Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 46 (901. - 920. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1207-1226
920. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2025-02-13 15:53:51
Üzenet elküldve: 2025-02-13 15:53:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
*Viel boldogan ölelgeti Intath-t. Nem is gondolta volna, hogy ilyen mosolyt tud varázsolni a sokszor kifejezetten szigorú doktor bácsi arcára. Pedig általában ez a lételeme és elsődleges hivatása, erre esküdött fel még annak idején, hogy elhozza a boldogságot és a fényt a világba. Néha még most is alábecsüli magát. A faluban, ahol felnőtt, sok a tündér, ott nem olyan meglepő és mosolyogni való egy csupa szív miniatűr lányka, mint errefelé. Mindenesetre örül, hogy régi barátja nem nyűgként emlékszik rá a foghúzós eset után, hanem örül neki, szívesen fogadja.*
- Pihentünk és ettünk is, de egy tea jól esne, elég hideg van. *Ismeri be, mikor kibontakozik az ölelésből. Fel van ő öltözve rendesen, de a kutyus bundája nagyszerű kapca, és most, hogy nem ül rajta, hiányzik a melege.* Árnyék, mit szólnál, ha...? *Kérdezné a kutyától, ám az egyik pillanatról a másikra szőrén-szálán eltűnt. Az avarban hagyott, medvéének tűnő nyomokból ítélve az eb egyenesen az istállóhoz ment, és valahogy be is jutott abba. Hiába, a rutin. Ahogy Viel a kétlábú, úgy Árnyék a négylábú barátokat jött meglátogatni. Ha valami kell neki, majd úgyis megtalálja Vielt.*
- Én sem jöttem ám üres kézzel! *Teszi hozzá a kis tündér, miközben belép az előtérbe. Felemel egy kis szütyőt, ami csak úgy illatozik a mézeskalácstól. A zsák alakját ítélve mind szív, hold és csillag alakú.* Édesanya sütötte. Oda leszel érte, olyan csoda finom. Azt mondja, van valami titkos összetevője, de én már rájöttem rég, mi az. *Lehalkítja a hangját, mintha az üres helyiségben bárki más is hallaná.* A szeretet!
*Aztán csak csendben nézelődik, amíg eljutnak az említett teához és a nagyobb lélegzetvételű történetekhez. A házat elnézve azon töpreng, mi változott, ha egyáltalán. Egy biztos: Intath összességében ugyanolyan, mint volt, Eeyrnek hála. Csak azok az ékszerek nem.* ~ Lehet, hogy barátnője van. ~ *Fordul meg a lányzó fejében, de nem akar rákérdezni, udvariatlan lenne, ha nincs. Azért nőből van, nyitva tartja a szemét, hátha talál más, erre utaló jeleket is.*
- Egyébként az én történetem nem valami vidám. *Vallja be, dacára annak, mennyire örül a viszontlátásnak.* De te orvos vagy, szerintem hallottál már ilyesmit.
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.13 15:55:27
- Pihentünk és ettünk is, de egy tea jól esne, elég hideg van. *Ismeri be, mikor kibontakozik az ölelésből. Fel van ő öltözve rendesen, de a kutyus bundája nagyszerű kapca, és most, hogy nem ül rajta, hiányzik a melege.* Árnyék, mit szólnál, ha...? *Kérdezné a kutyától, ám az egyik pillanatról a másikra szőrén-szálán eltűnt. Az avarban hagyott, medvéének tűnő nyomokból ítélve az eb egyenesen az istállóhoz ment, és valahogy be is jutott abba. Hiába, a rutin. Ahogy Viel a kétlábú, úgy Árnyék a négylábú barátokat jött meglátogatni. Ha valami kell neki, majd úgyis megtalálja Vielt.*
- Én sem jöttem ám üres kézzel! *Teszi hozzá a kis tündér, miközben belép az előtérbe. Felemel egy kis szütyőt, ami csak úgy illatozik a mézeskalácstól. A zsák alakját ítélve mind szív, hold és csillag alakú.* Édesanya sütötte. Oda leszel érte, olyan csoda finom. Azt mondja, van valami titkos összetevője, de én már rájöttem rég, mi az. *Lehalkítja a hangját, mintha az üres helyiségben bárki más is hallaná.* A szeretet!
*Aztán csak csendben nézelődik, amíg eljutnak az említett teához és a nagyobb lélegzetvételű történetekhez. A házat elnézve azon töpreng, mi változott, ha egyáltalán. Egy biztos: Intath összességében ugyanolyan, mint volt, Eeyrnek hála. Csak azok az ékszerek nem.* ~ Lehet, hogy barátnője van. ~ *Fordul meg a lányzó fejében, de nem akar rákérdezni, udvariatlan lenne, ha nincs. Azért nőből van, nyitva tartja a szemét, hátha talál más, erre utaló jeleket is.*
- Egyébként az én történetem nem valami vidám. *Vallja be, dacára annak, mennyire örül a viszontlátásnak.* De te orvos vagy, szerintem hallottál már ilyesmit.
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.13 15:55:27
919. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2025-02-12 23:38:31
Üzenet elküldve: 2025-02-12 23:38:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
*Ha valamire akkor erre nagy szüksége volt. A másikból áradó ártatlan, naiv szeretetre és ahogy az a csöpp lány a karjaiba bújik. Ha a kialvatlanság ellen nem is, de a lelki kimerültségre tökéletes gyógyszer a tündérke. Még az a büdös szőrcsomó se érdekli az elfet most. A sok kérdés hallatán a lányka gyöngyöző nevetése átragad a dokira is.*
-Jaj kincsem!
*Simogatja meg, azt az ezüst buksit, amit mindig imádott a másikban. Összekócolni legalább annyira mint nézni. Meg ugye ez az energia, ami árad a másikból. Nem lehet nem mosolyogni ahogy a másikra néz. Hiányzott? Miket tud ez a lány mondani? Így megmelengetni a doktor úr szívét! Még a gyűrűk is észre lesznek véve.*
-Bizony jól megy.*Kacsint.*Dolgoztam, de nem fontos. Addig el nem engedlek, míg mindent el nem mesélsz, hogy mik történtek veled kincsem. Fáradt vagy? Csináljak egy teát vagy meleg tejet? Ha éhes vagy akkor van szalonna, kolbász... Gyere be én is mesélek. Van mit. De jó újra látni!
*Húzza magához a kicsit egy kis rövidebb ölelésre rég nem látott barátját.*
-Jaj kincsem!
*Simogatja meg, azt az ezüst buksit, amit mindig imádott a másikban. Összekócolni legalább annyira mint nézni. Meg ugye ez az energia, ami árad a másikból. Nem lehet nem mosolyogni ahogy a másikra néz. Hiányzott? Miket tud ez a lány mondani? Így megmelengetni a doktor úr szívét! Még a gyűrűk is észre lesznek véve.*
-Bizony jól megy.*Kacsint.*Dolgoztam, de nem fontos. Addig el nem engedlek, míg mindent el nem mesélsz, hogy mik történtek veled kincsem. Fáradt vagy? Csináljak egy teát vagy meleg tejet? Ha éhes vagy akkor van szalonna, kolbász... Gyere be én is mesélek. Van mit. De jó újra látni!
*Húzza magához a kicsit egy kis rövidebb ölelésre rég nem látott barátját.*
918. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2025-02-12 23:03:25
Üzenet elküldve: 2025-02-12 23:03:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
*Viel és Árnyék mindketten ugyanolyan ragyogó szemmel és izgatott várakozással nézik az ajtót, mikor meghallják bentről az egyre közeledő lépteket, a kutya pedig még a farkát is csóválja hozzá. A kis tündér a környék csendje ellenére is számos fantáziát dédelget, hogy odabent a kőfalakon túl a régi barátok élik mindennapjaikat, most éppen nyugodtan. Mekkora meglepetés lesz számukra, ha hosszú idő óta újra betoppan! Már csak arra kíváncsi, vajon ki nyit neki ajtót közülük, kinek újságolhatja el először a jó hírt, hogy visszatért.
Nem kell sokat várni, az illető határozottan tárja ki az ajtót, és hatalmas termetével még jóval afölé magasodik, ahol Viel az érkező fejét vélte. Igazság szerint megszokta már, hogy Intathra egészen nyakatekerve tud csak felnézni. A doktor éppen munkaruhát visel, és valamiért a képe is épp olyan fehér, mint a köpenye. Úgy tűnik, pipázgatott épp, és abban zavarta meg. Morcos képe nem mond a lánynak sokat, nem ez lenne az első eset, hogy Vielt valami tréfás kopogtatónak hiszik, csak mert elnézve a picire nőtt tündér fehér búbja felett észre sem veszik őt egy pillanatra. De ott van lent, hús-vér valójában, a megszokott szürke öltözetében, egy meleg utazóköpennyel a hátán.*
- Intath! Eeyrre! *Kiáltja boldogan, és meg se várja azt az ölelést, úgy ugrik az elf ép karjába, hogy az elkaphassa. Árnyékra nem ragad át a kis barátnője lelkesedése, a kutya unottan bámul a férfira, aki soha még egy simogatással se illette.*
- Vau. *Szól dörmögő hangján, csak hogy mondjon valamit, aztán elkezd vakarózni. Ennyit az izgalmakról. Viel úgyis beszél helyette is, záporoznak belőle a kérdések.*
- Hogy vagy? Dolgozol épp? A többiekkel mi van? *Aztán ő maga is rájön, hogy lehetetlen lenne egyszerre ennyi mindenre választ adni, ezért csak egy jóízűt nevet magán, miközben kibontakozik az ölelésből.* Bocsánat. Csak annyira hiányoztatok! Az édesanyámnál kellett segédkeznem a falunkban. *Aztán rápillant a kézre, a számos gyűrűre.* Hú, de elegáns valaki.
Nem kell sokat várni, az illető határozottan tárja ki az ajtót, és hatalmas termetével még jóval afölé magasodik, ahol Viel az érkező fejét vélte. Igazság szerint megszokta már, hogy Intathra egészen nyakatekerve tud csak felnézni. A doktor éppen munkaruhát visel, és valamiért a képe is épp olyan fehér, mint a köpenye. Úgy tűnik, pipázgatott épp, és abban zavarta meg. Morcos képe nem mond a lánynak sokat, nem ez lenne az első eset, hogy Vielt valami tréfás kopogtatónak hiszik, csak mert elnézve a picire nőtt tündér fehér búbja felett észre sem veszik őt egy pillanatra. De ott van lent, hús-vér valójában, a megszokott szürke öltözetében, egy meleg utazóköpennyel a hátán.*
- Intath! Eeyrre! *Kiáltja boldogan, és meg se várja azt az ölelést, úgy ugrik az elf ép karjába, hogy az elkaphassa. Árnyékra nem ragad át a kis barátnője lelkesedése, a kutya unottan bámul a férfira, aki soha még egy simogatással se illette.*
- Vau. *Szól dörmögő hangján, csak hogy mondjon valamit, aztán elkezd vakarózni. Ennyit az izgalmakról. Viel úgyis beszél helyette is, záporoznak belőle a kérdések.*
- Hogy vagy? Dolgozol épp? A többiekkel mi van? *Aztán ő maga is rájön, hogy lehetetlen lenne egyszerre ennyi mindenre választ adni, ezért csak egy jóízűt nevet magán, miközben kibontakozik az ölelésből.* Bocsánat. Csak annyira hiányoztatok! Az édesanyámnál kellett segédkeznem a falunkban. *Aztán rápillant a kézre, a számos gyűrűre.* Hú, de elegáns valaki.
917. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2025-02-12 22:00:41
Üzenet elküldve: 2025-02-12 22:00:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
*Az elf nincs jókedvében. Az elmúlt napokban két futár járt erre és mindkettő őt kereste. Ő pedig nem örül a népszerűségnek. Az egyikről akár lehetne, azt mondani, hogy jó hírt hozott. Bár, míg nem kap bizonyítékot arra, hogy van mögötte szándék addig az csak papír rajta üres szavakkal. A másik üzenet viszont felkavarta. Hiába vetette magát a munkába és töltötte ki az éber pillanatai nagy részét színes, szagos főzetek kevergetésével és kísérletezéssel, de nem tudta, azt a kígyó nőszemélyt kiverni a fejéből. Még a legkedvesebb pillanatait is képes megmérgezni és fogalma sincs mi járhat a fejében. Mit akarhat? Két dolog biztos. Nem baráti látogatást tervez és ő nem fogja megadni neki az örömet, hogy elmenekül előle. Egyenesen a szemébe fog nézni és ha kell a csatlósai előtt mutatja meg ki az-az Intath Aldeis, akit hiába hívtak Nyápicnak, de rettegte a tenger. Nem hagyta soha, hogy a rendelőjében megalázzák őt és nem most fogja elkezdeni egy nemes kisasszonyal! Ezt a találkozót pedig felkészülten várja. Talán fáradtnak tűnhet, de egyébként megjelenése makulátlannak nevezhető. Hiába nincs kinek, de nem hanyagolta el a fürdést. Az övén pedig ott pihen a tőre. Épp a rendelőjében ügyködik mikor valami hangot hall kívülről.*
~Eljött az idő.~
*Töltetlen pipáját a szájába teszi, majd lendületesen megindul a bejárat felé. Fehér köpenye csak úgy libben utána ahogy a lépcsőfokokat kettesével szedi. Majd a folyosóra ér. Tekintete a halálba igyekvők elszántságát hordozza. Ott is van az ajtónál, amit kitár, hogy rideg hűvösséggel nézzen ki rajta. Hát nem egy tucat haramia várja őt.*
-Viel? Hát te kincsem?
*Olvad fel a fagyossága egy pillanat alatt, hogy odalépjen a kislányhoz és magához ölelje rég nem látott szeretetgombócát. Ezek az aprónépek mindig is gyengéi voltak.*
~Eljött az idő.~
*Töltetlen pipáját a szájába teszi, majd lendületesen megindul a bejárat felé. Fehér köpenye csak úgy libben utána ahogy a lépcsőfokokat kettesével szedi. Majd a folyosóra ér. Tekintete a halálba igyekvők elszántságát hordozza. Ott is van az ajtónál, amit kitár, hogy rideg hűvösséggel nézzen ki rajta. Hát nem egy tucat haramia várja őt.*
-Viel? Hát te kincsem?
*Olvad fel a fagyossága egy pillanat alatt, hogy odalépjen a kislányhoz és magához ölelje rég nem látott szeretetgombócát. Ezek az aprónépek mindig is gyengéi voltak.*
916. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2025-02-12 21:31:59
Üzenet elküldve: 2025-02-12 21:31:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
*Az általában elképesztően csendes vidéket a tavalyról ott maradt avar ropogása töri meg. Nem emberforma közeledik, de még csak nem is kétlábú, vagy legalább is nem úgy. Négy nagy tappancs tapossa a közeli ösvényt, és a sötét alak régi ismerősként szimatolja a régi kőépület árnyékában megbúvó tárgyakat és a bejárathoz vezető lábnyomokat, mintha szagmintát akarna venni nedves orrával. Talán még jobban is körülnézne, mint régen, körbeszaladná, ha tehetné, hiszen egyszer ő volt itt az úr, ám az idős kor és a munkájában szerzett gyakorlat most fegyelemre inti. Nem egyszerű kutya ő, hanem hátasállat, munkáltatója, egyben legjobb pajtása pedig olyan apró és törékeny, hogy nem érdemes megkockáztatni egy nagyobb vágtát, nehogy lebucskázzon nyeregtelen hátáról, vagy megtépje a fekete bundát.*
- Emlékszel még, Árnyék? *Kérdezi Viel is, aki nem az orrával, inkább a fél ép szemével fogadja be a sok ingert, és bizony örül annak, amit lát. Sok idő telt el azóta, hogy a ligetben járt, és a hite más vidékekre szólította.* Szerintem vannak itt valakik. *Állapítja meg az istálló melletti friss patanyomokra pillantva. Az ajtó talán nyitva lehet, de nem szeretné nyikorgatni, mielőtt az itt élők lótolvajnak hiszik a furcsa párost, inkább ő maga is lekászálódik a hátasáról, és a bejárat felé indul.*
- Hahó! *Kiabálja vékonyka hangján. Árnyék mellé áll, és hegyezi a fülét az éles zajra. Viel már csak megszokásból simogatja az állat buksiját. Nem tart tőle, hogy valami veszély leselkedne rá, mert bízik barátja ilyen jellegű megérzéseiben, és egyelőre semmi nem tűnik szokatlannak, inkább... néptelennek, ha lehet így fogalmazni.* Hahó, van itthon valaki?
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.12 21:32:39
- Emlékszel még, Árnyék? *Kérdezi Viel is, aki nem az orrával, inkább a fél ép szemével fogadja be a sok ingert, és bizony örül annak, amit lát. Sok idő telt el azóta, hogy a ligetben járt, és a hite más vidékekre szólította.* Szerintem vannak itt valakik. *Állapítja meg az istálló melletti friss patanyomokra pillantva. Az ajtó talán nyitva lehet, de nem szeretné nyikorgatni, mielőtt az itt élők lótolvajnak hiszik a furcsa párost, inkább ő maga is lekászálódik a hátasáról, és a bejárat felé indul.*
- Hahó! *Kiabálja vékonyka hangján. Árnyék mellé áll, és hegyezi a fülét az éles zajra. Viel már csak megszokásból simogatja az állat buksiját. Nem tart tőle, hogy valami veszély leselkedne rá, mert bízik barátja ilyen jellegű megérzéseiben, és egyelőre semmi nem tűnik szokatlannak, inkább... néptelennek, ha lehet így fogalmazni.* Hahó, van itthon valaki?
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.12 21:32:39
915. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2025-01-30 17:47:54
Üzenet elküldve: 2025-01-30 17:47:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Zárás//
*Azt, hogy az elf milyen jóhiszemű és milyen elvárásokat támaszt ezért cserébe, azt túl is tárgyalták. Amúgy is rátértek a ligetbe vezető útra. Meg ugyebár kellemesebb témák is vannak a világon. Ekkor a lány olyat kér ami meglepi az elfet. Ennek ellenére megállítja az állatot. A másik pedig lemászik. A hallottak meglepik a dokit és a véleményét nem is tartja magában.*
-Oh, ez kellemetlen.
*Még az első feladatát se tudta kiadni a másiknak és máris csalódnia kell benne. Pedig tényleg közel vannak már a ligethez. A következő szavakra viszont bólint.*
-Hát értem. Tudod merre találsz. Viszlát Orivethra.
*Biccent ő is a lány felé akinek távozó alakján még végigsiklik a szeme. Szívesen elviselte volna maga körül sertepertélve. Az övéhez nyúl és ellenőrzi az aranyait hogy megvannak-e még, majd mikor úgy látja mindene rendben akkor indul tovább. A kedve nem épp rózsás. Annak ellenére, hogy szavakkal nem fejezte ki mélyen csalódott. Megint magára maradt mikor munka van. Újabb bizonyíték, hogy nem lehet senkiben megbízni. Mikor a ligetbe ér az állatot az istállóba vezeti, kiköti és habár fél kézzel komoly ügyeskedést kíván, de elkezdi róla bevinni a rendelőjébe a piacon vásárolt dolgokat. Ez amúgy se lett volna egy szívének kedves feladat, így viszont, hogy elhitte, hogy lesz kire rálőcsölni és mégis ő szenved, így különösen keserű gondolatok fogják el.*
*Azt, hogy az elf milyen jóhiszemű és milyen elvárásokat támaszt ezért cserébe, azt túl is tárgyalták. Amúgy is rátértek a ligetbe vezető útra. Meg ugyebár kellemesebb témák is vannak a világon. Ekkor a lány olyat kér ami meglepi az elfet. Ennek ellenére megállítja az állatot. A másik pedig lemászik. A hallottak meglepik a dokit és a véleményét nem is tartja magában.*
-Oh, ez kellemetlen.
*Még az első feladatát se tudta kiadni a másiknak és máris csalódnia kell benne. Pedig tényleg közel vannak már a ligethez. A következő szavakra viszont bólint.*
-Hát értem. Tudod merre találsz. Viszlát Orivethra.
*Biccent ő is a lány felé akinek távozó alakján még végigsiklik a szeme. Szívesen elviselte volna maga körül sertepertélve. Az övéhez nyúl és ellenőrzi az aranyait hogy megvannak-e még, majd mikor úgy látja mindene rendben akkor indul tovább. A kedve nem épp rózsás. Annak ellenére, hogy szavakkal nem fejezte ki mélyen csalódott. Megint magára maradt mikor munka van. Újabb bizonyíték, hogy nem lehet senkiben megbízni. Mikor a ligetbe ér az állatot az istállóba vezeti, kiköti és habár fél kézzel komoly ügyeskedést kíván, de elkezdi róla bevinni a rendelőjébe a piacon vásárolt dolgokat. Ez amúgy se lett volna egy szívének kedves feladat, így viszont, hogy elhitte, hogy lesz kire rálőcsölni és mégis ő szenved, így különösen keserű gondolatok fogják el.*
914. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2025-01-30 16:36:49
Üzenet elküldve: 2025-01-30 16:36:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Zárás//
*Még, ha a szesszel és a dohánnyal maga is időnként közelebbi kapcsolatot ápol, a nyüzsgést mégis képes hanyagolni az életéből. A maga részéről tökéletesen jól el van azzal, ha az otthonában vagy egy barátnál, a négy fal csendjében ülnek meg egy pohár sör vagy jó bor mellett.*
- Ez teljesen jogos.
*Bólint rá Int szavaira, majd elgondolkodva kapja fel a fejét.
A fene megeszi. Hirtelen nyúl a batyu mélyére, egy ideig matat benne, majd nyögve húzza ki az üres kezét.*
- Kérlek állítsd meg a lovat.
*Motyogja zavartan, ha pedig a férfi így tesz azon nyomban le is mászik róla, majd sóhajtva simogat az állat oldalára.*
- Ne haragudj, de vissza kell mennem a városba. Tudom, hogy azt mondtam, hogy minden nálam van, ami kell, de... hát nincs.
*Vakar kelletlenül a tarkójára, ahogy nehézkesen felpillant a férfira. Eluralkodik rajta a bűntudat, hogy most úgy fog kinézni, mintha maga is csak a hajót hagyná el, pedig megesküdne rá, hogy ez nincs így. De a városban hagyott holmija értékesebb annál, hogy nélküle maradjon.*
- Ha... Ezek után sem bánnád, hogy egyszer felkeresnélek a ligetben, annak örülnék. De megértem, ha majd akkor már nemet mondasz. Most viszont...
*Bocsánat kérő mosollyal biccent a férfi felé, majd sietős léptekkel indul vissza a város irányába.*
- Jó utat a maradékra.
*Integet azért hátra, majd az ostobasága miatt gondterhelten indul tovább.*
*Még, ha a szesszel és a dohánnyal maga is időnként közelebbi kapcsolatot ápol, a nyüzsgést mégis képes hanyagolni az életéből. A maga részéről tökéletesen jól el van azzal, ha az otthonában vagy egy barátnál, a négy fal csendjében ülnek meg egy pohár sör vagy jó bor mellett.*
- Ez teljesen jogos.
*Bólint rá Int szavaira, majd elgondolkodva kapja fel a fejét.
A fene megeszi. Hirtelen nyúl a batyu mélyére, egy ideig matat benne, majd nyögve húzza ki az üres kezét.*
- Kérlek állítsd meg a lovat.
*Motyogja zavartan, ha pedig a férfi így tesz azon nyomban le is mászik róla, majd sóhajtva simogat az állat oldalára.*
- Ne haragudj, de vissza kell mennem a városba. Tudom, hogy azt mondtam, hogy minden nálam van, ami kell, de... hát nincs.
*Vakar kelletlenül a tarkójára, ahogy nehézkesen felpillant a férfira. Eluralkodik rajta a bűntudat, hogy most úgy fog kinézni, mintha maga is csak a hajót hagyná el, pedig megesküdne rá, hogy ez nincs így. De a városban hagyott holmija értékesebb annál, hogy nélküle maradjon.*
- Ha... Ezek után sem bánnád, hogy egyszer felkeresnélek a ligetben, annak örülnék. De megértem, ha majd akkor már nemet mondasz. Most viszont...
*Bocsánat kérő mosollyal biccent a férfi felé, majd sietős léptekkel indul vissza a város irányába.*
- Jó utat a maradékra.
*Integet azért hátra, majd az ostobasága miatt gondterhelten indul tovább.*
913. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2025-01-25 10:02:16
Üzenet elküldve: 2025-01-25 10:02:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
*Nem osztja a másik véleményét. Persze nem tagadja, hogy jól esett a gondolat mikor hazafelé indult, de hiányozni fog a nyüzsgés, a szesz és a dohány közelsége és hogy elengedhette kicsit magát. Nem a jó kislányok közt a semmi közepén punnyadt. Hiába szereti azokat a jó kislányokat. Aztán mesélni kezd arról, hogy milyen mikor nem csak punnyadás van ott a ligetben. Azok a ritka pillanatok. A kapott kérdés jogos. Meg is mosolyogja.*
-Pont azért amit most mondtál. Én egy lehetőséget adok. Aki, nem tud vele élni az így járt. Többet vesztett, mint én. Kihasználni a jóhiszeműségem pedig... Nos, nem tanácsos.
*Nimeril-el elnéző volt, mert úgy elhúzott a házból, hogy azóta se látta. Ha pofátlanabb lett volna akkor muszáj lett volna megmutatni neki, hogy hol a helye. A következő kérdésen elgondolkozik.*
-Talán nem teljes egészében, de tény, hogy a legtöbben azok szoktak odatévedni akik engem keresnek. Meg néhány vándor, aki szállást kér.
*Beszélgetésük közben lekanyarodnak egy fenyőkkel övezett mellékútra.*
-Lassan megérkezünk.
-Pont azért amit most mondtál. Én egy lehetőséget adok. Aki, nem tud vele élni az így járt. Többet vesztett, mint én. Kihasználni a jóhiszeműségem pedig... Nos, nem tanácsos.
*Nimeril-el elnéző volt, mert úgy elhúzott a házból, hogy azóta se látta. Ha pofátlanabb lett volna akkor muszáj lett volna megmutatni neki, hogy hol a helye. A következő kérdésen elgondolkozik.*
-Talán nem teljes egészében, de tény, hogy a legtöbben azok szoktak odatévedni akik engem keresnek. Meg néhány vándor, aki szállást kér.
*Beszélgetésük közben lekanyarodnak egy fenyőkkel övezett mellékútra.*
-Lassan megérkezünk.
912. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2025-01-20 17:41:54
Üzenet elküldve: 2025-01-20 17:41:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 373
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 373
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Surran az őz, szökell halkan//
*Habár egyáltalán nem lett parancsba adva hogy kétfelé figyeljen, azt nem tudja megállni hogy rendszertelen időközönként hátrakukkantva
ne hallgasson bele Luninari és Intath továbbra is érdekfeszítő vitájába, aminek többször Callipeya is szerepe lesz; sőt, még a vele való beszélgetése közben is oda-odafigyel. Bár nem megsérteni akarja őt ezzel, de a savanyú doktor és az ostromot tüzesen álló leány is többször szimpatikus ponton vannak, még így sem könnyű megállnia hogy ne szóljon közbe. Szerencsére a volt papnő is bőven megmozgatja a fogaskerekeit az agyában, egyáltalán nem kell attól félnie hogy bármelyikükkel is unatkozna.*
~ Megadnék egy pár aranyat hogy többször hallgathassam ezt. ~ *Akár a többiekkel is, amilyen ritkán látja őket.* ~ Egy kis teljes szarvasligeti tanácskozás, az biztos összehozna minket. ~ *Talán meg is van, mi lesz a következő csillagok éjszakájára.
Szinte bánja is emiatt, hogy Callipeyaval ilyen zökkenőmentesen tudnak társalogni, bár ebbe saját átgondoltsága és a tapasztalt anya szelídsége is okot adhat. Egyikük sem fog asztalt borítani egyhamar, annyi biztos.*
- Köszönöm. *Mosolyog is meghitten az érvadás utáni reakcióra, ami szinte dicséretként hangzik az elf asszony szájából.* - Én nem vagyok nagy ember-illetve elfismerő, de ez az általad áhítatott változás nem hangzik se lehetetlennek, sem tűrhetetlennek. Mindössze elég hosszú időbe telhet, valószínűleg nem kevesebb annál, mint amennyi időt a törzsed magányban töltött. Egy kikukkantás az erdőből egyszer, egy szimbolikus ajándék a külvilágból kétszer. Kis lépésekkel, nem hinném hogy ezt a diplomáciát el lehetne siettetni, ha bármerre is el akarunk menni.
Valamint több ember is nagyságrendekkel jobban viszonyul Inthez mint például hozzám, szóval mint ahogy mondtad is, jut nekünk bőven különálló egyéniségekből. De milyen lenne az élet, ha mindenki egyetértene egymással? El lehetne egyáltalán képzelni? *Noha poharát már letette, a benne lévő koktél már teszi hatását, és gesztusai fizikailag és érzelmileg is nyitottabbá kezdenek válni. Kezdi gyomra hiányolni a szilárd ételt is, de szendvicséhez most úgy érzi, ha megszakadna sem szabad hozzányúlni, amíg e fontos beszélgetésben van az elf papnővel.*
- Én... oké rendben, ezt megadom. Ebből a szemszögből nézve semmilyen eszközöm nincs felsorolni, mi és mi nem mágia, vagy kategorizálni a biztosakat. Főleg hogy még kézzel fogható bizonyítékom sincs arra, hogy ez az éjszaka, a holnapi napfelkelte és naplemente, az NEM mágia. Talán nem is éri meg kideríteni. A kis szín az én szürke világomban. Meg tudnék élni ezzel... *Bólogat laza fejtartással, egyik kezét az asztalra téve és ujjaival kopogtatva rajta, látszólag ritmusérzék nélkül.* - A beállítottság gyanúja miatt pedig semmit nem kell szégyenkezni, szerintem mindenkinek voltak és vannak előzetes elképzelései, nem? Nekem legalábbis biztos hogy voltak. És ha azok nem gyűlöletből és félelemből, hanem a megértés és tudásvágy miatt lettek kialakítva, akkor nem azt mondom, hogy "meg van bocsátva", hanem hogy "köszönöm szépen". Sejtem, hogy a másoknak abban az erdőben nem lehetünk ennyire érdekesek, pedig ahogy mutatja a föld, nincs olyan sok különbség köztünk. Otthonokat építünk és családot, szokásokat és emlékeket alakítunk, szépeket és csúfokat egyaránt. Persze, picit más a fülünk és a magasságunk, más az érdeklődésünk is, de ezek elnézhető különbségek, ugye? *Kivéve az adókat. De azzal nem rontja el az estét.*
- Maradjon így. Mások nem békülnek meg azzal, ha a gyermekük letér a felépített útról. *Lekonyul az ifjú mágus ajka, ahogy pár nemkívánatos emlék függönyként ereszkedik le lelki szemei elé.* ~ ...Akkor is, ha rosszul tudják. ~ *A továbbiakban kicsit megcsappant hangulattal hallgatja tovább Callipeyát, a téma középpontjára időként lopva odapillantva.*
- Hogyan sikerült találkozni az apjával? Azt hittem hogy nem volt érintkezés a külvilággal. *Márpedig ha jól képzeli el ezt a törzset abból, amit eddig hallott, akkor elég kicsi az esélye annak, hogy őshonos lenne.* - Én nem úgy vélem, hogy a vérünk döntené el a természetünket. Lihanech nem annyira kevert város, mint Arthenior, de az ottani népek közül jóformán mindegyikből akad olyan is, mint én, és olyan is, mint mondjuk Intath vagy Luninari. Hallottam egy szívfakadtatóan gyönyörűséges tündérnőt is egyszer olyan tengerész nyelvvel, hogy nem hinné el ha elkezdeném sorolni miket mondott! De döntő többségben elfek élnek ott, elf szülők is neveltek fel, de nem hiszem, hogy a csak füleim miatt nem hasonlítok rájuk, vagy a te népedre. Ahogy ők sem. Egyszer szeretném, ha el tudnálak titeket kísérni oda, a látvány többet fog mondani, mint ahány szót én megtanultam. *Majd mikor a letargikusabb véglet felé kezdenek lendülni, Adoaver biccent egyet, és elmosolyodik:*
- Annál több ok hogy többet tanuljunk, ugyecsak! És nem csak azért mondom, mert lehet egy életet hosszabbító varázslat tekercse is valahol egy elátkozott kripta gyomrában. Még picit fiatalnak érzem magam ahhoz, hogy emiatt aggódjak, és szerintem Luninari is osztozik a véleményemen. De nem pazaroljuk el a nekünk adott időt, azt megígérem. Viszont, hogy eltereljem erről a figyelmed, Mit szólsz egy pár környi dámához? Nem annyira unalmas a játék, mint kívülről látszik.
//Surran az őz, szökell halkan//
*Habár egyáltalán nem lett parancsba adva hogy kétfelé figyeljen, azt nem tudja megállni hogy rendszertelen időközönként hátrakukkantva
ne hallgasson bele Luninari és Intath továbbra is érdekfeszítő vitájába, aminek többször Callipeya is szerepe lesz; sőt, még a vele való beszélgetése közben is oda-odafigyel. Bár nem megsérteni akarja őt ezzel, de a savanyú doktor és az ostromot tüzesen álló leány is többször szimpatikus ponton vannak, még így sem könnyű megállnia hogy ne szóljon közbe. Szerencsére a volt papnő is bőven megmozgatja a fogaskerekeit az agyában, egyáltalán nem kell attól félnie hogy bármelyikükkel is unatkozna.*
~ Megadnék egy pár aranyat hogy többször hallgathassam ezt. ~ *Akár a többiekkel is, amilyen ritkán látja őket.* ~ Egy kis teljes szarvasligeti tanácskozás, az biztos összehozna minket. ~ *Talán meg is van, mi lesz a következő csillagok éjszakájára.
Szinte bánja is emiatt, hogy Callipeyaval ilyen zökkenőmentesen tudnak társalogni, bár ebbe saját átgondoltsága és a tapasztalt anya szelídsége is okot adhat. Egyikük sem fog asztalt borítani egyhamar, annyi biztos.*
- Köszönöm. *Mosolyog is meghitten az érvadás utáni reakcióra, ami szinte dicséretként hangzik az elf asszony szájából.* - Én nem vagyok nagy ember-illetve elfismerő, de ez az általad áhítatott változás nem hangzik se lehetetlennek, sem tűrhetetlennek. Mindössze elég hosszú időbe telhet, valószínűleg nem kevesebb annál, mint amennyi időt a törzsed magányban töltött. Egy kikukkantás az erdőből egyszer, egy szimbolikus ajándék a külvilágból kétszer. Kis lépésekkel, nem hinném hogy ezt a diplomáciát el lehetne siettetni, ha bármerre is el akarunk menni.
Valamint több ember is nagyságrendekkel jobban viszonyul Inthez mint például hozzám, szóval mint ahogy mondtad is, jut nekünk bőven különálló egyéniségekből. De milyen lenne az élet, ha mindenki egyetértene egymással? El lehetne egyáltalán képzelni? *Noha poharát már letette, a benne lévő koktél már teszi hatását, és gesztusai fizikailag és érzelmileg is nyitottabbá kezdenek válni. Kezdi gyomra hiányolni a szilárd ételt is, de szendvicséhez most úgy érzi, ha megszakadna sem szabad hozzányúlni, amíg e fontos beszélgetésben van az elf papnővel.*
- Én... oké rendben, ezt megadom. Ebből a szemszögből nézve semmilyen eszközöm nincs felsorolni, mi és mi nem mágia, vagy kategorizálni a biztosakat. Főleg hogy még kézzel fogható bizonyítékom sincs arra, hogy ez az éjszaka, a holnapi napfelkelte és naplemente, az NEM mágia. Talán nem is éri meg kideríteni. A kis szín az én szürke világomban. Meg tudnék élni ezzel... *Bólogat laza fejtartással, egyik kezét az asztalra téve és ujjaival kopogtatva rajta, látszólag ritmusérzék nélkül.* - A beállítottság gyanúja miatt pedig semmit nem kell szégyenkezni, szerintem mindenkinek voltak és vannak előzetes elképzelései, nem? Nekem legalábbis biztos hogy voltak. És ha azok nem gyűlöletből és félelemből, hanem a megértés és tudásvágy miatt lettek kialakítva, akkor nem azt mondom, hogy "meg van bocsátva", hanem hogy "köszönöm szépen". Sejtem, hogy a másoknak abban az erdőben nem lehetünk ennyire érdekesek, pedig ahogy mutatja a föld, nincs olyan sok különbség köztünk. Otthonokat építünk és családot, szokásokat és emlékeket alakítunk, szépeket és csúfokat egyaránt. Persze, picit más a fülünk és a magasságunk, más az érdeklődésünk is, de ezek elnézhető különbségek, ugye? *Kivéve az adókat. De azzal nem rontja el az estét.*
- Maradjon így. Mások nem békülnek meg azzal, ha a gyermekük letér a felépített útról. *Lekonyul az ifjú mágus ajka, ahogy pár nemkívánatos emlék függönyként ereszkedik le lelki szemei elé.* ~ ...Akkor is, ha rosszul tudják. ~ *A továbbiakban kicsit megcsappant hangulattal hallgatja tovább Callipeyát, a téma középpontjára időként lopva odapillantva.*
- Hogyan sikerült találkozni az apjával? Azt hittem hogy nem volt érintkezés a külvilággal. *Márpedig ha jól képzeli el ezt a törzset abból, amit eddig hallott, akkor elég kicsi az esélye annak, hogy őshonos lenne.* - Én nem úgy vélem, hogy a vérünk döntené el a természetünket. Lihanech nem annyira kevert város, mint Arthenior, de az ottani népek közül jóformán mindegyikből akad olyan is, mint én, és olyan is, mint mondjuk Intath vagy Luninari. Hallottam egy szívfakadtatóan gyönyörűséges tündérnőt is egyszer olyan tengerész nyelvvel, hogy nem hinné el ha elkezdeném sorolni miket mondott! De döntő többségben elfek élnek ott, elf szülők is neveltek fel, de nem hiszem, hogy a csak füleim miatt nem hasonlítok rájuk, vagy a te népedre. Ahogy ők sem. Egyszer szeretném, ha el tudnálak titeket kísérni oda, a látvány többet fog mondani, mint ahány szót én megtanultam. *Majd mikor a letargikusabb véglet felé kezdenek lendülni, Adoaver biccent egyet, és elmosolyodik:*
- Annál több ok hogy többet tanuljunk, ugyecsak! És nem csak azért mondom, mert lehet egy életet hosszabbító varázslat tekercse is valahol egy elátkozott kripta gyomrában. Még picit fiatalnak érzem magam ahhoz, hogy emiatt aggódjak, és szerintem Luninari is osztozik a véleményemen. De nem pazaroljuk el a nekünk adott időt, azt megígérem. Viszont, hogy eltereljem erről a figyelmed, Mit szólsz egy pár környi dámához? Nem annyira unalmas a játék, mint kívülről látszik.
911. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2025-01-16 23:43:40
Üzenet elküldve: 2025-01-16 23:43:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Surran az őz, szökell halkan//
*Az elf az istenek kapcsán nem okoskodni akar csak megérteni, hogy ha egy papnő így beszél akkor miért választotta mégis ezeknek a sekélyes és veszélyes lényeknek az imádatát. Egyáltalán, hogy gondolkozik róluk. Pont ezért figyelmesen hallgatja a nőt. Az végső soron jól sejtette. Tényleg nem fogja tudni őt meggyőzni a szavaival. Az erdei elfek jobban tudják mert közelebb állnak a természethez és az istenekhez? Ő hol volt mikor egy fadobozban a tenger közepén az istennő haragja csapdosta annak az oldalához? Olyan közel a halálhoz és az istennőhöz, mint kevesen mégse úgy gondol rá mint a papnő. Hogy istenek nélkül nem lennének növények, meg fény és sötétség az meg csak ájtatosság. Nem lehet róla vitatkozni csak egyetérteni vagy tagadni. Az elf inkább nem hiszi. Főként azért mert akkor igaza lenne a nőnek és amit az istenek adtak egy csettintéssel el is vehetnék ha olyan kedvük van. A példáival pedig akarata ellenére is csak megerősíti a dokit a korábbi elképzeléseiben. Ki ne látott volna még macskát nyúzó utcakölyköket? Talán az, aki erdőben nőtt fel. Az ólban lévő állatok is csak addig fognak élni míg hasznukat veszik. Talán, azt gondolják, hogy jó dolguk van hisz kapnak enni és védve vannak a hidegtől, de végül úgy is a fazékban kötnek ki. És akármilyen jól hangzik, hogy más majd vigyáz rá és rábízhatja magát, a doki maradna továbbra is a maga ura. A két erdei nőszeméllyel nem fognak egy nevezőre jutni ebben a témában, de nem is minden vitának az a célja. Mosolyogva válaszol.*
-Nem hiszem, hogy egyet fogunk érteni, de köszönöm, hogy elmondtad ezeket.
*Tényleg hálás érte és ha távol is áll tőle ez az egész, de a papnő számára meghatározóak az elhangzottak. Ezt pedig tiszteletben tartja. Ezek után a félvérrel sikerül úgy belemelegedniük egy másik vitába, hogy még az se tűnik, neki mindenesetre nem tűnik fel, mikor a nyuszimama és a tintanyaló távoznak a köreikből. A vita pedig eredménnyel zárul. Sikerül megérteniük egymást. A félvér kérdésére a doki bólint.*
-Persze. Mondtam is, hogy én is voltam már rákényszerülve, hogy kísérletezzek a betegeimen, mert nem volt megfelelő eszköz vagy a helyzet ezt kívánta meg. Viszont ha tehettem inkább biztosra mentem. És Dorawyna kisasszony felfedezése is habár kísérletezésen alapult, de mivel bevált a szakma részévé válhatott. Csak mikor ezt valaki nem látja akkor kezdődnek a gondok.
*A keze ügyét kicsit nyersen, de hamar lezárja. Nem akar szót se fecsérelni rá. A mágia kapcsán pedig folytathatják a vitájukat. A vérmesnek még távolról se nevezhető vitájukat. A lány is mosolyog és ő is annak a szavain. Az utolsó mondat meglepi.*
-Rossz véleménnyel?*Gondolkodik el.*Lehet, hogy tényleg azzal vagyok.*Nevet fel halkan. Majd megmagyarázza.*Most mondtad el, hogy nem ismered a tüzet mégis használod. És míg tényleg csak begyújtod vele a tűzhelyet nincs is semmi gond. Ha kovácsinasnak állnál és elrontanád folyton a vasat az se megbocsájthatatlan bűn. A kár aranyakban mérhető. Viszont, aki nem ismeri az orvoslás alapjait és mágiával gyógyít az aranyakban nem fizeti meg a kárt amit okozott. Te szerencsére ilyet nem csinálsz. De mikor olyanokat hallok, hogy nem tudod, hogy működik, hogy egyik helyről a másikra kerülsz, de mi lenne ha... Akkor mire gondoljak? Mennyiféleképp történhet baj? Olyasmi is amiről nem tudod te se bizonyítani, hogy nem fordulhat elő. Önmagadon kísérleteznél? Ne csinálj ilyet! Én aztán bármilyen gonosz varázslatot vagy nyílvesszőt magamra veszek. Te viszont akkor is vigyázz magadra!
//Surran az őz, szökell halkan//
*Az elf az istenek kapcsán nem okoskodni akar csak megérteni, hogy ha egy papnő így beszél akkor miért választotta mégis ezeknek a sekélyes és veszélyes lényeknek az imádatát. Egyáltalán, hogy gondolkozik róluk. Pont ezért figyelmesen hallgatja a nőt. Az végső soron jól sejtette. Tényleg nem fogja tudni őt meggyőzni a szavaival. Az erdei elfek jobban tudják mert közelebb állnak a természethez és az istenekhez? Ő hol volt mikor egy fadobozban a tenger közepén az istennő haragja csapdosta annak az oldalához? Olyan közel a halálhoz és az istennőhöz, mint kevesen mégse úgy gondol rá mint a papnő. Hogy istenek nélkül nem lennének növények, meg fény és sötétség az meg csak ájtatosság. Nem lehet róla vitatkozni csak egyetérteni vagy tagadni. Az elf inkább nem hiszi. Főként azért mert akkor igaza lenne a nőnek és amit az istenek adtak egy csettintéssel el is vehetnék ha olyan kedvük van. A példáival pedig akarata ellenére is csak megerősíti a dokit a korábbi elképzeléseiben. Ki ne látott volna még macskát nyúzó utcakölyköket? Talán az, aki erdőben nőtt fel. Az ólban lévő állatok is csak addig fognak élni míg hasznukat veszik. Talán, azt gondolják, hogy jó dolguk van hisz kapnak enni és védve vannak a hidegtől, de végül úgy is a fazékban kötnek ki. És akármilyen jól hangzik, hogy más majd vigyáz rá és rábízhatja magát, a doki maradna továbbra is a maga ura. A két erdei nőszeméllyel nem fognak egy nevezőre jutni ebben a témában, de nem is minden vitának az a célja. Mosolyogva válaszol.*
-Nem hiszem, hogy egyet fogunk érteni, de köszönöm, hogy elmondtad ezeket.
*Tényleg hálás érte és ha távol is áll tőle ez az egész, de a papnő számára meghatározóak az elhangzottak. Ezt pedig tiszteletben tartja. Ezek után a félvérrel sikerül úgy belemelegedniük egy másik vitába, hogy még az se tűnik, neki mindenesetre nem tűnik fel, mikor a nyuszimama és a tintanyaló távoznak a köreikből. A vita pedig eredménnyel zárul. Sikerül megérteniük egymást. A félvér kérdésére a doki bólint.*
-Persze. Mondtam is, hogy én is voltam már rákényszerülve, hogy kísérletezzek a betegeimen, mert nem volt megfelelő eszköz vagy a helyzet ezt kívánta meg. Viszont ha tehettem inkább biztosra mentem. És Dorawyna kisasszony felfedezése is habár kísérletezésen alapult, de mivel bevált a szakma részévé válhatott. Csak mikor ezt valaki nem látja akkor kezdődnek a gondok.
*A keze ügyét kicsit nyersen, de hamar lezárja. Nem akar szót se fecsérelni rá. A mágia kapcsán pedig folytathatják a vitájukat. A vérmesnek még távolról se nevezhető vitájukat. A lány is mosolyog és ő is annak a szavain. Az utolsó mondat meglepi.*
-Rossz véleménnyel?*Gondolkodik el.*Lehet, hogy tényleg azzal vagyok.*Nevet fel halkan. Majd megmagyarázza.*Most mondtad el, hogy nem ismered a tüzet mégis használod. És míg tényleg csak begyújtod vele a tűzhelyet nincs is semmi gond. Ha kovácsinasnak állnál és elrontanád folyton a vasat az se megbocsájthatatlan bűn. A kár aranyakban mérhető. Viszont, aki nem ismeri az orvoslás alapjait és mágiával gyógyít az aranyakban nem fizeti meg a kárt amit okozott. Te szerencsére ilyet nem csinálsz. De mikor olyanokat hallok, hogy nem tudod, hogy működik, hogy egyik helyről a másikra kerülsz, de mi lenne ha... Akkor mire gondoljak? Mennyiféleképp történhet baj? Olyasmi is amiről nem tudod te se bizonyítani, hogy nem fordulhat elő. Önmagadon kísérleteznél? Ne csinálj ilyet! Én aztán bármilyen gonosz varázslatot vagy nyílvesszőt magamra veszek. Te viszont akkor is vigyázz magadra!
910. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2025-01-16 17:37:59
Üzenet elküldve: 2025-01-16 17:37:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Surran az őz, szökell halkan//
*Bár Ea igyekszik minden figyelmét Adoavernek szentelni, már csak azért is, mert a társaságát egyre és egyre jobban élvezi, természetesen nem teheti meg azt, hogy Intath hozzá intézett szavait figyelmen kívül hagyja. Egy részről udvariatlanság lenne részéről nem reagálni rájuk, más részről pedig, mint papnőnek, pontosabban, - emlékezteti magát, - már csak egykori papnőnek, ez egyben szent kötelessége is.
Mert Intet elhallgatva más világban érzi magát, egy rosszabb világban, mint ahol eddig élt, de hát ez nem csak érzés kérdése.
~ Hát tényleg volt valami igaza a Lunit is száműző vénjeinknek? Ennyire nem értenétek már bennünket, és ennyire eltávolodtak volna tőlünk saját testvéreink? Az utolsó tilalomfán túl tényleg minden alapvetés és tradíció elveszett volna? ~
Ilyesmik járnak a fejében, miközben hálát ad az isteneknek azért, hogy legalább a forraltbor melengeti lelkét ezen az ünnepi napon.*
- Ne haragudj Intath, de szerintem pont a lényeget nem értetted meg. *mondja, reményei szerint kedvesen és szelíd mosollyal, bár ismerni véli annyira a férfit, hogy tudja jól, hogy azzal, ami most jön úgy sem fogja tudni meggyőzni. De nem is akarja és nem is tartja magát kevesebbnek azért, mert tudja, hogy nem képes erre. Ahol felnőtt mindenki ugyanabban hitt, ami ő. Nem térítő papnőnek nevelték, nincs tapasztalata benne, de nem is tartja jó stratégiának azt, hogy saját hitének helyességével traktáljon valakit, aki nem igazán tűnik fogékonynak befogadni azt. Értelemszerűen idősebb is, nyugodtabb is a lányánál, így a vitákat is hajlamos elengedni, sokkal korábban, mint ő. El fogja tudni fogadni és együtt fog tudni vele élni, ha Intath esetleg egy szavával sem értene egyet.*
- Valaha, mi elfek mind a fák között éltünk. Ott könnyebb kapcsolódni a természethez, az istenekhez és érezni a jelenlétüket, ami leginkább jótékony, nem pedig gonosz. Az erdő, a fák, még az aljnövényzet, az összes gyógynövény és gyomnövény, minden együtt növekedett a fénnyel, istenek és szellemek nélkül pedig nem lenne fény, fény és sötétség váltakozása nélkül pedig nem lenne lehetéges az élet, és erről szól valahol ez a mai ünnep is, ahol fényben élő, vagy legalábbis a fényt a sötétségnél jobban szerető lényekként mégis leginkább a fény visszatérését ünnepeljük. *mondja.* És a fényt és a sötétséget, most nem csak olyan értelemben értem, mint valódi fény, és valódi sötétség, hanem elvontabb és képletesebb értelemben véve is, mint élet és halál, jó és rossz, vagy hideg és meleg évszakok váltakozása. A létezés egyensúlyát pedig éppen az adja, hogy ezek a dolgok képtelenek egymás nélkül létezni, az egyensúly őrei viszont éppen az istenek. Nyilván vannak szélsőséges esetek, mégis azt mondom, hogy az istenek és a szellemek általában jóindulatúak, a hozzájuk való kapcsolódás pedig kellemes és mámorító érzéssel tölt el bennünket, ezért felesleges is őket távol tartani magunktól. Lehet, hogy az állatos példám nem volt éppen a legjobb, de, ahogyan mondjuk Holdpihe szeret Lunihoz dörgölőzni és dorombolni neki, ennyire jó érzés kapcsolódni valamihez, ami más és több nálunk. Luni is megtehetné, hogy arrébb rúgja a macskáját, és talán egy napon, egy rossz pillanatában meg is fogja tenni, de ez még nem jelenti azt, hogy ne szeretné, vagy mindenképpen ártani akarna neki. Szerintem az istenek bármikor elpusztíthatnák a világot, úgy, mint, ahogyan most mi mindannyian együtt kimehetnénk az istállóba és egyenként végezhetnénk valamennyi ott élő állattal, mégsem tesszük meg, eszünkbe sem jut. Szóval, ha másért nem, már csak ezért is hálával és szeretettel kell viszonyulnunk az istenekhez, mert élünk és létezünk, ennél pedig nem kaphattunk volna szebb ajándékot senkitől.
*Nem nagyon hiszi, hogy erről ennél többet el tudna mondani erről anélkül, hogy mélyebben belemenne minden egyes gondolatába, azt viszont szintén nem hiszi, hogy a dokit mindez mélyebben érdekelné, Adoavert talán igen, Luni viszont pontosan ismeri a gondolatait, hiszen a lánya.
Most amúgy még ő is figyel rá, Intathal való vitája ellenére is.*
- Szerintem anyának igaza van ebben. *jegyzi is meg.* Leszámítva, hogy nem tudok olyan helyzetet elképzelni, hogy a macskámat bántsam. Sőt, neked is igazad van. *fordul ezek után a dokihoz. Tudomásul veszi, hogy Int nem szeretne a kezéről beszélni, és sajnálja is, hogy felhozta egyáltalán a témát, ami nyilván érzékeny pontja a dokinak, sokkal jobban, mint amennyire neki Aleimord, vagy akár Alenia. Van annyira empatikus és jól nevelt, hogy mindezt tiszteletben tartsa, ezért talán a legjobb, ha úgy tesz, mintha szóba sem került volna az egész.*
- Végre pontosan értelek, mármint, hogy mit gondolsz te mesterségnek és mit tudóskodásnak, és ebben valóban igazad van. Tényleg szívesebben kerülnék betegen egy mester, mint egy tudós orvos keze alá, elismerem. *ismeri el, mivel meggyőzhető, ráadásul végre tényleg érti, hogy mi okozott félreértéseket eddig közte és Int között. Szerinte igazából csak az, hogy úgy tűnik mást és mást értettek egy-egy fogalom alatt.*
- De ettől még valaha csak a tudománynak kellett létrehoznia a mesterséget nem? Mindegy, végre értem, hogy miért beszéltünk el egymás mellett idáig. Semmilyen elmélet nem pótolja a gyakorlatot. *teszi hozzá, és reméli, hogy Intath is kiegyezik ennyivel, és nem kell újabb vitába bonyolódniuk bele.*
- Ami pedig a mágiát illeti, éppen azért mágia a mágia, mert egyfajta misztikum is van benne, nyilván. *mosolyodik el.* Anyagi világban alkalmazható, mégis túl is lép annak a határain. Az, hogy egy kovácsműhelyben lehet, hogy nem tudnék éppen kék színű tüzet gyújtani a tűzvarázslatommal, ha azt kéred tőlem, mert nem tudnám, hogy ehhez milyen e világi vegyszer szükséges, attól még ismerem a tüzet. Magát az elemet. A megidézésének a módját, a természetét. És úgy is, mint a természet alapját. Mert az elemi mágia által használt elemekből épül fel minden, nagy valószínűséggel ezek az őselemek a magának az anyagnak az alapjai is. Ha a te meghatározásaidat nézem, akkor szerintem egyszerre vagyok tudós és mester. Képzeld úgy, hogy az elméleti alap, amit a toronyban tanulmányoztam, vagy másoktól tanultam, a varázslatok pedig a szerszámaim, amiket használok. Pontosan tudom, hogy melyik szerszám mire jó. És most komolyan... ha cipész lennék, és kalapácsot használnék beverni egy szöget, akkor muszáj lenne ismernem hozzá a képletet, amivel ki lehet számítani azt, hogy pontosan mekkora erő kell beverni egy szöget, ahhoz, hogy megfogjam a kalapácsot, és arra tudjam használni, amire kell? Kíváncsi lennék, hogyha egyszer megmenteném az életedet egy olyan varázslattal, ami mondjuk el tud téríteni egy rád kilőtt nyílvesszőt, vagy egy ellened felhasznált gonosz varázslatot, akkor is ennyire rossz véleménnyel lennél-e az én tudományomról és a mesterségemről.
*Édesanyja erre már csak tudata peremén figyel, amennyire tud. Talán a hely, ahol felnőtt sokkal jobban hatott rá, mint szeretné. Annak ellenére, hogy pontosan tudja, hogy mindenki különálló lélek és egyéniség, és annak ellenére is, hogy ő mindig is nyitott volt más értelmes lények és az ő kultúrájuk felé, - ennek pedig maga Luninari az élő bizonyítéka, - még mindig hajlamos a régi előítéletek mentén gondolkodni, az ifjú mágusban pedig a tipikus és örök embert látja meg elsősorban, amihez ő mindig vonzódott.
Ilyen téren pedig talán jobban hasonlít Intre, mint gondolná. Úgy érzi legalábbis, hogy lélekben a doki is inkább ember, mint elf, sokkal inkább ráhúzhatóak azok a tulajdonságok, amiket ő emberinek, mint azok, amelyeket elfekre jellemzőknek gondol.*
- Megértem, és tisztelem ezt az álláspontodat. *mondja Adoavernek.*
- Annyiban hasonlítunk, hogyha száz év múlva hazamennék, én is szomorú lennék, ha semmi nem változott volna otthon, de én azt szeretném, ha a külsőségek teljesen megmaradnának, és gondolkodásban és lélekben változnánk néhány dologban. Például a félvérekhez és a vallási tabukhoz való hozzáállás, de hát ebben persze hazabeszélek. Amúgy szerintem semmi baj nincs azzal, amit mondtál mágiák közötti különbségről, vagy a hitről, sőt, tipikus emberi vélemény, többre értékelni a biztos tudást, mint a képlékenynek ítélt hitet. Ne érts félre, kérlek! Tudom, hogy mindenki külön egyéniség, és, ahogy nem minden ember, úgy minden elf sem egyforma. Int és én például azt hiszem eléggé mások vagyunk. *neveti el magát, ezek után viszont igyekszik halkabban beszélni, hogy se Int se pedig Luni ne hallhassák a szavait, bár esélyes, hogy amúgy sem figyelnek rájuk ismét, most, hogy Luni egy részről igazat az elfnek, más részről viszont nem hagyja annyiban annak az ő szeretett mágiájáról való véleményét sem.*
- Ennek ellenére, igazság szerint nehéz elvonatkoztatni, vagy teljesen megfeledkezni arról, amit odahaza tanultam saját magunkról, valamint az elfeken kívül létező, civilizációt teremteni képes, értelemmel megáldott népekről. *vallja be teljesen őszintén, és nem csak azért, mert ivott, hanem egyrészt a fiú iránt érzett szimpátia miatt, másrészt pedig azért, mert inkább érzi erénynek azt, ha valaki képes elismerni a hibáit, mint azt, ha ügyesen el tudj fedni őket.*
- Remélem nem sért téged, hogy ösztönösen is társítok bizonyos tulajdonságokat magunkhoz és hozzátok emberekhez, amelyek inkább jellemzőek ránk, vagy rátok. Viszont arra kérlek, hogy ennek a fényében értelmezd, amit mondok. Először is, mágiával kapcsolatban szerintem sem a szakrális mágusoknak, sem nektek nincs teljesen igazatok. Túl olcsó húzás lenne azzal érvelnem, hogy a létezés is mágia, sőt, maga a felfoghatatlan. Ellenben szerintem egy vallási szertatás, vagy egy ehhez hasonló ünnep megrendezése is mágikus rítus, csak éppen nem olyan látványos, nem varázslat a szó szerinti értelmében, mint amikor ti tűzcsóvát idéztek a kezetekből, vagy valamelyik hold erejét lerántva magatok mellé felborogatjátok magatok körül a tárgyakat, esetleg egyetlen magból azonnal gyümölcsfát növesztetek a kert végében. Viszont ti is, a szakrális mágusok is, de még én is a szertartásaimmal arra törekedtem, hogy a világot befolyásoljam. Persze, tudom, hogy az évszakok örök körforgása nem fog megállni egy fényforduló tiszteletére rendezett ünnep nélkül, de abban nem vagyok egyáltalán biztos, hogyha a hasonlót mindenki kihagyna, akkor nem jönne el sokkal később a meleg, amire mindenki vár ilyenkor. A magam egykori szertartásait és az istenekhez való kapcsolódást én csendes mágiának nevezném, viszont a legtöbben mára teljesen elfeledkeztek róla, hogy ez is létezik. De, amire ki akartok lyukadni, hogy magának a mágiának a fogalma sokkal összetettebb és bonyolultabb, hogy akár az őselemek, akár a három új istenség által bezárt háromszögön belül értelmezni lehessen.
*Csak remélni meri, hogy nem fogalmazott ködösen, de fél-elf lányához az apját leszámítva igazából talán Adoaver hasonlít legjobban azok közül, akiket eddig megismert, így bízik benne, hogy teljesen megérti*
- Ami pedig Lunit és engem illet, a külön út sohasem volt probléma közöttünk. Ellentmondásnak sem igazán érzem, akkor sem, ha annak tűnik. *mosolyog, bár nem vidáman, ugyanakkor nem is kényszeredetten. Nem tudja, hogy pont Adoaver minek látja, vagy értelmezi magában ezt a mosolyt.*
- Hiába az én nevelésem, mert az apja nem volt velünk, és bár fél-elfnek hívjuk, holott akár fél-embernek is lehetne nevezni azt, ami ő és a hozzá hasonlókat, úgy érzem, hogy benne sokkal erősebb az emberi oldal, és ez mindig is így volt. Sőt, lélekben alig szorult egy kis elf belé. Ha tudtam volna, sem akartam volna ez ellen tenni. Szeretem ezt benne, ahogyan az emberekben is szeretem, hogy emberek, de én nem tudok ilyen lenni, mert én meg teljesen elf vagyok, aki a lelke mélyén egy kicsit ember is, de ez azért egyáltalán nem ugyanaz, mint valaki, aki szinte teljesen ember, de a lelke mélyén meg egy kicsikét elf, mint Luni. Szerintem semmi sem bizonyítja az utóbbit jobban, hogy a maga módján ő is hisz, csak ez nem hangsúlyos része az életének, mert ő többre értékeli a szilárd tényekkel alátámasztható tudást, és a logikát, mint én, aki inkább hiszek az intuíciókban, az álmok útmutatásában, és rengeteg olyan dologban, amit bárki, akit az csak esze vezet, nevetségesnek tartana. Tudom, hogy ő nem képes igazi áhítatra, és az énjének a teljes elengedésére egy rituálé, vagy szertartás során. Sajnálom emiatt, mert sokat veszít ezzel, cserébe viszont megkapja az emberként való létezés minden előnyét. Persze, a hátrányát is. Bár mindenki olyan hosszú ideig élhetne, mint mi!
*Ez teljesen őszinte kívánság a részéről.*
- Ha van valami, amit sohasem értettem ebből a világból, hogy miért szabtak az istenek minden e világon létező értelmes népnek más és más élethatárt. Mi sem élünk sokkal tovább nálatok, de egy teljes élet beteljesítéséhez sokszor akár csak egy, vagy kettő év is döntő lehet és számíthat. Pont mert egyetlen év alatt is rengeteg minden történhet, ami megváltoztat mindent.
*Utóbbit nem fejti ki, de nem is hiszi, hogy muszáj lenne eddigi beszélgetéseik után.*
//Surran az őz, szökell halkan//
*Bár Ea igyekszik minden figyelmét Adoavernek szentelni, már csak azért is, mert a társaságát egyre és egyre jobban élvezi, természetesen nem teheti meg azt, hogy Intath hozzá intézett szavait figyelmen kívül hagyja. Egy részről udvariatlanság lenne részéről nem reagálni rájuk, más részről pedig, mint papnőnek, pontosabban, - emlékezteti magát, - már csak egykori papnőnek, ez egyben szent kötelessége is.
Mert Intet elhallgatva más világban érzi magát, egy rosszabb világban, mint ahol eddig élt, de hát ez nem csak érzés kérdése.
~ Hát tényleg volt valami igaza a Lunit is száműző vénjeinknek? Ennyire nem értenétek már bennünket, és ennyire eltávolodtak volna tőlünk saját testvéreink? Az utolsó tilalomfán túl tényleg minden alapvetés és tradíció elveszett volna? ~
Ilyesmik járnak a fejében, miközben hálát ad az isteneknek azért, hogy legalább a forraltbor melengeti lelkét ezen az ünnepi napon.*
- Ne haragudj Intath, de szerintem pont a lényeget nem értetted meg. *mondja, reményei szerint kedvesen és szelíd mosollyal, bár ismerni véli annyira a férfit, hogy tudja jól, hogy azzal, ami most jön úgy sem fogja tudni meggyőzni. De nem is akarja és nem is tartja magát kevesebbnek azért, mert tudja, hogy nem képes erre. Ahol felnőtt mindenki ugyanabban hitt, ami ő. Nem térítő papnőnek nevelték, nincs tapasztalata benne, de nem is tartja jó stratégiának azt, hogy saját hitének helyességével traktáljon valakit, aki nem igazán tűnik fogékonynak befogadni azt. Értelemszerűen idősebb is, nyugodtabb is a lányánál, így a vitákat is hajlamos elengedni, sokkal korábban, mint ő. El fogja tudni fogadni és együtt fog tudni vele élni, ha Intath esetleg egy szavával sem értene egyet.*
- Valaha, mi elfek mind a fák között éltünk. Ott könnyebb kapcsolódni a természethez, az istenekhez és érezni a jelenlétüket, ami leginkább jótékony, nem pedig gonosz. Az erdő, a fák, még az aljnövényzet, az összes gyógynövény és gyomnövény, minden együtt növekedett a fénnyel, istenek és szellemek nélkül pedig nem lenne fény, fény és sötétség váltakozása nélkül pedig nem lenne lehetéges az élet, és erről szól valahol ez a mai ünnep is, ahol fényben élő, vagy legalábbis a fényt a sötétségnél jobban szerető lényekként mégis leginkább a fény visszatérését ünnepeljük. *mondja.* És a fényt és a sötétséget, most nem csak olyan értelemben értem, mint valódi fény, és valódi sötétség, hanem elvontabb és képletesebb értelemben véve is, mint élet és halál, jó és rossz, vagy hideg és meleg évszakok váltakozása. A létezés egyensúlyát pedig éppen az adja, hogy ezek a dolgok képtelenek egymás nélkül létezni, az egyensúly őrei viszont éppen az istenek. Nyilván vannak szélsőséges esetek, mégis azt mondom, hogy az istenek és a szellemek általában jóindulatúak, a hozzájuk való kapcsolódás pedig kellemes és mámorító érzéssel tölt el bennünket, ezért felesleges is őket távol tartani magunktól. Lehet, hogy az állatos példám nem volt éppen a legjobb, de, ahogyan mondjuk Holdpihe szeret Lunihoz dörgölőzni és dorombolni neki, ennyire jó érzés kapcsolódni valamihez, ami más és több nálunk. Luni is megtehetné, hogy arrébb rúgja a macskáját, és talán egy napon, egy rossz pillanatában meg is fogja tenni, de ez még nem jelenti azt, hogy ne szeretné, vagy mindenképpen ártani akarna neki. Szerintem az istenek bármikor elpusztíthatnák a világot, úgy, mint, ahogyan most mi mindannyian együtt kimehetnénk az istállóba és egyenként végezhetnénk valamennyi ott élő állattal, mégsem tesszük meg, eszünkbe sem jut. Szóval, ha másért nem, már csak ezért is hálával és szeretettel kell viszonyulnunk az istenekhez, mert élünk és létezünk, ennél pedig nem kaphattunk volna szebb ajándékot senkitől.
*Nem nagyon hiszi, hogy erről ennél többet el tudna mondani erről anélkül, hogy mélyebben belemenne minden egyes gondolatába, azt viszont szintén nem hiszi, hogy a dokit mindez mélyebben érdekelné, Adoavert talán igen, Luni viszont pontosan ismeri a gondolatait, hiszen a lánya.
Most amúgy még ő is figyel rá, Intathal való vitája ellenére is.*
- Szerintem anyának igaza van ebben. *jegyzi is meg.* Leszámítva, hogy nem tudok olyan helyzetet elképzelni, hogy a macskámat bántsam. Sőt, neked is igazad van. *fordul ezek után a dokihoz. Tudomásul veszi, hogy Int nem szeretne a kezéről beszélni, és sajnálja is, hogy felhozta egyáltalán a témát, ami nyilván érzékeny pontja a dokinak, sokkal jobban, mint amennyire neki Aleimord, vagy akár Alenia. Van annyira empatikus és jól nevelt, hogy mindezt tiszteletben tartsa, ezért talán a legjobb, ha úgy tesz, mintha szóba sem került volna az egész.*
- Végre pontosan értelek, mármint, hogy mit gondolsz te mesterségnek és mit tudóskodásnak, és ebben valóban igazad van. Tényleg szívesebben kerülnék betegen egy mester, mint egy tudós orvos keze alá, elismerem. *ismeri el, mivel meggyőzhető, ráadásul végre tényleg érti, hogy mi okozott félreértéseket eddig közte és Int között. Szerinte igazából csak az, hogy úgy tűnik mást és mást értettek egy-egy fogalom alatt.*
- De ettől még valaha csak a tudománynak kellett létrehoznia a mesterséget nem? Mindegy, végre értem, hogy miért beszéltünk el egymás mellett idáig. Semmilyen elmélet nem pótolja a gyakorlatot. *teszi hozzá, és reméli, hogy Intath is kiegyezik ennyivel, és nem kell újabb vitába bonyolódniuk bele.*
- Ami pedig a mágiát illeti, éppen azért mágia a mágia, mert egyfajta misztikum is van benne, nyilván. *mosolyodik el.* Anyagi világban alkalmazható, mégis túl is lép annak a határain. Az, hogy egy kovácsműhelyben lehet, hogy nem tudnék éppen kék színű tüzet gyújtani a tűzvarázslatommal, ha azt kéred tőlem, mert nem tudnám, hogy ehhez milyen e világi vegyszer szükséges, attól még ismerem a tüzet. Magát az elemet. A megidézésének a módját, a természetét. És úgy is, mint a természet alapját. Mert az elemi mágia által használt elemekből épül fel minden, nagy valószínűséggel ezek az őselemek a magának az anyagnak az alapjai is. Ha a te meghatározásaidat nézem, akkor szerintem egyszerre vagyok tudós és mester. Képzeld úgy, hogy az elméleti alap, amit a toronyban tanulmányoztam, vagy másoktól tanultam, a varázslatok pedig a szerszámaim, amiket használok. Pontosan tudom, hogy melyik szerszám mire jó. És most komolyan... ha cipész lennék, és kalapácsot használnék beverni egy szöget, akkor muszáj lenne ismernem hozzá a képletet, amivel ki lehet számítani azt, hogy pontosan mekkora erő kell beverni egy szöget, ahhoz, hogy megfogjam a kalapácsot, és arra tudjam használni, amire kell? Kíváncsi lennék, hogyha egyszer megmenteném az életedet egy olyan varázslattal, ami mondjuk el tud téríteni egy rád kilőtt nyílvesszőt, vagy egy ellened felhasznált gonosz varázslatot, akkor is ennyire rossz véleménnyel lennél-e az én tudományomról és a mesterségemről.
*Édesanyja erre már csak tudata peremén figyel, amennyire tud. Talán a hely, ahol felnőtt sokkal jobban hatott rá, mint szeretné. Annak ellenére, hogy pontosan tudja, hogy mindenki különálló lélek és egyéniség, és annak ellenére is, hogy ő mindig is nyitott volt más értelmes lények és az ő kultúrájuk felé, - ennek pedig maga Luninari az élő bizonyítéka, - még mindig hajlamos a régi előítéletek mentén gondolkodni, az ifjú mágusban pedig a tipikus és örök embert látja meg elsősorban, amihez ő mindig vonzódott.
Ilyen téren pedig talán jobban hasonlít Intre, mint gondolná. Úgy érzi legalábbis, hogy lélekben a doki is inkább ember, mint elf, sokkal inkább ráhúzhatóak azok a tulajdonságok, amiket ő emberinek, mint azok, amelyeket elfekre jellemzőknek gondol.*
- Megértem, és tisztelem ezt az álláspontodat. *mondja Adoavernek.*
- Annyiban hasonlítunk, hogyha száz év múlva hazamennék, én is szomorú lennék, ha semmi nem változott volna otthon, de én azt szeretném, ha a külsőségek teljesen megmaradnának, és gondolkodásban és lélekben változnánk néhány dologban. Például a félvérekhez és a vallási tabukhoz való hozzáállás, de hát ebben persze hazabeszélek. Amúgy szerintem semmi baj nincs azzal, amit mondtál mágiák közötti különbségről, vagy a hitről, sőt, tipikus emberi vélemény, többre értékelni a biztos tudást, mint a képlékenynek ítélt hitet. Ne érts félre, kérlek! Tudom, hogy mindenki külön egyéniség, és, ahogy nem minden ember, úgy minden elf sem egyforma. Int és én például azt hiszem eléggé mások vagyunk. *neveti el magát, ezek után viszont igyekszik halkabban beszélni, hogy se Int se pedig Luni ne hallhassák a szavait, bár esélyes, hogy amúgy sem figyelnek rájuk ismét, most, hogy Luni egy részről igazat az elfnek, más részről viszont nem hagyja annyiban annak az ő szeretett mágiájáról való véleményét sem.*
- Ennek ellenére, igazság szerint nehéz elvonatkoztatni, vagy teljesen megfeledkezni arról, amit odahaza tanultam saját magunkról, valamint az elfeken kívül létező, civilizációt teremteni képes, értelemmel megáldott népekről. *vallja be teljesen őszintén, és nem csak azért, mert ivott, hanem egyrészt a fiú iránt érzett szimpátia miatt, másrészt pedig azért, mert inkább érzi erénynek azt, ha valaki képes elismerni a hibáit, mint azt, ha ügyesen el tudj fedni őket.*
- Remélem nem sért téged, hogy ösztönösen is társítok bizonyos tulajdonságokat magunkhoz és hozzátok emberekhez, amelyek inkább jellemzőek ránk, vagy rátok. Viszont arra kérlek, hogy ennek a fényében értelmezd, amit mondok. Először is, mágiával kapcsolatban szerintem sem a szakrális mágusoknak, sem nektek nincs teljesen igazatok. Túl olcsó húzás lenne azzal érvelnem, hogy a létezés is mágia, sőt, maga a felfoghatatlan. Ellenben szerintem egy vallási szertatás, vagy egy ehhez hasonló ünnep megrendezése is mágikus rítus, csak éppen nem olyan látványos, nem varázslat a szó szerinti értelmében, mint amikor ti tűzcsóvát idéztek a kezetekből, vagy valamelyik hold erejét lerántva magatok mellé felborogatjátok magatok körül a tárgyakat, esetleg egyetlen magból azonnal gyümölcsfát növesztetek a kert végében. Viszont ti is, a szakrális mágusok is, de még én is a szertartásaimmal arra törekedtem, hogy a világot befolyásoljam. Persze, tudom, hogy az évszakok örök körforgása nem fog megállni egy fényforduló tiszteletére rendezett ünnep nélkül, de abban nem vagyok egyáltalán biztos, hogyha a hasonlót mindenki kihagyna, akkor nem jönne el sokkal később a meleg, amire mindenki vár ilyenkor. A magam egykori szertartásait és az istenekhez való kapcsolódást én csendes mágiának nevezném, viszont a legtöbben mára teljesen elfeledkeztek róla, hogy ez is létezik. De, amire ki akartok lyukadni, hogy magának a mágiának a fogalma sokkal összetettebb és bonyolultabb, hogy akár az őselemek, akár a három új istenség által bezárt háromszögön belül értelmezni lehessen.
*Csak remélni meri, hogy nem fogalmazott ködösen, de fél-elf lányához az apját leszámítva igazából talán Adoaver hasonlít legjobban azok közül, akiket eddig megismert, így bízik benne, hogy teljesen megérti*
- Ami pedig Lunit és engem illet, a külön út sohasem volt probléma közöttünk. Ellentmondásnak sem igazán érzem, akkor sem, ha annak tűnik. *mosolyog, bár nem vidáman, ugyanakkor nem is kényszeredetten. Nem tudja, hogy pont Adoaver minek látja, vagy értelmezi magában ezt a mosolyt.*
- Hiába az én nevelésem, mert az apja nem volt velünk, és bár fél-elfnek hívjuk, holott akár fél-embernek is lehetne nevezni azt, ami ő és a hozzá hasonlókat, úgy érzem, hogy benne sokkal erősebb az emberi oldal, és ez mindig is így volt. Sőt, lélekben alig szorult egy kis elf belé. Ha tudtam volna, sem akartam volna ez ellen tenni. Szeretem ezt benne, ahogyan az emberekben is szeretem, hogy emberek, de én nem tudok ilyen lenni, mert én meg teljesen elf vagyok, aki a lelke mélyén egy kicsit ember is, de ez azért egyáltalán nem ugyanaz, mint valaki, aki szinte teljesen ember, de a lelke mélyén meg egy kicsikét elf, mint Luni. Szerintem semmi sem bizonyítja az utóbbit jobban, hogy a maga módján ő is hisz, csak ez nem hangsúlyos része az életének, mert ő többre értékeli a szilárd tényekkel alátámasztható tudást, és a logikát, mint én, aki inkább hiszek az intuíciókban, az álmok útmutatásában, és rengeteg olyan dologban, amit bárki, akit az csak esze vezet, nevetségesnek tartana. Tudom, hogy ő nem képes igazi áhítatra, és az énjének a teljes elengedésére egy rituálé, vagy szertartás során. Sajnálom emiatt, mert sokat veszít ezzel, cserébe viszont megkapja az emberként való létezés minden előnyét. Persze, a hátrányát is. Bár mindenki olyan hosszú ideig élhetne, mint mi!
*Ez teljesen őszinte kívánság a részéről.*
- Ha van valami, amit sohasem értettem ebből a világból, hogy miért szabtak az istenek minden e világon létező értelmes népnek más és más élethatárt. Mi sem élünk sokkal tovább nálatok, de egy teljes élet beteljesítéséhez sokszor akár csak egy, vagy kettő év is döntő lehet és számíthat. Pont mert egyetlen év alatt is rengeteg minden történhet, ami megváltoztat mindent.
*Utóbbit nem fejti ki, de nem is hiszi, hogy muszáj lenne eddigi beszélgetéseik után.*
909. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2025-01-04 20:01:02
Üzenet elküldve: 2025-01-04 20:01:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 373
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 373
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Surran az őz, szökell halkan//
*Szinte a háttérben somfordálva érzi magát, ahogy az egyre mélységesebb és összetettebb kérdéseknek lesz fültanúja.*
~ Nem hittem volna hogy egy papnőt hallok az istenekkel hasonlítani minket, de most itt vagyunk. ~ *Mondjuk inkább itt, mint egy templomban. Nem is tölti el kifejezetten pozitív meglátásokkal az, hogy hangulatfüggő is lehet a tettük, de ez megmagyarázza jó pár hívő ragaszkodását a kielégítésükre. Ennél a pontnál szinte kedvére jut beledobnia saját álláspontját is, de úgy gondolja hogy egy harmadik, leginkább idegen vélemény senkinek az élvezetét nem lendítené fel.
Éppen ezért talán még stratégiailag elfogadthatónak található hogy egy kis magányba meneküljön (ha már a dámánál lezajlott stratégiái nem váltak be), a frissítőjével és elemózsiájával. Hanem Callipeya váratlan invitálása és meleg mosolya megmentik Adoavert az egyedülléttől; röviden egy beleegyezően bólint, mivel valóban kíváncsi hogy miket tudhat még meg a volt papnőtől, legyen az szakma, kultúra, vagy családra vonatkozó.*
- Hát... a végpontnál valóban nincs különbség a kétféle mágia között. *Bőven tiszteli annyira barátja édesanyját, hogy ne csak a feje tetejéről söpörjön le valami udvarias, de visszakozó választ, hanem elgondolkodjon a szavakon.* - Éteri erő használata az egyed testén keresztül. Az eszköz ugyanaz, és amit lehet csinálni velük, azok nem térnek el egymástól; segíteni, ártani, építeni, rombolni. Itt a számottevő kontraszt az ok, amiért varázsolunk; ugyan nem szimplán morális tényezőkről beszélek, de gondolom érti, mire gondolok. *Nem hiszi hogy meg kell említenie, mint legnagyobb példaként a mágustorony mesterét, Abogrot és az artheniori Eeyr templomának a papjait: híres mágusok növendékekkel és hatalommal, és még csak egy összehasonlítást sem tett soha senki se rájuk.*
- Szeretem érteni azt, amit látok, Callipeya. Semmi nem zavar engem jobban egy vaktérképnél, és talán ez az érzés miatt érzem a szakrális mágiát kicsit... idegennek. Hit, tudás helyett. *Mielőtt még agyáig eljutnának saját szavai, azok már kint is vannak, és úgy lepődik meg rajtuk, mintha nem is ő mondta volna ki őket.* ...Bocsánat, talán erős nekem ez a bor is.* Újratöltött poharát gyorsan asztalra is teszi, és kissé pirultan igyekszik koncentrálni a felvetés másik felének a megtárgyalására:* - Én is örülnék, ha Lihanechet ötven év múlva változatlan állapotban találnám, vagy akár száz év múlva, hiszen az otthonom. De szerintem egyszerre lennék szomorú is, pont azért, mert nem változott semmi. Nem tudom megmagyarázni ezt a melankóliát.* Eszébe jut egy dolog, ami felhozatala előtt oldalra sandít, ellenőrizve hogy Luninari és Intath még le vannak e foglalva egymással, majd halkabbra veszi a szót.*
- Valahogy eddig elkerülte a figyelmemet ez az ellentét, hogy papnőként a lányod mégis az elementális mágia útját kezdte meg. Biztos szerepet játszott az, hogy milyen természetesen állsz hozzá, mintha nem is lenne így. Remélem, nem konfliktus ez köztetek.
*És mintha érezné magán a tekintetét, fordul is a fél-elf lányhoz. A kérdés persze kicsit megcsapja, akár a bor.* - Hááááát... függetlenségi szempontból nem kétség. De eddig nem találtam "valódi" problémát Eeyr, vagy Teysus ajándéka ellen sem, minden esetben te vagy a felhasználó, csak a forrás más. De ez sem olyan egyszerű, mint egy kedvenc étel megmagyarázása. Ezzel azt akarom mondani, hogy nem tudom jobban megválaszolni ez a kérdést, mint Intath.
//Surran az őz, szökell halkan//
*Szinte a háttérben somfordálva érzi magát, ahogy az egyre mélységesebb és összetettebb kérdéseknek lesz fültanúja.*
~ Nem hittem volna hogy egy papnőt hallok az istenekkel hasonlítani minket, de most itt vagyunk. ~ *Mondjuk inkább itt, mint egy templomban. Nem is tölti el kifejezetten pozitív meglátásokkal az, hogy hangulatfüggő is lehet a tettük, de ez megmagyarázza jó pár hívő ragaszkodását a kielégítésükre. Ennél a pontnál szinte kedvére jut beledobnia saját álláspontját is, de úgy gondolja hogy egy harmadik, leginkább idegen vélemény senkinek az élvezetét nem lendítené fel.
Éppen ezért talán még stratégiailag elfogadthatónak található hogy egy kis magányba meneküljön (ha már a dámánál lezajlott stratégiái nem váltak be), a frissítőjével és elemózsiájával. Hanem Callipeya váratlan invitálása és meleg mosolya megmentik Adoavert az egyedülléttől; röviden egy beleegyezően bólint, mivel valóban kíváncsi hogy miket tudhat még meg a volt papnőtől, legyen az szakma, kultúra, vagy családra vonatkozó.*
- Hát... a végpontnál valóban nincs különbség a kétféle mágia között. *Bőven tiszteli annyira barátja édesanyját, hogy ne csak a feje tetejéről söpörjön le valami udvarias, de visszakozó választ, hanem elgondolkodjon a szavakon.* - Éteri erő használata az egyed testén keresztül. Az eszköz ugyanaz, és amit lehet csinálni velük, azok nem térnek el egymástól; segíteni, ártani, építeni, rombolni. Itt a számottevő kontraszt az ok, amiért varázsolunk; ugyan nem szimplán morális tényezőkről beszélek, de gondolom érti, mire gondolok. *Nem hiszi hogy meg kell említenie, mint legnagyobb példaként a mágustorony mesterét, Abogrot és az artheniori Eeyr templomának a papjait: híres mágusok növendékekkel és hatalommal, és még csak egy összehasonlítást sem tett soha senki se rájuk.*
- Szeretem érteni azt, amit látok, Callipeya. Semmi nem zavar engem jobban egy vaktérképnél, és talán ez az érzés miatt érzem a szakrális mágiát kicsit... idegennek. Hit, tudás helyett. *Mielőtt még agyáig eljutnának saját szavai, azok már kint is vannak, és úgy lepődik meg rajtuk, mintha nem is ő mondta volna ki őket.* ...Bocsánat, talán erős nekem ez a bor is.* Újratöltött poharát gyorsan asztalra is teszi, és kissé pirultan igyekszik koncentrálni a felvetés másik felének a megtárgyalására:* - Én is örülnék, ha Lihanechet ötven év múlva változatlan állapotban találnám, vagy akár száz év múlva, hiszen az otthonom. De szerintem egyszerre lennék szomorú is, pont azért, mert nem változott semmi. Nem tudom megmagyarázni ezt a melankóliát.* Eszébe jut egy dolog, ami felhozatala előtt oldalra sandít, ellenőrizve hogy Luninari és Intath még le vannak e foglalva egymással, majd halkabbra veszi a szót.*
- Valahogy eddig elkerülte a figyelmemet ez az ellentét, hogy papnőként a lányod mégis az elementális mágia útját kezdte meg. Biztos szerepet játszott az, hogy milyen természetesen állsz hozzá, mintha nem is lenne így. Remélem, nem konfliktus ez köztetek.
*És mintha érezné magán a tekintetét, fordul is a fél-elf lányhoz. A kérdés persze kicsit megcsapja, akár a bor.* - Hááááát... függetlenségi szempontból nem kétség. De eddig nem találtam "valódi" problémát Eeyr, vagy Teysus ajándéka ellen sem, minden esetben te vagy a felhasználó, csak a forrás más. De ez sem olyan egyszerű, mint egy kedvenc étel megmagyarázása. Ezzel azt akarom mondani, hogy nem tudom jobban megválaszolni ez a kérdést, mint Intath.
908. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2024-12-29 18:09:13
Üzenet elküldve: 2024-12-29 18:09:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Surran az őz, szökell halkan//
*Kihasználja a doki a nyuszimama jelenlétét. Nem sok lehetősége volt korábban papok vagy papnők társaságához. Egyrészt nem nagyon voltak, másrészt kerülték őt, mint a tüzet. Pedig főleg pimasz suhanc korában elég egyértelmű jeleit adta, hogy szívesen ismerkedne a nővérekkel. Ha most is olyan stílust engedne meg magának valószínűleg Callipeya se állna vele szóba. A leves példája nem lepi meg a Dokit, hogy előfordult. Ha másra nem a főzésre van ráhatása egy nőnek. Ha pedig csak ezzel tud tenni valamit a saját igazáért nem sajnálja kihasználni a dolgot még ha elég semmitmondó, gyerekes győzelem is. A hó kérdésével kapcsolatban pedig tényleg izgalmasabb választ is kaphatott volna. Ugyebár a só és a leves. Jó lenne ha volna hatásunk a dolgokra. Mégis igazat ad a nőnek. Ő, aki megtapasztalta a Tengeristennő erejét jól tudja, hogy mi halandók milyen kicsik is vagyunk az istenek hatalmához képest.*
-Igaz. Sajnos.
*Majd mégiscsak mesélni kezd a nő. Az elf pedig érdeklődve hallgatja a másikat. Hogy gondolkozik az, aki az életét láthatatlan, tőlünk halandóktól idegen lények kezébe adta és nem is kapott érte semmit. A válasz pedig újabb kérdéseket szül benne.*
-Ezek elég durva kijelentések. Szó se róla egyet értek vele. Elég csak a Hold karavánpihenő sorsára gondolni. De ha jól értettem a szavaidat, az istenek számára mi olyanok vagyunk mint az állatok a mi számunkra. A lovak amiknek a hátára ülünk vagy amivel terheket húzatunk. Esetleg a kutyák akiket láncra kötünk vagy a juhokat tereljük velük. Vagy a tyúkok és disznók akiket levágunk. Természetes dolog ha az egyik rajtunk akarja a haragját leverni. Például egy hajó elsüllyesztésével. De nem biztonságosabb akkor számunkra ha amennyire csak tudjuk elkerüljük őket?
*Ő így gondolja. Vajon egy papnő mit szól ehhez a véleményéhez. Ami, van másról is. A szakmájáról hogyne beszélne hosszan és terjengősen. Főleg az után, hogy olyan megjegyzést kapott, hogy a "betegeid állapotával ellentétben". Meg, hogy mindenki, azt mondja róla, hogy ő egy tudós. Egyszer kerülnének egy tudósorvos kezébe akkor megtudnák a különbséget.*
-Tudod miért nincs így ahogy mondod? Egyrészt a tudomány nincs bebizonyítva és nincs gyakorlati haszna se, ha az orvosokról beszélünk. Elmész a legnagyobb orvosi egyetemre és azokat a tudósokat akik minden egyes csontnak a nevét el tudják mondani megkéred, hogy csináljanak valamit a fájó fogaddal nem fognak csinálni semmit. Elküldenek a kovácshoz, mert ők nem mocskolják be a kezüket. Olyan ez mintha elmennél egy asztaloshoz kérnél egy asztalt, de ő nem tudná megcsinálni csak elmondaná, hogy kell. Vagy ha megcsinálná, de nem biztos, hogy használható lenne. Cserébe megígérné, hogy a jövőben valami újszerű lábak nélküli asztalt feltalál, ami alatt könnyebb felsöpörni. Húznád a szád. Mert nem ezért fizettél és mert egy mesterembertől nem ezt várod el. Nekem az orvoslás mesterség. Nem kalmárkodok mások egészségén vagy életén azért, hogy valami új felfedezést tegyek ha van már biztos eljárás. És nem a könyvekből tanultam hanem abból, hogy bemocskoltam a kezem. Volt szerencsém az egyik legnagyobb, általam is elismert tudóssal Dorawyna Olaphine kisasszonnyal szót váltani. Ő segédkezett a pestis ellenszerének kikísérletezésével. És nem nevezte magát orvosnak. Sőt, kimondottan kifejtette, hogy ő arra amit én csinálok nem lenne képes mert nem bírja a gyomra. Én ugyan így vagyok azzal amit ő csinált. Melyikünk téved?
*A kontárokat nem hozza fel megint. Pedig az asztalos hasonlat rájuk is ráhúzható. És jól is hangzik, hogy jobb ha az asztal lába rövidebb mintha a tied. Aleimord pedig tényleg kellemetlen téma, de sok mágust nem ismer a Doki. Vagy mágiát. A példája kapcsán viszont úgy érzi nem ment át amire gondolt vagy komolyabb tudással rendelkezik ez a lány annál, mint amit kinéz belőle.*
-Mármint úgy érted rendelkezel olyan ismeretekkel amivel elmehetsz egy kovácsműhelybe és ha a mester színre megmondja milyen tűz kell akkor tudod miről van szó? Vagy, hogy mitől nem fog a tűz mikor világítasz? Vagy, hogy egyáltalán miért világítasz? Hogyan kerülsz egyik helyről a másikra? Én, azt tudom, hogy mikor egy mágus, azt mondta valamiről, hogy ő képes mágiával gyógyítani akkor úgy tette ezt, hogy fogalma se volt az emberi test pontos működéséről. A csontok, izmok, inak, erek elhelyezkedéséről. A gyógyulás folyamatairól arról, hogy mi az a sebláz és sejtheted kire gondolok mikor ezt mondom.
*Előítéletes a mágiával kapcsolatban? Egy csinos fiatal lány kezét vállból kellett levágnia, mert olyan jó munkát végzett a pap az istene mágiájával. És ne legyenek kétségei afelől, hogy a mágusok értenek ahhoz amibe belekontárkodnak? A keze felhozásakor pedig jól számolt a félvér. Az elf állkapcsa megfeszül a szemei pedig összeszűkülnek. Csak mert ő és ilyen óvatosan hozta fel ezért fogja magát vissza, de a válasz még így is egyértelmű.*
-Nem!
*Megy elébe mindenféle magyarázkodásnak. A hangsúly alapján egyértelmű lehet, hogy nem arra válasz, hogy hallott-e a mágiáról vagy hogy hisz-e benne, hogy létezik. Magát a témát kívánja így lezárni és nem érdekli mit olvasott vagy akar a félvér mondani neki. Erről hallani se akar. A szakrális és elemi mágia kapcsán viszont más okból határolódik el.*
-Ehhez nem értek.
*Nem tudja, honnan jön a mágia, mi az a mana lehet-e olyan erős mint az isteneké akik már bizonyították mire képesek. Nem is ad véleményt.*
//Surran az őz, szökell halkan//
*Kihasználja a doki a nyuszimama jelenlétét. Nem sok lehetősége volt korábban papok vagy papnők társaságához. Egyrészt nem nagyon voltak, másrészt kerülték őt, mint a tüzet. Pedig főleg pimasz suhanc korában elég egyértelmű jeleit adta, hogy szívesen ismerkedne a nővérekkel. Ha most is olyan stílust engedne meg magának valószínűleg Callipeya se állna vele szóba. A leves példája nem lepi meg a Dokit, hogy előfordult. Ha másra nem a főzésre van ráhatása egy nőnek. Ha pedig csak ezzel tud tenni valamit a saját igazáért nem sajnálja kihasználni a dolgot még ha elég semmitmondó, gyerekes győzelem is. A hó kérdésével kapcsolatban pedig tényleg izgalmasabb választ is kaphatott volna. Ugyebár a só és a leves. Jó lenne ha volna hatásunk a dolgokra. Mégis igazat ad a nőnek. Ő, aki megtapasztalta a Tengeristennő erejét jól tudja, hogy mi halandók milyen kicsik is vagyunk az istenek hatalmához képest.*
-Igaz. Sajnos.
*Majd mégiscsak mesélni kezd a nő. Az elf pedig érdeklődve hallgatja a másikat. Hogy gondolkozik az, aki az életét láthatatlan, tőlünk halandóktól idegen lények kezébe adta és nem is kapott érte semmit. A válasz pedig újabb kérdéseket szül benne.*
-Ezek elég durva kijelentések. Szó se róla egyet értek vele. Elég csak a Hold karavánpihenő sorsára gondolni. De ha jól értettem a szavaidat, az istenek számára mi olyanok vagyunk mint az állatok a mi számunkra. A lovak amiknek a hátára ülünk vagy amivel terheket húzatunk. Esetleg a kutyák akiket láncra kötünk vagy a juhokat tereljük velük. Vagy a tyúkok és disznók akiket levágunk. Természetes dolog ha az egyik rajtunk akarja a haragját leverni. Például egy hajó elsüllyesztésével. De nem biztonságosabb akkor számunkra ha amennyire csak tudjuk elkerüljük őket?
*Ő így gondolja. Vajon egy papnő mit szól ehhez a véleményéhez. Ami, van másról is. A szakmájáról hogyne beszélne hosszan és terjengősen. Főleg az után, hogy olyan megjegyzést kapott, hogy a "betegeid állapotával ellentétben". Meg, hogy mindenki, azt mondja róla, hogy ő egy tudós. Egyszer kerülnének egy tudósorvos kezébe akkor megtudnák a különbséget.*
-Tudod miért nincs így ahogy mondod? Egyrészt a tudomány nincs bebizonyítva és nincs gyakorlati haszna se, ha az orvosokról beszélünk. Elmész a legnagyobb orvosi egyetemre és azokat a tudósokat akik minden egyes csontnak a nevét el tudják mondani megkéred, hogy csináljanak valamit a fájó fogaddal nem fognak csinálni semmit. Elküldenek a kovácshoz, mert ők nem mocskolják be a kezüket. Olyan ez mintha elmennél egy asztaloshoz kérnél egy asztalt, de ő nem tudná megcsinálni csak elmondaná, hogy kell. Vagy ha megcsinálná, de nem biztos, hogy használható lenne. Cserébe megígérné, hogy a jövőben valami újszerű lábak nélküli asztalt feltalál, ami alatt könnyebb felsöpörni. Húznád a szád. Mert nem ezért fizettél és mert egy mesterembertől nem ezt várod el. Nekem az orvoslás mesterség. Nem kalmárkodok mások egészségén vagy életén azért, hogy valami új felfedezést tegyek ha van már biztos eljárás. És nem a könyvekből tanultam hanem abból, hogy bemocskoltam a kezem. Volt szerencsém az egyik legnagyobb, általam is elismert tudóssal Dorawyna Olaphine kisasszonnyal szót váltani. Ő segédkezett a pestis ellenszerének kikísérletezésével. És nem nevezte magát orvosnak. Sőt, kimondottan kifejtette, hogy ő arra amit én csinálok nem lenne képes mert nem bírja a gyomra. Én ugyan így vagyok azzal amit ő csinált. Melyikünk téved?
*A kontárokat nem hozza fel megint. Pedig az asztalos hasonlat rájuk is ráhúzható. És jól is hangzik, hogy jobb ha az asztal lába rövidebb mintha a tied. Aleimord pedig tényleg kellemetlen téma, de sok mágust nem ismer a Doki. Vagy mágiát. A példája kapcsán viszont úgy érzi nem ment át amire gondolt vagy komolyabb tudással rendelkezik ez a lány annál, mint amit kinéz belőle.*
-Mármint úgy érted rendelkezel olyan ismeretekkel amivel elmehetsz egy kovácsműhelybe és ha a mester színre megmondja milyen tűz kell akkor tudod miről van szó? Vagy, hogy mitől nem fog a tűz mikor világítasz? Vagy, hogy egyáltalán miért világítasz? Hogyan kerülsz egyik helyről a másikra? Én, azt tudom, hogy mikor egy mágus, azt mondta valamiről, hogy ő képes mágiával gyógyítani akkor úgy tette ezt, hogy fogalma se volt az emberi test pontos működéséről. A csontok, izmok, inak, erek elhelyezkedéséről. A gyógyulás folyamatairól arról, hogy mi az a sebláz és sejtheted kire gondolok mikor ezt mondom.
*Előítéletes a mágiával kapcsolatban? Egy csinos fiatal lány kezét vállból kellett levágnia, mert olyan jó munkát végzett a pap az istene mágiájával. És ne legyenek kétségei afelől, hogy a mágusok értenek ahhoz amibe belekontárkodnak? A keze felhozásakor pedig jól számolt a félvér. Az elf állkapcsa megfeszül a szemei pedig összeszűkülnek. Csak mert ő és ilyen óvatosan hozta fel ezért fogja magát vissza, de a válasz még így is egyértelmű.*
-Nem!
*Megy elébe mindenféle magyarázkodásnak. A hangsúly alapján egyértelmű lehet, hogy nem arra válasz, hogy hallott-e a mágiáról vagy hogy hisz-e benne, hogy létezik. Magát a témát kívánja így lezárni és nem érdekli mit olvasott vagy akar a félvér mondani neki. Erről hallani se akar. A szakrális és elemi mágia kapcsán viszont más okból határolódik el.*
-Ehhez nem értek.
*Nem tudja, honnan jön a mágia, mi az a mana lehet-e olyan erős mint az isteneké akik már bizonyították mire képesek. Nem is ad véleményt.*
907. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2024-12-28 18:53:02
Üzenet elküldve: 2024-12-28 18:53:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Surran az őz, szökell halkan//
*Int humorát már megszokta, így utolsó vicce nincsen rá különösebb hatással, ennek ellenére a doki bármennyire is jól ismerni véli őt, most azért kicsit meglepi. Nem mintha eddig ne gondolta volna értelmesnek, jó vitapartnernek, vagy bármi hasonlónak, de amióta ismeri, talán most először fordul elő, hogy többet és terjengősebben beszél nála, bár ez tipikusan olyan dolog, amin meg éppen neki kell elgondolkodnia a jövőben, mármint, hogy nem beszél-e úgy általában sokat. Ha pedig igen, vajon mennyire csapong, tudják-e asszociációit követni mások, és hasonló "apróságok."
Illetve Intath, ha ennyit beszél és ennyi alkoholtól mennyire lehet szószátyár akkor, ha egyszer úgy istenekigazából tényleg berúg?
Int kérdései persze elgondolkodtatják őt is, de édesanyját természetesen jobban a hozzá intézett szavai, mégis papnő volt, pontosan az, ami már kislányként is lenni szeretett volna. Minden ünnepre és szertartásra lelkesen készült és lelkiismeretesen is. Mielőtt azonban komolyan válaszolna a neki szegezett, és értelmezése szerint teljesen jogos kérdésekre azért elneveti magát és nem csak azért, hogy az egyre inkább szerteágazó vita hevét megpróbálja hűteni kicsit.*
- Bosszúból elsózni a levest, na igen, hasonló valóban történt otthon nálunk. Meg kicsit gonoszabb is persze.
*Voltak olyan gyónások amelyek bizony megingatták az elfekbe vetett hitét annak idején, de most, ahogyan erre visszaemlékszik mégis nevetnie kell.*
- Szerintem nem érdemes ezen gondolkodni, a hó tényleg örökké hideg fog maradni. *rázza meg a fejét ezek után, tudva azt, hogy az általa adott válasz nem feltétlenül lesz szimpatikus, bár ki tudhatja ezt teljes bizonyossággal előre?*
- Pont úgy, ahogyan a civilizált lényeket elragadnak néha állati ösztönök, ugyanúgy lehetnek az isteneknek is civilizált lényekre jellemző gyengeségei, már amennyiben azt, hogy valaki átadja magát az érzelmeknek, egyáltalán gyengeségnek nevezzük. *mondja reményei szerint megfontoltan.*
- És körülbelül pont annyi a köztünk és az istenek között a különbség az utóbbiak javára, mint amennyi az állatok és közöttünk a mi javunkra, vagy ahogyan a tehetetlen növények és az őket lelegelő állatok között az állatok javára. Egyértelműen vannak jó és rosszindulatú istenek, vagy szellemek, ugyanakkor nem mindig érthetjük a motivációjukat. Például, hogy éppen kit és miért választanak ki arra, hogy kegyeltjükké tegyék, vagy kinek és miért küldenek jeleket. Ettől függetlenül persze elcsendesüléssel, meditációval, szertartásokkal, vagy akár a transz elérésével megpróbálhatunk közelebb kerülni hozzájuk, és ténylegesen megérteni őket, de a teljes megértés nyilván nem lehetséges. De nincs is ezzel semmi gond szerintem, sőt, éppen ellenkzezőleg. Vitatkoztok itt arról, hogy egyáltalán mi nevezhető tudománynak, de szerintem éppen az a lényeg, hogy amit teljesen képesek vagyunk megérteni annak valahogyan elveszik a varázsa.
*Nem mintha Intet és saját lányát innentől kezdve ignorálni szeretné, de, ha már Adoaver hozzá fordult annak a reményében, hogy ad neki egy kis menedéket Luni és Intath számára is kissé már követhetetlen vitája közben, akkor természetesen nem fordul el.
Reméli, hogy már-már anyai gyengédséggel karolja át a fiú vállát. De csak egy kicsit, amit a következő mondata indokolttá is tesz egyben.*
- Hagyd csak! Hozok magunknak még. Igyunk együtt! Bár lehet nem a legjobb őket hagyni belefeledkezni bármilyen vitába, de hát ilyenek, mit lehet csinálni velük? *mondja, szinte teljesen biztosan abban, hogy Intet is és lányát is lefoglalja hirtelen annyira az egymással folytatott vita, hogy velük jó ideig ne foglalkozzanak.
Szája sarkában azért persze mosoly bujkál. Bár sok mindenről van teljesen határozott véleménye, papnőként eltöltött élete azért valamennyire megtanította arra, hogy hogyan legyen és maradjon türelmes akkor is, ha a sajátjától teljesen eltérő világnézetekkel szembesül.*
- Tudod, Luninál valahogy nagyon elválik egymástól az elemi és a szakrális mágia. Nekem mindkettő ugyanaz a misztikum. Pont abban rejlik a szépségük szerintem, hogy nem ismerhetőek meg teljesen. Persze... te gondolom máshogy gondolod, nem igaz? *fürkészi a fiú arcát kíváncsian, miután kiszolgálta magát is és Adoavert is újabb adag forralt borral, közben még mindig teljesen biztosan abban, hogy sem Intath sem Luninari figyelme egyelőre nem az övéké.*
- Látom a szemeidben a tudás iránti vágyat, és ezt mindig csodáltam az emberekben. Kutatni és megismerni mindent, amit csak lehet. Lehet tévedek, mert az életem nagy részét Lunihoz hasonlóan én is ennek a világnak talán az egyik legrejtetebb falvában éltem le. De az biztos, hogy nálunk semmi nem változott. Ha bármelyik sok évszázaddal korábban elhalt ősünk felébredt volna hirtelen egy évvel ezelőtt, ugyanolyan falvat talált volna a régi falu helyén, mint ahol egykor meghalt. És nagyjából pont ugyanazokat a szertásokat, ruhákat és a többi. De a kinti világ, mármint az erdőn túli világ úgy értem, változik.
*Bár gondolatok kavarognak a fejében, nem tesz fel konkrét kérdést. Ugyan talán nem szép tőle, de ezúttal sokkal erősebb benne a kíváncsiság, mint az, hogy kedves legyen. Szeretné még jobban megismerni a fiút, aki tudja, hogy a lányának is fontos és hozzá hasonlóan ő is nagyon megkedvelte, és talán pont ezért kíváncsi is rá, hogy mit mond arra, amit most ő mondott neki. Meghallja vajon a kérdést, amit a maga módján próbált feltenni a sorok között, hogy szerinte minek van több értelme, makacsul nemes hagyományokhoz ragaszkodni, vagy pedig szaladni előre hajszolni egy ki tudja mit hozó jövőt?
Lánya pedig, bár szokása szerint próbál figyelni mindre, ezúttal valahogy mégis Int szavai ragadják el inkább, talán éppen azért, mert úgy érzi, hogy inkább velük szemben kell megvédenie magát, vagy inkább azt a világképet, amit önmagában felépített száműzetése előtt és óta.*
- Megint elbeszélünk egymás mellett. *rázza meg a fejét elsőre, és bár tulajdonképpen a jelenlévők közül akár bárki magára vehetné, mégis inkább a dokinak címzi a szavait.*
- Engem nem kell meggyőznöd arról, hogy te csinálod jól a gyógyítást. Sőt, szerintem én sohasem becsültem alá sem a tudományodat, sem a hozzáértésedet, sem pedig az őszinte jó szándékodat, hogy gyógyítani szeretnél. Amiben rendszer van, és logika, gyakorlati haszna is van, meg be van bizonyítva, hogy nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is működik, az viszont igenis tudomány, ha előítéletes vagy vele, ha nem! Márpedig érzek a részedről nem kevés előítéletet a mágiával szemben. És kérlek, ne is emlegesd nekem Aleimordot! *kéri, bár nem fejti ki, hogy miért. Tudja, hogy Int tudja.*
- Egyébként sem beszélhetek az ő, vagy pedig más mágusok nevében, de az elemi mágia gyakorlása nyilván az elemek legalapvetőbb tulajdonságainak és a természetének a tanulmányozásával kezdődik. Hogyne ismerném a tűz természetét és tulajdonságait, ha tűzmágiát használok? Hogy aztán a következmény mi lesz... mi lenne? Ha puszta kézzel gyújtok tüzet ugyanúgy el kell gondolkodnom a következményeken, nem? És ugyanaz lesz az eredménye, ha mágiával csinálom. Ha főzni akarok, akkor a következmény mindkét esetben az lesz, hogy megfő a leves, ami alá begyújtottam. De...
*Ebből valahogyan sokkal hosszabb szünet lesz annál, mint amilyen hosszúnak eredetileg szánta.*
- Ugye tudod, hogy tényleg létezik mágia, ami valóban képes visszanöveszteni akár egy kezet is? *kérdi csendesen, mert nem akarja nagyon felkavarni a dokit, főleg nem azzal, hogy hamis reményt kelt benne. Sóhajt is egyet utána. Most árulja el itt és most, hogy milyen meglepetésre készül már egy ideje?*
- Attól, hogy, aki neked ezt mondta nem tudott segíteni, még maga a varázslat létezik. Csak bonyolult, mert szakrális mágia, fényoltár, meg Eeyr pap, vagy papnő kell hozzá, ők pedig nem teremnek minden bokorban, főleg azok nem, akik ismerik is éppen pont ezt a varázslatot. De akkor is lehetséges! Tudom, hogy az. Már régóta gondolkodom rajta, hogyha megismerek egyet megkérem rá, hogy segítsen neked. *mondja ki végül, talán mert kicsit a bor is megoldja a nyelvét. Abban biztos, hogy egyszer valamikor majd mindenképpen meg fog történni ez, csak még azt nem tudja mikor.*
- Sajnos engem taszít a szakrális mágia, ezért nem azt kezdtem tanulni. *ismeri el, bár ez a kijelentése nyilván éppen édesanyjának fájhat a legjobban.*
- Különben már rég túl lennénk ezen. De az utamról az előtt döntöttem, hogy először találkoztunk volna, Én a saját erőmből akarok varázsolni, nem istenségek kegyéből. Persze, így meg az elemek erejét használom, de akkor is én magam *hangsúlyozza ki az "én" szót kicsit erősebben kétszer* így pedig szerintem igenis sokkal többet ér minden egyes használt, vagy megidézett varázslat. Magam gyűjtöm hozzá össze a manát, nem pedig egy istentől kapom, áhítatért cserébe.
*Amint ezt kimondja a tekintete ösztönösen is Adoaverre téved, és elmosolyodik. Nem is veszi észre, hogy ő közben édesanyjával beszél éppen, ha beszél. Ameddig a doki foglalta le gondolatai nagy részét, Adoaver és Ea irányába valóban nem nagyon figyelt.*
- Szerinted is ugye? Többet ér a mágia, ha a magunk erejéből varázsolunk, mintha az erőt csak úgy kapjuk hozzá valaki, vagy valami mástól?
*Iszik egy kortyot ismét, aztán elsétál édesanyja és Adoaver párosához, hogy bögréjét feltöltse újra.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.12.28 19:02:49
//Surran az őz, szökell halkan//
*Int humorát már megszokta, így utolsó vicce nincsen rá különösebb hatással, ennek ellenére a doki bármennyire is jól ismerni véli őt, most azért kicsit meglepi. Nem mintha eddig ne gondolta volna értelmesnek, jó vitapartnernek, vagy bármi hasonlónak, de amióta ismeri, talán most először fordul elő, hogy többet és terjengősebben beszél nála, bár ez tipikusan olyan dolog, amin meg éppen neki kell elgondolkodnia a jövőben, mármint, hogy nem beszél-e úgy általában sokat. Ha pedig igen, vajon mennyire csapong, tudják-e asszociációit követni mások, és hasonló "apróságok."
Illetve Intath, ha ennyit beszél és ennyi alkoholtól mennyire lehet szószátyár akkor, ha egyszer úgy istenekigazából tényleg berúg?
Int kérdései persze elgondolkodtatják őt is, de édesanyját természetesen jobban a hozzá intézett szavai, mégis papnő volt, pontosan az, ami már kislányként is lenni szeretett volna. Minden ünnepre és szertartásra lelkesen készült és lelkiismeretesen is. Mielőtt azonban komolyan válaszolna a neki szegezett, és értelmezése szerint teljesen jogos kérdésekre azért elneveti magát és nem csak azért, hogy az egyre inkább szerteágazó vita hevét megpróbálja hűteni kicsit.*
- Bosszúból elsózni a levest, na igen, hasonló valóban történt otthon nálunk. Meg kicsit gonoszabb is persze.
*Voltak olyan gyónások amelyek bizony megingatták az elfekbe vetett hitét annak idején, de most, ahogyan erre visszaemlékszik mégis nevetnie kell.*
- Szerintem nem érdemes ezen gondolkodni, a hó tényleg örökké hideg fog maradni. *rázza meg a fejét ezek után, tudva azt, hogy az általa adott válasz nem feltétlenül lesz szimpatikus, bár ki tudhatja ezt teljes bizonyossággal előre?*
- Pont úgy, ahogyan a civilizált lényeket elragadnak néha állati ösztönök, ugyanúgy lehetnek az isteneknek is civilizált lényekre jellemző gyengeségei, már amennyiben azt, hogy valaki átadja magát az érzelmeknek, egyáltalán gyengeségnek nevezzük. *mondja reményei szerint megfontoltan.*
- És körülbelül pont annyi a köztünk és az istenek között a különbség az utóbbiak javára, mint amennyi az állatok és közöttünk a mi javunkra, vagy ahogyan a tehetetlen növények és az őket lelegelő állatok között az állatok javára. Egyértelműen vannak jó és rosszindulatú istenek, vagy szellemek, ugyanakkor nem mindig érthetjük a motivációjukat. Például, hogy éppen kit és miért választanak ki arra, hogy kegyeltjükké tegyék, vagy kinek és miért küldenek jeleket. Ettől függetlenül persze elcsendesüléssel, meditációval, szertartásokkal, vagy akár a transz elérésével megpróbálhatunk közelebb kerülni hozzájuk, és ténylegesen megérteni őket, de a teljes megértés nyilván nem lehetséges. De nincs is ezzel semmi gond szerintem, sőt, éppen ellenkzezőleg. Vitatkoztok itt arról, hogy egyáltalán mi nevezhető tudománynak, de szerintem éppen az a lényeg, hogy amit teljesen képesek vagyunk megérteni annak valahogyan elveszik a varázsa.
*Nem mintha Intet és saját lányát innentől kezdve ignorálni szeretné, de, ha már Adoaver hozzá fordult annak a reményében, hogy ad neki egy kis menedéket Luni és Intath számára is kissé már követhetetlen vitája közben, akkor természetesen nem fordul el.
Reméli, hogy már-már anyai gyengédséggel karolja át a fiú vállát. De csak egy kicsit, amit a következő mondata indokolttá is tesz egyben.*
- Hagyd csak! Hozok magunknak még. Igyunk együtt! Bár lehet nem a legjobb őket hagyni belefeledkezni bármilyen vitába, de hát ilyenek, mit lehet csinálni velük? *mondja, szinte teljesen biztosan abban, hogy Intet is és lányát is lefoglalja hirtelen annyira az egymással folytatott vita, hogy velük jó ideig ne foglalkozzanak.
Szája sarkában azért persze mosoly bujkál. Bár sok mindenről van teljesen határozott véleménye, papnőként eltöltött élete azért valamennyire megtanította arra, hogy hogyan legyen és maradjon türelmes akkor is, ha a sajátjától teljesen eltérő világnézetekkel szembesül.*
- Tudod, Luninál valahogy nagyon elválik egymástól az elemi és a szakrális mágia. Nekem mindkettő ugyanaz a misztikum. Pont abban rejlik a szépségük szerintem, hogy nem ismerhetőek meg teljesen. Persze... te gondolom máshogy gondolod, nem igaz? *fürkészi a fiú arcát kíváncsian, miután kiszolgálta magát is és Adoavert is újabb adag forralt borral, közben még mindig teljesen biztosan abban, hogy sem Intath sem Luninari figyelme egyelőre nem az övéké.*
- Látom a szemeidben a tudás iránti vágyat, és ezt mindig csodáltam az emberekben. Kutatni és megismerni mindent, amit csak lehet. Lehet tévedek, mert az életem nagy részét Lunihoz hasonlóan én is ennek a világnak talán az egyik legrejtetebb falvában éltem le. De az biztos, hogy nálunk semmi nem változott. Ha bármelyik sok évszázaddal korábban elhalt ősünk felébredt volna hirtelen egy évvel ezelőtt, ugyanolyan falvat talált volna a régi falu helyén, mint ahol egykor meghalt. És nagyjából pont ugyanazokat a szertásokat, ruhákat és a többi. De a kinti világ, mármint az erdőn túli világ úgy értem, változik.
*Bár gondolatok kavarognak a fejében, nem tesz fel konkrét kérdést. Ugyan talán nem szép tőle, de ezúttal sokkal erősebb benne a kíváncsiság, mint az, hogy kedves legyen. Szeretné még jobban megismerni a fiút, aki tudja, hogy a lányának is fontos és hozzá hasonlóan ő is nagyon megkedvelte, és talán pont ezért kíváncsi is rá, hogy mit mond arra, amit most ő mondott neki. Meghallja vajon a kérdést, amit a maga módján próbált feltenni a sorok között, hogy szerinte minek van több értelme, makacsul nemes hagyományokhoz ragaszkodni, vagy pedig szaladni előre hajszolni egy ki tudja mit hozó jövőt?
Lánya pedig, bár szokása szerint próbál figyelni mindre, ezúttal valahogy mégis Int szavai ragadják el inkább, talán éppen azért, mert úgy érzi, hogy inkább velük szemben kell megvédenie magát, vagy inkább azt a világképet, amit önmagában felépített száműzetése előtt és óta.*
- Megint elbeszélünk egymás mellett. *rázza meg a fejét elsőre, és bár tulajdonképpen a jelenlévők közül akár bárki magára vehetné, mégis inkább a dokinak címzi a szavait.*
- Engem nem kell meggyőznöd arról, hogy te csinálod jól a gyógyítást. Sőt, szerintem én sohasem becsültem alá sem a tudományodat, sem a hozzáértésedet, sem pedig az őszinte jó szándékodat, hogy gyógyítani szeretnél. Amiben rendszer van, és logika, gyakorlati haszna is van, meg be van bizonyítva, hogy nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is működik, az viszont igenis tudomány, ha előítéletes vagy vele, ha nem! Márpedig érzek a részedről nem kevés előítéletet a mágiával szemben. És kérlek, ne is emlegesd nekem Aleimordot! *kéri, bár nem fejti ki, hogy miért. Tudja, hogy Int tudja.*
- Egyébként sem beszélhetek az ő, vagy pedig más mágusok nevében, de az elemi mágia gyakorlása nyilván az elemek legalapvetőbb tulajdonságainak és a természetének a tanulmányozásával kezdődik. Hogyne ismerném a tűz természetét és tulajdonságait, ha tűzmágiát használok? Hogy aztán a következmény mi lesz... mi lenne? Ha puszta kézzel gyújtok tüzet ugyanúgy el kell gondolkodnom a következményeken, nem? És ugyanaz lesz az eredménye, ha mágiával csinálom. Ha főzni akarok, akkor a következmény mindkét esetben az lesz, hogy megfő a leves, ami alá begyújtottam. De...
*Ebből valahogyan sokkal hosszabb szünet lesz annál, mint amilyen hosszúnak eredetileg szánta.*
- Ugye tudod, hogy tényleg létezik mágia, ami valóban képes visszanöveszteni akár egy kezet is? *kérdi csendesen, mert nem akarja nagyon felkavarni a dokit, főleg nem azzal, hogy hamis reményt kelt benne. Sóhajt is egyet utána. Most árulja el itt és most, hogy milyen meglepetésre készül már egy ideje?*
- Attól, hogy, aki neked ezt mondta nem tudott segíteni, még maga a varázslat létezik. Csak bonyolult, mert szakrális mágia, fényoltár, meg Eeyr pap, vagy papnő kell hozzá, ők pedig nem teremnek minden bokorban, főleg azok nem, akik ismerik is éppen pont ezt a varázslatot. De akkor is lehetséges! Tudom, hogy az. Már régóta gondolkodom rajta, hogyha megismerek egyet megkérem rá, hogy segítsen neked. *mondja ki végül, talán mert kicsit a bor is megoldja a nyelvét. Abban biztos, hogy egyszer valamikor majd mindenképpen meg fog történni ez, csak még azt nem tudja mikor.*
- Sajnos engem taszít a szakrális mágia, ezért nem azt kezdtem tanulni. *ismeri el, bár ez a kijelentése nyilván éppen édesanyjának fájhat a legjobban.*
- Különben már rég túl lennénk ezen. De az utamról az előtt döntöttem, hogy először találkoztunk volna, Én a saját erőmből akarok varázsolni, nem istenségek kegyéből. Persze, így meg az elemek erejét használom, de akkor is én magam *hangsúlyozza ki az "én" szót kicsit erősebben kétszer* így pedig szerintem igenis sokkal többet ér minden egyes használt, vagy megidézett varázslat. Magam gyűjtöm hozzá össze a manát, nem pedig egy istentől kapom, áhítatért cserébe.
*Amint ezt kimondja a tekintete ösztönösen is Adoaverre téved, és elmosolyodik. Nem is veszi észre, hogy ő közben édesanyjával beszél éppen, ha beszél. Ameddig a doki foglalta le gondolatai nagy részét, Adoaver és Ea irányába valóban nem nagyon figyelt.*
- Szerinted is ugye? Többet ér a mágia, ha a magunk erejéből varázsolunk, mintha az erőt csak úgy kapjuk hozzá valaki, vagy valami mástól?
*Iszik egy kortyot ismét, aztán elsétál édesanyja és Adoaver párosához, hogy bögréjét feltöltse újra.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.12.28 19:02:49
906. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2024-11-28 12:09:08
Üzenet elküldve: 2024-11-28 12:09:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 373
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 373
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Surran az őz, szökell halkan//
*Vereségein szerencsére nem muszáj csendben, magába rokkanva főnie, ugyanis figyelmét leköti a számára lassan érthetetlenné váló, női tengerész kockázatából női érzelmek felé kanyarodó filozofálás, exponenciálisan enigmatikussá formálódva. Lassan mintha Callipeya és Intath egy teljesen másik nyelvet kezdne beszélni, amiknek a szavait egyesével megérti, de a közös kijelentésükről fogalma sincs. Ha a házaspároknak problémájuk van egymással, akkor miért nem beszélik meg? Feleslegesnek tartja egy isten bizalmasát ilyesmivel zavargatni... Pislog mint a szekér elé ugrott őz, inkább még egy harapást vesz a kenyeréből.
Az már kicsit jobban érintette, hogy lelkesedését tiporják, és lehet hogy retorikája nem a kívánt hatást éri el az elfben; nyel egyet, mintha most csapta volna meg egy lónak a farát. Több mint biztos hogy más szavakat kellett volna használnia. De mielőtt még hebegve-habogva elkezdhetné kimagyarázni magát ebből a kutyaszorítóból, Luninari, nagy meglepetésére, mindkettőjük védelmére kellve olyan alapos és érthető beszédet kezd tartani, ami miatt Adoaver megtapsolná, ha olyan helyen lennének; még így is eláll a szája, hisz nem gondolta hogy a Márványház tagjainak a zömét a fél-elf lányka így meg tudta volna szégyeníteni. Intath-ot is legalább valamelyest lenyűgözhette, hisz figyelme teljesen mágustársára vetődött, megmentve őt arról hogy kiderüljön, mennyi kalóz maradt még a volt tengerész-szanitécben. Lopva és némán sóhajt egyet, s tűröképességét próbára téve, kiissza a bögréjében lévő bort. Egy ideig csak nézi a belsejét, aztán úgy érzi, kirázódik a maradék hideg a testéből. Feje kissé nehezebb lesz, s többet pislog, mint kéne.
Emiatt kicsit bágyasztó hallgatnia Intath ugyanolyan, ha nem bonyodalmasabban hosszú válaszát Luninarinak, amire ő maga még ha akarna sem tudna visszafelelni. Egyrészről kicsit túl nagy a szenvedélye az elf doktornak ahhoz, hogy meg tudná magát tartani vele szemben, másrészről akárcsak az előbbi téma a tengerészekről, ez is kezd összegabalyodni számára. Lassan odasomfordál Callipeyahoz, és diszkrétan súgva kérdezi:*
- A borból hol tudok még tölteni? Nem akarom őket megszakítani. *A kenyeret nem szárazon kívánja befejezni, és repetát is tervez venni...*
//Surran az őz, szökell halkan//
*Vereségein szerencsére nem muszáj csendben, magába rokkanva főnie, ugyanis figyelmét leköti a számára lassan érthetetlenné váló, női tengerész kockázatából női érzelmek felé kanyarodó filozofálás, exponenciálisan enigmatikussá formálódva. Lassan mintha Callipeya és Intath egy teljesen másik nyelvet kezdne beszélni, amiknek a szavait egyesével megérti, de a közös kijelentésükről fogalma sincs. Ha a házaspároknak problémájuk van egymással, akkor miért nem beszélik meg? Feleslegesnek tartja egy isten bizalmasát ilyesmivel zavargatni... Pislog mint a szekér elé ugrott őz, inkább még egy harapást vesz a kenyeréből.
Az már kicsit jobban érintette, hogy lelkesedését tiporják, és lehet hogy retorikája nem a kívánt hatást éri el az elfben; nyel egyet, mintha most csapta volna meg egy lónak a farát. Több mint biztos hogy más szavakat kellett volna használnia. De mielőtt még hebegve-habogva elkezdhetné kimagyarázni magát ebből a kutyaszorítóból, Luninari, nagy meglepetésére, mindkettőjük védelmére kellve olyan alapos és érthető beszédet kezd tartani, ami miatt Adoaver megtapsolná, ha olyan helyen lennének; még így is eláll a szája, hisz nem gondolta hogy a Márványház tagjainak a zömét a fél-elf lányka így meg tudta volna szégyeníteni. Intath-ot is legalább valamelyest lenyűgözhette, hisz figyelme teljesen mágustársára vetődött, megmentve őt arról hogy kiderüljön, mennyi kalóz maradt még a volt tengerész-szanitécben. Lopva és némán sóhajt egyet, s tűröképességét próbára téve, kiissza a bögréjében lévő bort. Egy ideig csak nézi a belsejét, aztán úgy érzi, kirázódik a maradék hideg a testéből. Feje kissé nehezebb lesz, s többet pislog, mint kéne.
Emiatt kicsit bágyasztó hallgatnia Intath ugyanolyan, ha nem bonyodalmasabban hosszú válaszát Luninarinak, amire ő maga még ha akarna sem tudna visszafelelni. Egyrészről kicsit túl nagy a szenvedélye az elf doktornak ahhoz, hogy meg tudná magát tartani vele szemben, másrészről akárcsak az előbbi téma a tengerészekről, ez is kezd összegabalyodni számára. Lassan odasomfordál Callipeyahoz, és diszkrétan súgva kérdezi:*
- A borból hol tudok még tölteni? Nem akarom őket megszakítani. *A kenyeret nem szárazon kívánja befejezni, és repetát is tervez venni...*
905. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2024-11-22 21:35:56
Üzenet elküldve: 2024-11-22 21:35:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Surran az őz, szökell halkan//
*Kedvenc félvére megint győzött. Kicsit se meglepő módon nem sajnálja a tintanyalót ezért. Viszont nem tesz gonoszkodó megjegyzéseket. Egyrészt mert maga is próbálja fejben értelmezni a látottakat másrészt mert egy történetben van benne. Meg nem is akarja elrontani a lány örömét se azzal, hogy miatta ekéznek valakit. A válaszára amiben kifejti a nők negatív tulajdonságait nyuszimama is közbeszól. A doki szeret vitatkozni. Legyen éles és hangos vagy kimért és udvarias. Ez inkább az utóbbi. A zöld szemek a nőre siklanak és figyelmesen hallgatja az elhangzottakat. Tény, hogy szeret mindenhez érteni és mindig a legokosabbnak lenni, mert általában az is, de felismeri, hogy mikor hogyan érdemes ezt tenni. A nő egyrészt azzal, hogy kimondta ő egy papnő volt, sokan gyóntak neki és sokat látott másrészt azzal a higgadt, összeszedettséggel egyértelművé tette, hogy itt felesleges szájtépésnek helye nincs. Ezért is bólogat a férfi miközben mosolyodik el.*
-Érdekes gondolatok. Én ahogy tapasztaltam ezek a lélek mélyén bugyogó érzések valamilyen formában, de azért fel szoktak törni a felszínre. Persze attól is függ, hogy kiről és milyen környezetben van szó. Az anyós aki nem szereti a vejét, de rá van utalva ugyanis az ő házában lakik valószínűleg abban éli ki a bosszúját, hogy elsózza a vacsorát. Ha fordított helyzetben lennének és a veje lenne őrá utalva akkor sokkal gonoszabb módon adná ki magából ezt. Mint papnőnek mi a véleményed arról, hogy ha egy istennő ha átadja magát ezeknek az érzéseinek az gyengeség vagy rá más szabályok vonatkoznak mint ránk halandókra? Egyáltalán érdemes erről beszélni vagy csak annyira mintha arról panaszkodnánk miért hideg a hó hisz úgyse tudunk rajta változtatni.
*Nem sok esélye volt még papnőkkel beszélni. A nyuszimama pedig végre megszólalt. Szívesen bevonja a beszélgetésbe és tényleg kíváncsi is rá, hogy neki mi a véleménye az istenekről. Ha már kifejtette mit gondol azokról akik hagyják magukon eluralkodni a vágyaikat. Ami, az istenekre is jellemző. Mindenki a saját szemével látta miként esett egymásnak az a három akik megjelentek és dobtak arrébb egy egész hegyet a harcuk közben. Aztán az elf okoskodásával sikerül a két mágus lábára is rálépnie. Ez a véleménye már rég benne van és ahogy korábban kifejtette egyszer felszínre szoktak törni a dolgok. A tintanyaló kicsit magára is vette amit mondott. Jogosan hisz nem véletlenül fogalmazott úgy ahogy, viszont mikor ezt visszakapja és olyat hall, hogy "betegeid állapotával ellentétben" akkor rá kerül a sértődés sora. El is komorul és egyértelmű éllel kérdez vissza.*
-Ez mit is akar jelenteni?
*A saját szakmai tudásával kapcsolatban ő se viseli el a támadásokat. A félvér közbelépésére felé fordulnak a zöldek. Luninari jól sejti a doki most tényleg nem kötekedésből állt ebbe hanem mert róla van szó. A lány pedig a nagyon hosszú monológjával nem csak, azt bizonyítja, hogy a félelf szervezet képes kiszáradás nélkül ennyit beszélni hanem, azt is, hogy ő hiába olyan naiv mint egy újszülött, de nem buta. Az érvek amiket felsorol és főleg az azok mellé választott példák nagyon jók arra, hogy a doki kétségeit kérdőbe vonja. A kísérletezés felemlegetésével pedig el is tereli a témát és valami olyasmit vet fel, ami valóban fontos lehet ahhoz, hogy könnyebb legyen megérteni az elf álláspontjait. Az anyuka közbeszólását megmosolyogja, mert pontosan érti minek szólt. Ő viszont nem engedné még el a dolgot. Kimérten válaszol a lánynak.*
-Nem kérdeztél butaságot és nem mondtál butaságokat kedveském. A varázslatokat, mint régóta csiszolt eljárásokat még nem mutatták ebben a formában meg nekem. Arra viszont, hogy a kísérletezésről mit gondolok ahhoz, főleg úgy, hogy a példádnál maradjak nehéz úgy beszélnem, hogy mindenkinek megmaradjon a jó szájíze mert talán tapasztaltad már, az én gyomrom a szakmám miatt kicsit más. Viszont megpróbálom elmondani a lényeget. Alapjában véve nem igaz amit mondtál azzal kapcsolatban, hogy mi volt az orvoslás alapja. Megfigyelés és kísérletezés. Ha eltörik a lábad akkor sínbe téve jobban gyógyul. Ha nem nehéz ételeket eszik egy beteg az könnyebbé teszi a gyógyulását, aki sérült kézzel valami mocsokba belenyúl rövidebb ideig él. Kísérleteztek is. Kényszerből is és ahogy fogalmaztál a tudomány érdekében. Én ezért se vagyok tudós. Kísérleteztem én is másokon, de kényszerből. Nem volt meg a megfelelő gyógynövény vagy szükséges eszköz egy műtéthez vagy valami teljesen extrém problémával találtam magam szembe akkor kénytelen voltam kipróbálni valami mást.*Kicsit a távolba tekintve elmereng az emlékeiben.*Voltak tanulságos eredmények, de nem egy cimborám halt meg a kezem alatt. Viszont elmondhatom, hogy megpróbáltam. Ez a szakmaiság. A tudomány viszont másképp gondolkozik. Ott a fejlődés és a tudás a lényeg. Betegek vannak és nem személyek. Ami, számít az-az, hogy milyen eredménnyel járt a kísérlet. Például ott van Viel és a fogának a története. Mocskosul régen valaki rájött, hogy ha fáj a fogad húzd ki. Aztán valaki más észrevette, hogy ha fertőtleníted a sebet akkor nő az esélye a komplikációk nélküli felépülésnek. Le van butítva a történet, de én ezt a tudást használtam, hogy Viel-t a legeffektívebb módon kezeljem és meggyógyuljon. Egy tudós orvos számára nem Viel lett volna. Hanem egy fiatal, nőnemű, tündér. Az állapota előrehaladott gyulladás a nem tudom minek elnevezett fogban. Tökéletes lehetőség arra, hogy kipróbáljam javítható-e az állapota csak attól, hogy az általam kikísérletezett ital főzetét itatom vele. Ha nem akkor Fiatal, nőnemű, tündér a tudomány nevében áldozta fel magát, de kipróbáljuk a következő betegen is hátha más lesz az eredmény. Ne érts félre, nem becsülöm le az eredményt amit a tudósok elérnek. Ha egy gyulladt fogat lehetne anélkül kezelni, hogy ki kéne húzni az nagy dolog lenne. Sokan hálásak lehetnének érte. De számomra a betegnek van neve és mikor kölyökként csak tanultam a szakmát, az én dolgom volt a halottakat leszedni az asztalról pont azért, hogy érezzem a tetteim súlyát. Akárcsak akkor mikor az én dolgom a hozzátartozók szemébe nézni mikor közlöm, hogy miattam, nem a tudomány érdekében hanem miattam halt meg a szerettük.*Néz komolyan a lány szemébe. Majd egy pillanat alatt vált csevegő hangnemre és folytatja.*A harmadik fajtája az orvosoknak pedig akik nem orvosok. Ide tartoznak akik orvosnak hazudják magukat és akik egyszerűen csak nem értik a szakmájukat. Varázslónak hazudni magad egy dolog. Persze nem esett nekem se jól mikor valaki közölte, hogy mágiával vissza tudja növeszteni a kezem aztán hiába vártam nem történt semmi viszont nem kötöttem fel magam úgyhogy nem lett belőle baj. Ha valaki, azt mondja rád mond egy varázslatot amivel levegőt kapsz a vízben, majd a tenger közepén vízbe ugorva fuldokolni kezdesz az már más kérdés. Gondolom mindenkinek megvan a képzelőereje, hogy milyen következménye van annak ha orvosnak hazudja magát és úgy próbál valakin segíteni. Viszont azok akik nem értik a szakmájukat, ez az amiről én korábban beszéltem nektek a mágia kapcsán. Tegyük fel Viel egy kontár kezébe került volna. Megvizsgálja a lányt. Lázas és fájdalmai vannak. Adott volna neki egy italt, ami leviszi a lázát. Az ital egy jól bevált régi recept alapján készült el amit a régi orvosok sokat csiszoltak. Javult volna tőle a lány állapota? Látszólag igen. Egy darabig. Többet ért az, hogy én tudtam, hogy azért magas a láza mert gyulladt a foga és annak az eltávolítása ténylegesen javít az állapotán? Igen. Ti, azt mondjátok, hogy a mágia tudomány. Egyik helyről a másikra eljuttok vele anélkül, hogy nem tudjátok mivel. Aleimord fel tudta gyújtani a kezét, de ismerte a tűz tulajdonságait? Egy kovács lehet körberöhögi ha, azt mondja az tudomány amit csinál. Aki, azt mondja, hogy én nem értek annyira a gyógyításhoz a tudásommal és tapasztalatommal, mint egy varázsló, aki egy hasfájás okát nem tudja megállapítani az menjen ki és maga ássa ki a betegei sírját. Már ha nincs arra is külön mágiája. Én sem mondom, azt hogy szakács vagyok csak mert tudok halat sütni vagy, hogy kovács vagyok mert laposra kalapáltam egy vasat mikor nekem úgy volt rá szükségem. Viszont mikor én halat sütök vagy, azt vasat ütöttem akkor a legnagyobb veszély aminek kitettem magam, hogy odaég a hús vagy, hogy mellé ütök. Ezekkel a következményekkel pedig meg bírtam birkózni. Ti a varázslataitok során el szoktatok ezen gondolkozni? Miképp működik, milyen következménye lehet a használatának vagy tényleg tudom-e mit csinálok?
*Aleimord égő keze nem tűnt veszélyes mágiának. Bár nem kiszáradt rőzsék közelében kéne azzal játszani. Az egyik helyről másikra kerülés viszont nagyon ijesztően hangzik. Főleg úgy, hogy vidáman cseverészve épp azon gondolkoznak, hogy működik. A tintanyaló következő kérdésén előbb felhúzza a szemöldökét majd értőn bólint.*
-Hogyne lenne neki! Azt, mondják az elemi mágiának hat központja volt. Már csak öt maradt. Vagyis négy. A hold karavánpihenő és a levegőmágia tornyáról gondolom tudod mi a helyzet. Lihanech a vízmágia központja, Piritanes a föld, Wegtoren pedig a tűz. Nem nagyon kerestem a mágusok társaságát, de a Wegtroreniek és a Piritanes-iek hírhedtek. Wegtoren-ben amúgy is a törvények kicsit érdekesek. Nincs minden kőbe vésve. Sokat számít, hogy városban hol és kiről van szó. Az ottani tűzvarázslók viszont ezek fölött állnak. Sőt, azt mondják, hogy mikor az kell, ők maguk vallnak a törvénnyé. Senki nem akar élve elégni. Elég csak hallani mire képesek. A sivatagban a határvillongások során a mágusok miatt van, hogy nem sok vér folyik. A mélységiek vagy az orkok szárazra égnek, a törpök és óriások meg kővé válnak vagy elnyeli őket a homok. Ők ilyen mészárlásokkal tették le a védjegyüket nem holmi lebegő tornyokkal. Amúgy se kerestem a tudósfélék társaságát. Füvesasszonyoktól, bábáktól, gyógyítóktól, orvosoktól, fürdőmesterektől, hóhéroktól volt, hogy tanultam mikor láttam, hogy ők nem kontárok. Utóbbiak közt volt egy hatalmas figura. Elvittek hozzá egy kölyköt akinek beállt a nyaka. Egy rántással helyre tette, majd nyomott egy barackot a fejére és közölte vele, hogy jól viselkedjél különben legközelebb kellemetlenebb rántás éri a nyakad.
*Röhög jót a viccen.*
//Surran az őz, szökell halkan//
*Kedvenc félvére megint győzött. Kicsit se meglepő módon nem sajnálja a tintanyalót ezért. Viszont nem tesz gonoszkodó megjegyzéseket. Egyrészt mert maga is próbálja fejben értelmezni a látottakat másrészt mert egy történetben van benne. Meg nem is akarja elrontani a lány örömét se azzal, hogy miatta ekéznek valakit. A válaszára amiben kifejti a nők negatív tulajdonságait nyuszimama is közbeszól. A doki szeret vitatkozni. Legyen éles és hangos vagy kimért és udvarias. Ez inkább az utóbbi. A zöld szemek a nőre siklanak és figyelmesen hallgatja az elhangzottakat. Tény, hogy szeret mindenhez érteni és mindig a legokosabbnak lenni, mert általában az is, de felismeri, hogy mikor hogyan érdemes ezt tenni. A nő egyrészt azzal, hogy kimondta ő egy papnő volt, sokan gyóntak neki és sokat látott másrészt azzal a higgadt, összeszedettséggel egyértelművé tette, hogy itt felesleges szájtépésnek helye nincs. Ezért is bólogat a férfi miközben mosolyodik el.*
-Érdekes gondolatok. Én ahogy tapasztaltam ezek a lélek mélyén bugyogó érzések valamilyen formában, de azért fel szoktak törni a felszínre. Persze attól is függ, hogy kiről és milyen környezetben van szó. Az anyós aki nem szereti a vejét, de rá van utalva ugyanis az ő házában lakik valószínűleg abban éli ki a bosszúját, hogy elsózza a vacsorát. Ha fordított helyzetben lennének és a veje lenne őrá utalva akkor sokkal gonoszabb módon adná ki magából ezt. Mint papnőnek mi a véleményed arról, hogy ha egy istennő ha átadja magát ezeknek az érzéseinek az gyengeség vagy rá más szabályok vonatkoznak mint ránk halandókra? Egyáltalán érdemes erről beszélni vagy csak annyira mintha arról panaszkodnánk miért hideg a hó hisz úgyse tudunk rajta változtatni.
*Nem sok esélye volt még papnőkkel beszélni. A nyuszimama pedig végre megszólalt. Szívesen bevonja a beszélgetésbe és tényleg kíváncsi is rá, hogy neki mi a véleménye az istenekről. Ha már kifejtette mit gondol azokról akik hagyják magukon eluralkodni a vágyaikat. Ami, az istenekre is jellemző. Mindenki a saját szemével látta miként esett egymásnak az a három akik megjelentek és dobtak arrébb egy egész hegyet a harcuk közben. Aztán az elf okoskodásával sikerül a két mágus lábára is rálépnie. Ez a véleménye már rég benne van és ahogy korábban kifejtette egyszer felszínre szoktak törni a dolgok. A tintanyaló kicsit magára is vette amit mondott. Jogosan hisz nem véletlenül fogalmazott úgy ahogy, viszont mikor ezt visszakapja és olyat hall, hogy "betegeid állapotával ellentétben" akkor rá kerül a sértődés sora. El is komorul és egyértelmű éllel kérdez vissza.*
-Ez mit is akar jelenteni?
*A saját szakmai tudásával kapcsolatban ő se viseli el a támadásokat. A félvér közbelépésére felé fordulnak a zöldek. Luninari jól sejti a doki most tényleg nem kötekedésből állt ebbe hanem mert róla van szó. A lány pedig a nagyon hosszú monológjával nem csak, azt bizonyítja, hogy a félelf szervezet képes kiszáradás nélkül ennyit beszélni hanem, azt is, hogy ő hiába olyan naiv mint egy újszülött, de nem buta. Az érvek amiket felsorol és főleg az azok mellé választott példák nagyon jók arra, hogy a doki kétségeit kérdőbe vonja. A kísérletezés felemlegetésével pedig el is tereli a témát és valami olyasmit vet fel, ami valóban fontos lehet ahhoz, hogy könnyebb legyen megérteni az elf álláspontjait. Az anyuka közbeszólását megmosolyogja, mert pontosan érti minek szólt. Ő viszont nem engedné még el a dolgot. Kimérten válaszol a lánynak.*
-Nem kérdeztél butaságot és nem mondtál butaságokat kedveském. A varázslatokat, mint régóta csiszolt eljárásokat még nem mutatták ebben a formában meg nekem. Arra viszont, hogy a kísérletezésről mit gondolok ahhoz, főleg úgy, hogy a példádnál maradjak nehéz úgy beszélnem, hogy mindenkinek megmaradjon a jó szájíze mert talán tapasztaltad már, az én gyomrom a szakmám miatt kicsit más. Viszont megpróbálom elmondani a lényeget. Alapjában véve nem igaz amit mondtál azzal kapcsolatban, hogy mi volt az orvoslás alapja. Megfigyelés és kísérletezés. Ha eltörik a lábad akkor sínbe téve jobban gyógyul. Ha nem nehéz ételeket eszik egy beteg az könnyebbé teszi a gyógyulását, aki sérült kézzel valami mocsokba belenyúl rövidebb ideig él. Kísérleteztek is. Kényszerből is és ahogy fogalmaztál a tudomány érdekében. Én ezért se vagyok tudós. Kísérleteztem én is másokon, de kényszerből. Nem volt meg a megfelelő gyógynövény vagy szükséges eszköz egy műtéthez vagy valami teljesen extrém problémával találtam magam szembe akkor kénytelen voltam kipróbálni valami mást.*Kicsit a távolba tekintve elmereng az emlékeiben.*Voltak tanulságos eredmények, de nem egy cimborám halt meg a kezem alatt. Viszont elmondhatom, hogy megpróbáltam. Ez a szakmaiság. A tudomány viszont másképp gondolkozik. Ott a fejlődés és a tudás a lényeg. Betegek vannak és nem személyek. Ami, számít az-az, hogy milyen eredménnyel járt a kísérlet. Például ott van Viel és a fogának a története. Mocskosul régen valaki rájött, hogy ha fáj a fogad húzd ki. Aztán valaki más észrevette, hogy ha fertőtleníted a sebet akkor nő az esélye a komplikációk nélküli felépülésnek. Le van butítva a történet, de én ezt a tudást használtam, hogy Viel-t a legeffektívebb módon kezeljem és meggyógyuljon. Egy tudós orvos számára nem Viel lett volna. Hanem egy fiatal, nőnemű, tündér. Az állapota előrehaladott gyulladás a nem tudom minek elnevezett fogban. Tökéletes lehetőség arra, hogy kipróbáljam javítható-e az állapota csak attól, hogy az általam kikísérletezett ital főzetét itatom vele. Ha nem akkor Fiatal, nőnemű, tündér a tudomány nevében áldozta fel magát, de kipróbáljuk a következő betegen is hátha más lesz az eredmény. Ne érts félre, nem becsülöm le az eredményt amit a tudósok elérnek. Ha egy gyulladt fogat lehetne anélkül kezelni, hogy ki kéne húzni az nagy dolog lenne. Sokan hálásak lehetnének érte. De számomra a betegnek van neve és mikor kölyökként csak tanultam a szakmát, az én dolgom volt a halottakat leszedni az asztalról pont azért, hogy érezzem a tetteim súlyát. Akárcsak akkor mikor az én dolgom a hozzátartozók szemébe nézni mikor közlöm, hogy miattam, nem a tudomány érdekében hanem miattam halt meg a szerettük.*Néz komolyan a lány szemébe. Majd egy pillanat alatt vált csevegő hangnemre és folytatja.*A harmadik fajtája az orvosoknak pedig akik nem orvosok. Ide tartoznak akik orvosnak hazudják magukat és akik egyszerűen csak nem értik a szakmájukat. Varázslónak hazudni magad egy dolog. Persze nem esett nekem se jól mikor valaki közölte, hogy mágiával vissza tudja növeszteni a kezem aztán hiába vártam nem történt semmi viszont nem kötöttem fel magam úgyhogy nem lett belőle baj. Ha valaki, azt mondja rád mond egy varázslatot amivel levegőt kapsz a vízben, majd a tenger közepén vízbe ugorva fuldokolni kezdesz az már más kérdés. Gondolom mindenkinek megvan a képzelőereje, hogy milyen következménye van annak ha orvosnak hazudja magát és úgy próbál valakin segíteni. Viszont azok akik nem értik a szakmájukat, ez az amiről én korábban beszéltem nektek a mágia kapcsán. Tegyük fel Viel egy kontár kezébe került volna. Megvizsgálja a lányt. Lázas és fájdalmai vannak. Adott volna neki egy italt, ami leviszi a lázát. Az ital egy jól bevált régi recept alapján készült el amit a régi orvosok sokat csiszoltak. Javult volna tőle a lány állapota? Látszólag igen. Egy darabig. Többet ért az, hogy én tudtam, hogy azért magas a láza mert gyulladt a foga és annak az eltávolítása ténylegesen javít az állapotán? Igen. Ti, azt mondjátok, hogy a mágia tudomány. Egyik helyről a másikra eljuttok vele anélkül, hogy nem tudjátok mivel. Aleimord fel tudta gyújtani a kezét, de ismerte a tűz tulajdonságait? Egy kovács lehet körberöhögi ha, azt mondja az tudomány amit csinál. Aki, azt mondja, hogy én nem értek annyira a gyógyításhoz a tudásommal és tapasztalatommal, mint egy varázsló, aki egy hasfájás okát nem tudja megállapítani az menjen ki és maga ássa ki a betegei sírját. Már ha nincs arra is külön mágiája. Én sem mondom, azt hogy szakács vagyok csak mert tudok halat sütni vagy, hogy kovács vagyok mert laposra kalapáltam egy vasat mikor nekem úgy volt rá szükségem. Viszont mikor én halat sütök vagy, azt vasat ütöttem akkor a legnagyobb veszély aminek kitettem magam, hogy odaég a hús vagy, hogy mellé ütök. Ezekkel a következményekkel pedig meg bírtam birkózni. Ti a varázslataitok során el szoktatok ezen gondolkozni? Miképp működik, milyen következménye lehet a használatának vagy tényleg tudom-e mit csinálok?
*Aleimord égő keze nem tűnt veszélyes mágiának. Bár nem kiszáradt rőzsék közelében kéne azzal játszani. Az egyik helyről másikra kerülés viszont nagyon ijesztően hangzik. Főleg úgy, hogy vidáman cseverészve épp azon gondolkoznak, hogy működik. A tintanyaló következő kérdésén előbb felhúzza a szemöldökét majd értőn bólint.*
-Hogyne lenne neki! Azt, mondják az elemi mágiának hat központja volt. Már csak öt maradt. Vagyis négy. A hold karavánpihenő és a levegőmágia tornyáról gondolom tudod mi a helyzet. Lihanech a vízmágia központja, Piritanes a föld, Wegtoren pedig a tűz. Nem nagyon kerestem a mágusok társaságát, de a Wegtroreniek és a Piritanes-iek hírhedtek. Wegtoren-ben amúgy is a törvények kicsit érdekesek. Nincs minden kőbe vésve. Sokat számít, hogy városban hol és kiről van szó. Az ottani tűzvarázslók viszont ezek fölött állnak. Sőt, azt mondják, hogy mikor az kell, ők maguk vallnak a törvénnyé. Senki nem akar élve elégni. Elég csak hallani mire képesek. A sivatagban a határvillongások során a mágusok miatt van, hogy nem sok vér folyik. A mélységiek vagy az orkok szárazra égnek, a törpök és óriások meg kővé válnak vagy elnyeli őket a homok. Ők ilyen mészárlásokkal tették le a védjegyüket nem holmi lebegő tornyokkal. Amúgy se kerestem a tudósfélék társaságát. Füvesasszonyoktól, bábáktól, gyógyítóktól, orvosoktól, fürdőmesterektől, hóhéroktól volt, hogy tanultam mikor láttam, hogy ők nem kontárok. Utóbbiak közt volt egy hatalmas figura. Elvittek hozzá egy kölyköt akinek beállt a nyaka. Egy rántással helyre tette, majd nyomott egy barackot a fejére és közölte vele, hogy jól viselkedjél különben legközelebb kellemetlenebb rántás éri a nyakad.
*Röhög jót a viccen.*
904. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2024-11-08 18:50:23
Üzenet elküldve: 2024-11-08 18:50:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Surran az őz, szökell halkan//
*Meglepi, hogy másodszorra is győzött a dámában és egyelőre nem is bánja, hogy harmadszorra nem lesz próbára téve, főleg, hogy lassan rá is rá fér már egy nyugodtan megevett nagy szelet pirult, szalonnás és kecskesajtos kenyér a forralt bor mellé.*
- Nagyon szoros volt, és izgalmas, köszönöm, hogy megtanítottál játszani ezzel a játékkal, de szerintem még mindig velem van a kezdők szerencséje. *mondja, mert hirtelen nem tud jobbat mondani, mert, ha örül is neki, hogy másodszorra is győzött, azért jobban érezné magát Adoaver miatt, ha inkább egy-egyre állnának kettő-nulla helyett.
Még szerencse is ilyen szempontból, hogy egyelőre senki sem éppen az ő játékukkal van elfoglalva.
Int is és édesanyja is inkább hagyják, hogy saját életük hullámai olyan beszélgetés felé sodorják őket, amelyben ők nyilván értőbb szakértők, mint a játékban, amit eddig még nem próbáltak ki.
Talán sem Intath, sem pedig Adoaver nem lepődik meg azon, hogy női lélek szempontjából Luninari és Ea közül az utóbbi a tapasztaltabb, és így most lánya helyett inkább ő regál arra, amit az elf Luninari korábbi ellenvetésére válaszolt.*
- Hát, nőként azt kell mondanom, hogy amit mondasz, abban bizony van valami. *ismeri el kertelés nélkül, egészen egyszerűen pusztán azért, mert túl becsületes ahhoz, hogy éppen saját tapasztalatiról hazudjon.*
- Nagyon sok nő tényleg bosszúálló, félelmetes, hiúság irányítja és féltékenység, és nem mindig lehet teljesen érteni a motivációikat még beavatottként sem. Nagy titokban anyák féltékenyek saját lányaikra a fiatalságuk miatt, vagy lányok az anyjukra annak a kiváltságaiért, nővérek a másikra a szépségükért, vagy bármi másért, amiben az egyik jobb, mint a másik. Papnő voltam tudjátok, sokan gyóntak is nekem, szóval igen, láttam is, hallottam is hasonlót. De éppen ezért mondom azt, hogy ez az egész nem csak a nőkre jellemző, és nem tudnám megmondani, hogy férfiak és nők közül melyik a rosszabb és a kiszámíthatatlanabb, szerintem nem is nagyon van olyan tulajdonság, vagy rossz szokás, ami csak a férfiakra, illetve olyan, ami csak a nőkre lenne jellemző. Sőt, amit általában nőiesnek, vagy általában férfiasnak tartunk, gyakran átfolyik egymásba, és ami a nőknél hiúság és féltékenység, annak a férfi változata az úgynevezett büszkeség, a makacsság és a becsvágy, vagy éppen az, hogy nem tudjuk elfogadni, hogy egy vitában rajtunk kívül másnak is igaza lehet. Még egy kis faluban is létezik ez és legalább annyira mérgező tud lenni akár egy családban, akár egy nagyobb közösségben, mint a nők egymás közötti féltékenysége és rivalizálása. Ugyanakkor, ezek leginkább a lélek mélyén rejtőznek. Férfiak és nők is felül tudnak emelkedni a saját gyengeségeiken, és eddig nincsen baj, de, ha eluralkodik rajtuk, akkor éppen olyanok lesznek, mint Int tengeristennője, függetlenül attól, hogy nők, vagy férfiak.
*Furcsának tartja kicsit, hogy a mai este folyamán most beszélt a legtöbbet eddig, és bár nem az volt a célja, hogy Intath szavai után megvédje a nőket úgy általában a másik elf burkolt, vagy nem is annyira burkolt vádjaival szemben, most úgy érzi, hogy mégis valami ilyesmit csinált. Kíváncsi is rá, hogy Intathnak mi lesz a véleménye erről, de persze arra is, hogy Luni mit mond Int számára anyaként mindenképpen borzongató felvetésére, hogy nem saját lánya tér egyszer majd vissza hozzá, csak valaki, aki olyan, mintha ő lenne, de mégsem ő.
Ugyan nem hisz abban, hogy valóság lehetne ilyesmi, de azért jó néven venné Lunitól, ha megerősítené ebben a meggyőződésében, amit sem saját vallása sem pedig az általa eddig tapasztaltak nem támasztanak alá.
Lánya ugyan nem tudja, hogy édesanyját megrémítik kicsit Intath szavai, de sejti, ugyanakkor nem csak ezért száll a maga módján vitába vele, hanem leginkább azért, mert képtelen a vele való egyetértésre.*
- Adoevernek teljesen igaza van. *kezdi ezek után először a fiú felé biccentve, majd komoly, de barátságos arccal igyekezve nézni az elfre, pontosan tudva azt, hogy ezúttal az iránta való aggodalom is a motivációja, nem csak az, hogy amúgy vitatkozni és ellentmondani szeret, főleg olyan témákban, amikhez láthatóan nem ért. Persze éppen ezért is megértő vele, mert van annyi önkritikája, hogy felismerje, hogy ő éppen ezt teszi mondjuk a tengerrel kapcsolatban, aminek pedig éppen a doki a szakértője, nem pedig ő.*
- Tudom jól, hogy sose akarná, hogy bármilyen kockázatnak is kitegyem magam egy varázslat kedvéért és ez persze fordítva is igaz. Ezen kívül pedig jól mondja, tényleg irányítjuk a mágiánkat és nem szórakozunk felelőtlenül csak úgy. Ha így lenne akkor akár Adoaver, akár én már régen komoly károkat okoztunk volna itt, mert mindkettőnknek van olyan varázslata, amivel megtehetnénk.
*Ami őt magát illeti, úgy tűnik, hogy a női nem becsületének megvédésénél sokkal fontosabbnak érzi a mágusokét, valamint azt, hogy vita helyett jussanak egymás között valamiféle kompromisszumra legalább azt illetően, hogy a mágia éppen olyan komoly tudomány, mint a mágia nélkül való gyógyítás művészete.*
- Különben tényleg érdekes felvetés ez a mágust csapdába ejtő sík, de semmi több, csak gondolatkísérlet. Ha létezne egy olyan létsík, ami egy teleportáló mágus helyett annak mását küldi a miénkre, arról nyilván tudnának a jelen és a múlt mestermágusai is. Vagy a három istenség, akik náluk is sokkal nagyobb hatalommal és tudással rendelkeznek, de leginkább abban érdekeltek, hogy mindenki inkább az ő szakrális mágiájukat tanulja az igazi, az elemi mágia helyett. És minden bizonnyal ezzel riogatnának, hogy miért ne tanuljunk elemi mágiát. Különben pedig, ezzel ez erővel azt sem tudhatod, hogy alvás közben nem cseréli-e ki valaki a lelkedet. *mosolyodik el olyan mosollyal, hogy talán le sem tagadhatná, hogy tényleg mulattatja ez a gondolat.* Akkor is öntudatodat veszted, akár álmodsz éjjel, akár álomtanaul alszol, és külső szemlélő előtt nem lehet biztos, hogy aki reggel felkel, az ugyanaz az Intath-e, aki este lefeküdt, vagy csak úgy viselkedik, és úgy tesz, mintha te lennél, miközben az igazi Intath lélek valahová teljesen máshová került.
*Persze nem teljesen ugyanaz, amiről Int beszélt, mivel alvás közben senki sem tűnik el az érzékelhető világból, de a lélek, vagy a tudat, vagy, ha a kettő ugyanaz, az, vagy azok akkor is mindenképpen eltűnnek a világból ameddig alszik a test.*
- Különben ezen mindig csodálkozom, amikor így beszélsz. A mágia az egyik legkomolyabb tudomány, éppen úgy, ahogyan a tiéd is. De egyetlen tudomány sem fejlődhet kísérletek nélkül, egyik sem a mostani formájában pattant ki a halandók agyából. Ötletek kellettek, bátor kísérletek, kicsi és nagy sikerek és kicsi és nagy kudarcok, hogy fejlődhessen. Olyan ez, mint a főzés. Azt mondod, hogy szereted a főztömet, örülök neki mindig. De vajon mennyi kísérletezés kellhetett ahhoz a múltban, hogy rájöjjenek, hogy melyik húshoz melyik fűszer illik a legjobban, vagy melyik levesbe melyik zöldség való? Milyen bátor lehetett az első lány, akinek eszébe jutott az a lehetetlen ötlet, hogy egy krumplit nem csak héjában megsütni lehet, hanem össze is lehet apróra vágni, aztán megfőzni vízben, utána meg a maradék kis vizet leönteni róla, összetörni, felönteni tejjel, sózni és hozzákeverni vajat is!
*Egészen fellelkesedik, ahogyan erről beszél, talán nem véletlenül szereti a krumplipürét, különösen akkor, ha az jó tejes, sós és lágy egyszerre.*
- Ugyanígy ki kellett találni valahogy, hogy melyik betegségre melyik gyógynövény a hasznos. Csakhogy ezen már túl vagyunk. Ahogyan te is régi és bevált módszereket használsz, úgy tanulok én is milliószor kipróbált varázslatokat és mágiát. A toronyban hozzáférhető varázslatok között nincs semmi, ami felelőtlen lenne, vagy buta, csak olyan mértékben, ahogyan bármi más. Egy fogót is használhatsz arra, hogy kihúzz vele egy gyulladt fogat, és ezzel meggyógyítsad a beteget, de arra is, hogy úgy fejbecsapj vele valakit, hogy belehal. A mágia ugyanez.
*Reméli, hogy mindenki igazat fog neki adni, csak Ea néz rá kicsit furcsán, nem mintha éppen ő nem értene vele egyet. "Alig ittál még és máris sokat beszélsz megint" - szeretne valami hasonlót mondani. Őt legalábbis kicsit meglepi, hogy lánya szerint lehetne ölni akár egy foghúzásra való fogóval is. Persze, nyilán lehetne, csakhogy ehhez és ezzel nyilván nem csak egyszer kellene ütni, ezért is döbben meg rajta, hogy Luni a nagy példakeresés lelkesedése hevében éppen egy ilyen egyszerre bizarr és nem túl könyörületes halálnemre gondolt, pont ő, aki a mai napig plüssnyulakkal alszik és szinte már csecsemőnek kijáró odaadással és szeretettel képes körbevenni még egy kismacskát is.*
- Egyél kicsit, finom lett. *mondja inkább mosolyogva, pedig ő maga még nem kóstolta meg.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.08 19:03:46
//Surran az őz, szökell halkan//
*Meglepi, hogy másodszorra is győzött a dámában és egyelőre nem is bánja, hogy harmadszorra nem lesz próbára téve, főleg, hogy lassan rá is rá fér már egy nyugodtan megevett nagy szelet pirult, szalonnás és kecskesajtos kenyér a forralt bor mellé.*
- Nagyon szoros volt, és izgalmas, köszönöm, hogy megtanítottál játszani ezzel a játékkal, de szerintem még mindig velem van a kezdők szerencséje. *mondja, mert hirtelen nem tud jobbat mondani, mert, ha örül is neki, hogy másodszorra is győzött, azért jobban érezné magát Adoaver miatt, ha inkább egy-egyre állnának kettő-nulla helyett.
Még szerencse is ilyen szempontból, hogy egyelőre senki sem éppen az ő játékukkal van elfoglalva.
Int is és édesanyja is inkább hagyják, hogy saját életük hullámai olyan beszélgetés felé sodorják őket, amelyben ők nyilván értőbb szakértők, mint a játékban, amit eddig még nem próbáltak ki.
Talán sem Intath, sem pedig Adoaver nem lepődik meg azon, hogy női lélek szempontjából Luninari és Ea közül az utóbbi a tapasztaltabb, és így most lánya helyett inkább ő regál arra, amit az elf Luninari korábbi ellenvetésére válaszolt.*
- Hát, nőként azt kell mondanom, hogy amit mondasz, abban bizony van valami. *ismeri el kertelés nélkül, egészen egyszerűen pusztán azért, mert túl becsületes ahhoz, hogy éppen saját tapasztalatiról hazudjon.*
- Nagyon sok nő tényleg bosszúálló, félelmetes, hiúság irányítja és féltékenység, és nem mindig lehet teljesen érteni a motivációikat még beavatottként sem. Nagy titokban anyák féltékenyek saját lányaikra a fiatalságuk miatt, vagy lányok az anyjukra annak a kiváltságaiért, nővérek a másikra a szépségükért, vagy bármi másért, amiben az egyik jobb, mint a másik. Papnő voltam tudjátok, sokan gyóntak is nekem, szóval igen, láttam is, hallottam is hasonlót. De éppen ezért mondom azt, hogy ez az egész nem csak a nőkre jellemző, és nem tudnám megmondani, hogy férfiak és nők közül melyik a rosszabb és a kiszámíthatatlanabb, szerintem nem is nagyon van olyan tulajdonság, vagy rossz szokás, ami csak a férfiakra, illetve olyan, ami csak a nőkre lenne jellemző. Sőt, amit általában nőiesnek, vagy általában férfiasnak tartunk, gyakran átfolyik egymásba, és ami a nőknél hiúság és féltékenység, annak a férfi változata az úgynevezett büszkeség, a makacsság és a becsvágy, vagy éppen az, hogy nem tudjuk elfogadni, hogy egy vitában rajtunk kívül másnak is igaza lehet. Még egy kis faluban is létezik ez és legalább annyira mérgező tud lenni akár egy családban, akár egy nagyobb közösségben, mint a nők egymás közötti féltékenysége és rivalizálása. Ugyanakkor, ezek leginkább a lélek mélyén rejtőznek. Férfiak és nők is felül tudnak emelkedni a saját gyengeségeiken, és eddig nincsen baj, de, ha eluralkodik rajtuk, akkor éppen olyanok lesznek, mint Int tengeristennője, függetlenül attól, hogy nők, vagy férfiak.
*Furcsának tartja kicsit, hogy a mai este folyamán most beszélt a legtöbbet eddig, és bár nem az volt a célja, hogy Intath szavai után megvédje a nőket úgy általában a másik elf burkolt, vagy nem is annyira burkolt vádjaival szemben, most úgy érzi, hogy mégis valami ilyesmit csinált. Kíváncsi is rá, hogy Intathnak mi lesz a véleménye erről, de persze arra is, hogy Luni mit mond Int számára anyaként mindenképpen borzongató felvetésére, hogy nem saját lánya tér egyszer majd vissza hozzá, csak valaki, aki olyan, mintha ő lenne, de mégsem ő.
Ugyan nem hisz abban, hogy valóság lehetne ilyesmi, de azért jó néven venné Lunitól, ha megerősítené ebben a meggyőződésében, amit sem saját vallása sem pedig az általa eddig tapasztaltak nem támasztanak alá.
Lánya ugyan nem tudja, hogy édesanyját megrémítik kicsit Intath szavai, de sejti, ugyanakkor nem csak ezért száll a maga módján vitába vele, hanem leginkább azért, mert képtelen a vele való egyetértésre.*
- Adoevernek teljesen igaza van. *kezdi ezek után először a fiú felé biccentve, majd komoly, de barátságos arccal igyekezve nézni az elfre, pontosan tudva azt, hogy ezúttal az iránta való aggodalom is a motivációja, nem csak az, hogy amúgy vitatkozni és ellentmondani szeret, főleg olyan témákban, amikhez láthatóan nem ért. Persze éppen ezért is megértő vele, mert van annyi önkritikája, hogy felismerje, hogy ő éppen ezt teszi mondjuk a tengerrel kapcsolatban, aminek pedig éppen a doki a szakértője, nem pedig ő.*
- Tudom jól, hogy sose akarná, hogy bármilyen kockázatnak is kitegyem magam egy varázslat kedvéért és ez persze fordítva is igaz. Ezen kívül pedig jól mondja, tényleg irányítjuk a mágiánkat és nem szórakozunk felelőtlenül csak úgy. Ha így lenne akkor akár Adoaver, akár én már régen komoly károkat okoztunk volna itt, mert mindkettőnknek van olyan varázslata, amivel megtehetnénk.
*Ami őt magát illeti, úgy tűnik, hogy a női nem becsületének megvédésénél sokkal fontosabbnak érzi a mágusokét, valamint azt, hogy vita helyett jussanak egymás között valamiféle kompromisszumra legalább azt illetően, hogy a mágia éppen olyan komoly tudomány, mint a mágia nélkül való gyógyítás művészete.*
- Különben tényleg érdekes felvetés ez a mágust csapdába ejtő sík, de semmi több, csak gondolatkísérlet. Ha létezne egy olyan létsík, ami egy teleportáló mágus helyett annak mását küldi a miénkre, arról nyilván tudnának a jelen és a múlt mestermágusai is. Vagy a három istenség, akik náluk is sokkal nagyobb hatalommal és tudással rendelkeznek, de leginkább abban érdekeltek, hogy mindenki inkább az ő szakrális mágiájukat tanulja az igazi, az elemi mágia helyett. És minden bizonnyal ezzel riogatnának, hogy miért ne tanuljunk elemi mágiát. Különben pedig, ezzel ez erővel azt sem tudhatod, hogy alvás közben nem cseréli-e ki valaki a lelkedet. *mosolyodik el olyan mosollyal, hogy talán le sem tagadhatná, hogy tényleg mulattatja ez a gondolat.* Akkor is öntudatodat veszted, akár álmodsz éjjel, akár álomtanaul alszol, és külső szemlélő előtt nem lehet biztos, hogy aki reggel felkel, az ugyanaz az Intath-e, aki este lefeküdt, vagy csak úgy viselkedik, és úgy tesz, mintha te lennél, miközben az igazi Intath lélek valahová teljesen máshová került.
*Persze nem teljesen ugyanaz, amiről Int beszélt, mivel alvás közben senki sem tűnik el az érzékelhető világból, de a lélek, vagy a tudat, vagy, ha a kettő ugyanaz, az, vagy azok akkor is mindenképpen eltűnnek a világból ameddig alszik a test.*
- Különben ezen mindig csodálkozom, amikor így beszélsz. A mágia az egyik legkomolyabb tudomány, éppen úgy, ahogyan a tiéd is. De egyetlen tudomány sem fejlődhet kísérletek nélkül, egyik sem a mostani formájában pattant ki a halandók agyából. Ötletek kellettek, bátor kísérletek, kicsi és nagy sikerek és kicsi és nagy kudarcok, hogy fejlődhessen. Olyan ez, mint a főzés. Azt mondod, hogy szereted a főztömet, örülök neki mindig. De vajon mennyi kísérletezés kellhetett ahhoz a múltban, hogy rájöjjenek, hogy melyik húshoz melyik fűszer illik a legjobban, vagy melyik levesbe melyik zöldség való? Milyen bátor lehetett az első lány, akinek eszébe jutott az a lehetetlen ötlet, hogy egy krumplit nem csak héjában megsütni lehet, hanem össze is lehet apróra vágni, aztán megfőzni vízben, utána meg a maradék kis vizet leönteni róla, összetörni, felönteni tejjel, sózni és hozzákeverni vajat is!
*Egészen fellelkesedik, ahogyan erről beszél, talán nem véletlenül szereti a krumplipürét, különösen akkor, ha az jó tejes, sós és lágy egyszerre.*
- Ugyanígy ki kellett találni valahogy, hogy melyik betegségre melyik gyógynövény a hasznos. Csakhogy ezen már túl vagyunk. Ahogyan te is régi és bevált módszereket használsz, úgy tanulok én is milliószor kipróbált varázslatokat és mágiát. A toronyban hozzáférhető varázslatok között nincs semmi, ami felelőtlen lenne, vagy buta, csak olyan mértékben, ahogyan bármi más. Egy fogót is használhatsz arra, hogy kihúzz vele egy gyulladt fogat, és ezzel meggyógyítsad a beteget, de arra is, hogy úgy fejbecsapj vele valakit, hogy belehal. A mágia ugyanez.
*Reméli, hogy mindenki igazat fog neki adni, csak Ea néz rá kicsit furcsán, nem mintha éppen ő nem értene vele egyet. "Alig ittál még és máris sokat beszélsz megint" - szeretne valami hasonlót mondani. Őt legalábbis kicsit meglepi, hogy lánya szerint lehetne ölni akár egy foghúzásra való fogóval is. Persze, nyilán lehetne, csakhogy ehhez és ezzel nyilván nem csak egyszer kellene ütni, ezért is döbben meg rajta, hogy Luni a nagy példakeresés lelkesedése hevében éppen egy ilyen egyszerre bizarr és nem túl könyörületes halálnemre gondolt, pont ő, aki a mai napig plüssnyulakkal alszik és szinte már csecsemőnek kijáró odaadással és szeretettel képes körbevenni még egy kismacskát is.*
- Egyél kicsit, finom lett. *mondja inkább mosolyogva, pedig ő maga még nem kóstolta meg.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.08 19:03:46
903. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2024-10-30 18:51:55
Üzenet elküldve: 2024-10-30 18:51:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 373
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 373
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Surran az őz, szökell halkan//
- Azon a másik síkon keresztüli utazás... fogalmam sincs még. Az sem biztos hogy nem mindvégig a fizikai síkon maradunk, vagy ezen a világon olyan gyors az "áthaladási idő", hogy nem vagyunk képesek érzékelni azt. Lehet hogy szimplán máshogy folyik ott az idő... az a korong mindig ott volt?
*Bizony lassan megtalálná bátorságát hogy felszólaljon ezúttal a tengerjáró asszonyok védelmében még személyes tapasztalat nélkül is, ha nem foglalná el a gondolat, hogy enyhén szólva porrá alázzák saját játékában. A vajszívű mosollyal és bátortalan első mozdulatokkal ellentétben egyik másodpercről a másikra veszti el a korongjait végtelenül szerencsés vagy ijesztő előrelátással kigondolt lépéseknek köszönhetően; belenéz saját borába, mint aki nem biztos hogy csak fahéjat raktak bele.*
~ Ugye nem hazudott nekem?! ~ *Nem hitte hogy egy kezdő játékossal szembeni játszma megingatja saját barátai iránta bizalmát, és mégis itt van. Mosoly helyett csak egy összeomló ego látszik az ábrázatán, ahogy lenéz a táblára.* ~ Még jó hogy nem mondtam hogy kettő a háromból... ~ *Mindenesetre sem a gyengeségre jóízűen leshető doktornak, se a jó hangulatban lévő mágus-társának és papnő-anyjának nem kéne Adoavert örökvesztesnek látnia, úgyhogy torkát megköszörülve felemeli a fejét, és egy mosolyt erőltet magára.*
- Szép volt, profi módjára játszol. Egy időre pihenjünk le, mielőtt folytatjuk, öblítsük le az agyunkat. *Hátradől, végre beleharapva a hosszabb ideje mellette hűlő szendvicsbe. Nyilván jobban élvezné az ízét forrón és ha nem keringenének körülötte a következő játszma stratégiai felépítésének gondolatai, de így sem rossz, nem panaszkodik. Szabad fejjel még lehetősége is van védenie magukat a nevelőtanár szerepét hirtelen magára vevő Intath ellen.*
- Hátrább az agarakkal, nem életekkel dobálózunk! Még a sajátjainkkal sem, ha úgy is hangzik; a betegeid állapotával ellentétben nagyobb irányításunk van a mágiánk felett, és egyáltalán nem tennék vagy venném Luninarit rá bármi veszélyesre. Arra ott vannak a gyakorlótermek és a próbabábuk. *Sóhajtva hátradől és a bölcsebb mértéknél jóval nagyobbat kortyol italából, megfeledkezik róla hogy ezt nem éppen szomjoltásra főzték ki.*
- Viszont Intath, sziréneken túl láttál valami csevegősebb figurákat is, Mondjuk épp mágusokat? Remetéket és bölcseket, vagy esetleg valami elszigetelt manófészket. Csak nem hiszem el hogy Abogr mesternek nem lehet valami konkurenciája, azzal a tornyával meg minden.
//Surran az őz, szökell halkan//
- Azon a másik síkon keresztüli utazás... fogalmam sincs még. Az sem biztos hogy nem mindvégig a fizikai síkon maradunk, vagy ezen a világon olyan gyors az "áthaladási idő", hogy nem vagyunk képesek érzékelni azt. Lehet hogy szimplán máshogy folyik ott az idő... az a korong mindig ott volt?
*Bizony lassan megtalálná bátorságát hogy felszólaljon ezúttal a tengerjáró asszonyok védelmében még személyes tapasztalat nélkül is, ha nem foglalná el a gondolat, hogy enyhén szólva porrá alázzák saját játékában. A vajszívű mosollyal és bátortalan első mozdulatokkal ellentétben egyik másodpercről a másikra veszti el a korongjait végtelenül szerencsés vagy ijesztő előrelátással kigondolt lépéseknek köszönhetően; belenéz saját borába, mint aki nem biztos hogy csak fahéjat raktak bele.*
~ Ugye nem hazudott nekem?! ~ *Nem hitte hogy egy kezdő játékossal szembeni játszma megingatja saját barátai iránta bizalmát, és mégis itt van. Mosoly helyett csak egy összeomló ego látszik az ábrázatán, ahogy lenéz a táblára.* ~ Még jó hogy nem mondtam hogy kettő a háromból... ~ *Mindenesetre sem a gyengeségre jóízűen leshető doktornak, se a jó hangulatban lévő mágus-társának és papnő-anyjának nem kéne Adoavert örökvesztesnek látnia, úgyhogy torkát megköszörülve felemeli a fejét, és egy mosolyt erőltet magára.*
- Szép volt, profi módjára játszol. Egy időre pihenjünk le, mielőtt folytatjuk, öblítsük le az agyunkat. *Hátradől, végre beleharapva a hosszabb ideje mellette hűlő szendvicsbe. Nyilván jobban élvezné az ízét forrón és ha nem keringenének körülötte a következő játszma stratégiai felépítésének gondolatai, de így sem rossz, nem panaszkodik. Szabad fejjel még lehetősége is van védenie magukat a nevelőtanár szerepét hirtelen magára vevő Intath ellen.*
- Hátrább az agarakkal, nem életekkel dobálózunk! Még a sajátjainkkal sem, ha úgy is hangzik; a betegeid állapotával ellentétben nagyobb irányításunk van a mágiánk felett, és egyáltalán nem tennék vagy venném Luninarit rá bármi veszélyesre. Arra ott vannak a gyakorlótermek és a próbabábuk. *Sóhajtva hátradől és a bölcsebb mértéknél jóval nagyobbat kortyol italából, megfeledkezik róla hogy ezt nem éppen szomjoltásra főzték ki.*
- Viszont Intath, sziréneken túl láttál valami csevegősebb figurákat is, Mondjuk épp mágusokat? Remetéket és bölcseket, vagy esetleg valami elszigetelt manófészket. Csak nem hiszem el hogy Abogr mesternek nem lehet valami konkurenciája, azzal a tornyával meg minden.
902. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2024-10-25 19:48:12
Üzenet elküldve: 2024-10-25 19:48:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1617
OOC üzenetek: 262
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Surran az őz, szökell halkan//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kár tagadni elég hihetetlenül hangzik ez a madárijesztős dolog. Mintha a madarak olyan hülyék lennének, hogy látnak egy mozdulatlan embert a kertben és nem veszik észre, hogy az nem veszélyes rájuk. A hullákat is felismerik. Ez ostobaság. Viszont a lány fellelkesül. Nem is a madárijesztő hanem inkább a macskabáb miatt. A félvérnek amúgy se könnyű nemet mondani. Nem is tud az elf se.*
-Dehogy van drágám. Biztos szépek lesznek.
~Mármint amennyire egy kitömött macska szövetből, szép lehet.~
*Ha elkészül nem is azért fogja dicsérni hanem mert dolgoztak vele a lányok. Amit mindig el kell ismerni. Akkor is ha felesleges. Mikor témát váltanak akkor fellelkesül az elf is. Történeteket mesél, csillogtatja a tudását a tenger kapcsán és a számára szigorú szabálynak számító babonák is előkerülnek. Jól sejti a tintanyaló is. Tényleg tapasztalt a férfi olyat, ami óvatossá teszi. Ha ő hatalmas viharokat egy vízen rázkódó fadobozban tapasztal meg akkor az-az élmény valószínűleg rá is komoly hatást gyakorolna. Ha pedig ismerné milyen egy átlag matróz főleg több heti út után akkor tudná, hogy egy nőt a fedélzetre engedve arra nem a létező vagy nem létező tengeristennő jelentené a legnagyobb veszélyt. Pont ezért a kapitány se látná szívesen akinek rendet kell tartania a hajón. Kevésbé lehangoló az elf története. Aki, a félvérre nem haragszik meg azért amiért vitába száll vele. Fel is veszi a kesztyűt. Előbb meglepődik majd sokatmondón elmosolyodik.*
-Luninari drágám, ha én tudnám, hogy miért tudja egyik nő utálni a másikat, akkor minden bizonnyal térdig érő szakállal, csuhában, egy hegy tetejéről osztanám az igét. Volt, hogy próbáltam megérteni. Kérdeztem, hogy mit ártott neked az a lány? Csak most találkoztatok. És nem lettem okosabb a válasz után se. Sőt, ez nem az a fajta harag, hogy megisztok egy felest vagy pofán vered a másikat és meg is van beszélve. Egy nő haragja félelmetes. Egyszerre hideg és számító, de közben pusztító, mint az erdőtűz. Szurkálódások, alattomosság, őszinte szívből jövő rosszindulat. És miért? Mert nő. Ennyi. A hárpiák tökéletes példák. Övék a legszebb hang. A férfiak szinte a lábuk előtt hevernének. Imádnák őket és eszét veszti, aki csak hallja az éneküket, de mégis arra vannak kárhoztatva, hogy rettegjenek tőlük és átkozzák a nevüket azok akiknek a barátai és rokonai miattuk vesztek oda a tengeren. Csak egy nő tud így elbánni egy másikkal, drágám. Biztos megvan a sellőknek is a maguk átka. A férfiak maguktól is tengerre szálnak és az istennőnek adják magukat. Minket elcsábítani és pusztító viharokkal rettegésben tartani nem kihívás. Nőkön uralkodni és őket elnyomni már más. Szerintem ezért teremtette nőnek a sellőket és a sziréneket is. Önhittségből. Féltékeny rájuk is ezért van rajtuk átok.*Kuncog fel vidáman.*Ilyen a tenger, drágám.
*Egy sötét lelkű, aljas, hisztis picsa, de ha újra váratlanul felbukkanna a kapitány és hívná a Roxane fedélzetére a doki nem gondolkozna egy percet se. Búcsú nélkül menne a hullámok közé, rettegné az istennő haragját, sírná a női gyengédséget, enné a féregrágta kétszersültet és élvezné az életet úgy ahogy régen. A mágia kapcsán nem akart közbeszólni, de elszörnyed a hallottaktól. Kísérletezés. Orvosként se hagyná, hogy bárki az ő rendelőjében kísérletezzen. Amit viszont ezek ketten összebeszélnek, azt rossz hallgatni.*
-Mintha nem tudnátok, hogy mit csináltok csak, hogy mi történik. Ezért nem tartom sokra azokat se akik mágiával akarnak gyógyítani mert nem értitek a lényeget. Lement a beteg láza. Le kellett, hogy menjen a láza egyáltalán? Miért volt lázas? Begyógyult a seb. És ki is lett takarítva? Az izmok, hogy gyógyultak? Milyen hatása volt a mágiának? Ugyan ezt hallom most is. Eltűnni és valahol máshol felbukkanni. Méghozzá úgy, hogy fogalmad sincs hogyan. Olyan mintha egy ajtó nyílna, ami egyik helyről a másikra visz vagy inkább mintha egy átjáró ami egy külön tér? Honnan tudod, hogy biztos te vagy, aki felbukkan ott ahol fel akartál bukkanni? Mi van ha valaki más? Például egy másik te, aki pont úgy viselkedik mint te és, azt hiszi te vagy miközben a valódi Luninari valahova máshova került. Felelőtlenség magadon kísérletezni vagy olyasmit csinálni amiről nem tudod pontosan elmondani, hogy miképpen működik. Nincs igazam?
*Néz a félvérre ha már ő volt, aki nem tudja a pontos mechanizmust amivel a tér egyik pontjáról a másikra kerül. A tintanyaló is kiérezheti az elhangzottakból, hogy a doki mit gondol a "mi lenne ha" kérdésekről. Abba viszont tényleg nem tud beleokoskodni, hogy az istenek és a démonok megjelenése emberi vagy nem emberi hatásra történt-e. Nem hiszi, hogy valaha kiderül, de nem is szeretne olyan közeli viszonyba kerülni egyikkel se, hogy megtudhassa. Tökéletesen elégedett addig míg azok az égen vívják a harcaikat vagy tőle nagyon távol és hagyják békésen borozgatni és beszélgetni, meg nézni, hogy a kis szerény Luninari miképp törli fel a padlót a tintanyalóval a saját játékában. Már ha utóbbi nem hagyta magát. Mindenesetre a félvér látszólag jól szórakozik. És csak ez számít. A doki nem is venné ki a kezéből azokat a korongokat. Hadd játsszon a lány. Nyuszimama is hárítja a felajánlást.*
-Én is. Játszatok nyugodtan!
//Surran az őz, szökell halkan//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kár tagadni elég hihetetlenül hangzik ez a madárijesztős dolog. Mintha a madarak olyan hülyék lennének, hogy látnak egy mozdulatlan embert a kertben és nem veszik észre, hogy az nem veszélyes rájuk. A hullákat is felismerik. Ez ostobaság. Viszont a lány fellelkesül. Nem is a madárijesztő hanem inkább a macskabáb miatt. A félvérnek amúgy se könnyű nemet mondani. Nem is tud az elf se.*
-Dehogy van drágám. Biztos szépek lesznek.
~Mármint amennyire egy kitömött macska szövetből, szép lehet.~
*Ha elkészül nem is azért fogja dicsérni hanem mert dolgoztak vele a lányok. Amit mindig el kell ismerni. Akkor is ha felesleges. Mikor témát váltanak akkor fellelkesül az elf is. Történeteket mesél, csillogtatja a tudását a tenger kapcsán és a számára szigorú szabálynak számító babonák is előkerülnek. Jól sejti a tintanyaló is. Tényleg tapasztalt a férfi olyat, ami óvatossá teszi. Ha ő hatalmas viharokat egy vízen rázkódó fadobozban tapasztal meg akkor az-az élmény valószínűleg rá is komoly hatást gyakorolna. Ha pedig ismerné milyen egy átlag matróz főleg több heti út után akkor tudná, hogy egy nőt a fedélzetre engedve arra nem a létező vagy nem létező tengeristennő jelentené a legnagyobb veszélyt. Pont ezért a kapitány se látná szívesen akinek rendet kell tartania a hajón. Kevésbé lehangoló az elf története. Aki, a félvérre nem haragszik meg azért amiért vitába száll vele. Fel is veszi a kesztyűt. Előbb meglepődik majd sokatmondón elmosolyodik.*
-Luninari drágám, ha én tudnám, hogy miért tudja egyik nő utálni a másikat, akkor minden bizonnyal térdig érő szakállal, csuhában, egy hegy tetejéről osztanám az igét. Volt, hogy próbáltam megérteni. Kérdeztem, hogy mit ártott neked az a lány? Csak most találkoztatok. És nem lettem okosabb a válasz után se. Sőt, ez nem az a fajta harag, hogy megisztok egy felest vagy pofán vered a másikat és meg is van beszélve. Egy nő haragja félelmetes. Egyszerre hideg és számító, de közben pusztító, mint az erdőtűz. Szurkálódások, alattomosság, őszinte szívből jövő rosszindulat. És miért? Mert nő. Ennyi. A hárpiák tökéletes példák. Övék a legszebb hang. A férfiak szinte a lábuk előtt hevernének. Imádnák őket és eszét veszti, aki csak hallja az éneküket, de mégis arra vannak kárhoztatva, hogy rettegjenek tőlük és átkozzák a nevüket azok akiknek a barátai és rokonai miattuk vesztek oda a tengeren. Csak egy nő tud így elbánni egy másikkal, drágám. Biztos megvan a sellőknek is a maguk átka. A férfiak maguktól is tengerre szálnak és az istennőnek adják magukat. Minket elcsábítani és pusztító viharokkal rettegésben tartani nem kihívás. Nőkön uralkodni és őket elnyomni már más. Szerintem ezért teremtette nőnek a sellőket és a sziréneket is. Önhittségből. Féltékeny rájuk is ezért van rajtuk átok.*Kuncog fel vidáman.*Ilyen a tenger, drágám.
*Egy sötét lelkű, aljas, hisztis picsa, de ha újra váratlanul felbukkanna a kapitány és hívná a Roxane fedélzetére a doki nem gondolkozna egy percet se. Búcsú nélkül menne a hullámok közé, rettegné az istennő haragját, sírná a női gyengédséget, enné a féregrágta kétszersültet és élvezné az életet úgy ahogy régen. A mágia kapcsán nem akart közbeszólni, de elszörnyed a hallottaktól. Kísérletezés. Orvosként se hagyná, hogy bárki az ő rendelőjében kísérletezzen. Amit viszont ezek ketten összebeszélnek, azt rossz hallgatni.*
-Mintha nem tudnátok, hogy mit csináltok csak, hogy mi történik. Ezért nem tartom sokra azokat se akik mágiával akarnak gyógyítani mert nem értitek a lényeget. Lement a beteg láza. Le kellett, hogy menjen a láza egyáltalán? Miért volt lázas? Begyógyult a seb. És ki is lett takarítva? Az izmok, hogy gyógyultak? Milyen hatása volt a mágiának? Ugyan ezt hallom most is. Eltűnni és valahol máshol felbukkanni. Méghozzá úgy, hogy fogalmad sincs hogyan. Olyan mintha egy ajtó nyílna, ami egyik helyről a másikra visz vagy inkább mintha egy átjáró ami egy külön tér? Honnan tudod, hogy biztos te vagy, aki felbukkan ott ahol fel akartál bukkanni? Mi van ha valaki más? Például egy másik te, aki pont úgy viselkedik mint te és, azt hiszi te vagy miközben a valódi Luninari valahova máshova került. Felelőtlenség magadon kísérletezni vagy olyasmit csinálni amiről nem tudod pontosan elmondani, hogy miképpen működik. Nincs igazam?
*Néz a félvérre ha már ő volt, aki nem tudja a pontos mechanizmust amivel a tér egyik pontjáról a másikra kerül. A tintanyaló is kiérezheti az elhangzottakból, hogy a doki mit gondol a "mi lenne ha" kérdésekről. Abba viszont tényleg nem tud beleokoskodni, hogy az istenek és a démonok megjelenése emberi vagy nem emberi hatásra történt-e. Nem hiszi, hogy valaha kiderül, de nem is szeretne olyan közeli viszonyba kerülni egyikkel se, hogy megtudhassa. Tökéletesen elégedett addig míg azok az égen vívják a harcaikat vagy tőle nagyon távol és hagyják békésen borozgatni és beszélgetni, meg nézni, hogy a kis szerény Luninari miképp törli fel a padlót a tintanyalóval a saját játékában. Már ha utóbbi nem hagyta magát. Mindenesetre a félvér látszólag jól szórakozik. És csak ez számít. A doki nem is venné ki a kezéből azokat a korongokat. Hadd játsszon a lány. Nyuszimama is hárítja a felajánlást.*
-Én is. Játszatok nyugodtan!
901. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2024-10-25 13:52:36
Üzenet elküldve: 2024-10-25 13:52:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Surran az őz, szökell halkan//
*Még szerencse, hogy a játékra is tud koncentrálni és közben a beszélgetésre is figyelni, ennek köszönhető, hogy továbbra is mind a kettőt élvezi.
Talán látszik rajta, hogy határozottan örül a győzelemnek, ugyanakkor nem örüli túl magát. Bár igyekezett lépéseit jól átgondolni, ettől lehet még mindez a kezdők szerencséje is, ráadásul úgy érzi, hogy nem is múlott olyan nagyon sokon az első siker. Ha csak egyszer máshogy dönt, vagy másik mezőre rak le egyetlen korongot, Adoaver minden bizonnyal legyőzte volna, így azonban végül ő kerekedett felül.
Természetesen nem bánná, ha győztes "hadvezérként" távozhatna a színről, ugyanakkor a győzelemnél tényleg mindig is jobban szeretett játszani, ez a játék pedig most határozottan megtetszett neki, különösen úgy, hogy közben a holdszínnel lehet.*
- Persze, szívesen játszom még, ha te szeretnél. *biztosítja róla Adoavert, de ha nem lenne kedve a visszavágóhoz, udvariasságból valószínűleg ugyanezt mondaná. Nem volna szép tőle ugyanis úgy abbahagyni, hogy nem adott lehetőséget a másiknak a visszavágásra.
Második alkalommal mindenesetre kissé már bátrabban játszik, első győzelmének köszönhetően, de azért még még mindig nem kezd el rohanni fejjel a falnak, és próbál minden egyes alkalommal csak a lehető legszükségesebb áldozatot vállalni.
Már a játék elején is úgy tűnik neki, hogy kissé jobban áll, mint az ellenfele, mégsem meri továbbra sem túlságosan elbízni magát.
Eközben örül neki, hogy Int "Luninari drágámnak" szólítja, mert ez erősíti benne azt a benyomást, amiről korábban édesanyjával beszélt, mintha Intath egy okos báty, vagy még inkább egy gondos nevelőapa lenne, márpedig ő boldog lenne hasonló nevelőapával annyi biztos.
Mindez persze távolról sem jelenti azt, hogy szentírásnak venné a doki valamennyi szavát.
Eleve, amennyire ő tudja, a tengernek nem istennője, hanem istene van, a szirének és a sellők pedig az ő leányai.
Minden jóhiszeműsége ellenére továbbra sem biztos benne, hogy ez az egész "a nő nem való hajóra" duma Int részéről nem csak valamiféle buta tengerészbabona. Ő maga is találkozott egy sziritáni lagziban, egy Zara nevű lánnyal, aki megjárta a tengert, még vissza is vágyott hullámai hátára, és köszönte szépen, teljesen jól volt.
Nem szokása megkérdőjelezni Intath szavait, de nem is ő lenne, ha nem kapná fel a fejét ellentmondásokra, legalábbis olyasmikre, amiket ő ellentmondásoknak gondol.
Ha nem is hitetlenkedve, valamiféle arra emlékeztető mosollyal rázza most meg a fejét. Valamennyire óvatosságra inti azért, hogy mégiscsak Int ismeri a tengert, nem pedig ő.*
- Int, nem ellentmondás ez egy kicsit? *szegezi is neki az elfnek ennek ellenére a kérdést.* Ha a tenger istensége istennő, miért pont a nőket és a lányokat utálja? Illetve a szirének és a sellők nem az ő gyermekei? Mert, ha igen, akkor miért az általa nem kedvelt nemből szül rengeteget? Ha szirénekről, vagy sellőkről beszélünk, általában lánynak gondoljuk el őket, szóval, ha hímneműek is akadnak köztük, csak a lányok vannak többségben, méghozzá nagy többségben. De még, ha nem is a tengeristennő gyermekei ők, akkor miért tűri meg ezt a rengeteg lány alattvalót saját királyságában? Rájuk miért nem féltékeny, ha a hajóra szálló nőkre igen?
*Őszintén kíváncsi rá, hogy az elf ezt hogyan magyarázza meg neki, bár elismeri, hogy annak ellenére, hogy ő bizony szereti mindenben a logikát és a racionalitást keresni, nem várhatja el még egy tapasztalt tengerésztől sem azt, hogy belelásson egy istennő gondolataiba.
Most valamiért ez izgatja a legjobban, de természetesen nem felejt el reagálni a madárijesztő kérdésére sem, ami jövőjük szempontjából azért fontosabb, mint egy tőlük távoli, tengerben élő istennő családi, vagy éppen elmeállapota.*
- A madárijesztő dolgot viszont így legalább már értem! *csap át ezek után két lépés és korty forralt bor között a másik témába.* Belegondolva teljesen logikus. Akkor az óriás macskáról leteszek, viszont csinálunk anyával egy kis macskabábot, mintha éppen dorombolna az ember madárijesztőnek, lent a lábánál, meg egyet, amit a kert szélére rakok. Remélem Int neked sincs kifogásod ez ellen. Dísznek is szépek lesznek, és jó móka lesz majd elkészíteni őket.
*Ebben teljesen biztos. Miközben szerteágazik a beszélgetés, úgy tűnik, hogy újra nyerésre áll, de egyelőre nem meri beleélni magát, már csak azért sem, hogy ne lankadjon magabiztos támadásnak szánt lépései közepette sem az óvatossága, miközben édesanyja ezalatt szép észrevétlenül visszavedlik a csendben figyelő, lányának szurkoló, de azért Adoaverért is szorító papnővé, aki úgy van jelen saját kedves ünnepén, hogy közben boldogan engedi át az igazi szórakozást a többieknek. Neki most éppen elég az, hogy lányát boldogabbnak és felszabadultabbnak látja ebben a társaságban, mint valaha. Kicsit különös is nézni, ahogyan az ő egykor magának való, zárkózott kislánya most önfeledten, bár a rá jellemző óvatossággal játszik, közben viszont vitatkozik, borozik, szinte tapintható élvezettel cserél eszmét másokkal, ezalatt pedig láthatóan még arról is megfeledkezik, hogy lassan rá kellene nézni a sülni kirakott vacsorára. Persze annyiból mindegy, hogy éppen azért anya ő, hogyha később sem jut Luni eszébe, akkor nagylelkűen és köszönetet sem várva megtegye helyette, mivel a gondoskodás és a szeretet sokszor majdnem észrevétlen, vagy éppen teljesen láthatatlan.
Eközben érdeklődve hallgatja Luni és Int vitának is beillő beszélgetését. Nyilván elfogult saját lányával szemben, mégis úgy ítéli meg, hogy az általa felvetett valamennyi kérdés és ellenvetés teljesen jogos. Nem mintha ne lett volna sok olyan pillanat korábbi életében, amikor nem csak szerette a lányát, hanem nagyon büszke is volt rá, de most ismét egyszerre van jelen nála mind a kettő, mert Luninari olyan gondolatokat is képes nála összeszedettebben megfogalmazni, amelyek bizony benne is felmerültek Intet hallgatva. Ezek után viszont beszéd helyett ismét marad a bornál, tekintve, hogy az elemi mágia kapcsán Luni és Adoaver folytatnak le olyan beszélgetést, amit ő kívülállóként csak követni tud, hozzászólni viszont biztosan nem.*
- Ami a teleportációt illeti, kicsit talán tényleg részletekbe vesztél, de semmi gond. *neveti el magát természetesen nem ő, hanem a lánya.* Még csak meg sem tanultam azt a varázslatot, így kísérletezni sem tudtam vele, de úgy tűnt az olvasottak alapján, hogy elég egyértelmű szabályai vannak. *teszi hozzá.* Csak magadat tudod áthelyezni a tér egy általad látható pontjára, nyilvánvalóan a ruháiddal, meg azzal együtt, ami éppen nálad van, mondjuk egy táska a hátadon, vagy valami a kezedben. De, ha mondjuk megfognám a kezed, téged már nem vihetnélek magammal, az ezüst kör eleve csak körém rajzolódik ki, ahonnan eltünök, hogy felbukkanjak máshol. Így a kezedet sem hagyhatod ott, ahol voltál, bár az jó kérdés, hogy ki lehet-e nyúlni a körből, nem hiszem mondjuk, hogy van mágus, aki mert ezzel kísérletezni. Ugyanakkor a távcső nagyon jó, sőt, egyenesen zseniális ötlet! Nekem eszembe sem jutott volna. *ismeri el kertelés nélkül.* Végül is, valóban azt is látod, amit nem csak a saját szemed által látsz.
*Mindezt nem csak udvariasságból mondja, Adoaver felvetését valóban zseniálisnak tartja, ugyanakkor a varázslat akkor is hasznos és érdekes szerinte, ha csak úgy működik, hogy szabad szemmel látható pontra helyezi át a varázslót.*
- Engem inkább az izgat, hogy hol vagy akkor, amikor nem vagy sem ott ahová mész, sem ott ahonnan indulsz, de ez persze csak elméleti kérdés. Nem hiszem, hogy érzékelsz bármit, amikor úgymond az anyagi világon kívül vagy, de akár még az is lehet, hogy igen. Bár inkább azt tartom a valószínűnek, hogy a teleportáló mágus csak azt veszi észre, hogy egyik pillanatban még az egyik helyen van, a következőben pedig már a másikon.
*Szeret gondolkodni ilyesmin, akkor is, ha az étel próbája az evés, és örül, hogy Adoaver is partner ebben, persze annyira nem csodálkozik, végtére is elméleti érdeklődés nélkül furcsa lenne, hogy valaki a mágia tanulására adná a fejét.
Ahogyan az is, ha úgy játszana, hogy nem szeret játszani, esetükben azonban erről sincsen szó, számára mondjuk külön élvezetessé teszi a dámát, hogy beszélgetés közben újra győzni tud, ezúttal kicsit könnyebben, mint az első alkalommal, de azért nem bízza el magát, mert a másik mágus kemény ellenfél, és most sem sokon múlott, hogy ismét ő lett a győztes.*
- Izgalmas ez a játék, megint nem sokon múlott. *mondja is ki hangosan, remélve, hogy Adoavernek nem szegi kedvét, hogy másodszor veszített ellene.*
- Játszunk még egyet? Esetleg valaki más szeretne? *igyekszik egyszerre jelezni azt, hogyha Adoaver szeretne még jászani, ő nem zárkózik el tőle, de azt is, hogy felállni is kész az asztaltól abban az esetben, ha esetleg Int ki szeretné próbálni, vagy Adoaver akarna játszani helyette valaki mással.*
- Én egyelőre kihagyom, köszönöm! Nekem kicsit gyors a játékotok, meg aztán az ételre is lassan rá kell majd néznie valakinek, de ti játszatok csak nyugodtan! *hárítja el édesanyja elsőnek a lehetőséget mosolyogva magától.*
- Most valahogy egyébként is inkább nézni van kedvem, mint játszani. *önti szavakba pillanatnyi hangulatát, és nem is hazudik, mert jelenleg tényleg több kedve van a békés szemlélődéshez és beszélgetéshez iszogatás közben, mint a gondolkodáshoz és a koncentrációhoz, amit a dáma igényelne. Amúgy sem képes neki nagyobb örömet okozni semmi annál, hogy látja, ahogyan lánya jól érzi magát, és úgy tűnik Luni jelenleg nagyon is élvezi ezt az estét, főleg ahhoz képest amilyen nyomottan indult ez a nap a hideg és szürke reggellel. Régen látta, vagy inkább érezte utoljára annyira boldognak őt, mint amennyire most az.*
//Dobás eredménye: 60 + 200 = 260//
//Surran az őz, szökell halkan//
*Még szerencse, hogy a játékra is tud koncentrálni és közben a beszélgetésre is figyelni, ennek köszönhető, hogy továbbra is mind a kettőt élvezi.
Talán látszik rajta, hogy határozottan örül a győzelemnek, ugyanakkor nem örüli túl magát. Bár igyekezett lépéseit jól átgondolni, ettől lehet még mindez a kezdők szerencséje is, ráadásul úgy érzi, hogy nem is múlott olyan nagyon sokon az első siker. Ha csak egyszer máshogy dönt, vagy másik mezőre rak le egyetlen korongot, Adoaver minden bizonnyal legyőzte volna, így azonban végül ő kerekedett felül.
Természetesen nem bánná, ha győztes "hadvezérként" távozhatna a színről, ugyanakkor a győzelemnél tényleg mindig is jobban szeretett játszani, ez a játék pedig most határozottan megtetszett neki, különösen úgy, hogy közben a holdszínnel lehet.*
- Persze, szívesen játszom még, ha te szeretnél. *biztosítja róla Adoavert, de ha nem lenne kedve a visszavágóhoz, udvariasságból valószínűleg ugyanezt mondaná. Nem volna szép tőle ugyanis úgy abbahagyni, hogy nem adott lehetőséget a másiknak a visszavágásra.
Második alkalommal mindenesetre kissé már bátrabban játszik, első győzelmének köszönhetően, de azért még még mindig nem kezd el rohanni fejjel a falnak, és próbál minden egyes alkalommal csak a lehető legszükségesebb áldozatot vállalni.
Már a játék elején is úgy tűnik neki, hogy kissé jobban áll, mint az ellenfele, mégsem meri továbbra sem túlságosan elbízni magát.
Eközben örül neki, hogy Int "Luninari drágámnak" szólítja, mert ez erősíti benne azt a benyomást, amiről korábban édesanyjával beszélt, mintha Intath egy okos báty, vagy még inkább egy gondos nevelőapa lenne, márpedig ő boldog lenne hasonló nevelőapával annyi biztos.
Mindez persze távolról sem jelenti azt, hogy szentírásnak venné a doki valamennyi szavát.
Eleve, amennyire ő tudja, a tengernek nem istennője, hanem istene van, a szirének és a sellők pedig az ő leányai.
Minden jóhiszeműsége ellenére továbbra sem biztos benne, hogy ez az egész "a nő nem való hajóra" duma Int részéről nem csak valamiféle buta tengerészbabona. Ő maga is találkozott egy sziritáni lagziban, egy Zara nevű lánnyal, aki megjárta a tengert, még vissza is vágyott hullámai hátára, és köszönte szépen, teljesen jól volt.
Nem szokása megkérdőjelezni Intath szavait, de nem is ő lenne, ha nem kapná fel a fejét ellentmondásokra, legalábbis olyasmikre, amiket ő ellentmondásoknak gondol.
Ha nem is hitetlenkedve, valamiféle arra emlékeztető mosollyal rázza most meg a fejét. Valamennyire óvatosságra inti azért, hogy mégiscsak Int ismeri a tengert, nem pedig ő.*
- Int, nem ellentmondás ez egy kicsit? *szegezi is neki az elfnek ennek ellenére a kérdést.* Ha a tenger istensége istennő, miért pont a nőket és a lányokat utálja? Illetve a szirének és a sellők nem az ő gyermekei? Mert, ha igen, akkor miért az általa nem kedvelt nemből szül rengeteget? Ha szirénekről, vagy sellőkről beszélünk, általában lánynak gondoljuk el őket, szóval, ha hímneműek is akadnak köztük, csak a lányok vannak többségben, méghozzá nagy többségben. De még, ha nem is a tengeristennő gyermekei ők, akkor miért tűri meg ezt a rengeteg lány alattvalót saját királyságában? Rájuk miért nem féltékeny, ha a hajóra szálló nőkre igen?
*Őszintén kíváncsi rá, hogy az elf ezt hogyan magyarázza meg neki, bár elismeri, hogy annak ellenére, hogy ő bizony szereti mindenben a logikát és a racionalitást keresni, nem várhatja el még egy tapasztalt tengerésztől sem azt, hogy belelásson egy istennő gondolataiba.
Most valamiért ez izgatja a legjobban, de természetesen nem felejt el reagálni a madárijesztő kérdésére sem, ami jövőjük szempontjából azért fontosabb, mint egy tőlük távoli, tengerben élő istennő családi, vagy éppen elmeállapota.*
- A madárijesztő dolgot viszont így legalább már értem! *csap át ezek után két lépés és korty forralt bor között a másik témába.* Belegondolva teljesen logikus. Akkor az óriás macskáról leteszek, viszont csinálunk anyával egy kis macskabábot, mintha éppen dorombolna az ember madárijesztőnek, lent a lábánál, meg egyet, amit a kert szélére rakok. Remélem Int neked sincs kifogásod ez ellen. Dísznek is szépek lesznek, és jó móka lesz majd elkészíteni őket.
*Ebben teljesen biztos. Miközben szerteágazik a beszélgetés, úgy tűnik, hogy újra nyerésre áll, de egyelőre nem meri beleélni magát, már csak azért sem, hogy ne lankadjon magabiztos támadásnak szánt lépései közepette sem az óvatossága, miközben édesanyja ezalatt szép észrevétlenül visszavedlik a csendben figyelő, lányának szurkoló, de azért Adoaverért is szorító papnővé, aki úgy van jelen saját kedves ünnepén, hogy közben boldogan engedi át az igazi szórakozást a többieknek. Neki most éppen elég az, hogy lányát boldogabbnak és felszabadultabbnak látja ebben a társaságban, mint valaha. Kicsit különös is nézni, ahogyan az ő egykor magának való, zárkózott kislánya most önfeledten, bár a rá jellemző óvatossággal játszik, közben viszont vitatkozik, borozik, szinte tapintható élvezettel cserél eszmét másokkal, ezalatt pedig láthatóan még arról is megfeledkezik, hogy lassan rá kellene nézni a sülni kirakott vacsorára. Persze annyiból mindegy, hogy éppen azért anya ő, hogyha később sem jut Luni eszébe, akkor nagylelkűen és köszönetet sem várva megtegye helyette, mivel a gondoskodás és a szeretet sokszor majdnem észrevétlen, vagy éppen teljesen láthatatlan.
Eközben érdeklődve hallgatja Luni és Int vitának is beillő beszélgetését. Nyilván elfogult saját lányával szemben, mégis úgy ítéli meg, hogy az általa felvetett valamennyi kérdés és ellenvetés teljesen jogos. Nem mintha ne lett volna sok olyan pillanat korábbi életében, amikor nem csak szerette a lányát, hanem nagyon büszke is volt rá, de most ismét egyszerre van jelen nála mind a kettő, mert Luninari olyan gondolatokat is képes nála összeszedettebben megfogalmazni, amelyek bizony benne is felmerültek Intet hallgatva. Ezek után viszont beszéd helyett ismét marad a bornál, tekintve, hogy az elemi mágia kapcsán Luni és Adoaver folytatnak le olyan beszélgetést, amit ő kívülállóként csak követni tud, hozzászólni viszont biztosan nem.*
- Ami a teleportációt illeti, kicsit talán tényleg részletekbe vesztél, de semmi gond. *neveti el magát természetesen nem ő, hanem a lánya.* Még csak meg sem tanultam azt a varázslatot, így kísérletezni sem tudtam vele, de úgy tűnt az olvasottak alapján, hogy elég egyértelmű szabályai vannak. *teszi hozzá.* Csak magadat tudod áthelyezni a tér egy általad látható pontjára, nyilvánvalóan a ruháiddal, meg azzal együtt, ami éppen nálad van, mondjuk egy táska a hátadon, vagy valami a kezedben. De, ha mondjuk megfognám a kezed, téged már nem vihetnélek magammal, az ezüst kör eleve csak körém rajzolódik ki, ahonnan eltünök, hogy felbukkanjak máshol. Így a kezedet sem hagyhatod ott, ahol voltál, bár az jó kérdés, hogy ki lehet-e nyúlni a körből, nem hiszem mondjuk, hogy van mágus, aki mert ezzel kísérletezni. Ugyanakkor a távcső nagyon jó, sőt, egyenesen zseniális ötlet! Nekem eszembe sem jutott volna. *ismeri el kertelés nélkül.* Végül is, valóban azt is látod, amit nem csak a saját szemed által látsz.
*Mindezt nem csak udvariasságból mondja, Adoaver felvetését valóban zseniálisnak tartja, ugyanakkor a varázslat akkor is hasznos és érdekes szerinte, ha csak úgy működik, hogy szabad szemmel látható pontra helyezi át a varázslót.*
- Engem inkább az izgat, hogy hol vagy akkor, amikor nem vagy sem ott ahová mész, sem ott ahonnan indulsz, de ez persze csak elméleti kérdés. Nem hiszem, hogy érzékelsz bármit, amikor úgymond az anyagi világon kívül vagy, de akár még az is lehet, hogy igen. Bár inkább azt tartom a valószínűnek, hogy a teleportáló mágus csak azt veszi észre, hogy egyik pillanatban még az egyik helyen van, a következőben pedig már a másikon.
*Szeret gondolkodni ilyesmin, akkor is, ha az étel próbája az evés, és örül, hogy Adoaver is partner ebben, persze annyira nem csodálkozik, végtére is elméleti érdeklődés nélkül furcsa lenne, hogy valaki a mágia tanulására adná a fejét.
Ahogyan az is, ha úgy játszana, hogy nem szeret játszani, esetükben azonban erről sincsen szó, számára mondjuk külön élvezetessé teszi a dámát, hogy beszélgetés közben újra győzni tud, ezúttal kicsit könnyebben, mint az első alkalommal, de azért nem bízza el magát, mert a másik mágus kemény ellenfél, és most sem sokon múlott, hogy ismét ő lett a győztes.*
- Izgalmas ez a játék, megint nem sokon múlott. *mondja is ki hangosan, remélve, hogy Adoavernek nem szegi kedvét, hogy másodszor veszített ellene.*
- Játszunk még egyet? Esetleg valaki más szeretne? *igyekszik egyszerre jelezni azt, hogyha Adoaver szeretne még jászani, ő nem zárkózik el tőle, de azt is, hogy felállni is kész az asztaltól abban az esetben, ha esetleg Int ki szeretné próbálni, vagy Adoaver akarna játszani helyette valaki mással.*
- Én egyelőre kihagyom, köszönöm! Nekem kicsit gyors a játékotok, meg aztán az ételre is lassan rá kell majd néznie valakinek, de ti játszatok csak nyugodtan! *hárítja el édesanyja elsőnek a lehetőséget mosolyogva magától.*
- Most valahogy egyébként is inkább nézni van kedvem, mint játszani. *önti szavakba pillanatnyi hangulatát, és nem is hazudik, mert jelenleg tényleg több kedve van a békés szemlélődéshez és beszélgetéshez iszogatás közben, mint a gondolkodáshoz és a koncentrációhoz, amit a dáma igényelne. Amúgy sem képes neki nagyobb örömet okozni semmi annál, hogy látja, ahogyan lánya jól érzi magát, és úgy tűnik Luni jelenleg nagyon is élvezi ezt az estét, főleg ahhoz képest amilyen nyomottan indult ez a nap a hideg és szürke reggellel. Régen látta, vagy inkább érezte utoljára annyira boldognak őt, mint amennyire most az.*
//Dobás eredménye: 60 + 200 = 260//
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1207-1226