Kikötő - Tenger és szigetek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 84 (1661. - 1680. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1922-1941
1680. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-03-18 13:24:02
Üzenet elküldve: 2022-03-18 13:24:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Érdekek ösvényei//
*Őszinteségéért valójában nem várt hálát, tudja, hogy az az átkozott büszkeség áttörhetetlen gátat szab az ilyesminek. Na meg el kellene ismerni vele az elővigyázatlanságot, mely megannyi fájó húrt pendíthet meg a kikötőiben a múltat felidézve. Mindezektől függetlenül mégis valamivel hevesebb reakcióra számított, parázsló haragra legalább, ha más nem, azonban mindössze néhány megfeszülő vonás a jussa. Mit nem adna most, ha csak pár röpke pillanatig a fejébe láthatna!
Feltételezései vadul kavarognak gondolatai között még akkor is, mikor a meggyújtott fáklyákkal végül elindulnak az egyik nem túl széles vájatban. Közben persze igyekszik felidézni Pethar szavait tegnapról az útvonalat illetően. A csend kivételesen nem gyötri most, nagylelkűen szolgáltat némi nyugalmat a töprengéshez addig míg visszhangozva fel nem csendülnek Nolen szavai. Meglepi a kérdés, elvégre nem nagyon volt alkalma még ezen elmélkedni. Nem is mert igazán.*
- Erre mégis milyen választ vár Kapitányom? *pillant válla fölött maga mögé a wegtoreni, hangjában különös derű csendül.* - Szeretne netán szerepelni ábrándos terveimben? *Az arcán táncoló lángok fénye valahogy most még pimaszabbá varázsolja azt a mosolyt, ami elnyúlik képén. Léptei lassulnak, aztán egy rövid időre meg is áll, hogy megfordulhasson.*
- Egyelőre úgy tűnik, hogy az én vágyaim elég távol állnak attól, ami vélhetőleg történni fog. *A lángokat tükröző pillantások látványosan fürkészik a tengerész arcát, mintha csak tökéletesen képes volna olvasni róla, aztán vágyakozó, színpadias műsóhajjal mustrálja a testét.* - Azért remélem még meglátogatsz a kabinomban mielőtt Antorac cápaeledelt csinál belőlem. *Eltúlzott önsajnálattal biggyeszti le ajkát, de szája sarka már árulkodóan kunkorodik. Elsőre talán a fene nagy vígsága feltételezhetne valami irigylésre méltó bátorságot, noha tényleg kerüli most a félelemérzet, ő is tudja, hogy ez csak ideiglenes. Leginkább csak nem gondol bele igazán abba, milyen rettenetes helyzetben van, ráér majd aggódni akkor, ha visszatértek.
A hangok az ő fülét is megütik. Forrásukra pillantva összerándul a gyomra, de rutinosan kerüli el a kétségbeesett és félelemmel teli tekinteteket. Akik ilyen körökben mozognak valószínűleg nem először szembesülnek ehhez hasonló látvánnyal, s noha a wegtorenit nehezen lehetne szilárd erkölcsökkel vádolni, ettől még neki is felfordul a gyomra. Szakavatottan ölti magára azonban a lelketlen közömbösséget, ahogy azt elvárhatnák tőle.
Meg sem fordul a fejükben segíteni, talán mindketten tudják, igazából semmit sem tehetnek. Az út már nem sokáig kanyarog előttük, ahogy lenyelve a rossz érzéseket tovább haladnak csöndesen, hamar elérnek egy tágasabb termet, ami jóformán dugig van a legkülönbözőbb formájú ládákkal. Sokáig azonban nem kell keresgélniük, az árut épp csak pár napja hozták, az elsők között pillanthatják meg a tretiles címerrel díszített szállítmányt.
Nem túl nagy láda, épp akkora, hogy két ember, még ha kényelmetlenül is, de ki tudja cipelni innen, ha arra kerülne sor. A lakatot valaki leverte róla, bizonyára valamelyik korábban itt járt csempész kíváncsiskodhatott, úgy tűnik azonban Dayát ez nem aggasztja kifejezetten. A fáklyát még a Velasco'rra kezébe nyomja mielőtt felfedné tartalmát, a régi kapcsok hangosan nyikordulva sírnak fel, mikor kinyitja.
A kék nassikyről leginkább csak egy régi tengerészmondából hallhat az ember, melyet nyugaton mesélnek az öregek, néhány évtizedeként sikerül is épp eléggé elkábítaniuk egy-két kalandvágyó hajóst, hogy kincskeresésre induljon. Arról persze senki nem beszél szerencsétleneknek, hogy mit is kutatnak valójában. Ha a férfi közelebb hajol fáklyájával maga is megszemlélheti, szó sincs drágakövekről, netán csillogó ékszerekről. Csupán szárított, kék szirmú növények, melyekben semmi meseszerű nincs. Bizonyos körökben tulajdonítanak neki ilyen-olyan varázserőt, gyógyhatásokat, de aki találkozott már vele, pontosan tudja, hogy értéktelen dudváról van szó. Csak épp mocskosul régóta senki sem tudott beszerezni belőle.*
- Ez lesz az. *azzal már hajtja is vissza a fedelét. Hosszú volna most elmagyarázni, hogyan is fog fejtörést okozni Cressysnek néhány kókadt virág hiánya, ráérnek megbeszélni, ha végre kikeveredtek innen.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.03.18 13:27:45
*Őszinteségéért valójában nem várt hálát, tudja, hogy az az átkozott büszkeség áttörhetetlen gátat szab az ilyesminek. Na meg el kellene ismerni vele az elővigyázatlanságot, mely megannyi fájó húrt pendíthet meg a kikötőiben a múltat felidézve. Mindezektől függetlenül mégis valamivel hevesebb reakcióra számított, parázsló haragra legalább, ha más nem, azonban mindössze néhány megfeszülő vonás a jussa. Mit nem adna most, ha csak pár röpke pillanatig a fejébe láthatna!
Feltételezései vadul kavarognak gondolatai között még akkor is, mikor a meggyújtott fáklyákkal végül elindulnak az egyik nem túl széles vájatban. Közben persze igyekszik felidézni Pethar szavait tegnapról az útvonalat illetően. A csend kivételesen nem gyötri most, nagylelkűen szolgáltat némi nyugalmat a töprengéshez addig míg visszhangozva fel nem csendülnek Nolen szavai. Meglepi a kérdés, elvégre nem nagyon volt alkalma még ezen elmélkedni. Nem is mert igazán.*
- Erre mégis milyen választ vár Kapitányom? *pillant válla fölött maga mögé a wegtoreni, hangjában különös derű csendül.* - Szeretne netán szerepelni ábrándos terveimben? *Az arcán táncoló lángok fénye valahogy most még pimaszabbá varázsolja azt a mosolyt, ami elnyúlik képén. Léptei lassulnak, aztán egy rövid időre meg is áll, hogy megfordulhasson.*
- Egyelőre úgy tűnik, hogy az én vágyaim elég távol állnak attól, ami vélhetőleg történni fog. *A lángokat tükröző pillantások látványosan fürkészik a tengerész arcát, mintha csak tökéletesen képes volna olvasni róla, aztán vágyakozó, színpadias műsóhajjal mustrálja a testét.* - Azért remélem még meglátogatsz a kabinomban mielőtt Antorac cápaeledelt csinál belőlem. *Eltúlzott önsajnálattal biggyeszti le ajkát, de szája sarka már árulkodóan kunkorodik. Elsőre talán a fene nagy vígsága feltételezhetne valami irigylésre méltó bátorságot, noha tényleg kerüli most a félelemérzet, ő is tudja, hogy ez csak ideiglenes. Leginkább csak nem gondol bele igazán abba, milyen rettenetes helyzetben van, ráér majd aggódni akkor, ha visszatértek.
A hangok az ő fülét is megütik. Forrásukra pillantva összerándul a gyomra, de rutinosan kerüli el a kétségbeesett és félelemmel teli tekinteteket. Akik ilyen körökben mozognak valószínűleg nem először szembesülnek ehhez hasonló látvánnyal, s noha a wegtorenit nehezen lehetne szilárd erkölcsökkel vádolni, ettől még neki is felfordul a gyomra. Szakavatottan ölti magára azonban a lelketlen közömbösséget, ahogy azt elvárhatnák tőle.
Meg sem fordul a fejükben segíteni, talán mindketten tudják, igazából semmit sem tehetnek. Az út már nem sokáig kanyarog előttük, ahogy lenyelve a rossz érzéseket tovább haladnak csöndesen, hamar elérnek egy tágasabb termet, ami jóformán dugig van a legkülönbözőbb formájú ládákkal. Sokáig azonban nem kell keresgélniük, az árut épp csak pár napja hozták, az elsők között pillanthatják meg a tretiles címerrel díszített szállítmányt.
Nem túl nagy láda, épp akkora, hogy két ember, még ha kényelmetlenül is, de ki tudja cipelni innen, ha arra kerülne sor. A lakatot valaki leverte róla, bizonyára valamelyik korábban itt járt csempész kíváncsiskodhatott, úgy tűnik azonban Dayát ez nem aggasztja kifejezetten. A fáklyát még a Velasco'rra kezébe nyomja mielőtt felfedné tartalmát, a régi kapcsok hangosan nyikordulva sírnak fel, mikor kinyitja.
A kék nassikyről leginkább csak egy régi tengerészmondából hallhat az ember, melyet nyugaton mesélnek az öregek, néhány évtizedeként sikerül is épp eléggé elkábítaniuk egy-két kalandvágyó hajóst, hogy kincskeresésre induljon. Arról persze senki nem beszél szerencsétleneknek, hogy mit is kutatnak valójában. Ha a férfi közelebb hajol fáklyájával maga is megszemlélheti, szó sincs drágakövekről, netán csillogó ékszerekről. Csupán szárított, kék szirmú növények, melyekben semmi meseszerű nincs. Bizonyos körökben tulajdonítanak neki ilyen-olyan varázserőt, gyógyhatásokat, de aki találkozott már vele, pontosan tudja, hogy értéktelen dudváról van szó. Csak épp mocskosul régóta senki sem tudott beszerezni belőle.*
- Ez lesz az. *azzal már hajtja is vissza a fedelét. Hosszú volna most elmagyarázni, hogyan is fog fejtörést okozni Cressysnek néhány kókadt virág hiánya, ráérnek megbeszélni, ha végre kikeveredtek innen.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.03.18 13:27:45
1679. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-03-12 14:34:21
Üzenet elküldve: 2022-03-12 14:34:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Érdekek ösvényei//
*Mindig is utált evezni, de sajnos ennek ellenére bőven kijutott neki belőle az élete során. Jóval több is, mint szerette volna.*
- Ne pimaszkodj, te! *szisszen a lányra, amikor az elkezdi sürgetni. Ez van, ha az ember egyszer van olyan hülye, hogy gavallérkodjon.
Amikor végre odaérnek, csak sértetten hördül egyet a felé nyújtott segítő kézre. Több csónakból szállt már ő ki, mint ahányat ez a kis csitri életében látott. A gallérigazgatásnál még bőven játssza a mogorvát, de tény, hogy nagyon imponál neki ez a fajta hozzáállás a lány részéről. Mi tagadás, meg tudná szokni. Kár, hogy a szavak elcsúfítják az egészet. Nolenar szeme fürkészőn szűkül a hallottakra, de nem szól semmit, csak az állkapcsa feszül meg egy hosszú pillanatra.*
- Menjünk *mondja és ha megvannak a fáklyák, remélhetőleg nem is vaksötétben kell végigbotorkálniuk a barlangon. Rengeteg dolog jár most a Velasco'rra fejében, de csupán a lépteiket hallani. Dayaneer mögött marad végig. Nincs ebben semmi furcsa, elvégre kettejük közül csak a lány ismeri az utat. Egy idő után aztán mégis csak megszólal, mert ez a csend kezd elég nyomasztó lenni.*
- És? Mik a terveid? Tudod, ha ennek vége *kérdezi, mintha olyan egyszerű lenne az egész, hogy ezt letudják, aztán kész, minden rossz eltörölve, minden sérelem elfelejtve.* - Mihez szeretnél kezdeni?
*Egy kicsit kényszeredett beszélgetésnek tűnik, mintha két idegen között zajlana. De mégis jobb opció, mint arról diskurálni, hogy a másik hogyan tette tönkre a családját vagy hogy ennek fényében az apja valószínűleg vele fogja megöletni, ahogy visszaértek a hajóra.
Mikor már mélyen bent járnak a barlangban, megtorpan. Mintha hangokat hallana. Ahogy a fáklyák fénye arrébb vetül, hamarosan ki is derül a forrásuk: rabszolgák. Egy nagy ketrec a sziklafalhoz erősítve, benne tizenöt-húsz szerencsétlen összekucorodva. Mind fiatal leány. Elfek, félvérek, még egy-két tündér is. Pőrék vagy épp csak néhány rongyot viselnek. Koszosak. Csak a szemük fehérje villog félszegen a félhomályban. Szeppenten bújnak egymáshoz. Látszik rajtuk, hogy nem is mernek olyasmire gondolni, hogy megmentik őket. Nolen ismeri már ezeket a pillantásokat. A szállítmány átmehetett már pár kézen és így már szinte biztos benne, hogy a jellegzetes sudár, amit a horizonton látott, egy pirtianesi kereskedőhajóhoz tartozik.*
- Igyekezzünk *mondja.*
*Mindig is utált evezni, de sajnos ennek ellenére bőven kijutott neki belőle az élete során. Jóval több is, mint szerette volna.*
- Ne pimaszkodj, te! *szisszen a lányra, amikor az elkezdi sürgetni. Ez van, ha az ember egyszer van olyan hülye, hogy gavallérkodjon.
Amikor végre odaérnek, csak sértetten hördül egyet a felé nyújtott segítő kézre. Több csónakból szállt már ő ki, mint ahányat ez a kis csitri életében látott. A gallérigazgatásnál még bőven játssza a mogorvát, de tény, hogy nagyon imponál neki ez a fajta hozzáállás a lány részéről. Mi tagadás, meg tudná szokni. Kár, hogy a szavak elcsúfítják az egészet. Nolenar szeme fürkészőn szűkül a hallottakra, de nem szól semmit, csak az állkapcsa feszül meg egy hosszú pillanatra.*
- Menjünk *mondja és ha megvannak a fáklyák, remélhetőleg nem is vaksötétben kell végigbotorkálniuk a barlangon. Rengeteg dolog jár most a Velasco'rra fejében, de csupán a lépteiket hallani. Dayaneer mögött marad végig. Nincs ebben semmi furcsa, elvégre kettejük közül csak a lány ismeri az utat. Egy idő után aztán mégis csak megszólal, mert ez a csend kezd elég nyomasztó lenni.*
- És? Mik a terveid? Tudod, ha ennek vége *kérdezi, mintha olyan egyszerű lenne az egész, hogy ezt letudják, aztán kész, minden rossz eltörölve, minden sérelem elfelejtve.* - Mihez szeretnél kezdeni?
*Egy kicsit kényszeredett beszélgetésnek tűnik, mintha két idegen között zajlana. De mégis jobb opció, mint arról diskurálni, hogy a másik hogyan tette tönkre a családját vagy hogy ennek fényében az apja valószínűleg vele fogja megöletni, ahogy visszaértek a hajóra.
Mikor már mélyen bent járnak a barlangban, megtorpan. Mintha hangokat hallana. Ahogy a fáklyák fénye arrébb vetül, hamarosan ki is derül a forrásuk: rabszolgák. Egy nagy ketrec a sziklafalhoz erősítve, benne tizenöt-húsz szerencsétlen összekucorodva. Mind fiatal leány. Elfek, félvérek, még egy-két tündér is. Pőrék vagy épp csak néhány rongyot viselnek. Koszosak. Csak a szemük fehérje villog félszegen a félhomályban. Szeppenten bújnak egymáshoz. Látszik rajtuk, hogy nem is mernek olyasmire gondolni, hogy megmentik őket. Nolen ismeri már ezeket a pillantásokat. A szállítmány átmehetett már pár kézen és így már szinte biztos benne, hogy a jellegzetes sudár, amit a horizonton látott, egy pirtianesi kereskedőhajóhoz tartozik.*
- Igyekezzünk *mondja.*
1678. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-03-08 22:06:26
Üzenet elküldve: 2022-03-08 22:06:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Érdekek ösvényei//
*Idegörlő milyen hasznavehetetlenül libben a levegőbe kérdésére a felelet, a súlytalan szavakat felkapja az első erőteljesebb szellő. Szeretne hinni neki, de még így, a ma reggel történtek után is nehezére esik. Pedig tisztában van vele, a férfinak vélhetőleg az égvilágon semmi oka nem lenne rá, hogy hamis vallomásokkal most az ujja köré csavarja. Nem nyer vele semmit, hacsak nem álnok módon így kíván revansot venni rajta tetteiért... Nem-nem, ahhoz túlságosan valódinak tűnt. Tekintete némán kémleli a távolt, nem szól semmit. A váratlan kis többesszám visszhangzik tovább csak halvány derűvel fülében, még ha megnyugvást igazán nem is ad.
Hálás most, hogy Nolen ígéretéhez hűen átvállalja magára az evezést, mikor végre elérik azt a bizonyos csónakot, amit Pethar említett. Kissé még mindig sajog a karja a tegnapitól, nem mellesleg a macskajaj és a heves légyott is egészen elvette az erejét. Felidézve ez utóbbi finom kis részleteit átsuhan egy mosoly aprócska árnya arcán, elidőzve a buzgón munkálkodó kikötőin. Van benne némi ártalmatlan káröröm, de tagadhatatlan, hogy gondolatai egészen másfelé is elkalandoznak ebben az erre alkalmatlan pillanatban.*
- Az lesz ott a fehér szikláknál. *bök előre, noha innen még jócskán messze van céljuk* - A helyében iparkodnék Kapitány úr, mielőtt megázunk. *széles vigyor terül el arcán gúnyolódását követően, ahogy visszaidézi a korábban elhangzott szavakat.
Jócskán elfáradhat lelkes evezőse, mire sikerül elérniük a barlangot a partvonalon. Az Odú szája nem akkora, amekkorának képzelné az ember első hallás után. Maga is az első alkalommal valami nagyra és látványosra számított, ahogy a gyermekek fantáziálnak a kalóztörténetek búvóhelyeiről, melyek gyomrában megannyi fényes kincs lapul. A valóság -mint általában- jóval kevésbé izgalmas, alig lehet szélesebb a bejárat nyolc lábnál, s a magassága sem rúghat sokkal magasabbra, a kezdeti csalódottságot viszont talán kárpótolja a látvány, mire beljebb eveznek. Ahogy a szem hozzászokik a félhomályhoz, felfedezheti, ahogy a békésen hullámzó víz folyvást kanyargó kék fényeket fest a barlang sötét falára. Daya egészen belefeledkezik a nézelődésbe, csupán a csónak falának koppanása a sziklán téríti magához. Kikászálódva a Velasco'rrát is kisegíti a lélekvesztőből, noha tagadhatatlanul szórakoztatná, ha a tengerbe borulna. Illetlen kacsóival még a tengerész ruháját is gondoskodóan megigazítja, mintha az valami színpadi jelenésre készülne. Valójában csak magát nyugtatja a mozdulattal.*
- Azt akarom *simítja ki gallérja ráncait* - Azt akarom, hogy tudd, nem azért vagyok itt, mert nincs más választásom.
*Zöldjei lassan kúsznak a viharszürke pillantásokba. Ujjai gyengéden cirógatják meg a szakállas arcot, mielőtt egy sóhaj kíséretében elhúzódnának.* - Ott hagyhattalak volna.
*Nem hiába hagyta ám, hogy Nolen olyan mocskosul leigya magát, és nem is alaptalanul gyanakodott tegnap minden férfira a másik, akikkel a wegtoreni szóba elegyedett. Olyan embert keresett, aki elviszi a szigetről, és talált is valakit, de végül nem ment. Hogy miért, csak az istenek a megmondhatói.*
- Van valahol bekészítve fáklya, vár ránk még egy kis séta. *azzal elkerülve a további beszélgetést fordul ki, hogy meginduljon.*
*Idegörlő milyen hasznavehetetlenül libben a levegőbe kérdésére a felelet, a súlytalan szavakat felkapja az első erőteljesebb szellő. Szeretne hinni neki, de még így, a ma reggel történtek után is nehezére esik. Pedig tisztában van vele, a férfinak vélhetőleg az égvilágon semmi oka nem lenne rá, hogy hamis vallomásokkal most az ujja köré csavarja. Nem nyer vele semmit, hacsak nem álnok módon így kíván revansot venni rajta tetteiért... Nem-nem, ahhoz túlságosan valódinak tűnt. Tekintete némán kémleli a távolt, nem szól semmit. A váratlan kis többesszám visszhangzik tovább csak halvány derűvel fülében, még ha megnyugvást igazán nem is ad.
Hálás most, hogy Nolen ígéretéhez hűen átvállalja magára az evezést, mikor végre elérik azt a bizonyos csónakot, amit Pethar említett. Kissé még mindig sajog a karja a tegnapitól, nem mellesleg a macskajaj és a heves légyott is egészen elvette az erejét. Felidézve ez utóbbi finom kis részleteit átsuhan egy mosoly aprócska árnya arcán, elidőzve a buzgón munkálkodó kikötőin. Van benne némi ártalmatlan káröröm, de tagadhatatlan, hogy gondolatai egészen másfelé is elkalandoznak ebben az erre alkalmatlan pillanatban.*
- Az lesz ott a fehér szikláknál. *bök előre, noha innen még jócskán messze van céljuk* - A helyében iparkodnék Kapitány úr, mielőtt megázunk. *széles vigyor terül el arcán gúnyolódását követően, ahogy visszaidézi a korábban elhangzott szavakat.
Jócskán elfáradhat lelkes evezőse, mire sikerül elérniük a barlangot a partvonalon. Az Odú szája nem akkora, amekkorának képzelné az ember első hallás után. Maga is az első alkalommal valami nagyra és látványosra számított, ahogy a gyermekek fantáziálnak a kalóztörténetek búvóhelyeiről, melyek gyomrában megannyi fényes kincs lapul. A valóság -mint általában- jóval kevésbé izgalmas, alig lehet szélesebb a bejárat nyolc lábnál, s a magassága sem rúghat sokkal magasabbra, a kezdeti csalódottságot viszont talán kárpótolja a látvány, mire beljebb eveznek. Ahogy a szem hozzászokik a félhomályhoz, felfedezheti, ahogy a békésen hullámzó víz folyvást kanyargó kék fényeket fest a barlang sötét falára. Daya egészen belefeledkezik a nézelődésbe, csupán a csónak falának koppanása a sziklán téríti magához. Kikászálódva a Velasco'rrát is kisegíti a lélekvesztőből, noha tagadhatatlanul szórakoztatná, ha a tengerbe borulna. Illetlen kacsóival még a tengerész ruháját is gondoskodóan megigazítja, mintha az valami színpadi jelenésre készülne. Valójában csak magát nyugtatja a mozdulattal.*
- Azt akarom *simítja ki gallérja ráncait* - Azt akarom, hogy tudd, nem azért vagyok itt, mert nincs más választásom.
*Zöldjei lassan kúsznak a viharszürke pillantásokba. Ujjai gyengéden cirógatják meg a szakállas arcot, mielőtt egy sóhaj kíséretében elhúzódnának.* - Ott hagyhattalak volna.
*Nem hiába hagyta ám, hogy Nolen olyan mocskosul leigya magát, és nem is alaptalanul gyanakodott tegnap minden férfira a másik, akikkel a wegtoreni szóba elegyedett. Olyan embert keresett, aki elviszi a szigetről, és talált is valakit, de végül nem ment. Hogy miért, csak az istenek a megmondhatói.*
- Van valahol bekészítve fáklya, vár ránk még egy kis séta. *azzal elkerülve a további beszélgetést fordul ki, hogy meginduljon.*
1677. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-03-06 14:25:54
Üzenet elküldve: 2022-03-06 14:25:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Érdekek ösvényei//
*Sokat megadna érte, ha a kérdéseket most egyszerűen felkapnák a szemtelen sirályok és elrepülnének velük túl a látóhatár premére. Ám a sirályok csak a csípős szél hátára feküdve vitorláznak a piszkosszürke felhőktől borús égen.*
- Nem tudom *mondja. A teljes igazság az volna, hogy nem is akarja tudni. Antorac Velasco'rra nem felejt. A wegtoreni lány bűne nem olyasmi, amit elmos az első tavaszi zivatar. Ráadásul ez a bűn épp úgy ég az ő homlokán is. Főleg az után, ami itt a szigeten történt.
Két tűz között van. Az egyik oldalon a családja, a másikon a szíve másik fele. Nem felejtette el Daya tettét. Sosem fogja. De elfordulni a körülményektől, az már képmutatás lenne. Szó se róla, még mindig őrlődik. Nem tudja, mennyire bízhat a lányban, hogy ez a mostani dolog ne-e újabb átverés, hogy a bőrét mentse. Talán nem is csak a magáét, hanem a gazdájáét is. ~Légy észnél, Nolen! A büdös francba is!~ Nem szabad, hogy elvakítsa ez a csitri! Megint. Mintha a hideg szél egy kicsit kitisztítaná a fejét a fülledt gondolatoktól, amik az elmúlt órák után még mindig kellemesen cirógatják. ~Átkozott boszorkány!~
De nem csak a kéj ingatja a mérleg nyelvét, hanem az a riadt kétségbeesés, amit Dayaneer szemében lát, bármennyire is próbál erősnek mutatkozni a lány.*
- Kitalálunk valamit *mondja annyira megnyugtatón, amennyire csak tőle telik. Komolyan gondolja, bár fogalma sincs, hogy hogyan lesz.
Lassan elérik a csónakot és Nolen ezúttal nem kekeckedik. Magára vállalja az evezést. Kicsit azért szitkozódik, mert a szél itt a sziklafal mellett még galádabb, úgyhogy megküzd vele, hogy a kis lélekvesztőt irányban tartsa.*
- Melyik barlang az? Messze van? Mondd, hogy nincs messze! *Megrázza a fejét egy arcába csapó hullámtaréj nedves csókja után. A szeme azért rendre körbepásztázza a horizontot is, nem csak a partfal feketén ásító üregeit.*
*Sokat megadna érte, ha a kérdéseket most egyszerűen felkapnák a szemtelen sirályok és elrepülnének velük túl a látóhatár premére. Ám a sirályok csak a csípős szél hátára feküdve vitorláznak a piszkosszürke felhőktől borús égen.*
- Nem tudom *mondja. A teljes igazság az volna, hogy nem is akarja tudni. Antorac Velasco'rra nem felejt. A wegtoreni lány bűne nem olyasmi, amit elmos az első tavaszi zivatar. Ráadásul ez a bűn épp úgy ég az ő homlokán is. Főleg az után, ami itt a szigeten történt.
Két tűz között van. Az egyik oldalon a családja, a másikon a szíve másik fele. Nem felejtette el Daya tettét. Sosem fogja. De elfordulni a körülményektől, az már képmutatás lenne. Szó se róla, még mindig őrlődik. Nem tudja, mennyire bízhat a lányban, hogy ez a mostani dolog ne-e újabb átverés, hogy a bőrét mentse. Talán nem is csak a magáét, hanem a gazdájáét is. ~Légy észnél, Nolen! A büdös francba is!~ Nem szabad, hogy elvakítsa ez a csitri! Megint. Mintha a hideg szél egy kicsit kitisztítaná a fejét a fülledt gondolatoktól, amik az elmúlt órák után még mindig kellemesen cirógatják. ~Átkozott boszorkány!~
De nem csak a kéj ingatja a mérleg nyelvét, hanem az a riadt kétségbeesés, amit Dayaneer szemében lát, bármennyire is próbál erősnek mutatkozni a lány.*
- Kitalálunk valamit *mondja annyira megnyugtatón, amennyire csak tőle telik. Komolyan gondolja, bár fogalma sincs, hogy hogyan lesz.
Lassan elérik a csónakot és Nolen ezúttal nem kekeckedik. Magára vállalja az evezést. Kicsit azért szitkozódik, mert a szél itt a sziklafal mellett még galádabb, úgyhogy megküzd vele, hogy a kis lélekvesztőt irányban tartsa.*
- Melyik barlang az? Messze van? Mondd, hogy nincs messze! *Megrázza a fejét egy arcába csapó hullámtaréj nedves csókja után. A szeme azért rendre körbepásztázza a horizontot is, nem csak a partfal feketén ásító üregeit.*
1676. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-02-16 20:17:19
Üzenet elküldve: 2022-02-16 20:17:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Érdekek ösvényei//
*A wegtoreni meglehetősen különösen érzi most magát. Az éjszaka óta lelkét és elméjét kíméletlenül gyötrő, egymásnak folyvást ellentmondó érzések, képzetek most mintha határozatlan időre visszavonulót fújtak volna. Helyébe az eddig tudomásul nem vett macskajaj lép némi émelygés kíséretében és valamiféle szokatlan nyugalom. Pedig a dolgok állása egyáltalán nem ad okot megnyugvásra, sőt, talán minden sokkal kuszábbá vált, mint találkozásukkor, mégis kerüli most a folytonos méreg. Tisztában van vele, hogy nem tart sokáig, kettejük között a béke mindig is olyan tünékeny volt, mint egy gyertya aprócska lángja, amit egy pillanat alatt elfúj az első gyenge szellő. Erre készül most is, nem odázhatják tovább bizonyos ügyek megbeszélését, óhatatlanul is bele fognak szaladni mindkettőjük számára kényes témákba.
Mintha éppen gondolataira felelne, baljósan kerekedik fel a partok felől érkező szél, szeplős arcába fújva alig megszáradt gesztenyeszín fürtjeit. Bosszúsan tűri őket füle mögé, magában bőszen áhítozik az otthon verőfényes napsütésére és néha fullasztó hőségére. Tör valamennyit az odakínált lepényből, nem igazán bír most enni, ráérősen elmajszolgatva a még meleg falatokat elmélkedik, hogyan is tegye fel kérdését. Jobban örült volna, ha a férfi magához ragadja az elsőbbséget.*
- Antorac mit tervez velem, ha itt végeztünk? *bukik ki belőle végül halkan. A távolt kémleli, nem akarja látni a Velasco'rra pillantásait, tart most attól, hogy véletlenül hazugságon éri.* - Elenged? ~Mert azt valahogy kötve hiszem.~
*Valójában, ha életben is hagyja és szélnek ereszti, az még jelen pillanatban édeskevés. Azok után, amit most készül tenni -meg amit néhányszor megtett abban az emeleti szobácskában- az egészen nyilvánvaló, hogy haza nem mehet. Talán soha. Egy pillanat alatt égető honvágy tör rá a gondolatra, Wegtoren homokszín épületei pedig felismerhetetlen pacákká folynak össze emlékeiben, mintha már most sem lenne képes felidézni szülővárosát. Kétségbeejtő érzés, ami akkor kísérti az embert, mikor már képtelen feleleveníteni egykori szerettei arcát.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.16 20:20:02
*A wegtoreni meglehetősen különösen érzi most magát. Az éjszaka óta lelkét és elméjét kíméletlenül gyötrő, egymásnak folyvást ellentmondó érzések, képzetek most mintha határozatlan időre visszavonulót fújtak volna. Helyébe az eddig tudomásul nem vett macskajaj lép némi émelygés kíséretében és valamiféle szokatlan nyugalom. Pedig a dolgok állása egyáltalán nem ad okot megnyugvásra, sőt, talán minden sokkal kuszábbá vált, mint találkozásukkor, mégis kerüli most a folytonos méreg. Tisztában van vele, hogy nem tart sokáig, kettejük között a béke mindig is olyan tünékeny volt, mint egy gyertya aprócska lángja, amit egy pillanat alatt elfúj az első gyenge szellő. Erre készül most is, nem odázhatják tovább bizonyos ügyek megbeszélését, óhatatlanul is bele fognak szaladni mindkettőjük számára kényes témákba.
Mintha éppen gondolataira felelne, baljósan kerekedik fel a partok felől érkező szél, szeplős arcába fújva alig megszáradt gesztenyeszín fürtjeit. Bosszúsan tűri őket füle mögé, magában bőszen áhítozik az otthon verőfényes napsütésére és néha fullasztó hőségére. Tör valamennyit az odakínált lepényből, nem igazán bír most enni, ráérősen elmajszolgatva a még meleg falatokat elmélkedik, hogyan is tegye fel kérdését. Jobban örült volna, ha a férfi magához ragadja az elsőbbséget.*
- Antorac mit tervez velem, ha itt végeztünk? *bukik ki belőle végül halkan. A távolt kémleli, nem akarja látni a Velasco'rra pillantásait, tart most attól, hogy véletlenül hazugságon éri.* - Elenged? ~Mert azt valahogy kötve hiszem.~
*Valójában, ha életben is hagyja és szélnek ereszti, az még jelen pillanatban édeskevés. Azok után, amit most készül tenni -meg amit néhányszor megtett abban az emeleti szobácskában- az egészen nyilvánvaló, hogy haza nem mehet. Talán soha. Egy pillanat alatt égető honvágy tör rá a gondolatra, Wegtoren homokszín épületei pedig felismerhetetlen pacákká folynak össze emlékeiben, mintha már most sem lenne képes felidézni szülővárosát. Kétségbeejtő érzés, ami akkor kísérti az embert, mikor már képtelen feleleveníteni egykori szerettei arcát.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.16 20:20:02
1675. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-02-15 19:05:12
Üzenet elküldve: 2022-02-15 19:05:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szelek szárnyán//
*Félszeg mosollyal fogadja a fickós szavait.*
-Megvan a maga bája.
*Meg persze a megannyi hátránya is, de kár lenne ezt ecsetelnie, úgy véli felfedezni, hogy amaz nem egy tökkelütött, és tökéletesen tisztában van ezzel.*
-A feladatok mozgatnak meg. Talán csak nem akarom elfogadni, hogy megöregedtem annyira, hogy olyan bölcsnek látszom, akire ilyen "fontos" feladatokat kell bízni. Fene tudja.
*Biztos köze lehet a szürkülő szakállához, ami közel sem olyan csinos, mint Xidrosé. Meg is irigyli tőle egy kósza pillanatra.*
-Olyan ez mint az úszás. Nem felejti el egykönnyen az ember, legfeljebb csak kell egy kis emlékeztető.
*Legalábbis mindig úgy hitte, hogy az izmai emlékeznek a mozdulatokra, bár lehet hogy ez csak nála van így, és teljesen butaság az egész.*
-No persze nem mintha kellene, nem kell ám mindenkinek kardot forgatnia egész nap. Sőt! Jobb is az, ha nem ezzel keresi a kenyerét aki teheti. Elég ha megmarad az ilyen bolondoknak mint én.
*Kicsit megmozgatja magát, mert az út során elmacskásodott, ami leginkább abban teljesedik ki, hogy lép egyet-kettőt jobbra és balra.*
-Xidros Phamerus.
*Rázza meg a kezet, majd tovább hallgatja a férfit.*-
-A rövidebb vagy a hosszabb választ mondjam?
*Teszi fel a nagy kérdést, bár a hosszú sem igazán hosszú, talán csak magának a parancsnoknak számít hosszúnak. Ellenben ő maga is visszakanyarítja a beszélgetés folyamát, mert közben egészen kíváncsi lett valamire.*
-No de kedves Xidros, miből lesz asztalra való odahaza? Nem tűnik zsoldosnak, sem írnoknak nem mondanám. Talán kereskedő? Netán valami tudós-féle?
//Szelek szárnyán//
*Félszeg mosollyal fogadja a fickós szavait.*
-Megvan a maga bája.
*Meg persze a megannyi hátránya is, de kár lenne ezt ecsetelnie, úgy véli felfedezni, hogy amaz nem egy tökkelütött, és tökéletesen tisztában van ezzel.*
-A feladatok mozgatnak meg. Talán csak nem akarom elfogadni, hogy megöregedtem annyira, hogy olyan bölcsnek látszom, akire ilyen "fontos" feladatokat kell bízni. Fene tudja.
*Biztos köze lehet a szürkülő szakállához, ami közel sem olyan csinos, mint Xidrosé. Meg is irigyli tőle egy kósza pillanatra.*
-Olyan ez mint az úszás. Nem felejti el egykönnyen az ember, legfeljebb csak kell egy kis emlékeztető.
*Legalábbis mindig úgy hitte, hogy az izmai emlékeznek a mozdulatokra, bár lehet hogy ez csak nála van így, és teljesen butaság az egész.*
-No persze nem mintha kellene, nem kell ám mindenkinek kardot forgatnia egész nap. Sőt! Jobb is az, ha nem ezzel keresi a kenyerét aki teheti. Elég ha megmarad az ilyen bolondoknak mint én.
*Kicsit megmozgatja magát, mert az út során elmacskásodott, ami leginkább abban teljesedik ki, hogy lép egyet-kettőt jobbra és balra.*
-Xidros Phamerus.
*Rázza meg a kezet, majd tovább hallgatja a férfit.*-
-A rövidebb vagy a hosszabb választ mondjam?
*Teszi fel a nagy kérdést, bár a hosszú sem igazán hosszú, talán csak magának a parancsnoknak számít hosszúnak. Ellenben ő maga is visszakanyarítja a beszélgetés folyamát, mert közben egészen kíváncsi lett valamire.*
-No de kedves Xidros, miből lesz asztalra való odahaza? Nem tűnik zsoldosnak, sem írnoknak nem mondanám. Talán kereskedő? Netán valami tudós-féle?
1674. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-02-14 10:51:31
Üzenet elküldve: 2022-02-14 10:51:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Érdekek ösvényei//
*Nem is kell arra pillantania, valahogy nagyon erős sejtése van róla, hogy milyen képet vághat most a wegtoreni lány. Szerencsére Pethar nem akadékoskodik és nem is firtatja tovább az ő kettejük nyilvánvaló összegabalyodását.
A bökdösődő korholásra Nolen csak széttárja a kezeit. Mondhatná, hogy "Tengerész vagyok." vagy hogy "Minden férfi disznó.", de ő csak elvigyorodik, mint aki valami igazán kenetteljes bókot kapott.
Míg a lány szedelőzködik, ő is körülnéz még egyszer, hogy biztos nem hagy-e itt valamit. Mikor lefelé mennek a lépcsőn, már nagyon kaparja a gyomrát az éhség. Szerencsére a jó fogadósné gondos vendéglátó és egy előre összekészített úti batyuval int búcsút a kettősüknek.
Odakint határozottan kellemetlen az idő, de Nolen viharkabátja szerencsére nagyon hasznos holmi az ilyesmi ellen. Türelmetlenül bogozza ki a batyucska összekötött csücskeit és már tömi is a szájába még langyos lepényt.*
- Hát... Egy emberes adag hagymás-szalonnás rántottának jobban örültem volna, de most ez is életmentő! *Odakínálja az elemózsiát a lánynak is, bár nem esne nehezére egyedül befalni az egészet.*
- Kérdezz csak *adja meg az elsőbbséget. Egyrészt úgy tele van az arca lepénnyel, hogy míg azt lenyeli, ahhoz azért kell némi idő; másrészt pedig ha van is kérdése, egyelőre nem igazán tudja, hogy fogalmazza meg. Végig próbált nem túlságosan előre tekinteni a jövőbe, hanem inkább az itt és most problémáira koncentrálni. Ám úgy látszik, ezt nem fogja tudni sokáig kikerülni, akárhogy lavíroz is. A lánynak kérdései vannak, ez nyilvánvaló, de már a kijelentéstől is olyan érzése van, mintha az addig ízletes lepény több maréknyi fűrészporként akarna összeállni a Velasco'rra torkában.*
*Nem is kell arra pillantania, valahogy nagyon erős sejtése van róla, hogy milyen képet vághat most a wegtoreni lány. Szerencsére Pethar nem akadékoskodik és nem is firtatja tovább az ő kettejük nyilvánvaló összegabalyodását.
A bökdösődő korholásra Nolen csak széttárja a kezeit. Mondhatná, hogy "Tengerész vagyok." vagy hogy "Minden férfi disznó.", de ő csak elvigyorodik, mint aki valami igazán kenetteljes bókot kapott.
Míg a lány szedelőzködik, ő is körülnéz még egyszer, hogy biztos nem hagy-e itt valamit. Mikor lefelé mennek a lépcsőn, már nagyon kaparja a gyomrát az éhség. Szerencsére a jó fogadósné gondos vendéglátó és egy előre összekészített úti batyuval int búcsút a kettősüknek.
Odakint határozottan kellemetlen az idő, de Nolen viharkabátja szerencsére nagyon hasznos holmi az ilyesmi ellen. Türelmetlenül bogozza ki a batyucska összekötött csücskeit és már tömi is a szájába még langyos lepényt.*
- Hát... Egy emberes adag hagymás-szalonnás rántottának jobban örültem volna, de most ez is életmentő! *Odakínálja az elemózsiát a lánynak is, bár nem esne nehezére egyedül befalni az egészet.*
- Kérdezz csak *adja meg az elsőbbséget. Egyrészt úgy tele van az arca lepénnyel, hogy míg azt lenyeli, ahhoz azért kell némi idő; másrészt pedig ha van is kérdése, egyelőre nem igazán tudja, hogy fogalmazza meg. Végig próbált nem túlságosan előre tekinteni a jövőbe, hanem inkább az itt és most problémáira koncentrálni. Ám úgy látszik, ezt nem fogja tudni sokáig kikerülni, akárhogy lavíroz is. A lánynak kérdései vannak, ez nyilvánvaló, de már a kijelentéstől is olyan érzése van, mintha az addig ízletes lepény több maréknyi fűrészporként akarna összeállni a Velasco'rra torkában.*
1673. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-02-13 21:12:28
Üzenet elküldve: 2022-02-13 21:12:28
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szelek szárnyán//
- Ez igen. Rögtön szimpatikusabbá is vált ez a poszt.
*Egy pillanatig el is játszadozik a parancsnoki pozícióval járó hatalom gondolatával, természetesen képzelgéséből gondosan kifelejtve a kötelességeket, illetve az unalmas részeket. Arra jut, hogy meg tudná szokni ezt. Talán egyszer lehetősége is nyílik valami hasonlóra, de addig még igen sok követ kell megmozgatnia.*
- Tehát inkább az izgalmas feladatok mozgatják meg a parancsnokokat?
*Hümmenti, közben gondosan nyírt szakállán végig simít párszor.*
- Áh igen, még ifjú koromból szerzett ékes préda ez.
*Kocogtatja meg oldalán a fegyvert, s elégedetten pillant rá. A préda érdekes szóhasználat, egészen helyén való is, ha azt vesszük, hogy gazdája halála után Xidros minden lelkiismeret furdalás nélkül tette rá mancsait.*
- Még egy izgalmasabb korból, ha úgy tetszik. De már csak díszeleg, bár még nem rozsdás, nem úgy mint az én képességeim ami a forgatását illeti.
*A felé nyújtott kezet határozottan fogja meg.*
- Xidros Phamerus, úgyszintén örvendek.
*Úgy dönt jobb híján kicsit visszább kanyarodik a beszédtémájukban.*
- Szóval mindig akad hely az Őrségben, ez érdekes. S miféle komoly kritériumoknak kell megfelelni a felvételi vizsgánál. Mert gondolom van ilyen, ugyebár?
*Érdeklődve fürkészi a másikat, miközben amaz remélhetőleg ezúttal nem tér ki kérdése elől, elvégre sosem hátrány az, ha némi háttér információt szerez, főleg ha az Őrségről van szó.*
//Szelek szárnyán//
- Ez igen. Rögtön szimpatikusabbá is vált ez a poszt.
*Egy pillanatig el is játszadozik a parancsnoki pozícióval járó hatalom gondolatával, természetesen képzelgéséből gondosan kifelejtve a kötelességeket, illetve az unalmas részeket. Arra jut, hogy meg tudná szokni ezt. Talán egyszer lehetősége is nyílik valami hasonlóra, de addig még igen sok követ kell megmozgatnia.*
- Tehát inkább az izgalmas feladatok mozgatják meg a parancsnokokat?
*Hümmenti, közben gondosan nyírt szakállán végig simít párszor.*
- Áh igen, még ifjú koromból szerzett ékes préda ez.
*Kocogtatja meg oldalán a fegyvert, s elégedetten pillant rá. A préda érdekes szóhasználat, egészen helyén való is, ha azt vesszük, hogy gazdája halála után Xidros minden lelkiismeret furdalás nélkül tette rá mancsait.*
- Még egy izgalmasabb korból, ha úgy tetszik. De már csak díszeleg, bár még nem rozsdás, nem úgy mint az én képességeim ami a forgatását illeti.
*A felé nyújtott kezet határozottan fogja meg.*
- Xidros Phamerus, úgyszintén örvendek.
*Úgy dönt jobb híján kicsit visszább kanyarodik a beszédtémájukban.*
- Szóval mindig akad hely az Őrségben, ez érdekes. S miféle komoly kritériumoknak kell megfelelni a felvételi vizsgánál. Mert gondolom van ilyen, ugyebár?
*Érdeklődve fürkészi a másikat, miközben amaz remélhetőleg ezúttal nem tér ki kérdése elől, elvégre sosem hátrány az, ha némi háttér információt szerez, főleg ha az Őrségről van szó.*
1672. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-02-13 19:22:36
Üzenet elküldve: 2022-02-13 19:22:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Érdekek ösvényei//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Olyan önfeledt, derűs kuncogást csal elő belőle a bosszúból kapott gyengéd harapás, amilyet már hosszú-hosszú ideje nem hallatott. Van benne valami gyermeki felhőtlenség, olyan apró felvillanás ez a wegtoreni jellemének rejtett zugából, melyet mindenki előtt gondosan takargat. Akárkinek nem engedné meg, hogy ilyennek lássa.
Gyengéden túr a kikötői hajába, mikor még utoljára hozzásimul, ujjai szórakozottan játszadoznak a szőkésbarna tincsekkel, miközben ajkaik újra találkoznak. Lassan csókol, megfontoltan, mintha finom érintésével próbálna elmondani valamit, amit szavakkal eddig nem tudott. Még pillantásai a kellemes vonásokat fürkészik egy darabig egy halvány, kissé talán borús mosoly kíséretében, aztán már sóhajtva nyomja le a kilincset.
Pethar hájas képe egy pillanat alatt rebbenti el minden örömteli és keserű gondolatát a Velasco'rráról, amik oly csúfosan nyomasztották még az imént. A meglepettségtől nem jön olyan könnyen a magyarázkodás a szájára, épp csak nyílnak ajkai, de a kereskedő egy intéssel lerendezi a dolgot. Érzi, ahogy arcát elönti a vér egyik pillanatról a másikra, a zavartól lángolni kezd a mellkasa. Akár hálás is lehetne, hogy legalább egy kis időre így megfeledkezik a ma reggelről, de máris elönti a harag az öreg közönséges megfogalmazásától.*
~Gusztustalan hólyag~ *Még mielőtt méregből replikázhatna, a tengerész magához ragadja a szót és előrukkolva a legalávalóbb matrózjellemével kezd cseverészni bicskanyitogató cimborasággal a kufárral. Olyan jóízűen pancsol a trágár eszmecserében, mint valami rosszcsont kisgyerek. Nehezen tudja féken tartani indulatait. Egy darabig lenyeli szó nélkül az elhangzottakat, de aztán csak kibukik belőle.*
- Itt állok, ha nem vetted volna észre, Jarel *feszülten ejti az álnevet. Legszívesebben felképelné most, pedig sejti ám, hogy csupán a dagadéknak szól a színjáték.* Elég lesz! *sziszegi fenyegetve és ez bizony nem csak annak a bizonyos Jarelnek szól, hanem Nolennek személyesen. Olyan baljós műmosolyt kanyarít képére a kis beszélgetés után, vélhetőleg néhány gyávább alaknak épp elég lenne ahhoz, hogy menekülőre fogja.*
- Ég Önnel Pethar uram!
*Megvárja míg az öreg dolgával végezvén otthagyja őket, morcos, összeszűkült szemei mérgesen fúródnak a mandulavágású szemekbe. Mutatóujját szigorúan emelve bök felé, jól láthatóan keresi a szavakat.*
- Te... *ingerülten megnedvesíti ajkait* - Szörnyű vagy!
*Hangját nem emeli meg, az kellene még, hogy valaki meghallja feddését. Akármennyire is felhúzta az iménti undorító közönségeskedés, mintha most képtelen lenne igazán haragudni, szája sarkában halvány derű kunkorodik majd hitetlenkedve rázza meg a fejét.* - Legalább ne élvezted volna ennyire.
*Ezzel lezártnak is tekinti az ügyet, inkább visszaballag még a fülledt kis szobácskába, hogy összeszedhesse maradék holmiját. Egy darabig azért bünteti hallgatásával a férfit, minden szavára csupán mímelt sértettséggel felel, egészen addig, míg odalent Tyssára várva álldogálnak az üres pultnál.*
- Köszönünk mindent! *hálás mosoly suhan át arcán, mikor az asszonyság átnyújt kettejüknek egy kis csomagot, amibe valami lepényt készített össze. Tisztában van vele, hogy nem puszta önzetlenségből segít rajtuk, a férje már régóta próbálja befurakodni magát Cressys kegyeibe, de nem foglalkoztatja most különösebben a kicsinyes hátszószándék.
Elhagyva az aprócska kocsmát hűvös tengeri szellő csapja meg hevült arcát, rögvest összébb is húzza magán kabátját, gallérját pedig felhajtja. Ha lehetséges most még cudarabbnak látja a szigetet, mint érkezésükkor.*
- Gondolom sok kérdésed van. *szólal meg sóhajtva végül egy idő után, átnyújtva az imént kapott batyut Nolennek. Elsősorban most a kis üzletükre gondol természetesen* - Nekem is lenne pár. Íme itt a javaslatom: felteszel egyet én pedig igyekszem őszintén válaszolni, cserébe te is így teszel.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Olyan önfeledt, derűs kuncogást csal elő belőle a bosszúból kapott gyengéd harapás, amilyet már hosszú-hosszú ideje nem hallatott. Van benne valami gyermeki felhőtlenség, olyan apró felvillanás ez a wegtoreni jellemének rejtett zugából, melyet mindenki előtt gondosan takargat. Akárkinek nem engedné meg, hogy ilyennek lássa.
Gyengéden túr a kikötői hajába, mikor még utoljára hozzásimul, ujjai szórakozottan játszadoznak a szőkésbarna tincsekkel, miközben ajkaik újra találkoznak. Lassan csókol, megfontoltan, mintha finom érintésével próbálna elmondani valamit, amit szavakkal eddig nem tudott. Még pillantásai a kellemes vonásokat fürkészik egy darabig egy halvány, kissé talán borús mosoly kíséretében, aztán már sóhajtva nyomja le a kilincset.
Pethar hájas képe egy pillanat alatt rebbenti el minden örömteli és keserű gondolatát a Velasco'rráról, amik oly csúfosan nyomasztották még az imént. A meglepettségtől nem jön olyan könnyen a magyarázkodás a szájára, épp csak nyílnak ajkai, de a kereskedő egy intéssel lerendezi a dolgot. Érzi, ahogy arcát elönti a vér egyik pillanatról a másikra, a zavartól lángolni kezd a mellkasa. Akár hálás is lehetne, hogy legalább egy kis időre így megfeledkezik a ma reggelről, de máris elönti a harag az öreg közönséges megfogalmazásától.*
~Gusztustalan hólyag~ *Még mielőtt méregből replikázhatna, a tengerész magához ragadja a szót és előrukkolva a legalávalóbb matrózjellemével kezd cseverészni bicskanyitogató cimborasággal a kufárral. Olyan jóízűen pancsol a trágár eszmecserében, mint valami rosszcsont kisgyerek. Nehezen tudja féken tartani indulatait. Egy darabig lenyeli szó nélkül az elhangzottakat, de aztán csak kibukik belőle.*
- Itt állok, ha nem vetted volna észre, Jarel *feszülten ejti az álnevet. Legszívesebben felképelné most, pedig sejti ám, hogy csupán a dagadéknak szól a színjáték.* Elég lesz! *sziszegi fenyegetve és ez bizony nem csak annak a bizonyos Jarelnek szól, hanem Nolennek személyesen. Olyan baljós műmosolyt kanyarít képére a kis beszélgetés után, vélhetőleg néhány gyávább alaknak épp elég lenne ahhoz, hogy menekülőre fogja.*
- Ég Önnel Pethar uram!
*Megvárja míg az öreg dolgával végezvén otthagyja őket, morcos, összeszűkült szemei mérgesen fúródnak a mandulavágású szemekbe. Mutatóujját szigorúan emelve bök felé, jól láthatóan keresi a szavakat.*
- Te... *ingerülten megnedvesíti ajkait* - Szörnyű vagy!
*Hangját nem emeli meg, az kellene még, hogy valaki meghallja feddését. Akármennyire is felhúzta az iménti undorító közönségeskedés, mintha most képtelen lenne igazán haragudni, szája sarkában halvány derű kunkorodik majd hitetlenkedve rázza meg a fejét.* - Legalább ne élvezted volna ennyire.
*Ezzel lezártnak is tekinti az ügyet, inkább visszaballag még a fülledt kis szobácskába, hogy összeszedhesse maradék holmiját. Egy darabig azért bünteti hallgatásával a férfit, minden szavára csupán mímelt sértettséggel felel, egészen addig, míg odalent Tyssára várva álldogálnak az üres pultnál.*
- Köszönünk mindent! *hálás mosoly suhan át arcán, mikor az asszonyság átnyújt kettejüknek egy kis csomagot, amibe valami lepényt készített össze. Tisztában van vele, hogy nem puszta önzetlenségből segít rajtuk, a férje már régóta próbálja befurakodni magát Cressys kegyeibe, de nem foglalkoztatja most különösebben a kicsinyes hátszószándék.
Elhagyva az aprócska kocsmát hűvös tengeri szellő csapja meg hevült arcát, rögvest összébb is húzza magán kabátját, gallérját pedig felhajtja. Ha lehetséges most még cudarabbnak látja a szigetet, mint érkezésükkor.*
- Gondolom sok kérdésed van. *szólal meg sóhajtva végül egy idő után, átnyújtva az imént kapott batyut Nolennek. Elsősorban most a kis üzletükre gondol természetesen* - Nekem is lenne pár. Íme itt a javaslatom: felteszel egyet én pedig igyekszem őszintén válaszolni, cserébe te is így teszel.
1671. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-02-13 09:31:37
Üzenet elküldve: 2022-02-13 09:31:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Érdekek ösvényei//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Hát mégiscsak meg akarsz ölni *csóválja a fejét a bezárkózás említésére. A szóban most semmi karcosság nincs. Kéjesen duruzsol a Velascorra ajkáról. Édes-bús mosoly kíséri a csókot, hiszen utolsó meghitt perceik ezek, mielőtt visszatérnek a valóságba. Nehezére esik hátrahagyni őket. Csodás kavicsok egy kiskölyök zsebében, amiket otthon az anyai szigor egytől egyig kipakoltat.*
- Pimasz kis wegtoreni csitri! *szűkíti a szemét a találó szójátékra.* - Talán téged kéne megennem! *mondja és már harap is bele a kínálkozó nyakacskába. Tréfából persze. Épp elég rajta így is a színpompás folt.
Lassan múló úri kedvében még kiélvezi a látványt, ahogy a lány öltözködik. A dézsában ejtőzve figyeli minden mozdulatát. Az emlékezetébe vési a kreol testecske minden édes ívét. Csak eztán száll ki ő is. Megtörölközik, aztán nekilát az öltözködésnek. Az idő undokul tartja magát az elveihez és nem hajlandó megállni senki kedvéért. Keserű pirula ebbe beletörődni, de más út sajnos nincsen.
Az ajtóban még hozzá simul a lányhoz hátulról. A válla fölött áthajolva húzza csókra az ajkait. Elnyújtja, de örökké ez sem tarthat. Mély sóhaj követi a pillanatot, ami búcsút vesz a szerelem egyszerű szabályait valló kicsiny szentélytől.*
- Menjünk.
*Az ajtó nyílik, de a kinti valóság még a vártnál is rusnyább képpel köszönti őket.*
- Jó reggelt, tubicáim! *húzza vissza kopogásra emelt hájas ujjait a teli pofával vigyorgó Pethar.* - Látom jól mulattatok. *Csak int egyet, mielőtt bármelyikőjükből kibuggyanna valami "Félreérted!" vagy "Ez nem az, aminek látszik!". Talán nem a legélesebb kés a fiókban, de azért nem hülye.* - Abban a szobában töményebb a baszásszag, mint egy kikötői bordélyban. Pedig látom, már szellőztettetek *röhög horkantva.*
- Ne is mondd. Tegnap este óta alig szálltam ki a kicsikéből. *Nolen épp elég időt tölt el matrózok között, hogy ne essen nehezére annyira közönségesen fogalmazni, hogy a gyengéd érzelmek romantikája rövid úton szedje a sátorfáját.* - Odahaza nagyon rövid pórázon tartja. Már úgy ki volt éhezve egy kiadós kufircra, hogy nem mertem volna nemet mondani. Mégis csak Cressys üdvöskéje. Tudod milyen *vonja meg a vállát, ahogy Dayaneer felé biccent, mintegy bajtársiasan összekacsintva Petharral.* - De *emeli fel a kezeit* - ami a szigeten történik, az a szigeten is marad!
*Bizalmasan a fickóhoz hajol, bár a szavait így is tökéletesen hallani.*
- Őszintén szólva én jobban kedvelem a szende kis butácskákat. Tudod, akik úgy néznek rád, mikor a szájukba adod, mintha a mindenható istenük volnál *vigyorodik élvetegen.* - Ha legközelebb erre járok, hozok neked egyet. Vele nem próbálnám meg. Még leharapná a kis pukkancs.
*Mintha csak most venné észre, hogy Dayaneer is ott áll, abbahagyja az obszcén röhögcsélést és megköszörüli a torkát.*
- Épp indulni készültünk.
- Az jó lesz, mert délre el kéne takarodjatok *mondja Pethar.* - Nem jó az ügyfeleket összeereszteni az Odúban. Másokat is várok. *A dagadék úgy húzza fel az orrát, mint egy igazán fontos illető, aki nem szereti, ha pocsékolják az idejét.* - Végezzetek, mire odaérnek!
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Hát mégiscsak meg akarsz ölni *csóválja a fejét a bezárkózás említésére. A szóban most semmi karcosság nincs. Kéjesen duruzsol a Velascorra ajkáról. Édes-bús mosoly kíséri a csókot, hiszen utolsó meghitt perceik ezek, mielőtt visszatérnek a valóságba. Nehezére esik hátrahagyni őket. Csodás kavicsok egy kiskölyök zsebében, amiket otthon az anyai szigor egytől egyig kipakoltat.*
- Pimasz kis wegtoreni csitri! *szűkíti a szemét a találó szójátékra.* - Talán téged kéne megennem! *mondja és már harap is bele a kínálkozó nyakacskába. Tréfából persze. Épp elég rajta így is a színpompás folt.
Lassan múló úri kedvében még kiélvezi a látványt, ahogy a lány öltözködik. A dézsában ejtőzve figyeli minden mozdulatát. Az emlékezetébe vési a kreol testecske minden édes ívét. Csak eztán száll ki ő is. Megtörölközik, aztán nekilát az öltözködésnek. Az idő undokul tartja magát az elveihez és nem hajlandó megállni senki kedvéért. Keserű pirula ebbe beletörődni, de más út sajnos nincsen.
Az ajtóban még hozzá simul a lányhoz hátulról. A válla fölött áthajolva húzza csókra az ajkait. Elnyújtja, de örökké ez sem tarthat. Mély sóhaj követi a pillanatot, ami búcsút vesz a szerelem egyszerű szabályait valló kicsiny szentélytől.*
- Menjünk.
*Az ajtó nyílik, de a kinti valóság még a vártnál is rusnyább képpel köszönti őket.*
- Jó reggelt, tubicáim! *húzza vissza kopogásra emelt hájas ujjait a teli pofával vigyorgó Pethar.* - Látom jól mulattatok. *Csak int egyet, mielőtt bármelyikőjükből kibuggyanna valami "Félreérted!" vagy "Ez nem az, aminek látszik!". Talán nem a legélesebb kés a fiókban, de azért nem hülye.* - Abban a szobában töményebb a baszásszag, mint egy kikötői bordélyban. Pedig látom, már szellőztettetek *röhög horkantva.*
- Ne is mondd. Tegnap este óta alig szálltam ki a kicsikéből. *Nolen épp elég időt tölt el matrózok között, hogy ne essen nehezére annyira közönségesen fogalmazni, hogy a gyengéd érzelmek romantikája rövid úton szedje a sátorfáját.* - Odahaza nagyon rövid pórázon tartja. Már úgy ki volt éhezve egy kiadós kufircra, hogy nem mertem volna nemet mondani. Mégis csak Cressys üdvöskéje. Tudod milyen *vonja meg a vállát, ahogy Dayaneer felé biccent, mintegy bajtársiasan összekacsintva Petharral.* - De *emeli fel a kezeit* - ami a szigeten történik, az a szigeten is marad!
*Bizalmasan a fickóhoz hajol, bár a szavait így is tökéletesen hallani.*
- Őszintén szólva én jobban kedvelem a szende kis butácskákat. Tudod, akik úgy néznek rád, mikor a szájukba adod, mintha a mindenható istenük volnál *vigyorodik élvetegen.* - Ha legközelebb erre járok, hozok neked egyet. Vele nem próbálnám meg. Még leharapná a kis pukkancs.
*Mintha csak most venné észre, hogy Dayaneer is ott áll, abbahagyja az obszcén röhögcsélést és megköszörüli a torkát.*
- Épp indulni készültünk.
- Az jó lesz, mert délre el kéne takarodjatok *mondja Pethar.* - Nem jó az ügyfeleket összeereszteni az Odúban. Másokat is várok. *A dagadék úgy húzza fel az orrát, mint egy igazán fontos illető, aki nem szereti, ha pocsékolják az idejét.* - Végezzetek, mire odaérnek!
1670. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-02-12 18:00:30
Üzenet elküldve: 2022-02-12 18:00:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Érdekek ösvényei//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egymást kergetik a telhetetlen gondolatok zsibbadó elméjében. Emésztő vágyódása immáron nem elégszik meg holmi testiségekkel, ennél messze többre áhítozik. Egyszerűen mindent akar. A hirtelen kerekedő heves ölelkezésben olyan érzése támad, mintha - ha pár múló pillanatra is- visszakapna valamit, ami mindig is őt illette volna. Egy rég elveszett darabot saját magából. Csókjait, cirógatását, halk sóhajait most nem mérgezi harag, olyan készségesen adja meg magát a férfinak, mintha a közéjük éket verő ballépések meg sem történtek volna. Csak az édes emlékek kerítik hatalmába, melyek azzal fenyegetnek, hogy a mélybe rántják. Összeroppantják, szétmorzsolják, ahogy a tengeren kerekedő viharok zúzzák szét a nyugati koggékat a kikötő zátonyain.
A megelégedettség végül utat enged egynéhány józanabb felhangú gondolatnak, noha akárhogy erőlködnek, nem tudják most elrontani ezt az idilli pillanatot. Hosszan kiélvezi a Velasco'rra testének melegét a hátán, ahogy hozzásimul a dézsában, emlékeibe vési a finom érintéseket, ajkainak nyomát. Tudja, hogy ez mind-mind csak addig tart, amíg ki nem lépnek azon az ajtón. Undokul csendülnek hát most a szavak, melyek elhagyják a kikötői ajkait, megsürgetve a távozást.*
- Tudom. *sóhatja, és kivételesen fel sem tűnik neki, hogy miképp is szólítja őt a másik. Pedig nem kedveli az efféle becézgetést -talán ha tudná, milyen kedves pillanatot őriz-, van benne valami szélhámosság. Olyan gazemberek módszere, akik egyszerre több lánykát szédítenek és a nagy széltolásban megfeledkeznek a nevükről.
Hátra hajtja fejét a tengerész vállaira majd finom csókkal ajándékozza meg.*
- Vagy inkább zárkózzunk be a szobába *duruzsolja hívogatóan ajánlatát, noha tökéletesen tisztában annak képtelenségével. Hogy milyen tervei lennének ott, arról tökéletesen árulkodik zöld pillantása. Végül látványos kelletlenséggel, egy teátrális sóhaj kíséretében adja meg magát a kötelességnek. Morcosan kibontja magát a karok öleléséből és kimászik a jócskán kihűlt vízből, kísérletet tesz ismét a megtörölközésre. Csal egy pimasz mosolyt arcára Nolen könnyed derűje.*
- Még mindig? Ejnye, de telhetetlen, Kapitány úr! *Csóválja meg a fejét szemtelenül, miközben ráérősen felrángatja magára nadrágját.* - Tyssa talán megszán minket valamivel, ha szépen kérjük. *Nem lehetnek elég hálásak az asszony vendégszeretetéért, remélhetőleg a szája sem fog eljárni az itt történtekről. Mert hát teljességgel kizárt, hogy nem hallott semmit.
Nem tudja most levenni tekintetét a kikötőiről. Mintha nem is ugyanazt az embert nézné, aki a minap még a halálát kívánta. Azt az arcátlan gazfickót látja maga előtt, akinek egykor puszta érdekből férkőzött a közelébe, és aki végül, akármennyire is ellenkezett, egyik napról a másikra elcsavarta a fejét. Egyelőre még nem tudja eldönteni, hálás legyen az isteneknek, amiért ismét keresztezték útjaikat, vagy vesse meg őket, amiért ilyen kegyetlen játékot űznek vele.
Amint sikeresen magára öltötte ruháit, az ajtóhoz lépve pihenteti kezét a kilincsen, míg a férfi el nem készül. Rátör valamiféle szomorúság, mikor az utolsó szövet is a helyére kerül, zöldjei finoman árulkodva erről kapaszkodnak meg a viharszín tekintetben, ahogy a másik közelebb ér.*
- Indulhatunk?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egymást kergetik a telhetetlen gondolatok zsibbadó elméjében. Emésztő vágyódása immáron nem elégszik meg holmi testiségekkel, ennél messze többre áhítozik. Egyszerűen mindent akar. A hirtelen kerekedő heves ölelkezésben olyan érzése támad, mintha - ha pár múló pillanatra is- visszakapna valamit, ami mindig is őt illette volna. Egy rég elveszett darabot saját magából. Csókjait, cirógatását, halk sóhajait most nem mérgezi harag, olyan készségesen adja meg magát a férfinak, mintha a közéjük éket verő ballépések meg sem történtek volna. Csak az édes emlékek kerítik hatalmába, melyek azzal fenyegetnek, hogy a mélybe rántják. Összeroppantják, szétmorzsolják, ahogy a tengeren kerekedő viharok zúzzák szét a nyugati koggékat a kikötő zátonyain.
A megelégedettség végül utat enged egynéhány józanabb felhangú gondolatnak, noha akárhogy erőlködnek, nem tudják most elrontani ezt az idilli pillanatot. Hosszan kiélvezi a Velasco'rra testének melegét a hátán, ahogy hozzásimul a dézsában, emlékeibe vési a finom érintéseket, ajkainak nyomát. Tudja, hogy ez mind-mind csak addig tart, amíg ki nem lépnek azon az ajtón. Undokul csendülnek hát most a szavak, melyek elhagyják a kikötői ajkait, megsürgetve a távozást.*
- Tudom. *sóhatja, és kivételesen fel sem tűnik neki, hogy miképp is szólítja őt a másik. Pedig nem kedveli az efféle becézgetést -talán ha tudná, milyen kedves pillanatot őriz-, van benne valami szélhámosság. Olyan gazemberek módszere, akik egyszerre több lánykát szédítenek és a nagy széltolásban megfeledkeznek a nevükről.
Hátra hajtja fejét a tengerész vállaira majd finom csókkal ajándékozza meg.*
- Vagy inkább zárkózzunk be a szobába *duruzsolja hívogatóan ajánlatát, noha tökéletesen tisztában annak képtelenségével. Hogy milyen tervei lennének ott, arról tökéletesen árulkodik zöld pillantása. Végül látványos kelletlenséggel, egy teátrális sóhaj kíséretében adja meg magát a kötelességnek. Morcosan kibontja magát a karok öleléséből és kimászik a jócskán kihűlt vízből, kísérletet tesz ismét a megtörölközésre. Csal egy pimasz mosolyt arcára Nolen könnyed derűje.*
- Még mindig? Ejnye, de telhetetlen, Kapitány úr! *Csóválja meg a fejét szemtelenül, miközben ráérősen felrángatja magára nadrágját.* - Tyssa talán megszán minket valamivel, ha szépen kérjük. *Nem lehetnek elég hálásak az asszony vendégszeretetéért, remélhetőleg a szája sem fog eljárni az itt történtekről. Mert hát teljességgel kizárt, hogy nem hallott semmit.
Nem tudja most levenni tekintetét a kikötőiről. Mintha nem is ugyanazt az embert nézné, aki a minap még a halálát kívánta. Azt az arcátlan gazfickót látja maga előtt, akinek egykor puszta érdekből férkőzött a közelébe, és aki végül, akármennyire is ellenkezett, egyik napról a másikra elcsavarta a fejét. Egyelőre még nem tudja eldönteni, hálás legyen az isteneknek, amiért ismét keresztezték útjaikat, vagy vesse meg őket, amiért ilyen kegyetlen játékot űznek vele.
Amint sikeresen magára öltötte ruháit, az ajtóhoz lépve pihenteti kezét a kilincsen, míg a férfi el nem készül. Rátör valamiféle szomorúság, mikor az utolsó szövet is a helyére kerül, zöldjei finoman árulkodva erről kapaszkodnak meg a viharszín tekintetben, ahogy a másik közelebb ér.*
- Indulhatunk?
1669. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-02-12 17:02:08
Üzenet elküldve: 2022-02-12 17:02:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 278
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 278
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Tengeri expedíció//
//Zárás//
*Zopal egykedvűségén nem tör át az sem, hogy a kalapos láthatóan magára vette a kérdést, hogy miért is akarják megölni, azt a lényt az életüket kockáztatva. A választ hallva az ork tömören szólal fel.*
-Akkor Sa'Tereth még nem is volt.
*Az érdeklődését ezzel vesztette el a dolog. Persze szomorú, hogy ártatlanok hallnak, meg Furabogár biztos nem valami kedves figura, de Zopal meg nem szívesen jótékonykodik ingyen. Ismeri, hogy hol az orkok helye a harcban. Bizony az elsősorban, hogy hulljon a férgese. Ahogy, azt is tudja hol az orkok helye ha baj van. Ezért se tette le voksát egyik fél mellett se, mert úgyis ő lesz a hibás ha baj van. Ami a lánynak nem tetszik és szinte neki is esik. Amit már nem néz el neki. A másik felé lép és nyugodtan szól hozzá. Egyedül a hangsúlyán és a tekintetén látszik, hogy nem fenyeget hanem figyelmeztet.*
-Nem érdekel a hisztis nyafogásod, de ha elkezded rajtam élezni a nyelved hamar kap egy görbületet az orrod és megkóstolod a véres taknyod. Tudd a helyed fruska!
*Zopal egy békés természet. Viszont jelenleg ha hagyja elnyomni magát akkor orksora lesz ezen a hajón. És ha a vörös nem ért a jó szóból tényleg át lesz rendezve a képe. És örülhet, hogy egy békés orkot kezdett szidni, mert a feje a nyakán maradt. A szavazás végül elég kétes lesz és a kapitány bölcs döntést hoz. Elmennek. Jobb embereket kellett volna hoznia. A hajóút során Zopal nem keresi a többiek társaságát. Ha nem kap rendes kosztot akkor ha meg is kérik, hogy dolgozzon akkor se fog. Maximum amolyan tessék-lássék módon. Viszont ha etetik és kérnek valamit akkor kiderülhet, hogy ért a hajózáshoz. Nem egy kapitány alatt szolgált már úgyhogy tapasztalt matróznak számít. Hacsak a többiek nem akarnak tőle az út során vagy végén valamit, ő kikötve szó nélkül leszakad és első útja egy fogadóba vezet.*
//Zárás//
*Zopal egykedvűségén nem tör át az sem, hogy a kalapos láthatóan magára vette a kérdést, hogy miért is akarják megölni, azt a lényt az életüket kockáztatva. A választ hallva az ork tömören szólal fel.*
-Akkor Sa'Tereth még nem is volt.
*Az érdeklődését ezzel vesztette el a dolog. Persze szomorú, hogy ártatlanok hallnak, meg Furabogár biztos nem valami kedves figura, de Zopal meg nem szívesen jótékonykodik ingyen. Ismeri, hogy hol az orkok helye a harcban. Bizony az elsősorban, hogy hulljon a férgese. Ahogy, azt is tudja hol az orkok helye ha baj van. Ezért se tette le voksát egyik fél mellett se, mert úgyis ő lesz a hibás ha baj van. Ami a lánynak nem tetszik és szinte neki is esik. Amit már nem néz el neki. A másik felé lép és nyugodtan szól hozzá. Egyedül a hangsúlyán és a tekintetén látszik, hogy nem fenyeget hanem figyelmeztet.*
-Nem érdekel a hisztis nyafogásod, de ha elkezded rajtam élezni a nyelved hamar kap egy görbületet az orrod és megkóstolod a véres taknyod. Tudd a helyed fruska!
*Zopal egy békés természet. Viszont jelenleg ha hagyja elnyomni magát akkor orksora lesz ezen a hajón. És ha a vörös nem ért a jó szóból tényleg át lesz rendezve a képe. És örülhet, hogy egy békés orkot kezdett szidni, mert a feje a nyakán maradt. A szavazás végül elég kétes lesz és a kapitány bölcs döntést hoz. Elmennek. Jobb embereket kellett volna hoznia. A hajóút során Zopal nem keresi a többiek társaságát. Ha nem kap rendes kosztot akkor ha meg is kérik, hogy dolgozzon akkor se fog. Maximum amolyan tessék-lássék módon. Viszont ha etetik és kérnek valamit akkor kiderülhet, hogy ért a hajózáshoz. Nem egy kapitány alatt szolgált már úgyhogy tapasztalt matróznak számít. Hacsak a többiek nem akarnak tőle az út során vagy végén valamit, ő kikötve szó nélkül leszakad és első útja egy fogadóba vezet.*
1668. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-02-12 14:52:30
Üzenet elküldve: 2022-02-12 14:52:30
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Tengeri expedíció//
//Zárás//
*A fedélzeten parázsnak tetsző vita alakul ki, sokan beszélnek, sok lehetőség kerül számításba. Amikor Zopal rákérdez a kalaposnál, hogy mi a baja az általa szörnyetegnek titulált lénnyel, azt firtatva, hogy talán személyes problémája lehet vele, a férfi szeme összeszűkül, de türtőzteti magát.*
- Ezt a szörnyet két emberöltő óta üldözzük. Számos életet oltott ki, ártatlanokat és Eeyr ege alatt nem tűrhetjük meg. Rendünk célja az ilyen bestiák elpusztítása. Sok testvéremet ölte meg. *Válaszolja nyugodtan, de a hangjából kiérezni az elfojtott indulatokat.
Zolap nem foglal állást, a tartózkodását pedig nem tudni, melyik oldalnak írják fel. Svornt sem tud azonnal dönteni, mert nagyon megoszlik a szavazók száma a maradás és a távozás között. Daesys csípősen szól oda a vegetáló orknak, szavaira többen bólogatnak, a másik felük a fejét rázza, ám a lány az egyetlen, aki egyértelműen oldalt választ és ő a harc mellett szavaz. A kalapos most először elismerően néz rá, ám mivel nagyon szoros az állás, számolás veszi kezdetét.
Sorra veszi a kezeket, a tartózkodókkal nem is foglalkozik. Választani kellett és ők nem kívántak dönteni saját sorsuk alakulásáról. A végeredmény valóban nagyon szoros, de végül azok vannak többen, akik a távozás mellett szavaztak.*
- Rendben. *Sóhajt a kalapos, láthatóan csalódottan.*
- Hazamegyünk. Erőt gyűjtünk és visszajövünk megölni ezt a bestiát. *Néz végig a fedélzeten.*
- Nem megyek háborúba úgy, hogy nincs mindenki száz százalékosan mögöttem. *Teszi hozzá sokkal halkabban.*
- Horgonyt fel! Azonnal indulunk! *Kiált, talán, hogy zavarát és csalódottságát leplezze. A fegyveresek mozdulnak és alig később a Fény már a ködben siklik a vízen, távolodva a szigettől. De nem csak a hajón csalódott valaki, meglehet, hogy Sho'clarath is hasonlóan érez, már ha érez valamit.
Senki sem tudja, hogy el tudja-e hagyni a szigetet, ahogy azt sem, hogy a Fény kijut-e a ködből.*
*Legalább három hatig sodródik a hajó a vízen, mire sikerül kikecmeregni a ködből, ám amikor megpillantják a napot, mind boldogok és fellélegezhetnek. Hazajutnak végre.
A kalapos azóta, hogy kifutottak, a kabinjába zárkózott és ki sem jött onnan, naponta egyszer kért élelmet és nem fogadott senkit. A zárt ajtó mögül éjjel korbácsütések hangja szűrődött ki, de egyetlen jajszó vagy nyikkanás sem. A fegyveresek azt beszélték, hogy így akar vezekelni, amiért nem végezték el a küldetésüket. Hogy némaságot fogadott, de utolsó szavával megesküdött a Fény úrnőjének nevére, hogy visszatér a szigetre és megöli Sho'clarath-t.
A hajó a ködből való távozás utáni negyedik napon fut be a kikötőbe. A kalandorok fáradtan, lesoványodva, de élve léphetnek a szárazföldre. Svornt pedig még az utazás alatt rájöhet, hogy madara meglelete a fényt és a hajószakács kabinjában volt mindvégig. Visszakapta a Pestist. A kalapos a hajó kikötése után sem mutatkozik.*
//Zárás//
*A fedélzeten parázsnak tetsző vita alakul ki, sokan beszélnek, sok lehetőség kerül számításba. Amikor Zopal rákérdez a kalaposnál, hogy mi a baja az általa szörnyetegnek titulált lénnyel, azt firtatva, hogy talán személyes problémája lehet vele, a férfi szeme összeszűkül, de türtőzteti magát.*
- Ezt a szörnyet két emberöltő óta üldözzük. Számos életet oltott ki, ártatlanokat és Eeyr ege alatt nem tűrhetjük meg. Rendünk célja az ilyen bestiák elpusztítása. Sok testvéremet ölte meg. *Válaszolja nyugodtan, de a hangjából kiérezni az elfojtott indulatokat.
Zolap nem foglal állást, a tartózkodását pedig nem tudni, melyik oldalnak írják fel. Svornt sem tud azonnal dönteni, mert nagyon megoszlik a szavazók száma a maradás és a távozás között. Daesys csípősen szól oda a vegetáló orknak, szavaira többen bólogatnak, a másik felük a fejét rázza, ám a lány az egyetlen, aki egyértelműen oldalt választ és ő a harc mellett szavaz. A kalapos most először elismerően néz rá, ám mivel nagyon szoros az állás, számolás veszi kezdetét.
Sorra veszi a kezeket, a tartózkodókkal nem is foglalkozik. Választani kellett és ők nem kívántak dönteni saját sorsuk alakulásáról. A végeredmény valóban nagyon szoros, de végül azok vannak többen, akik a távozás mellett szavaztak.*
- Rendben. *Sóhajt a kalapos, láthatóan csalódottan.*
- Hazamegyünk. Erőt gyűjtünk és visszajövünk megölni ezt a bestiát. *Néz végig a fedélzeten.*
- Nem megyek háborúba úgy, hogy nincs mindenki száz százalékosan mögöttem. *Teszi hozzá sokkal halkabban.*
- Horgonyt fel! Azonnal indulunk! *Kiált, talán, hogy zavarát és csalódottságát leplezze. A fegyveresek mozdulnak és alig később a Fény már a ködben siklik a vízen, távolodva a szigettől. De nem csak a hajón csalódott valaki, meglehet, hogy Sho'clarath is hasonlóan érez, már ha érez valamit.
Senki sem tudja, hogy el tudja-e hagyni a szigetet, ahogy azt sem, hogy a Fény kijut-e a ködből.*
*Legalább három hatig sodródik a hajó a vízen, mire sikerül kikecmeregni a ködből, ám amikor megpillantják a napot, mind boldogok és fellélegezhetnek. Hazajutnak végre.
A kalapos azóta, hogy kifutottak, a kabinjába zárkózott és ki sem jött onnan, naponta egyszer kért élelmet és nem fogadott senkit. A zárt ajtó mögül éjjel korbácsütések hangja szűrődött ki, de egyetlen jajszó vagy nyikkanás sem. A fegyveresek azt beszélték, hogy így akar vezekelni, amiért nem végezték el a küldetésüket. Hogy némaságot fogadott, de utolsó szavával megesküdött a Fény úrnőjének nevére, hogy visszatér a szigetre és megöli Sho'clarath-t.
A hajó a ködből való távozás utáni negyedik napon fut be a kikötőbe. A kalandorok fáradtan, lesoványodva, de élve léphetnek a szárazföldre. Svornt pedig még az utazás alatt rájöhet, hogy madara meglelete a fényt és a hajószakács kabinjában volt mindvégig. Visszakapta a Pestist. A kalapos a hajó kikötése után sem mutatkozik.*
1667. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-02-12 14:41:02
Üzenet elküldve: 2022-02-12 14:41:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Érdekek ösvényei//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Feszegeti a mellkasát ez az érzés, mintha két kézzel nyúlnának be a szívéért. De aki már tapasztalta, az tudja, hogy ilyenkor az ember, ha tehetné, csak jobban kitárná bordáit, hiszen az a szív neki lesz, Neki, akihez tartozik. A szíve, ami tépázott, szuroktól csöpögő fekete szikla volt eddig, most miriád eleven pillangóként nyüzsög. Egy tiszta gondolta se fér meg a Velasco'rra fejében. Csak Daya illata, az íze, a bőre finom, meleg selyme. Olyan mohón öleli, mintha be akarna pótolni minden elvesztegetett percet. Ahogy összefonódnak, az nem kéjes, annál sokkal több. A közelség végletekig fokozása, s ha lehetséges lenne, még itt sem állna meg. El akar veszni ebben az ölelkezésben örökre és végérvényesen.
Zsibongó fáradtság járja át a tagjait, mikor ki tudja mennyi idővel később ismét az immár langyossá hűlt vízben áznak. A dézsa ezúttal egyáltalán nem tűnik szűkösnek. Így, hogy Daya háta a mellkasának simul.
Mélázva cirógatja a formás kebleket vizes ujjaival és a finom ívű vállacskát az aklával. Egy egy csókra áll csak meg. Hallgat. Egyszerre könnyebbült meg és szakadt rá még több nyomasztó gondolat. Tudja, ha megszólal, vége ennek a világ szövetéből kiszakított álomnak, ami nem ítél és nem tervez. Addig akarja odázni a pillanatot, amíg csak lehet. Míg a víz teljesen kihűl.
Félresimítja a lány nedves tincseit és a nyakába csókol.*
- Muszáj indulnunk, Pillangó *súgja kedvetlenül. Nehezére esik a feladatra koncentrálni. Most, hogy már nem cipeli azt a rengeteg haragot, nagyon furcsán érzi magát. Nem arról van szó, hogy megbocsátott, hanem egyszerűen mintha elengedte volna. Nem tudja még, hová tegye ezt az egészet és nem is szívesen gondol bele jobban. Minden megváltozott és mégis minden ugyanúgy van, mintha az imént nem fordult volna meg az egész világ. Ez az elemi csoda, ami őbenne felforgatott mindent, a lét többi részét helyben hagyta körülöttük, ami már-már kétségbeejtő disszonanciát eredményez.*
- És éhes is vagyok *sóhajt. Eme tény egyszerűsége derűt lop az arcára. Visszaidézi ennek az őrült reggelnek a buja kis pikantériáját.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Feszegeti a mellkasát ez az érzés, mintha két kézzel nyúlnának be a szívéért. De aki már tapasztalta, az tudja, hogy ilyenkor az ember, ha tehetné, csak jobban kitárná bordáit, hiszen az a szív neki lesz, Neki, akihez tartozik. A szíve, ami tépázott, szuroktól csöpögő fekete szikla volt eddig, most miriád eleven pillangóként nyüzsög. Egy tiszta gondolta se fér meg a Velasco'rra fejében. Csak Daya illata, az íze, a bőre finom, meleg selyme. Olyan mohón öleli, mintha be akarna pótolni minden elvesztegetett percet. Ahogy összefonódnak, az nem kéjes, annál sokkal több. A közelség végletekig fokozása, s ha lehetséges lenne, még itt sem állna meg. El akar veszni ebben az ölelkezésben örökre és végérvényesen.
Zsibongó fáradtság járja át a tagjait, mikor ki tudja mennyi idővel később ismét az immár langyossá hűlt vízben áznak. A dézsa ezúttal egyáltalán nem tűnik szűkösnek. Így, hogy Daya háta a mellkasának simul.
Mélázva cirógatja a formás kebleket vizes ujjaival és a finom ívű vállacskát az aklával. Egy egy csókra áll csak meg. Hallgat. Egyszerre könnyebbült meg és szakadt rá még több nyomasztó gondolat. Tudja, ha megszólal, vége ennek a világ szövetéből kiszakított álomnak, ami nem ítél és nem tervez. Addig akarja odázni a pillanatot, amíg csak lehet. Míg a víz teljesen kihűl.
Félresimítja a lány nedves tincseit és a nyakába csókol.*
- Muszáj indulnunk, Pillangó *súgja kedvetlenül. Nehezére esik a feladatra koncentrálni. Most, hogy már nem cipeli azt a rengeteg haragot, nagyon furcsán érzi magát. Nem arról van szó, hogy megbocsátott, hanem egyszerűen mintha elengedte volna. Nem tudja még, hová tegye ezt az egészet és nem is szívesen gondol bele jobban. Minden megváltozott és mégis minden ugyanúgy van, mintha az imént nem fordult volna meg az egész világ. Ez az elemi csoda, ami őbenne felforgatott mindent, a lét többi részét helyben hagyta körülöttük, ami már-már kétségbeejtő disszonanciát eredményez.*
- És éhes is vagyok *sóhajt. Eme tény egyszerűsége derűt lop az arcára. Visszaidézi ennek az őrült reggelnek a buja kis pikantériáját.*
1666. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-02-06 19:19:28
Üzenet elküldve: 2022-02-06 19:19:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Érdekek ösvényei//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Valahogy végtelenül hosszúnak tűnik az a pár pillanatnyi csend, ami a bizonytalan csókot követi. Zöldjei félelemmel vegyes izgatottsággal kutatják a viharszín szemeket, átkozottul szeretne most mögéjük látni. Nem szabadott volna ennyire elragadtatnia magát, a megbánás alattomosan furakszik gondolatai közé, újabb marcangoló veszekedésre számítva ragadja meg a dézsa szélét lassan, hogy menekülőre foghassa. Nem egy gúnyos megjegyzéstől, netán egy ismét könyörtelenül torkára szorító kéztől tart, sokkal jobban megijeszti a megannyi régóta elfojtott érzés, ami kísérteni kezdi az elhamarkodott jelenet után.
Annyira gyorsan történik minden. Már épp egy mély, józanító sóhajjal mozdul, hogy gyáván megfutamodhasson, aztán egy pillanattal később már hevesen tapadnak a kikötői ajkai az övéire. Az ijedt meglepetést egy pillanat alatt veri le a kínzó sóvárgás. Ujjai gyengéden cirógatva kúsznak végig a férfi nyakán, hogy végül a szőkésbarna tincsek közé túrva állapodjanak meg akaratos határozottsággal. Kisajátítón, kapkodva, követelve csókolja az ajkakat, melyeket már olyan hosszú ideje nem volt alkalma ízlelni. Nem ereszt, nem mer, retteg attól, ha megteszi az egész elillan, mint valami magányos ábránd, aztán magához tér a kabinjában valahol a tengeren, mérföldekkel távol a Velasco'rrától.
Összeszorul a torka az elsuttogott szavaktól. Annyi minden jár a fejében, annyi mindent szeretne most neki mondani, de képtelen rá.*
- Nolen... *Bármit is tervezett, nem tudja folytatni, az elsuttogott név könyörgő sóhajba fordul, ahogy a lepel végül a piszkos padlóra hull. Puha keze elégedett felfedezőútra indul a nedves mellkason, érzi, hogy milyen vadul ver a kikötői szíve a tenyere alatt. Karjait a nyaka köré fonja, hogy még közelebb vonhassa, pőre teste lágyan a másikéhoz simul.
Épp csak pár lépést hátrál tétován, hogy megkapaszkodhasson, de egy pillanatra sem töri meg a csókot, egészen addig míg a fal hűvöse nem éri meztelen hátát. Csak most tudatosul benne igazán, mennyire vágyta a közelségét. Az illatát, a csókjait, a mindig olyan hamisan csendülő vallomásait.*
- Hiányoztál... *leheli a mohó szájra halkan, mit sem törődve azzal, mennyire hitványul elárulja magát.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Valahogy végtelenül hosszúnak tűnik az a pár pillanatnyi csend, ami a bizonytalan csókot követi. Zöldjei félelemmel vegyes izgatottsággal kutatják a viharszín szemeket, átkozottul szeretne most mögéjük látni. Nem szabadott volna ennyire elragadtatnia magát, a megbánás alattomosan furakszik gondolatai közé, újabb marcangoló veszekedésre számítva ragadja meg a dézsa szélét lassan, hogy menekülőre foghassa. Nem egy gúnyos megjegyzéstől, netán egy ismét könyörtelenül torkára szorító kéztől tart, sokkal jobban megijeszti a megannyi régóta elfojtott érzés, ami kísérteni kezdi az elhamarkodott jelenet után.
Annyira gyorsan történik minden. Már épp egy mély, józanító sóhajjal mozdul, hogy gyáván megfutamodhasson, aztán egy pillanattal később már hevesen tapadnak a kikötői ajkai az övéire. Az ijedt meglepetést egy pillanat alatt veri le a kínzó sóvárgás. Ujjai gyengéden cirógatva kúsznak végig a férfi nyakán, hogy végül a szőkésbarna tincsek közé túrva állapodjanak meg akaratos határozottsággal. Kisajátítón, kapkodva, követelve csókolja az ajkakat, melyeket már olyan hosszú ideje nem volt alkalma ízlelni. Nem ereszt, nem mer, retteg attól, ha megteszi az egész elillan, mint valami magányos ábránd, aztán magához tér a kabinjában valahol a tengeren, mérföldekkel távol a Velasco'rrától.
Összeszorul a torka az elsuttogott szavaktól. Annyi minden jár a fejében, annyi mindent szeretne most neki mondani, de képtelen rá.*
- Nolen... *Bármit is tervezett, nem tudja folytatni, az elsuttogott név könyörgő sóhajba fordul, ahogy a lepel végül a piszkos padlóra hull. Puha keze elégedett felfedezőútra indul a nedves mellkason, érzi, hogy milyen vadul ver a kikötői szíve a tenyere alatt. Karjait a nyaka köré fonja, hogy még közelebb vonhassa, pőre teste lágyan a másikéhoz simul.
Épp csak pár lépést hátrál tétován, hogy megkapaszkodhasson, de egy pillanatra sem töri meg a csókot, egészen addig míg a fal hűvöse nem éri meztelen hátát. Csak most tudatosul benne igazán, mennyire vágyta a közelségét. Az illatát, a csókjait, a mindig olyan hamisan csendülő vallomásait.*
- Hiányoztál... *leheli a mohó szájra halkan, mit sem törődve azzal, mennyire hitványul elárulja magát.*
1665. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-02-05 14:35:03
Üzenet elküldve: 2022-02-05 14:35:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Érdekek ösvényei//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy a lány ajkai óvatos tétovasággal az övéhez simulnak, hirtelen borzongás fut végig rajta és forróság. Külön-külön, de kéz a kézben. Olyan zavarba ejtő összefonódásban, hogy a szíve önkéntelenül is gyorsabb ütemre vált. Kívülről ez nem annyira feltűnő. Sőt. Épp csak mozdul az ajka a finom kis csókban, de kétség kívül mozdul. A pillantása lent marad. Négy-öt szívdobbanás is elmúlik, mire lassan felkúszik a tekintete Daya zöldjeire. Fürkészőn tekint a mélyükre, mint aki erőnek erejével akar bennük olvasni. Emiatt tűnhet hirtelennek a mozdulat, amellyel a lány tarkója mögé nyúl és igazi csókra húzza. Szenvedélyesre és olyan túlfűtöttre, mint ahogy holtnak hitt kedvest üdvözölnek miután átszakad a valóságban való kételkedés tüskés gátja. Egy pillanatra sem engedi el őt. Elragadtatva falja Dayaneer dús ajkait még aközben is, míg kiszáll a dézsából.*
- Azt hittem, nem látlak többé *súgja. Most őhozzá beszél, végre, újból. Őhozzá, a pimasz wegtoreni lányhoz, aki miatt a hátsójába harapott egy muréna, amikor gyöngyöt akart neki szerezni a zátonynál. (Bár erről Daya aligha tudhat, hacsak Morn szája el nem járt.) Aki elvette az eszét azon a nyáron.
Most először azóta nem kapaszkodik a haragjába, nem tartja maguk között pajzsként az árulása emlékét.
Igyekszik lefejteni a lányról a köntöst, persze, ha meg nem gátolják benne. A lelke mélyén ágál csupán egy dühödt hang, ami torkaszakadtából üvölti, hogy ne lépjen erre az ösvényre. Újból. Ezúttal viszont az elnyomott emlékek úgy zúdulnak rá, hogy alig hall mást, mint a saját szíve zakatolását, ziháló lélegzetét két csók között.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy a lány ajkai óvatos tétovasággal az övéhez simulnak, hirtelen borzongás fut végig rajta és forróság. Külön-külön, de kéz a kézben. Olyan zavarba ejtő összefonódásban, hogy a szíve önkéntelenül is gyorsabb ütemre vált. Kívülről ez nem annyira feltűnő. Sőt. Épp csak mozdul az ajka a finom kis csókban, de kétség kívül mozdul. A pillantása lent marad. Négy-öt szívdobbanás is elmúlik, mire lassan felkúszik a tekintete Daya zöldjeire. Fürkészőn tekint a mélyükre, mint aki erőnek erejével akar bennük olvasni. Emiatt tűnhet hirtelennek a mozdulat, amellyel a lány tarkója mögé nyúl és igazi csókra húzza. Szenvedélyesre és olyan túlfűtöttre, mint ahogy holtnak hitt kedvest üdvözölnek miután átszakad a valóságban való kételkedés tüskés gátja. Egy pillanatra sem engedi el őt. Elragadtatva falja Dayaneer dús ajkait még aközben is, míg kiszáll a dézsából.*
- Azt hittem, nem látlak többé *súgja. Most őhozzá beszél, végre, újból. Őhozzá, a pimasz wegtoreni lányhoz, aki miatt a hátsójába harapott egy muréna, amikor gyöngyöt akart neki szerezni a zátonynál. (Bár erről Daya aligha tudhat, hacsak Morn szája el nem járt.) Aki elvette az eszét azon a nyáron.
Most először azóta nem kapaszkodik a haragjába, nem tartja maguk között pajzsként az árulása emlékét.
Igyekszik lefejteni a lányról a köntöst, persze, ha meg nem gátolják benne. A lelke mélyén ágál csupán egy dühödt hang, ami torkaszakadtából üvölti, hogy ne lépjen erre az ösvényre. Újból. Ezúttal viszont az elnyomott emlékek úgy zúdulnak rá, hogy alig hall mást, mint a saját szíve zakatolását, ziháló lélegzetét két csók között.*
1664. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-01-31 22:13:56
Üzenet elküldve: 2022-01-31 22:13:56
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 187
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 187
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tengeri expedíció//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Daesys örül ötlete sikerének, nem csak azért, mert úgy érzi valóban használható lehet, vagy legalább elindulhatnak ezen a vonalon, főleg viszont amiatt, mert úgy tűnik végre cselekedni is fognak. Márpedig amíg haladnak valamerre, addig van remény arra, hogy akár pozitívan is zárhatják ezt a történetet, egyéb esetben pedig csak tehetetlenül várnák a halál ilyen vagy olyan formáját.
Váratlanul szavazás veszi kezdetét, aminek eddig még nem igen volt tanúja a leány, hiszen ő a diktatórikus vezetéshez szokott eddig. Zopal érdektelensége csípős szavakat vált ki belőle.*
- Basszameg, a te életedről is szó van, legalább tehetnél úgy, mintha még meg lennének a tökeid, és képes vagy a sarkadra állni.
*Kedve lenne tovább szitkozódni, hiszen láthatóan dühös, de egyben döntenie kell, s éppen annyira tanácstalan mint a többiek. Szíve szerint meghátrálna, hogy egyenesen Cahress karjaiba rohanjon vigasztalódni, ugyanakkor némileg hatással van rá a Kalapos elszántsága, illetve zavarná, ha ennyi szenvedés után végül csak úgy meghátrálnának. Sóhajt egyet.*
- Kurva ideges vagyok már, szóval basszuk meg azt a szörnyet, és utána hallani sem akarok erről a szigetről, meg itt senki felől.
*Talán ezzel a többiek is így vannak, hiszen a leány eddig nem túl szívélyes attitűddel járult hozzá a küldetésükhöz, de aligha hullajtanának emiatt könnyeket.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Daesys örül ötlete sikerének, nem csak azért, mert úgy érzi valóban használható lehet, vagy legalább elindulhatnak ezen a vonalon, főleg viszont amiatt, mert úgy tűnik végre cselekedni is fognak. Márpedig amíg haladnak valamerre, addig van remény arra, hogy akár pozitívan is zárhatják ezt a történetet, egyéb esetben pedig csak tehetetlenül várnák a halál ilyen vagy olyan formáját.
Váratlanul szavazás veszi kezdetét, aminek eddig még nem igen volt tanúja a leány, hiszen ő a diktatórikus vezetéshez szokott eddig. Zopal érdektelensége csípős szavakat vált ki belőle.*
- Basszameg, a te életedről is szó van, legalább tehetnél úgy, mintha még meg lennének a tökeid, és képes vagy a sarkadra állni.
*Kedve lenne tovább szitkozódni, hiszen láthatóan dühös, de egyben döntenie kell, s éppen annyira tanácstalan mint a többiek. Szíve szerint meghátrálna, hogy egyenesen Cahress karjaiba rohanjon vigasztalódni, ugyanakkor némileg hatással van rá a Kalapos elszántsága, illetve zavarná, ha ennyi szenvedés után végül csak úgy meghátrálnának. Sóhajt egyet.*
- Kurva ideges vagyok már, szóval basszuk meg azt a szörnyet, és utána hallani sem akarok erről a szigetről, meg itt senki felől.
*Talán ezzel a többiek is így vannak, hiszen a leány eddig nem túl szívélyes attitűddel járult hozzá a küldetésükhöz, de aligha hullajtanának emiatt könnyeket.*
1663. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-01-30 01:25:10
Üzenet elküldve: 2022-01-30 01:25:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Érdekek ösvényei//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egyáltalán nem véletlen az, hogy a wegtoreni jóformán semmiféle konkrétumot nem oszt meg Nolennel. Ha mindent részletesen a szájába rágna egymaga is felkereshetné a rejtekhelyet, akár Daya nélkül is megtalálhatná és így semmi szükség nem lenne rá. Márpedig jelenleg a biztonságának kulcsa épp a hasznossága, ezt korábban a ladikon is egyértelművé tette számára a kikötői. Szüksége van erre az aprócska előnyre.
Nem tetszik neki, ahogy a férfi kiejti ragadványnevét. Az évek során már nagy nehezen sikerült megbarátkoznia vele, parancsol némi tekintélyt, de így, először hallva a szájából végtelenül gúnyosan cseng.*
- Azt mondom. *felel csupán dacból, zöld szemeiben villan némi bosszankodás, de épp csak egy pillanatig. Hamarosan legpimaszabb mosolyát öltve magára várja a feleletet provokáló kérdésére. Arra számítva, hogy leginkább a szobában történtek fogják foglalkoztatni a férfit, már fel is készül a szégyentelenül részletes beszámolóra, amivel szokásához hűen hergelheti kicsit. A Velasco'rra azonban egészen másra kíváncsi.
Foghatná az alkoholra, kimagyarázhatná valahogy magát, de az most végtelenül átlátszó volna.*
- Azt hiszem... *sietve keresi a megfelelő szavakat, de nem egyszerű így, hogy ennyire közel van hozzá a tengerész. Rettentően kínozza ez az aprócska távolság, néhány mélyebb lélegzetvételéből talán ez egyértelműen látszik is* - Azt hiszem azt gondoltam, ha engedek a kísértésnek, megszabadulok tőle...
*Elcseni azt a feleslegesen szemérmeskedő távolságot, ami még közöttük feszeng. Dús ajkai lágyan simulnak a férfiéra, már ha ebben semmi meg nem akadályozza. Nem gondolta volna, hogy a történtek után még valaha lesz erre alkalma, de nem hagyja, hogy ezek a szentimentális gondolatok eluralkodjanak rajta. Épp csak egy aprócska, óvatos csók, s hamarosan bizonytalanul húzódik el és fúrja pillantásait a mandulavágású szemekbe.*
- Talán ebben tévedtem. *duruzsolja halkan folytatásra éhesen sandítva az ajkakra. A józan hangok sürgetve követelik a visszavonulót, de mintha már meg sem hallaná őket.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egyáltalán nem véletlen az, hogy a wegtoreni jóformán semmiféle konkrétumot nem oszt meg Nolennel. Ha mindent részletesen a szájába rágna egymaga is felkereshetné a rejtekhelyet, akár Daya nélkül is megtalálhatná és így semmi szükség nem lenne rá. Márpedig jelenleg a biztonságának kulcsa épp a hasznossága, ezt korábban a ladikon is egyértelművé tette számára a kikötői. Szüksége van erre az aprócska előnyre.
Nem tetszik neki, ahogy a férfi kiejti ragadványnevét. Az évek során már nagy nehezen sikerült megbarátkoznia vele, parancsol némi tekintélyt, de így, először hallva a szájából végtelenül gúnyosan cseng.*
- Azt mondom. *felel csupán dacból, zöld szemeiben villan némi bosszankodás, de épp csak egy pillanatig. Hamarosan legpimaszabb mosolyát öltve magára várja a feleletet provokáló kérdésére. Arra számítva, hogy leginkább a szobában történtek fogják foglalkoztatni a férfit, már fel is készül a szégyentelenül részletes beszámolóra, amivel szokásához hűen hergelheti kicsit. A Velasco'rra azonban egészen másra kíváncsi.
Foghatná az alkoholra, kimagyarázhatná valahogy magát, de az most végtelenül átlátszó volna.*
- Azt hiszem... *sietve keresi a megfelelő szavakat, de nem egyszerű így, hogy ennyire közel van hozzá a tengerész. Rettentően kínozza ez az aprócska távolság, néhány mélyebb lélegzetvételéből talán ez egyértelműen látszik is* - Azt hiszem azt gondoltam, ha engedek a kísértésnek, megszabadulok tőle...
*Elcseni azt a feleslegesen szemérmeskedő távolságot, ami még közöttük feszeng. Dús ajkai lágyan simulnak a férfiéra, már ha ebben semmi meg nem akadályozza. Nem gondolta volna, hogy a történtek után még valaha lesz erre alkalma, de nem hagyja, hogy ezek a szentimentális gondolatok eluralkodjanak rajta. Épp csak egy aprócska, óvatos csók, s hamarosan bizonytalanul húzódik el és fúrja pillantásait a mandulavágású szemekbe.*
- Talán ebben tévedtem. *duruzsolja halkan folytatásra éhesen sandítva az ajkakra. A józan hangok sürgetve követelik a visszavonulót, de mintha már meg sem hallaná őket.*
1662. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-01-29 20:44:46
Üzenet elküldve: 2022-01-29 20:44:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Érdekek ösvényei//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Jobban örülne neki, ha a magyarázat helyett inkább részleteket kapna a keresett helyről. Hátrányban érzi magát, hiszen azon felül, hogy a wegtoreni nem szeret (és valljuk be annyira nem is valami jól tud) evezni, minden adu a másiknál van. Persze ha Nolennek mázlija van, akár egyedül is megtalálhatja az Odút, de a szigeten sok a barlang és a tenger járása az északi oldalon elég aljas. Erre még emlékszik a tegnap esti elbeszélésekből. Ha rossz helyre téved be és a víz elárasztja a járatot, míg ő Cressys holmiját keresi, hát az elég kellemetlen lenne.*
- Azt mondod, Bíborkéz Dayaneer? *villantja meg legundokabb Velasco'rra-mosolyát. Még sosem mondta ki így a lány nevét. Megvan az oka, hogy miért. De ha így a szemébe hazudnak, akkor ő se finomkodik.
A lány némely szempontból nagyon is kiszámítható, és ezt Nolen ki is használja. Azt akarja, hogy maradjon, a mosdatást pedig kifejezetten élvezi, még akkor is, ha egynémely friss sebhelyet eléggé érzékenyen érint. Ezt persze nyilván férfiasan titkolja, mintha meg se érezné. Egyedül az arca rezdülésein lehetne észrevenni, de szerencsére Daya mögötte van leginkább.
Amikor a beszámolóra kerül a sor, csak vidoran hümmög a matróznótákat emlegeti a másik. Mi tagadás, Nolen mindig szívesen állt be a rumosüveggel vezényelt kórusokba odahaza. A leszajházás is beleillik a képbe, hiszen arra még bőven emlékszik, hogy Daya hogy kellette magát annak a hájas disznónak az este legelején. Ennek ellenére sose gondolná, hogy a lány bármilyen helyzetben összeszűrné vele a levet, ez nyilvánvaló. Az viszont most erősen szöget üt a fejében, hogy vajon miről is diskurálhattak ezek ketten? Mert ha az esti alkoholmámorban más is tűnt a fő hangadónak fontosságban a gyanakvás most előrébb jár a féltékenységnél.
Szemrebbenés nélkül hallgatja a pikánsabb részletek felé kanyarodó elbeszélést is. A Kapitány szóra elégedett félmosoly villan a képén, de épp csak egy kis időre. Leheletnyivel közelebb hajol a lányhoz.*
- Leginkább azt, hogy miért engedted *súgja pimaszul szinte a lány ajkára.* - Egy wegtoreni lányt nem lehet csak úgy gerincre vágni, ha ő nem akarja. Ezt minden tengerész tudja.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Jobban örülne neki, ha a magyarázat helyett inkább részleteket kapna a keresett helyről. Hátrányban érzi magát, hiszen azon felül, hogy a wegtoreni nem szeret (és valljuk be annyira nem is valami jól tud) evezni, minden adu a másiknál van. Persze ha Nolennek mázlija van, akár egyedül is megtalálhatja az Odút, de a szigeten sok a barlang és a tenger járása az északi oldalon elég aljas. Erre még emlékszik a tegnap esti elbeszélésekből. Ha rossz helyre téved be és a víz elárasztja a járatot, míg ő Cressys holmiját keresi, hát az elég kellemetlen lenne.*
- Azt mondod, Bíborkéz Dayaneer? *villantja meg legundokabb Velasco'rra-mosolyát. Még sosem mondta ki így a lány nevét. Megvan az oka, hogy miért. De ha így a szemébe hazudnak, akkor ő se finomkodik.
A lány némely szempontból nagyon is kiszámítható, és ezt Nolen ki is használja. Azt akarja, hogy maradjon, a mosdatást pedig kifejezetten élvezi, még akkor is, ha egynémely friss sebhelyet eléggé érzékenyen érint. Ezt persze nyilván férfiasan titkolja, mintha meg se érezné. Egyedül az arca rezdülésein lehetne észrevenni, de szerencsére Daya mögötte van leginkább.
Amikor a beszámolóra kerül a sor, csak vidoran hümmög a matróznótákat emlegeti a másik. Mi tagadás, Nolen mindig szívesen állt be a rumosüveggel vezényelt kórusokba odahaza. A leszajházás is beleillik a képbe, hiszen arra még bőven emlékszik, hogy Daya hogy kellette magát annak a hájas disznónak az este legelején. Ennek ellenére sose gondolná, hogy a lány bármilyen helyzetben összeszűrné vele a levet, ez nyilvánvaló. Az viszont most erősen szöget üt a fejében, hogy vajon miről is diskurálhattak ezek ketten? Mert ha az esti alkoholmámorban más is tűnt a fő hangadónak fontosságban a gyanakvás most előrébb jár a féltékenységnél.
Szemrebbenés nélkül hallgatja a pikánsabb részletek felé kanyarodó elbeszélést is. A Kapitány szóra elégedett félmosoly villan a képén, de épp csak egy kis időre. Leheletnyivel közelebb hajol a lányhoz.*
- Leginkább azt, hogy miért engedted *súgja pimaszul szinte a lány ajkára.* - Egy wegtoreni lányt nem lehet csak úgy gerincre vágni, ha ő nem akarja. Ezt minden tengerész tudja.
1661. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-01-29 19:19:01
Üzenet elküldve: 2022-01-29 19:19:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Érdekek ösvényei//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Így, a Velasco'rra szájából hallva máris zavarba ejtően csendül a szó, főleg azzal a nevetéssel kísérve. Gyermeteg meghátrálásra kényszeríti.*
- Ilyet mondtam volna? *kérdez vissza végtelenül átlátszó műilletődöttséggel* - Biztos rosszul hallottad. *Akárhogy is igyekszik komoly ábrázatot erőltetni magára, a férfi váratlan derűje csal egy halvány mosolyt a szája sarkába. Mióta újra találkoztak, nem sokszor volt még alkalma így látni, az oly makacsul tagadott régi szép időkre emlékezteti.
Ráérősen dörzsöli át nedves gesztenyeszín fürtjeit a köpennyel majd egy kikészített ócska hajkefével esik neki.*
- Abból, hogy jártam már ott, tehát tudom mit keresünk. *Igaz, sok-sok évvel ezelőtt volt már az, de a vén disznó pontosan elmondta, merre lelik a csónakot, azután pedig már csak a partvonalat kell követniük. Nem óriási barlang, de azért elég látványos ahhoz, hogy ne kerülje el a figyelmüket.* - Ó, csak a szokásos. Emberevő tengeri szörnyek, tragikus halált halt leányok kísértetei... *Csak tegnap este legalább négyféle történetet hallott a sziget északi oldaláról, amelyek nagy részét vélhetőleg csempészek terjesztettek, hogy távol tartsák az ittenieket az Odútól.* - Unalomig ismételt elcsépelt rémmesék.
*A wegtoreni valóban arra készül, hogy menekülőre fogja. A rozoga kisszékre hanyagul szórt ruhái között matat már a kikötői háta mögött, mikor az nyilvánvalóan hergelni kezdi, s valószínűleg valami gyenge magyarázattal előrukkolva folytatná is az iszkolást, ha nem neveznék gyávának. Ekkor ugyanis egy pillanatra megfeszülő álkapoccsal torpan meg.*
- Ha arra vágynék Velasco'rra *nyomja meg finoman a nevet a másik kedvéért* - már nem cseverésznénk. *Bosszantóan dacos magabiztossággal jegyzi meg majd még tétovázik pár pillanatig, végül magában morogva lép vissza a dézsához és marja el a felé nyújtott szivacsot. Hűvös ujjai finoman cikázva a nedves bőrön simítják el a kikötői hátáról a szőkésbarna tincseket.*
- Melyik részéről meséljek? *nedvesíti meg a szivacsot és kezd neki a gyengéd mosdatásnak* - Arról, amikor spiccesen tengerész dalokat kornyikáltál? *Elmosolyodik az emlékképen, bár van egy olyan érzése, hogy ez érdekli legkevésbé Nolent. * - Vagy amikor idefent leszajháztál, mert szerinted túl sokáig beszélgettem kettesben Petharral? *Emlékei szerint talán ez indította el a nagy veszekedést, amelynek vége az a bizonyos állas volt.
Finoman dörzsöli le az itt-ott felbukkanó rúzsfoltokat, néhány mélyebbnek tűnő karmolásnyomot némi aggodalommal szemlél meg.*
- Netán inkább arra a részre vagy kíváncsi, amikor a kis vitánk után mérgedben a falhoz nyomtál? *hangja valamivel halkabbra vált, ahogy felidézi a homályosan derengő emlékképeket* - Egy pillanattal később pedig már türelmetlenül gomboltad az ingemet?
*Megfordul a fejében, hogy hagyja kezeit aljasabb tájékokra kószálni, de leküzdve az ingert inkább egy pillanatra felfüggeszti műveleteit. Arrébb kúszva guggol a dézsa mellé és könyököl a peremére, arcát támasztva kezdi szemtelen alapossággal fürkészni a férfi vonásait. Tekintete, mint megannyiszor már, ismét látványosan elidőzik az ajkakon, amik galádul hívogatják a kapualjban történtek óta.*
- Melyiket szeretnéd hallani, Kapitány?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Így, a Velasco'rra szájából hallva máris zavarba ejtően csendül a szó, főleg azzal a nevetéssel kísérve. Gyermeteg meghátrálásra kényszeríti.*
- Ilyet mondtam volna? *kérdez vissza végtelenül átlátszó műilletődöttséggel* - Biztos rosszul hallottad. *Akárhogy is igyekszik komoly ábrázatot erőltetni magára, a férfi váratlan derűje csal egy halvány mosolyt a szája sarkába. Mióta újra találkoztak, nem sokszor volt még alkalma így látni, az oly makacsul tagadott régi szép időkre emlékezteti.
Ráérősen dörzsöli át nedves gesztenyeszín fürtjeit a köpennyel majd egy kikészített ócska hajkefével esik neki.*
- Abból, hogy jártam már ott, tehát tudom mit keresünk. *Igaz, sok-sok évvel ezelőtt volt már az, de a vén disznó pontosan elmondta, merre lelik a csónakot, azután pedig már csak a partvonalat kell követniük. Nem óriási barlang, de azért elég látványos ahhoz, hogy ne kerülje el a figyelmüket.* - Ó, csak a szokásos. Emberevő tengeri szörnyek, tragikus halált halt leányok kísértetei... *Csak tegnap este legalább négyféle történetet hallott a sziget északi oldaláról, amelyek nagy részét vélhetőleg csempészek terjesztettek, hogy távol tartsák az ittenieket az Odútól.* - Unalomig ismételt elcsépelt rémmesék.
*A wegtoreni valóban arra készül, hogy menekülőre fogja. A rozoga kisszékre hanyagul szórt ruhái között matat már a kikötői háta mögött, mikor az nyilvánvalóan hergelni kezdi, s valószínűleg valami gyenge magyarázattal előrukkolva folytatná is az iszkolást, ha nem neveznék gyávának. Ekkor ugyanis egy pillanatra megfeszülő álkapoccsal torpan meg.*
- Ha arra vágynék Velasco'rra *nyomja meg finoman a nevet a másik kedvéért* - már nem cseverésznénk. *Bosszantóan dacos magabiztossággal jegyzi meg majd még tétovázik pár pillanatig, végül magában morogva lép vissza a dézsához és marja el a felé nyújtott szivacsot. Hűvös ujjai finoman cikázva a nedves bőrön simítják el a kikötői hátáról a szőkésbarna tincseket.*
- Melyik részéről meséljek? *nedvesíti meg a szivacsot és kezd neki a gyengéd mosdatásnak* - Arról, amikor spiccesen tengerész dalokat kornyikáltál? *Elmosolyodik az emlékképen, bár van egy olyan érzése, hogy ez érdekli legkevésbé Nolent. * - Vagy amikor idefent leszajháztál, mert szerinted túl sokáig beszélgettem kettesben Petharral? *Emlékei szerint talán ez indította el a nagy veszekedést, amelynek vége az a bizonyos állas volt.
Finoman dörzsöli le az itt-ott felbukkanó rúzsfoltokat, néhány mélyebbnek tűnő karmolásnyomot némi aggodalommal szemlél meg.*
- Netán inkább arra a részre vagy kíváncsi, amikor a kis vitánk után mérgedben a falhoz nyomtál? *hangja valamivel halkabbra vált, ahogy felidézi a homályosan derengő emlékképeket* - Egy pillanattal később pedig már türelmetlenül gomboltad az ingemet?
*Megfordul a fejében, hogy hagyja kezeit aljasabb tájékokra kószálni, de leküzdve az ingert inkább egy pillanatra felfüggeszti műveleteit. Arrébb kúszva guggol a dézsa mellé és könyököl a peremére, arcát támasztva kezdi szemtelen alapossággal fürkészni a férfi vonásait. Tekintete, mint megannyiszor már, ismét látványosan elidőzik az ajkakon, amik galádul hívogatják a kapualjban történtek óta.*
- Melyiket szeretnéd hallani, Kapitány?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1922-1941