//Vashegyi kiruccanás - Hatosfogat//
*Tudott volna még mit kérdezni, temérdeket, de épp azért, mert kérdései olyan sokadalmasak, belátta, hogy nincs értelme. Egy egész élet lemaradását nem hozhatja be egy nap alatt, kiváltképp nem, ha sietni kell. Megköszönte hát a válaszokat, s hogy fogadták, majd búcsút vett, s otthagyta a megbeszélést a klánvezérrel.
Most egy tömött hátizsákkal felszerelkezve érkezik, benne főként élelemmel, vízzel, egy kicsi kondérral, tűzszerszámmal, lámpással, meg írószerekkel. Csomagja tetejébe kötve egy összehajtogatott pokróc. Ruhája, mint eddig. Fekete, bő szárú nadrág, felül a Taitostól kapott kölcsönkabát, meg saját köpönyege, aminek csuklyája most is a fejére van húzva.
Tanácstalanul és tétován sétál közelebb az indulni készülőkhöz. Mikor meglátja Boruggot, széles körben kerüli meg, úgy állapodik meg végül a párosnak szemben. Hallotta ugyan tisztán, hogy Isurii mester orkot mondott, csak épp akkor még nem tudatosította.*
- Üdvözlet! Krestvir Drelm vagyok. - *szólal meg olyan hadarva, és olyan halkan, hogy talán meg sem érti a másik kettő, hogy mit mond. Ráadásul még a tekintete is jobbára a földet lesi, s csak úgy pillant fel egyszer-egyszer a férfiakra. Nem sikerült még összeszednie a bátorságát.
Később azonban, mikor Daranel az ő kezébe is pénzt nyom, az orkkal együtt néz fel rá értetlenül, s csatlakozik ekképpen kimondatlanul is amaz kérdéséhez.*
- Bármire? - *kérdez azért vissza Borugg után, az ügyben, hogy mire is kellene ezt a pénzt költeniük, mire kapták?*
- Köszönöm. - *teszi el ezután ő is a szütyőt.*
- Gyalog megyünk? - *fordul vagy Daranelhez, vagy Kriyonhoz, ha már köztük van. Bár végtére is, ez magától is kiderül. Indulás előtt még visszanéz…
Egy csomó idegen között kell elindulnia az ismeretlenbe. Ráadásul nem érzi, hogy bármi hasznosat tudna ő itt tenni, de magában igyekszik tapasztalatszerzésként felfogni ezt az újabb utat. És erősnek maradni.
Annyi biztos, hogy ő egy darabig most nem fog megszólalni, hacsak nem kérdezik. Fejét leszegve bandukol előre, karba tett kézzel, láthatatlannak képzelve magát, s legfeljebb ha hallgatózik a többiek beszélgetésébe.*