Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 22 (421. - 440. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1151-1170
440. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-28 19:58:42
Üzenet elküldve: 2021-08-28 19:58:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Intath birodalmában//
*Örül neki, hogy Intath éppen plüssnyulaival kapcsolatban hisz neki, mi több, úgy tűnik, hogy megértéssel fogadja szavait, és azt is megérti, hogy talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat erről beszélgetni.
Nem mintha nem magyarázná el szívesen, hogy pontosan hogyan értette, amit mondott, azt is kockáztatva ezzel, hogy a másik talán őrültnek fogja tartani, vagy legalábbis legkevesebb nem érti majd meg őt, ennek ellenére árulásnak érezné kis kedvenceivel szemben, ha nem tenné meg.*
- Örülök. *mond mindenesetre halvány, de kedves mosollyal csak ennyit, így, hogy lehetősége van kihagyni ezt a magyarázatot, aztán mosolya egyre inkább szélesedni kezd, ahogyan az istálló felé menet mindinkább elcsodálkozik azon, hogy valahogyan úgy mint reggel már megint sikerül elbeszélniük egymás mellett. Vagy ez egy ilyen nap, vagy egyszerűen tényleg olyan széles a kettejük gondolkodása közötti árok, hogy betemetni, vagy akár hidat verni fölé finoman fogalmazva sem egyszerű feladat. Azért ő mégis megpróbálja.*
- Ez mind igaz, de akkor is, kell a türelem. *bizonygatja.* Érted, hogy értem. Ha mindenki úgy gondolkodott volna, mint te, hogy az engedetlen állat rögtön végezze csak a tűzön, vagy a fazékban, akkor jó eséllyel se a lovakat, sem a kutyákat nem sikerült volna megszelídíteni, és akkor most sem házőrzőink, sem teherhordóink nem lennének, meg gyalog kéne mennünk mindenhová. Abban persze igazad van, hogy nem nagy segítség egy kutya, ami csak eszik és nem véd meg, de épp arról beszélek, hogyha jól bánsz az állatokkal a legtöbbször meghálják a szeretetedet. Ez egy nagyon kétélű dolog. Az a kutya, akihez kedves vagy és jól tartod, bármikor az életét is adná érted. De miért tenné ezt, ha alig vetsz neki pár falatot, és közben naponta arrébb rúgod vagy ötször? *próbál érvelni, bár már maga előtt is kezd úgy feltűnni saját szavai alapján, mintha valami hatalmas állatbarát, és bolond lenne, ami nem feltétlenül igaz, és éppen ezért főleg nem is szeretné ennek láttatni magát.
Persze, szereti őket, de azért akkor is mindig jobban vágyott az olyan barátokra, akik mondatokká összeálló szavakkal kommunikálnak vele, nem horkantással, ugatással, bökdöséssel, dorombolással, esetleg nyalogatással, vagy akármi mással, amire képes egy állat, akár szeretetét, akár bármi mást igyekszik kifejezni éppen.
Ilyen téren pedig Intath különösen érdekes, inkább édesanyjára, mint mondjuk Laura, vagy Thimre emlékezteti. Utóbbiakkal bár szintén nagyon szeret beszélgetni, és nyilván sok mindenben azért nem értenének egyet, úgy nagyjából és a lényeges dolgokban szerinte ugyanúgy, vagy legalábbis nagyon hasonlóan látják a világot. Ez persze édesanyjára is igaz, mégis vele már elég sok különbség is akad lélekben és gondolkodásban egyaránt, de ezeket a különbségeket legalább annyira szeretik egymásban, mint amennyire néha zavaróak tudnak lenni.
Igazából csodálja anyját azért, mert őszintén és álszenteskedés nélkül éli meg a hitét, mindez pedig még örömet is szerez számára, amellett, hogy olyan biztos kapaszkodót ad neki minden élethelyzethez, amilyen neki nincsen.
Ő maga képtelen az igaz, tiszta szívből jövő, kérdések és feltételek nélküli hitre, mivel túlságosan is elemző alkat, aki hajlamos arra, hogy megkérdőjelezzen dolgokat, vagy túl sokat gondolkodjon olyasmikről, ami mások számára evidencia.
Intath és közötte pedig úgy tűnik, hogy elég nagy különbségek is vannak. Érzi, hogy mások, de még nem sikerült teljesen megfejtenie, hogy pontosan miben, mindenesetre azért élvezi nagyon a vele való beszélgetést, mert amellett, hogy az elf kedves vele, minden egyes újabb mondatában számíthat valamiféle csapdára, viccre, vagy meglepetésre, ez pedig tulajdonképpen szórakoztató. Ahogyan az is, hogy minél többet beszél vele, egyre inkább olyan érzése van, hogy annál nagyobb rejtély a számára, minél többet tud meg róla, márpedig ő szereti a rejtélyeket.*
- A nyúl simogatásra való állat, ha valaha kapnál tőlem, akkor azért, hogy szeretgesd és megnyugtasson az érintése, meg felvidítson egy szomorú napon. *jelenti ki határozottan az újabb ugratásra, bár az eddigiek után eléggé biztos benne, hogy hasonlóra aligha számíthat Intathtól.* De jól van, nem erőltetem, ha nem szeretnél. *adja is meg magát.* Én is ettem már többször különben, szeretem is, mert finom a húsa, de nem jó érzés ettől mégsem. Szóval, ha ilyesmire vágysz, be kell menned a városba, én biztos, hogy nem fogok pörköltet csinálni egyetlen nyúlból sem. Viszont... amennyiben szeretnél enni valami finomat, vagy van valami kedvenc ételed, bármit szívesen elkészítek neked, amihez van itthon hozzávaló. Tudom, hogy nem ezért csináltad, de ezt amúgy is fel akartam ajánlani, mert valahogyan mindenképpen szeretném megköszönni, hogy megvizsgáltál. *mondja.* Hirtelen pedig más nem jut eszembe ezen kívül.
*Legalábbis olyan nem, ami reális lehetőség a jelenben.*
- Szerintem különben, ha már szó volt róla, a lányoknak sokkal jobban áll a hiúság, mint a férfiaknak a büszkeség. *jelenti ki, visszatérve a korábbi csapongásához, bár számít némi ellenvetésre, azért igyekszik mindezt ellentmondást nem tűrő hangon kijelenteni, mintha mindez ettől válna igazzá.*
- Utóbbi legalábbis ritkábban öl meg feltételezem. Ha ismersz erre ellenpéldát, kérlek ne meséld el! Ami pedig a piócákat illeti... *tart kis hatásszünetet, ameddig összeszedi a gondolatait. Úgy dönt, hogy ezúttal nem a viszolygást és a fintort választja, vagy a látványos undorral kevert ijedtséget, ami amúgy ösztönös és természetes reakció lenne részéről és amelyen Intath minden bizonnyal remekül elszórakozna.*
- Nem semmi, gondolatolvasó vagy! *mondja ehelyett halálosan komoly arccal, majd aztán elmosolyodik és próbál lelkesedést és ámulatot színlelni, bár sejti, hogy nem fog menni neki, mivel annyira nincs nagy tapasztalata mások ugratásában. Int valószínűleg át fog látni rajta.*
- Igazából minden vágyam amióta megláttam őket, hogy a bőrömhöz érjenek. Biztosan nagyon kellemes érzés, ahogy szívják majd a véremet, kicsit sem undorító vagy ilyesmi, és persze a bőrömön sem hagynának semmi nyomot, amire annyira vigyázni szeretnék. Ha szebb leszek tőle, már megérte.
*Miután ezt így elmondta, végül csak elneveti magát.*
- Na jó, nem, igazából persze nem erre gondoltam. *vallja be.* Csak a piócák a gilisztákra emlékeztetnek kicsit, és ki tudja, talán ők is jók lennének csalinak. Említetted, hogy szerezni akarsz egy olyan botot, amivel lehet pecázni, meg amúgy is jó levegőt javasoltál. Nem tudnál esetleg két botot hozni egy helyett? Kipróbálnám én is szívesen! Még nem horgásztam sosem. Tudom, hogy közben csendben kell maradni, de majd igyekszem. És, ami a legjobb, kivihetnénk a partra egy üstöt, meg egy kis asztalt, kést, fűszereket, mindent, ami kell, így azonnal meg is pucolhatnám a halakat, amiket fogunk, csak majd te csapd agyon őket kérlek! A sült halért nem vagyok oda, de két jó receptet is ismerek, nagyon finom hallevest tudnék csinálni, feltéve persze, ha szereted csípősen és sok paprikával.
*Reméli, hogy az elfet legalább annyira lelkesíti az ötlet, mint amennyire őt magát.*
- Éjszaka is horgászhatnánk akár, mert az nagyon hangulatos lenne, bár lehet jobb lenne délelőtt, mert reggelire nem hiszem, hogy jól esne a halleves, ha viszont reggel kezdenénk, akkor, hogyha ebédre nem is sikerülne, vacsorára csak tudnánk fogni annyi halat, amennyi kell egy jó üstnyi leveshez. Közben hátha kacsák is leszállnak majd a tóra, őket is etethetnénk. Na, jó ötlet ugye? *torpan meg, egyrészt, hogy adjon időt válaszolni az elfnek, másrészt mert valamiért tényleg egészen fellelkesedett az ötleten, és hát mint azt érezni a szagon, beszéd közben meg is érkeztek az istálló elé. Idekint szeretné még megvárni a választ.
Meglehet persze, hogy halakat fogdosni kifelé a tóból cseppet sem olyan szórakoztató, mint azt így elképzeli, de egy próbát azért mindenképpen megér.
A választ persze megvárja, csak utána próbálja még egyszer megnyugtatni Intet, bár sejti, hogy feleslegesen.*
- A ló miatt meg mondtam, hogy ne aggódj! Ha tényleg szült, takarmányunk van, amúgy pedig én fogok gondoskodni róla később úgy is, ha félek a lovaktól, ha nem, vagy pedig Lau. Nála biztos jó kezekben lesz. Ha pedig esetleg Hópehely odajönne hozzánk barátkozni miközben bent leszünk, próbálj kérlek kedves lenni vele a kedvemért! *kéri az elfet, de ezúttal ismét ő az, aki legalább félig ugratja a másikat. Kedvenc kecskéjével bár elég jóban van, mégis csak lány ő is, és kicsit azért félénk állat. Nem hinné, hogy csak úgy odamenne ismerkedni egy vadidegenhez, akkor sem, ha vele van. Persze, ha Intath meg akarná simogatni esetleg, azt biztosan hagyná neki, de a korábbi beszélgetés alapján, körülbelül az utolsó, amit hisz, hogy pont ő bármi hasonlóra vágyna. Jó eséllyel előbb rakna magára tényleg egy nagy csapat piócát.
~ Fura. Sőt talán nem is ez a legjobb szó. ~ összegzi is ezt magában hirtelen. ~ Mégis olyan kedves, nem tudom nem kedvelni. Nem is lehet nem kedvelni, azt hiszem. ~
Reméli mindenesetre, hogy az istállóban bent, majd Intath lesz olyan zavarban, mint amennyire ő volt még a vizsgálat legelején, de maga sem érti, hogy miért pontosan miért szeretné ezt, főleg, hogy tényleg hálás neki.
Ettől még vicces lenne látni.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.28 20:23:05
*Örül neki, hogy Intath éppen plüssnyulaival kapcsolatban hisz neki, mi több, úgy tűnik, hogy megértéssel fogadja szavait, és azt is megérti, hogy talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat erről beszélgetni.
Nem mintha nem magyarázná el szívesen, hogy pontosan hogyan értette, amit mondott, azt is kockáztatva ezzel, hogy a másik talán őrültnek fogja tartani, vagy legalábbis legkevesebb nem érti majd meg őt, ennek ellenére árulásnak érezné kis kedvenceivel szemben, ha nem tenné meg.*
- Örülök. *mond mindenesetre halvány, de kedves mosollyal csak ennyit, így, hogy lehetősége van kihagyni ezt a magyarázatot, aztán mosolya egyre inkább szélesedni kezd, ahogyan az istálló felé menet mindinkább elcsodálkozik azon, hogy valahogyan úgy mint reggel már megint sikerül elbeszélniük egymás mellett. Vagy ez egy ilyen nap, vagy egyszerűen tényleg olyan széles a kettejük gondolkodása közötti árok, hogy betemetni, vagy akár hidat verni fölé finoman fogalmazva sem egyszerű feladat. Azért ő mégis megpróbálja.*
- Ez mind igaz, de akkor is, kell a türelem. *bizonygatja.* Érted, hogy értem. Ha mindenki úgy gondolkodott volna, mint te, hogy az engedetlen állat rögtön végezze csak a tűzön, vagy a fazékban, akkor jó eséllyel se a lovakat, sem a kutyákat nem sikerült volna megszelídíteni, és akkor most sem házőrzőink, sem teherhordóink nem lennének, meg gyalog kéne mennünk mindenhová. Abban persze igazad van, hogy nem nagy segítség egy kutya, ami csak eszik és nem véd meg, de épp arról beszélek, hogyha jól bánsz az állatokkal a legtöbbször meghálják a szeretetedet. Ez egy nagyon kétélű dolog. Az a kutya, akihez kedves vagy és jól tartod, bármikor az életét is adná érted. De miért tenné ezt, ha alig vetsz neki pár falatot, és közben naponta arrébb rúgod vagy ötször? *próbál érvelni, bár már maga előtt is kezd úgy feltűnni saját szavai alapján, mintha valami hatalmas állatbarát, és bolond lenne, ami nem feltétlenül igaz, és éppen ezért főleg nem is szeretné ennek láttatni magát.
Persze, szereti őket, de azért akkor is mindig jobban vágyott az olyan barátokra, akik mondatokká összeálló szavakkal kommunikálnak vele, nem horkantással, ugatással, bökdöséssel, dorombolással, esetleg nyalogatással, vagy akármi mással, amire képes egy állat, akár szeretetét, akár bármi mást igyekszik kifejezni éppen.
Ilyen téren pedig Intath különösen érdekes, inkább édesanyjára, mint mondjuk Laura, vagy Thimre emlékezteti. Utóbbiakkal bár szintén nagyon szeret beszélgetni, és nyilván sok mindenben azért nem értenének egyet, úgy nagyjából és a lényeges dolgokban szerinte ugyanúgy, vagy legalábbis nagyon hasonlóan látják a világot. Ez persze édesanyjára is igaz, mégis vele már elég sok különbség is akad lélekben és gondolkodásban egyaránt, de ezeket a különbségeket legalább annyira szeretik egymásban, mint amennyire néha zavaróak tudnak lenni.
Igazából csodálja anyját azért, mert őszintén és álszenteskedés nélkül éli meg a hitét, mindez pedig még örömet is szerez számára, amellett, hogy olyan biztos kapaszkodót ad neki minden élethelyzethez, amilyen neki nincsen.
Ő maga képtelen az igaz, tiszta szívből jövő, kérdések és feltételek nélküli hitre, mivel túlságosan is elemző alkat, aki hajlamos arra, hogy megkérdőjelezzen dolgokat, vagy túl sokat gondolkodjon olyasmikről, ami mások számára evidencia.
Intath és közötte pedig úgy tűnik, hogy elég nagy különbségek is vannak. Érzi, hogy mások, de még nem sikerült teljesen megfejtenie, hogy pontosan miben, mindenesetre azért élvezi nagyon a vele való beszélgetést, mert amellett, hogy az elf kedves vele, minden egyes újabb mondatában számíthat valamiféle csapdára, viccre, vagy meglepetésre, ez pedig tulajdonképpen szórakoztató. Ahogyan az is, hogy minél többet beszél vele, egyre inkább olyan érzése van, hogy annál nagyobb rejtély a számára, minél többet tud meg róla, márpedig ő szereti a rejtélyeket.*
- A nyúl simogatásra való állat, ha valaha kapnál tőlem, akkor azért, hogy szeretgesd és megnyugtasson az érintése, meg felvidítson egy szomorú napon. *jelenti ki határozottan az újabb ugratásra, bár az eddigiek után eléggé biztos benne, hogy hasonlóra aligha számíthat Intathtól.* De jól van, nem erőltetem, ha nem szeretnél. *adja is meg magát.* Én is ettem már többször különben, szeretem is, mert finom a húsa, de nem jó érzés ettől mégsem. Szóval, ha ilyesmire vágysz, be kell menned a városba, én biztos, hogy nem fogok pörköltet csinálni egyetlen nyúlból sem. Viszont... amennyiben szeretnél enni valami finomat, vagy van valami kedvenc ételed, bármit szívesen elkészítek neked, amihez van itthon hozzávaló. Tudom, hogy nem ezért csináltad, de ezt amúgy is fel akartam ajánlani, mert valahogyan mindenképpen szeretném megköszönni, hogy megvizsgáltál. *mondja.* Hirtelen pedig más nem jut eszembe ezen kívül.
*Legalábbis olyan nem, ami reális lehetőség a jelenben.*
- Szerintem különben, ha már szó volt róla, a lányoknak sokkal jobban áll a hiúság, mint a férfiaknak a büszkeség. *jelenti ki, visszatérve a korábbi csapongásához, bár számít némi ellenvetésre, azért igyekszik mindezt ellentmondást nem tűrő hangon kijelenteni, mintha mindez ettől válna igazzá.*
- Utóbbi legalábbis ritkábban öl meg feltételezem. Ha ismersz erre ellenpéldát, kérlek ne meséld el! Ami pedig a piócákat illeti... *tart kis hatásszünetet, ameddig összeszedi a gondolatait. Úgy dönt, hogy ezúttal nem a viszolygást és a fintort választja, vagy a látványos undorral kevert ijedtséget, ami amúgy ösztönös és természetes reakció lenne részéről és amelyen Intath minden bizonnyal remekül elszórakozna.*
- Nem semmi, gondolatolvasó vagy! *mondja ehelyett halálosan komoly arccal, majd aztán elmosolyodik és próbál lelkesedést és ámulatot színlelni, bár sejti, hogy nem fog menni neki, mivel annyira nincs nagy tapasztalata mások ugratásában. Int valószínűleg át fog látni rajta.*
- Igazából minden vágyam amióta megláttam őket, hogy a bőrömhöz érjenek. Biztosan nagyon kellemes érzés, ahogy szívják majd a véremet, kicsit sem undorító vagy ilyesmi, és persze a bőrömön sem hagynának semmi nyomot, amire annyira vigyázni szeretnék. Ha szebb leszek tőle, már megérte.
*Miután ezt így elmondta, végül csak elneveti magát.*
- Na jó, nem, igazából persze nem erre gondoltam. *vallja be.* Csak a piócák a gilisztákra emlékeztetnek kicsit, és ki tudja, talán ők is jók lennének csalinak. Említetted, hogy szerezni akarsz egy olyan botot, amivel lehet pecázni, meg amúgy is jó levegőt javasoltál. Nem tudnál esetleg két botot hozni egy helyett? Kipróbálnám én is szívesen! Még nem horgásztam sosem. Tudom, hogy közben csendben kell maradni, de majd igyekszem. És, ami a legjobb, kivihetnénk a partra egy üstöt, meg egy kis asztalt, kést, fűszereket, mindent, ami kell, így azonnal meg is pucolhatnám a halakat, amiket fogunk, csak majd te csapd agyon őket kérlek! A sült halért nem vagyok oda, de két jó receptet is ismerek, nagyon finom hallevest tudnék csinálni, feltéve persze, ha szereted csípősen és sok paprikával.
*Reméli, hogy az elfet legalább annyira lelkesíti az ötlet, mint amennyire őt magát.*
- Éjszaka is horgászhatnánk akár, mert az nagyon hangulatos lenne, bár lehet jobb lenne délelőtt, mert reggelire nem hiszem, hogy jól esne a halleves, ha viszont reggel kezdenénk, akkor, hogyha ebédre nem is sikerülne, vacsorára csak tudnánk fogni annyi halat, amennyi kell egy jó üstnyi leveshez. Közben hátha kacsák is leszállnak majd a tóra, őket is etethetnénk. Na, jó ötlet ugye? *torpan meg, egyrészt, hogy adjon időt válaszolni az elfnek, másrészt mert valamiért tényleg egészen fellelkesedett az ötleten, és hát mint azt érezni a szagon, beszéd közben meg is érkeztek az istálló elé. Idekint szeretné még megvárni a választ.
Meglehet persze, hogy halakat fogdosni kifelé a tóból cseppet sem olyan szórakoztató, mint azt így elképzeli, de egy próbát azért mindenképpen megér.
A választ persze megvárja, csak utána próbálja még egyszer megnyugtatni Intet, bár sejti, hogy feleslegesen.*
- A ló miatt meg mondtam, hogy ne aggódj! Ha tényleg szült, takarmányunk van, amúgy pedig én fogok gondoskodni róla később úgy is, ha félek a lovaktól, ha nem, vagy pedig Lau. Nála biztos jó kezekben lesz. Ha pedig esetleg Hópehely odajönne hozzánk barátkozni miközben bent leszünk, próbálj kérlek kedves lenni vele a kedvemért! *kéri az elfet, de ezúttal ismét ő az, aki legalább félig ugratja a másikat. Kedvenc kecskéjével bár elég jóban van, mégis csak lány ő is, és kicsit azért félénk állat. Nem hinné, hogy csak úgy odamenne ismerkedni egy vadidegenhez, akkor sem, ha vele van. Persze, ha Intath meg akarná simogatni esetleg, azt biztosan hagyná neki, de a korábbi beszélgetés alapján, körülbelül az utolsó, amit hisz, hogy pont ő bármi hasonlóra vágyna. Jó eséllyel előbb rakna magára tényleg egy nagy csapat piócát.
~ Fura. Sőt talán nem is ez a legjobb szó. ~ összegzi is ezt magában hirtelen. ~ Mégis olyan kedves, nem tudom nem kedvelni. Nem is lehet nem kedvelni, azt hiszem. ~
Reméli mindenesetre, hogy az istállóban bent, majd Intath lesz olyan zavarban, mint amennyire ő volt még a vizsgálat legelején, de maga sem érti, hogy miért pontosan miért szeretné ezt, főleg, hogy tényleg hálás neki.
Ettől még vicces lenne látni.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.28 20:23:05
439. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-22 01:02:20
Üzenet elküldve: 2021-08-22 01:02:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Intath birodalmában//
*Az elf is érzi, hogy miket kell és hogyan mondania ahhoz, hogy szép lassan behálózza a naiv félvért akit az egyre közvetlenebb stílus se zavar. A nyuszis megjegyzésre viszont érdekes reakciót kap a férfi. Kíváncsian néz a másik szemeibe hátha kiolvassa belőlük mire is gondol a másik. Nem nagyon jár sikerrel. Erre még ő se képes viszont a legbékésebb válasszal reagál.*
-Neked elhiszem.
*Mosolyog a lányra, de nem zavartan vagy lekezelően. Elfogadta a másik véleményét és nem fog vele vitába szállni. Még ha teljesen komolyan is gondolta a félvér a szavait az se változtatja meg a doki véleményét róla. Meg amúgy is. Neki rosszabb bolondságai vannak. Mi jogon ítélné el. Az állatokkal kapcsolatban se értenek egyet, de ott már egy barátságos eszmecsere alakul ki a dologról. Figyelmesen hallgatja a lány szavait és a vége felé helyenként bólogatva jelzi, hogy egyet ért. Miután az befejezte csak utána szólal meg.*
-A tyúk ami nem tojik tojást vagy a tehén, kecske aki nem ad tejet amúgy is a fazékban végzi. Csak addig hasznosak míg hasznot hajtanak. Igazad van, hogy a civilizáció, de szép szavakat ismersz te, szóval, hogy a civilizációk fejlődését az állatok jelentősen fellendítették, de csak azok akik hasznot hajtottak. A kutya aki nem védi meg a gazdáját csak eszik nem segít semmit, ahogy a szamár se aki helyett a gazdának kell húznia az ekét mert annak nincs kedve, hisz nem kapta meg a napi pár óra babusgatást ugyanis be kellett szedni a tojást, meg kellett fejni a többi jószágot, össze kellett készülni az aratásra vagy mire kell az eke. Nem városi lány vagy tudod jól, hogy vidéken nincs az embereknek főleg tavasszal vagy nyáron mikor munka van két szabad órájuk se. Arra meg készleteik nincsenek, hogy puszta szívjóságból még egy gyomrot etessenek aki hozzá se járul a háztartáshoz.
*A haszontalanságot az elf nem tűri még állatoktól se. Vagy azoktól lehet még kevésbé. A vadászok történetét is meghallgatja. Mondjuk nem tud ő se azonosulni azokkal. Még ha kivételesen nem napbarnított emberek hanem fajtája beliek is, de az izomagyúakat mindig utálta. A végső tanulságon viszont, főleg mert a félelf szájából viccesebben hangzott jót kuncog.*
-Valóban az. Viszont a fiúk már csak ilyenek. Olyan ez mint lányoknál a hiúság.
*Ereszt meg egy pimasz vigyort. Ő maga a folytonos lázadás és bajkeverés. Még most is, hogy visszafogja magát nem bírja megállni, hogy ne froclizza félvér barátnőjét miközben tanítja a világ dolgairól. Amik most az ostoba büszke férfiak mint ő maga. A kutyás megjegyzése úgy néz ki sikert aratott. Hogy a büdössel túlzott volna arra csak ingatja a fejét egy játékos mosollyal. Neki a büdös az büdös. A kutya meg kutyaszagú, ami büdös. Következtetésképp a kutya büdös. Meg volt már része benne, hogy személyesen is megtapasztalja milyen Árnyék ázottkutya szagúan ha megrázza magát. Még a szájába is belement. Szörnyű volt! A piócák kérdésére teljesen komoly hangon szól vissza.*
-Pedig szoktam. Tudod hajlamosak túlenni magukat. Letépni meg nem szabad a betegről. Meg kell őket csikizni és mikor felkacagnak akkor vesszük le.
*Néz a másik szemébe a legkomolyabb ábrázatával. Kitartja pár másodpercig majd felkuncog.*
-Csak vicceltem. Mármint a csikivel. A többi igaz.
*Annyi hülyeséget ki tud találni mintha folyton ilyesmiken járna az esze. Mondjuk riogatni tényleg nem tervezi a lányt velük. Bár egyre szimpatikusabb ötlet. A nyulas megjegyzésre érkezik a természetes válasz.*
-Egy nyúlpörkölt tényleg.
*Össze is fut a szájában a nyál a gondolatra. Ezek szerint kezd a gyomra rendbe jönni. Nem is várt mást magától. Hogy kár lenne a félvérért azzal szerencsére mindketten egyet értenek. A lányok aranyosságával is. A doki csak bólogatni tud erre a sok igazságra.*
-Pontosan. Pontosan.
*Jó tényleg nem kell féltenie barátnőjét attól, hogy valami egészségtelen önkép alakulna ki benne mint ahogy az jellemző szokott amúgy lenni a nőkre. A fattyú nőkre talán jobban is. Meg azért is van ő itt a házban, hogy bókoljon a szép lányoknak és begyűjtse az ezért járó szeretgetést és hogy még véletlenül se történhessen ilyesmi senkivel. Főként a szeretgetésért. Mikor a másik elkomolyodik ő is komolyabban hallgatja. Az elfes dolog új neki még nem hallotta, de hamar leszűri, hogy nagyjából mi történhetett. Lassan bólint a másik megállapítására.*
-Igen ez tényleg hasonló.
*Kicsit specifikusabb mint egyszerűen a neveltetés, de ige rá lehet húzni, azt is. Mikor viszont hosszabban belemenne a dologba a lány akkor már olyan csapongó lesz ez az egész, hogy a végére már a doki se érti, hogy mit is akart a másik. Pedig ahogy kivette belőle valami fontos dolog lehetett. Csak mivel fogalma sincs arról se az elfnek, hogy milyen mítoszokról és szellemekről beszél a félvér, így elképzelni se tudja miért lehetnek azok fontosak. Ami mítoszok számára fontosak azok a félelemhez köthetőek így meg se tudja érteni miről beszél a lány. Viszont valahogy neki van igaza és a másik hálás a gondolkodásáért ami az elhangzottak után érthető. A lovas megjegyzésre azért sóhajt egyet a doki.*
-Egyszer vettem lovat magamnak. Annak is ez a vége.
*Ő úgy gondolja továbbra is, hogy szerencsétlenség történt vele ha teherbe esett az-az állat. Mert így a hasznát amiért vette nem tudja kihasználni. Meg el se mondta neki a kereskedő. Figyelmét viszont sikeresen eltereli a másik valami ötlettel amit nem fejt ki.*
-Oh, ez izgalmasnak hangzik.
*Annyira azért még ő se jó, hogy kitalálja mi juthatott a másik eszébe. Főleg a korábbi követhetetlen monológ után. Továbbra is átkarolva a hozzá képest igencsak kicsi lányt nekiáll kivezetni az ajtó felé, engedi előre, lép ki mögötte, zárja be maguk után és karolja át ismét. Kimondottan jó hangulata van. A másik játékossága pedig a legkevésbé se zavarja. Luninari is észrevehette már, hogy mikor a férfi nem épp szigorú orvos akkor olyan tud lenni mint egy gyerek. Úgyhogy pont előtte egy kicsit se kell szégyenkeznie. A segítség hallatán fel is csillan a szeme.*
-Piócáztatnál? Nagyszerű ötlet! Egészséges és izgalmasan bizarr. Nem is értem miért nem népszerű. Csináltál már ilyet? Ne aggódj nem fáj talán csak egy kicsit. A srácoknak ma szerencsenapja van.
*Az elf is érzi, hogy miket kell és hogyan mondania ahhoz, hogy szép lassan behálózza a naiv félvért akit az egyre közvetlenebb stílus se zavar. A nyuszis megjegyzésre viszont érdekes reakciót kap a férfi. Kíváncsian néz a másik szemeibe hátha kiolvassa belőlük mire is gondol a másik. Nem nagyon jár sikerrel. Erre még ő se képes viszont a legbékésebb válasszal reagál.*
-Neked elhiszem.
*Mosolyog a lányra, de nem zavartan vagy lekezelően. Elfogadta a másik véleményét és nem fog vele vitába szállni. Még ha teljesen komolyan is gondolta a félvér a szavait az se változtatja meg a doki véleményét róla. Meg amúgy is. Neki rosszabb bolondságai vannak. Mi jogon ítélné el. Az állatokkal kapcsolatban se értenek egyet, de ott már egy barátságos eszmecsere alakul ki a dologról. Figyelmesen hallgatja a lány szavait és a vége felé helyenként bólogatva jelzi, hogy egyet ért. Miután az befejezte csak utána szólal meg.*
-A tyúk ami nem tojik tojást vagy a tehén, kecske aki nem ad tejet amúgy is a fazékban végzi. Csak addig hasznosak míg hasznot hajtanak. Igazad van, hogy a civilizáció, de szép szavakat ismersz te, szóval, hogy a civilizációk fejlődését az állatok jelentősen fellendítették, de csak azok akik hasznot hajtottak. A kutya aki nem védi meg a gazdáját csak eszik nem segít semmit, ahogy a szamár se aki helyett a gazdának kell húznia az ekét mert annak nincs kedve, hisz nem kapta meg a napi pár óra babusgatást ugyanis be kellett szedni a tojást, meg kellett fejni a többi jószágot, össze kellett készülni az aratásra vagy mire kell az eke. Nem városi lány vagy tudod jól, hogy vidéken nincs az embereknek főleg tavasszal vagy nyáron mikor munka van két szabad órájuk se. Arra meg készleteik nincsenek, hogy puszta szívjóságból még egy gyomrot etessenek aki hozzá se járul a háztartáshoz.
*A haszontalanságot az elf nem tűri még állatoktól se. Vagy azoktól lehet még kevésbé. A vadászok történetét is meghallgatja. Mondjuk nem tud ő se azonosulni azokkal. Még ha kivételesen nem napbarnított emberek hanem fajtája beliek is, de az izomagyúakat mindig utálta. A végső tanulságon viszont, főleg mert a félelf szájából viccesebben hangzott jót kuncog.*
-Valóban az. Viszont a fiúk már csak ilyenek. Olyan ez mint lányoknál a hiúság.
*Ereszt meg egy pimasz vigyort. Ő maga a folytonos lázadás és bajkeverés. Még most is, hogy visszafogja magát nem bírja megállni, hogy ne froclizza félvér barátnőjét miközben tanítja a világ dolgairól. Amik most az ostoba büszke férfiak mint ő maga. A kutyás megjegyzése úgy néz ki sikert aratott. Hogy a büdössel túlzott volna arra csak ingatja a fejét egy játékos mosollyal. Neki a büdös az büdös. A kutya meg kutyaszagú, ami büdös. Következtetésképp a kutya büdös. Meg volt már része benne, hogy személyesen is megtapasztalja milyen Árnyék ázottkutya szagúan ha megrázza magát. Még a szájába is belement. Szörnyű volt! A piócák kérdésére teljesen komoly hangon szól vissza.*
-Pedig szoktam. Tudod hajlamosak túlenni magukat. Letépni meg nem szabad a betegről. Meg kell őket csikizni és mikor felkacagnak akkor vesszük le.
*Néz a másik szemébe a legkomolyabb ábrázatával. Kitartja pár másodpercig majd felkuncog.*
-Csak vicceltem. Mármint a csikivel. A többi igaz.
*Annyi hülyeséget ki tud találni mintha folyton ilyesmiken járna az esze. Mondjuk riogatni tényleg nem tervezi a lányt velük. Bár egyre szimpatikusabb ötlet. A nyulas megjegyzésre érkezik a természetes válasz.*
-Egy nyúlpörkölt tényleg.
*Össze is fut a szájában a nyál a gondolatra. Ezek szerint kezd a gyomra rendbe jönni. Nem is várt mást magától. Hogy kár lenne a félvérért azzal szerencsére mindketten egyet értenek. A lányok aranyosságával is. A doki csak bólogatni tud erre a sok igazságra.*
-Pontosan. Pontosan.
*Jó tényleg nem kell féltenie barátnőjét attól, hogy valami egészségtelen önkép alakulna ki benne mint ahogy az jellemző szokott amúgy lenni a nőkre. A fattyú nőkre talán jobban is. Meg azért is van ő itt a házban, hogy bókoljon a szép lányoknak és begyűjtse az ezért járó szeretgetést és hogy még véletlenül se történhessen ilyesmi senkivel. Főként a szeretgetésért. Mikor a másik elkomolyodik ő is komolyabban hallgatja. Az elfes dolog új neki még nem hallotta, de hamar leszűri, hogy nagyjából mi történhetett. Lassan bólint a másik megállapítására.*
-Igen ez tényleg hasonló.
*Kicsit specifikusabb mint egyszerűen a neveltetés, de ige rá lehet húzni, azt is. Mikor viszont hosszabban belemenne a dologba a lány akkor már olyan csapongó lesz ez az egész, hogy a végére már a doki se érti, hogy mit is akart a másik. Pedig ahogy kivette belőle valami fontos dolog lehetett. Csak mivel fogalma sincs arról se az elfnek, hogy milyen mítoszokról és szellemekről beszél a félvér, így elképzelni se tudja miért lehetnek azok fontosak. Ami mítoszok számára fontosak azok a félelemhez köthetőek így meg se tudja érteni miről beszél a lány. Viszont valahogy neki van igaza és a másik hálás a gondolkodásáért ami az elhangzottak után érthető. A lovas megjegyzésre azért sóhajt egyet a doki.*
-Egyszer vettem lovat magamnak. Annak is ez a vége.
*Ő úgy gondolja továbbra is, hogy szerencsétlenség történt vele ha teherbe esett az-az állat. Mert így a hasznát amiért vette nem tudja kihasználni. Meg el se mondta neki a kereskedő. Figyelmét viszont sikeresen eltereli a másik valami ötlettel amit nem fejt ki.*
-Oh, ez izgalmasnak hangzik.
*Annyira azért még ő se jó, hogy kitalálja mi juthatott a másik eszébe. Főleg a korábbi követhetetlen monológ után. Továbbra is átkarolva a hozzá képest igencsak kicsi lányt nekiáll kivezetni az ajtó felé, engedi előre, lép ki mögötte, zárja be maguk után és karolja át ismét. Kimondottan jó hangulata van. A másik játékossága pedig a legkevésbé se zavarja. Luninari is észrevehette már, hogy mikor a férfi nem épp szigorú orvos akkor olyan tud lenni mint egy gyerek. Úgyhogy pont előtte egy kicsit se kell szégyenkeznie. A segítség hallatán fel is csillan a szeme.*
-Piócáztatnál? Nagyszerű ötlet! Egészséges és izgalmasan bizarr. Nem is értem miért nem népszerű. Csináltál már ilyet? Ne aggódj nem fáj talán csak egy kicsit. A srácoknak ma szerencsenapja van.
438. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-21 23:23:30
Üzenet elküldve: 2021-08-21 23:23:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Intath birodalmában//
*Még mindig jól érzi magát, bármennyire is viszolygott legalább attól, hogy mintát hozzon Intathnak magából. Szíve szerint egy darabig még el is lenne itt, de hát ő maga invitálta magával az istállóba az elfet. Ennek ellenére még nem indulnak el azonnal, ami őt illeti kicsit még húzza az időt, de úgy veszi észre, hogy Intathnak sincsen nagyon ellenére a dolog, hiszen egész jól elbeszélgetnek még mindig egymással, ő legalábbis továbbra is élvezi.
Igaz van olyan határ, amit nem léptek át, bármilyen sok dologról is cseréltek eszmét, vagy akár vitatkoztak is a mai napon. Például, - szerinte érthető módon, - egyikük sem erőltetett olyan témát, ami a másik számára túlságosan érzékeny lehet, ez pedig annak ellenére, vagy inkább éppen azért, hogy még mindig nem ismerik egymást eléggé, nem mindig volt könnyű.
Van persze olyan eddig nem érintett, tilalomfákon túli világ, ahová most mindketten, ha óvatosan is, de csak belépnek, legalábbis ő maga körülbelül így él meg már néhány apróságot is, amit rajta kívül jó eséllyel szinte senki nem venne komolyan.
Ugyan még soha nem érzett emésztő vágyat arra, hogy egy férfi hozzáérjen, sőt, volt, aki érintésétől bár tulajdonképpen az is jól esett, határozottan zavarba jött, Intathtól az egész valahogyan teljesen más. Rajta kívül biztosan nem tűrné el akárkinek, hogy a fülét húzogassa, arcát csipkedje, vagy úgy vakargassa, mintha egy macska lenne.
Mindennek ellenére azért csak sikerül Intathnak is rátalálni az ő legsebezhetőbb pontjára, még ha nyilván nem is szándékosan.*
- Élnek ők is, csak máshogy mint azok a nyulak, akik enni meg szaladni is tudnak, meg minden egyebet, amit egy élőlény csinál. *jelenti ki határozottan, kockáztatva ezzel minden bizonnyal azt, hogy az elf nem fogja teljesen épelméjűnek tartani. Otthon sem igazán tekintették annak azért, mert két plüssnyúl volt a legjobb barátja, de hát végül is ők közösítették ki, ő pedig csak feltalálta magát. Lehet, hogy sok boldogabb percet, órát, napot és hatot töltött el két plüssnyúl társaságában, mint sokan mások hagyományos értelemben vett élő barátokkal. Bár ez talán nem teljesen pontos, mert a lelke mélyén mindig szomorú volt. Mégis, plüssnyulai a mai napig nagyon fontosak neki, és még mindig úgy tekint rájuk, mint egyetlen barátaira, akik mindig is mellette voltak, még életének legsötétebb pillanataiban is, például akkor, amikor először találkozott Intel, rémült menekültként, akit rövid időn belül éppen másodszorra űztek el otthonából, utóbbi alkalommal pedig majdnem meg is ölték.
Arra ugyan kicsit csalódottan rázza meg a fejét, hogy nem sikerült az állatokkal kapcsolatban meggyőznie a másikat, de azért egy halvány mosoly csak az ajkaira kúszik végül. Bár nem tudja hova tenni Intath hozzáállását, érzi, hogy úgy sem változtathat ezen, ezért igyekszik elfogadni és megbékélni vele. Ez persze még nem akadályozza meg abban, hogy elmondja saját érveit az ő álláspontja mellett.*
- Nem szabad így gondolkodni mindenesetre az állatokról szerintem. Biztos, hogy vannak nevelhetetlen és makacs állatok, akik talán tényleg jobbak kolbásznak, vagy levesbe, mint mondjuk teherhordónak, de a többségük akkor is olyan, mint a civilizált fajok. Nevelhetőek és meghálálják a szeretetet, meg a gondoskodást. Hidd el, megéri egy kis türelem! Tudod... ha minden állatot azonnal levágtak volna, aki nem úgy viselkedett, ahogy a gazdáik elvárták, akkor talán nem tartana ilyen magas fokon a civilizáció, mint ahol most. Mert az állattartás és tenyésztés nagyon fontos civilizációs lépcsőfok volt az összes értelmes faj történelmében. Nem mindegy, hogy a hús, tojás és a tej a kert végében van, vagy el kell menni vadászni, hogy legyen mit enni. Főleg, hogy a vadászat amúgy is olyan... hát legkevesebb kétesélyes. Nem elég, hogy könnyen lehet, hogy üres kézzel térsz haza, de elég hamar válhatsz vadászból prédává. *mondja el, amit még kislányként tanult az édesanyjától, amikor először kérdezett rá arra, hogy biztosan muszáj-e annak a szerencsétlen tyúknak kitekerni a nyakát, akiből az aznapi leves lett.* Nálunk voltak férfiak, akik inkább napokig nem tértek haza, csak azért, hogy senki ne nevesse ki őket, amiért nem sikerült elejteniük semmilyen vadat. És persze minél tovább vagy a vadonban, nyilván annál inkább legyengülsz, és így annál több veszélynek vagy kitéve. A túl nagy büszkeség hülyeség szerintem.
*Minden komolysága ellenére persze nem tudja megállni, hogy ne nevessen egy jóízűt azon, amit Int Árnyékról mond.*
- Jó ez igaz. Bár azért a büdös kicsit túlzás.
*Még a piócákra is csak enyhén fintorodik el.*
- Hát... nem hiszem, hogy igénylik a simogatásomat. Gondolom sokat azért te se szoktad őket. *jegyzi meg, és reméli ennyiben is marad a téma mielőtt még Intathnak ötletei támadnának. Ha például csak hozzá érintené a bőréhez egyiküket minden bizonnyal visítozva rohanna el, az pedig elég hülyén venné ki magát. Bár annyira már talán Intath is ismerheti, hogy erre számít tőle, és nem tenne vele hasonlót.*
- Mondom én, hogy nyúl kell neked. *mondja inkább csak magának, nem létező bajsza alatt.*
- Igen, értem tényleg kár lenne értem. *fogadja ezek után kuncogva az újabb simogatásra emlékeztető mozdulatot. Valahogy tényleg nem bánja azt sem, hogy Int úgy vakargatja, mintha macska lenne, bár az előbbiek alapján pont Intath macskája nem lenne mégsem. Mégis fura emlék jut eszébe az egészről. Kislányként álmodta azt, hogy fehér macska, vagy éppen nyúl. Igaz álmában járt már a holdon is többször.* Meg persze nyilván mi lányok vagyunk a legaranyosabbak, ez egyértelmű. *neveti el magát megint, úgy tűnik viszont, hogy ma nem nagyon tudnak könnyedén beszélgetni komolyabb témák érintése nélkül. Legalábbis ő komolyan veszi őket, de a megfogalmazásból sejti, hogy Intath is.*
- De amúgy igazad van. *komolyodik meg arca is, hangja is hirtelen.* Persze, hogy a neveltetés meg a személyiség számít! Otthon például az elfek nem nagyon kedveltek engem, meg én sem őket, kivéve persze anyát. Ehhez képest amióta eljöttem, itt van Lau és itt vagy te is. Teljesen más világ. *Aleniáról inkább nem beszél. Róla elég volt reggel, bármennyire is megérdemelné, hogy legalább megemlítse, egyszerűen nem viszi rá a lélek.* Ettől még... az ártatlan és jóhiszemű mítoszok is lehetnek zavaróak, elismerem ezt is. Én is azt kérdeztem szerintem Vieltől szinte rögtön, hogy először beszélgettünk el komolyan egymással, hogy nem zavarja-e, hogy sokan valamiféle csodát várnak tőle már csak azért, mert tündér. Mert ez pont az ellentéte annak, ahogyan anyán kívül velem viselkedtek otthon. Ettől még ugyanúgy lehet rossz, zavaró, kellemetlen. Mégis, kicsit azért csak más valami jót várni valakitől, mint rosszat, csak azért, ami. És kellenek mítoszok is. Én sosem voltam különösebben vallásos. Mégis anya hite tette számomra elviselhetővé és néha vidámmá az egész életemet ott az erdőben. *vallja be magát is meglepve, mert ezt a vallomás egyben nem csak Intathnak, hanem saját magának is szól.* Volt valami méltósága, szépsége és hangulata a szertartásoknak. Néha már-már magam is éreztem az istenségeknek és a szellemeknek a jelenlétét. Álmodtam is velük. Mindegy, hagyjuk ez olyan... bármennyit is beszélek erről, mégiscsak neked van igazad. Bár mindenki úgy gondolkodna erről, mint te, mennyivel egyszerűbb lenne minden! Menjünk inkább tényleg, nézzük meg a lovadat, vagy a lovaidat! *kuncog, egyrészt, hogy megszabaduljon a múlt árnyaitól újra, másrészt bár talán ezúttal nem túl kedves és empatikus vágy a részéről, de tényleg nagyon szeretné Intath arcát látni a korábbi beszélgetésük után, ha immár nem csak egy kancája, hanem egy formás csikója is lenne.*
- Nem is tűnt fel eddig, hogy itt is van ajtó kifelé, de mutasd az utat akkor! Van még, amit szeretnék, de azt nem itt. Elgondolkodtam azon amit mondtál, és van valami, amihez nagyon meghoztad a kedvem. *hagyja szándékosan lebegtetve maguk között a dolgot. Nem hiszi, hogy Intath kitalálja mire gondol, de ha mégis, akkor maga sem tudja majd minden bizonnyal, hogy megijedjen tőle, vagy még jobban csodálja, vagy egyszerre a tegye meg mind a a kettőt.
Ugyan kissé kislányosnak érzi ezt az egész ki nem mondott vágyat, amit aztán a másik vagy kitalál, vagy nem, ettől függetlenül nagyon kíváncsi rá, hogy ezúttal is kitalálja-e gondolatait az elf.
Aztán még egyszer utoljára átgondolva rájön, hogy ez tényleg hülyeség. Még édesanyja sem feltétlenül tudná kitalálni, hogy most éppen mire gondol.*
- Annyit segítek, hogy a piócák kellhetnek hozzá. *mondja, bár ezzel meg lehet túl sok segítséget adott. De hát ez legyen a legnagyobb baj.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.21 23:27:48
*Még mindig jól érzi magát, bármennyire is viszolygott legalább attól, hogy mintát hozzon Intathnak magából. Szíve szerint egy darabig még el is lenne itt, de hát ő maga invitálta magával az istállóba az elfet. Ennek ellenére még nem indulnak el azonnal, ami őt illeti kicsit még húzza az időt, de úgy veszi észre, hogy Intathnak sincsen nagyon ellenére a dolog, hiszen egész jól elbeszélgetnek még mindig egymással, ő legalábbis továbbra is élvezi.
Igaz van olyan határ, amit nem léptek át, bármilyen sok dologról is cseréltek eszmét, vagy akár vitatkoztak is a mai napon. Például, - szerinte érthető módon, - egyikük sem erőltetett olyan témát, ami a másik számára túlságosan érzékeny lehet, ez pedig annak ellenére, vagy inkább éppen azért, hogy még mindig nem ismerik egymást eléggé, nem mindig volt könnyű.
Van persze olyan eddig nem érintett, tilalomfákon túli világ, ahová most mindketten, ha óvatosan is, de csak belépnek, legalábbis ő maga körülbelül így él meg már néhány apróságot is, amit rajta kívül jó eséllyel szinte senki nem venne komolyan.
Ugyan még soha nem érzett emésztő vágyat arra, hogy egy férfi hozzáérjen, sőt, volt, aki érintésétől bár tulajdonképpen az is jól esett, határozottan zavarba jött, Intathtól az egész valahogyan teljesen más. Rajta kívül biztosan nem tűrné el akárkinek, hogy a fülét húzogassa, arcát csipkedje, vagy úgy vakargassa, mintha egy macska lenne.
Mindennek ellenére azért csak sikerül Intathnak is rátalálni az ő legsebezhetőbb pontjára, még ha nyilván nem is szándékosan.*
- Élnek ők is, csak máshogy mint azok a nyulak, akik enni meg szaladni is tudnak, meg minden egyebet, amit egy élőlény csinál. *jelenti ki határozottan, kockáztatva ezzel minden bizonnyal azt, hogy az elf nem fogja teljesen épelméjűnek tartani. Otthon sem igazán tekintették annak azért, mert két plüssnyúl volt a legjobb barátja, de hát végül is ők közösítették ki, ő pedig csak feltalálta magát. Lehet, hogy sok boldogabb percet, órát, napot és hatot töltött el két plüssnyúl társaságában, mint sokan mások hagyományos értelemben vett élő barátokkal. Bár ez talán nem teljesen pontos, mert a lelke mélyén mindig szomorú volt. Mégis, plüssnyulai a mai napig nagyon fontosak neki, és még mindig úgy tekint rájuk, mint egyetlen barátaira, akik mindig is mellette voltak, még életének legsötétebb pillanataiban is, például akkor, amikor először találkozott Intel, rémült menekültként, akit rövid időn belül éppen másodszorra űztek el otthonából, utóbbi alkalommal pedig majdnem meg is ölték.
Arra ugyan kicsit csalódottan rázza meg a fejét, hogy nem sikerült az állatokkal kapcsolatban meggyőznie a másikat, de azért egy halvány mosoly csak az ajkaira kúszik végül. Bár nem tudja hova tenni Intath hozzáállását, érzi, hogy úgy sem változtathat ezen, ezért igyekszik elfogadni és megbékélni vele. Ez persze még nem akadályozza meg abban, hogy elmondja saját érveit az ő álláspontja mellett.*
- Nem szabad így gondolkodni mindenesetre az állatokról szerintem. Biztos, hogy vannak nevelhetetlen és makacs állatok, akik talán tényleg jobbak kolbásznak, vagy levesbe, mint mondjuk teherhordónak, de a többségük akkor is olyan, mint a civilizált fajok. Nevelhetőek és meghálálják a szeretetet, meg a gondoskodást. Hidd el, megéri egy kis türelem! Tudod... ha minden állatot azonnal levágtak volna, aki nem úgy viselkedett, ahogy a gazdáik elvárták, akkor talán nem tartana ilyen magas fokon a civilizáció, mint ahol most. Mert az állattartás és tenyésztés nagyon fontos civilizációs lépcsőfok volt az összes értelmes faj történelmében. Nem mindegy, hogy a hús, tojás és a tej a kert végében van, vagy el kell menni vadászni, hogy legyen mit enni. Főleg, hogy a vadászat amúgy is olyan... hát legkevesebb kétesélyes. Nem elég, hogy könnyen lehet, hogy üres kézzel térsz haza, de elég hamar válhatsz vadászból prédává. *mondja el, amit még kislányként tanult az édesanyjától, amikor először kérdezett rá arra, hogy biztosan muszáj-e annak a szerencsétlen tyúknak kitekerni a nyakát, akiből az aznapi leves lett.* Nálunk voltak férfiak, akik inkább napokig nem tértek haza, csak azért, hogy senki ne nevesse ki őket, amiért nem sikerült elejteniük semmilyen vadat. És persze minél tovább vagy a vadonban, nyilván annál inkább legyengülsz, és így annál több veszélynek vagy kitéve. A túl nagy büszkeség hülyeség szerintem.
*Minden komolysága ellenére persze nem tudja megállni, hogy ne nevessen egy jóízűt azon, amit Int Árnyékról mond.*
- Jó ez igaz. Bár azért a büdös kicsit túlzás.
*Még a piócákra is csak enyhén fintorodik el.*
- Hát... nem hiszem, hogy igénylik a simogatásomat. Gondolom sokat azért te se szoktad őket. *jegyzi meg, és reméli ennyiben is marad a téma mielőtt még Intathnak ötletei támadnának. Ha például csak hozzá érintené a bőréhez egyiküket minden bizonnyal visítozva rohanna el, az pedig elég hülyén venné ki magát. Bár annyira már talán Intath is ismerheti, hogy erre számít tőle, és nem tenne vele hasonlót.*
- Mondom én, hogy nyúl kell neked. *mondja inkább csak magának, nem létező bajsza alatt.*
- Igen, értem tényleg kár lenne értem. *fogadja ezek után kuncogva az újabb simogatásra emlékeztető mozdulatot. Valahogy tényleg nem bánja azt sem, hogy Int úgy vakargatja, mintha macska lenne, bár az előbbiek alapján pont Intath macskája nem lenne mégsem. Mégis fura emlék jut eszébe az egészről. Kislányként álmodta azt, hogy fehér macska, vagy éppen nyúl. Igaz álmában járt már a holdon is többször.* Meg persze nyilván mi lányok vagyunk a legaranyosabbak, ez egyértelmű. *neveti el magát megint, úgy tűnik viszont, hogy ma nem nagyon tudnak könnyedén beszélgetni komolyabb témák érintése nélkül. Legalábbis ő komolyan veszi őket, de a megfogalmazásból sejti, hogy Intath is.*
- De amúgy igazad van. *komolyodik meg arca is, hangja is hirtelen.* Persze, hogy a neveltetés meg a személyiség számít! Otthon például az elfek nem nagyon kedveltek engem, meg én sem őket, kivéve persze anyát. Ehhez képest amióta eljöttem, itt van Lau és itt vagy te is. Teljesen más világ. *Aleniáról inkább nem beszél. Róla elég volt reggel, bármennyire is megérdemelné, hogy legalább megemlítse, egyszerűen nem viszi rá a lélek.* Ettől még... az ártatlan és jóhiszemű mítoszok is lehetnek zavaróak, elismerem ezt is. Én is azt kérdeztem szerintem Vieltől szinte rögtön, hogy először beszélgettünk el komolyan egymással, hogy nem zavarja-e, hogy sokan valamiféle csodát várnak tőle már csak azért, mert tündér. Mert ez pont az ellentéte annak, ahogyan anyán kívül velem viselkedtek otthon. Ettől még ugyanúgy lehet rossz, zavaró, kellemetlen. Mégis, kicsit azért csak más valami jót várni valakitől, mint rosszat, csak azért, ami. És kellenek mítoszok is. Én sosem voltam különösebben vallásos. Mégis anya hite tette számomra elviselhetővé és néha vidámmá az egész életemet ott az erdőben. *vallja be magát is meglepve, mert ezt a vallomás egyben nem csak Intathnak, hanem saját magának is szól.* Volt valami méltósága, szépsége és hangulata a szertartásoknak. Néha már-már magam is éreztem az istenségeknek és a szellemeknek a jelenlétét. Álmodtam is velük. Mindegy, hagyjuk ez olyan... bármennyit is beszélek erről, mégiscsak neked van igazad. Bár mindenki úgy gondolkodna erről, mint te, mennyivel egyszerűbb lenne minden! Menjünk inkább tényleg, nézzük meg a lovadat, vagy a lovaidat! *kuncog, egyrészt, hogy megszabaduljon a múlt árnyaitól újra, másrészt bár talán ezúttal nem túl kedves és empatikus vágy a részéről, de tényleg nagyon szeretné Intath arcát látni a korábbi beszélgetésük után, ha immár nem csak egy kancája, hanem egy formás csikója is lenne.*
- Nem is tűnt fel eddig, hogy itt is van ajtó kifelé, de mutasd az utat akkor! Van még, amit szeretnék, de azt nem itt. Elgondolkodtam azon amit mondtál, és van valami, amihez nagyon meghoztad a kedvem. *hagyja szándékosan lebegtetve maguk között a dolgot. Nem hiszi, hogy Intath kitalálja mire gondol, de ha mégis, akkor maga sem tudja majd minden bizonnyal, hogy megijedjen tőle, vagy még jobban csodálja, vagy egyszerre a tegye meg mind a a kettőt.
Ugyan kissé kislányosnak érzi ezt az egész ki nem mondott vágyat, amit aztán a másik vagy kitalál, vagy nem, ettől függetlenül nagyon kíváncsi rá, hogy ezúttal is kitalálja-e gondolatait az elf.
Aztán még egyszer utoljára átgondolva rájön, hogy ez tényleg hülyeség. Még édesanyja sem feltétlenül tudná kitalálni, hogy most éppen mire gondol.*
- Annyit segítek, hogy a piócák kellhetnek hozzá. *mondja, bár ezzel meg lehet túl sok segítséget adott. De hát ez legyen a legnagyobb baj.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.21 23:27:48
437. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-19 13:54:53
Üzenet elküldve: 2021-08-19 13:54:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 732
OOC üzenetek: 494
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 732
OOC üzenetek: 494
Játékstílus: Megfontolt
// Vissza a városba //
// Egy kis kitérő //
* Egyre csak közeledik az épület, amíg végül elérik teljes pompájában.*
- Nem sok minden változott itt azóta, hogy elmentem.* Ezt leginkább magának mondja mintsem az apónak.*
- Akkor jövök egy pillanat múlva.* Azzal az ajtóhoz lép és bekopog rajta. Mivel válasz nem nagyon érkezik, ezért belép az épületbe.*
- Hahó!* Nem sok válasz érkezik, de nem baj.*
~ Biztos nincsenek itt vagy valahol el vannak mélyen. Na mindegy. ~* Elvileg Laurentitita már tudja, hogy jön és viszi a cuccát. Azt is megírta, hogy hol találja azt. Célirányosan halad hát oda és veszi szemügyre növényeit.*
- Szépek vagytok! Látom jól viselték gondotokat. Na ideje menni viszont most már.* Azzal szépen sorban kicipeli őket a szekérre. Nem sok dologról van szó, így aztán hamar végez vele. Ezt követően papírt és tintát ragad, hogy egy levelet írjon Launak.
Szia Lau!
Jöttem, ahogy megbeszéltük, de sajnos nem találkoztam senkivel. Szerencsére azzal a szörnyű alakkal sem. Elvittem azokat a dolgokat amiket itt hagytam megőrzésre. Köszönöm, hogy vigyáztál és gondoskodtál róluk. Ahogy beszéltük, akkor én elmegyek a rezidenciára, hogy még véletlenül se legyek itt útban. Főleg amiatt az alak miatt jobb ez így. Hálás vagyok, amiért ezt megengedted nekem. Remélem mihamarabb találkozunk. Ott valószínűleg megtalálsz majd.
Üdvözlettel
Nimeril
Ezt a levelet a nő szobájának ajtó résén becsúsztatja. Legalábbis abba a szobába, amelyikről tudja, hogy az övé volt. Ezután távozik az épületből, hogy indulhassanak tovább.*
// Egy kis kitérő //
* Egyre csak közeledik az épület, amíg végül elérik teljes pompájában.*
- Nem sok minden változott itt azóta, hogy elmentem.* Ezt leginkább magának mondja mintsem az apónak.*
- Akkor jövök egy pillanat múlva.* Azzal az ajtóhoz lép és bekopog rajta. Mivel válasz nem nagyon érkezik, ezért belép az épületbe.*
- Hahó!* Nem sok válasz érkezik, de nem baj.*
~ Biztos nincsenek itt vagy valahol el vannak mélyen. Na mindegy. ~* Elvileg Laurentitita már tudja, hogy jön és viszi a cuccát. Azt is megírta, hogy hol találja azt. Célirányosan halad hát oda és veszi szemügyre növényeit.*
- Szépek vagytok! Látom jól viselték gondotokat. Na ideje menni viszont most már.* Azzal szépen sorban kicipeli őket a szekérre. Nem sok dologról van szó, így aztán hamar végez vele. Ezt követően papírt és tintát ragad, hogy egy levelet írjon Launak.
Szia Lau!
Jöttem, ahogy megbeszéltük, de sajnos nem találkoztam senkivel. Szerencsére azzal a szörnyű alakkal sem. Elvittem azokat a dolgokat amiket itt hagytam megőrzésre. Köszönöm, hogy vigyáztál és gondoskodtál róluk. Ahogy beszéltük, akkor én elmegyek a rezidenciára, hogy még véletlenül se legyek itt útban. Főleg amiatt az alak miatt jobb ez így. Hálás vagyok, amiért ezt megengedted nekem. Remélem mihamarabb találkozunk. Ott valószínűleg megtalálsz majd.
Üdvözlettel
Nimeril
Ezt a levelet a nő szobájának ajtó résén becsúsztatja. Legalábbis abba a szobába, amelyikről tudja, hogy az övé volt. Ezután távozik az épületből, hogy indulhassanak tovább.*
436. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-18 16:48:24
Üzenet elküldve: 2021-08-18 16:48:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Intath birodalmában//
*Az elfnek nem kell most se csalódnia a lányban. Az megérti a nem annyira finom célzását és hagyja, hogy elkerüljék a témát.*
-Emlékszem rájuk. Mármint amelyikek nem éltek.
*Utal a plüssnyulakra. Részben azok is hozzájárultak, hogy első találkozásukkor úgy megragadt a férfi fejében a másik. Bármikor fel tudná pontosan idézni a fejében a képet ahogy azzal az elveszett, ábrázatával ölelte magához a borosüvegeket meg a nyulait. Elképesztő cuki volt. A gyógymód kérdésén jót kuncog az elf.*
-Még szerencse. Csak az kéne!
*Ő se élvezetből szokott időnként megtámasztani egy-egy házfalat. Csak a hobbijával járó hozadék. A hobbi alatt most az ivásra kell gondolni, nem az alkímiára vagy a nőkre. A szamárhús kérdésére vállat ránt.*
-Ha szamárnak nem jó, vacsorának jobb lehet.
*Számára nem többek az állatok eszközöknél. Ha az egyik nem funkcionál rendesen el kell adni, elcserélni vagy ebben az esetben megenni. A félvér is észreveszi az elf hozzáállását a jószágokhoz amit szóvá is tesz. Vannak olyan viszonyban, meg amúgy se olyan hangsúllyal mondta a másik, hogy sértődés legyen ebből.*
-Viel aranyos. Árnyék szőrös, büdös, nyálas és a tökét nyalja. Én a nyulakat is jobb szeretem sütve. Nem vagyok oda az állatokért. Persze attól még van nekem is. Ha gondolod megsimogathatod őket.
*Vigyorog pimaszul a lányra és mutat a szekrénypolcon lévő nagy befőttesüvegre amiben a piócái ott úszkálnak teljes közönnyel a külvilág felé. Lehet őt ugratni, de kölcsön kenyér visszajár. És nem kell a férfinek se a szomszédba menni hülyeségért. A következő megjegyzésre is tud mit mondani.*
-Csak a fiatal lányok aranyosabbak. Ugye, hogy azok?
*Cirógatja meg játékosan a félvért annak álla alatt mint ahogy a macskákat szokás. Amúgy nem hazudott. Tényleg hamarabb simogat és cirógat, meg ölelget lányokat, mint állatokat. Az utóbbiak büdösek, nyálasak és koszosak. A tehenes megjegyzésből tudja meg az elf, hogy vannak ezek szerint teheneik. Egyáltalán nem tartja számon a jószágokat itt a birtokon. A saját lováról tud arról se sokat csak, hogy dagadt.*
-Nem is járok az istállóba. Ha dalolok akkor magamban miközben dolgozok. Srácok jó a hangom?*Szól a piócákhoz akiket teljesen hidegen hagy miről beszél hozzájuk az elf.*Látod nekik is ennyire éri meg, hogy beszélnem. Ők is csak a vérem szívják.
*Tetteti a nagy világfájdalmat. Amúgy semmi baja nincs a saját kiskedvenceivel. Meg kell őket etetni, vigyázni, hogy ne kerüljön frissen evett, a még nem evettek közé vagy hogy ne éhezzenek, különben felfalják egymást és legyen vizük a tóból. Egyéb törődést nem igényelnek, elvannak magukban, nem koszolnak és nem is büdösek. Bár ha orvosi hasznuk nem volna ők se kellenének az elfnek. A lovával kapcsolatban igyekszik nyugtatni a lány, de a doki nem tudja elengedni a gondolatot, hogy őt átverte az a kereskedő.*
-Jó lenne ha megnéznéd. Én nem értek az állatokhoz, de elhiszem neked, hogy az jó kecske. És nem olyan, aki rúg vagy harap. Szóval nem pörköltnek való.
*A szépséget nem tudja látni egy állatban szóval, azt mutathatják neki. Sose szerette őket. Még a víziállatok se ragadták meg a lelkét pedig előfordult, hogy delfinek úszták körbe a hajót és játszottak egymással. De azok is csak nagy orrú fura halak voltak a doki szemében. Nála a semleges viszony már jónak számít ha állatokról van szó. Az emberi kapcsolatokkal már másképp áll. Azok lehetnek szórakoztatóak vagy viccesek önmagukban vagy általa megkavarva. A lány hirtelen csapongásával sikeresen összezavarja a férfit, de mikor végül megérti mire utalt vissza akkor értőn bólint. A félvér azzal a megjegyzésével pedig, hogy ő se lenne ha anyja ne szeretné az embereket, sikeresen meglepi az elfet, aki nagyon jót nevet a megállapításon.*
-Érted pedig igazán kár lenne Luninari kedves.
*Tényleg meg lett lepve ezzel a kis váratlan huncutsággal. Ez betalált a férfinél. A tündéres megjegyzésen megint csak fennakad.*
-A tündérek? Hát...Mágikus faj, tudnak repülni, de amúgy ők se különlegesebbek mint az elfek. Engem ezért szokott zavarni a mítosz*Közben már megfordul.*mert tapasztaltam már, hogy nem tudtam rendesen beszélni egy fiatal falusival, mert az valami mitikus félistennek nézett engem csak, mert elfnek születtem. Viel se egy nem is tudom, virágból született, megközelíthetetlen jelenés hanem egy játékos kislány akivel hatalmasakat lehet mókázni és imádta mikor a nyakamba kaptam. Ilyennek kell szerintem lennie. A faj nem fontos csak a neveltetés és a személy aki vagy.
*Talán a végére kicsit túl csöpögős lett a megfogalmazás, de az elf tényleg így gondolja. És a gonosznak titulált fajokról is így gondolkozik. Ha egy mélységi nem egy zsarnoki társadalomban nőne fel ahol mindenki, azt mondja neki, hogy ő az isten míg a világ többi részén a levegőt is sajnálják tőle és túl kell élnie egy ellenséges környezetben valószínűleg kevésbé lennének hülyék ők is. A dokit se a faja határozza meg, hogy ki hanem az ahogy magát viseli. A mágia nem fogja meg a férfi szépérzékét. Idegenkedik az ilyen hókuszpókuszoktól. Letörni viszont nem szeretné a lányt aki mikor elmondja, hogy mire jó az akkor bólint a férfi.*
-Ha hasznos az a fő. Ha meg tud védeni téged, attól már egy szép varázslat. Persze nem annyira mint aki használja.
*Próbálja egy kis arccsipkedéssel elűzni a másik csalódottságát majd mintha természetes lenne át is karolja a törékeny félvért és magához húzza.*
-Akkor megnézzük azokat a jószágokat vagy szeretnél még valamit? A vizsgálatokból én már kifogytam mára. Erről mentél már ki a kertbe?
*Mert bizony neki saját ajtaja van. Bár talán egy kicsit kerülnek ha innen mennek ki, de a változatosság miatt lehet megéri a lánynak. A dokinak meg mindegy.*
*Az elfnek nem kell most se csalódnia a lányban. Az megérti a nem annyira finom célzását és hagyja, hogy elkerüljék a témát.*
-Emlékszem rájuk. Mármint amelyikek nem éltek.
*Utal a plüssnyulakra. Részben azok is hozzájárultak, hogy első találkozásukkor úgy megragadt a férfi fejében a másik. Bármikor fel tudná pontosan idézni a fejében a képet ahogy azzal az elveszett, ábrázatával ölelte magához a borosüvegeket meg a nyulait. Elképesztő cuki volt. A gyógymód kérdésén jót kuncog az elf.*
-Még szerencse. Csak az kéne!
*Ő se élvezetből szokott időnként megtámasztani egy-egy házfalat. Csak a hobbijával járó hozadék. A hobbi alatt most az ivásra kell gondolni, nem az alkímiára vagy a nőkre. A szamárhús kérdésére vállat ránt.*
-Ha szamárnak nem jó, vacsorának jobb lehet.
*Számára nem többek az állatok eszközöknél. Ha az egyik nem funkcionál rendesen el kell adni, elcserélni vagy ebben az esetben megenni. A félvér is észreveszi az elf hozzáállását a jószágokhoz amit szóvá is tesz. Vannak olyan viszonyban, meg amúgy se olyan hangsúllyal mondta a másik, hogy sértődés legyen ebből.*
-Viel aranyos. Árnyék szőrös, büdös, nyálas és a tökét nyalja. Én a nyulakat is jobb szeretem sütve. Nem vagyok oda az állatokért. Persze attól még van nekem is. Ha gondolod megsimogathatod őket.
*Vigyorog pimaszul a lányra és mutat a szekrénypolcon lévő nagy befőttesüvegre amiben a piócái ott úszkálnak teljes közönnyel a külvilág felé. Lehet őt ugratni, de kölcsön kenyér visszajár. És nem kell a férfinek se a szomszédba menni hülyeségért. A következő megjegyzésre is tud mit mondani.*
-Csak a fiatal lányok aranyosabbak. Ugye, hogy azok?
*Cirógatja meg játékosan a félvért annak álla alatt mint ahogy a macskákat szokás. Amúgy nem hazudott. Tényleg hamarabb simogat és cirógat, meg ölelget lányokat, mint állatokat. Az utóbbiak büdösek, nyálasak és koszosak. A tehenes megjegyzésből tudja meg az elf, hogy vannak ezek szerint teheneik. Egyáltalán nem tartja számon a jószágokat itt a birtokon. A saját lováról tud arról se sokat csak, hogy dagadt.*
-Nem is járok az istállóba. Ha dalolok akkor magamban miközben dolgozok. Srácok jó a hangom?*Szól a piócákhoz akiket teljesen hidegen hagy miről beszél hozzájuk az elf.*Látod nekik is ennyire éri meg, hogy beszélnem. Ők is csak a vérem szívják.
*Tetteti a nagy világfájdalmat. Amúgy semmi baja nincs a saját kiskedvenceivel. Meg kell őket etetni, vigyázni, hogy ne kerüljön frissen evett, a még nem evettek közé vagy hogy ne éhezzenek, különben felfalják egymást és legyen vizük a tóból. Egyéb törődést nem igényelnek, elvannak magukban, nem koszolnak és nem is büdösek. Bár ha orvosi hasznuk nem volna ők se kellenének az elfnek. A lovával kapcsolatban igyekszik nyugtatni a lány, de a doki nem tudja elengedni a gondolatot, hogy őt átverte az a kereskedő.*
-Jó lenne ha megnéznéd. Én nem értek az állatokhoz, de elhiszem neked, hogy az jó kecske. És nem olyan, aki rúg vagy harap. Szóval nem pörköltnek való.
*A szépséget nem tudja látni egy állatban szóval, azt mutathatják neki. Sose szerette őket. Még a víziállatok se ragadták meg a lelkét pedig előfordult, hogy delfinek úszták körbe a hajót és játszottak egymással. De azok is csak nagy orrú fura halak voltak a doki szemében. Nála a semleges viszony már jónak számít ha állatokról van szó. Az emberi kapcsolatokkal már másképp áll. Azok lehetnek szórakoztatóak vagy viccesek önmagukban vagy általa megkavarva. A lány hirtelen csapongásával sikeresen összezavarja a férfit, de mikor végül megérti mire utalt vissza akkor értőn bólint. A félvér azzal a megjegyzésével pedig, hogy ő se lenne ha anyja ne szeretné az embereket, sikeresen meglepi az elfet, aki nagyon jót nevet a megállapításon.*
-Érted pedig igazán kár lenne Luninari kedves.
*Tényleg meg lett lepve ezzel a kis váratlan huncutsággal. Ez betalált a férfinél. A tündéres megjegyzésen megint csak fennakad.*
-A tündérek? Hát...Mágikus faj, tudnak repülni, de amúgy ők se különlegesebbek mint az elfek. Engem ezért szokott zavarni a mítosz*Közben már megfordul.*mert tapasztaltam már, hogy nem tudtam rendesen beszélni egy fiatal falusival, mert az valami mitikus félistennek nézett engem csak, mert elfnek születtem. Viel se egy nem is tudom, virágból született, megközelíthetetlen jelenés hanem egy játékos kislány akivel hatalmasakat lehet mókázni és imádta mikor a nyakamba kaptam. Ilyennek kell szerintem lennie. A faj nem fontos csak a neveltetés és a személy aki vagy.
*Talán a végére kicsit túl csöpögős lett a megfogalmazás, de az elf tényleg így gondolja. És a gonosznak titulált fajokról is így gondolkozik. Ha egy mélységi nem egy zsarnoki társadalomban nőne fel ahol mindenki, azt mondja neki, hogy ő az isten míg a világ többi részén a levegőt is sajnálják tőle és túl kell élnie egy ellenséges környezetben valószínűleg kevésbé lennének hülyék ők is. A dokit se a faja határozza meg, hogy ki hanem az ahogy magát viseli. A mágia nem fogja meg a férfi szépérzékét. Idegenkedik az ilyen hókuszpókuszoktól. Letörni viszont nem szeretné a lányt aki mikor elmondja, hogy mire jó az akkor bólint a férfi.*
-Ha hasznos az a fő. Ha meg tud védeni téged, attól már egy szép varázslat. Persze nem annyira mint aki használja.
*Próbálja egy kis arccsipkedéssel elűzni a másik csalódottságát majd mintha természetes lenne át is karolja a törékeny félvért és magához húzza.*
-Akkor megnézzük azokat a jószágokat vagy szeretnél még valamit? A vizsgálatokból én már kifogytam mára. Erről mentél már ki a kertbe?
*Mert bizony neki saját ajtaja van. Bár talán egy kicsit kerülnek ha innen mennek ki, de a változatosság miatt lehet megéri a lánynak. A dokinak meg mindegy.*
435. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-18 14:45:53
Üzenet elküldve: 2021-08-18 14:45:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Intath birodalmában//
*Sok mindenről beszélgettek eddig, és úgy tűnik, hogy ennek köszönhetően most kicsit ismét jobban ismerik egymást. De azért persze van egy határ, amit úgy látszik, hogy nem lépnek át, szándékosan nem érintve igazán érzékeny témákat.
Érzi, hogy Intath nem szívesen beszél a gyerekkoráról, pedig ő még úgy igazán bele sem kérdezett, hogy milyen volt, mindenesetre ennek hatására a rá jellemző empátiával azonnal el is dönti, hogy éppen ezért nem fogja ezt éppen most erőltetni.
Meg aztán, ha valaki, akkor éppen ő megérti ezt. Maga sem szívesen mesélne a sajátjáról, mert leginkább arról szólna a története, hogy mindig is mennyire magányos volt, holott vágyott egy igazi barátra, aki nem édesanyja, mégis hosszan eljátszhat és beszélgethet vele.
A tekinteteket is gyűlölte, ahogyan sokan akkor néztek rá, amikor azt hitték, hogy éppen nem látja őket, néhányan meg még akkor is, és pont azért mert pontosan tudták, hogy éppen rájuk figyel.
Viszont, amiről gond nélkül beszélhet, arról természetesen nagyon is szívesen beszél, főleg, hogy a vizsgálat közben legalább megismerhette egy újabb, számára eddig ismeretlen rétegét Intathnak, amin láthatóan őszintén el is csodálkozik. Hogy lehet egy ennyire kedves elf, aki ráadásul orvos is, ilyen érzéketlen, szinte ellenséges, ha állatokról van szó? Hiszen ők is mégiscsak érző lények! Jó persze... nem akar az álszentség bűnébe esni, magában elismeri, hogy ott vannak az eleve levágásra nevelt állatok, szülőfalvában a fiúk és férfiak egyik kedvenc időtöltése volt a vadászat, ő pedig kifejezetten szereti a húst, ettől még nem igazán érti, hogyan lehet nem szeretettel viszonyulni olyan élőlényekhez, akik hasznosak, képesek viszontszeretni, és nem is azért vannak tartva, hogy szalonna, kolbász, leves, vagy sült hús legyen belőlük. Ezeken tűnődik miközben visszaöltözik.*
- Persze, nekem nyuszik *hagyja is ennyiben a gyerekkor és a házi kedvencek témáját, bár legalább utóbbiról nagyon szívesen mesélne.*
- Talán különben jobb is, ha nem tudom, hogyan gyógyítottad meg. Gondolom nem lep meg, ha azt mondom, hogy nem kifejezetten szeretek hányni. *visszakozik ettől a témától is, de ezúttal legalább nevetve.*
- Biztos finom a szamárhús, de azért a sajátomat nem enném meg. *rázza meg viszont utána a fejét, továbbra is kötve az ebet a karóhoz.*
- Fura, hogy te aki annyira kedves vagy, így állsz az állatokhoz. Pedig én mondom neked, hogy egy állathoz kedvesnek kell lenni! Biztos vagyok benne, hogy Hópehely is több tejet ad, ha sokat szeretgeted és játszol vele. Ha nem is érzel magadban kedvet hozzá, akkor is az állatok meghálálják a szeretetet, szóval már csak hasznossági szempont alapján is megéri jól bánni velük. De különben is, nézd csak meg Vielt és Árnyékot! Hát nem aranyosak együtt? Amúgy is jót tesz egy állat. Ha ideges vagy, vagy szomorú, csak kezdj el simogatni egy nyuszit, vagy egy macskát. Biztosan meg fogsz nyugodni és sokkal jobban fogod érezni magadat utána. Még a végén egyszer kapsz tőlem ajándékba egy nyulat!
*Utóbbit csak félig szánja viccnek.*
- Aki jól tud bánni a fiatal lányokkal, biztosan kevésbé bonyolult lényekkel is képes lenne elboldogulni. *élcelődik kicsit.*
- Azt hallottam, hogy a tehenek azt is szeretik, ha énekelnek, vagy harmonikáznak nekik. Na azt szívesen megnézném, amikor az istállóban dalra fakadsz. *neveti el magát, és ebből talán Intath is kitalálhatja, hogy most már csak ugratja őt. Igaz nem nevet túl hosszan, de ez legalább tényleg vidám, ahogyan lelki szemeivel elképzeli maga előtt az általa leírt jelenetet.*
- Különben nem kell azért ennyire túldramatizálni a dolgot! *mondja pont ő, aki tudja is magáról, hogy néha pont ugyanerre hajlamos, körülbelül hasonló jelentőségű problémák esetén, mint mondjuk Intath lova.* Ha kicsit többet is eszik egy anyaállat, azért biztosan nem kétszer annyit, mint egyébként. Különben is, van bőven takarmányunk szerintem, nem hiszem, hogy aggódnod kellene azért, hogy kieszik a vagyonodból. Meg aztán még az is lehet, hogy tényleg csak kövér, nem szült, vagy nem is fog. Ha itt végzünk kimegyek és megnézem, mert most már nagyon kíváncsi vagyok. Persze majd jó óvatosan. Akár velem is jöhetsz, bemutatlak Hópehelynek szívesen... vagy legalábbis megmutatom neked. Nagyon szép kecske szerintem és szelíd is. Szerintem jó érzékkel választottam ki annak idején a piacon.
*Erről aztán, hogy az istállóba készül, megint eszébe jutnak az emberek, akikről korábban beszéltek, (hiszen főleg nekik vannak lovaik, ők odahaza nem tartanak) így bár Intath biztos azt fogja gondolni, hogy csapong, kicsit visszatereli a témát rájuk.*
- Értem különben, hogy mire célzol, meg, hogy túlzol kicsit. *mosolyodik el.* De ennyire azért nem vészesek az emberek, sőt! Akikkel kislányként találkoztam kifejezetten kedvesek voltak, kedveltem is őket. Még szerencse, hogy anya is, ha nem így lett volna, akkor meg sem születek. *jegyzi meg, és valamiért ezt is nagyon viccesnek érzi. * Meg azt hiszem, amik nekik az erdei elfek, azok nekünk, vagyis úgy értem, hogy az erdei elfeknek a tündérek. Rossz lenne, ha mindenkiről lefoszlana minden mítosz... *ejti ki tűnődő hangsúllyal, mire észbe kap, hogy Intath bizony már elég régóta áll neki háttal.* Felöltöztem közben különben.
*Igaz a holdfényből varázsolt burkot magán hagyja, bár nem tudta nem észrevenni, hogy egyáltalán nem sikerült elérnie a vele kívánt hatást.*
- Ezt pedig hát persze, hogy a hold csinálja!*mutat magára.* Illetve nem a hold, hanem én a hold segítségével. Attól, mert nem látjuk a holdat, attól az még itt van velünk mindig. Szép is lenne, ha csak szép holdas éjszakákon tudnék varázsolni. Nem tetszik? *kérdi enyhe csalódottsággal a hangjában.* Azt hittem tetszeni fog. Szerintem a legtöbb hold varázslat nagyon szép, nem csak hasznos. Ez pedig nagyon ártalmatlan kis varázslat. Arra való, hogy megvédjen a tűztől, vagy a forróságtól, vagy persze a kettőtől egyszerre. Ha megfognád a kezemet, vagy akár csak a ruhám ujját rád is rád tudnám idézni, és akkor téged is védene.
*Kissé bizonytalanul hallgat el, és várakozóan néz. Nem csak arra kíváncsi, hogy sikerült-e legalább kicsit elbizonytalanítania az elfet az állatokat illetően, hanem arra is, hogy elfogadja-e az ajánlatát, vagy pedig mehet nélküle az istállóba egyedül megnézni a lovakat. Jobban örülne, ha Intath is vele tartana. Nagyon szeretné megnézni az arcát, ha tényleg kiderülne, hogy két lovat vett egy áráért.*
*Sok mindenről beszélgettek eddig, és úgy tűnik, hogy ennek köszönhetően most kicsit ismét jobban ismerik egymást. De azért persze van egy határ, amit úgy látszik, hogy nem lépnek át, szándékosan nem érintve igazán érzékeny témákat.
Érzi, hogy Intath nem szívesen beszél a gyerekkoráról, pedig ő még úgy igazán bele sem kérdezett, hogy milyen volt, mindenesetre ennek hatására a rá jellemző empátiával azonnal el is dönti, hogy éppen ezért nem fogja ezt éppen most erőltetni.
Meg aztán, ha valaki, akkor éppen ő megérti ezt. Maga sem szívesen mesélne a sajátjáról, mert leginkább arról szólna a története, hogy mindig is mennyire magányos volt, holott vágyott egy igazi barátra, aki nem édesanyja, mégis hosszan eljátszhat és beszélgethet vele.
A tekinteteket is gyűlölte, ahogyan sokan akkor néztek rá, amikor azt hitték, hogy éppen nem látja őket, néhányan meg még akkor is, és pont azért mert pontosan tudták, hogy éppen rájuk figyel.
Viszont, amiről gond nélkül beszélhet, arról természetesen nagyon is szívesen beszél, főleg, hogy a vizsgálat közben legalább megismerhette egy újabb, számára eddig ismeretlen rétegét Intathnak, amin láthatóan őszintén el is csodálkozik. Hogy lehet egy ennyire kedves elf, aki ráadásul orvos is, ilyen érzéketlen, szinte ellenséges, ha állatokról van szó? Hiszen ők is mégiscsak érző lények! Jó persze... nem akar az álszentség bűnébe esni, magában elismeri, hogy ott vannak az eleve levágásra nevelt állatok, szülőfalvában a fiúk és férfiak egyik kedvenc időtöltése volt a vadászat, ő pedig kifejezetten szereti a húst, ettől még nem igazán érti, hogyan lehet nem szeretettel viszonyulni olyan élőlényekhez, akik hasznosak, képesek viszontszeretni, és nem is azért vannak tartva, hogy szalonna, kolbász, leves, vagy sült hús legyen belőlük. Ezeken tűnődik miközben visszaöltözik.*
- Persze, nekem nyuszik *hagyja is ennyiben a gyerekkor és a házi kedvencek témáját, bár legalább utóbbiról nagyon szívesen mesélne.*
- Talán különben jobb is, ha nem tudom, hogyan gyógyítottad meg. Gondolom nem lep meg, ha azt mondom, hogy nem kifejezetten szeretek hányni. *visszakozik ettől a témától is, de ezúttal legalább nevetve.*
- Biztos finom a szamárhús, de azért a sajátomat nem enném meg. *rázza meg viszont utána a fejét, továbbra is kötve az ebet a karóhoz.*
- Fura, hogy te aki annyira kedves vagy, így állsz az állatokhoz. Pedig én mondom neked, hogy egy állathoz kedvesnek kell lenni! Biztos vagyok benne, hogy Hópehely is több tejet ad, ha sokat szeretgeted és játszol vele. Ha nem is érzel magadban kedvet hozzá, akkor is az állatok meghálálják a szeretetet, szóval már csak hasznossági szempont alapján is megéri jól bánni velük. De különben is, nézd csak meg Vielt és Árnyékot! Hát nem aranyosak együtt? Amúgy is jót tesz egy állat. Ha ideges vagy, vagy szomorú, csak kezdj el simogatni egy nyuszit, vagy egy macskát. Biztosan meg fogsz nyugodni és sokkal jobban fogod érezni magadat utána. Még a végén egyszer kapsz tőlem ajándékba egy nyulat!
*Utóbbit csak félig szánja viccnek.*
- Aki jól tud bánni a fiatal lányokkal, biztosan kevésbé bonyolult lényekkel is képes lenne elboldogulni. *élcelődik kicsit.*
- Azt hallottam, hogy a tehenek azt is szeretik, ha énekelnek, vagy harmonikáznak nekik. Na azt szívesen megnézném, amikor az istállóban dalra fakadsz. *neveti el magát, és ebből talán Intath is kitalálhatja, hogy most már csak ugratja őt. Igaz nem nevet túl hosszan, de ez legalább tényleg vidám, ahogyan lelki szemeivel elképzeli maga előtt az általa leírt jelenetet.*
- Különben nem kell azért ennyire túldramatizálni a dolgot! *mondja pont ő, aki tudja is magáról, hogy néha pont ugyanerre hajlamos, körülbelül hasonló jelentőségű problémák esetén, mint mondjuk Intath lova.* Ha kicsit többet is eszik egy anyaállat, azért biztosan nem kétszer annyit, mint egyébként. Különben is, van bőven takarmányunk szerintem, nem hiszem, hogy aggódnod kellene azért, hogy kieszik a vagyonodból. Meg aztán még az is lehet, hogy tényleg csak kövér, nem szült, vagy nem is fog. Ha itt végzünk kimegyek és megnézem, mert most már nagyon kíváncsi vagyok. Persze majd jó óvatosan. Akár velem is jöhetsz, bemutatlak Hópehelynek szívesen... vagy legalábbis megmutatom neked. Nagyon szép kecske szerintem és szelíd is. Szerintem jó érzékkel választottam ki annak idején a piacon.
*Erről aztán, hogy az istállóba készül, megint eszébe jutnak az emberek, akikről korábban beszéltek, (hiszen főleg nekik vannak lovaik, ők odahaza nem tartanak) így bár Intath biztos azt fogja gondolni, hogy csapong, kicsit visszatereli a témát rájuk.*
- Értem különben, hogy mire célzol, meg, hogy túlzol kicsit. *mosolyodik el.* De ennyire azért nem vészesek az emberek, sőt! Akikkel kislányként találkoztam kifejezetten kedvesek voltak, kedveltem is őket. Még szerencse, hogy anya is, ha nem így lett volna, akkor meg sem születek. *jegyzi meg, és valamiért ezt is nagyon viccesnek érzi. * Meg azt hiszem, amik nekik az erdei elfek, azok nekünk, vagyis úgy értem, hogy az erdei elfeknek a tündérek. Rossz lenne, ha mindenkiről lefoszlana minden mítosz... *ejti ki tűnődő hangsúllyal, mire észbe kap, hogy Intath bizony már elég régóta áll neki háttal.* Felöltöztem közben különben.
*Igaz a holdfényből varázsolt burkot magán hagyja, bár nem tudta nem észrevenni, hogy egyáltalán nem sikerült elérnie a vele kívánt hatást.*
- Ezt pedig hát persze, hogy a hold csinálja!*mutat magára.* Illetve nem a hold, hanem én a hold segítségével. Attól, mert nem látjuk a holdat, attól az még itt van velünk mindig. Szép is lenne, ha csak szép holdas éjszakákon tudnék varázsolni. Nem tetszik? *kérdi enyhe csalódottsággal a hangjában.* Azt hittem tetszeni fog. Szerintem a legtöbb hold varázslat nagyon szép, nem csak hasznos. Ez pedig nagyon ártalmatlan kis varázslat. Arra való, hogy megvédjen a tűztől, vagy a forróságtól, vagy persze a kettőtől egyszerre. Ha megfognád a kezemet, vagy akár csak a ruhám ujját rád is rád tudnám idézni, és akkor téged is védene.
*Kissé bizonytalanul hallgat el, és várakozóan néz. Nem csak arra kíváncsi, hogy sikerült-e legalább kicsit elbizonytalanítania az elfet az állatokat illetően, hanem arra is, hogy elfogadja-e az ajánlatát, vagy pedig mehet nélküle az istállóba egyedül megnézni a lovakat. Jobban örülne, ha Intath is vele tartana. Nagyon szeretné megnézni az arcát, ha tényleg kiderülne, hogy két lovat vett egy áráért.*
434. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-17 01:04:10
Üzenet elküldve: 2021-08-17 01:04:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Intath birodalmában//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A másik azon szokását már volt szerencséje alaposan megfigyelni az elfnek, hogy a félvér szereti túlgondolni a dolgokat. Annak a fajtának tűnik aki a már meghozott döntéseit utána vagy háromszor még megbánja. De legalább nem visszakozik. Annál nincs rosszabb. Főleg ha valahova elvisz egy nőt az meg minden ételt úgy néz meg mintha soha életében nem hallott volna róla és fél órát ott vacillál. Ruhák vagy a hajuk kapcsán ez rosszabb tud lenni. Vannak rossz tapasztalatai is minden leány szőke rémének. A viszont félvért nem találja idegesítőnek. Hogy azért mert ehhez jószívűség is jár, a naivitása miatt, a bájos pofi a titka vagy ezek összessége jó kérdés. Lehet a saját tűrhető, néha jó hangulata is közre játszik. Mindenesetre a szükséges nyugtató szavakat elmondja a doki majd ő lesz akit nyugtatni kell a lova miatt. Másképp gondolkodnak az állatokról a félvérrel, ami most ki is fog derülni.*
-Két órát? Hát meg a... Örüljön, hogy etetem. És ne már, hogy neki kelljen elunnia. Nem azért tartom mint állatot, hogy hisztizzen nekem. Nem tudom árulnak-e szamárhúst, de örüljön, hogy nem vágóhídra megy és van fedél a feje fölött.
~Két órát minden nap. Persze! Egy szamarat. Én megérdemelném, hogy minden reggel két órát kényeztessenek. De én se kapom meg. Nehogy már egy állat meg majd igen.~
*A felvilágosítás hallatán azért maradnak benne kétségek hisz orvosként valahogy gyanúsnak találja továbbra is a dolgot tudományos szempontok alapján.*
-De az anyát nem kell akkor többet etetni? Csak kicseszés ez nem?
*Mármint neki továbbra is annak tűnik. Nem tudja mit esznek a lovak, de ha összekuporgatott pénzecskéjéből vesz egy bála szalmát aztán kiderül, hogy kéne még egy, de azt már nem tudja megfizetni az kicseszés. Na, várjon csak az a kereskedő. Megkapja majd a magáét. Ő is meg a lámás. A piacolós történet hallatán felkuncog a doki.*
-Nem biztos az! Lehet, hogy valóban értékes kincsekként kezelték őket. Nem hallottál még az erdei elfek csodálatosan, misztikusan, varázslatos bigyóiról? Ha egy erdei elf ránéz a tehenedre annak egyből megindul a teje. Ha pedig egy erdei elf hajtincsét a karod köré kötöd akkor az megvéd a betegségektől. Az erdei elfek virágos mezőkön szaladgálva és kacarászva kikacagják magukból a szükségleteiket, nem bokrok alá kell guggolniuk és gyereket úgy csinálnak, hogy összedörzsölik a fülüket, hisz ilyen misztikus és gyönyörű lényeknek nincs se bibéjük se a másik amit az ilyenféle testrészek körülírására használnak. Mindegyiknek virágillata van(Az elfnek és a rendelőjének mondjuk tényleg lehet egy kis halvány gyógynövény illata,)és a szél kizárólag csak szemből fúj nekik, hogy lebegtethesse a hosszú derékig érő hajukat.(Jó tényleg mindkettejüknek hosszú haja van. De a szél viszont nem csak szembe szokott fújni. Vagy a dokit átbaszták.)Ejnye hát leéltél sok évet már és nekem kell ilyen alapvető dolgokról felvilágosítsalak? Lehet azóta is ha valakinek a faluban bélférgessége van, egy hagymás féreghajtó kúra helyett azokat a mütyüröket simogatják az emberek.
*Csak mókázik, de természetesen a komolytalan szavai közt azért ott a keserű igazság is ami más esetben és pár feles után sértettségben ömlene ki belőle. Most viszont csak mókázik a lánnyal és próbálja egy új szemszögből megvilágítani neki az embereket. Azért elteszi magában, hogy elég rasszista ez a félvér. Egyszer már tett hasonló megjegyzést csak akkor talán a tipikus elfekre? Már nem emlékszik a doki. A váratlan kérdés azért kicsit letöri a jókedvét és a hangján is érződhet, hogy nem szívesen beszél erről.*
-Nekem nem volt. Felénk nem volt szokás, neked milyen kiskedvenced volt? Csak nem nyuszik?
*Tereli is a témát gyorsan. Ismeri magát annyira, hogy azoknak az időknek a felemlegetése nem a jót hozza ki belőle és a lányt tartja elég empatikusnak ahhoz, hogy ezt megértse. Kis célzása a rendszeres ürítéssel kapcsolatban eléri a célját. Mosolyogva bólint a másik kérdésére.*
-Meg, de nem mondom el, hogy mert tényleg kelleni fog az a vödör.
*Kuncog fel. Orvos poén. Nem túl jó, de ő viccesnek találja. A kérdésére ismét kérdést kap válaszul. Határozottan felszabadult ez a lány.*
-Nem betegség csak megelőzés.
*Javítja ki a másikat. Aki ismét megnyugodhatna ha tudná, hogy jó válaszokat mondott. Megúszta a gyümölcsben és halban gazdag étrendet. Amit, hogy valójában miért jó a szemproblémákra, azt nem tudja a doki se. Azt, a magyarázatot, hogy mert a halnak van szeme és a gyümölcsből is egy szem almát, egy szem barackot eszik a páciens nem fogadja el, de tényként tudja, hogy az jó a szemnek. Csak nincs baj a másik szemével. Csak sokat olvasott. A hatásszünetre azért felvonja a szemöldökét a doki. Nem hangzik jól, de abból sincs semmi gond. Csak a lány szereti riogatni a doktor bácsit.*
-Akkor jó. Ha vigyázol, hogy meleg legyen a szobában és ne fázz meg este akkor nincs ezzel semmi baj. Főleg ha így kényelmes.
~Jobb ha odafigyelek arra a vöröskére nehogy meg akarja lesni.~
*A fülhúzgálásra a másik úgy reagál ahogy, azt az elf várta volna vagyis eleinte. Varázslatot nem várt. Nem is szereti azokat. Óvatosan el is húzódik a félvértől.*
-Ezt a hold csinálná?
*Néz ki látványosan az ablakon ahol nem a hold fénye süt be. Aztán nézi még egy darabig, azt az ablakot míg betege újra fel nem öltözik. Utána fordul csak meg. A kérdésre pedig bólint.*
-Semmi gond és nem is olyasmi maradt hátra amire figyelni kéne csak pár hasznos tanács. Tudod a nagy okosok akik a mindenféle humanoidokat vizsgálgatták nem csak az egészségükkel kapcsolatban vettek észre dolgokat. Ha reggel nagyon nehezen ébredsz próbáld ki, hogy megmosod az arcod vagy akár gyorsan le is fürdesz. Az segít felébredni.~Csak rád ne nyisson valaki, aki épp a reggeli dolgára megy oda. Hasznos volna egy kerti budi. Mi lesz velem is ha Laurentitia észreveszi, hogy a rózsáját én is öntözgetem. Mondjuk rám biztos nem haragudna. Imád. Rajtakapna és mondaná a szokásos szövegét. "Oh, micsoda remek orvos. Milyen nagyszerű férfi! Milyen hatalmas..."~Olvasás esetén arra vigyázz, hogy sötétben már ne csináld mert az árt a szemednek. Amúgy meg amit elmondtam. Tessék mozogni és kimenni a friss levegőre. Mindegy mit mondanak a nemesek a fehér bőrről azok akiknél a vérfertőzés is divat azoknak nincs joga véleményt alkotni.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A másik azon szokását már volt szerencséje alaposan megfigyelni az elfnek, hogy a félvér szereti túlgondolni a dolgokat. Annak a fajtának tűnik aki a már meghozott döntéseit utána vagy háromszor még megbánja. De legalább nem visszakozik. Annál nincs rosszabb. Főleg ha valahova elvisz egy nőt az meg minden ételt úgy néz meg mintha soha életében nem hallott volna róla és fél órát ott vacillál. Ruhák vagy a hajuk kapcsán ez rosszabb tud lenni. Vannak rossz tapasztalatai is minden leány szőke rémének. A viszont félvért nem találja idegesítőnek. Hogy azért mert ehhez jószívűség is jár, a naivitása miatt, a bájos pofi a titka vagy ezek összessége jó kérdés. Lehet a saját tűrhető, néha jó hangulata is közre játszik. Mindenesetre a szükséges nyugtató szavakat elmondja a doki majd ő lesz akit nyugtatni kell a lova miatt. Másképp gondolkodnak az állatokról a félvérrel, ami most ki is fog derülni.*
-Két órát? Hát meg a... Örüljön, hogy etetem. És ne már, hogy neki kelljen elunnia. Nem azért tartom mint állatot, hogy hisztizzen nekem. Nem tudom árulnak-e szamárhúst, de örüljön, hogy nem vágóhídra megy és van fedél a feje fölött.
~Két órát minden nap. Persze! Egy szamarat. Én megérdemelném, hogy minden reggel két órát kényeztessenek. De én se kapom meg. Nehogy már egy állat meg majd igen.~
*A felvilágosítás hallatán azért maradnak benne kétségek hisz orvosként valahogy gyanúsnak találja továbbra is a dolgot tudományos szempontok alapján.*
-De az anyát nem kell akkor többet etetni? Csak kicseszés ez nem?
*Mármint neki továbbra is annak tűnik. Nem tudja mit esznek a lovak, de ha összekuporgatott pénzecskéjéből vesz egy bála szalmát aztán kiderül, hogy kéne még egy, de azt már nem tudja megfizetni az kicseszés. Na, várjon csak az a kereskedő. Megkapja majd a magáét. Ő is meg a lámás. A piacolós történet hallatán felkuncog a doki.*
-Nem biztos az! Lehet, hogy valóban értékes kincsekként kezelték őket. Nem hallottál még az erdei elfek csodálatosan, misztikusan, varázslatos bigyóiról? Ha egy erdei elf ránéz a tehenedre annak egyből megindul a teje. Ha pedig egy erdei elf hajtincsét a karod köré kötöd akkor az megvéd a betegségektől. Az erdei elfek virágos mezőkön szaladgálva és kacarászva kikacagják magukból a szükségleteiket, nem bokrok alá kell guggolniuk és gyereket úgy csinálnak, hogy összedörzsölik a fülüket, hisz ilyen misztikus és gyönyörű lényeknek nincs se bibéjük se a másik amit az ilyenféle testrészek körülírására használnak. Mindegyiknek virágillata van(Az elfnek és a rendelőjének mondjuk tényleg lehet egy kis halvány gyógynövény illata,)és a szél kizárólag csak szemből fúj nekik, hogy lebegtethesse a hosszú derékig érő hajukat.(Jó tényleg mindkettejüknek hosszú haja van. De a szél viszont nem csak szembe szokott fújni. Vagy a dokit átbaszták.)Ejnye hát leéltél sok évet már és nekem kell ilyen alapvető dolgokról felvilágosítsalak? Lehet azóta is ha valakinek a faluban bélférgessége van, egy hagymás féreghajtó kúra helyett azokat a mütyüröket simogatják az emberek.
*Csak mókázik, de természetesen a komolytalan szavai közt azért ott a keserű igazság is ami más esetben és pár feles után sértettségben ömlene ki belőle. Most viszont csak mókázik a lánnyal és próbálja egy új szemszögből megvilágítani neki az embereket. Azért elteszi magában, hogy elég rasszista ez a félvér. Egyszer már tett hasonló megjegyzést csak akkor talán a tipikus elfekre? Már nem emlékszik a doki. A váratlan kérdés azért kicsit letöri a jókedvét és a hangján is érződhet, hogy nem szívesen beszél erről.*
-Nekem nem volt. Felénk nem volt szokás, neked milyen kiskedvenced volt? Csak nem nyuszik?
*Tereli is a témát gyorsan. Ismeri magát annyira, hogy azoknak az időknek a felemlegetése nem a jót hozza ki belőle és a lányt tartja elég empatikusnak ahhoz, hogy ezt megértse. Kis célzása a rendszeres ürítéssel kapcsolatban eléri a célját. Mosolyogva bólint a másik kérdésére.*
-Meg, de nem mondom el, hogy mert tényleg kelleni fog az a vödör.
*Kuncog fel. Orvos poén. Nem túl jó, de ő viccesnek találja. A kérdésére ismét kérdést kap válaszul. Határozottan felszabadult ez a lány.*
-Nem betegség csak megelőzés.
*Javítja ki a másikat. Aki ismét megnyugodhatna ha tudná, hogy jó válaszokat mondott. Megúszta a gyümölcsben és halban gazdag étrendet. Amit, hogy valójában miért jó a szemproblémákra, azt nem tudja a doki se. Azt, a magyarázatot, hogy mert a halnak van szeme és a gyümölcsből is egy szem almát, egy szem barackot eszik a páciens nem fogadja el, de tényként tudja, hogy az jó a szemnek. Csak nincs baj a másik szemével. Csak sokat olvasott. A hatásszünetre azért felvonja a szemöldökét a doki. Nem hangzik jól, de abból sincs semmi gond. Csak a lány szereti riogatni a doktor bácsit.*
-Akkor jó. Ha vigyázol, hogy meleg legyen a szobában és ne fázz meg este akkor nincs ezzel semmi baj. Főleg ha így kényelmes.
~Jobb ha odafigyelek arra a vöröskére nehogy meg akarja lesni.~
*A fülhúzgálásra a másik úgy reagál ahogy, azt az elf várta volna vagyis eleinte. Varázslatot nem várt. Nem is szereti azokat. Óvatosan el is húzódik a félvértől.*
-Ezt a hold csinálná?
*Néz ki látványosan az ablakon ahol nem a hold fénye süt be. Aztán nézi még egy darabig, azt az ablakot míg betege újra fel nem öltözik. Utána fordul csak meg. A kérdésre pedig bólint.*
-Semmi gond és nem is olyasmi maradt hátra amire figyelni kéne csak pár hasznos tanács. Tudod a nagy okosok akik a mindenféle humanoidokat vizsgálgatták nem csak az egészségükkel kapcsolatban vettek észre dolgokat. Ha reggel nagyon nehezen ébredsz próbáld ki, hogy megmosod az arcod vagy akár gyorsan le is fürdesz. Az segít felébredni.~Csak rád ne nyisson valaki, aki épp a reggeli dolgára megy oda. Hasznos volna egy kerti budi. Mi lesz velem is ha Laurentitia észreveszi, hogy a rózsáját én is öntözgetem. Mondjuk rám biztos nem haragudna. Imád. Rajtakapna és mondaná a szokásos szövegét. "Oh, micsoda remek orvos. Milyen nagyszerű férfi! Milyen hatalmas..."~Olvasás esetén arra vigyázz, hogy sötétben már ne csináld mert az árt a szemednek. Amúgy meg amit elmondtam. Tessék mozogni és kimenni a friss levegőre. Mindegy mit mondanak a nemesek a fehér bőrről azok akiknél a vérfertőzés is divat azoknak nincs joga véleményt alkotni.
433. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-16 18:54:07
Üzenet elküldve: 2021-08-16 18:54:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Intath birodalmában//
*A végére csak sikerül a lehetőségekhez képest legjobban felszabadulnia, már-már teljesen el is felejtette, hogy mennyire rosszul lett akkor, amikor Intath megízlelte az általa hozott mintát.
Vidáman elnevetgél az elf szavain, közben pedig mérhetetlenül jól esik az a sok figyelem, amit tőle kap. Nem utolsó sorban pedig mint általában mindig, most is élvezi az Intathal való beszélgetést. Vele valahogy nincsenek kínos csendek, férfi létére olyan mint Lau, legalábbis olyan téren, hogy neki mindig van kedve mit mondani, és mindig kíváncsi rá, hogy mit fog majd válaszolni rá. Még akkor is érdekesek és izgalmasak számára a vele való beszélgetések, ha annyira nem értenek egyet, és nem értik egymást, mint amennyire reggel.
Jókedvét fokozza, hogy sem Intath testbeszéde, sem pedig szavai nem utalnak arra, hogy bármi komoly bajt felfedezett volna benne a vizsgálat alatt, az pedig még inkább megnyugtatja, hiszen így akkor ezek szerint éppen annyira egészséges, mint amennyire annak érzi magát. És hát nem utolsó sorban a múltban általa elkövetett hibákra Int pont azokat a szavakat mondja neki, amit hallani szeretne. Csupa megértés és empátia, talán csak tulajdon édesanyja lenne vele ennyire nagyon elnéző és megértő.
Amiben pedig hiányosságai vannak Intnek, ott éppen ő siethet a segítségére legjobb tudása szerint. Ebben a pillanatban úgy érzi, hogy tökéletesen kiegészítik egymást. Éppen csak azt nem érti, hogy miért bukkan fel vele kapcsolatban olyan gyakran Thim a gondolataiban, mint afféle viszonyítási pont. A másik elf rengeteget segített neki, és legalább ennyire kedves és megértő volt vele, talán még sokkal jobban is, mivel nem csak szavakkal és tettekkel, hanem még sok-sok arannyal is támogatta. Ő valahogy mégis jobban élvezi a szőke, mint a vörös "tiszta vérű" társaságát. Fél tőle, hogy ez igazságtalanság a részéről, és lelkifurdalása is támad miatta.
Attól is fél, hogy egyszer majd meg fogja pillantani Intath csonka kezét a ruha ujjának takarása nélkül, de ettől még ugyanúgy vonzódik hozzá valamiért. Akkor is, ha fáradtnak és megviseltnek látszik éppen. De mindez olyan probléma, már amennyiben tényleg probléma, amit nyilván nem most fog tudni megfejteni. Nem is lenne ideje gondolkodni, annyi minden szóba kerül megint.*
- Szerintem, ha türelmes vagy egy állattal, és szeretettel bánsz vele, azt mindig meghálálja. Még egy szamár sem lenne makacs, ha előtte rászántál napi egy-két órát a simogatására. *osztja meg a véleményét.* Ha pedig mégis, rá kell hagyni, majdcsak elunja előbb-utóbb. Tudod, az állatok többsége is csak olyan, mint mi. Szeretik, ha foglalkoznak velük, és érzik, ha szeretik őket. A legtöbb háziállatnál egy kis simogatás, ölelgetés, szeretgetés csodákra képes. A lovakat sajnos nem tudom szeretni, de örülök, hogy megérted. *mondja, miközben nem kerüli el a figyelmét a félbehagyott mondat, de ezért mérhetetlenül hálás. Az öszvérekről neki is mindig saját maga jut eszébe, hiszen sorsuk hasonló, azt viszont az Intath figyelmességének és szeretetének újabb bizonyítékának érzi, hogy mindezt nem emlegeti fel neki.*
- Egy csikót meg még nem kell etetni, hiszen még szopik. Amikor meg már nem, akkor el lehet adni, emiatt nem kell aggódnod, csak be kell menni vele a városba, bár, ha szerencséd van egy közeli faluban is megvehetik, így csak jól járhatsz, ha tényleg éppen terhes lovat sikerült venned. Egy ló mindig kelendő áru, bár igazából amennyire én láttam az emberek mindent megvesznek, ha kell nekik, ha nem. Amikor kislány voltam és anyával néha a főleg emberek lakta falvakba jártunk vásárokra, akkor füstölőket árultunk, meg apróságokat otthonról. Valahogyan mintha a vérükben lenne a dolgok birtoklásának a vágya. Bár a füstölőinknek tényleg jó illata volt, az amulettjeink pedig tényleg védenek, de rengeteg dolgot szerintem csak azért vettek meg, mert igazi erdei elfek hozták a vásárba, aztán meg gondolom jól mutatott otthon a polcon. Bár persze voltak az általunk árult apróságok között tényleg hasznos dolgok is, például ruhák. Mégis, szerintem a tőlünk megvett tárgyak többsége egy polcon végezhette, mint elfelejtett szobadísz, amire alig pillantasz rá. *csacsog kicsit ismét, bár azt eléggé furcsának találja, hogy Intath, aki annyira avatott szakértője az értelmes lények testének, hogy egy-egy rezdülésből képes következtetni valamilyen rejtett betegségre, ennyire keveset tud az állatokról. Kicsit ugyan fél tőle, hogy érzékeny terepre téved, de nem tudja megállni, hogy ne kérdezzen rá;*
- Gyerekkorodban sem volt semmilyen állatotok, hogy ilyen keveset tudsz róluk? Nálunk majdnem minden gyereknek volt kis házi kedvence otthon. Főleg pont a fiúknak.
*Hagyja persze válaszolni Intet, csak utána tér rá fontosabb témákra, hiszen a vizsgálat még csak majdnem ért véget.*
- Heti egyszer? *neveti el magát, de aztán gyorsan le is hervad ajkairól a mosoly, amint felfogja a szavak súlyosságát.* Istenekre... szegény! Ez biztos valami komoly betegség tünete lehetett. Meg tudtad gyógyítani? *kérdi valóban őszinte aggodalommal a hangjában, és csak az újabb válasz után tér rá saját magára.*
- Nem adod fel ugye, hátha felfedezel mégis valami betegséget bennem? *neveti el magát.* Ülve is, fekve is szoktam olvasni, és igen, ezeket a pózokat váltogatom. De hála az isteneknek olyat még sohasem éreztem, mintha az agyam a koponyámnak ütközne közben. Ha ilyesmi valaha is történt volna velem, akkor jó eséllyel nagyon megijedek és magamtól szaladok el a legközelebbi orvoshoz. A legtöbbet a Mágustoronyban olvastam, asztalnál ülve, könyv fölé hajolva, főleg akkor jelentkezett az, amit a korábban említettem. Különben... *tart nem szándékos hatásszünetet, inkább csak azon tűnődik, hogy mondja-e, vagy nem, hiszen hasonlót legalább annyira intimnek érez, mint a mintát, amit hoznia kellett.*
- Igazából, hacsak nincs nagyon hideg, akkor mindig meztelenül alszom. *böki ki végül, bár kicsit azért vonakodva* a takarómat meg még sosem izzadtam át. Amikor meg nagyon meleg van be sem takarózom. De nem, ilyesmi sincsen szerencsére. Csak akkor izzadom nagyon, hogyha tényleg nagyon meleg van. Csak úgy, hála az égnek nem.
*Intath tanácsaira már csak bólint, bár azon elneveti magát, amikor meghúzza a fülét.*
- Naaa, te csak ne becsüld le a holdat. Nem ám csak ilyen cuki varázslatai vannak *mondja, majd reméli, hogy ezúttal sem vall kudarcot, amikor Intath számára néhány értelmetlen szót kimondva maga köré próbál idézni egy burkot magából a hold fényéből szőve.
Aztán öltözni kezd, és miután végzett reményei szerint még mindig a holdfényből varázsolt fénnyel önmaga körül kel fel.*
- Felöltöztem, megfordulhatsz! *mondja.* Ugye akkor jól értem és tényleg rendben velem minden és csak pár apróság van, amire figyelnem kell?
*Lenne még ezen kívül kérdése és mondanivalója bőven, de egyelőre megtartja magának. Ugyan most még nem is beszélt annyit, mint egyébként szokott, mégis kicsit tart attól, hogy így is kicsit leterhelte szavai tömegével az elfet.
De hát, aki olyan megértő és kedves, mint ő, nyilván semmiképpen sem fog neheztelni ezért.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.16 19:12:08
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a varázslót és a vele közvetlen érintkezésben lévő társait ezüstös derengő ragyogás fonja körbe, megvédve őket tűztől vagy forróságtól. Hatása maximum három körig tart, vagy az érintkezés megszakadásáig.
*A végére csak sikerül a lehetőségekhez képest legjobban felszabadulnia, már-már teljesen el is felejtette, hogy mennyire rosszul lett akkor, amikor Intath megízlelte az általa hozott mintát.
Vidáman elnevetgél az elf szavain, közben pedig mérhetetlenül jól esik az a sok figyelem, amit tőle kap. Nem utolsó sorban pedig mint általában mindig, most is élvezi az Intathal való beszélgetést. Vele valahogy nincsenek kínos csendek, férfi létére olyan mint Lau, legalábbis olyan téren, hogy neki mindig van kedve mit mondani, és mindig kíváncsi rá, hogy mit fog majd válaszolni rá. Még akkor is érdekesek és izgalmasak számára a vele való beszélgetések, ha annyira nem értenek egyet, és nem értik egymást, mint amennyire reggel.
Jókedvét fokozza, hogy sem Intath testbeszéde, sem pedig szavai nem utalnak arra, hogy bármi komoly bajt felfedezett volna benne a vizsgálat alatt, az pedig még inkább megnyugtatja, hiszen így akkor ezek szerint éppen annyira egészséges, mint amennyire annak érzi magát. És hát nem utolsó sorban a múltban általa elkövetett hibákra Int pont azokat a szavakat mondja neki, amit hallani szeretne. Csupa megértés és empátia, talán csak tulajdon édesanyja lenne vele ennyire nagyon elnéző és megértő.
Amiben pedig hiányosságai vannak Intnek, ott éppen ő siethet a segítségére legjobb tudása szerint. Ebben a pillanatban úgy érzi, hogy tökéletesen kiegészítik egymást. Éppen csak azt nem érti, hogy miért bukkan fel vele kapcsolatban olyan gyakran Thim a gondolataiban, mint afféle viszonyítási pont. A másik elf rengeteget segített neki, és legalább ennyire kedves és megértő volt vele, talán még sokkal jobban is, mivel nem csak szavakkal és tettekkel, hanem még sok-sok arannyal is támogatta. Ő valahogy mégis jobban élvezi a szőke, mint a vörös "tiszta vérű" társaságát. Fél tőle, hogy ez igazságtalanság a részéről, és lelkifurdalása is támad miatta.
Attól is fél, hogy egyszer majd meg fogja pillantani Intath csonka kezét a ruha ujjának takarása nélkül, de ettől még ugyanúgy vonzódik hozzá valamiért. Akkor is, ha fáradtnak és megviseltnek látszik éppen. De mindez olyan probléma, már amennyiben tényleg probléma, amit nyilván nem most fog tudni megfejteni. Nem is lenne ideje gondolkodni, annyi minden szóba kerül megint.*
- Szerintem, ha türelmes vagy egy állattal, és szeretettel bánsz vele, azt mindig meghálálja. Még egy szamár sem lenne makacs, ha előtte rászántál napi egy-két órát a simogatására. *osztja meg a véleményét.* Ha pedig mégis, rá kell hagyni, majdcsak elunja előbb-utóbb. Tudod, az állatok többsége is csak olyan, mint mi. Szeretik, ha foglalkoznak velük, és érzik, ha szeretik őket. A legtöbb háziállatnál egy kis simogatás, ölelgetés, szeretgetés csodákra képes. A lovakat sajnos nem tudom szeretni, de örülök, hogy megérted. *mondja, miközben nem kerüli el a figyelmét a félbehagyott mondat, de ezért mérhetetlenül hálás. Az öszvérekről neki is mindig saját maga jut eszébe, hiszen sorsuk hasonló, azt viszont az Intath figyelmességének és szeretetének újabb bizonyítékának érzi, hogy mindezt nem emlegeti fel neki.*
- Egy csikót meg még nem kell etetni, hiszen még szopik. Amikor meg már nem, akkor el lehet adni, emiatt nem kell aggódnod, csak be kell menni vele a városba, bár, ha szerencséd van egy közeli faluban is megvehetik, így csak jól járhatsz, ha tényleg éppen terhes lovat sikerült venned. Egy ló mindig kelendő áru, bár igazából amennyire én láttam az emberek mindent megvesznek, ha kell nekik, ha nem. Amikor kislány voltam és anyával néha a főleg emberek lakta falvakba jártunk vásárokra, akkor füstölőket árultunk, meg apróságokat otthonról. Valahogyan mintha a vérükben lenne a dolgok birtoklásának a vágya. Bár a füstölőinknek tényleg jó illata volt, az amulettjeink pedig tényleg védenek, de rengeteg dolgot szerintem csak azért vettek meg, mert igazi erdei elfek hozták a vásárba, aztán meg gondolom jól mutatott otthon a polcon. Bár persze voltak az általunk árult apróságok között tényleg hasznos dolgok is, például ruhák. Mégis, szerintem a tőlünk megvett tárgyak többsége egy polcon végezhette, mint elfelejtett szobadísz, amire alig pillantasz rá. *csacsog kicsit ismét, bár azt eléggé furcsának találja, hogy Intath, aki annyira avatott szakértője az értelmes lények testének, hogy egy-egy rezdülésből képes következtetni valamilyen rejtett betegségre, ennyire keveset tud az állatokról. Kicsit ugyan fél tőle, hogy érzékeny terepre téved, de nem tudja megállni, hogy ne kérdezzen rá;*
- Gyerekkorodban sem volt semmilyen állatotok, hogy ilyen keveset tudsz róluk? Nálunk majdnem minden gyereknek volt kis házi kedvence otthon. Főleg pont a fiúknak.
*Hagyja persze válaszolni Intet, csak utána tér rá fontosabb témákra, hiszen a vizsgálat még csak majdnem ért véget.*
- Heti egyszer? *neveti el magát, de aztán gyorsan le is hervad ajkairól a mosoly, amint felfogja a szavak súlyosságát.* Istenekre... szegény! Ez biztos valami komoly betegség tünete lehetett. Meg tudtad gyógyítani? *kérdi valóban őszinte aggodalommal a hangjában, és csak az újabb válasz után tér rá saját magára.*
- Nem adod fel ugye, hátha felfedezel mégis valami betegséget bennem? *neveti el magát.* Ülve is, fekve is szoktam olvasni, és igen, ezeket a pózokat váltogatom. De hála az isteneknek olyat még sohasem éreztem, mintha az agyam a koponyámnak ütközne közben. Ha ilyesmi valaha is történt volna velem, akkor jó eséllyel nagyon megijedek és magamtól szaladok el a legközelebbi orvoshoz. A legtöbbet a Mágustoronyban olvastam, asztalnál ülve, könyv fölé hajolva, főleg akkor jelentkezett az, amit a korábban említettem. Különben... *tart nem szándékos hatásszünetet, inkább csak azon tűnődik, hogy mondja-e, vagy nem, hiszen hasonlót legalább annyira intimnek érez, mint a mintát, amit hoznia kellett.*
- Igazából, hacsak nincs nagyon hideg, akkor mindig meztelenül alszom. *böki ki végül, bár kicsit azért vonakodva* a takarómat meg még sosem izzadtam át. Amikor meg nagyon meleg van be sem takarózom. De nem, ilyesmi sincsen szerencsére. Csak akkor izzadom nagyon, hogyha tényleg nagyon meleg van. Csak úgy, hála az égnek nem.
*Intath tanácsaira már csak bólint, bár azon elneveti magát, amikor meghúzza a fülét.*
- Naaa, te csak ne becsüld le a holdat. Nem ám csak ilyen cuki varázslatai vannak *mondja, majd reméli, hogy ezúttal sem vall kudarcot, amikor Intath számára néhány értelmetlen szót kimondva maga köré próbál idézni egy burkot magából a hold fényéből szőve.
Aztán öltözni kezd, és miután végzett reményei szerint még mindig a holdfényből varázsolt fénnyel önmaga körül kel fel.*
- Felöltöztem, megfordulhatsz! *mondja.* Ugye akkor jól értem és tényleg rendben velem minden és csak pár apróság van, amire figyelnem kell?
*Lenne még ezen kívül kérdése és mondanivalója bőven, de egyelőre megtartja magának. Ugyan most még nem is beszélt annyit, mint egyébként szokott, mégis kicsit tart attól, hogy így is kicsit leterhelte szavai tömegével az elfet.
De hát, aki olyan megértő és kedves, mint ő, nyilván semmiképpen sem fog neheztelni ezért.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.16 19:12:08
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a varázslót és a vele közvetlen érintkezésben lévő társait ezüstös derengő ragyogás fonja körbe, megvédve őket tűztől vagy forróságtól. Hatása maximum három körig tart, vagy az érintkezés megszakadásáig.
432. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-11 16:32:50
Üzenet elküldve: 2021-08-11 16:32:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Intath birodalmában//
*Hogy mégis mikor alakult ki benne a tehetség az ártatlan lányok fejének megszédítésére ő se tudná megmondani, de be kell ismerni szinte erre született. Mondjuk az is tény, hogy Luninari-val sincs nehéz dolga. Túl jó lelkű ez a lány. Komolytalankodásával és közvetlenségével hamar eléri, hogy nevetésbe csapjon át az-a felháborodás, meg a zavar.*
-Bizony az vagy.
*Erősíti meg, hogy a másik aranyos volt. Hogy miért akarják a nők kétszer is hallani a bókokat, még az ártatlanokat is jó kérdés, de rajta ne múljon. Majd jön a Luninari-féle mesedélután. A kérdésre őszintén válaszol a doki.*
-Nem. Nem nézném.
*Inkább az elbújást és sírást. Azt, már könnyen kinézné a félvérből. Amúgy is hajlamos néha olyan bánatos képet vágni, hogy szinte kötelezőnek érzi az elf, hogy felvidítsa. Mivel nem tudja mi volt az otthoni történet hátterében így csak felkuncog rajta.*
-Remélem engem azért nem akarsz majd elnáspángolni.
*Mókázik a dolgon. A későbbi esetek se tűnnek olyan izgalmas történeteknek. Az egyikről nem is mond semmit a lány csak, hogy szerinte jogos volt. A másiknál arra vonja fel a szemöldökét a férfi, hogy az egy hiszti volt. Nem mondja, hogy ne tudná elképzelni a félvérről, de azért összeveszni valakivel már más. Persze a magyarázat hallatán megérti a dolgot.*
~Tipikus nő...~
-Mindenkivel megesik az ilyesmi. Ahogy mondod, az méghozzá egy nehéz időszak is volt számodra, de ahogy megismertelek nem hinném, hogy olyasmi elhangozhatott amihez egy bocsánatkérés ne lenne elég. Ilyesmi miatt felesleges is aggódni.
*Nyugtatja a másikat. Ő tett és mondott már rosszabbakat is úgy is, hogy nem is volt kimondottan rossz napja csak a másiknak olyan képe volt amibe pont beleillett az elf bakancsa. Szóval igazán nem félti a doki a lányt, hogy elkanászodna. Sőt, a korábbi kis kifakadása és az, azt megelőző vitájuk is megnyugtatta, hogy nincs elrontva. Aztán elfordul és hagyja őt vetkőzni míg továbbra is beszélgetnek, ő pedig közben a rendelője átalakításán elmélkedik az ilyen helyzetek effektívebb kihasználására. A lovakkal kapcsolatban újból sikerül meglepetést okozni neki a másiknak. Őszintén nem hitte volna, hogy az, tudna negatív érzelmeket táplálni állatok iránt akárcsak ő.*
-Teljesen meg tudlak érteni. De tényleg.
*Ő a gyűlölet szót se sajnálná az érzéseire. Bár lehet csak azért mert nagyon szélsőséges szokott lenni. Neki mondjuk a szamarak és az öszvérek is nem túl kedvelt eszközöknek számítanak.*
-A szamarak viszont úgy hallottam makacsok. Ha rájuk jön a dili megállnak és az istennőnek se akarnak megindulni. Az öszvérek meg...*Egy pillanatra megáll a mondatban.*Őszintén szólva azok nem is tudom, hogy néznek ki. Lehet láttam már olyat, de nem tudtam mi az.
*Hamar átrendezte a mondanivalóját. Hogy bizonyos témákban miért szeret negatív lenni jó kérdés, de most majdnem mondott valami olyat amit a félvér könnyen sértésnek vehetett volna. Az ő nagy elfogadásával az a legnagyobb gond, hogy könnyebben elfelejtkezik a másik fajáról és olyat tud mondani amit át se gondol. Azzal kapcsolatban, hogy tudnak majd segíteni megmondani mi van a Szexi fehér csajjal csak bólint.*
-Az jó lenne. Köszönöm neki. De azért csak átverés ez vagy nem tudom. Két lovat azért többet is kell etetni. Meg nem tudom mikor lehet eladni a kicsit. Meg azzal munka is van. Mármint szerintem. Amúgy fogalmam sincs. Nem vagyok lókupac.
*Közben azért jár az agya mi történhetett. Nagyrészt mióta megvan az a ló azóta nincs más állat körülötte. Megvette, összefutott Relael-el és a lovával, aztán azokat közösen bevitték a vaskorsó istállójába míg ők... Na várjunk egy percet! Kezd valami gyanús lenni az elfnek, de a lovakkal kapcsolatos biológiatudása kevés, hogy biztos megállapításokat merjen tenni. Humanoid fajoknál tudja, hogy a bőrszín hatással van az utódra, de lovak esetén már fogalma sincs, hogy működik ez. A foltos lovak ezért foltosak? Vagy Félig az egyik, félig a másik szülő színét örökölve? Int direkt azért vett fehér lovat, hogy azzal imponáljon másoknak. Egy foltos ló milyen már? Olyan bárkinek lehet. Mindenesetre elkezdődnek a vizsgálatok. Az férfin valóban inkább az látszik, hogy komolyan odafigyel mit csinál és arra koncentrál nem pedig illetlen gondolatok járnak a fejében. És ez most nem színjáték. Persze magában elismeri, hogy szép bőre van a másiknak, de ennyiben ki is merül a dolog. Egyébiránt, hogy miket állapít meg és hogy miből, azt egyelőre megtartja magának. Kikérdezi közben a lányt azokról a dolgokról aminek a válaszait hozzáfűzheti az eddig hallottakhoz, hogy megállapítsa a diagnózist. A kérdésre azért válaszol.*
-Volt már, hogy valaki a legnagyobb természetességgel, azt válaszolta, hogy heti egyszer. Neki nem kellett sokat számolgatni.
*A továbbiakban csak csendben hallgatja a másikat és hagyja, hogy belemerüljön a mesébe. Addig se zavarja a környezet vagy a helyzet. Meg őt hallgatni kellemesebb mint az elfet. Csak néha néha egy-egy igenló válasszal szól közbe a doki. Például, hogy a virágok nevezhetőek fűszernek. Ő is hallott már hasonlóról. Tudja is, hogy a legtöbb ilyen fűszernövény általában gyógynövénynek is számít. Az elhangzottak alapján tényleg jól össze lett szedve minden, ami egy átlagos egészséges életmódhoz kell fogyasztani. Ami, hogy megfelelő-e speciálisan a félvérnek, azt majd a doki megállapítja. A fejfájásokkal kapcsolatban visszakérdez.*
-Milyen pozícióban szoktál olvasni? Ülve, fekve, valahogy kitekeredve, ezeket váltogatva? Szédülés nem szokott járni ahhoz a tompasághoz? Esetleg olyan érzés mintha az agyad a koponyádnak ütközne? És az alvással kapcsolatban egyébként át szoktad aludni az egész estét gond nélkül vagy fel szoktál kelni gyakran? Sokat szoktál alvás közben mocorogni? Mikor felébredsz szoktad, azt tapasztalni, hogy szinte tapad rád a ruha úgy megizzadtál álmodban?
*Talán kicsit sok kérdés, de ez kell ahhoz, hogy pontosabban lásson a doki. És végre hallott valami érdekeset aminek utána lehet járnia. Hogy hiányzik neki a munka vagy csak szereti jó lenni benne jó kérdés. Mindenesetre alapos és talán egy kevés lelkesedés is látszhat rajta a betanult gépies ledarálás mellett. Az is szembeötlő, hogy ő is átéli kicsit a lány örömét mikor elmondhatja a bőrével kapcsolatos jó hírt. Jót is mosolyog annak megkönnyebbülésén, a holdas megjegyzés hallatán viszont játékosan meghúzgálja, azt a félvérfület.*
-Hát persze, hogy a hold.
*Az előbb mondta egy a tudományos hátterét a dolognak. Valószínűleg felesleges erőltetni. A kérdések hallatán a játékosság kicsit eltűnik és komolyabban válaszol ahogy orvostól elvárt lehet.*
-Nagyjából igen. Meg a nagyon erős napsütéssel kicsit jobban kell vigyáznod, nehogy leégj, de én javasolnám, hogy azért ha nem égetően forró az idő akkor menj ki nyugodtan. Olvass a friss levegőn vagy a kertben csinálj amit egy kertben szokás, játssz az állatokkal vagy a tündérekkel, gnómokkal, pecázz, úszkálj, sétálj, mert mind a napfény, mind a testmozgás egészséges dolgoknak számítanak. Ha a ház többi lakóját is bevonod ilyenekbe külön köszönet jár érte. Én is majd tervezek beszerezni egy botot, készíteni csalit és lejárni. Nincs is ennél jobb ilyen szép időben.
~Talán a pina.~
*Majd jön a másik hátának a vizsgálata. Amire kap megjegyzést is már. Lehet Luninari kezd feloldódni. A kérdésre egyből érkezik a megnyugtató válasz.*
-Orvos vagyok, nincs benne. Ki is egyenesedhetsz.*Majd ha a másik így tesz érezheti az elf tenyerét a hátán miközben az magyaráz neki.*A gerincedet vizsgáltam meg. Bár a mondás úgy tartja a bűnök súlya tudja csak meggörbíteni, de ez nem így van. Születés, rossz alvási, tartási, ülési szokások, olyan munka végzése ami nem kíméli a hátat. A tied egyenes úgyhogy vigyázz is rá! Tessék odafigyelni, hogy ne görnyedj, egyenes háttal ülj! Most minél jobban vigyázol rá később annál kevesebb baj lesz vele. Rendben?
*Ha görnyedne kiegyenesíti ha nem akkor anélkül veregeti meg a szóban forgó testrészt.*
-Felöltözhetsz én elfordulok. Utána mondom mit állapítottam meg. Nem kell megijedni semmi komoly csak néhány olyan tanács amivel jobban vigyázhatsz az egészségedre. Mint a hátadnál is, ha most elkezded később annál kevesebb baj lehet. Öregkorodban lehet megköszönöd. Szólj ha megfordulhatok!
*Hogy mégis mikor alakult ki benne a tehetség az ártatlan lányok fejének megszédítésére ő se tudná megmondani, de be kell ismerni szinte erre született. Mondjuk az is tény, hogy Luninari-val sincs nehéz dolga. Túl jó lelkű ez a lány. Komolytalankodásával és közvetlenségével hamar eléri, hogy nevetésbe csapjon át az-a felháborodás, meg a zavar.*
-Bizony az vagy.
*Erősíti meg, hogy a másik aranyos volt. Hogy miért akarják a nők kétszer is hallani a bókokat, még az ártatlanokat is jó kérdés, de rajta ne múljon. Majd jön a Luninari-féle mesedélután. A kérdésre őszintén válaszol a doki.*
-Nem. Nem nézném.
*Inkább az elbújást és sírást. Azt, már könnyen kinézné a félvérből. Amúgy is hajlamos néha olyan bánatos képet vágni, hogy szinte kötelezőnek érzi az elf, hogy felvidítsa. Mivel nem tudja mi volt az otthoni történet hátterében így csak felkuncog rajta.*
-Remélem engem azért nem akarsz majd elnáspángolni.
*Mókázik a dolgon. A későbbi esetek se tűnnek olyan izgalmas történeteknek. Az egyikről nem is mond semmit a lány csak, hogy szerinte jogos volt. A másiknál arra vonja fel a szemöldökét a férfi, hogy az egy hiszti volt. Nem mondja, hogy ne tudná elképzelni a félvérről, de azért összeveszni valakivel már más. Persze a magyarázat hallatán megérti a dolgot.*
~Tipikus nő...~
-Mindenkivel megesik az ilyesmi. Ahogy mondod, az méghozzá egy nehéz időszak is volt számodra, de ahogy megismertelek nem hinném, hogy olyasmi elhangozhatott amihez egy bocsánatkérés ne lenne elég. Ilyesmi miatt felesleges is aggódni.
*Nyugtatja a másikat. Ő tett és mondott már rosszabbakat is úgy is, hogy nem is volt kimondottan rossz napja csak a másiknak olyan képe volt amibe pont beleillett az elf bakancsa. Szóval igazán nem félti a doki a lányt, hogy elkanászodna. Sőt, a korábbi kis kifakadása és az, azt megelőző vitájuk is megnyugtatta, hogy nincs elrontva. Aztán elfordul és hagyja őt vetkőzni míg továbbra is beszélgetnek, ő pedig közben a rendelője átalakításán elmélkedik az ilyen helyzetek effektívebb kihasználására. A lovakkal kapcsolatban újból sikerül meglepetést okozni neki a másiknak. Őszintén nem hitte volna, hogy az, tudna negatív érzelmeket táplálni állatok iránt akárcsak ő.*
-Teljesen meg tudlak érteni. De tényleg.
*Ő a gyűlölet szót se sajnálná az érzéseire. Bár lehet csak azért mert nagyon szélsőséges szokott lenni. Neki mondjuk a szamarak és az öszvérek is nem túl kedvelt eszközöknek számítanak.*
-A szamarak viszont úgy hallottam makacsok. Ha rájuk jön a dili megállnak és az istennőnek se akarnak megindulni. Az öszvérek meg...*Egy pillanatra megáll a mondatban.*Őszintén szólva azok nem is tudom, hogy néznek ki. Lehet láttam már olyat, de nem tudtam mi az.
*Hamar átrendezte a mondanivalóját. Hogy bizonyos témákban miért szeret negatív lenni jó kérdés, de most majdnem mondott valami olyat amit a félvér könnyen sértésnek vehetett volna. Az ő nagy elfogadásával az a legnagyobb gond, hogy könnyebben elfelejtkezik a másik fajáról és olyat tud mondani amit át se gondol. Azzal kapcsolatban, hogy tudnak majd segíteni megmondani mi van a Szexi fehér csajjal csak bólint.*
-Az jó lenne. Köszönöm neki. De azért csak átverés ez vagy nem tudom. Két lovat azért többet is kell etetni. Meg nem tudom mikor lehet eladni a kicsit. Meg azzal munka is van. Mármint szerintem. Amúgy fogalmam sincs. Nem vagyok lókupac.
*Közben azért jár az agya mi történhetett. Nagyrészt mióta megvan az a ló azóta nincs más állat körülötte. Megvette, összefutott Relael-el és a lovával, aztán azokat közösen bevitték a vaskorsó istállójába míg ők... Na várjunk egy percet! Kezd valami gyanús lenni az elfnek, de a lovakkal kapcsolatos biológiatudása kevés, hogy biztos megállapításokat merjen tenni. Humanoid fajoknál tudja, hogy a bőrszín hatással van az utódra, de lovak esetén már fogalma sincs, hogy működik ez. A foltos lovak ezért foltosak? Vagy Félig az egyik, félig a másik szülő színét örökölve? Int direkt azért vett fehér lovat, hogy azzal imponáljon másoknak. Egy foltos ló milyen már? Olyan bárkinek lehet. Mindenesetre elkezdődnek a vizsgálatok. Az férfin valóban inkább az látszik, hogy komolyan odafigyel mit csinál és arra koncentrál nem pedig illetlen gondolatok járnak a fejében. És ez most nem színjáték. Persze magában elismeri, hogy szép bőre van a másiknak, de ennyiben ki is merül a dolog. Egyébiránt, hogy miket állapít meg és hogy miből, azt egyelőre megtartja magának. Kikérdezi közben a lányt azokról a dolgokról aminek a válaszait hozzáfűzheti az eddig hallottakhoz, hogy megállapítsa a diagnózist. A kérdésre azért válaszol.*
-Volt már, hogy valaki a legnagyobb természetességgel, azt válaszolta, hogy heti egyszer. Neki nem kellett sokat számolgatni.
*A továbbiakban csak csendben hallgatja a másikat és hagyja, hogy belemerüljön a mesébe. Addig se zavarja a környezet vagy a helyzet. Meg őt hallgatni kellemesebb mint az elfet. Csak néha néha egy-egy igenló válasszal szól közbe a doki. Például, hogy a virágok nevezhetőek fűszernek. Ő is hallott már hasonlóról. Tudja is, hogy a legtöbb ilyen fűszernövény általában gyógynövénynek is számít. Az elhangzottak alapján tényleg jól össze lett szedve minden, ami egy átlagos egészséges életmódhoz kell fogyasztani. Ami, hogy megfelelő-e speciálisan a félvérnek, azt majd a doki megállapítja. A fejfájásokkal kapcsolatban visszakérdez.*
-Milyen pozícióban szoktál olvasni? Ülve, fekve, valahogy kitekeredve, ezeket váltogatva? Szédülés nem szokott járni ahhoz a tompasághoz? Esetleg olyan érzés mintha az agyad a koponyádnak ütközne? És az alvással kapcsolatban egyébként át szoktad aludni az egész estét gond nélkül vagy fel szoktál kelni gyakran? Sokat szoktál alvás közben mocorogni? Mikor felébredsz szoktad, azt tapasztalni, hogy szinte tapad rád a ruha úgy megizzadtál álmodban?
*Talán kicsit sok kérdés, de ez kell ahhoz, hogy pontosabban lásson a doki. És végre hallott valami érdekeset aminek utána lehet járnia. Hogy hiányzik neki a munka vagy csak szereti jó lenni benne jó kérdés. Mindenesetre alapos és talán egy kevés lelkesedés is látszhat rajta a betanult gépies ledarálás mellett. Az is szembeötlő, hogy ő is átéli kicsit a lány örömét mikor elmondhatja a bőrével kapcsolatos jó hírt. Jót is mosolyog annak megkönnyebbülésén, a holdas megjegyzés hallatán viszont játékosan meghúzgálja, azt a félvérfület.*
-Hát persze, hogy a hold.
*Az előbb mondta egy a tudományos hátterét a dolognak. Valószínűleg felesleges erőltetni. A kérdések hallatán a játékosság kicsit eltűnik és komolyabban válaszol ahogy orvostól elvárt lehet.*
-Nagyjából igen. Meg a nagyon erős napsütéssel kicsit jobban kell vigyáznod, nehogy leégj, de én javasolnám, hogy azért ha nem égetően forró az idő akkor menj ki nyugodtan. Olvass a friss levegőn vagy a kertben csinálj amit egy kertben szokás, játssz az állatokkal vagy a tündérekkel, gnómokkal, pecázz, úszkálj, sétálj, mert mind a napfény, mind a testmozgás egészséges dolgoknak számítanak. Ha a ház többi lakóját is bevonod ilyenekbe külön köszönet jár érte. Én is majd tervezek beszerezni egy botot, készíteni csalit és lejárni. Nincs is ennél jobb ilyen szép időben.
~Talán a pina.~
*Majd jön a másik hátának a vizsgálata. Amire kap megjegyzést is már. Lehet Luninari kezd feloldódni. A kérdésre egyből érkezik a megnyugtató válasz.*
-Orvos vagyok, nincs benne. Ki is egyenesedhetsz.*Majd ha a másik így tesz érezheti az elf tenyerét a hátán miközben az magyaráz neki.*A gerincedet vizsgáltam meg. Bár a mondás úgy tartja a bűnök súlya tudja csak meggörbíteni, de ez nem így van. Születés, rossz alvási, tartási, ülési szokások, olyan munka végzése ami nem kíméli a hátat. A tied egyenes úgyhogy vigyázz is rá! Tessék odafigyelni, hogy ne görnyedj, egyenes háttal ülj! Most minél jobban vigyázol rá később annál kevesebb baj lesz vele. Rendben?
*Ha görnyedne kiegyenesíti ha nem akkor anélkül veregeti meg a szóban forgó testrészt.*
-Felöltözhetsz én elfordulok. Utána mondom mit állapítottam meg. Nem kell megijedni semmi komoly csak néhány olyan tanács amivel jobban vigyázhatsz az egészségedre. Mint a hátadnál is, ha most elkezded később annál kevesebb baj lehet. Öregkorodban lehet megköszönöd. Szólj ha megfordulhatok!
431. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-10 17:11:08
Üzenet elküldve: 2021-08-10 17:11:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Intath birodalmában//
*Úgy érzi, hogy most egyre inkább kezd kissé fura lenni az egész vizsgálat, amibe belement, legalábbis Intath furcsa dolgokat tesz és reagál, ez pedig igaz rá is, aki először rá nem jellemzően felkapja a vizet, aztán meg hirtelen elszégyelli magát, és bocsánatot kér. Most meg egyik pillanatról a másikra egyszerre csak viccesnek találja az egész helyzetet, és nevetnie kell.
Tény, hogy abban a pillanatban, amikor látta, hogy Intath mit nyal éppen le az ujjáról, tényleg úgy érezte, hogy nagyon kevés hiányzik ahhoz, hogy visszajöjjön belőle az édesanyja által reggelire kért hagymás rántotta, de szerencsére kis öklendezés után ez nem történt meg mégsem.
De persze nem csak ezért kezdi magát jobban érezni.
Intath úgy tűnik, hogy valahogy ért hozzá, mintha lenne egy kézikönyve arról, hogyan kell őt lenyugtatni, megnevettetni, vagy akár elgondolkodtatni. Ha plüssnyulait és édesanyját nem számítja, akkor senki más nem ismeri ennyire a világon, még Lau maga sem.
~ Ennyire kiismerhető lennék vajon, vagy Intnek van az ilyesmire valamiféle ösztönös képessége? ~
Sokat mindenesetre nem tűnődik ezen, hiszen majdnem meghatja, de mindenképpen nagyon jól esik neki, hogy az elf azonnal a segítségére sietett az előbb, mintha bármilyen komoly problémája lett volna éppen.
Az pedig kifejezett megkönnyebbülés, hogy nem haragszik rá. Sőt, még meg is ölelgeti, amit hálásan, és bár a férfi nem látja, kellemesen meglepett mosollyal fogad. Aztán jön az arccsipkedés ma már nem először.
Ez nyilván valamiféle mániája lehet Intathnak, de egyáltalán nem bánja, mert utána kellemesen bizsereg a bőre, és egyszerűen kedves gesztusnak érzi.
Az már csak még egy szép szelet hagyma a nyárson, amikor Int megpróbálja egy nevetéssel elütni az egészet, ráadásul még szót is fogad neki és iszik. Ha valami ez mindenképpen megkönnyebbülés.*
- Még szerencse. *mondja, amikor arról is biztosítja, hogy ez is csak a vizsgálat része, és nem csinálja csak úgy. Ez az a pillanat, amikor végül elneveti végül magát. Félig saját magán, félig magán a helyzeten nevet, magához képest meglehetősen önfeledten, mindenesetre az elf vidámsága mindenképpen ragadós úgy tűnik.
~ Néha elég furán működöm, nem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen közjáték után fogok teljesen feloldódni. ~*
- Aranyos? *lepődik meg.* Ennek örülök.
*Bár ezt azért kis meglepett hallgatás követi.*
- Hát... *bizonytalanodik el aztán az ártatlan és félig-meddig viccnek szánt kérdésre, mert elég kellemetlen és szomorú emléket kavar fel a lelkében, ezúttal azonban mégsem hagyja, hogy múltjának hosszú árnyéka elsötétítse ezt a mostani pillanatot is.*
- Nem néznéd ki belőlem, igaz? *mosolyodik el.* Pedig előfordult már hasonló azért párszor. Amúgy tényleg soha. Otthon egyszer, de azt kiprovokálták. Az pedig nem is ilyesmi volt, az igazi verekedéssé fajult végül, vagy valami ahhoz hasonlóvá. *válaszol mindenesetre lelkiismeretesen, ahogyan saját száműzetéséhez vezető kezdőeseményt felidézi magában. Utólag visszagondolva viszont annál jobb dolog nem is történhetett volna vele. Bár a patakpart, a kis kert, a tűzrakó, a szülői ház és az erdő mélyére rejtett oltárok iránt a mai napig képes honvágyat érezni, azért vissza már akkor sem menne, hogyha hívnák. Biztos benne, hogy már most sokkal jobb dolga van idekint, mint szülőfalujában bármikor is lehetett volna. Példának okáért nem hiszi, hogy létezett volna ott édesanyján kívül tiszta vérű, aki képes lett volna megnevettetni, vagy egyáltalán a szándék meg lett volna benne.*
- Aztán Artheniorban kétszer. Különös, hogy mindkettő pont ott történt, bár talán nincs is ebben semmi furcsa jobban belegondolva *tűnődik hangosan kissé szórakozottan.* Az első szerintem indokolt volt. Másodszor kissé túlzásba vittem, de azért a mai napig szégyellem magam, az sajnos inkább igazi hiszti volt, azt hiszem, bár persze annak is volt oka. Mégis... más idegesített fel, és máson töltöttem ki a haragomat, ami semmiképpen nem volt szép tőlem. De mentségemre szóljon, hogy akkor eléggé dühös, elveszett, elkeseredett és ijedt is voltam egyszerre, szóval valahol talán érthető. Remélem azért egyszer majd lesz alkalmam bocsánatot kérni.
*Bár tényleg elég kellemetlen emlékeket idézett fel, nem nagyon tűnhet úgy, hogy elkomorodott volna, és tényleg nem.
Talán túl sok dolog történik most egyszerre ahhoz, túl sok benyomás ahhoz, hogy beleragadjon újra a múltnak abba a mocsarába, amely folyamatosan vissza akarja húzni, akárhányszor is akarna egy új lépést tenni előre.
Egyébként is; Arthenioran történtek rosszabb dolgok is ennél, és ezeken már nem változtathat semmiképpen sem. Ha mindenható lenne megtenné, de nem az, még az istenek sem azok.
Aztán csak hallgatja a magyarázatot a lovak és elfszabásúak közötti különbségről, meg az azt felvezető szavakat, és mindaz amit érez Intath iránt most már tényleg határozottan szeretetté változik.*
- Végre! *szól közbe, bár úgy, hogy reményei szerint érezni lehessen a hangján, hogy nem akarja nagyon feltartani mondandójában az elfet.* Ki szoktak ezért nevetni, vagy nem értik, de... *halkítja le a hangját, mintha valami nagy titkot árulna el, vagy legalábbis szégyellni való lenne, amit mond.* Én nem csak nem szeretem a lovakat és félek tőlük, hanem utálom is őket. Visszataszító állatok.
*Szándékosan nem a gyűlölet szót használja, azt azért mégis túl erősnek érezné.*
- Viszont a szamarak és az öszvérek szerintem aranyosak. Az ő hátukra fel mernék ülni. *fűzi hozzá, amivel kicsit talán agyoncsapja előző szavait, bár reméli nem, mert szerinte tényleg ordító különbség van lovak, szamarak és öszvérek között, amit csak az nem képes meglátni, aki nem akar.*
- Különben nem kell aggódnod. Ez csak mifelénk bonyolult dolog, mármint úgy értem az értelmes lényeknél, az állatokkal általában csak úgy megtörténik a szülés. Ha tényleg terhes a lovad, legalább akkor egy áráért kaptál kettőt. Majd este ránézünk anyával. Ő már nem egy születést látott, állatét és elfét is, biztos meg tudja majd mondani, hogy mi van a lovaddal.
*Eddig kicsit beszélt össze-vissza, egyrészt, hogy korábbi zavarát és viselkedését feledtesse, másrészt mert végre sikerült feloldódnia a számára teljesen szokatlan helyzetben, most azonban kénytelen összeszedni a gondolatait.
Kicsit azért furcsán érzi magát. Nyilván Intath érdeklődése nem olyan érdeklődés, amilyennel egy szerelmes fedezi fel szeretőjének a testét, mégis nem volt még férfi aki ennyi figyelmet szentelt volna az övének. Ez a gondolat valamiért szintén mulattatja, bár próbál nem nevetni, mert fél tőle, hogy eléggé hülyén venné ki magát, főleg, hogyha az előző esettel ellentétben meg kellene magyaráznia, hogy éppen min nevet. Ettől még furcsának találja, nem csak a vizsgálat menetét, hanem azt, ahogyan az elf hozzáér. Kapott már néhány ölelést és simogatást, de csak lányoktól. Bőre egyszerűen nincsen hozzászokva egy férfi érintéséhez. Egy-egy ölelés, arccsípés más, mint az, hogy valaki folyamatosan vizsgálgatja.
Ennek ellenére bár fészkelődni támad kedve, (épp csak kicsit fészkelődik) jó kislányként persze minden felszólításnak engedelmeskedik, még akkor is, ha a többségét elég különösnek tartja.
Vajon mit keres Int a hajában? Csak nem gondolja, hogy tetves lenne? Mit akar a nyelvétől, miért nyomkodja egy pálcikával lefelé? Ez ráadásul kellemetlen is, ettől ismét öklendezik kicsit, de egyáltalán nem úgy, mint az előbb. Mit nézeget a nyakán?
És persze ezek a kérdések is! Megint csak elkezdi furán érezni magát, amin kicsit meglepődik. Nem gondolta volna, hogy anyagcseréjének a folyamatiról ennyire nem szívesen beszél, vagy, hogy nála az olyan nagy tabu lenne, mint amennyire annak érzi most. Igaz eddig nem is nagyon kérdezgetett tőle ilyeneket senki az előtt.*
- Te szoktad az ilyesmit számolgatni, most komolyan? *kérdi végül, miután a felszólításnak engedelmeskedve nagyjából összeszedte a gondolatait.* Nagyra egyszer biztosan elmegyek egy nap, ébredés, reggeli, vagy legkésőbb ebéd után. Amúgy kettőnél, vagy háromnál sohasem szokott több lenni, csak akkor, ha valami nagyon erőset eszek, amitől megfájdul a gyomrom. A kicsit tényleg nem tudom. Az csak azon múlik, hogy mennyit iszom. De legalább ötször biztosan, ez a legkevesebb. Amúgy lehet akár tíz is, de ez tényleg csak tipp, sajnálom. Hogy miket eszem? Szerintem rendesen eszem, mindent, ami kell. A legfontosabbakat biztosan. Hús, sajt. Húsból lehet főtt is, sült is. Imádom a tűz felett sütöttet, hagymával. Tojás is jöhet, főleg reggelire. Sajtból a kecske a kedvencem, már az illatát is imádom. Aztán levesek. Imádom a leveseket, egy finom levesnél talán nincs is semmi jobb étel a világon. Reggelihez zöldségeket is szoktam enni, főleg paprikát, hagymát. Otthon ettünk virágot is néha. Volt olyan leves, amiben virágszirom volt a különleges fűszer, már amennyiben lehet fűszernek nevezni. Gyümölcsöt nem eszem túl sokat, de ha igen, főleg almát. A tej nem étel, de azt is nagyon szeretem *foglalja össze kissé talán csapongva.* Lehet kihagytam valamit, de a lényeg körülbelül ennyi. Ja igen, a sütemények! El is felejtettem. Úgy vettem észre, hogy máshol nagyon szeretik őket. Mifelénk egyáltalán nem voltak szokásban és a mai napig nem is kívánom őket. Biztosan finomak és jól lehet velük lakni, de szerintem akkor sem igazi étel. Ami pedig a fájdalmakat illet... nem nagyon vannak szerencsére. Ha sokat olvasok egyszerre, akkor szoktam furcsa tompaságot, vagy enyhe fejfájást érezni. A tompaságot úgy értem, hogy elálmosodom, vagy valami olyasmi, és kicsit mintha köd lenne az agyamban. Ha keveset alszom, és hirtelen kell kelnem, akkor fáj kicsit a fejem, de azt szerencsére mindig ki tudom aludni magamból.
*Fejezi be végül, így pedig végre eljutnak odáig, hogy Intath is meg tud tőle szólalni újra.
Igazából amennyi zavarban volt az elején, aztán megint, amikor arról kellett beszélnie, hogy hányszor megy ki oda, és miért, ahová még a törzsfő is egyedül jár, most legalább annyira meglepetten fedezi fel, hogy milyen szívesen beszél magáról, még akkor is, ha csupa olyan dolgot, ami szerinte lényegtelen, például, hogy mit szeret enni.
De legalább megkönnyebbül ezek után, hogy minden rendben. Figyelmesen és érdeklődve nézi, amit Intath meg tud mutatni neki miután reményei szerint minden kérdésére válaszolt.*
- De jó! Hála az égnek! *kíséri szavait megkönnyebbült sóhajtás.* De ugye mondtam, hogy a hold színezett be, amikor születtem! *mosolyodik el, bár azt ő is érzi, hogy iménti megkönnyebbült sóhaja, valamint mostani látszólag magabiztos szavai mögött azért elég erőteljes ellentmondás feszül, mégsem bírja megállni, hogy ne jegyezzen meg legalább ennyit.*
- Szóval ez körülbelül azt jelenti, hogyha sok időt töltök a napon, akkor sem nagyon fog sötétedni a bőröm, ugye? Vagy igen, csak sokkal lassabban, mint másnak?
*Igazából annyira nem is lényeges kérdés, de azért jó lenne tudni, hogyha meg szeretné őrizni bőre általa szeretett színét, akkor mennyire kell vigyáznia rá.
Ezek után pontosan úgy tesz, ahogyan Intath kéri tőle, feláll és előre hajol.*
- Kifulladni és levegőt kapkodni pedig tényleg csak akkor szoktam, ha hirtelen kell és túl sokat futnom. Mint egyszer Artheniorban, hol máshol persze! Amúgy szerencsére nem.
*Ezek után viszont magát is meglepi megint, igaz ezúttal már csak éppen hogy.*
- Ez most egy kicsit csikiz, de valahogy jó érzés mégis. Ebben nincs semmi furcsa, ugye? *kérdi, miközben Intath végighúzza a gerincén az ujját. Reméli, hogy tényleg nincs. Valamiért már egészen jól beleélte magát, hogy teljesen egészséges, nem lenne boldog, ha olyan dolgokat hallana, amelyek csak egy kicsit is ellentmondanak mindennek.*
*Úgy érzi, hogy most egyre inkább kezd kissé fura lenni az egész vizsgálat, amibe belement, legalábbis Intath furcsa dolgokat tesz és reagál, ez pedig igaz rá is, aki először rá nem jellemzően felkapja a vizet, aztán meg hirtelen elszégyelli magát, és bocsánatot kér. Most meg egyik pillanatról a másikra egyszerre csak viccesnek találja az egész helyzetet, és nevetnie kell.
Tény, hogy abban a pillanatban, amikor látta, hogy Intath mit nyal éppen le az ujjáról, tényleg úgy érezte, hogy nagyon kevés hiányzik ahhoz, hogy visszajöjjön belőle az édesanyja által reggelire kért hagymás rántotta, de szerencsére kis öklendezés után ez nem történt meg mégsem.
De persze nem csak ezért kezdi magát jobban érezni.
Intath úgy tűnik, hogy valahogy ért hozzá, mintha lenne egy kézikönyve arról, hogyan kell őt lenyugtatni, megnevettetni, vagy akár elgondolkodtatni. Ha plüssnyulait és édesanyját nem számítja, akkor senki más nem ismeri ennyire a világon, még Lau maga sem.
~ Ennyire kiismerhető lennék vajon, vagy Intnek van az ilyesmire valamiféle ösztönös képessége? ~
Sokat mindenesetre nem tűnődik ezen, hiszen majdnem meghatja, de mindenképpen nagyon jól esik neki, hogy az elf azonnal a segítségére sietett az előbb, mintha bármilyen komoly problémája lett volna éppen.
Az pedig kifejezett megkönnyebbülés, hogy nem haragszik rá. Sőt, még meg is ölelgeti, amit hálásan, és bár a férfi nem látja, kellemesen meglepett mosollyal fogad. Aztán jön az arccsipkedés ma már nem először.
Ez nyilván valamiféle mániája lehet Intathnak, de egyáltalán nem bánja, mert utána kellemesen bizsereg a bőre, és egyszerűen kedves gesztusnak érzi.
Az már csak még egy szép szelet hagyma a nyárson, amikor Int megpróbálja egy nevetéssel elütni az egészet, ráadásul még szót is fogad neki és iszik. Ha valami ez mindenképpen megkönnyebbülés.*
- Még szerencse. *mondja, amikor arról is biztosítja, hogy ez is csak a vizsgálat része, és nem csinálja csak úgy. Ez az a pillanat, amikor végül elneveti végül magát. Félig saját magán, félig magán a helyzeten nevet, magához képest meglehetősen önfeledten, mindenesetre az elf vidámsága mindenképpen ragadós úgy tűnik.
~ Néha elég furán működöm, nem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen közjáték után fogok teljesen feloldódni. ~*
- Aranyos? *lepődik meg.* Ennek örülök.
*Bár ezt azért kis meglepett hallgatás követi.*
- Hát... *bizonytalanodik el aztán az ártatlan és félig-meddig viccnek szánt kérdésre, mert elég kellemetlen és szomorú emléket kavar fel a lelkében, ezúttal azonban mégsem hagyja, hogy múltjának hosszú árnyéka elsötétítse ezt a mostani pillanatot is.*
- Nem néznéd ki belőlem, igaz? *mosolyodik el.* Pedig előfordult már hasonló azért párszor. Amúgy tényleg soha. Otthon egyszer, de azt kiprovokálták. Az pedig nem is ilyesmi volt, az igazi verekedéssé fajult végül, vagy valami ahhoz hasonlóvá. *válaszol mindenesetre lelkiismeretesen, ahogyan saját száműzetéséhez vezető kezdőeseményt felidézi magában. Utólag visszagondolva viszont annál jobb dolog nem is történhetett volna vele. Bár a patakpart, a kis kert, a tűzrakó, a szülői ház és az erdő mélyére rejtett oltárok iránt a mai napig képes honvágyat érezni, azért vissza már akkor sem menne, hogyha hívnák. Biztos benne, hogy már most sokkal jobb dolga van idekint, mint szülőfalujában bármikor is lehetett volna. Példának okáért nem hiszi, hogy létezett volna ott édesanyján kívül tiszta vérű, aki képes lett volna megnevettetni, vagy egyáltalán a szándék meg lett volna benne.*
- Aztán Artheniorban kétszer. Különös, hogy mindkettő pont ott történt, bár talán nincs is ebben semmi furcsa jobban belegondolva *tűnődik hangosan kissé szórakozottan.* Az első szerintem indokolt volt. Másodszor kissé túlzásba vittem, de azért a mai napig szégyellem magam, az sajnos inkább igazi hiszti volt, azt hiszem, bár persze annak is volt oka. Mégis... más idegesített fel, és máson töltöttem ki a haragomat, ami semmiképpen nem volt szép tőlem. De mentségemre szóljon, hogy akkor eléggé dühös, elveszett, elkeseredett és ijedt is voltam egyszerre, szóval valahol talán érthető. Remélem azért egyszer majd lesz alkalmam bocsánatot kérni.
*Bár tényleg elég kellemetlen emlékeket idézett fel, nem nagyon tűnhet úgy, hogy elkomorodott volna, és tényleg nem.
Talán túl sok dolog történik most egyszerre ahhoz, túl sok benyomás ahhoz, hogy beleragadjon újra a múltnak abba a mocsarába, amely folyamatosan vissza akarja húzni, akárhányszor is akarna egy új lépést tenni előre.
Egyébként is; Arthenioran történtek rosszabb dolgok is ennél, és ezeken már nem változtathat semmiképpen sem. Ha mindenható lenne megtenné, de nem az, még az istenek sem azok.
Aztán csak hallgatja a magyarázatot a lovak és elfszabásúak közötti különbségről, meg az azt felvezető szavakat, és mindaz amit érez Intath iránt most már tényleg határozottan szeretetté változik.*
- Végre! *szól közbe, bár úgy, hogy reményei szerint érezni lehessen a hangján, hogy nem akarja nagyon feltartani mondandójában az elfet.* Ki szoktak ezért nevetni, vagy nem értik, de... *halkítja le a hangját, mintha valami nagy titkot árulna el, vagy legalábbis szégyellni való lenne, amit mond.* Én nem csak nem szeretem a lovakat és félek tőlük, hanem utálom is őket. Visszataszító állatok.
*Szándékosan nem a gyűlölet szót használja, azt azért mégis túl erősnek érezné.*
- Viszont a szamarak és az öszvérek szerintem aranyosak. Az ő hátukra fel mernék ülni. *fűzi hozzá, amivel kicsit talán agyoncsapja előző szavait, bár reméli nem, mert szerinte tényleg ordító különbség van lovak, szamarak és öszvérek között, amit csak az nem képes meglátni, aki nem akar.*
- Különben nem kell aggódnod. Ez csak mifelénk bonyolult dolog, mármint úgy értem az értelmes lényeknél, az állatokkal általában csak úgy megtörténik a szülés. Ha tényleg terhes a lovad, legalább akkor egy áráért kaptál kettőt. Majd este ránézünk anyával. Ő már nem egy születést látott, állatét és elfét is, biztos meg tudja majd mondani, hogy mi van a lovaddal.
*Eddig kicsit beszélt össze-vissza, egyrészt, hogy korábbi zavarát és viselkedését feledtesse, másrészt mert végre sikerült feloldódnia a számára teljesen szokatlan helyzetben, most azonban kénytelen összeszedni a gondolatait.
Kicsit azért furcsán érzi magát. Nyilván Intath érdeklődése nem olyan érdeklődés, amilyennel egy szerelmes fedezi fel szeretőjének a testét, mégis nem volt még férfi aki ennyi figyelmet szentelt volna az övének. Ez a gondolat valamiért szintén mulattatja, bár próbál nem nevetni, mert fél tőle, hogy eléggé hülyén venné ki magát, főleg, hogyha az előző esettel ellentétben meg kellene magyaráznia, hogy éppen min nevet. Ettől még furcsának találja, nem csak a vizsgálat menetét, hanem azt, ahogyan az elf hozzáér. Kapott már néhány ölelést és simogatást, de csak lányoktól. Bőre egyszerűen nincsen hozzászokva egy férfi érintéséhez. Egy-egy ölelés, arccsípés más, mint az, hogy valaki folyamatosan vizsgálgatja.
Ennek ellenére bár fészkelődni támad kedve, (épp csak kicsit fészkelődik) jó kislányként persze minden felszólításnak engedelmeskedik, még akkor is, ha a többségét elég különösnek tartja.
Vajon mit keres Int a hajában? Csak nem gondolja, hogy tetves lenne? Mit akar a nyelvétől, miért nyomkodja egy pálcikával lefelé? Ez ráadásul kellemetlen is, ettől ismét öklendezik kicsit, de egyáltalán nem úgy, mint az előbb. Mit nézeget a nyakán?
És persze ezek a kérdések is! Megint csak elkezdi furán érezni magát, amin kicsit meglepődik. Nem gondolta volna, hogy anyagcseréjének a folyamatiról ennyire nem szívesen beszél, vagy, hogy nála az olyan nagy tabu lenne, mint amennyire annak érzi most. Igaz eddig nem is nagyon kérdezgetett tőle ilyeneket senki az előtt.*
- Te szoktad az ilyesmit számolgatni, most komolyan? *kérdi végül, miután a felszólításnak engedelmeskedve nagyjából összeszedte a gondolatait.* Nagyra egyszer biztosan elmegyek egy nap, ébredés, reggeli, vagy legkésőbb ebéd után. Amúgy kettőnél, vagy háromnál sohasem szokott több lenni, csak akkor, ha valami nagyon erőset eszek, amitől megfájdul a gyomrom. A kicsit tényleg nem tudom. Az csak azon múlik, hogy mennyit iszom. De legalább ötször biztosan, ez a legkevesebb. Amúgy lehet akár tíz is, de ez tényleg csak tipp, sajnálom. Hogy miket eszem? Szerintem rendesen eszem, mindent, ami kell. A legfontosabbakat biztosan. Hús, sajt. Húsból lehet főtt is, sült is. Imádom a tűz felett sütöttet, hagymával. Tojás is jöhet, főleg reggelire. Sajtból a kecske a kedvencem, már az illatát is imádom. Aztán levesek. Imádom a leveseket, egy finom levesnél talán nincs is semmi jobb étel a világon. Reggelihez zöldségeket is szoktam enni, főleg paprikát, hagymát. Otthon ettünk virágot is néha. Volt olyan leves, amiben virágszirom volt a különleges fűszer, már amennyiben lehet fűszernek nevezni. Gyümölcsöt nem eszem túl sokat, de ha igen, főleg almát. A tej nem étel, de azt is nagyon szeretem *foglalja össze kissé talán csapongva.* Lehet kihagytam valamit, de a lényeg körülbelül ennyi. Ja igen, a sütemények! El is felejtettem. Úgy vettem észre, hogy máshol nagyon szeretik őket. Mifelénk egyáltalán nem voltak szokásban és a mai napig nem is kívánom őket. Biztosan finomak és jól lehet velük lakni, de szerintem akkor sem igazi étel. Ami pedig a fájdalmakat illet... nem nagyon vannak szerencsére. Ha sokat olvasok egyszerre, akkor szoktam furcsa tompaságot, vagy enyhe fejfájást érezni. A tompaságot úgy értem, hogy elálmosodom, vagy valami olyasmi, és kicsit mintha köd lenne az agyamban. Ha keveset alszom, és hirtelen kell kelnem, akkor fáj kicsit a fejem, de azt szerencsére mindig ki tudom aludni magamból.
*Fejezi be végül, így pedig végre eljutnak odáig, hogy Intath is meg tud tőle szólalni újra.
Igazából amennyi zavarban volt az elején, aztán megint, amikor arról kellett beszélnie, hogy hányszor megy ki oda, és miért, ahová még a törzsfő is egyedül jár, most legalább annyira meglepetten fedezi fel, hogy milyen szívesen beszél magáról, még akkor is, ha csupa olyan dolgot, ami szerinte lényegtelen, például, hogy mit szeret enni.
De legalább megkönnyebbül ezek után, hogy minden rendben. Figyelmesen és érdeklődve nézi, amit Intath meg tud mutatni neki miután reményei szerint minden kérdésére válaszolt.*
- De jó! Hála az égnek! *kíséri szavait megkönnyebbült sóhajtás.* De ugye mondtam, hogy a hold színezett be, amikor születtem! *mosolyodik el, bár azt ő is érzi, hogy iménti megkönnyebbült sóhaja, valamint mostani látszólag magabiztos szavai mögött azért elég erőteljes ellentmondás feszül, mégsem bírja megállni, hogy ne jegyezzen meg legalább ennyit.*
- Szóval ez körülbelül azt jelenti, hogyha sok időt töltök a napon, akkor sem nagyon fog sötétedni a bőröm, ugye? Vagy igen, csak sokkal lassabban, mint másnak?
*Igazából annyira nem is lényeges kérdés, de azért jó lenne tudni, hogyha meg szeretné őrizni bőre általa szeretett színét, akkor mennyire kell vigyáznia rá.
Ezek után pontosan úgy tesz, ahogyan Intath kéri tőle, feláll és előre hajol.*
- Kifulladni és levegőt kapkodni pedig tényleg csak akkor szoktam, ha hirtelen kell és túl sokat futnom. Mint egyszer Artheniorban, hol máshol persze! Amúgy szerencsére nem.
*Ezek után viszont magát is meglepi megint, igaz ezúttal már csak éppen hogy.*
- Ez most egy kicsit csikiz, de valahogy jó érzés mégis. Ebben nincs semmi furcsa, ugye? *kérdi, miközben Intath végighúzza a gerincén az ujját. Reméli, hogy tényleg nincs. Valamiért már egészen jól beleélte magát, hogy teljesen egészséges, nem lenne boldog, ha olyan dolgokat hallana, amelyek csak egy kicsit is ellentmondanak mindennek.*
430. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-06 21:32:28
Üzenet elküldve: 2021-08-06 21:32:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Intath Birodalmában//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A másik mosolyát nem tudja hova tenni, de szerényen viszonozza miközben a dolgával foglalatoskodik. Hogy valójában miért is néz ki ilyen megviselten az olyan jó kérdés lenne, hogy a doki se tudná rá a biztos választ. Talán nem neki való ez a nagyon jó lét? Túlságosan is elengedi magát? Ki tudja? A másik helyzetjelentését az állatokról csak hallgatja. A pohár tartalma lefoglalja a figyelmét. Kell neki a magyarázat, hogy mi az a Hópehely ugyanis ő még csak nem is nézte meg miféle jószágok élnek itt a birtokon. Nincs oka kimenni a házból, büdös dögök közé főleg nincs. Még a sajátját se nézi meg. Persze azért visszakérdez, hogy fenntartsa a beszélgetés folyamát.*
-Azért Hópehely mert fehér vagy mert olyan hűvös természetű?
*Hogy viccből kérdezi vagy komolyan gondolja jó kérdés. Őszintén szólva annyira nem ért a doki az állatokhoz, hogy el kéne gondolkoznia rajta, hogy van-e egyáltalán fehér kecske. A természetükről meg főleg nem tud semmit. A kapott mintát szakszerűen megvizsgálgatja viszont mikor visszafordul a félvér felé látja rajta, hogy valami gond van vele. Mikor az öklendezni kezd, ő gyorsan a másik közelében lévő pont ilyen esetekre ott tartott vödörre mutat.*
-Ott a vödör! Abba!
*Majd gyorsan az első asztalra letenné a poharat és odasietne a lányhoz, hogy vagy oda adja a vödröt vagy fogja a haját amit kell segítsen. Nem érti mi történt. Idegesség vagy rosszat evett vagy az állatok vagy jól sejtette és valami betegség van benne, de már jár is az agya a lehetőségeken és hogy miképp kell megállapítani a gond okait. Majd le lesz csesszerintve. Ami meglepi. Főleg a félvértől. Persze nem úgy néz ki, mint aki megijedt volna, vagy meg lenne sértődve, most még csak nem is nevet a másik arcába mint szokott másoknak hasonló helyzetekben csak meglepetten pislog. Mikor egy kis szünetet tart a lány akkor szólal meg poénra véve a dolgot.*
-Jól vagyok igen. Ez is a vizsgálat része és azért gondolhatod, hogy ha nem volna muszáj akkor a magam kedvéért nem csinálnám.
*Neveti el az egészet. Ő humorosnak tartja ezt. Leginkább azért mert most látta először idegesnek a félvért. És aranyos volt. Még rá is lesz parancsolva, hogy öblítse ki a száját aminek röhögve engedelmeskedik. Tényleg viccesnek tartja a helyzetet. Lecsavarja az egyik üveg megbontott pityókaszeszt és kiissza az alján maradt pár kortyot.*
-Amúgy igen tudtam meg belőle dolgokat, de majd ha végeztünk a vizsgálatokkal akkor mindent összegezve állapítom meg, hogy mit is.
*Mert jobb egyben látni ki is ül ott az asztalon mielőtt mondana valamit. A másik hirtelen elhallgatására csak továbbra is mosolyogva felvonja a szemöldökét. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki megsértődött volna. Látta már a lány egyszer idegesnek az orvost, egy ilyen kis lecseszéstől nem haragudott meg. Mikor a másik még bocsánatot is kér fel is röhög újra a férfi és jól megölelgeti, megsimogatva a hátát is amitől biztos lehet benne a félvér is, hogy nincs harag.*
-Ugyan már már kedveském! Kaptam már rosszabbat is orvosként. Nagyon aranyos voltál. Mikor szidtál így meg valakit utoljára? Az még ebben az évtizedben volt?
*Kuncog pimaszkodva és csipkedi meg a félvérpofit. Most a komoly orvos szerep kicsit lefoszlik és a vidám elf van megint ott a lánnyal, de Int úgy érzi most ez kell ide. Azt, is hagyja, hogy a másik terelje a témát és vidáman bólogat az amúgy komoly igazságra.*
-Igen ezzel egyet értünk. Vigyázni kell rá.
*Ezt meg is beszélték. Ha kell valamiben segíteniük megkérik, ő megkér mást majd lehet meglesi őket és ha rajta kapják, azt hazudja, hogy csak pecázni ment ki, hogy a különleges sült halával fogadhassa őket. Ha volna bűntudata azért, mert egy manipulatív mocsok akkor időnként igencsak megszenvedne ebben a házban hisz olyan egyszerű dolga van az itteni lányokkal. De sajnos valamelyik kikötői kuplerájban elhagyta és azóta se talált másikat. A lovát illetően bólint és ahogy a lány a saját hozzáállásáról beszél a lovakkal kapcsolatban a bólintás bólogatásba vállt át.*
-Teljesen meg tudlak érteni. Nincs ezekben semmi jó. Nagyok, vonzzák a legyeket, kényelmetlenek és ha megbokrosodnak és leesik róluk az ember, ha úgy veri be a fejét ott is döglik meg. Ha nem kéne időnként sokat járkálnom, nehéz kosárral a kezemben*Bök fejével lanawin földjének második legszemrevalóbb fonott kosara felé.*akkor nekem se kéne. Hamar elfárad a kezem és nyeh... Terhes? Mi? Az nem lehet! Nem volt kan a közelébe. Vagy... Terhes lovat adott el nekem az a lókupac? Az anyját! Azt, se tudom mit kell azzal csinálni. Mi van ha beledöglik a szülésbe? Vagy megsántul? Utána lehet rajta lovagolni vagy várni kell? Ha igen mennyit? Istenem, de átbasztak!
*Fogja a fejét. A félvér leszűrheti, hogy a doki semmit nem tud a lovakról. Még az eladó megnevezését se. Ha egy csikóhal lenne arról is csak annyit tudna, hogy néz ki. Ez a lehetőség igencsak lesújtotta. A kérdésen nem sértődik meg. A másik jogosan nem értheti a különbséget így elmagyarázza neki.*
-Van különbség azért a lovak és a humanoidok vagy elfszabásúak, ki miképp neveti őket között. Én nem állatorvos vagy patkolókovács vagy pásztor vagyok, hogy az előbbieket kezeljem. Nem tudom tőlük megkérdezni, hogy mit éreznek, hol fáj, a szerveik máshol vannak, mint egy humanoid lénynek még a testhőjük is más, másképp táplálkoznak, másképp kell velük bánni. Fogalmam sincs arról se, hogy szül egy ló. Vagy hogy szoptat, miképp kell vele szüléskor bánni, hogy ne rúgjon fejbe. Hajóorvos vagyok, csontkovács, felcser, füves ember, fürdőmester, hóhér, de állatokhoz nem értek. Az mások dolga.
*Vallja be őszintén. Mindenhez ő se ért és azok a mesterségek is becsülendők akik az állatokat tudják gyógyítani. Becsüli őket főleg mert ő néha meg se tudná egymástól se különböztetni meg őket nemhogy, azt megmondani, hogy valami baja van. Utána ígéretéhez híven elfordul míg a másik öltözik, de ha a szeme előre is néz a híres elf hallás ugye működik hátra is. A sóhaj hallatán pedig meg is kérdezi.*
-Mi volt ez? Félsz? Nem kell félni, nem fog fájni egyik vizsgálat se. Erre meg is esküszöm.
*Mutatja fel a kisujját anélkül, hogy hátranézne, utalva ezzel a korábbi kisujj esküjükre amivel a barátságuk is kezdődött. Az egy szép este volt. Egy lángoló város mögöttük, a csillagok fénye fölöttük, Aleimord húgának a keze valahol az utca kövén kóbor kutyák szájában. Az egykori kalóz az emlékek hatására romantikus hangulatba is kerül. Majd ha a félvér szólt neki akkor fordul is felé egy kedves mosollyal és egy kis botot vesz ki az egyik üvegcséjéből.*
-Rendben kezdődhet is a dolog. Kezdjük a száddal. Nyisd ki nagyra, dugd ki a nyelved! Blőeh doktorbácsi!
*Mosolyog kedvesen és a bot segítségével kicsit lejjebb nyomja a nyelvet, hogy jobban is belenézhessen abba a szájba. Nagyon közel hajol a másik arcához a folyamat közben ami lehet akár kellemetlen is, de utána már ismét kiegyenesedik, a használt botot az egyik asztalára dobja és már folytatja is a dolgot.*
-Most meg foglak nézegetni. Hajad, füled, nyakad meg is nyomkodom. Utána beszélgethetünk. Fejben tessék összerakni addig is, hogy mit, hányszor és mennyit szoktál enni, mennyit alszol, általában hányszor jársz könnyíteni magadon. Mindkét fajtára gondolok. Szokott-e hirtelen fáradtság megjelenni, fájdalom. Akármilyen fájdalom számít. Nincs olyan, hogy csak a fejem egy kicsit, de nem mondom. Akármi amit érdekesnek tartasz vagy csak nemrég kezdődött.
*Miközben magyaráz azért a keze is jár. Áttúrja a másik haját, alaposan megnézi a fejbőrét is, megvizsgálja a lány fülét, bele is néz, majd a másikba, pulzust mér, a nyaki nyirokcsomókat megmasszírozgatja. Olyan óvatos, de gépies mozdulatokkal teszi mindezt, hogy a lány ez alapján akár el is hiheti, hogy nem először csinál ilyet a férfi.*
-Oké mesélhetsz. Addig az oldalad meg a hasad nézem. Könyököt fel!
*Azért nem a kezét mondja, mert akkor nem tudná mivel takarni magát a másik. Jó poén lenne, dem ebbe a helyzetbe illik. Ha, az úgy tesz akkor finoman megkocogtatja a bordáit mindkét oldalon és elkezdi ahogy ígérte a hasát tapogatni és nyomkodni. Ezt a másik úgy élheti meg, hogy a férfi egy helyen megnyomja a hasát, kicsit vár, aztán kicsit arrébb megismétli. Hogy valamit megfigyel vagy keres nem látszik rajta. Közben persze az elf hallgatja a lány csicsergését, ami ha Luninari-hoz illően kicsit csapkodni fog azzal se lesz semmi baj. Eközben talán eddig se találja kellemetlennek ezt a számára új helyzetet. Mikor végzett csak akkor szakítja félbe.*
-Add csak az egyik kezed.
*Ha megkapja, azt is megnézi és óvatosan benéz a köröm alá finoman hátrahúzva a bőrt. Majd vidám hangon szólítja meg.*
-Nézd csak!*Mutatja meg neki is.*Látod azt a kicsit vörös részt a körmöd alatt? Ez, a füled belsejének a színe és az ajkaid belsejének a színe, azt jelentik, hogy nem betegség miatt hanem természetesen világosabb a bőröd. Emiatt már nem kell aggódnod.
*Küld a lány felé egy megnyugtatónak szánt mosolyt.*
-Még ne öltözz fel hanem előtte állj fel kérlek és dőlj előre amennyire csak tudsz, hogy megnézzem a hátadat is. Olyan nem szokott előfordulni, hogy hirtelen elfogy a levegőd vagy alig mozogsz, de kapkodod a levegőt.
*A választ hallgatva nézi, azt a hátat és végigvezeti az ujját a másik gerincének a vonalán.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A másik mosolyát nem tudja hova tenni, de szerényen viszonozza miközben a dolgával foglalatoskodik. Hogy valójában miért is néz ki ilyen megviselten az olyan jó kérdés lenne, hogy a doki se tudná rá a biztos választ. Talán nem neki való ez a nagyon jó lét? Túlságosan is elengedi magát? Ki tudja? A másik helyzetjelentését az állatokról csak hallgatja. A pohár tartalma lefoglalja a figyelmét. Kell neki a magyarázat, hogy mi az a Hópehely ugyanis ő még csak nem is nézte meg miféle jószágok élnek itt a birtokon. Nincs oka kimenni a házból, büdös dögök közé főleg nincs. Még a sajátját se nézi meg. Persze azért visszakérdez, hogy fenntartsa a beszélgetés folyamát.*
-Azért Hópehely mert fehér vagy mert olyan hűvös természetű?
*Hogy viccből kérdezi vagy komolyan gondolja jó kérdés. Őszintén szólva annyira nem ért a doki az állatokhoz, hogy el kéne gondolkoznia rajta, hogy van-e egyáltalán fehér kecske. A természetükről meg főleg nem tud semmit. A kapott mintát szakszerűen megvizsgálgatja viszont mikor visszafordul a félvér felé látja rajta, hogy valami gond van vele. Mikor az öklendezni kezd, ő gyorsan a másik közelében lévő pont ilyen esetekre ott tartott vödörre mutat.*
-Ott a vödör! Abba!
*Majd gyorsan az első asztalra letenné a poharat és odasietne a lányhoz, hogy vagy oda adja a vödröt vagy fogja a haját amit kell segítsen. Nem érti mi történt. Idegesség vagy rosszat evett vagy az állatok vagy jól sejtette és valami betegség van benne, de már jár is az agya a lehetőségeken és hogy miképp kell megállapítani a gond okait. Majd le lesz csesszerintve. Ami meglepi. Főleg a félvértől. Persze nem úgy néz ki, mint aki megijedt volna, vagy meg lenne sértődve, most még csak nem is nevet a másik arcába mint szokott másoknak hasonló helyzetekben csak meglepetten pislog. Mikor egy kis szünetet tart a lány akkor szólal meg poénra véve a dolgot.*
-Jól vagyok igen. Ez is a vizsgálat része és azért gondolhatod, hogy ha nem volna muszáj akkor a magam kedvéért nem csinálnám.
*Neveti el az egészet. Ő humorosnak tartja ezt. Leginkább azért mert most látta először idegesnek a félvért. És aranyos volt. Még rá is lesz parancsolva, hogy öblítse ki a száját aminek röhögve engedelmeskedik. Tényleg viccesnek tartja a helyzetet. Lecsavarja az egyik üveg megbontott pityókaszeszt és kiissza az alján maradt pár kortyot.*
-Amúgy igen tudtam meg belőle dolgokat, de majd ha végeztünk a vizsgálatokkal akkor mindent összegezve állapítom meg, hogy mit is.
*Mert jobb egyben látni ki is ül ott az asztalon mielőtt mondana valamit. A másik hirtelen elhallgatására csak továbbra is mosolyogva felvonja a szemöldökét. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki megsértődött volna. Látta már a lány egyszer idegesnek az orvost, egy ilyen kis lecseszéstől nem haragudott meg. Mikor a másik még bocsánatot is kér fel is röhög újra a férfi és jól megölelgeti, megsimogatva a hátát is amitől biztos lehet benne a félvér is, hogy nincs harag.*
-Ugyan már már kedveském! Kaptam már rosszabbat is orvosként. Nagyon aranyos voltál. Mikor szidtál így meg valakit utoljára? Az még ebben az évtizedben volt?
*Kuncog pimaszkodva és csipkedi meg a félvérpofit. Most a komoly orvos szerep kicsit lefoszlik és a vidám elf van megint ott a lánnyal, de Int úgy érzi most ez kell ide. Azt, is hagyja, hogy a másik terelje a témát és vidáman bólogat az amúgy komoly igazságra.*
-Igen ezzel egyet értünk. Vigyázni kell rá.
*Ezt meg is beszélték. Ha kell valamiben segíteniük megkérik, ő megkér mást majd lehet meglesi őket és ha rajta kapják, azt hazudja, hogy csak pecázni ment ki, hogy a különleges sült halával fogadhassa őket. Ha volna bűntudata azért, mert egy manipulatív mocsok akkor időnként igencsak megszenvedne ebben a házban hisz olyan egyszerű dolga van az itteni lányokkal. De sajnos valamelyik kikötői kuplerájban elhagyta és azóta se talált másikat. A lovát illetően bólint és ahogy a lány a saját hozzáállásáról beszél a lovakkal kapcsolatban a bólintás bólogatásba vállt át.*
-Teljesen meg tudlak érteni. Nincs ezekben semmi jó. Nagyok, vonzzák a legyeket, kényelmetlenek és ha megbokrosodnak és leesik róluk az ember, ha úgy veri be a fejét ott is döglik meg. Ha nem kéne időnként sokat járkálnom, nehéz kosárral a kezemben*Bök fejével lanawin földjének második legszemrevalóbb fonott kosara felé.*akkor nekem se kéne. Hamar elfárad a kezem és nyeh... Terhes? Mi? Az nem lehet! Nem volt kan a közelébe. Vagy... Terhes lovat adott el nekem az a lókupac? Az anyját! Azt, se tudom mit kell azzal csinálni. Mi van ha beledöglik a szülésbe? Vagy megsántul? Utána lehet rajta lovagolni vagy várni kell? Ha igen mennyit? Istenem, de átbasztak!
*Fogja a fejét. A félvér leszűrheti, hogy a doki semmit nem tud a lovakról. Még az eladó megnevezését se. Ha egy csikóhal lenne arról is csak annyit tudna, hogy néz ki. Ez a lehetőség igencsak lesújtotta. A kérdésen nem sértődik meg. A másik jogosan nem értheti a különbséget így elmagyarázza neki.*
-Van különbség azért a lovak és a humanoidok vagy elfszabásúak, ki miképp neveti őket között. Én nem állatorvos vagy patkolókovács vagy pásztor vagyok, hogy az előbbieket kezeljem. Nem tudom tőlük megkérdezni, hogy mit éreznek, hol fáj, a szerveik máshol vannak, mint egy humanoid lénynek még a testhőjük is más, másképp táplálkoznak, másképp kell velük bánni. Fogalmam sincs arról se, hogy szül egy ló. Vagy hogy szoptat, miképp kell vele szüléskor bánni, hogy ne rúgjon fejbe. Hajóorvos vagyok, csontkovács, felcser, füves ember, fürdőmester, hóhér, de állatokhoz nem értek. Az mások dolga.
*Vallja be őszintén. Mindenhez ő se ért és azok a mesterségek is becsülendők akik az állatokat tudják gyógyítani. Becsüli őket főleg mert ő néha meg se tudná egymástól se különböztetni meg őket nemhogy, azt megmondani, hogy valami baja van. Utána ígéretéhez híven elfordul míg a másik öltözik, de ha a szeme előre is néz a híres elf hallás ugye működik hátra is. A sóhaj hallatán pedig meg is kérdezi.*
-Mi volt ez? Félsz? Nem kell félni, nem fog fájni egyik vizsgálat se. Erre meg is esküszöm.
*Mutatja fel a kisujját anélkül, hogy hátranézne, utalva ezzel a korábbi kisujj esküjükre amivel a barátságuk is kezdődött. Az egy szép este volt. Egy lángoló város mögöttük, a csillagok fénye fölöttük, Aleimord húgának a keze valahol az utca kövén kóbor kutyák szájában. Az egykori kalóz az emlékek hatására romantikus hangulatba is kerül. Majd ha a félvér szólt neki akkor fordul is felé egy kedves mosollyal és egy kis botot vesz ki az egyik üvegcséjéből.*
-Rendben kezdődhet is a dolog. Kezdjük a száddal. Nyisd ki nagyra, dugd ki a nyelved! Blőeh doktorbácsi!
*Mosolyog kedvesen és a bot segítségével kicsit lejjebb nyomja a nyelvet, hogy jobban is belenézhessen abba a szájba. Nagyon közel hajol a másik arcához a folyamat közben ami lehet akár kellemetlen is, de utána már ismét kiegyenesedik, a használt botot az egyik asztalára dobja és már folytatja is a dolgot.*
-Most meg foglak nézegetni. Hajad, füled, nyakad meg is nyomkodom. Utána beszélgethetünk. Fejben tessék összerakni addig is, hogy mit, hányszor és mennyit szoktál enni, mennyit alszol, általában hányszor jársz könnyíteni magadon. Mindkét fajtára gondolok. Szokott-e hirtelen fáradtság megjelenni, fájdalom. Akármilyen fájdalom számít. Nincs olyan, hogy csak a fejem egy kicsit, de nem mondom. Akármi amit érdekesnek tartasz vagy csak nemrég kezdődött.
*Miközben magyaráz azért a keze is jár. Áttúrja a másik haját, alaposan megnézi a fejbőrét is, megvizsgálja a lány fülét, bele is néz, majd a másikba, pulzust mér, a nyaki nyirokcsomókat megmasszírozgatja. Olyan óvatos, de gépies mozdulatokkal teszi mindezt, hogy a lány ez alapján akár el is hiheti, hogy nem először csinál ilyet a férfi.*
-Oké mesélhetsz. Addig az oldalad meg a hasad nézem. Könyököt fel!
*Azért nem a kezét mondja, mert akkor nem tudná mivel takarni magát a másik. Jó poén lenne, dem ebbe a helyzetbe illik. Ha, az úgy tesz akkor finoman megkocogtatja a bordáit mindkét oldalon és elkezdi ahogy ígérte a hasát tapogatni és nyomkodni. Ezt a másik úgy élheti meg, hogy a férfi egy helyen megnyomja a hasát, kicsit vár, aztán kicsit arrébb megismétli. Hogy valamit megfigyel vagy keres nem látszik rajta. Közben persze az elf hallgatja a lány csicsergését, ami ha Luninari-hoz illően kicsit csapkodni fog azzal se lesz semmi baj. Eközben talán eddig se találja kellemetlennek ezt a számára új helyzetet. Mikor végzett csak akkor szakítja félbe.*
-Add csak az egyik kezed.
*Ha megkapja, azt is megnézi és óvatosan benéz a köröm alá finoman hátrahúzva a bőrt. Majd vidám hangon szólítja meg.*
-Nézd csak!*Mutatja meg neki is.*Látod azt a kicsit vörös részt a körmöd alatt? Ez, a füled belsejének a színe és az ajkaid belsejének a színe, azt jelentik, hogy nem betegség miatt hanem természetesen világosabb a bőröd. Emiatt már nem kell aggódnod.
*Küld a lány felé egy megnyugtatónak szánt mosolyt.*
-Még ne öltözz fel hanem előtte állj fel kérlek és dőlj előre amennyire csak tudsz, hogy megnézzem a hátadat is. Olyan nem szokott előfordulni, hogy hirtelen elfogy a levegőd vagy alig mozogsz, de kapkodod a levegőt.
*A választ hallgatva nézi, azt a hátat és végigvezeti az ujját a másik gerincének a vonalán.*
429. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-06 17:29:08
Üzenet elküldve: 2021-08-06 17:29:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Intath Birodalmában//
*Rendületlen kíváncsisággal figyeli, hogy mit csinál Intath miközben valamiféle számára nem túl bizalomgerjesztő színű folyadékot egy vödörbe önt.
Bárhogy is, megkönnyebbülés számára, hogy az a valami nem gyógyszer volt, legalábbis a jelek szerint nem olyan, ami túl jól sikerült volna, ennek viszont legalább az az előnye, hogy nem ő az, akinek majd meg kell azt innia.
Ez mindenképpen megér egy vidám mosolyt, amit Intath jó eséllyel nem fog tudni megfejteni, hogy minek szól, ő pedig természetesen le is tagadná, ha rákérdezne. Ugyan arra lett nevelve, hogy mondjon igazat, de hát vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen lehetetlen, a mostanit pedig pontosan egy ilyen helyzetnek érzi.
Vidám mosolya mondjuk nem is tart sokáig. Erősebb azért benne a zavar, bár nem a rá váró vizsgálatnak köszönhetően, inkább még mindig amiatt érzi magát furán, amit egy pohárban lerakott a férfi elé, aki tulajdonképpen mégiscsak a barátja. Barátja? Nagyon reméli, hogy igen, mármint, hogy Intath annak tartja magát, hiszen ő is így gondol rá.
Éppen ezért nem is akad fent azon, hogy szavai tényleg eléggé rácáfolnak a külsejére, de hát ha ő mondja, hogy jobban van, - és valóban nem tűnik úgy, mint akinek komoly fájdalmai vannak, inkább csak mintha kissé kialvatlan lenne, - neki nincs nagyon oka megkérdőjelezni ezeket a szavakat.*
- Hópehely boldognak látszott, nekem legalábbis biztosan nagyon örült *válaszol először inkább a kérdésre, miközben az asztalra ül. Kicsit büszkének is látszik, mintha az, hogy állataik jól érzik magukat egyedül az ő érdeme lenne.* Ő a kedvenc kecském. *magyarázza azért meg, hogy miért főleg róla beszél ahelyett, hogy egyértelmű kérdésre egyértelmű választ adna.* De a többiek is jól vannak szerencsére.
*Közben azért a kíváncsiság kissé felülkerekedik rajta. Ha már délelőtt annyira megrökönyödött azon, hogy Intath mit kér tőle egy vizsgálathoz, most akkor sem tudná megállni, hogy ne leskelődjön, ha sokkal komolyabb tétje lenne, mint az, hogy az elf esetleg észreveszi.
Amit lát az mégis jobban megdöbbenti, mint amennyire arra számított volna.
Örül neki, hogy régen reggelizett, mert most még annál is sokkal jobban felfordul a gyomra, mint amikor még reggel arról beszéltek, hogy Intathnak mi a szándéka a vizeletével.
Ha csak elképzeli, amit nem is akar elképzelni, hogy milyen ízt érezhet most a nyelve hegyén, ízlelőbimbói érzékeny fókuszában a férfi, öklendeznie kell, és meg is teszi, miközben azon csodálkozik, hogy Int maga éppen nem hajol azonnal egy vödör fölé hányni.
Nem mintha édesanyja valaha is úri lánynak nevelte volna, és nem is prűd ilyen téren, mégsem káromkodott talán soha még úgy igazán az életében, de most mégis majdnem kicsúszik ajkain egy igazán vaskos káromkodás, ami akár a Kikötő valamelyik talponállójában is elhangozhatna úgy, hogy többen is felkapnák a fejüket rá.*
- Szent egek Int, most komolyan! *mondja ehelyett, mégis ez már rá talán nem igazán jellemző kifakadás. Nem mérges, dühös, de valahogy mégis valami ezekhez hasonlót érez, amit nem tudna megnevezni. Őszinte megrökönyödés, némi undorral keverve? Talán valami olyasmi.*
- Na erre nem számítottam, de tényleg! Muszáj volt ezt, most komolyan? Jól vagy, ugye? *kérdi először megint csak valami haraghoz nagyon erősen hasonlító érzéssel magában, végül azonban mégis aggódva és megenyhülve.*
- Legalább öblítsd ki a szádat, könyörgöm! Igyál rá valamit! Nem rettenetes? *kérdi.* És nem, ne csinálj úgy kérlek, mintha ez normális lenne! Na és, ennyiből megtudtál legalább valamit? Megérte? Nincs az az istennő szerintem... *ad hangot a véleményének majdnem, aztán olyan hirtelen higgad le, amilyen hirtelenséggel kifakadt az előbb. Szinte szégyenkezve emeli vissza tekintetét saját maga elé. Egyrészt valószínűleg létezik az az istennő... másrészt azért is kényelmetlenül érzi magát, mert ő maga az asztalon való nyugodt üldögélés helyett, inkább kitartóan a másikat figyelte, így talán eleve olyan dolgot látott meg, amit nem is szabadott volna. Ezzel az erővel pedig Intath is teljes joggal leskelődhetne, miközben ő vetkőzik.*
- Ne haragudj, remélem nem bántottalak meg! *mondja teljesen őszintén.* Nem akartam csak... erre azt hiszem nem voltam felkészülve. *vallja be, miközben elveszi azt a valamit amivel el kellene takarnia majd ruhától már megfosztott testét.*
- Ami Laut és az állatokat illeti *igyekszik is gyorsan terelni a témát, ez pedig talán látszik azon, hogy kissé talán gyorsan, idegesen beszél* tyúk, vagy nagyanyó szerintem mindegy, nekem majdnem ugyanaz a kettő. Vigyáznunk kell rá az a lényeg, mielőtt még teljesen elfeledkezne arról, hogy ő maga is a világon van, nem csak azok, akikről szerinte gondoskodnia kellene.
*~ Talán furcsa megfogalmazás, ~ döbben rá hirtelen. ~ de megragadja a lényeget és mégiscsak az a lényeg szerintem, hogy értsék, hogy mire gondolunk, akár hülyén fejezzük ki magunkat, akár úgy, mintha valami unalmas eposzt írnánk egy ostoba elf hősről, tökéletes verslábakkal. ~ folytatja a gondolatmenetét, majdnem hangosan is kimondva a csak benne fura visszhangot verő szavakat.*
- Ami meg azt a kicsit dagadt lovat illeti... *teszi hozzá immár kissé lelassult szavakkal* kapott ételt, vizet, nem tűnt betegnek, de én sem értek a lovakhoz igazából. Otthon senki sem tartott, teljesen értelmetlen lett volna az erdő legmélyén. Meg én félek is tőlük igazság szerint. Ezért mindenki ki szokott nevetni, vagy nem érti. Pedig egy ló nagyon csúnyán tud nézni, ha akar. Meg is tud harapni. És hatalmasat lehet esni róla, főleg, ha valaki akkora mint én, szóval nem igazán értem, hogy mit nem lehet azon érteni, hogy én félek tőlük. Amúgy kanca? Mert, ha igen, akkor nem lehet, hogy nem kövér, hanem terhes? *kérdi hirtelen támadt ötlettel.*
- Miért nem vizsgálod meg? Orvos vagy, én is ezért vagyok most itt. Gondolom nincs nagy különbség egy terhes elf, ember, törpe, vagy akár egy terhes ló között.
*Szavai kissé talán érzéketlennek hathatnak, de hát ez mindig is érzékeny téma volt számára, nem tud hasonlóról úgy beszélni, hogy ne érződjön ki a hangjából árnyalatnyi keserűség, vagy akár elfojtott indulat, esetleg néma beletörődés az elkerülhetetlenbe.
Ő sohasem lehet anya, bármennyire is szeretne olyan gondoskodással és szeretettel felnevelni egy kislányt és egy kisfiút, ahogyan édesanyja tette azt vele. Halovány reménynél is kevesebb, hogy talán a mágia egyszer lehetségessé teszi a számára. Viszont, amit eddig megismert belőle az pusztán védelmezni, vagy pusztítani képes, és nem lépheti át azt a határt, ami eleve el van rendelve.
Igyekszik azonban messze űzni ezt a gondolatot. Apró, reményei szerint alig hallható sóhaj után áll neki határozottan levetkőzni, majd eltakarni magát az Intathtól kapott furcsa ronggyal.
Érdekes egy nap ez, de maga sem tudja magának megmagyarázni, hogy miért. Talán a reggeli beszélgetés hagyott benne mélyebb nyomokat, gondolkodtatta és bizonytalanította túlságosan is el eddig teljesen biztosnak tartott kapaszkodókban, amelyek elvezették idáig az életben, mindezt pedig annak ellenére is, hogy végső soron megnyugtatta és megmentette saját önvádja és lelkifurdalása alól?
A Maydeleinetól kapott varázslatok ereje rémisztette meg? Másról lenne szó? De mi másról? De mi az, amit nem ért? Egyáltalán miért kell magának újabb és újabb kérdéseket feltennie?
~ Elég már! Elég... ~ szól magára, mielőtt gyakorlatilag meztelenül, egy szál ronggyal eltakarva jobban belemerülne egy újabb, sokezredik hosszú és értelmetlen önmarcangolásba, minden szó és mondat túlgondolásába, amire hajlamos, illetve amire mindig túlságosan is hajlamos volt.
Az élet mégiscsak itt történik és körülötte, és most. Most! Márpedig a "most" előtt nem sokkal szavakat mondott ki és cselekedett.
Most már teljesen mindegy, hogy mit és hogyan nem kellett volna, vagy éppen kellett volna, de jobban csinálnia. Megtörtént, ami megtörtént. Kíváncsi félelemmel várja a folytatást.
~ Nem kell ám mindent nagy drámaként megélnem... ~ figyelmezteti önmagát, miközben egyszerre szégyenkezik önmaga miatt, de ki is neveti saját magát.
~ Az új barátom kicsit fura, amire kissé fura módon reagáltam én is. Van ilyen. Ugyan mi történhetne? ~
Mégsem tud az érzéstől szabadulni, hogy mindenre valami teljesen mást kellett volna mondania, és tennie.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.06 17:44:17
*Rendületlen kíváncsisággal figyeli, hogy mit csinál Intath miközben valamiféle számára nem túl bizalomgerjesztő színű folyadékot egy vödörbe önt.
Bárhogy is, megkönnyebbülés számára, hogy az a valami nem gyógyszer volt, legalábbis a jelek szerint nem olyan, ami túl jól sikerült volna, ennek viszont legalább az az előnye, hogy nem ő az, akinek majd meg kell azt innia.
Ez mindenképpen megér egy vidám mosolyt, amit Intath jó eséllyel nem fog tudni megfejteni, hogy minek szól, ő pedig természetesen le is tagadná, ha rákérdezne. Ugyan arra lett nevelve, hogy mondjon igazat, de hát vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen lehetetlen, a mostanit pedig pontosan egy ilyen helyzetnek érzi.
Vidám mosolya mondjuk nem is tart sokáig. Erősebb azért benne a zavar, bár nem a rá váró vizsgálatnak köszönhetően, inkább még mindig amiatt érzi magát furán, amit egy pohárban lerakott a férfi elé, aki tulajdonképpen mégiscsak a barátja. Barátja? Nagyon reméli, hogy igen, mármint, hogy Intath annak tartja magát, hiszen ő is így gondol rá.
Éppen ezért nem is akad fent azon, hogy szavai tényleg eléggé rácáfolnak a külsejére, de hát ha ő mondja, hogy jobban van, - és valóban nem tűnik úgy, mint akinek komoly fájdalmai vannak, inkább csak mintha kissé kialvatlan lenne, - neki nincs nagyon oka megkérdőjelezni ezeket a szavakat.*
- Hópehely boldognak látszott, nekem legalábbis biztosan nagyon örült *válaszol először inkább a kérdésre, miközben az asztalra ül. Kicsit büszkének is látszik, mintha az, hogy állataik jól érzik magukat egyedül az ő érdeme lenne.* Ő a kedvenc kecském. *magyarázza azért meg, hogy miért főleg róla beszél ahelyett, hogy egyértelmű kérdésre egyértelmű választ adna.* De a többiek is jól vannak szerencsére.
*Közben azért a kíváncsiság kissé felülkerekedik rajta. Ha már délelőtt annyira megrökönyödött azon, hogy Intath mit kér tőle egy vizsgálathoz, most akkor sem tudná megállni, hogy ne leskelődjön, ha sokkal komolyabb tétje lenne, mint az, hogy az elf esetleg észreveszi.
Amit lát az mégis jobban megdöbbenti, mint amennyire arra számított volna.
Örül neki, hogy régen reggelizett, mert most még annál is sokkal jobban felfordul a gyomra, mint amikor még reggel arról beszéltek, hogy Intathnak mi a szándéka a vizeletével.
Ha csak elképzeli, amit nem is akar elképzelni, hogy milyen ízt érezhet most a nyelve hegyén, ízlelőbimbói érzékeny fókuszában a férfi, öklendeznie kell, és meg is teszi, miközben azon csodálkozik, hogy Int maga éppen nem hajol azonnal egy vödör fölé hányni.
Nem mintha édesanyja valaha is úri lánynak nevelte volna, és nem is prűd ilyen téren, mégsem káromkodott talán soha még úgy igazán az életében, de most mégis majdnem kicsúszik ajkain egy igazán vaskos káromkodás, ami akár a Kikötő valamelyik talponállójában is elhangozhatna úgy, hogy többen is felkapnák a fejüket rá.*
- Szent egek Int, most komolyan! *mondja ehelyett, mégis ez már rá talán nem igazán jellemző kifakadás. Nem mérges, dühös, de valahogy mégis valami ezekhez hasonlót érez, amit nem tudna megnevezni. Őszinte megrökönyödés, némi undorral keverve? Talán valami olyasmi.*
- Na erre nem számítottam, de tényleg! Muszáj volt ezt, most komolyan? Jól vagy, ugye? *kérdi először megint csak valami haraghoz nagyon erősen hasonlító érzéssel magában, végül azonban mégis aggódva és megenyhülve.*
- Legalább öblítsd ki a szádat, könyörgöm! Igyál rá valamit! Nem rettenetes? *kérdi.* És nem, ne csinálj úgy kérlek, mintha ez normális lenne! Na és, ennyiből megtudtál legalább valamit? Megérte? Nincs az az istennő szerintem... *ad hangot a véleményének majdnem, aztán olyan hirtelen higgad le, amilyen hirtelenséggel kifakadt az előbb. Szinte szégyenkezve emeli vissza tekintetét saját maga elé. Egyrészt valószínűleg létezik az az istennő... másrészt azért is kényelmetlenül érzi magát, mert ő maga az asztalon való nyugodt üldögélés helyett, inkább kitartóan a másikat figyelte, így talán eleve olyan dolgot látott meg, amit nem is szabadott volna. Ezzel az erővel pedig Intath is teljes joggal leskelődhetne, miközben ő vetkőzik.*
- Ne haragudj, remélem nem bántottalak meg! *mondja teljesen őszintén.* Nem akartam csak... erre azt hiszem nem voltam felkészülve. *vallja be, miközben elveszi azt a valamit amivel el kellene takarnia majd ruhától már megfosztott testét.*
- Ami Laut és az állatokat illeti *igyekszik is gyorsan terelni a témát, ez pedig talán látszik azon, hogy kissé talán gyorsan, idegesen beszél* tyúk, vagy nagyanyó szerintem mindegy, nekem majdnem ugyanaz a kettő. Vigyáznunk kell rá az a lényeg, mielőtt még teljesen elfeledkezne arról, hogy ő maga is a világon van, nem csak azok, akikről szerinte gondoskodnia kellene.
*~ Talán furcsa megfogalmazás, ~ döbben rá hirtelen. ~ de megragadja a lényeget és mégiscsak az a lényeg szerintem, hogy értsék, hogy mire gondolunk, akár hülyén fejezzük ki magunkat, akár úgy, mintha valami unalmas eposzt írnánk egy ostoba elf hősről, tökéletes verslábakkal. ~ folytatja a gondolatmenetét, majdnem hangosan is kimondva a csak benne fura visszhangot verő szavakat.*
- Ami meg azt a kicsit dagadt lovat illeti... *teszi hozzá immár kissé lelassult szavakkal* kapott ételt, vizet, nem tűnt betegnek, de én sem értek a lovakhoz igazából. Otthon senki sem tartott, teljesen értelmetlen lett volna az erdő legmélyén. Meg én félek is tőlük igazság szerint. Ezért mindenki ki szokott nevetni, vagy nem érti. Pedig egy ló nagyon csúnyán tud nézni, ha akar. Meg is tud harapni. És hatalmasat lehet esni róla, főleg, ha valaki akkora mint én, szóval nem igazán értem, hogy mit nem lehet azon érteni, hogy én félek tőlük. Amúgy kanca? Mert, ha igen, akkor nem lehet, hogy nem kövér, hanem terhes? *kérdi hirtelen támadt ötlettel.*
- Miért nem vizsgálod meg? Orvos vagy, én is ezért vagyok most itt. Gondolom nincs nagy különbség egy terhes elf, ember, törpe, vagy akár egy terhes ló között.
*Szavai kissé talán érzéketlennek hathatnak, de hát ez mindig is érzékeny téma volt számára, nem tud hasonlóról úgy beszélni, hogy ne érződjön ki a hangjából árnyalatnyi keserűség, vagy akár elfojtott indulat, esetleg néma beletörődés az elkerülhetetlenbe.
Ő sohasem lehet anya, bármennyire is szeretne olyan gondoskodással és szeretettel felnevelni egy kislányt és egy kisfiút, ahogyan édesanyja tette azt vele. Halovány reménynél is kevesebb, hogy talán a mágia egyszer lehetségessé teszi a számára. Viszont, amit eddig megismert belőle az pusztán védelmezni, vagy pusztítani képes, és nem lépheti át azt a határt, ami eleve el van rendelve.
Igyekszik azonban messze űzni ezt a gondolatot. Apró, reményei szerint alig hallható sóhaj után áll neki határozottan levetkőzni, majd eltakarni magát az Intathtól kapott furcsa ronggyal.
Érdekes egy nap ez, de maga sem tudja magának megmagyarázni, hogy miért. Talán a reggeli beszélgetés hagyott benne mélyebb nyomokat, gondolkodtatta és bizonytalanította túlságosan is el eddig teljesen biztosnak tartott kapaszkodókban, amelyek elvezették idáig az életben, mindezt pedig annak ellenére is, hogy végső soron megnyugtatta és megmentette saját önvádja és lelkifurdalása alól?
A Maydeleinetól kapott varázslatok ereje rémisztette meg? Másról lenne szó? De mi másról? De mi az, amit nem ért? Egyáltalán miért kell magának újabb és újabb kérdéseket feltennie?
~ Elég már! Elég... ~ szól magára, mielőtt gyakorlatilag meztelenül, egy szál ronggyal eltakarva jobban belemerülne egy újabb, sokezredik hosszú és értelmetlen önmarcangolásba, minden szó és mondat túlgondolásába, amire hajlamos, illetve amire mindig túlságosan is hajlamos volt.
Az élet mégiscsak itt történik és körülötte, és most. Most! Márpedig a "most" előtt nem sokkal szavakat mondott ki és cselekedett.
Most már teljesen mindegy, hogy mit és hogyan nem kellett volna, vagy éppen kellett volna, de jobban csinálnia. Megtörtént, ami megtörtént. Kíváncsi félelemmel várja a folytatást.
~ Nem kell ám mindent nagy drámaként megélnem... ~ figyelmezteti önmagát, miközben egyszerre szégyenkezik önmaga miatt, de ki is neveti saját magát.
~ Az új barátom kicsit fura, amire kissé fura módon reagáltam én is. Van ilyen. Ugyan mi történhetne? ~
Mégsem tud az érzéstől szabadulni, hogy mindenre valami teljesen mást kellett volna mondania, és tennie.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.06 17:44:17
428. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-30 17:37:19
Üzenet elküldve: 2021-07-30 17:37:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*A félvér mintha nem is értené mi az amiről a férfi beszél. A kérdés nem hozza zavarba az elfet. Mi lehet fontosabb egyeseknek mint a saját életük.*
-Elvek, szabadság, gyűlölet, hit, hagyomány. Ezek lehetnek fontosabbak.
*Hogy engedjék el a témát azzal egyet ért. Sokat beszéltek nagyon bonyolult dolgokról méghozzá korán reggel. Kevésbé aranyos partnerrel bele se kezdett volna a doki. A kezének a történetére csak vállat ránt. A kedves érintésre csak halványan mosolyodik el.*
-Az én döntésem volt.
*Nem szereti szóba hozni, de most fontosnak vélte mert ez a leglátványosabb érve a saját igaza mellett. Pusztán az, hogy meg lehet sérülni nem jelenti, hogy nincs szabad választása valakinek. Ő az elvei miatt vesztette el a kezét. És a nagy pofája miatt verték meg utána annyiszor, hogy már visszaemlékezni se tud rá. Ő az élő példa, hogy lehet másképp dönteni. A lázadás kitörésének okait igencsak felületesen érintik főleg mert a lány igen hamar eltéríti azt. A túlzott erőszak említésére a doki bólint.*
-Ilyen a káosz.
*Az ostobák kifordulnak önmagukból mert elhiszik, hogy bármit megtehetnek majd ha rádöbbennek miket tettek akkor önmagukba zuhannak vagy úgy élik le az életüket, hogy örökre homokba dugják a fejüket. És a dokinak van egy elég erős sejtése, hogy valakik irányították azért, azt a tömeget. Ezt viszont megtartja magának. Ilyesmit ha csak sejt valaki akkor is jobb nem dicsekedni vele. A lány pedig az a fajta akinek nem valók ilyen titkok. Még bajba keverné magát vele. A másik által felhozott vádakat és a kis kifakadásfélét komoly arccal hallgatja a férfi és néz a másikra.*
-Ez olyan téma aminek a megértéséhez ismerni kell az emberi lelket is. Mind mások vagyunk és másképp cselekszünk olyan helyzetekben. A legjobb lelkű, legsegítőkészebb személy is a nyomás alatt tehet a jellemével ellentétes dolgot. Én persze nem voltam ott veletek, nem tudom miről beszélsz. De amit elmondtam szerintem rád is igaz bizonyos szinten és ezért is haragszol. Alapból senkinek nem, de védtelen lányoknak főleg nem volt való, ami ott történt. Viszont már vége. Az már a múlt. Nincs miért félni tőle. Nem bánt sem téged, sem pedig a barátaidat soha többé. Itt élsz ebben a szép házban velük, itt van mellettünk egy kedves tavacska, minden reggel mikor felkelsz kinézhetsz az ablakon erre a békés tájra és itt a konyhában finom reggeli mellett kezdheted el a napodat és élheted az életed tovább. Boldogságban és szeretetben. Jusson ez eszedbe, ha dühít vagy bánt ami akkor történt. Végül is csak ez számít. Segítettem?
*Néz a másikra és szorítja meg a kezét bátorítón. Nagyon úgy néz ki, hogy tényleg megbízik benne a lány. Amiről most beszélnek őszintén szólva nem tudja az elf se, hogy valaha elmúlik-e a másikban, de ha meg is történik az egy hosszú folyamat lesz. Aminek része, hogy kibeszélheti magából és meghallgatják. Nem kell féltenie a félvért, de a lázadás minden bizonnyal egy életre szóló meghatározó emlék lesz számára, ami végig elkíséri. A kérdésre mosolyogva válaszol olyan hangon mintha valami butaságot kérdezett volna a másik.*
-Persze, hogy köztünk marad. Ha bármikor szeretnél róla beszélni keress meg nyugodtan. Bár nem voltam ott veletek, de én is áldozata voltam annak a napnak.
~Életem egyik legjobb műtétje, egy remek álláslehetőség és kitörés abból a koszfészekből. Szörnyű dolog áldozatnak lenni.~
*Azon pedig, hogy sikerült egy régi problémáját megoldania a lánynak szintén jót mosolyog a férfi. Ennek a beszélgetésnek úgy néz ki ideje volt már. Ismét megcsipkedi, azt a sápadt pofit.*
-Örülök, hogy segíthettem. Ha bármi hasonló van nyugodtan elmondhatod és én is elmondom mit gondolok. Ne tartsd magadban ezeket. Neked se jó, meg az egészségednek se. Erre is jó vagyok.
*Mosolyog rá. Miután a másik távozik ő is visszatér a szobájába, bedőlni az ágyba.*
//Intath birodalmában//
*Hogy kipihente volna magát és friss lenne, mint a hajnal nagy túlzás. Őszintén nehezére esik megmozdulni. Egy kicsit jobban van már, de így is nagy erőfeszítés kell, hogy kikászálódjon az ágyból és a tegnap óta rajta lévő ingében bevánszorogjon a rendelőjébe. Főleg mivel beérve megállapíthatja, hogy még mindig se nem tiszta se nem túl rendezett az a rendelő. Azzal foglalatoskodik hát, hogy azt valahogy vállalhatóbbá tegye. Gondoskodjon a piócáiról, az eszközeit és a műtőasztalt megtisztítsa és a helyére tegye az orvosi felszerelését is. Így mire a félvér kopog már egy rendezett, barátságtalan és külső szemmel nézve bizarr hely fogadhatja, ami frissen ecetszagú.*
-Gyere csak!
*Szól ki egy zavaros színű zöldes fiolát vizsgálgatva a napfényben.*
~Ez se jó. Akárhányszor próbálom nem tudom megismételni, azt az olajos színt. De rohadt hülye vagyok. Egy vagyont elvertem megint és feleslegesen. Ki kéne valamit találni.~
*Fáradt sóhajjal önti az eredményt a műtőasztal melletti vödörbe. A lány szégyenlős megjegyzésére, az egyik asztalra mutat.*
-Tedd csak le oda és csüccs arra az asztalra.
*A kérdésre mosolyogva válaszol.*
-Igen jobban vagyok. A jószágok, hogy vannak?
*Szavaival ellentétben sokkal gyűröttebb a ruhája és kócosabb a haja, mint reggel volt hisz azóta egy csomót hempergett az ágyban álmatlanul. Leteszi, az üres fiolát az egyik asztalra, majd a lány által hozott poharat veszi kézbe és sétál vele az ablakhoz, hogy a fényben megvizsgálgassa. Közben azért odafigyel.*
-Igen?
*Mint a szakértők a bort, úgy nézi az elf üvegcse tartalmát. Mivel üvegpohárban kapta így jól meg tudja vizsgálni és a saját erre a célra tartott edényét nem kell használnia. Forgatja is a poharat, bele is szagol, majd a kisujját belemártja és lenyalja majd mintha mi se történt volna fordul vissza a lányhoz.*
-Én inkább tyúkanyóként szoktam elképzelni akit körbevesz a sok kiscsibe. Viszont igazad van. Ha valamiben tudok majd segíteni nektek például olyan munkát átvállalni amit én is el tudok végezni~Úgyis másra passzolom.~szóljatok majd nyugodtan. Jár nektek az ilyen csajos program.
*Közben se áll meg egy pillanatra se. A pohár tartalmát a műtőasztal melletti vödörbe önti az üres poharat pedig a asztalára teszi. Majd előkerít az egyik szekrényről egy tiszta vászonrongyot és oda adja a másiknak.*
-Elfordulok és felülről vetkőzz le. Ezzel takarhatod magad. Szólj ha végeztél.
*Ezzel így is tesz. Az ablakhoz sétál és azon néz ki az égre. Nem kukucskál, de eljátszik a gondolattal, hogy jó lenne oda egy titkos kis tükör. Nem csak egy csinos női betege van és amiről nem tudnak az nem fáj nekik. Ő pedig megérdemelne kicsivel több jutalmat is a munkájáért.*
-A lovakat is megnéztétek? Az enyém olyan dagadtnak tűnik. Nem értek hozzájuk, de ez egészséges? A fehérre gondolok.
*A félvér mintha nem is értené mi az amiről a férfi beszél. A kérdés nem hozza zavarba az elfet. Mi lehet fontosabb egyeseknek mint a saját életük.*
-Elvek, szabadság, gyűlölet, hit, hagyomány. Ezek lehetnek fontosabbak.
*Hogy engedjék el a témát azzal egyet ért. Sokat beszéltek nagyon bonyolult dolgokról méghozzá korán reggel. Kevésbé aranyos partnerrel bele se kezdett volna a doki. A kezének a történetére csak vállat ránt. A kedves érintésre csak halványan mosolyodik el.*
-Az én döntésem volt.
*Nem szereti szóba hozni, de most fontosnak vélte mert ez a leglátványosabb érve a saját igaza mellett. Pusztán az, hogy meg lehet sérülni nem jelenti, hogy nincs szabad választása valakinek. Ő az elvei miatt vesztette el a kezét. És a nagy pofája miatt verték meg utána annyiszor, hogy már visszaemlékezni se tud rá. Ő az élő példa, hogy lehet másképp dönteni. A lázadás kitörésének okait igencsak felületesen érintik főleg mert a lány igen hamar eltéríti azt. A túlzott erőszak említésére a doki bólint.*
-Ilyen a káosz.
*Az ostobák kifordulnak önmagukból mert elhiszik, hogy bármit megtehetnek majd ha rádöbbennek miket tettek akkor önmagukba zuhannak vagy úgy élik le az életüket, hogy örökre homokba dugják a fejüket. És a dokinak van egy elég erős sejtése, hogy valakik irányították azért, azt a tömeget. Ezt viszont megtartja magának. Ilyesmit ha csak sejt valaki akkor is jobb nem dicsekedni vele. A lány pedig az a fajta akinek nem valók ilyen titkok. Még bajba keverné magát vele. A másik által felhozott vádakat és a kis kifakadásfélét komoly arccal hallgatja a férfi és néz a másikra.*
-Ez olyan téma aminek a megértéséhez ismerni kell az emberi lelket is. Mind mások vagyunk és másképp cselekszünk olyan helyzetekben. A legjobb lelkű, legsegítőkészebb személy is a nyomás alatt tehet a jellemével ellentétes dolgot. Én persze nem voltam ott veletek, nem tudom miről beszélsz. De amit elmondtam szerintem rád is igaz bizonyos szinten és ezért is haragszol. Alapból senkinek nem, de védtelen lányoknak főleg nem volt való, ami ott történt. Viszont már vége. Az már a múlt. Nincs miért félni tőle. Nem bánt sem téged, sem pedig a barátaidat soha többé. Itt élsz ebben a szép házban velük, itt van mellettünk egy kedves tavacska, minden reggel mikor felkelsz kinézhetsz az ablakon erre a békés tájra és itt a konyhában finom reggeli mellett kezdheted el a napodat és élheted az életed tovább. Boldogságban és szeretetben. Jusson ez eszedbe, ha dühít vagy bánt ami akkor történt. Végül is csak ez számít. Segítettem?
*Néz a másikra és szorítja meg a kezét bátorítón. Nagyon úgy néz ki, hogy tényleg megbízik benne a lány. Amiről most beszélnek őszintén szólva nem tudja az elf se, hogy valaha elmúlik-e a másikban, de ha meg is történik az egy hosszú folyamat lesz. Aminek része, hogy kibeszélheti magából és meghallgatják. Nem kell féltenie a félvért, de a lázadás minden bizonnyal egy életre szóló meghatározó emlék lesz számára, ami végig elkíséri. A kérdésre mosolyogva válaszol olyan hangon mintha valami butaságot kérdezett volna a másik.*
-Persze, hogy köztünk marad. Ha bármikor szeretnél róla beszélni keress meg nyugodtan. Bár nem voltam ott veletek, de én is áldozata voltam annak a napnak.
~Életem egyik legjobb műtétje, egy remek álláslehetőség és kitörés abból a koszfészekből. Szörnyű dolog áldozatnak lenni.~
*Azon pedig, hogy sikerült egy régi problémáját megoldania a lánynak szintén jót mosolyog a férfi. Ennek a beszélgetésnek úgy néz ki ideje volt már. Ismét megcsipkedi, azt a sápadt pofit.*
-Örülök, hogy segíthettem. Ha bármi hasonló van nyugodtan elmondhatod és én is elmondom mit gondolok. Ne tartsd magadban ezeket. Neked se jó, meg az egészségednek se. Erre is jó vagyok.
*Mosolyog rá. Miután a másik távozik ő is visszatér a szobájába, bedőlni az ágyba.*
//Intath birodalmában//
*Hogy kipihente volna magát és friss lenne, mint a hajnal nagy túlzás. Őszintén nehezére esik megmozdulni. Egy kicsit jobban van már, de így is nagy erőfeszítés kell, hogy kikászálódjon az ágyból és a tegnap óta rajta lévő ingében bevánszorogjon a rendelőjébe. Főleg mivel beérve megállapíthatja, hogy még mindig se nem tiszta se nem túl rendezett az a rendelő. Azzal foglalatoskodik hát, hogy azt valahogy vállalhatóbbá tegye. Gondoskodjon a piócáiról, az eszközeit és a műtőasztalt megtisztítsa és a helyére tegye az orvosi felszerelését is. Így mire a félvér kopog már egy rendezett, barátságtalan és külső szemmel nézve bizarr hely fogadhatja, ami frissen ecetszagú.*
-Gyere csak!
*Szól ki egy zavaros színű zöldes fiolát vizsgálgatva a napfényben.*
~Ez se jó. Akárhányszor próbálom nem tudom megismételni, azt az olajos színt. De rohadt hülye vagyok. Egy vagyont elvertem megint és feleslegesen. Ki kéne valamit találni.~
*Fáradt sóhajjal önti az eredményt a műtőasztal melletti vödörbe. A lány szégyenlős megjegyzésére, az egyik asztalra mutat.*
-Tedd csak le oda és csüccs arra az asztalra.
*A kérdésre mosolyogva válaszol.*
-Igen jobban vagyok. A jószágok, hogy vannak?
*Szavaival ellentétben sokkal gyűröttebb a ruhája és kócosabb a haja, mint reggel volt hisz azóta egy csomót hempergett az ágyban álmatlanul. Leteszi, az üres fiolát az egyik asztalra, majd a lány által hozott poharat veszi kézbe és sétál vele az ablakhoz, hogy a fényben megvizsgálgassa. Közben azért odafigyel.*
-Igen?
*Mint a szakértők a bort, úgy nézi az elf üvegcse tartalmát. Mivel üvegpohárban kapta így jól meg tudja vizsgálni és a saját erre a célra tartott edényét nem kell használnia. Forgatja is a poharat, bele is szagol, majd a kisujját belemártja és lenyalja majd mintha mi se történt volna fordul vissza a lányhoz.*
-Én inkább tyúkanyóként szoktam elképzelni akit körbevesz a sok kiscsibe. Viszont igazad van. Ha valamiben tudok majd segíteni nektek például olyan munkát átvállalni amit én is el tudok végezni~Úgyis másra passzolom.~szóljatok majd nyugodtan. Jár nektek az ilyen csajos program.
*Közben se áll meg egy pillanatra se. A pohár tartalmát a műtőasztal melletti vödörbe önti az üres poharat pedig a asztalára teszi. Majd előkerít az egyik szekrényről egy tiszta vászonrongyot és oda adja a másiknak.*
-Elfordulok és felülről vetkőzz le. Ezzel takarhatod magad. Szólj ha végeztél.
*Ezzel így is tesz. Az ablakhoz sétál és azon néz ki az égre. Nem kukucskál, de eljátszik a gondolattal, hogy jó lenne oda egy titkos kis tükör. Nem csak egy csinos női betege van és amiről nem tudnak az nem fáj nekik. Ő pedig megérdemelne kicsivel több jutalmat is a munkájáért.*
-A lovakat is megnéztétek? Az enyém olyan dagadtnak tűnik. Nem értek hozzájuk, de ez egészséges? A fehérre gondolok.
427. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-29 20:05:34
Üzenet elküldve: 2021-07-29 20:05:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
*Most már nem olyan érzése van, hogy teljesen elbeszélnek egymás mellett, de továbbra sem teljesen érti, hogy Intath pontosan mit akar mondani neki. Illetve mindent pontosan ért, éppen csak megint az alapvetést nem, amely mintha ott húzódna kimondatlanul a férfi szavai mögött és az általuk teremtett képzeletbeli sorok között.
Bár már tényleg letett arról, hogy meggyőzze saját, általa még mindig teljesen igaznak gondolt igazáról az elfet, még mindig bántja, hogy nem akarja megérteni őt, de ezt már alig-alig fejezi ki szavakkal. Inkább csak tehetetlenül tárja szét a karját.*
- De miért is ne tartanám a saját életemet a legfontosabbnak, amikor teljesen egyedül vagyok, és nincs gyerekem, anyám, barátom, vagy akárki más, akit éppen meg kell védelmeznem? *teszi fel a költőinek szánt kérdést.* Mert akkor pont ez volt a helyzet.
*~ A te döntésed, hogy az életedet mennyire tartod fontosnak egy adott helyzetben. ~ visszhangzanak Intath szavai még mindig a fülében, de képtelen bennük bármi értelmet találni. Ha értéktelennek ítélte volna saját magát, és nem akart volna élni, elég lett volna el sem indulni Artheniorba a száműzetése után. Nyugodtan hagyhatta volna, hogy levadássza az erdőben valamilyen vadállat.*
- De talán ezt majd tényleg máskor... *igyekszik elhárítania a további vitát, főleg most, hogy Intath olyannyira beavatja a saját bizalmába, hogy még azt is elmeséli, hogy hogyan, illetve, hogy miért vesztette el a kezét.
Elég nehéz visszanyelnie a könnyeit, amikor meghallja mindezt, de ezúttal legalább nem mulasztja el megtenni azt a mozdulatot, amit még nem mert az előbb.
Óvatosan megszorítja, majd simogatja Intath kezét, de sokkal inkább kedves gyengédséggel, mint félős óvatossággal.*
- Nagyon sajnálom! *mondja tényleg őszinte megrendüléssel. Nem mer ígérni semmit, de egyszer már Aleniával kapcsolatban is megfogadta, hogy utánaolvas annak, hogy van-e valamiféle mágikus útja-módja végtagok visszanövesztésének. Ha valaki, hát akkor Intath biztosan megérdemelné, ebben annyira biztos, mint hogy nincsen és nem is lehetséges a nyúlnál aranyosabb állat, vagy pedig a holdnál szebb égitest, akkor sem, ha létezik ezen kívül még vagy tízezer másik világ saját égbolttal és állatvilággal.
Az elemi mágia által nem lehetséges hasonló, ebben szinte teljesen biztos. De talán a szakrális mágia képes lenne megoldani, ha pedig igen, onnantól kezdve nincs más, mint keresni olyasvalakit, aki annak a mestere. De ez persze még a jövő, ők pedig túlságosan a múltba és a jelenbe vannak beleragadva ahhoz, hogy nagyon sokáig leragadjon ennél az amúgy kézenfekvő vágynál és gondolatnál. Amikor pedig megkapja a simogatást az arcára és hozzá a kedves szavakat, hogy drága lány, már alig pirul el, de láthatóan nagyon örül neki mégis.*
- Értem, hogy miért tört ki a lázadás. *igyekszik viszont valamiért erről terelni Intath figyelmét.* Már akkor is sejtettem, hogy mi volt az oka, pedig alig ismertem a várost. Mégis, az a tombolás... értelmetlen volt. Engem is megöltek volna, aki nem voltam nemes és nem bántottam senkit, ha nincs Lau, meg Aleimordnak az az üzlettársa, akiknek helyén volt az eszük, és volt lélekjelenlétük is, mindkettőjüknek. És nyilván még a nemesek közül sem volt mindenki olyan, hogy jogos volt feléjük az indulat. Lau mindig tagadja, de én tudom, hogy az életemmel tartozom neki. Ha nem kedvelném, emiatt akkor is vigyáznom kellene rá, és hozzá tartoznék. *jelenti ki szokatlan határozottsággal.*
- Igazság szerint kicsit bánt, de dühít is, amikor Lau le akarja tagadni mindezt, és úgy tesz, mintha az, hogy megmentette az életemet, vagy semmiség lenne, vagy pedig csak véletlen, illetve, mintha meg sem történt volna. Én pontosan tudom, hogy ő mentette meg, meg az a kóbor kereskedő. Mindannyiunkét, akik ott voltak akkor. Ha csak Aleimordon múlik, egyikünk sem jut ki onnan élve!
*Érzi, hogy kemény szavak, talán kissé igazságtalanok is, kicsit pedig őt magát is meglepi a kifakadás, mégis megkönnyebbül nem csak azért, hogy kimondhatta mindezt végre, hanem azért is, hogy beavathatta egyik magának is nehezen bevallott titkába az elfet.* De ez maradjon köztünk kérlek!
*Annak mindenesetre legalább örül, hogy Intath megerősíti abban, amit mindig is remélt, mert így biztos lehet abban, hogy jól gondolta eddig.
Három okból sincs oka kételkedni a szavában. Az első, hogy bízik benne. A második, hogy sokkal tapasztaltabb nála, így nyilván pontosan tudja, hogy mit beszél. A harmadik pedig, hogy vele ellentétben ott volt azon a szörnyű éjszakán Aleimorddal és Aleniával.*
- Különben pedig hála az egeknek, hogy ezt mondod! *mond hangosan csak ennyit.* Mindig sejtettem, hogy ez a helyzet, és hogy nem segíthettem volna semmit, de így, hogy te mondod, most már sokkal nyugodtabb vagyok. Sokkal jobb valamit biztosan tudni, mint sejteni, ez a tudás pedig jelen esetben felszabadító. Talán hülye szó, de nem találok rá jobban hirtelen. Felszabadít, és kész. Megkönnyebbültem kicsit. Bármennyire is erősen sejtettem ugyanezt, az azért mégsem egyenlő a biztos tudással.
*Talán látszik rajta, legalábbis reméli, hogy látszik, hogy tényleg nagyon megkönnyebbült és egyben hálás is.*
- Köszönöm! *köszöni is meg, bár tudja, hogy az igazságot felesleges, de mégis úgy érzi, hogy tartozik ennyivel legalább saját lelkének nyugalmáért.*
- És persze jó pihenést! Aludd ki magad! Délután meg viszem a... szóval azt. *mondja elköszönésképpen, bár, ha Intath még akarna neki valamit mondani, azt megvárja, csak utána megy ki a konyhaajzón és indul el vissza a szobájába.*
//Luninari szobájában//
- Hát te? Már megint mi történt? *néz rá édesanyja sokkal inkább kíváncsi, mint szemrehányó arccal, amikor visszatér.*
- Semmi. *rázza meg erre a fejét.* Csak találkoztam Intathal, pont kijött a konyhába, úgy tűnt rosszul van, ezért töltöttem neki egy kancsó vizet, amiről azt mondta, hogy sokkal jobban lett tőle. *meséli.* Kicsit elbeszélgettünk.
- Kicsit?
- Jó, lehet, hogy a kicsinél kicsit tovább tartott. A cselekvési szabadság fogalmáról és határairól vitatkoztunk, de ha nem bánnád, akkor nem mesélném el most. Bonyolult volt, és nem is igazán értettük meg egymást.
- Azt elhiszem, hogy bonyolult volt. Már-már majdnem teológia így látatlanban. Mindezt úgy, hogy még papnő sem vagy, filozófus pedig főleg nem, de még csak elég öreg sem ahhoz hála az egeknek, hogy igazán beleláss a téma mélységeibe, ellentmondásaiba, meg a sok parttalan okoskodásba, meg szócséplésbe, ami mindezeket körülveszi a legtöbbször az idők kezdete óta. Nem, egyáltalán nem bánom, hogy nem meséled el most *fojt el egy kuncogást és egyben egy sóhajtást is Ea.* Korán van még ehhez. Inkább játszanék kecskékkel, ahogy megígérted. De azért... később majd később meséld el! Kíváncsi vagyok. Sőt, most már az is lehet, hogy szemtől szemben megnézem a te kedvenc orvosodat magamnak én is.
- Az jó. Szerintem tetszene neked. Meg is akar vizsgálni. Mármint nem téged, engem. De oda ne gyere azért majd! Azt mondta, hogy nem egészséges a bőröm színe.
- Hülyeség! *ad erre Ea is lányához hasonló választ.* Gyönyörű a bőröd. És tudod, hogy a hold választott ki és színezett be téged, amikor születtél.
- Hát persze, hogy tudom. De azért kedves tőle, hogy aggódik értem, szóval miért ne vizsgálhatna meg? Hátha van valami bajom tényleg, bár nem hiszem. Szerintem egészséges vagyok.
- Adják az istenek! Volt még valami más is? Látom rajtad.
- Kettő is, de inkább csak később mesélem el. Az egyik jól esett nagyon, a másiktól pedig megkönnyebbültem.
- Jól van, ráérünk *mondja Ea, bár elég nehéz nem olyan türelmetlenül kíváncsi arcot vágni, mint amennyire valójában türelmetlenül kíváncsi.
Kíváncsisága azonban idővel, ha nem is gyorsan, de kielégül, mert végül az állatok megetetése és a kecskékkel való játék közben, ha nem is szó szerint, de a beszélgetés lényegét mindenképpen visszahallja.*
- Én sem mondhattam volna szebben neki, amit mondtál. Büszke vagyok rád már megint, de azért ne bízd el magad! Ő meg minderre mégis azt mondta, amit mondott. Ez viszont furcsa nekem. Most már tényleg érdekel. Különös egy alak lehet. Azt pedig nem ismétlem el, amit eddig is jól tudtál. Az életünk ajándék az istenektől. Meg lehet válni tőle és eldobni, de egyszer sem az ismeretlenért. Ugyanakkor, mint anya a lányának, vagy nő a nőnek mondom ezt, szerintem ez az egész vita, nevezzük annak, csak amolyan férfias szőrszálhasogatás volt a részéről, semmi más.
- Hogy érted? *kérdi, tényleg értetlenül.*
- Belátta, hogy igazad van, de mégsem. Sok férfi akkor sem ismerné el, hogy egy nőnek van igaza, ha a kezénél sokkal fontosabb testrészét akarnák levágni. Jó, ez így talán erős túlzás, de érted, hogy értem.
- Értem. De nem hiszem, hogy erről van szó. Komolyan gondolta, amit mondott.
- Akkor nem értem én sem. De hát mi elfek sem vagyunk egyformák szerencsére.
- Hát az biztos! *vágja rá.* Ne sértődj meg, de rettenetes lenne, ha mindenki olyan lenne, mint a legközelebbi rokonaink.
- Dehogy sértődöm. *öleli át szeretettel inkább.* Nem véletlenül vagyok veled helyettük.
*Az ölelés kissé talán tovább tart, mint egy magát már majdnem felnőttnek gondoló lány szívesen vesz saját édesanyjától zavarba jövetel nélkül, mégsem bánja. Főleg, hogy úgy sem látja őket senki.*
- Tanulnom kellene. *mondja aztán, amint kibontakozik belőle.* Tudni akarom azokat a varázslatokat. Illetve azokat is.
- Akkor menjünk. *bólint Ea komoly arccal majd az állatokat magukra hagyva mind a ketten elindulnak vissza a ház felé.*
//Intath birodalmában//
*Miután a tanulás után elköszön édesanyjától megkeresi a legkopottabb, legikább nélkülözhető, de nem átlátszó poharat a konyhában és keres rá egy alátétet is, amit ebben az esetben fedőként használhat.
Csak aztán indul el Intath rendelője felé, hogy tesz egy kis kitérőt a fürdőbe.
Ezek után kicsit félősen és bizonytalanul kopog be, mielőtt óvatosan benyitna, remélve, hogy nem ébreszti fel Intathot. Csak ezek után jut eszébe az amúgy kézenfekvő gondolat, hogy attól, mert orvos még nem a rendelőjében lakik. Persze, alhatna itt is, de hát miért tenné? Ezzel az erővel ő is alhatna a konyhában, az istállóban, vagy akár a tűzrakó mellett a tónál saját szobája helyett.*
- Elhoztam, amit kértél. *mondja miután belép, majd rakja le egy szabad asztalra kicsit olyan arccal, mintha valami undok rovart tenne arrébb éppen.*
- Kipihented magadat? Jobban vagy? *kérdi, hogy terelje a figyelmet a letakart pohárról és a neki köszönhető zavarról. Ezek után legalább viszont sokkal könnyebb lesz vetkőzni. Reméli jó ruhát választott hozzá. Semmi olyasmi nincsen rajta, amit túl bonyolult lenne levenni.
Ugyan hisz benne, hogy egészséges, most, hogy itt van, kicsit mégis fél, hátha mégsem.*
- Gondolkodtam azon, amit mondtál. *beszél is talán ezért kicsit mellé, de véletlenül sem a fajsúlyosabb témába kezdene bele újra.* Amióta hazajöttem nem voltam úgy együtt Lauval, hogy nem volt közben semmi dolgunk. Tegnap is kalácsot sütöttünk nektek. Jó ötlet a fürdőzés a tónál. Amúgy is elég jó idő van most hozzá. Akár éjjel, akár nappal tökéletes lenne ahhoz, hogy ő is kikapcsolódjon végre kicsit. Jobban belegondolva szerintem sem nagyon foglalkozott saját magával azóta, hogy ismerem. Még Artheniorban volt egy nyugalmas délelőttünk, az életem egyik legszebb emléke. Meghívtam magamhoz, reggelit készítettem neki és rengeteget beszélgettünk. Most is valami ilyesmi kéne. Túl fiatal ő még ahhoz, hogy eljátssza mindannyiunk nagyanyját. *mondja, egyrészt mert teljesen őszintén így gondolja, másrészt ameddig Lauval beszélhet Intel, addig sem kell saját zavarával foglalkoznia.*
*Most már nem olyan érzése van, hogy teljesen elbeszélnek egymás mellett, de továbbra sem teljesen érti, hogy Intath pontosan mit akar mondani neki. Illetve mindent pontosan ért, éppen csak megint az alapvetést nem, amely mintha ott húzódna kimondatlanul a férfi szavai mögött és az általuk teremtett képzeletbeli sorok között.
Bár már tényleg letett arról, hogy meggyőzze saját, általa még mindig teljesen igaznak gondolt igazáról az elfet, még mindig bántja, hogy nem akarja megérteni őt, de ezt már alig-alig fejezi ki szavakkal. Inkább csak tehetetlenül tárja szét a karját.*
- De miért is ne tartanám a saját életemet a legfontosabbnak, amikor teljesen egyedül vagyok, és nincs gyerekem, anyám, barátom, vagy akárki más, akit éppen meg kell védelmeznem? *teszi fel a költőinek szánt kérdést.* Mert akkor pont ez volt a helyzet.
*~ A te döntésed, hogy az életedet mennyire tartod fontosnak egy adott helyzetben. ~ visszhangzanak Intath szavai még mindig a fülében, de képtelen bennük bármi értelmet találni. Ha értéktelennek ítélte volna saját magát, és nem akart volna élni, elég lett volna el sem indulni Artheniorba a száműzetése után. Nyugodtan hagyhatta volna, hogy levadássza az erdőben valamilyen vadállat.*
- De talán ezt majd tényleg máskor... *igyekszik elhárítania a további vitát, főleg most, hogy Intath olyannyira beavatja a saját bizalmába, hogy még azt is elmeséli, hogy hogyan, illetve, hogy miért vesztette el a kezét.
Elég nehéz visszanyelnie a könnyeit, amikor meghallja mindezt, de ezúttal legalább nem mulasztja el megtenni azt a mozdulatot, amit még nem mert az előbb.
Óvatosan megszorítja, majd simogatja Intath kezét, de sokkal inkább kedves gyengédséggel, mint félős óvatossággal.*
- Nagyon sajnálom! *mondja tényleg őszinte megrendüléssel. Nem mer ígérni semmit, de egyszer már Aleniával kapcsolatban is megfogadta, hogy utánaolvas annak, hogy van-e valamiféle mágikus útja-módja végtagok visszanövesztésének. Ha valaki, hát akkor Intath biztosan megérdemelné, ebben annyira biztos, mint hogy nincsen és nem is lehetséges a nyúlnál aranyosabb állat, vagy pedig a holdnál szebb égitest, akkor sem, ha létezik ezen kívül még vagy tízezer másik világ saját égbolttal és állatvilággal.
Az elemi mágia által nem lehetséges hasonló, ebben szinte teljesen biztos. De talán a szakrális mágia képes lenne megoldani, ha pedig igen, onnantól kezdve nincs más, mint keresni olyasvalakit, aki annak a mestere. De ez persze még a jövő, ők pedig túlságosan a múltba és a jelenbe vannak beleragadva ahhoz, hogy nagyon sokáig leragadjon ennél az amúgy kézenfekvő vágynál és gondolatnál. Amikor pedig megkapja a simogatást az arcára és hozzá a kedves szavakat, hogy drága lány, már alig pirul el, de láthatóan nagyon örül neki mégis.*
- Értem, hogy miért tört ki a lázadás. *igyekszik viszont valamiért erről terelni Intath figyelmét.* Már akkor is sejtettem, hogy mi volt az oka, pedig alig ismertem a várost. Mégis, az a tombolás... értelmetlen volt. Engem is megöltek volna, aki nem voltam nemes és nem bántottam senkit, ha nincs Lau, meg Aleimordnak az az üzlettársa, akiknek helyén volt az eszük, és volt lélekjelenlétük is, mindkettőjüknek. És nyilván még a nemesek közül sem volt mindenki olyan, hogy jogos volt feléjük az indulat. Lau mindig tagadja, de én tudom, hogy az életemmel tartozom neki. Ha nem kedvelném, emiatt akkor is vigyáznom kellene rá, és hozzá tartoznék. *jelenti ki szokatlan határozottsággal.*
- Igazság szerint kicsit bánt, de dühít is, amikor Lau le akarja tagadni mindezt, és úgy tesz, mintha az, hogy megmentette az életemet, vagy semmiség lenne, vagy pedig csak véletlen, illetve, mintha meg sem történt volna. Én pontosan tudom, hogy ő mentette meg, meg az a kóbor kereskedő. Mindannyiunkét, akik ott voltak akkor. Ha csak Aleimordon múlik, egyikünk sem jut ki onnan élve!
*Érzi, hogy kemény szavak, talán kissé igazságtalanok is, kicsit pedig őt magát is meglepi a kifakadás, mégis megkönnyebbül nem csak azért, hogy kimondhatta mindezt végre, hanem azért is, hogy beavathatta egyik magának is nehezen bevallott titkába az elfet.* De ez maradjon köztünk kérlek!
*Annak mindenesetre legalább örül, hogy Intath megerősíti abban, amit mindig is remélt, mert így biztos lehet abban, hogy jól gondolta eddig.
Három okból sincs oka kételkedni a szavában. Az első, hogy bízik benne. A második, hogy sokkal tapasztaltabb nála, így nyilván pontosan tudja, hogy mit beszél. A harmadik pedig, hogy vele ellentétben ott volt azon a szörnyű éjszakán Aleimorddal és Aleniával.*
- Különben pedig hála az egeknek, hogy ezt mondod! *mond hangosan csak ennyit.* Mindig sejtettem, hogy ez a helyzet, és hogy nem segíthettem volna semmit, de így, hogy te mondod, most már sokkal nyugodtabb vagyok. Sokkal jobb valamit biztosan tudni, mint sejteni, ez a tudás pedig jelen esetben felszabadító. Talán hülye szó, de nem találok rá jobban hirtelen. Felszabadít, és kész. Megkönnyebbültem kicsit. Bármennyire is erősen sejtettem ugyanezt, az azért mégsem egyenlő a biztos tudással.
*Talán látszik rajta, legalábbis reméli, hogy látszik, hogy tényleg nagyon megkönnyebbült és egyben hálás is.*
- Köszönöm! *köszöni is meg, bár tudja, hogy az igazságot felesleges, de mégis úgy érzi, hogy tartozik ennyivel legalább saját lelkének nyugalmáért.*
- És persze jó pihenést! Aludd ki magad! Délután meg viszem a... szóval azt. *mondja elköszönésképpen, bár, ha Intath még akarna neki valamit mondani, azt megvárja, csak utána megy ki a konyhaajzón és indul el vissza a szobájába.*
//Luninari szobájában//
- Hát te? Már megint mi történt? *néz rá édesanyja sokkal inkább kíváncsi, mint szemrehányó arccal, amikor visszatér.*
- Semmi. *rázza meg erre a fejét.* Csak találkoztam Intathal, pont kijött a konyhába, úgy tűnt rosszul van, ezért töltöttem neki egy kancsó vizet, amiről azt mondta, hogy sokkal jobban lett tőle. *meséli.* Kicsit elbeszélgettünk.
- Kicsit?
- Jó, lehet, hogy a kicsinél kicsit tovább tartott. A cselekvési szabadság fogalmáról és határairól vitatkoztunk, de ha nem bánnád, akkor nem mesélném el most. Bonyolult volt, és nem is igazán értettük meg egymást.
- Azt elhiszem, hogy bonyolult volt. Már-már majdnem teológia így látatlanban. Mindezt úgy, hogy még papnő sem vagy, filozófus pedig főleg nem, de még csak elég öreg sem ahhoz hála az egeknek, hogy igazán beleláss a téma mélységeibe, ellentmondásaiba, meg a sok parttalan okoskodásba, meg szócséplésbe, ami mindezeket körülveszi a legtöbbször az idők kezdete óta. Nem, egyáltalán nem bánom, hogy nem meséled el most *fojt el egy kuncogást és egyben egy sóhajtást is Ea.* Korán van még ehhez. Inkább játszanék kecskékkel, ahogy megígérted. De azért... később majd később meséld el! Kíváncsi vagyok. Sőt, most már az is lehet, hogy szemtől szemben megnézem a te kedvenc orvosodat magamnak én is.
- Az jó. Szerintem tetszene neked. Meg is akar vizsgálni. Mármint nem téged, engem. De oda ne gyere azért majd! Azt mondta, hogy nem egészséges a bőröm színe.
- Hülyeség! *ad erre Ea is lányához hasonló választ.* Gyönyörű a bőröd. És tudod, hogy a hold választott ki és színezett be téged, amikor születtél.
- Hát persze, hogy tudom. De azért kedves tőle, hogy aggódik értem, szóval miért ne vizsgálhatna meg? Hátha van valami bajom tényleg, bár nem hiszem. Szerintem egészséges vagyok.
- Adják az istenek! Volt még valami más is? Látom rajtad.
- Kettő is, de inkább csak később mesélem el. Az egyik jól esett nagyon, a másiktól pedig megkönnyebbültem.
- Jól van, ráérünk *mondja Ea, bár elég nehéz nem olyan türelmetlenül kíváncsi arcot vágni, mint amennyire valójában türelmetlenül kíváncsi.
Kíváncsisága azonban idővel, ha nem is gyorsan, de kielégül, mert végül az állatok megetetése és a kecskékkel való játék közben, ha nem is szó szerint, de a beszélgetés lényegét mindenképpen visszahallja.*
- Én sem mondhattam volna szebben neki, amit mondtál. Büszke vagyok rád már megint, de azért ne bízd el magad! Ő meg minderre mégis azt mondta, amit mondott. Ez viszont furcsa nekem. Most már tényleg érdekel. Különös egy alak lehet. Azt pedig nem ismétlem el, amit eddig is jól tudtál. Az életünk ajándék az istenektől. Meg lehet válni tőle és eldobni, de egyszer sem az ismeretlenért. Ugyanakkor, mint anya a lányának, vagy nő a nőnek mondom ezt, szerintem ez az egész vita, nevezzük annak, csak amolyan férfias szőrszálhasogatás volt a részéről, semmi más.
- Hogy érted? *kérdi, tényleg értetlenül.*
- Belátta, hogy igazad van, de mégsem. Sok férfi akkor sem ismerné el, hogy egy nőnek van igaza, ha a kezénél sokkal fontosabb testrészét akarnák levágni. Jó, ez így talán erős túlzás, de érted, hogy értem.
- Értem. De nem hiszem, hogy erről van szó. Komolyan gondolta, amit mondott.
- Akkor nem értem én sem. De hát mi elfek sem vagyunk egyformák szerencsére.
- Hát az biztos! *vágja rá.* Ne sértődj meg, de rettenetes lenne, ha mindenki olyan lenne, mint a legközelebbi rokonaink.
- Dehogy sértődöm. *öleli át szeretettel inkább.* Nem véletlenül vagyok veled helyettük.
*Az ölelés kissé talán tovább tart, mint egy magát már majdnem felnőttnek gondoló lány szívesen vesz saját édesanyjától zavarba jövetel nélkül, mégsem bánja. Főleg, hogy úgy sem látja őket senki.*
- Tanulnom kellene. *mondja aztán, amint kibontakozik belőle.* Tudni akarom azokat a varázslatokat. Illetve azokat is.
- Akkor menjünk. *bólint Ea komoly arccal majd az állatokat magukra hagyva mind a ketten elindulnak vissza a ház felé.*
//Intath birodalmában//
*Miután a tanulás után elköszön édesanyjától megkeresi a legkopottabb, legikább nélkülözhető, de nem átlátszó poharat a konyhában és keres rá egy alátétet is, amit ebben az esetben fedőként használhat.
Csak aztán indul el Intath rendelője felé, hogy tesz egy kis kitérőt a fürdőbe.
Ezek után kicsit félősen és bizonytalanul kopog be, mielőtt óvatosan benyitna, remélve, hogy nem ébreszti fel Intathot. Csak ezek után jut eszébe az amúgy kézenfekvő gondolat, hogy attól, mert orvos még nem a rendelőjében lakik. Persze, alhatna itt is, de hát miért tenné? Ezzel az erővel ő is alhatna a konyhában, az istállóban, vagy akár a tűzrakó mellett a tónál saját szobája helyett.*
- Elhoztam, amit kértél. *mondja miután belép, majd rakja le egy szabad asztalra kicsit olyan arccal, mintha valami undok rovart tenne arrébb éppen.*
- Kipihented magadat? Jobban vagy? *kérdi, hogy terelje a figyelmet a letakart pohárról és a neki köszönhető zavarról. Ezek után legalább viszont sokkal könnyebb lesz vetkőzni. Reméli jó ruhát választott hozzá. Semmi olyasmi nincsen rajta, amit túl bonyolult lenne levenni.
Ugyan hisz benne, hogy egészséges, most, hogy itt van, kicsit mégis fél, hátha mégsem.*
- Gondolkodtam azon, amit mondtál. *beszél is talán ezért kicsit mellé, de véletlenül sem a fajsúlyosabb témába kezdene bele újra.* Amióta hazajöttem nem voltam úgy együtt Lauval, hogy nem volt közben semmi dolgunk. Tegnap is kalácsot sütöttünk nektek. Jó ötlet a fürdőzés a tónál. Amúgy is elég jó idő van most hozzá. Akár éjjel, akár nappal tökéletes lenne ahhoz, hogy ő is kikapcsolódjon végre kicsit. Jobban belegondolva szerintem sem nagyon foglalkozott saját magával azóta, hogy ismerem. Még Artheniorban volt egy nyugalmas délelőttünk, az életem egyik legszebb emléke. Meghívtam magamhoz, reggelit készítettem neki és rengeteget beszélgettünk. Most is valami ilyesmi kéne. Túl fiatal ő még ahhoz, hogy eljátssza mindannyiunk nagyanyját. *mondja, egyrészt mert teljesen őszintén így gondolja, másrészt ameddig Lauval beszélhet Intel, addig sem kell saját zavarával foglalkoznia.*
426. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-25 09:14:22
Üzenet elküldve: 2021-07-25 09:14:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*Az elf szerint is igencsak sokat beszéltek a témáról. Nem idegesíti a dolog, hogy nem értenek egyet. Talán kicsit fárasztó reggel másnaposan filozofálni, de legalább a partnere a bájos kis komoly tekintetű Luninari. Valószínűleg nem az a helyzet, hogy elbeszélnek egymás mellett és egymás mondanivalóját nem értik meg hanem alapvetően másképp gondolkodnak a témáról. Mikor pedig a félvér ki is fejti az egyébként igencsak praktikus és átlagosnak nevezhető életfilozófiáját a doki is megérti miről van itt szó. És el tudja mondani ugyan, azt mint korábban csak jobban kifejtve.*
-A te döntésed, hogy az életedet mennyire tartod fontosnak egy adott helyzetben. Nem voltál fegyverrel kényszerítve, nem volt nyakörv a nyakadban vagy lánc a karodon. Nem kábítottak el drogokkal. Képes voltál döntést hozni és úgy gondoltad az hasznos a túlélésed szempontjából és úgy döntöttél, hogy vele tartasz. Mikor a városból menekültél az is a te döntésed volt. Nem lehet elítélni érte. Igazad van, hogy nem tehettél volna semmit és jól is tetted, hogy elmentél. Az életed múlott rajta, de te döntöttél így és el kell ezt fogadnod. Ahogy az is az én döntésem volt, hogy a szegénynegyedben dolgoztam undorító, megalázó és embertelen körülmények közt alig pár aranyért mert kellett a pénz. Életben kellett maradnom és vállalom hogy így tettem. Az én döntésem volt, hogy fegyveresekre támadok egy tőrrel, hogy megvédjem egy lány becsületét. Levágták a kezem az én hibám is volt mivel menekülhettem is volna, de így döntöttem. A lázadás résztvevői valószínűleg utólag sokan a homokba dugják a fejüket miután rájöttek, hogy milyen szörnyűségeket tettek pedig az ő döntésük volt, mert idegesek és reményvesztettek voltak, sokan családtagjaikat vesztették el és folyamatosan az életben maradáshoz szükséges napi betevőért kellett aggódniuk mert a nemeseket nem érdekelte az átlag ember problémája. Pedig amiket tettek az is az ő döntésük és az ő tetteik voltak és míg nem fogadják ezt el és nem képesek szembenézni vele egész életükben saját maguk és a tetteik elől fognak menekülni. Ezért fontos, hogy a nem kényszerből hozott döntéseid esetén vállald azokat. Akkor is ha azért tetted mert féltél, hogy mi lesz ha nem. Ettől leszel egy erős jellem. És én szeretném, hogy az legyél. Egy olyan aki vállalja a döntéseit és olyanokat hoz amikkel együtt tud élni. Utóbbiban nem kételkedek.
*Mosolyog a másikra kedvesen. Olyan kis törékeny léleknek tűnik szegény. Túl jólelkű. Valószínűleg sok csalódás fogja érni az életben a doki csak remélni meri, hogy önmagának nem tetézi még azokat. Szerencsére sokkal vidámabb témákra terelődik utána a beszélgetés. A másik kis pimaszkodásán felkuncog a doki is. Érti ő a tréfát. Majd mosolyogva hallgatja a magyarázatot és helyenként egyetértőn bólint egyet-egyet. És bár a mosoly egy pillanatra se tűnik el az arcáról, de az, hogy a beszélgetéseikből is ezt szűrte le nem tetszik a dokinak. Ennyire negatív volna? Majd fűzi a lány a szavakat tovább, hogy örül, hogy itt van és olyan ártatlanul és meglepően őszinte kedvességgel zárja a monológját, hogy a dokinak elkerekednek a szemei. Ő már nem nevezhető félénknek.*
-Oh, de drága lány vagy te Luninari!
*Nyúl ki és ha a másik engedi meg is simogatja annak az arcát. Kár tagadni kicsit meghatotta az a szeretet amit a félvértől kapott. Biztos, hogy vigyázni szeretne rá és az egészségére. Az orvosi diskurzus megtörtént, a félelem és a idegenkedés amit az elején kapott eltűnt és már a lány is úgy gondolja, hogy jó ötlet ha a férfi megnézi. Arról is meg lesz nyugtatva, hogy Luninari nem dolgozza és tanulja túl magát viszont Lauretitia-nak be kell segítenie. Erre is van egy áthidaló ötlete a férfinek.*
-Valóban mindkettőtökre vigyázni kell. De pont ezért... Mi lenne ha majd egyszer közösen csinálnátok valami olyan programot amivel kikapcsolódhattok. Rábeszélhetnéd Laurentitia-t. Elmenni a városba szétnézni, vagy a szomszédokhoz, esetleg itt ez a tó! Lehet rajta pecázni, úszni. Viel-el mi olyat játszottunk múltkor benne, hogy csak na. Két fiatal lánynak kijár a szórakozás. Hogy megállás nélkül csevegjetek~Mondjuk arról, hogy milyen remek pasi vagyok én és hogy Laurentitia miket tenne velem ott a nádasban.~, mindenfélén vihogjatok és őszintén a szívetekből kacagjatok. Ez bizony az én orvosi véleményem. Azt, se tudom, hogy a lázadás óta volt-e Laurentitiának ideje kifújnia magát vagy folyton csak velünk törődött.
*Az elf szerint is igencsak sokat beszéltek a témáról. Nem idegesíti a dolog, hogy nem értenek egyet. Talán kicsit fárasztó reggel másnaposan filozofálni, de legalább a partnere a bájos kis komoly tekintetű Luninari. Valószínűleg nem az a helyzet, hogy elbeszélnek egymás mellett és egymás mondanivalóját nem értik meg hanem alapvetően másképp gondolkodnak a témáról. Mikor pedig a félvér ki is fejti az egyébként igencsak praktikus és átlagosnak nevezhető életfilozófiáját a doki is megérti miről van itt szó. És el tudja mondani ugyan, azt mint korábban csak jobban kifejtve.*
-A te döntésed, hogy az életedet mennyire tartod fontosnak egy adott helyzetben. Nem voltál fegyverrel kényszerítve, nem volt nyakörv a nyakadban vagy lánc a karodon. Nem kábítottak el drogokkal. Képes voltál döntést hozni és úgy gondoltad az hasznos a túlélésed szempontjából és úgy döntöttél, hogy vele tartasz. Mikor a városból menekültél az is a te döntésed volt. Nem lehet elítélni érte. Igazad van, hogy nem tehettél volna semmit és jól is tetted, hogy elmentél. Az életed múlott rajta, de te döntöttél így és el kell ezt fogadnod. Ahogy az is az én döntésem volt, hogy a szegénynegyedben dolgoztam undorító, megalázó és embertelen körülmények közt alig pár aranyért mert kellett a pénz. Életben kellett maradnom és vállalom hogy így tettem. Az én döntésem volt, hogy fegyveresekre támadok egy tőrrel, hogy megvédjem egy lány becsületét. Levágták a kezem az én hibám is volt mivel menekülhettem is volna, de így döntöttem. A lázadás résztvevői valószínűleg utólag sokan a homokba dugják a fejüket miután rájöttek, hogy milyen szörnyűségeket tettek pedig az ő döntésük volt, mert idegesek és reményvesztettek voltak, sokan családtagjaikat vesztették el és folyamatosan az életben maradáshoz szükséges napi betevőért kellett aggódniuk mert a nemeseket nem érdekelte az átlag ember problémája. Pedig amiket tettek az is az ő döntésük és az ő tetteik voltak és míg nem fogadják ezt el és nem képesek szembenézni vele egész életükben saját maguk és a tetteik elől fognak menekülni. Ezért fontos, hogy a nem kényszerből hozott döntéseid esetén vállald azokat. Akkor is ha azért tetted mert féltél, hogy mi lesz ha nem. Ettől leszel egy erős jellem. És én szeretném, hogy az legyél. Egy olyan aki vállalja a döntéseit és olyanokat hoz amikkel együtt tud élni. Utóbbiban nem kételkedek.
*Mosolyog a másikra kedvesen. Olyan kis törékeny léleknek tűnik szegény. Túl jólelkű. Valószínűleg sok csalódás fogja érni az életben a doki csak remélni meri, hogy önmagának nem tetézi még azokat. Szerencsére sokkal vidámabb témákra terelődik utána a beszélgetés. A másik kis pimaszkodásán felkuncog a doki is. Érti ő a tréfát. Majd mosolyogva hallgatja a magyarázatot és helyenként egyetértőn bólint egyet-egyet. És bár a mosoly egy pillanatra se tűnik el az arcáról, de az, hogy a beszélgetéseikből is ezt szűrte le nem tetszik a dokinak. Ennyire negatív volna? Majd fűzi a lány a szavakat tovább, hogy örül, hogy itt van és olyan ártatlanul és meglepően őszinte kedvességgel zárja a monológját, hogy a dokinak elkerekednek a szemei. Ő már nem nevezhető félénknek.*
-Oh, de drága lány vagy te Luninari!
*Nyúl ki és ha a másik engedi meg is simogatja annak az arcát. Kár tagadni kicsit meghatotta az a szeretet amit a félvértől kapott. Biztos, hogy vigyázni szeretne rá és az egészségére. Az orvosi diskurzus megtörtént, a félelem és a idegenkedés amit az elején kapott eltűnt és már a lány is úgy gondolja, hogy jó ötlet ha a férfi megnézi. Arról is meg lesz nyugtatva, hogy Luninari nem dolgozza és tanulja túl magát viszont Lauretitia-nak be kell segítenie. Erre is van egy áthidaló ötlete a férfinek.*
-Valóban mindkettőtökre vigyázni kell. De pont ezért... Mi lenne ha majd egyszer közösen csinálnátok valami olyan programot amivel kikapcsolódhattok. Rábeszélhetnéd Laurentitia-t. Elmenni a városba szétnézni, vagy a szomszédokhoz, esetleg itt ez a tó! Lehet rajta pecázni, úszni. Viel-el mi olyat játszottunk múltkor benne, hogy csak na. Két fiatal lánynak kijár a szórakozás. Hogy megállás nélkül csevegjetek~Mondjuk arról, hogy milyen remek pasi vagyok én és hogy Laurentitia miket tenne velem ott a nádasban.~, mindenfélén vihogjatok és őszintén a szívetekből kacagjatok. Ez bizony az én orvosi véleményem. Azt, se tudom, hogy a lázadás óta volt-e Laurentitiának ideje kifújnia magát vagy folyton csak velünk törődött.
425. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-23 16:30:11
Üzenet elküldve: 2021-07-23 16:30:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
*Talán még mindig érzékenyebben érinti a téma, mint azt hinné szeretné, valószínűleg ezért tiltakozik szenvedélyesen, hiába fogadta meg korábban, hogy most már hanyagolnia kellene az egészet úgy, ahogy van.
Intath mégis ért hozzá talán ösztönösen, hogy későbbi szavaival enyhítse azokat az apró kis tüskéket, amiket úgy érzi, hogy elhelyez a lelkében, ennek köszönhető, hogy nem válaszol olyan barátságtalanul, vagy legalábbis tőle szokatlan, kissé keményebb hangon, mintha ösztönösen megtette volna már az elején, hogyha azonnal közbevág, anélkül, hogy végighallgatta volna az elfet.*
- Még mindig nem értesz teljesen szerintem, de talán mindegy is, mert nem ér annyit a téma, mint amennyit beszéltünk róla. *mondja inkább csendesen, szelíden, még akkor is, ha ebben egyáltalán nem biztos, hiszen nagyon is fontos kérdésről beszélgetnek valójában. A békesség kedvéért mindenesetre ennyi visszavonulásra képes kell, hogy legyen.
Ha félig-meddig már le is tett arról, hogy sikerül meggyőznie Intet, azért talán saját magának még tartozik annyival, hogy összegezze a gondolatait.
A következő mondatokat is indulat nélkül, de még mindig szilárd és rendíthetetlen meggyőződéssel mondja ki.*
- Az erdőben azt tanultam, hogy a legnagyobb érték az élet, mármint persze a sajátunk. Ha van egy járhatónak tűnő út, mellette pedig egy sötét odú, ami jó eséllyel egy vadállat otthona, nem a legokosabb döntés az utóbbit választani, akkor is, ha látszólag megvan a választás szabadsága. Ha élni akarsz, és miért ne akarnál, akkor igazából csak egyetlen választásod van. *fogalmazza meg a lehető legegyszerűbben, és nem is érti, hogy miért nem ezzel kezdte rögtön, miért nem jutott eszébe ez az egyszerű példa az előtt, hogy már oda-vissza párszor körüljárták ezt a kérdést.*
- Én szerintem akkor pont ebben a helyzetben voltam. Alenia volt a járható út, a sötét odú pedig a város, ahová ugyan bemerészkedhettem volna egyedül, de akkor jó eséllyel széttépve végzem. Lehet ezt nem tekintetni kényszernek, hiszen két választásom is volt elméletben, de az élet oldaláról nézve csak egy.
*A kép persze kissé talán túlzó és drámai, de mindenképpen következik az általa korábban mondott példa szavaiból, és talán nem is állnak olyan messze a valóságtól, ha arra gondol, hogy végül is mi lett artheniori életének a vége.*
- Szerintem jó döntést hoztam akkor is, amikor Aleniával mentem, és akkor is, amikor aztán a lázadás éjjelén nem nem mentem vissza az égő városba veletek. Utóbbit pont csak Alenia miatt sajnálom nagyon, de van egy olyan érzésem, hogy akkor sem alakult volna máshogyan semmi, ha éppen ott vagyok, szóval az egyetlen amit elértem volna, hogy segíteni nem tudok, viszont láb alatt vagyok, és feleslegesen kockáztatom az életemet még egyszer. Bárhogy is, nekem is jogom van élni, és mindent megtenni azért, hogy életben is maradjak, és egyik alkalommal sem tettem másként.
*Kicsit szomorúan hallgat el. Most, hogy így megfogalmazta ezt, főleg tényleg talán inkább csak magának, már kicsit kevésbé érzi árulásnak akkori menekülését, mint akkor, teljesen azonban még sem tudja felmenteni magát miatta most sem, hiába érzi úgy, hogy az egyetlen logikus és vállalható döntést hozta meg.
Szinte már hálás, hogy nem csak erről beszéltek, hanem ezúttal, - úgy érzi, - neki kell Intath lelkét ápolgatnia, hogy ne sértődjön meg korábbi szavai miatt. Határozottan jobb érzés mindenesetre errefelé terelni a témát.
~ Hiába, ahogyan Intath is mondta, nem csak mi lányok vagyunk képesek a hiúságra, hanem a férfiak is. ~*
- Amúgy csak ma reggel nézel úgy ki, mint egy kiégett katona, különben dehogy! *próbálja egy viccszerűséggel, és egy hozzá tartozó nevetéssel felvidítani a másikat, és enyhíteni kicsit a hangulaton is, amiért most leginkább talán ő a felelős.*
- Arra gondoltam csak, hogy orvos vagy. A hivatásod vonzza a bajt, mármint téged főleg olyanok keresnek fel, akiknek van valami baja, betegek, sebesültek, ilyesmik. Mondjuk egy kereskedő szerencsés esetben csak járja a világot és árulja az áruit. Kevesebb esélye van arra, hogy haldoklókkal, súlyos betegekkel és sebesültekkel találkozzon, mint neked. Te pedig éppen az imént beszéltél arról, hogy milyen sok tapasztalatra tettél már szert mint orvos, szóval biztosan túl sok olyan dolgot láttál, ami másnak több életre is elég lenne.
*A tegnapi napot inkább már nem is emlegeti. Még mindig nem tudja, hogy ki az a lány, aki meghalt, de talán jobb is így, mert kevésbé fáj, mintha ismerné az egész történetét.
Persze nem csak ennyiről van szó. Éppen eleget beszélgetett már Intathal a világról és minden másról ahhoz, hogy valamennyire képes legyen a sorok között olvasni.*
- De amúgy is, beszélgettünk már mi ketten eleget ahhoz, hogy ennyi azért kiderüljön számomra. *mondja is ki hangosan is.* Nagyon örülök viszont, hogy maradsz velünk. Tényleg. Nem csak azért, mert mi is nagyobb biztonságban vagyunk így, hanem mert szerintem neked is jobb velünk. *mosolyog, miközben azon kapja magát, hogy kedve lenne kinyúlni Intath valamelyik kezéért, hogy megszoríthassa azt. Végül nem teszi meg mégsem, mert ennyire nem bátor, és bár már sikerült szert tennie néhány barátra, azért még mindig képes kissé félszegen viselkedni olyan helyzetekben, amilyenek mindenki más számára természetesek lennének.
Viszonylagos zavarát mindenesetre enyhíti, hogy Intath korábban megnyugtatta arról, hogyha más kérne tőle olyan mintát, mint amilyet ő, amennyiben az illető nem orvos, az tényleg bizarr lenne. Bár akkor csak bólintott rá, mégis talán ez az, ami megadja a végső lökést, - legalábbis most így érzi, - hogy szégyenérzet nélkül tegye majd le Intath elé azt a bizonyos poharat.*
- Még egyszer köszönöm amúgy, hogy így törődsz velem! Talán tényleg jobb is, ha rendesen megvizsgálsz. Azt pedig biztosan megígérhetem, hogy vigyázni fogok magamra! Nem fogom halálra tanulni és dolgozni magam, viszont Launak is muszáj segíteni. Mert ő szerintem is túlzásba viszi, ezért valakinek le kell vennie a válláról a sok terhet, amit cipel. Legalábbis ezek egy részét. *mondja, és bár nem mondja ki hangosan, talán elég egyértelmű, hogy saját magát szánja ennek a bizonyos valakinek. Intath dolga más, az új lakókat nem szívesen fogná be dolgozni addig ameddig nem szoknak bele jobban az itteni életbe, édesanyja csak vendég, a korábbi állandó lakókról pedig nem tudja, hogy mennyi időt tartózkodnak itt általában és mikor, így kizárásos alapon nem marad más, csak ő.
Szép-lassan feláll közben mindenesetre, kicsit még tesz-vesz maga körül, hátha az elf még mondana neki valamit. Miközben viszont próbálja olyan logikusan elrendezni a konyhát, hogy ne csak rend legyen ott, hanem bárki kis keresgélés után képes legyen megtalálni, amit keres, félig már a rá váró feladatokon gondolkodik, és persze azokról a papírlapokról álmodozik már előre is, ahová Maydeleine írta fel neki azokat a varázslatokat, amiket jelenleg mindennél jobban szeretne megtanulni éppen.*
*Talán még mindig érzékenyebben érinti a téma, mint azt hinné szeretné, valószínűleg ezért tiltakozik szenvedélyesen, hiába fogadta meg korábban, hogy most már hanyagolnia kellene az egészet úgy, ahogy van.
Intath mégis ért hozzá talán ösztönösen, hogy későbbi szavaival enyhítse azokat az apró kis tüskéket, amiket úgy érzi, hogy elhelyez a lelkében, ennek köszönhető, hogy nem válaszol olyan barátságtalanul, vagy legalábbis tőle szokatlan, kissé keményebb hangon, mintha ösztönösen megtette volna már az elején, hogyha azonnal közbevág, anélkül, hogy végighallgatta volna az elfet.*
- Még mindig nem értesz teljesen szerintem, de talán mindegy is, mert nem ér annyit a téma, mint amennyit beszéltünk róla. *mondja inkább csendesen, szelíden, még akkor is, ha ebben egyáltalán nem biztos, hiszen nagyon is fontos kérdésről beszélgetnek valójában. A békesség kedvéért mindenesetre ennyi visszavonulásra képes kell, hogy legyen.
Ha félig-meddig már le is tett arról, hogy sikerül meggyőznie Intet, azért talán saját magának még tartozik annyival, hogy összegezze a gondolatait.
A következő mondatokat is indulat nélkül, de még mindig szilárd és rendíthetetlen meggyőződéssel mondja ki.*
- Az erdőben azt tanultam, hogy a legnagyobb érték az élet, mármint persze a sajátunk. Ha van egy járhatónak tűnő út, mellette pedig egy sötét odú, ami jó eséllyel egy vadállat otthona, nem a legokosabb döntés az utóbbit választani, akkor is, ha látszólag megvan a választás szabadsága. Ha élni akarsz, és miért ne akarnál, akkor igazából csak egyetlen választásod van. *fogalmazza meg a lehető legegyszerűbben, és nem is érti, hogy miért nem ezzel kezdte rögtön, miért nem jutott eszébe ez az egyszerű példa az előtt, hogy már oda-vissza párszor körüljárták ezt a kérdést.*
- Én szerintem akkor pont ebben a helyzetben voltam. Alenia volt a járható út, a sötét odú pedig a város, ahová ugyan bemerészkedhettem volna egyedül, de akkor jó eséllyel széttépve végzem. Lehet ezt nem tekintetni kényszernek, hiszen két választásom is volt elméletben, de az élet oldaláról nézve csak egy.
*A kép persze kissé talán túlzó és drámai, de mindenképpen következik az általa korábban mondott példa szavaiból, és talán nem is állnak olyan messze a valóságtól, ha arra gondol, hogy végül is mi lett artheniori életének a vége.*
- Szerintem jó döntést hoztam akkor is, amikor Aleniával mentem, és akkor is, amikor aztán a lázadás éjjelén nem nem mentem vissza az égő városba veletek. Utóbbit pont csak Alenia miatt sajnálom nagyon, de van egy olyan érzésem, hogy akkor sem alakult volna máshogyan semmi, ha éppen ott vagyok, szóval az egyetlen amit elértem volna, hogy segíteni nem tudok, viszont láb alatt vagyok, és feleslegesen kockáztatom az életemet még egyszer. Bárhogy is, nekem is jogom van élni, és mindent megtenni azért, hogy életben is maradjak, és egyik alkalommal sem tettem másként.
*Kicsit szomorúan hallgat el. Most, hogy így megfogalmazta ezt, főleg tényleg talán inkább csak magának, már kicsit kevésbé érzi árulásnak akkori menekülését, mint akkor, teljesen azonban még sem tudja felmenteni magát miatta most sem, hiába érzi úgy, hogy az egyetlen logikus és vállalható döntést hozta meg.
Szinte már hálás, hogy nem csak erről beszéltek, hanem ezúttal, - úgy érzi, - neki kell Intath lelkét ápolgatnia, hogy ne sértődjön meg korábbi szavai miatt. Határozottan jobb érzés mindenesetre errefelé terelni a témát.
~ Hiába, ahogyan Intath is mondta, nem csak mi lányok vagyunk képesek a hiúságra, hanem a férfiak is. ~*
- Amúgy csak ma reggel nézel úgy ki, mint egy kiégett katona, különben dehogy! *próbálja egy viccszerűséggel, és egy hozzá tartozó nevetéssel felvidítani a másikat, és enyhíteni kicsit a hangulaton is, amiért most leginkább talán ő a felelős.*
- Arra gondoltam csak, hogy orvos vagy. A hivatásod vonzza a bajt, mármint téged főleg olyanok keresnek fel, akiknek van valami baja, betegek, sebesültek, ilyesmik. Mondjuk egy kereskedő szerencsés esetben csak járja a világot és árulja az áruit. Kevesebb esélye van arra, hogy haldoklókkal, súlyos betegekkel és sebesültekkel találkozzon, mint neked. Te pedig éppen az imént beszéltél arról, hogy milyen sok tapasztalatra tettél már szert mint orvos, szóval biztosan túl sok olyan dolgot láttál, ami másnak több életre is elég lenne.
*A tegnapi napot inkább már nem is emlegeti. Még mindig nem tudja, hogy ki az a lány, aki meghalt, de talán jobb is így, mert kevésbé fáj, mintha ismerné az egész történetét.
Persze nem csak ennyiről van szó. Éppen eleget beszélgetett már Intathal a világról és minden másról ahhoz, hogy valamennyire képes legyen a sorok között olvasni.*
- De amúgy is, beszélgettünk már mi ketten eleget ahhoz, hogy ennyi azért kiderüljön számomra. *mondja is ki hangosan is.* Nagyon örülök viszont, hogy maradsz velünk. Tényleg. Nem csak azért, mert mi is nagyobb biztonságban vagyunk így, hanem mert szerintem neked is jobb velünk. *mosolyog, miközben azon kapja magát, hogy kedve lenne kinyúlni Intath valamelyik kezéért, hogy megszoríthassa azt. Végül nem teszi meg mégsem, mert ennyire nem bátor, és bár már sikerült szert tennie néhány barátra, azért még mindig képes kissé félszegen viselkedni olyan helyzetekben, amilyenek mindenki más számára természetesek lennének.
Viszonylagos zavarát mindenesetre enyhíti, hogy Intath korábban megnyugtatta arról, hogyha más kérne tőle olyan mintát, mint amilyet ő, amennyiben az illető nem orvos, az tényleg bizarr lenne. Bár akkor csak bólintott rá, mégis talán ez az, ami megadja a végső lökést, - legalábbis most így érzi, - hogy szégyenérzet nélkül tegye majd le Intath elé azt a bizonyos poharat.*
- Még egyszer köszönöm amúgy, hogy így törődsz velem! Talán tényleg jobb is, ha rendesen megvizsgálsz. Azt pedig biztosan megígérhetem, hogy vigyázni fogok magamra! Nem fogom halálra tanulni és dolgozni magam, viszont Launak is muszáj segíteni. Mert ő szerintem is túlzásba viszi, ezért valakinek le kell vennie a válláról a sok terhet, amit cipel. Legalábbis ezek egy részét. *mondja, és bár nem mondja ki hangosan, talán elég egyértelmű, hogy saját magát szánja ennek a bizonyos valakinek. Intath dolga más, az új lakókat nem szívesen fogná be dolgozni addig ameddig nem szoknak bele jobban az itteni életbe, édesanyja csak vendég, a korábbi állandó lakókról pedig nem tudja, hogy mennyi időt tartózkodnak itt általában és mikor, így kizárásos alapon nem marad más, csak ő.
Szép-lassan feláll közben mindenesetre, kicsit még tesz-vesz maga körül, hátha az elf még mondana neki valamit. Miközben viszont próbálja olyan logikusan elrendezni a konyhát, hogy ne csak rend legyen ott, hanem bárki kis keresgélés után képes legyen megtalálni, amit keres, félig már a rá váró feladatokon gondolkodik, és persze azokról a papírlapokról álmodozik már előre is, ahová Maydeleine írta fel neki azokat a varázslatokat, amiket jelenleg mindennél jobban szeretne megtanulni éppen.*
424. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-21 03:50:18
Üzenet elküldve: 2021-07-21 03:50:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*Az elf gondolkodása a szabadságról kicsit más mint a félvéré. Persze úgy ahogy most fogalmazott elismeri valóban volt igazság abban amit a másik mondott, de mégis. Neki nehéz belátnia, hogy ez nem egy szabad döntés volt.*
-Ismertem olyat aki hasonló lehetőségek közül az utóbbit választotta. Te döntöttél úgy, hogy vele mész. Talán a félelem is közrejátszott és hogy idegen környezetben voltál, de nem volt kényszer. Ha egyszer döntést hozol akkor utána tessék felvállalni mert ha nem teszed az nem szép dolog. Nem kényszerből kellett velük menned.
*Talán kicsit makacs, de neki annak idején egy megbecsült szakma, vonzó jövő, szigorú tanár aki lehet hagyja éhen dögleni vagy halálra fagyni míg az előzőeket eléri és egy ismeretlen társaság mellett kellett döntenie akik lehet megölik vagy eladják rabszolgának. Döntött és azóta is vállalja. Sokkal rosszabb, mocskosabb és igazságtalanabb esetekben is hozott már döntéseket és olyanokat amikre nem lehet büszke, de azokat is vállalja. Részben meg tudja érteni a félvért, de akkor se hiszi, hogy igaza van abban, hogy ne lett volna választása. Azzal kapcsolatban, hogy mennyi mindent látott pedig egy olyan dolgot hall a lánytól amivel az, meglepi az elfet. Nem azért mert nincs igaza hanem inkább mert honnan vette? Miből szűrte le?*
-Valóban így gondolod? Úgy nézek ki mint valami kiégett katona?
*Kérdez rá tettetett ijedtséggel és bohóckodja el a dolgot. Nem hiszi, hogy a félelf viccesnek fogja ezt találni. Úgy sejti inkább majd kifejti, mire is gondolt. Mármint reméli. Tényleg érdekli miképp jutott erre a megállapításra ez a naiv leányzó. A sugallt kérdésre pedig lelkesen válaszol.*
-Még szép, hogy veletek maradok! El lehet hagyni egy olyan házat amiben ennyi kedves, vidám, önzetlen lélek van?~És mindegyik lány.~És annyi szeretetet vesz körül, hogy vissza se tudom adni?~A lányoktól és azért van akinek visszaadnám.~
*Persze a valóságban tisztában van vele, hogy ez csak ideglenes dolog és hamarosan nagyon csúnyán pofára fog esni. Nincs olyan, hogy ő megtalálná az otthonát. Viszont nem törné le szegény lány kedvét. Nem is értené meg. Valószínűleg csak megzavarná a fejét ha megpróbálná elmagyarázni. Ő pedig másképp szereti megzavarni a lányok fejét. A reggeli másnaposságában is sikerült meghatnia a félvért és kedves mosollyal megpaskolja a lány, a legújabb barátja karját, aki megerősíti, hogy megbízik benne. Hát igen. Hamar el sikerült érnie. Szerencséje a félvérnek, hogy az elfnek nincsenek rossz szándékai vele különben csúnyán bántani tudná. Nem az első lenne. Az elf ha valamiben profi akkor az-az, hogy a szebbik nem tagjait rábeszélje dolgokra. Amivel most is sikerrel jár bár csak azért, hogy biztosan tudja, hogy nem kell féltenie legújabb barátját. Persze alaposan meg kellett puhítani a félvért akiből kibukott a nő, de végül sikerrel járt. Természetesen a felmerült kételyt egyből és határozottan igyekszik eloszlatni.*
-Nem mondom el senkinek ezt megígérem. Ahogy mondtam, ami orvos és beteg közt történik, az köztünk is marad. Erre meg is esküszöm neked.
*Hogy egy kalóz esküje mennyit ér az jó kérdés, de Int most tényleg igazat mond a lánynak. A kétségeit komoly képpel hallgatja.*
-Nem, nem csak neked furcsa. Ha nem egy orvos kérne ilyesmit az tényleg...bizarr lenne. Természetes, hogy ezt érzed. Ezért is mondtam el, hogy mire kell, hogy megértsd és ne érezd tőle kellemetlenül magad. Ha bármi további kérdésed van vagy bármiről szeretnél még beszélni kérdezz nyugodtan. Ha van egy háziorvosod ahhoz az a kiváltság is jár, hogy alaposan át lehet vele beszélni mindent.
*Mosolyog a lányra barátságosan. Szerencsére a ruhák ledobásának kapcsán nem történik semmi fennakadás. Jól is lett felvezetve és a félvér se reagálja túl a dolgot. A ruha említésére viszont meglepődik az elf.*
-Igen?*Elgondolkozik kicsit majd bólint.*Aranyos lehet. Főleg így nyáron.
*Elsőre valami illetlenebb magamutogató darab jelent meg lelki szemei előtt amivel kapcsolatban biztos megjegyezte volna a lánynak, hogy nem kéne hisz a rossz szándékú férfiak még úgy vennék, hogy szabad a tánc, de aztán rájött, hogy a nyári ruhák is mutathatnak kicsit többet egy hátból. Azok meg nem annyira vágyfokozóak. Vagyis szerinte. Inkább aranyosak. A kapott kérdés hallatán ismét megpaskolja hálásan a másik karját.*
-Köszönöm. Nagyon édes vagy, de inkább majd lepihenek kicsit. Gondoskodj a jószágokról és tanulj csak. De ne vidd túlzásba! Nehogy miattad is úgy kelljen aggódni mint Laurentitia-ért. Tessék pihenni is meg kihasználni, hogy anyukád itt van. Ez orvosi utasítás.
*Fenyegeti meg játékosan a mutatóujjával.*
*Az elf gondolkodása a szabadságról kicsit más mint a félvéré. Persze úgy ahogy most fogalmazott elismeri valóban volt igazság abban amit a másik mondott, de mégis. Neki nehéz belátnia, hogy ez nem egy szabad döntés volt.*
-Ismertem olyat aki hasonló lehetőségek közül az utóbbit választotta. Te döntöttél úgy, hogy vele mész. Talán a félelem is közrejátszott és hogy idegen környezetben voltál, de nem volt kényszer. Ha egyszer döntést hozol akkor utána tessék felvállalni mert ha nem teszed az nem szép dolog. Nem kényszerből kellett velük menned.
*Talán kicsit makacs, de neki annak idején egy megbecsült szakma, vonzó jövő, szigorú tanár aki lehet hagyja éhen dögleni vagy halálra fagyni míg az előzőeket eléri és egy ismeretlen társaság mellett kellett döntenie akik lehet megölik vagy eladják rabszolgának. Döntött és azóta is vállalja. Sokkal rosszabb, mocskosabb és igazságtalanabb esetekben is hozott már döntéseket és olyanokat amikre nem lehet büszke, de azokat is vállalja. Részben meg tudja érteni a félvért, de akkor se hiszi, hogy igaza van abban, hogy ne lett volna választása. Azzal kapcsolatban, hogy mennyi mindent látott pedig egy olyan dolgot hall a lánytól amivel az, meglepi az elfet. Nem azért mert nincs igaza hanem inkább mert honnan vette? Miből szűrte le?*
-Valóban így gondolod? Úgy nézek ki mint valami kiégett katona?
*Kérdez rá tettetett ijedtséggel és bohóckodja el a dolgot. Nem hiszi, hogy a félelf viccesnek fogja ezt találni. Úgy sejti inkább majd kifejti, mire is gondolt. Mármint reméli. Tényleg érdekli miképp jutott erre a megállapításra ez a naiv leányzó. A sugallt kérdésre pedig lelkesen válaszol.*
-Még szép, hogy veletek maradok! El lehet hagyni egy olyan házat amiben ennyi kedves, vidám, önzetlen lélek van?~És mindegyik lány.~És annyi szeretetet vesz körül, hogy vissza se tudom adni?~A lányoktól és azért van akinek visszaadnám.~
*Persze a valóságban tisztában van vele, hogy ez csak ideglenes dolog és hamarosan nagyon csúnyán pofára fog esni. Nincs olyan, hogy ő megtalálná az otthonát. Viszont nem törné le szegény lány kedvét. Nem is értené meg. Valószínűleg csak megzavarná a fejét ha megpróbálná elmagyarázni. Ő pedig másképp szereti megzavarni a lányok fejét. A reggeli másnaposságában is sikerült meghatnia a félvért és kedves mosollyal megpaskolja a lány, a legújabb barátja karját, aki megerősíti, hogy megbízik benne. Hát igen. Hamar el sikerült érnie. Szerencséje a félvérnek, hogy az elfnek nincsenek rossz szándékai vele különben csúnyán bántani tudná. Nem az első lenne. Az elf ha valamiben profi akkor az-az, hogy a szebbik nem tagjait rábeszélje dolgokra. Amivel most is sikerrel jár bár csak azért, hogy biztosan tudja, hogy nem kell féltenie legújabb barátját. Persze alaposan meg kellett puhítani a félvért akiből kibukott a nő, de végül sikerrel járt. Természetesen a felmerült kételyt egyből és határozottan igyekszik eloszlatni.*
-Nem mondom el senkinek ezt megígérem. Ahogy mondtam, ami orvos és beteg közt történik, az köztünk is marad. Erre meg is esküszöm neked.
*Hogy egy kalóz esküje mennyit ér az jó kérdés, de Int most tényleg igazat mond a lánynak. A kétségeit komoly képpel hallgatja.*
-Nem, nem csak neked furcsa. Ha nem egy orvos kérne ilyesmit az tényleg...bizarr lenne. Természetes, hogy ezt érzed. Ezért is mondtam el, hogy mire kell, hogy megértsd és ne érezd tőle kellemetlenül magad. Ha bármi további kérdésed van vagy bármiről szeretnél még beszélni kérdezz nyugodtan. Ha van egy háziorvosod ahhoz az a kiváltság is jár, hogy alaposan át lehet vele beszélni mindent.
*Mosolyog a lányra barátságosan. Szerencsére a ruhák ledobásának kapcsán nem történik semmi fennakadás. Jól is lett felvezetve és a félvér se reagálja túl a dolgot. A ruha említésére viszont meglepődik az elf.*
-Igen?*Elgondolkozik kicsit majd bólint.*Aranyos lehet. Főleg így nyáron.
*Elsőre valami illetlenebb magamutogató darab jelent meg lelki szemei előtt amivel kapcsolatban biztos megjegyezte volna a lánynak, hogy nem kéne hisz a rossz szándékú férfiak még úgy vennék, hogy szabad a tánc, de aztán rájött, hogy a nyári ruhák is mutathatnak kicsit többet egy hátból. Azok meg nem annyira vágyfokozóak. Vagyis szerinte. Inkább aranyosak. A kapott kérdés hallatán ismét megpaskolja hálásan a másik karját.*
-Köszönöm. Nagyon édes vagy, de inkább majd lepihenek kicsit. Gondoskodj a jószágokról és tanulj csak. De ne vidd túlzásba! Nehogy miattad is úgy kelljen aggódni mint Laurentitia-ért. Tessék pihenni is meg kihasználni, hogy anyukád itt van. Ez orvosi utasítás.
*Fenyegeti meg játékosan a mutatóujjával.*
423. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-16 20:42:40
Üzenet elküldve: 2021-07-16 20:42:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
*Úgy érzi, hogy még mindig két malomban őrölnek, ami kicsit bosszantja, hiszen mindazzal, amit az elf mond egyet tud érteni, mégis olyan, mintha Intath szánt szándékkal pont a lényeget nem akarná az ő mondanivalójából megérteni.
Eszével persze tudja, hogy egyszerűbb lenne elengednie az egész témát, ahogy van, végül is mi múlik rajta, ha nem sikerült Intet meggyőznie, hogy akkor és ott nem volt más lehetősége, mint Aleniával menni és megpróbálni beilleszkedni egy számára egyszerre vonzó és taszító, de mindenesetre mindenképpen idegen és nyomasztó világba?
A história is régi, noha a valóságban nem telt el túl sok idő azóta, mégis úgy érzi, mintha hosszú évekkel ezelőtt lett volna. Annyira más volt még akkor a világ is, ő is, és bár még mindig tapasztalatlannak érzi magát, ugyanakkor azt is érzi, hogy ahhoz az elveszettséghez képest, ami akkor része volt az énjének milyen nagyon sokat is tanult.
Talán azért is távoli múlt már számára az egész viszonylagos közelsége ellenére is, mert immár teljesen vége.
Mint amikor egy ajtó végleg és visszavonhatatlanul becsapódik valaki mögött. Két ilyen pillanat volt talán az életében, az egyik száműzetésének a napja, a másik pedig amikor a lázadás éjszakáján arról kellett döntenie, hogy visszamegy a városba, vagy pedig elmenekül onnan.*
- Ellenkezőleg. Amikor dönthettem, hogy velük maradok, vagy elhagyom őket, akkor az utóbbi mellett döntöttem. A legelején csak aközött választhattam, hogy elmegyek Aleniával, vagy ott maradok a Pegazusban pénz nélkül, minden nélkül, miközben a falakon túl ott van egy hatalmas és teljesen ismeretlen világ. Az nem volt igazi választás. Persze, volt kettő választási lehetőségem egy helyett, de valójában csak egyetlen logikus döntést hozhattam, ez pedig gyakorlatilag megfelel annak, hogy nem volt választásom. *ismétli meg talán fárasztóan a meggyőződését, de ehhez mindenképpen ragaszkodik.* Persze ez nyilván nem olyan, mint amikor megfosztanak a cselekvési szabadságodtól, mondjuk lekötöznek egy székhez, aztán már csak annyi a lehetőséged, hogy megpróbáld elviselni, amit tesznek veled, ezzel nem vitatkozom. De, ha csak egy értelmes és egy értelmetlen dolog közül választhatsz az valójában nem igazi választás.
*Azon gondolkodik ezek után, hogy lehet vele van a baj. Lehet nem sikerül megfogalmazni mindazt, amit mondani akar, hiába szeret beszélni. El is jut addig, hogyha Intath ezek után sem akarja megérteni, akkor inkább hagyja az egészet. Legfeljebb egyszer majd elmagyarázza máskor.
Amúgy is mindaz, ami még ma rá vár sokkal fontosabb annál, mint hogy azon elmélkedjenek, hogy mi történt a múltban, illetve azon vitatkozzanak, hogy mi is választás fogalmának az igazi tartalma.*
- Te viszont talán túl sok rosszat is láttál már a világból, az biztos. *jegyzi meg szomorúan. Ehhez nem kell nagy elf, tündér, ember és minden más nép ismerőjének lennie, éppen elég, ha rendesen figyel. Még csak a sorok között sem nagyon kell olvasnia ahhoz, hogy mindezt megértse.*
- De remélem most már velünk maradsz. *mondja is ki őszinte kívánságát.* Lau végül is azért hozta létre ezt a házat, hogy menedék legyen, és szerintem arra tökéletes. Itt egyrészt biztonságban is vagyunk, másrészt tökéletes hely felejteni azt, amit felejteni szeretnénk, vagy felejteni kéne.
*Persze a világért sem ringatná magát a hamis biztonság illúziójába, de azt talán Intath is sejti róla, hogy nem csak unalmában tanul tűzmágiát az ahhoz képest gyengéd és barátságos hold mellé.*
- Köszönöm mindenesetre, hogy a barátodnak tartasz és örülök is neki. Persze én is annak téged és persze, hogy megbízok benned! *mondja ki szinte elérzékenyülten.*
- Hát legyen! *adja be ezek után végül a derekát is, bár tulajképpen már korábban is megtette, csak kellett neki még egy végső, utolsó lökés.* De csak egy feltétellel! Csak annak mondod meg, hogy ilyesmit a kezedbe adtam, aki szintén megteszi. De persze neki is csak akkor, ha szóba kerül! Azért anyának ezt szerintem nem fogom elmesélni, ő biztosan furcsállná a dolgot, ahogy van. Persze még az is lehet, hogy nem, végül is ő sokkal világlátottabb nálam. *győzködi egyben magát, mégsem tud teljesen szabadulni a gondolattól, hogy akár még Lau is másképpen nézne rá, ha megtudná róla, hogy ilyesmit csinált, de ugyanakkor továbbra sem nem tartja kizártnak, hogy csak neki idegen és különös az egész.
Kíváncsi lenne rá azért, hogy másoknak ez mennyire természetes. Lehetséges lenne, hogy csak ő érzi nehezen megszeghető tabunak? Thimet és Laut szívesen megkérdezné erről, de még egyiküket sem látta ma. Viszont, ha igaz, amit Int mond, - márpedig miért ne lenne az? - hogy már több mint száz értelmes élőlényét látta, akkor hát miért ne pont az övét? Biztosan csak ő csinál ügyet ebből az egészből tényleg!*
- De persze lehet ez csak nekem furcsa. *ismeri el végül hangos szóval is, de aztán ismét sokkal fontosabb dolgokra kell irányítania a figyelmét.
A meztelenséget csak úgy felhozta példaként, ehhez képest most már konkrétumokról beszélnek, miszerint, hogy mennyire kell majd levetkőznie.*
- Megnyugtató. *mondja kicsit szórakozottan, mivel gondolatai tényleg még mindig inkább az előző kérdést járják körül.* Nem hiszem, hogy bármi illetlen lenne a hasam, a hátam, vagy a bordáim mutogatásában, szóval felőlem miért ne...
*Valóban nem hiszi, hogy ez gond lenne. Sok jót nem kapott szülőfalvának a népétől az biztos, ugyanakkor azért őszintén hálás nekik és az ottani szokásoknak, hogy legalább hasonló dolgokban nem nevelték álszentségre és prüdériára. Más lenne persze, ha teljesen le kellene vetkőznie, de hát nem kell.*
- Ez semmi olyasmi, amit akár egy merészebb ruha ne mutatna meg belőlem. Van is olyan ruhám, amiből tulajdonképpen az egész hátam kilátszik. *vonja meg a vállát, majd mivel arra jut magában, hogy eléggé elbeszélgették az időt biztos ami biztos alapon inkább rákérdez újra, hogy:*
- Biztosan nem kérsz valamit enni? Szívesen csinálok neked is valami finom reggelit. Esetleg még egy kancsó vizet?
*Természetesen továbbra is kíváncsi bármi egyébre, amit Intath mondana neki, mégis úgy van vele, hogy lassan ideje kicsit elválniuk egymástól. Egy részről nem szeretné nagyon megvárakoztatni édesanyját sem, mert tegnap is valahogy az volt, hogy a "mindjárt jövök" kissé hosszúra nyúlt. Ezen kívül, bízik benne, és reméli, hogy már az állatok is nagyon várják, de, ha más nem, éhesnek már biztos éhesek, harmadrészt pedig tanulnia is kellene.
És nem utolsó sorban lélekben felkészítenie magát lélekben arra, ami nem is olyan nagyon sokára rá vár.*
*Úgy érzi, hogy még mindig két malomban őrölnek, ami kicsit bosszantja, hiszen mindazzal, amit az elf mond egyet tud érteni, mégis olyan, mintha Intath szánt szándékkal pont a lényeget nem akarná az ő mondanivalójából megérteni.
Eszével persze tudja, hogy egyszerűbb lenne elengednie az egész témát, ahogy van, végül is mi múlik rajta, ha nem sikerült Intet meggyőznie, hogy akkor és ott nem volt más lehetősége, mint Aleniával menni és megpróbálni beilleszkedni egy számára egyszerre vonzó és taszító, de mindenesetre mindenképpen idegen és nyomasztó világba?
A história is régi, noha a valóságban nem telt el túl sok idő azóta, mégis úgy érzi, mintha hosszú évekkel ezelőtt lett volna. Annyira más volt még akkor a világ is, ő is, és bár még mindig tapasztalatlannak érzi magát, ugyanakkor azt is érzi, hogy ahhoz az elveszettséghez képest, ami akkor része volt az énjének milyen nagyon sokat is tanult.
Talán azért is távoli múlt már számára az egész viszonylagos közelsége ellenére is, mert immár teljesen vége.
Mint amikor egy ajtó végleg és visszavonhatatlanul becsapódik valaki mögött. Két ilyen pillanat volt talán az életében, az egyik száműzetésének a napja, a másik pedig amikor a lázadás éjszakáján arról kellett döntenie, hogy visszamegy a városba, vagy pedig elmenekül onnan.*
- Ellenkezőleg. Amikor dönthettem, hogy velük maradok, vagy elhagyom őket, akkor az utóbbi mellett döntöttem. A legelején csak aközött választhattam, hogy elmegyek Aleniával, vagy ott maradok a Pegazusban pénz nélkül, minden nélkül, miközben a falakon túl ott van egy hatalmas és teljesen ismeretlen világ. Az nem volt igazi választás. Persze, volt kettő választási lehetőségem egy helyett, de valójában csak egyetlen logikus döntést hozhattam, ez pedig gyakorlatilag megfelel annak, hogy nem volt választásom. *ismétli meg talán fárasztóan a meggyőződését, de ehhez mindenképpen ragaszkodik.* Persze ez nyilván nem olyan, mint amikor megfosztanak a cselekvési szabadságodtól, mondjuk lekötöznek egy székhez, aztán már csak annyi a lehetőséged, hogy megpróbáld elviselni, amit tesznek veled, ezzel nem vitatkozom. De, ha csak egy értelmes és egy értelmetlen dolog közül választhatsz az valójában nem igazi választás.
*Azon gondolkodik ezek után, hogy lehet vele van a baj. Lehet nem sikerül megfogalmazni mindazt, amit mondani akar, hiába szeret beszélni. El is jut addig, hogyha Intath ezek után sem akarja megérteni, akkor inkább hagyja az egészet. Legfeljebb egyszer majd elmagyarázza máskor.
Amúgy is mindaz, ami még ma rá vár sokkal fontosabb annál, mint hogy azon elmélkedjenek, hogy mi történt a múltban, illetve azon vitatkozzanak, hogy mi is választás fogalmának az igazi tartalma.*
- Te viszont talán túl sok rosszat is láttál már a világból, az biztos. *jegyzi meg szomorúan. Ehhez nem kell nagy elf, tündér, ember és minden más nép ismerőjének lennie, éppen elég, ha rendesen figyel. Még csak a sorok között sem nagyon kell olvasnia ahhoz, hogy mindezt megértse.*
- De remélem most már velünk maradsz. *mondja is ki őszinte kívánságát.* Lau végül is azért hozta létre ezt a házat, hogy menedék legyen, és szerintem arra tökéletes. Itt egyrészt biztonságban is vagyunk, másrészt tökéletes hely felejteni azt, amit felejteni szeretnénk, vagy felejteni kéne.
*Persze a világért sem ringatná magát a hamis biztonság illúziójába, de azt talán Intath is sejti róla, hogy nem csak unalmában tanul tűzmágiát az ahhoz képest gyengéd és barátságos hold mellé.*
- Köszönöm mindenesetre, hogy a barátodnak tartasz és örülök is neki. Persze én is annak téged és persze, hogy megbízok benned! *mondja ki szinte elérzékenyülten.*
- Hát legyen! *adja be ezek után végül a derekát is, bár tulajképpen már korábban is megtette, csak kellett neki még egy végső, utolsó lökés.* De csak egy feltétellel! Csak annak mondod meg, hogy ilyesmit a kezedbe adtam, aki szintén megteszi. De persze neki is csak akkor, ha szóba kerül! Azért anyának ezt szerintem nem fogom elmesélni, ő biztosan furcsállná a dolgot, ahogy van. Persze még az is lehet, hogy nem, végül is ő sokkal világlátottabb nálam. *győzködi egyben magát, mégsem tud teljesen szabadulni a gondolattól, hogy akár még Lau is másképpen nézne rá, ha megtudná róla, hogy ilyesmit csinált, de ugyanakkor továbbra sem nem tartja kizártnak, hogy csak neki idegen és különös az egész.
Kíváncsi lenne rá azért, hogy másoknak ez mennyire természetes. Lehetséges lenne, hogy csak ő érzi nehezen megszeghető tabunak? Thimet és Laut szívesen megkérdezné erről, de még egyiküket sem látta ma. Viszont, ha igaz, amit Int mond, - márpedig miért ne lenne az? - hogy már több mint száz értelmes élőlényét látta, akkor hát miért ne pont az övét? Biztosan csak ő csinál ügyet ebből az egészből tényleg!*
- De persze lehet ez csak nekem furcsa. *ismeri el végül hangos szóval is, de aztán ismét sokkal fontosabb dolgokra kell irányítania a figyelmét.
A meztelenséget csak úgy felhozta példaként, ehhez képest most már konkrétumokról beszélnek, miszerint, hogy mennyire kell majd levetkőznie.*
- Megnyugtató. *mondja kicsit szórakozottan, mivel gondolatai tényleg még mindig inkább az előző kérdést járják körül.* Nem hiszem, hogy bármi illetlen lenne a hasam, a hátam, vagy a bordáim mutogatásában, szóval felőlem miért ne...
*Valóban nem hiszi, hogy ez gond lenne. Sok jót nem kapott szülőfalvának a népétől az biztos, ugyanakkor azért őszintén hálás nekik és az ottani szokásoknak, hogy legalább hasonló dolgokban nem nevelték álszentségre és prüdériára. Más lenne persze, ha teljesen le kellene vetkőznie, de hát nem kell.*
- Ez semmi olyasmi, amit akár egy merészebb ruha ne mutatna meg belőlem. Van is olyan ruhám, amiből tulajdonképpen az egész hátam kilátszik. *vonja meg a vállát, majd mivel arra jut magában, hogy eléggé elbeszélgették az időt biztos ami biztos alapon inkább rákérdez újra, hogy:*
- Biztosan nem kérsz valamit enni? Szívesen csinálok neked is valami finom reggelit. Esetleg még egy kancsó vizet?
*Természetesen továbbra is kíváncsi bármi egyébre, amit Intath mondana neki, mégis úgy van vele, hogy lassan ideje kicsit elválniuk egymástól. Egy részről nem szeretné nagyon megvárakoztatni édesanyját sem, mert tegnap is valahogy az volt, hogy a "mindjárt jövök" kissé hosszúra nyúlt. Ezen kívül, bízik benne, és reméli, hogy már az állatok is nagyon várják, de, ha más nem, éhesnek már biztos éhesek, harmadrészt pedig tanulnia is kellene.
És nem utolsó sorban lélekben felkészítenie magát lélekben arra, ami nem is olyan nagyon sokára rá vár.*
422. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-14 23:54:24
Üzenet elküldve: 2021-07-14 23:54:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1589
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Másnap//
*A doki emlékszik, hogy mikor először találkoztak akkor mintha a lány megemlítette volna, hogy nincs sok tapasztalata a világgal kapcsolatban. Szóval, hogy akkor is és most is ilyen lelkesen hallgatja, az nem tartja kicsit se furának. Ő meg szívesen tetszeleg a mindent tudó doktorbácsi szerepében akivel lehet minden zavaros fiatal lányfejben felbukkanó sokszor logikátlan dologról beszélni. Figyelmesen hallgatja a lelkesen magyarázó félvért és ismét csak arra jutnak, hogy igazat ad neki, de mégsem. A doki mégis bólint ugyanis nem abban amiről a példa szólt, de igazat mondott a lány.*
-Vannak olyan helyzetek, de a tied nem volt olyan. Te döntöttél úgy, hogy velük maradsz és ők nem kényszerítettek. Nem egyszer láttam olyanokat akiknek nem volt meg a lehetőségük, hogy döntéseket hozzanak magukról vagy az életükről. Esetleg volt lehetőségük, de arról dönthettek csak, hogy szenvednek tovább vagy a mielőbbi halált választják. Nem egy kikötőt láttam, nem egy sorsot ismertem meg, meséltem, azt is, hogy korábban a szegénynegyedben rendeltem. Sőt, nekem is megvan a történetem. Ha nem kényszer alatt, a saját döntésed alapján cselekszel akkor szabad vagy.
*Arra, hogy pap is lehetne csak szerényen elmosolyodik pedig egyáltalán nem veszi bóknak.*
-Nem tudom bölcs vagyok-e,~De az vagyok.~viszont az orvosok sokszor olyan oldalát is látják az embereknek amit egy pap se. Az életet és a halált új szemszögből láthatod és bizonyos értelemben közelebb kerülhetsz a betegedhez is mint pap a hívéhez. Te viszont kíváncsi vagy és szeretnéd érteni a világ működését. Ezért biztos vagyok benne, hogy eljön majd az idő mikor magadról és világ dolgairól is annyit tudsz majd, hogy te is így mesélhetsz majd róla.
*Hogy tényleg biztos lenne-e benne az jó kérdés. Vagy, hogy akarná-e. Luninari ezt szeretné és csak remélni meri a doki, hogy a sok mocsok amit a nyakába tervez önteni a lány nem fogja majd megtörni a lelkét. Most még olyan kedves és ártatlanka. Naiv. Szereti, hogy még ilyen. Emiatt a természete miatt nehéz is rá haragudni akkor is mikor épp a férfi agyára megy a hiúságával. Lehet, hogy ha egy fárasztóbb szegénynegyedi rendelés után kimerülten kellene ezt megbeszélniük a férfi már rég hagyta volna a francba az egészet a lányt pedig rá nem illő jelzőkkel elküldte volna, de most csak egy kis poficsipkedést kap és egy megnyugtatónak szánt bókot ami látszólag alaposan betalált. A doki nagyon jó abban, hogy miképp lehet úgy az illendőnél közvetlenebbnek lenni, hogy mégis jó néven vegyék tőle. Valószínűleg az általa meggyógyított gnóm lány aki, azt hiszi róla, hogy valami perverz bábjátékot játszott vele míg lázas delíriumban volt sose mer majd még csak a szemébe se nézni, de Luninari esetén a viszont látás örömében összeölelkezés jó lehetőség volt egy új szokás kialakításához és tervei szerint olyan viszont szeretne vele mint Viel-el vagy a jelenlegi segédjével. Szóval kedves mosollyal fogadja a félvér bájos reakcióját.*
-A barátod vagyok. Nem bántanálak.
*Erősíti meg ebben. Nem is akarná megijeszteni a lányt. Ezért is magyarázza el mindenről, hogy mit miért kérne tőle a legalaposabb vizsgálatához. Ha tudja mi fog vele történni és miért akkor kevésbé lesz ideges is. Arra, hogy ijesztőnek találja a kérést a doki is elkomolyodik és úgy hallgatja a lányt.*
-Teljesen igazad van és pont azért amiket elmondtál vagyok nagyon hálás érte, hogy ennyire megbízol bennem. Amit korábban meséltem az orvos és beteg közti viszonyról az alatt az ilyeneket is értettem. Megnyílsz előttem nekem pedig szakmai kötelességem, hogy nem élhetek ezzel vissza. Aki mégis megteszi az a legaljább mocskos szemétláda, aki embernek nem hívhatja magát nemhogy orvosnak és bár nem vagyok rosszindulatú, de remélem az olyanok nagyon hosszú elnyújtott kínszenvedéssel teli életet élnek majd, de még a föld se lesz számukra könnyű.
*Komolyan is gondolja a szavait. Az olyan orvosokat tényleg semmibe veszi és szíve szerint saját kezével fosztaná meg a kezei mellett a legnemesebb szervétől is. A kapott kérdésre megrázza a fejét.*
-Nem nincs benne. Még az első százban se. Viszont amit az előbb mondtál a meztelenségről. Jobb ha most tisztázzuk, nem kell majd teljesen levetkőznöd és kapsz majd valami ruhát, hogy elöl takard magad. A bordáidhoz és a hasadhoz kell hozzáférnem, hogy kitapogassam őket. Mennyi testnedv van a különböző szervek körül, azok milyen kemények hasonló. És a hátadat nézem majd meg. Előrehajolsz én meg megnézem mennyire egyenes. Elmondom most, hogy ne érezd úgy, hogy eltitkoltam valamit.
*A doki emlékszik, hogy mikor először találkoztak akkor mintha a lány megemlítette volna, hogy nincs sok tapasztalata a világgal kapcsolatban. Szóval, hogy akkor is és most is ilyen lelkesen hallgatja, az nem tartja kicsit se furának. Ő meg szívesen tetszeleg a mindent tudó doktorbácsi szerepében akivel lehet minden zavaros fiatal lányfejben felbukkanó sokszor logikátlan dologról beszélni. Figyelmesen hallgatja a lelkesen magyarázó félvért és ismét csak arra jutnak, hogy igazat ad neki, de mégsem. A doki mégis bólint ugyanis nem abban amiről a példa szólt, de igazat mondott a lány.*
-Vannak olyan helyzetek, de a tied nem volt olyan. Te döntöttél úgy, hogy velük maradsz és ők nem kényszerítettek. Nem egyszer láttam olyanokat akiknek nem volt meg a lehetőségük, hogy döntéseket hozzanak magukról vagy az életükről. Esetleg volt lehetőségük, de arról dönthettek csak, hogy szenvednek tovább vagy a mielőbbi halált választják. Nem egy kikötőt láttam, nem egy sorsot ismertem meg, meséltem, azt is, hogy korábban a szegénynegyedben rendeltem. Sőt, nekem is megvan a történetem. Ha nem kényszer alatt, a saját döntésed alapján cselekszel akkor szabad vagy.
*Arra, hogy pap is lehetne csak szerényen elmosolyodik pedig egyáltalán nem veszi bóknak.*
-Nem tudom bölcs vagyok-e,~De az vagyok.~viszont az orvosok sokszor olyan oldalát is látják az embereknek amit egy pap se. Az életet és a halált új szemszögből láthatod és bizonyos értelemben közelebb kerülhetsz a betegedhez is mint pap a hívéhez. Te viszont kíváncsi vagy és szeretnéd érteni a világ működését. Ezért biztos vagyok benne, hogy eljön majd az idő mikor magadról és világ dolgairól is annyit tudsz majd, hogy te is így mesélhetsz majd róla.
*Hogy tényleg biztos lenne-e benne az jó kérdés. Vagy, hogy akarná-e. Luninari ezt szeretné és csak remélni meri a doki, hogy a sok mocsok amit a nyakába tervez önteni a lány nem fogja majd megtörni a lelkét. Most még olyan kedves és ártatlanka. Naiv. Szereti, hogy még ilyen. Emiatt a természete miatt nehéz is rá haragudni akkor is mikor épp a férfi agyára megy a hiúságával. Lehet, hogy ha egy fárasztóbb szegénynegyedi rendelés után kimerülten kellene ezt megbeszélniük a férfi már rég hagyta volna a francba az egészet a lányt pedig rá nem illő jelzőkkel elküldte volna, de most csak egy kis poficsipkedést kap és egy megnyugtatónak szánt bókot ami látszólag alaposan betalált. A doki nagyon jó abban, hogy miképp lehet úgy az illendőnél közvetlenebbnek lenni, hogy mégis jó néven vegyék tőle. Valószínűleg az általa meggyógyított gnóm lány aki, azt hiszi róla, hogy valami perverz bábjátékot játszott vele míg lázas delíriumban volt sose mer majd még csak a szemébe se nézni, de Luninari esetén a viszont látás örömében összeölelkezés jó lehetőség volt egy új szokás kialakításához és tervei szerint olyan viszont szeretne vele mint Viel-el vagy a jelenlegi segédjével. Szóval kedves mosollyal fogadja a félvér bájos reakcióját.*
-A barátod vagyok. Nem bántanálak.
*Erősíti meg ebben. Nem is akarná megijeszteni a lányt. Ezért is magyarázza el mindenről, hogy mit miért kérne tőle a legalaposabb vizsgálatához. Ha tudja mi fog vele történni és miért akkor kevésbé lesz ideges is. Arra, hogy ijesztőnek találja a kérést a doki is elkomolyodik és úgy hallgatja a lányt.*
-Teljesen igazad van és pont azért amiket elmondtál vagyok nagyon hálás érte, hogy ennyire megbízol bennem. Amit korábban meséltem az orvos és beteg közti viszonyról az alatt az ilyeneket is értettem. Megnyílsz előttem nekem pedig szakmai kötelességem, hogy nem élhetek ezzel vissza. Aki mégis megteszi az a legaljább mocskos szemétláda, aki embernek nem hívhatja magát nemhogy orvosnak és bár nem vagyok rosszindulatú, de remélem az olyanok nagyon hosszú elnyújtott kínszenvedéssel teli életet élnek majd, de még a föld se lesz számukra könnyű.
*Komolyan is gondolja a szavait. Az olyan orvosokat tényleg semmibe veszi és szíve szerint saját kezével fosztaná meg a kezei mellett a legnemesebb szervétől is. A kapott kérdésre megrázza a fejét.*
-Nem nincs benne. Még az első százban se. Viszont amit az előbb mondtál a meztelenségről. Jobb ha most tisztázzuk, nem kell majd teljesen levetkőznöd és kapsz majd valami ruhát, hogy elöl takard magad. A bordáidhoz és a hasadhoz kell hozzáférnem, hogy kitapogassam őket. Mennyi testnedv van a különböző szervek körül, azok milyen kemények hasonló. És a hátadat nézem majd meg. Előrehajolsz én meg megnézem mennyire egyenes. Elmondom most, hogy ne érezd úgy, hogy eltitkoltam valamit.
421. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-07-14 20:14:25
Üzenet elküldve: 2021-07-14 20:14:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Másnap//
*Kicsit különösnek találja, hogy édesanyja a papnő és a legtöbb esetben meg is fogadja a tanácsait, valamint legalábbis elgondolkodik azon, amit mond, (annak ellenére is, hogy sok minden, amiben hisz, meg amit tud, jó eséllyel nem több, mint ősi babonaság) most mégis Intathra figyel úgy, mintha valamiféle próféciát hallana az elftől.
Bár ez így nem teljesen pontos, mert annak ellenére, hogy a férfi által könnyedén kettejük közé vetett gondolatok, úgy érzi, hogy termékeny talajra találnak benne és nála, mégis olyan érzése van, mintha kissé elbeszélnének egymás mellett.*
- Ebben teljesen egyetértünk, de két patakban fürdünk éppen akkor is, azt hiszem. Szerintem is jogunk van boldognak lenni, és úgy dönteni, hogy nekünk legyen jó. *szól közbe kissé rosszul leplezett szenvedéllyel szinte még a legelején éppen ezért.* Meg egyáltalán élni! Tudod, emlékszel... biztosan emlékszel, hogy azon az éjjelen mi történt! Ha igazán hálás vagyok Aleimordnak és Aleniának akkor visszamegyek velük és veled az égő városba. De eszemben sem volt! Okosabbnak látszott kifelé menekülni, mint visszamenni. De én nem erről beszéltem. Mert itt volt legalább kettő választásom. Maradni, vagy menekülni. De akkor is vannak olyan pillanatok, amikor egy sincsen, pontosabban csak egyetlen egy van, és végig kell menned az egyetlen akkor és ott lehetséges úton. Ne tagadd kérlek, hogy akadnak ilyen pillanatok! Amikor a városba értem az éppen ilyen volt nekem.
*Szeretné ezt nem hosszabban fejtegetni. Emlékszik még arra a dobozra, amit Aleimord új házának a küszöbén talált benne egykori családfője húgának a levágott ujjával.
Számára eléggé nyilvánvaló, hogyha Aleniának csak kettő választása lett volna, akkor ő sohasem találja meg azt a dobozt, és életében először nincsen szüksége majdnem egy üveg borra, hogy egyáltalán el tudjon aludni.
~ Átkozott Arthenior! ~ fortyan fel benne egy pillanatra a düh, pedig tudja, hogy gyerekes és ostoba az ellenszenv, amit a város után érez. A rossz dolgok csak ott történtek, nem maga a város tehet róla, legfeljebb csak akkor, ha nagyon átvitt értelemben gondolkodik róla.
Alenia elrablóinak arcára pedig egyáltalán nem emlékszik. Összefolynak, mint amikor a már eleve sötét levesbe őrölt babérlevelet kever.*
- Más lett volna, ha kicsivel többet tudok Artheniorról, de én nem tudtam semmit. Vagy a Sayqevesek, vagy a teljes bizonytalanság a teljesen ismeretlenben, vagyis ez nem volt igazi választás. *ismétli meg magát.*
- Viszont mindaz, amit és ahogyan mondod... egyértelmű, hogy tényleg nagyon ismered az életet. Pap is lehetnél akár. Remélem egyszer én is olyan bölcs leszek, mint te. *mondja, bár mintha valamiféle nagyon homályos, rossz előérzet arra figyelmeztetné, hogy maga sem tudja, hogy mit kívánt éppen. De hát a halandók többsége már csak ilyen. Volt is otthon erről egy mese, pontosabban több is, de annak a bizonyos egynek végül is az volt a tanulsága, hogy saját kívánságainktól kell a legjobban óvakodni.
Most azonban elhessegeti magától ezt a gondolatot is. Végtére is a hasonló mesék jelentős többsége nem több hatásvadász ijesztgetésnél, amelyek arra intenek, hogy senki ne szegjen meg olyan tabut, mint amilyet ő maga végül megszegett.*
- A ragaszkodással kapcsolatban is mindenképpen igazad van. *ismeri végül el.* Mégis szerintem a jó dolgokhoz az utolsó lehetséges pillanatig ragaszkodni kell. Én pont ezt szeretném tenni.
*Fejtegetné talán ezt tovább is, de Int további szavai lekötik, egészen addig ameddig nem csipkedi meg játékosan az arcát.
Kicsit bizsereg utána, furán, erősen, sőt furcsán erősen, de kellemesen. Bebeszélné magának? Jó eséllyel nem. Talán azért van az egész, mert életében először ér hozzá férfi, legalábbis így.
Szeretne valami értelmeset mondani erre, ehelyett azon kapja magát, hogy csak annyit mond, hogy:*
- Hú!
*Ezek után valamiféle talán leginkább kuncogásra emlékeztető hangot ad ki magából, még ösztönösen oda is nyúl, ahol Intath az imént megérintette, mindezzel pedig sikerül is saját magát annyira zavarba hoznia, hogy reméli csak enyhén, de el is pirul.*
- Ez kedves volt tőled. *nyögi végül ki. Nem is igazán fogja fel, de a kedves érintések, amelyekben sohasem volt része, hacsak nem édesanyjától kapta őket mindig is a gyengéi voltak. Még most is emlékszik rá, hogy majdnem elsírta magát a boldogságtól, amikor Alenia először ölelte vigasztalóan át, vagy amikor Nairada csak úgy megsimogatta a hátát.
Őszintén hálás, amiért másról beszélhet, talán elterelve Intath és saját maga figyelmét is előbbi kissé talán buta, vagy legkevesebb furcsa reakciójáról.*
- Nagyon szép és érzékletes hasonlatok. Meggyőztél. Viszont szerintem nem vicces egyáltalán, inkább ijesztő. *mondja halálosan komoly arccal.* Kevés személyesebb dolog van ennél a világon szerintem. Azt hiszem, hogy előbb vetkőznék le bárki előtt. *ismeri el* Bár persze az is nagyon intim dolog, mégis teljesen természetes. Jó, tudom, ez is az, de akkor is azt hiszem, hogy hasonló csak a szüleinkre tartozik, és rájuk is csak akkor, amikor még magatehetetlen gyermekek vagyunk, akiknek szükségük van segítségre az ilyesmiben, vagy akiket tisztába kell tenni, érted. Egy bizonyos kor felett viszont a meztelenség belefér, ez viszont... na mindegy. Ha ragaszkodsz hozzá, akkor viszek egy kicsi... *nagyon nem viszi rá a lélek, hogy kimondja, és így nem is mondja ki. Még ettől a majdnem kimondástól is úgy érzi, hogy ismét felkavarodott a gyomra, pedig hát nem is ette tele magát reggelire.*
- Ugye sok mindenkiét láttad már? *kérdi kissé talán feleslegesen, hiszen, ha komolyan veszi Intath szavait, és ő komolyan veszi, akkor akár már egy kisebb hadseregét is láthatta már.* Jó lenne, ha az enyém nem lenne benne az első tízben. Ugye nincs?
*Kicsit különösnek találja, hogy édesanyja a papnő és a legtöbb esetben meg is fogadja a tanácsait, valamint legalábbis elgondolkodik azon, amit mond, (annak ellenére is, hogy sok minden, amiben hisz, meg amit tud, jó eséllyel nem több, mint ősi babonaság) most mégis Intathra figyel úgy, mintha valamiféle próféciát hallana az elftől.
Bár ez így nem teljesen pontos, mert annak ellenére, hogy a férfi által könnyedén kettejük közé vetett gondolatok, úgy érzi, hogy termékeny talajra találnak benne és nála, mégis olyan érzése van, mintha kissé elbeszélnének egymás mellett.*
- Ebben teljesen egyetértünk, de két patakban fürdünk éppen akkor is, azt hiszem. Szerintem is jogunk van boldognak lenni, és úgy dönteni, hogy nekünk legyen jó. *szól közbe kissé rosszul leplezett szenvedéllyel szinte még a legelején éppen ezért.* Meg egyáltalán élni! Tudod, emlékszel... biztosan emlékszel, hogy azon az éjjelen mi történt! Ha igazán hálás vagyok Aleimordnak és Aleniának akkor visszamegyek velük és veled az égő városba. De eszemben sem volt! Okosabbnak látszott kifelé menekülni, mint visszamenni. De én nem erről beszéltem. Mert itt volt legalább kettő választásom. Maradni, vagy menekülni. De akkor is vannak olyan pillanatok, amikor egy sincsen, pontosabban csak egyetlen egy van, és végig kell menned az egyetlen akkor és ott lehetséges úton. Ne tagadd kérlek, hogy akadnak ilyen pillanatok! Amikor a városba értem az éppen ilyen volt nekem.
*Szeretné ezt nem hosszabban fejtegetni. Emlékszik még arra a dobozra, amit Aleimord új házának a küszöbén talált benne egykori családfője húgának a levágott ujjával.
Számára eléggé nyilvánvaló, hogyha Aleniának csak kettő választása lett volna, akkor ő sohasem találja meg azt a dobozt, és életében először nincsen szüksége majdnem egy üveg borra, hogy egyáltalán el tudjon aludni.
~ Átkozott Arthenior! ~ fortyan fel benne egy pillanatra a düh, pedig tudja, hogy gyerekes és ostoba az ellenszenv, amit a város után érez. A rossz dolgok csak ott történtek, nem maga a város tehet róla, legfeljebb csak akkor, ha nagyon átvitt értelemben gondolkodik róla.
Alenia elrablóinak arcára pedig egyáltalán nem emlékszik. Összefolynak, mint amikor a már eleve sötét levesbe őrölt babérlevelet kever.*
- Más lett volna, ha kicsivel többet tudok Artheniorról, de én nem tudtam semmit. Vagy a Sayqevesek, vagy a teljes bizonytalanság a teljesen ismeretlenben, vagyis ez nem volt igazi választás. *ismétli meg magát.*
- Viszont mindaz, amit és ahogyan mondod... egyértelmű, hogy tényleg nagyon ismered az életet. Pap is lehetnél akár. Remélem egyszer én is olyan bölcs leszek, mint te. *mondja, bár mintha valamiféle nagyon homályos, rossz előérzet arra figyelmeztetné, hogy maga sem tudja, hogy mit kívánt éppen. De hát a halandók többsége már csak ilyen. Volt is otthon erről egy mese, pontosabban több is, de annak a bizonyos egynek végül is az volt a tanulsága, hogy saját kívánságainktól kell a legjobban óvakodni.
Most azonban elhessegeti magától ezt a gondolatot is. Végtére is a hasonló mesék jelentős többsége nem több hatásvadász ijesztgetésnél, amelyek arra intenek, hogy senki ne szegjen meg olyan tabut, mint amilyet ő maga végül megszegett.*
- A ragaszkodással kapcsolatban is mindenképpen igazad van. *ismeri végül el.* Mégis szerintem a jó dolgokhoz az utolsó lehetséges pillanatig ragaszkodni kell. Én pont ezt szeretném tenni.
*Fejtegetné talán ezt tovább is, de Int további szavai lekötik, egészen addig ameddig nem csipkedi meg játékosan az arcát.
Kicsit bizsereg utána, furán, erősen, sőt furcsán erősen, de kellemesen. Bebeszélné magának? Jó eséllyel nem. Talán azért van az egész, mert életében először ér hozzá férfi, legalábbis így.
Szeretne valami értelmeset mondani erre, ehelyett azon kapja magát, hogy csak annyit mond, hogy:*
- Hú!
*Ezek után valamiféle talán leginkább kuncogásra emlékeztető hangot ad ki magából, még ösztönösen oda is nyúl, ahol Intath az imént megérintette, mindezzel pedig sikerül is saját magát annyira zavarba hoznia, hogy reméli csak enyhén, de el is pirul.*
- Ez kedves volt tőled. *nyögi végül ki. Nem is igazán fogja fel, de a kedves érintések, amelyekben sohasem volt része, hacsak nem édesanyjától kapta őket mindig is a gyengéi voltak. Még most is emlékszik rá, hogy majdnem elsírta magát a boldogságtól, amikor Alenia először ölelte vigasztalóan át, vagy amikor Nairada csak úgy megsimogatta a hátát.
Őszintén hálás, amiért másról beszélhet, talán elterelve Intath és saját maga figyelmét is előbbi kissé talán buta, vagy legkevesebb furcsa reakciójáról.*
- Nagyon szép és érzékletes hasonlatok. Meggyőztél. Viszont szerintem nem vicces egyáltalán, inkább ijesztő. *mondja halálosan komoly arccal.* Kevés személyesebb dolog van ennél a világon szerintem. Azt hiszem, hogy előbb vetkőznék le bárki előtt. *ismeri el* Bár persze az is nagyon intim dolog, mégis teljesen természetes. Jó, tudom, ez is az, de akkor is azt hiszem, hogy hasonló csak a szüleinkre tartozik, és rájuk is csak akkor, amikor még magatehetetlen gyermekek vagyunk, akiknek szükségük van segítségre az ilyesmiben, vagy akiket tisztába kell tenni, érted. Egy bizonyos kor felett viszont a meztelenség belefér, ez viszont... na mindegy. Ha ragaszkodsz hozzá, akkor viszek egy kicsi... *nagyon nem viszi rá a lélek, hogy kimondja, és így nem is mondja ki. Még ettől a majdnem kimondástól is úgy érzi, hogy ismét felkavarodott a gyomra, pedig hát nem is ette tele magát reggelire.*
- Ugye sok mindenkiét láttad már? *kérdi kissé talán feleslegesen, hiszen, ha komolyan veszi Intath szavait, és ő komolyan veszi, akkor akár már egy kisebb hadseregét is láthatta már.* Jó lenne, ha az enyém nem lenne benne az első tízben. Ugye nincs?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1151-1170