//Intath//
* Azzal, hogy az alkímia unalmas lehet, ha csak könyvekből tanulják, sikerül megfogni a tündérlányt. *
– Az már biztos! * Bólogat hevesen, és már egyáltalán nem is kíváncsi arra az Adoverre vagy kire. Ő aztán nem akar egyetlen könyvet se látni! Ő tündérmágus lesz, olyan, akinek nem kellenek könyvek, mert mindent érzésből csinál! Ettől annyira fellelkesül, hogy szinte meg se hallja Intath ajánlatát. Nem kellenek neki holmi eszközök, ha minden tudás ott lesz a kisujjában. Ezzel persze csak egy gond van: hogy mindez feltételes mód. Lehet, hogy ő egyszerűen képtelen a mágiára, talán azért, mert nincsenek szárnyai. Látott már valaki szárny nélküli tündért varázsolni? Na ugye!
A tészta gyorsan fogy, a szalonna még gyorsabban. Többnyire csendben hallgatja az elfet, legfeljebb néha hümmög vagy bólint egyet. Viszont egy kérdés felmerül benne. *
– A toronyba? Mármint… A Mágustoronyba? * Ő még sose járt ott, és meglepődik rajta, hogy Intath ilyen lazán beszél róla, mintha A torony nem egy szörnyen ingoványos mocsárral és egy végeláthatatlan, vízi szörnyektől hemzsegő tengerrel lenne határolva. Persze Luninari mágus, így ő biztos csak csettint egyet, és el is jut itthonról a toronyba, ha olyan kedve támad. Épp erről beszélt az előbb a doki, ha jól emlékszik. De akkor is, hogy csak úgy „ellátogat a toronyba tanulni”! Dänkijinkilinkilinkilinkij is szeretne majd olyan nagy mágus lenni, mint Luninari, csak a sok tanulás nélkül. Az igazság az, hogy élete során először érzi úgy, hogy ez nem csupán egy távoli álom, hanem tényleg lehetősége lenne tanulni, ráadásul a legjobb mestertől az egész világon… Csak meg kell várnia, hogy hazaérjen, aztán szépen megkérni. Más mestereket persze nem ismer, így nincs mihez viszonyítania, de Luninari biztosan a legeslegnagyobb mágus Lanawin szerte.
A végére nem marad egy szem szalonna se a tányérjában, csak néhány darab tészta és egy kis túró. *
– Jóllaktam. * Jelenti ki, és valóban úgy érzi magát, mint egy felfújt lufi. Persze ez az alakján aligha látszódik meg, nem szokott ő meghízni, akármennyit eszik is. Hátratolja a székét, ezzel is jelezve, hogy a maradékot nem kéri, akármit is mond majd erre a doki. Olyannak tűnik, aki most el fogja kezdeni kioktatni, hogy nem szabad maradékot hagyni, mert a Sivatagos puszta nomádjai lehet, hogy éheznek – de lehet, hogy túlgondolja ezt. Intath kérdésére hosszasan felemeli a vállait. *
– Lehet mágiát tanulni kecskeháton? * Kérdezi, pimasz vigyorral az arcán, majd a miheztartás végett hozzáteszi: *
– Amúgy nem kecske, hanem kos. * Úgy rémlik, hogy egyszer már elmagyarázta ezt az elfnek, de az úgy tűnik, nem jegyezte meg. Ahogy talán azt se, hogy azt ígérte, hogy majd gyűjtögetni mennek az erdőbe. Ettől függetlenül persze menni fognak, és ebben Dänkijinkilinkilinkilinkij egészen biztos; de most egy picit örül is annak, hogy nem sietteti úgy a dolgot. Majd, ha visszajött a városból, akkor ráérnek szórakozni. Végül az eredeti kérdésre is válaszol. *
– Nem tudom. Talán pár napot, legfeljebb egy hatot. Nem köt most semmi se oda, szívesebben vagyok Szarvasligetben. * Vallja be végül. *
– De azért pár dolgot el akarnék intézni. Illetve… * Hunyorogva néz Intathra. *
– Ha meg akarsz tanítani a varázsitalokat is készíteni, akkor vennem kéne ezt-azt, nem? Vagy használhatom az itteni dolgokat? Várj-várj, inkább írj egy listát! Bevásárolok helyetted is! Így rendezem a szállás költségeit! * Nem tudja, mi ütött belé, hiszen nem olyan gazdag, hogy mindent meg tudjon venni, ami egy ekkora házhoz kellhet, és nem is olyan erős, hogy mindezt elbírja. De talán még Bürkössel együtt se. Talán vennie kell egy hintót, és legközelebb már azzal jön majd Szarvasligetbe. Azonban ezeket a gondolatokat megtartja magának. Majd Artheniorban ráér azon aggódni, hogy hogyan hozza el a vásárfiát ide. Ha egyáltalán Intath beleegyezik, és kéri a segítségét. *