//Második szál//
//Surran az őz, szökell halkan//
*Van, amikor be kell látnia azt, hogy két külön patakban fürdik valakivel éppen, és ez a mostani pontosan ilyen pillanat, mivel Intath magyarázata után még inkább nem érti az egészet.*
- Hát jó, igazad van, tényleg nem könnyű ezt megérteni. És abban is, hogy tényleg nem tudom ezt elképzelni Adoaverről. Ha kerül is téged, az leginkább azért van, mert sohasem vagy vele kedves. *szögezi le, mert ebben viszont teljesen biztos. Ahogyan abban is, hogy lehet ő bármennyire is az, nem vehet rá két ennyire eltérő személyiséget arra, hogy barátkozzanak egymással össze. Az egyetlen, amit tehet, hogy reménykedik benne, hogy az idő majd szépen, lassan és finoman egyszer majd megoldja ezt a problémát is. Ennek ellenére boldog lenne, ha most Lau is itt lenne vele. Talán barátnője jobban képes lenne hatni ilyen téren az elfre.
Ő éppen csak annyit tehet az ügy érdekében, amennyit eddig sikerült, márpedig úgy néz ki, hogy az nem valami sok.*
- Amúgy ti tudjátok, én tényleg nem erőltetem a dolgot, ígérem. De azért, jó, ha tudod, hogy bármennyire is különbözőnek látszotok elsőre, azért sok közös vonásotok is van. Például a magatok módján mind a ketten furák vagytok. *nevet.* Aztán, belőle sem nagyon nézem ki, hogy különösebben szeretné az állatokat, vagy jól tudna bánni velük, bár ebben lehet, hogy tévedek. Az sem lehet véletlen, hogy mind a ketten szeretitek ligetet. Végül pedig te is és ő is szomjazzátok a tudást, éppen csak a tudomány más területei érdekelnek benneteket.
*Aztán tényleg ennyiben is hagyja az egészet, egyelőre legalábbis mindenképpen.*
- Értem és sajnálom! *feleli aztán és csak akkor érti meg, hogy a doki mondandójának legalább a fele vicc volt, amikor elkalandozó kezéről beszél, a következő pillanatban pedig már őt csiklandozza vele. Persze esze ágában sincsen ellenállni, mivel azonban erre érzékeny, miután a mozdulat hatására nevet, ösztönösen, de nem elutasítóan húzódik el.*
- Hé ez így nem ér! Fogadok, hogy csak én vagyok csikis! *rázza meg a fejét, de azért visszatámad, hátha téved. Ennek ellenére nem hagyja magát kizökkenteni, abból, amibe belekezdett.*
- Különben azért nem árt, ha legalább az elvi alapjait megtanulod annak, hogyan kell kirántani egy szelet bármit, amit akarsz. Bármikor előfordulhat, hogy egyikünk sincs itthon, neked pedig kedved támad rántott kecskesajtot enni. Legfeljebb kicsit lassabban készíted majd el. Nagyon egyszerű különben. Kikészítünk egy tányérba lisztet, egybe tojásokat törünk, amit aztán felverünk. Mellé egy tányér lereszelt, száraz kenyérmorzsa. Amit ki akarunk rántani megforgatjuk a lisztben, hogy ragadjon rá a tojás, miután pedig ez is megvan megforgatjuk az előre lereszelt morzsában. Aztán már csak meg kell sütni és néha forgatni. *magyarázza, bár nem egészen biztos benne, hogy Intath nem látott még ilyet.*
- Ugye milyen egyszerű? *kérdi azért.* Aki el tud végezni bonyolult vizsgálatokat, vagy ki tud húzni egy fogat, annak ez sem lehet nehéz. De nyugi, ettől még nem kell főznöd, megcsinálom bármikor, de azért nem árt, ha tudod.
*Hagy azért időt az elfnek megemészteni az információkat és válaszolni, ha szeretne, csak utána jelenti be, hogy lassan távozni készül. Őt láthatóan jobban lázba hozta az ünnep, mint Intet, ezért szeretné nem csak a főzésből kivenni a részét, hanem minden egyes apró részletéből.*
- Vagdosni is szeretnék kicsit. Remélem nem bánod, ha majd anyát küldöm vissza magam helyett főzni. Az ő rántott kecskesajtja sem lesz majd rosszabb, mint az enyém lenne, sőt, talán még jobb is lesz majd.
*Vele ellentétben édesanyja egész jól el van azzal, amit csinál, és eszébe sem jut visszamenni lánya helyett főzni. Éppen egy nyúl erősen stilizált körvonalait igyekszik kivágni, miközben hallgatva Adoavert néha kicsit közbe is szól, miután megértő arccal bólogat a szavaira.*
- Ezzel én is így vagyok. *ismeri el.* Luni ott volt éppen a lázadás alatt és sok szépet nem mesélt róla.
*Ez volt a legnagyobb szerencse amióta csak elhagyták otthonukat, hogy lánya túlélte azt az éjszakát. Az Adoaverrel folytatott beszélgetés mindenesetre sokkal inkább túl sok, mint túl kevés kérdést vet fel. Sok mindenre szeretne válaszolni és sok mindenről beszélni egyszerre, éppen ezért is inkább ebbe a témába nem megy bele.
A fiú szomorkás mosolya, valamint az, amit az anyjáról mond, illetve nem mond el mindenesetre belőle is előhozza az anyát.
Óvatosan, lassan, kissé anyáskodó mozdulattal simít végig a kezén, csak semmi hirtelen mozdulat, hogy ne lepje és főleg ne ijessze meg őt. Aztán amennyire tud megint csak megértő arccal bólint.*
- Hát igen. Kicsit hosszú és bonyolult a mi történetünk is. Sajnálom viszont, ha olyan dologra kérdeztem rá, amire nem kellett volna, de az ilyesmi néha sajnos kikerülhetetlen. Viszont, ha vígasztal valamennyire, akárminek is érzed magadat, szerintem már most érettebb vagy a korodnál, és ezt teljesen komolyan mondom. Biztos egy nap majd nagyon bölcs ember lesz belőled. Meg aztán szerintem néha egy kicsit mindenki arra vágyik, hogy újra gyerek lehessen, ezzel sincsen semmi gond. *mondja.* Sőt, addig jó ameddig lélekben kicsit mindig azok is maradunk.
*Valahogy úgy érzi, hogy nem is beszél tényleg a levegőbe. Végtére is, most is körülbelül gyermeki lelkesedéssel és odaadással vagdosnak dekorációt egy olyan ünnepre, amit gyerekkorukban is nyilván imádtak volna.*
- Jók a megérzéseid is. Tényleg nem pont ma kellene erről megkérdezni Lunit. A hideg és a sötét nem tesz jót neki, ahogyan egyikünknek sem, örülök, hogy most ezzel az ünneppel végre sikerült végre elterelni róla a figyelmét. Tényleg elég vidám most magához meg az utóbbi időhöz képest. Nem mintha annyira nagyon vészes történet lenne, de azért nem is túl vidám, nem hiszem, hogy pont ma szeretné feleleveníteni. *teszi hozzá, majd kicsit hosszabb csend következik mielőtt újra megszólalna.*
- Viszont annak ellenére, hogy törődöm vele, szerintem nem vagyok jó anya, vagy legalábbis lehettem volna sokkal jobb a múltban. *rázza meg a fejét. Bár már saját lányának is elmondta ezt, mégis jól esik neki, hogy valaki mással is beszélhet erről kicsit. Arra gondol, hogy túlzás lenne mindezt gyónásnak nevezni, mégis örül, hogy rajta kívül másnak is elmondhatja ezt, főleg, ha valamennyire Adoaver is a bizalmába avatta őt. Ráadásul az igazságnak is tartozik ennyivel.
Mindent egybevetve pedig egyébként is megkedvelte az ifjú mágust rövid idő alatt is, és örül neki, hogy Luninak hozzá hasonló barátai is akadnak, nem csak néhány lány, akit megismert azóta, hogy otthonról eljött, és Intath. Nem mintha utóbbival bármi különösebb baja lenne, sőt, Adoaverhez képest úgy tűnik ő határozottan jobb véleménnyel van róla és a modoráról is, bár azt is sejti, hogy ez fordítva is igaz, mármint Adoaverről is sokkal jobb véleménye van, mint Intathnak a fiúról.*
- De ez összefügg azzal, amiről korábban beszéltünk. Megrögzött szokásokon nehéz változtatni, én pedig kis túlzással, de papnőnek születtem. Magam is az édesanyámtól tanultam még kislányként, aztán később nekem is ez lett az életem és jó sokáig elképzelhetetlen volt, hogy megváljak tőle, és valami máshoz kezdjek, még akkor is, ha gyakran elvágyódtam otthonról. Ettől még be kellett volna látnom, hogy Luninak ott nem jó. Illetve beláttam, csak bíztam benne végig, hogy egyszer majd jobb lesz. Szóval ezt utólag bánom.
*Hirtelen nem is tudja, hogy mit mondhatna még, ezért inkább a múlt helyett igyekszik arra koncentrálni, ami éppen előtte van.*
- De legalább valamennyit haladtunk ezzel. *néz le maguk elé az asztalra.* Akármilyen is Int, én azért vágok neki valami hajószerű formát. Legalábbis megpróbálom, nehogy azt mondja, hogy rá nem gondoltunk, hátha ez a nap kicsit őt is felvidítja. Neki is jobb, ha jó a kedve és azt hiszem nekünk is. *enged meg magának egy rafináltnak szánt félmosolyt. Nem hiszi persze, hogy Intath az a fajta elf, akit a neki is szánt dekoráció képes jobb kedvre deríteni, de egy jó és különleges ebéd és vacsora mindezek mellé talán megteszi. Végszükség esetére pedig ott van csodafegyverként az alkohol. Az majdnem mindig és majdnem mindenkinél működni szokott.*