//Második szál//
//A kezdet kezdete//
*Amúgy sem falánk, még amikor igazán éhes, akkor sem nagyon jellemző rá, hogy gyorsan egyen és mohón. Most ráadásul még próbál is a lehető leglassabban eltüntetni a tányérján lévő ételt, hogy ezzel is húzza kicsit az időt, ez által pedig többet tölthessen el Lauval, mielőtt Thim is megérkezik és el kell indulniuk.
Bár nagyon ízlik neki, amit készített, így kicsit talán mégis azt a benyomást keltheti, mintha csak turkálná az ételt, és nem esne jól neki. Tulajdonképpen hasonló utazás előtt akár ez is megmagyarázható lenne, Laun mindenesetre nem látszik, hogy feltűnne neki, ahogyan ő lehetőségeihez mérten próbálja legalább egy kicsit kicselezni az időt.
A másik lány nevetése mindenesetre most is felvidítja és meg is nyugtatja kissé. Egészen addig mindenképpen ameddig Uraság szóba nem kerül.
Igazság szerint valóban elég vegyesek az érzelmei Lau ajánlatával kapcsolatban. Egyszerre hatja és ijeszti meg, nem véletlen, hogy igyekszik is elhárítani magától amilyen gyorsan csak lehet, bármennyire is logikusan hangzik. Pedig az innen távol töltött időt lerövidítené, az biztos, ha pedig innen nézi, akkor nagyon nehéz nemet mondania még annak ellenére is, hogy muszáj.*
- Köszönöm szépen, nagyon kedves tőled, hogy felajánlottad, de nem fogadhatom el. Tényleg nem. *bizonygatja komoly arccal, sűrű bólogatások közepette.*
- Nem olyan nehéz azért a táskám, hogy ne bírjam el, nem megyünk olyan nagyon messze sem, és szerintem rá itt nagyobb szükség is van, akár a piacra kell menni, akár itt fogni valami munkára. És tudom azt is, hogy mennyire ragaszkodsz hozzá. Félek tőle, hogy nem tudnék rá rendesen vigyázni. Nem nagyon értek a lovakhoz amúgy sem. Thim biztosan jobban, mint én, de mi van akkor, hogyha pont nekem kell csinálni valamit, amikor baj van, mert én vagyok vele, vagy rajta éppen? Egy ló megijedhet egy kígyótól, vagy egy állattól, ami hirtelen átszalad előttünk az úton. Sem lenyugtatni, sem megfékezni nem tudnám sajnos, ha megbokrosodna hirtelen, vagy el akarna szaladni esetleg. *mondja, és ugyan nem mondja ki, de biztosra veszi, hogy Lau úgy is tudja róla, hogy igazából fél a lovaktól, még a kisebbektől is.*
- De nem csak erről van szó. *halkítja le a hangját kicsit, mintha attól félne, hogy Thim az ajtó mögött áll és hallgatózik, pedig nyilvánvaló, hogy sohasem tenne ilyet, ő legalábbis nem képes elképzelni róla.
Egy pillanatra eljátszik a gondolattal, hogy megkéri Laut, ne nevesse ki, azért, amit éppen mondani készül, de aztán úgy van vele, hogy a másik lány biztos meg fogja majd érteni.*
- Kicsit furcsán érezném magam. *vallja be őszintén.*
- Mögéd vagy eléd mindenképpen felszállnék a nyeregbe, de én még... sohasem öleltem át férfit, és férfi sem engem. Persze, tudom, hogy ez nem olyan ölelés lenne, de valamelyikünknek akkor is át kellene fogni a másik derekát és egymásba kellene kapaszkodnunk egész úton. Így is félek kicsit, hogy untatni fogom őt, de, ha még ettől is zavarban lennék, lehet, hogy egy szót sem tudnék kibökni az egész út alatt. Akkor pedig még furcsábban érezném magam, ha én lovagolnék, ő pedig csak sétálna mellettem. Nem lenne szép tőlem, ha elvárnék hasonlót valakitől, aki van olyan kedves, hogy elkísér. *mondja ki hangosan a gondolatait, és szinte örül, amikor ismét Aleeimord kerül szóba. Bár úgy gondolja, hogy Lau előtt egyáltalán nem kell szégyellnie, amit az imént mondott, mégis még neki is nehéz kicsit erről beszélnie, és örül, hogy kicsit elterelődhet a szó saját félszegségeiről.*
- Megértem, ha szeretnéd tudni, hogy minden rendben van vele. *bólint komoly arccal egy nagyobb falat és egy kisebb korty tea előtt.*
- De Aleimord mindig is a saját útját járta, kétlem, hogy most is képes lenne túl sokáig leragadni egy helyen, még akkor is, ha az a hely maga a Mágustorony. Amit nekem magáról mesélt, vagy amit Aleniától hallottam róla, az alapján tényleg soha nem tudott nyugodtan egy helyben maradni. A kódorgás valahogyan mintha létszükséglet lett volna neki. Már akkor is ezt csinálta, amikor még minden rendben volt, és mint gazdag kereskedő és nemes élt egy hatalmas házban. Utazott, és ha nem is járta be a világot, azért elég sokat látott belőle már. Ismerte a Szegénynegyedet is, és sok ott élőnek munkát adott. Nem éppen egy tipikus artheniori nemes életét élte, azt hiszem. *meséli.*
- A történtek persze biztosan megviselték őt is. De elég erős és szerintem a lehetőségekhez képest jól van. *teszi még hozzá, és bár az előbb még örült, hogy beszélhet róla, most valamiért mégis olyan érzése van, hogy talán jobb nem feszegetnie ezt a témát. Az biztos, hogy kissé talán erőltetetten derűlátó szavaira eléggé rácáfol az, amilyen állapotban az elfet Lau oldalán utoljára látta. Azóta sem merte megkérdezni Lautól, hogy miről beszélgettek aznap este, amikor visszaértek a piacról, és valahogy most sem érzi alkalmasnak a pillanatot arra, hogy éppen ezt a kérdést tegye fel neki.*
- Amúgy nincs igazad. Bármennyire is izgalmas lesz, azért fel fog tűnni, hogy nem vagy velem. *mondja inkább mosolyogva a talán kellemetlen választ maga után vonó kellemetlen kérdések helyett.*
- De sietünk vissza tényleg, és megígérem, hogy vigyázunk magunkra. *mondja mosolyogva. Nagyon kedves Lautól, hogy így is hasznosnak tartja őt, és az is, hogy arra bátorítja, hogy magára és a saját vágyaira figyeljen, de ő azért még mindig nem teljesen biztos abban, hogy éppen most jó döntést hozott.
Mégis, édesanyja is biztosan hasonló szavakkal igyekezett volna támogatni őt most Lau helyében, ez pedig megint csak megnyugtatja.*
- Köszönöm! *mondja neki őszinte és szeretettel teli mosollyal.* Igazából anyától sem kaphattam volna több bátorítást és támogatást, mint most tőled. Tényleg nagyon hálás vagyok érte, és nagyon köszönöm! Mindenképpen varázsolok neked valami szépet, amint képes leszek rá. Ez a legkevesebb szerintem.
*Persze tisztában van azzal, hogy Lau sohasem azért segített neki, mert viszonzást várt volna tőle, ahogyan természetesen ő sem azért támogatta eddig mindenben a másik lányt, amiben csak tudta, mert vissza akarta kapni mindazt, amid adnia sikerült. A barátság egészen egyszerűen nem úgy működik, mint valamiféle mérleg.
Ettől még nagyon szeretné Lau kedvességét viszonozni valamivel, és őszintén reméli, hogy erre minél hamarabb alkalma lesz majd. Már csak azért is, mert mindez azt jelentené, hogy a rájuk váró oda és visszaút tényleg nem lesz hosszú, és nem kell túl sok időt innen távol tölteniük.*