Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 6 (101. - 120. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1218-1237
120. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-04-21 21:48:45
Üzenet elküldve: 2020-04-21 21:48:45
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A rendelőben//
*Feje felett repkednek a válaszok a dokitól, ami cseppet sem könnyít azon az érzésen, hogy kolonc lett. Valaki beteg, de az orvos csak vele marad. És még meg is dorgálja minden mellett.*
- Bocsánat, én nem akarok gondot okozni *pislog nagyokat, s ha van még falat amit el kell fogadnia, inkább csendben folytatja az evést amíg nem jön a két jövevény. Nagyon reméli, hogy nem bőszítik jobban a dokit.*
- Igen, pihenek. É-értem. Nem mászkálok. Igen, szólok *szinte suttogva ismétli a korábbi, és jelen elhangzottak utáni levont következtetést, majd fejét az ajtó felé fordítja. Ott vár a dokira a tündér, és a két jövevényből egy ismerős neki.*
- Laurentitia *ismétli, ahogy korábban bemutatkozott neki a nő, reméli, hogy nem tévesztette el a nevét.*
- Köszönöm a gondoskodást, sokkal jobban vagyok. *Óvatos pillantást vet a doki felé szeme sarkából, de aztán Lau kezét elfogadva ülő helyzetbe tornázza magát.*
- Azt hiszem, fel. Kis segítséggel *csak szeme mosolyog, annyiban derűsebb már a hangulata, aztán a másik leányt kezdi fürkészni.*
- Szervusz, Natalayda vagyok. Téged hogy hívnak? *pillog a különös tündérféle felé, aki szintén segítségére siet. Ruháját igazgatva próbálna felállni, és lépegetni. Nem venné ki jól magát, még ha beteg is, hogy félrecsúszott, felhasított ruhája alól kivillanna bármilyen testrésze is. Biztosan föld alá süllyedne. Mindazonáltal segítséggel de biztosan el tud lépegetni a szobájáig. *
*Feje felett repkednek a válaszok a dokitól, ami cseppet sem könnyít azon az érzésen, hogy kolonc lett. Valaki beteg, de az orvos csak vele marad. És még meg is dorgálja minden mellett.*
- Bocsánat, én nem akarok gondot okozni *pislog nagyokat, s ha van még falat amit el kell fogadnia, inkább csendben folytatja az evést amíg nem jön a két jövevény. Nagyon reméli, hogy nem bőszítik jobban a dokit.*
- Igen, pihenek. É-értem. Nem mászkálok. Igen, szólok *szinte suttogva ismétli a korábbi, és jelen elhangzottak utáni levont következtetést, majd fejét az ajtó felé fordítja. Ott vár a dokira a tündér, és a két jövevényből egy ismerős neki.*
- Laurentitia *ismétli, ahogy korábban bemutatkozott neki a nő, reméli, hogy nem tévesztette el a nevét.*
- Köszönöm a gondoskodást, sokkal jobban vagyok. *Óvatos pillantást vet a doki felé szeme sarkából, de aztán Lau kezét elfogadva ülő helyzetbe tornázza magát.*
- Azt hiszem, fel. Kis segítséggel *csak szeme mosolyog, annyiban derűsebb már a hangulata, aztán a másik leányt kezdi fürkészni.*
- Szervusz, Natalayda vagyok. Téged hogy hívnak? *pillog a különös tündérféle felé, aki szintén segítségére siet. Ruháját igazgatva próbálna felállni, és lépegetni. Nem venné ki jól magát, még ha beteg is, hogy félrecsúszott, felhasított ruhája alól kivillanna bármilyen testrésze is. Biztosan föld alá süllyedne. Mindazonáltal segítséggel de biztosan el tud lépegetni a szobájáig. *
119. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-04-20 15:41:46
Üzenet elküldve: 2020-04-20 15:41:46
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A legkönnyebb út//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Hahó! Hahópihe! *Szól egy erőtlen hang az épület előttről, a köszöntésfélébe bizonytalanság és némi önsajnálat is vegyül.
Ha bárki látta az épület felé közeledő alakot az úton, vagy most nézi meg magának, akkor egy valaha jobb napokat látott fickót láthat, aki vándorruhákat visel, de azok eléggé rossz állapotban vannak. Toldozott-foltozott, szakszerű varrás híján elég kétségbeejtő látvány az ujjnyi vassárnak csúfolt tákolás egy-egy korábbi lyuk vagy szakadás felett. A bakancsa poros és töredezett, de jól bírja, a köpenye koszos és hasonlóan lestrapált, mint minden más, amit visel.
Az oldalán tegez és rozsdás keresztvasú rövidkard kopott kardhüvelyben és egy nyitott kulacs. A kezében egy íjnak tetsző dolog, de ideg nem feszül a szárak között. Szaga is van, hogy rá lehet könyökölni, de őt ez láthatóan nem zavarja. Mosdatlan és ápolatlan mindent egybevetve, pedig, ha alaposan megnézik, akkor a hegyesfülűek és lombzabálók fajtájába tartozik.*
- Van itt valaki? Csak egy kis bort szeretnék kérni és má' itt se vagyok. *Mutatja, hogy fog elhúzni, mint a vadlibák dél felé. Bár ő most épp északnak tart, de ez részletkérdés. Szóval csak bor kell neki és már megy is tovább. Már ha talál valakit, akitől kunyerálhat egy kulaccsal.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Hahó! Hahópihe! *Szól egy erőtlen hang az épület előttről, a köszöntésfélébe bizonytalanság és némi önsajnálat is vegyül.
Ha bárki látta az épület felé közeledő alakot az úton, vagy most nézi meg magának, akkor egy valaha jobb napokat látott fickót láthat, aki vándorruhákat visel, de azok eléggé rossz állapotban vannak. Toldozott-foltozott, szakszerű varrás híján elég kétségbeejtő látvány az ujjnyi vassárnak csúfolt tákolás egy-egy korábbi lyuk vagy szakadás felett. A bakancsa poros és töredezett, de jól bírja, a köpenye koszos és hasonlóan lestrapált, mint minden más, amit visel.
Az oldalán tegez és rozsdás keresztvasú rövidkard kopott kardhüvelyben és egy nyitott kulacs. A kezében egy íjnak tetsző dolog, de ideg nem feszül a szárak között. Szaga is van, hogy rá lehet könyökölni, de őt ez láthatóan nem zavarja. Mosdatlan és ápolatlan mindent egybevetve, pedig, ha alaposan megnézik, akkor a hegyesfülűek és lombzabálók fajtájába tartozik.*
- Van itt valaki? Csak egy kis bort szeretnék kérni és má' itt se vagyok. *Mutatja, hogy fog elhúzni, mint a vadlibák dél felé. Bár ő most épp északnak tart, de ez részletkérdés. Szóval csak bor kell neki és már megy is tovább. Már ha talál valakit, akitől kunyerálhat egy kulaccsal.*
118. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-04-13 20:36:42
Üzenet elküldve: 2020-04-13 20:36:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Végső nyughely//
- Az már igaz. *válaszol réveteg mosollyal a lánynak, miközben a tündér okfejtését hallgatja. Mintha csak húgával beszélne, olyannyira meg tudja nyugtatni egy-egy társalgás Viellel*
- Holdfény, ez tetszik. *fordítja fejét kissé az ég felé, arra, amerre normális esetben a holdnak lennie kéne, még ha most túl világos is van hozzá, hogy az említett égitest kivehető legyen. Valahogy megnyugvással tölti el a gondolat, hogy így minden este láthatná a húgát, Mori pedig fentről figyelné az élete alakulását*
- Képzelem! *neveti el magát kissé, ahogy Árnyék és Xauzur kis viadala kerül szóba* Még szerencse, hogy Árnyék ilyen jól nevelt, és végül nem történt nagy baj! *ereszt meg elismerő pillantást az állat felé, és talán egy simogatást is, ha a kutya a közelében jár*
- Nahát, tényleg? *lepődik meg a válaszon, mert a lelke mélyén finom, ám határozott visszautasításra számított a lánytól, hogy az ilyesmi túlságosan sok lenne nekik, így örül, hogy Viel benne lenne az erdő felfedezésében* Nem is tudtam, hogy itt lakik a családod a közelben... *mereng el kissé, hiszen bár nem igazán került szóba korábban, valamiért azt hitte, a lány otthona jóval messzebb van innen* Egyszer talán megmutathatnád a faludat... már ha szabad. *veti fel bizonytalanul, hiszen a tündérek igencsak óvatosan népek, így tökéletesen meg tudja érteni, ha Viel esetleg azt válaszolja, nem igazán látják szívesen arrafelé az idegeneket, pláne az ilyen nagyokat, mint ő. A kellemes csevejnek azonban lassan vége szakad, ahogy beérnek a házba.*
//A rendelőben//
*Először csak az ajtó előtt várakoznak, onnan ostromolják kérdéseikkel az orvost, és csak Int válaszát hallva nyitnak be, ekkor tudják felmérni csak, mi is a helyzet odabent és kik is vannak ott pontosan*
- Üdv! *biccenti meg fejét az ismeretlen tündér felé, ennél több ideje azonban nincs a bemutatkozásra, hiszen figyelmét az orvos és betege köti le, bár ahogy új vendégüknek, úgy neki se teljesen tiszta, mik az orvos tervei*
- Sajnálom! *jegyzi meg szomorúan a tündérre pillantva, majd gyorsan visszafordul az orvos felé* Szóval vele tartasz? És mi lesz Natyval? Jobban van már? *érdeklődik a lány állapota felől, van-e még valami, amire figyelniük kell azon kívül, hogy ne hagyják neki, hogy túlságosan megerőltesse magát. A vöröst illető megjegyzésre csak bólint, úgy véli, a doktor Thimre gondolt, bár szinte biztos benne, csak valami félreértés lehet a dolog mögött, hiszen ha Thim bárkit is meg akarna lesni, akkor az Luni lenne, már ha jól vette észre, mi van kialakulóban kettejük között. Ezt a kérdést azonban nincs idő most tisztázni, így nem firtatja a részleteket, inkább ha Inttel megbeszélték a teendőket, akkor ő maga is Naty mellé lép, hogy segítsen neki felkelni*
- Hogy érzed magad? Fel bírsz állni? *teszi óvatosan a lány vállára a kezét, hogy támogassa a felülésben, ha szükséges* Hozzak esetleg egy köpenyt, vagy el tudsz így jutni a szobádig? *érdeklődik a lánytól, hiszen a ruházata igencsak megsínylette a segítségnyújtást, amit a házban kapott, és bár Intath utasításait követte, kicsit azért hibásnak érzi magát, amiért tönkretette a ruháját. Míg Viellel együtt Natynak segít, fél szemmel a váratlan vendégüket, illetve a doktort is figyeli, vajon valamelyiküknek a segítségére lehet-e még valamiben. Ha Intath úgy ítéli meg, hogy a kis tündérnek nagyobb szüksége van a segítségére, mint a Szarvasligetben lévőknek, akkor természetesen örömmel engedi őt útjára, hogy minél több életet tudjon megmenteni, remélve, hogy utána mihamarabb újra visszatér majd hozzájuk.*
- Az már igaz. *válaszol réveteg mosollyal a lánynak, miközben a tündér okfejtését hallgatja. Mintha csak húgával beszélne, olyannyira meg tudja nyugtatni egy-egy társalgás Viellel*
- Holdfény, ez tetszik. *fordítja fejét kissé az ég felé, arra, amerre normális esetben a holdnak lennie kéne, még ha most túl világos is van hozzá, hogy az említett égitest kivehető legyen. Valahogy megnyugvással tölti el a gondolat, hogy így minden este láthatná a húgát, Mori pedig fentről figyelné az élete alakulását*
- Képzelem! *neveti el magát kissé, ahogy Árnyék és Xauzur kis viadala kerül szóba* Még szerencse, hogy Árnyék ilyen jól nevelt, és végül nem történt nagy baj! *ereszt meg elismerő pillantást az állat felé, és talán egy simogatást is, ha a kutya a közelében jár*
- Nahát, tényleg? *lepődik meg a válaszon, mert a lelke mélyén finom, ám határozott visszautasításra számított a lánytól, hogy az ilyesmi túlságosan sok lenne nekik, így örül, hogy Viel benne lenne az erdő felfedezésében* Nem is tudtam, hogy itt lakik a családod a közelben... *mereng el kissé, hiszen bár nem igazán került szóba korábban, valamiért azt hitte, a lány otthona jóval messzebb van innen* Egyszer talán megmutathatnád a faludat... már ha szabad. *veti fel bizonytalanul, hiszen a tündérek igencsak óvatosan népek, így tökéletesen meg tudja érteni, ha Viel esetleg azt válaszolja, nem igazán látják szívesen arrafelé az idegeneket, pláne az ilyen nagyokat, mint ő. A kellemes csevejnek azonban lassan vége szakad, ahogy beérnek a házba.*
//A rendelőben//
*Először csak az ajtó előtt várakoznak, onnan ostromolják kérdéseikkel az orvost, és csak Int válaszát hallva nyitnak be, ekkor tudják felmérni csak, mi is a helyzet odabent és kik is vannak ott pontosan*
- Üdv! *biccenti meg fejét az ismeretlen tündér felé, ennél több ideje azonban nincs a bemutatkozásra, hiszen figyelmét az orvos és betege köti le, bár ahogy új vendégüknek, úgy neki se teljesen tiszta, mik az orvos tervei*
- Sajnálom! *jegyzi meg szomorúan a tündérre pillantva, majd gyorsan visszafordul az orvos felé* Szóval vele tartasz? És mi lesz Natyval? Jobban van már? *érdeklődik a lány állapota felől, van-e még valami, amire figyelniük kell azon kívül, hogy ne hagyják neki, hogy túlságosan megerőltesse magát. A vöröst illető megjegyzésre csak bólint, úgy véli, a doktor Thimre gondolt, bár szinte biztos benne, csak valami félreértés lehet a dolog mögött, hiszen ha Thim bárkit is meg akarna lesni, akkor az Luni lenne, már ha jól vette észre, mi van kialakulóban kettejük között. Ezt a kérdést azonban nincs idő most tisztázni, így nem firtatja a részleteket, inkább ha Inttel megbeszélték a teendőket, akkor ő maga is Naty mellé lép, hogy segítsen neki felkelni*
- Hogy érzed magad? Fel bírsz állni? *teszi óvatosan a lány vállára a kezét, hogy támogassa a felülésben, ha szükséges* Hozzak esetleg egy köpenyt, vagy el tudsz így jutni a szobádig? *érdeklődik a lánytól, hiszen a ruházata igencsak megsínylette a segítségnyújtást, amit a házban kapott, és bár Intath utasításait követte, kicsit azért hibásnak érzi magát, amiért tönkretette a ruháját. Míg Viellel együtt Natynak segít, fél szemmel a váratlan vendégüket, illetve a doktort is figyeli, vajon valamelyiküknek a segítségére lehet-e még valamiben. Ha Intath úgy ítéli meg, hogy a kis tündérnek nagyobb szüksége van a segítségére, mint a Szarvasligetben lévőknek, akkor természetesen örömmel engedi őt útjára, hogy minél több életet tudjon megmenteni, remélve, hogy utána mihamarabb újra visszatér majd hozzájuk.*
117. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-04-13 19:53:46
Üzenet elküldve: 2020-04-13 19:53:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 682
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 682
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Anyatej ügy//
//Már nincs baj//
//Búcsú//
//Elalvás előtt//
- Aú! *mindössze ennyi a reakciója arra, amikor a gyermek meggyűri kicsit a fülét, de persze a fájdalomnál, ami igazából alig van, sokkal nagyobb a meglepetés, meg a hirtelen ijedtség, hiszen ilyesmire egyáltalán nem számított.
Végül azonban csak nevet egy kicsit, mielőtt még nagy komolyan Thimhez fordulna, és a lányhoz, akikre még velük ellentétben hosszú és minden bizonnyal fárasztó út is vár.*
- Ugyan, eddig is rengeteget segítettél! *bizonygatja az elfnek, hiszen legalább olyan biztos abban, hogy Thimnek aztán a világon semmiért nem kell bocsánatot kérnie tőle, mint abban, hogy hold van az égen.*
- Meg ugye én most itthon vagyok és biztonságban. Velem nem lesz semmi baj. *mondja ki a nyilvánvalót, valóban sajnálva, hogy barátjának el kell most mennie, de közben tudja azt is, hogy a gyermeknek, meg a tündérlánynak minden bizonnyal sokkal nagyobb szüksége van most az ő segítségére, mint neki, aki visszatért Lauhoz, és akivel egy darabig még édesanyja is itt van.
Ezek után fordul csak a tündérlány felé,
~ Milyen aranyos. ~ gondolja magában, miközben öntudatlanul is ajkaira kúszik egy mosoly. És egyben persze a lány mozdulatának és szavainak köszönhetően arra is rájön, hogy ő maga be sem mutatkozott idáig.*
- Én Luninari vagyok, vagy Luni, ahogy jobban tetszik. Biztosan találkozunk még. *mondja, remélve, hogy egy nyugalmasabb napon majd összebarátkozhat a vele, egyről kettőre növelve ezáltal azoknak a tündéreknek a számát, akikkel közelebbi kapcsolatban van.*
- Én pedig Callipeya, de Eának szoktak hívni az egyszerűség kedvéért. Talán még velem is, bár én nem itt élek, csak Lunit kísértem haza. *veszi át tőle a szót kicsit az édesanyja, de aztán persze nem tartóztatják a tündérlányt és Thimet. Van nekik elég dolguk, és a kicsivel együtt persze mennek is.*
- Vigyázzatok magatokra! *szól utánuk, amivel Luni kívánságát is kifejezi egyben, majd lányához fordul. Szerette volna, hogyha ez egy vidám nap lesz a számára, de hát édesanyaként tulajdonképpen más napokkal sem volt más célja sosem.
Amúgy is sejti, hogy egyetlen lányát, bár nem próbálja mutatni, azért felzaklatta őt az első itthon töltött óra. Nyilván mélyen érintette, hogy valaki meghalt, talán még a városban történtek is eszébe jutottak, és persze itt volt az elárvult gyermek, akit minden bizonnyal nem csak sajnál, hanem vele együtt önmagát is sajnálja egyben, hiszen régi bánata és egyben félelme is, hogy az ő testéből sohasem születhet élet, ezen pedig minden bizonnyal még maga a mágia sem változtathat soha.
Luninari gondolatai és érzelmei eközben tulajdonképpen tényleg hasonló dolgok körül csaponganak, szégyelli is, hogy éppen önmagát kezdi el sajnálni, miközben másoknak éppen sokkal nehezebb, de aztán hamarosan összeszedi magát, és igyekszik megtalálni a pillanatban mindazt, ami jó lehet.*
- Ha már így alakult, hogy újra ketten vagyunk, beszélgessünk még kicsit! *javasolja.
Ea persze gondolkodás nélkül rááll a dologra, és már gyertyáknak kell nekik fényt adni, amikor befejezik. Nagyon hálás Thimnek, amiért vele volt és segített neki mindenben, de mégis teljesen más úgy beszélgetni édesanyjával, hogy senki, még egy barátja sincsen mellette közben.
Végül, amikor belátja, hogy elment és számára most már tényleg véget ért a nap, levetkőzik, majd a takarót magára húzva bebújik az ágyba, a Lillytől kapott holdas, csillagos ágyneműbe, amit annyira imád.*
- Tudom, hogy nagy vagyok már, de kérhetném a kedvenc dalomat? *kérdi az igenlő válaszban teljesen biztosan. A mai napig nem volt képes rájönni, hogy édesanyja szeret jobban neki altatódalt énekelni, vagy pedig ő hallgatni őt.*
- Hát persze kicsim! *mondja Ea.
A dal lassú és kedvesen simogató, főleg édesanyja hangján, egy-egy arc és hajsimogatással kísérve mint régen, kissé talán szomorú is, de utóbbit sohasem bánta. Meggyőződése, hogy az igazán szép dalok, versek és történetek mindig szomorúak legalább egy kicsit.
Kissé kislányos talán, ahogyan nyulait átölelve, édesanyja által gondosan betakargatva oldalra fordul, majd becsukja a szemét, miközben hallgatja a dalt, ami gyermekkorának legszebb emlékei közül való. Ezen az estén távol érzi magától a felnövéssel járó valami gondokat, és igazság szerint nem is szeretne teljesen felnőni soha.
Az altatódal végighallgatása után, bár nagyon fáradt, nem alszik még, de már majdnem. Fél füllel még hallja levetkőzni édesanyját, érzi, ahogyan a takarót magukra húzva bebújik mellé, és átöleli.*
- Jó éjt kicsim!
- Jó éjt anya! *suttogja, miközben az eddig átélt minden rossz ellenére is azzal a tudattal hunyja le kék szemeit, hogy nem fog, egyszerűen nem álmodhat semmi rosszat ma éjjel. Mert nyulait ölelve, édesanyja ölelő karjaiban az ilyesmi egyszerűen lehetetlen.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.13 20:48:03
//Már nincs baj//
//Búcsú//
//Elalvás előtt//
- Aú! *mindössze ennyi a reakciója arra, amikor a gyermek meggyűri kicsit a fülét, de persze a fájdalomnál, ami igazából alig van, sokkal nagyobb a meglepetés, meg a hirtelen ijedtség, hiszen ilyesmire egyáltalán nem számított.
Végül azonban csak nevet egy kicsit, mielőtt még nagy komolyan Thimhez fordulna, és a lányhoz, akikre még velük ellentétben hosszú és minden bizonnyal fárasztó út is vár.*
- Ugyan, eddig is rengeteget segítettél! *bizonygatja az elfnek, hiszen legalább olyan biztos abban, hogy Thimnek aztán a világon semmiért nem kell bocsánatot kérnie tőle, mint abban, hogy hold van az égen.*
- Meg ugye én most itthon vagyok és biztonságban. Velem nem lesz semmi baj. *mondja ki a nyilvánvalót, valóban sajnálva, hogy barátjának el kell most mennie, de közben tudja azt is, hogy a gyermeknek, meg a tündérlánynak minden bizonnyal sokkal nagyobb szüksége van most az ő segítségére, mint neki, aki visszatért Lauhoz, és akivel egy darabig még édesanyja is itt van.
Ezek után fordul csak a tündérlány felé,
~ Milyen aranyos. ~ gondolja magában, miközben öntudatlanul is ajkaira kúszik egy mosoly. És egyben persze a lány mozdulatának és szavainak köszönhetően arra is rájön, hogy ő maga be sem mutatkozott idáig.*
- Én Luninari vagyok, vagy Luni, ahogy jobban tetszik. Biztosan találkozunk még. *mondja, remélve, hogy egy nyugalmasabb napon majd összebarátkozhat a vele, egyről kettőre növelve ezáltal azoknak a tündéreknek a számát, akikkel közelebbi kapcsolatban van.*
- Én pedig Callipeya, de Eának szoktak hívni az egyszerűség kedvéért. Talán még velem is, bár én nem itt élek, csak Lunit kísértem haza. *veszi át tőle a szót kicsit az édesanyja, de aztán persze nem tartóztatják a tündérlányt és Thimet. Van nekik elég dolguk, és a kicsivel együtt persze mennek is.*
- Vigyázzatok magatokra! *szól utánuk, amivel Luni kívánságát is kifejezi egyben, majd lányához fordul. Szerette volna, hogyha ez egy vidám nap lesz a számára, de hát édesanyaként tulajdonképpen más napokkal sem volt más célja sosem.
Amúgy is sejti, hogy egyetlen lányát, bár nem próbálja mutatni, azért felzaklatta őt az első itthon töltött óra. Nyilván mélyen érintette, hogy valaki meghalt, talán még a városban történtek is eszébe jutottak, és persze itt volt az elárvult gyermek, akit minden bizonnyal nem csak sajnál, hanem vele együtt önmagát is sajnálja egyben, hiszen régi bánata és egyben félelme is, hogy az ő testéből sohasem születhet élet, ezen pedig minden bizonnyal még maga a mágia sem változtathat soha.
Luninari gondolatai és érzelmei eközben tulajdonképpen tényleg hasonló dolgok körül csaponganak, szégyelli is, hogy éppen önmagát kezdi el sajnálni, miközben másoknak éppen sokkal nehezebb, de aztán hamarosan összeszedi magát, és igyekszik megtalálni a pillanatban mindazt, ami jó lehet.*
- Ha már így alakult, hogy újra ketten vagyunk, beszélgessünk még kicsit! *javasolja.
Ea persze gondolkodás nélkül rááll a dologra, és már gyertyáknak kell nekik fényt adni, amikor befejezik. Nagyon hálás Thimnek, amiért vele volt és segített neki mindenben, de mégis teljesen más úgy beszélgetni édesanyjával, hogy senki, még egy barátja sincsen mellette közben.
Végül, amikor belátja, hogy elment és számára most már tényleg véget ért a nap, levetkőzik, majd a takarót magára húzva bebújik az ágyba, a Lillytől kapott holdas, csillagos ágyneműbe, amit annyira imád.*
- Tudom, hogy nagy vagyok már, de kérhetném a kedvenc dalomat? *kérdi az igenlő válaszban teljesen biztosan. A mai napig nem volt képes rájönni, hogy édesanyja szeret jobban neki altatódalt énekelni, vagy pedig ő hallgatni őt.*
- Hát persze kicsim! *mondja Ea.
A dal lassú és kedvesen simogató, főleg édesanyja hangján, egy-egy arc és hajsimogatással kísérve mint régen, kissé talán szomorú is, de utóbbit sohasem bánta. Meggyőződése, hogy az igazán szép dalok, versek és történetek mindig szomorúak legalább egy kicsit.
Kissé kislányos talán, ahogyan nyulait átölelve, édesanyja által gondosan betakargatva oldalra fordul, majd becsukja a szemét, miközben hallgatja a dalt, ami gyermekkorának legszebb emlékei közül való. Ezen az estén távol érzi magától a felnövéssel járó valami gondokat, és igazság szerint nem is szeretne teljesen felnőni soha.
Az altatódal végighallgatása után, bár nagyon fáradt, nem alszik még, de már majdnem. Fél füllel még hallja levetkőzni édesanyját, érzi, ahogyan a takarót magukra húzva bebújik mellé, és átöleli.*
- Jó éjt kicsim!
- Jó éjt anya! *suttogja, miközben az eddig átélt minden rossz ellenére is azzal a tudattal hunyja le kék szemeit, hogy nem fog, egyszerűen nem álmodhat semmi rosszat ma éjjel. Mert nyulait ölelve, édesanyja ölelő karjaiban az ilyesmi egyszerűen lehetetlen.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.13 20:48:03
116. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-04-12 21:58:28
Üzenet elküldve: 2020-04-12 21:58:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Végső nyughely//
*Viel tekintete a távolba réved, és egy pillanatra nem törődik mással, csak azzal, hogy megköszönje a napfénynek, amiért beragyogja a világukat, és fényt vet minden szépségére. Szép, különleges pillanatok ezek.*
- Sok mindenről nem tudjuk, hogy működik. *Véli mindentudó mosolyával, amit már olyan jól ismerhet mindenki, aki ismeri a lányt.* Éppen ez teszi széppé.
- Nem is tudom, mi lehet a halál után. Talán mi is fény leszünk. Én szívesen lennék holdfény, és besütnék mások ablakán, hogy ne féljenek a sötétben. Vagy hogy észrevegyenek egy üvegcserepet az úton, mielőtt belelépnek. *Mondja. Kicsit balgaságnak tűnik kimondva, de a lánynak a szívéből jön, ezért nevet is egy kicsit.*
- Jaj, ne is mondd! *Kuncog Árnyék emlegetésére.* Majdnem megtépte Xauzurt a nagy bolond. Így hívják Pycta irbiszét. *Teszi hozzá magyarázatképp.* Bár meg kell, hogy mondjam, a macskafélék hajlamosak azt hinni, hogy övék az egész világ. Engem is felbosszantott volna Árnyék helyében, ahogy pimaszul billegette ott a farkát a fűben.
- Mi imádnánk az ilyen kalandot Árnyékkal! Mi is hasonlón voltunk ám az előbb. Pontosabban semmi különöset nem csináltunk, csak hazamentünk, és meglátogattuk a családomat. *Ujjával északkeletnek mutat.* Nincsenek olyan messze, de azért nagyon óvatosnak kell lenni az úton. Árnyék nélkül csak egyszer mertem eddig megtenni, akkor találkoztam veletek. De most nem féltem úgy, mint azelőtt.
*Közben kiabálást hallanak, na és Nellt sem találják ott, ahol hagyták. Árnyék biztosan jelzett volna, ha valami turpisság esett volna meg a környéken, ezért Viel nem ijed meg annyira a lány hiánya miatt. A doktorbácsit azért meglátogatják, hátha kell neki segítség.*
//A rendelőben//
*Bentről beszélgetés zaja hallatszik, és Viel kis kezének kopogtatására pedig Intath gorombán szól ki az ajtón. A lány nem retten meg ilyen egyszerűen, sőt, úgy általában nem fél annyira a mérges emberektől, elfektől, meg a nála nagyobb alakoktól, mint amennyire egy aprócska, törékeny tündérnek kéne. Tudja, hogy Intathban ott a jóság, és hisz is benne. Mikor kiderül, hogy tényleg nem árt segíteniük, a lány gondolkodás nélkül benyit. Úgy látja, bőven akad társaságuk, még egy számára ismeretlen fajtársa is megjelent, akinek, mint megtudja, segítségre van szüksége.*
- Szívesen segítek! *Mondja, és már közel is lép Natyhoz és Inthez. Viel nem olyan apró, hogy a lány ne tudna kényelmesen a vállára nehezedni, és ha még Lau is segít, végképp egyszerű lesz a dolguk. Azt viszont nem tudja, melyik vörösről lehet szó, ezért nem is kommentálja az esetet. Talán Nimeril? De hát az előbb annyit segített nekik Selessel. Milyen különös… Azóta sem látta a lányt. Egy pillanatra pillantása elidőzik a holttesten, olyan, mintha aludna. Lehet, hogy Seles lelke is fénnyé vált? Andorellan számára biztos megvilágítja majd az utat egész életében, bárhova is veti a sors. Addig meg, amíg kicsi, ők vigyáznak rá.*
*Viel tekintete a távolba réved, és egy pillanatra nem törődik mással, csak azzal, hogy megköszönje a napfénynek, amiért beragyogja a világukat, és fényt vet minden szépségére. Szép, különleges pillanatok ezek.*
- Sok mindenről nem tudjuk, hogy működik. *Véli mindentudó mosolyával, amit már olyan jól ismerhet mindenki, aki ismeri a lányt.* Éppen ez teszi széppé.
- Nem is tudom, mi lehet a halál után. Talán mi is fény leszünk. Én szívesen lennék holdfény, és besütnék mások ablakán, hogy ne féljenek a sötétben. Vagy hogy észrevegyenek egy üvegcserepet az úton, mielőtt belelépnek. *Mondja. Kicsit balgaságnak tűnik kimondva, de a lánynak a szívéből jön, ezért nevet is egy kicsit.*
- Jaj, ne is mondd! *Kuncog Árnyék emlegetésére.* Majdnem megtépte Xauzurt a nagy bolond. Így hívják Pycta irbiszét. *Teszi hozzá magyarázatképp.* Bár meg kell, hogy mondjam, a macskafélék hajlamosak azt hinni, hogy övék az egész világ. Engem is felbosszantott volna Árnyék helyében, ahogy pimaszul billegette ott a farkát a fűben.
- Mi imádnánk az ilyen kalandot Árnyékkal! Mi is hasonlón voltunk ám az előbb. Pontosabban semmi különöset nem csináltunk, csak hazamentünk, és meglátogattuk a családomat. *Ujjával északkeletnek mutat.* Nincsenek olyan messze, de azért nagyon óvatosnak kell lenni az úton. Árnyék nélkül csak egyszer mertem eddig megtenni, akkor találkoztam veletek. De most nem féltem úgy, mint azelőtt.
*Közben kiabálást hallanak, na és Nellt sem találják ott, ahol hagyták. Árnyék biztosan jelzett volna, ha valami turpisság esett volna meg a környéken, ezért Viel nem ijed meg annyira a lány hiánya miatt. A doktorbácsit azért meglátogatják, hátha kell neki segítség.*
//A rendelőben//
*Bentről beszélgetés zaja hallatszik, és Viel kis kezének kopogtatására pedig Intath gorombán szól ki az ajtón. A lány nem retten meg ilyen egyszerűen, sőt, úgy általában nem fél annyira a mérges emberektől, elfektől, meg a nála nagyobb alakoktól, mint amennyire egy aprócska, törékeny tündérnek kéne. Tudja, hogy Intathban ott a jóság, és hisz is benne. Mikor kiderül, hogy tényleg nem árt segíteniük, a lány gondolkodás nélkül benyit. Úgy látja, bőven akad társaságuk, még egy számára ismeretlen fajtársa is megjelent, akinek, mint megtudja, segítségre van szüksége.*
- Szívesen segítek! *Mondja, és már közel is lép Natyhoz és Inthez. Viel nem olyan apró, hogy a lány ne tudna kényelmesen a vállára nehezedni, és ha még Lau is segít, végképp egyszerű lesz a dolguk. Azt viszont nem tudja, melyik vörösről lehet szó, ezért nem is kommentálja az esetet. Talán Nimeril? De hát az előbb annyit segített nekik Selessel. Milyen különös… Azóta sem látta a lányt. Egy pillanatra pillantása elidőzik a holttesten, olyan, mintha aludna. Lehet, hogy Seles lelke is fénnyé vált? Andorellan számára biztos megvilágítja majd az utat egész életében, bárhova is veti a sors. Addig meg, amíg kicsi, ők vigyáznak rá.*
115. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-04-08 21:31:21
Üzenet elküldve: 2020-04-08 21:31:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A rendelőben//
*Mit tudja is ő, hogy mi a nátha. Teljesen nem érti az elfet, amiket mond, és ahogyan mond. Bár ideje hozzászoknia, hogy a nagyobbak soha nem értelmesen beszélnek számára. Igazán nem biztos a lázban, számára melegnek tűnt Rony, aztán lehet nem volt az láz, ha mondjuk gyógyító nézi.*
- Hm, hát ezeket annyira nem igazán tudom. Én nem értek ilyesmihez. Nem igazán tudom, hogy a nátha milyen tünet, vagy, hogy tényleg lázas-e. Nekem forrónak tűnt, amikor megfogtam a homlokát, de az én kis kezem mindig hideg inkább, és lehet nem is jól éreztem.*hadarja el gyorsan. Érzi talán túl gyorsan is, túl sokat is mondott, és nem is biztos, hogy valami érthetően tette. Nagy levegőt vesz, és még hozzá teszi a következőket.*
- Tehát nagyon sok minden nem biztos, mert nem vagyok gyógyító. Szóval igazán én ezért jöttem. *mintha csak most találta volna meg önmagát. Ismét cserfes, hadar és gyorsan gesztikulál kis kezeivel, ahogy beszél. Picit beljebb lép az ajtóból, mert két nagyobb néni jelenik meg ott, és érdeklődik a szőke elftől valami baj után. Erre a homlokát ráncolja, aztán segítségüket is felajánlják. Kicsit bántja, hogy észre sem veszik, na, hát mondjuk Aerwen pont olyan apró, mit egy három négy éves kis ember gyerek, így eléggé gyakran megesik vele, hogy a nagyobb fajok képviselői észre se veszik. Felsóhajt, olyan színpadiasan, hogy bizony van itt még valaki. Hosszú aranyló szőke haját szokták elsőre észrevenni, aztán a zöld ruhácskáját, ami után a hegyes kis füleit, és utána jönnek az olyan kérdések, milyen helyes kis elf gyerek. Amire Aerwen igazán apró lelkében éledő dühe nyomán felháborodik. Még hozzá jogosan. Csendben nézi a két nőt, és az elfet, meg a beteget, hogy most akkor mi lesz. Egyelőre nem mond semmit, majd az elf gyógyító kijelenti, hogy menjen vissza egyedül, mert sok dolga van, nem tud jönni, vagy eljön vele, és megvizsgálja Tuldhront.*
*Mit tudja is ő, hogy mi a nátha. Teljesen nem érti az elfet, amiket mond, és ahogyan mond. Bár ideje hozzászoknia, hogy a nagyobbak soha nem értelmesen beszélnek számára. Igazán nem biztos a lázban, számára melegnek tűnt Rony, aztán lehet nem volt az láz, ha mondjuk gyógyító nézi.*
- Hm, hát ezeket annyira nem igazán tudom. Én nem értek ilyesmihez. Nem igazán tudom, hogy a nátha milyen tünet, vagy, hogy tényleg lázas-e. Nekem forrónak tűnt, amikor megfogtam a homlokát, de az én kis kezem mindig hideg inkább, és lehet nem is jól éreztem.*hadarja el gyorsan. Érzi talán túl gyorsan is, túl sokat is mondott, és nem is biztos, hogy valami érthetően tette. Nagy levegőt vesz, és még hozzá teszi a következőket.*
- Tehát nagyon sok minden nem biztos, mert nem vagyok gyógyító. Szóval igazán én ezért jöttem. *mintha csak most találta volna meg önmagát. Ismét cserfes, hadar és gyorsan gesztikulál kis kezeivel, ahogy beszél. Picit beljebb lép az ajtóból, mert két nagyobb néni jelenik meg ott, és érdeklődik a szőke elftől valami baj után. Erre a homlokát ráncolja, aztán segítségüket is felajánlják. Kicsit bántja, hogy észre sem veszik, na, hát mondjuk Aerwen pont olyan apró, mit egy három négy éves kis ember gyerek, így eléggé gyakran megesik vele, hogy a nagyobb fajok képviselői észre se veszik. Felsóhajt, olyan színpadiasan, hogy bizony van itt még valaki. Hosszú aranyló szőke haját szokták elsőre észrevenni, aztán a zöld ruhácskáját, ami után a hegyes kis füleit, és utána jönnek az olyan kérdések, milyen helyes kis elf gyerek. Amire Aerwen igazán apró lelkében éledő dühe nyomán felháborodik. Még hozzá jogosan. Csendben nézi a két nőt, és az elfet, meg a beteget, hogy most akkor mi lesz. Egyelőre nem mond semmit, majd az elf gyógyító kijelenti, hogy menjen vissza egyedül, mert sok dolga van, nem tud jönni, vagy eljön vele, és megvizsgálja Tuldhront.*
114. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-04-07 21:27:49
Üzenet elküldve: 2020-04-07 21:27:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1622
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1622
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//A rendelőben//
*A tündér szavaira a doki nem úgy néz ki mintha nagyon felkapná a fejét vagy megriadna. Válasza ugyan olyan rideg mint eddig.*
-A nátha nem tünet hanem diagnózis. A láz már gond. Tényleg érdemes lenne szakértőnek megnézni.
*A láz nem olyasmi amivel lehet viccelődni. És bár nem úgy néz ki mintha érdekelné a dokit ez azért van mert a jelenleg itt lévő betegével foglalkozik. De azért figyel. Az engedélyre határozottan válaszol.*
-Így nem hagylak itt egyedül.
*A kedves simogatásra a másik állítása szerint már jobban van. Szörnyűek a nők. Mikor jól néznek ki nem hiszik el, mikor meg bajuk van akkor, azt nem vállalják. Ellentmondást nem tűrően hangzik el a kijelentés a férfi szájából.*
-Nem vagy! Pihenés és evés után talán. Azt, meg elfelejtheted, hogy egyedül járkálj! A munkámat nem cseszed el makacskodással! Megvárod a segítséget!
*Ha a zöld szemű feküdne ott hasonló állapotban, de frissen megfürdetve, parfümöktől illatozva csak egy lenge alig takaró szövet által lefedve ő is ezt a választ kapná. Ha az elf orvos és még csak nem is kedves doktorbácsi akkor vasfegyelem van és lehet szépen nézni. A kopogás hallatán jól láthatóan összeszűkül a tekintete ahogy az ajtó felé néz. A hangsúly pedig amivel a kérdését felteszi bár nem üvöltés, de nem sok jót ígér.*
-Mi van?
*Egész testtartása arról árulkodik, hogy ha megint csak valami hülyeséggel akarják zargatni akkor jobb esetben a kis ablakon keresztül passzírozza át az illetőt. A tündérke félénk hangjára ereszkednek lejjebb a vállai. Mogorván kiszól.*
-Segítsetek a beteget a szobájába kísérni! Luninari már előkészített egyet.
*Ha bejönnek akkor igyekszik segíteni felültetni a szőkét és átnyúl a karja alatt.*
-Ha pihenni kell majd vagy szédülsz szólsz!
*Majd fejével a rémült tündérre bök.*
-Szintén orvos kell neki a városba.
*A két érkező lány is láthatja a haragot a doki szemében és ha odajönnek meg is érthetik miért hisz a doki nagyon szigorúan a ház úrnőjének a szemébe néz.*
-Ha az a vörös még egyszer megpróbálja meglesni egy betegemet szét lesz verve a képe.
*Jelenti ki ellentmondást nem tűrően.*
*A tündér szavaira a doki nem úgy néz ki mintha nagyon felkapná a fejét vagy megriadna. Válasza ugyan olyan rideg mint eddig.*
-A nátha nem tünet hanem diagnózis. A láz már gond. Tényleg érdemes lenne szakértőnek megnézni.
*A láz nem olyasmi amivel lehet viccelődni. És bár nem úgy néz ki mintha érdekelné a dokit ez azért van mert a jelenleg itt lévő betegével foglalkozik. De azért figyel. Az engedélyre határozottan válaszol.*
-Így nem hagylak itt egyedül.
*A kedves simogatásra a másik állítása szerint már jobban van. Szörnyűek a nők. Mikor jól néznek ki nem hiszik el, mikor meg bajuk van akkor, azt nem vállalják. Ellentmondást nem tűrően hangzik el a kijelentés a férfi szájából.*
-Nem vagy! Pihenés és evés után talán. Azt, meg elfelejtheted, hogy egyedül járkálj! A munkámat nem cseszed el makacskodással! Megvárod a segítséget!
*Ha a zöld szemű feküdne ott hasonló állapotban, de frissen megfürdetve, parfümöktől illatozva csak egy lenge alig takaró szövet által lefedve ő is ezt a választ kapná. Ha az elf orvos és még csak nem is kedves doktorbácsi akkor vasfegyelem van és lehet szépen nézni. A kopogás hallatán jól láthatóan összeszűkül a tekintete ahogy az ajtó felé néz. A hangsúly pedig amivel a kérdését felteszi bár nem üvöltés, de nem sok jót ígér.*
-Mi van?
*Egész testtartása arról árulkodik, hogy ha megint csak valami hülyeséggel akarják zargatni akkor jobb esetben a kis ablakon keresztül passzírozza át az illetőt. A tündérke félénk hangjára ereszkednek lejjebb a vállai. Mogorván kiszól.*
-Segítsetek a beteget a szobájába kísérni! Luninari már előkészített egyet.
*Ha bejönnek akkor igyekszik segíteni felültetni a szőkét és átnyúl a karja alatt.*
-Ha pihenni kell majd vagy szédülsz szólsz!
*Majd fejével a rémült tündérre bök.*
-Szintén orvos kell neki a városba.
*A két érkező lány is láthatja a haragot a doki szemében és ha odajönnek meg is érthetik miért hisz a doki nagyon szigorúan a ház úrnőjének a szemébe néz.*
-Ha az a vörös még egyszer megpróbálja meglesni egy betegemet szét lesz verve a képe.
*Jelenti ki ellentmondást nem tűrően.*
113. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-04-07 20:57:15
Üzenet elküldve: 2020-04-07 20:57:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A rendelőben//
*Egyre zavarba ejtőbb a helyzet, ahogy felette jönnek mennek az utasítások. Amellett láthatóan a doki nem akar mellőle elmozdulni.*
~Biztosan attól fél, én is elpatkolok...~
- Menjen csak, ha hívják *nem küldi, és nem is mondhatja meg mit tegyen az orvos, csak nem szeretné, ha más hátrányba kerülne miatta, holott ő egyre jobban érzi magát.
Mikor a doki megsimogatja az arcát, a szőke lány ágynak szegezve fekszik, szürkészöld szemei viszont egyre nagyobbra nyílnak.*
- Egyre *kezd bele, csak kissé rekedtre sikerül a zavarba ejtő közelségtől.*
- Jobban vagyok. Már sokkal jobban. *Végül csak kiböki, noha hangja rekedtesen cseng, azért szavai tisztán érthetőek.*
- Talán el is tudnék sétálni a szobámig. Ha engedne felállni *Ha már ilyen közel került hozzá a másik, nem kell felemelnie a hangját hogy hallja, ám minden meggyőzőerejét megpróbálja latba vetni, hátha csak egy próbát is enged a doki. A meggyőzés kimenetele korábban borítékolható lett volna, ám most a porcelánbőrét maszatos foltok tarkítják, csupa kosz, és gyönyörű szőke haja is inkább szürke. Egyre több erőt érez magában, s hogy ez csalóka vagy sem, persze nem tudhatja, mint ahogy azt sem, vajon sikerül-e meggyőznie a dokit. Biztatón pillog a szőke elfre, még kicsit bólogat is mellé, mikor újra kopognak az ajtón. Hangok szűrődnek a kopogás után, csak azt reméli nem kezd megint ordibálásba a másik.*
*Egyre zavarba ejtőbb a helyzet, ahogy felette jönnek mennek az utasítások. Amellett láthatóan a doki nem akar mellőle elmozdulni.*
~Biztosan attól fél, én is elpatkolok...~
- Menjen csak, ha hívják *nem küldi, és nem is mondhatja meg mit tegyen az orvos, csak nem szeretné, ha más hátrányba kerülne miatta, holott ő egyre jobban érzi magát.
Mikor a doki megsimogatja az arcát, a szőke lány ágynak szegezve fekszik, szürkészöld szemei viszont egyre nagyobbra nyílnak.*
- Egyre *kezd bele, csak kissé rekedtre sikerül a zavarba ejtő közelségtől.*
- Jobban vagyok. Már sokkal jobban. *Végül csak kiböki, noha hangja rekedtesen cseng, azért szavai tisztán érthetőek.*
- Talán el is tudnék sétálni a szobámig. Ha engedne felállni *Ha már ilyen közel került hozzá a másik, nem kell felemelnie a hangját hogy hallja, ám minden meggyőzőerejét megpróbálja latba vetni, hátha csak egy próbát is enged a doki. A meggyőzés kimenetele korábban borítékolható lett volna, ám most a porcelánbőrét maszatos foltok tarkítják, csupa kosz, és gyönyörű szőke haja is inkább szürke. Egyre több erőt érez magában, s hogy ez csalóka vagy sem, persze nem tudhatja, mint ahogy azt sem, vajon sikerül-e meggyőznie a dokit. Biztatón pillog a szőke elfre, még kicsit bólogat is mellé, mikor újra kopognak az ajtón. Hangok szűrődnek a kopogás után, csak azt reméli nem kezd megint ordibálásba a másik.*
112. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-04-02 20:57:32
Üzenet elküldve: 2020-04-02 20:57:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Végső nyughely//
- Ebben én is biztos vagyok. *helyesel fáradt mosollyal Viel szavaira* De néha örülnék, ha kicsit többet is tudnánk arról, hogyan és miért úgy működik a világ... *révedezik kicsit el, mennyi titkot rejtegetnek még előlük az istenek, vagy bárki, akinek talán még a létezéséről se tudnak*
- Szerinted... mi van a halál után? Van valami? *kérdezi bizonytalanul a lánytól, neki mi a véleménye a dologról. A maga részéről mindig is abban hitt, valami szebb világ várja az embereket a halál után, és reméli, Seles is, és a húga is odakerült. Nem merenghet azonban sokáig ezen, hiszen hamarosan sokkal könnyedebb vizekre terelődik a téma*
- Ugyan, nem lenne olyan rossz! *neveti el magát ő is a képtelen elképzelésen* Segíthetne a házimunkában! Takarítani, teregetni, fát aprítani... na jó, ez talán mégsem lenne olyan jó ötlet. *módosít korábbi álláspontján, ahogy tovább elemezgetik az ötletet* Az is elég, ha csak valami gyönyörű növény lesz belőle, az élők és az elhunytak örömére egyaránt. *mosolyog a lányra, mielőtt az akadályverseny eseményei kerülnének szóba*
- Nahát! *képed el, ahogy a tündér a csodás átalakulásról mesél* Mondjuk az nem lep meg, hogy Árnyék nem kedveli az irbiszeket, biztos féltékeny, hogy már nem ő a legszebb férfiú a környéken... nem igaz, te csibész? *simogatja meg mosolyogva az állatot, ha a kutya hagyja*
- Igen, Lyz is mesélte, hogy milyen szép helyen laknak, gondoltam, hogy egyszer én is meglátogatom őket. *avatja be Vielt egy régóta dédelgetett tervébe, csak hogy utána egy másikkal folytassa a sort* Tudod, már egy ideje fontolgatom, hogy talán egyszer érdemes lenne felfedezni az itteni erdőt, hátha itt is akad valami, az irbiszekhez fogható különleges lény. Gondoltam, hátha Lyzéknek van kedvük csatlakozni. Te mit szólnál ilyesmihez? Elvégre, úgy tudom, te már egész jól kiismered magad a környéken... *mosolyog a lányra, hisz nem tudja pontosan, mit is csinált a kis tündér, míg nem volt a házban, de ha jól értette, akkor leginkább a természetben töltötte az idejét. A jövőbeli tervek szövögetését azonban hamar félbeszakítja egy kiáltás a ház irányából, feltehetően a rendelőből. A hirtelen harsanó hangtól nemcsak Árnyék lesz ideges, őt magát is nyugtalanság fogja el, aggódva Natyért, hogy talán a lány állapota is rosszabbra fordult, annak köszönhető a kifakadás. Míg magában rémesebbnél rémesebb szituációkat vázol fel, mi fogadhatja majd őket, némán követi Vielt, csak az ajtónál torpan meg egy pillanatra*
- Hová lett Nell? Nell! *pillant először kérdőn Vielre, csak hogy aztán fennhangon kezdje el szólongatni a másik tündért, aki látszólag szőrén-szálán eltűnt. ~Pont, mint Aleimord. Most, amikor még a felesége is előkerült... ~ sóhajt fel magában, hisz eddig fel se tűnt neki, mennyire hiányzik neki a férfi, csak most, a szükség órájában döbben rá, mennyire örült is a társaságának. ~Remélem, jól van, akárhol is találta meg a nyugalmát~ sóhajt fel magában, ahogy Viel és Árnyék párbeszédét hallgatja*
- Sajnálom, pajtás, hallottad a gazdit! *pillant együttérzően Árnyékra, mielőtt Viel becsukná az ajtót az orra előtt, hogy elindulhassanak a rendelő felé.*
// A rendelő ajtaja előtt//
- Hallottuk a kiáltást az előbb... Minden rendben? Szükségetek van valamire? Tudunk esetleg segíteni? *helyesel ő is lelkesen Viel szavaira, félelemmel vegyes izgalommal várva az orvos válaszát, hogy tisztázni tudják a helyzetet. Kezdi úgy érezni, talán hiba volt, hogy itt hagyta a rendelőt, inkább maradnia kellett volna, hogy ő is segédkezhessen Naty ellátásában. ~Remélem, nincs nagy baja!~ fohászkodik magában, míg a válaszra vár.*
- Ebben én is biztos vagyok. *helyesel fáradt mosollyal Viel szavaira* De néha örülnék, ha kicsit többet is tudnánk arról, hogyan és miért úgy működik a világ... *révedezik kicsit el, mennyi titkot rejtegetnek még előlük az istenek, vagy bárki, akinek talán még a létezéséről se tudnak*
- Szerinted... mi van a halál után? Van valami? *kérdezi bizonytalanul a lánytól, neki mi a véleménye a dologról. A maga részéről mindig is abban hitt, valami szebb világ várja az embereket a halál után, és reméli, Seles is, és a húga is odakerült. Nem merenghet azonban sokáig ezen, hiszen hamarosan sokkal könnyedebb vizekre terelődik a téma*
- Ugyan, nem lenne olyan rossz! *neveti el magát ő is a képtelen elképzelésen* Segíthetne a házimunkában! Takarítani, teregetni, fát aprítani... na jó, ez talán mégsem lenne olyan jó ötlet. *módosít korábbi álláspontján, ahogy tovább elemezgetik az ötletet* Az is elég, ha csak valami gyönyörű növény lesz belőle, az élők és az elhunytak örömére egyaránt. *mosolyog a lányra, mielőtt az akadályverseny eseményei kerülnének szóba*
- Nahát! *képed el, ahogy a tündér a csodás átalakulásról mesél* Mondjuk az nem lep meg, hogy Árnyék nem kedveli az irbiszeket, biztos féltékeny, hogy már nem ő a legszebb férfiú a környéken... nem igaz, te csibész? *simogatja meg mosolyogva az állatot, ha a kutya hagyja*
- Igen, Lyz is mesélte, hogy milyen szép helyen laknak, gondoltam, hogy egyszer én is meglátogatom őket. *avatja be Vielt egy régóta dédelgetett tervébe, csak hogy utána egy másikkal folytassa a sort* Tudod, már egy ideje fontolgatom, hogy talán egyszer érdemes lenne felfedezni az itteni erdőt, hátha itt is akad valami, az irbiszekhez fogható különleges lény. Gondoltam, hátha Lyzéknek van kedvük csatlakozni. Te mit szólnál ilyesmihez? Elvégre, úgy tudom, te már egész jól kiismered magad a környéken... *mosolyog a lányra, hisz nem tudja pontosan, mit is csinált a kis tündér, míg nem volt a házban, de ha jól értette, akkor leginkább a természetben töltötte az idejét. A jövőbeli tervek szövögetését azonban hamar félbeszakítja egy kiáltás a ház irányából, feltehetően a rendelőből. A hirtelen harsanó hangtól nemcsak Árnyék lesz ideges, őt magát is nyugtalanság fogja el, aggódva Natyért, hogy talán a lány állapota is rosszabbra fordult, annak köszönhető a kifakadás. Míg magában rémesebbnél rémesebb szituációkat vázol fel, mi fogadhatja majd őket, némán követi Vielt, csak az ajtónál torpan meg egy pillanatra*
- Hová lett Nell? Nell! *pillant először kérdőn Vielre, csak hogy aztán fennhangon kezdje el szólongatni a másik tündért, aki látszólag szőrén-szálán eltűnt. ~Pont, mint Aleimord. Most, amikor még a felesége is előkerült... ~ sóhajt fel magában, hisz eddig fel se tűnt neki, mennyire hiányzik neki a férfi, csak most, a szükség órájában döbben rá, mennyire örült is a társaságának. ~Remélem, jól van, akárhol is találta meg a nyugalmát~ sóhajt fel magában, ahogy Viel és Árnyék párbeszédét hallgatja*
- Sajnálom, pajtás, hallottad a gazdit! *pillant együttérzően Árnyékra, mielőtt Viel becsukná az ajtót az orra előtt, hogy elindulhassanak a rendelő felé.*
// A rendelő ajtaja előtt//
- Hallottuk a kiáltást az előbb... Minden rendben? Szükségetek van valamire? Tudunk esetleg segíteni? *helyesel ő is lelkesen Viel szavaira, félelemmel vegyes izgalommal várva az orvos válaszát, hogy tisztázni tudják a helyzetet. Kezdi úgy érezni, talán hiba volt, hogy itt hagyta a rendelőt, inkább maradnia kellett volna, hogy ő is segédkezhessen Naty ellátásában. ~Remélem, nincs nagy baja!~ fohászkodik magában, míg a válaszra vár.*
111. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-03-30 00:37:14
Üzenet elküldve: 2020-03-30 00:37:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Végső nyughely//
*Amíg dolgoznak, Lau egy egészen érdekes aspektust vet fel, és ez most különösen jól eső téma Vielnek itt, a napfényben, a hűvös, de ígéretes tavaszi időben. Kicsit úgy érzi, mintha a természet átölelné őket, a virágzó fák illata pedig megnyugtatja háborgó lelkét. Tényleg olyan, mintha otthon lenne, sőt! Már otthon is van.*
- Azt nem tudhatjuk, van-e más istenség is. *Töpreng.* De a józan eszem azt súgja, hogy a világ hatalmas, sokkal több annál, amit te vagy én látunk belőle a mindennapjaink során. Például, hogy csak egyet említsek, ott van a halál. Az élet rendjét nem tudja senki felülírni, még egy isten se teheti halandóvá azt, aki ezen a világon megszületett. Legfeljebb a hosszabb élet adatik meg, például az elfeknek. De egyikünk sem él örökké, még ezek a szép, sudár fák sem. *Mutat a környékre.
Lau szavaival pedig egyetért, kicsit el is gondolkodik némán. Az élet nehéz, de valahol úgy érzi, a legjava csak most jön, és lehet, hogy az igazi megpróbáltatásokat ő a kis rövid életével meg sem éli majd. De most az apró dolgokra kell figyelni, az óriási, magasröptű gondolatok várhatnak még. Élni, élni kell, jónak lenni, ennyi a lényeg.*
- Egy növény, ami úgy szaladgál fel-le a házban, mint te? *Kuncog.* Eléggé ijesztő lenne. Akkor már inkább az almás pite fa!
*Viel nem olyan biztos benne, hogy sokat kell várni, mire a magról kiderül, miféle. Annyi csoda történt a tündérek mulatságán, hogy azon se lepődne meg, ha egyből szárba kapna. De addig nem tudják meg, amíg ki nem próbálták.*
- Valamiért a verseny alatt mind rendkívüli képességekre tettünk szert. Minden ilyen apró bűbájt csak úgy kiráztunk a kisujjunkból. Képzeld, egy idő után irbisszé változott. Tudod, van is neki egy. Árnyék nem kedveli a jószágot, de szerintem gyönyörű. *Mosolyog.* Én igazából nem is a győzelemért, hanem a mókáért versengtem. És jó is volt!
*Viel közben meghallgatja Lau kalandjait is. A mulatság sokakban mély emlékeket hagyott, ő is örömmel gondol vissza rá.*
- Úgy örülök, hogy összebarátkoztatok! Lyzzel csak a legutóbbi látogatásom alatt találkoztam, de igazán kedvesnek tűnt. Jártam náluk, nem is olyan rég, igazán szép helyen laknak. *Mosolyog. Pycta egyike annak a kevés személynek, aki nem tündér, mégis jó barátságot ápol vele Viel. Mikor Árnyék csaholni kezd, Viel rutinosan rákiált.*
- Árnyék, hallgass! *Parancsolja. A kutya még tesz egy kísérletet a morgással vegyes ugatásra, de megint rászól.* Hallgass! *Elcsendesedik. A lány megvakarja a füle tövét.* Nem kell megijedni. *Mondja neki nyugodt hangon, hogy érezze, nincs baj, de azért elindul a ház felé, az eb pedig követi.* Megnézzük, miért kiabál a doktorbácsi.
*Amint Árnyék megsejti, hogy a kiabálás bentről hallatszott, a lány és az ajtó közé nyomakodik, most először be akar menni. Viel a fejét rázza.* Nem mehetsz be. *Mondja neki. A kutya kitart.* Nem. Nem mehetsz. *Ismétli el parancsolóbban.* Saras a tappancsod. Olyan vagy, mint egy nagyon koszos felmosórongy. Neked nem szabad.
*Ennyi bonyolult győzködést igényel, hogy egyáltalán az ajtót kinyithassa a lány, majd belép. A kutya hatalmas barna szemeit ráfüggeszti, egészen addig, míg be nem csukják az orrára az ajtót, már ha persze Lau is a lánnyal tart.*
//A rendelő ajtaja előtt//
*Viel lebaktat a lépcsőn, és illedelmesen bekopog az ajtón, ahonnan a doktorbácsi hangját véli kiszűrődni. Halkan szól a csukott ajtón át, mert nem akar alkalmatlankodni.*
- Intath, minden rendben? Tudunk Lauval valamiben segíteni? *Úgy van vele, hogy ha Intath csak egy pohár finom borra vagy egy pár falat ételre vágyik, hogy jobb kedve legyen, azt is kerít neki, ezen ne múljon.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.30 00:38:40
*Amíg dolgoznak, Lau egy egészen érdekes aspektust vet fel, és ez most különösen jól eső téma Vielnek itt, a napfényben, a hűvös, de ígéretes tavaszi időben. Kicsit úgy érzi, mintha a természet átölelné őket, a virágzó fák illata pedig megnyugtatja háborgó lelkét. Tényleg olyan, mintha otthon lenne, sőt! Már otthon is van.*
- Azt nem tudhatjuk, van-e más istenség is. *Töpreng.* De a józan eszem azt súgja, hogy a világ hatalmas, sokkal több annál, amit te vagy én látunk belőle a mindennapjaink során. Például, hogy csak egyet említsek, ott van a halál. Az élet rendjét nem tudja senki felülírni, még egy isten se teheti halandóvá azt, aki ezen a világon megszületett. Legfeljebb a hosszabb élet adatik meg, például az elfeknek. De egyikünk sem él örökké, még ezek a szép, sudár fák sem. *Mutat a környékre.
Lau szavaival pedig egyetért, kicsit el is gondolkodik némán. Az élet nehéz, de valahol úgy érzi, a legjava csak most jön, és lehet, hogy az igazi megpróbáltatásokat ő a kis rövid életével meg sem éli majd. De most az apró dolgokra kell figyelni, az óriási, magasröptű gondolatok várhatnak még. Élni, élni kell, jónak lenni, ennyi a lényeg.*
- Egy növény, ami úgy szaladgál fel-le a házban, mint te? *Kuncog.* Eléggé ijesztő lenne. Akkor már inkább az almás pite fa!
*Viel nem olyan biztos benne, hogy sokat kell várni, mire a magról kiderül, miféle. Annyi csoda történt a tündérek mulatságán, hogy azon se lepődne meg, ha egyből szárba kapna. De addig nem tudják meg, amíg ki nem próbálták.*
- Valamiért a verseny alatt mind rendkívüli képességekre tettünk szert. Minden ilyen apró bűbájt csak úgy kiráztunk a kisujjunkból. Képzeld, egy idő után irbisszé változott. Tudod, van is neki egy. Árnyék nem kedveli a jószágot, de szerintem gyönyörű. *Mosolyog.* Én igazából nem is a győzelemért, hanem a mókáért versengtem. És jó is volt!
*Viel közben meghallgatja Lau kalandjait is. A mulatság sokakban mély emlékeket hagyott, ő is örömmel gondol vissza rá.*
- Úgy örülök, hogy összebarátkoztatok! Lyzzel csak a legutóbbi látogatásom alatt találkoztam, de igazán kedvesnek tűnt. Jártam náluk, nem is olyan rég, igazán szép helyen laknak. *Mosolyog. Pycta egyike annak a kevés személynek, aki nem tündér, mégis jó barátságot ápol vele Viel. Mikor Árnyék csaholni kezd, Viel rutinosan rákiált.*
- Árnyék, hallgass! *Parancsolja. A kutya még tesz egy kísérletet a morgással vegyes ugatásra, de megint rászól.* Hallgass! *Elcsendesedik. A lány megvakarja a füle tövét.* Nem kell megijedni. *Mondja neki nyugodt hangon, hogy érezze, nincs baj, de azért elindul a ház felé, az eb pedig követi.* Megnézzük, miért kiabál a doktorbácsi.
*Amint Árnyék megsejti, hogy a kiabálás bentről hallatszott, a lány és az ajtó közé nyomakodik, most először be akar menni. Viel a fejét rázza.* Nem mehetsz be. *Mondja neki. A kutya kitart.* Nem. Nem mehetsz. *Ismétli el parancsolóbban.* Saras a tappancsod. Olyan vagy, mint egy nagyon koszos felmosórongy. Neked nem szabad.
*Ennyi bonyolult győzködést igényel, hogy egyáltalán az ajtót kinyithassa a lány, majd belép. A kutya hatalmas barna szemeit ráfüggeszti, egészen addig, míg be nem csukják az orrára az ajtót, már ha persze Lau is a lánnyal tart.*
//A rendelő ajtaja előtt//
*Viel lebaktat a lépcsőn, és illedelmesen bekopog az ajtón, ahonnan a doktorbácsi hangját véli kiszűrődni. Halkan szól a csukott ajtón át, mert nem akar alkalmatlankodni.*
- Intath, minden rendben? Tudunk Lauval valamiben segíteni? *Úgy van vele, hogy ha Intath csak egy pohár finom borra vagy egy pár falat ételre vágyik, hogy jobb kedve legyen, azt is kerít neki, ezen ne múljon.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.30 00:38:40
110. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-03-26 22:01:01
Üzenet elküldve: 2020-03-26 22:01:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Végső nyughely//
*Érdeklődve hallgatja Vielt, és miközben a lány a Fény Úrnőjéről beszél, egy különös gondolat kezd megfogalmazódni benne*
- Gondolod, hogy esetleg... van még valaki? Aki hatalmasabb, mint Eeyr, vagy az összes több istenség együttvéve? Elvégre, ha van olyan, ami ellen még Eeyr se tehet semmit, akkor kell valakinek lennie, aki tehet, nem? *kérdezi tétován a lánytól, mert bár minél többet töri rajta a fejét, annál nyakatekertebbnek tűnik még önmaga számára is az ötlet, mégis, nem tartja kizártnak, hogy az istenek legnagyobbika esetleg még nem mutatta meg magát előttük, egyszerű halandók előtt*
- Szomorú, hogy a világnak valami borzasztó dologra van szüksége, hogy rájöjjön, mennyire is fontos, hogy összefogjunk és segítsük egymást... *jegyzi meg szomorúan, miközben Árnyékot simogatja. A nagy, bundás lény jelenléte megnyugtatja kissé és halvány mosolyt csal az arcára*
- Hm, nekem nagyon tetszene egy sonkafa! *neveti el magát a képtelen ötlet hallatán* De egy almás pite fa se lenne rossz... vagy esetleg egy olyan növény, ami elvégzi helyettem a nagymosást! *folytatja révedezve a képzelgést, mi minden lehet a kis magból. Jókedvébe azonban kis csalódottság vegyül, ahogy rájön, bármire is képes a kis magocska, azt nem most fogják megtudni, hanem csak hónapokkal, vagy évekkel később, mikor már teljesen kifejlődött*
- Átváltozott? Lehetséges ilyesmi? *képed el teljesen, ahogy az akadályversenyre terelődik a szó, hiszen bár sajnos nem ért hozzá, mindig is lenyűgözte a mágia, a különös jelenséget pedig nem tudja másnak betudni, mint egy varázsige hatásának* Igazán érdekes kis kalandnak hangzik! *ismeri el, sajnálva, hogy ő maga kimaradt belőle* Nálunk ha valami vásár volt, általában csak elcsentünk pár üveg bort a többi falubeli gyerekkel a felnőttektől, és összeültünk a tábortűz köré beszélgetni. *révedezik el nosztalgikus mosollyal, ahogy felelevenednek előtte múltja boldog pillanatai*
- Ugyan, biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes voltál. De valljuk be, Pyctával szemben nem lehetett sok esélye senkinek se... *próbálja kissé jobb színben feltüntetni a történeket, hiszen biztos benne, hogy Viel megtett minden tőle telhetőt, amit lehetett*
- Ó, hát... bevallom, egy darabig téged kerestelek, olyan hirtelen eltűntél, nem láttalak sehol... Utána viszont összefutottam Lyzzel, aki meg Pyctát kereste, úgyhogy összefogtunk, hogy egyesült erővel találjunk meg titeket. *eleveníti fel mosolyogva a történeket* Aztán szép lassan beszélgetni kezdtünk, meg nézelődni az árusok portékái közt. Lyz talált egy szakállas tündért, aki csodaszép lámpákat árult, azokból vásároltunk be, aztán pedig segítettem neki hazavinni őket. Időközben pedig Pycta is csatlakozott hozzánk. Kiderült, hogy itt laknak nem messze tőlünk... bár gondolom, te ezt már tudtad. *fejezi be kissé félszegen a mesét, hiszen jól tudja, hogy a férfi és Viel barátsága sokkal régebbre nyúlik vissza. Nemcsak a szája jár azonban, de a keze is, és Viel segítségével lassan, de biztosan haladnak afelé, hogy előkészítsék a végső nyughelyet Seles számára. ~Remélem, Rellan, Naty meg a többiek jól vannak odabent... ~sóhajt fel magában, miközben kézfejével letörli az első verejtékcseppeket a homlokáról*
- Mi volt ez? *kapja fel azonban a fejét, ahogy egy kiáltás harsan a házból* Ez... Intath? *fordul bizonytalanul Viel felé, akit Árnyék rögtön védelmébe is vesz* Mit gondolsz? Valami baj van? Talán meg kellene néznünk, mi történik a házban... *jegyzi meg bizonytalanul, mert nem igazán tudja elképzelni, mi válthatta ki az iménti ingerült kiáltást, hiszen ha nem is a legjobb állapotban, de gond nélkül hagytak hátra mindenkit a rendelőben. Úgy tűnt, mintha Naty is jobban lett volna, és most, hogy belekezdtek idekint a munkába, nem szívesen hagyná félbe, hiszen szeretné, ha Seles mihamarabb alhatná tovább örök álmát, békésebb körülmények között, mint a doktor rendelője, így feszült figyelemmel várja a tündér válaszát, vajon ő mit gondol a helyzetről.*
*Érdeklődve hallgatja Vielt, és miközben a lány a Fény Úrnőjéről beszél, egy különös gondolat kezd megfogalmazódni benne*
- Gondolod, hogy esetleg... van még valaki? Aki hatalmasabb, mint Eeyr, vagy az összes több istenség együttvéve? Elvégre, ha van olyan, ami ellen még Eeyr se tehet semmit, akkor kell valakinek lennie, aki tehet, nem? *kérdezi tétován a lánytól, mert bár minél többet töri rajta a fejét, annál nyakatekertebbnek tűnik még önmaga számára is az ötlet, mégis, nem tartja kizártnak, hogy az istenek legnagyobbika esetleg még nem mutatta meg magát előttük, egyszerű halandók előtt*
- Szomorú, hogy a világnak valami borzasztó dologra van szüksége, hogy rájöjjön, mennyire is fontos, hogy összefogjunk és segítsük egymást... *jegyzi meg szomorúan, miközben Árnyékot simogatja. A nagy, bundás lény jelenléte megnyugtatja kissé és halvány mosolyt csal az arcára*
- Hm, nekem nagyon tetszene egy sonkafa! *neveti el magát a képtelen ötlet hallatán* De egy almás pite fa se lenne rossz... vagy esetleg egy olyan növény, ami elvégzi helyettem a nagymosást! *folytatja révedezve a képzelgést, mi minden lehet a kis magból. Jókedvébe azonban kis csalódottság vegyül, ahogy rájön, bármire is képes a kis magocska, azt nem most fogják megtudni, hanem csak hónapokkal, vagy évekkel később, mikor már teljesen kifejlődött*
- Átváltozott? Lehetséges ilyesmi? *képed el teljesen, ahogy az akadályversenyre terelődik a szó, hiszen bár sajnos nem ért hozzá, mindig is lenyűgözte a mágia, a különös jelenséget pedig nem tudja másnak betudni, mint egy varázsige hatásának* Igazán érdekes kis kalandnak hangzik! *ismeri el, sajnálva, hogy ő maga kimaradt belőle* Nálunk ha valami vásár volt, általában csak elcsentünk pár üveg bort a többi falubeli gyerekkel a felnőttektől, és összeültünk a tábortűz köré beszélgetni. *révedezik el nosztalgikus mosollyal, ahogy felelevenednek előtte múltja boldog pillanatai*
- Ugyan, biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes voltál. De valljuk be, Pyctával szemben nem lehetett sok esélye senkinek se... *próbálja kissé jobb színben feltüntetni a történeket, hiszen biztos benne, hogy Viel megtett minden tőle telhetőt, amit lehetett*
- Ó, hát... bevallom, egy darabig téged kerestelek, olyan hirtelen eltűntél, nem láttalak sehol... Utána viszont összefutottam Lyzzel, aki meg Pyctát kereste, úgyhogy összefogtunk, hogy egyesült erővel találjunk meg titeket. *eleveníti fel mosolyogva a történeket* Aztán szép lassan beszélgetni kezdtünk, meg nézelődni az árusok portékái közt. Lyz talált egy szakállas tündért, aki csodaszép lámpákat árult, azokból vásároltunk be, aztán pedig segítettem neki hazavinni őket. Időközben pedig Pycta is csatlakozott hozzánk. Kiderült, hogy itt laknak nem messze tőlünk... bár gondolom, te ezt már tudtad. *fejezi be kissé félszegen a mesét, hiszen jól tudja, hogy a férfi és Viel barátsága sokkal régebbre nyúlik vissza. Nemcsak a szája jár azonban, de a keze is, és Viel segítségével lassan, de biztosan haladnak afelé, hogy előkészítsék a végső nyughelyet Seles számára. ~Remélem, Rellan, Naty meg a többiek jól vannak odabent... ~sóhajt fel magában, miközben kézfejével letörli az első verejtékcseppeket a homlokáról*
- Mi volt ez? *kapja fel azonban a fejét, ahogy egy kiáltás harsan a házból* Ez... Intath? *fordul bizonytalanul Viel felé, akit Árnyék rögtön védelmébe is vesz* Mit gondolsz? Valami baj van? Talán meg kellene néznünk, mi történik a házban... *jegyzi meg bizonytalanul, mert nem igazán tudja elképzelni, mi válthatta ki az iménti ingerült kiáltást, hiszen ha nem is a legjobb állapotban, de gond nélkül hagytak hátra mindenkit a rendelőben. Úgy tűnt, mintha Naty is jobban lett volna, és most, hogy belekezdtek idekint a munkába, nem szívesen hagyná félbe, hiszen szeretné, ha Seles mihamarabb alhatná tovább örök álmát, békésebb körülmények között, mint a doktor rendelője, így feszült figyelemmel várja a tündér válaszát, vajon ő mit gondol a helyzetről.*
109. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-03-26 15:20:03
Üzenet elküldve: 2020-03-26 15:20:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A rendelőben//
*Némán figyeli, ahogy a szőke hajú elf ellátja a beteget, és eteti. Nem is tudja, miféle szerencse kíséri, hogy minek született. Az ordítás után az elf nem kedvesebb, sőt nagyon ijesztő. A kis tündér beljebb se lép, csak az ajtóban lecövekel, és onnan figyeli a férfit. A kijelentésre bólint. Persze látja, hogy elfoglalt, de az ő Rony barátja akkor is beteg és gyógyítóra van szüksége. A következő kérdést már nem hagyhatja szó nélkül.*
- Köhög és náthás. Szerintem láza is van és nagyon levert. *sorolja el a tüneteket a kis tündér. Ezután viszont várakozni kényszerül, hogy erre mit mond az elf. Bár ha nem ér rá eljönni, nyilván azzal is megelégszik a kis tündér lány, ha főzetet ad neki, amit elvisz Ronynak. Egy sima sérülésben esetleg lehet, tudna segíteni, hogy meggyógyítja a mágiájával, de az elftől jelenleg fél. Sőt a legijesztőbb nagy lomha elfnek tartja, bár ahogy megijedt Aerwen most éppen ő sem gyors. Eléggé lassú, de oka van rá. Aerwennel még senki nem ordibált, így most nagyon meg van szeppenve. És teljesen biztos, hogy az elfet nem fogja megközelíteni.*
- Ha esetleg nem tud eljönni, akkor keresünk mást. *jelenti ki halkan. Aztán továbbra is riadtan figyeli az elfet. Ahhoz hogy a kis tündér rájöjjön, hogy az egyik asztalon nem élő fekszik, ahhoz mágiáját kéne használnia, de ez most eszébe sem jut.*
*Némán figyeli, ahogy a szőke hajú elf ellátja a beteget, és eteti. Nem is tudja, miféle szerencse kíséri, hogy minek született. Az ordítás után az elf nem kedvesebb, sőt nagyon ijesztő. A kis tündér beljebb se lép, csak az ajtóban lecövekel, és onnan figyeli a férfit. A kijelentésre bólint. Persze látja, hogy elfoglalt, de az ő Rony barátja akkor is beteg és gyógyítóra van szüksége. A következő kérdést már nem hagyhatja szó nélkül.*
- Köhög és náthás. Szerintem láza is van és nagyon levert. *sorolja el a tüneteket a kis tündér. Ezután viszont várakozni kényszerül, hogy erre mit mond az elf. Bár ha nem ér rá eljönni, nyilván azzal is megelégszik a kis tündér lány, ha főzetet ad neki, amit elvisz Ronynak. Egy sima sérülésben esetleg lehet, tudna segíteni, hogy meggyógyítja a mágiájával, de az elftől jelenleg fél. Sőt a legijesztőbb nagy lomha elfnek tartja, bár ahogy megijedt Aerwen most éppen ő sem gyors. Eléggé lassú, de oka van rá. Aerwennel még senki nem ordibált, így most nagyon meg van szeppenve. És teljesen biztos, hogy az elfet nem fogja megközelíteni.*
- Ha esetleg nem tud eljönni, akkor keresünk mást. *jelenti ki halkan. Aztán továbbra is riadtan figyeli az elfet. Ahhoz hogy a kis tündér rájöjjön, hogy az egyik asztalon nem élő fekszik, ahhoz mágiáját kéne használnia, de ez most eszébe sem jut.*
108. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-03-24 16:28:52
Üzenet elküldve: 2020-03-24 16:28:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Anyatej ügy//
//Már nincs baj//
*Andorellan nem sokat tesz hozzá ahhoz, ami a továbbiakban történik. Érdeklődő szemmel nézi a nénit, és a helyzethez képest türelmesen, talán csak egy kicsit izgágáskodva hagyja, hogy bepelenkázzák. Miután ezt elintézték, a kisfiúnak az volna az első, hogy megforduljon és elmásszon. Már hiányzott neki a mászás, végre újból egyenes felületet ért, ezért már meg is kezdheti ördögi tervét, hogy jól elmásszon bárhova, többek között oda is, ahova nem lehet. Azonban nem egész egy másodperc múlva az akció meghiúsul, ő pedig egy, még egy felnőtt is nehezen tudná számolni, hányadik új ismerőse kezébe kerül. A helyzeten kissé méltatlankodik is.*
- Á! *Jegyzi meg hangosan, de aztán csendben marad. A felnőttek végre nem vele foglalkoznak, ezért arcára kiül az összpontosítás, készül valamire. Kis kezével kinyúl Luni haja felé, hogy jól rámarkoljon, de elvéti a mozdulatot, és csak a lány hegyes fülét sikerül meggyűrnie. Ezután is kitartóan kalimpál, de már annyira sem ügyes, hogy a fülhöz tornássza magát.
Mivel a játéka így elég unalmas, figyelni kezdi a többiek szavait, és arra vár, hogy megint röpüljenek a szárnyassal. Most messziről is megnézheti magának a lányt, de csak arra jut, amire eddig is, hogy szép, és hogy varázslatos szárnyai vannak. El is kap valami foszlányt abból, amit a lány mond, és eddig együtt is énekeltek, hát most is megpróbálja utánozni.*
- Vanavajj. *Mondja. Elégedett az eredménnyel, ez kifejezetten hasonlít arra, amit mondott. El is ismétli, most sokkal hangosabban.* VA-NA-VAJJJJJÖ.
*Ha másik kézbe kerül, csendben tűri, és valamiért most még arról is megfeledkezik, hogy Thimet nem is kedveli.*
- Vanavaaaa. *Közli vele is, de már a végét elfelejtette. Igazából továbbra is csak Vannát próbálja lekenyerezni.* Vannö. Van! *Ecseteli, és ujjával a lány szárnyára mutat.*
//Már nincs baj//
*Andorellan nem sokat tesz hozzá ahhoz, ami a továbbiakban történik. Érdeklődő szemmel nézi a nénit, és a helyzethez képest türelmesen, talán csak egy kicsit izgágáskodva hagyja, hogy bepelenkázzák. Miután ezt elintézték, a kisfiúnak az volna az első, hogy megforduljon és elmásszon. Már hiányzott neki a mászás, végre újból egyenes felületet ért, ezért már meg is kezdheti ördögi tervét, hogy jól elmásszon bárhova, többek között oda is, ahova nem lehet. Azonban nem egész egy másodperc múlva az akció meghiúsul, ő pedig egy, még egy felnőtt is nehezen tudná számolni, hányadik új ismerőse kezébe kerül. A helyzeten kissé méltatlankodik is.*
- Á! *Jegyzi meg hangosan, de aztán csendben marad. A felnőttek végre nem vele foglalkoznak, ezért arcára kiül az összpontosítás, készül valamire. Kis kezével kinyúl Luni haja felé, hogy jól rámarkoljon, de elvéti a mozdulatot, és csak a lány hegyes fülét sikerül meggyűrnie. Ezután is kitartóan kalimpál, de már annyira sem ügyes, hogy a fülhöz tornássza magát.
Mivel a játéka így elég unalmas, figyelni kezdi a többiek szavait, és arra vár, hogy megint röpüljenek a szárnyassal. Most messziről is megnézheti magának a lányt, de csak arra jut, amire eddig is, hogy szép, és hogy varázslatos szárnyai vannak. El is kap valami foszlányt abból, amit a lány mond, és eddig együtt is énekeltek, hát most is megpróbálja utánozni.*
- Vanavajj. *Mondja. Elégedett az eredménnyel, ez kifejezetten hasonlít arra, amit mondott. El is ismétli, most sokkal hangosabban.* VA-NA-VAJJJJJÖ.
*Ha másik kézbe kerül, csendben tűri, és valamiért most még arról is megfeledkezik, hogy Thimet nem is kedveli.*
- Vanavaaaa. *Közli vele is, de már a végét elfelejtette. Igazából továbbra is csak Vannát próbálja lekenyerezni.* Vannö. Van! *Ecseteli, és ujjával a lány szárnyára mutat.*
107. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-03-24 11:08:26
Üzenet elküldve: 2020-03-24 11:08:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1622
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1622
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//A rendelőben//
*A beteg legalább nem ellenkezik. A köszönetet egy biccentéssel fogadja a doki és eteti a lányt. Az ordítására egy megszeppent tündérke jelenik meg az ajtóban aki nagy szerencséjére lánynak született. Ki tudja mit kapott volna ha egy újabb férfi kukkoló lép be a szobába. Idegessége jogos. Maga a hely se túl barátságos, főleg mivel az egyik asztalon egy halott fekszik, de a doki se az hiába etet egy láthatóan rossz bőrben levő lányt kézből.*
-Láthatja, hogy most elfoglalt vagyok.
*Érkezik a tény. Arra, hogy valami Rony beteg se nagyon hatódik meg. Csak mint valami gép kérdez vissza még csak oda se nézve.*
-Mik a tünetek?
*Tekintete a jelen lévő betegén van. Ő most nem a kedves doktorbácsi. Ő az-az orvos aki egyik kezével kart varr vissza, másikkal egy vénás vérzést nyom el, lábbal lázat mér és közben a lelket visszaüvölti egy haldoklóba. Van, hogy kedvesebb, de most nem az. A szőke szavaira leteszi a kenyeret, kezét a nadrágjába törli és megsimogatja a lány arcát.*
-Megígértem, hogy itt biztonságban vagy és nincs mitől félni.
*Tekintete és hangja most is a felcseré és nem a kedves doktorbácsié. Szóval ez is olyan ígéretként hangzott el ami ellenmondást nem tűr. A másik biztonságban van és köteles meggyógyulni mert a doki szétrúgja a vérveszteség seggét. A halk szavakra közelebb hajol. Szőke tincsei előre omlanak és bólint.*
-Ha visszatér odakísérünk. De most ezzel ne foglalkozz. A beteg lehet önző. Muszáj is, hogy az legyen.
*Közli a tényt a másikkal. Nem kell szégyenlősködnie. Ha baj van szóljon mert anélkül nem tud segíteni neki. Bár ha végre ágyba kerül remélhetőleg már nem lesz semmi gondja. Csak jussanak el a szobáig. Az mindenképp egy kétemberes feladat lesz. Ha megvolna még az elf keze akkor talán megpróbálkozna, hogy karban vigye oda a lányt, de jó eséllyel akkor se menne. Ha meg mégis akkor a lábain kívül már a karjaiban is izomláz lenne. Az lenne csak az igazán remek.*
*A beteg legalább nem ellenkezik. A köszönetet egy biccentéssel fogadja a doki és eteti a lányt. Az ordítására egy megszeppent tündérke jelenik meg az ajtóban aki nagy szerencséjére lánynak született. Ki tudja mit kapott volna ha egy újabb férfi kukkoló lép be a szobába. Idegessége jogos. Maga a hely se túl barátságos, főleg mivel az egyik asztalon egy halott fekszik, de a doki se az hiába etet egy láthatóan rossz bőrben levő lányt kézből.*
-Láthatja, hogy most elfoglalt vagyok.
*Érkezik a tény. Arra, hogy valami Rony beteg se nagyon hatódik meg. Csak mint valami gép kérdez vissza még csak oda se nézve.*
-Mik a tünetek?
*Tekintete a jelen lévő betegén van. Ő most nem a kedves doktorbácsi. Ő az-az orvos aki egyik kezével kart varr vissza, másikkal egy vénás vérzést nyom el, lábbal lázat mér és közben a lelket visszaüvölti egy haldoklóba. Van, hogy kedvesebb, de most nem az. A szőke szavaira leteszi a kenyeret, kezét a nadrágjába törli és megsimogatja a lány arcát.*
-Megígértem, hogy itt biztonságban vagy és nincs mitől félni.
*Tekintete és hangja most is a felcseré és nem a kedves doktorbácsié. Szóval ez is olyan ígéretként hangzott el ami ellenmondást nem tűr. A másik biztonságban van és köteles meggyógyulni mert a doki szétrúgja a vérveszteség seggét. A halk szavakra közelebb hajol. Szőke tincsei előre omlanak és bólint.*
-Ha visszatér odakísérünk. De most ezzel ne foglalkozz. A beteg lehet önző. Muszáj is, hogy az legyen.
*Közli a tényt a másikkal. Nem kell szégyenlősködnie. Ha baj van szóljon mert anélkül nem tud segíteni neki. Bár ha végre ágyba kerül remélhetőleg már nem lesz semmi gondja. Csak jussanak el a szobáig. Az mindenképp egy kétemberes feladat lesz. Ha megvolna még az elf keze akkor talán megpróbálkozna, hogy karban vigye oda a lányt, de jó eséllyel akkor se menne. Ha meg mégis akkor a lábain kívül már a karjaiban is izomláz lenne. Az lenne csak az igazán remek.*
106. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-03-23 23:08:04
Üzenet elküldve: 2020-03-23 23:08:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Végső nyughely//
*Vielnek kétsége sem fér hozzá, hogy szerencsés, amiért annyi szeretetben és boldogságban volt része. Még úgy is, hogy édesapját soha nem ismerhette, és anyja szerint ez így is volt jól. A tündérfalu élete pezsgő volt és vidám, és Vielnek, amíg otthon, a nagy családja körében tölthette idejét, mindig kijutott a szeretetből és gondoskodásból. Amikor Mori történetét hallja, a szíve összefacsarodik a kislányért. Nehéz élet jutott neki, és hamar el is kellett veszítenie azt. Magában elmormol egy hálát szeretteiért, barátnőjéért, édesanyjáért, akik most is ott vannak az erdőben, nem is olyan távol. És azért is hálás, hogy itt lehet, olyan személyek társaságában, mint Lau, akik hisznek a szeretet és elfogadás mindenek feletti erejében.*
- Néha úgy érzem, hogy a Fény Úrnőjének is nehéz a dolga. Hogy néha nem tehet semmit. *Ismeri be. Az, hogy Lau az isteneket okolja a húga fájdalmaiért, teljesen érthető, de Viel nem tudja ennyivel elengedni a dolgot. Magyarázatot keres.* Azt hiszem, ahogy te is mondod, sokszor nekünk kell, vagy legalábbis kellene cselekednünk, de a világ még nem igazán érett meg rá. Ilyenkor borzalmas dolgok történnek. De hiába is érezzük magunkat tehetetlennek, valamire mégis van lehetőség: vigyázhatunk egymásra, és törődhetünk egymással.
*Mintegy végszóra Árnyék Lauhoz szalad, és meg is kapja a kellő simogatást, miközben elindulnak a szerszámokért. A magra vonatkozó kérdésre viszont csak a fejét rázza.*
- Nem mondtak semmit, csak a kezembe nyomták. Lehet, hogy sütemény terem rajta. Vagy sonka. Árnyék, mit szólsz ehhez, hm? Szeretnél sonkafát? *Kérdezi a kutyától, aki érdeklődve figyel, de csak mert valamiért azt hiszi, hogy a mag jutalomfalat. Viel nem meri kísérteni a sorsot, szeretné, ha egyenes úton a földben végezné a növény, nem egy-két nap múlva, kétes állapotban. De azért megvakargatja a nagy állat fülét, és mutatja neki, merre kell menniük. Léptük először a leendő sírhoz viszi őket, ami egy kissé kellemetlen érzés, főleg, mert maguk az emlékek vidámak.*
- Jó volt. Pycta átváltozott valami furcsa, tenyeres-talpas, vízen futó lénnyé, és az egyik társunk elrepült egy virágba csimpaszkodva. Én pedig színesre festettem a hidat a tenyeremmel! *Belemélyeszti az ásót a földbe, és azt kívánja, bárcsak az is olyan egyszerű volna, mint varázsolni.* Sajnos a végén eléggé lemaradtam, és nem tudtam helyesen megválaszolni az egyik kérdést. Ezért kaptam a vigaszdíjat. És ti? Mivel töltöttétek az időt?
*Épp csak elkezdi az ásást, amikor az épület belsejéből kiabálás hallatszik. A kedvenc doktorbácsija üvölt, ha Viel nem téved. A lány megfáradtan sóhajt, újra letaglózza a helyzet komorsága, és Intath helyében sem szívesen lenne most. Nem úgy Árnyék, aki az izgalomra ő maga is ideges lesz, felcsapja a farkát, és lábait kőkeményen megveti. Testével a kis tündér barátját takarja, és még morog, sőt, ugat is, hogy jól elijessze a hangos szörnyet. Persze Lau ettől függetlenül elmehet mellette, rá se bagózik. Igazából az idegességének nincs kifejezett tárgya, mert nem lát semmi fenyegetőt, ami a hanghoz társulna. Ezt belátva pár hangos „vau” után el is hallgat.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.23 23:09:06
*Vielnek kétsége sem fér hozzá, hogy szerencsés, amiért annyi szeretetben és boldogságban volt része. Még úgy is, hogy édesapját soha nem ismerhette, és anyja szerint ez így is volt jól. A tündérfalu élete pezsgő volt és vidám, és Vielnek, amíg otthon, a nagy családja körében tölthette idejét, mindig kijutott a szeretetből és gondoskodásból. Amikor Mori történetét hallja, a szíve összefacsarodik a kislányért. Nehéz élet jutott neki, és hamar el is kellett veszítenie azt. Magában elmormol egy hálát szeretteiért, barátnőjéért, édesanyjáért, akik most is ott vannak az erdőben, nem is olyan távol. És azért is hálás, hogy itt lehet, olyan személyek társaságában, mint Lau, akik hisznek a szeretet és elfogadás mindenek feletti erejében.*
- Néha úgy érzem, hogy a Fény Úrnőjének is nehéz a dolga. Hogy néha nem tehet semmit. *Ismeri be. Az, hogy Lau az isteneket okolja a húga fájdalmaiért, teljesen érthető, de Viel nem tudja ennyivel elengedni a dolgot. Magyarázatot keres.* Azt hiszem, ahogy te is mondod, sokszor nekünk kell, vagy legalábbis kellene cselekednünk, de a világ még nem igazán érett meg rá. Ilyenkor borzalmas dolgok történnek. De hiába is érezzük magunkat tehetetlennek, valamire mégis van lehetőség: vigyázhatunk egymásra, és törődhetünk egymással.
*Mintegy végszóra Árnyék Lauhoz szalad, és meg is kapja a kellő simogatást, miközben elindulnak a szerszámokért. A magra vonatkozó kérdésre viszont csak a fejét rázza.*
- Nem mondtak semmit, csak a kezembe nyomták. Lehet, hogy sütemény terem rajta. Vagy sonka. Árnyék, mit szólsz ehhez, hm? Szeretnél sonkafát? *Kérdezi a kutyától, aki érdeklődve figyel, de csak mert valamiért azt hiszi, hogy a mag jutalomfalat. Viel nem meri kísérteni a sorsot, szeretné, ha egyenes úton a földben végezné a növény, nem egy-két nap múlva, kétes állapotban. De azért megvakargatja a nagy állat fülét, és mutatja neki, merre kell menniük. Léptük először a leendő sírhoz viszi őket, ami egy kissé kellemetlen érzés, főleg, mert maguk az emlékek vidámak.*
- Jó volt. Pycta átváltozott valami furcsa, tenyeres-talpas, vízen futó lénnyé, és az egyik társunk elrepült egy virágba csimpaszkodva. Én pedig színesre festettem a hidat a tenyeremmel! *Belemélyeszti az ásót a földbe, és azt kívánja, bárcsak az is olyan egyszerű volna, mint varázsolni.* Sajnos a végén eléggé lemaradtam, és nem tudtam helyesen megválaszolni az egyik kérdést. Ezért kaptam a vigaszdíjat. És ti? Mivel töltöttétek az időt?
*Épp csak elkezdi az ásást, amikor az épület belsejéből kiabálás hallatszik. A kedvenc doktorbácsija üvölt, ha Viel nem téved. A lány megfáradtan sóhajt, újra letaglózza a helyzet komorsága, és Intath helyében sem szívesen lenne most. Nem úgy Árnyék, aki az izgalomra ő maga is ideges lesz, felcsapja a farkát, és lábait kőkeményen megveti. Testével a kis tündér barátját takarja, és még morog, sőt, ugat is, hogy jól elijessze a hangos szörnyet. Persze Lau ettől függetlenül elmehet mellette, rá se bagózik. Igazából az idegességének nincs kifejezett tárgya, mert nem lát semmi fenyegetőt, ami a hanghoz társulna. Ezt belátva pár hangos „vau” után el is hallgat.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.23 23:09:06
105. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-03-22 17:36:10
Üzenet elküldve: 2020-03-22 17:36:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A rendelőben//
*A doki visszatolja az ágyra, így Natalayda visszahanyatlik. Ért ő a szóból.*
- Pihenek. Köszönöm *fogadja a kenyeret, bár igazából csak nem akar ellenkezni. Ereje sincs annyi érzései szerint. Ha felé nyújtja Int, lassan nyitja száját, s harap is belőle, közben hol a kenyérre, hol a dokira pillant. Ha kínálják iszik is, ám a jövés-menés elvonja figyelmét egy kicsit. Meglehetősen mozgalmas itt az élet, és Natalayda úgy érzi, talán egy nyugalmas szobában jobb volna neki, ahol nem jár át mindenki, de ebbe túl sok beleszólása nincsen, így csendben figyel, harap a kenyérből, és iszik, ha lehet.
Bár a doki határozottságát az első pillanatban felfogta, azt is hogy könnyen mellőzi a szépítést, azért összerezzen, amikor elordítja magát. Mikor mindenki elvonul, azért összeszedi minden bátorságát, hogy a szőke elfhez forduljon.*
- Köszönöm hogy befogadtatok, és hogy fáradozol a jólétemen *mert az, hogy Int saját kezűleg eteti, mégis fáradtság.* de ha hely kell, az a lány talán talált nekem egy szobát. Ott is megehetem a maradékot *pillog szürkészöld szemeivel, még kissé maszatos arca mögül.*
- Nem szeretném foglalni itt a helyet *szól halkan szerényen.*
*A doki visszatolja az ágyra, így Natalayda visszahanyatlik. Ért ő a szóból.*
- Pihenek. Köszönöm *fogadja a kenyeret, bár igazából csak nem akar ellenkezni. Ereje sincs annyi érzései szerint. Ha felé nyújtja Int, lassan nyitja száját, s harap is belőle, közben hol a kenyérre, hol a dokira pillant. Ha kínálják iszik is, ám a jövés-menés elvonja figyelmét egy kicsit. Meglehetősen mozgalmas itt az élet, és Natalayda úgy érzi, talán egy nyugalmas szobában jobb volna neki, ahol nem jár át mindenki, de ebbe túl sok beleszólása nincsen, így csendben figyel, harap a kenyérből, és iszik, ha lehet.
Bár a doki határozottságát az első pillanatban felfogta, azt is hogy könnyen mellőzi a szépítést, azért összerezzen, amikor elordítja magát. Mikor mindenki elvonul, azért összeszedi minden bátorságát, hogy a szőke elfhez forduljon.*
- Köszönöm hogy befogadtatok, és hogy fáradozol a jólétemen *mert az, hogy Int saját kezűleg eteti, mégis fáradtság.* de ha hely kell, az a lány talán talált nekem egy szobát. Ott is megehetem a maradékot *pillog szürkészöld szemeivel, még kissé maszatos arca mögül.*
- Nem szeretném foglalni itt a helyet *szól halkan szerényen.*
104. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-03-22 00:52:41
Üzenet elküldve: 2020-03-22 00:52:41
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Anyatej ügy//
//Van baj//
*Megkönnyebbülten szemléli, ahogy a dolgos édesanya szép lassan kitakarítja a kis koszost. Alaposan elámul Ea profizmusán, és az összhangon, amit anya és lánya között lát. Önmagára és O'baara emlékezteti őt ez a páros. Kicsi szíve bele is facsarodik a gondolatba, hogy egyszer régen talán O'baa is ugyanezt csinálta vele. Kiállta ezt a szörnyű próbát nap mint nap, azért, hogy majd egyszer majd Vanna elég nagy legyen, és magától is megtalálja a bokrot. A kis tündér ugyan tisztában van vele, hogy nem O'baa néni volt az ő anyukája, de arra nem emlékszik, mikor is került hozzá. Az is lehet, hogy már nem volt pelenkás, de ez a benne feltörő nosztalgián attól még nem segít.
Keserédes emlékei közül a tüdőroppantó szagáradat rángatja vissza, amely a nyitott ablak hatására szerencsére hamar enyhül. Andorka természetesen mindeközben vígan „öbb”löget. ~ Biztos, hogy ez belőle jön? ~ töpreng a lány, miközben a szagtól arca szinte minden ránca összeszalad.
Egy mozdulat itt, egy párnahuzat ott, és Vanna máris arra ébred, hogy az operációnak vége – sikeres műtétet tudhatnak maguk mögött. Thim már egyeztet, és búcsúzkodik is, indulna anyatejért a városba. Ugyan a kis kékség a maga részéről egyelőre nem egyezett bele szóban, hogy elkísérné az elfet a nagy útra, de mostanra azért mégis kezdi szívén viselni a kis árva sorsát. Kérdés sem férhet hát hozzá, hogy segít neki táplálékot szerezni. Ki tudja, még az is lehet, hogy ha felnő, értelmes lény lesz belőle. Megérhet egy próbát életben tartani addig.
Nagy kár, hogy sem a kedves Luni, sem édesanyja nem kíséri el őket. A tündér azonban ezt tudomásul veszi, és ő is búcsúzkodásba kezd hát.*
- Köszönjük a segítséget! Én most a pelenkát vinném. Van hozzá hátizsákom is, csak érte kell mennem.
*Utóbbi mondatait már inkább Thimnek címezi. Úgy tűnik, mégsem hagyja ott azt a zsákot a tóparton. Sőt, most, hogy ismét el kell indulnia, az is lehet, hogy ismét maga mellé veszi útitársául a görényt is. Ha az elfnek megfelel a felosztás, akkor Vanna átveszi a tartalékpelenkát, és elindul vele kifelé a szobából. A küszöbön azonban megtorpan, és visszafordul még egy szóra.*
- Én Vanna vagyok. *Ejt meg egy komikusan mély meghajlást fürgén, hogy hosszú haja szinte csíkban szalad utána a levegőben.* - Remélem még találkozunk! Jó pihenést!
*Azzal el is indul, ha másnak nincs kifogása ellene.*
//Van baj//
*Megkönnyebbülten szemléli, ahogy a dolgos édesanya szép lassan kitakarítja a kis koszost. Alaposan elámul Ea profizmusán, és az összhangon, amit anya és lánya között lát. Önmagára és O'baara emlékezteti őt ez a páros. Kicsi szíve bele is facsarodik a gondolatba, hogy egyszer régen talán O'baa is ugyanezt csinálta vele. Kiállta ezt a szörnyű próbát nap mint nap, azért, hogy majd egyszer majd Vanna elég nagy legyen, és magától is megtalálja a bokrot. A kis tündér ugyan tisztában van vele, hogy nem O'baa néni volt az ő anyukája, de arra nem emlékszik, mikor is került hozzá. Az is lehet, hogy már nem volt pelenkás, de ez a benne feltörő nosztalgián attól még nem segít.
Keserédes emlékei közül a tüdőroppantó szagáradat rángatja vissza, amely a nyitott ablak hatására szerencsére hamar enyhül. Andorka természetesen mindeközben vígan „öbb”löget. ~ Biztos, hogy ez belőle jön? ~ töpreng a lány, miközben a szagtól arca szinte minden ránca összeszalad.
Egy mozdulat itt, egy párnahuzat ott, és Vanna máris arra ébred, hogy az operációnak vége – sikeres műtétet tudhatnak maguk mögött. Thim már egyeztet, és búcsúzkodik is, indulna anyatejért a városba. Ugyan a kis kékség a maga részéről egyelőre nem egyezett bele szóban, hogy elkísérné az elfet a nagy útra, de mostanra azért mégis kezdi szívén viselni a kis árva sorsát. Kérdés sem férhet hát hozzá, hogy segít neki táplálékot szerezni. Ki tudja, még az is lehet, hogy ha felnő, értelmes lény lesz belőle. Megérhet egy próbát életben tartani addig.
Nagy kár, hogy sem a kedves Luni, sem édesanyja nem kíséri el őket. A tündér azonban ezt tudomásul veszi, és ő is búcsúzkodásba kezd hát.*
- Köszönjük a segítséget! Én most a pelenkát vinném. Van hozzá hátizsákom is, csak érte kell mennem.
*Utóbbi mondatait már inkább Thimnek címezi. Úgy tűnik, mégsem hagyja ott azt a zsákot a tóparton. Sőt, most, hogy ismét el kell indulnia, az is lehet, hogy ismét maga mellé veszi útitársául a görényt is. Ha az elfnek megfelel a felosztás, akkor Vanna átveszi a tartalékpelenkát, és elindul vele kifelé a szobából. A küszöbön azonban megtorpan, és visszafordul még egy szóra.*
- Én Vanna vagyok. *Ejt meg egy komikusan mély meghajlást fürgén, hogy hosszú haja szinte csíkban szalad utána a levegőben.* - Remélem még találkozunk! Jó pihenést!
*Azzal el is indul, ha másnak nincs kifogása ellene.*
103. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-03-19 00:04:01
Üzenet elküldve: 2020-03-19 00:04:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 682
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 682
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Anyatej ügy//
//Van baj//
*Ea úgy gondolja, hogy lánya jól tette, hogy nem tétovázott sokat és egyenesen hozzá hozta a csöppséget. Nem mintha nem nézné ki Luniból, vagy akár Thimből és a tündérlányból, hogy jól gondját tudják viselni egy gyermeknek, de azért azt sejti, hogy tapasztalataik nem vetekedhetnek az övével.
Látszik abból a féltő, ugyanakkor persze teljesen érthető óvatosságból, ahogyan át lesz adva neki a gyermek.
Sőt, látszik Luninari kissé tanácstalan, gondterheltségét gondosan leplezni próbáló arcán, és Thim aggódó tekintetén is.*
- Milyen szerencse, hogy éppen költözés közben vagyok. *jegyzi meg szórakozottan.*
- Luni, hozz még vizet, aztán szórj ki mindent a táskámból az ágyadra! *mondja, és miközben lánya elsiet addig igyekszik gyengéden ringatni a kicsit, majd óvatos kedvességgel megsimogatni többször az arcát, akár sír, akár pityereg, akár nem.
Saját tapasztalata az a gyermekekkel kapcsolatban, hogy érezzék magukat bármennyire is rosszul, valahogy megérzik azt, hogyha valaki csak jót akar nekik, és előbb-utóbb mindannyian elkezdenek megnyugodni, hogyha valaki őszinte szeretettel és odaadással fordul feléjük.
Ő sem tesz másképpen most sem, és boldog, hogy hosszú idő után ismét így tehet, de persze a víz érkezése és azután, hogy Luninari valóban szinte mindent kiszór hatalmas táskájából az ágyra, jön a ruhadarabok válogatása, majd a munka érdemi része. Szó szerint tisztába kell tennie a gyermeket, óvatosan, gyengéden és még is határozottan, ahogyan az már tényleg gyakorlott és legalább egy gyermeket felnevelt anyához illik.
Ami a szobát hamarosan betöltő illatokat illeti, hát igen, azok olyanok amilyenek és más értelemben ugyan mint a csecsemő puszta látványa, de szintén nosztalgikus érzéseket keltenek benne.*
- Luni drágám, nyisd ki kicsit az ablakot kérlek! *mondja, de még mindig mosolyog. Bármennyi kedves, szép, szívmelengető meg kellemes emléke is van kislánya csecsemőkorából, bizony van, ami nem fog hiányozni soha, ezek pedig a mostanihoz hasonló pillanatok.
Mindezt meg lehet tanulni elviselni, de teljesen hozzászokni sohasem lehet. Ettől függetlenül, igyekszik véletlenül sem húzni a száját, vagy bármilyen látványos fintort vágni. Úgy vélekedik, hogy nem árt, hogyha Luni, Thim, és a tündérlány is hamar megtanulják, hogy mennyire természetes is ez az egész, mint ahogyan tulajdonképpen tényleg az. De persze azért a kis friss levegő sem árt, a tiszta pelenka pedig létszükséglet.*
- Most fogd meg egy kicsit kérlek! *adja lánya kezébe a gyermeket, aki legalább olyan óvatos és féltő gyengédséggel veszi el tőle, mint ahogyan a tündérlány nem sokkal korábban átadta neki, csak talán kissé rémültebb arccal. Ugyan azt is tudja, hogy ez az egész kicsit olyan, mintha egy tőrt döfne lánya szívébe, de tisztában van azzal is, hogy mostanra Luninari nyilván beletörődött már nagy bánatába, hogy neki sohasem lehet saját gyermeke.
Ettől függetlenül igyekszik is elterelni a figyelmét, de persze amit mond azt a többieknek is mondja magyarázatképpen, miközben dolgozik az anyagon, amit kiválasztott a Luni által ágyra szórt ruha és szövetdarabok közül.*
- Párnahuzat lett volna az új kunyhómba. De hát, ott az legyen a legkevesebb gondom, hogy ilyesmi nincs! Nem tökéletes, de kis kényszer szülte megoldásnak mindenképpen megteszi. Éppen jó anyag ehhez. Egész használható kis pelenka lesz belőle. Illetve kettő. Nem árt, hogyha lesz belőle egy tartalék is. Aztán majd persze ki lehet mosni mindkettőt. *magyaráz lelkesen, pont, mint aki élvezi, amit éppen csinál, és tulajdonképpen tényleg ezt teszi. Nyilván jobban szeret saját lányáról gondoskodni, vagy füstölőt gyújtani és áldozatot bemutatni egykori istenei és istennői tiszteletére, de hát egy gyermek, az gyermek. Pont olyan kiszolgáltatott és gyenge, mint amilyen az ő lánya volt egykor, ez pedig arra serkenti, hogy még gyorsabban dolgozzon.
Néhány határozott vágás a szöveten egykori szintén táskájából előkerülő áldozati tőrével, egy-két ügyes mozdulat és határozott csomó, és készen is állnak a pelenkák, amiket megígért. Egyikük pedig tisztán és illatosan fel is kerül a gyermekre hamarosan, miután visszavette őt lányától.
Közben persze Luni sem marad néma, és akkor sem hallgathatna, hogyha éppen hallgatni akarna, hiszen nem igazán érti, hogy Thim miért kéri a bocsánatát.
Inkább csodálja őt, amiért gondoskodni fog a gyermekről, miközben neki már biztosan nem lenne ereje az itthon elvégezhető munkáknál nagyobb erőfeszítésre. Pedig úgy érzi, hogy vele, pontosabban velük kellene mennie.*
- Ugyan! Sajnálom, hogy nem tudok veletek menni, ti ne haragudjatok rám inkább! *mondja. Lelkifurdalást érez, amiért nem megy Thimmel, a tündérlánnyal és a kicsivel, ugyanakkor saját magát is ismeri annyira, hogy tudja, valószínűleg ereje végén jár már. Fáradt, és bár lehet, hogy álma nem lesz nyugodt, nem igen vágyik jelenleg másra, mint kényelmes ágyára, és egy hosszú alvásra miközben nyulait ölelő karjaiba zárja. És azt is tudja, hogy édesanyjára is bőven ráfér a pihenés.
Más kérdés, hogy ő maga Luninari aggodalma ellenére nem érzi fáradtnak magát*
- Tudom, hogy nálatok a lehető legjobb helyen lesz. *mondja a tündérlánynak és Thimnek.* Ki szeretné vinni először? És ki viszi magával a tartalék pelenkát?
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.19 00:15:30
//Van baj//
*Ea úgy gondolja, hogy lánya jól tette, hogy nem tétovázott sokat és egyenesen hozzá hozta a csöppséget. Nem mintha nem nézné ki Luniból, vagy akár Thimből és a tündérlányból, hogy jól gondját tudják viselni egy gyermeknek, de azért azt sejti, hogy tapasztalataik nem vetekedhetnek az övével.
Látszik abból a féltő, ugyanakkor persze teljesen érthető óvatosságból, ahogyan át lesz adva neki a gyermek.
Sőt, látszik Luninari kissé tanácstalan, gondterheltségét gondosan leplezni próbáló arcán, és Thim aggódó tekintetén is.*
- Milyen szerencse, hogy éppen költözés közben vagyok. *jegyzi meg szórakozottan.*
- Luni, hozz még vizet, aztán szórj ki mindent a táskámból az ágyadra! *mondja, és miközben lánya elsiet addig igyekszik gyengéden ringatni a kicsit, majd óvatos kedvességgel megsimogatni többször az arcát, akár sír, akár pityereg, akár nem.
Saját tapasztalata az a gyermekekkel kapcsolatban, hogy érezzék magukat bármennyire is rosszul, valahogy megérzik azt, hogyha valaki csak jót akar nekik, és előbb-utóbb mindannyian elkezdenek megnyugodni, hogyha valaki őszinte szeretettel és odaadással fordul feléjük.
Ő sem tesz másképpen most sem, és boldog, hogy hosszú idő után ismét így tehet, de persze a víz érkezése és azután, hogy Luninari valóban szinte mindent kiszór hatalmas táskájából az ágyra, jön a ruhadarabok válogatása, majd a munka érdemi része. Szó szerint tisztába kell tennie a gyermeket, óvatosan, gyengéden és még is határozottan, ahogyan az már tényleg gyakorlott és legalább egy gyermeket felnevelt anyához illik.
Ami a szobát hamarosan betöltő illatokat illeti, hát igen, azok olyanok amilyenek és más értelemben ugyan mint a csecsemő puszta látványa, de szintén nosztalgikus érzéseket keltenek benne.*
- Luni drágám, nyisd ki kicsit az ablakot kérlek! *mondja, de még mindig mosolyog. Bármennyi kedves, szép, szívmelengető meg kellemes emléke is van kislánya csecsemőkorából, bizony van, ami nem fog hiányozni soha, ezek pedig a mostanihoz hasonló pillanatok.
Mindezt meg lehet tanulni elviselni, de teljesen hozzászokni sohasem lehet. Ettől függetlenül, igyekszik véletlenül sem húzni a száját, vagy bármilyen látványos fintort vágni. Úgy vélekedik, hogy nem árt, hogyha Luni, Thim, és a tündérlány is hamar megtanulják, hogy mennyire természetes is ez az egész, mint ahogyan tulajdonképpen tényleg az. De persze azért a kis friss levegő sem árt, a tiszta pelenka pedig létszükséglet.*
- Most fogd meg egy kicsit kérlek! *adja lánya kezébe a gyermeket, aki legalább olyan óvatos és féltő gyengédséggel veszi el tőle, mint ahogyan a tündérlány nem sokkal korábban átadta neki, csak talán kissé rémültebb arccal. Ugyan azt is tudja, hogy ez az egész kicsit olyan, mintha egy tőrt döfne lánya szívébe, de tisztában van azzal is, hogy mostanra Luninari nyilván beletörődött már nagy bánatába, hogy neki sohasem lehet saját gyermeke.
Ettől függetlenül igyekszik is elterelni a figyelmét, de persze amit mond azt a többieknek is mondja magyarázatképpen, miközben dolgozik az anyagon, amit kiválasztott a Luni által ágyra szórt ruha és szövetdarabok közül.*
- Párnahuzat lett volna az új kunyhómba. De hát, ott az legyen a legkevesebb gondom, hogy ilyesmi nincs! Nem tökéletes, de kis kényszer szülte megoldásnak mindenképpen megteszi. Éppen jó anyag ehhez. Egész használható kis pelenka lesz belőle. Illetve kettő. Nem árt, hogyha lesz belőle egy tartalék is. Aztán majd persze ki lehet mosni mindkettőt. *magyaráz lelkesen, pont, mint aki élvezi, amit éppen csinál, és tulajdonképpen tényleg ezt teszi. Nyilván jobban szeret saját lányáról gondoskodni, vagy füstölőt gyújtani és áldozatot bemutatni egykori istenei és istennői tiszteletére, de hát egy gyermek, az gyermek. Pont olyan kiszolgáltatott és gyenge, mint amilyen az ő lánya volt egykor, ez pedig arra serkenti, hogy még gyorsabban dolgozzon.
Néhány határozott vágás a szöveten egykori szintén táskájából előkerülő áldozati tőrével, egy-két ügyes mozdulat és határozott csomó, és készen is állnak a pelenkák, amiket megígért. Egyikük pedig tisztán és illatosan fel is kerül a gyermekre hamarosan, miután visszavette őt lányától.
Közben persze Luni sem marad néma, és akkor sem hallgathatna, hogyha éppen hallgatni akarna, hiszen nem igazán érti, hogy Thim miért kéri a bocsánatát.
Inkább csodálja őt, amiért gondoskodni fog a gyermekről, miközben neki már biztosan nem lenne ereje az itthon elvégezhető munkáknál nagyobb erőfeszítésre. Pedig úgy érzi, hogy vele, pontosabban velük kellene mennie.*
- Ugyan! Sajnálom, hogy nem tudok veletek menni, ti ne haragudjatok rám inkább! *mondja. Lelkifurdalást érez, amiért nem megy Thimmel, a tündérlánnyal és a kicsivel, ugyanakkor saját magát is ismeri annyira, hogy tudja, valószínűleg ereje végén jár már. Fáradt, és bár lehet, hogy álma nem lesz nyugodt, nem igen vágyik jelenleg másra, mint kényelmes ágyára, és egy hosszú alvásra miközben nyulait ölelő karjaiba zárja. És azt is tudja, hogy édesanyjára is bőven ráfér a pihenés.
Más kérdés, hogy ő maga Luninari aggodalma ellenére nem érzi fáradtnak magát*
- Tudom, hogy nálatok a lehető legjobb helyen lesz. *mondja a tündérlánynak és Thimnek.* Ki szeretné vinni először? És ki viszi magával a tartalék pelenkát?
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.19 00:15:30
102. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-03-16 23:54:30
Üzenet elküldve: 2020-03-16 23:54:30
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Anyatej ügy//
//Van baj//
*A legjobb, amit tehet, hogy figyeli a profi édesanyát, aki tudja, mi a dörgés. Pelenkát hajtogatni és a gyerekre kötözni nem éppen magától értetődő folyamat. Ugyan kicsit sem bonyolult, kell, hogy valaki megmutassa. Miközben Eát nézik mind, Thim önkéntelenül Luni mellé lép.*
- Nem is tudom, mit kezdenénk édesanyád nélkül! *Szól, persze nem csak Luninak címezve, hiszen Ea is hallja. Minthogy komolyan gondolta azt, hogy ő fogja Rellant kiásni a szarból, valóban feltett szándéka megtanulni a módját. Bár elsőre nem ő csinálja, biztos benne, hogy még sokszor fogja. Íme a beavatás: az orrfacsaró szag! Alig bírja állni a sarat, hogy ne grimaszoljon, mert azzal aláásná korábbi határozottságát. Úgy érzi, mintha Rellan látna és értene mindent, amit tesz vagy gondol, neki pedig bizonyítania kéne a kis legény előtt az elhivatottságát.*
- Köszönjük Ea! Ezzel nagyon sokat segítesz rajtunk. Remélem jól meg tudtam jegyezni, mert a fiút el kell vinnünk Artheniorba. Talán ott valaki adhat anyatejet. *Ezután Luni felé fordul.*
- Ne haragudj rám, kérlek! Csak most jöttünk és máris távozom. Ígérem, nem sokáig leszünk oda. Élvezzétek a pihenést! Ennyi tanulás és utazás után bőven rátok fér.
//Van baj//
*A legjobb, amit tehet, hogy figyeli a profi édesanyát, aki tudja, mi a dörgés. Pelenkát hajtogatni és a gyerekre kötözni nem éppen magától értetődő folyamat. Ugyan kicsit sem bonyolult, kell, hogy valaki megmutassa. Miközben Eát nézik mind, Thim önkéntelenül Luni mellé lép.*
- Nem is tudom, mit kezdenénk édesanyád nélkül! *Szól, persze nem csak Luninak címezve, hiszen Ea is hallja. Minthogy komolyan gondolta azt, hogy ő fogja Rellant kiásni a szarból, valóban feltett szándéka megtanulni a módját. Bár elsőre nem ő csinálja, biztos benne, hogy még sokszor fogja. Íme a beavatás: az orrfacsaró szag! Alig bírja állni a sarat, hogy ne grimaszoljon, mert azzal aláásná korábbi határozottságát. Úgy érzi, mintha Rellan látna és értene mindent, amit tesz vagy gondol, neki pedig bizonyítania kéne a kis legény előtt az elhivatottságát.*
- Köszönjük Ea! Ezzel nagyon sokat segítesz rajtunk. Remélem jól meg tudtam jegyezni, mert a fiút el kell vinnünk Artheniorba. Talán ott valaki adhat anyatejet. *Ezután Luni felé fordul.*
- Ne haragudj rám, kérlek! Csak most jöttünk és máris távozom. Ígérem, nem sokáig leszünk oda. Élvezzétek a pihenést! Ennyi tanulás és utazás után bőven rátok fér.
101. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-03-14 00:59:40
Üzenet elküldve: 2020-03-14 00:59:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Anyatej ügy//
//Van baj//
*A pityergés szerencsére nem olyan veszélyes, mint mikor az imént a kertben maradt magára a kisfiú, csak amolyan jelzés, hogy már nagyon elégedetlen a sorsával. Sőt, Vanna pánikszerűen ugrik a ki nem mondott kérésére, ami gyarló kis gyereklelkét fel is vidítja egy kissé. A nagy szaladgálásban már csak halkabban, amolyan nyűgösen nyöszörög, aztán hopp! Egy néni kezében találja magát. A néni szép hangú, és nagyon-nagyon illatos, legalább is Rellan ezt gondolja, és azonnal rokonszenv ébred benne iránta. Mi mással adhatná ezt a legjobban a tudtára, mint azzal, hogy…*
- Öbb.
*Meglepett hangocskáját nagy, tágra nyílt sárgásbarna szemek kísérik. Jól megnézi magának a nénit, de minden várakozását felülmúlja.*
- Öbböbböbb. *Ismétli meg hosszan, és a sok bö betű közepette egy nyálbuborékot fúj a szájával, majd kipukkasztja. Kis cipős lábaival a levegőben kalimpál, még jó, hogy rövidkék, ezért nem találja el velük a nénit.* Evvejj, amma. *Kezd magyarázatba, ha pedig be akarják teljesíteni a nagy célt, hogy bepelenkázzák, akkor is folytatja, széttárva két kis karját.* Pöpp!
*Persze szívesen válaszol a néni esetlegesen felmerülő kérdéseire is a saját nyelvén, amit úgyse ért majd a másik. Ha pedig a pelenkázás megkezdődik, akkor a meghatottság mellett így is lesz minek csípnie a delikvensek szemét, horrorisztikus szagok áradnak ugyanis. Ha egy skálán mérné valaki, ennél nem is lehetne rosszabb.*
//Van baj//
*A pityergés szerencsére nem olyan veszélyes, mint mikor az imént a kertben maradt magára a kisfiú, csak amolyan jelzés, hogy már nagyon elégedetlen a sorsával. Sőt, Vanna pánikszerűen ugrik a ki nem mondott kérésére, ami gyarló kis gyereklelkét fel is vidítja egy kissé. A nagy szaladgálásban már csak halkabban, amolyan nyűgösen nyöszörög, aztán hopp! Egy néni kezében találja magát. A néni szép hangú, és nagyon-nagyon illatos, legalább is Rellan ezt gondolja, és azonnal rokonszenv ébred benne iránta. Mi mással adhatná ezt a legjobban a tudtára, mint azzal, hogy…*
- Öbb.
*Meglepett hangocskáját nagy, tágra nyílt sárgásbarna szemek kísérik. Jól megnézi magának a nénit, de minden várakozását felülmúlja.*
- Öbböbböbb. *Ismétli meg hosszan, és a sok bö betű közepette egy nyálbuborékot fúj a szájával, majd kipukkasztja. Kis cipős lábaival a levegőben kalimpál, még jó, hogy rövidkék, ezért nem találja el velük a nénit.* Evvejj, amma. *Kezd magyarázatba, ha pedig be akarják teljesíteni a nagy célt, hogy bepelenkázzák, akkor is folytatja, széttárva két kis karját.* Pöpp!
*Persze szívesen válaszol a néni esetlegesen felmerülő kérdéseire is a saját nyelvén, amit úgyse ért majd a másik. Ha pedig a pelenkázás megkezdődik, akkor a meghatottság mellett így is lesz minek csípnie a delikvensek szemét, horrorisztikus szagok áradnak ugyanis. Ha egy skálán mérné valaki, ennél nem is lehetne rosszabb.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1218-1237