Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 3 (41. - 60. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Selestwen Sellewennar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10707_1473675245_ember_no.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1246-1265
60. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-10 19:53:26
Üzenet elküldve: 2020-02-10 19:53:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 735
OOC üzenetek: 507
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 735
OOC üzenetek: 507
Játékstílus: Megfontolt
//A tragédia//
* Nimeril kiadja az utasításokat, amit mindenki maradéktalanul teljesít. A baba Vanához kerül, aki rögvest elkezdi elszórakoztatni. A tündéreknek mások felvidítása a vérükben lehet, mert úgy tűnik, mert a kicsi Rellan abba hagyja a sírást. Közben Vielke is visszatér a pokróccal. Rögvest meg is kéri a tanoncot, hogy csukja le Seles szemét. Nimeril átkozza is magát, amiért eddig ezt nem tette meg.*
- Persze máris lecsukom a szemét.* Mondja és rögtön Seleshez lép, hogy ezt meg is tegye. Aztán igyekszik úgy eljárni, ahogy azt már kifejtette korábban. Ráfordítják a testet a pokrócra és megfogja a végén a lábaknál. Thim valószínűleg ugyanezt teszi Seles fejénél. Aztán megemelik a testet és lassan közelítik meg a házat. Nimeril pont nem foglalkozik most a kutyával, mert örül, hogy bírja tartani a pokrócot. Sose volt túlságosan erős, szóval ez neki igencsak megterhelő feladat. A házba belépve szól is Thimnek, hogy álljanak meg egy kicsit.*
- Tegyük le egy picit, mert nem bírom tovább. Nem lenne jó ha kicsúszna a kezem közül.* Egy rövid pihenő után újból neki leselkedhetnek a munkának. A tündér lányka jól végzi munkáját, mert szépen kinyit minden ajtót előttük és még Thimnek is add iránymutatást. A lépcsőig még mondhatni könnyű dolguk van, de ott nem lesz egyszerű dolguk. Főleg az elfnek kell nagyon ügyelnie, hogy jól hátráljon lefelé. Ha minden rendben megy, akkor végül leérnek a rendelőbe.*
- Hova tegyük?* Kérdezi erőlködve, mert a karja már rendesen remeg. Reméli, hogy a többiek besegítenek egy kicsit. Észreveszi a másik testet is, de már foglalkoznak vele elegen. A félkezű elf dokira csak egy morcos pillantást vett. Nem is rontaná tovább itt a levegőt. Rögvest tovább áll ha nem tartóztatják. Végül is itt már csak útban lenne. A hallottal úgy se tudnak mit kezdeni, az élővel meg már foglalkoznak elegen.*
* Nimeril kiadja az utasításokat, amit mindenki maradéktalanul teljesít. A baba Vanához kerül, aki rögvest elkezdi elszórakoztatni. A tündéreknek mások felvidítása a vérükben lehet, mert úgy tűnik, mert a kicsi Rellan abba hagyja a sírást. Közben Vielke is visszatér a pokróccal. Rögvest meg is kéri a tanoncot, hogy csukja le Seles szemét. Nimeril átkozza is magát, amiért eddig ezt nem tette meg.*
- Persze máris lecsukom a szemét.* Mondja és rögtön Seleshez lép, hogy ezt meg is tegye. Aztán igyekszik úgy eljárni, ahogy azt már kifejtette korábban. Ráfordítják a testet a pokrócra és megfogja a végén a lábaknál. Thim valószínűleg ugyanezt teszi Seles fejénél. Aztán megemelik a testet és lassan közelítik meg a házat. Nimeril pont nem foglalkozik most a kutyával, mert örül, hogy bírja tartani a pokrócot. Sose volt túlságosan erős, szóval ez neki igencsak megterhelő feladat. A házba belépve szól is Thimnek, hogy álljanak meg egy kicsit.*
- Tegyük le egy picit, mert nem bírom tovább. Nem lenne jó ha kicsúszna a kezem közül.* Egy rövid pihenő után újból neki leselkedhetnek a munkának. A tündér lányka jól végzi munkáját, mert szépen kinyit minden ajtót előttük és még Thimnek is add iránymutatást. A lépcsőig még mondhatni könnyű dolguk van, de ott nem lesz egyszerű dolguk. Főleg az elfnek kell nagyon ügyelnie, hogy jól hátráljon lefelé. Ha minden rendben megy, akkor végül leérnek a rendelőbe.*
- Hova tegyük?* Kérdezi erőlködve, mert a karja már rendesen remeg. Reméli, hogy a többiek besegítenek egy kicsit. Észreveszi a másik testet is, de már foglalkoznak vele elegen. A félkezű elf dokira csak egy morcos pillantást vett. Nem is rontaná tovább itt a levegőt. Rögvest tovább áll ha nem tartóztatják. Végül is itt már csak útban lenne. A hallottal úgy se tudnak mit kezdeni, az élővel meg már foglalkoznak elegen.*
59. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-10 19:25:14
Üzenet elküldve: 2020-02-10 19:25:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//A tragédia//
*Mire Viel kiér a pokróccal, úgy látja, hogy a dolog rendeződik. Thim erős, tudja róla, hiszen már Lyllinort is ő támogatta legutóbb, ezt a lányt azonban már nem tudják meggyógyítani. Viel szinte megbűvölve nézi üres, jeges tekintetét, elmormol egy rövid, halk imát, és mielőtt útnak indulnának, Nimerilhez fordul. Ő igyekszik tisztes távolban maradni, nehogy akadályozza a műveletet.*
- Kérlek, csukd le a szemét. *Ezután, ha megtörtént, biccent és odébb áll, részéről semmi akadálya a folytatásnak, és Nimeril lelkesedését is jó néven veszi. Seles megérdemli a végtisztességet, és meg is fogják neki adni. Csak ne lenne olyan nehéz bevinni. Úgy tűnik, a kisfiúval sem kell gondolniuk, mert tündértársa magára vállalja a dolgot. Viel az ajtó felé pillant, ahol Árnyék még mindig bölcs szoborként ücsörög, ahol hagyta.*
- Marad, jó? Marad. *Magyarázza neki kézzel-lábbal, nehogy a kutyának hirtelen eszébe jusson kigáncsolni a cipekedő párost. A hatalmas fekete jószág meg se rezzen, ha a kis csapat elhalad mellette, csak a hozzá közelebb lépőket szagolja meg egy kissé. Viel eközben a megbeszélt módon nyitogatja az ajtókat, és ha össze is fut valakivel útközben, nem valószínű, hogy válaszol a kérdéseire, annyira koncentrál a teendőre.*
- Óvatosan, kutya. Most jön az ajtó. Innen egyenesen… *Osztja az instrukciókat Thimnek, és folyamatosan figyel, hogy biztosan jól veszi-e az akadályt. Rajta nem múlik, mindent megtesz, hogy rendben a dokihoz érjenek. Ha ez sikerül, kinyitja az ajtót, és köszön.*
- Megérkeztünk. *Mondja szürke hangon, és tárva hagyja az ajtót a testnek. Reméli, hogy a megébredt lányt nem fogják halálra rémiszteni, bízik benne, hogy lassú útjuk végére nagyjából már felfogja, hova keveredett. Ő biztosan nem ad rá okot, hogy pánikba ejtse, sokkal inkább a bánat látszik mozdulatain, szemében.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.10 19:27:58
*Mire Viel kiér a pokróccal, úgy látja, hogy a dolog rendeződik. Thim erős, tudja róla, hiszen már Lyllinort is ő támogatta legutóbb, ezt a lányt azonban már nem tudják meggyógyítani. Viel szinte megbűvölve nézi üres, jeges tekintetét, elmormol egy rövid, halk imát, és mielőtt útnak indulnának, Nimerilhez fordul. Ő igyekszik tisztes távolban maradni, nehogy akadályozza a műveletet.*
- Kérlek, csukd le a szemét. *Ezután, ha megtörtént, biccent és odébb áll, részéről semmi akadálya a folytatásnak, és Nimeril lelkesedését is jó néven veszi. Seles megérdemli a végtisztességet, és meg is fogják neki adni. Csak ne lenne olyan nehéz bevinni. Úgy tűnik, a kisfiúval sem kell gondolniuk, mert tündértársa magára vállalja a dolgot. Viel az ajtó felé pillant, ahol Árnyék még mindig bölcs szoborként ücsörög, ahol hagyta.*
- Marad, jó? Marad. *Magyarázza neki kézzel-lábbal, nehogy a kutyának hirtelen eszébe jusson kigáncsolni a cipekedő párost. A hatalmas fekete jószág meg se rezzen, ha a kis csapat elhalad mellette, csak a hozzá közelebb lépőket szagolja meg egy kissé. Viel eközben a megbeszélt módon nyitogatja az ajtókat, és ha össze is fut valakivel útközben, nem valószínű, hogy válaszol a kérdéseire, annyira koncentrál a teendőre.*
- Óvatosan, kutya. Most jön az ajtó. Innen egyenesen… *Osztja az instrukciókat Thimnek, és folyamatosan figyel, hogy biztosan jól veszi-e az akadályt. Rajta nem múlik, mindent megtesz, hogy rendben a dokihoz érjenek. Ha ez sikerül, kinyitja az ajtót, és köszön.*
- Megérkeztünk. *Mondja szürke hangon, és tárva hagyja az ajtót a testnek. Reméli, hogy a megébredt lányt nem fogják halálra rémiszteni, bízik benne, hogy lassú útjuk végére nagyjából már felfogja, hova keveredett. Ő biztosan nem ad rá okot, hogy pánikba ejtse, sokkal inkább a bánat látszik mozdulatain, szemében.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.10 19:27:58
58. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-09 14:27:09
Üzenet elküldve: 2020-02-09 14:27:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//A tragédia//
//Luni, majd Int, Lau és Viel//
//Rendelő felé, majd a rendelőben//
- Á, még csak tanulom a mágiát *legyint.* A mágiatanulás drága, nekem pedig egy ideje nincs munkám. Azért akartam a városba menni, hogy legyen, amiből tudok majd tanulni, de biztos, hogy errefelé is megoldom majd. Holdmágiát tanultál? Tényleg? *lelkesedik fel.* Én is. És szelet. Ez egy jó ötlet. Tanulhatunk együtt, és megtaníthatjuk egymásnak, amit a másik tud.
*Az apró testébe hirtelen hatalmas lelkesedés költözik, hiszen úgy tűnik, hogy végre ismét lesz tanulótársa, akivel ráadásul megoszthatják azt, amit tanulnak. Úgy tűnik, tényleg jó ötlet volt az, hogy ide jött. Szinte sorsszerű volt, hogy ennél az épületnél állt meg és kopogtatott be.
Közben odakint ordibálás hallatszik, Nellara rögtön megijed, hogy mi történt. Követi Luninarit, elvégre mást nem nagyon ismer itt, és a lány nagyon kedves volt vele. Kiderül, hogy valaki meghalt, Nellarán pedig rögtön átfut a borzongás. Egy halál mindig szörnyű, ám nem hiszi el, hogy miért történik ennyi szörnyűség itt. Előbb az ájult lány, aki leesett a lováról, most meg ez... Talán a Szarvasliget... el van átkozva. Biztos, hogy ne, az butaság lenne.*
//Luni, majd Int, Lau és Viel//
//Rendelő felé, majd a rendelőben//
- Á, még csak tanulom a mágiát *legyint.* A mágiatanulás drága, nekem pedig egy ideje nincs munkám. Azért akartam a városba menni, hogy legyen, amiből tudok majd tanulni, de biztos, hogy errefelé is megoldom majd. Holdmágiát tanultál? Tényleg? *lelkesedik fel.* Én is. És szelet. Ez egy jó ötlet. Tanulhatunk együtt, és megtaníthatjuk egymásnak, amit a másik tud.
*Az apró testébe hirtelen hatalmas lelkesedés költözik, hiszen úgy tűnik, hogy végre ismét lesz tanulótársa, akivel ráadásul megoszthatják azt, amit tanulnak. Úgy tűnik, tényleg jó ötlet volt az, hogy ide jött. Szinte sorsszerű volt, hogy ennél az épületnél állt meg és kopogtatott be.
Közben odakint ordibálás hallatszik, Nellara rögtön megijed, hogy mi történt. Követi Luninarit, elvégre mást nem nagyon ismer itt, és a lány nagyon kedves volt vele. Kiderül, hogy valaki meghalt, Nellarán pedig rögtön átfut a borzongás. Egy halál mindig szörnyű, ám nem hiszi el, hogy miért történik ennyi szörnyűség itt. Előbb az ájult lány, aki leesett a lováról, most meg ez... Talán a Szarvasliget... el van átkozva. Biztos, hogy ne, az butaság lenne.*
57. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-06 13:44:33
Üzenet elküldve: 2020-02-06 13:44:33
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A rendelőben//
//Int, Lau, aki felbolydult//
//A tragédia//
*Sötét szürke köd, és hideg. Felszínre csak elvétve kúszik a tudata. Mint az elveszejtett csónak egy lassú hullámú öbölben. Vagy a teste az, amit pokrócban visznek? Könnyen lehet. Natalayda hangfoszlányokból nem vesz ki semmi értelmeset. Kemény felület, melyre felfektetik, addig még nem látszik a lányon, hogy magánál volna, még arra sem reagál, mikor az ollóval felhasogatják a ruháját. Testén csupán régebbi sárgulóban lévő ütődések nyomai. Egykor dús szőke, most inkább szürkés hajából egy folton még hiányzik egy marékkal. Friss horzsolásai kezén láthatóak, melyeket szesszel tud a doki kezelni. A maró érzés a lány kezébe hasít, mely miatt megrándul a törékeny sovány végtag, s rebben a pilla. Szürkészöld szemeit nyitogatja a világra, s bár kótyagos, kásás minden, a szomjúság gyötri, hamarosan érezheti ahogy lecsordul az első korty éltető folyadék a torkán. Fel sem fogja, hogy nem víz. Gyengén tudja, de lelkében mohón kortyolná azt a kevéske folyadékot. Mintha az élet áradna szét az ereiben. A bőre alatt, a csontjaiba hatolón. A szesz maró érzése is múlik, s a ló hátáról lefordulva szerzett frissen fájó horzsolások sem fájnak már.
A lány gyenge, de már nem érez fájdalmat, mintha minden sebe ütődése egyszerre múlt volna el.*
- Vizet *immár valamivel érthetőbben szól, majd gyenge hangon folytatja.*
- Hol vagyok? *próbálja felmérni tisztuló tekintettel a környezetét. A felbolydulás kissé később ér el hozzá, és nem is érti vajon mi történhetett. Jelenleg csak örül, hogy él. Legalábbis úgy hiszi, talán él. Szőke hajú idegen férfi fordul körülötte, s egy kedves arcú nő, akit sosem látott ezelőtt.*
- Ki vagy? *kérdezi az első személyt aki a közelében van.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második, harmadik és negyedik fokozatú sebesüléseket, továbbá a hétfokú skálán eggyel növeli az állóképességet a következő két körre.
//Int, Lau, aki felbolydult//
//A tragédia//
*Sötét szürke köd, és hideg. Felszínre csak elvétve kúszik a tudata. Mint az elveszejtett csónak egy lassú hullámú öbölben. Vagy a teste az, amit pokrócban visznek? Könnyen lehet. Natalayda hangfoszlányokból nem vesz ki semmi értelmeset. Kemény felület, melyre felfektetik, addig még nem látszik a lányon, hogy magánál volna, még arra sem reagál, mikor az ollóval felhasogatják a ruháját. Testén csupán régebbi sárgulóban lévő ütődések nyomai. Egykor dús szőke, most inkább szürkés hajából egy folton még hiányzik egy marékkal. Friss horzsolásai kezén láthatóak, melyeket szesszel tud a doki kezelni. A maró érzés a lány kezébe hasít, mely miatt megrándul a törékeny sovány végtag, s rebben a pilla. Szürkészöld szemeit nyitogatja a világra, s bár kótyagos, kásás minden, a szomjúság gyötri, hamarosan érezheti ahogy lecsordul az első korty éltető folyadék a torkán. Fel sem fogja, hogy nem víz. Gyengén tudja, de lelkében mohón kortyolná azt a kevéske folyadékot. Mintha az élet áradna szét az ereiben. A bőre alatt, a csontjaiba hatolón. A szesz maró érzése is múlik, s a ló hátáról lefordulva szerzett frissen fájó horzsolások sem fájnak már.
A lány gyenge, de már nem érez fájdalmat, mintha minden sebe ütődése egyszerre múlt volna el.*
- Vizet *immár valamivel érthetőbben szól, majd gyenge hangon folytatja.*
- Hol vagyok? *próbálja felmérni tisztuló tekintettel a környezetét. A felbolydulás kissé később ér el hozzá, és nem is érti vajon mi történhetett. Jelenleg csak örül, hogy él. Legalábbis úgy hiszi, talán él. Szőke hajú idegen férfi fordul körülötte, s egy kedves arcú nő, akit sosem látott ezelőtt.*
- Ki vagy? *kérdezi az első személyt aki a közelében van.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második, harmadik és negyedik fokozatú sebesüléseket, továbbá a hétfokú skálán eggyel növeli az állóképességet a következő két körre.
56. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-06 00:36:35
Üzenet elküldve: 2020-02-06 00:36:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//A tragédia//
//Főleg Andorka//
*Ahogy a sajnálatos helyzetben adódó feladatok kiosztásra kerülnek, valahogy úgy alakul, hogy a babagondozás Vannára marad. Persze elszántan szándékozott segíteni a többieknek, bármi is legyen a feladat, na de hogy pont a babázás jusson neki? Lélekben nem egészen erre vállalkozott. Mindenesetre kötelességtudatosan elveszi a "kis legényt" Thimtől, és igyekszik minél stabilabban tartani, nehogy lepottyanjon. Nádlevelekkel átfont haját feje néhány hirtelen mozdulatával odébb söpri, ne lógjon annyira rá a csecsemőre.
Alig telik bele egy kis idő, és a kis tündért ismét szinte magára hagyják a többiek. Szinte, mivel a kisded mégiscsak amolyan társaságforma. Félig már majdnem ér annyit, mint egy görény.*
- Na, most mi legyen veled?
*Kérdi tágra nyílt szemekkel a babától. Rácsodálkozik a vörösesbarna loknikra, és az egyedi árnyalatú szempárra. Nem semmi. Be kell vallania, eléggé irigylésre méltó vonásokkal rendelkezik már most a kiskrapek. A szemei önmagára emlékeztetik.
A csodálkozást durcás "üüüü" szakítja félbe, így Vannának hamarost eszébe jut, hogy mi is a problémája a másik fajtájával. ~ De tényleg, most mit csináljak vele? ~ néz körbe enyhén tanácstalanul. A ház elejétől semmiképp sem vinné messzebbre, hiszen így könnyebben megtalálhatják őt azok, akik valószínűleg jobban értenek az ilyen lényekhez, mint ő. Azonban közelebb sem vinné szívesen, mivel úgy látta, mintha nem tetszene neki a kutya. Fene se érti ezeket a méreggombócokat.
Mit is kezdhetne ő egy gyerekkel? Elvinné a tóhoz, de amilyen életképtelen, első dolga lenne megfulladni benne. Elmesélné neki, milyen illata van a májusi levegőnek, mikor a cserebogarak esténként előbújnak a földből, és amikor a frissen született bogarakat a sünök már a talajnál levadásszák, hangosan ropogtatva a kitinpáncélokat. De értene belőle bármit is? Hát persze, hogy nem. Semmit nem tud ez még a világról, de még elmondani se lehet neki. A lány sóhajt.
Végül apró kis körökben kezd sétálgatni a Rellannal, miközben egy dalt dúdol. Az ének lassú, megnyugtató, de fülbemászó és dallamos, Vanna hangja pedig gyermeki csengése ellenére szépen átadja a dalban rejlő szépséget. O'baa énekelte ezt sokszor, mikor még az élők sorában járt. Bár valójában egy keserédes szerelmi dalról van szó, rejtélyes megfogalmazása és lágy hangzása miatt Vanna mindig azt hitte rá, hogy egy altató. Ezért is találta ezt most megfelelőbbnek a szokásos improvizált dúdolása helyett, amelyet maga szórakoztatására szokott űzni. Meg persze amiatt is, mert a mostani körülmények között élénk vidámságnak nem látta helyét. Még a baba számára sem, hiszen akár még ő is érezheti, hogy valami nagy szomorúság történt.
Hogy ne legyen olyan egyhangú a dalolászás és a sétálgatás mégsem, Vanna időnként megmozgatja szitakötőszerű szárnyait, hogy legyen valami érdekes látnivaló is a kicsi számára. Ilyenkor igyekszik úgy fordulni, hogy a fénysugarak megtalálják a vékony hártyákat, megtörve a fényt, hogy abból végül színek születhessenek. Hacsak a baba nem nyilvánítja ki nemtetszését a jelenlegi rutinnal szemben, a végére Vanna egészen belejön, és megcifrázza az egészet egy kis lágy ringatással, és némi óvatos, alacsony repüléssel.*
//Főleg Andorka//
*Ahogy a sajnálatos helyzetben adódó feladatok kiosztásra kerülnek, valahogy úgy alakul, hogy a babagondozás Vannára marad. Persze elszántan szándékozott segíteni a többieknek, bármi is legyen a feladat, na de hogy pont a babázás jusson neki? Lélekben nem egészen erre vállalkozott. Mindenesetre kötelességtudatosan elveszi a "kis legényt" Thimtől, és igyekszik minél stabilabban tartani, nehogy lepottyanjon. Nádlevelekkel átfont haját feje néhány hirtelen mozdulatával odébb söpri, ne lógjon annyira rá a csecsemőre.
Alig telik bele egy kis idő, és a kis tündért ismét szinte magára hagyják a többiek. Szinte, mivel a kisded mégiscsak amolyan társaságforma. Félig már majdnem ér annyit, mint egy görény.*
- Na, most mi legyen veled?
*Kérdi tágra nyílt szemekkel a babától. Rácsodálkozik a vörösesbarna loknikra, és az egyedi árnyalatú szempárra. Nem semmi. Be kell vallania, eléggé irigylésre méltó vonásokkal rendelkezik már most a kiskrapek. A szemei önmagára emlékeztetik.
A csodálkozást durcás "üüüü" szakítja félbe, így Vannának hamarost eszébe jut, hogy mi is a problémája a másik fajtájával. ~ De tényleg, most mit csináljak vele? ~ néz körbe enyhén tanácstalanul. A ház elejétől semmiképp sem vinné messzebbre, hiszen így könnyebben megtalálhatják őt azok, akik valószínűleg jobban értenek az ilyen lényekhez, mint ő. Azonban közelebb sem vinné szívesen, mivel úgy látta, mintha nem tetszene neki a kutya. Fene se érti ezeket a méreggombócokat.
Mit is kezdhetne ő egy gyerekkel? Elvinné a tóhoz, de amilyen életképtelen, első dolga lenne megfulladni benne. Elmesélné neki, milyen illata van a májusi levegőnek, mikor a cserebogarak esténként előbújnak a földből, és amikor a frissen született bogarakat a sünök már a talajnál levadásszák, hangosan ropogtatva a kitinpáncélokat. De értene belőle bármit is? Hát persze, hogy nem. Semmit nem tud ez még a világról, de még elmondani se lehet neki. A lány sóhajt.
Végül apró kis körökben kezd sétálgatni a Rellannal, miközben egy dalt dúdol. Az ének lassú, megnyugtató, de fülbemászó és dallamos, Vanna hangja pedig gyermeki csengése ellenére szépen átadja a dalban rejlő szépséget. O'baa énekelte ezt sokszor, mikor még az élők sorában járt. Bár valójában egy keserédes szerelmi dalról van szó, rejtélyes megfogalmazása és lágy hangzása miatt Vanna mindig azt hitte rá, hogy egy altató. Ezért is találta ezt most megfelelőbbnek a szokásos improvizált dúdolása helyett, amelyet maga szórakoztatására szokott űzni. Meg persze amiatt is, mert a mostani körülmények között élénk vidámságnak nem látta helyét. Még a baba számára sem, hiszen akár még ő is érezheti, hogy valami nagy szomorúság történt.
Hogy ne legyen olyan egyhangú a dalolászás és a sétálgatás mégsem, Vanna időnként megmozgatja szitakötőszerű szárnyait, hogy legyen valami érdekes látnivaló is a kicsi számára. Ilyenkor igyekszik úgy fordulni, hogy a fénysugarak megtalálják a vékony hártyákat, megtörve a fényt, hogy abból végül színek születhessenek. Hacsak a baba nem nyilvánítja ki nemtetszését a jelenlegi rutinnal szemben, a végére Vanna egészen belejön, és megcifrázza az egészet egy kis lágy ringatással, és némi óvatos, alacsony repüléssel.*
55. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-05 21:26:46
Üzenet elküldve: 2020-02-05 21:26:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 684
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 684
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//A tragédia//
//Nellara, majd Int, Lau és Viel//
//Rendelő felé, majd a rendelőben//
*Úgy rémlik neki, hogy korábban már bemutatkozott Nellarának odakint, de hát amilyen hirtelen és sok dolog történt, nem biztos most már sem abban, hogy a lány tudott figyelni, sem abban, hogy tényleg bemutatkozott, nem pedig csak akart.*
- Én Luninari vagyok. *mondja hát a biztonság kedvéért, majd komolyan bólint a tündérlány további szavaira. Tetszik neki, hogy nem szeretne csak úgy itt lakni, hanem valamivel a hasznukra is szeretne lenni. Kicsit mintha saját magát hallaná, pedig igazság szerint, amikor még Artheniorban álmodoztak hasonló helyről Lauval, nem úgy képzelték, hogy bárkitől is ellenszolgáltatást kérnek és kapnak majd cserébe azért, hogy otthont adnak neki.
Lau akart egy menedéket alapítani, ami bárkit befogad, aki szükséget szenved, ő pedig lelkesen támogatta ebben, nem is feltétlenül amiatt, mert annyira osztozott volna barátnője önzetlen álmaiban, hanem pusztán azért, mert puszta szeretetből szeretett volna nem csak mellette lenni, hanem segíteni is neki.*
- Ha jól érettem, amit az előbb mondtál kint, tudsz varázsolni. Márpedig egy jó mágus mindig hasznos minden háznál, az biztos. Kicsit én magam is tudok. Most értem haza az ingoványon túli toronyból, ahol holdmágiát tanultam. Kezdetnek, ha megtanítanál arra, amit tudsz, én szívesen megtanítanálak arra, amit ott tanultam, amennyiben még nem ismered. Már önmagában ez hasznos lenne itt mindenkinek. *ajánlja fel és mondja el véleményét nyugodt hangon, ami még mindig arról tanúskodik, hogy teljesen megbízik abban, hogy Intath, Lau és Thim együtt képesek lesznek segíteni a lánynak, akinek éppen vizet visznek.
Az élet persze sohasem annyira nagyon egyszerű, hogy a rá amúgy nem nagyon jellemző optimizmust igazolja, és mintha csak direkt csinálná a könyörtelen valóság hirtelen megint csak az arcába nevet egyik pillanatról a másikra.
A kinti kiabálásra ugyanis természetesen ő sem marad süket, és nem kell világlátott, pár hat alatt már sok mindent átélt, megtört, felemelt, magát összeszedő fél-elf lánynak lennie ahhoz, hogy rögtön rájöjjön nagy a baj. Megint.
Hirtelen az a képtelen gondolata támad, hogy ő maga az, aki nem hoz szerencsét. Tény, hogy amerre megfordul ott előbb-utóbb mindig történik valami tragédia, valakit elrabolnak, tönkretesznek, megcsonkítanak, vagy éppen valaki meghal.
~ Kész csoda, hogy a Mágustorony egyben maradt. ~
Aztán persze hamar rájön, hogy mindez nagy hülyeség, és nyilván nem ő az, aki hozza és vonzza a bajt és a tragédiákat, csak éppen túl sok van belőlük ezen a világon, és amióta nem egy világtól elzárt kis faluban él, természetszerűen botlik beléjük állandóan, vagy inkább azok őbelé. Tulajdonképpen csak nézőpont kérdése az egész.
A mellette elviharzó Viel mindenesetre csak ráerősít arra, hogy tényleg megint valami nagy tragédia történt, de persze ösztönösen is követi a rendelőbe sietve, feltételezve, hogy Nellara is vele tart. Még arra sincs ideje, hogy sajnálja, amiért a tündérlánnyal folytatott ígéretesnek induló beszélgetésük félbeszakad, de őszintén reménykedik benne, hogy talán majd nyugalmasabb időben tudják folytatni.
A mostani pillanatok azonban sokkal inkább tűnnek szomorúnak és kétségbeesettnek, mint bármi másnak.
Elhallgatva Viel szavait, és elnézve Lau és Intatath arcát, ugyan fogalma sincs, hogy ki lehet az a Seles, de látatlanban is beleborzong a hallottakba és a tehetetlen sajnálatba. Biztos benne, hogy mindketten ismerték és fontos is volt a számukra, ennyi pedig éppen elég neki ahhoz, hogy ne csak mérhetetlen szomorúság töltse el újra, hanem egyben segíteni is akarjon azonnal, amiben csak tud.
Mert talán van valami, amit még tehet, azon kívül, hogy lerakja a hozott vizet. Határozottnak ugyan határozott, de hangja ettől még gyenge és erőtlen.*
- Menj ki nyugodtan, ha gondolod! *mondja elszántan Launak mégis.* Átveszem a helyedet és segítek addig itt.
*Akár elfogadja Lau az ajánlatát, akár nem, ő azért megindul, hogy ígéretéhez híven átvehesse barátnője helyét Intath oldalán, hogy segítsen annak a lánynak, aki legalább még megmenthető.
Testben és lélekben ugyan annyira biztosan nem erős, mint Lau, de annyi erő talán mégiscsak szorult belé, hogy képes legyen lefogni egy legkevesebb félig magatehetetlen lányt, ameddig Intath beletölt legyengült testébe valamiféle gyógyszert.*
//Nellara, majd Int, Lau és Viel//
//Rendelő felé, majd a rendelőben//
*Úgy rémlik neki, hogy korábban már bemutatkozott Nellarának odakint, de hát amilyen hirtelen és sok dolog történt, nem biztos most már sem abban, hogy a lány tudott figyelni, sem abban, hogy tényleg bemutatkozott, nem pedig csak akart.*
- Én Luninari vagyok. *mondja hát a biztonság kedvéért, majd komolyan bólint a tündérlány további szavaira. Tetszik neki, hogy nem szeretne csak úgy itt lakni, hanem valamivel a hasznukra is szeretne lenni. Kicsit mintha saját magát hallaná, pedig igazság szerint, amikor még Artheniorban álmodoztak hasonló helyről Lauval, nem úgy képzelték, hogy bárkitől is ellenszolgáltatást kérnek és kapnak majd cserébe azért, hogy otthont adnak neki.
Lau akart egy menedéket alapítani, ami bárkit befogad, aki szükséget szenved, ő pedig lelkesen támogatta ebben, nem is feltétlenül amiatt, mert annyira osztozott volna barátnője önzetlen álmaiban, hanem pusztán azért, mert puszta szeretetből szeretett volna nem csak mellette lenni, hanem segíteni is neki.*
- Ha jól érettem, amit az előbb mondtál kint, tudsz varázsolni. Márpedig egy jó mágus mindig hasznos minden háznál, az biztos. Kicsit én magam is tudok. Most értem haza az ingoványon túli toronyból, ahol holdmágiát tanultam. Kezdetnek, ha megtanítanál arra, amit tudsz, én szívesen megtanítanálak arra, amit ott tanultam, amennyiben még nem ismered. Már önmagában ez hasznos lenne itt mindenkinek. *ajánlja fel és mondja el véleményét nyugodt hangon, ami még mindig arról tanúskodik, hogy teljesen megbízik abban, hogy Intath, Lau és Thim együtt képesek lesznek segíteni a lánynak, akinek éppen vizet visznek.
Az élet persze sohasem annyira nagyon egyszerű, hogy a rá amúgy nem nagyon jellemző optimizmust igazolja, és mintha csak direkt csinálná a könyörtelen valóság hirtelen megint csak az arcába nevet egyik pillanatról a másikra.
A kinti kiabálásra ugyanis természetesen ő sem marad süket, és nem kell világlátott, pár hat alatt már sok mindent átélt, megtört, felemelt, magát összeszedő fél-elf lánynak lennie ahhoz, hogy rögtön rájöjjön nagy a baj. Megint.
Hirtelen az a képtelen gondolata támad, hogy ő maga az, aki nem hoz szerencsét. Tény, hogy amerre megfordul ott előbb-utóbb mindig történik valami tragédia, valakit elrabolnak, tönkretesznek, megcsonkítanak, vagy éppen valaki meghal.
~ Kész csoda, hogy a Mágustorony egyben maradt. ~
Aztán persze hamar rájön, hogy mindez nagy hülyeség, és nyilván nem ő az, aki hozza és vonzza a bajt és a tragédiákat, csak éppen túl sok van belőlük ezen a világon, és amióta nem egy világtól elzárt kis faluban él, természetszerűen botlik beléjük állandóan, vagy inkább azok őbelé. Tulajdonképpen csak nézőpont kérdése az egész.
A mellette elviharzó Viel mindenesetre csak ráerősít arra, hogy tényleg megint valami nagy tragédia történt, de persze ösztönösen is követi a rendelőbe sietve, feltételezve, hogy Nellara is vele tart. Még arra sincs ideje, hogy sajnálja, amiért a tündérlánnyal folytatott ígéretesnek induló beszélgetésük félbeszakad, de őszintén reménykedik benne, hogy talán majd nyugalmasabb időben tudják folytatni.
A mostani pillanatok azonban sokkal inkább tűnnek szomorúnak és kétségbeesettnek, mint bármi másnak.
Elhallgatva Viel szavait, és elnézve Lau és Intatath arcát, ugyan fogalma sincs, hogy ki lehet az a Seles, de látatlanban is beleborzong a hallottakba és a tehetetlen sajnálatba. Biztos benne, hogy mindketten ismerték és fontos is volt a számukra, ennyi pedig éppen elég neki ahhoz, hogy ne csak mérhetetlen szomorúság töltse el újra, hanem egyben segíteni is akarjon azonnal, amiben csak tud.
Mert talán van valami, amit még tehet, azon kívül, hogy lerakja a hozott vizet. Határozottnak ugyan határozott, de hangja ettől még gyenge és erőtlen.*
- Menj ki nyugodtan, ha gondolod! *mondja elszántan Launak mégis.* Átveszem a helyedet és segítek addig itt.
*Akár elfogadja Lau az ajánlatát, akár nem, ő azért megindul, hogy ígéretéhez híven átvehesse barátnője helyét Intath oldalán, hogy segítsen annak a lánynak, aki legalább még megmenthető.
Testben és lélekben ugyan annyira biztosan nem erős, mint Lau, de annyi erő talán mégiscsak szorult belé, hogy képes legyen lefogni egy legkevesebb félig magatehetetlen lányt, ameddig Intath beletölt legyengült testébe valamiféle gyógyszert.*
54. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-05 16:25:17
Üzenet elküldve: 2020-02-05 16:25:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1636
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1636
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
// A tragédia //
*A csattogó parancsai szó nélkül lesznek teljesítve. A vörös távozik Laurentitia pedig nekikezd a szőke vetkőztetésének. Hogy az elf elégedett-e a többiek munkájával, azt nem árulja el a feladatra koncentráló szigorú tekintete. Mikor a testre néz akkor is mint beteget figyeli meg és nem mint nőt. Bár azért valahol a agya hátsó szegletében megjegyzi, hogy az izgalmas részek le lettek takarva. Kedvességére amivel a tájékoztatja a másikat arról, hogy mi történik csak értetlenkedést kap válaszul úgyhogy még idegesebben megismétli.*
-Fejőhehíhéh! Fejőhehíhe a hehe!
*Ha így se érti akkor nem ismétli tovább csak dühösen morog és szidja magában a hozzá nem értőket amiért neki szenvednie kell velük. Mindenesetre az üvegre visszadugja a kupakot továbbra is csak a fogait használva majd egy közeli szekrényre leteszi. A kinyíló ajtóra odakiált.*
-Héj! Azt, mondtam kint!
*Majd mikor meglátja a tündérlányt akkor egy flegma "Ja!" megjegyzést tesz és visszafordul a beteg felé. A nők egyből pletykálni kezdenek mintha nem volna most fontosabb dolguk. A doki csak a szemét forgatja. Mikor a tündérlány halk szavait meghallja akkor fordul hátra, de olyan hirtelen, hogy a haja csak úgy csapódik utána. Az eddig ideges tekintetében most neki is döbbenet és hitetlenség van. Gyorsan átgondolja a dolgot és bár teljes bizonyosságot nem tudja elhinni, de jó esélyt lát így is. Előbb ocsúdik a hír hallatán mint Laurentitia amit jól jelez az ahogy a műtőasztalra csap ököllel. Nagyon durva mozdulat volt és bánta is a keze, de az arcán csak egy pillanatra fut át a fájdalom.*
-Hozzák akkor. Azt, meg meg kéne itatni a lánnyal. Laurentitia segíts!
*Ezzel ha a másik segít neki akkor megpróbálja megitatni a szőkével(Natalayda Mozecka) az 1 Sötétzöld varázsitalt.
*
*A csattogó parancsai szó nélkül lesznek teljesítve. A vörös távozik Laurentitia pedig nekikezd a szőke vetkőztetésének. Hogy az elf elégedett-e a többiek munkájával, azt nem árulja el a feladatra koncentráló szigorú tekintete. Mikor a testre néz akkor is mint beteget figyeli meg és nem mint nőt. Bár azért valahol a agya hátsó szegletében megjegyzi, hogy az izgalmas részek le lettek takarva. Kedvességére amivel a tájékoztatja a másikat arról, hogy mi történik csak értetlenkedést kap válaszul úgyhogy még idegesebben megismétli.*
-Fejőhehíhéh! Fejőhehíhe a hehe!
*Ha így se érti akkor nem ismétli tovább csak dühösen morog és szidja magában a hozzá nem értőket amiért neki szenvednie kell velük. Mindenesetre az üvegre visszadugja a kupakot továbbra is csak a fogait használva majd egy közeli szekrényre leteszi. A kinyíló ajtóra odakiált.*
-Héj! Azt, mondtam kint!
*Majd mikor meglátja a tündérlányt akkor egy flegma "Ja!" megjegyzést tesz és visszafordul a beteg felé. A nők egyből pletykálni kezdenek mintha nem volna most fontosabb dolguk. A doki csak a szemét forgatja. Mikor a tündérlány halk szavait meghallja akkor fordul hátra, de olyan hirtelen, hogy a haja csak úgy csapódik utána. Az eddig ideges tekintetében most neki is döbbenet és hitetlenség van. Gyorsan átgondolja a dolgot és bár teljes bizonyosságot nem tudja elhinni, de jó esélyt lát így is. Előbb ocsúdik a hír hallatán mint Laurentitia amit jól jelez az ahogy a műtőasztalra csap ököllel. Nagyon durva mozdulat volt és bánta is a keze, de az arcán csak egy pillanatra fut át a fájdalom.*
-Hozzák akkor. Azt, meg meg kéne itatni a lánnyal. Laurentitia segíts!
*Ezzel ha a másik segít neki akkor megpróbálja megitatni a szőkével(Natalayda Mozecka) az 1 Sötétzöld varázsitalt.
*
53. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-05 16:20:04
Üzenet elküldve: 2020-02-05 16:20:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Luninari//
- Ennek én is nagyon örülök ennek *bólint egyetértően.* Sok szegény szerencsétlennek nyújtott tiszta, iható vizet.
*Közöttük például neki is. Gyakran ivott onnan. Közben Luni a házigazdát mutatja be.*
- Igen, tudom, találkoztam már vele. Ő mondta, hogy ha szeretnék, maradhatok, bár nem tudom, hogy mivel lehetnék a hasznotokra.
*Nem akar csak azért itt élni, mert könnyű, és kihasználhat másokat. Nem, ennél azért több becsület szorult belé.*
- Köszönöm, ez igazán kedves tőletek.
*Követi Lunit, aki kijelenti, hogy menjenek a többiek után. Még nem tud rendesen kiigazodni a lakásban, valószínűleg egy párszor el fog tévedni, mire rájön, hogy mi hol van.
Hallja a kinti ricsajt, és egy kicsit meg is ijed. Látszik az arcán a rémület, kissé kétségbeesetten pillant Luninanira.*
- Mi történt? Csak ne a lány, aki rosszul lett? Nagyobb lehet a baj...
- Ennek én is nagyon örülök ennek *bólint egyetértően.* Sok szegény szerencsétlennek nyújtott tiszta, iható vizet.
*Közöttük például neki is. Gyakran ivott onnan. Közben Luni a házigazdát mutatja be.*
- Igen, tudom, találkoztam már vele. Ő mondta, hogy ha szeretnék, maradhatok, bár nem tudom, hogy mivel lehetnék a hasznotokra.
*Nem akar csak azért itt élni, mert könnyű, és kihasználhat másokat. Nem, ennél azért több becsület szorult belé.*
- Köszönöm, ez igazán kedves tőletek.
*Követi Lunit, aki kijelenti, hogy menjenek a többiek után. Még nem tud rendesen kiigazodni a lakásban, valószínűleg egy párszor el fog tévedni, mire rájön, hogy mi hol van.
Hallja a kinti ricsajt, és egy kicsit meg is ijed. Látszik az arcán a rémület, kissé kétségbeesetten pillant Luninanira.*
- Mi történt? Csak ne a lány, aki rosszul lett? Nagyobb lehet a baj...
52. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-05 14:04:23
Üzenet elküldve: 2020-02-05 14:04:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A tragédia//
*Az ijesztő kutya abbahagyja a csaholást és távozik, ezért már csak Rellan keserves sírása marad, hogy hasogassa a test körül állók füleit, de a kezdeti ijedtség után mintha az is csillapodna. A panaszos hiszti és az ezzel járó pihegés marad, de a kisfiú már nem dobálja magát, arcáról a pír is eltűnik, és már ujjai sem úgy markolják Thim felöltőjét, mintha az élete múlna rajta. Néhány kellemetlen sírós hangocska még kitör belőle, csak hogy a nyűgösségére utaljon. Nagy, ijedt, sárgásbarna szemeivel elkezdi feltérképezni a helyzetet, pontosabban mindenkinek megnézi az arcát, akinek épp meg tudja. Még mindig idegenek a számára, de ahogy csöndesen, nyugodtan beszélnek, és róla is gondoskodnak, nem ad okot különösebb pánikra. Átmenetileg. Ha Vanna átveszi Rellant, nem fog különösebb akadályba ütközni, a kisfiú nyugton megül a kezében, legfeljebb jól megnézi őt magának, és néhány dacos, elnyújtott „üüüü”-vel jelzi, hogy még most sem érzi magát túl komfortosan, mert a mamájára lenne szüksége.*
A hozzászólás írója (Andorellan Sellewennar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.05 14:05:06
*Az ijesztő kutya abbahagyja a csaholást és távozik, ezért már csak Rellan keserves sírása marad, hogy hasogassa a test körül állók füleit, de a kezdeti ijedtség után mintha az is csillapodna. A panaszos hiszti és az ezzel járó pihegés marad, de a kisfiú már nem dobálja magát, arcáról a pír is eltűnik, és már ujjai sem úgy markolják Thim felöltőjét, mintha az élete múlna rajta. Néhány kellemetlen sírós hangocska még kitör belőle, csak hogy a nyűgösségére utaljon. Nagy, ijedt, sárgásbarna szemeivel elkezdi feltérképezni a helyzetet, pontosabban mindenkinek megnézi az arcát, akinek épp meg tudja. Még mindig idegenek a számára, de ahogy csöndesen, nyugodtan beszélnek, és róla is gondoskodnak, nem ad okot különösebb pánikra. Átmenetileg. Ha Vanna átveszi Rellant, nem fog különösebb akadályba ütközni, a kisfiú nyugton megül a kezében, legfeljebb jól megnézi őt magának, és néhány dacos, elnyújtott „üüüü”-vel jelzi, hogy még most sem érzi magát túl komfortosan, mert a mamájára lenne szüksége.*
A hozzászólás írója (Andorellan Sellewennar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.05 14:05:06
51. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-05 13:17:46
Üzenet elküldve: 2020-02-05 13:17:46
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
// A tragédia //
*Figyelemmel hallgatja Nimrit. Úgy véli, kevesebb utasításból is tökéletes érthető volna a terv, azonban ezt békésebb helyzetben sem róná fel.
~ Amíg sorra vesz mindent, addig sem halálra és a veszteségre gondol. ~ Állapítja meg Thim. Biztos benne, hogy Nimeril ismerte az elhunytat, mert nem rég a nevén nevezte. Mélyen együtt érez vele. Bár ő nem találkozhatott Selessel még életében, saját hozzátartozójaként gondol rá. Tagja volt ennek a közösségnek, akik már közel állnak Thimhez. Ha a tündérlány átveszi tőle a babát, akkor a gondjaira bízza, ahogy azt Nimri kérte. Ekkor úgy érzi, valami történt vele az elmúlt másodpercekben, amíg fogta a kisfiút. Szinte biztos abban, hogy követni fogja az életútját, csak azt nem tudja még, hogy távolról vagy egészen közelről.*
- Vigyázz a kis legényre! *Szól Vanához. Biztos benne, hogy a gyermek épp úgy rendben lesz a tündérnél, mint nála. Ezután teszi, amit kell. Nem sérelmezi, hogy ő fog háttal menni, hiszen ő a férfi, maga is így akarná. Nimeril erős lánynak látszik és az eltávozott Seles sem nehéz alkat, így Thim szerint könnyen fogják bevinni. ~ Könnyebb nekünk, mint neki volt az utolsó perceiben. Biztosan arra gondolt, mi lesz a kisfiával. Remélem békére lelt. ~ Mondogatja némán, magában. Nem terhelne most senkit gyászbeszéddel. Annak is meg lesz a maga ideje.*
*Figyelemmel hallgatja Nimrit. Úgy véli, kevesebb utasításból is tökéletes érthető volna a terv, azonban ezt békésebb helyzetben sem róná fel.
~ Amíg sorra vesz mindent, addig sem halálra és a veszteségre gondol. ~ Állapítja meg Thim. Biztos benne, hogy Nimeril ismerte az elhunytat, mert nem rég a nevén nevezte. Mélyen együtt érez vele. Bár ő nem találkozhatott Selessel még életében, saját hozzátartozójaként gondol rá. Tagja volt ennek a közösségnek, akik már közel állnak Thimhez. Ha a tündérlány átveszi tőle a babát, akkor a gondjaira bízza, ahogy azt Nimri kérte. Ekkor úgy érzi, valami történt vele az elmúlt másodpercekben, amíg fogta a kisfiút. Szinte biztos abban, hogy követni fogja az életútját, csak azt nem tudja még, hogy távolról vagy egészen közelről.*
- Vigyázz a kis legényre! *Szól Vanához. Biztos benne, hogy a gyermek épp úgy rendben lesz a tündérnél, mint nála. Ezután teszi, amit kell. Nem sérelmezi, hogy ő fog háttal menni, hiszen ő a férfi, maga is így akarná. Nimeril erős lánynak látszik és az eltávozott Seles sem nehéz alkat, így Thim szerint könnyen fogják bevinni. ~ Könnyebb nekünk, mint neki volt az utolsó perceiben. Biztosan arra gondolt, mi lesz a kisfiával. Remélem békére lelt. ~ Mondogatja némán, magában. Nem terhelne most senkit gyászbeszéddel. Annak is meg lesz a maga ideje.*
50. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-04 12:32:13
Üzenet elküldve: 2020-02-04 12:32:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 735
OOC üzenetek: 507
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 735
OOC üzenetek: 507
Játékstílus: Megfontolt
// A tragédia //
* Viel igyekszik megnyugtatni a kutyáját. Ezt többé-kevésbé sikerül is neki, mert elhallgat végre. Aztán úgy tesz, ahogyan azt Nimeril is mondta. Elsiet, hogy szóljon a többieknek. Nimeril addig türelmesen várakozik. Úgy se lehet nagyon mást tenni. Látszik, hogy a baba is kezd nyugtalanná válni. A gyerekek ösztönösen megérzik, ha valami nincs rendben a közelükben. Márpedig most semmi sincs rendben. Ha a tündér visszatér a lepedővel, akkor Nimeril elkezd utasításokat osztogatni.*
- Jól van felosztjuk a teendőket. Viel te fogod előttünk kinyitni az ajtókat! Te pedig légy oly kedves és vedd át a babát Thimtől!* Fordul Vanához. Még nem ismeri a lányt, ezért nem tudja a nevén hívni, de ez most nem fontos. Majd ráérnek később is bemutatkozni.*
- Thim te nekem segíts! Terítsük ki a lepedőt Seles mellé! Aztán szépen rágörgetjük a testet. Mi ketten fogjuk levinni a rendelőbe majd.* Elvileg mindenki tud mindent. Leterítik a lepedőt és mutatja Thimnek, hogy Seles lábánál helyezkedjen el. Ő maga a felsőtestével fog foglalkozni. Ketten szépen ráfordítják, majd a testet. Nimeril tanult ilyesmit, így ezért is irányítja ő a kis csapatott. Ha minden rendben ment, akkor Seles a hátán fekszik a lepedő közepén. Ekkor Nimeril újra parancsokat kezd el osztogatni.*
- Oké. Thim te fogd össze a lepedőt felül én meg alul teszem ugyanezt. Vigyük be a testet! Viel akkor tiéd az ajtók nyitása, meg Thim irányítása!* Mert minden bizonnyal az elf vakon fog haladni. Ha nincs kérdés, akkor lassan el is indulhat a menet. Nem lesz könnyű a test az már előre is garantálható.*
* Viel igyekszik megnyugtatni a kutyáját. Ezt többé-kevésbé sikerül is neki, mert elhallgat végre. Aztán úgy tesz, ahogyan azt Nimeril is mondta. Elsiet, hogy szóljon a többieknek. Nimeril addig türelmesen várakozik. Úgy se lehet nagyon mást tenni. Látszik, hogy a baba is kezd nyugtalanná válni. A gyerekek ösztönösen megérzik, ha valami nincs rendben a közelükben. Márpedig most semmi sincs rendben. Ha a tündér visszatér a lepedővel, akkor Nimeril elkezd utasításokat osztogatni.*
- Jól van felosztjuk a teendőket. Viel te fogod előttünk kinyitni az ajtókat! Te pedig légy oly kedves és vedd át a babát Thimtől!* Fordul Vanához. Még nem ismeri a lányt, ezért nem tudja a nevén hívni, de ez most nem fontos. Majd ráérnek később is bemutatkozni.*
- Thim te nekem segíts! Terítsük ki a lepedőt Seles mellé! Aztán szépen rágörgetjük a testet. Mi ketten fogjuk levinni a rendelőbe majd.* Elvileg mindenki tud mindent. Leterítik a lepedőt és mutatja Thimnek, hogy Seles lábánál helyezkedjen el. Ő maga a felsőtestével fog foglalkozni. Ketten szépen ráfordítják, majd a testet. Nimeril tanult ilyesmit, így ezért is irányítja ő a kis csapatott. Ha minden rendben ment, akkor Seles a hátán fekszik a lepedő közepén. Ekkor Nimeril újra parancsokat kezd el osztogatni.*
- Oké. Thim te fogd össze a lepedőt felül én meg alul teszem ugyanezt. Vigyük be a testet! Viel akkor tiéd az ajtók nyitása, meg Thim irányítása!* Mert minden bizonnyal az elf vakon fog haladni. Ha nincs kérdés, akkor lassan el is indulhat a menet. Nem lesz könnyű a test az már előre is garantálható.*
49. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-03 22:38:33
Üzenet elküldve: 2020-02-03 22:38:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A rendelőben//
//Int, Viel, érintőlegesen Thim//
*Mindig valamiféle nyugtalanság fogja el, amikor az orvos rendelőjébe lép, ez az érzés pedig fokozottan hat rá most, hogy egy beteg is van velük. Épp ezért igyekszik nagyon odafigyelni minden egyes utasításra, és olyan pontosan teljesíteni őket, ahogy csak tudja, ennek hála pedig a két férfival együtt sikerül a műtőasztalra helyezniük a szőkeséget. Mielőtt távozna, még egy hálás mosolyt ereszt meg Thim felé, amiért segített nekik a cipekedésben, majd hozzálát, hogy eltávolítsa a lányról a ruhát, ha a betegük addig nem tér magához annyira, hogy önként hajtsa végre ezt a műveletet. Ha egymaga kell boldoguljon a feladattal, akkor gyorsan ollót ragad és óvatosan elkezdi felhasítani a ruha anyagát a lány karján, majd a kezét felemelve a derekáig az oldalán, olyan pozícióban hagyva őt, hogy ne látszódjon ki semmi, aminek nem illendő, de azért az orvos is meg tudja vizsgálni a betegét. Arrébb is áll kissé az asztaltól, hogy Intath odaférjen, engedelmesen fogva meg a kezébe nyomott üvegcsét*
- Te... tessék? *kérdez vissza értetlenül, hiszen attól tart, a doktor esetleg tőle kért valamit, ám semmi értelmeset nem tud kihámozni a férfi beszédéből, így figyelmesen vár a bővebb magyarázatra, mire van még szüksége az orvosnak. Úgy tűnik azonban, nemcsak a rendelőben zajlanak az események, de mintha odakint is újból zűrzavar lenne*
- Thim? Minden rendben? *kiabál ki az ajtón át, arra számítva, hogy a férfi ott várakozik, válasz helyett azonban hirtelen kinyílik az ajtó, és a várt magas, vörös hajú alak helyett egy aprócska, törékeny figura ront be hozzájuk*
- Viel? Mi ez a hangzavar odakint? *faggatja a lányt, elhűlve, ahogy a tündér a történteket kezdi ecsetelni. ~Hogy micsoda?! Seles? És Rellan?~ sápad el teljesen, miközben úgy érzi, forog vele a világ és muszáj megkapaszkodnia az asztalban, hogy össze ne essen*
- Ezt... ezt nem hiszem el. Nem lehet már semmit tenni? *pillant kétségbeesetten egyikükről a másikukra, hátha ismernek valami módszert, amivel lehetne segíteni Selesen, hiszen agya továbbra se képes befogadni az információt, hogy a lány meghalt. Ahogy Viel a további teendőket sorolja, csak erőtlenül bólint, nem tudja elhinni, hogy Seles tényleg nincs többé, csak ha majd a saját szemével látja az élettelen testet. Addig pedig Inttől várja az utasításokat, ugyanis jelenleg nincs olyan állapotban, hogy magától is tudja, mit kellene tennie.*
//Int, Viel, érintőlegesen Thim//
*Mindig valamiféle nyugtalanság fogja el, amikor az orvos rendelőjébe lép, ez az érzés pedig fokozottan hat rá most, hogy egy beteg is van velük. Épp ezért igyekszik nagyon odafigyelni minden egyes utasításra, és olyan pontosan teljesíteni őket, ahogy csak tudja, ennek hála pedig a két férfival együtt sikerül a műtőasztalra helyezniük a szőkeséget. Mielőtt távozna, még egy hálás mosolyt ereszt meg Thim felé, amiért segített nekik a cipekedésben, majd hozzálát, hogy eltávolítsa a lányról a ruhát, ha a betegük addig nem tér magához annyira, hogy önként hajtsa végre ezt a műveletet. Ha egymaga kell boldoguljon a feladattal, akkor gyorsan ollót ragad és óvatosan elkezdi felhasítani a ruha anyagát a lány karján, majd a kezét felemelve a derekáig az oldalán, olyan pozícióban hagyva őt, hogy ne látszódjon ki semmi, aminek nem illendő, de azért az orvos is meg tudja vizsgálni a betegét. Arrébb is áll kissé az asztaltól, hogy Intath odaférjen, engedelmesen fogva meg a kezébe nyomott üvegcsét*
- Te... tessék? *kérdez vissza értetlenül, hiszen attól tart, a doktor esetleg tőle kért valamit, ám semmi értelmeset nem tud kihámozni a férfi beszédéből, így figyelmesen vár a bővebb magyarázatra, mire van még szüksége az orvosnak. Úgy tűnik azonban, nemcsak a rendelőben zajlanak az események, de mintha odakint is újból zűrzavar lenne*
- Thim? Minden rendben? *kiabál ki az ajtón át, arra számítva, hogy a férfi ott várakozik, válasz helyett azonban hirtelen kinyílik az ajtó, és a várt magas, vörös hajú alak helyett egy aprócska, törékeny figura ront be hozzájuk*
- Viel? Mi ez a hangzavar odakint? *faggatja a lányt, elhűlve, ahogy a tündér a történteket kezdi ecsetelni. ~Hogy micsoda?! Seles? És Rellan?~ sápad el teljesen, miközben úgy érzi, forog vele a világ és muszáj megkapaszkodnia az asztalban, hogy össze ne essen*
- Ezt... ezt nem hiszem el. Nem lehet már semmit tenni? *pillant kétségbeesetten egyikükről a másikukra, hátha ismernek valami módszert, amivel lehetne segíteni Selesen, hiszen agya továbbra se képes befogadni az információt, hogy a lány meghalt. Ahogy Viel a további teendőket sorolja, csak erőtlenül bólint, nem tudja elhinni, hogy Seles tényleg nincs többé, csak ha majd a saját szemével látja az élettelen testet. Addig pedig Inttől várja az utasításokat, ugyanis jelenleg nincs olyan állapotban, hogy magától is tudja, mit kellene tennie.*
48. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-03 21:55:45
Üzenet elküldve: 2020-02-03 21:55:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Kinti ricsaj//
*Viel olyan gyorsan szólt a többieknek, ahogy csak bírt, és sikerrel is jár: a fürgébb és hosszabb lábú Nimeril és Thim meg is előzik, hogy aztán megnézzék, mi történt odakint. A lány ezután csak a babasírást hallja, és nem tudja hova tenni az ügyet. Árnyék ugatása is megijeszti egy kissé, de továbbra sem feltételezi, hogy az állat bárkit is bántana, csak ijedtsége egyértelmű jele annak, hogy valami baj van.
Mikor a tündér kilép az ajtón, már fajtársa, Vanellarya is csatlakozik a többiekhez. Viel először hangosat parancsolót füttyent.*
- Árnyék, elég! *Kiáltja határozottan. Már jobban bír a kutyával, mint korábban, bár így is elég kezes állat.* Ide! *Teszi hozzá. A hatalmas eb ezzel kapcsolatban bizonytalan, bár elnémul, még ott toporog a test mellett, kíváncsian csóválva a farkát. Mert hogy Viel közeledve látja, valóban egy testtel van dolga. Seles hever ott nyitott szemmel, véresen. Holtan.*
- Fény Úrnője, segíts meg. *Mondja a lány halkan, de nem is a többieknek címzi mondandóját.* Miért történt mindez? Kérlek, óvd meg Seles lelkét, és óvd meg a fiát. *Viel már korábban is találkozott halottal, amikor anyjának segített a gyógyításban, mégis fájdalom, hogy egy ilyen fiatal, erős, talpraesett lányt vesztettek most el, és a kisbabája is így magára maradt. Viel szomorú, de komoly, nem pityereg, annál erősebb lélekben. Gyorsan hívja Árnyékot, megint, ezúttal kíméletesebben.*
- Gyere ide. *Mondja neki, és nyújtja a kezét. A kutya megérzi a hangján a szomorúságot, és odajön, hogy megvigasztalja, megnyalogassa. Az ajtóig követi.* Maradsz. *Mutatja Viel, de nem muszáj, a kutya maga is tudja, hogy a küszöbnél nincs beljebb. Megül az ajtó mellett, mint egy szobor.*
//A rendelőbe//
*Viel futva követi a hangokat, és kicsit megzavarodva a látottaktól kopogás nélkül lép a vizsgálóba. Nem kellemes élmény halottat látni, ezért tekintete is inkább üres és komor, nem látszik, hogy most ennyire zavarnák az általános formaságok. Halkan beszél, mintha egy könyvtárban volna, hátha a beteg aludna.*
- Seles testét itt találtuk a kertben. Nagyon véres volt a szoknyája, Nimeril szerint elpattanhatott neki egy ér. *Közli a lényeget komolyan, tárgyilagosan, de csak ha nem félő, hogy Lau valami balesetet okoz azzal, ha megijed a hallottaktól.* Meghalt, tudom, láttam már ilyet... A kisfia jól van, egészséges, a többiek vigyáznak rá. Thim és Nimeril mindjárt behozzák a testet is. *Foglalja össze, amit tud. Gyorsan el is mar egy lepedőt, de már ő sem kapkod, nem siet. Kicsit lehangoló, hogy mindegy, mit tesz, de ez az élet rendje. Ezzel persze a többieknek is azt sugallja, hogy aggodalom ide vagy oda, vége, nincs mit tenni.* Maradjatok itt, lássátok el a lányt, mi intézkedünk.
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.03 22:10:19
*Viel olyan gyorsan szólt a többieknek, ahogy csak bírt, és sikerrel is jár: a fürgébb és hosszabb lábú Nimeril és Thim meg is előzik, hogy aztán megnézzék, mi történt odakint. A lány ezután csak a babasírást hallja, és nem tudja hova tenni az ügyet. Árnyék ugatása is megijeszti egy kissé, de továbbra sem feltételezi, hogy az állat bárkit is bántana, csak ijedtsége egyértelmű jele annak, hogy valami baj van.
Mikor a tündér kilép az ajtón, már fajtársa, Vanellarya is csatlakozik a többiekhez. Viel először hangosat parancsolót füttyent.*
- Árnyék, elég! *Kiáltja határozottan. Már jobban bír a kutyával, mint korábban, bár így is elég kezes állat.* Ide! *Teszi hozzá. A hatalmas eb ezzel kapcsolatban bizonytalan, bár elnémul, még ott toporog a test mellett, kíváncsian csóválva a farkát. Mert hogy Viel közeledve látja, valóban egy testtel van dolga. Seles hever ott nyitott szemmel, véresen. Holtan.*
- Fény Úrnője, segíts meg. *Mondja a lány halkan, de nem is a többieknek címzi mondandóját.* Miért történt mindez? Kérlek, óvd meg Seles lelkét, és óvd meg a fiát. *Viel már korábban is találkozott halottal, amikor anyjának segített a gyógyításban, mégis fájdalom, hogy egy ilyen fiatal, erős, talpraesett lányt vesztettek most el, és a kisbabája is így magára maradt. Viel szomorú, de komoly, nem pityereg, annál erősebb lélekben. Gyorsan hívja Árnyékot, megint, ezúttal kíméletesebben.*
- Gyere ide. *Mondja neki, és nyújtja a kezét. A kutya megérzi a hangján a szomorúságot, és odajön, hogy megvigasztalja, megnyalogassa. Az ajtóig követi.* Maradsz. *Mutatja Viel, de nem muszáj, a kutya maga is tudja, hogy a küszöbnél nincs beljebb. Megül az ajtó mellett, mint egy szobor.*
//A rendelőbe//
*Viel futva követi a hangokat, és kicsit megzavarodva a látottaktól kopogás nélkül lép a vizsgálóba. Nem kellemes élmény halottat látni, ezért tekintete is inkább üres és komor, nem látszik, hogy most ennyire zavarnák az általános formaságok. Halkan beszél, mintha egy könyvtárban volna, hátha a beteg aludna.*
- Seles testét itt találtuk a kertben. Nagyon véres volt a szoknyája, Nimeril szerint elpattanhatott neki egy ér. *Közli a lényeget komolyan, tárgyilagosan, de csak ha nem félő, hogy Lau valami balesetet okoz azzal, ha megijed a hallottaktól.* Meghalt, tudom, láttam már ilyet... A kisfia jól van, egészséges, a többiek vigyáznak rá. Thim és Nimeril mindjárt behozzák a testet is. *Foglalja össze, amit tud. Gyorsan el is mar egy lepedőt, de már ő sem kapkod, nem siet. Kicsit lehangoló, hogy mindegy, mit tesz, de ez az élet rendje. Ezzel persze a többieknek is azt sugallja, hogy aggodalom ide vagy oda, vége, nincs mit tenni.* Maradjatok itt, lássátok el a lányt, mi intézkedünk.
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.03 22:10:19
47. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-03 08:48:11
Üzenet elküldve: 2020-02-03 08:48:11
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//A ház előtt//
*Egy darabig Laurentitia nyomában halad, átnyújtja neki a vizet, ha az ájultnak szüksége lenne rá, de mikor Natalayda cipelésére kerül sor, hirtelen feladat nélkül marad. Megítélése szerint nincs szükség még egy hordárra, és talán ő maga nem is lenne elég erős ahhoz, hogy érdemben segíthessen. Egyébként sem akar ott tülekedni az ajtóban, mikor már amúgy is ennyien segédkeznek. Csak láb alatt lenne. A házon belül szintén ez a helyzet. Gyógyító varázslatokat nem ismer, orvosi képesítéssel sem igazán bír, és bár van nála néhány gyógynövény, O'baa nélkül nem annyira magabiztos a főzetek, kenőcsök, és egyéb gyógyító készítmények kotyvasztásában. A többi feladat elvégzésére meg már vannak benn elegen. Inkább nem foglalja a helyet, ezzel tovább növelve a felfordulást, ha már úgysem tud segíteni ennél többet most. Ezen lehetőségek felmérése után inkább úgy dönt, hogy kint marad.*
//Tavacskázás//
*Mikor a többiek eltűnnek a házban, pár pillanatig még néz utánuk, azután körbetekint maga körül. Úgy látszik, most magára maradt. Azaz nem is, hiszen itt van vele a görény. Így már kevésbé érzi magát magányosnak. Ha belegondol, ennyi nyüzsgés és új arc után most jól is esne egy kis nyugalom, különösen, ha közben még arra is alkalma nyílik, hogy jobban megismerje kicsiny társát.
Az említett szőrlény gyanakodva szaglászik a táska szájából, de nem akaródzik neki kijjebb jönni. Pedig látszik rajta, hogy legszívesebben szaladgálna a szabadban, csak az idegen környezet visszatartja. Elment aludni, erre tessék, elvitték az otthonából, ki tudja hova. Itt semmi sem ismerős neki, csak a hátizsák, amiben most fészkel.
A lány észreveszi az állat nyugtalanságát, és úgy érzi, megérti őt. Bár Vannát nem a környezetváltozás feszélyezi, hiszen egész életében úton volt, de ezen a helyen, ahova keveredtek, még ő is különösen érzi magát. Elvégre állandóan úton lenni azt jelenti, mint mindenhol otthon lenni. Ezúttal azonban más a helyzet, hiszen ez a hely lesz az, amelyet majd igazi otthonának fog nevezni. Legalábbis Frädricus elmondása alapján erre komoly esély van. Ez pedig azt jelenti, hogy minden más, amit eddig otthonának gondolt, megszűnik az otthonának lenni. Nem?
Gondolkodás közben elindul a tó felé, amit már korábban is volt alkalma megszemlélni egy rövidke időre. Nagyon tetszik neki a sima víztükör, a hozzátartozó életvilág, meg persze az is, hogy ilyen közel van. Pont megfelelő hely egy kis elmélkedésre, ugyanakkor a környék részletesebb megismerésére is. A tó partjára érve megáll, és a vízfelszínen játszó fodrokat csodálja.
Úgy tekint most mindenre, ami körülveszi őt, mintha először látna nádast, fát, vagy házat. Minden másnak tűnik, mint bárhol másutt, és mégis biztos benne, hogy az itteni tereptárgyak nem sokban különböznek az általa eddig látottaktól. De valahogy ezek a fűszálak, az itteni szellő nem ugyanaz, mint máshol, hiszen ezek pontosan azok, amelyek az ő otthonához tartoznak. Ezek itt részben az övék, alkotóelemei annak a helynek, ahova ő visszatérhet mindig, és ahol élhet. Ezek merőben új gondolatok és érzések számára. Csukott szemmel, mélyeket lélegezve próbálja mindezt befogadni.
Miután ismét kinyitja szemét, lepillant a kezében szorongatott táskára, és úgy dönt, ideje kis barátjában is tudatosítani az új otthon fogalmát. Finoman lehelyezi a zsákot a földre, majd várja, előbújik-e belőle a görény. A fejen és két mellső mancson kívül azonban továbbra sem kerül elő semmi - és még azok is csak a hátizsák szájában kukucskálnak. Az állat egyszerre tűnik furcsán meglepettnek és dacosnak. Viselkedésével mintha azt üzenné „Nem tudom, hol vagyok, de igazából nem is érdekel. Ez itt valami furcsa hely, a lábam nyomára sem érdemes. Még haragszom is rá.”.
Rövid várakozás után Vanna úgy dönt, talán neki kéne példát mutatnia a görénynek. Nekiáll hát a tóparton mászkálni, röpködni. Megszemléli a nádas népét, keresgéli a rájuk utaló nyomokat. Próbálja felderíteni, kiféle-miféle egyéb lények lakhatnak még erre. Számba veszi még az itt található növényeket is. A fontosabbakat, illetve szimpatikusabbakat meg is jegyzi magának. A terepszemle közben fél szemét a kis csomagon tartja, és mintha mozgolódást vélne felfedezni. Valóban, a görény mellső lábai már a talajon vannak, és azt tapicskolják.
~ Mivel tudnám azt mutatni, hogy ez itt az enyém – és az övé is? ~ tűnődik, majd hamar megoldásra is jut. Neki is lát hát tervének megvalósításához. Helyenként megtapossa a növényzetet, néhány nagyobb tereptárgynak nekidörgölőzik, ha pedig faágba vagy törzsbe botlik, azt megkarmolja és megrágcsálja. Végezetül elvonul a tó körül található susnyás egy rejtettebb zugába. Békés nádfejek barna bólogatása jelzi hollétét, valamint az irányából hallható halk csobogás.
Mire mindezzel végez, addigra a görény is belekezd a terep feltérképezésébe. Vanna boldog mosollyal szemléli, ahogy a másik is felfedezi a tó környékét, bolondos ugrándozások közepette. Miközben azt figyeli, ahogy a kis jószág egy meglehetősen pimasznak mutatkozó faággal pofozkodik, ismét gondolkodóba esik. Úgy érzi, már kezd kialakulni közöttük egy kapocs, de ez még korántsem szilárd. Talán ebből sosem lesz több, mint egymás időnkénti szemlélése és megtűrése. Bár persze ennél nem is kell sokkal több. A kis tündér már ennyitől is igaz barátjának tekinti a másikat. Azonban most, hogy erre ráébredt, kissé kezdi megbánni, hogy kiszakította őt otthonából. Biztos betaníthatná, hogy kövesse mindenfelé, de vajon ő is ezt akarná? Figyelmesen nyomon követi az állat minden mozdulatát, mintha kiolvashatná belőle a választ.*
- Na, mit szólsz?
*Kéri ki a tündér a randalírozó állatka véleményét jelenlegi helyzetéről. Amaz felkapja a fejét a hangra, és Vannára mered. Természetesen fogalma sincs, mit jelent a lány szájából előtörő hangok sorozata. Inkább a kimondott szavak hangsúlyát igyekszik megfigyelni, de abból sem szűr le túl sokat. Pusztán annyit, hogy a másik nem ellenséges vele szemben. Ezt meg ugyebár eddig is tudta, így inkább visszatér eddigi elfoglaltságához. Ugyan az este evett, mégsem ártana újra valami táplálékhoz jutnia. A tóparti békákat igyekszik felkutatni éppen.
A lányka nem is számított ennél több reakcióra, így egyáltalán nem csalódik. Inkább biztató jelként értelmezi, hogy sikerült előcsalnia a görényt a táskából. Láthatóan zokon vette a költöztetést, de szerencsére egy kis kezdeti ódzkodáson túl komolyabb negatív hatás nem érte. Játszadozását, felfedezését, és vadásztevékenységét kifejezetten élvezet nézni, egészséges, életerős állatról árulkodik. ~ Persze, hiszen ő még nem teljesen felnőtt, ezért nem olyan, mint egy öreg, rozzant példány. Pont, mint én. ~ fedezi fel a hasonlóságot.
Meglehet, hogy kegyetlenség volt elrángatnia magával a görényt erre az útra, amit Vanna szán is egy kicsit, de most nagyon jól esik neki, hogy van itt valaki, akivel úgy érzi, egy cipőben járnak. Így még a végleges otthon, és a letelepedés gondolata sem tűnik olyan szörnyűnek. Jobban belegondolva talán egy otthon megléte nem fosztja meg attól, hogy továbbra is otthon érezhesse magát a természetben is. Az összhang megmaradhat így is. Igen, most már látja. Sokkal derűsebben tekint helyzetére, így, hogy el tudott gondolkodni róla magában.
Tűnődés közben észreveszi, hogy hiányzik a megszokott virág a hajából. Mikor megérkezett Szarvasligetbe, még a hajában volt néhány szál kókadt őszirózsa. Kieshetett valahol ide út közben. Vagy miközben a beteg miatt rohangászott. Sóhajtva tanulmányozza a kopár hajkoronát a tó tükrében. Jobbra-balra forgatja kicsiny fejecskéjét, hogy minden oldalról alaposan megszemlélhesse. Úgy határoz, hogy a látvány nem kielégítő, sőt, növényi dísz hiányában szinte már botrányos. Így nekiáll ujjaival elrendezni a rakoncátlannak ítélt tincseket, amelyek ellen mernek állni Vanna szépségideáljának. Közben azon töri a fejét, mivel tehetné ezúttal teljessé frizuráját. Az ötlet hamar meg is születik, nekiáll hát összegyűjteni a szükséges alapanyagokat. Óvatosan tépdesi le a nádas legszebb leveleit, vigyázva, nehogy megvágja magát velük. A gyűjtögetés után leül a földre, és vékony csíkokra tépdesi a leveleket. Az így kapott vékonyka, de hosszú zöld levéldarabokat pedig itt-ott belefonja hajába, aprócska tincseket, fonatokat készítve. A folyamat végére Vanna haja pontosan olyan rendbe szedett, egyenes, és természet által átitatott lett, mint amilyet elképzelt. A frizuraszemlét ismét megejti, minden szögből, hogy teljesen kiélvezhesse a látványt. Közben végig mosolyog, sőt, néha még kuncog is mellé.*
- Mondd, hogy hívnak téged?
*Kérdezi egyszer csak őszinte kíváncsisággal a görényt, mivel eddig még nem sikerült rájönnie. Az állat ismét felkapja a fejét Vanna hangjára. Szemében értelem villan, de nem szól semmit – persze. A kis tündér mégis elmosolyodik, és fellelkesedik.*
- Most már értem! Sehogy! A neved, Sehogy! Köszönöm.
*Küldd egy mosolyt és egy puszit az állat irányába. Most, hogy már rájött a névre, sokkal könnyebben hagyja itt a tó mellett majd őt. Egy darabig mindenképpen magára kellene hagynia a kis szőröst, legalábbis úgy érzi. Ha nem is lett állandó segítőtársává, de legalább megismerte őt, és ez éppen elég a kislány számára. Ruhácskáját leporolja, a hátizsákot pedig egy földön heverő farönk tövébe helyezi – a görény egy darabig ellakhat abban, ha kedve tartja. Ezután elindul, hogy megkeresse a többieket.*
- Majd még jövök látogatóba!
*Kiáltja integetés közben, ahogy távolodik.*
//Kinti ricsaj//
*Céljául ezúttal az istállót tűzi ki, amiről a többiek szavaiból szerzett tudomást. Szerencsére időkorlát nem szorítja, így biztos benne, hogy meg fogja találni – még akkor is, ha esetleg nem jó irányban keresi először.
Útját azonban Vieljana kiáltása, és Árnyék ugatása szakítja félbe. Vanna futva indul a hangok irányába. Rosszat sejt. Így érkezik meg a többiek közé, immáron hajába font nádlevelekkel, hátizsákja és görénykéje nélkül, enyhén koszosan. Hallja, ahogy egy baba sír, és látja, ahogy a többiek közül néhányan egy földön fekvő alakot állnak körbe. Azt egyértelműen látja, hogy nem ugyanarról a személyről van szó, akit nemrég vittek be ájultan. Máskor rossz képet vágna a gyereksírás miatt, de hamar észreveszi a földön fekvő test jellegzetes mozdulatlanságát, valamint a többiekből áradó feszültséget, és az így összeállt kép alapján érzései megváltoznak.
Odalép a kis csoportosuláshoz, és némán, komoly tekintettel néz rájuk. Ő ilyen módon igyekszik kifejezni részvétét, valamint segítőkészségét a helyzetben. Tisztes távolságban áll meg az elhunyttól, mert úgy érzi, hogy a gyászolók belső körében most nincs helye. Pontosan emlékszik, milyen volt neki O'baat elveszíteni. Ő sem akarta, hogy bárki más a test közelébe menjen. Hiába van tisztában Vanna a halál természetességével, és tartja azt a Természet egy csodás elemének, a saját bőrén tapasztalta meg, hogy a személyes veszteség milyen fájdalommal jár.*
*Egy darabig Laurentitia nyomában halad, átnyújtja neki a vizet, ha az ájultnak szüksége lenne rá, de mikor Natalayda cipelésére kerül sor, hirtelen feladat nélkül marad. Megítélése szerint nincs szükség még egy hordárra, és talán ő maga nem is lenne elég erős ahhoz, hogy érdemben segíthessen. Egyébként sem akar ott tülekedni az ajtóban, mikor már amúgy is ennyien segédkeznek. Csak láb alatt lenne. A házon belül szintén ez a helyzet. Gyógyító varázslatokat nem ismer, orvosi képesítéssel sem igazán bír, és bár van nála néhány gyógynövény, O'baa nélkül nem annyira magabiztos a főzetek, kenőcsök, és egyéb gyógyító készítmények kotyvasztásában. A többi feladat elvégzésére meg már vannak benn elegen. Inkább nem foglalja a helyet, ezzel tovább növelve a felfordulást, ha már úgysem tud segíteni ennél többet most. Ezen lehetőségek felmérése után inkább úgy dönt, hogy kint marad.*
//Tavacskázás//
*Mikor a többiek eltűnnek a házban, pár pillanatig még néz utánuk, azután körbetekint maga körül. Úgy látszik, most magára maradt. Azaz nem is, hiszen itt van vele a görény. Így már kevésbé érzi magát magányosnak. Ha belegondol, ennyi nyüzsgés és új arc után most jól is esne egy kis nyugalom, különösen, ha közben még arra is alkalma nyílik, hogy jobban megismerje kicsiny társát.
Az említett szőrlény gyanakodva szaglászik a táska szájából, de nem akaródzik neki kijjebb jönni. Pedig látszik rajta, hogy legszívesebben szaladgálna a szabadban, csak az idegen környezet visszatartja. Elment aludni, erre tessék, elvitték az otthonából, ki tudja hova. Itt semmi sem ismerős neki, csak a hátizsák, amiben most fészkel.
A lány észreveszi az állat nyugtalanságát, és úgy érzi, megérti őt. Bár Vannát nem a környezetváltozás feszélyezi, hiszen egész életében úton volt, de ezen a helyen, ahova keveredtek, még ő is különösen érzi magát. Elvégre állandóan úton lenni azt jelenti, mint mindenhol otthon lenni. Ezúttal azonban más a helyzet, hiszen ez a hely lesz az, amelyet majd igazi otthonának fog nevezni. Legalábbis Frädricus elmondása alapján erre komoly esély van. Ez pedig azt jelenti, hogy minden más, amit eddig otthonának gondolt, megszűnik az otthonának lenni. Nem?
Gondolkodás közben elindul a tó felé, amit már korábban is volt alkalma megszemlélni egy rövidke időre. Nagyon tetszik neki a sima víztükör, a hozzátartozó életvilág, meg persze az is, hogy ilyen közel van. Pont megfelelő hely egy kis elmélkedésre, ugyanakkor a környék részletesebb megismerésére is. A tó partjára érve megáll, és a vízfelszínen játszó fodrokat csodálja.
Úgy tekint most mindenre, ami körülveszi őt, mintha először látna nádast, fát, vagy házat. Minden másnak tűnik, mint bárhol másutt, és mégis biztos benne, hogy az itteni tereptárgyak nem sokban különböznek az általa eddig látottaktól. De valahogy ezek a fűszálak, az itteni szellő nem ugyanaz, mint máshol, hiszen ezek pontosan azok, amelyek az ő otthonához tartoznak. Ezek itt részben az övék, alkotóelemei annak a helynek, ahova ő visszatérhet mindig, és ahol élhet. Ezek merőben új gondolatok és érzések számára. Csukott szemmel, mélyeket lélegezve próbálja mindezt befogadni.
Miután ismét kinyitja szemét, lepillant a kezében szorongatott táskára, és úgy dönt, ideje kis barátjában is tudatosítani az új otthon fogalmát. Finoman lehelyezi a zsákot a földre, majd várja, előbújik-e belőle a görény. A fejen és két mellső mancson kívül azonban továbbra sem kerül elő semmi - és még azok is csak a hátizsák szájában kukucskálnak. Az állat egyszerre tűnik furcsán meglepettnek és dacosnak. Viselkedésével mintha azt üzenné „Nem tudom, hol vagyok, de igazából nem is érdekel. Ez itt valami furcsa hely, a lábam nyomára sem érdemes. Még haragszom is rá.”.
Rövid várakozás után Vanna úgy dönt, talán neki kéne példát mutatnia a görénynek. Nekiáll hát a tóparton mászkálni, röpködni. Megszemléli a nádas népét, keresgéli a rájuk utaló nyomokat. Próbálja felderíteni, kiféle-miféle egyéb lények lakhatnak még erre. Számba veszi még az itt található növényeket is. A fontosabbakat, illetve szimpatikusabbakat meg is jegyzi magának. A terepszemle közben fél szemét a kis csomagon tartja, és mintha mozgolódást vélne felfedezni. Valóban, a görény mellső lábai már a talajon vannak, és azt tapicskolják.
~ Mivel tudnám azt mutatni, hogy ez itt az enyém – és az övé is? ~ tűnődik, majd hamar megoldásra is jut. Neki is lát hát tervének megvalósításához. Helyenként megtapossa a növényzetet, néhány nagyobb tereptárgynak nekidörgölőzik, ha pedig faágba vagy törzsbe botlik, azt megkarmolja és megrágcsálja. Végezetül elvonul a tó körül található susnyás egy rejtettebb zugába. Békés nádfejek barna bólogatása jelzi hollétét, valamint az irányából hallható halk csobogás.
Mire mindezzel végez, addigra a görény is belekezd a terep feltérképezésébe. Vanna boldog mosollyal szemléli, ahogy a másik is felfedezi a tó környékét, bolondos ugrándozások közepette. Miközben azt figyeli, ahogy a kis jószág egy meglehetősen pimasznak mutatkozó faággal pofozkodik, ismét gondolkodóba esik. Úgy érzi, már kezd kialakulni közöttük egy kapocs, de ez még korántsem szilárd. Talán ebből sosem lesz több, mint egymás időnkénti szemlélése és megtűrése. Bár persze ennél nem is kell sokkal több. A kis tündér már ennyitől is igaz barátjának tekinti a másikat. Azonban most, hogy erre ráébredt, kissé kezdi megbánni, hogy kiszakította őt otthonából. Biztos betaníthatná, hogy kövesse mindenfelé, de vajon ő is ezt akarná? Figyelmesen nyomon követi az állat minden mozdulatát, mintha kiolvashatná belőle a választ.*
- Na, mit szólsz?
*Kéri ki a tündér a randalírozó állatka véleményét jelenlegi helyzetéről. Amaz felkapja a fejét a hangra, és Vannára mered. Természetesen fogalma sincs, mit jelent a lány szájából előtörő hangok sorozata. Inkább a kimondott szavak hangsúlyát igyekszik megfigyelni, de abból sem szűr le túl sokat. Pusztán annyit, hogy a másik nem ellenséges vele szemben. Ezt meg ugyebár eddig is tudta, így inkább visszatér eddigi elfoglaltságához. Ugyan az este evett, mégsem ártana újra valami táplálékhoz jutnia. A tóparti békákat igyekszik felkutatni éppen.
A lányka nem is számított ennél több reakcióra, így egyáltalán nem csalódik. Inkább biztató jelként értelmezi, hogy sikerült előcsalnia a görényt a táskából. Láthatóan zokon vette a költöztetést, de szerencsére egy kis kezdeti ódzkodáson túl komolyabb negatív hatás nem érte. Játszadozását, felfedezését, és vadásztevékenységét kifejezetten élvezet nézni, egészséges, életerős állatról árulkodik. ~ Persze, hiszen ő még nem teljesen felnőtt, ezért nem olyan, mint egy öreg, rozzant példány. Pont, mint én. ~ fedezi fel a hasonlóságot.
Meglehet, hogy kegyetlenség volt elrángatnia magával a görényt erre az útra, amit Vanna szán is egy kicsit, de most nagyon jól esik neki, hogy van itt valaki, akivel úgy érzi, egy cipőben járnak. Így még a végleges otthon, és a letelepedés gondolata sem tűnik olyan szörnyűnek. Jobban belegondolva talán egy otthon megléte nem fosztja meg attól, hogy továbbra is otthon érezhesse magát a természetben is. Az összhang megmaradhat így is. Igen, most már látja. Sokkal derűsebben tekint helyzetére, így, hogy el tudott gondolkodni róla magában.
Tűnődés közben észreveszi, hogy hiányzik a megszokott virág a hajából. Mikor megérkezett Szarvasligetbe, még a hajában volt néhány szál kókadt őszirózsa. Kieshetett valahol ide út közben. Vagy miközben a beteg miatt rohangászott. Sóhajtva tanulmányozza a kopár hajkoronát a tó tükrében. Jobbra-balra forgatja kicsiny fejecskéjét, hogy minden oldalról alaposan megszemlélhesse. Úgy határoz, hogy a látvány nem kielégítő, sőt, növényi dísz hiányában szinte már botrányos. Így nekiáll ujjaival elrendezni a rakoncátlannak ítélt tincseket, amelyek ellen mernek állni Vanna szépségideáljának. Közben azon töri a fejét, mivel tehetné ezúttal teljessé frizuráját. Az ötlet hamar meg is születik, nekiáll hát összegyűjteni a szükséges alapanyagokat. Óvatosan tépdesi le a nádas legszebb leveleit, vigyázva, nehogy megvágja magát velük. A gyűjtögetés után leül a földre, és vékony csíkokra tépdesi a leveleket. Az így kapott vékonyka, de hosszú zöld levéldarabokat pedig itt-ott belefonja hajába, aprócska tincseket, fonatokat készítve. A folyamat végére Vanna haja pontosan olyan rendbe szedett, egyenes, és természet által átitatott lett, mint amilyet elképzelt. A frizuraszemlét ismét megejti, minden szögből, hogy teljesen kiélvezhesse a látványt. Közben végig mosolyog, sőt, néha még kuncog is mellé.*
- Mondd, hogy hívnak téged?
*Kérdezi egyszer csak őszinte kíváncsisággal a görényt, mivel eddig még nem sikerült rájönnie. Az állat ismét felkapja a fejét Vanna hangjára. Szemében értelem villan, de nem szól semmit – persze. A kis tündér mégis elmosolyodik, és fellelkesedik.*
- Most már értem! Sehogy! A neved, Sehogy! Köszönöm.
*Küldd egy mosolyt és egy puszit az állat irányába. Most, hogy már rájött a névre, sokkal könnyebben hagyja itt a tó mellett majd őt. Egy darabig mindenképpen magára kellene hagynia a kis szőröst, legalábbis úgy érzi. Ha nem is lett állandó segítőtársává, de legalább megismerte őt, és ez éppen elég a kislány számára. Ruhácskáját leporolja, a hátizsákot pedig egy földön heverő farönk tövébe helyezi – a görény egy darabig ellakhat abban, ha kedve tartja. Ezután elindul, hogy megkeresse a többieket.*
- Majd még jövök látogatóba!
*Kiáltja integetés közben, ahogy távolodik.*
//Kinti ricsaj//
*Céljául ezúttal az istállót tűzi ki, amiről a többiek szavaiból szerzett tudomást. Szerencsére időkorlát nem szorítja, így biztos benne, hogy meg fogja találni – még akkor is, ha esetleg nem jó irányban keresi először.
Útját azonban Vieljana kiáltása, és Árnyék ugatása szakítja félbe. Vanna futva indul a hangok irányába. Rosszat sejt. Így érkezik meg a többiek közé, immáron hajába font nádlevelekkel, hátizsákja és görénykéje nélkül, enyhén koszosan. Hallja, ahogy egy baba sír, és látja, ahogy a többiek közül néhányan egy földön fekvő alakot állnak körbe. Azt egyértelműen látja, hogy nem ugyanarról a személyről van szó, akit nemrég vittek be ájultan. Máskor rossz képet vágna a gyereksírás miatt, de hamar észreveszi a földön fekvő test jellegzetes mozdulatlanságát, valamint a többiekből áradó feszültséget, és az így összeállt kép alapján érzései megváltoznak.
Odalép a kis csoportosuláshoz, és némán, komoly tekintettel néz rájuk. Ő ilyen módon igyekszik kifejezni részvétét, valamint segítőkészségét a helyzetben. Tisztes távolságban áll meg az elhunyttól, mert úgy érzi, hogy a gyászolók belső körében most nincs helye. Pontosan emlékszik, milyen volt neki O'baat elveszíteni. Ő sem akarta, hogy bárki más a test közelébe menjen. Hiába van tisztában Vanna a halál természetességével, és tartja azt a Természet egy csodás elemének, a saját bőrén tapasztalta meg, hogy a személyes veszteség milyen fájdalommal jár.*
46. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-02 21:02:31
Üzenet elküldve: 2020-02-02 21:02:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A méregkeverő//
//Kinti ricsaj, Viel, Nimri és a baba//
*Andorellan a földön ücsörög, és kezd fázni, mivel a pokróc nem ad neki elég meleget a talajon. Arról nem is beszélve, hogy egy nagy szőrös állat, nevezetesen egy kutya környékezi meg, és hangoskodni kezd. A sok inger teljesen összezavarja a csöppséget, aki most valahogy nem érzi anyja közelségét, hiába fekszik ott mellette, és hiába húzza meg a ruháját, csimpaszkodik belé, hogy mentse ki a bajból. Aztán hirtelen a semmiből még idegenek is megjelennek, kézről kézre adogatva Rellant, aki alig bír magával, úgy visong ijedtében, hogy csoda, ha Thim bele nem süketül az Árnyék ugatását is túlharsogó babakiabálásba. A kisfiú lehetőségek híján vörös pofival a férfi ingét szorítja, húzza, jó kis babás vasmarka van, ami nem enged el senkit, amíg ő úgy nem dönt. Vagy el nem alszik.*
//Kinti ricsaj, Viel, Nimri és a baba//
*Andorellan a földön ücsörög, és kezd fázni, mivel a pokróc nem ad neki elég meleget a talajon. Arról nem is beszélve, hogy egy nagy szőrös állat, nevezetesen egy kutya környékezi meg, és hangoskodni kezd. A sok inger teljesen összezavarja a csöppséget, aki most valahogy nem érzi anyja közelségét, hiába fekszik ott mellette, és hiába húzza meg a ruháját, csimpaszkodik belé, hogy mentse ki a bajból. Aztán hirtelen a semmiből még idegenek is megjelennek, kézről kézre adogatva Rellant, aki alig bír magával, úgy visong ijedtében, hogy csoda, ha Thim bele nem süketül az Árnyék ugatását is túlharsogó babakiabálásba. A kisfiú lehetőségek híján vörös pofival a férfi ingét szorítja, húzza, jó kis babás vasmarka van, ami nem enged el senkit, amíg ő úgy nem dönt. Vagy el nem alszik.*
45. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-02 20:50:18
Üzenet elküldve: 2020-02-02 20:50:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
// A méregkeverő //
// Kinti ricsaj, Viel, Nimri és a baba //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Nimeril! *Ismétli a nevet és elfogadja a kézfogást.*
- Egy tea valóban jól esne, köszönöm szépen. *Hosszú út áll mögöttük. Megfordul a fejében, hogy Luni is örülne talán egy bögre teának, meg az édesanyja is. Arra gondol, ide kéne hívnia őket, de végül lebeszéli magát. Luni nagy lány, okosabb és tiszteletre méltóbb, mint bárki, akit ismert. Nem kell apáskodnia felette. Eán meg pláne nem. Azonban a tea mégsem most kerül fel. Valaki kiabál. Viel az. Ahogy Nimeril, úgy ő is a hang irányába rohan, de a lány kicsit hamarabb indult. Thim rekció ideje sokat csökkent a fáradtság miatt, így mire odaér, Nimri már egy holtest mellett térdel és a kezébe ad egy babát. A kicsi sír, épp most veszítette el az anyját és ezt valószínűleg jól tudja. Thim szomorúan próbálja csitítani, ringatni.*
- Sajnálom! Nagyon sajnálom, drága kis apróság!
// Kinti ricsaj, Viel, Nimri és a baba //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Nimeril! *Ismétli a nevet és elfogadja a kézfogást.*
- Egy tea valóban jól esne, köszönöm szépen. *Hosszú út áll mögöttük. Megfordul a fejében, hogy Luni is örülne talán egy bögre teának, meg az édesanyja is. Arra gondol, ide kéne hívnia őket, de végül lebeszéli magát. Luni nagy lány, okosabb és tiszteletre méltóbb, mint bárki, akit ismert. Nem kell apáskodnia felette. Eán meg pláne nem. Azonban a tea mégsem most kerül fel. Valaki kiabál. Viel az. Ahogy Nimeril, úgy ő is a hang irányába rohan, de a lány kicsit hamarabb indult. Thim rekció ideje sokat csökkent a fáradtság miatt, így mire odaér, Nimri már egy holtest mellett térdel és a kezébe ad egy babát. A kicsi sír, épp most veszítette el az anyját és ezt valószínűleg jól tudja. Thim szomorúan próbálja csitítani, ringatni.*
- Sajnálom! Nagyon sajnálom, drága kis apróság!
44. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-02 20:38:08
Üzenet elküldve: 2020-02-02 20:38:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 735
OOC üzenetek: 507
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 735
OOC üzenetek: 507
Játékstílus: Megfontolt
// A méregkeverő //
// Kinti ricsaj //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* A konyhában szét néz egy közepes fazék után.*
- Na ez meg is meg van. Keressünk üvegeket! Üdv! Én Nimreil vagyok! Örvendek. Nem aggódj, nem zavarsz.
* Mondja és aztán feláll és a kezét nyújtja az elfnek. Átlagos elfnek tűnik vörös hajjal, de Intnél jóval kifinomultabb ízléssel öltözködés terén. Nem szívleli az elfeket, de Thim még nem tett semmilyen negatív benyomást rá. És mivel most van ideje várni bőven, ezért úgy dönt cseveg vele egy keveset.*
- Feltehetek egy kis teának valót és ha van kedved beszélgethetünk egy kicsit.* Ajánlja fel, amikor is hangos kutya ugatás töri meg a viszonylagos csendet, amit egy kétségbe eset kiáltás is követ.*
- Ez rosszul hangzik. Gyere lehet, hogy valami baj történt!* Hangzik a parancs és futva elindul a hang irányába. A kiáltás egy tündértől származik, akit szintén látott már ezelőtt. Nincs szükség kérdésre, mert magától kezd bele abba, hogy mi a baj. Elég zavarosnak tűnik a dolog, mert mikor érkezett, akkor is feküdt valaki a földön. Bár ott volt elég segítő kéz. Felmerül a gyanú, hogy most más valaki szorul éppen segítségre. Követi a lányt, de mikor megpillantja a testet, akkor gyorsabb iramra vált és lehagyja a tündért. Odaérve egy nőt talál a földön, akit bizony ismer is Seles az aki azt az isteni vajas sütit sütötte. A gyermek is ott van az anyja mellet a földön. Látszólag semmi baja, így Nimeril Selest vizsgálja meg először.*
- Hé! Hahó! Seles hallasz engem?* Kérdezgeti és közben kezével a pulzusát keresi. Hiába tapint rá a nyaki ütőérre az bizony nem pumpál. A légzése is leállt.*
-Elkéstünk. Meghalt.* Mondja szomorúan és a gyermeket elemeli az élettelen test mellöl, majd az ott lévők közül a legközelebbinek a kezébe nyomja.*
- Valaki fogja meg a babát!* Alaposabban megvizsgálja az elhunyt édesanyát, hogy rájöjjön mi okozta a halálát. A szoknyája véres és a test mellet is kialakult egy kisebb vértócsa. Itt már nincs mit vizsgálni.*
- Úgy gondolom, hogy szüléshez van köze ennek a tragédiának. Egy ér elpattanhatott és belülről elvérzet szegény Seles.* Azt nem teszi hozzá, hogy egy boncolás biztosan feltárná a tényleges okot, mert ez csak egy következtetés a látottak alapján. Nyilván eszébe se jut, hogy felboncoljon innen bárkit is. Itt már nem tehetnek semmit.*
- Valaki szóljon a többieknek, mert nem maradhat itt a földön. Viszont mi egyedül nem tudjuk megmozdítani.* Mondja ha még nem érkezett más rajtuk kívül.*
A hozzászólást Mátrix (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2020.02.10 22:23:56, a következő indokkal:
Játékos kérése
// Kinti ricsaj //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* A konyhában szét néz egy közepes fazék után.*
- Na ez meg is meg van. Keressünk üvegeket! Üdv! Én Nimreil vagyok! Örvendek. Nem aggódj, nem zavarsz.
* Mondja és aztán feláll és a kezét nyújtja az elfnek. Átlagos elfnek tűnik vörös hajjal, de Intnél jóval kifinomultabb ízléssel öltözködés terén. Nem szívleli az elfeket, de Thim még nem tett semmilyen negatív benyomást rá. És mivel most van ideje várni bőven, ezért úgy dönt cseveg vele egy keveset.*
- Feltehetek egy kis teának valót és ha van kedved beszélgethetünk egy kicsit.* Ajánlja fel, amikor is hangos kutya ugatás töri meg a viszonylagos csendet, amit egy kétségbe eset kiáltás is követ.*
- Ez rosszul hangzik. Gyere lehet, hogy valami baj történt!* Hangzik a parancs és futva elindul a hang irányába. A kiáltás egy tündértől származik, akit szintén látott már ezelőtt. Nincs szükség kérdésre, mert magától kezd bele abba, hogy mi a baj. Elég zavarosnak tűnik a dolog, mert mikor érkezett, akkor is feküdt valaki a földön. Bár ott volt elég segítő kéz. Felmerül a gyanú, hogy most más valaki szorul éppen segítségre. Követi a lányt, de mikor megpillantja a testet, akkor gyorsabb iramra vált és lehagyja a tündért. Odaérve egy nőt talál a földön, akit bizony ismer is Seles az aki azt az isteni vajas sütit sütötte. A gyermek is ott van az anyja mellet a földön. Látszólag semmi baja, így Nimeril Selest vizsgálja meg először.*
- Hé! Hahó! Seles hallasz engem?* Kérdezgeti és közben kezével a pulzusát keresi. Hiába tapint rá a nyaki ütőérre az bizony nem pumpál. A légzése is leállt.*
-Elkéstünk. Meghalt.* Mondja szomorúan és a gyermeket elemeli az élettelen test mellöl, majd az ott lévők közül a legközelebbinek a kezébe nyomja.*
- Valaki fogja meg a babát!* Alaposabban megvizsgálja az elhunyt édesanyát, hogy rájöjjön mi okozta a halálát. A szoknyája véres és a test mellet is kialakult egy kisebb vértócsa. Itt már nincs mit vizsgálni.*
- Úgy gondolom, hogy szüléshez van köze ennek a tragédiának. Egy ér elpattanhatott és belülről elvérzet szegény Seles.* Azt nem teszi hozzá, hogy egy boncolás biztosan feltárná a tényleges okot, mert ez csak egy következtetés a látottak alapján. Nyilván eszébe se jut, hogy felboncoljon innen bárkit is. Itt már nem tehetnek semmit.*
- Valaki szóljon a többieknek, mert nem maradhat itt a földön. Viszont mi egyedül nem tudjuk megmozdítani.* Mondja ha még nem érkezett más rajtuk kívül.*
A hozzászólást Mátrix (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2020.02.10 22:23:56, a következő indokkal:
Játékos kérése
43. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-02 18:19:19
Üzenet elküldve: 2020-02-02 18:19:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Mindenki a házban//
//Viel kiabál//
//Árnyék ugat//
*Viel megértően bólint, hallva, hogy a beszélgetésre most nem ez a legalkalmasabb időpont, de azért egy kicsit annak is örül itt a kellemetlenségek közepette, hogy mással azért megesett valami jó. Azért a lányban még ott motoszkál, hogy valahogyan segíteni kéne, de ezzel a gondolatával egyedül marad, amíg Luniék vizet hoznak, ő pedig az állatokat rendezi el. Ahogy egy kövön ülve meditálgat, semmi sem zavarja meg, elmerül kissé komor gondolataiban. Végül, miután úgy érzi, már megfagy odakint, és a beteg is bekerült, Árnyék nem fogja halálra nyalni, a lány is bemegy, botját az ajtó mellé támasztva. Az előtérben hamar utoléri Lunit, amikor hatalmas ugatás fogadja kintről. Persze Árnyék a ludas, de a lány valami kellemetlenet, furcsát érez meg, amit még soha.*
- Az ott micsoda? *Kérdezi magától a rongykupacra pillantva a földön. Mintha egy ember formája lenne, Árnyék pedig kétségbeesetten ugrál fölötte, lökdösi az orrával. Viel hátán feláll a szőr, úgy rohan a folyosóra, mintha üldöznék, és túlkiabálja a harsogó kutyát.*
- Valaki van odakint! Valaki fekszik a földön! *Mondja. Elég furcsán veszi ki magát ez azután, hogy éppen most cipeltek be egy lányt hasonló állapotban, de Viel számára valami azt súgja, hogy ez most más. Az ajtó felé siet, de reméli, hogy rövid kis lábai miatt valaki megelőzi, és előbb megnézi magának a rongykupacot.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.02 18:20:17
//Viel kiabál//
//Árnyék ugat//
*Viel megértően bólint, hallva, hogy a beszélgetésre most nem ez a legalkalmasabb időpont, de azért egy kicsit annak is örül itt a kellemetlenségek közepette, hogy mással azért megesett valami jó. Azért a lányban még ott motoszkál, hogy valahogyan segíteni kéne, de ezzel a gondolatával egyedül marad, amíg Luniék vizet hoznak, ő pedig az állatokat rendezi el. Ahogy egy kövön ülve meditálgat, semmi sem zavarja meg, elmerül kissé komor gondolataiban. Végül, miután úgy érzi, már megfagy odakint, és a beteg is bekerült, Árnyék nem fogja halálra nyalni, a lány is bemegy, botját az ajtó mellé támasztva. Az előtérben hamar utoléri Lunit, amikor hatalmas ugatás fogadja kintről. Persze Árnyék a ludas, de a lány valami kellemetlenet, furcsát érez meg, amit még soha.*
- Az ott micsoda? *Kérdezi magától a rongykupacra pillantva a földön. Mintha egy ember formája lenne, Árnyék pedig kétségbeesetten ugrál fölötte, lökdösi az orrával. Viel hátán feláll a szőr, úgy rohan a folyosóra, mintha üldöznék, és túlkiabálja a harsogó kutyát.*
- Valaki van odakint! Valaki fekszik a földön! *Mondja. Elég furcsán veszi ki magát ez azután, hogy éppen most cipeltek be egy lányt hasonló állapotban, de Viel számára valami azt súgja, hogy ez most más. Az ajtó felé siet, de reméli, hogy rövid kis lábai miatt valaki megelőzi, és előbb megnézi magának a rongykupacot.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.02 18:20:17
42. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-02 17:45:46
Üzenet elküldve: 2020-02-02 17:45:46
ÚJ
![>Selestwen Sellewennar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10707_1473675245_ember_no.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
//Búcsú//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Seles megy, előre, előre, hiszen egész életében ezt tette. Nem számított, hogy esik-e az eső vagy fúj a szél, nem törte meg sem a hideg, sem a meleg. Leküzdötte a legveszélyesebb akadályokat, bujkált és harcolt, túltette magát veszteségeken. Rosszulléte közepette most már megszokásból is küzd, minden izma tudja, mit kell tenniük, amikor hosszú távollét után ismét a Szarvasliget felé veszi az irányt. Elhomályosult látásával csak két dolgot tud kivenni, az egyik a ház, a másik a fekete kutya, valamiért… A harmadik pedig a kezében tarott kisfiú, Andorellan. Rajta kívül senki sem számít, még Seles sem. Az a feladata, hogy minél előbb eljuttassa a kicsit a házba, és ezután az, hogy segítsenek. Talán…
Hosszú évekkel ezelőtt égő háza előtt állt, és belül görcsösen rándult össze a pusztítás láttán. Most sincs másképp, azonban ezúttal fogható nyoma is van a dolognak, lábán vér csordul végig, s sápadt arca még az erőlködéstől sem tud kipirulni. Minden lépés egy-egy ziháló nyögéssel ér fel, és érzi, hogy ereje lassan elhagyja őt. Letérdel, a kicsit puha pokrócba csavarva a földre teszi, és utolsó levegővételével búcsút vesz a fáktól, az erdőtől, ahol olyan boldognak érezte magát, búcsút vesz Pyctától, aki valószínűleg megértené, miért az erdőre gondol utoljára, s búcsút Umontól, Lyztől, aki szinte testvére is lehetett volna, a kis Zsengétől, aki talán feltalálta magát a nagyvilágban, és legfőképpen Leontól, akit már soha nem láthat viszont. Tudja, hogy az itt élők rendesek, és hogy a felé közeledő kutya sem fogja soha bántani Rellant. Neki ennyi elég. Lehunyja a szemét, és a földre esik, a kisgyerek mellé. Teste hideg, fehér, tekintete üres.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Seles megy, előre, előre, hiszen egész életében ezt tette. Nem számított, hogy esik-e az eső vagy fúj a szél, nem törte meg sem a hideg, sem a meleg. Leküzdötte a legveszélyesebb akadályokat, bujkált és harcolt, túltette magát veszteségeken. Rosszulléte közepette most már megszokásból is küzd, minden izma tudja, mit kell tenniük, amikor hosszú távollét után ismét a Szarvasliget felé veszi az irányt. Elhomályosult látásával csak két dolgot tud kivenni, az egyik a ház, a másik a fekete kutya, valamiért… A harmadik pedig a kezében tarott kisfiú, Andorellan. Rajta kívül senki sem számít, még Seles sem. Az a feladata, hogy minél előbb eljuttassa a kicsit a házba, és ezután az, hogy segítsenek. Talán…
Hosszú évekkel ezelőtt égő háza előtt állt, és belül görcsösen rándult össze a pusztítás láttán. Most sincs másképp, azonban ezúttal fogható nyoma is van a dolognak, lábán vér csordul végig, s sápadt arca még az erőlködéstől sem tud kipirulni. Minden lépés egy-egy ziháló nyögéssel ér fel, és érzi, hogy ereje lassan elhagyja őt. Letérdel, a kicsit puha pokrócba csavarva a földre teszi, és utolsó levegővételével búcsút vesz a fáktól, az erdőtől, ahol olyan boldognak érezte magát, búcsút vesz Pyctától, aki valószínűleg megértené, miért az erdőre gondol utoljára, s búcsút Umontól, Lyztől, aki szinte testvére is lehetett volna, a kis Zsengétől, aki talán feltalálta magát a nagyvilágban, és legfőképpen Leontól, akit már soha nem láthat viszont. Tudja, hogy az itt élők rendesek, és hogy a felé közeledő kutya sem fogja soha bántani Rellant. Neki ennyi elég. Lehunyja a szemét, és a földre esik, a kisgyerek mellé. Teste hideg, fehér, tekintete üres.*
41. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2020-02-01 21:50:21
Üzenet elküldve: 2020-02-01 21:50:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//A ház előtt, Luni, Nellara//
*Várható volt, hogy ki lesz küldve. Semmi keresnivalója idegen tekinteteknek, mikor egy nőt vizsgál az orvos. Kivéve persze az orvost. Válasz nélkül bólint, majd távozik. Kintről hallja, hogyan folyik a vizsgálat odabent. Arra jut, távolabbról is meghallja, ha hívják, ráadásul nem sok esély van rá, hogy bármire szükség volna, ami nem a rendelőben található. Kicsit körbenéz. Kintről még Luni hangját is hallani véli, de azt már nem érti, mit mond. Sejti ugyan, hogy szíve hölgye nem sokára követi őket. Ha összetalálkozik vele és a kedves tündérrel, akkor alkalma nyílik szólni nekik arról, ami jelenleg folyik.*
- Az orvos már teszi a dolgát. Lauren is segít neki. Itt nem tehetünk most többet. Magam részéről keresek egy pohár vizet.
*Ha a két hölgy nem állítja meg, Thim a konyha felé veszi az irányt.*
// A méregkeverő //
*Rövid vándorlás után a konyhába ér, ahol egy elf, hozzá hasonló, éppen nagy munkában van. Megkopogtatja az ajtófélfát, hogy ne ijesszen rá az elmerült szakácsnőre. Azt ugyan még nem sejti, mi lesz a munka gyümölcse.*
- Üdvözletem! Még nem ismerjük egymást, Estrothim vagyok. Bocsáss meg a zavarásért.
*Mindeközben szerez egy poharat és megcélozza a megfelelő edényt, amiből vizet foghat.*
*Várható volt, hogy ki lesz küldve. Semmi keresnivalója idegen tekinteteknek, mikor egy nőt vizsgál az orvos. Kivéve persze az orvost. Válasz nélkül bólint, majd távozik. Kintről hallja, hogyan folyik a vizsgálat odabent. Arra jut, távolabbról is meghallja, ha hívják, ráadásul nem sok esély van rá, hogy bármire szükség volna, ami nem a rendelőben található. Kicsit körbenéz. Kintről még Luni hangját is hallani véli, de azt már nem érti, mit mond. Sejti ugyan, hogy szíve hölgye nem sokára követi őket. Ha összetalálkozik vele és a kedves tündérrel, akkor alkalma nyílik szólni nekik arról, ami jelenleg folyik.*
- Az orvos már teszi a dolgát. Lauren is segít neki. Itt nem tehetünk most többet. Magam részéről keresek egy pohár vizet.
*Ha a két hölgy nem állítja meg, Thim a konyha felé veszi az irányt.*
// A méregkeverő //
*Rövid vándorlás után a konyhába ér, ahol egy elf, hozzá hasonló, éppen nagy munkában van. Megkopogtatja az ajtófélfát, hogy ne ijesszen rá az elmerült szakácsnőre. Azt ugyan még nem sejti, mi lesz a munka gyümölcse.*
- Üdvözletem! Még nem ismerjük egymást, Estrothim vagyok. Bocsáss meg a zavarásért.
*Mindeközben szerez egy poharat és megcélozza a megfelelő edényt, amiből vizet foghat.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1246-1265