//Hás átadása, aztán vissza a Vízkertbe//
* Óvatosan átnyújtja a picike tündért és némán indul is vissza a Vízkertbe. Lépteit nem szaporázza meg, nem meri megszaporázni, mert fél, hogy olyan látványban lenne része, amit senkinek nem kíván.
Visszafele menet elhalad a sötételf mellett is, összeráncolt szemöldökkel utána fordul. *
- Te megmentetted azt a kis tündért?
* A válasz valószínűleg igenlő lesz (ha lesz), s akkor következik is a második kérdés. *
- Miért?
*Persze ha igennel felel, akkor nem kérdi meg, akkor a válaszhoz igazodik. *
* Aztán mikor tovább indul, a csoda folytán félretevődött gyűlölet lángjai újra fellobbanak benne, de talán már egy kicsit kisebb mértékben. Csak egy halovány árnyalattal kevesebb. Ellenben a düh, ami feltörni látszik Aryna közvetlen viselkedése miatt, egyre inkább egy belülről marcangoló orkánná növi ki magát.
A parton meztelenül ülő Aryna látványa megállítja. Lábai a földbe gyökereznek, a fejében összeállított, rendezett, nyugodt kérdőre vonás darabokra hullik, miközben agyán millió és egy kérdés, gondolat és a távolléte alatt történhetett dolgok forgatókönyvei suhannak át. Persze milyen az ember, vagy ebben az esetben az elf? Mindig a legrosszabbra gondol.
Arcát sötét, baljós fellegek takarják, ahogy megközelíti Arynát.
~ Mégis mi a fenéért ül meztelenül a parton? ~
Egy pillanatra eltűnnek a felhők, míg próbálja kielemezni mi lehet a lánnyal, de mikor feladja, visszatérnek. Leül egy közeli kőre, s megvárja, míg a lány visszatér a meditációból.
~ Hiszen így nem aludhat el. ~
Addig csak bámul maga elé, dühe egyre nő, ahogy mindenféléket képzeleg, amikhez képest a valóság egy bolhacsípés. *
- Remélem kiszórakoztad magad.
* Mondja halkan, tárgyilagosan, mikor a másik is visszatér.
Gunyorosan még hozzá teszi egy grimasz kíséretében: *
- Persze megértem. Nem mindennap találkozunk meztelen sötételffel.
* Különös, krákogó hang kíséretében beszél. *
- Mondjuk én azért magasabbra teszem a lécet ennél.
* Próbál nem törődni a lány meztelenségével, de agya folyton azon kattog, hogy mit csinálhattak meztelenül a parton. *
- Akárhogy is, én nem bíznék meg benne.
* Gondol a két, gyomorforgató holttestre, ahogyan pattog alattuk a száraz fa, majd ahogy a sötét bőrük mállani kezd, láthatóvá téve az izomszöveteket. Már attól is rosszul lesz, hogy elképzelte az égetést, s öklendezve fordul le a szikláról, amin helyet foglalt. Szerencsére nem hányt még, gondolatait fénysebességgel tereli vissza a fürdőzésre. *
- Nekem mondjuk olyan mindegy, hogy kiben bízol meg.
* Ha a lány Zarasra pillant, akkor egy ölbe tett kezekkel álló, enyhén undorodó grimaszba húzódó arcú elfet láthat, szemében düh, szomorúság és csalódottság csillan, hisz ostoba módon arra nem kérdezett rá, mi is történt, míg távol volt, csupán a legrosszabbat feltételezi. *