//Essfyh, Atehaner, Daniira//
*Talán a lelkek nagy tudorára lenne szükség, egy szerzetesre vagy ilyesmire. Ő talán ki tudná hüvelyezni, hogy Essfyh miért viselkedik ilyen különösen. Most például úgy, mintha valami szörnyűségen kapták volna rajta. Ha különösen rossz kedve lenne, most csak legyintene egyet és faképnél hagyná a félvért. De alapjában véve jó kedélyű, barátságos természet, még ha szegény Atehaner, önhibáján kívül, ezt nem is tapasztalhatta meg eddig.*
- Ne viccelj, nincs miért bocsánatot kérned. Ami azt illeti, inkább neked van igazad. *megrebben a keze, hogy bátorítóan szorítsa meg a lány felkarját, de rögtön eszébe jut, hogyan reagált Essfyh a másik félelf hasonló gesztusára, így a mozdulat meg is akad* - Ha tényleg úgy néz ki, ahogy beszélik, akkor valószínűleg a Vashegy fegyveresei tűvé teszik utánuk a környéket. Nekik talán tudnánk segíteni, de egymagunk sokat nem érnénk. Ez is *kocogtatja meg a derekán függő tőr markolatát* inkább csak azért van nálam, mert megtetszett, de bánni vele... hát, az már kevésbé menne. Még odahaza, atyámnak volt egy jó barátja, egy öreg gnóm. Ő volt a mesterem és ő mondogatta mindig, hogy előbb fogom összekaszabolni vele magam, mint mást megsebezni. *kuncog egyet* - Igaz, nagy szekatúra volt a vén Rupor. Ritkán szólított a nevemen, leginkább csak az Égimeszelő voltam neki. Máskor meg azt mondta, hogy elég alacsony vagyok óriás létemre. De ő járta ki, hogy taníthasson. Apám szerint az alkímia alantas elfoglaltság a lányának. Kedvelt, pedig egyszer a műhelyét is majdnem felrobbantottam.
*Mutat az arcát „ékesítő” kis forradásokra, és nem tudja eldönteni, hogy jót tesz-e azzal, hogy locsog és Essfyh feloldódik kicsit, vagy éppen ellenkezőleg, még jobban megszeppen a szóáradattól? Az iménti kellemetlen gyanú most nem is jut eszébe.*
- Szörnyen kacsázva járt, *szavait illusztrálandó tesz pár lépést kissé berogyasztott térdekkel, befelé fordított lábfejjel, ami az ő magasságával elég fura látvány*, és hacsak nem dolgozott olyasmivel, aminek a tűz nem tett volna jót, mindig a szájában lógott pipája és olyan füstfelhőket eregetett, mint egy erdőtűz. Apám még azt is elnézte neki, hogy jelenlétében pipázzon, pedig nagyon utálta az ilyesmit. Pont olyan színű haja volt, mint neked. Mármint apámnak.
*Kicsit csapongnak a szavai, de ez előfordul vele, ha elkezd locsogni. Picit elmereng az emlékeken, aztán az jut eszébe, hogy amit mondott, vagy annak egy része, még jobban megijesztheti a félelfet, úgyhogy szélesen mosolyogva folytatja.*
- Ne aggódj, mostanra már megtanultam, hogy mivel nem érdemes kísérletezni. Synmira miattam nem fog a levegőbe repülni.