Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 9 (161. - 180. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Selestwen Sellewennar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10707_1473675245_ember_no.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1399-1418
180. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-06 22:20:29
Üzenet elküldve: 2019-07-06 22:20:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1423
OOC üzenetek: 241
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1423
OOC üzenetek: 241
Játékstílus: Megfontolt
//Szülőszoba//
*Megtörténik aminek meg kell. A lányok nem túl lelkesek és ha választania kéne a dokinak se ez volna az első ötlete amit tenne velük. Miután végzett az eszközt leteszi az éjjeli asztalra. Persze előbb alátesz valamit, hogy ne koszoljon. A többi eszköz közé már nem teszi vissza csak az után, hogy kifőzte. Majd egy tiszta kendőre kiteszi a szüléshez lehetségesen vagy biztosan szükséges eszközöket. A mozdulatai nyugodtak. Nem zavartatják a háttérből érkező hangok. Mikor az anyuka megszólal akkor felé fordul és egy kedves mosollyal bólint. Az ez után érkező mondatra viszont inkább odalép hozzá és visszafekteti majd Laurentitia kisasszonyhoz fordul.*
-Most már jobb lenne pihenni mert kelleni fog az erő. Hozna egy szivacsot, hogy lemossa?
*Ezek után fordul az anyukához mosolyogva.*
-Látja? Mondtam, hogy ez majd kicsit felgyorsítja a dolgokat. Mit érez? Nyomnia kéne? Fáj? Fáradt? Szüksége van valamire?
*Sokat kérdez, de türelmesen teszi. A nő érezheti, hogy a doktor teljes figyelmét élvezi és a férfi segíteni szeretne neki.*
*Megtörténik aminek meg kell. A lányok nem túl lelkesek és ha választania kéne a dokinak se ez volna az első ötlete amit tenne velük. Miután végzett az eszközt leteszi az éjjeli asztalra. Persze előbb alátesz valamit, hogy ne koszoljon. A többi eszköz közé már nem teszi vissza csak az után, hogy kifőzte. Majd egy tiszta kendőre kiteszi a szüléshez lehetségesen vagy biztosan szükséges eszközöket. A mozdulatai nyugodtak. Nem zavartatják a háttérből érkező hangok. Mikor az anyuka megszólal akkor felé fordul és egy kedves mosollyal bólint. Az ez után érkező mondatra viszont inkább odalép hozzá és visszafekteti majd Laurentitia kisasszonyhoz fordul.*
-Most már jobb lenne pihenni mert kelleni fog az erő. Hozna egy szivacsot, hogy lemossa?
*Ezek után fordul az anyukához mosolyogva.*
-Látja? Mondtam, hogy ez majd kicsit felgyorsítja a dolgokat. Mit érez? Nyomnia kéne? Fáj? Fáradt? Szüksége van valamire?
*Sokat kérdez, de türelmesen teszi. A nő érezheti, hogy a doktor teljes figyelmét élvezi és a férfi segíteni szeretne neki.*
179. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-06 20:25:50
Üzenet elküldve: 2019-07-06 20:25:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//A kezdet kezdete//
- Á, értem. *bólogat a lovaglás kérdésére, mikor Luni tisztázza a helyzetet* Talán idővel beszerezhetnénk majd egy pónit is... *mereng el a kérdésen, bár ezt egyelőre a birtok anyagi helyzetétől teszi függővé, hiszen bár ezen aggodalmait nem akarja megosztani senkivel, de kicsit tart tőle, hogy nem lesz majd elegendő pénzük fenntartani ezt a hatalmas házat. Nem akar azonban most erre gondolni, így inkább igyekszik a jelenre koncentrálni*
- Igazad lehet, tényleg nehéz leküzdeni a múltbeli rossz berögződéseket... de együtt biztos túl tudunk jutni rajta. Ezen is, és máson is. *ereszt meg egy biztató mosolyt a lány felé. Biztos benne, nem csak a lovaglással kapcsolatos félelme ered régi, kellemetlen emlékek miatt és reménykedik benne, egy alapos beszélgetéssel talán tud valamit javítani ezeken az aggodalmakon*
- Ó, csak nem létezik valami olyan varázslat, amivel hirtelen egyik helyről a másikra tudod varázsolni magad? *neveti el magát kissé Luni utolsó megjegyzését hallva* Vagy épp szárnyakat tervezel növeszteni? *folytatja tovább, egyik képtelenebb ötletet sorolva a másik után, vajon miért ne kéne soha többé a lánynak lóhátra ülnie. Jó hangulata továbbra is megmarad, és együtt nevet Lunival, ahogy halad előre a társalgás. A jókedv mellett azonban egy csipetnyi szomorúság is vegyül az érzelmeibe, hiszen most döbben csak rá igazán, mennyire is fog hiányozni neki Luni jelenléte. A könnyedebb témákról azonban hamar elterelődik a szó a komolyabbakra, nevezetesen a szívügyekre. Ebben azonban nem tud túl sok konkrétummal szolgálni, hisz maga se tudja igazán, milyen is lenne az ideális férfi a számára. Kicsit úgy is véli, felesleges túlzott elvárásokat támasztani, míg a megfelelőt keresi az ember, hiszen a tökéletes társ megtalálásakor már kicsit se fog számítani, hogy nézi ki, vagy épp minden kívánalomnak megfelel-e. Hiába nevetséges még magában is beismernie, de úgy véli, a szerelem első látásra alakul ki és ha megvan a kölcsönös vonzalom, a többi már lényegtelen*
- Tudod, voltam már szerelmes, vagy legalábbis azt hiszem, az szerelem volt. De egyiknél se éreztem azt, hogy ez egy olyan kapcsolat lenne, ami egy életen át tartana. *folytatja tovább vallomását Luninak a férfiakat illetően* És láttam már, milyen egy kapcsolat, ha kivesznek belőle az érzelmek, és csak a megszokás vagy a gyerekek tartják össze... Ilyenben nem tudnék élni. *fejezi be szomorúan. Bár nem mondja ki, egyértelmű, hogy szülei kapcsolatára utal, és mivel Luni már találkozott velük, vagy legalábbis az édesanyjával, tisztában lehet vele, mire gondol. A negatív példával már találkozott a házasság terén, és talán pont ezért olyan kritikus a férfiakkal szemben is, könnyedén hajlandó azt mondani, ez hosszú távon úgyse működhet, a pozitív oldallal azonban még nem sok tapasztalata van, így nem is tudja tökéletesen megfogalmazni, mit is keres pontosan egy férfiban. Csak abban tud bízni, ha a sors összehozza álmai férfijával, akkor egy csapásra tudni fogja majd, hogy ő az igazi. Saját vágyai és elképzelései mellett nem feledkezik meg azonban Luniról sem. Nem sok mindent tud a lány apjáról, és nem is akarta felzaklatni azzal, hogy ő maga hozza fel, örömmel hallgatja azonban Luni reményeit sose látott apjával kapcsolatban*
- Úgy vélem, oka volt annak, hogy odakeveredett az édesapád a falutokba. És örülök, hogy megtette, különben most tényleg nem beszélgetnénk itt. *mosolyog kedvesen a lányra* Sosem késő bepótolni az elvesztegetett éveket! Biztos vagyok benne, ha tudná, milyen csodálatos lánya van, részese akarna lenni az életének! *hiába van sok kellemetlen tapasztalata a saját apját illetően, bízik benne, hogy valahol még léteznek igazán szerető férfiak is, akik nem csak akkor örülnek a gyereknek, ha az fiúnak született*
- Tudsz róla valamit? Hogy hívták? Hogy nézett ki? *kérdezősködik tovább, ahogy a medál történetét hallja. Őszintén reméli, egy nap tényleg találkozik majd apa és lánya, és megismerik és szeretni fogják egymást*
- Bármikor. *feleli őszinte mosollyal Luni megjegyzésére. Nem bánja, hogy elkanyarodott a téma, hiszen bármikor szívesen beszélget arról a lánnyal, ami a szívét nyomja, és segít neki, amiben csak tud, ha más nem, pusztán azzal, hogy csak meghallgatja*
- Bizony, ezek tényleg fontosak! *bólogat helyeslően Luni leírására a tökéletes férfit illetően. Bár a nyuszikat még gyerekes hóbortnak tartja, amik hamar háttérbe fognak szorulni, ha lesz egy hús-vér férfi, akit szorongathat helyettük, abban egyetért a lánnyal, hogy kevés boldogítóbb érzés létezik a világon, mint olyasvalakihez hozzábújni, akit szeretsz, és aki viszontszeret. A nemeseket illetően kissé felvonja azonban a szemöldökét, hisz nem érti, miért olyan fontos ez a lánynak, ám ahogy Luni folytatja, hamar megérti, miért szeretné elkerülni az előkelő férfiakat*
- Egy nap majd találsz valakit, aki elfogad olyannak, amilyen vagy. Akinek elég leszel csak te, és nem vágyik majd másra! *nyúl át az asztalon, hogy ismét csak megszorítsa Luni kezét egy pillanatra. Tisztában van vele, félvérként a lány nincs könnyű helyzetben pártalálás tekintetében, de komolyan úgy véli, ha egyszer valaki megismeri és megszereti Lunit, akkor úgy is szeretni fogja, hogy nem lehet tőle gyereke. Sajnos ezen a téren azonban nem igazán érzi úgy, hogy igazán jó tanácsokat adhatna, hiszen ő nincs ilyen helyzetben, így kissé visszásnak tűnne még saját maga számára is, ha épp ő kezdene el mindenfélét javasolgatni. ~Talán erről jobb lenne YIlával elbeszélgetni~ merül fel benne az ötlet, hiszen a vöröshajú lány jobban képes lehet átérezni a helyzet súlyosságát és ennek megfelelően tanácsot adni Luninak, bár tisztában van vele, igencsak eltérően látják a világot, így lehet, az se igazán nyugtatná meg Lunit, amit YIlától hallana. Kicsit meg is könnyebbül, mikor elterelődik a téma, hiszen tényleg tart tőle, a gyerek-kérdés kapcsán csak több kárt tudna okozni, mint hasznot*
- Remek! Jó lenne, ha még sötétedés előtt odaérnétek! *nyugtázza helyeslően a Thimet illető feleletet. Nem mintha ki akarná rugdosni őket a házból, de tényleg nem szeretné, ha este, a sötétben kéne botorkálniuk egy ismeretlen terepen, ahol ki tudja, mi vár rájuk*
- A visszaúton pedig ne aggódjatok! Gyertek akár kora hajnalban vagy késő éjjel, mi itt fogunk várni titeket! *mosolyog a lányra, hogy kifejezze, még el sem indultak, de már visszavárja őket.*
//A kezdet kezdete//
- Á, értem. *bólogat a lovaglás kérdésére, mikor Luni tisztázza a helyzetet* Talán idővel beszerezhetnénk majd egy pónit is... *mereng el a kérdésen, bár ezt egyelőre a birtok anyagi helyzetétől teszi függővé, hiszen bár ezen aggodalmait nem akarja megosztani senkivel, de kicsit tart tőle, hogy nem lesz majd elegendő pénzük fenntartani ezt a hatalmas házat. Nem akar azonban most erre gondolni, így inkább igyekszik a jelenre koncentrálni*
- Igazad lehet, tényleg nehéz leküzdeni a múltbeli rossz berögződéseket... de együtt biztos túl tudunk jutni rajta. Ezen is, és máson is. *ereszt meg egy biztató mosolyt a lány felé. Biztos benne, nem csak a lovaglással kapcsolatos félelme ered régi, kellemetlen emlékek miatt és reménykedik benne, egy alapos beszélgetéssel talán tud valamit javítani ezeken az aggodalmakon*
- Ó, csak nem létezik valami olyan varázslat, amivel hirtelen egyik helyről a másikra tudod varázsolni magad? *neveti el magát kissé Luni utolsó megjegyzését hallva* Vagy épp szárnyakat tervezel növeszteni? *folytatja tovább, egyik képtelenebb ötletet sorolva a másik után, vajon miért ne kéne soha többé a lánynak lóhátra ülnie. Jó hangulata továbbra is megmarad, és együtt nevet Lunival, ahogy halad előre a társalgás. A jókedv mellett azonban egy csipetnyi szomorúság is vegyül az érzelmeibe, hiszen most döbben csak rá igazán, mennyire is fog hiányozni neki Luni jelenléte. A könnyedebb témákról azonban hamar elterelődik a szó a komolyabbakra, nevezetesen a szívügyekre. Ebben azonban nem tud túl sok konkrétummal szolgálni, hisz maga se tudja igazán, milyen is lenne az ideális férfi a számára. Kicsit úgy is véli, felesleges túlzott elvárásokat támasztani, míg a megfelelőt keresi az ember, hiszen a tökéletes társ megtalálásakor már kicsit se fog számítani, hogy nézi ki, vagy épp minden kívánalomnak megfelel-e. Hiába nevetséges még magában is beismernie, de úgy véli, a szerelem első látásra alakul ki és ha megvan a kölcsönös vonzalom, a többi már lényegtelen*
- Tudod, voltam már szerelmes, vagy legalábbis azt hiszem, az szerelem volt. De egyiknél se éreztem azt, hogy ez egy olyan kapcsolat lenne, ami egy életen át tartana. *folytatja tovább vallomását Luninak a férfiakat illetően* És láttam már, milyen egy kapcsolat, ha kivesznek belőle az érzelmek, és csak a megszokás vagy a gyerekek tartják össze... Ilyenben nem tudnék élni. *fejezi be szomorúan. Bár nem mondja ki, egyértelmű, hogy szülei kapcsolatára utal, és mivel Luni már találkozott velük, vagy legalábbis az édesanyjával, tisztában lehet vele, mire gondol. A negatív példával már találkozott a házasság terén, és talán pont ezért olyan kritikus a férfiakkal szemben is, könnyedén hajlandó azt mondani, ez hosszú távon úgyse működhet, a pozitív oldallal azonban még nem sok tapasztalata van, így nem is tudja tökéletesen megfogalmazni, mit is keres pontosan egy férfiban. Csak abban tud bízni, ha a sors összehozza álmai férfijával, akkor egy csapásra tudni fogja majd, hogy ő az igazi. Saját vágyai és elképzelései mellett nem feledkezik meg azonban Luniról sem. Nem sok mindent tud a lány apjáról, és nem is akarta felzaklatni azzal, hogy ő maga hozza fel, örömmel hallgatja azonban Luni reményeit sose látott apjával kapcsolatban*
- Úgy vélem, oka volt annak, hogy odakeveredett az édesapád a falutokba. És örülök, hogy megtette, különben most tényleg nem beszélgetnénk itt. *mosolyog kedvesen a lányra* Sosem késő bepótolni az elvesztegetett éveket! Biztos vagyok benne, ha tudná, milyen csodálatos lánya van, részese akarna lenni az életének! *hiába van sok kellemetlen tapasztalata a saját apját illetően, bízik benne, hogy valahol még léteznek igazán szerető férfiak is, akik nem csak akkor örülnek a gyereknek, ha az fiúnak született*
- Tudsz róla valamit? Hogy hívták? Hogy nézett ki? *kérdezősködik tovább, ahogy a medál történetét hallja. Őszintén reméli, egy nap tényleg találkozik majd apa és lánya, és megismerik és szeretni fogják egymást*
- Bármikor. *feleli őszinte mosollyal Luni megjegyzésére. Nem bánja, hogy elkanyarodott a téma, hiszen bármikor szívesen beszélget arról a lánnyal, ami a szívét nyomja, és segít neki, amiben csak tud, ha más nem, pusztán azzal, hogy csak meghallgatja*
- Bizony, ezek tényleg fontosak! *bólogat helyeslően Luni leírására a tökéletes férfit illetően. Bár a nyuszikat még gyerekes hóbortnak tartja, amik hamar háttérbe fognak szorulni, ha lesz egy hús-vér férfi, akit szorongathat helyettük, abban egyetért a lánnyal, hogy kevés boldogítóbb érzés létezik a világon, mint olyasvalakihez hozzábújni, akit szeretsz, és aki viszontszeret. A nemeseket illetően kissé felvonja azonban a szemöldökét, hisz nem érti, miért olyan fontos ez a lánynak, ám ahogy Luni folytatja, hamar megérti, miért szeretné elkerülni az előkelő férfiakat*
- Egy nap majd találsz valakit, aki elfogad olyannak, amilyen vagy. Akinek elég leszel csak te, és nem vágyik majd másra! *nyúl át az asztalon, hogy ismét csak megszorítsa Luni kezét egy pillanatra. Tisztában van vele, félvérként a lány nincs könnyű helyzetben pártalálás tekintetében, de komolyan úgy véli, ha egyszer valaki megismeri és megszereti Lunit, akkor úgy is szeretni fogja, hogy nem lehet tőle gyereke. Sajnos ezen a téren azonban nem igazán érzi úgy, hogy igazán jó tanácsokat adhatna, hiszen ő nincs ilyen helyzetben, így kissé visszásnak tűnne még saját maga számára is, ha épp ő kezdene el mindenfélét javasolgatni. ~Talán erről jobb lenne YIlával elbeszélgetni~ merül fel benne az ötlet, hiszen a vöröshajú lány jobban képes lehet átérezni a helyzet súlyosságát és ennek megfelelően tanácsot adni Luninak, bár tisztában van vele, igencsak eltérően látják a világot, így lehet, az se igazán nyugtatná meg Lunit, amit YIlától hallana. Kicsit meg is könnyebbül, mikor elterelődik a téma, hiszen tényleg tart tőle, a gyerek-kérdés kapcsán csak több kárt tudna okozni, mint hasznot*
- Remek! Jó lenne, ha még sötétedés előtt odaérnétek! *nyugtázza helyeslően a Thimet illető feleletet. Nem mintha ki akarná rugdosni őket a házból, de tényleg nem szeretné, ha este, a sötétben kéne botorkálniuk egy ismeretlen terepen, ahol ki tudja, mi vár rájuk*
- A visszaúton pedig ne aggódjatok! Gyertek akár kora hajnalban vagy késő éjjel, mi itt fogunk várni titeket! *mosolyog a lányra, hogy kifejezze, még el sem indultak, de már visszavárja őket.*
178. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-06 20:10:08
Üzenet elküldve: 2019-07-06 20:10:08
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
//Lyllinor szobája//
*Egyszeriben Viel fogja magát és elnyargal a látóteréből, csak úgy pislog utána, na persze jelenlegi tempójában és felfogóképességében, ami valahol egy fürgébb csiga és egy másnapos lajhár között lehet.*
- Árgyék...
*Motyogja a nevet száraz torokkal, mintha először hallaná, és nagyon próbál gondolkodni a körülötte zajló eseményekről. Például most veszi csak észre, hogy kevesebben lettek, leginkább abból, hogy Viel az ablakon keresztül beszélget YIlandával, aki pár perce még itt állt. Vagy csak álmodta? De nem is baj, hogy nem ugrálnak annyian körülötte, már így is lelkiismeret-furdalása van. Valahogy tudata peremén ott táncol a felismerés, hogy a közelben kutya is van, s már-már környékezi a boldogság, de a gondolat szétzilálódik ápolónője visszatértekor. Halvány mosolyt próbál ölteni, a tündér kedves, megnyugtató hangja jó érzéssel tölti el.*
- Gyógyszer...?
*Pislog megint, mint egy fejfájós lajhár, de nem akar küzdeni a bevétel ellen, nyilván nem véletlen, hogy ennyien vannak körülötte, és bizony valóban nem érzi magát túl jól. Megpróbál feltámaszkodni, de nagyon gyengének érzi magát, és köhögni kezd megint, a szédülésről nem is beszélve. Haja kócosan lebegi körbe fejét. A gyógyszer íze rátapad a nyelvére, már csak emiatt is jólesik a víz. A kettő között azért kell egy kis szünet egy újabb köhögőrohamnak, arcát minden alkalommal elfordítja. A vizet nagyon hidegnek érzi, feltehetően a láz miatt, ezért nem iszik sokat. Kimerülten dől vissza.*
- Köszödöb, Viel... sajdálob, hogy... olyad... hasztalad vagyok...
*Megint köhög egy sort.*
- Viel... kérlek, pihedj... éd... begleszek.
*Igyekszik meggyőzően mosolyogni, miközben hosszúakat pislog. Megint környékezi az álom.*
*Egyszeriben Viel fogja magát és elnyargal a látóteréből, csak úgy pislog utána, na persze jelenlegi tempójában és felfogóképességében, ami valahol egy fürgébb csiga és egy másnapos lajhár között lehet.*
- Árgyék...
*Motyogja a nevet száraz torokkal, mintha először hallaná, és nagyon próbál gondolkodni a körülötte zajló eseményekről. Például most veszi csak észre, hogy kevesebben lettek, leginkább abból, hogy Viel az ablakon keresztül beszélget YIlandával, aki pár perce még itt állt. Vagy csak álmodta? De nem is baj, hogy nem ugrálnak annyian körülötte, már így is lelkiismeret-furdalása van. Valahogy tudata peremén ott táncol a felismerés, hogy a közelben kutya is van, s már-már környékezi a boldogság, de a gondolat szétzilálódik ápolónője visszatértekor. Halvány mosolyt próbál ölteni, a tündér kedves, megnyugtató hangja jó érzéssel tölti el.*
- Gyógyszer...?
*Pislog megint, mint egy fejfájós lajhár, de nem akar küzdeni a bevétel ellen, nyilván nem véletlen, hogy ennyien vannak körülötte, és bizony valóban nem érzi magát túl jól. Megpróbál feltámaszkodni, de nagyon gyengének érzi magát, és köhögni kezd megint, a szédülésről nem is beszélve. Haja kócosan lebegi körbe fejét. A gyógyszer íze rátapad a nyelvére, már csak emiatt is jólesik a víz. A kettő között azért kell egy kis szünet egy újabb köhögőrohamnak, arcát minden alkalommal elfordítja. A vizet nagyon hidegnek érzi, feltehetően a láz miatt, ezért nem iszik sokat. Kimerülten dől vissza.*
- Köszödöb, Viel... sajdálob, hogy... olyad... hasztalad vagyok...
*Megint köhög egy sort.*
- Viel... kérlek, pihedj... éd... begleszek.
*Igyekszik meggyőzően mosolyogni, miközben hosszúakat pislog. Megint környékezi az álom.*
177. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-06 17:57:27
Üzenet elküldve: 2019-07-06 17:57:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Szülőszoba//
- Rendben. *bólint Int utasítására, miszerint még nem kell az éjjeli edény, ezért az ágy mellé helyezi, nagyjából olyan távolságba, hogy mindenkinek elérhető közelségben legyen, akinek szüksége lenne rá, majd az asztalhoz lép és megfogja a kért kancsót, csak hogy aztán azzal a kezében várakozzon, míg Int segít megtalálni Selesnek a megfelelő pozíciót. Miután ez megtörtént, közelebb lép picit, és az újabb orvosi parancsnak megfelelően óvatosan önteni kezdi a kancsóban lévő folyadékot, miközben vet egy bocsánatkérő pillantást Seles felé. Nem beszél sokat, csak várakozik, míg megtörténik, aminek meg kell történnie. Bár szeretne segíteni a lánynak, ebben a pillanatban igen szívesen lenne máshol, ám nagyon igyekszik, hogy ez ne látszódjon rajta*
- Igen, a konyha mellett van a fürdő. *szólal meg végül, hogy válaszoljon Seles kérdésére, mintegy kábulatból térve magához, majd a következő megjegyzést hallva ijedten pillant Intath felé, vajon mi legyen most. ~Fürdés vagy szülés következik? ~ igyekszik üzenni a tekintetével az orvosnak.*
- Rendben. *bólint Int utasítására, miszerint még nem kell az éjjeli edény, ezért az ágy mellé helyezi, nagyjából olyan távolságba, hogy mindenkinek elérhető közelségben legyen, akinek szüksége lenne rá, majd az asztalhoz lép és megfogja a kért kancsót, csak hogy aztán azzal a kezében várakozzon, míg Int segít megtalálni Selesnek a megfelelő pozíciót. Miután ez megtörtént, közelebb lép picit, és az újabb orvosi parancsnak megfelelően óvatosan önteni kezdi a kancsóban lévő folyadékot, miközben vet egy bocsánatkérő pillantást Seles felé. Nem beszél sokat, csak várakozik, míg megtörténik, aminek meg kell történnie. Bár szeretne segíteni a lánynak, ebben a pillanatban igen szívesen lenne máshol, ám nagyon igyekszik, hogy ez ne látszódjon rajta*
- Igen, a konyha mellett van a fürdő. *szólal meg végül, hogy válaszoljon Seles kérdésére, mintegy kábulatból térve magához, majd a következő megjegyzést hallva ijedten pillant Intath felé, vajon mi legyen most. ~Fürdés vagy szülés következik? ~ igyekszik üzenni a tekintetével az orvosnak.*
176. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-06 16:55:22
Üzenet elküldve: 2019-07-06 16:55:22
ÚJ
![>Selestwen Sellewennar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10707_1473675245_ember_no.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
//Szülőszoba//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Selesnek ennyi kínlódás után kétsége se fér hozzá, hogy Lau igazat mond: Intath a legjobb orvos a környéken. Azzal kapcsolatban már egészen nyugodt, hogy a férfi mindent megtesz majd a szülés rendes lebonyolításáért, már csak azon szurkol, hogy ők ketten a babával is jól vegyék az akadályokat. Mindenesetre ő nagyon kitartó, ahogy eddig is az volt. A részletekre nem igazán figyel, inkább tereli másra a gondolatait, egyedül azt figyeli meg elég alaposan, hogy hova teszi Lau az éjjeliedényt, mivel sejti, hogy igen sürgetően szüksége lesz rá.*
- Rendben. *Mondja Int utasításaira, bár nem valami lelkesen, de hát talán ezért senki sem hibáztatja a szobában. Úgy helyezkedik, ahogy a férfi kívánja, de lazítani a legnehezebb, főleg, ha az embert utasítják rá. Nagyot lélegzik, az érzés azonban maga nem annyira kellemetlen, mint hitte, a fájások rosszabbak voltak. Ha Lau teljesíti, amit Intath kért, akkor a lány rövid ideig vár, aztán az ingereire hallgatva kisvártatva meglátogatja azt a bizonyos éjjeliedényt. Volt már méltóságteljesebb pillanata is, amire még rátesz egy lapáttal egy újabb fájás, de tetőtől talpig leizzadva, mégis kiállja a próbát. Miután végzett, kicsit gyámolatlanul megszólal:*
- Valahol meg tudnék mosakodni? *Már az előbb se volt valami tiszta szegény a magzatvíz miatt, hát még most. Ha kap segítséget, azt nagyon szívesen veszi, de közben a benne keltett furcsa érzést is tolmácsolja Intathnak.*
- Mintha a baba kijjebb indult volna. *Ez nem kellemetlen, sokkal inkább természetes, mintha egy ősi ingernek engedelmeskednének mindketten.*
~ Hamarosan megszületik. ~ *Örömködik magában.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Selesnek ennyi kínlódás után kétsége se fér hozzá, hogy Lau igazat mond: Intath a legjobb orvos a környéken. Azzal kapcsolatban már egészen nyugodt, hogy a férfi mindent megtesz majd a szülés rendes lebonyolításáért, már csak azon szurkol, hogy ők ketten a babával is jól vegyék az akadályokat. Mindenesetre ő nagyon kitartó, ahogy eddig is az volt. A részletekre nem igazán figyel, inkább tereli másra a gondolatait, egyedül azt figyeli meg elég alaposan, hogy hova teszi Lau az éjjeliedényt, mivel sejti, hogy igen sürgetően szüksége lesz rá.*
- Rendben. *Mondja Int utasításaira, bár nem valami lelkesen, de hát talán ezért senki sem hibáztatja a szobában. Úgy helyezkedik, ahogy a férfi kívánja, de lazítani a legnehezebb, főleg, ha az embert utasítják rá. Nagyot lélegzik, az érzés azonban maga nem annyira kellemetlen, mint hitte, a fájások rosszabbak voltak. Ha Lau teljesíti, amit Intath kért, akkor a lány rövid ideig vár, aztán az ingereire hallgatva kisvártatva meglátogatja azt a bizonyos éjjeliedényt. Volt már méltóságteljesebb pillanata is, amire még rátesz egy lapáttal egy újabb fájás, de tetőtől talpig leizzadva, mégis kiállja a próbát. Miután végzett, kicsit gyámolatlanul megszólal:*
- Valahol meg tudnék mosakodni? *Már az előbb se volt valami tiszta szegény a magzatvíz miatt, hát még most. Ha kap segítséget, azt nagyon szívesen veszi, de közben a benne keltett furcsa érzést is tolmácsolja Intathnak.*
- Mintha a baba kijjebb indult volna. *Ez nem kellemetlen, sokkal inkább természetes, mintha egy ősi ingernek engedelmeskednének mindketten.*
~ Hamarosan megszületik. ~ *Örömködik magában.*
175. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-06 13:00:30
Üzenet elküldve: 2019-07-06 13:00:30
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Viel és YIl//
*Kisegíti YIlandát a bokorból, a nő nem úgy tűnik, mintha ennek nagyon örülne, de Aleimord számított erre. Gondolataiban már elindul vissza a házban éppen arra, amerre mondta a félvér, annak ellenére, hogy még mindig nem barátkozott meg ezzel az épülettel, és nem is igazodik ki benne, mikor egy tündér hajol ki az ablakon.*
- Szebbet *mosolyog rá a lányra.* Megmondanád Launak, hogy Aleimord keresi?
*Így mégis jobb, mint hívatlanul beállítani, bár ennek ellenére hívatlanul állít be.*
- Nem, még nem találtam meg, el sem indutam *rázza meg a fejét válaszul YIlnek.*
*Kisegíti YIlandát a bokorból, a nő nem úgy tűnik, mintha ennek nagyon örülne, de Aleimord számított erre. Gondolataiban már elindul vissza a házban éppen arra, amerre mondta a félvér, annak ellenére, hogy még mindig nem barátkozott meg ezzel az épülettel, és nem is igazodik ki benne, mikor egy tündér hajol ki az ablakon.*
- Szebbet *mosolyog rá a lányra.* Megmondanád Launak, hogy Aleimord keresi?
*Így mégis jobb, mint hívatlanul beállítani, bár ennek ellenére hívatlanul állít be.*
- Nem, még nem találtam meg, el sem indutam *rázza meg a fejét válaszul YIlnek.*
174. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-05 19:06:30
Üzenet elküldve: 2019-07-05 19:06:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
//Odakünn, érintőlegesen Aleimord és egy bokor//
*Látott már kutyát, közelről is, a szegénynegyed utcáit gyakran járják a kiéhezett, csont sovány dögök, némi potyakaja után kutatva, néha csapatokba verődve. Ez az állat egyáltalán nem hasonlít azokhoz, inkább kíváncsinak tűnik, mint éhesnek vagy vicsorgó fenevadnak. Mikor közelít a lábához, nem húzza vissza, mert a hirtelen mozdulatok úgy tapasztalta csak ingerlik az állatokat, most pedig azt szeretné a legkevésbé. Ekkor hallja a kikiabáló tündérke hangot, ami biztosítja a felől, hogy egyrészt a kutyának van gazdája, másrészt nem veszélyesfajta, harmadrészt pedig ezekből következtethető, hogy gyakran össze fognak még futni.
Közben a nemes ismét felbukkan az ajtóban és kifelé tart. ~Ilyen gyorsan végzett volna? Lehet, csak fricskázni akar, ilyen jól festek a bokorban?~ Grimaszol egyet, mert látatlanban is tudja, hogy ezt az elf veszettül élvezi. Azt hogy szerencsétlenül a bokorba zúgva, vizesen láthatja és esetleg még segítségre is szorul, pont az övére. Magára erőltet némi önuralmat és elfogadja a kezet, de nem kíméli, jól ránehezedik, ha már lúd legyen kövér. Persze csupán annyira amennyit bír is, nem szeretné megint közelebbi ismeretségbe hozni a hátsóját a tüskés bokorral, ha egy mód van rá.*
-Kösz. *Nyögi ki, mikor megint két lábbal a földön áll, le is porolja magát, nem mintha ez sokat segítene a néhol vizes ruháján, bár ez még szerinte egészen belefér. Viszont, hogy itt-ott a bokor jobban is megragadta az ingét és egy helyen bele is szakított, számára megbocsájthatatlan. Csak gondterhelten sóhajt, majd a vödör után kap.*
-Vizet? Árnyék, ma szerencsés napod van. *Néz el a kutya irányába, aki már megtalálta a víz hűlt helyét. Ő kap először, lassan közelíti meg a tálat, nehogy az állat fenyegetésnek vegye, bár szívesen őt is meglódítja a vödör tartalmával, ha nem viselkedik vele szépen, de úgy fest, most ezt megússza.*
-Megtaláltad Laurentitiát? *Kérdi közben a férfitől, puhatolózik egy kicsit, majd ismét húz és megindul befelé.*
*Látott már kutyát, közelről is, a szegénynegyed utcáit gyakran járják a kiéhezett, csont sovány dögök, némi potyakaja után kutatva, néha csapatokba verődve. Ez az állat egyáltalán nem hasonlít azokhoz, inkább kíváncsinak tűnik, mint éhesnek vagy vicsorgó fenevadnak. Mikor közelít a lábához, nem húzza vissza, mert a hirtelen mozdulatok úgy tapasztalta csak ingerlik az állatokat, most pedig azt szeretné a legkevésbé. Ekkor hallja a kikiabáló tündérke hangot, ami biztosítja a felől, hogy egyrészt a kutyának van gazdája, másrészt nem veszélyesfajta, harmadrészt pedig ezekből következtethető, hogy gyakran össze fognak még futni.
Közben a nemes ismét felbukkan az ajtóban és kifelé tart. ~Ilyen gyorsan végzett volna? Lehet, csak fricskázni akar, ilyen jól festek a bokorban?~ Grimaszol egyet, mert látatlanban is tudja, hogy ezt az elf veszettül élvezi. Azt hogy szerencsétlenül a bokorba zúgva, vizesen láthatja és esetleg még segítségre is szorul, pont az övére. Magára erőltet némi önuralmat és elfogadja a kezet, de nem kíméli, jól ránehezedik, ha már lúd legyen kövér. Persze csupán annyira amennyit bír is, nem szeretné megint közelebbi ismeretségbe hozni a hátsóját a tüskés bokorral, ha egy mód van rá.*
-Kösz. *Nyögi ki, mikor megint két lábbal a földön áll, le is porolja magát, nem mintha ez sokat segítene a néhol vizes ruháján, bár ez még szerinte egészen belefér. Viszont, hogy itt-ott a bokor jobban is megragadta az ingét és egy helyen bele is szakított, számára megbocsájthatatlan. Csak gondterhelten sóhajt, majd a vödör után kap.*
-Vizet? Árnyék, ma szerencsés napod van. *Néz el a kutya irányába, aki már megtalálta a víz hűlt helyét. Ő kap először, lassan közelíti meg a tálat, nehogy az állat fenyegetésnek vegye, bár szívesen őt is meglódítja a vödör tartalmával, ha nem viselkedik vele szépen, de úgy fest, most ezt megússza.*
-Megtaláltad Laurentitiát? *Kérdi közben a férfitől, puhatolózik egy kicsit, majd ismét húz és megindul befelé.*
173. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-05 12:37:56
Üzenet elküldve: 2019-07-05 12:37:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Lyllinor szobája//
//Odakünn, érintőlegesen Aleimord és egy bokor//
*Viel szeme elkerekedik, ahogy az ablakból nézve YIlanda a bokorban csattan. Most már egészen biztos benne, hogy elfelejtett szólni neki a kutyáról, pedig annyi mindenkinek elújságolta. Vagy csak Lyllinornak? Mindenesetre lelkifurdalással nézi, ahogy az amúgy jámbor Árnyék farka most megint játékos csapkodásba kezd, és közelebb megy, hogy megszaglássza a lány lábát. Viel az ablakhoz siet, kinyitja, és kikiabál:*
- Ő az én kutyám, nem kell tőle félni! *Mondja.* Jámbor. Árnyék a neve. *Csak ezután pillantja meg a férfit, aki nem ismerős neki, de a kezét nyújtja a pórul járt félelfnek. Neki is integet.*
- Szép napot!
*Árnyék nagyon kíváncsi természetű, legszívesebben Aleimordot is megszaglászná, de mivel legjobb barátja hangját hallja, ragyogó szemeit most Vielre függeszti jókedvűen. Talán elfelejtette, hogy odabent, a nagy kőházban lakik, most viszont megnyugszik egy kissé. Úgy tesz, mintha nem is történt volna semmi, csak sétál egy kört, és csalódottan megszagolja üres vizestálját.*
- YIlanda, ha már úgyis vízért mész, nem öntenél neki is egy kicsit? *Kérdezi a lány óvatosan, hiszen megértené azt is, ha a feladat egy kicsit ijesztő lenne a lány számára. Közben Lyllinor határozottan ébredezni kezd, ezért már szalad is vissza, de az ablakot nyitva hagyja, hogy a kellemes levegő beáradjon.*
- Ne haragudj, Lylli, annyi fennforgás van. *Mosolyog a lányra.* Igen, látod? *Mutat az ablak felé, ahol ragyog a nap.* Jó nagyot aludtál.
*Viel most már biztos benne, hogy beadhatja a gyógyszert, ezért a fioláért nyúl, és segít a lánynak meginni a folyadékot.*
- Ez gyógyszer. *Magyarázza.* Jobban leszel tőle.
*Ezután persze egy pohár vizet is ad, hogy Lyllinor megnedvesítse egy kicsit cserepes ajkait, hátha a kislány még nem alszik el, mielőtt inna egy kicsit. Biztosan nagyon kiszáradt már. Ha sikerül, megigazítja a takaróját, és egy andalító tündérdalt dúdol neki.*
//Odakünn, érintőlegesen Aleimord és egy bokor//
*Viel szeme elkerekedik, ahogy az ablakból nézve YIlanda a bokorban csattan. Most már egészen biztos benne, hogy elfelejtett szólni neki a kutyáról, pedig annyi mindenkinek elújságolta. Vagy csak Lyllinornak? Mindenesetre lelkifurdalással nézi, ahogy az amúgy jámbor Árnyék farka most megint játékos csapkodásba kezd, és közelebb megy, hogy megszaglássza a lány lábát. Viel az ablakhoz siet, kinyitja, és kikiabál:*
- Ő az én kutyám, nem kell tőle félni! *Mondja.* Jámbor. Árnyék a neve. *Csak ezután pillantja meg a férfit, aki nem ismerős neki, de a kezét nyújtja a pórul járt félelfnek. Neki is integet.*
- Szép napot!
*Árnyék nagyon kíváncsi természetű, legszívesebben Aleimordot is megszaglászná, de mivel legjobb barátja hangját hallja, ragyogó szemeit most Vielre függeszti jókedvűen. Talán elfelejtette, hogy odabent, a nagy kőházban lakik, most viszont megnyugszik egy kissé. Úgy tesz, mintha nem is történt volna semmi, csak sétál egy kört, és csalódottan megszagolja üres vizestálját.*
- YIlanda, ha már úgyis vízért mész, nem öntenél neki is egy kicsit? *Kérdezi a lány óvatosan, hiszen megértené azt is, ha a feladat egy kicsit ijesztő lenne a lány számára. Közben Lyllinor határozottan ébredezni kezd, ezért már szalad is vissza, de az ablakot nyitva hagyja, hogy a kellemes levegő beáradjon.*
- Ne haragudj, Lylli, annyi fennforgás van. *Mosolyog a lányra.* Igen, látod? *Mutat az ablak felé, ahol ragyog a nap.* Jó nagyot aludtál.
*Viel most már biztos benne, hogy beadhatja a gyógyszert, ezért a fioláért nyúl, és segít a lánynak meginni a folyadékot.*
- Ez gyógyszer. *Magyarázza.* Jobban leszel tőle.
*Ezután persze egy pohár vizet is ad, hogy Lyllinor megnedvesítse egy kicsit cserepes ajkait, hátha a kislány még nem alszik el, mielőtt inna egy kicsit. Biztosan nagyon kiszáradt már. Ha sikerül, megigazítja a takaróját, és egy andalító tündérdalt dúdol neki.*
172. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-04 02:03:28
Üzenet elküldve: 2019-07-04 02:03:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//A kezdet kezdete//
- A tudok lovagolni, azért egy kicsit túlzás. *igyekszik elhárítani gyorsan Lau csodálkozását.* Mondom, hogy csak kicsit, és csak akkor, hogyha nagyon muszáj. Amúgy kerülöm őket, ha lehet. Főleg a nagyokat. És igen, tudom, hogy valószínűleg igazad van.
*Itt már mosolyog ismételten önutálatot mellőző öniróniával, tulajdonképpen leginkább szórakozott vidámsággal.*
- De a gyerekkorban összeszedett félelmeket azért elég nehéz levetkőzni, azt hiszem. Lehet, hogy tényleg változom. De azért, hogyha tényleg rendesen lovagolni szeretnél megtanítani, szerintem mind a ketten jobban járunk, hogyha egy pónival, vagy egy félős csikóval kezdjük inkább, és nem pont Urasággal. De hidd el, tényleg nem ragaszkodom hozzá. Ha minden jól megy, soha többé nem kell ló hátára ülnöm.
*Mindezt olyan magabiztossággal jelenti ki, hogy valószínűleg még Lau számára sem lesz egyértelmű belőle, hogy számára egy ló hátán ülni egyenértékű valamiféle katasztrófával és az előle való meneküléssel.
Gyerekként mindig gyalog, vagy édesanyja hátára véve utazott. Idefelé szekéren. Neki ezek az utazás természetes módjai. Csak akkor siet valahová, hogyha nagyon muszáj. Valószínűleg kissé tétova, mindent pontosan kielemző természete követeli tőle mindezt kérlelhetetlenül. Már maga a gondolat is, hogy egy ló hátán vágtatva robog célja felé, élvezve a száguldás sebességét, még annál is rémisztőbb számára, mint amennyire idegen.*
- Akkor már inkább attól legyek zavarban, hogy átölelnek, de komolyan! *nevet megint, bár ismét csak rövidet, majd nagyot harap a sajt közepéből, és saját magának is agyonismételgetett, ezúttal hangosan is kimondott néhány gondolata helyett inkább érdeklődve hallgatja Lau válaszát.
Azt gondolja, hogy amit a lány mond, akár még rá is igaz lehet. Egészen addig a pillanatig, ameddig a szerelem lelki oldala után nem kezd el arról az egyetlen elvárásáról beszélni, aminek ő teljesen biztosan nem fog tudni megfelelni soha.*
- Ezzel én is így vagyok. *szól közbe kurta kis nevetés kíséretében.* Elég viccesen nézne ki az a férfi, aki még nálam is alacsonyabb.
*Kicsit talán csalódott, mert bár részletes személyleírást nem várt, mégis úgy érzi, hogy kicsit kevés konkrétumot kapott. Ettől függetlenül, amit Lau mondott, azt egyáltalán nem tartja unalmasnak, még akkor sem, ha talán tényleg szokásos. Saját magából kiinduló megítélése szerint olyan átlagos női vágy lehet, ami azzal rokon, ahogyan egy lélek az otthon nyugalmára és biztonságára vágyik. Legalábbis, ha jobban belegondol, ő is valami hasonlót szeretne. Visszakapni mindazt, amit száműzetésekor elveszített, és édesanyja oldalán annak ellenére is része volt benne, hogy a falu többi lakója szemében a lehető legfinomabban fogalmazva sem éppen ő volta a kedvenc. Kissé elvont értelemben véve, itt, új otthonában nagyjából megtalálta az elfogadást, figyelmességet, szeretetet, és biztonságot, amit keres. Ha jól érti, akkor Lau pontosan ugyanezt várja egy kapcsolattól. Azok után pedig, amiket eddig kellett átélnie, tulajdonképpen ő sincsen ezzel másképpen.
Édesanyja ellenben, akit pont legjobb barátnőjéhez hasonlított az imént, mégis teljesen másképpen állt hozzá a szív és a szerelem dolgaihoz. Ő, aki hozzá hasonlóan fojtogató hagyományok között töltötte el gyermek és ifjúkorát, amennyire azt a vele való beszélgetésekből sikerült leszűrnie, mindig is valami másra, igazán érdekesre, kalandosra és kiszámíthatatlanra várt és vágyott. Ennek köszönhető most az, hogy ő itt ülhet Lauval négyszemközt.*
- Nem, egyáltalán nem gondolom azt, hogy közhelyes lenne, amit mondasz. Illetve talán az, de ez egyáltalán nem baj. *mosolyog kedvesen és szelíden barátnője becsületesen őszinte válaszára, és talán valóban látszik rajta, hogy legalább annyira megérti Laut, mint amennyire a lány attól fél, hogy unalmasnak tartaná azt, amire vágyik.*
- Megértés, figyelem, kedvesség és megbízhatóság, ezek tényleg nagyon fontos dolgok. A legtöbben szerintem pont ugyanezt akarják, és nem véletlenül. Nem hiszem, hogy lenne értelme bárkivel is hosszú távra tervezni, hogyha minderre képtelen. Nem véletlenül nőttem fel én sem apa nélkül.
*Az utolsó mondat fájdalom és szomorúság nélkül hagyja el ajkait, pusztán tényként közli azt, ami már amúgy is megtörtént és így megmásíthatatlan, Lau számára ráadásul már amúgy sem képes az újdonság erejével bírni.*
- Anya mindig szeretettel mesélt apáról, és sohasem haragudott rá, amiért elment. Szerintem tudhatta, hogy mit vállal. Apám született kalandor volt, talán még most is az. Nem véletlenül vetődött el a mi falunkba sem, ami azért eléggé a világ vége a nagy és civilizált városokhoz képest, azt hiszem. Aztán valószínűleg akkor is elment volna onnan előbb-utóbb, ha nem utálják ki. De ez érdekes is, nem? Pont azért, mert ő sem volt képes egy helyben ülni keveredett el egyáltalán hozzánk, és ennek köszönhetően születhettem meg, és lehetek most itt, és beszélgethetek veled.
*Újabb pár hosszú pillanatnyi csend után szólal meg újra, amely alatt valószínűleg látszik, hogy komolyan gondolkodik valamin.*
- Tudod, az igazság az, hogy valamiféle kellemes izgalommal tölt el az, hogyha arra gondolok, hogy apám még nagy valószínűséggel él valahol. *mélázik el egy pillanatra.* Legalábbis így érzem, és remélem, hogy ez a megérzésem helyes. Úgy érzem, hogy nekünk még találkoznunk kell egymással, és nagyon szeretnék is. Ezért is hordom ezt a medált, ami rajtam van. Még ő adta anyának, mielőtt megszülettem volna, ő pedig nekem. *mutat arra az apró, kék, talán könnycseppet formázó medálra, amit most is ott visel vékony nyakláncának a végén.*
- Biztos, hogy erről meg fog ismerni, hogyha majd egyszer véletlenül találkozunk valahol. *mondja, bár tisztában van azzal, hogy mindez talán csak gyerekes álom, vagy álmodozás, találkozásuk pedig minden bizonnyal más lenne, mint amilyennek elképzeli. Igazából nem is nagyon tudja, hogy hogyan képzelje el. Édesapja megöregedhetett azóta, ő pedig már majdnem felnőtt nő. Mégis mit is mondhatnának egymásnak?*
- Persze nagyon furcsa lenne. Mégis mit mondhatnánk egymásnak azok után, hogy semmi közünk nincsen egymásoz a vérségi köteléken kívül?
*Utolsó kérdésére nem is nagyon vár választ, mert érzése szerint erre nem is nagyon lehet mit mondani. Különben is, érzi, hogy kissé elkalandozott, de hát tapasztalta már, hogy a Lauval való beszélgetések általában ilyenek. Ugyanakkor ugyan kinek mondhatná mindezt el, ha nem pont neki? Persze, talán a többiek is meghallgatnák, mégis egyelőre Lau az egyetlen, akit szégyenkezés nélkül terhel hasonló gondolatokkal.
Az által, hogy barátnők lettek, úgy gondolja és érzi, hogy most már egymás álmai és reményei egyben közösek is. Nem véletlenül kérdezte a másik lányt arról sem, hogy mit vár el egy szerelemtől. Nem csak magának is alig bevallott, apró hátsó szándéka volt, de úgy okoskodik magában, hogyha például egyszer találkozik olyasvalakivel, aki megfelel a Lau által leírtaknak, miért ne hozhatná el ide?*
- De ne haragudj, tudom, hogy elkalandoztam egy kicsit. *ismeri is el.* Mégis örülök, hogy beszélhettem erről neked.
*Ezek után egy korty tea következik, hogy összeszedhesse kissé zavaros gondolatait azzal kapcsolatban, hogy ő milyen férfit, vagy nőt lenne képes elképzelni a saját maga oldalán. Mert így illik. A legkevésbé sem érezte ugyanis tolakodónak Lau kérdését. Sőt, mindez teljesen indokolt azok után, hogy is ő pontosan ezt kérdezte tőle.*
- A lényeg viszont, hogy lelki dolgok terén hasonlóra vágyom, mint te. Meg, hogy szeresse, hogyha hozzá bújok, és szeressen engem sokat és hosszan ölelni. És ne nevessen ki a nyuszik miatt sem! *mondja, és itt majdnem el is pirul. Szerencsére a fontosabb szempontok elterelik a figyelmét hirtelen jött zavaráról, ami majdnem megakadályozza a Launak kijáró teljes őszinteséget.*
- De mindaz, ami talán még ezeknél is sokkal fontosabb, hogy ne legyen se gazdag, sem pedig nemes! El kell fogadnia, hogy én akkor sem szülhetnék neki gyermeket, vagyis örököst, ha ez lenne minden vágyam. A nemesek többsége megszállottja a vérvonal fenntartásának, még egy olyan eldugott helyen is, mint ahol én nőttem fel. És biztos vagyok benne, hogy a nagyon gazdagok szintén azt szeretnék, hogy a vagyonukat a vér szerinti gyermekük örökölje. Szóval, ha jobban belegondolok, akkor az én esetemben az ideális jövendőbeli egy szegény, jóképű félvér, akinek szintén nem lehet reménye saját gyermekre.
*Mindezt megint csak próbálja tényként közölni, de itt és most azért talán átsejlik szavain és arcvonásain némi kis szomorúság is. Gyűlöli az eleve elrendelt dolgokat, és mint kislány, aki imádta az édesanyját természetesen szerette azt játszani, hogy ő maga is, nagy, magas, gyönyörű, és édesanya. Utóbbi pedig tényleg semmiképpen nem lehet. Talán valami bizarr mágikus rituálé hozzásegíthetné ehhez, de kétli, hogy létezne ilyen. Ha létezne nyilván sok félvér szült, vagy nemzett volna már gyermeket. Ő viszont ilyesmiről nem tud.*
- Thimért amúgy ne aggódj! *igyekszik is inkább terelni a témát, mielőtt még belemerülne a depressziós gondolatok végtelennek tűnő, önmaguk farkába harapó körébe, mint már oly sokszor korábban.*
- Készítettem neki is reggelit, már csak fel kell kelnie és megenni. És amennyire megismertük, nagyon becsületes. Tudja, hogy viszonylag korán reggel szeretnék indulni. Biztos vagyok benne, hogy ő is éppen ezért korán feküdt este, mint én. Hagyjuk még aludni szerintem, lassan biztos, ő is jönni fog. Ha pedig minden igaz, legkésőbb estére így tényleg oda is fogunk érni, még akkor is, ha nem szaladunk. Szerencsénkre sokkal rövidebb utat kell most megtennünk, mintha Artheniorból indulnánk, így remélem addig már ott leszünk, és eljutok addig, hogy belenézzek legalább egy-két könyvbe még ma.
*Itt azért kicsit az ő arcán megjelenő mosoly is szomorkássá válik. De mégiscsak mosoly, és hálás mosoly.
Lelke mélyén ugyan még mindig ugyanúgy bizonytalan, mint eddig, és sejti azt is, hogy még közvetlenül indulás előtt is végig fog mindent gondolni újra.
És mégis, lelke legmélyén már megérlelődött benne a végső döntés, a Lauval eddig folytatott beszélgetés pedig csak még inkább megvilágította előtte, hogy forgathatja bármennyit önmagában saját kétségeit és bizonytalanságait, mindenképpen muszáj lesz most már tényleg a jövőbe, saját jövőjébe néznie. Mert múltja édesanyja, saját maga és az őt befogadó távoli rokonok minden erőfeszítése ellenére is siralmas volt, tragikus és szomorú, mindennek tetejében pedig majdnem bele is halt, pedig sokkal inkább élni szeretne. Jól és boldogan, ahogy valószínűleg mindenki más.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.07.04 02:16:47
//A kezdet kezdete//
- A tudok lovagolni, azért egy kicsit túlzás. *igyekszik elhárítani gyorsan Lau csodálkozását.* Mondom, hogy csak kicsit, és csak akkor, hogyha nagyon muszáj. Amúgy kerülöm őket, ha lehet. Főleg a nagyokat. És igen, tudom, hogy valószínűleg igazad van.
*Itt már mosolyog ismételten önutálatot mellőző öniróniával, tulajdonképpen leginkább szórakozott vidámsággal.*
- De a gyerekkorban összeszedett félelmeket azért elég nehéz levetkőzni, azt hiszem. Lehet, hogy tényleg változom. De azért, hogyha tényleg rendesen lovagolni szeretnél megtanítani, szerintem mind a ketten jobban járunk, hogyha egy pónival, vagy egy félős csikóval kezdjük inkább, és nem pont Urasággal. De hidd el, tényleg nem ragaszkodom hozzá. Ha minden jól megy, soha többé nem kell ló hátára ülnöm.
*Mindezt olyan magabiztossággal jelenti ki, hogy valószínűleg még Lau számára sem lesz egyértelmű belőle, hogy számára egy ló hátán ülni egyenértékű valamiféle katasztrófával és az előle való meneküléssel.
Gyerekként mindig gyalog, vagy édesanyja hátára véve utazott. Idefelé szekéren. Neki ezek az utazás természetes módjai. Csak akkor siet valahová, hogyha nagyon muszáj. Valószínűleg kissé tétova, mindent pontosan kielemző természete követeli tőle mindezt kérlelhetetlenül. Már maga a gondolat is, hogy egy ló hátán vágtatva robog célja felé, élvezve a száguldás sebességét, még annál is rémisztőbb számára, mint amennyire idegen.*
- Akkor már inkább attól legyek zavarban, hogy átölelnek, de komolyan! *nevet megint, bár ismét csak rövidet, majd nagyot harap a sajt közepéből, és saját magának is agyonismételgetett, ezúttal hangosan is kimondott néhány gondolata helyett inkább érdeklődve hallgatja Lau válaszát.
Azt gondolja, hogy amit a lány mond, akár még rá is igaz lehet. Egészen addig a pillanatig, ameddig a szerelem lelki oldala után nem kezd el arról az egyetlen elvárásáról beszélni, aminek ő teljesen biztosan nem fog tudni megfelelni soha.*
- Ezzel én is így vagyok. *szól közbe kurta kis nevetés kíséretében.* Elég viccesen nézne ki az a férfi, aki még nálam is alacsonyabb.
*Kicsit talán csalódott, mert bár részletes személyleírást nem várt, mégis úgy érzi, hogy kicsit kevés konkrétumot kapott. Ettől függetlenül, amit Lau mondott, azt egyáltalán nem tartja unalmasnak, még akkor sem, ha talán tényleg szokásos. Saját magából kiinduló megítélése szerint olyan átlagos női vágy lehet, ami azzal rokon, ahogyan egy lélek az otthon nyugalmára és biztonságára vágyik. Legalábbis, ha jobban belegondol, ő is valami hasonlót szeretne. Visszakapni mindazt, amit száműzetésekor elveszített, és édesanyja oldalán annak ellenére is része volt benne, hogy a falu többi lakója szemében a lehető legfinomabban fogalmazva sem éppen ő volta a kedvenc. Kissé elvont értelemben véve, itt, új otthonában nagyjából megtalálta az elfogadást, figyelmességet, szeretetet, és biztonságot, amit keres. Ha jól érti, akkor Lau pontosan ugyanezt várja egy kapcsolattól. Azok után pedig, amiket eddig kellett átélnie, tulajdonképpen ő sincsen ezzel másképpen.
Édesanyja ellenben, akit pont legjobb barátnőjéhez hasonlított az imént, mégis teljesen másképpen állt hozzá a szív és a szerelem dolgaihoz. Ő, aki hozzá hasonlóan fojtogató hagyományok között töltötte el gyermek és ifjúkorát, amennyire azt a vele való beszélgetésekből sikerült leszűrnie, mindig is valami másra, igazán érdekesre, kalandosra és kiszámíthatatlanra várt és vágyott. Ennek köszönhető most az, hogy ő itt ülhet Lauval négyszemközt.*
- Nem, egyáltalán nem gondolom azt, hogy közhelyes lenne, amit mondasz. Illetve talán az, de ez egyáltalán nem baj. *mosolyog kedvesen és szelíden barátnője becsületesen őszinte válaszára, és talán valóban látszik rajta, hogy legalább annyira megérti Laut, mint amennyire a lány attól fél, hogy unalmasnak tartaná azt, amire vágyik.*
- Megértés, figyelem, kedvesség és megbízhatóság, ezek tényleg nagyon fontos dolgok. A legtöbben szerintem pont ugyanezt akarják, és nem véletlenül. Nem hiszem, hogy lenne értelme bárkivel is hosszú távra tervezni, hogyha minderre képtelen. Nem véletlenül nőttem fel én sem apa nélkül.
*Az utolsó mondat fájdalom és szomorúság nélkül hagyja el ajkait, pusztán tényként közli azt, ami már amúgy is megtörtént és így megmásíthatatlan, Lau számára ráadásul már amúgy sem képes az újdonság erejével bírni.*
- Anya mindig szeretettel mesélt apáról, és sohasem haragudott rá, amiért elment. Szerintem tudhatta, hogy mit vállal. Apám született kalandor volt, talán még most is az. Nem véletlenül vetődött el a mi falunkba sem, ami azért eléggé a világ vége a nagy és civilizált városokhoz képest, azt hiszem. Aztán valószínűleg akkor is elment volna onnan előbb-utóbb, ha nem utálják ki. De ez érdekes is, nem? Pont azért, mert ő sem volt képes egy helyben ülni keveredett el egyáltalán hozzánk, és ennek köszönhetően születhettem meg, és lehetek most itt, és beszélgethetek veled.
*Újabb pár hosszú pillanatnyi csend után szólal meg újra, amely alatt valószínűleg látszik, hogy komolyan gondolkodik valamin.*
- Tudod, az igazság az, hogy valamiféle kellemes izgalommal tölt el az, hogyha arra gondolok, hogy apám még nagy valószínűséggel él valahol. *mélázik el egy pillanatra.* Legalábbis így érzem, és remélem, hogy ez a megérzésem helyes. Úgy érzem, hogy nekünk még találkoznunk kell egymással, és nagyon szeretnék is. Ezért is hordom ezt a medált, ami rajtam van. Még ő adta anyának, mielőtt megszülettem volna, ő pedig nekem. *mutat arra az apró, kék, talán könnycseppet formázó medálra, amit most is ott visel vékony nyakláncának a végén.*
- Biztos, hogy erről meg fog ismerni, hogyha majd egyszer véletlenül találkozunk valahol. *mondja, bár tisztában van azzal, hogy mindez talán csak gyerekes álom, vagy álmodozás, találkozásuk pedig minden bizonnyal más lenne, mint amilyennek elképzeli. Igazából nem is nagyon tudja, hogy hogyan képzelje el. Édesapja megöregedhetett azóta, ő pedig már majdnem felnőtt nő. Mégis mit is mondhatnának egymásnak?*
- Persze nagyon furcsa lenne. Mégis mit mondhatnánk egymásnak azok után, hogy semmi közünk nincsen egymásoz a vérségi köteléken kívül?
*Utolsó kérdésére nem is nagyon vár választ, mert érzése szerint erre nem is nagyon lehet mit mondani. Különben is, érzi, hogy kissé elkalandozott, de hát tapasztalta már, hogy a Lauval való beszélgetések általában ilyenek. Ugyanakkor ugyan kinek mondhatná mindezt el, ha nem pont neki? Persze, talán a többiek is meghallgatnák, mégis egyelőre Lau az egyetlen, akit szégyenkezés nélkül terhel hasonló gondolatokkal.
Az által, hogy barátnők lettek, úgy gondolja és érzi, hogy most már egymás álmai és reményei egyben közösek is. Nem véletlenül kérdezte a másik lányt arról sem, hogy mit vár el egy szerelemtől. Nem csak magának is alig bevallott, apró hátsó szándéka volt, de úgy okoskodik magában, hogyha például egyszer találkozik olyasvalakivel, aki megfelel a Lau által leírtaknak, miért ne hozhatná el ide?*
- De ne haragudj, tudom, hogy elkalandoztam egy kicsit. *ismeri is el.* Mégis örülök, hogy beszélhettem erről neked.
*Ezek után egy korty tea következik, hogy összeszedhesse kissé zavaros gondolatait azzal kapcsolatban, hogy ő milyen férfit, vagy nőt lenne képes elképzelni a saját maga oldalán. Mert így illik. A legkevésbé sem érezte ugyanis tolakodónak Lau kérdését. Sőt, mindez teljesen indokolt azok után, hogy is ő pontosan ezt kérdezte tőle.*
- A lényeg viszont, hogy lelki dolgok terén hasonlóra vágyom, mint te. Meg, hogy szeresse, hogyha hozzá bújok, és szeressen engem sokat és hosszan ölelni. És ne nevessen ki a nyuszik miatt sem! *mondja, és itt majdnem el is pirul. Szerencsére a fontosabb szempontok elterelik a figyelmét hirtelen jött zavaráról, ami majdnem megakadályozza a Launak kijáró teljes őszinteséget.*
- De mindaz, ami talán még ezeknél is sokkal fontosabb, hogy ne legyen se gazdag, sem pedig nemes! El kell fogadnia, hogy én akkor sem szülhetnék neki gyermeket, vagyis örököst, ha ez lenne minden vágyam. A nemesek többsége megszállottja a vérvonal fenntartásának, még egy olyan eldugott helyen is, mint ahol én nőttem fel. És biztos vagyok benne, hogy a nagyon gazdagok szintén azt szeretnék, hogy a vagyonukat a vér szerinti gyermekük örökölje. Szóval, ha jobban belegondolok, akkor az én esetemben az ideális jövendőbeli egy szegény, jóképű félvér, akinek szintén nem lehet reménye saját gyermekre.
*Mindezt megint csak próbálja tényként közölni, de itt és most azért talán átsejlik szavain és arcvonásain némi kis szomorúság is. Gyűlöli az eleve elrendelt dolgokat, és mint kislány, aki imádta az édesanyját természetesen szerette azt játszani, hogy ő maga is, nagy, magas, gyönyörű, és édesanya. Utóbbi pedig tényleg semmiképpen nem lehet. Talán valami bizarr mágikus rituálé hozzásegíthetné ehhez, de kétli, hogy létezne ilyen. Ha létezne nyilván sok félvér szült, vagy nemzett volna már gyermeket. Ő viszont ilyesmiről nem tud.*
- Thimért amúgy ne aggódj! *igyekszik is inkább terelni a témát, mielőtt még belemerülne a depressziós gondolatok végtelennek tűnő, önmaguk farkába harapó körébe, mint már oly sokszor korábban.*
- Készítettem neki is reggelit, már csak fel kell kelnie és megenni. És amennyire megismertük, nagyon becsületes. Tudja, hogy viszonylag korán reggel szeretnék indulni. Biztos vagyok benne, hogy ő is éppen ezért korán feküdt este, mint én. Hagyjuk még aludni szerintem, lassan biztos, ő is jönni fog. Ha pedig minden igaz, legkésőbb estére így tényleg oda is fogunk érni, még akkor is, ha nem szaladunk. Szerencsénkre sokkal rövidebb utat kell most megtennünk, mintha Artheniorból indulnánk, így remélem addig már ott leszünk, és eljutok addig, hogy belenézzek legalább egy-két könyvbe még ma.
*Itt azért kicsit az ő arcán megjelenő mosoly is szomorkássá válik. De mégiscsak mosoly, és hálás mosoly.
Lelke mélyén ugyan még mindig ugyanúgy bizonytalan, mint eddig, és sejti azt is, hogy még közvetlenül indulás előtt is végig fog mindent gondolni újra.
És mégis, lelke legmélyén már megérlelődött benne a végső döntés, a Lauval eddig folytatott beszélgetés pedig csak még inkább megvilágította előtte, hogy forgathatja bármennyit önmagában saját kétségeit és bizonytalanságait, mindenképpen muszáj lesz most már tényleg a jövőbe, saját jövőjébe néznie. Mert múltja édesanyja, saját maga és az őt befogadó távoli rokonok minden erőfeszítése ellenére is siralmas volt, tragikus és szomorú, mindennek tetejében pedig majdnem bele is halt, pedig sokkal inkább élni szeretne. Jól és boldogan, ahogy valószínűleg mindenki más.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.07.04 02:16:47
171. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-02 22:58:03
Üzenet elküldve: 2019-07-02 22:58:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1423
OOC üzenetek: 241
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1423
OOC üzenetek: 241
Játékstílus: Megfontolt
//Szülőszoba//
*Az ilyen betegeket szereti a doktorbácsi. Olyan kis szófogadó és kellően rémült, hogy aranyos legyen számára. Ahogy ott ide-oda kapkodja a fejét Laurentitia kisasszony és közte Int szíve szerint körbepuszilgatná. Csak aztán még furábban venné ki magát a következő jelenet. Arra, hogy a környék legjobb orvosának nevezik őszintén elmosolyodik. Az elf lány is felkerült a megpuszilgatandók listájára. Amúgy is olyan segítőkész. Most is előkeríti az éjjeli edényt és nyújtja a dokinak aki mosolyogva eltolja.*
-Még nem kell. Majd utána. Ismét kell majd a segítsége. A másik kansót idehozná? Addig az anyuka megtenné, hogy a baloldalára fordulna?*Ha megteszi bólogat és a bal lábához nyúl, hogy kicsit behajlítsa és elkezdi kommentálni mit csinál.*Ezt egy kicsit még behajlítjuk jó? Felhajtom a szoknyát. Most pedig egy kicsit lazítson és hosszan fújja ki a levegőt.*Bizony most jött a kellemetlen rész. A kis olajtól talán jobban csúszott, de attól még biztos nem volt egy leányálom. Ekkor fordult Lau-hoz.*
-Most kéne önteni a folyadékot. Ne menjen mellé és az összeset!
*Az ilyen betegeket szereti a doktorbácsi. Olyan kis szófogadó és kellően rémült, hogy aranyos legyen számára. Ahogy ott ide-oda kapkodja a fejét Laurentitia kisasszony és közte Int szíve szerint körbepuszilgatná. Csak aztán még furábban venné ki magát a következő jelenet. Arra, hogy a környék legjobb orvosának nevezik őszintén elmosolyodik. Az elf lány is felkerült a megpuszilgatandók listájára. Amúgy is olyan segítőkész. Most is előkeríti az éjjeli edényt és nyújtja a dokinak aki mosolyogva eltolja.*
-Még nem kell. Majd utána. Ismét kell majd a segítsége. A másik kansót idehozná? Addig az anyuka megtenné, hogy a baloldalára fordulna?*Ha megteszi bólogat és a bal lábához nyúl, hogy kicsit behajlítsa és elkezdi kommentálni mit csinál.*Ezt egy kicsit még behajlítjuk jó? Felhajtom a szoknyát. Most pedig egy kicsit lazítson és hosszan fújja ki a levegőt.*Bizony most jött a kellemetlen rész. A kis olajtól talán jobban csúszott, de attól még biztos nem volt egy leányálom. Ekkor fordult Lau-hoz.*
-Most kéne önteni a folyadékot. Ne menjen mellé és az összeset!
170. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-02 20:40:08
Üzenet elküldve: 2019-07-02 20:40:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Szülőszoba//
*Nem túl erős Seles szorítása, így őszinte a mosolya, ahogy egy megnyugtatónak szánt pillantást vet a lányra. Sajnálja, hogy ennyi fájdalmat kell kibírnia a szülés során, ráadásul egy teljesen idegen helyen, idegenekkel körbevéve, és csak remélni tudja, hogy a körülményekhez képest azért jól érzi magát. Úgy véli, ahhoz, hogy a baba könnyedén világra jöjjön, elengedhetetlen, hogy az anya is nyugodt és felkészült legyen. Ő a maga részéről a nyugodtság részen dolgozik, míg a felkészítést inkább az orvosra hagyja. Csak akkor engedi el Seles kezét, mikor a doktor visszatér, egy rövid fejbiccentéssel nyugtázva csak, hogy Intnek sikerült megtalálnia mindent, amit kellett, miközben a segítségére siet a kancsókkal. Ezt követően azonban inkább csak figyel, elvégre most nem az övé a főszerep, a kismama és az orvos a legfontosabb. Figyelmesen hallgatja Intath tanácsait, még ha azok nem is neki szólnak, hogy tudja majd, mikor hogy tud a legtöbbet segíteni*
- Nincs mit. *mosolyog a lányra, pillantásával is próbálva üzenni, hogy tényleg nem okoz gondot az ittlétével, és szívesen segít neki amiben csak tud*
- Rendben. *bólint az orvos szavaira is, a tanácsoknak megfelelően egyelőre félretéve az ennivaló kérdését a purgálás utánra*
- Maradok, ha szeretnéd. *lép közelebb a lányhoz, megszorítva a kezét egy pillanatra* A baba meg nem is születhetne jobb helyre, elvégre a környék legjobb orvosa figyel rá! *suttogja kissé közelebb hajolva, bár még elég hangosan ahhoz, hogy Int is elcsíphesse a megjegyzést, ha szeretné*
- Azt hiszem, van... *mereng el az éjjeli edényt illető kérdésen, mert bár most nem szúrja ki éppen a szemüket sehol se egy darab, a sajátját is félig az ágya alá bedugva találta meg, fejjel lefelé fordítva, így csak reménykedni tudni benne, hogy itt is ez a helyzet. Ennek megfelelően pedig le is hajol rögtön, hogy egyik karjával az ágy alá nyúlva kotorászni kezdjen. Kicsit keresgélnie kell, de végül itt is ráakadnak az ujjai valamire, ami egy éjjeli edény fülének tűnik*
- Meg is van! *jelenti ki diadalittasan, ahogy kihúzza a tálat és Intath felé nyújtja.*
*Nem túl erős Seles szorítása, így őszinte a mosolya, ahogy egy megnyugtatónak szánt pillantást vet a lányra. Sajnálja, hogy ennyi fájdalmat kell kibírnia a szülés során, ráadásul egy teljesen idegen helyen, idegenekkel körbevéve, és csak remélni tudja, hogy a körülményekhez képest azért jól érzi magát. Úgy véli, ahhoz, hogy a baba könnyedén világra jöjjön, elengedhetetlen, hogy az anya is nyugodt és felkészült legyen. Ő a maga részéről a nyugodtság részen dolgozik, míg a felkészítést inkább az orvosra hagyja. Csak akkor engedi el Seles kezét, mikor a doktor visszatér, egy rövid fejbiccentéssel nyugtázva csak, hogy Intnek sikerült megtalálnia mindent, amit kellett, miközben a segítségére siet a kancsókkal. Ezt követően azonban inkább csak figyel, elvégre most nem az övé a főszerep, a kismama és az orvos a legfontosabb. Figyelmesen hallgatja Intath tanácsait, még ha azok nem is neki szólnak, hogy tudja majd, mikor hogy tud a legtöbbet segíteni*
- Nincs mit. *mosolyog a lányra, pillantásával is próbálva üzenni, hogy tényleg nem okoz gondot az ittlétével, és szívesen segít neki amiben csak tud*
- Rendben. *bólint az orvos szavaira is, a tanácsoknak megfelelően egyelőre félretéve az ennivaló kérdését a purgálás utánra*
- Maradok, ha szeretnéd. *lép közelebb a lányhoz, megszorítva a kezét egy pillanatra* A baba meg nem is születhetne jobb helyre, elvégre a környék legjobb orvosa figyel rá! *suttogja kissé közelebb hajolva, bár még elég hangosan ahhoz, hogy Int is elcsíphesse a megjegyzést, ha szeretné*
- Azt hiszem, van... *mereng el az éjjeli edényt illető kérdésen, mert bár most nem szúrja ki éppen a szemüket sehol se egy darab, a sajátját is félig az ágya alá bedugva találta meg, fejjel lefelé fordítva, így csak reménykedni tudni benne, hogy itt is ez a helyzet. Ennek megfelelően pedig le is hajol rögtön, hogy egyik karjával az ágy alá nyúlva kotorászni kezdjen. Kicsit keresgélnie kell, de végül itt is ráakadnak az ujjai valamire, ami egy éjjeli edény fülének tűnik*
- Meg is van! *jelenti ki diadalittasan, ahogy kihúzza a tálat és Intath felé nyújtja.*
169. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-02 18:00:42
Üzenet elküldve: 2019-07-02 18:00:42
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//YIlanda a bokorban//
*Nem kell sokáig várnia, hogy valaki ajtót nyisson neki. Bár igaz, az egy olyan személy, akit legszívesebben szembeköpne, nincs hozzá gerince, így úgy mosolyog, mintha Lau lenne az, csak kevésbé őszintén.
Bár a köszönés nem mondható köszönésnek, és a nő olyan bunkó vele, mint ahogyan azt a nemes várta, legalább megkapja a szükséges információt.*
- Nagyon köszönöm.
*Mielőtt belépne, félreáll az útból, hogy a nő kimehessen, hiszen látja a kezében a vödröt. Oldalra sandít, mikor az elmegy mellette, és kiönti a vödör tartalmát.
~Mitől lehet ennyire vemhes?~ gondolkodik el, mielőtt felkeresné régi házvezetőzőjét, majd lépne is be a lakásba, mikor kiáltást hall. A hang irányába fordul, és nem kis meglepetésére azt veszi észre, hogy a kedves kisasszony a bokorban találja magát. Bár Aleimiord kissé kárörvendően elmosolyodik az orra alatt, végül rendezi a vonásait, és ellép az ajtóból, pont a bokorban vergődő nő felé. Nem mondd neki semmit, csupán a kezét nyújtja felé.*
A hozzászólás írója (Aleimord Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.07.02 18:02:15
*Nem kell sokáig várnia, hogy valaki ajtót nyisson neki. Bár igaz, az egy olyan személy, akit legszívesebben szembeköpne, nincs hozzá gerince, így úgy mosolyog, mintha Lau lenne az, csak kevésbé őszintén.
Bár a köszönés nem mondható köszönésnek, és a nő olyan bunkó vele, mint ahogyan azt a nemes várta, legalább megkapja a szükséges információt.*
- Nagyon köszönöm.
*Mielőtt belépne, félreáll az útból, hogy a nő kimehessen, hiszen látja a kezében a vödröt. Oldalra sandít, mikor az elmegy mellette, és kiönti a vödör tartalmát.
~Mitől lehet ennyire vemhes?~ gondolkodik el, mielőtt felkeresné régi házvezetőzőjét, majd lépne is be a lakásba, mikor kiáltást hall. A hang irányába fordul, és nem kis meglepetésére azt veszi észre, hogy a kedves kisasszony a bokorban találja magát. Bár Aleimiord kissé kárörvendően elmosolyodik az orra alatt, végül rendezi a vonásait, és ellép az ajtóból, pont a bokorban vergődő nő felé. Nem mondd neki semmit, csupán a kezét nyújtja felé.*
A hozzászólás írója (Aleimord Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.07.02 18:02:15
168. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-02 17:50:11
Üzenet elküldve: 2019-07-02 17:50:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
//Lyllinor szobája//
//Odakünn, érintőlegesen Aleimord és egy bokor//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Látszik az arcán azért, hogy ez a majd legörgetlek az ágyról és a végén már olyan pufi leszel, hogy a padlóhoz baszódást már meg sem érzed ötlet, nem aratott nagy sikert. De legalább a tündérkének jó kedve van, az is már fél siker, hogy nem kukán a fiatalságukat siratva ápolgatják a gnómot, a végén még többet ártana az a hozzáállás, mint használna. A további hálálkodásra csak legyint miután letette a lányt, vissza a friss ágyneműbe.*
-Azt hiszem nagy szerencsénk volt. A többit most hagyjuk, az a lényeg, hogy mindenki egészséges legyen megint és visszatérhessen a normális életmódhoz az egész ház. *Ebből pedig ő annyira szeretné kivenni a részét, amennyire muszáj, hogy minél hamarabb visszakerülhessenek abba az állapotba. ~A nyugodt pihenés.~ Gondol rá már most. Közben a kis gnóm megint motyogni kezd, szerencsére a tündérke gyorsan lerendezi, így nyugodt szívvel hagyja őket kettesben, míg odakint szív egy hatalmasat a levegőből. Mikor az ajtóhoz ér, mintha valaki azt kívülről kocogtatná olyan érzése támad, kinyitja, bár nem neki, ő azonban ezt nem tudhatja biztosan. Nem sok idő kell hozzá, hogy felismerje a nemest, akivel olyan közeli találkozást volt szerencséjük megélni, hogy szinte már fájt. Egyelőre most úgy gondolja a benti gondok közül a legkisebb is nagyobb, minthogy még itt az udvaron össze is verekedjenek vagy odakenje valamelyik ablakhoz az elfet. Ezek után csak biccent felé, mikor az köszön, hiába is tűnik ez udvariatlanabbnak, ezt Aleimord nem tudhatja, de bizony igenis az. Mikor Laurentitia hollétéről érdeklődik, a szája szegletében megjelenik egy kárörvendő mosoly majd féloldalasan beáll az ajtóba, hogy az elf beljebb tudjon lépni.*
-Persze hogy itthon van! Na most elfordulsz arra és a bal oldalon a harmadik szobában megtalálod, azt hiszen valamit kötöget éppen vagy ruhát hajtogat, már nem is emlékszem melyik. *Magyarázza, aztán jó szerencsét kíván és kisétál az ajtón, immár széles vigyorral az arcán. ~Csak, hogy neked is legyen egy tanulságos napod!~ El is képzeli maga előtt a nemes arcát, mikor először megpillantja majd a kicsit sem hétköznapi helyzeten éppen úrrá lenni készülő párost és a vajúdó nőt, miközben a vödör vizet önti kifelé az udvaron. Gyanútlanul, fütyörészve pördül meg, nem kis lendületet belevíve, és már indulna is vissza, ekkor azonban a lába megáll a levegőben, szemei pedig tágra nyílnak az ismeretlen és túl közeli állat láttán.*
-Azt a baz…. *De már csak arra lesz figyelmes, hogy a talpa egyre inkább a feje fölé magasodik és a lendület úgy elviszi, hogy az előbb még megfürdetett bokorban végzi, a vödör pedig elgurul az udvaron.*
-Áú! Ez kurvára szúr! *Kiált fel meglepetésében, majd nem mer mozdulni, csak csücsül, szinte félvizesen a bozótban. ~Ez egy kutya?~ Fordítja oldalra a fejét, hogy jobban szemügyre vegye az állatot, közben légzése is kezd normalizálódni.*
//Odakünn, érintőlegesen Aleimord és egy bokor//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Látszik az arcán azért, hogy ez a majd legörgetlek az ágyról és a végén már olyan pufi leszel, hogy a padlóhoz baszódást már meg sem érzed ötlet, nem aratott nagy sikert. De legalább a tündérkének jó kedve van, az is már fél siker, hogy nem kukán a fiatalságukat siratva ápolgatják a gnómot, a végén még többet ártana az a hozzáállás, mint használna. A további hálálkodásra csak legyint miután letette a lányt, vissza a friss ágyneműbe.*
-Azt hiszem nagy szerencsénk volt. A többit most hagyjuk, az a lényeg, hogy mindenki egészséges legyen megint és visszatérhessen a normális életmódhoz az egész ház. *Ebből pedig ő annyira szeretné kivenni a részét, amennyire muszáj, hogy minél hamarabb visszakerülhessenek abba az állapotba. ~A nyugodt pihenés.~ Gondol rá már most. Közben a kis gnóm megint motyogni kezd, szerencsére a tündérke gyorsan lerendezi, így nyugodt szívvel hagyja őket kettesben, míg odakint szív egy hatalmasat a levegőből. Mikor az ajtóhoz ér, mintha valaki azt kívülről kocogtatná olyan érzése támad, kinyitja, bár nem neki, ő azonban ezt nem tudhatja biztosan. Nem sok idő kell hozzá, hogy felismerje a nemest, akivel olyan közeli találkozást volt szerencséjük megélni, hogy szinte már fájt. Egyelőre most úgy gondolja a benti gondok közül a legkisebb is nagyobb, minthogy még itt az udvaron össze is verekedjenek vagy odakenje valamelyik ablakhoz az elfet. Ezek után csak biccent felé, mikor az köszön, hiába is tűnik ez udvariatlanabbnak, ezt Aleimord nem tudhatja, de bizony igenis az. Mikor Laurentitia hollétéről érdeklődik, a szája szegletében megjelenik egy kárörvendő mosoly majd féloldalasan beáll az ajtóba, hogy az elf beljebb tudjon lépni.*
-Persze hogy itthon van! Na most elfordulsz arra és a bal oldalon a harmadik szobában megtalálod, azt hiszen valamit kötöget éppen vagy ruhát hajtogat, már nem is emlékszem melyik. *Magyarázza, aztán jó szerencsét kíván és kisétál az ajtón, immár széles vigyorral az arcán. ~Csak, hogy neked is legyen egy tanulságos napod!~ El is képzeli maga előtt a nemes arcát, mikor először megpillantja majd a kicsit sem hétköznapi helyzeten éppen úrrá lenni készülő párost és a vajúdó nőt, miközben a vödör vizet önti kifelé az udvaron. Gyanútlanul, fütyörészve pördül meg, nem kis lendületet belevíve, és már indulna is vissza, ekkor azonban a lába megáll a levegőben, szemei pedig tágra nyílnak az ismeretlen és túl közeli állat láttán.*
-Azt a baz…. *De már csak arra lesz figyelmes, hogy a talpa egyre inkább a feje fölé magasodik és a lendület úgy elviszi, hogy az előbb még megfürdetett bokorban végzi, a vödör pedig elgurul az udvaron.*
-Áú! Ez kurvára szúr! *Kiált fel meglepetésében, majd nem mer mozdulni, csak csücsül, szinte félvizesen a bozótban. ~Ez egy kutya?~ Fordítja oldalra a fejét, hogy jobban szemügyre vegye az állatot, közben légzése is kezd normalizálódni.*
167. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-02 16:40:20
Üzenet elküldve: 2019-07-02 16:40:20
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
*Nem kell sokat sétálnia a saját birtokáról ahhoz a házhoz, amit Lau vett meg. Bár híznia nem sikerült, vonásai sokkal lágyabbak és normálisabbak, homlokát nem ráncolja, és az örök bánat is elveszett barna szemeiből. Fekete kabátját lecserélte vörösre, bár arca még ugyan úgy beesett, és csontjai sem látszódnak ki kevésbé. Evett, persze, csak nem sokat, hiszen lassan kell visszaszoktatnia magát a rendes táplálékra, és ennyi idő alatt bizony nem lehet csodát tenni.
Tehát odalép az ajtóhoz, kopog, esetleg csenget, és türelmesen várakozik. Ha valaki megjelenik a bejáratban, legyen az akár a legundokabb lakó is, nyugodt hangon, normálisan köszön, majd megkérdezi, hogy Lau itthon van-e.*
Tehát odalép az ajtóhoz, kopog, esetleg csenget, és türelmesen várakozik. Ha valaki megjelenik a bejáratban, legyen az akár a legundokabb lakó is, nyugodt hangon, normálisan köszön, majd megkérdezi, hogy Lau itthon van-e.*
166. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-02 14:18:57
Üzenet elküldve: 2019-07-02 14:18:57
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
//Bújj, bújj, doki//
//Lyllinor szobája//
*Szegény YIlanda valóban kellemetlenül érezheti magát a betegszobában, igazi hősies helytállásra vall, hogy vízhordás címén nem tesz egy kisebb sétát inkább a patakparton, hanem beleveti magát a sűrűjébe. Eleinte csak hangja talál utat Lyllinorhoz, szavainak értelme alig-alig, ahhoz gyorsan beszél a nyikorgó agytekervényeknek. Lassanként kúszik a csöpp gnóm az eszmélet felé, addigra visszakerül az ágyba is, és valami különös nyugalom fonja körül annak puhaságától és Viel simogatásától. Barátai felismerése már nem esik nehezére, legfeljebb a kiszáradt szájjal való beszéd. Hogy miről beszélgetnek, nem érti, az előzményekről lemaradt. Az utasításokat viszont, amiket adnak neki, óhatatlanul engedelmességgel fogadja. Na jó, azért egy picit ágál benne a tehetetlenség elleni akarat.*
- De… de…
*És ezzel el is hal lázadása egy kilehelt sóhajban.*
- Köszödöb…
*Szól halkan, szégyenlősen.*
- Jól vagyok…
*Szédül bele a sok beszédbe és nyel egyet, majd elfordul, mert megint köhögni kezd. Ezúttal kímélve társait, bár eddigre YIlanda már kutyanézőben járhat. Vagy a kutya YIlanda-nézőben.*
- Bár… reggel vad?
*Pislog álmatagon az ablak felé, bármelyik pillanatban számítani lehet rá, hogy leragadnak a szemei.*
//Lyllinor szobája//
*Szegény YIlanda valóban kellemetlenül érezheti magát a betegszobában, igazi hősies helytállásra vall, hogy vízhordás címén nem tesz egy kisebb sétát inkább a patakparton, hanem beleveti magát a sűrűjébe. Eleinte csak hangja talál utat Lyllinorhoz, szavainak értelme alig-alig, ahhoz gyorsan beszél a nyikorgó agytekervényeknek. Lassanként kúszik a csöpp gnóm az eszmélet felé, addigra visszakerül az ágyba is, és valami különös nyugalom fonja körül annak puhaságától és Viel simogatásától. Barátai felismerése már nem esik nehezére, legfeljebb a kiszáradt szájjal való beszéd. Hogy miről beszélgetnek, nem érti, az előzményekről lemaradt. Az utasításokat viszont, amiket adnak neki, óhatatlanul engedelmességgel fogadja. Na jó, azért egy picit ágál benne a tehetetlenség elleni akarat.*
- De… de…
*És ezzel el is hal lázadása egy kilehelt sóhajban.*
- Köszödöb…
*Szól halkan, szégyenlősen.*
- Jól vagyok…
*Szédül bele a sok beszédbe és nyel egyet, majd elfordul, mert megint köhögni kezd. Ezúttal kímélve társait, bár eddigre YIlanda már kutyanézőben járhat. Vagy a kutya YIlanda-nézőben.*
- Bár… reggel vad?
*Pislog álmatagon az ablak felé, bármelyik pillanatban számítani lehet rá, hogy leragadnak a szemei.*
165. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-01 20:49:54
Üzenet elküldve: 2019-07-01 20:49:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//A kezdet kezdete//
*Halvány mosollyal bólogat Luni szavaira, örömmel látva, hogy a lány hajlandó megszívlelni a jó tanácsát és jó étvággyal enni. Ő maga is hasonlóképp cselekszik, részint, hogy jó példával járjon elől, részint meg mert tényleg éhes. Hiába, sose volt gondja a reggelivel, ébredés után szinte rögtön képes enni, ha már készen van az ennivaló*
- Tudsz lovagolni? *képed el Luni vallomásán, mikor a lovakra terelődik a szó, hiszen eddig azt hitte, nem merne felülni rájuk. Amikor azonban fény derül a félelem igazi okára, nehezen bírja visszafojtani nevetését. Természetesen nem szeretné kinevetni a lányt, de az elképzelés, hogy valaki attól tart, a lovak esetleg megharapják, túlzottan légből kapottnak a számára, hiszen már jó pár éve lovagol, illetve mozog lovak környékén, és eddig még egyik sem akarta megharapni*
- Azt hiszem, csak sikerült kifognod egy igazán barátságtalan példányt, de talán nem ez alapján kellene megítélned mindegyiket... *jegyzi meg végül, ahogy sikerül visszanyernie az uralmat arcizmai felett* Hidd el, igen ritka, hogy tényleg megharapjanak valakit a lovak. *fűzi még hozzá a témához, de többet nem szól, nem akarja erőltetni, és talán nem is ez a legfontosabb, amit indulás előtt meg kellene beszélniük*
- Ugyan, ez egyáltalán nem igaz. Rengeteget változtál, mióta először találkoztunk! *teszi hozzá biztató mosollyal az ironikus megjegyzést hallva. Tényleg úgy véli, Luni sokat fejlődött rövid ismeretségük alatt, és hogy ez a változás előnyére vált. Reméli, a mágiatanulás csak egy újabb lépés lesz azon az úton, amelyre a lázadást követően lépett rá. Az Aleimordot illető szavakra viszont csak bólogat, a férfi távollétében nem igazán tudnak többet tenni, mint a legjobbakat kívánni neki. Persze nem csak neki, Thimnek és Luninak is, akár rövidebb, akár hosszabb ideig fonódik csak össze a sorsuk*
- Megértelek, tényleg kissé furcsa lenne, elvégre még csak nemrég találkoztatok... *ért egyet a lány szavaival* A zavaron viszont, azt hiszem, még én sem tudok segíteni. *neveti el magát ő is kissé, hiszen ez tipikusan olyan dolog, amivel mindenkinek magának kell megbirkóznia, és kinek kevesebb, kinek több időbe telik, míg túlteszi magát rajta, hogy valaki átöleli őket, még akkor is, ha ez nem több egy baráti gesztusnál. Úgy véli azonban, Luninak ezzel nem sok problémája lesz a későbbiekben, hiszen viszonylag könnyen megbékél a dicséretekkel is. ~Fiatalság!~ sóhajt fel magában, hiszen fiatalabb korában még ő sem tudott elképzelni nagyobb bókot, ami büszkeségre adna okot, mint ha szépnek nevezték. Később azonban rájött, egyrészt nem is olyan szép, másrészt pedig, hogy a dicséretek csak ritkán fedik a valóságot, és sok múlik az egyéni benyomásokon ezekben a kérdésekben. Örömmel látja azonban, hogy Luninak kicsit jobb kedve lett a szavaitól, és ettől ő is jobban érzi magát*
- Talán most még nehéz elképzelned, de aztán majd jön egy férfi, aki magával rabolja a szíved. A többi pedig már megy magától! *csak fohászkodni tud, hogy tényleg így legyen, és Luni megtalálja az igazit, akivel boldog lehet egy életen át. Ahhoz viszont, hogy magának is ugyanezt kívánja, már nincs elég bátorsága, vagy még inkább hite. Úgy véli ugyanis, ő borzalmas alak, amiért magára hagyta a kishúgát, emiatt pedig nem jár neki egy csepp öröm se. Ő maga se tudja, vajon mindig így fogja-e gondolni, vagy az önvád csak a gyász és a veszteség feldolgozásának egy szakasza, mégis úgy érzi, most semmiképp se áll készen arra, hogy belevesse magát egy kapcsolatba vagy épp a párkeresésbe. Ennek ellenére készséggel válaszol Luni kérdéseire*
- Olyasvalakire vágyom, aki megbízható. Aki mindig ott van, ha kell. Aki figyelmes, megértő és törődik velem. Kissé közhelyes, nem? *pillant zavart mosollyal a lányra, hiszen bár tényleg nem mondott semmi túlzottan egyedit vagy különlegeset, mégis az a legfontosabb számára, hogy olyan férfit találjon, aki mellette van és támogatja mindennap* Külsőre sincs semmi különleges elvárásom, talán csak annyi, hogy legyen magasabb, mint én! *neveti el magát kissé, hiszen szereti, ha nemcsak elvont, de szó szerinti értelemben is felnézhet a választottjára, bár úgy érzi, az egyébként megfelelő személy megtalálása esetén talán ezt a feltételt is el tudná engedni*
- És neked mik az elképzeléseid? Milyen lenne álmaid férfija? *érdeklődik halvány mosollyal, szintén fenntartva a lehetőséget, hogy ha Luni túlzottan tolakodónak ítélné a kérdés, akkor egyáltalán nem köteles válaszolni rá. Igyekszik is inkább másfelé, például egy leendő veteményes kert felé terelni a szót*
- Azt megköszönném. *mosolyodik el az ötletre, hogy a lány majd varázslattal segíteni neki elkészíteni a kis kertet* De ne törd magad túlzottan miatta, ha esetleg túl nehéz lenne, vagy nem találnál ilyen varázslatot. Ezt szerencsére két kézzel is viszonylag hamar meg lehet csinálni! *mosolyodik el, ahogy magában már azon mereng, miket is ültetne tulajdonképp, ha alkalma lenne rá. A ház közelében már ki is nézett egy alkalmas helyet a veteményesnek, ám természetesen megvárja vele a lány visszatértét, mielőtt bármihez is hozzákezdene. ~Már ha egyáltalán elindulnak~ mereng magában, ahogy feltűnik neki, az utazás egy fontos hozzávalója még hiányzik*
- Láttad ma már Thimet? Nem kellene őt is felkelteni? Hátha szeretne harapni pár falatot indulás előtt... *teszi hozzá aggodalmasan, hisz bár élvezi, hogy van ideje beszélgetni egy kicsit és rendesen elbúcsúzni Lunitól, ha Thim még sokáig alszik, könnyen megeshet, hogy nem érnek el sötétedés előtt a Mágustoronyba* Estére már ott is lesztek, ugye? *kérdezi szomorkás mosollyal, hiszen ha már nincsenek itt, legalább szeretné elképzelni és gondolatban jó helyen tudni őket.*
//A kezdet kezdete//
*Halvány mosollyal bólogat Luni szavaira, örömmel látva, hogy a lány hajlandó megszívlelni a jó tanácsát és jó étvággyal enni. Ő maga is hasonlóképp cselekszik, részint, hogy jó példával járjon elől, részint meg mert tényleg éhes. Hiába, sose volt gondja a reggelivel, ébredés után szinte rögtön képes enni, ha már készen van az ennivaló*
- Tudsz lovagolni? *képed el Luni vallomásán, mikor a lovakra terelődik a szó, hiszen eddig azt hitte, nem merne felülni rájuk. Amikor azonban fény derül a félelem igazi okára, nehezen bírja visszafojtani nevetését. Természetesen nem szeretné kinevetni a lányt, de az elképzelés, hogy valaki attól tart, a lovak esetleg megharapják, túlzottan légből kapottnak a számára, hiszen már jó pár éve lovagol, illetve mozog lovak környékén, és eddig még egyik sem akarta megharapni*
- Azt hiszem, csak sikerült kifognod egy igazán barátságtalan példányt, de talán nem ez alapján kellene megítélned mindegyiket... *jegyzi meg végül, ahogy sikerül visszanyernie az uralmat arcizmai felett* Hidd el, igen ritka, hogy tényleg megharapjanak valakit a lovak. *fűzi még hozzá a témához, de többet nem szól, nem akarja erőltetni, és talán nem is ez a legfontosabb, amit indulás előtt meg kellene beszélniük*
- Ugyan, ez egyáltalán nem igaz. Rengeteget változtál, mióta először találkoztunk! *teszi hozzá biztató mosollyal az ironikus megjegyzést hallva. Tényleg úgy véli, Luni sokat fejlődött rövid ismeretségük alatt, és hogy ez a változás előnyére vált. Reméli, a mágiatanulás csak egy újabb lépés lesz azon az úton, amelyre a lázadást követően lépett rá. Az Aleimordot illető szavakra viszont csak bólogat, a férfi távollétében nem igazán tudnak többet tenni, mint a legjobbakat kívánni neki. Persze nem csak neki, Thimnek és Luninak is, akár rövidebb, akár hosszabb ideig fonódik csak össze a sorsuk*
- Megértelek, tényleg kissé furcsa lenne, elvégre még csak nemrég találkoztatok... *ért egyet a lány szavaival* A zavaron viszont, azt hiszem, még én sem tudok segíteni. *neveti el magát ő is kissé, hiszen ez tipikusan olyan dolog, amivel mindenkinek magának kell megbirkóznia, és kinek kevesebb, kinek több időbe telik, míg túlteszi magát rajta, hogy valaki átöleli őket, még akkor is, ha ez nem több egy baráti gesztusnál. Úgy véli azonban, Luninak ezzel nem sok problémája lesz a későbbiekben, hiszen viszonylag könnyen megbékél a dicséretekkel is. ~Fiatalság!~ sóhajt fel magában, hiszen fiatalabb korában még ő sem tudott elképzelni nagyobb bókot, ami büszkeségre adna okot, mint ha szépnek nevezték. Később azonban rájött, egyrészt nem is olyan szép, másrészt pedig, hogy a dicséretek csak ritkán fedik a valóságot, és sok múlik az egyéni benyomásokon ezekben a kérdésekben. Örömmel látja azonban, hogy Luninak kicsit jobb kedve lett a szavaitól, és ettől ő is jobban érzi magát*
- Talán most még nehéz elképzelned, de aztán majd jön egy férfi, aki magával rabolja a szíved. A többi pedig már megy magától! *csak fohászkodni tud, hogy tényleg így legyen, és Luni megtalálja az igazit, akivel boldog lehet egy életen át. Ahhoz viszont, hogy magának is ugyanezt kívánja, már nincs elég bátorsága, vagy még inkább hite. Úgy véli ugyanis, ő borzalmas alak, amiért magára hagyta a kishúgát, emiatt pedig nem jár neki egy csepp öröm se. Ő maga se tudja, vajon mindig így fogja-e gondolni, vagy az önvád csak a gyász és a veszteség feldolgozásának egy szakasza, mégis úgy érzi, most semmiképp se áll készen arra, hogy belevesse magát egy kapcsolatba vagy épp a párkeresésbe. Ennek ellenére készséggel válaszol Luni kérdéseire*
- Olyasvalakire vágyom, aki megbízható. Aki mindig ott van, ha kell. Aki figyelmes, megértő és törődik velem. Kissé közhelyes, nem? *pillant zavart mosollyal a lányra, hiszen bár tényleg nem mondott semmi túlzottan egyedit vagy különlegeset, mégis az a legfontosabb számára, hogy olyan férfit találjon, aki mellette van és támogatja mindennap* Külsőre sincs semmi különleges elvárásom, talán csak annyi, hogy legyen magasabb, mint én! *neveti el magát kissé, hiszen szereti, ha nemcsak elvont, de szó szerinti értelemben is felnézhet a választottjára, bár úgy érzi, az egyébként megfelelő személy megtalálása esetén talán ezt a feltételt is el tudná engedni*
- És neked mik az elképzeléseid? Milyen lenne álmaid férfija? *érdeklődik halvány mosollyal, szintén fenntartva a lehetőséget, hogy ha Luni túlzottan tolakodónak ítélné a kérdés, akkor egyáltalán nem köteles válaszolni rá. Igyekszik is inkább másfelé, például egy leendő veteményes kert felé terelni a szót*
- Azt megköszönném. *mosolyodik el az ötletre, hogy a lány majd varázslattal segíteni neki elkészíteni a kis kertet* De ne törd magad túlzottan miatta, ha esetleg túl nehéz lenne, vagy nem találnál ilyen varázslatot. Ezt szerencsére két kézzel is viszonylag hamar meg lehet csinálni! *mosolyodik el, ahogy magában már azon mereng, miket is ültetne tulajdonképp, ha alkalma lenne rá. A ház közelében már ki is nézett egy alkalmas helyet a veteményesnek, ám természetesen megvárja vele a lány visszatértét, mielőtt bármihez is hozzákezdene. ~Már ha egyáltalán elindulnak~ mereng magában, ahogy feltűnik neki, az utazás egy fontos hozzávalója még hiányzik*
- Láttad ma már Thimet? Nem kellene őt is felkelteni? Hátha szeretne harapni pár falatot indulás előtt... *teszi hozzá aggodalmasan, hisz bár élvezi, hogy van ideje beszélgetni egy kicsit és rendesen elbúcsúzni Lunitól, ha Thim még sokáig alszik, könnyen megeshet, hogy nem érnek el sötétedés előtt a Mágustoronyba* Estére már ott is lesztek, ugye? *kérdezi szomorkás mosollyal, hiszen ha már nincsenek itt, legalább szeretné elképzelni és gondolatban jó helyen tudni őket.*
164. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-01 18:15:35
Üzenet elküldve: 2019-07-01 18:15:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
//Szülőszoba//
*Seles megragadja ugyan Lau kezét, de enyhe szorításából érezni lehet, hogy nem igazán érzi szükségét a szorongatásnak – igazából (egyelőre) csak lelki támaszt igényel, de arra ennyi is bőven elég. Szeretné megmondani neki, de a fájás közben nem sikerül, hogy nem beteg ő, teljesen jól van, ez a természet rendje. Szükségtelen úgy kezelni, mint a kis gnóm lányt, akit reméli, hogy miatta nem hanyagolnak el a többiek, oda is jut elég segítség. Sok asszony az árokparton is meg tudja szülni a babáját, és teljesen egészségesen felnőnek. Seles magáról is úgy tudja, hogy átutazóban, egy istállóban jött világra. Úgy látszik, a családban a történelem megismétli önmagát, a lánynak sincsen egyszerű dolga. Csak reméli, hogy ha kislánya születik, ő nem jár így pórul.
Ahogy önmagát nyugtatva mélázgat, közben Intath visszatér a furcsa löttyel, és Lau is megígéri a lánynak, hogy szerez neki harapnivalót. Seles nagyon elérzékenyül, hogy a többiek ennyire kedvesek vele. Már azon gondolkodik, milyen finomságot süssön az orvosnak és a lányoknak, mikor végre lábra áll, ha már ő maga nem sok mindent hozott otthonról, vagy hát… Vadvédből, mikor rájön, hogy egyelőre nem ételekre kéne asszociálnia. Ez az évődés csak amolyan védekezés a kellemetlen gondolatok ellen.*
- Köszönöm, Lau. *Mosolyog, és figyel Intath szavaira. Nem látszik rajta meglepettség, eléggé egyértelmű dolgok ezek, csak az a szokatlan, hogy az embernek mindig a szép részét mesélik el, no meg persze átélni a fájdalmat, amiről mástól csak hallott azelőtt. Elfogadja a vizet, jóízűen kortyol belőle. Ezután újabb kellemetlen kérdések következnek. Seles Laura pislog, de igazából mindkét elf jelenléte ugyanúgy zavarba hozza, hiszen idegenek a számára. Sőt, ha választania kéne, természeténél fogva még szívesebben látná egyedül Laut a szobában, mint egyedül Intet, mert annyi férfi akarta már bántani, hogy velük inkább bizalmatlan.*
- Bent maradhat. *Mondja. Csak ekkor jön rá, hogy Lau érzéseire nem is gondolt, csak úgy belerángatta ebbe.* Persze, ha nem szeretnél, megértem! Nem akarok rátok erőltetni semmit. A babát sem itt terveztem megszülni, csak így alakult. *Mondja bűnbánóan. Azt nem tudja, éjszakai edény van-e, csak bólint, és igyekszik kedves állatokra gondolni, vagy elképzelni, milyen lenne a saját kis kertje. Csak ne erre kelljen, és minél hamarabb essenek túl rajta.*
*Seles megragadja ugyan Lau kezét, de enyhe szorításából érezni lehet, hogy nem igazán érzi szükségét a szorongatásnak – igazából (egyelőre) csak lelki támaszt igényel, de arra ennyi is bőven elég. Szeretné megmondani neki, de a fájás közben nem sikerül, hogy nem beteg ő, teljesen jól van, ez a természet rendje. Szükségtelen úgy kezelni, mint a kis gnóm lányt, akit reméli, hogy miatta nem hanyagolnak el a többiek, oda is jut elég segítség. Sok asszony az árokparton is meg tudja szülni a babáját, és teljesen egészségesen felnőnek. Seles magáról is úgy tudja, hogy átutazóban, egy istállóban jött világra. Úgy látszik, a családban a történelem megismétli önmagát, a lánynak sincsen egyszerű dolga. Csak reméli, hogy ha kislánya születik, ő nem jár így pórul.
Ahogy önmagát nyugtatva mélázgat, közben Intath visszatér a furcsa löttyel, és Lau is megígéri a lánynak, hogy szerez neki harapnivalót. Seles nagyon elérzékenyül, hogy a többiek ennyire kedvesek vele. Már azon gondolkodik, milyen finomságot süssön az orvosnak és a lányoknak, mikor végre lábra áll, ha már ő maga nem sok mindent hozott otthonról, vagy hát… Vadvédből, mikor rájön, hogy egyelőre nem ételekre kéne asszociálnia. Ez az évődés csak amolyan védekezés a kellemetlen gondolatok ellen.*
- Köszönöm, Lau. *Mosolyog, és figyel Intath szavaira. Nem látszik rajta meglepettség, eléggé egyértelmű dolgok ezek, csak az a szokatlan, hogy az embernek mindig a szép részét mesélik el, no meg persze átélni a fájdalmat, amiről mástól csak hallott azelőtt. Elfogadja a vizet, jóízűen kortyol belőle. Ezután újabb kellemetlen kérdések következnek. Seles Laura pislog, de igazából mindkét elf jelenléte ugyanúgy zavarba hozza, hiszen idegenek a számára. Sőt, ha választania kéne, természeténél fogva még szívesebben látná egyedül Laut a szobában, mint egyedül Intet, mert annyi férfi akarta már bántani, hogy velük inkább bizalmatlan.*
- Bent maradhat. *Mondja. Csak ekkor jön rá, hogy Lau érzéseire nem is gondolt, csak úgy belerángatta ebbe.* Persze, ha nem szeretnél, megértem! Nem akarok rátok erőltetni semmit. A babát sem itt terveztem megszülni, csak így alakult. *Mondja bűnbánóan. Azt nem tudja, éjszakai edény van-e, csak bólint, és igyekszik kedves állatokra gondolni, vagy elképzelni, milyen lenne a saját kis kertje. Csak ne erre kelljen, és minél hamarabb essenek túl rajta.*
163. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-07-01 16:28:20
Üzenet elküldve: 2019-07-01 16:28:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj, doki//
//Lyllinor szobája//
*YIlanda arról mesél Vielnek, hogy alvajáró, ami egy kis vidámságot visz az amúgy nem túl jó hangulatba. A tündér lánynak legalább is mosoly bujkál az arcán, mikor elképzeli, hogy a vörös hajú lány egyszer csak puff, orra bukjon, még ha nem is valami szép dolog erre gondolni.*
- Még jó, hogy valakinek szóltál! *Nevet.* Azt hinnénk, valami betörővel vagy mumussal van dolgunk, aztán fejbe kólintanánk a sötétben. Ezek után meg tudom nyugtatni a többieket, hogy csak te vagy az.
*YIlanda felkapja Lyllinort, de a párnacsatás ötletére a lány csak mosolyog.*
- Lyllinor biztosan élvezné. Csak ne ő legyen a párna! Ha pedig kidőlsz, majd belecsavarlak a takaróba, és lehempergetlek az ágyról. Mire a másik végére érsz, olyan pufók leszel, hogy meg se érzed a zuttyanást. *Képzeli el, és megint nagyon önfeledten kacag. Azt viszont nem gondolta volna, hogy Intath dokival ilyen érzékeny témára tapint. Nagyon sok kérdést vet fel a lányban, mit kell tudni erről a férfiról, de egyelőre csak Eeyrnek van lehetősége hálát adni, amiért ide terelte a lépteit. Nélküle most nem tudnának mit tenni, a babának is segítség nélkül kellene megszületnie, és még Lyllinor betegségére is nehezen találnák ki a gyógyírt.*
- Sajnálom, hogy a félelfek és az elfek nincsenek egymással felhőtlen viszonyban. Nem tudom, milyen ez az Intath, de az biztos, hogy már most sokat segített nekünk. Hálás vagyok neki, és neked is, hogy rátaláltál. *Mondja kicsit szigorúan. Meghallgatja a híreket a kismamáról is, de semmi meglepőt nem tud meg. Minden bizonnyal mindenkinek vörös a feje, ha ennyire kell nyomakodnia. Azért sem nagyon fejtegetné, mert látszik, hogy YIlandának nem a szíve csücske a téma. Sokkal érdekesebb, hogy eközben a kislány hirtelen mocorogni kezd, és megébred kicsit. A papáját emlegeti. Viel nem ismerte a sajátját, de örömmel látja, hogy a kislány jó kapcsolatban van vagy volt vele.*
~ Biztonságban érzi magát. ~ *Véli, és elégedett, hogy jó munkát végeznek. Amikor a nevét hallja, akkor viszont odasurran Lyllinorhoz, lecsücsül mellé, és megsimogatja forró arcát.*
- Mi vagyunk, vigyázunk rád. Szundíts nyugodtan. *Mondja neki. Még nincs olyan állapotban, hogy bármit is megitasson vele azok közül a dolgok közül, amiket Intath mondott, ezért kíváncsian kivár, éberebb lesz-e a lány, vagy pedig szépen visszaalszik. Eközben kikukkant az ablakon, amely a kapura néz, és még éppen látja YIlandát, ahogy a vödörből kiönti a maradék vizet. Vielnek furcsa hiányérzete támad, de először nem is tudja megmondani, miért.
Miközben YIlanda odakint tesz-vesz, nem csak Viel figyel fel rá, hanem új lakótársuk is. Árnyék, a hatalmas fekete, hosszú szőrű eb eddig az épület árnyékában hűsölt, most viszont megébred a víz zajára. Talán úgy gondolja, hogy kapott inni, nem lehet kiolvasni kutyalelkét, főleg nem egy ilyen új helyen. Mindenesetre kíváncsian előbukkan a sarkon, és nagyokat döccenő óriáslépteivel, csillogó fekete szemeivel, kidugott kis nyelvével és csapkodó farkával a hang felé indul. A forrása viszont nem Viel, nem is az a félelf kislány, vagy az illatos elf lányka, ezért egy pillanatra megtorpan. Visszadugja a nyelvét, farka megáll a levegőben, amúgy barátságos ábrázatára gyanú ül ki. Semmi agresszív mozdulatot nem tesz, még akkor sem, ha a lány megijedne, egy helyben áll pár lépésre YIlandától, és csak úgy kattognak a fogaskerekek. Egyelőre nem veszi észre az ablakban őket figyelő Vielt, pillantását inkább a zörgő vödörre szegezi.*
//Lyllinor szobája//
*YIlanda arról mesél Vielnek, hogy alvajáró, ami egy kis vidámságot visz az amúgy nem túl jó hangulatba. A tündér lánynak legalább is mosoly bujkál az arcán, mikor elképzeli, hogy a vörös hajú lány egyszer csak puff, orra bukjon, még ha nem is valami szép dolog erre gondolni.*
- Még jó, hogy valakinek szóltál! *Nevet.* Azt hinnénk, valami betörővel vagy mumussal van dolgunk, aztán fejbe kólintanánk a sötétben. Ezek után meg tudom nyugtatni a többieket, hogy csak te vagy az.
*YIlanda felkapja Lyllinort, de a párnacsatás ötletére a lány csak mosolyog.*
- Lyllinor biztosan élvezné. Csak ne ő legyen a párna! Ha pedig kidőlsz, majd belecsavarlak a takaróba, és lehempergetlek az ágyról. Mire a másik végére érsz, olyan pufók leszel, hogy meg se érzed a zuttyanást. *Képzeli el, és megint nagyon önfeledten kacag. Azt viszont nem gondolta volna, hogy Intath dokival ilyen érzékeny témára tapint. Nagyon sok kérdést vet fel a lányban, mit kell tudni erről a férfiról, de egyelőre csak Eeyrnek van lehetősége hálát adni, amiért ide terelte a lépteit. Nélküle most nem tudnának mit tenni, a babának is segítség nélkül kellene megszületnie, és még Lyllinor betegségére is nehezen találnák ki a gyógyírt.*
- Sajnálom, hogy a félelfek és az elfek nincsenek egymással felhőtlen viszonyban. Nem tudom, milyen ez az Intath, de az biztos, hogy már most sokat segített nekünk. Hálás vagyok neki, és neked is, hogy rátaláltál. *Mondja kicsit szigorúan. Meghallgatja a híreket a kismamáról is, de semmi meglepőt nem tud meg. Minden bizonnyal mindenkinek vörös a feje, ha ennyire kell nyomakodnia. Azért sem nagyon fejtegetné, mert látszik, hogy YIlandának nem a szíve csücske a téma. Sokkal érdekesebb, hogy eközben a kislány hirtelen mocorogni kezd, és megébred kicsit. A papáját emlegeti. Viel nem ismerte a sajátját, de örömmel látja, hogy a kislány jó kapcsolatban van vagy volt vele.*
~ Biztonságban érzi magát. ~ *Véli, és elégedett, hogy jó munkát végeznek. Amikor a nevét hallja, akkor viszont odasurran Lyllinorhoz, lecsücsül mellé, és megsimogatja forró arcát.*
- Mi vagyunk, vigyázunk rád. Szundíts nyugodtan. *Mondja neki. Még nincs olyan állapotban, hogy bármit is megitasson vele azok közül a dolgok közül, amiket Intath mondott, ezért kíváncsian kivár, éberebb lesz-e a lány, vagy pedig szépen visszaalszik. Eközben kikukkant az ablakon, amely a kapura néz, és még éppen látja YIlandát, ahogy a vödörből kiönti a maradék vizet. Vielnek furcsa hiányérzete támad, de először nem is tudja megmondani, miért.
Miközben YIlanda odakint tesz-vesz, nem csak Viel figyel fel rá, hanem új lakótársuk is. Árnyék, a hatalmas fekete, hosszú szőrű eb eddig az épület árnyékában hűsölt, most viszont megébred a víz zajára. Talán úgy gondolja, hogy kapott inni, nem lehet kiolvasni kutyalelkét, főleg nem egy ilyen új helyen. Mindenesetre kíváncsian előbukkan a sarkon, és nagyokat döccenő óriáslépteivel, csillogó fekete szemeivel, kidugott kis nyelvével és csapkodó farkával a hang felé indul. A forrása viszont nem Viel, nem is az a félelf kislány, vagy az illatos elf lányka, ezért egy pillanatra megtorpan. Visszadugja a nyelvét, farka megáll a levegőben, amúgy barátságos ábrázatára gyanú ül ki. Semmi agresszív mozdulatot nem tesz, még akkor sem, ha a lány megijedne, egy helyben áll pár lépésre YIlandától, és csak úgy kattognak a fogaskerekek. Egyelőre nem veszi észre az ablakban őket figyelő Vielt, pillantását inkább a zörgő vödörre szegezi.*
162. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-06-30 18:38:40
Üzenet elküldve: 2019-06-30 18:38:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj, doki//
//Lyllinor szobája//
-Szóval úgy. *Jegyzi csak meg a halandzsa hallatán.*
-Én… én. *Nyöszörgi akadozottan.* -Alvajáró vagyok. *Vakarja meg zavartan a tarkóját.* -Talán jobb ha ezt valaki tudja itt a házban. Néha egy alkoholmámoros este után hajnalban úgy érzem alszom, de közben meg járkálok a folyosón vagy odakint, motyogok, néha még orr is esek. *Magyarázza, majd vállat von.*
-Ez örömmel hallom. *Mondja, miután a tündérke kifejti, hogy már ő is megemelte a sózsákot és nem találta súlyosnak.* -Akkor akár párna csatázhatnánk is vele. *Jegyzi meg egy komisz fogvillantással.* -Mi lesz veletek, ha én dőlök ki? Ki fogja kicserélni alattam a lepedőt? *Sóhajt nagyot színpadiasan, majd nekilát a műveletnek. Közben fél szemmel követi amit Vielke csinál, no nem azért, mert ellenőrzi a helyes kivitelezést mind inkább azért tartani sem egy álom a kis vöröst, de nem fog panaszkodni azt is tuti. Majd váratlanul érkezik a puhatolózó kérdés, amelyre majd elejti szerencsétlen gnómot, úgy vonaglik meg a visszatartott nevetéstől.*
-Jajj, te kislány, ne szegezz ilyen abszurd dolgokat ilyen váratlanul nekem, mert a végén még a nyakadba kapod a pehely könnyű taknyost. *Mondja viccelődve.* -Idefele futottunk össze, azt hiszem kicsit sem szimpatikus, főleg mert elf. A fajtáját sem szeretem, de úgy gondoltam hasznunkra válhat, aztán előbukott belőle, hogy Laurentitiát meg a másik kis félvért is ismeri, szóval kézenfekvő volt. *Összegzi a dolgokat, természetesen a szégyenteljes bogártámadásról és a szerencsétlen első lovaglásról nem beszél.*
-Hát igen. *Mosolyog ő is, hiszen pontosan így értette a dolgot, bár végig fut a borzongás a hátán, ahogy elképzeli, hogy nemsokára már külön lesznek, mármint a lány meg a baba egymástól.*
-Az ilyenektől futkározik a hideg a hátamon. *Magyarázza kicsit morogva, nem kétséges, kellemetlenül érzi magát, de hogy csupán a szülés tényétől, vagy a betegektől ódzkodik, azt nem mondja ki nyíltan.*
-De elég vörös volt a feje ahhoz, hogy a „jól van” kifejezést átértékeljem. *Gondolkozik el.* -Biztos bitangul fájhat. *Ekkor érkezik a váratlan találat, „papa” megszólítás formájában.*
-Azt a bitangját! Mondanám, hogy nézd meg hányat mutatok, de akkor a buksid koppanna a padlón. *Mondja mosolyogva, bár sejti, hogy ez a megébredés csupán a kislány lázálmos képzelgése. Kicsit megijeszti a köhögés, de tudja, ez a dolog velejárója, de a fancsali kép csak kiül az arcára. Majd végre megszabadulhat a tehertől és ezt meg is teszi. Ekkor mintha kicsit tisztulna a gnóm feje és kiejt két névhez hasonlót.*
-Ne erőlködj kislepény. Tessék aludni. *Tudja le ennyivel, el is lép az ágytól, hogy ne ingerelje a jelenlétével a lányt, majd szinte kap a kezével a vödörhöz, amint meghallja Vielke panaszát, végre kimehet a friss levegőre, talán segít majd az őt belül szorító érzésen.*
-Hozok frisset! *Kapja fel a vödröt és indul meg vele kifelé, hogy kiöntse. Amint kiér az ajtón, egy hatalmas levegővétel árulkodik arról, úgy érzi magát, mintha már egy hete egy áporodott szagú pincébe lenne zárva. Körbetekint, majd egy fonnyadozó bokorhoz sétál, hogy a vödörben maradt vízzel megöntözze, ő még talán hasznát tudja venni a folyadéknak. Egy nagy lendülettel kivitelezi a locsolást, ahogy ő azt elképzeli. ~Biztos minél több levelét éri annál jobb.~*
//Lyllinor szobája//
-Szóval úgy. *Jegyzi csak meg a halandzsa hallatán.*
-Én… én. *Nyöszörgi akadozottan.* -Alvajáró vagyok. *Vakarja meg zavartan a tarkóját.* -Talán jobb ha ezt valaki tudja itt a házban. Néha egy alkoholmámoros este után hajnalban úgy érzem alszom, de közben meg járkálok a folyosón vagy odakint, motyogok, néha még orr is esek. *Magyarázza, majd vállat von.*
-Ez örömmel hallom. *Mondja, miután a tündérke kifejti, hogy már ő is megemelte a sózsákot és nem találta súlyosnak.* -Akkor akár párna csatázhatnánk is vele. *Jegyzi meg egy komisz fogvillantással.* -Mi lesz veletek, ha én dőlök ki? Ki fogja kicserélni alattam a lepedőt? *Sóhajt nagyot színpadiasan, majd nekilát a műveletnek. Közben fél szemmel követi amit Vielke csinál, no nem azért, mert ellenőrzi a helyes kivitelezést mind inkább azért tartani sem egy álom a kis vöröst, de nem fog panaszkodni azt is tuti. Majd váratlanul érkezik a puhatolózó kérdés, amelyre majd elejti szerencsétlen gnómot, úgy vonaglik meg a visszatartott nevetéstől.*
-Jajj, te kislány, ne szegezz ilyen abszurd dolgokat ilyen váratlanul nekem, mert a végén még a nyakadba kapod a pehely könnyű taknyost. *Mondja viccelődve.* -Idefele futottunk össze, azt hiszem kicsit sem szimpatikus, főleg mert elf. A fajtáját sem szeretem, de úgy gondoltam hasznunkra válhat, aztán előbukott belőle, hogy Laurentitiát meg a másik kis félvért is ismeri, szóval kézenfekvő volt. *Összegzi a dolgokat, természetesen a szégyenteljes bogártámadásról és a szerencsétlen első lovaglásról nem beszél.*
-Hát igen. *Mosolyog ő is, hiszen pontosan így értette a dolgot, bár végig fut a borzongás a hátán, ahogy elképzeli, hogy nemsokára már külön lesznek, mármint a lány meg a baba egymástól.*
-Az ilyenektől futkározik a hideg a hátamon. *Magyarázza kicsit morogva, nem kétséges, kellemetlenül érzi magát, de hogy csupán a szülés tényétől, vagy a betegektől ódzkodik, azt nem mondja ki nyíltan.*
-De elég vörös volt a feje ahhoz, hogy a „jól van” kifejezést átértékeljem. *Gondolkozik el.* -Biztos bitangul fájhat. *Ekkor érkezik a váratlan találat, „papa” megszólítás formájában.*
-Azt a bitangját! Mondanám, hogy nézd meg hányat mutatok, de akkor a buksid koppanna a padlón. *Mondja mosolyogva, bár sejti, hogy ez a megébredés csupán a kislány lázálmos képzelgése. Kicsit megijeszti a köhögés, de tudja, ez a dolog velejárója, de a fancsali kép csak kiül az arcára. Majd végre megszabadulhat a tehertől és ezt meg is teszi. Ekkor mintha kicsit tisztulna a gnóm feje és kiejt két névhez hasonlót.*
-Ne erőlködj kislepény. Tessék aludni. *Tudja le ennyivel, el is lép az ágytól, hogy ne ingerelje a jelenlétével a lányt, majd szinte kap a kezével a vödörhöz, amint meghallja Vielke panaszát, végre kimehet a friss levegőre, talán segít majd az őt belül szorító érzésen.*
-Hozok frisset! *Kapja fel a vödröt és indul meg vele kifelé, hogy kiöntse. Amint kiér az ajtón, egy hatalmas levegővétel árulkodik arról, úgy érzi magát, mintha már egy hete egy áporodott szagú pincébe lenne zárva. Körbetekint, majd egy fonnyadozó bokorhoz sétál, hogy a vödörben maradt vízzel megöntözze, ő még talán hasznát tudja venni a folyadéknak. Egy nagy lendülettel kivitelezi a locsolást, ahogy ő azt elképzeli. ~Biztos minél több levelét éri annál jobb.~*
161. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2019-06-30 18:04:33
Üzenet elküldve: 2019-06-30 18:04:33
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
//Bújj, bújj, doki//
//Lyllinor szobája//
*Ismerős hangok szűrődnek be az álmába, de még nem tudja hova tenni őket, ahogyan a szavak értelme is zavaros masszává olvad, mint a napon feledett, csíkos gnómpuding. Ólmos súly húzza le pilláit, pedig szeretné felnyitni őket, azonosítani a hangok forrását, s véget vetni ennek a mérhetetlen hidegnek, amitől didereg. Érzi, hogy valami megváltozik, egyensúlya megbillen, s ettől megrezzen egy pillanatra, hiszen szédülő feje nehezen állapítja meg az irányokat, akár zuhanhat is emelkedés helyett. Persze érzi a támasztó karokat, s szíve szerint beléjük kapaszkodna, de kezei erőtlenek hozzá így félálomban. Ahhoz viszont már nem, hogy szemei résnyire nyíljanak és kába tekintete egy keskeny ablakon át lázasan csillogjon ki. A fények bántják a szemét, ezért leginkább elméje rakja össze a torz képből, hogy valaki ölbe vette, s mivel lassan dolgoznak a fogaskerekek, egyszerűbb, mélyről származó megoldással szolgálva sejti meg erős segítőjét.*
- Papa…
*Szűri rekedten, halkan, száraz torokkal, mégis valahogy puha szeretettel, majd lassan pislog, még mindig apróra nyílt szemekkel. Halvány mosoly telepszik szája sarkába, akár egy megcsiklandozott kisbabának. Ez egyelőre felemészti erejét, pedig kikívánkozik belőle egy szerény panasz arról, hogy fázik. Helyette köhögi kezd, orra pedig sípolni. Nehéz ilyenkor a rendes levegővétel. Ha visszateszik, akkor megint megpróbálkozik az interakcióval, a hűvössé vált ágy puhaságába temetkezve.*
- Y…YIlab…da…? Viel…?
*Fókuszál hol egyikük, hol másikuk arcára náthásabban, mint tegnap, s lassanként emlékezni kezd az előző napokra. Zavart arccal próbál töprengeni, szinte hallani, ahogy csikorognak a nehezen induló mechanizmusok.*
//Lyllinor szobája//
*Ismerős hangok szűrődnek be az álmába, de még nem tudja hova tenni őket, ahogyan a szavak értelme is zavaros masszává olvad, mint a napon feledett, csíkos gnómpuding. Ólmos súly húzza le pilláit, pedig szeretné felnyitni őket, azonosítani a hangok forrását, s véget vetni ennek a mérhetetlen hidegnek, amitől didereg. Érzi, hogy valami megváltozik, egyensúlya megbillen, s ettől megrezzen egy pillanatra, hiszen szédülő feje nehezen állapítja meg az irányokat, akár zuhanhat is emelkedés helyett. Persze érzi a támasztó karokat, s szíve szerint beléjük kapaszkodna, de kezei erőtlenek hozzá így félálomban. Ahhoz viszont már nem, hogy szemei résnyire nyíljanak és kába tekintete egy keskeny ablakon át lázasan csillogjon ki. A fények bántják a szemét, ezért leginkább elméje rakja össze a torz képből, hogy valaki ölbe vette, s mivel lassan dolgoznak a fogaskerekek, egyszerűbb, mélyről származó megoldással szolgálva sejti meg erős segítőjét.*
- Papa…
*Szűri rekedten, halkan, száraz torokkal, mégis valahogy puha szeretettel, majd lassan pislog, még mindig apróra nyílt szemekkel. Halvány mosoly telepszik szája sarkába, akár egy megcsiklandozott kisbabának. Ez egyelőre felemészti erejét, pedig kikívánkozik belőle egy szerény panasz arról, hogy fázik. Helyette köhögi kezd, orra pedig sípolni. Nehéz ilyenkor a rendes levegővétel. Ha visszateszik, akkor megint megpróbálkozik az interakcióval, a hűvössé vált ágy puhaságába temetkezve.*
- Y…YIlab…da…? Viel…?
*Fókuszál hol egyikük, hol másikuk arcára náthásabban, mint tegnap, s lassanként emlékezni kezd az előző napokra. Zavart arccal próbál töprengeni, szinte hallani, ahogy csikorognak a nehezen induló mechanizmusok.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1399-1418