Kikötő - Tenger és szigetek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 85 (1681. - 1700. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Athien Ealebrian Driele [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](https://www.lanawin.hu/forum_ic/kepek/noavatar.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1922-1941
1700. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-06-05 17:09:53
Üzenet elküldve: 2022-06-05 17:09:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Hoo-Naoon túl//
* A gyomra a helyén marad és nem is esik össze, ahogy partot ér. S bár hallja, hogy Learon a hogylétük felől érdeklődik, csak egyet int jelként, hogy nála rendben van minden. Fülel a legénység felé is, hogy ott mindenki rendben van-e? Közben Urog is lejön hozzájuk a hajóról és elmondja, hogy ők bizony tudtak az örvényről. Erre már igazán nem mond semmit. Talán ha tudták volna, jobban felkészülnek. Valahogy. Ám mivel nem történt senkivel semmi komoly, legalábbis nem látja ennek jelét, nem mond semmit. Elnézve a sziget méreteit, ez nem kis munka lesz, s ő még a lejáratot nem is látta. Mégis; talán elsőként; fordul egy kéréssel az ork felé. *
- Fátylat rá, nem esett eddig komoly bajunk. De kérhetném, hogy gyújtsanak össze némi tüzelőt? Most még világos van, de lehet szükség lesz rá és talán fáklyákra is.
* Ennyi segítséget csak kérhetnek? Ezek után indul el a Vojtri, Aashryn, Loq hármas felé, s lehet, együtt lépnek be a nyíláson, ami eléggé tágnak és biztonságosnak tűnik. Odabent pedig hamarosan találnak egy lejáratot, ami a sötétségbe vezet. Megpróbál felpiszkálni egy méretesebb követ valahonnan és ledobni azt a mélybe. Hegyes füleivel hallgatózni próbál, hallja-e a mélység végét? Közben a lépcső mellé térdel és megtapogatja az első fokot, csúszik-e? S egyáltalán kibírja-e a súlyukat? *
- Kértem Urogot, hogy rakjanak tüzet, hogy könnyebben visszataláljuk, ha besötétedik. De szükség lesz fáklyákra is. Ezt nem fogjuk tudni egy nap alatt bejárni, nem igaz? Na gyerünk!
* Lelkes és bár eddig nem igen beszélt a többiekkel, de úgy gondolja ez nem gond. A hajóutat neki szoknia kellett amúgy is. Így kisiet vissza, megnézni, hogy tudnak fáklyát szerezni, vagy valamit úgy kell eszkábálni? *
* A gyomra a helyén marad és nem is esik össze, ahogy partot ér. S bár hallja, hogy Learon a hogylétük felől érdeklődik, csak egyet int jelként, hogy nála rendben van minden. Fülel a legénység felé is, hogy ott mindenki rendben van-e? Közben Urog is lejön hozzájuk a hajóról és elmondja, hogy ők bizony tudtak az örvényről. Erre már igazán nem mond semmit. Talán ha tudták volna, jobban felkészülnek. Valahogy. Ám mivel nem történt senkivel semmi komoly, legalábbis nem látja ennek jelét, nem mond semmit. Elnézve a sziget méreteit, ez nem kis munka lesz, s ő még a lejáratot nem is látta. Mégis; talán elsőként; fordul egy kéréssel az ork felé. *
- Fátylat rá, nem esett eddig komoly bajunk. De kérhetném, hogy gyújtsanak össze némi tüzelőt? Most még világos van, de lehet szükség lesz rá és talán fáklyákra is.
* Ennyi segítséget csak kérhetnek? Ezek után indul el a Vojtri, Aashryn, Loq hármas felé, s lehet, együtt lépnek be a nyíláson, ami eléggé tágnak és biztonságosnak tűnik. Odabent pedig hamarosan találnak egy lejáratot, ami a sötétségbe vezet. Megpróbál felpiszkálni egy méretesebb követ valahonnan és ledobni azt a mélybe. Hegyes füleivel hallgatózni próbál, hallja-e a mélység végét? Közben a lépcső mellé térdel és megtapogatja az első fokot, csúszik-e? S egyáltalán kibírja-e a súlyukat? *
- Kértem Urogot, hogy rakjanak tüzet, hogy könnyebben visszataláljuk, ha besötétedik. De szükség lesz fáklyákra is. Ezt nem fogjuk tudni egy nap alatt bejárni, nem igaz? Na gyerünk!
* Lelkes és bár eddig nem igen beszélt a többiekkel, de úgy gondolja ez nem gond. A hajóutat neki szoknia kellett amúgy is. Így kisiet vissza, megnézni, hogy tudnak fáklyát szerezni, vagy valamit úgy kell eszkábálni? *
1699. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-06-04 18:01:39
Üzenet elküldve: 2022-06-04 18:01:39
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
//Hoo-Naoon túl//
* Az ork és az elf között konfliktus van, ez egyértelmű. A kapitány azonban nem várja meg, míg a szópárbaj egymás megölésébe torkollna. Kettejük közé lép és szigorúan szólal meg. *
– A hajón nincs öldöklés! Megértem, ha nézeteltérésük van, de ezt a parton rendezzék le! * Remélhetőleg a kapitány szava elég indok arra, hogy mindketten fékezzék indulataikat. Loq a kérdésére, hogy vissza tudnak-e térni még kap egy rövid választ. *
– Még szép hogy! * Az instrukciók elmondása után mindenki mehet a dolgára. Vojtri nótázása ezúttal nem ér el akkora sikert, mint korábban a kikötőben, legfeljebb a látszólag semmiből előkerült tyúk miatt néznek felé páran. Szerencsétlen állat fejvesztve szalad fel-alá, de mivelhogy nincs hová szaladnia, végül csak visszatér az egyetlen biztos ponthoz, gazdájához. Ha beszélni tudna, most valószínűleg orkokat megszégyenítő káromkodások sorával oktatná ki Vojtrit arról, hogy a tyúkokat nem a tengerre tervezték, de mivel nincs ilyen képességek birtokában, csak szárnyait csapkodva megy körbe-körbe.
A viharba érve mindenki próbál a helyzethez mérten nyugodt maradni és bizony jól teszik, ha nem rohangálnak fel-alá, vagy mennek túl közel a korláthoz. Fynlisse például csúnyán beüti az oldalát, de senkinek nincs arra ideje és kedve, hogy másokkal foglalkozzon. Loq kérdése vagy el sem jut a másik orkhoz, vagy csak feleslegesnek tartja a válaszadást. Urog csak nevetve áll a viharban.
Mindenki túléli, de valaki jobban, valaki rosszabbul viseli a történteket. Az egyik matróz például még a partig sem jut el és telibe hányja a hajópadlót. Mások sem festenek túl fényesen, de legalább mindenki egyben van és senki sem veszett a tengerbe. Hacsak nem számoljuk bele, hogy voltaképpen mindnyájukat elnyelte egy hatalmas örvény.
A parton Sren és Fyn néznek csak szét alaposabban. Nem találnak semmi használhatót a homokban. Az egyre meredekebb sziklafal repedéseiből néhány makacs fácska nő csupán, azt megállapíthatják, hogy komolyabb felszereltség és hegymászási tapasztalat nélkül aligha juthatnak feljebb. Azonban Fynlisse két szikla között észrevehet egy keskeny barlangnyílást. Nem tűnik mesterséges vájatnak és épp csak annyira széles, hogy egy átlagos termetű ember még épp, hogy átférjen rajta ha összehúzza magát – tehát még a tündér számára sem a legkényelmesebb járat, de benézhet, ha akar. Azonban, ha így is tesz, nem sokat lát a sötétben. Az az egy biztos, hogy a barlang még legalább négy-öt méter hosszan folytatódik – hogy utána mi következik, azt már csak akkor tudhatja meg, ha sikerül fényforrást szerezniük. Ha a kalandorok egyike se hozott magával fáklyát, a hajón talán kérhetnek.
Vojtri, Aashryn és újdonsült barátja, Loq az egyértelmű utat választja. Hármójuk közül is a dalnok indul meg elsőként, akinek lelkesedése tagadhatatlan. Azonban a hajóút őt kezdte ki leginkább: fáj a feje és szédül. Persze járni még tud, de nem ártana, ha lassítana a léptein, vagy akár le is pihenne egy kicsit, mielőtt berohan a nyíláson. Odabent félhomály uralkodik. A bejárat nagyjából öt láb széles és a kintről beszűrődő fényben láthatják, hogy egy ugyanilyen széles lépcsősor vezet lefelé. Egyszerű, kőből faragott, dísztelen kőfalak és lépcsők ezek. Néhol kisebb-nagyobb repedéseket is láthatnak, ami az alagút korának nyoma lehet. Hacsak nincs valakinél fáklya, vagy egyéb fényforrás, nagyjából a tizedik lépcsőfokig látnak el, az utána következőket legfeljebb elképzelhetik.
Learon, Athien és Ishala nem vágnak egyből bele a felfedezésbe, így nekik egy kicsivel több idejük van kipihenniük magukat. Azonban a part közelében nem történik egyelőre sok említésre méltó, legfeljebb hogy néhányan a hajó legénységéből hozzájuk hasonlóan kikászálódnak a partra és megpróbálják elfeledni az elmúlt fél órát. Megjelenik Urog is, aki vállán a fokosával, arcán széles mosollyal lépked a homokban és dörmögő hangján megszólal. *
– Remélem jól utaztatok! Köztünk legyen mondva, én arra szavaztam, hogy előre szóljunk az örvényről, meg mindenről, de Aboz ragaszkodott a titkolózáshoz. * Megvonja a vállait. *
– Mi itt leszünk a parton, ha kellenénk. De, ha eltévednétek, vagy mittomén', megenne titeket valami ocsmány szörnyeteg… Legfeljebb három napot várunk, hogy felbukkanjatok.
* Az ork és az elf között konfliktus van, ez egyértelmű. A kapitány azonban nem várja meg, míg a szópárbaj egymás megölésébe torkollna. Kettejük közé lép és szigorúan szólal meg. *
– A hajón nincs öldöklés! Megértem, ha nézeteltérésük van, de ezt a parton rendezzék le! * Remélhetőleg a kapitány szava elég indok arra, hogy mindketten fékezzék indulataikat. Loq a kérdésére, hogy vissza tudnak-e térni még kap egy rövid választ. *
– Még szép hogy! * Az instrukciók elmondása után mindenki mehet a dolgára. Vojtri nótázása ezúttal nem ér el akkora sikert, mint korábban a kikötőben, legfeljebb a látszólag semmiből előkerült tyúk miatt néznek felé páran. Szerencsétlen állat fejvesztve szalad fel-alá, de mivelhogy nincs hová szaladnia, végül csak visszatér az egyetlen biztos ponthoz, gazdájához. Ha beszélni tudna, most valószínűleg orkokat megszégyenítő káromkodások sorával oktatná ki Vojtrit arról, hogy a tyúkokat nem a tengerre tervezték, de mivel nincs ilyen képességek birtokában, csak szárnyait csapkodva megy körbe-körbe.
A viharba érve mindenki próbál a helyzethez mérten nyugodt maradni és bizony jól teszik, ha nem rohangálnak fel-alá, vagy mennek túl közel a korláthoz. Fynlisse például csúnyán beüti az oldalát, de senkinek nincs arra ideje és kedve, hogy másokkal foglalkozzon. Loq kérdése vagy el sem jut a másik orkhoz, vagy csak feleslegesnek tartja a válaszadást. Urog csak nevetve áll a viharban.
Mindenki túléli, de valaki jobban, valaki rosszabbul viseli a történteket. Az egyik matróz például még a partig sem jut el és telibe hányja a hajópadlót. Mások sem festenek túl fényesen, de legalább mindenki egyben van és senki sem veszett a tengerbe. Hacsak nem számoljuk bele, hogy voltaképpen mindnyájukat elnyelte egy hatalmas örvény.
A parton Sren és Fyn néznek csak szét alaposabban. Nem találnak semmi használhatót a homokban. Az egyre meredekebb sziklafal repedéseiből néhány makacs fácska nő csupán, azt megállapíthatják, hogy komolyabb felszereltség és hegymászási tapasztalat nélkül aligha juthatnak feljebb. Azonban Fynlisse két szikla között észrevehet egy keskeny barlangnyílást. Nem tűnik mesterséges vájatnak és épp csak annyira széles, hogy egy átlagos termetű ember még épp, hogy átférjen rajta ha összehúzza magát – tehát még a tündér számára sem a legkényelmesebb járat, de benézhet, ha akar. Azonban, ha így is tesz, nem sokat lát a sötétben. Az az egy biztos, hogy a barlang még legalább négy-öt méter hosszan folytatódik – hogy utána mi következik, azt már csak akkor tudhatja meg, ha sikerül fényforrást szerezniük. Ha a kalandorok egyike se hozott magával fáklyát, a hajón talán kérhetnek.
Vojtri, Aashryn és újdonsült barátja, Loq az egyértelmű utat választja. Hármójuk közül is a dalnok indul meg elsőként, akinek lelkesedése tagadhatatlan. Azonban a hajóút őt kezdte ki leginkább: fáj a feje és szédül. Persze járni még tud, de nem ártana, ha lassítana a léptein, vagy akár le is pihenne egy kicsit, mielőtt berohan a nyíláson. Odabent félhomály uralkodik. A bejárat nagyjából öt láb széles és a kintről beszűrődő fényben láthatják, hogy egy ugyanilyen széles lépcsősor vezet lefelé. Egyszerű, kőből faragott, dísztelen kőfalak és lépcsők ezek. Néhol kisebb-nagyobb repedéseket is láthatnak, ami az alagút korának nyoma lehet. Hacsak nincs valakinél fáklya, vagy egyéb fényforrás, nagyjából a tizedik lépcsőfokig látnak el, az utána következőket legfeljebb elképzelhetik.
Learon, Athien és Ishala nem vágnak egyből bele a felfedezésbe, így nekik egy kicsivel több idejük van kipihenniük magukat. Azonban a part közelében nem történik egyelőre sok említésre méltó, legfeljebb hogy néhányan a hajó legénységéből hozzájuk hasonlóan kikászálódnak a partra és megpróbálják elfeledni az elmúlt fél órát. Megjelenik Urog is, aki vállán a fokosával, arcán széles mosollyal lépked a homokban és dörmögő hangján megszólal. *
– Remélem jól utaztatok! Köztünk legyen mondva, én arra szavaztam, hogy előre szóljunk az örvényről, meg mindenről, de Aboz ragaszkodott a titkolózáshoz. * Megvonja a vállait. *
– Mi itt leszünk a parton, ha kellenénk. De, ha eltévednétek, vagy mittomén', megenne titeket valami ocsmány szörnyeteg… Legfeljebb három napot várunk, hogy felbukkanjatok.
1698. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-06-04 12:09:51
Üzenet elküldve: 2022-06-04 12:09:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 198
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 198
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hoo-Naoon túl//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz! //
*Az ártatlan véleményének stílusát számon kéri az elf bige. Loq-nak annyi esze azért van, hogy egy kardforgatónak kardtávolságon bőven kívül szóljon be. Érzelemmentes pofáját a csaj felé fordítja miközben kezét egyértelműen a hajítótőrére teszi, hátha szükség volna rá és úgy válaszol. Hangjából teljes lelki nyugalom érződik ki.*
-Hülyének te lombzabáló cafka.
*Ő egy érzékeny lélek. És érzékeny lelkét kezdi felizgatni a másik vállalhatatlanul bunkó magaviselete. Szóval van rá esély, hogy ezen az úton vagy beveri a pofáját vagy kibelezi. Attól függ miképp alakul még a dolguk. A kapitány barátságosabb az orkkal. Loq bár nem bírja a gnómokat főleg az ilyen modorosakat, de ha a fickó hajóján utazik akkor muszáj a jobbik énjét elővennie. Ami ez. A másik szavaira továbbra se mozdul egy arcizma se. Akár gyanús lehet már a csapatnak, hogy az ork rendelkezik-e arcizmokkal. A hallottakat elteszi magában. Néha egy "Ahm!" kíséretében bólint egyet érzékeltetve, hogy érti a jutalom dolgát. A mágia édes szövetét hallva megint felerősödi az éhsége. A történetet nagyjából érti. Egy mágus kastélya ahova egy mágikus átjárón kell menni. Hallott már nagyobb hülyeségeket is úgyhogy nem illetődik meg a dolgon.*
-És vissza is tudunk majd menni?
*Kérdez vissza a biztonság kedvéért. Dolgozott már egy őrült hajóján. Volt már része elég eszement tervben, hogy ne zárja ki, hogy ez még senkinek nem jutott eszébe. A vihar közeledésének hírére egy fintorral oldalra köp.*
~Ez fasza!~
*Volt már része hasonlóban. Ha kell akkor amiben tud segít. A hajóorrba szaladó tündércsajnak a kalaposnál kevésbé finom módon utána kiált.*
-Takarodj onnan!
~Hülye szárazföldi.~
*Persze ha az nem hallgat a jó tanácsra akkor nem megy érte. Nem az ő dolga. Mikor a viharba keverednek akkor a jó orrú Urog főleg, de a Loq közelében lévők is megtapasztalhatják milyen mikor egy hónapok ha nem évek óta nem fürdött orkot, aki ez idő alatt még át se öltözött és minden mocsokban meghempergett, mindennel leette magát, össze is vérezte a saját és más vérével is, azt a ruhát, ami azóta már rá is penészedett helyenként és ezt a ruhát víz éri amitől ezek az aromák felélénkülnek és keverednek az ázott orkszaggal. Persze lehet, hogy ez lesz a legkisebb gondjuk hisz Urog a vihar szemébe vezetné őket.*
-Mi a terv?
*Próbálja Loq túlüvölteni a tenger haragját. Mikor pedig meglátja mi a helyzet akkor még ő is elsápad.*
~Anyád!~
*Hogy a halál szele megcsapja az egyértelmű. Ezt nem lehet túlélni. Nyílt tengeren örvénybe kerülni, ez minden hajós rémálma. A tengerész rémtörténetek klasszikusa. Maga a vihar is megszokhatatlan a tehetetlenség miatt, de ez egyenesen öngyilkosság. Loq biztos a halálában. Pedig akart még élni. Vagy legalább nem így megdögleni.*
*Végül mégis túlélik. Ahogy a hajó is. Loq-nak remeg a keze. Ez még őt is megviselte. Nem is bírja magában tartani a dolgot.*
-Geci volt ez?
*Erről nem volt szó. Ha tudta volna ő biztos nem jön. És még enni se tudott. Most már határozottan morózus. A kikötésben nem segít és a matrózoknak se érdemes szóvá tenniük ha közben a útban van és ki kell kerülniük mert jó eséllyel alájuk is lesz rúgva. Loq érzékeny lelki világa fel lett borítva. Mogorván száll le a hajóról és magában fortyogva ballag a sziklanyílás felé.*
-Hülye faszok ezek is. Szakadnak le és rohannak a mágus csapdáiba. Legalább a hullájuk jelöli hova ne lépjek. Faszok!
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz! //
*Az ártatlan véleményének stílusát számon kéri az elf bige. Loq-nak annyi esze azért van, hogy egy kardforgatónak kardtávolságon bőven kívül szóljon be. Érzelemmentes pofáját a csaj felé fordítja miközben kezét egyértelműen a hajítótőrére teszi, hátha szükség volna rá és úgy válaszol. Hangjából teljes lelki nyugalom érződik ki.*
-Hülyének te lombzabáló cafka.
*Ő egy érzékeny lélek. És érzékeny lelkét kezdi felizgatni a másik vállalhatatlanul bunkó magaviselete. Szóval van rá esély, hogy ezen az úton vagy beveri a pofáját vagy kibelezi. Attól függ miképp alakul még a dolguk. A kapitány barátságosabb az orkkal. Loq bár nem bírja a gnómokat főleg az ilyen modorosakat, de ha a fickó hajóján utazik akkor muszáj a jobbik énjét elővennie. Ami ez. A másik szavaira továbbra se mozdul egy arcizma se. Akár gyanús lehet már a csapatnak, hogy az ork rendelkezik-e arcizmokkal. A hallottakat elteszi magában. Néha egy "Ahm!" kíséretében bólint egyet érzékeltetve, hogy érti a jutalom dolgát. A mágia édes szövetét hallva megint felerősödi az éhsége. A történetet nagyjából érti. Egy mágus kastélya ahova egy mágikus átjárón kell menni. Hallott már nagyobb hülyeségeket is úgyhogy nem illetődik meg a dolgon.*
-És vissza is tudunk majd menni?
*Kérdez vissza a biztonság kedvéért. Dolgozott már egy őrült hajóján. Volt már része elég eszement tervben, hogy ne zárja ki, hogy ez még senkinek nem jutott eszébe. A vihar közeledésének hírére egy fintorral oldalra köp.*
~Ez fasza!~
*Volt már része hasonlóban. Ha kell akkor amiben tud segít. A hajóorrba szaladó tündércsajnak a kalaposnál kevésbé finom módon utána kiált.*
-Takarodj onnan!
~Hülye szárazföldi.~
*Persze ha az nem hallgat a jó tanácsra akkor nem megy érte. Nem az ő dolga. Mikor a viharba keverednek akkor a jó orrú Urog főleg, de a Loq közelében lévők is megtapasztalhatják milyen mikor egy hónapok ha nem évek óta nem fürdött orkot, aki ez idő alatt még át se öltözött és minden mocsokban meghempergett, mindennel leette magát, össze is vérezte a saját és más vérével is, azt a ruhát, ami azóta már rá is penészedett helyenként és ezt a ruhát víz éri amitől ezek az aromák felélénkülnek és keverednek az ázott orkszaggal. Persze lehet, hogy ez lesz a legkisebb gondjuk hisz Urog a vihar szemébe vezetné őket.*
-Mi a terv?
*Próbálja Loq túlüvölteni a tenger haragját. Mikor pedig meglátja mi a helyzet akkor még ő is elsápad.*
~Anyád!~
*Hogy a halál szele megcsapja az egyértelmű. Ezt nem lehet túlélni. Nyílt tengeren örvénybe kerülni, ez minden hajós rémálma. A tengerész rémtörténetek klasszikusa. Maga a vihar is megszokhatatlan a tehetetlenség miatt, de ez egyenesen öngyilkosság. Loq biztos a halálában. Pedig akart még élni. Vagy legalább nem így megdögleni.*
*Végül mégis túlélik. Ahogy a hajó is. Loq-nak remeg a keze. Ez még őt is megviselte. Nem is bírja magában tartani a dolgot.*
-Geci volt ez?
*Erről nem volt szó. Ha tudta volna ő biztos nem jön. És még enni se tudott. Most már határozottan morózus. A kikötésben nem segít és a matrózoknak se érdemes szóvá tenniük ha közben a útban van és ki kell kerülniük mert jó eséllyel alájuk is lesz rúgva. Loq érzékeny lelki világa fel lett borítva. Mogorván száll le a hajóról és magában fortyogva ballag a sziklanyílás felé.*
-Hülye faszok ezek is. Szakadnak le és rohannak a mágus csapdáiba. Legalább a hullájuk jelöli hova ne lépjek. Faszok!
1697. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-06-03 22:08:02
Üzenet elküldve: 2022-06-03 22:08:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Hoo-Naoon túl//
* Szóval. Minden, amit találnak, kivéve a gömböt, és még négyszáz arany? Nem is olyan rossz üzlet, tudna mit kezdeni egy ilyen összeggel. Viszont szem előtt tartja azt is, hogy őt a sziget maga érdekli és persze iratok esetleg. Reméli, hogy nem fog senki az útjukba állni, ő nem harcos és nem is áll szándékában bántani senkit. Nem egy kimondottan lélek és test nyomorgatós típus. Félrevonul mindezt átgondolni, de ekkor ismerős ordítást hall. Ami egy gigantikusnak tűnő vihart harangoz be számukra. Annyit tud, hogy a hajó szélére nem szabad menni ilyenkor. Mert ez tényleg nagynak tűnik, legalábbis szárazföldön sem látott még hasonlót. Próbál ő is behúzódni valahová, ahogy a többiek és kapaszkodni, amennyire csak bír. Szemeit is leginkább csukva tartja, s mikor ki is nyitja, megbánja. Magában csendben fohászkodik, hogy túlélje ezt a kalandot. A vihar múltával pedig már ki is kötnek, de ő csak nagy sokára szedi össze remegő lábait ahhoz, hogy ténylegesen száraz talajon tapodjon. Minden bizonnyal utolsóként lép ki. S bizony a parton is csak üldögél még egy kis ideig, míg annyi erőt érez újra lábaiban, hogy talpra álljon. *
- Ez azért kemény volt.
* Csak halkan morog az orra elé és figyeli, amint a többiek szétszélednek. Figyeli, a parton kutatók találnak-e valami érdemlegeset, s ha nem, inkább a nyílás felé veszi az útját. *
* Szóval. Minden, amit találnak, kivéve a gömböt, és még négyszáz arany? Nem is olyan rossz üzlet, tudna mit kezdeni egy ilyen összeggel. Viszont szem előtt tartja azt is, hogy őt a sziget maga érdekli és persze iratok esetleg. Reméli, hogy nem fog senki az útjukba állni, ő nem harcos és nem is áll szándékában bántani senkit. Nem egy kimondottan lélek és test nyomorgatós típus. Félrevonul mindezt átgondolni, de ekkor ismerős ordítást hall. Ami egy gigantikusnak tűnő vihart harangoz be számukra. Annyit tud, hogy a hajó szélére nem szabad menni ilyenkor. Mert ez tényleg nagynak tűnik, legalábbis szárazföldön sem látott még hasonlót. Próbál ő is behúzódni valahová, ahogy a többiek és kapaszkodni, amennyire csak bír. Szemeit is leginkább csukva tartja, s mikor ki is nyitja, megbánja. Magában csendben fohászkodik, hogy túlélje ezt a kalandot. A vihar múltával pedig már ki is kötnek, de ő csak nagy sokára szedi össze remegő lábait ahhoz, hogy ténylegesen száraz talajon tapodjon. Minden bizonnyal utolsóként lép ki. S bizony a parton is csak üldögél még egy kis ideig, míg annyi erőt érez újra lábaiban, hogy talpra álljon. *
- Ez azért kemény volt.
* Csak halkan morog az orra elé és figyeli, amint a többiek szétszélednek. Figyeli, a parton kutatók találnak-e valami érdemlegeset, s ha nem, inkább a nyílás felé veszi az útját. *
1696. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-06-03 00:05:38
Üzenet elküldve: 2022-06-03 00:05:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hoo-Naoon túl//
-Nem lett itt sokkal melegebb hirtelenjében? *Ingujjába törli homlokát, s noha szédül, az erő nem hagyja el.* ~Nyilván a tenger.~ *Mondják, ki nem szokott hozzá, bizony bele is betegedhet a hánykolódásba. Csak ez lehet az oka a hirtelen jött rosszullétnek.
Figyelmesen hallgatja a kapitányt, nem szól közbe. Ugyan miért tenné? Úgy sodródik a társasággal, ahogy ez a bárka a tengeren. A hallottak viszont felkeltik az érdeklődését.
A keze lassan el is indul az ölében pihenő lant felé, s pendül is egy-kettőt, csak úgy próbaképp.
Dünnyögve komponál, de ahogy valaki vihart kiált, ő is talpra ugrik. A sűrűn mutogatott irányba tekintget, végül elszántan bólint.*
-Most van itt az ideje. *Hogy minek, azt nem fejti ki, de a magával hozott zsákból a padlóra ráz egy gyöngyfehér tyúkot. Bátorítóan biccent irányába, majd a lanttal aláfestve rázendít:
-Kobozra fel, vár a végtelen,
Tán mégis ott leszek a temetéseden.
Vihar dúl, s Vörös Szhylla zúg,
S vele együtt mink is rövid úton bvúúú!
*Csak hangjával mímeli a csattanást, majd vigyorogva meghajol minden irányba. Közben a csirke sem rest, vadul kodkodálja körbe a helyet, s hogy ijedtében rebegteti szárnyait, vagy a muzsikára, azzal alighanem ő maga sincs tisztában.
A vihar nem csak körítésnek bizonyul. Meg kell kapaszkodnia, de igyekszik mindeközben túlharsogni a vihart.*
-Ki túl éli ezt, az túléli azt is,
Bár ez az egész sztori eléggé hamis!
Hoo-Naoo palotája lóf*szt, a halál vár!
Ilyen őrültséggel az kéz a kézben jár!
*Utolsó szava nyomán sikeresen bezúg a fedélközbe, magára hagyva a táncoló csirkét. Egy hosszú, sötét pillanat, s elfogadja a tényt, hogy bizony a hullámok csapnak össze a következőben fejük felett. Nem így lesz azonban. Nyugodtan morajlik körülöttük a víz, és a tyúk is ott kotkodál mellette, a történteknek megfelelően elég csapzottan.*
-Jól vagyok! *Emeli magasba az ép lantot, majd talpra kecmereg. Még mindig zúg a feje, még mindig érzi a lázát, de talán majd ha partot ér, ez is elmúlik.*
-Ne aggódjék, pásztorember. Szép munka. Szép munka. *Biccent minden irányba, mintha ugyan bármi rajta vagy rajtuk múlott volna. Maga is lekecmereg a hajóról, miközben ingujjaiból csavarja ki a vizet s szemügyre veszi a szigetet.*
-De hisz ez lakatlan... Arany s kincsek, s ki tudja, még milyen érmek... Hahó!
*Rikkant be a sötétlő nyílásba, s elhaladtában kicsit meglöki Aashrynt.* -Hölgyike, talán azt akarja, hogy ezek itt elébb jussanak vagyonhoz? *Mert nem csak dalokért jött. Elsőnek kell lennie, hogy elsőként tömhesse meg zsebeit a legértékesebb drágakövekkel, mik alighanem csak rá várnak, szabadon. Annak rendje és módja szerint ülteti vállára a csirkét, hogy szinte szaladtában hagyja maga mögött a társaság zömét. Mert verseny ez, s aligha ő indul a legjobb esélyekkel. Éles eszére lesz hát szükség, s persze ravaszságára.*
A hozzászólás írója (Vojtri Rholka) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.06.03 00:06:18
-Nem lett itt sokkal melegebb hirtelenjében? *Ingujjába törli homlokát, s noha szédül, az erő nem hagyja el.* ~Nyilván a tenger.~ *Mondják, ki nem szokott hozzá, bizony bele is betegedhet a hánykolódásba. Csak ez lehet az oka a hirtelen jött rosszullétnek.
Figyelmesen hallgatja a kapitányt, nem szól közbe. Ugyan miért tenné? Úgy sodródik a társasággal, ahogy ez a bárka a tengeren. A hallottak viszont felkeltik az érdeklődését.
A keze lassan el is indul az ölében pihenő lant felé, s pendül is egy-kettőt, csak úgy próbaképp.
Dünnyögve komponál, de ahogy valaki vihart kiált, ő is talpra ugrik. A sűrűn mutogatott irányba tekintget, végül elszántan bólint.*
-Most van itt az ideje. *Hogy minek, azt nem fejti ki, de a magával hozott zsákból a padlóra ráz egy gyöngyfehér tyúkot. Bátorítóan biccent irányába, majd a lanttal aláfestve rázendít:
-Kobozra fel, vár a végtelen,
Tán mégis ott leszek a temetéseden.
Vihar dúl, s Vörös Szhylla zúg,
S vele együtt mink is rövid úton bvúúú!
*Csak hangjával mímeli a csattanást, majd vigyorogva meghajol minden irányba. Közben a csirke sem rest, vadul kodkodálja körbe a helyet, s hogy ijedtében rebegteti szárnyait, vagy a muzsikára, azzal alighanem ő maga sincs tisztában.
A vihar nem csak körítésnek bizonyul. Meg kell kapaszkodnia, de igyekszik mindeközben túlharsogni a vihart.*
-Ki túl éli ezt, az túléli azt is,
Bár ez az egész sztori eléggé hamis!
Hoo-Naoo palotája lóf*szt, a halál vár!
Ilyen őrültséggel az kéz a kézben jár!
*Utolsó szava nyomán sikeresen bezúg a fedélközbe, magára hagyva a táncoló csirkét. Egy hosszú, sötét pillanat, s elfogadja a tényt, hogy bizony a hullámok csapnak össze a következőben fejük felett. Nem így lesz azonban. Nyugodtan morajlik körülöttük a víz, és a tyúk is ott kotkodál mellette, a történteknek megfelelően elég csapzottan.*
-Jól vagyok! *Emeli magasba az ép lantot, majd talpra kecmereg. Még mindig zúg a feje, még mindig érzi a lázát, de talán majd ha partot ér, ez is elmúlik.*
-Ne aggódjék, pásztorember. Szép munka. Szép munka. *Biccent minden irányba, mintha ugyan bármi rajta vagy rajtuk múlott volna. Maga is lekecmereg a hajóról, miközben ingujjaiból csavarja ki a vizet s szemügyre veszi a szigetet.*
-De hisz ez lakatlan... Arany s kincsek, s ki tudja, még milyen érmek... Hahó!
*Rikkant be a sötétlő nyílásba, s elhaladtában kicsit meglöki Aashrynt.* -Hölgyike, talán azt akarja, hogy ezek itt elébb jussanak vagyonhoz? *Mert nem csak dalokért jött. Elsőnek kell lennie, hogy elsőként tömhesse meg zsebeit a legértékesebb drágakövekkel, mik alighanem csak rá várnak, szabadon. Annak rendje és módja szerint ülteti vállára a csirkét, hogy szinte szaladtában hagyja maga mögött a társaság zömét. Mert verseny ez, s aligha ő indul a legjobb esélyekkel. Éles eszére lesz hát szükség, s persze ravaszságára.*
A hozzászólás írója (Vojtri Rholka) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.06.03 00:06:18
1695. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-06-02 13:04:34
Üzenet elküldve: 2022-06-02 13:04:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Hoo-Naoon túl//
*Learont annyira lelombozta a hallott összeg, hogy igazából el is vesztette az érdeklődését egy pár percre. Az csak akkor tér vissza, amikor az ork kérdéseket tesz fel és azokra érkezik is válasz.* ~Oh! El is felejtkeztem a kincsekről!~ *Talpra is ugrik, hogy odamenjen és megveregesse az ork vállát, hogy az milyen okos fickó, de ez végül sosem történik meg, hiszen a lány, akivel éppen összecimborálni készült, mellre szív egy ártatlan választ.*
-He? *Kapkodja a fejét az ork és a nő között, hogy mégis ki mellé álljon, ha éppen verekedésre kerül a sor, de végül azt látja helyesnek, hogyha egyszerűen egyet hátralép.* ~Majd leállítom azt, aki erősebb!~ *Dönt végül magában, de reménykedik is, hogy nem kerül sor csörtére. Akármi legyen is, ő maga beljebb húzódik a lány javaslatára. A pásztor eleme a föld, ehhez is ragaszkodik leginkább, szóval nagyon nehezen veszi a megpróbáltatásokat a vízen. Igyekszik a lehető legstabilabb helyen lenni és nem lehányni senkit. Elméjét elcsendesíti, hogy legalább pánikba ne essen és ez szerencsére sikerül is neki. Ő bizony nem fog nézelődni és gyönyörködni ebben az istenek csapásában.* ~Ó Nagymama most segíts meg, hogy egyben partot érjünk!~ *Kapaszkodik, amibe tud és stabilan van.*
*Amikor a hajó lassulni kezd, Learon lassan feltápászkodik és kiimbolyog a szárazra, ahol azonnal a hátára veti magát, és mint a télen a gyerekek a hóban, karjával kalimpálja a port és még fel is dobja maga fölé.*
-Édes jó Szellemek! *Szedi össze lassan magát és próbálja nem gyomra tartalmával komposztálni az ismeretlen helyet. Amikor már teljesen észnél van, felkel és leporolja magát, megigazítja a haját és egyből rájön, hogy bizony nem csak magáért kéne aggódnia.*
-Mindenki rendben van? Senki nem sérült meg? *Néz körbe magukon, tekintete főleg a dalnokot keresi, akire nemrég lázat varázsolt. Ha tudta volna, hogy mi vár rájuk, meg se fordul a fejében, hogy ilyesmit tegyen, de már csak átkozni tudja magát emiatt. Döbbenten tapasztalja, hogy van, aki már kutatja a partvonalat és nem éppen azzal van elfoglalva, hogy majdnem meghaltak. Learon elég sokszor került már életveszélybe, volt, hogy meg is halt, ezért elismeréssel adózik azok felé, akik még csak észre sem vették, hogy kis híján vízbefulltak.*
-Az anyját neki! *Füttyent egyet a sokadalomnak, ahogy előkap egy bőrszíjat az erszényéből, hogy összekösse vele porlepte haját, nehogy a végén még koszosabb legyen.*
*Learont annyira lelombozta a hallott összeg, hogy igazából el is vesztette az érdeklődését egy pár percre. Az csak akkor tér vissza, amikor az ork kérdéseket tesz fel és azokra érkezik is válasz.* ~Oh! El is felejtkeztem a kincsekről!~ *Talpra is ugrik, hogy odamenjen és megveregesse az ork vállát, hogy az milyen okos fickó, de ez végül sosem történik meg, hiszen a lány, akivel éppen összecimborálni készült, mellre szív egy ártatlan választ.*
-He? *Kapkodja a fejét az ork és a nő között, hogy mégis ki mellé álljon, ha éppen verekedésre kerül a sor, de végül azt látja helyesnek, hogyha egyszerűen egyet hátralép.* ~Majd leállítom azt, aki erősebb!~ *Dönt végül magában, de reménykedik is, hogy nem kerül sor csörtére. Akármi legyen is, ő maga beljebb húzódik a lány javaslatára. A pásztor eleme a föld, ehhez is ragaszkodik leginkább, szóval nagyon nehezen veszi a megpróbáltatásokat a vízen. Igyekszik a lehető legstabilabb helyen lenni és nem lehányni senkit. Elméjét elcsendesíti, hogy legalább pánikba ne essen és ez szerencsére sikerül is neki. Ő bizony nem fog nézelődni és gyönyörködni ebben az istenek csapásában.* ~Ó Nagymama most segíts meg, hogy egyben partot érjünk!~ *Kapaszkodik, amibe tud és stabilan van.*
*Amikor a hajó lassulni kezd, Learon lassan feltápászkodik és kiimbolyog a szárazra, ahol azonnal a hátára veti magát, és mint a télen a gyerekek a hóban, karjával kalimpálja a port és még fel is dobja maga fölé.*
-Édes jó Szellemek! *Szedi össze lassan magát és próbálja nem gyomra tartalmával komposztálni az ismeretlen helyet. Amikor már teljesen észnél van, felkel és leporolja magát, megigazítja a haját és egyből rájön, hogy bizony nem csak magáért kéne aggódnia.*
-Mindenki rendben van? Senki nem sérült meg? *Néz körbe magukon, tekintete főleg a dalnokot keresi, akire nemrég lázat varázsolt. Ha tudta volna, hogy mi vár rájuk, meg se fordul a fejében, hogy ilyesmit tegyen, de már csak átkozni tudja magát emiatt. Döbbenten tapasztalja, hogy van, aki már kutatja a partvonalat és nem éppen azzal van elfoglalva, hogy majdnem meghaltak. Learon elég sokszor került már életveszélybe, volt, hogy meg is halt, ezért elismeréssel adózik azok felé, akik még csak észre sem vették, hogy kis híján vízbefulltak.*
-Az anyját neki! *Füttyent egyet a sokadalomnak, ahogy előkap egy bőrszíjat az erszényéből, hogy összekösse vele porlepte haját, nehogy a végén még koszosabb legyen.*
1694. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-06-02 12:36:32
Üzenet elküldve: 2022-06-02 12:36:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Hoo-Naoon túl//
*Aashryn ugyan szavait Learonhoz intézte, ám ez nem zárja ki, hogy mások is meghallják, ami meg is történik. Természetesen rögtön félre is értik - vagy csak nem akarják megérteni, nem tudja biztosan -, amit egy okosnak vélt aprónéptől furcsának talál, Loq nem lepi meg azonban. Nem kíván idegeneknek magyarázkodni, főleg ha azok olyan ostobák, mint amilyennek az ork tűnik, ám láthatóan felháborodik a neki szánt jelzőn.*
- Minek neveztél engem te istentelen korcs?
*Az eddig többnyire zárkózott elf nő íriszeiben fehéren izzó gyűlölet kap helyet, és testtartása is gyilkos szándékra utal. Ha kell, akkor itt most mindenki előtt elmetszi Loq torkát, bár úgy kalkulálta, hogy erre később kerül majd sor.
Ezt követően kissé nehezen tud a kapitány szavaira figyelni, érdeklődését kissé elvesztette irántuk a kellemetlen társaságnak hála, de fél füllel nyomon követi a történetet. Az viszont cseppet sem nyugtatja meg, hogy egyenesen a vihar felé hajóznak. Nem idegen számára a hajókázás, lévén, hogy Lihanechben ez teljesen természetes, ám sosem kedvelte igazán. Jobb szereti ha két lábbal állhat a biztos talajon, a víz szeszélyes és nincsen ráhatása.
Hazudna ha azt mondaná, hogy nem nyugtalanítja a helyzet, talán a leghelyesebb kifejezés a félelem volna arra, amit érez, igaz a nő sosem vallaná ezt be senkinek.*
- Ez itt nem lesz jó, húzódjunk beljebb.
*Mondja mindezt a pásztornak, már amennyiben az hajlandó még a társaságában lenni. Ha nem, hát neki úgyis megfelel.*
*Elmondhatatlan megkönnyebbülést érez, hogy végre kikötnek, ezért az elsők között éri lábát a talaj. Gyomrában még mindig vihar kavarog, nem is rest arrébb vonulni, hogy a maró savtól megszabaduljon, nagyon más már nem maradt benne. Egy szépen hímzett kendővel megtörölgeti arcát, miközben szabad kezét a sajgó gyomrán pihenteti.
Úgy látja, hogy a parton való kutakodásba már többen is belekezdtek, így ő ennek nem látja értelmét. Ha találnak is valamit ahhoz ő már felesleges, jobb híján tehát a mélyedéshez lép.*
- Fáklya van valakinél?
*Próbálja szemeit szoktatni ahhoz, ami várja őt, de megfelelő fényforrás nélkül nem fog elindulni.*
*Aashryn ugyan szavait Learonhoz intézte, ám ez nem zárja ki, hogy mások is meghallják, ami meg is történik. Természetesen rögtön félre is értik - vagy csak nem akarják megérteni, nem tudja biztosan -, amit egy okosnak vélt aprónéptől furcsának talál, Loq nem lepi meg azonban. Nem kíván idegeneknek magyarázkodni, főleg ha azok olyan ostobák, mint amilyennek az ork tűnik, ám láthatóan felháborodik a neki szánt jelzőn.*
- Minek neveztél engem te istentelen korcs?
*Az eddig többnyire zárkózott elf nő íriszeiben fehéren izzó gyűlölet kap helyet, és testtartása is gyilkos szándékra utal. Ha kell, akkor itt most mindenki előtt elmetszi Loq torkát, bár úgy kalkulálta, hogy erre később kerül majd sor.
Ezt követően kissé nehezen tud a kapitány szavaira figyelni, érdeklődését kissé elvesztette irántuk a kellemetlen társaságnak hála, de fél füllel nyomon követi a történetet. Az viszont cseppet sem nyugtatja meg, hogy egyenesen a vihar felé hajóznak. Nem idegen számára a hajókázás, lévén, hogy Lihanechben ez teljesen természetes, ám sosem kedvelte igazán. Jobb szereti ha két lábbal állhat a biztos talajon, a víz szeszélyes és nincsen ráhatása.
Hazudna ha azt mondaná, hogy nem nyugtalanítja a helyzet, talán a leghelyesebb kifejezés a félelem volna arra, amit érez, igaz a nő sosem vallaná ezt be senkinek.*
- Ez itt nem lesz jó, húzódjunk beljebb.
*Mondja mindezt a pásztornak, már amennyiben az hajlandó még a társaságában lenni. Ha nem, hát neki úgyis megfelel.*
*Elmondhatatlan megkönnyebbülést érez, hogy végre kikötnek, ezért az elsők között éri lábát a talaj. Gyomrában még mindig vihar kavarog, nem is rest arrébb vonulni, hogy a maró savtól megszabaduljon, nagyon más már nem maradt benne. Egy szépen hímzett kendővel megtörölgeti arcát, miközben szabad kezét a sajgó gyomrán pihenteti.
Úgy látja, hogy a parton való kutakodásba már többen is belekezdtek, így ő ennek nem látja értelmét. Ha találnak is valamit ahhoz ő már felesleges, jobb híján tehát a mélyedéshez lép.*
- Fáklya van valakinél?
*Próbálja szemeit szoktatni ahhoz, ami várja őt, de megfelelő fényforrás nélkül nem fog elindulni.*
1693. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-06-02 10:08:44
Üzenet elküldve: 2022-06-02 10:08:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 75
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 75
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Hoo-Naoon túl//
//Sren//
~ Vihar! Igazi tengeri vihar! ~ *Fynlisse a hajó orrába szalad, kikerekedett szemekkel igyekszik magába szívni a látványt. A nappali sötétség a távolból is fenséges és hátborzongató látvány, a csapkodó villámok a szárazföld fölött sosem látható ábrákat rajzolnak az égre, a morajlásba hajló égzengés nem sok jót ígér, de a maga módján lenyűgöző. - Ez gyönyörű! - A közeledő villámokra rímelve cikáznak a tündér fejében a híres-hírhedt tengerésztörténetek foszlányai. Kincskeresés, shyllavadászat, kalózkodás és hajótörés elképzelt jelenetei váltják egymást, amikor a Vörös Szhylla eléri a vihart. A lány ösztönösen lapítja a hátához a szárnyait, nehogy a fellökje a felerősödő szél. Az arcát érő első esőcseppek és a hajótest egyre hevesebb imbolygása egyszerre döbbentik rá az álmodozót, hogy a hajótörés egycsapásra valós veszéllyé vált, átélni pedig teljesen más, mint dalolni róla. A csodálkozó tekintetet színtiszta rémület váltja fel.*
* Sren ismerős hangjába úgy kapaszkodik bele, mint a fuldokló a felé vetett kötél végébe. ~ Ha valaki, ő tudja, mit beszél! ~ Szóra nyílik a szája, de mégse válaszol. Ebben a csatazajban úgysem jutna el a hangja a barátjáig. Röviden bólint, hogy megértette, majd bukdácsolva szalad a ládák és a fal közé. Önkéntelenül is felreppen, ahogy szokott, amikor rohannia kell, de rögtön meg is bánja. Az orkánszerű szél méterekkel arrébb csapja neki a hajókorlátnak. - Aú! - Az utolsó lépéseket inkább négykézláb teszi meg. Beékeli magát a ládák és a fal közé, ahogy Srentől látta, alig karnyújtásnyira tőle.*
- Köszönöm! *Tátogja, mert hang még nem jön ki a torkán. Nyel egyet, szusszan kettőt, majd újra megpróbálja. - Köszönöm! - Behunyja a szemét. Látni úgyse látna sok mindent. A fülébe azonban eljut a vihar minden haragja. Az ég dörgése, az eső kopogása, a hullámok csapkodása, a Szhylla ropogása, a kiáltások. ~ Remélem, mindenki jól van... ~ A csend.*
~ Csend?! ~ *Az első dolog, amit meglát, a ládát alkotó deszkák, és a lába, amit még mindig a ládához szorít. ~ Ilyen lehet a koporsóban. ~ Persze fel sem merül, hogy abban lehet, elvégre az oldala pokolian fáj. Ha halott lenne, csak nem érezne ilyesmit... A második Sren Lass. Akár kacsintott, akár nem, Fyn esküdni merne, hogy úgy látta. Feltápászkodik a menedékéből, megtapogatja magát ott, ahol beütötte. ~ Fáj. Lehet, hogy ez lila lesz egy darabig. ~ Úgy tűnik, a kalapos és a kalap is megúszta az elemek tombolását. - Nem az első viharod a tengeren, ugye? - Ha Sren válaszol, még megvárja. Ezután a hajó orrába siet, és ahogyan korábban a közelgő viharra, a hajó előtt felbukkanó szigetre szegeződik a szeme. Enyhe csalódást érez. A kastély a szigeten, bár hívogatónak bajosan nevezhetné, nem is olyan hátborzongató, mint képzelte...*
*Kikötés után csak akkor indul a palló felé, amikor már legalább három-négy kalandor lesétált rajta. Amíg ezt megvárja, előkapar egy körtét a motyójából és elkezdi rágcsálni. ~ Srennek ebben is igaza volt. Tényleg megnyugtatja a hasamat. ~ A gondolatra visszatér a szokott mosoly az arcára. ~ A vihart is túléltük. Mi baj lehet? ~ *
*Sren máris elemében van. Úgy járkál fel-le a parton, mint egy kiskirály. Az optimizmusa erőt ad a tündérnek, aki csatlakozik hozzá a keresésben. Az a mellékes apróság, hogy fogalma sincs, mi után kutatnak, egy pillanatig sem zavarja. Amikor végez a körtével, hirtelen ötlettől vezéreltetve felkap egy kis botot, ás vele egy pici gödröt, és beletemeti a csutkát. Ki tudja? Egyszer talán örülni fog valaki egy körtefának itt.*
//Sren//
~ Vihar! Igazi tengeri vihar! ~ *Fynlisse a hajó orrába szalad, kikerekedett szemekkel igyekszik magába szívni a látványt. A nappali sötétség a távolból is fenséges és hátborzongató látvány, a csapkodó villámok a szárazföld fölött sosem látható ábrákat rajzolnak az égre, a morajlásba hajló égzengés nem sok jót ígér, de a maga módján lenyűgöző. - Ez gyönyörű! - A közeledő villámokra rímelve cikáznak a tündér fejében a híres-hírhedt tengerésztörténetek foszlányai. Kincskeresés, shyllavadászat, kalózkodás és hajótörés elképzelt jelenetei váltják egymást, amikor a Vörös Szhylla eléri a vihart. A lány ösztönösen lapítja a hátához a szárnyait, nehogy a fellökje a felerősödő szél. Az arcát érő első esőcseppek és a hajótest egyre hevesebb imbolygása egyszerre döbbentik rá az álmodozót, hogy a hajótörés egycsapásra valós veszéllyé vált, átélni pedig teljesen más, mint dalolni róla. A csodálkozó tekintetet színtiszta rémület váltja fel.*
* Sren ismerős hangjába úgy kapaszkodik bele, mint a fuldokló a felé vetett kötél végébe. ~ Ha valaki, ő tudja, mit beszél! ~ Szóra nyílik a szája, de mégse válaszol. Ebben a csatazajban úgysem jutna el a hangja a barátjáig. Röviden bólint, hogy megértette, majd bukdácsolva szalad a ládák és a fal közé. Önkéntelenül is felreppen, ahogy szokott, amikor rohannia kell, de rögtön meg is bánja. Az orkánszerű szél méterekkel arrébb csapja neki a hajókorlátnak. - Aú! - Az utolsó lépéseket inkább négykézláb teszi meg. Beékeli magát a ládák és a fal közé, ahogy Srentől látta, alig karnyújtásnyira tőle.*
- Köszönöm! *Tátogja, mert hang még nem jön ki a torkán. Nyel egyet, szusszan kettőt, majd újra megpróbálja. - Köszönöm! - Behunyja a szemét. Látni úgyse látna sok mindent. A fülébe azonban eljut a vihar minden haragja. Az ég dörgése, az eső kopogása, a hullámok csapkodása, a Szhylla ropogása, a kiáltások. ~ Remélem, mindenki jól van... ~ A csend.*
~ Csend?! ~ *Az első dolog, amit meglát, a ládát alkotó deszkák, és a lába, amit még mindig a ládához szorít. ~ Ilyen lehet a koporsóban. ~ Persze fel sem merül, hogy abban lehet, elvégre az oldala pokolian fáj. Ha halott lenne, csak nem érezne ilyesmit... A második Sren Lass. Akár kacsintott, akár nem, Fyn esküdni merne, hogy úgy látta. Feltápászkodik a menedékéből, megtapogatja magát ott, ahol beütötte. ~ Fáj. Lehet, hogy ez lila lesz egy darabig. ~ Úgy tűnik, a kalapos és a kalap is megúszta az elemek tombolását. - Nem az első viharod a tengeren, ugye? - Ha Sren válaszol, még megvárja. Ezután a hajó orrába siet, és ahogyan korábban a közelgő viharra, a hajó előtt felbukkanó szigetre szegeződik a szeme. Enyhe csalódást érez. A kastély a szigeten, bár hívogatónak bajosan nevezhetné, nem is olyan hátborzongató, mint képzelte...*
*Kikötés után csak akkor indul a palló felé, amikor már legalább három-négy kalandor lesétált rajta. Amíg ezt megvárja, előkapar egy körtét a motyójából és elkezdi rágcsálni. ~ Srennek ebben is igaza volt. Tényleg megnyugtatja a hasamat. ~ A gondolatra visszatér a szokott mosoly az arcára. ~ A vihart is túléltük. Mi baj lehet? ~ *
*Sren máris elemében van. Úgy járkál fel-le a parton, mint egy kiskirály. Az optimizmusa erőt ad a tündérnek, aki csatlakozik hozzá a keresésben. Az a mellékes apróság, hogy fogalma sincs, mi után kutatnak, egy pillanatig sem zavarja. Amikor végez a körtével, hirtelen ötlettől vezéreltetve felkap egy kis botot, ás vele egy pici gödröt, és beletemeti a csutkát. Ki tudja? Egyszer talán örülni fog valaki egy körtefának itt.*
1692. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-06-01 17:24:57
Üzenet elküldve: 2022-06-01 17:24:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hoo-Naoon túl//
//Ishala//
//Fynlisse, esetleg, aki hallja//
*A bemutatkozást követően, ugyan nem pillant oda, de egy alig érzékelhető félmosoly megjelenik szája sarkában, főként mikor elfogadják a felkínált ételt. Örömmel és sikerélménnyel tölti el. A felkínált félnek úgy érzi talán különös jelentőséget kell tulajdonítani, így igazán nem volna illendő azt visszautasítani, miközben támaszkodva elveszi azt, a kapitányra és a kérdező orkra figyel. Szórakozottan dobja a szájába, a szárított húsra felkapja tekintetét, s egy rövid ideig Ishala kezére mered.*
- Köszönöm! *Ím hát a szótlanság nem jár sem fukarsággal, sem hálátlansággal, még, ha apró hála is ez. Egyébiránt éhes is és van is idejük falatozni, így hamar szájába tömi az egyébként számára fenségesnek minősített hazai ízeket. Tipikus vándoreledel, egy újabb következtetés, ami igazolásra talál.*
- Ez az ork egészen meglepő... *mondja csendesen, egykedvűen, kissé tele szájjal, rágcsálva és a hús maradékával az orkra mutatva. Aboz válasza hosszú és kimerítő, de Sren kíváncsiságának tökéletesen kielégítő. Már tenyerét csapkodja össze, s komótosan törli nadrágjába, amikor az öreg szavai hatására célirányosan, talán a többiekkel és Ishalával együtt a vihar irányába fordul. Ishala jól sejti, lehet már jobban kiismerte, mint Sren maga Ishalát, pillantására bólint, majd kezeit száttárva, vigyorogva vonja meg a vállát:*
- Hát miért lenne egyszerű? Akkor uccu... kapaszkodjunk! *Nevet fel, s ugrik félre a meglóduló matrózok elől meglepő fürgeséggel, kissé színpadiasan. Ezúttal nem követi társát, de azért meggyőződik arról, Ishala talál-e megfelelő helyet magának, ahol lehúzódhat. Igyekszik a szelet túlkiabálni:*
- Fyn! A fedélközbe! Vagy feszítsd magad egy láda és az oldalfal közé! *Nem az első vihara, és ez nem is tűnik szokványosnak, a lány miatt meg aggódik kicsit, még, ha meg is kérték, hogy ne fogja a kezét. Hogy mutassa is mit hogyan gondol, keres egy olyan helyet, ahol ládák vannak felhalmozva, nem túl távol a hajó falától és kapaszkodva, lábait közéfeszítve ül be a kis zugba, ha kell hát gyorsiramban összerakna egyet magának és annak, ki csatlakozna hozzá. Az utolsó előtti pillanatban arra gondol szótlanul, hogy borzasztó hányingere van.
A csend a legfeltűnőbb, meg a szakadt vitorlákba kapó szél, olykor pattogó hangja. Gyorsan pillant szét, tekintetével Ishalát és Fynt keresve. A férfit hamar meglátja, szerencsére nincs baja. Ezúttal nem indul felé, sokkal inkább a partot veszi szemügyre, a partot, mely új, mely felfedezetlen, legalábbis általa.*
- Há-há! Mágia! *Csapja össze tenyerét, s sok nem is kell, ha tud, máris a mólóra lép, izgatottan körbe-körbe tekintgetve. Sokat járt természete és az izgalom miatt máris csapdát, vagy valami kihívást keres.* Köszönjük! *Kiált vissza az öregnek, de valójában már alig várja, hogy induljanak.*
- Gyertek! Kalandra fel! *Kiáltja, mintha nem tudná, hogy az arany sokakat meg fog kísérteni, mint minden alkalommal... mint azon a bizonyos napon.*
//Mesélő figyelmébe//
*Amennyiben biztonságosan lejut a kikötőből, megcsókolja a földet és a parton futtatja végig tekintetét. A sziklanyílást persze látja, de nem mindig a legegyértelműbb megoldás a kézenfekvőbb, vagy, ha igen, utóbb úgy is kiderül. Élet, mozgás után kutat, esetleg partra sodort tárgyak után, mit talán korábbi próbálkozók sikertelensége okán nyert meg a sziget.*
- Nézzünk körül! *Mondja csak úgy, ha vannak mások is körülötte.* Hátha akad használható dolog. *Önmagát megtagadni nem tudja. Aki keres, az talál.*
//Ishala//
//Fynlisse, esetleg, aki hallja//
*A bemutatkozást követően, ugyan nem pillant oda, de egy alig érzékelhető félmosoly megjelenik szája sarkában, főként mikor elfogadják a felkínált ételt. Örömmel és sikerélménnyel tölti el. A felkínált félnek úgy érzi talán különös jelentőséget kell tulajdonítani, így igazán nem volna illendő azt visszautasítani, miközben támaszkodva elveszi azt, a kapitányra és a kérdező orkra figyel. Szórakozottan dobja a szájába, a szárított húsra felkapja tekintetét, s egy rövid ideig Ishala kezére mered.*
- Köszönöm! *Ím hát a szótlanság nem jár sem fukarsággal, sem hálátlansággal, még, ha apró hála is ez. Egyébiránt éhes is és van is idejük falatozni, így hamar szájába tömi az egyébként számára fenségesnek minősített hazai ízeket. Tipikus vándoreledel, egy újabb következtetés, ami igazolásra talál.*
- Ez az ork egészen meglepő... *mondja csendesen, egykedvűen, kissé tele szájjal, rágcsálva és a hús maradékával az orkra mutatva. Aboz válasza hosszú és kimerítő, de Sren kíváncsiságának tökéletesen kielégítő. Már tenyerét csapkodja össze, s komótosan törli nadrágjába, amikor az öreg szavai hatására célirányosan, talán a többiekkel és Ishalával együtt a vihar irányába fordul. Ishala jól sejti, lehet már jobban kiismerte, mint Sren maga Ishalát, pillantására bólint, majd kezeit száttárva, vigyorogva vonja meg a vállát:*
- Hát miért lenne egyszerű? Akkor uccu... kapaszkodjunk! *Nevet fel, s ugrik félre a meglóduló matrózok elől meglepő fürgeséggel, kissé színpadiasan. Ezúttal nem követi társát, de azért meggyőződik arról, Ishala talál-e megfelelő helyet magának, ahol lehúzódhat. Igyekszik a szelet túlkiabálni:*
- Fyn! A fedélközbe! Vagy feszítsd magad egy láda és az oldalfal közé! *Nem az első vihara, és ez nem is tűnik szokványosnak, a lány miatt meg aggódik kicsit, még, ha meg is kérték, hogy ne fogja a kezét. Hogy mutassa is mit hogyan gondol, keres egy olyan helyet, ahol ládák vannak felhalmozva, nem túl távol a hajó falától és kapaszkodva, lábait közéfeszítve ül be a kis zugba, ha kell hát gyorsiramban összerakna egyet magának és annak, ki csatlakozna hozzá. Az utolsó előtti pillanatban arra gondol szótlanul, hogy borzasztó hányingere van.
A csend a legfeltűnőbb, meg a szakadt vitorlákba kapó szél, olykor pattogó hangja. Gyorsan pillant szét, tekintetével Ishalát és Fynt keresve. A férfit hamar meglátja, szerencsére nincs baja. Ezúttal nem indul felé, sokkal inkább a partot veszi szemügyre, a partot, mely új, mely felfedezetlen, legalábbis általa.*
- Há-há! Mágia! *Csapja össze tenyerét, s sok nem is kell, ha tud, máris a mólóra lép, izgatottan körbe-körbe tekintgetve. Sokat járt természete és az izgalom miatt máris csapdát, vagy valami kihívást keres.* Köszönjük! *Kiált vissza az öregnek, de valójában már alig várja, hogy induljanak.*
- Gyertek! Kalandra fel! *Kiáltja, mintha nem tudná, hogy az arany sokakat meg fog kísérteni, mint minden alkalommal... mint azon a bizonyos napon.*
//Mesélő figyelmébe//
*Amennyiben biztonságosan lejut a kikötőből, megcsókolja a földet és a parton futtatja végig tekintetét. A sziklanyílást persze látja, de nem mindig a legegyértelműbb megoldás a kézenfekvőbb, vagy, ha igen, utóbb úgy is kiderül. Élet, mozgás után kutat, esetleg partra sodort tárgyak után, mit talán korábbi próbálkozók sikertelensége okán nyert meg a sziget.*
- Nézzünk körül! *Mondja csak úgy, ha vannak mások is körülötte.* Hátha akad használható dolog. *Önmagát megtagadni nem tudja. Aki keres, az talál.*
1691. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-06-01 09:50:58
Üzenet elküldve: 2022-06-01 09:50:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 235
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 235
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Hoo-Naoon túl//
//Sren Lass//
* Úgy tűnik, hogy a fickó követi az íjászt, amit Ishala látszólagos apátiával nyugtáz. Talán a korábban már említett kiváló hallása, talán a nő irányából fújó szél, de az is lehet, hogy ezek kettősége az oka annak, hogy meghallja a torokmetszős szavakat, amikre a gnóm is válaszol. Állja a másik tekintetét, a csuklya alatt továbbra is kifejezéstelen az arca, bár ebből talán mit sem lát fajtársa. A banda elég szedett vetett, és Ishalát a maga részéről ha akarná, se tudná kevésbé érdekelni a belengetett négyszáz arany. Felőle aztán meg is tarthatja a kis alak. *
- Ishala. * Viszonozza a parolázást. Kesztyűt visel, ezért amaz nem érzi az íj húrjától, és a sok munkától megkérgesedett bőrét, ellenben arra felfigyelhet, hogy a kézfogása nem a harcosokra jellemző erős, csontropogtató fajta. Persze nem is gyenge, azért van benne annyi méltóság, hogy lehetőségeihez képest megszorítsa amaz kezét. A kérdés elhangzása után lepillant, és csak egy pillanatig vizslatja a gyümölcsöt, mielőtt bólintana. *
- Köszönöm. * Nyúl érte, és ha hozzá kerül, akkor előveszi tőrét, hogy egy ügyes mozdulattal félbe vágja, szinte már mértani pontossággal. Az egyik felet visszanyújtja, és ha Sren elveszi, ha nem, a másikkal kezd foglalkozni, apró cikkekre vágja, hogy ezeket fogyassza el. Nem nyammog, és nem is habzsol, még abban, ahogy eszik is van valamiféle megfontoltság, és nyugalom. *
- Szárított hús? * Teszi fel a kérdést, mert olyan fajta, aki nem szeret adós maradni. A választ meg se várva húz elő táskájából két szeletet az említett ételből, láthatóan nem a nemesek gazdag fűszerezésű étele, hanem az egyszerű, bányászott sóval ízesített fajta. A körte után jóízűen rágcsálja a sajátját, és ha Sren nem fogadja el a felajánlást, akkor a másikat hamar elrejti táskájában, ugyan ott, ahonnan ez származott. Persze azt nem teszi hozzá, felesleges információnak tartja, de saját készítésű termék, ezért is olyan egyszerű. Épp végez a kissé ropogós, kissé rágós, de legalább hazai étellel, amikor meghallja a legfrissebb időjárás jelentést. Most először érdeklődve pillant a természeti jelenség irányába, hisz végre valami szokatlan, valami ismeretlen történik. Még sose élt meg vihart a tengeren, és nem tudja, hogy mire számítson. Azt hinné, hogy elkerülik, de ahogy látja, pont az ellenkezője történik. Nem szól semmit, de Srenre pillant, arra számít, hogy a mellé szegődött fickónak lesz valamiféle kommentárja a történéseket illetően. Persze ezekre reagál, ha viszont nem érkezik ilyen, vagy magára hagyja őt a fickó, úgy teljesen egyedül éli át az élményt, ami kicsit kizökkenti a szürke egyhangúságból. Igyekszik olyan helyet találni, ahol nincs útban, ellenben megfelelő kapaszkodásra van lehetősége, és az se zavarja, hogyha a feltámadó szél és hullámzás miatt csuklyája hátra csusszan, és mindenki, aki még itt maradt, és érdekli, szemügyre veheti magának. Fiatalos arca általában megfáradt, és egyhangú tekintetet szegélyez, most viszont szemei érdeklődéssel, és izgalommal eltelve csillognak. Figyeli a hajó működését, ahogy megzavart hangyabolyként futkároznak fel s alá, s látja, hogy nem zavartan, hanem megfontoltan mozognak, mindenkinek van valami feladata, amit azonnal el kell végezzen. Szívesen segítene, de tudja, hogy csak láb alatt lenne, és akadályozná őket. Amikor az örvénybe kerülnek, már nevet, láthatóan élvezi a történéseket, és azt, hogy talán itt éri el őket a vég. Nem zavarja a halál gondolata, és örül, hogy nem egy unalmas vadászat, vagy egy betegséggel tarkított szürke téli éjszakán kell azt megélje.
De mint korábban sokszor, úgy most is elkerüli őt a vég. A hajó minden várakozásával ellentétben épen marad, és hamarosan a már sokszor említett sziget kikötőjében találják magukat. Eddigre természetesen a csuklya is a helyére kerül, de az alatt az ifjú íjász szája sarka felfelé görbül, komisz kis félmosoly ülepedig meg az árnyak között. Nem siet, hogy az elsők között hagyja el a hajót, továbbra is kerüli mások társaságát, és ha a partra lép, akkor zsebre dugott kézzel szemléli az előttük álló sziklákat, és a beléjük vájt mélyedést, ami mintha egyedüli útként hívogatná őket. Legyűri a késztetést, hogy elsőként haladjon át rajta, és türelmesen figyeli, hogy társai miként vélekednek, cselekednek. *
//Sren Lass//
* Úgy tűnik, hogy a fickó követi az íjászt, amit Ishala látszólagos apátiával nyugtáz. Talán a korábban már említett kiváló hallása, talán a nő irányából fújó szél, de az is lehet, hogy ezek kettősége az oka annak, hogy meghallja a torokmetszős szavakat, amikre a gnóm is válaszol. Állja a másik tekintetét, a csuklya alatt továbbra is kifejezéstelen az arca, bár ebből talán mit sem lát fajtársa. A banda elég szedett vetett, és Ishalát a maga részéről ha akarná, se tudná kevésbé érdekelni a belengetett négyszáz arany. Felőle aztán meg is tarthatja a kis alak. *
- Ishala. * Viszonozza a parolázást. Kesztyűt visel, ezért amaz nem érzi az íj húrjától, és a sok munkától megkérgesedett bőrét, ellenben arra felfigyelhet, hogy a kézfogása nem a harcosokra jellemző erős, csontropogtató fajta. Persze nem is gyenge, azért van benne annyi méltóság, hogy lehetőségeihez képest megszorítsa amaz kezét. A kérdés elhangzása után lepillant, és csak egy pillanatig vizslatja a gyümölcsöt, mielőtt bólintana. *
- Köszönöm. * Nyúl érte, és ha hozzá kerül, akkor előveszi tőrét, hogy egy ügyes mozdulattal félbe vágja, szinte már mértani pontossággal. Az egyik felet visszanyújtja, és ha Sren elveszi, ha nem, a másikkal kezd foglalkozni, apró cikkekre vágja, hogy ezeket fogyassza el. Nem nyammog, és nem is habzsol, még abban, ahogy eszik is van valamiféle megfontoltság, és nyugalom. *
- Szárított hús? * Teszi fel a kérdést, mert olyan fajta, aki nem szeret adós maradni. A választ meg se várva húz elő táskájából két szeletet az említett ételből, láthatóan nem a nemesek gazdag fűszerezésű étele, hanem az egyszerű, bányászott sóval ízesített fajta. A körte után jóízűen rágcsálja a sajátját, és ha Sren nem fogadja el a felajánlást, akkor a másikat hamar elrejti táskájában, ugyan ott, ahonnan ez származott. Persze azt nem teszi hozzá, felesleges információnak tartja, de saját készítésű termék, ezért is olyan egyszerű. Épp végez a kissé ropogós, kissé rágós, de legalább hazai étellel, amikor meghallja a legfrissebb időjárás jelentést. Most először érdeklődve pillant a természeti jelenség irányába, hisz végre valami szokatlan, valami ismeretlen történik. Még sose élt meg vihart a tengeren, és nem tudja, hogy mire számítson. Azt hinné, hogy elkerülik, de ahogy látja, pont az ellenkezője történik. Nem szól semmit, de Srenre pillant, arra számít, hogy a mellé szegődött fickónak lesz valamiféle kommentárja a történéseket illetően. Persze ezekre reagál, ha viszont nem érkezik ilyen, vagy magára hagyja őt a fickó, úgy teljesen egyedül éli át az élményt, ami kicsit kizökkenti a szürke egyhangúságból. Igyekszik olyan helyet találni, ahol nincs útban, ellenben megfelelő kapaszkodásra van lehetősége, és az se zavarja, hogyha a feltámadó szél és hullámzás miatt csuklyája hátra csusszan, és mindenki, aki még itt maradt, és érdekli, szemügyre veheti magának. Fiatalos arca általában megfáradt, és egyhangú tekintetet szegélyez, most viszont szemei érdeklődéssel, és izgalommal eltelve csillognak. Figyeli a hajó működését, ahogy megzavart hangyabolyként futkároznak fel s alá, s látja, hogy nem zavartan, hanem megfontoltan mozognak, mindenkinek van valami feladata, amit azonnal el kell végezzen. Szívesen segítene, de tudja, hogy csak láb alatt lenne, és akadályozná őket. Amikor az örvénybe kerülnek, már nevet, láthatóan élvezi a történéseket, és azt, hogy talán itt éri el őket a vég. Nem zavarja a halál gondolata, és örül, hogy nem egy unalmas vadászat, vagy egy betegséggel tarkított szürke téli éjszakán kell azt megélje.
De mint korábban sokszor, úgy most is elkerüli őt a vég. A hajó minden várakozásával ellentétben épen marad, és hamarosan a már sokszor említett sziget kikötőjében találják magukat. Eddigre természetesen a csuklya is a helyére kerül, de az alatt az ifjú íjász szája sarka felfelé görbül, komisz kis félmosoly ülepedig meg az árnyak között. Nem siet, hogy az elsők között hagyja el a hajót, továbbra is kerüli mások társaságát, és ha a partra lép, akkor zsebre dugott kézzel szemléli az előttük álló sziklákat, és a beléjük vájt mélyedést, ami mintha egyedüli útként hívogatná őket. Legyűri a késztetést, hogy elsőként haladjon át rajta, és türelmesen figyeli, hogy társai miként vélekednek, cselekednek. *
1690. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-05-31 23:59:47
Üzenet elküldve: 2022-05-31 23:59:47
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
//Hoo-Naoon túl//
* A társaság nagyja összegyűlik, hogy meghallgassák a Kapitány szavait. Egyedül Vojtri marad az árbóc tövében. Könnyen meglehet, hogy társának varázslata miatt dönt úgy, hogy inkább nem változtat helyet, hiszen nem sokkal az indulás után fejfájás kezdi gyötörni és szédelegni kezd. Talán jobban is teszi, hogy ott marad, ahol van. Szerencséjére Aboz Kapitány elég hangosan beszél ahhoz, hogy ne maradjon le a mondandójáról.
Aashryn megjegyzésére az öreg gnóm odafordul a nőhöz és arcán széles mosollyal válaszol. *
– Hölgyem! Noha sajnálatosan nem garantálhatom, hogy mindnyájan épségben visszatérnek, ami azt illeti, levágott fejekért nem fizetek, hiszen akkor orgyilkost béreltem volna, nem kalandorokat! Négyszáz arany, akárhányan is térnek vissza! * Botját jelentőségteljesen hozzáüti a padlózathoz. Persze könnyen meglehet – sőt, valószínű –, hogy Aboz érti, miről beszél a hosszúéletű, ám úgy látszik, azzal nem kíván foglalkozni. Majd eldöntik egymás között, hogy ki kapja a kétszeres jutalmat, hogyha ez valakinek az életébe kerül, neki annyival több aranya marad.
Ezután Loq szólal meg, aki egymaga feltesz minden kérdést, így társainak már csak a válaszadást kell hallgatniuk. Aboz most felé fordul és arcán továbbra is levakarhatatlan derűvel néz fel a nagydarab orkra. *
– Nagyszerű kérdések, fiacskám! * Nem tudni, hogy valóban az ork kérdései, esetleg kifogástalan modora vagy csak bizalomgerjesztő mosolya miatt van ez, mindenesetre az öreg gnóm barátságosan felel minden kérdésére. Természetesen jól hallhatóan beszél, így a többiek is okulhatnak a válaszokból. *
– Amit találnak, a maguké lehet… Kivéve a gömböt! * Teszi hozzá sietve. *
– Hoo-Naoo nem valaki, hanem valami! S, hogy micsoda, azt a saját szemükkel is látják majd, de megpróbálhatom elmagyarázni. * Megköszörüli torkát, nagy levegőt vesz és nagy beleéléssel ismét mesélni kezd. Láthatóan élvezi, hogy hallgatóságra akadt, így – akárcsak eleddig – szavait jól megválogatva regéli Hoo-Naoo történetét. *
– A legenda úgy tartja, hogy a kastély ura rendkívül régen élt, mikor a mágia édes szövete még lefedte egész Lanawint… Bár ebben sok helyütt eltérnek a krónikások vélekedései… Mindazonáltal tagadhatatlan, hogy a vár ura egy roppant mód nagy hatalmú és gazdag mágus volt, ki testvérei és szülei haragjától félve rejtőzött el a kastély falai közt. S, hogy ne találhassák meg, az egész szigetet, melyen a vár épült, mágiával elrejtette. A sziget a déli tenger egy máig ismeretlen részén található, s ami azt illeti, hagyományos módon a mai napig senki sem fedezte fel. Az egyetlen ismert lehetőség, hogy valaki a szigetre jusson, az… * Most először elakad a szava és mosolya is alábbhagy. Azonban a nagyobb lélegzetvételnyi szünet után folytatja is. * Nos, az egy évenként egyszer megnyíló és csak pár napig feltámadó átjáró. S ez lenne Hoo-Naoo! * Aki figyel, annak feltűnhet, hogy a felvezetéshez képest a gnóm rendkívül gyorsan zárja le a mondandóját és tér rá a következő kérdésre, kérdésekre. *
– Legjobb tudomásom szerint a kastély régóta elhagyatott, ám ha mégis akadályoznák a tovább haladásukat, tegyenek belátásuk szerint. * Bólint is szavai után, aztán elnéz a távolba, ahol a néhány gomolygó felhő helyett mostanra sűrű, egybefüggő szürkeséget látni. Hajójuk pedig efelé a felhőtömeg felé tart. Mintha olvasna gondolataiban, az eddig csak a saját embereivel foglalkozó Urog kiált hangosan. *
– Vihar közeledik! Vagyis mi közeledünk a viharhoz! * És bár még lenne rá lehetőség, hogy irányt változtassanak, nem teszik. Haladnak szélsebesen a szürke felhők felé. Fertályórán belül már érezni lehet a tomboló szelet, ahogy másfél-két méteres hullámokat csap a hajótestnek. Hamarosan a vitorlákat is behúzzák és már csak várnak. Sokan vödröt ragadnak és a fedélzeti víz kiöntésében segédkeznek, mások csak az eget bámulják és reménykednek, megint mások pedig fedezéket keresve a rakodónyílás felé sietnek. Ami Abozt illeti, ő a saját kabinja felé indul. Ugor pedig néhány kitartó matróz társaságában marad a fedélzeten, habár még ők is távol maradnak a hajó szélétől, nehogy egy nagyobb hullám elsodorja őket. Néhány percen belül a szél még jobban felerősödik és a fülsértő hang mellett a hullámok is egyre magasabbra csapnak – ha valaki nem kapaszkodik, könnyen a vízben találhatja magát. A szakadó eső ezek után nem is lehet nagy meglepetés. *
– A legrosszabb még hátravan! * Urog hangja ez, ahogy túlordítja a vihart, majd öblös hangján mintha még nevetne is. Hamarosan azt is megláthatják a kalandorok, hogy mire gondolt az ork – már azok a bátor (vagy megfontolatlan?) szerzetek, akik a fedélzeten maradtak. Mintha egy hatalmas tölcsérbe kerültek volna, a hajó az óramutató járásával megegyező irányba kezd el forogni és erősen oldalra dől. Az egész hajó recseg-ropog, de egyelőre egyben marad. Mindennél nagyobb problémát jelenthet most a hatalmas örvény, ami látszólag elnyelni készül az egész bárkát. Sőt, végül el is nyeli őket.
A Vörös Szhylla békés vizeken sodródik. A vitorlák elnyűttek, de egyben vannak, viharnak nyoma sincs, leszámítva, hogy minden csurom vizes. A közelben egy szigetet és egy hegy tetejére épült kastélyt vehetnek észre. Megérkeztek. Mintha már várták volna őket, egy kis kikötő áll üresen a parton, ahová sikeresen ki is kötnek. Rövid, kavicsos partszakasz áll a társaság rendelkezésére, ugyanis azon túl hatalmas, tengerbe nyúló sziklák állják az útjukat. Feltekintve az kastély komor falai néznek vissza rájuk. A szinte függőleges sziklafalakon a feljutás gyakorlatilag lehetetlen. Bárkinek könnyen feltűnhet azonban egy, viszonylag könnyen elérhető, a sziklafalba vájt nyílás, ami hívogatóan áll ott, várva, hogy felderítsék. Dönthetnek úgy, hogy ezt az utat választják, vagy jobban körülnéznek a parton, hátha mást is találnak.
Hamarosan ismét előkerül megbízójuk, az öreg gnóm is, aki csak ennyit mond. *
– Sok szerencsét, kalandorok! * Persze meglehet, hogy páran még összezavarodottak, esetleg idegesek, ez esetben most még van lehetőségük az efféle dolgokat lerendezni a hajón vagy legalábbis parton maradókkal. *
* A társaság nagyja összegyűlik, hogy meghallgassák a Kapitány szavait. Egyedül Vojtri marad az árbóc tövében. Könnyen meglehet, hogy társának varázslata miatt dönt úgy, hogy inkább nem változtat helyet, hiszen nem sokkal az indulás után fejfájás kezdi gyötörni és szédelegni kezd. Talán jobban is teszi, hogy ott marad, ahol van. Szerencséjére Aboz Kapitány elég hangosan beszél ahhoz, hogy ne maradjon le a mondandójáról.
Aashryn megjegyzésére az öreg gnóm odafordul a nőhöz és arcán széles mosollyal válaszol. *
– Hölgyem! Noha sajnálatosan nem garantálhatom, hogy mindnyájan épségben visszatérnek, ami azt illeti, levágott fejekért nem fizetek, hiszen akkor orgyilkost béreltem volna, nem kalandorokat! Négyszáz arany, akárhányan is térnek vissza! * Botját jelentőségteljesen hozzáüti a padlózathoz. Persze könnyen meglehet – sőt, valószínű –, hogy Aboz érti, miről beszél a hosszúéletű, ám úgy látszik, azzal nem kíván foglalkozni. Majd eldöntik egymás között, hogy ki kapja a kétszeres jutalmat, hogyha ez valakinek az életébe kerül, neki annyival több aranya marad.
Ezután Loq szólal meg, aki egymaga feltesz minden kérdést, így társainak már csak a válaszadást kell hallgatniuk. Aboz most felé fordul és arcán továbbra is levakarhatatlan derűvel néz fel a nagydarab orkra. *
– Nagyszerű kérdések, fiacskám! * Nem tudni, hogy valóban az ork kérdései, esetleg kifogástalan modora vagy csak bizalomgerjesztő mosolya miatt van ez, mindenesetre az öreg gnóm barátságosan felel minden kérdésére. Természetesen jól hallhatóan beszél, így a többiek is okulhatnak a válaszokból. *
– Amit találnak, a maguké lehet… Kivéve a gömböt! * Teszi hozzá sietve. *
– Hoo-Naoo nem valaki, hanem valami! S, hogy micsoda, azt a saját szemükkel is látják majd, de megpróbálhatom elmagyarázni. * Megköszörüli torkát, nagy levegőt vesz és nagy beleéléssel ismét mesélni kezd. Láthatóan élvezi, hogy hallgatóságra akadt, így – akárcsak eleddig – szavait jól megválogatva regéli Hoo-Naoo történetét. *
– A legenda úgy tartja, hogy a kastély ura rendkívül régen élt, mikor a mágia édes szövete még lefedte egész Lanawint… Bár ebben sok helyütt eltérnek a krónikások vélekedései… Mindazonáltal tagadhatatlan, hogy a vár ura egy roppant mód nagy hatalmú és gazdag mágus volt, ki testvérei és szülei haragjától félve rejtőzött el a kastély falai közt. S, hogy ne találhassák meg, az egész szigetet, melyen a vár épült, mágiával elrejtette. A sziget a déli tenger egy máig ismeretlen részén található, s ami azt illeti, hagyományos módon a mai napig senki sem fedezte fel. Az egyetlen ismert lehetőség, hogy valaki a szigetre jusson, az… * Most először elakad a szava és mosolya is alábbhagy. Azonban a nagyobb lélegzetvételnyi szünet után folytatja is. * Nos, az egy évenként egyszer megnyíló és csak pár napig feltámadó átjáró. S ez lenne Hoo-Naoo! * Aki figyel, annak feltűnhet, hogy a felvezetéshez képest a gnóm rendkívül gyorsan zárja le a mondandóját és tér rá a következő kérdésre, kérdésekre. *
– Legjobb tudomásom szerint a kastély régóta elhagyatott, ám ha mégis akadályoznák a tovább haladásukat, tegyenek belátásuk szerint. * Bólint is szavai után, aztán elnéz a távolba, ahol a néhány gomolygó felhő helyett mostanra sűrű, egybefüggő szürkeséget látni. Hajójuk pedig efelé a felhőtömeg felé tart. Mintha olvasna gondolataiban, az eddig csak a saját embereivel foglalkozó Urog kiált hangosan. *
– Vihar közeledik! Vagyis mi közeledünk a viharhoz! * És bár még lenne rá lehetőség, hogy irányt változtassanak, nem teszik. Haladnak szélsebesen a szürke felhők felé. Fertályórán belül már érezni lehet a tomboló szelet, ahogy másfél-két méteres hullámokat csap a hajótestnek. Hamarosan a vitorlákat is behúzzák és már csak várnak. Sokan vödröt ragadnak és a fedélzeti víz kiöntésében segédkeznek, mások csak az eget bámulják és reménykednek, megint mások pedig fedezéket keresve a rakodónyílás felé sietnek. Ami Abozt illeti, ő a saját kabinja felé indul. Ugor pedig néhány kitartó matróz társaságában marad a fedélzeten, habár még ők is távol maradnak a hajó szélétől, nehogy egy nagyobb hullám elsodorja őket. Néhány percen belül a szél még jobban felerősödik és a fülsértő hang mellett a hullámok is egyre magasabbra csapnak – ha valaki nem kapaszkodik, könnyen a vízben találhatja magát. A szakadó eső ezek után nem is lehet nagy meglepetés. *
– A legrosszabb még hátravan! * Urog hangja ez, ahogy túlordítja a vihart, majd öblös hangján mintha még nevetne is. Hamarosan azt is megláthatják a kalandorok, hogy mire gondolt az ork – már azok a bátor (vagy megfontolatlan?) szerzetek, akik a fedélzeten maradtak. Mintha egy hatalmas tölcsérbe kerültek volna, a hajó az óramutató járásával megegyező irányba kezd el forogni és erősen oldalra dől. Az egész hajó recseg-ropog, de egyelőre egyben marad. Mindennél nagyobb problémát jelenthet most a hatalmas örvény, ami látszólag elnyelni készül az egész bárkát. Sőt, végül el is nyeli őket.
A Vörös Szhylla békés vizeken sodródik. A vitorlák elnyűttek, de egyben vannak, viharnak nyoma sincs, leszámítva, hogy minden csurom vizes. A közelben egy szigetet és egy hegy tetejére épült kastélyt vehetnek észre. Megérkeztek. Mintha már várták volna őket, egy kis kikötő áll üresen a parton, ahová sikeresen ki is kötnek. Rövid, kavicsos partszakasz áll a társaság rendelkezésére, ugyanis azon túl hatalmas, tengerbe nyúló sziklák állják az útjukat. Feltekintve az kastély komor falai néznek vissza rájuk. A szinte függőleges sziklafalakon a feljutás gyakorlatilag lehetetlen. Bárkinek könnyen feltűnhet azonban egy, viszonylag könnyen elérhető, a sziklafalba vájt nyílás, ami hívogatóan áll ott, várva, hogy felderítsék. Dönthetnek úgy, hogy ezt az utat választják, vagy jobban körülnéznek a parton, hátha mást is találnak.
Hamarosan ismét előkerül megbízójuk, az öreg gnóm is, aki csak ennyit mond. *
– Sok szerencsét, kalandorok! * Persze meglehet, hogy páran még összezavarodottak, esetleg idegesek, ez esetben most még van lehetőségük az efféle dolgokat lerendezni a hajón vagy legalábbis parton maradókkal. *
1689. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-05-30 22:18:16
Üzenet elküldve: 2022-05-30 22:18:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 198
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 198
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hoo-Naoon túl//
*Komótos léptekkel ballag az ismerős utcákon reménykedve, hogy kedvenc késdobálója ha más tulaj keze alatt is, de még üzemel. Viszont ezen ábrándképeit két suhancféle töri szét mikor megállnak mellette. Nem szól semmit csak "barátságos" tekintetével a képükbe néz. Övén lógó tőrgyűjteménye jól érzékeltetheti, hogy ő nem épp az a fajta akivel érdemes szórakozni. Pont ezért is hiszi el a szavukat amire csak egyvalamit mond.*
-Hö?
*Minek ez a kapkodás? Legalább három korsó söröcskét és két rumot hadd húzott volna le előtte. Na, mindegy. Megfordul és visszamegy. A hajóra érve ki is választ egy megfelelő pontot ahol békén hagyják, leülne és tervei szerint csak nézné a matrózokat. A terve ez. Viszont ha, azt látja, hogy nagyon nem értik a dolgukat akkor lehet, hogy "finom" stílusával leteremti őket és ha kell egy-két seggberúgás kíséretében meg is mutatja, hogy kell csinálni. Szakmai ártalom. Viszont szakképzett matrózokkal körülvéve csendben ülne és élvezné, hogy nem akarják vagy nem merik befogni dolgozni. Az érkező gnómon végignéz és bár ábrázata mint egy kőszoboré, de a jóvágású pofája mögött nem jön be neki a fickó. Viszont az mikor bemutatkozik és hozzájuk beszél akkor feltápászkodik és úgy hallgatja. Egész végig míg a másik beszél az ork szinte még pislogni se pislog úgy nézi. Látszólag egy szélvihar se vinné el most. Erején kívül kérődző bivalyokét megszégyenítő arcmimikájáról kapta annak idején a becenevét. Ha az elf nő elég hangosan fejezte ki magát, hogy eljusson hozzá is a jóslata akkor nyugodtan szól felé.*
-Hülye! Most mondta, hogy négyszáz arany mindenkinek.
*Majd az öreg gnómhoz szól mély, dörmögő hangján.*
-Kapitány! A kincsekkel mi lesz? Szabad rablás vagy a magáé? Meg, amúgy ki az a Hoo Naoo, milyen hosszú hajóútra lehet számítani, merre megyünk el, milyen erősen védik, azt a kastélyt, meg mi lesz a többi lakó sorsa? Amit mond én, azt csinálom. Nem ez az első hajóutam csak legyen tisztázva mik a szabályok.
*Amiket aztán eldönthet, hogy betart vagy nem ha úgy adódik. Ő egy szenvedélyes alak. Fordult már elő, hogy hirtelen elkapta a hév és megfojtott egy fickót mert túl hosszú volt a hajóút, éhes volt, fáradt volt és amúgy se tetszett annak a képe. Akik vele utaznak a hajón szerencsések lehetnek, hogy nem a kastélyban várják majd, hogy egy ilyen művészlélek érkezzen hozzájuk látogatóba. A poéta számíthat egy kis verésre ha hosszú lesz az út és az ork unatkozik, de maximum egy két fogát veri ki csak. Csontot nem törne. Loq egy ártatlan lélek.*
*Komótos léptekkel ballag az ismerős utcákon reménykedve, hogy kedvenc késdobálója ha más tulaj keze alatt is, de még üzemel. Viszont ezen ábrándképeit két suhancféle töri szét mikor megállnak mellette. Nem szól semmit csak "barátságos" tekintetével a képükbe néz. Övén lógó tőrgyűjteménye jól érzékeltetheti, hogy ő nem épp az a fajta akivel érdemes szórakozni. Pont ezért is hiszi el a szavukat amire csak egyvalamit mond.*
-Hö?
*Minek ez a kapkodás? Legalább három korsó söröcskét és két rumot hadd húzott volna le előtte. Na, mindegy. Megfordul és visszamegy. A hajóra érve ki is választ egy megfelelő pontot ahol békén hagyják, leülne és tervei szerint csak nézné a matrózokat. A terve ez. Viszont ha, azt látja, hogy nagyon nem értik a dolgukat akkor lehet, hogy "finom" stílusával leteremti őket és ha kell egy-két seggberúgás kíséretében meg is mutatja, hogy kell csinálni. Szakmai ártalom. Viszont szakképzett matrózokkal körülvéve csendben ülne és élvezné, hogy nem akarják vagy nem merik befogni dolgozni. Az érkező gnómon végignéz és bár ábrázata mint egy kőszoboré, de a jóvágású pofája mögött nem jön be neki a fickó. Viszont az mikor bemutatkozik és hozzájuk beszél akkor feltápászkodik és úgy hallgatja. Egész végig míg a másik beszél az ork szinte még pislogni se pislog úgy nézi. Látszólag egy szélvihar se vinné el most. Erején kívül kérődző bivalyokét megszégyenítő arcmimikájáról kapta annak idején a becenevét. Ha az elf nő elég hangosan fejezte ki magát, hogy eljusson hozzá is a jóslata akkor nyugodtan szól felé.*
-Hülye! Most mondta, hogy négyszáz arany mindenkinek.
*Majd az öreg gnómhoz szól mély, dörmögő hangján.*
-Kapitány! A kincsekkel mi lesz? Szabad rablás vagy a magáé? Meg, amúgy ki az a Hoo Naoo, milyen hosszú hajóútra lehet számítani, merre megyünk el, milyen erősen védik, azt a kastélyt, meg mi lesz a többi lakó sorsa? Amit mond én, azt csinálom. Nem ez az első hajóutam csak legyen tisztázva mik a szabályok.
*Amiket aztán eldönthet, hogy betart vagy nem ha úgy adódik. Ő egy szenvedélyes alak. Fordult már elő, hogy hirtelen elkapta a hév és megfojtott egy fickót mert túl hosszú volt a hajóút, éhes volt, fáradt volt és amúgy se tetszett annak a képe. Akik vele utaznak a hajón szerencsések lehetnek, hogy nem a kastélyban várják majd, hogy egy ilyen művészlélek érkezzen hozzájuk látogatóba. A poéta számíthat egy kis verésre ha hosszú lesz az út és az ork unatkozik, de maximum egy két fogát veri ki csak. Csontot nem törne. Loq egy ártatlan lélek.*
1688. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-05-30 16:15:59
Üzenet elküldve: 2022-05-30 16:15:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Hoo-Naoon túl//
-Nos, örvendek! *Nem ismeri ezt a családot és csak remélni tudja, hogy nem valami ízig-vérig nemes lánykával hozta össze a sors.* ~Mostanában már túl sok volt ezekből a nemesekből!~ *Egyelőre úgy kezeli, mintha egy régi harcosház ifja volna, így sokkal könnyebb megkedvelnie. Learon egyelőre még tartja magát ahhoz az elgondolásához, hogy nem mondja el teljesen, hogy ki is ő. Ha rögtön a teljes nevével kezdene, még kiderülne, hogy ő bizony a nagy-hatalmú mágus, akiről olyan sokan beszélnek. Vagy legalábbis ő így gondolja. Éppen ezért olyan furcsa neki, hogy a dalnok jóformán számításba sem veszi őt. Máskor inden zenész-figura neki szokott hajbókolni az aranyak reményében, ez meg inkább lerázza.* ~Adok én neked nyugalmat mindjárt!~ *Gondolkodik, hogy miként is tudna úgy kiszúrni a férfival, hogy azért ne legyen komolyabb baja, de meg is tanulja a leckét.*
-Nem kérek a maga idejéből, köszönöm! A sánta birka bégetése is szebben cseng, mint az, ha nem szívből énekelnek az emberről, hanem pénzért. *Osztja meg ezt a hirtelen jött bölcseletet a zenésszel, aki nagyon úgy látszik, hogy nem is igazán érti, hogy a hősi eposzok miért is születnek az emberről.*
-Egy pillanat! *Hajtja meg a fejét a nő előtt elnézést kérvén, hogy egy pillanatra távozik a társaságból és látszólag az elhajított almacsutka felé veszi az irányt, hogy erszényébe tegye. Ha elég messzire ért a kettőstől, akkor megpróbál egy varázslatot, egyenesen Vojtrit célozva meg vele, de továbbra is úgy, hogy véletlenül se hallhassa meg senki. Olyan halkan mormog, ahogy csak bír.* ~Na, majd most meglátjuk, milyen eposzokat írsz te kutyakomédiás! Adok én neked egyszerű pásztorembert!~ *Ezután visszaindul a többiek felé, akik már a kiérkező kapitányt hallgatják. A mágus újra megáll Aashryn mellett.* ~Ah, újra egy hosszú nevű alak. Ezekkel mindig a baj van!~ *Szinte el is kezd viszketni a vállán lévő heg, ahogy hallgatja. A kaland részletei először nagyon felcsigázzák, hiszen ő a kincsek nagy szerelmese és be sem vallaná magának, de nagyon sok mindenre képes az aranyért. Szinte már csillog is a szeme, amikor kétszeres jutalomról is szó esik, ami azonnal el is tűnik és csalódottság foglalja el magát a helyén.* ~Négyszáz arany? Hát ezért nem igazán volt érdemes felkelni se!~ *Húzza el a száját az aprócska összeg hallatán. Úgy ahogy van, le is ül a földre, hátát nekivetve egy közelben lévő hordónak. Innentől ő csak hallgatni akarja a történéseket. Apátiájából az elf lány húzza ki a megjegyzésével.*
-Ennyi pénzért fejek? *Sóhajt egy nagyot.*
-Ne aggódj, majd a dalnokunk megénekeli a torokmetszés történetét! Én a magam részéről azon leszek, hogy mindenki egészben visszaérkezzen a Kikötőbe. *Lapogatja meg oldalán a buzogányt, amit már lassan egy éve, hogy utoljára elővett, de még így is biztos benne, hogy elég jól tudja forgatni. Persze nem ez a fő profilja.*
A hozzászólás írója (Learon Derin) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.05.30 16:17:06
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a kiválasztott célpont testhője az enyhén lázas betegek szintjére növekedik, minek következtében a célpont a láz által produkált hatásokat érezheti (lassabb reakció, szédelgés, letörtség stb.). Hatóideje három kör.
-Nos, örvendek! *Nem ismeri ezt a családot és csak remélni tudja, hogy nem valami ízig-vérig nemes lánykával hozta össze a sors.* ~Mostanában már túl sok volt ezekből a nemesekből!~ *Egyelőre úgy kezeli, mintha egy régi harcosház ifja volna, így sokkal könnyebb megkedvelnie. Learon egyelőre még tartja magát ahhoz az elgondolásához, hogy nem mondja el teljesen, hogy ki is ő. Ha rögtön a teljes nevével kezdene, még kiderülne, hogy ő bizony a nagy-hatalmú mágus, akiről olyan sokan beszélnek. Vagy legalábbis ő így gondolja. Éppen ezért olyan furcsa neki, hogy a dalnok jóformán számításba sem veszi őt. Máskor inden zenész-figura neki szokott hajbókolni az aranyak reményében, ez meg inkább lerázza.* ~Adok én neked nyugalmat mindjárt!~ *Gondolkodik, hogy miként is tudna úgy kiszúrni a férfival, hogy azért ne legyen komolyabb baja, de meg is tanulja a leckét.*
-Nem kérek a maga idejéből, köszönöm! A sánta birka bégetése is szebben cseng, mint az, ha nem szívből énekelnek az emberről, hanem pénzért. *Osztja meg ezt a hirtelen jött bölcseletet a zenésszel, aki nagyon úgy látszik, hogy nem is igazán érti, hogy a hősi eposzok miért is születnek az emberről.*
-Egy pillanat! *Hajtja meg a fejét a nő előtt elnézést kérvén, hogy egy pillanatra távozik a társaságból és látszólag az elhajított almacsutka felé veszi az irányt, hogy erszényébe tegye. Ha elég messzire ért a kettőstől, akkor megpróbál egy varázslatot, egyenesen Vojtrit célozva meg vele, de továbbra is úgy, hogy véletlenül se hallhassa meg senki. Olyan halkan mormog, ahogy csak bír.* ~Na, majd most meglátjuk, milyen eposzokat írsz te kutyakomédiás! Adok én neked egyszerű pásztorembert!~ *Ezután visszaindul a többiek felé, akik már a kiérkező kapitányt hallgatják. A mágus újra megáll Aashryn mellett.* ~Ah, újra egy hosszú nevű alak. Ezekkel mindig a baj van!~ *Szinte el is kezd viszketni a vállán lévő heg, ahogy hallgatja. A kaland részletei először nagyon felcsigázzák, hiszen ő a kincsek nagy szerelmese és be sem vallaná magának, de nagyon sok mindenre képes az aranyért. Szinte már csillog is a szeme, amikor kétszeres jutalomról is szó esik, ami azonnal el is tűnik és csalódottság foglalja el magát a helyén.* ~Négyszáz arany? Hát ezért nem igazán volt érdemes felkelni se!~ *Húzza el a száját az aprócska összeg hallatán. Úgy ahogy van, le is ül a földre, hátát nekivetve egy közelben lévő hordónak. Innentől ő csak hallgatni akarja a történéseket. Apátiájából az elf lány húzza ki a megjegyzésével.*
-Ennyi pénzért fejek? *Sóhajt egy nagyot.*
-Ne aggódj, majd a dalnokunk megénekeli a torokmetszés történetét! Én a magam részéről azon leszek, hogy mindenki egészben visszaérkezzen a Kikötőbe. *Lapogatja meg oldalán a buzogányt, amit már lassan egy éve, hogy utoljára elővett, de még így is biztos benne, hogy elég jól tudja forgatni. Persze nem ez a fő profilja.*
A hozzászólás írója (Learon Derin) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.05.30 16:17:06
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a kiválasztott célpont testhője az enyhén lázas betegek szintjére növekedik, minek következtében a célpont a láz által produkált hatásokat érezheti (lassabb reakció, szédelgés, letörtség stb.). Hatóideje három kör.
1687. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-05-29 22:43:44
Üzenet elküldve: 2022-05-29 22:43:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Hoo-Naoon túl//
*A név hallatára csupán elismerően biccent. Egyelőre Learon tűnik a legalkalmasabbnak a társaságára, ugyan Aashryn figyelmét a szótlan fajtársa sem kerülte el, ám az ilyen rejtélyes alakok jellemzően kiszámíthatatlanok.*
- Jómagam pedig Aashryn, a Mereethyel család legifjabbja.
*Nem a legideálisabb alkalom a pukedlizésre, ezért jobb híján ismételte csak biccent egyet.
Idő közben a muzsikus is utol éri őket, ami Aashryn láthatóan nem kifejezetten honorál. Hagyja, hogy a pásztor és az idegen beszéljen először, addig ő figyel, s elemezgeti a párost.*
- Nos
*Nem tudja, hogy ezt a felajánlkozást hízelgőnek, vagy bosszantónak tartsa, ezért úgy dönt, hogy mindkettő egyszerre.*
- Sajnos igen ifjú vagyok még, nem sok igazán izgalmas történettel szolgálhatok. Ellenben mélyen tisztelt édesanyám az Arany Gárda veterán Parancsnoka, ő bizonyosan számtalan szép éneket megérne.
*Rövid szünetet tart, Vojtri talán ez idő alatt megörülhet, de amíg Aashryn kesztyűjét igazgatja láthatóan egy epés megjegyzésre is készül.*
- A hangsúly a szépen van, amit egy kikötői útszéli bolond aligha tudna összekontárkodni.
*Szavai súlyosságát egy vállrándítással igyekszik lerázni magáról, ahogy a ki nem mondott kihívást is, amiben akaratlanul is arra hívja fel a muzsikust, hogy prezentáljon neki valami meggyőzőt, mielőtt bármilyen történettel szolgálna is neki.
Vojtri viszont ad nekik némi teret ami idő alatt megtárgyalhatják Learonnal milyen meglepő a csapat összetétele. Aashryn nem veszteget ezekre felesleges szavakat, csupán egyetértően bólint.
Rövidesen hírül érkezik, hogy korábban kikötnek, aminek az elf örül. Egyrészt mert már nem tudja meggondolni magát, másfelől tetszetős a számára ez a céltudatosság. Kicsit reménykedik, hogy az orkot elhagyják végül, ám figyelmét a kapitány és annak szavai kötik le jobban. Kérdése éppenséggel nincsen, ellenben a hallottak gondolkodóba ejtik.*
- Itt fejek fognak hullani. A kapzsibbak elmetszik azok torkát akikkel osztozniuk kellene.
*Talán véletlenül, vagy talán tudatosan, de tekintete ösztönösen Ishalára vándorol.*
- Talán a fegyvertelen hölgyikékkel kezdik.
*Láthatóan még latolgatja, hogy ebben az esetben segítsen Athiennek, de hajlik arra, hogy igen, elvégre mégiscsak fajtárs.*
*A név hallatára csupán elismerően biccent. Egyelőre Learon tűnik a legalkalmasabbnak a társaságára, ugyan Aashryn figyelmét a szótlan fajtársa sem kerülte el, ám az ilyen rejtélyes alakok jellemzően kiszámíthatatlanok.*
- Jómagam pedig Aashryn, a Mereethyel család legifjabbja.
*Nem a legideálisabb alkalom a pukedlizésre, ezért jobb híján ismételte csak biccent egyet.
Idő közben a muzsikus is utol éri őket, ami Aashryn láthatóan nem kifejezetten honorál. Hagyja, hogy a pásztor és az idegen beszéljen először, addig ő figyel, s elemezgeti a párost.*
- Nos
*Nem tudja, hogy ezt a felajánlkozást hízelgőnek, vagy bosszantónak tartsa, ezért úgy dönt, hogy mindkettő egyszerre.*
- Sajnos igen ifjú vagyok még, nem sok igazán izgalmas történettel szolgálhatok. Ellenben mélyen tisztelt édesanyám az Arany Gárda veterán Parancsnoka, ő bizonyosan számtalan szép éneket megérne.
*Rövid szünetet tart, Vojtri talán ez idő alatt megörülhet, de amíg Aashryn kesztyűjét igazgatja láthatóan egy epés megjegyzésre is készül.*
- A hangsúly a szépen van, amit egy kikötői útszéli bolond aligha tudna összekontárkodni.
*Szavai súlyosságát egy vállrándítással igyekszik lerázni magáról, ahogy a ki nem mondott kihívást is, amiben akaratlanul is arra hívja fel a muzsikust, hogy prezentáljon neki valami meggyőzőt, mielőtt bármilyen történettel szolgálna is neki.
Vojtri viszont ad nekik némi teret ami idő alatt megtárgyalhatják Learonnal milyen meglepő a csapat összetétele. Aashryn nem veszteget ezekre felesleges szavakat, csupán egyetértően bólint.
Rövidesen hírül érkezik, hogy korábban kikötnek, aminek az elf örül. Egyrészt mert már nem tudja meggondolni magát, másfelől tetszetős a számára ez a céltudatosság. Kicsit reménykedik, hogy az orkot elhagyják végül, ám figyelmét a kapitány és annak szavai kötik le jobban. Kérdése éppenséggel nincsen, ellenben a hallottak gondolkodóba ejtik.*
- Itt fejek fognak hullani. A kapzsibbak elmetszik azok torkát akikkel osztozniuk kellene.
*Talán véletlenül, vagy talán tudatosan, de tekintete ösztönösen Ishalára vándorol.*
- Talán a fegyvertelen hölgyikékkel kezdik.
*Láthatóan még latolgatja, hogy ebben az esetben segítsen Athiennek, de hajlik arra, hogy igen, elvégre mégiscsak fajtárs.*
1686. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-05-27 21:25:15
Üzenet elküldve: 2022-05-27 21:25:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Hoo-Naoon túl//
* Fülét és persze orrát is szoktatja az eddig ismeretlen környezethez. Csendesen szemlélődik és úgy tűnik nem zavar senkit, így őt sem zavarják. Egészen addig, míg nagy dörrenéssel csapódik ki egy ajtó. Erre már csakugyan összerezzen és a már ismerős ork tűnik fel, egy váratlan és jó hírrel. Indulnak. Néhányan elsietnek valahová, hogy kicsivel később többed magukkal térjenek vissza. Ezek szerint nem hagytak senkit a parton. Aki akar, még meggondolhatja magát. De nem azért jött, hogy gyáván megfutamodjon. A kíváncsiság hajtja, leginkább. Kifut a hajó és jócskán telik az idő, mire végre felbukkan a híres neves kapitány, akiről, őszintén szólva még nem hallott egy árva szót sem. Egy gnóm, méghozzá idősebb példány, s mindezen igencsak meglepődik. Nincs gondja a gnómokkal, meg úgy általában az öregekkel sem. Nem lép közelebb, mert így is jól hall mindent, látni is elegendő eme távolság elf szemeinek. Megjegyzi az elhangzottakat és csendben konstatálja, hogy a zöm főleg a kincsek miatt kelt útra, legalábbis úgy hiszi. Na meg kalandért. Az utóbbi rá is igaz, de inkább kíváncsi arra, hogy mi mindent lehet még ott találni? Végtére is felmenői, talán akadnak ott érdekesebbnél érdekesebb irományok a régvolt múltról. Nem szól. Ha úgy érzi, szükség lehet gyógyítói tudására, majd jelzi a megfelelő helyen. *
* Fülét és persze orrát is szoktatja az eddig ismeretlen környezethez. Csendesen szemlélődik és úgy tűnik nem zavar senkit, így őt sem zavarják. Egészen addig, míg nagy dörrenéssel csapódik ki egy ajtó. Erre már csakugyan összerezzen és a már ismerős ork tűnik fel, egy váratlan és jó hírrel. Indulnak. Néhányan elsietnek valahová, hogy kicsivel később többed magukkal térjenek vissza. Ezek szerint nem hagytak senkit a parton. Aki akar, még meggondolhatja magát. De nem azért jött, hogy gyáván megfutamodjon. A kíváncsiság hajtja, leginkább. Kifut a hajó és jócskán telik az idő, mire végre felbukkan a híres neves kapitány, akiről, őszintén szólva még nem hallott egy árva szót sem. Egy gnóm, méghozzá idősebb példány, s mindezen igencsak meglepődik. Nincs gondja a gnómokkal, meg úgy általában az öregekkel sem. Nem lép közelebb, mert így is jól hall mindent, látni is elegendő eme távolság elf szemeinek. Megjegyzi az elhangzottakat és csendben konstatálja, hogy a zöm főleg a kincsek miatt kelt útra, legalábbis úgy hiszi. Na meg kalandért. Az utóbbi rá is igaz, de inkább kíváncsi arra, hogy mi mindent lehet még ott találni? Végtére is felmenői, talán akadnak ott érdekesebbnél érdekesebb irományok a régvolt múltról. Nem szól. Ha úgy érzi, szükség lehet gyógyítói tudására, majd jelzi a megfelelő helyen. *
1685. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-05-27 21:21:10
Üzenet elküldve: 2022-05-27 21:21:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 75
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 75
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Hoo-Naoon túl//
*Urog bejelentésére befejezi a játékot. Lehuppan a korlátról a fedélzetre, kíváncsian sertepertél egy darabig, figyeli a matrózok munkáját. Igyekszik megfigyelni, hogy ki mit és miért tesz, de a hajózás annyira idegen neki, hogy csak a feje fájdul bele, sokkal okosabb nem lesz. Arra azért gyorsan rájön, hogy egy apró tündérnek nem a legbiztonságosabb a legénység lába alatt csellengeni, úgyhogy felkapaszkodik és leül a kormányos dobogójának a peremére. Újfajta táncrend bűvöli el: a hajózás koreográfiája. Léptek kopogása, a Szhylla ropogása adják a ritmust, a hullámverés, a szél, a tenger madarai a dallamot. A lelógó lábai alatt kinyíló ajtó hangjára összerezzen, elhessegeti a gondolatai közül az újonnan felfedezett szimfóniát.*
*Az ajtón kibújó kalap, és a kalap alól elhangzó bemutatkozás másfajta érdeklődést ébreszt benne. ~ Hát persze, a kaland! ~ Nem érzi illendőnek, hogy a kapitány háta mögül hallgassa a beszédét, ezért leugrik a kabin tetejéről, egy-két szárnyrebbenéssel lassítja az esést, majd feltűnés nélkül próbál a szónokló gnóm látómezejébe kerülni. Próbál, de nem sikerül. Aboz kapitány szigorú pillantásától és a veszély említésétől lehervad az arcáról a mosoly. Helyette elszánt kifejezést erőltet az arcára... Kétes sikerrel. Lelki szemei előtt megjelenik az ódon kastély, vagy legalábbis egy ódon kastély, legalábbis valami, amit Fynlisse annak képzel. Fekete falak, égbe meredő, fekete tornyok, eső és villámlás. Nagyot nyel. A kétes kincsek vajmi keveset jelentenek neki, ám a gömb már hatásosabb csalinak bizonyul. Megmozgatja a szárnyait, mintha felrepülhetne velük a legmagasabb torony tetejéig. ~ Bárcsak erősebbek lennétek... ~ Akarja azt a gömböt. Nem is feltétlenül a jutalomért, hiszen 400 arany is szép summa, hanem az elismerésért. Meg akarja mutatni a kapitánynak, hogy nem sétahajókázni jött.*
*Urog bejelentésére befejezi a játékot. Lehuppan a korlátról a fedélzetre, kíváncsian sertepertél egy darabig, figyeli a matrózok munkáját. Igyekszik megfigyelni, hogy ki mit és miért tesz, de a hajózás annyira idegen neki, hogy csak a feje fájdul bele, sokkal okosabb nem lesz. Arra azért gyorsan rájön, hogy egy apró tündérnek nem a legbiztonságosabb a legénység lába alatt csellengeni, úgyhogy felkapaszkodik és leül a kormányos dobogójának a peremére. Újfajta táncrend bűvöli el: a hajózás koreográfiája. Léptek kopogása, a Szhylla ropogása adják a ritmust, a hullámverés, a szél, a tenger madarai a dallamot. A lelógó lábai alatt kinyíló ajtó hangjára összerezzen, elhessegeti a gondolatai közül az újonnan felfedezett szimfóniát.*
*Az ajtón kibújó kalap, és a kalap alól elhangzó bemutatkozás másfajta érdeklődést ébreszt benne. ~ Hát persze, a kaland! ~ Nem érzi illendőnek, hogy a kapitány háta mögül hallgassa a beszédét, ezért leugrik a kabin tetejéről, egy-két szárnyrebbenéssel lassítja az esést, majd feltűnés nélkül próbál a szónokló gnóm látómezejébe kerülni. Próbál, de nem sikerül. Aboz kapitány szigorú pillantásától és a veszély említésétől lehervad az arcáról a mosoly. Helyette elszánt kifejezést erőltet az arcára... Kétes sikerrel. Lelki szemei előtt megjelenik az ódon kastély, vagy legalábbis egy ódon kastély, legalábbis valami, amit Fynlisse annak képzel. Fekete falak, égbe meredő, fekete tornyok, eső és villámlás. Nagyot nyel. A kétes kincsek vajmi keveset jelentenek neki, ám a gömb már hatásosabb csalinak bizonyul. Megmozgatja a szárnyait, mintha felrepülhetne velük a legmagasabb torony tetejéig. ~ Bárcsak erősebbek lennétek... ~ Akarja azt a gömböt. Nem is feltétlenül a jutalomért, hiszen 400 arany is szép summa, hanem az elismerésért. Meg akarja mutatni a kapitánynak, hogy nem sétahajókázni jött.*
1684. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-05-27 19:55:19
Üzenet elküldve: 2022-05-27 19:55:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hoo-Naoon túl//
//Ishala//
*Lustán csobban a víz a hajó oldalán, mintha már elunta volna a várakozást és sokkal inkább magához ölelni, semmint alulról kóstolgatná a tömör, reszketeg fa testet. A csend, Sren számára nem kínos, akkor sem, ha hosszúra nyúlik, a hasonló emberek társaságában, mint Ishala, könnyebben is viselhető, hiszen nem a zavar, vagy a kínosság, mi azt okozza, egyszerűen ilyen típusok. Egy pillanatra meg is lepődik, mikor választ kap, de kellemes csalódás ez. A reszelős hang persze további rengeteg kérdést vet fel, de talán tapasztalatból tudja, hogy arra a sok kérdésre lesz még bőven idő, nem érdemes most forszírozni, maga sem szeretné. Tekintete a férfira pillant, s egy rövid, kisebb mosollyal nyugtázza a választ, egyelőre hallgat, de kíváncsisága nem csökkent jottányit sem. A felszólítást követően szótlan végig állja, míg a csuklyás is felszedelőzködik, majd egyszerűen mellé szegődik, nem túl ragaszkodóan, tisztes távolságból. Karba font kézzel áll meg aztán Ishala mellett és csak az utasításokra figyel. Urog, bár zord küllemmel áldotta meg teremtője szakavatottan irányít, ami megnyugtató, ahogyan az is, senkit sem hagynak hátra, legalábbis egyelőre. Igyekszik mindenki reakcióját megfigyelni, miközben Aboz beszél, hátha jobban megismerheti a többieket, rezzenéstelen tekintete felett, kalapja alól, szemébe lógó tincseibe kap a szél. Igyekszik Fynlisse-t is észrevenni a társaságban. ~ Kastély, torony és pince... gömb... ~ A kincs hasonló módon kevéssé érdekli, mint egyszavas ismeretségű társát.*
- Köszönjük! *Mondja csendesen, de hallhatóan.* Kezdődjön hát... *Csapja össze tenyerét, majd a csuklyás felé fordul.*
- Szintúgy. *Mondja egyszerűen folytatva az iménti dialógust, bár nem kérdezték, s társa látszólagos komorsága ellenére mosolyogva fordul Ishala felé.* Sren Lass. *Nyújt kezet az elfnek, s ha elfogadja azt, röviden megrázza, majd visszahúzza. Ezúttal a kalapemelést mellőzi, túlságosan harsánynak tűnne. Kérdése nincs a kapitányhoz, gyakorlatban tapasztal az ember, nem elméletben, egyébként sem az a hatalmas tervező, vagy stratéga. Ami azt illeti jóformán azt sem tudja miben lesz jó, de ez is kiderül az úton, ahogy a lábában egyébként zsákszámra mért mérföldek során.*
- Kérsz vadkörtét? *Kérdezi egyszerűen és hirtelen, miközben a kapitányra figyel, hátha mond még valamit, fél oldalvást nyújtja oda tenyerén a gyümölcsöt, Ishalának, ki elveheti. Erdőjárónak tűnik, hátha nem veti meg.*
//Ishala//
*Lustán csobban a víz a hajó oldalán, mintha már elunta volna a várakozást és sokkal inkább magához ölelni, semmint alulról kóstolgatná a tömör, reszketeg fa testet. A csend, Sren számára nem kínos, akkor sem, ha hosszúra nyúlik, a hasonló emberek társaságában, mint Ishala, könnyebben is viselhető, hiszen nem a zavar, vagy a kínosság, mi azt okozza, egyszerűen ilyen típusok. Egy pillanatra meg is lepődik, mikor választ kap, de kellemes csalódás ez. A reszelős hang persze további rengeteg kérdést vet fel, de talán tapasztalatból tudja, hogy arra a sok kérdésre lesz még bőven idő, nem érdemes most forszírozni, maga sem szeretné. Tekintete a férfira pillant, s egy rövid, kisebb mosollyal nyugtázza a választ, egyelőre hallgat, de kíváncsisága nem csökkent jottányit sem. A felszólítást követően szótlan végig állja, míg a csuklyás is felszedelőzködik, majd egyszerűen mellé szegődik, nem túl ragaszkodóan, tisztes távolságból. Karba font kézzel áll meg aztán Ishala mellett és csak az utasításokra figyel. Urog, bár zord küllemmel áldotta meg teremtője szakavatottan irányít, ami megnyugtató, ahogyan az is, senkit sem hagynak hátra, legalábbis egyelőre. Igyekszik mindenki reakcióját megfigyelni, miközben Aboz beszél, hátha jobban megismerheti a többieket, rezzenéstelen tekintete felett, kalapja alól, szemébe lógó tincseibe kap a szél. Igyekszik Fynlisse-t is észrevenni a társaságban. ~ Kastély, torony és pince... gömb... ~ A kincs hasonló módon kevéssé érdekli, mint egyszavas ismeretségű társát.*
- Köszönjük! *Mondja csendesen, de hallhatóan.* Kezdődjön hát... *Csapja össze tenyerét, majd a csuklyás felé fordul.*
- Szintúgy. *Mondja egyszerűen folytatva az iménti dialógust, bár nem kérdezték, s társa látszólagos komorsága ellenére mosolyogva fordul Ishala felé.* Sren Lass. *Nyújt kezet az elfnek, s ha elfogadja azt, röviden megrázza, majd visszahúzza. Ezúttal a kalapemelést mellőzi, túlságosan harsánynak tűnne. Kérdése nincs a kapitányhoz, gyakorlatban tapasztal az ember, nem elméletben, egyébként sem az a hatalmas tervező, vagy stratéga. Ami azt illeti jóformán azt sem tudja miben lesz jó, de ez is kiderül az úton, ahogy a lábában egyébként zsákszámra mért mérföldek során.*
- Kérsz vadkörtét? *Kérdezi egyszerűen és hirtelen, miközben a kapitányra figyel, hátha mond még valamit, fél oldalvást nyújtja oda tenyerén a gyümölcsöt, Ishalának, ki elveheti. Erdőjárónak tűnik, hátha nem veti meg.*
1683. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-05-27 15:35:27
Üzenet elküldve: 2022-05-27 15:35:27
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 235
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 235
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Hoo-Naoon túl//
//Sren Lass//
* Úgy tűnik, hogy hiába keresi a magányt, régi barátját, amaz a kikötőben marad, és helyére egy nagyjából hat láb magas férfi érkezik, aki nem rest megszólítani az elfet. Bár a csuklya takarása alatt nehezen látszik, de tekintetét a másikra emeli, és rekedtes hangon válaszol a kérdésre. Olyan hang ez, ami arról árulkodik, hogy a férfi listán beszél, és akkor sem túl sokat. Bár ez nem derül ki egyértelműen a másik számára, de talán több hatja is már annak, hogy Ishala egy szót is szólt volna. *
- Kaland. * Válaszol egyszerűen, hiszen mihez is kezdene az arannyal. Az erdő mindent megad számára, amire szüksége van, a városban pedig csak akkor jár, amikor felszereléseit, vagy eszközeit kell pótolja. A szaga is erről árulkodik, ami a tenger sós szelével egy különösen csípős elegyet alkot, a finomabb illatokhoz szokott orrok gazdájának talán könnyet is csalhat a szemébe. Láthatóan nem tervez visszakérdezni, így ha Sren nem tesz fel újabb kérdéseket, hamarosan kénytelenek tovább állni, hogy meghallgassák a kapitány beszédét. Mikor így tesz, az íjat rutinosan visszahelyezi hátára, az ideget mellkasa előtt futtatva keresztbe. Az íjász nem tervez az első sorban helyet foglalni, magasságának és rendkívül jó hallásának hála távolabb is tökéletesen jól érzi magát, igyekszik továbbra is tartani a távolságot másoktól, persze ha Sren nem unta meg hallgatagságát, és továbbra is mellette szeretne maradni, akkor nem fogja lerázni. Figyelmesen hallgatja a Abozt, szinte mozdulatlan szoborként állva. Ha valaki kérdést intéz hozzá, akkor arra válaszol, de magától nem fog megszólalni, amíg arra okot nem talál. *
//Sren Lass//
* Úgy tűnik, hogy hiába keresi a magányt, régi barátját, amaz a kikötőben marad, és helyére egy nagyjából hat láb magas férfi érkezik, aki nem rest megszólítani az elfet. Bár a csuklya takarása alatt nehezen látszik, de tekintetét a másikra emeli, és rekedtes hangon válaszol a kérdésre. Olyan hang ez, ami arról árulkodik, hogy a férfi listán beszél, és akkor sem túl sokat. Bár ez nem derül ki egyértelműen a másik számára, de talán több hatja is már annak, hogy Ishala egy szót is szólt volna. *
- Kaland. * Válaszol egyszerűen, hiszen mihez is kezdene az arannyal. Az erdő mindent megad számára, amire szüksége van, a városban pedig csak akkor jár, amikor felszereléseit, vagy eszközeit kell pótolja. A szaga is erről árulkodik, ami a tenger sós szelével egy különösen csípős elegyet alkot, a finomabb illatokhoz szokott orrok gazdájának talán könnyet is csalhat a szemébe. Láthatóan nem tervez visszakérdezni, így ha Sren nem tesz fel újabb kérdéseket, hamarosan kénytelenek tovább állni, hogy meghallgassák a kapitány beszédét. Mikor így tesz, az íjat rutinosan visszahelyezi hátára, az ideget mellkasa előtt futtatva keresztbe. Az íjász nem tervez az első sorban helyet foglalni, magasságának és rendkívül jó hallásának hála távolabb is tökéletesen jól érzi magát, igyekszik továbbra is tartani a távolságot másoktól, persze ha Sren nem unta meg hallgatagságát, és továbbra is mellette szeretne maradni, akkor nem fogja lerázni. Figyelmesen hallgatja a Abozt, szinte mozdulatlan szoborként állva. Ha valaki kérdést intéz hozzá, akkor arra válaszol, de magától nem fog megszólalni, amíg arra okot nem talál. *
1682. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-05-27 15:13:44
Üzenet elküldve: 2022-05-27 15:13:44
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
//Hoo-Naoon túl//
//Mindenki//
* A kalandorok Loq kivételével mind úgy döntenek, hogy máris felszállnak a hajóra és ebben semmi nem is akadályozza őket. Mindenki ott foglal helyet, ahol akar. A hajó tatjára oldalt lépcső vezet fel, alatta pedig alighanem a tiszti szobák kapnak helyet, ugyanis Urog is arrafelé távozott az imént. Az erre tévedők két kis ágyút is észrevehetnek a hajó két oldalán, ami persze önmagában csekély védelem egy ekkora hajó számára, de a semminél mégis több.
Eltelik néhány perc, mikor a méretes ork az ajtót kicsapva – majd valamivel enyhébben visszacsukva maga után – kerül elő ismét. Abban a pillanatban hallatni kezdi mély hangját. *
– Jó hírem van! A Kapitány úgy döntött, ma indulunk. * Végigfuttatva sárga szemét a legénységen, elcsíp két szerencsétlent, akiket egyből elküld a csapat másik feléért. A többiek pedig egy sor parancs után dolgozni kezdenek azon, hogy a hajó minél hamarabb elindulhasson. Ez az utolsó lehetőség arra, hogy aki meggondolta magát, visszakozzon.
//Loq//
Öt perc sem telik el azóta, hogy az ork otthagyta a társaságot, mikor két fiatalember éri utol. Először csak végignéznek rajta, aztán az egyikük hangjában egy kis félelemmel ennyit mond: *
– Ork uram, a Szhylla máris indul! * Ám mivel valójában nem Loq miatt jöttek, nem állnak le magyarázkodni. Sebes léptekkel folytatják útjukat a Rumos Rókalyuk felé. Könnyen meglehet, hogy az ork nem hisz nekik, ez esetben talán majd hisz a szemének, amikor pár perc múlva ugyanaz a két kölyök siet az ellenkező irányba – csakhogy ezúttal követi őket nem egy rum- és izzadtságszagú társuk is.
//Mindenki//
A hold havának tizennegyedik napján, kora délután a Vörös Szhylla vitorláit kiengedve elindul. Hamarabb, mint ahogy azt tervezték, de az eddig még nem látott F. L. Aboz Kapitánynak bizonyára jó oka van rá, hogy ilyen döntést hozott. A hajón lévőknek feltűnhet, hogy a legénység időközben megsokszorozódott: legalább harmincra, de talán inkább negyvenre rúg a tengerészek száma, akik most a köteleken fel-alá mászkálnak, vagy egyéb teendőket végeznek – mindenesetre a hajó fedélzetén ténykednek. Néhányan kezükben vödrökkel rohangálnak és a hajó repedésein befolyt vizet öntik vissza a tengerbe, mások a vitorlákat kezelik, megint mások pedig a feladatokat osztogatják. A kalandorokat elkerülik, vagy legalábbis kikerülik, így hacsak önként nem vállalkoznak valamilyen munkára, azzal töltik idejüket, amivel csak szeretnék.
Eltelik fél óra. A kezdeti sürgés-forgás nem áll meg, csak lelassul. Hamarosan alig észrevehetően kinyílik a tiszti szoba ajtaja és egy apró, de jól öltözött alak lép ki rajta. Egy meglehetősen idős, ősszakállú gnóm az, kezében sétapálcával, fején hosszú, fekete süveggel. Kicsi, résnyire nyitott szemei és enyhén felfelé görbülő szája arra utalnak, hogy az öreg jó kedvében van. Nem szól semmit, csak elindul oldalra, aztán fel a lépcsőn és a parancsokat osztogató ork mély hangja után szinte komikusan vékony, rekedt hangján kiált fel. *
– Kalandorok! A nevem Fenirozi Ladno Aboz, a Vörös Szhylla kapitánya vagyok. Bizonyára sok kérdésük van, jöjjenek csak közelebb! De figyeljenek, mert mindent csak egyszer mondok el! * Szólítja meg a társaságot, amit még a hajó orrában ülők is meghallhatnak. Vár egy keveset, közben továbbra sem vész el arcáról a mosoly. *
– Először! * Sétapálcáját szigorúan maga mellé üti és kihúzza magát, noha a legtöbbeknek így is csak a mellkasáig ér. *
– Ha már itt vannak, bizonyosan tisztában vannak küldetésük jelentőségével és kockázatával. * Itt egy kis szünetet tart, szemével Fynlissét keresi és, ha megtalálja, még inkább összehúzza szemét és homlokát. *
– Tudniuk kell továbbá, hogy Hoo-Naoo olykor roppant mód szeszélyes tud lenni, de ezt majd maguk is tapasztalhatják… Másodszor! * Pálcájával ismét koppant egyet és egyből folytatja. *
– Nincs halandó kerek e világon, ki különbül ismerné Hoo-Naoot, mint jómagam – mindazonáltal én sem tudhatom, mi vár rájuk a kastély falain belül. Csak két- vagyis három dolgot mondhatok: a kastély ősidők óta áll, voltak idők, mikor urát istenként tisztelték – nos, ha engem kérdeznek, ez némiképp túlzás, s amúgy is részletkérdés. * Legyint is egyet. *
– Annyi bizonyos, hogy a kastély ura sokáig e helyen rejtőzött, s bizonyára számos kincset felhalmozott… Mindemellett, ami engem érdekel, az a legmagasabb torony tetején található – valami gömb az. Az a bátor szerzet, aki ezt elhozza nekem, kétszeres jutalomban részesül! * Az utolsó szavakat olyan lelkesedéssel mondja, mint amikor egy szerelmes ifjú mesél szíve választottjáról. Eztán még folytatja, csak egy szusszanásnyi szünetet tart és ezzel együtt izgatottsága is alábbhagy. *
– Továbbá az egyik régi forrásom szerint a legalsó szinten találják a vár urának legféltettebb kincsét, ám erről mást nem tudok. S akkor már csak egyvalami maradt hátra: a fizetség. * Egy kis hatásszünetet tart az öreg gnóm, ezalatt valójában lopva végignéz a jelenlévőkön. *
– Fizetségük fejenként négyszáz arany és persze az ingyenes oda- és visszaút. * Úgy tűnik, ezzel végre befejezte mondandóját, de még nem távozik, hiszen valószínűleg érkeznek majd kérdések. A Vörös Szhylla pedig tovább szeli a meglehetősen nyugodt tengert. Az ég viszonylag tiszta, csak messze délen látni néhány gomolygó felhőt. A hajó közelében nevető sirályok köröznek. A láthatáron egyelőre nincsen szárazföld, és hacsak valaki nem az árbóc tetejéről néz a messzeségbe, már a Kikötőt sem láthatják. *
//Mindenki//
* A kalandorok Loq kivételével mind úgy döntenek, hogy máris felszállnak a hajóra és ebben semmi nem is akadályozza őket. Mindenki ott foglal helyet, ahol akar. A hajó tatjára oldalt lépcső vezet fel, alatta pedig alighanem a tiszti szobák kapnak helyet, ugyanis Urog is arrafelé távozott az imént. Az erre tévedők két kis ágyút is észrevehetnek a hajó két oldalán, ami persze önmagában csekély védelem egy ekkora hajó számára, de a semminél mégis több.
Eltelik néhány perc, mikor a méretes ork az ajtót kicsapva – majd valamivel enyhébben visszacsukva maga után – kerül elő ismét. Abban a pillanatban hallatni kezdi mély hangját. *
– Jó hírem van! A Kapitány úgy döntött, ma indulunk. * Végigfuttatva sárga szemét a legénységen, elcsíp két szerencsétlent, akiket egyből elküld a csapat másik feléért. A többiek pedig egy sor parancs után dolgozni kezdenek azon, hogy a hajó minél hamarabb elindulhasson. Ez az utolsó lehetőség arra, hogy aki meggondolta magát, visszakozzon.
//Loq//
Öt perc sem telik el azóta, hogy az ork otthagyta a társaságot, mikor két fiatalember éri utol. Először csak végignéznek rajta, aztán az egyikük hangjában egy kis félelemmel ennyit mond: *
– Ork uram, a Szhylla máris indul! * Ám mivel valójában nem Loq miatt jöttek, nem állnak le magyarázkodni. Sebes léptekkel folytatják útjukat a Rumos Rókalyuk felé. Könnyen meglehet, hogy az ork nem hisz nekik, ez esetben talán majd hisz a szemének, amikor pár perc múlva ugyanaz a két kölyök siet az ellenkező irányba – csakhogy ezúttal követi őket nem egy rum- és izzadtságszagú társuk is.
//Mindenki//
A hold havának tizennegyedik napján, kora délután a Vörös Szhylla vitorláit kiengedve elindul. Hamarabb, mint ahogy azt tervezték, de az eddig még nem látott F. L. Aboz Kapitánynak bizonyára jó oka van rá, hogy ilyen döntést hozott. A hajón lévőknek feltűnhet, hogy a legénység időközben megsokszorozódott: legalább harmincra, de talán inkább negyvenre rúg a tengerészek száma, akik most a köteleken fel-alá mászkálnak, vagy egyéb teendőket végeznek – mindenesetre a hajó fedélzetén ténykednek. Néhányan kezükben vödrökkel rohangálnak és a hajó repedésein befolyt vizet öntik vissza a tengerbe, mások a vitorlákat kezelik, megint mások pedig a feladatokat osztogatják. A kalandorokat elkerülik, vagy legalábbis kikerülik, így hacsak önként nem vállalkoznak valamilyen munkára, azzal töltik idejüket, amivel csak szeretnék.
Eltelik fél óra. A kezdeti sürgés-forgás nem áll meg, csak lelassul. Hamarosan alig észrevehetően kinyílik a tiszti szoba ajtaja és egy apró, de jól öltözött alak lép ki rajta. Egy meglehetősen idős, ősszakállú gnóm az, kezében sétapálcával, fején hosszú, fekete süveggel. Kicsi, résnyire nyitott szemei és enyhén felfelé görbülő szája arra utalnak, hogy az öreg jó kedvében van. Nem szól semmit, csak elindul oldalra, aztán fel a lépcsőn és a parancsokat osztogató ork mély hangja után szinte komikusan vékony, rekedt hangján kiált fel. *
– Kalandorok! A nevem Fenirozi Ladno Aboz, a Vörös Szhylla kapitánya vagyok. Bizonyára sok kérdésük van, jöjjenek csak közelebb! De figyeljenek, mert mindent csak egyszer mondok el! * Szólítja meg a társaságot, amit még a hajó orrában ülők is meghallhatnak. Vár egy keveset, közben továbbra sem vész el arcáról a mosoly. *
– Először! * Sétapálcáját szigorúan maga mellé üti és kihúzza magát, noha a legtöbbeknek így is csak a mellkasáig ér. *
– Ha már itt vannak, bizonyosan tisztában vannak küldetésük jelentőségével és kockázatával. * Itt egy kis szünetet tart, szemével Fynlissét keresi és, ha megtalálja, még inkább összehúzza szemét és homlokát. *
– Tudniuk kell továbbá, hogy Hoo-Naoo olykor roppant mód szeszélyes tud lenni, de ezt majd maguk is tapasztalhatják… Másodszor! * Pálcájával ismét koppant egyet és egyből folytatja. *
– Nincs halandó kerek e világon, ki különbül ismerné Hoo-Naoot, mint jómagam – mindazonáltal én sem tudhatom, mi vár rájuk a kastély falain belül. Csak két- vagyis három dolgot mondhatok: a kastély ősidők óta áll, voltak idők, mikor urát istenként tisztelték – nos, ha engem kérdeznek, ez némiképp túlzás, s amúgy is részletkérdés. * Legyint is egyet. *
– Annyi bizonyos, hogy a kastély ura sokáig e helyen rejtőzött, s bizonyára számos kincset felhalmozott… Mindemellett, ami engem érdekel, az a legmagasabb torony tetején található – valami gömb az. Az a bátor szerzet, aki ezt elhozza nekem, kétszeres jutalomban részesül! * Az utolsó szavakat olyan lelkesedéssel mondja, mint amikor egy szerelmes ifjú mesél szíve választottjáról. Eztán még folytatja, csak egy szusszanásnyi szünetet tart és ezzel együtt izgatottsága is alábbhagy. *
– Továbbá az egyik régi forrásom szerint a legalsó szinten találják a vár urának legféltettebb kincsét, ám erről mást nem tudok. S akkor már csak egyvalami maradt hátra: a fizetség. * Egy kis hatásszünetet tart az öreg gnóm, ezalatt valójában lopva végignéz a jelenlévőkön. *
– Fizetségük fejenként négyszáz arany és persze az ingyenes oda- és visszaút. * Úgy tűnik, ezzel végre befejezte mondandóját, de még nem távozik, hiszen valószínűleg érkeznek majd kérdések. A Vörös Szhylla pedig tovább szeli a meglehetősen nyugodt tengert. Az ég viszonylag tiszta, csak messze délen látni néhány gomolygó felhőt. A hajó közelében nevető sirályok köröznek. A láthatáron egyelőre nincsen szárazföld, és hacsak valaki nem az árbóc tetejéről néz a messzeségbe, már a Kikötőt sem láthatják. *
1681. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2022-03-19 14:17:41
Üzenet elküldve: 2022-03-19 14:17:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Érdekek ösvényei//
*Nem mondhatni, hogy jól sül el a kényszeredett beszélgetésindítás. A lány pimasz és nagyon furcsán derűs, amit Nolen most nem nagyon tud hová tenni. Kínosan érzi magát tőle, aztán pedig egyre határozottabban üti fel a fejét benne a gyanakvás. Mintha újraélné azt az évekkel ezelőtti baklövést. Mintha külső szemlélőként sodródna ugyanazon hiba felé, tudván tudva, hogy átverik. Tagad. Még mindig tagad.*
- Én csak... *Egy torokköszörüléssel zárja is a sehová se vezető mondatot. Felfedezhető zavar ül a viharszín szemekben, erőltetett mosoly a szája szélén. Majdnem mint egy jóképű kamasznak, akit egy formás sellő behúz magával egy sikátorba csak úgy kedvtelésből. Pedig nagyon szívesen beleélné magát egy légyott fülledt légkörébe, de most nem megy, akárhogy is kacérkodik vele a lány.
Szerencsére a fáklyák fénykörében hamar megjelenik a belső barlangba halmozott szállítmány sziluettje. Daya némi keresgélés után ki is szúrja a ládát, ami nekik kell.
Nolen arcáról lefagy minden öröm, amikor meglátja a levert lakatot (bár mindez rejtve marad a lány háta mögött). ~Most már biztos.~ A wegtoreni egyáltalán nem is foglalkozik a feltört zárral, kinyitja a ládát és nagyon úgy tűnik, rendben is találja a tartalmát. Pedig nincs rendben. Nagyon nincs rendben. Erre Dayaneer már csak akkor fog rájönni, amikor megérzi a tompa ütést a tarkóján. Vagy amikor magához tér a ketrecben a fegyverei, a ruhái nagy része és a csizmái nélkül. Valószínűleg még kótyagos lesz a feje, amikor a pirtianesi húskufárok kirángatják a többi rabszolgával együtt, hogy a hajójuk gyomrába lökve elindulhassanak vele egy jól fizető vevő reményében.*
*Nem mondhatni, hogy jól sül el a kényszeredett beszélgetésindítás. A lány pimasz és nagyon furcsán derűs, amit Nolen most nem nagyon tud hová tenni. Kínosan érzi magát tőle, aztán pedig egyre határozottabban üti fel a fejét benne a gyanakvás. Mintha újraélné azt az évekkel ezelőtti baklövést. Mintha külső szemlélőként sodródna ugyanazon hiba felé, tudván tudva, hogy átverik. Tagad. Még mindig tagad.*
- Én csak... *Egy torokköszörüléssel zárja is a sehová se vezető mondatot. Felfedezhető zavar ül a viharszín szemekben, erőltetett mosoly a szája szélén. Majdnem mint egy jóképű kamasznak, akit egy formás sellő behúz magával egy sikátorba csak úgy kedvtelésből. Pedig nagyon szívesen beleélné magát egy légyott fülledt légkörébe, de most nem megy, akárhogy is kacérkodik vele a lány.
Szerencsére a fáklyák fénykörében hamar megjelenik a belső barlangba halmozott szállítmány sziluettje. Daya némi keresgélés után ki is szúrja a ládát, ami nekik kell.
Nolen arcáról lefagy minden öröm, amikor meglátja a levert lakatot (bár mindez rejtve marad a lány háta mögött). ~Most már biztos.~ A wegtoreni egyáltalán nem is foglalkozik a feltört zárral, kinyitja a ládát és nagyon úgy tűnik, rendben is találja a tartalmát. Pedig nincs rendben. Nagyon nincs rendben. Erre Dayaneer már csak akkor fog rájönni, amikor megérzi a tompa ütést a tarkóján. Vagy amikor magához tér a ketrecben a fegyverei, a ruhái nagy része és a csizmái nélkül. Valószínűleg még kótyagos lesz a feje, amikor a pirtianesi húskufárok kirángatják a többi rabszolgával együtt, hogy a hajójuk gyomrába lökve elindulhassanak vele egy jól fizető vevő reményében.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1922-1941