//Taitos, Essfyh//
~Ess? Mármint Essfyh?~
*Mint kiderül, valóban itt van. Épp kilép az ajtón, de Eireninek tíz másodperce nincs, hogy csak pillantását vethetné a lányra, az el is bújik... méghozzá igen feltűnően. Köszönni készült, viszont ez úgy tűnik, halasztani kívánkozik. Az elf meghökkenni látszik egy pillanatra. Átfut az agyán, hogy velük tarthatna, de aztán - egy részt önbizalomhiánya révén - csak zavaró tényezőnek gondolja magát. Meg amúgy is feladatot kap.*
-Igen, r-rendben. *Mondja a kulcsot nézve a kezében. Nem szokása habogni, sőt, szeret artikuláltan, tisztán beszélni és diszkrét szavakat használni. Valamiféle csalódottság is tükröződhet arcán, de ezt csak a nagyon jó emberismerők vehetik tán észre. Akár a fáradtságnak is betudható, mert hangjában eleve érződik a rekedtség, mely ébredéskor tör az emberre. Avagy elfre.
Természetesen Essfyhn semmi nem látszik, mint olyan, de egyéb más igen. Ez aggasztja a fiút. Süt róla, hogy nem érzi jól magát Eireni közelében.*
-Értem. *Jelenti ki hűvösen, mikor Taitos befejezi.* Akkor én... megyek is.
*Azzal a lendülettel sarkon fordul, s a maga komótos tempójával elcammog. Belép a szobájába, ahonnan a holmijának egy részét fel fogja majd pakolni.
De nem most.
Bezárja az ajtót, az ágyhoz lépve pedig megáll amellett.*
~Ki nem állhat engem. Átnéz rajtam, elbújik előlem. Ijesztő volnék, taszító? Netán tudtomon kívül tettem valami rosszat? Utál, de nem tudom, miért?!~
*Gombóc akad a torkán, de nem is oktalanul: az első könnycsepp ezzel együtt jelenik meg a szemeiben.*
-De miért is csodálkozom? Mindig is a társadalom selejtje voltam, miért lennék más, mint akkor? *Elgondolkodik kicsit, de végül csak rosszabbodik a helyzet.* Egyenlő akarok lenni, mégis mindenki fölöttem áll. Csak a munkám van, aminek élhetek, s egy idő után nem is fognak mellőle engedni. Béklyóra vagyok verve, amióta csak élek...
*Annyi biztos, hogy nem Essfyh ríkatja meg. Csak részben. Szimplán fél a gondolattól, hogy taszító alak, akinek nem lehet senkije. Reménye azonban van az ellenkezőjére, méghozzá Worenth és ura személyében.
Megtörli szemeit, a festéket is eltűnteti, hiszen már az sincs szép állapotban.*
-Miért is töröm magam ezzel? Megyek, befejezem végre, amit elkezdtem. Teszem, amihez értek.
*Nem nevezhető igazán sírásnak, amit leművelt, csak pár könny csorgott végig az arcán.
A kulcsot zsebre teszi, ölébe pedig felveszi a papírokat, amiket Amon Ruadhról hozott. Cél az emelet, az iroda. A munka társasága.*