//Otthon//
- Holnap megnézzük őket *ígéri meg, és egyben reményének is hangot ad. Ami azt illeti tényleg nagyon szeretné, ha a lány minél hamarabb meggyógyulna.
Nagyon nem is szívesen hagyja magára Lillyt, de úgy érzi azzal, hogy az ágya mellett ül, vagy téblábol, sokat nem segít rajta, inkább csak a pihenésben zavarja, akkor főleg, hogyha véletlenül még fel is ébreszti.
Meg aztán az éhség és a fáradtság végül legyőzi őt is. Fűtött szobájának kényelme is vonzza, és persze alig várja azt is, hogy megkóstoljon valamit azok közül a finomságok közül, amiket a piacon vettek. Mégis ellenáll a kísértésnek, hogy az ágyában vacsorázzon. Miután végre rendesen teleette magát, vissza is vonul a szobájába, ahol aztán nagyon megörül új ágyneműjének. Apróság, valahogy mégis sokkal otthonosabban érzi magát tőle itt, és valahogy jobban reménykedik, mint előző két otthonában azóta, hogy igazi otthonából eljött, hogy hamarosan majd ez a ház és ez a szoba is az igazi otthona lesz.
Nem sokkal később már játéknyulait ölelve fekszik a puha ágyban a takaró alatt, annyira kényelmesen elhelyezkedve amennyire csak tud. Elalvás előtt persze Lillyért, Aleimordért és Lauért is aggódik, de a fáradtság ezúttal hamar erősebbnek bizonyul, és nem sokára tényleg mélyen és magához képest nyugodtan alszik.*
//Hatváltás//
//Útra készen//
*Az elmúlt hat alatt miközben sokkal jobb lett az idő, mindent próbált megtenni, hogy ott és abban segítsen, ahol és amiben csak tud, és minél több időt töltsön el eközben a többiekkel, főleg persze Lauval.
Amikor pedig ideje engedte, próbálta gyakorolni mindazt, amiről korábbi olvasmányai alapján úgy gondolta, hogy segíteni fog a koncentrálásban, amikor végre eljut majd a Mágustoronyba, és semmi más dolga nem lesz, mint feléleszteni magában a mágia lángját, hogy aztán mindazzal a tudással, amit ott megszerez társai és önmaga hasznára lehessen.
Azt, hogy pontosan miket kell majd mondania, és milyen mozdulatokat tennie, természetesen inkább csak sejti, mint tudja, de, hogy meg kell tanulni koncentrálnia, elcsendesíteni háborgó lelkét és nyugtalan gondolatait, ebben teljesen biztos.
Próbált hát meditálni, többször, több helyen, és nem meglepő módon végül is a tó partja bizonyult erre a legalkalmasabbnak. Ott és akkor sikerült meglelnie a legnagyobb békét és csendet, amikor képzeletbeli fordított háromszög alsó csúcsában ült, bal csúcsába pedig a lány, a jobbjába pedig fiú plüssnyulát helyezve. Érintésük mindig is megnyugtatta és felvidította legalább egy kicsit, így akkor is az ő apró mancsaikat fogva próbálta teljesen kiüríteni az elméjét minden tolakodó képtől, emléktől és gondolattól. Amikor nagy nehezen sikerült, kellemes, nyugtató csendet és sötétséget talált lehunyt szemhéjai mögött.
Ruháit is kimosta végre, amiket még Nairadától kapott ajándékba, és persze köpenyét is, ami élete legutóbbi időszakának köszönhetően immár nem csak viseltes volt, hanem határozottan koszos is.
A munka és az olvasás mellett még pihenni is jutott ideje mire végül elérkezett ez a bizonyos nap, amit hiába várt már nagyon, mégis már előre összeszorította a szívét és szorongással töltötte el.
Túl van a reggelin és akitől tudott már elbúcsúzott mind, beleértve az állatokat is. Hópehelytől kétszer is. Talán persze csak képzeli, de, mintha fehér kecskéjük jobban ragaszkodna hozzá, mint a többiek, az pedig tény, hogy játéknyulait leszámítva valamennyi állatuknál jobban szereti őt, mintha valóban már csak azzal különleges kötelék alakult volna ki közöttük, hogy ő nevezte el.
Rakott el ételt, vizet, váltásruhát, varázsitalt, fegyvert, köpenyét, ha az idő még is csak hidegre fordulna vissza, mégis annak ellenére, hogy úgy érzi, mindent összepakolt, ami szükséges lehet az útra, még mindig szorong, rossz a kedve, és nem kell nagyon sokat gondolkodnia azon, hogy rájöjjön miért.
Kislány korában minden egyes utazás kezdete, és egyben maga az utazás is, örömteli és izgalmas esemény volt. Alig várta, hogy kiérhessen a szülőfalu köré húzott szakrális körből, végre szabad levegőt szívhasson, új tájakat és új arcokat lásson.
Amióta száműzték, mindez a visszájára fordult. Első útja Artheniorba értelemszerűen egyszerre komor és zaklatott hangulatban telt el. A teljes bizonytalanságba és ismeretlenségbe menekült előre, nem tudva azt, hogy rokonok várják ott, akik majd befogadják.
A városból való elmenekülés még ennél is sokkal rosszabb és fájdalmasabb emlék, főleg úgy, hogy majdnem nem is sikerült.
A Vadászlakra való utazás és az ott töltött idő szép is lehetett volna akár, ha Mori nem hal meg.
A vidékről városba való visszatérésük ugyan szerencsésen alakult, de a Vadászlakon történtek hatása alól természetesen egyikük sem tudta kivonni magát.
Az első út ide ennek ellenére is szerencsésen, kedvező előjelekkel indult, és jól is ért véget.
Mégis, ezt leszámítva bárhonnan nézi, egy utazás a legutóbbi időkben nem nagyon jelentett és hozott sok jót. Hiába tudja, és nyugtatja is magát azzal, hogy ezúttal nem külső kényszer hatására, hanem önszántából indul el, ettől még kellemetlen érzéseitől elég nehezen tud megszabadulni.
Mindezek ellenére döntése végleges, és ha más nem, legalább az örömmel tölti el, hogy nem a hideg, vagy hűvös hónapok valamelyikében kell útnak indulnia, így vastag köpenyét nem muszáj felvennie.
Most ugyanaz a halványsárga, nem sokkal mellei alatt nagyon vékony, ezüstszínű zsinórral összefogott, hátul kivágott ruha van rajta, amiben egyszer együtt reggelizett Lauval, bár háta meztelenségét hosszú fekete haja szinte teljesen eltakarja. Annak ellenére, hogy könnyű ruhája az évszaknak megfelelő, csizmája, bár gondosan megpucolta, mégiscsak a régi. A Nairól kapott magas sarkú cipők, amik apró termetének hazudnak egy kicsivel nagyobb magasságot, sajnálatos módon nem nagyon alkalmasak hosszabb-rövidebb utazásra, így szobájában várják az ő saját reményei szerint szerencsés visszatérését.
Éppen csak Thimnek hagy kint egy tényér ételt, hogy ő is meg tudjon reggelizni mielőtt elindulnak, de aztán szép komótos mozdulatokkal eltakarítja maga után a kora reggeli reggeli maradékait.
Leül az étkezőasztalhoz, és jobb híján, kissé talán szórakozottan a táskájából elővett, és ölébe ültetett játéknyulaknak dúdolgat egy otthoni dallamot, miközben vár.
Néhányszor azért felnéz, hogy Thim érkezik-e, de igazság szerint cseppet sem bánja, hogy várnia kell. Korán is van még, hiszen túl korán kelt magához képest, másrészt szüksége is van még egy kis időre, hogy elrendezze kicsit kavargó gondolatait, és megpróbáljon rendet tenni érzelmei zűrzavarában.*