaladni, és a fogait se tudja igazán hatásosan csattogtatni, mert már attól fájnának, ha összekoccannának.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.12.27 22:05:52
496. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-12-12 11:07:31
Üzenet elküldve: 2021-12-12 11:07:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Fogas kérdés//
*Örül neki, hogy Viel annak ellenére is bízik abban, hogy az általa főzött leves finom lett, hogy korában nem volt alkalma megtapasztalnia azt, hogy mire képes a konyhában. Most már tényleg csak azt reméli, hogy az étel, amit szeretettel és a legjobb szándékkal főzött, tényleg majd a lánynak is és Intatnak is ízleni fog, nem pedig csak neki, aki értelemszerűen ahhoz szokott hozzá, hogy saját maga és édesanyja ízlése szerint készítsen ételt.*
- Hát reméljük. Ha mégsem, csinálok mást. Bármit, amit esetleg megkívánsz és meg is szabad enned. *mondja, mert nem szeretne olyasmit ígérni, ami Intath rosszallásával, vagy tiltásával találkozna. Végtére is ő nem orvos, nem tudhatja, hogy ez az ismerős, de eléggé büdös valami, amivel az elf itatja Vielt, mennyivel jobb, mintha azt inna, amit szeret, de elfogadja, hogy így van, ha már ő mondja.
Miközben pedig Intath megsimogatja a tündérlány arcát kissé megkönnyebbül, hogy most már tényleg nem az a morcos orvos, akit utoljára még kint a ház előtt látott befelé jönni a Viellel. Úgy látszik azt az arcát, amit nem szeret benne, most kizárólag neki tartogatja, de hát annyi baj legyen! Végtére is, nem ő a beteg, hanem a tündérlány, így pedig Viel most sokkal fontosabb nála, akinek hála az égnek éppen semmi baja, mi több még új varázslatokat is tanult az imént. Már éppen csak az a kár, hogy ennek a helyzetnek a megoldására egyik sem alkalmas, pedig nem bánná, ha tudná enyhíteni a lány fájdalmát, vagy elkápráztatni valamivel Intet. Furcsa, de ez a vágy határozottan él benne, az óta, hogy előző varázslata, amit tőle látott, mintha egyáltalán nem hozta volna lázba, azóta pedig még jobban, hogy olyan sok kellemes percet töltöttek el a tónak a partján együtt.
Pillanatnyilag mégis sokkal jobban szeretne a lány kedvéért varázsolni, hogy enyhíthesse a fájdalmát, éppen csak sajnos nem képes erre.
Ami pedig a különös vigyort illeti és azt, hogy Intath érezhetően nem túlságosan örül most neki, most tényleg nem számít. Már így is kitörölhetetlen helye van a vele valaha lehető legkedvesebben bánó elfek listáján. Sőt, ha tulajdon édesanyját nem számítja, akkor Lau, Alenia és Thim után után majdnem még a dobogó legalsó fokára is felfér.*
- Mi is nagyon téged. *mosolyog a lányra, miután azt mondta neki, hogy szereti őket, és nem tudja megállni, ezúttal már nem csak megsimogassa. Apró kis puszit ad homlokára és egészen különösen jó érzéssel tölti el, hogy ajkaival hozzáérhet egy tündér szerinte nagyon kellemesen selymes bőréhez, - ilyet talán még édesanyja sem csinált soha, de majd feltétlenül elmeséli neki, hogy milyen érzés volt, - és nagyon reméli, hogy Viel sem veszi zokon tőle. Máskor talán nem vetemedne ilyen szintű bizalmaskodásra, már amennyiben ez rá egyáltalán a jó szó, de most sajnálja is a lányt, aggódik is érte, és úgy van vele, hogy ez talán inkább megnyugtatja majd, mint ha csak szavakkal biztosítaná őt arról, hogy az érzés kölcsönös.
Természetesen a kézszorítást sem utasítja vissza. Sajnos pontosan tudja, hogy ez mennyire fontos. Gyengéden szorítja vissza a lány kezét, mint egykor édesanyja az övét, amikor egykor régen nagyon beteg volt.*
- Sajnálom. *mondja aztán.* Biztosan tényleg fájni fog, de sokkal rövidebb ideig fog tartani, mintha most nem esnél ezen túl.
*Sajnos ennél vigasztalóbbat tényleg nem tud mondani, főleg miután figyelmesen meghallgatta, hogy Intath pontosan mit vár el tőle.
Néha mondjuk különben különös véletlenek ösztönzik tanulásra a fél-elfet, így nyilván Intath sem sejti, hogy ezúttal ő maga.
~ Hát ez csodálatos. ~ húzza el magában a száját enyhe borzongással. ~ Hold, tűz és földmágia után biztos, hogy fogok tanulni valami gyógyító mágiát is. Csak van az elemi mágiában is ilyesmi. Inkább, mint hogy egyszer én is így végezzem itt lekötözve, miközben Intath így vigyorog. ~
Mindezek ellenére elfogadta mindazt, amit tennie kell, hiába bizarr, idegen és kicsit kellemetlen is számára valahogy az egész. Olyan érzése van, mintha megkínozni, nem pedig meggyógyítani szeretnék a tündérlányt éppen, ugyanakkor még papnő édesanyja, szertartások, babonák, jóslatok ellenére is, amelyek körbevették gyerekkorában, mindig is az ész és a racionalitás lányának tartotta magát. Pontosan tudja, hogy bármennyire is kellemetlen érzéssel tölti el ez egész, ezek csak érzések.
Intath viszont most az előbb teljesen logikusan és racionálisan megmagyarázta, hogy miért kell lekötözni szerencsétlen lányt, így neki pedig esze ágában sincs ellenkezni. Az elf talán mást vár tőle, ő viszont pontosan azt teszi, amit kért tőle. Bár azért kicsit talán bizonytalan mozdulatokkal.
Jó eséllyel látszik rajta, hogy kissé viszolyog attól, amit tesz, de talán az is, hogy nem kételkedik Intath szakértelmében így a lehető legpontosan végrehajtja utasításait.*
- Szólj azért, ha fáj! *mondja azért a lánynak, mert bár igyekszik szorosan megkötözni, hogy ne tudjon kapálódzni és rugdosódni, mégsem túl szorosan, hogy a kötelek nehogy a bőrébe vágjanak.*
- Nézd meg azért kérlek, a biztonság kedvéért, hogy biztosan jó lesz-e így! *kéri az elfet.* Próbáltam szorosan lekötözni, mégsem túlságosan szorosan, hogy legalább az ne fájjon. *magyarázza, aztán, ahogyan Intath korábban kérte, a lány fölé térdel, ami egyszerűbben menne, ha nadrág lenne rajta Nairada egyik gyerekkori ruhája helyett, de azért így sem megoldhatatlan feladat.
Ugyan nem érti, hogy ha a lányt lekötözte, akkor most mi szükség van erre, - ha Viel helyében lenne, ettől a sok előkészülettől biztosan jobban félne, - de ha akarna sem merne most vitázni Inttel, így megteszi ezt is.
Egyelőre azonban nem fejt ki komoly erőt, csak akkor fog, amikor majd valószínűleg szükség lesz rá később.*
*Örül neki, hogy Viel annak ellenére is bízik abban, hogy az általa főzött leves finom lett, hogy korában nem volt alkalma megtapasztalnia azt, hogy mire képes a konyhában. Most már tényleg csak azt reméli, hogy az étel, amit szeretettel és a legjobb szándékkal főzött, tényleg majd a lánynak is és Intatnak is ízleni fog, nem pedig csak neki, aki értelemszerűen ahhoz szokott hozzá, hogy saját maga és édesanyja ízlése szerint készítsen ételt.*
- Hát reméljük. Ha mégsem, csinálok mást. Bármit, amit esetleg megkívánsz és meg is szabad enned. *mondja, mert nem szeretne olyasmit ígérni, ami Intath rosszallásával, vagy tiltásával találkozna. Végtére is ő nem orvos, nem tudhatja, hogy ez az ismerős, de eléggé büdös valami, amivel az elf itatja Vielt, mennyivel jobb, mintha azt inna, amit szeret, de elfogadja, hogy így van, ha már ő mondja.
Miközben pedig Intath megsimogatja a tündérlány arcát kissé megkönnyebbül, hogy most már tényleg nem az a morcos orvos, akit utoljára még kint a ház előtt látott befelé jönni a Viellel. Úgy látszik azt az arcát, amit nem szeret benne, most kizárólag neki tartogatja, de hát annyi baj legyen! Végtére is, nem ő a beteg, hanem a tündérlány, így pedig Viel most sokkal fontosabb nála, akinek hála az égnek éppen semmi baja, mi több még új varázslatokat is tanult az imént. Már éppen csak az a kár, hogy ennek a helyzetnek a megoldására egyik sem alkalmas, pedig nem bánná, ha tudná enyhíteni a lány fájdalmát, vagy elkápráztatni valamivel Intet. Furcsa, de ez a vágy határozottan él benne, az óta, hogy előző varázslata, amit tőle látott, mintha egyáltalán nem hozta volna lázba, azóta pedig még jobban, hogy olyan sok kellemes percet töltöttek el a tónak a partján együtt.
Pillanatnyilag mégis sokkal jobban szeretne a lány kedvéért varázsolni, hogy enyhíthesse a fájdalmát, éppen csak sajnos nem képes erre.
Ami pedig a különös vigyort illeti és azt, hogy Intath érezhetően nem túlságosan örül most neki, most tényleg nem számít. Már így is kitörölhetetlen helye van a vele valaha lehető legkedvesebben bánó elfek listáján. Sőt, ha tulajdon édesanyját nem számítja, akkor Lau, Alenia és Thim után után majdnem még a dobogó legalsó fokára is felfér.*
- Mi is nagyon téged. *mosolyog a lányra, miután azt mondta neki, hogy szereti őket, és nem tudja megállni, ezúttal már nem csak megsimogassa. Apró kis puszit ad homlokára és egészen különösen jó érzéssel tölti el, hogy ajkaival hozzáérhet egy tündér szerinte nagyon kellemesen selymes bőréhez, - ilyet talán még édesanyja sem csinált soha, de majd feltétlenül elmeséli neki, hogy milyen érzés volt, - és nagyon reméli, hogy Viel sem veszi zokon tőle. Máskor talán nem vetemedne ilyen szintű bizalmaskodásra, már amennyiben ez rá egyáltalán a jó szó, de most sajnálja is a lányt, aggódik is érte, és úgy van vele, hogy ez talán inkább megnyugtatja majd, mint ha csak szavakkal biztosítaná őt arról, hogy az érzés kölcsönös.
Természetesen a kézszorítást sem utasítja vissza. Sajnos pontosan tudja, hogy ez mennyire fontos. Gyengéden szorítja vissza a lány kezét, mint egykor édesanyja az övét, amikor egykor régen nagyon beteg volt.*
- Sajnálom. *mondja aztán.* Biztosan tényleg fájni fog, de sokkal rövidebb ideig fog tartani, mintha most nem esnél ezen túl.
*Sajnos ennél vigasztalóbbat tényleg nem tud mondani, főleg miután figyelmesen meghallgatta, hogy Intath pontosan mit vár el tőle.
Néha mondjuk különben különös véletlenek ösztönzik tanulásra a fél-elfet, így nyilván Intath sem sejti, hogy ezúttal ő maga.
~ Hát ez csodálatos. ~ húzza el magában a száját enyhe borzongással. ~ Hold, tűz és földmágia után biztos, hogy fogok tanulni valami gyógyító mágiát is. Csak van az elemi mágiában is ilyesmi. Inkább, mint hogy egyszer én is így végezzem itt lekötözve, miközben Intath így vigyorog. ~
Mindezek ellenére elfogadta mindazt, amit tennie kell, hiába bizarr, idegen és kicsit kellemetlen is számára valahogy az egész. Olyan érzése van, mintha megkínozni, nem pedig meggyógyítani szeretnék a tündérlányt éppen, ugyanakkor még papnő édesanyja, szertartások, babonák, jóslatok ellenére is, amelyek körbevették gyerekkorában, mindig is az ész és a racionalitás lányának tartotta magát. Pontosan tudja, hogy bármennyire is kellemetlen érzéssel tölti el ez egész, ezek csak érzések.
Intath viszont most az előbb teljesen logikusan és racionálisan megmagyarázta, hogy miért kell lekötözni szerencsétlen lányt, így neki pedig esze ágában sincs ellenkezni. Az elf talán mást vár tőle, ő viszont pontosan azt teszi, amit kért tőle. Bár azért kicsit talán bizonytalan mozdulatokkal.
Jó eséllyel látszik rajta, hogy kissé viszolyog attól, amit tesz, de talán az is, hogy nem kételkedik Intath szakértelmében így a lehető legpontosan végrehajtja utasításait.*
- Szólj azért, ha fáj! *mondja azért a lánynak, mert bár igyekszik szorosan megkötözni, hogy ne tudjon kapálódzni és rugdosódni, mégsem túl szorosan, hogy a kötelek nehogy a bőrébe vágjanak.*
- Nézd meg azért kérlek, a biztonság kedvéért, hogy biztosan jó lesz-e így! *kéri az elfet.* Próbáltam szorosan lekötözni, mégsem túlságosan szorosan, hogy legalább az ne fájjon. *magyarázza, aztán, ahogyan Intath korábban kérte, a lány fölé térdel, ami egyszerűbben menne, ha nadrág lenne rajta Nairada egyik gyerekkori ruhája helyett, de azért így sem megoldhatatlan feladat.
Ugyan nem érti, hogy ha a lányt lekötözte, akkor most mi szükség van erre, - ha Viel helyében lenne, ettől a sok előkészülettől biztosan jobban félne, - de ha akarna sem merne most vitázni Inttel, így megteszi ezt is.
Egyelőre azonban nem fejt ki komoly erőt, csak akkor fog, amikor majd valószínűleg szükség lesz rá később.*
495. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-12-10 11:02:35
Üzenet elküldve: 2021-12-10 11:02:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1591
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1591
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
-Öhm... Az.
*Maga a tény, hogy valaki hozzá van szokva a kakaózáshoz idegen a férfi számára aki talán mióta itt van a ligetben azóta van a leghosszabb ideje elkényeztetve finomságokkal. Ő a száraz kenyérhez szokott meg a vízhez és neki a rumos kétes eredetű süteményei is luxuscikknek számítottak. Luninari felbukkanása pedig előhozza a férfiből a kevésbé kedves énjét. Ami önmagában még nem ijeszti meg a félvért. Valószínűleg mert nem tudja milyen is tud lenni ilyenkor a férfi. A bájos közjáték se nagyon hatja meg az elfet. Az ő terve egy nem túl kellemes élményt nyújtani a varázslólánynak. Azért a tündérke vallomásától kicsit alábbhagy a vigyor és egy kedves mosoly költözik a férfi képére.*
-Én is téged kicsi kincsem.
*Majd mikor felszabadul az italtól a keze meg is simogatja, azt a szerinte aranyos kis ezüst hajú pofit. Aztán lehúzza az italát, elveszi a poharat és mindkettőt félreteszi miközben válaszol a kapott kérdésre.*
-A legtöbb hasonlót használ. Fájdalomcsillapító belül és fertőtlenítő kívül használva.
*Kiválogatja a célra alkalmas szerszámait és kézközelebbi asztalkára teszi majd mosolyogva a kislányhoz fordul és úgy lép felé mintha megölelné, de végül csak óvatosan a feje mögé teszi a kezét és mélyen a szemébe néz.*
-Rendben kincsem most jön majd az a rész, hogy nagyon bátor kislánynak kell lenned. Feküdj szépen hátra és tornázd magad kicsit feljebb, hogy az asztal közepe felé legyél. Fogom a fejecskéd meg ne üsd. Aztán szépen tedd kis a kezeidet és a lábaidat az asztal négy sarka felé Luninari pedig rögzíti őket azért, hogy ha nagyon megijednél ne kezdj rugdosni és kapálózni.*Ha a félvér megnézi láthatja is a köteleket a "műtőasztal" négy lábához kötve és mindegyiknek van olyan vége meghagyva, ami alkalmassá teszi őket, hogy egy tündérméretű egyént is le lehessen kötözni velük. Ha eddig szót fogadott a kislány a doktorbácsi simogatja a fejét, hogy nyugtassa kicsit és ígéretéhez híven előre elmeséli mi fog következni.*Aztán Luninari föléd térdel és jó alaposan lefog én pedig megpróbálom kihúzni, azt a rosszcsont fogacskát, ami nagyon fog fájni, de próbáld meg úgy kibírni. Ne mozogj vagy harapj jó? Tudom, hogy félni fogsz, de ha ügyes leszel akkor az én munkám is megkönnyíted és annál gyorsabban túl leszünk az egészen. Ha meg mozogsz és nem fognak elég erősen véletlenül bele is törhet az a fog ami egyáltalán nem kellemes élmény ha úgy kell kiszedni. Úgyhogy ügyesnek kell lenned. Én is próbálom majd úgy csinálni, hogy minél gyorsabban túl legyünk a dolgon.
*Közben reméli, hogy az önjelölt segéderő érti a kapott feladatokat és vita nélkül kötözi le a kislányt aki valóban nem tűnik túl veszélyesnek, de a férfi tudja, hogy ha az embert épp vagdossák vagy kínozzák akkor félelmetes teljesítményre képesek. Mérettől függetlenül.*
-Öhm... Az.
*Maga a tény, hogy valaki hozzá van szokva a kakaózáshoz idegen a férfi számára aki talán mióta itt van a ligetben azóta van a leghosszabb ideje elkényeztetve finomságokkal. Ő a száraz kenyérhez szokott meg a vízhez és neki a rumos kétes eredetű süteményei is luxuscikknek számítottak. Luninari felbukkanása pedig előhozza a férfiből a kevésbé kedves énjét. Ami önmagában még nem ijeszti meg a félvért. Valószínűleg mert nem tudja milyen is tud lenni ilyenkor a férfi. A bájos közjáték se nagyon hatja meg az elfet. Az ő terve egy nem túl kellemes élményt nyújtani a varázslólánynak. Azért a tündérke vallomásától kicsit alábbhagy a vigyor és egy kedves mosoly költözik a férfi képére.*
-Én is téged kicsi kincsem.
*Majd mikor felszabadul az italtól a keze meg is simogatja, azt a szerinte aranyos kis ezüst hajú pofit. Aztán lehúzza az italát, elveszi a poharat és mindkettőt félreteszi miközben válaszol a kapott kérdésre.*
-A legtöbb hasonlót használ. Fájdalomcsillapító belül és fertőtlenítő kívül használva.
*Kiválogatja a célra alkalmas szerszámait és kézközelebbi asztalkára teszi majd mosolyogva a kislányhoz fordul és úgy lép felé mintha megölelné, de végül csak óvatosan a feje mögé teszi a kezét és mélyen a szemébe néz.*
-Rendben kincsem most jön majd az a rész, hogy nagyon bátor kislánynak kell lenned. Feküdj szépen hátra és tornázd magad kicsit feljebb, hogy az asztal közepe felé legyél. Fogom a fejecskéd meg ne üsd. Aztán szépen tedd kis a kezeidet és a lábaidat az asztal négy sarka felé Luninari pedig rögzíti őket azért, hogy ha nagyon megijednél ne kezdj rugdosni és kapálózni.*Ha a félvér megnézi láthatja is a köteleket a "műtőasztal" négy lábához kötve és mindegyiknek van olyan vége meghagyva, ami alkalmassá teszi őket, hogy egy tündérméretű egyént is le lehessen kötözni velük. Ha eddig szót fogadott a kislány a doktorbácsi simogatja a fejét, hogy nyugtassa kicsit és ígéretéhez híven előre elmeséli mi fog következni.*Aztán Luninari föléd térdel és jó alaposan lefog én pedig megpróbálom kihúzni, azt a rosszcsont fogacskát, ami nagyon fog fájni, de próbáld meg úgy kibírni. Ne mozogj vagy harapj jó? Tudom, hogy félni fogsz, de ha ügyes leszel akkor az én munkám is megkönnyíted és annál gyorsabban túl leszünk az egészen. Ha meg mozogsz és nem fognak elég erősen véletlenül bele is törhet az a fog ami egyáltalán nem kellemes élmény ha úgy kell kiszedni. Úgyhogy ügyesnek kell lenned. Én is próbálom majd úgy csinálni, hogy minél gyorsabban túl legyünk a dolgon.
*Közben reméli, hogy az önjelölt segéderő érti a kapott feladatokat és vita nélkül kötözi le a kislányt aki valóban nem tűnik túl veszélyesnek, de a férfi tudja, hogy ha az embert épp vagdossák vagy kínozzák akkor félelmetes teljesítményre képesek. Mérettől függetlenül.*
494. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-12-10 09:55:53
Üzenet elküldve: 2021-12-10 09:55:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
- Szóval akkor nem ihatok kakaót. Nagy kár. *Állapítja meg Viel, mert az az egyik kedvenc itala, de ezekről az örömökről is hajlandó lemondani, ha Intath barátja úgy véli, hogy nem tanácsosak. Elvégre a doktor csak jót akar neki. Azt viszont még a nem-kakaózásnál is nehezebb elképzelnie, hogy mások pátyolgatását várja. Világéletében utált mások terhére lenni. Titokban elhatározza, hogy nem ágál a dolog ellen, de azért nem fogja senkitől azt várni, hogy ágyba hozza a reggelit és a párnáját tuszmukolja, ha nincs elég magasan.
Azt viszont nem tudja hova tenni, hogy a szőke elf miért ilyen morcos, ha Luni van a közelében. Talán haragszik rá valamiért? Viel csak remélni meri, hogy nem ő rontott el valamit azzal, hogy felbukkant a tónál, és félbeszakította a beszélgetést. Aztán meg valami fura vigyor ül ki a doki arcára, amit szintén nem tud mit kezdeni.* ~ Fura gyógyszer ez. ~ *Ami saját magát illeti, nincsenek illúziói, inkább beletörődő arccal üldögél ott. Látott már foghúzást, és tudja jól, hogy kegyetlenül fáj. Biztos benne, hogy sírni fog meg kiabálni, és hogy dőlni fog a vér, és meggondolva Lunitól is nagyon bátor dolog, hogy hajlandó itt maradni vele, mert nem lesz valami szép látvány. Amikor a kedves lány közelebb lép hozzá, a tündérke üres kezével megkeresi az övét, és ha Luni hagyja, megfogja, hogy erőt merítsen belőle. Hálás pillantást vet rá.*
- Biztosan finom lett! Már alig várom, hogy megkóstolhassam. Csak legyünk túl ezen az egészen!
*Valahol pozitív gondolat, hogy a fog a baj, mert azt ki lehet szedni. Ha a pocakja, a szíve, a mája lenne beteg, azzal ugyanezt nem tehetnék meg, pedig bizony nem kevésszer fordul elő ilyesmi. Ott van például Seles, aki szintén fiatalon hunyt el, pedig van egy pici babája. Ahogy Viel gondolatai szép lassan elhomályosodnak, úgy lesznek egyre pozitívabbak. Tudja, mit kell tennie: tanulnia az esetből, hogy aztán legközelebb ő segíthessen másokon, ahogy most Intath teszi.*
- Nagyon szeretlek titeket! *Fakad ki, és elcsukló hangjából nehéz megmondani, hogy kijelentése félelemmel, elérzékenyültséggel vagy örömmel van tele. Keze még mindig Luniét fogja, de a másikkal visszaadja Intnek a poharat, és már veszi is a következő löttyöt. Felhajtja a poharat.*
- Meggondolva… eh… *Köhécsel.* Emlékeztet valamire a gyerekkoromból. Ezt sok orvos használja, Intath? Lehet, hogy kaptam már ilyet korábban? *Érdeklődik nyugodt hangon, mintha éppen vacsorához készülődnének. Jobb beszélgetni, mint szembenézni az elkerülhetetlennel. Az már egyre rémisztőbb kezd lenni.*
- Szóval akkor nem ihatok kakaót. Nagy kár. *Állapítja meg Viel, mert az az egyik kedvenc itala, de ezekről az örömökről is hajlandó lemondani, ha Intath barátja úgy véli, hogy nem tanácsosak. Elvégre a doktor csak jót akar neki. Azt viszont még a nem-kakaózásnál is nehezebb elképzelnie, hogy mások pátyolgatását várja. Világéletében utált mások terhére lenni. Titokban elhatározza, hogy nem ágál a dolog ellen, de azért nem fogja senkitől azt várni, hogy ágyba hozza a reggelit és a párnáját tuszmukolja, ha nincs elég magasan.
Azt viszont nem tudja hova tenni, hogy a szőke elf miért ilyen morcos, ha Luni van a közelében. Talán haragszik rá valamiért? Viel csak remélni meri, hogy nem ő rontott el valamit azzal, hogy felbukkant a tónál, és félbeszakította a beszélgetést. Aztán meg valami fura vigyor ül ki a doki arcára, amit szintén nem tud mit kezdeni.* ~ Fura gyógyszer ez. ~ *Ami saját magát illeti, nincsenek illúziói, inkább beletörődő arccal üldögél ott. Látott már foghúzást, és tudja jól, hogy kegyetlenül fáj. Biztos benne, hogy sírni fog meg kiabálni, és hogy dőlni fog a vér, és meggondolva Lunitól is nagyon bátor dolog, hogy hajlandó itt maradni vele, mert nem lesz valami szép látvány. Amikor a kedves lány közelebb lép hozzá, a tündérke üres kezével megkeresi az övét, és ha Luni hagyja, megfogja, hogy erőt merítsen belőle. Hálás pillantást vet rá.*
- Biztosan finom lett! Már alig várom, hogy megkóstolhassam. Csak legyünk túl ezen az egészen!
*Valahol pozitív gondolat, hogy a fog a baj, mert azt ki lehet szedni. Ha a pocakja, a szíve, a mája lenne beteg, azzal ugyanezt nem tehetnék meg, pedig bizony nem kevésszer fordul elő ilyesmi. Ott van például Seles, aki szintén fiatalon hunyt el, pedig van egy pici babája. Ahogy Viel gondolatai szép lassan elhomályosodnak, úgy lesznek egyre pozitívabbak. Tudja, mit kell tennie: tanulnia az esetből, hogy aztán legközelebb ő segíthessen másokon, ahogy most Intath teszi.*
- Nagyon szeretlek titeket! *Fakad ki, és elcsukló hangjából nehéz megmondani, hogy kijelentése félelemmel, elérzékenyültséggel vagy örömmel van tele. Keze még mindig Luniét fogja, de a másikkal visszaadja Intnek a poharat, és már veszi is a következő löttyöt. Felhajtja a poharat.*
- Meggondolva… eh… *Köhécsel.* Emlékeztet valamire a gyerekkoromból. Ezt sok orvos használja, Intath? Lehet, hogy kaptam már ilyet korábban? *Érdeklődik nyugodt hangon, mintha éppen vacsorához készülődnének. Jobb beszélgetni, mint szembenézni az elkerülhetetlennel. Az már egyre rémisztőbb kezd lenni.*
493. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-12-08 16:07:44
Üzenet elküldve: 2021-12-08 16:07:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Fogas kérdés//
*Kicsit megkönnyebbül. Arra számított, hogy Viel örülni fog neki, orvosuk hasonló reakciójára viszont nem mert volna mérget venni, sokkal inkább azt várta, hogy nem lesz túl lelkes, amiért betolakszik ide, miközben ő dolgozik. De hát, amilyen morcos még az előbb volt, már csak ezért sem hagyta volna a tündérlányt vele kettesben pont most.
Szilárd meggyőződése, hogy egy beteggel igenis kedvesnek kell lenni, főleg, ha a lovakkal ellentétben pontosan érti is, amit éppen mondanak neki, ettől a véleményétől pedig akkor sem tágítana, ha Intath sokkal félelmetesebb lenne, esetleg hangosan kiabálna vele.
Szerencsére viszont semmi ilyesmire nem kerül sor. Sőt, a beteg tündérlányt leszámítva, szinte idillt talál, miután bezárta maga mögött az ajtót, ezáltal pedig legalábbis képletesen, de önmagát is ide.
Jó nem teljesen azért az az idill. Mert itt van Intathnak az a bizonyos vigyora, amitől a hidegnek kedve lenne futkározni a hátán valószínűleg akkor, ha korábban, sokkal rosszabb körülmények között nem látott már volna hasonlót tőle.
Viszont, ha Intath meg szeretné ijeszteni, úgy véli, hogy akkor most bizony csalódni fog. Mosolya ugyan nem éppen a legmegnyugtatóbb, és mintha valóban arra a bizonyos éjszakára emlékeztetné, amire amúgy nem szeret túlságosan emlékezni, mégis, mivel mindennek a háttere nem egy lángoló város, hanem ez a többé-kevésbé barátságos rendelő, na jó, nem barátságos, de olyan, amihez főleg a mai napnak köszönhetően vicces és kellemes emlékek fűzik, így valahogy fele annyira sem félelmetes az egész, mint akkor volt, amikor menekültként próbálták éppen Artheniort maguk mögött hagyni.
Az emlék, amit felidéz benne egyébként is sokkal bizarrabb és megrázóbb, mint ez a mostani vigyor, viszont úgy, hogy nem rég látta az elfet kiborulni a gyönyörű csikó miatt, amit a kancája ellett, valahogy most tényleg nem a leghatásosabb.
Főleg nem úgy, hogy inkább Vilere figyel, és egyszerre döbben, könnyebbül, majd hatódik meg az általa mondottaknak köszönhetően.*
- Szegénykém, ez nem hangzik túl jól! *mondja először ösztönösen még az első pillanatok meglepettségének a hatása alatt. Ha valami nagy szerencséjére kimaradt az életéből az a fogfájás és gyulladás. Gyermek fogai csak úgy elhullottak, és kész, bár volt, amelyiket majdnem le is nyelte, de szerencsére komoly fájdalmat egyik sem okozott soha. Most nagyon különös elképzelni egy tündért, akinek éppen a foga fáj, főleg azok után, hogy korábban egy beteg tündért sem nagyon tudott elképzelni, mivel egykori otthonában szó szerint szinte mitikus és varázslatos teremtményekként tisztelték őket. Vielt jobban és közelebbről megismerve persze már rájött, hogy a tündérek is pont ugyanolyan élőlények, mint bárki, akit ismer, csak éppen mások, éppen csak máshogy mások, mint ahogyan ő más másokhoz képest, így pedig már sokkal könnyebb elfogadni és megemészteni azt a gondolatot, hogy akár még egy varázslatos és mitikus tündér is lehet beteg.
A megkönnyebbülés annak köszönhetően tölti el, hogy a tündérlánynak "csak" a foga fáj. Sokkal jobban aggódna, ha az derült volna ki, hogy valamilyen betegség miatt lázas, mert saját tapasztalatából pontosan tudja, hogy a magas láz mennyire nagyon veszélyes lehet.
Megilletődöttségét pedig annak köszönheti, hogy Viel kinézi belőle, hogy erős. Persze, nyilván úgy értette, hogy hozzá képest az, és egy tündérhez hasonlítva nyilván tényleg, de ettől még talán senki soha nem használta rá ezt a szót olyan értelemben, mint most Viel, ez pedig, bár kissé neki is nevetni lenne kedve saját magán, szinte meghatja. Na jó, nem is csak szinte. Talán ilyen érzés lehet, ha van egy kishúga, aki ösztönösen bízik benne, és erősebbnek tartja magánál. Vagy talán csak túl sokat gondol bele az egészbe, de végül is, ez most nem számít.*
-Mégis örülök kicsit, féltem, hogy komolyabb a baj. *mondja aztán, miközben a száraz faágat, amit magával hozott egyelőre a falnak támasztja.*
- Na nem mintha ez nem lenne elég rossz, de nagyon bátor vagy, ahogy látom, és ez legalább nem olyan betegség, ami napokra ágynak dönt, ha pedig a fájós fogtól megszabadulunk, akkor utána hamar elkezdődik majd a gyógyulás biztosan. *lépked közelebb és mosolyog közben kedvesen a lányra, majd végig nézi, ahogyan szegény megissza az orvosságot.*
- Tényleg elég büdös ez a gyógyszer. *jegyzi meg ártatlan arccal, miközben hangjában a legkisebb szemrehányás sincsen. Továbbra sem feltételezi, hogy Intath nem gyógyszert adott Vielnek, azt pedig, hogy ő miért ivott belőle, elintézi magában annyival, hogy talán neki is fáj éppen valamilye. Meg is magyarázná reggeli rosszullétét. Így pedig, amit együtt ittak, valamiféle majdnem mindenre jó gyógyszer lehet. Netán fájdalomcsillapító. Az biztos mindenesetre, hogy az illata határozottan emlékezteti valamire, de egyelőre nem ugrik be neki az emlék.*
- Persze, szívesen foglak. *mondja aztán Vielnek, és óvatos gyengédséggel megsimogatja a homlokát, újabb kedves mosoly kíséretében.* Remélem a levesem is ízleni fog majd tényleg. Nem mertem túlfűszerezni, így talán kicsit lágyabb lesz majd az íze. Viszont sok zöldséget, és finom füstölt húst főztem bele, csupa nagyon egészséges dolgot, hogy hamar visszatérjen majd az erőd.
*Reméli mindez valóban segíteni fog majd. Aztán Intre néz kérdő tekintettel, kíváncsian arra, hogy kissé megszállott vigyora ott van-e még az arcán.*
- Szóval fognom kell Vielt? Vagy másban is segítenem kell? *kérdi tőle. Tulajdonképpen az előbbi vigyor nem sok jót sejtet, akkor sem, ha nem is ijesztette meg túlságosan ezúttal, de hát azok után, hogy kinyitotta a dobozt, ami szegény Alenia levágott ujját tartalmazta, nem hinné, hogy az elf most olyasmit tartogathat neki a közelgő műtét alatt, ahogyan ő nevezte, ami ehhez fogható "csodálatos élmény" lenne.
Az emlék hatására mindenesetre kicsit megborzong, és ennek köszönhetően sápadt bőre kissé tovább sápad, amit Intath akár értelmezhet úgy is, hogy attól fél, ami rá vár, pedig ezúttal szó sincs ilyesmiről.
Továbbra is inkább Vielért aggódik, hogy nehogy túl nagy legyen a fájdalom, amit hamarosan majd át kell élnie.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.12.08 16:19:57
*Kicsit megkönnyebbül. Arra számított, hogy Viel örülni fog neki, orvosuk hasonló reakciójára viszont nem mert volna mérget venni, sokkal inkább azt várta, hogy nem lesz túl lelkes, amiért betolakszik ide, miközben ő dolgozik. De hát, amilyen morcos még az előbb volt, már csak ezért sem hagyta volna a tündérlányt vele kettesben pont most.
Szilárd meggyőződése, hogy egy beteggel igenis kedvesnek kell lenni, főleg, ha a lovakkal ellentétben pontosan érti is, amit éppen mondanak neki, ettől a véleményétől pedig akkor sem tágítana, ha Intath sokkal félelmetesebb lenne, esetleg hangosan kiabálna vele.
Szerencsére viszont semmi ilyesmire nem kerül sor. Sőt, a beteg tündérlányt leszámítva, szinte idillt talál, miután bezárta maga mögött az ajtót, ezáltal pedig legalábbis képletesen, de önmagát is ide.
Jó nem teljesen azért az az idill. Mert itt van Intathnak az a bizonyos vigyora, amitől a hidegnek kedve lenne futkározni a hátán valószínűleg akkor, ha korábban, sokkal rosszabb körülmények között nem látott már volna hasonlót tőle.
Viszont, ha Intath meg szeretné ijeszteni, úgy véli, hogy akkor most bizony csalódni fog. Mosolya ugyan nem éppen a legmegnyugtatóbb, és mintha valóban arra a bizonyos éjszakára emlékeztetné, amire amúgy nem szeret túlságosan emlékezni, mégis, mivel mindennek a háttere nem egy lángoló város, hanem ez a többé-kevésbé barátságos rendelő, na jó, nem barátságos, de olyan, amihez főleg a mai napnak köszönhetően vicces és kellemes emlékek fűzik, így valahogy fele annyira sem félelmetes az egész, mint akkor volt, amikor menekültként próbálták éppen Artheniort maguk mögött hagyni.
Az emlék, amit felidéz benne egyébként is sokkal bizarrabb és megrázóbb, mint ez a mostani vigyor, viszont úgy, hogy nem rég látta az elfet kiborulni a gyönyörű csikó miatt, amit a kancája ellett, valahogy most tényleg nem a leghatásosabb.
Főleg nem úgy, hogy inkább Vilere figyel, és egyszerre döbben, könnyebbül, majd hatódik meg az általa mondottaknak köszönhetően.*
- Szegénykém, ez nem hangzik túl jól! *mondja először ösztönösen még az első pillanatok meglepettségének a hatása alatt. Ha valami nagy szerencséjére kimaradt az életéből az a fogfájás és gyulladás. Gyermek fogai csak úgy elhullottak, és kész, bár volt, amelyiket majdnem le is nyelte, de szerencsére komoly fájdalmat egyik sem okozott soha. Most nagyon különös elképzelni egy tündért, akinek éppen a foga fáj, főleg azok után, hogy korábban egy beteg tündért sem nagyon tudott elképzelni, mivel egykori otthonában szó szerint szinte mitikus és varázslatos teremtményekként tisztelték őket. Vielt jobban és közelebbről megismerve persze már rájött, hogy a tündérek is pont ugyanolyan élőlények, mint bárki, akit ismer, csak éppen mások, éppen csak máshogy mások, mint ahogyan ő más másokhoz képest, így pedig már sokkal könnyebb elfogadni és megemészteni azt a gondolatot, hogy akár még egy varázslatos és mitikus tündér is lehet beteg.
A megkönnyebbülés annak köszönhetően tölti el, hogy a tündérlánynak "csak" a foga fáj. Sokkal jobban aggódna, ha az derült volna ki, hogy valamilyen betegség miatt lázas, mert saját tapasztalatából pontosan tudja, hogy a magas láz mennyire nagyon veszélyes lehet.
Megilletődöttségét pedig annak köszönheti, hogy Viel kinézi belőle, hogy erős. Persze, nyilván úgy értette, hogy hozzá képest az, és egy tündérhez hasonlítva nyilván tényleg, de ettől még talán senki soha nem használta rá ezt a szót olyan értelemben, mint most Viel, ez pedig, bár kissé neki is nevetni lenne kedve saját magán, szinte meghatja. Na jó, nem is csak szinte. Talán ilyen érzés lehet, ha van egy kishúga, aki ösztönösen bízik benne, és erősebbnek tartja magánál. Vagy talán csak túl sokat gondol bele az egészbe, de végül is, ez most nem számít.*
-Mégis örülök kicsit, féltem, hogy komolyabb a baj. *mondja aztán, miközben a száraz faágat, amit magával hozott egyelőre a falnak támasztja.*
- Na nem mintha ez nem lenne elég rossz, de nagyon bátor vagy, ahogy látom, és ez legalább nem olyan betegség, ami napokra ágynak dönt, ha pedig a fájós fogtól megszabadulunk, akkor utána hamar elkezdődik majd a gyógyulás biztosan. *lépked közelebb és mosolyog közben kedvesen a lányra, majd végig nézi, ahogyan szegény megissza az orvosságot.*
- Tényleg elég büdös ez a gyógyszer. *jegyzi meg ártatlan arccal, miközben hangjában a legkisebb szemrehányás sincsen. Továbbra sem feltételezi, hogy Intath nem gyógyszert adott Vielnek, azt pedig, hogy ő miért ivott belőle, elintézi magában annyival, hogy talán neki is fáj éppen valamilye. Meg is magyarázná reggeli rosszullétét. Így pedig, amit együtt ittak, valamiféle majdnem mindenre jó gyógyszer lehet. Netán fájdalomcsillapító. Az biztos mindenesetre, hogy az illata határozottan emlékezteti valamire, de egyelőre nem ugrik be neki az emlék.*
- Persze, szívesen foglak. *mondja aztán Vielnek, és óvatos gyengédséggel megsimogatja a homlokát, újabb kedves mosoly kíséretében.* Remélem a levesem is ízleni fog majd tényleg. Nem mertem túlfűszerezni, így talán kicsit lágyabb lesz majd az íze. Viszont sok zöldséget, és finom füstölt húst főztem bele, csupa nagyon egészséges dolgot, hogy hamar visszatérjen majd az erőd.
*Reméli mindez valóban segíteni fog majd. Aztán Intre néz kérdő tekintettel, kíváncsian arra, hogy kissé megszállott vigyora ott van-e még az arcán.*
- Szóval fognom kell Vielt? Vagy másban is segítenem kell? *kérdi tőle. Tulajdonképpen az előbbi vigyor nem sok jót sejtet, akkor sem, ha nem is ijesztette meg túlságosan ezúttal, de hát azok után, hogy kinyitotta a dobozt, ami szegény Alenia levágott ujját tartalmazta, nem hinné, hogy az elf most olyasmit tartogathat neki a közelgő műtét alatt, ahogyan ő nevezte, ami ehhez fogható "csodálatos élmény" lenne.
Az emlék hatására mindenesetre kicsit megborzong, és ennek köszönhetően sápadt bőre kissé tovább sápad, amit Intath akár értelmezhet úgy is, hogy attól fél, ami rá vár, pedig ezúttal szó sincs ilyesmiről.
Továbbra is inkább Vielért aggódik, hogy nehogy túl nagy legyen a fájdalom, amit hamarosan majd át kell élnie.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.12.08 16:19:57
492. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-12-04 20:45:41
Üzenet elküldve: 2021-12-04 20:45:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1591
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1591
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*A félős kislány kérdésére érkezik a kedves bátorító doktorbácsi hang.*
-Utána jön a gyógyulás. Ezt az oldalt ahonnan húzom utána majd kímélni kell. Másik oldalt rágj és szólok a lányoknak, hogy milyen ételeket kell kerülni nehogy belemenjen a sebbe vagy begyulladjon. Például tejtermékeket nem lesz szabad. De pár nap múlva nyoma se lesz ennek. És míg gyógyulsz...*Hajol közelebb a pohárkával mintha valami titkot mondana.*Szabad lesz majd egy kicsit kényeskedned, hogy több pátyolgatást kapj a lányoktól és a doktorbácsi barátodtól.
*Bizony ő biztos így tenne ha baja volna. A legpofátlanabbul kihasználná a többieket és meg is érdemelné. Még így is szörnyen el van hanyagolva. A kőszívű ligeti lányok csak főznek rá, mosnak rá és folytonos bókokkal legyezgetik az egóját. Pedig jobban is megbecsülhetnék, hogy egy Int fajta orvos van a háznál. Most is dolgoztatják. Kemény az élet. Szesz nélkül nem is lehetne kibírni. A beteg pohara viszont nem akar kiürülni. Amit újabb zavaró tényező igyekszik odázni. A kopogásra Int egyből kiszól nem a kedvesebb hangján.*
-Ki az?
*Ha válasz kap, hogy csak Luninari akkor persze megy egy "Jöhetsz." És a félvér nem biztos, hogy örül majd az elf reakciójának mikor segítséget ajánl. Ugyanis a férfi mosolya nem a kedves doktorbácsi, nem is az ideges doktorbácsi, sőt még csak nem is a mókás cimborája. Első találkozásukkor láthatott hasonló vigyort a képén mikor "romantikus hangulatban" énekelt a lángoló városban.*
-Bizony, bizony kell majd aki segít lefogni a műtét közben.
*Nem túl bizalomgerjesztő vigyorával talán nem épp a legmegnyugtatóbb lehet most az elf. Az a vigyor pedig ha el nem is tűnik, de enyhül a tündérke reakciója láttán.*
-Kuc-kuc. Vigyázz vele drágám! A levest majd este vagy holnap reggel ha megeheted. Vigyázni kell a sebre. De kapsz majd húzás után egy kis másfajta gyógyszert, hogy jobban gyógyulj és még egy ilyet, de azt már nem lesz muszáj meginnod, csak marnia kell kicsit a sebet, hogy ne gyulladjon. Második kör és kezdhetjük is. Csak bátran.
*Azzal tölt is kettejüknek. Jöhet a koccintás és le is húzná a sajátját. Fontos ugyebár a biztos kéz.*
*A félős kislány kérdésére érkezik a kedves bátorító doktorbácsi hang.*
-Utána jön a gyógyulás. Ezt az oldalt ahonnan húzom utána majd kímélni kell. Másik oldalt rágj és szólok a lányoknak, hogy milyen ételeket kell kerülni nehogy belemenjen a sebbe vagy begyulladjon. Például tejtermékeket nem lesz szabad. De pár nap múlva nyoma se lesz ennek. És míg gyógyulsz...*Hajol közelebb a pohárkával mintha valami titkot mondana.*Szabad lesz majd egy kicsit kényeskedned, hogy több pátyolgatást kapj a lányoktól és a doktorbácsi barátodtól.
*Bizony ő biztos így tenne ha baja volna. A legpofátlanabbul kihasználná a többieket és meg is érdemelné. Még így is szörnyen el van hanyagolva. A kőszívű ligeti lányok csak főznek rá, mosnak rá és folytonos bókokkal legyezgetik az egóját. Pedig jobban is megbecsülhetnék, hogy egy Int fajta orvos van a háznál. Most is dolgoztatják. Kemény az élet. Szesz nélkül nem is lehetne kibírni. A beteg pohara viszont nem akar kiürülni. Amit újabb zavaró tényező igyekszik odázni. A kopogásra Int egyből kiszól nem a kedvesebb hangján.*
-Ki az?
*Ha válasz kap, hogy csak Luninari akkor persze megy egy "Jöhetsz." És a félvér nem biztos, hogy örül majd az elf reakciójának mikor segítséget ajánl. Ugyanis a férfi mosolya nem a kedves doktorbácsi, nem is az ideges doktorbácsi, sőt még csak nem is a mókás cimborája. Első találkozásukkor láthatott hasonló vigyort a képén mikor "romantikus hangulatban" énekelt a lángoló városban.*
-Bizony, bizony kell majd aki segít lefogni a műtét közben.
*Nem túl bizalomgerjesztő vigyorával talán nem épp a legmegnyugtatóbb lehet most az elf. Az a vigyor pedig ha el nem is tűnik, de enyhül a tündérke reakciója láttán.*
-Kuc-kuc. Vigyázz vele drágám! A levest majd este vagy holnap reggel ha megeheted. Vigyázni kell a sebre. De kapsz majd húzás után egy kis másfajta gyógyszert, hogy jobban gyógyulj és még egy ilyet, de azt már nem lesz muszáj meginnod, csak marnia kell kicsit a sebet, hogy ne gyulladjon. Második kör és kezdhetjük is. Csak bátran.
*Azzal tölt is kettejüknek. Jöhet a koccintás és le is húzná a sajátját. Fontos ugyebár a biztos kéz.*
491. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-28 19:18:06
Üzenet elküldve: 2021-11-28 19:18:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*Viel rossz foga alaposan cserbenhagyta a lányt. Tessék, itt fekszik, feldagadt pofival, betegen, és mindezt magának meg a csökönyösségének köszönheti. Ő is tudta már, hogy ez lesz az ítélet. Bár nem a legnagyobb szakértője a fogorvoslásnak, logikusnak tűnt, hogy ami ennyire fáj, attól mihamarabb meg kell szabadulni.*
- És aztán… sokkal jobban leszek? *Kérdezi félő, elcsukló hangon. Valamivel muszáj vigasztalnia magát, mert ez a helyzet most eléggé kellemetlen. Újra eszébe jut a nyomra, és hogy mennyire fél ettől a dologtól.* És mennyit kell várni, hogy utána megint jól érezzem magam?
*Feltornássza magát az ágyról, de még ettől a kis erőlködéstől is úgy megjajdul az arca, hogy oda kell kapnia. A hajolgatás nem épp a kedvence egy ideje. Ez sajnos csak megerősíti a beavatkozás szükségességét. Eközben Intath valamiféle orvosságot tölt neki, aminek a gondolatától is felcsillan a kis tündér szeme.*
~ Talán nem fáj majd úgy! ~ *Véli. Egy kicsit bátrabban nyúl a pohárkáért, most a keze sem remeg. Ha a gyógyteák nem segítettek, talán Intath varázsszere igen. Még fáradtan kuncog is egy kicsit a férfi kezdeményezésére, és végül koccint a pohárkával, bár amikor az orrához emeli, fintorog.*
- Jó büdi. *Állapítja meg. De hát ha az, aminek Intath gondolja, megéri. Már húzná is le, de még előtte, hogy húzza kicsit az időt, megörül a belépő Luninak… És a kedvéért próbál úgy tenni, mintha ő lenne a környék legbátrabb tündére.* Szia! Ki kell húzni a fogamat. *Mondja „csak úgy”.* Nem fogok félni… de azért itt maradnál pár percig a biztonság kedvéért? *Az nem érdekli, Intath mit szól ehhez az egészhez, elvégre ő a beteg, ő dönti el, hogy honnan szerzi a lelki támogatását. Árnyék is jó pajtása, de őt mégsem rendelhetik be ide a szobába. Ki tudja, mit szólna hozzá, hogy a doki a tündért cibálja. Apropó, cibálás!*
- Úgysem ártana, ha valaki meg tudna fogni engem, amíg te a fogóval húzod. Sokkal erősebb vagy nálam, egy hevesebb mozdulat, és kirepülök az ablakon. *Kuncog a képtelen ötleten. Csak ekkor veszi észre, hogy még mindig a kezében van a pohárka. Hát, most erre iszik. Felhajtja az italt, ahogy a nagyok szokták. Hát mi tagadás, alaposan végig égeti a torkát, úgy, hogy a szeme is könnybe lábad. Köhint párat, és megrázza a fejét, mint egy kölyökkutya, aki citromba nyalt, csakhogy ez sokkal rosszabb annál. Izzadtság gyöngyöz a lány homlokán, de már ő maga sem tudja, hogy a láztól, az italtól, a félelemtől…* Jaj… Pfuj… Ez után tényleg jól esik majd az a leves…
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.28 19:22:04
*Viel rossz foga alaposan cserbenhagyta a lányt. Tessék, itt fekszik, feldagadt pofival, betegen, és mindezt magának meg a csökönyösségének köszönheti. Ő is tudta már, hogy ez lesz az ítélet. Bár nem a legnagyobb szakértője a fogorvoslásnak, logikusnak tűnt, hogy ami ennyire fáj, attól mihamarabb meg kell szabadulni.*
- És aztán… sokkal jobban leszek? *Kérdezi félő, elcsukló hangon. Valamivel muszáj vigasztalnia magát, mert ez a helyzet most eléggé kellemetlen. Újra eszébe jut a nyomra, és hogy mennyire fél ettől a dologtól.* És mennyit kell várni, hogy utána megint jól érezzem magam?
*Feltornássza magát az ágyról, de még ettől a kis erőlködéstől is úgy megjajdul az arca, hogy oda kell kapnia. A hajolgatás nem épp a kedvence egy ideje. Ez sajnos csak megerősíti a beavatkozás szükségességét. Eközben Intath valamiféle orvosságot tölt neki, aminek a gondolatától is felcsillan a kis tündér szeme.*
~ Talán nem fáj majd úgy! ~ *Véli. Egy kicsit bátrabban nyúl a pohárkáért, most a keze sem remeg. Ha a gyógyteák nem segítettek, talán Intath varázsszere igen. Még fáradtan kuncog is egy kicsit a férfi kezdeményezésére, és végül koccint a pohárkával, bár amikor az orrához emeli, fintorog.*
- Jó büdi. *Állapítja meg. De hát ha az, aminek Intath gondolja, megéri. Már húzná is le, de még előtte, hogy húzza kicsit az időt, megörül a belépő Luninak… És a kedvéért próbál úgy tenni, mintha ő lenne a környék legbátrabb tündére.* Szia! Ki kell húzni a fogamat. *Mondja „csak úgy”.* Nem fogok félni… de azért itt maradnál pár percig a biztonság kedvéért? *Az nem érdekli, Intath mit szól ehhez az egészhez, elvégre ő a beteg, ő dönti el, hogy honnan szerzi a lelki támogatását. Árnyék is jó pajtása, de őt mégsem rendelhetik be ide a szobába. Ki tudja, mit szólna hozzá, hogy a doki a tündért cibálja. Apropó, cibálás!*
- Úgysem ártana, ha valaki meg tudna fogni engem, amíg te a fogóval húzod. Sokkal erősebb vagy nálam, egy hevesebb mozdulat, és kirepülök az ablakon. *Kuncog a képtelen ötleten. Csak ekkor veszi észre, hogy még mindig a kezében van a pohárka. Hát, most erre iszik. Felhajtja az italt, ahogy a nagyok szokták. Hát mi tagadás, alaposan végig égeti a torkát, úgy, hogy a szeme is könnybe lábad. Köhint párat, és megrázza a fejét, mint egy kölyökkutya, aki citromba nyalt, csakhogy ez sokkal rosszabb annál. Izzadtság gyöngyöz a lány homlokán, de már ő maga sem tudja, hogy a láztól, az italtól, a félelemtől…* Jaj… Pfuj… Ez után tényleg jól esik majd az a leves…
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.28 19:22:04
490. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-27 16:49:30
Üzenet elküldve: 2021-11-27 16:49:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Fogas kérdés//
*Bármennyit is bíbelődik még kicsikét tovább a levessel, hamar rájön, hogy a konyhában sok dolga már nincsen. Amit főzött az nagyjából kész, neki ízlik is, reméli, hogy Vielnek is fog, ezen kívül pedig az egész tele van csupa olyan dologgal, ami legjobb tudása szerint rettenetesen egészséges, többek között füstölt hússal és sok zöldséggel, a hagyma pedig bár csípős volt nyersen, ennyit főzve már kellemes, édeskés mellékízt ad a levesnek, amelynek levében ereje régen feloldódott és semmivé foszlott.
Ezen kívül pedig hát igazság szerint, semmivel sem lesz finomabb, ha még tovább áll felette, kavargatja, fűszerezgeti akár órákon keresztül. Sőt, ha valamitől, legutóbbitól aztán biztosan tényleg nem lesz jobb. Ugyan a fűszerek nagyon fontosak, mégis, azt már egész kislány korában megtanulta, hogy ilyen téren a kevesebb a legtöbbször tényleg több. Étele válogatja persze, de főleg levesek esetében, kellemesebb és lágyabb ízű végeredmény születik, ha egyetlen hozzávaló sem dominálja túl, vagy pedig a túl sok fűszertől nincsen annyira kaotikus íze, hogy az már semmiképpen sem nevezhető finomnak.
Bárhogy is, az alaplé nagyjából összeállt, most már csak rá kell majd melegítenie, és átfőznie a vacsorához még egyszer, de mindez persze még ráér.
Közben kivesz egy száraz gallyat a főzéshez odakészítettek közül és elgondolkodva nézegeti, felidézve mindent, amit Nimeriltől tanult. Ahogyan próbál koncentrálni idebent a házban mintha kissé máshogy érezné a földet, mint odakint a szabadban, ettől függetlenül, ha kicsit erősebben összpontosít tudja, hogy sikerülhet a varázslat, amit létre akar hozni. Ugyan teljesen logikus, hogy a szabadban nagyobb az ereje a földnek, mint bent egy házban, mégis úgy gondolja, hogy ilyesmi főleg csak akkor lehet zavaró, ameddig valaki tanul, erősebb összpontosítással, és ha eléggé megismeri már a mágiának ezt az ágát, ez a nehézség is könnyedén legyőzhető. Végül is, a holdnak sem kell fent lennie az égen ahhoz, hogy meg tudja idézni és használni az erejét.
A száraz ágat mindenesetre magával viszi a rendelőbe, bár miközben megy, kicsit bután érzi magát, mintha úgy osonna Intath felségterülete felé, mint aki valamit el szeretne lopni onnan, pedig igazából csak abban nem biztos, hogy az elf örülni fog annak, ha megzavarja őt munka közben. De hát úgy érzi már elég időt eltöltött Viellel kettesben, nyilván az is eltartott valameddig ameddig eltámogatta őt a vizsgálat helyszínére, maga a vizsgálat sem néhány perc lehetett, a lényeg, hogy épp elég idő eltelt már ahhoz, hogy benézzen hozzájuk, és megkérdezze, segíthet-e valamiben.
Különben is Nimeril elment, és bár egy ideig nagyon jól elterelte a figyelmét, illetve az új mágiaág tanulásának az izgalma is magával ragadta, most újra aggódik a lányért és tudni akarja, hogy mi van vele.
Mégis kissé tán bátortalanul kopog és nyitja ki az ajtót. Aztán óvatosan lép be, bár annyiból bátran, hogy nem fél attól, hogy a tündérlányt levetkőzve találná itt a vizsgálat miatt, amikor neki sem kellett, pont csak annyira, hogy ne érezze magát zavarban, Intath mégis rendesen hozzáférjen mindenhez, amit éppen vizsgálni akar.
Akkor sikerül megérkeznie, amikor Intath kitölt valami orvosságot a lánynak. Csak azon csodálkozik kicsit, hogy miért tölt magának is, amikor nyilván nem lehet ugyanaz a baja, mint Vielnek. Ha viszont nem orvosság, miért itatja vele?
Fogas kérdések ezek, de sokat azért nem mereng el rajtuk, még csak nem is kérdez rá erre, pedig azért kicsit fúrja az oldalát a kíváncsiság.*
- Remélem nem zavarok. *mondja inkább.* Ugye nincs nagy baj? Tudok segíteni valamiben? *kérdez inkább csak ennyit, bár elhatározza, hogy akkor sem hagyja könnyen kidobni magát, ha éppen zavar. Nem szívesen vitatkozna újra az elffel, de talán Viel örülne neki, ha itt lenne ő is, illetve nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy tényleg tud segíteni valamit, azon kívül is, hogy levest főz odakint a betegnek.*
*Bármennyit is bíbelődik még kicsikét tovább a levessel, hamar rájön, hogy a konyhában sok dolga már nincsen. Amit főzött az nagyjából kész, neki ízlik is, reméli, hogy Vielnek is fog, ezen kívül pedig az egész tele van csupa olyan dologgal, ami legjobb tudása szerint rettenetesen egészséges, többek között füstölt hússal és sok zöldséggel, a hagyma pedig bár csípős volt nyersen, ennyit főzve már kellemes, édeskés mellékízt ad a levesnek, amelynek levében ereje régen feloldódott és semmivé foszlott.
Ezen kívül pedig hát igazság szerint, semmivel sem lesz finomabb, ha még tovább áll felette, kavargatja, fűszerezgeti akár órákon keresztül. Sőt, ha valamitől, legutóbbitól aztán biztosan tényleg nem lesz jobb. Ugyan a fűszerek nagyon fontosak, mégis, azt már egész kislány korában megtanulta, hogy ilyen téren a kevesebb a legtöbbször tényleg több. Étele válogatja persze, de főleg levesek esetében, kellemesebb és lágyabb ízű végeredmény születik, ha egyetlen hozzávaló sem dominálja túl, vagy pedig a túl sok fűszertől nincsen annyira kaotikus íze, hogy az már semmiképpen sem nevezhető finomnak.
Bárhogy is, az alaplé nagyjából összeállt, most már csak rá kell majd melegítenie, és átfőznie a vacsorához még egyszer, de mindez persze még ráér.
Közben kivesz egy száraz gallyat a főzéshez odakészítettek közül és elgondolkodva nézegeti, felidézve mindent, amit Nimeriltől tanult. Ahogyan próbál koncentrálni idebent a házban mintha kissé máshogy érezné a földet, mint odakint a szabadban, ettől függetlenül, ha kicsit erősebben összpontosít tudja, hogy sikerülhet a varázslat, amit létre akar hozni. Ugyan teljesen logikus, hogy a szabadban nagyobb az ereje a földnek, mint bent egy házban, mégis úgy gondolja, hogy ilyesmi főleg csak akkor lehet zavaró, ameddig valaki tanul, erősebb összpontosítással, és ha eléggé megismeri már a mágiának ezt az ágát, ez a nehézség is könnyedén legyőzhető. Végül is, a holdnak sem kell fent lennie az égen ahhoz, hogy meg tudja idézni és használni az erejét.
A száraz ágat mindenesetre magával viszi a rendelőbe, bár miközben megy, kicsit bután érzi magát, mintha úgy osonna Intath felségterülete felé, mint aki valamit el szeretne lopni onnan, pedig igazából csak abban nem biztos, hogy az elf örülni fog annak, ha megzavarja őt munka közben. De hát úgy érzi már elég időt eltöltött Viellel kettesben, nyilván az is eltartott valameddig ameddig eltámogatta őt a vizsgálat helyszínére, maga a vizsgálat sem néhány perc lehetett, a lényeg, hogy épp elég idő eltelt már ahhoz, hogy benézzen hozzájuk, és megkérdezze, segíthet-e valamiben.
Különben is Nimeril elment, és bár egy ideig nagyon jól elterelte a figyelmét, illetve az új mágiaág tanulásának az izgalma is magával ragadta, most újra aggódik a lányért és tudni akarja, hogy mi van vele.
Mégis kissé tán bátortalanul kopog és nyitja ki az ajtót. Aztán óvatosan lép be, bár annyiból bátran, hogy nem fél attól, hogy a tündérlányt levetkőzve találná itt a vizsgálat miatt, amikor neki sem kellett, pont csak annyira, hogy ne érezze magát zavarban, Intath mégis rendesen hozzáférjen mindenhez, amit éppen vizsgálni akar.
Akkor sikerül megérkeznie, amikor Intath kitölt valami orvosságot a lánynak. Csak azon csodálkozik kicsit, hogy miért tölt magának is, amikor nyilván nem lehet ugyanaz a baja, mint Vielnek. Ha viszont nem orvosság, miért itatja vele?
Fogas kérdések ezek, de sokat azért nem mereng el rajtuk, még csak nem is kérdez rá erre, pedig azért kicsit fúrja az oldalát a kíváncsiság.*
- Remélem nem zavarok. *mondja inkább.* Ugye nincs nagy baj? Tudok segíteni valamiben? *kérdez inkább csak ennyit, bár elhatározza, hogy akkor sem hagyja könnyen kidobni magát, ha éppen zavar. Nem szívesen vitatkozna újra az elffel, de talán Viel örülne neki, ha itt lenne ő is, illetve nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy tényleg tud segíteni valamit, azon kívül is, hogy levest főz odakint a betegnek.*
489. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-25 20:34:34
Üzenet elküldve: 2021-11-25 20:34:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1591
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1591
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
*Bár a doki szereti a rosszlányokat és más esetben szívesen hallana róluk most látszik rajta, hogy a figyelmét Viel vizsgálata vonja el. Akinek megnyugtatása érdekében belemegy az annyira nem is különleges igényekbe is. Ha a kezelés mikéntjéről vagy hasonló szakmai dolgokról lenne szó amiben megkérdőjelezné a férfi tudását akkor sértődés lenne a vége, de így még nincs gond. Megérti ha valakinek kellemetlen, hogy tehetetlenül kell feküdnie míg valaki a szájában turkál. Jobb ha tudja legalább, hogy mi történik. Elkezdődik a vizsgálat. Viel tényleg jól tűri, Int ígéretéhez híven narrálja minden cselekedetét és mikor úgy látja, hogy a lány valamit szeretne akkor hagyja is szóhoz jutni.*
-Fájt?
*Kicsit meg is lepődik hisz még nem is ott piszkálódott. Persze aztán el lesz magyarázva a helyzet. Értőn bólint is.*
-Értem. Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Ügyes vagy. Akkor igyekszem gyorsan végezni.
*Azzal folytatja is a tevékenységét. Arra azért odafigyel, hogy ne siesse el a vizsgálatot. De csak eljutnak a legrosszabb részéhez. Látszik a másikon, hogy nem esik jól neki a piszkálás. A férfi pedig bár egy kicsit még mozgatja, de nem kínozza sokáig. Hamar felegyenesedik és az eddig használt pálcikát egy hanyag mozdulattal az egyik asztalon lévő tálkára dobja és nekiáll forgolódni ott miközben mesél.*
-Ezzel végeztünk kezdődhet a rosszabb rész. Ki kell húzni. Előbb jön egy kis fájdalomcsillapító*Közben két feles poharat meg egy üveget benne átlátszó folyadékkal elő szed. Az üveg dugóját foggal kihúzza tölt a két pohárba majd a dugót vissza.*Egyet neked, hogy ne fájjon. Tudom, hogy nem lesz jó ne is szokj rá!*Adja át a feles pohárnyi pityókaszeszt.*A másik meg az enyém, hogy biztosabb legyen a kezem. Próbáld egybe lehúzni. Na, hajrá!
*Azzal vigyorogva megpróbál koccintani és lehúzza a szeszt. A kellemes égető érzés végigfut a torkán és le a gyomrába. Számára ez tényleg csak az érzés miatt van. Részeg nem lesz tőle.*
-Na még egyet. Aztán ha kihúztuk majd jön az utolsó. Az rosszabb lesz mert marni is fogja a sebet, de cserébe fertőtlenít. A jó kislány megissza amit a doktorbácsi ad.
*Azzal tölti is a következőt kettejüknek.*
*Bár a doki szereti a rosszlányokat és más esetben szívesen hallana róluk most látszik rajta, hogy a figyelmét Viel vizsgálata vonja el. Akinek megnyugtatása érdekében belemegy az annyira nem is különleges igényekbe is. Ha a kezelés mikéntjéről vagy hasonló szakmai dolgokról lenne szó amiben megkérdőjelezné a férfi tudását akkor sértődés lenne a vége, de így még nincs gond. Megérti ha valakinek kellemetlen, hogy tehetetlenül kell feküdnie míg valaki a szájában turkál. Jobb ha tudja legalább, hogy mi történik. Elkezdődik a vizsgálat. Viel tényleg jól tűri, Int ígéretéhez híven narrálja minden cselekedetét és mikor úgy látja, hogy a lány valamit szeretne akkor hagyja is szóhoz jutni.*
-Fájt?
*Kicsit meg is lepődik hisz még nem is ott piszkálódott. Persze aztán el lesz magyarázva a helyzet. Értőn bólint is.*
-Értem. Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Ügyes vagy. Akkor igyekszem gyorsan végezni.
*Azzal folytatja is a tevékenységét. Arra azért odafigyel, hogy ne siesse el a vizsgálatot. De csak eljutnak a legrosszabb részéhez. Látszik a másikon, hogy nem esik jól neki a piszkálás. A férfi pedig bár egy kicsit még mozgatja, de nem kínozza sokáig. Hamar felegyenesedik és az eddig használt pálcikát egy hanyag mozdulattal az egyik asztalon lévő tálkára dobja és nekiáll forgolódni ott miközben mesél.*
-Ezzel végeztünk kezdődhet a rosszabb rész. Ki kell húzni. Előbb jön egy kis fájdalomcsillapító*Közben két feles poharat meg egy üveget benne átlátszó folyadékkal elő szed. Az üveg dugóját foggal kihúzza tölt a két pohárba majd a dugót vissza.*Egyet neked, hogy ne fájjon. Tudom, hogy nem lesz jó ne is szokj rá!*Adja át a feles pohárnyi pityókaszeszt.*A másik meg az enyém, hogy biztosabb legyen a kezem. Próbáld egybe lehúzni. Na, hajrá!
*Azzal vigyorogva megpróbál koccintani és lehúzza a szeszt. A kellemes égető érzés végigfut a torkán és le a gyomrába. Számára ez tényleg csak az érzés miatt van. Részeg nem lesz tőle.*
-Na még egyet. Aztán ha kihúztuk majd jön az utolsó. Az rosszabb lesz mert marni is fogja a sebet, de cserébe fertőtlenít. A jó kislány megissza amit a doktorbácsi ad.
*Azzal tölti is a következőt kettejüknek.*
488. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-24 00:51:44
Üzenet elküldve: 2021-11-24 00:51:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Fogas kérdés//
- Semmi, semmi. *Viel biztosan nem rossz lány, mondjon bárki bármit. Jó, az, hogy nem szólt időben a bajáról, elég nagy butaság volt, de tudja, hogy Intath később sem fogja rosszaságként felemlegetni, inkább megpróbál segíteni. Éppen ezért a lány nem is megy a részletekbe, hanem hagyja, hadd tegye a dolgát. És nem is érkezhet rá panasz, mert a szőke elf doki még abba is belemegy, hogy Viel speciális feltételeinek megfeleljen. Ami azért jó, mert a lány így már sokkal kevésbé fél attól, hogy a nagy gyógyítási lendületben a tudta nélkül történik majd valami szörnyűség.*
- Rendben. *Mondja nagyon komolyan és határozottan. Aztán már nem mond semmi mást, mert kitátja a száját. Furcsa, hogy a kis pálcika odabent kopácsol, mert alig érezni valamit, valószínűleg ez lehet a jó fogacskák sajátossága. Azonban minél tovább tátja a száját a lány, a beszökő hűvös levegőtől annál jobban lüktet minden arrafelé. Az ínye is hasonló a rossz fognál, mint másutt, a szokásos módon rugalmas is, nem érzékeny, csak pirosas színe van.*
- Ö… *Motyogja, hogy szóhoz jusson, hátha ezzel eléri, hogy a pálcika nélkül hagyják beszélni. Kicsit fintorog, látszik, hogy valami nem túl kellemes.* A környező fogaim nem csinálnak semmit, de ott mélyen minden dübörög valahogy, mintha a szívem lenne. *A duci arcára mutat, ott, ahol jobb oldalt alul a fogak vannak.* És ha hideg éri, még jobban. Most is csinálja.
*Persze ezután kinyitja megint, mert hát kellemetlenség ide vagy oda, a valós problémával még nem is foglalkoztak. A törött fogacska most igazán nagy pácban van, mert Intath pálcikája felé indul. Ha beszélni tudna ez a kis gazfickó, valószínűleg azt kiabálná, hogy „hagyjál békén, de nagyon sürgősen”, sőt, lehet, hogy fityiszt is mutatna, mert amint akár egy kicsit is meg lesz kocogtatva, éles nyilallást produkál. No, nem olyat, hogy a lány elugrana tőle, de azért jelzésértékűt – aztán még egy-kettő óvatosabb lüktetésbe telik, hogy lenyugodjon. Viel nem mocorog, nem sipog, de azért mordul egy aprót. Sok ennél kellemesebb dolgot tud elképzelni.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.24 00:52:42
- Semmi, semmi. *Viel biztosan nem rossz lány, mondjon bárki bármit. Jó, az, hogy nem szólt időben a bajáról, elég nagy butaság volt, de tudja, hogy Intath később sem fogja rosszaságként felemlegetni, inkább megpróbál segíteni. Éppen ezért a lány nem is megy a részletekbe, hanem hagyja, hadd tegye a dolgát. És nem is érkezhet rá panasz, mert a szőke elf doki még abba is belemegy, hogy Viel speciális feltételeinek megfeleljen. Ami azért jó, mert a lány így már sokkal kevésbé fél attól, hogy a nagy gyógyítási lendületben a tudta nélkül történik majd valami szörnyűség.*
- Rendben. *Mondja nagyon komolyan és határozottan. Aztán már nem mond semmi mást, mert kitátja a száját. Furcsa, hogy a kis pálcika odabent kopácsol, mert alig érezni valamit, valószínűleg ez lehet a jó fogacskák sajátossága. Azonban minél tovább tátja a száját a lány, a beszökő hűvös levegőtől annál jobban lüktet minden arrafelé. Az ínye is hasonló a rossz fognál, mint másutt, a szokásos módon rugalmas is, nem érzékeny, csak pirosas színe van.*
- Ö… *Motyogja, hogy szóhoz jusson, hátha ezzel eléri, hogy a pálcika nélkül hagyják beszélni. Kicsit fintorog, látszik, hogy valami nem túl kellemes.* A környező fogaim nem csinálnak semmit, de ott mélyen minden dübörög valahogy, mintha a szívem lenne. *A duci arcára mutat, ott, ahol jobb oldalt alul a fogak vannak.* És ha hideg éri, még jobban. Most is csinálja.
*Persze ezután kinyitja megint, mert hát kellemetlenség ide vagy oda, a valós problémával még nem is foglalkoztak. A törött fogacska most igazán nagy pácban van, mert Intath pálcikája felé indul. Ha beszélni tudna ez a kis gazfickó, valószínűleg azt kiabálná, hogy „hagyjál békén, de nagyon sürgősen”, sőt, lehet, hogy fityiszt is mutatna, mert amint akár egy kicsit is meg lesz kocogtatva, éles nyilallást produkál. No, nem olyat, hogy a lány elugrana tőle, de azért jelzésértékűt – aztán még egy-kettő óvatosabb lüktetésbe telik, hogy lenyugodjon. Viel nem mocorog, nem sipog, de azért mordul egy aprót. Sok ennél kellemesebb dolgot tud elképzelni.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.24 00:52:42
487. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-22 20:11:54
Üzenet elküldve: 2021-11-22 20:11:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Helyzetjelentés//
*Nem rohan be papírért, hogy jegyzetelhessen rá, mert ezzel már nem szeretné feltartani a lányt, de éppen ezért körülbelül úgy figyel minden egyes szóra és mozdulatra, amit mond és mutat neki, mintha az élete múlna rajta. Ha úgy adódik el is ismétli, amit tőle hall, biztosan abban, hogy így jobban rögződik majd benne a kapott információ, közben pedig észre sem veszi, hogy mennyire megy az idő.
Csak néha jut eszébe a szerencsére kis tűz fölé odarakott leves, de nagyon nem aggódik miatta, hiszen sokszor odahaza édesanyja is hasonlóképpen főzött, amikor dolga volt éppen kint a kertben, vagy mondjuk valamilyen szertásra készült a házuk közelében.*
- Hihetetlen, hogy mennyi hasznos varázslat! *mondja hangosan és lelkesen két újabb ige, és varázslat tanulása közben.* Kislány korom óta vonzódom a holdhoz, ezért természetes volt, hogy holdmágiát fogok tanulni. Aztán a városban tanultak is arról győztek meg, hogy ezt érdemes, mivel erős védőmágia. Igazából bele sem gondoltam, hogy más ágak milyenek lehetnek, így azt sem gondoltam volna soha, hogy milyen sok szép és hasznos varázslata van a földnek is. Nagyon örülök, hogy találkoztam veled. *meséli és mondja, miközben ismét csak örül a dicséretnek. Hiába, édesanyján és talán Laun, Thimen és Intathon kívül nem túl sokan kényeztették hasonlóval az életben, így természetesen minden egyes dicsérő szónak örül most is, ahogyan bármikor máskor is szokott.*
- Te pedig nagyon jó tanár vagy, hidd el! *viszonozza is a bókot, miszerint jó tanítvány, és reméli látszik rajta, hogy teljesen komolyan gondolja, nem csak udvariasságból mondja.
Aztán tanulnak tovább, de nem csak a tanultak gondolkodtatják el, hanem Nimerilnek azok a szavai is, amiket szinte csak mellékesen mond az éppen tanult varázslattal kapcsolatban, ami jó eséllyel az egyik kedvence lesz majd, amennyiben tényleg úgy működik, ahogyan képzeli.*
- Igazad lehet. Eleve van valami mágikus abban a helyben a fákon kívül is. *mondja, és bár neki eddig elég rossz emlékei fűződnek csak ahhoz a tisztáshoz, amiről a lény beszél most nem hagyja, hogy azok elrontsák ezeket a szép pillanatokat. Különben is, valahol megnyugtatja a tudat, hogy ha most kerülne ugyanabba a helyzetbe, mint legutóbb, akkor már meg tudná védeni magát is és Aleniát is. Annyi időt mindenképpen képes lenne az általa ismert varázslatokkal nyerni, hogy legalább el tudjanak szaladni az őket körülvevő fegyveresek elől.*
- Rokonlelkek lehetünk, mert én is így érzem. *mondja aztán, amikor a lány arról beszél, hogy szinte beleborzong abba, hogy mi mindent tanulhatnak még.* És persze mindenképpen kipróbálom nem sokkal később. Legkevesebb egy fát mindenképpen ki fogok ma varázsolni a földből. Alig várom, hogy megmutathassam a többieknek. Aztán pedig megbeszélem velük, hogy hová milyen fákat szeretnének. Tényleg rengeteg lehetőség rejlik ebben. Nagy lépés afelé is, hogy teljesen önellátók legyünk, de akár egész erdőket is telepíthetnék egy magam. Egészen hihetetlen!
*Aztán persze lelkes diákként figyel tovább, ismételve továbbra is az elhangzottakat, hogy biztosan megjegyezze őket.*
- Már alig várom. *mondja aztán a lánynak a mostani tanításhoz nem teljesen kapcsolódó megjegyzésére, és valóban alig várja, hogy együtt utazzanak a toronyhoz. Mivel pedig Nimeril nem mondja, hogy mi az a tárgy, ami megkönnyítené a földmágia tanulását nem kíváncsiskodik, bár nagyon fúrja az oldalát a kíváncsiság persze.
~ Talán valami amulett lehet. ~ jut erre magában végül, mielőtt még eljönne a búcsúnak a perce.*
- Persze, semmiképpen nem felejtem el, mindenképpen átadom az üzeneted. *ígéri meg ekkor.*
- Köszönöm szépen még egyszer a tanítást! Remélem, hogy legközelebb már meghálálhatom. Vigyázz magadra hazafelé az úton! *búcsúzik el a lánytól, még integet is neki, ha visszanéz, aztán vidáman dúdolva magában visszaindul a konyhába.
A kis lángon odarakott leves, eddigre már majdnem kifutott, noha a tűz szinte ki is aludt alatta. Kicsit leveszi róla, megkóstolja, felönti valamennyi vízzel, hogy pótolja az elfőtt levet, aztán óvatosan megfűszerezi, hogy véletlenül se fűszerezze túl. Ezek után rak még egy kicsit a tűzre, miközben továbbra is jókedvűen dúdolgat.
Már csak az árnyékolja be a boldogságát, hogy Vielért aggódik, de reméli, hogy Intath azóta már gondoskodott róla, és a tündérlány már jobban van.
Szinte már el is felejtette a lelkes tanulás közben, hogy az elf és ő nem teljesen békében váltak el egymástól, csak most jut eszébe, amikor azon gondolkodik, hogy lassan újra be kellene néznie a rendelőbe, és megkérdezni, hogy hogy van Viel és mi baja egyáltalán? Azt is, hogy segíthet-e valamiben. Lehet Intath nem fog örülni neki, ettől még jól jöhet a segítsége, főleg, ha kis tanonca még nem került elő.
Viszont a leves sem fő meg magától, így most még inkább azzal foglalkozik. Visszarakja a tűzre, majd immár gondosan vigyáz rá és kavargatja, remélve, hogy tényleg olyan finom lesz majd, mint amilyet a tündérlány megérdemel.*
*Nem rohan be papírért, hogy jegyzetelhessen rá, mert ezzel már nem szeretné feltartani a lányt, de éppen ezért körülbelül úgy figyel minden egyes szóra és mozdulatra, amit mond és mutat neki, mintha az élete múlna rajta. Ha úgy adódik el is ismétli, amit tőle hall, biztosan abban, hogy így jobban rögződik majd benne a kapott információ, közben pedig észre sem veszi, hogy mennyire megy az idő.
Csak néha jut eszébe a szerencsére kis tűz fölé odarakott leves, de nagyon nem aggódik miatta, hiszen sokszor odahaza édesanyja is hasonlóképpen főzött, amikor dolga volt éppen kint a kertben, vagy mondjuk valamilyen szertásra készült a házuk közelében.*
- Hihetetlen, hogy mennyi hasznos varázslat! *mondja hangosan és lelkesen két újabb ige, és varázslat tanulása közben.* Kislány korom óta vonzódom a holdhoz, ezért természetes volt, hogy holdmágiát fogok tanulni. Aztán a városban tanultak is arról győztek meg, hogy ezt érdemes, mivel erős védőmágia. Igazából bele sem gondoltam, hogy más ágak milyenek lehetnek, így azt sem gondoltam volna soha, hogy milyen sok szép és hasznos varázslata van a földnek is. Nagyon örülök, hogy találkoztam veled. *meséli és mondja, miközben ismét csak örül a dicséretnek. Hiába, édesanyján és talán Laun, Thimen és Intathon kívül nem túl sokan kényeztették hasonlóval az életben, így természetesen minden egyes dicsérő szónak örül most is, ahogyan bármikor máskor is szokott.*
- Te pedig nagyon jó tanár vagy, hidd el! *viszonozza is a bókot, miszerint jó tanítvány, és reméli látszik rajta, hogy teljesen komolyan gondolja, nem csak udvariasságból mondja.
Aztán tanulnak tovább, de nem csak a tanultak gondolkodtatják el, hanem Nimerilnek azok a szavai is, amiket szinte csak mellékesen mond az éppen tanult varázslattal kapcsolatban, ami jó eséllyel az egyik kedvence lesz majd, amennyiben tényleg úgy működik, ahogyan képzeli.*
- Igazad lehet. Eleve van valami mágikus abban a helyben a fákon kívül is. *mondja, és bár neki eddig elég rossz emlékei fűződnek csak ahhoz a tisztáshoz, amiről a lény beszél most nem hagyja, hogy azok elrontsák ezeket a szép pillanatokat. Különben is, valahol megnyugtatja a tudat, hogy ha most kerülne ugyanabba a helyzetbe, mint legutóbb, akkor már meg tudná védeni magát is és Aleniát is. Annyi időt mindenképpen képes lenne az általa ismert varázslatokkal nyerni, hogy legalább el tudjanak szaladni az őket körülvevő fegyveresek elől.*
- Rokonlelkek lehetünk, mert én is így érzem. *mondja aztán, amikor a lány arról beszél, hogy szinte beleborzong abba, hogy mi mindent tanulhatnak még.* És persze mindenképpen kipróbálom nem sokkal később. Legkevesebb egy fát mindenképpen ki fogok ma varázsolni a földből. Alig várom, hogy megmutathassam a többieknek. Aztán pedig megbeszélem velük, hogy hová milyen fákat szeretnének. Tényleg rengeteg lehetőség rejlik ebben. Nagy lépés afelé is, hogy teljesen önellátók legyünk, de akár egész erdőket is telepíthetnék egy magam. Egészen hihetetlen!
*Aztán persze lelkes diákként figyel tovább, ismételve továbbra is az elhangzottakat, hogy biztosan megjegyezze őket.*
- Már alig várom. *mondja aztán a lánynak a mostani tanításhoz nem teljesen kapcsolódó megjegyzésére, és valóban alig várja, hogy együtt utazzanak a toronyhoz. Mivel pedig Nimeril nem mondja, hogy mi az a tárgy, ami megkönnyítené a földmágia tanulását nem kíváncsiskodik, bár nagyon fúrja az oldalát a kíváncsiság persze.
~ Talán valami amulett lehet. ~ jut erre magában végül, mielőtt még eljönne a búcsúnak a perce.*
- Persze, semmiképpen nem felejtem el, mindenképpen átadom az üzeneted. *ígéri meg ekkor.*
- Köszönöm szépen még egyszer a tanítást! Remélem, hogy legközelebb már meghálálhatom. Vigyázz magadra hazafelé az úton! *búcsúzik el a lánytól, még integet is neki, ha visszanéz, aztán vidáman dúdolva magában visszaindul a konyhába.
A kis lángon odarakott leves, eddigre már majdnem kifutott, noha a tűz szinte ki is aludt alatta. Kicsit leveszi róla, megkóstolja, felönti valamennyi vízzel, hogy pótolja az elfőtt levet, aztán óvatosan megfűszerezi, hogy véletlenül se fűszerezze túl. Ezek után rak még egy kicsit a tűzre, miközben továbbra is jókedvűen dúdolgat.
Már csak az árnyékolja be a boldogságát, hogy Vielért aggódik, de reméli, hogy Intath azóta már gondoskodott róla, és a tündérlány már jobban van.
Szinte már el is felejtette a lelkes tanulás közben, hogy az elf és ő nem teljesen békében váltak el egymástól, csak most jut eszébe, amikor azon gondolkodik, hogy lassan újra be kellene néznie a rendelőbe, és megkérdezni, hogy hogy van Viel és mi baja egyáltalán? Azt is, hogy segíthet-e valamiben. Lehet Intath nem fog örülni neki, ettől még jól jöhet a segítsége, főleg, ha kis tanonca még nem került elő.
Viszont a leves sem fő meg magától, így most még inkább azzal foglalkozik. Visszarakja a tűzre, majd immár gondosan vigyáz rá és kavargatja, remélve, hogy tényleg olyan finom lesz majd, mint amilyet a tündérlány megérdemel.*
486. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-21 18:09:27
Üzenet elküldve: 2021-11-21 18:09:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 732
OOC üzenetek: 494
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 732
OOC üzenetek: 494
Játékstílus: Megfontolt
//Helyzetjelentés//
* Végül mégiscsak egyet értenek a lázadással kapcsolatban. Jelen helyzetben a még a jövőnél is fontosabb a jelen, elvégre most fognak majd tanulni valamit. Többet hát nem is fecséreli a tanonc az idejét holmi elmúlt időszakon. Még ha akarná, se lenne rá ideje, hogy részletesebben bele merüljenek ilyesmibe. Hát még így, hogy nem is akar, meg persze idejük sincsen. Tehát a mágiára koncentrálnak, amit elég sajátos módon óhajt átadni. Nestar mester érintés nélkül is rávezette erre, de igazából kíváncsi Nimeril. Még úgyis, hogy igyekszik kerülni másokkal a testi kontaktusokat, amibe a kézfogás is bele tartozik. Most viszont koncentrálnak, tehát nem csak egy sima érintkezés lesz. Lényegében ez is egy nagy kísérlet. Egy kísérlet, ami meglepően jól sikerül. Saját részről is érzi, hogy most sikerrel jártak mind a ketten. Ezt megerősíti Luninari is.*
- Ugyan nincs mit. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint átadni mindent, amit csak tudtam. Jó tanítvány vagy, de persze, ahogy említetted is nem elhanyagolható, hogy már nem volt számodra ismeretlen a mágia tanulás folyamata.* Elégedetten mosolyogva hallgatja, ahogy a lány saját élményeiről beszél lelkesen. Pont ilyen volt, csak Nestar mester közelében azért vissza kellet fognia magát, mert a mester igencsak komoly egyén. Nem is igazán emlékszik, hogy találkozott volna nála komolyabb, személlyel korábban. Ha még csak komoly lenne, az még hagyján is volna, de mindezek mellett még egy hihetetlenül nagy lángelme, aki felnyitotta Nimeril szemét, hogy mennyire érdekes módokon lehet felhasználni néhány egyszerű mágiát. Egyértelmű, hogy ha bárki rákérdez arra, hogy ki az ő példaképe, akkor kérdés nélkül vágja rá a Nestar Erefiz nevet. Ami külön számára is érdekes a lelkes fajtárs szavaiban az a holdmágia említése. A földet ő már ismeri, még ha nem is olyan mélyrehatóan, de régebb óta, mint a nyuszis leány. A hold ág esetében, viszont fordított a helyzet, mert ott ő a zöldfülű és Luni a mester.*
- Igazán? Kíváncsian várom, hogy megismerjem, legszívesebben már most neki is látnék, de türtőztetnem kell magam. Egyszerre egy dologra fókuszálok.* Az ág tanulásról, lassan áttérnek a konkrét varázslatokra, ahol is az egyik nagyon is megtetszik a lánynak.*
- Nekem is személyes kedvencem az az ige. A benne rejlő lehetőségek határtalanok. Szerintem pont ezt az igét használták az erdőszélen lévő tisztás létrehozásához is. Azok a fák a túlságosan is szabályos rendben vannak ott. Valószínűleg nem a véletlen műve az ott. De el is kanyarodtam, a lényeg, hogy soha nem tudhatod, hogy mikor lenne szükséged egy fára, egy egyszerű magot meg bárhol találhatunk, vagy könnyedén vihetünk is magunkkal. Szerintem jó döntést hoztál.* Azokat a varázslatokat, amik elnyerték még a tetszését tanítványának a fanevelésen kívül, igyekszik jól átadni neki. Elmondja neki az igéket, ha kell azt is megvárja, hogy felírja őket, valamint ha szükséges, akkor bemutatja, hogy milyen mozdulatokkal hívhatja őket elő. Némelyiknél ez is fontos, mert hiába várja a jó mágus a hatást, ha rosszul próbálja meg elsütni az igét. Ennek is szépen lassan a végére érnek, ami azt jelenti, hogy lassan ideje lesz indulni.*
- Mindenképpen, ahogy ígértem még elmegyünk Arborg mester lebegő tornyába is. Akkora hozok valamit, amitől jobban megy majd a tanulás. Addig meg élvezd ki azt a tudást, amire ma szert tettél. Próbálgasd, amit lehet, hogy jobban rögzüljön. Bevallom én magam is alig vártam, hogy aznap, amikor elsőnek tanultam Nestar mestertől, hogy szabadulhassak és rápróbáljak a friss tudásra. Ha pedig bele gondolok, hogy ez még semmi, csupán az egész tetejét karcoljuk, akkor megborzongok.* Meg is borzong, mert bele gondolt.*
- Na jól van megyek én akkor. Legközelebb akkor majd többet beszélgetünk. Légy jó és vigyáz magadra, meg a többiekre is. Ja és ne feled, hogy a gyerek nálam van.* Emlékezteti a legfontosabbra még indulás előtt Nimeril, mert konkrétan ez volt az egyik fő oka az érkezésének. Ezt követően még vett egy pillantást a ligetre, majd hátat fordít és neki lát haza ballagni a városba. Hosszú nap volt és még nincs vége. Be kell néznie a kovácsműhelybe is, hogy mire jutottak a kérésével.*
* Végül mégiscsak egyet értenek a lázadással kapcsolatban. Jelen helyzetben a még a jövőnél is fontosabb a jelen, elvégre most fognak majd tanulni valamit. Többet hát nem is fecséreli a tanonc az idejét holmi elmúlt időszakon. Még ha akarná, se lenne rá ideje, hogy részletesebben bele merüljenek ilyesmibe. Hát még így, hogy nem is akar, meg persze idejük sincsen. Tehát a mágiára koncentrálnak, amit elég sajátos módon óhajt átadni. Nestar mester érintés nélkül is rávezette erre, de igazából kíváncsi Nimeril. Még úgyis, hogy igyekszik kerülni másokkal a testi kontaktusokat, amibe a kézfogás is bele tartozik. Most viszont koncentrálnak, tehát nem csak egy sima érintkezés lesz. Lényegében ez is egy nagy kísérlet. Egy kísérlet, ami meglepően jól sikerül. Saját részről is érzi, hogy most sikerrel jártak mind a ketten. Ezt megerősíti Luninari is.*
- Ugyan nincs mit. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint átadni mindent, amit csak tudtam. Jó tanítvány vagy, de persze, ahogy említetted is nem elhanyagolható, hogy már nem volt számodra ismeretlen a mágia tanulás folyamata.* Elégedetten mosolyogva hallgatja, ahogy a lány saját élményeiről beszél lelkesen. Pont ilyen volt, csak Nestar mester közelében azért vissza kellet fognia magát, mert a mester igencsak komoly egyén. Nem is igazán emlékszik, hogy találkozott volna nála komolyabb, személlyel korábban. Ha még csak komoly lenne, az még hagyján is volna, de mindezek mellett még egy hihetetlenül nagy lángelme, aki felnyitotta Nimeril szemét, hogy mennyire érdekes módokon lehet felhasználni néhány egyszerű mágiát. Egyértelmű, hogy ha bárki rákérdez arra, hogy ki az ő példaképe, akkor kérdés nélkül vágja rá a Nestar Erefiz nevet. Ami külön számára is érdekes a lelkes fajtárs szavaiban az a holdmágia említése. A földet ő már ismeri, még ha nem is olyan mélyrehatóan, de régebb óta, mint a nyuszis leány. A hold ág esetében, viszont fordított a helyzet, mert ott ő a zöldfülű és Luni a mester.*
- Igazán? Kíváncsian várom, hogy megismerjem, legszívesebben már most neki is látnék, de türtőztetnem kell magam. Egyszerre egy dologra fókuszálok.* Az ág tanulásról, lassan áttérnek a konkrét varázslatokra, ahol is az egyik nagyon is megtetszik a lánynak.*
- Nekem is személyes kedvencem az az ige. A benne rejlő lehetőségek határtalanok. Szerintem pont ezt az igét használták az erdőszélen lévő tisztás létrehozásához is. Azok a fák a túlságosan is szabályos rendben vannak ott. Valószínűleg nem a véletlen műve az ott. De el is kanyarodtam, a lényeg, hogy soha nem tudhatod, hogy mikor lenne szükséged egy fára, egy egyszerű magot meg bárhol találhatunk, vagy könnyedén vihetünk is magunkkal. Szerintem jó döntést hoztál.* Azokat a varázslatokat, amik elnyerték még a tetszését tanítványának a fanevelésen kívül, igyekszik jól átadni neki. Elmondja neki az igéket, ha kell azt is megvárja, hogy felírja őket, valamint ha szükséges, akkor bemutatja, hogy milyen mozdulatokkal hívhatja őket elő. Némelyiknél ez is fontos, mert hiába várja a jó mágus a hatást, ha rosszul próbálja meg elsütni az igét. Ennek is szépen lassan a végére érnek, ami azt jelenti, hogy lassan ideje lesz indulni.*
- Mindenképpen, ahogy ígértem még elmegyünk Arborg mester lebegő tornyába is. Akkora hozok valamit, amitől jobban megy majd a tanulás. Addig meg élvezd ki azt a tudást, amire ma szert tettél. Próbálgasd, amit lehet, hogy jobban rögzüljön. Bevallom én magam is alig vártam, hogy aznap, amikor elsőnek tanultam Nestar mestertől, hogy szabadulhassak és rápróbáljak a friss tudásra. Ha pedig bele gondolok, hogy ez még semmi, csupán az egész tetejét karcoljuk, akkor megborzongok.* Meg is borzong, mert bele gondolt.*
- Na jól van megyek én akkor. Legközelebb akkor majd többet beszélgetünk. Légy jó és vigyáz magadra, meg a többiekre is. Ja és ne feled, hogy a gyerek nálam van.* Emlékezteti a legfontosabbra még indulás előtt Nimeril, mert konkrétan ez volt az egyik fő oka az érkezésének. Ezt követően még vett egy pillantást a ligetre, majd hátat fordít és neki lát haza ballagni a városba. Hosszú nap volt és még nincs vége. Be kell néznie a kovácsműhelybe is, hogy mire jutottak a kérésével.*
485. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-20 12:25:32
Üzenet elküldve: 2021-11-20 12:25:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Helyzetjelentés//
*Amióta eljött otthonról, találkozott már sokszor olyan elfekkel, akiket őszintén megkedvelt és össze is barátkozott velük, és akik nem csak kedvesek voltak vele, hanem önmagukkal egyenrangúnak is kezelték. Nyilván ők is megértették, amit mesélt nekik, mégis, hogy milyen hátrányai lehetnek néha a félvér létnek, arról valahogy egész más egy másik félvérrel beszélgetni, mint bárki mással.
Most is tudja, hogy Nimeril pontosan megérti, azt is, amit erről és a nemesekről mond, valamint azt is, amit a múltjáról megoszt vele. Ő legalábbis nem nagyon érzékel különbséget a véleményük között. Maga is úgy gondolja például, hogy akkora dühös tömeg, amekkora aznap éjjel ellepte a várost, nem alakul ki csak úgy, és senki nem fog elkezdeni pusztán unalmában lázadozni és gyújtogatni. Legalábbis, nem ilyen sokan egyszerre.
Más részről abban is igaza van a lánynak, hogy szerencsére mindez már a múlt.*
- Persze, ebben igazad van. Keveset éltem a városban ahhoz, hogy igazán meg tudjam ismerni, de nagyjából hasonló következtetésekre jutottam azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett ott. De tényleg hagyjuk is ezt, mert valóban nem vezet sehová. Szerencsére ez már a múlt, és engem is sokkal jobban érdekel a jövő *mondja, bár azzal, hogy a múlton való rágódás nem vezet sehová, nem teljesen ért egyet, hiszen, ha nem gondoljuk át újra a és újra múltat, akkor ugyan hogyan tanulhatnánk a már elkövetett hibákból és kerülhetnénk ki őket a jövőben? Mindezt azonban sem ideje, sem kedve nincsen hosszabban kifejteni, elrontaná vele a számára idilli pillanatot, amikor is tanulhat, ami sokkal kellemesebb és izgalmasabb időtöltés, mivel pedig a lány sietne haza, ehhez hasonló okvetetlenkedésekkel már nem szeretné feltartani.
Aztán nem is csalódik. Figyel, koncentrál, felhasználja minden tapasztalatát, amit mágia-affinitása, valamint a hold ág és varázslatok tanulása közben már kifejlesztett, és ha nem is tett talán teljesen ösztönössé, mégis, sokkal könnyebb koncentrálni most, és mindent kizárni az elméjéből, mint volt az a kezdet kezdetén.
Meglehet a lány érintése is nagy segítségére van ebben, végtére is benne is ott lüktet az az erő, amit ő is éppen meg szeretne tanulni használni.*
- Köszönöm! *jön kicsit zavarba aztán dicsérettől* de hát te is nagyon jól elmagyaráztad. A kezed is sokat segített a koncentrálásban, meg szerencsére nem is az alapoktól kellett kezdenem. És tényleg csodálatos érzés volt! A holdat megnyugtató használni, igazából a földet is, de mégis ez kicsit más. A hold csendesebb, lágyabb, ugyanakkor valahogy hűvös is, de nem kellemetlenül. A föld jobban mozog, közelebb van, hangosabb, bár nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő szó rá, de mindenképpen valami ilyesmi. Itt mintha valóban érezném az életet, valami testetlen, de nagyon határozott erőt, ami átjárja az egészet. De persze igazad van. Tényleg nem igazán lehet szavakkal megragadni az élményt, ezt át kell élni. Ezért is nehéz csak könyvekből tanulni a mágiát, és egyedül próbálkozni.
*Most már érteni véli, hogy miért haladt olyan lassan a toronyban teljesen kezdőként, és miért ment neki kissé nehezen az általa kiválasztott ág elsajátítása. Szerencséje, hogy Maydeleine valóban remek jegyzeteket készített neki a tűz ág varázslatairól, így az ott szerzett tapasztalatoknak köszönhetően, nyilván most már könnyebb lesz az azokban leírtakat is elsajátítania.
Nimeril következő szavaira közben még jobban fellelkesedik.*
- Ez hangzik a legjobban. Tudom, hogy csak meggyorsítja a folyamatot, meg a mag már eleve ott van, mégis kicsit olyan, mintha én magam teremtenék életet. Alig várom, hogy kipróbáljam! Remélem tényleg sikerül megtanulnom majd. *lelkesedik tovább, de hát nem hiszi, hogy van, aki ne lelkesedne a helyében.
Már el is képzeli magában, hogy keres a környéken egy gyümölcsfát, hoz róla gyümölcsöt, vagy akár a kamrából vesz egy almát, megeszi, aztán elveti egy magját. Ezzel a varázslattal, amit a lány tanít neki, akár gyümölcsfa erdőt is teremthetne ide a ligetbe, mindez pedig elég sok lehetőséget rejt magában. Nem feltétlenül a meggazdagodásra gondol, bár azt nem is érti hirtelen, hogy a világ földmágusai miért nem ebből az egyetlen varázslatból élnek, igaz, akár még az is elképzelhető, hogy pontosan ezt teszik.
Mégis, inkább megragadja a fantáziáját az, hogyha tényleg sikerül megtanulnia ezt a varázslatot, akkor akár egész erdőket teremthet, ott ahol kedve tartja. Lehet, hogy éppen azt, ahonnan ő származik, egy földmágus teremtette valaha, mára régen homályba veszett korok egyikében? Ezt mondjuk nem hiszi, de gondolatkísérletnek mindenképpen érdekes, főleg, hogyha belegondol abba, hogy mennyire nem tetszene az otthoniaknak, még édesanyjának sem, aki annyira megértő vele, amennyire csak egy anya lehet a lányával, akit szeret.
Bárhogy is, - és ez szintén nem elhanyagolható szempont, és nem tud nem eszébe jutni azonnal ez is, - ha lenne annyi gyümölcsük, hogy tudjanak belőle eladni, szerezhetnének annyi pénzt, hogy onnantól kezdve mindennek a bővében legyenek, amire csak szükségük lehet itt.
Persze igyekszik lehűteni magát azzal a gondolattal, hogy liget mégiscsak közös otthonuk. Nem növeszthet csak úgy fákat a saját kedvére és lelkes elhatározásból, még akkor sem, ha meg van győződve róla, hogy ez mindannyiuk javát szolgálná. Mindenképpen meg kell majd beszélnie a többiekkel, hogy milyen fa legyen, és hol, meg egyáltalán mennyi. Addig azonban amíg ez nem történik meg, csak egyet fog kivarázsolni a földből, hogy kipróbálja, már amennyiben tényleg sikerül megtanulnia, hogyan kell.*
- Rendben van, figyelek *bólint aztán nagy komoly arccal, remélve, hogy van annyira erős emlékezőképessége, hogy mindent megjegyezzen és fel is tudjon idézni később, amit a lány majd mond neki, bár azt sajnálja, hogy Nimeril már menni készül, mert úgy érzi, egyetlen jó rántotta kissé sovány viszonzás azért, amit tanult, és amit még tanulhat tőle hamarosan. Nem utolsó sorban amúgy is élvezte a társaságát.*
- Viszont, ha legközelebb erre jársz, remélem nem sietsz ennyire és legalább vacsorára meg éjszakára maradsz. Ha kicsit több időnk lesz, majd mesélhetnél azokról a különleges növényekről és állatokról is, amiket említettél. *teszi még hozzá, mert tényleg érdekli a téma, ráadásul sejti, hogy Nimeril is szívesen beszélne róla sokat. Számára persze már a kecske is különleges állatnak számít, de hogy, ahogyan a lány fogalmazott, tudományosan hasznosítható lenne, abban nem teljesen biztos.
Ennél jobban mindenesetre már nem tartja őt szóval, csak erősen figyel, hogy tényleg képes legyen mindent megjegyezni, amit hall, már ezzel is megspórolva magának még egy utat a mocsáron át a toronyba és onnan vissza ide.*
*Amióta eljött otthonról, találkozott már sokszor olyan elfekkel, akiket őszintén megkedvelt és össze is barátkozott velük, és akik nem csak kedvesek voltak vele, hanem önmagukkal egyenrangúnak is kezelték. Nyilván ők is megértették, amit mesélt nekik, mégis, hogy milyen hátrányai lehetnek néha a félvér létnek, arról valahogy egész más egy másik félvérrel beszélgetni, mint bárki mással.
Most is tudja, hogy Nimeril pontosan megérti, azt is, amit erről és a nemesekről mond, valamint azt is, amit a múltjáról megoszt vele. Ő legalábbis nem nagyon érzékel különbséget a véleményük között. Maga is úgy gondolja például, hogy akkora dühös tömeg, amekkora aznap éjjel ellepte a várost, nem alakul ki csak úgy, és senki nem fog elkezdeni pusztán unalmában lázadozni és gyújtogatni. Legalábbis, nem ilyen sokan egyszerre.
Más részről abban is igaza van a lánynak, hogy szerencsére mindez már a múlt.*
- Persze, ebben igazad van. Keveset éltem a városban ahhoz, hogy igazán meg tudjam ismerni, de nagyjából hasonló következtetésekre jutottam azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett ott. De tényleg hagyjuk is ezt, mert valóban nem vezet sehová. Szerencsére ez már a múlt, és engem is sokkal jobban érdekel a jövő *mondja, bár azzal, hogy a múlton való rágódás nem vezet sehová, nem teljesen ért egyet, hiszen, ha nem gondoljuk át újra a és újra múltat, akkor ugyan hogyan tanulhatnánk a már elkövetett hibákból és kerülhetnénk ki őket a jövőben? Mindezt azonban sem ideje, sem kedve nincsen hosszabban kifejteni, elrontaná vele a számára idilli pillanatot, amikor is tanulhat, ami sokkal kellemesebb és izgalmasabb időtöltés, mivel pedig a lány sietne haza, ehhez hasonló okvetetlenkedésekkel már nem szeretné feltartani.
Aztán nem is csalódik. Figyel, koncentrál, felhasználja minden tapasztalatát, amit mágia-affinitása, valamint a hold ág és varázslatok tanulása közben már kifejlesztett, és ha nem is tett talán teljesen ösztönössé, mégis, sokkal könnyebb koncentrálni most, és mindent kizárni az elméjéből, mint volt az a kezdet kezdetén.
Meglehet a lány érintése is nagy segítségére van ebben, végtére is benne is ott lüktet az az erő, amit ő is éppen meg szeretne tanulni használni.*
- Köszönöm! *jön kicsit zavarba aztán dicsérettől* de hát te is nagyon jól elmagyaráztad. A kezed is sokat segített a koncentrálásban, meg szerencsére nem is az alapoktól kellett kezdenem. És tényleg csodálatos érzés volt! A holdat megnyugtató használni, igazából a földet is, de mégis ez kicsit más. A hold csendesebb, lágyabb, ugyanakkor valahogy hűvös is, de nem kellemetlenül. A föld jobban mozog, közelebb van, hangosabb, bár nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő szó rá, de mindenképpen valami ilyesmi. Itt mintha valóban érezném az életet, valami testetlen, de nagyon határozott erőt, ami átjárja az egészet. De persze igazad van. Tényleg nem igazán lehet szavakkal megragadni az élményt, ezt át kell élni. Ezért is nehéz csak könyvekből tanulni a mágiát, és egyedül próbálkozni.
*Most már érteni véli, hogy miért haladt olyan lassan a toronyban teljesen kezdőként, és miért ment neki kissé nehezen az általa kiválasztott ág elsajátítása. Szerencséje, hogy Maydeleine valóban remek jegyzeteket készített neki a tűz ág varázslatairól, így az ott szerzett tapasztalatoknak köszönhetően, nyilván most már könnyebb lesz az azokban leírtakat is elsajátítania.
Nimeril következő szavaira közben még jobban fellelkesedik.*
- Ez hangzik a legjobban. Tudom, hogy csak meggyorsítja a folyamatot, meg a mag már eleve ott van, mégis kicsit olyan, mintha én magam teremtenék életet. Alig várom, hogy kipróbáljam! Remélem tényleg sikerül megtanulnom majd. *lelkesedik tovább, de hát nem hiszi, hogy van, aki ne lelkesedne a helyében.
Már el is képzeli magában, hogy keres a környéken egy gyümölcsfát, hoz róla gyümölcsöt, vagy akár a kamrából vesz egy almát, megeszi, aztán elveti egy magját. Ezzel a varázslattal, amit a lány tanít neki, akár gyümölcsfa erdőt is teremthetne ide a ligetbe, mindez pedig elég sok lehetőséget rejt magában. Nem feltétlenül a meggazdagodásra gondol, bár azt nem is érti hirtelen, hogy a világ földmágusai miért nem ebből az egyetlen varázslatból élnek, igaz, akár még az is elképzelhető, hogy pontosan ezt teszik.
Mégis, inkább megragadja a fantáziáját az, hogyha tényleg sikerül megtanulnia ezt a varázslatot, akkor akár egész erdőket teremthet, ott ahol kedve tartja. Lehet, hogy éppen azt, ahonnan ő származik, egy földmágus teremtette valaha, mára régen homályba veszett korok egyikében? Ezt mondjuk nem hiszi, de gondolatkísérletnek mindenképpen érdekes, főleg, hogyha belegondol abba, hogy mennyire nem tetszene az otthoniaknak, még édesanyjának sem, aki annyira megértő vele, amennyire csak egy anya lehet a lányával, akit szeret.
Bárhogy is, - és ez szintén nem elhanyagolható szempont, és nem tud nem eszébe jutni azonnal ez is, - ha lenne annyi gyümölcsük, hogy tudjanak belőle eladni, szerezhetnének annyi pénzt, hogy onnantól kezdve mindennek a bővében legyenek, amire csak szükségük lehet itt.
Persze igyekszik lehűteni magát azzal a gondolattal, hogy liget mégiscsak közös otthonuk. Nem növeszthet csak úgy fákat a saját kedvére és lelkes elhatározásból, még akkor sem, ha meg van győződve róla, hogy ez mindannyiuk javát szolgálná. Mindenképpen meg kell majd beszélnie a többiekkel, hogy milyen fa legyen, és hol, meg egyáltalán mennyi. Addig azonban amíg ez nem történik meg, csak egyet fog kivarázsolni a földből, hogy kipróbálja, már amennyiben tényleg sikerül megtanulnia, hogyan kell.*
- Rendben van, figyelek *bólint aztán nagy komoly arccal, remélve, hogy van annyira erős emlékezőképessége, hogy mindent megjegyezzen és fel is tudjon idézni később, amit a lány majd mond neki, bár azt sajnálja, hogy Nimeril már menni készül, mert úgy érzi, egyetlen jó rántotta kissé sovány viszonzás azért, amit tanult, és amit még tanulhat tőle hamarosan. Nem utolsó sorban amúgy is élvezte a társaságát.*
- Viszont, ha legközelebb erre jársz, remélem nem sietsz ennyire és legalább vacsorára meg éjszakára maradsz. Ha kicsit több időnk lesz, majd mesélhetnél azokról a különleges növényekről és állatokról is, amiket említettél. *teszi még hozzá, mert tényleg érdekli a téma, ráadásul sejti, hogy Nimeril is szívesen beszélne róla sokat. Számára persze már a kecske is különleges állatnak számít, de hogy, ahogyan a lány fogalmazott, tudományosan hasznosítható lenne, abban nem teljesen biztos.
Ennél jobban mindenesetre már nem tartja őt szóval, csak erősen figyel, hogy tényleg képes legyen mindent megjegyezni, amit hall, már ezzel is megspórolva magának még egy utat a mocsáron át a toronyba és onnan vissza ide.*
484. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-18 22:49:06
Üzenet elküldve: 2021-11-18 22:49:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 732
OOC üzenetek: 494
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 732
OOC üzenetek: 494
Játékstílus: Megfontolt
//Helyzetjelentés//
* Nimeril hallgatja, ahogy társa mesél neki az otthoni dolgokról. Ezeket őszintén borzasztóan unalmasnak és átlagosnak találja. Állatok tartása, növények termesztése, csupa unalmas és nehéz munka. Ő nem átlagos állatokkal és szintén nem hétköznapi növényekkel óhajtja tölteni az idejét. A tartósabb gondozásukra valószínűleg keresne is valakit, ha lenne rá módja, mert az idő kincs, amit nem lehet ilyesmire pazarolni. Persze megérti azokat, akik szívesen szorgoskodnak, csak nem tud teljesen azonosulni velük.*
- Oh értem. Akkor nem féltelek, csak számomra idegen dolog az állattartás, a növény termesztés még hagyján, de én ott is inkább a tudományosan hasznosítható növényeket kedvelem. Az itt élők valóban segítőkészek, szóval szerintem nem lesz gond a segítséggel, elvégre tényleg közös érdek. Sok sikert hozzá!* Már itt is meglátszik, hogy elvben kicsit különböznek, valahogy nehezen tudja elképzelni, hogy ez a lány dolgozzon állatokkal meg ilyesmi. az ő fejében ez javarészt férfi munka, de nem fog kételkedni abban, amit mondott. A másik dolog, amiben kicsit talán kiütközhetnek az a nemesi lét. Nimeril ugyan nem nemes, és a pártjukat sem tervezi fogni, de muszáj kimondani amit ki kell.*
- El tudom képzelni. A mi fajtánknak általában sehol sem könnyű, még az elfogadó Lihanechben is akadnak gondok. A lázadás, meg hát nem volt egyszerű dolog, de ahogy én tudom nem is a véletlen műve volt. A nép éhezett, amíg a nemesek dőzsöltek és nagy partikat adtak. Az üres gyomor tetteket szül, még ha nem is teljesen igazságosokat. Nem egy család volt, akik adakoztak is a szegényeknek, de mégis rútul megjárták. Én megéltem, hogy éheztem és el sem tudom képzeni mit érezhet egy olyan szülő, akinek még a gyermeke is éhezik. Az akkori vezetés hibázott, aminek a levét sok ártatlan itta meg.* Ez már eléggé kezd átcsapni politizálásba meg olyan dolgokba, amiknek már igazából nincs jelentősége. A nemesség maga is szinte teljesen eltűnt.*
- Na, de hagyjuk ezt, mert a múlton rágódás nem vezet sehova. Ha jobbá akarjuk tenni a világot, akkor a jelenre kell koncentrálnunk! Vágjunk inkább bele a tanulásba!* A mágikus eszmecserék közben nem csak ő tanít, hanem maga is tanul. Kiderül, hogy a hold mágia tanulása is hasonlóan működik.*
- Ezt jó tudni, máris nyugodtabban vágok majd bele a tanulásába annak az ágnak is.* Most viszont nem neki kell tanulnia. Közösen koncentrálnak, aminek a végén kíváncsian érdeklődik az eredmény után. Meglepő vagy sem, de ugyan olyan lelkesedést vél kihallani fajtársa hangjából, mint amilyen neki is volt, amikor elsőnek vált eggyé a földdel. El sem lehet mondani azt az érzést.*
~ Sikerült! Tanítottál neki valami hasznosat. ~* Ennyivel viszont nem elégszik meg a lány.*
- Ugye? Fantasztikus érzés, amit nem lehet egyszerűen igazán szavakba önteni. Igazán szívesen tanítottalak. Főleg, hogy ilyen jó tanítványnak bizonyultál, és ez még csak a kezdett volt. Azt hiszem elérted azt a szintet, amivel jelenleg én is rendelkezem. Szerintem most már képes leszel az egyik leghasznosabb varázslatra is, ami fák nevelése. Egy apró magból egy hatalmas fa. Ez jelentős segítség lehet az élelmiszereknél. Elvégre, ha tavasszal kinevelsz egyet, akkor nyáron már jó eséllyel teremni is fog.* Ez még pénzforrásnak is elég jó lehet, de nem akarja ilyesmivel elrontani a pillanatot.*
- Nos, azt hiszem ennyi elég is volt mára a tanulásból. Néhány konkrét igét megosztok veled és aztán indulok is.* Így is tesz, add választási lehetőséget, hogy mit szeretne megtanulni a lány. Azokat mind meg is tanítja neki, de aztán indulóra fogja majd.*
* Nimeril hallgatja, ahogy társa mesél neki az otthoni dolgokról. Ezeket őszintén borzasztóan unalmasnak és átlagosnak találja. Állatok tartása, növények termesztése, csupa unalmas és nehéz munka. Ő nem átlagos állatokkal és szintén nem hétköznapi növényekkel óhajtja tölteni az idejét. A tartósabb gondozásukra valószínűleg keresne is valakit, ha lenne rá módja, mert az idő kincs, amit nem lehet ilyesmire pazarolni. Persze megérti azokat, akik szívesen szorgoskodnak, csak nem tud teljesen azonosulni velük.*
- Oh értem. Akkor nem féltelek, csak számomra idegen dolog az állattartás, a növény termesztés még hagyján, de én ott is inkább a tudományosan hasznosítható növényeket kedvelem. Az itt élők valóban segítőkészek, szóval szerintem nem lesz gond a segítséggel, elvégre tényleg közös érdek. Sok sikert hozzá!* Már itt is meglátszik, hogy elvben kicsit különböznek, valahogy nehezen tudja elképzelni, hogy ez a lány dolgozzon állatokkal meg ilyesmi. az ő fejében ez javarészt férfi munka, de nem fog kételkedni abban, amit mondott. A másik dolog, amiben kicsit talán kiütközhetnek az a nemesi lét. Nimeril ugyan nem nemes, és a pártjukat sem tervezi fogni, de muszáj kimondani amit ki kell.*
- El tudom képzelni. A mi fajtánknak általában sehol sem könnyű, még az elfogadó Lihanechben is akadnak gondok. A lázadás, meg hát nem volt egyszerű dolog, de ahogy én tudom nem is a véletlen műve volt. A nép éhezett, amíg a nemesek dőzsöltek és nagy partikat adtak. Az üres gyomor tetteket szül, még ha nem is teljesen igazságosokat. Nem egy család volt, akik adakoztak is a szegényeknek, de mégis rútul megjárták. Én megéltem, hogy éheztem és el sem tudom képzeni mit érezhet egy olyan szülő, akinek még a gyermeke is éhezik. Az akkori vezetés hibázott, aminek a levét sok ártatlan itta meg.* Ez már eléggé kezd átcsapni politizálásba meg olyan dolgokba, amiknek már igazából nincs jelentősége. A nemesség maga is szinte teljesen eltűnt.*
- Na, de hagyjuk ezt, mert a múlton rágódás nem vezet sehova. Ha jobbá akarjuk tenni a világot, akkor a jelenre kell koncentrálnunk! Vágjunk inkább bele a tanulásba!* A mágikus eszmecserék közben nem csak ő tanít, hanem maga is tanul. Kiderül, hogy a hold mágia tanulása is hasonlóan működik.*
- Ezt jó tudni, máris nyugodtabban vágok majd bele a tanulásába annak az ágnak is.* Most viszont nem neki kell tanulnia. Közösen koncentrálnak, aminek a végén kíváncsian érdeklődik az eredmény után. Meglepő vagy sem, de ugyan olyan lelkesedést vél kihallani fajtársa hangjából, mint amilyen neki is volt, amikor elsőnek vált eggyé a földdel. El sem lehet mondani azt az érzést.*
~ Sikerült! Tanítottál neki valami hasznosat. ~* Ennyivel viszont nem elégszik meg a lány.*
- Ugye? Fantasztikus érzés, amit nem lehet egyszerűen igazán szavakba önteni. Igazán szívesen tanítottalak. Főleg, hogy ilyen jó tanítványnak bizonyultál, és ez még csak a kezdett volt. Azt hiszem elérted azt a szintet, amivel jelenleg én is rendelkezem. Szerintem most már képes leszel az egyik leghasznosabb varázslatra is, ami fák nevelése. Egy apró magból egy hatalmas fa. Ez jelentős segítség lehet az élelmiszereknél. Elvégre, ha tavasszal kinevelsz egyet, akkor nyáron már jó eséllyel teremni is fog.* Ez még pénzforrásnak is elég jó lehet, de nem akarja ilyesmivel elrontani a pillanatot.*
- Nos, azt hiszem ennyi elég is volt mára a tanulásból. Néhány konkrét igét megosztok veled és aztán indulok is.* Így is tesz, add választási lehetőséget, hogy mit szeretne megtanulni a lány. Azokat mind meg is tanítja neki, de aztán indulóra fogja majd.*
483. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-18 20:33:00
Üzenet elküldve: 2021-11-18 20:33:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Helyzetjelentés//
*Ahogyan hallgatja Nimeril szavait arról, hogy milyen nehézségek várnak rá, hogyha mindent megvalósít terveiből, eltűnődik azon, hogy vajon milyennek gondolhatja őt a másik lány. Az imént még azt feltételezte róla, hogy akár nemes kisasszony is lehet, noha mire felfogta volna egyáltalán, hogy Gazdagnegyedben lakik, egy "kékvérű" családnál, már rájuk is gyújtották az egészet, most pedig mintha azt hinné, hogy nem tudja pontosan, hogy mivel jár mindaz, amit tervez.
Persze cseppet sem neheztel ezért, főleg mert figyelmeztetésében nem lenézést érzékel, sokkal inkább jó szándékot és törődést, ami pedig mindenképpen jól esik. Egyébként is nehéz futó benyomások, és egy kis együtt töltött idő után rendes képet alkotni egy másik értelmes létezőről, főleg úgy, hogy az első benyomás oly gyakran megtévesztő lehet. Ha például csak első benyomása alapján ítélné meg Intet, akiről az imént beszéltek kicsit, nyilván most nem lennének barátok, és nem igyekezett volna a maga módján megvédeni őt.*
- Teljesen igazad van, de azért van már némi tapasztalatom. *mondja miután mindezt meggondolja magában.* Otthon volt kis házunk, kertünk és állataink. Utóbbiakról itt is főleg én gondoskodom. Meg azért, szerencsére nem egyedül lakom ebben a házban, így nem gond, ha több lesz kicsit a növény meg az állat, amire figyelni kell. Viel is, Lau is, meg a többiek is biztosan szívesen segítenek majd, főleg, hogy amit tervezek, az mindannyiunk javát szolgálja szerintem. Külön jó, hogyha ahogyan mondod, a földmágia ebben tud segíteni. Reméltem is, hogy így lesz. Ha kicsit kevesebb lesz a munkánk, az már jó. De azt hiszem, valahol ez is a mágia célja úgy általában, nem? *merül bele kicsit saját hangosan kimondott gondolataiba, miközben egyre lelkesebben beszél.* Biztosan vannak olyan varázslatok, amiket azért találtak ki, hogy konkrétan ártani lehessen vele másoknak, de nagyon sok van, ami pont arra szolgál, hogy megkönnyítse az életet, időt takarítson meg, vagy segítsen leküzdeni olyan problémát, ami sokkal nehezebb lenne, ha ő éppen nem lenne. Ilyen például ez a mostani varázslat is, amit én használtam. *folytatja, és ezzel egyben reméli, hogy Nimeril korábbi kérdésére is rendesen válaszol.* Nem csak szép. A holdmágia, alapjában véve védőmágia, bár persze akadnak olyan varázslatai, amelyeket bizonyos körülmények között fel lehet úgy is használni, hogy az adott helyzetben valakinek ártsanak. Ez a burok, ami most rajtam van, a tűztől és a forróságtól véd, szóval akár nagyon meleg napokon is hasznos lehet, azoknak főleg, akik nem bírják a meleget. De van egy ehhez nagyon hasonló varázslat, az ezüstköpeny, ami legalább ennyire szép, olyan, mintha magadra vennél egy úti köpenyt, csak éppen fehér fényből, az pedig éppen a hideg és erős szél, meg a hó és eső ellen óv meg nagyon jól. Persze, utóbbit, az esőt leszámítva megteheti egy meleg ruha is, de adódhat olyan helyzet, hogy valamiért éppen nincsen nálad, vagy a meleg ruha is kevés, mert annyira hideg van, így pedig sokkal egyszerűbb egy nagyon könnyű kis varázslatot alkalmazni, mint mondjuk drága pénzért venni egy új ruhát.
*Közben kiérnek az udvarra mialatt tovább hallgatja Nimet, azon gondolkodva, hogy mennyire hasonló és mégis mennyire különböző életút állhat mögöttük, amelyeknek köszönhetően szinte majdnem ellenkező következtetésekre jutottak a világról.
Viszont egy kezes őz, amit az egykori Sayqueves Rezidencián nevelgetnek gyermekek, legalább tényleg annak a bizonyítéka a számára, hogy most már biztonságban visszatérhet a városba bármikor.*
- Ebben is igazad van, hogy jól jöhet egy nemesi cím, de valahol pont ez a baj, azt hiszem, amit mondasz, hogy túl sok ajtót megnyit csak úgy. A szülőfalumban az elfek számítottak nemesnek, és mindenki más hát... nem igazán. Én voltam ott az egyetlen félvér. Aztán Artheniorba és a Sayquevesekhez kerültem, nem sokkal azelőtt, hogy megrohanták a Gazdagnegyedet a lázadók, így hirtelen akaratlanul is a másik oldalon találtam magam. És ők engem is megöltek volna. Abban a felfokozott, erőszakos hangulatban, ami szerintem el akart törölni egy egész világot, nem hiszem, hogy meghatotta volna őket, ha megpróbálom elmagyarázni nekik, hogy én csak távoli rokon vagyok, nem is igazi arisztokrata. Biztosan nem az volt a megoldás, amit csináltak, az a féktelen erőszak. De valami akkor is kiváltotta ezt az indulatot abból a tömegből. Talán éppen az, hogy egyesek számára mindent megnyitott pusztán a címük, és olyan előnyhöz juthattak, amihez mások kemény munkával sem juthattak volna soha. Ugyanakkor találkoztam én is olyan nemessekkel Aleimord és a húga kivételével is, nem is egyel, akik tényleg nagyon kedvesek voltak, és biztosan nem érdemelték volna meg, hogy megöljék őket, pusztán mert annak születettek, aminek. És éppen ezért ez valahol ugyanannak az érmének a két oldala talán. Lehet csak azért látom ilyen borúsan, mert teljesen véletlenül, de álltam már mind a két oldalon. De pont éppen ezért, szerintem csak erőszakot szülhet az, ha túlságosan is megkülönböztetjük magunkat egymástól. Jó lenne, ha mind csak úgy lehetnénk, azok, akik vagyunk. Jobban meghatároz az, hogy végül kik lettünk, mint az, hogy minek születtünk. De mindegy is! *vesz ezek után mély levegőt, mintha ezzel kitisztíthatná éppen most nagyon is túlterhelt gondolatait.*
- Ezért is szeretem a mágiát többek között. Olyan erő, ami nem tesz különbséget azok között, akik meg akarják tanulni. Csak a tehetség és az elhivatottság számít, nem az, hogy hová születsz és kinek. *mondja, és innentől kezdve bármit válaszol is neki korábbi mondataira a lány, tényleg annyira próbálja minden egyes szavát és tanítását felfogni és megfogadni, mint amennyire ép eszével arra csak képes.*
- Érdekes. *mondja aztán, hogy meghallgatta, és nem csak saját gondolatai hangosan való kimondásától könnyebbült meg kicsit újra.*
- Tudod, éppen ez a holdnál is nagyon hasonló. Erősen kell rá koncentrálnod, elképzelned amennyire csak lehet, a fényét, a színét, a tengereit, bármit, ami eszedbe jut róla, de jobb egyszerre csak egy valamit, mint mindezt megpróbálni egyszerre, kezdetben legalábbis mindenképpen. *mondja, mert, ha Nimeril nem is szeretné, hogy most tanítsa, azért legalább a holdmágia alapjain túli alapjait szeretné érzékeltetni vele.
Mindenesetre ezek után gondolkodás nélkül megfogja a kezét és lehunyja a szemeit is. Próbálja nem csak szó szerint követni az utasításokat, hanem legjobb tudása szerint megtenni mindent, és valamennyi más dolgot kizárva az elméjéből koncentrálni. Most nem fontos sem az éppen tűz felett melegedő leves, sem az, hogy éppen az előbb miről beszélgettek, vagy, hogy most, hogyan érzi magát, semmi más nem létezik, csak a föld, amiből sarjad és terem az élet.
Egyrészt nagyon komolyan veszi a leckét, talán még arca is teljesen átszellemül miközben próbál nagyon erősen koncentrálni, másrészt pedig szerencsére tényleg nagy gyakorlatra tett szert hasonló koncentrációban akkor, amikor a holdat kellett elképzelnie, és annyira közel látnia önmaga előtt, mintha akár megérinteni is meg tudná, és a tenyerébe venni síkságaival és tengereivel együtt.
Most próbálja lelki szemeivel látni az egészet, a sötétbarna talajt, ami életet teremt, benne és belőle pedig a füvet, gombákat, virágokat és fákat, miközben apró férgek tekeregnek, és még apróbb magok várják, hogy valami szépség születhessen végül belőlük. Először persze, ahogyan korábban maga is mondta, nem próbálja mindezt egyszerre elképzelni, csak szépen és lassan egymás után, hogy aztán, mint egységes, nagy egészet láthassa maga előtt az egészet.
Miután Nimeril hangja magához téríti az után, hogy nagyon is beleélte magát abba a majdnem látomásba, amit általa végsőkig megfeszített elméjével megpróbált előidézni, talán csak mágia által létrehozható kellemes nyugalom és boldog elégedettség tölti el.*
- Szerintem igen, sikerült! És gyönyörű volt, köszönöm! *mondja ezúttal leplezni meg sem próbált lelkesedéssel.* Tényleg éreztem, szinte láttam, ahogyan a látszólag egyszerű barna, vagy fekete talajból élet fakad, mert már ott van eleve benne. Minden ott van benne, mint valami lehetőség, aminek szinte muszáj valósággá válnia. Sőt, nem csak szinte, hanem tényleg muszáj neki, igazi életté kell lennie!
*Amikor ezt kimondja, kissé úgy érzi magát, mintha átszakítana egy gátat. Elvben eddig is pontosan tudta, hogy az elemek összefüggenek. Kölcsönösen, oda-vissza és minden egyéb világi szavakkal meg nem fogalmazható módon. Még a látszólag annyira ellentétes hold és nap is leginkább csak egymás kiegészítései. De, hogy tényleg minden elem mindennel összefügg, ahogyan azt a tankönyvei állították, ezt az elven megkérdőjelezhetetlen alapvetést csak most kezdte el igazán komolyan venni, hogy belelátott a földbe, egy földmágus kezét fogva.
Ettől függetlenül, érzi, hogy még mindig távol van a mágia végső igazságától, már amennyiben egyáltalán létezik ilyesmi.
Abban viszont a másik lány megerősítette egyetlen apró leckével is, hogy semmilyen mágiaág nem vezethet el a végső titokhoz, hatalomhoz, vagy igazsághoz, már amennyiben egyáltalán létezik ilyesmi. De az "összhang" ahogyan ő fogalmazott, mindezek ellenére létezik közöttük itt és most.*
*Ahogyan hallgatja Nimeril szavait arról, hogy milyen nehézségek várnak rá, hogyha mindent megvalósít terveiből, eltűnődik azon, hogy vajon milyennek gondolhatja őt a másik lány. Az imént még azt feltételezte róla, hogy akár nemes kisasszony is lehet, noha mire felfogta volna egyáltalán, hogy Gazdagnegyedben lakik, egy "kékvérű" családnál, már rájuk is gyújtották az egészet, most pedig mintha azt hinné, hogy nem tudja pontosan, hogy mivel jár mindaz, amit tervez.
Persze cseppet sem neheztel ezért, főleg mert figyelmeztetésében nem lenézést érzékel, sokkal inkább jó szándékot és törődést, ami pedig mindenképpen jól esik. Egyébként is nehéz futó benyomások, és egy kis együtt töltött idő után rendes képet alkotni egy másik értelmes létezőről, főleg úgy, hogy az első benyomás oly gyakran megtévesztő lehet. Ha például csak első benyomása alapján ítélné meg Intet, akiről az imént beszéltek kicsit, nyilván most nem lennének barátok, és nem igyekezett volna a maga módján megvédeni őt.*
- Teljesen igazad van, de azért van már némi tapasztalatom. *mondja miután mindezt meggondolja magában.* Otthon volt kis házunk, kertünk és állataink. Utóbbiakról itt is főleg én gondoskodom. Meg azért, szerencsére nem egyedül lakom ebben a házban, így nem gond, ha több lesz kicsit a növény meg az állat, amire figyelni kell. Viel is, Lau is, meg a többiek is biztosan szívesen segítenek majd, főleg, hogy amit tervezek, az mindannyiunk javát szolgálja szerintem. Külön jó, hogyha ahogyan mondod, a földmágia ebben tud segíteni. Reméltem is, hogy így lesz. Ha kicsit kevesebb lesz a munkánk, az már jó. De azt hiszem, valahol ez is a mágia célja úgy általában, nem? *merül bele kicsit saját hangosan kimondott gondolataiba, miközben egyre lelkesebben beszél.* Biztosan vannak olyan varázslatok, amiket azért találtak ki, hogy konkrétan ártani lehessen vele másoknak, de nagyon sok van, ami pont arra szolgál, hogy megkönnyítse az életet, időt takarítson meg, vagy segítsen leküzdeni olyan problémát, ami sokkal nehezebb lenne, ha ő éppen nem lenne. Ilyen például ez a mostani varázslat is, amit én használtam. *folytatja, és ezzel egyben reméli, hogy Nimeril korábbi kérdésére is rendesen válaszol.* Nem csak szép. A holdmágia, alapjában véve védőmágia, bár persze akadnak olyan varázslatai, amelyeket bizonyos körülmények között fel lehet úgy is használni, hogy az adott helyzetben valakinek ártsanak. Ez a burok, ami most rajtam van, a tűztől és a forróságtól véd, szóval akár nagyon meleg napokon is hasznos lehet, azoknak főleg, akik nem bírják a meleget. De van egy ehhez nagyon hasonló varázslat, az ezüstköpeny, ami legalább ennyire szép, olyan, mintha magadra vennél egy úti köpenyt, csak éppen fehér fényből, az pedig éppen a hideg és erős szél, meg a hó és eső ellen óv meg nagyon jól. Persze, utóbbit, az esőt leszámítva megteheti egy meleg ruha is, de adódhat olyan helyzet, hogy valamiért éppen nincsen nálad, vagy a meleg ruha is kevés, mert annyira hideg van, így pedig sokkal egyszerűbb egy nagyon könnyű kis varázslatot alkalmazni, mint mondjuk drága pénzért venni egy új ruhát.
*Közben kiérnek az udvarra mialatt tovább hallgatja Nimet, azon gondolkodva, hogy mennyire hasonló és mégis mennyire különböző életút állhat mögöttük, amelyeknek köszönhetően szinte majdnem ellenkező következtetésekre jutottak a világról.
Viszont egy kezes őz, amit az egykori Sayqueves Rezidencián nevelgetnek gyermekek, legalább tényleg annak a bizonyítéka a számára, hogy most már biztonságban visszatérhet a városba bármikor.*
- Ebben is igazad van, hogy jól jöhet egy nemesi cím, de valahol pont ez a baj, azt hiszem, amit mondasz, hogy túl sok ajtót megnyit csak úgy. A szülőfalumban az elfek számítottak nemesnek, és mindenki más hát... nem igazán. Én voltam ott az egyetlen félvér. Aztán Artheniorba és a Sayquevesekhez kerültem, nem sokkal azelőtt, hogy megrohanták a Gazdagnegyedet a lázadók, így hirtelen akaratlanul is a másik oldalon találtam magam. És ők engem is megöltek volna. Abban a felfokozott, erőszakos hangulatban, ami szerintem el akart törölni egy egész világot, nem hiszem, hogy meghatotta volna őket, ha megpróbálom elmagyarázni nekik, hogy én csak távoli rokon vagyok, nem is igazi arisztokrata. Biztosan nem az volt a megoldás, amit csináltak, az a féktelen erőszak. De valami akkor is kiváltotta ezt az indulatot abból a tömegből. Talán éppen az, hogy egyesek számára mindent megnyitott pusztán a címük, és olyan előnyhöz juthattak, amihez mások kemény munkával sem juthattak volna soha. Ugyanakkor találkoztam én is olyan nemessekkel Aleimord és a húga kivételével is, nem is egyel, akik tényleg nagyon kedvesek voltak, és biztosan nem érdemelték volna meg, hogy megöljék őket, pusztán mert annak születettek, aminek. És éppen ezért ez valahol ugyanannak az érmének a két oldala talán. Lehet csak azért látom ilyen borúsan, mert teljesen véletlenül, de álltam már mind a két oldalon. De pont éppen ezért, szerintem csak erőszakot szülhet az, ha túlságosan is megkülönböztetjük magunkat egymástól. Jó lenne, ha mind csak úgy lehetnénk, azok, akik vagyunk. Jobban meghatároz az, hogy végül kik lettünk, mint az, hogy minek születtünk. De mindegy is! *vesz ezek után mély levegőt, mintha ezzel kitisztíthatná éppen most nagyon is túlterhelt gondolatait.*
- Ezért is szeretem a mágiát többek között. Olyan erő, ami nem tesz különbséget azok között, akik meg akarják tanulni. Csak a tehetség és az elhivatottság számít, nem az, hogy hová születsz és kinek. *mondja, és innentől kezdve bármit válaszol is neki korábbi mondataira a lány, tényleg annyira próbálja minden egyes szavát és tanítását felfogni és megfogadni, mint amennyire ép eszével arra csak képes.*
- Érdekes. *mondja aztán, hogy meghallgatta, és nem csak saját gondolatai hangosan való kimondásától könnyebbült meg kicsit újra.*
- Tudod, éppen ez a holdnál is nagyon hasonló. Erősen kell rá koncentrálnod, elképzelned amennyire csak lehet, a fényét, a színét, a tengereit, bármit, ami eszedbe jut róla, de jobb egyszerre csak egy valamit, mint mindezt megpróbálni egyszerre, kezdetben legalábbis mindenképpen. *mondja, mert, ha Nimeril nem is szeretné, hogy most tanítsa, azért legalább a holdmágia alapjain túli alapjait szeretné érzékeltetni vele.
Mindenesetre ezek után gondolkodás nélkül megfogja a kezét és lehunyja a szemeit is. Próbálja nem csak szó szerint követni az utasításokat, hanem legjobb tudása szerint megtenni mindent, és valamennyi más dolgot kizárva az elméjéből koncentrálni. Most nem fontos sem az éppen tűz felett melegedő leves, sem az, hogy éppen az előbb miről beszélgettek, vagy, hogy most, hogyan érzi magát, semmi más nem létezik, csak a föld, amiből sarjad és terem az élet.
Egyrészt nagyon komolyan veszi a leckét, talán még arca is teljesen átszellemül miközben próbál nagyon erősen koncentrálni, másrészt pedig szerencsére tényleg nagy gyakorlatra tett szert hasonló koncentrációban akkor, amikor a holdat kellett elképzelnie, és annyira közel látnia önmaga előtt, mintha akár megérinteni is meg tudná, és a tenyerébe venni síkságaival és tengereivel együtt.
Most próbálja lelki szemeivel látni az egészet, a sötétbarna talajt, ami életet teremt, benne és belőle pedig a füvet, gombákat, virágokat és fákat, miközben apró férgek tekeregnek, és még apróbb magok várják, hogy valami szépség születhessen végül belőlük. Először persze, ahogyan korábban maga is mondta, nem próbálja mindezt egyszerre elképzelni, csak szépen és lassan egymás után, hogy aztán, mint egységes, nagy egészet láthassa maga előtt az egészet.
Miután Nimeril hangja magához téríti az után, hogy nagyon is beleélte magát abba a majdnem látomásba, amit általa végsőkig megfeszített elméjével megpróbált előidézni, talán csak mágia által létrehozható kellemes nyugalom és boldog elégedettség tölti el.*
- Szerintem igen, sikerült! És gyönyörű volt, köszönöm! *mondja ezúttal leplezni meg sem próbált lelkesedéssel.* Tényleg éreztem, szinte láttam, ahogyan a látszólag egyszerű barna, vagy fekete talajból élet fakad, mert már ott van eleve benne. Minden ott van benne, mint valami lehetőség, aminek szinte muszáj valósággá válnia. Sőt, nem csak szinte, hanem tényleg muszáj neki, igazi életté kell lennie!
*Amikor ezt kimondja, kissé úgy érzi magát, mintha átszakítana egy gátat. Elvben eddig is pontosan tudta, hogy az elemek összefüggenek. Kölcsönösen, oda-vissza és minden egyéb világi szavakkal meg nem fogalmazható módon. Még a látszólag annyira ellentétes hold és nap is leginkább csak egymás kiegészítései. De, hogy tényleg minden elem mindennel összefügg, ahogyan azt a tankönyvei állították, ezt az elven megkérdőjelezhetetlen alapvetést csak most kezdte el igazán komolyan venni, hogy belelátott a földbe, egy földmágus kezét fogva.
Ettől függetlenül, érzi, hogy még mindig távol van a mágia végső igazságától, már amennyiben egyáltalán létezik ilyesmi.
Abban viszont a másik lány megerősítette egyetlen apró leckével is, hogy semmilyen mágiaág nem vezethet el a végső titokhoz, hatalomhoz, vagy igazsághoz, már amennyiben egyáltalán létezik ilyesmi. De az "összhang" ahogyan ő fogalmazott, mindezek ellenére létezik közöttük itt és most.*
482. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-17 20:27:59
Üzenet elküldve: 2021-11-17 20:27:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 732
OOC üzenetek: 494
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 732
OOC üzenetek: 494
Játékstílus: Megfontolt
//Helyzetjelentés//
* Kiderül, hogy beteg a Vielke és valamilyen füstölt húsos levest készít neki a nyuszis lány. Most mondaná, hogy nem feltétlen jó a füstölt hús egyes betegségek esetén, de igazából ezt biztosan tudja majd az a nagy tudós orvos, meg hát nem is tudja, hogy mi baja a lánynak. Így aztán inkább csöndben marad, mert felesleges volna a szájtépés.*
- Biztos finom lesz, kár, hogy én már addig nem maradok, de jó nekem a tojás is.* Neki is vág, hogy hóízűen behabzsolja a kapott kenyérrel együtt. Sóra nincs szüksége, mert így is jó neki ez az étel. Már evés közben hallgatja Luninari nagyra törő terveit a liget önellátásáról. Tetszik neki ez a gondolat, elvégre ő is ilyesmiben gondolkodik, csak orvoslás terén.*
- Tetszik a törekvésed, bár az biztos, hogy nem lesz egyszerű. A növények ápolása az kimerítő munka, az állat gondozásról nem is beszélve. Nekem is hasonló terveim vannak, csak én gyógynövényeket szeretnék termeszteni, valamint ritka állatokat és növényeket kísérleti célra tartani.* Árul el saját terveiből is egy keveset.*
- Azt hiszem, hogy a tanításom nagy segítség lesz a munkádban. Elvégre minden a földből nő ki.* Egyelőre még nem árul el neki konkrét dolgokat, mert lehet nem is sikerül annyi tudást megszerezni, mint amennyire elsőre vágyna. Azt viszont nagyon jól gondolta, hogy az őz majd kivált valamiféle hatást az ártalmatlan külsejű barátosnéjából, mert rövid ideje ilyesmi, viszont úgy érzi, hogy annál tartósabb kapcsolatot sikerült már kiépíteni fajtársával.*
- Bizony van, és elvileg kezes is. A gyerekek szokták gondozni. Még nem sok időt töltöttem el velük, szóval ennél többet én sem tudok.* Csupán beköszönt nekik, meg látta futólag őket, de majd tervezi, hogy komolyabban is elidőzik velük.*
- Nocsak! Ez igazán látványos.* Ámul el, amikor a társa egy látványos varázslatot idéz meg.*
- Valami különösebb haszna is van? Vagy csak ez amolyan látványosság?* Kíváncsiskodik, mert bár amit ő csinált az is egyszerű trükknek néz ki, de mégis elég hatásos tud lenni, akár harci helyzetben is. Az egyszer mondjuk biztos, hogy a gyermekek szava ettől el fog állni.*
- Még szerencse, hogy ilyen kedvesek voltak veled. Nem minden nemesi család ilyen. Én mondjuk egyszerű polgári család sarja vagyok csak, de egy nemesi cím az mindenképpen előnyös dolog volna. Már, ha nem éppen lázonganak a lakosok. A nemesi cím sok olyan kaput is megnyit, ami egyébként nehézkes volna az átlag számára. Elvégre egy úr még a pokolban is úr. Legalábbis felénk így járja a mondás.* Közben az étele is kopik, sőt már el is kopott. Luni szorgos, mert mostanra már rotyog a fazék tartalma is.*
- Ahogy érzed, akkor menjünk is kifelé.* Tápászkodik fel az asztal mellől. Valahol örül, hogy nem kell a házimunkával pepecselnie, mert ő nem az a fajta. Még a főzés se éppen az erőssége. A húsleves az megy neki, mert az csak annyiból áll, hogy bele dobál mindent egy lábosba, aztán hadd főjön.*
- Hát a földmágiához sem kell éppen oda menni, de szerintem minél közelebb érzed magadhoz, annál jobban megy a dolog. Nem tudom, hogy holdvilágnál is így van. Engem a mesterem bent egy házban oktatott, de mondjuk ott is volt egy jókora széndarab.* Magyaráz menet közben, amíg ki nem érnek az udvarra.*
- Szóval, talán könnyebb volna, ha lenne nálunk valamilyen varázsital, ami növeli a hatékonyságát a tanulásnak, de szerintem menni fog ez így is. Nestar mester szerint mindenkinek másképpen sikerül eltanulnia ezt. Elmondom én, hogy csináltam, de ha már neked van gyakorlatod az ilyesmiben, akkor használd a saját módszered.* Teljesen átjárja az izgalom, hogy most ő oktat valakit. Életében először tesz ilyet, de nagyon lelkes.*
- Szóval én nekem ez úgy ment, hogy megpróbáltam elképzelni a földet magát. Él, szinte lüktet az élettől. Ha úgy könnyebb, akkor csukd be a szemed is. Koncentrálj rá, érezd a földet! Add a kezed, hátha tudok benne segíteni.* Megfogja a másik kezét és vele együtt igyekszik koncentrálni. Próbál vele elmélyedni, és érzésre ez mintha sikerülne is. Tudása egy jó részét osztja meg vele, de hogy tényleg sikerült ez, az majd csak a végén derül ki.*
- Na sikerült? Szerintem ez jó volt, én éreztem az összhangot.* Nagyon kíváncsian szuggerálja a tanoncát. Várja, hogy mi lett ennek a tanításnak a vége.*
* Kiderül, hogy beteg a Vielke és valamilyen füstölt húsos levest készít neki a nyuszis lány. Most mondaná, hogy nem feltétlen jó a füstölt hús egyes betegségek esetén, de igazából ezt biztosan tudja majd az a nagy tudós orvos, meg hát nem is tudja, hogy mi baja a lánynak. Így aztán inkább csöndben marad, mert felesleges volna a szájtépés.*
- Biztos finom lesz, kár, hogy én már addig nem maradok, de jó nekem a tojás is.* Neki is vág, hogy hóízűen behabzsolja a kapott kenyérrel együtt. Sóra nincs szüksége, mert így is jó neki ez az étel. Már evés közben hallgatja Luninari nagyra törő terveit a liget önellátásáról. Tetszik neki ez a gondolat, elvégre ő is ilyesmiben gondolkodik, csak orvoslás terén.*
- Tetszik a törekvésed, bár az biztos, hogy nem lesz egyszerű. A növények ápolása az kimerítő munka, az állat gondozásról nem is beszélve. Nekem is hasonló terveim vannak, csak én gyógynövényeket szeretnék termeszteni, valamint ritka állatokat és növényeket kísérleti célra tartani.* Árul el saját terveiből is egy keveset.*
- Azt hiszem, hogy a tanításom nagy segítség lesz a munkádban. Elvégre minden a földből nő ki.* Egyelőre még nem árul el neki konkrét dolgokat, mert lehet nem is sikerül annyi tudást megszerezni, mint amennyire elsőre vágyna. Azt viszont nagyon jól gondolta, hogy az őz majd kivált valamiféle hatást az ártalmatlan külsejű barátosnéjából, mert rövid ideje ilyesmi, viszont úgy érzi, hogy annál tartósabb kapcsolatot sikerült már kiépíteni fajtársával.*
- Bizony van, és elvileg kezes is. A gyerekek szokták gondozni. Még nem sok időt töltöttem el velük, szóval ennél többet én sem tudok.* Csupán beköszönt nekik, meg látta futólag őket, de majd tervezi, hogy komolyabban is elidőzik velük.*
- Nocsak! Ez igazán látványos.* Ámul el, amikor a társa egy látványos varázslatot idéz meg.*
- Valami különösebb haszna is van? Vagy csak ez amolyan látványosság?* Kíváncsiskodik, mert bár amit ő csinált az is egyszerű trükknek néz ki, de mégis elég hatásos tud lenni, akár harci helyzetben is. Az egyszer mondjuk biztos, hogy a gyermekek szava ettől el fog állni.*
- Még szerencse, hogy ilyen kedvesek voltak veled. Nem minden nemesi család ilyen. Én mondjuk egyszerű polgári család sarja vagyok csak, de egy nemesi cím az mindenképpen előnyös dolog volna. Már, ha nem éppen lázonganak a lakosok. A nemesi cím sok olyan kaput is megnyit, ami egyébként nehézkes volna az átlag számára. Elvégre egy úr még a pokolban is úr. Legalábbis felénk így járja a mondás.* Közben az étele is kopik, sőt már el is kopott. Luni szorgos, mert mostanra már rotyog a fazék tartalma is.*
- Ahogy érzed, akkor menjünk is kifelé.* Tápászkodik fel az asztal mellől. Valahol örül, hogy nem kell a házimunkával pepecselnie, mert ő nem az a fajta. Még a főzés se éppen az erőssége. A húsleves az megy neki, mert az csak annyiból áll, hogy bele dobál mindent egy lábosba, aztán hadd főjön.*
- Hát a földmágiához sem kell éppen oda menni, de szerintem minél közelebb érzed magadhoz, annál jobban megy a dolog. Nem tudom, hogy holdvilágnál is így van. Engem a mesterem bent egy házban oktatott, de mondjuk ott is volt egy jókora széndarab.* Magyaráz menet közben, amíg ki nem érnek az udvarra.*
- Szóval, talán könnyebb volna, ha lenne nálunk valamilyen varázsital, ami növeli a hatékonyságát a tanulásnak, de szerintem menni fog ez így is. Nestar mester szerint mindenkinek másképpen sikerül eltanulnia ezt. Elmondom én, hogy csináltam, de ha már neked van gyakorlatod az ilyesmiben, akkor használd a saját módszered.* Teljesen átjárja az izgalom, hogy most ő oktat valakit. Életében először tesz ilyet, de nagyon lelkes.*
- Szóval én nekem ez úgy ment, hogy megpróbáltam elképzelni a földet magát. Él, szinte lüktet az élettől. Ha úgy könnyebb, akkor csukd be a szemed is. Koncentrálj rá, érezd a földet! Add a kezed, hátha tudok benne segíteni.* Megfogja a másik kezét és vele együtt igyekszik koncentrálni. Próbál vele elmélyedni, és érzésre ez mintha sikerülne is. Tudása egy jó részét osztja meg vele, de hogy tényleg sikerült ez, az majd csak a végén derül ki.*
- Na sikerült? Szerintem ez jó volt, én éreztem az összhangot.* Nagyon kíváncsian szuggerálja a tanoncát. Várja, hogy mi lett ennek a tanításnak a vége.*
481. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-16 23:10:54
Üzenet elküldve: 2021-11-16 23:10:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Helyzetjelentés//
*Tényleg gyorsan dolgozik, és közben el is feledkezik arról a késről, ami a legjobban a kezére áll, de Nimeril átmenetileg kővé változtatta. Egészen jól el volt azzal is, amit helyette használt, ahogyan természetesen most sem adódtak gondjai egy rántotta elkészítésével, aztán pedig, amikor látja a lányt jóízűen enni, reméli, hogy nem csak annak szól, hogy éhes, hanem, hogy sikerült úgy elkészítenie, ahogyan kérte tőle.
A biztonság kedvéért azért még ad neki mellé kenyeret is, sót is, hátha kérné, majd miközben eszik, összevág még gyorsan pár zöldséget ő is, aztán hoz vizet, húst és oda is rakja őket az egyelőre még apró tűz fölé főni. Így, hogy Nimeril is segített neki nem is lett kevés a zöldség. Reméli adni fog majd kis kellemes ízt és kis színt is a levesnek.*
- Viel kicsit beteg, ezért füstölt húsos levest csinálok neki, sok zöldséggel, hogy minél hamarabb erőre kapjon. *mondja minden egyéb magyarázat nélkül. Mivel Nimeril ismerős a házban, feltételezi, hogy Vielt is ismeri, azt pedig, hogy pontosan mi baja a tündérlánynak ő sem tudja, de nem szeretné megijeszteni a másik lányt, ezért mondja neki, hogy kicsit beteg. Reméli tényleg csak kicsit, viszont mivel éppen Intath vizsgálja, vagy talán már gyógyítja is, minden oka meg van arra, hogy reménykedjen. Nem bánná, ha a közeljövő ezúttal meghálálná neki a belé fektetett bizalmat azzal, hogy úgy válik valóra, ahogyan azt ő szeretné.*
- Én is ezt kaptam gyerekkoromban ilyenkor, szóval remélem nála is működni fog.
*Ugyan a tündérek mágikus lények, nem hiszi, hogy a szervezetük nagyon különbözne a fél-elfekétől mondjuk, még szerencse, hogy itt van Int a háznál, aki jobban tudja az ilyesmit.
Viszont, amikor az étel kapcsán az éhezés is szóba kerül újra, kicsit elgondolkodik, és még egyszer hálát ad magában a sorsnak, hogy ilyen téren legalább valóban szerencsés volt.*
- Remélem tényleg, hogy nem fogom megtapasztalni, hogy milyen, mert biztosan rettenetes, de különben pont azon dolgozom, hogy ne legyen ilyen soha, mármint nem csak nekem, hanem, hogy itt soha ne legyen gond azzal, hogy nincs, vagy kevés az étel. Az a tervem, azon dolgozom, hogy teljesen önellátóvá teszem Szarvasligetet. Jó, az, hogy dolgozom rajta, talán túlzás kicsit, de úgy értem, hogy mindenképpen megcsinálom majd a közeljövőben. Beszerzek még pár állatot, illetve pecabotokat is, mert itt ez a szép tó, tele hallal, szinte bűn semmit nem kifogni belőle. Te is remek ötletet adtál most a gombaszedéssel, és persze ültetni is ültethetünk még, zöldséget is, gyümölcsöt is. *sorolja lelkesen a terveit, mert nem csak maga miatt tenné boldoggá, ha Szarvasliget olyan hely lenne, ami akár több mindenkit is képes lehetne ellátni, mint amennyien most itt élnek. Szerinte valami nagyon hasonló lehet Lau álma is.
Annyiban mindenesetre úgy tűnik hasonlítanak Nimerillel, hogy ő is szívesebben beszél a jövőről, mint a múltról. Abban még nagy lehetőségek is rejtőzhetnek akár, a múlt pedig hát olyan volt, mint amilyen volt... Szabadulni nem lehet tőle soha, de nem is muszáj folyton kísértő kísértetként mindenhová magával cipelnie a fél-elfnek, legalább is nem minden egyes pillanatban.
Így pedig, bármilyen rossz dolgok is történtek vele Artheniorban előbb-utóbb vissza kell majd térnie a városba, ha más nem kicsit dolgozni, hogy beszerezhesse mindazokat a dolgokat, amikre itt szüksége van.*
- Egy igazi őz? Tényleg? *kérdezi aztán teljesen feleslegesen. Még a fejét is felkapja erre.* És szelíd? Hagyja magát simogatni? Mindig szerettem volna, de ahol én felnőttem, ott esély sem volt erre, mivel a vadállatok általában féltek tőlünk, mert a felnőttek vadásztak rájuk.
*Egy simogatható őz igazából azért kicsit jobb indok arra, hogy miért kellene egyszer visszatérnie egyszer a Sayqueves házba, mint mindaz, amivel eddig saját magát igyekezett meggyőzni, jelenlegi hangulatában és lelkiállapotában legalábbis mindenképpen.
Közben örömmel hallgatja, hogy Artheniorban úgy tűnik végre minden rendben, így még inkább megerősítést nyer benne az oda való ideiglenes visszatérésnek a szándéka.*
- A gyerekekhez viszont sajnos nem nagyon értek szerintem, de van pár varázslatom, ami talán tetszene nekik, főleg, ha mondjuk rájuk is rávarázsolom, mondjuk ezt... *mondja, és meg is próbálja megidézni amire gondol, remélve, hogy nem pont most fog majd nem sikerülni neki.* Szívesen meglátogatlak majd benneteket. *határozza el immár hangos szóval is, a lány feltételezésén viszont jót nevet, bár nem elsőre, csak némi fáziskéséssel, mert ugyan az általa használt kifejezést ismeri, kicsit el kell gondolkodnia rajta, hogy pontosan mit jelent, aztán persze homályos emlékeiből, valamint saját kombinációs készségének köszönhetően viszonylag hamar meg is fejti ezt a nem is túl bonyolult talányt.*
- Ó nem, ők tényleg nagyon távoli rokonok. *igyekszik is megmagyarázni, hogy min nevetett az előbb.* Mielőtt otthonról eljöttem nem is tudtam, hogy vannak egyáltalán rokonaim a városban. Ők viszont mégis befogadtak, amikor nem volt hova mennem, ez mindenképpen nagyon kedves volt tőlük. Nem hiszem, hogy ez kék vérnek számít. Különben pedig én nem is nagyon hiszek ebben. Úgy értem nem hiszem, hogy túl sok értelme van a nemesi címnek, főleg nem úgy, hogy még örökölhető is. *vonja meg a vállát, miközben elveszi az éppen felálló lány elől a tányért.*
- Nincs mit és örülök, ha ízlett. Viszont itt egyelőre nincs más dolgunk. A leves egy darabig most már fő magában, bár kicsit még megkavargatom *mondja, és így is tesz* később még ráérek kóstolni és fűszerezni. Most még úgy is az a lényeg, hogy apró tűz felett rendesen belefőjön minden. Jobban szeretek főzés után elpakolni és mosogatni, mint most, amúgy sem csináltunk túl nagy rendetlenséget. Különben is, te most vendég is vagy, pakolni igazán nem kell segítened, meg, ha tényleg szeretnél hazaérni estére, akkor jobb, ha inkább elkezdjük mihamarabb. *mondja, remélve, hogy a lány nem ellenkezik. Ha mégis, akkor megvárja, és segít neki elpakolni, viszont mindenképpen visszamegy az udvarra, izgatottan és kíváncsian.*
- Még szerencse, hogy holdmágiát nem csak a holdon lehet tanulni. *neveti el magát végül, aztán több-kevesebb sikerrel próbálja leplezni azt, hogy mennyire nagyon kíváncsi arra, hogy mit fog neki mondani, vagy mutatni neki Nimeril.
Mert eddig körülbelül annyit tudott csak a földmágiáról, hogy ilyen is létezik.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a varázslót és a vele közvetlen érintkezésben lévő társait ezüstös derengő ragyogás fonja körbe, megvédve őket tűztől vagy forróságtól. Hatása maximum három körig tart, vagy az érintkezés megszakadásáig.
*Tényleg gyorsan dolgozik, és közben el is feledkezik arról a késről, ami a legjobban a kezére áll, de Nimeril átmenetileg kővé változtatta. Egészen jól el volt azzal is, amit helyette használt, ahogyan természetesen most sem adódtak gondjai egy rántotta elkészítésével, aztán pedig, amikor látja a lányt jóízűen enni, reméli, hogy nem csak annak szól, hogy éhes, hanem, hogy sikerült úgy elkészítenie, ahogyan kérte tőle.
A biztonság kedvéért azért még ad neki mellé kenyeret is, sót is, hátha kérné, majd miközben eszik, összevág még gyorsan pár zöldséget ő is, aztán hoz vizet, húst és oda is rakja őket az egyelőre még apró tűz fölé főni. Így, hogy Nimeril is segített neki nem is lett kevés a zöldség. Reméli adni fog majd kis kellemes ízt és kis színt is a levesnek.*
- Viel kicsit beteg, ezért füstölt húsos levest csinálok neki, sok zöldséggel, hogy minél hamarabb erőre kapjon. *mondja minden egyéb magyarázat nélkül. Mivel Nimeril ismerős a házban, feltételezi, hogy Vielt is ismeri, azt pedig, hogy pontosan mi baja a tündérlánynak ő sem tudja, de nem szeretné megijeszteni a másik lányt, ezért mondja neki, hogy kicsit beteg. Reméli tényleg csak kicsit, viszont mivel éppen Intath vizsgálja, vagy talán már gyógyítja is, minden oka meg van arra, hogy reménykedjen. Nem bánná, ha a közeljövő ezúttal meghálálná neki a belé fektetett bizalmat azzal, hogy úgy válik valóra, ahogyan azt ő szeretné.*
- Én is ezt kaptam gyerekkoromban ilyenkor, szóval remélem nála is működni fog.
*Ugyan a tündérek mágikus lények, nem hiszi, hogy a szervezetük nagyon különbözne a fél-elfekétől mondjuk, még szerencse, hogy itt van Int a háznál, aki jobban tudja az ilyesmit.
Viszont, amikor az étel kapcsán az éhezés is szóba kerül újra, kicsit elgondolkodik, és még egyszer hálát ad magában a sorsnak, hogy ilyen téren legalább valóban szerencsés volt.*
- Remélem tényleg, hogy nem fogom megtapasztalni, hogy milyen, mert biztosan rettenetes, de különben pont azon dolgozom, hogy ne legyen ilyen soha, mármint nem csak nekem, hanem, hogy itt soha ne legyen gond azzal, hogy nincs, vagy kevés az étel. Az a tervem, azon dolgozom, hogy teljesen önellátóvá teszem Szarvasligetet. Jó, az, hogy dolgozom rajta, talán túlzás kicsit, de úgy értem, hogy mindenképpen megcsinálom majd a közeljövőben. Beszerzek még pár állatot, illetve pecabotokat is, mert itt ez a szép tó, tele hallal, szinte bűn semmit nem kifogni belőle. Te is remek ötletet adtál most a gombaszedéssel, és persze ültetni is ültethetünk még, zöldséget is, gyümölcsöt is. *sorolja lelkesen a terveit, mert nem csak maga miatt tenné boldoggá, ha Szarvasliget olyan hely lenne, ami akár több mindenkit is képes lehetne ellátni, mint amennyien most itt élnek. Szerinte valami nagyon hasonló lehet Lau álma is.
Annyiban mindenesetre úgy tűnik hasonlítanak Nimerillel, hogy ő is szívesebben beszél a jövőről, mint a múltról. Abban még nagy lehetőségek is rejtőzhetnek akár, a múlt pedig hát olyan volt, mint amilyen volt... Szabadulni nem lehet tőle soha, de nem is muszáj folyton kísértő kísértetként mindenhová magával cipelnie a fél-elfnek, legalább is nem minden egyes pillanatban.
Így pedig, bármilyen rossz dolgok is történtek vele Artheniorban előbb-utóbb vissza kell majd térnie a városba, ha más nem kicsit dolgozni, hogy beszerezhesse mindazokat a dolgokat, amikre itt szüksége van.*
- Egy igazi őz? Tényleg? *kérdezi aztán teljesen feleslegesen. Még a fejét is felkapja erre.* És szelíd? Hagyja magát simogatni? Mindig szerettem volna, de ahol én felnőttem, ott esély sem volt erre, mivel a vadállatok általában féltek tőlünk, mert a felnőttek vadásztak rájuk.
*Egy simogatható őz igazából azért kicsit jobb indok arra, hogy miért kellene egyszer visszatérnie egyszer a Sayqueves házba, mint mindaz, amivel eddig saját magát igyekezett meggyőzni, jelenlegi hangulatában és lelkiállapotában legalábbis mindenképpen.
Közben örömmel hallgatja, hogy Artheniorban úgy tűnik végre minden rendben, így még inkább megerősítést nyer benne az oda való ideiglenes visszatérésnek a szándéka.*
- A gyerekekhez viszont sajnos nem nagyon értek szerintem, de van pár varázslatom, ami talán tetszene nekik, főleg, ha mondjuk rájuk is rávarázsolom, mondjuk ezt... *mondja, és meg is próbálja megidézni amire gondol, remélve, hogy nem pont most fog majd nem sikerülni neki.* Szívesen meglátogatlak majd benneteket. *határozza el immár hangos szóval is, a lány feltételezésén viszont jót nevet, bár nem elsőre, csak némi fáziskéséssel, mert ugyan az általa használt kifejezést ismeri, kicsit el kell gondolkodnia rajta, hogy pontosan mit jelent, aztán persze homályos emlékeiből, valamint saját kombinációs készségének köszönhetően viszonylag hamar meg is fejti ezt a nem is túl bonyolult talányt.*
- Ó nem, ők tényleg nagyon távoli rokonok. *igyekszik is megmagyarázni, hogy min nevetett az előbb.* Mielőtt otthonról eljöttem nem is tudtam, hogy vannak egyáltalán rokonaim a városban. Ők viszont mégis befogadtak, amikor nem volt hova mennem, ez mindenképpen nagyon kedves volt tőlük. Nem hiszem, hogy ez kék vérnek számít. Különben pedig én nem is nagyon hiszek ebben. Úgy értem nem hiszem, hogy túl sok értelme van a nemesi címnek, főleg nem úgy, hogy még örökölhető is. *vonja meg a vállát, miközben elveszi az éppen felálló lány elől a tányért.*
- Nincs mit és örülök, ha ízlett. Viszont itt egyelőre nincs más dolgunk. A leves egy darabig most már fő magában, bár kicsit még megkavargatom *mondja, és így is tesz* később még ráérek kóstolni és fűszerezni. Most még úgy is az a lényeg, hogy apró tűz felett rendesen belefőjön minden. Jobban szeretek főzés után elpakolni és mosogatni, mint most, amúgy sem csináltunk túl nagy rendetlenséget. Különben is, te most vendég is vagy, pakolni igazán nem kell segítened, meg, ha tényleg szeretnél hazaérni estére, akkor jobb, ha inkább elkezdjük mihamarabb. *mondja, remélve, hogy a lány nem ellenkezik. Ha mégis, akkor megvárja, és segít neki elpakolni, viszont mindenképpen visszamegy az udvarra, izgatottan és kíváncsian.*
- Még szerencse, hogy holdmágiát nem csak a holdon lehet tanulni. *neveti el magát végül, aztán több-kevesebb sikerrel próbálja leplezni azt, hogy mennyire nagyon kíváncsi arra, hogy mit fog neki mondani, vagy mutatni neki Nimeril.
Mert eddig körülbelül annyit tudott csak a földmágiáról, hogy ilyen is létezik.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a varázslót és a vele közvetlen érintkezésben lévő társait ezüstös derengő ragyogás fonja körbe, megvédve őket tűztől vagy forróságtól. Hatása maximum három körig tart, vagy az érintkezés megszakadásáig.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1155-1174