Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Arthenior közelében (új)
SzarvasligetNincs "kisebb" helyszín
<< Előző oldal - Mostani oldal: 49 (961. - 980. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>

980. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-11 07:47:17
 ÚJ
>Intath Aldeis avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1384
OOC üzenetek: 241

Játékstílus: Megfontolt

//Fogas kérdés//

*Az elf tisztában van vele, hogy mit csinál. Nem véletlenül választott most ridegebb hangnemet a lánnyal szemben és nagyjából ezt az eredményt is várta. Megtöri a másik ellenkezését. Meg úgy magát a tündért is és innentől már könnyű a dolga. Mikor az ezüst buksi a ruhájába lesz dörgölve le is hajol, hogy megsimogassa a másik hátát.*
-Kedveském.
*Enyhül meg a hangja. Most már a kedves doktorbácsi akitől nem kell félni. A félvér pillantásával nem törődik. Mikor az távozik bólint.*
-Lent leszünk.
*Érkezik neki a válasz ridegebb hangnemben mint amit Viel kapott. Továbbra sem tetszik a dokinak mikor beleszólnak a munkájába. Sőt ez kimondottan a gyengéje. Mikor a félvér távozik a másik félvérhez akkor újra a síró tündérrel marad. Simogatja a hátát és finoman csitítgatja, hogy megnyugodjon. Aztán ki is derül valami hasznos. Szóval a foggal van baj. Ilyen fiatal lányoknak ritkán van vele bajuk, de nem tűnik nagyon súlyosnak.*
-Értem. Semmi baj kincsem. Azért vagyok, hogy meggyógyítsalak. Utána újra olyan lesz mint előtte és játszhatunk nagyokat. Rendben?
*Ha igenlő választ kap át is öleli a kislányt.*
-Most kapaszkodj belém jó erősen.
*Ezzel karba is venné a kis testet. Ami nem túl nehéz és nem is okozna gondot ha rendesen tudná fogni, de az egyik keze híján ott csak alkarból tartja. Szerencse, hogy nincs messze a rendelője.*
-A többi lánynak azért ne mond majd el, hogy ilyen kiváltságok jártak neked. Még direkt lebetegednének ők is.
*Viccelődik kicsit.*


979. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-10 17:29:51
 ÚJ
>Nimeril Drimanow avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 630
OOC üzenetek: 425

Játékstílus: Megfontolt

//Helyzetjelentés//

* Éppen a sarat veri lefelé a csizmájáról, amikor egy valami nesz üti meg a fülét. Mintha valami közeledne. Nem is kell sokat várnia, mert az épület sarka mellől, hirtelen egy szőrös szörnyeteg kerül elő. Ismeri a kutyát látásból, de ez olyan régen volt már, hogy nagy hirtelen nem kapcsol még az agya. Inkább a félelem kezd el benne dolgozni, elvégre hirtelen idevágtázott ez a fenevad és most őt prédázza fel. Végre azért bekattan neki valami, így nem esik pánikba annyira.*
- Heló kutyus.* Mondhatná, hogy nem riad meg, amikor az hirtelen nekiront és jól hozzá dörgölőzik. Még hátra is ugrik, de szerencsére nincs harapás.*
- A fenne essen beléd, jól megijesztettél te kutya.* Korholja, de az már szalad is el, mintha itt sem lett volna.*
- Menj csak!* Porolja le magát, mielőtt visszatérne eredeti tervéhez, ami a bekopogás volna. Kopog is, mire egy hang szólal meg, de nem onnan ahonnan várta volna. Ugyanis a hang gazdája arról köszön rá, amerről a kutya is érkezett.*
- Szia!* Fordul felé.* Hát azért meglepődtem, amikor ide vágtázott ez a fenevad.* A lány, aki előtte áll nagyon is ismerős neki, de régen volt már az, amikor itt járt. Diszkréten ő is végig méri Lunit. Végre legalább találkozik végre valakivel, így nem kell csupán leveleket irkálnia. Követi hát be az épületbe.*
- Őszintén szólva tényleg nagyon hosszú utat tettem meg, ráadásul olyan éhes vagyok, hogy még egy követ is meg tudnék enni.* Újfent leveri a csizmáját.*
- Elnézést, de kicsit sáros vagyok. Az ingoványban jártam, meg fentebb a lebegő toronynál.* Követi a lányt amerre megy, valószínűleg a konyhába. Legutóbb nem nagyon volt ideje nézelődni, mert csak jött meg ment. Rég volt, hogy itt járt, úgy isten igazán. Ha megállnak, akkor az első dolga lesz a bemutatkozás.*
- Ne haragudj, de régen jártam erre. Ismerősnek ismerős vagy, de a nevedet már nem tudnám megmondani. Én Nimeril vagyok, Nimeril Drimanow. Rövid ideig Aldeis tanítványa voltam, de inkább betege.* Ezzel nagyjából mindent elmondott.*


978. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-09 21:32:43
 ÚJ
>Luninari Heiphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 570
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Szelíd

//Fogas kérdés//

*Hát igen. Tulajdonképpen örül neki, hogy úgy tűnik valóban elkezdte kiismerni az elfet, és ő pontosan úgy reagált, ahogyan arra számított tőle, de ettől még nagyot hazudna magának, ha azt mondaná, hogy tetszik neki az a sem nem látó, sem nem halló, pontosabban csak éppen aktuális betegét látó és halló szigorú orvos arc, amit Intath pillanatok alatt magára ölt.
Főleg úgy, hogy szegény Viel láthatóan nem csak rosszul van, hanem ráadásul még a doki amúgy annyira nem is durva szavait is magára veszi, aminek köszönhetően szipogni kezd, aztán pedig sírni. Az otthoniak szerint a tündérkönny varázsszer, ő valahogy még sem érez kedvet, hogy most gyűjtsön belőle párat, ellenkezőleg. Akkor lenne boldog, ha Viel könnyei teljesen elapadnának.
Eközben viszont kap másfajta nedvességet; Árnyék arcon nyalja őt, és bármennyire is hálás a kutyának, hogy kitünteti a szeretetével, és meg is simogatja újra és újra, azért természetesen továbbra is leginkább Vielért aggódik.
Árnyék is úgy gondolja mindenesetre, hogy nem pont ez az a pillanat és alkalom, amikor túl sok idejük lenne kölcsönösen szeretgetni egymást, és játszani a másikkal, ki is bontakozik az öleléséből és el is szalad egy új hang irányába, megerősítve őt abban, hogy akkor ezek szerint jól hallotta, amit hallott. Valaki mintha az előbb kiabált volna a bejárat felől, szerencsére nem olyan hangon, mint aki bajban van, inkább csak, mint aki keres és talán még talál is.
Úgy dönt, hogy a legegyszerűbb, ha megnézi, hogy ki érkezett, és, hogy mit tehet érte, mert itt és most inkább csak láb alatt van. Ettől azért még van valami, amit persze itt is megtehet.*
- Jaj, szegénykém, nyugodj meg, nincs semmi baj! *lép oda a pároshoz mielőtt még elmenne, és gondolkodás nélkül megsimogatja a lány hátát, majd belepuszil hátulról a hajába.*
- Nem kell félned, Intath majd mindjárt meggyógyít. *teszi hozzá, bár fogalma sincs, hogy mi baja a lánynak, és hogy a "mindjárt" az valójában órákat, vagy napokat takar, mindenesetre mindenképpen örülne neki, ha tényleg kevés időt jelentene.*
- Később még visszanézek, hogy megtudjam mit segíthetek azon kívül, hogy főzök. *mondja nekik, de közben azért kissé csúnyán néz az elfre, és bár tudja, hogy számára most tényleg csak a tündérlány létezik, azért nagyon reméli, hogy veszi majd a lapot. Nem is a szavai tartalmával volt a baj szerinte, inkább csak a hangsúllyal, ahogyan kiejtette őket. Ha valaki eleve beteg, nem pont arra van szüksége, hogy még meg is feddjék, még akkor sem, ha az esetleg jogos. Szegény Vielt úgy látszik sikerült is megijesztenie, az pedig bizony nem jó pont nála, hogy megríkatott egy tündért. Viel mégsem egy ló, vagy egy kutya, akit csak úgy rendre utasíthat... Arról nem is beszélve, hogy így még jobban sajnálja, még jobban aggódik érte. Határozottan rossz érzéssel tölti el, ahogyan sír, bármilyen furcsán is hangzik még maga számára is, de nem tudja ennél jobban megfogalmazni, kicsit olyan mintha a lány benne sírna, ő pedig legalább olyan szomorú lesz tőle, mintha neki magának lenne valami nagyon komoly bánata, vagy fájdalma éppen.*
- Csak finoman és kedvesen! *mondja ezek után az elfnek, miközben kissé rosszallóan mereszti rá szándékosan nagyra nyitott kék szemeit, bár sejti, hogy az a szigorú anya arc, amit jó eséllyel éppen vág, valahogy nagyon nem áll jól neki, és nem is illik hozzá. Viszont azt nem csak sejti, hanem határozottan tudja is, hogy Intathnak pedig a morcos orvos szerep nem áll jól, még akkor sem, ha nyilvánvalóan azt hiszi magáról, hogy igen. Nem érti, hogyha máskor tud nagyon kedves lenni, miért pont akkor nem képes erre, amikor másoknak éppen a legnagyobb szüksége lenne erre.*
- Megnézem ki jött, aztán pedig jövök és segítek. *ígéri meg, és valóban el is indul. Nagyon nem bánná, ha végre Lau is előkerülne. Ő kicsit olyan, mintha mindenki okos nővére lenne, így biztos benne, hogy talán a mostani helyzetet is jobban tudná kezelni nála.*

//Helyzetjelentés//

*Próbál nem nagyon gondterhelt és aggodalmas arcot vágni, miközben elindul arra amerre Árnyék is elszaladt korábban, és közben reméli, hogy mire hűséges házőrzőjükkel váltják egymást a bejárati ajtónál, már sikerül is neki úgy kinéznie, mint aki éppen semmiért nem aggódik, és akit pont most semmi sem nyomaszt.
Nem is bánja, hogy elszabadult kicsit Intath és Viel mellől, főleg, hogy előbbi éppen olyan hangulatban van, mint amilyenben most. Nagyon reméli viszont, hogy megfogadja a tanácsát, és amennyire csak lehet kedves és gyengéd lesz majd a tündérlányhoz. Igazából a lány, aki érkezett úgy jött most, mint valami védőkerubi, akit megidéz, noha nem ő idézte, hanem teljesen magától jött ide. Ettől még mentőangyal, bár tudtán kívül az.
Intnek és Vielnek most úgy sem tudna segíteni, csak szomorú és frusztrált lenne, meg persze láb alatt is, de annak nagyon örül, hogy valaki másnak talán igen, és legalább részben el fog most majd terelődni a figyelme a lányért való aggodalomról.
Barátságosnak szánt mosollyal megy a nála nem is sokkal magasabb lány felé, és nem messze tőle áll meg.*
- Szia! *köszön neki egyszerűen.* Remélem nem ijesztett meg Árnyék. Kicsit izgága néha, de biztosan senkit nem bántana, aki bennünket sem akar. Gyere be! *invitálja maga után a házba, miközben reméli nem tolakodóan, csak kíváncsian méri végig őt.* Ha hosszú út áll mögötted biztosan éhes vagy, nekem pedig úgy is főznöm kell éppen.


A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.09 21:47:39


977. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-08 19:57:31
 ÚJ
>Holdezüst Vieljana avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28

Játékstílus: Megfontolt

//Fogas kérdés//

- Hadd menjek! *Nyúl a doki karjáért Viel nyűgösen, de persze ez édeskevés ahhoz, hogy elszökjön előle, vagy egyáltalán odébbtolja. Nagyon értékeli Luni aggodalmát és segítőkészségét, de a gondolat újabb kérdéseket vet fel benne: el sem tudja képzelni, hogy fog finom levest enni nemsokára. (Lehet, hogy nem is ehet! Lehet olyat kihúzott foggal?) Intath szigorú szavaitól pedig nagyon elszégyelli magát. Nem elég, hogy hazudott, pedig olyat nem is szabad, hanem még másoknak is kellemetlenséget okoz. Közben nagyon fél is. És a leves… A láztól zavarodott kis fejében annyira összekuszálódik most minden, hogy a következő pillanatban, bár nem kislány már, forró könnycseppek csorognak le az arcán. Hol Lunira, hol Árnyékra, hol Intathra pillant, mintha csak arra számítana, hogy leszidják.*
- Én… csak… nem… *Szipog egyre.* Bo… Bocsánat! *Mondja, azzal azt teszi, ami a leglogikusabbnak tűnik ebben a helyzetben, és arcát Intath ruhájába nyomja. Az se baj, ha a férfi nem viszonozza, támasznak jó, meg hogy elbújjon. A teste egy merő forróság, és most már reszket is egy kicsit, de hogy a hidegrázástól, a kimerültségtől vagy a félelemtől, nem tudni. Mikor egy kicsit megnyugszik, hogy kapjon levegőt, elárulja a doki pocakjába:* Fáj a fogam, de… A leves… *Megint nagyon sírni kezd.*
*Viel nem elég, hogy jól neveli Árnyékot, de még a bundáját is tisztán és rendben tartja. Legalább is Luni ezt szűrheti le abból, ahogy a puffancs szőrű állat kinéz, és ami szagot hord magával. Persze, nem virágillatú, azt nem lehet mondani, hiszen nem valami szobakutya, de nem is bűzlik. Ami pedig a fél-elf lány kedves szavait illeti, a nagy, súlyos eb még a Viel iránt tanúsított vasszigora mellett is vadul csóválja a farkát, hogy csak úgy veri fel mögöttük a port. Egye fene, még egy kedveset nyalint is apró, rózsaszín nyelvével Luni arcán, mintha valami kis helyes, csimpaszkodó kölyökkutya volna a lány, aki csak játszani akar vele. Ekkor azonban valami furcsa hang csapja meg a fülét, és hirtelen elkomorul. Farka az égre csapódik, és óvatosan, de határozottan kitornássza magát a lány keze alól, majd viccesen, szerinte mégis méltóságteljesen és félelmetesen galoppozni kezd a bejárat felé.*

//Helyzetjelentés//

*Az óriási, szőrös labda fékevesztett tempóval pattog ki az épület sarka mögül, egyszerre meglepő és mókás látványt nyújtva, majd megvetve a lábát közli, hogy „vuff”. Ezután néhány fejrázás következik – a bundája a szemébe ment, és fogalma sincs, kivel áll szemben –, de a felismerés is hamar eléri. Ezt a nőt már látta, és bizalmasának tekinti. Mielőtt Nimeril bármit is tehetne, odadörgölőzik a lábához alaposan összeszöszözve őt, majd rohan is hátra, vissza Vielhez, ahol dolga van.*


976. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-07 13:30:47
 ÚJ
>Intath Aldeis avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1384
OOC üzenetek: 241

Játékstílus: Megfontolt

//Fogas kérdés//

*A félvér lány találó észrevételt tett a férfi jellembeli változásairól és jól sejtette, azt is, hogy most bármennyire kellemes is volt pár pillanattal korábban a tóparti összebújva beszélgetés már láthatóan oda se figyel a felé intézett szavakra. Figyelmét teljes egészében a tündér köti le. A felé intézett tanácsokra meg magyarázatra hümment egyet, de nem biztos, hogy eljutott hozzá bármi is. Mikor Vielhez fordul, Luninari a kutyával törődik. Az elf most nem a kedves doktorbácsi arcát vette elő ahogy hallgatja a kislány mentegetőzését és figyeli hogy próbál elmenekülni. Nem is hagyja neki. Feltartóztatja és feddőn szól hozzá.*
-Látszik, hogy nem vagy jól és nem csak nekem feltűnő. Jó lány leszel és megnézeted magad velem orvossal aki meg tud gyógyítani vagy mindenkinek bajt okozol azzal, hogy aggódniuk kell miattad és az egészséged is veszélyezteted?
*Ha volna ép keze amivel nem épp a tündér útját zárja le akkor Luninari egy feltartott mutatóujjal találkozhatna miközben a férfi rá se néz mert a tündér tekintetébe fúrja a sajátját. Hogy közben az a haszontalan csitri is most pofátlankodott vissza az se érdekli. Teljes figyelme most Viel-é.*


975. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-04 13:09:18
 ÚJ
>Nimeril Drimanow avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 630
OOC üzenetek: 425

Játékstílus: Megfontolt

// Helyzetjelentés //

* Nimeril vissza érkezik a Szarvasligetbe. Szinte már gyanúsan hamar ért ide, de ez annak tudható be, hogy figyelme leginkább a gombák átkozására ment el. Lábai meg már maguktól is ide találnának, még úgyis, hogy mostanság nem járt rendszeresen ide. Nem szívesen zavar meg itt semmit, de Andorellanról hírt kell adnia, szóval itt van. Na meg Lauval mondjuk váltana néhány szót. Előröl közelíti meg a házat az út irányából. A küszöbön leveri lábáról a sarat, majd bekopog.*
- Hahó! Van itthon valaki? Nimeril vagyok.* Nyitja résnyire az ajtót és kiabál be. Egyelőre nem pofátlankodik be, mert nem illendő. Vár hátha jelentkezik valaki, ha nem találkozik össze senkivel, akkor kénytelen lesz megint levelet írni.*


974. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-03 16:36:03
 ÚJ
>Luninari Heiphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 570
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Szelíd

//Fogas kérdés//

*Bár sajnálja, hogy beszélgetésük félbeszakad, és hirtelen furcsa lesz számára az elf mellett anélkül lenni, hogy nem egymást átkarolva állnak, mint eddig, azért a tündérlány iránt érzett aggodalom most sokkal erősebb benne bárminél.
Intath egyik korábbi kérdése mégsem hagyja nyugodni.*
- Dehogy a tengeren, csak talán hülyén fogalmaztam. *rázza meg a fejét, miközben mindketten elindulnak a Viel felé.* Úgy értettem, hogy az erdő mélyén bírtak ki nagyon sok időt.
*Nevetne is azon, hogy Intath félreértve őt, önhibáján kívül mennyire téves és képtelen következtetésre jutott, de hát a pillanat nem alkalmas erre, ahogyan hosszas mesére sem. Majd talán egyszer megmagyarázza neki, hogy ott, ahonnan ő jött, bizony még az is ritkaságszámba megy, hogy valaki elhagyja a legutolsó tilalomfát, hát még, hogy kirándulni menjen az erőn túli világba. Nemhogy holmi kikötő és tenger! Még édesanyjára is furcsán néztek, amiért sokszor járt főleg emberek lakta falvakban, pedig ő papnő volt, aki elvégzett minden ehhez szükséges szertartást. Azt pedig csak legendaként mesélték, hogy valaha, évszázadokkal korábbi korok egyikében, vagy talán még ennél is sokkal régebben volt egy fia szülőfalujuknak, aki nem csak eljutott a tengerig, hogy megnézze magának, hanem még hajóra is szállt. Intath biztosan jót nevetne ezen, de hát most van ennél fontosabb dolguk is.
Ő azért ettől még kicsit nevet a doki szavain. Igaz rosszul is érzi magát miatta, hogy nem tudja megállni, mert valahogy árulásnak érzi. Ő ugyanis tényleg szereti az állatokat, nem csak úgy általában, hanem konkrét állatokat is, például Hópehelyt, vagy éppen Árnyékot, aki véleménye szerint most is bámulatosan viselkedett. Irigyli is a tündérlányt, hogy ennyire okos és hűséges kutyája van.
A nevetésre ingerlő szavak ellenére azért jó lenne, ha ezt egyszer Intath is megértené, és többet látna benne, mint nyálas porrongy.*
- Azért Vielnek ezt nehogy mondjad valaha, vagy bármi hasonlót! *figyelmezteti fojtott hangon az elfet, remélve, hogy a tündérlány felé loholás közben azért még még figyel rá is.* Tudod, akik szeretik az állataikat, érzékenyek ám az ilyesmire. Mintha valamelyik közeli rokonát, vagy barátját szidnád. Érted ugye?
*Nagyon reméli, hogy érti, ahogyan azt is, hogy egyáltalán hallja, mert nem lepné meg, hogyha nem.
Nem az első alkalom már, amikor megfigyelheti, hogy amikor Intathból előbújik az orvos, azonnal minden más háttérbe szorul, így teljesen simán el tudja képzelni, hogy bármennyire is kellemesen elbeszélgettek idáig, immár csak levegő a számára, akármint mond, vagy tesz. És még csak zokon sem venné tőle, ha így lenne, hiszen Viel állapota most nyilván sokkal fontosabb, mint az ő jelenléte, vagy szavai, de hát éppen ő is főleg a lány miatt próbálja figyelmeztetni.
Bárhogy is, szerencsére Árnyék nem a dokival akar barátkozni éppen, hanem vele, mivel van annyira okos, hogy megértse, az elfnek most más dolga van, ő pedig szívesen fogadja tőle a szándékot.
Egyáltalán nem érzi, hogy büdös lenne, vagy hasonló, de még ha elfacsarná az orrát rettenetes szagával, most akkor is csodálná őt és nagyon hálás lenne neki azért, amiért figyelmeztette őket és kis gazdája segítségére sietett, vagyis bármennyire is büdös lenne, ugyanolyan barátságosan viselkedne vele, mint most.
Meg hát most komolyan... az állatoknak azért szaguk van, na! A kecskéknek például kecske szaga, és őket nem is szokás fürdetni, főleg nem szappanos vízben. Ettől még nem találkozott senkivel soha, aki visszautasította volna a kecskesajtot, csak azért mert annak is kecskeszaga van, és a tojásrántotta ellen sem tiltakozott senki, akár büdös egy nagy rakás tyúk és pár kakas együtt, akár nem. *
- Jól van, nagyon ügyes vagy Árnyék, vacsorára jár neked valami finom. Persze nem csak ezért, de most mindenképpen. *guggol le hozzá és amennyiben hagyja, átkarolja a nyakát, megöleli, paskolja és simogatja, valóban igazán hálásan és barátságosan, és valóban szeretettel is.
Majd kitalál valamit, ami biztosan ízleni fog neki. Sajnos, amit Intnek és magának tervezett vacsorát, azt Árnyék biztosan nem élvezné, nem hinné legalábbis, hogy az állatok szeretik a kifejezetten erős ételeket, amelyek nem csak az ízlelőbimbókat, hanem később a gyomrot is marják.
Amikor Árnyékot még el nem engedve felnéz, látja, amint Intath éppen Viel homlokára tapasztja a tenyerét. Próbál nem nagyon aggodalmas arccal nézni a lányra, inkább csak biztatóan mosolyogni rá, hogy ő is itt van, és segít, amiben tud, közben pedig továbbra is simogatja okos és hűséges házőrzőjüket.*
- Mondd, hogy miben segíthetek! *szól Intathnak.* Talán egy forró leves jót tenne. Vagy tea?
*Ő ugyan nem orvos, de emlékszik még, hogy édesanyja mivel gyógyította, illetve mivel is, amikor hasonlóan nézett ki, mint Viel most.*
- Vagy bármi más, mindegy. Itt vagyok, mondd mit csináljak! *mondja, tényleg elhatározva magát arra, hogy megteszi, amit tud. Eleve fontosnak érzi, hogyha valaki beteg, érezze, hogy mindent megtesznek a gyógyulásáért, de azt is legalább ennyire fontosnak tartja, hogy Intath is tudja azt, hogy mindenben számíthat rá, és nem kell mindent egyedül csinálnia, főleg nem úgy, hogy éppen az imént beszélték meg, hogy bármi baj jöjjön is rájuk, együtt fognak majd szembenézni vele.
És hát persze Árnyéknak sem szeretne csalódást okozni semmiben a világon.*



973. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-11-01 11:55:08
 ÚJ
>Holdezüst Vieljana avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28

Játékstílus: Megfontolt

//Fogas kérdés//

*Még ha Viel tényleg segítséget is akarna kérni Inttől, akkor sem szakította volna félbe a barátait – egyszerűen ilyen a lány természete. Nem csoda hát, hogy még a lázán túl is feszeng a történtek miatt. Árnyék azonban nem ugyanazokkal a társadalmi normákkal dolgozik, mint a kis tündér, és Intath megjegyzései ellenére igen lelkiismeretesen próbál segíteni gazdáján. Persze a lelke mélyén kedve lenne összenyálazni a dokit (az elfek láttán még mindig megmagyarázhatatlan rajongás tölti el az ebet), de most tartja a tisztes távolságot.*
- Jól vagyok! *Bizonygatja Viel Luni kedves kérdésére, de gyenge hangocskája ellene szól. Nyilvánvaló, hogy ezzel nem fogja meggyőzni a szőke elfet, aki már robog is felé. Jó esetben megpróbálna eliszkolni, de amint tesz egy tétova lépést hátrafelé, máris megszédül. Legfeljebb elvágódni tudna így, azt pedig nem szeretné megkockáztatni, hogy még valamijét el is törje, van elég baja. A kéz máris a fejére simul, és érezheti, hogy bizony a lány igen lázas. Sőt, közelről már azért az is látszik, hogy a jobb orcája kicsit fel van duculva.*
- Szerintem egy kicsit meghűltem. *Füllent a földre sütve a szemét. Nem tud jól hazudni.* Majd iszom egy kis teát, vagy ilyes… *A fogába megint belenyilall a fájás, ezért összeráncolja a homlokát egy pillanatra.* …mi.
*Azért megpróbál ellépni Int elől, hogy visszainduljon a ház felé, mintha mi sem történt volna, de a művelet igen lassú és esetlen, nem nehéz megakadályozni benne.
Árnyékot eközben nem kell félteni. Nem féltékeny miatta, hogy Intath az övé helyett Viel fejét fogdossa, ez így van rendjén. Vielnek most nagyobb szüksége van a buksisimogatásra és a figyelemre. Azonban úgy látja, hogy Luni nem követi a férfi példáját, így ő is megpróbál nyerni valamit az ügyön. Közelebb jön, és vastag porpemzli farkát lelkesen csóválva átcsüccsen a félelf lány lábához, ahol több szeretet remél, de közben – bár ezt hosszú loboncától nem lehet megmondani – egy pillanatra sem veszi le a szemét Vielről. Kész bármikor beavatkozni, ha szükség van rá.*


972. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-10-31 19:55:11
 ÚJ
>Intath Aldeis avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1384
OOC üzenetek: 241

Játékstílus: Megfontolt

//Korom és hó, meg valami barnaság//

*A doki valóban sok mindenben teljes ellentéte tud lenni az elfekről kialakult sztereotípiáknak. Nem szereti az állatokat, a természetet, a koszt, nem tud íjászkodni, nem nyugodt és elmélkedő. A beképzeltség az ami megvan neki is. A félvér történetét tettetett érdeklődéssel hallgatja. A megállapításra, hogy a tenger is többször volt szép mint ijesztő elgondolkodik majd bólint, hogy van benne valami. A mese végén azért megüti valami a fülét.*
-A tengeren?
*Nem emlékszik, hogy szóba került volna ilyesmi. Megjegyezte volna ha hajós rokonságról beszél a lány. Azt, viszont megfigyelte már róla, hogy kellően érzékeny ahhoz, hogy felfigyeljen a kevésbé kellemes témákra és ne erőltesse őket. Kíváncsi volt valamire a doki pedig pont annyit mondott mintha az lett volna több a semminél. Pedig nincs így. Azt, sokkal szívesebben hallgatja amúgy is mikor Luninari beszél magáról vagy a múltjáról. Figyelmesen hallgatja az otthonának a leírását is. Bár lassacskán kezd megjönni az étvágya, de még élvezi ezt a kis sétát. Jót tesz a kis lelkének.*
-Nekünk a fiúkkal az alvással volt gondunk. Mikor még tudtam, hogy ki fogunk megint kötni akkor még nem okozott gondot a furcsaságom, de mikor a szegénynegyedbe beköltöztem! Nem tudtam ráállni a szárazföldi létre. Nálunk nem az volt, hogy reggel ébren, este alvás. Nyolc óránként váltás. A fedélközbe nem sütött le a nap jót lehetett aludni délben is. Folyton álmos voltam napközben is. Most már megszoktam, de érdekes ez.
*Száll be a semmitmondó történetek mesélésébe amiknek hasznuk nincs, de mindketten élvezik őket. Majd a ház lakói lesznek sorra véve. Már korábban is észrevette a doki, hogy Luninari nagyon szereti a házigazdájukat. Bólint is annak a dicséretére.*
-Jólelkű.
*Ami szegény legnagyobb gyengéje is. Meg a félénksége. Csak kerülgeti a forró kását a vele kapcsolatban. Pedig az elf nem kéretné magát. Azzal kapcsolatban, hogy a félvér is beszállt volna közéjük lubickolni Int jót nevet és megsimogatja, azt a nem túl széles hátat.*
-Legközelebb majd becsábítunk téged is.
*Az apróságokon, hogy mi lesz rajtuk és hasonlók a férfi nem akad fenn. Nem is azért mondja. Ha két fiatal lánnyal úgy akarna fürdőzni és élvezni a társaságukat akkor pont nem Luninari-t és a kistündért hívná hanem a liget többi lányát. Ez csak pancsolás nevetgélés és a fiatalság ártatlan kiélvezése. Nem is kell több ennél. Majd csak komolyabb témák kerülnek elő. A félvér pedig ahogy sejthető volt nem érti a dolgot. A doki pedig mosolyogva megsimogatja, most a hollófekete buksit.*
-Kedveském, nem olyan ez mint egy haszonállat nyakát elvágni. Láttál már a lázadásnál dolgokat te is.
*Toldja meg egy kis ölelgetéssel a komoly témát ne legyen belőle sértődés. Gyorsan megölni valakit nem könnyű. Ha ügyes az ember akkor is pár percet lehet szenved majd a barom, hacsak nem agyoncsapja. A doki áldozatai szenvedni szoktak. Ha megölni akarja őket akkor legalább pár percet. Azok a szerencsétlenek akik úgy kerültek a keze alá, hogy rajtuk múlik mikor jut ki nekik a megváltó halál... Na, arról a lány jobb ha nem is tud. Viszont az alku megköttetik. És a híresen megszeghetetlen kalózígéretet meg is teszi az elf.*
-Megegyeztünk akkor. Dehogy futok vissza! Még a pestist is messzire elkerültem. Szerintem járna is érte valami dicséret nekem.
*Bólogat és néz a lányra mert tőle várja, azt a dicséretet az ügyességéért.*

//Fogas kérdés//

*Hogy mi járt volna neki talán nem is derül már ki hisz egy nem várt rivális pofátlankodik oda hozzájuk pont a legjobb pillanatban.*
-Na, mi van? Össze ne nyálazz!
*Szólítja meg ő is a kutyát kevésbé barátságosan mint a félvér. Valljuk be igencsak zavaró mikor vidám társalgásukat egy koszcsomó zavarja meg. Mikor eltűnik a kérdésre ki is fejti véleményét róla újra.*
-Mint egy nyálas porrongy.
*Bizony a korábbiak még mindig állnak. Koszos is, büdös is és most éppen nem, de lehet azért szalad el, hogy a tökét nyalja. Az is lehet, hogy közben a Luninari-ra gondolva. A doki kinézné belőle. De valami csak van vele. Elromlott. Ide-oda szaladgál és néz rájuk. Mivel a másik meg tudja fejteni így általa a doki megérti a dolgot, a tündér megjelenésére pedig még jobban. Valóban a kutya ha köszönetet vár akkor rossz elfet választott ugyanis Int szó nélkül kikerüli és a hosszú lábaival nem futva, de ijesztő tempóban indul meg Viel felé. Aki, ha nem kezd menekülőbe akkor bár úgy néz ki mintha elsodorná, de szinte közvetlenül előtte megtorpan az orvos, a kezét egyből annak homlokára téve és bármilyen udvariassági formulát nélkülözve szigorúan megkérdi.*
-Mi van veled?


971. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-10-27 23:35:52
 ÚJ
>Luninari Heiphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 570
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Szelíd

//Korom és hó, meg valami barnaság//

*Sokadszor állapítja meg magában, hogy minél jobban ismeri Intet, annál kevésbé érzi hasonlatosnak őt szülőfalva elfjeihez, de hát ettől még elf, aki ha másban nem is, kinézetében azért mindenképpen emlékezteti rájuk.
Talán előbbinek köszönhető, hogy könnyebb vele egykori otthonáról is úgy beszélni, hogy el tud vonatkoztatni ottani életétől, és csak annak a díszleteire emlékezni vissza.
Nem vágyik "haza", mégis a táj azért hiányzik kicsit most is, bármennyire is szép és még szebb lehet Szarvasliget a jövőben, annál is, mint amilyen most.*
- Tényleg elég ijesztő volt sokszor, de azért szerencsére nem túl gyakran volt olyan, ahogyan meséltem. Gondolom a tenger is sokkal többször volt gyönyörű, mint ahányszor azt a benyomást keltette benned, hogy éppen meg akar ölni. Meg aztán, valahogy anya ősei is kibírták ott számtalan generáción keresztül. *mosolyodik el halványan megint, szándékosan nem kérdezve rá arra, amire a legjobban kíváncsi lenne. Végtére is ő maga sem mesélt el rengeteg dolgot, sok mindent csak egymás ki nem mondott gondolatai közül következtethetnek ki, bár részéről mindez a világért sem a bizalom hiányáról szól, és sejti, vagy sokkal inkább tudni véli, hogy Intath részéről is valami nagyon hasonlóról lehet szó.
"Muszájból kezdtem." - Az ő értelmezésében túl sok mindent is jelenthet ez, de bizonyosan semmi jót. Akár ő maga is fogalmazhatna úgy, hogy muszájból kellett elhagynia az otthonát, és ez a néhány szó, olyan történetet rejtene magában, amit itt és most aztán biztosan semmi kedve nem lenne elmesélni. Kívülálló fülével hallva akár még komikus felhangja is lehetne az egésznek, ő azonban mindenképpen inkább tragikusnak érzi. Talán természetes, hogy a szőke elf szavai mögé is valami hasonló történetet sejt és képzel, éppen csak azt nem érti, hogy kinek lehet az útjában egy kicsit furcsa, talán kicsit tényleg bolond, ugyanakkor egy olyan kedves és jóságos valaki, mint amilyen Intath.
Nem szeretne mindenesetre túlságosan tolakodó kérdéseket feltenni erről. Talán majd egyszer elmond neki mindent. Ő biztos, hogy mindig érdeklődéssel és jó eséllyel megértéssel fogja hallgatni. Ha nem most, hát akkor majd máskor. Egyébként sem lehet mindent megbeszélni egyetlen rövid délután alatt, főleg nem úgy, hogy őt a konyha is várja, hogy ígéretéhez híven finom vacsorát készítsen majd az elfnek, és várják a jegyzetek is, amikben olyan tudás lapul, ugrásra készen, amilyenre már nagyon régóta vágyik. Igaz még ezek kedvéért sem akarja a mostani perceket siettetni, vagy ezeket az általa nagyon is szépnek és kellemesnek megélt pillanatokat megszakítani.*
- Amúgy szép helyen éltem. *mélázik el kicsit, mintha szándékosan húzná az időt és nyújtaná tovább a beszélgetést, pedig majdnem félig öntudatlanul csinálja.* Legalábbis voltak ott szép dolgok. A faházak, a kis kertek, tűzrakók, apró patakok, kicsi tavak és tisztások, ilyesmikre gondolok. Kőből mi csak oltárokat építettünk, esetleg kis ösvényeket szórtunk apró kavicsokkal tele. A hatalmas fák pedig... azt hiszem eléggé hangulatfüggő, hogy mit látsz beléjük. Szerintem neked is tetszene, ha egyszer arra járnál. Nem mintha itt nem lenne szép. Ha tudnád, hogy az erdő után már az milyen furcsa, de egyben felszabadító is, hogy itt olyan messzire ellátni. Már csak ezért is szabadabbnak érzem magam. Arthenior kicsit olyan volt, mintha kövek közé lettem volna zárva, bár ott meg a házak és a szobák voltak hatalmasok. Legalábbis, ahol éltem. De ez azért nem ugyanaz.
*~ Hát igen, a régi jó Gazdagnegyed. ~ mélázik el ismét, de ezúttal csak magában. ~ Aki nem élt ott, csak vágyott oda, talán nem is sejti, hogy mennyi mindent rejtettek el azok a vastag kőfalak. ~
Erről persze eszébe jut Lau is, akit még ott ismert meg, főleg, hogy Int is éppen az imént említette őt.*
- Ami Laut illeti, a játékos oldalát én sem nagyon ismerem, de biztosan van neki olyan is. Egyszer majd valahogy kihozzuk belőle. Viszont nem is kívánhatnék nála jobb barátnőt magamnak így sem. Ylandát sajnos alig ismerem még, viszont azt sajnálom, hogy amikor Viellel lubickoltatok nem voltam itt. Szívesen beszálltam volna mellétek.
*Újabb, ezúttal kissé hosszabb hallgatás következik a részéről, és nem csak azért, mert felötlik benne a kérdés, hogy vajon ruha nélkül, vagy valamiféle ruhában fürödtek ebben a tóban? Nyilván utóbbiban, de milyenben? Otthon ugyan hasonlóból sohasem csináltak gondot, de hát akkor édesanyjával és plüssnyulaival négyesben voltak. Intath előtt azért biztosan nem merne levetkőzni teljesen csak úgy.
Jelenleg mindenesetre ez eléggé távoli problémának tűnik, sokkal inkább gondolkodik el az elfnek azon a szavain, amelyekkel jellemzi őt, és közben megpróbál a lelkére is beszélni, hogy amennyire lehet baj esetén is igyekezzen ne még nagyobb bajba keverni magát.
Valahogy úgy érzi, hogy Intath ezúttal kissé túlzásokba esik. Nem mintha nem esne jól hasonlókat hallani tőle, de ha rá hallgatna, még a végén képes lenne elhinni magáról, hogy benne nincsen semmi más csak kedvesség és jóság.*
- Örülök, ha szerinted tényleg szeretnek a többiek, de azért kicsit zavarba hoz, hogy ilyennek látsz. Persze, szerintem sem vagyok gonosz és elvetemült *mosolyogja el magát szórakozottan az újabb komoly téma ellenére is* de azért, amit meséltem nem véletlenül meséltem. Én sem vagyok azért mindig kedves. És azért volt már olyan, akinek tudtam volna ártani, és nem hiszem, hogy utána különösebb lelkifurdalásom lett volna.
*~ Mit kellene például sajnálnom azokon akik leütöttek engem és levágták Alenia ujját? ~ Majdnem még a fejét is megrázza, mintha hinne az illúzióban, hogy ez által nem csak a gondolatokat, hanem az emlékeket is kirázhatja belőle.*
- Persze lehet, hogy mégis, nem tudom. *sóhajt.* De mindegy. Amit megígértem, azt megígértem. Még szép, hogy megegyeztünk! Tényleg nem fogom keresni a bajt, ha pedig megjön, akkor sem én leszek az, aki elébe szalad, hogy képen törölje. Magamra és másokra is vigyázni fogok. De csak akkor, ha te sem hősködsz feleslegesen. Ehhez ragaszkodom. Ha csak nincs valami nagyon-nagyon nagy, rettenetesen fontos oka, nem fogsz még egyszer visszamenni egy lángoló városba, miközben mindenki éppen kifelé menekül onnan!
*Talán ezúttal meg ő esik túlzásokba. Azt már nem mondja ki, de voltaképpen egészen kellemesen érzi magát Intath által ölelve, csipkedve, simogatva. Jó lenne, ha még máskor is lennének hasonló délutánjaik, és nem kellene még egyszer elveszítenie azt, akit éppen elkezdett igazán megszeretni. Elhatározza hát, hogyha Intath még egyszer valami hülyeséget akar csinálni, egészen egyszerűen nem fogja hagyni.
Ettől még kicsit talán sokat is beszélt. Mégis, kíváncsi, hogy mit válaszol a doki, bár igazából annyi mindent mondott neki az előbb, hogy mindenre nem is vár választ tőle, éppen csak arra, amit a legfontosabbnak érez.
Akármint mond is neki viszontválaszként, a beszélgetést úgy tűnik, hogy egyelőre félbe kell hagyniuk, még akkor is, ha egyelőre bizonytalan idő elteltével majd biztosan folytatódni fog.*

//Fogas kérdés//

*Nem tudja, hogy mennyi idő telhetett el idekint a tónál, de abban biztos, hogy sikerült egészen belefeledkeznie a beszélgetésbe, egészen a legvégéig, amikor végül is megfogadták egymásnak, hogy nem csak a másikra, hanem saját magukra is vigyázni fognak.
Ekkor érkezik Árnyék, számára hirtelen, ő pedig még Intathoz hajtott fejével próbál a hátuk mögé pillantani, és talán csak a pillanat töredékéig, de mintha látna valakit elbújni a ház sarka mögött. Veszélyt ugyanakkor nem érez, hiszen Viel okos kutyája akkor nyilván nem hozzájuk szaladna, hanem éppen ugatná azt, aki hívatlanul közös birtokuk területére tolakodott. Intathot mindenesetre elengedi úgy fordul, majd hajol le a kutya elé.*
- Mi az Árnyék? *kérdi valahogy ösztönösen, akárha az eb beszélni tudna, és tényleg képes lenne elmondani, hogy mit szeretne tőlük, Árnyék azonban nem válaszol, csak elszalad vissza a ház sarkához ahonnan érkezett.*
- Na most mondd, hogy nem aranyos Árnyék! *mondja Intnek olyan arccal, mint aki ismét valami megcáfolhatatlan érvet mondott, bár igazából legkevesebb kuncogni van kedve, ha eszébe jut, hogyan milyennek látja a doki valójában ezt a derék kutyát. Örül neki, hogy Viel nem hallotta, amit még az istállóban mondott neki, ahogyan annak is, hogy azt sem, hogy ő nevetett ezen, annak ellenére is, hogy nem is értett vele egyet.
Árnyék a maga izgatottan gyors sebességével megteszi még legalább kétszer a tó és a ház sarka között az utat, mire ő maga felismerni véli, hogy mi az oka különös viselkedésének. Bár neki soha nem volt kutyája, de éppen elég vadászkutyát látott már odahaza, és éppen elég történetet hallott róluk ahhoz, hogyha nem is azonnal, de viszonylag hamar azért mégis megértse mit akar pontosan tőlük éppen.*
- Azt szeretné, hogy kövessük. Mutatni akar valamit, méghozzá most azonnal.
*Mintha teljes összhangban dolgoznának, Viel körülbelül pont ezt a pillanatot választja arra, hogy előjöjjön és beszéljen hozzájuk, Árnyék pedig, hogy lecövekeljen Intath lábai mellett. Gyanítja, hogy mégsem az elf lesz az, aki végül megsimogatja mindezért a kutya fejét, hanem ő, főleg miután nagyjából összerakja magában a képet. Árnyék a Gazdáját szerette volna megmutatni nekik, pontosabban Intathnak, aki mellé leült. Létezik, hogy még annál is okosabb lenne, mint amilyennek eddig gondolta?
Mert ugyan nem közvetlen közelről látja a lányt, de valami határozottan furcsa és nyugtalanító rajta.*
- Ugyan, semmi baj! *kiáltja oda neki és meg is indul felé, remélve, hogy Intath követi, és látja ugyanazt, amit ő. Bár hát miért ne látná, ha már neki is feltűnik. Nem hiszi, hogy jót jelent az, hogy Viel hozzá hasonló, sápadt fehér arca most szinte vörös, ráadásul úgy öltözött fel, mintha másik évszakban járna.*
- Jól vagy? *kérdi tőle, bár elég feleslegesnek érzi a kérdést, mégsem tud mást kérdezni hirtelen. Még jó, hogy van egy igazi orvos is a háznál.
De annak is örül, hogy itt és most ő is itt lehet. Szükség lehet még rá is, ez pedig bár máris aggódik a tündérlányért, mégis örömmel tölti el.
Végre olyan helyet nevezhet az otthonának életében először, ahol nem csak megtűrt, vagy eltartott valaki, valahol egy házban, vagy szobában, hanem ahol igazán hasznosnak érzi magát, és ez nem csak érzés, hanem egyben tény is; most már tényleg végre ő is tehet valamit jót másokért, azon kívül is, hogy szereti őket.*

A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.27 23:39:39


970. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-10-26 08:42:40
 ÚJ
>Holdezüst Vieljana avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28

Játékstílus: Megfontolt

//Fogas kérdés//

*Viel az ágya szélén csücsül egy tál félig megevett mézes puszedli társaságában. Kezében apró tükrét tartja, amit édesanyjától kapott és mindenhová magával visz – ezúttal ujjával kicsit elhúzza a száját, és úgy leskelődik befelé. Először legnagyobb bosszúságára nem is sikerül kivenni semmit, rengeteg helyezkedést, fészkelődést igényel, hogy egyáltalán éppen rá süssön az ablakon át a nap. De ez még mind semmi ahhoz képest, amit odabent, a szájában lát.*
- Jaj nekev. *Sustorogja, és meg is borzong egy kicsit. Már nem tűnik olyan finomnak az a puszedli. A tündér kótyagosan odanyúl, és megpróbálja a másik oldalról megrágcsálni, ez a trükk általában beválik, nem is tudja, hogy ma reggel miért nem ezzel kísérletezett. Nehéz gondolkodni, ha az a rossz fogacska ilyen kíméletlenül gyötri.*
~ Nem kellett volna annyi édességet ennem. ~ *Állapítja meg. Nagyot ásít. Olyan, mintha egyáltalán nem aludt volna, pedig egészen sokáig húzta a lóbőrt. Ezután a konyhába indul, de a lépcsővel is igen meggyűlik a kis tündér baja, eléggé kapaszkodnia kell a korlátba, hogy ne bucskázzon le. Szerencsére egy lakó sem látja az ügyetlenkedését. Inna egy pohár finom tejet, de a nyeléstől megint olyan kellemetlen érzése támad, mintha valaki képen ütötte volna. Odakint, az ablakon túl Intath hangját hallja… És Luniét? Ezt nehéz megmondani, ő sokkal halkabban, vékonyabban beszél. A doki hozzá képest dörmög. Viel biztos benne, hogy segíteni próbálna rajta, márpedig azt nem szeretné. Az biztos nagyon fáj. Inkább kimegy a ház elé egy vastag pokrócba burkolózva, és teszi a dolgát: vizet és ennivalót ad Árnyéknak és a többi állatkának.*
- Au! *Nyög fel megint, amikor egyszer jó mélyen le kell hajolnia. Ezek a nyilallások rettenetesek, egészen megszédül tőlük. Árnyék feltűnő aggodalommal figyeli a jelenetet, és még oda is bújik Viel mellé, hogy melegítse, megtámassza, még ha erre a lány szerint nincs is semmi szükség.*

//Luni és Int figyelmébe//

- Minden rendben van. *Magyarázza Viel okítón, mintha egy gyerekhez beszélne. Árnyék azonban tudja magáról, hogy nem gyerek, hanem bölcs eb, viszont hiába ő a környék legjobb házőrzője, mégis csak kutya, és Eeyr még kezekkel se áldotta meg – hát gondol egyet, és heves farokcsóválással elindul a beszélgető Luni és Intath felé a tóhoz. A tündérlánynak már csak az hiányzott, hogy még a rendet is háborítsa.*
- Gyere vissza! *Szólítgatja idegesen a ház sarkából az ebet, ám ha a többiek odapillantanak, ijedten elbújik megint. A nagy fekete kutya tesz róla, hogy ne ússza meg ennyivel: odafut a többiekhez, majd vissza a sarokhoz, és újra, újra, újra megteszi a távot, miközben izgatottan ugrál. Az időhöz képest igen vastagon felöltözött Viel végül szégyenszemre kióvatoskodik a fényre. Általában sápadt arcocskája most egészen piros, mintha hosszan szaladgált volna, szeme tompán csillog.*
- Jaj, bocsánat, nem tudom, mi lelte. Gyere, Árnyék!
*Árnyék diadalmasan leül Intath lába mellé, és szigorúan vizslatja Vielt. Eldöntötte, hogy nem fog megmoccanni, és pontot tesz erre az ügyre.*

A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.26 08:44:41


969. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-10-19 04:58:46
 ÚJ
>Intath Aldeis avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1384
OOC üzenetek: 241

Játékstílus: Megfontolt

//Korom és hó, meg valami barnaság//

*Mi az elf titka amivel a legtöbb lánynak belopja magát a szívébe? Pontos választ talán ő se tudna mondani erre. Természetes érzéke van az ilyesmihez. Van akinek tanulnia kell, neki nem. Meghallgatja a másik érzéseit hisz tudja, hogy annak erre van szüksége. Ott van vele, simogatja a vállát, megértően néz rá. Szóval amit kell. Majd a tenger kapcsán a viharokról kezdenek beszélni. Az elf pedig bólogat.*
-Tényleg félelmetes lehetett.
~Bár annyira nem mint a tenger. Alattad víz, feletted víz és bármi baj van biztos megdeglesz a nyílt vízen. Nem értheted.~
*Persze a gondolatai nem látszanak rajta. Nem akar ebből még barátságos kis vitát se mert nem érné meg. Most jó ez a hangulat. Kellemes. Amúgy se fogták meg sose a fák meg állatok szellemei meg egyéb erdei elf dolgok. Úgyhogy a leírásnak az a része számára teljesen hatástalan volt. A következő kérdésre lenéz a másik szemeibe és figyelmesen hallgatja. Most nehezen tudná megharagítani a félvér úgyhogy kérdezhet nyugodtan. Még ez a kényesebb se zavarja a férfit. Kicsit gondolkozik rajta majd válaszol.*
-Kicsit mindkettő. Muszájból kezdtem, de belebolondultam.
*Vigyorog magán. A kis pimaszságra megcsipkedi a félvér pofit.*
-Igen?
*Kuncog vidáman. Az elf olyan tud lenni néha, mint egy nagy gyerek. Játékra meg mókázásra mindig kapható. A leíráson elgondolkozik azért.*
-Laurentitiának, azt az énjét még nem tudtam megismerni, a másik félvér lány...Az aranyhajú...Ylanda! Na, neki se kell a szomszédba menni hülyeségért az biztos. Viel a tündérke pedig kapható mindenre. Meséltem, hogy felvettem a nyakamba mikor úszkáltunk? Nagyon tetszett neki.
*Nevet vidáman ahogy visszaemlékszik. Aztán jönnek a komolyabb témák. Amiknek szintén el kell hangzaniuk ahhoz, hogy az elf nyugodtabban engedhesse el a lányt. Nagyon komolyan néz annak a szemébe. Ahogy hallgatja aprókat bólint az elismételt bölcsességein. Majd mivel csak nagyon mágusnak érzi magát a félvér úgy érzi ideje kimondania amit eddig nem akart.*
-Luninari kedveském!*Simogatja meg annak a fejét.*Az, hogy tudsz valamit még csak a fele a dolgoknak. Lélekben is képesnek kell lenned cselekedni. Ahogy megismertelek te túl jószívű vagy ahhoz, hogy árts valakinek bűntudat nélkül. Ami nem egy gyengeség. Örülök, hogy ilyen vagy és ilyen édes, együtt érző, jó lelked van. Többek közt ezt is szereti benned mindenki. Szóval ne akard csak mert varázsló vagy használni is a tudásod. Inkább vigyázz magadra. Te vagy a legfontosabb. Ha valamikor is eljön a pillanat, hogy muszáj vagy megvédeni magad ne siettesd a dolgot jó?
*Érkezik a komoly, érzelmes, mézesmázos hegyibeszéd ahogy korábban is. A doki reméli ezzel már sikerült megértetni a lánnyal, hogy hiába hangzik a fejében úgy, hogy jó dolog megvédeni a többieket és ezért tanult mágiát, de valakinek ártani tudni kell. Őt pedig biztos megviselné valami ilyesmi. Az érkező ajánlatra mosolyogva válaszol.*
-Rendben megígérem. Akkor megegyeztünk?
*És ha a másik is megígéri akkor jutalomból még egyszer jól meg lesz ölelgetve a magas, de vékony alkatú elf által.*


968. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-10-05 17:14:33
 ÚJ
>Luninari Heiphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 570
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Szelíd

//Korom és hó, meg valami barnaság//

*Kicsivel korábban talán meglepné saját közlékenysége, mostanra azonban már olyan természetes számára, mint ahogyan esze ágában sincsen visszautasítania egyetlen kedves gesztust sem, amit az elftől kap, nyilvánuljon az meg akár szavakban, akár arccirógatásban, simogatásban, vagy egy apró csípésben, teljesen mindegy.
Édesanyja természetvallása, ugyan nem ismeri a gyónás fogalmát, mégis egy papnővel bizalmasabban beszélnek sokszor, mint saját legközelebbi családtagjaikkal, hiába szentebb odahaza szinte mindennél a vér köteléke.
Most kissé úgy érzi magát, ahogyan azok érezhették, akik évszázados fák árnyékában papnőjüknek vallották meg annak idején egy fontos szertartás előtt, vagy után legbelsőbb gondolataikat és érzéseiket. Mintha teljesen lecsupaszítva, meztelen lélekkel állna Intath előtt éppen. Ha lenne valamilyen, (bármilyen) akár sötétnek is nevezhető titka, jó eséllyel most még azt is bevallaná neki, hogy könnyítsen a lelkén, akárha sűrű levest szűrne át szitán egy finom alaplé érdekében. Persze nem ringatja magát abban a hitben, hogy attól, hogy bármit is elmond neki, megszabadul bármiféle fájdalomról, úgy, ahogyan a már feleslegessé vált zöldség fennakad a szűrőn. Nem érzi magát teljesen megkönnyebbülve, és természetesen nem múlik el a harag sem, de ettől még boldogsággal tölti el, nem csak az, hogy Intath meghallgatja, hanem hogy úgy tűnik ezúttal teljesen meg is érti, így pedig tulajdonképpen igazolást is nyernek saját érzelmei általa. Ha lelkében ott is marad minden, ami eddig is ott volt, azért mégiscsak sokkal könnyebb így, hogy valakinek beszélhetett róla...
Nagyjából azért már eddig is ki volt békülve énjének sötétebbnek érzett oldalával. A szomorúság mögött bujkáló, néha kissé erősebben feltörő haragot csak eleinte nem érezte helyénvalónak, javarészt praktikus okokból; meglehet, hogy sokszor valakit szeretni is fájdalmas és fárasztó, az biztos, hogy a negatív érzelmek sokkal több energiát kívánnak a szervezettől, többet emésztenek fel, és ami a legfontosabb, sokkal rosszabban érzi magát tőlük. Egyszerűen fárasztó örökké haragudni és gyűlölni, úgy sejti, hogy hosszú távon nem csak a lelket, hanem a testet is megbetegíti. Ettől még lehetetlen nem érezni haragot, ha van rá oka.
Mégsem erről beszél, mert ezt most így hirtelen nehezen tudná szavakba önteni, ráadásul az Intath által tengerről meséltek különös módon honvágyat ébresztenek benne egy olyan hely iránt, ami tulajdonképpen sohasem volt igazán az otthona.*
- Nem jártam tengeren, de azok után, amit meséltél, azt hiszem, hogy elég jól át tudom érezni, hogy milyen is lehet egy nagy vihar odakint. *bólint lassan.* Ez otthon is nagyon hasonló volt. Persze a mi házunkat nem dobálták vad hullámok, vagy ilyesmi, de, ha nagy vihar támadt, sokszor volt olyan érzésem, hogy nem éljük túl. Az erdő mélyén egy vihar mindig olyan, mintha maguk a fák üvöltenének, vagy a bennük lakó szellemek. Nyomasztó a nappali árnyéknál is sokkal mélyebb árnyék, vagy a szokásos éjjeli sötétnél is sokkal sötétebb sötét, és igazán félelmetes az egész, főleg, hogyha gyerek vagy. Közben pedig minden recseg, ropog, zúg, és mintha tényleg még a ház is rád akarna omlani közben, hiába van maga is erős fából építve. Mindig boldog voltam, ha vége lett, bár a hideg amit magával hozott talán jobban beszorult a fák sűrűje közé, mint Szarvasligethez hasonló vidékekre. Sohasem szerettem a viharokat.
*Annak idején, pont Aleniának, éppen hasonló szavakkal magyarázta el ezt, de most biztos abban, hogy Intath sokkal jobban meg fogja érteni, mint egy lány, aki a városban született és ott is nőtt fel.
Ahogyan felidéződik ez a nagyon távolinak érzett emlék, ahogyan akkori pártfogójának és majdnem barátnőjének mesél, újra látja magát, kívülről, mintha álmodná, ahogyan száműzött, elveszett, naiv lányként megérkezik Artheniorba, és leéli első napjait a Sayquevesek között.
Most már minden rendben lesz, amennyire csak a lehetőségekhez képest rendben lehet, - gondolta akkor, - lesznek szép ruhái, lakkozott körmei, kisasszonynak fogják szólítani majd a szolgálók, nem fog főzni, söpörni, mosni, állatokat etetni, majd kiszedni alóluk mindazt, amit termel bennük az étel, csak tanulni, tanulni és tanulni, aztán pedig híres mágusként lesz hasznára a családnak. Egy napon talán majd még édesanyja is megjelenik az életében újra és boldog lesz megint.
Gazdagnegyed egész világa egyszerre volt vonzó, nyomasztó és idegen, így utólag viszont már nem is érti, hogyan is képzelhette komolyan azt, hogy Arthenior majd valaha is az otthona lehet.
~ Vajon miért pont Intathal beszélgetve tör felszínre ez a rengeteg emlék, amikor anyának is elmeséltem és Thim és végig hallgatta az egészet? Bár akkor is fájt, és időben közelebb is volt, most valahogyan az egész mégis sokkal elevenebbnek és közelebbinek tűnik. ~
Pedig régen volt, bár igazából nem túl régen, de annyi minden történt, ő pedig változott annyit azóta, hogy úgy tűnjön, mintha évekkel ezelőtt történt volna az ott megkezdett, de nagyon hamar megszakadt élet.
Amiért utólag szégyelli magát, hogy volt olyan pillanat, amikor tényleg el tudta képzelni, hogy leélhet úgy egy életet, hogy nem végez semmilyen olyan munkát, amit otthon megszokott és tulajdonképpen szeretett is. Egy élet főzés, takarítás és házimunka nélkül. Innen, Szarvasligetből nézve nem csak bizarr, hanem egyenesen önző és ellenszenves gondolat, amely a maga teljesen magának való módján súrolja a gonoszság határát.*
- Ne válaszolj, ha nem szeretnél, de azért kíváncsi vagyok. *mondja gyengéd hangon, részben, hogy saját múltjától szabaduljon, részben pedig, mert esze ágában sincsen csak saját múltjával és gondolataival foglalkoznia.* Azt mondtad, hogy csak azok szállnak tengerre, akik bolondok, vagy, akiknek muszáj. Mi a helyzet veled? Bolondnak tartod magad, vagy muszáj volt? *kockáztatja meg a kérdést, nagyon remélve, hogy nem tép fel semmilyen sebet. Ilyesmi természetesen esze ágában sincs, de ha már sikerült ennyire bizalmas hangulatba kerülniük egymással, mint amennyire sikerült, nehezen állja meg, hogy ne próbálja meg jobban megismerni Intet, mint amennyire eddig.*
- Kicsit bolond vagy, az biztos. *enged meg magának egy játékos mosolyt és apró csipkedlődést.* Mielőtt megsértődnél, kicsit én is az vagyok, tudom, meg jó sokan azok közül, akiket valaha ismertem. Biztosan az itteniek között is akad pár rajtunk kívül is.
*Ezek után éppen csak annyi időre hallgat el, ameddig átgondolja, hogyan válaszoljon a nemrég elhangzott komoly szavakra, és a még komolyabb tekintetre, amely az ő szemébe fúródott őszinte, vagy legalábbis megnyugtató válaszra várva.*
- Ha pedig már itt tartunk, persze, hogy számíthatsz rám, és értem is, amit mondasz. Szép ez a hely, de nem annyira, hogyha úgy alakul akkor meghaljunk érte. *próbálja átfordítani Intath szavait a sajátjaira.* Mi vagyunk a lényeg, nem a birtok, vagy a tárgyak, amiket birtoklunk, ez rendben van. Persze, hogy segíteni fogok mindenkit megmenteni, és eszem ágában sincs minden áron harcolni. Ha futni, vagy elbújni jobb, akkor megtesszük. Ettől még nem azért tanultam mágiát, hogy dicsekedhessek vele anyának, meg, hogy éjjel világíthassak vele magamnak a konyhában, ha elalszanak a gyertyák. Ahogyan te orvos vagy, és használod a tudásodat, amikor kell, úgy én is fogom az enyémet, ha úgy alakul. Értékelem és jól esik, hogy ennyire aggódsz értem, de...
*~Nem vagyok már annyira védtelen és elveszett, mint amikor először, vagy másodszor találkoztunk.~ jut elsőnek eszébe, de kissé nagyképűnek érzi, ezért még annak ellenére sem mondja ki, hogy korábban már kiöntötte a lelkét.*
- Azért kicsit jobban tudok már vigyázni magamra, mint akkor Artheniorban. *mondja ehelyett inkább. Kissé finomabban hangzik, ráadásul szerinte teljesen igaz is.*
- Egyébként meg téged is szeret itt mindenki, ezért én is elvárom, hogy hasonló helyzetben te se állj neki hősködni, csak annyit tegyél, amennyit muszáj. Ha te megígéred nekem, akkor én is megígérem neked.
*Nem hiszi, hogy létezhet ennél tisztességesebb alku.*



967. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-10-01 22:56:24
 ÚJ
>Intath Aldeis avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1384
OOC üzenetek: 241

Játékstílus: Megfontolt

//Korom és hó, meg valami barnaság//

*A doki nem figyeli mióta vannak így összebújva. Fura is lenne ha mérné az időt. Egyszerűen csak élvezi a helyzetet és hagyja, hogy a félvér kedves kis természete jókedvre derítse. Az elharapott mondat feltűnik neki, de nem tudja hova tenni. Nem esik le neki, hogy a lovakról volt szó. Valahogy a szekér és Ló Kettő nem áll össze még a fejében. Lehet azért is mert ahányszor szekéren utazott ő utas volt és sose kocsis. És nem az állatokat nézte. Így azok olyan erősen nem kapcsolódnak a fejében egymáshoz, hogy egyikről a másik ugorjon be neki. Szóval csak vállat ránt.*
-Ez egy jó terv.
*Állapítja meg. Részben mert ő is így gondolta. Csak az ő tervéből hiányzott a félvér. Aki minőségi javulást hoz ebbe. A halas dolgon nem sértődik meg. Tényleg úgy hangozhatott mintha imádná a halat és szereti is, de volt hogy már a vizes kenyér is felüdülés lett volna egy hosszabb úton. A Zara névre felvonja a szemöldökét, de el lesz magyarázva. És a legnagyobb természetességgel bólint arra, hogy persze, hogy az előbb mondta a lány. Ő odafigyelt. Pontosan tudta. Őszintén szólva ismerősen is hangzik ez a név. Persze egy név még nem jelenthet semmit, de biztos benne, hogy találkozott már valamilyen Zarával. És szinte biztos benne, hogy az egy nő volt. Viszont, hogy zenész is-e? Meg mikor is volt ez és hol? Olyan sok alkohol folyt már le azóta a torkán. Az is lehet, hogy csak szokásához híven az egyik egy éjszakás kalandjának a neve ragadt meg benne. Kár is túlgondolni. Mosolyogva hallgatja hát a csicsergést és jót kuncog a tengervíz leírásán.*
-Valóban nevezhetjük furcsának.
*Ő mondjuk tenger mellett nőtt fel és számára természetes a tengervíz. De csak hallani dolgokról teljesen más. A további magyarázatot pedig értő mosollyal hallgatja. Teljesen meg tudja érteni a másikat. És nem is kell úgy szeretni a vizet mindenkinek. Nem egy hálás szerető. A kapott bók hallatán azért megcirógatja a félvér arcát.*
-Valóban? Tény, hogy csak azok mennek tengerre akiknek muszáj vagy akik bolondok. Láttam pár olyan vihart amit, azt hittem nem élünk túl. Olyan mintha egy kis dobozkában volnál amit a víz és a szél dobál. A fedélközben pedig hallani folyamatosan ahogy a hullámok a hajó falának verődnek és a recsegést. Ha valami nincs kikötve jól akkor az felborul és ott verődik mindenhez, ha pedig nem kapaszkodsz lehet eldőlsz úgy mozog a föld. Veszett egy dolog.
*Bólogat. Mint minden tengerész ő is szeret mesélni a tengerről és azokról a helyekről amiken járt. Könnyen bele is feledkezhet ezekbe a történetekbe. Bár valószínűleg Luninari-t pont nem zavarja a meséje. A továbbiakban már kicsit más témákra hajóznak a beszélgetésükben. Olyanokra amiket az elf fontosnak érez, hogy el legyen mondva mert nagyon úgy érzi hallania kell a másiknak. És ahogy ránéz mintha hasznos is lenne amit elmondana. Bár a lány fejébe nem lát bele, de a mosolya mintha, azt mondaná örül a törődésnek, a tekintete pedig, hogy megragadták az elhangzottak. Mikor pedig a lány kezd beszélni figyelmesen hallgatja és néz azokba a félvér szemekbe. Értőn bólint az elhangzottakra. Nem ért egyet mindennel, de nem érzi úgy, hogy most lenne alkalmas előhozakodni azokkal is. Majd csak szép lassan. Az ígéret hallatán halványan elmosolyodik. Mikor pedig a harag hangzik el és hallgatja a sok dolgot ami kijön Luninari-ból továbbra is csak figyelmese hallgatja és simogatja, azt a vékony vállat. Hagyja neki, hogy kiadja magából az egészet. Szüksége van a másiknak erre és ezt is szerette volna a doki. Szóval eltalálta a haragot. Meg tudja érteni. Nem is ítéli el érte. Még Aleimord-ot se védi. Ha arra gondol a lány, hogy a nemes elküldte őket akkor, a férfinek volt igaza, de attól még haragudjon csak rá nyugodtan. Megérdemli. Ő egy tökéletes célpont. A többi elhangzott dolgot is megérti. Mi baj lenne a békés élettel? Semmi. Ki ne akarna békében élni? Lehet hosszútávon ő megunná, de jó dolog békében élni csak nem elég mocskos és nem érzi olyan erősen az életet. Mikor a másik elhallgat csak akkor szólal meg az újra, a kedves, megnyugtatóan duruzsoló hangján amit a legelőnyösebb ilyenkor elővenni.*
-Bántottak téged is és a barátodat is akit szerettél. Ahogy mondtam természetes ahogy érzel. Nem vagy egyedül. A lányok mind szeretnek téged, én is itt vagyok. Ha nincs veszély akkor is számíthatunk egymásra. Fontos vagy nekünk. Nem csak idegenek vagyunk akik egy házban laknak. Ezért is ha eljön a baj nem a liget a lényeg, hanem a benne lakók. Okos lány vagy úgyhogy remélem megérted mire gondolok. Szeretnél itt lenni nekem ha baj van és hogy bízzak benned. Vigyázni szeretnél a többiekre akkor így megteheted. Legyél ott velük és vigyázz rájuk úgy, hogy senki ne kerüljön bajba. Ha ez azzal jár, hogy elbújtatod őket vagy elmenekültök nem kell szégyellni. Ha a legnagyobb varázsló vagy addigra, akkor se. A lényeg, hogy senki ne kerüljön veszélybe. Se te, se a lányok. Megbízhatok benned, hogy ha valaha baj lesz akkor így teszel? Számíthatok rád?
*Néz mélyen a másik szemébe.*


966. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-10-01 19:57:06
 ÚJ
>Luninari Heiphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 570
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Szelíd

//Korom és hó, meg valami barnaság//

*Még mindig nem engedve el Intet hallgatja mindazt, amit az elf mond neki. Már bele sem gondol abba, hogy minél régebb óta állnak egymáshoz simulva, számára annál természetesebb a helyzet, mi több egyre jobban esik neki a közelség és a közvetlen érintkezés.*
- A partról egyszerűbb lesz horgászni kezdetnek, aztán majd szerzünk csónakot. Ha nem itt építjük meg majd legfeljebb hazahozzuk szekéren, amit... *harapja el inkább a mondatot az utolsó előtti pillanatban, talán már így is későn. Most, hogy beszélgetésük közben Intath egész jól elfeledkezett a lováról és annak szépséges csikójáról, nem szeretné felhívni rájuk újra a figyelmét, még akkor sem, ha kettő ló nyilván sokkal könnyedebben húzna haza a városból egy megrakott szekeret, mint egy.*
- Mindegy, a lényeg, hogy idővel megoldjuk azt is. *terel, aztán pedig kapva kap az alkalmon, hogy majdnem elszólása helyett másról beszélhessen.*
- Ó, értem, sajnálom! Ebbe eddig bele sem gondoltam, hogy ott kint állandóan halat kell enni. Meg valahogy Zara sem mesélt erről. *gondolkodik hangosan, kissé mélázó hangon, de néhány pillanat múlva rájön, hogy felesleges egy olyan lányt emlegetni az elfnek, akit nem ismer. Vagy hát ki tudja, ha mind a ketten a tengert járták egy időben, akár még találkozhattak is, talán csak egymás nevét nem volt lehetőségük megtudni.*
- Nemrég említettem őt, egy vándorzenész, még kisebb koromban találkoztam vele, amikor anyát és engem meghívtak egy lagzira Sziritánban. Ő mesélt nekem a tengerről, pontosabban áradozott róla, és azt mondta, hogy egyszer mindenképpen látnom kell, meg, hogy nincsen semmi ami a világon szépségben hozzá fogható lenne. Ennek ellenére, meg elhiszem, hogy biztosan tényleg gyönyörű, de nem vágyom ennél a tónál nagyobb vízmezőre egy helyen, azt hiszem. Különben is, furcsa lehet az olyan víz, amiből nem lehet inni, illetve lehet, csak keserű és szomjasabb leszel tőle, mint voltál.
*Mélyen hiszi, hogy tengert még nem látott tengeriszonyát nem is nagyon kell magyaráznia még egy egykori tengerésznek sem. A legkisebb empátiával megáldott értelmes lény is megértheti, hogy aki erdő mélyén, évszázados faóriások árnyékában éli le élete első és meghatározó szakaszát, annak már egy végtelennek tűnő rét is kissé idegen, vagy akár nyomasztó is lehet, hacsak nincsen szép színes virágokkal, és barátságos, picike gyümölcsfákkal tele. Mivel pedig mostanra biztos benne, hogy Intath az ő testének legapróbb rezdüléséből, vagy szemeinek egy-egy apró villanásából ért, igyekszik éppen eddigi mondatait nem túlmagyarázni.*
- Fürdeni persze szívesen fürdenék benne, és egyszer megnézném, de utazni biztosan nem mernék rajta, még a világ összes varázslatát ismerve sem. *ismeri be.* A tengerészek nagyon bátrak lehetnek. *jegyzi meg, tisztában lévén azzal, hogy ezzel magát Intet is bátornak nevezi, mégsem mondja ki ezt így teljesen nyíltan. Hasonló helyzetben lehet azért mégis kicsit furán venné ki magát, ha nekiállna bókolni csak úgy a másiknak, csak úgy kendőzetlenül és teljesen nyílta. Mintha éretlen lány létére ő udvarolna neki, aki nála sokkal többet látott már a világból.
Ezen valahogy mégis jót nevet, de csak magában.
Viszont túl sokat nevetni, még ha csak titokban is, nincsen sok ideje. Persze nyilván az ő hibájából, de most Intath veszi fel és elő komoly és aggódó arcát és hangját, ami miatt a szarvasligeti idill mögötti világ előtérbe tolakszik ismét.
Viszont legalább végre valaki igazán komolyan veszi és meggyőzni próbálja őt, miközben aggódik érte! Ha Thimet leszámítja, édesanyján kívül még soha senkitől nem tapasztalt eddig hasonlót.
Ha Intath az arcára néz ezekben a hosszúra nyúló pillanatokban, akkor láthatja rajta, hogy mindazon, amit mondott neki tényleg mélyen elgondolkodik, akárha édesanyjától kapna tanácsot, vagy Lautól, akiket önmagánál jóval tapasztaltabbnak gondol. Mosolyából talán még azt is kiolvashatja, hogy nagyon hálás és boldog azért az aggódásért és törődésért, amit tőle kap.
Még, hogyha néhány mondat meg is zavarja, mert túlságosan is az érzékeny pontra tapint, az összhatást semmiképpen nem rontja el nála, és pontosan érteni véli, amit az elf mondani akart neki. Tulajdonképpen édesanyja sem mondhatta volna el szebben mindazt, akit mint szülő nyilván mégis csak jobban aggódik érte, mint bárki más.*
- Azt hiszem, hogy teljesen igazad van, de valamit lehet félreértesz, talán mert én nem tudtam rendesen elmondani, amit szerettem volna. Aleimord házában, amit körbevett a tömeg, akkor sem lett volna sok esélyem, ha hatalmas mágus vagyok. Bármennyi varázslatot közéjük hajíthattam volna, az én manám előbb elfogy, mint ők, mert ott mindig lett volna egy ember, aki a másik helyére áll. Nem az zavart abban a helyzetben, hogy bujkálni kell, hanem, hogy teljesen ki vagyok szolgáltatva, és hogy a sorsom az teljes mértékben azon múlik, hogy mások milyen kiutat képesek találni. Ilyen helyzetbe nem akarok kerülni még egyszer soha, ezért fontos, hogy tudjak varázsolni. Azt hiszem, hogy a verekedés meg a fegyverekkel való hadonászás nem éppen az én világom. *mondja, és valóban nem is tudja elképzelni magát hasonló szituációban. Eleve, maga a testalkata is alkalmatlanná teszi ilyesmire. A mágia ebből a szempontból sokkal-sokkal jobb, hiszen apró testébe felfoghatatlan erőket is összpontosíthat, még maga a gondolat is egyszerre szórakoztató és elbűvölő a számára, hogy ameddig a test test elleni harcánál mégiscsak meghatározó magának a testnek és annak izmainak a nagysága és ereje, addig a mágiában semmiféle hasonló összefüggés nem áll fent. Még neki is megvan az elvi és matematikai esélye arra, hogy a világ leghatalmasabb mágusa legyen, ha eleget tanul, gyakorol és dolgozik.*
- Persze, megígérem neked, hogy mindenképpen vigyázni fogok magamra, és nem keresni a bajt. A múlton már úgy sem tudok javítani, vagy megváltoztatni, ez tény. Ettől még talán tényleg... van bennem némi harag azt hiszem, és ezzel nem tudok mit kezdeni, ebben is igazad van, bevallom. Igen, haragszom. A vénekre, akik elkergettek otthonról. Meg azokra is, akiknek meg kellett volna védeniük, mégis mások védtek meg helyettük! De magamra is! És az a gondolat is bánt, hogyha már akkor ismerek valami hatásos varázslatot, amikor Aleniát elrabolták mellőlem, teljesen másképp alakul minden. Az ő sorsa mindenképpen. Szerettem őt. Nagyon kedves volt velem. Jó barátnők lehettünk volna akkor, hogyha nem az történik vele, ami történt. Innen is jön azt hiszem, hogyha még egyszer egy barátom hasonló bajba fog kerülni, semmiképpen nem fogok mellette állni tétlenül. Nem lesz még egy Alenia az életemben soha többé! Sem még egy Aleimord aki helyettem dönt, akkor amikor én másképpen döntenék! De persze igazad van... nem akarom a bajt keresni, jó lenne, ha harc tényleg csak akkor lenne, amikor muszáj. A magam részéről csak arra vágyom, hogy békében éljem le az életemet és boldogan. De hogyha Szarvasligetet meg kell majd védeni, akkor viszont muszáj annál többet csinálnom, mint amikor legutóbb kellett volna megvédeni az otthonomat.
*Tisztában van vele, hogy utolsó előtti mondata talán unalmasan hangzott, kissé olyan háziasszonyosan, de hát ezzel nem nagyon tud mit kezdeni. Talán Intath is azért van itt és most, mert kicsit sok volt neki mindaz, amit eddig már átélt. Vágyik a békére, a nyugalomra és a harmóniára, amit megadhat ez a hely, ha képesek úgy berendezni és annyi állattal és növénnyel ellátni, hogy önellátó legyen.
A legutolsó viszont némi önellentmondásba keveri bele. "Vigyázni fog magára amennyire lehet, de azért mégsem, körülményektől függ" - valami ilyesmi lehet lecsupaszítva az, amit a szokásos kissé terjengős és talán valamennyire körülményes módján megfogalmazott. Ennél többre azonban jelenleg még Intath számára sem képes.*



965. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-28 17:47:18
 ÚJ
>Intath Aldeis avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1384
OOC üzenetek: 241

Játékstílus: Megfontolt

//Korom és hó, meg valami barnaság//

*A doki már első találkozásuk alkalmával szíve szerint jól megölelgette volna a félvért. És mivel úgy alakult, hogy együtt élnek nem is kellett sok, hogy elérje nála, azt a bizalmat amit nem bölcs dolog megadni egy olyan alaknak mint Int. Ha Luninari kívülről látta volna kettejüket lehet ő is meglepődne magán amiért hagyja magát egy ilyen éretlen, hirtelen haragú, nyálas ficsúr által ölelgetni. De nem látja magát. A dokit pedig nem érdekli, hogy jár-e neki ez. Csak élvezi a bájos kis félvér ölelgetését. Ha hallaná annak gondolatait főleg örülne hisz pont ott van a másik szívében ahol lenni szeretne. A zavaros szívdobogásoktól, bűnös vágyaktól és pironkodásoktól mentes őszinte tiszta szeretet helyén. Az új megszólítás elnyeri a lány tetszését és engedély is ad a használatára.*
-Akkor foglak majd.
*Mosolyog vidáman. Aranyos lányhoz illik az aranyos megszólítás. A tengeri koszttal kapcsolatban vállat ránt.*
-Nem olyan nagyon jó a sós hal ha folyton, azt eszed. Főleg ha nincs fűszer se hozzá.
*Ez mondjuk mindenre igaz lehet, de neki hallal volt ilyen tapasztalata. De a rákhús viszont megunhatatlan. Imádja. Arra, hogy azért mondja el nyugodtan ha nem jó a koszt bólint és megsimogatja, azt a buksit. Túl jó ez a lány hozzá. És olyan jó érzés kiélvezni! A halászattal kapcsolatban vállat ránt a férfi.*
-Akkor kényelmesebb a parton csinálni, mint folyton kikötni. De mindegy mert most a parton fogunk majd pecázni.
*Van igazság a másik szavaiban. Ha tudná mondani, hogy majd ő segít a pucolásban akkor megtenné így viszont megadja magát. Ha már helyette végzik el az asszonymunkát nincs joga panaszra. Aztán a témát valahogy komolyabbra terelik vagy tereli. Szép logikával építi fel a szavait amibe pont annyi érzelmességet csempész bele amivel egy nem logikára épülő női szív is megnyerhető. Majd figyelmesen hallgatja a másikat és mélyen néz azokba a nagy komoly szemekbe. Mikor, azt hallja nehéz nem minden nap nem a múltra gondolni megsimogatja a kis félvér vállat. Mikor pedig meg kell szólalni nehéz mert komoly dolgok hangzottak el és nem tudja hol kezdjen bele.*
-Igazad van azzal, hogy nem tudhatod mit hoz a jövő és valóban örülök neki ha meg tudod magad védeni. Viszont én egyáltalán nem szeretném alapból, hogy bármi bajod essen. És ahogy értem te úgy gondolsz a pincében bujkálásra mint egy negatív dologra, de egy dolgot nem szabad sose elfelejtened akkor se ha a legnagyobb varázsló is vagy és amit ott pontosan tudtál és amiért félnék ha bajba kerülnél nehogy elfelejtsd. A legfontosabb dolog sose a harc kedveském. Ha megszeretnéd magad vagy mást védeni a bajban az jó. Viszont soha ne harcolj csak ha muszáj. Lehet nem épp a legbátrabb dolog elbújni, de csak azért tudunk majd pecázni, azért tudunk együtt élni és azért tudunk így örülni egymásnak mert élsz és ez a legfontosabb. Nem tudom jól látom-e, de mintha harag vagy valami egyéb nagyon erős érzelem vezetne ahhoz, hogy vigyázni akarj másokra és akár kijavítsd a múltat. De az egyik legfontosabb, hogy magadra vigyázz kedveském mert ez az alapja annak, hogy boldog tudj lenni és jó sokáig. Ígérem ha valaha úgy lesz szívesen veszem a segítséged, de mindig gondolj magadra! Nagyon szomorú lenne mindenki ha nem volna Luninari. Érted miről beszélek?
*Simogatja a másik buksiját miközben mesél. Nem olyan mint a gnóm lányokét, mert a félvér azért magasabb, de hasonló.*


964. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-23 19:51:53
 ÚJ
>Luninari Heiphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 570
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Szelíd

//Korom és hó, meg valami barnaság//

*Miközben beszélgetnek, újabb fülhuzigálás után Intath magához húzza, ezeknek a mozdulatoknak köszönhetően pedig elkezdi elég különösen érzi magát, legalábbis nem az a reakciója, amire számítana saját magától; zavar, kissé talán hevesebben dobogó szív, ilyesmi.
Még csak nem is mérges, sőt, egyáltalán nem az, pedig a sokadik fülhúzás jó eséllyel idegesítené még Lautól, vagy akár saját édesanyjától is, köszönhetően annak, hogy különleges szögben hátrafelé hegyesedő fülei talán kissé érzékenyebbek a kelleténél. Ha valamit elfelejtett mondani a vizsgálat során, hát az pont ez, mivel azonban nem tudhatja, hogy más fülei mennyire kényesek a húzogatásra és egyéb igénybevételekre, így ebben végül is nem lehet teljesen biztos most sem, inkább csak erős sejtés a részéről.
De hát nem fáj, amit a másik csinál, és tőle valahogy helyénvalónak és természetesnek érzi. Kedves gesztusnak, aminek örül.
A másik furcsaság számára, hogy egyre természetesebbnek veszi, hogy és ahogyan Intath hozzáér, és amikor ez alkalommal magához húzza őt, halkan sóhajt egyet és ösztönösen a hozzáhajtja a fejének oldalát az elf felkarjához, miközben felé eső kezével átkarolja.
Sosem gondolta volna korábban, hogy valaha is hasonló pózban fog egy szép tó partján álldogálni egy tisztavérűvel. Édesanyja kivételével nem kifejezetten kedvelte az otthoniakat. De hát a külvilági elfek annyira normálisok! Még egyel sem találkozott azóta, hogy szülőfaluját elhagyta, aki úgy bánt volna vele, mint odahaza bárki, vagy akár csak a szándék meg lett volna benne.
Ettől még különös érzés számára így állni együtt valaki mással egy letisztult víztükör mellett. Talán ilyen lehet egy apa-lánya, vagy akár egy báty-húg közös pillanat? Valahogy különös és különlegesen kellemes nyugalom szállja meg, amin szintén meglepődik kicsit, de egyáltalán nincsen ellenére.
Nem az ő az egyetlen mindenesetre, aki meglepetésként ér ez a mostani hosszú perc, mert édesanyja is pont ekkor néz ki lánya tóra néző szobájának ablakából, így pedig éppen látja a számára elég bizarrnak tűnő jelenetet.
~ Mi az isteneket csinálnak ezek ketten? ~ kérdi magától. ~ Az a férfi az arcát simogatja, most komolyan? Luni meg csak úgy hagyja? Az ott tényleg Luni? Tényleg. Egek! ~
Egyszerre döbben meg mélységesen, miközben nevethetnéke is támad, de aztán elkezdi egyre kellemetlenebbül érezni magát minden egyes pillanattal, ahogyan nézi a két hátat, valamint a magas elf szőke és apró lánya éjfekete hajának kontrasztját. Mintha kémkedne saját lánya után. Vissza is sétál inkább a szoba közepére olvasni, igaz nem igazán tud szabadulni a korábban látottaktól.
Eközben Luninari azon gondolkodik, hogy amikor Thimmel történt hasonló miért volt zavarban, most pedig miért nincs? Meg azon, hogy miért hasonlítja a két elfet örökké egymáshoz, amikor az egyetlen hasonlóság mellett, hogy mindketten kedvesek vele, olyan sok különbség van közüttök.*
- Varázsnyuszi hercegnő. Ha akarod hívhatsz így. Aranyos és tetszik, csak azt ne mondd, hogy kint a tengeren nem ettetek finomakat soha! *neveti el magát.* Biztosan volt legalább egy valamirevaló szakács a hajón, aki tudott jó erős hallevest készíteni! De értem amit mondasz és nagyon kedves vagy, de ettől még attól, hogy én csinálok vacsorát, és mert mosolygok hozzá, még mondd meg nyugodtan, ha mégsem ízlik, mert akkor legközelebb majd megpróbálom máshogy megcsinálni ugyanazt, ami korábban nem ízlett. Ami meg a horgászatot illeti, persze, igazad van, de azért valahol nekem is! Ha már minden hal meg van pucolva közvetlenül az után, hogy ki lettek fogva, hamarabb lesz vacsora, mintha este állnék neki az egésznek miután végeztünk a halfogással.
*Reméli, hogy ebben egyet fognak érteni, mert szerinte a jó és valamennyire gyors vacsora érdekében egyszerűbb egyenként halat pucolni, mint az összeset egyszerre.
Ennél azonban komolyabb téma is szóba kerül. Talán az idilli környezet tehet róla, talán saját múltjuk és az abból fakadó személyiség, de úgy tűnik, hogy nem teljesen tudnak olyasmiről beszélni, aminek köszönhetően teljesen elengedhetik magukat. Vagy pusztán ő nem képes erre, bármennyire is kellemes az a nyugalom, amit Intathot átkarolva, valamint ő által átkarolva érez.*
- Dehogynem emlékszem! *mosolyodik el végül, miután megint csak megállapítja, hogy Int nagyon ért a szavakhoz, vagy legalábbis nagyon nagy tehetsége van ahhoz, hogy az ő lelkének húrjain játsszon. Talán ezért nyílik meg annyira előtte, mint férfi előtt még soha, mondhatni minden maradék védelmét teljesen leeresztve a másik előtt.*
- Nehéz is lenne elfelejteni. *bólogat komolyan.* És mindenben igazad van. Ami most itt van már most sokkal több, mint amire számítottam akkor, amikor el kellett hagynom az erdőt. Kész csoda, ez az egész hely! Örülök, hogy itt lehetek veletek, hogy te is itt vagy velünk, Lau meg Thim is itt van, sőt most már és még anya is, de mi van, ha újra történik valami? Kedves tőled, hogy vigyázni akarsz rám, örülök neki és el is fogadom, de ettől még te is megengedhetnéd, hogyha úgy alakul, akkor én is vigyázzak rád! Sose lehet tudni mit hoz a jövő, ha valamit, akkor ezt megtanultam eddig. Tudod, hogy még a száműzetésem előtti reggelen sem tudtam, hogy másnap reggelre már el kell hagynom a falut ahol felnőttem? Megreggeliztem, mint bármikor máskor, aztán pedig kimentem játszani a patak partjára, mert otthon nem volt éppen semmi dolgom. Vagy, hogy a nagy lázadás napján, amikor felkeltem reggel, még semmi jele nem volt annak, hogy este bárki is ránk fogja gyújtani a fél várost? Nem akarok örökké azon rágódni, ami történt, hidd el, csak kicsit nehéz, hogy ne jusson minden nap az eszembe, meg panaszkodni sem akarok róla, mert az meg biztosan unalmas, főleg annak, aki szintén élt át kemény dolgokat, de nem szeretnék még egyszer abba a helyzetbe sem kerülni, hogy azon múljon az életem, hogy a barátaim mennyire ügyesek, okosak és erősek. Szeretnék olyan erőket birtokolni, amivel nem csak magamat tudom megvédeni, hanem mindenkit itt, és akár ezt a helyet is. És már most is van szerintem egy-két tényleg jó és hasznos varázslatom, ha bárki is ránk akarna támadni, vagy valamilyen más módon ártani nekünk. Ezt gondolom nem bánod. Ha legközelebb valami baj lesz azt nem egy borospincében lapulva szeretném átvészelni tehetetlenül! És szerintem te is jobban szeretnél egy olyan Luninarit, aki, ha baj van akkor nem mögötted bujkál, mint egy félős kislány, hanem melletted áll, hogy támogasson. Bármi rossz jöjjön, több esély van szembenézni vele, ha együtt csináljuk. De a jóra ugyanez igaz.
*Reméli, hogy hangja most legalább annyira határozottan hangzik, mint amennyire annak szánja. Pár haton belül három otthont vesztett el, és többet nem szándékozik. Már régen eldöntötte, hogy megveti a lábát ezen a helyen és nem hagyja, hogy a történelem viharjai még egyszer úgy sodorják ide-oda, mintha pusztán otthonát vesztett, lehullott falevél lenne.*


963. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-20 12:25:44
 ÚJ
>Intath Aldeis avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1384
OOC üzenetek: 241

Játékstílus: Megfontolt

//Korom és hó, meg valami barnaság//

-Igen az vagyok.
*Húzgálja meg játékosan a félelf fülecskét. Tisztában van saját vonzerejével és tudja jól, hogy imádja őt ez a naiv, vajszívű lány. Szóval nem is nagyon tart a haragjától. Némi ölelgetés, cirógatás, bókolás és már el is van felejtve. Újabb bókjaira viszont csak gondolkozóba esik a félvér. Majd nekiáll egy nagyon Luninaris monológnak. Az elf pedig figyelmesen hallgatja és mikor a másik befejezi, átkarolja a nem túl széles vállakat és magához húzza a másikat.*
-Ezt nem kell így túlgondolni kedveském. Biztos finom lesz. És nagyon bájos vagy mikor egy vacsorakészítéssel kapcsolatban is a civilizációrós szintekről beszélsz, de arra gondoltam, hogy egy magamfajta volt tengerész számára már önmagában az, hogy egy kedves lány főz bármit bőven jóval több, mint ami járna és már csak ezért is hálás vagyok. Szóval míg a te mosolyod fűszerezi meg addig mindegy mi az.
*Simizi meg barátságosan a másik karját. Határozottan jót tesz a kicsi lelkének a félvér társasága. Az elvont gondolkodásával, hosszas monológjaival, csupaszív természetével. Hogy foglalkozhat vele ne gondoljon túl dolgokat és megfeledkezhet a maga gondjairól. Meg neki nem voltak plüssnyulai de, a hús-vér ölelgetni való remek szolgálatot tud tenni helyettük. A tó csendes és békés mint eddig is. A fodrozódó vize szintén nyugtató hatással van a kalózszívre. Int le se tagadhatná, hogy hiányolja a régi időket. Ezért is mondta el, hogy mire vágyik, de félre lett értve.*
-Nem most gondoltam kedveském. Majd egyszer. És amúgy úgy szokás, hogy este vacsorának elkészíteni az egész nap fogott halakat nem kiszaladgálni velük egyesével. De nekünk elég lesz két bot, egy asztal, üst, meg amiket mondtál még. És biztos van csónakkészítő. Mégiscsak van egy folyó is nem is olyan messze.
*Hogy ő tud-e csinálni csónakot nem árulná el. A viszont büszkeségének jól esett, hogy mint tényt jelentette ki a másik, hogy magától értetődően ehhez is érthet. Bár nincs így, de a feltételezés jól esett. És, hogy ő miért szeret meseszerű dolgokkal előállni a félvér társaságában? Valószínűleg azért mert a lány ezt hozza ki belőle a sokszor számára gyerekesnek tűnő gondolkodásával. Amit Luninari-nak el tud nézni. Vicces, de sokkal jobban elnézi neki mintha egy valódi gyerekről volna szó. Abban az esetben minden bizonnyal csak zavarná az éretlenség. Így viszont vigyorogva néz a sértettnek látszani akaró pofira amiről a mosoly a próbálkozás ellenére nem akar eltűnni és kijavítja a pontatlanul átvett kifejezést.*
-Varázsnyuszi hercegnő. És bizony, hogy komolyan.
*Cirógatja meg az állat amitől reményei szerint ha maradt még valami megjátszott ellenállás az is egyből lefoszlik a lányról. Nagyon jót kuncog a másik reakcióján. Majd érkezik egy Luninari-féle hosszas csapkodó monológ. Aminél ahogy változik a téma úgy az is, hogy miképp hat az elfre. A nyuszikról beszélő Luninari aranyos. A lova viszont továbbra sincs kedvére. Végül pedig az jön szóba, hogy hogyan járna az a herceg, aki olyat akarna vele tenni amit nem akar.*
-Valóban?*Néz mosolyogva a másikra.*Ezt kicsit megnyugtató hallani, de emlékszel még mikor, azt mondtad jobb lenne talán nem annyira ismerni a világot mint én? Akkor a szép csillagos égen gyönyörködtünk és hálás voltam amiért mosolyt csaltam az arcodra egy olyan helyzetben mikor nem volt biztos a jelen vagy jövő. Most nézz csak szét! Innen a tó mellől a ligetre, a virágokra, a házra. Gondolj csak bele épp, azt tervezgetjük, hogy miképp ülünk majd le pecázgatni ahol a legnagyobb veszély az lesz, hogy nem fogunk semmit, esetleg beborul az idő és elázunk. De van hova bemennünk, van egy kandalló, ami elé akkor is beülhetünk felmelegedni forró teát kortyolgatni. A lányok kedvesek és szeretnek téged. Hát nem egy kincs ez? Arra szeretnék kilyukadni, hogy nagyon örülök neki, hogy meg tudod védeni magad, de ugyan így érzek én is ez iránt a hely iránt mint te. És az én szememben a te vidám mosolyod is hozzátartozik a liget varázsához úgyhogy engedd meg, hogy vigyázzak rád is. Jó?
*Simizi meg a félvér buksit.*


962. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-16 19:35:12
 ÚJ
>Luninari Heiphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 570
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Szelíd

//Korom és hó, meg valami barnaság//

- Mindig kedves. Igen, elhiszem. *mondja először olyan arccal és hangsúllyal, amin jó eséllyel látszik, hogy azért ebben nem teljesen biztos, de hát ezen is csak nevet. Szereti túlgondolni és elemezni a dolgokat, de a lelke mégis sokkal egyszerűbb, mint legtöbbször igazságot kereső, kételkedő, komor, mégis önmagába visszaforduló gondolatai; akit egyszer megszeret, arra nemigen tud haragudni. Nincs olyan nyers, hideg és üres logika, ami képes lenne mit kezdeni ezzel a gyengeségével.
Hiába volt például mindkettő, most már inkább aranyosnak, mint ijesztőnek tartja az elf kiakadását és az ebből fakadó dühöt, amit tulajdonképpen vétlen lovára zúdított.
Jó persze, ebben nyilván azért közrejátszik az is, amit korábban beszéltek. Nem igazán van oda a lovakért. Ha Int kedvenc plüssnyulaival, vagy Hópehellyel szemben engedett volna meg ilyen hangot magának, nem biztos, hogy képes lett volna ilyen könnyedén napirendre térni felette.*
- Hát jó... *mereng el ezek után ismét egy jó hosszú pillanatra, ezúttal nem a közeli múlton, hanem a lehető legközelebbi jövőn, ami ma este lesz. Örül Intath belé vetett bizalmának, viszont ez egyszerre vesz le nagy terheket a válláról, ugyanakkor valamennyit mégiscsak rá is rak.*
- Kedves vagy, hogy így bízol abban, hogy jól főzök, de azért még bőven van mit tanulnom ilyen téren is! Jó, szereted a fűszereset, én is, nincs ezzel gond, de akkor is, mi van ha pont olyat csinálok, amit mégsem fogsz szeretni? Tengerész voltál, rendben, de az is egy civilizációs szint, hogy nem csak azért eszünk, hogy jól jóllakjunk, ez által pedig eltudjuk végezni a következő napi munkát, hanem hogy finom is legyen, amit eszünk. *mondja.*
- De mindegy, azt hiszem van ötletem mit fogok csinálni. Ha pedig mégsem ízlene, akkor bármikor össze tudok hozni valamilyen finom hideg vacsorát is helyette.
*Utóbbi mondataival tulajdonképpen megnyugtatja magát, de ettől még van realitása is. Mindez viszont csak még egy indokkal több, hogy miért is kell lassan visszamennie Artheniorba pénzt szerezni és vásárolni kicsit.
~ Szarvasliget majdnem önellátó. De csak majdnem. Muszáj szerezni még kis pénzt, és vásárolni. Ha mást nem, hát vetőmagokat. Tyúkokat. Még egy-két állatot. Kecske, szamár, tehén. Esetleg utánanézni, hogy milyen mágia teremt ételt és italt. ~
Utóbbi amúgy is régi álma és vágya. Olyannyira, hogy most is majdnem belefeledkezik a gondolatba, miközben követi az elfet a tó mellett sétálva.
Intath szavai azonban azonnal ki is zökkentik. Ezúttal nem álmodozó, sokkal inkább gyakorlatias énje tör felszínre.*
- Hát nem is tudom, csónak? *mondja és kérdezi egyszerre, miközben minden bizonnyal látszik rajta az elbizonytalanodás.* Tudod, minél bonyolultabb egy terv, annál nehezebb kivitelezni. Szerintem egyszerűbb, ha csak két bot kell első körben, meg egy jó hely kint a parton. Így is ki kell hoznunk ide egy üstöt, egy asztalt, a hagymákat, fűszereket, fakanalat, kést. És ha még egy csónak is kell, azt már sokkal nehezebb összehozni. Gondolod, hogy árulnak Artheniorban, vagy valami kis faluban a környéken? Tutajt építeni sem lehet olyan egyszerű, bár te biztosan tudod hogy hogyan kell, és ketten biztosan meg tudnánk csinálni. De az is idő, több mint ami két bot megvételéhez, vagy egy háló fonásához kell. Meg hát, ha még egy csónakot is szerezni akarunk, nem hiszem, hogy olyan könnyű lenne benne hagymát vágni, halat pucolni, meg összekészíteni a hozzávalókat, mindezt pedig bent a tó közepén, mint amennyire egyszerűen megtehetnénk azt kint a parton.
*Eddig ezek voltak az ellenvetései, de egyáltalán nem az a célja, hogy mindenképpen ellentmondjon az elfnek, sokkal inkább az, hogy belátható időn belül tényleg megvalósuljon mindaz, amit nemrég elterveztek.*
- Szerintem kezdjük először a két bot beszerzésével, meg nézzünk ki egy olyan helyet, ahol szerinted sok halat tudnánk fogni innen a partól. *javasolja.* Ha mégis összejön a csónak, vagy a tutaj, akkor pedig ne a tó közepére menjünk be vele, csak a part közelébe, hogyha fogunk valamit, akkor hamar vissza tudjunk evezni, hogy aztán én előkészíthessem halakat.
*Eddig volt szó a valóságos dolgokról, de azon kapja magát, hogy van Intathnak, vagy saját magának köszönhetően valahogyan mindig sikerül visszatérniük egy olyan álomvilágba, ami nyilván nem létezik.
A szőke elf, de mégsem herceg hercegekről szóló válaszán megint csak olyan jót nevet, amilyet már régen utoljára, legjobban mégis egyetlen mondat fogja meg belőle;*
- Varázs nyuszilány! Most komolyan? *próbál sértődött arcot magára varázsolni, de nem sikerül, hiszen végül is főleg ez kifejezés vidámságának a forrása.* Ez nagyon tetszik. Sőt, még a nagyonnál is sokkal jobban. *vallja be, hogy kicsit terelje az elf gondolatait arról, amitől úgy tűnik neki, hogy valamiért rossz kedve lett.*
- A fehér és fekete tényleg gyönyörű. *próbál hazudni kicsit, de annyira nem esik nehezére, mert mindez csak félig hazugság.* Nyusziban nekem is a legegyszerűbb, legfehérebb fehér a kedvencem. Csak azt mondom, hogy a különlegesség legalább ekkora érték. Szeretném, ha örülnél ennek a kis csikónak, mert van miért. Én például sosem vágytam egy hercegre. *vallja be.* De ha mégis akkor előbb örülnék egy Kormoska hátán jövőnek, mint annak, aki holdfehér lovon jár. Lehet, hogy a lányok többsége máshogy gondolja, de biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek meg pont a Kormoskán jövő herceg tetszene jobban. De persze köszönöm, hogy megvédenél, ez tényleg nagyon kedves, de... ha lenne olyan herceg, aki olyasmit akarna tenni, amit én nem akarok, pár pillanaton belül biztosan megbánná.
*Nem hinné, hogy utóbbi kijelentését különösebben meg kellene magyaráznia. Mindig is mágiát akart tanulni, száműzetése, Alenia és a Gazdagnegyed sorsa pedig csak elmélyítette benne ezt a vágyat. Már most is ismer olyan varázslatot, amit csak akkor használna, ha nagyon-nagyon muszáj lenne. De őszintén reméli, hogy ez a pillanat sohasem jön el.
Sokkal jobb vacsorán és a tóból kifogott halakról gondolkodni, mint azon az erőn, amit immár akár rá is szabadíthatna bármelyik gyenge pillanatában a világra.*



961. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-14 10:24:47
 ÚJ
>Intath Aldeis avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1384
OOC üzenetek: 241

Játékstílus: Megfontolt

//Korom és hó, meg valami barnaság//

*Az elfet nem zavarja, hogy a félvér leginkább csak kapja a simogatásokat és az öleléseket. Míg tőle kapja és így örül nekik. Más esetben ha nem is féltékenykedne, de biztos vigyázna erre a törékeny lelkű lányra. A lovakkal ordibálós megjegyzésre egyből jön a válasz egy széles vigyor társaságában.*
-Én mindig kedves elf vagyok.
*És Luninari-nak nem is kell félnie attól, hogy vele bármikor kiabálna a férfi. Ahhoz valami nagyon rosszat kéne mondania. A vacsora kérdésén elgondolkozik.*
-Nem tudom milyen alapanyagok vannak. Mondtam, hogy szeretem a fűszereset nem? Amúgy nehéz lenne olyat találnod amit ne ennék meg. Mégiscsak tengerész voltam. A te ügyes kis kezecskéidből pedig csak mennyei lakomák származhatnak.
*Mosolyog a másikra. Nem is ő lenne ha a lovakkal való ordibálásból ne tudott volna egy pillanat alatt átváltani a szép lányoknak való bókolásra. A félvér következő ötlete is tetszik neki.*
-Jó terv. Nézzünk szét.
*Ő persze már körbejárta a tavat, de ilyen társaságban nem zavarja az ismétlés. Meg talán kell is neki, hogy teljesen lehiggadjon*
-Egy csónak lenne jó. Azzal beevezni a közepére és úgy pecázni.
*Osztja meg a tervét a másikkal, ami nem egy rövidtávú dolog mert egyrészt kell találni egy mestert, aki elkészíti vagy lopni egyet, majd egy kocsit amivel hazaviszik. És az is jó kérdés, hogy fél kézzel tudna-e evezni az elf. Viszont annyira jó lenne és békés ismét a vízen ringatózni. A lány szavaira érdeklődve felé néz. Azzal, hogy valamiben igaza volt már megfogta a férfit, de mikor a lovas téma lesz ismét felhozva a doki lelkesedése úgy száll el egy pillanat alatt.*
-Jah...
*Érkezik a válasz ami inkább hat, egy fáradt és csalódott sóhajnak mint az őszinte felismerésnek, hogy micsoda jó dolog történt. Nem úgy néz ki az elf, mint aki túl akarná tenni magát a dolgon. Elvették tőle a lovát egy időre, meg azt az örömöt amit az iránt érzett, hogy van egy fehér lova és imponálhat a szép lányoknak vele. A félvér további szavaira legyint.*
-Volt valami szalonnás része is annak.
*Ideges volt, de határozottan emlékszik, hogy szalonnához hasonlították a lovát. A szőke herceges megjegyzésen ő is elmosolyodik.*
-Ha az egyik az ölébe kap és nem lökik ki a nyeregből érte akkor az vagyok én. Ha kilökik akkor én az vagyok amelyik megvédi a liget varázsnyuszi hercegnőjét.
*Karolja át újra, azt a nem túl széles vállat és húzza magához Luninari-t egy kis ölelgetésre. Sokáig nem lehet haragot tartani egy ilyen bájos mosolygós lány mellett. Aki akaratán kívül, de igencsak csúnyán leszólja a doki egyik olyan döntését amire nagyon büszke volt.*
-Ne mondj már ilyet! Hogyhogy átlagos? A fehér meg a fekete a legjobbak nem?
*Hogy a lányt vagy magát akarja győzködni jó kérdés. Sértődés nem lesz ebből akkor se ha a doki ízlése le lesz szólva.*


1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1397-1416