//Essfhy, Daewe, Daniira//
*Észreveszi a félvér lány lelankadt mosolyát, és őszintén meglepődik rajta. Hát ilyen hatással van ő Essfhyre? Hát mi mást csináljon másképp? Meg sem szólaljon? Na, nem. Így is alig tud hozzászólni azokhoz a témákhoz, amikről ezek itt beszélgetnek. Hiába tetszik neki Essfhy és nem akarja, hogy a lány miatta ne legyen jókedvű mindig eszébe jut Atehanernek, hogy elf. Legalábbis félig az.
Természetesen észreveszi azt, hogy a lány is nagyon szívesen válaszolna. Azért mégiscsak félig sötételf, halványan rendelkezik azzal a jó megfigyelő képességgel, amit az apja fajtája tudhat magáénak.*
~Ezek az elfek!~
- Hát ezt rögtön sejtettem. Én sem ismerem.
*Rázza meg Atehaner a vállát egyszerűen. Tényleg nem ismeri az apját, fogalma sem lehet, hogy ki lehet az, még a vezetéknevét sem az apja alapján kapta. Ezt is a kastélyban lévő elfek találták ki. Talán evet kellene változtatnia?
Mikor Daewe a füléről kezd el beszélni elhúzza fehér haját és megmutatja, hogy igen, bizony hegyes. Nem kicsit hegyes, nem közepesen hegyen, nagyon hegyes. Szemmel láthatóan nagyon sötételfes.
Hallgatja az elf lány mondanivalóját és őszintén meglepődik, hogy mennyire belelát a dolgokba, hogy mit is érez Atehaner igazából.*
- Talán. Nem vagyok benne biztos.
*Mikor szóba esik az újrakezdés Atehaner hatalmasra kerekedett szemekkel néz a lányra, először azt hiszi, hogy vicces. De nem, nem vicces, tényleg újra akarja kezdeni. Úgy látszik, tényleg érdemes volt ezt megkérdeznie. Nem akar ő mindenkivel rosszban lenne, mi abból a haszon, ha ellenségeskednek, miközben együtt kell élniük? Mikor Daewe a karját nyújtja felé a félszürke elneveti magát, röviden, de őszintén, majd elfogadja a lány kezét.*
- Üdvözlöm kisasszony, a társadalom kirekesztettje vagyok. Nagyon örülök, hogy megismerhettem.
*Őszintén mosolyog, miközben Daewe szemébe néz. Ha vele kibékült, lehet, hogy Essefhynél is tovább próbálkozhatna. Végül miért ne? Mi rossz sülhet ki a dologból? Pofon vágják azért, mert nyomul? Történtek vele rosszabb dolgok is.
Továbbra is magára öltve azt a furcsa maszkot, azt a szerepet, amit Daewenél használt fordul a másik két lány felé. Talán sikerülni fog, így csinálta Mocsok is. Mocsok volt Atehaner egyetlen olyan barátja, aki természetesnek vette őt. Akkor találkozott vele, mikor megszökött azon az éjszakán a kastélyból. Majdnem fekete bőrével elbújt a sötétben, ki akarta rabolni a félvért, valahogy aztán mégis összebarátkoztak és együtt vándoroltak egy ideig. Ha annak A sötételfnek ment ez, akkor Atehanernek miért nem mehetne? Csak jól kell játszania.*
- Na, hölgyeim, maguk mit gondolnak? Mennyire hasonlítok apámra?
*Színpadiasan magára mutat, miközben mély hangjából még mindig kiszűrni a hirtelen nevetést és a jókedvet.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2016.08.02 14:19:38, a következő indokkal:
Jeljavítás.