*Sosem az volt a gond, hogy mit nem szabad megismételni. A probléma általában abból adódik, amit egyszer sem szabad megtenni. Persze ezeket senki sem tudja, csak próba-szerencse alapon kideríteni, főleg, hogy Lira, talán sötétebbik énjének köszönhetően, sem mindig világosítja fel előre Nallát arra vonatkozón, mit nem szabad - bezzeg, mikor elköveti, annál inkább tudomására hozza.
A lányka meg tűr, és tanul, megbocsátón és kitartón, hogy Lira kedvére tegyen, mert hálás neki, és szereti. S ebből kiindulva tökéletes segítséggé formálhatja majd a félvér, bár az kétségtelen, hogy kifejezett élvezettel és kegyetlenséggel fojtaná el csírájában a lázadás bármely formáját, s ahogy Nalla növekszik, ő is egyre többet viselhet majd el. Egyelőre önmagában az ágyhoz kiláncolni kezét-lábát, és úgy hagyni órák hosszat, bőven elegendő lenne még úgy is, ha Lira amúgy hozzá sem ér. Persze a láncaiban zokogva vergődő Nalla korán sem okozna annyi élvezetet sötétebbik felének, mint a fájdalomtól sikoltozó...
Lira meg meglepődne, hogy egyes vidékeken és körökben milyen hamar fűzőbe kényszerítik a lánygyerekeket. A szabó is kézségesen elkészítette ezt a darabot is, nyilván nem ez az első ilyen rendelése. Ez persze nem változtat azon a tényen, hogy a kislány felsőtestét satuként szorítva kényszeríti arra, hogy apróbb levegőket vegyen, és helyesen tartsa magát.*
- Tényleg szép. *ismeri el, de sosem ez lesz a kedvence. Még akkor se tiltakozik, mikor a következő együttesről kiderül, hogy nadrág és ing, ami ellen legutóbb is idegenkedett. inkább hálás, hogy megoldódik a fűző, és végre ismét jut levegő a tüdejébe rendesen, amit egy nagy sóhajjal ki is használ. Lekerül róla a ruhaköltemény, és bújik is bele magától a nadrág-blúz együttesbe.
Közben Lira kifejezésre juttatja, hogy elmegy otthonról, Nalla meg pislog, főleg a homlokpuszi miatt, de annak is szerepe van, hogy nem kerül vissza a nyakörv.*
- Hova mégy? Mi lesz a többivel? *kérdi a szekrény tartalmára gondolva, de inkább nem firtatja tovább.*
- Itt maradok. *egyezik bele a dologba, mégis jobb, hogy nincs az ágyhoz láncolva. Inkább, mikor záródnak az ajtók, végre megragadja a lehetőséget, hogy alaposan feltérképezze a helyiséget, annak minden zegét-zugát, mindent a szemnek alapon - semmit nem mozdít el a helyéről, és az ajtóhoz hozzá sem ér. A bizalompróbán tehát nagy valószínűséggel átmegy, a hazaérkező Lira pedig az ablakban ücsörögve talál rá.*