//Konyhatündérek//
//főleg a tündérekkel és Lynával foglalkozva//
*Úgy tűnik, Lau már talált megoldást a problémára, így nem kell összeköltözniük Lyllinorral. Pedig Viel számára nem jelentene gondot, amilyen aprók ők mindketten.*
- Pycta nagyon rendes elf. *Helyesel a lány a szorgalmas félelf kishölgy szavaira.* Remélem, mihamarabb megismerkedhetsz vele te is. Tiszta a szíve, az biztos!
*Ami pedig a fákat illeti, Viel szeme is felragyog.*
- Ugye? Jaj, gyerekként imádtam fára mászni! *Kacag.* És, nos, igen, van gyerek. *Bólint. Nem fejti ki, hogy a baba egyértelműen nem elf, bár kissé mardossa a bűntudat, hogy nem javította ki az állítást. Olyan, mintha vétett volna az igazság szelleme ellen, miközben Pyctát igyekszik védeni. ~ De vajon mi helyes, és mi nem? Csak az lehet, amit a szív is súg… ~
Vieljana csakhamar megtudja nála később a ligetbe érkező magas, fiatal férfitól, hogy kis termetű, ámbár vele ellentétben szárnyas fajtársa, akinek a kiléte felől kíváncsiskodott, valójában vele érkezett.*
- Ez remek! *Mondja a tündérhez fordulva lelkesen, hiszen mindig örül azoknak, akik jó társaságra vágyva csatlakoznak hozzájuk.* Biztos vagyok benne, hogy jó barátokra találsz itt, mindenki igen kedves! *Pillantását azonban a férfi sem kerüli el, egy pillanatra – minden hátsó szándék nélkül – el is töpreng rajta, hogy milyen udvariasan fordul Lauhoz. Eeyr fényéért sem vallaná be a többiek előtt, de magában megállapítja, hogy az elf és a férfi összeillenének. Pyctát már mégsem szánhatja az elfnek, elvégre ott világos, hogy Lyzendra valami egészen fontos helyet kapott a férfi szívében.
Vanna a magasságára és a szemére vonatkozó dicséretén viszont csak pirulni tud, kevesen szokták ezt mondani rá, főleg ijesztőnek tartják a jól látható különbséget a bal és a jobb között.*
- Nos, köszönöm. *Mosolyog, és kicsit az ölébe pislog.* Már így születtem.
*A kézfogás egészen különösen veszi ki magát, mintha a lány a karjára markolna, de Viel nem ítélkezik az ilyenfajta szokások felett, elvégre ott, ahonnét ő jött, meg a hüvelykujj felmutatása jelentett csúnyát, de attól még nem veszi magára, ha ilyet lát. Persze mivel ő maga viszont rendesen szeretne kezet fogni, egy picit ügyetlenkedésbe fordul a próbálkozása, még ha végül Vannának is enged. Zavartan kacag egy kicsit.*
- Artheniorból származol, Vanna? *Kíváncsiskodik kicsit, és a zsemlére vonatkozó kérdést meg se hallja. Annyit evett már, és az ő tündér pocakja aztán véges.* Vagy tündérfaluból jöttél?
*Eközben Lyna is bekapcsolódik a beszélgetésbe, és Viel úgy dönt, fellebbenti az igazságot a tündérekről, no meg a szárnyukról. Nem bántja meg a kérdés, habár látszik rajta, hogy szíve szerint ő maga is örömmel viselne hasonlót – talán Lyna sincs ezzel másképp. S mivel ő maga is számot ad Eeyr iránti szeretetéről, Vieljana kapva kap az alkalmon, hogy bevonja a Fény Úrnőjét is a beszélgetésbe.*
- Van, akinek Eeyr által megadatott, hogy szárnya legyen, és van, akinek nem. Az én családom például már generációk óta szárnyatlan, sajnos. De vannak olyan barátaim, akiknek hiába van egy kicsi, nem tudnák használni. *Kíváncsian fordul a lányokhoz, ők hogy vannak ezzel.* Bennem már csak az úgymond „tündéres”, hogy kicsi vagyok és vékonyka a hangom. *Kacag fel csilingelő nevetésével, amely tényleg mintha apró csengők zenéje lenne a szélben. Rámosolyog Intath doktor úrra, aki ismét csatlakozik hozzájuk, és int a távozó Frädnak.*
- Jó utat!
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.12.02 22:22:49