//A kétarcú//
//A világítótorony közelében//
*Ha Wrex érzéseit ismerné - de nem ismeri - egyet értene vele abban, hogy a keresés valóban tökéletes alkalom az összeismerkedésre. Amiről abszolúte nem mellékesen bátran elmondható, hogy jó iramban halad. Önnön múltjáról meg szándékosan nem beszél. Túltette már magát rajta, s elméjének lehető legmélyebb bugyrába ásta el. Minden egyes felemlegetéskor újra fel kéne idéznie, amihez nagyon nem füllik a foga. Bár meg nem történtté sajnos nem tudja tenni, bármennyire is szeretné, ezért elszakadásra kárhoztatta. Nem is gondol rá mai napig sem, még csak az kéne.
Jártasságát dicsérik, és egyet is ért ezzel a kijelentéssel. Saját magát is jártasnak tartja, persze a szerénység határain belül. Nem jellemző rá az egoizmus, ebből kifolyólag sok szót nem is fecsérel a válaszára:*
- Igen, én is így vélem.* Ebben aztán semmi önimádat vagy dicsekvés nincs. Hangja is tárgyilagos, de érezni benne a szerénységet. A gyártáshoz igazából sokat nem tud hozzáfűzni:*
- Értem. Mindegy, majd kiderül. Minden esetre én...* Tulajdonképpen azt szeretné mondani, hogy jól érzi magát itt, de eszébe jut egy pillanatra a délelőtti incidens Parcyval. Emiatt akad meg, ám ettől függetlenül tényleg kellemesnek érzi a légkört. Végül nem fejezi be a mondatot, csak arcáról olvasható le, mit is érez. Kedvesen mosolyog az elismerő szavakra. Úgy érzi, wrex máris barátilag közel áll szívéhez, s reméli, hogy jóban lesznek. Myr igazából nem is az ítélkezés miatt érezte fontosnak és szükségesnek a vajákos és az alkimista közötti különbségek tisztázását, csak gyakorta össze szokták keverni őket vagy egy kalap alá veszik a két ágat. Eddigi tapasztalatai legalábbis ezt mutatták.*
- Persze, tudom, én csak tisztázni akartam az ügyet. Gyakran tapasztaltam, hogy összekevertek engem az alkimistákkal. És az meg jó, hogy nem ítélsz el miatta. Köszönöm.
*Wrex mesélése mindössze két szó erejéig tart, mert ő látja meg először a keresett növényzetet. Érdeklődése ugyan nem lanyhul, de pillanatnyilag neki is figyelnie kell, mert ő is talál szép számmal belőle.*
- Ez az, szedd csak bátran.* Bátorítja a férfit. Még kézbe sem kell vennie a Delliont... Illetve de, csak aztán rögtön az egyik zsákba teszi a levelet, a másikba meg a termést. Közelebbről nem szükséges megnéznie, hisz az imént, mikor észrevette, egyből tudta, hogy rátaláltak. Jár is a keze, ha nem is mint a motolla, de azért szépen szedi a saját részén a növényt. Meg ott, ahol még eléri. Sikerélménye miatt még csendesen fütyörészni is kezd. Amennyire furcsa volt számára a munka elején a csónak himbálózása, most olyannyira jó szórakozásnak tartja. Még élvezi is a mozgást, de nem kontrázik rá, még a vízbe találnak esni. Aztán ki tudja, ki szabadítja ki őket.*