//Eireni//
*A jó öreg tesztek, az annyit emlegetett tesztek. Hatalmas misztérium övezi ezt a feladatot. Már rég óta vár erre. A mestere hosszas várakoztatás után hozakodik elő csak vele. Ofydde már régóta akarja ezt a pillanatot átélni teljes valójában. Igaz, ő nem lát bele a mestere fejébe. Nem tudhatja, miféle pedagógiai elv szerint tanítja a fiatal mágustanoncot. Nem tehet egyebet, mint teljesen ráhagyatkozik a látszólag sokkal tapasztaltabbra. Erre a következtetésre rendszeresen rájön. Mondhatni ötpercenként hasít belé a felismerés, pontosan, akár egy óramű.
Mikor Megszólal Eireni, szinte megfagy a levegő. A mondandójának hatalmas súlya van. Az az egy perc, amivel megvárakoztatja a vörös ruhást, egy örökkévalóságnak tűnik. A mondandójának második fele sokkal érdekesebbnek hangzik. Őszintén megmondva, ennek a résznek van tartalmilag a legfontosabb üzenete, ugyanis ebbe foglaltatik bele a rejtvény. ~A teszt.~ Ofydde érdeklődve hallgatja végig. Ámul és bámul, ahogyan az a nagy emberke szinte egy szuszra mondja ki a mondókát, vagyis az elf így érzékeli. Az egész monológ alatt minden erejét megfeszítve figyel. Meg akarja oldani a feladványt a lehető leggyorsabban. Meg akarja mutatni a szőke mesternek, hogy rendkívül intelligens, és nyitott a mágia irányába. Nem tudja, hány tanítványa lesz még a jövőben Eireninek, de egy bizonyos, ő akar a legjobb lenni közülük. Nem vitás, az ifjú srác elhivatott az egyszer biztos. Szereti sokat forgatni ezeket a gondolatokat a fejében, hogy a lehető legjobb módon megszilárdítsa magában az utat, amit be kell járnia.
Akármennyire is figyelmesen hallgatja a másikat, akármennyire is végig akarja hallgatni ezt az egészet töretlen figyelemmel, egyszerűen nem tudja. Felfigyel az „entitás” szóra. Tudja jól magában, hogy ismeri ennek a szónak a jelentését. Valahol már biztosan hallotta, vagy olvasta korábban. Legnagyobb balszerencséjére nem tudja fel eleveníteni memóriája valamelyik eldugott zugából. Legalábbis akkor nem, amikor kéne. Így a beszéd közbeni tudásnyomozásnak meg lesz ugyan az eredménye, de nem tudja az egész rejtvényt maradéktalanul felépíteni a fejében. Az a tudat, hogy nem tud rendesen összpontosítani a beszédre, ingerli őt. Ez a feldúltság pedig csak további kapkodáshoz vezet…
Szerencséjére Eireni be is fejezi hamar a mondandóját, majd a csendbe burkolózva egy könyvnek adja át magát méltóságteljesen. Ofydde pedig megkapja a stafétabotot, most már csak élnie kell a lehetőséggel.*
- Értettem mester. Huh… Hát mit is mondhatnék? Egy kis időre szükségem lesz.
* Nem is mond többet a kelleténél. Az igazat megvallva ez egy igen ritka pillanat, csak annyit beszél, amennyit kell. Most aztán kezdődhet az igazi agymunka. Hosszas gondolkodás, rengeteg szellemi munka, és átizzadt vörös köpeny után végre felderül Ofydde arca. Körülbelül tíz perce is annak, hogy a rejtvény megoldásával foglalkozik. Most úgy gondolja, hogy talán meg van a megoldás.*
- Szerintem meg vagyok vele. Nem tudom jó-e, de azért elmondom. Remélem, követhető leszek. Ha a mester esetleg nem ért valamit nyugodtan szóljon. Mikor az az entitás kiosztotta a diadémokat, ugyebár három rubin fejdíszt adott mindhármukra. Nem válaszoltak egyből a kérdésekre, mert nem válaszolhattak, sokat gondolkoztak is rajta. Nos, én úgy gondolom, hogy az első percekben a feladványt megoldó mágus megvizsgálhatta a társai reakcióit. A másik két társ arcán valószínűleg a zavarodottságot láthatta, ugyanis ők nem hiszem, hogy meg tudtak volna birkózni a helyzettel. Nekik zavarba ejtő lehetett a két rubin fejdísz. Emiatt nem tudták behatárolni a saját diadémműket. Az okos varázsló pedig levonta a következtetést: Ha rajta zafír lenne, akkor nem lettek volna olyan bizonytalanok. Vagy ha két zafír lenne a játékban, akkor nem is kéne gondolkozni…
*Hallgat el hosszabb időre. Egyáltalán nem biztos, hogy jók-e az elképzelései. Így végighallgatva a saját mondókáját elég kuszának tűnik. Kicsit szégyelli magát, de ez van.*
- Ennyi mester. Eddig jutottam. *Vallja be őszintén.*