//A Kilencedik//
- Oh... Bocsánat, én azt hittem... - *Ütközik meg Kilencedik szavain és reakcióján és egyből el is engedi, a mondatot félbehagyva. Elszégyelli magát és az biztos, hogy jó ideig nem megy majd ki fejéből ez a baklövés. Egyébként is zárkózott és magától sosem merne így közeledni bárki felé, részben pont azért, mert tart az ilyen esetektől, amibe most is beleesett. Annyira rosszul esik neki, hogy a félreértésből jött közeledését így fogadták, hogy még el is szomorodik és gátlásossá válik.
Azért megengedi, hogy a manó fölmásszon a vállára, s most már megérti, hogy Kilencedik ezt tartja az ő helyének. Alighanem kénytelen lesz megbarátkozni ezzel a szokásával.
A rossz érzését igyekszik elűzni és megint csak a manóra figyelni, aki hihetetlenül sokat fészkelődik.*
- Nem mintha tőled olyan sok választ kapnék... - *Motyogja beletörődötten.*
- Mit motyogsz? Az is udvariatlan ám! - *Mondja a manó sipítva, miközben tovább turkál a zsebeiben, és közben ő is motyog.
Aztán kezdődik a durrogás és az ezüstszín füstpamacsok kíséretében megjelennek azok, amiket Kilencedik a jelek szerint mindeddig keresett.
Krestvir a legszívesebben levenné válláról a manót, mert a jelenségek a füle mellett történnek, de hozzányúlni sem mer.
Majd mikor kezdetét veszi a nagy levegőkaszabolás, akkor még inkább szeretné lerakni az apró harcost, de még inkább nem mer belenyúlni a penge útjába, nehogy a kezét kaszabolják szét.*
- Ezt ne a fejem mellett csináld! - *Kéri méltatlankodva.*
- Ugyan már! Profi vagyok! Nincs mitől félned! Azért vannak, hogy megvédjelek velük, nem azért, hogy leszúrjalak. Nyugi már! - *Kapja a magabiztos, fejcsóválós választ, mintha még ő tartozna bocsánatkéréssel, amiért kétségbe vonta a nagy harcos hozzáértését.*
- Gondolom fölösleges megkérdeznem, hogy honnan jelentek meg ezek a kések...
- Honnan, honnan... Ezek az enyémek, még szép, hogy előkerültek! Mégsem mászkálhatok nélkülük, nem igaz? De még mindig nincs meg minden. - *Sóhajt és megint a zsebeiben kutakodik.
Krestvir is sóhajt, s megérti, hogy ezt a rejtélyt is kénytelen lesz elfogadni.
Aztán választ kap a névvel kapcsolatban is, és már igazán nem is számított jobbra ezzel kapcsolatban sem.
Majd a manó kijelenti, hogy ő a családja, s bár az előbbi fiaskó még elég élénken él benne az ölelésről, ez a pár szó amellett, hogy megrémíti, kicsit meg is melengeti a szívét. A szövetség tagjait tekinti családjának, de neki még nem mondták így, hogy családtag volna bárkinek is.
Aztán mikor Kilencedik feltartja a négy ujját, elmosolyodik a megjegyzésén. Valóban, nem tudta őt átverni, ez tényleg nem csak egy kérdés volt...
Majd a zárszóra nem tud nem arra gondolni, hogy a manó most úgy kezeli őt, mint valami hátasállatot. Kezdi megérteni Ragron büszkeségét és haragját.
De ahogy az állat, ő is elfogadja most az irányítást, s elhatározza magát, hogy elhagyja a szobáját. A korábbi kiáltásokról ugyan rég megfeledkezett, de szeretné megmutatni Kilencediket Ardnak, vagy annak, akit még itthon talál. Szöget ütött ugyanis a fejében, hogy a többi szilánkból is születhetett valami teremtmény, s talán azért Kilencedik Kilencedik, mert ő volt a kilencedik ilyen életre kelt lény.
Még az is lehet, hogy Ard szilánkjából is született valaki...*
//Két mágustanonc érkezése//
- Hú hú hú! Ez elég döcögős! - *Billeg túlzón Krestvir vállán a manó, mikor éppen lépcsőznek. Láthatóan nagyon élvezi.*
- Te meg mit bujdosol? Itt nem esik az eső és a szél sem fúj! - *Kérdi aztán, mikor a lány megint fejére húzza a csuklyát. Nem tetszik neki, hogy nem látja az arcát, és így a hajával sem tud játszani, vagy kapaszkodni belé. A csuklyát fogni olyan semmilyen!*
- Én... így szeretem... - *Feleli bizonytalanul a manónak, aki a csuklyát kissé elhúzva hajol be az arca elé, nagy szemeit meresztve rá.*
- Én meg nem szeretem. Fura vagy! - *Jelenti ki a manó, de választ nem kap.
A konyhában üldögélők akár hallhatják is a furcsa beszélgetést, majd pedig ha kinéznek az ajtón át, meg is pillanthatják a közösségi terembe leérő párost.
Aminek az egyik tagja szintén észreveszi őket, s emiatt meg is torpan.*
- Na, miért álltunk meg? Eszedbe jutott, hogy neked is pisilned kell? - *Les be Kilencedik megint a csuklya mögé.*
- Mi? - *Kérdez vissza zavartan.* - Nem. - *Válaszol aztán, felfogva a kérdést.
Furcsa helyzet, mert míg Kilencedikkel beszélget, szinte végig befelé néz Ardra és a két idegenre. De valószínűleg a konyhában teázóknak sem egyszerűbb az élmény, még Ardnak sem, aki legalább már őt ismeri.
Egy alacsony, fekete köpönyeges-csuklyás lányt láthatnak, akinek a vállán egy apró, de annál furább szerzet ül. Legfeljebb két tenyérnyi lehet magasságra, kopasz fején hatalmas fülei és szemei vannak. Öltözéke egy zöldesbarna mellényke, hozzá illő mélyzöld nadrággal.*
- Óh! Ott vannak mások is! Menjünk! - *Kezd ficergésbe a lány vállán a fura szerzet, alig bír magával.
Erre már Krestvir is kénytelen felocsúdni, s míg eddig teljes zavarban bámult befelé a konyhába, most megpróbálja összeszedni magát, s emlékezni rá, hogy ki is ő, s milyen szerepet tölt be itt.
Az ott két idegen és az egyik tanonc. Viselkednie kellene, mint a szövetség vezetőjének helyettese...
De most részben Kilencedik miatt is, még nehezebben szedi össze magát, mint általában.
Azért a noszogatásra csak elindul a konyha felé, hogy aztán az ajtóban álljon meg.*
- Üdvözlöm önöket! Krestvir Drelm vagyok. Miért jöttek? - *Talán illőbb kifejezés volna a "milyen szándékkal érkeztek", de az most túl nagy elvárás volna felé.*
- Hééé! - *Méltatlankodik a manó, mert a bemutatkozást meghajlással kíséri, úgy meg ugye nehéz váll "nyeregben" maradni.*
- Nézd, nézd, milyen hajuk van! Zöldeskék, meg narancssárga! Menjünk közelebb! A tiéd nem ilyen érdekes! - *Kezd heves mutogatásba és csuklyarángatásba Kilencedik, hogy majd leesik, ezúttal a maga hibájából.*
- Nem. Ezt nem illik! - *Szól rá a manóra higgadt hangon, de közben meg iszonyú zavarban van.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.03.03 02:10:08